Beszámoló 3. fejezet

3. Az alkotmányos visszásság gyanúja miatt vizsgált panaszok általános jellemzői és a széles körű vizsgálódási lehetőség tapasztalatai

3.1. A vizsgálati módszerek

Az 1993. évi LIX. törvény 18. §-a értelmében a biztosok igen széles körű vizsgálati jogosultsággal rendelkeznek. Külön törvény eltérő rendelkezésének hiányában bármely hatóság helyiségeibe beléphetnek, bármely hatóságtól adatokat kérhetnek, a keletkezett iratokba betekinthetnek, annak megküldését vagy másolat készítését kérhetik, az általuk vizsgált ügy intézőjét vagy az eljárást folytató szerv bármely munkatársát meghallgathatják, beleértve a szerv vezetőjét vagy a felügyeleti szerv vezetőjét is. A jogszabály által egyébként erre feljogosított szerv vezetőjét vizsgálat lefolytatására kérhetik fel. Az országgyűlési biztosok az általuk vizsgált ügyben bármely szervtől vagy annak munkatársától írásbeli magyarázatot, nyilatkozatot és véleményt kérhetnek.
Az országgyűlési biztos és helyettese a beszámolási időszakban alkalmazta a törvényben biztosított vizsgálódási lehetőségeket. A vizsgálattal befejezett 2336 ügyben 10 962 eljárási cselekményt foganatosított, egy-egy befejezett vizsgálatra átlagosan 4,7 eljárási cselekmény jutott. (Lásd erről a 3/1. számú táblázatot.)
Az alkalmazott eljárási cselekmények közül a leggyakrabban a dokumentumok alapján történő, ún. +egyszerű vizsgálatot alkalmaztuk. Az ilyen vizsgálatok is az ügy történeti tényállását tisztázó átfogó dokumentum és a vonatkozó jogszabály elemzését jelentették. Intézményünk ugyanis jogerősen lezárt, esetenként több évig húzódó, bonyolult ügyekben kereste az alkotmányos visszásságot okozó sérelmet. Gyakorlatunkban előfordultak egyszerű eljárási cselekmények is. Sokszor rövid úton, telefonon, faxon kaptuk meg a megfelelő, az ügy további vizsgálatát elősegítő információkat.
Vizsgálataink során viszonylag ritkán összesen 163 esetben alkalmaztuk azt az eljárási lehetőséget, amelyben az érintett vagy a felettes szervet, illetve az illetékes minisztert kértük fel a vizsgálat lefolytatására. Nem a bizalom hiánya miatt kényszerültünk magunk vizsgálódni. Ezt a gyakorlatot a hozzánk érkezett panaszok előtörténete indokolta. A vizsgált panaszok túlnyomó többsége ugyanis már minden lehetséges fórumot megjárt, orvoslást a panaszos sérelmére mégsem kapott. Általában nem várható el, hogy pusztán az országgyűlési biztos kérésére bármelyik hatóság felülbírálja saját korábbi álláspontját és az ügyben újabb vizsgálatot folytasson. Magunknak kellett tehát az alkotmányos visszásság körében kialakult gyanú további bizonyítékait megszerezni.
Kezdettől fogva törekedtünk a szélesebb rétegeket érintő, tömegesen előforduló panaszok átfogó vizsgálatára. 1995-ben 12, 1996-ban pedig 31 ilyen vizsgálatra került sor. Ezek közül említésre méltó a kényszerbérletekkel (OBH 8342/1996), a távfűtőművek szolgáltatási árainak jogosságával (OBH 554/1995), az elbocsátott felsőoktatási dolgozók beadványaival kapcsolatos (OBH 8086/1996, valamint a mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeire vonatkozó, átfogó jogi rendezést igénylő (OBH 3813/1996), a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthonokban (OBH 600-4/1996), illetve a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetekben és pszichiátriai otthonokban végzett (OBH 2255/1996), az idegenrendészeti hatóságok által kijelölt helyen való tartózkodás és az idegenrendészeti őrizet elrendelése és végrehajtása körülményeit feltáró (OBH 700-83/1996), a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál a biztonságos és közhiteles nyilvántartást ellenőrző (OBH 1502/1995), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete idős, nyugdíjas tagjai létbizonytalansági problémáinak okait feltáró (OBH 2867/1995), az államigazgatási eljárás keretében megsemmisítésre került almaültetvény kártalanítási problémáit feltáró (OBH 7923/1996), a háztartásitüzelőolaj-támogatással kapcsolatos, több településre kiterjedő (OBH 6495/1996) vizsgálatok.
Eljárási gyakorlatunkba beletartozik az azonnali kiszállás és az intézményben végrehajtott helyszíni szemle vagy a helyszínen történő meghallgatás is. Erre több esetben került sor kórházban, börtönben, rendőrségi fogdán, gyermekotthonban, laktanyában, szociális otthonban. Erre akkor került sor, ha alapos volt a gyanú arra, hogy az azonnali beavatkozás elmulasztása súlyos állampolgári sérelmet eredményezhet. Váratlan, előre be nem jelentett inspekciós ellenőrzést hajtottunk végre az intézmények törvényes működésének, ezen belül az állampolgári jogok betartásának vizsgálata céljából laktanyákban, börtönökben, rendőrségi fogdákban, idegenrendészeti szálláshelyen, gyermek- és ijfúságvédő intézetben. Egy-egy intézmény átfogó vizsgálatánál jól hasznosíthattuk az inspekciós látogatások alkalmából lepecsételt dobozokban gyűjtött panaszokat. Ezekből információkat szerezhettünk az intézmény működéséről, így az élelmezésről, az ellátásról, a fenyítési szokásokról, az egészségügyi problémák kezeléséről is.
A vizsgálatokban a megkeresett hatóságok, ügyintézők többsége készséggel állt rendelkezésre. A bekért adatok megküldésével ritkán késtek, és nem voltak bizalmatlanok a meghallgatások, a helyszíni vizsgálatok során sem. Az átfogó helyszíni vizsgálatoknál azonban többször sérelmezték, hogy nem a vezetőktől és a munkatársaktól szereztük be a szükséges információkat, hanem magunk kívántunk meggyőződni a körülményekről és több időt töltöttünk közvetlen beszélgetéssel az ápoltakkal, gondozottakkal, fogvatartottakkal, sorkatonákkal, mint az őket gondozó, felügyelő személyzettel. Leginkább azt kifogásolták, hogy a vizsgálat eredményeként létrejött ajánlások tartalmát az érintettekkel előre nem egyeztettük. A biztosok azonban nem az érintettekkel diplomáciai úton egyeztetett álláspont közzétételére hivatottak.
Megalakulásunk óta hatásköri problémánk van a Legfőbb Ügyészséggel. A Legfőbb Ügyészség általában vitatja azt, hogy az igazságügyi szervek közé tartozna. Ezért úgy véli, hogy az országgyűlési biztosok vizsgálati hatásköre nem terjeszthető ki az ügyészi szervezetre. Álláspontunk szerint azonban az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 29. § (1) bekezdése világosan és egyértelműen fogalmaz akkor, amikor a biztosok által vizsgálható hatóságokat sorolja fel, és ebből a körből külön nevesítve csak a bíróságokat emeli ki. A kérdés eldöntése most az Alkotmánybíróságra vár, mivel a négy biztos a hatásköri vita megoldását az Alkotmánybíróságtól kérte. Az állampolgári jogok biztosa és általános helyettese másfél éves munkáját csak részben zavarta az említett hatásköri vita. Vizsgálati jelentéseinkben általában nem ajánlásokat, hanem javaslatokat tettünk az ügyészségnek, amelyekre többségében szakmailag korrekt válaszokat kaptunk. A Legfőbb Ügyészségről érkező levelekben ennek ellenére következetesen azt az álláspontot közölték, hogy az ügyészség tevékenységére vizsgálódásaink nem terjedhetnek ki. Ugyanakkor ha iratokat, dokumentumokat kértünk, akkor azokat hiánytalanul és időben rendelkezésünkre bocsátották.
Működésünk kezdetén együttműködési problémák keletkeztek a rendőrséggel is. Az akkori országos rendőrfőkapitány bármely rendőri szervet érintő megkeresésünkben maga kívánta meghatározni a válaszadás tartalmát és módját. Ez a vizsgálati eljárásunkat lassította, akadályozta törvényben rögzített jogosítványaink gyakorlását, emellett sértette a megkeresett rendőri szerv jogszabályban rögzített hatáskörét is. A zavartalan együttműködés elősegítését a belügyminisztertől kértük, aki 1996 első negyedévében visszavonatta az országos rendőrfőkapitány általunk sérelmesnek és törvénytelennek tartott belső intézkedését. Azóta a kapcsolattartás minden rendőri szervvel zavartalan.

3.2. A vizsgált panaszok jellemzői

A beszámolási időszakban vizsgálattal lezárt panaszok típus szerinti megoszlását a 3/2. számú táblázat tartalmazza. A vizsgált panaszok köréből kiemelkedik a települési önkormányzatokkal és polgármesteri hivatalokkal kapcsolatos ügyek magas, 21 százalékos aránya. Különösen nagy számban fordultak elő építésügyi, lakás- és helyiségbérleti, valamint szociális ügyek. A helyi önkormányzati ügyek körében 1995-höz képest jelentősen növekedett a helyi adókkal, a szociális ellátással kapcsolatos vizsgálatok aránya. 1996-ban arányait tekintve csökkentek a vizsgálatok az építési és az általános igazgatási ügyekben.
Vizsgálati gyakorlatunkban az adóügyek, az egészségbiztosítási, a kárpótlási, a közüzemi szolgáltatói, a munkaügyek, nyugdíjbiztosítási ügyek fordulnak még elő viszonylag nagy gyakorisággal. 1995-höz képest 1996-ban jelentősen növekedett az adóügyek, az egészségbiztosítási, az egészségügyi ellátási, a gazdasági jellegű, a munkaügyek, a nyugdíjbiztosítási ügyek aránya. Külön kell szólni a rendőrség elleni panaszok vizsgálatáról. 100 vizsgálatból már 1995 második félévében 8 a rendőri eljárásra vonatkozott, az arány 1996 végéig meghaladta a 10 százalékot.
Tanulságos összevetni a beérkezett panaszok típusainak gyakoriságát a vizsgálatra utasított panaszok típusainak gyakoriságával. Ebből kitűnik, hogy milyen típusú panaszokban találtunk az előfordulásukhoz képest gyakrabban alkotmányos visszásságra utaló alapos gyanút. (E vizsgálódást az 1/4. és a 3/2. táblázatok összevetésével hajtottuk végre.) A benyújtott panaszok az alkotmányos visszásság gyanúja szempontjából megalapozottaknak, indokoltaknak tűnnek, ha a vizsgált panaszok körében nagyobb arányban szerepelnek, mint a benyújtott kérelmek körében. Ez tapasztalható az adóügyekben, az állampolgársági, a büntetés-végrehajtás elleni, az egészségbiztosítás elleni, a honvédségi tárgyú, a kárpótlási, a környezetvédelmi, a nyugdíjbiztosítási és a rendőrségi panaszok körében. A települési önkormányzatok és polgármesteri hivatalok elleni panaszok aránya nagyjából megegyezik, ezen belül azonban az arányeltolódás figyelemre méltó. A vizsgálatra utasított panaszok körében megkétszereződött a helyi adóügyek és az egészségügyi igazgatást kifogásoló ügyek aránya. Jelentősen növekedett a lakásügyek, a szabálysértési, a szociális ellátás körébe eső és a helyi általános igazgatást érintő panaszok aránya.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és helyettese a beszámolási időszakban lezárt 2336 vizsgálata nem feltétlenül azoknál a hatóságoknál történt, amelyeknél az alkotmányos visszásságra utaló sérelem vagy annak gyanúja keletkezett, hanem azoknál is, amelyeknél annak az orvoslása megoldhatónak tűnt. Bizonyos ügytípusoknál például már a vizsgálat elején kiderült, hogy a hatályos jogszabály vagy az állami irányítás egyéb eszközei okozták az emberi jogok megsértésével kapcsolatos alkotmányos visszásságot. Más ügyekben a jogerős határozat birtokában nem az alapvető sérelmet okozó hatóságnál kellett eljárnunk, hanem annak felügyeleti szervénél, mert elmulasztotta az időben történő érdemi jogorvoslatot. A 3/3. számú táblázat arról ad áttekintést, hogy vizsgálataink során milyen típusú intézményekkel kerültünk kapcsolatba, hol, milyen szinten kerestük a megoldást a nálunk felmerült alapos gyanú megerősítésére. Gyakorisági sorrendben a vizsgálati eljárás során az alábbi hatóságokkal, intézményekkel kerültünk az elmúlt másfél évben intenzív kapcsolatba: helyi polgármesteri hivatalok, nyugdíjbiztosító, megyei és helyi rendőrségek, helyi önkormányzati testületek, kárpótlási hivatalok, közüzemi szolgáltatók, minisztériumok, az Országgyűlés, annak bizottságai, adóhatóságok, egészségbiztosítók, országos hatáskörű szervek (például ORFK, Országos Nyugdíjbiztosító Igazgatóság, Országos Kárpótlási Hivatal). 1995-höz képest 1996-ban a kapcsolatunk intenzitása növekedett az Országgyűléssel, illetve annak bizottságaival, az adóhatóságokkal, az egészségügyi ellátó intézményekkel, a nyugdíjbiztosítókkal, a megyei és a helyi rendőrségekkel. Csökkent viszont az érintkezés gyakorisága a Kormánnyal, a minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel, a földhivatalokkal, a földrendezési és földkiadó bizottságokkal, a helyi polgármesteri hivatalokkal, a kárpótlási hivatalokkal, a pénzintézetekkel, a szövetkezetekkel.
Az általunk megjelölt alkotmányos visszásság gyanúja nem feltétlenül esett egybe azzal a sérelemmel, amelyet a panaszos előadott. (Lásd a 3/4. számú táblázatot.) A panaszok vizsgálata során a panaszban megjelölt kifogáshoz képest gyakrabban állapítottuk meg alapos gyanúként a sérelmes döntést és a jogszabályra visszavezethető alkotmányos visszásságot, de eltérés tapasztalható a hatóság hallgatása megítélésében is. A panaszban előadottakhoz képest ritkábban indítottunk vizsgálatot károkozás, sérelmes eljárás és az eljárás elhúzódása miatt. (Lásd a 3/4. számú táblázatot.)

