3.12. Kárpótlási és földkiadási ügyek
Az országgyűlési biztos és általános helyettese a 2001. évi tevékenységéről előterjesztett beszámolójában megfogalmazott ajánlásnak megfelelően az Országgyűlés a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény elfogadásával arról is rendelkezett, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 2. § (1) bekezdése alapján az élet elvesztésével elszenvedett sérelem miatt fizetendő egyösszegű kárpótlás mértékét – a korábban megsemmisített törvényi rendelkezés által meghatározott 30 000 forint helyett – 400 000 forintban állapította meg. A 2002. december 29. napján hatályba lépett rendelkezés előírja, hogy korábban az említett jogcímen folyósított összeget a kárpótlás megállapításakor figyelembe kell venni. Az új rendelkezés több tízezer kárpótlásra jogosult ügye végleges rendezésének jogi lehetőségét teremtette meg, s ezáltal jelentősen hozzájárul a több mint egy évtizede tartó kárpótlási munka mielőbbi befejezéséhez.
A nemzetközi szerződésekkel – tekintettel az 1947. évi XVIII. törvénnyel ki- hirdetett Párizsi Békeszerződés 29. cikkely 3. pontjára, valamint 32. cikkelye 2. pontjára, továbbá az 1946. évi XV. törvénnyel becikkelyezett magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezményre és az 1964. február 3-án aláírt magyar–csehszlovák vagyonjogi egyezmény rendelkezéseire is – az állampolgárok tulajdonában okozott károk részleges kárpótlásáról rendelkező törvényt az Országgyűlés még nem alkotta meg. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint – az említett törvény hiánya miatt, annak hatályba léptetéséig – az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal, a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja követelményével, valamint a tulajdonhoz való joggal és az örökléshez való joggal összefüggésben is visszásság áll fenn. A törvény megalkotása a kárpótlási munka mielőbbi befejezésének nélkülözhetetlen feltétele, mivelhogy a törvény megalkotása nélkül a kárpótlási folyamat – a jogállami és az alkotmányos követelményeknek megfelelően – nem fejezhető be.
A kárpótlási irodákhoz kérelmet előterjesztő panaszosok a kárpótlási irodák eljárását, tevékenységét, mulasztását sérelmezték. A panaszosok az elsőfokon hozott határozatokban foglalt döntéseket, s e határozatok ellen benyújtott jog- orvoslatoknak a döntésre jogosultakhoz határidőben való továbbításának el- mulasztását sérelmezték. Minden esetben sor került a panaszok vizsgálatára, s a vizsgálatról készült jelentésben feltárt visszásság orvoslásának a Központi Kárrendezési Irodánál való kezdeményezésére. A kezdeményezés elfogadását követően a sérelem megszüntetésére irányuló intézkedéseket a Központi Kárrendezési Iroda minden esetben megtette. (OBH 2333/2002., 3399/2002., 3411/ 2002.)
A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat (Kossuth Klub) – 1954 óta megszakítás nélkül – a Budapest VIII., Múzeum u. 7. szám alatt (Hadik-palota) működik, s ezen időponttól kezdve használja az ingatlant, az ingatlanhoz hozzáépített, végzi az ingatlan felújításával, karbantartásával, üzemeltetésével járó munkálatokat, viseli annak költségeit, az ingatlant érintő közterheket, s a tulajdonost terhelő kötelezettségeket. Ennek ellenére a TIT-nek az ingatlanra vonatkozó jogát (tulajdonos? használó? bérlő? kezelő?) nem sikerült elismertetni, a hosszabb idő óta fennálló szabályozási rendezetlenség miatt, bár ezt többször megkísérelte. Ez úgy fordulhatott elő, hogy az ingatlan telekkönyvi tulajdonosa – az 1022/1990. (II. 14.) számú kormányhatározattal 1990. október 1. napjával megszüntetett Magyar Honvédelmi Szövetség, mely az ingatlant soha nem használta, tulajdonosi jogait soha nem gyakorolta, az ingatlant utódszervezeteinek átadta, melynek kormányhatározattal való tudomásulvétele 1990. október 4. napján úgy történt meg, hogy a Kormány elmulasztotta a TIT ingatlannal kapcsolatos jogainak rendezését, s e mellett nem volt tekintettel sem az 1990. szeptember 18. napján hatályba lépett, az elmúlt rendszerhez kötődő társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló 1990. évi LXXIII. törvényre, sem az ugyancsak említett napon hatályba léptetett 1990. évi LXX. törvényre, mely a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről rendelkezett. Mivel a mulasztás a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot idézett elő, ezért ennek megszüntetését az országgyűlési biztos a miniszterelnöknél kezdeményezte.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a kezdeményezésre adott válaszában kifejtette, hogy “… ez ügyben a Kormány jogi intézkedést nem tesz …”. Az országgyűlési biztos a kezdeményezésre adott válaszra reagálva kifejtette, hogy a sérelem rendezését az ingatlan műemlékké nyilvánítása, kisajátítása, illetve megállapodás alapján is lehetségesnek tartja, illetve, hogy kezdeményezését változatlan formában fenntartja. A fenntartott kezdeményezésről tájékoztató levélre a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter azzal válaszolt, hogy az országgyűlési biztos levelét annak közérdekű tartalma miatt a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez tette át. A nemzeti kulturális örökség minisztere az ügyet megvizsgálta és tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy megfelelő megoldást jelentene az ingatlan műemlékké nyilvánítása, majd törvénymódosítás útján az ingatlannak a fokozottan védett műemlékek közé sorolása, illetve az ingatlan tulajdonjogának az állam javára csereingatlan felajánlása útján való megszerzése, majd az ingatlannak a TIT (Kossuth Klub) kezelésébe adása. Az ingatlan műemlékké nyilvánítása – és a nemzeti kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat országgyűlés elé terjesztése – megtörtént. Az ingatlan tulajdonjogának az állam részére való megszerzése érdekében szükséges csereingatlan felajánlásának előmozdítása céljából a nemzeti kulturális örökség minisztere a miniszterelnököt kereste meg. (OBH 5581/ 2001.)
A termőföld részarány-tulajdon fedezetére elkülönített földalapba sorolt földek aranykorona értékének 96,5%-a, a 2002. év végére már kiadásra került a jogosultaknak. Egyes megyékben a földkiadás befejeződött, más megyékben a részarány-tulajdonú földalapba sorolt földek kiadásának százalékos aránya az országos szintet nem éri el. Egyes megyékben a földkiadási eljárás elhúzódása miatt a panaszosok joggal sérelmezték, hogy részarány-tulajdonuknak megfelelő aranykorona értékű termőföldet részükre még nem adták ki, s így részarány-tulajdonuknak megfelelő aranykorona értékű termőföldön bejegyzésre alkalmas földkiadási határozat hiányában tulajdonosi jogaikat nem tudják gyakorolni. Az országgyűlési biztos az ilyen jogos panaszok orvoslására irányuló kezdeményezését a címzett FM hivatalok kivétel nélkül elfogadták. (OBH 1021/2002.)
Az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálata során feltárta, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld határidőben való kiadását gátolja, hogy a földkiadási munka folyamatos és ütemes végzéséhez szükséges pénzügyi fedezet egyes FM hivataloknál esetenként nem biztosított. Az országgyűlési biztos a pénzügyi fedezet biztosításának elmulasztásával előidézett visszásság megszüntetése érdekében megfogalmazott kezdeményezés alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter intézkedett az FM hivatalok földkiadási tevékenysége folyamatos végzéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról. (OBH 4290/2002.)
Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a termőföld adásvételére vonatkozó törvényi rendelkezéseket sérti a Kormánynak a termőföldre vonatkozó elővásárlási és elő-haszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól szóló 16/2002. (II. 18.) számú rendelete azáltal, hogy egyik szabálya a rendeletben foglaltak alkalmazását olyan időponttól kezdődően rendelte alkalmazni a tulajdonjog bejegyzése iránt a földhivatalokhoz benyújtott szerződésekre, amely mind a termőföldről, mind az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény rendelkezéseivel – s így a jogalkotásról szóló törvény szabályaival is – ellentétes volt.
A Kormány – az országgyűlési biztos miniszterelnöknek címzett ajánlásának megfelelően – az említett rendelet kifogásolt szabályát hatályon kívül helyezte, miáltal elkerülhetővé vált több száz – a törvényes rendelkezéseknek megfelelő módon megkötött és ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre a földhivatalokhoz szabályszerűen benyújtott termőföld adásvételére vonatkozó és teljesedésbe ment – szerződés felbontása, a sérelmet szenvedettek jogorvoslatainak megszaporodása; úgyszintén az államigazgatás, illetve az igazságszolgáltatás terheinek indokolatlan növekedése is. (OBH 1989/2002.)
3.12.1. A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyei
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrész-tulajdonos panaszosok beadványainak vizsgálata során megállapításra került, hogy a Kormány több határozatával és egy rendeletével az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozott és az 1992. évi II. törvény szerint átalakult szövetkezetek alanyi jogú szövetkezeti üzletrész-tulajdonosai egy csoportja (preferált kör) üzletrészeinek az 1992. évi kibocsátáskori névértékének megfelelő áron való felvásárlását határozta el. Az üzletrészek felvásárlására az állam által megjelölt szervezetek megbízásából a megyei FM hivatalok tettek vételi ajánlatot a kormányhatározatokban, illetve a kormányrendeletben megjelölt preferált körbe tartozó egyes szövetkezeti üzletrész-tulajdonosoknak. A vételi ajánlatok a vonatkozó rendeletben és határozatokban foglaltaknak megfelelően kiterjedtek: a még működő szövetkezetekben 1999. december 31. napjáig külső üzletrész-tulajdonosokká válók – a még működő szövetkezetek nyugdíjas tagjai, a 2002. III. 31. napjáig nyugdíjassá váló tagjai, illetve az 1999. december 31. után nyugdíjasként szövetkezetből kilépők, a 2002. szeptember 30-án csőd-, felszámolási- és végelszámolási eljárás alatt álló szövetkezetekhez kapcsolódó külső, valamint nyugdíjas üzletrészesek – üzletrészeinek megvásárlására.
Az alanyi jogú szövetkezeti üzletrész-tulajdonosok akár a törvény kötelező rendelkezése folytán, akár a közgyűlés döntésétől függően (fakultatív módon) jutottak szövetkezeti üzletrészhez: homogén csoportot alkotnak. Az üzletrész-tulajdonosok homogén csoportjába tartozók közül azonban nem került sor azon üzletrészesek üzletrészeinek megvásárlására: akik tagi üzletrészesek (nem nyugdíjas szövetkezeti tag), továbbá akiknek szövetkezete 1992 óta már megszűnt (becsülhetően kettőszáz szövetkezet), valamint akik a vételi ajánlatban megjelölt időpont után váltak külső üzletrészessé, illetve nyugdíjassá, továbbá akiknek szövetkezete az 1992. évi II. törvény szerint nem alakult át, illetve akik ajándékozás, valamint adásvétel útján jutottak (nem alanyi jogon) szövetkezeti üzletrészhez.
Mivel a kötelezően – valamint a közgyűlés döntésétől függően – vagyonnevesítésben részesülteknek nem volt tulajdoni igényük az üzletrészjuttatásra, minek következtében ex gratia jutottak üzletrészhez, az államnak nem volt alkotmányos kötelezettsége sem arra, hogy az üzletrészeket megvásárolja, sem arra, hogy az üzletrészeket az 1992. évi névértéken vásárolja meg. Ilyen alkotmányos kötelezettség híján is a Kormány úgy döntött, hogy “… indokoltnak tartja a különböző üzletrész-tulajdonosok hátrányos helyzetének megszüntetését, piaci eszközök igénybevételével az üzletrészek állam által finanszírozott megvásárlásával.”. “Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a diszkrimináció tilalma nemcsak az alapjogok körében tett hátrányos megkülönböztetést zárja ki, hanem azt is megköveteli, hogy a jognak mindenkit egyenlően (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azonos tisztelettel és körültekintéssel az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságot és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.” [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABh 1990. 46, 48.]
Az a körülmény, hogy az állam a homogén csoportot alkotó üzletrész-tulajdonosok között úgy tett különbséget, hogy a homogén csoportba tartozók egy részének üzletrésze megvásárlása iránt intézkedett, kényszerítő körülményektől mentes önkéntes elhatározás alapján, míg a homogén csoportba tartozó jogalanyok más része üzletrészeinek megvásárlására (vételi ajánlat útján) kellő alkotmányos indok híján nem intézkedett, ezért eljárása ésszerű indok nélkül önkényes volt, mely sérti az Alkotmány hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezését. [35/1994. (VI. 24.) AB határozat] Ezért a szövetkezeti üzletrészeseknek az FM hivatal által tett vételi ajánlattal nem érintett csoportjába tartozó üzletrészesek is joggal igényelhetik, hogy az állam egyenlőként kezelje őket, nemcsak a kedvezményezetti kör kialakításakor, hanem a jogosultságok, kedvezmények elosztása alkalmával is. E követelménynek az állam által való érvényre juttatásának elmulasztása az említett alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot idézett elő. Ezért az országgyűlési biztos ajánlásában indítványozta a miniszterelnöknek olyan intézkedés haladéktalan megtételét, mely a még meg nem vásárolt üzletrészek teljes körének – a már megvásárolt üzletrészekkel azonos módon való – megvásárlását valósítja meg.
Miniszterelnök megbízásából a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az ajánlásra adott válaszában egyebek mellett kifejtette, hogy a már elfogadott és “Az aláírás alatt álló kormányhatározat szerint az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXL. törvényt … felül kell vizsgálni és kezdeményezni kell a törvény módosítását, továbbá a felülvizsgálat eredményeit figyelembe véve … javaslatot kell tenni az alanyi jogon szerzett üzletrészek megvásárlására, valamint a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozó … és az 1992. évi II. törvény szerint átalakult és azóta az igénybejelentések el- bírálásáig felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, ill. a vesztesség rendezés- be bevont megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztés részleges megtérítésre kerül. Az eddig meghozott intézkedések által érintett üzletrészek tekintetében fennálló 1999. december 31. napjával rögzített határidő megváltoztatásának lehetőségét … említett feladatok során látom megvizsgálhatónak. … azon üzletrészek vonatkozásában, melyeket a jelenlegi üzletrészes jogelődje (örökhagyó) ajándékozás vagy adásvétel útján szerzett, a Kormány jelenlegi álláspontja szerint nem tartja szükségesnek a vételi ajánlat megtételét.” Az ajánlásra adott válaszra reagálva az országgyűlési biztos tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az adásvétel vagy ajándékozás útján szerzett üzletrészek 1992. évi névértéken történő megvásárlására vonatkozó indítványát visszavonja, egyébként az ajánlásra adott válasszal két kivételtől eltekintve egyetért, amiért is a korábbi ajánlásának azt a részét – amely arra vonatkozott, hogy a felszámolt szövetkezetek üzletrészesei üzletrészeinek felvásárlása is történjék meg a kibocsátáskori névértéken, illetve hogy az 1992. évi II. törvény szerint át nem alakult szövetkezetek szövetkezeti üzletrészesei üzletrészeinek kibocsátáskori névértéken történő megvásárlására is kerüljön sor – mint ahogy az az átalakult szövetkezetek esetében is történt – változatlanul fenntartja. Az ajánlással a párbeszéd megkezdődött, mely még nem fejeződött be. A fenntartott ajánlásra vonatkozó válaszra nyitva álló határidő még nem telt le. (OBH 5067/2001., 5098/2001., 5263/2001., 5551/2001., 5790/2001., 1759/ 2002., 1862/2002.)
A vizsgálattal lezárt ügyek 12–15%-a (kb. 150 ügy évente) vagy közvetlenül, vagy közvetve az egészséges környezethez való jog sérelmével függ össze. Városokban az ilyen panaszok tipikusan az építkezésekkel, vidéken az állattartással, árvíz–belvíz-problémákkal, település- fajtáktól függetlenül pedig a vál- lalkozásokkal, vendéglátóipari tevékenységgel, telephely-engedélyezésekkel kapcsolatosak. A panaszokból változatlanul kiolvasható az állampolgárok környezet-tudatosságának erősödése, értékrendjének és világ-szemléletének pozitív irányú elmozdulása. Bár ma még természetes, hogy az egyes panaszosok (vagy lakóközösségek) döntően a saját, jelenlegi, szűkebb környezeti érdekeik sérelme miatt kérnek jogvédelmet, egyes – a természetvédelmi területek károsítását, zöldmezős beruházásokat, fakivágást sérelmező – panaszokban a mások, a jövő generációk jogainak védelmi igénye is megjelenik.
Az eseti és túlnyomórészt individuális érdeksérelmek is gyakran jelzik a nemzetgazdaság, az infrastruktúra fejlesztésének, a beruházások, a kis- és közepes vállalkozások élénkítésének kényszere és ezzel szemben a fenntartható fejlődés önkorlátozási követelménye közti alapvető konfliktust. Ebben a konfliktusban ma még nálunk is az előbbi kényszerek túlsúlya jellemző, amivel szemben az ombudsman következetesen igyekszik kellő ellensúlyt képezni, ehhez azonban szűkített hatásköre és jogi eszköztára az igazán nagy horderejű ügyekben nem elegendő.
A konkrét ügycsoportban az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb problémát idén is az állattartás, a különféle vendéglátóipari egységek működése, valamint a gépjárműforgalom káros hatásai okozták. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egyedi vizsgálatok mellett 2002-ben két környezetvédelemmel összefüggő átfogó vizsgálatot is folytatott: júniusban fejezte be a vendéglátó egységek zavaró működésével (OBH 1377/1999.), októberben pedig a telepengedély alapján gyakorolható ipari tevékenységekkel kapcsolatos vizsgálatot (OBH 3375/ 2002.). Az átfogó vizsgálatokat a hivatalba érkezett panaszok nagy száma és az állampolgárok széles körének érintettsége indokolta. A biztosok eljárásaik során a tulajdonhoz, az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését vizsgálták, figyelemmel a vállalkozáshoz való jogra is.
A jelentésekben a speciális jogszabályok mellett az országgyűlési biztos hivatkozik a Polgári Törvénykönyv szomszédjogi és birtokvédelmi szabályaira, hiszen már az 1976. évi II. törvény óta a joggyakorlatban a szomszédjogok védelme mellett a birtokvédelem is a környezetvédelem egyik jogi eszközévé vált. Felhívja a panaszosok figyelmét a tulajdonjog háborítatlanságát védő per megindításának lehetőségére is, továbbá figyelemmel kíséri a polgári bíróságok gyakorlatát, hiszen a témakörben több precedens értékű határozat is született. Ezért itt fontos hangsúlyozni azt, hogy a jogállamiság és jogbiztonság szempontjából a bírói gyakorlat és az ombudsmani gyakorlat egysége is fontos alkotmányos követelmény, amire az országgyűlési biztos a maga részéről kiemelt figyelmet fordít.
A szükségszerű zavarással kapcsolatban a panaszosok tűrési kötelezettségét állapította meg az országgyűlési biztos a tűzoltó laktanya működését (OBH 1067/2002.), valamint a lakótelepi játszótéren lévő sportpályán folyó kosárlabdázást (OBH 2196/2000.) sérelmező panaszok vizsgálatakor. Ugyanakkor az autómosó zavaró, határérték-túllépéssel járó éjszakai működéséből eredő panaszt a tevékenység éjszakai megszüntetésével sikerült orvosolni (OBH 1377/ 2000.).
Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága 2000-ig és azon túl terjedő környezetvédelmi stratégiája megállapítja, hogy “A környezetvédelem nem tekinthető külön szektornak, hanem integrálni kell a gazdaságpolitikába és a társadalmi tevékenységbe”.
A közigazgatáson belül a szektorális integrált szabályozás is felveti a szervezeti elkülönülés vagy integrálódás kérdését. Jelenleg a környezet- és természetvédelem érdekeinek érvényesítése terén számos szerv jut szerephez: a környezet- és természetvédelmi felügyelőségek, az építésügyi, közegészségügyi, állategészségügyi hatóságok, önkormányzatok, közútkezelők. A biztosok az elmúlt évekhez hasonlóan 2002-ben is követték azt a gyakorlatot, hogy a sok esetben rendkívül bonyolult, több igazgatási ágazatot is érintő tényállások felderítése és ezáltal a beadványok minél alaposabb kivizsgálása érdekében egyidejűleg több hatósághoz is fordultak, majd jelentéseikben szorgalmazták az elkülönült hatóságok, ha nem is integrált, de legalább szorosabb érdemi együttműködését.
Az állattartási ügyekben általában néhány család, az állattartó és a közvetlen környezetében lakók érintettek. A viszonylag kis számú érintett mindennapi életét azonban rendkívül károsan befolyásolhatja a közegészségügyi, állategészségügyi, építésügyi előírások be nem tartása.
Ugyanakkor az állattartás gyakran az állattartó és családja megélhetését szolgálja. Annak korlátozásával vagy esetleges megtiltásával a család szociális biztonsága kerülhet veszélybe, miközben a helyi önkormányzatnak a helyi állattartási szabályok megalkotásakor és a rendelkezések betartatásakor az állattartók környezetében élők alkotmányos jogainak védelméről is kell gondoskodnia.
