null Az ENSZ Kisebbségi Fórumának 15. ülésszaka Genfben

Nagy érdeklődés mellett zajlott a nemzetközi kisebbségvédelem kiemelt eseménye, az ENSZ Kisebbségi Fórumának 15. ülésszaka Genfben. A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes évről évre kiemelt szakértőként részt vesz az ENSZ Kisebbségi Fórumán, amelyre idén november 30. és december 2. között került sor Genfben, a Nemzetek Palotájában. Az esemény fontosságát hangsúlyozza, hogy 2022-ben ünnepelhetjük az ENSZ kisebbségi jogokról szóló nyilatkozatának 30. évfordulóját is. A Fórum a hivatalos szakmai programok mellett lehetőséget teremtett a nemzetközi szakértők két- és többoldalú megbeszéléseire, a jó gyakorlatok megosztására és új projektek kidolgozására is. 
 

Az Emberi Jogok Bizottsága jogutódjaként működő Emberi Jogi Tanácsot 2006-ban hozta létre az ENSZ Közgyűlése 60/251. számú határozatával. Az Emberi Jogi Tanács már a következő évben életre hívta a Kisebbségi Fórumot (a továbbiakban: Fórum) (6/15. számú határozat), amelynek feladata, hogy a kisebbségeket érintő ügyekkel kapcsolatban elősegítse a párbeszéd és az együttműködés kialakítását, és tematikus, továbbá szakértői segítséget nyújtson az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja (a továbbiakban: Különmegbízott). A fentiek mellett a Fórum azonosítja és elemzi A nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozat (1992, a Közgyűlés 47/135. sz. határozata) (a továbbiakban: Nyilatkozat) továbbfejlesztéséhez szükséges legjobb gyakorlatokat, kihívásokat, lehetőségeket és kezdeményezéseket. A 6/15-ös, 2007. szeptember 28-án elfogadott határozatot a Tanács 19/23. számú, 2012. március 23-án hozott határozata újította meg, amely megerősítette a dialógus és az együttműködés szerepét, valamint feladatául szabta, hogy analizálja a jó gyakorlatokat, kihívásokat, lehetőségeket és kidolgozza a nyilatkozatban foglalt jogok lehetséges megvalósításának optimális módozatait. Emellett a Különmegbízott szerepének, illetve feladat- és hatáskörének pontos kereteket adott, valamint beemelte a kollektív döntéshozatal folyamatába.


 

A két munkanapon keresztül zajló Fórumra évente egy alkalommal kerül sor, mindig különböző, a nemzetközi trendekhez és aktuális problémákhoz igazodó témákban. A Különmegbízott feladata a Fórum megszervezése, lebonyolítása, az ajánlások összeállítása és eljuttatása az Emberi Jogi Tanácsnak. A testület munkájában nemcsak államok, hanem az ENSZ bármely szerve, szakosított intézménye, továbbá az emberi jogok területén tevékenykedő regionális nemzetközi szervezetek és együttműködések, nemzeti emberi jogi intézmények, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában konzultatív státusszal rendelkező NGO-k, valamint nemzetközi kisebbségügyi szakértők is részt vehetnek. Az ülésszakok végén a Fórum tematikus ajánlásokat fogad el, amelyeket az Emberi Jogi Tanácsnak címez további megfontolásra.

2022-ben – hasonlóan 2021-hez – a regionális szempontok és sajátosságok határozottabb megjelenítése érdekében az amerikai kontinensen, Afrikában és a Közel-Keleten, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, valamint Európában és Közép-Ázsiában tartott négy regionális fórumon született ajánlások közzétételére is sor került. A regionális fórumokat a Különmegbízott a Tom Lantos Intézettel együttműködve szervezte meg.

Az eseményre érkező szakértők évről évre megismerhetik, hogyan lehet munkájukat az ENSZ rendszerébe és eljárásrendjeibe becsatornázni, valamint megoszthatják hazai jó gyakorlataikat, amelyeket az államok szabadon átvehetnek és alkalmazhatnak. A Fórum emellett hozzásegítheti a partnereket, hogy saját közösségeik problémáira több szemszögből is rátekintsenek a különböző helyzetű közösségekkel való interakció és összehasonlítás révén. 
A Fórum témája 2022-ben „Felülvizsgálat. Újragondolás. Reform. Az ENSZ kisebbségi jogokról szóló nyilatkozatának 30. évfordulója” volt. A Fórum elemezte a konfliktusok megelőzésével és a kisebbségek emberi jogainak védelmével kapcsolatos gyakorlatokat, kihívásokat, lehetőségeket és kezdeményezéseket, összhangban a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló, idén 30 éves ENSZ-nyilatkozatban foglalt elvekkel és jogokkal, illetve egyéb releváns nemzetközi dokumentumokkal.


 

Az esemény ezen linken és a kapcsolódó oldalakon végignézhető, a releváns dokumentumok áttekinthetők ezen a linken

A nemzetiségi biztoshelyettes számos szakmai egyeztetést folytatott hazai és nemzetközi szakemberekkel a jogvédelem gyakorlati kérdéseiről és jövőképéről, így mások mellett találkozott Elise Cornu-vel, az Európa Tanács kisebbségi monitoring bizottságainak szakmai titkárságvezetőjével, a szervezet szakértőivel és gyakornokaival, Vincze Loránttal, a FUEN elnökével, valamint Kalmár Ferenccel, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízottal.  Kiemelt programként találkozott Magyarország ENSZ és WTO melletti Állandó Képviseletének vezetőjével, Szűcs Margit rendkívüli és meghatalmazott nagykövettel is, akivel a nemzetközi kisebbségvédelmi sztenderdek jelenlegi tendenciáiról és további együttműködés lehetőségeiről is részletesen egyeztettek.