97' Beszámoló 4. fejezet

4. Az egyes alkotmányos jogok helyzete

4.1. Bevezetés

Az 1997-es Beszámolót követõen másodszor kerül arra sor, hogy az országgyûlési biztos és általános helyettese értékeli az egyes alkotmányos jogok érvényesülését. Az 1993. évi LIX. törvény 27. § (1) bekezdése értelmében hogy az országgyûlési biztos tapasztalatairól szóló beszámolónak részét képezi az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelem helyzetének bemutatása.
Az alkotmányos jogokról szóló beszámoló érdemi kereteit maga az Alkotmány jelöli ki. Az Alkotmány 32/B § (1) bekezdés szerint az országgyûlési biztos feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Ezt az általános rendelkezést konkretizálja az Obtv. hatáskört megállapító 16. §-a, amely akkor teszi lehetõvé az országgyûlési biztoshoz fordulást, ha az alkotmányos jogok sérelme vagy veszélyeztetése valamely hatóság vagy közszolgáltató döntése, eljárása vagy mulasztása következtében keletkezett.
Az Alkotmány és a törvény szabályainak összevetésébõl adódik, hogy a beszámoló az országgyûlési biztosok feladatainak és hatáskörének megfelelõen nem általában, hanem meghatározott szempontok szerint értékeli az alkotmányos jogok helyzetét.
Az elemzés legfontosabb kritériuma, hogy az adott alkotmányos joggal összefüggésben feltárt alkotmányos visszásságok milyen képet mutatnak. Ennek vizsgálatához azonban elengedhetetlen magának az alkotmányos visszásságnak a definiálása, figyelemmel arra is, hogy ez a fogalom kizárólag az országgyûlési biztosokra vonatkozó szabályozásban jelenik meg. Az 1997-es beszámolóban már rámutattunk arra, hogy maga a törvény nem határozza meg az alkotmányos visszásság tartalmát és az indokolás is kevés támpontot nyújt, amikor arra utal, hogy az alkotmányos jogok sérelme, illetve annak közvetlen veszélye tartozik a visszásság fogalomkörébe. Az Obtv. indokolása felveti, hogy a visszásság fogalmának további pontosítását a jogalkalmazás során kell kialakítani. E feladatnak igyekszünk megfelelni, amikor az egyes alkotmányos jogok vizsgálatánál a gyakorlatunkban elõfordult fontosabb eseteket mutatjuk be. Néhány általános következtetésre azonban elõbb is mód nyílik.
Az elsõ ezek közül az, hogy az alkotmányos visszásság fogalma tágabb az alkotmánysértésnél. Ez abból a ténybõl önmagában levezethetõ, hogy az alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélye is módot nyújt a visszásságok megállapítására. A közvetlen veszély értékelése ugyanakkor ismét egy olyan mérlegelést igénylõ kérdés, amelyben az országgyûlési biztos hivatott dönteni.
A másik fontos körülmény amelyet szem elõtt kell tartani, hogy az alkotmányos jogok sérelme sem azonosítható általában a jogsérelem fogalmával. Az Alkotmány nem egyszerûen egy tételes jogi norma, amelynek esetleges megsértése elsõ pillantásra nyilvánvaló. Ahogy erre az 1997-es beszámolóban rámutattunk, sokkal inkább egy olyan kartáról van szó, amely alkotmányelveket tartalmaz, ezeket értelmezni kell és ilyen módon érvényre juttatni. E tekintetben az országgyûlési biztosok az Alkotmánybíróság által alkalmazott módszereket követik, részben átvéve az Alkotmánybíróság megállapításait, részben kialakítva a saját értelmezésüket. Ez utóbbi természetesen nem állhat ellentétben az Alkotmánybíróság döntéseivel, figyelemmel arra a tényre, hogy azok mindenkire nézve kötelezõek. Ilyen összeütközésnek azonban eleve kicsi a valószínûsége, hiszen az országgyûlési biztosok elsõsorban a jogalkalmazók tevékenységébõl kiindulva állapíthatnak meg alkotmányos visszásságot. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ha a hatóságok alkotmányos visszásságot okozó döntése, eljárása vagy mulasztása valamely jogszabály vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze fölösleges, nem egyértelmû rendelkezése, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányosságára vezethetõ vissza, az országgyûlési biztos a visszásság jövõbeni elkerülése érdekében ne javasolhatná e jogszabály kiadását, hatályon kívül helyezését, illetve módosítását. Erre az Obtv. 25. §-a kifejezetten felhatalmazza az országgyûlési biztost. Ebben az összefüggésben kell értékelni az Obtv. indokolását is, mely szerint a jogsérelem fogalmát tágan kell értelmezni, ez nemcsak a jogszabályok tételes rendelkezéseinek megsértését jelenti, hanem azt is, hogy a hatályos jogszabályok nem felelnek meg az emberi jogok alkotmányos követelményeinek.
Felmerülhet az a kérdés, hogy mely alkotmányos jogokra terjedhet ki az országgyûlési biztos vizsgálata. Az Alkotmány e tekintetben nem tartalmaz megszorításokat. Az Obtv. indoklása pedig azt mondja, hogy valamennyi, az Alkotmányban deklarált emberi és állampolgári jogot, továbbá a gazdasági, társadalmi és politikai rend alapelveivel kapcsolatos jogokat is, amelyek nem csak magánszemélyeket illetnek meg ide kell sorolni. Ez a szabályozás széles körû felhatalmazást nyújt az országgyûlési biztosnak, de nem jelenti e jogok érvényesülésének parttalan vizsgálhatóságát.
Az alkotmányos visszásságnak ugyanis valamely hatóság vagy közszolgáltató tevékenységéhez kell kapcsolódnia. Számos esetben tapasztaltuk, hogy a hozzánk forduló panaszosok alkotmányos jogai – így például a tulajdonhoz való joga, az élethez, emberi méltósághoz való joga – sérültek, ám ennek oka nem a hatóság tevékenységére vagy mulasztására, hanem például egy magánszemély vagy civil szervezet magatartására, mûködésére volt visszavezethetõ. Esetenként, közvetve ilyen esetben akkor állapítható meg az alkotmányos visszásság, ha valamely hatóság ellenõrzési vagy felügyeleti tevékenységének elmulasztása is közrejátszott a sérelem kialakulásában.
Az országgyûlési biztos beszámolója tehát az alkotmányos jogok helyzetét a hatóságok tevékenységén keresztül, esetenként azok jogvédelmi feladatainak ellátása szempontjából értékeli. Ez utóbbinak azért kell meghatározó jelentõséget tulajdonítani, mivel a hatóságok kötelezettsége az egyes jogok védelmében, illetve tiszteletben tartásában nem egyforma mértékû.
Az országgyûlési biztosoknak elsõsorban azt kell szem elõtt tartaniuk, hogy vajon az adott alkotmányos jog alanyi jogként vagy pedig államcélként van megfogalmazva az Alkotmányban. Az elõzõ beszámolóban már különbséget tettünk az elsõ, második és harmadik generációs alkotmányos jogok között. Közülük alapvetõen az elsõ generációs, tehát a politikai szabadságjogokat és a tulajdon védelmét deklaráló jogok sérthetetlenségét kérhetik az államtól számon. A második és harmadik generációs jogok már sokkal kevésbé kikényszeríthetõek, különösen annak tükrében, hogy e jogok szükséges és elégséges mértéke mérlegeléstõl függ. Mindez azt jelenti, hogy a második és harmadik generációs jogok tekintetében az alkotmányos visszásságot sokkal nehezebb megállapítani. Az országgyûlési biztosokhoz érkezõ panaszok tekintélyes része viszont változatlanul e jogokhoz kapcsolódik.
Mások az értékelés szempontjai akkor is, ha az állami hatóságoknak az alkotmányos jogok tiszteletben tartása és azok megsértésébõl való tartózkodás, illetve a jogok érvényesülését elõsegítõ aktív beavatkozás a kötelezettsége. Ez utóbbi a ritkább, de egyben a nehezebben megítélhetõ is, hiszen az államnak szabadságában áll az alkotmányos cél elérését biztosító többféle módszer közül a számára leginkább kedvezõnek tûnõt választania. Az országgyûlési biztos pedig az egyes intézkedések célszerûségét önmagában nem vizsgálhatja.
Az országgyûlési biztosokról szóló törvény kifejezetten az alkotmányos jogokhoz köti az alkotmányos visszásság megállapíthatóságát. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy más emberi jogi dokumentum, illetve nemzetközi konvenció nem lehet viszonyítási alap. Éppen ellenkezõleg, nagy hangsúlyt fektetünk az ilyen nemzetközi szabályokra, közülük is elsõsorban az Emberi Jogok Európai Konvenciójára. Ennek lehetõségét maga az Alkotmány teremti meg a 7. § (1) bekezdésében, amely kimondja, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belsõ jog összhangját. A Konvenciót a Magyar Országgyûlés ratifikálta és kihirdette, ezzel a belsõ jog részévé vált. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény azért is fontos dokumentum számunkra, mert az Európai Emberi Jogi Bizottság és Bíróság, az eléje kerülõ ügyeken keresztül folyamatosan értékeli az egyes emberi jogokat, útmutatót szolgáltatva a nemzeti jogalkotók és jogalkalmazók számára. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy az országgyûlési biztos intézménye egy olyan jogvédõ fórum, amely az emberi jogok megsértését még nemzeti szinten tudja orvosolni, megelõzve ezzel azt, hogy Magyarországot nemzetközi fórum marasztalja el.
Az egyes alkotmányos jogok helyzetérõl szóló fejezet az olyan legfontosabb és legtipikusabb döntéseket tartalmazza, amelyekben alkotmányos visszásságot tártunk fel. A tavalyi évhez hasonlóan most sem mellõzzük azonban néhány olyan jelentés ismertetését, amelyben alkotmányos visszásság megállapítására nem került sor. A kettõ összehasonlításával könnyebben rá tudunk mutatni az alkotmányos visszásság kereteit kijelölõ cselekvési lehetõségeink határaira. Ezzel segíthetjük a hatóságok jövõbeni tevékenységét is.
A beszámoló az érintett alkotmányos jogokat alcímenként tartalmazza és ezeken az alcímeken belül, ahol ez szükséges és jellemzõ, a visszásságokat hatóságonként csoportosítja.
A 4/1. számú táblázat bemutatja az állampolgári jogok országgyûlési biztosa és általános helyettese által az 1997. évben megállapított visszásságok alkotmányos jogok szerinti megoszlását. A táblákat külön értékeli a korábbi beszámolási idõszakról áthúzódó ügyekben, illetve az 1997. évben érkezett új ügyekben megállapított alkotmányos visszásságokat, mint az elmúlt év vizsgálati tapasztalatait. Ezt veti össze a korábbi beszámolási idõszak hasonló adataival. A 4/2. számú táblázat tartalmazza a gyakorlatunkban leggyakrabban elõforduló alkotmányos jogokat – a 4/1-es táblázattal szemben az egyes alkotmányos jogokhoz kapcsolódó részjogosítványokat nem részletezi.

4.2. A jogbiztonság követelménye

Alkotmány 2. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
A jogállamiság védelme az országgyûlési biztos tevékenységének súlyponti részét képezi. A jogállamiságból következõ jogbiztonság sérelmét vagy veszélyeztetését 325 esetben állapítottuk meg, ami az összes alkotmányos visszásságnak 34,84 százalékát tette ki. Az elõzõ beszámolóban ugyanez 278 eset volt és 37,52 százalékot jelentett. A jogbiztonsággal összefüggésben feltárt alkotmányos visszásságok tehát változatlanul kiemelkedõ arányt képviselnek az országgyûlési biztosok gyakorlatában. Ennek az alkotmányos elvnek a jelentõsége nem csupán a gyakorisága alapján rögzíthetõ. Azonos az álláspontunk az Alkotmánybírósággal abban, hogy a jogbiztonság kiemelkedõen fontos jogállami érték. Figyelemmel arra, hogy nem egyszerûen egy alkotmányos alanyi jogról van szó, hanem az egész jogrendszert átható alapelvrõl, az országgyûlési biztosnak is ki kellett alakítania a fogalom értelmezését. Az elõzõ beszámolóban már jeleztük, hogy önmagában a jogbiztonság sérelmét általában nem tartottuk elegendõnek az alkotmányos visszásság megállapításához. Ez utóbbira csak akkor kerülhetett sor, ha valamilyen más alkotmányos alanyi jog vagy méltányolható egyéni érdek is sérült. Ezt a felfogást következetesen igyekeztünk érvényesíteni az 1997. évi gyakorlatunkban is. Ezen túlmenõen az Alkotmánybíróság által kidolgozott elveket tartottuk szem elõtt eljárásaink során. Ezek röviden a következõben foglalhatók össze. Az Alkotmány a jogállamiságot a Köztársaság alapértékének nyilvánította (11/1992. AB-határozat), a jogállamiság alapvetõ követelménye pedig az, „hogy a közhatalommal rendelkezõ szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított mûködési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhetõ és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket” (56/1991. AB-határozat).
A jogállamiság tartalmát az Alkotmánybíróság szintén több határozatában értelmezte. Megállapította, hogy „A jogállamiság deklarálása Magyarországon tehát kizárólag formális joguralomként értelmezendõ, s tartalmi kérdésekben továbbutal az egyéb, nevesített alkotmányos jogokra. Csak abban az esetben lehet közvetlenül a jogállamiság elvét felhívni, ha adott kérdésben ilyen jogokat az Alkotmány nem ismer” (31/1990. AB-határozat). A jogállamiságot kitöltõ elvek mindig az Alkotmány egyéb konkrét rendelkezéseivel összhangban vizsgálandók, ám a jogállamiság elve nem másodlagos szabály ezekhez képest, és nem is puszta deklaráció, „hanem önálló alkotmányjogi norma, aminek sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét” (11/1992. AB-határozat). Az Alkotmánybíróság a 43/1995. AB-határozatának rendelkezõ részében állapította meg, hogy a jogállamiság leglényegesebb eleme a jogbiztonság, amely egyben a szerzett jogok védelmének elvi alapja. A jogbiztonsággal kapcsolatban pedig – amelyet más döntéseiben a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó elvként (34/1991. AB-határozat), elengedhetetlen követelményként (7/1992. AB-határozat), a jogállamiság nélkülözhetetlen elemeként (9/1992. AB-határozat), a jogállamiság leglényegesebb elemeként (5/1997. AB-határozat) értelmezett – megállapította: a jogbiztonság megköveteli, hogy
– az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhetõ jogszabályok korlátozzák,
– meg legyen a tényleges lehetõség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog elõírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelõzõ idõre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetõleg valamely jogszerû magatartást visszamenõleges érvénnyel minõsítsenek jogellenesnek” (25/1992. AB-határozat).
A jogbiztonság követelményével kapcsolatos a jogszabályok alkotmányosságának követelménye. Az Alkotmánybíróság maga is idézi késõbbi döntéseiben a 11/1992. AB-határozatában megfogalmazott elveket: „Az Alkotmánybíróság kezdettõl fogva nem tett tartalmi különbséget a korábbi rendszerben, illetõleg az Alkotmány után alkotott jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatában.” „Keletkezési idejétõl függetlenül minden hatályos jogszabálynak az új Alkotmánynak kell megfelelnie. Az alkotmányossági vizsgálatban sincs a jognak két rétege, hogy régi jogszabályok a megújított Alkotmány hatálybalépésével válhattak alkotmányellenessé.” A 32/1991. AB-határozatában pedig azt állapította meg, hogy a jogbiztonságnak több komponense van, „Ezek egyike az állami beavatkozás korlátok közé szorítása, mivel a korlátlan állami beavatkozás lehetõsége a jogalanyokat – a természetes és jogi személyeket egyaránt – szüntelen jogbizonytalanságban tartja, s így összeegyeztethetetlen a jogállam fogalom lényegével.” Továbbá: „A jogbiztonság az állam – s elsõsorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelmûek, mûködésüket tekintve kiszámíthatóak és elõreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonságból nem csupán az egyes normák egyértelmûségét követeli meg, de az egyes jogintézmények mûködésének kiszámíthatóságát is” (9/1992. AB-határozat). Hasonlóképpen a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye a norma világossága, valamint az, hogy a közhatalmi eljárások során ne kerülhessen sor önkényes döntésekre (35/1994. AB-határozat), vagyis „a jog szabályai világosak, egyértelmûek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a címzettjei számára is elõre láthatóak legyenek” (1/1995. AB-határozat). Az országgyûlési biztosok eddigi gyakorlata hasonló értelmezésbõl indult ki.