Az engedélyezett mértéket meghaladó vagy az engedélyezettől eltérő módon folytatott állattartás jelentős életminőség romlást eredményezhet az állattartóhely környezetében élőknek. Figyelembe kell venni az adott környezet jellegét is, ahol az állattartást végzik, azonban a zárt trágyatároló létesítése, vagy az állattartó helyek megfelelő gyakoriságú tisztítása minden esetben minimálisan elvárható követelmény, még az olyan településeken is, ahol az állattartásnak évszázados hagyományi vannak és ezért az állattartással járó kellemetlen hatások megszokottabbak.
Az önkormányzatok jogosultak a településen az állattartás szabályait rendeletben meghatározni. Amennyiben az állattartást helyi rendelet szabályozza, a hatóság annak betartatására köteles. (OBH 4109/2001., 6381/2001.)
Az állattartással kapcsolatos panaszokból két specifikus következtetés vonható le. Az egyik, hogy az állattartással szükségszerűen együtt járó és évszázadokon át megszokott zavaró hatások (zaj, bűz) – miután az állattartók faluhelyen is kisebbségbe szorultak – egyre többeket zavarnak. A másik következtetés (részben éppen az előbbi hatására), hogy az állattartás építésügyi, állatvédelmi, közegészségügyi, környezetvédelmi stb. jogszabályi feltételei megszaporodtak és megszigorodtak, és ezen feltételek “integrálása” és betartatása döntően a helyi önkormányzatokra hárul, ami nem csak új, de nagyon nehéz feladat.
A vendéglátó-egységeknek a lakóhelyi környezetre gyakorolt zavaró zaj- és rezonancia-hatásai tárgyában végzett átfogó vizsgálatról készült jelentésben az országgyűlési biztos az alapjogszabály, az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) kormányrendelet több pontjának módosítására tett javaslatot. A vizsgálat lényegi megállapítása az volt, hogy a jelenlegi, a vállalkozáshoz való jogot előnyben részesítő szabályozás módosítása szükséges olymódon, hogy fokozottabban jelenjen meg a lakóközösségek alkotmányos jogainak védelme. Az olyan közösségi kapcsolatokban, amelyekben nehezen összeegyeztethető érdekeket, folyamatosan konkuráló alkotmányos jogokat kell együtt érvényesíteni, az állam nem teheti meg, hogy csak akkor lép fel, ha már súlyos konfliktushelyzet alakult ki. A probléma súlyosságát alátámasztja, hogy az átfogó vizsgálat befejezését követően újabb, hasonló tartalmú beadványok érkeztek. (OBH 2304/2002., 2500/ 2002.) A közlekedési eredetű zaj- és rezgésterhelés, illetve levegőszennyezés országosan jelentkező probléma, az elmúlt években is több ilyen tartalmú beadvány érkezett az Országgyűlési Biztosok Hivatalába. Magyarországon az esetenként akár száz évnél is régebben kialakított települési közúthálózat alkalmatlan napjaink forgalmának lebonyolítására. A sűrű beépítettség pedig nem teszi lehetővé az utak szélesítését, a forgalmi igényeknek megfelelő átalakítását, ezért a meglévő – és adott – települési úthálózatnak évről-évre egyre nagyobb forgalmat kell lebonyolítani. A közúti forgalom növekedése együtt jár az infrastruktúra fejlesztésének szükségességével.
A panaszosok az autópályadíj bevezetése miatt a pályát elhagyó és a párhuzamos, a településeken áthaladó főútvonalat igénybe vevő járművek nagy számát; a nehéz-tehergépjármű forgalmat; a tömegközlekedést, illetve ahhoz kapcsolódóan az autóbuszmegállók elhelyezésének gyakorlatát és a mindezekből adódó fokozott környezetterhelést kifogásolták.
Nagyvárosi – elsősorban a budapesti – főútvonalak mellett lakók is egyre nagyobb számban élnek beadvánnyal a szüntelenül növekvő forgalom miatt. (OBH 4091/2001.)
A párhuzamos utak forgalomkorlátozásának szabályozása az érintettek rendkívül nagy számára tekintettel sürgősen megoldandó feladat. Az M7-es autópályán bevezetett útdíjasítás újabb panaszokhoz vezethet, különösen a nyári időszakban. Az OBH 2511/2000. sz. ügyben készült jelentésben – az indítványozó országgyűlési képviselő a 3. számú főút mellett fekvő Aszódon át zajló forgalom okozta környezetterhelést sérelmezte – a korábbi országgyűlési biztos 2000 októberében javasolta, hogy a közlekedési és vízügyi miniszter és a környezetvédelmi miniszter együttesen alkossanak olyan jogszabályt, vagy kezdeményezzék megalkotását, amely a fizető autópályákkal párhuzamosan haladó főközlekedési utak forgalmi helyzetének normalizálására alkalmas úgy, hogy az ezen utak mentén élők és ezeken rendeltetésszerűen közlekedők élethez, testi-lelki egészséghez, egészséges környezethez és tulajdonhoz való jogának érvényesülését szavatolja, és a feltárt visszásságokat a lehetőség szerinti legteljesebb mértékben megszünteti; egyúttal figyelemmel van más érintetteknek az ügyben releváns érdekeire. A megszólítottak a javaslatot elfogadták, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a párhuzamos utak forgalomkorlátozásának szabályozását az utak forgalomszabályozásáról szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet módosításával kívánja megoldani, mely része a 2003. I. félévi jogalkotási programnak. Az érintettek különösen nagy számára és alkotmányos jogaik súlyára tekintettel sérelmük jogalkotással történő orvoslására az országgyűlési biztos folyamatosan megkülönböztetett figyelmet fordít.
Visszatérő problémát okoznak a lakóházak közelében lévő autóbusz-megállók. Következetes ombudsmani gyakorlat, hogy a szükségszerű zavarással kapcsolatos tűrési kötelezettség magában foglalja a megálló létéből adódó fokozott terheket is, ezért nem kifogásolható, ha valamennyi érintett számára elfogadható megoldás hiányában olyan intézkedés történik, amely az egyformán tűrésre kötelezettek lakókörülményeinek összevetése eredményeként a legkevésbé rossz. (OBH 2173/2002.)
Az elkerülő út megépítésének szükségessége merült fel a településen áthaladó jelentős tehergépjármű-forgalom káros hatásait sérelmező beadvány vizsgálatakor. (OBH 1692/2002.) Az érdemi változásokat jelentő beruházások, mint az útburkolat felújítása, zajvédő fal építése, az elkerülő és ezáltal a településeket mentesítő utak építése jelentős állami, illetve önkormányzati erőforrásokat igényel. A költségvetési források felett nem rendelkező országgyűlési biztos nehéz helyzetben van, amikor valamely probléma enyhítésére anyagi ráfordítással is járó ajánlást kellene tennie, ismerve azt, hogy a pénzforrások elosztóinak számos egyéb, ugyancsak fontos prioritásokat kell kijelölniük. Sebességcsökkentő táblák kihelyezésével, a jelzőlámpák összehangolásával, valamint a gyorshajtók kiszűrésével a probléma véglegesen nem oldható meg.
A lakóknak lehetőségük van az ingatlanukban esetlegesen bekövetkezett értékcsökkenés miatt kártérítés iránti kereset benyújtására.
A Nemzeti Környezetvédelmi Program általános településkörnyezeti célnak tekinti a települések csatornázottságának, szennyvíztisztításának és speciális szennyvízkezelésének fejlesztését, az ivóvízbázisok védelmét.
Az egészséges környezethez és a jobb környezeti állapotjellemzőkhöz az is hozzátartozik, hogy a szennyvizet zárt rendszerben, a környezetbe jutás lehetőségének kizárásával vezetik, és meghatározott módon tisztítják. Az ipari övezetben lévő, jóváhagyott technológiával létesített, két települést kiszolgáló szennyvíztisztító berendezés működése nem kifogásolható. (OBH 4190/2000.) Visszásságot okoz ugyanakkor a főútvonalon lévő, a közelben lakókat rendkívül zavaró, korszerű megoldással helyettesíthető szennyvízleeresztő helyek megszüntetéséhez szükséges intézkedések elmaradása. (OBH 1725/2001.)
A tényállás körültekintő tisztázása, az ügyintézési határidő betartása elengedhetetlen a közigazgatás törvényes, szakszerű, a társadalmi igényeket kielégítő működéséhez. A biztosok visszatérő problémaként észlelték a hatósági eljárás elhúzódását (OBH 3977/2001.), az érdemi intézkedés elmaradását (OBH 2881/2001.), a nem kellően körültekintő engedélyezési eljárást (OBH 3067/ 2000.), valamint a közérdekű bejelentés megfelelő vizsgálatának elmulasztását. (OBH 6395/2001.).
A fák az emberi környezetet védik, kellemesebbé, szebbé teszik. Porelvonó, levegőtisztító hatásuk folytán a lakókörnyezet javításában fontos szerepet töltenek be. A fák telepítése, a meglevő növényzet megóvása általános környezetvédelmi érdek, állapította meg egy Legfelsőbb Bírósági határozat (BH1985. 58.). A fák védelméről szóló 21/1970. (VI. 21.) kormányrendelet módosításával a rendelet alkalmazási köre szűkült. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter nem tartotta indokoltnak a jogszabály módosítását (OBH 1439/2000.), azonban egy másik, kifejezetten a korábbi jogszabály-módosítást sérelmező beadvány alapján az országgyűlési biztos indítványozta a kifogásolt jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát (OBH 1682/2002.).
A biztosok kezdeményezéseit, ajánlásait az érintettek általában elfogadták. Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) kormányrendelet 2002 szeptemberében ugyan több pontban módosult, azonban az átfogó vizsgálatban tett megállapításokat változatlan formában fenntartva az országgyűlési biztos további jogszabályi változtatásokat tart szükségesnek a lakosság alkotmányos jogainak fokozottabb védelme érdekében.
3.13.1. Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek
2002-ben közel 20 telepengedélyhez kötött zajos, bűzös tevékenységgel kapcsolatos panasz érkezett, és további 5, az előző beszámolási időszakról áthúzódó panasz várt kivizsgálásra.
A panaszok közül többen fellebbezési eljárás volt folyamatban, vagy már bírósági szakba került az ügy, illetőleg az ügymenetről kértek a beadványt tevők felvilágosítást. Ezekben az ügyekben hatáskör hiányában a kérelmeket elutasítottuk, illetőleg részletesen tájékoztattuk a kérelmezőt a jogszabály tartalmáról és az ügyintézés menetéről.
A vizsgált ügyekben, az előző évekhez hasonlóan, a panaszosok elsősorban az állampolgári bejelentések alapján indult eljárások elhúzódását sérelmezték, illetőleg, hogy a jegyzők nem döntöttek érdemben a kérelmekben. Így az országgyűlési biztos elsősorban a tulajdonhoz, továbbá a jogorvoslathoz való jogra figyelemmel vizsgálta a panaszokat.
Ezek során az országgyűlési biztos megállapította, hogy visszásságot okozott a jegyző, miután a zajos tevékenységgel kapcsolatos bejelentésre nem folytatta le a szükséges eljárást (OBH 2330/2000.).
Az előző években vizsgált panaszok alapján tett kezdeményezéseket a megszólított jegyzők különböző módon fogadták. A budapesti kerületek jegyzői az országgyűlési biztos intézkedésre történő felhívását nem fogadták el. Válaszaikban arra hivatkoztak, hogy a telepengedélyezési eljárásról szóló 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet a vállalkozók részére 2002. december 31-ig adott határidőt a telepengedély iránti kérelem benyújtására, ezért nincs hatáskörük az eljárásra (pl. OBH 1095/2001.) Ugyanakkor a vidéki polgármesteri hivatalok jegyzői közül többen, elfogadva az országgyűlési biztosnak az érdemi döntés meghozatalára irányuló kezdeményezését, határozattal zárták le a panaszos által kezdeményezett eljárásokat (pl.: OBH 3617/1999.).
Az országgyűlési biztos az ellentmondásos jogalkalmazói gyakorlat miatt átfogó vizsgálatot (OBH 3375/2002.) rendelt el.
Ennek során feltárta, hogy a telepengedélyezésre vonatkozó hatályos 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet több előírása is visszásságot okoz. A rendelet nem ad útmutatást a jegyzők számára arról, hogy a telepengedélyezési eljárásban, illetőleg a szabálytalanul működő vállalkozásokkal szembeni bejelentések kivizsgálása során kit kell ügyfélnek tekinteni. Az építésügyi és a környezetvédelmi törvényekkel ellentétben a telepengedélyezési rendelet nem ad lehetőséget határozott időtartamú telepengedély kiadására. Ennek az a következménye, hogy egy ideiglenes épületben, határozott idejű környezetvédelmi szakhatósági hozzájárulás ellenére a jegyző csak határozatlan idejű telepengedélyt adhat ki. A “nyitvatartási idő” (üzemidő) szabályozására sem ad lehetőséget a jogszabály, ezért fordulhat elő, hogy egy családi házas övezetben akár három műszakban is üzemelhet egy vállalkozás.
Rámutatott az országgyűlési biztos arra is, hogy nem segíti a kérdés megoldását az sem, hogy az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 29.) kormányrendelet (OTÉK) a beépítésre szánt övezeti kategóriában gyakorlatilag bármely ipari tevékenység gyakorlását megengedi. Ezért felhívta a jogalkotó figyelmét arra, hogy célszerű lenne, ha az OTÉK meghatározná azokat a települési övezeteket, ahol a rendelet mellékletében megjelölt, fokozottan zaj, és egyéb zavaró környezeti hatással járó ipari, szolgáltató vagy raktározási tevékenység nem végezhető. Az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta továbbá a tevékenység gyakorlását magában foglaló építmény speciális műszaki alkalmassági vizsgálatát is a telepengedély megadásához, hiszen a legtöbb panasz az adott tevékenységre alkalmatlan építményekből kiszüremlő zaj és szaghatás miatt keletkezik. A jogszabály hiányosságaként értékelte azt is, hogy a működést kifogásoló panaszok kivizsgálásához szükséges vizsgálatok költségeiről, annak esetleges megelőlegezéséről nem rendelkezik.
A vizsgálat rögzítette, hogy bár a jogszabályok a létesítmények zajkibocsátás elleni védelmére többféle hatósági eszközt tartalmaznak, a jegyzők ezekkel ritkán élnek. Az országgyűlési biztos ezért felhívta engedélyező hatóságok figyelmét a telepengedélyezési eljáráson kívüli, de az ott folytatni kívánt tevékenységhez kapcsolódó más hatósági eljárások igénybevételére, így pl.: a birtokvédelmi eljárás, a vállalkozói igazolvány visszavonásának, illetve cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének lehetőségére.
A tapasztalatokat összegezve megállapítható, hogy az eltérő jogértelmezési és jogalkalmazási problémák az ipari tevékenységet végző telephelyek környezetében élők számára olyan nagyfokú jogbizonytalanságot eredményeznek, amely csak a vonatkozó jogszabályok módosításával, és azok összhangjának megteremtésével oldhatók fel. A jogbiztonság hiánya kihat a panaszosoknak a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogaira. A kormányrendelet azon hiányossága pedig, hogy nem minden telepengedélyezési eljárást kell megelőznie építésügyi hatósági eljárásnak, továbbá, hogy az engedélyező határozatról nem kell – legalább – a szomszédokat értesíteni, a panaszosoknak a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben okoz visszásságot.
Ez az ügycsoport is jól példázza, hogy egyes alapjogok csak más alapjogokkal összefüggésben, azok szükségtelen és aránytalan sérelme nélkül gyakorolhatók. A bepanaszoltak tulajdonhoz és vállalkozáshoz való joga nem érvényesíthető a panaszosok tulajdonhoz és különösen az egészséghez és az egészséges környezethez fűződő joga rovására. Mivel azonban vállalkozás nélkül nincs gazdasági fejlődés (ami nélkül más alapjogok anyagi feltételei romlanak), azzal szemben is létezik bizonyos mértékű tűrési kötelezettség. Az összhangot az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások betartása biztosítja, amely előírások – a jövő generáció életfeltételeire is tekintettel – a pillanatnyi profitérdeknél vagy környezetvédelmi beruházási többletköltségeknél nagyobb súllyal esnek latba.
Megállapításai alapján az országgyűlési biztos a telepengedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet módosítását, illetőleg kiegészítését ajánlotta, továbbá az általa vizsgált építésügyi előírások, valamint a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény olyan módosítását, amely lehetővé teszi a lakóközösségek számára, hogy a hatósági engedélyezés során a hozzájárulásukat feltételekhez köthessék. Utóbbi ajánlást az igazságügyi miniszer elfogadta.
Az ajánlással érintett gazdasági és közlekedési miniszter az országgyűlési biztosnak nem adott érdemi választ és a 2002. év végén a 277/2002. (XII. 21.) kormányrendelettel módosított 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet sem tartalmazta az ombudsman által javasolt megoldásokat.
Az országgyűlési biztos ajánlásainak fenntartásáról tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, aki válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy jogszabály-módosítási kezdeményezései alapján a Kormány a 2003. első félévi jogalkotási programjába felvette a telepengedélyezésről szóló kormányrendelet és az OTÉK módosítását. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.
3.14. Közszolgáltatókkal kapcsolatos ügyek
3.14.1. Áramszolgáltatási ügyek
A villamosenergia-ellátással kapcsolatos panaszok vizsgálatának 2002. évi tapasztalatai azt mutatják, hogy a fogyasztók még mindig bizalmatlanok az éves díjelszámolás módszerével szemben. A sajtóban is megjelentek írások ezzel kapcsolatban. A tudósítások szerint a Magyar Energia Hivatal (továbbiakban: Hivatal) korábban vizsgálta az ELMŰ Rt. sok panaszt kiváltott intézkedését és a fogyasztókkal szembeni magatartását. Ezért az országgyűlési biztos hivatalból indult vizsgálata az elmúlt évben arra szorítkozott, hogy a Magyar Energia Hivatal által előírtak megfeleltek-e az alkotmányossági követelményeknek, és az ELMŰ Rt. ezeket teljesítette-e. A vizsgálat a jogbiztonsághoz való jogból származtatható jóhiszemű és tisztességes eljárás sérelmének gyanúja miatt indult. A Hivatal jelentéséből kitűnt, hogy az ELMŰ Rt. által a fogyasztóknak kiküldött tájékoztató számos hiányossággal bírt és a fogyasztók félretájékoztatásához vezetett. A tájékoztató többek között nem tért ki arra, hogy
– a szolgáltató az új számlázási módszerre való áttérés bejelentésével lényegében szerződésmódosítást kezdeményez,
– a fogyasztók választhatják a havi számlázási, leolvasási és díjfizetés, azaz a meglévő rendszert is,
– a fogyasztó a fogyasztásmérő-állást ingyenes zöld számon vagy bérmentesített levelezőlapon jelentheti be.
E hiányosságok a fogyasztókban azt az érzetet keltették, hogy nincs választási lehetőségük, a szolgáltató által közölteket kötelezően el kell fogadniuk. Ha az új közüzemi szerződésre vonatkozó ajánlatot a fogyasztó mégsem fogadta el, akkor a szolgáltató ezt a választ figyelmen kívül hagyta, és egyeztetés helyett újabb tájékoztató levéllel igyekezett rábírni a fogyasztót az új módszer elfogadására.
A hivatal a vizsgálat eredményeképpen számos intézkedést kezdeményezett, aminek az ELMŰ Rt. eleget tett. Jelenleg, ha a fogyasztó nem fogadja el az új elszámolási módszert, akkor változatlanul fizetheti a – mérőóra leolvasása alap- ján – havonta a szolgáltatási díjat.
Azoknak, akik elfogadták az éves elszámolást, az ELMŰ Rt. biztosítja, hogy havonta ingyenes levelezőlapon vagy zöld számon bejelentsék a mérőóra állását. Az országgyűlési biztos egyetértett a Hivatal megállapításaival és a tett intézkedésekkel. Hivatkozott a Ptk. 4. § (1) bekezdésére, mely szerint a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Az ELMŰ Rt. ezt a kötelezettségét elmulasztotta, mert a fogyasztók félretájékoztatására alkalmas tartalmilag hiányos tájékoztatót küldött ki. Ezzel megsértette a fogyasztó alkotmányban rögzített jogbiztonsághoz való jogát. Mulasztását azonban a Hivatal intézkedésére pótolta, ezért a sérelem orvoslására tekintettel az országgyűlési biztos ajánlással nem élt. Ugyanakkor kifejtette, hogy a kölcsönös együttműködés követelménye alapján a fogyasztóktól is elvárható, hogy ha a havonkénti elszámolást választják, akkor az óraállást a szolgáltatónak zöldszámon, vagy az erre a célra rendszeresített levelezőlapon bejelentsék.
Így teljesülhetnek a Ptk. 240. § (3) bekezdésében foglaltak, vagyis a vitás vagy bizonytalan kérdéseknek közös megegyezés útján való rendezése oly módon, hogy a felek kölcsönösen engednek egymásnak. (OBH-4876/2000.)
A villamosenergia-szolgáltatásban a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott felemelt díj miatt a korábbi években több panasz is érkezett a fogyasztóktól, akik a felemelt díj mértékét és a szabálytalan vételezés esetén kiszámított fogyasztást túlzottnak tartották.
