6.

Jogszabálytervezetek véleményezése

Az országgyűlési biztost és általános helyettesét, ellentétben az adatvédelmi biztossal, a jogalkotó a jogszabálytervezetek véleményezésével, észrevételezésével kapcsolatos feladat- és hatáskörrel nem ruházta fel. Olyan jogszabályi tilalom sem létezik azonban, amelyik megakadályozná a különböző tervezetek véleményezését. Az alkotmányos visszásság fogalmába ugyanakkor nem csupán a sérelem, hanem annak veszélye is beletartozik, következésképpen a visszásság lehetőségét magában hordozó jogszabály előzetes áttekintése lehetőséget nyújthat a sérelem kiküszöbölésére. Az országgyűlési biztos és általános helyettese ezért, ha nem is nagy számban, de véleményezett olyan jogszabálytervezeteket, amelyek az alkotmányos jogok gyakorlati érvényesülésével függtek össze és széles rétegek emberi jogait érintette. E véleményezés során az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy észrevételei nem jelentik azt, hogy ha a jogszabály hatálybalépése után annak gyakorlati alkalmazása során, mégis visszásságot észlel, akkor nem lép fel ellene. Tapasztalatunk szerint a jogszabály előkészítésben az érintett hatóságok az országgyűlési biztos véleményét az esetek többségében figyelembe vették és a tervezetbe vagy a jogszabály végleges szövegébe beépítették. Az említett jogszabálytervezeteket és a velük kapcsolatban kialakított állásfoglalások főbb pontjait a 3. számú mellékletben közöljük.