4.

Az egyes alkotmányos jogok helyzete

 

4.1. Bevezetés

Az 1993. évi LIX. törvény 27. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztos köteles beszámolni az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelme helyzetéről. Az ezzel összefüggő érdemi következtetések levonására azok az ügyek alkalmasak, amelyekben a biztosok a törvényi előfeltételek előzetes megállapítása után vizsgálatot rendeltek el. Vizsgálatra azok az ügyek kerültek, amelyeknél az alkotmányos visszásság gyanúját megállapították.
A törvény értelmében az országgyűlési biztos akkor léphet fel, ha valamely ügyben alkotmányos visszásságot tapasztal. A törvény nem határozza meg az alkotmányos visszásság fogalmát. Íj típusú jogi eszközről lévén szó, a jogirodalomban sem található erre nézve eligazítás. A visszásság jogilag nehezen megfogható fogalmának pontosításához a 17. § (1) bekezdése nyújt támpontot. E szerint az alkotmányos jogok sérelme, illetve annak közvetlen veszélye tartozik a visszásság fogalomkörébe. A jogsérelem fogalmát ugyanakkor tágan kell értelmezni, ez nemcsak a jogszabályok tételes rendelkezéseinek megsértését jelenti, hanem azt is, hogy a hatályos jogszabályok nem felelnek meg az alkotmányos követelményeknek. A törvény indokolása is utal arra, hogy a visszásság fogalmának pontosabb meghatározását a jogalkalmazás során kell kialakítani.
A törvény rendelkezéseiből értelemszerűen következik, hogy bármely hatóság vagy közszolgáltató eljárásának, döntésének vagy mulasztásának vizsgálata során az Alkotmányban található állampolgári jogoknak való megfelelést kell elemezni. A törvény maga nem tesz megszorításokat. Az indokolás pedig ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy az alkotmányos jogok körébe valamennyi, az Alkotmányban deklarált emberi és állampolgári jog beletartozik, továbbá ide kell érteni azokat a gazdasági, társadalmi és politikai rend alapelveivel kapcsolatos jogokat is, amelyek nemcsak magánszemélyeket illethetnek meg.
Az alkotmányos visszásság megállapítása a biztosok gyakorlatában a törvény rendelkezései és az indokolás alapján történik. Tekintettel az országgyűlési biztos feladatkörére, valamint a hatósági és közszolgáltatási eljárások egyedi jellegére, nem lehetett kizárólag az Alkotmány tételes rendelkezéseinek egyszerű összevetésével az alkotmányos visszásság fogalmát kialakítani. Az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően jártunk el akkor, amikor az Alkotmányt nem egyszerűen konkrét szabályok katalógusának, hanem olyan elvek kartájának tekintettük, amelyet egy egységes rendszerben kell értelmezni és érvényre juttatni. Következésképpen nem csupán az egyes alkotmányos alapjogok Alkotmányban szereplő szabályainak betű szerinti vizsgálata és az ezzel ellentétes döntés, eljárás, vagy mulasztás alapozhatja meg az alkotmányos visszásságot, hanem az alkotmányos alapjogból származtatott elv megsértése is. A biztosok vizsgálataik során gyakran találkoztak olyan ügyekkel, amelyekben az alapjogból származtatott elv sérelme miatt kellett alkotmányos visszásságot megállapítani (például OBH 251/1995).
Az alkotmányos alapjogok katalógusát a jogirodalom több szempontból osztályozza. Közismert az alapjogoknak az első, második és harmadik generációs jogként történő osztályozása. A szabadságjogok   amelyek az első generációba tartoznak   jogszabályi rendelkezésekkel, garanciákkal viszonylag jól körülbástyázottak. A második, de főleg a harmadik generációs jogok kikényszerűsíthetősége nem ilyen egyértelmű. A hozzánk érkezett beadványok jelentős része a második és a harmadik generációs jogokat érintette.
Az Obtv. 27. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint a beszámoló kötelezően előírt része az egyes alkotmányos jogok védelme, az ezzel kapcsolatos helyzet elemzése. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztos a fent említettek szerint saját gyakorlatában alakítja ki az alkotmányos visszásság fogalmát, nem érdektelen azoknak a tapasztalatoknak az ismertetése, amelyek az alkotmányos visszásság hiánya miatt lezárt ügyekből adódnak. Ezek és az alkotmányos visszásság megállapításával zárult ügyek vizsgálati tapasztalatai precedensként szolgálnak, hasznosíthatók az alkotmányos visszásság meghatározásával kapcsolatos gyakorlat továbbfejlesztésére, de megkönnyítik az érintett hatóságok eljárását is.
A beszámolónak ez a része az egyes alkotmányos jogokat alcímenként tartalmazza és ezeken az alcímeken belül a törvény rendelkezéseivel összhangban   ahol ez szükséges   a jogokat hatóságonként csoportosítja.

4.2. A jogbiztonság követelménye. Alkotmány 2. § (1) bekezdés: A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam

A jogbiztonság az Alkotmánybíróság értelmezésében kiemelkedően fontos jogállami érték, s ebből eredően meghatározott kötelezettségek hárulnak mind a jogalkotók, mind pedig a jogalkalmazó szervekre [28/1992. (IV. 30) AB határozat]. A jogállamiság elvét az alaptörvény további rendelkezései részletezik, e szabályok ugyanakkor nem töltik ki teljes egészében ezen alapérték tartalmát. Az Alkotmánybíróság ezért nyilvánította ki, hogy a jogállamiság fogalmának értelmezése az Alkotmánybíróság egyik fontos feladata [9/1992. (I. 30.) AB határozat]. Az országgyűlési biztosnak   saját területén   jelentős funkciója az, hogy a jogbiztonság fogalmát értelmezze és ennek megfelelően alakítsa ki az alkotmányos visszásság jogi tartalmát. Az országgyűlési biztos vizsgálati gyakorlata ugyan azt mutatja, hogy a jogbiztonság sérelme nagyon sok esetben visszavezethető valamely egyéb, a jobban behatárolható alkotmányos jog sérelmére, ám ennek ellenére igen fontos, hogy a jogbiztonság fogalmát értelmezze és meghatározza. Ezzel összefüggésben külön említésre méltó például a szerzett jogok sérelme, a mérlegelési jogkör terjedelme, a méltányos eljárás követelménye, vagy a szolgáltatás, ellenszolgáltatás arányosságának szükségessége. Az alkotmányos sérelem, az említett követelményekkel összefüggésben a jogbiztonság körében merült fel.
Az országgyűlési biztos ennek az értelmező tevékenységnek a során   csakúgy, mint más jogok esetében   figyelembe vette és követte a mindenkire kötelező Alkotmánybírósági határozatokat. Saját értelmezést akkor alkalmazott, amikor olyan problémákkal került szembe, amelyekkel az Alkotmánybíróság nem foglalkozott.
A visszássággal érintett alkotmányos jogok megoszlását tartalmazó táblázat szerint a jogállam, jogbiztonság sérelmét vagy ennek közvetlen veszélyét 278 esetben állapítottuk meg, ami az összes alkotmányos visszásság több mint egyharmadát tette ki.

4.2.1. Központi államhatalmi és államigazgatási szervek

Az Obtv. 29. § (1) bekezdése a) pontja értelmében hatóságnak minősül az államhatalmi szerv is. Ennek megfelelően az országgyűlési biztos vizsgálhatta azokat az ügyeket is, amelyekben közvetve vagy közvetlenül az Országgyűlés volt érintett. Így alkotmányos visszásságot állapított meg annak a panaszosnak az ügyében, aki az Alkotmánybíróság 1/1995. (II. 8.) AB határozatának kihirdetés után fordult az országgyűlési biztoshoz és azt sérelmezte, hogy az általa nem közvetlenül harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálata idejére nem kapott kárpótlást. A vizsgálat megállapította, hogy az OKKH megfelelő eljárásának az az akadálya, hogy az Országgyűlés nem elmulasztotta az alkotmánybírósági határozat 1995. szeptember 30-i határidővel előírt jogalkotási kötelezettségét. Ezért sérült panaszos jogbiztonsághoz való joga, aki jóhiszeműen bízott ügye igazságos és gyors rendezésében (OBH 1963/1996, OBH 1914/1996, OBH 2089/96).
Nem állapította meg viszont a jogbiztonság sérelmét az országgyűlési biztos annak a Parlamenten kívüli pártnak a beadványa vizsgálatában, amelyik azt sérelmezte, hogy a KVSZ   az 1991. évi XLIV. törvény alapján   a párt céljaira nem ingyenesen akart átengedni ingatlant. Szerinte a KVSZ döntése nem kifogásolható, az 1991. évi XLIV. törvény egyértelműen fogalmazott és egyszeri, ingyenes ingatlan átadást tett lehetővé (OBH 2541/1995).
A jogbiztonság követelményén belül a szerzett jogok sérelme merül fel a személy- és vagyonvédelmi tevékenység újabb szabályozásával. A több ezer személyt érintő ügyekben a panaszosok kifogásolták, hogy a vállalkozás keretében végzett személy és vagyonvédelmi tevékenység szabályairól szóló Kormány és belügyminiszteri rendelet alapján nem ismerték el szakképesítésként a korábbi szabályozás szerint megszerzett képesítéseket. A vizsgálat megállapította, hogy a szerzett jogok sérelmére történő hivatkozás megalapozott volt. A korábban 1976-ban és 1988-ban kiadott miniszteri rendeletek alapján az érintettek   testőrképző, vagyon- és biztonsági őr, polgári fegyveres őr tanfolyamokon   különböző szintű és típusú képesítéseket szereztek. Ezek részben vagy egészben történő el nem ismerésével és az új vizsgákra kötelezéssel az érintettek méltánytalanul hátrányos helyzetbe kerültek. Ezt fokozta, hogy az új vizsgák letételére előírt határidők betarthatatlanok voltak (OBH 1452/1995). Az országgyűlési biztos általános helyettese azt is alkotmányos visszásságként értékelte, hogy olyan személyeket is szakirányú vizsgák letételére köteleztek, akik a szakirányokra nézve felsőfokú végzettséggel rendelkeztek (OBH 2162/1996).
A lakosság szélesebb rétegeit érintette az a panasz is, amely a Belügyminisztérium Országos Személyi Adat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal szolgáltatásaiért kért díjfizetést kifogásolta kárpótlási ügyekben. A vizsgálat megállapította, hogy a fizetendő díj nem a kért adatok kiszolgáltatása, hanem a felkutatásuk ellenértékének minősült, ám az erről szóló BM rendelet szövegezése félreérthető, ezért jogbizonytalanságot okozva alkotmányos visszásság jött létre (OBH 886/1995.).
Az egyik panaszos azt kifogásolta, hogy a közlekedési baleset miatt az eljáró hatóságok a bűnösség megállapítása előtt bevonják a jogosítványt. A vizsgálat megállapította, hogy az eljárás az irányadó 20/1990. (VIII. 6.) BM rendeletnek megfelelően történik. Ez a rendelet kizárja azt, hogy a gépjármű-vezetői engedélyt büntetőeljárás jogerős befejezése előtt visszaadják. Ezért előfordulhat, hogy az eljárás elhúzódása miatt a várható eltiltásnál hosszabb idő telik el. Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint ez a panaszost indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza. Az eljárás ellentétes a jogszabályi rendelkezés előre kiszámíthatóságának elvével. Az alkalmazott gyakorlat a jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz (OBH 5561/1996).
A biztosok több jogbiztonsággal összefüggő vizsgálata érintette a Honvédelmi Minisztériumot. Az egyik ajánlásban az állampolgári jogok biztosának helyettese azt kifogásolta, hogy a kártérítési felelősségre vonatkozó szabályozás utasításban található és mint ilyen, közvetlen kötelezettségeket ró az állampolgárokra. A jogbiztonság ugyanakkor rendeleti úton történő szabályozást követel meg (OBH 6066/1996).
Az országgyűlési biztos általános helyettese konkrét panasz alapján észlelte, hogy a hivatásos állomány szolgálati viszonyáról szóló törvényerejű rendelet a szolgálati viszony megszüntetésére irányuló kérelem, illetve lemondás elfogadására a honvédelmi miniszter számára nem ír elő határidőt. Ez a jogbiztonságot sértő helyzet 1996. szeptember 1-jével a szolgálati törvény hatálybalépésével megváltozott. Ennek ellenére a folyamatban lévő ügyekben az országgyűlési biztos általános helyettese azt tartotta a jogbiztonság elvével összhangban állónak, ha azokra is az új szabályozás rendelkezéseit alkalmazzák (OBH 5525/1996).
A Népjóléti Minisztériumra vonatkozott annak az orvos képesítésű panaszosnak a beadványa, amely kifogásolta, hogy nem tehet endokrinológiai szakvizsgát. A szakvizsga letételének akadályát jogszabály kifejezett tilalmában jelölte meg a minisztérium. Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata egyebek között megállapította, hogy a 9/1978. (XI. 29.) EüM számú rendeletnek a szakorvosi, szakgyógyszerészi képesítés megszerzéséről és a képesítésről szóló rendelkezései végrehajtására hozott 39/1978. (EüK. 31) EüM utasítás formai   jogforrási   alapon alkotmánysértő, ellentétes a jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvével, mert nem minősül jogszabálynak, ugyanakkor közvetlenül érinti az állampolgárok jogait és kötelezettségeit (OBH 2145/1995).
Hasonló alkotmányos visszásságot tárt fel a Magyarországon letelepedett külföldi állampolgárságú orvosok nyilvántartásba vétele tárgyában folytatott vizsgálatunk. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az ilyen ügyekben a jogszabályi rendelkezéssel ellentétben nem a népjóléti miniszter hozott alakszerű határozatot, hanem   minden előírt formaság mellőzésével   a Magyar Orvosi Kamara döntött. Az országgyűlési biztos általános helyettese kifogásolta azt is, hogy e közigazgatásinak minősülő eljárás során nincs lehetőség közigazgatási jogorvoslatra (OBH 630/1995).
A Népjóléti Minisztériumot érintő, a jogbiztonság sérelme körébe sorolható alkotmányos visszásságot megállapító vizsgálatok másik nagy csoportja a gyámhatósági, gyermekvédelmi ügyekkel voltak kapcsolatosak. A biztosokhoz többször fordultak olyan panaszosok, akik az intézeti gyermekek családba történő kihelyezésével kapcsolatos problémáik orvoslását kérték. Az országgyűlési biztos az egyik eljárásában megállapította, hogy a gyermekek nevelőszülőkhöz történő kihelyezése nincs mindig szakmailag megfelelően előkészítve. A gyermekvédő intézetek működése jogilag rendezetlen. Azt egy 1978-ban született oktatási miniszteri utasítás szabályozza. Esetenként belső szabályzat által megállapított rendben valósulnak meg a kihelyezések. A megfelelő szintű jogszabály hiánya egyértelműen sérti a jogállamiság, a jogbiztonság követelményét (OBH 3912/1996).
Az országgyűlési biztos általános helyettese a gyermekvédelmi intézmények vonatkozásában más területen is feltárt jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságokat. Megállapította, hogy a különleges gyermekotthonok helyzetét egy ideiglenes népjóléti miniszteri rendelet szabályozza. Hiányzik a nevelőotthonok működési rendjét meghatározó jogszabály. A működésre vonatkozó részletes szabályokat csak a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. A szabályozás e formája   tekintettel a gyermekek alapvető jogaira   garanciális szempontból elfogadhatatlan (OBH 5423/1996).
A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium által kiadott szabályozást és az ezzel összefüggő gyakorlatot az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy az állami tulajdonú közüzemi csatornaművek fogyasztói számára nincsen lehetőség locsolási kedvezmény beszámítására. Álláspontja szerint a díjhasználatot rendező miniszteri rendelet ellentétes a Ptk.-nak azon szabályával, amely szerint a szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. Jogsértő módon a közüzemek működtetői és szolgáltatói olyan jövedelemhez jutnak, amelynek nincs ellentételezése. Mindez a jogbiztonság sérelmét eredményezi (OBH 89/1995).
Az országgyűlési biztos a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének panaszára vizsgálta a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány költségtámogatását. A vizsgálat során kiderült, hogy a Kormány 2062/1993. (XII. 31.) számú határozatában azonnali határidő megjelölésével kötelezte a KVSZ-t az Alapítvány 368 millió forintos hiányának pótlására. Ezt a határozatot a Kormány 1995-ben egy újabb határozatával ismételten megerősítette, és felelősként újólag a pénzügyminisztert jelölte meg. A vagyonpótlást azonban a Pénzügyminisztérium havi ütemezésben kívánta az Alapítvány rendelkezésére bocsátani és ezzel más alkotmányos jogok mellett megsértette többek között a jogbiztonság követelményét is (OBH 2867/1995).
A Művelődési és Közoktatási Minisztériumra vonatkozott az a panasz, amely egy szolgálati lakás elidegenítésének feltételeit hiányolta. A vizsgálat megállapította, hogy bár a Lakástörvény előírja a tevékenység szerint illetékes miniszter számára, hogy a központi költségvetési szervek rendelkezése alatt álló lakásokra, a bérlőkijelölési és bérlőkiválasztási jog gyakorlására vonatkozó szabályokat 1994. I. 1-jéig rendeletben határozza meg, a művelődésügyi miniszter e rendeletet megalkotását elmulasztotta és ezzel megsértette a jogbiztonság elvét (OBH 166/1995).
Jogszabályi hiányosság okozott jogbiztonságot érintő alkotmányos visszásságot az állami nyelvvizsgák lebonyolításában is. A panaszra indult vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Állami Nyelvvizsga Bizottság működését egy Szervezeti és Működési Szabályzat, továbbá az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánjának állásfoglalása szabályozza. Hiányzik a kérdést árfogóan szabályozó művelődési és közoktatási miniszteri rendelet, ez pedig a jogbiztonság sérelmét eredményezi (OBH 144/1996).
A Földművelésügyi Minisztérium a tulajdonosok tájékoztatásának elmulasztásával megsértette az államigazgatási eljárás szabályait és ezzel sérült a jogbiztonság követelménye abban a 104 állampolgárt érintő ügyben, amelyben sérelmezték, hogy a tűzelhalással érintett almaültetvényeik megsemmisítésével kapcsolatban a kártalanítási eljárás elhúzódik (OBH 7923/1996).