4.2.1. Központi államhatalmi és államigazgatási szervek

Nem vitás, hogy a központi államhatalmi és államigazgatási szervek kulcsszerepet töltenek be az alkotmányos jogok védelmében. Ez a szerep feladatuknál fogva alapvetõen a jogalkotásban és nem a jogalkalmazásban realizálódik. Az országgyûlési biztosok az Obtv. 29. § (1) bekezdése alapján vizsgálhatták, hogy az egyes ügyekben e szervek jogalkotó tevékenysége okozott-e alkotmányos visszásságot.
Az országgyûlési biztos fontos elvi kérdésekben foglalt állást annak a beadványnak az ügyében, amelyben a panaszos azt sérelmezte, hogy több mint 200 ezer aláírással támogatott népszavazási kérdés helyett a kormány azonos tárgykörben saját kérdést fogalmazott meg és azt terjesztette az Országgyûlés elé. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a kormány az ügyben nem döntést hozó hatóságként jár el, ezért az Országgyûlésnek az eljárását kell vizsgálni. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa arra a következtetésre jutott, hogy abban az esetben, ha egyidejûleg két, az Országgyûlés döntésére alkalmas kezdeményezést nyújtanak be az Országgyûléshez, akkor az annak a kötelezõ – népi kezdeményezésû – szavazást kell elrendelnie, feltéve, ha az megfelel az alkotmányos követelményeknek. Az a kérdés viszont, hogy az Országgyûlés köteles-e megvárni a kötelezõen elrendelendõ benyújtott kezdeményezéshez tartozó aláírások hitelesítésének eredményét, az Alkotmány szövegébõl nem volt egyértelmûen megállapítható. Az országgyûlési biztos ezért az Alkotmánybírósághoz fordult, arra kérte a testületet, hogy értelmezze az Alkotmány 28/C § (2) bekezdését (OBH 8526/1997).
A népszavazással függött össze az a beadvány is, amely szerint sértette a jogbiztonság követelményét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát az az országgyûlési határozat, mely a választási szervekbe delegált tagokról szólt. Az országgyûlési biztos általános helyettese jelentésében kifejtette, hogy az Országgyûlés egy rendezetlen jogi helyzetben hozta meg határozatát. Maga a joghézag alkalmas volt a jogbiztonság megsértésére de az Alkotmánybíróság azzal párhuzamosan, hogy megsemmisítette a népszavazásról szóló törvényt, egyidejûleg felhívta az Országgyûlést, hogy 1997. december 31-ig alkossa meg az új szabályokat. Ezzel a jogbiztonság absztrakt sérelmének orvoslása folyamatban volt, így a biztosnak csak arról kellett döntenie, hogy a jogbiztonság a konkrét egyedi ügyben sérült-e. Ezt azzal összefüggésben vizsgálta, hogy a jogbiztonság sérelme egyben sértett-e egyéb alanyi alkotmányos jogot vagy érdeket. Ennek tükrében azt állapította meg, hogy nem okozott alkotmányos visszásságot a sérelmezett országgyûlési határozat (OBH 9143/1997).
Mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés miatt keletkezett alkotmányos visszásság a vagyoni kárpótlással kapcsolatban. Az országgyûlési biztos megállapította, sérti a jogbiztonságot, hogy az Országgyûlés a Párizsi Békeszerzõdésben foglalt, az Alkotmánybíróság 37/96. (IX. 4.) AB-számú határozatával elõírt jogalkotói feladatát nem teljesítette, illetve sok jogosult nem juthat hozzá az õt megilletõ kárpótláshoz (OBH 4381/1996). Ezzel ugyanis sérül a tulajdonhoz való jog, továbbá fennáll a diszkrimináció lehetõsége.
A kormányt a környezet hatékony védelmével összefüggésben okozott alkotmányos visszásságot akkor, amikor elmulasztotta a polgármesterek és önkormányzatok feladat- és hatáskörét, valamint eljárását szabályozó végrehajtási rendelet kiadását. E rendelet hiányában veszélybe kerülhet a polgárok egészséges környezethez való joga (OBH 2250/1996).
A lakosság széles rétegeit képviselték azok a panaszosok, akik a távközlésben hiányolták a hatékony fogyasztóvédelmet. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, alkotmányos visszásságot okoz a távközlési szolgáltatások egységes fogyasztóvédelmi szervének és az egyes eljárási szabályok hiánya. Az üggyel összefüggésben további alkotmányos visszásságot eredményezett, hogy a KHVM-törvénybe elõírt feladatát elmulasztva nem szabályozta a szolgáltatások egyes minõségi feltételeit. Ezért az érintett állampolgárok nem tudnak megfelelõen fellépni, ha a szolgáltatás színvonala kifogásolható (OBH 3568/1996).
A jogbiztonság sérelmét jelenti, ha egy új jogszabály eltérõ értelmezésnek, illetve eltérõ joggyakorlat kialakításának lehetõsége különösen akkor, ha abból a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére nyílhat alkalom. Ezért alkotmányos visszásságot okozott a 33/1997 (XI. 12.) Mk. rendelet szövegezése, amely nem egyértelmûen rendezte a tudományos fokozattal rendelkezõ vezetõ oktatók központi pótlékát (OBH 10358/1997).
Az állampolgárság megszerzését elemzõ átfogó vizsgálat több olyan alkotmányos visszásságot tárt fel, amely a jogbiztonságot érintette. Így például az állampolgársági vizsgára kötelezése olyan személyeknek, akik nyilvánvalóan a kívánt ismeretek birtokában vannak, mert magyar egyetemet magyar nyelven végeztek, nem egyeztethetõ össze a vizsga céljával, illetve a jogállamisággal. Ez sértheti az emberi méltóságot, továbbá diszkriminációra ad lehetõséget. A jogbiztonság alkotmányos követelménye az is, hogy a vizsga szabályait, a kérelmek elõkészítésében részt vevõ szervek listáját és egyes eljárási kérdéseket jogszabályi szinten fogalmazzák meg. A Belügyminisztérium gyakorlatát joggal kifogásolta az országgyûlési biztos akkor, amikor megállapította, hogy az 1993. évi LV. törvényt – az egyéni érdekeket is sértve – visszamenõleges hatállyal alkalmazták (OBH 1936/1997). Ezzel szemben nem volt elmarasztalható a Belügyminisztérium olyan esetekben, amikor az ügyfél közremûködésének hiánya hiúsította meg az ügy érdemi elintézését (OBH 6457/1997).
A Belügyminisztériumot is érintette a védelemhez való jog érvényesülésével kapcsolatos átfogó vizsgálat. A jogbiztonságot sértõ alkotmányos visszásságnak minõsítettük, hogy a bûnügyek nyomozásáról szóló rendeletalkotás késlekedik, és ezzel az érintettek hátrányos helyzetbe kerültek (OBH 6564/1996).
Helyi önkormányzati képviselõk jogállásával kapcsolatban hívta fel a Belügyminisztérium figyelmét az országgyûlési biztos általános helyettese, hogy alkotmányos visszásságot okoz a jogbiztonsággal összefüggésben, ha nincsenek megfelelõ összeférhetetlenségi normák kidolgozva, különös tekintettel a hozzátartozói viszonyra. A különbözõ hatósági döntések befolyásolástól mentessége ugyanis alapvetõ lakossági érdek (OBH 6386/1996).
Az önkormányzatisággal összefüggõ, kiemelkedõ ügyben állapította meg az általános helyettes, hogy sérti a jogbiztonságot, ha nincs rendezve helyi népszavazást követõen egy lakott településrész átadásának határideje (OBH 4244/1996). Az ott élõk ilyen módon hosszú ideig valóságos senkiföldjére kerülhetnek, ami súlyos érdeksérelemmel is jár.
A honvédelmi jogalkotás és igazgatás területén 1997. év folyamán több – köztük egy átfogó vizsgálatra is sor került. E vizsgálatok a jogállamisághoz, jogbiztonsághoz való jog tekintetében több alkotmányos visszásságot tártak fel. Az országgyûlési biztos általános helyettese arra az álláspontra helyezkedett, hogy a honvédségnél szolgálatot teljesítõk egyenruhás állampolgárok, akiknek alkotmányos jogai alapvetõen megegyeznek a civil társadalom tagjaival. Ennek megfelelõen a honvédelmi külsõ és belsõ igazgatásban egyaránt érvényesülnie kell az alkotmányos rendnek, és a fegyveres erõk tagjainak alkotmányos jogai csak alkotmányos cél érdekében és csak a megfelelõ jogi szabályozók útján a feltétlenül szükséges mértékben korlátozhatók. A jogbiztonságot sértette, hogy a honvédelmi törvények végrehajtási rendeletei közül több nem készült el idõre, a szolgálati szabályzat és a hatályos törvények közötti feloldhatatlan ellentmondás bizonytalan jogi helyzetet teremtett, a nagyszámú alacsony szintû szabályozók deregulációja nem történt meg, a csapatjogászok létszámhiánya miatt pedig hiányos a jogismeret. Ezek az általános problémák egy olyan szigorúan hierarchikus szervezetben, mint amilyen a hadsereg, naponta vezethetnek súlyos jogsérelemhez (OBH 7459/1996).
A jogbiztonság sérelmét állapította meg az országgyûlési biztos általános helyettese a Dunaharasztiban bekövetkezett halálos tûzszerészbaleset után indított eljárásában. A vizsgálat feltárta, hogy a tûzszerész-feladatok ellátására, körülményeire és feltételeire vonatkozó törvényi szabályozás teljesen hiányzik. Ennek a körülménynek is szerepe volt abban, hogy hivatásos és sorállományú katona is életét vesztette ilyen mentesítésben (OBH 6883/1997).
Ezreket érint az a sérelem, amely a Földkiadó Bizottságok megszûnésével kapcsolatban keletkezett. A jogbiztonsággal összefüggésben okozott alkotmányos visszásságot, hogy 1993. évi III. törvény nem írja elõ a Földmûvelésügyi Minisztérium alárendeltségébe tartozó megyei földmûvelésügyi hivatalok számára azt, hogy meddig kell elvégezni a földkiadásokat azokban az ügyekben, amelyek a Földkiadó Bizottságoktól kerültek át. Így az érintett polgárok nem juthatnak idõben hozzá jogos tulajdonukhoz (OBH 5700/1996).
A pénzügyi tárca jogalkotási hiányosságára hívta fel az országgyûlési biztos általános helyettese a figyelmet az OBH 6059/1997. számú jelentésében. A jogbiztonságot sértõ alkotmányos viszszásságnak minõsítette, hogy a személyi jövedelemadó közcélú felhasználásáról nem pénzügyminiszteri rendelet rendelkezik annak ellenére, hogy a szabályok nem kizárólag a pénzügyi szervekre, hanem állampolgárokra és munkáltatóikra is vonatkoznak. Ez utóbbiakra ugyanis kötelezettségeket rótt egy jogszabálynak nem minõsülõ tájékoztató.
A jogbiztonság alkotmányos elveibõl vezette le az országgyûlési biztos megállapításait, akkor is, amikor azt kifogásolta, hogy az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium mulasztása lehetõséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy magasabban állapíthassák meg a vízszolgáltatási díjtételt, ilyen módon diszkriminációra adott lehetõséget (OBH 6060/1996).
Az országgyûlési biztos általános helyettese az igazságügy-minisztert kereste meg a kisajátítási jogszabályok jogbiztonságot sértõ rendelkezései miatt. A tárgyban indított átfogó vizsgálat megállapította, hogy a kisajátításokról szóló 1976. évi 24. tvr. és a 33/1976. (IX. 15.) MT-rendelet egyes szabályai nincsenek összhangban más jogszabályokkal, jogbizonytalanságot, érdeksérelmet okoznak, így alkotmányos visszásság keletkezik. Az érdekeltek olyan jogai sérülnek ennek következtében, mint az egyenlõ elbánáshoz vagy a jogorvoslathoz való jog (OBH 5825/1996).

4.2.2. Nyomozó hatóságok, büntetés-végrehajtási szervek

A rendõrség, az ügyészség és a büntetés-végrehajtási szervek fontos szerepet játszanak a közbiztonság fenntartásában, a bûnözés elleni küzdelemben. A bûncselekmények rohamosan növekvõ száma miatt egyre több személy kerül kapcsolatba az említett szervekkel.
A rendõrség, az ügyészség és a büntetés-végrehajtási hatóságok törvényes, az alkotmányos jogoknak megfelelõ mûködése különös jelentõségû, hiszen ezek a szervezetek jogosultak állami kényszer alkalmazására, szigorú hierarchikus rendszerben mûködnek, eljárásuk pedig a jogbiztonságon kívül más alapvetõ állampolgári jogokra is jelentõs hatása lehet.
A rendõrség elleni panaszok jól elkülöníthetõen két csoportra oszthatók. Az egyik csoport a rendõri túlkapásokat, az indokolatlan eljárásokat, a különbözõ kényszerintézkedések alkalmazását sérelmezi. A panaszosok másik része – éppen ellenkezõleg – a hatósági eljárás elmaradása, a tájékoztatás hiánya, a bizonyítási indítványok figyelmen kívül hagyása, továbbá a határozatok megalapozatlansága miatt fordult hozzánk. A vizsgálattal lezárt ügyek alapvetõen ez utóbbi csoportba sorolhatók figyelemmel arra, hogy a kényszerintézkedések közül az elõzetes letartóztatás elrendelése bírósági hatáskörbe tartozik, amely eleve kizárja az érdemi vizsgálatot. Az alkotmányos visszásság megállapításának feltételeire az országgyûlési biztos és általános helyettese egy olyan egységes szempontrendszert dolgozott ki, amely minden ügyben alkalmazható. A nyomozás lefolytatása során e szerint a jogbiztonság sérelme általában akkor merülhet fel, ha a hatóságok a rájuk vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek nem tesznek eleget, azokat figyelmen kívül hagyják. Az országgyûlési biztos ugyanis nem nyomozó hatóság, ezért sem felhatalmazása sem pedig eszközei nincsenek arra, hogy egy-egy ügyben a tényállást maga állapítsa meg, vagy a bizonyítékokat maga mérlegelje. Alkotmányos visszásság ennek megfelelõen csak akkor állapítható meg, ha a hatóság a formális követelményeknek nem tesz eleget és ezáltal sérti az eljárásban szereplõ vagy egyéb érdekelt személyek alkotmányos jogait, illetve érdekeit. Formális jogkövetés esetén mindössze két lehetõség nyílik a hatóság elmarasztalására. Az egyik az, amikor az alkotmányos jog sérelme vagy veszélyeztetése a jogszabályok hiányára vagy ellentmondásaira vezethetõ vissza. A másik lehetõség az, amikor az országgyûlési biztos úgy találja, hogy az adott hatóság mérlegelési jogkörében járt el, azonban túlterjeszkedett a számára adott alkotmányos korlátokon (például feltûnõen egyoldalúan értékelt vagy egyáltalán nem értékelt olyan körülményeket, amelyek felmerültek az eljárás során).
Az országgyûlési biztos a rendõrség közbiztonságot érintõ általános mulasztásai miatt állapította meg a jogbiztonság sérelmét az OBH 8226/1997. számú ügyben. A vizsgálat feltárta, hogy az illetékes rendõrkapitányság a bûnügyileg fokozottan fertõzött területek ellenõrzését nem kielégítõen végezte, az általa is észlelt bûncselekmények és szabálysértések egy részének üldözése elmaradt. Ezzel a közbiztonság helyzete, amelynek javulása a polgárok alapvetõ érdeke, nem érte el a kívánatos szintet.
A büntetõeljárási törvény szerint a nyomozás egyik alapelve a tényállás alapos és hiánytalan tisztázása. Ennek hiánya miatt keletkezett alkotmányos visszásság az OBH 6195/1996. számú ügyben. Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy a rendõrség az adott ügyben minden további nélkül tudomásul vette, hogy a gyanúsítottak az idézésre nem jelentek meg, a helyszíni szemlén nem készítettek jegyzõkönyvet és ilyen módon adatok hiányában zárták le a nyomozást, figyelmen kívül hagyva a feljelentõ jogos érdekeit.
A jogbiztonság sérelmét idézi elõ ha a rendõrség nem gondoskodik a bizonyítékok megfelelõ felvételérõl és megõrzésérõl. Ennek alapján állapította meg a biztos, hogy alkotmányos viszszásságot okoz, ha a közúti közlekedési baleset helyszínén végzett adatgyûjtésrõl készített rajzok, jegyzetek megõrzésérõl nem gondoskodnak. A panaszos ezért nem tudta meggyõzõen alátámasztani álláspontját az eljárásban (OBH 5836/1996). A rendõrség eljárása az országgyûlési biztosok által felállított szempontrendszer szerint akkor sem felel meg az alkotmányos követelményeknek, ha a feljelentõk által szolgáltatott bizonyítékok vizsgálatát mellõzve tagadja meg a nyomozást. Ez a mérlegelési jogkör olyan túllépését jelenti, amely nyilvánvalóan alkotmányos jogokat sért (OBH 8376/1996.) A feljelentés válasz nélkül hagyása több ügyben szolgált az országgyûlési biztosok eljárásának alapjául. Olyan eset is elõfordult, hogy a hivatalból egyik rendõrkapitányságról a másikra áttett feljelentés eltünt, az üggyel kapcsolatos bejegyzés nem volt megtalálható és a rendõrkapitányságon a felvilágosítást sürgetõ ajánlott levelekre sem adtak érdemi választ (OBH 8255/1996). Az ilyen esetek arra is alkalmasak, hogy megingassák a hatóságokba vetett bizalmat. Hasonló problémák merültek fel szabálysértési ügyekben is (OBH 8684/1996).
A jogbiztonság értelmezéséhez fûzött magyarázatunkban már utaltunk arra, hogy önmagában a jogbiztonság formális sérelme nem jelent alkotmányos visszásságot. Az eddig bemutatott esetekben a jogbiztonság mellett mindig kimutatható volt más alkotmányos elveken nyugvó érdekek sérelme. Amennyiben sem ilyen, sem pedig a jogbiztonsággal összefüggésben más alkotmányos jog megsértése vagy ennek veszélye nem volt megállapítható, a panaszt alkotmányos visszásság hiányában elutasítottuk. Ezt tettük az OBH 8680/1996. számú ügyben, ahol a rendõrkapitányság egy könnyû testi sértés miatt tett feljelentést azzal utasított vissza, hogy letelt a magánindítványra meghatározott bejelentési határidõ. Az országgyûlési biztos általános helyettese rámutatott arra, hogy az ügyben formális jogszabálysértés történt, mivel a büntetõeljárás szabályai szerint saját hatáskörben a rendõrség ilyen határozatot nem hozhat, hanem a feljelentést meg kellett volna küldeni az illetékes bíróságnak. Figyelemmel azonban arra, hogy az adatokból egyértelmûen megállapítható volt, hogy a magánindítványra megszabott határidõ már eltelt, érdeksérelem az ügyben nem keletkezett és a jogsértés alkotmányos visszásságot nem okozott.
Elvi jelentõségû volt az az ügy, amit az országgyûlési biztos általános helyettese egy rendkívüli haláleset ügyében lefolytatott rendõri eljárást vizsgált. A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert hozzátartozóját, aki elesett és beütötte fejét a kövezetbe, a kórházban az idegosztályra utalták delirium tremenses tünetekkel. A beteg ezt követõen elhunyt. A rendõrség az ügyben államigazgatási eljárást folytatott le, amelyet végül meg is szüntetett. Az ügyben az országgyûlési biztos általános helyettese egyrészt azt vizsgálta, hogy élet elleni bûncselekmények alapos gyanúja esetén a büntetõeljárás megindításának hiánya alkotmányellenes-e, másrészt pedig, hogy ebben a konkrét esetben a rendõrség által feltárt tények alapján helye volt-e államigazgatási eljárásnak, majd az eljárás megszüntetésének. Nemzetközi szerzõdéseinkbõl is következõen az elsõ kérdésre határozott igennel válaszolt a biztos helyettese és megállapította, hogy a büntetõeljárás mellõzése élet elleni bûncselekmény alapos gyanúja esetén ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésén keresztül az 54. § (1) bekezdésébe foglalt élethez való jogot. A második kérdésben azt az álláspontot foglalta el, hogy az orvosi diagnózisban való tévedés nem tekinthetõ olyan foglalkozási szabályszegésnek, amely alapul szolgálhat a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bûncselekményének megállapításának. Ha azonban a tévedést az orvostól elvárható gondosság kifejtésének a hiánya okozta, a bûncselekmény megállapításának helye lehet. Jelen esetben a rendõrség nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy az a gondosság tekintetében feltárt ellentmondásokat tisztázza, majd ezt követõen foglaljanak állást a büntetõeljárás megindíthatóságáról. Ezzel sérült a jogbiztonság elve és ezen keresztül a rendõri mulasztás érintette az élethez és emberi méltósághoz való jogot is. Az országgyûlési biztos általános helyettese ennek következtében állapította meg az alkotmányos visszásságot (OBH 2196/96).
A különbözõ büntetések, így elsõsorban a szabadságvesztés büntetés végrehajtása az alkotmányos jogok súlyos, de jogszerû korlátozásával jár. E korlátozás alkotmányos célhoz kötöttségét és arányosságát azonban mindig vizsgálni kell. Alkotmányos visszásságot általában nem lehet megállapítani akkor, ha a büntetés-végrehajtási hatóságok a rájuk vonatkozó jogszabályi elõírásokat maradéktalanul betartják. Esetenként azonban éppen a szabályozás hiánya vezet alkotmányos visszássághoz. Az országgyûlési biztos általános helyettese ilyen módon állapította meg, hogy a jogbiztonság követelményét sérti az, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönnek nincsen külön házirendje, illetve napirendje a börtönfokozatú és fegyházfokozatú elítéltek, valamint a gyógyító- nevelõ csoport számára. Ennek hiányában kiszámíthatatlanná válik az, hogy a fogvatartottak különbözõ – jogilag jól elkülöníthetõ – csoportjai milyen magatartás esetén milyen következményekkel számolhatnak, hogyan terjeszthetnek elõ panaszokat, kérelmeket, milyen feltételekkel használhatják a tartózkodásra szolgáló helyiségeket. Figyelemmel arra, hogy az elítélteknek alkotmányos érdekük fûzõdik életvezetésük feltételeinek ismeretéhez, az elõre kiszámíthatóság hiánya alkotmányos visszásságot okozott (OBH 1545/1997). A fogvatartottaknak a fogvatartással összefüggõ ügyeiben követendõ eljárást részletesen szabályozza a 6/1996. (VII. 12.) IM-rendelet. Ennek alapján az elítéltek különbözõ kérelmeit a jogbiztonság követelményeinek megfelelõen olyan határozatban kell mindig elbírálni, amely tartalmazza az állásfoglalást, annak indokolását és az esetleges jogorvoslati lehetõségeket. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy alkotmányos visszásságot okoz, ha az elítélt helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló határozat nem tartalmazza a fenti kellékeket A jogbiztonság mellett elsõsorban a jogorvoslathoz való jog is sérült az adott esetben (OBH 7732/1996).

