4.

Példatár.
Válogatás az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak jelentéseiből

A 2003-ban iktatott ügyek

OBH 2465/2003.

A jogbiztonsághoz való joggal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okozott a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 129. § (1) bekezdése, mely csak külterületi ingatlanok esetében adott felhatalmazást a gázolaj jövedéki adó visszatérítés szabályainak kidolgozására.

A panaszos családi gazdálkodóként ökológiai gazdálkodást folytat 20 hektár területen. A földhivatal nyilvántartása szerint a földterület külterületi szántóként, belterületi szántóként és kivett területként van nyilvántartva, de a kivett területeken is mindig mezőgazdasági tevékenység folyt. A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a mezőgazdasági termelők által visszaigényelhető gázolaj jövedékiadót csak a külterületi szántóként nyilvántartott földek után érvényesíthette, a belterületi ingatlanokra nem. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program pályázatán pedig csak a szántó művelési ágban nyilvántartott ingatlanokkal vehetett részt, pedig a kivett művelési ágú ingatlanokon is ellenőrzött ökogazdálkodást folytat. Kérte a művelési ág változást, de a földhivatal elutasította azzal, hogy egy hektár alatti területen ez nem lehetséges. Az országgyűlési biztostól kérte a szabályozás felülvizsgálatát, és tájékoztatást arra nézve, hogy miként juthatna hozzá a teljes földterület után járó támogatásokhoz.

A vizsgálat a jogbiztonsághoz való jog és a diszkrimináció tilalma megsértésének gyanúja miatt indult.

Az országgyűlési biztos megkereste a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal igazgatóját és a Pénzügyminisztérium Vám– és Jövedéki adó Főcsoport főnökét, valamint áttekintette a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedékiadó-visszatérítés feltételeiről és szabályairól szóló 216/1997. (XII. 1.) Korm.rendeletet, valamint az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvényt.  A megkeresettek válasza alapján megállapította, hogy a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében európai uniós támogatásként működik tovább. Ebben a rendszerben a támogatás alapja nem a földhivatali nyilvántartás, hanem a tényleges műveléshez igazodó ún. fizikai blokk. A mezőgazdasági parcellaazonosító rendszerben nem különül el a belterület és a külterület. A támogatás feltétele, hogy 0,3 hektárnál nagyobb mezőgazdasági parcella ugyanazon gazdálkodó által egyfajta terménnyel legyen bevetve. Ha  a panaszos gazdálkodása a feltételeknek megfelel, úgy jogosult a támogatásra. A gazdálkodónak az a panasza tehát, hogy számára a Nemzeti Környezetvédelmi Program pályázata nem elérhető, megoldódott.

A mezőgazdasági termelésben felhasznált gázolaj jövedékiadó visszatérítésének szabályai azonban változatlanok maradtak, és a belterületen folytatott gazdálkodás esetében az adó-visszatérítést nem tették lehetővé. Ez az ellentmondás a jogbiztonsághoz való joggal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okozott.

A Vám és Jövedéki Adó Főcsoport főnöke jelezte, hogy vizsgálhatónak tartja azt a felvetést, hogy a jövedékiadó-visszatérítés alapjául a földhivatali nyilvántartás helyett a mezőgazdasági parcellaazonosító rendszeren belül működő fizikai blokkok szolgáljanak. A döntést az ügyben illetékes Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és  a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága bevonásával, a velük való egyeztetés alapján, illetve a költségvetési kihatások figyelembevételével lehet meghozni.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság orvoslása érdekében az  országgyűlési biztos javasolta a pénzügyminiszternek, hogy kezdeményezze az ügyben alkalmazandó jogszabályok olyan módosítását, amely a Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül adható támogatás feltételeivel összhangban lehetővé teszi a mezőgazdasági termelők számára a felhasznált gázolaj után a jövedékiadó-visszatérítést akkor is, ha a mezőgazdasági termelést belterületen folytatják.

A pénzügyminiszter a javaslatot elfogadta, és kezdeményezte a fenti jogszabályok módosítását. A módosítás a 284/2005.(XII. 20.) Korm.rendelettel megtörtént, ami 2006. január 1-jétől hatályos.

OBH 3125/2003.

A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, hogy az 1962. évi IV. törvény hatálya alatt keletkezett villamos vezetékjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről utóbb intézkedés nem történt. A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy a villamos energiáról szóló törvénynek (Vet.) az idegen ingatlanok tulajdon– és használati jogának korlátozására vonatkozó szabályai nem tartalmaznak egyértelmű rendelkezést arra nézve, hogy a vezeték létesítésekor fizetendő kártalanításon túl, az üzemeltetés során okozott károk esetenkénti kártalanítására hogyan kerül sor.

Az országgyűlési biztos lakossági panaszra vizsgálta azoknak az ingatlanoknak a helyzetét, melyekre még a termelőszövetkezeti tulajdon idején építették  a villamos légvezetéket, és a vezetékjogot az ingatlan-nyilvántartásba – tekintve, hogy az akkori jogszabályok ezt nem írták elő – nem jegyezték fel. A kárpótlási eljárás során a részaránytulajdon alapján kiadott földterületek tulajdonosai közül többeknek olyan ingatlan jutott, amelyen öt villanyoszlop is áll. A villanyoszlopok betontalapzatait a művelés során kerülgetni kell, ez nehezíti a munkavégzést, és terméskiesést okoz. Az oszlopok tövében rágcsálók telepednek meg és a környékét felveri a gyom. Mezőgazdasági gépeket használni itt nem lehet, csak kézi erővel lehet megművelni az oszlopok környékét. Erre azonban a gazdák kártalanítás nélkül nem vállalkoznak.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy jogbizonytalanságot és ezért a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy az 1962. évi IV. törvény hatálya alatt keletkezett vezetékjog ingatlan-nyílvántartási bejegyzéséről utóbb intézkedés nem történt. Megállapította továbbá a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság veszélyét is amiatt, hogy a karbantartási munkálatok nem előzik meg a villanyoszlopok közvetlen környezetében megtelepedett rágcsálók és a gyom elszaporodását, veszélyeztetve ezzel az adott mezőgazdasági kultúrát.

Az országgyűlési biztos javasolta a gazdasági és közlekedési miniszternek, hogy kezdeményezze olyan jogszabály megalkotását, mely lehetővé teszi az 1962. évi IV. törvény hatálya alatt keletkezett vezetékjogok ingatlan-nyilvántartásba való utólagos bejegyeztetését.

Arra kérte a Magyar Energia Hivatal (Hivatal) elnökét, hogy tekintse át az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. (Szolgáltató) karbantartási tervét és ennek alapján végzett tevékenységét, és szükség esetén az említett károk megelőzése érdekében gondoskodjon a karbantartási terv kiegészítéséről. A jelentést tájékoztatásul elküldte a Szolgáltatónak is.

A miniszter kifejtette, hogy a kormány a Vet. módosítása keretében javaslatot terjesztett elő a probléma megoldására, és az Országgyűlés elfogadta a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXIX. törvényt. Annak 61. § (2) és (3) bekezdése 2005. szeptember 1-jét követően lehetővé teszi az 1994. évi XLVII. törvény hatálybalépését megelőzően idegen ingatlanon alapított vezetékjog, illetve használati jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, a műszaki biztonsági felügyelőség fennmaradási engedélye alapján. A Hivatal álláspontja szerint jogszerű, hogy a szolgáltató a karbantartási tervében a tartó oszlopok melletti gyomtalanítási tevékenységet nem szerepeltette. A hatályos jogszabályok szerint a villamosmű engedélyese a vezetékjog megszerzésekor egyszeri kártalanítást köteles fizetni, a vezetékjog gyakorlása során a rendszeres karbantartások, üzemzavar elhárítás esetén okozott kárt köteles az ingatlan tulajdonosnak megtéríteni. Szolgáltató véleménye szerint  a vezetékjog magában foglalja a vezetékrendszer telepítését és folyamatos üzemeltetését is. Ezért kártalanítás csak egyszer, az alapításkor jár, folyamatosan az üzemeltetéssel okozott károkért nem.

Az ajánlásokra adott válaszok alapján az országgyűlési biztos ismételten áttekintette az idegen ingatlanok tulajdon– és használati jogának korlátozásáról szóló jogszabályokat. Ezeket összevetve a Ptk.-nak a szolgalmi jogra vonatkozó rendelkezésével, korábbi megállapításait kiegészítő jelentésben foglalta össze.    Ebben kifejtette, hogy a 2001. évi CX. törvény 69. § (1) bekezdésben meghatározott jogok alapításakor fizetendő egyszeri kártérítés nem zárja ki az elhelyezett vezetékek üzemeltetésével járó károk esetenkénti megtérítését. A Ptk 166. § (2) bekezdésében megállapítja, hogy telki szolgalmat többek között vezetékoszlopok elhelyezése céljára is lehet alapítani. A 169. § (1) bekezdésében arról rendelkezik, hogy a telki szolgalom gyakorlása során a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosának érdekeit kímélve kell eljárni. Ha ezeket a szolgalmi jog jogosultja nem teljesíti, akkor a tulajdonos kártalanítási igényt érvényesíthet.        Továbbra is fenntartotta azt a véleményét, hogy az üzemeltetés körébe tartozó feladat az oszlopok környezetének rágcsálóktól és gyomoktól való mentesítése. Ha a munkát a tulajdonos végzi el, akkor az ezzel kapcsolatos költségeket a szolgáltató a Ptk. 169. § (2) bekezdése alapján köteles megtéríteni. A földtörvény és a növényvédelmi törvény szerint is a talajvédelem, növényvédelem  a földhasználó feladata. Jelen esetben a vezetékek tartóoszlopainak elhelyezését biztosító ingatlan(rész) használója a vezetékjog alapján kétség kívül a szolgáltató, és nem a termelő.

A Ptk. már említett 169. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a telki szolgalom gyakorlása valamely berendezés vagy felszerelés használatával jár, a fenntartás költségei a szolgalom jogosultját és kötelezettjét – ellenkező megállapodás hiányában – olyan arányban terhelik, amilyen arányban a berendezést vagy felszerelést használják.

Az országgyűlési biztos a fentiek alapján megállapította, hogy a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy a Vet.-nek az idegen ingatlanok tulajdon– és használati jogának korlátozására vonatkozó szabályai nem tartalmaznak egyértelmű rendelkezést arra nézve, hogy milyen károk esetén illeti meg a tulajdonost egyszeri, és mikor esetenkénti kártalanítás.

Az alkotmány 13. § (1) bekezdésében megfogalmazott tulajdonjog védelmét elsősorban a Ptk fejti ki, de erre nézve az ágazati jogszabályoknak is egyértelmű rendelkezéseket kell tartalmazniuk, illetve azok rendelkezéseit az alkotmányos és polgári jogi jogelveknek megfelelően kell értelmezni.

Felkérte a gazdasági és közlekedési minisztert, kezdeményezze a Vet., és  a kapcsolódó jogszabályok olyan módosítását, amely egyértelművé teszi az áramszolgáltatók kártalanítási kötelezettségét az idegen ingatlanon alapítandó jogok keletkezésekor, és e jogok gyakorlása során okozott károk esetében. Gondoskodjon arról, hogy az idegen ingatlanon álló vezetékoszlopok és azok tartóoszlopai közelében a szolgáltató növényvédelmi (vagy azzal kapcsolatos költségviselési) kötelezettségéről jogszabály rendelkezzen.

A miniszter álláspontja szerint nem aggályos a hatályos jogi szabályozás, mert a vezetékjog létesítésekor a kártalanítás alapjául szolgáló kárérték megállapítása során a szakértői gyakorlat szerint az érintett ingatlan területének, művelési ágának és aranykorona értékének figyelembe vételén túl a védősávval növelt terület 16 évre vonatkoztatott termelési költségét, a terület körbeművelését, és kézimunkával való ápolását is figyelembe veszik. A tárgyi ügyhöz hasonló panaszról nincs tudomása. Úgy gondolja, hogy a problémát az okozza, hogy  a tulajdonos az ingatlant kárpótlási eljárás során szerezte, ezért a létesítéskor térítendő kártalanítás őt nem illeti meg, ugyanakkor a vezetékjoggal terhelt ingatlan értékcsökkenésének figyelembe vételére – a kárpótlási eljárás során – nyilvánvalóan lehetőség volt.

Az országgyűlési biztos a miniszter válaszát nem fogadta el, és az ajánlást továbbra is fenntartotta.

A fenntartott ajánlásra adandó válasz határideje még nem telt le.

OBH 3554/2003.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha jelentős késedelem után, nem a jogszabályban meghatározott tartalommal adja ki a tűzvizsgálati hatósági bizonyítványt, és eljárása során nem tesz eleget a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének.

A panaszos az ingatlanán történt tűzesettel kapcsolatban az érdi hivatásos tűzoltóság eljárását sérelmezte, mert a tűzkárról nem adtak neki jegyzőkönyvet, pedig a jegyzőkönyvre szüksége lett volna a kárigénye érvényesítéséhez.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálata során feltárta, hogy a Tűzoltóság a jelzés érkezését követő 22 percen belül – 19 km távolságra vonulva – megkezdte az oltást. Figyelemmel a korábbi, OBH 1955/2002. és OBH 3182/2003. számú vizsgálatai során szerzett tapasztalataira is, megállapította, hogy a jelzés vétele és a kiérkezés között eltelt idő a biztonságos vonuláshoz szükséges volt, ezért a tűzoltóság vonulásával, helyszínre érkezésével kapcsolatban visszásságot nem állapított meg.

A Tűztv. 11–12. §-ai szerint a tűzvédelmi hatóság külön jogszabályban meghatározott esetekben – más hatáskörei mellett – a tűzesettel kapcsolatban hatósági bizonyítványt ad ki. Tűzvédelmi hatóságként első fokon a települési önkormányzat jegyzője (körjegyző), fővárosban a főjegyző, másodfokon a megyei, fővárosi közigazgatási hivatal vezetője jár el. A tűzvizsgálatban, a tűzvédelmi ellenőrzés során és a szakhatósági ügyekben az illetékes önkormányzati tűzoltóparancsnok jár el. A TüR. 17. §-a állapítja meg a tűzvizsgálati hatósági bizonyítvány, illetve igazolás kiadásának szabályait. Ennek értelmében a tűzoltóság köteles tájékoztatni az ügyfelet a tűzvizsgálati hatósági bizonyítvány iránti kérelem lehetőségéről, kiadásának feltételeiről. A rendelkezésre álló iratok szerint e kötelezettségének a tűzoltóság eleget tett, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott.

Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos – kárigényének érvényesítésére hivatkozva – több alkalommal kérte a polgármesteri hivataltól  a tűzvizsgálati jegyzőkönyv megküldését, amely azonban annak nem tett eleget, de a tűzoltóság szakhatósági állásfoglalását közvetlenül megküldte a panaszosnak.

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 16. § (3) bekezdése értelmében a kérelmet tartalma szerint kellett volna elbírálni, így a polgármesteri hivatal akkor járt volna el megfelelően, ha a panaszos első kérelmére kiállította volna a tűzvizsgálati bizonyítványt. Erre azonban 8 nap helyett csak másfél évvel később került sor. Ez a hatósági bizonyítvány is csak azt tartalmazta, hogy az abban foglaltakat milyen bizonyítékokra alapozták, de nem tartalmazta, hogy azt kinek, milyen célból adták ki. Emellett a polgármesteri hivatal eljárása során nem tett eleget a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének sem, mivel nem hívta fel a panaszos figyelmét arra, hogy a tűzoltóságtól tűzvizsgálati hatósági igazolás kiadását is kérheti.

Az általános helyettes megállapította, hogy a polgármesteri hivatal a mulasztásaival a jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggő visszásságot okozott, és annak jövőbeni orvoslása érdekében a közigazgatási hivatal vezetőjét felkérte, hogy gondoskodjon arról, hogy a megye önkormányzatainak jegyzői fordítsanak kiemelt figyelmet a tűzvizsgálati hatósági bizonyítványok kiadására irányuló eljárások törvényességére.

A jegyzőt arra kérte, hogy a panaszos tűzvizsgálati hatósági bizonyítvány kiadására vonatkozó kérelmét érdemben intézze el.

A tűzoltóság parancsnokától pedig azt kérte, hogy a panaszost tájékoztassa írásban a tűzvizsgálattal kapcsolatos dokumentumok beszerzésének törvényes lehetőségeiről.

A jegyző az ombudsman felkérésének eleget téve kiállította a tűzvizsgálati hatósági bizonyítványt.

OBH 3674/2003.

A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az elsőfokú közigazgatási szerv, ha a nyilvánvalóan elkésett fellebbezést nem terjeszti fel a felettes szervnek, hanem tájékoztató levéllel intézi el. Ugyanilyen viszzásságot okoz felettes szerv, ha a felhívására felterjesztett, fellebbezést nem bírálja el, hanem azt visszaküldi az elsőfokú szervnek. Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a panaszos bejelentett lakcímére, illetőleg tartózkodási helyére megküldött hatóság határozatai ún. kézbesítési vélelem alapján emelkednek jogerőre.

A panaszos azt sérelmezte, hogy egy rendőri intézkedés során a gépjárműve forgalmi engedélye műszaki igazolólapját elvették tőle, és azt megküldték az Okmányirodának. Ott arról tájékoztatták, hogy a tulajdonát képező személygépkocsit korábban a forgalomból 6 hónapra kivonták. Tájékoztatták arról is, hogy két határozattal összesen 30 000 Ft bírság megfizetésére is kötelezték, mert  a forgalmi engedély érvénytelenítése céljából a rendszámtáblát az Okmányirodán nem mutatta be. A panaszos szerint sem a forgalomból történő kivonásról rendelkező, sem pedig a bírság megfizetésére kötelező határozatokat nem kapta meg, mert azokat a korábbi lakcímére, és nem arra a címre küldték meg, ahol már 15 éve lakik.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos gépjárműve „megállni tilos” tábla hatálya alatt várakozott, a jármű vezetője nem tartózkodott a gépjárműben, ellene az intézkedő rendőr szabálysértési feljelentést tett. Ezt követően a gépjármű tulajdonosának bejelentett lakcímére  a szabálysértést elkövető személy kilétének megállítása céljából nyilatkozatot küldött a Rendőrkapitányság, amelyet 2002. február 8. napján a panaszos testvére átvett. A panaszos adatközlési kötelezettségének nem tett eleget, az alól magát nem is mentette ki. A Rendőrkapitányság átiratával kezdeményezte  a gépjármű forgalomból történő kivonását. Az Okmányiroda elrendelte a gépjármű forgalomból történő kivonását, és a határozatot tértivevényes levélként megküldte a panaszos bejelentett lakcímére. A határozatot a Posta két alkalommal is megkísérelte kézbesíteni. A levél „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza az Okmányirodához. Az első bírságoló határozatot a panaszos bejelentett tartózkodási helyére küldték meg tértivevényes levélként. A posta ezt is két alkalommal próbálta meg sikertelenül kézbesíteni, majd „nem kereste” jelzéssel visszaküldte az Okmányirodának. A második bírságoló határozatot ismét a panaszos tartózkodási helyére küldték meg tértivevényes levélként, amely két eredménytelen kézbesítési kísérlet után ugyancsak „nem kereste” jelzéssel került vissza az Okmányirodához. A panaszossal szemben ismét rendőri intézkedésre került sor, mivel ismét „megállni tilos” tábla hatálya alatt állt meg. Az intézkedő rendőr észlelte, hogy a gépjárművet az Okmányiroda a forgalomból kivonta, ezért a forgalmi engedély műszaki igazoló lapját a helyszínen elvette, a megállási tilalom megsértése miatt pedig szabálysértési feljelentést tett.

A panaszos ezt követően, személyesen felkereste az Okmányirodát, ahol átvette az ügyében korábban hozott valamennyi határozatot. A panaszos ezt követően előterjesztett fellebbezésében azt állította, hogy az őt igazoltató rendőrtől tudta meg, hogy a tulajdonát képező gépjárművet az Okmányiroda a forgalomból kivonta. Előadta továbbá, hogy sem a Rendőrkapitányság adatközlésre felhívó leveleket, sem a határozatokat nem vette át, ugyanis már régóta nem azon a címen lakik, ahová azokat megküldték. Az előbbi indokok alapján kérte  a gépjármű forgalomból történő kivonását elrendelő határozat hatályon kívül helyezését. Kifejtette azt is, hogy a határozat hatályon kívül helyezését követően álláspontja szerint a bírságoló határozatokat is vissza kell vonni.

A panaszos beadványát az Okmányiroda nem fellebbezésként kezelte, mert az általa kifogásolt határozatok – kézbesítési vélelem alapján – jogerőre emelkedtek. Az Okmányiroda a panaszosnak írt válaszlevelében részletesen ismertette a postai kézbesítésre vonatkozó – akkor hatályban volt – jogszabályokat, melyek értelmében a hivatalos iratot a kézbesítés második megkísérlésének, illetőleg a második figyelmezetés postafiókba helyezésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kellett tekinteni, ha a címhelyre történő második kézbesítés is sikertelennek bizonyult, a szolgáltató – ha a küldeményt a címzett nem veszi át – 5 munkanap után „nem kereste” jelzéssel visszaküldte a feladónak. Az Okmányiroda arról is tájékoztatta a panaszost, hogy a gépjármű forgalomból történő kivonását elrendelő határozatot a bejelentett lakcímére, a bírságoló határozatokat pedig bejelentett tartózkodási helyére (ahol a panaszos elmondása szerint évek óta lakik) küldte meg.

A panaszos a válasz kézhezvételét követően jogorvoslati beadványt terjesztett elő a gépjármű forgalomból történő kivonását elrendelő határozat ellen a közigazgatási hivatalhoz, amely az okmányiroda eljárását szabályszerűnek minősítette.

A panaszos a gépjárművét a forgalomból történő kivonásának időtartama után ismét forgalomba helyeztette.

Az általános helyettes megállapította, hogy az Okmányiroda a jogszabályi kötelezettségét teljesítette, amikor a panaszos tulajdonát képező gépjárművet  6 hónapra kivonta a forgalomból. A határozatát a Rendőrkapitányság megkeresése alapján hozta meg, és azt a panaszos nyilvántartott, bejelentett lakcímére küldte meg. A végrehajtási bírságot kiszabó határozatait viszont a panaszos nyilvántartott, bejelentett tartózkodási helyére küldte. A panaszos a szóbeli meghallgatása során ezt a címet jelölte meg lakcímeként, ahol már mintegy  15 éve lakik. Ennek ellenére egyik bírságoló határozatot sem vette át, azokat  a Posta „nem kereste” jelzéssel küldte vissza az Okmányirodának, így azok jogerőre emelkedtek. A végrehajtási bírságot kiszabó határozatok meghozatalával, kézbesítésével és jogerőre emelkedésével összefüggésben ugyancsak nem okozott az Okmányiroda alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A panaszos fellebbezését az Okmányiroda mint az elsőfokú határozatot hozó szerv, egy tájékoztató levéllel válaszolta meg. A fellebbezést az ügy irataival együtt nem terjesztette fel a felettes közigazgatási szervhez. Az Áe. 66. § (1) bekezdése értelmében a fellebbezésről a felettes közigazgatási szervnek kell határoznia, és jelen esetben elkésettség okán el kellett volna azt utasítania. Az általános helyettes megállapította, hogy az Okmányiroda a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a fellebbezést egy egyszerű tájékoztatással intézte el, és nem terjesztette fel az összes irattal együtt  a közigazgatási hivatalhoz. Az Okmányiroda a közigazgatási hivatal felhívására a fellebbezést később felterjesztette, de a közigazgatási hivatal ezt követően megállapította, hogy az Okmányiroda eljárása úgy az alapeljárásban, mind pedig a végrehajtási eljárásban (bírságoló határozatok) szabályszerű volt.

A közigazgatási hivatal az elsőfokú eljárás vizsgálata alapján nem látta indokoltnak felügyeleti intézkedés megtételét, ezért a felterjesztett iratanyagot  érdemi határozat meghozatala nélkül visszaküldte. Az Áe. fent hivatkozott rendelkezése értelmében a fellebbezést a közigazgatási hivatalnak kellett volna elbírálnia, azaz elkésettség miatt elutasítania.

Az általános helyettes megállapította, hogy a közigazgatási hivatal a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a felterjesztett fellebbezést határozatával nem utasította el.

Az általános helyettes felkérte a jegyzőt, hogy a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében a nyilvánvalóan elkésett fellebbezéseket is terjesszék fel a felettes közigazgatási szervhez. A közigazgatási hivatal vezetőjét arra szólította fel, hogy a jövőben az eljárási jogszabályoknak megfelelő döntést hozzanak.

Mindkét érintett szerv vezetője elfogadta az általános helyettes kezdeményezését.

OBH 3993/2003.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott  a megyei katasztrófavédelmi igazgató, ha a véleményezési jogkörét túllépve javaslatot tett a tűzoltóparancsnok felmentésére, valamint a megbízott parancsnok személyére.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a tűzoltó-parancsnoki megbízását az önkormányzat közgyűlése nem volt megfelelő eljárásban, indokolás nélkül visszavonta. A polgármester, a jegyző, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint a Tűzoltóság, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete helyi szervezete eljárását is kifogásolta.

A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek katasztrófavédelmi feladatairól és a védekezés végrehajtásának rendjéről, valamint e szervek irányítási és működési rendjéről szóló 48/1999. (XII. 15.) BM rendelet 11. § j) pontja szerint  a megyei katasztrófavédelmi igazgató „véleményét ki kell kérni az illetékességi területén a hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnokának, illetve az önkéntes és a létesítményi tűzoltóság parancsnokának kinevezésénél, illetve felmentésénél”. A konkrét ügyben az általános helyettes megállapította, hogy  a megyei katasztrófavédelmi igazgatója levelében, amelyben a panaszos beosztásából való azonnali felmentését, továbbá megbízott parancsnokként a korábbi helyettes megbízását javasolta, túllépett véleményezési jogkörén. Az ombudsman megállapította, hogy a katasztrófavédelmi igazgató ezen eljárásával  a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az általános helyettes a korábbi OBH 1924/2004. számú jelentésében foglaltakra hivatkozva azt javasolta a belügyminiszternek, hogy kezdeményezze  a törvény olyan módosítását, ami az osztályvezetők és annál magasabb vezető beosztásúak azonnali hatályú felmentését indokoláshoz köti. Figyelemmel arra, hogy az ombudsman korábbi javaslatát a miniszter elfogadhatónak tartotta, ezzel kapcsolatban az ombudsman újabb intézkedést nem tett.

Az általános helyettes a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében felkérte  a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatóját, hogy szólítsa fel valamennyi megyei katasztrófavédelmi igazgatót, hogy személyzeti ügyekben ne tegyenek javaslatokat, hanem az illetékességi területükön működő hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnokainak, illetve az önkéntes és a létesítményi tűzoltóság parancsnokainak kinevezésére, illetve felmentésére csak kérésre nyilvánítsanak véleményt.

OBH 4469/2003.

A megalapozatlanul elrendelt körözés alapján történt személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés és az eljárási szabályok figyelmen kívül hagyása sérti a panaszos személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jogát, és ez a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz.

A panaszos feljelentést akart tenni a kerületi rendőrkapitányságon a gépkocsija ellopása miatt, de a körözési nyilvántartás adatainak ellenőrzése után kb. két óra időtartamra az előállító helyiségbe zárták. Ezt követően a Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály munkatársai átkísérték a Tolnai L. utcába, ahol tanúként kihallgatták. Kihallgatása után távozhatott a rendőrségről. A fogvatartás okát nem közölték vele, arról semmilyen igazolást, hivatalos iratot nem kapott. Panaszát alaptalanság miatt elutasították.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a rendőrségtől és a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól beszerzett iratok alapján megállapította, hogy  a rendőrség – más, bűncselekményből származó gépkocsikkal együtt – lefoglalt egy, a panaszoséhoz hasonló személygépkocsit, amelyen a panaszos autójának forgalmi rendszáma volt. Egy héttel később a rendszám alapján elrendelték gépkocsi körözését, a körözésben kérték a gépjárművet használó személy előállítását is.

A megküldött iratokból nem volt megállapítható, hogy a körözés kiadásáig eltelt időben a nyomozó hatóság miért nem kereste meg a nyilvántartás szerinti tulajdonost, és miért nem kísérelte meg annak tisztázását, hogy a gépkocsijára kiadott rendszámot elvesztette, ellopták, bevonták, vagy kicserélték, illetve a gépkocsi a birtokában van-e.

Az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt ellen a rendőrség jogszerűen adhat ki körözést, a panaszost azonban sem akkor, sem később, semmilyen bűncselekménnyel nem gyanúsították meg, a körözés elrendelésekor tehát nem minősült terheltnek. A tanú körözését – amennyiben lakóhelyének, illetőleg a tartózkodási helyének megállapítása szükséges – a bíróság vagy az ügyész rendelheti el, ha a tanúkénti kihallgatása a bírósági eljárásban szükséges.

Az intézkedésben részes kerületi rendőrkapitányság és az alapügyben eljáró nyomozó hatóság a panaszos előállítása során megsértette a rendőrségről szóló törvény és a büntetőeljárási törvény, illetve a körözési munkáról szóló jogszabályok előírásait.

Nem tájékoztatták a panaszost az előállítás okáról, illetve nem adtak ki erről számára igazolást, körözésének elrendelése a körülményekre tekintettel megalapozatlan volt. A körözést elrendelő határozatot (az iratok között ez nem volt megtalálható) sem az előállítás tartama alatt, sem később nem kézbesítették  a részére és nem oktatták ki a jogorvoslati lehetőségéről.

A törvénysértő intézkedés a jogbiztonsággal összefüggésben is alkotmányos visszásságot okozott és sértette a panaszos személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jogát is. Az általános helyettes a budapesti rendőrfőkapitány arra kérte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy  a körözések elrendelése, végrehajtása és visszavonása során alárendelt szerveinél következetesen tartsák be a vonatkozó jogszabályokat.

A budapesti rendőr-főkapitány az ajánlást elfogadta, és elrendelte a jelentésben foglaltak oktatását a kerületi rendőrkapitányságok, valamint a BRFK nyomozó és vizsgálati főosztályai személyi állománya részére.

OBH 4510/2003.

A jogbiztonság részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a jegyző az országgyűlési biztos megkereséseit nem teljesíti.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a helyi önkormányzati adóhatóság 2003 júliusától a magánszemélyek kommunális adóját jelentős mértékben megemelte. A 2003. évi adókötelezettségét 3000 Ft-ról 7500 Ft-ra módosította. Azt is kifogásolta, hogy az adó mértékét eltérően állapították meg a településen lakóhellyel, illetve az ott csak tartózkodási hellyel rendelkező személyek számára.

Az általános helyettes három alkalommal kereste meg írásban az illetékes körjegyzőt, aki azonban a megkeresésekre nem válaszolt.

A panaszos által megküldött iratok alapján megindított vizsgálat abból indult ki, hogy helyi önkormányzat közfeladatai ellátásához a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján, annak keretei között jogosult helyi adó kivetésére. Az Alkotmánybíróság 722/B/1996. AB. határozatában kifejtett álláspontja szerint nem alkotmánysértő, ha az önkormányzat mentesíti az építményadó alól azokat, akik az ingatlant állandó bejelentéssel ténylegesen használják. A 858/B/1997. AB. határozat arra is rámutatott, hogy nem alkotmányellenes, ha azon ingatlanok adóalanyai, akik a birtokolt ingatlanukat lakás és munkahely céljára használják, kisebb mértékű adóterhet viselnek, mint akik azt üdülésre használják.       A panasz lényegében a helyi adókról szóló törvény és a helyi képviselő-testületi rendelet rendelkezéseit és nem az adóhatóság döntését kifogásolta, ezért az általános helyettes az adóemeléssel és az adó mértékével kapcsolatos panasz ügyében hatáskörének hiányát állapította meg, és e tekintetben nem folytatta tovább a vizsgálatot.

Tekintettel arra, hogy a körjegyző a neki címzett megkeresésekre nem adott választ, az általános helyettes a közigazgatási hivatal vezetőjét közreműködésre kérte fel. A hivatalvezető a magánszemélyek kommunális adójáról szóló helyi önkormányzati rendelet vizsgálata alapján megállapította, hogy az, az évközi adóemelésre tekintettel törvénysértő, és a képviselő-testületet a rendelet felülvizsgálatára szólította fel. A körjegyző a közigazgatási hivatal kérdésére úgy nyilatkozott, hogy az általános helyettes megkeresésére válaszolt. Ennek tényét azonban igazolni nem tudta, és a további megkeresésre sem válaszolt.

Az általános helyettese a körjegyző mulasztását értékelve megállapította, hogy az országgyűlési biztos alkotmányos feladatának ellátásának akadályozásával a körjegyző a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.   Az általános helyettes felszólította a körjegyzőt, hogy a megkereséseinek  a jövőben maradéktalanul tegyen eleget, továbbá javasolta a közigazgatási hivatal vezetőjének, és a település képviselő-testületének, hogy fegyelmi eljárás kezdeményezésének kilátásba helyezésével szólítsák fel a körjegyzőt a válaszadási kötelezettsége teljesítésére, illetve annak pótlására.

A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlást elfogadva fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezte a körjegyzőséghez tartozó települések képviselő-testületeinél, amely – a körjegyző közszolgálati jogviszonyának lemondással történt megszűnése miatt – azonban megszakadt.

OBH 4550/2003.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az ügyintézési határidőn belül nem tisztázza kellően a tényállást, és nem hoz érdemi határozatot. Mindezeken túl a szociális biztonsághoz való alapjogot is veszélyezteti az olyan önkormányzati szabályozás, amely általánosságban a vagyon miatt zárja ki a szociálisan rászorult állampolgárokat a méltányossági közgyógyellátásból.

A panaszos az édesanyja közgyógyellátási ügyében sérelmezte a bajai önkormányzat elhúzódó eljárását, valamint azt, hogy megszüntették számára az ápolási díj folyósítását.

A panasz benyújtását követően azonban orvoslást nyert az ápolási díjjal kapcsolatos panasz, mivel az önkormányzat a sérelmezett határozatát visszavonta, és az ellátás továbbfolyósításáról döntött.

Az országgyűlési biztos a közgyógyellátással összefüggő vizsgálat során megállapította, hogy az eljárás elhúzódására vonatkozó panasz megalapozott volt, hiszen a kérelem a polgármesteri hivatalhoz 2003 májusában érkezett, érdemi döntésre viszont csak szeptemberben került sor. Az önkormányzat a kérelmet arra hivatkozva utasította el, hogy az igénylő vagyonnal rendelkezik, haszonélvezeti joga áll fenn két ingatlanon. A kérelmező a fellebbezésében sérelmezte, hogy a szociális bizottság nem vette figyelembe az általa becsatolt holtig tartó haszonélvezeti jogról lemondó megállapodás tartalmát. A képviselő-testület a fellebbezést elutasította.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat az általános ügyintézési határidőn belül nem hozott érdemi döntést, és az eljárás meghosszabbításáról sem rendelkezett. A testületi határozat indokolásából nem derült ki, hogy a fellebbezésben megjelölt bizonyítékot miért nem vették figyelembe. Az önkormányzat azért utasította el a közgyógyellátás iránti kérelmet, mivel az igénylő vagyonnal rendelkezett. A helyi rendelet előírja, hogy a kérelmező nem részesülhet átmeneti és temetési segélyben, valamint közgyógyellátásban, ha a törvényben meghatározott vagyonnal rendelkezik.

A vizsgálat során – az önkormányzatok gyakorlatának megismerése érdekében – megkeresett közigazgatási hivataloktól kapott tájékoztatás szerint az ország területén eltérő jogértelmezés alakult ki. Egyes településeken szintén ellátást kizáró feltételként jelent meg a vagyont, másutt csak a pénzbeli ellátásoknál vizsgálható a vagyoni helyzet, így a méltányossági jogkörben adható természetbeni ellátásként meghatározott közgyógyellátásnál a vagyon, mint feltétel kikötése egyértelműen a törvényi lehetőségek szűkítésének tekinthető.

A minisztérium véleménye szerint nem törvénysértő az a helyi szabályozás, amely az átmeneti és temetési segélyt, ill. méltányossági közgyógyellátás esetében a jogosultságot vagyoni feltételhez köti.

A biztos kiemelte, hogy a jogértelmezési problémából adódó nem egységes joggyakorlat egységesítését szolgálná a szociális rászorultság fogalmának egyértelmű meghatározása vagy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás szabályozási módjának szélesebb körű alkalmazása. Abban ugyanis a vagyoni helyzet vizsgálatán túl más feltételeket is megszab a jogalkotó, így csak a hasznosítható vagyontárgyakat emeli ki, és ott is kiköti, hogy a vagyon hasznosítása nem veszélyeztetheti a vagyonnal rendelkező megélhetésének feltételeit.

A biztos a szociális ellátásokat szabályozó törvény fentieknek megfelelő kiegészítését javasolta a miniszternek, aki azzal egyetértett, és jelezte, hogy a jogszabály-módosítást kezdeményezni fogják.

A polgármestert és a jegyzőt a biztos intézkedésre kérte annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai a hatósági eljárásuk során maradéktalanul tartsák be a vonatkozó jogszabályok eljárásra és érdemi döntésekre irányadó szabályait.

Az érintettek a felhívással egyetértettek.

A 2004-ben iktatott ügyek

OBH 1163/2004.

A tulajdonhoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI törvénynek a felemelt díjról szóló szabályozása a gyakorlatban, mert annak túlzott mértéke nem felelt meg sem a polgári jogi, sem a büntetőjogi követelményeknek. A jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti a Magyar Energia Hivatal eljárásra, ha a panaszok kivizsgálása során nem hoz határozatot.

Több panaszos fordult az országgyűlési biztoshoz a DÉGÁZ Rt. szegedi fogyasztói közül, mert sérelmezték, hogy a szolgáltató szabálytalan gázvételezést állapított meg esetükben és súlyos anyagi következményeket alkalmazott velük szemben. A szolgáltató az óraellenőrzéstől számított másfél, illetve két évvel később értesítette őket arról, hogy a mérőórát külsérelmi nyomok miatt nem tartja hitelesnek. A Magyar Energia Hivatal (MEH) mindhárom esetben azzal utasította el a további vizsgálatot, hogy panaszosok ellen a szolgáltató feljelentése alapján büntetőeljárás van folyamatban.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, mely során tájékoztatást kért a DÉGÁZ Rt-től és a szegedi városi rendőrkapitányságtól.

Fogyasztói bejelentésre 2001 novemberében a szegedi rendőrkapitányság nyomozást indított több a DÉGÁZ Rt. alkalmazásában álló gázszerelővel szemben. Az eljárás adatai szerint a szerelők anyagi ellenszolgáltatás fejében különböző fogyasztók részére olyan manipulált mérőórát szerelt fel, melyek lényegesen kevesebbet mértek, mint a tényleges fogyasztás. A szolgáltató tájékoztatása szerint a vizsgálattal érintett mindhárom fogyasztási helyen a büntetőeljárásban gyanúsítottként szereplő szerelők szerelték fel a gázórákat.

Az első panaszos esetében az 1986-ban felszerelt, majd 1996-ban újrahitelesített mérőórát 2002 márciusban ellenőrizték, és később megállapították, hogy az pontatlanul mér. A helyszínen felvetett jegyzőkönyvben azonban azt rögzítették, hogy az órán külsérelmi nyom nem volt látható. A szolgáltató másfél  év múlva arról tájékoztatta a panaszost, hogy a szakértői vélemény szerint  a számlálószerkezetet módosították, ezért a szolgáltató a szabálytalan vételezés következményeit alkalmazza, és a panaszost felemelt díj megfizetésére kötelezi. Ezzel egy időben a rendőrség arról értesítette a panaszost, hogy ügyében a nyomozást befejezte, és az iratokat lopás alapos gyanúja miatt az ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte. A rendőrség által kirendelt igazságügyi műszaki szakértő is megállapította a mérőóra számlálószerkezetének manipulálását. A panaszos jelezte a szolgáltatónak, hogy a felemelt díjkövetelést azért nem tartja jogosnak, mert a leszereléskor felvett jegyzőkönyv szerint az órán külsérelmi nyomok nem voltak láthatók. A panaszos a MEH-hez fordult, aki arra hivatkozva függesztette fel az ügy vizsgálatát, hogy az érdemi döntés olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, illetve a levélben arról tájékoztatta a panaszost, hogy  a MEH részéről a panasz elbírálását lezárnak tekinti. Az ügyészség a panaszossal szemben 2004 elején emelt vádat, a tárgyalást a panasz benyújtásáig még nem tűzték ki. A panaszos 2004 nyarán az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult, azt sérelmezve, hogy a szolgáltató olyan havi gázszámlát állít ki, melyen szerepelteti a felemelt díj összegét is lehetetlenné téve azt, hogy a tényleges havi gázfogyasztás ellenértékét megfizethesse.

A második panaszos esetében hasonló okok miatt került sor vádemelésre, illetve az országgyűlési biztos vizsgálatára.

A harmadik panaszos esetében a mérőórát az ingatlan korábbi tulajdonosa idején, 1996-ban cserélték le, majd az órát 1999-ben az ingatlant akkor megvásároló panaszos nevére írták át. A mérőóra felülvizsgálatára 2002 elején került sor. Szabálytalan vételezés gyanúja miatt az órát leszerelték majd másfél év múlva a panaszost a szolgáltató arról értesítette, hogy szabálytalan gázvételezés következményeit alkalmazza vele szemben. A MEH a panasz elbírálását szintén az időközben megindult büntetőeljárás miatt függesztette fel, illetve zárta le, holott ebben az esetben a panaszos ellen büntetőeljárás nem is indult, mivel megállapítható volt, hogy az óra felszerelésekor nem ő volt az ingatlan tulajdonosa.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szabálytalan vételezés miatt kiszabott felemelt díj alkalmazása a tulajdonhoz, illetve az ártatlanság vélelméhez fűződő jogokkal összefüggő visszásságot okoz. A gázszolgáltatás területén 2003 végéig alkalmazott felemelt díj nem felel meg a kártérítés általános szabályaihoz kapcsolódó „káronszerzés” tilalmának, a károsultat ugyanis csak a kár nettó értéke illeti meg. Az ellentétes továbbá a polgári jogban elismert szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlyának elvével, és nem felel meg a büntetőjogban alkalmazható pénzbüntetés szabályainak sem, hiszen pénzbüntetés esetén annak mértékét, az elért vagy elérni kívánt anyagi előny, az elkövető vagyoni, jövedelmi és személyi viszonyainak figyelembevételével kell kialakítani.

A biztos megállapította, hogy nem várható el a fogyasztótól, hogy a mérőóra átírásakor meggyőződjön az óra megfelelőségéről. A szolgáltató csak a hibás óra által mért fogyasztás és a megállapított mérési hibaszázalék figyelembevételével kiszámított tényleges fogyasztás közötti különbözetet követelheti attól  a fogyasztótól, akinek mérőórájáról kiderült, hogy manipulálták, de annak időpontja ismeretlen, így az a korábbi lakástulajdonos ideje alatt is történhetett.

A MEH – mint az energia szektort felügyelő fogyasztóvédelmi szerv – a hozzá érkezett panaszok elbírálása során az államigazgatási (illetve a közigazgatási) eljárás szabályai szerint köteles eljárni úgy, hogy eljárásával ne sértse  a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot. A MEH a fenti ügyekben a panaszok elbírálását olyan előzetes kérdés elbírálása miatt függesztette fel, melynek eldöntése más szerv – az adott esetben büntetőbíróság – hatáskörébe tartozott, ugyanakkor a panaszosok mindhárom esetben a felemelt díj alkalmazását kifogásolták, mely nem büntetőjogi jogkövetkezmény, hanem a szerződésszegés következményeként a polgári jog területére tartozó „szankciós jellegű kártérítési fizetési kötelezettség”, így az eljáró büntető bíróságok a felemelt díj követelésének jogosságáról nem fognak dönteni. Ha a panaszosok büntetőjogi felelősségét nem állapítanák meg, a felemelt díj-fizetési kötelezettségük, szerződésszegés megállapítása esetén még fennállhat.

Az országgyűlési biztosa felkérte a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy a gázszolgáltatás során érkező fogyasztói panaszokat a jövőben az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései alapján bírálják el.

A biztos ajánlását az országgyűlés a jogszabály-módosítás során figyelembe vette, és a villamos energiáról szóló törvény módosítása szerint a MEH eljárása során ma már a közigazgatási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit köteles alkalmazni, a jogszabály eltéréseket csak az ügyintézési határidőkben enged.             Kapcsolódó ügyek: OBH 1775/2004., OBH 1922/2004.

OBH 1226/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hatályos törvényi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva,  a szülő és a nagykorú gyermek jövedelmének együttes összegére hivatkozva utasítja el a kérelmező átmeneti segély iránti kérelmét, valamint a helyi rendeletét a magasabb szintű jogszabályhoz képest szűkítő jellegűen fogalmazza meg.

A panaszos átmeneti segély ügyében azt sérelmezte, hogy a kérelmét a VII. kerületi önkormányzat elutasította azzal az indokolással, hogy a panaszos édesanyjával él közös háztartásban, és jövedelmük együttesen meghaladja a vonatkozó helyi rendeletben előírt összeghatárt.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 2003. évi módosítása egyértelművé tette, hogy a települési önkormányzat az átmeneti segély esetén szabályozhatja a jogosultság jövedelmi feltételeit.  A jogszabály ugyanis előírja, hogy az átmeneti segély esetén az ellátás megállapításánál figyelembe vehető egy főre számított havi családi jövedelemhatárt az önkormányzat rendeletében úgy kell szabályozni, hogy az az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél, egyedül élő esetén annak 150%-ánál alacsonyabb nem lehet.

A vizsgálat megállapította, hogy a helyi rendelet az átmeneti segély szabályozásakor nem az Szt.-ben előírt egy főre számított havi családi jövedelemhatárt vette alapul a segély megállapításához, hanem együttélőket, valamint az egy- vagy többfős háztartásokat említett.

Tekintettel arra, hogy a jövedelemszámításnál a törvény a családot veszi alapul, a vizsgálat kitért arra, hogy az Szt.-t is érintő módosítások a fogalom meghatározásokat nagymértékben megváltoztatták. A család fogalma leszűkült, a közeli hozzátartozói körből a szülő mint egyeneságbeli rokon kikerült, ennek következtében a segélyt igénylő leszármazó jövedelmének meghatározásakor  a vele közös háztartásban élő szülő jövedelmét vagy vagyonát nem lehet figyelembe venni.

Az önkormányzat a módosításokat az átmeneti segély szabályozásánál nem vette figyelembe, a panaszos és édesanyja jövedelmét összeszámította. A vizsgálat rámutatott arra, hogy a helyi szabályozás szűkítő jellegűnek tekinthető, mely nem állt összhangban az Szt. rendelkezéseivel, ezért visszásságot okoz az Alkotmányban deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint a 44/A. § (2) bekezdésében foglaltakkal, miszerint „a helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes  a magasabb szintű jogszabállyal”.

A biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva vizsgálja meg, hogy a helyi önkormányzat szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló rendelete teljes egészében megfelel-e az Szt. előírásainak. A jövőre tekintettel pedig felhívta az önkormányzat polgármesterét, hogy mind a panaszos, mind a hasonló helyzetben lévő kérelmezők esetében is, a mindenkori hatályos jogszabályok maradéktalan alkalmazásával segítse elő a szociális biztonsághoz való jog érvényesülését, s ezáltal a segítségre szorulók lehetőség szerinti támogatását.

A közigazgatási hivatal vezetője a helyi rendelet megvizsgálta, arra törvényességi észrevételt tett, melyet a képviselő-testület elfogadott és a rendeletét módosította.

OBH 1269/2004.

Az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásság veszélyét hordozza magában a hatáskörrel rendelkező felügyelőség eljárása, ha nem jelöli ki a part menti víztermelő kutak belső védterületét.

Egy halásztelki panaszos azt sérelmezte, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. döntése nyomán a halásztelki Duna-partra 2004 februárjától csak a Vízművek által kiállított fényképes igazolvánnyal, és évi 2500 Ft befizetése ellenében léphetnek be a halásztelki lakosok.

Az országgyűlési biztos jogbiztonság követelményének, a tisztességes eljáráshoz való, illetve az egészséges környezethez való alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a Vízművek vezérigazgatóját, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkárát, valamint a halásztelki polgármestert, akiktől a bevezetett díjfizetés előírásának tisztázását kérte.

A vizsgálat feltárta, hogy a Vízművek részéről bevezetett intézkedés költségét a halásztelki önkormányzat – a képviselő-testületének döntése után – az állandó halásztelki lakosoktól átvállalja. A biztos ezért megállapította, hogy a halásztelki panaszos problémája megoldottnak tekinthető, tekintettel arra, hogy  a panaszos kifogása az igazolvány díjának megfizetésével, illetve összegével függött össze. A biztos azonban annak vizsgálatától nem tekintett el, hogy  a Vízművek döntése a jogszabályoknak megfelelően történt-e.

A vizsgálat feltárta, hogy Halásztelek közigazgatási területén találhatók a Vízművek Halásztelki Vízbázisának víztermelő kútjai, melyek parti szűrésű vizet termelnek. A vízbázis sérülékeny földtani környezetben helyezkedik el. A terület a rendelkezésre álló tulajdonilap-másolat szerint a Vízművek tulajdonát képezi. A vízbázis területe bekerítve nincsen, de oda belépni csak a Vízművek által kiállított fényképes igazolvány birtokában lehetséges.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vízgazdálkodásról szóló törvény, továbbá a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízlétesítmények védelméről szóló kormányrendelet értelmében – szem előtt tartva a minisztérium megállapításait is – a Vízművek által követett korlátozási megoldás – a szolgált célra is figyelemmel – aggályos lehet. A biztos hangsúlyozta, hogy belső védterületre a belépést a vonatkozó jogszabályok alapján még fizetési hajlandóság esetén sem lehetne – tulajdonképpen bárki számára – lehetővé tenni, azt a tulajdonosnak ki kellene zárnia.

A vizsgálat megállapította, hogy a minőségi vízvédelem – és a környezetvédelem – szempontjából jelentős szabályoknak a terület jelenlegi használata nem felel meg, melynek egyik oka, hogy a kérdéses területen a belső és külső védőövezetek hatóság általi kijelölésére még nem került sor, így nem egyértelműsíthető, hogy hova nem megengedett – még térítési díj ellenében sem – a bárki általi belépés.

A biztos szerint alkotmányos szempontból a belső védterület felügyelőség általi kijelölése, a tulajdonos részéről történő bekerítése, ill. fokozott felügyelete, védelme lenne elfogadható, ezzel lenne rendezhető, hogy hova nem lehet, és hova lehet – igazolvány nélkül is – belépniük az embereknek. Ez utóbbi hangsúlyozását az ombudsman azért is tartotta különösen fontosnak, mert az ügyben megjelent az az érdek, hogy a társadalomnak igénye van, sőt jogként követeli – az általa rekreációs területként használt – a külső védterület használatát. Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy ennek feltételeit úgy kell lehetővé tenni, hogy – összhangban a vonatkozó jogszabályokkal – tevékenységükkel ne veszélyeztethessék a víz minőségét.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a feltárt visszásság orvoslása érdekében ajánlotta a Fővárosi Önkormányzatnak – mint a Vízművek tulajdonosának –, hogy egy általa koordinált vizsgálatban tisztázza – az illetékes egységes zöld hatóság és a halászteleki önkormányzat bevonásával – a Vízművek intézkedésének jogszerűségét, ésszerűségét, illetőleg az érintett alkotmányos jogok megfelelő összhangját

A biztos kezdeményezte továbbá, hogy az illetékes egységes zöld hatóság jelölje ki hatósági határozattal a halásztelki Duna-partra a belső védőövezetet, ezzel biztosítva a víz mint környezeti elem védelmét és ugyanakkor az egészséghez és az egészséges környezet használatához való jog érvényesülését.    A Főpolgármester az ajánlást elfogadta, és arról tájékoztatta a biztost, hogy az ajánlásnak megfelelő megoldásra törekszik. Ennek érdekében összeállítást kért a Vízművektől a kutak belső és külső védterületeinek a helyzetéről, azok tulajdonviszonyainak, terület-felhasználási besorolásának helyzetéről, továbbá felvette a kapcsolatot az érintett szervekkel. Azt is jelezte, hogy egy többszereplős megbeszélésre került sor a nyár folyamán.

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója tájékoztatta az ombudsmant arról, hogy a jelentésben foglaltaknak megfelelően a tárgyi vízbázis-védőterület kijelöléséről szóló határozatot elkészítik.

A Beszámoló lezárásáig a határozat még nem készült el, ezért az országgyűlési biztos az ügyet továbbra is figyelemmel kíséri.

OBH 1280/2004.

A tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okoz a postai alkalmazott, ha a közjegyzői okiratba foglalt általános meghatalmazással rendelkező élettárs részére nem fizeti ki az esedékes nyugdíjat.

A panaszos a Magyar Posta Rt. dolgozóinak eljárását azért panaszolta, mert az élettársa közjegyzői okiratba foglalt általános meghatalmazása ellenére nem fizették ki részére az esedékes nyugdíjat.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a Magyar Posta Rt. Az üzleti vezérigazgató-helyettestől kapott tájékoztatás szerint: az eset idején érvényben lévő jogszabály értelmében a közokiratba foglalt általános meghatalmazást  a postai küldemények teljes körének átvételére szóló meghatalmazásnak kell tekinteni. Ennek alapján a panaszt jogosnak ítélte meg. Tájékoztatást adott arról is, hogy a panaszos részéről tett bejelentés nem került rögzítésre.

Az eltelt időre való tekintettel a bejelentésben foglaltak minden részletre kiterjedő vizsgálatára a körülmények feltárására, elbírálásra már nem volt mód, de a hasonló esetek elkerülése érdekében az üzleti vezérigazgató-helyettes felhívta a postahely figyelmét a szabályozás helyes alkalmazására.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a Magyar Posta Rt. eljárása – a fentiekben leírtak alapján és az általa is jogosnak ítélt jogsértés – az időmúlás következtében az államigazgatás jogi eszközeivel már nem volt orvosolható, ezért a konkrét ügyben ajánlást nem tett. A feltárt visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében azonban – a saját hatáskörben tett felhíváson túlmenően – nyomatékosan felhívta a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának figyelmét arra, hogy fokozottan gondoskodjon a jogszabályokban rögzített képviseleti szabályok maradéktalan betartásáról.

OBH 1306/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat képviselő-testülete, ha a rendelete ellentétes magasabb szintű jogszabállyal, mivel a hulladékszállítási díjat egységesen, minden ingatlanra azonos összegben, a keletkezett hulladék mennyiségére tekintet nélkül állapítja meg, és az ingatlantulajdonosoknak a többlethulladék gyűjtése kapcsán felmerülő kötelezettségeit a díjfizetési kötelezettség mértékében nem szabályozza. Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a település belterületi úthálózatának rekonstrukciójához a lakosságnak is anyagi hozzájárulást kell fizetnie.

A panaszos azt sérelmezte, hogy annak ellenére kellett útépítési hozzájárulást fizetnie, hogy a település úthálózatának fejlesztésére nem került sor. Kifogásolta a község hulladékszállítási rendjét is, mivel a településen mindenki egységesen, ugyanakkora összegben köteles hulladékszállítási díjat fizetni, tekintet nélkül arra, hogy mennyi hulladéka keletkezett, és azt is, hogy annak ellenére köteles igénybe venni a közszolgáltatást, hogy nem kötött a közszolgáltatóval szerződést.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást kért a jegyzőtől. A válasz szerint a belterületi úthálózat rekonstrukciójára önkormányzati finanszírozással és lakossági – lakóingatlanonként 6000 forint hozzájárulással – támogatással került sor. A panaszos lakóingatlana ennek köszönhetően szilárd burkolatú útról közelíthető meg. Az általános helyettes megállapította, hogy a befizetési kötelezettség az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény alapján jogszerű volt.

A települési szilárd hulladékok elszállításáról, elhelyezéséről és kezeléséről szóló helyi rendeletről az általános helyettes megállapította, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatásra vonatkozó szerződés a Ptk.-ban szabályozott olyan szerződés, amelyet a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt) szerződéskötés nélkül is keletkeztethet. Ezzel összhangban a rendelet is kimondja, hogy a szerződést az a tény hozza létre, hogy a szolgáltató az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll. A szerződés írásba foglalásának elmaradásával ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem merült fel.

A rendelet értelmében az ingatlantulajdonosok kizárólag egyféle űrtartalmú  – 110 literes – gyűjtőedényt vehetnek igénybe. Többlethulladék esetén a szolgáltató biztosít azonosító jellel ellátott más gyűjtőeszközt. A Hgt. kimondja, hogy a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan kell megállapítani, figyelembe véve a közszolgáltatás jellegét és kezelt hulladék mennyiségét és minőségét. A 110 literes hulladékgyűjtő edény kötelező igénybevételét előíró rendeleti szabályozás nem felel meg a Hgt.-ben rögzített arányosság követelményének. Az egységes hulladékgyűjtő edény használata nincs tekintettel arra, hogy egy háztartásban ténylegesen mennyi szilárd hulladék keletkezik. Az 48/2000. (XII. 18.) AB határozat szerint a tényleges arányosságot az olyan tartalmú rendelkezés valósítja meg, amely a díjat az elszállított szemét mennyisége alapján állapítja meg.