Amennyiben a szabálytalan vételezés tényleges időtartama nem állapítható meg, akkor a jogszabályban foglalt vélelem szerint a megelőző egy év fogyasztását vette figyelembe a szolgáltató egy a háztartási villamos fogyasztókészülékekre kalkulált kihasználási óraszám segítségével.
Az egyéves törvényi vélelem alkalmazása az alkotmányos jogok érvényesülése szempontjából nem kifogásolható, ellenbizonyításnak bármikor helye van. A számítás alapját képező kihasználási óraszámok alkalmazása azonban nem felelt meg a valóságnak.
A korábbi Közüzemi Szabályzat rögzítette, hogy szabálytalan vételezés esetén a vételezett villamos energia mennyiségét milyen kihasználási óraszámok szerint kell kiszámítani. Ez általános háztartási fogyasztás esetén havi 125 óra volt. A számítás nem életszerű, mert egy átlagos háztartásban sosem használják a tűzhelyet minden nap öt órán keresztül, minden lapján és sütőjén is egyidejűleg, a mikrohullámú sütőt sem használják napi öt órában, a porszívót és a mosógépet sem. Egy ilyen felszereltségű lakás átlagos havi áramfelhasználása kb. 150–170 kWh egy hónap alatt. A tavaly december 30-ig érvényben lévő szabályozás szerint számítva, ha feltételezzük, hogy egy háztartásban mintegy 10 kWh összteljesítményű háztartási berendezés található, akkor 10 kW beépített teljesítmény x 125 óra = 1 250 kWh. A hatósági ár 23,52 Ft., a felemelt ár ennek négyszerese: 94,08 Ft. A példa szerinti átlagos háztartás fogyasztója 1 250 kWh x 94,08 Ft. = 117 600 Ft/hó felemelt díjat köteles fizetni, holott az általa okozott tényleges kár normál díjjal számítva 170 kW x 23,52 Ft = 3 998 Ft/hó. Ha az áramszolgáltató nem tudta megállapítani, hogy a szabálytalan vételezés mikor kezdődött, a bírságot egy évre visszamenőleg is kivetheti. Így a fenti példa szerint a fogyasztó 12 hónapra 1 441 200 Ft-t köteles fizetni, holott az általa okozott kár 47 980 Ft. A bírság vagy pénzbüntetés összege tehát 1 363 220 Ft, amit az áramszolgáltatónak kell befizetni.
Ezért 2001 októberében az országgyűlési biztos megvizsgálta a villamos energia törvénynek és végrehajtási rendeletének – a szerződésszegésre vonatkozó – szabályait, illetve a szolgáltatónak a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott eljárását és több ajánlást tett a felemelt díj helyett a kárnak megfelelő kártérítés, és életszerűbb kihasználási óraszám meghatározására.
Egy igazságügyi szakértő felvetése alapján az országgyűlési biztos 2002-ben szükségesnek tartotta annak vizsgálatát, hogy a korábban folytatott vizsgálat (OBH-5279/2001.) eredményeképpen tett ajánlások teljesültek-e. A 2001 decemberében megjelent új villamos energia törvény és végrehajtási rendelete szerint a felemelt díj helyébe lépő kötbér mértékét, valamint a szerződésszegő módon vételezett villamos energia mennyiségét az üzletszabályzatban kell meghatározni. Ezért az országgyűlési biztos különös figyelmet fordított arra, hogy az ELMŰ Rt. üzletszabályzat tervezete összevetve az új jogszabályokkal megfelel-e az alkotmányossági és törvényi követelményeknek.
A vizsgálat a jogbiztonsághoz való jog és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult. Ennek során az országgyűlési biztos egyeztette az üzletszabályzatban foglaltakat az új szabályokkal és a jóváhagyásra hatáskörrel rendelkező Hivatallal.
Megállapította, hogy a korábbi jelentésben tett ajánlások az új villamos energia törvény és végrehajtási rendelete részévé váltak. Ezzel a jogalkotó a jogi szabályozás okozta alkotmányos joggal összefüggő visszásságot kiküszöbölte. Az üzletszabályzat tervezete azonban több olyan rendelkezést tartalmaz, amely közvetlenül veszélyezteti a jogbiztonsághoz való jogot azzal, hogy ellentétes az új törvényben és annak végrehajtási rendeletében foglaltakkal, továbbá a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy a fogyasztót a tulajdon terheként továbbra is olyan mértékű kártérítésre kötelezi, amely nincs arányban a szolgáltatónak okozott kárral.
Tekintettel arra, hogy a készülő üzletszabályzat a törvényesség és alkotmányosság érvényesülésének fontos biztosítéka, az országgyűlési biztos a felügyeletet ellátó Magyar Energia Hivatal elnökének tett ajánlásokat a szabálytalan vételezés fogalmának pontosabb meghatározására, a kötbér mértékének megállapítására, és a pótdíj alkalmazhatóságára. (OBH-4113/2002.)
Az új villamos energia törvény szabályait 2003. január 1-jétől kell alkalmazni. A Magyar Energia Hivatal a szolgáltatókat 2003. március 31-ig kötelezte az üzletszabályzatok tervezetének olyan átdolgozására, amely figyelemmel van az ombudsmani ajánlásokra és a kötbérszámítást átláthatóbbá, és ellenőrizhetőbbé teszi. Ebből következően jelenleg nincs tapasztalatunk az új szabályoknak megfelelő szolgáltatói eljárással kapcsolatban.
A múlt évi vizsgálati tapasztalatok összegzéseképpen megállapítható, hogy a szolgáltató nem minden esetben kezeli a fogyasztót egyenrangú félként és hatalmi pozíciójának megerősítésére törekszik. Pozitívumként kell értékelni azonban, hogy a felügyeleti intézkedéseket és ombudsmani ajánlásokat többnyire elfogadja és teljesíti. Mindez elősegíti a fogyasztók bizalmának erősítését, valamint a szolgáltató és a fogyasztó közötti jogviszony olyan átalakulását, melyben a két fél valóban egyenrangú partner lehet. A tapasztalatok közül ki kell emelni a fogyasztói érdekképviseletek tagjaival és a Magyar Energia Hivatallal kialakított jó kapcsolatot és eredményes együttműködést.
3.14.2. Gázszolgáltatási ügyek
2002-ben két gázbevezetéssel kapcsolatos ügyben készült vizsgálati jelentés. További 14 esetben különböző hatásköri okok miatt nem került sor vizsgálatra. A vizsgálatok során többnyire a tisztességes eljáráshoz való jog és a tulajdonhoz fűző jog sérelme merült fel.
Az országgyűlési biztos fontosnak tartja megjegyezni azt, hogy kifejezetten a gázszolgáltatók tevékenységével kapcsolatos panaszt a 2002. évben nem vizsgált. Annál több vizsgálatra érdemes ügy érkezik mind a mai napig a gázhálózathoz való csatlakozással kapcsolatban.
A vizsgálatokból megállapítható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb problémát a gázhálózathoz való utólagos csatlakozás jelentette, ugyanis az önkormányzatok és a szolgáltatók nem minden esetben egyeztek meg az utólagosan fizetendő díjakról, vagy nem egyértelmű az ez irányú megállapodás. Így folyamatosan érkeznek panaszok azzal kapcsolatban, hogy kinek és milyen mértékű díj jár utólagos csatlakozás esetén.
A 2002. évben is a legtöbb alkalommal azért kellett a szolgáltatók tevékenységével kapcsolatos panaszok vizsgálatát elutasítani, mert a fogyasztók nem merítették ki jogorvoslati jogukat és nem fordultak a Magyar Energia Hivatalhoz. A vizsgálat nélkül, áttétellel elutasított panaszok jobbára a következők voltak. A panaszosok sérelmezték a díjakat, a gázóra-leszerelés körülményeit, így azt, hogy a leszerelés során a szolgáltató munkatársa nem tölti ki megfelelően a nyomtatványt, azt nem írja alá, nem pecsételi le és ezzel kizárja az esetleges későbbi reklamációt, a gázóra kiegyenlítetlen tartozással összefüggő leszerelését, a kiugró gázfogyasztás kivizsgálásának elmaradását és a díjtartozással összefüggésben indított végrehajtási eljárást.
Az egyik vizsgálattal lezárt esetben az volt a probléma, hogy az utólagos csatlakozás a panaszosnak háromszor annyiba került, mintha a beruházás- kor csatlakozott volna. Ennek oka pedig az infláción túl az volt, hogy mind az önkormányzat, mind a szolgáltató díjat kért a hálózathoz való csatlakozásért. (OBH 6670/2001.)
A másik jelentéssel lezárt ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzat nem építette ki az utcában, ingatlana előtt az elosztóvezetéket. Az ingatlan hegyoldalban, nem közvetlenül az utcafronton található, ezért még az is kérdéses volt, hogy az utcáról ingatlanához felvezetendő vezeték a hálózat mely szakasza és így kinek a kötelessége azt kiépíteni. Végül a panaszos megelégelve az önkormányzattal való egyezkedést, saját költségére építette ki a hiányzó vezeték szakaszt. Mindeközben a panaszos évekkel korábban kifizette a hálózat kiépítéséért a csatlakozási díjat az önkormányzatnak is. A vizsgálat során a biztos megállapította, hogy az önkormányzat a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott azzal, hogy a panaszost úgy kötelezte a csatlakozási díj megfizetésére, hogy az ingatlana előtt található utcaszakaszon nem volt kiépítve az elosztó vezeték, továbbá, hogy közel négy éven keresztül nem világosította fel a panaszost arról, hogy kérelme nem teljesíthető, mert a hálózat fejlesztésre sem az önkormányzat, sem pedig a szolgáltató a kedvezőtlen hozammutatók miatt nem kötelezhető. ( OBH 4515/1999.)
Ismételten hangsúlyozandó az a tény, hogy a szolgáltatás minőségével kapcsolatos panaszok elutasítására azért került sor, mert a panaszosok még mindig nem ismerik eléggé az energia szektorban fogyasztóvédelmi szerepet betöltő intézményt, a Magyar Energia Hivatalt, és nem tudják, hogy panaszaikra orvoslást először ennél a szervnél kellene keresniük.
3.14.3. Temetkezéssel kapcsolatos ügyek
A temetkezéssel kapcsolatos panaszok vizsgálati tapasztalatai szerint 2002-ben a sérelmeket nem a temetkezési szolgáltatók kegyeletsértő magatartása, hanem a közreműködő intézmények (kórházak, egészségügyi intézetek) és hatóságok (ÁNTSZ, Polgármesteri Hivatalok, Közigazgatási hivatal, Fogyasztóvédelmi Felügyelőség) valamint a temető tulajdonosának mulasztásai okozták.
A vizsgálat valamennyi esetben az emberi méltósághoz való jogból fakadó kegyeleti jog sérelmének gyanúja, egy esetben ezenkívül a panasz előterjesztéséhez való jog, másik esetben a jogbiztonsághoz való jog és az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indult.
A vizsgálatok során minden esetben bebizonyosodott az említett alkotmányos jogokkal összefüggő sérelem. 2002 márciusában az országgyűlési biztos a híradásokból értesült arról, hogy ismételten számos esetben elmulasztották kezdeményezni a különböző intézmények a halottak időben történő eltemettetését, köztemetését.
2001 júniusában e tárgyban az országgyűlési biztos már folytatott vizsgálatot, és ajánlást tett az érintett minisztérium által lefolytatandó vizsgálatra. Ennek eredményeképpen a miniszter az országgyűlési biztost arról tájékoztatta, hogy 30 napot meghaladóan 51 holttestet tároltak a különböző intézményekben. 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben az intézmények 30 napot meghaladóan 1 281 holttestet tároltak.
Az utóvizsgálat során az országgyűlési biztos felkérte a fővárosi és a megyei tiszti főorvosokat egy olyan átfogó vizsgálatra, mely feltárja a jelenlegi helyzetet. A tisztiorvosok alaposan és minden esetben határidőre teljesítették a felkérést, javaslatokat adtak a további szabályozási megoldásokra. Az utóvizsgálat feltárta, hogy 2001–2002 évben a temetések 771 esetben húzódtak el. Az ellenőrzés időpontjában 57 esetben a temetés még nem történt meg. Megállapítható volt, hogy évente változatlanul 300–400 esetben fordul elő a temetés elhúzódása. Ennek oka az egészségügyi intézmények mulasztása, az önkormányzatoknál a köztemetéssel kapcsolatos eljárások elhúzódása.
A biztos ugyanakkor elismerőleg azt is megállapította, hogy az intézmények mintegy harmadában visszásság nem, vagy alig fordul elő, a temetési ügyeket példamutatóan a tisztesség és jog által elvárt módon intézik. Az utóvizsgálat során feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében a jogszabály módosítására tett javaslatot az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, a belügyminiszternek a betegjogi képviselők feladatkörének meghatározásával és a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításával kapcsolatban.
Kezdeményezte az országos tiszti főorvosnál, hogy éves munkaprogramja során ellenőrizze a különböző intézményekbe történő tetemtárolás körülményeit, és követelje meg az idetartozó szabályok maradéktalan betartását. Felkérte a fővárosi és az érintett megyei tiszti főorvosokat arra, hogy haladéktalanul intézkedjenek a területükön működő intézményekben tárolt tetemek azonnali temetéséről, illetve köztemetéséről. A megszólítottak az ajánlást és a kezdeményezést elfogadták. A miniszterek a vonatkozó rendeletek kiegészítésével egyetértettek, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a köztemetési költségek 90%-ának visszaigénylési lehetőségével, a köztemetésre vonatkozó hatáskörnek a polgármesterre való telepítésével kívánja elősegíteni a visszásságok kiküszöbölését. A fővárosi és megyei tiszti főorvosok intézkedtek, és a halottak temetése, köztemetése megtörtént (OBH 2672/2002.)
A temetkezési szolgáltató kft. és az ÁNTSz városi és megyei intézetének mulasztását állapította meg az országgyűlési biztos amiatt, hogy a panaszos hozzátartozójának temetésén a szolgáltató emberei úgy végezték a sírnyitást és a rátemetést, hogy a sírból előkerült egyes maradványokat (csontok, koporsó és ruhadarabok) nem temették vissza megfelelően a sírt, és környékét pedig nem hozták rendbe. Mivel panaszos jelzései nyomán két hét múlva sem történt intézkedés, a panaszos kénytelen volt a sírt saját költségén rendbe hozni, továbbá az ott talált maradványokat magához venni. A panaszos problémájával először a rendőrséghez, majd a városi bírósághoz, az ÁNTSZ városi intézetéhez, és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez (a temetkezési szolgáltatás minősége miatt) fordult, mert szerette volna a maradványokat illően eltemettetni. Az ÁNTSZ városi intézete a helyszínen vizsgálatot tartott, megállapította, hogy a szolgáltató sírfelnyitási engedélyt nem kért, ezért pénzbírságot szabott ki a helyi vezetőre, de a maradványok eltemetése érdekében nem határozott. A megyei tiszti főorvos arról tájékoztatta a panaszost, hogy a kegyeletsértéssel kapcsolatos kifogások nem tartoznak az ÁNTSZ hatáskörébe. A Felügyelőség saját eljárását hatáskör hiányában megszüntette. Az országgyűlési biztos a megbízott országos tiszti főorvoshoz fordult, de az ő intézkedései sem vezettek eredményre.
A vizsgálat megállapította az ÁNTSZ városi és megyei intézetének mulasztását amiatt, hogy semmilyen intézkedést nem tettek a maradványok közegészségügyi kockázatának megállapítására, továbbá nem hívták fel a temetkezési szolgáltató működésének felügyeletét ellátó jegyző figyelmét a maradványok eltemetésének szükségességére. Emiatt a jogbiztonsághoz való jogból fakadó tisztességes eljáráshoz való jog, és az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja is beigazolódott.
Megállapította továbbá, hogy a Felügyelőség intézkedése miatt nincs hatásköre eljárni, mert a panaszos az első fokú határozatot nem fellebbezte meg, így a jogorvoslati lehetőségeket nem merítette ki. Levélben azonban felhívta a Főfelügyelőség vezetőjének figyelmét arra, hogy az államigazgatási eljárást az első fokú hatóság törvénysértően szüntette meg, mert a büntetőügy tárgya nem volt azonos a panaszosnak a szolgáltatás minőségére vonatkozó kifogásával. A megkeresés nyomán a Főfelügyelőség vezetője felügyeleti intézkedés keretében megsemmisítette az elsőfokú határozatot, és új eljárás lefolytatását rendelte el. Az új eljárásban a Felügyelőség fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a szolgáltató kft.-t.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte a városi tiszti főorvosnál, hogy – jegyzőkönyv készítése mellett – haladéktalanul vizsgálja meg közegészségügyi szempontból a panaszosnál található maradványokat. A jövőre nézve ajánlást tett az országos tiszti főorvosnak arra, hogy az ÁNTSZ az Áe. szabályainak betartásával járjon el az állampolgárok ügyében, hatáskör hiányában pedig kerüljön sor a megfelelő hatóság értesítésére.
Felhívta az illetékes település jegyzőjének figyelmét, hogy a kegyeleti joggal összefüggő visszásság érdekében a városi tiszti főorvos megkeresésére is figyelemmel, gondoskodjon a maradványok mielőbbi tisztességes eltemetéséről. A kezdeményezés nyomán, összeférhetetlenség miatt az ÁNTSz Komáromi Városi Intézetének vezetője folytatta le a vizsgálatot. Ennek során szemlét tartott a panaszosnál, részletes jegyzőkönyvet vett fel, igazságügyi szakértőt rendelt ki, felvette a kapcsolatot a jegyzővel, és érdemi határozatot hozott az ügyben. Az országos tiszti főorvos eleget tett az ajánlásnak, és körlevélben hívta fel a figyelmet az Áe. szabályainak maradéktalan betartására. A városi jegyző tájékoztatta a biztost, hogy a maradványokat a kegyeleti előírásoknak megfelelően eltemették (OBH-1857/2002.).
A polgármesteri hivatal és a közigazgatási hivatal mulasztását állapította meg az országgyűlési biztos abban az esetben, amikor a panaszos elhunyt édesanyját azért nem tudta édesapja sírhelyére rátemetni, mert ezt a helyi polgármesteri hivatal nem engedélyezte. Korábban a sírhely felett az önkormányzatnak volt rendelkezési joga, 2001 januárjától azonban kötelező volt a sírhely megváltás. A panaszost a polgármesteri hivatal ügyintézője tévesen úgy tájékozatta, hogy a sírhely megváltása kötelező, a megváltás 25 évre szól, és ennek letelte után lehet szó rátemetésről. A közigazgatási hivatal a panaszos beadványára csak az országgyűlési biztos felkérésére válaszolt, ezért az ügyben a panasz előterjesztéséhez való jog sérelmének gyanúja is beigazolódott. A közigazgatási hivatal a mulasztását pótolta, ezért ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos ajánlással nem élt, azonban az önkormányzat mulasztásával kapcsolatban a jövőre nézve kezdeményezte a település jegyzőjénél, hogy gondoskodjon a temetéssel kapcsolatos jogszabályok betartásáról. Amennyiben a hozzátartozók rátemetéssel kívánják az elhunytat eltemetni, de a sírhely felett nincs rendelkezési joguk, azt az – önkormányzat temetkezési rendeletében foglaltak szerint – megváltással megszerezhesse.
A kezdeményezéssel a jegyző egyetértett, és intézkedéseket tett a visszás- ság jövőbeni kiküszöbölésére. Jelezte, hogy foglalkoznak a panaszos költségeinek megtérítése iránti kérelmével. A biztos a jegyző válaszát elfogadta (OBH-5284/2001.).
A temetkezési vállalkozó és a temetőtulajdonos mulasztását állapította meg az országgyűlési biztos amiatt, hogy a temetés megrendelésekor a vállalkozó nem győződik meg arról, hogy a megrendelőnek van-e rendelkezési joga a sírhely felett, az egyházi tulajdonú temető szabályzata pedig nem tartalmaz előírásokat a temető- üzemeltető és a szolgáltató részére történő adatszolgáltatásról, és a rendelkezési jog jogosultjával kötendő szerződésről.
A panaszos azt kifogásolta, hogy az egyházi tulajdonú temetőben a férje nyughelyéül szolgáló sírhelybe kifejezett tiltakozása ellenére férjének elhunyt testvérét is eltemették, holott a rendelkezési jog őt illette. A biztos felkérte a jegyzőt annak vizsgálatára, hogy a temetkezési vállalkozó a jogszabálynak megfelelően járt-e el, továbbá, hogy a temető szabályzata megfelelő rendelkezést tartalmaz-e a rendelkezési jog érvényesítése szempontjából.
A vizsgálat eredményeképpen a jegyző felhívta a temetkezési vállalkozó figyelmét arra, hogy kötelessége és egyben érdeke is, hogy meggyőződjön arról, hogy a temetést intéző személy rendelkezési jogosultsággal bírjon, vagy legalábbis a rendelkezésre jogosulttól nyilatkozattal rendelkezzen arról, hogy a konkrét temetési helyen a temetés megtartható. Az egyház lelkipásztorának a figyelmét felhívta arra, hogy egészítse ki a temetőszabályzatot az adatszolgáltatás rendjével, gondoskodjon a temetési helyek megváltásnak megfelelő dokumentálásáról, kössön szerződést a rendelkezésre jogosultakkal. Ebben rögzítse a rendelkezésre jogosult adatait, a rendelkezési jog helyét, időtartamát, a fizetendő díjat, a felek jogait és kötelezettségeit. A jegyző a meghallgatás alkalmával a pa- naszost és az ellenérdekű családtagot tájékoztatta arról, hogy vitájukban bí- rósághoz fordulhatnak. Az országgyűlési biztos a jegyző válaszát elfogadta (3433/2000.).