4.2.2. Rendőrség, ügyészség, büntetés-végrehajtási szervek

A panaszosok gyakran sérelmezik a rendőrségi, ügyészségi eljárások elleni beadványaikban, hogy az eljáró hatóságok nem megfelelően értékelik a bizonyítékokat. A biztosok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a bizonyítékok mérlegelése a büntetőeljárási törvénynek megfelelően az alkotmányosság keretein belül a büntető ügyekben eljáró hatóságok kizárólagos jogkörébe tartozik. Az országgyűlési biztos csak azt vizsgálhatja, hogy az érintett hatóság a bizonyítási eljárására vonatkozó jogszabályoknak maradéktalanul eleget tett-e, a mérlegelése körültekintő volt-e. Az eljárás áttekintése után dönthet arról, hogy a hatóságok intézkedése, vagy az intézkedések elmulasztása okozott-e alkotmányos visszásságot. Amennyiben a megvalósított hatósági tevékenység megfelelt a követelményeknek, akkor alkotmányos visszásság megállapítására nem került sor (OBH 90/1995). Az országgyűlési biztosnak számos ilyen ügyben kellett a panaszt elutasítania. Kiemelkedő jelentőségűek ezen a téren azok az ügyek voltak, amelyekben közlekedési balesetben elhunytak vagy rendkívüli halálesetek áldozatai hozzátartozói bírálták a nyomozóhatóságot, különböző, általuk feltételezett mulasztásokért.
A jogbiztonság hiánya miatt sérülnek az állampolgári jogok abban az esetben, ha a rendőrség indokolatlanul zár ki a mérlegelésből a feljelentők vagy sértettek által szolgáltatott bizonyítékokat. Egy adott ügyben a rendőrkapitányság a nyomozást megszüntette, amelyet sikertelenül panaszolt meg a sértett. Ekkor fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez és mellékelte valamennyi bizonyítékát, köztük olyanokat is, amelyekről a rendőrség is értesült, de a bizonyítási eljárást e tényekre nem terjesztette ki. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította a jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos jogsérelmet és a nyomozás folytatása érdekében a Legfőbb Ügyészséget kereste meg (OBH 2575/1995).
A nyomozások sikere nagyban függ a rendőrhatóságok körültekintő eljárásától. A bizonyítékok összegyűjtésének mindig szakszerűen és a jogszabályoknak megfelelően kell történnie. Egy ügyben a panaszos éppen azt sérelmezte, hogy a helyszínelés során a rendőrség figyelemfelhívás ellenére sem tett eleget a szükséges nyomrögzítésnek. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, sérült az a büntetőeljárási alapelv, amely előírja a tényállás alapos és hiánytalan tisztázását, mivel a nyomozóhatóság tárgyi bizonyítási eszközök beszerzését elmulasztotta. Ezáltal sérült a jogállamiság (OBH 1996/1996).
A hatósági intézkedések több esetben téves, az alkotmányos kereteket messze meghaladó mérlegelés következtében okoztak alkotmányos visszásságot. A rendőrség az egyik ügyben szabálysértési eljárást indított közbiztonságra különösen veszélyes eszköz közterületen közlekedő gépkocsiban történő elhelyezése miatt. Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint a közlekedési eszköz belseje nem minősül közterületnek, a saját tulajdonú gépkocsi nem minősíthető közforgalmú közlekedési eszköznek. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy az így indított szabálysértési eljárás és hozott szankció sérti a jogbiztonság követelményét, ezért alkotmányos visszásságot okozott. Megállapította továbbá azt is, hogy a konkrét panaszos ügyében hozott határozat indoklása nem tér ki a pénzbírság mértékének indokaira, a kiszabás során figyelembe vett körülményekre, így a határozatok még abban az esetben is jogszabálysértőek lennének, ha az eljárás lefolytatása és a szabálysértés elkövetésének megállapítása egyébként törvényes lett volna. Kifogásolta továbbá az országgyűlési biztos általános helyettese a Legfőbb Ügyészség iránymutatását is, mivel az nem nyilvános jogszabályként, téves jogértelmezéssel kiterjeszti a 124/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet hatályát és ez ugyancsak ellentétes a jogbiztonság elvével (OBH 3262/1995).
A jogbiztonság körében alkotmányos visszásságot teremthet az ügyészség gondatlan ügyiratkezelése. Az egyik panaszos azt sérelmezte, hogy feljelentésére semmifajta érdemi választ nem kapott. Az országgyűlési biztos vizsgálata felderítette, hogy az ügyészség a nyomozást bűncselekmény hiányában megtagadta, ám az ügyben szabálysértési eljárásnak lett volna helye. A szabálysértési eljárás lefolytatására kijelölt rendőrkapitányság azonban nem tudott eljárni, mivel az iratok megküldésével az ügyészség addig késlekedett, míg elévülés miatt a szabálysértés elbírálására a törvényes lehetőség megszűnt. A jogállamiság, jogbiztonság elve ugyanakkor megköveteli, hogy a hatóságok minden ilyen cselekmény esetében érvényesítsék a szükséges felelősségre vonást (OBH 1247/1995).
A szabálysértésekkel kapcsolatos az országgyűlési biztos általános helyettesének az a vizsgálata is, amely a vezetői jogosítvány közlekedési szabálysértés miatti bevonása ügyében indult. A vezetői jogosítványt a hatóság tárgyalás tartása nélkül vonta vissza. Tévesen hivatkozva a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló belügyminiszteri rendeletre. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy az ügyészség észlelte a szabályszegéseket, de intézkedést nem tett arra hivatkozva, hogy az ügy érdemi elbírálását a szabályszegések nem érintették. Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese az eljárási szabályszegések miatt a jogállamiság többszöri sérelmét állapította meg (OBH 5829/1996).
Hasonló probléma merült fel akkor, amikor a nyomozó hivatal a nyomozás teljesítését úgy tagadta meg, hogy nem kutatott a feljelentett rendőr kiléte után és nem voltak teljes körűek a tanúkihallgatások. Erre alapozva döntött úgy az országgyűlési biztos, hogy sérült a nyomozás törvényessége és ezen keresztül a jogbiztonság (OBH 2367/1995).
A szakszerűség hiánya miatt indult eljárás abban az ügyben, amikor a baleset helyszínén megjelent, de intézkedést nem foganatosító rendőr magatartását sérelmezte a panaszos. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőr megszegte a rendőrségről szóló törvényt és a rendőrség szolgálati szabályáról szóló BM rendelet vonatkozó előírásait is, ami veszélyeztette az ügy jogszerű eldöntését és így alkotmányos visszásságot okozott (OBH 3900/1996).
A büntetőügyek időbeli elhúzódása nemcsak a közbiztonság szempontjából hátrányos, hanem sérti az eljárás alá vont személy és a sértett jogait is. Igen gyakran előforduló probléma, hogy a balesettel érintett személy a nyomozóhatóság elhúzódó eljárása miatt nem jut időben az őt egyébként megillető biztosítási összeghez. Az országgyűlési biztos ilyen esetekben, ha az ügy bonyolultsága a nyomozás befejezését ténylegesen nem hátráltatta, akkor megállapította a jogbiztonság sérelmét (OBH 0008/1996).
Az ún. Unique-ügyben fellépő panaszosok többek között azt kifogásolták, hogy a rendőrség a bejelentések ellenére sem tett semmit a Unique Kft. jogellenes tevékenységének megakadályozására. Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata tényként rögzítette, hogy az első feljelentés már 1993 májusában megérkezett a rendőrségre, ám a nyomozást csak 1994. április 8-án rendelték el. Az országgyűlési biztos általános helyettese azonban a korábban kifejtettek szerint saját maga a büntető hatóságok helyett nem értékelheti a különböző bizonyítékok bizonyító erejét, ezért nem foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy az alapos gyanú fennállt-e, illetve a nyomozást a rendelkezésre álló adatok alapján el kellett-e rendelni. A nyomozóhatóságok ugyanis az eljárás formai követelményeit teljesítették (OBH 0071/1995).
Az állampolgárok igen gyakran tettek panaszt a nyomozóhatóságok zaklatása miatt is. Számos esetben ezek a panaszok alaptalannak bizonyultak és a rendőrség eljárása megfelelt a jogállamiság követelményeinek. Így az országgyűlési biztos megállapította, hogy nem tekinthető zaklatásnak, ha valakit több ízben beidéznek tanúként történő kihallgatásra és ennek elmaradása miatt elővezetést is kilátásba helyeznek. A büntetőeljárási törvény szerint a tanúvallomás   a törvényi kivételtől eltekintve   kötelező. A jogállamiság érvényesülését éppen az segíti elő, hogy a résztvevők a saját tevékenységükkel hozzájárulnak az ügyek gyors és sikeres befejezéséhez. Alkotmányos visszásság tehát az ilyen ügyekben nem állapítható meg (OBH 5420/1996).
A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásainak szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) számú IM rendelet 1996. október 1-jei hatálybalépéséig több panasz érkezett a fogva tartottak különösen veszélyessé minősítése miatt. A panaszosok általában azt sérelmezték, hogy indokolatlanul, az okok közlése nélkül döntöttek különösen veszélyessé nyilvánításukról, valamint elmaradt az előírt félévenkénti felülvizsgálat. Az országgyűlési biztos ajánlását követően kiadott rendelet hatálybalépése után sem múlt el az alkotmányos visszásság veszélye, mivel hiányoztak a jogszabályból az átmeneti rendelkezések és az csak az országos parancsnoki intézkedéssel utólag volt korrigálható (OBH 5278/1996, OBH 1636/1996). Az országgyűlési biztos a különösen veszélyessé minősítés tartalmi feltételeit is vizsgálta azzal a megszorítással azonban, hogy alkotmányos visszásság csak abban az esetben állapítható meg, ha a minősítő hatóság mérlegelési jogkörét túllépve döntött. Ezekben az ügyekben az országgyűlési biztos nem tapasztalt jogsértést a büntetés-végrehajtási hatóságok részéről (OBH 3555/1996, OBH 1688/1995).