A többlethulladék esetén a szolgáltató által azonosító jellel ellátott más gyűjtőeszköz igénybevételének díjkalkulációját a rendelet tartalmazza. Nincs azonban utalás arra, hogy a többlethulladék gyűjtésére alkalmas „más gyűjtőeszközt” milyen mértékű anyagi térítés ellenében vehetik igénybe az ingatlantulajdonosok, illetve, hogy a díj tartalmazza-e a begyűjtés, szállítás, ártalmatlanítás költségeit.          A visszásságok orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a község önkormányzatának rendeletét és tegye meg a szükséges intézkedéseket. A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, törvényességi intézkedése következtében a képviselő-testület módosította rendeletét.

OBH 1312/2004.

A büntetőeljárási szabályok figyelmen kívül hagyásával végrehajtott, személyes szabadságot korlátozó intézkedések, és az emiatt tett panasz jogalap nélküli elutasítása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz. Bűnügyi azonosítás céljából, az érintett hozzájárulása nélkül és a bűnügyi adatkezelési szabályok mellőzésével készült fényképfelvétel sérti az érintett személynek a jóhírnévhez, valamint a személyes adatok védelméhez való jogát.

A panaszost a Nyíregyházi Rendőrkapitányság beosztottai bűncselekmény gyanúja miatt előállították, mert hasonlított egy régebben elkövetett emberölés feltételezett elkövetőjéről kiadott fantomképre. A panaszosról elszámoltatás után fényképfelvételt készítettek, majd szabadon engedték. A panaszos szerint nem készült a meghallgatásáról jegyzőkönyv, továbbá nem kérték a beleegyezését a fénykép elkészítéséhez.

Az általános helyettes a beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a vizsgált ügyben az elszámoltatás az eljárási szabályokat figyelmen kívül hagyó kikérdezés formájában valósult meg. Bűncselekmény gyanúja esetén – mivel ez volt az előállítás indoka – a nyomozó hatóságnak a büntetőeljárási szabályok szerint kellett volna az előállított személlyel szemben eljárnia, és kihallgatásáról – akár tanúként, akár gyanúsítottként kerül rá sor – jegyzőkönyvet kellett volna felvenni.

A büntető jogszabályok és a rendőrségről szóló törvény – az Alkotmánnyal és a nemzetközi jogi szabályokkal összhangban – lehetővé teszik a személyes szabadság és más alkotmányos jogok korlátozását, de csak abban az esetben, ha az elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. A személyes szabadság korlátozása – még abban az esetben is, ha csak rövid ideig történik – törvénytelen „(jogellenes, önkényes), ha nem a törvényben meghatározott okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt”.

A panaszos állítása szerint – a nyomozói jelentéssel ellentétben – a fényképfelvétel készítéséhez nem kérték a beleegyezését. A felvétel készítése miatt tett panaszát a Nyomozó Osztály vezetője az előállítás miatt tett panasszal együtt, külön indoklás nélkül megalapozatlannak minősítette. A határozat ellen a főkapitányság vezetőjéhez benyújtott fellebbezés elbírálása során a fényképfelvétel készítését téves jogszabályi hivatkozással minősítették jogszerűnek.     A jogszabályi rendelkezések figyelmen kívül hagyása, a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, az intézkedés miatt tett panasz jogalap nélküli elutasítása megsértette a panaszosnak a személyes adatok védelméhez való alkotmányos jogát, továbbá a jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az általános helyettes felkérte a rendőr-főkapitányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy alárendelt szerveinél következetesen tartsák be az előállításra vonatkozó jogszabályokat, a büntetőeljárásról,  a bűnügyi nyilvántartásról, valamint a személyes adatok védelméről szóló törvények rendelkezéseit. Javasolta, hogy az intézkedések miatt benyújtott panaszok elbírálása során is körültekintőbben járjanak el.

A megyei rendőr-főkapitány az ajánlásokat teljesítette, a jelentésben foglaltakat szakmai oktatás keretében ismertette az állománnyal, és módosíttatta a főkapitányság szervezeti és működési szabályzatát.

OBH 1405/2004.

A jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a szolgáltató a villamosmű létesítésére vonatkozó – az oszloptranszformátor építésére egyértelmű rendelkezéseket nem tartalmazó – szabályok alkalmazásával, ha azok az érintett tulajdonosok érdekeinek érvényesülését nem biztosítják.

A panaszosok azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert ingatlanuk közvetlen közelében az ELMŰ Rt. által épített 20 kV-os hálózat tartóoszlopa, és a rajta elhelyezett transzformátorállomás működése közvetlen veszélyt jelent számukra és a környezetre, mert a kivitelezés nem az engedélyezett terveknek megfelelően történt. Sérelmezték azt is, hogy az oszloptranszformátort előzetes értesítésük nélkül helyezték az ingatlan közelébe, és hogy mágneses térereje veszélyezteti a család egészségét, és állandó zúgása pihenésre, üdülésre alkalmatlanná teszi az ingatlant. Panaszosok az országgyűlési biztos segítségét kérték ahhoz, hogy a transzformátor állomást az engedélyezett tervek szerint helyezzék át.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az engedélyezési eljárásban született hatósági határozatokat a bíróság felülvizsgálta és a vezetékjogi engedélyt hatályában fenntartotta, ezért vizsgálata arra irányult, hogy a műszaki biztonsági felügyeletet ellátó szervezet eleget tett-e a hatósági ellenőrzési feladatának. A Magyar Műszaki Biztonsági Hivatal (MMBH) főigazgatóját annak vizsgálatára kérte fel, hogy az oszloptranszformátor építése a vezetékjogi engedélynek és a szakhatósági előírásoknak megfelelően történt-e.

A főigazgató megállapította, hogy a kivitelezés során valóban nem tartották be a Közlekedési Felügyelet szakhatósági kikötését, amely szerint az oszloptranszformátor és az út szegélye között 5 m távolságnak kell lennie. Véleménye szerint az oszlop és a rászerelt transzformátor elhelyezése nem jelent az elviselhetőnél nagyobb kockázatot és különös balesetveszélyt, az ország településein nagy számban található hasonló megoldás.

A főigazgató a Szolnoki Bányakapitányságnál intézkedett annak érdekében, hogy a gázszolgáltató védőcsőbe helyezve, a védőtávolságot betartva helyezze át a gázelosztó vezetéket. Helyszíni feltárás során megállapították ugyanis, hogy a gázelosztó vezeték az oszlop alapozásához a szabványban ajánlott mértéknél közelebb van.

Az ELMŰ Rt. az MMBH megkeresésére közölte, hogy nem létezik olyan jogszabályi vagy szabványi előírás, mely szerint a 20 kV-os tartóoszlopokat a közút szélétől minimálisan 5 m távolságra kellene elhelyezni, de az oszlopok ilyen elhelyezése egyébként is lehetetlen, mert, akkor a magántulajdonú ingatlanok előkertjébe, illetve közvetlenül a lakóházak falát érintve kellett volna az oszlopot elhelyezni. A kivitelezés során a MSZ 7487/3-80. számú „közmű és egyéb vezetékek elrendezése közterületen” című szabványt, valamint az MSZ 151-1:2000 számú szabványt alkalmazta, mely 0,5 m-t ír elő az útpadka külső szélétől számítva. A választ a Magyar Műszaki Biztonsági Hivatal főigazgatója elfogadta, és az ügyben további hatósági intézkedésre nem látott okot.

A Közlekedési Felügyelet igazgatója az országgyűlési biztos tájékozódására azt a választ adta, hogy a közút szélétől való 5 m-es távolságot a 9004/1982./ Közl. Ért. 14./ KPM-IPM közlemény alapján írták elő.

Tekintettel arra, hogy a Magyar Szabvány magasabb rangú jogszabály, mint a 9004/1982. KPM-IPM. Közlemény, a Közlekedési Felügyelet a szabvány előírásainak megfelelő tartóoszlop elhelyezését tudomásul vette.

Az ELMŰ Rt. által hivatkozott szabványok alkalmazhatósága kérdésében az országgyűlési biztos megkereste a Magyar Szabványügyi Testület elnökét. Az ügyvezető igazgató álláspontja szerint az oszloptranszformátorok telepítésére semmilyen magyar nemzeti szabvány nincs. Az MSZ 151-1 illetve a visszavont MSZ 151-5 szabványok a szabad vezetékekre, illetőleg azok biztonsági távolságára vonatkoznak. Az ügyvezető igazgató szerint figyelembe kell venni, hogy az európai szemléletű szabályozás szerint a kötelezettségeket nem szabványban, hanem jogszabályban kell előírni.

Az országgyűlési biztos a fentiekből következően megállapította, a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot amiatt, hogy az oszloptranszformátorok létesítésével kapcsolatos előírásokat sem jogszabály, sem magyar szabvány nem tartalmazza. Megállapította továbbá a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot is, mert a helyszíni szemle során az ELMŰ Rt. a panaszosok meghívását mellőzte, így vagyonuk védelmében előzetes intézkedéseket nem tehettek, jogorvoslati jogukat nem gyakorolhatták.             Annak érdekében, hogy az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok a jövőben nem fordulhassanak elő, az országgyűlési biztos arra kérte a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy tegyen intézkedéseket a villamosmű létesítésére vonatkozó szabályok, különösen a szabványok és a biztonsági előírások olyan módosítására, melyek az oszloptranszformátor építésére  is tartalmaznak rendelkezéseket, és segítik az érintett tulajdonosok érdekeinek érvényesülését.

A MMBH elnökét felkérte, hogy gondoskodjon arról, hogy a jövőben a villamosmű létesítésének engedélyezése során a Műszaki Biztonsági Felügyelőség ellenőrizze, hogy az engedélyes a 180/2002. (VIII. 23.) Korm.rendelet 82. §-ának (3)–(4) bekezdésében foglaltak érvényre juttatása érdekében valamennyi érdekelt tulajdonost meghívta-e a helyszíni szemlére, továbbá a kivitelezés során betartja-e a szakhatósági előírásokat.

Az MMBH elnöke elfogadta az ajánlást, és felhívta a Műszaki Biztonsági Felügyelőségek igazgatóinak figyelmét arra, hogy a villamosmű engedélyezése során ellenőrizzék az említett kormányrendeletben foglaltak érvényre juttatását.           A gazdasági miniszter jelezte, hogy előkészítés alatt áll az MMBH eljárására vonatkozó részletes szabályozás. A tervezet rendelkezik az érintett ingatlan tulajdonosok jogainak védelmét illetően is. Az oszloptranszformátor létesítésére  a 122/2004. (X. 15.) GKM rendelet véleménye szerint megfelelő rendelkezést tartalmaz, mert a 7. § (1) bekezdése a föld feletti vezetékre vonatkozó biztonsági övezet meghatározását kiterjeszti az oszloptranszformátor állomásokra is.      A miniszter válaszát az országgyűlési biztos azzal a kiegészítéssel fogadta el, hogy az MMBH eljárását szabályozó tervezet egészüljön ki azzal, hogy  a műszaki biztonsági felügyeletet ellátó szervezet ellenőrzése terjedjen ki arra is, hogy az építtető a helyszíni szemlére meghívta-e az érintett tulajdonosokat, és a betartotta-e a villamosmű létesítése során alkalmazandó fokozott biztonságra vonatkozó előírásokat.

A kiegészítő ajánlást a miniszter elfogadta, a tervezett módosítás a 246/2005. (XI. 10.) Korm.rendelettel megtörtént.

OBH 1755/2004.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmát sérti a Pénzügyminisztérium jogértelmezése, ha az Alkotmánybíróság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság családok védelméről alkotott egységes álláspontjával ellentétesen  a számítástechnikai eszközök megszerzéséhez kapcsolódó adókedvezmény igénybevételénél a szülő–gyermek viszonylatban a családi kötelék szerint indokolatlanul tesz megkülönböztetést. A jogbiztonság követelményét érintő visszásságot okoz az APEH, a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium, ha tájékoztatóikban a törvényalkotás keretébe tartozó szabályozási tárgykörben fogalmaznak meg olyan további szabályokat, amelyeket a jogalkalmazó és az adózók jogszabályként – kötelező jelleggel – vesznek figyelembe. Ugyanilyen visszásságot okoznak a minisztériumok, ha egy normaszöveg értelmezésében eltérő, egymásnak ellentmondó jogértelmezést adnak ki.

Több panaszos sérelmezte, hogy a 2003. évi adóbevallásában a Sulinet programként megismert, az oktatásban résztvevők egyes kiadásainak kedvezményeként megjelölt adókedvezményt nem érvényesíthette a nevelőszülő, valamint az árva gyermek gyámja. A Sulinet programot ismertető tájékoztató,  a Sulinet Expressz Kalauz, adókedvezményre jogosultként határozta meg a szülő mellett az eltartót is, de a vásárlást követően, az APEH által az adóév végén kiadott tájékoztatóban, valamint a személyi jövedelemadó-bevallás kitöltési útmutatójában a házastárs, élettárs gyermekére tekintettel kizárta a kedvezmény érvényesíthetőségét.

Az APEH és a Pénzügyminisztérium kifejtette, hogy a jogszabály értelmében az adókedvezményre csak a gyermek jogi értelemben vett szülei, azaz a vér szerinti és örökbefogadó szülő lehetnek jogosultak. A Pénzügyminisztérium okfejtése szerint a szülő–gyermek fogalmat a magyar jogi szabályozás nem határozza meg, és az adókedvezményre való jogosultság megállapításakor nem lehet figyelembe venni azt, hogy a jog a közös háztartásban élő házastárs, gyám, nevelőszülő-gyermek viszonyára bizonyos élethelyzetekben szabályozást ad. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint az adókedvezmény a számítógépes kultúra terjedését segíti elő, azonban a jogalkotó az adóbevételek biztosítása érdekében a kedvezmény érvényesítésére jogosultak körét behatárolta. A Pénzügyminisztérium a jogosultak körének leszűkítését azzal indokolta, hogy a jogalkotó preferenciája optimálisan a jogosultak személyes példáján keresztül érhető el.   Ezt a jogértelmezést tartalmazza az APEH a tárgyban közzétett tájékoztatója, valamint a 2003. évi adóbevallás útmutatója. Az APEH elnökhelyettesének tájékoztatása szerint a tájékoztatót a Pénzügyminisztériummal az egységes jogalkalmazás érdekében tartott egyeztetés elhúzódása miatt tudták csak decemberben kiadni.

A Sulinet Programiroda és az oktatási miniszter véleménye szerint a szabályozás célja az volt, hogy az oktatásban résztvevők minél szélesebb köre vehesse igénybe az adókedvezményt, ezért a gyermeket saját háztartásban ténylegesen eltartó személyek is – a családjogban a vér szerinti szülőkön kívül  a nevelő-, a mostoha– és az örökbefogadó szülők számára előírt tartási kötelezettséget figyelembe véve – a kedvezmény jogosultjai lehetnek. Az Oktatási Minisztérium a kibocsátott APEH-tájékoztató alapján a felmerülő jogviták elkerülése érdekében módosította a Sulinet Expressz Kalauzt. Az oktatási miniszter – tájékoztatása szerint – a jogszabály szövegezésének hiányosságára, következetlen fogalomhasználatára tekintettel kezdeményezte a pénzügyminiszternél a hibás gyakorlat felülvizsgálatát.

A Pénzügyminisztérium előterjesztése alapján, az adókedvezménnyel kapcsolatos visszajelzésekre, gyakorlati tapasztalatokra tekintettel, Szja 2004. évi XXVII. törvénnyel történt módosítása következtében 2004. július 1-jétől (az ezt követően megszerzett jövedelem vonatkozásában) az adókedvezményt – csupán a kedvezmény mértékére meghatározott korlát beemelésével – bármely magánszemély igénybe veheti.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során abból indult ki, hogy az Alkotmánybíróság a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatával megegyezően 1097/B/1993. AB határozatában kifejtette, hogy a család alkotmányos védelme nemcsak a házasságon alapuló családra, hanem a szociológiai értelemben vett családi életre is vonatkozik. Az Alkotmánybíróság 995/B/1990. AB határozatában kijelentette, hogy a kiskorú gyermek alkotmányos jogvédelmének biztosítása – a családon belül – a jog mindenek felett álló érdekének szem előtt tartását jelenti. Ennek az alkotmányos elvnek érvényesülnie kell mind a törvényhozásban, mind pedig a jogalkalmazásban. Az Alkotmánybíróság – 857/B/1994. AB határozata alapján – az Alkotmány 70/A. §-ban foglalt, a hátrányos megkülönböztetés tilalma rendelkezését 1992-ben már az egész jogrendszerre kiterjesztve értelmezte. Eszerint „a nem alapjogokat érintő, bármely más szempont szerinti megkülönböztetés is alkotmányellenes, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Ha a megkülönböztetés önkényes és indokolatlan, vagyis nincs ésszerű oka, akkor sérti az emberi méltósághoz való jogot, mert az ilyen esetekben bizonyosan nem kezelték az érintetteket egyenlő méltóságú személyként, s nem értékelték mindegyikük szempontjait hasonló figyelemmel és méltányossággal.”

Az Alkotmánybíróság 61/1992.(XI. 20.) AB határozatában rögzítette azt is, hogy az Alkotmány 70/I. §-ban foglalt közteherviselési kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga.

A számítástechnikai eszközök megszerzéséhez kapcsolódó adókedvezmény érvényesítése nem jelent alanyi jogosultságot, azonban a hátrányos megkülönböztetés tilalma – a fent kifejtettekkel összefüggésben – ennek igénybevételére is kiterjed.

Az általános helyettes vizsgálata során figyelembe vette azt is, hogy a Csjt. és a Gyvtv. rendelkezései tartalmában igen hasonló jogokat és kötelességeket határoznak meg a vér szerinti, az örökbefogadó, a mostoha-, a nevelőszülő és a gyám számára.

A jogalkotó a hasonló tartalommal rendelkező jogviszonyokat figyelembe véve a gyermekre tekintettel biztosított juttatások, kedvezmények szabályozásánál (így pl. a Szja. családi adókedvezményre vonatkozó rendelkezéseinél, a Cst. családi pótlékra vonatkozó rendelkezéseinél) azonos jogállást biztosít a vér szerinti, az örökbefogadó, a mostoha-, a nevelőszülő és a gyám számára.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatásában a vér szerinti, valamint az örökbefogadó, a mostoha-, a nevelőszülő és a gyám között az adókedvezmény szempontjából alkalmazott különbségtételt a vonatkozó adó– és családjogi rendelkezések formális értelmezése alapján, nem a mögöttes jogviszonyrendszerek tartalmi értelmezésével indokolta, a jogosultak megszorító meghatározásával az érintettek szempontjait nem hasonló figyelemmel és méltányossággal értékelte, ezért a különbségtételnek nincs ésszerű indoka.

A biztos általános helyettese megállapította, hogy a Pénzügyminisztérium jogértelmezése az Alkotmánybíróság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság családok védelméről alkotott egységes álláspontjával ellentétes és a számítástechnikai eszközök megszerzéséhez kapcsolódó adókedvezmény igénybevételénél  a szülő-gyermek viszonylatban a családi kötelék szerint tett megkülönböztetésnek nincs ésszerű indoka, ezért az negatív diszkriminációt eredményezett.

A vizsgálat kitért arra is, hogy az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 7.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi  XI. törvény garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes. A jogi iránymutatások rendeltetése, hogy segítsék a jogalkalmazó szervek tevékenységét, a jogszabályok egységes szemléletű végrehajtását, anélkül azonban, hogy a jogalkotás szerepét átvennék. Ezek az iránymutatások esetenként a jogi aktus szerepét töltik be, vagyis túllépik a rendeltetésük határait és ténylegesen jogszabályi tartalommal rendelkeznek, a jogszabályok elé helyezkedve lerontják azok érvényesülését.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az APEH, a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium tájékoztatóikban a törvényalkotás keretébe tartozó szabályozási tárgykörben fogalmaztak meg további szabályokat, amelyeket a jogalkalmazó, az adózók jogszabályként – kötelező jelleggel – vettek figyelembe és ezáltal a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okoztak.

Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozata értelmében a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye magában foglalja, hogy a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek rendelkezései pontosak, világosan, egyértelműen megfogalmazottak, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek, vagyis egymással összhangban álljanak. Az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozata szerint a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény.

A számítástechnikai eszközök megszerzéséhez Szja 36/A. § (3) bekezdésében biztosított adókedvezményre való jogosultság értelmezésében két minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium vett részt. A minisztériumok jogszabály-értelmezése egymásnak ellentmondó eredményre vezetett (a Pénzügyminisztérium szerint az adókedvezményre csak a gyermek jogi értelemben vett szülei, azaz a vér szerinti és örökbefogadó szülő lehetnek jogosultak, az Oktatási Minisztérium szerint a gyermeket saját háztartásban ténylegesen eltartó személyek is jogosultak a kedvezményre).

A fentiek alapján a biztos általános helyettese megállapította, hogy az a normaszöveg, amelynek értelmezésében két minisztérium vesz részt, már önmagában nem tesz eleget a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalmi követelménynek. Ezen felül a pénzügyminiszter és az oktatási miniszter eltérő, egymásnak ellentmondó jogértelmezése is jogbizonytalanságot okozott, amely a pontatlan, precizitást nélkülöző jogszabályszöveg megfogalmazására vezethető vissza.

Az országgyűlési biztos általános helyettese összefoglalásul megállapította, hogy az egymásnak ellentmondó, a törvényalkotás tárgykörébe tartozó jogértelmezések alapján megvalósult jogalkalmazás a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének részét képező tisztességes eljáráshoz, a család védelméhez, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmához való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot eredményezett.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság a jogszabály rendelkezésének nem egyértelmű rendelkezésére vezethető vissza. A normaszöveg rendelkezéseinek időközben történt módosításának hatályba lépésével az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a törvényalkotó orvosolta, ezért a biztos jogalkotással kapcsolatos javaslatot nem tett.

A jogbiztonság elvéből azonban az következik, hogy lezárt jogviszonyokat sem jogszabállyal, sem jogszabály hatályon kívül helyezésével nem lehet alkotmányosan megváltoztatni. Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozata szerint az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg, továbbá az anyagi igazságosság érvényesülésére az Alkotmány nem biztosít (és nem biztosíthat) alanyi jogot. Ebből következően a konkrét ügyekben, a panaszosok és az adóhatóság a törvény módosításakor lezárt jogviszonyára tekintettel,  a panasz az országgyűlési biztos által orvosolhatatlan, ezért a vizsgálatot az országgyűlési biztos általános helyettese további intézkedés nélkül lezárta.

OBH 1842/2004.

Nem állapítható meg alkotmányos visszásság, ha a sürgősségi betegellátó rendszer keretében az egészségügyi szolgáltató a külön jogszabályban meghatározott szakmai minimumfeltételeknek megfelelő szolgálatot alakít ki.

A panaszos édesapja kórházba szállítását követő halála miatt, a Hajdú-Bihar megyei Mentőszolgálatnál tapasztalt hiányosságokra hívta fel a figyelmemet.  A tragédia estéjén panasszal élt a Hajdú-Bihar Megyei Mentőszervezetnél, ahol bejelentését kivizsgálták. A panaszos különösen azt sérelmezte, hogy Debrecen és vonzáskörzetében több mint háromszázezer lakos sürgősségi ellátása életveszély esetén nincs biztosítva.

I. A beadványhoz csatolt dokumentum tanúsága szerint a konkrét eset kapcsán az Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Mentőszervezetének vezető főorvosa vizsgálatot folytatott, amelynek eredményéről a panaszost levelében tájékoztatta. A vezető főorvos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos édesanyja az esti órákban hívta a debreceni mentőállomást és jelezte, hogy férje rosszul van, eszméletvesztése nem volt. A mentőállomás szolgálatvezetője  – miután a bejelentés pillanatában a mentőállomás rohamkocsija és két esetkocsija más beteg ellátásával volt elfoglalva – azonnal a helyszínre küldött egy mentőgépkocsit mentőszakápolóval, aki az esetleírásában, illetve a jegyzőkönyvi nyilatkozatában elmondta, hogy a panaszos édesapja hallani sem akart a kórházba szállításáról. A beteg állapotát a közölt panaszok és a beteg megfigyelése alapján nem ítélte életveszélyesnek, de a sürgős intézeti kivizsgálást fontosnak tartotta. A beteg részletes vizsgálatát nem végezte el, mivel eredményként könyvelte el azt, hogy sikerült rábeszélnie a beteget, hogy vizsgálatra bevihesse  a Klinikára.

A Belklinikára érkezve a mentőszakápoló a beteget – ugyanúgy, mint a lakásáról – saját lábán kísérte a vizsgáló helyiség felé. A beteg összeesett, megkezdték a beteg újraélesztését, majd a klinikai dolgozók segítségével az Intenzív Osztályra szállították, ahol az újraélesztést folytatták, sajnos sikertelenül.  A vezető főorvos az eset kivizsgálása során megállapította, hogy a mentőállomás szolgálatvezetője az adott szituációban megfelelően járt el. A mentőegység mentőszakápolója ténykedése során a szakma szabályait nem tartotta be maradéktalanul, ezért a vezető főorvos fegyelmi felelősségre vonásban részesítette.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos bejelentését követően a Megyei Mentőszervezet vezetője a konkrét ügyet kivizsgálta, a megfelelő intézkedést megtette, annak a kérdésnek az eldöntése azonban, hogy a panaszos édesapjának halála, illetőleg a mentőszakápoló mulasztása között fennáll-e ok-okozati összefüggés, olyan orvos-szakmai kérdés, amelynek vizsgálata nem tartozik az országgyűlési biztos kompetenciájába.

II. Az országgyűlési biztos a továbbiakban a mentés és sürgősségi ellátás Hajdú-Bihar megyei gyakorlatának megismerése érdekében részletes tájékoztatást kért az Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Mentőszervezetének vezető főorvosától, a megyei szervezet működéséről, valamint az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától országos viszonylatban a Hajdú-Bihar Megyei Mentőszervezet helyzetéről. Tekintettel arra, hogy a mentés és sürgősségi ellátás szerves egységet képez, tájékoztatást kért a debreceni Kenézy Gyula Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának (a továbbiakban: SBO) főorvosától is. A beérkezett vizsgálati anyagból megállapította, hogy Hajdú-Bihar Megyében 14 mentőállomás működik. A nyíradonyi mentőállomás megépülése után gyakorlatilag minden települést az európai normának megfelelően el tudnának érni. A mentőkocsik felszereltsége az előírt normáknak megfelelő, azonban a készülékek egy része „túlkoros”. A megyében gyermek rohamkocsi és mentőhelikopter is működik.

A mentőszervezet és a megyei egészségügyi intézmények, kórházak közötti kapcsolatot nagyon jónak tartják. Több közös szakmai programot szerveznek (kardiológiai, ideggyógyászati stb.), amelyek jelentősen javítják a betegellátás színvonalát. Közös diszpécserszolgálat hiányában a mentők a fogadó osztályokkal közvetlen telefonvonalon tudják felvenni a kapcsolatot. Így az általuk bevitt betegeket minden esetben fogadják. A jelenleg érvényes rendeleteknek megfelelő képesítéssel rendelkezik a szervezet minden dolgozója, képesek életmentésre is. A megyében a mentés és betegszállítás átlagosan 20%–80%-os arányban oszlik meg, ez megfelel az OMSZ hasonló országos átlagának.

Országos Mentőszolgálat főigazgatójának tájékoztatása szerint: az Országos Mentőszolgálat 211 mentőállomása közül jelenleg 123 (58,3%) mentőállomás rendelkezik kivonuló orvosi/mentőtiszti szolgálattal, azaz roham és esetkocsival. Hajdú-Bihar megye 14 mentőállomása közül 9 mentőállomáson (81,8%) állandó 24 órás az esetszolgálat. Megvizsgálva az elmúlt évben az azonnali feladatok esetében a 15 percen belüli kiérkezési időket, megállapítható, hogy nappal országosan 78,2%-ban, éjjel 79%-ban érkeznek 15 percen belül a helyszínre. Ez a mutató Hajdú megyében 80,2%, 81%, míg Debrecen esetében 88,9, 92,1%, tehát jobb az országos és a megyei átlagnál.

A kórház SBO főorvosa jelezte, hogy a kórházban 2000-től működik a Sürgősségi Betegellátó Osztály. A mentőszervezettel nagyon jó a kapcsolatuk, ahogyan a többi egészségügyi szolgáltatóval is. Az osztályon 2004-ben két alkalommal az ANTSZ ellenőrzést tartott a szakmai követelmények tekintetében, és mindent rendben talált.

Az Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogon belül az egyik legalapvetőbb betegjog az egészségügyi ellátáshoz való jog. Ez pedig annyit jelent, hogy a betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését szolgáló ellátáshoz.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a sürgősségi betegellátó rendszer keretében az egészségügyi ellátás folyamatos működtetése érdekében az egészségügyi szolgáltató a külön jogszabályban meghatározott szakmai minimumfeltételeknek megfelelő szolgálatot alakít ki. A folyamatosan hozzáférhető egészségügyi ellátás érdekében ezek a feladatok elláthatók többek között sürgősségi centrum vagy egy-egy szakterület regionális vagy országos feladatait ellátó speciális sürgősségi centrum szervezésével is.

Tekintettel arra, hogy a megyében a fentieknek megfelelő egészségügyi ellátás biztosított, az országgyűlési biztos külön intézkedést nem kezdeményezett.

OBH 1856/2004.

Az arányosság elvét figyelmen kívül hagyó és a rendőrségről szóló törvény egyéb szabályait is sértő, személyes szabadságot korlátozó intézkedés sérti a személyes szabadsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogot.

A panaszos 13 éves gyermekét a gyámhivatal – agresszív magatartása miatt – ideiglenesen intézetbe helyezte, majd kérelemre engedélyezte az anyánál történő elhelyezést, egyben magatartási szabályokat is előírt a kiskorú részére. A gyermekét egyedül nevelő édesanya az engedélye nélkül kimaradó fiút a veresegyházi Ifjúsági Házból haza akarta vinni, ennek során összeszólalkozott, majd dulakodásba keveredett az ott lévő – fia hazavitelét megakadályozó – fiatalokkal. A helyszínre hívott rendőrök a panaszost előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra. Éjszaka a kapitányságon tartózkodó egyik rendőr könnygázszóró spray-vel lefújta a panaszost, mert az előállító helyiség ajtaját rugdosta. Másnap reggel meggyanúsították garázdaság vétségével, de mivel nem kívánt vallomást tenni, ezt követően szabadon engedték.

A rendőri intézkedések ellen a panaszos panasszal élt a rendőrkapitányság vezetőjénél. A kapitányság vezetője a panaszt kivizsgálta, és elutasította, mert álláspontja szerint az előállítás, a bilincshasználat és az előállító helyiségben történt könnygáz-spray használat jogszerű volt. A határozat keletkezésének időpontjáig nem sikerült megállapítani, hogy a könnygázszórót ki használta a panaszossal szemben, mert a használatról nem készült jelentés, ezért ennek tisztázására tényfeltáró vizsgálat indult.

A beszerzett iratok alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a cselekmény súlya nem indokolta az előállítást, és egyáltalán nem volt arányban a személyes szabadság korlátozásának súlyosságával. A helyszínen intézkedő rendőröknek vagy a parancsnoki feladatot ellátó ügyeletes tisztnek – amikor arról döntöttek, hogy a kiskorú édesanyját Veresegyházáról a 8 km-re lévő Gödöllőre előállítják, és egész éjszaka fogva tartják – más felnőttkorú hozzátartozónál való elhelyezési lehetőség hiányában, intézkedni kellett volna a kiskorú ideiglenes elhelyezésére a legközelebbi gyermekotthonban.

A könnygázszóró használatát a kapitányság hivatalvezetője minősítette jogszerűnek. A rendőrségi törvény szerint a rendőr a mások vagy saját életét, testi épségét, illetőleg a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására, illetve a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére alkalmazhat vegyi eszközt. Az előállítóba zárt panaszos magatartása nem merítette ki a kényszerítő eszköz használatának törvényes feltételeit.  A kényszerítő eszköz retorzióként való használata törvénysértő volt, amit valószínűsített az is, hogy – mivel az intézkedésnek a tényfeltáró vizsgálatig nem volt nyoma – az alkalmazásról feltehetően csak utólag készült (visszadátumozott) jelentés.

A Gödöllői Rendőrkapitányság rendőrei a panaszos előállítása és fogvatartása során a rendőrségről szóló törvény több szabályát megsértették, eljárásuk  a jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott, és sértette a panaszos személyes szabadsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogát.

Az általános helyettes felkérte a Pest megyei rendőr-főkapitányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy alárendelt szerveinél következetesen tartsák be az előállításra vonatkozó jogszabályokat.

A megyei rendőr-főkapitány az ajánlást elfogadta és elrendelte a jelentésben foglaltak oktatását az alárendelt állomány részére.

OBH 1918/2004.

A telefonos ügyfélszolgálat működése akkor tekinthető ügyfélbarátnak, ha használata egyszerű, továbbá a szolgáltató a várakozási idő csökkentése érdekében megfelelő számú ügyintézőt foglalkoztat.

A panaszos a telefonos ügyfélszolgálatok működésével kapcsolatos aggályai miatt fordult az országgyűlési biztosokhoz. Sérelmezte, hogy gyakran saját költségén kell végighallgatnia a menürendszerről szóló tájékoztatást. Nem tartja elfogadhatónak azt sem, hogy az ügyintézők foglaltsága miatti várakozás (amíg az ügyintéző mások ügyeivel foglalkozik) időtartamának költsége a hívót terheli.    Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. A beadvány szerint „a negatív példák, amelyeket említek annyira közismertek, hogy nevesíteni sem kell az érintetteket”. Konkrétumok hiányában az országgyűlési biztos nagy ügyfélkörrel rendelkező közüzemi szolgáltatóktól, valamint a három mobil távközlési szolgáltatótól kért tájékoztatást telefonos ügyfélszolgálati rendszerük működéséről. Egyedi eljárás hiányában a biztos megállapításait állásfoglalásban összegezte.             Az otthonról történő ügyintézés egyszerű és gyors, ha a hívott ehhez megfelelő hátteret biztosít. A nehezen elérhető, bonyolult menürendszerrel működő telefonos ügyfélszolgálat nem alkalmas funkciójának betöltésére.

A telefonos ügyfélszolgálattal való kapcsolatfelvétel az ügyfelek érdekkörében felmerült okokból történik, ezért általában nem kifogásolható, ha a hívás nem ingyenes. Más megítélés alá esik, ha a hívásra a szolgáltató tévedése vagy mulasztása (pl. hibás számlázás) miatt kényszerül az előfizető. Ilyen esetben elvárható, hogy a felmerült költségek miatt a szolgáltató kompenzációt nyújtson.          A panasz lényege, hogy az ügyfélnek sok esetben a menürendszerről szóló tájékoztatás és a gyakori várakozás időtartamát is meg kell fizetnie. Ha a szám díjmentesen hívható, a kérdés nem merül fel, mert bár előfordulhat, hogy a hívó csak hosszabb idő után kerül az ügyintézőhöz, a hívás időtartamtól függetlenül ingyenes. Amennyiben a szolgáltató a hívásért díjat számít fel, elvárható, hogy a számlázás kizárólag a hívás ügyintézőhöz kapcsolásakor kezdődjön. Ellenkező esetben az ügyfél azért az időtartamért is fizet, amíg elhangzik a kötelezően végighallgatandó, őt esetleg egyáltalán nem érdeklő menüpont-felsorolás, illetve amíg az ügyintéző mások ügyeivel foglalkozik.

Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a telefonos ügyfélszolgálat akkor tekinthető ügyfélbarátnak, ha használata egyszerű, menürendszere könnyen érthető. Alapkövetelmény a megfelelő számú ügyintéző foglalkoztatása a várakozási idő csökkentése érdekében. Ellenkező esetben az ügyintézők foglaltságából adódó várakozások a hívások hívó általi megszakítását eredményezhetik, vagyis a telefonos ügyfélszolgálat nem tölti be azt a szerepet, amiért létrehozták: a gyors és kényelmes ügyintézés lehetőségét. Hasznos a becsült várakozási időről szóló gépi tájékoztatás, mert annak ismeretében az ügyfél eldöntheti, hogy vár-e vagy inkább később újra telefonál.

OBH 1990/2004.

A jogorvoslathoz való joggal és az emberi méltósághoz kapcsolódó kegyeleti joggal összefüggő visszásságot okoz a szabályozás, ha nem biztosítja az elhunyt hozzátartozójának, hogy részt vegyen az elhunyt – nem közegészségügyi okból történő – exhumálását megelőző eljárásban. Nem diszkriminatív az a szabályozás, amely temetkezési módonként eltérően követeli meg a sírnyitási engedély meglétét.

A panaszos a köztemetőt fenntartó települési önkormányzat jogértelmezését sérelmezte. Elhunyt édesanyjának volt férje, aki a sírhely felett volt rendelkezni jogosult, melyben panaszos édesanyja is nyugszik, úgy határozott, hogy édesanyja maradványait exhumáltatja, és máshová temetteti. A panaszos ezt  a szándékot méltatlannak és kegyeletsértőnek vélte, de az önkormányzatnál előterjesztett panaszára csak tájékoztatást kapott a hatályos jogszabályok arra vonatkozó rendelkezéseiről, hogy ki jogosult az egyes sírhelyekbe történő be- illetve kitemetéseket kezdeményezni.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való jog, illetve a kegyeleti jogok kapcsán kezdeményezett vizsgálatot, mely során a jegyzőt és az illetékes megyei ÁNTSZ-t kérte közreműködésre. Bár a megkeresésekkel egy időben panaszos arról tájékoztatta a biztost, hogy a sírhely felett rendelkezni jogosult elállt exhumáltatási szándékától, az ombudsman fenntartotta vizsgálatát, és felkérte az országos tisztifőorvost szakmai álláspontja kifejtésére.

A vizsgálat elsősorban az exhumálási eljárást kérelmező személy és az elhunyt egyéb hozzátartozóinak ügyféli jogállására, a közigazgatási eljárás során számukra biztosított jogokra és kötelezettségekre, az ezzel összefüggő hatósági magatartás megítélésére, valamint mindezeknek az alkotmányos alapjogokkal kapcsolatos összefüggésére irányult. A vizsgálat megállapította, hogy az ÁNTSZ-nek az exhumálási eljárás engedélyezése iránti kérelem befogadásakor és annak elintézése során nincs értesítési kötelezettsége a vérszerinti leszármazók irányába, amennyiben nem ők voltak az eltemettetők.

A temetkezési törvény az elhunyt eltemetésére kötelezettek körében sorrendiséget állít fel, amely sorrend alapján az eltemetésről gondoskodni köteles személynek kell megválasztania az eltemetés módját és helyét is, természetesen figyelemmel az elhunyt végakaratára. Érthető, hogy amennyiben a temetésre kötelezettnek a sírhely felett rendelkezési joga van, és az oda történő eltemetés nem ellenkezik az elhunyt végakaratával, a kötelezett rendelkezhet úgy, hogy az elhunytat arra a sírhelyre temessék.

Az újratemetés vagy hamvasztása céljából történő sírnyitás iránti engedély megadására irányuló eljárás során az ÁNTSZ-nek szintén nincs értesítési kötelezettsége a vérszerinti leszármazók irányába, amennyiben nem ők voltak az eltemettetők, így azok ügyfél jogosultságot sem szerezhetnek az eljárásban.  A hozzátartozó így valóban kerülhet olyan helyzetbe, hogy utóbb értesül csak halottja exhumálásáról, és az egyetlen fórum, ahol kegyeleti jogának érvényesítésre lehetősége nyílik, az a bíróság, vélhetően jóval azt követően, hogy az exhumálás és az újratemetés már lezajlott.

Az ÁNTSZ hivatalai az exhumálási engedély iránti kérelmek elbírálása során elsősorban a közegészségügyi– és környezet egészségügyi szempontok érvényesülését kötelesek szem előtt tartani, így nem volt olyan szabály, ami kellőképpen figyelembe vette volna az egyes hozzátartozók azon érdekét, hogy lehetőségük legyen tiltakozásukat kifejezni elhunyt hozzátartozójuk áttemetését illetően.

Az engedélyezési eljárás során ügyfélként szóba jöhető személyek meghatározása mindenképpen jogalkotói feladat, annak ellenére, hogy az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjog – melynek része a kegyeleti jog is – védelmére valamennyi közigazgatási szerv kötelezett. Az engedélyezési eljárás során ügyfélként vagy érintettként szóba jöhető személyek felkutatási kötelezettségének, az engedélyezést végző ÁNTSZ-re történő telepítése aránytalanul nagy terhet róna az egyébként is elsődlegesen a közegészségügy megóvására hivatott szervezetre, és indokolatlanul meghosszabbítaná az engedélyezési eljárást. Ezért a biztos elegendőnek tartotta az esetleges érintettek – például – hirdetmény tétel útján történő értesítését.

A feltárt visszásság orvoslása érdekében a biztos felkérte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy járjon közben a temetőkről szóló törvény és az annak végrehajtására kiadott kormányrendelet módosítása érdekében.

A kormány a jelentésben foglaltaknak megfelelő előterjesztést tett a vonatkozó rendelet módosítása érdekében, így a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm.rendeletet módosította a 121/2005. (VI. 28.) Korm.rendelet. Az új szabály 2005. július 1-jétől hatályos.

OBH 2043/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő viszszásságot okoz az elsőfokú építésügyi hatóság, ha döntését több ízben kell megsemmisíteni megalapozatlanság miatt, illetve ha a hatóság az eljárást felfüggesztő döntéséről nem értesíti valamennyi eljárásban érdekelt felet.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a pécsi építésügyi hatóság nem folytatja le a 2002 márciusában elrendelt eljárását. Kérte annak vizsgálatát is, hogy a földhivatal a tulajdonjogi per alatt hogyan törölhette határozat nélkül a perfeljegyzési jog bejegyzése iránti széljegyet.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, valamint a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben a jegyzőtől és a körzeti földhivataltól kért tájékoztatást.

A panaszos 1998-ban bejelentette az elsőfokú építésügyi hatóságnak, hogy társtulajdonosa – akinek tulajdoni hányadát érintően bírósági eljárást kezdeményezett – engedély nélkül az épület homlokzatát, tartószerkezetét érintő átalakítási munkálatokat végzett a lakóházon. Az építésügyi hatóság a bejelentésre helyszíni szemlét tartott, ezt követően azonban csak ügyészi felszólalásra hozott eljárást felfüggesztő határozatot a tulajdonostársak közötti polgári peres eljárás befejezéséig. A panaszos fellebbezésére tekintettel felfüggesztő határozatát visszavonta.

A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható volt, hogy az elsőfokú építésügyi hatóság több ízben utasította el a panaszos kérelmét arra hivatkozva, hogy az építtető nem végzett engedély köteles munkát. Ezeket azonban a közigazgatási hivatal rendre megsemmisítette, és az elsőfokú építésügyi hatóságot új eljárásra utasította. A másodfokú építésügyi hatóság végül 2002. márciusában az elsőfokú döntést megváltoztatva kötelezte az építtetőt, hogy 60 napon belül nyújtson be fennmaradási engedély iránti kérelmet, és így elrendelte az építésrendészeti eljárás lefolytatását.

A megküldött iratokból megállapítható továbbá, hogy az építésügyi hatóság  a fennmaradási engedélyezési eljárást felfüggesztette, mert az építtető keresetet nyújtott be a nyilatkozat pótlása érdekében. Az építtető azonban csak a társtulajdonossal szemben indított bírói eljárást, holott az ingatlan egy részét haszonélvezeti jog terheli, így a haszonélvezeti jog jogosultjának hozzájárulása is szükséges a fennmaradási engedély megadásához, ezért a hatóság felhívta az építtetőt, hogy meghatározott időn belül pótolja a haszonélvező nyilatkozatát, vagy az azt pótló bírósági ítéletet. A fennmaradási engedélyezési eljárás jelenleg felfüggesztés alatt áll.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hatóságok eljárása – többszöri új eljárás elrendelése – a tisztességes eljárás követelményével és a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okozott, amely a másodfokú hatóságnak az elsőfokú építésügyi hatóság határozatát megváltoztató döntésével orvoslást nyert. Megállapította azt is, hogy a többszöri új eljárás elrendelése alapjául szolgáló megalapozatlan döntés a jogorvoslathoz fűződő joggal összefüggésben is visszásságot okoz, hiszen ebben az esetben nincs olyan érdemi másodfokú közigazgatási határozat, amely ellen, amennyiben úgy ítéli meg bármely, az eljárásban résztvevő fél, keresettel élhetne, igénybe véve szükség esetén szakértő közreműködését.

Az építésügyi hatóság a tulajdonostárs nyilatkozatának pótlására irányuló bírósági eljárás tartamáig az eljárást felfüggesztette, amelyről azonban a panaszos mint tulajdonostárs (és az ingatlan haszonélvezője) nem értesült, így  a panaszt abban a hiszemben nyújtotta be, hogy a hatóság valóban mulasztást követett el.

Azzal, hogy a hatóság az eljárást felfüggesztő döntéséről nem értesítette valamennyi érdekeltet, a jogállamiságból eredő jogbiztonsággal és a jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző a mulasztást orvosolta, a felfüggesztő határozatot a panaszosnak (tulajdonostársnak és a haszonélvezeti jog jogosultjának) megküldte, ezért az ügyben kezdeményezést nem tett.             A panaszosnak a földhivatali eljárással szembeni kifogását megvizsgálva megállapította, hogy az megalapozatlan. A panaszban említett perbejegyzési kérelem széljegyként feltűntetésre került, azonban bejegyzésre nem, hiszen csak a bíróság jogosult a perfeljegyzésről rendelkezni. Miután a bíróság elutasította azt a panaszos által benyújtott keresetet, amelyre hivatkozva a panaszos bejegyzési kérelmet terjesztett elő a Földhivatalnál, annak törlése a panaszos vizsgált alkotmányos jogaival összefüggésben nem okozott visszásságot. A biztos tájékoztatta a panaszost, hogy a perfeljegyzés nem akadálya a tulajdonjog bejegyzésnek.

A szabálytalan eljárások jövőbeni kiküszöbölése érdekében a biztos felkérte a jegyzőt, hogy intézkedjen hivatalában az anyagi és eljárásjogi szabályok maradéktalan betartatásáról.

OBH 2076/2004.

A jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, valamint a jogorvoslathoz való jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha az építésügyi eljárásban hozott határozat elleni fellebbezést nem terjeszti fel határidőben a másodfokú hatóságnak.

A panaszos a csobánkai jegyző elhúzódó építésügyi eljárását kifogásolta, mert a résztulajdonában álló ingatlant érintő ügyben az engedély nélkül létesített építmény fennmaradási engedélyezési eljárására kijelölt tahitótfalui jegyzője részére nem küldték meg a szükséges iratokat.

Az országgyűlési biztos alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől kért előzetes vizsgálatot.

A közigazgatási hivatal megállapította, hogy a csobánkai jegyző a határozata ellen benyújtott fellebbezést huzamos időn keresztül nem terjesztette fel elbírálásra felettes hatóságához. A panaszos kérelmére ezért más eljáró hatóságot jelölt ki, a panaszolt jegyző azonban a kijelölő határozatban foglaltaknak sem tett eleget, így a fennmaradási engedélyezési hatósági eljárást a tahitótfalui jegyző csak 5 hónappal a kijelölést követően tudta megkezdeni. A kijelölt elsőfokú építésügyi hatóság a panaszos fennmaradási engedély iránti kérelmét elutasította, és az építmény bontását rendelt el.

A panaszos e határozat ellen fellebbezést nyújtott be, melynek másodfokú elbírálása a panasz kivizsgálásának idején még folyamatban volt.

Az országgyűlési biztos a közigazgatási hivatal vizsgálatában feltártak alapján arra a következtetésre jutott, hogy a csobánkai jegyző mulasztása a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való alkotmányos jogokat sértette, de tekintettel arra, hogy a közigazgatási hivatal a mulasztást más hatóság kijelölésével, a kijelölt jegyző pedig a határozat meghozatalával orvosolta, a konkrét ügyben intézkedésre nem tett javaslatot.

A közigazgatási hivatal vezetője a feltárt törvénysértések és szabálytalan eljárások miatt a jegyzővel szemben munkajogi felelősségre vonást kezdeményezett, amelynek alapján a képviselőtestület megtette az általa szükségesnek ítélt intézkedéseket.

Az országgyűlési biztos az ügyet lezárta.

OBH 2216/2004.

A tisztességes eljárás követelményével és a panaszhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium is, ha az írásban előterjesztett kérelemre nem válaszol.

A panaszos sérelmezte, hogy a helyi polgármesteri hivatalban a földhasznosítási program keretein belül az önkormányzati földek gyomtalanítására és termővé fordítására leadott igényére nem kapott választ. Ebben az ügyben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba írott levelét sem méltatták válaszra.        Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a panaszhoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, s tájékoztatást kért a jegyzőtől, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzati területek karbantartásáról a városüzemeltetési kht. gondoskodik. A panaszos szóban több alkalommal jelezte, hogy parlagfű-irtásban vállalkozóként közreműködne, többször – követelő módon – kereste meg a kht.-t és hivatkozott arra, hogy vállalkozóként jelentős gépparkkal rendelkezik a feladat elvállalásához. A kht. szakemberei panaszost felkeresték a lakásán, ahol elhanyagolt, gyomos portát találtak, a helyszínen kiderült, hogy sem vállalkozói engedéllyel, sem gépekkel nem rendelkeznek a kérelem szerinti feladat vállalásához. A kht. a továbbiakban ezért elzárkózott a tárgyalásoktól. Mindezek után a panaszos kártérítési igényt tartalmazó levelet küldött  – a város középületeire, külterületi ingatlanaira stb. vonatkozóan – a vagyongazdálkodási és üzemeltetési irodának, melyre választ nem kapott. A biztos vizsgálatát követően azonban intézkedtek az eljárási szabályok betartására, illetve a válaszadás pótlására.

A panaszosnak a jegyző részére megküldött beadványai – a kártérítési igényt tartalmazó levelet kivéve – szakszerű és körültekintő elintézést nyertek.

A vizsgálat feltárta azt is, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium  a panaszos beadványára – adminisztrációs hiba miatt – nem válaszolt. Ennek tényét csak később észlelték, és a minisztérium elnézést kérve intézkedett az érdemi válasz megadására.

Az országgyűlési biztos azt is megállapította, hogy a nyíregyházi önkormányzat üzemeltetési irodája alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott akkor, amikor a hozzá érkező beadvány megválaszolásáról nem határidőben – hanem közel két hónap múlva – intézkedett. A jogintézmények csak akkor működhetnek alkotmányosan, ha az intézmények az eljárási normákat betartják.

Az országgyűlési biztos a minisztérium eljárásával kapcsolatban megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a panaszos beadványára csak több mint egy év múltán válaszolt.    Az országgyűlési biztos a feltárt visszásságok miatt intézkedést nem kezdeményezett, mert a jogsértést később orvosolták. A hasonló visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében azonban felhívta a jegyző, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter figyelmét arra, hogy fokozottan gondoskodjanak  a hivatalukban a jogszabályokban rögzített eljárási szabályok és a bennük testet öltő garanciák maradéktalan betartásáról.

OBH 2289/2004.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának rövidített jelentése a szolgáltatók tájékoztatási kötelezettségéről a nem kívánt betárcsázó programok elleni védekezésről.

A panaszosok az Internet-használata során kezdeményezett nemzetközi hívások számlázása miatt fordultak az országgyűlési biztoshoz, aki a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálata során a Nemzeti Hírközlési Hatóság Budapesti Igazgatóság igazgató-helyettesével folytatott megbeszélést.

A vizsgált ügyekben a vitatott összegeket – az Internet-használattal összefüggésben – ún. betárcsázó programok idézték elő. A jelenség lényege, hogy egy olyan program töltődik a számítógépre, amely bontja a fennálló Internet-kapcsolatot, és helyette a felhasználó által nem felismerhető módon egy költséges nemzetközi hívást indít el. A felhasználó csak a telefonszámla kézhezvételekor szerez tudomást arról, hogy a magas távbeszélő számla az Internet-használattal függ össze.

Az országgyűlési biztos vizsgálati hatáskörébe a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek ilyen minőségükben tett intézkedései és mulasztásai tartoznak. Az országgyűlési biztosok gyakorlatában az Internet-szolgáltatás (létesítés, működés, számlázás) nem minősül közszolgáltatásnak, ezért az Internet szolgáltatással összefüggő panaszokat, a szolgáltatók eljárását a biztos nem vizsgálhatja.

A konkrét esetekről a biztos megállapította, hogy a hírközlési hatóság a panaszosok bejelentéseire megfelelő tájékoztatást adott, ezért az egyedi esetekben alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem merült fel.

Tekintettel arra, hogy e jelenség az internetezők széles körét érintheti, szükségesnek tartotta annak vizsgálatát is, hogy mindent megtettek-e a hatóságok  a felhasználók védelme érdekében.

A 2003-ban hasonló panaszok alapján (OBH 4434/2003., 4646/2003.) lefolytatott vizsgálatról készült jelentésben az országgyűlési biztos felkérte az informatikai és hírközlési minisztert, hogy a szolgáltatók bevonásával tegyen intézkedést annak érdekében, hogy a leendő Internet-használók, illetve az Internet-hozzáféréssel már rendelkezők kapjanak megfelelő tájékoztatást a nemzetközi hívások modemen keresztül történő kezdeményezésének lehetőségéről. A jelentésben kifejtette, hogy „a Ptk. 4. § (1) bekezdése a felek egymás közötti viszonyaiban követendő elveket szabályozza, azaz a jóhiszemű eljárás, a tisztességes eljárás, és a kölcsönös együttműködés elvét. A Ptk. a szerződés megkötésének szabályait tartalmazó XVIII. fejezetében külön is rögzíti az együttműködési kötelezettséget. (A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire.) A Ptk. kommentár úgy fogalmaz, hogy a feleknek már a szerződés megkötése során  – tehát a jogügylet létrejöttét megelőzően is – együtt kell működniük, s ezen belül is jelentős kötelezettségük a szerződést érintő lényeges körülmények tekintetében a megfelelő tájékoztatásadás. (...) Az Internet-szolgáltatáshoz való széles körű hozzáférés elősegítése, valamint a szolgáltatás kedvező árának biztosítása – mint cél – mellett gondoskodni kell az Internet-használók érdekeinek védelméről. Erre tekintettel, a konkrét esetek ismeretében elvárható, hogy  a szolgáltatók – az együttműködési (tájékoztatási) kötelezettség alapján – a szerződés megkötésekor kifejezetten hívják fel a felhasználók figyelmét a szolgáltatással összefüggő valamennyi lényeges körülményre, így a magas számlát eredményező nemzetközi hívások elindításának lehetőségére.” A Ptk. 4. §-a szerinti alapelvvel összhangban a feleket a Ptk. 277. §-a alapján szerződéskötés után is folyamatosan terheli az együttműködési kötelezettség.

A biztos 2004 szeptemberében, Nógrád megyében tartott munkalátogatása alkalmával megvizsgálta a Hungarotel Távközlési Rt. salgótarjáni ügyfélszolgálatának működését. Megállapította, hogy Internettel összefüggő szolgáltatás megrendelésekor az ügyfél egy tájékoztatót kap az internetezés közbeni emelt díjas nemzetközi hívások létrejöttének lehetőségéről és a védekezés módjáról. A tájékoztató átvételét az előfizető aláírásával igazolja. Az ügyfélnek így már  a szolgáltatás megrendelésekor tudomására jut, hogy Internetezés közben emelt díjas kapcsolat jöhet létre. A szolgáltató ezzel a tájékoztatóval eleget tesz a Ptk. alapján őt terhelő tájékoztatási kötelezettségének.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Budapesti Igazgatóságának igazgatóhelyettese beszámolt a szolgáltatókkal folytatott megbeszélések, egyeztetések tapasztalatairól, a védekezés lehetőségeiről. A Nemzeti Hírközlési Hatóság internetes honlapján a „Betárcsázó” probléma cím alatt olvasható a jelenség lényege és  a védekezés módjai. A szolgáltatók folyamatosan jelentik azokat a telefonszámokat, amelyeket a „betárcsázó” programok felhívnak. A folyamatosan bővülő lista szintén a hatóság honlapján tekinthető meg. A távközlési szolgáltatók a listán szereplő számok automatikus kapcsolását letiltják, azokat csak kézi kapcsolással teszik elérhetővé. Ez azt jelenti, hogy a hívónak szóban meg kell erősítenie a kezelő felé az adott számra vonatkozó hívási szándékát. Ha ekkor úgy nyilatkozik, hogy nem akarta hívni a számot – vagyis betárcsázó program töltődött  a számítógépére és az kezdeményezte a hívást – a kapcsolat nem jön létre. A nem kívánt betárcsázó programok letöltése ellen létezik szoftveres védelem. A programok letölthetők a hírközlési hatóság honlapjáról. A felhasználó igénybe veheti a jelszavas híváskorlátozás szolgáltatást is. Ez kizárja a nemzetközi (emelt díjas) számok automatikus hívását azzal, hogy először egy egyéni kódszámot kell beütni, és csak ezután lehet tárcsázni a számot. A védekezés módja még a nemzetközi vagy emelt díjas hívások letiltása. A Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője 2004. október 5-én megállapodást kötött 18 szolgáltatóval a betárcsázó programok ellen.