Az esetismertetések alapján arra lehet következtetni, hogy a temetkezési tevékenység egyes területeinek felügyeletét ellátó hatóságok (ÁNTSZ, Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, polgármester, jegyző) és a temető tulajdonosa nem minden esetben vannak tisztában azzal, hogy mely panaszok tartoznak a hatáskörükbe, vagy a panasszal kapcsolatban milyen intézkedéseket kell tenniük. Egymás közötti együttműködésük is hiányos. Ennek oka abban keresendő, hogy még egy évtizedre sem tehető az a szakmai-gyakorlati tapasztalat, melyet a temetkezési tevékenységgel kapcsolatos új feladatok jelentenek a számukra. Korábban a temetkezéssel kapcsolatos tevékenységet állami vállalatok intézték, az újonnan alakult temetkezési vállalatok pedig még nem rendelkeznek tapasztalatokkal. Ezért különösen fontos e területen a megfelelő oktatás megszervezése, és az ombudsman vizsgálati eredményeinek minél szélesebb körű ismertetése. Különösen alkalmasak a kívánt eredmény elérésére a felügyeleti szervek által kiadott körlevelek.
3.15. Lakhatással kapcsolatos ügyek
Az állampolgárok legalapvetőbb igénye a létbiztonság. Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből adódó klímája miatt, a fűthető hajlék az élet megóvásának alapvető feltétele. Az Alkotmány 17. § szakasza kimondja, hogy a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik, és ezzel a létbiztonsághoz való jogot alkotmányos alapjognak ismeri el. A lakhatás kérdése a társadalom legszélesebb körét érinti. Attól függően, hogy a panaszos milyen társadalmi helyzetben él, eltérő a problémája és a helyzet rendezése is más megoldást kíván. Az országgyűlési biztosok a társadalom azon csoportjaira fokozott figyelmet fordítanak, akik gyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, vagy egyáltalán nem képesek jogaiknak érvényt szerezni.
2002-ben a lakáshoz jutás problémái miatt kevesebb panasz érkezett, mint a korábbi években, mivel a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) kormányrendelet számos korábban gyakran felmerült problémát rendezett. Továbbra is számos segítségkérés érkezett azonban a lakásmegtartás nehézségeivel küzdőktől. Legnagyobb arányban azonban a lakás hiánya miatt kiszolgáltatott helyzetben lévők nevében, képviseletében eljáró civil szervezetek fordultak panasszal az országgyűlési biztoshoz.
Az önkormányzatokkal mint bérbeadókkal szemben érkező panaszok vizsgálata során általánosnak tekinthető, alapvetően jogsértő gyakorlatot nem tapasztaltunk, az esetenként megállapítható jogsértést a felek bíróság előtt rendezhették.
Az országgyűlési biztos a kilakoltatott családok helyzetének rendezésére több módon is tett kísérleteket. Az önkényes lakásfoglalók ügyében sem panasz alapján, sem hivatalból nem folytatott ugyan vizsgálatot, de a sajtóból tudomására jutott eseteket figyelemmel kísérte. Az egyik budapesti kerületben végrehajtott kilakoltatás miatt a kisebbségi biztossal közös vizsgálatot indított. A megkeresésre adott válaszokból megállapította, hogy az önkormányzat a családokat nem lakásokból, hanem bontási kötelezettség alá eső “nem lakáscélú helyiségekből” költöztette ki. Tekintettel arra, hogy a gyermekes családok ideiglenes elhelyezése a vizsgálat megindításakor megoldott volt, a biztos az Alkotmánybíróság 42/2000. (XI. 8.) AB határozata értelmében, a panaszban foglaltak alapján alkotmányos jog sérelmét nem állapította meg.
Az egyedi ügyekben tapasztalt, jogszerűnek minősülő végrehajtásoktól függetlenül állapította meg a biztos, hogy a télen végrehajtott kilakoltatás az állampolgárok életét közvetlenül veszélyeztetheti, ezért az ilyen esetben végrehajtott kilakoltatás ellentétes az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakkal.
A hajléktalan személyek ügyeinek vizsgálata alapján megállapítható, hogy a probléma nagyobb hatékonysággal, humánusabban előzhető meg, mint a kialakult hajléktalanság utólagos “kezelése”, vagy a hajléktalanok “visszavezetése a társadalomba”. Ezért támogatta szakmai véleményével a családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot, és ajánlotta fel segítségét a szakminisztériumnak a hajléktalanság okainak vizsgálatához, és a hajléktalanná válás veszélyének leginkább kitett társadalmi rétegek támogatási módszereinek megtalálásához. A minisztérium a felajánlott segítséget elfogadta, és az együttműködés 2003-ban megkezdődött.
Az önkormányzati bérlakások bérlőinek helyzetét továbbra is súlyosan befolyásolják az elmúlt évtizedekben rendezetlenül hagyott jogviszonyok. Az országgyűlési biztos az OBH 2288/2002. sz. ügyben egy 1959 óta a helyi tanács által kezelt lakóingatlannak az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett kezelő, a MÁV Rt. részére lakottan történt visszaadása ügyében folytatott vizsgálatot. A vizsgálat a bíróság előtt folyamatban lévő perre tekintettel, a felek közötti vitát nem befolyásolhatta, de megállapította, hogy a tulajdonjog körüli vitában a bérlők jogainak és jogos érdekeinek figyelmen kívül hagyása alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.
Az idős, egyedülálló emberek számára az önálló lakás nem mindig jelent megnyugtató megoldást. A hozzátartozók figyelmét a közösség pótolhatja. A nyugdíjasházak létrehozása társadalmi igény alapján kezdődött. Nyugdíjasházat önkormányzatok hoznak létre, de vállalkozói alapon is működhetnek. A működés feltételeit az önkormányzati intézmények esetén a fenntartó önkormányzat rendeletében kell meghatározni. Az OBH 3983/2002. sz. vizsgálat az önkormányzat rendeletének visszásságára mutatott rá, mert az önkormányzat az igények változását ugyan figyelembe vette, de a rendeletét ahhoz nem megfelelően módosította.
A hajléktalanok emberi jogai megegyeznek az általános emberi jogokkal, ezért esetükben is sérülhet bármelyik alkotmányos alapjog. Egyes esetekben azonban éppen a hajléktalan létükből következnek jogsérelmeik. A biztos álláspontja szerint az állam köteles megfelelő jogszabályokkal, intézkedésekkel, és a pénzügyi feltételek biztosításával támogatni az önkormányzatokat a családok átmeneti szállása országos hálózatának megteremtésében. Az önkormányzat szállásbiztosítási kötelezettsége azonban nem keletkeztet az állampolgárok számára alanyi jogosultságot. Az OBH 3010/2001. sz. ügyben az országgyűlési biztos egy volt állami gondozott elhelyezési ügyét vizsgálta meg. Az egyedi eset arra is felhívta a figyelmet, hogy hatékony és ösztönző állami beavatkozás nélkül az “átmeneti szálló” életformává válik.
A hajléktalan személyek gyakran válnak rendőri intézkedés alanyaivá. Az általános helyettes az OBH 3311/2001. sz. ügyben a Létminimum Alatt Élők Társasága beadványa alapján egy hajléktalan-szállón végzett éjszakai rendőri ellenőrzéssel kapcsolatos panaszt vizsgált ki, és megállapította, hogy a hajléktalan-szállások és éjjeli menedékhelyek rendszeres éjszakai ellenőrzése közvetlenül veszélyezteti a hajléktalanok emberi méltósághoz és a szociális gondoskodáshoz való jogának érvényesülését.
Az OBH 6235/2000. sz. ügy panaszosát a lakhatási formák legalsó szintjét képező hajléktalan-szállóról zárták ki, és ezzel a legalapvetőbb alkotmányos jogai kerültek veszélybe. A Menhely Alapítvány intézményvezetője a fővárosi kerületi okmányirodákban a hajléktalan ügyfelekkel szemben tapasztalt hátrányos megkülönböztetést sérelmezte. Az OBH 3875/2002. sz. ügy is jól példázza azt, az önkormányzatoknál egyre több formában tapasztalható jelenséget, hogy a szociális problémáikat “exportálják”, azaz megkísérlik azokat más önkormányzatokhoz átterelni, néha akár ingatlan vásárlásával, vagy annak támogatásával is. Az OBH 6246/2001. sz. ügyben is a Menhely Alapítvány munkatársa kérte az országgyűlési biztos segítségét egy hajléktalan ügyfelének rendszeres szociális járadék iránti kérelme ügyében. A hatóság által felkért orvos-szakértő véleménye szerint, a panaszos egészségi állapota nem romlott olyan mértékben, amely a rendszeres szociális segély folyósítását lehetővé tette volna számára. A szakvélemény alapján a panaszos kérelmét elutasították. A biztos megállapította, hogy a panaszos alkotmányos jogait sértette a másodfokú hatóság azzal, hogy a panaszos fellebbezése alapján nem kezdeményezett II. fokú orvos-szakértői vizsgálatot.
Ezen ügyek is jól példázzák, hogy a jogaik érvényesítésére képtelen állampolgárok érdekében egyre több civilszervezet fordul az országgyűlési biztosokhoz. Összességében azonban – más ügytípusokra is kiterjedően – el lehet mondani, hogy a különböző érdekvédelmi és jogvédő szervezetek még mindig nem használják ki eléggé az ombudsmani intézményben rejlő lehetőségeket.
3.16. Oktatási, felsőoktatási ügyek
2002. évben az iskolák működését érintő sajátos problémaként jelent meg, hogy egyes oktatási intézményekben az iskola vezetői, pedagógusai a választási kampányba a tanulókat, illetve rajtuk keresztül a szülőket is bevonták. Sajtóértesülések alapján országgyűlési képviselő nyújtott be panaszt, és beadványában azt kifogásolta, hogy az oktatási miniszter nem tett eleget a közoktatási törvényben szabályozott ágazati irányítási feladatainak, mert a rendelkezésére álló eszközökkel nem adott egyértelmű tájékoztatást az iskolák fenntartóinak és igazgatóinak, továbbá a pedagógusoknak arra vonatkozóan, hogy az iskoláknak milyen szerepük lehet a választásokkal kapcsolatos állampolgári jogok gyakorlása során. Nem tette meg a szükséges intézkedéseket a tanulók alkotmányos jogait sértő iskolai tevékenység ellen sem. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a közoktatási törvény (1993: LXXIX. tv.) az Alkotmány alapján konkrétan is megfogalmazza a tanulók azon jogait, amelyek őket éppúgy megilletik, mint a felnőtteket: a véleménynyilvánítás, a lelkiismeret, a meggyőződés szabadsága, a tárgyilagos információhoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalma. A gyermek védelemhez való joga alapján pedig kiemelten fontos, hogy az előbbi jogait is megvédjék. (Emellett az iskola kampánya a szülők alkotmányos jogait szintén sérti.) Ha nyilvánosságra kerül, hogy ezek a jogok veszélyben vannak, az ágazatot irányító miniszternek a lehető leghatékonyabb intézkedést kell tennie. Az általános helyettes álláspontja szerint a miniszter által közétett sajtóközlemény erre nem volt elégséges. A jogbiztonság követelményét sérti – amint ezt az országgyűlési biztosok már számos esetben megállapították –, ha nem az adott körülmények között eredményes eszközzel él a hatáskör jogosultja. A közszolgáltatást nyújtó intézmények – ilyenek az iskolák – jogszerű működéséhez különösen fontos, hogy az erre garanciát nyújtó jogi környezet (a hatáskörök gyakorlása) valóságos legyen. A bekövetkezett sérelem utólag általában már nem orvosolható. Éppen ezért a miniszternek élnie kellett volna a jogsértés miatt az egyedi eljárás kezdeményezés jogával is amellett, hogy a fenntartókat és az iskolavezetést nyomatékosan figyelmezteti a kifogásolt magatartás törvénysértő voltára. Összegezve: a vizsgálat szerint az oktatási miniszter mulasztása visszásságot okozott a tanulók és szülők alkotmányos jogaival összefüggésben. Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a minisztert, hogy tegyen intézkedést a hasonló visszásság megelőzésére. Az új miniszter az intézmény fenntartókhoz és az igazgatókhoz írt levelében ismertette a jogszabályokat, az Alkotmánybíróság határozataiban és a vizsgálati jelentésben megfogalmazott álláspontot. (OBH 2471/2002.)
Az előbbi panasz nyomán az országgyűlési biztos általános helyettese konkrét iskolai jogsértést nem vizsgált, ez ugyanis elsődlegesen a fenntartó feladata. Egy másik panasz alapján viszont azt állapította meg, hogy a fenntartó önkormányzat nem járt el az iskolai kampány miatt, pedig erről tudomása volt, szülői panasz is érkezett. Kezdeményezte a biztos általános helyettese, hogy az önkormányzat a közoktatási törvény szerint a törvényességi ellenőrzést végezze el, és ennek eredményéhez képest intézkedjék A megszólított a vizsgálatot lefolytatta, és határozatban rendelkezett az intézményvezetés jövőbeli eljárására. (OBH 2760/2002.)
A jogalkotás kisebb hiányossága okozta azt a visszásságot, ami miatt egy érettségizett diák elveszett diákigazolványát az iskola nem pótolta, pedig a jogszabály szerint az még az érettségi után október 31-ig érvényes, használható lett volna (pl. az egyetemi felvételi vizsgákra utazáshoz). Tekintettel arra, hogy a diákigazolvány juttatása a tanulók, fiatalok művelődéshez való jogának érvényesülését, az esélyegyenlőséget segíti, az említett hiba e jogokkal összefüggésben okozott visszásságot. Az általános helyettes javasolta az oktatási miniszternek a jogszabály kiegészítését, amelynek tervezetét a tárca el is készítette. Emellett felhívta az intézményvezető figyelmét arra, hogy ha ilyen hiányosságot tapasztal, akkor elvárható, hogy késedelem nélkül jelezze akár a minisztériumnak, akár a törvényességi ellenőrzést gyakorlónak. (OBH 3498/2002.)
2002-ben 5 felsőoktatási ügyben készült vizsgálati jelentés, több esetben pedig tájékoztató levéllel zárta le az ügyet az országgyűlési biztos általános helyettese. Ezt a formát akkor választja, ha a sérelmezett ügyben nincs hatásköre, de a panaszosnak tájékoztatást kíván adni a leírt probléma tekintetében. Ez – a sommás elutasítás helyett – azért szükséges, mert előzőleg rendszerint a panasz már több fórumot megjárt anélkül, hogy a panaszosok korrekt, világos eligazítást kaptak volna. E hiányosság miatt viszont bizalmukat vesztik az állami szervekben, és kiszolgáltatottnak érzik magukat a jogszerűtlennek, igazságtalannak gondolt eljárással szemben. A felsőoktatás körében az országgyűlési biztos hatásköre nem terjed ki az intézmények belső működéséhez, a közalkalmazotti jogviszonyhoz kapcsolódó sérelmekre. Ilyen esetekben az országgyűlési biztos általános helyettese az oktatási miniszterhez tette át a panaszt, kérve, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében járjon el, adjon választ a panaszosoknak. (OBH 3978/2002., 3980/2002.) Miután azonban a sérelem vizsgálata hatáskör hiányában e fórumon sem történt meg, tájékoztatást kért a minisztertől a törvényesség felügyeleti jogköre értelmezéséről, és a kialakított gyakorlatról. A válasz alapján egyértelművé vált, hogy a felsőoktatási törvény (1993: LXXX. tv.) alapján a miniszter az egyetem, önálló főiskola döntését, eljárását vizsgálja az említett jogkörében, az egyetemi karét viszont nem, mert ez az egyetem vezetésének a hatásköre (“belső ügy”). Az oktatóknak, hallgatóknak tehát törvényességi kifogásukat a rektorhoz /intézményi tanácshoz/ kell előterjeszteniük, és csak az ő döntése (“hallgatása”) után kérhetik a miniszter fellépését a törvényesség érdekében. Mindez azért fontos, hogy a panaszosok és az egyetemek is tisztában legyenek a jogvédelem lehetőségeivel, azzal hogy a minisztérium miért nem folytat törvényességi vizsgálatot, miért nem foglal állást pl. az oktatók által vitatott belső, intézményi ügyekben.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Obtv. értelmében változatlanul a felsőoktatási intézmények szolgáltató tevékenységére vonatkozó panaszok alapján folytat vizsgálatot, és ezeket vizsgálati jelentéssel zárja. A közölt sérelmek természetszerűleg ebben az ügycsoportban elsődlegesen a művelődéshez való jogot érintik, amellyel kapcsolatban általában a jogbiztonság követelményének, a tisztességes eljáráshoz való jognak a sérelme révén keletkezik a visszás helyzet. Valamennyi vizsgált ügyben a visszásság megállapítható volt, bár nem mindig a panaszos által vélt okból.
A korábbiakhoz képest csökkent, és már csak egy panasz érkezett amiatt, hogy a hallgató nem olyan színtű oklevelet kapott, milyet az intézmény ígért (OBH 5074/2001.). A vizsgálat megállapította, hogy a művelődéshez és a munkához való joggal összefüggésben – a jogbiztonság követelményét sértve – az intézmény visszásságot okozott, mert az adott szakon az egyetemi szintű képzésre szóló engedélye nem volt, az akkreditációt nem szerezte meg, és ezért csak főiskolai diplomát kapott a panaszos. És bár a jelentésben foglalt elmarasztaló megállapítást az egyetem elfogadta, a hibát elismerte, a helyrehozására eddig tett intézkedései nem jártak eredménnyel. Fontos tudni, hogy az ilyen fajta hiba tényleges reparálása rendkívül nehéz, szinte lehetetlen, vagy ha mégis, akkor további terhet jelent nem csak a hibát elkövető intézményre, hanem a volt hallgatóra nézve is. Éppen ezért e tekintetben a jogszabályt nagyon aggályosan kell betartani. (Többéves munka, tanulás eredményéről van szó. Nem szabad arra számítani, hogy valaki majdcsak rendelkezni fog a diploma kiadásáról. Erre ugyanis senkinek sincs joga.)
Az intézmény jó szándékú (“hallgatóbarát”) eljárása volt a gyökere részben annak az ügynek is, amelyben a klinikai pszichológus képzésben részt vevő – bölcsész diplomával rendelkező – panaszos azt kifogásolta, hogy nem kapja meg a költségmentességet, holott ez neki a kormányrendelet szerint jár, mert gyermekei gondozására gyermeknevelési támogatásban részesül. A vizsgálat során kiderült, hogy az egyetem a képzésben résztvevőket hallgatóknak tekintette, pedig a jogszabály szerint nem voltak azok, és ezért nem terjedt ki rájuk a kedvezmény. A félreértéshez viszont hozzájárult a speciális – nem hallgatói – jogviszony hiányos szabályozása is. A jogbizonytalanság megszüntetését, a jogalkotást az egészségügyi tárca kezdeményezi, a jövőre nézve tehát a hibát javítják, de ez a panaszosra és hasonló helyzetben levő társaira már nem hat ki. (OBH 5867/2001.)
Sajátos ügyben, a szabadságvesztés büntetését töltő hallgató panasza nyomán állapította meg a jelentés, hogy az intézmény azzal okozott visszásságot a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggésben, hogy a felsőoktatási törvényben előírt várakozási idő eltelte előtt törölte a panaszost a hallgatói névsorból, és nem volt tekintettel az Alkotmánybíróságnak az ilyen tárgyban hozott határozatára. E mellett észlelte a vizsgálat azt is, hogy az intézményi szabályzat nem rendelkezik megfelelően a hallgatói névsorból való törlés jogkövetkezményeiről. (OBH 5999/2001.)
A felsőoktatási panaszok vizsgálata során az országgyűlési biztos helyettese – hasonlóan a korábbi biztoshoz – a vizsgálat lefolytatására általában a törvényességi felügyeletet gyakorló minisztert kérte fel. Tekintettel a felügyeleti hatáskörére vonatkozó – a fentiekben ismertetett – miniszteri álláspontra, a jövőben elsősorban a rektorok e tevékenységére kell támaszkodni, és következetesebben igényelni az intézményen belüli jogorvoslati lehetőség kimerítését. Ez a vizsgálati módszer elősegítheti a jogorvoslati rendnek, eljárásnak és az intézmény belső törvényességi ellenőrzésének az erősödését.
A felsőoktatási intézmények vezetői a megállapított visszásságok miatt tett kezdeményezéseket minden esetben elfogadták, és intézkedtek azok megszüntetésére.
A diák- és hallgatói jogok egy sajátos, ún. intézeti jogviszony keretében érvényesülnek. A köz- és felsőoktatási intézmények megnövekedett autonómiája fokozott felelősséget ró az intézmény vezetőire, fenntartóira és felügyeleti szerveire egyaránt. Az oktatási feladatokat ellátó intézetekre is érvényes az a követelmény, amely a közigazgatásra általában is vonatkozik, hogy az emberi jogok mellőzhetetlen garanciája az alkotmányosan és törvényesen működő közigazgatás. Bizonyos fokig érthető, ha az alkotmányossági és törvényességi szempontok megvalósulására elsősorban a hatóságok tevékenysége során fordítanak figyelmet. A közigazgatás egységessége és a nem hatósági, hanem szolgáltató feladatokat ellátó közigazgatás térnyerése miatt azonban az alkotmányosság, a törvényesség és a jogbiztonság körébe tartozó funkcionális, szervezeti és eljárási garanciákat a közintézeteken is számon kell kérni.
