A 2004-ben iktatott ügyek

OBH 1061/2004.

A jogbiztonsághoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hatályos törvényi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva, a szülő jövedelmi igazolásának hiányára hivatkozva szünteti meg a nagykorú gyermek rendszeres szociális segélyének folyósítását.

A panaszos a fia ügyében fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a helyi önkormányzat 2003 októberétől megvonta gyermekétől a rendszeres szociális segélyt. A biztos a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A vizsgálat rámutatott arra, hogy a rendszeres szociális segélyek felülvizsgálata során a hatóság azt tárta fel, hogy a segélyben részesülő fiú a szüleivel él egy háztartásban, ezért a szülők jövedelmi viszonyairól is kértek igazolást a kérelmezőtől. Az önkormányzat felhívásában a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (Szt.) értelmező rendelkezéseiben szereplő fogalmakra hivatkozott, mely szerint közeli hozzátartozónak minősül többek között az egyeneságbeli rokon. Mivel a kérelmező a felhívás ellenére az édesapja nyugdíjszelvényét nem csatolta, a hatóság határozatában azt állapította meg, hogy továbbra nem jogosult a rendszeres szociális segélyre, és a támogatás folyósításának a megszüntetéséről döntött.

Tekintettel arra, hogy a jövedelemszámításnál a törvény a családot veszi alapul, a vizsgálat kitért arra, hogy az Szt.-t is érintő módosítások a fogalom-meghatározásokat nagymértékben megváltoztatták. A család fogalma leszűkült, a közeli hozzátartozói körből a szülő mint egyeneságbeli rokon kikerült, ennek következtében a segélyt igénylő leszármazó jövedelmének meghatározásakor a vele közös háztartásban élő szülő jövedelmét vagy vagyonát nem lehet figyelembe venni.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat az Szt. módosításai alapján a helyi rendeletét a törvényi határidőn belül nem vizsgálta felül, így kerülhetett sor arra, hogy korábban hatályos törvényi előírásokra hivatkozva szüntette meg a panaszos fiának rendszeres szociális segélyét. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat ezzel a jogbiztonsághoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A visszásság megszüntetése érdekében felkérte a polgármestert, hogy saját hatáskörében vizsgálja felül a kifogásolt határozatot és intézkedjen a rendszeres szociális segély folyósítása iránt. Továbbá, a körjegyzővel együtt tegyék meg a szükséges intézkedéseket az érintett helyi rendelet felülvizsgálata és módosítása érdekében. A közigazgatási hivatal vezetőjét arra kérte, hogy kísérje figyelemmel a képviselő-testület szociális rendelet módosítására vonatkozó eljárását. A polgármester a kezdeményezést elfogadva a sérelmezett határozatot felülvizsgálta és a rendszeres szociális segély visszamenőleges időponttól történő továbbfolyósításáról döntött. A képviselő-testület a törvénymódosításnak megfelelően felülvizsgálta és módosította rendeletét.

A közigazgatási hivatal vezetője a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az önkormányzat rendeletét felülvizsgálta, és több törvényességi észrevételt tett, amelyet az önkormányzat elfogadott. A közigazgatási hivatal a körjegyzőséghez tartozó három másik település hasonló tartalmú szociális rendeleteire is tett törvényességi észrevételt, amelyeket az érintett képviselő-testületek szintén elfogadtak.

OBH 1067/2004.

A jogbiztonság elvével, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoztak a pénzintézetek tevékenységének ellenőrzésére jogosult állami szervek, amikor a BAUMAG szövetkezetek és gazdasági társaságok befektetési tevékenységével kapcsolatban nem megfelelően értelmezték a jogszabályokat, nem valós tartalmuk szerint ítélték meg a gazdasági ügyletet, és nem alkalmazták a törvényben biztosított jogaikat.

A vizsgálat célja kideríteni, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a BAUMAG szövetkezetekkel és gazdasági társaságokkal kapcsolatos eljárása során vagy annak elmulasztásával okozott-e alkotmányos visszásságot, illetve, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság valamely jogszabály nem egyértelmű rendelkezésére, vagy az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára, hiányosságára vezethető-e vissza. Az ügy komplexitása miatt elkerülhetetlen volt, hogy a vizsgálat a hatóságnak nem minősülő, de az ügyben érintett más állami szervek működésére, mint a cégbíróságként eljáró megyei bíróság és az ügyész eljárására is kitérjen.

A BAUMAG Általános Befektetési Szövetkezet, illetve ezek jogelődei és jogutódai (a továbbiakban Szövetkezetek) 1995-óta tagokat toboroztak, akik részjegyeket jegyeztek, majd főszabály szerint a Szövetkezetnek magas kamatú „tagi kölcsönt” nyújtottak. A BAUMAG Szövetkezetek emellett kötvényeket bocsátottak ki és gyakran szövetkezeti üzletrészeket értékesítettek. Mindezen ügyletek során a befektetett összegekre jóval a kereskedelmi bankoknál adott időben elérhető betéti kamat feletti hozamot ígértek. A Szövetkezetek és az ezek illetve tisztségviselőik által alapított gazdasági társaságok (például: BAUMAG HOLDING Rt., Királybróker Értékpapír-forgalmazó Rt., Kamaraerdei Tüzép Kft.) folyamatos visszafizetési és visszavásárlási kötelezettségüknek mindaddig eleget tudtak tenni, amíg több új tag és hitelező volt, mint kilépő tag. Az ingatlanszövetkezeti befektetések körül kialakult általános bizalmatlanság következtében utóbb a belépni és befektetni kívánók száma gyakorlatilag nullára csökkent, míg szinte minden befektető tag visszakövetelte befektetését és bejelentette kilépési szándékát, ezért a Szövetkezetek nem tudtak szerződésben vállalt kötelezettségeiknek eleget tenni. A panaszosok (tagok) ezután, 2003-ban és 2004-ben fordultak az állam különböző szerveihez sérelmeik orvosolása érdekében.

A biztos a vizsgálatot lezáró jelentésében az alábbi megállapításokat tette:

A jogügyleteket gazdasági tartalmuk és nem a felek általi elnevezésük szerint kell megítélni. A Szövetkezetek tevékenysége gazdasági tartalma szerint ingatlanbefektetési alapkezelés; amely tevékenység kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező részvénytársaság vagy fióktelep formájában folytatható, szövetkezet formájában nem. A Baumag konstrukció nyilvánvalóan a törvényes jogi személy fajták és a rájuk vonatkozó szigorú garanciális szabályok kikerülését célozta. Ugyanez vonatkozik a színlelt „tagi kölcsönök gyűjtésére”, ami a tényleges betétgyűjtési tevékenységet palástolta. A színlelt szerződés semmis, az ügyletet a palástolt szerződés, azaz a betétgyűjtés alapján kell elbírálni. Gazdasági tartalmát tekintve ugyanis a szövetkezetbe belépés és a tagi kölcsön nyújtása együttesen betétgyűjtésnek minősül.

A PSZÁF sajnálatos módon nem élt azzal a jogával, hogy megállapítsa: a Szövetkezetek tevékenysége pénzügyi szolgáltatásnak minősülő betétgyűjtést takar, és a törvény adta jogkörében eljárva megtiltsa annak folytatását. A Felügyelet, (korábban Állami Bankfelügyelet, Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet) eljárása tekintetében a biztos megállapította, hogy tett ugyan büntető feljelentést a Szövetkezetek elnöke ellen, a Btk. 298/D. §-ban meghatározott engedély nélküli pénzügyi szolgáltatás bűntettének alapos gyanújával, de sajátságos módon nem élt azzal a jogával, hogy megállapítsa: a Szövetkezetek tevékenysége betétgyűjtésnek minősül, ami pénzügyi szolgáltatás, és törvény adta jogkörében eljárva megtiltsa annak folytatását a Pit. 63. §, illetve a mai napig a Hpt. 141. § (2) bek. b) pont alapján.

A cégbíróság eljárására vonatkozó megállapítások: A cégtörvény (Ctv.) szerint a cégbíróság a jogi személyiségű cégek bejegyzési ügyeiben – így a szövetkezet esetében is – azt vizsgálja, hogy a létesítő okirat és annak módosításai, valamint a bejegyzési kérelem alapjául szolgáló egyéb okiratok megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek. A cég tevékenységi körének bejegyzésénél a cégbíróság vizsgálatának ki kell terjednie arra a körülményre is, hogy az adott tevékenységet illetően a jogszabály nem ír-e elő valamilyen korlátozó rendelkezést. Kérdés: jogszabályi kötelezettsége-e a cégbíróságnak az, hogy ne jegyezze be olyan tevékenység folytatását, amelynek végzését a törvény más cégformához kötötten és szigorú személyi, tárgyi, működési stb. feltételeket előírva engedi csak, hanem tartalmilag is felülvizsgálva a tervezett működést, tevékenységet, felhívja a céget a cégforma megváltoztatására és a szükséges hatósági engedélyek beszerzésére.

A vizsgálat során beszerzett iratokból a biztos megállapította, hogy az illetékes Pest Megyei Bíróság cégbíróságként eljárva felkérte a Felügyeletet arra, hogy foglaljon állást a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és működésének minősítését illetően. A Felügyelet állásfoglalása alapján került sor a szövetkezet bejegyzésére. A iura novit curia („a bíróság ismeri a jogot”) elve, amelyet a bíróságok általában következetesen alkalmaznak, nem tesz ilyen megoldást lehetővé. A Legfelsőbb Bíróság többször, elvi éllel rámutatott, hogy a bíróság nem háríthatja át a per eldöntéséhez szükséges tények és körülmények fel- derítésének feladatát (BH 1987. 411.). A jogalkalmazás és a jogértelmezés ugyanis az állami igazságszolgáltatás, a bíróság elsődleges feladata [Alkotmány 45. § (1) bek.]. Éppen ezzel a mérlegelési jogkörrel élve kellett volna a cégbíróságnak a szövetkezetek bejegyzését megtagadni; illetve azt követően – ha már bejegyezték – működését a törvényes útra terelni.

A szövetkezetek működésének versenyjogi hatásait értékelve a biztos az alábbi megállapításokat tette: közérdek védelme vizsgálatakor számításba kell venni, hogy milyen lehet a cselekmény piaci hatása, az esetleges piaci zavar mértékét, és hogy az adott piac állapota indokolja-e a versenyjogi beavatkozást. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) konkrét ügyben (Vj. 153/1999. sz.) eljárva megállapította, hogy a befektetési jegyekkel és befektetési tevékenységgel kapcsolatban is megtörténhet a fogyasztó megtévesztése. A versenyjogi gyakorlat áttekintésével megállapíthatjuk, hogy az ingatlanszövetkezetek esetében legalább az ún. „passzív” megtévesztés megállapítható. A fogyasztó ui. azzal is megtéveszthető, hogy a vállalkozó lényegesnek minősülő körülmény tekintetében nem nyújt kellő tájékoztatást, illetve azokat elhallgatja. Az érintett fogyasztók, befektetők óriási száma, és a befektetéssel érintett összegek önmagukban is indokolják, indokolták volna a versenyjogi beavatkozást. A Tpvt. 72. §-a szerint „az eljáró versenytanács a vizsgáló jelentése alapján (…) c) határozatában ideiglenes intézkedéssel megtilthatja a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatását, illetve elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, ha erre – az érdekeltek joga vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt – halaszthatatlanul szükség van.”

A biztos rögzítette azt is, hogy bár a Tpvt. felhatalmazza a GVH-t, illetőleg a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezetet, hogy a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó, törvénybe ütköző tevékenység esetén pert indítson a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt [Tpvt. 92. § (1) bek.], az adott esetben ezzel a jogintézménnyel az illetékes szervek nem éltek.

A pénzpiaci törvények módosítása. A Szövetkezetek szempontjából a jogszabály-módosítás csak meghatározott szűk körben orvosolja a problémát. Egyrészt továbbra is problémás a tagi kölcsönök megengedett relatív magas összege; másrészt pedig gondot okoz, hogy a korlát az egy évnél régebbi tagokra egyáltalán nem vonatkozik. Azon túl, hogy megnehezíti az egyébként legitim céllal működő szövetkezetek rendes működését, nyilvánvalóan nem biztosít védelmet az ellen, hogy ismét két lépésben, először az értékhatár alatt, majd egy év múlva korlátlanul gyűjthessen egy hasonló szövetkezet tagi kölcsönöket. Köztudott, hogy a Szövetkezetek is 1995-től 2003-ig gyűjtötték tagjaikat és kölcsöneiket.

Az ügyben aktív állami szervek eljárásáról: A biztos jelentésében megállapította, hogy a Felügyelet a korábban és jelenleg hatályos jogszabályok alapján maga dönthette volna el, hogy a Szövetkezetek tevékenysége engedélyköteles vagy sem. A Szövetkezetek cégügyében eljáró bíróság megkeresésére a Felügyelet úgy nyilatkozott, hogy a Szövetkezet bejegyezhető a tervezett tevékenységre. Ezután azonban a Felügyelet feljelentést tett jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység gyanújával, vagyis úgy tett, mintha a Szövetkezetek tiltott betétgyűjtést folytattak volna. Ugyanakkor nem tiltotta meg legalább a kérdés bíróság előtti tisztázásáig a tevékenység folytatását. Végül a Felügyelet azzal próbált eleget tenni a törvényi kötelezettségnek, hogy közigazgatási szerv létére, fizetett hirdetésben hívta fel a befektetők figyelmét az ingatlanszövetkezetek működésének kockázataira. Mindezek alapján a jelentésben a biztos megállapította: a Felügyelet 1995 óta folyamatosan alkotmányos visszásságot okoz azzal, hogy egymásnak ellentmondó lépésetek tett és tesz, törvény adta jogkörével nem él, ehelyett más hatóságokra hárítja a Szövetkezetekkel kapcsolatos törvényi kötelességeit. A jogkérdés eldöntésében módja lett volna arra, hogy a bíróság döntését kérje akár a cégeljárás során, akár pedig úgy, hogy határozatában megtiltja a Szövetkezetek tevékenységét, amely határozatot adott esetben bíróság vizsgálhatott volna felül.

A fenti rendelkezések és a kialakult helyzet egybevetésével a biztos megállapította, hogy az érintett állampolgárok széles körének károsodását nem a törvényes szabályozás okozta, hanem az ingatlanbefektetési szövetkezek által kialakított gyakorlatnak, ügyleteknek a hatóságok által a vonatkozó törvényi tényállásoknak megfelelő minősítésének és a törvényben biztosított jogkövetkezmények határozott alkalmazásának hiánya eredményezte.

Az országgyűlési biztos felkérte az igazságügyi minisztert, hogy kezdeményezze a Hpt. 138. § (2) bek. i) pontjának módosítását úgy, hogy vitás kérdésben bíróság határozzon arról, hogy egy adott tevékenység a Hpt. hatálya alá tartozik-e vagy sem. A pénzügyminisztert arra kérte, hogy a rendelkezésére álló eszközök hatékony alkalmazásával segítse elő, hogy a külön jogszabályban meghatározott, engedély nélküli pénzügyi szolgáltatás elkövetése bűntettének alapos gyanúja esetén történt feljelentést követően, az érintettnek ne legyen lehetősége annak folytatására.

Felkérte a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának Elnökét arra, hogy a feladatkörét meghatározó – a biztos által kiemelt – jogszabályok határozott és következetes alkalmazásával lépjen fel az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást hirdetőkkel és folytatókkal szemben.

A Szövetkezetek ügye rávilágít arra, hogy nincs kellő terminológiai és hatásköri összhang a Ptk., a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény („Gt.”), a Hpt., a Tpt., a Tpvt. és a Ctv. között. Ezért kezdeményezte az országgyűlési biztos az igazságügy-miniszternél, hogy legkésőbb az új Ptk., illetve az új Gt. kodifikációja során tegyen meg mindent a törvényi szabályozás összhangja érdekében.

Ajánlással élt a biztos a Gazdasági Versenyhivatal elnöke felé, és arra kérte, hogy fontolja meg verseny-felügyeleti eljárás megindítását a Tpvt. 70. § értelmében a Tpvt. 8. és követő §-ok megsértése miatt.

Az igazságügyi miniszter álláspontja szerint a Hpt. 138. § (2) bek. i) pontja szerint a PSZÁF számára döntéshozatali kötelezettséget jelent abban a kérdésben, hogy a vitás tevékenységet hatásköre alá vonja-e, megtéve egyúttal a szükséges intézkedéseket, vagy a hatásköre hiányát állapítja meg, elutasítva ezzel az igényelt intézkedések meghozatalát. Mindkét esetben mód nyílik a bírósági felülvizsgálatra, így végső soron a bíróság foglalhat állást a tevékenység minősítését, és ezzel a PSZÁF intézkedési jogkörét érintő kérdésekben.

A pénzügyminiszter a jelentésben foglaltakkal összefüggésben kifejtette, hogy a Kormány indokoltnak tartja olyan törvény megalkotását, amely egyértelműen kimondja, hogy szövetkezet elsődlegesen befektetési tevékenység folytatására nem alapítható. Emellett úgy vélte, hogy felül kell vizsgálni a cégbíróság törvényességi felügyeleti feladata keretében érdemben foganatosítható intézkedések és szankciók körét. Ugyancsak fontosnak tartotta a pénzügyminiszter azt, hogy a PSZÁF a jogosítványait ne formálisan gyakorolja.

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának Elnöke és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa között együttműködési megállapodás aláírására került sor, melynek egyik fő célja a megfelelő együttműködés az ilyen és az ehhez hasonló ügyek kialakulásának megelőzése érdekében. A PSZÁF felvette a kapcsolatot a BAUMAG-károsultakkal, és végül I/E-2341/2004. számú határozatában megállapította, hogy a felszámolás alatt álló BAUMAG Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet „saját tőkét meghaladó mértékű betét és más visszafizetendő pénzeszköz üzletszerű gyűjtése” pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytatott a PSZÁF engedélye nélkül.

Az igazságügyi miniszter úgy vélte, hogy az ajánlásban megfogalmazott esetleges terminológiai és hatásköri hiányosságokat azokban a törvényekben kell megoldani, amelyek a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, illetve az ezekkel kapcsolatos életviszonyokat valamilyen formában közvetlenül érintik, illetve érinthetik. Továbbá az új cégtörvény előkészítése során nagyobb hangsúlyt kell helyezni a törvényességi felügyeleti funkcióra, melynek előfeltételeit a cégbejegyzési eljárás egyszerűsítése teremtheti meg.

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke lényegét tekintve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a BAUMAG sérelmezett magatartásával kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatalnak sem korábban, sem jelenleg nincsen eljárás-indítási lehetősége. A gazdasági társaságokon, szövetkezeteken belül, azok tulajdonlásával kapcsolatos, illetve tulajdonosi, tagi viszonyához kötődő cselekményekre a Gazdasági Versenyhivatal hatás- és feladatköre nem terjed ki.

Az országgyűlési biztos az ajánlásait és kezdeményezéseit továbbra is fenntartotta.

OBH 1086/2004.

A tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz, valamint a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okoznak az önkormányzatok, ha a pénzbeli ellátás folyósításával kapcsolatos hatásköri vitájuk miatt nem, illetve csak jelentős késedelemmel hoznak határozatot. A Menhely Alapítvány Hajléktalan Gondozási Központ egyik szociális munkása kért segítséget ügyfele, P. L.-né érdekében, mert P. L.-né 2001 novemberében a gyöngyösi polgármesteri hivatalnál kiegészítő családi pótlék megállapítását kérte, de ügyében még 2004 januárjáig sem kapott határozatot.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz és a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogai sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos – akinek utolsó ismert bejelentett lakócíme gyöngyösi volt – a kérelmében megírta, hogy bejelentett lakcímmel nem rendelkezik, de megadta a tényleges tartózkodási helyének, budapesti, VIII. kerületi címét.

A gyöngyösi polgármesteri hivatal – illetékességének hiányát megállapítva – a kérelmet 2001. december 10-én megküldte a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalhoz.

A bejelentett lakó-, illetve tartózkodási hely hiányában mindkét önkormányzat vitatta illetékességét, és az egy évig tartó illetékességi vita végén a józsefvárosi önkormányzat – minden egyéb eljárási cselekmény nélkül – a kérelemre elutasító határozatot hozott.

Az Áe. szabályai egyértelműen előírják, hogy ha több közigazgatási szerv állapítja meg hatáskörének vagy illetékességének hiányát, és emiatt nem indul vagy nem folyik az eljárás, az érdekelt közigazgatási szervek kötelesek egymás között haladéktalanul megkísérelni a vita eldöntését. Ha az eljárás nyolc nap alatt nem vezet eredményre, az eljáró közigazgatási szervet a legközelebbi közös felettes közigazgatási szerv vezetőjének kell kijelölnie. Az ügyfél kérelmének elbírálására, bejelentett lakóhely és tartózkodási hely hiányában az utolsó ismert bejelentett lakóhely szerinti települési önkormányzat illetékes. Ez a vizsgált esetben a gyöngyösi polgármesteri hivatal volt.

Az általános helyettes megállapította, hogy az illetékességüket vitató önkormányzatok egyike sem tett eleget a jogszabályi kötelezettségének. A józsefvárosi polgármesteri hivatal az elhúzódó eljárással, a gyöngyösi polgármesteri hivatal pedig a határozat meghozatalának elmaradásával egyaránt a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A mulasztás a szociális biztonsághoz és a gyermekek kiemelt védelemhez való jogának sérelmét is előidézte, mert a pénzbeli ellátás folyósításáról egyik önkormányzat sem döntött és nem is kérték a felettes szervüktől a hatásköri vitájuk rendezését.

Az általános helyettes felkérte a gyöngyösi jegyzőt, hogy a panaszos ügyében folytassa le a jogszabályoknak megfelelő eljárást, és a jövőben, hasonló ügyben tartsa be a vonatkozó jogszabályokat. A józsefvárosi jegyzőt arra kérte, hogy illetékességének hiányában is tartsa be az elintézési határidőket.

A kezdeményezést az érintettek elfogadták, a gyöngyösi jegyző a panaszos kérelmében lefolytatta az eljárást, és arra tekintettel, hogy a panaszos a hiánypótlási felhívásnak nem tett eleget, az eljárást megszűntette.

OBH 1125/2004.

A jogbiztonság követelményével, a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való joggal, illetve a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, ha az alkalmazott pszichiátriai kezelés során nem érvényesülnek megfelelően az egészségügyről szóló törvénynek a pszichiátriai betegek kezelését szabályozó rendelkezései. Ugyanilyen visszásságot eredményeznek az IMEI működéséről szóló IM rendeletnek a kényszerítő eszközök alkalmazását szabályozó rendelkezései, ha ellentmondanak a törvény megfelelő szabályainak, ha az Intézetben nem biztosított a megfelelő orvos-szakmai, pszichiátriai szakfelügyelet, ha a kivizsgálásra beutalt, előzetesen letartóztatottakra szakképesítéssel nem rendelkező elítéltek felügyelnek. Illetve, ha az előzetes letartóztatásban lévő beutaltak tájékoztatáshoz és kapcsolattartáshoz fűződő jogai gyakorlásának – a kényszer-gyógykezeltek és ideiglenes kényszergyógykezeltekétől eltérő – szabályait nem állapították meg.

A panaszos az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) folyó gyógyító tevékenységet kifogásolta, mert sérelmezte, hogy előzetes letartóztatása ideje alatt, az Intézetben történt kivizsgálása és kezelése során olyan injekciós kezelést kapott, ami alapbetegségét lényegesen rontotta, és őt életveszélyes állapotba sodorta. Az alkalmazott kezelésről nem kapott megfelelő felvilágosítást. Mindez felvetette a panaszosnak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az élethez és az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jogai sérelmének lehetőségét.

Ugyanakkor az IMEI főigazgató főorvosa az országgyűlési biztos általános helyetteséhez intézett levelében nehezményezte, hogy az IMEI működéséről kialakított kép, ami az országgyűlési biztos korábbi – OBH 1042/1999. számú – jelentésében megjelent, nem fedi a valóságot, és a ténylegesnél jelentősen kedvezőtlenebb állapotokról számolt be.

Tekintettel arra, hogy az IMEI működését rendező jogszabályok az 1999-es jelentéssel és a panasszal érintett időszakhoz képest is jelentős változáson mentek keresztül, az országgyűlési biztos általános helyettese összevont vizsgálat keretében tartotta szükségesnek annak megállapítását, hogy az említett jogszabály-változások miként befolyásolták az IMEI működését.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos első IMEI-kezelése során alkalmazott terápia (injekció és tabletta) nem volt összhangban a diagnózissal. Az injekciós kezelés időtartama, valamint a beadott adagok tekintetében jelentősen túlméretezett volt, megvalósítva a „kémiai kényszerzubbony” esetét. Orvos-szakmailag indokolatlan volt a hosszú hatású neuroleptikum alkalmazása. A kórrajz, a kórlefolyás leírása és a zárójelentés is hiányos volt, nem volt követhető sem a beteg állapotváltozása, sem pedig az orvosi beavatkozások oka.

A panaszos második IMEI-kezelésével kapcsolatban az általános helyettes vizsgálata azt állapította meg, hogy miközben a panaszost az orvos – saját diagnózisa alapján – szimulánsnak tartotta, visszarendelte a súlyos mellékhatásokat kiváltó tartós hatású neuroleptikus kezelés folytatása céljából. A panaszos tehát előzetes letartóztatása idején, IMEI-ben való kezelése során, az injekciós kezelést büntetésképpen kapta.

Az IMEI pszichiátriai szakfelügyeletével kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy nincs semmilyen rendelkezés – miniszteri rendelet, ÁNTSZ és/vagy BVOP utasítás –, ami meghatározná a szakfelügyelet formai és tartalmi követelményeit.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy az Eütv.-nek a személyes szabadság korlátozására vonatkozó rendelkezései (fizikai, kémiai és biológiai korlátozás) – a jogharmonizáció hiánya miatt – nem érvényesültek, és ma sem érvényesülnek az IMEI speciális körülményei között. A kényszerítő eszközök alkalmazásának anomáliái arra vezethetők vissza, hogy nem történt meg az Eütv. pszichiátriai betegek kezelésével foglalkozó, X. fejezetének, valamint az IMEI működését szabályozó jogszabályok harmonizációja. Így jött létre a mai helyzet, amelyben az Eütv.-ben lefektetett, személyes szabadságot korlátozó, szabályok fogalmilag térnek el az IMEI-ben érvényben lévő kényszerítő eszközökétől és azok alkalmazásától.

A vizsgálat megállapította továbbá, hogy az IMEI gyakorlata azzal, hogy bírói ítélet hatálya alatt álló, bűncselekmény miatt elítélt, egészségügyi végzettséggel nem rendelkező személyek felügyeletére bíznak más elítélteket – „JAVASLAT az IMEI-be beutaltak kórteremfelelősökkel történő elhelyezésére” – vagy előzetes letartóztatásban lévőket, akik valamilyen pszichés zavar tüneteit mutatják, megvalósítja az IMEI-be kivizsgálásra beutalt fogvatartottak élethez és emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő alapjoga sérelmét. A kifogásolt főigazgatói intézkedés megvalósítja a jogállamiság alkotmányos alapelvéből levezethető jogbiztonság követelményének sérelmét is, amennyiben ellentétes a 36/2003. (X. 3.) IM rendelet 37. § (3) bekezdésében foglalt azon szabállyal, melynek értelmében a betegek és beutaltak felügyeletét csak egészségügyi személyzet és biztonsági felügyelők láthatják el.

Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszost a kezelőorvosa egyik IMEI-kezelése során sem tájékoztatta betegségéről, ezzel sérült az előzetes letartóztatásban lévő beutaltak tájékoztatáshoz való joga. Továbbá, egészségügyi (pszichés) állapotra hivatkozással – főorvosi javaslat alapján – bármikor megakadályozható volt, hogy a beutalt kapcsolatot tartson jogi képviselőjével vagy a családjával. A fenti megállapítások értelemszerűen érvényesek a beutaltak telefonhasználatára is.

A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében az általános helyettes felkérte az igazságügyi és az egészségügyi minisztert, hogy dolgozzák ki az IMEI egészségügyi (pszichiátriai) szakfelügyeletének szabályait, Az igazságügyi minisztertől azt kérte, hogy a 36/2003. (X. 3.) IM rendelet megfelelő módosításával hangolja össze a bv. intézetekben érvényes kényszerítő eszközök használatának szabályait az Eütv.-ben foglalt, a pszichiátriai fekvőbeteg intézetekben bevezetett, a személyes szabadságot korlátozó, eljárások használatának szabályaival. Az igazságügyi miniszternek javasolta, hogy a rendelet 34. § hatályon kívül helyezésével szüntesse meg azt a jogbiztonságot sértő helyzetet, hogy a rendelet egy – az Eütv.-ben biztosított – jogot eltérően szabályoz. Dolgozza ki az előzetes letartóztatottak tájékoztatásának, jogi képviselővel történő kapcsolattartásának, kezelésének a kényszer-gyógykezeltekétől eltérő szabályait.

Felkérte a BVOP országos parancsnokát, hogy intézkedjen az IMEI főigazgató főorvosának alapjogot sértő intézkedése – „JAVASLAT az IMEI-be beutaltak kórteremfelelősökkel történő elhelyezésére” – visszavonásáról. Kéréssel fordult az IMEI főigazgató főorvosához, hogy intézkedjen a betegtájékoztatással összefüggő Eütv. rendelkezések betartásáról.

(Kapcsolódó ügy: OBH 5783/2004.)

OBH 1142/2004.

A cukorbeteg fogva tartott lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát közvetlenül veszélyezteti a rendőrség mulasztása, ha a fogva tartott részére korábban beadott élelmiszert – az együttműködés hiánya miatt – eltávolítják a zárkából. A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség eljárása, ha a fogva tartott panaszát nem a jogszabályoknak megfelelően vizsgálják ki. Az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség mulasztása, ha a fogdán nem rendszeresítenek az étkezésre szolgáló asztalt a zárkákban. A zárkák kötelező berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozó jogi szabályozás hiánya a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz.

A BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság fogdáján fogva tartott cukorbeteg panaszos sérelmezte, hogy a BRFK Ellenőrzési Főosztálya által végrehajtott fogdaellenőrzés során a zárkájából eltávolították a korábban, cukorbetegségére tekintettel beadott élelmiszert, ezáltal indokolatlan szenvedést okoztak a számára. Kifogásolta azt is, hogy eltávolítottak egy rögzítetlen szekrénypolcot, amin étkezett, így azóta – asztal hiányában – zárkatársával együtt a szemetes tetején kénytelenek étkezni.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelményéből levezethető tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmát érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a budapesti rendőrfőkapitányt.

A budapesti rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a fogvatartott 2003. december 17-én az ellenőrök eljárása miatt panaszt tett a BRFK-hoz. Az Ellenőrzési Főosztály vezetője – az érintettek meghallgatását követően – megállapította, hogy „a fogvatartott részére a fogdaszemélyzet cukorbetegségére tekintettel jogszerűen biztosította a rendkívüli étkezés lehetőségét, azonban jogszerűen és szakszerűen járt el az ellenőrzést végző is, amikor a zárkában levő élelmiszereket – a fogvatartott távollétében – eltávolította.” A rögzítetlen polcot azért távolították el, mert az – támadásra való alkalmassága miatt – veszélyeztette az őrzésbiztonságot. A keletkezett iratokat határozathozatal céljából megküldték a III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének. A rendőrkapitány a panaszt 2004. március 10-i határozatával elutasította; fogdaőri mulasztást nem állapított meg. Az indoklás szerint a fogva tartott részére beadott élelmiszert a kihallgatás idejére azért nem távolították el, mert a fogdaőrséget az előadó úgy tájékoztatta, hogy a fogva tartott csak rövid időt fog a fogdán kívül tölteni.

Az ellenőrzésnél jelen levő Fogda- és Kísérőszolgálati Alosztály vezetőjének jelentése szerint „az Ellenőrzési Főosztály munkatársai nem tettek fel kérdést az őrségnek az élelmiszer zárkában találhatóságának okáról, ezért az őrség nem is tájékoztatta őket arról, hogy a fogvatartott cukorbeteg.” Az ellenőrök jelentése szerint a fogdaellenőrzés során több zárkában megtalálták a reggelire kiadott margarint, amit a reggeli után 30 perccel ki kellett volna vinni a zárkákból. A panaszos zárkájában szintén margarint találtak, de senki nem tájékoztatta őket arról, hogy a távollevő fogva tartott cukorbeteg. Az élelmiszer romlandóságára tekintettel javasolták az alosztályvezetőnek a margarin eltávolítását. A BRFK-n tartott meghallgatás alkalmával a fogdaőrök kijelentették, hogy a margarin a reggeliből maradhatott a zárkában, és azt korábban azért nem találták meg, mert a fogvatartott eldugta. A cukorbeteg panaszos pótléka ugyanis napi 2 kefirből és fél liter tejből állt.

A BRFK az ügyben lefolytatott vizsgálatok során – a fogdaőrök állításával szemben – tényként fogadta el, hogy az élelmiszereket a fogva tartott kérésére a fogdaőrök adták be a zárkába, azokat tehát a panaszos jogszerűen tartotta magánál. Elfogadható az ellenőrök állítása, mely szerint a fogva tartott cukorbetegségéről nem volt tudomásuk. Nem fogadható el viszont az alosztályvezető kijelentése, hogy azért nem tájékoztatták az ellenőröket a panaszos cukorbetegségéről, mert nem tettek fel erre vonatkozó kérdést. Az alosztályvezetőnek ugyanis nyilvánvalóan kötelessége lett volna erre felhívnia az ellenőrök figyelmét, annál is inkább, mert – az ellenőrök jelentése szerint – korábban, egy másik zárkában már jelezte az ott tartózkodó fogva tartott cukorbetegségét.

Az általános helyettes megállapította, hogy a BRFK ellenőrei nem követtek el mulasztást, a III. kerületi Rendőrkapitányság Fogda- és Kísérőszolgálati Alosztályvezetőjének a mulasztása azonban közvetlenül veszélyeztette a fogva tartott lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát. A panasz orvosolhatatlanságára tekintettel intézkedést nem kezdeményezett, de felhívta a III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének a figyelmét, hogy a jövőben megfelelően működjenek együtt a fogdán ellenőrzést végző szervekkel.

A III. kerületi Rendőrkapitányság vezetője a panaszt a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 93. §-ára figyelemmel utasította el. A határozat elleni fellebbezést – az Rtv. 93. § (4) bek. alapján – 4000 Ft illeték lerovása mellett tette lehetővé. A fogvatartottnak a fogvatartással összefüggő ügyei tekintetében viszont nem az Rtv.-ben felsorolt rendőri intézkedések, illetve kényszerítő eszközök alkalmazása miatti panaszeljárás, hanem a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet 4. § (1) bek.-ben szabályozott eljárás az irányadó. A fogvatartott pedig nem azt kifogásolta, amit az elutasító határozat indoklása tartalmaz, vagyis hogy az élelmet miért nem távolították el, hanem épp az ellenkezőjét.

Az általános helyettes megállapította, hogy a fogva tartott panaszának kivizsgálása során – a vizsgálat tartalmi ellentmondásosságára és formai hibáira figyelemmel – mind a BRFK, mind a III. kerületi Rendőrkapitányság eljárása visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Ezért arra kérte a BRFK és a III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőit, hogy a fogva tartottak panaszainak kivizsgálása során mindenkor a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően járjanak el, a konkrét esetben pedig hozzanak a hivatkozott BM rendelet szerinti határozatot.

A 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet kimondja, hogy a fogvatartottak étkezése a zárkában történik. Asztal hiányában viszont az emberhez méltó, kulturált étkezés lehetősége nem biztosított. Nem várható el a rendőrségi fogdán fogvatartottaktól, hogy a kukatetőn, az ágyon, esetleg a földön étkezzenek. Az általános helyettes megállapította, hogy a III. kerületi Rendőrkapitányság fogdájában fennáll a fogvatartottak emberi méltósághoz való joga sérelmének közvetlen veszélye, azáltal, hogy a zárkákban nincs rendszeresítve asztal. Ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy országosan vizsgáltassa meg a rendőrségi fogdák felszereltségét, és mindenütt tegye meg a szükséges intézkedéseket a kulturált, emberi méltóságnak megfelelő étkezés feltételeinek megteremtése érdekében. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta.

A hivatkozott BM rendelet – a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásáról szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelettel ellentétben – nem tartalmazza a zárka kötelező berendezési, illetve felszerelési tárgyainak felsorolását. A szabályozás hiánya egyrészt jogbizonytalansághoz vezet, másrészt hátrányosabb helyzetet jelenthet a rendőrségi fogdán fogvatartottak számára a bv. intézetekben fogvatartottakkal szemben. Az általános helyettes megállapította, hogy a jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz a jogállamiságból levezethető jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben, valamint a hátrányos megkülönböztetés közvetlen veszélyét is magában rejti, ezért javasolta a belügyminiszternek a hivatkozott BM rendelet megfelelő kiegészítését.

A belügyminiszter az ajánlást elfogadta.

OBH 1157/2004.

A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a település szabályozási tervét és építési szabályzatát jóváhagyó rendelete nem kellően megalapozott, nem elég kiszámítható, és a tulajdonkorlátozás közérdekűsége bizonytalan. Visszásságot okoznak a tisztségviselők, ha a beadványokra csak hónapok multán, és nem érdemben adnak választ, és az előterjesztők is, ha a képviselőket nem teljes körűen tájékoztatják a döntésük várható következményeiről.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzat a nyíregyházi ingatlanának beépítési feltételeit számára kedvezőtlenül megváltoztatta, és a megkezdett építkezést nem tudja folytatni. Egy éve kéri az önkormányzattól a megoldást, eredménytelenül.

A biztos a közigazgatási hivatal vezetőjétől kért tájékoztatást, amelyből megállapította, hogy a panaszos 2001. szeptemberben az Általános Rendezési Terv (ÁRT) alapján – „tartalék iparterületnek” minősülő területen – kapott építési engedéllyel egy nyomdaépületet épített, és a közművesítést, útépítést is elvégezve. Amikor a nyomda melletti lakóépülettel kívánta folytatni az építkezést, az előzetes egyeztetéseken jutott a tudomására, hogy a területre vonatkozó szabályozási előírások megváltoztak. A lakóépület megépítésének ugyan nincs akadálya, de az új szabályozás a beépítési vonalakat másként határozta meg, ennek következtében a nyomdához kiépített, és az egész telekre beépítendő valamennyi épületet kiszolgáló út, közművek, szabálytalan helyre kerültek, így az új épülethez sem használhatók fel.

A panaszos a korábbi kötelező beépítési határvonal visszaállítását kérte a főépítésztől, majd az alpolgármestertől. Az egyik kérelmére öt, a másikra két hónap múlva kapott választ. Ezt követően nem történt semmi, ezért fordult az országgyűlési biztoshoz.

A jelentés utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság és az országgyűlési biztosok is többször foglalkoztak az önkormányzatoknak a helyi építési szabályzat és településrendezési tervek megalkotásával kapcsolatos önállóságával. Az Alkotmánybíróság többek között éppen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) vizsgálata kapcsán fejtette ki, hogy a helyi építési szabályzat és a településrendezési tervek elfogadását megelőző sajátos eljárás, melyben az önkormányzat alkotmányos és törvényekben foglalt joga, bizonyos körben kötelezettsége a döntést meghozni, nem változtat azon a tényen, hogy az önkormányzat viseli a felelősséget az általa meghozott rendeletért. Viseli a jogi felelősséget a rendelet törvényességéért, és viseli a politikai felelősséget a választópolgárok felé.

A biztos az AB állásfoglalását figyelembe véve már több hasonló és egy másik nyíregyházi ügyben is megállapította, hogy az önkormányzati rendelettel jóváhagyott településrendezési tervek tartalma szakmai helytállóságának vizsgálatára nincs hatásköre. Figyelemmel arra, hogy az önkormányzat alkotmányos joga a település területének felhasználásáról rendeletet alkotni, a biztos e jog gyakorlásának a konkrét panaszüggyel összefüggő körülményeit és a panasz önkormányzat által történt kezelését vizsgálta.

A konkrét ügyben megállapította, hogy a terület az ipari tartalékterületből lakóterületté vált, lakóépület rendeltetésű építésnek nincs akadálya. A nyomdaépület és szennyvíztároló azonban az új szabályozás szerinti vízgazdálkodási területbe esik, és a nyomda sem sorolható a kertvárosi lakóterületen megengedett „a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró kézműipari épület”-ek közé.

A közigazgatási hivatal tájékoztatásából megállapítható volt, hogy a rendezési terv készítői 2001-ben a helyszínen felmért állapotot tüntették fel, és a készülő településrendezési tervtől eltérően kiadott engedélyeket lehetőleg figyelembe véve módosították, illetve kijavították a szabályozási tervet, de ebben még a nyomda nem szerepelt.

A szabályozási terv és helyi építési szabályzat jóváhagyása 2002 júniusában történt. A képviselő-testület a döntését úgy hozta meg, hogy vagy ismeretében volt annak, hogy építési engedély alapján folyamatban van olyan épület építése, amelynek sem az elhelyezése, sem a rendeltetése nem felel meg a településrendezési előírásoknak, vagy az önkormányzat polgármesteri hivatala nem tájékoztatta a képviselő-testületét e tényről, habár volt ilyen naprakész nyilvántartása. Bármelyik eset történt, az a panaszos jogait hátrányosan érintette, egyben megsértette a jogbiztonság követelményét.

A biztos megállapította, hogy ha az önkormányzat 1999-ben, a terület újraszabályozására való igény felmerülésekor elrendelte volna a változtatási tilalmat, a nyomda az utóbb szabálytalanná váló helyre nem épülhetett volna meg. Ilyet azonban nem rendelt el, így az építési hatóság eljárása 2001-ben jogszerű volt, mert nem is tagadhatta volna meg az építési engedély kiadását, hiszen a tervezett építkezés akkor megfelelt az ÁRT-nak.

Mivel az önkormányzat a település területének felhasználásában szabadon dönt, kétségtelenül rendelkezhetett úgy, hogy a területet ipariból, lakóövezetté minősíti, és máshol határozza meg a beépítési vonalakat. Dönthetett úgy, hogy annak ellenére átvezeti e változtatást, hogy az adott területen a korábbi szabályozás szerint létesültek más rendeltetésű épületek. E döntést azonban csak a testület hozhatja meg, mivel azzal vállalja egyben a kártalanítás terhét is. Tisztában kell tehát lennie azzal, hogy a rendelet elfogadásának ilyen következményei vannak. A konkrét ügyben kapott tájékoztatás szerint, a döntéshozó testület előtt ezek a körülmények nem voltak ismertek.

A panaszos kérelmére az alpolgármester a következő választ adta: „Az építési hatóság már csak az új szabályozás alapján jogosult engedélyt adni. A város teljes közigazgatási területére jelenleg készül (…) az új szabályozási terv, melynek során – amennyiben Öntől erre vonatkozóan kérelem érkezik – lehetőség van a jelenlegi szabályozás módosítására, ami a Közgyűlés jóváhagyása után lép érvénybe.” A főépítész pedig arról tájékoztatta, hogy „módosító javaslatát a jelenleg készülő településrendezési tervek készítőihez eljuttatjuk további intézkedés céljából”.

Ez a két közlés azt is megkérdőjelezni látszik, hogy az önkormányzat elé az Étv. szabályainak megfelelő rendelet-tervezet került, amelyet az jóváhagyott. A településrendezési tervek alapvető feladata, hogy a települések fejlődésének térbeli-fizikai keretét határozzák meg, ezért több évre, jó esetben több évtizedre előremutatóan kell készülniük kijelölve azokat a kereteket, amelyek közt bárki fejleszthet, továbbá az ingatlantulajdonos megismerhesse az ingatlanához fűződő jogokat és kötelezettségeket.

A biztos megállapította, hogy döntés megalapozottságát teszi kérdésessé, ha mindössze a panaszos kérelme elegendő az eredeti jogszabály visszaállításához. Vagy szükséges a vízgazdálkodási terület, az út szélesítése, az ipari tartalékterület lakóövezeti felhasználása, és akkor az közérdek, és a korlátozás arányosságát pusztán a kártalanítás mértékénél kell, vagy lehet mérlegelni, vagy nem szükséges, így az nem is lehet közérdek, annak minden vonzatával.

Ilyen horderejű, alapvető életviszonyokba való beavatkozásról „ad hoc” döntést hozni, sérti a jogbiztonság követelményét. A rendezésre vonatkozó – helyi közügy – mindenkori szabályozása működését tekintve így nem kiszámítható és előrelátható a norma címzettjei (az érintett lakosság, beruházók, ingatlantulajdonosok stb.) számára.

A biztos azt is megállapította, hogy a településrendezési tervek előkészítő-jóváhagyó folyamatában nincs pontosan meghatározva az, hogy ha nem rendeltek el változtatási tilalmat akkor, mikori állapotot kell az érdekelt államigazgatási szervekkel – köztük a „saját” jegyzővel mint építési hatósággal – véleményeztetni. Mi történjék azokkal a változtatásokkal, amelyekre a véleményeztetés és a testületi jóváhagyás között került sor.

A fenti helyzet általában, és a konkrét ügyben is visszásságot okoz, és veszélyezteti a jogbiztonságot. Tekintve azonban, hogy az elrendelhető tilalom az Étv.-ben adott és megfelelő eszköz a hasonló helyzetek elkerülésére, a jogszabály megváltoztatását a biztos nem kezdeményezte. E jelenségre a jelentés megküldésével hívta fel a belügyminiszter mint az építésügyért felelős miniszter figyelmét. A konkrét panaszról megállapította, hogy az önkormányzat döntésétől, továbbá a panaszos és az önkormányzat közötti megegyezéstől függően két módon oldható meg. Az önkormányzat dönthet úgy, hogy valóban „visszaalakítja” a korábbi állapotot a rendezési tervek ilyen értelmű módosításával. Ha a jelenlegi szabályozás fenntartását tartja szükségesnek a település hosszú távú fejlesztése érdekében, akkor a panaszos korlátozása mint közérdek, nem vitatható. Ez esetben a településrendezési intézkedések érdekében szükséges tulajdon-korlátozásokat szabályozó Étv. 30. §-a alkalmazására kerülhet sor.

A panaszos kérheti az övezeti besorolás megváltozásából eredő kárai miatti kártalanítást. Azon kárai, amelyek a lakóépülethez már fel nem használható közművek, út létesítéséből keletkeztek, az önkormányzattal való megegyezéssel rendezhetők vagy polgári peres eljárásban bizonyíthatók és érvényesíthetők.

A biztos megállapította, azt is, hogy önmagában is sérti a jogbiztonságot, és visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban, ha a panaszos beadványaira hónapokig nem kap választ, és a végül megadott válaszok nem tekinthetők érdeminek. A panaszos önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, amit az önkormányzat alakított ki. Ezt nem befolyásolja, hogy az önkormányzat azt törvényi felhatalmazással, szabályszerű eljárás keretében tette. A megoldás is kizárólag az önkormányzat akaratától függ. Mindaddig, amíg az önkormányzat a rendeletét nem változtatja meg, kizárólag az Étv. 30. §-a szerinti kártalanítás lehetősége adott, amelyről a panaszost egyáltalán nem tájékoztatták. Az önkormányzati válaszokból ítélve a jelenlegi helyzetet valamilyen átmeneti állapotnak tekintik, visszamenőleg megkérdőjelezve a hatályos szabályozás megalapozottságát. Azt nem vizsgálva, hogy mennyiben kötelezheti el magát akár az alpolgármester, akár a főépítész „borítékolva” egy jövőbeni testületi döntést, a biztos megállapította, hogy a panaszos ügyének rendezése 2003. január 2-a óta nem történt meg, és nem is látható be annak időtartama, amelyen belül arra sor kerül. A tulajdonjog korlátozása pedig alkotmányellenes akkor, ha a korlátozás időben nem behatárolható.

Ezért a biztos – a választott megoldástól függetlenül – felkérte a polgármestert, hogy gondoskodjon hasonló helyzetek megelőzéséről, az előterjesztő naprakészen tájékoztassa a testületet a döntéséhez szükséges tényekről, a beadványokra – az arra jogosult – érdemben és határidőben válaszoljon; a lehető leghamarabb tisztázzák az önkormányzaton belül a megoldást, és arról a panaszost tájékoztassák, a kiválasztott alternatíva szerint szükséges végrehajtást pedig haladéktalanul kezdjék meg.

A polgármester a jelentésben foglaltakkal és a kezdeményezéssel egyetértett, a szükséges intézkedéseket mind az önkormányzati döntések jövőbeni előkészítése, mind a konkrét ügy rendezése érdekében megtette. Nem értett azonban egyet abban, hogy jár-e a panaszosnak az Étv. 30. §-a alapján kártalanítás. Álláspontja szerint a kártalanításra nincs egyértelmű jogi helyzet. A kérdéses területre korábban nem volt az Étv. 30. § (3) bekezdésében, az Étv. 13. § (1) bekezdésére visszautaló szabályozás. Az Étv. 30. §-ában rögzített kártalanítási szabályokhoz végrehajtási rendelkezés az Étv. 62. § (1) bekezdés l) előírása ellenére a mai napig nem született, ami segíthetné a joggyakorlatot. Kérte a biztost, hogy erre a tényre is hívja fel az érintett minisztérium figyelmét. Az országgyűlési biztos a polgármester válaszát továbbította a belügyminiszternek.

A biztos kifejtette, hogy a hiányzó végrehajtási szabályokról írtakkal egyetért, azt már több jelentésben és más módon is kifogásolták az építésügyért felelős tárcáknál, legutóbb 2004 júliusában. A kérdés azonban még ma is aktuális. A rendezési tervi előírások, tilalmak, övezeti besorolások stb. ingatlan-nyilvántartási bejegyzése, a változtatások gyakorisága, az övezeti átsoroláshoz vagy az egyedi határozatokhoz köthető kezdőpont stb. jogszabályi rögzítése elkerülhetővé tenné a hasonló eseteket.

A konkrét ügyben pedig felhívta a figyelmet, hogy az eljárást le kell folytatni, abban lehet csak tisztázni, hogy van-e helye kártalanításnak.

OBH 1174/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal és az ártatlanság vélelmével összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a szabálysértési eljárás során nem tesz eleget a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének. Ilyen visszásságot okoznak a jogszabályok is, ha nem garantálják, hogy az eljárás alá vont a szabálysértési eljárás során érvényesíthesse jogait.

Egy bevándorolt jogállású német állampolgár a Győri Rendőrkapitányság eljárását kifogásolta, mert a vele szemben lefolytatott szabálysértési eljárásról csak annak jogerős lezárását követően szerzett tudomást.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot és az ártatlanság vélelmét érintő visszásság gyanújára tekintettel rendelt el vizsgálatot, melyben megkereste a rendőrkapitányt.

A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóságának munkatársa 2003. február 2-án helyszíni szemlét tartott a panaszos által vezetett hotelben. Az ellenőrzés során észlelte, hogy a hotelben megszálló külföldiekről sem manuális, sem számítógépes nyilvántartást, vendégkönyvet nem vezetnek, noha arra a kereskedelmi szálláshely vezetője köteles. Erre tekintettel az Igazgatóság még aznap feljelentést tett a panaszos ellen külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt. Az ügyben eljáró szabálysértési hatóság, a Győri Rendőrkapitányság 2003. április 17-én kelt határozatában 35 ezer Ft pénzbírsággal sújtotta a panaszost. Az indoklás szerint az előadó a feljelentés alapján megállapította, hogy a panaszos elkövette a terhére rótt szabálysértést.

A határozatot először 2003. május 5-én, majd május 12-én kézbesítették sikertelenül a panaszosnak, ugyanis a tértivevények „nem kereste” jelzéssel érkeztek vissza. Az 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) értelmében az iratokat a kézbesítés második megkísérlésének napját követő 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az iratot nem vette át. A szabálysértési hatóság ezért megállapította, hogy a határozat június 4-én jogerőre emelkedett. Június 13-án elrendelték a be nem fizetett pénzbírság adók módjára történő behajtását, az erről szóló értesítést június 26-án a panaszos lakcímén átvették. A szabálysértési hatóság 2003. október 2-án letiltást bocsátott ki. A panaszos október 8-án a hotelben, édesanyja pedig október 14-én a lakásukon vette át az iratot. A panaszos október 13-án személyesen átvette a jogerős határozatot, majd október 17-én kifogást nyújtott be ellene, csatolva a szállodában vezetett vendégkönyvet. A kifogást a szabálysértési hatóság felterjesztette a Győri Városi Bírósághoz. A bíróság 2003. november 13-án kelt végzésében a kifogást annak elkésettsége miatt, részletes indoklás mellett – érdemi vizsgálat nélkül – elutasította. Az Sztv. szerint az eljárás alá vont személy jogosult megismerni, hogy milyen cselekmény miatt és milyen tények, illetve bizonyítékok alapján folyik ellene szabálysértési eljárás; valamint további jogosultságok is megilletik az eljárás folyamán. A vizsgált ügyben a panaszos legkorábban akkor értesülhetett volna a vele szemben folytatott szabálysértési eljárásról, amikor az elsőfokú határozatot megkísérelték kézbesíteni a számára. Az elsőfokú eljárás során tehát a panaszos semmiképp sem érvényesíthette az eljárási jogait. (Más kérdés, hogy amennyiben átveszi a határozatot, és határidőben kifogást nyújt be ellene, a határozat nem emelkedik jogerőre, és a bíróság orvosolhatta volna a jogsérelmet.) Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogállam egyik alapelve az ártatlanság vélelmének elve. Ez az alkotmányos elv – bár elsősorban büntetőjogi elv – az Alkotmánybíróság értelmezése szerint egyéb (különösen kriminális jellegű) eljárásokban – így a szabálysértési eljárásban – is alkalmazható [41/1991. (VII. 3.) AB határozat és 1284/1990. AB határozat]. Az ártatlanság vélelmének következménye, hogy a szabálysértési eljárásban a bizonyítási teher nem az elkövetőre, hanem a szabálysértési ügyekben eljáró hatóságokra hárul. A tényállás tisztázása alapvetően a szabálysértési hatóság feladata [63/1997. (XII. 12.) AB határozat].

A vizsgált ügyben a szabálysértési hatóság a feljelentés alapján tényként vette alapul, hogy a panaszos egyáltalán nem vezet vendégkönyvet. Ezzel szemben a panaszos később csatolta az általa a hotelben megszálló vendégekről vezetett nyilvántartást (amely egyébként nem felelt meg a vonatkozó jogszabályban előírt feltételeknek).

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a szabálysértési hatóság nem tett eleget a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének, ezáltal a tisztességes eljáráshoz, valamint az ártatlanság vélelméhez való jogokkal összefüggő visszásságot okozott. Mivel a jogsérelem a konkrét ügyben már nem volt orvosolható, ajánlást nem tett, de felhívta a Győri Rendőrkapitányság vezetőjének a figyelmét, hogy a jövőben gondoskodjon a jelen ügyben feltárt visszásságok elkerüléséről.

Megállapította, hogy az Sztv. meglehetősen széles körű mérlegelési jogkört biztosít a szabálysértési hatóság számára, mikor kimondja, hogy a hatóság csak annyiban köteles eljárási cselekményeket végezni a tényállás tisztázására, amennyiben a feljelentés adatai nem adnak elegendő alapot a felelősség megállapítására (83. § [1] bek.). Sem az Sztv., sem a végrehajtásáról szóló BM rendelet nem teszi a szabálysértési hatóság kötelezettségévé az eljárás alá vont személy értesítését az ellene folyó eljárásról. Ennek hiányában viszont – mint a vizsgált esetből kitűnik – előfordulhat, hogy az eljárás alá vont személy nem is szerez tudomást az ellene folyó eljárásról, és így annak során nem is érvényesítheti a jogait.

A biztos a belügyminisztert arra kérte, hogy az Sztv. illetve a BM rendelet folyamatban levő módosítása során tartsa szem előtt az eljárás alá vont személy jogainak és a hatóság tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének az érvényesülését megfelelően biztosító rendelkezések kidolgozását. A miniszter az ajánlást elfogadta.