A fentiek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hírközlési hatóság a felhasználói érdekek védelmére számos intézkedést tett. Szükségesnek tartotta azonban ismét leszögezni, hogy a betárcsázó programok elleni védekezés területén – megelőzendő az Internet-használattal összefüggő nagy összegű távbeszélő számlákat – a fogyasztók lehető legszélesebb körű, mindenki számára érthető módon megfogalmazott tájékoztatása szükséges. Az új előfizetőknek a szerződés megkötésekor, míg az Internet hozzáféréssel már rendelkezők részére e-mailben és a számlához mellékelt hírlevelekben kell megfelelő tájékoztatást adni a jelenségről és a védekezés módjáról.

Kapcsolódó ügyek: OBH 3148/2004., 3296/2004., 3314/2004., 5442/2004., 5563/2004.

OBH 2399/2004.

A jogbiztonság követelménye sérül, ha a közpénzek felhasználói nem az „általában elvárható” gondossággal járnak el a rájuk bízott vagyon kezelésével kapcsolatban.

A panaszos sérelmezte az általa és a Tempus Közalapítvány között korábban megkötött „College of Europe” ösztöndíjszerződés több pontját, elsősorban a 12 hónapos belföldi munkavállalási kötelezettséget.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a művelődéshez való jog sérelmének gyanúja miatt rendelt el vizsgálatot, amely során a közalapítvány igazgatójától és program koordinátorától kért tájékoztatást.

Megállapította, hogy a felek között polgári jogi szerződés jött létre, amellyel kapcsolatos jogvita nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe, ezért  a panaszost tájékoztatta, hogy a szerződés tartalmával, illetve módosításával kapcsolatos igényeit kizárólag bíróság előtt érvényesítheti. De arra tekintettel, hogy a Tempus Közalapítvány az ösztöndíjprogramot részben állami támogatásból finanszírozta – az általános helyettes a vizsgálatát kiterjesztette annak megállapítására, hogy a project során a közalapítvány megfelelő gondossággal járt-e el a közpénzek felhasználásakor.

Vizsgálata során megkereste a Tempus Közalapítványt és az Oktatási Minisztériumot. Megállapította, hogy a College of Europe program lebonyolításához az Oktatási Minisztérium és a Tempus Közalapítvány évente támogatási szerződést kötött. A támogatás felhasználásának szabályairól azonban nem rendelkeztek, így a Közalapítvány maga állapíthatta meg azokat a feltételeket, amelyek alapján az ösztöndíjat folyósította. Mivel a College of Europe program célja az volt, hogy a magyar közigazgatás számára olyan magasan kvalifikált szakembereket képezzen, akik megfelelő szakmai jártassággal rendelkeznek az Európai Uniós integrációval összefüggő területeken, a hallgatók számára  – az ösztöndíj folyósításának ellentételezéseként – 12 hónap időtartamú, a magyar közigazgatás területén eltöltött munkavállalást írt elő. A panaszos 2002 decemberében kötött ösztöndíjszerződést a közalapítvánnyal és legkésőbb 2004. november 15-ig köteles lett volna a magyar közigazgatásban elhelyezkedni. Erre azonban nem került sor. Az ösztöndíjszerződés értelmében, amennyiben az ösztöndíjas nem tesz eleget a szerződésben foglalt kötelezettségének, úgy köteles az ösztöndíj teljes, kamatokkal növelt összegét a támogató részére visszafizetni. A panaszos azonban sem a munkavállalási kötelezettségét nem teljesítette, sem az erre az esetre kikötött ösztöndíj-visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget. Ennek ellenére a közalapítvány nem tett semmit annak érdekében, hogy szerződésszegés címen a panaszostól a már folyósított 7867 euró összeget visszakövetelje.

A Tempus Közalapítvány és rajta keresztül az Oktatási Minisztérium kötelezettsége lett volna, hogy a szerződés megszegőjével szemben minden jogi eszközt igénybe vegyen annak érdekében, hogy az állami költségvetésből nyújtott támogatás felhasználása a célnak megfelelően teljesüljön. Ennek a kötelezettségnek az elmulasztásával a Tempus Közalapítvány és az Oktatási Minisztérium is a jogbiztonság követelményével kapcsolatos visszásságot keletkeztetett.     Mindezek alapján az általános helyettes az Állami Számvevőszéket arra kérte, hogy ellenőrizze a Tempus Közalapítvány részére biztosított állami támogatás hasznosítását. Az oktatási minisztert felkérte, hogy tegyen meg mindent a már megkötött ösztöndíjszerződések szerződésszerű teljesítésért.

Az Állami Számvevőszék az ajánlásban foglaltakat elfogadta és a Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzését a 2007. évi tervében előirányozta. Az Oktatási Minisztérium pedig a panaszossal szemben keresetet nyújtott be követelése érvényesítésére.

Az általános helyettes a válaszokat elfogadta.

OBH 2502/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérül, ha a hatóság a magánszállásadói tevékenység nyilvántartásba vétele során a tevékenység helyével szomszédos épületben élők számára nem biztosítja az ügyféli jogállást. A jogorvoslathoz való jog sérül, ha a hatóság a határozat ellen benyújtott fellebbezést nem terjeszti fel a felettes szervéhez.

A panaszos a szomszédos ingatlanon kialakított magánszálláshely nyilvántartásba vételével kapcsolatos hatósági eljárást és az épületben végzett éttermi szolgáltatást sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálata során tájékoztatást kért az önkormányzat jegyzőjétől, mint elsőfokú hatóságtól a panasszal kapcsolatos álláspontjáról és megtett intézkedéseiről.

A hatóság álláspontja szerint „ezen hatósági nyilvántartásba vétel esetén  a szomszédok ügyféli minősége nem megalapozott, hiszen a nyilvántartásba vételről való szomszédértesítés nem jogszabályi előírás.” A szállásadói tevékenység folytatásának feltétele a jegyzői nyilvántartásba vétel, melyről a jegyző igazolást ad ki. A nyilvántartásba vételnek tehát jogi hatása van, a tevékenység annak birtokában végezhető. A szomszédos ingatlanok tulajdonosainak értesítését a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló kormányrendelet nem írja elő, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) azonban ügyfélnek tekinti azt, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti. A biztos álláspontja szerint a szomszédos épületben folytatni kívánt magánszállásadói tevékenység érinti a szomszédok jogos érdekét.

Az elsőfokú hatóság a panaszosok fellebbezését nem terjesztette fel, arra csak levélben válaszolt. A jogorvoslathoz való jog lényege az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége, ami a fellebbezők esetében nem valósult meg. Sérül a jogorvoslathoz való jog, ha a hatóság egyáltalán nem hoz határozatot (nincs fellebbezéssel megtámadható határozat) vagy a határozat ellen benyújtott fellebbezést késedelmesen, esetleg egyáltalán nem terjeszti fel felettes szervéhez.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az elsőfokú hatóság eljárása  a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okozott, de a konkrét panasz orvoslására közigazgatási úton már nem látott lehetőséget. Kifejtette, hogy amenynyiben a szállásadói tevékenység zavaró, a szomszédok birtokvédelmi vagy szomszédjogi szabályokra alapított eljárást, illetve tulajdonjog háborítatlanságát védő pert is indíthatnak.

Az elsőfokú hatóság a magánszálláshelyen folytatott éttermi szolgáltatás miatti lakossági panaszt – új eljárás keretében – elutasította, a helyszíni szemlén ugyanis nem nyert bizonyítást, hogy az Uhu Villában melegkonyhás tevékenységbe tartozó szolgáltatást nyújtanak. A közigazgatási szerv köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Ha ehhez a rendelkezésre álló adatok nem elegendőek, hivatalból vagy kérelemre bizonyítási eljárást folytat le. Az elsőfokú hatóság a tényállás tisztázása keretében helyszíni szemlét tartott, és a döntését e szemle tapasztalataira alapozta.

Az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt, hogy jövőbeni eljárásai során vegye figyelembe a jelentés megállapításait.

OBH 2509/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz az eljárás elhúzódása, és az írásbeli hiánypótlási felhívás elmaradása.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség a hulladékkezelési engedély iránti kérelmének benyújtása után csak majdnem egy évvel hozott határozatot. Sérelmezte a határozat indokolását, mert valótlannak tartja azt az állítást, hogy nem jelölte meg a telephely címét és  a kezelni kívánt hulladék mennyiségét. Úgy nyilatkozott, hogy ezek az adatok a benyújtott dokumentumokban megtalálhatók, a szóbeli hiánypótlási felhívásnak eleget tett, írásbeli hiánypótlási felhívásnak viszont nincs nyoma. Kijelentette, hogy a kérelmet nem lehetett volna elutasítani arra hivatkozással, hogy hiányosan nyújtotta be, „elsődlegesen írásbeli hiánypótlási felhívásnak lett volna helye”.        Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a Felügyelőség igazgatójától kért tájékoztatást.

A környezetvédelmi hatóság a panaszos 2003. április 9-én érkezett hulladékkezelési engedély iránti kérelmére 2004. február 27-én hozott elutasító határozatot. Az elutasítás indoka a hiányos kérelem volt. A benyújtott dokumentáció szakmai értékelésére a környezetvédelmi hatóság rendelkezik a szükséges ismeretekkel. Azt a megállapítást, hogy a kérelem szakmailag hiányos, legfeljebb egy ellenkező tartalmú szakvélemény cáfolhatná, az országgyűlési biztos nem.

A környezetvédelmi hatóság – bár a kérelmet több szempontból is hiányosnak találta – írásban nem hívta fel a panaszost hiánypótlásra. A Felügyelőség „várta” a hiányosságok pótlását, amit a panaszos egyébként vállalt is. A benyújtott, majd kiegészített kérelem ismeretében hiánypótlási felhívást kellett volna kiadni, ha pedig a hatóság megítélése szerint a kérelem ezt követően is hiányos, a rendelkezésre álló adatok alapján kellett volna dönteni vagy az eljárást megszüntetni. A panaszos a kérelmét elutasító határozatból tudomást szerezhetett a becsatolandó (hiányzó) dokumentumokról, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a kérelem későbbi teljesítéséhez. A határozat ismeretében  a panaszos újabb kérelmet nyújthat be.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott az eljárás elhúzódása és az írásbeli hiánypótlás elmaradása, felkérte a Felügyelőség igazgatóját, hogy megfelelő határidő kitűzésével adjon ki hiánypótlási felhívást, majd azt követően – annak eredményétől függően – gondoskodjon az eljárás befejezéséről. Az igazgató a kezdeményezéssel egyetértett.

OBH 2593/2004.

A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okozhatnak az okmányirodák és a nyilvántartó hatóságok, ha az eljárásuk során alkalmazott törvény nem határozza meg egyértelműen a végrehajtási jogszabályok szintjét. A jogbiztonság követelményét sérti a nyilvántartó hatóság, ha – a jogosultakat terhelő bejelentési kötelezettség előírásának hiányában – a korlátozás alapjául szolgáló követelés megszűnését nem regisztrálják.

A panaszos gépkocsi biztonságos vásárlásával kapcsolatban sérelmezte, hogy az APEH, a bírósági végrehajtók „opciót” jegyeztetnek be az okmányiroda nyilvántartási rendszerébe oly módon, hogy azt a gépkocsi okmányaiban nem szerepeltetik, a tulajdonjogot igazoló törzskönyvet nem vonják be. Gyakran az eladó sem tud a szóban forgó „teher” bejegyzéséről, ha mégis, nem áll érdekében arról tájékoztatni a vevőt. A panaszos szerint ezzel teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül a vásárló, mivel „csak az átírást végző okmányirodában tudatják vele, hogy a gépkocsi tulajdonjogát nem szerezheti meg opcióterhelés miatt”. Másik sérelme az volt, hogy a hitelre vásárolt gépkocsik esetében a hitelező bank a hitel visszafizetéséről csak a tulajdonost értesíti, a nyilvántartó hatóságot nem. Ennek következtében a jóhiszemű vásárló nem tudja a gépkocsit nevére átíratni. Beadványában kifejtette azt is, hogy az említettek megelőzése érdekében az állampolgárok illegális úton szerzik be a vásárláshoz szükséges információkat. Figyelemmel arra, hogy a panaszos nem konkrét hatósági eljárást sérelmezett, a gépjárművek tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatos kérdéseket az országgyűlési biztos általános helyettese általánosságban tekintette át.

A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény (Kknyt.) értelmében a járműnyilvántartás a külön jogszabályban meghatározottak szerint tartalmazza a jármű forgalmazásának korlátozására vonatkozó adatokat, azonban még utalás szintjén sem állapítja meg, hogy milyen szintű jogszabályokban meghatározottak szerint tartalmazza azokat. Ezen kívül is a Kknyt. számos helyen utal „a külön jogszabály”-okra, de nem határozza meg azok szintjét. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében „a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”

A gépjárművekre vezetett végrehajtás szabályait áttekintve az általános helyettes megállapította, hogy a Vht. szabályai kellően, részletekbe menően kidolgozottak. Amennyiben a végrehajtó az abban foglaltak szerint jár el, nem  fordulhat elő, hogy a gépjármű vevője csak az okmányirodában szembesüljön  a foglalás tényével. A végrehajtó ugyanis a forgalmi engedélyt és a törzskönyvet is lefoglalja vagy kezdeményezi a gépjármű kivonását a forgalomból. Előbbi esetben a két okmány hiánya, utóbbi esetben pedig a forgalomból kivonás ténye kell, hogy – még ügyletkötés előtt – felkeltse a vevő gyanakvását. Az általános helyettes szerint, ha az ügyletkötés bármely körülménye alapján a gépjármű vevőjében valamilyen kétely ébred, és ennek ellenére megvásárolja azt, a vevő nem az adott helyzetben elvárható módon jár el.

A Kknyt. értelmében a járműnyilvántartás tartalmazza a forgalmazási korlátozásokra vonatkozó adatokat. Ezek bejegyzésére a pénzügyi intézmény kérelmére kerül sor. Vételi jog, terhelési és elidegenítési tilalom fenntartása esetén  a pénzügyi intézmény előzetes rendelkezése alapján a törzskönyvet a tulajdonos nevére állítják ki, és azt a pénzügyi intézmény részére küldik meg. A vonatkozó BM rendelet szerint a jármű tulajdonjogát érintő korlátozás esetén a törzskönyv kizárólag a korlátozás jogosítottja részére adható ki. Ettől az esettől különbözik, amikor a gépjármű tulajdonosa a lízingcég és a köznyelvben „vevő”-nek nevezett lízingbevevő csupán üzembentartója a gépjárműnek. Ilyenkor a tulajdonjog bejegyzésére csak a futamidő végén, a konkrét szerződésben foglaltak szerinti maradványérték megfizetését követően, az ügyfél kérelmére kerülhet sor.

Ki kell emelni, hogy a forgalmazási korlátozásra vonatkozó záradék hatálya lezárásának feltétele, hogy az ügyfél a tartozás kiegyenlítését követően a részére a pénzügyi intézmény által kiállított igazolás és a rendelkezésére bocsátott törzskönyv birtokában azt a Hivataltól kérje. A pénzügyi intézményt a Hivatallal szemben a hatályos szabályok szerint bejelentési kötelezettség nem terheli. Figyelemmel a forgalmi (tulajdoni) viszonyok rendjéhez, továbbá a járműnyilvántartás adatainak közhitelességéhez fűződő érdek jelentősségére az általános helyettes megállapította, hogy – a jogi szabályozás hiányosságára vezethető okból – a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozhatja, hogy a forgalmazási korlátozások jogosultjainak a korlátozás alapjául szolgáló követelés megszűnése (teljesítése) után nem kell e tényt a Hivatalnak bejelenteniük.

A rendelet szerint a jármű tulajdonjogát igazoló okirat a törzskönyv. Egy járműhöz, egy időben csak egy érvényes törzskönyv tartozhat. A törzskönyv kiadásáig a jármű tulajdonjogát a jármű kereskedelmi értékesítéséről szóló – a jármű azonosító adatait tartalmazó – számla, a harmadik országból behozott –  a magáncélra ideiglenesen behozott járművek kivételével –, külföldön már forgalomba helyezett használt járműveknél az illetékes külföldi hatóság által a forgalomba helyezéskor kiadott eredeti vagy hitelesített okmányok, az árverési jegyzőkönyv, a gyártó számlája, a jogerős bírói határozat, a hagyatékátadó végzés, az ajándékozást igazoló okirat, az adásvételi szerződés, a fődarabok megvásárlásáról szóló számlák és az összeépítési engedély, illetve a járműkísérő lap igazolják. Az előbbiek értelmében a gépjármű tulajdonjogának az átruházásához az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a tulajdonosváltozásnak a járműnyilvántartásba való bejegyzése – szemben az ingatlanokra vonatkozó szabályokkal – nem szükséges, vagyis a bejegyzés nem jogot keletkeztető (konstitutív), hanem a megszerzett jogot regisztráló, ún. deklaratív hatású. Előfordulhat – bár a Kknyt. értelmében 15 napon belül az érintetteknek kötelessége –, hogy sorozatos gépjármű-átruházások nem kerülnek a nyilvántartásban rögzítésre. E jelenséget a törvényben foglalt szankció sem szüntette meg teljesen, ami viszont a tulajdoni viszonyok biztonságával és a nyilvántartás közhitelességéhez fűződő érdekkel összeegyeztethetetlen.

Az általános helyettes megállapította, hogy a szabályozása ezen hiányossága a tulajdonhoz való joggal és a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.

A Kknyt. szerint a kérelmező a jogának vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében a nyilvántartásból adatot igényelhet. Azt azonban még utalás szintjén sem határozza meg, hogy mit kell a jog, illetve jogos érdek fogalmán érteni, és nem rendelkezik arról sem, hogy azt igazolni kell, vagy elegendő azt valószínűsíteni. Az általános helyettes szerint a törvény nem egyértelmű rendelkezése jogbizonytalanságot okoz, és az így kialakult gyakorlat alkalmas arra, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozzon.

Az általános helyettes felkérte a belügyminisztert, valamint a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy a járműnyilvántartás közhitelességének maradéktalan biztosítása érdekében tekintsék át a vonatkozó szabályozást. Kezdeményezzék az Országgyűlésnél a forgalmazási korlátozás jogosultjainak bejelentési kötelezettségére vonatkozó szabályok kiegészítését, pontosítását, a járműnyilvántartásban nem rögzített (oda határidőben be nem jelentett) adatváltozások átvezetése kérdésének rendezését, a jog, jogos érdek fogalma pontos tartalmának meghatározását, továbbá annak igazolására/valószínűsítésére vonatkozó alapvető szabályok megállapítását.

A válaszadási határidő még nem telt el.

OBH 2597/2004.

Az embertelen bánásmód alkotmányos tilalmával összefüggő visszásságot okoz a bv. intézet eljárása, ha a fogva tartott fegyelmi elkülönítése során nem biztosítanak ivóvizet a számára.

A Fővárosi Bv. Intézetben fogva tartott panaszos sérelmezte, hogy miután visszautasította a nem kóser élelem elfogyasztását, elkülönítették, és étkezés megtagadása miatt fegyelmi eljárást indítottak ellene. A fegyelmi elkülönítés során olyan zárkában helyezték el, melyben nem volt mosdó. Az engedélyezett csomagjában levő élelmet elvették tőle, és az elkülönítését követően másnap reggelig nem kapott ivóvizet.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a kegyetlen, embertelen megalázó elbánás vagy büntetés alkotmányos tilalmát érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát.

A megállapított tényállás szerint a panaszos kérte, hogy a bv. intézetben kóser élelmezést biztosítsanak a számára, de a kérelmét – a lehetőségek hiányában – elutasították, és sertéshús-mentes élelmet kapott. 2004. március 18-án  a fogva tartott kijelentette, hogy csak olyan ebédet vesz át, ami a vallása előírásai szerint fogyasztható. A biztonsági tiszt figyelmeztette, hogy a cselekménye fegyelemsértésnek minősül, és intézkedni fog az elkülönítésére. A panaszos ezt követően az ebéd átvételét megtagadta.

Az elkülönítés előtt a fogva tartottat orvoshoz vitték, majd az elkülönítés végrehajtására kijelölt fegyelmi zárkába kísérték. A saját élelmiszereit a zárkán belül egy biztonsági ráccsal leválasztott szekrénybe helyezték el, amit azzal indokoltak, hogy másképp nem tudják ellenőrizni, hogy a fogva tartott fogyaszt-e élelmet vagy sem. A zárkában mosdó nem volt felszerelve, az ivóvíz tárolására műanyag kannák szolgáltak. A fogva tartott zárkában való elhelyezésekor – 12.45-kor – a felügyelet észlelte, hogy a kanna törött, de nem cserélték ki. A biztonsági tiszt másnap reggel ellenőrizte a fogva tartottat, aki vizet kért tőle. A tiszt kicseréltette a kannát, és rendelkezett a víz beadásáról. 2004. március 19-én 12.30-kor az elkülönítést megszüntették, és lehetővé tették a panaszos számára az elzárt élelemhez való hozzáférést. A fogva tartottal szemben indított fegyelmi eljárást március 30-án – fegyelmi vétség hiányában – megszüntették.      A fogva tartott a BVOP-nál is panaszt tett az ügyben. Az országos parancsnok – az általa lefolytatott vizsgálat alapján – írásban utasította a Fővárosi Bv. Intézet parancsnokát a mulasztást elkövetett felügyelőkkel szembeni fegyelmi eljárás megindítására. Rendelkezett arról is, hogy a fogva tartott részére a bv. intézet biztosítsa a kóser élelmezést, és annak többletköltségét az országos parancsnokság fedezze.

A 11/1996. (X. 15.) IM rendelet 11. § (1) bek. szerint fegyelmi ügyben a fogva tartott elkülönítése akkor rendelhető el, ha elhelyezésének megváltoztatása  a fegyelmi felelősség tisztázása érdekében indokolt. A fegyelmi elkülönítés alatt a fogva tartott nem érintkezhet a fegyelmi vétség többi elkövetőjével, a tanúkkal és a sértettekkel, a Bv. tvr.-ben meghatározott jogai azonban nem korlátozhatók. A 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 143. § (2) bek. értelmében ha az elítélt elkülönítése a fegyelmi eljárással összefüggésben szükséges, az elkülönítésre a fegyelmi zárkát is igénybe lehet venni, de ilyenkor a fegyelmi zárkát el kell látni a zárka általános felszerelési tárgyaival.

A Fővárosi Bv. Intézetben a panaszos elkülönítésére kijelölt zárka nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ugyanis a fegyelmi zárkát nem látták el az általános felszerelési tárgyakkal. A fegyelmi elkülönítés nem azonos a magánelzárás büntetéssel, amit kizárólag fegyelmi zárkában lehet végrehajtani. A fegyelmi felelősség tisztázása a konkrét esetben nem is indokolta a panaszos elkülönítését. Az elkülönítés végrehajtása során – közel 20 órán át – nem biztosítottak vizet a fogva tartott számára, valamint elvették tőle a csomagban beküldött, engedélyezett élelmiszereit is.

Az általános helyettes megállapította, hogy a bv. intézet mulasztása súlyos visszásságot okozott az embertelen bánásmód tilalmával összefüggésben. Az országos parancsnok által megtett intézkedésekre tekintettel ajánlást nem tett, de felhívta az intézetparancsnok figyelmét a fogva tartottakkal való emberséges bánásmód követelményének maradéktalan betartására. Kezdeményezte továbbá az intézet parancsnokánál, hogy a fegyelmi elkülönítések végrehajtása az IM rendelet előírásának megfelelően kialakított zárkákban történjen. A parancsnok a kezdeményezést elfogadta.

OBH 2656/2004.

A testékszer viselésének közoktatási intézményekben való engedélyezése, illetve tiltása esetén mérlegelni kell, hogy a tanulókat megilleti az önrendelkezési jog, ami csak más alapjog gyakorlása érdekében korlátozható, ugyanakkor fennáll az oktatási intézmény felelőssége a testékszerek viselésével összefüggő, az intézményben bekövetkezett balesetekért.

A panaszos azt sérelmezte, hogy gyermekét gimnáziumának igazgatója megpofozta, és a gimnázium fenntartó önkormányzat képviselő-testülete az igazgatóval szemben nem az eset súlyosságának megfelelő fegyelmi büntetést szabott ki.

Az általános helyettes visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt.

A megállapított tényállás szerint a panaszos gyermeke a gimnázium igazgatójának többszöri kérése ellenére sem vette ki az arcán viselt testékszereket. Amikor az igazgató a tanuló ellenőrző könyvét kérte, hogy a szülővel tudathassa az iskolában felmerült problémát, a tanuló azt nem adta át neki. E konfliktus nyomán az igazgató a tanulót az iskola folyosóján szóban felelősségre vonta és megpofozta. A pofon miatt a tanuló orra vérzett, szája is sérült. A testi sértés miatt a sértett a rendőrségen feljelentést tett, édesanyja pedig a polgármesteri hivatalban kérte az ügy kivizsgálását. A képviselő-testület az igazgató ellen a fegyelmi eljárást megindította, és ennek keretében úgy döntött, hogy az iskola igazgatóját jelentős súlyú fegyelmi vétség elkövetése miatt az előmeneteli rendszerben történő várakozási idő meghosszabbítása, valamint a főtanácsosi címtől való megfosztás fegyelmi büntetéssel sújtja.

A biztos általános helyettese megállapította, hogy a fegyelmi vizsgálatot rövid időn belül lefolytatták. A képviselő-testület zárt fegyelmi tárgyalása nem az ügy „eltussolását” célozta. A testület a tények alapos megismerése alapján hozott döntést, és súlyos büntetést szabott ki, mert súlyos vétségnek ítélte, hogy az iskola igazgatója arcul ütötte az iskola tanulóját. E tények alapján a biztos nem állapította meg, hogy az iskolát fenntartó önkormányzat visszásságot okozott a tanuló emberi méltósághoz, továbbá az ifjúság védelemhez való alkotmányos jogával összefüggésben. Döntésével megtette a kellő intézkedést a tanulót ért sérelem miatt és az esetleges hasonló jogsértés megelőzésére.

Mindemellett az ügyben lényeges kérdés a testékszer viselés szabadsága,  a szülő, a tanuló és az iskola joga e tekintetben. A vizsgált ügy arra világított rá, hogy a tanulót is megillető önrendelkezési jog egy iskolai közösségben nem korlátlan, és nem is csupán a szülő engedélyétől függ, hogy a tanuló viselhet-e testékszert. A pedagógus kötelessége, hogy gondoskodjon a tanuló testi épségének megóvásáról, és ha a baleset veszélye fennáll, a szükséges intézkedést megtegye. Iskolai közösségben azonban a pedagógus nem tekinthet el a többi tanuló jogaitól. Az iskola felelőssége és a többi tanuló jogai miatt a testékszer viselésről a házirendben célszerű rendelkezni. A házirend elfogadásához, módosításához az iskolaszék és a diákönkormányzat egyetértése szükséges. Így tehát mód van arra, hogy a szülők, a pedagógusok és a diákok megegyezésre jussanak az említett probléma megoldásában. A pedagógus felelősséggel tartozik azért, hogy ha olyan körülmények között szándékozik megtartani az óráját, amely veszélyezteti a tanuló testi épségét, mert akkor sérül a tanuló biztonságos és egészséges környezethez való joga. Nincs lehetőség arra, hogy ezt  a felelősséget az iskolában a szülők átvállalják, ha nem értenek egyet a pedagógus álláspontjával.

OBH 2724/2004.

A tisztességes eljáráshoz, valamint a kérelemhez fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a birtokvédelmi kérelmet azért utasítja el, mert a kérelemben nem adták meg a panaszolt személy nevét, csak  a lakcímét.

A panaszos a jegyző és a közigazgatási hivatal eljárását is sérelmezte, mert a jegyző azzal utasította el a kérelmét, hogy abban nem jelölte meg név szerint, hogy kivel szemben kéri a birtokvédelmet, és a közigazgatási hivatal pedig  a panaszára arról tájékoztatta, hogy a jegyző helyesen járt el.

A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.

A panaszos a birtokvédelmi kérelmében előadta, hogy a pontos címmel megjelölt szemközt lévő földszintes házban tartott ebek ugatása zavarja. A jegyző hiánypótlásra hívta fel, mert nem jelölte meg a birtoksértőként megnevezett fél nevét. A panaszos úgy tájékoztatta a hatóságot, hogy nem tudja név szerint megnevezni az állatok tulajdonosát, mivel azonban pontosan megjelölte a lakcímet, kérte, hogy a lakcímnyilvántartóban nézzenek utána az ingatlan tulajdonosának. A jegyző határozatával a birtokvédelmi eljárást megszüntette, mivel a kérelmező nem jelölte meg név szerint a birtoksértőt. A panaszos ezt követően  a közigazgatási hivatal vezetőjétől felügyeleti intézkedést kért. A hivatalvezető úgy tájékoztatta, hogy a jegyző helyesen járt el.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény (Áe.) a kérelemre nem írt elő formai vagy tartalmi követelményeket, így azt sem, hogy a kérelmezett mely adatait kell a kérelmezőnek megadnia. Az Áe. úgy rendelkezett, hogy a közigazgatási szerv nem kötelezhette az ügyfelet olyan adat közlésére, amelyet „jogszabállyal rendszeresített nyilvántartása” tartalmazott. A jogszabállyal rendszeresített nyilvántartás a konkrét esetben a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti települési lakcím-nyilvántartás volt.

Az Áe. alapelvei között szerepelt a gyors és egyszerű eljárás célkitűzése, melyet a hivatalból lefolytatott bizonyítási eljárással lehetett elősegíteni. A panaszos beadványában lakcímszerűen megjelölte, hogy mely ingatlan tulajdonosával szemben kért birtokvédelmet. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény és az Áe. értelmében a jegyzőnek joga (és kötelezettsége) lett volna a települési lakcím-nyilvántartás alapján megállapítani, hogy ki van az adott címre bejelentve. Amennyiben az eljárás során kiderül, hogy nem az ott állandó lakcímen bejelentett személy a kutyák tulajdonosa, akkor lehetett volna a panaszost felhívni további adatok benyújtására, a kérelmezett személyének pontosítására.

Az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt és a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a jövőben fokozottan figyeljenek – és munkatársaik figyelmét is hívják fel – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénynek az ügyfelek adatigazolási kötelezettségére, illetve az eljárás során szükséges adatok beszerzésére vonatkozó szabályaira.

A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.

OBH 2794/2004.

A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint az arányos közteherviselés elvével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat azzal, ha útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezi az érintetteket a közút korszerűsítésének minősülő építésügyi-műszaki munkálatok elvégzése esetében.

A panaszosok az útépítési hozzájárulás megfizetésére való kötelezésüket sérelmezték, amelyet a lakossági együttműködés keretében megvalósult útépítési beruházásokra hivatkozva állapított meg az önkormányzat. A panaszosok szerint az ingatlanaik előtti útnak a szilárd, pormentes burkolattal történő ellátása már 1983-ban megtörtént, ami után az ingatlantulajdonosok az útépítési hozzájárulást megfizették.

Az országgyűlési biztos alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amelynek során megkereste az önkormányzat jegyzőjét, akitől az ügy előzményeire vonatkozóan tájékoztatást és az iratok megküldését kérte.

A biztos megállapította, hogy a megyei közlekedési felügyelet által kiadott útépítési engedélyekben a panaszosok ingatlana előtti utca kiépítésére a közlekedési hatóság nem adott ki építési engedélyt. A panaszosoknak írt válaszlevelekből és a panaszosok egybehangzó nyilatkozataiból egyértelműen megállapítható, hogy a kérdéses úton már volt szilárdburkolat, amelyet aszfaltoztak és az út két oldalán utcaszegélyt létesítettek. A jogszabályi kritériumokra tekintettel az elvégzett munkálatok az út korszerűsítésének felelnek meg.

A lakossági együttműködésnek a helyi lakossági érdeket szolgáló közút építésébe való bevonására, és ezen keresztül az útépítési érdekeltségi hozzájárulás mint anyagi erőforrás biztosítására a közlekedési törvény 1999. évi módosítása adta meg a jogi lehetőséget. Az útépítési érdekeltségi hozzájárulás kétszeres megfizetésére a biztos véleménye szerint, nem lehet azon az alapon hivatkozni, hogy egy hét évvel korábban hatályon kívül helyezett rendelet alapján az akkor érintettek út– és közműfejlesztési hozzájárulást fizettek. A két jogcím, és nem utolsósorban a jogi konstrukció tartalma nem azonos, mivel az adott társadalmi viszonyok azóta gyökeresen megváltoztak, a dereguláció során az Országgyűlés a hozzájárulás megfizetéséről szóló miniszteri rendeletet hatályon kívül helyezte.

A biztos szerint ugyanakkor azt is tekintetbe kell vennie, hogy az Alkotmánybíróság a 62/1991. (XI. 22) AB határozatában rámutatott, hogy minden állampolgár köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni, továbbá a 914/B/2000. számú döntésében kifejtette, hogy az utak és a közművek kiépítése az érintett ingatlanok tulajdonosainak alapvető érdeke, ugyanakkor a települési önkormányzat feladata is. Olyan helyi közügy, amelynek megoldására részben törvény kötelezi a települési önkormányzatokat, részben a települési önkormányzatok a lakossági igények és a saját, valamint a lakosság anyagi teherbírása szerint vállalják a megvalósítást.

A fizetési kötelezettség jogalapja vizsgálatán kívül a biztos azt is vizsgálta, hogy az érdekeltségi hozzájárulás megállapításának építésügyi-műszaki feltételei megvalósultak-e, azonban az adott utcában csak korszerűsítési munkálatokat végeztek, amely nem minősül közút építésének (földút szilárdburkolattal való ellátásának) a jogszabály szerint.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat eljárása a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint az arányos közteherviselés elvével összefüggő visszásságot okozott, ezért felkérte polgármestert, hogy az érintettek számára kiadott útépítési hozzájárulás megfizetéséről szóló határozatok felülvizsgálatát kezdeményezze az önkormányzat képviselő-testületénél.

A képviselő-testület – egyetértve az országgyűlési biztos megállapításaival – korábbi döntését megváltoztatta, és az utca lakóinak az útépítési hozzájárulás megfizetésére való kötelezését törölte.

A biztos álláspontja szerint a konkrét ügy tényállása ráirányította a figyelmet egy olyan gyakorlati problémára is, amely több települési önkormányzatnak az utakkal kapcsolatos beruházásaiban visszahúzó erőként hathat vagy a közösségi célok megvalósítását gátolhatja. A közúti közlekedés növekedése miatt, valamint a korszerű forgalmi feltételeknek való megfelelés érdekében, elvárható és életszerűen felmerülő igény lehet a meglévő utaknak egy magasabb műszaki paraméterek szerinti megfelelő átépítése, korszerűsítése. Az ilyen típusú építésekben a jogszabály nem ad módot a lakossági együttműködés lehetőségére.

Az arányos közteherviselés alkotmányos kötelezettsége alapján a biztos felkérte a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg egy esetleges változtatás indokoltságát és kapcsolódó jogalkotási feladatok tervezhetőségét.          A miniszter nem tartotta indokoltnak az érdekeltségi hozzájárulás fizetésének kiterjesztését az útkorszerűsítésekre is, és arról tájékoztatta a biztost, hogy a tárca a vonatkozó jogszabályok ilyen értelmű módosítását sem tervezi.

A biztos a miniszter válaszát tudomásul vette, azonban a hozzá érkezett panaszok alapján továbbra is aggályosnak tartotta a jelenlegi szabályozásnak az önkormányzati útépítésekre gyakorolt visszatartó hatását. Viszontválaszában arra kérte a minisztert, hogy a jelentésében foglaltakat szíveskedjék továbbra is jelzésértékű észrevételként evidenciában tartani.

OBH 2832/2004.

A jogbiztonsághoz, a munka megfelelő díjazásához és a pihenéshez való  jogokkal összefüggő visszásságot okoz önmagában az a tény, hogy a jogalkotó nem gondoskodott a magán-állatorvosok számára a közérdekű kötelező rendelkezésre állás, az ügyeleti szolgálat pontos anyagi ellentételezéséről.

A jogász-állatorvos panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az állatorvosokat terhelő, a kötelező kamarai tagságuk alapján reájuk rótt ügyeleti, ezzel együtt hatósági, járványfigyelési készenlét, valamint őrszolgálati tevékenységük állami ellentételezésének hiánya, illetve e tevékenységek finanszírozásának mellőzése méltánytalan helyzetet idéz elő. Az állatorvos társadalom nevében fellépő panaszos érvelése szerint az általuk végzett ügyeleti szolgálatnak az a lényege, hogy az állatorvosnak szüntelen kötelező készenlétben állnia, és a beérkező hívásra azonnal vizsgálatra indulni, hiszen cél az, hogy állat ne maradjon ellátás nélkül, figyelemmel arra, hogy nemzetgazdasági és közegészségügyi érdekből a gyors észlelés megelőzheti egyes, az ember egészségére is veszélyes betegségek terjedését.

Mivel a Magyar Állatorvosi Kamara pert indított a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium képviseletében  a Magyar Állam ellen, és a per tárgya jelen vizsgálat alapját is képező ügyeleti díj volt, a jogerős ítélet megismerését követően azért kerülhetett sor a vizsgálat megindítására, mert a felhívott jogerős ítélet indokolásának értelmezése meggyőző érveket nyújtott az országgyűlési biztos eljárásához, figyelemmel arra, hogy a per tárgya tekintetében lényegében nem döntött a bíróság. Indokolásában kimondta, hogy a kamara tekintetében egyfelől a „kereshetőségi jog hiányában” el kellett utasítani a keresetet, valamint mivel „kizárólag az Alkotmányra alapítottan a kereset érdemében döntés nem hozható, továbbá a jogszabályi rendelkezés hiánya a bíróság ítéletével nem pótolható”, ugyancsak a kereset elutasításának alapját jelentette.

A bírósági eljárásra is figyelemmel a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, valamint a munka mennyiségének és minőségének megfelelő pihenőidőhöz való alapjoggal összefüggő sérelem gyanúja miatt az országgyűlési biztos az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségét hangsúlyozva, a szoros értelemben vett per tárgyát képező vagyoni igény figyelembevételének mellőzésével kizárólag alapjogi szempontú vizsgálat lefolytatását látta szükségesnek.

A panaszos a Magyar Állatorvosi Kamara tagjaként úgy véli, hogy az állatorvosok által kamarai tagságukból következő kötelező ügyeleti szolgálata voltaképpen nem más, mint olyan készenléti állapot, mely péntek 16 órától hétfő  8 óráig tart, s amely az adott ügyeleti körzetben folyamatos rendelkezésre állást jelent. A beadványban kifejtettek szerint az ügyeleti szolgálat lényege, hogy az állatorvos kötelező készenléte alatt a beérkező hívásra haladéktalanul helyszínre siessen, vagy a behozott állatot ellássa. A cél – azon túl, hogy az aktuális állat állapota javuljon – az, hogy állat semmiképp ne maradjon ellátás nélkül, ezzel együtt adott esetben nemzetgazdasági és közegészségügyi érdek ne sérüljön. Ez a közérdekű tevékenység végső soron járványfigyelési készenlét, ún. őrszolgálat, mely során a gazdasági kárral fenyegető, kötelezően jelentendő betegségek gyors észlelése a köz érdekében elengedhetetlen, és mely súlyos következmények megelőzésének szakmai végpontja. Érvelése szerint a kötelező készenléti szolgálat díja nem terhelhető – az elvégzett munka díján felül – sem az állattartóra, sem pedig a magán-állatorvosra. Az állattartó egyébként is megfizeti az ügyeleti felárat egy-egy kezeléskor, ám nem várható el tőle a teljes ügyeleti/készenléti idő (tehát éjjel-nappali rendelkezésre állás) teljes finanszírozása. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy senki nem veszi igénybe az ügyeleti szolgálatot, noha a készenlét – a rendelkezésre állás – ugyancsak biztosított.       A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a megkeresésre adott válaszában kifejtette, hogy a Magyar Állatorvosi Kamaráról szóló törvény megalkotása előtt hatályban volt 3/1982. (I. 16.) MÉM számú rendelet az állat-egészségügyi állomások feladatává tette az ügyeleti rendszerek szervezését, és a meghatározott óraszám szerinti díjazást. A jogszabálymódosítás eredményeként az állam ügyeletszervezési feladata – az állategészségügyről szóló 1995. évi XVI. törvény megalkotásakor – már nem létezett. A miniszter kitért azokra a jogszabályi változásokra is, melyeket az életviszonyok megváltozása és a szükség hívott életre. Így az állategészségügyi törvény vonatkozó szakasza szerint az állategészségügyi állomás hatósági feladatai ellátására köteles ügyeleti és készenléti szolgálatot szervezni és szükség esetén az illetékes hatósági állatorvos útján gondoskodik az állategészségügyi szolgáltatás nyújtásáról. Ebből következően a hatósági állatorvosi ügyelet szükség szerinti ellátást is végez. Az ügyeletért itt a Ktv. szerinti szabadnap jár az állatorvosnak. A szaktárca vezetője szerint a Kamara pedig, a reá vonatkozó törvényben részletezett szervezési intézkedésekkel köteles biztosítani az ügyeletet, tehát konkrét fizetési kötelezettsége az államnak nincs. Kifejezetten csak a szervezési feladatok elvégzésére kap központi támogatást a költségvetésen belül, kiemelt előirányzatként.

A továbbiakban a miniszter álláspontja szerint a tényleges ügyeletet ellátó magán-állatorvos finanszírozása nem az állam feladata, mivel semmiféle jogviszony nem áll fenn a minisztérium és a magán-állatorvos között, valamint nincs erre szóló jogszabályi kötelezettsége az FVM-nek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a költségvetés tervezése során a szakmai főosztály több alkalommal tett javaslatot az ügyeleti díj forrásának részbeni megigénylésére a Kamarának nyújtandó állami támogatás jogcímén, de még egy alkalommal sem állt rendelkezésre a költségvetésben erre támogatás.

A Magyar Állatorvosi Kamara elnöke ugyancsak kifejtette álláspontját az ügyben. Eszerint a panasz alapjául szolgáló indokokkal egyetért, annak mind szakmai, mind pedig jogi érvelését megalapozottnak véli, osztja a követelés jogszerűségét. Az elnök kiemelte a folyamatos állatorvosi ellátás közegészségügyi (pl. fertőző betegségek, zoonózisok), nemzetgazdasági (pl. tömeges állatpusztulás, export-korlátozás, turizmus) érdekét, ebből következően az ellátás elmaradhatatlanságát. Kitért az ügyelet magánéletre vonatkozó hatásaira, annak morális és szakmai megítélésére, valamint arra a tényre, hogy az állatorvosok túlnyomó többsége kizárólag a hivatásából adódó felelősségérzettől vezérelve látja el az ügyeleti szolgálatot. Ugyanakkor arról is tájékoztatott a Kamara elnöke, hogy az elmúlt évben a küldöttgyűlés elfogadott egy olyan határozatot, mely szerint nem indítható etikai eljárás azokkal az állatorvosokkal szemben, akik megtagadják az ügyelet ellátását.

Az országgyűlési biztos eljárásának lehetőségét vizsgáló előzetes elemzés tehát arra irányult, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara kötelező feladatának végrehajtásához (ti. az ügyeleti rend megszervezése) rendelt jogi és pénzügyi háttér mennyiben releváns a panasz alapjául szolgált körülmények (az állatorvos részéről történő ingyenes ügyeleti szolgálat) következtében fennállt helyzet alapjogi szempontból való értékeléséhez, és mindezzel összefüggésben vitatható-e, és ha igen, mely alkotmányos jog érvényesülése. Mindezen túlmenően vizsgáltuk, hogy a (magán-) állatorvosi ellátással kapcsolatos – jelen esetben felhívható – hatályos jogszabályok, és azok alkalmazása egyúttal csorbíthatja-e a jogállamiságból származtatható jogbiztonság alkotmányos elvét, nem tévesztve szem elől az állat-egészségügyben dolgozók jogait, tevékenységük jellegéből fakadó nagy fokú felelősségüket.

Az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény indokolása szerint a szabad állatorvos-választásból következik, hogy az állattartó nem minden esetben a körzeti hatósági állatorvost hívja az állatához. Ezért a magán-állatorvos szerepe és felelőssége felértékelődik. Ebben a rendszerben ugyanis ő az első szakember, akinek a betegséget és annak lehetséges okát azonosítania kell. Így természetes követelmény, hogy meg kell tennie minden szakmailag elvárható intézkedést, és a további intézkedésre jogosult szervet értesítenie kell. Nem elég azonban a szakma szabályai szerint eljárnia, és az illetékes hatósági állatorvost értesítenie, hanem az állattartót is el kell látnia a betegség terjedésének megakadályozásához szükséges utasításokkal. Ezzel veszi kezdetét a hatósági intézkedés, aminek különösen akkor van jelentősége, ha az eljárás későbbi szakaszában azt kell megállapítani, hogy az állattartó tudott-e a kötelezettségéről.       A magán-állatorvos közcélú igénybevételére járványveszély esetén szükség lehet. Az igénybevételt a megyei állategészségügyi állomás vezetője rendeli el, aki egyúttal gondoskodik a megfelelő díjfizetésről és a felmerülő költségek megtérítéséről. Minthogy a magán-állatorvos az igénybevétel alkalmával közfeladatot lát el, gondoskodni kell a hatósági állatorvosnak járó védelméről. A sérült, beteg vagy nem szállítható állat kényszervágásának elrendelése, illetőleg jóváhagyása az elsősegélynyújtással azonos elbírálás alá esik. Ekkor az állattartó a kötelezettségét teljesíti azzal, hogy az elérhető állatorvost kéri fel közreműködésre.

Minderre figyelemmel érdemes a Kamarai törvényhez fűzött kommentárt is idézni. Eszerint „...az egyes ügyeleti területek kialakítására azért van szükség, mert munkaszüneti napokon is biztosítani kell az állatok folyamatos állategészségügyi ellátását, melyet nem csak gazdasági, hanem járványvédelmi indokok is szükségessé tesznek”. Ezen kívül ugyancsak „az első helyen kell kiemelni, hogy a kamara szervezési intézkedésekkel lényegében felvállalja, hogy az ország egész területén az állattartók állatainak a folyamatos egészségügyi ellátása biztosított legyen. (...) Ez nemcsak az állattartók számára jelent előnyt, hanem alapvető jelentőségű az ország járványügyi helyzetének stabilizálásában. E járványügyi helyzet színvonala az ország számára – azon túl, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik feltétele volt – gazdasági előnnyel is jár. Bizonytalan járványvédelemmel rendelkező országból származó állati termékek értékesítése vagy lehetetlen, vagy komoly nehézségekbe ütközik.”

A biztos kiemelte a folyamatos készenlét/ügyelet/rendelkezésre állás morális és szakmai jelentőségét, a Kamara és a Földművelésügyi Minisztérium feladatkörének jelentőségét, valamint a magán-állatorvostól elvárható, a kamarai tagság okán ugyancsak objektív kötelezettségeit, a jogok korlátozhatóságát [idézve a 41/2002. (X. 11.) AB hat.], megállapítva, hogy a kötelező magán-állatorvosi ügyeletet a nemzetgazdaság vagy a közegészségügy érdekei indokolhatják, annak ingyenességét azonban nem.

Megállapította ugyanakkor az országgyűlési biztos, hogy a magán-állatorvos, az illetékes megyei állategészségügyi állomás vezetője által, a külön jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítése esetén, a törvényben meghatározott hatósági feladatokra – díjfizetés és költségtérítés ellenében – a Magyar Állatorvosi Kamarával egyeztetve igénybe vehető. Arról azonban nem rendelkezik  a jogalkotó, hogy ha a magán-állatorvos hatósági tevékenység végzésére szóló igénybevétele az ő ügyeleti idejében történik, ki, mikor, milyen módon ellentételez, ugyanakkor látnivaló, hogy a köz érdekében végzett hatósági feladat nem ingyen való közreműködést jelent a magán-állatorvos részéről, legalábbis a norma szintjén. Hasonló szándék tükröződik a közcélú igénybevétel során felmerült térítési kötelezettség rögzítésekor. Eszerint az állategészségügyi hatósági jogkörében eljárva a miniszter rendkívüli járványveszély esetén a veszélyeztetett területen elrendelheti a térítés ellenében történő közcélú munkavégzést, létesítmény, szállító– és más eszköz, valamint anyag igénybevételét, és erre tekintettel felhatalmazást kap, hogy rendeletben állapítsa meg járványveszély esetén a közcélú igénybevétel díjazásának és költségtérítésének mértékét.

Mindebből következően a köz érdekében történő munkavégzés ellentételezésére irányuló szándék kiolvasható a hatályos jogszabályokból, de in concreto a rendelkezésre állás teljes keresztmetszetét rendező jog-, illetve pénzforrás ez idő szerint nem áll rendelkezésre.

A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény alapján tehát ez idő szerint ügyeleti szolgálat ellátására valamennyi magán-állatorvos tagsági viszonyánál fogva köteles. E kötelezettség teljesítése azonban a gyakorlatban visszásságot eredményez, s – jogszabályi felhatalmazás hiányában – az ügyeleti szolgálatot elrendelő szerv nem rendelkezhet az állategészségügyi szolgáltató által nyújtott ügyeleti szolgálat anyagi ellentételezéséről. A hatályos jogszabályok alapján  a magán-állatorvosokat terhelő kötelezettségek függetlenek a tulajdoni formától és a működtetőtől, illetve a jogi szabályozás nem alkalmas arra sem, hogy az ügyelettel kapcsolatos követelmények teljesítését az orvosok teljesítőképességéhez igazítsa. Az ügyeletben részt vevők számára ezzel együtt nem biztosított a készenléti szolgálattal járó megterheléssel arányos ügyeleti díj.

Az országgyűlési biztos a jogerős ítélet által szabott határok között a következőket állapította meg: A kifogásolt pihenéshez, családi élethez, valamint az orvos egészséghez való joga érvényesülésével kapcsolatban a biztos megjegyezte, hogy a folyamatos állategészségügyi ellátást biztosító törvények megalkotásával a jogalkotó ugyan eleget tett vállalt kötelezettségének, ám figyelmen kívül hagyta a megvalósíthatóság körülményeit. Ebből következően a számottevő ügyeleti szolgálat – a rendelkezésre állás biztosítása – valóban kihatással lehet a családi életre, a megfelelő pihenéssel lehetővé váló regenerálódásra, az egészségre, s ezzel a kifogástalan munkavégzésre, és az ahhoz kapcsolódó felelősségre.

A munkához és annak megfelelő díjazásához való jog alkotmányos kereteit  – figyelemmel a foglalkozás szabad megválasztásának jogára, illetve a munkabérhez való jogra – az Alkotmánybíróság számos határozatában rögzítette. Ezzel összefüggésben tehát érdemes kiemelni, hogy a munkához való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam. Ugyancsak az Alkotmánybíróság érvelése szerint – nem feltétlenül szükséges az olyan tartalmú szabályozási rendszer, amely a személy által végzett munka mért eredményének függvényében határozza meg a munkabért. A tulajdonjog és a magánvállalkozás közérdekű korlátozása még a legliberálisabb tulajdonfelfogás korában is ismert volt – szögezi le az Alkotmánybíróság, ugyanakkor a lényegi tartalom csorbításának meghatározásánál a szükségesség mellett figyelembe kell venni a korlátozás arányosságát, nagyságát is. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése – a tulajdon alkotmányos védelme – nemcsak  a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására és védelmére vonatkozik.

Végül, a biztos álláspontja szerint, a kifogásolt készenléti, esetenként ügyeleti díj hallgatólagos áthárítása az állattartókra, illetve a magán-állatorvosokra, olyan mértékű, amely alkotmányosan nem indokolható. A panaszos azon kifogása tehát, hogy a magán-állatorvosok tekintetében a készenléti idő mértéke és állami ellentételezésének hiánya sérti az Alkotmányban biztosított a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot – figyelemmel az Alkotmánybíróság határozataira –, valamennyi releváns adat ismeretében annyiban megalapozott, amennyiben a nem piacosítható készenléti idő vonatkozásában a jogszabály úgy állapít meg kötelezettséget, hogy azt semmiféle jogosultsággal (díjjal) nem ellentételezi.

A biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény olyan módosítását, amely biztosítja a készenléti szolgálat megfelelő ellentételezését. A miniszter elzárkózott az ügyeleti szolgálat bármely ellentételezésének lehetőségétől, érvelése kizárólag a hatályos jogszabályok által rögzített lehetőségek számba vételére korlátozódott. Természetesen az országgyűlési biztos számára nem elfogadható a miniszteri válasz a megnyugtató megoldás érdekében a beszámolási időszakon túlmenően folyik a további egyeztetés.

OBH 2973/2004.

A sportolás közbeni hangoskodás szükségtelen zavarásnak minősülhet. Az érdekek egyeztetésével érhető el a zavarás szükségtelen mértékének megszüntetése, amelyet már a szomszéd tűrni tartozik.

A tiborszállási panaszos azt sérelmezte, hogy a lakóháza szomszédságában lévő iskola sportpályáján futballozók rendszeresen a kertjébe rúgják a labdát, amit a kerítésen átmászva szereznek vissza, miközben letapossák a növényzetet. Előadta azt is, hogy a fiatalok fenyegetőznek, rongálják és szennyezik a ház falát, hangoskodásuk miatt idős szülei nyugalma sem biztosított. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálata során tájékoztatást kért a jegyzőtől a panaszos bejelentései alapján tett intézkedéseiről.

Az iskola udvarán lévő pályát tanítási időben és azon kívül is igénybe lehet venni sportolás céljából. A képviselő-testület az iskola igazgatójának részvételével megvizsgálta a panaszt, és úgy határozott, hogy a kézilabda pálya mellé dróthálót helyez el.

A panaszos nem köteles eltűrni a labdák rendszeres berúgását, és azt, hogy a fiatalok bemásznak az ingatlanára. A jegyző arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a drótháló beszerzése megtörtént, felszerelésére hamarosan sor kerül. A labdafogó drótháló elhelyezésével megakadályozható vagy legalább nagymértékben csökkenthető a panaszos ingatlanára rúgott labdák száma, ami remélhetőleg azzal is jár, hogy megszűnnek a család és a fiatalok közötti konfliktusok. Ehhez elengedhetetlen, hogy a hálót megfelelő magasságban és szélességben – tehát nemcsak a kapu mögött – állítsák fel. Az intézkedés elmaradása a tulajdonhoz való alkotmányos jog sérelmével jár.

Panaszra ad okot a fiatalok sportolás közbeni állandó hangoskodása is.  A jegyző válaszában kifejtette, hogy a sportolás mint társadalmi igény ütközik  a magánérdekkel. Köztudomású tény, hogy a labdarúgópálya üzemeltetésével jelentős zajhatás és egyéb zavaró áthatás jár együtt, ami az adott esetben szükségtelen zavarásnak minősülhet. Az érdekek egyeztetésével érhető el a zavarás szükségtelen mértékének megszüntetése, amelyet már a szomszéd tűrni tartozik.

A közoktatási törvény előírásai szerint az iskola házirendje állapítja meg egyebek mellett az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatának rendjét. Ennek alapján az iskolaudvar használatát a házirendben kell szabályozni. A beadványból az derül ki, hogy a pálya korábban nem az épület közelében volt, vagyis a panaszos családja nem a pálya közelségének ismeretében költözött a házba. A biztos álláspontja szerint a pálya tanítási idő alatti használata nem, az azt követő, időkorlátozás nélküli használat viszont már kifogásolható. Az intézmény igazgatójának lehetősége van arra, hogy az udvar használatának szabályozásával (nyitva tartásának meghatározásával) a sportolást időkeretek közé szorítsa, különös tekintettel akkor, ha a településen rendezett futballpálya van. Ezzel megvalósulhat az érdekegyensúly, hiszen a sportolási lehetőség fennmarad, viszont nem korlátlanul, így a zavaró zajhatás mértéke is csökken.

A panaszos felvetette a pálya áthelyezését is. Ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az áthelyezés akkor támogatható, ha az udvaron rendelkezésre áll alkalmasabb terület, ahol a sportolással szükségképpen együtt járó jelenségek kevésbé zavaróak. A biztos a tulajdonhoz és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog védelme érdekében felkérte a polgármestert, hogy a panaszt a képviselő-testület az iskola igazgatójának részvételével – a jelentés megállapításaira figyelemmel – ismételten tárgyalja meg. A testület a panaszt megtárgyalta, tervezett intézkedéseivel az országgyűlési biztos egyetértett.

OBH 3125/2004.

A jogbiztonság követelményét sérti az önkormányzat, ha a hulladékszállítási rendelet az üdülőtulajdonosokat azokban a téli hónapokban is kötelezi a szolgáltatási díj megfizetésére, amikor az ingatlanjaikat nem használják, illetve ha a díjfizetés módjára vonatkozó szabályozása ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 2004-ben már kivizsgálta Keszthely Város képviselő-testületének a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendeletének alkalmazását érintő állampolgári panaszokat. Abban kifejtette, hogy az „üdülőingatlan tulajdonosok jogbiztonságát növelné, ha a rendeleti szabályozás az évnek abban az öt hónapjában kötelezné őket díjfizetésre, amikor valóban használják üdülőingatlanukat.”

A visszásság orvoslása érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy tegyen törvényességi észrevételt a rendelet módosítására, de a hivatalvezető azzal nem értett egyet. A keszthelyi jegyző azonban arról tájékoztatta a biztost, hogy a képviselő-testület módosítani szándékozik a rendeletet, ezért a választ az ajánlása elfogadásának tekintette.

Az általános helyettes azonban 2005-ben ismét megvizsgálta a rendeletet, és a kiegészítő vizsgálati jelentésében feltárta, hogy a normaszöveg módosítása az alkotmányos joggal összefüggésben megállapított visszásság fennállását tartalmában nem érintette, ezért a visszásságok orvoslása érdekében felkérte  a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja felül a rendelet előírásait.