3.3. A vizsgált panaszok a társadalmi problémák tükrében

Nem könnyű feladat annak elemzése, hogy tükrözik-e és mennyiben a vizsgált panaszok az ország társadalmi, politikai, gazdasági és szociális problémáit. Rávetíthetők-e egyáltalán a vizsgált panaszokban érzékelhető, a különböző emberi közösségek vagy intézmények és hatóságok működésével kapcsolatos gondok, problémák a gyors változásban lévő mai magyar társadalom egészére? Az ilyen áttekintés nem tűnik feleslegesnek, hiszen, ha az általunk vizsgáltak nem is adnak képet a teljes valóságról, akkor is informatívak. Legalább arról tájékoztatnak, hogy melyek az átmeneti társadalom azon gondjai, amelyek miatt a polgárok felemelik szavukat és ezek megoldásában milyen mértékben segíthet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

3.3.1. A szociális biztonság, az alapvető létfeltételek

Az elmúlt másfél év alatt panaszosaink legsúlyosabb gondjaként a szociális biztonságot és az alapvető létfeltételek hiányát észleltük. A munkanélküliek, vagy munkaviszonyban álló, de alacsony jövedelemmel rendelkezők, a kisnyugdíjasok mindennapi megélhetésük alapvető gondjairól számoltak be. Sérelmezték a megnövekedett közüzemi, közlekedési költségeket, a helyi adók emelkedését. A panaszok jó része a "vagy enni vagy lakni" választás dilemmáját tárta elénk. A szociális ellátás körében felmerülő problémák többségében nem tudtunk segíteni. Tudomásul kellett vennünk, hogy a rászorulók számához képest az önkormányzatok segélyezési alapja korlátozott. Még az ilyen esetekben is gyakran próbáltuk meg felderíteni a latens diszkriminációt. Vizsgáltuk a helyi önkormányzati rendeletek méltányosságra vonatkozó szabályozását. Adott esetben felhívtuk a polgármesterek figyelmét egy-egy, a végső kétségbeesés állapotába jutott családra, személyre (OBH 387/1995, OBH 213/1995, OBH 473/1995).
Gyakran és széles körben jelentkező gondnak tűnt a lakáshoz jutás. Gyakorlatilag megszűnt a szociális lakás juttatása. Az önkormányzatok ilyen lehetőségekkel már nem vagy alig rendelkeznek. A még elérhető lakáscélú szociális támogatás a legelesettebb réteg számára alacsony tőkének bizonyul az első lakás megszerzéséhez. A lakáskölcsön rendszere és intézményi háttere kidolgozatlan. A jelzálog bejegyzésére még nincs jogi lehetőség. A meglévő lakás fenntartása a közüzemi díjak, különösen a távfűtési és vízdíjak folyamatos emelkedése miatt egyre drágább. Ha a folyamatot nem sikerül fékezni, akkor ez sok család széthullásához, a hajléktalanok tömegének növekedéséhez vezethet. A lakásügyek egy részében egyáltalában nem tudtunk segíteni, más esetekben az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatát kértük a legelesettebb rétegek érdekében (OBH 69/1995, OBH 567/1995, OBH 859/1995, 2999/1996). Pozitív fejleménynek értékeljük azt a törvénymódosítást, amely kibővítette a szociális ellátási formákat (például földprogram, falugondnok intézménye) és az ellátásban részesülők körét is bővítette.
Egyre többet foglalkozunk a hajléktalanok problémáival. A folyamatban lévő ügyekről még nem adhatunk számot. A beszámolási időszakban azonban sikerült elérni, hogy a hajléktalanok költségmentességi kérelme egyszerűsített ügyintézésben bírálható el, ha személyi igazolványt kérnek az elveszett helyébe. Korábban az eljáró hatóságok ezt nem biztosították, sőt szabálysértés miatt még bírsággal is sújtották őket (OBH 2226/1996).
Sok panasz érkezett a háztartási tüzelőolaj támogatásokkal kapcsolatban. Az 1997-ig érvényes jogszabályok a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalta a HTO-támogatás településszükséglet szerinti igénylését, valamint az ezek szétosztásáról szóló önkormányzati rendeletek megalkotását. Ezekben az ügyekben több alkotmányos visszásságot tártunk fel és ajánlást fogalmaztunk meg. Megállapítottuk, hogy a megkárosított érdekeltek pótlólagos kártérítéséről minden érintett önkormányzatnak utólag is gondoskodnia kell.
A szociális biztonság körébe tartoznak a nyugdíj megállapításával és folyósításával kapcsolatos ügyek. Sokan sérelmezték az ellátások hosszadalmas eljárásban történt megállapítását, ami miatt alapvető létbiztonságuk került veszélybe. Ilyen ügyekben sürgősséggel járunk el. Sok panasz érkezett a nyugdíjemelések végrehajtásának bizonytalansága, az eredménytelenül kért elszámolások, a nyugdíjfolyósító hallgatása, a jogorvoslatok elhúzódása, a bírói ítéletek nehézkes vagy elmaradt végrehajtása miatt. Egyedi ajánlások mellett két törvénymódosítási javaslatot tett e tárgyban az országgyűlési biztos. Ennek eredményeként 1996. január 1-jétől a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosított 100. §-a alapján a nyugdíjbiztosító hibájából elhúzódó eljárás miatti anyagi hátrány enyhítése érdekében a nyugdíjbiztosító kamatfizetésre köteles. Az Országgyűlés ugyancsak elfogadta az állampolgári jogok biztosának ajánlását egy másik ügyben. Módosította az 1975. évi II. törvény 118/A. §-át, így megszűnt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (illetve jogelődje) nyugdíjasainak diszkriminációja, ellátásuk a többi nyugdíjassal együtt most már biztosított.
Súlyos létbiztonsági gondot okozott több ezer felsőoktatási dolgozónak a pótköltségvetési törvényre hivatkozással történő elbocsátása vagy váratlan nyugdíjazása, amelyre pusztán pénzügyi problémákra való hivatkozással került sor. A határozatokból elmaradt a személyre szóló indoklás. Hét egyetem érintett oktatói kerestek meg bennünket ilyen sérelmekkel. Megállapítottuk, hogy ezen a területen a művelődési és közoktatási miniszter törvényességi felügyeleti jogkörrel rendelkezett, amelynek érvényesülését viszont vizsgálhattuk. Ezért a miniszter számára ajánlást fogalmaztunk meg (OBH 4945/1996).

3.3.2. A jóvátételből fakadó panaszok

Az átmeneti társadalom tipikus termékének tartjuk a kényszerbérletet. A kényszerbérletet a korábban keletkezett jogsérelmek orvoslására, az eredeti tulajdonviszonyok helyreállítására vonatkozó jogszabályok eredményezték. Tapasztalatunk szerint szinte minden olyan intézkedés, jogszabályi rendelkezés, amely közel fél évszázad során felhalmozott igazságtalanság utólagos jóvátételére törekszik, igen sok új konfliktus forrása lehet. Nem történt az másként a kényszerbérleti ügyekben érintettek körében sem. Sok kényszerbérlő és bérbeadó kifogásolta a kényszerbérletek felszámolásának elhúzódását, a jogi rendezetlenséget és a törvényes jogok csorbítását. A hozzánk érkezett sok-sok panaszból alkotmányos jogsérelem gyanújára következtettünk, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból vizsgálatot rendelt el. A panaszokból és az önkor-mányzatok tájékoztatásából kitűnt, hogy az önkormányzatok többsége határidőre a kényszerbérleteket nem tudja felszámolni. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a lakástörvény nem kellő részletességű szabályokat tartalmaz, ezért az önkormányzati rendeletek ellentmondásosak. A megnyílt vételi jog az önkormányzati lakásállományt általában töredékére zsugorította. A lakástörvény ezzel egyidejűleg kötelezte az önkormányzatokat a kényszerbérlők elhelyezésére. A kényszerbérletek fennállása és felszámolásuk elhúzódása valamennyi érintett alkotmányos jogait sérti. Az alkotmányos normáknak megfelelő helyzet megteremtése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa számos ajánlást fogalmazott meg és négy törvény módosítását indítványozta (OBH 149/1995, 186/1995, 2696/1995, OBH 2798/1996, OBH 3253/1996, 3449/1996, 5528/1996, 7928/1996, OBH 8342/1996).
A kárpótlási és földkiadási ügyek szintén a rendszerváltással kapcsolatos jogi szabályozás eredményeként keletkeztek, és a politikai, társadalmi, gazdasági átalakulás sajátjai. Az ezekkel kapcsolatos alkotmányos visszásságok megszüntetésére több kísérletet tettünk. A jogos panaszok legalább öt típusba sorolhatók.
A személyi kárpótlással összefüggésben a panaszosok joggal kifogásolták, hogy az Országgyűlés nem teljesítette az 1992. évi XXXII. törvénnyel összefüggésben az Alkotmánybíróság 1/1995. (II. 8.) AB számú határozatával megállapított jogalkotói feladatát a megjelölt időpontig, 1995. szeptember 30-ig. Az 1992. évi XIII. törvény 3. § (1) bekezdés +C pontja alkotmányellenes szövegrészének visszamenőleges hatályú megsemmisítése folytán keletkezett igények jogosultjai azt sérelmezték, hogy a nekik járó kárpótláshoz az eljárási feltételek megteremtésének elmaradásáig nem juthatnak hozzá (OBH 1174/1995, OBH 1914/1996, 1963/1996).
Volt munkaszolgálatos kárpótlásra jogosultak sérelmezték, hogy személyi kárpótlási ügyükben született ítéletben a bíróság az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalt (OKKH) új eljárás lefolytatására kötelezte, a Hivatal azonban ennek csak késlekedve (OBH 2787/1996, OBH 82/1996) vagy nem tett eleget (OBH 146/1995). Arra hivatkozott, hogy addig, amíg az Országgyűlés az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatában megjelölt időpontig törvényalkotói kötelezettségének nem tesz eleget, a Hivatal sem hozhat az ügyben új határozatot. Amennyiben az Országgyűlés az új kárpótlási törvényt megalkotja, a Hivatal a bíróság ítéletében foglalt új eljárás lefolytatása és új határozat hozatala iránti kötelezettségének soron kívül eleget tesz. Ezt az érvelést az országgyűlési biztos nem fogadta el.
Több volt munkaszolgálatos panaszos azt sérelmezte, hogy nem a +közvetlenül a harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálatban töltött időre tekintettel kért kárpótlást elutasító határozat ellen benyújtott keresetét az OKKH nem továbbította a bírósághoz. Az OKKH arra hivatkozott, hogy a kérelmeket saját hatáskörében haladéktalanul elbírálja, ha az Országgyűlés eleget tesz az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatában foglalt jogalkotói kötelezettségének. Az országgyűlési biztos általános helyettese az indokolást nem fogadta el és alkotmányos visszásságot állapított meg (OBH 3018/1995).
A személyi sérelemmel összefüggő kárpótlási ügyekben jogosan sérelmezték a kérelem elbírálására törvényben megszabott határidő jelentős túllépését (OBH 3040/1995). Többen szóvá tették a személyi sérelemért kapott kárpótlási jegyek utólagos életjáradékra váltása lehetőségének hiányát.
A vagyoni kárpótlási ügyek vizsgálata alapján megállapítható volt, hogy a panaszosok esetenként kevésnek tartják az árverésre kijelölt földmennyiségét (OBH 2714/1996, OBH 2715/1996). Több kárpótlásra jogosult sérelmezte, hogy az árverésre kijelölt állami tulajdonú termőföldek aranykorona értéke jelentősen alatta marad az 1991. évi XXV. törvény 19. §-ában előírt 20 százalékos mértéknek. Kifogásolták továbbá a vagyoni sérelemért kapott kárpótlási jegy utólagos életjáradékra válthatóságának hiányát. Joggal kifogásolta az egyik panaszos, hogy egy kérelemben benyújtott igényt több egymást követő határozattal bírálták el (OBH 793/1995), illetve, hogy a kérelemben beadott igénynek csak egy részében döntöttek, míg a kérelem másik részét elbírálatlanul hagyták (OBH 2374/1995). A jogos panaszok közé tartoztak azok is, amelyek egyes árverési hirdetmények pontatlanságát (OBH 2603/1996), az árverés előtt letétbe helyezett kárpótlási jegyek maradványértékének nem időben történő visszaszolgáltatását (OBH 1875/1995) vagy az árverésre nem megfelelően előkészített táblák árverésre kitűzését (OBH 2635/1995) tették szóvá.
Az 1996. december 31-ével megszűnt, államigazgatási szervnek nem tekinthető, választás útján létrehozott, laikusokból álló földkiadó bizottságok tevékenységét is több bírálat érte. Elsősorban folyamatos működésük hiányát, az eljárások elhúzódását, a hozott határozatok késedelmes kiadását, a földkiadásnál a sorrendiség betartását, a nyilvános sorsolásra előírt szabályok megsértését és általában a földkiadással kapcsolatos adminisztratív munka pontatlanságát kifogásolták. A bizottságok munkájára vonatkozó, többször módosított 1993. évi II. törvény a földkiadó bizottsági határozatok elleni fellebbezések elbírálására az FM megyei földművelésügyi hivatalait jogosította fel. A hivatalok azonban a törvény szerint nem voltak felettes szervei a bizottságoknak. Ebből következően a hivatal nem tehetett felügyeleti intézkedést, nem indíthatott hivatalból eljárást, nem változtathatta meg a bizottságok határozatait, nem kezdeményezhetett felelősségre vonást sem. Ez a körülmény kedvezőtlenül befolyásolta a földkiadási eljárások eredményességét és jogszerűségét. A földkiadó bizottságok munkáját 1997. január 1-jétől az FM megyei földművelésügyi hivatalai vették át, így a működési hiányosságok a maradék földek kiadásánál már remélhetően kisebb arányban fordulnak elő.