OBH 1185/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a szabálysértési ügyben késedelmesen hozza meg az érdemi határozatot. A károsult tulajdonhoz és tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő visszásságot okoz a biztosító a gépjármű által okozott kár rendezésének indokolatlan elhúzódásával.

A panaszos a Székesfehérvári Rendőrkapitányság által folytatott szabálysértési eljárás elhúzódását sérelmezte egy közlekedési szabálysértési ügyben. Kifogásolta, hogy a biztosító csak a jogerős határozat birtokában fizet kártérítést.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vezetőjét, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnökét.

A panaszos és felesége 2003. augusztus 15-én közlekedési balesetet szenvedett. A helyszínen a Székesfehérvári Rendőrkapitányság beosztottai intézkedtek. A 2003. augusztus 20-án kelt szabálysértési feljelentés szerint a panaszos által vezetett gépjármű zöld jelzésnél kívánt bekanyarodni, mikor egy másik jármű – a piros jelzés ellenére – behajtott a kereszteződésbe, és nekiütközött. Az elsőbbségadási kötelezettségét elmulasztó jármű vezetője a baleset bekövetkezéséért felelősnek érezte magát. A panaszost és feleségét kórházba szállították, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A panaszos 2003 szeptemberében és decemberében megkereste a rendőrséget, kérve az ügy mielőbbi lezárását, ugyanis a biztosító a jogerős határozatot kérte tőle a kárrendezés érdekében. A Székesfehérvári Rendőrkapitányságon 2004. január 16-án hozták meg az elsőfokú szabálysértési határozatot. A hatóság megállapította az elsőbbségadási kötelezettségét elmulasztó jármű vezetőjének a felelősségét a baleset bekövetkezéséért. Az elkövető január 27-én kifogást tett a határozat ellen, mely alapján a rendőrség – a büntetést mérsékelve – február 20-án módosította az elsőfokú határozatot. Az elkövető azonban ismételten kifogással élt, ezért a szabálysértési hatóság az iratokat március 23-án megküldte a Székesfehérvári Városi Bíróságnak.

A Fejér megyei rendőrfőkapitány levélben tájékoztatta a panaszost, hogy az eljárás elhúzódása miatt a szabálysértési előadó felelősségét fegyelmi eljárás keretében vizsgálják ki. Ennek során az előadót figyelmeztetésben részesítették. A MABISZ-tól kapott tájékoztatás szerint az elkövető – az AEGON Biztosító Rt. biztosítottja – a felelősségét nem ismerte el. A panaszos kárjelentése az AEGON biztosítottjának a felelősségére utalt. A biztosított bejelentette a szabálysértési eljárás tényét a biztosítónak, majd bemutatta az elsőfokú határozatot is. Miután a biztosított jogorvoslattal élt az elsőfokú határozattal szemben, a biztosító javasolta, hogy a panaszosnak – egy vélelmezett kármegosztás alapján – előlegként fizessék ki a kár 50%-át, majd ún. tanúzási kérdőíveket küldött ki a felek által megjelölt tanúknak. Ezek értékelése után a biztosító úgy döntött, hogy – a szabálysértési eljárás jogerős lezárását nem várva be – a saját biztosítottja terhére rendezi az egész kárt.

A kárrendezési eljárásokkal kapcsolatban a MABISZ kifejtette, hogy a hatósági eljárásban született iratok, illetve határozatok a biztosítót anyagi jogilag nem kötik, a szabálysértési vagy a büntetőjogi felelősség ugyanis eltér a polgári jogi (kártérítési) felelősségtől. A biztosító ezért nem ragaszkodik a jogerős határozatok bemutatásához, nem beszélve arról, hogy az eljárások elhúzódása a károk rendezését nem késleltetheti. A gépjármű-kárrendezés területén az ún. „kárforduló” – a kárjelentés és a teljesítés között eltelt idő – jelenleg 8-10 nap körül van. A károkozás jogellenességét ugyanakkor a károsultnak kell bizonyítania, bár ehhez a biztosító is segítséget nyújt a felelősség megállapításához szükséges bizonyítékok beszerzése révén. Kárrendezési eljárását minden biztosító saját maga alakítja ki; az elbírálás során a jogalapi döntések a Ptk. kártérítési szabályai szerint történnek.

I. A szabálysértési eljárásban az érdemi határozatot az eljárás megindítását – az ügy iktatását – követő harminc napon belül kell meghozni. Ha indokolt, az ügyintézési határidő egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható. A vizsgált ügyben az érdemi határozatot jelentős késedelemmel hozta meg az elsőfokú hatóság.

Az általános helyettes megállapította, hogy a Székesfehérvári Rendőrkapitányság késedelmes eljárása visszásságot okozott a jogállamiság, jogbiztonság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. A megyei rendőrfőkapitány által megtett intézkedésre, valamint a mulasztás orvosolhatatlanságára tekintettel ajánlást nem tett, de felhívta a rendőrfőkapitány figyelmét, hogy gondoskodjon a hasonló esetek jövőbeni elkerüléséről.

II. A gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását szabályozó kormányrendeletek – a 2001. január 1-jétől hatályos 171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet és a 2004. július 1-jétől hatályos 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet – szerződéskötési kötelezettséget írtak, illetve írnak elő a gépjármű üzembentartója, valamint a biztosítók számára. A gépjármű üzemeltetésének feltételeként az üzembentartó köteles valamely biztosítóval szerződést kötni, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartani, a biztosító pedig köteles a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt – a rendeletben foglaltak szerint, bizonyos összeghatárig – megtéríteni. Az általános helyettes az OBH 6501/2001. számú jelentésében kifejtette, hogy „az országgyűlési biztosok minden esetben közszolgáltatónak tekintik a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerveket. Különösen azokat, amelyek esetében a kérelmezőnek nincs lehetősége annak megválasztására, hogy az általa igényelt szolgáltatás igénybevételére kivel szerződjön, tekintettel arra, hogy azt csak korlátozott számú vagy kizárólag egyetlen szervtől veheti igénybe.” Hasonló a helyzet abban az esetben is, ha a szolgáltatás több szervtől vehető ugyan igénybe, de az állam az adott szolgáltatás igénybevételére szerződéskötési kötelezettséget ír elő a felek számára, és részletesen meghatározza a szerződés feltételeit, illetve tartalmát, mint a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosítása tekintetében. Az általános helyettes ennélfogva a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosításával kapcsolatos panaszok vizsgálatára is megállapította a hatáskörét. A biztosítónak az állam által kötelezően meghatározott feladata, hogy – a biztosított által fizetett díj ellenében – a gépjármű üzemeltetése során okozott vagyoni és nem vagyoni kárt a károsultnak megtérítse. Ezen feladata alkotmányos ellátásához – a biztosított, illetve a károsult együttműködési kötelezettségére is figyelemmel – a bizonyítékok beszerzését és a szükséges bizonyítási eljárás lefolytatását követően, a szabálysértési eljárás befejezésétől függetlenül, ésszerű határidőn belül kell döntést hoznia a kártérítési igények megalapozottságáról. A vizsgált ügyben a biztosító csak az elsőfokú szabálysértési határozat meghozatala, vagyis öt hónappal a káresemény után intézkedett az előleg kifizetésére és a tanúzási kérdőívek kiküldésére, majd ezt követően a teljes kár rendezésére.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a biztosító elhúzódó eljárása közvetlenül veszélyeztette a panaszos tulajdonhoz való jogát, és visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Az időközben rendezett kártérítésre figyelemmel ajánlást nem tett, de felhívta az AEGON Biztosító Rt. vezérigazgatójának a figyelmét a kárrendezési eljárások ésszerű határidőn belüli lefolytatásának garanciális jelentőségére. Felkérte továbbá a MABISZ elnökét, hogy hívja fel valamennyi biztosító vezérigazgatójának a figyelmét az általa a kárrendezési eljárással kapcsolatban megfogalmazottak, valamint a jelentésben foglaltak szem előtt tartására.

OBH 1187/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha bejelentésre évekig nem folytatja le a szükséges építésügyi hatósági eljárást. A tulajdonhoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha engedély nélküli építkezés esetén elmulasztja az azonnali intézkedést, mert egy éven túl már sem átalakítási, sem bontási kötelezettség nem írható elő a szabálytalan építkezőnek.

A panaszos a szomszédja engedély nélküli építkezésével kapcsolatos elhúzódó építésügyi hatósági eljárást sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsággal, valamint a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos – a becsatolt iratok szerint – 2001. február 26-án kért intézkedést a hajdúszováti jegyzőtől a szomszédja ingatlanán engedély nélkül létesített garázs és könnyűszerkezetes virágpavilon lebontatása érdekében. A jegyző a beadványt 2001. március 7-én továbbította a hajdúszoboszlói jegyzőnek mint kiemelt építésügyi hatóságnak. Az elsőfokú építésügyi hatóság csak 2002 augusztusában tett közbenső intézkedést, majd 2002 decemberében elutasította a kérelmet. A másodfokú hatóság a határozatot a fellebbezést elutasítása mellett helybenhagyta, megállapítva, hogy az engedély nélkül létesített árusító pavilon nem veszélyezteti a panaszos ingatlanát. Rámutatott arra is, hogy a kifogásolt építményt a hatóság nem bontathatja le, és nem írhat elő átalakítási kötelezettséget az építtető terhére, miután az engedély nélküli építkezésről több mint egy éve tudomással bír. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hajdúszoboszlói jegyző a mulasztásával a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, valamint a tulajdonhoz fűződő jogot is sértette, mert az építésügyi hatóság elhúzódó eljárása visszafordíthatatlan helyzetet idézett elő. A hatóság ugyanis csak a szabálytalanság tudomására jutástól számított egy éven belül, legkésőbb azonban az építés befejezésétől számított tíz éven belül intézkedhet. Ezen előírás alapján a hatóság egy éven túl már nem vizsgálhatja, hogy az engedély nélkül létesített építmény megfelel-e az előírásoknak, milyen hatással van a szomszédos építményekre, mint jelen esetben a panaszos ingatlanának rendeltetésszerű használatára.

Az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy a hivatali mulasztás közigazgatási úton már nem orvosolható. A mulasztást elkövető ügyintézővel szemben munkajogi felelősségre vonást pedig azért nem kezdeményezett, mert a jegyző tájékoztatatta, hogy a köztisztviselőt a jogviszonyából felmentette, és már hónapok óta nem dolgozik a polgármesteri hivatalban.

Az országgyűlési biztos felhívta a jegyzőt és a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy intézkedjenek hivatalukban az anyagi és eljárási jogi szabályok maradéktalan betartásáról. A megszólított szervek a felhívást elfogadták, az országgyűlési biztos az ügyet lezárta.

OBH 1213/2004.

A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladék-gazdálkodási rendeletében a hulladékszállítási díj meghatározása a magasabb szintű jogszabályokban megfogalmazott arányosság követelményekének nem felel meg, vagy a szolgáltatás igénybevételének elmulasztását szabálysértésnek minősíti.

A panaszos a kiskunhalasi önkormányzat települési szilárd hulladékkal kapcsolatos rendeletét – a hulladékszállítási díj megfizetésének módját – kifogásolta. Túl korainak találta a megszabott fizetési határidőt, mert legkésőbb a hónap 10. napjáig kell a befizetést teljesíteni.

Az általános helyettes a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és az önkormányzat jegyzőjét álláspontja közlésére kérte fel.

A jegyző tájékoztatta, hogy a rendeletben meghatározott fizetési határidő, kb. 5 napos túllépése még nem eredményez fizetési felszólítást, ha az ingatlantulajdonos jelzi a késlekedés okát.

Az általános helyettes a hulladékszállítási díj fizetésének módját kifogásoló sérelmet alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában elutasította, mert megállapította, hogy a Hgt. szerint a díjfizetés helyi rendjéről az önkormányzatoknak kell rendelkezniük, és a kifogásolt rendelet a törvény előírásainak megfelel. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy az önkormányzat és a hulladékszállítást végző közszolgáltató által folytatott gyakorlat – mely szerint 5 napos túllépés lehetséges – nincs összhangban a rendelettel, ezért kívánatos megteremteni a rendelet szövegének a gyakorlattal való összhangját.

A rendelet további vizsgálata feltárta, hogy szabályai nem mindenben felelnek meg a magasabb szintű jogszabályoknak, így szabályozása nem felel meg az arányosság követelményeinek.

Egy űrmértékű hulladékgyűjtő edény használatát rendeli ugyanis alkalmazni, ezáltal szabályozásában figyelmen kívül hagyja a Hgt., illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló kormányrendelet előírásait. A két jogszabály követelménye, hogy a rendeletekben megállapított hulladékszállítási díj a Ptk.-ban kimondott szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányossága elvének megfeleljen. A rendelet azáltal, hogy csak egytípusú gyűjtőedény igénybevételét teszi lehetővé, nem differenciál kellőképp a háztartásonként ténylegesen kitermelt hulladéknak megfelelő közszolgáltatási díj mértékében.

Az Alkotmánybíróság hulladékgazdálkodást érintő határozatai ugyancsak rögzítik, hogy az elszállított hulladék mennyiségének és az azért megállapított díjnak arányosnak kell lennie.

A rendelet vizsgálata feltárta, hogy a díjfizetés elmulasztásának következményeit szabályozó rendelkezései ellentétesek a Hgt. előírásaival. A rendelet szerint ugyanis „Szabálysértést követ el és 30 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást jogszabálysértő módon nem veszi igénybe”, míg a Hgt. szerint a jogviszony a rendelkezésre állással létrejön, a tulajdonosok ekkor kötelesek a szemétszállítási közszolgáltatást igénybe venni, és ezért a díjat megfizetni. A díjfizetési kötelezettség alól nem mentesülhet az, aki a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe. A díjfizetés elmulasztása – a Hgt. szabályai értelmében – az ingatlantulajdonost terhelő adók módjára behajtható köztartozás.

Az általános helyettes a visszásság orvoslása érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg, hogy a rendelet megfelel-e magasabb szintű jogszabályok előírásainak, majd vizsgálata eredményétől függően fontolja meg a rendelet módosításának kezdeményezését.

A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal részben egyetértett, és törvényességi észrevételt nyújtott be a képviselő-testületnek, amely az észrevételeknek eleget tett.

OBH 1233/2004.

Nem okozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a pedagógus azzal, hogy a verekedő diákot bocsánatkérésre kötelezte, akkor sem, ha a tanuló az őt ért igazságtalanság miatt öngyilkosságot követett el.

A panaszosok sérelmezték, hogy 7. osztályos gyermekük az osztályfőnök, illetve az iskola egyik pedagógusa által tanúsított magatartás miatt követett el öngyilkosságot.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, valamint a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A panaszosok gyermekét otthon édesanyja felakasztva találta. A panaszosok fia az öngyilkosság előtti napon az iskolában összeverekedett testvére egyik osztálytársával. Másnap a megvert gyermek szülei megkeresték az iskola vezetését. Az osztályfőnök a panaszosok fiát utolsó óráján kérdőre vonta, majd javasolta a gyermeknek, kérjen bocsánatot a szülőktől, ám ez meghiúsult. A panaszosok fia az órák végéig az iskolában volt. Édesanyja kora délután ért haza, de már nem tudott gyermekén segíteni.

Az iskola a szülők kérése alapján az érintettek részvételével megbeszélést tartott, melyről szó szerinti jegyzőkönyv készült. A jegyzőkönyv szerint a panaszosok fia szorgalmas, jó tanuló és magaviseletű, lelkiismeretes, érzékeny gyermek volt, akivel sem otthon, sem az iskolában nem volt probléma. Kiderült az is, hogy a panaszosok fiát, de elsősorban húgát az iskolában csúfolták, a kislányt osztálytársai kiközösítették. Mindez a panaszosok fiát nagyon bántotta, lelkileg megviselte. Az édesanya próbált kisebbik gyermeke helyzetén jobbítani, beszélt a lánya osztályfőnökével, felmerült az iskolaváltás lehetősége is, de a gyermek nem akart elmenni az iskolából, mert szerette osztályfőnökét.

A pedagógusok úgy vélték, nem alázták meg a gyermeket, felelősség nem terheli őket a gyermek haláláért, az osztályfőnök szerint pedig ez volt a legegyszerűbb megoldás. A rendőrség az államigazgatási eljárást befejező határozat szerint bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára utaló körülmény nem merült fel, az ügyet lezárták és megállapították, hogy az iskolát felelősség nem terheli. Az általános helyettes megállapította, hogy bár jogi értelembe vett felelősségről nem beszélhetünk, mégis szükséges a pedagógiai eszközök, módszerek a pedagógiai felelősség vizsgálata, még akkor is, ha a pedagógusnak joga, hogy az általa alkalmazott pedagógiai, nevelési, oktatási módszereket megválassza. Egy szakképzett pedagógusnak képesnek kell lennie arra, hogy a gyermekek nevelésében a helyes és a megfelelő módszert kiválassza és alkalmazza. A problémamentes, érzékeny, érzelmileg zárkózott gyermek esetében pedagógiailag rossz volt az a döntés, amely szerint a gyermeknek egy felnőttől kellett bocsánatot kérnie azért, mert összeverekedett egy másik tanulóval az iskolában. Az általános helyettes megítélése szerint ezt a nézeteltérést a gyermekek között kellett volna elrendezni.

Egy gyermek testi, lelki, erkölcsi fejlődéséért nemcsak a szülő, a pedagógus tartozik felelősséggel, nemcsak az ő feladatuk, hanem az államé és a társadalomé is, még ha ez a feladat nem is azonos mértékben oszlik meg közöttük. A gyermekek lehető legmagasabb szintű testi, lelki, szellemi egészségének biztosításában az államot objektív intézményvédelmi kötelezettség terheli. Ennek megfelelően az állam kötelessége, hogy segítséget nyújtson a gyermekek nevelésében, az esetleges problémák felismerésében, kezelésében, hogy egészséges, a gyakorlati életre alkalmas felnőttek váljanak belőlük. Ehhez viszont olyan szakemberre, gyermekpszichológusra van szükség, aki rendszeresen jelen van az iskolákban, folyamatos kapcsolatban áll a gyermekekkel, ismeri életkörülményeiket, problémáikat és szakszerű segítséget tud nyújtani mind a gyermekeknek, mind a szülőknek, mind pedig a pedagógusoknak.

Mindezek alapján az általános helyettes felkérte az oktatási minisztert, hogy fontolja meg az iskolákban rendszeresen jelenlévő gyermekpszichológus kötelezővé tételét.

A miniszter nem értett egyet a felkéréssel, véleménye szerint az iskola eljárása és pedagógusainak magatartása nemcsak szakmai, hanem jogi szempontból is erősen vitatható, mely felveti a személyi felelősségre vonás szükségességét. Ugyanakkor nem látott indokot a kötelező gyermekpszichológus foglalkoztatásának szabályozására. Az általános helyettes fenntartotta megállapításait. A miniszter elfogadta az általános helyettes megállapításait, de jelezte, hogy pszichológus szakember oktatási-nevelési intézményben történő kötelező foglalkoztatásának előírása aggályos, mert nem áll rendelkezésre megfelelő számú szakember, illetve az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételek. Jelenleg a kötelező foglalkoztatást csak a meglévő intézményrendszeren belül, a nevelési tanácsadókban, illetve az iskola-egészségügyi ellátás keretében látja megoldhatónak. Az általános helyettes a miniszter válaszát elfogadta.

OBH 1241/2004.

A gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okoznak a hivatalos szervek, ha a kiskorúak veszélyeztetettségéről való tudomásszerzést követően nem teszik meg a gyermekek védelme érdekében a szükséges intézkedéseket.

A panaszos – férje gyermekeit veszélyeztető magatartása miatt – segítséget kért a budaörsi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálattól, de segítség helyett a gyámhatóság a gyermekeit védelembe vette.

Az általános helyettes a jogbiztonsághoz, továbbá a gyermekek kiemelt védelméhez fűződő joga sérelmének alapos gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos gyermekeinek veszélyeztetettségét a gyermekjóléti szolgálatnak az ott alkalmazásban álló pszichiáter 2000. november 22-én jelezte. A panaszos állítása szerint férje alkoholista, rendszeresen bántalmazza őt, és rettegésben tartja gyermekeit.

A gyermekjóléti szolgálat a panaszos gyermekeinek veszélyeztetettségéről való tudomásszerzést követően a család alapellátásban való gondozását haladéktalanul megkezdte. A családgondozó felvette a kapcsolatot a gyermekek iskolájával, pedagógiai véleményt kért róluk. A két lányról készült pedagógiai jellemzés utalt a gyermekek visszahúzódó magatartására, az érintésre való megrettenésre, a kisebbik lány tekintetében a fejlődő nőiesség eltitkolására. A családgondozó 2000. decemberi feljegyzése rögzítette a nagyapa részéről való szexuális zaklatás gyanúját.

A gyermekjóléti szolgálat pszichiátere ugyan többször felajánlotta a családtagok terápiás kezelését, amivel megerősíthető vagy kizárható lett volna a szexuális bántalmazás gyanúja, de a kezelést a panaszos visszautasította. A szexuális zaklatással kapcsolatban a gyermekjóléti szolgálat lehetőségeiről és kötelezettségéről való tájékoztatáson kívül sem akkor, sem később nem történt semmilyen intézkedés.

A panaszos nem volt hajlandó együttműködni sem a gyermekjóléti szolgálattal, sem a gyámhatósággal, ezért a budaörsi jegyző a megyei gyámhivataltól kizárásukat kérte. A megyei gyámhivatal a kizárási kérelemnek helyt adott, a kiskorúak védelembe vételi eljárása érdemi lefolytatására Budakeszi jegyzőjét jelölte ki. A jegyző a védelembe vételi eljárás lefolytatása után arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos gyermekei nem veszélyeztettettek. Eljárása során azonban nem hallgatta meg a családot már évek óta gondozó budaörsi gyermekjóléti szolgálat családgondozóját, nem vette figyelembe a pszichiáternek az anya betegségére utaló jelzését sem. A pszichiáter véleménye szerint az anya kezeletlen pszichés problémáival gyermekei egészséges fejlődését veszélyeztette, annak figyelmen kívül hagyása a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette. A budakeszi jegyző Budaörs jegyzőjétől megkapott iratanyagból tudomást kellett volna szereznie a panaszos – a nagyszülő unokái szexuális zaklatására utaló – jelzéséről, annak valóságát ellenőriznie kellett volna.

Mivel a szexuális abúzussal érintett gyermekek az őket ért zaklatást szinte minden esetben titkolják, gyakran felnőtt korukig magukba zárják, az erre utaló legcsekélyebb gyanú esetén is kötelessége az arra hivatottaknak a szükséges intézkedéseket megtenni. A konkrét esetben mindenekelőtt a gyermekek pszichológiai vizsgálatát kellett volna kezdeményezni, ha ahhoz a gyermekek szülei nem járultak volna hozzá, akkor már ekkor kezdeményezni kellett volna a kiskorúak védelembe vételét. A védelembe vételi határozat rendelkezhetett volna mind a szülő, mind a gyermekek pszichológiai, orvosi vizsgálatáról.

Az általános helyettes megállapította, hogy az intézkedések elmulasztása a gyermekeket megillető kiemelt védelemhez való jog sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette. Az általános helyettes a budaörsi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét felkérte, hogy kiskorúakat érintő szexuális zaklatásnak már a gyanúja esetén haladéktalanul tegye meg a gyermekek védelme érdekében a szükséges intézkedéseket.

A kezdeményezést a szolgálatvezető elfogadta.

Az általános helyettes megállapította azt is, hogy a budakeszi jegyző a gyermekek szexuális zaklatására utaló jelzés figyelmen kívül hagyásával a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét okozta, ezért arra kérte a jegyzőt, hogy vizsgálja felül – különös tekintettel a szexuális zaklatásra utaló jelzésre – a panaszos gyermekei védelembe vételének újbóli szükségességét.

A jegyző lefolytatta az eljárást, majd – tekintettel arra, hogy az anya megjelent az igazságügyi szakértői vizsgálatom, ahol gyermekei nevelésére alkalmasnak találták, és a szexuális zaklatással gyanúsítható nagyapa időközben elhunyt – megszüntette.

OBH 1255/2004.

A hozzátartozók emberi méltósághoz való jogát, azon belül a kegyeleti jogát sérti az önkormányzat, ha a köztemetésről és az urna kiadásának engedélyezéséről nem a jogszabályi rendelkezések betartásával, az ügyintézési határidőn belül intézkedik.

A panaszos, édesanyja köztemetése ügyében az újpesti önkormányzat által folytatott eljárást sérelmezte, mert édesanyja eltemettetéséről nem kapott semmilyen értesítést vagy határozatot, és az óbudai önkormányzat hagyatéki hitelezőként lépett fel vele szemben a temetési költségek erejéig. A panaszos kifogásolta, hogy újpesti önkormányzat eljárása elhúzódott, az édesanyja hamvait tartalmazó urna kiadására vonatkozó kérelmére csak több mint 10 hónap elteltével kapott választ.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz, és ezen belül a kegyeleti jog gyakorlásához való jog sérelmének a gyanúja miatt indított vizsgálatot. A beszerzett iratok szerint a kórház két ízben értesítette távirattal a panaszost édesanyja haláláról, és szólította fel, hogy intézkedjen a temetésről. A panaszos nem jelentkezett, és a temetésről sem intézkedett, ezért a kórház az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetését kezdeményezte a haláleset helye szerint illetékes újpesti önkormányzatnál, amely az értesítést követően nyomban határozatot hozott.

A temetőkről és temetkezésről szóló törvény tartalmazza, hogy kik és milyen sorrendben kötelesek a temetésről gondoskodni. Az adott esetben a temetésről az egyenesági leszármazónak kellett volna intézkedni. A jogszabály szerint, ha temetésre kötelezett személy nincs, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a kötelezettségét nem teljesíti, a temetésről az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzatnak (fővárosban a kerületi önkormányzat) – jogszabályban meghatározott határidőn belül – kell gondoskodnia. A fent említett törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet egyértelműen kitér arra, hogy azt, aki törvény alapján a temetésre kötelezett, és a kötelezettségét nem teljesíti, az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője felszólítja 15 napon belüli teljesítésre. Ha a kötelezett a felszólításnak nem tesz eleget, az elhunytat közköltségen kell eltemetni.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat akkor járt volna el helyesen, ha az ismertetett rendelkezéseknek megfelelően felszólítja a panaszost, hogy 15 napon belül intézkedjen a temetésről. Ezt követően lehetett volna határozatot hozni az elhunyt közköltségen történő eltemetéséről. A rendelet előírja azt is, hogy a közköltségen történő temetés esetén a temetésre kötelezett személyt a temetés helyéről és idejéről értesíteni kell. A vizsgálat megállapította, hogy az adott ügyben az önkormányzat ezt a kötelezettségét is elmulasztotta, mivel a panaszos a meghozott érdemi határozatról nem értesült, a döntést részére nem kézbesítették. A vizsgálat rámutatott ezen felül arra, hogy az utolsó lakóhely szerinti III. kerületi önkormányzat az ismertetett jogszabályi előírások alapján járt el, amikor bejelentette hagyatéki hitelezői igényét a panaszossal szemben.

A vizsgálat megállapította, hogy megalapozott az a panasz, mely szerint az újpesti önkormányzat csak tíz hónap múltán járult hozzá az elhunyt hamvait tartalmazó urna kiadásához. A jegyző elismerte, hogy a hamvak kiadásának engedélyezése a törvényes ügyintézési határidőn túl történt, valamint, hogy a panasz a többi vonatkozásában is megalapozott volt, ezért utólag, írásban a panaszos elnézését és megértését kérte. Ugyanakkor felhívta az ügyintézők figyelmét a vonatkozó jogszabályi előírások és az ügyintézési határidő betartására.

Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat megsértette a hozzátartozó kegyeleti jogát azzal, hogy a köztemetésről és az urna kiadásának engedélyezéséről nem a jogszabályi rendelkezések betartásával intézkedett, de arra tekintettel, hogy a jegyző – a jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében – a szükséges intézkedéseket megtette, az országgyűlési biztos a vizsgálatát ajánlás nélkül lezárta.

OBH 1287/2004.

A tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a közüzemi szolgáltató, ha fogyasztóváltozás során a régi és az új fogyasztó személyes megjelenésekor a régi fogyasztó végszámláját nem állítja ki, esetleges tartozását nem ellenőrzi, majd az új fogyasztóval a közüzemi szerződést megköti és régi fogyasztóját másfél évvel később számlák rendezésére szólítja fel.

A panaszos a TIGÁZ Rt. eljárását sérelmezve fordult az országgyűlési biztoshoz. Korábbi ingatlanát eladva a szokásos közüzemi szolgáltatások átíratása során 2002 márciusában a vevő jelenlétében írták át a gázórát a vevő nevére és „végszámlát” is kapott. Másfél év múlva az új lakóhelyén mégis felszólítást küldött neki a szolgáltató a számlák rendezésére.

A biztos a tisztességes eljáráshoz való jog és a tulajdonhoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot és ennek során megkereste a szolgáltatót. A panaszos 2002 márciusában eladta házát, és az új tulajdonossal együtt átíratta az órát a szolgáltatónál, és számláit – legjobb tudomása szerint – rendezte. A panaszos 2002 áprilisában az új címére kapott még egy számlát, amelyet rendezett. A szolgáltató 2003 szeptemberében küldött egy fizetési felszólítást a panaszosnak, melyben egy laikus számára értelmezhetetlen számsor végösszegeként 25 919 Ft-os tartozást mutattak ki. A panaszos írt a szolgáltatónak és kérte, hogy tisztázzák a helyzetet. A szolgáltató szerint a panaszos nem a végszámlát rendezte, hanem csak a 2002. március havi gázszámláját.

A panaszos méltánytalannak érezte, hogy a szolgáltató hibájáért ő fizessen, hiszen az átíráskor személyesen megjelent, és esetleges tartozásának elszámolását kérte. A befizetéseit már nem tudja igazolni, mert a csekkjeit megsemmisítette. Az igazgató 2003 novemberében hat havi részletfizetést engedélyezett a panaszosnak, mert nem ismerte el, hogy a panaszos minden számláját rendezte. A TIGÁZ ügyrendje szerint, ha a régi és az új fogyasztó együtt jelennek meg a szolgáltatónál, akkor a régi fogyasztónak a szolgáltató elkészíti a hóközi számlát, és esetleges elmaradás esetén azt helyben a pénztárban rendezheti. A konkrét ügyben a szolgáltató elismerte, hogy figyelmetlenül járt el az ügyintéző akkor, amikor a panaszostól csak az aktuális havi fogyasztás díját kérte, és nem kérte a korábbi kéthavi elmaradását, valamint a legutolsó mérőállás és az eladás időpontjában rögzített mérőállás közötti különbözetet. Hibát követett el azzal is a szolgáltató, hogy a leveleket többször a panaszos korábbi címére postázta, amelyet így a panaszos nem kapott meg. Másfél évvel később a szolgáltató megtalálta iratai között a panaszos új lakcímét, és végül ide is elküldte a fizetési felszólításnak nevezett kimutatását.

A Ptk. alapján a szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. A Gázszolgáltatási Közüzemi Szabályzat szerint a szolgáltató az üzletszabályzatban meghatározott sűrűséggel köteles leolvasni a mérőt, a fogyasztó pedig köteles a díjat megfizetni. A TIGÁZ Rt. ügyrendje szerint, ha a felek együtt jelennek meg a szolgáltatónál, a szolgáltatónak ki kell állítania az utolsó számlát, és ellenőrizni, hogy van-e egyéb tartozás. A fogyasztónak a helyszínen kell rendeznie a tartozását. Ezzel szemben a szolgáltató szerint a panaszos három esetben nem tett eleget a fizetési kötelezettségének.

A szolgáltató két szempontból sem tett eleget a Szabályzatnak. Nem a személyes megjelenéssel egy időben állította ki az utolsó hóközi számlát, és nem ellenőrizte az esetleges tartozás fennállását. A panaszos viszont abban a tudatban volt, hogy a szolgáltatóval fennállt jogviszonyát megnyugtatóan rendezte, ezért a számláit megsemmisítette.

A Ptk. 324. § (1) bekezdése alapján a követelések fő szabály szerint 5 év alatt évülnek el. Nincs ez másképp a közüzemi szolgáltatók ügyfeleikkel szemben fennálló díjköveteléseik esetén sem. Bár a Ptk. fent említett szabályai alapján a szolgáltató követelése akár jogos is lehet, mégis méltánytalan és a jogbiztonság szerves részét képező tisztességes eljáráshoz fűződő jogot sérti a szolgáltató azon gyakorlata, mellyel ügyrendjét megsértve a panaszos jelenlétében nem ellenőrzi a fogyasztó egyenlegét, az órát az új tulajdonos-fogyasztó nevére átírja, a szolgáltatási szerződést megköti. Másfél évvel később pedig a panaszos új címét megtalálva olyan fizetési felszólítást küld, melyből a tartozás jogcíme értelmezhetetlen, a hozzá fűzött kézzel írt felhívás céges papír, pecsét és iktatószám nélkül még a hivatalosság látszatát sem kelti.

Nem adott a szolgáltató érdemben arra sem magyarázatot, hogy az általa márciusi számlának nevezett közel 20 ezer Ft-os számla miért két és félszerese a korábbi, szintén téli hónapokra eső január, februári 8–9 ezer Ft körüli számláknak. Az országgyűlési biztos ezért felkérte a TIGÁZ Rt. vezetőjét, hogy tekintsen el a 24 324 Ft összegű követelésétől, amelynek a körülményei a cég hibájából tisztázhatatlanok. A szolgáltató először csak hat havi részletfizetést engedélyezett, de azt követően, hogy az országgyűlési biztos a Magyar Energia Hivatalhoz fordult, annak közbenjárására végül a követeléstől elállt.

OBH 1334/2004.

A jogbiztonsághoz és a közművelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a műemlékvédelmi hatóság, ha nem él hatósági eszközeivel a műemlék közkinccsé tétele, a nagyközönség általi látogathatósága érdekében.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a nagyvázsonyi Zichy-kastélyt szerette volna meglátogatni, de az zárva volt. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Keszthelyi Regionális Irodája intézkedését kérte, de az nem vezetett eredményre. A műemlék továbbra sem látogatható, és annak biztosítására a hivatal sem kötelezte a tulajdonost.

A biztos a közművelődéshez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a KÖH elnökétől kért tájékoztatást.

A panaszos 2003. augusztusban családjával meglátogatta a nagyvázsonyi műemlékeket. A szintén műemlék Zichy-kastélyba is szerettek volna bemenni, azonban azt zárva találták. A kapun, kerítésen tájékoztató tábla ennek okáról vagy a látogathatóság rendjéről nem volt. Többedmagával a kapu előtt várakoztak, amikor a gondnok közölte, hogy „a kastély és parkja nem látogatható turisták számára”. Ekkor a panaszos a KÖH Irodájához fordult. Az Iroda levélben felszólította a tulajdonost a műemlék látogathatóságának a biztosítására, a tájékoztató tábla (időpont, idegenvezetés stb.) jól látható helyen való elhelyezésére. Az intézkedésről a panaszost is értesítette, kitérve arra, hogy „a látogatás lehetősége a helyreállítási munkálatokra tekintettel korlátozott lehet”. A KÖH területi felügyelője 2004. március 5-én helyszíni szemlén megállapította, hogy „a nagyközönség számára hozzáférhető felületeken továbbra sem látható az előírt információs tábla”.

A KÖH elnöke a biztos megkeresésére közölte: „A Keszthelyi Regionális Iroda mindezek nyomán – az önkéntes jogkövetés hiányában – lépéseket szándékozik tenni a műemlék nagyközönség általi látogathatóságának biztosítására.” Erre azonban nem került sor. A panaszos telefonérdeklődésére a Kastélyszálló recepciója azt közölte, hogy az „ingatlan zártkörű hasznosítására tekintettel” a látogathatóságot továbbra sem biztosítják.

A biztos a következőket állapította meg: a nagyvázsonyi Zichy-kastély műemlék. Használati módja szerint kastélyszálló. A panaszos látogatása (kísérlete) idején a kastélyegyüttes részbeni helyreállítása folyamatban volt. A hatósági levelezésből és az építész végzettségű panaszos által észleltekből is kitűnik, hogy a kastélyépület külső értékeinek, valamint a parknak a megtekintése és a folyó munkák nem akadályozták volna egymást. A kastélytulajdonos utasítása alapján a szálló recepciója a panaszosnak azt a választ adta, hogy „az ingatlan zártkörű hasznosítására tekintettel” a látogathatóságot nem biztosítják. Ebből nyilvánvaló, hogy a látogathatóságot nem a felújítás, hanem a szálló funkció miatt nem kívánták biztosítani. Az is megállapítható, hogy erre a szálló önként, de a levélbeni felszólítására sem hajlandó, minthogy még csak nem is válaszolt a hatóságnak.

Természetesen a látogathatóságot térben-időben igazítani lehet és kell a műemlékben folytatott tevékenységhez, ez azonban nem jelentheti a nagyközönség teljes kizárását vagy a látogathatóság névleges biztosítását.

A közművelődésről szóló törvény célja: „rendelkezni a nemzeti és az egyetemes történelem során felhalmozott és megőrzött kulturális javak védelméről, tudományos feldolgozásáról és közkinccsé tételéről”.

A Kulturális örökségvédelméről szóló törvény preambuluma szerint az Országgyűlés felismerve, hogy kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője; abból a célból, hogy a nemzeti és az egyetemes történelem során felhalmozott kulturális örökség feltárásának, tudományos feldolgozásának, megóvásának, védelmének, fenntartható használatának és közkinccsé tételének törvényi feltételeit megteremtse, a következő törvényt alkotja: 76. § (2) bekezdés szerint: Indokolt esetben műemlékek és a védett régészeti lelőhelyek nagyközönség által történő látogatásának időpontját és módját a Hivatal úgy köteles meghatározni, hogy az a tulajdonost (használót) az ingatlan rendeltetésszerű használatában vagy méltánylást érdemlő életviszonyaiban ne zavarja, kárt ne okozzon. A 78. § szerint: A Hivatal élet-, illetve vagyonbiztonság, továbbá a védett érték megóvása érdekében megtilthatja, korlátozhatja, vagy előzetes engedélyhez kötheti a látogatást, megtekintést. A 79. § szerint: A védetté nyilvánított kulturális javakat hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság és a kutatás számára. A 76–80. §-okhoz fűzött jogalkotói indoklás szerint: A műemlékek által megtestesített értékeknek széles körben való ismertté tétele, a tulajdonviszonyoktól függetlenül mindenki számára biztosítandó látogathatóságuk a védelem legáltalánosabb célja, hiszen így érvényesülhet a bennük rejlő történeti, esztétikai stb. érték.

A KÖH és regionális szerveinek mint államigazgatási szerveknek a hatósági kötelezés körében döntésüket határozatba kell foglalniuk. Nincs akadálya természetesen annak, hogy a kötelezés (jövendő) alanya önként teljesítse kötelezettségét, vagy hogy a hatóság először levélben kísérelje meg erre az önkéntes jogkövetésre rábírni. Ha azonban ez nem vezet eredményre, és nyilvánvalóan nem várható a későbbiekben sem az önkéntes jogkövetés, a kötelezettséget határozattal el kell rendelni.

Azért is, mert a jelen esetben az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény által biztosított eszközökből a 38. § szerinti egyezség létrehozását az ügy természete nem engedi meg. Azt ugyanis ellenérdekű felek egyezségeként hagyhatja jóvá a hatóság. Itt pedig a kastélytulajdonos (üzemeltető) ellenérdekű fele a „nagyközönség”, a „nyilvánosság”, a „köz”. Az állam többek között éppen a közművelődés egyik területe, a kulturális javak közkinccsé tétele érdekében hozta létre és tartja fenn a mindenkori műemlékvédelmi hatóságot. Teszi ezt egyebek mellett az Alkotmány XII. fejezetében rögzített alapvető jogok egyikének, a művelődéshez való jognak a biztosítása érdekében, amelyet a Magyar Köztársaság a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével valósít meg.

A biztos megállapította, hogy a KÖH azzal, hogy nem szerzett érvényt a műemlék látogathatósága törvényi kötelezettségének, mulasztásával visszásságot okozott a panaszosnak és egyúttal a „nagyközönség”-nek a művelődéshez való jogával összefüggésben.

Ennek orvoslása érdekében ajánlotta a KÖH elnökének mint a KÖH regionális irodája felügyeleti szervének, hogy utasítsa az irodát elmulasztott intézkedése pótlására. Gondoskodjon arról, hogy az elsőfokú műemléki hatóság rendelkezzen a műemlék bárki által való látogathatósága, az időpontok és a látogatás módjának megismerhetősége érdekében. Eljárását mindaddig folytassa, amíg az eredményre nem vezet.

A KÖH elnöke a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az ajánlásnak eleget tett. Az elsőfokú hatóság a határozatot kiadta.

OBH 1347/2004.

Nem okoz alkotmányos visszásságot, ha a MÁV alkalmazottai a jegyellenőrzést a peronokon is végzik.

A panaszosok beadványaikban azt sérelmezték, hogy Albertirsán és Debrecenben a vasútállomáson a jegyellenőrök a peronon tartózkodókat is ellenőrzik, így aki nem rendelkezik menetjeggyel, az nem is kísérheti ki az utazót.

Az országgyűlési biztos megkeresésére a MÁV Rt. személyszállítási üzletágvezetője adott tájékoztatást, mely szerint a panaszt megvizsgálták és álláspontjuk szerint az ellenőrzések jogszerűen történnek a peronzáron túl.

A MÁV Rt. a főváros nagy pályaudvarain már 2003 végén bevezette a peronokon történő jegyellenőrzést, melynek célja, hogy a társaság csökkentse a jegy nélkül utazók által okozott, évente több száz millió forintos kárt. Az ellenőrök csak a vonatokhoz vezető, folyosószerű útvonalon dolgoznak, a pályaudvarok egyéb területén senkitől nem kérnek jegyet.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, a vizsgálatot tájékoztatással lezárta. (Kapcsolódó ügy: OBH 6003/2003.)

OBH 1354/2004.

Az esélyegyenlőség biztosításának alkotmányos elveibe ütközik a jogi szabályozás változása, ha a révközlekedésben váltott tanuló- és nyugdíjas bérletjegyekhez adott fogyasztói árkiegészítés mértéke 67,5%-ról, 2004. január 1-jétől 2,75%-os mértékűre csökken.

Az országgyűlési biztos egy napilap 2004. január 22-i számában „Hátrányos megkülönböztetés vagy új árképzés miatt drágult a komp?” címmel megjelent hírből szerzett tudomást arról, hogy a váci réven 2004. január 1-jétől 2300 Ft-ról 7780 Ft-ra emelkedett a tanulói havi kompbérlet ára, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, valamint az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó alkotmányos célkitűzések sérelmének veszélye miatt hivatalból indított vizsgálatot. A biztos a vizsgálat során megkereste a Gazdasági Versenyhivatal elnökét és a gazdasági és közlekedési minisztert. A miniszter kifejtette, hogy a jelenleg szabadáras szolgáltatás esetében a révközlekedés díjainak a települési önkormányzati árhatósági körbe történő emelése, valamint a korábbi árkiegészítés ismételt bevezetése jelenthetne megoldást. A korábbi szabályozás szerint, 2003-ban a 67,5%-os fogyasztói árkiegészítés a tanuló- és nyugdíjas bérlet esetében 4881 Ft támogatást nyújtott, így ez a bérlet 2350 Ft-ba került. A teljes árú bérlet így 7231 Ft volt. Az új támogatási rendszerben, 2004. január 1-jétől a teljes árú bérlet ára 8000 Ft-ra növekedett, a tanuló- és nyugdíjas bérlet fogyasztói árkiegészítése pedig csupán 220 Ft/db lett, ezzel a kedvezményes bérletért 7780 Ft-ot kell fizetni. A korábbi 67,5%-os árkiegészítés 2,75%-osra csökkent. A biztos megállapította: a szakmai előkészítés során a minisztériumok nem működtek megfelelően együtt, és nem vették figyelembe a társminisztériumok szakmai előkészítő munkáját, javaslatait. Ez fokozottan érvényes a Pénzügyminisztériumra, amely a szakmai előkészítés során nem érzékelte a támogatások aszimmetrikus megkurtításának társadalmi többletterhét, a terhelés egyenlőtlen eloszlását, és azt annak ellenére mellőzte, hogy erre a társminisztérium is felhívta a figyelmét.

A fogyasztói árkiegészítés, az ártámogatás kérdéskörében az állam széles döntési jogosultságokkal rendelkezik, az állami szabályozás azonban az állampolgárok egyes csoportjai között nem alkalmazhat hátrányos megkülönböztetést. Az azonos csoportba tartozó állampolgárok köre a vizsgált kérdésben felöleli mindazokat, akik bármilyen, országos hatókörű utazási támogatásban, kedvezményben részesülnek. Ebből következően a hátrányos megkülönböztetés tilalma kiterjed a Szentendrei-szigeten lakó és a bérletáremeléssel hátrányosan érintett polgárokra is, de valamennyi olyan személyre is, akik alkotmányosan garantált közlekedési közszolgáltatásokhoz nem közúti vagy vasúti tömegközlekedés igénybevételével, hanem réven keresztül juthatnak. A polgárok ezen csoportjai ugyanis további fontos alkotmányos jogaikat hátrányosabb feltételek mellett gyakorolhatják, így az iskolalátogatás költségesebbé válik.

A rendelkezések azonban nem csupán a tankötelezettség alá eső ifjak, hanem a fokozott gondoskodásra szoruló és jogosult időseket is sújtják. A vizsgálatot kiváltó sajtócikk írja, hogy „egy szigetmonostori nyugdíjasnak egy szentendrei utazási költsége több mint 1000 forintjába kerül”. Ismert ugyanakkor, hogy a nyugdíjas is csak a közeli nagyvárosban vehet igénybe számos olyan szolgáltatást, így elsősorban az egészségügyi ellátást, melynek biztosítása állami feladat.

A biztos megállapította, hogy az állam alkotmányos kötelezettsége teljesítése minimumaként elvárható, hogy az állampolgárok azonos vagy hasonló arányú utazási kedvezményekben részesüljenek. Kifejtette, hogy hátrányos megkülönböztetést eredményez, és az esélyegyenlőség biztosításának alkotmányos elvébe ütközik az a szabályozás, amely a tanulók és a nyugdíjasok által vasútra, HÉV-re váltott bérlethez 900%-os, a távolsági autóbuszra váltott bérlethez 614%-os fogyasztói árkiegészítést ad, de a révközlekedésben váltott tanuló- és nyugdíjas bérletjegyek esetében a korábbi 67,5%-os árkiegészítést is 2,75%-osra csökkenti.

Az esélyegyenlőség elvének az a szabályozás felel meg, amely közlekedési szempontból sem teremt aránytalan, indokolatlan és szükségtelen módon hátrányos helyzetet. Az államot terhelő alkotmányos kötelezettség maximumaként az a követelmény támasztható, hogy a földrajzi, közlekedési „elzártság” hátrányainak kiküszöbölése érdekében fokozott támogatásban részesüljenek az érintett állampolgárok. E megállapítás még inkább érvényes ott, ahol közlekedési szempontból a természeti adottságok, illetőleg a közlekedési lehetőségek még mostohábbak. A közlekedési minisztérium helyettes államtitkárának levelében megállapítottakkal egybecsengően „a legnagyobb problémát a Tiszán zajló komp- és révközlekedés jelenti, hiszen a folyómenti kisebb falvak közlekedését általában az egyébként is gazdasági problémákkal küszködő települési önkormányzatok által üzemeltetett átkelőhelyek biztosítják”.

Az állam jogszabályalkotása körében köteles az – e jelentésben is kifejtett – alkotmányos elveket tiszteletben tartani. Az alkotmányos kötelezettségeket lehető legnagyobb mértékben teljesítő szabályozás kialakítása érdekében – mind a törvény- és jogszabály-előkészítés, mind a jogalkalmazás és végrehajtás körében – a Kormány és minisztériumai egymással együttműködni kötelesek. A pénzügyi-fiskális szigor nem sújthatja aránytalanul az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozó módon a lakosság egyes csoportjait. A biztos megállapította, hogy a szabályozás előkészítése, a szakmai egyeztetések, illetőleg a szakmai és pénzügyi érdekek összeegyeztetése körében ezen alkotmányos elveket a minisztériumok, elsősorban a Pénzügyminisztérium nem vette kellően tekintetbe. A támogatás módjáról a biztos kifejtette, hogy önmagában a százalékos helyett a tételes támogatás bevezetése nem kifogásolható, de annak mértéke nem eredményezhet az állampolgárok között hátrányos megkülönböztetést.

A jelentés rögzíti, hogy amennyiben a jelenlegi kedvezőtlen és visszásságot okozó állapotot előidéző országos szabályozás a közeljövőben nem változik, az érintett önkormányzatokat terheli az a kötelezettség, hogy megtalálják azt a szabályozási vagy más eszközt, mely a helyzet orvoslását lehetővé teszi. A jelentés elmarasztalta Tahitótfalu Önkormányzatát, mert bár az önkormányzatokról szóló törvény erre felhatalmazást ad, az önkormányzat elmulasztotta a révvállalkozással kötött szerződésben szabályozni a helyi közszolgáltatásnak is minősülő szolgáltatás nyújtása módját és feltételeit. Megfelelő lett volna az is, ha az érintett önkormányzatok együttesen megállapítják a révszolgáltatás hatósági árát, és azzal egyidejűleg – szerződési alku keretében és pénzügyi lehetőségeik függvényében – gondoskodnak a bevétel-kiesés kompenzációjáról. A hatósági ár megállapításának joga mellett a biztos álláspontja szerint erre vonatkozó kötelezettség is kiolvasható a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdéséből, mely szerint a települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében, különösen a helyi tömegközlekedés biztosítása.

A biztos felhívta a figyelmet, hogy számos más törvényes lehetőség is kínálkozik a felmerült helyzet megoldására. Lehetséges új révtársaság alapítása, új magán révvállalkozó megbízása, a jelenlegi szerződés felmondásával. Az új révvállalkozás esetleg csak személyszállítást teljesíthet. Ilyen szolgáltatást maga az önkormányzat is nyújthat, versenyt támasztva a vállalkozónak. A kérdést ugyanakkor leghatékonyabban az érintett önkormányzatok társulás keretében, vagy legalább egymással együttműködve oldhatják meg.

A jelentésben a biztos felhívta a gazdasági és közlekedési, valamint a pénzügyminisztert, hogy készítsék elő a fogyasztói árkiegészítésről szóló hatályos 2003. évi LXXXVII. törvény módosítását, mely a jelentésben kibontott alkotmányos elveknek megfelelő támogatást nyújt a komp- és révközlekedés igénybevételére szoruló állampolgároknak.

A biztos felkérte a Gazdasági Versenyhivatal elnökét vizsgálatának lefolytatására. A tahitótfalui önkormányzat képviselő-testületét pedig révvállalkozással kötött szerződés oly tartalmú módosítására, hogy az önkormányzat a bérletárak kialakításának feltételrendszerét meghatározhassa, de legalább befolyásolhassa, és az így kialakított szabályozás megvalósulását ellenőrizhesse, illetőleg, hogy vizsgálja meg, milyen más módok állnak rendelkezésére, hogy személykomp szolgáltatásban alternatív lehetőséget hozzon létre a kizárólagos szolgáltató mellett. (Kishajó révközlekedés más vállalkozó által, saját alapításban, kishajó kompszolgáltatás a jelenlegi szolgáltató által.) Végső soron pedig, ha másképp az alkotmányos visszásságot megszüntetni nem lehet, vonja hatósági jogkörbe a révszolgáltatás díjainak megállapítását, és állapítsa meg a legmagasabb hatósági árat. A helyzet megoldása érdekében felhívta az érintett helyi önkormányzatok képviselő-testületeit, hogy a probléma helyi kezelése érdekében konstruktív együttműködést tanúsítsanak egymással polgáraik javára.

Jelentése zárásaként a biztos felkérte az érintetteket, hogy döntéseiket oly időpontban hozzák meg, hogy a szeptemberi tanévkezdésre a tanulói bérlettámogatások ügye megoldódjon, a túlzott bérletár a gyermekes családok számára többletterhet már ne jelentsen.

A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az érintett önkormányzatok jelentős része a jelentésben foglalt megállapításokkal egyetértett. A pénzügyminiszter kifejtette, a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvény alapvető állampolgári jogokat nem sért, mert minden körzetben elérhető a legközelebbi egészségügyi és oktatási intézmény (figyelmen kívül hagyta azonban a regionális szolgáltatások igénybevételének eseteit), továbbá hivatkozott a szabályozás normativitására is (figyelmen kívül hagyta azonban, hogy diszkriminációt normatív szabály alkalmazása is előidézhet; amire a legjobb bizonyíték a jelentésben foglalt helyzet). A miniszter hivatkozott arra, hogy a megváltozott szabályozásra a biztosi jelentés direkt beavatkozást sürget (mellyel szemben a jelentés csupán a korábbi szabályozás alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozó megváltoztatását és az állami támogatás irreális arányú és mértékű változását kifogásolta, a hátrányosan érintett helyi közösségek helyzetére rámutatva). A miniszter levelében foglalt konkrét vállalás csupán arra szorítkozott, hogy a fix összegű bérletár-kiegészítés (220 Ft/hó/db) összegét inflációt meghaladó mértékben növelje (pl. 20%-os növelés esetében az árkiegészítés havi 220 Ft-ról 264 Ft-ra nőne – a jelenleg 8000 Ft-os havi bérletár viszonylatában). Ez azonban a probléma megoldására nyilvánvalóan elégtelen, nevetséges vállalás, mely a biztossal való tartalmi együttműködés elmulasztása.

Vác polgármestere egyetértett a jelentésben foglaltakkal, csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nógrád megyéből a Dunántúlra igyekvő teherforgalmat is jelentős részben az érintett komp teljesíti, annak jegykompenzálása nem lehet az érintett önkormányzatok kötelezettsége.

OBH 1387/2004.

Az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz a pedagógus, ha a tanulókat megalázza, testileg bántalmazza.

Egy névtelen beadvány szerint a tóalmási általános iskolában közel két éve olyan tanárnő tanít, aki gyűlöli a gyermekeket, testileg bántalmazza és megalázza őket. Az általános helyettes a gyermeki jogok, valamint az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a jegyzőt, hogy folytasson le vizsgálatot az ügyben.

A vizsgálat eredménye szerint nem merült fel olyan adat, amely azt igazolná, hogy a tanárnő a gyermekek, illetve a tanulók személyiségét, emberi méltóságát és jogait nem tartotta volna tiszteletben, vagy a gyermekeket, tanulókat testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak vetette volna alá.

A jegyző álláspontja szerint a tanárnő eredményes munkát végez, de az általa alkalmazott pedagógiai eszközök, módszerek kiválasztásánál esetenként nem a legmegfelelőbbet választja, így a kevésbé tehetséges gyermekeknek nem jelent sikerélményt az általa tartott egy-egy óra. Erre tekintettel a jegyző felhívta az iskola igazgatójának a figyelmét, hogy helyezzen nagyobb hangsúlyt a tanárnő óráinak látogatására és segítse őt a megfelelő pedagógiai, oktatási módszerek, eszközök megválasztásában, valamint a szülőkkel és gyermekekkel való megfelelő kapcsolat kialakításában, őrzésében. A jegyző az ügyben más intézkedés megtételét nem tartotta szükségesnek.

Az általános helyettes a jegyző álláspontját elfogadta, továbbá megállapította, hogy a beadványban foglaltak nem hozhatóak összefüggésbe alkotmányos jogok sérelmével, ezért a vizsgálatot országgyűlési biztosi intézkedés nélkül lezárta.

OBH 1520/2004.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önkormányzat, ha a lakossági panaszokra az érintett szervek bevonásával próbál megoldást találni.

Az Esztergom-kertvárosi panaszos előadta, hogy a lakóházak közelében tartott szabadtéri rendezvények rendkívül zavarják a lakók nyugalmát.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során több, a panasszal összefüggő kérdés megválaszolására kérte Esztergom jegyzőjét.

