Szalayné Sándor Erzsébet a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes üzenete a roma holokauszt nemzetközi emléknapján
null Szalayné Sándor Erzsébet a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes üzenete a roma holokauszt nemzetközi emléknapján
Immár több mint négy évtizede ezen a napon, augusztus másodikán emlékezünk arra a mintegy félmillió roma férfire, nőre és gyermekre, akiket származásuk miatt öltek meg a holokauszt során. Az áldozatok emlékének ébren tartása, a történtek pontos dokumentálása és megismerhetővé tétele, valamint az ismeret átadása a következő generációknak az, ami hozzásegíti társadalmunkat, hogy a jövőben elkerüljük a hasonló tragédiákat. Roma honfitársaink szenvedéstörténete a mi közös történelmünk része.
1944. augusztus másodikáról harmadikára virradó éjszaka háromezer cigány származású embert gyilkoltak meg SS-katonák az auschwitz-birkenaui haláltáborban. Egy túlélő szemtanú beszámolója szerint „a cigányok táborát fényszóróval világították meg, a cigány férfiakat, nőket és gyerekeket az SS-ek sorba állították ötösével, hogy a krematóriumba vigyék őket. A szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy egész Birkenauban hallatszott. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt." Becslések szerint a diktatúrák kiszolgálói Európában összesen mintegy félmillió romát gyilkoltak meg a második világháború során, közülük 23 ezret Auschwitzban.
A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján 1972-től ez a nap lett a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja. 2015. április 15-én Az Európai Parlament is a roma holokauszt emléknapjaként ismerte el augusztus 2-át.
Az európai roma kisebbség számos országban már az 1920-as évektől rendszeres, állami szintű kirekesztéssel és zaklatással volt kénytelen szembenézni. A romákat a zsidókhoz hasonlóan gettókba kényszerítették, elkülönítő és koncentrációs táborokba hurcolták, sterilizációnak, embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá őket a végső megsemmisítést megelőzően. Magyarországon szintén már a húszas évektől megkezdődött üldöztetésük, cigányrazziák, munkatáborok és más erőszakos megnyilvánulások formájában. 1944-ben a „zsidókérdés megoldásának" mintájára a „cigánykérdés megoldása" is elkezdődött: augusztusban a hadügyminisztérium elrendelte a 18 és 52 év közötti „kóbor- és letelepedett foglalkozás nélküli" cigány férfiak katonai munkaszolgálatát, több településen, például Dobozon, Várpalotán, Lajoskomáromban vagy Lengyelben pedig tömeggyilkosságokra került sor. A kivégzésekben a magyar csendőrök és nyilasok aktív szerepet vállaltak, több ezer roma, sok esetben gyermekek, idősek és nők életét oltották ki.
A holokauszt során elpusztított roma honfitársaink számáról pontos adataink nincsenek. A becslések szerint a magyarországi áldozatok száma ötezer és hetvenezer fő között lehet. Annak ellenére, hogy a fajüldözés a magyarországi roma közösségek csaknem harmadát közvetlenül érinthette, a második világháborút követően Magyarországon és a többi európai országban sem tartották számon a holokauszt áldozatai között a romákat. A tettesek felelősségre vonása a legtöbb esetben elmaradt, a túlélők kárpótlására, jóvátételére csaknem fél évszázadot kellett várni. Egészen a közelmúltig a többségi társadalom közönye, a túlélők fájdalmából és szégyenérzetéből adódó hallgatás, valamint a roma közösségek alacsony érdekérvényesítő képessége és társadalmi helyzete nem tette lehetővé, hogy a romák veszteségüknek és fájdalmuknak hangot adjanak, így a hazai cigányság által elszenvedett népirtás nem volt ismert, nem képezte közbeszéd tárgyát.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapján hármas kötelezettségünk van: emlékeznünk kell a meggyilkolt roma emberekre, emlékeztetnünk kell azokra az emberi és társadalmi bűnökre, amelyek lehetővé tették a holokausztot, és figyelmeztetnünk arra, hogy az antiszemitizmus, rasszizmus, homofóbia és xenofóbia ma is a társadalmi együttélés olyan súlyos problémái, amelyek ellen mindannyiunknak kötelességünk fellépni. A fájdalmas múlt ellenére a roma közösség tagjai hazánkban a mai napig rendszeresen szembesülnek gyűlölettel, kirekesztéssel és diszkriminációval. Közös jövőnk kulcsa, egymás elfogadása és a békés együttélés egyik záloga a múlttal való szembenézés.
Emlékezzünk az áldozatokra! Sorsuk megismerése és megismertetése valamennyiünk érdeke és felelőssége.