4.2.3. Kárpótlási hivatalok, földhivatalok, földkiadó bizottságok

A földkiadó bizottságok gyakran a szükséges szakértelem hiánya miatt okoztak alkotmányos visszásságot a jogbiztonság követelményével összefüggésben. Az OBH 336/1996-os számú ügyben az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a földkiadó bizottság által hozott határozatok nem felelnek meg sem az 1993. évi II. törvénynek, sem pedig az 1957. évi IV. törvénynek. A határozatok nem voltak alkalmasak ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre, nem voltak megindokolva, közlésük a törvénytõl eltérõ módon történt és nem hívták fel a panaszos figyelmét jogorvoslati jogára sem. Ennek következtében a jogbiztonság többszörösen sérült a tulajdonhoz való joggal és a jogorvoslati jogosultsággal összefüggésben.
Gyakori probléma volt, hogy a földkiadási eljárás rendkívül hosszan elhúzódott, a jogosult többszöri sürgetése ellenére sem jutott hozzá az õt megilletõ AK-értékû földhöz. Az országgyûlési biztos vizsgálata feltárta, hogy a földkiadó bizottság megszûnéséig elmulasztotta a földrészarány-tulajdon kiadását, és ezt követõen a megyei FM-hivatal sem hozott 30 napon belül határozatot. A jogbiztonság elve a mulasztás következtében sérült és ez sértette a panaszos tulajdonhoz való jogát is (OBH 5414/1996).
Gyakorlatunkban jellemzõ volt az az eset is, amikor az elsõ fokú határozatot követõen a fellebbezés elbírálásának idõtartama okozott alkotmányos visszásságot. Az országgyûlési biztos általános helyettese az OBH 3747/1997. számú ügyben megállapította, hogy a megyei FM-hivatal az államigazgatási eljárásról szóló törvény rendelkezéseivel ellentétben a másodfokú eljárást felfüggesztette annak ellenére, hogy az érdemi határozat meghozatalához a szükséges adatok – a földkiadó bizottság határozata, a földhivatali dokumentumok és az ügyféli kérelem – rendelkezésre állt volna. Az eljárás elhúzódásával a panaszos jogbiztonsághoz fûzõdõ joga, összefüggésben a tulajdonosi jogosítványaival súlyosan sérült.
A formális határozathozatal mellõzése az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnál is elõfordult. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy árverési kifogás esetén bírósági felülvizsgálatnak lehet helye, erre azonban akkor van módja az ügyfélnek, ha kérelmére szabályszerû elutasító határozatot hoznak. Ennek hiánya alkotmányos visszásságot okoz, amely a panaszos jogbiztonsághoz és jogorvoslathoz való alkotmányos jogát sérti (OBH 4714/1996).
Az egyéb hatósági eljárásokhoz hasonlóan az országgyûlési biztos a bizonyítékok értékelését, az ezen alapuló érdemi döntést a kárrendezési hivatalok esetében sem tudta felülvizsgálni. Elõfordultak azonban olyan esetek, amikor a sérelmes döntés olyan mérlegelési eljáráson alapult, amely nem felelt meg az alkotmányos kereteknek. Így alkotmányos visszásságnak minõsítette az országgyûlési biztos általános helyettese, hogy a kárpótlási hivatal nem fogadta el bizonyítékként a földhivatal igazolását, és ezen túlmenõen sem tárta fel kellõen a tényállást. Az ilyen eljárás sérti a jogbiztonsághoz, és ezen keresztül a tulajdonhoz való jogot (OBH 2233/1995).
A nyilvánvalóan téves döntések is alapot adhatnak alkotmányos visszásság megállapítására. Az országgyûlési biztos általános helyettese által indított vizsgálat során kiderült, hogy a panaszosnak kiadott részaránytulajdonú földet az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezték be, mert ugyanezt a földet a Pest megyei Kárrendezési Hivatal árverésen értékesítette és az árverési vevõ neve került be az ingatlan-nyilvántartásba. Az általános helyettes rámutatott arra, hogy a kárpótlási hivatal csak a kárpótlási földalapba kijelölt földet bocsáthatja árverésre, és ha ettõl eltér, az sérti a jogbiztonságot. Figyelemmel arra, hogy az ügyben a panaszos tulajdonhoz való joga is sérül, az alkotmányos visszásságot megállapítottuk (OBH 1955/1996).
A földhivatalok elleni panaszok jelentõs része kapcsolódott a kárpótláshoz és földrészarány-tulajdon kiadásához. Nem volt elhanyagolható azonban azoknak a beadványoknak a száma, amelyek egyéb polgári jogi ügyletekkel összefüggésben kifogásolták a földhivatalok eljárását. Az ingatlanforgalom biztonságát, a tulajdonhoz való jog sérelmét elsõsorban az eljárások elhúzódása jelentette (OBH 1847/1996, 4757/1996).

4.2.4. Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal

Az adóhivatal törvényes eljárásának hiánya rendkívül érzékeny terület. Szinte nincs olyan felnõtt állampolgár, aki adóalanyként ne kerülne kapcsolatba ezzel a hatósággal. A panaszok jelentõs része továbbra is a másodfokú eljárások elmaradását kifogásolta. A lefolytatott vizsgálatok szerint az APEH a személyi jövedelemadó bevallásokban megjelölt befektetési kedvezmények tárgyában csak elsõ fokú határozatot hozott, míg a másodfokú eljárás arra hivatkozással, hogy bevárja a folyamatban lévõ perek eredményét, felfüggesztette. Az országgyûlési biztos és általános helyettese megállapította, hogy az adóhatóság jogellenes eljárása miatt bekövetkezett a közigazgatás hallgatása és a kérelmezõk a másodfokú döntések hiányában nem nyújthattak be keresetet. Így alkotmányos visszásság keletkezett a jogállamiság, valamint ezzel összefüggésben a jogorvoslati jog sérelme miatt (OBH 4586/1996, OBH 6134/1996).
A döntés alapjául szolgáló tények bizonyítatlansága miatt marasztalta el az APEH-et az országgyûlési biztos általános helyettese az OBH 2189/1996. számú ügyben. Az adott esetben az APEH igazgatósága az adóvégrehajtás szabályainak megfelelõen járt el, de intézkedése tartalmilag azért nem volt megfelelõ, mert az eljárási szabályok alkalmazását megelõzõen nem gyõzõdött meg arról, hogy a felhívott tartozások valódiak-e. Ezzel alkotmányos visszásságot okozott a jogbiztonság és az adózók jogos érdekeinek figyelmen kívül hagyása miatt.
Az APEH-et és a Pénzügyminisztériumot is érintette az az ügy, amelyben az általános helyettes azért állapított meg alkotmányos visszásságot, mert az APEH tájékoztatóval rendezett olyan kérdéseket, amelyeket csak jogszabályban lehetett volna. A tájékoztató a személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatos egyes munkáltatói feladatokat és adatszolgáltatásokat határozott meg, és így sértette a jogbiztonságot és az érintettek jogos érdekeit is (OBH 6059/1997).
Az adóügyekkel kapcsolatban meg kell azt is jegyezni, hogy számos vizsgálat nem igazolta a panaszos felvetésének jogosságát. Az ügyfelek több alkalommal azért tartották sérelmesnek az eljárást, illetve a határozatot, mert félreértelmezték a kapcsolódó jogszabályokat. Elõfordult az is, hogy a panaszos az önellenõrzés során adott helytelen adatokat, majd az ismételt önellenõrzésnél helyesbítette azokat, és ugyanakkor minimális önellenõrzési pótlékot számított ki magának (OBH 3803/1996). Több esetben nem szerepeltettek a panaszosok adóbevallásukban olyan jövedelmet, amelyhez a tárgyévben jutottak, de jogcímük korábbi vagy késõbbi idõszakra eset. Ilyen esetekben nem követett el alkotmányos visszásságot az adóhatóság, amikor a panaszosokat felszólította az adóbevallásuk önellenõrzéssel történõ módosítására (OBH 6348/1997).

4.2.5. Nyugdíj- és egészségbiztosító szervek

A nyugdíj- és egészségbiztosító szervek tevékenysége elsõsorban a szociális biztonság területét érintik. A panaszok jó része ugyanakkor összefüggött a jogbiztonság követelményének figyelmen kívül hagyásával is. Számos esetben tapasztaltuk a járulék megállapításának, a nyilvántartási kötelezettségeknek elmulasztását, és az eljárás rendkívül hosszú idõtartamát. Különösen súlyos eredményre vezettek azok a mulasztások, amelyek következtében teljesen vagy részben ellátatlanok maradtak a panaszosok.
Jellegzetes volt az a panasz, amely az egészségbiztosítási pénztár késedelmes táppénz megállapítását, illetve a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnak a rokkantsági nyugdíj iránti igény hosszadalmas elbírálását sérelmezte. A 30 napos határidõ betartása ilyen esetekben a jogbiztonság szem elõtt tartásán túl a jogosultak életfenntartását is szolgálja, ennek megfelelõen semmilyen indokkal nem fogadható el a késedelem, az alkotmányos visszásság fennáll (OBH 1605/1996).
Sérelmes lehet az is, ha a megállapított ellátást nem a jogosultnak folyósítják. Az OBH 4018/1997. számú ügyben az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a nyugdíjfolyósító igazgatóság jogbiztonságot sértõ döntése következtében a felnõtt, cselekvõképes panaszos nem rendelkezhetett önállóan saját ellátásával, és ez a sérelem nem csupán szociális biztonságával, hanem emberi méltóságával is összefüggésbe hozható.
A nyugdíjbiztosító elbírálása okozott alkotmányos visszásságot, amikor a törvényes elõírásokkal ellentétben nem hat hónapra visszamenõleg állapította meg a nyugdíjjogosultságot figyelemen kívül hagyva az 45/1996 (X. 22.) AB-határozatot, amely szerint a munkaviszony megszûnése nem feltétele a nyugdíj megállapításának. Az országgyûlési biztos az alkotmányos visszásságot a jogbiztonsághoz fûzõdõ jog megsértése miatt mondta ki (OBH 7039/1997).
Gondokat okozott a vagyoni kárpótlás életjáradékra váltása is. Az OBH 8560/1996. számú ügyben a panaszos életjáradékra vonatkozó törvényes igényét a nyugdíjbiztosítási igazgatóság határozat nélkül levélben utasította el arra hivatkozva, hogy annak benyújtási határideje lejárt. Az országgyûlési biztos általános helyettese arra a következtetésre jutott, hogy az igény benyújtása határidõben történt és a kérelmet határozattal kellett volna elutasítani. Az igazgatóság eljárása azért okozott alkotmányos visszásságot, mert az eljárás során elmulasztották alkalmazni a vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat, sérült ezzel a jogbiztonság, valamint a jogorvoslathoz való jog és a kérelmezõ alkotmányos érdeke is.
Egyes panaszosok egészségügyi ellátása került veszélybe az egészségbiztosítási pénztár hibás eljárása miatt. Az adott ügyben a panaszos megbetegedett s orvosi ellátása során kiderült, hogy a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár hibájából társadalombiztosítási igazolással nem rendelkezik. Az országgyûlési biztos vizsgálata feltárta, hogy korábban a pénztár az igénybejelentéssel azért nem foglalkozott, mert úgy vélte, hogy az nem a megfelelõ nyomtatványon történt, és a bejelentést irattárba helyezte. Ezzel az eljárással nem tartotta be az államigazgatási eljárásról szóló törvény szabályait, nem kért hiánypótlást és így alkotmányos visszásságot okozott a jogbiztonság elvével összefüggésben az egészséghez való jog veszélyeztetésével (OBH 4598/1996).
Több olyan beadvány érkezett az országgyûlési biztosokhoz, amelyekben a hatóságok eljárása a vizsgálat eredményeként nem okozott alkotmányos visszásságot. Elsõsorban olyan esetekrõl volt szó, amikor a panaszosok nem voltak tisztában kötelezettségeikkel, amelyek következtében járulék és késedelmi pótlék tartozásuk keletkezett. A járuléktartozás elengedésére ugyanakkor alanyi jogon törvényes lehetõség nincs, a méltányosság gyakorlására pedig az egészségbiztosítási pénztárak igazgatóinak van lehetõsége. A méltányosság gyakorlásának elmaradása azonban önmagában alkotmányos visszásságot nem okoz (OBH 2855/1996).

4.2.6. Közüzemi szolgáltatók

A közüzemi szolgáltatással összefüggõ jogbiztonság körébe sorolható panaszok a szolgáltatás igénybevételét, ellentételezését, a díjak kiszámításának módját érintették. Az elektromos áram szolgáltatása, a távhõszolgáltatás, a távbeszélõ-szolgáltatás, a víz- és csatornaszolgáltatás egyaránt sok problémát okozott a hozzánk fordulóknak. A víz- és csatornadíj-számítás módját több jelentésben vizsgáltuk és ezek helyet kaptak elõzõ évi beszámolóban is. A vízdíjak nagyságáról a vízi közmû tulajdonlása alapján vagy a vízügyi miniszter vagy pedig az önkormányzat rendelkezik. A fogyasztókkal kötött szerzõdések tartalmi elemeit viszont kormányrendelet szabályozza. Több vizsgálatunkban megállapítottuk, hogy egyes vízmûvek blanketta szerzõdéseikben csak a velük szerzõdõ felek kötelezettségeit rögzítik és figyelmen kívül hagyják a kormányrendelet egyéb elõírásait. Ezzel az eljárással nem egyszerûen a jogbiztonság sérül, hanem az alkotmányos visszásságot azért kellett megállapítani, mert a szerzõdõ felekre olyan többletkötelezettségek hárultak, mint például egyetemleges fizetési kötelezettség, amelyek egyébként nem terhelhették volna õket (OBH 6314/1997., OBH 3182/1997).
Sajátos problémát vetett fel az OBH 2705/1997. számú ügy. A panaszosok azt sérelmezték, hogy lakóhelyükön az önkormányzat nem gondoskodik az ivóvízellátásról. Az országgyûlési biztos általános helyettese azt vizsgálta, hogy az állami hatóságoknak alkotmányos kötelezettség-e olyan, az élethez elengedhetetlenül szükséges feltétel, mint a víz biztosítása. Az elõzõ beszámolóban már említést tettünk arról, hogy alanyi jogként nem fogható fel az ilyen közszolgáltatások beruházással történõ minden körülmények közötti megvalósítása. Ezzel szemben a jogszabályok elõírják, hogy az önkormányzat valamilyen módon köteles gondoskodni az egészséges ivóvízellátásról, ennek módja azonban a település sajátosságaitól függ. Az önkormányzatnak errõl rendeletet kell alkotnia és ha ez hiányzik, megállapítható a jogbiztonsággal összefüggésben az alkotmányos visszásság.
Sokan kifogásolták a közszolgáltatók tájékoztató munkáját, amely sok esetben bizonytalanságot okozott. Az OBH 3078/1995. számú ügyben az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Matáv Rt. üzletszabályzata ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz, ezen túl pedig feljogosítja a Matávot egyes rendelkezések visszamenõleges alkalmazására, amely alkalmas a jogbiztonság sérelmére és egyoldalú elõny szerzésére, így alkotmányos visszásságot okoz.
Többször adódott gond a számlázásokból. Az országgyûlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságnak minõsítette, hogy a panaszostól leszerelt állomást azonos hívószámmal egy másik elõfizetõhöz telepítették, ám a számlát továbbra is a panaszosnak küldték meg. A panaszosoknak nyilvánvaló érdeke fûzõdik ahhoz, hogy ilyen esetekben a nyilvántartás naprakész módon mûködjön. Ellenkezõ esetben csak hosszadalmas és fáradságos utánajárást követõen lehet a díjfizetéstõl mentesülni (OBH 6911/1996).
A számla ellenértékének többszörös behajtása nyilvánvalóan alkotmánysértõ. Nem tudott azonban az országgyûlési biztos olyan ügyekben eredményesen fellépni, ha nem volt bizonyított, hogy a számla kiegyenlítése megtörtént-e vagy sem. Ilyen esetekben az alkotmányos visszásság nem zárható ki teljes bizonyossággal, ám az országgyûlési biztos nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek egy bizonyítási eljárás lefolytatásához szükségesek. Ezért az adott ügyben az általános helyettes a panaszt kénytelen volt elutasítani (OBH 4247/1996).
A postahivatal, mint szolgáltató ellen kevesebb panasz érkezett. Elvi jelentõségû volt viszont az a döntés, amelyben az országgyûlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmét állapította meg amiatt, hogy a posta a panaszos írásban benyújtott kérelme ellenére a panaszos egy korábbi címére kézbesített. A vizsgálat megállapította, hogy méltányolható a panaszosnak az a kifogása, mely szerint érdekeit sérti a máshová továbbított küldemény megszerzésével járó idõ- és anyagi veszteség (OBH 8234/1996).
A Fõvárost érintették azok a panaszok, amelyek a kéményseprõ-ipari közszolgáltatás helyi megvalósítását kifogásolták. Az adott ügyben lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a kéményseprésrõl, mint közszolgáltatásról a Fõvárosi Közgyûlésnek kellett volna rendeletet alkotnia, azonban ez nem történt meg. Ennek következtében a jogbiztonság sérelmével összefüggésben azért kellett alkotmányos visszásságot megállapítani, mert a kémények ellenõrzésének esetleges elmaradása az élethez és biztonsághoz való jogot is veszélyeztetheti (OBH 3141/1996).

