null Közérdekű bejelentést kezelő gyakorlattal összefüggésben foglalt állást az ombudsman

Tájékoztatási kötelezettsége elmulasztásával a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsággal, a tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal és a petíciós joggal kapcsolatban visszásságot idézett elő a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság, amikor – a védett elektronikus rendszeren keresztül – a bejelentő részére elmulasztotta a válaszadást – állapította meg jelentésében dr. Kozma Ákos. Az alapvető jogok biztosa felkérte az érintett rendőrkapitányság vezetőjét, hogy a vizsgált ügyben intézkedjen a bejelentő részére szükséges tájékoztatás elektronikus rendszerbe történő feltöltéséről, továbbá a jelentésben feltárt alapvető jogokat érintő visszásságok jövőbeni bekövetkezése lehetőségének megelőzéséről azzal, hogy a közérdekű bejelentések intézése során fokozottan ügyel a vonatkozó előírások maradéktalan betartására.

Egy nevének elhallgatását kérő bejelentő az alapvető jogok biztosa által üzemeltetett védett elektronikus rendszeren keresztül közérdekű bejelentést nyújtott be, amelyben előadta, hogy a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében szabálytalanul megforduló gépjárművek veszélyeztetik a gyalogosok közlekedésének biztonságát, egyúttal megfordulást tiltó tábla kihelyezését, valamint a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakban történő ellenőrzést javasolt az érintett kereszteződésben.

Mivel az eljáró szerv 2019. szeptember 17-ig nem válaszolt, ezzel összefüggésben felmerült a fent hivatkozott alapjogok sérelmének a gyanúja. Az ügy – az időmúlásra tekintettel – a védett elektronikus rendszerben 2019. szeptember 17-én lezárásra került, és ezzel egy időben az ombudsman vizsgálatot indított, amely során megkereste a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét.

A bejelentés, a megkeresésre kapott válasz, valamint a vonatkozó jogszabályok alapján megállapítható volt, hogy az eljáró szerv – így a jelen vizsgálat alapját képező ügyben a Rendőrkapitányság – részére az elektronikus rendszer első használatához a Hivatal postai, tértivevényes levél útján úgynevezett regisztrációra felhívó levelet küldött, amelyben a www.ajbh.hu oldalon történő bejelentkezéshez szükséges regisztrációs kódot, valamint a rendszer használatához szükséges technikai információkat is közölte. A tájékoztató levél kiemeli, hogy az eljáró szervnek az intézkedéseiről szóló tájékoztatását a rendszerben szükséges rögzítenie, továbbá külön információkat közöl az anonimitást kérő bejelentők ügyeinek kezeléséről.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság a közérdekű bejelentésnek a rendszeren keresztül történő megküldését követően a bejelentő részére elmulasztotta a válaszadást.

Az AJB-1009/2020. számú ügyben kiadott jelentésében dr. Kozma Ákos megállapította, hogy a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság a jogbiztonság, a petíciós jog és a hatósági ügyek tisztességes intézéséhez való jog sérelmének megvalósításával visszásságot idézett elő. 

Az alapvető jogok biztosa felkérte a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy a vizsgált ügyben intézkedjen a bejelentő részére szükséges tájékoztatás elektronikus rendszerbe történő feltöltéséről, továbbá a jelentésben feltárt alapvető jogokat érintő visszásságok jövőbeni bekövetkezése lehetőségének megelőzéséről azzal, hogy a közérdekű bejelentések intézése során fokozottan ügyel a vonatkozó előírások maradéktalan betartására.

A következő linkre kattintva elérhető a vonatkozó jelentés: AJB-1009/2020.