4.2.3. Egyes országos hatáskörű szervek

Az adóhatóságot érintő vizsgált panaszok előfordulása viszonylag nem volt magas (3,3 százalék). A panaszosok azonban beadványaikban olyan intézkedéseket vagy mulasztásokat sérelmeztek, amelyek több tízezer embert érintettek. Ismeretes, hogy az APEH a magánszemélyek által az 1995. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásokban megjelölt befektetési kedvezmények egy részét jogtalannak ítélte és ezért az adókedvezmény tárgyában első fokon elutasító határozatot hozott. Az elutasító határozatok ellen a fellebbezést benyújtók függvényében a másodfokú hatóság az eljárást felfüggesztette. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az APEH eljárása többek között sértette a jogbiztonság követelményét. Ezeknek az ügyfeleknek nem volt lehetőségük arra, hogy a jogerős közigazgatási határozat meghozatalát kikényszeríthessék. Az ügyfél közigazgatási határozathozatalra való joga nem tehető függővé attól, hogy a közigazgatási szerv milyen időpontban, milyen feltételek mellett hajlandó dönteni a hatáskörébe utalt ügyben. A közigazgatásnak ugyanis alkotmányos kötelessége, hogy hatáskörét gyakorolja, azaz illetékességi területén a hatáskörébe utalt ügyben az erre megszabott idő alatt érdemi döntést hozzon. Tekintettel arra, hogy az adóigazgatási eljárás teljes egészében az APEH hatáskörébe tartozik, az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint nincs és nem is lehet olyan az adókedvezmény törvényességének eldöntésével kapcsolatos előzetes kérdés, amelynek elbírálása más szerv hatáskörébe tartozna. Az APEH-nek tehát mindenképpen döntést kellett volna hoznia a befektetési kedvezmények ügyébe (OBH 6134/1996, OBH 6248/1996).
 Az országgyűlési biztos több panasz kapcsán megállapította, hogy az APEH-nél az eljárások időszerűsége nem mindig felel meg a jogszabályi előírásoknak. Tekintettel arra, hogy az APEH eljárása fontos állampolgári érdekeket érint, az időszerűségnek különös jelentősége van. A jogbiztonság sérelme minden ilyen ügyben egyértelműen megállapítható volt (OBH 143/1996).
Fontos elvi kérdésekben foglaltak állást a biztosok az APEH és a vele kapcsolatba kerülő állampolgárok viszonyával összefüggésben. Az egyik ilyen elvi kérdés volt az egyes adóigazgatási ügyekben eljáró APEH-tisztviselők kizárása. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az államigazgatási eljárásban várható igazság kiderítése, valamint a hatóság tekintélyének megóvása szükségessé is teszi annak biztosítását, hogy az adott ügyben eljáró személy elfogulatlan legyen. Kétségkívül a hatóság vezetőjének mérlegelési jogkörébe tartozik a relatív kizárási indítványok feletti döntés. Amennyiben azonban a kizárási indítvány konkrét és a tárgyilagos megítéléssel szembeni kétely kellően megalapozott tényeket tartalmaz, az ilyen indítvány elutasítása a mérlegelési jog alkotmányos határain történő túlterjeszkedéssel történik, ez pedig megalapozza az alkotmányos visszásságot (OBH 944/1996). Az országgyűlési biztos általános helyettese a méltányos eljárás követelménye megsértésének minősítette, hogy az APEH vezető tisztségviselője az államigazgatási ügyben eljárás alá vont személy vizsgálat alatt lévő ügyeiről az eljárás befejezése előtt érdemben nyilatkozott. Ilyen véleménynyilvánítás különösen pedig az APEH   vizsgálatból nem kizárható   elnökének a sajtó útján nyilvánosságra hozott magánvéleménye, megalapozza az ügy részlehajlás nélküli intézésével szembeni kételyt, ezzel sérti a méltányos eljárás elvét és így alkotmányos visszásságot okoz (OBH 944/1996).
A szociális biztonsággal összefüggő kérelmek ügyében néhány esetben a jogbiztonság követelménye is sérült. Legtöbb ilyen ügyben a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságok voltak elmarasztalhatóak.
A súlyosan beteg, mozgásában korlátozott panaszos többször fordult írásban a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz, hogy az 1992 1995-ig külföldi tartózkodása miatt fel nem vett baleseti járadékát folyósítsák. Az Igazgatóság ennek azon az alapon nem tett eleget, hogy a külföldi tartózkodásáról panaszos nem nyújtott be a Belügyminisztérium által kiállított igazolást. A jogszabályok ilyen igazolások beszerzésére nem kötelezik az ügyfeleket, ezért az Igazgatóság intézkedésének elmulasztása sértette a jogbiztonságot (OBH 1756/1996).
A jogállamiság elvének megsértését, a jogbiztonság követelményének be nem tartását észlelte az országgyűlési biztos azokban az ügyekben, amikor csak hosszú idő után folyósítottak ellátást az ügyfeleknek. A társadalombiztosítás ugyanis az elmaradt ellátásokat kamat és pótlék nélkül fizette meg. Ez szemben állt azzal a jogszabályon alapuló gyakorlattal, mely szerint ha bárki a társadalombiztosítás számára teljesített késedelmesen, akkor ezt kamat vagy pótlék terhelte. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az alkotmányos visszásság jogszabályi hiányosságra volt visszavezethető (OBH 66/1995).
A jogbiztonság sérelmét jelentette egyes esetekben a nyugdíjfolyósító szervek téves jogszabály értelmezése. Panaszos ügyében a rokkantsági nyugdíj átcserélése után a jogszabály szerint neki járó emelést nem kapta meg. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az emelést azzal az indokkal tagadta meg, hogy a vonatkozó Kormányrendelet értelmében csak az 1995. I. 1. előtt megállapított nyugellátásokra jár emelés. Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálat eredményeként arra az álláspontra jutott, hogy a panaszosnak nyugdíja átcserélésétől járt volna az emelés, de annak végrehajtását a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elmulasztotta, és a kirendeltség is hibásan döntött (OBH 3473/1996).
A Lánchíd 2000 Befektetési Alap tevékenysége számos állampolgárnak okozott anyagi károkat. A panaszosok az országgyűlési biztosnál azt sérelmezték, hogy az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, valamint az Állami Bankfelügyelet kellően gondos eljárása a károkozást megelőzhette volna. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ÁÉTF bejelentést kapott a Lánchíd 2000 jogellenes tevékenységéről, ám nem hozott az ügyben határozatot. Az is kiderült, hogy az Állami Bankfelügyelet nem értesítette az ÁÉTF-et arról, hogy a nyilvántartásba vett vállalkozás nevében a Befektetési Alap elnevezést használja. A jogszabályi kötelezettség teljesítése esetén az ÁÉTF-nek lehetősége lett volna a Lánchíd 2000 jogellenes értékpapír-kereskedelmi tevékenység észlelésére és megakadályozására. A BAF mulasztása elősegítette a Lánchíd 2000 engedély nélküli tevékenységét. E mulasztások az országgyűlési biztos álláspontja szerint sértették a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét, így alkotmányos visszásságot okoztak (OBH 104/1995).
A Kárpótlási Hivatalokkal szembeni panaszok igen nagy része sérelmezte a jogszabályban megszabotton sokszorosan túllépő ügyintézési határidőket. Igen sok ügyben a kérelmet több évig sem bírálták el (OBH 1542/1995, OBH 3040/1995, OBH 1889/1996).
Jellegzetes panasz volt az is, hogy a kárpótlási kérelmekben megjelölt vagyontárgyak közül nem mindegyikről döntött a Kárrendezési Hivatal. Tekintettel arra, hogy az egyszerre előterjesztett kérelmekbe foglalt minden vagyontárgyra nézve kötelező döntést hozni, az ilyen ügyekben megállapítható volt a jogbiztonság elvének sérelme (OBH 2374/1995). Különleges esetei voltak az ügyintézési késlekedéseknek azok, amikor bírósági határozat kötelezte a Kárpótlási Hivatalokat új eljárásra vagy kárpótlás megállapítására, azonban e kötelezésnek az OKKH nem tett időben eleget. Minden ilyen esetben megállapítottuk az alkotmányos visszásságot (OBH 82/1996, OBH 1461/1995, OBH 2787/1996).
A földhivatali ügyintézés elhúzódása számos állampolgári jogot érint hátrányosan. A biztosokhoz számos beadvány érkezett, amelyekben e sérelmek orvoslását kérték. Több olyan esettel foglalkoztunk, amelyekben évekig nem történt meg a bejegyzés. Mivel ingatlanok esetében a tulajdonjogi bejegyzés közhiteles, így ennek elmaradása sérti a jogbiztonság elvét, így alkotmányos visszásságot okoz (OBH 738/1995).
A közhitelesség sérelmét jelentették azok az esetek is, amelyekben a földhivatal kérelem ellenére sem engedélyezte a betekintést tulajdonjogváltozás bejegyzésére átadott társasházi alapító okiratba. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az ilyen eljárás sérti a jogbiztonságot (OBH 1677/1996).
A földhivataloknál más jellegű hiányosságok is előfordultak. Súlyos sérelem lehet annak a következménye, ha a tulajdoni lapon a földhivatal nem tesz eleget széljegyvezetési kötelezettségének. A panaszos az ingatlannyilvántartásban bízva kívánt az adott ügyben az ingatlanon tulajdonjogot szerezni, de az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában a tulajdoni lap még széljegy formájában sem tartalmazta az ingatlant terhelő végrehajtási jogot. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot (OBH 1626/95).
Az esetek egy részében ugyanakkor a földhivatal mulasztása rajta kívül álló okokra volt visszavezethető. A lakásprivatizációval összefüggésben panaszolták, hogy a lakásingatlanok nyilvántartásba vétele több év elteltével sem történt meg. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy ennek oka a telekalakítási dokumentáció, valamint egyéb olyan okiratok hiánya. Ezek rendelkezésre bocsátása más szervek kötelezettsége. Ilyen esetekben a földhivatalok nem marasztalhatók el (OBH 703/1995).

4.2.4. Közüzemi szolgáltatók

Az Obtv. 16. § alapján az országgyűlési biztosnak lehetősége van a közszolgáltatást végző szervek eljárását, intézkedését, illetve mulasztását az állampolgári jogok védelme szempontjából vizsgálni. Közüzemi szolgáltatók elleni panaszok általános jellemzője volt, hogy az abban felvetett problémák a társadalom széles rétegeit érintették. Ennek megfelelően az országgyűlési biztos vizsgálatai igen széles körre hatottak. A közszolgáltatók bizonyos területeken piaci versenyhelyzetben vannak, az általuk nyújtott szolgáltatások polgárjogi szerződéseken alapulnak. Ezért minden esetben igen gondos mérlegelésre volt szükség ahhoz, hogy a biztosok a hatáskörüket megállapíthassák.
Az eljárásainkban az egyik leggyakrabban vizsgált közszolgáltató a MATÁV, illetve az egyéb telefonszolgáltatók voltak. A biztos általános helyettese megállapította, hogy a MATÁV a távközlésről szóló törvény értelmében közcélú távbeszélő szolgáltatást nyújt, ezért a vizsgálat szempontjából közszolgáltatást végző szervnek minősül. Koncessziós társaság esetén az ilyen társaságok a kizárólagosan az állam hatáskörébe utalt tevékenységet koncessziós szerződés útján gyakorolják, így bár piaci körülmények között működnek, állami feladatot látnak el. Kötelességeik elmulasztása esetén felelősségük alapja legtöbbször a jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvének megsértése (OBH 5600/1996).
A panaszok többsége a számlázást sérelmezte, illetve azt kifogásolta, hogy a távközlési üzem a számlareklamációkat nem ismerte el. Az ilyen ügyek nagyobb részében nem állapítottunk meg alkotmányos visszásságot, ha a távközlési üzem a reklamációk alapján felülvizsgálta a vonalakat, valamint a panaszosok által használt készülékek működését hívásrészletezőn elemezte, ellenőrizte és ezzel legalább azt bizonyította, hogy a hívások a technikai vizsgálat eredménye alapján az előfizetőknél felszerelt állomásokon történtek. Még az ilyen típusú ügyekben is azt észleltük, hogy bár a telefontársaságok eljárásai a vonatkozó jogszabályoknak megfelelnek, a fogyasztóvédelmet garantáló előírások hiányosak. A távközlésről szóló törvény szerint a KHVM feladata, hogy az előfizetői szerződésnek a fogyasztók védelmével és a szolgáltatás minőségével összefüggő feltételeit rendeletben határozza meg. A miniszter azonban e jogszabály-alkotási kötelezettségének nem tett eleget, így a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben visszásságot idézett elő (OBH 1832/1995, OBH 3169/1995, OBH 3146/1995).
A távhőszolgáltatás a díjtételek vonatkozásában elvi kérdésekben is problémát okozott. A panaszosok azt sérelmezték, hogy a hőszolgáltató légköbméterben felmérte és a díj megállapításánál figyelembe vette azokat a helyiségeket is   így villanyóraszekrény, szemétledobó stb.  , amelyekben radiátort nem helyeztek el. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a hőszolgáltató nem vette figyelembe azt a rendeletet, amely szerint fűtött az a helyiség, amelyben fűtőtest vagy egyéb hőleadó berendezés vagy a szomszédos helyiségekből átáramló hő biztosítja az előírt hőmérsékletet. Az előírt hőmérsékleti értékeket az MSZ szabvány tartalmazza. A rendelet megsértésével alkotmányos visszásság keletkezett a szolgáltatás, ellenszolgáltatás elvének sérelme miatt (OBH 486/1995).

4.2.5. Oktatási intézmények

Az oktatási intézmények tevékenységével kapcsolatos panaszok ügyében az országgyűlési biztos hatáskörét részben az oktatási intézmények közszolgáltató minősége, részben pedig az alapozta meg, hogy a törvényességi felügyeletét ezeknek az intézményeknek valamilyen hatóság látja el. Esetenként az alkotmányos visszásság az adott oktatási intézmény olyan tevékenységével függött össze, amely hatósági jellegűnek bizonyult. Ilyennek tekinthető az az eset, amikor az iskola a bizonyítvány kiadását tagadta meg a tanulók egy csoportjától és ezzel sérült a jogbiztonság követelménye (OBH 217/1995).
A felsőoktatás területén több oktató nyújtott be panaszt munkaviszonyuk megszüntetését sérelmezve. A beadványok a panaszosok körén túl számos más felmentett oktatót is érintettek. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a felmentések jelentős része a Magyar Köztársaság pótköltségvetéséről szóló 1995. évi LXXII. törvény rendelkezéseinek indokával történt, a csökkentett személyi jutattásokra fordítható összegre hivatkozva. Ez az indokolás nem elégíti ki a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben előírt valós és okszerű indokolási kötelezettséget. Az indokolási kötelezettség teljesítésének elmulasztása az országgyűlési biztos általános helyettesének megállapítása szerint sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét (OBH 596/1995, OBH 25/1996, OBH 4480/1996).
Középiskolában történt jogsérelemmel volt kapcsolatos az a panasz, amely szerint az iskola egyik tanulója közérdekű bejelentésnek minősülő beadványában a közoktatási rendszer alapvető elveinek rendszeres megsértésére hívta fel a figyelmet. Az igazgató annak ellenére, hogy az ügy jellege ezt indokolta volna, nem rendelt el vizsgálatot. Az intézkedés elmulasztásából következett a jogállamiság, ennek keretében a jogbiztonság megsértésének megállapítása (OBH 5158/1996).