3.17. Önkormányzati testületi ügyek
Az önkormányzati testületi döntéseket szerteágazó ügytípus jellemzi. Az országgyűlési biztosok által vizsgált, egyedi panaszok a leggyakrabban az önkormányzati hatósági ügyekben fordulnak elő. A szociális ellátást érintő önkormányzati hatósági ügyek mindegyikében a képviselő-testület rendeletén alapul a döntés. Ezekben az ügyekben vagy a képviselő-testület hozza meg első fokon a döntést, vagy átruházott hatáskörben a polgármester, illetve szakbizottság jár el. Ha átruházott hatáskörről van szó, a fellebbezés minden esetben a képviselő-testülethez szól, és azt követően nyílik meg az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége. Helyesebb önkormányzati megoldás az, ha a képviselő-testület nem első fokon, hanem fellebbezés kapcsán találkozik az egyedi ügyekkel, mivel az állampolgároknak a klasszikus fellebbezési jog így már helyben is biztosított, és nagyobb az esély arra, hogy a kedvezőtlen döntés helyben kerüljön orvoslásra. Az új közigazgatási koncepció is felvetette a többféle megoldás egységesítését. Közigazgatási szakemberek részéről az is felmerült, hogy önkormányzati hatósági ügyekben is helyesebb lenne, ha a közigazgatási hivatal lenne a másodfokon eljáró fellebbezési fórum, majd ezt követően nyílna meg a bírósági felülvizsgálat lehetősége.
Az országgyűlési biztos 2002-ben visszatérően foglakozott a Fővárosi Önkormányzat parkolási rendeletének sérelmezett szabályozásával, mivel már 2001-ben kezdeményezte, hogy a parkolási társulások ne folytassák a jogszabálysértő gyakorlatot, ne zaklassák feleslegesen az állampolgárokat. Kezdeményezte az egységes igazolvány bevezetését, amely megoldhatja ezt a problémát. A javaslatot az Egészségügyi Minisztérium elfogadta, de 2002-ben sem vezették be a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát. A mozgáskorlátozottak parkolási panaszai miatt a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője is sürgette a különböző társaságok kifogásolható magatartásának a megszüntetését, ami Budapesten már azt jelentette, hogy az igazolvány tulajdonosának el kellett menni (ha önállóan nem is tudott) a társaság irodájába, és ott az összes okmányát át kellett adni fénymásolásra. Aki ezt nem vállalta, annak a meglévő pakolási engedélyét nem fogadták el, és büntetést alkalmaztak. Az áldatlan állapot megszüntetését csak a biztonságos okmány előállítása oldhatja meg. Ennek jogszabályi és gyakorlati megvalósítását a biztos ismét szorgalmazta az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternél.
A biztos általános helyettese az OBH 6276/2001. sz. ügyben a főváros területén érvényben lévő parkolási rendszert kifogásoló 13 panasz alapján megállapította, hogy az önkormányzatok parkolási kérelmekkel kapcsolatos eljárása a jogorvoslati joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot idézett elő, továbbá sértette a jogbiztonság alkotmányos követelményét. A hivatkozott alkotmányos jogok tekintetében kialakított álláspontja megegyezett a közigazgatási hivatal álláspontjával. Tekintettel azonban arra, hogy a fővárosi parkolási rendszert általánosságban érintő jogi szabályozás felülvizsgálata folyamatban van, és a jogalkotásra felhatalmazottak szándéka is arra irányult, hogy az állampolgárok, a jogi személyek és egyéb szervezetek részéről visszatérően jelentkező sérelmek miatt széles körű társadalmi megegyezéssel, a rendeltetésének és a céljának legjobban megfelelő jogi rendezés szülessen, a biztos általános helyettese ajánlás, illetve kezdeményezés megtételét nem tartotta indokoltnak. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy az új jogszabályoknak a lehető legrövidebb időn belüli megalkotása mindenképpen szükséges. Felkérte Budapest Főváros Önkormányzatának főpolgármesterét és főjegyzőjét, hogy az önkormányzati rendelet átfogó módosításáról szóló jogszabálytervezetet mielőbb terjessze a Fővárosi Közgyűlés testülete elé.
A biatorbágyi képviselő-testület döntését kifogásoló OBH 6362/2000. sz. panasz kapcsán az országgyűlési biztos megállapította, hogy az iskolaudvar használati rendjéről hozott képviselő-testületi döntés felveti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, valamint közvetetten a tulajdonhoz, az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét, mert arról a képviselő-testület nem dönthetett, az iskola igazgatóját nem utasíthatta. Az iskolaudvaron történő sportolást kifogásoló panaszok ügyében az ombudsman kezdeményezésére mindenki számára elfogadható módon az iskola igazgatója szabályozta az iskolai sportpálya használatát.
Az OBH 3227/2002. sz. ügyben az országgyűlési biztos megállapította, hogy a képviselő-testület azáltal, hogy a hozzá forduló panaszos kérelmében több mint 4 hónapon keresztül nem hozott érdemi határozatot, továbbá ügyének állásáról egyéb formában sem adott az ügyfélnek tájékoztatást, visszásságot okozott a jogállamiság alkotmányos elvének szerves részét képező tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggésben. Az ügyben tett kezdeményezés eredményeként a testület a panaszos ügyében a határozatot meghozta.
A szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben a jóléti ellátások érdekében hozott folyamatos döntések a szociális ellátások javítását szolgálják. A panaszok tükrében ez azt jelenti, hogy a rászorultak érdekeinek érvényesítéséért szót emelnek olyan esetekben is, amiért korábban nem panaszkodtak, és esetleg könnyebben belenyugodtak abba a generális elutasítási indokolásba, hogy az önkormányzat anyagi teljesítőképessége véges, és így a kért támogatás nem biztosítható.
Az ellátások kiszélesítését célozta meg legutóbb az egyes szociális tárgyú törvények módosítása, amely egységbe foglalta a szociális ágazat tevékenységét, működését. Súlyponti kérdés volt a pénzbeli és természetbeni ellátások összhangjának megteremtése, a személyes gondoskodást nyújtó ellátások korszerűsítésének folytatása. A megélhetést biztosító jövedelempótló jellegű ellátások legnagyobb létszámban a tartós munkanélkülieket érintik. Ezen a téren jelentős számban csökkent az ellátottak köre. Még nehezebb a helyzet a lakásfenntartási támogatásban részesülők számát illetően. A módosítás célja az volt, hogy a társadalmi felelősségvállalás érdekében garanciális jelleggel érvényesüljön a szociális biztonsághoz való jog. Az alapelven túl a módosítás törekedett az országgyűlési biztosok ajánlásaiban és az Állami Számvevőszék jelentéseiben foglaltak figyelembevételére is. A módosítás átfogóan rendezi az ellátások alapjául szolgáló jövedelmi feltételeket, illetve a számításba vehető családtagok körét. Fontos törekvés volt, hogy egyértelművé váljon az egyes támogatási formák esetében az, hogy a jövedelmi feltételeket az önkormányzatok mely ellátásokban és milyen összeghatár mellett szabályozhatják. Ehhez kapcsolódik, hogy az elbírálás során számos esetben nehézséget jelent a jövedelemnyilatkozatok ellenőrzése, ezért a megalapozottság vizsgálata érdekében több jogosítványt kaptak az önkormányzatok. Egyik legfontosabb módosítási elem az aktív korú nem foglalkoztatott személyekkel kapcsolatos önkormányzati kötelezettség. Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű családok lakhatási feltételeinek megrendülését sem a szociális törvény, sem az adósságkezelési programok nem tudták megakadályozni.
Ezen a szabályok közötti összhang megteremtésével kívánt javítani a szociális tárgyú törvények módosítása. A hajléktalan ellátásban változást jelent, hogy szélesebb körben teszi szervezhetővé az utcai ellátást. A köztemetésről való gondoskodást a törvény – a jegyző helyett – a pénzügyi intézkedési lehetőséggel bíró polgármester kötelező feladatává tette.
A módosítás második eleme a gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos. A kiszámíthatóbb szociális biztonság elősegítése, a gyermeki jogok hatékonyabb védelme érdekében a szabályozás újrafogalmazta a pénzbeli támogatásokat, a bántalmazott gyermekek hatékonyabb védelmét. A kiegészítő családi pótlékot is érintette a változás. Ismételten rendszeres gyermekvédelmi támo- gatás lett az elnevezés, és az összeg is emelkedett. A tanulói, hallgatói jogviszonnyal rendelkező gyermekek esetében az évenkénti egyszeri többlettámogatás már június hónapban esedékes lesz. A módosítás megoldást nyújt arra a problémára, hogy az otthonról gyermekével bántalmazás miatt elmenekülő szülő tartózkodási helyére vonatkozó adatokat a bántalmazó szülő ne ismerhesse meg.
A gyermekvédelmi támogatás területén a kiegészítő családi pótlék (ismételten rendszeres gyermekvédelmi támogatás) folyósításával kapcsolatos OBH 5816/2000. sz. panasz kapcsán az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gyermekvédelmi törvény előírásával ellentétes, továbbá az emberi méltósággal összefüggő alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a kiegészítő családi pótlékot az önkormányzat minden jogosultnak természetbeni ellátás formájában folyósítja. A jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz fűződő jog sérelmének közvetlen veszélyét keletkezteti, ha a kiegészítő családi pótlék folyósításának gyakorlata ellentmond az önkormányzati rendelet szövegének. A kezdeményezés eredményeként az érintett önkormányzatok (Ózd, Kakucs, Szikszó) megszüntették a gyermekvédelmi törvény előírásaival ellentétes gyakorlatot, mely szerint egyedi elbírálás nélkül minden érintettnek egységesen, természetbeni juttatás (tankönyv- és tanszertámogatás, iskolatej, étkezési térítési díj átvállalása stb.) formájában folyósították a támogatást. Az OBH 1210/ 2002. sz. ügyben a biztos megállapította, hogy a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot sérti, továbbá a szociális biztonsághoz való jog érvényesülését veszélyezteti, ha a települési önkormányzat elmulasztja a kiegészítő családi pótlék egyszeri kiegészítésének folyósítását. A kezdeményezés kapcsán az önkormányzat az elmaradt összeget a panaszosnak utólag kifizette.
Az OBH 1609/2002. sz. vizsgálatában a biztos kifogásolta, hogy az államháztartási hivatal a családtámogatási kedvezményekről az ügyfeleket nem vagy csak eshetőlegesen tájékoztatja, ezért az Országos Tiszti Fővédőnőnek ajánlotta, hogy az igénybe vehető családtámogatási ellátási formákról és kedvezményekről a védőnők országosan kapjanak tájékoztatást. Álljon a védőnői szolgálatok rendelkezésére családtámogatási ellátási formákhoz kapcsolódó formanyomtatvány, és a területileg illetékes Területi Államháztartási Hivatal címe, elérhetősége. A védőnők mind a családtámogatási ellátási formákról, mind az eljárásra illetékes Területi Államháztartási Hivatalok elérhetőségéről kötelező jelleggel adjanak tájékoztatást a terhesgondozáson megjelenő, szülés előtt álló nőknek. Az ajánlást az országos tiszti főorvos elfogadta.
Az országgyűlési biztos az OBH 2408/2001. sz. vizsgálatában feltárta, hogy visszásságot okoz a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben az önkormányzat azzal, ha az átmeneti segély megállapítása során a mintegy fél év elteltével hozott határozat a tényállás teljes felderítésének és bemutatásának hiánya miatt sem a panaszost, sem a felülvizsgáló szervet nem győzi meg az elutasítás okáról, tehát a rászorultság megállapításáról vagy annak elutasításáról. Kifogásolta azt is, hogy az önkormányzat polgármestere és szakbizottsága az ún. önkormányzati hatósági ügyben az államigazgatási eljárás szabályainak mellőzésével hoz határozatot. A kezdeményezés arra irányult, hogy a polgármester az önkormányzati hatósági ügyekben mindenkor tartsa be az államigazgatási eljárás szabályait, és erre hívja fel munkatársai figyelmét is, melyet az érintett elfogadott.
Az ápolási díj folyósításával kapcsolatban 2002-ben is több panasz érkezett, hiszen a támogatási forma igénybevétele – az alacsony összeg ellenére – több családnak lehetőséget ad a beteg családtag gondozásra, oly módon, hogy a gondozó társadalombiztosítási jogviszonya nem szűnik meg. Az önkormányzatok szűkös anyagi helyzetükre tekintettel, a törvényi rendelkezéssel ellentétes helyi szabályozást alakítanak ki, illetve alacsonyabb összegű folyósításról döntenek. A biztos megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat eljárásával megsérti az államigazgatási eljárási törvény rendelkezéseit, és ezért a tényállás felderítetlensége folytán a panaszos nem juthat hozzá az őt megillető magasabb összegű ápolási támogatáshoz. Az OBH 2539/2002. sz. ügyben a feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezte, hogy az önkormányzat a panaszos beleegyezésével kérjen újabb orvosi szakvéleményt panaszos 18. életévet betöltött gyermekének állapotáról, és amennyiben az ápolt súlyos fogyatékosnak minősül, akkor a jövőre nézve ennek megfelelően állapítsa meg az ápolási díj összegét, és visszamenőleg fizesse ki a teljes és a csökkentett összeg közötti különbözetet. A polgármester a kezdeményezésben foglaltakkal egyetértett, és kezdeményezte az újabb orvos-szakértői vélemény beszerzését. Az önkormányzat a magasabb összegű ápolási díjat, valamint visszamenőleg a teljes és a csökkentett összeg közötti különbséget kifizette a panaszosnak. Az OBH 1190/2002. sz. ügyben a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben az önkormányzat képviselő-testülete visszásságot okozott azáltal, ha az ápolási díj iránti kérelmet egyrészről szubjektív megál- lapításokra alapozva, másrészről a törvény rendelkezéseivel ellentétes helyi rendeletére hivatkozva utasította el. A biztos a helyi rendelet felülvizsgálatát kezdeményezte, de sürgetésre sem kapott választ, ezért a kezdeményezését ajánlásként fenntartva a közigazgatási hivatal vezetőjét kérte a további intézkedésre, amely eljárás folyamatban van.
2002-ben a hulladékszállítással összefüggésben érkezett panaszokat lezáró vizsgálati jelentések száma az előző évhez képest emelkedett, ez évben 20 jelentés készült, valamint 3 – 2001-ben lezárult – ügy utóéletét követte nyomon az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, mely vizsgálatok ajánlásai 2002-ben teljesültek.
Az eljárások az előző évek ügyeihez hasonlóan elsősorban a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, a tisztességes eljáráshoz való jog követelményeit érintették, valamint az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdésében deklarált elvet, mely kimondja, hogy a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. Az általános helyettes eljárásai minden esetben a települési önkormányzatok rendeleti szabályozását vizsgálták. A rendeletekkel kapcsolatban leggyakrabban előforduló alkotmányos joggal összefüggő visszásság, hogy a helyi szabályozások háromnegyede nem felelt meg a magasabb szintű jogszabályokban rögzített arányosság-követelménynek, azaz az elszállított települési szilárd hulladék és az azért megállapított közszolgáltatási díj nem álltak egymással arányban. Így nem feleltek meg azok a rendeletek az arányosság követelményének, melyek az eltérő űrmértékű hulladékgyűjtő edények ürítését azonos összegben határozták meg (OBH 5150/2001., 1357/2001., 6291/2001.), továbbá azok, melyek nem biztosították különböző nagyságú gyűjtőedényzetek használatát az ingatlantulajdonosoknak, hanem csak egyfajta edényzet kötelező használatát rendelték (OBH 6015/2000., 5838/2000.).
Az arányosság mellett a leggyakoribb probléma, hogy a rendeletek mely magatartást minősítenek szabálysértésnek. Ezek ugyanis gyakran kimondják, hogy aki a rendeletben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, szabálysértést követ el. Ez azt jelenti, hogy szabálysértést követ el az is, aki nem fizeti meg a hulladékszállítási közszolgáltatásért a megállapított díjat. Az általános helyettes kifejtette, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási jogviszony polgári jogi jogviszony. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) kimondja, hogy aki a díjfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, azzal szemben a szolgáltató – az ingatlantulajdonos sikertelen felhívását követően – a tartozást, mely adók módjára behajtható köztartozás, a települési önkormányzattól igényelheti (OBH 6015/2000., 5838/2000., 1357/2001., 6291/2001., 6553/ 2001., 5150/2001.).
Egy-egy esetben az említetteken kívül más alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság is felmerült. Így az egészséges környezethez és a tulajdonhoz való joggal kapcsolatban állapított meg az általános helyettes alkotmányos joggal összefüggő visszásságot akkor, amikor egy hulladéklerakó telepet működtető önkormányzat eljárása során nem tett eleget a telep működését rendező jogszabályi kötelezettségeknek (OBH 6166/2001.). A kérelemhez való jog érintettsé- gét állapította meg az általános helyettes, amikor a települési hulladékszállítási rendelet újratárgyalása érdekében benyújtott népi kezdeményezést a képviselő-testület nem a tartalma szerint bírálta el és nem gondoskodott a kérelem elbírálására jogosult szervhez való áttételről (OBH 5150/2001.).
Egyedi probléma merült fel abban az esetben, amikor egy önkormányzat lakásbérleti rendelete nem szabályozta a bérlők részére nyújtott külön szolgáltatások körében a hulladékszállítást, és a lakbérhez kapcsolódó, a lakbér összegébe foglalt szolgáltatások körében sem utalt erre. Ezért a bérlők hulladékszállítással kapcsolatos kötelezettsége a rendeletből nem volt levezethető, amely ezért ellentétbe került a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló helyi rendelettel (OBH 4594/ 2001.).
Nem állapított meg az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a beadvány a szemétszállítás díj megfizetésének kötelezettségét vitatta. Ilyen esetekben az általános helyettes tájékoztatta a panaszost, hogy a Hgt., valamint a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) kormányrendelet kötelezővé teszi az ingatlan tulajdonosai és használói számára a települési szilárd hulladék gyűjtését, a közszolgáltatónak való átadását, valamint a szolgáltatási díj megfizetését abban az esetben, ha az adott területen biztosított a közszolgáltatás (OBH 2869/2000., 5977/2000., 6015/2000., 1357/ 2001.).
Az elmúlt évek tapasztalataival összevetve megállapítható, hogy lassú mértékben bár, de csökken az ilyen jellegű panaszok száma, mely arra utal, hogy az ingatlantulajdonosok kezdik elfogadni a közszolgáltatás kötelező igénybevételét. Az országgyűlési biztos általános helyettese eljárásának eredményességével kapcsolatban megállapítható, hogy az érintett közigazgatási hivatalok vezetői egyetértettek és elfogadták a tett ajánlásokat, melyek az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot tartalmazó rendeletek törvényességi ellenőrzésére tettek javaslatot. Egy esetben fordult elő, hogy a hivatalvezető az ajánlás egy részét nem fogadta el, de az általános helyettes által fenntartott ajánlást már elfogadta. A hivatalvezetők törvényességi észrevételi jogkörükben észrevételt tettek az érintett önkormányzatok képviselő-testületeinél, melyek minden esetben az abban foglaltakkal egyetértettek. A rendeletek módosításával, illetve egy-egy esetben az új rendeletek megalkotásával kapcsolatban megállapítható, hogy azok gyakran hosszabb időt vesznek igénybe, az önkormányzatok sok esetben nem tudják tartani a közigazgatási hivatal által megállapított határidőt, és ennek meghosszabbítását kérik. Ennek legtöbb esetben az az oka, hogy a közszolgáltatásért megállapítandó díj összegének meghatározása során – mely a rendelet legkritikusabb pontja – hosszú időt és egyeztetést igényel a közszolgáltatóval való megegyezés a Hgt. által megkívánt költségelemzés kérdésében.
Három 2001-ben lezárult ügyben került sor az általános helyettes ajánlásának teljesítésére a 2002-es évben. Mind a három esetben a képviselő-testületek az ajánlásban és a közigazgatási hivatalvezető törvényességi észrevételében megfogalmazottaknak megfelelően módosították a rendeletüket.
A 2002-ben lezárt panaszeljárások kedvező eredményei ellenére a hulladékkezeléssel összefüggő alkotmányos jogoknak vannak árnyoldalai is. Látni kell, hogy a panaszok szinte kivétel nélkül a vonatkozó jogszabályi kötelezésekkel kapcsolatosak. A hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevételének törvényi elrendelése 1995-ben történt. A szolgáltatást nyújtó közszolgáltatókkal, illetve a szolgáltatás színvonalával kapcsolatban azonban vizsgálatra alkalmas panaszok mindeddig nem érkeztek. A hulladékkezeléssel összefüggő környezeti jogi, versenyjogi és polgári jogi problémákat a panaszok nem tükrözik. A panaszok tartalmából nem tűnik ki, hogy a hulladékkezelésre vonatkozó törvényi és önkormányzati szabályozás végül is elérte-e azt a célt, hogy a biztonságos, folyamatos és ellenőrizhető közszolgáltatás fokozza a környezetszennyezés mértékét, csökkentse a környezet hulladékkal való terhelését és általában: fokozza a környezeti tudatosságot. A hulladékkezelés rendkívül összetett problémájából a panaszok kizárólag azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy indokolt és megengedhető-e a lakosság újabb fizetési kötelezettséggel való terhelése. Az országgyűlési biztosok gyakorlata ebben a kérdésben egyértelmű eligazítással szolgált 2002-ben is. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hulladékkezelés körül minden rendben volna.