A lakókat a minden év júniusában megrendezett Juniális és Sportnapok, valamint a szintén nyári időszakban tartott Sörfesztivál zavarja. 2003-ban két, 2004-ben három rendezvényt tartottak a helyszínen. A rendezvények szervezői közterület-használati engedéllyel, valamint a zajrendelet szerinti egyedi engedéllyel rendelkeznek. A 2004. július 16–17-én tartott rendezvényen végzett műszeres zajvizsgálat határérték-túllépést állapított meg.

Az országgyűlési biztos 2004 februárjában OBH 3071/2003. számon összefoglaló jelentést készített a szabadtéren tartott rendezvények lakókörnyezetre gyakorolt zavaró hatásai tárgyában; jelentésében ennek több, a konkrét esetre is alkalmazható megállapítását idézte.

A jegyző tájékoztatása szerint az önkormányzat az érintett szervek bevonásával próbál megoldást találni, ezért az országgyűlési biztos visszásságot nem állapított meg. Szükségesnek tartotta azonban, hogy a polgármestere az ombudsmani megállapításokra figyelemmel vizsgálja meg a lakóközösség problémáját, a rendezvények más helyre történő áthelyezésének lehetőségét.

OBH 1559/2004.

Nem okoz visszásságot az óvoda megszüntetése a gyermekek és szüleik alkotmányos jogaival (gyermekek védelemhez, művelődéshez való joga) összefüggésben, ha az intézményt fenntartó önkormányzat az óvodai szolgáltatást továbbra is megfelelő színvonalon biztosítja úgy, hogy annak igénybevétele nem ró aránytalan terhet a gyermekekre és szüleikre. A jogbiztonság követelményével, illetőleg a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat közgyűlése, ha az intézmény „megszüntetésének szándékát” határozatában megszüntetésként fogalmazza meg, továbbá ha a napirend írásos előterjesztése nem tartalmazza a döntés előkészítése során beszerzett véleményeket, ezen belül a szülői szervezet kifogásait és az előterjesztő ezekkel kapcsolatos álláspontját. Ugyanilyen visszásságot okoz a megyei önkormányzat is, ha a szakvéleménye, illetve a közoktatási szakértő véleménye hiányos, mert nem foglal állást, illetőleg nem ad információt a jogszabályban előírt feltételekről. A salgótarjáni Százszorszép Óvoda szülői munkaközössége azt sérelmezte, a polgármesteri hivatal anélkül intézkedik az óvoda bezárásáról, hogy az érdekelt szülői közösség véleményét kikérte volna.

Az általános helyettes által indított vizsgálat megállapította, hogy Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2003 novemberében a következő évi költségvetési koncepció tárgyalásakor foglalkozott a költségvetési hiány megszüntetésével, és ennek nyomán készült el 2004. január 30-án az az intézkedési terv, amely egyebek között tartalmazta a Százszorszép Óvoda megszüntetésére vonatkozó javaslatot is. A polgármesteri hivatal ezt követően február 5-én kérte a közoktatási törvényben előírtak szerint a tervezett változtatásról a szülői szervezet véleményét. A 2004. évi költségvetéshez kapcsolódva a közgyűlés február 12-én tárgyalta az intézkedési tervet, majd beszerezte – ugyancsak a törvényi előírás szerint – a közoktatási szakértő véleményét, valamint a Nógrád Megyei Közgyűlés szakvéleményét is. Az óvoda megszüntetéséről végül 2004. március 26-án döntött a közgyűlés. A döntést előkészítők tudták, hogy jogszerű határozatot a közgyűlés az intézmény megszüntetéséről a vélemények beszerzése nélkül nem hozhat. A véleményeket kikérték. Az írásban kapott véleményeken kívül a közgyűlésen a szülői szervezet képviselői véleményüket kifejtették, és arra az előterjesztők részletesen válaszoltak. A vitában a közgyűlés tagjai, a képviselők, polgármester, alpolgármester is felsorakoztatták érveiket. A közoktatási törvényben előírt szakvélemények beszerzése után a közgyűlés ismét érdemben tárgyalta az óvodamegszüntetés napirendet, és azt követően határozott, hozott végleges döntést a Százszorszép Tagóvodáról. A közgyűlés elé került írásos előterjesztések azonban hiányosak voltak, mert a január 30-i előterjesztésben nem olvashatók a megszüntetés indokai, a március 26-i döntés előterjesztésében pedig nem jelentek meg az egyeztetések során közölt és a szülői szervezetek által vitatott érvek, az ezekkel kapcsolatos ellenérvek. Nem ismertette az előterjesztés a beszerzett szakvélemények lényegét sem. Ezek a hiányosságok a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozták.

Hiányos volt a közoktatási szakértő véleménye, amely nem a szükséges konkrétsággal elemezte a tervezett intézménymegszüntetést. A megyei önkormányzat szakvéleménye pedig ugyancsak nem adott olyan, a törvényes előírásnak megfelelő választ, amely segíthette volna a szülők kételyeinek eloszlatását, a testületi döntést.

Az óvoda megszüntetésével ugyanakkor nem sérült az az érdemi követelmény, hogy az óvodai szolgáltatást továbbra is megfelelő színvonalon kell biz- tosítani úgy, hogy a szolgáltatás igénybevétele ne jelentsen aránytalan terhet a gyermekeknek és szüleiknek. A város többi óvodájában az óvodai ellátás rendelkezésre állt, a szolgáltatás igénybevétele pedig nem jelentett aránytalan terhet. Az ismertetett eljárási hibák miatt az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben állapította meg az alkotmányos visszásságot. Kezdeményezte a város polgármesterénél és a Megyei Közgyűlés elnökénél e hiányosságok megszüntetését a jövőben előforduló hasonló ügyeknél. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a közoktatási szakértő véleménye a törvényben meghatározott kérdés – az átszervezés után a megfelelő színvonalú ellátás biztosítása – megválaszolásához nem ad konkrét információkat, akkor intézkedni kell a hiány pótlására, a vélemény kiegészítésére.

A megszólítottak a kezdeményezést elfogadták. A Megyei Közgyűlés elnöke egyidejűleg a közoktatási törvénynek a véleményezési eljárásra vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatban jelzett értelmezési bizonytalanságot. Az általános helyettes egyetértett az oktatási miniszternek a megkeresésére írt válaszával, amely szerint a közoktatási szakértőnek a megfelelő színvonal biztosítása kérdésében, a megyei önkormányzatnak mind a megfelelő színvonal, mind az aránytalan teher tekintetében állást kell foglalnia. A döntést hozó önkormányzati testület ezekre támaszkodva tud megalapozottan határozni.

OBH 1611/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha késedelmesen helyezi ki az örökbe adható gyermeket a jövendő örökbefogadóihoz, illetve ha a kiskorú részére kirendelt eseti gondnok a vagyonkezelői joga megszűnését követően csak három hónap múltán nyújtja be a végszámadását, a gyámhivatal pedig azt csak a gyermek örökbefogadását követő négy hónappal fogadja el.

A panaszos a Budapest XVIII. kerületi Gyámhivatal örökbefogadással kapcsolatos elhúzódó eljárását kifogásolta. Sérelmezte az ügyintéző vele szemben használt hangnemét, az örökbefogadási eljárásról és a benyújtandó dokumentumokról adott téves szóbeli tájékoztatását. Kifogásolta, hogy a gyámhivatal vezetője az eljárás megindulásakor csak a határozott fellépésének köszönhetően vett fel vele jegyzőkönyvet. A gyámhivatal az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedése után hónapokig nem rendelkezett a gyermek családi pótlékának kezeléséről. Az eljárás elhúzódása miatt a panaszos felesége csak 2003 decemberétől igényelhette a gyermekgondozási díjat, akkortól tudott a gyermekkel otthon maradni. Azt is panaszolta, hogy a fővárosi gyámhivatal vezetője az elsőfokú gyámhivatal eljárását kifogásoló beadványukat nem kellő körültekintéssel, az ügyintézési határidőt túllépve vizsgálta ki.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz és a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A fővárosi gyámhivatal eljárásával kapcsolatban az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos az első fokon eljáró hatóság eljárását még annak ügyintézési határidején belül sérelmezte. A másodfokú hatóság a beadvány kézhezvétele után az első fokon eljáró gyámhivataltól az iratanyagot bekérte, azokat áttanulmányozta, és tájékozatta a panaszost arról, hogy felügyeleti intézkedés megtételére nem lát okot. A fővárosi gyámhivatal vezetője a gyámhivatal vezetőjének figyelmét felhívta a hiányosság pótlására. A panaszos 2003. június 26-i keltezésű beadványára a gyámhivatal július 31-i keltezéssel válaszolt. A Fővárosi Gyámhivatal válasza még akkor sem tekinthető késedelmesnek, ha azt a panaszos augusztus 11-én vette át.

Az általános helyettes megállapította, hogy a fővárosi gyámhivatal eljárása a jogszabályoknak megfelelt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott.

Az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás az örökbe fogadni szándékozó személy és a gyermek, illetve törvényes képviselője egyetértő, kölcsönös kérelmére indul. Az Áe. szerint az ügyfél – az általa kezdeményezett eljárásban – nem kötelezhető megjelenésre. Az ügyintéző tehát a panaszost az Áe. alapján nem idézhette. Az eljárást a panaszosnak kellett kezdeményeznie, erre a gyermeke gondozó intézmény 2003. április 29-i – a gyermek kihelyezésére vonatkozó javaslatát követően nyílt lehetősége. Az eljárás – a vonatkozó jogszabálynak megfelelően – a panaszos kezdeményezésére június 6-án indult.

A gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermeket az örökbefogadási eljárás alatt eseti gondnoknak kell képviselnie. Az eseti gondnok kirendeléséről a gyámhivatalnak hivatalból kell rendelkeznie, az nem mellőzhető. A gyámhivatal a kérelem benyújtása után 18 nappal rendelt a gyermek képviseletére eseti gondnokot. Budapest Főváros Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) XVIII. kerületben kirendelhető gondnoka ekkor éppen szabadságát töltötte, ezért a gyermek gondozásba való kihelyezéséhez csak július 14-én tudta megadni a hozzájárulását. A gyermek június 21-én került az örökbefogadók háztartásába. A vizsgálat megállapította, hogy a gyermek gondozásba való késedelmes kihelyezése a jogbiztonsággal, ezen belül a tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okozott, továbbá a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez való joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette.

A gyámhivatalnak az örökbefogadás engedélyezéséről az erre irányuló kérelem előterjesztésétől számított 60 napon belül kell döntést hoznia, kivéve, ha az elrendelt kötelező gondozási idő az egy hónapot meghaladja. Ez utóbbi esetben a gondozási idő lejártát követő 30 napon belül kell döntést hoznia. A TEGYESZ családgondozója a kötelező 30 napos gondozási idő letelte előtt írásban tájékoztatta a gyámhivatalt arról, hogy a gyermek az örökbefogadó családba beilleszkedett, az örökbefogadás engedélyezhető. A kötelező gondozási idő meghosszabbítására a családgondozói vélemény alapján nem volt szükség.

A gyámhivatal rendelkezésére álló 60 napos ügyintézési határidő 2003. augusztus 4-én járt le. A gyámhivatal vezetője az eljárását augusztus 27-én kelt határozatával hosszabbította meg 30 nappal. Az eljárás meghosszabbításáról döntő határozatot legkésőbb az eredeti határidő utolsó napján – augusztus 4-én – kellett volna meghoznia, meghosszabbított elintézési határidő ekkor szeptember 3-án járt volna le. A jogerős határozat birtokában az örökbefogadó anya korábban igényelhette volna a gyedet, folyamatosan otthon maradhatott volna a gyermekkel, amire az addig intézményes keretek között nevelkedő gyermeknek – elsősorban az anya–gyermek kapcsolat mielőbbi kialakulása érdekében – fokozott szüksége lett volna. Figyelemmel a gyermek mindenekfelett álló érdekére is, az általános helyettes megállapította, hogy az elintézési határidő túllépése a tisztességes eljáráshoz fűződő, továbbá a gyermeki jogok sérelmét okozta. A vizsgálat végül megállapította, hogy az eseti gondnok a vagyonkezelői joga megszűnését követően – felszólításra – csak több mint három hónap múltán nyújtotta be a gyermek vagyonáról a végszámadását. A végszámadást a gyámhivatal a gyermek örökbefogadása után négy hónappal fogadta el. A késedelmes eljárás ismételten a tisztességes eljárással összefüggésben okozott visszásságot. Az ügyintéző személyes meghallgatása során, a gyámhivatal-vezető pedig a Fővárosi Gyámhivatalnak a panaszos elsőfokú hatóság eljárását sérelmező beadványára adott válaszlevelében cáfolta a panaszos azon állításait, amelyek az ügyintéző hangnemére, a tájékoztatás hiányosságára és a jegyzőkönyv felvételének megtagadására vonatkoztak. Tekintettel arra, hogy a beadványban foglaltak, a hivatalvezető és az ügyintéző állításai egymásnak ellentmondtak, a panasz ezen részében az általános helyettes nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A biztos felkérte a gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen az adott eljárásra vonatkozó jogszabályban meghatározott határidők betartására. A TEGYESZ igazgatóját arra kérte, hogy a jövőben az eseti gondnokok szabadságának időpontjáról tájékoztassa a gyámhivatalok vezetőit, illetőleg tájékoztassa a hivatalvezetőket az eseti gondnokot helyettesítő személy adatairól, továbbá hívja fel az intézményben dolgozó eseti gondnokok figyelmét arra, hogy végszámadásukat a hatályos jogi szabályozás szerinti határidőben nyújtsák be a gyámhivatalhoz.

A kezdeményezést az érintettek elfogadták.

OBH 1622/2004.

Az ellátottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggő visszásságot okoz az idősek otthona, ha a szakképzett dolgozók létszáma hiányos.

A panaszosok két beadványban is a Budapest, XV. kerületi Arany Alkony II. Idősek Otthonának működését, az ellátás színvonalát, a takarítás és karbantartás hiányosságait, a lakókkal szemben alkalmazott bánásmódot és a gazdasági visszaéléseket kifogásolták.

Az intézmény vizsgálatát a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal munkatársai a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Osztály mint módszertani szakértő bevonásával, 2004. július 29-én végezték, az éves intézményi felülvizsgálat keretében. Az ellenőrzés során a hivatal munkatársai a biztoshoz érkezett panaszbejelentésekre kiemelt figyelmet fordítottak. Az ellenőrzés időpontjában az intézmény 491 személy részére biztosított személyes gondoskodást, a lakók átlagéletkora 77 év volt.

A módszertani szakértő véleménye szerint az intézmény dolgozói az emberi és állampolgári jogokat tiszteletben tartják, sérelemre utaló jelet sem a Hivatal, sem a felkért módszertani szakértő munkatársai nem tapasztaltak. A lakókkal készített személyes interjúk alapján az idős emberek környezetükkel, az egészségügyi szolgáltatással, gondozással, az élelmezéssel, valamint a programokkal egyaránt elégedettek. Hiányosságként az egyénre szabott, individuális törődés hiányát jelölték meg, de a panaszokban említett negatív bánásmódra vonatkozó adat nem merült fel. Az élelmezés minősége, a tálalás körülményei magas igényszintet elégítenek ki, az erre vonatkozó panasz is megalapozatlannak bizonyult.

Ugyanakkor a vizsgálat feltárta, hogy az intézményben az előírt szakmai létszám nem megfelelő, tekintve, hogy a szociális és mentálhigiénés, valamint az ápoló-szociális gondozó területeken dolgozó munkatársakból, illetve foglalkoztatás szervezőkből nem állt alkalmazásban az előírt létszám. Ez a hiányosság az ellátottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggő visszásságot okozott.

Figyelemmel arra, hogy a hiányosságok megszüntetése érdekében a közigazgatási hivatal vezetője megtette a szükséges intézkedéseket, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, de kérte a hivatalvezetőt, hogy a határidő elteltét követően az intézmény által megtett intézkedésekről tájékoztassa. Az intézmény a kért intézkedéseket megtette, a hiányosságokat pótolta, a fluktuáció csökkenését úgy próbálja elérni, hogy tanulmányi szerződésekkel ösztönzi a dolgozókat. (Kapcsolódó ügy: OBH 3731/2003.)

OBH 1628/2004.

A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a kisajátítási határozat ellen a bírósági kereset benyújtás határidejének lejártát megelőzően adja a kisajátítást kérő birtokába az ingatlant.

A panaszosok a domaszéki önkormányzat által – építési telkek kialakításához, a tulajdonukban álló ingatlanok megszerzése céljából – indított kisajátítási eljárást és a határozat végrehajtását sérelmezték.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, és az előzetes vizsgálat során megállapította, hogy a kisajátítási eljárás szabályairól szóló 1976. évi 24. tvr. (Ktvr.) 19. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási hivatal határozata ellen államigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs, az ügyfél a kisajátítási határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti. A panaszból kiderül, hogy a kisajátítást kérő domaszéki önkormányzat a kisajátítási határozatot megtámadta bíróság előtt, ezért az országgyűlési biztos a konkrét panasz ügyében hatáskörének hiányát állapította meg, de a panaszhoz csatolt iratok alapján megállapította, hogy a kisajátítás nagyobb számú ingatlant érint, ezért a kisajátítási eljárás körülményeinek feltárására hivatalból indított vizsgálatot. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal mint kisajátítási hatóság 2003 novemberében 16 tulajdonos ingatlanát érintő kisajátításról hozott határozatot. A kisajátított ingatlanok, ingatlanrészek birtokba adását 2003. december 2-ára határozta meg, és az meg is történt. A kisajátítást kérő a határozat meghozatalát követő 30 napon belül keresetet nyújtott be a bírósághoz, kártalanításként azonban nem a hatóság által megállapított, hanem csak az általa megfelelőnek ítélt összeget fizetette ki a tulajdonosoknak. Az önkormányzat által indított per jelenleg is folyamatban van.

Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a minisztérium és a közigazgatási hivatal eljárásról. A minisztérium mint felügyeleti szerv a hozzá benyújtott panaszt kivizsgálva rámutatott, hogy „a Ktvr. 22. §-a értelmében a kisajátítást kérő – a Ptk.-ban foglalt szabálytól eltérően – a tulajdonszerzésével egyidejűleg nem szerez birtoklási jogosultságot”. Az „azonnali kártalanítás feltétlenül megköveteli a kisajátítást kérő birtokba helyezésének és a kisajátított kártalanításának az egyidejűségét”. Rámutatott arra is, hogy jelen ügyben, miután bírósági eljárás van az ügyre vonatkozóan folyamatban, a probléma nem orvosolható, de felhívta az eljáró hatóság figyelmét arra, hogy a jövőbeni eljárásaiban a fentieket vegye figyelembe.

Az országgyűlési biztos – osztva a felügyeleti szerv megállapításait – megállapította, hogy a közigazgatási hivatal a határozatában megjelölt birtokbaadás napját helytelenül állapította meg, eljárása súlyos visszásságot eredményezett a tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatban.

Az Alkotmány 13. § (2) bekezdésében rögzített alapelv, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet, a vizsgált eljárásban súlyos csorbát szenvedett, mert nem érvényesült a kisajátítás esetében a teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás.

A feltárt visszásságot közigazgatási úton orvosolni ugyan nem lehet, de az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta felhívni a közigazgatási hivatal vezetőjének a figyelmét, hogy a jövőben az anyagi, és eljárási szabályokat maradéktalanul tartassa be, a birtokbaadás napjának meghatározásakor a kisajátított ingatlan tulajdonosainak méltányos érdekét is vegye figyelembe, és a birtokbaadás időpontját a jogorvoslati határidő lejárta előtt ne tűzze ki.

A megszólított szerv a felhívást elfogadta.

OBH 1655/2004.

Az érintett betegek élethez és emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával kapcsolatban okoz visszásságot, ha kizárólag finanszírozási okból nem kapják meg a kezelésükhöz orvosszakmailag indokolt gyógyszert úgy, hogy a megfelelő tájékoztatás után vállalják a gyógyszer megvásárlását.

A sajtó híradásaiból jutott az országgyűlési biztos tudomására, hogy a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Onkoterápiás Klinikáján több beteget kezeltek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nem finanszírozott, Magyarországon nem törzskönyvezett, és így forgalombahozatali engedéllyel sem rendelkező, Eloxatin nevű gyógyszerrel, amelyet a beteg fizetett meg. A sajtó beszámolt arról is, hogy több illetékes szerint a jogtalanul elkért összeget vissza kell fizetni a betegek számára, és a szabálytalan kezeléseket haladéktalanul be kell fejezni. Tekintettel arra, hogy a híradások alapján felmerült az érintett betegek alkotmányos jogai sérelmének lehetősége, az országgyűlési biztos a téma átfogó vizsgálatát rendelte el.

A vizsgálat megállapította, hogy az Eloxatin az úgynevezett Folfox4 kúra egyik összetevője, amelyet bizonyos vastagbél tumorok kezelése során alkalmaznak. A Folfox4 másik két összetevőjét OEP finanszírozás keretében kapják mindazon betegek, akiknek tumorát már megoperálták és aktuálisan tumormentesnek tekinthetők (adjuváns kezelés). Azok a betegek, akiknél a vastagbél-tumor áttételessé vált, vagy az operáció helyén kiújult, kezelhetők az Eloxatinnal, és ezt a kúrát az OEP finanszírozza. A szegedi klinikán eljárásukat az orvosok azzal indokolták, hogy igen jelentős nemzetközi vizsgálati adatok vannak arra nézve, hogy az Eloxatin jelentős mértékben csökkenti a vastagbél-tumor kiújulásának lehetőségét, ezért orvosilag indokolt lenne bevezetni tumormentes betegek kezelésében is. A jelenlegi helyzetben ugyanis az OEP csak olyan esetben finanszírozza az Eloxatin-kezelést, amikor a tumor már áttételes, tehát a terápiás cél nem a megelőzés, hanem a folyamat lassítása. Ez pedig orvos-szakmai szempontból elfogadhatatlan.

Az ombudsman vizsgálatakor az alkotmány azon rendelkezését tekintette kiinduló pontnak, amely szerint „a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége”, továbbá „a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani”. Az Alkotmánybíróság az élethez való joggal kapcsolatban rámutatott arra, hogy „az élethez való jog objektív oldalából ugyanakkor az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelemben, hanem általában az emberi életet és életfeltételeit is védi.” Az ombudsman szerint az állam intézményes élet- és egészségvédelmi kötelezettsége egyebek között azt is jelenti, hogy ha egy új vagy nagyon költséges gyógyító eszközt vagy eljárást maga nem képes finanszírozni, akkor lehetővé kell tennie az állampolgárok számára, hogy személyiségi önrendelkezési szabadságuk és vagyoni autonómiájuk alapján azt maguk finanszírozhassák.

Az állam tehát köteles létrehozni és működtetni az egészségügyi eljárások, eszközök, gyógyszerek tekintetében a hozzáférés lehetőségét, megteremteni a működés szervezeti és eljárási garanciáit. Ez a követelmény egyben azt is jelenti, hogy az állam az ellátáshoz való joggal szemben nem alkalmazhat a személyiségi önrendelkezési szabadságra és a tulajdonosi autonómiára is kiterjedő szükségtelen és aránytalan tiltásokat és korlátozásokat.

Az egészséghez való jog alapján a betegnek nem csupán fájdalmainak csillapításához van joga, hanem a betegség kialakulásának vagy kiújulásának megakadályozásához, állapota stabilizálásához, illetve rosszabbodásának lassításához is. Ez nemcsak orvos-szakmai kérdés, hanem az egyének individuális döntéseinek függvénye is. Az orvos és betege közös döntési szabadsága ezen a területen is alkotmányos alapjogi követelmény.

A vizsgálat tehát annak megállapításával zárult, hogy az egészségügyi szolgáltatók tevékenységével összefüggésben egyértelműen megállapítható, hogy a nemzetközi gyakorlatban ismert és bevett, sikeresen használt Eloxatin hazai OEP finanszírozásának hiánya nem korlátozhatja, vagy különösen nem tilthatja meg annak használatát, amennyiben az orvos-szakmailag indokolt. Az OEP finanszírozás hiánya, illetve a törzskönyvezés, engedélyezés körüli értelmezési, hatásköri, illetékességi zavarok miatt a beteg élete nem kerülhet veszélybe, emberi méltósága, egészsége, személyi és vagyoni autonómiája nem csorbulhat. A vizsgált esetben a beteg és orvosa egyaránt alkotmányos jogát gyakorolta, annak határait nem lépte át. Tény, hogy Magyarországon az onkológiai betegek fekvőbeteg intézeti kezelése főszabályként ingyenes. A konkrét esetben azonban a formai-eljárási szabályokhoz képest a tartalmi alkotmányosság követelményei nagyobb súllyal érvényesítendők.

Az országgyűlési biztos felkérte az egészségügyi minisztert, hogy a jelentésben kifejtett követelményekkel összhangban dolgozza át az Európai Közösség országaiban már törzskönyvezett és a terápiában elfogadottan használatos, de Magyarországon törzskönyvvel, illetve forgalomba hozatali engedéllyel még nem rendelkező gyógyszerek alkalmazási feltételeit. Felkérte továbbá az egészségügyi minisztert, az OEP főigazgatóját és a pénzügyminisztert, hogy a vizsgálat tárgyát képező onkológiai betegségek esetén az egyedi engedélyes, nem törzskönyvezett gyógyszerek finanszírozásának feltételeit teremtsék meg. Ugyancsak felkérte az egészségügyi minisztert, hogy módosítsa a 3/1995. (II. 8.) NM rendelet 12. §-át olyan értelemben, hogy annak (2) bekezdését egészítse ki egy negyedik d) ponttal, melynek értelmében az úgynevezett különengedély kiadható legyen akkor is, ha azt a beteg kéri – vállalva a finanszírozást –, és kérése orvosilag indokolt.

A jelentésben megfogalmazott ajánlások kapcsán többszörös levélváltás történt, mind az egészségügyi miniszterrel, mind pedig az OEP főigazgatójával. Ennek keretében az OEP főigazgatója az ombudsman álláspontját elfogadhatatlannak tartotta, és ajánlásai visszavonására kérte őt. Több hónapos egyeztetést követően – mindkét fél eredeti álláspontjának fenntartása mellett – alakult ki az a gyakorlat, hogy az OEP főigazgatója által kijelölt főosztályvezetővel nyílt lehetőség egyeztetni egyéni gyógyszer-engedélyezési, -finanszírozási ügyekben. Az egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet kellően rendezi a jelentésben kifogásolt gyógyszer-engedélyezési problémákat. Ezért az egészségügyi miniszter nem tartotta szükségesnek újra foglalkozni az egyedi engedélyes, külföldi gyógyszerek helyzetével. A szegedi klinikán folytatott Eloxatin-terápiával kapcsolatban pedig az egészségügyi miniszter pénzügyi és fegyelmi vizsgálatot kért az orvosokkal szemben. A pénzügyminiszter válaszában kitért arra, hogy a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló ESzCsM rendelet ugyan valóban a pénzügyminiszter egyetértésével léphetett hatályba, de pénzügyi tárca felelőssége ebben az esetben is csak a költségvetéssel kapcsolatos általános követelmények betartására vonatkozik. Tekintettel arra, hogy a gyógyszer-finanszírozás és a méltányossági kérelmek elbírálása területén illetékes intézmények és az országgyűlési biztos álláspontja nem közeledett egymáshoz, valamint, hogy a nyár folyamán egyre több panaszos fordult az ombudsman hivatalához, sérelmezve, hogy az OEP sorra elutasítja gyógyszer-ártámogatási kérelmüket. Az elutasítások a külföldi, igen drága gyógyszerek széles körét érintették, miközben az elutasító határozatok mindegyike hiányos volt abban a tekintetben, hogy nem tájékoztatta megfelelően a betegeket, illetve sok esetben félrevezető információval szolgált az adott gyógyszerhez való hozzájutás módját illetően.

A fentiek miatt az országgyűlési biztos a sajtóban megjelentetett állásfoglalásban hívta fel a közvélemény figyelmét a megfelelő tájékoztatás fontosságára: „Tekintettel arra, hogy az emberi méltóság alkotmányos alapjogából levezethetően a tájékoztatáshoz fűződő jog az egészségügyi törvényben alanyi jogként jelenik meg, az országgyűlési biztos nyomatékosan felhívja az OEP főigazgatójának figyelmét arra, hogy elengedhetetlen gondoskodni a tevékenységével érintett betegek teljes körű és kellő időben történő tájékoztatásáról. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a személyes értesítésre és általánosabban, a sajtón és az elektronikus médián keresztül történő tájékoztatásra is.”

A fenti állásfoglalásban foglaltakat az OEP főigazgatója újra elutasította, de az országgyűlési biztos töretlenül ragaszkodik eredeti álláspontjához, és a rendelkezésére álló eszközökkel továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az érintett betegek hozzájussanak ezekhez a nagy értékű, egyedi engedélyhez kötött, a gyógyulásukhoz, kezelésükhöz elengedhetetlen gyógyszerekhez.

OBH 1934/2004.

A panaszhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a polgármester, ha a beadványra késedelmesen ad választ, továbbá az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a beruházás befejezése után nem intézkedik az eredeti környezeti állapot helytreállítására.

A panaszosok a délegyházai I. sz. tó beruházási munkálataival kapcsolatban kérték az országgyűlési biztos vizsgálatát, mert a kedvezőtlenül megváltozott környezeti, út- és közlekedési viszonyok miatt hiába kérték a délegyházai önkormányzat és a közigazgatási hivatal intézkedését is, panaszuk nem rendeződött. A tó rendezése miatt a szép, zöldövezeti környezet teljes mértékben lepusztult. A tómélyítés következtében kialakított gátrendszer oly mértékben elhanyagolt, hogy a korábban rendezett, szép környezeti adottságú területen a legsúlyosabb környezetkárosító forrás lett. A gát emelését követően környezetrendezést nem végeztek, ott embermagasságú gaz, főként parlagfű burjánzik. A közlekedési anomáliák, a környezet- és egészségkárosító ártalmak miatt a pihenést szolgáló ingatlanuk rendeltetésszerű használata erősen korlátozódott. A kialakított közlekedési rend balesetveszélyes, számos konfliktus forrása. Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a fakivágás, a környezetrendezés hiánya és a kedvezőtlen közlekedési viszonyok rendezésének várható időpontjáról az önkormányzattól kért tájékoztatást.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos házaspár a 2003. júniusi 20-i levelére csak fél év múltán kapott választ, amelyről a közigazgatási hivatal – a panaszos kérelme alapján – megállapította, hogy a feltett kérdések egyikére sem adott megfelelő tájékoztatást, ezért a hivatalvezető a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény értelmében azt érdemi válaszadás céljából megküldte az önkormányzatnak. Az ezt követő levélváltásból sem állapítható azonban meg, hogy a tórendezéssel, az akácos, nyárfás, aljnövényzetes erdősáv és több ezer m² nádas elpusztulását sérelmező beadványra és a sérelmezett állapotok helyreállítását sürgető kérdésekre a polgármester milyen választ adott.

A biztos sem kapott választ arra, hogy mikorra várható a kivitelezési munkálatokat követő kedvezőtlen változások kiküszöbölése. A panaszosok által rendelkezésre bocsátott fotók azt bizonyítják, hogy a környezet igen elhanyagolt, és sajnálatosan a tótisztítási munkálatok várható befejezését a polgármester nem is prognosztizálta. Az elhúzódó tófelújítási feladatokra figyelemmel indokolt, hogy a már megindult vegetációra tekintettel az önkormányzat soron kívül intézkedjen a kifogásolt környezeti ártalmak megelőzéséről, a gátrendszer növényvédelmi karbantartásáról, valamint a panaszosok ingatlana mellett húzódó útsáv közlekedésbiztonsági védelméről, szükség esetén a megfelelő tábla kihelyezéséről, pótlásáról.

A növényvédelmi tevékenységről szóló 5/2001. (I. 16.) FVM rendelet szerint a földhasználó és a termelő köteles védekezni, különösen az aranka-fajok, a parlagfű és a selyemkóró ellen. A károsítók elleni védekezés elmulasztása esetén a földhasználót, illetve a termelőt külterületen az illetékes megyei (fővárosi) növény- és talajvédelmi szolgálat, belterületen a települési önkormányzat jegyzője határozattal kötelezheti a védekezésre.

Az Országgyűlés a parlagfű terjedésének megállítása, illetve termőterületének csökkentése, a pollenszennyezettség jelentős mérséklése és a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében a „Parlagfűmentes Magyarországért” eseti bizottság felállításáról határozott. A bizottság célja, hogy Magyarországon rövid időn belül jelentősen csökkenjen a parlagfű termőterülete, és ezzel az általa okozott allergiás megbetegedések, tünetek száma. A bizottság feladata elvégzése érdekében áttekinti a már megkezdett programokat, a rendelkezésre álló költségvetési forrásokat, a feladathoz rendelkezésre álló jogi felhatalmazásokat. Megvizsgálja a kormányzati és önkormányzati szervek, a civil szervezetek eddigi tevékenységét annak érdekében, hogy eredményes együttműködéssel valósulhasson meg a cél elérése. Javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a szükséges intézkedésekről.

Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja leszögezi, hogy a magyar lakosság körében az allergiás megbetegedések gyakorisága évről évre emelkedik, a legsúlyosabb problémát a parlagfű pollenje okozza. A Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram 2003–2004-ben megvalósítandó akciói között szerepel a parlagfű-mentesítésre irányuló felhívás, a parlagfű-mentesítő hét (június utolsó hete) évenkénti megszervezése, a földtulajdonosok, bérlők buzdítása felhívások, szóróanyagok, ismeretterjesztő előadások keretében a folyamatos gyommentesítésre az ÁNTSZ megyei parlagfű-koordinátorok közreműködésével. Az önkormányzati jogalkotásban egyre gyakoribb, hogy a képviselő-testületek a parlagfű visszaszorítása – és ezzel a parlagfű okozta allergiás megbetegedések csökkentése – érdekében hoznak helyi rendeletet.

A vizsgálat megállapította, hogy a délegyházai polgármester a késedelmes válaszadással a panaszhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot. A panaszosok által sérelmezett környezeti állapot veszélyeztetheti a környéken üdülő, pihenő állampolgárok egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jogát. Az országgyűlési biztos ezért felkérte a jegyzőt, hogy helyszíni szemlét követően rendelje el a gátrendszer és környékének folyamatos karbantartását, a kertészeti munkák rendszeres elvégeztetését. Kérte, hogy az önkormányzat, az útkezelői feladataiból adódóan, a biztonságos közlekedés megszervezése érdekében gondoskodjon a megfelelő információt tartalmazó tábla kihelyezéséről, pótlásáról. Felhívta a polgármester figyelmét, hogy a jövőben határidőben tegyen eleget a válaszadási kötelezettségének, és az eljárási szabályok betartására a munkatársai figyelmét is hívja fel.

Felkérte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséget, hogy a tótisztítási munkálatokat kísérje figyelemmel, és érvényesítse az erdősáv, a korábbi zöldövezeti környezet helyreállításával kapcsolatos feladatok mielőbbi megvalósítását, annak számonkérését. Kérte, hogy a helyszín megvizsgálását követően a jelenlegi állapotokról, és a későbbiekben esedékessé váló munkálatokról adjanak tájékoztatást. A választ már az új „zöld” hatóság, a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója adta meg, aki jelezte, hogy megfelelő ellenőrzést elvégeztette, és a beruházás munkálatait a továbbiakban is fokozott figyelemmel kíséri, és a kivizsgálás eredményéről a későbbiekben ad tájékoztatást.

OBH 1981/2004.

A gyermekek kiemelt védelmével összefüggő visszásságot okoz a gyermekotthon, ha egyes dolgozói meg nem engedett nevelési módszereket alkalmaznak, hiányzik a továbbképzés és a szupervízió, továbbá a jogszabály által előírt képesítési feltételeket a munkáltató figyelmen kívül hagyja.

A soproni József Attila Gyermekvédelmi Központ gyermekotthonának egyik gyermekfelügyelője arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy az otthonban élő gyermekekkel a nevelők és a gyermekfelügyelők közül néhányan minősíthetetlen hangnemet használnak. A panaszos tudomása szerint 2003-ban az egyik gyermekfelügyelő egy 15 éves gyermeket a fürdőszobában összevert. Erről a gyermekotthon szakmai vezetője tudott, de az ügyet nem vizsgáltatta ki, a gyermekfelügyelőt nem vonta felelősségre. A panaszos a felmerült problémákat jelezte az intézmény igazgatójának. Az igazgató 2004. február 23-án kelt levelében arról értesítette a panaszost, hogy bejelentése alapján a gyermekek jogait sértő dolgozók ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett.

Az általános helyettes az emberi méltósághoz, továbbá a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő joga sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a megyei gyámhivatal vezetőjét felkérte a panaszban foglaltak vizsgálatára.

A megyei gyámhivatal munkatársai az ügyben érintett valamennyi dolgozót és gyermeket meghallgatták. A megbeszélés alapján nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy bármelyik gyermeket is testi fenyítésben részesítette volna a gyermekfelügyelő. Emberi méltóságot sértő, trágár kifejezések használatát sem állapította meg a vizsgálat.

A gyermekekkel foglakozó felnőttek elmondták, hogy esetenként valóban hangosan és nem mindig a megengedett stílusban beszélnek a gondozottakkal. A gyermekek a felnőttek állításait megerősítették, továbbá beszámoltak arról, hogy a gyermekotthonban dolgozó szakemberek a gondozottakat problémáik megoldásában – esetenként – nem segítik. A gyermekotthonban kialakított nevelési modell figyelmen kívül hagyja a gondozottak életkorát, a serdülők sajátos életkori szükségleteit. Gyakori a hétvégi kimenők időtartamának, a gondozottak baráti kapcsolatainak túlszabályozása. A nevelők és a gyermekfelügyelők több időt fordítanak az otthon működőképességének, külső megjelenésének (rend, tisztaság) megőrzésére, mint a gyermekek személyiségfejlesztésére. Hiányzik a demokratikus szakmai munkára épülő vezetés. Az utóbbi időben több olyan dolgozót is felvettek a gyermekotthonba, akik nem rendelkeznek a jogszabály által előírt képesítési feltételekkel. Nem átgondolt a vezetési koncepció a dolgozók beiskolázásában és továbbképzésében sem, nincs esetmegbeszélés, szupervízió. Az otthonban dolgozó nevelők és gyermekfelügyelők közül többen az autokrata nevelési módszert követik.

Az általános helyettes megállapította, hogy gyermekotthon egyes dolgozóinak nevelési módszerei, a továbbképzés és a szupervízió hiánya, továbbá a jogszabály által előírt képesítési feltételek figyelmen kívül hagyása a gyermekek kiemelt védelmével összefüggésben visszásságot okoz, de legalábbis annak közvetlen veszélyét rejti magában.

Az intézményt fenntartó megyei önkormányzat kezdeményezésére a Soproni Gyermekvédelmi Központ igazgatója több dolgozó ellen fegyelmi eljárást indított, melynek eredményként öt dolgozót az előmeneteli rendszerben való várakozási idő egyévi meghosszabbításával, illetőleg megrovás fegyelmi büntetéssel sújtott. A vizsgálat alapján a megyei gyámhivatal vezetője a megyei önkormányzat közgyűlésének több, a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére irányuló javaslatot tett. Tekintettel arra, hogy a feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság orvoslására az arra jogosultak a szükséges intézkedéseket megtették, az általános helyettes ajánlást nem tett, de felkérte a közgyűlés elnökét, hogy tájékoztassa a megyei gyámhivatal vezetője által javasolt intézkedések végrehajtásáról. A felkérésnek a közgyűlés elnöke eleget tett.

OBH 1998/2004.

A környezetterhelés lényeges csökkenését eredményező beruházás engedélyezésekor a hatóságok eljárása akkor okszerű, ha ezt kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt, a gyorsaság és az egyszerűség elvére figyelemmel folytatják le.

A Tokodi Üveggyár Kft. és az annak kizárólagos tulajdonában lévő Új Üveg Kft. képviseletében eljáró ügyvéd kérte az országgyűlési biztos állásfoglalását az egységes környezethasználati engedélyre vonatkozó ügyintézési határidő értelmezéséről. A beadványban az indítványozó az érintett környezetvédelmi hatóságok – véleménye szerint késedelmes, az ügyintézési határidőt jelentősen túllépő – eljárását is sérelmezte. Kifogásolta továbbá, hogy a hatóságok az Áe.-ben foglalt értesítési és tájékoztatási kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége mi- att indított vizsgálatot, és kikérte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter álláspontját.

Az országgyűlési biztosnak figyelembe kellett vennie, hogy a panaszolt ügyben peres eljárás van folyamatban Fővárosi Bíróságon, ezért külön nem tért ki annak kérdésére, hogy miként értelmezhető az egységes környezethasználati engedélyre vonatkozó államigazgatási eljárási ügyintézési határidő.

A környezetvédelmi hatóságok az üveggyár működése miatti lakossági panaszok alapján az elmúlt években több eljárást folytattak. Mindebből következően az eljáró hatóságok számos fontos információ birtokában voltak, melyeket az új eljárásban már ismert jogi tényekként felhasználhattak. Az üveggyár vezetésének ugyanakkor tudnia kellett, hogy az elavult, a környezetet jelentős mértékben terhelő technológia felváltása elkerülhetetlen. A tervezett korszerű technológiáról a gyár vezetésének kellett információkkal rendelkeznie.

Az országgyűlési biztos szerint a környezetterhelés csökkenését eredményező beruházás környezetvédelmi szempontból mindenképpen támogatandó. Ez azt is jelenti, hogy az engedélyezési eljárást a törvényesség betartása mellett kellő rugalmassággal, kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt kell lefolytatni. A Tokodi Üveggyár Kft. megbízása alapján eljáró EU-SZFÉRA 2002. Szolgáltató és Kereskedő Kft. kérelme 2002. november 5-én érkezett az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségre. A kérelem benyújtója nem igazolta képviseleti jogosultságát, ezért a hatóság annak igazolására hívta fel. Az Áe. szerint a közigazgatási szerv köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Az eljáró személy képviseleti jogosultságát megvizsgálhatja. A képviseleti jogosultság vizsgálata a közigazgatási szerv lehetősége. Tekintve, hogy a konkrét ügyben a gyár tulajdonosi köre, vezetősége is többször változott, továbbá, hogy az Üveggyár tulajdonában álló beruházó jogi személyt is egy másik jogi személy képviselte, a kérdés a tényállás tisztázásának szükségszerű része volt. A képviseleti jogosultságot igazoló irat 2002. december 2-án érkezett a Felügyelőségre.

A szakmai tartalmú (később kiadott) hiánypótlásról az országgyűlési biztos megállapította, hogy a környezetvédelmi hatóság rendelkezik a szükséges szakmai ismeretekkel annak megítéléséhez, hogy szükséges-e hiánypótlás, azt legfeljebb egy ellenkező értelmű szakvélemény alapján lefolytatott bizonyítás cáfolhatná. A vizsgálat ugyanakkor feltárta, hogy a szakmai osztályok hiánypótlást szükségesnek tartó jelzése csak 17 nappal később került a Hatósági Osztályra, továbbá az utolsó állásfoglalás elkészülte és a hiánypótlási felhívás postázása között három hét telt el.

A tervezett tevékenység környezeti hatásvizsgálat köteles, továbbá az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás részletes szabályairól szóló Kormányrendelet hatálya alá is tartozik. A környezetvédelmi hatóság az egysé- ges környezethasználati engedélyezési eljárást a tevékenység tekintetében – amennyiben az külön jogszabály szerint környezeti hatásvizsgálat hatálya alá tartozik – a környezetvédelmi engedélyre való jogosultságot megállapító határozat jogerőre emelkedését követően – ha a kérelmező, környezethasználó eltérően nem nyilatkozik – hivatalból indítja meg. Az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás csak a Főfelügyelőség másodfokú határozatának jogerőre emelkedése után kezdődhetett meg.

Az országgyűlési biztos kiemelte, hogy a hatóság rendelkezésére álló teljes ügyintézési határidő kimerítése betű szerinti értelmezésben nem törvénysér- tő. Az államigazgatási eljárásnak ugyanakkor alapelve a gyorsaság. Egy olyan beruházás engedélyezésekor, amely a környezetterhelés lényeges csökkenését eredményezi, a hatóságok eljárása akkor okszerű, ha kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt, a gyorsaság és az egyszerűség elvére tekintettel folytatják le azt.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a határidő lényegi csúszása, illetve meghosszabbodása több okra vezethető vissza: a kérelmező nem igazolta a képviseleti jogosultságát; hiánypótlás volt szükséges, mert a dokumentáció szakmai tartalma hiányos volt, az eljárásban szakhatóságok igénybevétele volt kötelező, az „első” eljárásban a képviseletet ellátó jogi személy vezetője időközben az elbíráló hatóság vezetője lett, így kizáró ok állt elő, az érintettek egyike élt a jogorvoslathoz való jogával; a két egymásra épülő engedélyezési forma második eleme feltételezi az első meglétét, a hatóság – bár lényegében nem lépte át az egyes eljárási mozzanatokra rendelkezésre álló határidőket – belső eljárásában „felesleges üresjáratokat” keletkeztetett.

Az indítványozó előadta, hogy az érintett hatóságok értesítési, tájékoztatási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Beadványa szerint a hatóság szóban azt is közölte, hogy 90 napon belül megkapják az engedélyt. Az egyeztetésen elhangzottak utólagos felderítése lehetetlen. Azt, hogy a kérelmező mikor kapja meg az engedélyt, befolyásolja a kérelem tartalma (szükséges-e hiánypótlás), továbbá az is, hogy az arra jogosultak élnek-e jogorvoslattal. A hatóság konkrét kérelem hiányában, előzetesen kizárólag a vonatkozó jogszabályok előírásait ismertetheti. Az országgyűlési biztos rendelkezésére álló dokumentumok között fellelhető több, a környezetvédelmi hatóságoktól származó tájékoztató levél.

A biztos összességében megállapította, hogy voltak olyan eljárási cselekmények, amelyek gyorsabb elvégzésével az eljárás időtartama csökkenhetett volna. Jelentésében szükségesnek tartotta, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vizsgálja meg, miként lehetséges a hatósági eljárás gyorsítása a mindkét jogszabály hatálya alá tartozó tevékenységeknél. Emellett felkérte a minisztert, hogy a hiánypótlási felhívások kibocsátásának, ügyek áttételének, beadványok továbbításának stb. gyorsítása (az „ügyviteli üresjáratok” csökkentése) érdekében vizsgálja meg a Felügyelőségek belső eljárási rendjét.

A miniszter egyetértett a jelentés megállapításaival, intézkedéseiről tájékoztatta az országgyűlési biztost.

OBH 2000/2004.

A sajtószabadsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak az állami, önkormányzati szervek, ha bármilyen módon ellehetetlenítik vagy aránytalanul megnehezítik valamennyi sajtószerv részére a megfelelő tájékoztatást. Nem jelent visszásságot, ha a televíziós műsorszolgáltatók nem tudják a népképviseleti szervek üléstermében történtek közül mozgóképpel mindazt bemutatni, amit kívánnak.

Egy televízióműsor szerkesztői az adatvédelmi biztoshoz írt beadványukban előadták, hogy az Országgyűlés 2003. december 3-i ülésnapjáról készült, a Parlamenti Stúdiótól általuk vásárolt felvételeken csak a közvetítés kezdetekor látszanak az ülésterem üres padsorai, a napirendi pontok tárgyalása közben egyetlen alkalommal sem. Azt kérték az adatvédelmi biztostól, hogy vizsgálja meg, hogyan érvényesül ilyen feltételek mellett a sajtószabadság és a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog az Országgyűlés üléseiről való tudósítások során. Az adatvédelmi biztos – hatásköre hiányában – nem vizsgálta a beadvány sajtószabadságra vonatkozó részét, hanem azt áttette az általános hatáskörű biztosokhoz.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügy kiemelt jelentősségére tekintettel nem a panaszolt esetre kiterjedően, hanem általánosságban tekintette át a népképviseleti szervek működésének sajtónyilvánosságával kapcsolatos egyes elméleti és gyakorlati kérdéseit.

Az általános helyettes szerint nem vitatható, hogy a politikai nyilvánosság – és ezen belül a népképviseleti szervek működésének átláthatósága – minden jogállamban az egyik legfontosabb demokratikus kritérium. Eldöntendő azonban, hogy a sajtó miként teljesítheti tájékoztatási kötelezettségét, vagyis ez kizárólag történések teljes képi valóságának megmutatásával, vagy más módon is megvalósítható. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint erre a kérdésre elsősorban újságírás-szakmai válasz adható, azonban előfordulhatnak olyan – jelenleg extrémitásnak tűnő – helyzetek, melyeket a jog eszközeivel kell megválaszolni. Az esetleges visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében az általános helyettes a sajtószabadságról is kifejtette álláspontját.

Ennek értelmében mindaddig, amíg a sajtó meglévő információi felhasználásával, a rendelkezésére álló valamennyi kommunikációs csatorna közvetítésével – pl. a képi közlés mellett szóban, írásban, kiegészítő magyarázatként – szabadon és hitelesen tudja bemutatni a népképviseleti szervek működését, addig nem sérül a sajtószabadság joga. A cenzúra fogalma alatt a közlésre szánt vélemény tartalmának kötelező, előzetes közhatalmi ellenőrzéseként és a minősítés eredményeként a közlés megtiltásához való jogot értünk. A vizsgálat alapjául szolgáló panasz esetében az adatvédelmi biztos megállapította, hogy „az Országgyűlés működésével összefüggő közérdekű adatok nyilvánosságát – megítélése szerint – a jogszabályok, illetve a jogi előírás nélkül is követett gyakorlat (pl.: az internet útján való közvetítés) megfelelően biztosítják.”. Az általános helyettes szerint az országgyűlési közvetítések során a Parlamenti Stúdió (vagy más állami szerv) nem befolyásolja úgy a műsor tartalmát, hogy a társadalomban meglévő vélemények bemutatásának teljessége, arányainak kiegyensúlyozottsága, valósághű kifejezése, illetve a tájékoztatás elfogulatlansága megsérüljön. Amikor a műsorszolgáltató bármilyen okból mozgóképpel nem tudja illusztrálni az általa bemutatni kívánt eseményt, állóképpel, feliratozással, illetőleg magyarázattal kiegészítheti a közlést, ami egyébként a televíziózásban bevett gyakorlat. Ez nem pusztán lehetősége, hanem a pontos, kiegyensúlyozott és tárgyilagos tájékoztatás érdekében a Sajtótörvényből és a Médiatörvényből eredő kötelezettsége is valamennyi sajtószervnek.

Abban az esetben azonban, ha az állami vagy önkormányzati szervek bármilyen módon ellehetetlenítik vagy aránytalanul megnehezítik valamennyi sajtószerv részére a megfelelő tájékoztatást – így különösen, ha az állami szervtől nem, vagy a többi sajtószervhez képest aránytalan nehézségek árán jut megfelelő információkhoz –, az már a sajtószabadsággal összefüggő alkotmányos visszásság veszélyét okozza. De ez esetben sem a cenzúra, hanem az állami és önkormányzati szervek felvilágosítási kötelezettségének megsértése okozhat visszásságot. Tekintettel arra, hogy az általános helyettes a konkrét panasz kapcsán visszásságot nem észlelt, további intézkedést nem tett.

OBH 2056/2004.

Az országgyűlési biztos nem állapít meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a vizsgálata során lefolytatott helyszíni szemle a panaszban előadott tényeket nem erősíti meg.

A panaszos az OBH 3301/2003. számú beadványának egy részében a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. (BTI Rt.) által működtetett kispesti „öreg” temetőben végrehajtott exhumálás során tapasztaltakkal összefüggésben azt panaszolta, hogy a hozzátartozója maradványainak exhumálásakor a temető dolgozói az alapvető higiéniai és munkavédelmi szabályokat nem tartották be, illetve az exhumálás körülményei és a dolgozók magatartása méltatlan és kegyeletsértő volt. A biztos a panasz e részét kiemelve külön vizsgálatot indított az emberi méltósághoz, és azzal összefüggésben a kegyeleti jogok sérelmének gyanúja miatt. Tájékoztatást kért a BTI Rt. igazgatójától, és előzetes bejelentés alapján helyszíni vizsgálatot is elrendelt.

Az alappanasz vizsgálata során a biztos már tájékozódott a kispesti „öreg” temetőben zajló parcella-megszüntetésről és a temető újbóli megnyitásának folyamatáról. A panaszos az újratemetést követően a tapasztaltakról levélben tett panaszt a BTI Rt.-nek, amelyre a Temetési Koordinációs Osztály udvarias hangvételű, korrekt, a panaszos minden észrevételére kiterjedő választ adott.

A BTI Rt. temetőiben az exhumálásokat A budapesti temetkezési alaptevékenységgel kapcsolatban kiadott technológiai utasítások gyűjteménye című kézikönyv XII. fejezetében foglaltak alapján – amely a TU-I/6. számú technológiai utasítást foglalja össze – végzik, ami pontosan meghatározza az exhumálás elvégzésének módját, egyaránt tartalmazva egészségvédelmi, technológiai és biztonságtechnikai előírásokat.

Tekintettel arra, hogy panaszos állításai, és a BTI Rt. képviselője által írtak egymásnak ellentmondtak, a biztos helyszíni vizsgálat lefolytatását tartotta indokoltnak. A helyszíni vizsgálat azt igyekezett feltárni, hogy a temetőben zajló exhumálások méltó, kegyeletet nem sértő körülmények között zajlanak-e, illetve, hogy a munka- és egészségvédelmi követelményeket az azt végrehajtó dolgozók betartják-e.

A helyszínen folytatott vizsgálat nem tárt fel olyan körülményt, ami a panaszban foglaltakat kétséget kizáróan igazolhatta volna, ezért az országgyűlési biztos a kegyeleti jog érvényesülésével összefüggő alkotmányos visszásságot nem tárt fel, és a vizsgálatát intézkedés kezdeményezése nélkül lezárta.

OBH 2077/2004.

A tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a végrehajtó, ha a panaszos kizárólagos tulajdonában álló ingatlanra kéri a végrehajtási jog bejegyzését egy olyan végrehajtási eljárásban, ahol adósként csak a panaszos házastársa szerepel. Ugyanilyen visszásságot okoz a földhivatal is, ha a végrehajtási jog bejegyzését jogellenesen végzi el. A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz másodfokon eljáró földhivatal, ha az ügyintézési határidőt túllépve hozza meg érdemi határozatát.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a házastársa ellen folytatott, de az ő kizárólagos tulajdonában álló ingatlanra elrendelt bírósági végrehajtási eljárást sérelmezte. A földhivatalok eljárását is kifogásolta, mert a férje által beadott fellebbezést a II. fokú földhivatal a törvényes határidőben nem bírálta el. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) kimondja, hogy „a bírósági végrehajtás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy a pénzfizetésre, illetőleg az egyéb magatartásra kötelezett (a továbbiakban: adós) teljesítse a kötelezettségét”. Tehát az a személy, akivel szemben le kell folytatni a végrehajtási eljárást, akire vonatkozóan a Vht. 5. § (2) bekezdése előírja, hogy az állami kényszer – a Vht. keretei között – elsősorban a vagyoni jogait korlátozhatja, kivételesen a személyiségi jogait is érintheti az, aki pénzfizetésre, illetőleg egyéb magatartásra kötelezett, akit tehát a törvény az adós fogalommal jelöl. A végrehajtási lap a panaszos házastársát jelölte meg adósként a végrehajtás alapjául szolgáló bírósági határozat alapján. Más adósról nem történik említés. Ezért a végrehajtást csak az adósként megjelölt vagyonára nézve lehet lefolytatni. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) szerint a vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyonára vonatkozik. Bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött, az előbbi rendelkezés alá tartozó visszterhes ügyletét a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni, kivéve, ha az ügyletkötő harmadik tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs az ügylethez nem járult hozzá. Ha azonban a házastárs az ügyletet a mindennapi élet szükségleteinek fedezése körében kötötte, a másik házastárs csak akkor hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, ha az ügylet megkötése ellen az ügyletkötő harmadik személynél előzőleg kifejezetten tiltakozott. Az előbbi rendelkezések alapján a másik házastárs felelőssége a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn. A házastárs olyan tartozásáért, amely az előbbi rendelkezések szerint nem mindkét házastársat terheli, mind különvagyonával, mind a közös vagyonból reá eső résszel felel. Az egyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt kötött ügylethez a másik házastárs részéről megkívánt hozzájárulás nincs alakszerűséghez kötve.