4.2.6. Polgármesteri Hivatalok

Az országgyűlési biztoshoz abszolút számban és arányában is a legtöbb panasz a Polgármesteri Hivatalok tevékenységével kapcsolatban érkezett (szám szerint 2136, az összes panasz 18,56 százaléka). Természetesen a nagyszámú beadvány nem azzal magyarázható, hogy a Polgármesteri Hivatalok ügyintézése a többi hatósághoz képest jelentősebb mértékben sérti az állampolgárok jogait vagy érdekeit, hanem sokkal inkább azzal, hogy itt fordul elő szám szerint a legtöbb olyan hatósági ügy, amellyel az állampolgárok a mindennapi életben szembekerülnek.
A Polgármesteri Hivatalban folytatott hatósági eljárások elleni panaszok nagyon változatosak. Számos esetben sérelmeztek egyedi döntést, a döntés tartalmát vagy az eljárás elhúzódását. Ez utóbbi tekinthető a legtipikusabb panasznak (OBH 966/1995, OBH 795/1995).
Sok panasz érkezett a szabálysértési ügyekkel összefüggésben. A biztosok vizsgálata néhány esetben feltárta, hogy a hatóságok nem megfelelően alkalmazzák a hatályos jogszabályokat. Az egyik ügyben például a bíróság bűncselekmény hiányában a szabálysértési ügyet az eljárás lefolytatására az önkormányzathoz tette át. Az önkormányzat az eljárást elévülés miatt megszüntette, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a törvény szerint az elévülés újra kezdődik, akkor, amikor az áttételt elrendelő határozat a szabálysértési hatósághoz érkezik. Az országgyűlési biztos a jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot állapított meg (OBH 2155/1996).
Az országgyűlési biztos általános helyettese panaszok alapján hatásköri problémákat is észlelt a hivatalokban. Az egyik lakásügyben például a Vagyongazdálkodási Osztály ügyintézője bizottsági felhatalmazás nélkül jegyzőkönyvben tett ígéretet a lakáspályázat megnyerésére, noha erre hatásköre nem lett volna. Ezzel veszélyeztette a jogbiztonság követelményét (OBH 546/1995).
A lakásügyek jellegzetesen visszatérő panaszoknak tekinthetők. Az önkormányzatok a vonatkozó jogszabályok keretein belül helyi rendeletekben szabályozzák a lakásépítési támogatásokat. Az országgyűlési biztos több ügyben állapított meg alkotmányos visszásságot, amikor a rendeletek elmaradásának következtében jogilag bizonytalan helyzet keletkezett a jogosultak körének meghatározása, a feltételek pontos meghatározásának hiánya miatt (OBH 69/1995).
Egyes ügyekben a Polgármesteri Hivatal hibás eljárása anyagi hátrány okozásával is járt. Előfordult, hogy a hivatal a vállalkozói igazolványt nem tértivevényes küldeményként <|>továbbította. Ilyenkor a törvényben előírt kézbesítési kötelezettség nem teljesül, hiszen a levélként továbbított küldemény esetén a kézbesítés nem igazolható. A hatósági igazoláshoz fűződő joghatások a közléssel állnak be, ennek késedelmes kézbesítése anyagi kárt is eredményezhet, emellett sérti a jogbiztonság követelményét (OBH 2380/1995).
Az ügyek külön nagy csoportját tették ki az építési panaszokkal kapcsolatos beadványok. Az ilyen beadványok jelentős része sérelmezte az építési engedély iránt benyújtott kérelmek ügyintézésének elhúzódását. Azokat a jelentős határidő-túllépéseket, amelyek elfogadható indok nélkül történtek, az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelményét sértő alkotmányos visszásságnak tekintette (OBH 2681/1995). Az építésügyi hatóságok eljárása alkalmanként jogszabályi rendezetlenség miatt sérelmes. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a társasházi törvény 18. §-a, amely megfosztja az egyes tulajdonosokat a jogorvoslati lehetőségtől, ez ellentétben áll az 1957. évi IV. törvény 3. §-ával, amely ügyfélnek tekinti azt, akinek jogát, jogos érdekét az ügy érinti és ennek megfelelően jogorvoslati jogosultsága lenne. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetve tényállások ellentétes törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendelkezés azonban alkotmányellenessé válik, ha egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár [35/1991. (VI. 20.) AB hat.]. Ennek megfelelően a jogbiztonság sérelmét ez esetben azért állapíthatta meg az országgyűlési biztos, mert egyben a jogorvoslathoz való alkotmányos jog is sérült (OBH 96/1996).
A jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot meg kellett állapítani olyan ügyintézés esetén is, amikor a Polgármesteri Hivatal és ezen belül az építésügyi hatóság a panaszost az üggyel kapcsolatos jogairól, lehetőségeiről nem oktatta ki. Tekintettel arra, hogy az államigazgatási eljárásról szóló törvény kötelezően előírja a kioktatási kötelezettséget és ennek elmaradása súlyosan érintheti az ügyfelet jogainak érvényesítésében, ilyen esetekben is a jogbiztonság szenved sérelmet (OBH 1852/1995).

4.2.7. Önkormányzati testületek

Az önkormányzati testületek ellen benyújtott panaszok a panaszolt szerv jellegénél fogva alapvetően e testületek jogalkotási tevékenységéhez, kisebb részben egyedi döntéseihez kapcsolódtak.
A jogbiztonság érvényesülése érdekében az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében előírja, hogy a helyi képviselő-testületnek csak a feladatkörében és csak olyan rendeleteket szabad alkotnia, amelyek nem lehetnek ellentétesek a magasabb szintű jogszabályokkal. A jogbiztonság biztosítása miatt a jogalkotónak kötelessége, hogy az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, következményüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára [9/1992. (I. 30.) AB határozat]. Az országgyűlési biztos vizsgálatai során a fenti követelményeket figyelembe véve állapította meg az egyes testületek által alkotott jogszabályok alkotmányos visszásságot okozó hatását.
Az egyik leggyakoribb és nem csupán a helyi önkormányzati testületet érintő panasz a kényszerbérletek felszámolásával összefüggésben érkezett. Az állami tulajdonú, tanácsi kezelésként bérbe adott lakások bérlőinek jogi helyzete tisztázatlan volt, ha utólag derült ki, hogy az épület vagy az építési telek tulajdoni viszonyai rendezetlenek, az épület magánszemély tulajdonában van, mert azt nem államosították, vagy azt az önkormányzatok adták vissza a magánszemély tulajdonába. Tapasztalatunk szerint az önkormányzatok jelentős része a törvényi felhatalmazás ellenére sem tett eleget jogalkotói kötelezettségének és ezzel megsértette a jogbiztonsághoz való jogot (OBH 149/1995).
A lakosság igen érzékenyen reagált a szemétszállítási díjak bevezetésére. Az országgyűlési biztos e panaszok elbírálásánál figyelembe vette, hogy a Ptk. kimondhatja, hogy a szerződés a szolgáltatás igénybevételével létrejön. Mivel a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételét törvény rendelte el, így az igénybevétel kényszere is kialakult. Ennek megfelelően   egyéb alkotmányos visszásságra utaló bizonyítékok hiányában   önmagában a szemétszállítási díj bevezetését, az erről rendelkező törvény tartalmi elemeit meghatározó önkormányzati rendeletek megalkotását az országgyűlési biztos alkotmányosnak ismerte el. Észlelte ugyanakkor, hogy a belügyminiszter és a környezet és területvédelmi miniszter egy ideig nem tett eleget jogalkotási kötelezettségének, elmulasztották a kötelező közszolgáltatás szakmai követelményeiről, tevékenységi köréről és az ellátásra való jogosultság feltételeiről szóló jogszabály megalkotását. Mivel e rendelet hiánya jogalkalmazási bizonytalanságokhoz vezetett, az országgyűlési biztos ezt a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságnak minősítette (OBH 2457/1995, OBH 3050/1995, OBH3054/1995).
A helyi rendeletek tartalmi elemeinek hiányosságai, ellentmondásai is gyakran megalapozzák az alkotmányos visszásság megállapítását, jogbizonytalanságot teremtenek. Az önkormányzati rendeletnek így tartalmaznia kell a szolgáltató megnevezését és a fizetendő díj mértékét (OBH 2849/1995).
Az önkormányzatok nem mindegyike van tisztában hatáskörével, ennek megfelelően előfordul a hatáskör-elvonás tilalmába ütköző intézkedés. Az ilyen eljárás minden esetben sérti a jogbiztonságot és alapot nyújt az alkotmányos visszásság megállapítására. Egy ügyben például az építési tilalom törlésére, illetőleg korlátozási kártalanítás megállapítására irányuló kérelem ügyében döntött hatáskör hiányában a képviselő-testület (OBH 1728/1995).
Az országgyűlési biztos és helyettese a képviselő-testületek törvénysértő határozataival szemben is fellépett. Számos lakásügyi panasz irányult az ilyen határozatok ellen. Az önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítésekor a bérleményt részletfizetéssel megvásárló személyek közül többen kifogásolták, hogy szerződésmódosítási kérelmük esetén, mely a vételár egyösszegű befizetésére irányult, az önkormányzat testületi határozat alapján 5000 Ft díjat számított fel. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy az önkormányzat határozata magasabb rendű jogszabállyal ellentétes, ezért a kiadására visszamenő hatállyal érvénytelen és arra jogkövetkezményt alapozni nem lehet. Az alkotmányos visszásság a határozat visszavonását követően is fennmaradt egy ideig, mivel az önkormányzat nem tájékoztatta az érintetteket, hogy a korábban befizetett díj visszaigényelhető (OBH 3062/1995).
Volt olyan eset, amikor az országgyűlési biztos helyettese az önkényes lakásfoglalók kilakoltatására irányuló egyes önkormányzati eljárásokat kifogásolta. Az önkormányzat az önkényes lakásfoglalókat egy általa megbízott kft.-vel távolíttatta el. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy az önkormányzat eljárása a jogellenes állapot megszüntetésére irányult, de jogsértést követett el, amikor önhatalommal hárította el a tulajdonjogának gyakorlását akadályozó jogellenes magatartást. Az Alkotmányban deklarált jogállamiság és az ahhoz szorosan kapcsolódó jogbiztonság sérelmét azonban nemcsak az önkormányzat mint a jogállamiság egyik helyi letéteményese jogsértése okozta, hanem közrejátszott még a törvényes végrehajtási eljárás nem kellő hatékonysága, valamint a jogszabályok nem egyértelmű rendelkezései. A jogellenesen elfoglalt lakások kiürítésének elhúzódása egyébként veszélyezteti valamennyi önkormányzati lakásra jogosult jogbiztonsághoz való jogát is (OBH 3723/1996).
Az önkormányzat saját rendeletének megsértését is kifogásolták a panaszosok. Az egyik ügyben az önkormányzat megalkotta a tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló rendeletét, amely a helyiségek vételárát a forgalmi érték 70 százalékában határozta meg. Egy későbbi időpontban a vételárat a rendelet módosítása nélkül 100 százalékban határozták meg. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította a jogbiztonság követelményét sértő alkotmányos visszásságot a szerződéskötések időpontjára visszamenő hatállyal (OBH 2595/1995).

4.3. Alkotmány 8. §

(1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.

A bűncselekmények áldozatainak védelmére létrejött Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület a bűncselekmények sértettjeinek állami kárenyhítését célzó intézkedést kért. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a büntető ügyek jelentős részében még a büntetőjogi felelősség megállapítása után sem történik meg a sértettnek okozott kár megtérítése. Az állampolgári jogok védelme az Alkotmányban előírt feladat, a bűncselekmények pedig sértik e védendőnek nyilvánított értékeket. Az állami felelősség az elkövetett bűncselekmények üldözésével és a büntetőigény bíróság előtti érvényesítésével csak részben teljesül. Az állam kárenyhítési kötelezettsége az Alkotmány rendelkezéseiből önmagában nem olvasható ki, ezért az ilyen eszközök hiánya önmagában nem minősíthető alkotmányos visszásságnak. Az állam kárenyhítési kötelezettségének törvényi előírása és az arra alkalmas eszközök biztosítása viszont összhangban áll azzal a kötelezettséggel, amelyet az Alkotmány a közbiztonság és az alkotmányos alapjogok védelmével összefüggésben az államra ró (OBH 6714/1996).
Az országgyűlési biztos helyettese hivatalból indított vizsgálata során megállapította, hogy a különleges gyermekotthonokról egy ideiglenes népjóléti miniszteri rendelet van érvényben. Ez szabályozza az intézetben történő felvétel, elbocsátás és a jogorvoslat kérdését is. A vizsgálat megállapította, hogy a szabályozás e formája   mivel a rendelet az intézetben elhelyezett gyermekek alapvető jogait is érinti   ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével és alkotmányos visszásságot teremt (OBH 5423/1996).
Az országgyűlési biztoshoz érkezett egyik beadvány azt kifogásolta, hogy az egyetemek és főiskolák közül egyre kevesebb indít képzést esti és levelező tagozaton, ezekre gyakran csak diplomával rendelkezők nyerhetnek felvételt és ez a munkaviszonyban állókat kizárja a felsőoktatásban való részvételtől. Az Alkotmánybíróság a kérdéssel összefüggésben megállapította, hogy az oktatáshoz való jog alapjog, márpedig az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében alapvető jog lényeges tartalmát még törvény sem korlátozhatja [35/1995. (VI. 2.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság szerint a felsőoktatáshoz való alapvető jog sérelme abban az esetben állhat fenn, ha egy intézkedés szükségtelenül és aránytalanul korlátozza e jog érvényesülését, vagyis megakadályozza, ellehetetleníti a megfelelő képességgel rendelkezők oktatásban való részvételét. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálata után megállapította, hogy az esti és levelező tagozaton folyó képzés korlátozása vagy megszüntetése nem jelenti a művelődéshez való alapvető jog lényeges tartalmának korlátozását tekintettel arra is, hogy az állam az életkörülményektől függően különböző támogatási formákat biztosít a nappali képzésben résztvevők számára, alkotmányos visszásság tehát nem állapítható meg (OBH 3286/1995).

4.4. Alkotmány 9. §

(1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.