3.17.3. Önkormányzati hatósági nyilvántartás, az okmányirodák ügyei
Az önkormányzati hatósági nyilvántartással, ezen belül különösen az okmányirodákkal, az anyakönyvezéssel, a lakcím és népesség-nyilvántartással kapcsolatos panaszok vizsgálata során gyakran más hatósági vagy önkormányzati döntés felülvizsgálatát is el kell végezni.
Az önkormányzati okmányirodák működésével kapcsolatos panaszok jelentős része az új feladatokra való felkészülés, vagy a működés kezdeti nehézségeit kifogásolta.
Az országgyűlési biztos 2002-ben Győr-Moson-Sopron megyében tett munkalátogatást, és annak keretében helyszíni vizsgálatot folytatott a győri és a soproni okmányirodák működésének ellenőrzésére. A megyei jogú városok a nehézségek ellenére is színvonalasan oldották meg az egyre bővülő feladatokra való felkészülést. Az ügyfélfogadás rendje jól szervezett, az ügyintézés – a lehetőségekhez képest – gyors, kulturált és az ügyintézés zökkenőmentes volt.
Az okmányirodák feladatainak előre nem látható bővítése miatt, a hosszabb felkészülési időt és nagyobb összegű anyagi ráfordítást igénylő beruházások tervezése során az önkormányzatok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A munkát nehezítette a munkafeltételek nem teljes körű központi biztosítása, a jogszabályok ellentmondásossága és a képzés, továbbképzés költségeinek helyi szintű viselése. Ezekre a problémákra az országgyűlési biztos felhívta a belügyminiszter figyelmét.
A Budapest II., Nagykovácsi úton épült lakások bérlői azt kifogásolták, hogy budakeszi okmányiroda egy hivatalból indult eljárás során közölte velük, hogy a lakcímük évtizedek óta tévedésen szerepel budapesti lakcímként, mivel a terület valójában Nagykovácsihoz tartozik, és ezért a helyes adat bejegyzéséről az okmányiroda intézkedett. Az általános helyettes a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatok előzetes egyeztetés, és megoldás keresése nélkül történt megváltoztatását visszásnak tekintette, és felkérte az érintett közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy a lakcímrendezési határozatot vizsgálják felül, és intézkedjenek az évtizedek óta “használt” lakcímek visszaállítására. Végleges megoldást azonban csak az jelenthet, ha az adott területet területszervezési intézkedéssel a fővároshoz csatolják.
Az OBH 6376/2001. sz. ügyben az országgyűlési biztos az adatvédelmi biztossal közösen folytatott vizsgálatot egy, a BM. Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal adatbázisában tévesen felvett személyes adat kijavítása ügyében. A panaszos a házassági szándékának bejelentésekor értesült arról az anyakönyvi hivatalban, hogy a nyilvántartás szerint a családi állapota: házas. A hivatal a vizsgálat folyamán az adatot a valóságnak megfelelően javította.
A jogbiztonság elvét sérti a közigazgatási hivatal eljárása, ha a személyazonosító igazolvány kiadásának általános szabályait a bevándorlási eljárásban is mereven alkalmazzák. Az országgyűlési biztos általános helyettese az OBH 3497/1999. sz. ügy vizsgálata alapján visszásnak találta, hogy a közigazgatási hivatal a bevándorlási kérelmek elbírálásához kizárólag a külföldi hatóságok által hat hónapnál nem régebben kiállított közokiratokat fogadott el. A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója a vizsgálat során a visszásság rendezésére a szükséges intézkedést megtette, ezért a biztos nem tett ajánlást.
A hajléktalan személyek fokozottan ki vannak téve irataik elvesztésének, ezért az irataikat többször kell pótolniuk. A Menhely Alapítvány az OBH 3875/2002. sz. ügyben hívta fel az országgyűlési biztos általános helyettesének figyelmét, hogy egyes fővárosi kerületi okmányirodák a hajléktalan ügyfeleket más okmányirodákhoz irányítják át. A személyazonosító igazolvánnyal való ellátásuknál azt is tapasztalták, hogy a hajléktalan személyek költségmentesség iránti kérelmét jogi norma hiányában jegyzői intézkedésben meghatározott szabályok, és a bírósági eljárásra alkalmazott jogszabály analóg rendelkezései alapján bírálják el. A biztos a belügyminisztert a kérdés jogszabályi rendezésére kérte fel.
A belügyminiszter a felhívásra jelezte, hogy a hajléktalan személyek költségmentesség iránti kérelmét nem tartja indokoltnak külön szabályozni, de arra a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak felülvizsgálata során lesz lehetőség. A BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal 2003. január 8-án kiadta a Tájékoztatás az okmányirodai ügyintézők számára a hajléktalan polgárok személyazonosító igazolvánnyal történő zökkenőmentes ellátása érdekében II. című kiadványt, és ez a kérdést várhatóan rendezni fogja.
3.18. Rendőri intézkedések és szabálysértési eljárások
A rendőrséget bűncselekmény, szabálysértés gyanújának észlelése, ilyen esetről szóló bejelentés, feljelentés fogadása esetén, a rendőrségről szóló törvény alapján intézkedési kötelezettség terheli. Az állampolgárok leggyakrabban ezekben az esetekben találkoznak a rendőrökkel; és véleményük, reagálásuk attól függően változik, hogy az intézkedésre az ő kérésükre került sor, vagy azt a rendőr kezdeményezte velük szemben.
A rendőri intézkedésekkel összefüggő panaszok jelentős részében azt sérelmezik, hogy az intézkedés során udvariatlanul vagy durván bánnak az ügyfelekkel. A másik jellemző panasztípus, hogy nem intézkednek elég gyorsan, elég szakszerűen, vagy az intézkedés csak bürokratikus, formális, önigazoló. Az utcai vagy nyilvános helyen végrehajtott igazoltatásokkal kapcsolatban a panaszosok leggyakrabban az intézkedés végrehajtásának stílusát, az igazoltató rendőrök magatartását kifogásolják. Ezeknek a panaszoknak a vizsgálata esetenként nehézségekbe ütközik, mivel a rendőrök nem minden igazoltatásról készítenek jelentést. Egy hajléktalanszállóról érkezett panasz szerint az éjszakai órákban felkeltették és sorba állították a rendőrök a hajléktalanokat, majd igazoltatás után az igazolványokat nem a kezükbe adták vissza, hanem a földre dobták. A főkapitányi vizsgálat csak annyit tudott megállapítani, hogy több rendőri szerv is ellenőrzi a hajléktalanszállót, de ezen belül nem sikerült behatárolni az intézkedés végrehajtóit. Az általános helyettes javaslatára a főkapitány intézkedésben szabályozta a hajléktalanszállók és éjjeli menedékhelyek ellenőrzésének rendjét.
Az intézkedések miatt tett panaszok általában az elsőfokú rendőri szervek, tipikusan a városi, Budapesten a kerületi kapitányságok beosztottainak munkájával függnek össze. Több panasz érkezett az előállításokkal, a közlekedési balesetek, szabálysértések helyszínein történő intézkedések felületes, szakszerűtlen végrehajtásával, az ügyeleti szolgálattal, a feljelentések, panaszok kezelésével, felvételével kapcsolatos problémák miatt.
A 2002-ben befejezett vizsgálatok szerint a rendőri intézkedésekkel kapcsolatos megalapozott panaszok többsége Budapestről, illetve a dunántúli megyékből, főleg Győr-Moson-Sopron és Vas megyéből érkezett. A keleti országrészből Nógrád, Csongrád és Békés megyei panaszosok fordultak sérelmeikkel az országgyűlési biztosokhoz.
A korábbi vizsgálati tapasztalatokhoz hasonlóan megállapítható volt, hogy az előállítások és kényszerítő intézkedések végrehajtásának módját, megalapozottságát, időtartamát gyakran és jogosan sérelmezték az intézkedéssel érintett állampolgárok.
Egy panaszos a személyazonossága igazolását megtagadta, majd megpróbált elfutni a rendőrök elől, akik megbilincselték és előállították a rendőrségre. A panaszos a szabálysértési eljárás során kiszabott pénzbírság ellen kifogással élt, melyben sérelmezte a kényszerítő eszköz alkalmazását is. A rendőrkapitányság a kifogást elutasította, de a kifogásnak a kényszerítő eszköz alkalmazását sérelmező részével nem foglalkozott. Az általános helyettes megállapította, hogy a jogorvoslathoz való jog érvényesíthetősége a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásban, a szabadságkorlátozással járó intézkedések tekintetében nem feltétlenül kíván kifejezetten a jogorvoslásra irányuló kérelmet, elég, ha az ügyfél ráutalással jelzi, hogy a hatóság intézkedését sérelmesnek tartja. Súlyos méltánytalanságot, a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot eredményez az, ha a hatóság az ügyfélnek a kényszerítő eszköz alkalmazásával kapcsolatban tett nyilatkozatait nem értékeli és nem vizsgálja ki.
A jogszerűen kezdeményezett előállítás is sértheti az intézkedéssel érintett személy alkotmányos jogait. Egy ismétlődő éjszakai csendháborítás elkövetőjét előállították a rendőrök, és csak a reggeli órákban engedték szabadon. A szabálysértés miatt feljelentést tettek ellene az eljárásra illetékes polgármesteri hivatalnál. A szabálysértésekről szóló törvény és a rendőrségi törvény szerint az eljáró hatóság az előállítással a személyi szabadságot csak az előállítás céljának eléréséhez szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán keresztül korlátozhatja. A vizsgált ügyben az előállítás legális célja csak a szabálysértés megszakítása volt. A panaszost mégis több mint hat órán keresztül fogva tartották, ami az adott esetben nyilvánvalóan meghaladta az előállítás céljának eléréséhez szükséges időtartamot, ezzel sértette a panaszosnak a személyes szabadsághoz való jogát és a rendőrségről szóló törvényben meghatározott szabályok sérelmével összefüggésben a jogállamiság fontos elemét képező jogbiztonságot.
Egy panaszos sérelmezte, hogy a rendőrjárőr előállította, mert Szécsény belterületén a gépkocsijából kiszállva, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át az úttesten, személyi igazolványa pedig az autójában maradt. A fogva tartás miatt tett panaszt az ügyészség elutasította, feljelentése ügyében a nyomozást megtagadta. Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszossal szemben alkalmazott személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem volt arányban az elkövetett csekély súlyú szabálysértéssel, sértette a rendőrségi törvényben megfogalmazott arányosság, illetve a fokozatosság elvét, ezáltal az intézkedés formális jogszerűsége ellenére a személyes szabadsághoz fűződő joggal kapcsolatban alkotmányos visszásságot okozott.
Visszatérően jelentkező probléma, hogy a rendőrségi törvény egyértelmű rendelkezése ellenére esetenként nem teszik lehetővé az előállított, fogva tartott részére, hogy hozzátartozóját, vagy más személyt értesítsen és erről az eljáró rendőri szerv sem gondoskodik. A törvény ugyan nem tesz különbséget, de kiszolgáltatottabb helyzetük miatt az értesítés különösen a kiskorúakkal szembeni intézkedéseknél, illetve külföldi állampolgároknál bír jelentőséggel. Egy Magyarországon élő, amerikai állampolgár sérelmezte, hogy gépkocsijának téves körözése miatt a határon visszatartották, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ami visszásságot okozott a panaszos személyi szabadsághoz való jogával összefüggésben. A panaszos ugyanakkor sérelmezte, hogy fogva tartása alatt nem volt lehetősége arra, hogy előállításáról bárkit is értesítsen. A konzuli kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal megkötött kétoldalú nemzetközi egyezmény alapján a rendőrségnek kötelessége a személyes szabadságától megfosztott külföldi állampolgárt jogairól felvilágosítani és a konzulátusát értesíteni. Az általános helyettes megállapította, hogy az eljáró rendőrkapitányság elmulasztotta értesíteni az Egyesült Államok konzulátusát, ezzel visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben.
Ismétlődően találkozunk a fogva tartással kapcsolatos panaszokkal. Ezek egy része ugyan megalapozatlannak bizonyul, de a fővárosi központi fogdák korszerűtlensége változatlanul gondot okoz. Az illemhelyek hiánya, a szabad levegőn tartózkodás korlátozott lehetősége, a higiénés körülmények sértik a fogva tartottak emberi méltósághoz, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogait.
Az országgyűlési biztosok Győr-Moson-Sopron megyei látogatása során az általános helyettese helyszíni vizsgálatot rendelt el a rendőrségi fogdákban a fogva tartási körülmények ellenőrzésére és a korábbi országgyűlési biztos 1999. decemberében tett ajánlásai végrehajtásának áttekintésére. Az ellenőrzés kiterjedt a zárkákra, a fürdőkre, az orvosi szobák, a sétálók, az előállító helyiségek és a fogdaőrök öltözőjének állapotára, felszereltségére. A kikérdezett fogva tartottak elmondása szerint a fogdaszemélyzet korrekt módon látja el a feladatát, ellenük semmilyen panasz nem merült fel. Az ellátást, a fogva tartási körülményeket nem kifogásolták. Nem volt panaszuk a levelezéssel, csomagküldéssel és a látogató fogadással kapcsolatban sem.
A Fogdaépítési Szabályzat alapelvei között szerepel, hogy a fogdába beépítésre kerülő szerkezetek, felszerelési és berendezési tárgyak kialakítása olyan legyen, amely a szándékosan okozott sérülések és egészségrontás elkövetését megnehezíti. A Győr-Moson-Sopron megyei fogdákban fogva tartottak biztonságos elhelyezéséhez fűződő alapvető követelményeket sérti, hogy az előállítókban, a fürdőhelyiségben és a zárkákban a rácsok, ablaknyitó berendezések és a fűtőtestek egy részének elhelyezése közvetlen lehetőséget nyújt önakasztás végrehajtására. A fogdaszemélyzet ilyen körülmények között gyakoribb ellenőrzéssel sem tudja megakadályozni a fogva tartott öngyilkosságát. A megyében több ilyen eset fordult elő, amelyeket a biztosok munkatársai korábban vizsgáltak. Az országos rendőrfőkapitány álláspontja szerint az átépítésre – anyagi okokból – csak a felújítások és az új fogdák építése során van lehetőség.
A BRFK – a hatályos jogszabályok ellenére – nem biztosítja a Gyorskocsi utcai fogdán fogva tartottak számára a jogszabályban megállapított, napi egy óra időtartamban a szabad levegőn való tartózkodás jogát, ennélfogva visszásságot okozott a fogva tartottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben. Az általános helyettes 2002 januárjában kiegészítő jelentés keretében ajánlást tett a belügyminiszternek, mint a visszásságot előidéző szerv felügyeleti szervének, felkérve, hogy szüntesse meg a hosszabb ideje fennálló, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A belügyminiszter az ajánlást elfogadta, és intézkedett a fogdát érintő felújítási munkálatok gyorsítására, valamint felkérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy a nagyobb létszámú fogva tartottak egy részét bv. intézetben helyezzék el.
A kínzást és az embertelen, megalázó bánásmódot több nemzetközi egyezmény, a rendőrségről szóló törvény és a büntetőeljárás szabályai is tiltják. Az ilyen – szerencsére ritkán előforduló – cselekmények a büntetőjogi tényállás megvalósítása mellett az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben súlyos visszásságot okoznak.
A Kapuvári Rendőrkapitánysághoz tartozó rendőrőrsön a rendőrök betörés- sel gyanúsított fiatalkorúakat bántalmaztak. A hozzátartozók feljelentést tettek a rendőrök ellen. A Győri Városi Ügyészség kényszervallatás bűntette miatt vádat emelt négy rendőr ellen, a bíróság a vádlottak büntetőjogi felelősségét megállapította. A rendőrök elleni feljelentéseket követően gyakoribbá váltak a környéken a rendőri intézkedések. Az országos rendőrfőkapitánytól beszerzett adatok szerint csaknem háromszorosára nőtt az őrs illetékességi területén kiszabott helyszíni bírságok száma, egyes intézkedések pedig kifejezetten a feljelentők vagy hozzátartozóik ellen irányultak. A zaklatásokra lehetőséget adott, hogy az érintett kapitányságvezetővel szemben csak kb. két és fél hónappal a feljelentéseket követően került sor a fegyelmi eljárás elrendelésére.
A rendőrök cselekménye a büntetőjogi tényállás megvalósítása mellett az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben súlyos visszásságot okozott. A bántalmazást elkövető rendőrök feljelentése után történt indokolatlan intézkedések a jogállamiság alkotmányos alapelvét sértették. Az általános helyettes a jelentést azzal a kéréssel küldte meg az országos rendőrfőkapitánynak, hogy kísértesse figyelemmel a jogsértő cselekmények bejelentését követő esetleges retorziók előfordulását.
2002. második félévében a sajtó és a közvélemény sokat foglalkozott a tömegdemonstrációkkal és az azokkal kapcsolatos hatósági döntésekkel. Az általános helyettes hivatalból folytatott vizsgálata során megállapította, hogy a gyülekezési joggal kapcsolatban alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét idézi elő, ha a hatóság – bármely okból – nincs abban a helyzetben, hogy az alkotmányos jog érvényesülésének, érvényesítésének és biztosításának jogi tartalmát, feltételeit, korlátait megfelelően értelmezze, az adott jog érvényesülését a gyakorlatban garantálja, az esetlegesen jogellenes helyzeteket pedig felismerje és megszüntesse. Álláspontja szerint a gyülekezési törvényben foglalt, bejelentés alá tartozó tények és adatok érdemi közlése a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásának feltétele. Ha a bejelentés valótlan adatot vagy tényt tartalmaz, a tervezett rendezvény ugyanúgy jogsértőnek minősül, mintha a bejelentést – az adott vonatkozásban – meg sem tették volna. A gyülekezés kinyilvánított célja nem ütközhet az Alkotmányba, és jelentősége van a mindenkit megillető emberi méltósággal összefüggésben is. A kölcsönös jogok és szabadságok érvényesülésére vonatkozó objektív szempontrendszer részlegessége és esetlegessége miatt, mind a gyülekezési jogot gyakorlók, mind az azzal érintettek oldalán fennáll az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság veszélye.
Az általános helyettes egyebek mellett javasolta a belügyminiszternek a gyülekezésről szóló törvény kiegészítésének előkészítését, a rendőrségi intézményrendszer áttekintését. Ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy egészítse ki a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvények jogszerűségének a rendőrség gyakorlatában érvényesülő szempontjait és tekintse át a rendőrségi feladatok végrehajtásának feltételrendszerét. (OBH 5205/2002.)
Az országgyűlési biztosok ajánlásainak, vizsgálati megállapításainak utóéletét folyamatosan figyelemmel kísérjük. A jogbiztonság követelményeinek megfelelő rendőri intézkedésekkel összefüggésben a korábbi országgyűlési biztos javasolta a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök közterületi birtoklására vonatkozó kormányrendelet módosítását. A módosított szabályozás – amely összhangban van a tulajdonhoz és a magánlakás sérthetetlenségéhez való alkotmányos jogokkal – 2002. május 30-án hatályba lépett.
A vizsgálati tapasztalatok és az ajánlásainkat, kezdeményezéseinket követő intézkedések azt igazolják, hogy a rendőri vezetés – országos és területi szerveknél egyaránt – kiemelt figyelmet fordít az országgyűlési biztosok által feltárt alkotmányos jogokat sértő visszásságok megszüntetésére. A Belügyminisztériummal és a rendőrség vezetésével kiegyensúlyozott és korrekt együttműködés alakult ki, amely segíti az országgyűlési biztosokat alkotmányos feladataik ellátásában.
3.18.2. Rendőrségi szabálysértési eljárások
Az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII. 12.) AB határozatában megállapította, hogy a szabálysértés “kétarcú” jogintézmény: a szabálysértések egy része ún. közigazgatás-ellenes cselekmény (pl. engedélyköteles tevékenység engedély nélküli végzése), másik része pedig az emberi együttélés általános szabályait sértő magatartás, ún. kriminális cselekmény (pl. tulajdon elleni bűncselekmények értékhatárral elválasztott alakzatai). Az Európai Emberi Jogi Egyezmény és az idézett AB határozat egyezően fejtette ki, hogy a szabálysértés a közigazgatás büntetőjoga, amelynek esetében – függetlenül attól, hogy ezeket a jogsértéseket az adott állam belső joga közigazgatási jogellenességnek vagy bűncselekménynek definiálja – úgy kell eljárni, mintha bűncselekményekről lenne szó. A kriminális jellegű és a közlekedési szabálysértések ügyében – az eleve elzárással sújtható szabálysértések kivételével – az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Az új szabálysértési törvény hatálybalépését követően jelentősen csökkent az országgyűlési biztosokhoz benyújtott szabálysértési panaszok száma, mivel a felek által vitatott eljárásokban a bíróságok hoztak jogerős döntést. A bíróságok eljárásának vizsgálatára az országgyűlési biztosok hatásköre nem terjed ki, ezért az ilyen beadványokat el kellett utasítani.