4.2.7. Oktatási intézmények

A közoktatással összefüggõ panaszok jelentõs része változatlanul az iskolamegszüntetésekkel volt összefüggésben. Az országgyûlési biztosok ezekben az ügyekben azt vizsgálták, hogy az intézmény megszüntetése esetén sérül-e a tanuláshoz való alkotmányos jog, és ezzel összefüggésben megfelel-e az adott eljárás a hatályos jogszabályoknak. Egyes esetekben akkor is meg kellett állapítani az alkotmányos visszásságot, ha a jogszabályellenes iskolamegszüntetés nem érintette a mûvelõdéshez való jogot, viszont sértette az állampolgárok egyéb jogos érdekeit.
Ezen az alapon marasztalta el az iskolafenntartó önkormányzatot az országgyûlési biztos egy vidéki általános iskola bezárásával összefüggésben. Ebben az esetben nem önmagában az iskola megszüntetése okozta az alkotmányos visszásságot, hanem az a körülmény, hogy a tervek szerint a tanulók elosztása úgy történt volna meg, hogy az átlagos osztálylétszám túllépte volna a 27 fõben maximáltat. Ez olyan érdeksérelem, amelynek figyelembevételével a döntés már alkotmányos visszásságot okoz (OBH 5463/1996).
A tanulóknak jelentõs érdekük fûzõdik ahhoz, hogy a vizsgáztatás és osztályozás rendje megfeleljen a szabályoknak, így az elõre kiszámíthatóság követelményének. Az országgyûlési biztos általános helyettese által vizsgált OBH 7507/1997. számú ügyben a panaszos azt állította, hogy az érintett iskolában több esetben figyelmen kívül hagyták azt az elõírást, mely szerint a tanulmányi vizsgákat, közöttük az év végi osztályozó vizsgát is háromtagú vizsgabizottság elõtt kell letenni. Az általános helyettes megállapította, hogy amennyiben az állítás igaz, alkotmányos visszásság mindenképpen fennáll. Az ügyben azonban a beszerzett bizonyítékok ellentmondásosak voltak, és az országgyûlési biztosnak nem volt módja és lehetõsége új bizonyítékokat beszerezni. Ezért a konkrét ügyben az alkotmányos visszásság megállapításától az általános helyettes eltekintett.
Sok felsõoktatási intézményt érintett az a vizsgálat, amit az országgyûlési biztos az ún. nulladik évfolyamok ügyében indított. A vizsgálat során megállapította, hogy több felsõoktatási intézmény olyan térítéses elõkészítõ tanfolyamokat indított, amelyek elvégzése különbözõ felvételi kedvezményekkel járt a hallgatók számára, ám ezek a kedvezmények a felsõoktatási Felvételi tájékoztatóban egyáltalán nem, vagy csak hiányosan jelentek meg. A versenyfeltételek teljes körû és idõbeli közzétételének hiánya az országgyûlési biztos álláspontja szerint veszélyezteti az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének maradéktalan érvényesülését és lehetõséget nyújt hátrányos megkülönböztetésre. Ezért az ilyen eljárás alkotmányos visszásságot okoz (OBH 7030/1997).

4.2.8. Polgármesteri hivatalok

A korábbi beszámolási idõszakhoz hasonlóan magas volt a panaszok száma a polgármesteri hivatalok tevékenységével kapcsolatban. Figyelemmel az önkormányzati hatóságok által ellátott feladatok rendkívül széles skálájára, a tevékenységükkel összefüggésben megállapított alkotmányos visszásságok csoportosítására néhány olyan ügyet emelünk ki, amelyek a jogbiztonság megsértése szempontjából típusjellegûek voltak.
Az OBH 4690/1996-os számú ügyben az országgyûlési biztos általános helyettese a feltárt eljárási hibák miatt állapította meg az alkotmányos visszásságot. A polgármesteri hivatal által lefolytatott hadigondozással összefüggõ ügyben az államigazgatási szabályok megszegésével a kérelemrõl nem alakszerû határozatban döntött, és feleslegesen folytatott le hosszadalmas bizonyítást. Ennek következtében sérült a jogbiztonsághoz való jog azzal összefüggésben, hogy a panaszosnak nem volt lehetõsége fellebbezni, és hosszú ideig bizonytalanságban maradt kérelme teljesíthetõségét illetõen.
Az ügyek hatóságok közötti többszöri áttétele gyakran jár jogos sérelemmel. Különösen szociális ügyekben van nagy jelentõsége annak, hogy – a törvények szabta kereteken belül – a legrövidebb idõ alatt intézzék el a kérelmeket. Az átmeneti segélyrõl való döntés ezek közé az ügyek közé sorolható. Az országgyûlési biztos megállapította az alkotmányos visszásságot, amikor a Fõpolgármesteri Hivatal Szociális Ügyosztálya, illetõleg Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya hosszú ideig nem döntött a hozzá áttett kérelmekrõl (OBH 3605/1997).
Építésrendészeti ügyekben sokszor kellett fellépni a jogbiztonság érdekében. Ezekre az ügyekre jellemzõ, hogy a hatóságok által elkövetett jogszabálysértések szinte minden esetben alkotmányos visszásságnak minõsültek figyelemmel arra, hogy e szabályok áthágásával mások alkotmányos érdekei csorbultak. Az 5288/1996-os számú ügyben a jegyzõ azzal sértette meg a szabályokat, hogy az építtetõ részére adott építési engedélyrõl nem tájékoztatta a szomszédos ingatlanok tulajdonosát, az eljárást csak hosszú idõ elteltével fejezte be, és ezalatt nem intézkedett a szabálytalan építés leállításáról, aminek következtében az épület elkészült, és arra a fennmaradási engedélyt megadták. A jogbiztonsághoz való jog megsértése egyben a jogorvoslati jogosultság sérelmét és a szomszédok tulajdonuk zavarmentes használatához való jogát is sértette.
Birtokháborítási ügyekben a jegyzõ nem megfelelõ eljárása súlyos érdeksérelemmel járhat. Az ilyen ügyekben alapvetõ jelentõségû a határidõ betartása és a megállapított birtokháborítás gyors megszüntetése. Ennek hiányában sérül a magánélet háborítatlanságához fûzõdõ alkotmányos érdek. Az országgyûlési biztos ilyen indokok alapján állapította meg, hogy a birtokháborítási eljárás jogellenes felfüggesztése, az eljárás indokolatlan elhúzása, a jogbiztonság sérelme miatt alkotmányos visszásságot okozott (OBH 3383/1997).
A gyámhatóságok eljárásában számos olyan alaki és érdemi hiba fordult elõ, amely alapot nyújtott a hatóság elmarasztalására. Általában kapcsolattartási ügyekben sérelmezték a panaszosok, hogy a gyámhatóság nem tesz eleget jogszabályban elõírt kötelezettségeinek és ennek következtében nem tudnak élni szülõi, nagyszülõi jogosultságukkal. Az OBH 2570/1995. számú ügyben a gyámhatóság a bírói ítélet végrehajtása érdekében semmilyen érdemi intézkedést nem tett a kapcsolattartás megvalósítására. A törvénysértés egyben azt is jelentette, hogy a panaszos családhoz és a magánélet tiszteletben tartásához fûzõdõ jogai és érdekei súlyosan sérültek.
Nem létezõ kötelezettségek behajtása súlyosan sérti az érdekeltek jogait. Az országgyûlési biztos 1337/1995. számú ügyben megállapította, hogy a polgármesteri hivatal jogszabályellenesen közölt érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezte a panaszost. A jegyzõ a kirovást annak ellenére sem törölte, hogy a jogsértésre figyelmét a köztársasági megbízott hivatala is felhívta. Az ügyben a vizsgálat azt is feltárta, hogy megfosztották a panaszost a jogorvoslat lehetõségétõl is. Az országgyûlési biztos ezért erre a körülményre is figyelemmel állapította meg a jogbiztonság sérelmét.
A hatáskör túllépése nem feltétlenül keletkeztet alkotmányos visszásságot. Az adott ügyben viszont a jogsértés érintette a tulajdonhoz való jogot és az állampolgárok jogos érdekeit is, amikor az önkormányzat jegyzõje a korábban rendelettel közterületbõl építési telekké minõsített ingatlant – a változás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének elmaradását követõen – saját határozatával ismételten építési teleknek nyilvánította, és egyúttal intézkedett ennek bejegyzéseirõl. Ezzel az érintett állampolgárok nyilvánvalóan hátrányos helyzetbe kerültek (OBH 4605/1996).
Adóhatósági ügyekben a polgármesteri hivataloknak nagy felelõsségük van. Az elsõ fokú adóhatóságnak mindig törvényesen, az ügyfél jogait szem elõtt tartva kell eljárását lefolytatnia. Amennyiben az eljárás során nem veszik figyelembe az ügyfelek által benyújtott bizonyítékokat, nem tesznek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek és az eljárást indokolatlanul elhúzzák, sérül a jogbiztonság elve és alkotmányos visszásságot is meg kell állapítani, mivel az ügyfelet anyagi és erkölcsi hátrány érheti (OBH 6806/1996).

4.2.9. Önkormányzati testületek

Az önkormányzati testületek számos feladata közül a szociális ellátás – a különbözõ támogatások – rendszerében, valamint a lakásügyekben kellett legtöbbször az alkotmányos visszásságot megállapítani.
Sok esetben azzal valósul meg az alkotmányos visszásság, hogy a támogatást igénylõ kérelem elbírálása nagyon hosszú ideig tart. Az adott ügyben az országgyûlési biztos megállapította, hogy az indokolatlanul elhúzódó ügyintézés sértette a panaszos szociális biztonságához való jogát, mivel a kérelem elbírálásának ideje alatt ellátatlanul maradt (OBH 3797/1997).
Súlyos érdeksérelmet okoz, ha a jövedelempótló támogatást jogszabályi alapot nélkülözõ indokkal tagadja meg a képviselõ-testület. Az adott ügyben azért nem kaphatott a panaszos támogatást, mert a határozat szerint jövedelmét alkalmi munkából is ki tudná egészíteni. A határozat nyilvánvalóan sértette a jogbiztonság elvén túl a panaszos szociális ellátáshoz való jogát is (OBH 3129/1996).
Nagyon sok panasz érkezett a háztartási tüzelõolaj-támogatással összefüggésben. Olyan ügyekben, ahol a támogatás iránt kérelmet nyújtottak be, de az önkormányzat határozathozatali kötelezettségének nem tett eleget, az országgyûlési biztos minden esetben megállapította az alkotmányos visszásságot, amely a formális jogszabálysértésen túl azon alapult, hogy a panaszost elzárták jogorvoslati jogának esetleges gyakorlásától, továbbá fennállott a veszélye szociális biztonságához való joga megsértésének is (OBH 6114/1997).
Sokan kifogásolták az önkormányzatok helyi adókat megállapító rendeleteit is. Általában nem sértette a jogbiztonságot az adókivetés ténye, vagy a kivetett adó mértékének megállapítása az egyes helyi adók bevezetésénél. Elõfordult azonban olyan eset, hogy önkormányzati rendelet a lakás céljára szolgáló helyiségekhez képest háromszoros mértékû tétellel adóztatta a gazdasági tevékenységet folytató lakáshasználót. Ezzel az önkormányzat nyilvánvalóan sértette a jogbiztonságot és a diszkrimináció tilalmát is (OBH 2905/1997).
A helyi adó megfizetésének méltányosságból történõ elengedése semmiképpen nem alanyi jog. Erre az önkormányzatoknak lehetõségük van és mérlegelés útján döntenek. Az országgyûlési biztosok ilyen ügyekben nem avatkozhatnak be. Ettõl eltér viszont az az eset, amikor a helyi adóról szóló rendelet nem határozza meg a méltányosság gyakorlásának feltételrendszerét. Ez ugyanis önkényes és kiszámíthatatlan döntésekre vezethez, ami nyilvánvalóan sérti a jogbiztonság követelményét és alkalmat adhat a hátrányos megkülönböztetésre. Ezért állapította meg az országgyûlési biztos az alkotmányos visszásságot a 2357/1996. számú ügyben.
Más esetben a tulajdonjog korlátozása adott alapot az alkotmányos visszásság megállapítására. A sérelmezett önkormányzati rendelet kimondta, hogy az építményadó-mentesség szempontjából csak akkor lehet az adóalanyt bentlakónak tekinteni, ha más településen nincs lakható tulajdona, haszonélvezete vagy bérleménye. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat mérlegelési jogkörét messze túllépte és a rendeletnek ezt a szakaszát a jogbiztonság sérelmének minõsítette (OBH 3076/1997).
Elõfordult, hogy a jogbiztonság sérelme azért következett be, mert az önkormányzat nem vette figyelembe a magasabb szintû jogszabályokat. Az OBH 214/1996. számú ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzati tulajdonú lakása megvétele során az önkormányzat saját jogú kárpótlási jegyét nem fogadta el. Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy az 1991. évi XXV. törvény a saját jogú kárpótoltakat feljogosítja arra, hogy kárpótlási jegyükkel névértékben megvásárolják lakásukat. Az önkormányzat ezzel ellentétes döntése súlyosan sérti a jogbiztonságot és alkotmányos visszásságot azáltal okoz, hogy a kérelmezõ tulajdonhoz való joga és anyagi érdekei sérülnek.
Alkotmányos szempontból elfogadhatatlan volt az a több településen tapasztalt jelenség is, hogy az önkormányzatok bérlakások cseréje esetén állapítottak meg óvadékfizetési kötelezettséget a cserepartnerek részére. Az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálatában megállapította, hogy a Ptk.-ból átvett óvadék intézményének bevezetése csak akkor fogadható el, ha az önkormányzat lakásrendeletének hatálybalépését követõen megkötött bérleti szerzõdések biztosítására szolgál, és nem sért jóhiszemûen szerzett jogokat, nem módosít egyoldalúan szerzõdéseket az önkormányzatoknak indokolatlan elõnyöket biztosítva. Figyelemmel arra, hogy a feltételeknek a vizsgált szerzõdések nem feleltek meg, alkotmányos visszásság keletkezett a jogbiztonság sérelme miatt, amelynek következtében az érintett bérlõk indokolatlanul jutottak kedvezõtlen helyzetbe (OBH 7590/1996).
Az önkormányzatok tulajdonában lévõ lakások elidegenítésével összefüggõ panaszok csak kisebb részükben tartoztak az országgyûlési biztosok hatáskörébe. A tulajdonosi jogkörben hozott döntéseket, ahogy erre rámutattunk, az országgyûlési biztos nem vizsgálhatja. Ezekben az ügyekben a határozat csak bíróság elõtt támadható meg. Más a helyzet azokkal a rendeletekkel, amelyeket helyi önkormányzati szervként hoz meg a képviselõ-testület, és amelyekbõl jogok és kötelezettségek hárulnak az állampolgárokra. Az adott ügyben az önkormányzat törvényi kötelezés nélkül olyan jogszabályt alkotott, mely nem vette figyelembe a vevõ korát, családi állapotát, vagyoni és szociális helyzetét, nem volt tekintettel az ingatlan egyedi adottságaira, nem tett különbséget a vételárnak a forgalmi értékhez viszonyított arányában attól függõen, hogy önálló házról vagy egyéb lakásról van szó, nem különítette el az épületeket és a telket. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy ezzel a rendelettel a testület megsértette a jogbiztonság követelményét és alkalmazása jelentõs hátránnyal járt az önkormányzati bérlakások vevõire. Ezért az alkotmányos visszásságot megállapította (OBH 3041/1995). Hasonló indokok alapján hozta meg ajánlását az OBH 1433/1995. számú ügyben is.

4.3. Az állam általános jogvédelmi kötelezettségeés az alapvetõ jogok korlátozhatósága

Alkotmány 8. §
(1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvetõ jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsõrendû kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvetõ jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvetõ jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
(4) Rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején az alapvetõ jogok gyakorlása – az 54–56. §-ban, az 57. § (2)–(4) bekezdésében, a 60. §-ban, a 66–69. §-ban ésa 70/E §-ban megállapított alapvetõ jogok kivételével – felfüggeszthetõ vagy korlátozható.