A kényszerbérletekkel összefüggő beadványokkal kapcsolatban az országgyűlési biztos észlelte, hogy a jogilag rendezetlen helyzet kedvezőtlenül érinti a bérbeadók oldaláról a gazdasági verseny szabadságának az alkotmányos elvét. A bérbeadóknak joguk van a piaci feltételekkel történő bérbeadásra, azonban a kényszerbérlettel érintett lakások esetében ez nem valósítható meg. Az országgyűlési biztos megállapította a tulajdon védelmével kapcsolatos alkotmányos visszásságot (OBH 8342/1996).
Az országgyűlési biztos a távhőszolgáltatók ügyében folytatott vizsgálat során észlelte, hogy a távhőszolgáltató monopol helyzetéből adódóan sérül a gazdasági verseny szabadsága (OBH 2607/1995).

4.5. Alkotmány 12. §

(1) Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát.
(2) Az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát. Alkotmány 13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

Az országgyűlési biztos gyakorlatában a tulajdonhoz való jog sérelme elsősorban a zavartalan birtoklás   és így a szomszéd jogok kapcsán   továbbá a kárpótlási igények teljesítésével összefüggésben fordult elő. Nem volt ritka e tárgyban azonban az építésrendészeti ügyekben hozott sérelmes döntés vagy mulasztás sem.
Az egyik panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy az első fokú építésügyi hatóság nem rendelkezett utca céljára kisajátított telekrész után fizetendő kártalanításról. Sérelmezte azt is, hogy külön rendelkezés nélkül az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték az önkormányzat tulajdonjogát. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy a közút céljára történő igénybevétel esetére a kártalanításra a kisajátítási kártalanítás szabályait kell alkalmazni, kivéve ha az igénybevételre az érdekeltek kérelmére indított telekalakítási eljárással kapcsolatban kerül sor és az érdekeltek a kártalanítási igényükről lemondtak. Jelen ügyben a panaszos kérelmére indult az eljárás és nem mondott le kártalanítási igényéről. Az önkormányzat tulajdonjogának bejegyzése ezért sértette a tulajdonhoz való jogát és ezzel alkotmányos visszásságot okozott (OBH 5513/1996).
Az önkormányzattal szemben panaszkodott az a személy is, aki szerint ingatlanán az önkormányzati bérlakások lakói átjárnak, noha máshonnan is meg tudnák közelíteni bérleményüket. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy az ingatlan zavartalan használatának akadályozása miatt sérült a tulajdonhoz való jog (OBH 18/1995).
A tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének elmaradása számos ügyben szolgáltatott alapot alkotmányos visszásság megállapítására. A jogbiztonság sérelme mellett nyilvánvalóan korlátozza a vevő jogait az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés elmaradása, hiszen ez a bejegyzés konstitutív hatályú. A bejegyzés elmaradása vagy az eljárás elhúzódása ezért minden esetben alkotmányos visszásságot teremt (OBH 703/1995).
A panaszosoktól ellopott, majd a tolvaj által más személynek eladott és a rendőrség által lefoglalt gépjárművek kiadásával összefüggésben is felmerült a tulajdon sérelmének gyanúja. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy a járművet annak kell kiadni, akitől azt lefoglalták, kivéve ha más nem jelentett be alaposnak látszó igényt, vagy ilyen igény az eljárás adataiból nem tűnik ki. Az utóbbi esetben a dolgot annak kell kiadni, aki tulajdonjogát kétséget kizáró módon igazolta. Amennyiben a rendőrség ez utóbbi kötelezettségeit elmulasztja, sérül a tulajdonhoz való alkotmányos jog (OBH 2663/1995).
A kényszerbérlők ügyeinek egy részénél is megállapítottuk a tulajdonhoz való jog sérelmét. Ez a döntés azokat érintette, akiknek a cserelakásra vonatkozó vételi, illetve elővásárlási joga a lakás a kényszerbérlet jellege miatt nem vagy késedelmesen érvényesülhetett (149/1995).

4.6. Alkotmány 54. §

(1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.

Az élethez való jog tárgyánál fogva kiemelkedő jelentőségű az alkotmányos jogok között. Az Alkotmánybíróság meghatározása szerint az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog többek között korlátot jelent az állam büntető hatalmával szemben is [23/1990. (X. 31.) AB határozat].
Az emberi élet sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja elsősorban a rendőrség, illetve honvédség által alkalmazott lőfegyver használat, illetve rendkívüli halálesetek kapcsán merült fel. A biztosokhoz több ízben fordultak annak az egyesületnek a tagjai, akiknek hozzátartozói tisztázatlan körülmények között haltak meg sorkatonai szolgálat alatt, vagy a civil életben. A panaszaik alapvetően kétirányúak voltak, egyrészt hibáztatták azokat a hatóságokat, amelyeknek tevékenysége folytán a rendkívüli haláleset bekövetkezett, másrészt a hatóságok megfelelő eljárását, illetőleg ennek hiányát kfogásolták. Az országgyűlési biztos az esetek egy részében megállapította az alkotmányos visszásságot.
A biztosok gyakorlatában kiemelkedő jelentőségű volt az ún. rumi ügy. A Vas megyei Rum községben a mentőszolgálatnak nyújtott rendőri segítség során történt fegyverhasználat következtében egy kórházba szállítani kívánt elmebeteg férfi elhunyt. Az érintett alkotmányos jog fontosságára tekintettel az országgyűlési biztos helyettese   más hasonló, esetekkel egyezően   az ügyben személyesen járt el a helyszínen, illetve végzett cselekményeket a tényállás megnyugtató felderítése érdekében. A vizsgálat során megállapította, hogy a rendőri intézkedés annak eredeti céljával   egy heveny tüneteket mutató elmebeteg kórházba szállításának segítésével   ellentétesen olyan akcióként fejeződött be, mintha egy egészséges elmével rendelkező bűnözőt kellett volna ártalmatlanná tenni. A fegyverhasználatot illetően az országgyűlési biztos helyettese arra a megállapításra jutott, hogy az az adott pillanatban már elkerülhetetlen volt, az intézkedő rendőrök jogos védelmi helyzetben használták fegyverüket. Az akció vezetése és irányítása során ugyanakkor olyan jogsértésekre és szakmai hibákra került sor, amelyek összességükben a beteg életének önkényes kioltásához, továbbá a rendőrök életének szükségtelen veszélyeztetéséhez vezetett. Mindez az élethez való joggal összefüggésben helyrehozhatatlan alkotmányos visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos helyettese a vizsgálat során rámutatott arra, hogy bár a büntetőjogi vagy fegyelmi felelősség érvényesítése a különböző ügyekben az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervek feladata az ennek során hozott döntés nem érinti az országgyűlési biztosnak az alkotmányos visszásságra vonatkozó álláspontját. Az alkotmányos visszásság abban az esetben is fennáll, ha az említett szervek   mérlegelési jogkörükben   az ügyben büntető vagy fegyelmi felelősséget nem állapítanak meg (OBH 1591/1995).
Az élethez való jog sérelmét állapította meg az országgyűlési biztos helyettese a honvédség egyik alakulatánál bekövetkezett halálos fegyverbaleset ügyében. Az adott ügyben a felállított őr életét vesztette, mert őrparancsnoka fegyveres támadás színlelése során agyonlőtte. Az országgyűlési biztos helyettese elvi éllel szögezte le, hogy az őrszolgálatot ellátó katona békeidőben fegyverbaleset folytán bekövetkező halálának értelemszerűsége a honvédelem alkotmányos kötelezettségéből nem vezethető le, tehát sérti az élethez és emberi méltósághoz való korlátozhatatlan alapjogot. A vizsgálat során feltárt körülmények alapján az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy a pályakezdő tiszthelyettes őrparancsnok hiányos felügyelete   a jogerős bírósági ítéletben korábban elrendelt pártfogó-felügyelet tényleges gyakorlásának elmulasztása  , illetve a sor- és hivatásos állomány közötti információhiány hozzájárult a honvédelmi kötelezettségét teljesítő honvéd halálához, ami az Alkotmány 54. §-ában biztosított élethez és emberi méltósághoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott (OBH 7458/1996).
Hivatalból indult vizsgálat annak a személynek a halála miatt, akinek holttestét egy héttel eltűnése után találták meg az egyik kórháznak a területén, ahová az Idősek Házából sérülése miatt beszállították a mentők. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az idős személy halála elkerülhető lett volna, ha a különböző intézmények dolgozói körültekintőbben járnak el. Az ügyben ezért az alkotmányos visszásságot megállapítottuk (OBH 2195/1996).
Az országgyűlési biztos helyettese olyan ügyekben is fellépett, amelyekben az élethez való jog veszélyeztetését állapította meg, ide sorolva a távoli veszélyt is. Az IFOR-alakulatnál végzett helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy a katonák részére nem megfelelő számú és méretű golyóálló mellény áll rendelkezésre. Az országgyűlési biztos helyettese az élethez való jog közvetlen veszélyeztetésének hiánya ellenére megállapította az alkotmányos visszásságot (OBH 6066/1996).
A rendkívüli halálesetek hatósági nyomozásának felülvizsgálata körében az országgyűlési biztos azt mérlegelte, hogy a hatóság az eljárása során eleget tett-e mindannak a törvényi kötelezettségének, amely az eset megnyugtató felderítéséhez és lezárásához szükséges (OBH 642/1995).
Az emberi méltósághoz való jog sérelmének a vizsgálata elsősorban a honvédséggel, a rendőrséggel és a büntetés-végrehajtási intézetekkel összefüggésben merült fel. Az országgyűlési biztos helyszíni vizsgálaton állapította meg, hogy az egyik helyőrségi laktanya néhány szociális helyiségében, továbbá fogdájában uralkodó állapotok sértik az emberi méltósághoz való jogot (OBH 6715/1996).
Több panaszos állította, hogy a rendőrség eljárása során vagy pedig a büntetés-végrehajtási intézetben bántalmazták. A bántalmazás ténye önmagában kimeríti az emberi méltósághoz való jog sérelmét. Az országgyűlési biztos azonban megfelelő eszközök híján ilyen esetekben nyomozást nem tud folytatni, ezért azt igyekezett biztosítani, hogy az ügy nyomozására hivatott szervek a jogszabályoknak megfelelően, lelkiismeretesen folytassák le az eljárást (OBH 3555/1996).
Esetenként az is előfordult, hogy a panaszos által közölt adatok alapján az egyik ügyben, az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt maga kezdeményezte a büntetőeljárást a hatóság tagja ellen az országgyűlési biztos helyettese. A panaszost a lakásán felkereső, a rendőrség állományába tartozó személy megfenyegette és arra igyekezett rávenni, hogy álljon el egy polgári pertől. A biztos az ügyben nem elégedett meg a rendőrség által tett parancsnoki intézkedésekkel, hanem kezdeményezte a Legfőbb Ügyészségen a kényszerítés bűntettének kísérlete miatt a nyomozás elrendelését (OBH 276/1995).
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a megalázó bánásmód és ezáltal az alkotmányos visszásság nem csupán tettlegesség következtében jöhet létre. A egyik panaszos azt sérelmezte, hogy a helyi önkormányzat szociális irodájában tűrhetetlen hangot használtak vele szemben (OBH 3257/1996).
Az emberi méltóság megsértésével, valamint a kínzás, kegyetlen és embertelen bánásmód tilalmával egyaránt összefüggnek azok a panaszok, amelyek a nyomozó hatóságok egyes eljárási cselekményeit kifogásolják. Az országgyűlési biztos vizsgálatát több ilyen ügyben kizárta az a körülmény, hogy a bíróság foglalkozott a történtekkel vagy pedig a nyomozó hatóságnál nem merítették ki a rendelkezésre álló jogorvoslatokat. Ettől függetlenül is rendkívül nehéz volt az ilyen jellegű panaszokban állást foglalni, hiszen a történtek bizonyítása alapvetően a hatóságok útján történhet. Az országgyűlési biztos tehát kénytelen a különböző hatósági eljárások eredményére támaszkodni, vizsgálta viszont a hatóságok eljárásának szabályszerűségét (OBH 6553/1996, OBH 3918/1996, OBH 6900/1996). Azt, hogy az esetek többségében elfogulatlan, objektív vizsgálat folyt, bizonyítja, hogy az országgyűlési biztos által indítványozott hatósági vizsgálatok feltártak olyan személyes felelősséget, amelyet felelősségre vonás követett (OBH 3900/1996).

