Vissza

Gyermekközpontú igazságszolgáltatás

Kezdete:
2017.10.19. 9:30
Végződik:
2017.10.19. 12:00

Összefoglaló „Nekünk, velünk, értünk – Gyermekközpontú igazságszolgáltatás és gyermekjogvédelem játékosan” című szakmai rendezvényről

2017. október 19-én „Nekünk, velünk, értünk – Gyermekközpontú igazságszolgáltatás és gyermekjogvédelem játékosan” címmel rendhagyó interaktív szakmai rendezvényre került sor az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában (AJBH). A Terre des Hommes Magyarország Alapítvány és a Pressley Ridge Alapítvány bolgár, horvát, román, olasz és angol partnerekkel közösen, a Rights Court for Children (Gyerekjogi bíróság) projekt keretében az Európai Unió támogatásával hozta létre a StoryLab mobiljátékot 14-18 éves fiatalok számára. A mobiljáték célja, hogy a segítségével a gyermekek minél többet tudjanak meg az igazságszolgáltatás működéséről, a saját jogaikról, felelősségükről. A mobiljáték több történetre épül, kiválasztható gyermekszereplőkkel, de az egyes történetek jelenetei össze vannak keverve, ezeket első lépésként sorrendbe kell tenni.

Magukat az egyes gyermekjogi történeteket Renate Winter osztrák bírónő, nemzetközi jogász, gyermekjogi szakértő és az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja írta, építve a gyerekek ötleteire és saját több évtizedes tapasztalataira. A történetek egyszerre izgalmasak és mindennaposak: Mi történik, ha elválnak a szüleid: beleszólhatsz-e abba, hogy te kivel fogsz élni? Milyen lesz a bírósági tárgyalás, ha elloptál egy mobiltelefont, milyen büntetést szabhatnak ki rád? Milyen lehetőségeid vannak akkor, ha állami gondoskodásba, gyermekotthonba kerülsz? Az alapítványok munkatársai a jelenlegi magyar jogi környezethez alakították ezeket a jogeseteket.

A mobiljáték tartalmának és megjelenésének fejlesztése során az alapítványok munkatársai végig gyerekcsoportokkal dolgoztak. A gyerekek, a Lauder Javne Gimnázium tanulói és a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon neveltjei a projekt egész folyamatában aktívan véleményezhették a játék kialakulását, a történetek részeitől egészen a játék kinézetéig. Adtak ötleteket, hogy milyen eseményeket jelenítsen meg a játék, mi legyen a cím, hogy kik legyenek a karakterek. A rendezvény a mobiljátékot kívánta népszerűsíteni, hogy minél több szakemberhez, illetve gyermekhez eljusson. Az esemény különlegessége abban állt, hogy a 2016 januárjától több mint egy éven át folyamatos munkával fejlesztett mobiljátékot saját kezdeményezésükre azok gyermekek és fiatalok mutatták be a felnőtteknek, a szakembereknek, akik aktívan részt vettek a projektben, mindezt pedig a résztvevők bevonásával.

A rendezvényt a Terre des Hommes Magyarország Alapítvány képviseletében Németh-Almási Judit projektvezető, a Pressley Ridge Alapítvány nevében Rózsa Mónika szakmai vezető, az AJBH részéről pedig Lápossy Attila gyermekjogi osztályvezető nyitotta meg köszöntőjével. A meghívottak között voltak az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria bírái, a Legfőbb Ügyészség fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó ügyészei, ügyvédek, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat munkatársai, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési területtel foglalkozó szakemberei, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársai. Szim András, a Rákospalotai Javítóintézet igazgatója a rendezvény elején, míg Varga Péter, a Lauder Javne Gimnázium igazgatója a rendezvény végén szólt arról a résztvevőknek röviden, hogy mit jelentett a fiatalok számára a részvétel lehetősége, egymás megismerése, a valódi közös munka öröme.

A rendezvény a megszokott frontális előadás vagy kerekasztal-beszélgetés helyett „world café” jelleggel folyt: több asztal kör alakban volt elhelyezve, ahol a gyermekek és felnőttek vegyesen ültek, ez ugyanis a mobiljáték bemutatása kapcsán egy közvetlenebb beszélgetésre, eszmecserére és egymás megismerésére adott lehetőséget. A hat „színes” – különböző színekkel jelölt – asztalnál az „asztalgazdák” koordinálták, vezették a beszélgetéseket, amelyek összesen három körből álltak. Először maguk a gyermekek – a Lauder Javne Gimnázium tanulói és a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon neveltjei – számoltak be a jelenlévő szakembereknek arról, hogy mi történt a projekt során, mi volt fontos a számukra, mit tanultak a projekt ideje alatt, mit tettek ahhoz hozzá. Ezt követte a játék rövid bemutatása laptop és okostelefon segítségével, mindenki elmondhatta élményeit, tapasztalatait, benyomásait a játék kapcsán. Az asztaloknál a hozzászólásokból kiderült, hogy mind a fiatalok, mind a felnőttek hasznos lehetőségnek tartják a gyermekjogok gyakorlati megértése és megélése szempontjából a „menő”, egyénire formálható és jól kezelhető applikációt. A fiatalok külön is kiemelték: mennyire jó érzés volt nekik végig az, hogy komolyan vették, partnernek tekintették őket, számított a véleményük és sok helyre el tudtak jutni a program során.

Az alapítványok munkatársai és a fiatalok zárszóként azt is elmondták: fontos cél az, hogy az ingyenesen letölthető (http://www.storylab.io és https://www.facebook.com/StoryLab.io) mobiljáték minél szélesebb körhöz juthasson el (az összes gyerekekhez, az ország valamennyi iskolájába, a szülőkhöz és a pedagógusokhoz), generáljon közös beszélgetéseket, gondolkodást és további kérdéseket. A játék komoly, sőt komor témákhoz (pl. gyermekbántalmazás, zaklatás) közelít játékosabb formában, az egyes elgondolkodtató történeteken túl pedig segít abban, hogy ilyen helyzetekben hová fordulhatnak, milyen lehetőségeik vannak.

Típus:
esemény 2017