Az Alkotmány 8. §-a az állam alapjogvédelmi kötelezettségét rögzíti. Ez a kötelezettség az országgyûlési biztos szempontjából mindig valamilyen konkrét alanyi joghoz fûzõdik. Alkotmányos visszásság akkor állapítható meg, ha az adott alanyi jog védelmében nem teljesíti az állam a 8. §-ban elõírt kötelezettségét. Ezzel kapcsolatban arra kell rámutatni, hogy egyes alapjogoknál az állam kötelezettsége – az Alkotmánybíróság által megerõsítetten – nem merül ki az aktív jogsértéstõl való tartózkodásban, hanem kiterjed a jogok érvényesülését biztosító jogszabályi és intézményi feltételek kialakítására is.
A 8. §-ból következõ másik fontos következmény, hogy az alkotmányos jogok korlátját csak egy másik alkotmányos joggal összefüggésben lehet vizsgálni. Ezért a jogkorlátozás csak akkor megengedhetõ, ha alkotmányos cél érdekében történik és a szükséges mértékben valósul meg. Az alkotmányos jog korlátozása egyébként az Alkotmány szerint – még törvényben sem korlátozható. Ezeket az elveket az országgyûlési biztosok gyakorlata következetesen igyekszik érvényesíteni. A szabályozási szintek alkotmányosságának megítélésében az országgyûlési biztosok az Alkotmánybíróság által kidolgozott iránymutatásokat követik.
A 8. § tiszteletben tartásának elemzésére az átfogó honvédelmi vizsgálat során többször sor került. Az országgyûlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint a honvédelmi igazgatásban érvényesülnie kell a szigorúan és egyértelmûen meghatározott alkotmányos rendnek, és a fegyveres erõk tagjainak alkotmányos jogai csak alkotmányos cél érdekében, parancsoló szükség esetén és csak a feltétlenül megkövetelt mértékben korlátozhatók. Ezeket a követelményeket szigorúan kell értelmezni és a hadseregben szolgálatot teljesítõknek joguk van ahhoz, hogy a tevékenységüket megszabó normák kiszámítható és elõrelátó mûködést tegyenek lehetõvé. Ezért minõsítette alkotmányosan sérelmesnek azt a helyzetet, hogy a honvédelmi törvények és a szolgálati szabályzat között több helyen feloldhatatlan ellentmondás van. A többszintû szabályozás megfelelõ deregulációja nem történt meg, az egyes, a törvény által kötelezõen elõírt rendeleteket nem adták ki.
Az alkotmányos rendnek megfelelõ szabályozási szint hiánya alapozta meg az alkotmányos visszásság megállapítását az OBH 2465/1997. számú ügyben. Az eljárás alapjául szolgáló beadvány szerint egyes kereskedelmi egységekben többször fordult elõ, hogy az õrzõ-védõ szolgálatot ellátó személyek a vásárlókkal szemben olyan magatartást tanúsítottak, amely sértette azok emberi méltóságát, esetenként fizikai integritását. A vizsgálat feltárta, hogy az õrzõ-védõ szolgálatok tevékenységét egy kormányrendelet szabályozza, holott törvényben kell szabályozni az állampolgárok alapvetõ jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait. Ezen túlmenõen azonban a kormányrendelet szabályai sem egyértelmûek. Az országgyûlési biztos általános helyettese mindennek következtében megállapította az alkotmányos visszásságot rámutatva arra, hogy a vásárlók, de az õrzõ-védõ szolgálatot ellátók számára is akkor teljesülnének az elõre kiszámíthatóság és a jogbiztonság egyéb követelményei, ha a szabályozási szint megváltozna.
Az államnak szembetûnõ az aktív beavatkozási kötelezettsége a büntetõeljárásokban. A ter- helti és sértetti jogok biztosítása alapkövetelménye a jogállami büntetõjognak. Az országgyûlési biztos által indított átfogó vizsgálat, amely a kirendelt védõkre vonatkozott, azzal az eredménnyel zárult, hogy a hatóság több ízben nem tett eleget a védelem jogának biztosítására irányuló kötelezettségének. A védõ értesítésének elmaradása minden esetben megalapozta az alkotmányos visszásságot (OBH 6564/1996).
A sértettek, feljelentõk vonatkozásában a hatóságok mulasztásai a körülmények függvényében okoztak alkotmányos visszásságot. Minden esetben elmarasztalta a hatóságot az országgyûlési biztos, illetve általános helyettese, ha a hatósági mulasztás következtében a sértett vagy feljelentõ valamilyen eljárási törvényben meghatározott jogát – például panasz benyújtását – nem gyakorolhatta. A sérelem azonban akkor is megállapítható volt, ha indokolatlanul nem indult hatósági eljárás olyan ügyben, amelynek eredménye büntetõjogi vagy szabálysértési felelõsségrevonás lehetett volna (OBH 2196/1996).
Az egyes alkotmányos jogok ütközése ügyében kellett állást foglalnia az országgyûlési biztosnak az OBH 4945/1996. számú ügyben. A panaszos azt sérelmezte, hogy az egyetem rektora közalkalmazotti jogviszonyát nyugellátási jogosultságára tekintettel megszüntette, ugyanakkor több nyugdíjkorhatáron túli férfi dolgozó jogviszonyát fenntartották. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a diszkrimináció alkotmányos tilalma közvetlenül az egyéb alapjogok forrásául és feltételéül szolgáló korlátozhatatlan alapjognak tekintett élethez és emberi méltóságból való jogból ered, ezért a felsõoktatási autonómia szintén alkotmányos elvével ütközve elsõbbséget élvez. Erre tekintettel mondhat ki alkotmányos visszásságot a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben.

4.4. A tulajdonhoz és örökléshez való jog

Alkotmány 13. §
(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekbõl, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
Alkotmány 14. §
Az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát.

A tulajdonhoz való jog alapvetõ polgári szabadságjog. Az utóbbi években egyértelmûen megnövekedett jelentõsége. Az országgyûlési biztos gyakorlatában a legtöbb idevonatkozó ügy az ingatlan-nyilvántartást érintõ panaszokból adódott. A hosszú ideig tartó bejegyzési procedúra a jogbiztonság sérelme mellett a tulajdonhoz való jogot is sérti. A másik jellegzetes ügycsoport, amely a tulajdonjoghoz kapcsolható, a birtokvédelmi panaszok egy csoportja volt. Figyelemmel arra, hogy mindkét típusú beadvánnyal a jogbiztonsággal összefüggésben foglalkoztunk, itt csak a tulajdon védelmének néhány speciális esetét ismertetjük.
Annak ellenére, hogy ezt a jogot az Alkotmány nem a 12. fejezetben, a többi alapjog között tartalmazza, az Alkotmánybíróság gyakorlatából adódóan is nyilvánvaló, hogy a többi alapjoggal azonos védelemben kell részesíteni és alanyi jogként elismerni.
Az OBH 9019/1996. számú ügyben az országgyûlési biztos az 1989 elõtt keletkezett kedvezményes kamatozású (szociális) lakáshitelekbõl adódó tartozások következtében beállott helyzetet vizsgálta. Megállapította, hogy a felgyülemlett tartozások következtében fennáll a reális veszélye az érintettek tulajdonában lévõ ingatlanok elárverezésének. A végrehajtási jogszabályok rendszere „társadalmi többletköltséget” okoz azáltal, hogy a korábbi társadalompolitikai célokból támogatott lakásépítés során épített-vásárolt lakásokat a végrehajtás keretében kiemeli a támogatni kívánt körbõl, és üzleti alapon valóságos piaci feltételek nélkül juttatja az árverési vevõnek. Ennek során jelentõs összeget veszít a korábban támogatni kívánt tulajdonos egyfelõl, másfelõl pedig az adófizetõ, mert az általa fizetett adókból nyújtott preferenciákat az a vásárló élvezi, akit sem régen, sem most nem kíván senki támogatni. Ez a helyzet a tulajdon védelmével összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz.
Az OBH 8020/1996. számú ügyben a panaszosok azt kifogásolták, hogy a képviselõ-testület a tulajdonukban álló ingatlanok övezeti átsorolására irányuló kérelmüket csak abban az esetben támogatja, ha az ingatlanok elõtt húzódó út szélesítéséhez szükséges ingatlanrészüket térítésmentesen az önkormányzatnak átengedik. A képviselõ-testület ezzel a döntésével korlátozni kívánta a panaszosok tulajdonhoz fûzõdõ részjogosítványait, így elsõsorban a rendelkezési jogot, továbbá a térítésmentes átengedés következtében anyagi hátrányt is okozott volna. A közút céljára történõ igénybevétel esetén ugyanis általános szabályként a kártalanításra a kisajátítási eljárás szabályait kell alkalmazni. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat eljárása alkotmányos visszásságot okozott, figyelemmel arra a körülményre, hogy az említett korlátozás kényszerítõ ok nélkül történt, valamint a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest nem volt arányos.
A tulajdonhoz való jog részjogosítványainak korlátozása azonban nem minden esetben alkotmányellenes. Maga a kisajátítás is olyan jogintézmény, amelynek alkotmányossága vitathatatlan, hiszen a jogkorlátozás alkotmányos cél érdekében közérdekbõl történik. Természetesen ha a kisajátítási feltételeket nem tartják szem elõtt az eljárás folyamán, a tulajdonhoz való jog sérelme mindenképpen megállapítható. Ezeket az elveket tartotta szem elõtt az országgyûlési biztos általános helyettese annak a beadványnak a vizsgálatánál, amelyben a panaszos azt sérelmezte, hogy magántulajdonú erdejét csak erdõbirtokossági formában mûvelheti, és vágási engedélyt mindaddig nem kap, amíg valamely társulásba be nem lép. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a tulajdon, mint sajátos alapjog korlátozásánál az állami beavatkozás alkotmányossága a közérdek és a tulajdonhoz való jog egymáshoz való viszonyának mérlegelésétõl függ. Ennek során kifejtette, hogy az erdõ olyan speciális földtulajdoni forma, ahol még a földnél is lassabb a tõke megtérülési ideje, hosszú a termelési ciklus és a köz érdekében a szakszerû és környezetkímélõ gazdálkodás csak úgy biztosítható, ha az erdõbirtokossági elõírásokat betartják. Ezért az ilyen korlátozás nem tekinthetõ alkotmányellenesnek, és alkotmányos visszásságot sem okoz (OBH 1596/1996).
A tulajdon értékcsökkenése meghatározott feltételek esetén követeli meg az országgyûlési biztos beavatkozását. Az OBH 3801/1997. számú ügyben a jegyzõ egy a lakóházak melletti erdõterületet ipari övezetté nyilvánított és ott fákat vágatott ki, mert tehergépkocsi parkoló létesítését engedélyezte. Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy az általános rendezési tervvel ellentétes, szabálytalan telekalakítás történt, véderdõövezetet szüntettek meg és a tervezett építkezés egyértelmûen csökkenti a lakóingatlanok forgalmi értékét is. Összességében az alkotmányos visszásság a tulajdonjog vonatkozásában is fennáll, összefüggésben a jegyzõ eljárási szabálysértéseivel.

4.5. A házasság, a család és az ifjúság érdekeinek védelme

Alkotmány 15. §
A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.
Alkotmány 16. §
A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.

Az Alkotmány 15. és 16. §-a az állami szervek feladatává teszi a házasság, a család intézményének és az ifjúság érdekeinek a védelmét. Az országgyûlési biztosokhoz ebben a körben elsõsorban olyan panaszok érkeztek, amelyek a család egységével és a kapcsolattartással voltak összefüggésben. Az országgyûlési biztos az OBH 9100/1996. számú ügyben kifejtette, hogy a gyermeknek egészséges fejlõdése szempontjából nem csak az anyai gondoskodásra, hanem az apa nevelésére is szükség van. A külön élõ szülõnek, jelen esetben az apának alkotmányos joga, hogy a gyermekével kapcsolatot tartson fenn, és a másik szülõ kötelessége e kapcsolattartás biztosítása. E jogok és kötelezettségek sérelme esetén a hatóságoknak kötelességük aktív módon orvosolni az alkotmányos sérelmet. A gyámhatóság az adott ügyben nem intézkedett, amikor az egyik szülõ megakadályozta a kapcsolattartást. A hatóság a mulasztásával alkotmányos visszásságot okozott.
A családi együttélés volt a tétje annak a vizsgálatnak, amelyben a panaszos azt sérelmezte, hogy bosnyák állampolgárságú férjét a rendõrség egy szabálysértési eljárás lefolytatását követõen hároméves idõtartamra kiutasította az országból, mivel tartózkodási engedélye lejárt és azt nem hosszabbíttatta meg. Az országgyûlési biztos általános helyettese rámutatott arra, hogy hasonló ügyekben az Emberi Jogok Európai Bírósága is többször állást foglalt. E határozatokra is tekintettel az Alkotmány 15. §-ának sérelmét jelenti, ha az állam alapvetõ érdekeinek veszélyeztetése hiányában szakítanak szét családokat. Az adott ügyben is mérlegelni kellett e jog korlátozásának alkotmányos célját, valamint az arányosság követelményét, és erre figyelemmel hozta meg döntését az országgyûlési biztos helyettese (OBH 905/1995).
Hasonló problémát tárt fel az országgyûlési biztos a magyar állampolgárság megszerzését elemzõ átfogó vizsgálata során. Megállapította, hogy a különbözõ nemzetiségû szülõk, illetve közös gyermekeik esetében a magyar állampolgárság iránti kérelem közös elõterjesztésének kizártsága – speciális jogszabályi rendelkezések hiányában – nem védi megfelelõen a család intézményét, amely az Alkotmány 15. §-ával összefüggésben alkotmányos visszásságot eredményez (OBH 1936/1997).

4.6. Az élethez és emberi méltósághoz való jog

Alkotmány 54. §
(1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez ésaz emberi méltósághoz, amelyektõl senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagybüntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosivagy tudományos kísérletet végezni.

Az idézett alkotmányos rendelkezés két olyan tartalmi alapjogot foglal magába, amely a jog képesség formális kategóriáját kitölti és a személy emberi minõségét kifejezi: az élethez és az emberi méltósághoz való jog. Ezekrõl az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az egyéb alapjogok forrásául és feltételéül szolgáló veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapjog, amelynek tiszteletben tartása és védelme az állam elsõrendû kötelessége.
Az élethez való jog, mint alkotmányos alapjog különösen élesen vetõdik fel olyan személyek esetében, akik hivatásuknál vagy foglalkozásuknál fogva fokozott veszélynek vannak kitéve. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa hivatalból kezdeményezte a rendõrök munkakörülményei, a szakmájuk gyakorlásához szükséges ismeretek megszerzéséhez való jogaik és szakmai mûködésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének vizsgálatát. Megállapította, hogy a kapitányságokon dolgozó rendõrök lõkiképzése nem elégséges ahhoz, hogy saját életük vagy az állampolgárok védelme érdekében megfelelõ biztonsággal használják fegyverüket. A kikérdezett állomány nagy része évente csak egy alkalommal, minimális lõszerfelhasználással (5–10 db) végez lõgyakorlatot. Egyes esetekben szolgálati vagy egyéb okból még ezeken a gyakorlatokon sem vesznek részt, így a fegyverüket nem ismerik, célzott lövést legfeljebb lõtéri körülmények között tudnak leadni. A rendõrök életének és testi épségének indokolatlan veszélyeztetését jelenti a megfelelõ védõeszközök hiánya, emiatt sérülnek az élethez és testi épséghez fûzõdõ alkotmányos jogaik. A lövedékálló mellények gyártó által meghatározott szavatossági ideje lejárt, ennek ellenére cseréjükre még nem került sor. Indokolatlan veszélyhelyzetet jelent az is, hogy a baleseti helyszíneken dolgozó vagy az egyébként vérszennyezõdéssel kapcsolatos feladatokat ellátó személyek nem kapnak elegendõ – AIDS- és más fertõzések megelõzésére szolgáló – védõeszközt. A technikai élettartamukon túlfutott, elhasználódott jármûvek baleseti veszélyforrást jelentenek használóik részére, különösen azért, mert a szolgálati igénybevétel eltér az átlagostól, gyakran kell nagy sebességgel vagy rossz terepviszonyok között vezetni, ami fokozott balesetveszéllyel jár. A feltárt hiányosságok az élethez való jog veszélyeztetésének következtében okoztak alkotmányos visszásságot (OBH 5007/1997).
Az országgyûlési biztos általános helyettesének a honvédséget érintõ átfogó vizsgálata kiemelten elemezte az élethez való jog hadseregen belüli érvényesülését. A vizsgálat megállapította, hogy az Alkotmány 70/H § (1) bekezdése alapján a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége, és az élethez és emberi méltósághoz való jog érvényesülését a honvédelem alkotmányos kötelezettségével összefüggésben kell értékelni. Az általános helyettes rámutatott arra, hogy amikor az állam a honvédelmi kötelezettség keretében végsõ esetben élete feláldozását is megkövetelõ fegyveres szolgálatot végzõ katonától, nem az élettõl és az emberi méltóságtól, az állam által történõ bizonyosan bekövetkezõ megfosztásról van szó. A katona esküjében élete feláldozásának kockázatát vállalja. Az állam egyetlen esetben tekintheti arányosnak az élethez való jog teljes mértékû megsemmisítését, amikor más emberek életének megmentése céljából erre van szükség, és nem áll rendelkezésre egyéb eszköz a kívánt cél eléréséhez. Az arányosság mérlegelésénél alapvetõen fontos, a háborús helyzet és a békeidõszak megkülönböztetése. Háborús helyzeten kívül az élet feláldozásának kötelezettségét vagy nagymérvû veszélyeztetését csak bûncselekménnyel összefüggõ fegyveres támadás, katasztrófavédelem, illetve polgári védelem által megkövetelt helyzet indokolhatja. A vizsgálat feltárta, hogy a honvédségre irányadó szabályokat tartalmazó szolgálati törvényben a háborús helyzet és a békeidõszak közti különbségtétel elmosódik. Ezért nem kizárt, hogy békeidõben is indokolatlanul veszélyeztetik az élethez való jogot. A szabályozásnak ez a hiánya alkotmányos visszásságot okoz.
A Dunaharasztiban bekövetkezett tûzszerész tragédia az élethez való jog konkrét sérelméhez vezetett. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a tûzszerészek által elvégzett feladatok az egész lakosság érdekét szolgálják, személyi biztonságukat garantálják. Amikor egy ilyen szükségszerûen veszélyes tevékenység ellátásáról van szó, akkor meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek a kockázatot a lehetõ legnagyobb mértékben csökkentik. A vizsgálat feltárta, hogy az állandó életveszélyt jelentõ tûzszerészmunka jogi szabályozottsága hiányos, nincs törvényi felhatalmazás a munka végzésére. Ezen túlmenõen az országgyûlési biztos általános helyettese rámutatott arra, hogy az elégtelen idõtartamú kiképzés, az alacsony létszám, a nem megfelelõ felszerelés, a pihenés és az állandó orvosi kontroll hiánya oly mértékben megnöveli a feladatok ellátásának kockázatát, hogy alkotmányos visszásság keletkezik az élethez való joggal összefüggésben. Az adott ügyben a vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a lakosság életét és személyi biztonságát hogyan érinti a tûzszerészeti feladatok ellátásának megoldása. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a létszámból és az anyagi, technikai eszközök elégtelenségébõl adódó helyzet a lakosság tekintetében is alkotmányos visszásságot okoz (OBH 6883/1997).
Az egyes alkotmányos jogok konfliktusa a vészhelyzetben lévõ személyeknél is kialakulhat. Az országgyûlési biztos az öngyilkosságot megkísérlõ személyek emberi és állampolgári jogairól folytatott vizsgálatában megállapította, hogy az öngyilkossági kísérletet követõen az ellátást nyújtó kórházi osztályokról gyakran távoznak saját felelõsségükre olyan betegek, akik nincsenek tiszta tudatállapotban, ezért nem veszik figyelembe az orvosi figyelmeztetéseket. Kétségtelen, hogy az önrendelkezési jog minden esetben figyelembe veendõ alkotmányos jog, azonban ezekben az esetekben csak látszólagos összeütközésrõl van szó, mivel korlátozott tudatállapotban nem feltétlenül a beteg valóságos akarata tükrözõdik. Az országgyûlési biztos ezért megállapította, hogy sérült, illetve veszélybe került az öngyilkosságot elkövetõk élethez való önkényes joga annak a szabályozásnak a következtében, amely lehetõvé teszi a kórházi osztályról való távozásukat akkor is, amikor még elkövetett cselekményük, illetve az alkalmazott életmentõ beavatkozás hatása alatt állnak (OBH 5006/1997).
Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti. Ennek az általános jognak a részét képezi a személyiség szabad kibontakoztatása, az önrendelkezés szabadsága, az általános cselekvési szabadság, illetve a magánélethez való jog. Az országgyûlési biztosok az Alkotmánybíróság döntésének megfelelõen olyan anyajognak tekintik az emberi méltósághoz való jogot, amelyre más nevesített alapjog hiányában hivatkozni lehet.
A hivatkozott átfogó honvédelmi vizsgálat több fontos megállapítást tett az emberi méltósággal összefüggésben. Az országgyûlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint az emberi méltósághoz való jog elképzelhetetlen a megfelelõ életkörülmények minimumának megteremtése nélkül. A materiális szükségletek bizonyos szintû biztosítása általános értelemben is az állam kötelezettsége, ezen túlmenõen azonban a hadseregben államilag elrendelt szolgálat teljesítésérõl van szó. A vizsgálat ezért alkotmányos visszásságként értékelte, hogy a minimális életfeltételek – élelmezés, ruházat, szállás – jogszabályi meghatározása hiányzik. Az egyes helyszíneken a materiális feltételek hiánya, maguk az életkörülmények sértik az ott szolgálatot teljesítõk emberi méltóságát. Az országgyûlési biztos általános helyettese súlyos alkotmányos problémaként értékelte, hogy az újoncok sanyargatásának veszélye továbbra is általános, és ennek megakadályozására hatékony eszközök nem állnak rendelkezésre (OBH 7459/1996).
Az emberi méltóság sérelmének megállapítására más természetû ügyekben is sor került. Az OBH 4430/1996. számú ügyben a panaszosok a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeinek feltételeit sérelmezték. Az országgyûlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a vonatkozó kormányrendelet indokolatlanul szûkítette a kedvezményre jogosultak körét, mert kizárta a jogosítvánnyal nem rendelkezõ mozgássérülteket támogatók körébõl az együttélõ gyermeket és testvért. A kormányrendeletnek ezek a szabályai az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoztak.
Fokozott gondossággal vizsgáltuk azokat az eseteket, amelyek a kényszerítõ eszközök használatára jogosult hatóságok tevékenysége során merültek fel. Az OBH 5064/1996. számú ügyben például a panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert a megyei kórház területén intézkedõ rendõrök megbilincselték, megmotozták, majd elõállították a kapitányságra és egy órán keresztül visszatartották. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a rendõrök eljárása indokolatlan volt, jogszabályi felhatalmazás nélkül avatkoztak be egy munkajogi vitába, és alkalmaztak kényszerítõ eszközöket. Mindez súlyosan sértette a panaszos emberi méltósághoz való jogát és alkotmányos visszásságot okozott.
Hasonlóan foglalt állást az OBH 6700/1996. számú ügyben az országgyûlési biztos. A vizsgálat által feltárt tények szerint a panaszost személyigazolványának hiánya miatt állították elõ a rendõrkapitányságra, ahol testi kényszert alkalmaztak vele szemben, melynek következtében a mellkas, a lép és az orr zúzódása, a dobhártya repedése, illetve agyrázkódása, továbbá bordatörése következett be. Az országgyûlési biztos álláspontja szerint önmagában az elõállítás és a testi kényszer alkalmazása jogszerû volt, ám annak módja és aránytalansága megalapozta a panaszos emberi méltóságának megsértését.