Az az ingatlan azonban, amelyre a végrehajtó a végrehajtási jog bejegyzését kérte, és amelyre a Fővárosi Kerületek Földhivatala a végrehajtási jogot bejegyezte, a panaszos különvagyonába tartozik, és kizárólagos tulajdonában áll. Az adós, panaszos házastársa 2003. július 10-én nyilatkozatban jelezte a végrehajtónak, hogy az ingatlannak semmilyen arányban sem tulajdonosa, arra nem tért ki, hogy a véleménye szerint az ingatlan a panaszos különvagyonába tartozik.

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. § (1) szerint az ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezését, módosulását, illetve megszűnését kérelemre vagy megkeresésre kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. A 6. § (1) alapján a jogok és jogilag jelentős tények bejegyzésére illetőleg feljegyzésére irányuló ingatlan-nyilvántartási eljárás – ha az Inytv. másként nem rendelkezik – az ügyfél kérelmére vagy hatósági megkeresésre indul, és az ingatlan-nyilvántartásba csak az a jog, jogilag jelentős tény jegyezhető be, illetőleg kerülhet feljegyzésre, amelyet a kérelem vagy hatósági megkeresés megjelöl. A 49. § (1) alapján az ingatlan-nyilvántartásba jog és tény csak azzal szemben jegyezhető be, aki ott jogosultként már szerepel, vagy akit egyidejűleg jogosultként bejegyeznek. A végrehajtó tehát nem kérhette volna a végrehajtási jog bejegyzését a panaszos kizárólagos tulajdonában álló ingatlanra egy olyan végrehajtási eljárás keretében, ahol adósként a panaszos nem szerepel. Ez esetben azt kell vizsgálni, hogy az ingatlan a házastársi közös vagyon, vagy a házastársi külön vagyon körébe tartozik. Ennek vizsgálata a végrehajtási eljárásban azonban nem lehetséges, ilyenkor a végrehajtónak tájékoztatnia kell a végrehajtást kérőt és a bíróságot.

Az Inytv. 39. § (3) bek. b) pontja szerint nem alkalmas hiánypótlásra a bejegyzés alapjául szolgáló okirat, és a bejegyzési kérelmet el kell utasítani a kérelem eredeti rangsorában, ha ahhoz, hogy bejegyezhető legyen a szerződő vagy jogosult, illetőleg kötelezett felek személyét kellene megváltoztatni. A Fővárosi Kerületek Földhivatalának tehát el kellett volna utasítania a végrehajtási jog bejegyzésére irányuló kérelmét.

Az adós 2003. szeptember hó 9-én fellebbezést nyújtott be az elsőfokú földhivatali határozat ellen, amit szeptember 23-án terjesztették fel a Fővárosi Földhivatalhoz, amely a másodfokú határozatát 2004. március hó 11-én hozta meg. Abban elrendelte a sérelmezett határozat meghozatala előtti ingatlan-nyilvántartási állapotot visszaállítását, és elutasította a végrehajtó végrehajtási jog bejegyzésére irányuló kérelmét.

Az Inytv. szerint az ingatlan-nyilvántartási eljárásban nem szabályozott kérdésekben az Áe. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Áe. kimondja, hogy az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetőleg az eljárás hivatalból történt megindításától számított 30 napon belül – kiskorú ügyfél esetében soron kívül, de legkésőbb 15 napon belül – kell meghozni. Ennél rövidebb határidőt bármely jogszabály, hosszabbat pedig csak törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet állapíthat meg. A felettes szerv eljárása esetén az elintézési határidő az iratoknak a felettes szervhez érkezésekor kezdődik. Az eljáró közigazgatási szerv vezetője a határidőt indokolt esetben egy ízben legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja, erről – kérelemre indult eljárás esetén – az ügyfelet értesíteni kell. Az Inytv. 45. §-a szerint, ha a beadvány harmincnál több önálló ingatlant vagy harmincnál több érdekeltet érint, az érdemi határozatot kilencven napon belül kell meghozni.

Mindezek alapján az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, hogy figyelmeztesse az eljárt végrehajtót a körültekintőbb, a jogszabályoknak megfelelő, szakszerű munkavégzésre. A közbizalom helyreállítása, valamint a lakásmaffia elleni hatékony fellépés miatt fokozottan megkövetelt szakszerűség biztosítása érdekében felkérte a földhivatalok vezetőit, hogy vizsgálják meg átfogóan az érintett ügyintézők, valamint a szakmai irányítást végző vezetők munkáját, és vegyék fontolóra a fegyelmi eljárás kezdeményezésének a lehetőségét, valamint tegyenek meg minden szükségesnek ítélt lépést az ügyintézési határidők betartása érdekében. Hívják fel a figyelmét az ügyintézőknek az ügyintézési határidők betartásának fontosságára.

Az érintett szervek az ajánlásokat elfogadták, az I. fokon eljárt földhivatalnál fegyelmi eljárás indult a pontos felelősség tisztázása érdekében.

OBH 2131/2004.

A gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okoz a gyermekvédelmi szakszolgálat és a gyámhatóság, ha nem tájékoztatják a nevelőszülőt arról, hogy ha a törvényes képviselőként a kiskorú olyan médiaszerepléséhez járul hozzá, amely a gyermek egészséges személyiségfejlődését veszélyeztetheti, ez a nevelőszülői jogviszony megszüntetését, illetőleg a gyermek gondozási helyének megváltoztatását vonhatja maga után.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára az általános helyettest értesítette arról, hogy a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala vezetője a következőkről tájékoztatta: egy – a Somogy Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal nevelőszülői jogviszonyban álló – asszony, aki négy, vér szerinti gyermeke mellett elhunyt testvére két gyermekét nevelőszülőként neveli, az illetékes, nagyatádi gyámhivatal hozzájárulását kérte ahhoz, hogy az RTL Klub „Anyacsavar” című műsorában nevelt gyermekei szerepelhessenek. A szereplés tervezett lényege, hogy az anya két hétre elköltözik, helyét egy másik – a gyermekek számára ismeretlen – asszony veszi át. A házban kamerákat szerelnek fel, reggel hét és este hét óra között felvételeket készítenek a család életéből, ebből vágják össze a műsort.

A helyettes biztos a gyermekek kiemelt gondoskodáshoz és védelemhez való alkotmányos jogaival összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, a beadvány adatvédelmi részét pedig áttette az adatvédelmi biztoshoz. Tájékoztatást kért a szakszolgálattól és a gyámhivataltól arról, hogy a gyermekek jogai védelme érdekében milyen intézkedéseket tettek.

A nevelőszülő 2004. február 6-án megjelent a gyámhivatalban, és a forgatáshoz kérte a hatóság hozzájárulását. A jegyzőkönyvi nyilatkozat szerint a szakszolgálat – bár a nevelőszülő figyelmét felhívta arra, hogy a gyermekek szerepeltetése egy „Anyacsavar” típusú műsorban nem feltétlenül szolgálja a kiskorúak érdekét – a forgatáshoz való beleegyezése feltételéül szabta, hogy ahhoz a gyámhivatal is járuljon hozzá. Nagyatád jegyzője írásban tájékoztatta a panaszost arról, hogy a kiskorúak érdekeivel ellentétes a műsorban való szerepeltetésük.

A megyei gyámhivatal vezetője a szakszolgálatnak azt javasolta, hogy ha a nevelőszülő nem áll el a műsorban való szerepléstől, úgy tegye meg a gyermekvédelmi törvényben biztosított intézkedéseket. (Pl. a gondozási hely megváltoztatására irányuló javaslat, nevelőszülői jogviszony megszüntetése.) A szakszolgálat március 3-ára esetmegbeszélést hívott össze, melynek témája a nevelőszülőnél nevelkedő kiskorúak médiaszereplése lett volna. A nevelőszülő március 1-jén írásban tájékoztatta a szakszolgálatot arról, hogy a műsorban való szereplést – férje betegsége miatt – visszamondta, ezért az esetmegbeszélés elmaradt.

Az általános helyettes megállapította, hogy a szakszolgálat nem tájékoztatta a nevelőszülőt arról, hogy az „anyacsere” a gyermekek egészséges személyiségfejlődését veszélyeztetheti, ami a nevelőszülői jogviszony megszüntetését, illetőleg a gyermekek gondozási helyének megváltoztatását vonhatja maga után. A vizsgálat megállapította, hogy mind a szakszolgálat, mind a gyámhatóság részéről való tájékoztatás elmulasztása a gyermekek kiemelt védelemhez való joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette. Ezért a helyettes biztos felhívta a szakszolgálat igazgatójának és a gyámhivatal vezetőjének figyelmét arra, hogy a jövőben – hasonló esetekben – éljenek a tájékoztatás lehetőségével.

OBH 2197/2004.

A gyermekek kiemelt védelméhez, valamint a családhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a gyermek érdekét figyelmen kívül hagyva, elmulasztja a határozatát azonnal végrehajthatóvá nyilvánítani.

A panaszos előadta, hogy a gyámhivatal 2002 júniusában hozzájárult kiskorú gyermeke családba fogadásához, de kérelmére az eljárást megszüntette. A gyermek gyámjaként kirendelt családba fogadó szülő azonban a határozatban foglaltak ellenére megtagadta a gyermek kiadását.

Az általános helyettes a gyermekek kiemelt védeleméhez, továbbá a családhoz való joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A Bp. IX. kerületi Gyámhivatal a 2002. június 4-i határozatával járult hozzá a panaszos gyermekének családba fogadásához, majd a panaszos kérelmére 2003. március 31-én a családba fogadást határozatával megszüntette. A családba fogadó szülő fellebbezésére a fővárosi gyámhivatal az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította. Az új eljárás során a panaszos úgy nyilatkozott, hogy amíg a gyermek iránta való ragaszkodása ki nem alakul, nem kéri a családba fogadás megszüntetését, kéri azonban a kapcsolattartás szabályozását, lehetőleg semleges helyen. A gyámhivatal 2003. október 7-én jogerőre emelkedett határozatával, a panaszos gyermekével való kapcsolattartását a Kapcsolat Alapítvány keretén belül szabályozta. A panaszos 2003 decemberében arról tájékoztatta a gyámhivatalt, hogy a családba fogadó szülő nem biztosítja számára a kapcsolattartást, ezért a családba fogadás megszüntetését kérte. A gyámhivatal eljárása során – a Kapcsolat Alapítványtól, valamint a panaszos anya tartózkodási helyéről érkezett vélemények ismeretében – megállapította, hogy a panaszos személyében és körülményeiben is alkalmas arra, hogy gyermekét nevelje, a gyermek érzelmileg kötődik hozzá, így sérülés nélkül kerülhet vissza a gondozásába. A gyámhivatal megállapította ugyanakkor azt is, hogy a családba fogadó szülő szándékosan akadályozza a panaszos és a gyermek közötti kapcsolattartást. A gyermeket a Kapcsolat Alapítvánnyal kötött megállapodás ellenére indokolatlanul a sajátjaként neveli. Mindezen körülményekre figyelemmel a gyámhivatal a 2004. január 6-án kelt határozatával a családba fogadást megszüntette, és felszólította a gyámot, hogy a gyermeket a határozat jogerőre emelkedését követő 8 napon belül adja át a panaszosnak. A családba fogadó szülő újból élt jogorvoslati lehetőségével, a fővárosi gyámhivatal az elsőfokú döntést helybenhagyta, de a határozatot nem nyilvánította azonnal végrehajthatónak. A családba fogadó szülő pedig arra való hivatkozással, hogy a bírói út igénybevételének lehetősége még fenn áll a számára, a gyermeket továbbra is magánál tartotta. Miután a családba fogadás megszüntetéséről és a gyám felmentéséről szóló határozat nem emelkedett jogerőre, így annak végrehajtását a panaszos nem kérhette.

A vizsgálat megállapította, hogy a fővárosi gyámhivatal a gyermek mindenekfelett álló érdekét figyelmen kívül hagyva elmulasztotta határozatát azonnal végrehajthatóvá nyilvánítani, és ezzel a gyermek kiemelt védeleméhez, valamint a családhoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.

Az általános helyetteses felkérte a fővárosi gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben, hasonló esetekben – különösen, ha az ügy előzményeiből feltételezhető, hogy a kötelezett annak nem fog eleget tenni – a határozatát nyilvánítsa azonnal végrehajthatóvá.

A hivatalvezető a kezdeményezést elfogadta.

OBH 2203/2004.

Ha az ORTT a valóságshow-kat közvetítő műsorszolgáltatóval szemben nem alkalmazza minden indokolt esetben a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésében foglaltakat, és ellenőrzési, felügyeleti jogainak gyakorlása során nem vizsgálja, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e az alkotmányos rendet, az emberi jogokat – különösen az emberi méltósághoz való jogot –, illetve ha e jogok sérelme esetén nem él a törvényben biztosított jogosítványaival, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság veszélyét okozza.

A Kispesti Egészségügyi Intézet Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Centrum dolgozói 2004 márciusában számos szakember által aláírt nyílt levelet juttattak el az országgyűlési biztoshoz. A levél aláírói között voltak a Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichológiai Szakmai Kollégiumának, Gyermekpszichoterápiás Szekciójának, Gyermek- és Serdülőpszichiátriai Szekciójának és Etikai Bizottságának képviselői. Az aláírók véleménye szerint tevékenységüknek nemcsak a pszichés zavarok kezelésére kell irányulnia, hanem a „manapság oly sokat emlegetett megelőzésre is”. A levél megírásának közvetlen kiváltó oka az RTL Klub televíziós csatornán sugárzott „Anyacsavar” című új valóságshow műsor beharangozó reklámja volt, amely a műsor üzenetére vonatkozó általános aggályok és konkrétan a szereplő gyermekek kiszolgáltatottságával kapcsolatos aggodalmak megfogalmazására indította az aláírókat.

Az országgyűlési biztos április 8-án levélben fordult az ORTT elnökéhez, melyben előzetes álláspontot fogalmazott meg az ügyben. A biztos utalt az OBH 4247/2003. számú jelentésében kifejtettekre, és ismételten felhívta az ORTT elnökének figyelmét, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének rendelkezése értelmében a Testületnek és szerveinek a törvényben előírt feladataik gyakorlása során minden esetben vizsgálniuk kell azt is, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, Alkotmányát, annak az Alkotmánybíróság által kifejtett tartalmi követelményeit, törvényeit, külön kiemelten a gyermeki jogok védelmét is. A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 3. § (2) bek. kimondja: „A műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére.”

Az országgyűlési biztos felkérte az ORTT elnökét, hogy az ORTT határozatairól, illetve a megtett intézkedéseiről vizsgálata befejeztével küldjön tájékoztatást. Az elnök közölte, hogy az ORTT több ülésén is foglalkozott a műsorszámmal, és több döntési javaslat is felmerült, ám határozat nem született. A levél szerint fontos kérdés annak eldöntése, hogy az ORTT rendelkezik-e általában hatáskörrel az alkotmányos alapjogok védelmére. „A Testület ezzel kapcsolatban még nem foglalt állást, az Iroda véleménye a bírói gyakorlatra is tekintettel az, hogy nem.” A Testület korábbi döntéseiben próbálkozott a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésére hivatkozva érvényt szerezni az emberi jogok és a kiskorúak fokozott védelmének, azonban az e rendelkezésre hivatkozással született határozatokat a bíróság – egy kivételével – hatályon kívül helyezte. „Az ORTT Irodájának álláspontja szerint a Testületnek nincsen hatásköre az Anyacsavar c. műsor szereplőinek személyhez fűződő jogainak védelmére, ilyen igényt csak a szereplők maguk érvényesíthetnek. Jelen esetben a Testület eljárásnak előfeltétele egy, a szereplők és a műsorszolgáltató közötti szerződések semmisségét kimondó bírósági ítélet lenne. Ilyen eljárás megindítására azonban csak maguk a szereplők, vagy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. 9. § (1) bekezdése által támasztott korlátok között az ügyész jogosult.”

Az országgyűlési biztos az OBH 4247/2003. számú jelentésében már összefoglalta a valóságshow jelenséggel és az ORTT ezzel kapcsolatos törvényi kötelezettségével összefüggő megállapításait. A jelentés részletesen elemzi az emberi méltósághoz való jog alkotmánybíróság által kifejtett tartalmát, mely az emberi méltósághoz való jogot olyan anyajognak tekinti, amelyből az ember autonómiájának védelmére szolgáló alkotmányos érvrendszer – konkrét alapjog hiányában is – levezethető. Az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog a magyar jogrendszerben a legalapvetőbb emberi jogok. „Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az emberi méltósághoz való jog »anyajog«, azaz a még nem nevesített szabadságjogok forrása. Ezért e jog értelmezése hatással lehet az egyéni autonómia határainak megvonására más emberi jogok esetében.” A jelentés rámutat, hogy a polgári jogi személyiségvédelem alapja az ember testi valója, a személyiség azonban nem azonos a biológiai-fizikai léttel, hanem a „személyiségjegyek”, a személyiség elemeinek összessége által kifejezett társadalmi eszmei érték. Az egységes és oszthatatlan emberi személyiség önmagában, egyedüli és eredeti jellegére tekintettel értékes. Ezt a személyiséget a jog védelemben részesíti – a Magyar Köztársaság társadalmi és alkotmányos rendjével összhangban.

A Médiatörvény közvetlen kapcsolatot teremt az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal és az Alkotmány értékrendszerével. A jogszabály tehát – kifejezett és kógens rendelkezésével – a műsorszolgáltatók számára közvetlen módon kötelezővé teszi, hogy tevékenységük során ne csupán a rájuk vonatkozó technikai rendelkezéseket tartsák be, működésük ne csak a formális jogszabályi követelményeknek feleljen meg, hanem az Alkotmányban deklarált emberi jogokkal is legyen összhangban. A műsorszolgáltatók felett felügyeleti és ellenőrzési jogokat gyakorló ORTT-nek feladatai ellátása során ezeket az alkotmányos követelményeket is számon kell kérnie a műsorszolgáltatóktól.

Az országgyűlési biztos az Obtv. 21. §-ban biztosított hatáskörében kezdeményezte az ORTT elnökénél, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének megfelelően a Testület és szervei a törvényben előírt feladataikat (felügyeleti, ellenőrzési jogaikat) gyakorolják, az „Anyacsavar” című műsorral kapcsolatban hozzájuk érkezett bejelentések alapján folytassanak érdemi vizsgálatot és hozzanak érdemi döntést arról is, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sérti-e az emberi jogokat, és azok törvényi garanciáit. Felhívta továbbá az ORTT elnökének figyelmét, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének alkalmazása során az ORTT jogosult és egyben köteles is az Alkotmányban biztosított alapvető jogokat az Alkotmány – Alkotmánybíróság által kifejtett és magyarázott – értékrendje és fogalmi kultúrája alapján védelemben részesíteni.

Az ORTT elnöke az országgyűlési biztos kezdeményezését elvben elfogadta, ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy a testület nem állapított meg jogsértést az érintett műsorszámmal kapcsolatban.

A biztos tájékoztatta az ORTT elnökét, hogy az ügyet – tekintettel annak súlyára és precedens jellegére – az Országgyűlés elé fogja tárni.

OBH 2241/2004.

A tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat képviselő-testülete, ha az ápolási díj iránti kérelmet szubjektív megállapításra, jogszabályi rendelkezés hiányában utasítja el.

A panaszos a testvére ápolása miatt igényelt ápolási díj elutasítása miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. Mint írta, két testvére és egyikük felesége él közös háztartásban, az egyedülálló testvére azonban ápolásra szorul. Gondozását évek óta a sógornője végzi, aki emiatt már több éve nem tud munkát vállalni. Az önkormányzat azonban a sógornője által – az ápolt személy gondozása miatt – benyújtott ápolási díj iránti kérelmét határozatával elutasította arra hivatkozva, hogy az ápolt rendszeres pénzellátásban, öregségi nyugellátásban részesül. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, amely során rámutatott arra, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (Szt.) előírásai alapján az ápolási díjra jogosultság megállapításának két módja van. Az egyik, amelynek megállapítása a törvényi feltételek fennállása esetén az önkormányzatok számára kötelező. A másik pedig a kétszeresen is mérlegelési jogtól függő ápolási díj folyósítása. Az Szt. feljogosítja az önkormányzat képviselő-testületét arra, hogy a törvényi feltételek mellett további feltételeket állapítson meg, ezenfelül az önkormányzat mérlegelési joga kiterjed arra, hogy a konkrét ügy körülményeit is mérlegelje döntése meghozatalakor. A vizsgálat kitért arra, hogy amennyiben a jogalkalmazó határozatát mérlegelési jogkörben eljárva hozza meg, a határozatnak tartalmaznia kell a mérlegelés releváns szempontjait, és az ahhoz kapcsolódó bizonyítékok okszerű mérlegelését. Az Szt. az ellátás szempontjából relevánsnak tartja, hogy a nagykorú hozzátartozó kapja az anyagi hozzájárulást, 18. életévét betöltött tartósan beteg személy gondozását végezze és az ápolási díj megállapításáról a képviselő-testület döntsön. Ezenfelül a jogosultság megállapítása szempontjából figyelembe vehető egy főre számított havi családi jövedelemhatárt az önkormányzat rendeletében úgy kell szabályozni, hogy az az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél, egyedülálló esetén annak 150%-ánál alacsonyabb nem lehet. Az említetteken felül az önkormányzati rendelet releváns szempontnak csupán a család jövedelmi viszonyait említette.

A vizsgálat megállapította, hogy a tényállás tisztázása érdekében intézkedés az önkormányzat részéről nem történt. Az adott esetben a kérelem benyújtását követő napon megtartott testületi ülés eredményeként meghozott elutasító határozat indokolási részében csupán annyi szerepelt, hogy „a kérelemhez csatolt iratok alapján a testület megvizsgálta a család anyagi és szociális helyzetét, körülményeit. Megállapítást nyert, hogy az ápolásra szoruló személlyel közös háztartásban él testvére, aki nyugdíjas. Az ápolási díj megállapítását kérő személy – az említett testvér felesége – munkából való távolmaradását, illetve munkavállalásának akadályoztatását nem teszi szükségszerűvé az otthonmaradása az ápolási díj vonatkozásában, mivel az ápolást a nyugdíjas testvér el tudja látni.” A kérelem elbírálásához a jövedelmi helyzetet és a gondozásra szoruló személy egészségi állapotát, és nem utolsósorban azt kell vizsgálni, hogy a kérelmező beletartozik-e a törvény által meghatározott személyi körbe, amelyet a Ptk. tartalmaz, vagy sem. E jogszabály előírja, hogy a hozzátartozói körbe tartozik a testvér házastársa is, így a vizsgált esetben a gondozott személy ápolását a testvére házastársa is elláthatja. Amennyiben pedig az ápolást valamelyik hozzátartozó vállalja, a hatóság nem „válogathat” a jogosultak köréből aszerint, hogy ki más vállalhatná az adott gondozást, ápolást, és amennyiben a közös háztartásban ilyen személyt talál, arra hivatkozva utasítja el az ápolási díj iránti kérelmet, hogy e másik személy is ápolhatja a beteget, főként úgy hogy az határozottan kijelenti, hogy nem vállalja a gondozást. Mindez önkényes döntésre adhat alapot.

Az országgyűlési biztos a fentiekből következően azt állapította meg, hogy a testület azon hivatkozása, mely szerint azért nem jár a kérelmezőnek az ellátás, mert a nyugdíjas férje is el tudja látni a gondozást, nem fogadható el. Miután pedig a határozat sem a tényállást, sem a mérlegelés releváns szempontjait nem tartalmazta, így a megalapozottság követelményeinek sem felelt meg. Az ápolási díj kérelmezője a szociális biztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő sérelmet szenvedett, mivel az önkormányzat képviselő-testülete a kérelmet szubjektív megállapításra, illetve jogszabályi rendelkezés hiányában utasította el.

Az országgyűlési biztos felkérte a képviselő-testületet arra, hogy saját hatáskörében eljárva vizsgálja felül a hivatkozott törvényi rendelkezéseknek megfelelően a sérelmezett határozatát. Egyidejűleg felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva a szükséges szakmai segítségnyújtás mellett, kísérje figyelemmel a képviselő-testületnek az adott ügyben az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében tett intézkedését.

A polgármester arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a képviselő-testület az előző döntésének kiegészítését, kijavítását nem tartotta indokoltnak, a rendelkező részt nem változtatta meg. A hivatalvezető a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az esettel kapcsolatban több alkalommal szakmai megbeszélést folytatott az önkormányzat jegyzőjével. Ezenfelül arról tájékoztatta a biztost, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva az ügyben további intézkedéseket nem tud tenni.

A biztos ezt követően a Szombathelyi Városi Ügyészséghez fordult, és óvás megfontolását kezdeményezve. A városi vezető ügyész arról tájékoztatta a biztost, hogy a kifogásolt határozat ellen óvást jelentett be, melyben indítványozta, hogy a testület a határozatát helyezze hatályon kívül és a kérelmező részére a kérelem benyújtásának napjától állapítson meg ápolási díjat.

A képviselő-testület az óvást elutasította, ezért a városi ügyészség a Vas Megyei Főügyészségnél kezdeményezte az önkormányzati határozat bírósági felülvizsgálatát. Ennek eredményeként a főügyészség a sérelmezett döntés ellen keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz. A peres eljárás jelenleg folyamatban van.

OBH 2283/2004.

A jogbiztonság követelményével és a tulajdonhoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhatóság és az építésügyi hatóság, ha eljárásuk során nem tartják be az ágazati jogszabályokat.

Az OBH 3473/2003. sz. ügyben panaszosok jogi képviselőjük útján előterjesztett beadványukban a fóti építésügyi hatóság és a közigazgatási hivatal elhúzódó eljárását sérelmezték. A vizsgálat során az országgyűlési biztos észlelte, hogy a panaszosok által kifogásolt építkezés egy kiskorú tulajdonában álló ingatlant érint, és a fóti jegyző annak ellenére adott fennmaradási engedélyt az építtetők (a kiskorú szülei, akik egyben az ingatlan haszonélvezői) részére, hogy azok nem igazolták a vonatkozó jogszabály által megkövetelt építési jogosultságukat. A lefolytatott vizsgálat alapján felmerült a tulajdonhoz fűződő jog veszélyeztetésének gyanúja a kiskorú ingatlantulajdonos vonatkozásában. Az országgyűlési biztos ezért hivatalból indított vizsgálatot a kiskorú tulajdonos ingatlanával kapcsolatos gyámhatósági és építésügyi hatósági eljárás feltárására.

A biztos szükségesnek tartotta az első fokon jogerőre emelkedett fennmaradási engedélyt megadó határozat egyes hibáira felhívni a figyelmet a jövőbeni szabályos eljárások érdekében, különös tekintettel arra, hogy egyre több esetben fordul elő, hogy a szülők saját haszonélvezeti jogukkal terhelt ingatlant vásárolnak kiskorú gyermekeiknek, amelyre később építkezni akarnak.

Eljárása során a biztos (a vonatkozó építésügyi iratok a rendelkezésére álltak már) a kiskorú ingatlantulajdonos állandó lakóhelye szerint illetékes Bp. IV. kerületi Gyámhivataltól bekérte az iratokat, valamint felkérte a hivatal vezetőjét, hogy küldje meg a kérdéses ingatlan tulajdonlapját is.

Mint azt az OBH 3473/2003. sz. alatt folytatott vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, panaszosok ingatlanával szomszédos ingatlan kiskorú tulajdonosa és a haszonélvező törvényes képviselők kérelmére a fóti polgármesteri hivatal építési engedélyt adott új családi ház építésére. Az építtetők építési jogosultságukat a gyámhatóság által jóváhagyott, a kiskorú gyermekük és közöttük létrejött megállapodással igazolták. A megállapodás szerint a tervezett lakóházhoz szükséges hozzávetőlegesen 120 m² alapterületű föld használatának ellenértékeként a kiskorú a felépítmény 2/8-adának tulajdonosa lesz, és hozzájárul a szülőknek, a majdan megépült épületbe történő bejelentkezéséhez. A szerződő felek megállapodtak abban, hogy „Használók által létesítendő felépítmény 6/8-ad tulajdonjogát az alábbi tulajdoni arányban osztják meg…”.

Az építtetők az engedélytől eltérően megépített 154,01 m² nagyságú épületre megismételt eljárásban fennmaradási engedélyt kaptak 2002-ben. A döntés első fokon emelkedett jogerőre, miután az építtetők szomszédai a benyújtott fellebbezésüket visszavonták. A határozatot a hatóság kijavította, és a fennmaradási engedélyt kiterjesztette a kiskorúra is.

A már hivatkozott jelentésében az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy a fennmaradási engedélyezési eljárás önálló, külön eljárás, nem folytatása az építési engedélyezési eljárásnak. A fennmaradási engedélyezési eljárás során az építésügyi hatóságnak be kell szereznie az építtetőtől az építési jogosultság igazolását. Hasonlóan az építési engedélyezési eljáráshoz, kiskorú tulajdonos esetében a gyámhatóság hozzájárulása szükséges az ilyen – a kiskorú nevében adott – törvényes képviselői nyilatkozat érvényességéhez. A jelen és az ehhez hasonló ügyekben azonban a haszonélvezeti jog jogosultjai az építtetők, akik egyben a törvényes képviselők is, tehát eseti gondnok-rendelésnek van helye. A konkrét ügyben a fóti építésügyi hatóság nem észlelte, hogy a fennmaradási engedély iránti kérelemhez az építtetők már nem csatolták a gyámhatósági határozattal jóváhagyott újabb nyilatkozatot, így a vonatkozó jogszabályban előírtak szerinti a fennmaradási engedély iránti kérelem melléklete hiányos volt. A mulasztás már nem pótolható, hiszen a fennmaradási engedélyt megadó határozatot több mint egy éve hozta meg a hatóság. Az országgyűlési biztos álláspontja töretlen abban, hogy vizsgálata nem eredményezhet kedvezőtlenebb eredményt a hatósági eljárásban részt vevő ügyfelek terhére, mint a vizsgálat megindítása kori állapot. Az építésügyi eljárásban hozott döntést a vizsgálat idején már nem lehetett megváltoztatni, és a kiskorú tulajdonosnak az nem is áll érdekében. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a szabálytalan hatósági eljárásokkal a kiskorú tulajdonos tulajdonhoz fűződő alkotmányos joga súlyosan sérült (hiszen az építésügyi hatóság a fennmaradási engedélyt a gyámhivatal által jóváhagyott mértékű telekhasználatnál jelentősen nagyobb alapterületű lakóházra adta meg).

Az eljárás során bekért gyámügyi másolati iratokból megállapítást nyert, hogy az építtetők 2001 júniusában tájékoztatásul megküldték a gyámhatóságnak a földhivatali bejegyzési kérelmüket. A gyámhatóság azonban nem kérte számon a törvényes képviselőktől, hogy jogerős használatbavételi engedély nélkül milyen intézkedést kezdeményeztek a földhivatalnál, és az országgyűlési biztos megkereséséig a földhivataltól sem kért tájékoztatást az esetlegesen megtett intézkedéséről.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az építésügyi hatóság határozatait annak ellenére vette tudomásul az elsőfokú gyámhatóság, hogy az építtetők először fennmaradási- és továbbépítési, majd fennmaradási engedély iránti kérelméhez a kiskorú tulajdonos nevében és érdekében bármilyen intézkedést tett volna. A IV. kerületi Gyámhivatal az országgyűlési biztos kérésére beszerezte, majd megküldte a kiskorú ingatlanának tulajdonlapját. A 2001-es bejegyzés szerint a kiskorú tulajdoni hányada az eredeti 1/1 helyett 2/8-ad lett, míg a haszonélvezőket ráépítés jogcímén 3/8-ad–3/8-ad hányadban tulajdonosként tüntette fel a Dunakeszi Körzeti Földhivatal. A gyámhatóság által jóváhagyott megállapodás alapján azonban a felépítmény sorsa elválik az ingatlantól, tehát a földhivatal nem a hatóság által jóváhagyott megállapodásnak megfelelő változást jegyezte be az ingatlan-nyilvántartásba. A földhivatalnak észlelnie kellett volna, hogy a bejegyezni kért megállapodás a felépítmény tulajdonjogáról rendelkezik, a meglévő haszonélvezeti jog nem változik, valamint, hogy a bejegyzési kérelemhez nem csatoltak jogerős használatbavételi engedélyt. Az építésügyi eljárás ugyanis fennmaradási engedéllyel, 2003 januárjában jogerőssé vált határozattal zárult. Az ingatlan adatai között „beépítetlen terület”-et tüntetett fel a földhivatal, ugyanakkor a törvényes képviselők „ráépítés” jogcímén szerzett tulajdonjogáról rendelkezett.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a földhivatal szabálytalan döntésével is súlyosan sérült a kiskorú tulajdonos tulajdonhoz és a jogorvoslati joghoz fűződő alkotmányos joga (hiszen megszűnt az ingatlan 1/1 hányadának tulajdonjoga, annak részjogosítványától, a rendelkezési jog gyakorlásától megfosztották, továbbá a IV. kerületi Gyámhivatal által megküldött iratokból arra lehetett következtetetni, hogy a földhivatal nem küldött határozatából a gyámhatóságnak, így az az esetleges jogorvoslati jogával sem élhetett.). Az Inytv. 5. § (1) bekezdése rögzíti, hogy az ingatlan-nyilvántartás – ha törvény kivételt nem tesz – a bejegyzett jogok és a feljegyzett tények fennállását hitelesen tanúsítja. Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdése szerint az ellenkező bizonyításáig az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogról és feljegyzett tényről vélelmezni kell, hogy az fennáll, és az ingatlan-nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg. A vizsgálata alatt a IV. kerületi Gyámhivatal arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a szóbeli konzultációt követően megfellebbezte a földhivatal tulajdonjogot bejegyző határozatát. Az eljárás a vizsgálat befejezésekor folyamatban volt.

A gyámhatóság a földhivatali határozat elleni, utóbb benyújtott és hivatalomnak tájékoztatásul megküldött fellebbezésében kérte a kiskorú 1/1 tulajdoni hányadának visszaállítását, és a lakóház vázrajzának elkészültével a felépítménynek az eredeti, általa jóváhagyott megállapodás szerinti tulajdoni bejegyzését. Az országgyűlési biztos megállapította továbbá azt is, hogy az építtetők a megállapodás egyik pontját sem tartották be [különösen nem a visszterhes szerződés „szolgáltatáshoz” (használatba adott telekmérethez igazodó tulajdonhányad (2/8) biztosítása a felépítményben, mint „ellenszolgáltatás” mértéke vonatkozásában]. A gyámhatóságnak vizsgálnia kell, hogy az ellenérték fejében engedett telekhasználat nagyságának megváltozása (növekedése) nem vonja-e szükségszerűen maga után az egyébként hatósági határozattal jóváhagyott megállapodás megváltoztatását. Az elsőfokú gyámhatóság az általa a földhivatalhoz benyújtott fellebbezésében foglaltak szerint nem tartotta szükségesnek a megállapodás módosítását sem a területnövekedés vonatkozásában, sem abban a kérdésben, hogy az általa jóváhagyott megállapodás építési engedélyről szól, s ma már fennmaradási engedéllyel rendelkeznek az építtetők. Ezért az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta a gyámhatóság intézkedésének felülvizsgálatát.

Az országgyűlési biztos figyelemmel arra, hogy mind az építésügyi hatóságok, mind a gyámhatóság mulasztottak az ügyben, melynek – álláspontja sze- rint – elsősorban a társhatóságok eljárásának alapjául szolgáló anyagi jogszabályok ismeretének hiánya lehet az oka, felkérte a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy a kiskorú ingatlantulajdonosok alapvető jogainak és törvényes érdekeinek védelmében fordítsanak kiemelt figyelmet az építésügyi és gyámhatóságok eljárásának törvényességére.

Felkérte a fővárosi gyámhivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a IV. kerületi gyámhivatalnak mint elsőfokú gyámhatóságnak a kiskorú tulajdonosok érdekében kifejtett tevékenységét, és gondoskodjon hivatalában és az irányítása és szakmai felügyelete alatt álló gyámhivataloknál az anyagi jogszabályok maradéktalan érvényesítéséről. A Pest megyei Földhivatal vezetőjétől azt kérte, hogy gondoskodjon hivatalában és az irányítása alá tartozó földhivatalokban a kiskorú tulajdonosok érdekeit védő anyagi és eljárási jogszabályok maradéktalan megtartásáról és magtartatásáról.

A fővárosi gyámhivatal arról tájékoztatta, hogy felügyeleti intézkedést azért nem tett az ügyben, mert a IV. kerületi gyámhatóság fellebbezésére a földhivatal visszaállította az ingatlan-nyilvántartásban az eredeti állapotot. A Pest megyei Földhivatal vezetője megküldte az országgyűlési biztosnak a fellebbezésre hozott határozatát.

Az országgyűlési biztos a megszólított szervek válaszát tudomásul vette, különös tekintettel arra, hogy a Pest megyei Földhivatal határozatának indokolása felhívta az építtetők figyelmét, a fennmaradási engedélyt alapján követendő eljárásra.

OBH 2288/2004.

Nem okoz visszásságot a közszolgáltató gazdasági társaság, ha a jogszabály csupán keret jellegű rendelkezéseinek korlátain belül az igénybevétel feltételeit maga határozza meg.

A panaszos a Zala Volán Közlekedési Rt. Nagykanizsa-Palin városrészen folytatott személyfuvarozási közszolgáltatásának általános igénybevételi feltételeit sérelmezte. Előadta, hogy méltánytalannak és diszkriminatívnak tartja a Volán azon szolgáltatási feltételét, amely szerint Nagykanizsa területén a helyi járatokra érvényes bérletet a meghatározott helyközi járatokon nem fogadja el.

Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a Volán vezérigazgatójától a személyfuvarozási közszolgáltatás igénybevételének pontos feltételeiről és gyakorlati megvalósításáról. A biztos megállapította, hogy a Volán igénybevételi feltételei összhangban állnak a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól szóló 39/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet szabályaival. Eszerint kivételként ott van lehetőség helyi bérlettel helyközi járat igénybevételére, ahol helyi járat egyáltalán nem közlekedik, vagy az adott időszakban nem indul.

A Volán – panaszos által kifogásolt – személyfuvarozási feltétele megfelel a Rendelet vonatkozó szabályainak. A személyfuvarozási közszolgáltatás mind a helyi, mind pedig a helyközi közlekedésben számos olyan elemet tartalmaz, amelyek szabályozására jogszabály csupán keret jellegű rendelkezéseket ad, ezen korlátokon belül pedig a közszolgáltató gazdasági társaság az igénybevétel feltételeit maga határozhatja meg. Ennek indoka, hogy a kötelező jogszabályi előírás nyilvánvalóan nem nyújtana kellő megoldást minden életszituációra nézve a személyfuvarozási közszolgáltatás területén, nem tudna célszerűségi, illetve gazdasági szempontokra figyelemmel lenni. A Volán épp ezzel a felhatalmazással él, amikor az igénybevétel feltételeinek részletes szabályait megállapítja. Figyelemmel arra, hogy a Volán által megszabott igénybevételi feltételek, valamint a Volán gyakorlata az adott jogszabályi kereteken belül, a vizsgált alkotmányos jogok sérelme nélkül rendezi a panaszos kifogásolta helyzetet, a vizsgálat alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában lezárult.

OBH 2296/2004.

A tisztességes eljáráshoz és az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az iskolákban kiépített chipkártyás beléptető rendszer.

Az általános helyettes hivatalból indított vizsgálatot annak tisztázására, hogy a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskolában kiépített beléptető rendszer okoz-e alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot.

A szakképző iskolában 2004 februárjában három kapuból álló elektronikus beléptető rendszert helyeztek üzembe, amely az engedéllyel nem rendelkező tanulókat a tanítási idő alatt nem engedi ki az iskolából. A közel 1800-as létszámú szakiskolában állandóan probléma volt a tanulók engedély nélküli, tanítási idő alatti ki-bejárása, illetve a beérkező idegenek számontartása. Bevezetésére az intézmény tanulóinak és dolgozóinak biztonsága, valamint a tanítási órák védelme érdekében került sor. A tanulóknak a rendszer használatához szükséges kártyáért korábban 1000 Ft letéti díjat kellett fizetni, amit a tanuló tanulói jogviszonya megszűnésekor visszakapott. A 2004/2005-ös tanévben beiratkozott tanulók esetében már letéti díjat nem kértek, de a kártya elvesztése esetén a kártya teljes árát, azaz 1500 Ft-ot kell megtéríteni. A beléptető rendszer kiépítésével a diákönkormányzat, a szülői közösség, a tantestület, illetve más iskolai dolgozók, valamint a város önkormányzata egyetértett.

Az általános helyettes a tanulók emberi méltósághoz való jogának, és általános cselekvési szabadságának tiszteletben tartását vizsgálta. A tanuló joga, hogy személyiségi jogait, így különösen személyiségének szabad kibontakoztatásához való jogát, cselekvési szabadságát az iskola, illetve a kollégium tiszteletben tartsa. A beléptető rendszer miután megakadályozza a tanulók szabad akaratukból történő kilépését az iskolából, korlátozza az előre nem látható választási lehetőségüket, azaz cselekvési szabadságukat, emberi méltóságukat. Az alapjogok, mint ahogy az emberi méltósághoz való jog, illetve azok részjogosítványai korlátozhatók, de a korlátok nem lehetnek önkényesek, vagy ésszerű alap nélküliek. Az alapjogok korlátozására csak célhoz kötötten, szükséges és arányos mértékben kerülhet sor.

A beléptető rendszer kiépítésére szolgáló azon indok, mely szerint a vagyonvédelem megerősítése érdekében volt szükséges, nem felel meg az alapjogok korlátozásával szemben támasztott szigorú követelményeknek. A beléptető rendszer kiépítése nélkül is megoldható lett volna, hogy az addig több helyen nyitott szakképző iskolában csak egy be- és kilépésre szolgáló kaput alakítsanak ki. A beléptető kapuk kialakítása olyan további biztonsági rendszer kiépítését jelenti, amely a vagyonvédelem megerősítése tekintetében helyettesíthető, ezért alkotmányjogi összefüggésben aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a tanulók általános cselekvési szabadságát.

A beléptető rendszer kiépítésnek további célja az igazolatlan hiányzások visszaszorítása volt. Az oktatáshoz való jog sajátos eleme, hogy jogosultság mellett kötelezettséget is jelent, nevezetesen a tankötelezettséget. A tanuló köteles a tanórákon részt venni és tanulmányi kötelezettségének eleget tenni. A tanulókra háruló tankötelezettséghez kapcsolódik a nevelési-oktatási intézmény felügyeleti kötelezettsége, amely alapján az intézmény gondoskodni köteles a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról. E kötelezettség alapján a nevelési-oktatási intézménybe történő belépéstől annak jogszerű elhagyásáig terjedő időben áll fenn. A tanulók testi épségének megóvásáról való gondoskodásból származó felügyeleti kötelezettségnél – oktatási intézményről lévén szó – pedagógiai módszereket, eszközöket kell alkalmazni. Ha a tanuló engedély nélkül hiányzik a tanóráról, akkor viselnie kell az ezzel járó következményeket, ilyen pedagógiai következmény lehet pl. a szóbeli, írásbeli figyelmeztetés, intő, súlyosabb esetben évismétlés, vagy a tanulói jogviszony megszűntetése.

Az általános helyettes álláspontja szerint a beléptető rendszer, amely bizonyos értelemben „bezárja” a gyermekeket, a tanulókat az iskolába, semmilyen körülmények között nem tekinthető pedagógiai módszernek vagy pedagógiai eszköznek. A beléptető rendszer bevezetésével elvész a pedagógus és a tanítvány közötti kapcsolat, egy személytelen eszköz kerül a pedagógus helyébe, és ezáltal a gyermekek, tanulók maguk is eszközzé válnak. Egy pedagógusnak a felügyeleti kötelezettségből származó feladata pedig éppen az, hogy személyesen és közvetlenül ellenőrizze, hogy a tanulók engedély nélkül ne hagyhassák el az iskola területét. A beléptető rendszer tehát, mint az igazolatlan hiányzások visszaszorítására szolgáló eszköz, nem felel meg az alapjogok korlátozásával szemben támasztott követelményeknek. A beléptető rendszer azon túl, hogy sérti a tanulók cselekvési szabadságát, eszközként való kezelésük sérti emberi mivoltukat is, mely az emberi méltósághoz való alapjog súlyos sérelmét jelenti. Az általános helyettes megállapította továbbá, hogy jogellenes volt a beléptető rendszer használatához szükséges kártyáért 1000 Ft letéti díjat a tanulókkal megfizettetni. Ez annak ellenére megállapítható, hogy a letéti díjat a tanulói jogviszony megszűnésekor a tanuló visszakapta. A közoktatási törvény szerint ugyanis a pedagógus olyan felszerelés beszerzését kérheti a tanulótól, amely nélkülözhetetlen az általa tartott tanórai foglalkozáson való részvételhez. Az e körbe nem tartózó felszerelések biztosítása az iskola feladata. A jogellenes állapotot a szakképző iskola részben megszüntette azzal, hogy a 2004/2005-ös tanévre beiratkozó tanulóktól már nem kért letéti díjat. A kártya elvesztésekor a tanulóra háruló 1500 Ft megtérítése azonban továbbra is törvénysértő. A szakiskola tehát azzal, hogy olyan terhet ró a tanulókra, amelynek megtérítési kötelezettsége egyébként a szakképző iskolát terhelné, tisztességes eljárás követelményével kapcsolatban visszásságot okoz.

Az általános helyettes összességében megállapította, hogy beléptető rendszer kiépítését szolgáló célok, indokok egyike sem felel meg az alapjogok korlátozásával szemben állított követelményeknek. Az információk szerint bizonyos helyzetekben most is személyes intézkedés (tanár, portaszolgálat, látogató stb.) biztosítja az iskola, a tanítás rendjének fenntartását. Ugyanezek a személyes eljárások általában is nélkülözhetővé teszik az elektronikus kapurendszer működtetését. Az általános helyettes véleménye az, hogy az alkalmazott beléptető rendszer inkább szolgálja a pedagógusok kényelmét, mint a hangoztatott nevelési, vagyonvédelmi célok elérését. A beléptető rendszer működtetése sérti a tanulókat megillető emberi méltóság elvét azzal, hogy szükségtelenül, aránytalanul, kiszámíthatatlanul és önkényesen korlátozza általános személyiségi jogukat, az általános cselekvési szabadságukat.

Az általános helyettes a megállapításait tájékoztatásul megküldte az oktatási miniszternek. A jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében a nagykanizsai polgármestert felkérte, hogy gondoskodjon a törvénysértő állapot megszűntetéséről. A miniszter az általános helyettes megállapításaival egyetértett. A polgármester a kezdeményezésre még nem válaszolt.

OBH 2361/2004.

Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmet arra hivatkozva utasítja el, hogy a kérelmező jövedelme – a kárpótlás címén kapott nyugdíjemelés összegét is figyelembe véve – meghaladja a helyi rendeletben meghatározott összeghatárt.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a józsefvárosi önkormányzat elutasította a lakásfenntartási támogatás megállapítása iránti kérelmét. Kifogásolta, hogy a hatóság a jövedelmi viszonyai meghatározásakor a nyugellátása mellett figyelembe vette az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal által megállapított és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított, kárpótlás címén kapott nyugdíjemelése összegét is.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást kért a jegyzőtől és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól az ügyben tett intézkedésekről.

Az önkormányzat mind első, mind másodfokon helyesen hivatkozott arra, hogy nem tudja megállapítani a lakásfenntartási támogatást, mivel a panaszos jövedelme meghaladja a vonatkozó jogszabályban előírt mértéket. A helyi rendelet úgy rendelkezik, hogy a támogatásra való jogosultság feltételei között vizsgálni kell a kérelmező jövedelmi viszonyait. Az említett jogszabály feltételként határozza meg, hogy az egy háztartásban élő személyek egy főre jutó jövedelme nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át, egyedül élő esetén a 200%-át.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (Szt.) határozza meg, hogy mit kell jövedelemnek tekinteni, és tételesen felsorolja, hogy milyen típusú ellátásokat kell a jövedelem kiszámításnál figyelmen kívül hagyni. Az országgyűlési biztos egyetértett azzal, hogy a törvényi kivételek felsorolásban nem szerepel a kárpótlás címén kapott nyugdíj-kiegészítés, így azt jövedelemnek kell tekinteni. A panaszos havi jövedelmének összege így meghaladta a rendeletben előírt mértéket – az öregségi nyugdíjminimum 200%-át jelentő 46 400 Ft-ot –, ezért a testület jogszerűen utasította el a panaszos fellebbezését.

A vizsgálat során, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól kapott tájékoztatás alapján fény derült arra, hogy a panaszos – külön törzsszámokon – egyéb jogcímeken is részesül havonta, meghatározott összegű ellátásokban, így 22 040 Ft összegű nemzeti gondozási díjban, valamint 6228 Ft életjáradékban, melyekről azonban az önkormányzathoz beküldendő jövedelem-nyilatkozatában nem tett említést.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat mind első, mind másodfokon jogszerűen járt el, amikor a jogosultság elbírálásához az egy főre jutó jövedelem számításakor figyelembe vette a havonta rendszeresen kapott nyugdíj-kiegészítést is, és a jövedelemhatár túllépése miatt a panaszos kérelmét elutasította. Az önkormányzat eljárása a vizsgált alkotmányos joggal összefüggésben nem okozott visszásságot.

OBH 2390/2004.

A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az adóhatóság, ha az adóbevallás hivatalból történő javításáról a jogszabályi előírás ellenére nem értesíti az érintettet.

A panaszos az APEH Pest Megyei Igazgatósága eljárását sérelmezte, mert kérése ellenére nem végezte el az áfa-számlaellenőrzést, illetve azt is, hogy az adóhatóság 2003. június 6-án a bankszámlájáról leemelt összeg jóváírásáról nem adott tájékoztatást.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A panaszos által kifogásolt könyvelési tételek az 1997., valamint az 1998. évi áfa-kötelezettségéhez kapcsolódnak. A hivatkozott időszakban a panaszos mint negyedéves bevallás benyújtására kötelezett egyéni vállalkozó hibásan adta be az 1997. II–III–IV. negyedévi, továbbá az 1998. I–II–III. negyedévi áfa-bevallásait, ezért a bevallásokban foglalt kötelezettségek nem kerülhettek könyvelésre. Az Igazgatóság ezekről a panaszost tíz esetben, írásban értesítette. A panaszos ezekre nem reagált, ezért 2002. évben a bevallásait – az elévülési idő előtt – hivatalból javították. Az adóhatóság azonban a bevallások hivatalból történő kijavításáról az akkor hatályos adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 24. §. előírása ellenére a panaszost elmulasztotta értesíteni.

A 2003. június 25-én lefolytatott belső folyószámla-ellenőrzés során kiderült, hogy a panaszosnak adóhátraléka van. Ennek behajtására végrehajtási eljárást indítottak ellene, melynek keretében 2003. június 26-án azonnali beszedési megbízást bocsátottak ki a panaszos bankszámlája terhére. A panaszos részére 2003 júliusában postázták a 2002. január 1-je és 2003. július 10-e közötti időszak adatait tartalmazó folyószámla-kivonatot, melyre 2004. február 10-én tett észrevételt. Az ebben foglaltak kivizsgálása érdekében az Igazgatóság 2004. március 22-ére adott egyeztetési időpontot a panaszosnak, aki ezt megelőzően újabb észrevételt nyújtott be az adóhatósághoz, és panaszát a biztoshoz is megküldte.

Az adóhatóságnál 2004. március 25-i személyes megjelenésekor részletesen tájékoztatták a panaszost a kifogásolt könyvelési tételekről, a folyószámlájáról leemelt összeg sorsáról, valamint az adóhátraléka nagyságáról. Az egyeztetés során vállalta, hogy a személyi jövedelemadó adónemben fennálló tartozását rendezi, a fennmaradó összegre pedig méltányossági kérelmet fog benyújtani. Az általános helyettes megállapította, hogy a panasz azon részében, mely szerint nem adtak tájékoztatást a panaszos bankszámlájáról leemelt összeg sorsáról, megalapozatlan. Az adóhatóság a panaszos észrevételére reagált, az egyeztetés érdekében időpontot biztosított a részére. A panaszos az egyeztetéskor elismerte tartozását és vállalta annak rendezését, illetve jelezte, hogy méltányossági kérelem benyújtását tervezi.

Az általános helyettes megállapította továbbá, hogy az APEH Pest Megyei Igazgatósága azáltal, hogy a bevallás hivatali javításáról nem értesítette a panaszost, a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott. Az általános helyettes – tekintettel arra, hogy az APEH mint felettes szerv saját hatáskörében felhívta az Igazgatóság figyelmét a törvényben előírtak pontos betartására – ajánlást nem tett.

OBH 2416/2004.

A tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmét okozza a gyámhivatal, ha a gondnok kirendelése előtt a gondnokolt véleményét nem kéri ki a gondnok személyéről, továbbá a gondnokolt közeli hozzátartozóit sem nyilatkoztatja a gondnoki tisztség vállalásáról. Ugyanezen joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha késedelmesen hoz határozatot a gondnokolt kezeihez folyósítandó jövedelem összegéről. A jogorvoslathoz való jog sérelmét jelenti, ha a közeli hozzátartozók a gondnok kirendelő határozatról való értesülés hiányában nem élhetnek fellebbezési jogukkal. A tulajdonhoz és a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a hivatásos gondnok kirendelését követően kilenc hónapon át nem ellenőrizi annak tevékenységét.

A panaszos a Bp. IX. kerületi Gyámhivatalnak a testvére gondnokság alá helyezése ügyében lefolytatott, elhúzódó eljárását, a gondnok kirendelésének módját és azt sérelmezte, hogy a hatóság nem képviselte megfelelően nővére vagyoni érdekeit. Kifogásolta, hogy a gondnokolt csak a szomszédok jelzésére – már közveszélyes állapotban – került kórházba.

Az általános helyettes a tulajdonhoz, a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz és a legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a fővárosi gyámhivatal vezetőjét kérte fel a gyámhivatal eljárásának vizsgálatára.

A fővárosi gyámhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint a panaszos 2000 júniusában kérte a gyámhivataltól, hogy rendeljék el testvére, dr. S.-né elmeorvosi vizsgálatát és kényszer-gyógykezelését. A gyámhivatal a gondnokság alá helyezése tárgyában a keresetet 2001 áprilisában nyújtotta be. A perindítással egyidejűleg a gyámhivatal kérte a bíróságtól dr. S.-né lakására a zárlat elrendelését. A bíróság a kérelemnek helyt adott, a zárgondnok kirendeléséről a gyámhivatal határidőben, a jogszabálynak megfelelően intézkedett.

A bíróság 2002. június 19-én jogerős ítéletével dr. S.-nét cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte. A gyámhivatal az eljárás megindulásakor nyilatkoztatta dr. S-né különélő férjét és a panaszost arról, hogy vállalnák-e a gondnoki teendőket. Az asszony férje és testvére is vállalta volna a gondnoki tisztet, ennek ellenére a gyámhivatal 2002. július 31. napján jogerőre emelkedett határozatával dr. S.-né részére hivatásos gondnokot rendelt. A gondnok kirendelése előtt a gyámhivatal nem nyilatkoztatta dr. S.-né lányát, a gondnokolt véleményét sem kérte ki a gondnok személyéről. A határozatról dr. S.-né férje és a panaszos sem kapott értesítést, ezért nem élhettek a jogorvoslat lehetőségével. A határozat indoklásából hiányzik, hogy a gondnoki tisztséget vállaló hozzátartozók helyett miért volt szükség hivatásos gondnok kirendelésére.