3.3.3. A piac megteremtéséből és a minimális piaci biztonság igényéből fakadó panaszok

A piaci társadalom megteremtése, a piac szabadságának biztosítása időnként szabadosságot eredményezett. A centralizált gazdasági rendszerben, a csak korlátozottan megtűrt piac körülményei között szocializálódott állampolgárok jelentős része hozzánk eljuttatott panaszaiban befektetéseinek biztonsága érdekében legalább minimális garanciákat kért, követelt az államtól.
Az egyik ilyen ügyünk a magát Lánchíd 2000 Befektetési Alap-nak nevező vállalkozással kapcsolatos. A vállalkozás diszkont kincstárjegy vásárlása céljából pénzt vett át magánszemélyektől, majd tevékenységét megszüntette, ám az ügyfelei által befizetett pénzt nem térítette meg. Az üggyel kapcsolatban összesen 137 károsult beadványával foglalkoztunk. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az Állami Értékpapír és Tőzsdefelügyelet (ÁÉTF) felügyeleti hatásköre a nyilvántartásba vételt nem kérő, de a befektetési alapról szóló törvényt megsértő módon tevékenykedő vállalkozásokra is kiterjed. E vonatkozásban az ÁÉTF-nek az a kötelezettsége, hogy bírságot szabjon ki a nyilvántartásba vételét nem kérő, ám befektetési alapként működő cégekkel szemben. Az ÁÉTF bejelentést kapott a Lánchíd 2000 Kft. jogellenes tevékenységéről, ám nem hozott az ügyben határozatot. Mulasztásával akadályozta a törvényhozói cél érvényesülését. Az országgyűlési biztos megállapította továbbá, hogy az Állami Bankfelügyelet (BAF) a Lánchíd 2000 Kft.-t nyilvántartásba vette, de nem értesítette az ÁÉTF-et arról, hogy a nyilvántartásba vett vállalkozás nevében a +befektetési alap elnevezést használja. Az ÁÉTF-nek lehetősége lett volna a Lánchíd 2000 Kft. jogellenes értékpapír-kereskedelmi tevékenységének észlelésére és megakadályozására. A BAF mulasztása elősegítette a Lánchíd 2000 Kft. engedély nélküli tevékenységét.
Amint ez a fenti esetből is kitűnik, a piaci működés vadhajtásaival szemben az állampolgári jogok biztosa és helyettese igen korlátozott eszközrendszerrel rendelkezik. Bonyolult vizsgálatok után kerestünk beavatkozási lehetőséget, amelyet hatáskörünk hiánya miatt viszonylag ritkán találtunk meg (OBH 2621/1996).
Hasonlóak a tapasztalataink a piaci működés során monopolhelyzetbe került szolgáltatókkal kapcsolatban is. A Távfűtőművekkel kapcsolatos beadványok sorsa jól illusztrálja vizsgálati gyakorlatunkat. A panaszosok a Távfűtőművek szolgáltatási árát, különösen az alapdíjat kifogásolták, mert a Távfűtőművek kihasználva monopolhelyzetét állandóan emelte a szolgáltatás díját, egyoldalúan módosítva ezzel a szerződést. A vállalat áremelési terveit az illetékes közgyűlés is jóváhagyta. A rendelet olyan nagyságrendű terheket ró a fogyasztókra, amelyek már régen meghaladják a szolgáltatás valóságos értékét. Az egyik panaszos egyidejűleg a szerződések semmisségének megállapítása iránt keresetet nyújtott be a bírósághoz. A panaszok alapján felmerült a jogállamisághoz, ezen belül a jogbiztonsághoz fűződő jog, valamint a gazdasági verseny szabadságának elismeréséhez fűződő jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat kiterjedt a távfűtésről szóló készülő törvény tervezetére és az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a távhőszolgáltatással kapcsolatos jelentésére is. E kettő összevetését követően az országgyűlési biztos megállapította, hogy még a törvénytervezet sem oldja fel azt az ellentmondást, hogy a távfűtés szolgáltatási díjával kapcsolatos panaszokat éppen a hatósági ár megállapítója (a területi önkormányzat) jogosult vizsgálni. Az ÁSZ megállapította, hogy a takarékosságra a kollektív elszámolás nem ösztönöz, mivel abban a fogyasztó csak közvetve érdekelt, a szolgáltatónak pedig egyoldalú előnyt jelentene, mert a költségmegosztást a lakóközösségre hárítaná át, amit azok jelenleg az eltérő egyéni érdekek miatt nem képesek megoldani. Az ÁSZ vizsgálati megállapításaival és ajánlásaival az országgyűlési biztos egyetértett, ezért újabb vizsgálatot nem folytatott. A jogbiztonság és a gazdasági verseny szabadsága érdekében azonban ajánlásokat tett az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszternek a készülő törvénytervezet és előterjesztés kiegészítésére (OBH 54/1995).