4.7. A szabadsághoz, személyi biztonsághoz, szabad mozgáshoz való jog

Alkotmány 55. §
(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból ésa törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
(2) A bûncselekmény elkövetésével gyanúsított és õrizetbe vett személyt a lehetõ legrövidebb idõn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábrahelyezésérõl vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
Alkotmány 58. §
(1) Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén – törvénybenmeghatározott esetek kivételével – megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is.
(2) A Magyarország területén törvényesen tartózkodó külföldit csak a törvénynek megfelelõen hozott határozat alapján lehet kiutasítani.
(3) Az utazási és letelepedési szabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévõországgyûlési képviselõk kétharmadának szavazata szükséges.

Az Alkotmánybíróság a személyi szabadsággal összefüggésben kifejtette, hogy az ettõl való megfosztás akkor jogellenes és önkényes, ha nem a törvényben meghatározott okokból és nem alkotmányos jognak megfelelõen történik. Esetenként azonban a személyes szabadság jogszerû elvonása is okozhat alaptalan sérelmet. A személyes szabadságot korlátozó rendelkezések is csak akkor fogadhatók el alkotmánykonformnak, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerû és arányos.
Erre figyelemmel minõsítettük alkotmányos visszásságnak – az állam általános jogvédelmi kötelezettségével összefüggésben már említett tapasztalatot –, hogy a hadkötelesekrõl szóló törvény általános szabályként az eltávozást szolgálati vagy kiképzési érdekbõl havi egyszeri alkalomra, ezen belül két napra korlátozta és további pontosítás hiányában lehetõvé tette, hogy megvonását informális büntetésként alkalmazzák. Az általános helyettes álláspontja szerint a fordított szabályozás a kívánatos, amikor az általános elv az eltávozáshoz való jog és a szolgálati vagy kiképzési érdekbõl történõ visszatartás a különleges szabály. Alkotmányos visszásságnak minõsítette a vizsgálat azt is, hogy a nagyszámú, kötelezõen elõírt szolgálat és ezen belül pedig a havonta nyolcnál több 24 órás fegyveres szolgálat hiányos szabályozása lehetõséget ad a joggal való visszaélésre és a sorkatonák szabadságának korlátozására. Ezzel összefüggésben a kimaradás pontosan meghatározott és alkotmányos cél nélküli általános korlátozása, illetve a szabad mozgás alkotmányos alapjoga gyakorlásának jutalomként történõ szabályozása, ugyancsak sérti az Alkotmányban biztosított szabad mozgáshoz való jogot.
A rendõrségnek mindent meg kell tenni azért, hogy a személyi szabadságot indokolatlanul ne korlátozza. Az országgyûlési biztos általános helyettese e kötelezettség elmulasztása miatt marasztalta el a rendõrhatóságot, amikor egy szabálysértési eljárásban hajnali három órakor megjelent a panaszos lakásán, majd azért helyezte el õt a rendõrségi fogdában, mert a szabálysértési bírság elzárásra történõ átváltoztatása miatt elõ akarta állítani Baracskán. A vizsgálat feltárta, hogy a panaszos már jóval korábban megfizette a kiszabott bírságot, de a szabálysértési hatóság a posta mulasztása miatt errõl nem értesült. Ezért került sor az átváltoztatásra anélkül, hogy kísérletet tettek volna az összeg munkabérbõl történõ letiltására. Ennek következtében a panaszos indokolatlanul töltött több órát a rendõrség õriztében, és sérelmet szenvedett a személyi szabadsághoz fûzõdõ joga (OBH 6899/1996).
Az idegenrendészeti õrizet minden kétséget kizáróan a szabadságjogok korlátozását jelenti. Az országgyûlési biztosok az ilyen tárgyú panaszokban azt vizsgálták, hogy az egyébként alkotmányos célt szolgáló õrizet szükséges formai és tartalmi kellékei meg vannak-e. Így az országgyûlési biztos nem talált alapot az alkotmányos visszásság kimondására, amikor a panaszost azért helyezték idegenrendészeti õrizetbe, mert a számára kijelölt tartózkodási helyen nem jelent meg, illetve a közösségi szállásra engedélyezett kimaradásáról nem érkezett vissza (OBH 8878/1996).

4.8. A védelemhez, jogorvoslathoz, panasztételhez való jog

Alkotmány 57. §
(3) A büntetõeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védõ nem vonható felelõsségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerû idõn belüli elbírálásának érdekében,azzal arányosan – a jelen lévõ országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazatávalelfogadott törvény korlátozhatja.
Alkotmány 64. §
A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkalegyüttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé.

A védelemhez való jog a büntetõeljárás konkrét szabályaiban testet öltõ alapvetõ alkotmányos jog, amely egyrészrõl a terhelt jogait, másrészrõl viszont az eljáró hatóságok kötelezettségeit rögzíti. Az Alkotmánybíróság kifejtése szerint a jog magába foglalja, hogy a terhelt a vele szemben érvényesíteni kívánt büntetõjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, észrevételeket és indítványokat terjeszthessen elõ, továbbá védõ segítségével járjon el.
Az országgyûlési biztos átfogó vizsgálatot folytatott le a kirendelt védõvel rendelkezõ fogva tartott személyek védelemhez való jogának érvényesülésérõl a büntetõeljárás nyomozási szakában. A vizsgálat megállapította, hogy az eljárási törvény nem rendelkezik a védõ õrizetbe vétel alatti jelenléti jogáról. Ez a hiányosság oda vezet, hogy az õrizetben lévõ gyanúsított védekezését a nyomozati eljárás legkritikusabb szakaszában nem segíti szakértelemmel rendelkezõ személy. Ez alkotmányos visszásságot okoz. Alkotmányos visszásságot jelent az is, hogy a kirendelt védõk csak az iratismertetés után tekinthetnek be valamennyi iratba, mivel a hatóságok korábban csak azokat az iratokat hajlandók a védelemnek megmutatni, amelyek a kirendelést követõen keletkeztek. Ilyen módon a vád és védelem eltérõ jogosultságokkal rendelkezik, és a diszkrimináció tilalmával összefüggésben sérül a védelemhez való alkotmányos jog. A vizsgálat tapasztalatai alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy a nyomozó hatóságok rendszerint az alapos gyanú közlése után rendeltek ki védõt. Az esetek többségében az õrizetbevétel ideje alatt gyûjtötték össze azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján indítványozták a fogvatartottak elõzetes letartóztatását, ezzel megfosztották a gyanúsítottakat attól a lehetõségtõl, hogy a hatóság által ellenük felhozott terhelõ adatokkal szemben már az elsõ kihallgatáson szakértelemmel rendelkezõ személy közremûködésével védekezhessenek (OBH 6564/1996).
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogorvoslati jogot mindenki a törvényekben meghatározottak szerint gyakorolhatja, ami azt jelenti, hogy eltérõ szabályozás lehetséges az egyes eljárásokban, és így a jogorvoslatnak többféle formája létezik. A jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog tartalma, hogy az érdemi határozatok tekintetében más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belül magasabb fórumhoz lehet fordulni. Nem feltétlenül alkotmányellenes azonban az, ha a sérelmezett határozat nem érdemi vagy nem ügydöntõ. A leírtaknak megfelelõen minden esetben alkotmányos visszásságot keletkeztet az a körülmény, ha az ügyfélnek a számára egyébként törvényesen biztosított jogorvoslati jogot a hatóság intézkedése vagy mulasztása következtében nincs módja gyakorolni. Ez gyakran úgy következik be, hogy az ügyfél a számára esetleg sérelmes döntésrõl tudomást sem szerez. Az országgyûlési biztos általános helyettese az OBH 8376/1996-os számú ügyben észlelte, hogy a rendõrkapitányság bûnügyi osztálya a nyomozást olyan módon függesztette fel, hogy az errõl szóló határozatot sem a feljelentést tevõ panaszosnak, sem az illetékes ügyészségnek nem kézbesítette. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a nyomozás felfüggesztésének sem volt törvényes alapja. E törvénysértõ eljárással összefüggésben valósult meg az Alkotmányban rögzített jogorvoslati jogosultság sérelme.
Viszonylag gyakran fordult elõ az is, hogy a nyomozó hatóság az elrendelt nyomozás megszüntetésérõl nem tájékoztatta a feljelentõt. Az errõl szóló határozat kiadására a nyomozó hatóságok kötelesek lennének. Ez a kötelezettség még abban az esetben is fennáll, ha korábban már egyszer megszüntették a büntetõeljárást és a feljelentõ e megszüntetõ határozat elleni panaszára intézkedtek a nyomozás továbbfolytatásáról (OBH 7196/1997).
Más esetekben azért nem tudott élni az állampolgár számára egyébként biztosított jogorvoslati jogával, mert ügyében egyáltalán nem döntöttek. A hatóság mulasztása alapozza meg tehát ennek az alkotmányos jognak a sérelmét, ha egy kérelmet vagy érdemi döntést igénylõ beadványt az illetékes hatóság nem bírál el (OBH 7059/1997).
Az alakszerû határozat hiánya is megalapozza az alkotmányos visszásság létét. Az adott ügyben az országgyûlési biztos azért marasztalta el az önkormányzatot, mert a háztartási tüzelõolaj-támogatással összefüggõ kérelemrõl nem döntött, nem hozott alakszerû határozatot (OBH 6114/1997). Ugyanez a probléma merült fel sok olyan ügyben, amelyben a panaszos a gyámhatóságok eljárását kifogásolta (OBH 2570/1995).
A jogorvoslati jog csak akkor gyakorolható megfelelõen, ha a hatóság döntése mindazon kellékekkel rendelkezik, amelyekkel szemben a panaszosnak kifogása lehet, így különösen a határozat rendelkezõ része mellett tartalmazza az indokolást is. Nem minõsül formai szempontból megfelelõ döntésnek, ha a hatóság tájékoztató levelet ad ki a határozat helyett. Ezért marasztalta el az országgyûlési biztos általános helyettese az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatalt az OBH 4714/1997. számú ügyében.
Az államot aktív kötelezettség terheli ennek az alkotmányos jognak a biztosítására. Ebbõl következik, hogy a hatóság felelõssége akkor is megállapítható, ha a jogorvoslati lehetõségre való kitanítást mulasztja el. Az országgyûlési biztos általános helyettese az OBH 3037/1996. számú ügyben azt állapította meg, hogy a másodfokú építésügyi hatóság egyébként közigazgatási úton már nem támadható döntésében nem tájékoztatta az ügyfelet arról, hogy lehetõsége van a döntés ellen bírói út igénybevételére. Ezzel a jogban járatlan panaszost elzárták attól, hogy peres úton érvényesítse érdekeit.
Építésrendészeti ügyekben gyakran sérelmezték az állampolgárok, hogy a harmadik személynek megadott építési engedélyrõl nem kapnak értesítést annak ellenére, hogy a törvény számukra is biztosít az engedéllyel kapcsolatban jogorvoslati jogosultságot. Az ilyen eljárás több alkotmányos jogot is sérthet és egyértelmûen alkotmányos visszásságot okoz a jogorvoslati jogosultsággal összefüggésben (OBH 5288/1996).
A fogvatartottaknak nyilvánvalóan nyomós érdekük fûzõdik ahhoz, hogy számukra a helyzetüket, a jogaikat lényegesen befolyásoló határozatok ellen biztosítva legyen a jogorvoslat. Az OBH 7733/1996. számú ügyben az általános helyettes úgy találta, hogy a más börtönbe történõ átszállításra irányuló kérelem esetén egyértelmûen a garanciákkal körbebástyázott és IM-rendelet által szabályozott eljárást kell követni. Ezért nem elégséges e kérelmekrõl szóló döntést – nem is a panaszosnak címezve – egy átiraton rögzíteni. Különösképpen sérelmes a jogorvoslati jogosultság szempontjából, hogy az ilyen átiratot a kérelmezõnek úgy mutatják be, hogy azon a tudomásul vette szöveg szerepel egy aláírás hellyel. Ez a gyakorlat sérti az Alkotmányban biztosított jogorvoslati jogosultságot, veszélyeztetheti az elítélt alkotmányos érdekeit, ezért alkotmányos visszásságot okoz (OBH 7733/1996).
Alkotmányos visszásságot okoz az is, ha az elsõfokú hatóság döntését kifogásoló panaszt vagy fellebbezést az ügy irataival együtt a rendelkezésre álló törvényes határidõn belül nem terjeszti fel a felettes szervhez. Ez alól a közigazgatási szerv csak akkor mentesül, ha a megtámadott határozatot visszavonja, illetve a fellebbezésnek megfelelõen módosítja, kijavítja, vagy kiegészíti. Figyelemmel arra, hogy a közigazgatási ügyekben az ügyfeleknek nyilvánvalóan érdekük az ügy gyors befejezése, a jogorvoslati jogosultság sérelme minden további nélkül megállapítható volt (OBH 5804/1997).
Az országgyûlési biztos és általános helyettese az 1997. évi Beszámolóban már jelezte, hogy a jogorvoslati jogosultság és a kérelemhez való jog vagy panaszjog tapasztalataik szerint szoros összefüggésben van egymással. Ez a tendencia 1997-ben sem változott, a két jog sérelme legtöbbször együtt valósult meg. Az OBH 4690/1996. számú ügyben a panaszos többek között azt sérelmezte, hogy kérelmét a hivatalok válasz nélkül hagyják. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a hadiárváknak járó térítés egyszeri kifizetését tartalmazó kérelem válasz nélkül hagyása sérti az Alkotmányban rögzített panaszhoz való jogot. Az átfogó honvédelmi vizsgálat során kiderült, hogy a sorállományúak érdekképviseletét ellátni hivatott bizalmi rendszer tényleges mûködtetése során a parancsnokok információigénye keveredik a sorállomány érdekképviseletével. A bizalmik még a honvédségen belül elképzelhetõ korlátozott függetlenséggel sem rendelkeznek, ezért a sorállomány kevéssé hisz a bizalmi intézkedésében, panasz esetén sokszor megtorlástól tart, következésképpen az államilag érvényesített rendszer nem látja el megfelelõen feladatát, ami alkotmányos visszásságot okoz a kérelemhez és a panaszhoz való alkotmányos jog közvetlen veszélyeztetése folytán (OBH 7459/1996).
Az állampolgársági vizsgálat során az országgyûlési biztos azt állapította meg, hogy nincs olyan jogszabály, amely az állampolgárság iránti kérelmek elõkészítésében részt vevõ közigazgatási szerveket a kérelmezõ tájékoztatására kötelezné, meghatározná a korlátozottan cselekvõképes kérelmezõ meghallgatásának részletszabályait. Ez a rendezetlen helyzet a jogbiztonsággal összefüggésben nyilvánvalóan sérti a beadványtevõ Alkotmányban rögzített kérelemhez és panaszhoz való jogát. E vizsgálatban az országgyûlési biztos alkotmányosan visszásnak találta azt is, hogy az alkotmányos alapismeretek vizsgával szemben nem biztosítanak panasztételi jogot (OBH 1936/1997).