A gondnokot kirendelő határozat rendelkező része a jogszabályban felsoroltakat hiánytalanul tartalmazta. A gondnokolt nyugdíját a jogszabályi előírással ellentétesen teljes egészében a gondnok kezeihez rendelte folyósítani a gyámhivatal. Arról, hogy – a törvényi szabályozásnak megfelelően – a gondnokolt megkaphassa nyugdíja 50%-át, a gyámhivatal csak 2003. augusztus 8-án kelt határozatával rendelkezett.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal eljárása a tisztességes eljáráshoz fűződő, továbbá a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodájának munkatársa 2002 szeptemberében kísérletet tett a gondnokolt lakásán a vagyonleltár felvételére. A leltár felvétele sikertelen volt. A hivatásos gondnok ezt követően nem kísérelte meg újra a leltárfelvételt, nem nyitott a gondnokolt részére gyámi fenntartásos betétkönyvet, nem tisztázta a különélő férj és a gondnokolt közös vagyonának a sorsát, nem intézkedett a gondnokolt lakhatási költségeinek kifizetéséről. A gondnok 2002. évi számadása alapján a gondnoknak gondnokoltja nyugdíja sorsáról, annak felhasználásáról nem volt tudomása, annak tisztázása érdekében semmilyen intézkedést nem tett. A gondokolt ellátatlan maradt, lakása fenntartási költségeit nem fizette, ezáltal jelentős hátraléka keletkezett, a lakás berendezési tárgyai életveszélyessé váltak. Dr. S.-né az orvosi kezelés hiánya miatt ön- és közveszélyes állapotba került.

A gondnokolt nyugdíját csak 2003 márciusától utalják az OTP-be. A gyámhivatal a gondnok számadását 0 forint bevétellel és 0 forint kiadással 2003. április 1-jén fogadta el. A gyámhivatal április 11-én kelt levelében szólította fel a gondnokot kötelezettségei teljesítésére, addig nem vizsgálta mulasztásai okát.

A helyettes biztos megállapította, hogy a gyámhivatal mulasztásával a gondnokolt tulajdonhoz fűződő joga sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette. A mulasztás miatt sérült a gondnokolt lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez való alkotmányos joga is.

A hivatásos gondnok 2003 júniusában a felmentését kérte, a gyámhivatal annak eleget tett, de 2003. augusztus 5-én ismét hivatásos gondnokot rendelt dr. S.-né részére. Az új gondnok kirendelése előtt a gyámhivatal nem nyilatkoztatta a hozzátartozókat arról, hogy vállalnák-e a gondnoki tisztet, nem hallgatta meg a gondnokoltat sem. A gyámhivatal eljárása ismét ugyanolyan visszásságot okozott. Az új hivatásos gondnok megkísérelte a lakásfenntartással kapcsolatos hátralék rendezését, megkezdte az elhanyagolt lakás rendbetételét, a gondnokoltat a Merényi Kórház Pszichiátriai Osztályára szállítatta.

A fővárosi gyámhivatal vezetője felszólította a IX. kerületi Gyámhivatal vezetőjét a feltárt visszásságok orvoslására, ezért az általános helyettes további intézkedéseket nem tett, de felkérte az elsőfokú gyámhivatal vezetőjét, hogy a fővárosi gyámhivatal vezetője által előírt intézkedések végrehajtásának eredményéről tájékoztassa.

A gyámhivatal vezetője eleget tett a felkérésnek.

OBH 2422/2004.

A jogbiztonság sérelmét okozza a gyámhivatal, ha az ideiglenes gondnok kirendeléséről és felmentéséről csak a kérelem benyújtását követően hónapok múlva válaszol, és akkor is, ha a cselekvőképességet kizáró jogerős bírói ítélet kézhezvétele után csak közel egy év múlva rendel gondnokot a cselekvőképtelen személy részére. A tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérül, ha az ügyintéző nem tájékoztatja az ügyfeleket arról, hogy a gyámhivatalnak csak kiskorú esetében, a gyermekkel jogszabály alapján kapcsolattartásra jogosult személyek vonatkozásában van lehetősége a kapcsolattartás szabályozására, gondnokolt esetében nincs erre jogszabályi felhatalmazása.

A panaszos 2001. év óta folyamatosan jelezte a Bp. XIII. kerület Gyámhivatalnál, hogy 83 éves cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló édesapját, a feleségével élő K. S.-t a felesége nem gondozza, nem ápolja megfelelően, gyógyszereit nem adja be, nem engedi, hogy gyermekeivel kapcsolatot tartson. Azt is jelezte, hogy a hivatásos gondnoka nem képviseli édesapja érdekeit.

Az országgyűlési biztos általános helyetteséhez intézett beadványában sérelmezte, hogy jelzéseit a gyámhivatal figyelmen kívül hagyta, az idős ember védelmében semmilyen intézkedést nem tettek. A biztos a tisztességes eljáráshoz fűződő jogokkal összefüggő sérelem gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A panaszos 2001 júliusában jelezte először a gyámhivatalnak, hogy édesapja nem képes önállóan ellátni magát, ezért kérte hogy a hatóság Őt rendelje ki ideiglenes gondnokul. Egy hónap múlva K. S.-né, a feleség is kérte gondnokul való kirendelését. K. S. kezelőorvosa augusztusban kezdeményezte az idős ember gondnokság alá helyezését. A gyámhivatal az ideiglenes gondnok kirendeléséről a panaszos kérelmének benyújtása után mintegy három hónap múlva hozott határozatot, K. S. cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése tárgyában a keresetlevelet az orvos jelzése után közel nyolc hónap múlva nyújtotta be. A panaszos 2002 februárjában kérte, hogy a gyámhivatal az ideiglenes gondnokot mentse fel. Kérelméről határozatot csak a felettes szerv sürgetésére, szeptemberben hozott az első fokon eljáró hatóság.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal késedelmes eljárása a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott. Arra utaló jelzés, hogy a panaszos és testvére nem tudnak kapcsolatot tartani édesapjukkal, elsőként a 2002. április 3-án kelt gondnoki jelentésben volt. A gondnok közölte a panaszossal, hogy K. S. felesége mely időpontokat tart alkalmasnak a kapcsolattartásra.

A K. S.-t cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyező ítélet 2003. március 22-én jogerőre emelkedett, azt a gyámhivatal június 16-án átvette. K. S. részére gondnokot a gyámhivatal 2004. május 5-én kelt határozatával rendelt, az eljárás elhúzódása ugyancsak a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.

A panaszos és testvére – annak érdekében, hogy édesapjukkal kapcsolatot tudjanak tartani 2003 novemberében – személyes meghallgatást kértek a gyámhivataltól. A személyes meghallgatás során az ügyintéző nem tájékoztatta a feleket arról, hogy a gyámhivatalnak csak kiskorú esetében, a gyermekkel jogszabály alapján kapcsolattartásra jogosult személyek vonatkozásában van lehetősége a kapcsolattartás szabályozására, gondnokolt esetében erre nincs módja. A panaszos csak 2004 márciusában kapott erről tájékoztatást a fővárosi gyámhivatal ügyintézőjétől. Az első fokon eljáró gyámhivatal – határozatban, hatásköre hiányára hivatkozva – a panaszos édesapjával való kapcsolattartás szabályozására irányuló kérelmét 2004 májusában utasította el.

Az általános helyettes megállapította, hogy a tájékoztatás elmulasztásával és a késedelmes határozathozatallal a gyámhivatal ismételten megsértette a tisztességes eljáráshoz fűződő jog követelményét.

A vizsgálat nem igazolta a beadvány azon részét, mely szerint a gyámhivatal figyelmen kívül hagyta volna a panaszos K. S. állapotára, ellátottságának hiányára utaló jelzéseit, és az idős ember érdekeinek védelmében semmilyen intézkedést nem tett.

Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjénél kezdeményezte, hogy a jövőben követelje meg az ügyintézőktől az Áe.-ben előírt határidők, továbbá a vonatkozó jogszabályokban foglaltak betartását.

A hivatalvezető a kezdeményezést elfogadta.

OBH 2443/2004.

A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a szociális intézmény, ha a szakmai létszám és az ellátás tárgyi feltételei hiányosak. A jogbiztonságot is érinti, ha az épületben nincs kifüggesztve a házirend. Az emberi méltósághoz való jog súlyos sérelmét okozza az ellátott mások előtti mosdatása, és a szabad mozgáshoz való jogot is sérti a lakószobák és a lépcsőház napközbeni zárva tartása. Ugyanilyen visszásságot okoz, ha nem a jogszabálynak megfelelően szabályozzák és alkalmazzák az intézményből való eltávozás rendjét.

Az országgyűlési biztos – OBH 5720/2003. számon a hódmezővásárhelyi fogyatékosokat ápoló-gondozó otthonban folytatott – vizsgálata során felvetődött, hogy az ellátottak rettegnek, nehogy a derekegyházi „zárt intézménybe” kerüljenek. A Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal által megküldött vizsgálati dokumentáció is tartalmazott utalásokat a Derekegyházon működő intézményre. Az összes ellátotti létszám 180 fő. Az ellátottak egy része 2003-ban költözött ki az otthontól néhány utcára található családi házakba. Az ún. I. és II. számú Lakóotthon 10, illetve 12 fős létszámmal működik. A lakóotthonok határozatlan idejű, 2003. évben kiadott működési engedéllyel rendelkeznek. A lakóotthonok tárgyi és személyi feltételei a jogszabályoknak megfelelőnek bizonyultak.

Az országgyűlési biztos vizsgálata az alapintézménnyel kapcsolatban megállapította, hogy a lakóhelyiségek zsúfoltak, a vizes-helyiségekben nem állt rendelkezésre sem WC-ülőke, sem szappan, sem WC-papír. Elkülönített betegszoba, közösségi helyiségek nincsenek kialakítva, a fűtést a vizsgálatot végzők elégtelennek találták, a házirend nem volt kifüggesztve. A lépcsőházban a szintek elválasztására szolgáló nagy faajtókat, valamint a lakószobákat zárva találták. A vizsgálat idején egy ápoló az egyik lakót meztelenül vezette végig a folyosón a többiek előtt, és a lakószoba közepére állítva, gondozott társai – és a vizsgálatot végzők – jelenlétében nyitott ajtók mellett mosdatta, „csutakolta” le. A vizsgálat megállapította, hogy a szakmai létszám nem felelt meg az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet előírásainak. Visszásnak ítélte, hogy a napi eltávozásokat két munkanappal előre mindenkinek be kell jelentenie.

Az országgyűlési biztos a visszásságok orvoslása érdekében felkérte a Derekegyházi Ápoló Otthon vezetőjét, hogy haladéktalanul szüntesse meg a lakószobák napközbeni zárvatartásának gyakorlatát, illetve – szoros együttműködésben a megyei módszertani intézettel – gondoskodjon a gondozottak emberi méltósághoz való jogának maradéktalan biztosításáról. Gondoskodjon a napi eltávozásokra vonatkozó szabályok módosításáról, és az intézmény házirendjének kifüggesztéséről. Az otthont fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől azt kérte, hogy gondoskodjon a tárgyi és személyi feltételekben feltárt hiányosságok megszüntetéséről.

Figyelemmel arra, hogy az intézményvezető a felhívásra a szükséges intézkedéseket megtette, az országgyűlési biztos a címzett válaszát elfogadta, de annak a jelentés egyik – egy ellátottnak a vizsgálatot végzők és a többi ellátott jelenlétében történt mosdatására vonatkozó – megállapításának kétségbevonását az országgyűlési biztos határozottan visszautasította.

A fenntartó tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ellátási feltételek javítását célul tűzték ki, és annak keretében az intézmény teljes kiváltására is sort kerítenek.

A biztos az ajánlásai érvényesülését utóvizsgálat keretében kívánja ellenőrizni.

OBH 2560/2004.

A törvényben meghatározott „életvitelszerűen a lakásban lakott” kritérium a szüleit elvesztő korlátozottan cselekvőképes kiskorú esetében nem értelmezhető úgy, hogy amennyiben a korábbi bérlő gyermeke ideiglenesen a kirendelt gyámjánál tartózkodik, úgy a lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta volna el.

A korlátozottan cselekvőképes kiskorú panaszos és gyámja előadta, hogy a panaszos korábban szüleivel önkormányzati bérlakásban élt. Az anya váratlan halálát követően, az apa pszichés állapotára tekintettel, a panaszos mellé a Bp. VII. ker. Gyámhivatal az anyai nagynénit rendelte ki gyámul. A gyám magához vette a panaszost, az apa mellé pedig gondnokot állított a gyámhivatal. Az apa halálát követően a Budapest, VII. ker. Önkormányzat megtagadta a panaszostól a lakásbérleti jogviszony folytatásának jogát, így a panaszos a szülői bérleményt elvesztette. A helyzetét súlyosbítja, hogy gyámja sem tudta befogadni szintén VII. ker. önkormányzati bérlakásába, mivel az önkormányzat megtagadta a befogadáshoz szükséges hozzájárulását. A panaszos a döntés következtében hajléktalanná, állandó lakcím nélkülivé vált.

Az országgyűlési biztosnak a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény („Gyvt.”) 11. § (2) bek. értelmében kiemelt feladata a gyermekek alkotmányos jogának védelme.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az önkormányzat eljárása során a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (Ltv.) 32. § (2) bekezdését nem értelmezheti megszorítóan, különös tekintettel a Csjt 1. § (2) bekezdésére és a Ptk. 1. § (1) és (2) bekezdésére. A jogok társadalmi rendeltetésük szerinti gyakorlása olyan fontos alapelve a magánjognak, amely épp a hasonló szituációkban alkalmazandó annak érdekében, hogy a jogszabály szövegének betű szerinti értelmezése ne vezethessen visszássághoz. A Gyvt. 11. § (1) bek. alapján a tulajdonos önkormányzat, mint K. G. korlátozottan cselekvőképes kiskorú ügyének intézője, a törvény alapján nevesítetten is köteles a kiskorú érdekeire a legnagyobb tekintettel lenni.

Az Ltv. 32. § (2) bek. meghatározott „életvitelszerűen a lakásban lakott” kritérium a szüleit elvesztő korlátozottan cselekvőképes kiskorú esetében – társadalmi rendeltetése szerint, és különösen a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel – nem értelmezhető úgy, hogy amennyiben a korábbi bérlő gyermeke ideiglenesen kirendelt gyámjánál tartózkodik, úgy nem lakna életvitelszerűen a lakásban, és lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta volna el.

Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tulajdonosi jogkörben eljáró Budapest VII. ker. Önkormányzat helytelen jogértelmezése, a panaszosnak a jogbiztonsághoz, a gyermekek társadalmi és állami védelemhez és gondoskodáshoz, és az árvák szociális biztonsághoz és ellátáshoz való alkotmányos jogának súlyos sérelméhez vezetett. Az eset körülményeiből kitűnik, hogy amennyiben a panaszost nem helyezik gyámság alá, hanem a pszichés gondokkal küzdő apjával marad, úgy egyértelműen jogosult lett volna a lakásbérleti jogviszony folytatására. Abszurd eredmény volna, ha a gyermekvédelmi intézkedés fosztaná meg őt a lakhatástól.

Az országgyűlési biztos felkérte a tulajdonosi jogokat gyakorló Budapest VII. ker. Önkormányzatot arra, hogy a fent ismertetett helyes jogértelmezéssel a panaszos lakásbérleti jogát ismerje el. Ezenfelül felkérte a belügyminisztert, hogy fontolja meg az Ltv. módosítása során az életvitelszerű „ottlakás” fogalmának pontosítását a kiskorúak vonatkozásában.

Az érintett szervek az ajánlásokat elfogadták.

OBH 2600/2004.

A szociális biztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jogokkal összefüggő visszásságot okoz, ha azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akik a nyugdíjkorhatár előtt, rendszerint kényszerítő körülmények miatt nagy létszámban nyugdíjba vonulnak, nyugdíjuknak csak 75%-át kapják meg.

A magánnyugdíjról és a magán-nyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. tv. végrehajtásával összefüggő panaszok alapján az országgyűlési biztos a PSZÁF és a Belügyminisztérium közreműködésével vizsgálatot indított. A vizsgálat megállapította, hogy a magánnyugdíjról és a magán-nyugdíjpénztárakról szóló törvény szerint, amennyiben a pénztártag önkéntes döntése alapján vált magánnyugdíjpénztár tagjává, úgy 1998-tól kezdődően 2002. december 31-ig mindössze öt éven keresztül volt lehetősége egy alkalommal visszalépni a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. A megfelelő tájékoztatás hiányában nem minden érdekelt élt ezzel a lehetőséggel. Amennyiben a pénztártag ez alatt az öt év alatt nem jelezte visszalépési szándékát, úgy további visszalépési lehetősége a jogszabály alapján – a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság esetét kivéve – nem volt. Így, akik nem éltek a visszalépés lehetőségével, és 2002. december 31 után kényszerültek nyugdíjuk igénybevételére, azok csak csökkentett, 75%-os mértékű társadalombiztosítási nyugdíjra voltak jogosultak.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Alkotmányban deklarált szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott volna, ha a nyugdíjkorhatár előtt, rendszerint kényszerítő körülmények miatt nagy létszámban nyugdíjba vonulók a nyugdíjuknak csak háromnegyedét kapják meg. Az országgyűlési biztos azt is megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogokkal is összefüggésben visszásságot okozott, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok nem kaptak tájékoztatást 2002. december 31-ig, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépési lehetőség megszűnik.

Ajánlást azonban az országgyűlési biztos nem tett, mert a kialakult jogi helyzet feloldására a vizsgálattal egy időben elkészült a törvény módosítási javaslata, amelyet a parlament június 14-én elfogadott, a jogszabály a Magyar Közlöny 85. számának közzétételével lépett hatályba. Így akik 2013. január 1-je előtt vonulnak nyugdíjba, visszaléphetnek a társadalombiztosítási rendszerbe, amennyiben a pénztártagságuk időtartama a 10 évet nem éri el, és várható pénztári járadékuk összege kevesebb a társadalombiztosítási nyugdíj egynegyedénél. Továbbá, a törvénymódosítás hatálybalépésétől számított hat hónapon belül – vagyis június 19. és december 19. között – azok is igényelhették a teljes mértékű társadalombiztosítási nyugdíjat, akik már korábban a vegyes rendszerből lettek nyugdíjasok, de a pénztártól kapott szolgáltatást a társadalombiztosításba visszautalják.

A módosított jogszabály már összhangban van az alkotmányos követelményekkel. A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 2712/2004.

A tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz, valamint a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendszeres gyermekvédelmi támogatás éves felülvizsgálatakor az ellátás folyósítását a jövedelem-igazolás hiánya miatt felfüggeszti, és ezt követően a hivatalosan bejelentett állandó lakóhely ellenére illetékesség hiányára hivatkozva elutasítja a támogatás iránti kérelmet.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a versegi önkormányzat a rendszeres gyermekvédelmi támogatása folyósítását 2003 áprilisától felfüggesztette, majd a támogatás megállapítására vonatkozó újabb kérelmét elutasította, hivatkozva arra, hogy a panaszos életvitelszerűen nem Versegen, hanem egy másik településen, Pécelen lakik. A panaszos beszámolt továbbá arról, hogy az elutasítást követően Pécelen igényelte a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, melyet 2003 novemberétől meg is állapítottak részére. Sérelmezte, hogy az említettekre figyelemmel, 2003 áprilisától 2003 novemberéig nem részesült gyermekvédelmi támogatásban. A panaszos a támogatás visszamenőleges kiutalásához kért segítséget.

A vizsgálat rámutatott arra, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás éves felülvizsgálatakor a hatóság a támogatásra való jogosultság feltételei- nek fennállását vizsgálja, melynek eredményeként köteles határozatot hozni. Amennyiben a jogosultság nem állapítható meg, a támogatás további folyósítását meg kell szüntetni. A versegi önkormányzat azonban nem a megszüntetésről, hanem a folyósítás felfüggesztéséről hozott határozatot. Az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy a versegi önkormányzat nem függeszthette volna fel a támogatás folyósítását arra hivatkozva, hogy a panaszos nem nyújtotta be a felülvizsgálathoz szükséges jövedelemigazolásokat. A felfüggesztés törvényi feltételei, okai az adott esetben nem álltak fenn, hisz nem más szerv hatáskörébe tartozó kérdés előzetes elbírálásától függött a támogatás újbóli megállapítása, hanem az ügyfél által csatolandó jövedelemnyilatkozatok tartalmától. Az ezt követő eljárást vizsgálva az országgyűlési biztos kitért arra, hogy a panaszos júliusban benyújtott, újabb kérelmét az önkormányzatnak érdemben kellett volna elbírálnia, az akkor már rendelkezésére álló jövedelmi adatok alapján. Az önkormányzat bizottsága viszont a határozatában arra hivatkozott, hogy a panaszos évek óta Pécelen lakik, és a versegi lakcímbejelentése nem jogszerű. A rendelkezésre álló dokumentumok között a lakcím fiktívvé nyilvánítására vonatkozó határozat vagy lakcím-nyilvántartási bejegyzés nem volt fellelhető, ugyanakkor a péceli népesség-nyilvántartási adatok azt igazolták, hogy a panaszos állandó lakcíme 2003. október 27-ig Versegen volt, mely alapján az illetékességi szabályokat figyelembe véve a döntés meghozatalára és a támogatás megállapítása esetén annak folyósítására a versegi önkormányzat lett volna jogosult és köteles. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény általános illetékességi szabálya ugyanis kimondja, hogy az eljárásra az szerv illetékes, amelynek területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának a lakóhelye van. Lakóhely hiányában az eljáró szerv illetékességét a tartózkodási hely határozza meg.

Az ügyben keletkezett két versegi határozat vizsgálata kapcsán a biztos kiemelte, hogy a döntések alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések – a vonatkozó helyi rendelet szabályaira történő utalás teljes mértékben – pontos meghatározása az indokolási rész végén nem szerepelt. A vizsgálat megállapította, hogy a versegi önkormányzat eljárása, valamint a rendszeres gyermekvédelmi támogatás kapcsán meghozott döntései az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményének, s ennek részeként tekinthető tisztességes eljáráshoz való joggal, a panaszos szociális biztonsághoz fűződő jogával, valamint a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos megállapított továbbá, hogy a péceli önkormányzat eljárása megfelelt a vonatkozó jogszabályoknak, figyelemmel arra, hogy a panaszos tartózkodási helyét hivatalosan csak 2003. október 6-án jelentette be Pécelre, tehát ennek az önkormányzatnak az illetékessége ettől az időponttól állt fenn. Mivel az ügyben keletkezett jogszabálysértő határozat közlésétől, valamint a jogerőre emelkedésétől számított egy év már eltelt, ezért annak visszavonását, módosítását vagy felügyeleti intézkedés megtételét kezdeményezni az országgyűlési biztosnak nem állt módjában. Felkérte azonban a versegi polgármestert és jegyzőt, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatások megállapítása és felülvizsgálata kapcsán, a jövőben mindenkor az illetékességi szabályok megfelelő alkalmazása alapján, valamint a jelentésben megjelölt eljárási rendelkezések figyelembevételével járjanak el és hozzanak érdemi döntést. Az érintettek a kezdeményezést elfogadták.

OBH 2723/2004.

A munkához, a jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Budapesti Építész Kamara és a Magyar Építész Kamara, ha a tagfelvételi eljárással kapcsolatos ügyben elmulasztja a határozat meghozatalát.

A panaszos 1990. január 11-én – E-2 01 4149 szám alatti bejegyzéssel – felvételt nyert a Budapest Főváros Tanács VB. Fővárosi Kerületi Hivatal által vezetett Budapesti Magántervezői Névjegyzékbe. A panaszos tudomása szerint a névjegyzékből nem törölték. A határozat annyi kötelezettséget írt elő a panaszosnak, hogy a lakcímváltozását 60 napon belül köteles bejelenteni. Tekintettel arra, hogy a panaszos lakcíme 1990 óta a jelenlegivel volt azonos, így bejelentési kötelezettség nem terhelte. Időközben megjelent a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény, amely úgy rendelkezik, hogy törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet (a továbbiakban: jogszabály) által engedélyhez és névjegyzékbe vételhez (a továbbiakban együtt: jogosultság) kötött önálló mérnöki, illetve építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenység (a továbbiakban együtt: mérnöki, illetve építészeti tevékenység) csak az ezen törvényben szabályozott kamarai tagság alapján folytatható.

A panaszos súlyos mozgásszervi egészségkárosodással született, és nagy nehézséget jelentett számára a tanulmányok folytatása, ennek ellenére az egyetem befejezése után munkahelyein a tervezési munkában is eredményesen működött. A panaszos egészségi állapota azonban romlott, és szervezetét rendkívül súlyos, mozgásszervét érintő, végzetesnek tűnő izomsorvadás támadta meg, valamint a járulékos problémák következtében nem volt módja követni az aktuális jogi és szervezeti változásokat. Betegsége súlyosbodása miatt időközben leszázalékolták. A közelmúltban egészségi állapotában javulást történt, így ismételten módjában áll munkát, tervezést vállalni. A Budapesti és a Magyar Építész Kamara tisztségviselői a tagfelvételi kérelmét azonban levélben elutasították. Az országos kamara titkára 2004 januárjában azt válaszolta, hogy „sajnálattal közlöm, hogy kérelmének helyt adni nem áll módunkban, mivel méltányosság gyakorlását a jogszabály nem teszi lehetővé”.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a köztestületként eljáró területi és országos kamara az államigazgatási eljárási törvény szabályai szerint a panaszos tagfelvételi kérelme ügyében nem határozattal döntött. Határozatban kellett volna értékelni a panaszos megfelelő egyetemi végzettségét, a különböző tervező intézetekben szerzett gyakorlatát, és azt, hogy mely, a törvénynél alacsonyabb szintű rendelkezés alkalmazása teszi lehetővé a törvényi rendelkezések figyelmen kívül hagyását. Az esetleges jogorvoslati eljárásban – amennyiben erre sor kerül – az indokolás kifogásolható részei is alapul szolgálhatnak a határozat megváltoztatásához. Nem fogadható el a köztestület azon álláspontja, mely szerint azért nem született határozat, mert az ügyfelet mentesíteni kívánták a fölöslegesnek ítélt eljárási díjaktól. Erre vonatkozóan az a válasz, hogy a szociálisan nehéz helyzetben lévő ügyfél részére a vezető költségmentességet biztosíthat, így jogainak érvényesítése érdekében senki sem kerülhet hátrányos helyzetbe. A panaszos esetében az a megoldás, ha korábbi kérelem alapján a területi kamara a törvényben előírt feltételek alapján a panaszos kérelmében határozattal dönt.

Az Alkotmánybíróság a munkához és a foglalkozás szabad megválasztása tárgyában született 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában kimondta, hogy: „A munkához való jogtól, mint alanyi jogtól meg kell különböztetni a munkához való jogot mint szociális jogot, s különösen annak intézményi oldalát, az állam kötelességét megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb. (…) Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (70/B. §), illetőleg a vállalkozás joga (9. §) között nincs hierarchikus viszony. A munkához való jogot is úgy kell értelmezni, hogy abba mindenfajta foglalkozás, hivatás, „munka” megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik. Ehhez képest mind az egyik aspektus, ti. a választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a vállalkozás kiemelése a 9. §-ban csupán ismétlés vagy részletező rendelkezés. Munka, foglalkozás, vállalkozás alanyi alapjogként nem különbözik egymástól. A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja. Ha nem lenne ez a jog nevesítve, az általános személyiségi jog sérelme alapján lehetne érvényesíteni. Az Alkotmánybíróság már korábban feltétlen alkotmányos követelménynek minősítette, hogy az állam ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. (ABK 1993. október, 397.) Az egyes foglalkozásokra tárgyi ismérvek alapján bevezetett numerus clausus éppen ezt teszi: ha a létszám betelt, minden személyi tulajdonságtól függetlenül, lehetetlenné teszi az adott foglalkozás választását. Az ilyen tárgyi korlát alkotmányosságát, elsősorban annak szükségességét és elkerülhetetlenségét, azt, hogy a korlátozás valóban a legenyhébb eszköz-e az adott cél elérésére, a legszigorúbban kell vizsgálni.

A vizsgálat megállapította, hogy a Budapesti Építész Kamara és a Magyar Építész Kamara a tagfelvételi eljárással kapcsolatos ügyben a határozat meghozatalának elmulasztásával a munkához, a jogorvoslathoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos kezdeményezésében felhívta a Budapesti Építész Kamara elnökét, hogy a panaszos tagfelvételi kérelme ügyében érdemben döntsön. Tartsa szem előtt a határozat alaki és tartalmi követelményeit – különös tekintettel az ügyfél számára is érthető indokolásra –, és gondoskodjon a határozat kézbesítéséről.

A kamara a kezdeményezést elfogadta, és a panaszosnak szóló hiánypótlás kiadásával az eljárást megkezdte. A kamara az eljárást 30 nappal meghosszabbította, így a döntés eredménye még nem ismeretes.

OBH 2757/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való jog sérelmét okozza a gyámhivatal, ha a gyermeket – az ideiglenes hatályú gyermekotthonba való utalását követően – csak tíz hónap múltán veszi átmeneti nevelésbe, és emiatt az elesik 10 havi családi pótléktól. A gyermek kiemelt védelemhez fűződő jogával összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az anya – gyermeke titkos örökbefogadásához hozzájáruló – nyilatkozata után csak több mint egy év múlva szerzi be az apa nyilatkozatát, továbbá ha a gyermek mindkét szülő hozzájáruló nyilatkozata után is csak fél év múltán lesz örökbe adható.

A panaszos – aki 2003 januárja óta nevelőszülőként nevel egy roma származású kisfiút – sérelmezte, hogy nevelt gyermekét Olaszországba szándékoznak örökbe adni. A gyermek édesanyja 2002 februárjában hozzájárult gyermeke titkos örökbefogadásához. A gyermeknek ezt megelőzően – 2001 óta – nem volt kapcsolata a vér szerinti szüleivel, örökbeadását azonban csak 2003 tavaszán kezdeményezték.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, valamint a gyermek kiemelt védelemhez és családhoz való joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Az anya a kisfiú 1999. június 11-i születését követően különböző átmeneti szállásokon élt. 2000. március 15-én bejelentette, hogy a gyermeket nem tudja gondozni, őt a szakszolgálatnál hagyta, majd ismeretlen helyre távozott. A gyámhivatal a kisfiút 2000. március 16-án kelt határozatával, ideiglenes hatállyal gyermekotthonban helyezte el. A kisfiú édesapja 2000. augusztus 22-én teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tett.

A Nógrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (szakszolgálat) tájékoztatta a gyámhivatalt arról, hogy az anya szándékéban áll gyermeke titkos örökbeadásához hozzájárulni, az apa pedig mindössze egyszer látogatta meg a kisfiút.

A balassagyarmati gyámhivatal a gyermeket az ideiglenes hatályú elhelyezése után tíz hónappal, 2001 januárjában vette átmeneti nevelésbe.

Az általános helyettes megállapította, hogy a balassagyarmati gyámhivatal elhúzódó eljárása a tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okozott, a késedelmes átmeneti nevelésbe vétel miatt a gyermek 10 havi családi pótléktól esett el, ami a tulajdonhoz való jogát sértette. A szakszolgálat Szakértői Csoportjának vezetője 2000 novemberében tájékoztatta a balassagyarmati gyámhivatalt arról, hogy a kisfiúnak nincs esélye arra, hogy vér szerinti családja nevelje fel. 2001 márciusában a szakszolgálat javaslatot tett a szülői felügyeleti jog megszüntetésére irányuló per megindítására. A gyámhivatal – a szakszolgálat igazgatójának többször megismételt kérelmét figyelmen kívül hagyva – a pert nem indította meg. A kisfiúnak édesanyjával semmilyen kapcsolata nem volt, vér szerinti apja a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozata után mindössze egyszer látogatta meg. A balassagyarmati gyámhivatal – azt követően, hogy a gyermeknek egy éven át nem volt vér szerinti kapcsolata – a kiskorút örökbe fogadhatónak nyilváníthatta volna.

A szakszolgálat 2002 októberében a kisfiú örökbefogadásáig nevelőszülőhöz helyezését javasolta. 2003. január 30-án a balassagyarmati gyámhivatal a kisfiút a panaszos nevelőszülőhöz helyezte, illetékességváltozás miatt az iratanyagot áttette Salgótarján Megyei Jogú Város Gyámhivatalához.

A gyermek apja április 16-án a salgótarjáni gyámhivatalnál hozzájárult a kisfiú titkos örökbeadásához. A salgótarjáni gyámhivatalnak az apa lemondó nyilatkozata után a gyermeket 30 napon belül tartós nevelésbe kellett volna vennie, de a határozat csak a nyilatkozat után több mint öt hónappal – a szakszolgálat igazgatójának többszöri sürgetésére – készült el.

A gyermeknek Nógrád megyében nem találtak örökbefogadására alkalmas szülőt, ezért a szakszolgálat igazgatója a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) segítségét kérte. A kisfiú örökbefogadására csak 2004 februárjában nyílt reális lehetőség, amikor már elmúlt 4 és ½ éves, és több mint egy éve nevelőszülőknél élt, akikhez erősen kötődött.

A gyermek részére a NCSSZI magyar örökbefogadókat nem tudott ajánlani. A külföldi jelentkezők közül egy olasz házaspárt tartottak a szakemberek a gyermek örökbefogadására leginkább alkalmasnak.

Az általános helyettes megállapította, hogy a balassagyarmati és a salgótarjáni gyámhivatal a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánításával kapcsolatos elhúzódó eljárása csökkentette a gyermek esélyét arra, hogy örökbefogadó családba kerüljön. Mindez a gyermeket az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez fűződő jogával, továbbá a családhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A szakszolgálat igazgatója április 13-án tájékoztatta arról a gyámhivatal vezetőjét, hogy a gyermek és a jövendő örökbefogadók barátkozása jól halad. A panaszos azonban mindent elkövet az örökbeadás meghiúsítása, a gyermek magánál tartása érdekében. Az igazgató javaslatot tett a kiskorú örökbefogadás előtti kihelyezésére az őt örökbe fogadni szándékozókhoz. A panaszos és férje szóban közölték a szakszolgálattal, hogy ők is szeretnék a kisfiút örökbe fogadni. A szakszolgálat igazgatója április 15-én – tekintettel arra, hogy nevelt gyermeke örökbefogadását akadályozta – a panaszossal kötött nevelőszülői megállapodást azonnali hatállyal felbontotta. Intézkedéséről tájékoztatta a gyámhivatal vezetőjét, egyúttal kérte, hogy az örökbefogadási eljárás befejezéséig a gyámhivatal a kiskorú részére új gondozási helyet jelöljön ki.

A gyámhivatal 2004. április 16-án kelt határozatával a kiskorút lakásotthonban helyezte el. Április 21-én a szakszolgálat igazgatója kérte a panaszost és férjét, ha nevelt gyermeküket továbbra is örökbe kívánják fogadni, azt írásban jelezzék. A panaszos és férje sem a szakszolgálatnál, sem a gyámhivatalnál nem kezdeményezett örökbefogadási eljárást.

Április 30-án a gyámhivatal a gyermeket örökbefogadás előtti gondozásra kihelyezte az olasz állampolgárságú örökbe fogadni szándékozókhoz.

Vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy szakszolgálat annak érdekében, hogy a kiskorú jogilag örökbe fogadhatóvá váljon, majd tényleges örökbefogadása is a lehető leghamarabb megtörténjen, a vonatkozó jogszabályokban előírt kötelezettségeinek eleget tett, azokkal alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott.

Annak érdekében, hogy a jövőben a gyermekek örökbe fogadhatóvá nyilvánítási eljárása ne húzódjon el az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjének ajánlotta, hogy a jelentést ismertesse a városi gyámhivatalok vezetőivel és ezzel egyidejűleg hívja fel a hivatalvezetők figyelmét, gondoskodjanak arról, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásba vett kiskorút minél fiatalabb életkorában nyilvánítsák örökbe fogadhatóvá, ha az nem lehetséges indítsanak pert a szülői felügyeleti jog megszüntetésére. Ajánlotta továbbá a hivatalvezetőnek, hogy a városi gyámhivatalok vezetőinek és munkatársainak figyelmét hívja fel a jogszabályokban előírt határidők maradéktalan betartásának fontosságára.

A hivatalvezető az ajánlást elfogadta.

OBH 2773/2004.

A tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az apai kapcsolattartás végrehajtása ügyében – bizonyítékok hiányában – kötelezi az anyát az apa felmerült utazási költségeinek megtérítésére, és kizárja a döntésének bírósági felülvizsgálatát.

A panaszos a Somogy megyei gyámhivatalnak a gyermekei apai kapcsolattartás végrehajtása, illetve az apa részéről felmerült utazási költségek megtérítése ügyében hozott határozatait sérelmezte. Kifogásolta továbbá, hogy a megyei gyámhivatal a határozatok ellen kizárta a bírói út igénybevételét.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A panaszos ügyében első fokon eljáró kaposvári gyámhivatal – a kapcsolattartásra jogosult apa kérelme alapján – a panaszost négy alkalommal elmaradt kapcsolattartások miatt az apa részéről felmerült útiköltség megtérítésére kötelezte. A panaszos fellebbezését követően a megyei gyámhivatal az elsőfokú határozatot megsemmisítette, és a gyámhivatalt új eljárás lefolytatására utasította, tekintettel arra, hogy a hatóság az apa kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelmét nem bírálta el. A gyámhivatal az új eljárást lefolytatta, és az apa végrehajtásra, valamint útiköltség-térítésre vonatkozó kérelmét a 2003. október 16-án kelt határozatával elutasította. A gyámhivatal döntését a szülők és a gyermekek nyilatkozatai, a tanúvallomások, valamint a pszichológiai szakvéleményre alapozta, és megállapította, hogy az apa három alkalommal is megjelent a panaszos lakásán, a gyermekek azonban nem akartak vele menni. A kapcsolattartások meghiúsítása nem kizárólag az anyának róható fel, hiszen az apa sem tett meg mindent a kapcsolattartás megvalósulása érdekében.

A határozat ellen az apa nyújtott be fellebbezést, amelyhez egy videokazettát is mellékelt annak igazolására, hogy a kapcsolattartások az anya hibájából hiúsultak meg. A gyámhivatal a felettes szerv részére készített tájékoztatójában leírta, hogy a kazettán található hat különálló felvétel közül a legutolsó felvétel pontos időpontja nem állapítható meg, nem tudni, hogy mikor készült, csak valószínűsíthető, hogy kapcsolódik a 2003. május 31-i kapcsolattartáshoz. A megyei gyámhivatal az apa fellebbezésére hozott határozatában az elsőfokú döntést megváltoztatta, a panaszost a kapcsolattartási szabályok megsértése miatt 50 ezer forint végrehajtási bírsággal sújtotta, és az apa részéről felmerült 63 840 forint utazási költség megtérítésére kötelezte. A megyei gyámhivatal az apa 2003. május 31-i kapcsolattartásra irányuló útiköltség-igényét – ellentétben a határozat rendelkező részében foglaltakkal – bizonyítékok hiányában elutasította.

A panaszos a másodfokú döntés ellen törvényességi kérelmet terjesztett elő a Somogy Megyei Főügyészségnél. A főügyészség a megyei gyámhivatal vezetőjénél jelzéssel élt, és indítványozta, hogy a 2003. május 31-én meghiúsult kapcsolattartás tekintetében a tényállás kellő tisztázását követően döntsön, egyben határozatának rendelkező és indoklási része közötti ellenmondást szüntesse meg. Egyebekben a panaszos törvényességi kérelmét elutasította.

A megyei gyámhivatal a főügyészség jelzése alapján határozatát módosította, és a panaszost a 2003. május 31-i kapcsolattartás meghiúsítása miatt felmerült 21 600 forint utazási költség térítésére kötelezte. Döntését azzal indokolta, hogy az apa 2003. május 31-én Kaposváron a gyámhivatal által elrendelt pszichológiai vizsgálaton vett részt, és ennek alapján valószínű, hogy a kapcsolattartásra megjelölt hétvégén Kaposvárra leutazó apa kapcsolattartási jogát is ez alkalommal kívánta érvényesíteni. A megyei gyámhivatal álláspontja szerint tehát az apa kapcsolattartás céljából a panaszos lakásán megjelent, azonban az a panaszos önhibájából meghiúsult. A megyei gyámhivatal határozata elleni bírói út igénybevételét a határozat kizárta.

A vizsgálat egyrészt – a Somogy Megyei Főügyészséggel egyetértésben – megállapította, hogy a megyei gyámhivatal – három kapcsolattartás vonatkozásában – a végrehajtási bírság kiszabását, valamint az apa részéről felmerült utazási költségek megtérítését elrendelő határozatát a bizonyítási eljárás lefolytatása és a tényállás kellő tisztázása után hozta meg. Döntésével a megyei gyámhivatal alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot nem okozott.

A vizsgálat ugyanakkor törvénysértőnek tartotta a megyei gyámhivatal azon határozatát, melyben a 2003. május 31-én elmaradt kapcsolattartás miatt a panaszost az apa utazási költségének a megtérítésére kötelezte. A megyei gyámhivatal ezen határozatában – a tényállás kellő tisztázása nélkül – a már említett pszichológus szakértő nyilatkozatára alapozva csak valószínűsítette, de kétséget kizáróan nem bizonyította be, hogy az apa 2003. május 31-én kapcsolattartás céljából megjelent a panaszos lakásán. Ezzel az eljárásával a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A vizsgálat végül megállapította azt is, hogy a megyei gyámhivatal – helytelenül értelmezve az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény vonatkozó rendelkezését – az apa részéről felmerült utazási költség megtérítését elrendelő határozatok bírósági felülvizsgálatát kizárta, és ezzel az eljárásával a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben szintén visszásságot okozott.

Az általános helyettes kezdeményezte a megyei gyámhivatal vezetőjénél, hogy a jövőben a határozathozatal előtt minden esetben tegyen eleget tényállás tisztázási kötelezettségének, a bizonyítási eljárás során csak a jogilag releváns tények valóságát vagy valótlanságát megállapító bizonyítékokat, és bizonyítási eszközöket vegye figyelembe. Továbbá, ha a gyermeket nevelő szülőt vagy más személyt a kapcsolattartásra jogosult személy által igazolt költségek megtérítésére kötelezi, a határozat tartalmazza a további jogorvoslat – a bírói út – lehetőségét. A gyámhivatal vezetője a jelentésben foglaltakkal nem értett egyet, ezért az ügyet felterjesztette az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályhoz mint felügyeleti szervéhez. Az eljárás folyamatban van.

OBH 2807/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a súlyos mozgáskorlátozott személy személygépkocsi-szerzési támogatás iránti kérelme ügyében – hatásköre hiányában – döntést hoz, és elmulasztja a kérelmet a hatáskörrel rendelkező közigazgatási hivatalhoz felterjeszteni.

A panaszos a pusztaföldvári jegyző által évek óta rendszeresen elutasított súlyos mozgáskorlátozott személyeknek járó személygépkocsi-szerzési támogatást sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet szerint három esetben állapítható meg a súlyos mozgáskorlátozottságra tekintettel személygépkocsi-szerzési támogatás, a jogosultak három csoportba sorolhatóak. A panaszos férje a harmadik csoport tagjaként részesülhetett volna a szerzési támogatásban, amennyiben az irányadó együttes feltételek mindegyikének megfelelne.

A vizsgálat rámutatott arra, hogy a jogszabály az eljárásra és a kérelem elbírálására vonatkozó szabályokat is másként határozza meg. Az első két esetkörnél a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője jogosult dönteni a szerzési támogatás iránti kérelemmel összefüggésben. A harmadik csoportról a jogszabály eltérően rendelkezik, esetükben a jogosultságról nem a jegyző, hanem a közigazgatási hivatal dönt. A jegyző a kérelmet mellékleteivel, a mozgáskorlátozottság tényét tartalmazó jogerős határozatával, valamint érdemi javaslatával együtt a tárgyév május 31. napjáig köteles felterjeszteni a közigazgatási hivatalhoz.

A panaszos férjének esetében a jegyző a kérelmet nem továbbította az eljárásra jogosult közigazgatási hivatalhoz, így az érdemben nem bírálhatta el a kérelmet. A jegyző ugyanakkor a hatáskörét túllépve a kérelmet elutasította. Ezzel megsértette a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet előírásait, és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt, hogy saját hatáskörében eljárva vizsgálja felül a sérelmezett határozatot, valamint a hasonló tárgyú határozatait, és a kérelmek kapcsán a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően intézkedjen. A visszásság jövőbeni elkerülése érdekében a súlyos mozgáskorlátozott személyek személygépkocsi-szerzési támogatás iránti kérelmeket a jogszabályban előírtaknak megfelelően kezelje.

A jegyző a kezdeményezésben foglaltakkal nem értett egyet, álláspontja szerint a jogegyenlőség elve sérülne, ha a kérelmezők egyik csoportjánál a kérelmek alapján a közigazgatási hivatal vezetője döntene. Jelezte, hogy álláspontja szerint a kormányrendelet nem rendelkezik egyértelműen a hatáskörökről, ezért annak módosítása lenne indokolt. Közölte, hogy az önkormányzat nyilvántartásában a panaszos kérelmén kívül csak olyan kérelmek szerepelnek, melyek alapján az igénylők jogosultak az ellátásra.

Az országgyűlési biztos a jelentésében foglaltakat fenntartotta, és a feltárt visszásság orvoslása érdekében a közigazgatási hivatal vezetőjéhez fordult, aki tájékoztatta a biztost, hogy a jelentés megállapításaival teljes egészében egyetért, és az ügyben felhívta a jegyzőt, hogy a sérelmezett határozatot, valamint annak alapiratait haladéktalanul terjessze fel elbírálás céljából a hivatalához, és a jövőben tartsa be a hatásköri és illetékességi szabályokat.

A jegyző a jogszabálysértő határozatát visszavonta, a panaszos férjének kérelmét felterjesztette a közigazgatási hivatalhoz.

OBH 2979/2004.

Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot önmagában az a tény, hogy a jogszabály a kamara létrehozását és a meghatározott egészségügyi szakágazati tevékenység folytatásához kötelező tagságot ír elő.

Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, valamint több magánszemély panaszos 2004 májusában kelt beadványaikban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról szóló 2003. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: a „MESZK törvény”) különböző rendelkezéseit sérelmezték. A panaszok jelentős részben az érintett ágazatban dolgozók számára a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (a továbbiakban a „Kamara”) előírt kötelező tagságát sérelmezték.

A köztestületek közös jellemzői, hogy a közigazgatási szervezettel párhuzamosan, de attól függetlenül közhatalmi jogosítványokkal is rendelkeznek és közhatalmi tevékenységet is ellátnak. Mindehhez elkülönült vagyonnal bírnak, amellyel önállóan gazdálkodnak. Az állam csak törvényességi felügyeletet gyakorol felettük, és létrejöttük valamely állami aktus függvénye.

Gyakran a civiltársadalmi önigazgatás (közvetett közigazgatás) ilyen formában történő megvalósítása alkalmasabbnak látszik egyes közfeladatok megvalósítására, mint egyéb (állami) szervtípusok. A köztestületek kettős (társadalmi-állami) szerepet töltenek be, egyfajta közvetítőként kell működniük az állami szervek és a civil társadalom között. Ez a szerepfelfogás következik abból, hogy az állam feladatai a rendszerváltást követően jelentősen átalakultak ugyan, azonban be kell látni, hogy vannak olyan területek, mint pl. az egészségügy, szociális ellátás, tudományos kutatás vagy az oktatás, amelyekről az állam nem vonulhat ki.

A köztestületek fogalmát hatályos jogunkban a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 65. § (1) bekezdése adja meg, mely szerint „A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illetőleg a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A köztestület jogi személy.” A meghatározás szűkre sikerült ugyan, azonban alkalmasnak látszik arra, hogy a köztestületek működésének polgári jogi feltételeit biztosítsa. A köztestületekkel tagsági viszonyban lévő természetes személyek az adott közfeladat anyagi finanszírozásában általában személyesen érdekeltek. Az adott közfeladat a tagjaihoz természetileg kapcsolódik, amely igazgatási jellegű speciális feladat. Mivel a köztestület által a közhatalom gyakorlása kifejezett jogszabályi döntésen alapul, fontos a közhatalom gyakorlásával szemben bizonyos eljárási garanciák biztosítása. A közigazgatási eljárási törvény szükségszerűen biztosítja a jogorvoslathoz való jogot és a határozatok bírósági felülvizsgálatát, ezért kifejezetten és precízen meg kell határozni, hogy a köztestület és a tagok közötti viszony mennyiben közhatalmi vagy mennyiben (vagy esetleg tisztán) polgári jogi jellegű.

A köztestület további fogalmi eleme az önálló önkormányzat. Ebbe a jogkörbe tartozik a szabályozási jog. A köztestületeknek általában szűk szabályozási jogkörük van, azonban elképzelhető az is, hogy rendkívül tág jogkört gyakorolnak, mint pl. a Magyar Ügyvédi Kamara fegyelmi jogköre. A szakmai önkormányzat által kibocsátott szabály pedig a törvényi felhatalmazás alapján, származtatott jogalkotási jogkörben megalkotott, meghatározott alanyokra kötelező jogi norma; a szakmai önkormányzat tagjait kötelezi. Az önkormányzatisághoz kapcsolódik a köztestület saját tulajdona és az önálló gazdálkodás, annak érdekében, hogy minél inkább függetleníteni lehessen az állami befolyástól.

Mindezekre figyelemmel megállapításra került, hogy a panaszosok által kifogásolt Kamara létrehozása és a meghatározott egészségügyi szakágazati tevékenység folytatásához kötelező tagság előírása önmagában nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot. A majdan megalakuló Kamara hatósági tevékenységével kapcsolatban benyújtott panaszokat adott esetben az Obtv. szabályai szerint természetesen vizsgálni lehet. A Kamara létrehozásával kapcsolatos vizsgálatot az országgyűlési biztos alkotmányos visszásság hiányának megállapításával megszüntette.

OBH 3029/2004.

Nem okoz alkotmányos visszásságot az önkormányzat, ha a rendeletében a hulladékszállítási díj meghatározása körében a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgatatással arányosan állapítja meg, és törekszik a szolgáltatás–ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására.

A panaszos a mezőkövesdi önkormányzat „települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról” szóló rendeletét és a közszolgáltatás díjával kapcsolatos szabályozását sérelmezte. Konkrétan a heti kötelező hulladékszállítás rendjére történő áttérést sérelmezte a korábbi kéthetenkénti kötelező szállításról.

A biztos megkeresésére a jegyző megküldte az önkormányzat 56/2002. (XII. 20.) ÖK sz. rendeletét. A rendelet melléklete szerint a lakosság számára a településen négy különböző nagyságú edény vehető igénybe a háztartási hulladék gyűjtésére, amelyekre eltérő összegű díjak vonatkoznak. A jegyző által adott szóbeli tájékoztatása alapján ez a rendszer úgy módosul, hogy az azonos méretű edények száma igazodik az elszállítandó hulladék mennyiségéhez, és az ennek megfelelő, ezzel arányos különböző ürítési díjakat kell megfizetni. A rendelet módosítása folyamatban van.

Az alkotmánybíróság több határozatában kifejtett álláspontja szerint a szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányosságát – melyet a 2000. évi XLIII. tv. a hulladékgazdálkodásról, és a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet, a Ptk.-ban kimondott szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányossága elvének megfelelően ír elő – az olyan tartalmú rendelkezés valósítja meg, amely a díjat az elszállított szemét mennyisége alapján állapítja meg. Az 53/1998. (XI. 27.) AB határozat kimondja, hogy amikor „meghatározott számú és ugyanolyan űrtartalmú szeméttároló edény kerül ürítésre, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének elve nagy valószínűséggel vélelmezhető”.

A hulladékszállítás gyakoriságának megváltoztatására a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről rendelkező 16/2002. (IV. 10.) EüM. rendelet 5. § (2) bekezdésére figyelemmel került sor az önkormányzati rendelet módosítására, s a heti egyszeri kötelező szállítási kötelezettség előírására.

Az önkormányzat ugyanakkor megfelelően gondoskodott a szociálisan rászoruló állampolgárok számára elérhető kedvezményekről, támogatásokról.

A vizsgálat az önkormányzati rendelet kapcsán alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem tárt fel, ezért a biztos az eljárását intézkedés kezdeményezése nélkül lezárta.

OBH 3033/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, ha a megállapodás megkötésekor nem biztosítja a járulék befizetéséhez szükséges csekkeket, továbbá, ha nem regisztrálja a panaszos által bejelentett lakcímváltozást.

A panaszos sérelmezte, hogy Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság többszöri megkeresése ellenére sem reagált a lakcímváltozását közlő bejelentésére, és emiatt nem kapott csekket, és ezért nem tudott eleget tenni a fia javára – nyugdíjra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzésére – kötött megállapodásban előírt fizetési kötelezettségének. A panaszos úgy vélte, hogy az Igazgatóság ezzel egyoldalú szerződésszegést követett el, és ezért a korábban befizetett összegeket is vissza kívánta kapni.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyhez a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója nyújtott segítséget.

A panaszos 2003. február 1-jétől fia javára nyugdíjra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából megállapodást kötött a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósággal. Az Igazgatóság ebben az időben a székház felújítása miatti ideiglenes elhelyezéséből adódó gondok mellett számos technikai problémával küzdött. A korábbi számítógépes program 2003. január 1-jétől nem működött, az új programot azonban csak áprilistól üzemelték be. A négy hónap alatt megállapodások helyett csak ún. szándéknyilatkozatok kötésére kerülhetett sor. A több száz szándéknyilatkozat feldolgozására csak az új program beállításával, majd a begyakorlással járó kezdeti nehézségek felszámolását követően kerülhetett sor. A csekkek nyomtatása csak 2003 októberében indulhatott meg. Az ügyfelek az ismételten jelentkező technikai nehézségek miatt nem kaptak egész évre szóló csekkeket, az ügyfélszolgálaton csak kézzel írott csekkeket adtak ki. A hátralékok feldolgozás 2004 januárjában történt meg, és a rendszer működése ettől kezdve naprakész.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos 2003. szeptember 16-án postára adott levele nem érkezett meg az Igazgatósághoz. A 2003. december 23-i és 2004. február 9-i levelére az Igazgatóság csak 2004. április 13-án adott választ. A befizetési csekket mellékelte, és a gépi nyilvántartásban is átvezette a lakcímváltozást. E levélben – ahogy korábban az ügyfélszolgálaton való megjelenésekor is – tájékoztatta az Igazgatóság, hogy lakcímváltozást követően a megállapodását meg kell szüntetni, és a lakóhelye szerint illetékes Nyugdíjbiztosítási Igazgatósággal kell új megállapodást kötnie. Arról azonban nincs adat, hogy a nem tértivevénnyel kiküldött levelet a panaszos megkapta-e, de az nem érkezett vissza az Igazgatóságra. A 2004. februári és áprilisi téves címre küldött egyenlegközlő és adóigazolás, valamint a 2004. évi csekkek azonban visszaérkeztek.

Az Igazgatóság azonban csak a panasz vizsgálatának megindulását követően küldött ismételten részletes tájékoztatást a panaszos aktuális lakcímére. A panaszos azonban nem kívánt az új lakóhelye szerint illetékes Nyugdíjbiztosítási Igazgatósággal a jogszabály előírásainak megfelelően megállapodást kötni, ezért a befizetett összeg kamatos visszafizetését és a felmerült költségek megtérítését kérte. A kérelem teljesítésére nincs jogszabályi lehetőség, és konkrét hátrány nem keletkezett, mivel az Igazgatóság a kedvezményezett javára a megkötött és járulékbefizetéssel fedezett 9 hónap szolgálati időt és nyugdíjalapot képező jövedelmet elismerte.