A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és felhívására az önkormányzat a rendeletet módosította. A jelenlegi szabályozás már összhangban van a magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseivel.

OBH 3405/2004.

A tulajdonhoz, jogorvoslathoz, tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat és a katasztrófavédelmi igazgatóság, ha a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálását elmulasztja.

Tarpa községből érkezett beadványában a panaszos azt sérelmezte, hogy  a 2001. évi árvíz következtében mint árvízkárosultnak a kárenyhítési igénye nem rendeződött.

Az országgyűlési biztos a vizsgálata során információt kért az önkormányzattól, a közigazgatási hivataltól, a földhivataltól és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól.

A kapott információk alapján a következő tényállás volt megállapítható: A panasz három, azonos utcában lévő ingatlanra vonatkozott. A panaszossal azonos nevű személy tulajdonában lévő 2. sz. alatti ingatlan után nem a tulajdonos, hanem más személy, feltehetően az ingatlanban lakó személy kapott támogatást. A panaszos viszont az általa lakott 17. sz. alatti ingatlan után azért nem részesülhetett semmiféle kárenyhítésben, mert az nem az ő tulajdonában volt. A 24. sz. alatti ingatlanban sem a tulajdonos lakott. Az egyik ingatlan után azért nem kapott támogatást, mert nem lakott benne, a másik ingatlan után pedig azért, mert nem volt tulajdonos. A képlet a klasszikus „22-es csapdája”.

A katasztrófavédelmi igazgatóság tehát azt közli, hogy a panaszos – az önkormányzat tájékoztatása szerint – jelenleg is a 2. sz. alatt él, ami azt jelenti, hogy a 2001-es árvíz idején is itt élt. (A hatósági bizonyítvány nem ezt tanúsítja.) Az önkormányzat erre az ingatlanra vonatkozóan úgy nyilatkozott, hogy ezen a címen már ingatlan nem áll, mivel összedőlt az árvíz során.

Az önkormányzat az árvíz idejére vonatkozóan hatósági bizonyítvánnyal igazolta, hogy a panaszos a 17. sz. alatti ingatlannak a használója, mint családtag él ott. Megkeresésre pedig arról tájékoztatott, hogy a panaszos esetében a 24. sz. alatti lakosról van szó, és hozzáteszi, hogy a bejelentett címe a 2. házszámú ingatlan. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a 2. sz. alatti ingatlan után más valaki, D. S.-né kapott kárenyhítést lakásvásárlásra, mert D. S.-né volt  a tulajdonos, holott a Földhivatal nyilvántartása szerint a 2. sz. alatti ingatlan 1999-től a mai napig a panaszossal azonos nevű személy és férje tulajdonát képezi.

Végezetül még értékelni kell a katasztrófavédelmi igazgatóság azon tájékoztatást, hogy a panaszos jelen esetben a Magyar Állam tulajdonában és  a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében álló épületben lakik. Ezzel szemben áll az önkormányzat tájékoztatása, mely szerint a panaszos a 24-ben él, amely a Földhivatal közlése szerint M. S. magánszemély tulajdona. Az ellentmondás egyértelmű.

Ha a katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatását az országgyűlési biztos a vonatkozásban fogadja el, hogy a panaszos jelenleg is a 2-ben lakik, akkor pedig az a helyzet állna elő, hogy a panaszos abban az ingatlanban lakik, melyet 2001-ben elvitt az árvíz, és a földhivatali nyilvántartás szerint az ma földrészlet.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos kárenyhítési ügyében nem történt kárfelmérés, és egyetlen hatóság sem hozott olyan döntést a panaszos ügyében, mely minden részletre kiterjedően, megnyugtatóan rendezte és feltárta volna a tulajdonviszonyokat, és a tényleges lakáshasználat körülményeit. A kárfelmérés elmaradását a megyei közigazgatási hivatal sem hiányolta. A kárfelmérést követően kellett volna kitérni arra, hogy a panaszos esetében milyen jogszabályi előírásokat kellett figyelembe venni, mely előírásnak felelt vagy nem felelt meg a panaszos ügye, és rendelkezni arról, hogy a 2. szám alatti ingatlan esetében mit jelent a panaszosnak és férjének nevével azonos személyek tulajdonjoga, és ezen ingatlan után miért egy más nevű személy kapott kárenyhítésként lakásvásárlási támogatást. A panaszos a döntés alapján mérlegelhette volna, hogy azt elfogadja, vagy egyéb jogi útra tereli igényét, esetleg a részletes döntés alapján a megfelelő dokumentumokat csatolja. Mindezek hiányában azt kellett megállapítani, hogy a panaszos által kért támogatási ügyben érdemi döntés, és ennek alapjául szolgáló kárfelmérés nem született.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálásának elmulasztásával a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal, összefüggő visszásságot okozott.

A feltárt visszásság orvoslására, tehát pénzeszköz biztosítására vagy lakásépítési támogatásra ajánlással nem élt, mert a 2001. évi árvízkárosultak megsegítését a kormány 2001-ben biztosította, gondoskodott az elpusztult ingatlanok újjáépítéséről, a megrongálódott ingatlanok helyreállításáról, és pénzeszközökkel segítette a lakhatás biztosítását azon személyek esetében, akiknél nem újjáépítés vagy nem helyreállítás történt.

A panaszos a káresemény időpontjában próbálkozott igényének érvényesítése érdekében, de sikertelenül. Az ombudsman anyagi lehetőségek hiányában az elmulasztott intézkedésekből eredő károkat nem tudja pótolni. Megállapításaival és az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok feltárásával a jövőre nézve adhat útmutatást az eljáró hatóságoknak, szervezeteknek, jelen esetben az önkormányzatnak és a katasztrófavédelmi igazgatóságnak, annak érdekében, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő.

Felkérte azonban Tarpa Nagyközség Önkormányzatát, hogy a lakáscélú támogatás terhére támogassa a panaszos lakhatási gondjainak megoldását, különös figyelemmel a katasztrófavédelmi igazgatóság közlésére mely szerint: „Azon ingatlanok, amelyek kárenyhítése kártérítés vagy lakásvásárlás formájában valósult meg, a Magyar Állam tulajdonába, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésébe kerültek. (Jelen esetben tehát F.-né a Magyar Állam tulajdonába tartozó ingatlanban él. Megjegyzés: a nyilvántartás szerint a panaszos egy magánszemély tulajdonában él.) Lehetőség van arra, hogy a települési önkormányzat ezen ingatlanokat igényelje hasznosításra. Tarpa esetében – az eddigi tudomásuk szerint – az önkormányzat (ellentétben más településekkel) nem élt ezzel a lehetőséggel. A fentiek alapján az önkormányzat rendelkezésére állnak azok a lehetőségek, amelyek segítségével panaszos lakhatási gondjai megoldást nyerhetnek.”

Felkérte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatóját annak tisztázására, hogy a 2. szám alatti és az árvíz során megsemmisült ingatlan után miért D. S.-né, mint ingatlantulajdonos kapott lakásvásárlási kárenyhítést, ha az ingatlannak a földhivatali nyilvántartás szerint 1999-től a panaszossal azonos nevű személy és annak házastársa a tulajdonosa.

A megszólított válaszában közölte, hogy a panaszos azért nem részesült kárenyhítésben, mivel az árvíz idején nem rendelkezett ingatlantulajdonnal. A feltett konkrét kérdésre egyértelmű válasz nem érkezett.

A biztos a választ megküldte a panaszosnak azzal, hogy a katasztrófavédelmi szerv válaszára reagáljon, különös figyelemmel arra, hogy az ajánlásra vonatkozó válasz egy negyedik, (x. u. 6. sz.) ingatlancímet is említett a panaszos ügyében. A panaszos úgy reagált, hogy a jelentésben részletezett válaszok  a „becsületét és igazságát” sértik, az érintettek válaszát nem tudja elfogadni. További adatokat szolgáltatott, és kérte a vizsgálat folytatását.

OBH 3575/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a polgármesteri hivatal, ha az ügyfelet az államigazgatási eljárás kezdeményezésekor nem tájékoztatja az illetékfizetési kötelezettségéről, illetve ha a költségmentességi kérelemről nem hoz határozatot.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a polgármesteri hivatalban nem tájékoztatták, hogy az állattartással kapcsolatos bejelentése eljárási illetékkötelezettséget von maga után. Azt is kifogásolta, hogy a polgármesteri hivatal nem szerez érvényt az őt is érintő állattartással kapcsolatban született határozatának.

Az általános helyettes tájékoztatást kért a jegyzőtől, és a válasz alapján megállapította, hogy az ügyfél a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán jelentett be panaszt a szomszédjának ebtartási szokásai miatt. A hivatal az állattartás körülményeit az önkormányzati rendeletben foglaltak alapján kivizsgálta, és határozatban kötelezte a kutya gazdáját az ebtartásra vonatkozó szabályok jövőbeni betartására.

A polgármesteri hivatal a panaszost utóbb írásban szólította fel, hogy fizesse meg 8 napon belül az illeték törvényben meghatározott általános tételű eljárási illetéket. A panaszos kérte az illeték elengedését arra hivatkozva, hogy őt a beadványa benyújtásakor az ügyfélszolgálati irodán senki sem tájékoztatta arról, hogy bejelentése államigazgatási eljárást von maga után és az illetékköteles.           Az eljáró hatóság a panaszos kérelme alapján felkérte a társhatóságot, hogy a panaszosnál készítsen környezettanulmányt annak érdekében, hogy az Áe. 90. §-ára tekintettel döntést hozhasson a költségmentesség ügyében. A környezettanulmányt a hatóság nem készítette el, mivel a panaszos újabb beadványában közölte, hogy nem a szociális körülményei miatt kérte az illeték elengedését. A adóhatóság ezután tájékoztatta a panaszost az illeték megfizetésének alapjáról, valamint a költségmentesség megadásának jogszabályi feltételeiről.      A panaszos az illetéket és a mulasztási bírságot megfizette.

Az eljárási törvény szerint az eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindításakor, az eljárás megindítására irányuló kérelem előterjesztésekor keletkezik. Az eljáró szerv kötelessége az ügyfél tájékoztatása és figyelmeztetése, az illeték lerovására való felhívással.

A vizsgálat megállapította, hogy a polgármesteri hivatal a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott, hogy az ügyfelet nem tájékoztatta illetékfizetési kötelezettségéről. További visszásságot okozott a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban is azzal, hogy a költségmentességi kérelemről nem határozati formában döntött, hanem a panaszost arról levélben tájékoztatta, és ezzel a panaszost megfosztotta a jogorvoslati lehetőségétől.

A panaszos jelezte, hogy a szomszédja kutyája a határozat óta is „szabadon jár néha az utcán”. A biztos megkeresésére a polgármesteri hivatal munkatársa helyszíni szemlét végzett, de a panaszos állítását nem erősítette meg, így nem állapították meg azt sem, hogy az eb tulajdonosa ne tartotta volna be az állatok tartását szabályozó önkormányzati rendeletet.

Az általános helyettes felhívta a jegyző figyelmét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen arra, hogy a munkatársai a jogszabályból adódó tájékoztatási kötelezettségüknek tegyenek eleget, és a jogorvoslati jog biztosítása érdekében döntésüket a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szabályai szerint hozzák meg.

OBH 3693/2004.

A lakásépítő, lakásvásárló állampolgárok jogbiztonsághoz, jogorvoslati jogosultsághoz és a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogaival összefüggő visszásságot idéznek elő a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletek, ha azok egyes részletszabályai a jogalkalmazók számára nem egyértelműek, hatásaik nem kiszámíthatóak, de főként  – a hiányos tájékoztatás miatt – következményeik az érintettek számára előre nem láthatóak.

A lakáscélú állami támogatások változásaiból adódó jogbizonytalanságok miatt számos panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz. A bankok és pénzintézetek alapvetően nem tartoznak az országgyűlési biztos vizsgálatának hatáskörébe, de tekintettel arra, hogy a lakáscélú állami támogatások kifizetése során nem piaci verseny keretében, hanem állami források jogszabály alapján történő elosztásában vesznek részt, és ily módon közszolgáltatást végeznek, az országgyűlési biztos a hatáskörét állapította meg. A lakás, az életminőség egyik elemi kelléke, és annak ellenére, hogy a hajlékhoz való jog nem minősül alanyi jognak, a hajlék hiánya minden állampolgári alapjog érvényesülésének szinte nélkülözhetetlen kelléke. Az országgyűlési biztos ezért a lakáshoz jutás állami támogatását érintő panaszok elemzésére hivatalból indított átfogó vizsgálatot.     A biztos a vizsgálata során számos – az egyedi ügyekben érintett – banktól, pénzintézettől és állami szervtől kért és kapott tájékoztatást a jogszabály értelmezési problémákkal összefüggésben.

Az ombudsman az Alkotmánybíróság egyik határozatára hivatkozva kifejtette, hogy az alkotmányból nem következik, hogy a lakáshoz jutás állami támogatására az állampolgároknak alanyi joga lenne, és az sem, hogy az állam a lakáscélú állami támogatásoknak bármely meghatározott formáját köteles lenne biztosítani. A szociális biztonsághoz való jog nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem garantált életszínvonalat, mert a szociális juttatások, támogatások és kedvezmények mértékét alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képessége, a költségvetés állapota és számos egyéb tényező befolyásolja. Az állam tehát viszonylag nagy szabadsággal rendelkezik annak megítélésében, hogy a lakáshoz jutás támogatásának milyen eszközeivel él. Politikai döntés kérdése, hogy ezen eszközökkel milyen mértékben szolgálják a népesedéspolitika, a szociálpolitika, illetve a gazdaságpolitika céljait.

Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a jog egészének, egyes részterületeinek és egyes szabályainak is világosaknak, egyértelműeknek, hatásukat tekintve kiszámíthatóaknak kell lenniük. Ezért a jogalkotó a politikai döntései során is köteles tiszteletben tartani a jogbiztonság követelményét, ami a konkrét vizsgálatban úgy nyilvánult meg, hogy az országgyűlési biztos álláspontja szerint akkor jár el a jogalkotó alkotmányosan, ha a lakástámogatási normák világosak, egyértelműek és hatásukat tekintve kiszámíthatóak.

A biztos a vizsgálata eredményeképpen több panasz kapcsán is megállapította, hogy a kormányrendeletek egyes szabályainak nem kellő összehangoltsága, a jogorvoslat lehetőségének korlátozottsága, és a félreérthető tájékoztatás alkotmányos visszásságot okozott.

A visszásságok rendezése érdekében az ombudsman felkérte a miniszterelnököt, kezdeményezze, hogy a lakáscélú állami támogatásokról szóló rendeletet úgy módosítsák, hogy a lakáscélú támogatásokra való jogosultságról közigazgatási szerv hozzon határozatot, amelynek döntésével szemben biztosított a jogorvoslati lehetőség. A bankok egy ilyen jogerős határozat után már csupán a hitelképesség kérdésében járjanak el önállóan.

Gondoskodjon arról, hogy a bankok és az állami szervek által az ügyfelekhez eljuttatott tájékoztatók, valamint a sajtónak adott nyilatkozatok kellő részletességgel tartalmazzák a különböző lakástámogatások igénybevételére vonatkozó feltételeket. Ne kerülhessen a tömegtájékoztatáson keresztül a lakossághoz a jogszabály tényleges tartalmától eltérő, félrevezető információ, mert azzal súlyosan akadályozzák az ügyfeleket jogaik érvényesítésében.

Intézkedjen annak érdekében, hogy a tulajdonjog fenntartásával történő ingatlanértékesítés esetén az eljáró szervek a kérelmet ne utasítsák el, csupán  a támogatás kifizetését függesszék fel a kettős tulajdon megszűnésének kétségtelen igazolásáig.

A jogszabály tisztázza azokat a fogalmakat, amelyek eltérő értelmezésre adnak lehetőséget, mint az emeletráépítés és a tetőtérbeépítés egyértelmű elhatárolása, vagy a közművesített, illetve közművesítetlen telkek megjelölésének hiánya esetén.

Intézkedjen annak érdekében, hogy az illetékes miniszter pótolja az építési átlagárak 2001-óta elmulasztott meghatározását.

Fontolja meg, a megelőlegezett kedvezmény kamatos visszafizetésének kérdésében a gyermeket vállaló, de azt egészségügyi (vagy más vis maior) okokból teljesíteni nem képes házaspárok, előre nem kiszámítható anyagi terheinek – a jelenlegi kedvezményeken túlmutató – enyhítését.

A miniszterelnök megbízásából a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára, valamint a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter adott választ.

A tájékoztatásul megküldött jelentéssel kapcsolatban más minisztériumok és több bank is egyetértésüket fejezték ki, de az ajánlások egyes pontjaival kapcsolatban megoszlottak a vélemények.

A miniszterelnök nevében adott válaszból megállapíthatóan a kormány nem zárkózott el a kormányrendeletek módosításától, de azokat részben a pénzügyi lehetőségektől tették függővé. Így az egyes támogatási formák eltérő korhoz kötöttségének feloldása érdekében a fészekrakó programban megállapított 30 éves korhatár felemeléséről 2005 novemberétől rendelkezett a kormány.

A lakáscélú állami támogatásra jogosultságról való döntésnek hatósági szervhez telepítésével a kormány nem értett egyet, ezért a biztos e téren további olyan lehetőségek felkutatását javasolta, amelyek jobban biztosítják az állampolgárok számára a kiszámíthatóságot és a jogorvoslati jogosultságot. Ennek érdekében tett intézkedésnek ismerte el a kormánynak azt a törekvését, hogy  a rendeletben egyértelműen mondja ki, hogy a támogatás attól függetlenül megilletik bármelyik pénzintézetnél az állampolgárokat, hogy hitelt nem igényelnek. A biztos örömmel üdvözölte, hogy a kormány napirendjére tűzte a lakáscélú állami támogatásokról szóló rendeletek módosítását, de szomorúan tapasztalta, hogy abban számos, az ajánlásban felvetett kérdésre nem terjed ki a módosítás.

Az országgyűlési biztos a lakástámogatás kérdésének felvetődött alkotmányossági aggályai miatt felhívja az Országgyűlés figyelmét e kérdések átfogó, hosszú távú rendezésének szükségességére.

Kapcsolódó ügyek: OBH 1286/2004; 3188/2004; 4478/2004; 4494/2004; 4655/ 2004; 5295/2004; 5688/2004; 6357/2004; 1550/2005; 1939/2005; 1981/2005; 2046/2005; 2074/2005; 2114/2005; 2382/2005; 2389/2005; 2454/2005; 3089/ 2005; 3317/2005.

OBH 3706/2004.

A jogbiztonság követelményét, és a jogorvoslathoz való jogot sérti a jegyző, ha a hatáskörébe nem tartozó kérelmet nem továbbítja az arra hatáskörrel és illetékességgel bíró hatósághoz. Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha erre irányuló igény hiányában nem jelölte ki a sírboltba történő temetkezés helyét, de igény felmerülésekor azt pótolja.

A panaszos síremlék építésének jóváhagyása iránti kérelmet nyújtott be a községi polgármesteri hivatalhoz, de arra két hónapig nem kapott választ. Ezt követően az építtetést elkezdte, a munkálatokat azonban a polgármester megakadályozta. A panaszos azt is kifogásolta, hogy a temetőt fenntartó önkormányzat nem hozott határozatot, amely ellen jogorvoslattal élve érvényt szerezhetett volna jogosnak vélt érdekének, ezért a közigazgatási hivatalhoz fordult.         Mivel a temetőben sírbolt építésére alkalmas hely nem volt kijelölve, holott az mindenütt kötelező, a közigazgatási hivatal törvényességi felhívásban kötelezte erre az önkormányzatot. A képviselő-testület módosította is a helyi temetkezési rendeletet, és sírbolt építésére alkalmas helyet jelölt ki, de nem ott, ahol a panaszos által megváltott sírhely volt. A jegyző felszólította panaszost az eredeti állapot visszaállítására, mivel az engedély nélkül megkezdett építési munkák miatt egy kiásott sírgödör állt a temetőben, ami balesetveszélyes volt és közegészségügyi szempontból szabálytalan.

Az országgyűlési biztos a kegyeleti joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a temetkezési törvényben nem szerepel kógens rendelkezés arra nézve, hogy minden köztemetőben kötelező kijelölni sírbolt építésére hivatott területet. Az önkormányzatok autonómiájának eleve alapján nem marasztalható el az önkormányzat amiatt, hogy a temetkezési törvény hatályba lépését követően azonnal nem rendelkezett sírbolt építésére szolgáló terület kijelöléséről. Nem fogadható el azonban a panaszos azon érvelése sem, hogy a kérelmére az önkormányzat köteles lett volna e célra azt a területet kijelölni, amelyen az általa megváltott sírhely is elhelyezkedik.

Az építési törvény alapján a sírbolt építése engedélyköteles, az engedélyezés tárgyában kiemelt építésügyi hatóság járhat el, így a jegyző köteles lett volna panaszos kérelmét az elbírálásra joghatósággal rendelkező szervhez továbbítani, és erről az ügyfelet értesíteni. A jegyző eljárása a tulajdonosi hozzájárulás megszerzése érdekében kifejtett tevékenységét illetően helyes volt, hiszen panaszos kérelmét a képviselő-testület elé tárta, tájékoztatva arról, hogy panaszos kérelme csak az akkor hatályos rendelet módosítása esetén bírálható el pozitívan. A testület nem kívánta módosítani a rendeletet, amely döntéséről  a panaszost szabályszerűen értesítette. E döntés nem az Áe. hatálya alá tartozó államigazgatási ügy volt, így annak meghozatalára az általános eljárási határidők nem vonatkoznak, ezért a határidők tekintetében sem történt jogsértés.          A temetőben kiásott sírhely állapotával kapcsolatban a közigazgatási hivatal feltárta, hogy a jegyző, illetve az időközben helyére lépő megbízott jegyző nem szerzett érvényt a jogszabályoknak, és nem intézkedett a temetőben a törvénysértő helyzet megszüntetéséről, a jogszabályoknak megfelelő állapot helyreállításáról.

A biztos a visszásságok megszüntetése és a törvénytelen helyzet orvoslása érdekében felkérte a jegyzőt, hogy az építésügyi hatóság bevonásával haladéktalanul intézkedjen a szabálytalanul megkezdett építkezés következtében előállott helyzet megszüntetéséről, és felhívta, hogy a jövőben kísérje fokozott figyelemmel a temető rendjét szabályozó normák megvalósulását.

A kezdeményezésben foglaltaknak a jegyző eleget tett.

OBH 3717/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a másodfokú gyámhivatal, ha a fellebbezési eljárása során túllépi a jogszabályban rögzített ügyintézési határidőt.

A panaszos apa – többek között – azt sérelmezte, hogy a fővárosi gyámhivatal jóval az ügyintézési határidőn túl bírálta el a gyermekét gondozó anyával szemben a kerületi gyámhivatal által hozott végrehajtási bírság kiszabása ellen benyújtott fellebbezést.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelme gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Az általános helyettes a fővárosi gyámhivatal eljárásának elhúzódása ügyében megállapította, hogy a kerületi gyámhivatal a panaszos kapcsolattartás végrehajtása iránt benyújtott kérelmére a gyermeket gondozó anyát végrehajtási bírsággal sújtotta, aki a döntés ellen 2004 novemberében nyújtott be fellebbezését, amit a fővárosi gyámhivatal csak az ügyintézési határidőn túl, 2005 márciusában hozott határozatával bírált el. A másodfokú hatóság a gyermeket gondozó szülő fellebbezésének elbírálásakor tehát az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény ügyintézési határidőre vonatkozó rendelkezéseit nem vette figyelembe, és ezzel a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az általános helyettes a fővárosi gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen az ügyintézési határidők betartására, annak garanciális jelentősége miatt.

A fővárosi gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.

OBH 3921/2004.

Az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásságot okoznak a hatóságok, ha közlekedési és környezetvédelmi szabályozás hiányosságai miatt az útépítés nyomvonalának kijelölésénél és engedélyezésénél az egyenértékű műszaki-pénzügyi feltételek esetén sem kötelesek a környezeti károktól mentesítő változatot választani.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a 47-es főközlekedési út szélesítése miatt ugyan zajvédő falat helyeznek el az út és a házuk közé, de mivel a telkük másik oldalról a vasúttal határolt, a falról visszaverődő vasúti zaj miatt rosszabb lesz a helyzetük, mint korábban volt. Ebben több éve kéri eredménytelenül az illetékes hatóságok segítségét. Nehezményezte azt is, hogy az önkormányzat rendelete „halálra ítélte a tanyákat, mivel építkezni miattuk nem lehet”.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste  a közigazgatási hivatal vezetőjét, a gazdasági és közlekedési minisztert (GKM), valamint a környezetvédelmi és vízügyi minisztert (KöViM) a megyei állami közútkezelőt (MÁK).

A biztos megállapította, hogy a panaszos tanyája elé (több szomszéd ingatlannal közösen) 140 m hosszú, 3,5 m magas zajvédő falat terveztek elhelyezni, mivel a tanya az út és a vasút közötti kb. 25 m-es sávban, azoknál alacsonyabban fekszik. Az ingatlanon építkezni kívántak, de az építési hatóság tájékoztatta őket, hogy az ingatlan a helyi építési szabályzat (HÉSZ) és szabályozási terv értelmében a közlekedési terület védőterületén belül helyezkedik el, ott csak a meglévő épület állagmegóvási és karbantartási munkálatai végezhetők, új épület nem létesíthető.

A panaszos felajánlotta vételre az önkormányzatnak a tanyát, de az nem fogadta el.

A biztos megállapította, hogy nem a HÉSZ előírásai, hanem a tanya méretei és földrajzi elhelyezkedése miatt nem lehet azt bővíteni, és az állagmegóvást kivéve újjáépíteni. Az önkormányzat ezért nem köteles sem megvenni a tanyát, sem kisajátítani, így a biztos a polgármester és a közigazgatási hivatal álláspontját elfogadta. Megállapította ugyanakkor, hogy az út szélesítése önmagában szintén nem függ össze a tanyára való építés lehetőségével, mivel a meglévő utat a túlsó oldalon szélesítik, továbbá, ha nem szélesítenék az utat, akkor sem lehetne az ingatlanra építeni, mert az út és a vasút közötti védőterületen belül van.

Ezért kifejezetten az útépítéssel összefüggő változásokból annak a kérdésnek volt jelentősége, hogy a zajvédő fal elhelyezésével javul vagy romlik a panaszos, és a környéken élők helyzete. A biztos azt vizsgálta, hogy az engedélyezés során ezt a szempontot figyelembe vették-e. Lehetett volna esetleg jobb megoldást találni, illetve, hogy az egészséges környezet biztosításához milyen intézkedés szükséges, illetve lehetséges?

A vizsgálatból kitűnt, hogy a tervező, a beruházó, a hatóság a közlekedési szempontú vizsgálatot végző GKM egyaránt pozitívumként értékelte, hogy „a főút burkolat szélesítését a lakóházakkal ellentétes oldalra tervezték (...) a panaszos ingatlana melletti négysávosítás tervei úgy készültek, hogy a vasút és a közút közötti területsávon elhelyezkedő lakóépületek lebontására ne kerüljön sor.  A megmaradó épületek védelme érdekében a tervező, a vonatkozó műszaki előírások szerint, zajvédő falat tervezett”.

A biztos megállapította, hogy a panaszossal szemben lévő oldalon sem a jelenlegi, sem a vasút felé „eltolt” megoldásnál nincs szükség zajvédő falra. Ugyanakkor azon az oldalon is kisajátításra volt szükség, hogy az újabb két sávot, továbbá a visszamaradó ingatlan-részek megközelítését szolgáló szerviz-utat meg lehessen építeni. A kisajátított sáv 20-24 m. Figyelembe véve, hogy a tanya a közút és a vasút közötti 25 m-es területen helyezkedik el, vélhetően a vasút felőli oldalon való útszélesítés egyszer s mindenkorra megoldotta volna a kétszeres védőtávolságon belüli lakóterület felszámolását. A földterület kisajátítása gyakorlatilag egyforma összeget tesz ki az út egyik, és másik oldalán is.

A MÁK a vizsgálat közben arról értesítette a biztost, hogy a zajvédő fal áráért a védendő épületeket megvette. Ezzel az adott jogi feltételek között elérhető legjobb megoldás született, így a biztos a panaszos konkrét ügyében intézkedést nem kezdeményezett, már azért sem, mert megállapította, hogy a panaszos tarthatatlan helyzete nem a hatóságok aktuális intézkedésének vagy mulasztásának következménye, hanem a tanya több évtizeddel korábban kialakult adottságainak. A panaszos 1999-ben annak ismeretében vásárolta meg az ingatlant, hogy az a vasút és közút közötti 25 m-es sávban van helyezkedik el.

A biztos azonban azt is feltárta, hogy a különböző eljáró hatóságok és szakhatóságok az út nyomvonalának kijelölésekor, és annak a HÉSZ-be való átvételekor nem jártak el körültekintően. Nem az erénye, hanem súlyos hibája volt az útkorszerűsítés nyomvonal-kijelölésének és engedélyezésének, hogy arra törekedtek, hogy a közlekedési létesítmények védőövezetében lévő, az emberi tartózkodásra alkalmatlan lakóépületek lebontására ne kerüljön sor. Ha azonos költségvetési ráfordítással felszámolható lenne egy olyan helyzet, amelynek  a létrehozása ma már kifejezetten tilos, és ezzel súlyos környezeti károktól lennének mentesíthetők az ott élők, akkor ezt a megoldást kellett volna választani.            A gazdasági és közlekedési minisztert és a környezetvédelmi és vízügyi minisztert a biztos felkérte, hogy tekintsék át a vonatkozó jogszabályokat, és szükség szerinti módosításukkal biztosítsák a hasonló helyzetek olyan megoldását, amelyben közel egyenértékű műszaki-pénzügyi feltételek esetén a nyomvonal kijelölésnél, új út építésénél vagy meglévő korszerűsítésénél az érintett állampolgárok létfeltételeinek javítása, a környezeti károkkal fenyegetettek számának csökkentése legyen az elsődleges szempont.

A miniszterek a kezdeményezést elfogadták. A gazdasági és közlekedési miniszter jelezte, hogy: „Egyetértek azzal az állásponttal, hogy a tervezési, döntési folyamat szabályozásával elősegíthető az össztársadalmi érdekű optimumot célzó körültekintő tervezés. Ez többféle eszközzel történhet, amelyek szabályozási rendszerbe történő beépítésére jelenleg is előkészítő munkák folynak.”

Ezt követően a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény és különböző végrehajtási rendeleteinek módosítására vonatkozó tervezeteket véleményezésre megküldte.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter közölte: „Kezdeményezése a környezetvédelmi és vízügyi tárca részéről a Kormány 2005. évi munkatervének megfelelően, az emberre ható környezeti zaj és rezgés elleni védelem szabályairól szóló kormányrendelet megalkotásával, valamint a levegő védelmének egyes szabályairól szóló 21/2001. (II. 14.) Korm.rendelet és a zaj– és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet módosítása alkalmával, azok szakmai felülvizsgálata során teljesíthető.” A 21/2001. (II. 14.) Korm.rendelet módosításának tervezetét véleményezésre megküldte.

A biztos a módosítási tervezeteket ajánlása teljesítéseként elfogadta.

OBH 3953/2004.

A jogbiztonság követelményét sérti a közszolgáltató eljárása, ha a magasabb szintű jogszabályokkal ellentétes önkormányzati rendelet alkalmazásával nem teszi lehetővé a fogyasztók számára a mérsékelt díj fizetését.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Bajai Kommunális és Szolgáltató Kht. annak ellenére számlázta minden hónapban a szolgáltatási díjat, hogy a távfűtés-szolgáltatásra vonatkozó szerződését már 1996-ban felmondta. Számtalanszor reklamált emiatt, de mindig azzal nyugtatták meg, hogy majd intézkednek. Öt év elteltével a bíróság fizetési meghagyást bocsátott ki részére 207 502 Ft távfűtési díjtartozás és járulékai erejéig. A panaszos ezt jogtalannak tartotta, és a tartozással megterhelt nyugdíját nem vette át. Ehelyett éhségsztrájkot tartott Baja főterén, majd a garázsában is a maga készítette ravatalon.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amelyben megkereste a jegyzőt, és arra kérte, hogy tekintse át a szolgáltató intézkedéseit. Arról is tájékoztatást kért, hogy a panaszos kapott-e lakásfenntartási támogatást, illetve az önkormányzat tervezi-e a korszerűtlen fűtési rendszerrel épített lakóházak korszerűsítését.

A főjegyző válaszul elküldte az ügyben keletkezett bírósági határozatokat és a szolgáltató kht. ügyvezető igazgatójának a polgármesterhez írott tájékoztató leveleit. Az okiratok, és a panaszos által előadottak alapján a biztos a következőket állapította meg:

A panaszos lakása az épület északi oldalán, a földszinten fekszik, három oldalról fűtetlen. A fűtési rendszer olyan, hogy mire a felső emeletekről a panaszos lakásához ér a meleg víz, kihűl. Többször reklamált a szolgáltatónál, miután felszereltek nála egy nagyobb radiátort, de az sem hozta meg a kívánt eredményt. Ekkor a panaszos kérte, hogy csökkentsék a fűtési díjat, de a Szolgáltató, illetve jogelődje 1996-ig nem orvosolta a panaszát, és nem állapított meg kevesebb fűtési díjat sem. Ezért a panaszos 1996. június 5-én írásban értesítette a Szolgáltatót, hogy a fűtést a lakásában megszünteti, leszerelteti  a radiátorokat, a csöveket összeköti és leszigeteli. A panaszos nem tudta beszerezni valamennyi társtulajdonos hozzájárulását, ezért a szolgáltató nem állapodott meg vele a szolgáltatásból való kiválásról. Továbbra is számlázta  a fűtési díjat, de a panaszos ezt nem fizette meg, mert lakásában a távfűtést addigra már megszüntette, 1996 óta önálló fűtőberendezéssel fűti a lakást.

A panaszos ellentmondása folytán a fizetési meghagyás kibocsátásával indult eljárás perré alakult. A Bajai Városi Bíróság, majd a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a panaszost többször is kötelezte a díjfizetésre azzal az indokkal, hogy a távfűtés kikapcsolására vonatkozóan megállapodás nem jött létre a szolgáltató és a fogyasztó között. Az ítélet indokolásában foglaltak szerint a Szolgáltató az igényét a Baja Város Önkormányzata 26/1992. (X. 22.) Ktr. sz. rendeletére alapozta, mely szerint a kikapcsolás nem érinti az alapdíj fizetési kötelezettséget.           Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a távhő-szolgáltatásról szóló törvény végrehajtására kiadott 129/1991. (X. 15.) Korm.rendelet nem tartalmaz ilyen rendelkezést, ezt a szabályt az önkormányzat foglalta rendeletbe. Az önkormányzat rendelete nem lehet ellentétes a távfűtési törvénnyel és végrehajtási rendeletével. A panasz idején hatályos Távhőszolgáltatás Közüzemi Szabályzat 19. §-a szerint abban az esetben, ha a közüzemi szerződés felmondása kapcsán a lakás, helyiség használója a 12. § (3) bekezdésben foglalt követelményt nem tartja be, mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a fogyasztói közösségnek, átalány szerinti távhőszolgáltatás esetén a távhő szolgáltatónak az önkormányzat rendeletében meghatározott mérsékelt díjat kell fizetnie. A 12. § (3) bekezdésében foglalt követelmény szerint a lakás használója köteles a távhőszolgáltatással azonos komfortértékű hőellátást megvalósítani, és a lakásban, helyiségben lévő falon kívüli fogyasztói vezetékhálózatot elszigetelni. Az elvégzett munkát köteles a távhőszolgáltatónak bejelenteni. A jegyző által rendelkezésre bocsátott iratokban nem található olyan dokumentum, ami a panaszos lakása által elvont hő mennyiségét, és annak díját ideértve az ezzel arányos alapdíjat is megállapította volna.

A fentiek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy Baja Város Önkormányzatának 26/1992. (X. 22.) Ktr. számú rendeletének 14. § 3. pontja az 1999. január 31.-től hatályos – a mérsékelt díjfizetésre vonatkozó – szabályozással ellentétes rendelkezést tartalmaz, ezért annak alkalmazása a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz. Bármilyen szintű is a jogszabály meg kell felelnie az alkotmányos jogelveknek, és a polgári törvénykönyv általános szabályainak, a panaszolt esetben az önkormányzat rendeletének figyelemmel kell lennie a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának Ptk.-ban meghatározott követelményére is.

A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy tegyen intézkedéseket az önkormányzat távfűtéssel kapcsolatos rendeletének felülvizsgálatára a hatályos jogszabályokkal való összhang megteremtése, és a panaszoséhoz hasonló hátrányos helyzetben lévő fogyasztók távfűtési díjának mérséklése érdekében.

A jegyzőt arra kérte, hogy vizsgálja felül a szolgáltató üzletszabályzatát és gondoskodjon arról, hogy a fogyasztók a közüzemi szerződés megkötése, teljesítése és felmondása során megfelelő módon kapjanak tájékoztatást, továbbá panaszbeadványaik kivizsgálásáról a szolgáltató minden esetben írásban válaszoljon. E követelményeket a szolgáltató az üzletszabályzatban is rögzítse.

A javaslatot és a kezdeményezést a polgármester és a jegyző elfogadták és jelezték, hogy az önkormányzati rendeletnek és az üzletszabályzatnak a távhőszolgáltatásra vonatkozó új jogszabályok szerinti átdolgozása során az országgyűlési biztos javaslatára és kezdeményezésére figyelemmel lesznek. Baja jegyzőjének tájékoztatása szerint a távfűtéssel kapcsolatos önkormányzati rendelet módosítására a 2006. februári testületi ülésen kerül majd sor.

OBH 3978/2004.

A prostitúciós tevékenység megengedettségével, illetve tilalmával alkotmányjogi nézőpontból több esetben is foglalkozott a hivatal. Az alapvető problémát az jelenti, hogy a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény (Szbtv.) szabályozási elvei és módszerei a gyakorlatban nehézkesen vagy egyáltalán nem alkalmazhatóak.

Általánosságban elegendő arra utalni, hogy ha törvényi kötelezettsége ellenére a települési önkormányzat nem jelöli ki a türelmi zónát, akkor a prostitúciós tevékenység nem csak meghatározott helyen, hanem bizonyos kivételekkel bárhol folytatható. A pozitív taxációs szabályozási módszer átfordulása negatív taxációba gyakorta okozott és okoz konfliktusokat a prostituáltak, a prostitúció ellenzői és a hatóságok között. Újból szükséges rögzíteni, hogy az Szbtv. a prostitúciós tevékenység bizonyos formáit legalizálta, de annak gyakorlását feltételekhez kötötte. Ebből a jogi helyzetből nem lehet más következtetésre jutni, mint hogy a prostitúció hatósági és jogi eszközökkel csupán korlátozható, de nem lehetetleníthető el. A hatályos szabályozás mellett alkotmányos visszásságot okoz, ha a törvényi feltételeket teljesítő és megtartó prostituálttal szemben a hatóság intézkedéseket foganatosít, eljárást kezdeményez. Az alkotmányos visszásságot az sem enyhíti, hogy az Szbtv. előírásai adott esetben tényleg nehezen alkalmazhatóak.

A hivatalhoz eljuttatott panaszban a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke két kifogást tett a rendőrség ellen. Egyrészt állította, hogy a szabálysértési őrizetbe vett és bíróság elé állított prostituáltak egy védett objektumtól az előírt 300 méteres távolságnál messzebb tartózkodtak, így tevékenységüket a „szabad zónában” végezték. Másrészt kifogásolta, hogy a rendőrség a bíróság elé állításról hozott döntését annak ellenére sem változtatta meg, hogy időközben az eljárás alá vont prostituáltak szakvéleménnyel igazolták, hogy a 300 méteres zónán kívül tartózkodtak.

Az ombudsmani vizsgálat abból indult ki, hogy a védett objektumoktól mért 300 méteres távolságon belüli prostitúciós tevékenység tilalma objektív tényen: a távolságon alapul. Éppen ezért a minősítés – és a hatósági lehetőségek megválasztása – szempontjából döntő jelentőségű a távolság pontos meghatározása. Esetenként – miként a panasz tárgyát képező ügyben is – a távolság mérését a helyszínen el kell végezni. A méréshez minden olyan eszköz használata megengedhető, amely alkalmas a távolság pontos meghatározására. Különösen ügyelni kell a megfelelő mérőeszköz vagy mérési módszer megválasztására akkor, ha a mérés eredményét valaki vitatja. Bizonyos esetekben az is elfogadható lenne mérési módszerként, ha az intézkedő rendőr gépjárművének napi kilométer-számlálóját használja mérőeszközként. Ha ez az eljárás – amelyet egyébként a panasz tárgyát képező ügyben is alkalmaztak – nem is tekinthető jogsértőnek, mégsem ajánlható általában. Elsősorban azért nem, mert csak a távolság hozzávetőleges, durva meghatározására alkalmas. Továbbá azért sem, mert hitelessége megkérdőjelezhető. Erre figyelemmel azt ajánlotta az országos rendőr-főkapitánynak, hogy állapítsa meg egységesen a hasonló esetekben alkalmazható mérőeszközök és mérési módszerek körét, és lássa el  a járőröket a méréshez szükséges eszközökkel.

Ami a panasz második elemét illeti, a biztos nem állapított meg alkotmányos visszásságot amiatt, hogy a rendőrség a bíróság elé állítás megszüntetéséről nem intézkedett arra tekintettel, hogy egy utóbb beterjesztett szakértői vélemény a prostituáltak tartózkodási helyét a védett objektumtól számítva 300 méteren túlinak értékelte. A rendőrség az eljárás megindulásakor rendelkezésre álló bizonyítékok alapján szabálysértési felelősségre vonást kezdeményezett és intézkedett a bíróság elé állításról, mivel a tiltott kéjelgés szabálysértése elzárással is büntethető, és erre tekintettel az eljárás lefolytatása a bíróság hatásköre. Attól az időponttól kezdve, hogy a bíróság elé állításról a rendőrség döntött, a bizonyítékok mérlegelésének lehetősége – ideértve a kezdeti és a későbbi bizonyítékok értékelését is –, a szabálysértés elkövetésének megállapítása és  a szankció alkalmazása már a bíróság joga. Ezért a rendőrségnek nem volt törvényes lehetősége egy később megismert bizonyítási eszköz alapján eredeti döntését megváltoztatni és a bíróság elé állítást megszüntetni.

A bíróság a szabálysértés elkövetését nem állapította meg, és intézkedett az elkövetők szabadlábra helyezését rendelte el. A bírósági döntés a hatósági gyakorlat számára további kérdőjeleket vet fel. Egyrészt amiatt a bírósági értelmezés miatt, amely az Szbtv 7. § (1) bekezdésének d) pontjában felsorolt védett létesítmények kategóriáját szűken értelmezi. Eszerint a „fegyveres erők objektuma” csak magát a létesítményt jelenti, de azt a körülhatárolható területet, amelyen elhelyezkedik, már nem. Az ügyben a másik nehézség abból fakad, hogy a bíróság abból a tényből, hogy az adott objektum a Honvédelmi Minisztérium kezelésében áll, nem látta megalapozottnak azt a következtetést, hogy az objektum a fegyveres erők objektuma – tehát védett övezet – lenne.

Az ügy említett elemei alátámasztják azt a következtetést, hogy az Szbtv. szabályai kevéssé alkalmasak a prostitúció jelenségének kezelésére, ezért az általános helyettes változatlanul szükségesnek tartja a törvényi szabályozás reformját.

OBH 4003/2004.

Nem okoz visszásságot a légiközlekedési hatóság, ha a lakott területek fölött kis magasságban elhaladó légi járművek által okozott magas zajterhelése miatt megvizsgálja, hogy kijelölhető-e – az egyéb követelményeknek is megfelelő – másik légifolyosó, ahol a légiközlekedés a jelenleginél kisebb mértékű zavarással jár.

Több olyan beadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz, melyben az indítványozók a lakóhelyük fölött elhaladó repülőgépek által keltett zaj mértékét sérelmezték.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a szabad mozgáshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért a Polgári Légiközlekedési Hatóság igazgatójától.

Míg a közúti és vasúti közlekedés zaja leginkább a közút, illetve a vasútvonal mellett élőket zavarja, addig a légi járművek zaja az állampolgárok szélesebb körét érinti. A probléma vizsgálatakor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a légi közlekedés szervezése, irányítása speciális szakmai ismereteket igényel. A lakott területek fölött haladó légi járművek magasságát, a repülési irányokat csak megfelelő szakmai ismeretek birtokában lehet értékelni.

Nem vitás, hogy a lakott területek fölött kis magasságban elhaladó gépek egyedi zajterhelése 10-15 másodpercig rendkívül magas. A sűrűn, néhány perces időközönként érkező gépek zaja összességében akkor is zavaró lehet, ha az a megítélési időt figyelembe véve határérték alatt marad.

Az Alkotmány deklarálja a tulajdonhoz való jogot, és rögzíti a szabad mozgás, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát is. A jogalkotónak és  a hatóságnak mindkét alapjoggal kapcsolatban arra kell törekednie, hogy az egyik jog gyakorlása csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben nehezítse meg a másik jog érvényesülését.

Nem hagyható figyelmen kívül a légi közlekedés és a turizmus közötti nyilvánvaló összefüggés sem. A nemzetgazdaság számára komoly bevételi forrást jelentő, dinamikusan fejlődő idegenforgalom fenntartása és fejlesztése közérdek, emiatt az állampolgárokat fokozottabb tűrési kötelezettség terhelheti egy adott területen. Az országgyűlési biztos hasonló megállapítást tett a budapesti Citadellára vezető úton rendszeresen közlekedő turistabuszok miatti panasz (OBH 3226/2004.) vizsgálata során.

Bár a hazai repülőgép-állomány a korábbi évekhez képest korszerűbbé vált, a repülési zaj nem zárható ki teljesen. A Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér elhelyezkedése adott, jelenleg ehhez a meglévő állapothoz képest kell keresni a legmegfelelőbb megoldást.

Mint az az Alkotmánybíróság gyakorlatából is kiderül, valamely alapvető jog korlátozásának alkotmányosságához nem elegendő, hogy egy másik alapvető jog és szabadság érvényesítése és védelme érdekében történik, hanem az is szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek. Jelen esetben az arányosságot hivatott biztosítani az éjszakai repülések számára vonatkozó jogszabályi korlátozás.

Az üzemeltető és a hatóság fokozott kötelessége a légi közlekedéssel érintett területen élők nyugalmának biztosítása legalább az éjszakai órákban. Erre szolgál az a rendelkezés, amely szerint 22 és 6 óra között az átlagos nappali forgalomnak 8%-a, míg 24 és 5 óra között 1%-a történhet. Ez azt is jelenti, hogy az átlagos nappali forgalom növekedésével az éjszakai forgalom is növekedhet. A jogszabályból nem derül ki, hogy a 8, illetve 1%-nak heti, havi vagy éves szinten kell teljesülnie. A forgalmasabb nyári hónapokban a nappali forgalom lényegesen magasabb, mint télen, ezért az éjszakai forgalom is nagyobb lehet. Eltérések lehetnek a hét egyes napjainak forgalmát illetően is.

A légi folyosók kijelölésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a repülőgépek a lehető legkisebb mértékű zavarást idézzék elő. Mivel a légi közlekedés szervezése, irányítása speciális szakmai ismereteket igényel, az országgyűlési biztos csak annak vizsgálatát kezdeményezhette, hogy kijelölhető-e az egyéb követelményeknek megfelelő olyan légifolyosó, ahol a légiközlekedés a jelenleginél kisebb mértékű zavarással jár. A biztos szükségesnek tartotta, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság az éjszakai forgalom mértékére vonatkozó jogszabályi korlátozás betartását folyamatosan ellenőrizze, és szükség esetén kezdeményezze annak megfelelő módosítását, pontosítását.

A légi közlekedési hatóság válaszát követően az országgyűlési biztos a gazdasági és közlekedési miniszterhez fordult. Megkeresésében a miniszter álláspontjáról, tervezett intézkedéseiről kért tájékoztatást.

A miniszteri válasz szerint a légtérszerkezet módosítása halaszthatatlan volt,  a késlekedés a légiközlekedés biztonságát veszélyeztette volna. Ugyanakkor  a minisztérium kezdeményezésére két szakértői csoport is megkezdte működését annak felülvizsgálatára, hogy miként csökkenthető az egyes területek zajterhelése.

A biztos szükségesnek tartotta annak vizsgálatát is, hogy miként lehetne kiváltani Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér személy– és teherforgalmának egy részét, figyelemmel arra, hogy az ország számos pontján található repülőtér. Ez amellett, hogy a Ferihegyi Repülőtér forgalomcsökkenését eredményezné, jótékony hatással lenne a térség infrastrukturális fejlődésére, továbbá új munkahelyeket is teremtene.

Kapcsolódó ügyek: OBH 4492/2004., 5012/2004., 5058/2004., 3901/2005., 4187/2005., 4946/2005., 4992/2005., 5009/2005.

OBH 4113/2004.

Az épített környezetnek – ezen belül kiemelten a védett örökségnek – mint az emberek mindennapi életének kereteit biztosító tér minőségének közvetlen kihatása van az emberi életkörülmények minőségére, így az Alkotmány 70/D. §-ában deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogra, amelyet a Magyar Köztársaság többek között az épített és a természetes környezet védelmével valósít meg. A jogbiztonság jogállami követelményét és testi és lelki egészséghez való alapjogot veszélyezteti a vizsgált ügyben a közigazgatás kiszámíthatóságának, stabilitásának hiánya.

Civil szervezetek fordultak panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához a kecskeméti Malom Center Bevásárló– és Szórakoztató Központ környezetvédelmi engedélyezése, bontási-építési engedélyezése és ezekkel összefüggő más hatósági eljárások, valamint ügyféli jogállásuk el nem ismerése miatt.       Vizsgálatában a biztos megkereste – többek között az Országos Lakás– és Építésügyi Hivatalt (OLÉH), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot (KöViM), Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH), a legfőbb ügyészt. Kisebb-nagyobb szabálytalanságot valamennyi vizsgált eljárásban megállapított. Kiemelten az építésügyi engedélyezésben, ezért felkérte a város jegyzőjét, állíttassa le az építkezést, majd jelentse be, hogy nem vehet részt az eljárásban, mert tőle az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el.

A bevásárló– és szórakoztató központ 2002 óta folyó építési ügye az elmúlt két és fél évben közismertté vált: a Nagytemplomtól alig száz méterre épül  a közel ötvenezer négyzetméter alapterületű, harmincöt méter magas épület, amely meghatározná a belváros látványát, azon eluralkodna. A civil szervezetek panasza alapján indított vizsgálatának megállapításai az építkezés előrehaladottságára tekintettel, sokkal inkább a kifogásolt eljárások jövőbeni előfordulásának megelőzésére irányultak, mint a konkrét ügyre.

Ennek szükségességét az is indokolja, hogy az ország más településeiről is egyre több olyan panasz érkezik a biztoshoz, amelyből kitűnik, hogy a plaza-építészet a városok határából egyre inkább a belvárosokba, sűrűn lakott negyedekbe, történeti városrészekbe települ át.

A biztos szerint egy történelmi városkép mint nemzeti örökség és mint meg nem újuló kulturális forrás fenntartása, rehabilitációja és átadása a jövő nemzedékek számára – az esetleges és mindig rövid távú üzleti érdekekkel szemben – felelősségteljes értékválasztást feltételez a helyi és országos köztisztviselőktől, az épített környezet intézményes védelmére alapított és fenntartott hatóságok részéről. Nem felel meg többek között az Európa Tanács által elfogadott, az Európai Építészeti Örökség Védelméről szóló egyezmény – amelyhez Magyarország is csatlakozott – szellemének és betűjének sem az a gyakorlat, hogy sem a szakmai, és civil szervezetek, sem a jeles szaktekintélyek és az objektum közvetlen környezetben élő egyszerű polgárok nem szólhatnak bele érdemben a körülöttük lévő épített környezetben zajló folyamatokba.

Vizsgálatában az ombudsman szükségesnek tartotta néhány alapvető kérdés tisztázását: ki az ügyfél a város látványát átalakító építési ügyben, az épített környezet védelmében, ki az, aki nem a Polgári Törvénykönyv biztosította szomszédjoga, hanem napi életének a színtere, indentitástudata, materiális és szellemi öröksége védelmében, illetve a „vizuális környezetszennyezés” ellen felléphet?

Megállapította, hogy a Malom Center építkezése ellen fellépő több magánszemélyt és a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrejött civil szervezeteket az építési engedélyezési eljárásban megillette volna az ügyféli jogosultság, amit a város jegyzője nem ismert el. A „közterületet képviselő közösség” fellebbezésének elbírálása volt az egyetlen eset, amikor a jegyző vizsgálta, hogy megilletik-e az ügyféli jogosítványok a kérelmezőt. Ez esetben viszont nem vette figyelembe, hogy egy közel 50 000 m² területű, tíz szintes építmény, áruszállítási és vásárlói forgalommal nem csak a közvetlen szomszédok jogaira, hanem a távolabb élők – adott esetben a város teljes lakossága – jogaira és jogos érdekeire is kihatással van.

Az ombudsman leszögezte: az építmény és rendeltetése közvetlenül és súlyosan érinti az utak szemközti oldalán élők jogait, jogos érdekeit. Egy ilyen méretű beruházás megvalósulásával teljes mértékben megváltozik a környék forgalma, légszennyezettsége, zajterhelése, ennek következtében az ott lakók életfeltételei, valamint az ingatlanok értéke is. Emellett a komplexum – a városkép jelentős megváltoztatásával – a város távolabbi pontján élőkre, még a jövő generációkra is kihatással van. Ezért a beadványt tevő „civileket” mind a jogszabályok, mind a Legfelsőbb Bírósági határozatok alapján megilleti a beruházás kapcsán az ügyféli jogosultság.

A biztos megállapította azt is, hogy a Malom Centerrel kapcsolatos egyetlen fellebbezés elbírálásakor sem adtak választ az építkezés kapcsán felhozott tartalmi kifogásokra, ellenérvekre, vagyis a fellebbezések érdemi elbírálása minden alkalommal elmaradt, azokat formai okokból, többnyire tévesen utasították el. Az engedélyeket általában meghozataluk napján jogerősítették.

A kirívó eljárási és szakmai szabálytalanságok miatt a biztos a jegyző felelősségre vonását kezdeményezte a polgármesteren keresztül a képviselő-testületnél.

A biztosi vizsgálat ideje alatt több ügyészi óvás és felszólalás született, lényegében eredménytelenül. Mind az ügyészség, mind a civil szervezetek több ügyben bírósághoz fordultak.

A Malom Center építési ügyeiben hónapokig nem volt ténylegesen eljáró másodfokú hatóság a sorozatos kizárások miatt, végül az ötödik közigazgatási hivatal bírálta el – az időmúlás folytán részben már okafogyottan – a jegyzői intézkedéseket. (A perek többségében a bírák kizáratása miatt húzódnak az eljárások.)

Az építésügy ágazati irányítása szintén – az Építésügy Minisztérium megszűnése óta ötödször – változott.

A vizsgálat általános megállapításaiban – a jogi szabályozás hiányosságaival összefüggésben – az ombudsman leszögezte: különösen a városközponti nagyberuházások esetén a jogszabályok összessége sem biztosítja megfelelően az állampolgárok számára egészséges környezethez való jogaik tényleges érvényesítését. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok a jogszabályok nem egyértelmű rendelkezéseire, az adott kérdés jogi szabályozásának hézagaira, hiányosságaira is visszavezethetők. Leszögezte: a jogszabályok lehetővé tennék az érdemben és „betű szerint” egyaránt törvényes eljárások lefolytatását, de nem zárják ki ennek ellenkezőjét sem. Nem alkotnak zárt egységet, nem teremtenek összhangot, egyensúlyt az épített környezetben élők jogai és az e környezetben nagyarányú változtatást végrehajtani kívánók szabadsága között. A nagy számban előforduló „mérlegelési jogkörök” és az ellentétesen is értelmezhető keretnormák akár egyetlen döntéshozónak is kiszolgáltathatják  a közreműködő hatóságokat és a teljes lakosságot. Hatályos jogunk nem garantálja a beruházás iránt elkötelezett (szubjektíve elfogult) döntéshozók feletti országos (objektív) és civil társadalmi kontrollt sem.

Az ombudsman kezdeményezte: a kormány gondoskodjon arról, hogy a jelentős tömegforgalmat vonzó létesítmények, ezekből is kiemelten a bevásárlóközpontok elhelyezésére és építésére vonatkozó – országosan kötelezően betartandó – külön szabályokkal egészítsék ki a vonatkozó ma hatályos jogszabályokat; gondoskodjon arról, hogy a szabályok a létesítés teljes hatásterületén és a várható hatások összességére figyelemmel egységes egészet alkossanak. A probléma komplexitására, társadalmi és gazdasági jelentőségére tekintettel felkérte a miniszterelnököt, hogy állítson fel egy tárcaközi bizottságot a felelős szakminisztériumok munkájának intézményes koordinációja céljából.

A kecskeméti közgyűlés megtárgyalta a jelentést, a jegyző elleni fegyelmi eljárás indítására vonatkozó kezdeményezést elutasította. A biztos ezért az Obtv. 24. §-a alapján a legfőbb ügyészhez fordult. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Az eljárás folyamatban van.

