null Smart Diaspora 2023 Konferencia

2023. április 10-13. között zajlott Temesváron a „Smart diaspora – diaspora în învățământ superior, știință, inovare și antreprenoriat. Diaspora și prietenii ei.” – „Intelligens diaszpóra – diaszpóra a felsőoktatásban, a tudományban, az innovációban és a vállalkozói tevékenységben. A diaszpóra és barátai.” című konferencia, amelynek egyik kiemelt szakmai előadója a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes volt. 

Az esemény célja a párbeszéd és a határon átnyúló tudományos együttműködés fórumainak megteremtése az egyes szakterületek kutatói és gyakorlati szakemberei számára, függetlenül attól, hogy hol élnek és dolgoznak, ezzel folytatva a romániai hazai és külföldi tudományos közösség 2008-ban megkezdett találkozósorozatát. A konferencián a nemzetközileg is elismert akadémiai közösség kiemelkedő szereplői, valamint gyakorlati szakértők, nemzetközi szervezetek képviselői és a román üzleti környezet képviselői vettek részt.



A plenáris ülések és a műhelybeszélgetések során a résztvevőknek lehetőségük nyílt megvitatni olyan témákat, amelyek az interdiszciplináris szinergiákra fókuszálnak, így kiemelten szó esett a 21. század digitális kihívásairól, a fenntarthatóság, biztonság és rugalmasság egymásra gyakorolt hatásairól, a tudomány és a társadalom kölcsönhatásának dimenzióiról; a vállalkozások szociális, technológiai, kulturális környezetéről és a modern kutatás-fejlesztési kihívásokról.

A nemzetiségi biztoshelyettes kiemelt előadóként vett részt „Az Európai Unió demokratikus felépítésének ellenállóképessége” című jogi szekcióban. Az esemény résztvevői a kisebbségek helyzetéről, az Európai Uniót fenyegető válságokról, a társadalmi-gazdasági reziliencia jogi kereteinek adottságairól és jövőbeli fejlődési lehetőségeiről osztották meg gondolataikat. A biztoshelyettes román nyelvű előadásának címe „Nemzeti és nemzetközi jogvédelmi mechanizmusok – az ombudsman típusú intézmények szerepe az alapvető jogok védelmében”.