A hasonló esetek elkerülése érdekében az illetékes osztály vezetője az ügyet osztályértekezlet keretében ismertette. Nyomatékosan felhívta az ügyintézők figyelmét a határidők pontos betartására, az ügyintézés menetének folyamatosságára és a dokumentáció csatolásával egyidejűleg a rendszerben történő adatrögzítésre. A fentiekre, valamint arra is tekintettel, hogy az Igazgatóság a mulasztása (mely elsősorban az objektív körülményekkel magyarázható) következményének elhárítása érdekében élt a jogszabályban biztosított lehetőségével, felajánlotta az elmaradt járulék befizetésének lehetőségét, ezzel a jogviszony megszakítás nélküli folytatását, bár ezt a panaszos visszautasította, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.

Az országgyűlési biztos a mulasztásra okot adó objektív körülmények megszűnésére és a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében tett vezetői intézkedésekre tekintettel a vizsgálatot lezárta.

OBH 3094/2004.

A jogbiztonság sérelmének veszélye merült fel azzal, hogy az eljáró hatóság a vonatkozó jogszabályt kiterjesztően értelmezte korábban szerzett jogot megsértve ezzel.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az 1986-ban Romániában szerzett vezetői engedélyét Magyarországra települését követően 1991-ben honosították, de – tekintettel arra, hogy az okmányra azt követően nem volt szüksége – nem kérte annak rendszeres meghosszabbítását, csak az érvényességi idejének lejárta után, 2004-ben, de az ekkor előterjesztett kérelmét az illetékes közlekedési igazgatási hatóság elutasította.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az eljáró hatóság helytelen jogértelmezése alkotmányos visszásságot okozott, ezért a Belügyminisztériumtól kért állásfoglalást. A minisztérium elismerte, hogy szerzett jog alapján a panaszost megilleti a vezetői engedély, és megállapította, hogy a korábban hatályban volt, a közúti közlekedési szakemberek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 1/1983. (VII. 6.) KM rendelet kiterjesztő értelmezése idézett elő alkotmányos visszásságot. A rendelet 4. §-a szerint „C” járműkategóriára vonatkozó vezetői tanfolyamon csak az vehet részt, akinek van „B” járműkategóriára érvényes vezetői engedélye. Jelen esetben nem tanfolyamon való részvételről kellett dönteni, hanem a meglévő vezetői engedély érvényességi idejének meghosszabbításáról. Az eredeti dokumentum honosításakor, 1991-ben a panaszos már igazolta jogosultságát, a megszerzett jogot utóbb nem lehet korlátozni.

A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára intézkedett a konkrét ügyben a dokumentum kiadása iránt, továbbá saját hatáskörben kezdeményezte a közlekedési igazgatási hatóságok egységes jogalkalmazói gyakorlatának kialakítását a megfelelő jogértelmezés alapján.

A biztos megállapította, hogy a Bp. XIV. kerületi Önkormányzat Okmányirodája a jogbiztonság sérelmét okozta a 1/1983. (VII. 6.) KM rendelet kiterjesztő értelmezésével, de tekintettel arra, hogy a Belügyminisztérium a visszásságot felismerte, és megszüntetéséről saját hatáskörében intézkedett, az ombudsman a vizsgálatát intézkedés nélkül lezárta.

OBH 3125/2004.

A jogbiztonság elvét sértő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendelete alapján az üdülők tulajdonosai egész évben kötelesek hulladékszállítási díjat fizetni, annak ellenére, hogy az üdülőket csak az év meghatározott részében használják, és a közszolgáltató csak öt hónapig biztosítja a hulladék elszállítását. A hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz a közszolgáltató, ha a jogszabályokkal ellentétesen az üdülőtulajdonosoknak egységesen számlázza a hulladékszállítási díjat, függetlenül az ingatlanon keletkezett hulladék mennyiségétől.

A panaszos Keszthely város hulladékszállítás rendjét sérelmezte, mert a Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft. (közszolgáltató) az üdülők tulajdonosaival szemben a keletkezett hulladék mennyiségétől független, egységes díjtételt alkalmaz.

Az általános helyettes a jogbiztonság elve és a hátrányos megkülönböztetés tilalma sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során áttekintette Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2002. (IV. 12.) számú, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendeletét.

Megállapította, hogy a rendelet alapján az üdülőingatlanok tulajdonosai egész évben 50%-os díjfizetésre kötelezettek. A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy igazolják az üdülő „állandó jellegű és folyamatos használata hiányát” október 1-je és április 30-a között. Az országgyűlési biztos szükségesnek tartja annak tisztázását, hogy milyen tartalmú bejelentés igazolja az állandó jellegű és folyamatos használat hiányát, mit fogad el a közszolgáltató megfelelő indokként. Alkotmányos joggal összefüggő visszásságként értékelte, hogy az üdülőtulajdonosok annak ellenére kötelesek egész évben – arányosan csökkentett – hulladékszállítási díjat fizetni, hogy a közszolgáltató 5 hónapon át szállítja el ezekről az ingatlanokról a települési szilárd hulladékot. Álláspontja szerint az üdülők tulajdonosainak jogbiztonságát növelné, ha a rendelet az évnek abban az öt hónapjában kötelezné őket díjfizetésre, amikor valóban használják ingatlanjukat. Az általános helyettes megállapította továbbá, hogy a rendelet tíz eltérő űrmértékű hulladékgyűjtő edény igénybevételét biztosítja a településen. Ennek ellenére a közszolgáltató kizárólag a 110 literes gyűjtőedény alapulvételével számláz az üdülőingatlanok tulajdonosai számára, függetlenül attól, hogy az adott ingatlanon mennyi hulladék keletkezik. Ez a gyakorlat ellentétes a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben rögzített arányosság követelményével, ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.

A feltárt visszásságok orvoslása érdekében általános helyettes felkérte a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja felül a rendeletet. Kezdeményezte a közszolgáltatónak és a jegyzőnek, hogy az üdülőtulajdonosok által fizetendő közszolgáltatási díj mértékéről egyeztessenek.

A jegyző teljes mértékben osztotta a biztos álláspontját, és maga kezdeményezte a rendelet módosítását. Erre tekintettel a hivatalvezető nem tartotta szükségesnek törvényességi észrevétel megtételét. A jegyző arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a rendelet módosítására 2005 januárjában kerül majd sor.

OBH 3163/2004.

A jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha nem határozatban, csak levélben figyelmezteti a kapcsolattartást meghiúsító anyát magatartása következményeire. A jogbiztonság követelményével és a családhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az eljárása indokolatlanul elhúzódik, és elmulasztja az eljárási határidőt meghosszabbítani.

A panaszos 1999 novemberében közös megegyezéssel vált el a feleségétől, a bíróság a gyermeküket az anyánál helyezte el, aki azonban nem biztosítja részére a bíróság által jóváhagyott egyezségük szerinti kapcsolattartást. Először 2000 júniusában kérte a zuglói gyámhivatalt az egyezségben foglaltak végrehajtására. Az anyja azonban a zuglói gyámhivatal kizárását indítványozta az ügyintézésből. A fővárosi gyámhivatal 2003 júliusában az eljárás lefolytatására a pesterzsébeti gyámhivatalt jelölte ki. A panaszos sérelmezte, hogy a gyámhivatalok nem a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jártak el a kapcsolattartás végrehajtása érdekében.

A helyettes biztos a jogbiztonsághoz, a jogorvoslathoz és a családi kapcsolatokhoz való jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A PKKB 1999-ben hagyta jóvá a szülők apai kapcsolattartásra vonatkozó egyezségét. A panaszos és volt felesége azonban válásuk után közös gyermekük érdekében nem tudtak együttműködni. A bírói végzésben foglalt, kapcsolattartásra vonatkozó egyezségüket a szülők még a Kapcsolat Alapítvány segítségével és a gyámhivatal által alkalmazott szankciókkal sem tartották be. A zuglói gyámhivatal 2003 májusában – a vonatkozó jogszabályi rendelkezés figyelmen kívül hagyásával – az anyát levélben figyelmeztette az egyezségben foglaltak betartására. Az általános helyettes megállapította, hogy a határozati forma mellőzése a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okozott. Az anya 2003 májusában a PKKB-n az apai kapcsolattartás korlátozását, júniusban pedig a fővárosi gyámhivataltól az elsőfokú gyámhivatal kizárását kérte. A panaszos 2003. június 30-án a kapcsolattartás újraszabályozását, illetőleg a jogerős egyezség végrehajtását kérte a zuglói gyámhivataltól. A zuglói gyámhivatalt a felettes szerv 2003. július 23-án zárta ki az ügyintézésből. Eddig az időpontig a panaszos kérelmével kapcsolatban a zuglói gyámhivatal semmilyen eljárási cselekményt nem végzett.

Az általános helyettes megállapította, hogy a zuglói gyámhivatal azzal, hogy közel két hónapig nem járt el az ügyben, és a határidő hosszabbításáról sem gondoskodott, megsértette a tisztességes eljáráshoz fűződő jog követelményét. Az iratanyagot a pesterzsébeti gyámhivatal 2003. július végén megkapta a zuglói társhatóságtól. Mivel a panaszos a június 30-án a zuglói gyámhivatalnál felvett jegyzőkönyvbe foglalt kérelmét nem vonta vissza, a kapcsolattartás új- raszabályozásáról, illetőleg a jogerős egyezség végrehajtásáról a pesterzsé- beti gyámhivatalnak az iratok kézhezvétele után 30 napon belül döntenie kel- lett volna.

A pesterzsébeti gyámhivatal a kapcsolattartás végrehajtása érdekében végzett ugyan eljárási cselekményeket (az anya idézése, meghallgatása, véleménykérése a Kapcsolat Alapítványtól, közvetítés a szülők között, az anya figyelmeztetése, bírságolása), de a kapcsolattartás újraszabályozására és a végrehajtásra vonatkozó kérelmeket csak a fővárosi gyámhivatal utasítására, az eljárás megindulása után közel egy év múlva különítette el. Az anya figyelmeztetése és bírsággal sújtása is csak az eljárás megindulása után több hónap múlva történt meg.

A vizsgálat megállapította, hogy a pesterzsébeti gyámhivatal indokolatlanul elhúzódó eljárásával a jogállamiságból eredő jogbiztonsággal, továbbá a családhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az általános helyettes zuglói és a pesterzsébeti gyámhivatalok vezetőit felkérte, hogy a jövőben követeljék meg az ügyintézőktől a törvényben meghatározott határidők és a vonatkozó jogszabályok előírásainak betartását.

A fővárosi gyámhivatal vezetőjét arra kérte, hogy a kerületi gyámhivatalok tevékenységének szakmai ellenőrzése során fordítson fokozott figyelmet a kapcsolattartások szabályozására, illetve végrehajtása tárgyában indult eljárásokra.

Az érintettek a kezdeményezéseket elfogadták.

OBH 3178/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség és a szakértő eljárása, ha a rendkívüli haláleset ügyében – a szakvélemény késedelmes előterjesztése miatt – 11 hónap elteltével hoznak határozatot.

A panaszos szülők a fiuk rendkívüli halála ügyében folytatott államigazgatási eljárás elhúzódását sérelmezték.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel rendelt el vizsgálatot, és tájékoztatást kért a budapesti rendőrfőkapitánytól, az V. kerületi rendőrkapitánytól, a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatójától, valamint az Igazságügyi Minisztérium illetékes főosztályától.

A panaszosok fia – aki súlyos daganatos megbetegedésben szenvedett – 2003. július 3-án hajnalban a Szent János Kórház Pszichiátriai Osztályán elhalálozott. Az ápolószemélyzet találta meg őt felakasztva, az osztály közös fürdőhelyiségében, életjelenségek nélkül. A halottszemlét végző rendőrorvos véleménye szerint idegenkezűségre utaló gyanú nem merült fel. Az ügyben az V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya (hatóság) 2003. július 4-én államigazgatási eljárást indított. A SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetében, július 7-én készült boncolási jegyzőkönyv szerint „a boncoláskor olyan elváltozást, amely bűncselekmény gyanúját keltené, nem tapasztaltak”. Július 17-én – az elkészült boncolási jegyzőkönyvre és a panaszos édesanya beadványaira figyelemmel – a hatóság felkérte az intézetigazgatót az orvos-szakértői vélemény kiegészítésére. A hatóság 2003. július 25-én kelt levelében értesítette a panaszost, hogy az eljárást – szakértői vélemény hiányában – törvényes határidőben nem tudják befejezni. November 21-én a panaszos újabb beadványát is eljuttatták a szakértőhöz.

A végleges orvos-szakértői vélemény – a boncolási jegyzőkönyv, a 2003. október 28-án elkészült toxikológiai szakvélemény, az elhunyt gyógykezelésével kapcsolatos orvosi leletek és a panaszos beadványai alapján – 2004. május 18-án készült el, és május 26-án érkezett meg a hatósághoz. A szakvélemény szerint „a pszichiátriai osztályon végzett orvosi ellátás a szakma szabályai szerint történt. Orvosi mulasztásra utaló körülményt nem lehet megállapítani.” A hatóság ezt követően, 2004. június 3-án hozott határozatot az eljárás befejezéséről. A panaszos fellebbezett az elsőfokú határozat ellen, ezért a hatóság az iratokat június 24-én megküldte a BRFK Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának (másodfokú hatóság). A másodfokú hatóság 2004. szeptember 22-én kelt határozatában helybenhagyta az elsőfokú határozatot.

A budapesti rendőrfőkapitány a panasz kivizsgálása során megállapította, hogy „az eljárás elhúzódása nem a rendőri szerv mulasztása, hanem a szakértői vélemény hosszadalmas elkészítése és késedelmes benyújtása miatt következett be.” Az intézetigazgató azt állapította meg, hogy „a szakértő késedelme nem 2003. július 7-től számítandó, hanem csak 2003 decemberétől, hiszen az ügyben keletkezett utolsó beadvány mérlegelésével a szakértő először ekkor adhatott végleges véleményt”. Az igazgató szervezési intézkedéseket tett a hasonló mulasztások jövőbeni elkerülésére.

Az általános helyettes ugyanakkor megállapította, hogy a szakvélemény előterjesztésének határideje jelen esetben attól az időponttól számítandó, amikor a rendőrhatóság 2003. július 17-én kelt levele az intézetbe megérkezett. A későbbi beadványok a határidők folyását nyilvánvalóan nem szakítják meg. Az igazgató szerint 2003 decemberétől 2004. május 18-ig „csak négy hónapos késedelemről beszélhetünk”, de ez az időszak valójában mintegy öt és fél hónapot tesz ki. Az IM Igazságügyi Igazgatási és Kodifikációs Főosztályától kapott tájékoztatás szerint a kirendelhető igazságügyi (orvos-)szakértők száma – az ügyek számához képest – nagyon kevés, a díjazásuk pedig gyakran a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges költségeket sem fedezi.

Az államigazgatási eljárás során – az 1957. évi IV. törvény (Áe.) szerint – az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetve az eljárás hivatalbóli megindításától számított 30 napon belül kell meghozni. A határidőt az eljáró szerv vezetője indokolt esetben, legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja. Az eljárást a szakértői vélemény beszerzésének szükségességére tekintettel nem lehet felfüggeszteni. A szakértőt – késedelmes véleményadás esetén – csupán 1000 Ft-ig terjedő rendbírsággal lehet sújtani.

Az eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek kivizsgálásának részletes szabályait a 23/1994. (X. 26.) BM rendelet rögzíti, mely szerint a rendőrség eljárására – a rendeletben, illetve az elintézési határidő tekintetében a Kormány rendeletében meghatározott eltérésekkel – az Áe. szabályait kell alkalmazni. (A 136/1994. [X. 26.] Korm. rendelet ugyanakkor csupán az eltűnt személyek felkutatására irányuló hatósági eljárások tekintetében ír elő az általánosnál hosszabb, 90 napos határidőt.)

Az V. kerületi Rendőrkapitányságtól, valamint a BRFK-tól kapott tájékoztatás szerint – az éves ügyforgalomra és az igénybe vehető szakértők számára tekintettel – a gyakorlat az, hogy az ügyfeleket az eljárás megindításától számított 30 napon belül értesítik, hogy az eljárást – szakértői vélemény hiányában – törvényes határidőn belül nem tudják befejezni. Az érdemi határozatot a szakvélemény megérkezését követően, annak függvényében hozzák meg. Ezt a gyakorlatot tükrözi az elsőfokú határozat, mely szerint „a 2003. július 4-én kezde- ményezett és 2003. július 25-én határidőben halasztott eljárást hatóságunk befejezte”. Ilyen jogintézményt (ti. halasztás) azonban a hatályos Áe. nem tartalmaz. A másodfokú hatóság 2004. július 23-án szintén arról értesítette a panaszost, hogy az eljárást törvényes határidőn belül – szakértői vélemény hiányában – nem tudják befejezni. Újabb szakértői vélemény beszerzésére azonban nem került sor.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy az államigazgatási eljárást folytató rendőri szervek, valamint az eljárásba szakértőként bevont SOTE Igazságügyi Orvostani Intézet késedelmes eljárása súlyos visszásságot okozott a jogállamiság, jogbiztonság követelményéből levezethető tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Az OBH 7415/1998. számú ügyben már megállapított hasonló mulasztásra is tekintettel ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy országosan vizsgáltassa meg a rendkívüli halálesetekkel kapcsolatos államigazgatási eljárások lefolytatásának a gyakorlatát, és – lehetőség szerint – tegyen intézkedéseket, illetve dolgozzon ki javaslatokat a törvénysértő állapot mielőbbi megszüntetése érdekében. Felhívta az intézetigazgató figyelmét, hogy alaposabban kövesse nyomon az igazságügyi orvos-szakértők tevékenységét. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.

Figyelemmel arra, hogy az általános helyettes álláspontja szerint a feltárt visszásság a jogi szabályozás hiányosságaira is visszavezethető, javasolta a belügyminiszternek, hogy – az igazságügyi orvos-szakértőkre tekintettel az igazságügy-miniszterrel és a díjazásuk tekintetében a pénzügyminiszterrel együttesen – fontolja meg a rendkívüli halálesetekben folytatott államigazgatási eljárásra vonatkozó szabályok felülvizsgálatát, illetve új szabályok megalkotásának szükségességét. Az ügyben az egyeztetés még folyamatban van.

OBH 3203/2004.

A jogbiztonság követelményét veszélyezteti, ha gyámhivatal nem tájékoztatja a gyámhatóságot a gyermekek ideiglenes hatályú beutalását elrendelő határozat ellen benyújtott fellebbezésről, ezért a gyámhatóság a határozatot jogerősíti, és annak visszavonásáról is csak későn tudja értesíteni az érdekelteket. Ugyanilyen visszásságot okoz a hatóság, ha a kiskorúak családból való kiemeléséről nem a jogszabálynak megfelelő döntést hoz. Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, ha a másodfokú gyámhivatal – fellebbezésre tekintet nélkül – az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatának lefolytatására utasítja az első fokon eljáró gyámhivatalt, ha a gyermekeknek nincs reális esélyük a vér szerinti családjukba való visszakerülésre.

A panaszos – aki 2003 decembere, illetve 2004 januárja óta két saját gyermeke mellett nevelőszülőként öt kiskorút nevel – sérelmezte, hogy a 2004 januárjában ideiglenes hatállyal hozzá helyezett gyermekeket a váci gyámhivatal ügyintézési határidőn túl vette átmeneti nevelésbe. Emiatt nem igényelhetett családi pótlékot, gyest, és az adókedvezménytől is elesett.

A jogbiztonsággal összefüggő sérelem gyanúja miatt az általános helyettes vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a jegyzői hatáskörben eljáró gyámhatóság a 2004. január 30-án kelt, a kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezését elrendelő határozat jogerőre emelkedéséről az érintetteket február 24-ei keltezéssel értesítette. Erre azért került sor, mert a gyámhatóságnak nem volt tudomása arról, hogy az anya a másodfokú hatóságnál fellebbezést nyújtott be.

A másodfokú hatóság a gyámhivatalt március 1-jén értesítette a fellebbezés benyújtásáról, ekkor már a határozat jogerőre emelkedéséről szóló értesítést a jegyzői hatáskörben eljáró gyámhatóság postázta. A gyámhivatal nem tájékoztatta a gyámhatóságot arról, hogy a – benyújtott fellebbezésre tekintettel – a gyermekek ideiglenes hatályú beutalását elrendelő határozat nem jogerős, ezért a gyámhatóság az érintetteket nem tudta a jogerő visszavonásáról értesíteni.

A vizsgálat megállapította, hogy az értesítés elmaradása a jogbiztonságot közvetlenül veszélyeztette.

A megyei gyámhivatal utasítása szerint a gyámhivatalnak – a fellebbezésre tekintet nélkül – le kellett folytatnia az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatát. Az előzményekre tekintettel nem volt reális alapja annak, hogy a gyermekek a közeljövőben visszakerüljenek a családjukba. A másodfokú – a gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezését helybenhagyó – határozat 2004. április 7-én kelt, a gyermekek átmeneti nevelésbe vételéről a gyámhivatal csak ezt követően dönthetett. Döntését rövid időn belül meghozta.

Az általános helyettes megállapította, hogy az első és a másodfokon eljáró gyámhivatal eljárása alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott. A panaszos nevelőszülő családi pótlék és gyermekgondozási segély igénylésére csak a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét elrendelő határozat kézhezvételét követő naptól volt jogosult. A panaszos két hónapig a gyermekeket a nevelési díj és ellátmány összegéből látta el, de nem kapta meg a négy gyermek után a családi pótlékot, továbbá nem igényelhette a legkisebb gyermek után a gyest. Az eljárás elhúzódása azonban nem volt felróható a váci gyámhivatalnak.

A gyermekjóléti szolgálat családgondozója 2004. január 28-án jelezte a gyámhatóságnak, szükségesnek tartja a gyermekek családból való kiemelését. A jegyző január 30-án döntött a gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezéséről. Az ideiglenes hatályú elhelyezés abban az esetben lett volna indokolt, ha a kiskorúakat veszélyeztető valamely körülmény vagy magatartás miatt a beutaló szervnek a gyermekek védelme érdekében családból való kiemeléséről azonnal – a tényállás teljes körű feltárása nélkül – kellett volna határoznia. Jelen esetben azonban a családot a gyermekjóléti szolgálat 2003 májusa óta gondozta, a gyermekek családból való kiemelését éppen az alapellátás és a védelembe vétel eredménytelensége indokolta. A kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezéséről a jegyző a családgondozó jelzését követő második napon döntött. Az előzményekre tekintettel a jegyzőnek a családgondozó jelzését követően a gyermekek iratanyagát a gyámhivatalnak – azonnali intézkedést kérve – átmeneti nevelésbe vételi javaslattal kellett volna továbbítania. Ha a gyámhivatal a gyermekeket átmeneti nevelése vételükkel egyidejűleg helyezte volna nevelőszülőhöz, akkor a panaszos a határozat kézhezvételét követően – fellebbezésre tekintet nélkül – benyújthatta volna a családi pótlék- és a gyes-igényét.

Az általános helyettes megállapította, hogy a jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okozott, hogy a kiskorúak családból való kiemeléséről nem a jogszabálynak megfelelően született döntés, ezért felkérte a gyámhivatal vezetőjét, hogy amennyiben az ideiglenes hatályú elhelyezésről döntő határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet a másodfokú hatóság a gyámhivatalhoz továbbítja, arról a jövőben haladéktalanul értesítse a beutaló szervet.

A jegyzőt arra kérte, ha a jövőben a gyermekek veszélyeztetettségét a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott szolgáltatásokkal, majd védelembe vétellel sem lehet megszüntetni a gyermekek családból való kiemelésére vonatkozó indítványt – átmeneti nevelésbe vételi javaslattal – azonnal továbbítsa a gyámhivatalhoz.

Az érintettek a kezdeményezést elfogadták.

OBH 3239/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz, ha az 1987–94 között szakképesítést szerzett optometrista-látszerészek tevékenységét egy 1997-ben hatályba lépett jogszabály alapján ítélik meg, illetve ha tisztázatlan a különböző időpontokban képzettséget szerző optometristák és optometrista-látszerészek tevékenységének megítélése az egymást váltó jogszabályok alapján.

A Magyar Optikus Ipartestület (MOI) irodavezetője az 1987–1994 között szakképesítést szerzett 231 optometrista ügyében kérte az országgyűlési biztos vizsgálatát, mert az említett optometristák végzettsége nem minősül egészségügyi szakképesítésnek, ezért nem kapják meg ÁNTSZ-től az egészségügyi szolgáltatói tevékenység folytatásához szükséges működési engedélyt. Igazolásként becsatolta az ÁNTSZ Budapesti XI. kerületi intézetének a MOI egyik tagja által benyújtott kérelemre adott válaszát. A beadvány szerint azon optometristák, akik az 1992/93-as tanévben indult képzés keretében, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán szereztek optometrista diplomát, kapnak működési engedélyt.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság követelményének érintettsége miatt indított vizsgálatot, melyben tájékoztatást kért az egészségügyi minisztertől. Megkeresésben felvetette, hogy az a 231 optometrista, akik nem főiskolai diplomaként szereztek képzettséget, esetleg „felsőfokú át-, illetve továbbképzésben részesüljenek a szükséges főiskolai diploma megszerzése érdekében”. A miniszter kifejtette, hogy 2002. évben a MOI elnöke már tájékoztatást kért az optometrista felsőfokú képesítés és az egészségügyi szolgáltatói engedélyek kapcsolatáról. A minisztérium az Országos Tiszti-főorvosi Hivatal mint az egészségügyi szolgáltatások működési engedélyezési eljárásának lefolytatására jogosult hatóság állásfoglalását kérte. Az országos tiszti-főorvos szerint az „5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szól, amely rendelet hatálya az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységet folytató jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra és egyéni vállalkozókra terjed ki. Az ezen képzésben megszerzett szakmai képesítés nem minősül egészségügyi szakmai képesítésnek, a rendelet melléklete is a szolgáltatóipar témakörbe sorolja az optometrista-látszerészt, továbbá az egészségügyi szakképesítések regisztrációs rendszerébe sem „fér” be.”

A miniszter álláspontja szerint a „hivatkozott 231 személy feltételezhetően a képesítését az »egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről« szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet alapján szerezte meg. (…) A hivatkozott rendelet alapján megszerzett szakmai képesítés nem minősül egészségügyi szakmai képesítésnek, a rendelet melléklete is a szolgáltatóipar témakörébe sorolja az optometrista látszerészt.” Ennek értelmében az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek alapnyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakdolgozók működési nyilvántartásának szabályairól szóló 27/1998. (VII. 17.) NM rendelet alapján az optometrista-látszerész szakma nem szerepel a regisztrációs rendszerben. „A fentieket figyelembe véve álláspontunk szerint nem indokolt az átmeneti rendelkezések megalkotása az optometrista-látszerészek vonatkozásában. A hatályos szakmai jogszabályokban konkrétan meghatározásra került, milyen tevékenységet, szolgáltatást milyen típusú és szintű képesítéssel lehet ellátni. (…) A főiskolai szintű optometrista szakképesítés megszerzésére 10 éve van lehetőség, ennek megfelelően az érintett körnek a főiskolai szintű optometrista szakképesítés megszerzésére az előző években és jelenleg is lehetősége van a felsőoktatási törvényben meghatározottak értelmében.”

Az országgyűlési biztos vizsgálata során áttekintette a látszerészekre, optikus-látszerészekre és optometristákra vonatkozó szabályozást. A látszerész ipari tevékenységről szóló 1/1967. (I. 15.) KipM rendelet kiadását követő időszakban a szakmai fejlődés és a lakosság igényeinek változása a fejlődés igényét generálta. Szükségessé vált ugyanis az optometrista képzés feltételeinek kialakítása, melyre megoldásként a már létező látszerész szakmunkás képzésre épülő oktatás kínálkozott. A jogszabály előkészítése érdekében az Egészségügyi Minisztériumban tartott megbeszélések során megegyezés született arról, hogy „a képzés szakmai felügyeletét, a tanmenetet, a tananyagot, a gyakorlati oktatás biztosítását, a szakemberek kijelölését az Országos Szemészeti Intézet biztosítja. Így az optometrista szakemberek foglalkoztatása lehetőséget adna egyes – az orvosi tevékenységek körébe sorolt – vizsgálatok önálló elvégzésére.” Az ezt követően elfogadott, és egyúttal az 1/1967. (I. 15.) KipM rendeletet hatályon kívül helyező 8/1987. (XII. 24.) IpM-EüM-BkM együttes rendelet (együttes rendelet) rendelkezett először az optometrista-látszerész tevékenységről és képzésről, amelynek személyi hatálya a látszerészekre és az optometrista-látszerészekre terjedt ki. Az együttes rendelet szerint az „érettségi bizonyítvánnyal és 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező látszerész felsőfokú tanfolyami továbbképzés keretében optometrista-látszerész képesítést szerezhet. A tanfolyam szervezésére a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet jogosult” [4. § (1)-(2) bekezdés]. Az együttes rendelet kimondta azt is, hogy az „optometrista-látszerész a látóképességgel összefüggő szemvizsgálatokat – az egészségügyről szóló külön jogszabályok alapján – az állami egészségügyi szolgálat keretében is végezheti”. Az együttes rendelet 1990. május 1-jéig volt hatályban, amikor azt az egyes ipari miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 2/1990. (II. 16.) IpM rendelet – más miniszteriális rendeletekkel együtt – hatályon kívül helyezte. Ezt követően az optometrista-látszerész képzést a szakképesítésről szóló 5/1990. (IV. 5.) KeM rendelet (KeM rendelet) szabályozta. A KeM rendelet szerint az optometrista-látszerész felsőfokú szakvizsgát, belkereskedelmi szakképzettséget tanúsító tanfolyami szakvizsga letételével lehetett megszerezni, és csak azzal a szakképesítéssel lehetett „látszerész-optometrikus” tevékenységet folytatni. A KeM rendelet értelmében a korábban érvényben volt jogszabályok rendelkezései alapján elismert képesítések mindaddig érvényesek voltak, ameddig a tevékenységet ellátók munkaköre vagy az általuk folytatott tevékenység nem változik.

A KeM rendeletet – a jelenleg is hatályos – 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet (IKIM rendelet) helyezte hatályon kívül, és ez rendezi az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítéseket is. Az IKIM rendelet is rögzítette, hogy a hatálybalépése a korábban megszerzett szakképesítések és bizonyítványok érvényességét nem érinti. Az IKIM rendelet a látóképességgel összefüggő szemvizsgálatok végzéséhez, szemüvegek és optikai eszközök orvosi rendelvény nélküli készítéséhez optometrista látszerész szakképesítést ír elő. Az optometrista-látszerész képzés szabályait azonban az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet szabályozza.

A jelenlegi oktatási, szakképesítési rendszer a felsőfokú szakképesítésnek számító optometrista-látszerész képesítésen túl az optometrista-képzést is ismeri. Utóbbi a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán 3 éves levelező képzésben történik. A főiskolai képzés követelményeit az egészségügyi felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 36/1996. (III. 5.) Kormányrendelet tartalmazza. Az első évfolyam 1992 szeptemberében kezdte meg a tanulmányait, és 1995 nyarán kapott diplomát.

Végül létezik jogi szabályozás a látszerész és fotócikk-kereskedő képesítéséről is. Ezen tevékenység végzéséhez, az optometrista-látszerészekhez hasonlóan – az IKIM rendelet alapján – olyan képzettséggel kell rendelkezni, melynek szakmai követelményeit az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet írja elő.

A MOI panaszában említett 231 személy 1987–1994 között szerezett szakképesítést. Ebben az időszakban a szakképesítés feltételeit két jogszabály rendezte. Az egyik, az együttes rendelet volt, amely 1990. május 5-ig volt hatályban, a másik a KeM rendelet volt, ami előírta, hogy optometrista-látszerész tevékenységet kizárólag ilyen szakképesítés birtokában lehet végezni. Az utóbbi rendeletet helyezte hatályon kívül a ma is hatályos IKIM rendelet. Azonban még a KeM rendelet hatálya alatt az 1987-ben megindult optometrista-látszerész képzés, ami 1994-ben megszűnt, és helyette megkezdődött az optometristák főiskolai szintű képzése.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény kimondja, hogy a „jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének napját. (…) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.” [12. § (1)-(2) bekezdés]. Az IKIM rendelet 4. §-ának (1) bekezdésében úgy rendelkezett, hogy „a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba”. Ezzel szemben az egészségügyi miniszter megkeresésemre adott 2004. augusztus 13-án kelt válaszában azon az állásponton volt, hogy az érin- tett 231 személy „feltételezhetően” az IKIM rendelet alapján szerzett képesítést.

A szóban forgó 231 optometrista-látszerész azonban az IKIM rendelet alapján azért nem szerezhetett képesítést, mert képzésük már annak hatálybalépését megelőzően befejeződött. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy az érintett személyek végzettségét és tevékenységét egy később hatályba lépett jogszabály alapján ítélik meg. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint további alkotmányossági problémát vet fel az is, hogy a mintegy hét évig tartó képzés ideje alatt a hatályban volt két jogszabály ugyanazt a képzést, illetve tevékenységet eltérően értékelte. Míg az együttes rendelet szerint az optometrista-látszerész a látóképességgel összefüggő szemvizsgálatokat az állami egészségügyi szolgálat keretében is végezheti, addig a KeM rendelet az optometrista-látszerész tevékenységet a kereskedelmi tevékenység körébe tartozónak tekintette. Kérdés, hogy a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet által megszervezett oktatás, illetve a főiskolai képzés tartalmilag miként viszonyul egymáshoz. Végül tisztázásra szorul az is, hogy az optometrista-képzést megelőzően létezett optometrista-látszerész képzés, illetve tevékenység, továbbá a főiskolai képzés mellett létező optometrista-látszerész képzés, illetve tevékenység – az elnevezés azonosságán túl – tartalmilag miként viszonyul egymáshoz. Mindezeken túl azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az 1987–1994 között végzett optometrista-látszerészek a végzésük óta eltelt évek során jelentős gyakorlati szakmai tapasztalatokra tettek szert.

Az országgyűlési biztos leszögezte, hogy nem jogi kérdés annak megítélése, hogy az egyes képzések – vagyis az optometrista-látszerészek 1987–94 közötti, valamint az 1992-ben megindult főiskolai optometrista-képzés, illetve az 1994 utáni optometrista-látszerész-képzés – tartalma és szakmai követelményei között van-e eltérés, így annak tisztázására az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre. A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében a biztos felkérte az egészségügyi, valamint a gazdasági és közlekedési minisztert, vizsgáltassák meg, hogy az 1987–94 között végzett optometrista-látszerészek szakképesítése a jelenlegi optometrista-látszerész vagy inkább az optometrista végzettségnek megfeleltethető-e, figyelembe véve a legalább 10 éves praxisuk során megszerzett gyakorlati ismereteiket is.

A gazdasági és közlekedései miniszter egyetértett a biztos álláspontjával, és kifejtette, hogy a jogszabályi rendezéshez szükség lenne az egészségügyi és az oktatási tárcával egy közös vizsgálat lefolytatására. Az egészségügyi miniszter válaszadására nyitva álló határidő még nem telt le.

OBH 3355/2004.

A gyermekek kiemelt védelemhez és a lehető legmagasabb színtű testi-lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot keletkeztet az a tény, hogy a kisdiákok iskolatáskájának össz-súlya meghaladja a gyermek testtömegének 10–12%-át.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára azzal a fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy az „ISKOLATÁSKA: nehéz-e könnyűvé tenni?” című konferencia pedagógus és orvos résztvevői sürgetik az iskolás gyerekek fizikai terheit könnyítő mielőbbi változtatásokat, melyekhez a biztos közreműködését kéri.

A biztos a gyermekek kiemelt védelemhez és a lehető legmagasabb színtű testi-lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, és figyelemmel arra, hogy az iskolás gyermekek „elnehezült” gondjai a szaktárca hatékony fellépését is igényli, a helyzet megoldása, illetve a lehetőségek felvázolásának érdekében megkereste az oktatási minisztert.

A gyermekegészségügy, illetve az alapoktatás képviselői, orvosok, egészségügyi szakemberek, pedagógusok 2004 áprilisában szakmai tanácskozást tartottak annak érdekében, hogy a kisiskolásokat terhelő iskolatáska súlya olyan elviselhető mértékre csökkenhessen, mely nem okoz egészségkárosodást a gyermekek szervezetében. Mivel az oktatási programok, a különböző tantervek számos tankönyvet, segédeszközt, illetve egyéb felszerelést tesznek nélkülözhetetlenné egy-egy tanítási napon, mindezen taneszközök rendelkezésre állítása a gyerekek számára egyet jelent a napi cipeléssel. Az egészségügyi szakemberek álláspontja szerint ezt a folyamatot a lehető legrövidebb időn belül nemcsak megállítani, hanem visszafordítani szükséges. Az Egészségügyi Minisztérium munkatársa által közzé tett álláspont szerint, mivel e tárgyban nincs kötelező hazai előírás, a szakirodalom alapján az osztrák és a német szabvány szerint az iskolatáska súlya nem haladhatja meg a gyermek testsúlyának 10–12%-át. Ez alapján az Egészségügyi Minisztérium jelenleg a testsúly 1/10-ét tartja elfogadhatónak.

A biztos kérdéseire az oktatási miniszter kifejtette, hogy a jelenség nem ismeretlen a tárca szakemberei előtt. Az iskolatáskák súlyának növekedése nemcsak hazánkban, hanem az Unió többi tagállamában is időről időre felmerülő probléma, kielégítő megoldás tulajdonképpen nincs, központi szabályozás híján a megoldások is különbözőek. Van, ahol végső soron egyáltalán nem viszik a könyveket haza a kisdiákok, és a házi feladatokat is az iskolában oldják meg, ezért késő délutánig tart a tanítási idő. Másutt a törzsanyagot nyomtatott formában kapják meg a gyerekek, a többi tananyag CD-n tárolva „utazik”. Egyes esetekben a tananyagot választják szét, ha arra alkalmas a tankönyv, illetve a tantárgy. Több tagállamban létezik központi súlyhatár, noha ez csak annyiban releváns, ha a könyvek mennyisége is meghatározható, hiszen az alsó tagozatban többféle könyv, munkafüzet, egyéb segédeszköz is szükséges naponta. Végső soron tehát az egyre gyarapodó tanszer, tankönyv mennyisége csakugyan olyan problémát jelent, mely elodázhatatlan és hatékony megoldást kíván. Ezért – szól a beszámoló – az oktatási és az egészségügyi tárca a Nemzeti Tankönyvkiadóval együtt egy, az iskolatáska súlyával kapcsolatos intézkedési terv kiadását tervezi, mely ez idő szerint folyamatban van.

Az oktatási miniszter rendelete az iskolai tankönyvellátás rendjével kapcsolatosan kötelezettségévé teszi az iskoláknak azt, hogy a tankönyvrendelés végleges elkészítése előtt azt a szülők megismerjék, megteremtve ezzel annak a lehetőségét, hogy például kisebb tömegű tankönyveket válasszon az iskola. Magyar Bálint kitért arra is, hogy a jövőben a tankönyvvé nyilvánítási eljárásban azt is vizsgálni kell, megfelelő-e a könyv mérete, súlya, a felhasznált papír minősége, tartóssága. Az eljárás szigorítása biztosíthatja a jövőben a tankönyvek súlyának csökkenését.

Jelentésében az országgyűlési biztos kitért arra, hogy az Alkotmány 16. §-a állami kötelezettséget állapít meg az ifjúság létbiztonsága, oktatása és nevelése, valamint érdekeinek védelme tekintetében. Ez a rendelkezés önmagában alanyi jogot ugyan nem tartalmaz konkrét szolgáltatás igénybevételére, ugyanakkor a jogalkotó számára széles mozgásteret biztosít a kötelezettségek végrehajtására, mint például támogatási formák, intézmények létrehozatala. E kötelezettség teljesítése során a jogalkotót az alkotmányos alapelvek és az ifjúságot megillető alapjogok követelményeinek szem előtt tartása, e jogok tisztelete köti. A gyermeknek az a joga, hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön, az állam alkotmányos kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének védelmére. Az államnak ez a kötelessége alkotmányos alapot nyújt arra, hogy a törvényhozó a gyermekek alapjog-gyakorlását korlátozza, azonban arra is, hogy a megvalósulás érdekében olyan jogi hátteret biztosítson, mely felhívható az alapjog érvényesülésének vizsgálatakor. Mindezekre figyelemmel a biztos elemzést folytatott az Alkotmánybíróság határozatai és a vonatkozó nemzetkö- zi megállapodások gyermekeket érintő tagállami kötelezettségek tekintetében.

A fentebb kifejtettek egyértelműen rámutatnak arra a töretlen jogalkotói szándékra – folytatta jelentését az országgyűlési biztos –, mely szerint minden gyermekeket érintő kérdés arra az érdekre vezethető vissza, hogy – mivel a felnövekvő generáció jövője a jelenben körvonalazódik, ezzel objektív felelősséget teremt az állami és a civil szféra számára egyaránt – egészséges felnőtt társadalommá váljon. Ezzel együtt értelmezhetőek a magyar közoktatási törvénynek azon szakaszai, melyek a szülőkre és a pedagógusokra egyaránt kötelezettséget jelentenek, ebből következően látens együttműködést a törvény preambulumában rögzítettek szerint.

A vizsgálat során a biztos kiemelte, hogy a közoktatásról szóló törvény alapján a szülő kötelessége különösen, hogy gondoskodjon gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételekről, illetve a pedagógus alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, tanítása. Ezzel összefüggésben különösen kötelessége, hogy nevelő és oktató tevékenysége keretében gondoskodjon a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról, erkölcsi védelméről, személyiségének fejlődéséről, továbbá az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan közvetítse.

A jelentésben kiemelte a biztos, hogy összevetve a vonatkozó elméleti és jogszabályi hátteret, a gyermekek egészségét, testi épségét szándékoltan óvni rendelt morális kényszerrel, leszögezhető, hogy a gyermekek iskolatáskájának könnyítése ügyében a kisdiákok egészségét valóban csak egy komplex stratégia kidolgozása védheti meg. Figyelemmel ugyanakkor arra, hogy a szaktárca feladata a tankönyvvé nyilvánítás bírálati szempontjainak a kidolgozása, illetve az egyéb intézményi változtatások (iskola otthon) biztosítása – természetesen a fenntartókkal kialakított konszenzus létrejöttével –, illetve az ezekkel kapcsolatos más pedagógiai és egészségügyi szempontok összehangolása.

Mindezekre figyelemmel azonban, az oktatási tárca szakemberei – együttműködésben az egészségügyi szakmával, valamint a Nemzeti Tankönyvkiadóval – folyamatosan dolgoznak a további megoldásokon, valamint ígéretet tettek arra, hogy a tankönyvvé nyilvánítási eljárás során a bírálati szempontokat felülvizsgálva a technológiai (könyvészeti) paramétereket kiterjesztik a könyv méretezése, terjedelme, tömege, súlya, a papír minősége és tartóssága tekintetében. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az alkotmányos visszásság mielőbbi orvoslása érdekében szükséges a fokozott figyelem és támogatás az oktatási tárca vezetője részéről a vizsgálatok tekintetében, továbbá elkerülhetetlen támogatása az iskolafenntartók és nevelőtestületek e tárgykörben tett lépéseit illetően, ideértve minden, az iskolatáskák könnyítése érdekében születő ötletet, tervet, módszert, mely az ifjú nemzedék épségének megóvását szolgálja. Végső soron kérte a biztos, hogy figyelemmel az ügy jelentőségére, a miniszter határozottan lépjen fel annak érdekében, hogy legkésőbb a 2005/2006. tanév megkezdésekor valamennyi kisiskolás számára könnyebbé válhasson az iskolatáska.

A jelentésben megfogalmazottakra érkezett válaszában a miniszter egyetértett a gyermekek egészségét, ezzel együtt jogaikat súlyosan veszélyeztető helyzet haladéktalan megoldásának szándékával, ugyanakkor további lépésekről is tájékoztatta a biztost. Így arról, hogy az Országos Köznevelési Tanács korábban már tárgyalta a kérdést, és további konferenciákat szervez az érintett tárcák, cégek, szakemberek bevonásával. Ezen túlmenően pedig a minisztérium – Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete véleményének kikérésével a tankönyvek és ezzel az iskolatáskák súlyának csökkentése érdekében – a fogyasztói árak javasolt összeghatárának meghatározásával, mint a 2005/2006. tanévre vonatkozó tankönyvjegyzékre való felkerülés feltételéről.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, jelezve, hogy a tervek megvalósulását figyelemmel kíséri.

OBH 3409/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendelete a szemétszállítási díj megállapításakor nem a kibocsátott mennyiséget, hanem az ingatlant veszi alapul, ha azt feltételezi, hogy egy vállalkozó – a tevékenységétől függetlenül – több szemetet termel, mint a lakosság, illetve, ha a közszolgáltatási díj megfizetésének rendjéről jogszabályi előírás ellenére sem rendelkezik.

A pilisi vállalkozó panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzat rendelete hátrányosan megkülönbözteti, mert számára magasabb összegű hulladékszállítási díj fizetését írja elő, mint a lakossági díj, mivel vállalkozóként divatáru üzletet működtet.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást kért a jegyzőtől. A beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a Pilis Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (I. 29.) sz. rendelete a díj megfizetését az ingatlantulajdonra (bel-, külterület) alapítja, függetlenül az elszállított szemét mennyiségétől.

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) kimondja, hogy a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan, a közszolgáltatás jellegét, a kezelt hulladék mennyiségét és minőségét, a közszolgáltatást működtető szolgáltató hatékony működéséhez szükséges folyamatos ráfordításaihoz és a működés fejleszthető fenntartásához szükséges költségeket alapul véve kell megállapítani. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint a közszolgáltatási díj megállapítása az áfa nélkül számított egységnyi díjtételek meghatározásával történik. Az egységnyi díjtétel a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás esetén a gyűjtőedény egyszeri ürítési díja, illetve az elszállításra átvett hulladék tömeg vagy térfogat szerint meghatározott díja.

Az arányosság kérdését érinti a panaszos konkrét sérelme, mely szerint a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók a szolgáltatásért emelt összegű szemétszállítási díjat kötelesek fizetni, attól függetlenül, hogy tevékenységük során keletkezik-e göngyöleg, vagy az átlagostól eltérő mennyiségű települési hulladék. Az önkormányzat rendelete nem szabályozza a díjfizetés rendjét.

A Hgt. 23. § f) pontja kimondja, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg az elvégzett szolgáltatás alapján az ingatlantulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. A kormányrendelet szerint a települési hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatás díjmegállapításának ki kell terjednie a közszolgáltatás teljesítésének gyakoriságára és módjára, a teljesítés helyének, a díjfizetési feltételeknek és módoknak a megállapítására, továbbá a közszolgáltatási díjat a közszolgáltatás igénybe vevője – a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében – meghatározott időszakonként utólag köteles megfizetni.

Az általános helyettes megállapította, hogy az önkormányzati rendelet magasabb szintű jogszabályokkal ellentétes, mert azok előírása ellenére sem rendelkezik a közszolgáltatási díj megfizetésének a rendjéről, és ez a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz, ezért felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg Pilis Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 13/2004. (IV. 23.) számú módosított rendeletét.

A hivatalvezető az ajánlással egyetértett, de a mellékelten megküldött módosított önkormányzati rendelet csak részben teljesítette a biztos ajánlásában foglaltakat, ezért a hivatalvezető újabb levelében jelezte, hogy ismételten törvényességi felhívással fog élni az önkormányzat képviselő-testülete felé.

OBH 3490/2004.

A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendelete alapján az ingatlantulajdonosok a hulladékszállítási közszolgáltatás díját – a kormányrendelet szabályaival ellentétesen – részben kötelesek előre megfizetni. A tisztességes eljáráshoz, valamint a panasz előterjesztéséhez fűződő jogot sérti a települési szilárd hulladék elszállítását végző közszolgáltató, ha a szerződésében vállalt panasz-ügyintézési határidőkre vonatkozó kötelezettségét nem tartja be. Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha nem az építményadóba építi be a hulladékszállítási közszolgáltatás díját, hanem külön összegben fizetteti meg az ingatlantulajdonosokkal, és akkor sem, ha az üdülőtulajdonosokat – az állandó tulajdonosok által fizetendő díjjal arányosan, az év meghatározott hónapjaiban – kötelezi hulladékszállítási díj fizetésére.

A panaszos az érdi önkormányzatnak az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról és a szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 27/2002. (XII. 23.) ÖK számú rendeletét kifogásolta, mert 2004. év elejétől a települési szilárd hulladék szállítási díját nem az építményadóban, hanem külön összegben kell a Becker-Érd Kft.-nek megfizetni. Sérelmezte, hogy a közszolgáltatónak írt beadványára nem kapott választ.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz és a kérelemhez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, mely során tájékoztatást kért a település jegyzőjétől és a közszolgáltatótól. Megállapította, hogy a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint a közszolgáltatást meghatározott időszakonként utólag kell megfizetni. Az önkormányzat rendelete az ingatlantulajdonosokat negyedévente kötelezi a díj megfizetésére, a negyedév középső hónapjának utolsó napján. Az érdi ingatlantulajdonosok így részben előre kötelesek megfizetni a hulladékszállítási díját. Ez a szabályozás ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal, és ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.

A panaszos sérelmezte, hogy a közszolgáltatónak a díjfizetéssel kapcsolatban írt, 2004. május 12-én kelt, és a közszolgáltató egy munkatársa aláírásával igazoltan átvett beadványára nem kapott választ. A közszolgáltató álláspontja szerint a nagy munkateher miatt mulasztották el megválaszolni a panaszos levelét. Az önkormányzat és a közszolgáltató között, a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződés tartalmazza a közszolgáltatóhoz érkezett panaszbeadványok elintézésének módját, határidejét. E szerint a panaszost 30 napon belül kell tájékoztatni panasza kivizsgálásának eredményéről. Az országgyűlési biztos ezért megállapította, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy a panaszos több hónapon át nem kapott választ beadványára.

Az általános helyettes megállapította, hogy nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az, hogy a hulladékszállítás díja nem az építményadóban kerül megállapításra és megfizetésre, hanem az ingatlantulajdonosoknak külön összegben kell megfizetniük. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) felhatalmazza az önkormányzatokat, hogy helyi rendeleteikben szabályozzák a települési szilárd hulladék elszállításával kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételének módját. Az önkormányzatok a felhatalmazás alapján maguk határozzák meg az ingatlantulajdonost terhelő díjfizetés módját, a díj mértékét. Ez történhet – mint azt számos önkormányzat alkalmazza – külön díjtétel megfizetésével, ebben az esetben a számlát a közszolgáltató közvetlenül az ingatlantulajdonosok számára állítja ki, az önkormányzattal kötött szerződés alapján. Több önkormányzat követi azt a gyakorlatot is, hogy a hulladékszállítás díját valamelyik típusú helyi adóban rendeli megfizetni, ekkor az adó összege magában foglalja a hulladékszállítási díj megfizetését is.

Az általános helyettes megállapította, hogy az üdülőtulajdonosoknak a rendelet alapján az állandó lakosoknál arányosan kevesebb ideig, nyolc hónapon át kell igénybe venniük a településen a hulladékszállítást. Ez összhangban van a Hgt.-vel, amely kimondja, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele kötelező, továbbá azt, hogy az üdülőingatlan tulajdonosok által fizetendő díjat az állandó lakóingatlanok tulajdonosaira meghatározott díjjal arányosan kell megállapítani.

Az általános helyettes a visszásságok orvoslása érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletet, valamint kezdeményezte a közszolgáltatónál, hogy soron kívül intézkedjen a panaszos beadványával kapcsolatban, és fokozottan figyeljen arra, hogy az ingatlantulajdonosok beadványait – azok garanciális jelentősége miatt – határidőben megválaszolja.

A hivatalvezető az ajánlással egyetértett, és kezdeményezte a rendelet módosítását. A képviselő-testület számára biztosított határidő még nem telt le. A közszolgáltató a válaszadásra nyitva álló határidőn belül nem válaszolt, ezért az általános helyettes ismételten felkérte állásfoglalása megtételére. Az erre nyitva álló határidő még nem telt le.

OBH 3564/2004.

Nem okoz alkotmányos visszásságot a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, ha a 2001-ben téves adatközlés miatt megállapított és folyósított rendszeres szociális járadék visszavonásáról, valamint a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetéséről 2004-ben határozatot hoz.

A panaszos a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2004. május 26-i, a rendszeres szociális járadéka visszavonásáról hozott határozatát sérelmezte. A határozat indokolása szerint az igénylést megelőzően őstermelői jogviszonyban volt, amely ellátásra nem jogosít, így a jogtalanul igénybe vett járadék visszakövetelhető. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és annak lefolytatásához a Kirendeltségtől kérte be a szükséges iratokat. A panaszos 2002. október 21-én benyújtott rendszeres szociális járadékigényét a Kirendeltség megállapító határozattal bírálta el. A folyósítás kezdő időpontja 2002. április 1-jétől 6 hónapra visszamenőleg.

A 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletben előírt jogosultsági feltételek megléte mellett a 19. § (1) bekezdés szerint arról a nem rehabilitálható, megváltozott munkaképességű dolgozóról, akinek munkaviszonyát, szövetkezet tagsági viszonyát (a továbbiakban: munkaviszonyát) megszüntetik, illetőleg a mezőgazdasági szövetkezet tagjaként a közös munkában a megváltozott munkaképessége miatt nem tud részt venni, és öregségi, rokkantsági nyugdíjra, baleseti rokkantsági nyugdíjra, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékra, növelt összegű öregségi, illetőleg munkaképtelenségi járadékra nem jogosult (…) rendszeres pénzbeli ellátás útján kell gondoskodni.

A rendelet azonban nem terjed ki az őstermelőkre. A panaszos a 2002. október 30-án saját kezűleg kitöltött és aláírt nyilatkozat-nyomtatvány – „őstermelői igazolvánnyal rendelkezik-e, rendelkezett-e?” – kérdésére nemmel válaszolt. A panaszos a reá irányadó öregségi korhatárt megelőzően 5 évvel átmeneti járadék iránti igényt terjesztett elő a Kirendeltségen. Az ekkor kitöltött nyomtatványon azonban a panaszos úgy nyilatkozott, hogy őstermelői igazolvánnyal rendelkezett, melyet 2004. március 31-én adott le. A rendelet értelmében a rendszeres szociális járadék nem illette volna meg, ezért a Kirendeltség jogszerűen rendelkezett a rendszeres szociális járadék visszavonásáról, valamint a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetéséről.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 84. § (1) bekezdése értelmében az, aki az ellátást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított kilencven napon belül írásban kötelezték. A (2) bekezdés szerint a (1) bekezdésben meghatározott idő elteltével jogalap nélkül felvett nyugellátást attól lehet visszakövetelni, akinek az ellátás felvétele felróható. A Tny. 93. § (1) bekezdése szerint a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv követelését öt éven belül érvényesítheti.

A panaszos 2004. május 1-jétől átmeneti járadékban részesül a korábban megszerzett 26 év szolgálati idő és az igény benyújtását megelőzően szerzett, a jogosultságát megalapozó 1 hónapos jogviszony alapján.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, de az ügy összes körülményeire, valamint arra is tekintettel, hogy a panaszos férje is nyugdíjas, az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a kirendeltség vezetője a Tny. 94. § (1) bekezdésben biztosított jogánál fogva vizsgálja meg a méltányosság alkalmazásának lehetőségét.

A Kirendeltség vezetője a 446 960 Ft jogtalanul felvett ellátás miatti tartozás összegéből 246 960 Ft megfizetésétől méltányosságból mentesítette a panaszost, a fennmaradó 200 000 Ft megfizetésére pedig havi 10 000 Ft összegű kamatmentes részletfizetést engedélyezett, a 90 napon belüli jogtalanul felvett ellátása visszafizetési kötelezettségét pedig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a visszamenőlegesen elszámolt átmeneti járadékából rendezte.

A vizsgálatot az országgyűlési biztos lezárta.

OBH 3573/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az ügyintézési határidőt, illetve az érdemi döntés, határozat meghozatalát elmulasztja. A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az eljárási cselekményeknél a vonatkozó jogszabályi előírások, valamint a gondnokolt érdekinek figyelmen kívül hagyásával jár el.