3.3.4. Az állampolgári jogok helyzete az egészségügyi és intézményes szociális ellátórendszer átalakulása során

Az egészségügyi rendszer és az intézményes szociális ellátórendszer átalakítása egyes területeken válsághelyzet kialakulásához vezetett. A kórházi ágyak csökkentése, kórházak, egészségügyi utókezelők bezárása az érintetteket súlyos helyzetbe hozta. Ez az folyamat 1996-ban gyorsult fel, az ezzel kapcsolatos panaszok többségét most dolgozzuk fel és az általunk tett intézkedésekről a következő évben számolunk be. Miközben az említett intézményrendszer radikális reformja leginkább kapacitáscsökkentés formájában folyik, addig a még működő intézményekben az állampolgárok egyre érzékenyebben reagálnak emberi jogaik megsértésére, egyre gyakrabban panaszolják az őket ért sérelmeket, kiszolgáltatott helyzetüket.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és helyettese fokozott gondot fordított a betegek, elesettek, fogyatékosok, sérült, ennélfogva kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek helyzetének megismerésére, az e körben észlelt alkotmányos visszásságok feltárására, orvoslására, az elfogadott ajánlások további sorsának nyomon követésére.
Az állampolgári jogok biztosának eljárása sajátos volt a Budai Gyermekkórház és a Schöpf Mérei Ágost Anyavédelmi Központ tervezett megszüntetése ügyében. Ebben az esetben a törvényi felhatalmazás alapján preventív állampolgári jogvédelem történt. Az eljárás jogalapját   a megelőző célzatú beavatkozást   az 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdése biztosítja. Ezt kivételes eszköznek tekintettük és akkor alkalmaztuk, ha a sérelmes döntés utólag nem volt orvosolható. Az említett esetben munkatársunk folyamatosan részt vett a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi Bizottságának a kérdést tárgyaló ülésein. A folyamatos tájékozódás, levélváltás, konzultáció hozzájárult ahhoz, hogy a két kórházat nem zárták be (OBH 487/1995).
Egy másik esetben hivatalból indult vizsgálat egy asszony ügyében, akinek holttestét egy héttel eltűnése után találták meg annak a kórháznak a területén, ahová az Idősek Házából a mentők kézsérülése miatt beszállították. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ügy kapcsán az Alkotmányban biztosított jogok sérültek. Ajánlásában az országgyűlési biztos kezdeményezte az Idősek Háza orvosának és a mentők érkezésekor ügyeletben lévő ápolónő fegyelmi felelősségének tisztázását, továbbá a megyei mentőszervezet volt mentőápolójának magánokirat-hamisítás vétségének alapos gyanúja miatti felelősségre vonását. A kórházban tapasztaltak alapján az országgyűlési biztos javaslatot tett a népjóléti miniszternek olyan módszertani levél kidolgozására és kiadására, amely egységesen szabályozza a járóbeteg-szakrendelések működési elvét. Vizsgálatunk végén az ajánlásban foglaltakat elfogadták, s a mentőszolgálat, illetve a kórház vezetőségével konzultációt tartottak a hasonló esetek elkerülése érdekében (OBH 2195/1996).
Sok és többirányú panasz érkezett szociális otthonokból, amelyek az ellátás színvonalát, a szakszerű bánásmód hiányát, esetenként a saját tulajdonnal való rendelkezés korlátozását sérelmezték. Egy önkormányzat fenntartásában működő szociális otthon lakója panaszában például kifogásolta az élelmezés mennyiségét és minőségét, valamint a pénzellátási, pénzkezelési gyakorlatot. Sérelmezte, hogy a gondozottak többhavi zsebpénzüket nem kapták meg. A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gondozottak zsebpénzéből megbízásuk szerint vásárolt áruk átadása nincs dokumentálva, és az intézmény élelmiszer-nyersanyag normája nem felel meg a népjóléti miniszter rendeletében előírtaknak. Ajánlásként felhívta az intézményt fenntartó önkormányzat jegyzőjének figyelmét, hogy a gondozottak zsebpénzével való elszámolását szigorítsák, a szociális nővér által beszerzett áruk tényleges átadását és a rendeletben előírt nyersanyag- és kalóriaértékek betartását ellenőrizzék. Az ajánlásban foglaltakat az önkormányzat elfogadta (OBH 2308/1995). Hasonló panaszt vizsgáltunk egy egyházi fenntartásban működő szociális otthonban is (OBH 2887/1995).
A súlyosan mozgáskorlátozott személyektől érkezett panaszok a hatályos, 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet szinte valamennyi rendelkezését kifogásolták. Bonyolultnak, túlzottan bürokratikusnak ítélték meg a jogilag rögzített kedvezmények elnyerését célzó eljárást, egyre szűkösebbnek az anyagi forrásokat. Kifogásolták, hogy vannak olyan támogatási formák, amelyek a mozgássérült vagy fogyatékos személy jövedelmi, anyagi viszonyaitól függetlenül vehetők igénybe (például lakáscélú támogatás, adókedvezmény). A mozgássérültek támogatási rendszerének kívánatos reformját az ún. Esélyegyenlőségi Törvényben lehet megoldani. A törvényjavaslat kidolgozása elkezdődött, azt folyamatosan figyelemmel kísérjük. Az összegyűjtött   a kodifikációnál hasznosítható   ajánlásainkat időről időre megküldjük a törvénytervezet elkészítéséért felelős népjóléti miniszternek.
Az egészségügyi és szociális szféra perifériáján működő intézetekben élő mentális betegek érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozottsága, kiszolgáltatott helyzetük indította az állampolgári jogok országgyűlési biztosát arra, hogy hivatalból vizsgálja az érintettek emberi és állampolgári jogainak érvényesülését. A vizsgálat öt intézményre terjedt ki, melyek között volt egészségügyi és szociális jellegű, minisztériumi és önkormányzati fenntartású, fővárosi és vidéki fekvőbeteg-intézet és -otthon. Megállapítottuk, hogy a mentális betegek gondozásánál nem tisztázott az az alapvető kérdés, hogy a rehabilitáció mely szintje tartozik az egészségügyi ellátás és mely a szociális ellátás hatáskörébe. A szociális és egészségügyi ellátást akadályozza a két terület elkülönült finanszírozása is. Paradox helyzet, hogy az otthonokban gondozott személyek jó része az intézményen kívül   egészségi állapotuktól függetlenül   életképtelen. Számukra nem létezik szociális háló, nincsenek átmeneti otthonok, védett munkahelyek, védett szállások, éjszakai és nappali szanatóriumok. A rehabilitáció maga is látszólagos, mivel az az intézetek többségében falakon belül történik. Ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben több olyan vállalat szűnt meg, amely fogyatékosokat foglalkoztatott.
A vizsgált pszichiátriai otthonok egy része eredetileg nem emberi lakhatás céljára épült. A műszaki felújítások ellenére a mentális betegek gondozására szolgáló otthonok épületei elhanyagoltak, korszerűtlenek, ápolási feladatok ellátására alig alkalmasak. A jogszabályban meghatározott normatíváknak   a kórházi osztályokat kivéve   nem felelnek meg.
Súlyos hiányosságokat tapasztalt a vizsgálat az ápolási és gondozási feladatok személyi feltételeiben is. A szociális törvény által előírt minimális orvosi és szakorvosi ellátást, továbbá az előírt szakképzett ápolói létszámot egyik otthon sem biztosította. Így az ápolás csupán megőrzésre és minimális gondozásra redukálódott. Külön említést érdemel a gyógyszerelés, amely a betegek mintegy felénél éveken keresztül ugyanannak a gyógyszernek az alkalmazását jelenti. A neuroleptikus gyógyszerek hosszú tartamú alkalmazásával járó veszély az, hogy mellékhatásaik egyike-másika akkor sem múlik el, ha a beteg abbahagyja a gyógyszer szedését.
Az intézetek pénzügyi kondíciói jelentős eltérést mutattak. Alapvető különbség van az egészségügyi finanszírozás és a szociális normatíva nagysága között. A pszichiátriai rehabilitációs szakkórházak esetében a vizsgálat évében egy gondozási napot 2 ezer forinttal finanszírozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ezzel szemben a pszichiátriai szociális otthonoknak az állami költségvetésben biztosított normatívája, kiegészítve a gondozási díjakkal nem éri el a 700 Ft/napot.
A szakosított ellátás igénybevétele   jogilag   önkéntes. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy esetében ez a betegnek a gondnok által jóváhagyott kérelmére, cselekvőképességet kizáró gondnokság esetén pedig a gondnok kérelmére történhet. A vizsgálat során minden intézményben azt tapasztaltuk, hogy az önkormányzatok az ideiglenes gondnok kirendelésével megoldottnak vélték a problémát, s a gondozott jogi helyzetének rendezéséhez szükséges további lépéseket elmulasztották megtenni. Megtörténhetett, hogy az intézmények csupán a gyámügyi előadó által kijelölt ideiglenes gondnok ténykedése következtében, ideiglenes gondnokrendelés alapján korlátozták a betegek lakóhely-megválasztáshoz vagy a tulajdonukkal való rendelkezéshez fűződő jogait, még mielőtt bíróság állapította volna meg azt, hogy a beteg cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes. Az önkéntességen alapuló pszichiátriai otthoni ellátás határozatlan időtartamát gyakran végleges, a beutalt haláláig tartó időszakként értelmezték. Egyes esetekben, a gyámhatóságok a határozatlan időre pszichiátriai otthonba beutalt, cselekvőképtelenséget kizáró gondnokság alatt álló beteg ingatlanának   a gondnok kérésére történő   elidegenítéséhez hozzájárultak. Ilyenkor ha a beteg állapotának javulása és ennek folytán cselekvőképességének visszanyerése után el kívánja hagyni az otthont, már nincs hová visszatérnie.
Az egészségügyi törvény 30, illetőleg 60 naponként kötelező jelleggel írja elő a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetekben lévő betegek gyógykezelése szükségességének bírói felülvizsgálatát. Ezzel szemben a szociális törvényben és végrehajtási rendeleteiben nem egyértelmű a pszichiátriai szociális otthonokba határozatlan időre beutalt gondozottak orvosi felülvizsgálatának szabályozása. Erre általános érvénnyel és megfelelő rendszerességgel nem került sor.
A mentális betegek a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb rétegét képezik, mivel belátási képességük kisebb-nagyobb korlátozottsága miatt érdekeiket nemcsak érvényesíteni és képviselni, de sokszor még felismerni sem képesek. Feltétlenül indokolt tehát az érdek-képviseleti rendszer hatékony működése. A hatályos jog szerint a pszichiátriai otthonok fölötti szakmai felügyeletet elsősorban a fenntartó, valamint a közigazgatási hivatal és az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat látja el. Az ellátás szakmai színvonalának biztosítására   az oktatási intézmények analógiájára   indokoltnak látszott a szociális tevékenységeknek működési engedélyhez kötése, ami az előírt szakmai és egyéb követelmények be nem tartása esetén lehetőséget adna a közvetlen beavatkozásra. A lefolytatott vizsgálat minden intézménynél tapasztalta a szakmától független, társadalmi-közösségi felülvizsgálat, a valódi civil kontroll kialakításának szükségességét.
A szociális intézetekben a gondozott a személyi anyagához bármikor hozzájuthat, a gyógykezeléséről azonban sokszor minimális tájékoztatást sem kap. Az egészségügyi intézményekben a gyógykezelésről való tájékoztatás szélesebb körű, de még ott sem teljes, mert a gyakorlatban a beteg cselekvőképességéhez igazítják.
A 2/1994. (I. 30.) NM rendelet lehetővé teszi, hogy a pszichiátriai szociális otthoni gondozottak eltávozását a házirend igazgatói engedélyhez kösse, ami ellentétes azzal az Alkotmányban is deklarált elvvel, hogy állampolgári jogokat és kötelességeket csak törvény mondhat ki. Az igazgatói hatáskör terjedelmének megítélése nem egyértelmű. A vizsgálat több szociális intézményben találkozott különböző büntetési formákkal és szabadságkorlátozó intézkedésekkel (hálós ágy, kimenőmegvonás, ruhamegvonás, sőt pénzbüntetés). Volt olyan otthon is, ahol a betegek ún. fegyelmi ügyeiben eljáró fórum egyben az érdek-képviseleti fórum szerepét is betöltötte. Az érintett intézetek esetében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a jogszabályellenes állapot megszüntetésére, illetőleg a személyi felelősség megállapítására a fenntartóknál intézkedést kezdeményezett. A vizsgálat egyetlen intézet esetében (a Heves Megyei Önkormányzat Visontai Pszichiátriai Otthona) állapította meg, hogy az emberhez nem méltó körülményeket teremtő, igazi totális intézmény. A szakmai tevékenység alacsony színvonala a gondozottak teljes kiszolgáltatottságát eredményezte, amelyet erősített a hálós ágy és egyéb büntetési formák szabályozó eszközként való használata. Az otthon tevékenysége csupán a gondozott személyek őrzésére korlátozódott. Az intézmény mind az elhelyezésre szolgáló épületek állapota, mind pedig a dolgozók szemlélete és szakmai felkészültsége szempontjából megérett a megszüntetésre.
Alkotmányos visszásság gyanúját észlelte a vizsgálat a Pomázi Munkaterápiás Intézet Budakalász-Dunapart Osztálya vizsgálatakor. Az illetékes bíróság öt éve nem végezte el az egészségügyi törvény által kötelezően előírt bírói felülvizsgálatot. A végelszámolás alatt lévő intézmény gazdasági átalakulása során   az átalakulás választott formája (Kft. és Kht.) miatt   az intézetben felhalmozott erőforrások kikerülnek az egészségügy rendszeréből s többé nem a gondozottak érdekeit szolgálják. Az országgyűlési biztos a vizsgálat befejezése előtt ajánlással fordult a legfőbb ügyészhez és az igazságügy-miniszterhez a bírói felülvizsgálat elmaradása okának tisztázása és a jogellenes állapot megszüntetése céljából. Megkereste továbbá az Állami Számvevőszék elnökét, kezdeményezve az átalakulással kapcsolatos eljárás megvizsgálását. Az ajánlásokra a megkeresett szervek válaszoltak; az Állami Számvevőszék ellenőrzési tervében kívánja hasznosítani a jelzést, az igazságügy-miniszter kezdeményezésére pedig 1996 áprilisában megtörtént az intézményben az első bírói felülvizsgálat.
A vizsgálat megállapításai alapján a pszichiátriai betegek alkotmányos jogainak érvényesülése és védelme érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlásokat fogalmazott meg a népjóléti, az igazságügyi és a pénzügyminiszternek, az öt intézményt fenntartó Megyei Önkormányzatnak és valamennyi megvizsgált intézménynek. Az ajánlásokat a megkeresett hatóságok, intézmények elfogadták. Az intézmények fenntartói az alkotmányos visszásságot okozó gyakorlat megszüntetésére részletes feladattervet dolgoztak ki, amelyeknek végrehajtása   saját tapasztalatunk szerint is   folyamatosan halad. A Heves Megyei Önkormányzat döntött a visontai otthon bezárásáról, amelyre az új füzesabonyi beruházás befejezésétől függően várhatóan 1997 júniusában kerül sor.
Lényeges és kedvező fordulatot hozhat a gyámsági eljárási eljárásokban a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénytervezet elfogadása és hatálybalépése. Az ilyen jellegű intézmények működési engedélyhez kötésére vonatkozó ajánlást a jogalkotó beépítette az új miniszteri rendeletbe és a kormányrendeletbe. A civil kontrollra vonatkozó javaslatot a népjóléti miniszter elfogadta, a konkrét tervek megvalósítása azonban még várat magára.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának e vizsgálata igen nagy médiapublicitást kapott. Szakmai viták, fórumok tárgyalták az anyagban foglalt megállapításokat és a vizsgálat módszereit. A jelentés teljes terjedelmű   116 oldalas   anyagát hivatalból megküldtük valamennyi érdekelt intézménynek, közöttük az összes megyei közigazgatási hivatal vezetőjének, emellett kérésre minden érdeklődőnek, közöttük felsőoktatási intézményeknek is.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához több névtelen bejelentés érkezett, amely   elsősorban gyermekkorú   fogyatékosokat ápoló otthonokban folyó ellátásra vonatkoztak. A biztos a bejelentéssel érintett három intézményben hivatalból vizsgálatot rendelt el. Ennek előkészítése során megállapította, hogy a jelenlegi szabályozás alapján Magyarországon a fogyatékos gyermekeket és felnőtteket azonos intézményekben gondozzák. A Népjóléti Minisztérium kimutatása szerint mintegy 90 intézményben megközelítőleg 11 ezer fogyatékos emberről gondoskodnak. A vizsgálat három otthont és 427 főt érintett. Az elmúlt időszakban történt jogszabályi változások miatt a fogyatékosokat gondozó otthonok a szociális szféra perifériájára kerültek. Ezek az otthonok   különösen a korábbi egészségügyi gyermekotthonok   nem egészségügyi vagy gyógypedagógiai, hanem szociális ellátást nyújtanak, jóllehet a fogyatékos embereknek, különösen a gyermekeknek, ennél többre volna szükségük. Jogszabályi változások eredményezték azt is, hogy az otthonok működését csupán a fenntartók és bizonyos szűk keretek között a közigazgatási hivatalok, valamint az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatok ellenőrizték.
A most készülő, a gyermekek jogairól szóló törvény azonban a fogyatékos gyermekekre vonatkozó, külön szabályokat nem tartalmaz. Csupán azt mondja ki, hogy a fogyatékos gyermeknek joga van a fejlődését biztosító különleges ellátáshoz. Ugyanígy kimaradtak a korábbi egészségügyi gyermekotthonok abból a kormányrendeletből is, amely ellenőrzéssel megvalósítható szakmai és jogi garanciákat biztosítana a működésükhöz. A vizsgálat megállapította, hogy egy fogyatékos gyermek sorsa számos esetben az intézetbe kerülésével egész életére eldőlt. A szakmai felülvizsgálat és a jogi garanciák hiánya, a gyógypedagógiai fejlesztés sokszor elégtelen volta gyakran azt eredményezi, hogy a gondozott mentális állapota szükségszerűen hanyatlik, fogyatékossága visszafordíthatatlanná, sőt súlyosabbá válik. Olyan eseteket is talált a vizsgálat, amelyekben a gondozott nyilvánvalóan nem ott került elhelyezésre, ahol segíteni tudnának rajta. Általában olyan gondozottakról van szó, akik súlyos testi, mozgásszervi fogyatékosságuk miatt túl korán   csecsemőkorukban vagy közvetlenül születésük után   kerültek csecsemőotthonba. Ehhez valamilyen szintű szellemi visszamaradottság is társul, sőt esetenként még az sem. Az ő esetükben indul meg az a mechanizmus, amely végül oda vezet, hogy az emberi lét legalsó szintjén kény- telenek életüket leélni.
A vizsgálat két otthonban megállapította, hogy az orvosi ellátás nem volt megfelelő, egyikben az előírt gyógyszerek sem álltak rendelkezésre, a másikban viszont az ápolás-gondozás terén történtek mulasztások. A lakók semmilyen gyógypedagógiai képzésben, fejlesztésben nem részesültek. Az otthonokban nem követték figyelemmel a gondozottak állapotának változását, nem voltak rendszeres állapotfelmérések. A képezhető gyermekek készségfejlesztéséről, beiskolázásáról nem vagy csak részben gondoskodtak. E két otthonban minimális mértékű volt a szabadidős foglalkoztatás, személyre szóló bánásmód. Egyik otthon épületei sem felelnek meg az emberhez méltó elhelyezés követelményének, zsúfoltak, piszkosak és elhanyagoltak. Az egyikben rendkívül hiányos volt a gondozottak ruhaneművel való ellátása is. Az ápolás, gondozás során mindkét otthonban alkalmaztak szakmailag nem indokolt módszereket (lekötözés, hálós ágyban tartás), ami egyértelműen az emberi méltóságot sérti. Volt olyan otthon, ahol még a kötelező zsebpénzt sem adták meg az ellátottaknak. Egyik otthon sem teremtette meg minden gondozottja számára a személyes tárgyak használatának lehetőségét.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a fogyatékos emberek és különösen a fogyatékos gyermekek helyzetének javítása érdekében jogszabályok alkotására, felülvizsgálatára és módosítására, valamint az egyes alkotmányos visszásságok orvoslására ajánlásokat tett az érintett kormányzati szerveknek, fenntartóknak. Kezdeményezte az otthonokban tapasztaltak miatt a fegyelmi vagy büntetőjogi felelősség megvizsgálását (OBH 600-4/1996, OBH 600-19/1996). Az ajánlások megválaszolására e beszámoló megírásáig a határidők még csak részben jártak le. Az országos tiszti főorvos saját hatáskörében elrendelte a fogyatékosokat ápoló-gondozó intézmények legalább évenkénti közegészségügyi-járványügyi ellenőrzését. Budapest főpolgármestere, Tokaj polgármestere az ajánlásokat elfogadta és a már megtett intézkedésekről tájékoztatott.
A fogyatékosokat ápoló és a pszichiátriai otthonok vizsgálatának eredményeként ajánlást fogalmaztunk meg a rehabilitációs rendszer átdolgozására. Biztató jelnek tartjuk, hogy a Munkaügyi Minisztérium több megyében   kísérleti jelleggel   rehabilitációs munkacsoportokat szervez. E kísérlet eredményeként remény van arra, hogy az általunk vizsgált intézményben a gondozottak rehabilitációs foglalkoztatásának köre is bővül.