4.7. Alkotmány 55. §

(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

A szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való alkotmányos jog olyan alapérték, amelyet mindenkinek szem előtt kell tartania. A hatóságoknak különös figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy valóban csak a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás keretében foszthassanak meg bárkit szabadságuktól. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a személyes szabadságnak jogszerű (törvényes) elvonása is okozhat alaptalan sérelmet. Az egyes korlátozó rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos [66/1991. (XII. 21.) AB határozat].
Különös gonddal vizsgálta az országgyűlési biztos ennek az alkotmányos jognak az érvényesülését olyan személyek csoportjai körében, akik helyzetüknél fogva képtelenek, vagy nagyon kevéssé képesek saját érdekeik védelmére. Ilyen személyeknek tekinthetők azok, akik betegségük miatt pszichiátriai otthonokban vannak. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az intézetben elhelyezett mentális betegeknek a szabadsághoz való joga gyakran sérül. Az egészségügyi törvény 30, illetve 60 naponként kötelező jelleggel írja elő a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetekben lévő betegek gyógykezelésének bírói felülvizsgálatát. A vizsgálat során kiderült, hogy a Pomázi Munkaterápiás Intézetben 5 éve nem végezte el az illetékes bíróság az egészségügyi törvény által kötelezően előírt bírói felülvizsgálatot. Mivel a szükséges eljárást elmulasztották, nyilvánvalóan sérült a betegek szabadsághoz való joga. A legtöbb intézményben az önkéntességen alapuló pszichiátriai otthonbeli ellátás határozatlan időtartamát gyakran végleges, a beutalt haláláig tartó időszakként értelmezték. A gyámhatóságok a határozatlan időre pszichiátriai otthonba beutalt cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló beteg javait, ingatlanait a gondnok kérésére elidegenítették, illetve ennek elidegenítéséhez hozzájárultak. A beutaló önkormányzatok ugyan többször éltek a határozott ideig tartó beutalás lehetőségével, de ennek garanciális jelentőségét gyengítette, hogy nem kísérték figyelemmel a maguk által megjelölt határidőket. Mindez több esetben szükségtelen szabadságkorlátozáshoz vezetett. A szabadsághoz való alkotmányos jog sérelmét észlelte az országgyűlési biztos a pszichiátriai intézményben belül is, amikor a szabadságmegvonások különböző formáit elemezte. Így találkozott olyan elfogadhatatlan szabadságkorlátozásokkal, mint a hálós ágy, ruhamegvonás, bezárás, kimenő megvonás, amelyeket alkalmanként büntetésként foganatosítottak. Mindezek az alkotmányos joggal összefüggésben alkotmányos visszásság megállapítására voltak alkalmasak (OBH 2255/1996). Az országgyűlési biztos ugyanakkor nem állapította meg a szabadsághoz való jog sérelmét olyan esetekben, amikor gyógykezelés szükségessége miatt szállítottak be valakit kórházba (OBH 2494/1996). Az adott ügyben a vizsgálat megállapította, hogy a panaszos pszichiátriai osztályra történő szállítása és gyógykezelése a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, az megalapozott volt.
A személyi szabadság megsértésének gyanúja merült fel több idegenrendészeti ügyben. Az idegenrendészeti eljárás hatálya alatt álló panaszosok azt sérelmezték, hogy hosszú időt   sokszor éveket   töltöttek már el őrizetben, ügyükben azonban érdemi döntés nem született. Az említett panaszosok illegálisan érkeztek Magyarországra megszegték a kijelölt helyen való tartózkodás szabályait, majd elfogásukat követően többen hamis személyi adatokat használtak. Hosszabb ideig tartó őrizetükre a személyazonosságuk felderítése, a vissza- vagy áttelepítésük elhúzódása miatt került sor. Ezeknek az ügyeknek egy részében nem állapítottunk meg az alkotmányos visszásságot (OBH 6712/1996, OBH 2691/1996).
Az idegenrendészeti őrizetben lévők helyzetét értékelte az országgyűlési biztos a Nagyfai Büntetés-végrehajtási Intézetben folytatott vizsgálata során. Többek között megállapította, hogy az idegenrendészeti őrizet, illetve annak büntetés-végrehajtási intézetben történő végrehajtása aránytalanul súlyos joghátrány. Kiszámíthatatlanul elhúzódó időtartama, az őrizet végrehajtásának módja nem méltányos és nincs arányban az elkövetett jogsértéssel. Az idegenrendészeti őrizet nem illeszthető a büntetés-végrehajtás rendszerébe. Mindezen körülmények következtében a jelenlegi rendszer több szempontból is alkotmányos visszásságot okoz. A jogbiztonsággal összefüggésben sérti a személyi szabadsághoz fűződő jogot is (OBH 700-83/1996).
Elvi állásfoglalást igényelt az a panasz, amely azt kifogásolta, hogy a városban működő tömegközlekedési helyi járatú járművön a jegyellenőrzést olyan módon végezték, hogy az autóbusz ajtajait a megállóba érkezést követően zárva tartották, amíg a járművön tartózkodó ellenőrök végigvizsgálták az utasokat. A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ajtók zárva tartása az utazási feltételekben közzétett szabályok alapján végrehajtott ellenőrzés érdekét szolgálta és nem tekinthető a személyi szabadság korlátozásának, amennyiben szükségszerű és időtartamát tekintve arányos. Ez utóbbi két feltétel azonban hangsúlyosan szerepelt az országgyűlési biztos állásfoglalásában, mivel e két feltétel bármelyikének nem teljesülése megalapozhatja az alkotmányos visszásságot (OBH 7937/1996).
A személyi biztonsággal kapcsolatban lévő ügyek általában a közbiztonság helyzetével függtek össze. A panaszosok az ilyen jellegű beadványokban a rendőrség eljárását, intézkedéseit kifogásolják, amelyek szerintük a közbiztonságot és így saját személyes biztonságukat hátrányosan érintik. Több személy panaszolta a főváros VIII. kerületében a prostitúció következtében kialakult állapotokat. Az országgyűlési biztos helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a prostitúció és a hozzá kapcsolódó cselekmények a kerületben lakó és dolgozó állampolgárokat akadályozzák az Alkotmányban biztosított különböző jogaik gyakorlásában. Az alkotmányos visszásság kialakulásában több érintett hatóság és a jogi szabályozás is közrejátszott (OBH 91/1995).

4.8. Alkotmány 57. §

(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.

A védelemhez való alkotmányos jog vizsgálata, figyelemmel a büntetőeljárás alá vont személyek kiszolgáltatott helyzetére, kiemelkedő jelentőséggel szerepelt az országgyűlési biztos gyakorlatában. Az országgyűlési biztos ezért nemcsak konkrét panasz alapján, hanem hivatalból és átfogó módon is vizsgálta ennek a jognak az érvényesülését. Panasz miatt indult viszont az a vizsgálat, amelyben ügyvédi kamarák vezetői azt sérelmezték, hogy egyes nyomozó szervek a folyamatban lévő ügy iratainak megtekintését és azokról másolat készítését csak a meghatalmazás, illetve kirendelés időpontját követően keletkezett iratokra nézve engedélyezik. Sérelmezték azt is, hogy anyagi fedezet hiányára hivatkozva nem jutnak hozzá a nyomozati iratok másolatához. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ez a kialakult gyakorlat részben alkotmányellenes jogszabályi rendelkezésekre visszavezethető vissza (OBH 4024/1996).

4.9. Alkotmány 57. §

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.

A jogorvoslati jogosultság alapvető garanciális elv. A jogorvoslat lehetőséget biztosít az állampolgárok számára, hogy a számukra sérelmes döntést a hatóságok felülbírálhassák. A jogorvoslati jogtól való elzárás ezért minden esetben súlyos alkotmányos visszásságnak minősül.
A jogorvoslati jog sérelme többféle módon nyilvánult meg az eljáró hatóságok tevékenységében. A legjellemzőbb magatartási forma a hatóság hallgatása volt. Ha a hatóság nem hozza meg a kötelező határozatot, akkor megsérti az államigazgatási eljárásról szóló törvény 42. § (1) bekezdését, amely kimondja, hogy az államigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot hoz.
Az ügyek egy részében a hatóság téves jogszabály értelmezésből kiindulva nem szabályszerű határozattal döntött az ügyfél kérelméről és ezzel zárta el őt a jogorvoslati lehetőségtől. Az egyik ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy a Polgármesteri Hivatal nem bírálta el a területet érintő építési tilalom miatti korlátozási kártalanítási kérelmét. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kérelem ügyében az illetékes csak tájékoztató levelet írt az ügyfélnek ahelyett, hogy szabályszerű határozatot hozott volna (OBH 2612/1995).
Több ezer személyt érintett az az ügy, amelyben a panaszosok azt kifogásolták, hogy az APEH az általuk kért adókedvezmény tárgyában hozott első fokú elutasító határozatot követően fellebbezésüket nem bírálta el és a másodfokú eljárást felfüggesztette. A panaszosok így nem tudták igénybe venni a számukra egyébként nyitva álló bírói eljárás lehetőségét. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy alaptalan az APEH-nek az az érvelése, mely szerint az ügyek felfüggesztésére más hatóság jogkörébe tartozó előzetes kérdés eldöntése miatt van szükség, ezért az eljárást az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe foglalt jogorvoslati jogosultság megsértésének minősítette (OBH 6134/1996).
A határozat meghozatalának hiánya okozta az alkotmányos visszásságot abban az ügyben is, amikor a panaszosok beadványukban azt kifogásolták, hogy örökbefogadási kérelmük alapján hozzájuk kihelyezett intézeti nevelteket indoklás nélkül vitték vissza a gyermek- és ifjúságvédelmi intézetbe. A vizsgálat feltárta, hogy az illetékes közigazgatási hivatal az örökbefogadási eljárást határozathozatal nélkül szüntette meg és így sérült a jogorvoslathoz való jog. Az országgyűlési biztos helyettese elvi éllel mutatott rá arra is, hogy a gyermekek kihelyezése ügyében történő döntéssel szemben a jogorvoslati lehetőség a gyakorlatban általában nincs megfelelően biztosítva (OBH 958/1995).
A felsőoktatási intézményeket érintette az a panasz, amelyben a másoddiplomás hallgatók azt sérelmezték, hogy   ellentétben az előző évfolyam hallgatóival   az egyetemi oktatási program befejezését követően csak főiskolai és nem egyetemi szintű nyelvtanári képesítést kaptak. Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a döntést sérelmező panaszosok kérték a művelődési és közoktatási minisztert, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva vizsgálja felül az egyetem döntését és ennek során hozzon formális határozatot, mert csak így vehetik igénybe a felsőoktatási törvény szerint biztosított bírói felülvizsgálat lehetőségét. Az MKM arról tájékoztatta őket, hogy az ügyben jogszabálysértő döntés nem született és az egyetem eljárásának helybenhagyását feleslegesnek tartja. A minisztérium döntésével hátrányos helyzetbe hozta a hallgatókat, akik az Alkotmányban biztosított jogorvoslati jogukkal így nem tudtak élni (OBH 328/1995).
Számos külföldi állampolgárságú, de Magyarországon végzett és itt letelepedett orvost érintett hátrányosan a Magyar Orvosi Kamara, illetve a Népjóléti Minisztérium jogellenes eljárása. Az orvosok azt sérelmezték, hogy nem vették fel őket az Orvosok Országos Nyilvántartásába. Az országgyűlési biztos helyettese eljárása során megállapította, hogy a jogorvoslati joggal összefüggésben több okból is alkotmányos visszásság alakult ki. Egyrészt a nyilvántartásba vételről szóló elutasító határozatokat nem az arra kizárólagos jogkörrel rendelkező miniszter, hanem a Magyar Orvosi Kamara hozta meg. Másrészt e határozatok nélkülöztek minden alapszerűséget, így elsősorban a döntés indokait is. Panaszosok a jogsértő eljárás miatt nem élhettek a jogorvoslati jogosultságukkal (OBH 630/1995).
Tapasztalatunk szerint a különböző hatóságok gyakran elmulasztották a döntésükben az ügyfelek jogorvoslati jogra történő kioktatását. E kioktatási kötelezettséget jogszabály írja elő. Ilyen ügyek előfordultak majdnem minden hatóságnál, így többek között az önkormányzatoknál és az APEH-nél (OBH 4391/1996, OBH 944/1996, OBH 1728/1995, OBH 1188/1995).
Sajátos helyzet alakul ki akkor, amikor negatív hatásköri összeütközés folytán nincs olyan hatóság, amely a jogorvoslatot elbírálná. Egy ügyben a szülők azt sérelmezték, hogy az általános iskola igazgatója megtagadta elsőosztályos gyermekeik részére az év végi bizonyítvány kiadását. A szülők az igazgató határozatával szemben jogorvoslattal kívántak élni, azonban a jogorvoslati kérelmet egyetlen hatóság sem kívánta elbírálni annak ellenére, hogy az ügyben a helyi önkormányzat jegyzőjének lett volna hatásköre és illetékessége (OBH 217/1995).
A jogorvoslat akadályát képezi is, ha a hatóság az ügyben hozott határozatokat nem szabályszerűen kézbesíti. A kézbesítés elmaradása miatt állapította meg az országgyűlési biztos a jogorvoslattal összefüggő alkotmányos visszásságot abban az ügyben, amikor panaszos lakáscélú támogatás, valamint gyermeknevelési segély iránti kérelmének elutasítását sérelmezte (OBH 213/1995).
A jogorvoslathoz való joggal összefüggésben sajátos jogsértéseket tapasztaltunk a kárpótlási ügyekben. A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal által hozott határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, ám a hivatal a hozzá megküldött keresetet jogszabályi kötelezettsége ellenére évekig nem továbbította a bírósághoz. Az országgyűlési biztos és általános helyettese megállapította az alkotmányos visszásságot, továbbá feltárta azt is, hogy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalban 1073 olyan kereseti kérelem volt található, amelyet a fenti indokok alapján nem terjesztettek a bíróság elé (OBH 3018/1995, OBH 370/1996).
Egyértelműen a jogorvoslati jogosultság megsértését jelenti, ha az elbírálásra jogosult és köteles hatóság e kötelezettségének nem tesz eleget. Tartalmilag akkor is megállapítható az alkotmányos visszásság, ha a fellebbezési eljárás megfelelő indok nélkül túlságosan elhúzódik. Az egyik ügyben a panaszos azt kifogásolta, hogy a bérleti jog folytatása iránti kérelmét elutasító önkormányzati határozat ellen benyújtott fellebbezésének elbírálásáról több mint két éve nem kapott értesítést (OBH 3017/1996).
Az országgyűlési biztos és általános helyettese észrevételt tett olyan esetekben is, amikor a jogorvoslati jogosultság alkotmányos elvét jogszabályi hiányosság miatt nem lehetett érvényesíteni. Így megállapította, hogy a különleges gyermekotthonokban történő felvétel és elbocsátás esetében az érintettek számára nincs megfelelően biztosítva a jogorvoslati jogosultság és ezáltal alkotmányos visszásság keletkezik (OBH 5423/1996).

4.10. Alkotmány 59. §

(1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.

A magánlakás sérthetetlenségéhez fűzödő jog sérelmével sok panasz vizsgálatában foglalkoztunk. E panaszok többsége azonban kívül esett az országgyűlési biztos hatáskörén, figyelemmel arra, hogy a jogsértések többsége nem hatóságok vagy közszolgáltatók tevékenységének következtében merült fel. A hatáskörünkbe tartozó ilyen jellegű panaszok leginkább a rendőri szervek eljárását sérelmezték. Az egyik ügyben a rendőrség egy becsületsértés vétsége miatt elrendelt nyomozás kapcsán tartott a panaszos lakásában házkutatást. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ebben az ügyben a saját hatáskörben elrendelt nyomozás hivatali visszaélésnek minősült és ezáltal alkotmányos visszásságot okozott (OBH 4687/1996).
Nem merült fel viszont alkotmányos visszásság olyan ügyekben, amikor a házkutatás elrendelése jogszerű és okszerű volt. Azt sem lehetett kifogásolni, ha a házkutatásra halaszthatatlan nyomozati cselekményként került sor (OBH 3918/1996).
A magánlakás sérthetetlenségéhez kapcsolódik annak az ügynek a vizsgálata, amelyet az országgyűlési biztos általános helyettese azért indított, mert a panaszos ellen a gépkocsijában közúti ellenőrzés során felfedezett baseball-ütő miatt a rendőrség szabálysértési eljárást indított. Az országgyűlési biztos általános helyettese eljárása során megállapította, hogy a jogszabályok pontosan előírják, hol tilos a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket birtokolni, ezek a közterületek, a nyilvános helyek vagy közforgalmú közlekedési eszközök. A közlekedési eszköz belseje azonban nem minősülhet közterületnek, a panaszos saját tulajdonú gépjárműve pedig közforgalmú közlekedési eszköznek. Ezzel szemben a legfőbb ügyész álláspontja szerint a közterületen lévő személygépkocsi éppúgy, mint az elkövető által a közterületen viselt ruházat vagy a nála lévő táska is a bennük elhelyezett tárgyakkal együtt ugyanolyan ellenőrzési szabályoknak van alávetve, mint a közterület. Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint e nem nyilvános szabályként közzétett értelmezés kiterjesztette a jogszabályok hatályát, ezáltal alkotmányos visszásságot okozott a magánlakás sérthetetlenségével összefüggésben (OBH 3262/1995).