A megvizsgált panaszok általában olyan ügyekkel kapcsolatban érkeztek, amelyeket a rendőrség – elévülés miatt, vagy, mert az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani –eredménytelenül megszüntetett. Egyes panaszok arra utaltak, hogy a szabálysértési hatáskörök módosítása lassította az eljárások befe- jezését. A szabálysértési törvény végrehajtásáról szóló BM rendelet szerint a rendőrség hatáskörébe tartozó szabálysértések esetén a bűnügyi, a közrendvédelmi, a közlekedésrendészeti szolgálati ágak, továbbá az egyes feladatok ellátására létrehozott rendőri szervek, szakmai feladataiknak megfelelően, szabálysértési hatósági jogkörben járnak el. A különböző szolgálati ágak közötti együttműködés hiányosságai és a megkeresések késedelmes végrehajtása mellett előfordult, hogy a helyszíni és a bizonyítási eljárás szakszerűtlensége okozta a panaszosok sérelmeit. Főként azokban a közúti közlekedési szabálysértések miatt folytatott eljárásokban jelentkeztek problémák, ahol a helyszíni intézkedéseket nem közlekedési ügyekben jártas rendőrök végezték.
Egy panaszos közlekedési balesete ügyében öt hónapon keresztül a kerületi rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya alakszerűtlen eljárásban járt el. Az ügy iratait csak 21 nappal a szabálysértés büntethetőségének elévülése előtt adták át a szabálysértési eljárás lefolytatására, és ezt követően került sor a szabálysértési iktatásra. Az eljárási szabályok megkerülése akadályozta a panaszost abban, hogy kára megtérítése érdekében a biztosítóintézethez fordulhasson, ezért a rendőrség megszüntetéssel végződő eljárása sértette a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát. A panaszos a határozat elleni panasza elbírálásáról hat hónapig nem kapott tájékoztatást az ügyészségtől.
Az általános helyettes a megállapításairól tájékoztatta a legfőbb ügyészt, továbbá felkérte a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy vizsgáltassa meg a rendőrkapitányságok szabálysértési eljárási gyakorlatát, szakszerűségét és az eljárások időszerűségét, a kerületi rendőrkapitányságok szabálysértési hatóságait érintő hatásköri változásokról kiadott főkapitányi intézkedés végrehajtását és esetleges kiegészítésének szükségességét. A főkapitány az ajánlást elfogadta, az intézkedéseket végrehajtotta, az egységes gyakorlatról körlevélben rendelkezett.
Egy hasonló ügyben a panaszos szintén a rendőrség eljárásának elhúzódását sérelmezte. 2002. január 31-én ismeretlen személy nekiütközött a panaszos által vezetett gépkocsinak, majd a rendőrök érkezése előtt eltávozott a helyszínről. A BRFK megtagadta a nyomozást, és az ügy iratait a szabálysértési eljárás lefolytatására megküldte a XIII. kerületi Rendőrkapitányságnak. Az ügyet április 30-án általános számon iktatták a Közrendvédelmi Osztályon, május 28-án átadták az iratokat az Igazgatásrendészeti Osztálynak, ahol a tényleges szabálysértési eljárás csak június 4-én indult meg. Addig “szabálysértési előkészítő eljárást” folytattak, melyet azonban sem a szabálysértési, sem más törvény nem szabályoz. Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a rendőrség eljárása visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ezért ajánlást tett a budapesti rendőrfőkapitánynak. A főkapitány a javasolt intézkedéseket végrehajtotta.
Többségében elutasított állampolgári panaszokra adtak okot a közlekedési szabálysértések miatt kiszabott helyszíni bírságok, valamint a jogszabályi változások miatt kialakult átmeneti jogalkalmazási bizonytalanság.
Egy megbírságolt járművezető panaszbeadvánnyal fordult a kapitányság vezetőjéhez, és kérte a helyszíni bírság visszavonását. A panaszt a kapitányság vezetője elutasította, mert a szabálysértésekről szóló törvény szerint, ha az elkövető a helyszíni bírság kiszabását – a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás után – tudomásul veszi, a bírságolás ellen jogorvoslatnak helye nincs. A megyei rendőr-főkapitányság az elsőfokú határozatot megsemmisítette, mert álláspontjuk szerint a panaszt a rendőrségről szóló törvény szabályai szerint kellett volna elbírálni. Vizsgálatunk megállapította, hogy a főkapitányság jogorvoslatra vonatkozó álláspontja téves volt, mert a rendőrségi törvényben meghatározott jogorvoslati eljárás csak a törvény V. és a VI. fejezetében felsorolt rendőri intézkedések, illetve a kényszerítő eszközök alkalmazása miatt tett panaszokra vonatkozik. A közlekedési szabálysértési ügyekkel kapcsolatos panaszok elbírálása nem tartozik a rendőrségi törvényben meghatározott intézkedések körébe. Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos alkotmányos jogai az eljárás során nem szenvedtek sérelmet; ügyében – az alapeljárás és a végrehajtási eljárás törvényességét is megvizsgálva – végső soron a bíróság hozott határozatot. Felhívta azonban a megyei rendőrfőkapitány figyelmét, hogy tegye meg a vizsgálat során feltárt hiányosságok és az eljárási szabályok alkalmazásával kapcsolatos hibák kiküszöböléséhez szükséges intézkedéseket.
3.18.3. Rendőrség körözési ügyek
A körözés az ismeretlen helyen lévő személy vagy tárgy felkutatása, illetve ismeretlen személy vagy holttest személyazonosságának megállapítása érdekében végzett intézkedések összessége. A körözés adatgyűjtési tevékenység, melynek során a szükséges intézkedéseket és azok sorrendjét a körözést folytató hatóság vezetője határozza meg. A Rendőrség körzési tevékenysége elsősorban a jogbiztonság követelményét, a tisztességes eljáráshoz való jogot, de gyakran az élethez és emberi méltósághoz való alapjogot is érinti, ezért szükséges, a körözésnek a jogforrási hierarchia felső szintjén, törvényben történő szabályozása. A speciális szabály megalkotását indokolta az is, hogy az általános jellegű államigazgatási eljárásokhoz képest ez az eljárás sajátos, egyedi tulajdonságokat mutat.
E témakörben az országgyűlési biztos általános helyetteséhez érkező panaszok arról tanúskodnak, hogy az egyre pontosabb, kifinomultabb jogi szabályozás ellenére a gyakorlatra még mindig jellemzőek az anomáliák. Azok az alkotmányossági problémák, melyeket a panaszok vizsgálata során tapasztaltunk alapvetően három okra vezethetők vissza. Az egyik a Rendőrség belső struktúrájában rejlő ok, kapacitáshiányban nyilvánul meg, és a körözési tevékenység hatékonyságát rontja. A rendőri szervekkel fenntartott, folyamatos együttműködés keretében láthattuk, hogy egyes szerveknél, elsősorban a helyi szinten működő szerveknél évek óta problémát jelent a tiszthelyettesi állomány feltöltése, vagyis ezek a szervek állandósult létszámhiány mellett végzik munkájukat. A Rendőrség köteles a körözés során tett, az eltűnéssel kapcsolatos valamennyi bejelentést kivizsgálni. Ezek többsége azonban alaptalan, a felkutatást elősegítő információt nem tartalmaz, kivizsgálásuk eredményre nem vezet, ugyanakkor jelentős erőt von el a más irányba folytatott adatgyűjtési tevékenységtől. A másik ok a telefonon tett bejelentések elfogadásának kérdése. Rendszerint gyermekkorúak eltűnése esetén idéz elő nehézséget az, hogy telefonon történt bejelentések alapján a Rendőrség nem rendeli el a körözést, így az azonnaliság sérelmet szenved. A körözés elrendelésének feltételéül szabják, hogy a bejelentő személyesen jelenjen meg a kapitányságon, személyesen tegyen bejelentést, és azt jegyzőkönyvbe vegyék fel. Eddigi vizsgálati tapasztalatainkat áttekintve általánosságban elmondható, hogy a szülők inkább maguk indulnak eltűnt gyermekük megkeresésére, mintsem a bejelentés személyes megtételével igyekeznének. A hatékonyság javítása, az azonnaliság érvényesülése érdekében indokolt lenne e tekintetben a gyakorlatot megváltoztatni. A harmadik ok az, hogy nagykorú személyek eltűnésének bejelentését követően a rendőri intézkedést gyakran elhalasztják. Ilyenkor a bejelentőt arra kérik, hogy egy vagy két hét elteltével, ha a nagykorú tartózkodási helyére továbbra sem derül fény, ismételje meg a bejelentést. Ezt az eljárási módot az általános helyettes azon túl, hogy a törvény a körözés 24 órán belüli elrendelését írja elő, azért is kifogásolhatónak találta, mert az esetek jelentős részében a nagykorú eltűnése bűncselekménnyel van összefüggésben, aminek az elkövetése vagy befejezése azonnaliság mellett megakadályozható lenne. Főszabályként tehát ezekre az okokra vezethetők vissza azok az eljárási hiányosságok, hibák, melyekkel kapcsolatban az általános helyettes a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állapította meg.
Az OBH 2330/2000. sz. ügyben panaszos sérelmezte, hogy a II. kerületi Rendőrkapitányság, gyermeke eltűnésének bejelentését követően nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kiskorú felkutatására. A körözés során foganatosított intézkedések sorrendjének, szükségességének és célszerűségének tisztázása érdekében az általános helyettes tájékoztatást kért az Országos Rendőr-főkapitányságtól. A tájékoztatás szerint a gyermek eltűnését édesapja jelentette be telefonon, az országos körözést azonban csak a személyes bejelentés jegyzőkönyvezését követően rendelték el. A körözés elrendelése után foganatosított intézkedések vonatkozásában az általános helyettes mulasztást nem talált. A hatóság a szükséges, adatgyűjtést szolgáló cselekményeket el- végezte: meghallgatta az eltűnt gyermekkel kapcsolatban álló személyeket, terepkutatást végzett, közszolgálati műsorszolgáltatóban közérdekű közleményt, sajtóban felhívást tett közzé, a beérkező lakossági bejelentéseket minden alkalommal kivizsgálta. Bár a személyek meghallgatása során az elmondottak valóságtartalmának ellenőrzése érdekében a rendőrhatóságnak joga van poligráfos vizsgálatot alkalmazni, a gyakorlatban erre csak rendkívül kivételes esetben kerül sor. Ebben az ügyben e lehetőség kihasználatlansága az eljárás elhúzódását okozta. A Rendőrség által megtett intézkedések sajnos nem vezettek eredményre. Egy hónap elteltével az államigazgatási eljárástól teljesen független bejelentés alapján holtan találták meg a gyermeket. Az általános helyettes figyelembe véve, hogy a szükséges és célszerű intézkedéseket foganatosították, ajánlást nem tett, de felhívta a felügyeleti szerv figyelmét az eljárási gyakorlat ismertetett szempontokon alapuló megváltoztatásának szükséges- ségére. Az OBH 4674/2000. sz. ügyben, sajtóinformáció alapján hivatalból indított vizsgálatban az általános helyettes a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állapította meg. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tizenéves nagykorú eltűnését édesanyja jelentette be a XV. kerületi Rendőrkapitányságon. Ekkor azt tanácsolták neki, hogy amennyiben gyermeke egy hét múlva sem tér vissza, újra jelentse az eltűnést. Az édesanya egy hét elteltével ismételten bejelentést tett. A bejelentést jegyzőkönyvezték, majd körözést rendeltek el, melynek során a médiumokban felhívást és fényképet tettek közzé. A felhívást követően a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság egyik állományi tagja jelentette a XV. kerületi Rendőrkapitányságon, hogy a közzétett személyleírás megegyezik egy általuk talált ismeretlen női holttest személyleírásával. A XV. kerületi Rendőrkapitányság a nála indult eljárást erre tekintettel megszüntette. Az édesanya az eljárás megszüntetése miatt jogorvoslatot kért. Az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága elrendelte az ügyben folytatott eljárások felülvizsgálatát. A felülvizsgálat során a kapitányságok körözési tevékenységében hiányosságokat tártak fel. Az általános helyettes megállapította, hogy az eljárás érdemben a bejelentést követő négy hét után indult, hatóságok nem tettek meg mindent a tényállás tisztázása érdekében, a meghallgatásokról jegyzőkönyvet nem készítettek, ezzel visszásság keletkezett. Az általános helyettes figyelemmel a felülvizsgálati eljárás eredményére ajánlást nem tett, de felhívta a kapitányságvezetők figyelmét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljenek az eljárások jogszerű lefolytatására.
Mindkét esetben problémát jelentett a kegyeleti jogok gyakorlása. A kórbonctani vizsgálatot a halott-vizsgálatot követő egy hét után végezték el – jogszabályi előírás szerint a vizsgálat elvégzésére három nap áll rendelkezésre. A boncjegyzőkönyv tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A temetést az előírt határidőn belül nem engedélyezték. A késedelmesen kiadott engedély pedig csak a hantolásos temetést tette lehetővé, annak ellenére, hogy a szülők hamvasztásos temetést akartak. Összességében négy hónap telt el, mire sor került a temetésre.
Összegezve, a hiányosságok ellenére elmondható, hogy a rendőrséggel fenntartott folyamatos együttműködésnek köszönhetően a hatósági tevékenység az elmúlt évben jelentősen javult.
3.19. Társadalombiztosítási ügyek
A társadalombiztosítással összefüggő 2002-ben indított vizsgálatok többsége a korábbi évekhez hasonlóan a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indult. A beszámolási időszakban indított vizsgálatok okaként kiemelten jelentkezett még a jogbiztonsághoz való jog sérelme, jellemzően a nyugdíjbiztosítás területén. A beszámolási időszakban érkezett, az egészségbiztosítással összefüggő panaszok jellemzője, hogy alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt viszonylag kevesebb adott okot vizsgálatra. Mindkét biztosítási ágban érkezett panaszok konkrét vizsgálata során megállapítható volt, hogy sok az igazgatási szerveknél, valamint a főhatóságoknál eredménytelenül végződött jogorvoslati kérelem, illetve az orvoslást nem nyert, elutasított panasz.
3.19.1. Nyugdíjbiztosítási ügyek
A demográfiai és finanszírozási okok miatt elkerülhetetlen öregségi nyugdíjkorhatár-emelés a nőket érintette súlyosabban, hiszen számukra fokozatosan ugyan, de a korábbihoz képest hét évvel emelkedett az öregségi nyugdíjkorhatár. A fenti hátrány enyhítésére számos, jogilag szabályozott lehetőség van. Így az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításról szóló 1996. évi LIX. törvény, mely szerint “annak a nőnek, aki 1996. december 31-ig előnyugdíjra, korengedményes nyugdíjra, átmeneti járadékra jogosultságot szerzett, illetőleg szerez, az öregségi nyugdíjkorhatára változatlanul 55 év.” Azonban a jogosultak tájékozatlansága, a kezdeti jogbizonytalanság, a téves tájékoztatás miatt nagy számú, és többségében orvoslást nem nyert panasz keletkezett, mivel az ügyfél igényének késedelmes benyújtása miatt, a jogosultsága már csak a felemelt korhatárral nyílt meg.
A jogalkotó a jogszabályok összhangjának jogalkalmazási nehézségeket okozó hiányát nem ismerte el, illetve a biztosított hátrányára hajtott végre módosítást. A jogalkalmazó pedig, jogmagyarázatok kiadásával hidalta át a jogértelmezési problémákat. A tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot a nyugdíjbiztosító a tájékoztatási kötelezettsége elmulasztásával. Továbbá, az utóbbi két vizsgált ügyben a helyi rehabilitációs bizottságok a késlekedő döntésükkel, valamint hogy elmulasztották a jogorvoslatra történő felhívást. A panaszok keletkezéséhez a végrehajtási hiányosságok mellett hozzájárult az értelmezési gondot, működési zavart okozó szabályozás, a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet, melynek áttekintését és módosítását az országgyűlési biztos több éve szorgalmazza.
A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Soproni Kirendeltségén a kezdetektől a tisztességes eljáráshoz, a hátrányos megkülönböztetés tilalmához, valamint az ebből folyó emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, hogy az idős, rokkant vagy mozgáskorlátozott állampolgárok a korszerű ügyfélszolgálat feltételeinek hiánya miatt (elsősorban a lift nélküli épület második emeletén való elhelyezésre tekintettel) csak külön nehézségek árán tudják igényüket érvényesíteni, tájékoztatást kérni.
3.19.2. Egészségbiztosítási ügyek
Korábbi évekhez hasonlóan visszatérően jellemző panasz, hogy jogszabályi és szervezeti változás miatt a még hatályos jogszabály alapján hatáskörrel rendelkező önkormányzat az ellátásra jogosult igényét már nem bírálja el, az új szabályozás szerint illetékes Területi Államháztartási Hivatal pedig már csak az új igény alapján hoz határozatot. Ezért a panaszos több hónapig ellátatlan, illetve több hónapi ellátásától esik el.
Szintén visszatérő, több éve ismert probléma, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a megyei egészségbiztosítási pénztárak, illetve az illetékes háziorvosok, szakorvosok, az ellátásra jogosultságot elbíráló orvosi bizottságok nem rendelkeznek a kiszolgált gyógyászati segédeszközökről nyilvántartással. Az Országos Orvos-szakértői Intézettől elvárható gondosság hiánya, hogy például nem győződött meg sem az alapeljárás, sem a jogorvoslati eljárás, sem a vizsgálat során a jogosultságot eldöntő kerekes szék létezéséről, nem tekintette meg a rehabilitációs intézet nyilvántartását sem.
A piacgazdaság kiépítését célzó alapvető gazdasági változások, a külgazdasági kapcsolatok átrendeződése, a nemzetközi személyforgalom bővülése, a magánimport elterjedése olyan helyzetet teremtettek, amelyben az állampolgárok korábbinál szélesebb köre került kapcsolatba a vámhatóságokkal. Ennek ellenére a vámhatóságok eljárásaival és intézkedéseivel kapcsolatban kevés panasz érkezett az országgyűlési biztosokhoz, ami azt támasztja alá, hogy az érintett állampolgárok többsége jogszerűnek és megalapozottnak tartja a vám- és pénzügyőrség tevékenységét. A vizsgált panaszok alapján megállapítható volt, hogy a jogos sérelmeket az eljárások esetenkénti elhúzódása, a jogszabályok gyakori változásai, a végrehajtó szervek intézkedéseiben előforduló szakmai hibák okozták. A vizsgálatok lefolytatását elősegítette, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága minden esetben gyors és segítőkész módon járult hozzá a körülmények tisztázásához.
Az ország gazdasági és pénzügyi érdekei szükségessé tették a vám- és pénzügyőrség hatáskörének, intézkedési lehetőségeinek kiterjesztését. A jogszabályok sok tekintetben a rendőrséghez hasonló jogköröket és eszközrendszert biztosítanak a vámszerveknek, amelyekbe a nyomozás, a titkosszolgálati eszközök használata mellett számos, sajátos intézkedési forma is tartozik. Az utóbbi kategóriába főként azok a hatósági ellenőrzések tartoznak, amelyek végrehajtása elkerülhetetlenül érinti az állampolgárok emberi és alkotmányos jogait, ennélfogva meg kellene felelniük az Alkotmányban, valamint a hazai és nemzetközi jogi normákban előírt jogállami, garanciális követelményeknek.
Egy panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a vámhatóság egy megalapozatlan névtelen bejelentés alapján átkutatta a lakását. A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény alapján a vámhatóság és az adóhatóság a jövedéki szabályok megtartásának ellenőrzése érdekében bárkinek a tulajdonában, használatában lévő bármely helyiséget ellenőrizhet, amelyről a rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhető, hogy ott ásványolajat vagy kereskedelmi mennyiségű egyéb jövedéki termékeket tartanak. A VPOP Jövedéki Igazgatósága által kiadott iránymutatás szerint az ellenőrzés egyszerű feltételezés alapján is végrehajtható, elrendeléséhez határozatra nincs szükség és hatósági tanúknak sem kell a cselekményben részt venniük. Hasonló intézkedés a helyiségellenőrzés, amelyet a vámtörvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet tesz lehetővé, a végrehajtás módjának, feltételeinek szabályozása nélkül.
Az általános helyettes megállapította, hogy a vámhatóság a panaszos lakásában végrehajtott intézkedésével sértette a panaszosnak a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjogát, továbbá – mivel az intézkedésre egy kis településen került sor, ahol a helyi lakosok szoros ismeretségben vannak egymással – sértette a jó hírnévhez való jogát is. Az eljárás a jövedéki törvény szabályainak megsértése miatt a jogállamiság és jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Az általános helyettes javasolta a pénzügyminiszternek, hogy gondoskodjon a vizsgálatban érintett hatósági intézkedések – garanciális és jogorvoslati rendelkezésekre is kiterjedő – végrehajtási szabályainak megállapításáról és jogszabályban való kiadásáról. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a javaslattal egyetértve kezdeményezte, hogy a Pénzügyminisztérium tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Egy másik panasz arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes pénzügyi tárgyú és az állampolgárok széles körét érintő jogszabályok hatálybaléptetése nincs összhangban a jogalkotásról szóló törvény előírásaival. Egy Salzburgban élő magyar állampolgárságú panaszos sérelmezte, hogy azért nem engedték belépni a magyar határon, mert nem rendelkezett a gépkocsija beléptetéséhez szükséges igazolásokkal. A gépjármű útlevél kiadásának szabályait módosító rendelet a kihirdetését követő hetedik napon lépett hatályba. A kihirdetés és a hatálybalépés időpontja közötti időszak rövidsége miatt az utasok részére nem állt elegendő idő rendelkezésre a jogszabály megismeréséhez, az új előírásokhoz való alkalmazkodáshoz.