3.3.5. A gyermekek, a diákok állampolgári jogainak védelme az átalakulás társadalmi, gazdasági feltételei között

Az alapvető társadalmi átrétegződés legveszélyeztetebb csoportja a gyermekek társadalma. A létminimum alatt élők körében a gyermekek és fiatalkorúak aránya a rendszerváltás óta 45 52 százalék közott mozog. A növekedés folyamatos. Magyarországon minden második szegény gyermek, illetve fiatal. Különösen a városokban emelkedett a nélkülöző gyermekek aránya. Társadalmi integrációs esélyük fokozatosan csökkent. A helyzet ismeretében igyekeztünk fokozott gondot fordítani e réteg állampolgári jogainak figyelemmel kísérésére és annak az intézményhálózatnak a megerősítésére, amely integrációs esélyeiket növelheti. A gyermekek, fiatalkorúak nem vagy csak nagyon ritkán panaszkodnak. A kizárólag szociális problémákat jelző beadványokra pedig legfeljebb az illetékesek figyelmét tudjuk felhívni, de érdemben nem áll módunkban segíteni. Sem az alakilag jogszerű kényszer-kilakoltatásokat nem tudjuk megakadályozni, sem az ennek nyomán széthulló családok együtt-tartását nem vagyunk képesek megoldani. Saját hatáskörünkben csak tisztán jogi megoldást igénylő kérdésekben járhattunk el.
Az említettek miatt alapvető gyermeki jogok körében eredményesen csak a személyes gondoskodást nyújtó intézetek (GYIVI, különleges gyermekotthonok) működésével kapcsolatos panaszokat vizsgáltuk, valamint a gyámhatóságok sérelmes vagy elhúzódó eljárásait. Az egyik ilyen ügyben a panaszosok azt sérelmezték, hogy örökbefogadási kérelmük alapján hozzájuk kihelyezett két intézeti nevelt kiskorút indokolás nélkül visszavitték a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet Átmeneti Otthonába, majd az intézeti gyám kezdeményezte az örökbefogadási eljárás megszüntetését. Az illetékes Közigazgatási Hivatal az örökbefogadási eljárást határozathozatal nélkül szüntette meg. A vizsgálat megállapította az ügyben eljárt Közigazgatási Hivatal mulasztását, vagyis a megszüntető határozat hiányát. Megállapítottuk továbbá, hogy a gyermekek GYIVI általi kihelyezésére, örökbefogadására vonatkozó szabályok számos, a gyermekek alapvető jogait érintő kérdést nem vagy nem megfelelő jogszabályi szinten rendeznek. Az intézeti gyámnak saját tevékenységéről, működéséről nincs jelentéstételi kötelezettsége. Ugyanakkor a gyermekek kihelyezéséről kizárólagos döntési jogköre van. Döntésével szemben azonban nincs jogorvoslati lehetőség, vagyis sérelmet szenved a jogorvoslathoz való jog is (OBH 3912/1996).
A Népjóléti Minisztérium Debreceni Gyermekotthonában lefolytatott helyszíni vizsgálat kapcsán azt állapítottuk meg, hogy hiányzik a nevelőotthonok működési rendjét meghatározó jogszabály. Az intézet működésére vonatkozó részletes szabályokat csak a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza (OBH 5423/1996).
Mint az említett esetek is mutatják, a gyermekjogokkal kapcsolatos panaszok a terület jogi rendezetlenségére vezethetők vissza. A parlamenti tárgyalás alatt lévő gyermekvédelmi törvényt már több alkalommal véleményeztük, de az előbbiekben vázolt konkrét esetek kapcsán is rámutattunk egy-egy részterülettel kapcsolatos jogbizonytalansági vagy szabályozásbeli hiányosságra. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban a legsúlyosabb kifogásaink a titkos örökbefogadást, a gyermekvédelmi intézmények házirendjére vonatkozó szabályozási tervezetet, valamint a gyermeki jogok érvényesítésére szolgáló jogintézményeket érintették. Az ezzel kapcsolatos érveinket a 3. számú melléklet tartalmazza.
A gyermeki jogok körében külön tartjuk számon a diákjogokat. A beszámolási időszakban a diákok köréből érkező panaszok többsége még az inkább szociális jellegű problémákról, mint az emberi méltóság megsértésével kapcsolatos sérelmekről szólt. Előfordultak azonban a tanuláshoz való joggal, a diplomák egyenértékűségének problémájával vagy a felsőoktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatával kapcsolatos panaszok is.
Egyetlen, de nagyon figyelemreméltó panaszt vizsgáltunk, amelyben az oktatási szabadság értékei ütköztek a diszkrimináció tilalmával, illetve az emberi méltóság tiszteletben tartásának elvével. A panaszos sérelmezte, hogy iskolájában, egy budapesti gimnáziumban, az osztályt tanító történelemtanár óráin rendszeresen antiszemita kijelentéseket tett, sértő, megalázó megjegyzésekkel illette a tanulókat, illetőleg azok szüleit. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a panaszos beadvánnyal fordult az iskola igazgatójához, amelyben a tanár magatartását kifogásolta és kérte az igazgatót, hogy a történelemórák látogatása alól mentse fel, valamint tegye lehetővé, hogy tudásáról független vizsgabizottság előtt adhasson számot. A tanuló által írt panaszlevélre hivatalos választ az iskola vezetése nem adott. Az igazgató a probléma megoldásának azt a módját választotta, hogy a panaszlevéllel osztályfőnöki órára ment be, ott védelmébe vette a pedagógust és felhívta a panaszost állításai visszavonására. Az igazgató a szülőkkel nem vette fel a kapcsolatot. A szülők csak a gyermeküktől értesülhettek a történtekről. Az édesanya a helyzet tisztázása érdekében kereste fel az iskolát. Az iskolavezetés elzárkózó magatartása miatt a szülő kezdeményezte az iskolaszék összehívását. Ennek hírére a tanulók petíciókat juttattak el a testülethez, amelyek egy része megerősítette, más része cáfolta a panaszos állításait. A vizsgálat rámutatott, hogy a tanuló közoktatási rendszerünk alapvető elveinek az iskola egyik tanára által történő rendszeres megsértésére hívta fel a figyelmet. Az igazgató, annak ellenére, hogy az ügy jellege ezt feltétlenül indokolta volna, nem rendelt el azonnali vizsgálatot. Az intézkedés elmulasztásából fakadó alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett az iskola fenntartójának, hogy folytasson le egy, az ügy valamennyi vonatkozását érintő, tényfeltáró, átfogó vizsgálatot (OBH 5118/196).
A beszámolási időszakban szép számmal vizsgáltunk iskolamegszüntetési és különböző új típusú iskolák támogatásával kapcsolatos panaszt. Az egyik ügyben a panaszos több érintett szülő nevében iskolabezárás miatt fordult beadvánnyal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Álláspontja szerint az önkormányzat döntése több ponton törvénysértő volt, mivel a különböző évfolyamokban a minimális létszámot a kötelező paraméterektől eltérően határozták meg. Sérelmesnek találták emellett az érintett iskola integrálását egy másik iskolába. Az önkormányzati előterjesztésből nem derül ki, hogy az érintett iskola megszüntetésével nem sérül-e az a törvényi előírás, miszerint a közoktatási feladatok ellátásának átszervezése nem róhat aránytalanul nagy terhet a tanulókra, illetve szüleikre. Az önkormányzat egy időben több iskola ügyével foglalkozott, ami arra engedett következtetni, hogy a végrehajtás az előírt maximális osztálylétszámok meghaladása nélkül nem valósítható meg. Mindezekre a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint a Közigazgatási Hivatal is felhívta az önkormányzat figyelmét. Közvetítői szerepet vállalva az országgyűlési biztos is felkérte az önkormányzatot határozatainak felülvizsgálatára. A közgyűlés korábbi döntéseit hatályon kívül helyezte. Az új döntés értelmében az érintett két iskola bezárására nem került sor. A testület kinyilvánította, hogy a racionalizálási szándékról továbbra sem mond le, de végleges döntését az 1996/1997-es tanévet követően, valamennyi iskolát érintő külső szakértői átvilágítás eredményeire alapozottan kívánja meghozni (OBH 5463/1996).
A felsőoktatásban részt vevő diákok köréből<D> a legtöbb panasz a tandíjakkal, illetve a hallgatóknak járó egyéb anyagi támogatásokkal kapcsolatban érkezett. Az 1995/1996-os tanévben nem tandíjként szedett önköltségi hozzájárulással kapcsolatban megállapítottuk, hogy az ellentétes a jogszabályokkal, ezáltal alkotmányos visszásságot okozott. Az ezzel kapcsolatos ajánlásokat a művelődési és közoktatási miniszter elfogadta, ám a kifogásolt díjak szedését a Felsőoktatási Törvény azóta hatályba lépett módosítása már megengedte. A módosított koncepció szerint most már az állam csak a hallgatók egy részét és csak bizonyos képzési formákat támogat, a +normán felüli, illetve a nem támogatott képzési formákban részt vevő hallgatóktól a felsőoktatási intézmények a képzés teljes költségét követelhetik. Ez a változás az Alkotmánybíróság 79/1995. (XII. 21.) határozatának eredményeként jött létre.
A hallgatóknak juttatható támogatásokkal kapcsolatban azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy a jogszabályi felhatalmazás alapján költségvetési forrásból származó támogatás elosztási rendje és maga az eljárás közigazgatási eljárásnak minősül még akkor is, ha közvetlenül nem az államigazgatási eljárás általános szabályai, hanem az intézmények autonómiát biztosító szabályzatai vonatkoznak rájuk. Ezért minden eljárás során figyelembe kell venni az összes alkotmányos elvet, illetve a közigazgatási eljárásokra vonatkozó, a jogbiztonság elvéből fakadó követelményeket, például a szabályozottság, az írásbeliség, a jogorvoslat biztosításának előírásait.
Szociális jellegű diákpanasznak tekintettük azt a beadványt is, amely a különböző egyetemek és főiskolák esti, illetve levelező tagozatainak megszüntetésére vonatkozott, illetve arra, hogy ezekre gyakran csak diplomával rendelkezők nyerhetnek felvételt, ami a munkaviszonyban állókat kizárja a felsőfokú oktatásban való részvételből. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a felsőoktatásról szóló törvény az egyetem autonóm döntésére bízza a képzési programok és ezáltal a képzési tagozatok megválasztását. Nem zárható ki, hogy egy intézmény az első felsőfokú végzettség megszerzését kizárólag nappali tagozaton folyó képzésben teszi lehetővé. Az Alkotmány 70/F. §-a a felsőfokú oktatást kizárólag a képességektől teszi függővé, előírja továbbá az állam számára az oktatásban részesülők anyagi támogatását. Az Alkotmánybíróság 35/1995. (VI. 2.) AB határozatában megállapította, hogy az oktatáshoz való jog alapjog, márpedig az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében alapvető jog lényeges tartalmát még törvény sem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság 79/1995. (XII. 21.) AB határozatában azt is megállapította, hogy a felsőoktatáshoz való alapvető jog sérelme abban az esetben állhat fenn, ha egy intézkedés szükségtelenül és aránytalanul korlátozza e jog érvényesülését, vagyis megakadályozza, ellehetetleníti a megfelelő képességgel rendelkezők oktatásban való részvételét. A vizsgálat során az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az esti és levelező tagozaton folyó képzés korlátozása vagy megszüntetése nem jelenti a művelődéshez való alapvető jog lényeges tartalmának korlátozását, mivel az életkörülményektől függő állami támogatás biztosításával az állam a felsőfokú képzésben való részvételt lehetővé teszi azok számára is, akik ezért kénytelenek munkaviszonyukat megszüntetni és egyéb jövedelemforrással sem rendelkeznek. Így a nem nappali tagozatos képzési formák számának csökkenése nem okozott alkotmányos visszásságot (OBH 3286/1995).
Több panaszos kifogásolta a képesítés vagy a végzettség megszerzését tanúsító bizonyítvány, oklevél megszerzésével kapcsolatos eljárás bizonytalanságát vagy szabálytalanságát. Az egyik panaszos sérelmezte például az Állami Nyelvvizsga Bizottság (ÁNYB) eljárását. A vizsgálat során az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az ÁNYB működését saját, valamint az Idegen Nyelvi Továbbképző Központ szervezeti és működési szabályzata, továbbá az ELTE Bölcsészettudományi Kara dékánjának állásfoglalása szabályozza. Hiányzik a jogbiztonságot megteremtő művelődési és közoktatási miniszteri rendelet. A vizsgálat eredményeként felkérte a művelődési és közoktatási minisztert, hogy a közoktatási törvényben meghatározott vizsgák körét érintő a vizsgáztatás általános szabályait és eljárási rendjét szabályozó rendelet kiadása iránt intézkedjék. A miniszter az ajánlást elfogadta és tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az idegennyelv-tudás igazolására rendszeresített állami nyelvvizsgáról szóló rendeletének hatályon kívül helyezése és ezzel a kérdéskör teljes újbóli szabályozása folyamatban van (OBH 144/1996).