A beruházó személyiségi jogok megsértésére hivatkozva százmillió forint kártérítés megfizetése iránt keresetet nyújtott be az ombudsman ellen.

Az Országos Lakás– és Építésügyi Hivatal (OLÉH) ötödik eljáró hatóságként a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatalt (BMKH) jelölte ki.

A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét, amely megsemmisítette azt az önkormányzati határozatot, amely a polgármestert felhatalmazta a telekhatár-rendezési megállapodás aláírására. A további perek folyamatban vannak.

A jelentésben foglaltakra érkezett válaszok, és a biztos álláspontja:

1. A miniszterelnök nem tartja szükségesnek tárcaközi bizottság felállítását, mert az ügy tanulságainak levonása és jövőbeli kiküszöbölése jogalkotással és a meglévő jogszabályok megfelelő alkalmazásával biztosítható. Megállapította: „sajnálatos, hogy jelen ügyben nem alkalmazták a 2001. évi LXXX. törvénnyel kihirdetett Aarhusi Egyezményt, amely a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban való részvételéről és a jogorvoslathoz való jog biztosításáról gondoskodik a környezetvédelmi civil szervezetek körében, ügyféllé nyilvánítva őket”. A Miniszterelnök álláspontját  a biztos tudomásul vette.

2. A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter az OLÉH-t felügyelő tevékenysége során a jelentés megállapításait és javaslatait hasznosítani fogja. A „jogi szabályozás hiányosságai” című részében foglalt kezdeményezésre érdemben nem válaszolt, a kezdeményezést a biztos ezért változatlanul fenntartotta.

3. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felhívta a földhivatalok figyelmét az önkormányzati törzsvagyonnal kapcsolatos szabályok maradéktalan érvényre juttatására. A kezdeményezésének megfelelő intézkedéseket a biztos elfogadta.

4. A környezetvédelmi és vízügy miniszter álláspontja szerint a környezetvédelmi felügyelőség (ATIKÖFE) helyesen járt el, amikor a Malom Center „épített környezetbe illeszkedésének, tájba illeszkedésének, vizuális hatásainak vizsgálatát” az építési engedélyezési eljárás körébe utalta. A miniszter szerint az észrevételek nagy részét azért nem vizsgálták, mert azok nem képezik a környezetvédelmi engedélyezési eljárás tárgyát. A választ követően is kérdéses maradt a biztos számára, hogy ha a környezeti hatásvizsgálatról szóló rendelet (R.) többféleképpen értelmezhető, a környezetvédelmi tárca miért nem a környezet mindenkori érdekeit helyezi előtérbe? A miniszter a biztost arról is tájékoztatta, hogy a R. és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló rendelet módosításakor az ügy tapasztalatait is figyelembe kívánják venni. Megküldte a jelentést a főfelügyelőségnek azzal, hogy környezetvédelmi eljárás tapasztalatairól tájékoztassa a felügyelőségeket. A biztos a miniszter válaszát – a hatásvizsgálat szempontjaira vonatkozó fenntartásait kivéve – elfogadta.

5. Az OLÉH elnökének válaszát és intézkedését a biztos elfogadta, kivéve az elvi engedélyezés és az „illeszkedés” szabályára; az építési engedélyek „köz” általi megismerhetőségére; a jelentős tömegforgalmat vonzó létesítmények külön szabályozására adott választ, ezeket a kezdeményezéseket fenntartotta.            6. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének intézkedéseivel a biztos egyetértett.

7. A Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője intézkedett, hogy  a jövőben az ügyféli jogállást érdemben bírálják el. Megkísérelt építésfelügyeleti jogkörében eljárni, de a kezdeményezésnek önhibáján kívül nem tudott eleget tenni, mert az építkezés helyszínén megakadályozták. Ezt követően az OLÉH kizárta az építésfelügyeleti eljárásból is. A kifejtettekre tekintettel a biztos ezt  a kezdeményezését visszavonta.

8. A Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal (BMKH) az ügyészség óvásait elutasította. A határozatokat a biztos érdemben nem kívánta taglalni, információi szerint a Legfőbb Ügyészség azok bírósági felülvizsgálatát kérte. Így a BMKH tájékoztatását tudomásul vette.

9. Kecskemét polgármestere tájékoztatta a biztost, hogy a közgyűlés a jegyző elleni fegyelmi eljárás indítására vonatkozó kezdeményezést elutasította.  A közgyűlés felkérésére megküldte a jelentéssel kapcsolatos észrevételeket is. Meg kellett állapítani, hogy a beruházónak az országgyűlési biztos ellen benyújtott keresete szinte szó szerint megegyezik ezekkel az észrevételekkel. A felelősségre vonás elutasításával kapcsolatos álláspontot a biztos nem fogadta el, a kezdeményezésében kifejtetteket fenntartotta. A fegyelmi felelősségre vonást továbbiakban nem kezdeményezte, mivel kiegészítő jelentéssel a legfőbb ügyészhez fordult a szükséges intézkedések megtétele céljából. Az észrevételekből  a biztos nem kívánt részletesen kitérni azokra az ügyrészekre, amelyekben bírósági eljárás van folyamatban. Az eljárás megindulásával kapcsolatosakra megállapította: Az országgyűlési biztos eljárási legitimációját senki sem vonhatja kétségbe arra hivatkozással, hogy alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányában nem volt hatásköre vizsgálatot indítani. Visszásság fennállását illetve annak hiányát kizárólag a biztos vizsgálata állapíthatja meg. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokra, az ügyféli jogállásra vonatkozó megállapításait továbbra is fenntartotta.

10. A jegyző a biztost többek között arról tájékoztatta, hogy vele szemben sem abszolút, sem relatív kizárási ok nem áll fenn, és az ügyet tárgyilagosan meg tudja ítélni. Ezt a biztos nem fogadta el, megállapításait továbbra is fenntartotta. Mivel a jegyzőt az eljárásból a BMKH kizárta, a továbbiakban nincs jelentősége a saját helyzetmegítélésének, a neki tett ilyen kezdeményezést okafogyottá válása miatt a biztos nem tartotta fenn.

A jelentést az ombudsman tájékoztatásul megküldte az ügyben szereplő több szervezetnek, akiknek ajánlást nem fogalmazott meg:

1. Az országgyűlés elnöke a jelentést az országgyűlés önkormányzati bizottsága elnökének továbbította. A Környezetvédelmi Bizottság meghallgatta az országgyűlési biztost és megállapította, hogy a „jelentés alapjául szolgáló vizsgálatok arra utalnak, hogy az államigazgatási eljárás során, ezen belül is elkülönítve a környezetvédelmi engedélyezés tekintetében súlyos jogsértések történhettek”. A bizottság ezért felkérte a legfőbb ügyészt, hogy folytasson vizsgálatot az ügyben feltételezhető törvénytelenségek feltárására. Felkérte továbbá a legfőbb ügyészt és az országgyűlési biztost, hogy soron következő éves meghallgatása során a megtett intézkedésekről és azok eredményéről a bizottság részére adjon tájékoztatást, és az általa szükségesnek tartott jogszabály módosításokra tegyen indítványt.

2. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte, hogy a jelentés „a létesítési ügyekben eljáró katasztrófavédelmi és tűzoltósági munkatársak számára hasznos, jövőbeni feladatellátásuk során kiemelten figyelemmel kísérendő elvekre, szempontokra irányította rá a figyelmet”.

3. A Magyar Építész Kamara elnöke üdvözölte a Jelentést és különösen annak „európai szellemiségű látásmódját”, és megállapította: „meggyőződésünk, hogy az állásfoglalás és az abban szereplő ajánlások következetes végrehajtása elejét veszi a fejlesztés álcája mögé bújt további értékromboló építkezéseknek”.           4. Az ICOMOS (Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke megállapította, hogy a Malom Center  „a példa arra, hogy egy beruházás kivetülő hatása sokszor kisebb közösségeket, településeket, országrészeket is komolyan érinthet”, ezért „nem lehet lobbik és néhány telekszomszéd érdekeltségi körébe utalni egy ilyen erőszakosan megjelenő építkezés ügyét. ...a jelentés megállapításai teljes összhangban vannak a műemlékvédelmi elvekkel.”

5. Civil szervezetek közösen fordultak az Országgyűlés elnökéhez és bizottságaihoz: „A jelentés megállapításaival és következtetéseivel egyetértünk. Nemcsak azért, mert folyamatosan figyelemmel kísértük a Malom Centert érintő eseményeket, hanem azért is, mert tevékenységünk során hasonló jelenségekkel találkoztunk más beruházásoknál is. ... ezek a jelenségek – amennyiben nem szabunk nekik gátat – magának a jogállamiságnak a létét fenyegetik.”

A Malom Center vizsgálatát a biztos véglegesen lezárta azzal, hogy az ügyről már csak éves beszámolójában az Országgyűlés bizottságait és plénumát tájékoztatja.

A „jogi szabályozás hiányosságai” alfejezetben szereplő megállapításokat és az azokra érkezett állásfoglalásokat hasonló ügyekben érkezett panaszokkal kezeli együtt, melyek közös tanulságait, általános jellegű megállapításait és jogalkotási kezdeményezéseit az Országgyűlésnek, a Kormánynak, illetve szakminisztereinek jelzi, és éves beszámolójában szerepelteti.

A kiegészítő jelentésre reagálva a legfőbb ügyész 2006. februárban tájékoztatta a biztost, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő nyomozás határideje 2006. március 11. Továbbá arról, hogy  a Fővárosi Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság előtti perek folyamatban vannak. Végül, hogy az ügy kapcsán szerzett törvényességi tapasztalatai alapján az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását kezdeményezte (lényegében a biztosi jelentésben is említett tárgykörökben).

OBH 4165/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a rendőrség mulasztása, ha a nyilvánvalóan megalapozott szabálysértési feljelentés ellenére sem indítanak eljárást. A biztosító is visszásságot okoz, ha  a biztosítottat nem értesíti előzetesen a szerződése díjbesorolásának hátrányos megváltoztatásáról.

A panaszos egyrészt a Miskolci Rendőrkapitányság által vele szemben folytatott szabálysértési eljárást, másrészt az Allianz Hungária Biztosító Rt. eljárását sérelmezte.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való jogokkal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel rendelt el vizsgálatot, és megkereste az érintett szervek vezetőit.

A panaszos által vezetett gépjármű és egy másik jármű 2002. november 14-én összeütközött. A rendőri szabálysértési feljelentés szerint minkét jármű az Allianz Hungária Biztosító Rt.-nél volt biztosítva. A Miskolci Rendőrkapitányság 2002. november 25-én kelt határozatában pénzbírsággal sújtotta a panaszost. A panaszos jogi képviselője kifogást tett a határozat ellen, és jelezte, hogy  a biztosító közlése szerint a másik – egy cég tulajdonában álló – gépjármű nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással. A kifogás alapján a határozatot visszavonták, és bizonyítási eljárás lefolytatását rendelték el. A panaszos jogi képviselője 2003. április 9-én – a kötelező felelősségbiztosítás hiánya miatt – szabálysértési feljelentést tett, mivel a biztosító igazolása szerint a másik gépjármű felelősségbiztosítása 2002. július 1-jén, díj-nemfizetés miatt megszűnt.  A hatóság ezt követően a kötelező felelősségbiztosítás igazolására hívta fel  a gépjármű vezetőjét, aki bemutatta a biztosítás törléséről szóló értesítőt. A szabálysértési hatóság 2003. április 25-én a közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt ismételten elmarasztalta a panaszost. A panaszos kifogása nyomán a Miskolci Városi Bíróság tárgyalás mellőzésével hozott végzésében az első fokú határozatot hatályban tartotta. A panaszos kérelme alapján 2004. május 6-án tartott tárgyaláson a bíróság ugyanakkor a korábbi határozatokat hatályon kívül helyezte, és a szabálysértési eljárást bizonyítottság hiányában megszüntette.

A Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása szerint a gépjármű vezetője a baleset helyszínén intézkedő rendőröknek igazolta a felelősségbiztosítás meglétét. Meghallgatásuk alkalmával az intézkedő rendőrök ezt szóban is megerősítették, a gépjármű vezetőjének felelősségre vonására ezért nem került sor. A Miskolci Városi Ügyészség ugyanakkor 2004. október 28-án megállapította, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést követett el azáltal, hogy nem tett semmilyen intézkedést az üzembentartó kilétének megállapítására, ill. nem indított szabálysértési eljárást a gépjármű vezetőjével szemben. A rendőrkapitány felhívta a szabálysértési előadó figyelmét a figyelmesebb munkavégzésre.

A balesetet követően mind a panaszos, mind a másik gépjármű üzembentartója kárigényt terjesztett elő egymással szemben az Allianz Hungária Biztosító Rt.-nél. A biztosító – a várható kárkifizetés összegének mérséklése érdekében – 2003. január 20-án jogalapi egyezséget kötött a károsultnak minősített üzembentartóval, és 1 302 000 Ft-ot fizetett ki a panaszos (biztosított) felelősségbiztosítása terhére. Az egyezségben a biztosító fenntartotta magának a jogot, hogy a jogalap megfordulása esetén az általa kifizetett kártérítési összeget viszszakövetelje. A kárkifizetésről a panaszost nem értesítették, noha a kárkifizetés eredményeként a panaszos szerződésének bonus-malus besorolása 2004. január 1-jétől két fokozatot romlott. A panaszost a biztosító csak 2004. június 14-én tájékoztatta a kárkifizetés tényéről, ill. arról, hogy ez a szerződése díjbesorolását „befolyásolni fogja”.

Az általános helyettes megkeresése nyomán a biztosító 2004 szeptemberében arról tájékoztatta a panaszost, hogy a jogerős bírói döntésre tekintettel  a szerződése hátrányos díjbesorolását visszaállítják, az 5292 Ft-os díj-túlfizetést pedig az egyenlegén jóváírják, amire 2004 októberében sor került.

A panaszossal szemben folytatott szabálysértési eljárást – a jogerős bírói döntésre tekintettel – az általános helyettes hatáskör hiányában nem vizsgálhatta. A Miskolci Rendőrkapitányság eljárását ezért csak a panaszos jogi képviselője által tett szabálysértési feljelentéssel összefüggésben vizsgálta. A rendőrkapitány érvelését nem fogadta el, hiszen a baleset helyszínén intézkedő rendőröknek nemcsak a biztosítási kötvény, hanem a csekk meglétét is ellenőrizniük kellett volna. Figyelemmel arra, hogy a balesetben részes másik gépjármű kötelező felelősségbiztosítása 2002. július 1-jén megszűnt, a jármű vezetője 2002. november 14-én nyilvánvalóan nem rendelkezhetett a befizetést igazoló bizonylattal. Annak ellenére, hogy a járművezető a rendőrségen bemutatta a biztosítás törléséről szóló értesítőt, semmilyen további intézkedés nem történt. Az általános helyettes megállapította, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság mulasztása visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggésben. Az ügyészi intézkedésre, valamint a mulasztás orvosolhatatlanságára tekintettel ajánlást nem tett, de felhívta a rendőrkapitány figyelmét, hogy szabálysértés észlelése esetén – az állampolgárok közötti különbségtétel nélkül – minden esetben indítsanak szabálysértési eljárást.

A panaszost (biztosítottat) a kárkifizetésről, ill. ezzel összefüggésben szerződése besorolásának megváltozásáról előzetesen nem tájékoztatták. A panaszos erről csak a biztosító 2004. június 14-én kelt leveléből szerzett tudomást.

Az általános helyettes megállapította, hogy a kárrendezési eljárás során az Allianz Hungária Biztosító Rt. mulasztása visszásságot okozott a tulajdonhoz való jog érvényesítését szolgáló tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Tekintettel arra, hogy a panaszos szerződésének besorolását visszaállították, a díjtúlfizetést pedig az egyenlegén jóváírták, ajánlást nem tett, de felhívta a biztosító vezérigazgatójának a figyelmét, hogy a kárrendezési eljárásokban érintett feleket – mind a biztosítottakat, mind a károsultakat – a tisztességes eljárás alapvető követelményeit szem előtt tartva, megfelelően és időben tájékoztassák.

OBH 4232/2004.

A végrehajtás elmaradása vagy jelentős elhúzódása sérti a tisztességes eljárás követelményét.

A váci panaszosok szomszédjuk állattartásával összefüggő panaszuk mielőbbi megoldása érdekében fordultak az országgyűlési biztoshoz. Sérelmezték, hogy az önkormányzat nem tud érvényt szerezni határozatainak, emiatt problémájuk 10 éve megoldatlan.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A hatóság 1994-ben kötelezte az állattartót, hogy a garázsban a nagy haszonállatok tartását szüntesse meg és az állatok számát csökkentse 5 db-ra. Az akkor hatályos állattartási rendelet az érintett területen lehetővé tette 5 db nagy haszonállat tartását. Az állattartót tehát nem az állattartás teljes megszüntetésére, hanem az állomány csökkentésére, valamint arra kötelezték, hogy a garázsban hagyjon fel az állattartással. A határozatban foglaltak végrehajtása érdekében a hatóság több alkalommal végrehajtási bírságot szabott ki.

Az új állattartási rendelet hatálybalépésével a terület olyan övezetbe került, ahol a nagy haszonállatok tartása tilos, emiatt 2001-ben a polgármester a szarvasmarha-tartást megtiltotta, és kötelezte az állattartót az állatok elszállítására, az állattartás teljes felszámolására. Ezt követően újabb végrehajtási bírságokkal sújtották az állattartót.

Az állattartást – az állattartó körülményeiben történt változás miatt – 2005. április 30-ig engedélyezték. Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy a nagy haszonállatok kitelepítése tovább már nem halasztható, azt a szomszédnak végre kell hajtania, újabb határidők nem fogadhatóak el.

A tisztességes eljárás megköveteli az ügyek ésszerű határidőn belüli elintézését, az önkéntes teljesítés elmaradása esetén a végrehajtási eljárás lefolytatását. Sérti a tisztességes eljárás követelményét a hatóság, ha az eljárás indokolatlanul elhúzódik. A jogállamiság a bíróságok által meghozott ítéletek mellett a közigazgatási határozatok végrehajthatóságát is megköveteli. A végrehajtás elmaradása vagy jelentős elhúzódása a meghatározott cselekmény elvégzésének elmaradásából adódó hátrányokon túl aláássa az államigazgatás tekintélyét.           A sérelmezett állattartás ügyében az elmúlt években több intézkedés történt, az állatokat azonban a panaszos szomszédságában tartják, ahol a helyi állattartási rendelet alapján a nagy haszonállatok tartása tilos. Az állattartó időközben az állatok elhelyezésére alkalmas épület építését tervezte egy dűlőben.

A jogállamiság alkotmányos értékeinek védelme érdekében az országgyűlési biztos arra kérte Vác város polgármesterét, hogy különös gondossággal kísérje figyelemmel az ügyet annak érdekében, hogy az állattartás a helyi rendelet előírásainak megfelelően megszűnjön és ezzel a hosszabb ideje fennálló lakossági panasz végérvényesen megoldódjon.

A polgármester válaszából kiderült, hogy az állattartó a haszonállatokat értékesítette, és az állattartását felszámolta.

OBH 4238/2004.

A tisztességes eljáráshoz és az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz, valamint a betegek életét is veszélyezteti az egészségügyi intézmény, ha a betegről készített CT-felvételt egy másik beteg nevére állítja ki, illetve ha a beteget órákon át tájékoztatás nélkül várakoztatja.

Az általános helyettes hivatalból indított vizsgálatot annak tisztázására, hogy a szegedi kórházban történt leletcsere okozott-e alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot.

A szegedi kórházban két idős beteg CT-felvételét tévedésből elcserélték, melynek következtében nem azt a beteget műtötték meg, akiről a felvétel készült.     A vizsgálat eredménye szerint a szegedi kórházban mindkét beteget CT-vizsgálatra küldték. A betegeket a beteghordó szállította vizsgálatra, a vizsgálatot csak az egyiküknél végezték el, de CT-felvételt a másik beteg nevére állították ki.

Az általános helyettes rámutatott arra, hogy a betegellátás tekintetében a vonatkozó jogszabályok szerint, de az orvosi-etikai kódexben is nevesített követelmény a betegellátásban résztvevőktől, hogy minden beteget elvárható gondossággal, a szakmai és etikai szabályok, irányelvek betartásával kell ellátni, függetlenül az ellátás igénybevételének jogcímétől. Ez olyan alapvető követelmény, melynek a betegellátás során teljes mértékben és folyamatosan érvényesülnie kell. Az általános helyettes álláspontja szerint a CT-vizsgálat során  a kórház érintett egészségügyi dolgozói nem tettek maradéktalanul eleget betegtájékoztatással, valamint a betegellátással kapcsolatos kötelezettségüknek. A tájékoztatáshoz való jog olyan jogosultság, melynek az egyik legfontosabb ismérve, hogy a gyakorlatban folyamatosan érvényesülnie kell. Abban az esetben, ha a beteg állapota miatt nem, vagy csak részben képes személyazonosságát igazolni, a betegellátás folyamatában a személyazonosság ellenőrzése fokozott kötelezettségként jelenik meg, a tájékoztatási kötelezettség szerves részévé válik. Ilyenkor az egészségügyi dolgozót terheli annak felelőssége, hogy a szükséges vizsgálatokat valóban elvégezzék és az elvégzett vizsgálatok eredményét valóban a vizsgált személy nevére állítsák ki.

Az általános helyettes megítélése szerint, a beteg személye azonosításának, ellenőrzésének elmulasztása olyan gondatlan hozzáállás a betegellátásához, amely minden esetben alapjogsérelemmel jár és alkalmas arra, hogy olyan súlyosan megszegje a betegellátásban részt vevők elvárható gondossággal kapcsolatos kötelezettségét, ami már a beteg élethez való jogát is veszélyezteti.    Az egészségügyi ellátások igénybevétele során a beteg gyakran kerülhet olyan helyzetbe, amikor fennáll emberi méltósághoz való joga megsértésének veszélye. A jogszabályok erre való tekintettel kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az emberi méltósághoz való jog deklarálásának. Ez alapján a beteg egészségügyi ellátása során jogosult arra, hogy vele tisztelettel és megbecsüléssel bánjanak, személyhez fűződő jogait tiszteletben tartsák. A beteg jogosult például arra, hogy ha az egészségügyi ellátása során a tárgyi feltételek csak várakozással biztosíthatók, akkor a várakozás okáról és annak várható időtartamáról tájékoztassák őt. Mindkét betegnél előírták a CT-vizsgálatot, de a tényleges vizsgálat csak az egyik betegnél történt meg. A szegedi kórház dolgozói csak késő délután észlelték, hogy az egyik beteg még mindig a fektetőben van és CT-vizsgálatra vár. A rendelkezésre álló dokumentumok nem tartalmaztak arra vonatkozó információt, hogy a beteg vizsgálata – függetlenül a leletcserétől – miért húzódott el, illetve, miért nem történt meg, továbbá hogy a betegnek miért kellett késő estig a fektetőben várakoznia. Ha a beteget indokolatlanul várakozatják, az elsődlegesen az emberi méltóságához való jogát sérti, de arra is  alkalmas, hogy a jogszabályban nevesített gondosság elvárható színvonalát csökkentse, enyhe vagy súlyos gondatlanságot idézzen elő, amely viszont már a beteg egészségügyi ellátáshoz és az élethez való jogát is közvetlenül veszélyezteti. Az általános helyettes megítélése szerint az indokolatlan várakoztatás, olyan hanyag, inhumánus viszonyulás a beteghez, amely mindig alkotmányos jogokat sért, és súlyos orvos-etikai problémákat is felvet.

Az általános helyettes összességében megállapította, hogy a szegedi kórház a leletcserével, továbbá, hogy az egyik beteget órákon át várakoztatta a fektetőben, a várakozás okáról a beteget nem tájékoztatta, az egészségügyi ellátáshoz, tájékoztatáshoz, valamint ezekkel összefüggésben, jogállamiság részét képező tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz való jogokkal kapcsolatban visszásságot okozott, és közvetlenül veszélyeztette a betegek életét is.          A szegedi betegcserét követően 2005-ben új típusú, betegazonosításra alkalmas rendszer bevezetésére került sor. Az új típusú betegazonosító rendszer lényege, hogy a beteg karjára egy szalagot helyeznek, mely alkalmas a beteg azonosítására. A betegazonosítók használatát előíró jogszabály elrendeli, hogy minden fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményben biztosítani kell a betegellátás biztonságát fokozó betegazonosító rendszer működését.

Az általános helyettes – betegazonosító karszalagra is tekintettel – kezdeményezte a szegedi kórház igazgatójánál, hogy a betegellátás során a vonatkozó jogszabályi előírások, és a beteg érdekeinek a figyelembevételével járjon el, különös tekintettel a betegek jogainak maradéktalan gyakorlati érvényesülésére. Kezdeményezte továbbá, a betegellátással kapcsolatos esetleges jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében belső szabályzat kiadásával részletesen rendezze a sürgősségi betegellátással kapcsolatos orvosi és egyéb egészségügyi dolgozói feladat– és munkaköröket. Ezen belül különös gondot fordítson annak kidolgozására, hogy a beteg indokolatlan és tájékoztatás nélküli várakoztatása ne történhessen meg.

A címzett a kezdeményezéssel egyetértett.

Az általános helyettes az érintett válaszát elfogadta.

OBH 4322/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző mulasztása, ha a bejelentés ellenére nem indít szabálysértési eljárást.

A panaszos – a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra, ill.  a Tiszabői Polgármesteri Hivatalba is eljuttatott – beadványában sérelmezte, hogy 2003. augusztus 19-én, a háza közelében engedély nélkül tüzet gyújtottak, ami megítélése szerint veszélyeztette az ingatlanát is. Az eset miatt feljelentést tett az önkormányzatnál, de intézkedés nem történt. A panaszos azt is kifogásolta, hogy 2004 áprilisában megrongálták a kerítését, ezért feljelentést tett az önkormányzatnál, de ekkor sem történt intézkedés.

Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság vezetőjét, valamint a tiszabői jegyzőt.

A megállapított tényállás szerint a megyei rendőr-főkapitányság a panaszos beadványát megvizsgálta, és megállapította, hogy az ügyben gondatlan közveszélyokozás gyanúja miatt nyomozás elrendelése szükséges. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság 2004. szeptember 28-án ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. A rendőrség a nyomozást 2005. január 28-án – bűncselekmény hiányában – megszüntette, az igazságügyi tűzvédelmi szakértő szakvéleménye szerint ugyanis a kialakult tűz még közvetett veszélyt sem jelentett a panaszosra, ill. a lakóépületre.

A polgármesteri hivatalban készült jegyzőkönyv szerint a panaszos 2004. április 26-án megjelent az önkormányzatnál, és a szabálysértési főelőadónak elmondta, hogy éjjel több kerítéslécet elvittek a kerítéséből. A jegyzőtől kapott tájékoztatás szerint a panaszosnak a szabálysértési ügyintéző azt a szóbeli felvilágosítást adta, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen, mert nem tudta megnevezni az elkövetőket. A 2003. augusztusi tűzeset bejelentéséről nem állt rendelkezésre írásos dokumentum, ezért az önkormányzati intézkedés elmaradása – bizonyíték hiányában – nem volt vizsgálható. A kerítés megrongálását ugyanakkor a panaszos dokumentálhatóan – az általa feltételezett elkövetőket megnevezve – bejelentette a szabálysértési hatóságnál, mégsem indult eljárás.

A 11/2000. (II. 23.) BM rendelet értelmében, ha a feljelentés megtételekor  a szabálysértés elkövetője ismeretlen, az eljárást ismeretlen személlyel szemben kell megindítani. Amennyiben az eljárás alá vont személy kilétét nem sikerül megállapítani, az eljárást meg kell szüntetni.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a jegyző, mint szabálysértési hatóság mulasztása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Felszólította a jegyzőt, hogy az állampolgári bejelentések esetén minden esetben tegye meg a szükséges intézkedéseket, ill. szabálysértési feljelentés alapján határidőben folytassa le a szabálysértési eljárást. A jegyző a kezdeményezést – késedelmesen – elfogadta.

A rendőrség eljárásával összefüggésben a biztos visszásságot nem állapított meg.

OBH 4326/2004.

A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az eljáró szerv, ha a méltányossági kérelmet elutasító határozatát hiányosan indokolja. Nem okoz visszásságot az eljáró szerv, ha a kollégiumi felvételi kérelmet a korlátozott lehetőségek miatt elutasítja.

A panaszos azt kifogásolta, hogy a leányát, annak ellenére sem vették fel  a Szolnok Város Önkormányzata által fenntartott középiskolai kollégiumba, hogy Szolnoktól 50 km-re lakik. A napi háromórás közlekedés súlyosan akadályozza gyermekét a tanulásban, és egészségügyi problémát is jelent számára, amellett, hogy a kollégiumi elhelyezésre szociális szempontból is rászorulna.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, valamint a művelődéshez fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Szolnok Város a 2004/ 2005-ös tanév előkészítése során átszervezte a középfokú intézményhálózat működését segítő kollégiumi hálózatot. Két, középiskolában működő kollégiumot megszüntetett, az ott elhelyezett diákokat a Városi Kollégiumban helyezte el. Valamennyi középiskola számára keretszámot állapítottak meg és a beiskolázás során valamennyi középiskola „korlátozott számban” ajánlott fel kollégiumi férőhelyet. Ezzel a ténnyel a szülőknek a jelentkezés során számolniuk kellett.     A fellebbezések elbírálás során figyelembe vették, ha a diákot olyan programra vették fel, amelyet a megyében más középiskola nem biztosít, továbbá ha a lakhelyén nincs gimnázium, vagy az napi bejárással nem közelíthető meg.     Tekintettel arra, hogy a fellebbezés nem formanyomtatványon történik, hivatalos okiratot a tanulók szociális helyzetére vonatkozóan nem kértek csatolni, ezért elsődleges szempontként nem ezt alkalmazták. A panaszos szülő Kisújszálláson él, ahol eredményesen dolgozó, jó nevű gimnázium működik. A gyermek nem olyan speciális képzésre nyert felvételt, amelyet a helyi gimnázium ne tudna biztosítani.

A város aljegyzőjének határozata szerint a Városi Kollégiumban a férőhelyek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre, a beiskolázás meghirdetésekor az induló iskolai tagozatokról szóló közleményben a korlátozott kollégiumi férőhelyekről tájékoztatást adtak. Nevezett tanuló kollégiumi felvételét – férőhelyhiány miatt – nem tudták biztosítani. A kollégiumi elhelyezés elbírálásáról, a lehetséges jogorvoslatról a panaszost még a tanév megkezdése előtt telefonon tájékoztatták.

Egy korábbi vizsgálat már megállapította, hogy ha jegyző jár el, és hoz másodfokú döntést az iskola igazgatójának a tanuló felvételét elutasító határozatával szemben, akkor az eljárásra az államigazgatási eljárás általános szabályait kell alkalmazni. A felülbírálat tartalmát illetően azonban jogszabályi rendelkezés nincs. Nyilvánvalóan méltányossági döntésről van tehát szó, amikor is a jegyző szabad belátása szerint bírálja el a kérelmeket. A méltányosság gyakorlásának azonban vannak általános jogi keretei, alkotmányos korlátai, ilyen a tisztességes eljáráshoz való jog is. Ez azt jelenti, hogy ha olyan ügyben folyik az eljárás, amelyben  a korlátozott javakból (pl. férőhely) a keretet meghaladóan tartanak igényt, akkor e kérelmeket egyszerre kell megítélni, és a döntéshozónak az általa alkalmazott szempontok alapján a tényeket (körülményeket) összehasonlítva kell határoznia.        A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos kérelmének elutasítása nem okozott visszásságot azzal, hogy a korlátozott lehetőségek alapján a kollégiumi felvételi kérelmet elutasította. A határozat indokolása azonban hiányos volt, mert nem tartalmazta a kérelem elbírálásának szempontjait és a konkrét esetben figyelembe vett tényállást. A tisztességes eljáráshoz való jog akkor valósulhat meg, ha a méltányossági kérelemről hozott elutasító döntés tartalmazza a megállapított tényállást és azt, hogy ezek a tények miért nem szolgáltak elegendő alapul a kérelem teljesítéséhez.

Az általános helyettes felkérte a jegyzőt, hogy tegyen intézkedést annak érdekében, hogy a méltányossági jogkörben hozott határozatokat a jövőben, a kérelemben foglaltak szerint érdemben indokolják, közölve azt is, hogy a felhozott indokok miért nem voltak elegendőek a kérelem teljesítésére.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta.

OBH 4408/2004.

A jogbiztonság követelményét és az érintettek szociális biztonsághoz való jogát sérti a Magyar Posta Rt. és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság között létrejött olyan megállapodás, amely a törvényben biztosított jogok érvényesítését jogalap nélkül korlátozza.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a 2004. június 16-án elhunyt házastársának a halála hónapjára esedékes nyugdíját a helyi postahivatal vezetője nem fizette ki, hanem visszaküldte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak, amely azt csak 2004. augusztus 4-én, külön kérelmére utalta ki.

A biztos vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a NYUFIG és a Magyar Posta Rt. közötti megállapodás – nevezetesen a Magyar Posta Rt Pénzforgalmi Szolgáltatásainak Általános Szerződési Feltételei (Üzletszabályzat) – miatt sérült-e az érintettek jogbiztonsághoz, vagy szociális biztonsághoz való joga, ezért megkereste a NYUFIG főigazgatóját.

A biztos kifejtette, hogy a nyugellátásban részesülő személy halálakor az ellátás a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény erejénél fogva szűnik meg. A jogszabály kimondja, hogy ebben az esetben a jogszerző biztosított elhalálozásának napját magába foglaló naptári hónap utolsó napján szűnik meg az ellátás. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény a biztosított elhalálozása okán fel nem vett ellátások felvételére jogosultak személyi körét pontosan, sorrendben meghatározta.

A biztos szerint téves az a jogértelmezés, amely szerint „A nyugellátások személyhez kötött ellátások, az ellátásban részesülő személy halála esetén az ellátásnak tulajdonképpen nincs jogosultja, ezért az örökös is legfeljebb hagyatékként – a hagyatéki eljárást követően – válhatna jogosulttá az elhunytat az elhalálozás hónapjában még megillető nyugellátásra”. A fel nem vett ellátás jogosultjai ugyanis a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben felsorolt személyek, közeli hozzátartozók, akik a halál napjától számított egy éven belül, de akár már aznap jogosultak az ellátást felvenni, ők is csak abban az esetben, ha az elhunyttal közös háztartásban éltek. Több közeli hozzátartozó esetén a törvényben előírt sortartással jogosultak a fel nem vett nyugellátásra.   A jogalkotó a fel nem vett nyugellátás felvételre jogosultak személyi körét csak a postai úton történő kézbesítés esetére határozza meg, de más a helyzet, ha a jogszerző, élve a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben biztosított rendelkezési jogával, maga rendelkezett arról, hogy nyugellátását  a nyugdíjfolyósító szervvel szerződéses kapcsolatban álló hitelintézetnél vezetett átutalási betétszámlájára folyósítsák.

A biztos rámutatott, hogy tévedésen alapul az a hivatkozás, hogy „az örökös is legfeljebb hagyatékként – a hagyatéki eljárást követően – válhatna jogosulttá”, mert az örökös nem hagyatékként, hanem a törvény erejénél fogva, jogosultként veszi fel az ellátást. Kifejtette, a postai kézbesítés útján fel nem vett nyugdíj akkor képezné a hagyaték tárgyát, ha a jogalkotó nem gondoskodott volna a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben a felvételre jogosultak köréről, ezért nem képezi hagyaték tárgyát a lakossági folyószámlára átutalt nyugdíj sem.

A biztos kifejtette, hogy a már élvezett, megszerzett szolgáltatás védendő.  A társadalombiztosítási igény tekintetében, a tulajdonvédelem szempontjából az elhunyt jogszerzővel azonos jogállású a törvényben támasztott feltételek fennállása esetén a biztosított hozzátartozója, illetve a törvényben megjelölt személy. Ha a címzett a kézbesítés időpontjában elhalálozása okán már nem veheti át  a postai küldeményt, a kiutalt nyugellátás tekintetében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben nevesített hozzátartozó a jogszerző jogosult halálának napjától, már nem helyettes átvevőként, hanem a törvényben megjelölt jogosultként veszi fel a küldeményt.

Az Üzletszabályzat rögzíti, hogy „A nyugellátás hónapjában elhunyt címzett részére utalványozott ellátásokat a mindenkori minimálbér összegéig a címhelyen élő házastársnak – a jogosult átvevőkre vonatkozó és az előző pontokban részletezett szabályok szerint – a posta a folyósító szerv külön rendelkezése nélkül kifizeti. A mindenkori minimálbér összeghatára feletti utalványokat a posta a hozzátartozó értesítése nélkül a folyósító szervnek soron kívül visszaküldi.”  A mindenkori minimálbérnél magasabb összegű ellátások visszautalását a folyósító szerv azzal indokolta a biztosnak, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapot védi  a jogosulatlan kifizetésektől.

A biztos kifejtette, hogy a jogerős határozattal megállapított, és már folyósított ellátások tekintetében a Nyugdíjbiztosítási Alapot már nem kell védeni. Elfogadhatatlannak tartotta az Üzletszabályzat azon rendelkezését is, hogy utalványokat „a posta a hozzátartozó értesítése nélkül a folyósító szervnek soron kívül visszaküldi”. Megállapította, hogy az Üzletszabályzatban meghatározott, és kizárólag a postai úton teljesített nyugellátás tekintetében az elhunyt címzett esetére szóló rendelkezések a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló kormányrendeletbe ütköznek. Tilalomba ütközik a felvételre jogosultak körének kizárólag a házastársra történő korlátozása is.

A biztos megállapította, hogy a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog a társadalombiztosítási és a szociális intézményi rendszerrel szemben azt a követelmény állítja, hogy az a megélhetéshez szükséges ellátásra vonatkozó jogosultságot megvalósítsa. A hivatkozott alkotmányjogi szempontokat, és a kötelező biztosítás célját is szem előtt tartva határozta meg a törvényhozó a még járó, ám az elhalálozás okán fel nem vett ellátás jogi sorsát, amellyel elsődlegesen az volt a célja, hogy a postai úton teljesített ellátások esetén a jogszerző halálakor, a vele közös háztartásban együtt élő hozzátartozók adott havi megélhetését ne kockáztassa. A biztos utalt arra, hogy a vizsgált ügyben az alkotmányos jogok érvényesítése indokolatlan és méltánytalan korlátozás alá esik, ezért felkérte a kormányt, hogy intézkedjen a Magyar Posta Rt. Üzletszabályzatának vizsgált rendelkezésével okozott visszásság megszüntetése érdekében.

A kancelláriaminiszter megalapozottnak tartotta a jelentésben foglaltakat, és az érintett tárcák vezetői felhívásával intézkedett a probléma soron kívüli megoldására. A főigazgató jelezte, hogy intézkedett a megállapodás egyes pontjainak felülvizsgálata érdekében.

OBH 4541/2004.

A véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz a polgármesteri hivatal, ha az általa üzemeltetett internetes fórumon előmoderálásnak nevezett gyakorlatot folytat, mert az cenzúrának tekintendő. Az állami, önkormányzati szervek által üzemeltetett internetes portálok, és fórumok közszolgáltatásnak minősülnek, így azok vizsgálatára kiterjed az országgyűlési biztosok hatásköre.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a települési polgármesteri hivatal hivatalos honlapján üzemeltetett önkormányzati internetes fórumon az egyes hozzászólások csak előmoderálás után jelennek meg. Ez – álláspontja szerint – sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve tájékozódással kapcsolatos alapjogokat.      Az országgyűlési biztos általános helyettese a hatáskörének tisztázása érdekében kifejtette, hogy az Obtv. az országgyűlési biztosok jogértelmezésére bízza annak eldöntését, hogy mely szervek tekinthetők közszolgáltatónak. Az országgyűlési biztosok minden esetben közszolgáltatónak tekintik a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerveket, különösen azokat, amelyek esetében az érintettnek nincs reális lehetősége annak megválasztására, hogy az igényelt szolgáltatást kitől vegye igénybe, tekintettel arra, hogy azt csak korlátozott számú vagy csak kizárólag egyetlen szervtől veheti igénybe. Annak megítélése tehát, hogy közszolgáltatásnak tekinthető-e egy internetes oldal, illetve az azon megtalálható fórumok üzemeltetése, az általános helyettes álláspontja szerint attól függ, hogy az oldal, illetve annak fórumai fenntartása állami vagy önkormányzati feladatnak minősül-e.

Az Ötv. 8. § (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzat feladata  a helyi közszolgáltatások körében – többek között – a közösségi tér biztosítása. Az általános helyettes szerint az internet – annak ellenére, hogy nélkülözi  a hagyományosnak tekinthető terek, utcák, parkok gyökereit – olyan sok közös vonást mutat a klasszikus értelemben vett közösségi terekkel, hogy funkciója gyakorlatilag azokkal azonosnak tekinthető. Az állami vagy önkormányzati internetes oldalak, illetőleg internetes fórumok bárki számára rendelkezésre állnak, azokat döntően állami vagy önkormányzati forrásokból, vagyis közpénzből tartják fenn, és az állampolgárok – nem mellékesen: üdvözlendő – közéleti részvételében jelentős szerepet játszanak. Ezek az oldalak a szólni kívánók számára is igen széles lehetőséget teremtenek, mert potenciálisan sokkal nagyobb közönség érhető el ezeken keresztül, mint az utcai, vagy adott esetben  a közmeghallgatáson tett megszólalással. (Különösen azok számára fontosak ezek a fórumok, akiknek nincs lehetőségük kifinomultabb, ugyanakkor költségesebb kommunikációs csatornákhoz folyamodni.) Az előzőekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy az állami vagy önkormányzati szervek a tulajdonukban álló honlapjukkal kapcsolatos eljárások, döntések, vagy ezek elmaradása során közszolgáltatást végző szervként járnak el. Ezért az ombudsmanok hatásköre kiterjed az említett eljárásokra.

Az általános helyettes szerint a cenzúra fogalmán a közlésre szánt vélemény tartalmának kötelező, előzetes közhatalmi ellenőrzéseként és a minősítés eredményeként a közlés megtiltásához való jogot kell érteni. Az általános helyettes megállapította, hogy a „Moderálási Elveket” nem sértő hozzászólások megjelenésének korlátozása, azok ismeretlen szempontrendszer szerint történő, és mint ilyen önkényes, előzetes (végleges vagy akár ideiglenes) betiltása, a közlés megakadályozása nem felel meg a véleményszabadság korlátaival szemben támasztott, az Alkotmánybíróság által részleteiben is kidolgozott követelményrendszernek. Az előzőekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a polgármesteri hivatal előmoderálásnak nevezett gyakorlata cenzúrának tekintendő, ezért ezen eljárásával a véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz.

Az általános helyettes felhívta a jegyzőt, hogy szüntesse meg az internetes fórumán a regisztrált felhasználók hozzászólásainak moderátorok által manuálisan végzett előmoderálását. A moderálás a jövőben ne elvont társadalmi érdekre hivatkozva, hanem indokolt, konkrét alapjoggal összefüggő sérelem megszüntetése érdekében, a törlés tényének valamint okának megjelölésével történjék. Ennek érdekében az internetes fórum moderálási szabályainak felülvizsgálatát, és módosítását javasolta.

Az általános helyettes felkérte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a belügyminiszter útján valamennyi állami és önkormányzati szerv vezetőjének figyelmét arra, hogy hivatalos honlapjaik fórumain történő moderálást csak a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásával kapcsolatos szigorú, garanciális jelentőségű követelményeknek megfelelően végezzenek.

A jegyző az ajánlást elfogadta, és az abban foglaltakat teljesítette. A Miniszterelnöki Hivatalt Vezető miniszter és a belügyminiszter megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az ombudsmani jelentést a lehető legtöbb állami és önkormányzati szerv vezetője megismerhesse, és az abban foglaltak szerint alakítsa ki internetes fórumainak moderálási szabályait.

OBH 4720/2004.

A tulajdonhoz való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének veszélye áll fenn, ha a körzeti földhivatal a közös tulajdonban álló ingatlan tulajdoni hányadára történt végrehajtási jog bejegyzésről nem értesíti a tulajdonostársat.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy egy másik személy ellen folyamatban lévő végrehajtási eljárás során egy olyan ingatlanra jegyeztek be végrehajtási jogot, amelynek felerészben ő is tulajdonosa. Erről azonban értesítést nem kapott, csak utólag értesült annak megtörténtéről.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A rendelkezésére bocsátott iratok alapján megállapította, hogy a megyei bírósági végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el, a körzeti földhivatal azonban a közös tulajdonban álló ingatlan egy meghatározott tulajdoni hányadára történő végrehajtási jog bejegyzésről a tulajdonostársat nem értesítette. A bejegyző határozatot a panaszosnak annak ellenére sem küldte meg, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 138. § (4) bekezdése szerint a földhivatal a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatát a végrehajtónak, a feleknek és azoknak kézbesíti, akiknek az ingatlanra vonatkozólag az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk van.

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 52. § (1) bek. d) pontja alapján a földhivatalnak a tulajdoni hányadot érintő bejegyzés esetén valamennyi tulajdonostársat értesítenie kell. A végrehajtási jog az adós teljesítésére tekintettel időközben törlésre került, és erről már a panaszost is szabályszerűen értesítették.

Az országgyűlési biztos arra is tekintettel, hogy a panasz időközben megoldódott, nem tett ajánlást, csupán felhívta az érintett körzeti földhivatal vezetőjének a figyelmét, hogy a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét idézte elő a földhivatal mulasztása, és ezért a jövőben erre fokozottan ügyeljen, és munkatársait is figyelmeztesse az eljárási jogszabályok maradéktalan betartására.

OBH 4743/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség eljárása, ha a törvény rendelkezése ellenére fényképet készítenek  a gyanúsítottról, illetve ujjlenyomatot vesznek tőle.

A panaszos sérelmezte, hogy fiatalkorú lányát az ellene becsületsértés vétsége miatt, a VIII. kerületi Rendőrkapitányság által folytatott eljárás során lefényképezték, és ujjlenyomatot vettek tőle.

Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste az országos rendőrfőkapitányt.          A megállapított tényállás szerint a panaszos gyermeke ellen tettleges becsületsértés megalapozott gyanúja miatt a VIII. kerületi Ügyészség rendelt el nyomozást, amit a VIII. kerületi Rendőrkapitányság folytatott. A fiatalkorú gyanúsított kihallgatását követően a bűnügyi technikus rögzítette az ujj– és tenyérnyomatát, valamint elkészítette az arcfényképét, melyek a daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba kerültek.

A bűnügyi nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXV. törvény 31. § a) pontja kimondja, hogy a daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásban kell nyilvántartani annak az adatait, ujj– és tenyérnyomatát, továbbá arcképét, akit szándékos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás alá vontak, kivéve azt, akivel szemben magánvádas bűncselekmény miatt előterjesztett magánindítvány alapján indult eljárás, függetlenül attól, hogy az ügyész átvette-e  a vád képviseletét.

Az országos rendőrfőkapitány megállapította, hogy a törvényi kivételt a nyomozó hatóság nem vette figyelembe. A VIII. kerületi Rendőrkapitányság a jogsértésről való tudomásszerzést követően azonnal intézkedett a gyanúsított adatainak a bűnügyi nyilvántartásból való törlésére. Az eset miatt a Vizsgálati Osztály vezetőjét figyelmeztetésben részesítették.

Az általános helyettes megállapította, hogy a VIII. kerületi Rendőrkapitányság eljárása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.          A megtett intézkedésre tekintettel ajánlást nem tett, de felhívta a kapitányságvezető figyelmét a körültekintőbb eljárásra.

OBH 4763/2004.

A jogbiztonság követelményét sérti az önkormányzat, ha megállapodás nélkül látja el a fenntartói feladatokat egy olyan temetőben, amelyre nem terjedt ki helyi temetkezési rendeletének hatálya, továbbá ha egy betelt,  és használaton kívüli temető hivatalos lezárásáról nem rendelkezik, és amennyiben elmulasztja a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételében foglaltak megvalósításáról való gondoskodást.

A panaszos azt sérelmezte, hogy elhunyt szüleit nem tudta egymás melletti sírhelyekre temettetni, mivel a lakhelyén érvényben lévő szokásjog alapján a temetőben nem kell sírhelyet váltani, hanem azokat a polgármester jelöli ki.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz fűződő jog kapcsán a kegyeleti jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amelyben a jegyzőt és a közigazgatási hivatalt kereste meg.

A vizsgálat feltárta, hogy a községben egyetlen ingatlanon zajlanak temetkezések, ami azonban nem az önkormányzat, hanem a Katolikus Egyház tulajdona, de nem temetőként szerepel az ingatlan-nyilvántartásban. A tulajdonos és  a fenntartó között a terület használatára vonatkozóan semmilyen megállapodás nem volt. Az ingatlan-nyilvántartásban temetőként szereplő más területen azonban már nem történtek temetkezések, mivel az megtelt, ezt a temetőt azonban az önkormányzat elmulasztotta lezárttá nyilvánítani. A község területén még egy ingatlan volt a vizsgálat időpontjában temetőként nyilvántartva, amit azonban  a polgármester használt szántóföldként.

A községi önkormányzat területén temetőnek használt ingatlanon a sírhelyek megváltásáért nem kellett díjat fizetni, a sírhely használatára való jog a hely gondozásával volt „elbirtokolható”. Az egyes halálesetek bekövetkeztekor a polgármester jelölte ki a temetési helyet, rendszerint a legutolsó eltemetett sírhelye melletti következő szabad sírhelyen.

A panaszos édesanyjának 2001 decemberében történt elhalálozását követően a településen 2003 novemberében hunyt el állampolgár, akinek sírhelyéül  a polgármester közvetlenül a panaszos édesanyja melletti sírhelyet jelölte ki végső nyughelyül. Így történt, hogy nem maradt hely fenntartva panaszos édesanyja mellett panaszos még életben lévő édesapja számára.

Az önkormányzat temetkezésről szóló rendeletének hatálya a község területén lévő két köztemetőre terjed ki, így a valóságban egyetlen, temetőként funkcionáló ingatlanra, amelyen a temetések zajlottak, nem. A közigazgatási hivatal vizsgálata is megállapította az önkormányzat mulasztását abban a tekintetben, hogy rendeletében nem tüntette fel, hogy a köztemető fenntartására vonatkozó kötelező feladatát mely ingatlanon kívánja ellátni, és hogy nem szabályozta rendeletében részletesen a temető használatának és igénybevételének szabályait. Hiányosságként emelte ki azt is, hogy bár a temetkezési rendelet tartalmaz a sírhelyek megváltására vonatkozó rendelkezéseket, azokból nem volt pontosan megállapítható a sírhely megváltására, újraváltására irányuló eljárás módja, formája, illetve, hogy a temetőt üzemeltető önkormányzat elmulasztott nyilvántartó könyvet és sírboltkönyvet vezetni. Az önkormányzati törzsvagyon részét képező ingatlan használatba adásáról nem határozott a képviselő-testület; a terület ilyen formán történő igénybevétele tehát jogsértő. A polgármester magatartását sérelmező beadványt közérdekű bejelentésnek kell tekinteni, amelynek kivizsgálása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik, és a polgármesterrel szembeni fegyelmi eljárás megindításáról is a képviselőtestület jogosult dönteni. A feltárt hiányosságok orvoslása érdekében a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételt tett, és az abban foglaltak megvalósítására határidőt tűzött.

Az országgyűlési biztos megkeresésére a jegyző, illetve a jegyzői feladatokat ellátó helyettesítő jegyző sem tudott megnyugtatóan számot adni a közigazgatási hivatal által tűzött feladatok megvalósításáról, mivel a helyi temetkezési rendelet aktualizálását és módosításának előkészítését az ellenjegyzett adásvételi szerződés nyilvántartásba vételét követően kívánták megvalósítani, de  a jogszabály-módosítás előkészítését nem kezdték meg, ezért a biztos a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos követelménnyel összefüggésben állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A kegyeleti joggal összefüggő visszásság megállapítására az adott okot, hogy a szabályozatlanság miatt előfordulhatott, hogy hozzátartozókat végakaratuk, illetve túlélő hozzátartozóik szándéka ellenére nem tudtak egymás mellé temetni.

A biztos a helyi temetkezési rendelet haladéktalan módosítását, valamint azt kérte, hogy a képviselő-testület gondoskodjék a használaton kívüli temető formális lezárásáról is.

A képviselő-testület gondoskodott a betelt temető hivatalos lezárásáról, és folyamatban van a temetőként használt ingatlan jogi sorsának rendezése is. Az önkormányzat elfogadta az a temetőről és temetkezésekről szóló 9/2005. (XI. 25.) rendeletét.

OBH 5118/2004.

Az ifjúság létbiztonságához, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a képviselő-testület, ha a körülmények változásáról szóló bejelentést figyelmen kívül hagyva dönt a rendszeres gyermekvédelmi támogatás megszüntetéséről.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a képviselő-testület amiatt szüntette meg  a gyermeke után korábban megállapított rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítását, hogy a családjában az egy főre jutó jövedelem meghaladta  a törvényben előírt értékhatárt. A panaszos ezt követően értesítette az önkormányzatot, hogy az élettársa munkaviszonya időközben megszűnt, és így ismét jogosult a támogatásra. A képviselő-testület azonban a panaszos bejelentését nem vette figyelembe, és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósítását csak a következő évtől állapította meg újra.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő sérelem gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a képviselő-testület úgy szüntette meg a panaszos részére a rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósítását, hogy az eljárása során nem vizsgálta a panaszos élettársa jövedelmi viszonyait. A képviselő-testület akkor járt volna el helyesen, ha felszólította volna a panaszost annak igazolására, hogy élettársa munkaviszonyának megszűnését követően milyen jövedelemmel rendelkezett. A képviselő-testület csak akkor szüntethette volna meg a támogatás további folyósítását, ha a panaszos a felszólításnak nem tesz eleget, illetve, ha az általa benyújtott igazolás alapján azt állapította volna meg, hogy a család egy főre jutó jövedelme meghaladja a jogszabályban előírt értékhatárt.

A képviselő-testület az ifjúság létbiztonságához, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a panaszos 2003. augusztus 6-án kelt bejelentésének figyelmen kívül hagyásával döntött  a rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósításának megszüntetéséről. A biztos ezért a körjegyző révén felhívta a képviselő-testületet, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmére a tényállás kellő tisztázását követően hozzanak érdemi határozatot.

A körjegyző a jelentésben foglaltakat tudomásul vette.

A panaszos ügyében illetékességi vita is felmerült, mivel a panaszos életvitelszerűen nem a bejelentett lakóhelyén él. Az általános helyettes tapasztalatai, és a konkrét ügy kapcsán is azt állapította meg, hogy az illetékesség eldöntésének kérdésében a közigazgatási szervek gyakorlatában nem egységes a jogértelmezés. A hatályos jogszabályok eltérő értelmezése és alkalmazása a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz. Az egységes jogértelmezés és jogalkalmazás értelmében azt javasolta az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszternek, hogy fontolja meg a gyermekvédelmi törvény kiegészítésének kezdeményezését úgy, hogy az illetékesség alapja a bejelentett lakóhely legyen.

A miniszter a jogalkotással összefüggő javaslatot elfogadta.

OBH 5199/2004.

Nem okoz visszásságot az egészségügyi szakember, ha az iskolai kampányoltás keretében beoltja azt a gyermeket, akinek a szülője nem igazolja orvosi szakvéleménnyel a gyermeke oltás alóli mentesítésének szakmai indokait, még akkor sem, ha utóbb azzal összefüggésben allergiás tünetek lépnek fel.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az iskolai egészségügyi ellátó szakembere által végzett kampányoltás során a kifejezett tiltakozása ellenére a fia védőoltást kapott, noha a háziorvosuk a gyermek allergiájára tekintettel már kezdeményezte a szérum veszélyes hatóanyag nélküli beszerzését.

A biztos a kötelező védőoltás népegészségügyi jelentőségére, valamint beadásának megtagadásával kapcsolatos, az elmúlt években több alkalommal folytatott vizsgálatokra, valamint a kérdésben született OBH 4902/2003. számú állásfoglalás szakmai jelentőségére figyelemmel, a panasz vizsgálatát rendelte el. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatójának tájékoztatása, az általános iskola igazgatójának beszámolója, a debreceni VESZ egészségügyi szolgáltató Kht. mellékletként csatolt állásfoglalása, valamint panaszos előadása alapján a következő tények rögzíthetők.

A panaszos alsó tagozatos gyermekének a kötelező iskolai kampányoltás keretében annak ellenére adtak védőoltást, hogy arról – illetve annak időpontjáról – az iskola a gyermek édesapját nem értesítette, a szülő azonban éppen  a gyermek allergiájára való tekintettel már korábban kérte az iskolai oltás mellőzését. A panaszos hiányolta az iskola értesítési kötelezettségét, és az iskolai keretben végezhető egészségügyi beavatkozások jogszerűségét vitatta. Az oltás következtében egyébként a gyermek enyhe fokban produkált posztvakcinális reakciót, magas lázát azonban a szülők hamar csillapították.