4.9. A véleménynyilvánítás szabadsága

Alkotmány 61. §
(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekû adatokat megismerje, illetõleg terjessze.

A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom alapvetõ értéke. Az ehhez fûzõdõ jognak kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között és magába foglalja a szólás- és sajtószabadság, továbbá az informáltsághoz való jogot. Olyan alapjogról van szó, amelynek korlátozása csak akkor alkotmányos, ha más alapvetõ jog és szabadság védelme vagy érvényesülése érdekében szükség van. A szabad véleménynyilvánítás jogának kiemelkedõ szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog az élethez az emberi méltósághoz hasonlóan korlátozhatatlan lenne, de valójában igen kevés más joggal szemben kell kitérnie, azaz a véleményszabadságot korlátozó jogszabályokat megszorítóan kell értelmezni.
Különös jelentõsége van a véleménynyilvánítási szabadság vizsgálatának a hadsereg tekintetében, ahol ennek a jognak a korlátai eltérõk a civil társadalomban tapasztaltakétól. A honvédelmi törvények azt tartalmazzák, hogy a katona a kiadott parancsot és intézkedést nem bírálhatja, azokról jog és érdekérvényesítõ körén kívül véleményt nem mondhat és a szolgálati rendet és fegyelmet sértõ nyilatkozatot nem tehet. Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata kimutatta, hogy a jog és érdekérvényesítõ tevékenységek köre nincsen pontosan meghatározva, így az elöljárók egyedi és normatív aktusainak bírálata az érdekvédelmi tevékenység és a törvényben biztosított jogorvoslat jogán túl, generálisan tiltott. Ez a szabályozás nem csupán a véleménynyilvánítási jogot szûkíti, de alkalmas lehet a katonák közéletben való részvételének, sõt a tudományos tevékenységük szabadságának indokolatlan korlátozására is. Hangsúlyozni kell, hogy önmagában az nem alkotmánysértõ, ha a jogszabály a fegyveres erõk sajátosságaira tekintettel e területen korlátozásokkal él, ám a jogszabálynak pontosan be kell határolnia azt, hogy ezek meddig terjednek. Ellenkezõ esetben az ezzel összefüggõ jogbizonytalanság sérti a véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogot, és alkotmányos visszásságot okoz (OBH 7459/1996).

4.10. A gyermek védelemhez való joga

Alkotmány 67. §
(1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam ésa társadalom részérõl arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelõ testi,szellemi és erkölcsi fejlõdéséhez szükséges.
(2) A szülõket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.
(3) A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokatkülön rendelkezések tartalmazzák.

1997. november 1-jén lépett hatályba az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról. E törvény XI. §-ának (2) bekezdése szerint a gyermek alkotmányos jogainak védelmét az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a maga sajátos eszközeivel segíti. A biztos feladata, hogy a gyermek alkotmányos jogait érintõ tudomására jutott visszaéléseket kivizsgálja és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Ezekrõl az intézkedésekrõl a törvény alapján a biztos évente beszámol az Országgyûlésnek.
A gyermekvédelmi törvény tehát a gyermekek jogaival összefüggésben külön nevesíti az országgyûlési biztost, és egyben kötelezi arra, hogy tevékenységérõl számoljon be az Országgyûlésnek. Természetesen az országgyûlési biztosok a törvény hatályba lépését megelõzõen is felléptek a gyermekek alkotmányos jogainak védelmében, hiszen az Alkotmány és az országgyûlési biztosokról szóló törvény alapján ez addig is kötelességük volt. Az 1997. évi XXXI. törvény az országgyûlési biztosoknak e jogok védelmében játszott szerepét megerõsítette és kiemelte.
Az országgyûlési biztosok a gyermek alkotmányos jogainak védelmében a következõ sajátosságokra voltak tekintettel:
1. A gyermeki jogok nagyrészt egybeesnek a felnõttek alkotmányos jogaival. E jogok határai azonban az életkor függvényében változóak.
2. Az egyes felnõttre vonatkozó alkotmányos jogok annak megfelelõen módosulnak, hogy gyermek a védett jog alanya.
3. Vannak olyan sajátos alapjogok, amelyek a felnõtteknél a módosított formában sem találhatók meg, kidolgozásuk és alkalmazásuk alapja az a sajátos helyzet és szerep, amelyet a gyermek tölt be a társadalomban.
Az országgyûlési biztosoknak figyelemmel kellett lenniük arra is, hogy az állami beavatkozás kötelezettsége sokkal erõsebb a gyermekek tekintetében, mint a felnõttek esetében.
A gyermektársadalom különösen veszélyeztetett rétege az állami nevelt gyermekek csoportja. E gyermekeknek is alkotmányos joguk, hogy lehetõleg családban nevelkedjenek, még ha ez a család nem is feltétlenül a vérszerinti családot jelenti. Az államnak az új gyermekvédelmi törvény alapján arra kell törekednie, hogy a szóba jöhetõ gondoskodási formák közül a családot helyezze elõtérbe. Ennek az alkotmányos elvnek az érvényesítése érdekében indított vizsgálatot az országgyûlési biztos, amikor az egyik megyei önkormányzat hivatásos nevelõszülõi jogviszonyok megszüntetésérõl döntött. E döntés következtében megnõtt annak a veszélye, hogy az eddig családban nevelkedõ gyermekek ismételten kénytelenek visszatérni az állami nevelõotthonokba. Az országgyûlési biztos ezért megállapította, hogy a hatóság eljárása sértette az Alkotmány 67. §-ában deklarált családhoz, illetve a megfelelõ testi és értelmi fejlõdéséhez való jogát, amely így alkotmányos visszásságot okoz (OBH 8961/1996). A gyermekek mindenek feletti érdekeinek szem elõtt tartása vezette az országgyûlési biztos általános helyettesét az OBH 3258/1995-ös számú ügyben. A panaszosok azt sérelmezték, hogy gyermekeiket állami gondozásba vették. A vizsgálat megállapította, hogy a családban a kiskorúak megfelelõ ellátása nem volt biztosítva, ezért a beutalás nem csak jogszerû, hanem szükséges is volt. Az általános helyettes álláspontja szerint a gyermekek családhoz való joga alapvetõ alkotmányos jog, azonban az adott körülmények között e jogot alkotmányos cél érdekében és szükségszerûen korlátozták. E korlátozás alapja pedig az Alkotmány 67 §-ában deklarált megfelelõ testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéshez való jog biztosítása volt.
Sajnálatos tény, hogy a gyermekek a legtöbb sérelmet – legyen az fizikai vagy személyiségi – a családon belül szenvedik el. A hatóságoknak azonban alapvetõ kötelességük, hogy a tõlük elvárható és jogszabályban elõírt magatartást az ilyen sérelmek felszámolása érdekében is tanúsítsák. Az OBH 6430/1997-es számú ügyben az országgyûlési biztos megállapította, hogy bár a panaszos rendõrségen sérelmezte házastársa brutális, erõszakos magatartását, amely alkalmas volt a kiskorú veszélyeztetése büntettének alapos gyanúja megállapítására. A rendõrség a bejelentés ellenére nem intézkedett, a helyszínen nem vett fel jegyzõkönyvet, és ezáltal a jogbiztonság elvén kívül súlyosan sértette az Alkotmány 67. § által szabályozott gyermeki jogokat is.
A legkiszolgáltatottabb gyermekek testi és értelmi fejlõdését nagyban befolyásolják azok a körülmények, amelyek különbözõ gyermekintézményekben tapasztalhatók. Az országgyûlési biztos hivatalból vizsgálta azt , hogy egy községi óvoda alkalmas-e jogszabály által elõírt feladatai ellátására. A vizsgálat során megállapította, hogy az óvoda olyannyira túlzsúfolt, továbbá a gondozást, nevelést ellátó személyzet létszáma annyira alacsony, hogy az intézmény képtelen a gyermekek nappali foglalkoztatására, és csak egyes gondozási alapfeladatot képes ellátni. Az országgyûlési biztos ezért arra a következtetésre jutott, hogy az óvoda mûködési feltételei nem felelnek meg az elõírásoknak, sérül a gyermekeknek a megfelelõ testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéshez való joguk, ami alkotmányos visszásságot keletkeztet (OBH 8820/1997).
A gyermeki jogokkal összefüggésben sok panasz érkezett kapcsolattartási ügyekben. Az országgyûlési biztosok álláspontja szerint a kapcsolattartás megakadályozása az esetek többségében a gyermeki jogokat is kedvezõtlenül érinti. A gyermeknek ugyanis alapvetõ érdeke az, hogy a szülõk szétválása esetén megfelelõ viszonyban maradjanak mindkét szülõvel vagy a nagyszülõkkel, és részesüljenek abban a gondoskodásban is, amelyet a különvált családtag nyújthat. Ennek figyelembevételével állapított meg alkotmányos visszásságot az országgyûlési biztos általános helyettese az OBH 2570/1995. számú ügyben, ahol a kapcsolattartás évek óta szünetelt és a hatóság kérelem és jogerõs bírósági ítélet ellenére sem intézkedett annak helyreállítására.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ha megfelelõ belátási képességgel rendelkezõ gyermek a kapcsolattartást nem kívánja igénybe venni, akkor erre õt kényszeríteni lehetne. A hatóságoknak ebben a körben jogszabályi kötelezettségeiknek kell eleget tenniük, ügyelve arra, hogy a gyermek érdekei ne sérüljenek (OBH 5366/1997).
A gyermek érdekeit képviselik azok a jogerõs döntések is, amelyek a kiskorút az egyik vagy a másik szülõnél helyezik el. E döntések általában figyelembe veszik mindazokat a körülményeket, amelyek alapján határozni kell arról, hogy melyik szülõ háztartásában van jobban biztosítva a gyermek egészséges fejlõdése. A gyermek érdekét azonban csak akkor szolgálják az említett határozatok, ha azok végrehajtására is sor kerül. Amennyiben tehát a végrehajtás elmarad, az alkotmányos visszásságot nem egyszerûen a jogbiztonság sérelme, hanem a gyermekek érdekeinek védelme miatt is meg kell állapítani (OBH 6919/1996).

4.11. A megkülönböztetés tilalma

Alkotmány 70/A §
(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számáraaz emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj,szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás,vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetéséta törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlõség megvalósulását az esélyegyenlõtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
Alkotmány 66. §
(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nõk egyenjogúságát minden polgáriés politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.

Az országgyûlési biztosok gyakorlatában a diszkrimináció tilalma, mint alkotmányos alapjog a jogbiztonság elvéhez hasonló megítélést kapott. Egyetértve az Alkotmánybíróság álláspontjával a 70/A §-át nem tekintjük önálló alapjognak, hanem olyan elvnek, amely valamennyi alapjog vonatkozásában merülhet fel. Ennek megfelelõen diszkrimináció tilalma csak másik alapjog, illetve jogos érdek viszonylatában képezheti alkotmányos visszásság alapját.
A munkához való joggal összefüggésben állapította meg az alkotmányos visszásságot az országgyûlési biztos általános helyettese az OBH 4776/1996. számú ügyben. A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat polgármestere a város intézményének szerkezet-átalakítása során kiadott körlevelében figyelmeztette a város továbbfoglalkoztatást nem vállaló, és jogviszonyukat végkielégítéssel megszüntetõ közalkalmazottait, hogy a késõbbiekben a városi intézményekben és a város által alakított gazdálkodó szervezetekben munkát újra nem vállalhatnak. Az általános helyettes álláspontja szerint a körlevél alkalmas arra, hogy az Alkotmányban tilalmazott hátrányos megkülönböztetés keletkezzen. Ezért a polgármester intézkedése alkotmányos visszásságot okozott.
Hasonlóan foglalt állást az országgyûlési biztos, amikor az önkormányzat jegyzõje körlevélben figyelmeztette a költségvetési intézmények vezetõit, hogy nem szerencsés ha olyan személyeket alkalmaznak, akik korábban közalkalmazotti jogviszonyukat megszüntették (OBH 3168/1997).
A munkához való jogon kívül a szabadidõhöz és legmagasabb szintû testi, lelki egészséghez való alkotmányos jog is vizsgálat tárgya volt abban az eljárásban, amelyet az országgyûlési biztos az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyeken dolgozó köztisztviselõk ügyében folytatott. A vizsgálat megállapította, hogy az ugyanilyen munkahelyi ártalmaknak kitett közalkalmazottak olyan pótszabadságban részesülnek, amelyre a köztisztviselõk nem jogosultak és ezáltal az említett jogokkal összefüggésben sérült a hátrányos megkülönböztetés tilalmához való jog, ami alkotmányos visszásságot okot (OBH 2019/1995).
Nyilvánvalóan sértette a diszkrimináció alkotmányos tilalmát az az eljárás, amelyben a polgármesteri hivatal két azonos körülmények között kárt szenvedett személy közül csak az egyiknek a kárát rendezte, míg a másiké elmaradt. Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy azzal, hogy a hatóság különbséget tett a két károsult között vagyoni helyzetük alapján, megsértette az Alkotmányban rögzített diszkrimináció tilalmát, méghozzá a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, figyelemmel arra, hogy az ügy kártérítés iránt indult (OBH 7877/1996).
A nõi diszkriminációt vizsgálta az országgyûlési biztos az OBH 8068/1996. számú ügyben. A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert korára tekintettel nyugdíjazták, azonban több férfikolléga a nyugdíjkorhatáron túl is maradt azonos beosztásban a munkahelyén. A vizsgálat megállapította, hogy a társadalombiztosítási jogszabályok által a nõk számára meghatározott alacsonyabb nyugdíjkorhatár kedvezmény, amely a nagyobb társadalmi igazságosság megvalósítását célozza, s e célra tekintettel nem sérti az Alkotmányban kimondott diszkriminációs tilalmat. Alkotmányos visszásságot csak akkor lehet megállapítani a hátrányos megkülönböztetésre tekintettel, ha az említett alkotmányos cél, tehát a nagyobb társadalmi igazságosság nem szolgálja az adott intézkedést (OBH 8068/1996).
A vagyoni jogokat érintette az a vizsgálat, amelyet az országgyûlési biztos a szemétszállítási díjak kialakítása miatt indított. Az üdülõtulajdonos panaszosok azt sérelmezték, hogy olyan díj fizetésére kötelezték õket, amelyeket nem vesznek igénybe. Számukra ugyanúgy az év 12 hónapjára állapít meg díjat a rendelet, mint az állandó lakosok részére. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy ezzel az egységes meghatározással a rendelet visszásság keletkeztetett az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció elvével összefüggésben (OBH 3105/1995).
A magyar állampolgárság megszerzésével összefüggõ vizsgálat feltárta, hogy a közös kérelmet elõterjesztõ családtagok körében elõfordult, hogy csak az egyik házastárs, illetve szülõ magyar nemzetiségû. Ezekben az esetekben erre a házastársra, illetve a közös gyermekekre a honosítás kedvezményes módjának szabályai irányadók, míg a másik házastársa nem. A különbözõ nemzetiségû szülõk, illetve közös gyermekeik esetében az állampolgárság iránti kérelem azonos módon történõ elbírálásának lehetõsége alkotmányos visszásságot okoz, az Alkotmány 15 §-ában biztosított családi élet védelmével összefüggésben (OBH 1936/1997).
A helyi önkormányzati rendeletek többször vetették fel az alkotmányos visszásság gyanúját alkalmazásuk során. A panaszos az OBH 2905/1997. számú ügyben azt sérelmezte, hogy az önkormányzati rendelet a gazdasági tevékenység folytatására használt lakás esetében háromszoros mértékû adótételt ír elõ a lakás céljára hasznosított helyiségekkel szemben. Az országgyûlési biztos általános helyettesének megállapítása szerint ez a szabályozás diszkriminatív jellegû és alkotmányos visszásságot okoz, sértve az érintett állampolgárok vagyoni érdekeit (OBH 2905/1997).
Az OBH 6060/1996. számú ügyben az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat különbséget tesz a víz- és csatornadíj számításánál aszerint, hogy a lakásnak tulajdonosa vagy a bérlõje kötelezett a díj fizetésére. Sok esetben a lakásbérlõkkel magasabb összegû víz- és csatornadíj összeget fizettetnek. A biztos álláspontja szerint az ezt lehetõvé tevõ MT-rendelet hatályban tartása nem indokolt, mert a díjfizetés alapja a bekötési vízmérõ órán mért fogyasztás attól függetlenül, hogy a fogyasztó tulajdonos vagy bérlõ. A kétféle számítási mód sérti az Alkotmányban rögzített hátrányos megkülönböztetés elvét, a bérlõk alkotmányos érdekeivel összefüggésben.
Az esélyegyenlõség biztosítása fontos feladata a hatóságoknak a mozgáskorlátozott személyek életfeltételeiben. Az országgyûlési biztos ennek figyelembevételével alakította ki álláspontját abban az ügyben, amelyben a panaszosok az önkormányzat parkolásról szóló helyi rendeletét kifogásolták. A biztos megállapította, hogy a rendelet tervezete önkényesen sorolja két csoportba a parkolási engedéllyel rendelkezõ mozgássérülteket azzal, hogy nem biztosítja minden ilyen engedélyesnek a kedvezményes árú bérlet megvételének lehetõségét. Az állam általános jogvédelmi kötelezettségével összefüggésben megállapítható volt a diszkrimináció tilalmának sérelme, ezért a tervezet az alkotmányos visszásság veszélyét idézte elõ (OBH 9792/1997).
A különbözõ juttatások eltérõ szabályozása nem feltétlenül teremt alkotmányos visszásságot. Az országgyûlési biztos nem találta alkotmánysértõnek azt a BM-rendeleten alapuló gyakorlatot, amelyek szerint a munkáltató az általános szabálytól eltérõen a kiemelkedõ színvonalú munkát végzõ, nagy tapasztalatokkal rendelkezõ, de a hatályos rendelkezések miatt magasabb kategóriába nem sorolható tiszthelyettesek részére is illetményemelést rendelhetett el. Ebben az esetben ugyanis a megkülönböztetés nem volt önkényesen és nem állt összefüggésben valamely más alapjogi sérelemmel (OBH 2858/1996).
Az országgyûlési biztos általános helyettese sem minõsítette alkotmányos visszásságnak, hogy a másoddiplomás nappali tagozatra felvett hallgatók nem rendelkeznek ugyanazokkal a hallgatói jogokkal, mint az elsõ, alapképzésben résztvevõ társaik. A megkülönböztetés ugyanis alkotmányos, ha az a nagyobb társadalmi igazságosság megvalósítását célozza. Ezekben az esetekben pedig a különbségtétel olyan szociális jellegû támogatások tekintetében állott fenn, amely egységesen mindenki számára csak az elsõ alapképzésben biztosított (OBH 3104/1996).