3.3.6. Környezetvédelmi problémák a vizsgált panaszok tükrében

A rendszerváltás előtt főleg az ipari nagyberuházások időszakában a környezetvédelmi szempontok nem vagy alig játszottak szerepet a politikai, gazdasági döntéshozatali mechanizmusokban. Manapság a piaci mechanizmusra való felgyorsított áttérés szorítja háttérbe a környezet és az egészség védelmére vonatkozó előírások maradéktalan érvényesülését. Ezzel egyidejűleg a társadalom az állampolgári öntudat fejlődésének eredményeként egyre érzékenyebben reagál minden környezeti ártalomra. A lezárult vizsgálatok tapasztalataiból még csak azt szűrhettük le, hogy az állampolgárok elsősorban a saját szűkebb, közvetlen környezetükben előforduló egészségkárosító vagy egyébként zavaró környezeti ártalmakat kifogásolták. 1996 második felében már egyre több olyan csoporttól vagy civil szervezettől érkezett beadvány vizsgálatát kezdtük meg, amely nagyberuházásokkal, a tágabb természeti környezet +átalakítására tett kísérletekkel kapcsolatos sérelmeket tartalmaznak. Ezek eredményéről a következő évi beszámolóban adhatunk számot.
A megvizsgált ügyekben több panaszos a szomszédságukból származó mérgező anyagok káros hatását kifogásolta. A meg nem engedett zajos tevékenységre vagy más, a nyugalmat zavaró magatartásra is sok panaszos hívta fel figyelmünket. A megvizsgált esetek közül jó néhányban az ügy nehezen mozdult el a megoldás felé. Az ilyen típusú ügyekben az önkormányzatok kezében lévő eszközök nem bizonyultak elégségesnek a jogerős határozatok végrehajtására. A kiszabható bírság alacsony összegben állapítható meg, a jogerős határozat kikényszerítésére alig nyílt jogilag szentesített és gyakorlatban alkalmazható eszköz (OBH 414/1995, OBH 1232/1995).
Az ügyek egy másik csoportjához a környezetszennyező magatartások tartoznak. Az egyik kerület lakosa több lakótársa nevében sérelmezte a lakásuk közelében működő lőtér üzemeltetésének engedélyezését. Eljárása során az országgyűlési biztos megkereste a főkapitányság vezetőjét, akit felkért arra, hogy a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével ellenőriztesse a szóban lévő lőteret üzemeltető sportegyesület működését. Ennek eredményeként az önkormányzat korlátozta a lőtér működési engedélyét (OBH 1559/1995).

3.3.7. A közbiztonság iránti igény, az áldozatok fokozott védelme, a gyanúsítottak és jogerősen szabadságvesztésre ítéltek emberi jogainak állapota