A vámtörvény végrehajtásának részletes szabályairól szóló PM rendelet szövege a kiadása óta 22 alkalommal változott, a módosításokról 17 jogszabály rendelkezett. A módosító jogszabályok egy része a kihirdetés napján, vagy néhány nappal a kihirdetést követően hatályba lépett.
Az Alkotmánybíróság már működésének kezdetén elvi éllel mutatott rá arra, hogy a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvének maradéktalan érvényesülése érdekében elengedhetetlen, hogy a jogszabályok kihirdetése összhangban legyen a jogalkotási törvényben megállapított előírásokkal. A jogállamiság megvalósulása fontos követelményének tekintette, hogy a jogalanyok valóban megismerhessék a reájuk irányadó rendelkezéseket és módjukban álljon magatartásukat azokhoz igazítani, ezért a jogalkotásról szóló törvényben foglalt, azon szabályt, hogy “a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre” a jogállamiság alkotmányos tételén keresztül részesítette alkotmányos védelemben. Az Alkotmánybíróság a jogszabályok kihirdetésével és hatálybaléptetésével kapcsolatos álláspontját a 28/1992. (IV. 30.) AB határozatban (ABH 1992. 155.) foglalta össze.
Tekintettel arra, hogy a panaszos sérelme utólag már nem volt orvosolható, és a vizsgálat tárgyával összefüggő rendelkezések is többször módosultak, az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást nem tett, a vizsgálatot lezárta, de jelentését azzal a figyelemfelhívással küldte meg a pénzügyminiszternek, hogy rendeleteinek kiadása során az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatai alapján járjon el.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 29. § (1) bekezdésében csak a felsorolt hatóságok által hozott, olyan jogerősen lezárt ügyekben biztosítja a törvény az országgyűlési biztos eljárását és intézkedési jogkörét, amelyek az állampolgárok alkotmányos jogaival összefüggő visszásságot eredményeztek.
A munkajogi intézkedés kapcsán felmerülő jogviták rendezése ettől eltérő módon történik. A munkaviszony, a köztisztviselői jogviszony, a közalkalmazotti jogviszony, a bírósági és ügyészségi szolgálati viszony, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonya keretében keletkezett jogvita eldöntése kizárólag a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik. Az törvény tehát, nem ad felhatalmazást munkajogi jogvita intézésére az országgyűlési biztosnak; az állampolgárok azonban számos beadványban a munkajogi jogvitájuk rendezéséhez kérik közreműködését. Ez a körülmény arra késztette az országgyűlési biztost, hogy a hatáskörébe nem tartozó munkajogi kérdésekkel is foglalkozzék.
Az évente beérkező több száz panasz a munkajog fontosabb kérdéseit érinti. Ezek közül különösen ki kell emelni néhányat. A Munka Törvénykönyve (Mt.) 5. § (1) bekezdése kimondja, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatosan tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni. Ezzel kapcsolatban különösen az életkor, férfi alkalmazásának kikötésével, ritkább esetben faji megkülönböztetéssel sértették meg a munkáltatók a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Korábban ilyen esetben a diszkrimináció tilalmát megsértővel szemben polgári peres eljárás keretében lehetett fellépni.
A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosítása kiterjesztette a munkaügyi ellenőrzést a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályok megtartására, és a tilalom megsértőivel szemben induló hatósági eljárások sokat javítottak a korábbi állapotokon.
A munkaviszonyra vonatkozó szabályok megsértése különösen a jogviszony megszüntetésével kapcsolatosan merül fel. A megszüntetési módozatok közül a legtöbb panasz a felmondásra vonatkozó szabályok be nem tartásával kap- csolatos. A felmondást például nem foglalják írásba, mellőzik az indokolást, de különösen súlyos hátrány éri a munkavállalót a szükséges igazolások ki nem adásával. Gyakori az olyan eset is, amikor a munkavállalót megtévesztve, a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatot iratnak alá vele, és így a munkavállaló elesik a felmondással járó felmentési időtől és a végkielégítéstől. Ezek a panaszok különösen a magánszférában fordulnak elő. A közszférában a jogviszonnyal kapcsolatosan ritkábban fordul elő jogsérelem.
A gyermekek után járó pótszabadság kiadása körül is gyakori a jogvita. Az Mt. szerint ugyanis ezt a pótszabadságot a szülők döntése alapján az apa is igénybe veheti, függetlenül attól, hogy az anya gyermekgondozás céljából fizetés nélküli szabadságon otthon van.
A munka díjazása körüli panaszok eltérőek a magán-, illetve a közszféra területén. A gazdasági társaságoknál ugyanis a díjazás béralku és nem jogszabályilag rendezett kérdés, a minimálbérre vonatkozó évenként megjelenő kormányrendeletet kivéve.
Az állami és önkormányzati költségvetésből gazdálkodó szerveknél, különösen a közalkalmazottaknál az illetményre vonatkozó bérskála a minimálbér felemelésével ellentmondásossá vált, illetve az iskolai végzettséget és gyakorlati időt az illetményrendszer nem kellőképpen honorálja.
A rendkívüli felmondás, illetve a fegyelmi büntetésként kiszabott elbocsátás ritkábban fordul elő a beérkező panaszok között. Ezzel kapcsolatban inkább az elhúzódó peres eljárást sérelmezték a panaszosok. A peres eljárás lassúságát egyébként valamennyi munkaügyi jogvitával kapcsolatban sérelmezik az állampolgárok.
A munka világába tartozó sérelmek esetén ajánlattevésre is sor került. Állampolgári jelzések alapján ugyanis a köztisztviselői jogviszony létesítésével kapcsolatban kellett vizsgálatot tartani. A sérelmezett helyzet abból adódott, hogy a falugazdászok egy része közszolgálati jogviszonyban, míg mások vállalkozói jogviszonyban állnak. Ez a kettősség a két jogviszony sajátosságából eredően jogellenesnek minősíthető. Ugyanis, amíg a közszolgálati jogviszonyban állókra szigorúbb követelmények vonatkoznak a vele járó garantált kedvezményekkel együtt, addig az egyéni vállalkozói jogviszonyban állókra, a gazdálkodó szervekre vonatkozó piaci viszonyok a jellemzőek.
Ezen ellentmondás feloldása érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte a Kormány részéről a kodifikációért felelős miniszternél, hogy a települési önkormányzatok területén hatósági jogkörben eljáró falugazdászokra egységesen a köztisztviselőkről szóló törvény terjedjen ki. Az ajánlást a miniszter elfogadta és jelezte a jogszabályi rendezés időpontját is.
Ugyancsak számos panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz az egész- ségügyi intézményekben a gyógyító és az azzal összefüggő feladatok folyamatos ellátása érdekében ügyeleti és készenléti szolgálatot teljesítők illetményének mértékével kapcsolatosan. A vizsgálat feltárta, hogy az ügyeleti és készenléti szolgálat díjazása tekintetében méltánytalanul hátrányos helyzet áll fenn. Ezen sérelmek orvoslására tett ajánlást az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter elfogadta, azzal az észrevétellel kiegészítve, hogy az orvosi ügyelet és készenléti rendszer szükséges reformja részét képezi az egészségügyi ágazat teljes modernizálásának. (OBH 4276/2000.)
Átfogó vizsgálatot tartott az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központnál, az önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra való jogosultság megállapításával kapcsolatos hatósági intézkedésekről. A vizsgálat megállapította, hogy fellépést, intézkedést vagy ajánlást igénylő alkotmányos állampolgári jogokkal összefüggő jogsértés a megye területén nem történt. (OBH 4420/2002.)
3.22. Összefoglaló észrevételek
Az Alkotmányban és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvényben meghatározott kötelezettség alapján az országgyűlési biztosok az alkotmányos jogok helyzetéről, valamint az annak jobbítására irányuló kezdeményezéseik, a feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslását célzó ajánlásaik fogadtatásáról és azok eredményéről a jelen beszámoló keretei között adnak számot.
A 2002. évről szóló Beszámoló az egyes alkotmányos jogok védelmének helyzetét értékelve megerősíti azt a korábbi évek tapasztalatai alapján tett megállapítást, hogy a jogállami demokrácia szilárd, e jogok összességükben érvényesülnek. Olyan kirívó hatósági magatartásra vagy mulasztásra nem volt példa, amely a jogállami kereteket alapjaiban sértette vagy veszélyeztette volna. Ezeken a szilárd kereteken belül azonban, a jogállam “gyakorlati működése” során mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás terén az alkotmányos elvek, az Alkotmány értékrendje, konkrétan az állampolgárok jogai és törvényes érdekei még gyakran szenvednek csorbát.
Az országgyűlési biztosok főként a jogalkalmazás területén végzik el az alkotmányosság próbáját. Változatlanul az a tapasztalatuk, hogy a hatóságok és közszolgáltatást végző szervek legtöbbször nem az alanyi jogokat, hanem az állampolgárok tisztességes eljáráshoz való jogát sértik meg. A visszásságok másik kisebb csoportját pedig a jogalkotás hibái vagy hiányosságai okozzák. A “minőségileg hibás”, ugyanakkor egyre nagyobb mennyiségű jogszabálytömeg miatt az ügyek egyre összetettebbé, a polgárok számára nehezen követhetővé, vagy – amint arra már az elmúlt években is rámutattunk – egyenesen átláthatatlanná válnak.
Az általános és speciális jogszabályok egyre szövevényesebb rendszerében az országgyűlési biztosok számára is egyre nehezebb feladatot jelent az egyes alkotmányos alapjogok érvényesülésének nyomon követése.
A feltárt hiányosságok ellenére is hangsúlyozandó, hogy az országgyűlési biztosok által megvizsgált esetekben az eljáró szervek részéről az alkotmányos jogok szándékos megsértésének gyanúja nem merült fel. A gondatlanságból, szervezetlenségből, tapasztalatlanságból eredő visszásságok döntő többségét pedig a tudomásukra jutást követően haladéktalanul orvosolták. Ugyanígy változatlanul jellemző a szakmai érvelésen alapuló javaslatok, kezdeményezések többségének köszönettel való elfogadása is.
3/1. számú táblázat
A 2002. évben vizsgált panaszok csoportosítása
|
A panaszok típusai |
Összesen |
% |
|
|
Adó-, illeték-, vám-, pénzintézeti, biztosítási ügyek |
9 |
1,8 |
|
|
Állampolgársági, idegenrendészeti, konzuli, menekült-, státusügyek |
19 |
3,9 |
|
|
Büntető- és büntetés-végrehajtási ügyek |
41 |
8,4 |
|
|
Egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási, munkaügyek |
17 |
3,5 |
|
|
Egészségügyi ellátás |
14 |
2,9 |
|
|
Építési, helyiség-, lakásügyek |
37 |
7,6 |
|
|
Gazdasági, cég-, kereskedelmi, szövetkezeti ügyek |
24 |
3,3 |
|
|
Gyermekvédelem, gyerm. jogok, fiatalkorúak, gondnoksági, gyámügyek |
20 |
4,1 |
|
|
Honvédségi, határőrségi, nemzetbiztonsági, rendőrségi, ügyészségi ügyek |
21 |
4,3 |
|
|
Föld-, kárpótlási, birtokvédelmi ügyek |
50 |
10,2 |
|
|
Kamarai, közjegyzői, ügyvédi, bírósági végrehajtási ügyek |
6 |
1,2 |
|
|
Környezet- és természetvédelem, mezőgazdaság |
21 |
4,3 |
|
|
Közigazgatás, általános igazgatás, szabálysértés |
52 |
10,7 |
|
|
Közlekedési, víz-, hírközlési ügyek |
19 |
3,9 |
|
|
Közüzemi szolgáltatás |
52 |
10,7 |
|
|
Oktatás, közművelődés |
20 |
4,1 |
|
|
Polgári jogi ügyek |
9 |
1,8 |
|
|
Szociális ügyek |
35 |
7,2 |
|
|
Egyéb |
22 |
4,5 |
|
|
Összesen |
488 |
100,0 |
|
3/2. számú táblázat
A 2002. évben vizsgált panaszok megoszlása az érintett szervek szerint
|
Panasszal érintett szerv |
Összesen |
% |
|
adóhatóság |
2 |
0,4 |
|
bíróság |
6 |
1,2 |
|
biztosító |
1 |
0,2 |
|
bv. intézmény |
17 |
3,5 |
|
egészségbiztosító |
2 |
0,4 |
|
egészségügyi ellátó szerv |
9 |
1,8 |
|
dekoncentrált (területi) szerv, FÁK, TÁH |
19 |
3,9 |
|
fogyasztóvédelem |
2 |
0,4 |
|
földügyekben illetékes szervek |
13 |
2,7 |
|
gazdálkodó szerv (kft.,rt.) |
3 |
0,6 |
|
gyermek- és ifj.véd. intézet, gyámhivatal |
14 |
2,9 |
|
határőrség |
1 |
0,2 |
|
helyi önkormányzat, polg. mesteri hiv. |
169 |
34,6 |
|
illetékhivatal |
1 |
0,2 |
|
kárpótlási hivatal |
2 |
0,4 |
|
kormányzati szerv |
41 |
8,4 |
|
közigazgatási hivatal |
18 |
3,7 |
|
köztestület (kamara) |
3 |
0,6 |
|
közjegyző |
1 |
0,2 |
|
közüzemi szolgáltatók összesen |
45 |
9,2 |
|
munkaügyi központ |
1 |
0,2 |
|
nyugdíjbiztosító |
7 |
1,4 |
|
oktatási intézmény |
13 |
2,7 |
|
Országgyűlés |
8 |
1,6 |
|
pénzintézet |
3 |
0,6 |
|
rendőrség (BRFK, helyi) |
54 |
11,1 |
|
szociális intézmény |
13 |
2,7 |
|
szövetkezet |
1 |
0,2 |
|
ügyészség |
4 |
0,8 |
|
ügyvéd |
1 |
0,2 |
|
vámhivatal |
2 |
0,4 |
|
végrehajtó |
3 |
0,6 |
|
egyéb |
9 |
1,8 |
|
összesen: |
488 |
100,0 |
3/3. számú táblázat
A 2002-ben vizsgált panaszok megoszlása a panasz jellege szerint
|
Panasz jellege |
Összesen |
% |
|
eljárás elhúzódása |
18 |
3,7 |
|
hatóság hallgatása |
54 |
11,1 |
|
jogszabály kifogásolása |
27 |
5,5 |
|
sérelmes döntés |
88 |
18,0 |
|
sérelmes eljárás |
279 |
57,2 |
|
egyéb |
22 |
4,5 |
|
összesen |
488 |
100,0 |
3/4. számú táblázat
A 2002. évi ajánlások, kezdeményezések, javaslatok megoszlása a címzett válasza szerint
|
Az alkotmányos visszásság orvoslására tett ajánlások, javaslatok, kezdeményezések |
A címzett válasza |
Össze- sen |
% |
||
|
az ajánlást elfogadta |
az ajánlást nem fogadta el |
a válaszra nyitvaálló határidő még nem telt le |
|||
|
Alkotmányos visszásság orvoslásának kezdeményezése az érintett szervnél |
138 |
13 |
32 |
183 |
44,1 |
|
Ajánlás a felügyeleti szervnek |
70 |
11 |
42 |
123 |
29,6 |
|
Alkotmánybírósági eljárás indítványozása jogszabály nemzetközi szerződésbe ütk. vizsg. |
0 |
0 |
1 |
1 |
0,2 |
|
Javaslat jogszabályalkotásra-, módosításra-, hatályon kívül helyezésre |
|
|
|
|
|
|
törvény |
9 |
4 |
8 |
21 |
5,1 |
|
kormányrendelet |
7 |
7 |
10 |
24 |
5,8 |
|
miniszteri rendelet |
9 |
2 |
3 |
14 |
3,4 |
|
települési önkormányzati rendelet |
16 |
0 |
2 |
18 |
4,3 |
|
az állami irányítás egyéb jogi eszköze |
5 |
0 |
4 |
9 |
2,2 |
|
Fegyelmi eljárás kezdeményezése |
5 |
0 |
2 |
7 |
1,7 |
|
Kezdeményezés jövőbeni helyes jogértelmezésre, jogalkalmazásra |
7 |
1 |
7 |
15 |
3,6 |
|
összesen |
266 |
38 |
111 |
415 |
100,0 |
|
% |
64,1 |
9,2 |
26,7 |
100,0 |
|
3/5. számú táblázat
A visszássággal érintett alkotmányos jogok megoszlása az országgyűlési biztos és általános helyettese eljárási gyakorlatában
|
Visszássággal érintett alkotmányos jogok |
Összesen |
% |
|
2. § (1) jogállamiság, jogbiztonság elve |
224 |
33,3 |
|
2. § (2) népszuverenitás |
4 |
0,6 |
|
7. § (1) nemzetközi jog |
7 |
1,0 |
|
8. § (1) alapvető jogok védelme |
4 |
0,6 |
|
9. § (1) köz- és magántulajdon egyenjogúsága |
1 |
0,1 |
|
13. § (1) tulajdonhoz való jog |
75 |
11,1 |
|
15. § házasság, család védelme |
2 |
0,3 |
|
16. § ifjúság védelme |
3 |
0,4 |
|
17. § szociális gondoskodás |
3 |
0,4 |
|
18. § egészséges környezethez való jog |
27 |
4,0 |
|
42. § az önkormányzáshoz való jog |
1 |
0,1 |
|
44/A.§ képviselő-testület rendeletalkotási joga |
18 |
2,7 |
|
54. § (1) élethez, emberi méltósághoz fűződő jog |
40 |
5,9 |
|
54. § (2) általános személyiségi jog |
4 |
0,6 |
|
55. § (1)–(3) személyes szabadsághoz való jog |
11 |
1,6 |
|
56. § az ember jogképessége |
2 |
0,3 |
|
57. § (1) bírósághoz fordulás joga |
7 |
1,0 |
|
57. § (3) védelemhez való jog |
6 |
0,9 |
|
57. § (5) jogorvoslathoz való jog |
59 |
8,8 |
|
58. § (1)–(2) szabad mozgáshoz, letelepedéshez való jog |
8 |
1,2 |
|
59. § (1) jó hírnév, magánlakás, titok, személyes adatok védelme |
4 |
0,6 |
|
60. § (1)–(3) gondolat, lelkiismeret, vallás szabadsága |
4 |
0,6 |
|
61. § (1) véleménynyilvánítás szabadsága, információszabadság |
4 |
0,6 |
|
62. § (1) gyülekezési jog |
1 |
0,1 |
|
64. § kérelemhez, panaszhoz való jog |
21 |
3,1 |
|
65. § (1) menedékjog |
7 |
1,0 |
|
67. § (1)–(2) gyermekek jogai |
12 |
1,8 |
|
69. § (1)–(4) állampolgársághoz fűződő jogok |
2 |
0,3 |
|
70/A. § (1)–(3) diszkrimináció tilalma |
20 |
3,0 |
|
70/B. § (1)–(4) munkához való jog és kapcsolódó jogok |
6 |
0,9 |
|
70/D. § (1)–(2) egészséghez való jog |
37 |
5,5 |
|
70/E. § (1)–(2) szociális biztonsághoz való jog |
31 |
4,6 |
|
70/F. § (1)-(2) művelődéshez való jog |
8 |
1,2 |
|
70/H.§(1) honvédelmi kötelezettség |
1 |
0,1 |
|
77. § (2) az alkotmányos jogszabályok betartásának kötelezettsége |
9 |
1,3 |
|
összesen |
673 |
100,0 |
3/6. számú táblázat
A visszássággal leggyakrabban érintett tíz alkotmányos jog a 2002. évi tapasztalatok alapján
|
Visszássággal érintett alkotmányos jogok |
Összesen |
% |
|
jogállamiság, jogbiztonság elve, népszuverenitás |
228 |
33,9 |
|
tulajdonhoz való jog |
76 |
11,3 |
|
jogorvoslathoz való jog |
72 |
10,7 |
|
egészséghez, egészséges környezethez való jog |
64 |
9,5 |
|
élethez, emberi méltósághoz való jog |
44 |
6,5 |
|
szociális biztonsághoz való jog |
31 |
4,6 |
|
kérelemhez, panaszhoz való jog |
21 |
3,1 |
|
diszkrimináció tilalma |
19 |
2,8 |
|
képviselő-testület rendeletalkotási joga |
18 |
2,7 |
|
gyermekek, szülők jogai |
12 |
1,8 |
|
egyéb |
88 |
13,1 |
|
összesen |
673 |
100,0 |
A visszássággal leggyakrabban érintett tíz alkotmányos
jog 
a 2002. évi tapasztalatok alapján
3/7. sz.: ábra
A 2002-ben befejezett panaszok megoszlása az elintézés módja és az ajánlások sorsa szerint
  |
|||||
 |
|||||
 |
|||||
 |
|||||