4.12. A munkához való jog és részjogosítványai

Alkotmány 70/B §
(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlõ munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlõ bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkájamennyiségének és minõségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidõhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.

A munkához való jog vizsgálata leggyakrabban kívül esik az országgyûlési biztosok hatáskörén. A munkajogi viszony jellegzetesen olyan kapcsolat, amelyben a munkáltató és munkavállaló jogait és kötelezettségeit szabályozzák és azok a magánjogi szerzõdéseknek tekinthetõk. Ennek megfelelõen e jog tekintetében a hatósági eljárás, mint az országgyûlési biztos vizsgálatának szükséges elõfeltétele, hiányzik. Különleges helyzetekben azonban mégis megállapítható a hatáskör, és az esetleges alkotmányos visszásság. Ez általában akkor fordul elõ amikor a felek közötti viszony a munkáltató sajátossága miatt nem enged teret a szabad egyezkedésnek, mert például olyan hierarchikusan felépített állami szervekrõl van szó, mint a rendõrség vagy a hadsereg. Elõfordulhat az is, hogy másik olyan alkotmányos joggal összefüggésben sérül a munkához való jog, amely viszont hatósági eljárás eredménye.
Az országgyûlési biztos a rendõrség átfogó vizsgálata során megállapította, hogy a rendõrök a hivatás velejárójának tekintik a rendszertelen munkaidõvel, a túlórák kezelésével kapcsolatos gyakorlatot. A túlmunka vagy a helyi közbiztonsági, bûnügyi problémák felhalmozódása, vagy a létszámhiány, esetenként a területi, központi szervek által elrendelt akciók miatt válik szükségessé. A hatályos szabályozás elsõsorban a szabadnapok formájában való kompenzációt teszi lehetõvé, ugyanakkor a létszámhiánnyal küzdõ szerveknek a közbiztonság veszélyeztetése nélkül nincs lehetõségük a szabadnapok kiadására. A kifizetési lehetõség a szolgálati törvény alapján nem vonatkozik a vezetõ beosztásban lévõk jelentõs részére sem, annak ellenére, hogy túlszolgálatra õk is kötelezhetõk. A szolgálati törvény a parancsnok diszkrecionális hatáskörébe tartozónak tekinti a 150 órán belüli túlszolgálat kifizetésének engedélyezését, ezért – megfelelõ végrehajtási rendelkezés, az egységes értelmezést szolgáló alacsonyabb szintû norma hiányában – az alkalmazott gyakorlatban olyan mértékû eltérések tapasztalhatók, amelyek sértik az egyenlõ munkáért járó egyenlõ bér elvét, az azonos szinteken, azonos feladatokat túlszolgálat formájában ellátó hivatásos állományúak munkájának díjazása tekintetében, és ezzel alkotmányos visszásságot okoznak (OBH 5007/1997).
A munkához való jog egy részjogosítványának sérelmét állapította meg az országgyûlési biztos általános helyettese az OBH 6883/1997. számú ügyben. A hivatalból indított eljárás feltárta, hogy a honvédség tûzszerészei teljesen indokolatlanul jóval kevesebb pótlékban részesülnek, mint amennyit a rendõrség hasonló feladatait ellátó tûzszerészei kapnak. Az általános helyettes rámutatott arra, hogy ez a helyzet sérti az Alkotmány 70/B § (2) bekezdését, mely szerint egyenlõ munkáért mindenkinek egyenlõ bérhez van joga.
Az országgyûlési biztos a 33/1997. (XI. 12.) MkM. számú rendelettervezet elemzése során jutott arra a következtetésre, fennáll a veszélye annak, hogy a rendelet alapján a kiemelt tudományos fokozattal rendelkezõ vezetõ oktatók meghatározott oktatási feladatok teljesítése esetén sem részesíthetõk a központi pótlék teljes összegében, eltérõen a többi oktatótól. A szabályozásnak ez a tervezett módja a tudományos élet szabadságával összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott volna a munkához való jog megsértése miatt (OBH 10358/1997).
Hasonlóan hátrányos megkülönböztetést tárt fel az országgyûlési biztos vizsgálata a veszélyes sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó köztisztviselõk és közalkalmazottak között. A vizsgálat eredménye szerint a köztisztviselõk ugyanannak a munkának az ellátásáért nem kapják meg azt a pótlékot, amely a közalkalmazottaknak jár. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy ez az eljárás alkotmányos visszásságot okozott a munkához való joggal összefüggésben (OBH 2019/1995).
Az átfogó honvédelmi vizsgálat több vonatkozásban is érintette a munkához való jogot. A vizsgálat során kiderült, hogy a feladatkörök és szolgálati idõ összhangjának megteremtése nem történt meg, ezért a túlszolgálat nem kivételes, hanem általános gyakorlat. Bizonytalan továbbá a túlszolgálat ellentételezésének szabályozása, ami lehetõséget teremt az ilyen típusú szolgálat megfizetésének elmaradására.

4.13. A legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog

Alkotmány 70/D §
(1) A Magyar Köztársaság területén élõknek joguk van a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézményekés az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamintaz épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

A testi és lelki egészséghez való jog vizsgálata fontos szerepet játszott az országgyûlési biztosnak az öngyilkosságot megkísérlõ személyek emberi és állampolgári jogainak érvényesülését elemzõ vizsgálatában. A vizsgálat megállapította, hogy Magyarországon az öngyilkosság, mint egészségügyi és egyben társadalmi probléma kezelésére nincs kiépített rendszer. Az ellátás módja, terjedelme és intézményei a helyi adottságoktól és esetenként az elhivatott szakemberek kezdeményezéseitõl függõen különböznek. Az országgyûlési biztos alkotmányos visszásságként értékelte, hogy a sürgõsségi beszállításra csak orvos jogosult, azonban a mentõszolgálatnál nagyon sok esetben csak mentõtisztet tudnak biztosítani az ilyen esetekhez. Az orvosi jelenlét hiánya miatt veszélybe kerülhet az érintett állampolgárnak az Alkotmány 70/D §-ában deklarált legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joga. Alkotmányos visszásságot okoz az is, hogy a saját felelõsségére távozó, de még mérgezett, egyértelmûen nem tiszta tudatállapotú betegek a hatályos szabályozás folytán nem kaphatják meg azt az ellátást, amely életüknek megmentéséhez, illetve testi és lelki egészségük megõrzéséhez szükséges (OBH 5006/1997).
Az országgyûlési biztos az átfogó rendõrségi vizsgálat során megállapította, hogy a rendõri munka rendszertelensége, a biológiai ritmustól való eltérés, a kedvezõtlen fizikai és pszichikai hatások fokozott jelentõségûek, ezért különösen fontos lenne a szabadidõ rekreációs célú felhasználása. A felvételi elõírásoknak egészségi, fizikai és pszichikai szempontból megfelelõ, pályakezdõ rendõrök részére szolgálatba lépésüket követõen semmilyen lehetõség nincs biztosítva ahhoz, hogy alkalmasságukat megõrizzék. A kapitányságokon sportolási lehetõség nincs, a folyamatosan stresszhelyzetben végzett munkájuk során kialakuló pszichikai problémáik megoldásához nem kapnak segítséget. A kikérdezett rendõrök többsége egészségtelen életmódot folytat, munkájuk mellett sokan egyéb munkára is kényszerülnek családjuk eltartása érdekében. A vizsgált kapitányságokon az állomány jelentõs része nem vesz részt a kötelezõ egészségügyi szûréseken, csak akkor fordulnak orvoshoz, ha az már elkerülhetetlen. Mindenütt elõfordulnak olyan – többnyire a foglalkozással összefüggõ eredetû – megbetegedések, amelyek megelõzhetõk lettek volna. Az egészségügyi rendelkezések következetlen végrehajtása, az ellenõrzés elmulasztása megmutatkozik a betegség miatt történõ nyugdíjazások, leszázalékolások viszonylagos gyakoriságában. A hatályos egészségügyi elõírások figyelmen kívül hagyása, a testi, lelki egészség fenntartásához szükséges munkahelyi feltételek biztosításának elhanyagolása miatt megállapítható, hogy a vizsgált állomány körében sérelmet szenvedtek a legmagasabb testi és lelki egészség biztosításához fûzõdõ alkotmányos jogok.
A gyógyszerellátás ismert problémái az országgyûlési biztosok gyakorlatában is megjelentek. Az OBH 1781/1997. számú ügyben az országgyûlési biztos megállapította, hogy a legnagyobb testi és lelki egészséghez való jogot súlyosan sérti, ha a betegek az állapotuk javításához vagy stabilizálásához szükséges eddigi rendelkezésre álló gyógyszereket egyáltalán nem vagy csak rendkívül nagy erõfeszítések útján kaphatják meg a jövõben.
Az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálta az elítéltek elhelyezési körülményeit a szegedi fegyházban. A vizsgálat feltárta, hogy a büntetés-végrehajtási intézet kórházi részlegében a szükséges gyógyszerek biztosítása nem folyamatos, továbbá, hogy a gyógyító-nevelõ csoportnak nincs fõállású pszichiátere, és nincs megoldva az idetartozó elítéltek elkülönítése. Mindez a legnagyobb testi és lelki egészséghez fûzõdõ joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott (OBH 1545/1997).
A betegellátás hiányát formai okok is megalapozhatják. Az OBH 4598/1996. számú ügyben a panaszos a hatóságok hibájából nem rendelkezett társadalombiztosítási igazolvánnyal és ez megnehezítette, illetve költségessé tette az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét. A hatósági mulasztás miatt állapította meg az alkotmányos visszásságot az országgyûlési biztos.
Az Alkotmány 70/D §-a tartalmazza azt az állami kötelezettséget, amely az épített és természetes környezet védelmével járul hozzá a legmagasabb szintû testi és lelki egészség biztosításához. Az egyes környezetet szennyezõ magatartások hatósági úton történõ megszüntetésének, illetve korlátozásának elmaradása ezért alkotmányos visszásságot okozhat e joggal összefüggésben. Az országgyûlési biztos az OBH 3570/1997. számú ügyben ezen az alapon marasztalta el a környezetvédelmi felügyelõséget, illetve a polgármesteri hivatalt, mivel azok nem szereztek érvényt a testi, lelki egészséget szolgáló határozataiknak, illetve nem tettek eleget az ezzel összefüggõ tájékoztatási kötelezettségüknek.

4.14. A szociális biztonsághoz való jog

Alkotmány 70/E §
(1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz;öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útjánés a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

A szociális biztonsághoz való jog 70/E §-ban történõ szabályozása szorosan összefügg az Alkotmány 17. §-ával, amely szerint a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik. A szociális biztonsággal kapcsolatban azt kell megjegyezni, hogy ez a jog, mint második generációs alkotmányos jog, a védelem és a garanciarendszer szempontjából különbözik az elsõ generációs jogoktól. Maga az Alkotmánybíróság is több ízben kifejtette, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos meghatározásában nem szerepel a szociális jelzõ, az Alkotmány 2. §-a nem vonatkozik a szociális jogokra. Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy a szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezõtlen alakulása következtében ne csökkenhetne. Az Alkotmány 70/E § (1) és (2) bekezdése az Alkotmánybíróság szerint állami kötelezettségvállalásokat fogalmaz meg, amelynek alapján az állam állampolgári jogon ellátást nyújt, és ennek ellentételezését jogosult követelni. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a társadalombiztosításban meglévõ „vásárolt jogon” alapuló biztosítási elemek és a társadalombiztosítás szociális funkcióit egyaránt szükséges mérlegelni és figyelembe venni.
Ezeket az alkotmányos elveket vették figyelembe az országgyûlési biztosok vizsgálataik során. A szociális biztonsághoz való jog sérelme egyszerûbben volt megállapítható azokban az ügyekben, amelyekben nyilvánvaló jogsértés is bekövetkezett, azaz például a jogbiztonság vagy a biztosítási jogviszonyon keresztül a tulajdonhoz való jog sérelmével összefüggésben lehetett rámutatni a szociális biztonság hiányára. Nehezebb volt az országgyûlési biztosok feladata azokban az esetekben, amikor ilyen jogsértés nem következett be, és a szociális biztonság kérdését önállóan kellett mérlegelni.
Az OBH 1605/1996. számú ügyben az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos keresõképtelenségének idõtartama alatt késedelmesen kapta meg az egészségbiztosítási pénztártól a neki járó táppénzt. Az egészségbiztosítási pénztár érvelését, miszerint a folyósítás elhúzódásának oka a megfelelõ informatikai háttér hiánya volt, az általános helyettes nem tudta elfogadni, és alkotmányos visszásságnak minõsítette a hatóság eljárását a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben.
Az OBH 7039/1997. számú ügyben a panaszos nyugdíjának késedelmes megállapítása, illetve folyósítása miatt fordult az országgyûlési biztoshoz. A vizsgálat megállapította, hogy súlyosan sérült a panaszos jogbiztonsághoz való joga, mivel a nyugdíjbiztosítási igazgatóság nem vette figyelembe, hogy a munkaviszony megszûnése nem feltétele a nyugdíj megállapításának, és ezáltal a késõbbiekben benyújtott nyugdíjigényt nem hat hónapra visszamenõleg bírálta el.
A rendszeres szociális segély iránti kérelmek elbírálásának elmaradása súlyos megélhetési gondokat okozhat az érintetteknek. Az országgyûlési biztos erre tekintettel állapította meg az alkotmányos visszásságot, amikor az önkormányzat két hónappal késõbb állapította meg a rendszeres szociális segélyt a kérelmezõnek és ez idõ alatt az ellátatlan maradt (OBH 3797/1997).
Több személyt érintett az a vizsgálat, amely azért indult, mert egy fõvárosi hajléktalanszálló lakói átmeneti segély iránti kérelmükre nem kaptak választ. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a kerületi és fõvárosi önkormányzat szociális törvényre való hivatkozással átadta az ügyet az igazgatási és hatósági ügyosztálynak, ahol azonban a vizsgálat lezárásig sem elutasító, sem pedig helyt adó határozatok nem születtek. A jogbiztonság sérelmén túl ez az eljárás nyilvánvalóan sérti a szociális biztonságot is (OBH 3605/1997).
A jövedelempótló támogatás elmaradása ugyancsak napi megélhetési gondokat jelenthet. Az OBH 7609/1996. számú ügyben az önkormányzat a jövedelempótló támogatás kiutalási címét helytelenül jelölte meg annak ellenére, hogy tudomása volt a helyes címrõl. Ezen a címen tartózkodó ismeretlen személy a támogatást felvette, így a jogosult ahhoz nem jutott hozzá. Az önkormányzatnak e gondatlan magatartása az országgyûlési biztos általános helyettesének értékelése szerint a panaszosnak olyan hátrányt okozott, amellyel sértette a szociális biztonsághoz való jogát.
Anyagi jogi jogszabálysértés vezetett az alkotmányos visszássághoz az OBH 5948/1996. számú ügyben. Az általános helyettes vizsgálata feltárta, hogy az önkormányzat figyelmen kívül hagyva az 1993. évi III. törvény, továbbá saját rendeletének elõírásait, nem növelte a panaszos részére kiutalt ápolási díj összegét. Az ápolási díj a szociális ellátórendszer része és ennek elmaradása sérti az Alkotmány 70/D §-ába foglalt alkotmányos jogot.
A háztartási tüzelõolaj-támogatással összefüggésben több panasz érkezett az országgyûlési biztosokhoz. E panaszok ügyében akkor lehetett az alkotmányos visszásságot megállapítani, ha a hatóság a hozzá intézett kérelmeket nem bírálta el, határozathozatali kötelezettségének idõben nem tett eleget, illetve a vonatkozó jogszabályi kereteket átlépte. E feltételek fennállása esetén az országgyûlési biztos megállapította a szociális biztonsághoz való jog sérelmét (OBH 6114/1997).
A lakhatáshoz való jog fontos része a szociális biztonságnak. A panaszosok az OBH 9167/1996. számú ügyben azt sérelmezték, hogy az önkormányzattól megvásárolt lakásukkal a teljes vételár kifizetését követõen sem rendelkezhetnek szabadon és ezzel jelentõs kárt szenvednek, mert a vételárat többen kölcsönökbõl fizették ki, és a lakás értékesítése nélkül ezt nem tudták visszafizetni, és számukra megfelelõen kisebb, alacsonyabb költséggel fenntartható lakást vásárolni. Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata rámutatott arra, hogy általában nem kifogásolható, ha az önkormányzat a kedvezmények visszafizetésérõl rendelkezik arra az esetre, ha a vevõ további anyagi elõny szerzésére akarja azt felhasználni. Az egyes eseteket azonban önállóan kell elbírálni, ezért, ha az ezzel kapcsolatos rendelet nem teszi lehetõvé a volt bérlõk számára az egyedi elbírálást, különösen a lakásban lakók személyi, anyagi körülményeik változására tekintettel, méltányosság gyakorlása céljából akkor ez a szociális biztonsághoz való jog sérelmét jelentheti.

4.15. Összefoglaló észrevételek

Az 1997. évi Beszámoló az egyes alkotmányos jogok védelmének helyzetét értékelve rámutatott arra, hogy a jogállami demokrácia szilárd, e jogok összességükben érvényesülnek. Hiányosságként értékelte viszont, hogy egyes területeken csorbulnak az alkotmányos jogok, a jogalkotás és a jogalkalmazás elmarad az elvárható követelményektõl. A hatósági eljárásokban változatlanul felfedezhetõ a jogellenes vagy az állampolgárt egyszerûen alattvalónak tekintõ ügyintézés.
Összevetve az elmúlt év tapasztalataival a korábbi beszámolóban írtakkal azt állapíthatjuk meg, hogy a helyzet lényegesen nem változott. Olyan jelenséget nem tapasztaltunk, amely a jogállami berendezkedést vagy a demokráciát alapjaiban veszélyeztette volna. Az egyes jogok tekintetében azonban változatlanul vannak igen kedvezõtlen jelenségek. Különösképpen felhívjuk a figyelmet az emberi méltóság, a jogorvoslati jogosultság körében elõforduló visszásságokra, továbbá azokra az ügyekre, amelyek a jogbiztonságra, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben fordultak elõ, szinte valamennyi alkotmányos jog tekintetében. Álláspontunk szerint e területeken van leginkább szükség változtatásokra ahhoz, hogy az alkotmányos jogok általános tisztelete és hatóságok általi védelme tovább erõsödjön.