Az OGYEI főigazgatója általánosságban kifejtette, hogy a szülőket éppen egy esetleges ellenjavallat fennállása miatt minden esetben értesíteni kell. Ugyanakkor ellenjavallat megállapítására bármely okból csak az országban működő Védőoltási Szakrendelők hivatottak, melyek minden megyében és a Fővárosi László Kórházban is működnek. A gyakorlatban az aggályos helyzetek szakmai megítélését segítő szakrendelők avatják be nemcsak a háziorvosokat, hanem  a laikus szülőket is sikerrel az aktuális kötelező védőoltás okán fellépő várható következmények kezelésébe, vagy a szakmai alapot szolgáltatják az oltás alól való mentességhez. Ebből következően tehát, jelenleg Magyarországon nem  a szülői tiltakozás, hanem a szakmai vélemény jelenthet mentesítést a védőoltás beadása alól. Mivel azonban hat év felett iskolai – rendszerint immunitást fenntartó (kivéve a hepatitis-B elleni oltás) – vakcinákról van szó, a védőoltások miatti allergiás reakció extrém ritka.

A főigazgató álláspontja szerint a panasz alapjául szolgált esetben aligha szakmai, mindinkább kommunikációs problémák állhattak a háttérben. Ezt a feltevést látszott igazolni az iskola igazgatójának a beszámolója. Eszerint arra  a szülői kérdésre, hogy az intézmény vezetője szülői kérésre jogosult-e intézkedni, egyértelmű igennel válaszolt. Azaz, amennyiben a szülő kérést juttat el akár a pedagógushoz, akár az intézmény vezetőjéhez gyermeke bármely problémájáról, mivel minden – a tanulókat érintő oktatási, nevelési, szociális, család– és egészségügyi – kérdésben a hatályos jogszabályok felhatalmazást adnak,  a megszólított tanerő köteles a jelzés figyelembevételével megtenni a hatáskörébe tartozó lépéseket. Így, egészségügyi problémák esetén a szakorvosi véleménnyel alátámasztott szülői kérést továbbítják az iskolaorvosnak. Jelen esetben azonban – tájékoztat az igazgatónő – panaszos fiát érintő, a vitatott kötelező védőoltással összefüggésben igazolt szülői kérés nem érkezett az intézmény vezetőjéhez. A kisfiú egészségügyi törzslapja szerint valamennyi előző korosztályos védőoltást a megkapta.

Egyebekben az értesítés módjáról az Egészségügyi Szolgáltató Kht. igazgatója akként foglalt állást, hogy éppen a később felmerülő problémák elkerülése miatt – a gyermekek szóbeli értesítésén túl – szükséges és célszerű a szülők írásbeli értesítése, melyet az ellenőrző könyvbe való bejegyzés és annak szülői aláíratása jelent. Az így tudomással bíró szülő – a szükséges szakmai indokok alapján – már alappal kérheti a mentességet gyermeke számára. Mivel azonban a panasszal érintett esetben a védőoltással kapcsolatban szülői kérés, panasz sem az iskola vezetőjéhez, sem az osztályfőnökhöz, sem pedig az iskolaorvoshoz (aki jelen esetben az oltóorvos) nem érkezett, jogi kötelezettség  a szükséges tájékoztatáson, az oltás beadásán és annak nyilvántartásba vételén túl nem keletkezett.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, valamint a vonatkozó jogi normarendszer konzisztens léte is egyértelműen rámutat arra a töretlen jogalkotói szándékra, mely szerint minden gyermekeket érintő kérdés arra az érdekre vezethető vissza, hogy – mivel a felnövekvő generáció jövője a jelenben körvonalazódik, ezzel objektív felelősséget teremt az állami és a civil szféra számára egyaránt – egészséges felnőtt társadalommá váljon. Ezzel együtt értelmezhetőek a magyar közoktatási törvénynek azon szakaszai, melyek a szülőkre és  a pedagógusokra egyaránt kötelezettséget jelentenek, ebből következően látens együttműködést a törvény preambulumában rögzítettek szerint.

Mindezekre figyelemmel azonban a hazai egészségügyi intézményrendszer nem bízza a szülőkre a kötelező védőoltás beadatásának eldöntését, ennek feloldására sem egészségügyi szakmai, sem jogi, sem pedig morális indok nem áll fenn. Egészségügyi szakmai szempontból felbecsülhetetlen az eredmény, mely a járványügyi szerepet illeti, jogi és alapjogi szempontból elengedhetetlen az a jogszabályi háttér, s mint ilyen jogállami garancia, mely ugyancsak a köz érdekét szolgálja, morális aspektusa pedig állandó kontrollt jelent minden közösségben.

Ezért a gyermek kötelező oltásának medikálisan indokolatlan megtagadása esetén a szülő saját személyét érintő önrendelkezési jogát nem szabad összetéveszteni gyermeke nevelése során gyakorolt szülői jogaival. Személyes meggyőződésen alapuló véleménynyilvánítása nem terjedhet ki automatikusan arra, hogy milyen gyógykezelésben – jelen esetben: kötelező védőoltásban – részesüljön gyermeke. A szülők egyéni (szubjektív) meggyőződése miatt nem tehetők félre a gyermekük (és minden más gyermek, összességében az egész társadalom) egészségét védő objektív (mindenkire kötelező) törvényi normák. A szülői mivoltból fakadó törvényi kötelezettségek és a felelősség hangsúlyosabb, mint az ugyancsak törvényes, ám esetünkben a törvény által korlátozott szülői jogok. Ilyen módon tehát az a szülő, aki az orvosi ellenjavallat hiánya és a törvényi kötelezettség ellenére nem engedi gyermekének beadni a kötelező védőoltásokat, ad absurdum megfosztja őt az egészségügyi ellátásban megtestesülő, és az Alkotmányban deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogától, ráadásul a közösség többi tagjának ugyanezt a jogát veszélyezteti.

Ma Magyarországon 10 fertőzés elleni oltás kötelező csecsemő– és gyermekkorban, melyet az egyéni és a közérdek figyelembevételével az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai alapján követnek. A közérdek szempontjából az ún. populációs immunitás fenntartása a cél. A védőoltások kötelező jellege  természetesen nem vonatkozik az olyan csecsemőkre és kisgyermekekre, akik valamilyen medikális okból – krónikus betegség, speciális kezelés stb. – nem olthatók. Mivel ők kiesnek az oltási programból, védelmüket mintegy „ernyőképpen” a többiek védettsége jelenti, ez a populációs immunitás. Amennyiben a kiesők száma megnő, óhatatlanul nő a járványveszély. A jogi szabályozás ugyanakkor lehetővé teszi egyes oltások esetén, korosztályos esedékességkor a beadás méltányosságból való mellőzését, mely természetesen kizárólag orvos-szakmai eredetű oki indok lehet, azonban azt a későbbiek során, a felnőtté válást megelőzően pótolni kell.

Látni való, hogy a szigorúan orvos-szakmai kérdések jogi opponálása aligha volna lehetséges, különösen, ha a közegészség érdekét is figyelembe veszszük. A kötelező védőoltással az állam a közösség érdekében jár el. Ennek egyik legfontosabb közvetítője az iskola-egészségügyi szolgálat, mely számos egyéb feladata mellett a tankötelesség idejére eső kötelező védőoltások beadását is ellátja.

Tekintettel arra, hogy a jogi kötelezettség az oltások beadásával kapcsolatban is együttműködésre hívja a szülőt az iskolával, az iskola pedagógusa és/vagy vezetője köteles írásban értesíteni valamennyi tanuló törvényes képviselőjét  (a szülőt vagy gondviselőt) az iskolai kampányoltás esedékességéről, annak pontos idejéről, kellő időt biztosítva az esetleges ellenjavallt esetekben a szakmai igazolások beszerzésére.

Mindebből következően a biztos megállapította, hogy a panasz alapjául szolgált körülmények feltárásakor nem bizonyult alaposnak az a feltételezés, hogy panaszos gyermeke orvos-szakmailag indokolt ellenjavallat igazolása ellenére kapott volna korosztályos kötelező védőoltást az iskolai kampányoltás keretében. Nem kerülte el azonban az országgyűlési biztos figyelmét az a körülmény, hogy panaszolt esetben a kampányoltás időpontjáról való értesítés nem, vagy nem kellő körültekintéssel történt, mely ugyancsak az iskola és a szülő közötti együttműködési kötelezettség maradéktalan teljesítését tette lehetetlenné.

Figyelemmel azonban arra, hogy a vizsgálat ideje alatt az iskola vezetője intézkedett az ilyen és ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében az iskola és a szülők értesítési és együttműködési kötelezettsége jövőbeni maradéktalan érvényesülése iránt, a felhívott alkotmányos jogok tekintetében visszásság nem volt megállapítható.

OBH 5228/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség és a fogyasztóvédelmi felügyelőség, ha a panaszos bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanújára utaló bejelentése nyomán nem tesznek érdemi intézkedést.

A panaszos a Budapesti Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, a Budapesti Személy– és Vagyonvédelmi Szakmai Kamara, valamint a VIII., a IX. kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK eljárását sérelmezte.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, melynek keretében megkereste a felügyelőség igazgatóját, a kamara elnökét és a budapesti rendőrfőkapitányt.

A panaszost 2003. március 12-én a vagyonőrök egy MATCH üzletben visszatartották, az üzletvezető utasítására megmotozták, de nem találtak nála semmit. A panaszos az ügyben 2003. március 19-én a felügyelőséghez fordult, ahol megállapították, hogy a panaszos a Vásárlók Könyvébe tett bejegyzésére választ kapott, ezért az ügyet – a vagyonőrök magatartásának kivizsgálása érdekében – a kamarához tették át. A panaszos 2003. március 21-én a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon is bejelentést tett. A felvett jegyzőkönyv szerint egy biztonsági őr közölte a panaszossal, hogy nem hagyhatja el az üzletet, mert lopott, és felszólította, hogy menjen vele a raktárba. A raktárban – ahol az üzletvezető, a biztonsági őrök és a bolti alkalmazottak tartózkodtak – a panaszos kiürítette a táskáját és a zsebeit. Mivel nem találtak nála semmit, az üzletvezető utasítást adott az egyik őrnek, hogy motozza meg. Az őr szétnyitotta a panaszos kabátját, és közölte, hogy nincs nála semmi. Az üzletvezető akkor azt mondta, hogy ez nem motozás, és erre egy másik őr végigtapogatta a testét tetőtől talpig. Ezt követően felszólították, hogy hagyja el a raktárt. A panaszos az eset miatt a Vásárlók Könyvébe tett bejegyzést, de nem kapott pótlapot.  A rendőrségi eljárás során megállapították, hogy a bejelentésben bűncselekmény alapos gyanúja, ill. szabálysértésre utaló körülmény nem volt, ezért az ügyiratot 2003. március 25-én megküldték a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek, és erről értesítették a panaszost.

A Kamara budapesti etikai bizottsága a felügyelőségtől áttett panasz ügyében etikai eljárást folytatott le. Ennek során a vagyonőrök írásban nyilatkoztak arról, hogy nem nyúltak a panaszos testéhez és ruházatához, kényszert nem alkalmaztak vele szemben, de a panaszos hangosan tiltakozott. A Kamara elnöke 2003. szeptember 10-én hozott határozatában – etikai vétség elkövetése miatt – mindkét vagyonőrt figyelmeztetésben részesítette, a vagyonőrök a felelősségüket elismerték. A panaszost tájékoztatták az etikai eljárás elrendeléséről, de az eljárás befejezéséről nem értesítették. Az etikai bizottság elnöke 2004. december 13-án telefonon tájékoztatta a panaszost az eljárás lefolytatásáról, és elnézést kért az értesítés elmulasztásáért. A bizottság elnöke észrevételezte, hogy a felügyelőségnél nem indult eljárás annak ellenére, hogy  a panaszolt eset kivizsgálása a hatáskörébe tartozott volna. Álláspontjuk szerint a kereskedelmi egység vezetője, mint megbízó a polgári jog szabályai alapján felel a megbízott magatartásáért.

2003. szeptember 3-án a panaszos újból megjelent a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon, és kérte az eljárás lefolytatását. Az iratokat ezt követően – a panaszos értesítése mellett – megküldték a Kamarának, és az illetékes IX. kerületi Rendőrkapitányságnak. A IX. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Alosztályán 2003. október 15-én készült jelentés szerint – tekintettel arra, hogy sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt – javasolták az ügy irattárazását.  A panaszost az ügy lezárásáról nem értesítették, de a budapesti rendőrfőkapitány szerint ez nem okozott érdemi jogsérelmet a számára.

A panaszos 2003. szeptember 3-án a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon egy új bejelentést is tett, mert aznap egy másik MATCH üzletben újabb atrocitás érte. A pénztártól való távozását követően a biztonsági őr közölte, hogy nem hagyhatja el az üzletet a táskája átvizsgálásáig. A panaszos nem volt hajlandó kinyitni a táskáját, ezért kihívták a rendőrséget. A készenléti rendőrség állományába tartozó rendőrök igazoltatták, majd csomagját és ruházatát is átvizsgálták, de nem találtak nála semmit. A bejelentést megküldték az eljárás lefolytatására illetékes VI–VII. kerületi Rendőrkapitánysághoz.

Az illetékes rendőrkapitányság a bejelentést személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt tett feljelentésként kezelte, és 2003. szeptember 15-én kelt határozatában – bűncselekmény hiányában – elutasította. A határozat ellen tett panaszt a VI. és VII. kerületi Ügyészség elutasította, és megállapította, hogy  a vagyonőr jogszerűen intézkedett. Az ügyészség rendelkezett az eljáró rendőrökkel szembeni feljelentésnek a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz való áttételéről. A nyomozó hivatal a feljelentést 2003. október 27-én – bűncselekmény hiányában – elutasította.

A panaszos 2003. szeptember 22-én a BRFK-n is panaszt tett a vele szemben foganatosított rendőri intézkedés miatt. A BRFK Hivatala a panaszt – a panaszos értesítése mellett – megküldte az ORFK Készenléti Rendőrség Hivatalának. A Készenléti Rendőrség parancsnoka 2003. november 5-én kelt határozatában a panaszt – elkésettség miatt – elutasította. A panaszos a határozatot átvette, fellebbezést nem nyújtott be. A budapesti rendőrfőkapitány vizsgálata során az üggyel kapcsolatban rendőri mulasztást, törvénysértést nem állapított meg.

Az 1998. évi IV. törvény 2003-ban hatályos 14. §-a alapján a vagyonőr  – többek között – az őrzött területre belépő, ill. ott tartózkodó személy igazoltatására, valamint csomagjának az ellenőrzésére volt jogosult, a ruházata átvizsgálására nem. A 218/1999. (XII. 28.) Korm.rendelet 13. § (1) bek. b) pontja szerint jogosulatlan személy– és vagyonvédelmi tevékenység szabálysértését követi el az, aki a személy– és vagyonőri tevékenységet az 1998. évi IV. törvény rendelkezéseinek a megszegésével végzi. A szabálysértési eljárás lefolytatása a rendőrség, ill. a fogyasztóvédelmi felügyelőség hatáskörébe tartozik. A panaszos bejelentései nyomán ugyanakkor sem a felügyelőség, sem a rendőrség nem indított szabálysértési vagy – személyi szabadság megsértése miatt – büntetőeljárást. Az üzletvezető magatartását szintén nem vizsgálták. Az ügyben egyedül a kamara folytatott le érdemi vizsgálatot (etikai eljárást).

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy az illetékes felügyelőség és a VIII. ill. a IX. kerületi Rendőrkapitányság mulasztása súlyos visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Ajánlást tett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatójának, hogy intézkedjen a biztonsági szolgálatokkal kapcsolatos fogyasztói panaszok megfelelő kivizsgálására. Ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak is, intézkedjen, hogy a rendőri szervek az állampolgári bejelentéseket minden esetben szakszerűen vizsgálják ki, és folytassák le a jogszabályoknak megfelelő eljárást. Az ajánlásokat elfogadták; a főfelügyelőség főigazgatója körlevelet is adott ki az ügyben.

A panaszos értesítése kapcsán a kamara mulasztása visszásságot okozott  a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, de az etikai bizottság elnöke által megtett intézkedésre tekintettel az általános helyettes kezdeményezéssel nem élt.

Az általános helyettes megállapította, hogy sem a VI–VII. kerületi Rendőrkapitányság, sem a Készenléti Rendőrség eljárása, melyet a jogszabályi előírásoknak megfelelően folytattak le, nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Az ügyészség eljárását, ill. döntését pedig hatáskör hiányában nem vizsgálhatta.

OBH 5229/2004.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a bv. intézet eljárása, ha a fegyelmi elkülönítést nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő zárkában hajtják végre.

A Márianosztrai Fegyház és Börtönben fogva tartott panaszos sérelmezte, hogy elítélt társai rendszeresen bántalmazzák, ennek ellenére hiába kérte más bv. intézetbe való átszállítását. Kifogásolta a fegyelmi elkülönítő zárka felszereltségét is, valamint azt, hogy nem biztosított az ablakhoz való hozzáférés és  a tisztálkodás lehetősége.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot és a jogbiztonság elvét érintő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. Annak keretében megkereste a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, valamint munkatársa meghallgatta a panaszost a bv. intézetben. A megállapított tényállás szerint a panaszos 2004. október 29-én megtagadta a számára kijelölt zárka elfoglalását, arra hivatkozva, hogy „nem érzi magát biztonságban a börtönös körleten”. A fogva tartott ellen  – utasítás végrehajtásának megtagadása miatt – fegyelmi eljárást kezdeményeztek, és elrendelték a fegyelmi elkülönítését. A fegyelmi jogkör gyakorlója 2004. november 9-én kilenc nap magánelzárással sújtotta a fogva tartottat. A panaszos fellebbezése nyomán a Pest Megyei Bíróság 2004. december 2-án feddés fenyítést szabott ki. 2004. november 9-én megszüntették a panaszos elkülönítését, de a fogva tartott – testi épségét féltve – újból megtagadta a kijelölt zárka elfoglalását, így újabb fegyelmi eljárást indítottak ellene, és ismételten elrendelték az elkülönítését. 2004. november 16-án két havi 50%-os kiétkezés-csökkentés fenyítéssel sújtották.

A 2004. november 16-án tartott helyszíni vizsgálat alkalmával az általános helyettes munkatársa megállapította, hogy a panaszos fegyelmi elkülönítésére használt zárkában valóban nem volt folyóvíz, lavór ill. szemetes. A fogva tartott egy műanyag flakonban kapott ivóvizet. Folyóvíz, ill. lavór hiányában a tisztálkodás, ill. a mosás nem volt megoldható. A WC nem volt elkülönítve és fedéllel sem látták el. A zárka megfelelő szellőzésének biztosítására az ablakot nyitva tartották, ezért a zárkában rendkívül hideg volt. Az ablak elé szerelt rácsháló miatt a fogva tartott nem férhetett hozzá az ablakhoz. Más – fegyelmi elkülönítés végrehajtására kijelölt – zárkákban is hasonló körülményeket tapasztalt.

Az országos parancsnok tájékoztatása szerint a panaszost 2004. december 13-án – foglalkoztatása céljából – a Bv. Központi Kórházába szállították.

Az OBH 2597/2004. számú ügyben az általános helyettes már vizsgálta a fegyelmi elkülönítés végrehajtását. A panaszos elkülönítésére kijelölt zárka sem az akkor, sem a jelen ügyben vizsgált bv. intézetben nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Az elkülönítés nem lehet előrehozott büntetés, a célja éppen a fegyelmi felelősség tisztázása, melynek megállapítása esetén a fogva tartott magánelzárással sújtható. Amennyiben az elkülönítés végrehajtására fegyelmi zárkát vesznek igénybe, a zárkát el kell látni az általános berendezési tárgyakkal. Ha a fegyelmi zárkában nincs folyóvíz, akkor az fegyelmi elkülönítés céljára nem vehető igénybe. Az ivóvízen felül a tisztálkodáshoz (kézmosáshoz) szükséges vizet nemcsak az elkülönítettek, hanem a magánelzárást töltők számára is feltétlenül biztosítani kell, hiszen a fegyelmi zárkában elhelyezett fogva tartottak a zárkában étkeznek.

Az általános helyettes megállapította, hogy a bv. intézet eljárása visszásságot okozott a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével, és  a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben. Ajánlást tett a bv. országos parancsnokának, hogy vizsgálja meg valamennyi bv. intézetben a fegyelmi elkülönítések végrehajtásának gyakorlatát, és – ha szükséges – adjon ki intézkedést a jogszabályi előírásoknak megfelelő gyakorlat kialakítása érdekében. Az országos parancsnok az ajánlást elfogadta, és körlevelet adott ki a fegyelmi elkülönítések jogszerű végrehajtására.

OBH 5247/2004.

A tulajdonhoz fűződő, valamint a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz az építésügyi hatóság, ha a bírói ítélet végrehajtásáról éveken keresztül nem gondoskodik.

A panaszos a tulajdonában álló ingatlanban lakó személy által engedély nélkül megépített lakóház-bővítmény – jogerős bírói ítélettel helybenhagyott – lebontását elrendelő határozat végrehajtásával kapcsolatos építésügyi hatósági eljárást sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a jegyzőtől kért tájékoztatást.

A panaszos tulajdonában lévő ingatlanban lakó személy engedély nélkül bővítette az általa használt lakást. Az építtető kérelmére indult építésrendészeti eljárásban az elsőfokú építésügyi hatóság először ideiglenes jellegű, visszavonásig érvényes fennmaradási engedélyt adott. Kikötötte a hatóság, hogy az engedély visszavonása esetén az engedélyes külön hatósági felszólítás nélkül köteles az építményt kártalanítási igény nélkül lebontani.

A panaszos 1997-ben az engedély visszavonását kérte, de a hatóság az eljárást az építtető által indított tulajdonjog megállapítása iránti bírósági per jogerős befejezéséig felfüggesztette. A bírósági eljárás befejezését követően 2001-ben az elsőfokú építésügyi hatóság az engedély nélküli épületbővítmény bontását rendelte el, – mert az nem felel meg a kerületi részletes rendezési tervnek – amit a másodfokú hatóság, és 2002.-ben a bíróság is helyben hagyott.

Az engedély nélkül építkező a számára nyitva álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette, ügyészségi vizsgálatot is kezdeményezett, majd az országgyűlési biztoshoz is fordult panasszal. E beadványát a biztos hatáskörének hiányában elutasította, mert a bíróságok eljárását, döntéseit nem jogosult felülvizsgálni.

A hatóság számára 2002 második felétől megnyílt a végrehajtási eljárás lehetősége, de az évek óta tartó végrehajtási eljárás alatt mindösszesen egy alkalommal, 2003 áprilisában szabott ki végrehajtási bírságot. Ezt követően már csak az országgyűlési biztos megkeresésére történt végrehajtási intézkedés.    A biztos megállapította, hogy bár az építtető minden lehetséges fórumot megkeresett azért, hogy a kötelezettségét ne kelljen teljesítenie, és ezért az iratok több ízben huzamos időn keresztül nem álltak a hatóság rendelkezésére, a jogerős bírói ítélettel megerősített kötelezettség végrehajtásának kikényszerítése azért húzódik évek óta, mert magát az aktát rendszeresen megküldte a hatóság az építtető által éppen megkeresett szervnek. A hatóságnak azonban mindig rendelkeznie kell a végrehajtható határozattal, amely alapján intézkedni tud.

Fentiek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző az eljárás elhúzásával a tisztességes eljárás követelményét és a panaszos jogorvoslati jogát egyaránt megsértve, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott.

A biztos a visszásság megszűntetése érdekében felkérte a jegyzőt, hogy soron kívül intézkedjen a bíróság 2002-ben hozott ítéletével végrehajthatóvá vált bontási kötelezettség teljesítése érdekében.

A jegyző határidőn belül meghozta a végrehajtást elrendelő határozatát.

OBH 5389/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a bv. intézet eljárása, ha – a jogszabályi előírások ellenére – megtagadja a fogva tartott által adott postai meghatalmazás hitelesítését.

A panaszos sérelmezte, hogy a Tolna Megyei Bv. Intézet parancsnoka megtagadta a bv. intézetben fogva tartott férje által benyújtott – a panaszos nevére szóló – postai meghatalmazás hitelesítését.

Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a bv. intézet parancsnokát, valamint a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát.

Az intézetparancsnok arról tájékoztatta a panaszost, hogy a bv. szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény nem teszi lehetővé számára a kért adatszolgáltatást. A fogva tartott aláírását ezért – a fogva tartott kérelmére és költségére – csak közjegyző hitelesítheti a bv. intézetben. A hivatkozott törvény 29. § (2) bek. ugyanakkor kimondja, hogy az adatkezelő szerv kérelemre tájékoztatást ad az állampolgárok részére a jogaik érvényesítéséhez szükséges adatokról. A postai szolgáltatások ellátásáról szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm.rendelet 18. § (4) bek. szerint „a szabadságelvonással járó büntetés vagy intézkedés, illetve kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy által adott meghatalmazást a fogva tartást végrehajtó szerv vezetője – vagy megbízottja – aláírásával, valamint az intézmény, illetve a szervezet bélyegzőjével hitelesítheti”. Az értéknyilvánítással feladott küldemények átvételére ugyanis nem fogadható el a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás.

Az általános helyettes megkeresése nyomán a bv. országos parancsnoka megállapította, hogy a fogva tartott, ill. hozzátartozójának tájékoztatása során  a Tolna Megyei Bv. Intézet nem vette figyelembe a hatályos jogszabályok előírásait. A hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében az országos parancsnok valamennyi bv. intézet parancsnokának a figyelmét felhívta a vonatkozó jogi szabályozásra, és intézkedett annak oktatására.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a Tolna Megyei Bv. Intézet eljárása visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Az országos parancsnok által megtett intézkedésre figyelemmel ajánlást nem tett, de felhívta az intézetparancsnok figyelmét a körültekintőbb eljárásra.

OBH 5392/2004.

A tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az elsőfokú építésügyi hatóság, ha az építtető építési kérelme alapján nem tisztázza kellőképpen a tényállást, és nem kézbesíti határozatát valamennyi, az eljárásban érdekeltnek.

A panaszos a szomszédja engedély nélküli építkezésével kapcsolatos, elhúzódó építésügyi hatósági eljárást sérelmezte. Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összegfüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálata során a települési jegyzőtől kért tájékoztatást. A jegyző jelezte, hogy az ügyben bejelentett elfogultsági kifogás miatt a közigazgatási hivatal másik hatóságot jelölt ki az eljárásra.

Az országgyűlési biztos a rendelkezésére bocsátott iratokból megállapította, hogy a települési jegyző építési engedélyt adott a kérelmezőnek földszint + tetőtér (benne manzárd kialakítására) építésére oldalhatáros beépítéssel 2003. augusztusi, és októberben kiegészített határozatával. A panaszos 2003 októberében bejelentette, hogy a telkével szomszédos ingatlanon építkezésbe kezdtek, az engedélyről azonban sem ő, sem a többi szomszéd nem értesült. Az építésügyi hatóság a bejelentésre – azonnal végrehajtható határozattal – leállíttatta az építkezést, és a további kivitelezési munkálatokat megtiltotta. A panaszos fellebbezésének benyújtását követően, novemberben „egyeztetést” tartott, majd december elején nyilatkozatra hívta fel az építésügyi hatóság a panaszost, hogy fenntartja-e a fellebbezését. A 2004. január 7-i jegyzőkönyvben  a panaszos a fellebbezése továbbítását, és az építtetővel szemben hathatós intézkedést kért, mivel a kivitelezést nem állították le. A hatóság végrehajtási bírsággal sújtotta az építtetőt. A 2003. októberi fellebbezést a hatóság csak 2004. február 4-én terjesztette fel elbírálásra a közigazgatási hivatalhoz.

A másodfokú hatóság az építési engedélyt megadó határozatot megsemmisítette, és új eljárást rendelt el, és felhívta az elsőfokú hatóságot, hogy intézkedjen a szabálytalanul kialakított galéria szerkezetének megtámasztásáról, és folytasson le fennmaradási és továbbépítési eljárást. Az építésügyi hatóság kötelezte az építtetőt a galéria veszélyes állapotának megszűntetésére, és fennmaradási engedély benyújtására. Az építtető határidő-hosszabbítást kért, mert megvette az ingatlana melletti telket, és telekegyesítési eljárást kezdeményezett. A panaszos, a szeptember óta húzódó eljárás miatt elfogultsági kérelmet nyújtott be, aminek alapján az új eljárás lefolytatására a közigazgatási hivatal másik jegyzőt rendelt ki. A kijelölt hatóság a vonatkozó iratokat 2004. december 1-jén hiányosan kapta meg, és ezért a panaszost hiánypótlásra hívta fel.

A biztos megállapította, az alapeljárásban az építésügyi hatóság sem a 2003. augusztusi, sem az azt kiegészítő októberi építési engedélyt megadó határozatát nem kézbesítette az építkezéssel érintett ingatlannal szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, az építtető így abban a hiszemben építkezett, hogy jogerős engedéllyel rendelkezik.

Az építésügyi hatóság törvénysértő eljárása – amelyben a telek beépíthetőségi maximumát jelentősen meghaladó alapterületű épület elhelyezésére adott engedélyt – lehetőséget biztosított arra, hogy egy szabálytalan építkezést engedélyező határozat alapján kivitelezési munkák kezdődhessenek meg. Nem szerzett érvényt az építkezést leállító határozatának, végrehajtási intézkedést is csak három hónap elteltével foganatosított, gyakorlatilag lehetővé tette, hogy még a szabálytalan engedélytől is eltérően épüljön fel az épület.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a polgármesteri hivatal elhúzódó eljárása a visszásságot okozott, de az részben már orvoslást nyert, mivel  a kijelölt jegyző már hozott határozatot az ügyben. A vizsgálat idején a fellebbezési eljárás még folyamatban volt, ezért a biztos további ajánlást nem tett csupán a szabálytalan eljárások jövőbeni kiküszöbölése érdekében kérte fel a közigazgatási hivatal vezetőjét és a jegyzőt, hogy folyamatosan ellenőrizzék a hatóság eljárását, a kérelmek, panaszok, bejelentések határidőben történő kivizsgálását.

OBH 5420/2004.

A bv. intézetben a meleg víz, szellőzés, illetve egyes irodákban a természetes fény hiánya közvetlenül veszélyezteti az intézet személyi állományának a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet személyi állományának tagjai  – névtelenül – „a bv. intézet dolgozóit ért sorozatos sérelmek miatt”, munkakörülményeiket érintő panasszal fordultak Hivatalomhoz. Kifogásolták, hogy az ún. tornyos szolgálatot ellátó dolgozók több esetben is hiába kérték a leváltásukat szükségleteik elvégzésére. Az őrhelyekre semmilyen folyadékot nem vihetnek magukkal, és védőitalt sem biztosítanak a számukra. Az őrtoronyban télen a hőmérséklet a 17 °C-ot sem éri el. A panaszosok a pihenő-, ill. szabadnapok kiadásának, valamint a túlórák elszámolásának a gyakorlatát is kifogásolták.

Az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese az emberi méltósághoz, a pihenéshez, szabadidőhöz, az érdekvédelmi szervezetek alakításához, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogokat érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, melynek keretében munkatársai helyszíni vizsgálatot tartottak az érintett bv. intézetben. Ezt követően tájékoztatást kért a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától.

A helyszíni vizsgálatra 2004. október 28-án került sor. Az általános helyettes munkatársai – a rendőrség személyi állománya munkakörülményeinek vizsgálatakor is használt – kérdőíveket hagytak az intézetben. Összesen 30 db kitöltött kérdőív érkezett a Hivatalba; a kérdőívek fele nem tartalmazott panaszt, 15 kérdőívet kitöltő személy viszont különböző panaszokról számolt be.

Szolgálati panasszal kevesen éltek, többen is a helyi „megfélemlítésre” hivatkoztak. Hátrányos megkülönböztetésről, ill. megalázó bánásmódról minden panasztevő beszámolt. Egy panaszos sérelmezte, hogy az őrtoronyban rosszul lett, de nem váltották le. Többen sérelmezték, hogy a parancsnok gyakran mások (fogva tartott, beosztott) jelenlétében, „emberhez nem méltó módon” fejezte ki nemtetszését; mindennapos a kiabálás, gúnyolódás. A megtorlástól való félelem miatt nem mertek panaszt tenni.

Kifogásolták, hogy az időbeosztás kiszámíthatatlan, a pihenőidőt nem mindig biztosítják. Előfordul, hogy nem közlik az előírt időben a következő munkába állás időpontját, valamint, hogy az éjszakai szolgálatot ellátókat lövészetre vezénylik, vagy a szolgálat után benn kell maradni oktatáson, egyéb foglalkozásokon. A mosdóban nincs szappan, WC-papír, ill. papírtörölköző, a mellékhelyiség nem szellőztethető. Az öltöző zsúfolt, kb. 100 férfikollegára három zuhanyzó jut. A biztonsági tiszti irodában, ill. a körletfelügyelői irodában nincs se természetes fény, se szellőzés. A meleg vizet 18 órakor elzárják, ezért este a szolgálat leadása után nem lehet fürdeni.

A válaszadók többsége ritkán túlórázik, a túlórát szabadidőben vagy pénzben váltják meg. Néhányan ugyanakkor rendszeresen, havonta 10–25 óra túlszolgálatot láttak el (egyvalaki 45 óráról számolt be). A túlszolgálatot végzők kifogásolták, hogy a túlórák elszámolása nem követhető nyomon, ill. előfordul, hogy nem számolják el. Egyesek sérelmezték, hogy a munkaköri leírásuk nem igazodik a munkájukhoz, ill. a szolgálati beosztásukhoz; gyakran kell a munkaköri leírásában nem szereplő feladatokat is végezniük. Két panaszos kifogásolta, hogy az egészségi, pszichikai alkalmassági minősítését nem ismeri, kérése ellenére nem hozták a tudomására.

A bv. országos parancsnokának tájékoztatása szerint a panaszosok beadványukat az országos parancsnokságra is megküldték. A vizsgálat megállapításai szerint a bv. intézetben 1994-ben a parancsnok kezdeményezésére alakult szakszervezet, amely 1996-ban érdektelenség miatt felbomlott. Azóta a személyi állomány semmilyen formában nem kezdeményezte érdekvédelmi szervezet létrehozását. Az őrhelyen szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelők a kötelező egyórás pihenőidőt megkapják, és az egészségügyi okból történő váltásuk is megoldott. Az őrhelyekre ivóvizet be lehet vinni; a védőitallal való ellátás is megoldott. Télen az őrhelyek fűtését olajradiátorokkal oldják meg. A túlszolgálati idő elszámolása vagy szabadidő formájában való megváltása az előírásoknak megfelelően történt. Az elrendelt túlszolgálatok oka a dolgozók nagyarányú tartós betegállományban való tartózkodása volt, de emiatt a dolgozókkal szemben alkalmazott diszkriminációt nem állapítottak meg.

A bv. országos parancsnoka által végzett vizsgálat cáfolta a névtelen beadványban megfogalmazott sérelmeket. A vizsgálat eredményét ugyanakkor a kérdőívben szereplő kérdésekre adott válaszok csak részben támasztották alá. Az érdekképviseleti szerv alakítása, a pihenőidő, a túlszolgálat, az őrszolgálattal kapcsolatos problémák (ivóvízzel, védőitallal való ellátás, egészségügyi okból történő váltás) tekintetében az állomány és az országos parancsnok válaszai között ellentmondás tapasztalható. Az ellentmondások feloldására, ill. a további vizsgálatra – konkrét adatok, nevek megjelölése, ill. konkrét panasz hiányában – nem volt lehetőség. A „helyi megfélemlítés”, a panaszjog gyakorlásának a korlátozása, valamint a személyi állomány emberi méltóságának a sérelme szintén nem volt bizonyítható.

Az általános helyettes megállapította, hogy a zuhanyzóban a meleg víz, ill.  a szellőzés, valamint egyes irodákban a természetes fény és a szellőzés hiánya közvetlenül veszélyezteti a személyi állomány lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát.

A korábbi országgyűlési biztos az OBH 8631/1997. számú ügyben, a bv. szerveknél végzett – elsősorban a hivatásos állományú személyek emberi jogi helyzetét elemző – átfogó vizsgálata során rámutatott arra, hogy a hatóságok képviselőinek emberi jogi helyzete kihat, ill. visszahat azon személyekre, akiknek az ügyeit intézik. Ha az eljáró hatóságok tagjai a hierarchikus rendszerben kiszolgáltatottak, akkor ennek megfelelően viselkednek azokkal szemben, akiknek az ügyeivel foglalkozniuk kell. A törvényi jogkorlátozásból és az intézetek zártságából fakadó kiszolgáltatottabb helyzetük miatt a bv. intézetben dolgozók sok esetben kevésbé tudják érvényesíteni a jogaikat az elöljáróikkal szemben.          Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlása az Európai Börtönszabályokról kimondja, hogy a személyi állomány számára biztosított juttatásoknak és a szolgálat feltételeinek – a megterhelő munkát figyelembe véve – kedvezőeknek kell lenniük.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes ajánlást tett a bv. országos parancsnokának, hogy teremtse meg a bv. intézet személyi állománya lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségének biztosításához szükséges alapvető tárgyi feltételeket. A vizsgálat során feltárt problémákra figyelemmel pedig kérte az országos parancsnokot, hogy gondoskodjon az ellentmondások és  a személyi állományon belüli feszültségek feloldásáról. Az országos parancsnok az ajánlást elfogadta, és utasította a bv. intézet parancsnokát, hogy a szükséges fejlesztéseket 2006. március 31-ig hajtsa végre.

OBH 5508/2004.

A tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz  a gyámhivatal, ha érdemi döntését az ügyintézési határidőn túl hozza meg.

A panaszos beadványában sérelmezte, hogy gyermeke nagyszülői kapcsolattartásának újraszabályozása iránt benyújtott kérelmére fél év elteltével sem született érdemi döntés. Kifogásolta továbbá, hogy miközben a kapcsolattartás újraszabályozása iránt az eljárás folyamatban van, a gyámhivatal rendszeresen bírságolja – a kapcsolattartás céljának egyébként nem megfelelő – egyezségben foglaltak be nem tartása miatt.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűzőfő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a megyei gyámhivatal  kijelölése folytán illetékessé vált gyámhivatal a nagyszülői kapcsolattartás újraszabályozása ügyében késedelmesen járt el. Az első eljárási cselekményre  – a felek nyilatkoztatására az újraszabályozásról, illetve az egyezség létrehozásának kísérletére – a jogszabályban előírt ügyintézési határidőn túl került sor, majd csak további három hét eltelte után rendelt ki a hatóság szakértőt.

Az általános helyettes vizsgálata megállapította, hogy a városi gyámhivatal  a nagyszülői kapcsolattartás újraszabályozása ügyében indult késedelmes eljárásával a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, de megállapította azt is, hogy a nagyszülői kapcsolattartás sorozatos be nem tartása ügyében a bírság kiszabásáról hozott határozatai megalapozottak voltak, így abban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okoztak.

Az általános helyettes felkérte a gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen az eljárási törvény rendelkezésének megfelelő eljárási határidők betartására.

A gyámhivatal vezetője a biztos jelentését elfogadta.

OBH 5616/2004.

Nem okoz visszásságot az építésügyi hatóság eljárása, ha a határozata ellen benyújtott fellebbezést saját hatáskörében bírálja el, és ezért nem terjeszti fel a felettes hatóságának. Nem okoz visszásságot az ügyintézési határidőnél tovább tartó eljárás, amennyiben a tényállás tisztázásához a kérelmező aktív közreműködése szükséges, de az érintett a hiánypótlási felhívásnak nem tesz időben eleget.

Egy kft. ügyvezetője azt sérelmezte, hogy a kiskunfélegyházi építésügyi hatóság a használatbavételi engedély iránti kérelmét elutasító határozata ellen benyújtott fellebbezését nem terjesztette fel a közigazgatási hivatalnak az eljárás lefolytatására. Sérelmezte azt is, hogy bár az építésügyi hatóság a fellebbezésben foglaltakkal egyetértett és saját hatáskörben orvosolta hibáját, de a törvénysértő döntése helyett hónapokig nem hozott új határozatot, ezzel az ő jogai sérültek, és a hatóság mulasztásából több millió forintos kára származik.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság alkotmányos elvével és a jogorvoslathoz való joggal összegfüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a kiskunfélegyházi jegyzőtől tájékoztatást és a vonatkozó előzményi iratok megküldését kérte.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos a tulajdonában álló ingatlanon létesítendő toll-raktár és toll-osztályozó csarnoképület építésére 1999-ben kapott építési engedélyt. Az épület 2004 áprilisában elkészült, de a használatbavételi engedély iránti kérelmét az építési hatóság elutasította, mert a szakhatóságok nem járultak hozzá az engedély kiadásához.

A kérelmező fellebbezést nyújtott be, amelyet az elsőfokú hatóság nem terjesztett fel elbírálásra, hanem észlelve, hogy az évekkel azelőtt kiadott építési engedélyezési eljárás szabálytalan volt, saját hatáskörében igyekezett utólag rendezni az ügyet, a szakhatósági állásfoglalásokat pótolni, majd ezt követően a kft. részére megadta a használatbavételi engedélyt.

Az országgyűlési biztos ugyan nem folytathat vizsgálatot az egy évnél régebben jogerőre emelkedett határozatok ügyében, de a jelen ügyben rá kellett mutatni arra, hogy a kft. kérelmére 1999-ben kelt építési engedélyt megadó határozatot úgy jogerősítette a hatóság, hogy több érdekeltet arról nem értesítettek. Az építtető módosított építési engedély iránti kérelmére hozott határozatról  pedig csak az azon felsorolt szakhatóságok értesültek. A tervezett módosítás 30%-os bővítményt eredményezett ahhoz képest, amelyről a szomszédok tudomást szereztek. A meglévő iratok szerint az elsőfokú építésügyi hatóság 20 nap alatt jogerősítő záradékkal ellátott határozatot hozott.

A biztos elvi éllel mutatott rá arra, hogy a 2000-ben hozott hatósági határozat jogszabálysértő volt, amit a hatóságnak és a kérelmezőnek, tervezőnek is észlelnie kellett, hiszen a vonatkozó jogszabályi előírások alapján nem kézbesítették sem a közműveknek, sem a szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultaknak. Észlelnie kellett volna a jogszabálysértést azért is, mert az 1999-ben kiadott határozaton feltűntetésre került valamennyi, az eljárásban érdekelt. Az országgyűlési biztos szerint legalábbis aggályosnak tekinthető a határozat jogerősítő záradék tudomásulvétele az építtető részéről.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a használatbavételi engedélyezési eljárásban az építésügyi hatóság az elutasító döntését a szakhatóságok nemleges állásfoglalásaira tekintettel hozta meg. A panaszos fellebbezésére, figyelemmel annak az eljárásban való együttműködése hiányára, az építésügyi hatóság igyekezett beszerezni a szükséges szakhatósági állásfoglalásokat, azok közül azonban több meghatározott hiányok pótlását írta elő. A biztos megállapította, hogy a használatbavételi engedélyhez szükséges valamennyi szakhatósági állásfoglalás csak 2004. november 26-án állt a hatóság rendelkezésére, ezért a december 9-én kelt újabb határozatával, – amellyel a korábbi elutasító határozatát visszavonta – és a 2004. december 10-én kelt a használatbavételi engedélyt megadó határozatának meghozatalával nem esett késedelembe.

A kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal építésügyi hatósága elhúzódó eljárásának több oka volt. A 2000-ben jogszabálysértően lefolytatott építésügyi hatósági eljárás, és az annak alapján hozott szintén jogszabálysértő határozat, továbbá az hogy a szabálytalan eljárás miatt kialakult helyzetből a kérelmező részére kedvező döntéssel záruljon az eljárás.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a határidő-mulasztást ugyan jelentős mértékű volt, de ahhoz a panaszos együttműködésének hiánya is nagymértékben hozzájárult.

A vizsgálat ideje alatt a panasz megoldódott, a használatbavételi engedély kiadásra került, a határozatok ellen jogorvoslattal senki sem élt.

Kiskunfélegyháza jegyzője arról tájékoztatta a biztost, hogy a 2000-ben aláírási jogkörrel rendelkező építésügyi hatósági osztályvezető már nem dolgozik  a hivatalában, így vele szemben munkajogi felelősségre vonással nem élhet. Egyebekben pedig nyomatékosan felhívta hivatala valamennyi hatósági ügyintézőjének figyelmét a jövőbeni szabályos ügyintézésre.

Figyelemmel a megoldódott panaszra és a jegyző saját hatáskörében tett fenti felhívására, további, hatósági intézkedés megtételére az országgyűlési biztos nem látott okot a panasz tekintetében, ezért az ügyet lezárta.

OBH 5625/2004.

A jogbiztonság követelményét súlyosan sérti az önkormányzat képviselő-testülete, ha közigazgatási hivatal helyi rendeletet érintő törvényességi észrevételeit figyelmen kívül hagyja, és a rendelet módosítását elodázza.

A Magántemetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete (MATESZSZ) elnöke az egyesület nevében egy megyei jogú városi önkormányzat alpolgármesterének körlevelét sérelmezte, amelyben a központi ügyeleti szolgálatot ellátó városi kórházak orvosait és az ügyeletben, illetve alapellátásban közreműködő vállalkozó háziorvosokat és házi gyermekorvosokat arra kérte fel, hogy  a halálesetek alkalmával az önkormányzat temetkezési vállalatát kérjék fel közreműködésre. Sérelmezte továbbá, hogy a helyi temetkezési rendelet egyes rendelkezései magasabb szintű jogszabállyal ellentétesek.

A biztos a közigazgatási hivatal és a Gazdasági Versenyhivatal közreműködését kérte a vizsgálatában.

A GVH korábban piaci jelzés alapján már értesült a temetkezési szolgáltatások miskolci részpiacának működésébe beavatkozó körlevél kiadásáról, de verseny-felügyeleti eljárást nem folytatott, és a beadványt az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését koordináló Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkárához továbbította. A BM a közigazgatási hivatalnál a helyi temetkezési rendelet felülvizsgálatát és törvényességi észrevétel megtételét kezdeményezte, de azok módosítása az önkormányzat részéről a biztos vizsgálatának megindításáig nem történt meg.

A biztos a jogszabály alkotmányellenességére irányuló vizsgálat elvégzését visszautasította, mivel arra kizárólagos hatáskörrel az Alkotmánybíróság rendelkezik, de a jogbiztonság követelménye tekintetében visszásnak találta, hogy az önkormányzat a közigazgatási hivatal felhívásában foglaltaknak nem tett eleget.    A biztos a körlevelet értelmezve megállapította, hogy annak kibocsátója felszólításnak is értelmezhető kérést fogalmazott meg olyan személyek felé, akiknek az önkormányzat a foglalkoztatója. Ez azonban sértheti, hátrányosan érintheti az eltemettető jogát arra, hogy megválassza a temetkezési szolgáltatót. Ennek az orvos vagy az egészségügyi intézmény részéről való befolyásolása pedig tilos.      A visszásság megszüntetése érdekében a biztos felkérte a jegyzőt, hogy  a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételeiben foglaltakat és a jogszabály módosítására kidolgozott koncepciót terjessze a testület elé, és hogy a vonatkozó jogszabály módosítását követően a körlevél tartalmi visszavonásáról is intézkedjen az önkormányzat.

Az önkormányzat a felhívásra módosította a temetőkről és temetkezési tevékenységről szóló rendeletet, és az alpolgármester a panaszolt körlevél címzettjeit újabb körlevélben kérte fel a korábbi levélben foglaltak figyelmen kívül hagyására, és a módosított helyi rendelet rendelkezéseinek betartására.

OBH 5686/2004.

A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha nem intézkedik az engedély nélkül folytatott telepengedély köteles tevékenységet megtiltó határozata végrehajtására, illetve ha nem tiltja meg a fennmaradási engedéllyel nem rendelkező épület használatát. Ugyancsak visszásságot okoz a munkavédelmi felügyelőség, ha az általa megállapított szabálytalanságról nem tájékoztatja a jegyzőt, vagy ha – a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény felhatalmazásának hiányában – az eljárása során nem vizsgálja, hogy az ellenőrzött vállalkozás rendelkezik-e a tevékenység folytatásához szükséges más hatósági engedélyekkel.

A panaszosok a szomszédos ingatlanon felépített asztalosműhely építési engedélyezési eljárásában sérelmezték, hogy az illetékes körjegyző ideiglenes hatályú telepengedélyt adott az építtetők részére a használatbavételi engedéllyel nem rendelkező épületben folytatni kívánt tevékenységre.

Az országgyűlési biztos a vizsgálata során a körjegyzőtől és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Nógrád Megyei Felügyelőségétől kért tájékoztatást.

Az elsőfokú építésügyi hatóság 2003 júliusában építési engedélyt adott egy asztalosműhely építésére, majd az elkészült épületre első ízben 2003 augusztusában, majd új eljárás keretében 2004 januárjában használatbavételi engedélyt is kapott. Az építésügyi hatóság újabb megismételt eljárásban legutóbb 2004 októberében adta meg az építtető részére a használatbavételi engedélyt, amelyet a panaszos által benyújtott fellebbezés elutasítása mellett a közigazgatási hivatal helybenhagyott. A panaszos keresetet nyújtott be a döntés ellen, amely alapján a másodfokú építésügyi hatóság megállapította, hogy a határozata törvénysértő, és visszavonta azt. Ezzel a harmadízben kiadott használatbavételi engedélyt is megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította.            Az elsőfokú építésügyi hatóság a fennmaradási engedélyt negyedszer is megadta az építtető részére, ami ellen a panaszosok ismét fellebbezést nyújtottak be, amelynek elbírálása a vizsgálat alatt még folyamatban volt.

Az országgyűlési biztos megállapította az építésügyi – használatbavételi engedélyezési – eljárással kapcsolatban, hogy a hatóság több ízben, törvénysértően adta meg a használatbavételi engedélyt, és a másodfokú hatóság a panaszos fellebbezését elutasítva helybenhagyta az utolsó, kikötéseket is előíró első fokú határozatot. A másodfokú hatóság csak a kereset benyújtását követően észlelte, hogy a hatóság nem tartott helyszíni szemlét, amely során megállapította, hogy az építtető eltért az engedélytől.

A megalapozatlan határozat így lehetőséget adott egy engedély nélküli tevékenység gyakorlásához szükséges épület használatára. A biztos megállapította, hogy az építésügyi hatóság jogszabálysértő eljárása visszásságot okozott. Bár a műhely nem rendelkezett jogerős fennmaradási engedéllyel, az építésügyi hatóság a panaszos bejelentései alapján mégsem tiltotta meg a műhelyként funkcionáló épület engedély nélküli használatát. Mivel az intézkedési kötelezettségének nem tett eleget, módot adott a kifogásolt tevékenység folytatásához. Az építésügyi hatóság ezen mulasztása a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.

A panaszos az engedély nélkül folytatott tevékenységre vonatkozó hatósági eljárást is sérelmezte, mert évek óta több ízben jelezték a körjegyzőnek, hogy  a vállalkozó engedély nélkül, és a bejelentett 2-3 alkalmazott helyett 8-10 személlyel folytatja az asztalos tevékenységét, mégpedig a nap bármely szakában, és hétvégeken is.

A panaszosok bejelentése alapján a körjegyző szabálysértési eljárás keretében „kontárkodás” miatt pénzbírság megfizetésére kötelezte a vállalkozót. A hatóság felhívta a vállalkozó figyelmét arra, hogy tevékenysége telepengedély köteles, és e nélkül a bútorgyártást nem folytathatja. A panaszosok ezt követően is több alkalommal jelezték, hogy a vállalkozó a felhívás ellenére változatlanul folytatja a tevékenységét telepengedély nélkül úgy, hogy a műhelyre nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel sem. A körjegyző végül 2004 áprilisában, a tevékenység gyakorlásának azonnali megszüntetését rendelte el.

A közigazgatási hivatal másik hatóságot jelölt ki a telepengedélyezési eljárásra, és a körjegyző határozata végrehajtásának ellenőrzésére. A kijelölt hatóság több ízben kísérelt meg helyszíni szemlét a telepnél, de az ingatlanra egy alkalommal sem jutottak be. A tevékenység folytatására utaló külső körülményt nem találtak, és erről panaszost is tájékoztatták.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az iratokban meglévő adatok egyértelműen alátámasztják a vállalkozó asztalos tevékenységének folytatását. Ugyanezt a megállapítást tartalmazza a körjegyző szabálysértési határozata, valamint a felügyelőségnek a vállalkozónál tartott átfogó munkabiztonsági és munkaügyi ellenőrzése, amelynek során feltárt szabálytalanságok megszüntetésére kötelezte a munkáltatót.

A biztos rámutatott arra, hogy a körjegyző, bár legkésőbb a megyei újságban megjelenő, a vállalkozóról írt újságcikk óta tudomása volt arról, hogy a vállalkozó engedély nélkül folytatja asztalosipari tevékenységét, először szabálysértési eljárást folytatott le vele szemben, és csak több mint fél évvel később tiltotta meg a tevékenység gyakorlását. A körjegyző ennek ellenére 2004 áprilisában két hónapra ideiglenes telepengedélyt adott a vállalkozó részére. A közigazgatási hivatal a panaszos fellebbezésére az engedélyt megadó határozatot megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította.

A kijelölt hatóság a telepengedélyezési eljárást a fennmaradási engedélyezési eljárás jogerős és végrehajtható befejezéséig felfüggesztette. A munkavédelmi felügyelőség által megküldött iratokból kitűnt, hogy több határozatot hozott  a vállalkozóval szemben, az engedély nélküli munkavégzésről azonban a jegyzőt nem értesítette.

A munkavédelmi törvény alapján az üzemeltető munkáltatónak el kell rendelnie a veszélyes létesítmény, munkahely, munkaeszköz, technológia üzemeltetését. A felügyelőségnek a bejelentés alapján észlelnie kellett volna, hogy a vállalkozó nem rendelkezik telepengedéllyel, ennek ellenére nem tájékoztatta a területileg illetékes körjegyzőt a döntéséről. Az ellenőrzés során ugyanis rögzítették, hogy a vállalkozó hány alkalmazottakat foglalkoztat.

Az országgyűlési biztos feltárta, hogy a felügyelőség a rá vonatkozó jogszabályok szerint a munkabiztonsági ellenőrzése során tapasztaltak alapján az ÁNTSZ-t keresi meg a munkaegészségügyi intézkedések céljából, de más hatósági engedélyek vizsgálata nem tartozik hatáskörébe, ezért a felügyelőség visszásságot okozott ugyan az eljárásával, de a mulasztása a jogszabályból adódott. A biztos megállapította, hogy a törvény nem ad lehetőséget a felügyelőségek számára annak vizsgálatára, hogy az ellenőrzött vállalkozás (munkáltató) rendelkezik-e a tevékenység folytatásához szükséges más hatósági engedéllyel, így például jogerős és végrehajtható használatbavételi (fennmaradási) engedéllyel, telep-, illetőleg környezetvédelmi engedéllyel.

A jogszabály hiányosságaiból eredő visszásság megszüntetése érdekében  a biztos a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény kiegészítését kezdeményezte annak érdekében, hogy a munkavédelmi felügyelőségek vizsgálhassák, hogy az ellenőrzött munkáltató rendelkezik-e a tevékenység folytatásához szükséges más hatósági engedéllyel, és annak hiányában a tevékenység gyakorlását függeszthessék fel, vagy legyen kötelezettségük a tevékenység folytatásának engedélyezéséről döntő hatóságot értesíteni.

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnökét intézkedésre kérte annak érdekében, hogy amennyiben a területi felügyelőségek más hatóságok hatáskörébe tartozó eljárás alapjául szolgáló szabálytalanságot észlelnek, úgy arról értesítsék az illetékes hatóságokat.

Az eljárásra kijelölt jegyzőt felkérte, hogy soron kívül hozzon érdemi határozatot az engedély nélküli épülethasználat kérdésében, és a megyei munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség vizsgálati anyaga felhasználásával soron kívül intézkedjen a telepengedély hiányában gyakorolt tevékenység folytatatását megtiltó határozata végrehajtásának kikényszerítése érdekében. A körjegyző figyelmét pedig az anyagi, és az eljárási jogi szabályok maradéktalan megtartására hívta fel.

A biztosnak a munkavédelemről szóló törvény kiegészítésére tett javaslatát az illetékes miniszterek nem támogatták.

A főfelügyelőség elnöke arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy útmutatót adott ki a felügyelőségek részére a helyes jogalkalmazás érdekében.         A jegyző meghozta az engedély nélküli épülethasználatot megtiltó határozatát, majd arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy újabb kijelölés alapján a jövőben a telepengedélyezési és az engedély nélküli telepengedély köteles tevékenységet megtiltó határozat végrehajtási eljárásában másik jegyző jár el, aki a kezdeményeznek eleget téve meg is hozta határozatát.

Az országgyűlési biztos a válaszokat tudomásul vette.

OBH 5757/2004.

A jogorvoslathoz való jog sérelmét idézi elő a hatóság, ha a benyújtott fellebbezést nem bírálják el.

A panaszosok a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság másodfokú eljárásának elmaradását és késedelmes ügyintézését sérelmezték. Az egyik panaszos a rokkantsági nyugdíjának megállapítását kérte, és amikor az igénye elutasításáról szóló határozatot átvette az Igazgatóságon, rögtön be is nyújtotta a fellebbezését és a rendszeres szociális járadék megállapítása iránti igényét. Az ellátatlanság elkerülése érdekében – a hiányzó adatok beszerzését követően – először  a rendszeres szociális járadék megállapítására került sor, de a II. fokú eljárás lefolytatása ügyintézői mulasztás eredményeként elmaradt.