A panaszos sérelmezte, hogy fia gondnokául való kirendelése tárgyában benyújtott írásbeli kérelmére nem kapott választ.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslati joghoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A panaszos 2004. január 12-én kelt, a szegedi gyámhivatalhoz előterjesztett beadványában kérte, hogy a már gondnokság alatt álló fia gondviselője, szükség esetén gondnoka szeretne lenni. A szegedi gyámhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint a beadványból nem derült ki, hogy a panaszos kérelme mire irányult, ezért a panaszos meghallgatása miatt megkereste a panaszos lakóhelye szerint illetékes makói gyámhivatalt, melyre a beadvány benyújtását követő négy hónap múlva került sor. A makói gyámhivatal a panaszos meghallgatása után tájékoztatta a szegedi gyámhivatalt, hogy a panaszos fiának, a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal lakcímnyilvántartása alapján, állandó bejelentett lakcíme Makón – a panaszos állandó lakcímén – van. A szegedi gyámhivatal illetékességének hiányára való hivatkozással 2004. július 7-én kelt határozatával az ügy iratait az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező makói gyámhivatalhoz áttette, annak ellenére, hogy a panaszos fia életvitelszerűen Szegeden gondnokánál lakik.

Az általános helyettes megállapította, hogy a szegedi gyámhivatal az eljárás indokolatlanul késedelmes megkezdésével, az ügyintézési határidő jelentős túllépésével a tisztességes eljáráshoz főződő jog sérelmét okozta. Az érdemi döntés, határozat meghozatalának elmulasztása a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben is visszásságot keletkeztetett. Megállapította továbbá, hogy a szegedi gyámhivatal a gondnokolt érdekeinek és tényleges tartózkodási helyének vizsgálata nélkül – pusztán a bejelentett lakcím alapján – tette át az iratanyagot a makói gyámhivatalhoz, amely eljárása ugyan jogszerű volt, de semmiképpen sem szolgálta a gondnokolt érdekét, ezért ismételten visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggésben.

Az általános helyettes felkérte a szegedi gyámhivatal vezetőjét, hogy a gyámhivatal eljárási cselekményeit a beadványok iktatását követően haladéktalanul kezdje meg, érdemi döntését a rendelkezésére álló ügyintézési határidőn belül hozza meg, s ha ez nem lehetséges, a határidőt hosszabbítsa meg, erről az ügyfelet írásban értesítse.

A makói gyámhivatal vezetőjét arra kérte, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a gondnokolt állandó bejelentett lakcíme megegyezzék tartózkodási helyével.

A címzettek a kezdeményezésekkel egyetértettek.

OBH 3617/2004.

Visszásságot okoz a védelemhez való joggal összefüggésben a rendőrség eljárása, ha a jogszabályoktól eltérően külön feltételekhez köti a védő és a fogva tartott védence közötti kapcsolattartást.

Egy ügyvéd sérelmezte, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság debreceni fogdáján 2004 májusában új – a védelemhez való jog korlátozását eredményező – intézkedéseket léptettek életbe. A védő és védence eszerint kizárólag akkor érintkezhetnek egymással, ha a védő olyan meghatalmazást mutat fel, melyen az ügy előadójának saját kezű aláírása szerepel a meghatalmazásra rávezetett „egy példányt átvettem” kifejezés alatt. Emellett a fogvatartottak csak akkor beszélhetnek a védőjükkel telefonon, ha az ügy előadója a beszélgetés alatt végig jelen van. A panaszos ezt a gyakorlatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szolnoki fogdáján is tapasztalta.

Az általános helyettes a védelemhez való jogot érintő visszásság gyanújá- ra tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste az országos rendőrfőka- pitányt.

Az országos rendőrfőkapitány álláspontja szerint a védőtől a beléptetéskor nem lehet követelni az előadó által érkeztetett meghatalmazás felmutatását, csupán a személyazonosságát kell igazolnia. Miután a panaszosnak adott meghatalmazás egy példánya az iratok között megtalálható volt, a képviseleti jogosultságát nem kérdőjelezhették volna meg. Tekintettel arra, hogy a hatályos jogszabályok a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság által követett gyakorlatot nem támasztották alá, az országos rendőrfőkapitány intézkedett annak megváltoztatására.

A fogvatartott és a védője közti telefonhívást – az iratok között nyilvántartott telefonszámok valamelyikén – minden esetben a fogdaszemélyzet kezdeményezi, majd a kagylót a fogvatartottnak átadva a beszélgetést nem ellenőrzi. A nyilvántartás alapján azonban megállapítható volt, hogy a panaszos védence a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájából egyetlen alkalommal sem kezdeményezett telefonbeszélgetést.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság álláspontja szerint telefonbeszélgetés csak a védő irodai telefonszámán volt kezdeményezhető. Ez azonban nem felel meg a 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet módosított előírásának, mely szerint 2003. november 1-jétől a védőnek már nemcsak a vezetékes, hanem valamennyi (mobil) telefonszáma nyilvántartható, és azokon beszélgetés is kezdeményezhető. Az országos rendőrfőkapitány intézkedett a téves gyakorlat megszüntetése érdekében.

Mindezek alapján az általános helyettes megállapította, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság eljárása visszásságot okozott a védelemhez való joggal összefüggésben. Miután az országos rendőrfőkapitány megtette a szükséges intézkedéseket, az általános helyettes nem tett ajánlást, de felhívta a megyei rendőrfőkapitány figyelmét a védelemhez való jog maradéktalan biztosításának szükségességére, különös tekintettel a kötelező védelem eseteire. A rendőrfőkapitány további intézkedéseket tett a fogvatartottak védelemhez való jogának teljes körű érvényesülése érdekében.

OBH 3637/2004.

Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesüléséhez szükséges az allergiát okozó parlagfű visszaszorítása.

A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület a parlagfű-mentesítés végrehajtásának eredménytelenségét sérelmezte, ezért az országgyűlési biztos az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított.

Az Országgyűlés a parlagfű terjedésének megállítása, illetve termőterületének csökkentése, a pollenszennyezettség jelentős mérséklése és a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében a 11/2003. (II. 19.) OGY határozattal létrehozta a „Parlagfűmentes Magyarországért” eseti bizottságot. A 2004. évi költségvetési törvény a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet költségvetésében 1500 millió forint előirányzatot tartalmazott parlagfű-mentesítési feladatokra. Ebből az összegből 500 millió forint a személyi jövedelemadó 1%-ának a parlagfű-mentesítésre felajánlott összege, 1000 millió forint pedig a költségvetési támogatásból származó forrás. Az államháztartás egyensúlyi helyzetének javításához szükséges rövid és hosszabb távú intézkedésekről szóló 2050/2004. (III. 11.) Korm. határozatban a kormány ennek az előirányzatnak egy részét zárolta.

Az Országgyűlés a 126/2003. (XI. 21.) OGY határozatban megállapította, hogy az ismert probléma megoldására elégségesen hatékony intézkedések nem történtek. Az Alkotmánybíróság a 28/1994. (V. 20.) AB határozatban kifejtette, hogy az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. A parlagfű mint a legveszélyesebb pollenallergia-okozó növény folyamatos terjedése a környezet állapotának romlását jelenti. A 126/2003. (XI. 21.) OGY határozat meghatározza a parlagfű elleni védekezés új szempontjait is.

A takarékossági intézkedés részeként végrehajtott zárolás szükségességének és mértékének megítélése nem az országgyűlési biztos feladata. Ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos az OGY határozat azon pontjára hivatkozott, amely kimondja, hogy nélkülözhetetlen a költségvetési források szükséges nagyságrendű biztosítása.

Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesüléséhez az allergiát okozó parlagfű visszaszorítása is szükséges. Ennek érdekében az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy a kormány a megfelelő életminőséghez szükséges környezeti állapot megteremtése érdekében fordítson kiemelt figyelmet a 126/2003. (XI. 21.) OGY számú határozatban foglalt célok következetes és hatékony végrehajtására, a parlagfű elleni védekezés területén megindult pozitív változások folytatására.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda Gazdaság- és Társadalompolitikai Titkárság Ágazatpolitikai Főosztályának vezetője a jelentésben foglaltakkal egyetértett. Tájékoztatta a biztost, hogy a 2005. évi költségvetési törvény a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet költségvetésében 1084,2 millió forint előirányzatot tartalmaz, melynek részét képezi az szja 1%-ából felajánlott összeg.

OBH 3738/2004.

A jogbiztonsághoz, a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez, illetve a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okoz az ÁNTSZ által kiadott módszertani levél, ha a járványügyi feladata ellátásának szakmai igazolását a szülőre hárítja, és ezáltal egy laikus nyilatkozat pótolja a szükséges hatósági aktust.

Egy budapesti édesanya több szülőtársa nevében fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz az óvodák tetvesség elleni védekezését, illetve a kezelés módját kifogásolva. Előadta, hogy 2004 szeptemberében megváltozott a tetvesség elleni védekezés módszere. Míg korábban az intézményekben a tetűvel történt fertőződés felfedezését követően az ÁNTSZ kontrollja alkalmával állítottak ki igazolást arról, hogy a gyermek szakszerű kezelése megtörtént, közösségbe mehet, de ezt a gyakorlatot egy ÁNTSZ által kiadott körlevél megváltoztatta, és ma már elegendő az érintett szülő nyilatkozata, hogy gyermeke a szükséges kezelést megkapta, és mehet közösségbe. A panaszos e körülményt jogsértőnek találta, mert ezzel a szülők magatartása intenzíven befolyásolhatja egy gyermekintézmény egészségügyi szempontú alkalmasságát, egyúttal ezt a gyakorlatot a hatósági felelősség áthárításának vélte. A panaszos szerint az ÁNTSZ által kiadott módszertani levélben közzétett eljárás, a szülői igazolás bevezetésével hátrányosan érinti azokat a gyerekeket és családokat, akik mások nem kellő gondossága miatt minduntalan visszafertőződnek, így évente akár több alkalommal is kénytelenek a fertőtlenítést elvégezni. Álláspontja szerint kifejezetten elfogadhatatlan ez a gyakorlat abból a szempontból is, hogy míg az egyéb fertőző betegségekből való felgyógyulást követően kizárólag orvosi igazolással mehet közösségbe a gyermek, a tetvesség elmúltával elegendő a szülői igazolás, noha az élősködő tovaterjedése épp úgy fertőzést jelent, mint más betegségeké. Kiemelte, hogy egy kisgyermek a visszafertőződés miatt gyakran használt irtószertől ekcémát kapott.

Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal és a gyermeki jogokkal összefüggő sérelem gyanúja miatt vizsgálatot kezdeményezett, és megkereste az országos tiszti-főorvost, aki a Johan Béla Epidemiológiai Központtal történt egyeztetést követően a következőket ismertette. A kifogásolt Módszertani levél országos tapasztalatok alapján tette lehetővé, hogy az ÁNTSZ intézeteinél végzett, a tetvetlenítés hatékonyságát ellenőrző vizsgálat helyett a szülői nyilatkozat is elegendő legyen. A főorvos indoklásként kifejtette, hogy elsősorban a gyermekek gondozását végző szülők fedezik/fedezhetik fel a gyermekek hajának ápolása közben a fejtetvességet (bár erre a pedagógus is felhívhatja a figyelmüket), és az észlelést követően a szülő a megfelelő irtószer alkalmazásával megszüntette a gyermek fertőzését. Ezután elvitte az ÁNTSZ intézetébe, ahol szűrővizsgálat után kapta meg az igazolást a mentességről. E gyakorlat azonban számos hátrányt is felszínre hozott. Az ÁNTSZ intézetek munkaidőben való felkeresése a szülők számára munkaidő-kiesést, és jelentős utazási költséget jelentett, a gyermek pedig iskolai órákat mulasztott. Az igazolás beszerzése ezért „a gyakorlatban csak részlegesen valósult meg”. Mivel a hatósági igazolás megkövetelése egyébként sem vezetett a gyermekközösségek fej-tetvességi helyzetének javulásához, elengedhetetlenné vált a szü- lők hatékonyabb és szervezettebb bevonása, felelősségük hangsúlyozása.

Ezért került sor – a gyermekközösségek 2002/2003. évi tetvességi helyzetének ismeretében – a gyakorlat felülvizsgálatára, melyet követően az egységes szakmai vélemény amellett szólt, hogy a kedvezőtlen helyzet változtatása feltétlenül szükséges. Így a fejtetvesség elleni védekezés hatékonyságának fokozása érdekében az Országos Tiszti-főorvosi Hivatal és az Országos Epidemiológiai Központ kiadta a 2. számú Módszertani levelet. A Módszertani levél a szülő értesítésén túlmenően részletes tájékoztatást ad a kezelésről, a családtagok esetleges kezelésének szükségességéről, a tetűirtó szerek alkalmazásának hatékonyságáról.

Az országos tiszti-főorvos kifejtette, hogy „a felelősségteljes szülői magatartást pedig a gyermek szakszerű kezelésének elvégzéséről a szülői nyilatkozat biztosítja”. Mindezen túlmenően azonban a fertőzött gyermeket a „kevésbé gondos szülő” nem küldheti a közösségbe, mert a vonatkozó jogszabály – a fertőzés észlelését követően az érintett közösségben – kéthetente szűrővizsgálat megtartását rendeli mindaddig, míg három egymást követő vizsgálat eredménye alapján a tetűmentesség megállapítható. Abban az esetben pedig, ha az egészségügyi dolgozó vagy a pedagógus észlel fertőzést, ugyancsak a jogszabály alapján eljárva haladéktalanul gondoskodnia kell a megszűntetésről. Amennyiben ez nem áll módjában az ÁNTSZ városi intézetének tesz jelentést, aki ezt követően elvégezteti a tetvetlenítést.

A szakszerű és korrekt elemzés végén az országos tiszti-főorvos beszámolt arról, hogy az országgyűlési biztos megkeresését követően körlevelet adott ki valamennyi ÁNTSZ intézetnek, melyben felhívta a tisztiorvosokat arra, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a tetvesség elleni védekezéssel kapcsolatos feladataik maradéktalan teljesítésére.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gyermek alapvető érdeke, hogy az egészséges fejlődésük érdekében a szülők, a pedagógusok és az egészségügyi szolgálat együttműködjön, de kétségtelen tény, hogy a kisgyermekek közössége számára nagy terhet jelent egyetlen „kevésbé gondos, vagy felelős szülő” is. Elengedhetetlen az orvos, a védőnő szerepe, nagyfokú szakmai felelősségvállalása e tekintetben, a Módszertani levél azonban végső soron a szülőkre hárította az észlelésen túl a megfelelő kezelés feladatát is.

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 37. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy minden egészségügyi, szociális és oktatási dolgozó, aki az elvégzett vizsgálatok során tetvesség fennállását észleli, vagy arról hivatásának gyakorlása közben tudomást szerez, köteles annak megszüntetéséről haladéktalanul gondoskodni. Amennyiben ezt a tetvesség mértéke, jellege vagy bármi más ok miatt hatáskörében biztosítani nem tudja, köteles az esetről a területileg illetékes városi intézetnek jelentést tenni, aki a tetvetlenítést a városi intézettel elvégezteti. Tehát a gyermek – ha aznap az intézményben tartózkodik – a szülői nyilatkozat ellenére a szűrővizsgálaton fertőzöttnek bizonyul – az országos tisztiorvos álláspontja szerint – a szakszerű kezelést ily módon megkapja. Ugyanakkor a tetvesség megszüntetésének közvetlen, gyakorlati megvalósulásáról a jogalkotó valóban nem megnyugtatóan rendelkezett, azaz a tetvesség megszüntetésének módja voltaképpen a pedagógus és a szülő együttes fellépésén múlik, noha az élősködők mielőbbi hatékony kiirtása valóban járványügyi feladat. A korszerű irtószerek listája, alkalmazási módja ugyanakkor megkönnyíti e feladat elvégzését, elérhetővé téve a szülők számára is. A felhívott járványügyi rendelet 4. számú melléklete részletesen rendelkezik az egészségügyi kártevők elleni védekezés részletes szabályairól, többek között a tetvességi vizsgálatok helyéről, idejéről és módjáról, s külön is a gyermekintézményekben (bölcsődék, óvodák, iskolák) rendelt gyakorlatról. Ezért szükségtelen a processzus normáinak további felülbírálata, még inkább annak mellőzése. A jogalkotó aktív szerepet szánt e tekintetben az iskola-egészségügyi hálózaton belül az intézmény orvosának vagy a védőnőnek. E szakemberek által elvégzett szűrővizsgálat elégséges garancia a tetvesség megállapítására, és elégséges garancia a tetvesség megszűntének ellenőrzésére, egyúttal ennek igazolására. A szakmai hitel megkérdőjelezhetetlen, a kellő kontroll igazolt, a folyamatos járványügyi szupervízió biztosított. A Módszertani levél valamennyi ezt segítő útmutatása korszerű, emberközpontú és nagyvonalú, a kellő intimitást tiszteletben tartó eljárási normát tár a szakemberek elé.

A Módszertani levél 33. oldalának 9. mondata – „Az ÁNTSZ igazolásának hiányában a szülői nyilatkozatot is el kell fogadni.” – azonban annullálja azt a szakmai hitelt, garanciát, melyet egyébként a kiadvány tükröz, s ellentmond a 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet szakmai követelményének. A járványügyi közérdekből fakadó feladat ellátásának szakmai igazolása semmiképpen nem hárítható a szülőre, azaz egy laikus nyilatkozat nem helyettesíthet egy hatósági aktust. Ezért csak akkor tekinthető az ÁNTSZ intézetének igazolása helyett a szülő fejtetűmentességet igazoló nyilatkozata megnyugtatónak, ha legalább a védőnő erre irányuló kontrollja a nyilatkozat tartalmát megerősíti.

Mindezek alapján a biztos megállapította, hogy a 2. számú Módszertani levélnek a szülői nyilatkozat elfogadására vonatkozó mondata jogszabályba ütközik, ami a jogbiztonsághoz, a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez, illetve a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával összefüggő visszásságot okozott.

A visszásság orvoslása érdekében felhívta az Országos Tiszti-főorvost, hogy a közegészségügyi járványügyi érdek kiemelt jelentőségére és a kisgyermekeket érintő tetvesség elleni gyakori védekezés kényszerére figyelemmel, tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a kellő szakmai kontroll mindenkor biztosított legyen a fejtetű-mentesítés igazolása esetén, illetve a szülői nyilatkozat elfogadása és annak hiteles/szakmai megerősítése a jövőben is megtörténjen. A tiszti-főorvost a vitatott mondat hatályon kívül helyezésének kezdeményezésére kérte. Az országos tiszti-főorvos az ajánlást elfogadta.

OBH 4066/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a személyi szabadsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha az előállításra az arányosság követelményét súlyosan megsértve kerül sor, majd ezt követően nem alakszerű eljárásban vizsgálják az előállítottak felelősségét.

Egy diáklány a MÁV Rt. kalauzának és a Bp. VIII. kerületi Rendőrkapitányság beosztottainak eljárását sérelmezte.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, valamint a személyes szabadsághoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel elrendelt vizsgálatban megkereste a MÁV Rt. vezérigazgatóját, illetve a Bp. VIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét.

A Műszaki Egyetemre járó panaszos 2004. június 20-án este IC-vel utazott Budapestre. A kalauz a diákigazolványában levő érvényesítő címkén kaparások nyomait észlelte, ezért 21 órakor a Keleti pályaudvaron levő rendőrőrsre kísérte egy másik – államigazgatási főiskolás – diáklánnyal együtt, akinél hasonló probléma merült fel. A panaszos kérte, hogy írják fel az adatait, majd engedjék el, mert másnap reggel vizsgázik. A helyszínen intézkedő két rendőr egyike – a kalauzzal történt beszélgetést követően, magyarázatot nem adva – 9800 Ft befizetésére kérte a diákokat, akik ennek nem tettek eleget. Ezután – bűncselekmény gyanúja miatt, az ügyeletes tiszt utasítására – 23 órakor előállították őket a Bp. VIII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan – meghallgatásukat követően – éjfél körül távozhattak. A június 21-én indított államigazgatási eljárásban felkért igazságügyi okmányszakértő megállapította, hogy az igazolványok és a bennük levő címkék eredetiek. Az eljárás során megállapították azt is, hogy mindkét diák a diákigazolványt kiállító oktatási intézmény hallgatója volt. Június 22-én visszaadták a diákoknak az igazolványukat; az ügyet pedig irattárba helyezték.

A rendőrkapitány állásfoglalása szerint „a rendőri intézkedések a törvényben megfogalmazott keretek között, az emberi humanitás szempontjainak figyelembevételével, jogszerűen és arányosan történtek. Mivel az ügyben büntetőeljárás nem indult, a rabosítás, lefoglalás, gyanúsítotti kihallgatás procedúráját nem kellett elviselniük az előállított személyeknek, így jogaik súlyosabban nem sérültek.” A rendőrkapitány azonban intézkedett, hogy közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja esetén a Keleti pályaudvari rendőrőrsön 20 percen belül az ügyeletes nyomozó a lefoglalást foganatosítsa, és személyes szabadságot korlátozó intézkedésre csak akkor kerüljön sor, ha az okmányszakértő véleménye a gyanút alátámasztja, illetve ha azt egyéb körülmények – mint például az intézkedés alá vont személyazonosságának megállapítása – indokolják. A 9800 Ft követelésével kapcsolatban a rendőrkapitány nem nyilatkozott.

A MÁV Rt. illetékes igazgatójának tájékoztatása szerint a vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló – az üzletszabályzatnak megfelelően – 13 282 Ft összegről ún. utasleadási lapot állított ki, melynek aláírását a diákok megtagadták. Munkatársuk ugyanakkor nem tájékoztatta az utasokat a lap kiállítása utáni teendőkről. Miután a hamisítás gyanúja alaptalannak bizonyult, a MÁV Rt. kártalanítani fogja a panaszost. A társaság 2004. augusztus 17-én belső szabályzatot adott ki, mely szerint utazási kedvezményre jogosító okmány jogtalan használata, illetve hamisítása miatt rendőri intézkedés csak akkor kérhető, ha ez a tény a vonaton 100%-os biztonsággal megállapítható. A jövőben minden rendőri intézkedés jogosságát egyedileg vizsgálják, indokolatlan esetben munkáltatói intézkedést kezdeményeznek.

Az előállítás a személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedés. Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) szerint bűncselekmény gyanúja esetén az eljáró rendőr mérlegelésétől függ az előállítás. Az Rtv. azt is kimondja, hogy a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, ami nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.

Az általános helyettes kifejtette, érthetetlen, hogy ilyen esetekben – a feltételezett elkövetők személyi adatainak birtokában – miért van szükség az érintettek előállítására. A diákigazolványok lefoglalására – halaszthatatlan nyomozati cselekményként – a helyszínen is sor kerülhetne, és a büntetőeljárást később ezen adatok ismeretében is le lehetne folytatni, amennyiben az okmányszakértő véleménye alátámasztja a megalapozott gyanút.

A meghallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint az előállított személyeket tanúként, illetve „meghallgatott”-ként hallgatták meg, jogaikról nem tájékoztatták őket, ellenben figyelmeztették az igazmondás kötelezettségére; diákigazolványukat pedig „visszatartották”. A jegyzőkönyvben nem található semmilyen, az eljárás alapjául szolgáló jogszabályra való hivatkozás. A „meghallgatott” jogállású személy nem szerepel sem a büntetőeljárásról (Be.), sem az államigazgatási eljárásról (Áe.) szóló törvényben, a visszatartás jogát, pedig a postai küldeményekkel kapcsolatban szabályozza a Be. A rendőrség a vizsgált ügyben alakszerűtlen eljárásban hallgatta meg a panaszost és a másik diáklányt, illetve vette el a diákigazolványukat. A rendőri intézkedés akkor is súlyosan sértette volna az arányosság követelményét, ha az előállítást követően az eljárási szabályok betartásával jártak volna el, hiszen – a személyi adataik ismeretében és birtokában – a diákok előállítására nem volt szükség.

Semmi nem támasztotta alá ugyanakkor, hogy a rendőrség az eljárása során figyelembe vette volna „az emberi humanitás szempontjait”, különös tekintettel arra, hogy két huszonéves diáklányt éjfél után – bármiféle „humánus segítségnyújtás” felajánlásának nyoma nélkül – egyedül elengedtek a VIII. kerületi Rendőrkapitányságról.

Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség eljárása rendkívül súlyos visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz, valamint a személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben. Az OBH 5000/2002. számú ügyben tett ajánlásra is figyelemmel ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy ismételten tekintse át a rendőri szervek gyakorlatát az előállítások foganatosításával kapcsolatban, és szükség esetén átfogóan – belső rendelkezésben – szabályozza az intézkedés végrehajtásának a módját. Felhívta a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek, mind az előállítások foganatosítása során, mind azt követően az arányosság követelményét szem előtt tartva, és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járjanak el. Felkérte a legfőbb ügyészt, vizsgálja meg, hogy az adott ügyben – a személyes szabadság korlátozásával, valamint a pénz követelésével összefüggésben – felmerült-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta. A budapesti rendőrfőkapitány szintén elfogadta az ajánlást, ugyanakkor a felelősségre vonás szükségességét vitatta. A fővárosi főügyész tájékoztatása szerint bűncselekmény gyanújára utaló körülményt nem találtak. Az ügyben jelentést írattak az intézkedő rendőrök egyikével, aki azt állította, hogy pénz fizetéséről nem esett szó. Az általános helyettes – a MÁV Rt. sérelmére az elmúlt években a különböző kedvezmények igénybevételére jogosító igazolványok hamisításával okozott százmilliós nagyságrendű kárra tekintettel – hangsúlyozta, hogy megállapításaival nem a felelősség tisztázását célzó büntetőeljárás megindításának szükségtelenségére, hanem az előállítás mint személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedés alkalmazásának az indokolatlanságára kívánta felhívni a figyelmet. A MÁV Rt. intézkedését megfelelőnek tartotta ahhoz, hogy a jövőben a hasonló eseteket elkerüljék. Felhívta ugyanakkor a személyszállítási üzletág igazgatójának a figyelmét a belső szabályzatban foglaltak betartatásának és ellenőrzésének a szükségességére, illetve a panaszos kártalanítására. A MÁV Rt. időközben peren kívüli egyezséget kötött a panaszossal, és 50 ezer Ft nem vagyoni kártérítést fizetett a részére.

OBH 4073/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha több elmaradt kapcsolattartási ügyet egyesít, azokat egy határozattal bírálja el, ha nem tartja be az államigazgatási eljárási törvény végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseit, ha az egyes eljárási cselekményei között indokolatlanul hosszú idő telik el. A jogorvoslati jogosultságot sérti a gyámhivatal, ha a határozat ellen benyújtható kifogásról nem tájékoztatja az ügyfelet. A jogbiztonság követelményét sérti a megyei gyámhivatal, ha olyan ítélet végrehajtását rendeli el, amelynek végrehajtását jogerős bírói végzés zárja ki, vagy ha a jogorvoslati lehetőség kizárásánál téves jogszabályi hivatkozást alkalmaz. Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a rendőrség eljárása, ha a nyomozás határidejének meghosszabbítása megfelel a törvény előírásainak és indokolt is. Nem okoz visszásságot a gyámhivatal, ha az elmaradt apai kapcsolattartások pótlásáról – jogerős bírósági ítélet hiányában – nem rendelkezik.

A panaszos előadta, hogy volt élettársa három kiskorú gyermekükkel való – bírói ítélettel szabályozott – apai kapcsolattartási jogát nem biztosítja. A kaposvári gyámhivatal többször kezdeményezett végrehajtási eljárást, de a panaszos sérelmezte, hogy jelzéseit, beadványait a hatóság többször figyelmen kívül hagyta, vagy késedelmesen intézkedett, az elmaradt kapcsolattartások pótlásáról nem hozott határozatot.

A panaszos előadta azt is, hogy volt élettársa rendőrségi feljelentést tett ellene, és a rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el ellene. Sérelmezte, hogy az ügyészség a nyomozás határidejét folyamatosan meghosszabbítja.

Az általános helyettes a jogbiztonsághoz, illetve a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2003. október 7-én nyomozást rendelt el a panaszos ellen, és haladéktalanul megkezdte a bizonyítási eljárást, de azt a rendelkezésére álló határidőben nem tudta lefolytatni, ezért a nyomozási határidő meghosszabbítását indítványozta.

Az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség eljárása a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény előírásainak megfelelt, nem volt indokolatlan a nyomozás határideje meghosszabbításának indítványozása sem, ezért a beadvány rendőrségi eljárást sérelmező részét – mint nyilvánvalóan alaptalant – elutasította.

Az apai kapcsolattartás szabályozó bírói ítélet az elmaradt kapcsolattartások pótlásáról nem rendelkezett, ezért a gyámhivatal azok pótlásáról nem rendelkezhetett. Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal eljárása alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott.

A panaszos a kapcsolattartás végrehajtását is kérte a gyámhivataltól. A panaszos kérelmét követően az ügyintéző a bíróságtól az ítéletet bekérte, annak átvételét követően a gyermekek anyját és a tanúkat idézte, a panaszost a tárgyalás tartásáról értesítette. Az eljárás lefolytatása után a gyámhivatal 2003. augusztusi határozatában az anyát figyelmeztette a jogerős bírói ítéletben foglalt apai kapcsolattartási jog biztosítására. A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal ezen eljárása a vonatkozó jogszabálynak megfelelt, alkotmányos jogokat nem sértett.

A panaszos ezt követően is folyamatosan jelezte a gyámhivatalnak, hogy a gyermekeivel való kapcsolattartás vagy meghiúsul, vagy az ítéletben foglaltaktól eltérő módon valósul meg, majd 2004 márciusában a gyámhivatal tevékenysége ellen panaszt nyújtott be a megyei gyámhivatalhoz. A megyei gyámhivatal az első fokon eljáró gyámhatóság tevékenységének vizsgálata során több jogsértést állapított meg, a gyámhivatal vezetőjét utasította a feltárt jogszabálysértések haladéktalan megszüntetésére.

Az általános helyettes – a másodfokon eljáró hatóság vizsgálata alapján – megállapította, hogy az első fokon eljárt gyámhivatal a tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okozott, de arra tekintettel, hogy a megyei gyámhivatal vezetője a feltárt jogsértések orvoslására a szükséges intézkedéseket megtette, ajánlást nem tett.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a panaszos végrehajtásra irányuló kérelmeit a bizonyítási eljárás lefolytatása után a gyámhivatal sorra elutasította, a határozatok elleni fellebbezést az Áe. 88. § (1) bekezdése alapján kizárta. A hivatkozott jogszabályhely szerint a végrehajtás során hozott határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, de kifogást terjeszthet elő az, akinek a jogát vagy jogos érdekét a végrehajtás sérti. A végrehajtási kifogásról határozattal kell dönteni, és az ellen fellebbezni lehet. A gyámhivatal a kifogás benyújtásának lehetőségéről minden esetben elmulasztotta a panaszost tájékoztatni. A vizsgálat megállapította, hogy a tájékoztatás elmulasztása a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A gyámhivatal 2004 áprilisában az anyát 5000 forint pénzbírsággal sújtotta. A határozatot a panaszos és a gyermekek anyja egyaránt megfellebbezte. Az első fokon eljáró hatóság a határozatát visszavonta. A panaszos ezt a határozatot is megfellebbezte. A megyei gyámhivatal az anyát bírsággal sújtó, majd az azt visszavonó határozat tekintetében a következő döntést hozta: az anyát 10 ezer forint pénzbírsággal sújtotta, egyúttal elrendelte a bíróság ítéletének végrehajtását. Ennek az ítéletnek a végrehajtását azonban 2004. május 11-én jogerős végzésével a bíróság felfüggesztette. A megyei gyámhivatal a bírói felülvizsgálat lehetőségét az Áe. 72. § (1) bekezdése alapján kizárta. Az idézet törvényhely éppen a jogorvoslat lehetőségéről ad tájékoztatást.

Az általános helyettes megállapította, hogy a megyei gyámhivatal olyan ítélet végrehajtását rendelte el, amelynek végrehajtását jogerős bírói végzés zárta ki, továbbá a jogorvoslati lehetőség kizárásánál téves jogszabályi hivatkozást alkalmazott. Ezek miatt sérült a jogbiztonság követelménye.

A helyettes biztos felhívta a gyámhivatal vezetőjének figyelmét, hogy amennyiben a határozat fellebbezését az Áe. kizárja, akkor a jövőben az ügyfelet ne csak erről, hanem az igénybe vehető egyéb jogorvoslati lehetőségről is tájékoztassa. Továbbá, ha a határozat ellen az ügyfél jogorvoslati kérelmet nyújtott be és a másodfokú eljárás alatt érkezik az első fokon eljáró hatósághoz olyan dokumentum, amely az eljárást érdemben befolyásolhatja, azt küldje meg a másodfokú hatóságnak.

A megyei gyámhivatal vezetőjét arra kérte, hogy a jövőben ügyeljen arra, hogy a határozatok rendelkező részében foglaltak ne mondjanak ellent a jogszabályi hivatkozásnak.

A hivatalvezetők a kezdeményezéssel egyetértettek.

OBH 4170/2004.

A hátrányos megkülönbözetés tilalmával összefüggő visszásságot okozott az MTV és a Duna TV eljárása azzal, hogy a kampányzáró műsorok alkalmával a jelölő szervezetek között – alkotmányosan nem indokolható módon – különbséget tett. A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott az ORTT azzal, hogy nem kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az OVB-vel szemben fennálló negatív hatásköri ütközés megszüntetését, és nem járt el sem hivatalból, sem kérelemre a Médiatörvény előírásai megsértésével kapcsolatosan általánosságban előterjesztett panaszok esetén.

A Magyar Nemzeti Szövetség elnöke az MTV Rt., és a Duna TV Rt. európai parlamenti választással kapcsolatos eljárását sérelmezte, mert azt kifogásolta, hogy a két műsorszolgáltató nem biztosított valamennyi jelölő szervezetnek ugyanannyi szereplési lehetőséget, eljárásuk során a közszolgálatiságot és az esélyegyenlőséget durván megsértették diszkriminatív magatartásukkal.

Az Obtv. értelmében az országgyűlési biztos hatásköre a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek eljárására, ennek során hozott határozatára, illetve a hatóság intézkedésének elmulasztására terjed ki. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint az Obtv. csak a hatóság fogalmát határozza meg pontosan, ezen túlmenően az országgyűlési biztosok jogértelmezésére bízza annak eldöntését, hogy mely szervek tekinthetők közszolgáltatónak. Az országgyűlési biztosok minden esetben közszolgáltatónak tekintik a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerveket, különösen pedig azokat, amelyek esetében az érintettnek nincs reális lehetősége annak megválasztására, hogy az igényelt szolgáltatást kitől vegye igénybe, tekintettel arra, hogy azt csak korlátozott számú vagy csak kizárólag egyetlen szervtől veheti igénybe. Mindezekre tekintettel, valamint a közszolgálati műsor és a közszolgálati műsorszám Médiatörvényben meghatározott fogalmára is figyelemmel az ombudsman megállapította, hogy hatásköre kiterjed a közszolgálati műsorszolgáltatók – mint közszolgáltatást végző szervek – eljárásának vizsgálatára. Az OVB mint választási szerv azonban nem tekinthető hatóságnak, mert nem közigazgatási feladatot ellátó és nem közszolgáltatást végző szerv, tehát tevékenységének vizsgálatára a biztos nem rendelkezik hatáskörrel.

Az általános helyettes megállapította, hogy sem a Médiatörvény, sem pedig a Ve. nem rendelkezik a választási eljárásban való közreműködés során az alapelvek érvényesítésére vonatkozó alapvető szabályokról. Az ombudsman szerint a választási eljárás során a jelölő szervezetek homogén csoportot alkotnak, így közöttük – aszerint, hogy rendelkeznek-e parlamenti képviselőcsoporttal, vagy sem, de semmilyen más, alkotmányosan nem indokolható ismérv szerint sem – nem tehető különbség. A jelölő szervezetek közötti megkülönbözetés – amellett, hogy a Ve. szabályait is sértheti – alkalmas lehet arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okozzon. Az általános helyettes azt is vizsgálta, hogy a jelölő szervezetek „szerkesztési megfontolás” alapján történő megkülönböztetése „kellő súlyú alkotmányos indoknak” minősíthető-e. Ennek során azt tekintette át, hogy a műsorszolgáltatók kellőképpen mérlegelték-e a szabályozás mellett szóló érveket, megfelelően és előítéletek nélkül választották-e ki a jogalanyok azon csoportjait, amelyekre kiterjedt, valamint az azonos helyzetben lévő jogalanyokat egyenlőként kezelték-e. Az ombudsman szerint a „szerkesztési megfontolás” nem minősül tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoknak.

Az ombudsman megállapította, hogy az MTV és a Duna TV eljárása azzal, hogy a kampányzáró műsorok alkalmával a jelölő szervezetek között – alkotmányosan nem indokolható módon – különbséget tett, a hátrányos megkülönbözetés tilalmával összefüggő visszásságot okozott.

Az általános helyettes ezt követően az egyes állami szervek eljárását vizsgálta, és megállapította, hogy a parlamenten kívüli pártok, a műsorszolgáltatók megkülönböztető eljárására vonatkozó beadványukat az OVB-hez és az ORTT-hez is előterjesztették. Az OVB a Ve. rendelkezéseire hivatkozva, a panasszal érintett ügyben hatásköre hiányát állapította meg azzal, hogy kizárólag a választási hirdetések megjelenésével kapcsolatban rendelkezik eljárási jogosultsággal. Az OVB ugyan egy határozatának indokolásában megállapította, hogy az MTV és a Duna TV a kampány során folytatott, kifogásolt tevékenysége sérti a Ve.-ben a jelöltek és jelölő szervezetek számára biztosított esélyegyenlőség elvét, de ahhoz nem fűzött jogkövetkezményt, mert álláspontja szerint a Ve. kizárólag a politikai hirdetések azonos feltételekkel történő elbírálására biztosít hatáskört az OVB számára.

Az ORTT csak „arra alkalmas panasz esetén”, a Médiatörvény általános szabályai szerint jár el, mivel a Médiatörvény nem ad különös felhatalmazást a választási kampányban közzétett politikai műsorok vizsgálatára. Ennek ellenére a kiegyensúlyozottság választási műsorokban történő érvényesülésének vizsgálatát a Ve.-re vonatkozóan végezte el. Az ORTT a kiegyensúlyozottság vizsgálatát kizárólag olyan panasz alapján folytatta le, amely konkrét műsorszámot kifogásol, és nem általánosságban teszi meg észrevételeit, továbbá nem előzetes műsortervre, hanem már közzétett műsorra vonatkozik.

Az általános helyettes megállapította, hogy a két állami szerv között negatív hatásköri összeütközés történt. A rendelkezésre álló iratokból nem derül ki, hogy az érintett szervek milyen intézkedéseket tettek a hatásköri összeütközés feloldására, így az sem, hogy mint állami szervek indítványozták-e hatásköri összeütközésük megszüntetését az Alkotmánybíróságnál.

Az általános helyettes szerint a Médiatörvény rendelkezéseiből nem következik egyértelműen az, hogy a tájékoztatás tárgyilagosságát és kiegyensúlyozottságát kizárólag pontosan meghatározott műsorszámok esetében vizsgálhatja az ORTT. Álláspontja szerint a Médiatörvény ezen előírása az egyes műsorszámokon messze túlmutat, az alatt a műsorszámok összességének tárgyilagosságát és kiegyensúlyozottságát is érteni kell. Ezért az ombudsman szerint az ORTT hatásköre a kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos, általánosságban előterjesztett panaszra is kiterjed.

A vizsgálat megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott az ORTT, amikor – a jogi szabályozás hiányára (hiányosságára) is visszavezethető okból – nem teljesítette alkotmányos kötelezettségét, és nem kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az OVB-vel szemben fennálló negatív hatásköri ütközés megszüntetését, és nem járt el sem kérelemre, sem hivatalból a Médiatörvény 4. § (1) bekezdése megsértésével kapcsolatos általánosságban előterjesztett panaszok esetén.

Mivel a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság a Ve. és a Médiatörvény szabályozásának hiányosságára vezethető vissza, a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az általános helyettes azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy állapítsa meg törvényben azokat a garanciális szabályokat, melyek biztosítják, hogy választási kampány idején a jelölő szervezetek hátrányos megkülönböztetés nélkül jelenhessenek meg a közszolgálati műsorszolgáltatók műsoraiban, továbbá a Ve. vagy a Médiatörvény kiegészítésével szüntesse meg az OVB és az ORTT között, a műsorszolgáltatók választási eljárás során tanúsított magatartásának vizsgálatával kapcsolatban kialakult meglévő hatásköri összeütközést.

Az alkotmányos visszásságok megszüntetése, illetve megelőzése érdekében az ombudsman az ORTT elnökét felkérte, hogy a jövőben negatív hatásköri összeütközést észlelésekor, az Alkotmánybíróságnál kezdeményezze annak megszüntetését.

OBH 4177/2004.

A jogbiztonság követelményét sérti a gyámhivatal, ha nem indítja meg a gyermek 3. életévének betöltésekor a családi jogállásának rendezése érdekében hivatalból az eljárást. Ugyanilyen visszásságot okoz az első fokon eljáró gyámhivatal, ha az iratanyagot több hónapos késedelemmel továbbítja a másodfokú hatósághoz, illetőleg egyéb eljárási cselekményeknél sincs tekintettel a jogszabályban foglaltakra.

A panaszos a terézvárosi gyámhivatal eljárását kifogásolta, mert az 1988-ban született leánya családi jogállásának rendezése érdekében többször fordult a gyámhivatalhoz, majd 2003 augusztusában a gyermeke apjának olaszországi címét is bejelentette, és kérte a férfi soron kívüli meghallgatását és azt, hogy kíséreljék meg a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvételét, de kérelmére 2004 júliusáig nem kapott választ.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmére utaló gyanú miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy az ügyintéző az eljárási határidő utolsó napján kérte be a Bp. III. kerületi anyakönyvvezetőtől a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, majd az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodától három jegyzőkönyv és egy levél hiteles olasz nyelvű fordítását kérte. (A fordításról benyújtott számlát a gyámhivatal november 3-án átvette.)

A gyámhivatal december 30-i dátummal küldte meg a lefordított iratokat a fővárosi gyámhivatalnak az Olasz Köztársaság társhatóságához való továbbítás céljából.

Az apaként megnevezett férfinak címzett megkeresést 2004 márciusában kísérelték meg kézbesíteni, a megkeresés azonban „elköltözött” jelzéssel érkezett vissza a postára. Az erről szóló értesítés Rómában 2004. április 5-én kelt, a Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya azt közvetlenül az első fokon eljáró gyámhivatalnak küldte meg.

Augusztus 6-án – tekintettel arra, hogy a vélelmezett apának címzett megkeresésről a házszám lemaradt, ami eredményezhette a kézbesítés meghiúsulását – a gyámhivatal az iratokat ismét felterjesztette a fővárosi gyámhivatalnak, és kérte, hogy azokat ismét továbbítsa az olasz hatóság részére. A gyámhivatal nem értesítette a panaszost az eljárási cselekményekről.

A gyámügyi eljárás tárgya az 1998-ban született gyermek családi jogállásának rendezése volt. Az eljárást a gyámhivatalnak a gyermek 3. életévének betöltése után hivatalból kellett volna lefolytatnia, de azt elmulasztotta.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal mulasztása miatt sérült a panaszos jogbiztonsághoz fűződő joga. Mivel a gyermek apjaként megnevezett férfi már huzamosabb ideje külföldön tartózkodott, a gyermek családi jogállásának rendezése nyilvánvalóan nem volt lehetséges az Áe.-ben meghatározott 30 napos ügyintézési határidő alatt. A helyettes biztos azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy az ügyintéző a panaszossal való jegyzőkönyv felvétele után csak 30 nappal kérte be a gyermek anyakönyvi kivonatának a másolatát, és a hivatalvezető nem rendelkezett a határidő meghosszabbításáról. Nincs ésszerű magyarázat arra sem, hogy a gyámhivatal a hiteles fordítások beérkezése után miért csak közel két hónap elteltével terjesztette fel az iratokat a fővárosi gyámhivatalhoz külföldre továbbítás céljából. A gyámhivatalnak egy határozattal fel kellett volna függesztenie az eljárását a válasz megérkezéséig, s a panaszos úgy értesült volna arról, hogy az általa indított eljárás hol tart. Érthetetlen, hogy a külföldi iratanyag megérkezését követően miért várt a gyámhivatal több hónapot azok felettes hatósághoz való továbbításával.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal a tisztességes eljárással összefüggő visszásságot okozott, ezért arra kérte a jegyzőt, hogy a gyámhivatal vezetőjének és munkatársainak figyelmét hívja fel, hogy az eljárási cselekményeket, az eljárás megindulását követően ésszerű határidőn belül úgy kezdjék meg, hogy a határidők betartása biztosított legyen. Fokozottan ügyeljenek az eljárási határidők betartására, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak, intézkedjenek az eljárás meghosszabbításáról, illetőleg felfüggesztéséről. A jegyző a kezdeményezést elfogadta.

OBH 4202/2004.

Nem okoz visszásságot a szolgáltató, ha a közüzemi számlákhoz kapcsolódó bonyolult díjkompenzációt tévedésből nem írja jóvá, de jogos panasz esetén azt utóbb érvényesíti.

A panaszos a Díjbeszedő Rt. eljárását kifogásolta, mert nem egyértelmű számára, hogy milyen hátralékai vannak, és a kompenzáció is zavaros.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és a szolgáltatótól tájékoztatást kért arról, hogy a panaszosnak milyen közüzemi szolgáltatások számláit állítja ki, van-e tartozása, illetve milyen kompenzációkra jogosult.

Az Rt. közölte, hogy a panaszos részére a távhő-, a víz- és a csatornadíjat közvetlenül számlázza, a szemétszállítás díjáról szóló számlát pedig a társasháznak állítja ki. A panaszos nevén 450 Ft tartozást tartottak nyilván egy 2001. március havi számlához kapcsolt visszavont kompenzáció miatt.

A Fővárosi Közgyűlési határozata szerint a díjkompenzáció folyósításának feltétele a díjkompenzációval érintett számla kiegyenlítése. A számla kiállítását követő 3 hónapon túl a jogosult az adott számlával kapcsolatos díjkompenzáció lehetőségét elveszíti. Miután a panaszos a 2001. márciusi számláit egyáltalán nem rendezte, a 2001. májusi számlán 800 Ft összegben érvényesített támogatást visszavonták, és mint tartozást jelenítették meg a számlán. Ezt az összeget egy 350 Ft-os szolgáltatói jóváírás csökkentette, így maradt 450 Ft a tar- tozás. Tekintettel arra, hogy víz- és szennyvíz-díjhoz kapcsolt kompenzációt a díjbeszedő a be nem fizetett távhő-számla miatt jogtalanul vonta el, ennek megfelelően a tartozást törölte és a fennmaradó 350 Ft-ot postai úton a panaszosnak megküldte.

A szolgáltató tájékoztatásának időpontjában, 2003. szeptember 23-án, panaszosnak a díjbeszedő felé nem volt tartozása.

A panaszos 2004 márciusa és 2005 februárja között víz-, csatorna- és szemétszállítási díjkompenzációt kap. A víz- és csatornadíjra kéthavonta, a szemétdíjra pedig havonta érvényesítik a kompenzációt. A panaszos távhőszolgáltatási díjkompenzációban nem részesül, mert a jövedelme meghaladta a rendeletben megszabott határt. A Bp. XIII. kerületi önkormányzat 2004-ben lakásfenntartási támogatást is folyósított a panaszosnak.

Mindkét támogatási forma – a lakásfenntartási támogatás és a díjkompenzáció – csak számla ellenében érvényesíthető. Amennyiben az esedékes számla értéke alacsonyabb az adható támogatásnál, akkor csak a számla értékéig jár a támogatás, a fennmaradó összeget pedig a következő havi azonos szolgáltatási terület számláján írják jóvá.

A díjbeszedő tájékoztatása alapján kiderült, hogy a 2001-ben elkövetett egyszeri hibán túl a kompenzációkat rendszeresen jóváírja a számlákon. A többféle kompenzáció érvényesítésének követése bonyolult, de a vizsgálatban feltárt egy esetet eltekintve helytelen intézkedés nem történt.

Az országgyűlési biztos a Díjbeszedő Rt. tevékenységével összefüggésben visszásságot nem állapított meg.

OBH 4230/2004.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a légszennyezésre vonatkozó panaszokra az eljárást nem folytatja le.

A panaszosok a szomszédságukban épült sportáruház miatt több panasszal fordultak az országgyűlési biztoshoz. Ezek közül az áruház levegőszennyezése miatt kezdeményezett hatósági eljárásra vonatkozót a biztos a többitől elkülönítve vizsgálta, mivel a leírtak a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz, a tulajdonhoz, továbbá a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog megsértésének gyanúját vetették fel. A vizsgálatot az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnökétől, és a kerület jegyzőjétől kapott tájékoztatás alapján folytatta le.

A panaszosok korábban a sportáruház helyszínének kijelölése, a terület eladása, beépítése, az építkezéssel okozott károk megtérítése stb. miatti panaszok mellett a már megépült áruház légszennyezését is kifogásolták. A már lezárt valamennyi panaszt együttesen kezelő korábbi vizsgálat idején a légszennyezésre vonatkozó hatósági eljárás folyamatban volt. Ezt követően a hatóság megszüntette az eljárást. Ezért ezt a kérdést elkülönítve, a biztos a második vizsgálatot is lefolytatta. Megállapította, hogy a panaszt 2002. ősze óta nem vizsgálta ki az elsőfokú építési hatóság, nem intézkedett és választ sem adott a panaszosoknak.

A használatbavételi engedélyben a hatóság kikötötte, hogy az engedélyes köteles a fűtéskéményre a környezetvédelmi szakhatóság állásfoglalását benyújtani, majd a teljesítés elmaradása miatt pénzbírsággal sújtotta az építtetőt. Ezt követően 2004. március 1-jén a végrehajtási bírság befizetésére vonatkozó határozatot visszavonta, egyúttal az építésrendészeti eljárást megszüntette, mivel „A kötelezett benyújtotta a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség 2002. szeptember 4-én kelt szakhatósági véleményét, amely szerint a sportáruház tüzelőberendezésének névleges bemenő hőteljesítménye nem éri el a 14 KW/h-t, ezért az üzemeltetőnek a felügyelőség felé levegőtisztaság-védelmi szempontból adatszolgáltatási kötelezettsége nincs.”

Ezzel párhuzamosan folyt a biztos vizsgálata, amelyben megkeresésére az OLÉH is vizsgálta az ügyet.

A biztos megállapította, hogy az eljáró hatóság a légszennyezés ügyében tett panaszt nem vizsgálta ki, erre vonatkozó eljárást egyáltalán nem folytattak le. De a felülvizsgálatot folytató OLÉH sem intézkedett, és nem is észrevételezte az eljárás hiányát. A 2003–2004. év folyamán panaszolt légszennyezés vizsgálatának nem tudható be egy 2002. szeptember 4-én kelt környezetvédelmi állásfoglalás, mely szerint „az üzemeltetőnek a Felügyelőség felé levegőtisztaság-védelmi szempontból adatszolgáltatási kötelezettsége nincs”.

Egyrészt indifferens, hogy van-e adatszolgáltatási kötelezettsége annak, aki a levegőt szennyezi. A levegőszennyezés tényét nem az adatszolgáltatásból, hanem mérési eredmények alapján lehet megállapítani. Az erre vonatkozó eljárást a hatóságnak le kell folytatnia, függetlenül attól, hogy a használatbavétel feltételeként meghatározott kikötést az engedélyből törölte-e.

De egy 2002. szeptemberben kiadott érdemi tartalmú szakhatósági állásfoglalásnak sem lenne relevanciája egy 2003–2004-ben benyújtott és „ismételgetett” panaszra, arra azt és csakis azt kell kivizsgálni, hogy van-e levegőszennyezés vagy nincs. Továbbá bármelyik esetben az intézkedést határozatba foglalva, a jogorvoslat jogát biztosítva az érdekeltek tudomására kell hozni.

Ebben az ügyben mindezek elmaradtak, ezért a hatóság mulasztása a panaszosoknak a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogaikkal összefüggő visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos ennek orvoslására felkérte a Bp. III. kerületi jegyzőt, hogy járjon el a sportáruház kazánjainak levegőszennyezése miatt tett panasz ügyében. Az OLÉH elnökét arra szólította fel, hogy gondoskodjon arról, hogy hivatalának vizsgálata teljes körűen tárja fel az építésügyi államigazgatási hatáskörben eljárók által elkövetett mulasztásokat, és rendelje el a vizsgálata alapján szükséges intézkedéseket.

Kifejtette, hogy a tulajdonhoz és az egészséghez való joggal összefüggő visszásság kérdésében az érdemi vizsgálatok elvégzését követően lehet csak állást foglalni, ezért arra vonatkozó megállapítást a biztos nem tett.

A megszólítottak a jelentésben foglaltakkal egyetértettek. A jegyző az eljárást lefolytatta, a mérési eredmények alapján a károsanyag-kibocsátás a megengedett határérték alatt maradt, ezért további környezetvédelmi eljárásra nincs szükség.

OBH 4233/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha egy határozatban dönt az apa szülői felügyeleti jogának feléledéséről, a kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezé- séről és a gyámrendelésről, továbbá kizárja a jogorvoslathoz való jogot. Ugyanilyen visszásságot okoz a másodfokon eljáró hatóság, ha a pa- naszos beadványát nem tartalma, hanem elnevezése szerint bírálja el. A család védelemhez való jogának sérelmét okozza a gyámhivatal, ha annak ellenére a kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezésének fenntartásáról dönt, hogy az apa alkalmas a gyermekei nevelésére.

A panaszos 1999-ben elköltözött a feleségétől, akivel öt gyermeket neveltek. A panaszos volt felesége 2004. január 22-én elhunyt, halálakor a panaszossal közös gyermekei közül három még kiskorú volt. Az apa az anya halála után szerette volna a kiskorú gyermekeit nevelni, ezért a Bp. II. kerület gyámhivataltól a szülői felügyeleti joga felélesztését kérte. A beadványa szerint az elsőfokú gyámhivatal és a másodfokon eljáró fővárosi gyámhivatal mindent elkövetett, hogy a gyermekeket távol tartsa a tőle.

A helyettes biztos alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A kiskorúaknak édesanyjuk halálát követően nem volt törvényes képviselője. A panaszos a halál tényét és apaságát dokumentumokkal igazolta, szülői felügyeleti joga felélesztésének nem volt jogi akadálya. A gyámhivatal a panaszos szülői felügyeleti jogát 2004. február 6-án felélesztette. Ugyanezen határozat mindhárom gyermeket – a kiskorúak, az anyai nagyszülő és nagykorú testvérük nyilatkozata alapján, a tényállás teljes körű feltárása nélkül – ideiglenes hatállyal testvérükhöz helyezte, őt részükre gyámul rendelte, az apa szülői felügyeleti jogát szüneteltette. A gyámhivatal a gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezéséről a kiskorúak azon nyilatkozata alapján döntött, hogy Budapesten szeretnének maradni és tanulni, édesapjukkal nem volt szoros a kapcsolatuk. A jegyzőkönyvi nyilatkozatokból egyértelmű volt, hogy a gyermekek – 22 éves, nős, külön háztartásban élő, egyetemista bátyja – nem tudja testvérei gondozását, nevelését ellátni, az a 77 éves nagyszülőre hárult volna. A gyermekek édesapja vállalta nevelésüket, az arra való alkalmasságát semmi nem zárta ki.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezésének és a gyámrendelésnek nem volt jogszabályi alapja. Az ideiglenes hatályú elhelyezés csupán a szülői felügyelet egyes részjogosítványait érinti, azzal egyidejűleg nem lehet a kiskorúaknak gyámot is rendelni.