A közbiztonsághoz való jog érvényesítése a növekvő bűnözéstől való félelem miatt egyre hangsúlyosabbá válik gyakorlatunkban. Az állampolgárok nagyobb, a jelenleginél elviselhetőbb biztonságot kívánnak maguk és vagyontárgyaik számára. A budapesti VIII. kerület lakosaitól származó beadvány például felhívta a figyelmet arra, hogy a kerületben általánossá vált prostitúciós   és ehhez kapcsolódó egyéb, szabálysértést vagy bűncselekményt megvalósító   tevékenység miatt a közbiztonság jelentősen megromlott. A vizsgálat során az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat és a kerületi Rendőrkapitányság folyamatosan erőfeszítéseket tett a közállapotok javítása érdekében. Leszögezte, hogy a prostitúció és a hozzá kapcsolódó cselekmények a kerületben lakó és dolgozó állampolgárokat akadályozzák alapvető jogaik gyakorlásában. Ajánlásában felhívta a Józsefvárosi Önkormányzatot és a VIII. kerületi Rendőrkapitányságot, hogy törekedjenek a kerületi közbiztonság és közegészségügyi állapotok további javítására, Budapest főpolgármesterét, az országos rendőrfőkapitányt, a népjóléti minisztert és a belügyminisztert pedig arra, hogy vizsgálják meg a jelentés által feltárt kedvezőtlen jelenségek visszaszorításának jogalkotási és jogalkalmazási lehetőségeit (OBH 91/1995).
Az egyik kerület lakosa   az ott lakók nevében is   sérelmezte, hogy a kerületben megszüntették a körzeti megbízotti irodát, annak ellenére, hogy a környéken rossz a közbiztonság. Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a körzeti megbízotti iroda megszüntetése ugyan nem jogszabálysértő, mivel azonban valóban kirívóan rossz a kerület közbiztonsági helyzete, keresni kell olyan megoldási lehetőséget, amely a lakosság igényéhez igazodik. Az ügyben az országgyűlési biztos a kerületi Rendőrkapitányság felettes szervének vezetőjéhez fordult. Kérte, hogy vizsgáltassa meg a szóban lévő körzeti megbízotti iroda visszaállításának lehetőségét, és annak eredményéről, illetve az ügyben kialakított álláspontjáról adjon tájékoztatást. A főkapitány a vizsgálatot késedelmesen ugyan, de lefolytatta. A szóban forgó iroda visszaállítását vagy új létesítését nem tartotta indokoltnak. Ezt arra alapozta, hogy a rendszeres járőrözéssel a terület közbiztonsága hatékonyan, a lakosság igényeinek megfelelően biztosítható (OBH 88/1995).
Az egyik családsegítő központ bejelentést tett arról, hogy egyik gondozottjuk hollétéről több napja nem tudnak. Beadványuk azt is tartalmazta, hogy tudomásuk szerint gondozottjukat ismeretlen személyek fogva tartják, lakásának kulcsát tőle elvették. A beadvány alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gondozottat jogellenesen fosztották meg személyi szabadságától. A vizsgálat során a családsegítő központban helyszíni meghallgatást foganatosított az országgyűlési biztos megbízottja. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az országban elterjedtek az olyan lakásügyletek, amelyekben idős, beteg, egyedül élő, esetleg ügyeik vitelében gátolt személyektől erőszakkal, sorozatos fenyegetésekkel, ismeretlen személyek elvették a lakást. Az esetekre jellemző volt, hogy az elkövetők áldozatukat ismeretlen helyre elszállították, hetekig-hónapokig személyi szabadságuktól megfosztották, bezárva tartották, bántalmazták, emberi mivoltukban megalázták, majd aláíratták velük a lakásuk elidegenítéséről szóló szerződést. Az ügyben az országgyűlési biztos azzal az ajánlással fordult az országos főkapitányhoz, hogy végezzen célvizsgálatot azokban a büntető-, valamint eltűnés miatti államigazgatási és szabálysértési ügyekben, amelyekben a sértettek a lakásuktól erőszakos módon megfosztott személyek voltak, vagy ahol ilyen személyeket mások személyes szabadságukban jogellenesen korlátoztak, esetleg ismeretlen helyre szállítottak. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának ajánlását az országos rendőrfőkapitány elfogadta, bár válaszát késedelmesen küldte meg. A főkapitány tájékoztatta a biztost arról, hogy mindazokban az ügyekben, melyekben idős emberek sérelmére lakás megszerzésére irányuló bűncselekményt követtek el, és az a rendőrség tudomására jutott, a rendőri szervek a nyomozást elrendelték, az elkövető kilétét az ügyek mintegy 90 százalékában felderítették. Az államigazgatási ügyekben elrendelték az eltűnéseket érintő bejelentések +kiemelt gyanús eltűnésként történő kezelését. Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott választ elfogadta, az eljárást befejezte, maga a nyomozás azonban még nem zárult le (OBH 1821/1995).
Az állampolgári jogok biztosa és általános helyettese folyamatosan vizsgálta a bűncselekmények sértettjei, áldozatai kiszolgáltatottságát szóvá tevő panaszokat. A bűncselekmények és szabálysértések sértettjei általában joggal kifogásolták az adott ügyekben, hogy feljelentésüket a nyomozó hatóságok nem vagy csak akadékoskodva fogadták el (OBH 326/1995, OBH 3900/1996), feljelentésük hatására hosszú ideig semmi sem történt (OBH 41/1995), a feljelentő sértetteket nem tájékoztatták, hogy ügyükben melyik nyomozóhatóság jár el (az áttételekről nem kaptak értesítést), a rendőrség a nyomozást indokolatlanul megtagadta vagy megszüntette. A sértettek (áldozatok) büntetőeljárási helyzetének javítása érdekében a biztos és helyettese sok egyedi ajánlást fogalmazott meg az eljárást folytató vagy felügyelő hatóságoknak címezve.
Néhány esetben jogszabály alkotását, módosítását is indítványoztuk. Így többek között javasoltuk a büntetőeljárásról szóló törvény olyan értelmű módosítását, miszerint az eljáró szervek számára kötelező lenne a feljelentők és a sértettek értesítése a nyomozás elrendeléséről, illetve a nyomozást folytató szerv megváltoztatásáról (OBH 251/1995). Javasoltuk továbbá a végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosítását olyan módon, hogy a megyei bírósági végrehajtók hatásköre terjedjen ki a büntetőeljárásban bűncselekménnyel okozott kár megtérítésének végrehajtására és ez az eljárás legyen költségmentes (OBH 3723/1996). Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa önálló törvény megalkotását kezdeményezte az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságánál a súlyos erőszakos bűncselekmények áldozatainak állami kárenyhítését és erre a célra állami kárenyhítési alap létrehozása érdekében (OBH 6714/1996).
A rendőrség büntetőeljárási gyakorlatát, a nyomozásra vonatkozó szabályok emberi jogokat sértő előfordulását a gyanúsított személyek is igen jelentős számban kifogásolták. Ezeknek a bizonyítása különösen nagy körültekintést igényel, különösen akkor, ha a gyanúsítottal szembeni brutális bánásmódot, kényszervallatást és más tilos vagy meg nem engedett módszer alkalmazását kifogásolják a rendőrség eljárásban. Ilyen esetekben általában csak a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség közreműködésével tudtunk a tényállás tisztázásáig eljutni. Az egyik ügyben például a panaszos sérelmezte, hogy gyermekét az egyik rendőrkapitányság hivatásos állományú tagja bántalmazta, de a nyomozó hivatal a nyomozás teljesítését megtagadta. A panaszos szerint az eljárást folytató nyomozó hivatal döntése nem volt megalapozott, mert nem kutattak a feljelentett rendőr kiléte után, nem volt teljes körű a meghallgatás. A panaszban foglaltakat   az ügyben keletkezett nyomozati iratokkal együtt   a biztos felülvizsgáltatta az illetékes főügyészséggel, azt az ajánlást téve, hogy megállapításaiktól függően rendeljék el az ügyben az eljárás folytatását. A főügyészség a vizsgálatot lefolytatta. Annak eredményeként   az ajánlást elfogadva   a nyomozást megtagadó határozatot hatályon kívül helyezte, egyidejűleg elrendelte az ügyben a nyomozást (OBH 2367/1995).
A legtöbb rendőri szabálytalanságot kétségtelenül a rumi ügyben tapasztaltuk. 1995. október 17-én a Vas megyei Rum községben a mentőszolgálatnak nyújtott rendőri segítség során történt fegyverhasználat következtében a kórházba szállítani kívánt elmebeteg férfi elhunyt. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a beteg kórházba szállításának elrendelése és a rendőri segítség igénylése indokolt volt. A beteg állapotát azonban az orvos személyesen nem észlelte és ez sértette az egészségügyről szóló törvény rendelkezéseit. A beteg házába behatoló, felkészítetlen és elégtelenül felszerelt rendőrök élete és testi épsége a beteg támadása következtében közvetlen veszélyben forgott, ezért lőfegyverüket jogszerűen használták. Ezzel szemben a tragikus végkifejlethez vezető események során az intézkedést irányító rendőrtiszt több súlyos mulasztást követett el. Az akciót   annak eredeti céljával ellentétben   önkényesen úgy vezette, mintha egy egészséges elmével rendelkező bűnözőt kellett volna ártalmatlanná tenni. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a mulasztások a szakszerűtlenségeken túl jogellenesek is voltak. A beteg saját cselekményeiből eredő veszélyhelyzeten túl új veszélyhelyzetbe került, a behatoló rendőröknek a szükségesnél indokolatlanul nagyobb veszélyhelyzettel kellett szembenézniük (OBH 1591/1995).
A súlyos jogsérelemről árulkodó panaszok érkeztek a rendőrségi fogdákban uralkodó állapotokról. Sokan a zsúfoltságot, a megalázó bánásmódot, az egészségügyi ellátás hiányos megvalósítását kifogásolták. Ezért az országgyűlési biztos és helyettese váratlan időpontokban több fogdaellenőrzést tartott. Vizsgálódásaik során megállapították, hogy egyes fogdákban az orvosi ellátás formális, nem biztosítják a fogvatartottak számára a diétás étkezést. A szabad levegőn tartózkodást ún. +sétáló szobában oldották meg. A fogda személyzete rendszeresen 12 órás szolgálatot teljesített (OBH 9333/1996).
Vizsgálati tapasztalataink szerint a büntetőeljárási gyakorlatban gyakran sérül a védelemhez és a méltányos eljáráshoz való jog. Egyes nyomozó hatóságok csak akkor engedélyezték a védő iratmegtekintési és iratmásolat-kérési jogosítványának gyakorlását, amikor az a meghatalmazását leadta, illetve amikor kirendelése megtörtént. A kirendelt védő iratmásolat kérésének joga korlátozódott azzal is, hogy általában nem térítésmentes a büntetőeljárás során készült dokumentumok másolatának szolgáltatása (OBH 4024/1996). Az alkotmányos visszásság orvoslására az állampolgári jogok biztosa jogszabály-módosítási indítványt tett az igazságügyi és a belügyminiszternek, az országos rendőrfőkapitánynak, a legfőbb ügyésznek, valamint a Vám- és Pénzügyőrség orszá- gos parancsnokának.
Az egyik megyei rendőr-főkapitányság fogdájában fogva tartott személy rendkívüli körülmények között meghalt. Az ügyben az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot rendelt el. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint a fogvatartott halálának körülményeit maga a fogva tartásért felelős köteles kivizsgálni, ami összeférhetetlenséget okozhat és sértheti az eljárási garanciák érvényesülését. A jogbiztonság követelményének megfelelő, elfogulatlan, objektív vizsgálódás   a külföldi joggyakorlathoz hasonlóan   csak az intézmény törvényességi felügyeletét ellátó külső szervtől várható. Erre tekintettel az országgyűlési biztos javaslatot tett az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának, hogy a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló törvény (illetve melléklete) kiegészítésével kerüljön kizárólagos ügyészségi hatáskörbe a fogvatartottak a rendőrségi fogdában bekövetkezett halála ügyében a vizsgálat lefolytatása. Ugyanilyen okok miatt javasolta, hogy kerüljön kizárólagos ügyészi hatáskörbe a rendőr lőfegyverhasználata jogszerűségének, szakszerűségének kivizsgálása is. Jelenleg ezt is a rendőri szerv vezetője köteles elvégezni (OBH 5254/1996).
A büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott előzetes letartóztatásban lévő vagy jogerősen elítélt személyek legsúlyosabb sérelme a különösen veszélyessé minősítés eljárásával függött össze. E minősítés feltételeit egy belső rendelkezés szabályozta, amely széles diszkrecionális jogkört biztosított a büntetés-végrehajtási intézeteknek. A veszélyessé nyilvánított személy mozgása, életmódja, munkáltatása korlátozott volt a büntetés-végrehajtási intézetben (OBH 5278/1996, OBH 1636/1996). Az országgyűlési biztos közbenjárására a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló igazságügyi minisztériumi rendelet megalkotása felgyorsult. Az 1996. október 1-jén hatályba lépett rendelet a fenti anomáliát megszüntette.
A büntetés-végrehajtási intézetekben gyakran kifogásolható volt a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülése. E jog sérelmét állapította meg a vizsgálat, amikor a büntetés-végrehajtási intézetben a gyógyszer kiosztását nem oldották meg megfelelően vagy nem volt női egészségügyi elkülönítő. Ugyanebben az intézetben javasolta az országgyűlési biztos a séta idejének jogszabályban rögzített betartását (OBH 1223/1995, OBH 6168/1996).
A jogorvoslati jogosultság és a kérelem vagy panasz előterjesztéséhez való jog mellőzését sérelmezte az a panaszos, aki szabadulása után munkája ellátásához szeretett volna útleveléhez engedélyt szerezni, kérelmét azonban a bv. intézet   a nem egyértelmű szabályozás miatt   elutasította. Volt olyan panaszos, aki azt kifogásolta, hogy a hivatalos szervekhez küldött beadványait   köztük fellebbezését   nem vagy nem megfelelő időpontban továbbították (OBH 167/1995, OBH 1615/1995).
A rendőrség és a büntetés-végrehajtási intézetek eljárása elleni panaszokat az állampolgári jogok biztosa és helyettese általában sürgős eljárásban vizsgálta és csak alapos elemzés után utasította el. A különleges eljárást a panaszosok kiszolgáltatott helyzete indokolta. Ezek a panaszok viszont gyakran bizonyultak megalapozatlannak vagy eredménytelennek. Ilyen esetekben alkotmányos visszásság megállapítására nem került sor   vagy azért, mert a bepanaszolt hatóság +ártatlan volt, vagy azért, mert a vizsgálódás nem vezetett egyértelmű eredményre.

3.3.8. A hatóságok hivatásos állományú tagjainak emberi jogi helyzetéről szerzett benyomások

A hatóságok hivatásos állományú tagjai köréből viszonylag kevés panaszt kaptunk. Ezekre azonban kiemelkedő figyelmet fordítottunk, ha a beadvány rendőröktől, hivatásos katonáktól és a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjaitól érkezett. Egyrészt azért, mert az ő munkaügyi jellegű sérelmeik orvoslására rendszeresített fórum- és eljárási rendszer működésének gyakorlata még kiforratlan, másrészt azért, mert mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők ügyeivel foglalkozó hatóságok képviselőinek emberi jogi helyzete kihat, illetve visszahat +ügyfeleikre . Ha az eljáró hatóság tagjai a hierarchikus rendszerben kiszolgáltatottak, akkor ennek megfelelően viselkednek azokkal szemben, akiknek ügyeiben eljárnak, akikről gondoskodni kötelesek, akikről hatalmi helyzetüknél fogva döntéseket hoznak.
A megvizsgált esetek között említésre méltó a Rendőr Szakszervezet főtitkárának panasza. A panasz szerint az általuk anyagilag finanszírozott felmérésben érintett rendvédelmi állomány véleménynyilvánításának szabadsága sérelmet szenvedett azzal, hogy az egyik megyei vezető elrendelte a felmérés résztvevőinek jelentési kötelezettségét az általuk elmondottakra nézve, illetve a kirendelt egy ellenőrző parancsnokot, aki a felmérés során jegyzeteket készített. Az országgyűlési biztos vizsgálata eredményeként megállapította, hogy az érintett szakszervezet és az országos hatáskörű rendvédelmi szerv vezetői között kölcsönös megegyezésen és kötelezettségvállaláson alapuló megállapodásból származó jogvita keletkezett. Ennek eldöntése polgári bíróság hatáskörébe tartozik. Megállapította továbbá, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát nem csorbította a megyei vezető sérelmezett intézkedése. Ez akkor valósult volna meg, ha azt a hivatásos állományú személyt, aki véleményt nyilvánított, nyilatkozatának tartalma miatt zaklatás érte volna. A panasz azonban ilyet nem tartalmazott. A beadvány szerint ugyanakkor a szakszervezet több esetben kérte az országos hatáskörű szerv vezetőjét, hogy vizsgáltassa meg a megyei vezető sérelmezett intézkedését. Erre választ nem kapott. Ezért az országgyűlési biztos felkérte a felettes szerv vezetőjét, ellenőrizze, történt-e mulasztás a szakszervezet beadványainak kivizsgálására vonatkozó szabályok megtartásában. A felettes szerv válasza szerint mulasztás nem történt. A panaszt előterjesztő szakszervezet azonban szóban tájékoztatta az országgyűlési biztost, miszerint az országos hatáskörű szerv vezetőjétől kaptak egy átiratot, mely azt tartalmazza, hogy álláspontja szerint a megyei vezető +...az ügyben nem kellő körültekintéssel járt el. Az eltérő tartalmú válaszok miatt többszöri levélváltásra került sor az ügyben. Végül az országgyűlési biztos a belügyminisztertől kérte az ügy felülvizsgálatát (OBH 2707/1995).
Tizenöt hivatásos katona panasza szerint a boszniai IFOR misszióba való felvételre benyújtott pályázatuk elbírálása során diszkrimináció érte őket és nem kerültek rá a pályázók névsorára. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a pályázatok elbírálása során nem sérült a diszkrimináció tilalma. A pályázati felhívásra jelentkező panaszosok sem előnyt, sem hátrányt nem szenvedtek a pályázatok feldolgozásakor. A kiválasztás, illetve a beosztásba helyezés szempontjai rájuk is ugyanúgy vonatkozott, mint másokra. A panaszosok neve bekerült a pályázók névsorába. Alkotmányos visszásság, diszkrimináció a pályázatok elbírálásánál nem volt megállapítható. Az ügyben eljárt hatóság jogszabályt nem sértett (OBH 2765/1995).
Az egyik ügyünkben egy hivatásos katona munkakörének ellátása mellett baleseti helyszínelői feladatokat is végzett, de ezért nem kapott készenléti díjat. Ezt többször kifogásolta a testületen belül, de nem orvosolták panaszát. Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben megállapította a végzett munka mennyisége és minősége szerinti jövedelemhez való jog, valamint a jogállamiság sérelmét. Hozzátette, hogy a Magyar Honvédség belső rendelkezései nem sérthetik az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényt. Ezért ajánlást tett a vezérkari főnöknek, javasolva az ügyintézésre vonatkozó valamennyi belső szabályozó felülvizsgálatát és a jogszabályoknak megfelelő módosítását. Az ajánlást a vezérkari főnök elfogadta, a belső szabályozókat felülvizsgálta és azt ígérte, hogy az ügyintézés jogszabállyal ellentétes gyakorlatát fokozatosan megszünteti (OBH 2428/1995).