A másik panaszban az ügyfél részére megállapították a rokkantsági nyugdíjat, de annak összegét a panaszos szerint nem az elismert szolgálati idő kezdetétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig elért jövedelme alapján állapították meg. A panaszos fellebbezésként benyújtott kérelmére azonban csupán egy tájékoztató levélben reagáltak, és abban a nyugdíj összegének kiszámítását magyarázták el. Mivel a panaszos ismételten nem jelentkezett, ezért az eljáró munkatársak az ügyet lezártnak tekintették.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény tartalmazza a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos igények elbírálásának szabályait, valamint a jogorvoslati lehetőségeket. A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv a nyugellátási igény tárgyában az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetőleg ha az elbíráláshoz szükséges adatok nem állnak rendelkezésre, azok beérkezésétől számított harminc napon belül hozza meg. A nyugellátással kapcsolatban a rokkantságot jogszabályban meghatározott orvosszakértői szervek állapítják meg.

A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv első fokú határozata ellen a határozat kézhezvételét követő 15 napon belül fellebbezés nyújtható be az első fokú határozatot hozó nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez. A fellebbezést az igazgatási szerv vezetője másodfokú határozattal bírálja el. A másodfokú jogerős határozat ellen az érintett – a határozat kézbesítésétől számított harminc napon belül – keresettel fordulhat az elsőfokú határozatot hozó nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz.

Az Alkotmány a jogorvoslathoz való jogot az alkotmányos alapjogok között rögzíti. A jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét jelenti. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is.

Az országgyűlési biztosok következetes gyakorlata szerint az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye olyan alkotmányos alapérték, amely minden jogalkalmazót kötelez. A jogbiztonság követelményének részét képezi a tisztességes eljáráshoz való jog, amelyet az eljárási garanciák betartása biztosít az állampolgárok számára. Ezek az alapelvek – mint alkotmányos követelmények – a közigazgatási szerveket kötik. Ennek megfelelően az eljáró szervek kötelesek biztosítani az Alkotmányban és a törvényekben meghatározott alapelvek, eljárási rendelkezések érvényre juttatását.     Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a fellebbezések elbírálásának elmulasztásával a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Igazgatóság vezetője a biztos megkeresését követően a mulasztásokat észlelve haladéktalanul intézkedett mindkét ügyben a másodfokú eljárás lefolytatására, ezért a biztos a konkrét ügyekben ajánlást nem tett, de a jövőre nézve felhívta a szerv vezetőjének figyelmét, hogy hasonló esetek elkerülése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Kapcsolódó ügy: OBH 5992/2004.

OBH 5760/2004.

A tulajdonhoz való joggal, a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a kisajátítással kapcsolatos kártalanítási összeg kifizetéséről nem intézkedik.

A panaszos a kisajátítási eljárás kapcsán azt sérelmezte, hogy a kisajátítást kérő az „ígért” 60 napon belül nem fizette meg házastársának a telekrésze után járó kártalanítási összeget. Tájékoztatást kért arról, hogy ebben a helyzetben milyen „kártérítést” kérhet az államtól.

A beadvány vizsgálata feltárta, hogy „a kisajátítással kapcsolatos kártalanítási összeg kifizetéséről, valamint az értékkülönbözet megfizetéséről szóló 21/1976. (IX. 5.) PM rendeletnek” a kártalanítási összeg késedelmes kifizetését szabályozó szakasza a „kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr.”-nek a kártalanítási összeg kifizetési határidejét meghatározó azon bekezdéseire hivatkozik, amelyeket az Alkotmánybíróság az 58/1991. (XI. 8.) AB határozatával megsemmisített.   Az országgyűlési biztos a pénzügyminisztertől kért tájékoztatást, aki elismerte, hogy PM rendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltak valóban nincsenek összhangban a Tvr. 20. §-ával, és ez a koherencia-zavar csak jogszabálymódosítással oldható fel.

A jogszabály módosítása 2005. május 21-e napján lépett hatályba, amely szerint „a kártalanítási összeg a kisajátítás érdemében hozott határozat jogerőre emelkedésével esedékes, ettől az időponttól jár a kártalanításra jogosultnak a késedelmi kamat is. Ha a kisajátítani kért ingatlan birtokba adása a kisajátítási határozat jogerőre emelkedése előtt megtörtént, a késedelmi kamat a birtokbaadás napjától jár”.

Az országgyűlési biztos a jelentése lezárásakor megállapította, hogy a pénzügyminiszter a PM rendeletet a megkeresésére saját hatáskörében módosította, ezért a visszásság megszűnt, így további kezdeményezéssel nem él.

OBH 5813/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a képviselő-testület, ha a rendeletének szövege nem egyértelmű, és a kérelmek elbírálásakor azt a jogalkalmazó tetszése szerint kiterjesztheti vagy leszűkítheti.

A panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzat azért utasította el a közgyógyellátási támogatás iránti kérelmét, mert havi jövedelme 74 forinttal meghaladja a rendeletben meghatározott összeghatárt.

A panasz kapcsán a biztos az OBH 2772/2002. számú korábbi vizsgálatában foglaltakat is figyelembe véve megállapította, hogy a jogszabály a közgyógyellátásra való jogosultság elbírálásának két együttes feltételét írja elő, a szociális rászorultságot, és a kérelmező létfenntartását veszélyeztető magas gyógyszerköltséget. A biztos kiemelte, hogy az önkormányzatok által gyakorolható méltányossági jogkör azt jelenti, hogy a konkrét, egyedi méltányolható esetekben  a méltányossági jogkör gyakorlójának a jogszabálytól eltérő, de az elbírálásnál méltányolható körülményeket kell mérlegelnie. A méltányossági közgyógyellátási kérelmek elbírálásánál azt kell vizsgálni, hogy a kérelmező háztartásában az egy főre eső jövedelem meghaladja-e a nyugdíjminimum meghatározott hányadát és az igazolványra felírható gyógyszerek költsége meghaladja-e a jövedelem rendeletben előírt százalékát.

A vizsgált esetben a települési önkormányzat kizárólag azt vizsgálta, hogy az igénylő a jogszabályban előírt egyik feltételnek nem felelt meg, így nem is vizsgálta a másik feltételt, a gyógyszerköltséget, amely a panaszos esetében meghaladta a helyi rendeletben megfogalmazott mértéket.

A biztos a helyi szociális rendeletet áttekintve megállapította, hogy különleges rendelkezésnek minősül a konkrét esetben alkalmazott rendeleti szabályozás, mely szerint az önkormányzat által az igazolványért fizetendő térítési díj egy bizonyos hányadát veszik alapul a kiszámításnál. Ez közvetve szintén az öregségi nyugdíjminimumra utal, hiszen az Szt. kimondja, hogy az igazolványért fizetendő térítés összege az átutalás időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 75%-a. Ennek a tizenketted részében határozta meg  a helyi rendelet azt a gyógyszerköltséget, melyet a kérelmező igazolt kiadásainak meg kell haladnia. A rendelet tehát az önkormányzati költségvetést terhelő fizetési kötelezettség, a térítési díj hányadosaként állapította meg a gyógyszerköltség mértékét, ugyanakkor a konkrét összeget nem határozta meg közérthetően és egyértelműen, így a jogosultsági feltételként szereplő releváns mértéket az állampolgárok a rendelet szövegéből nem ismerhették meg, az értelmező rendelkezésekben erre történő utalás nem található.

Egy rendelkezés bővítette a méltányossági jogkör intézményét, mely szerint a képviselőtestület kérelemre, évente egy alkalommal – azon kérelmezők részére, akiknek közgyógyellátási igazolvány iránti kérelmét mind első-, mind  másodfokon már egyszer elutasították – közgyógyellátási igazolványt adhat.  A vizsgálat feltárta, hogy a rendelet méltányossági rendelkezése önkényes jogalkalmazói döntéshez vezethet, mert konkrét feltételek hiányában a képviselő-testület évente egy alkalommal a kérelmezők számára nem kiszámítható módon és feltételekkel gyakorolhat méltányosságot azon kérelmezők esetében, akiknek a kérelmét korábban már elutasították. A gyógyszerköltséget meghatározó rendelkezés sem tekinthető világosnak és érthetőnek sem az állampolgárok, sem  a jogalkalmazók számára.

A biztos rámutatott arra, hogy a rendeleti szabályozás a jogbiztonság követelményének sérelmét idézte elő, ezért felkérte közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva vizsgálja felül az önkormányzat szociális rendeletét, különös tekintettel a közgyógyellátásra vonatkozó szabályokra.

A közigazgatási hivatal vezetője a helyi rendelet megvizsgálta, amelynek eredményeként a képviselő-testület a rendeletét módosította.

OBH 5821/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a képviselő-testület, ha a rendelete a közszolgáltatási díj megfizetésének rendjét nem szabályozza, illetve ha a családi házas ingatlanokra, a társasházi ingatlanokra és az üdülőingatlanokra vonatkozó hulladékszállítási díj nem felel meg az arányosság követelményének. Nem okoz visszásságot, ha az állandó lakóhelyként szolgáló lakóház ingatlan és az üdülőingatlan után egyaránt hulladékszállítási díjat kell fizetni.

A panaszos sérelmezte, hogy a budaörsi lakóingatlana és a szolnoki üdülőingatlana után is köteles hulladékszállítási díjat fizetni. Kifogásolta, hogy a Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testület települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 52/2004. (IX. 15.) rendelete alapján a lakótelepi ingatlanok esetében átalánydíjat kell fizetni, így más – nem lakótelepi – lakosok is idehordják a szemetet, ami megkérdőjelezi az igazságos teherelosztást. Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálata során az érintett települések jegyzőitől kért tájékoztatást.

A Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) szerint az ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója köteles az ingatlanán keletkező, az ideiglenes tárolásra szolgáló létesítmények, berendezések ürítéséből származó, illetve közüzemi csatornahálózatba vagy más módon befogadóba vagy szennyvíztisztítóba nem vezetett települési folyékony hulladékot, valamint a települési szilárd hulladékot a külön jogszabályban előírtak szerint gyűjteni, továbbá az annak begyűjtésére feljogosított hulladékkezelőnek átadni. Az üdülőingatlan tulajdonosok esetében a közszolgáltatás díját, az állandó lakóingatlan tulajdonosára meghatározott díjjal arányosan kell megállapítani.

Az általános helyettes megállapította, hogy nem okoz visszásságot, hogy az állandó lakóhelyként szolgáló lakóház ingatlan és az üdülőingatlan után egyaránt hulladékszállítási díjat kell fizetni. A tulajdonos a közszolgáltatási díjat  a budaörsi önkormányzat rendelete alapján, a szolgáltató értesítésében foglaltak szerint köteles megfizetni.

A Hgt. egyértelműen kimondja, hogy a települési önkormányzat képviselő-testületének a rendeletben kell megállapítania – többek között az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, és megfizetésének rendjét. Az általános helyettese megállapította, hogy a budaörsi önkormányzat rendelete a megfizetésének rendjét nem szabályozta, hanem azt a szolgáltatóra hagyta, ezzel a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott. A rendelet a lakótelepi övezetben a díjfizetést lakásonként fix összegben állapította meg.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2002. (XII. 23.) Kr. rendelete a családi házas ingatlanoknál kizárólag 240 literes gyűjtőedényekre alapítja a díj megfizetését, míg üdülő ingatlanoknál a fizetendő díj: 11029 Ft/év/ingatlan. Nem egyértelmű, hogy társasházaknál az 1100 literes konténer helyett hány db 240 literes gyűjtőedényzet alkalmazható, és az sem, hogy ha a társasház vesz igénybe 240 literes gyűjtőedényzetet, úgy annak ürítési díja miért több, mintegy kétszerese a családi házaknál megállapított díjtételnek. A Hgt. kimondja, hogy a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan, a kezelt hulladék mennyisége és minősége figyelembevételével kell megállapítani.

Az általános helyettes megállapította, hogy mindkét önkormányzati rendelet a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott, mert a budaörsi önkormányzat rendelete a lakótelepi övezetben, a szolnoki pedig sem  a családi házas, sem a társasházi és üdülőingatlanoknál nem biztosítja a jogszabályokban előírtak ellenére az arányos díjfizetés lehetőségét.

Az általános helyettes a visszásságok orvoslása érdekében a közigazgatási hivatalok vezetőit kérte fel, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörükben vizsgálják meg az érintett önkormányzatok hulladékgazdálkodási rendeleteit.

A hivatalvezetők az ajánlással egyetértettek, és az önkormányzatokat törvényességi felhívással keresték meg.

OBH 5929/2004.

A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz a gyámhatóság, ha késedelmesen jár el, és a jogszabályok téves értelmezésével és alkalmazásával hozza meg határozatát.

A panaszos – aki egyedül neveli az 1986-ban született tartósan beteg, szellemileg is visszamaradt fiát – azt kifogásolta, hogy a gyámhatóság a bíróság jogerős ítélete után csak másfél év múlva előlegezte meg a gyermektartásdíjat, és a gyermeke átmeneti nevelésbe vétele iránti – 2003 novemberében benyújtott – kérelméről csak 2004 februárjában hoztak határozatot.

Az általános helyettes a jogbiztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatában a panaszt elemezve megállapította, hogy a gyámhivatal által a gyermektartásdíj megelőlegezéséről 2003. szeptember 2-án hozott határozatának jogerőre emelkedése és a panasz benyújtása között több mint egy év telt el, ezért az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége a panasz ezen részére nem terjed ki.

A panaszos 2003. július 2-án – saját betegségére hivatkozva – kérte, hogy fiát a gyámhatóság helyezze el ideiglenes hatállyal az édesapjánál, majd indítson pert a gyermekelhelyezés megváltoztatása tárgyában. A panaszos a gyámhatósággal közölte az apa általa ismert tartózkodási helyét. A gyermek apja azonban a panaszos által ismert lakcímen nem volt megtalálható, de a gyámhatóság tudomására jutott az apa valós tartózkodási helye. A település jegyzőjét felkérték az apa meghallgatására, aki úgy nyilatkozott, hogy anyagi és lakáskörülményei miatt még ideiglenesen sem tudja a gyermekét magához venni.

A gyámhatóság a panaszost – tévesen – gyermeke védelembe vétele ügyében idézte. Az ügyintéző a 2003. november 5-én felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint a panaszost tájékoztatta arról, hogy a gyermeket édesapja nem tudja magához venni, továbbá arról is, hogy ha a panaszosnak kórházba kell mennie, úgy fia ideiglenesen elhelyezhető a Gyermekek Átmeneti Otthonában. A panaszos a tájékoztatást megértett, ígérte, ha szükséges lesz, a felajánlott segítséget igénybe fogja venni. A gyámhatóság 2004. február 19-én kelt határozatával a gyermek védelembe vételi eljárását megszüntette, amivel szemben a panaszos fellebbezést nyújtott be.

A megyei gyámhivatal 2004. június 2-án kelt határozatával az első fokú határozatot megváltoztatta: tekintettel arra, hogy az eljárás nem a gyermek védelembe vétele, hanem ideiglenes hatályú elhelyezése tárgyában indult, a másodfokú határozat ez utóbbi eljárást szüntette meg. A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhatóság a panaszos által kezdeményezett, a gyermeke ideiglenes hatályú elhelyezésére irányuló kérelmét tévesen értelmezve folytatott le védelembe vételi eljárást. A hatóság a kérelem elutasításáról az eljárás megindulását követő mintegy hat hónap múlva hozott határozatot. A panaszos fia ekkor már elmúlt 18 éves, a gyámhatóság már sem ideiglenes hatályú elhelyezéséről, sem védelembe vételéről nem dönthetett.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhatóság a jogszabályok téves értelmezésével és a késedelmes határozattal a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott, ezért a jegyzőt felkérte, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmeiről a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezésével, az eljárási általános törvényben meghatározott elintézési határidőben döntsön, indokolt esetben az ügyintézési határidőt hosszabbítsa meg, arról az ügyfelet értesítse.

A megyei gyámhivatal a másodfokú eljárásban indokolatlanul, a rendelkezésére álló ügyintézési határidőt jelentősen túllépve járt el, amivel a tisztességes eljáráshoz fűződő jog követelményével összefüggő visszásságot okozott. Az általános helyettes ezért a megyei gyámhivatal vezetőjét is az eljárási törvény szerinti határidők fokozott betartására kérte.

A megyei gyámhivatal vezetője a felhívást elfogadta, a jegyző érdemben nem válaszolt.

OBH 5949/2004.

A panaszhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség eljárása, ha a rendőrségi fogdán fogva tartott panaszosnak az országgyűlési biztosokhoz intézett beadványát nem zárt borítékban, hanem – elolvasását követően – faxon továbbítják.

A Ceglédi Rendőrkapitányságon fogva tartott panaszos – a fogdán rendszeresített kérelmi lapon – beadvánnyal fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához. A beadvány faxon, a panaszos ellen eljárást folytató Monori Rendőrkapitányság kísérőlevelével együtt érkezett a Hivatalba. A kísérőlevél a panaszossal szemben folytatott nyomozással, valamint a kérelmi lapban foglaltakkal kapcsolatos információkat tartalmazott.

Az általános helyettes a panaszhoz való alkotmányos jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel – hivatalból – rendelt el vizsgálatot.

Az OBH 1314/2003. számú ügyben az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője 2003 februárjában az országos rendőrfőkapitányhoz fordult. Azt a gyakorlatot tapasztalta ugyanis, hogy az eljáró nyomozó hatóságok egyes rendőrkapitányságok fogdáin fogva tartottak panaszbeadványait kísérőlevéllel, nyílt beadványként továbbítják a Hivatalhoz. Az országos rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese 2003. március 25-én kelt levelében arról tájékoztatta a hivatalvezetőt, hogy a területi rendőri szervek vezetői részére meghatározta, hogy az irányításuk alá tartozó szerveknél fogva tartott személyeknek a Hivatalhoz címzett beadványát a panaszos által lezárt borítékban, a megküldő átirat mellékleteként továbbítsák.

A vizsgált ügyben a panaszosnak a Ceglédi rendőrkapitányságon előterjesztett beadványa a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője által aláírt kísérőlevéllel, faxon érkezett a Hivatalba. A fogdáról a Fővárosi Bv. Intézetbe átszállított panaszos újabb beadványa a bv. intézetből már zárt borítékban érkezett.

A rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet 6/A. § (4) bek. értelmében a fogva tartottnak a hatóságokkal, a nemzetközi szervezetekkel és a védőjével – ill. a jogszabályban meghatározott más személyekkel – való levelezése tartalmilag nem ellenőrizhető.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség eljárása visszásságot okozott a panaszhoz való alkotmányos joggal összefüggésben, és ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, intézkedjen, hogy a fogva tartotti panaszbeadványokat az előírásoknak megfelelően, zárt borítékban, közvetlenül továbbítsák a rendőrségi fogdákról a Hivatalba.

Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta.

OBH 5977/2004.

Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az önálló bírósági végrehajtó, ha a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, s a fokozatosság és arányosság elvének megfelelően foganatosítja a végrehajtási cselekményeket. A végrehajtónak nem feladata további egyeztetést vagy tárgyalást folytatni az adóssal a végrehajtás elrendelését követően, mivel a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló bírósági határozat teljesítése kötelező. Amennyiben önkéntes teljesítés nem történik, az állami kényszer igénybevételével történő végrehajtásra kerül sor, amelynek keretében a bíróság határozatának végrehajtása – adott esetben állami kényszer igénybevételével – a közhatalommal felruházott végrehajtó kötelessége.

A panaszos az ellene folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárás során eljáró önálló bírósági végrehajtó tevékenységét kifogásolta. Sérelmezte, hogy az önálló bírósági végrehajtó nem adta át számára a végrehajtási lapot, további egyeztetésre nem került sor, fizetési felszólítást nem kapott.

Az országgyűlési biztos az iratok alapján megállapította, hogy a bíróság a végrehajtási lap kiadásával elrendelte a végrehajtási eljárást. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) szerint a végrehajtó a végrehajtási lapot személyesen átadhatja az adósnak, vagy postai úton is kézbesítheti. Jelen ügyben a panaszos a postai úton megküldött végrehajtási lapot – a tértivevény tanúsága szerint – 2004. május hó 15-én átvette.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el. A fokozatosság és arányosság elvének megfelelően letiltást adott ki a panaszos nyugdíjára, valamint intézkedéseket tett további végrehajtási cselekmények foganatosítása iránt. A végrehajtási lap kézbesítése szabályosan megtörtént.

Az adós már a bíróság határozatából értesült a kötelezettségéről, a végrehajtási lap a végrehajtás elrendelését jelenti önkéntes teljesítés hiányában.

A vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem tárt fel, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatot lezárta.

OBH 6042/2004.

Nem tekinthetők közszolgáltatást végző szervnek az internetes portálok, amelyek nem látnak el állami vagy önkormányzati feladatot, nem részesülnek semmilyen állami támogatásban, továbbá az internet-felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy az igényelt szolgáltatást több, könnyen elérhető más szervtől vegyék igénybe, ezért eljárásuk vizsgálatára az országgyűlési biztosok hatásköre nem terjed ki.

A panaszos a www.palya.hu internet címen elérhető portáloldal (a továbbiakban: pálya.hu) eljárását sérelmezte. Álláspontja szerint az internetes portál fórum rovatában megtalálható obszcén és rasszista tartalmak a gyermeki alapjogokat sértik. A panaszos sérelmezte továbbá, hogy a pálya.hu-t az Oktatási Minisztérium, és annak háttérintézménye az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) is támogatják, és nem tesznek semmit az említett tartalom eltávolítása érdekében. A beadványtevő szerint az is megengedhetetlen, és jogsértő, hogy a pálya.hu-ról elérhető a www.puska.hu (valamint www.oktaton.hu) oldalon bárki böngészhet „kész általános iskolai olvasmánynaplóktól az egyetemi diplomamunkákig bezárólag mindenféle dolgozat között.

A panasz kapcsán az általános helyettes a hatáskörének kérdését vizsgálta meg, és leszögezte, hogy az Obtv. 16. § (1) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos hatásköre a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek eljárására, ennek során hozott határozatára, illetve a hatóság intézkedésének elmulasztására terjed ki. E törvény 29. §-a csak a hatóság fogalmát határozza meg, és az országgyűlési biztosok jogértelmezésére bízza annak eldöntését, hogy mely szervek tekinthetők közszolgáltatónak. Az országgyűlési biztosok közszolgáltatónak tekintik a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó azon szerveket, amelyek esetében az érintettnek nincs reális lehetősége annak megválasztására, hogy az igényelt szolgáltatást kitől vegye igénybe.

A vizsgált panasszal érintett portálok nem látnak el állami vagy önkormányzati feladatot, nem részesülnek semmilyen állami támogatásban, továbbá az internet-felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy az igényelt szolgáltatást több, könnyen elérhető más szervtől vegyék igénybe, az általános helyettes ezért megállapította, hogy hatásköre nem terjed ki a panasszal érintett tartalomszolgáltatók eljárásának vizsgálatára.

A rendelkezésre álló iratok és a honlapokról (www.om.hu; www.felvi.hu) beszerezhető adatok alapján nem volt megállapítható, hogy az Oktatási Minisztérium vagy annak háttérintézményei, valamint a panasszal érintett portálok között bármilyen hivatalos, gazdasági, nonprofit, vagy informális (hyperhivatkozás) kapcsolat lenne.

Az általános helyettes a jelentését megküldte a legfőbb ügyésznek, valamint a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének is.

OBH 6061/2004.

Az ügyintézési határidő be nem tartása a jogbiztonsággal összefüggő viszszásságot okoz. Tulajdonjog visszajegyzésére irányuló eljárásban a késedelem az ügyfél tulajdonhoz való jogával összefüggő visszásságot is okoz, mivel a visszajegyzésig a tulajdonos a tulajdonjogból fakadó rendelkezési jogát nem gyakorolhatja.

A Fővárosi Kerületek Földhivatala – egy az 1993-ban kelt adásvételi szerződés alapján – 2004. május 20-án kelt határozatával a panaszos tulajdonjogát egész ingatlana vonatkozásában megszüntette. A panaszos fellebbezése nyomán – amelyben arra hivatkozott, hogy a szerződés csak az ingatlan egy részére vonatkozott – a határozatot a Fővárosi Földhivatal hatályon kívül helyezte és a körzeti földhivatalt új eljárásra utasította. A panaszos sérelmesnek tartotta, hogy az új eljárás elrendelése óta eltelt négy hónapban nem született érdemi döntés az ügyben.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a körzeti földhivatal eljárásával megsértette az Áe.-nek az eljárási határidőre vonatkozó rendelkezését, mivel az 1993-ban tulajdonjog bejegyzése iránt előterjesztett kérelmet csak 2004-ben bírálta el. A körzeti földhivatal továbbá a megismételt eljárásban sem tartotta be az eljárási határidőre vonatkozó törvényi rendelkezést: a Fővárosi Földhivatal 2004. augusztus 10-én rendelte el az új eljárást, a körzeti földhivatalt azonban csupán 2004. szeptember 24-én intézkedett az ügyben, és adott ki hiánypótlási felhívást. Határozatot pedig ezután is csak az országgyűlési biztos tájékoztatást kérő levelét követően, 2004. december 16-án hozott:  a hiánypótlási eljárás eredménytelensége miatt a vevő tulajdonjogát törölte, és egyidejűleg visszajegyezte a panaszos tulajdonjogát.

A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott a hatóság az által, hogy az adott ügyben nem tartotta be az előírt ügyintézési határidőt. A jogbiztonságnak elengedhetetlen követelménye, hogy a jogalkalmazói magatartás – adott esetben az ügy elintézésének időtartama – előre kiszámítható legyen, a közigazgatásnak ezért alkotmányos kötelessége, hogy hatáskörét gyakorolja, azaz illetékességi területén a hatáskörébe utalt ügyben az erre megszabott idő alatt érdemi döntést hozzon. Késedelmes eljárásával a hatóság megsértette ezenkívül a panaszos tulajdonhoz való jogát is, mivel tulajdonjogát az adásvételi szerződésben foglaltakkal ellentétben az egész érintett ingatlan vonatkozásában megszüntette, és a tulajdonjog visszajegyzéséig a panaszosnak a tulajdonjogból fakadó rendelkezési joga megszűnt.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a Fővárosi Földhivatal tévesen tájékoztatta az ügyfelet, amikor 2004. augusztus 19-én kelt levelében arról számolt be, hogy a fellebbezés elbírálása még folyamatban van, holott a határozatot már augusztus 10-én meghozták.

Tekintettel arra, hogy a vizsgálat ideje alatt a körzeti földhivatal a visszásságokat megszüntette és határozatot hozott, a biztos a konkrét ügyben nem tett ajánlást, de felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy fokozottabb figyelemmel ellenőrizze a földhivatali ügyintézési határidők betartását, és fektessen nagyobb hangsúlyt a panaszosok valóságnak megfelelő tájékoztatása mint alapvető követelmény biztosítására.

A miniszter a jelentésben foglaltakkal egyetértett és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 6087/2004.

A jogbiztonság követelményével és az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a szociális intézmény, ha a hajlék nélküli, krízishelyzet miatt átmenetileg befogadott rászorulókat a fertőtlenítésre és tisztálkodásra kötelezően előírt szabályok betartásának megkövetelése nélkül a bentlakókkal egy légtérben, vagy a bentlakásos intézmény étkezőjében szállásolja el.

Az országgyűlési biztos a munkatársaival a szokásos évenkénti megyei munkalátogatásának keretén belül 2004 szeptemberében előzetes bejelentést követően a Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi és Szociális Központja által működtetett férfi és a női átmeneti hajléktalanszállókban folytatott helyszíni vizsgálatot.

A helyszínen tapasztaltak okán felmerülő kérdések tisztázására megkereste Salgótarján jegyzőjét, és felkérte, hogy saját hatáskörében folytasson vizsgálatot különös tekintettel a jogszabályban kötelezően előírt alapfeladatok ellátásával, megvalósulásával kapcsolatban. A jegyző vizsgálatának eredményeit is felhasználva a biztos alkotmányos joggal összefüggő visszásságot állapított meg, mivel egyes rászorulókat fertőtlenítés és alapvető tisztálkodás nélkül esetenként a bentlakókkal egy légtérben, vagy az étkezőhelyiségben szállásoltak el, valamint a fenntartó önkormányzat nem biztosította a törvényben egyébként kötelezően előírt éjjeli menedékhelyet.

Tekintettel azonban arra, hogy a helyszíni vizsgálatot követően a fenntartó gondoskodott a tipikusan a téli időszakban felmerülő krízis kezeléséről, valamint hogy az önkormányzat megszervezte az utcai szociális munkát, a biztos egyéb intézkedést nem kezdeményezett.

OBH 6099/2004.

A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az építésügyi hatóság, ha a kötelezést tartalmazó határozata végrehajtását nem ellenőrzi, és elévülés miatt a végrehajtási kérelemre már semmilyen intézkedés nem hozható.

A panaszos előadta, hogy a jegyző 1995-ben kötelezte a szomszédos ingatlan tulajdonosát, hogy 30 napon belül bontsa le az engedély nélkül megépített üvegházát. A teljesítési határidőn belül a bontásra nem került sor, ezért több ízben kérte személyesen a bontás elrendelését, de kérelmeit a hatóság nem rögzített jegyzőkönyvben. A bontás végrehajtásának kikényszerítését 2004. januárjában már írásban kérte, a kérelmét azonban elévülésre hivatkozással elutasították.            Az országgyűlési biztos a vizsgálata során tájékoztatást kért a közigazgatási hivatal vezetőjétől és a jegyzőtől is.

A hivatalvezető megállapította, hogy az elsőfokú építésügyi hatóság a panaszos szomszédját kötelezte az engedély nélkül létesített üvegház lebontására, amit a másodfokú hatóság helyben is hagyott. Az elsőfokú építésügyi iratok között nem található arra vonatkozó adat, hogy a panaszos 2003-ig végrehajtást kért volna, és ilyen kéréssel a közigazgatási hivatalt sem kereste meg.  A végrehajtási kérelmet elutasító 2003-ben hozott első fokú határozat elleni fellebbezést, miután az 1996-ban előírt kötelezettség végrehajtása elévült, a másodfokú hatóságnak el kellett utasítania.

Az elsőfokú építésügyi hatóság az építtető kérelmére fennmaradási engedélyt adott a bontani rendelt üvegházra, amelyet a panaszos fellebbezése alapján másod fokú hatóság megsemmisített, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította.

A jegyző közölte, hogy a panaszos az 1996-ban hozott határozat végrehajtása érdekében csak 2003-ban fordult írásban a hivatalához, arra vonatkozóan viszont már sem adat, sem tanú nem lelhető fel, hogy a panaszos szóban kérte volna a végrehajtást.

A biztos megállapította, hogy az építésügyi hatóság az 1995-ben bontási kötelezettséget elrendelő határozatának teljesítését éveken keresztül nem ellenőrizte, és a határozata teljesítésének kikényszerítése érdekében nem tett végrehajtási intézkedést.

Az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a hatósági eljárás ugyan ügyféli bejelentésre indult, de az nem változtat azon a tényen, hogy az építésügyi hatóságnak hivatalból kell ellenőriznie a kötelezést elrendelő határozatai végrehajtását. Ennek elmulasztása visszafordíthatatlan állapotot idézett elő, hiszen a szabálytalan építmény bontásának újbóli elrendelésére az építésügyi törvény alapján – mely szerint az építésügyi hatóság a szabálytalanság tudomására jutásától számított egy éven belül intézkedhet – nincs mód.

A biztos kifejtette, hogy az építésügyi hatóság mulasztása a panaszos tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogával összefüggő visszásságot okozott, mert amiatt sérült a panaszosnak az ingatlana rendeltetésszerű használatához fűződő joga. A vizsgálattal feltárt visszásság közigazgatási úton ma már nem orvosolható, ezért a biztos ajánlást nem tett, csak  a szabálytalan eljárások jövőbeni kiküszöbölése érdekében kérte fel a jegyzőt, hogy a hivatalában intézkedjen az anyagi, és az eljárási jogszabályok maradéktalan megtartásáról.

OBH 6143/2004.

A HM azon gyakorlata, miszerint „a sajtóközleményeket kizárólag a Magyar Távirati Irodának, mint közszolgálati feladatot ellátó szervnek” küldi meg, a sajtószabadsággal összefüggő visszásságot okoz. A 44/1995. (HK. 26.) HM utasítás 6. § (3) bekezdésének rendelkezése, továbbá a HM és az MH által követett gyakorlat a sajtószervek között nem ún. ésszerű indok szerint tesz megkülönbözetést, így a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz.

Egy hírügynökség főszerkesztője az adatvédelmi biztoshoz előterjesztett beadványában – többek között – azt sérelmezte, hogy többszöri, nyomatékos kérése ellenére sem kapja meg a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium, valamint ezek alárendelt szervei által kiadott sajtóközleményeket. Az adatvédelmi biztos – hatásköre hiányában – a beadvány hivatkozott részét áttette az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyetteséhez vizsgálatra.

Az országgyűlési biztos általános helyettes a témával összefüggő több jelentésében (OBH 2000/2004. és OBH 5950/2004.) már kifejtette, hogy „azok az esetek azonban, amikor állami vagy önkormányzati szervek bármilyen módon lehetetlenné, vagy aránytalanul nehézzé teszik egy, több, esetleg valamennyi sajtószerv részére a megfelelő tájékoztatást (így különösen, ha az állami szervtől nem, vagy a többi sajtószervhez képest aránytalan nehézségekkel jut ugyanazokhoz az információkhoz, illetve csak a valóságnak nem megfelelő információkhoz jut), már felvetik a sajtószabadsággal összefüggő alkotmányos visszásság fennállásának lehetőségét. Azonban ebben az esetben sem a cenzúra, hanem az állami és önkormányzati szervek – Sajtótv. 4. §-a szerinti – felvilágosítási kötelezettségének megsértése okozhatja a visszásságot.” Álláspontom szerint tehát, amikor indokolatlan késedelem után, kizárólag díjfizetés ellenében juthatnak egyes sajtószervek a más sajtószervek részére ingyenesen eljuttatott információkhoz, sérül a Sajtótv. 4. §-ában előírt felvilágosítási kötelezettség, vagyis  a sajtószabadsággal összefüggő visszásság keletkezik.

Ebből kiindulva, a HM azon gyakorlata, miszerint „a sajtóközleményeket kizárólag a Magyar Távirati Irodának, mint közszolgálati feladatot ellátó szervnek” küldi meg, a sajtószabadsággal összefüggő visszásságot okoz.

A BM eljárásának vizsgálata során a sajtószabadsággal összefüggő visszásságra utaló körülményt az országgyűlési biztos általános helyettese nem észlelt.           Az országgyűlési biztos általános helyettese azt is vizsgálta, hogy az egyes sajtószervekre vonatkozó eltérő szabályok a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben okozhatnak-e alkotmányos visszásságot. Ennek során elvégezte az „önkényes megkülönböztetés tilalma” tesztjét, amely gyakorlatilag két elemből, az összehasonlíthatósági és az indokolhatósági próbából áll. Ennek során az általános helyettes meggyőződött arról, hogy a sajtó munkatársai homogén csoportot alkotnak, így közöttük csak alkotmányosan indokolható ismérv szerint tehető különbség. Álláspontja szerint az, hogy az egyes sajtószervek a „közszolgálati”; a „katonai” vagy a „nem közszolgálati” sajtóhoz tartoznak, nem tekinthető kellő súlyú alkotmányos indoknak, így nem lehet alapja a homogén csoport tagjai közötti megkülönböztetésnek. A Sajtótv. értelmében az állami szerveknek, így a HM-nek a sajtóval szembeni felvilágosítási kötelezettsége valamennyi sajtószervvel szemben fennáll. A törvény nem rendelkezik „privilegizált” sajtószervekről. Az MTItv. ugyancsak nem tartalmaz az MTI-re vonatkozó ilyen szabályt. Az előzőekre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a 44/1995. (HK. 26.) HM utasítás 6. § (3) bekezdésének rendelkezése, továbbá a HM és az MH által követett gyakorlat a sajtószervek között nem ún. ésszerű indok szerint tesz megkülönbözetést, így a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz. Az általános helyettes a BM eljárásának vizsgálata során a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságra utaló körülményt sem észlelt.

A sajtószabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese azt ajánlotta a miniszterelnöknek, hogy gondoskodjon arról, hogy valamennyi minisztérium és kormány felügyelete alatt működő szerv azonos feltételekkel tegyen eleget felvilágosítási kötelezettségének a sajtószervekkel szemben, továbbá közöttük – amennyiben annak alkotmányosan indokolható ismérve (ésszerű indoka) nincs – ne tegyen különbséget. Tekintettel arra, hogy a HM és az MH, valamint alárendelt szerveik által okozott sajtószabadsághoz való jog, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme az állami irányítás egyéb jogi eszköze rendelkezésére vezethető vissza, a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az ombudsman javasolta a honvédelmi miniszternek, hogy a 44/1995. (HK. 26.) HM utasítás egy rendelkezésének hatályon kívül helyezését.

OBH 6187/2004.

Az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendszeres szociális segély megállapításához szükséges orvosi vizsgálatok elvégzését az ügyfél erre irányuló nyilatkozatának hiányában, illetve a szándékáról való meggyőződés nélkül kezdeményezi.

A panaszos az önkormányzat eljárását sérelmezte, mert szerinte a szociális ellátások iránti kérelmét bosszúból utasítják el, mivel nagykorú leánya nem jelent meg a szociális ügyintéző által kezdeményezett munkaképesség-csökkenés megállapítására irányuló orvosi vizsgálaton. A panaszos leánya azt kifogásolta, hogy az önkormányzat ügyintézője erre irányuló kérelme és felhatalmazása nélkül kezdeményezte a munkaképesség-csökkenés megállapítására irányuló eljárást.

A panaszos, illetve az önkormányzat ügyintézője eltérően nyilatkoztak arról, hogy a panaszos maga bocsátotta-e az ügyintéző rendelkezésére a leányára vonatkozó pszichiátriai szakvéleményt, illetve, hogy kérte-e vagy sem az ügyintézőt, hogy kezdeményezze a munkaképesség-csökkenés megállapítására irányuló eljárást. A biztos megállapította, hogy mivel panaszos lánya sem cselekvőképességet korlátozó, sem azt kizáró gondnokság alatt nem állt, nyilatkozatát a hatóság csak személyesen tőle, vagy a hatósághoz címzett meghatalmazás útján fogadhatta volna el, és csak ezek alapján kezdeményezhette volna a rendszeres szociális segély megállapításához szükséges eljárást.

A vizsgálat idején hatályos rendelkezések értelmében a szóbeli kérelemről, az ügyfél meghallgatásáról – ha az ügyfél kéri, vagy az eljárás érdekében egyébként szükséges – jegyzőkönyvet kellett készíteni, egyébként pedig, amennyiben nem készült jegyzőkönyv, az eljárási cselekményről feljegyzés készítése volt kötelező. Mindezekre tekintettel a biztos megállapította, hogy helytelenül járt el az önkormányzat ügyintézője, amikor nem készített feljegyzést panaszosnak  a más személy nevében tett nyilatkozatáról, és mert nem kérte a nem saját nevében eljáró személy képviseleti jogosultságának igazolását. Az, hogy a jegyzőkönyvezési kötelezettséget, illetve a feljegyzés készítését jogszabály írja elő,  s ezt az önkormányzat ügyintézője elmulasztja megtenni, már megvalósítja a jogbiztonság alapjogi követelményének sérelmét.

A biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének lehetőségét is vizsgálta és megállapította, hogy az önkormányzat eljárása nemhogy nem veszélyeztette e jog érvényesülését, hanem – ellenkezőleg – lehetőséget kívánt biztosítani annak megvalósulására. Bár az eljárás a jogbiztonság és az önrendelkezési jog szempontjából kifogásolható volt, a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben a biztos alkotmányos visszásság hiányát állapította meg.

Az önkormányzat eljárása az adatvédelmi biztos álláspontja szerint is kifogásolható volt, hiszen az egészségi állapotra vonatkozó adatok különleges adatnak minősülnek, melyek kezeléséhez – továbbításához – kifejezett törvényi rendelkezés vagy az érintett írásbeli felhatalmazása szükséges.

Mindezekre tekintettel és a jövőbeni hasonló estek elkerülése érdekében  a biztos kezdeményezte önkormányzat jegyzőjénél, hogy hívja fel munkatársainak figyelmét arra, hogy minden esetben győződjenek meg az általuk kezdeményezett eljárásokban részt vevők ügyféli jogosultságáról, valamint hogy a jegyzőkönyvezésre, illetve annak hiányában a feljegyzés készítésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket maradéktalanul tartsák be.

A kezdeményezésben foglaltaknak a jegyző maradéktalanul eleget tett.

OBH 6216/2004.

A jogbiztonság elvével és a tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a határozatai rendelkező, jogorvoslati és indokolási részei nem felelnek meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A kérelmező jogorvoslathoz való jogával összefüggő visszásságot is okoz az önkormányzat, ha helytelenül oktatja ki a jogorvoslatról, és ezáltal megfosztja a bírósághoz fordulás lehetőségétől.

A panaszos házaspár rendszeres szociális segéllyel, valamint átmeneti segéllyel kapcsolatos ügyeikben sérelmezték az önkormányzat eljárását és a keletkezett határozatokat.

Az önkormányzat az átmeneti segély iránti kérelmüket a helyi rendelet azon előírására hivatkozva utasította el, hogy a rendeletben meghatározott éves adható keretet már kimerítették. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat azt a gyakorlatot követte, hogy bizonyos segélykeret elérése után további szociális ellátást nem állapít meg a kérelmezőknek, ezáltal azonban szűkítette  a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szt.) meghatározott ellátások érvényre juttatását.

Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése kimondja, hogy a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. A vizsgálat szerint ez az alkotmányos elv sérült, mert az Szt.-ben szabályozott megszorításokon túl az önkormányzat további korlátozást vezetett be a szociális ellátások területén, a meghatározott keretösszeg feletti bármilyen típusú szociális ellátás megállapításának kizárásával. Tekintettel azonban arra, hogy időközben az önkormányzat képviselő-testülete a helyi szociális rendelet felülvizsgálata alkalmával a kifogásolt előírást már hatályon kívül helyezte, így a biztos e tárgyban nem élt kezdeményezéssel.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos rendszeres szociális segély ügyében meghozott önkormányzati határozatok indokolási részei nem feleltek meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a döntésekből hiányzott a jogszabályi rendelkezések megjelölése, valamint azok rövid tartalmának ismertetése, s nem derült ki egyértelműen, hogy milyen okok alapján utasították el a kérelmet. A mérlegelés szempontjairól a hatóság nem rendelkezett.

A képviselő-testületi határozat vonatkozásában a vizsgálat feltárta, hogy a határozat rendelkező része sem felelt meg a jogszabályi követelményeknek. Itt ugyanis nem a segély megállapítása iránt benyújtott kérelem elutasításáról kellett volna rendelkezni, hanem a fellebbezés elbírálásáról, s az első fokú határozat helyben hagyásáról, megváltoztatásáról, vagy megsemmisítéséről stb. Ehelyett a testület a kérelmet utasította el, egyúttal a jogorvoslati lehetőségről történő kioktatást is elmulasztotta, mivel csupán arról értesítette a panaszost, hogy a határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, azonban a bírósághoz fordulás lehetőségéről nem tájékoztatta. A képviselő-testület határozatának a felülvizsgálatát viszont jogszabálysértésre hivatkozással a bíróságtól lehet kérni  a határozat közlésétől számított harminc napon belül. A pert az önkormányzat ellen kell indítani.

A vizsgálat megállapította, hogy mindezzel az önkormányzat megsértette  a jogbiztonság alkotmányos elvét, s a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben is visszásságot okozott. Továbbá azzal, hogy az önkormányzat helytelenül oktatta ki a panaszost a jogorvoslatról, és ezáltal megfosztotta a bírósághoz való fordulás lehetőségétől, visszásságot okozott az Alkotmányban deklarált jogorvoslathoz való joggal összefüggésben is.

A feltárt visszásság orvoslására a biztos a jegyzőt kérte fel, a jövőre tekintettel pedig arra kérte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai hatósági eljárásuk során maradéktalanul tartsák be a vonatkozó jogszabályok eljárásra és érdemi döntésekre vonatkozó szabályait.

A címzett a jelentésben foglaltakkal egyetértett, a visszásság orvoslása érdekében a megfelelő intézkedéseket megtette.

OBH 6217/2004.

A jogbiztonság követelményével, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Foglalkoztatási Hivatal, ha a határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet nem továbbítja a Fővárosi Bírósághoz, illetve határozatát oly módon cseréli ki, hogy a kicserélt határozat mind a rendelkező részében, mind az indokolásában eltér az eredeti határozattól.

A panaszos – munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó kft. – vagyoni biztosítékként lekötött egymillió forint letéte – munkaerő-kölcsönzéssel okozott kártérítés címén kifizetésre került. Tekintettel arra, hogy a munkaerő-kölcsönzés folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm.rendelet szerint a kölcsönzési tevékenység csak egymillió forint vagyoni biztosíték letétbe helyezése esetén folytatható, a Fővárosi Munkaügyi Központ felhívta a panaszost, hogy a felhasznált vagyoni biztosítékot pótolja, ellenkező esetben törlik a nyilvántartásból. A panaszos nem tett eleget a felhívásnak, ezért a nyilvántartásból törölték.

A munkaügyi központ határozata ellen a kft. fellebbezést nyújtott be, amit  a Foglalkoztatási Hivatal – mint másodfokú hatóság – bírált el, és az elsőfokú törlési határozatot jóváhagyta. E döntés ellen a kft. 2004. szeptember 14-én bírósági felülvizsgálatra irányuló kereseti kérelmet nyújtott be. A Foglalkoztatási Hivatal azonban a keresetet nem továbbította a Fővárosi Bírósághoz, hanem 2004. október 26-án a határozatát kicserélte. A kicserélt határozat mind a rendelkező részében, mind az indokolásában eltért az eredeti határozattól. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény értelmében kicserélésre csak a formai hibák kiküszöbölése, pontosítása esetén kerülhetett sor, az nem érinthette a döntés érdemi részét. A kicserélés tényét az alaphatározat eredeti példányára és lehetőleg kiadmányaira is fel kellett jegyezni, és az alaphatározatra előírt módon az ügyféllel is közölni kellett.

A Hivatal nem tett eleget ezeknek a követelményeknek, ezáltal a jogbiztonság követelményével valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő viszszásságot okozott. A keresetet és az ügy iratait csak az általános helyettes vizsgálatának megindulása után, 2005. január 31-én küldte meg a Fővárosi Bíróságnak.            Az általános helyettese megállapította azt is, hogy a Foglalkoztatási Hivatal  a jogorvoslathoz való jogot is sértette, amikor a panaszos bírósági felülvizsgálat iránti kereseti kérelmét nem továbbította a bírósághoz. Tekintettel azonban arra, hogy a mulasztás észlelésékor a sérelmet saját hatáskörben orvosolták, ajánlást nem tett.

Felkérte azonban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztert, hogy kísérje fokozottan figyelemmel, hogy a Foglalkoztatási Hivatal úgy alkalmazza az eljárási szabályokat, hogy azok ne sértsék az alkotmányos jogokat.

A miniszter a jelentésben foglaltakkal egyetértett, a közigazgatási államtitkár útján felhívta a Foglalkoztatási Hivatalt a konkrét ügyben feltárt szabálytalanságok kijavítására, valamint az alkotmányos jogok biztosítására és a jogszabályok betartására.

Az intézkedést a biztos elfogadta.

OBH 6223/2004.

Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha a bérlakás bérleti jogviszonyának folytatása iránti kérelem elbírálása tárgyában nem határozattal dönt, mert ilyen ügyekben nem hatóságként jár el, hanem bérbeadóként polgári jognyilatkozatot tesz.

A panaszos édesanyja egy önkormányzati bérlakás bérlője volt, akinek halála után a panaszos bérleti jogviszony folytatása iránt kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz, de az a kérését egy rövid levélben elutasította. Az elutasítás indokairól és a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről csak kifejezett kérésére tájékoztatták. Ekkor hívták fel figyelmét is arra, hogy a lakásbérleti jogviszony folytatására azért nem jogosult, mert édesanyja nem fogadta be a lakásba és életvitelszerűen nem lakott ott, ezért amennyiben a lakást nem hagyja el, annak kiürítése iránt az önkormányzat bírósági eljárást fog kezdeményezni.

Az önkormányzati lakás bérlete meghatározott személyek esetében és feltételek mellett a lakástörvény alapján folytatható. A bérleti jogviszony folytatására jogosultnak e joga a bérlő halála folytán, a jogszabály erejénél fogva áll be, míg más személyek ügyében a tulajdonos mérlegelés alapján dönt. A bérbeadó a döntését tulajdonosként hozza, és nyilatkozatára nem kötelezőek a közigazgatási határozatoknál előírt formai és tartalmi kötöttségek.

Az önkormányzat mint bérbeadó a bérleti jog folytatása iránti kérelem elbírálása során nem közigazgatási határozatot hoz, hanem bérbeadóként polgári jognyilatkozatot tesz (BH 2003. 112.). Az önkormányzat ezért nem köteles indokolt határozatot hozni a jogviszony-folytatási kérelem tárgyában.

Az önkormányzat ezért nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot azzal, hogy az elutasító határozatot magát nem kézbesítette a kérelmezőnek, hanem csupán levélben tájékoztatta a jogviszony-folytatási jog elismerésének megtagadásáról hozott tulajdonosi döntésről, és döntését csak később indokolta meg részletesen.

Tekintettel továbbá arra, hogy a bérbeadó önkormányzat döntése nem közigazgatási határozat, arra vonatkozóan az Áe. bírósági felülvizsgálatra (például a kereset benyújtásának határidejére) vonatkozó szabályai nem alkalmazhatók, ezért a jogorvoslati joggal összefüggő visszásság sem történt az ügyben.

Az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy amennyiben a jövőben megtagadja valamely bérleti jogviszony folytatására való jog elismerését, hívja fel a figyelmet arra, hogy a tulajdonos önkormányzat elutasító tartalmú nyilatkozata és a lakás kiürítésére kötelezés nem közigazgatási határozat, és azzal szemben a felek bírósághoz fordulhatnak.

A polgármester a jelentés megállapításaival egyetértett, és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 6254/2004.

A jogbiztonsággal és a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz az építésügyi hatóság, ha éveken keresztül nem hoz érdemi döntést az engedély nélküli építkezés ügyében. Ezen túl a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot is okoz, ha az egyéves jogvesztő határidőn belül nem hoz érdemi döntést.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a tulajdonában lévő ingatlanon a haszonélvező által engedély nélkül létesített lakóházra kért fennmaradási engedély iránti kérelmet elutasította ugyan a győri jegyző, de annak – általa kezdeményezett – bontását időmúlásra hivatkozva nem rendelte el.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, valamint a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben Győr jegyzőjétől és a közigazgatási hivataltól kért tájékoztatást.

Az országgyűlési biztos a részére megküldött iratokból megállapította, hogy a panaszos egy már több mint egy éve befejezett építési hatósági eljárást és döntést sérelmezett, ezért a konkrét ügyben az Obtv. 17. (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel az évekig tartó eljárás során hozott döntéseket nem vizsgálta. A panaszban foglaltak azonban nem kizárólag az egyedi esetre voltak jellemzőek, hanem az elmúlt években több, hasonló eljárást sérelmező beadvány is érkezett, ezért az országgyűlési biztos a sérelmezett eljárást hivatalból vizsgálta.

A rendelkezésre álló iratok szerint a panaszos 2000 áprilisában azért kért intézkedést az elsőfokú építésügyi hatóságtól, mert a tulajdonában álló ingatlanon meglévő épületet a haszonélvező lebontotta, és a helyébe egy új lakóházat épített. A panaszos előadta, hogy sem a bontáshoz, sem az építkezéshez nem járult hozzá, a vonatkozó előírásokat nem ismeri, ezért ügye rendezése érdekében kérte a hatóság segítségét. Az építésügyi hatóság fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására kötelezte a kérelmezőt, majd eljárását 2002 februárjában felfüggesztette a tulajdonosi hozzájárulás pótlása iránt indított bírósági eljárás jogerős befejezéséig.

A panaszos bejelentette, hogy a bíróság az építtető kérelmét elutasította. Az építésügyi hatóság ezt követően az építtető fennmaradási engedély iránti kérelmét elutasította, míg a panaszos által kezdeményezett építésrendészeti eljárást megszüntette. A másodfokú hatóság a panaszos fellebbezését elutasította. A határozata indokolásában rámutatott arra, hogy a hatóság intézkedési lehetőségére nyitva álló egyéves határidő már az elsőfokú eljárást felfüggesztő határozat meghozatalakor lejárt. Rámutatott arra is, hogy az elsőfokú építésügyi hatóság több eljárási és anyagi jogszabálysértést követett el, de azokat közigazgatási úton már nem lehet kiküszöbölni.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az elsőfokú hatóság törvénysértő eljárása a jogbiztonsággal kapcsolatban orvosolhatatlan visszásságot okozott, és emiatt a panaszosnak a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joga is sérült. Az országgyűlési biztos a szabálytalan eljárások jövőbeni kiküszöbölése érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét és a jegyzőt, hogy folyamatosan ellenőrizzék a belső szervezeti egységek vezetőit, a hatósághoz érkező kérelmek, panaszok, bejelentések határidőben történő kivizsgálása érdekében általuk tett általános és konkrét intézkedéseket.

Az országgyűlési biztos rámutatott arra is, hogy a panaszos kérelmének elutasítására, így az engedély nélkül létesített épület bontásának elrendelésére azért nem került többek között sor, mert az építésügyi hatóság álláspontja szerint a tulajdonosi hozzájárulás pótlására irányuló bírósági eljárás időtartama beleszámít az Étv. 48. §-ban rögzített – a hatóság számára intézkedésre nyitva álló – egy éves határidőbe. Az országgyűlési biztoshoz érkezett, hivatkozott ügyek alapján megállapítható, hogy egyes építési hatóságok hasonló álláspontot képviselnek, megint mások azonban lefolytatják a fennmaradási engedélyezési eljárásokat a bírósági ítéletet követően akkor is, ha az Étv-ben megfogalmazott egy éves határidő már lejárt.

Az országgyűlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy az Étv. normaszövege nem ad iránymutatást erre a kérdéskörre, ugyanakkor számtalan esetben fordul elő, hogy az építtetőt, mivel nem kapja meg a tulajdonosi hozzájárulást, az építésügyi hatóságok ennek pótlására hívják fel. Amennyiben pedig az építtető igazolja, hogy a tulajdonosi hozzájárulás pótlására keresetet nyújtott be, a hatóság az építésügyi eljárást az Áe. 37. § (1) bekezdése alapján felfüggeszti. A hivatkozott törvényhely (2) bekezdése rögzíti, hogy a felfüggesztés időtartama az eljárási határidőbe nem számít bele. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az Étv. 48. §-ban meghatározott egyéves intézkedési határidő objektív, és nem keverendő össze az eljárási határidővel. Ebből egyenesen következik, hogy addig, amíg a hatóság ilyen esetben nem sérti meg az eljárási törvény előírásait, az Étv. szabályai végül is nem adnak lehetőséget a tulajdonosi hozzájárulás hiánya esetén egy átalakítás vagy (vissza)bontás elrendelésére. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a törvényi szabályozás jelen formájában, a fentiek alapján súlyosan sérti a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogot. Bár az Étv.-nek a 2005. évi módosítása részben segít a fennmaradási engedélyezési eljárás gyakorlatán, azonban a felvetett és valós jogbizonytalanságot előidéző jogszabályi rendezés hiánya fennmaradt. A jogbiztonság azonban nemcsak az építtetőt illeti meg (a szabálytalanul építkezőt ne lehessen  a végletekig bizonytalanságban tartani), hanem a társtulajdonost, szomszédot is. Sajnálatos, hogy az építésügyi hatóságok a jogkövető más érdekelteket nem tekintik azonos súllyal egyenrangú ügyfeleknek a törvénysértő magatartást tanúsító építkezőkkel szemben. Ha ugyanis az ellenérdekű (társ)tulajdonos, szomszéd az engedély nélküli építkezést már a kivitelezés megkezdésekor bejelenti, elindul az egyéves intézkedési ügyintézési határidő, és a fentebb ismertetett módon a hatóság elhúzódó eljárása (ideértve a bírósági eljárásokat is) odavezet, hogy nem csak nem lehet lebontatni, szabályossá tétetni egy építményt, de még építésügyi bírságot (büntetést) sem lehet kiszabni a jogszabálysértő építkezővel szemben.

Tekintettel az eltérő joggyakorlatra és a törvény hiányos rendelkezéseire, az országgyűlési biztos álláspontja szerint a visszásság csak az Étv. kiegészítésével oldható fel, ezért a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszternek azt javasolta, hogy kezdeményezze az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását, hogy  a 48. § (8) bekezdésében szabályozott a hatóság számára intézkedés meghozatalára biztosított egyéves jogvesztő határidőbe a tulajdonostársi nyilatkozat pótlására irányuló bírósági, illetőleg a környezeti hatásvizsgálathoz kötött tevékenységek esetében a környezetvédelmi hatósági engedély beszerzéséig az eljárás felfüggesztésének időtartama ne számítson be. Amennyiben más hatóság előzetes érdemi döntésének beszerzése is szükséges, úgy javaslata természetesen ezekre az esetekre is vonatkozik.

A miniszter álláspontja szerint a 2005. november 1-jén hatályba lépett, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 32. §-ában és az Étv. módosítása „már eleget tesznek az országgyűlési biztos által javasoltaknak, így további módosítás e téren nem indokolt”.