4.11. Alkotmány 64. §

A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé.

Az Alkotmány 64. §-ában biztosított panaszjog az országgyűlési biztos és általános helyettesének tapasztalata szerint szoros összefüggésben van a jogorvoslati jogosultsággal. A két alkotmányos jog sérelme gyakran együtt valósul meg. Viszonylag ritkán fordul elő a panaszjog önálló megsértése.
Esetenként azonban a panaszjog sérelmére negatív hatásköri összeütközés miatt került sor. Az egyik ügyben a feltételes szabadságra bocsátott panaszos útlevelet kért, de ehhez a feltételes szabadságra tekintettel előzetes hozzájárulásra volt szüksége. Az előzetes hozzájárulást a panaszos a városi bíróságtól kérte, amely a kérelmet további intézkedés céljából megküldte a megyei büntetés-végrehajtási intézetnek. A büntetés-végrehajtási intézet a kérelmet mellékleteivel együtt visszaküldte a panaszosnak azzal, hogy a kérelem elintézése a bíróságnak hatáskörébe tartozik. Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította a panaszjoggal kapcsolatos alkotmányos visszásságot. Rámutatott arra, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény szerint, ha a bíróság valamely ügyben a hatáskörét vagy ennek hiányát megállapítja, akkor döntése az államigazgatási szervre kötelező. A büntetés-végrehajtási intézetnek tehát az ügyben határozatot kellett volna hoznia (OBH 167/1995).
Egy másik ügyben a panaszos kérelmet nyújtott be adóigazgatási ügyében a vele szemben eljáró APEH-tisztviselő kizárása iránt, ám e kérelemre nem kapott választ. Az országgyűlési biztos általános helyettesének véleménye szerint a kérelem figyelmen kívül hagyása sértette az Alkotmány 64. §-ában foglalt panaszhoz való jogot és ezáltal alkotmányos visszásságot okozott (OBH 944/1996).
A panaszjoggal kapcsolatos visszásság merült fel azokban az ügyekben, amelyekben a panaszosok feljelentéssel éltek a rendőrségen, ám több hónap elteltével sem kaptak értesítést arról, hogy a nyomozás megindult-e és azt melyik nyomozó hatóság folytatja. Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy az adott ügyekben a nyomozások megindultak, de azokat átvette a rendőrség egy másik részlege. Az áttételről a hatóságok a fel- jelentőket nem értesítették, így megfosztották őket jogaik gyakorlásának lehetőségétől, továbbá azt a látszatot keltették, mintha az üggyel nem foglalkoznának, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította az alkotmányos visszásságot (OBH 251/1995). Nem történt viszont alkotmányos visszásság azokban a hasonló ügyekben, amikor az értesítés olyan személyeknél maradt el, akik az ügyben sem feljelentőként, sem sértettként, sem gyanúsítottként nem szerepeltek (OBH 1436/1995).
Az illetékhivatal eljárását sérelmezte az a panaszos, aki szerint az illetékhivatal egy szerződés után kétszer szabott ki vagyonátruházási illetéket, majd az ezt kifogásoló beadványokra nem reagált. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az illetékhivatal második határozatát törölte, azonban mulasztást követett el, mert egyáltalán nem tájékoztatta panaszost az illeték összegének kiszámítási módjáról. Ezzel alkotmányos visszásságot idézett elő (OBH 1449/1995).
A panaszjog sérelmét állapította meg az országgyűlési biztos abban az ügyben, amikor egy középiskolai tanuló beadvánnyal fordult az iskola igazgatójához, amelyben az egyik tanár vele szemben tanúsító magatartását kifogásolta. A tanuló által írt panaszlevélre az iskola vezetése nem adott hivatalos választ. Az alkotmányos visszásság ezért megállapítható volt (OBH 5158/1996).

4.12. Alkotmány 70/A. §

(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.

A hátrányos megkülönböztetés tilalma a nemzetközi és nemzeti jogok egyik legfontosabb elve. A törvény előtti egyenlőség követelményéből a társadalmi élet minden területére kiterjesztett alkotmányos szabály betartása a demokrácia egyik fokmérője is. A diszkriminációt sok esetben nehéz ténylegesen bizonyítani, a hátrányos megkülönböztetés, mint valódi ok általában az érvelés háttérében húzódik meg, ezért nehezen fedezhető fel.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a Magyarországon diplomát szerzett külföldi állampolgárságú orvosoknak az orvosi nyilvántatásba vételével kapcsolatos vizsgálatában feltárta, hogy szakmai vagy emberi oka a nyilvántartásba vétel elutasításának nem mutatható ki, ugyanakkor más külföldi állampolgárságú, de magyar nemzetiségű orvosok esetében a nyilvántartásba vétel megtörtént. Ez a tény önmagában megalapozta az arab származású orvosokkal szembeni hátrányos megkülönböztetést (OBH 630/1995).
Az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt diszkrimináció tilalmával kapcsolatban visszásságnak értékelte az országgyűlési biztos egyes kényszerbérlők helyzetét is. Indokolatlanul kerültek ugyanis hátrányos helyzetbe azok a bérlők, akik a jogszabályban előírt határidőig önhibájukon kívül nem tudtak élni a számukra biztosított vételi jogukkal (OBH 149/1995).
A bérleti joggal voltak kapcsolatosak azok a panaszok is, amelyekben a bérlők a helységbérleti jogok önkormányzat általi felmondással történő megszüntetését kifogásolták. A vizsgálat megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetést valósított meg az önkormányzat azzal, hogy a lakástörvényben biztosított felmondás lehetőségét a jog rendeltetésével össze nem férő célra a bérlő jogainak és törvényes érdekeinek csorbítására használta fel (OBH 807/1995). Hátrányos helyzetbe kerültek azok a bérlők is, akiknek állami tulajdonú lakóházát az egyház visszaigényelte és az önkormányzat lakottan, ellenérték kikötése nélkül az egyház tulajdonába adta. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat és az egyház megállapodása több szempontból sértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ezen alkotmányos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztosnak attól függetlenül el kellett járnia, hogy az ügyben a bíróság megállapította, hogy a kérdéses ingatlan nem tartozik az egyházi törvény hatálya alá (OBH 1652/1995).
A nemek közötti diszkrimináció tilalmának megsértését állapította meg az országgyűlési biztos az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik dolgozójának nyugdíjazása ügyében. A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az ELTE rektora közalkalmazotti jogviszonyát nyugellátási jogosultságára tekintettel megszüntette, ugyanakkor a tanszékcsoporton belül több nyugdíjkorhatáron felüli férfi oktató jogviszonyát fenntartotta. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Alkotmánybíróság szerint a nemek közötti megkülönböztetés akkor nem sérti az Alkotmányt, ha az a nagyobb társadalmi egyenlőséget célozza [9/1990. (IV. 25.) AB határozat]. A vizsgálat során az országgyűlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltató által alkalmazható kényszer következtében a felsőoktatásban dolgozó nők alacsonyabb életkorban történő nyugellátásba helyezése a nagyobb társadalmi egyenlőség helyett ezzel ellentétes eredményre vezet, így sérti az Alkotmány 70/A. §-ában meghatározott diszkrimináció tilalmát és alkotmányos visszásságot okoz (OBH 4945/1996).
A diszkrimináció gyanúja merül fel a felsőoktatásból létszámleépítés következtében elbocsátott dolgozók ügyeiben. A felmentett oktatók joggal sérelmezték, hogy felmentésük indoklása   a közalkalmazotti törvény előírásaival szemben   nem tartalmazott személyre szóló megállapításokat, ezáltal lehetőséget nyújtott munkahelyi vezetőiknek arra, hogy diszkriminatív módon válogassanak az elbocsátandó dolgozók között (OBH 596/1995).
Munkakörükkel összefüggésben történt hátrányos megkülönböztetés miatt nyújtottak be panaszt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyik megyei intézetének dolgozói. A panasz szerint az országos tisztifőorvos joghézagra hivatkozással megtagadta a veszélyességi pótlékot az e munkakörben dolgozók számára. A vizsgálat megállapította, hogy az ÁNTSZ megyei intézeteinek kémiai, virológiai laboratóriumai a köztisztviselőkről szóló törvény, a központi intézetek pedig a közalkalmazottak jogállásairól szóló törvény hatálya alá tartoznak. Ez utóbbi törvény alapján a laboratóriumi dolgozók veszélyességi pótlékra jogosultak, míg az ugyanolyan jellegű munkát végző Ktv. hatálya alatt álló munkavállalók ilyenre nem jogosultak. Az országgyűlési biztos általános helyettese ezért megállapította a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmét (OBH 870/1995, OBH 1547/1995).
A mozgássérültekkel kapcsolatban diszkriminatívnak minősítettük az OTSH volt elnökének azt a kijelentését, amely az élsport és a mozgássérültek sportja közötti megkülönböztetésre vonatkozott (OBH 1856/1996).
Állampolgárok nagy csoportját érintették azok a panaszok is, amelyekkel a volt hadiárvák fordultak hivatalunkhoz. A beadványokban azt sérelmezték, hogy a hadiárva juttatások megszüntetése miatt kérelmeztek egyösszegű térítést, ám e kérelmeket elutasították. A vizsgálat megállapította, hogy a vonatkozó törvény szerint azoknak jár egyösszegű térítés, akiknek 1949. január 1. előtt megállapított hadigondozotti ellátását, ezen időpontot követően politikai okból megszüntették. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jogi szabályozás hátrányos megkülönböztetésre ad alkalmat, mivel azonos helyzetben lévő személyek között az időpont megválasztásával indokolatlanul húz határvonalat (OBH 347/1995).
Általános problémára hívták fel a figyelmet azok a panaszok, amelyek sérelmezték, hogy az önkormányzat a helyi adókról szóló rendeletében indokolatlan megkülönböztetést alkalmaz az állandó lakosok, valamint az üdülőtulajdonosok között. Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatában megállapította, hogy az egyik önkormányzat az egyes adónemek esetében a helyi lakosok mentességét oly mértékben kiterjesztette, hogy gyakorlatilag a teherviselés aránytalanul nagy része az üdülőtulajdonosokra hárult. Ez a szabályozás egyértelműen sérti az arányos közteherviselés elvét és alkotmányos visszásságot teremt a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alkotmányos elvével összefüggésben is (OBH 1685/1996).

4.13. Alkotmány 70/B. §

(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.

A munkához való alkotmányos jog sérelme általában közvetetten, más alkotmányos jogok sérelmével együtt merül fel. Önmagában a munkanélküliség ténye az országgyűlési biztos és általános helyettese gyakorlatában nem vezetett alkotmányos visszásság megállapításához. Fennállt viszont a sérelem veszélye a polgári és vagyonőrök korábbi képesítésének elismerésével kapcsolatban. Az új rendelkezés értelmében az addig jogszerűen ilyen képesítéssel rendelkező személyeket alkalmazó vállalkozóknak meghatározott időn belül csatolni kellett a magánnyomozói, illetve a személyi és vagyonőri igazolvány másolatát. Ezek megszerzését egy új tanfolyam elvégzéséhez és vizsgához kötötték. Az eljárás során az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a képesítés megszerzésére kitűzött határidő nem tartható be, ezért a panaszosokat sérelem érte a munkához való joggal összefüggésben (OBH 2162/1996, OBH 1452/1995).
A munkához való jog közvetett sérelmével kapcsolatban állapította meg az országgyűlési biztos általános helyettese az alkotmányos visszásságot a pótköltségvetésről szóló 1995. évi LXXII. törvény alapján felmentett felsőoktatási dolgozók ügyében. Az országgyűlési biztos általános helyettese a hozzá érkezett panaszok alapján megállapította, hogy az ilyen módon történt felmentések nem elégítik ki a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben előírt valós és okszerű indokolási kötelezettség követelményét. Ennek következtében a felmentések az Alkotmány 70/B. (1) bekezdésében biztosított munkához való jog sérelmével történtek, amely alapot adott az alkotmányos visszásság előidézésére (OBH 25/1996, OBH 596/1995, OBH 264/1996).
A diszkriminációval összefüggésben merült fel az egyenlő bérhez való jog sérelme az ÁNTSZ megyei és központi intézeteinek munkatársai ügyében. A vizsgálat megállapítása szerint a Ktv. hatálya alá tartozó megyei intézetekben dolgozók ugyanazért a munkáért nem kapták meg azokat a veszélyességi pótlékokat, amelyeket a közalkalmazotti törvény alapján a központi intézetek munkatársai kaptak. Ez az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint alkotmányos visszásságot teremtett (OBH 870/1995, OBH 1547/1995).