3.3.9. A határok megnyitásából fakadó panaszok

A rendszerváltás egyik legfontosabb eredménye az országhatárok megnyitása volt. A szomszédos országokban zajló kedvezőtlen, időnként tragikus események, valamint a nemzetközi migráció sok új vagy eddig kevésbé ismert problémát jelentett a magyar hatóságok számára. Az új típusú ügyek áradatában a hatósági gyakorlatban alkotmányos visszásságot okozó emberi jogi sérelem is keletkezett. Ezek egy részére a panaszosaink hívták fel a figyelmet, míg másik részét a hivatalból indított vizsgálatok során tapasztaltuk.
Az egyik ilyen sérelem az állampolgárság megszerzésére irányuló kérelmek elbírálási gyakorlatában alakult ki. A panaszosok általában azt kifogásolták, hogy kérelmük elbírálása hosszadalmas volt, beadványaikra sokszor évek múlva válaszoltak. Előfordult, hogy hiánypótlásra sem kaptak felhívást. A panaszok alapján az országgyűlési biztos és általános helyettese megállapította, hogy a vonatkozó törvény az illetékes hatóság (BM Állampolgársági Főosztály) számára széles körű mérlegelési jogot biztosít a honosítási eljárásban. A jogszabály nem szab határidőt az ügyintézésre. A honosítási eljárást sérelmező egyedi ügyekben az országgyűlési biztos és általános helyettese bekérte a BM Állampolgársági Főosztályáról az ott keletkezett iratokat, és tájékoztatást kértek arról is, hogy mi okozza az eljárások elhúzódását, mikorra várható az adott ügyben érdemi döntés. Kezdetben az Állampolgársági Főosztály semmiféle tévedést, mulasztást nem ismert el. 1996 őszén új ügyviteli gyakorlat kialakítására tett ígéretet a területért felelős államtitkár. Eszerint minden beadványt kérelmezésekor megvizsgálnak, a kérvény kézhezvételéről tájékoztatják az ügyfelet és az esetleges hiánypótlásra késedelem nélkül felhívják a figyelmet. Az ügymenet időtartamán még évekig nem lesz módjuk változtatni, de az eljárás az említett kapcsolatfelvétel bevezetése miatt várhatóan kevésbé lesz sérelmes. A panaszosok egy részének honosítási kérelme az országgyűlési biztos és általános helyettese közbenjárására egyébként teljesült. A panaszok másik részében alkotmányos visszásságot nem tárt fel a vizsgálat, de előfordult, hogy az országgyűlési biztos vagy általános helyettese az Állampolgársági Főosztály közlése alapján tájékoztatni tudta a panaszost arról az időpontról, amikor legkorábban számíthat a magyar állampolgárság megszerzésére. Ismét más esetekben az illetékesek azt javasolták, hogy a panaszos adjon be újra honosítási kérelmet. Ezt az információt mi közvetítettük (OBH 315/1995, 3231/1995, OBH 1959/1996, 4240/1996).
A másik ügytípusba a menekültüggyel, az idegenrendészettel kapcsolatos sérelmek sorolhatók. Számos egyedi panasz, továbbá a nemzetközi és a hazai civil szervezetek jelzései alapján hivatalból vizsgáltuk az idegenrendészeti hatóságok által elrendelt kijelölt helyen való tartózkodást és az idegenrendészeti őrizet végrehajtásának gyakorlatát az egyik határőr-igazgatóság közösségi szállásán, illetve egy büntetés-végrehajtási intézetben. A vizsgálat megállapította, hogy a közösségi szálláson tartózkodók elhelyezési, ellátási körülményei megfelelőek ugyanakkor kötelező tartózkodási helyként a közösségi szállás kijelölése és hosszabb ideig történő fenntartása az eljárás alá vontak döntő többségének jelentős sérelmet okoz. Ezek a személyek ugyanis létfeltételeik javításához semmiféle jogosultsággal nem rendelkeznek. Nem vállalhatnak munkát, nem folytathatnak jövedelemszerző tevékenységet, nem részesülhetnek szociális támogatásban, még ideiglenes tartózkodási engedélyt sem kaphatnak. Ha az előírt magatartás szabályait megszegik, idegenrendészeti őrizetbe kerülnek. Ez olyan határozatlan időtartamú szabadságelvonás, amely csak akkor ér véget, ha a kiutasítás végrehajthatóvá válik.
Az idegenrendészeti őrizet bv. intézetben való végrehajtását a törvény csak kivételesen engedi meg. A törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet e kivételesség feltételét 30 napot meghaladó időhöz köti. A vizsgált bv. intézetben kialakított elhelyezés (kb. 5 méter magas kerítés, zsilipes kapuk stb.) a legszigorúbb őrizet képét mutatta. A kialakított szektorok szerinti elhelyezés, a mozgási terület szűkössége, az eltérő anyanyelv miatti kapcsolattartási nehézség, a foglalkoztatás hiánya és különösen az ott-tartózkodás határozatlan időtartama miatt a felgyülemlett feszültségekből törvényszerűen következnek be rendkívüli események. Az intézet közel kétéves működése alatt gyakran fordult elő falbontás, zárkafelgyújtás, +torlaszolás , öngyilkossági kísérlet.
A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy az idegenrendészeti őrizet, illetve annak büntetés-végrehajtási intézetben történő végrehajtása aránytalanul súlyos joghátrány. Kiszámíthatatlan és elhúzódó időtartama, végrehajtásának módja nem arányos és nem méltányos az elkövetett jogsértéshez képest, és nem illeszthető a büntetés-végrehajtás rendszerébe sem. A szabadságukban korlátozott külföldi állampolgárokkal huzamosan és közvetlenül érintkező őrszemélyzet tagjainak egészsége, testi épsége fokozott veszélynek van kitéve. Méltánytalan, hogy az utóbbiak számára nem biztosítják a veszélyességi pótlékot.
A megállapított alkotmányos visszásságok megszüntetése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt ajánlotta az igazságügyi miniszternek, hogy kezdeményezze az idegenrendészeti törvény módosítását úgy, hogy abban határozzák meg a szabadságkorlátozás leghosszabb időtartamát, továbbá vizsgáltassa meg a bv. intézetben a fogva tartás gyakorlatát és gondoskodjon arról, hogy az idegenrendészeti őrizet végrehajtásának módja összhangba kerüljön e jogintézmény céljával. Az ajánlásra válasz még nem érkezett, de a határidő sem járt le. Az országgyűlési biztos arra kérte a külügyminisztert, hogy Jugoszlávia utódállamai budapesti képviseleteinél kezdeményezze a hazatérési okmányokkal való ellátás egyszerűsítését, időtartamának rövidítését. Válaszában a külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy kezdeményezni fogja az eljárás egyszerűsítését, lehetőségek szerinti rövidítését. Az országgyűlési biztos a belügyminiszternél az idegenrendészeti törvény módosítását kezdeményezte és a visszairányítási, illetve kiutasítási tilalom körültekintőbb mérlegelésére hívta fel a figyelmét. Az ajánlásokat a belügyminiszter elfogadta és tájékoztatást adott arról, hogy az 1977 első félévében tervezett törvénymódosítás során az ajánlást hasznosítják. A módosító tervezet kidolgozása folyamatban van. A büntetés-végrehajtás, illetve a határőrség országos parancsnoka az elhelyezési körülmények javítására, a veszélyességi pótlék folyósítására, illetőleg a befogadás előtti kötelező orvosi vizsgálatra tett országgyűlési biztosi ajánlásokat elfogadta, gondoskodott azok megvalósításáról. Az őrizetesek munkával való foglalkoztatására irányuló jogi szabályozásra a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka javaslatot dolgozott ki és azt tájékoztatás céljából megküldte az országgyűlési biztosnak, illetőleg további intézkedésre felterjesztette az igazságügyi miniszternek (OBH 700-83/1996).

3.4. A befejezett eljárások egyszerű mérlege

Vizsgálat után állapítottuk meg a hatáskörünk hiányát, vagy a panasz alaptalanságát az eljárások közel negyedrészében (elutasítás jelentéssel). Vizsgálódtunk, de a panasz a vizsgálati eljárás menetében megoldott, annak tanulságait azonban mind az érintett hatóság, mind a panaszos számára rögzítettük az eljárások közel 2 százalékában (jelentés ajánlás nélkül).
A beszámolási időszakban 8011 panasz vizsgálatát fejeztük be. Az eljárások több mint felét tette ki azoknak az aránya, amelyekben voltaképpen jogi tanácsadói jellegű munkát kellett végeznünk. (A vizsgálat nélküli elutasítás tájékoztatással a befejezett eljárások 54,4 százalékát képezték.) A panaszból alkotmányos visszásságra gyanakodtunk, de az erre irányuló vizsgálat ezt nem igazolta, ezért a panaszt elutasítottuk az esetek közel negyed részében. (Elutasítás jelentéssel a befejezett eljárások 23,3 százaléka.) Az eljárást a panaszok 13,3 százalékában zártuk le vizsgálat nélkül elutasítással vagy az eljárás megszüntetésével. További 3,1 százalékát áttettük más hatósághoz vagy egyéb szervezethez.
A másfél éves gyakorlatunkban 317 olyan panasz fordult elő, amelyben alkotmányos visszásságot állapítottunk meg és az eljárást ajánlással zártuk le. Ez a panaszok 4 százalékát tette ki. (Lásd a 3/5. számú táblázatot.) A 317 eljárás során 477 ajánlást tettünk és ezen belül 139 volt azoknak az indítványoknak a száma, amelyek jogszabály létrehozására, módosítására vagy megszüntetésére vonatkoztak. Az, hogy az ajánlások és az indítványok száma nem azonos a befejezett eljárások számával, annak tulajdonítható, hogy voltak olyan ügyeink, amelyekben 16 azonos tárgyú panaszt egy vizsgálati jelentésben értékeltünk, és a vizsgálati jelentés egy átfogó jogi rendezést igénylő ajánlással fejeződött be (OBH 1452/1995). Volt olyan eljárást befejező jelentés is, amelyben 49 ajánlást, illetve indítványt fogalmaztunk meg (OBH 2255/1996).
Mindezekből egyelőre az ajánlások tartalmának és az indítványok lényegének átfogó elemzése nélkül azt a következtetést lehet levonni, hogy a biztosok munkájának jelentős része jogi, felvilágosítás, másik kisebbik része bonyolult vizsgálat. A jelentéssel lezárult vizsgálati eljárások nagyobb hányada fejeződött be az alkotmányos visszásság megállapításával, az abból fakadó sérelem orvoslására tett kísérlettel. Kisebb hányada fejeződött be a panasz alaptalanságát, az érintett hatóság "ártatlanságát" vagy a saját hatáskör hiányát megállapító határozattal.