Az országgyűlési biztos a választ nem fogadta el, és törvénymódosítási javaslatát fenntartva a miniszterelnöki hivatalt vezető minisztert kereste meg, aki arról tájékoztatta, hogy felkérte az ajánlással megszólított, valamint az igazságügyi minisztert, gondoskodjanak a szükséges kormány-előterjesztés kidolgozásáról.       A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter arról értesítette a biztost, hogy az érintett miniszterekkel egyeztetve utóbb arra az álláspontra helyezkedett, hogy valóban szükséges a javasolt módosítás ahhoz, hogy a hatósági eljárás felfüggesztése időtartama ne számítson be az Étv szerinti jogvesztő határidőbe. Az Étv. újabb módosításáig elengedhetetlennek tartja a miniszter a jogalkalmazók fentieknek megfelelő tartalmú tájékoztatását.        Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, de hangot adott annak a véleményének, hogy az Étv legutóbbi módosításának parlamenti vitája alatt javaslatát tárgyalhatta volna az országgyűlés.

OBH 6256/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz az egészségügyi intézmény, ha nem tájékoztatja a korlátozottan cselekvőképes beteg gondnokát arról, hogy átszállítják gondnokoltját egy másik egészségügyi intézménybe.

A panaszos sérelmezte, hogy gondnokoltját az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből (OPNI) az ő előzetes tájékoztatása és belegyezése nélkül szállították át egy másik egészségügyi intézménybe.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A vizsgálat eredménye szerint a gondnok-kirendeléséről az OPNI-nak tudomása volt. A gondnokkal illetve a gyámhivatallal az OPNI szociális munkása tartotta a kapcsolatot. Az OPNI alkalmazásában álló szociális munkás munkaviszonya azonban megszűnt, utódja pár hét múlva kezdte meg a munkát. A beteg utolsó áthelyezése ebben az átmeneti időszakban történt, ezért maradt el az OPNI részéről a gyámhivatal azonnali tájékoztatása.

Az általános helyettes megállapította, hogy az OPNI a tájékoztatás elmulasztásával megsértette a betegjogokat, mely visszásságot okozott a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggésben.

Az általános helyettes az OPNI főigazgatójánál kezdeményezte, hogy a betegellátással kapcsolatos intézkedései során a vonatkozó jogszabályi előírások alapján járjon el, erre hívja fel az irányítása alá tartozó munkatársait, valamint gondoskodjon arról, hogy az általa irányított intézményben a betegjogok maradéktalanul érvényesüljenek.

A címzett a javaslattal egyetértett, és az általános helyettes a válaszát elfogadta.

OBH 6322/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az eljáró szerv, ha a jogszerűen visszajáró illeték megfizetéséről is rendelkező határozatában tévesen jelöli meg az eljárni illetékes illetékhivatalt.

A panaszosok azt sérelmezték, hogy a Pest Megyei Illetékhivatal hónapok óta nem intézkedik az őket megillető fellebbezési illeték visszatérítéséről.

Az általános helyettes a jogbiztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét felkérte vizsgálat folytatására. A közigazgatási hivatal mint másodfokú építési hatóság 2004. július 15-én kelt határozatával felhívta a Pest Megyei Illetékhivatalt, hogy a panaszosok, mint fellebbezők részére utalja vissza a lerótt fellebbezési illeték összegét. A panaszosok sérelmezték, hogy ez már hónapok óta nem történt meg.          Az általános helyettes megkeresésére a közigazgatási hivatal vezetője megállapította, hogy a közigazgatási hivatal, mint másodfokú építési hatóság tévesen kérte fel a Pest Megyei Illetékhivatalt az illeték visszatérítésére. Az illetékekről szóló törvény értelmében ugyanis az ügyfél lakóhelye szerint illetékes illetékhivatal – adott esetben tehát nem a Pest Megyei Illetékhivatal, hanem Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Illetékhivatala – illetékes az ügyben eljárni. A közigazgatási hivatal vezetője intézkedett a II. fokú határozat kijavításáról és annak az illetékes Fővárosi Illetékhivatal részére soron kívül történő továbbításáról.

A vizsgálat megállapította, hogy a közigazgatási hivatal eljárása visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével összefüggésben, de tekintettel arra, hogy a határozatot a közigazgatási hivatal kijavította és soron kívül intézkedett annak az ügyben intézkedésre jogosult illetékhivatalhoz való továbbításáról, az általános helyettes eltekintett az ajánlástól. Felhívta azonban a közigazgatási hivatal vezetőjének a figyelmét a hasonló tévedések jövőbeli elkerülésére, illetve döntéseik megalapozottsága garanciális jelentőségére.

OBH 6370/2004.

Visszásságot okoz a védelemhez való joggal összefüggésben a rendőrség eljárása, ha korlátozza a rendőrségi fogdán fogva tartott személy és védője közti telefonos kapcsolattartást.

A panaszos ügyvéd korábbi beadványában a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fogdáján tapasztalt – a védelemhez való jog korlátozását eredményező – gyakorlatot sérelmezte. Az OBH 3617/2004. számú ügyben az országos rendőrfőkapitány 2004. július 26-án – többek között – arról tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy a fogva tartott és a védője közti telefonhívást minden esetben a fogdaszemélyzet kezdeményezi, majd a kagylót a fogva tartottnak átadva a beszélgetést nem ellenőrzi. A nyilvántartás alapján azonban megállapítható volt, hogy a panaszos védence a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fogdáján egyetlen alkalommal sem kért telefonbeszélgetést.          Az ügyvéd új tényeket tartalmazó, újabb beadványa alapján ugyanakkor az általános helyettes a védelemhez való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel ismételten vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A panaszos előadta, hogy védence ügyében a Karcagi Rendőrkapitányság időközben befejezte a nyomozást, és iratismertetést tartott. Az iratok között megtalálható volt a fogva tartott 2004. február 23-án írt kérelmi lapja, melyben kéri az előadóját, hogy engedélyezze az ügyvédjével való telefonbeszélgetést. A kérelmi lap alján a következő megjegyzés található: „A személyesen történő kapcsolatfelvétel a védővel engedélyezett, azonban a távbeszélőn történő érintkezés nem.”

A Karcagi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának megbízott vezetője 2004. február 24-én kelt levelében arról tájékoztatta a fogda parancsnokát, hogy a fogva tartott kérelmét 2004. március 4-én tudják biztosítani az előadó személyes megjelenésével, ugyanis csak így tudják ellenőrizni, hogy a fogva tartott távbeszélőn keresztül kivel veszi fel a kapcsolatot.

Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 43. § (3) bek. értelmében a fogva tartott terhelt jogosult arra, hogy a védőjével szóban és írásban ellenőrzés nélkül érintkezzen. A szóbeli kapcsolattartás módjai – személyes, ill. telefonos kommunikáció – között jogszerűen nem tehető különbség. Annak ellenőrzéséhez pedig, hogy a fogva tartott valóban a védőjével veszi fel a kapcsolatot telefonon, nincs szükség az előadó személyes jelenlétére. Ahogy azt az országos rendőrfőkapitány kifejtette, a fogdaszemélyzet is végre tudja hajtani ezt a technikai ellenőrzést azáltal, hogy a telefonbeszélgetést a személyzet kezdeményezi.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a Karcagi Rendőrkapitányság eljárása súlyos visszásságot okozott a védelemhez való joggal összefüggésben. Ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy országosan intézkedjen, hogy a rendőrségi fogdán fogva tartottak védelemhez való joga ne szenvedjen semmilyen korlátozást. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, az érintett rendőrkapitány pedig azonnal intézkedett a helytelen gyakorlat megszüntetésére.

OBH 6431/2004.

A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a családi gazdálkodó panaszost – az általa használt földön keletkezett vadkár becslése céljából szakértő kirendelésére irányuló kérelmére – arról tájékoztatja, hogy az eljárás megindítására nincs lehetősége, mert kérelmét nem a vadászatra jogosulttal közösen terjesztette elő.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy az általa használt termőföldön a vadak által okozott kárt a vadászatra jogosultnak és a – termőföld fekvése szerint illetékes – jegyzőnek határidőben bejelentette, azonban a jegyző az eljárás lefolytatása helyett arról értesítette, hogy az eljárás megindítására nincs lehetősége, mert kérelmét nem a vadászatra jogosulttal közösen terjesztette elő.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.    A vizsgálat feltárta, hogy a jegyző nevében eljáró ügyintéző a tényállás feltárását elmulasztotta, hiánypótlási felhívást sem adott ki. Tévesen vélte úgy, hogy az „eljárás megindítására közös kérelmük alapján van lehetőség” (mivel, hogy az eljárás az ügyfél bejelentésével megindult). Nem vette figyelembe a kizárásra vonatkozó szabályokat sem. Az ügyben nem hozott határozatot. Nem tájékoztatta panaszost jogorvoslati joga gyakorlásának lehetőségéről sem.

A vizsgálat megállapította, hogy a jegyző mulasztása sértette panaszos jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát azáltal, hogy eljárása kiszámíthatatlanná, bizonytalanná vált, határozathozatali kötelezettségének elmulasztása következtében pedig kizárta annak lehetőségét, hogy panaszos az államigazgatási szerv döntése ellen jogorvoslati jogával élhessen. Az eljárás sértette  a panaszos tulajdonhoz való jogát is, mivel akadályozta a kártérítés érvényesítésében.

A vizsgálat rögzítette, hogy a visszásság – államigazgatási jogi eszközökkel, az idő múlására is tekintettel – már nem orvosolható, ezért a biztos felhívta  a panaszos figyelmét, hogy kárának megtérítését a károkozás helye szerint illetékes városi bírósághoz benyújtott keresettel kérheti.

Az országgyűlési biztos az ügy vizsgálatáról készült jelentése egy példányának megküldésével – a vizsgált üggyel azonos esetek jövőbeni elkerülése érdekében – felhívta a panaszolt jegyzőt hatáskörének jogszerű gyakorlására.

A vizsgálat megállapította, hogy az 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 81. §-a (3) bekezdésének egyik rendelkezése is visszásságot okoz azzal, hogy a szakértő  – jegyző által történő – kirendelésének feltételeként a felek közös kérelmét írja elő még abban az esetben is, ha – mint az a vizsgált ügyben is történt – a vadásztársaság nem csak a kérelem közös előterjesztésétől zárkózik el, hanem már a kár bejelentéséről sem vesz tudomást.

Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő említett visszásság megszüntetése érdekében arra kérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a Vtv. 81. §-a (3) bekezdése első mondatának szövegéből a „felek közös” szövegrész törlését és annak helyébe a „károsult” szó beillesztését.

Az ajánlás elérte a célját, mert a miniszter azt elfogadta, a Vtv. módosítására azonban még nem került sor.

OBH 6436/2004.

A jogbiztonság elvével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a központi és helyi járműnyilvántartó, ha az adatok ellenőrzésének elmulasztása, és az ezzel összefüggő jogellenes hatósági intézkedések következtében az állampolgárt kár éri.

A panaszos egy magánszemélytől használt gépkocsit vásárolt a leánya részére. A vásárlást a rendőrségen bejelentette, a bemutatott okiratok alapján  a forgalmi engedélybe bejegyezték az új tulajdonos adatait, és kiállították részükre a gépkocsi törzskönyvét. A gépkocsit néhány hónap múlva eladták, de fél évvel később a rendőrség a vevőjüktől lefoglalta az autót, és kiadta a Merkantil Banknak. Az intézkedésre az adott okot, hogy az eladó a hiteltartozását nem törlesztette, a gépkocsit meghamisított forgalmi engedéllyel adta el. A panaszost a bíróság kötelezte, hogy a lefoglalást szenvedő részére a gépkocsi vételárát fizesse vissza.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az érintett hatóságoktól beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a gépkocsi eladása előtt az első tulajdonos által felvett bankhitel biztosítására szolgáló elidegenítési korlátozást a forgalmi engedélyből kitörölték, de a korlátozás a BM központi járműnyilvántartásában változatlanul szerepelt. Amikor a panaszos a gépkocsit vásárolta, a közúti közlekedés igazgatási feladatait a rendőrhatóságok látták el.

A közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló BM rendelet alapján a rendőrség területi és helyi adatkezelő szervei felelősek voltak az adatszolgáltatás jogszerűségéért, az általuk szolgáltatott adatok helyességéért és időszerűségéért.

A tulajdonosváltáskor az átírást végző rendőrkapitányság elmulasztotta a bemutatott járműokmányok ellenőrzését a központi járműnyilvántartásban, mulasztása sértette a hatósági okmányok közhitelességének biztosításához fűződő érdekeket, és ezzel a jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A BRFK Nyomozó Főosztály hatáskörét túllépve és jogsértő módon járt el, amikor a gépkocsi lefoglalásáról rendelkezett, és a lefoglalt gépkocsit a lefoglalást követő napon a Merkantil Bank részére kiadta, a jármű tulajdonjogának körültekintő ellenőrzése nélkül.

A gépkocsi eredeti tulajdonosa nem a Merkantil Bank volt. Az első tulajdonos a gépkocsit megvásárolta és önrész-előlegként jelentős összeget befizetett.  A fennmaradó hátralékra a Banktól hitelt vett fel, amelynek havi részleteit négy hónapon keresztül törlesztette.

A szerződési kikötés alapján a Bank érvényesíthette volna a követelését az első tulajdonossal szemben, de az nem jelentette azt, hogy jóhiszemű és ellenérték fejében tulajdonjogot szerző harmadik személlyel szemben a gépkocsi tulajdonjogát követelhette volna. Tekintettel arra, hogy a gépkocsit a tulajdonos hozzájárulásával adták el, így az adásvételek láncolatában valamennyi későbbi tulajdonos tulajdonjogot szerzett.

A BRFK Nyomozó Főosztály eljárása sértette az eljárás idején hatályos – a lefoglalásra és a lefoglalt dolog kiadására vonatkozó – büntetőeljárási szabályokat, és ezzel sértette a lefoglalt gépkocsi érintett tulajdonosainak a tulajdonukhoz fűződő jogát, továbbá a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A panaszos az ellene indított kártérítési pert elvesztette, mert a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal a bíróság megkeresésére olyan tájékoztatást adott, amely nem volt alkalmas a tulajdoni jogok tisztázására.           Az általános helyettes az országos rendőrfőkapitány felkérte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a területi és helyi nyomozó hatóságok körültekintően járjanak el a lefoglalások elrendelése, végrehajtása és a lefoglalt dolgok kiadása során, különösen, ha az eljárásra a hiteleket nyújtó pénzintézetek polgári jogi igényeinek érvényesítésével összefüggésben kerül sor.         Az általános helyettes a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetőjét arra kérte, hogy a járműnyilvántartás törvényben előírt közhitelességére tekintettel, fordítsanak fokozott figyelmet arra, hogy a tulajdonjog megállapításával kapcsolatos állampolgári és hivatalos megkeresésekre a hivatal ellenőrzött és teljes körű tájékoztatást adjon.

Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, utasította a megyei rendőr-főkapitányságokat és az ORFK érintett szerveit a lefoglalások és a bűnjelek kiadása körültekintő végrehajtására.

A BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője az ajánlással nem értett egyet. Az általános helyettes ajánlását változatlan formában fenntartotta, és indítványozta, hogy a címzett az Obtv. rendelkezései alapján az ajánlást és azzal kapcsolatos véleményét terjessze fel a felügyeletét ellátó szervhez. A Hivatal vezetője döntéséről nem adott tájékoztatást.

OBH 6439/2004.

A tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmét okozza az ugyanolyan végzettségű, közalkalmazotti státuszban foglalkoztatott, illetőleg közhasznú szervezetnél dolgozók eltérő szakmai megítélése.

Az Alfa Magzat-, Újszülött– és Családvédelmi Szövetség főtitkára sérelmezte, hogy szervezetük – annak ellenére, hogy gyermekjóléti alapellátási, illetőleg gyermekvédelmi szakellátási, vagyis állami feladatokat lát el – állami támogatásban nem részesül.

A főtitkár diszkriminatívnak tartotta, hogy az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló kormányrendelet szerint – bár a annak melléklete a szolgáltatásért felelős szakmai vezető és a szolgáltatást végző személy vonatkozásában ugyanazokat a képesítési előírásokat tartalmazza, mint az ugyanilyen tevékenységet folytató állami szervekre vonatkozó rendelet melléklete – a működési engedély kiadása iránti kérelemhez csatolni kell a Nemzeti Család– és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) szervezésében induló felkészítő tanfolyamnak a szakmai vezető, valamint  a szolgáltatást végző személy által történő elvégzését tanúsító bizonyítvány másolatát. Ezzel szemben, ha ugyanolyan képesítéssel valaki a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál (szakszolgálat) közalkalmazottként örökbefogadási tanácsadó, nem kell a felkészítő tanfolyamon részt vennie. A főtitkár sérelmezte azt is, hogy felkészítő tanfolyamot csak az NCSSZI indíthat.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított és felkérte az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert, hogy a beadványban foglaltakról, a jogi szabályozás indokáról fejtse álláspontját.

I. A titkos örökbefogadások bonyolítása állami feladat. Ezt az állami feladatot – amely magában foglalja az örökbefogadók felkészítését, személyiségük vizsgálatát, a gyermek számára a megfelelő örökbefogadó szülő kiválasztását –  a szakszolgálatok végzik. A szakszolgálatok feladata továbbá a nevelőszülők felkészítése, a nevelőszülői hálózat, nevelőszülői, gyámi tanácsadói, továbbá hivatásos gyámi és eseti gondnoki szolgálat működtetése, a gyermekvédelmi gondoskodásba került gyermekek személyiségvizsgálata, elhelyezési javaslat készítése, családgondozás, utógondozás.

A szakszolgálatok az állami feladatok ellátásához, egész tevékenységük biztosítására kapnak állami normatív támogatást.

A civil szervezetek a nyílt örökbefogadások közvetítésében vesznek részt, mely nem állami feladat, ezért állami normatív támogatásban nem részesülhetnek. A vonatkozó kormányrendelet szerint a közhasznú szervezetek szolgáltatásaikért közvetítői, szolgáltatási díjat nem kérhetnek, adományt nem fogadhatnak el. A kormányrendelet szerint azonban az örökbe fogadni szándékozó személy viseli az általa igénybe vett szolgáltatással összefüggésben felmerült költségek díját. Ahogyan arra a főtitkár beadványában is utalt, ha a civil szervezet gyermekjóléti alapellátási, illetőleg a gyermekvédelmi szakellátási feladatokat lát el, akkor részesülhet állami normatív támogatásban, ha ellátási szerződést köt az önkormányzatokkal. Tekintettel arra, hogy jogszabály alapján nem kap az Alfa Magzat-, Újszülött– és Családvédelmi Szövetség állami támogatást a szóban forgó tevékenységéhez, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem tárt fel a vizsgálat. Az pedig, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy  a civil szervezetek ne kapjanak állami hozzájárulást a gyermekjóléti alapellátási, illetőleg a gyermekvédelmi szakellátási feladatok ellátása esetén sem, nem függ össze alkotmányos joggal, ezért annak vizsgálatát az általános helyettes mellőzte.          II. A minisztérium közigazgatási államtitkára a közhasznú szervezetek  szakmai vezetőinek és az örökbefogadásra felkészítést végző személyeknek  a NCSSZI által szervezett felkészítő tanfolyam kötelező elvégzésének indokairól, illetőleg arról, hogy a tanfolyam elvégzése miért nem kötelező a gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozó – ugyanolyan képesítési feltételekkel rendelkező – szakembereknek, a következő tájékoztatást adta: „A magánszervezetekben, ill. a gyermekvédelmi szakszolgálatokban dolgozók tevékenysége, illetve  a két szervezeti kör tevékenysége és körülményei nem azonosak. A gyermekvédelmi szakszolgálatok munkatársai az örökbefogadással kapcsolatban egy jogilag szigorúan szabályozott, viszonylag kötött tevékenységet folytatnak, fokozott állami felügyelet mellett évtizedek óta. A munkatársak tevékenysége végzettségükhöz igazodik. Ezzel szemben az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek munkatársai döntően az örökbefogadást megelőző időszakban személyes kapcsolatot kell kialakítsanak részint a vér szerinti szülőkkel, valamint az örökbefogadókkal, bizonyos fajta jogi, pszichológiai, pedagógiai tanácsadást kell, hogy ellássanak. Feladatuk tehát összetettebb, melyre álláspontunk szerint, pl. egy védőnő, pszichológus, pedagógus külön felkészítés nélkül nem képes. A magánszervezetek munkatársai korábban hasonló feladatkört nem láttak el, ezért teljesen indokoltnak tartjuk, hogy a felkészítő tanfolyamot számukra kötelezően előírja a Kormányrendelet.”

Az államtitkár álláspontjával szemben az általános helyettes véleménye a következő volt: Az örökbefogadás nyílt és titkos formája jogilag egyaránt szabályozott. Mindkét örökbefogadási formát a gyámhatóság engedélyezi, ahol az örökbe fogadni szándékozók az eljárás jogszabályi hátteréről is felvilágosítást kapnak. Minden örökbefogadásra jelentkező személy személyiségvizsgálatát  a szakszolgálatok végzik. A szakszolgálatok és a civil szervezetek egyaránt végezhetnek örökbefogadás előtt kötelező tanácsadást, szervezhetnek örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot. Az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam akkreditált képzés. A képzés engedélyeztetése szigorú feltételekhez kötött. Az engedélyeztetés feltételei a szakszolgálatok és a civil szervezetek esetében azonosak.     Az örökbefogadást megelőző időszakban a vér szerinti szülőkkel nem, de  a jövendő örökbefogadókkal a szakszolgálatok örökbefogadási tanácsadóinak is személyes kapcsolatot kell kialakítania. A szakszolgálatnál dolgozó örökbefogadási tanácsadó is lehet végzettsége szerint például pedagógus, lelkész vagy védőnő. Ha a jogszabály a civil szervezetnél dolgozó, ugyanilyen végzettségű szakembernek – azt feltételezve, hogy anélkül nem tudja feladatát ellátni – kötelezővé teszi a felkészítő tanfolyam elvégzését, akkor álláspontom szerint  az a szakszolgálatoknál ugyanilyen munkakörben dolgozók esetében sem mellőzhető.

A vizsgálat megállapította, hogy az ugyanolyan végzettségű, közalkalmazotti státuszban foglalkoztatott, illetőleg közhasznú szervezetnél dolgozók eltérő szakmai megítélése a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmét okozza, ezért az általános helyettes javasolta a miniszternek, hogy gondoskodjon arról, hogy az azonos végzettségű szakemberek esetében a munkájuk ellátására felkészítő tanfolyam elvégzésére kötelezésénél, illetőleg az az alól való mentesülésnél a vonatkozó kormányrendelet ne tegyen különbséget.

III. Az államtitkár azt, hogy felkészítő tanfolyam indítására és lebonyolítására a minisztérium egyetlen intézményt jelölt ki, azzal indokolta, hogy az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről szóló kormányrendelet készítésekor – az előzetes felmérések szerint – kevés szervezet tervezte az örökbefogadásra felkészítő tevékenység vállalását. A felkészítő tanfolyamra jelentkezők számára figyelemmel a feladatot egy intézmény el tudja látni. Az NCSSZI alapfeladatai közé tartozik a képzések szervezése, azok lebonyolításához megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik. Előzőkre figyelemmel az általános helyettes nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A miniszter a javaslattal nem értett egyet, azt az általános helyettes fenntartotta, válasz a minisztériumtól még nem érkezett.

OBH 6483/2004.

A szociális biztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha kizárólag azért kötelezi az ügyfelet a szociális ellátás megtérítésére, mert nem tett eleget lakcímváltozás-bejelentési kötelezettségének, és nem vizsgálja, hogy a szociális ellátást ténylegesen rosszhiszeműen vette-e igénybe.

A panaszosnak – akinek az adott időpontban sem bejelentett lakóhelye, sem bejelentett tartózkodási helye nem volt – a XIX. kerületi önkormányzat 2001-ben állapított meg ápolási díjat. Az ellátást az önkormányzat 2004. augusztus 31-vel megszüntette, és a panaszost a 2003. február 1-jétől igénybe vett támogatás és kamatai megtérítésére kötelezte. A határozat indokolása szerint jogosulatlanul és rosszhiszeműen vette igénybe az ellátást, mivel 2003. január 30-tól (bejelentett) lakóhellyel rendelkezett Mezőkövesden, erről azonban nem tájékoztatta az önkormányzatot. A panaszos állítása szerint a család 2001 óta életvitelszerűen a XIX. kerületben lakik, Mezőkövesden soha nem laktak, testvére csupán szívességből engedte meg, hogy hozzá bejelentkezzenek, mivel előtte bejelentett lakóhellyel nem rendelkeztek. 2003. december 15-től pedig Budapesten bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkeztek.

A szociális törvény értelmében a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások, így az ápolási díj iránti kérelmet is a kérelmező lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzatnál kell előterjeszteni. A törvény tehát speciális illetékességet határoz meg, a tartózkodási hely csupán lakóhely hiányában (tehát hajléktalan személyek esetében) határozza meg az illetékességet. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 26. §-a az állampolgároknak lakcím-bejelentési kötelezettséget ír elő mind a lakóhely, mind a tartózkodási hely vonatkozásában, elsősorban annak érdekében, hogy az állampolgárok megtalálhatóak legyenek. A lakcímlétesítés általában az ottlakás szándékával történik, nincs azonban olyan előírás, amely szerint az állampolgárnak bejelentett lakcímén kellene élnie. A hatóság a lakcímbejelentést csupán tudomásul veszi, és nem vizsgálja, nem is vizsgálhatja  a bejelentés esetleges mögöttes szándékát. A hatósági eljárások során (illetékesség megállapítása stb.) a lakcímnyilvántartás adatait irányadónak kell tekinteni. Az önkormányzat helyesen állapította meg ezért, hogy attól az időponttól kezdődően, hogy a panaszos bejelentett lakóhellyel rendelkezett Mezőkövesden, az ápolási díj megállapításával és folyósításával kapcsolatos eljárásra a mezőkövesdi önkormányzat volt illetékes. Jogszerűen járt el tehát a XIX. kerületi önkormányzat, amikor – tudomást szerezve az illetékesség változásáról – az ápolási díj folyósítását megszüntette.

A szociális törvény értelmében azonban a pénzbeli szociális ellátás visszafizetésére csupán az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevevőt lehet kötelezni. A panaszos a kérdéses időszakban ápolási tevékenységét folyamatosan és gondosan ellátta, életvitelszerűen végig a XIX. kerületben lakott, azt lakóhelyének tekintette, és Mezőkövesden nem terjesztett elő ápolási díj iránti kérelmet. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint ezért a szociális biztonsággal, valamint a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy a panaszost  a támogatás visszafizetésére kötelezte kizárólag arra hivatkozással, hogy nem tett eleget lakcímváltozás-bejelentési kötelezettségének, nem vizsgálva azonban ténylegesen, hogy a szociális ellátást rosszhiszeműen vette-e igénybe.

Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a képviselő-testület vizsgálja felül a visszafizetésre kötelező határozatát. A képviselő-testület az ügyet újból megtárgyalta, azonban határozatát változatlanul hagyta. Az országgyűlési biztos a döntést tudomásul vette.

OBH 6501/2004.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az eljáró szerv, ha a törvényben előírt ügyintézési határidőt nem tartja be, továbbá ha a kérelmet nem a tartalma szerint bírálja el. A jogorvoslathoz való jogot is megsérti, ha a fellebbezést a jogszabályban előírt határidőn belül nem terjeszti fel másodfokú elbírálásra, és ugyanígy visszásságot okoz az eljáró szerv, ha nem a méltányossági kérelmet elutasító határozatban, hanem egy külön levélben fejti ki az elutasítás indokait.

A panaszos a jegyző építményadó-ügyben követett eljárását és határozatait sérelmezte, mert 2002. augusztus 14-én építményadó elengedésére irányuló kérelmet nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz, de az a kérelmet a harmincnapos határidőn túl, és nem a tartalma szerint bírálta el, hanem csupán részletfizetést engedélyezett számára.

Az általános helyettes a vizsgálata során a közigazgatási hivatal vezetőjét kérte fel vizsgálat lefolytatására. Annak alapján megállapították, hogy a polgármesteri hivatal az elintézési határidő túllépésével és az érdemi döntés elmulasztásával a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.             A vizsgálat megállapította azt is, hogy a panaszos a határozat ellen fellebbezést nyújtott be, melyben az eljárási illeték megfizetése alóli mentesítését is kérte. Az elsőfokú szerv a jogorvoslati kérelem alapján nem változtatta meg döntését, és az iratokat sem terjesztette fel a felettes szervhez elbírálásra. Ezzel az eljárási törvényben foglalt kötelezettségét sértette meg, és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A hivatal 2004. január 26-án kelt határozatával állapította meg a panaszos 2004. évi építményadó-fizetési kötelezettségét. A panaszos 2004. november 8-án újabb építményadó elengedésére irányuló kérelmet nyújtott be a polgármesteri hivatalba. Kérelmét a jegyző a 2004. november 25-én kelt határozatával elutasította. Ugyanezen a napon levelet írt – a határozattal megegyező számon –  a panaszosnak, melyben részletezte azokat a tényeket és körülményeket, amelyek a döntését megalapozták.

A jegyző azzal, hogy nem a méltányossági kérelmet elutasító határozat indokolásában fejtette ki az elutasítás indokait, hanem egy külön levélben tette ezt, szintén a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.

A közigazgatási hivatal vezetője a részletfizetési engedély ügyében hozott határozatokat, a méltányosság tárgyában hozott első fokú elutasító döntést is megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította.         Az általános helyettes arra tekintettel, hogy a közigazgatási hivatal vezetője saját hatáskörében intézkedett a panaszos sérelmének az orvoslásáról, továbbá felhívta a figyelmet a határidők jövőbeni pontos betartására, eltekintett az ajánlástól.

OBH 6540/2004.

A földhivatali TAKARNET rendszerrel összefüggésben az igazságügyi miniszter által felvetett szabályozási kérdések, valamint a bírósági végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó földhivatali (ingatlan-nyilvántartási) eljárás gyakorlati problémái (különös tekintettel az eljárási határidők betartására) kihatással lehetnek a jogbiztonság elvére, a tisztességes eljáráshoz való jogra; valamint közvetetten a tulajdonhoz való jogra.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke fordult az országgyűlési biztoshoz, arra kérve, hogy vizsgálja meg a Takarnet-rendszer hiányosságait az alkotmányos jogok sérelmének veszélye szempontból. Közölte, hogy a Kamara elnöksége megállapította a következőket: „az ingatlan-végrehajtás kapcsán a szakszerű munkavégzés jelen idő szerint az önálló bírósági végrehajtók részére az ingatlan-nyilvántartás hiányosságai, illetve a Takarnet rendszer korlátozott, technikailag fejletlen volta miatt csak rendkívüli munka– és költségráfordítással biztosítható.”.

A biztos a kérdés kapcsán megkereste az igazságügyi minisztert és a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert. Időközben a kamara elnöke arról tájékoztatta a biztost, hogy 2005. június 1-jén hatályba lépett a 43/2005. (V. 5.) FVM rendelet, amely bizonyos javulást hozott az érintett területen.

Az országgyűlési biztos megállapította: a bírósági végrehajtás célja, hogy  a jogot, az ennek megfelelő jogi szankciót a kötelezettel szemben kényszerrel is érvényre juttassa. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 1. §-a szerint: „A bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell végrehajtani.”

A bírósági végrehajtási rendszer hatékony működése meghatározó fontosságú a demokratikus jogállam alapvető fogalmából levezetett jogbiztonság követelménye szempontjából. Ugyanis a jogbiztonság érvényesülésének elengedhetetlen feltétele, hogy a bíróság jogerős ítéleteiben, valamint más végrehajtható okiratokban foglaltak végrehajtása önkéntes teljesítés hiányában is megtörténjen. Ennek érdekében jár el a bírósági végrehajtó (önálló bírósági végrehajtó és megyei bírósági végrehajtó), aki jogosult az állami kényszer fokozatos és arányos alkalmazására az eljárás sikere érdekében. A hatékonyság növelése miatt szükséges folyamatosan vizsgálni azokat a lehetőségeket, amelyek a gyorsabb, eredményesebb végrehajtást biztosíthatják. Ezek körébe tartozik a megfelelő jogi szabályozási környezet kialakítása éppúgy, mint az anyagi jellegű fejlesztések megvalósítása.

A Vht. rendelkezik az adósra vonatkozó adatok beszerzéséről és kezeléséről. A Vht. 47. §-a szerint a végrehajtási eljárás eredményes lefolytatása érdekében a végrehajtó szükség esetén beszerzi az adós lakóhelyére (tartózkodási helyére), székhelyére, telephelyére, munkahelyére (egyéni vállalkozására), jövedelmére és a végrehajtás alá vonható vagyontárgyaira vonatkozó adatokat.  A végrehajtó ezen eljárása során megkeresheti az adósra és vagyonára vonatkozó adatokat kezelő hatóságokat, szervezeteket.

A végrehajtás eredményességét mozdítja elő, ha megfelelő és naprakész számítógépes adatbázishoz férhetnek hozzá on-line elérési móddal a bíróságok és a végrehajtók. A magyar jogrendszerben a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény 5. §-a, valamint az Inytv. 70. §-a feljogosítja a bírósági végrehajtókat csoportosított cégadatok beszerzésére, illetve arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásból egy tulajdonosnak valamennyi ingatlanáról adatokat kérhessenek. Az Inytv. 73/A. §-a  kötelezővé teszi, hogy a bírósági végrehajtó a bírósági végrehajtási eljárás lefolytatása és a törvényben meghatározott feladatainak a teljesítése céljából  a hivatali helyiségében működtetett saját gépi adatfeldolgozó eszközzel az illetékességi területén működő földhivatal számítógépes ingatlan-nyilvántartásához kapcsolódjon. Az ismertetett on-line hozzáférések lehetővé teszik, hogy közvetlenül, az illetékes szervek megkeresése nélkül is, gyakorlatilag azonnal beszerezhetők legyenek bizonyos információk, például az adós bankszámlaszáma vagy ingatlanának adatai.

A biztos megállapította, hogy némi ellentmondás merült fel az igazságügyi miniszter és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter véleménye között  a TAKARNET rendszer működésével kapcsolatosan a bírósági végrehajtás szempontjából. Az igazságügyi miniszter levelében a következő problémákat vetette fel.

1. A földhivatalok – amelyek soron kívül kötelesek a bírósági végrehajtók végrehajtási jog bejegyzése iránti megkereséseinek teljesítésére a megelőző széljegyek elintézésével együtt – az Inytv. 32. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva (amely az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés alapjául szolgáló okiratok kellékeit tartalmazza) nem jegyzik be az adósok ingatlanaira a végrehajtási jogot, a bírósági végrehajtót pedig hiánypótlásra szólítják fel az adós személyi azonosítójának, illetve az adós cégek statisztikai számjelének közlése, beszerzése iránt. A végrehajtás elrendeléséhez azonban a hatályos jogszabályok alapján nem szükséges az adós személyi azonosítójának (személyi szám) ismerete, az az esetek többségében nem is áll rendelkezésére az eljáró bíróságnak, bírósági végrehajtónak. Nincs tehát a végrehajtási rendszer felkészülve olyan földhivatali gyakorlatra, amely ezen adatok közlését is megkívánná a megkeresés teljesítéséhez. Az érintett adatai egyébként is rendelkezésére állnak az ingatlan-nyilvántartásnak, hiszen csak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosult ingatlanára vagy tulajdoni hányadára jegyezhető be a végrehajtási jog. Ha a bírósági végrehajtó megkeresésében megjelölésre kerül az ingatlan vagy az ingatlan meghatározott tulajdoni hányada, úgy a megkeresés teljesítésének nem lehet akadálya.

2. A számítógépes nyilvántartást egyenként a körzeti földhivatalok vezetik  a saját maguk által nyilvántartott adatokról, és a nyilvántartás csak munkaidőben érhető el. Emiatt a végrehajtóknak nem egy lekérdezéssel, hanem a 119 földhivatal adatbázisába egyenként történő betekintéssel kell az országos ingatlan-kutatást elvégezni, amely a nyilvántartás elérésének jelzett időbeli korlátaira is figyelemmel gyakorlatilag ellehetetleníti az eljárásukat.

3. Szükség lenne arra, hogy a bírósági végrehajtók a feladataik ellátásához hiteles tulajdoni lap másolatot kérhessenek on-line módon. Egyes végrehajtási cselekmények megtételéhez ugyanis friss tulajdoni lapot kell beszerezni, így közvetlenül az árverés előtt ez az egyik bizonyítéka annak, hogy az árverés nem törvénysértő módon került lebonyolításra. Hiába adják meg a jogszabályok a lekérdezés jogát a végrehajtónak, ettől függetlenül a hiteles tulajdoni lap másolatot így is papír alapon kell beszerezniük.

4. Indokolt megteremteni a jogszabályi feltételeit annak, hogy ha a végrehajtó a lekérdezés során nem talál ingatlant, ennek tényéről hiteles igazolást szolgáltasson számára a rendszer. A végrehajtónak ugyanis anyagi felelőssége áll fenn a végrehajtás szakszerű lefolytatásáért, s így azért is felel, hogy mindent megtett az ingatlan felkutatása érdekében. Egy polgári perben ugyanakkor nem tud a lekérdezés megtörténtével és annak nemleges eredményével védekezni, ha erre vonatkozó okirat nincs a birtokában.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter levelében foglaltak alapján  a felsorolásba foglalt 2. pontban felvetett probléma megoldást nyert. A csoportos lekérdezés lehetővé vált, mivel a 2005. június 1-jétől indult új szolgáltatás keretében a név szerinti keresésnél nem szükséges minden földhivatali körzetre külön-külön lekérdezést végrehajtani, ugyanis egy új menü beiktatásával a bírósági végrehajtóknak adott a lehetőség az országos kigyűjtés végzésére.

Az országgyűlési biztos néhány megjegyzést tett a földhivatalok eljárásával kapcsolatban is. Megállapította, hogy a bírósági végrehajtási eljáráshoz szorosan kapcsolódó földhivatali eljárás során szintén fokozott követelmény a jogszerűség, amelynek garanciális jelentősége van. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által szolgáltatott adatok a Fővárosban még mindig számottevő hátralékot jeleznek. Az ügyirathátralék feldolgozása kiemelkedő feladat, melynek mielőbbi teljesítése elsőrendű cél. Az ügyintézési határidők betartásának biztosítása szintén garanciális jellegű a jogállamiság követelményrendszere szempontjából. Ez annál inkább így van, mivel a földhivatal a végrehajtási jog bejegyzését, továbbá a végrehajtónak, a feleknek és más érdekelteknek az ingatlan-végrehajtással kapcsolatos beadványait és a velük kapcsolatos széljegyeket soron kívül intézi el. A bírósági végrehajtási eljárás keretében sajnálatos módon előfordult végrehajtási jog téves bejegyzése (pl. OBH 2077/2004. sz. ügy), mely az érintett harmadik személy tulajdonhoz való jogát sérti. Ugyancsak előfordult, hogy a Vht. 138. § (4) bekezdésében foglalt szabályt nem teljesítette maradéktalanul a földhivatal, mely szerint: „A földhivatal a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatát a végrehajtónak, a feleknek és azoknak kézbesíti, akiknek az ingatlanra vonatkozólag az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk van...” Mindezek miatt szükséges a szakmai felügyelet erősítése, a jogszerű eljárás biztosítása a földhivatali, illetve minisztériumi szakmai vezetők részéről.    A biztos szerint a TAKARNET összességében hatékony, megfelelő informatikai rendszer a rendelkezésre álló adatok szerint. Továbbfejlesztése – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által ismertetett céloknak megfelelően – támogatandó. A földhivatali eljárásban az említett hiányosságok kiküszöbölésére, az ügyhátralék feldolgozására kell hangsúlyt fektetni. Törekedni kell arra, hogy a földhivatali (ingatlan-nyilvántartási) eljárások jogszerűek legyenek.

Az országgyűlési biztos felkérte a Kamara elnökét, gondoskodjék arról, hogy valamennyi önálló bírósági végrehajtó csatlakozzék a TAKARNET rendszerhez.

Az igazságügyi minisztert és a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert arra kérte, hogy a Kamara elnökének, illetve a kamara képviselőinek bevonásával vizsgálják meg az igazságügyi miniszter által felvetett kérdéseket. Azaz: személyi számmal, illetve statisztikai számjellel kapcsolatos problémák; annak esetleges lehetővé tétele, hogy a bírósági végrehajtók feladataik ellátásához hiteles tulajdoni lap másolatot kérhessenek on-line módon; annak esetleges megvalósítása, hogy amennyiben a végrehajtó a lekérdezés során nem talál ingatlant, ennek tényéről hiteles igazolást szolgáltasson számára a rendszer.  A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felkérte, hogy hívja fel a földhivatalok vezetőit arra, hogy az ügyintézési határidők betartásának, az eljárások jogszerű lefolytatásának érdekében tegyenek meg minden szükséges és lehetséges erőfeszítést, s mindezt a bírósági végrehajtási eljárással összefüggő földhivatali (ingatlan-nyilvántartási) eljárásban is tartsák szem előtt.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a kezdeményezésre válaszolva kifejtette, hogy a biztos által felvetett változtatási, fejlesztési javaslatok részben megvalósultak, részben a közeljövőben meg fognak valósulni. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter meggyőzően érvelt amellett, hogy a személyi szám, illetve a statisztikai számjel az adós egyértelmű azonosításához elengedhetetlen. Tájékoztatást adott arról is, hogy regionális értekezletek keretében a minisztérium képviselői a jelentésben foglaltakkal összhangban többek között nyomatékosan felhívták a földhivatali munkatársak figyelmét az ügyintézési határidők fokozott betartásának jelentőségére. A biztos a választ elfogadta.

Az igazságügyi miniszter és a kamara elnökének válasza még nem érkezett meg.

OBH 6597/2004.

A tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a csatornahálózat tulajdonos önkormányzat, valamint a szennyvízátemelő üzemeltetője, ha nem teszi meg  a bűzhatás lehető legalacsonyabb szinten tartását szolgáló intézkedéseket, és e mulasztás a környéken élők életminőségének romlását okozza.  A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét idézte elő a Környezetvédelmi Természetvédelmi Felügyelőség azzal, hogy az általa javasolt intézkedések teljesítését nem ellenőrizte, de a felettes szervét annak teljesítéséről tájékoztatta, és a lakossági panaszt válasz nélkül hagyta.

A panaszos az utcájukban, valamint a környéken létesített szennyvízátemelőkből kiáramló bűz mértékét és az ezzel járó kellemetlenségeket sérelmezte.             Az országgyűlési biztos az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségtől, valamint a község polgármesterétől kért tájékoztatást, melyek alapján a következőket állapította meg:

A községben üzembe helyezték a megépült csatornahálózatot. A panaszos azt sérelmezte, hogy a rendszer nem a település domborzati viszonyait kihasználva lefelé, hanem felfelé szállítja a szennyvizet, szivattyúk közbeiktatásával.  E szivattyúk működésük során olyan bűzt árasztanak a környezetbe, amely lehetetlenné teszi az udvaron tartózkodást és a lakások szellőztetését. A panaszos többször fordult az ügyben a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez, amely a község alpolgármesterével és az üzemeltető műszaki vezetőjével közösen helyszíni vizsgálatot végzett. A jegyzőkönyv értelmében a teljes gombai szennyvízelvezető rendszer elkészült és megtörtént a műszaki átadás. A panasszal leginkább érintett két utcában is beüzemelésre kerültek az átemelők biofilterei. Ezen a két átemelőn keresztül jut el a szennyvíz a monori szennyvíztelepre. Erre a körülményre tekintettel  a Felügyelőség e két átemelőnél javasolta ventillátorok felszerelését, melyek segítik a szaghatás higítását és a biofilteren keresztül történő távozását. A felügyelőség javasolta a vákuumszivattyú legalább a tetőnyereg fölé történő kivezetést is.

Mivel a panaszos szerint a szaghatás nem változott, ismételt ellenőrzés történt. A helyszíni vizsgálat megállapítása szerint a panaszos utcájában lévő átemelőnél nem került sor a javasolt ventilátor beépítésére, ezért a szennyvízszag nem a biofilteren keresztül távozik, hanem kidiffundál az épület nyílásain. A felügyelőség részéről azonban további intézkedés nem történt, a hiányosságokat jegyzőkönyvben rögzítette.

A főfelügyelőség megkeresésére a felügyelőség azt a tájékoztatást adta, hogy az üzemeltető önként beszerelte a biofiltereket, ezzel a szaghatás megszűnt. Mindezt azonban helyszíni vizsgálattal nem igazolta, a korábbi jegyzőkönyv tanúsága szerint pedig – az utóbb említettekkel ellentmondóan – az átemelő légterét ventillátorral kívánta megszívni, hogy a levegő ne diffúz módon, hanem a biofilteren keresztül kerüljön ki a külső légtérbe. Emellett a panaszos ismételt panaszlevelére nem válaszolt.

A biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a helyi önkormányzatokról és a vízgazdálkodásról szóló törvény helyi önkormányzati feladatként határozza meg a csatornázást és a szennyvízelvezetést. Ahol lehetséges, az egyedi, kis kapacitású, természetkímélő szennyvíz-ártalmatlanítás megvalósítását ösztönözni kell.

Rámutatott arra is, hogy országos célként jelenik meg a csatornázottság arányának növelése, minél több ingatlan rákapcsolása a közcsatorna hálózatra. Figyelemmel kell azonban lenni az egészséges környezethez való alkotmányos jogra, amely alapján jogos igény, hogy az állampolgárok saját otthonukban zavartalanul éljenek, környezetszennyező, egészségkárosító tevékenységtől ne szenvedjenek. Az egészséges környezethez és a jobb környezeti állapotjellemzőkhöz az is hozzátartozik, hogy a szennyvizet zárt rendszerben, a környezetbe jutás lehetőségének kizárásával kell elvezetni és meghatározott módon tisztítani. Úgy kell tehát gondoskodni a szennyvízelvezetésről, hogy az ne járjon mások szükségtelen zavarásával.

A Ptk. a szomszédjog általános szabályával összefüggésben úgy rendelkezik, hogy a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. Így pl. tilos gáz, füst, zaj útján a szomszédos telekre olyan áthatást gyakorolni, amely a szomszédot szükségtelenül zavarja, vagy amely jogai gyakorlását veszélyezteti.

A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi ítéletével összhangban az országgyűlési biztos arra az álláspontra jutott, hogy a szükségtelen zavarás fennállása esetén az érdekek egyeztetésével lehet és kell keresni azt a megoldást, amely mellett ez a hatás már olyan mértékű, amelyet a szomszéd tűrni tartozik. A meglévő állapothoz képest kell keresni azt a legcélszerűbb megoldást, amelytől a zavaró hatás csökkenthető. Amennyiben van ilyen gazdaságosan kivitelezhető megoldás, annak megvalósítására alappal tarthat igényt a panaszos.

A szomszédság jogi fogalma tágabb, mint a köznapi értelme: a szomszédság határa jogilag addig terjed, ameddig maga a szükségtelen zavarás, behatás kiterjed. A Ptk. szövege és az ítélkezési gyakorlat alapján nyilvánvaló, hogy „szomszédok” nemcsak a telekszomszédok, hanem mások is lehetnek.

A biztos a visszásságok megszüntetése érdekében felkérte a község polgármesterét, és a csatornahálózatot üzemeltető cég vezetőjét, hogy tegyék meg  a felügyelőség által tartott helyszíni vizsgálat alkalmával javasolt intézkedéseket, illetőleg mindazokat a lépéseket, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a bűzhatás az átemelő-berendezés telepéről ne jusson az ingatlanokhoz, illetőleg ennek érdekében gondoskodjanak szaghatás lehető legalacsonyabb szinten tartásáról.

Felkérte továbbá a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját arra, hogy a vizsgálat során megkeresett Országos Környezet-, Természet és Vízügyi Főfelügyelőség által előírt ellenőrzést – mely arra irányul, hogy az üzemeltető végrehajtotta-e a javasolt műszaki megoldást, ennek mi a hatása, illetőleg, hogy a szennyvízszag érezhető e továbbra is, vagy sem – foganatosítsa.

Az Országos Zöldhatóság véleménye értelmében a bűzképződés a szennyvíznek az elvezető rendszerben lévő hosszú tartózkodási idejéből és az oxigénhiányos állapotból ered. A probléma okainak feltárására határidőhöz kötött részletes vizsgálat szükséges. A vizsgálatnak a kiviteli tervek és a megvalósult állapot összehasonlítására, a próbaüzem tapasztalataira is ki kell terjednie, továbbá megoldási javaslatot is kell tartalmaznia.

Fentiek teljesülése érdekében azt kérte az országgyűlési biztos, hogy a kezdeményezéssel érintett szervek hatáskörüknek megfelelően, egymással együttműködve járjanak el. A kezdeményezéssel az érintett szervek egyet értettek,  a komplex vizsgálat eredményéről és az egyes megtett intézkedésekről folyamatosan értesítik az országgyűlési biztost.

OBH 6670/2004.

A vallási előírásoknak megfelelő étkezés biztosítására vonatkozó törvényi szabályozás hiánya visszásságot okoz a szabad vallásgyakorláshoz való joggal összefüggésben.

Az OBH 2597/2004. sz. ügyben a Fővárosi Bv. Intézetben fogva tartott panaszos sérelmezte, hogy többszöri kérelme ellenére nem biztosítottak számára  a vallásának megfelelő kóser élelmezést. Miután visszautasította a nem kóser élelem elfogyasztását, elkülönítették és fegyelmi eljárást indítottak ellene. Az OBH 6670/2004. sz. ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézetben fogva tartott panaszos és élettársa sérelmezték, hogy noha a fogva tartott „felvette” a zsidó vallást a bv. intézetben, nem biztosítanak számára kóser élelmezést. Az OBH 1804/2005. sz. ügyben a Budapesti Fegyház és Börtönben fogva tartott panaszos a keresztényekkel és a mohamedánokkal szemben a zsidó vallásúak diszkriminációját sérelmezte. Kifogásolta, hogy a bv. intézetben csak ebédre biztosítanak „kóser” élelmet, valamint, hogy a csomagolást felbontják, és ezáltal az étel elveszti kóser jellegét.

A panaszok alapján az országgyűlési biztos általános helyettese a szabad vallásgyakorláshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét.

Az országos parancsnoktól kapott tájékoztatás szerint első alkalommal 2000-ben, elvi döntés alapján biztosítottak kóser élelmet egy fogva tartott számára.  A kérelmek számának növekedését követően az országos parancsnok kiadta az 1-1/35/2003. OP intézkedését. A kóser élelmezés biztosítására előzetesen letartóztatottak esetén a Fővárosi Bv. Intézet III. objektumát, a Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézetet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézetet, a Baranya Megyei Bv. Intézetet és a Szegedi Fegyház és Börtönt; elítéltek esetén a Budapesti Fegyház és Börtönt, valamint a Szegedi Fegyház és Börtönt jelölték ki.  A kijelölt intézetek parancsnokainak fel kellett venniük a kapcsolatot a kóser élelmet készítő konyhákkal. Amennyiben a kóser élelmezés biztosításából származó többletkiadásokat az intézet nem tudta kigazdálkodni, kezdeményeznie kellett a dologi előirányzat módosítását. (A fogva tartottak részére biztosított élelmezés alapnormája 320 Ft/fő/nap, a kóser élelmezés esetén viszont 777 Ft/fő/nap volt.) Az intézkedés 2003. május 1-jei hatálybalépését követően ugrásszerűen megnőtt a kérelmek száma. Sok fogva tartott visszaélt azzal a lehetőséggel, hogy a kóser élelmezés iránti igénye alapján átszállítják a kijelölt intézetbe, az intézetek ugyanis nem vizsgálhatták, hogy a kérelem valós tényeken alapult-e.

A bv. alkalmazásában álló főrabbi megítélése szerint 2003 őszén legalább ötször annyi fogva tartott részesült kóser élelmezésben, mint amennyi valóban zsidó vallású volt, és még kétszer annyian (kb. 60 fő) igényeltek kóser élelmezést, mint ahányan kaptak. Az OP intézkedést az országos parancsnok – a felmerült problémák miatt – 2004. február 1-jén visszavonta. Új intézkedést nem adtak ki, de az intézetparancsnokok azt a tájékoztatást kapták, hogy a jövőben minden kérelemről értesíteni kell a főrabbit, és a döntést az ő véleménye alapján kell meghozni. Amennyiben a kérelmező olyan intézetben terjeszti elő a kérelmét, ahol a feltételek nem adottak az élelmezés biztosítására, a kérelmet átszállítási kérelemként kell elbírálni. Azokban az intézetekben, amelyek a kóser élelmezés biztosítására ki voltak jelölve, továbbra is meg kell oldani az élelmezést.

Az országos parancsnok 2004. november 1-jétől hatályos 1-1/79/2004. OP intézkedésében ugyanakkor úgy rendelkezett, „a fogva tartottak vallási okból igényelt eltérő élelmezési normája megegyezik az alapnormával + 49 Ft”. Amenynyiben a megemelt alapnorma nem nyújt fedezetet az igényelt élelmezés költségeire, az intézetparancsnok saját hatáskörben dönt a többletköltségek vállalásáról vagy a kérelem elutasításáról.

A Rabbitestület alelnöke tájékoztatást adott a kóser étkezéssel kapcsolatos előírásokról. A szabadon fogyasztható állatokat (a halak kivételével) a kóser vágás követelményei szerint kell levágni. A vágást csak olyan hívő ember végezheti, aki erre megfelelő rabbinátusi bizonyítvánnyal rendelkezik. A vér elfogyasztása tilos, ezért a megfelelően levágott állatokból kisózással vagy kisütéssel kell eltávolítani a vért. A húsos és a tejes ételeket, ill. ezek származékait vegyíteni – sőt ugyanabban az edényben elkészíteni – szintén tilos. A kóser konyhákban és a kóser élelmiszer gyártásánál rabbi vagy rabbinátus által kijelölt vallási ellenőrnek kell működnie. (Meg kell jegyezni, hogy a rituális vágás, ill. az állatok kivérezetésének szabályai az iszlám vallás előírásaiban is megtalálhatóak.)

Az ENSZ, ill. az Európa Tanács keretében megalkotott – és hazánkban is kihirdetett – nemzetközi egyezmények deklarálják a vallásszabadsághoz való jogot. Ezt a jogot csak törvényben lehet korlátozni; annyiban, amennyiben a közbiztonság, a közrend, közegészség vagy az erkölcsök, illetőleg mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges. Az Alkotmány 60. §-a szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a vallás szabadságára. Az Alkotmány 8. § (2) bek. értelmében az alapvető jogokra, ill. azok korlátozására vonatkozó szabályokat törvényben kell rögzíteni. Az Alkotmánybíróság több határozatában is vizsgálta a büntetés végrehajtásával összefüggő alapjog-korlátozások alkotmányosságát az ún. szükségesség – arányosság tesztje alapján [13/2001. (V. 14.) AB határozat, 569/B/1999. AB határozat].

A hatályos Bv. tvr. 36. § (1) bek. h) pontja, valamint a 118. § (1) bek. j) pontja kimondja, hogy az elítélt ill. az előzetesen letartóztatott jogosult vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztására, annak kinyilvánítására és gyakorlására. Az új bv. kódex tervezete hasonló szabályozást tartalmaz.  A tervezet azt is rögzíti, hogy az elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy – a végrehajtás rendjét megtartva – vallásának szokásaiban, törvényeiben biztosított jogait gyakorolhassa, kötelezettségeit teljesíthesse. A fogva tartottak vallási igényeinek megfelelő élelmezés biztosítására – az Európai Börtönszabályokkal összhangban – a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 147. § (5) bek. ad lehetőséget, amikor kimondja, hogy az élelmezésnél – az intézet lehetőségein belül – az elítélt vallási igényeit is figyelembe kell venni. Ez alapján biztosítanak a bv. intézetekben ún. „sertéshúsmentes” élelmezést. Emellett lehetőség van vegetáriánus étrend igénylésére is.

A vallási előírásoknak megfelelő élelem fogyasztása nyilvánvalóan szorosan összefügg a vallásgyakorlás szabadságával, annak szerves részét képezi. A gyakorlatban ugyanakkor a valóban kóser élelem elkészítése és beszállítása komoly nehézségeket vet fel. Az élelmet a bv. intézetekben nem tudják elkészíteni, csak külső konyháról szállítható be. (Kóser konyha csupán Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon található.) A konyháról csomagban beszállított étel biztonsági ellenőrzését a bv. intézeteknek mindenképpen el kell végezniük. Jelenleg a kóser élelem biztosítása a kijelölt bv. intézetek aktuális anyagi helyzetétől függ.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a vallásgyakorlás szabadságának részét képező vallási előírásoknak megfelelő étkezés biztosítására vonatkozó törvényi szabályozás hiánya visszásságot okoz a vallásszabadsághoz való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy-miniszternek, hogy az új bv. kódexben dolgozza ki a vallásgyakorlás ezen területének szabályait. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vallási igényeknek megfelelő élelmezéssel egyidejűleg a szükséges anyagi fedezetet is biztosítani kell a bv. intézetek számára.

Az igazságügy-miniszter válaszában foglaltak szerint a bv. kódex tervezetében kidolgozták a visszaélések megakadályozását is célzó új szabályokat. 2005-ben két bv. intézetben – a Fővárosi Bv. Intézetben és a Szegedi Fegyház és Börtönben – biztosítottak kóser élelmezést, melynek többletköltségét a 2006. évi költségvetés tartalmazza.