4.14. Alkotmány 70/D. §

(1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

A legmagasabb szintű testi és lelki egészség megvalósulása minden esetben mérlegelést igényel. Ez az alkotmányos jog nem abszolút természetű, értékelését mindig az összes körülményre figyelemmel kell elvégezni. Az országgyűlési biztos ennek a jognak az elemzése során általában abból indult ki, hogy van-e a panaszosok által érintett ügyekben olyan kontrollcsoport, amely helyzetéhez képest e jog érvényesülését vizsgálni lehet. A vizsgálat másik irányát az jelentette, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően történik-e a jogalkalmazás ezen a területen.
A testi és lelki egészséghez való jogok sérelmének gyanúja eddigi gyakorlatunkban elsősorban a különböző zárt, félzárt intézményekben   mint amilyen a büntetés-végrehajtás, a pszichiátriai és a szociális otthonok   merült fel.
A büntetés-végrehajtási intézetekben a fogva tartottak különböző negatív hatásoknak van kitéve. Különös odafigyelést igényel viszont az, ha valaki már eleve ilyen mentális zavarokkal kerül be ezekbe az intézetekbe. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította az alkotmányos visszásságot, ha a fogva tartott személyiségállapotának kezeléséhez szükséges mentális gondozás feltételeit az adott intézményben nem biztosították (OBH 1223/1995). Önmagában valamilyen akár mentális, akár fizikális betegség léte nem zárja ki a fogva tartás lehetőségét. Amennyiben az adott büntetés-végrehajtási intézet fel van készülve a fogva tartottak megfelelő szintű ellátására és ezt a gyakorlatban is végrehajtják, akkor nem sérül a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jog (OBH 6168/1996, OBH 215/1995). Az alkotmányos visszásság állapítható meg azokban az esetekben, amikor a fogva tartottak orvosi ellátása formális, az előírt orvosi vizsgálat, a szükséges gyógyszer felírása rendszertelen vagy teljesen elmarad. Ugyanennek az alkotmányos jognak a sérelméhez vezet a közegészségügyi szabályok be nem tartása is (OBH 9333/1996).
A zárt vagy félzárt intézetként működő pszichiátriai, illetve szociális otthonokban lakók többször fordultak az országgyűlési biztoshoz egészséghez fűződő jogaik megsértése miatt. E tárgyban az országgyűlési biztos hivatalból indított két vizsgálatot. Az alapvető tárgyi és személyi   főleg szaktudásbeli   feltételek hiánya alkotmányos visszásságot teremthet. Általános tapasztalat szerint a szociális törvény által előírt minimális orvosi és szakorvosi ellátást, továbbá az előírt szakképzett ápolói létszámot egyik általunk vizsgált otthonban sem biztosították. Külön említést érdemel a gyógyszerellátás, amely a betegek mintegy felénél éveken keresztül ugyanannak a gyógyszernek az alkalmazását jelentette. A neuroleptikus gyógyszerek hosszú távú alkalmazásával járó veszély, hogy mellékhatásai esetenként akkor sem múlnak el, ha a beteg abbahagyja a gyógyszer szedését. Ezek a körülmények vezettek oda, hogy az országgyűlési biztos több pszichiátriai otthon esetében megállapította az egészséghez fűződő alkotmányos jog sérelmét (OBH 2255/1996). Egyes betegeknél a személyre szabott ellátás hiánya okozott hasonló problémát. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint mentális betegségeknél az egyéni ellátás elengedhetetlen a beteg állapotának javítása vagy szinten tartása érdekében. Az ilyen egyéni bánásmód hiánya megalapozhatja az alkotmányos visszásságot (OBH 5425/1996).
Az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdése utal a legmagasabb szintű testi és lelki egészség biztosításához szükséges környezetvédelem fontosságára. Az országgyűlési biztoshoz számos, környezetvédelemmel összefüggő panaszt nyújtottak be. A környezetszennyező tevékenység hatósági ellenőrzése, tiltása, illetve ezek hiánya vezetett az országgyűlési biztos eljárásához. Általában a helyi Polgármesteri Hivatal, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség és az ÁNTSZ tevékenységét kifogásoltuk. A panaszosok többnyire a szennyezőanyag-kibocsátás és a magas zajszint ellen tiltakoztak. Az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásságot a fent említett szervek jogszabálysértő eljárása vagy mulasztása esetén állapította meg (OBH 1142/1996, OBH 2103/1996, OBH 1559/1995). Hosszas vizsgálatot folytatott az országgyűlési biztos általános helyettese abban az ügyben, amelyben a panaszosok egy budapesti buszpályaudvar szennyezés kibocsátását és zajterhelését kifogásolták. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a lakókörnyezetbe telepített buszpályaudvar működtetése ténylegesen sérti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot (OBH 1522/1995).

4.15. Alkotmány 70/E. §

(1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

A szociális biztonsághoz való jog a többi nem első generációs joghoz hasonlóan az Alkotmányban alapvetően az állam kötelezettségeként, nem pedig az állampolgárok alanyi jogaként jelenik meg. Az Alkotmánybíróság így megállapította, hogy a 70/E. §-ból nem következik, hogy az állampolgároknak alkotmányos joga volna az életszínvonal megőrzésére, illetve a nyugdíjak közötti arány fenntartására. A nyugdíjak és egyéb juttatások, járadékok emelésének mértéke, alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képességének, a társadalombiztosítás állapotának, az érdekérvényesítést szolgáló intézményeknek és számos egyéb tényezőnek a függvénye, az Alkotmány vonatkozó rendelkezéseiről azonban az emelés mértékére, nagyságára vonatkozó alkotmányos kötelezettség nem állapítható meg [26/1993. (IV. 29.) AB határozat].
A biztosoknak a fenti szempontok figyelembevételével kellett elbírálnia a szociális biztonsággal kapcsolatban benyújtott panaszokat. Alkotmányos visszásságot többnyire azokban az ügyekben állapítottak meg, amelyekben a hatóságok tételes jogszabályi rendelkezéseket sértettek meg, vagy a szociális biztonsághoz való jog mellett más alkotmányos jog is sérült. A panaszok nagy száma miatt és a nagyon korlátozott hatáskör ellenére a legtöbb visszásságot mégis ezzel a joggal kapcsolatban állapítottuk meg. Ez az összes alkotmányos visszásság 13, 23 százaléka (4/1. számú táblázat).
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a szociális biztonság is sérült azokban az ügyekben, amelyekben a panaszosok számukra utólag elszámolásra kerülő szociális ellátást kaptak. Az utólagos kifizetés ugyanis az országgyűlési biztos fellépéséig a hatályos jogszabályoknak megfelelően nem tartalmazott kamatot vagy pótlékot (OBH 66/1995).
Sok esetben alakult ki alkotmányos visszásság amiatt, hogy a táppénzt vagy valamilyen más ellátást nem időben folyósítottak. Az egyik ügyben a panaszos több hónapon keresztül   jogosultsága ellenére   sem jutott ellátáshoz és folyamatosan keresőképtelen állományban volt (OBH 2698/1995). Hasonló problémát állapítottunk meg szociális járadék elmaradásánál. A panaszos kérelmére lefolytatott vizsgálat alapján az országgyűlési biztos általános helyettese feltárta, hogy egy ideig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a panaszos külföldi tartózkodása miatt jogszerűen szüntette meg az ellátás folyósítását, de mulasztott akkor, amikor kérelem ellenére 1991 szeptemberétől a járadék újrafolyósítását nem kezdte meg és a fel nem vett ellátásokat nem számolta el. A panaszos így hat éven keresztül maradt ellátatlan (OBH 6158/1996). Az időlegesen megszüntetett, majd újraindított juttatások ügyében más jellegű alkotmányos visszásságok is előfordultak. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság esetenként olyan adatok és iratok becsatolását kérte az ellátások újrafolyósítása érdekében, amelyeket jogszabályi előírás nem tartalmazott. Az egyik ügyben az eljárás elhúzódása, a súlyosan beteg, mozgásában korlátozott panaszos szociális biztonságát nagymértékben veszélyeztette (OBH 1756/1996).
Több esetben okozott problémát a szolgálati időnek az elismerése és az ennek megfelelő nyugdíj összegének kiszámítása. Ezzel összefüggésben az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a 62/1993. (XI. 29.) AB határozat alapján egy ideig nem került módosításra az 1991. évi XII. törvény és ez negatívan érintette a szociális biztonsághoz való jogot (OBH 2342/1995).
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjai azt sérelmezték, hogy az 1975. évi II. törvény nem tekintette nyugellátásnak a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány tagjainak megállapított nyugdíját, rokkantsági segélyét. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a törvény rendelkezései a vállalkozóként kezelt alkotóművészekre az igénybe vehető szolgáltatásokhoz képest aránytalanul nagy kötelezettségeket rótt. Ez a helyzet súlyosan sértette az érdekeltek szociális biztonsághoz való jogát (OBH 6089/1996).
Téves jogértelmezés adott alapot néhány ügyben a szociális biztonság sérelmére. Az adott ügyben a korábban megállapított, majd szüneteltetett rokkantsági nyugdíjat a panaszos 1995. február 11-től átcserélte, de az 1995. szeptember 1-jétől járó emelést a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jogszabályellenesen nem foganatosította, arra hivatkozással, hogy a vonatkozó Kormányrendelet értelmében csak az 1995. január 1. előtt megállapított nyugellátásokra jár az emelés. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a téves jogszabályi értelmezés miatt hozott elutasító határozat sértette a panaszos szociális biztonsághoz való jogát (OBH 3473/1996).
Az országgyűlési biztosnak nem volt lehetősége azokban az ügyekben fellépni, amelyek az Orvosi Bizottságok által megállapított rokkantsági fokozatot kifogásolták. Ennek megítélése ugyanis olyan szakértői kérdés, amelyben az országgyűlési biztosnak nincsen kompetenciája. Ezzel szemben alkotmányos visszásságnak ítélte azokat az eseteket, amikor a rokkantsági csoportba történő átsorolás azért nem történt meg, mert az illetékes Orvosi Bizottság kérelem ellenére sem folytatta le a kötelező orvosi vizsgálatot (OBH 86/1995).
Igen sok panasz érkezett a nyugdíjak évenkénti, rendszeres emelésének összegszerű korlátozása, a magasabb nyugdíjak emiatt történő inflálódása miatt. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságok ilyen intézkedései azonban a hatályos törvények, továbbá a 24/1991. (V. 28.) AB határozatban foglaltak szerint jogszerűek és alkotmányosak voltak, így az igen sok állampolgárt érintő panaszt nem lehetett orvosolni. Hasonló következtetésre jutottunk olyan panaszok ügyében, amelyek az önkormányzatok szociális juttatásait hiányolták vagy kevesellték. Az esetek többségében azt állapítottuk meg, hogy az önkormányzatok anyagi lehetőségei igen korlátozottak és ennek következtében nem tudtak minden megalapozott igényt kielégíteni, ezért alkotmányos visszásság nem keletkezett (OBH 1849/1995).
Az önkormányzatok tevékenységével összefüggésben azonban egyes esetekben felmerült a szociális biztonság sérelme. Az adott ügyben a környezettanulmány beszerzésének elmulasztása miatt nem lehetett a rendkívül rossz helyzetben lévő panaszosnak szociális segélyt biztosítani és ezért kellett az alkotmányos visszásságot megállapítani (OBH 5331/1996). Más esetekben a lakásfenntartási támogatás ügyében folytatott hosszadalmas eljárás okozott súlyos megélhetési nehézségeket a panaszosnak. Tekintettel arra, hogy az eljárás elhúzódása az önkormányzatnak felróható volt, az alkotmányos visszásságot megállapítottuk (OBH 2999/1996). A lakásépítés helyi támogatásának elmaradása más ügyekben is jelentkezett. Az országgyűlési biztos az egyik ügyben megállapította, hogy az önkormányzat sem a lakáscélú támogatásokról, sem pedig a nevelési segélyekről nem alkotott helyi rendeletet és e rendeletek hiánya a rászorultakat megfosztotta igényük kielégítésének még a lehetőségétől is. Ennek következtében a szociális biztonsághoz való jog sérült (OBH 69/1995).
A panaszosok esetenként a szabálytalan ügyiratkezelés miatt nem jutottak hozzá az önkormányzati támogatáshoz. Az egyik ügyben a panaszos lakáscélú támogatás, valamint gyermeknevelési segély iránt nyújtott be kérelmet, ám az eljárás folytatása azért nem volt lehetséges, mert az erről szóló határozatokat a Polgármesteri Hivatal nem szabályszerűen kézbesítette (OBH 213/1995).
Az országgyűlési biztos általános helyettese egy panasz alapján a Munkaügyi Központ szociális biztonságot sértő eljárását állapította meg. A panaszos egyéni vállalkozóként működött és munkavállalói járulékot kívánt fizetni. Megkeresésére azonban a Munkaügyi Központ nem válaszolt és a munkavállalói járulék fizetésére irányuló szerződést még bírósági úton sem sikerült létrehozatni. A panaszos ezt követően munkanélküli járadék megállapítását kérte, ám kérelmét azzal utasították el, hogy a panaszos nem rendelkezett a jogszabályban előírt munkaviszonnyal. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Munkaügyi Központok a szerződéskötési feltételek kimunkálásának elmulasztása miatt szerződéskötési kötelezettségüket nem teljesítették, így a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog mindaddig sérült, amíg e szerződéskötési kötelezettséget egy későbbi jogszabály hatályon kívül nem helyezte (OBH 141/1995).
A szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja merült fel a szociális otthonok lakói által benyújtott panaszokban is. A beadványokban az élelmezési hiányosságokat, a pénzellátási, pénzkezelési gyakorlatot sérelmezték. Az országgyűlési biztos megállapította az alkotmányos visszásságot, amikor az intézmény élelmiszer-nyersanyag normája nem felelt meg a népjóléti miniszter rendeletében előírtaknak (OBH 2308/1995). A szociális biztonság veszélyeztetésének minősült az is, ha a személyzet létszáma nem érte el a jogszabályban meghatározott minimumot, nem volt megfelelő képzett személyzet és túlzottan egyhangú volt az étrend (OBH 2887/1995).
A 4/1. számú táblázat szerint az eddig tárgyalt alkotmányos jogokon kívül más jogok megsértése miatt állapítottuk meg az alkotmányos visszásságot. Ezek külön szöveges értékelése azonban nem szükséges, részben a jogsértések kisebb száma miatt, részben viszont azért, mert általában más alkotmányos jogokkal összefüggésben az okozott visszásságok és ezek elemzése megtörtént. Valamennyi alkotmányos visszásságot feltáró esetet szerepeltetjük azonban az 1. számú mellékletben.
Az egyes alkotmányos jogokkal összefüggésben lefolytatott vizsgálatok, az összegyűjtött adatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a Magyar Köztársaságban az alkotmányos jogok összességükben érvényesülnek, a jogállami demokrácia szilárd. Egyes területeken azonban   részben az elhúzódó átmeneti állapotok következtében   csorbulnak az alkotmányos jogok. Mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás elmarad az elvárható követelményektől. Változatlanul tovább él az a szemlélet, amely az alkotmányos jogok egy részét deklaratív kijelentésnek és nem pedig valamennyi jogalkotói és jogalkalmazói tevékenység alapjának tekinti. Ezért fordult elő vizsgálati gyakorlatunkban viszonylag sok olyan döntés, amely megfelelt egy alacsonyabb szintű jogszabálynak vagy állami irányítás egyéb eszközének, de ellentétes volt az Alkotmánnyal. A hatósági eljárásokban változatlanul felfedezhető a jogellenes vagy az állampolgárt egyszerűen alattvalónak tekintő ügyintézés.