Az általános helyettes megállapítása szerint azzal, hogy a gyámhivatal egy határozatban döntött az apa szülői felügyeleti jogának feléledéséről, a kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezéséről és a gyámrendelésről, továbbá kizárta a jogorvoslathoz való jogot, a tisztességes eljárással és a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A gyámhivatal az apa körülményeit vizsgálta, ennek során bizonyosodott, hogy alkalmas gyermekei nevelésére. A gyermekek érdekét hosszabb távon mindenképpen az szolgálja, hogy édesapjuk rendezett körülmények között nevelje őket. Az idős nagyszülő évek óta részt vett a gyermekek nevelésében, de nem volt tudható, hogy ezt a feladatot meddig képes ellátni. A gyermekek nagykorú testvére pedig még maga is nagyon fiatal, tanul, saját családja van, testvérei nevelését, gondozását huzamosabb ideig nem tudta volna ellátni. A gyámhivatal mindezeknek az ismereteknek a birtokában döntött a kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezésének fenntartásáról és az apa szülői felügyeleti joga megvonása tárgyában való perindításról, majd határozatát saját hatáskörében visszavonta és rendelkezett az apa szülői felügyeleti jogának feléledéséről.

A megelőző eljárásra tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal a család védelméhez való jog érvényesülését veszélyeztette. A gyámhivatal az apa szülői felügyeleti jogának feléledéséről és a gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezéséről döntő határozata ellen benyújtható jogorvoslati jogot kizárta. A panaszos ezért a határozat fellebbezése helyett panasszal élt, felügyeleti intézkedést kért a fővárosi gyámhivataltól. A fővárosi gyámhivatalnak a panaszos kérelmét tartalma alapján kellett volna elbírálni, tehát fellebbezésnek kellett volna tekintenie, és annak elbírálásáról határozatot kellett volna hoznia. A fővárosi gyámhivatal a panaszos fellebbezésére – annak benyújtása után közel öt hónappal – levélben válaszolt.

A vizsgálat megállapította, hogy a fővárosi gyámhivatal eljárása a tisztességes eljáráshoz, és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a jövőben a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően folytassa le eljárásait és hozza meg döntéseit. A fővárosi gyámhivatal vezetőjét arra kérte, hogy a jövőben a kérelmeket ne elnevezésük, hanem tartalmuk alapján, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényben előírt határidők betartásával bírálja el.

Az érintettek a kezdeményezést elfogadták.

OBH 4325/2004.

A jogbiztonság sérelmének közvetlen veszélyét okozza az egyértelmű jogi szabályozás hiánya, ha az adóhatóságok eltérő gyakorlatot követnek a magánszemély adósok bankszámlája ellen benyújtott azonnali beszedési megbízások alkalmazásakor. Az adósok között hátrányos megkülönböztetésre ad lehetőséget a pénzeszközeik kezelésének helye szerint eltérő eljárás, illetve a pénzforgalmi és lakossági bankszámlák közötti a behajtás szempontjából eltérő szabályozás hiánya, azok megnyitása feltételei közötti lényegi különbségek ellenére. A szociális biztonsághoz, valamint a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza, ha a pénzügyi intézménynél kezelt – egyébként – végrehajtás alól mentes juttatás is gyakorlatilag korlátozás nélkül végrehajtás alá vonható. A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza a jogszabály, ha a pénzintézet az ügyfél reklamációja esetén sem adhat az azonnali beszedési megbízás adattartalmán kívül érdemi információt ügyfelének – mivel végrehajtható okirat nélkül kell az adóhatóság megkeresését teljesíteni- ük –, aki így csak a kifogás előterjesztésére nyitva álló határidőn túl szerezhet tudomást annak jogalapjáról. A tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Vht. 79/C. § (1) bekezdése azzal, hogy a számla – nem adós – társtulajdonosának tulajdonára is kötelezővé teszi a végrehajtást. A jogbiztonság követelményét sérti, ha az azonnali beszedési megbízás végrehajtható okirat, vagy más, az adós személyének kétségtelen megállapítására alkalmas okiratok csatolása nélkül is teljesíthető.

2004-ben az országgyűlési biztos általános helyettesénél több panaszos sérelmezte az adóhatóság azon gyakorlatát, hogy lakossági folyószámlájukról – ideértve a közös tulajdonú, illetve a közös rendelkezésű számlákat is – azonnali beszedési megbízással hajtják végre az állammal szemben fennálló fizetési kötelezettségüket, de arról előzetesen semmilyen értesítést nem kapnak. Esetenként olyan pénzösszeget is végrehajtás alá vonnak, mint a gyermektartásdíj, amely – álláspontjuk szerint – a törvény erejénél fogva mentes a végrehajtás alól. Az általános helyettese több pénzintézettől is kért tájékoztatást az általuk folytatott gyakorlatról, valamint az APEH és a megyei illetékhivatalok elnökeit is vizsgálat tartására kérte.

Az APEH elnöke és az illetékhivatalok az esetleges törvénysértő végrehajtási gyakorlattal kapcsolatos felelősséget azzal az indokolással hárították el, hogy ők csak az azonnali inkasszó teljesítésére irányuló megkeresést küldik meg a pénzintézeteknek, a tényleges végrehajtás a bankok feladata. Szerintük a pénzintézet kötelessége annak biztosítása, hogy az azonnali beszedési megbízás végrehajtása a jogszabályoknak megfelelően történjen.

Az általános helyettes megállapította, hogy az egyes adóhatóságok és egyes pénzintézetek gyakorlata a vizsgálat tárgyát képező ügyekben – a vonatkozó jogszabályok eltérő értelmezéséből adódóan – jelentős eltérést mutat. Így pénzintézetenként is eltérő a végrehajtás alól mentes pénzösszeg megállapításának módja. Az előzőekre tekintettel megállapította, hogy a magánszemély adósok bankszámlája ellen, adóhatóságok által benyújtott azonnali beszedési megbízások teljesítésének jelentősen eltérő gyakorlata – az adott kérdés jogi szabályozásának hiánya, illetve hiányossága miatt – a jogbiztonság elvének érvényesülését közvetlenül veszélyezteti. Az általános helyettes rámutatott arra, hogy a munkabérre és egyéb járandóságra vezetett végrehajtás alól mentes a havonta kifizetett munkabérnek az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének, valamint mentesek a Vht. 74. §-ában felsorolt juttatások is.

Ezzel szemben a pénzügyi intézménynél kezelt, az adóst megillető pénzösszeg teljes mennyisége – két kivétellel – végrehajtás alá vonható. Az ombudsman megállapította, hogy a végrehajtási eljárás során az adósok homogén csoportot alkotnak, így közöttük semmilyen alkotmányosan indokolható ismérv szerint nem tehető különbség aszerint, hogy pénzeszközeiket otthon tartják, vagy azt pénzintézet kezeli. Az adósok közötti ilyen különbségtétel a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz.

Az általános helyettes azt is megvizsgálta, hogy az ún. pénzforgalmi bankszámlák és lakossági bankszámlák tulajdonosai között – az azokra vonatkozó lényegi eltérésekre figyelemmel – a jogalkotók, a jogalkalmazók és a pénzintézetek tesznek-e különbséget. Megállapította, hogy a hatályos szabályozás a végrehajtás szempontból nem tesz kellő különbséget a pénzforgalmi és lakossági bankszámlák között, holott azok megnyitásának feltételei és önkéntessége között lényegi különbségek vannak, és ez – a jogi szabályozás hiánya, illetve hiányossága miatt – alkalmas arra, hogy a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.

Az általános helyettes szerint alkotmányos joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza, ha a természetes személy, adós, pénzügyi intézménynél kezelt pénzeszközére vezetett végrehajtás alól nem mentesek az egyes szociális juttatások, mert így azokat hatósági aktussal más, az eredetivel ellentétes célra vonják el. Azok végrehajtás alóli mentességét az indokolja, hogy a juttatás a létfenntartást vagy a hátrányos helyzet enyhítését szolgálja. Ezért a Vht. egyes rendelkezései között fennálló ellentét, vagyis az, hogy pénzügyi intézménynél kezelt, egyébként végrehajtás alól mentes juttatás is gyakorlatilag korlátozás nélkül végrehajtás alá vonható, alkalmas arra, hogy a szociális biztonsághoz való joggal, valamint a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza.

Az adóhatóságok tájékoztatása alapján az általános helyettes megállapította, hogy a magánszemély adósok szinte soha nem élnek a végrehajtási kifogás előterjesztésének lehetőségével. Több pénzintézettől pedig azt a tájékoztatást kapta, hogy az adósok gyakran a számlavezető pénzintézetnél reklamálnak az általuk indokolatlannak tartott inkasszó miatt. Az ombudsman megállapította, hogy ennek az lehet az oka, hogy az adósok, és akiknek az inkasszó jogát vagy jogos érdekét sérti, mint a számlatulajdonos vagy más rendelkezni jogosult, általában csak jóval a végrehajtási kifogás előterjesztésére nyitva álló 8 napos határidő után szereznek tudomást a jogorvoslat lehetőségéről. Az Art. kimondja, hogy a bankszámlát vezető hitelintézet az adóhatóság azonnali beszedési megbízását a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni. Tekintettel azonban arra, hogy a Vht. szerint a pénzügyi intézménynél több számlatulajdonos tulajdonában álló számlán kezelt pénzösszeg bármelyik számlatulajdonossal szemben fennálló követelés fejében teljes összegben végrehajtás alá vonható, nagy valószínűséggel fordulhat elő olyan eset, hogy a nem adós számlatulajdonos nem is értesül az adóhatóság határozatáról. Az adóügyekben mögöttes szabályként az Áe. rendelkezéseit kell alkalmazni, ennek értelmében a határozatnak tartalmaznia kell a rendelkező részben a közigazgatási szerv döntését, továbbá a fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat lehetőségéről való tájékoztatást, közölt határozat hiányában azonban mégsem értesül jogorvoslati lehetőségeiről a számlatulajdonos, illetve a rendelkezni jogosult. A pénzintézeteknek – mivel végrehajtható okirat nélkül kell az adóhatóság megkeresését teljesíteniük – egy esetleges ügyfél-reklamáció esetén sincs lehetőségük arra, hogy az azonnali beszedési megbízás adattartalmán kívül érdemi információt adjanak ügyfeleiknek, akik így – a tapasztalatok szerint – egyáltalán nem, vagy csak a nyitva álló határidőt követően szerezhetnek tudomást a kifogás előterjesztésére vonatkozó jogáról. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az Art. és Vht. fenti rendelkezései alkalmasak arra, hogy a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozzák.

Az ombudsman szerint abban az esetben, amikor a tulajdonában álló pénzösszeget egy másik adós számlatulajdonossal szemben fennálló követelés fejében teljes összegben végrehajtás alá vonják, a tulajdonhoz való joggal szemben nem áll másik alapjog, szabadság vagy alkotmányos érték. Az általános helyettes szerint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Vht. azzal, hogy a nem adós számlatulajdonos tulajdonában álló pénzösszegre történő végrehajtást kötelezővé teszi.

Az azonnali beszedési megbízás kötelezően csak a benyújtó nevét és székhelyét, a benyújtó számlaszámát, a fizetésre kötelezett nevét és székhelyét, az összeget, a fizetésre kötelezett számlaszámát, a bizonylatszámot, a benyújtás indokát (jogszabályszámot), valamint a közlemény rovatot tartalmazza. Ugyan a pénzforgalmi bankszámlák tulajdonosait már nevük alapján is nagy pontossággal azonosítani lehet, a lakossági bankszámlák tulajdonosairól és rendelkezésre jogosultjairól (gyakori nevek, vagy rokonok esetén) ez nem mondható el. Mindezekre figyelemmel az adóhatóságok által benyújtott azonnali beszedési megbízások teljesítésével (és kiterjesztésével) kapcsolatban az általános helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy kiemelkedő, garanciális jelentősége van az adós, a tartozás és annak jogcíme pontos azonosításának. Az ombudsman szerint ennek elmaradása alkalmas lehet arra, hogy a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okozzon, ezért a pénzintézetek az inkasszót csak akkor teljesíthetik, ha az adóst minden kétséget kizáróan azonosítani tudják. Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy az azonnali beszedési megbízás végrehajtható okirat, vagy más, az adós személyének kétségtelen megállapítására alkalmas okiratok csatolása nélkül történő teljesítése a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz.

Mivel a különböző visszásságok közvetlen veszélye az Art. és a Vht. fölösleges, nem egyértelmű rendelkezésére, valamint hiányosságára vezethető vissza, a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az általános helyettes azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy a Vht. módosításával alkossa meg azokat a garanciális szabályokat, amelyek az adósok közötti hátrányos megkülönböztetés nélkül biztosítják a végrehajtási eljárás során, hogy a szociális juttatások valóban mentesek legyenek. Az Art. és a Vht. módosításával, illetve kiegészítésével a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás során is biztosítsa a jogorvoslat érdemi lehetőségét, a Vht. módosításával, illetve kiegészítésével biztosítsa a nem adós számlatulajdonos tulajdonhoz való jogát, valamint a Vht. kiegészítésével pontosítsa az adósok bankszámlája ellen, adóhatóságok által benyújtott azonnali beszedési megbízásokkal kapcsolatos szabályokat, így segítve elő a gyakorlat egységesítését.

A Magyar Nemzeti Bank elnökének pedig azt javasolta az ombudsman, hogy a pénz- és elszámolás-forgalom, valamint a pénzfeldolgozás szabályairól szóló MNB rendelkezés előírásait egészítse ki a Vht. értelmében végrehajtás alól mentes összeg számítási módjának meghatározásával.

(Kapcsolódó ügy: OBH 4329/2004.)

OBH 4335/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a gyermek apja és anyja által indított eljárást egy határozatban bírálja el, illetve a jogbiztonsággal és a családhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a kapcsolattartási ügyben indokolatlanul elhúzódik az eljárása. Nem okoz azonban visszásságot, ha hatásköre hiányáról telefonon tájékoztatja a panaszost, és azt az iratra feljegyzi.

A panaszos 2000-ben vált el a férjétől, amikor a bíróság a közös gyermeküket nála helyezte el, és az apai kapcsolattartást is szabályozta. Az apai kapcsolattartás mindig problémás volt, mert gyermeke apja – véleménye szerint ahelyett, hogy megegyezésre törekedett volna – állandóan feljelentette őt a Bp. II. kerületi gyámhivatalnál. A hatóság – anélkül, hogy a bejelentés igazságtartalmáról meggyőződött volna – kilátásba helyezte, hogy bírsággal sújtja. A gyámhivatalnál utoljára 2004. június 1-jén jelezte a kapcsolattartás során felmerült problémákat, amire 2004. július 19-ig az országgyűlési biztosokhoz intézett panaszáig nem kapott választ.

Az általános helyettes a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A gyermek édesapja először 2003 szeptemberében kérte, hogy a bíróság által konkréten nem meghatározott kapcsolattartási időpontokat a gyámhivatal határozatban állapítsa meg. Az ügyintéző rövid úton – telefonon – tájékoztatta az apát hatásköre hiányáról, azt az ügyiratra feljegyezte. Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal ezen eljárása nem okozott visszásságot.

Az apa 2003 decemberében ismét nem végrehajtást, hanem a téli szüneti kapcsolattartás szabályozását kérte. A gyámhivatal a kérelmet – hatásköre hiányában – elutasította, egyúttal az anyát figyelmeztette a bírói ítéletben foglaltak betartására. 2004 januárjában az apa a gyermekével való kapcsolattartásáról rendelkező ítéletben foglaltak végrehajtását kérte. A gyámhivatal az apa kérelmét az anya által indított eljárással – mely az apa figyelmeztetésére, illetőleg a kapcsolattartás megszüntetésére irányult – együtt bírálta el.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal eljárása a tisztességes eljáráshoz fűződő jog követelményével összefüggő visszásságot okozott.

A panaszos 2004. június 1-jén kezdeményezett eljárást a gyámhivatalnál. Közölte, hogy az apának a gyermekét veszélyeztető magatartása miatt eljárást folytat a rendőrség is. Ezen információ birtokában az ügyintéző csak jóval az ügyintézési határidőn túl kért tájékoztatást a rendőrségtől, de a gyámhivatal vezetője a határidőt nem hosszabbította meg. A gyámhivatal – a rendőrségi eljárásra tekintettel – nem függesztette fel saját eljárását, érdemi döntést az eljárás megindulása után több mint három hónap múlva hozott.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal indokolatlanul elhúzódó eljárása a jogbiztonsághoz és a családhoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A helyettes biztos felkérte a Bp. II. kerületi jegyzőt, hogy a gyámhivatal vezetőjének és munkatársainak figyelmét hívja fel, hogy a jövőben minden ügyfél beadványát egyedileg, önállóan külön-külön határozatban bírálják el, az érdemi döntést az Áe.-ben előírt határidőn belül hozzák meg, és intézkedjenek az eljárás meghosszabbításáról, illetőleg felfüggesztéséről, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta.

OBH 4353/2004.

Nem okoz az emberi méltósághoz való jogból származtatható kegyeleti jog érvényesülésével összefüggő visszásságot önmagában az a tény, hogy egy harminc éve működő hamvasztó üzem külső körülményei szomorúak és lehangolók.

A panaszos a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI Rt.) Új Köztemetőjének Krematóriumával kapcsolatos panaszában – mellyel egy időben a főjegyzőhöz hasonló tartalmú beadványt terjesztett elő – kifogásolta, hogy olyan körülmények között, amilyen a krematóriumban van, nem lenne engedélyezhető a halottól való búcsúzás, mert a krematórium állapota önmagában is kegyeletsértő.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való joggal összefüggő kegyeleti jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Ennek során 2004. augusztus 30-ára előzetes bejelentés alapján végzett helyszíni vizsgálat tartását rendelte el. A vizsgálat kezdetekor az országgyűlési biztos tudomást szerzett arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat főjegyzője a panasz alapján saját hatáskörében is vizsgálatot indított, és annak eredményéről írásbeli tájékoztatást kért. A biztos jelen vizsgálat megállapításait a főjegyzői vizsgálat során feltártakra, valamint a helyszíni vizsgálat során tapasztaltakra alapozva tette.

A panaszos férjének hamvasztással való temetését külön szállítással és egyszemélyes hűtő igénybevételével közös gyermekük rendelte meg. A szolgáltatás megrendelésekor a BTI Rt. alkalmazottja arról tájékoztatta panaszost, hogy közvetlenül a hamvasztás elkezdése előtt a közeli hozzátartozóknak lehetőségük van elbúcsúzniuk halottjuktól, amely lehetőséggel az elhunyt felesége és gyermekeik éltek is. A panaszos sérelmezte, hogy a krematóriumba vezető úton pernye volt, hogy a hűtőrészleg mellett kellett elhaladniuk, hogy a halottjuk a szállításhoz megrendelt koporsó helyett egy vékony furnérlapokból készült koporsóba téve, csak keménypapírral volt lefedve. Kifogásolta, hogy a krematórium színei, az elhasznált burkolatok és a világítás kegyeletsértők, nem méltóak a halottól való végső búcsúhoz, és azt, hogy nem maradhattak még egy percre sem egyedül halottjukkal, valaki mindig jelen volt.

A vizsgálat során tényként volt rögzíthető, hogy munka- és balesetvédelmi előírás rendelkezik arról, hogy legalább két munkás legyen jelen a behelyezéskor a nagy hőfokon égő kemence miatt, ezért kellett panaszos halottjának búcsúztatásakor is jelen lennie legalább egy temetői dolgozónak. A megtekintéskor a hozzátartozó már a villára helyezett koporsóban fekvő halottjától búcsúzhat, és valóban, jelen kell lennie két munkásnak, akik közül az egyik kézi erővel tolja el a koporsót a kemencéig. A búcsú perceiben a munkások hátrébb és oldalt állnak, de nem tehetik meg, hogy a krematóriumot elhagyják. Ezt írja elő számukra a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 51. §-a, valamint a Fővárosi Temetkezési Intézet TU-II/3. számú technológiai utasításának 5.8-as és 7.3-as pontjai.

A krematórium külső körülményei valóban hagytak kívánni valót maguk után, azonban tény, hogy funkcióját tekintve a helyiség üzem, amely egyrészt 30 éve épült, amikor még nem volt gyakorlata a hamvasztások megtekintésének, másrészt pedig a berendezések formatervezése sem volt olyan korszerű, mint az újabb hamvasztó-kemencéké. Ezen tényekkel szembesülve rendelte el BTI Rt. Szolgáltatási Főosztálya 2004. augusztus 17-i körlevélben, hogy a krematórium felújításáig a Kozma utcai telephelyen nem engedélyezhető a hamvasztás megtekintése.

A krematóriumvezető nyilatkozata szerint amennyiben a megrendelést a BTI Rt. munkatársa veszi fel, köteles szóban tájékoztatni a szolgáltatást igénybe vevőt a körülményekről, de sosem írásban, más szolgáltatók gyakorlatára azonban nincs rálátása.

Fővárosi Önkormányzat Közmű Ügyosztályának párhuzamosan végzett vizsgálata során a helyszíni vizsgálat alkalmával feltárt körülményeken túl további tényeként tárta fel, hogy a tájékoztatás megtörténte nem bizonyítható, ám annak ellenkezője sem, ugyanis annak írásba foglalását semmilyen szabályzat nem írja elő; a halott-szállítás, a hűtés és a megtekintés is a BTI Rt. belső szabályai alapján, rendben történt. A krematórium körülményeit érintő, annak állapotát feltárni célzó vizsgálat megállapította, hogy az elhasználódott mivoltára tekintettel nem alkalmas arra, hogy ott a hozzátartozók az elhunytat megtekintsék, s méltó módon búcsúzhassanak tőle. Ennek érdekében intézkedett a BTI Rt. vezérigazgatója afelől, hogy a hamvasztás előtti megtekintés az új krematórium elkészültéig és átadásáig csak az Új Köztemető ravatalozó termében vagy a csömöri hamvasztó üzemben történhessék.

A hamvasztás előtti megtekintés szolgáltatás gyakorlatát eredetileg azon hozzátartozói aggály hívta életre, hogy a hamvasztó-üzem munkatársaitól nem a saját hozzátartozójuk hamvait kapják meg, így a szolgáltatás léte tehát indokolható, és ezzel összefüggésben az ellenértékűség is, hiszen a temetkezési intézet a szolgáltatás nyújtásának méltó körülményei megteremtése érdekében a hamvasztás előtti megtekintések idején csökkentett kapacitással működött. A méltó körülmények létrehozását célzó intézkedésként értékelhető ezt a hozzáállás, ami azonban nem volt elégséges a kegyeleti jog maradéktalan érvényesüléséhez, hiszen valóban nem megengedhető, hogy a szolgáltatást megváltó hozzátartozóknak a hamvasztó üzem területére belépve kelljen szembesülniük az ott uralkodó körülményekkel.

Amennyiben azonban igaz panaszos azon állítása, mely szerint az üzemben uralkodó körülményekkel kapcsolatban senki nem hívta fel figyelmét, megállapítható a kegyeleti joggal összefüggő visszásság. Ezzel összefüggésben azonban két egymással ellentétes nyilatkozat állt a biztos rendelkezésére, ezért a hasonló esetek elkerülése érdekében, valamint a hozzátartozójuk halála miatt megrendült ügyfelek kegyeleti érzésére tekintettel a nézve fogalmazta meg kezdeményezését, és kérte a BTI Rt. vezérigazgatóját, hogy fontolja meg egy, a hamvaszás előtti megtekintések esetében kötelezően az ügyfélnek adandó írásbeli tájékoztató megfogalmazásának szükségességét.

A vezérigazgató a jelentésben foglaltakkal egyetértett, kezdeményezésre tett válaszában kifejtette, hogy mivel a csömöri krematórium körülményei modernek, az Új Köztemetőben pedig már nincs lehetőség a hamvasztás előtti megtekintésre, nem tartja indokoltnak a hamvasztó-üzem körülményeire vonatkozó tájékoztatás írásba foglalását.

A biztos a kezdeményezésre adott választ elfogadta.

OBH 4354/2004.

A jogbiztonság elvét sértő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a kérelemről az ügyintézési határidőn túl hoz határozatot, és a határidő meghosszabbításáról sem rendelkezik.

A panaszos a bajai gyámhivatalnak a gondnokrendeléssel kapcsolatos kérelmének késedelmes intézését sérelmezte. Előadta, hogy 2004 áprilisában otthonába fogadta B. I. korlátozottan cselekvőképes férfit, akinek a gondnoka és családja már hat éve a gondnokolt (fele részben) tulajdonában álló ingatlanban él, ahova azonban a gondnokoltat be sem engedik, a pénzét elköltik. A panaszos 2004 áprilisában a gondnokolttal közösen nyújtott be kérelmet a bajai gyámhivatalhoz – amelyben azt kérték, hogy a gyámhivatal a panaszost rendelje ki B. I. gondnokául. A hatóság azonban csak két hónap múlva foglalkozott.

Az általános helyettes a jogbiztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A panaszos és B. I. 2004. május 3-án idézés nélkül megjelentek a gyámhivatalban. A gondnokolt előadta, hogy lakásából gondnoka magatartása miatt elköltözött, a panaszosnál él. A gondnoka a nyugdíját elveszi, lakásába idegeneket költöztetett, az ingatlanán közüzemi tartozásokat halmozott fel. Kérte, hogy a gyámhivatal mentse fel tisztségéből a gondnokát, és a panaszost rendelje részére gondnokul. Az ügyintéző közölte, hogy a gyámhivatal eljárást indít a gondnok elmozdítására.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal B. I. gondnokának felmentésével, és részére hivatásos gondnok rendelésével kapcsolatban a gondnokolt érdekeit szem előtt tartva, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járt el. Egyúttal megállapította azt is, hogy a hatóság az eljárási cselekményeit B. I. gondnoka felmentésére irányuló kérelmének jegyzőkönyvben való rögzítését követő két hónap múlva kezdte meg. A késedelem indokolatlan volt, a gyámhivatal vezetője az ügyintézési határidőt sem hosszabbította meg.

A vizsgálat megállapította, hogy a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott a gyámhivatal azzal, hogy a panaszos kérelméről az ügyintézési határidőt jelentős mértékben meghaladva hozott határozatot és a határidő meghosszabbításáról sem rendelkezett.

Felkérte a gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmeiről az Áe.-ben meghatározott ügyintézési határidőben döntsön, indokolt esetben annak meghosszabbításáról értesítse az ügyfelet. A hivatalvezető a kezdeményezést elfogadta.

OBH 4525/2004.

A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogokkal összefüggő visszásságot okoz a közlekedési hatóság, ha nem teljes körűen tárja fel az érintettek körét.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a dunaföldvári hídhoz vezető tehermentesítő utat a lakóházától pár méterre építik. Ezzel nyugalmuknak vége, házuk eladhatatlanná válik. Tanácsot és segítséget kért, szabályosan történt-e mindez, és hova fordulhatna az „igazát keresni”.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogok sérelmének gyanúja miatt felkérte a Közlekedési Főfelügyeletet vizsgálat lefolytatására. Eszerint a szóban forgó út Dunaföldvár tehermentesítésére szolgál, az 1999-ben megszüntetett Solt-Dunaföldvár vasúti szárnyvonal helyén létesült. A felújított Duna-hídtól indul és a 6. számú főúthoz csatlakozik, a korábbi vasúti töltés és a nyomvonalon meglévő műtárgyak felhasználásával.

Az országgyűlési biztos az út megépítésével, a leírt nyomvonalon való vezetésével kapcsolatban megállapította, hogy az szükséges és elkerülhetetlen, továbbá nem vitásan közérdekű volt. A felhagyott vasútvonalon való vezetése okszerű, bármely elképzelhető változatnál kevesebb kárt okozza a környezetben. Az út engedélyezése egy, a panaszost hátrányosan érintő mozzanattól eltekintve a vonatkozó jogszabályoknak megfelelt.

A panaszos ügyében a Főfelügyelet a biztos megkeresésére intézkedett, ennek nyomán a Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet 2004. szeptember 20-án helyszíni szemlét tartott, ahol az ingatlantulajdonos jelenlétében megállapították, hogy az ingatlan 1,5 m mélységű és 17 m szélességű körcikk mentén beleesik a környezetvédelmi övezetbe. Ezért a védőövezeti terv felülvizsgálatát a Közlekedési Felügyelet elrendelte. A Nemzeti Autópálya Rt. a tervet átdolgoztatta, azon a panaszos ingatlanának érintettsége már pontosan fel van tüntetve. A panaszost felvették a védelmi övezet kialakításával kapcsolatos kártérítésben részesülők névjegyzékébe.

A dunaföldvári polgármesteri hivatal arról tájékoztatta a biztost, hogy kb. 150 ilyen tartalmú határozat kiadása – köztük a panaszosnak – folyamatban van.

Mindezek alapján a biztos megállapította, hogy az útépítés engedélyezési eljárásában a panaszos alkotmányos jogaival kapcsolatban visszásság keletkezett, azonban megkeresésére a Közlekedési Főfelügyelet, a Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet a szükséges intézkedéseket megtette, ezzel a visszásságot saját hatáskörében megszüntette. Ezért a közlekedési hatósági ügyekben intézkedést nem kezdeményezett. A kártalanítás ügyében a vizsgálat lezárásakor az eljárás még folyamatban volt, a panaszos ügyében elsőfokú határozat sem született, így abban a hatásköre hiányát állapította meg. Felkérte azonban a már eljárt hatóságok vezetőit, hogy a jövőben még alaposabban tisztázzák a tényállást döntéseik előtt.

A panaszost tájékoztatta, hogy amennyiben a közigazgatási eljárásban nem térülnek meg a kárai, úgy az igényét polgári peres eljárásban, bíróság előtt érvényesítheti.

OBH 4621/2004.

A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak a praxisjog átruházásával kapcsolatos jogszabályok bizonytalanságot előidéző szabályai.

A panaszos a fogszakorvosi praxisjoga átadásához szükséges polgármesteri hozzájárulás megtagadása miatt kérte az országgyűlési biztos vizsgálatát, aki a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt a vizsgálatot meg is indította, és a beszerzett iratok alapján a következőket állapította meg:

A panaszos egy első kerületi fogászati ellátást nyújtó Kft. alkalmazottjaként – működtetési jog (praxisjog) birtokában – dolgozott fogorvosként. 2002. március 1-jén a Bp. XII. kerületi Önkormányzathoz fordult – az átvevő fogorvossal együttesen – a fogászati praxisjog átruházásához kérve hozzájárulást. A polgármester 2002. április 2-i nemleges válaszát csak április 16-án kapta kézhez. Az elutasítást azzal indokolta, hogy feladat-ellátási szerződések megkötését tervezi a fogorvosokkal. Ezzel a panaszos nem értett egyet, ezért levélben a polgármester válaszának késedelmét és törvénysértő voltát kifogásolta. Az ezt követő levélváltás után a panaszos személyesen felkereste a polgármestert, aki közölte, hogy „csak annak részére engedélyezi a praxisjog elidegenítését, akit ő személyesen választ ki a jelentkezők közül”.

A képviselő-testület az 514/1995. (X. 19.) Bp. XII. ker. Ök. H. számú határozatában úgy döntött, hogy a vállalkozó orvosok személyére vonatkozó döntést az Egészségügyi Bizottság véleményének előzetes kikérése mellett a polgármesterre ruházza. (Az Egészségügyi Bizottság ellenszavazat nélkül támogatásáról biztosította a működtetési jog szerzőjét, az erről szóló határozatot azonban nem bocsátották panaszos rendelkezésére.)

A panaszos a 2002. április 30-i ismételt kérelmében újra azt kérte, hogy az alanyi jogon szerzett fogorvosi praxisjogát elidegeníthesse, hiszen ő is, mint az átadó és a szerző fogorvos is rendelkezik valamennyi törvényi feltétellel. A hozzájárulás elhúzódása miatt a praxisjog átadásról eredetileg kötött előszerződést felbontotta, és 2002 októberében egy másik jelentkezővel kötött új előszerződést, amely alapján az önkormányzat nyilatkozatának birtokában végül 2003. májusában történt meg a praxisjog átadása.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz eljuttatott beadványában tehát a közel másfél éves „eljárás” körülményeit kifogásolta, amely miatt a külföldi munkavállalása is meghiúsult.

A jelentés hangsúlyozta, hogy az egészségügyi alapellátás a helyi önkormányzatok kötelező feladata, de annak végrehajtása, az egyes feladatok tárgya szerint rendelkező normák, illetve az ésszerű megvalósíthatóság szempontjai alapján, a lakosság érdekeire, igényeire figyelemmel változhat. Általában az orvosi ellátás az egyik legfontosabb, egyben a legnagyobb körültekintést igénylő kérdés az egyes települések vezetői számára. Valamennyi, az egészségüggyel kapcsolatos helyi kérdés gondos előkészítés és jogszerű, méltányos döntést követően rendezhető zökkenőmentesen.

A fiatal fogorvos által 2002. március 1-jén a praxisjog átadáshoz való hozzájárulás iránti kérelem benyújtásának időpontjában a hatályos 18/2000. (II. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) csak a tartósan betöltetlen vagy újonnan létesített háziorvosi (fogorvosi) körzet esetén tette kötelezővé az önkormányzat képviselő-testületének, hogy hozzon határozatot a háziorvosi körzet jellegéről, továbbá arról, hogy az önkormányzat – a működtetési jog megszerzése esetén – a kérelmezőt háziorvosként foglalkoztatni kívánja.

Az R. szerint önálló háziorvosi (fogorvosi) tevékenységet végezni csak külön működtetési engedély vagy hatósági bizonyítvány birtokában lehet. Ennek megfelelően a működtetési jog megszerzése a jogi előfeltétele annak, hogy az önkormányzat valamely orvost háziorvosként foglalkoztasson. Ugyanakkor a működtetési jog engedélyezése nem érinti az önkormányzatnak az egészségügyi ellátásról való gondoskodáshoz kapcsolódó jogkörét, az engedély megadása még a működtetési jog elidegenítése vagy folytatása esetén sem hárít az önkormányzatra a működtetési jogot megszerző orvos foglalkoztatására vonatkozó kötelezettséget.

A normaszöveg változásaiból és értelmezéséből a vizsgálat arra következtetett, hogy működtetési jog elidegenítése esetén a Kamarához benyújtandó kérelemhez kell mellékelni a működtetési joggal rendelkező háziorvos és a kérelmező által kötött előszerződést a működtetési jog átadásáról, valamint az önkormányzat és a kérelmező által kötött előszerződést, vagy az önkormányzat nyilatkozatát arról, hogy a működtetési jog megszerzése esetén a kérelmezőt háziorvosként kívánja foglalkoztatni (R. 4.§ [3] bek.).

Mivel azonban nem állt a panaszos rendelkezésre az önkormányzat által közzétett feltételrendszer, amely alapján kiválaszthatta volna a megüresedő praxisra jelentkező fogorvost, és a jogi háttér is épp a kérelemmel egy időben változott, a biztos megállapította, hogy a kifogásolt eljárást rendező norma nem egyértelmű a tekintetben, hogy az önkormányzat nyilatkozatát milyen formában és tartalommal, mely egyéb szabályra figyelemmel, vagy mérlegelés útján teszi. Az R. kifejezetten hatósági döntést 2002. április 15. napjáig rendelt a képviselő-testület számára az új körzetek kialakítása tekintetében, illetve arról, hogy az önkormányzat – a működtetési jog megszerzése esetén – a kérelmezőt háziorvosként foglalkoztatni kívánja. A jogszabály módosítását követően – panaszos kérelmével egy időben – csupán nyilatkozatról rendelkezik a norma.

Az önkormányzat számára tehát de iure nem jelent kötelezettséget a praxis „vevője” személyének elfogadása, azonban, ha a kérelmező személye megfelelő, az önkormányzat hozzájáruló nyilatkozatot tesz, mellyel létre jöhet a praxis átadása.

A biztos megállapította, hogy a panasz alapjául szolgált körülmények tekintetében olyan jogszabály-módosítást rendelt a jogalkotó, mely panaszos e tényben tett megállapítását alaptalanná tette, azaz nem az Áe. szabályai szerinti határozat meghozataláról, illetve hatósági döntésről van szó, így annak törvényi feltételei és jogkövetkezményei nem alkalmazhatóak, a nyilatkozat megtételét illetően az önkormányzat nem hibázott.

Felmerült a kérdés, miként lehet az önkormányzati törvény keretei között megvalósítani az egészségügyi ellátási kötelezettséget, felelősséget, valamint a finanszírozás kérdését. Jelen ügyben a vitatott nyilatkozat – mely tehát 2002. április 15. napjától jogszabályi kötelezettség, az alapellátásért felelős önkormányzat és a területi ellátási kötelezettséget vállaló Fogászati Kft. – mint a fogászati alapellátást végrehajtó szerződő felek között keletkezett együttműködési kötelezettség attribútuma. Ezért a nyilatkozat tartalmán kívül kifogásolt időmúlás tekintetében az önkormányzat csak arra hivatkozhat, hogy a döntést előkészítő, véleményező Egészségügyi Bizottság soron következő ülését bevárva, a szavazás eredményének ismeretében mikor várható döntés.

A polgármester a hozzájárulást megtagadó válaszát azzal indokolta, hogy – az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. CVII. törvény 6. §-ában meghatározott elvekkel – a területi kötelezettség alapján a XII. kerületi felnőtt lakosságot ellátó fogorvosokkal feladat-ellátási szerződést kíván kötni. Noha ezt a törvényt a jogalkotó – egy évvel később, 2003. évi XLIV. törvénnyel, 2003. április 30. napjától – hatályon kívül helyezte, az önkormányzat eddig az időpontig nem kötött ilyen szerződéseket az – ugyanabban a rendelőben dolgozó – ellátást végző fogorvosokkal.

A jelentés rámutatott arra, hogy az önkormányzat a szerződéses partnert olyan feltételek kilátásba helyezésével tartotta bizonytalan helyzetben – s ezzel harmadik személlyel szembeni kötelezettségét kellő indokolás nélkül ellehetetlenítette –, mely feltételeket sem a kérdéses időben, sem később nem realizálta. E tény azonban elsősorban nem alapjogi, hanem magánjogi értelemben, a jó- hiszemű joggyakorlás alapkövetelményének érvényesülését teszi kétségessé. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy egy nyilatkozat tartalmának feltétlenül a kérelmező számára kedvezőnek kell lenni. Azonban ha a praxis átruházás érvényességének törvényes kelléke, nem lehet visszaélni a jogalkotó által biztosított szabadsággal, mely szerint nem határoz meg határidőt a nyilatkozattételre. Ezzel ugyancsak a jogviszony magánjogi aspektusa erősödik, és kirekeszti a hatósági jogviszonyok szigorú, határidőhöz és formalitáshoz kötött aktusait. Ez pedig az önkormányzat autonómiájának közjogi elismerésén alapuló testületi döntés meghozatalát, illetve a döntés delegálása esetén a polgármester egyszemélyi döntési kötelezettségét jelenti.

Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a helyi önkormányzatok a korábbi egységes állami tulajdonból jelentős vagyonhoz jutottak feladataik ellátása érdekében, és a helyi képviselő-testület gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, ez az alapjog pedig az önkormányzatok tulajdonosi jogállását és így autonómiáját biztosítja. Ugyanakkor az önkormányzat tulajdonosi pozíciójából adódóan felel az alapellátásért, hiszen övé a rendelő, a műszer. Amennyiben az ellátási felelősség és kötelezettség jogi tartalmát meghatározná a jogalkotó, az Alkotmány deklarálása szerinti államcél megvalósulása érdekében a tulajdonosi jogosítvány „terhe” helyett a szervezés szerteágazóbb feladata hárulna az önkormányzatokra. Ehhez persze valódi praxisjogra és civiljogi együttműködésre lenne szükség, vagy az önkormányzati törvény keretei között, vagy a kétségtelenül közjogi természetű (ti. egészségügyi alapellátási önkormányzati feladat), de magánjogi elemeket hordozó (személyi és vagyoni jogi), különleges alanyi jogosítvány külön jogi normában való rendezésével. Az erről való konkrét döntés pedig maradhatna a képviselő-testületnél, tiszta szakmai viszonyokat teremtve.

Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztosnak tudomása van arról, hogy több indítványozó is kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény alkotmányossági felülvizsgálatát, de azok ügyében még nem született határozat, a biztos ezért a törvény tekintetében nem foglalt állást, de megállapította, hogy az eset kapcsán feltárt körülmények a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoztak.

Figyelemmel a praxisjog intézményének hiányos szabályozását felvető gyakorlati problémákra, a szerzett jogok védelmének elvi alapjára, valamint a 2000. évi II. törvény preambulumában megfogalmazott célokra, az országgyűlési biztos felhívta az egészségügyi minisztert, hogy a Magyar Orvosi Kamara konstitutív hatályú engedélye alapján gyakorolható működtetési jog (praxisjog) elidegeníthetőségének és forgalomképességének jogdogmatikai lehetőségét átgondolva tegyen jogalkotási lépéseket a jogi háttér összehangolására, az állam, az önkormányzat konkrét szerepének felülvizsgálatára.

Válaszában a miniszter egyebek mellett kiemelte, hogy a Kormány tervezi a „Praxis törvény” szakmai újragondolását, az aggályos rendelkezések revízióját figyelemmel a betegek, az orvosok valamint az önkormányzatok jogaira, kötelezettségeire. A szaktárca vezetője tájékoztatta továbbá az országgyűlési biztost, hogy a hatályos szabályozás átfogó módosítását tartalmazó új szabályozás kiadását – az Alkotmánybíróság döntését követően – tervezik, mely során a biztos véleményét is kérik.

A biztos a választ elfogadta.

OBH 4800/2004.

A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, a tulajdonhoz és a hátrányos megkülönböztetés tilalmához fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha egy adott területen hol elrendeli, hol feloldja az építési tilalmat. A visszásságot részben az ágazati miniszter mulasztása okozza, ha az építési törvény végrehajtási rendeletét a törvény felhatalmazása ellenére nem alkotja meg. Nem okoz azonban visszásságot önmagában az építési hatóság határozata, ha azt a hatályos jogszabályok alapján kötelezően meg kell hoznia.

A panaszos gyermekei képviseletében azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert nem kaptak építési engedélyt azzal az indokkal, hogy az önkormányzat képviselő-testülete a területre építési tilalmat rendelt el, holott a panaszos tudomása szerint azt az adott területen élők közül többen megkapták az engedélyt. Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást kért a Pest Megyei Közigazgatási Hivataltól. A panaszos a tulajdonában álló gyömrői Strandtó-tőzegestó mellett elterülő ingatlanra 2004. június 16-án kért engedélyt lakóház építésére. A hatóság az engedélyt nem adta meg, mert Gyömrő Város Önkormányzata a 9/2004. (V. 13.) számú rendeletében az érintett területre építési tilalmat rendelt el. A határozatot a panaszosok nem fellebbezték meg, és a rendelet törvényességi felülvizsgá- latát sem kérték a közigazgatási hivataltól, hanem az országgyűlési biztoshoz fordultak.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az eljárásban biztosított volt a jogorvoslat lehetősége, de a panaszosok azzal nem éltek. Az országgyűlési biztos a panaszt ennek alapján elutasítaná, de figyelemmel arra, hogy az utóbbi egy évben az adott területről több azonos tartalmú panasz is érkezett a hivatalhoz, melyeket egyedi ügyként kivizsgálva intézkedést nem kezdeményezett, de a panaszos ügyéből az egyedi ügyeken túlmutató visszásság gyanúja merült fel, ezért a panaszt kiváltó körülményeket hivatalból megvizsgálta.

Megállapította, hogy az érintett terület évek óta hol építési tilalom alatt állt, hol nem. Az önkormányzatnak a közigazgatási hivatal számára megküldött kimutatása szerint, a változtatási és az építési tilalom időtartamai a következőképpen változtak: 1988. 09. 29-től 1995. 05. 19-ig építési tilalom; 2000. 10. 19-től 2003. 10. 19-ig változtatási tilalom; 2003. 05. 15-től 2003. 12. 22-ig változtatási tilalom; 2003. 05. 15-től 2004. 04. 17-ig változtatási tilalom; 2004. 05. 13-tól építési tilalom. A korábbi panaszok vizsgálata során a közigazgatási hivatal vezetője arról tájékoztatta a biztost, hogy „11/2003. (V. 15.) sz. rendeletének törvényességi felülvizsgálata során megállapítottam, hogy a rendelet törvénysértő, mivel nem felel meg az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) 60. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezésnek. Törvényességi észrevételt tettem, és felhívtam a képviselő-testületet, hogy a törvénysértés megszüntetés érdekében rendeletét helyezze hatályon kívül 2003. december 20-ig. A képviselő-testület a törvényességi észrevételben foglaltaknak eleget tett, a 35/2003. (XII. 22.) sz. rendeletében a 11/2003. (V. 15.) sz. rendeletet hatályon kívül helyezte.”

Ezt követően került sor ismét a tilalom elrendelésére, 2003. 05. 15-től 2004. 04. 17-ig változtatási tilalom, 2004. 05. 13-tól pedig építési tilalom.

A biztos megállapította, hogy az önkormányzat rendelete alapján az építési hatóság nem hozhatott más döntést, mint az építési engedély iránti kérelem elutasítása. Ezért, ha a panaszosok éltek volna a jogorvoslat jogával, azt is el kellett volna utasítani. Az építési hatósági megtagadó döntése ezért önmagában nem sértette a panaszosok alkotmányos jogait, így a biztos azzal kapcsolatban intézkedést nem kezdeményezett. Megállapította azonban, hogy az 1988 óta „lebegtetett” jogi helyzet súlyosan sérti a jogbiztonság elvét, és az érintettek tulajdonhoz való jogaival kapcsolatban is visszásságot okoz.

Az országgyűlési biztosok különböző ügyek kapcsán több alkalommal, évek óta szorgalmazzák az Étv. 30. §-a végrehajtási rendeletének megalkotását, illetve ezen szabályok egyértelműbbé tételét. Az 1999. évi CXV. törvény az Étv. 62. § (1) bekezdésének módosításával elő is írja, hogy: „Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy a településrendezéssel kapcsolatos kártalanítás részletes szabályait megállapítsa.” A rendelet azonban azóta sem született meg. Így ma is hiányzik annak szabályozása, hogy hányszor lehet adott területre, ingatlanra tilalmat elrendelni; beleszámít-e a változtatási tilalom ideje a törvényi határidőkbe, vagy azok és az övezeti besorolást váltogatásával akár 20 évig is fenn lehet tartani a tilalmat?

A panaszosok által ismertetett – az évek óta létező önkormányzati elképzelések és tilalmak ellenére a területre kiadott – építési engedélyekről a biztos megállapította, hogy az építési hatóság azokat akkor adta ki, amikor a képviselő-testület a korlátozásokat éppen feloldotta. Akkor a hatóságnak szintúgy nem volt más lehetősége, mint jogszabály által nem tiltott építkezések engedélyezése. A hatóság ezzel az éppen akkor engedélyt kérő tulajdonosok érdekét szolgálta, de az adott terület ingatlan-tulajdonosai között diszkriminációt okozott.

Nyilvánvalóan a közérdeket szolgálja a tóparti részek közösségi célra való felhasználása, tófürdő és szabadidő központ fejlesztése. Ennek biztosításához elengedhetetlen a rendezési terv előírása és az építési tilalom elrendelése. Az azonban nem engedhető meg, hogy a tulajdonosok kártalanítása nélkül beláthatatlan ideig fenntartsák a közösségi fejlesztés jogát. Az 1988 óta folytatott „csiki-csuki” szöges ellentétben áll az Alkotmánynak a tulajdonjogra vonatkozó teljes, feltétlen és azonnali kártalanítási előírásaival. Továbbá a „kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon” sem teljesül, mivel az Étv. 30. §-a nem ad megfelelő alapot a fent leírt joggal való visszaélés egyértelmű kizárására. Ebből következik, hogy az országgyűlési biztos az önkormányzat hatályos 9/2004. (V. 13.) sz. rendelet törvényességi felülvizsgálatát nem kérte, mivel az nem ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal, hanem éppen a magasabb szintű jogszabály ad lehetőséget a „hol van tilalom, hol nincs” állapot kialakítására. Ezért ismételten a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztert mint az építésügyért felelős minisztert kérte fel, hogy az Étv. 62. § (1) l) pontjában kapott felhatalmazás alapján tegyen eleget jogszabályalkotói kötelezettségének.

Felhívta a képviselő-testület figyelmét, hogy az eljárása annak ellenére sérti az érintettek állampolgári jogait, és nem szolgálja a közérdeket sem, hogy intézkedése magasabb rendű jogszabállyal nem ellentétes. A jogszabály, az építési tilalom csak eszköz, az érdemi döntés évente nem változhat. A „tilalommentes” időszakokban kiadott engedélyek alapján felépített egyéb rendeltetésű építmények esetleges kisajátítása nagyságrendekkel megnövelheti a város terheit, végső soron a megvalósítást is lehetetlenné teheti. A többi érintett korlátozása már nem csak a teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás elmaradása miatt sérti az alkotmányos jogokat. „Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tekinti az Alkotmányban biztosított alapvető jogok olyan korlátozását, amely kényszerítő ok nélkül történik, illetőleg a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan.” [8/1991. (III. 5.) AB határozat]

„(…) a törvényhozó az általa meghatározott határidőt tetszése szerint alkotmányosan nem változtathatja. A jogbiztonság alkotmányos követelménye – különösen egy alapjogot korlátozó rendelkezésnél – megköveteli a kiszámíthatóságot, az előreláthatóságot, azt, hogy a korlátozás fennállásának végső időpontjával az érintettek biztonsággal számolhassanak. A korlátozás bizonytalansága, előreláthatatlansága ugyanis már az alapjog lényegi tartalmát érinti, éppen kiszámíthatatlansága sérti a korlátozhatatlan lényeget.” [13/1992. (III. 25.) AB határozat] Mind a közérdek, mind az érintettek egyéni érdeke azt kívánja, hogy világos, egyértelmű és következetes döntést hozzanak az ügyben, és azt végre is hajtsák, legalábbis a területek besorolására és tulajdonlására nézve. Ennek érdekében a biztos felkérte a polgármestert, hogy a jelentést ismertesse a képviselő-testülettel. A panaszost tájékoztatta, hogy az Étv. 30 §-a alapján a végrehajtási rendelet hiányában is lehetősége van jogainak érvényesítésére. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 4889/2004.

A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet azzal, hogy a „Földért életjáradékot” elnevezésű pályázatot olyan indokkal utasította el, amely nem szerepelt a kiírás feltételei között. Ugyanilyen visszásságot okozott a földkiadó bizottság és a földhivatal, amikor nem körültekintően járt el a törvény végrehajtáskor, mert a földrészletek kitűzése során nem biztosították azok úttal való megközelíthetőségét.

Egy 72 éves, termelőszövetkezeti kisnyugdíjas azért fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFSZ) által meghirdetett „Földért életjáradékot” pályázatra benyújtott kérelmét azzal utasították el, hogy a földrészlet csak más földrészleten keresztül közelíthető meg. Kárpótlási jegyek alapján jutott a földterülethez, s az akkor kapott térképvázlattal ellátott jegyzékben közölték, hogy a területileg illetékes földhivatal 60 napon belül kiméri a földet. Az odavezető útról azonban elfeledkeztek. A panaszos tüdő- és cukorbeteg. A felesége bolti eladói munkája után alacsony nyugdíjat kap. Az életjáradéktól várták életük jobbrafordulását. A panaszos kérte az ügy kivizsgálását, és segítséget abban, hogy az életjáradékhoz hozzájusson.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a 2003 augusztusában közzétett pályázati feltételek XI. fejezete feltételeként nem határozta meg a földrészlet úttal való megközelíthetőségét. A panaszos pályázata megfelelt a kiírásban szereplő valamennyi feltételnek, az NFSZ csupán a már említett egyetlen okból utasította el a kérelmét. Az elutasítás nem jogszerű, mert nem lehet a pályázati feltételeket teljesítő kérelmet olyan ok miatt elutasítani, amelyet a pályázati kiírásban kizáró feltételként nem jelöltek meg. Az ilyen gyakorlat az állampolgárok körében jogbizonytalanságot okoz.

A vizsgálat elsősorban arra terjedt ki, hogy az NFSZ jogszerűen utasította-e el a panaszos földfelajánlását. Ezzel összefüggésben azonban vizsgálni kellett azt a kérdést is, hogy történt-e mulasztás a földrészletek megközelítéséhez szükséges úthálózat kiépítését célzó jogszabályok végrehajtása során.

Ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos megállapította, hogy a földrészletek kitűzése során a földrendező bizottság, valamint a földhivatal nem járt el körültekintően, és elmulasztotta végrehajtani az 1993. évi II. törvény 12. §-ában meghatározott cselekményeket. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a panaszos földfelajánlását elutasították. Az NFSZ és a földrendező bizottságok, valamint a földhivatal mulasztásának következményeit nem lehet az idős, megélhetési gondokkal küzdő tulajdonosra hárítani.

A sérelem orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy tekintse át a kárpótlási árverések és földkiadások során kialakított földrészletek megközelíthetőségét, és ahol a jogszabály végrehajtása elmaradt, a megközelítést biztosító utak kitűzése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Felkérte a minisztert, hogy a konkrét ügyben vizsgálja felül a NFSZ döntését. A hasonló esetek ismételt előfordulásának elkerülése érdekében gondoskodjon arról, hogy pályázati feltételeket teljesítő kérelmeket olyan ok miatt ne utasítsanak el, amelyek a pályázat kiírásában nem szerepelnek kizáró feltételként.

A kezdeményezésre az NFSZ elnöke határidőn túl válaszolt, a kezdeményezést elfogadta. A pályázatok elbírálási rendjét felülvizsgáltatta, és intézkedett, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő. A panaszos pályázatát érdemben újra elbírálták, az eljárási hibát orvosolták és megkötik az életjáradéki szerződést. A kárpótlási árverések és a földkiadás során kialakított földrészletek megközelíthetőségével kapcsolatos kezdeményezésre adandó választ az országgyűlési biztos a miniszternél megsürgette.

OBH 4892/2004.

A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogokkal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha elmulasztja a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálását és a határozat meghozatalát.

A panaszos a nyékládházi önkormányzat eljárását sérelmezte, mert a 2004. júniusi rendkívüli időjárás következtében károsodott lakóingatlana helyreállításához nem részesült az állam által biztosított központi keretből. A panaszos a kérelmére nem kapott választ.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Megkeresésre a polgármester közölte, hogy a panaszos a vonatkozó jogszabályi feltételeknek nem felelt meg, a kár felmérésre azért nem került sor, mert a panaszos a támogatási igény benyújtására sem jogosult.

Az országgyűlési biztosok 2001-től több vizsgálati jelentésben is megállapították, hogy a természeti katasztrófák során kárt szenvedett állampolgárok ügyében nincs olyan jogszabály, amely egyértelműen meghatározná, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozta, hogy a támogatásokról alacsony szintű jogszabály, kormányhatározat rendelkezik. Az ilyen szabályozás következtében a károsultnak – határozat, és jogorvoslati lehetőség hiányában – nem volt jogszabályban biztosított lehetősége más megoldás kezdeményezésére, ha a számára lakhatási lehetőséget kínáló döntéssel nem értett egyet.

A jogalkotási javaslatok alapján a Kormány az egyes természeti csapások következtében károsodott ingatlanok helyreállítása érdekében a közelmúltban két ízben is kormányrendeletet adott ki a károk enyhítése és a szükséges eljárások lefolytatása érdekében. A 243/2004. (VIII. 21.) Kormányrendelet a Hernád 2004. év júliusi-augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok felméréséről jelent meg. A 217/2004. (VII. 19.) Korm. rendelet pedig 2004 júniusában a rendkívüli időjárás következtében károsodott (jégkár, viharkár) lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról szólt.

A jogszabály nem rendelkezik azonban arról, hogy kérelem nem adható be, ha – a polgármester szavaival élve – a károsult „nem jogosult igény benyújtására sem”.

A kormányrendelet és az államigazgatási eljárási törvény ilyen fokú önkényes értelmezése az alkotmányos jogokkal – különösen a jogorvoslathoz való joggal – ellentétes. A kormányrendelet kimondja, hogy az egyes károsultak támogatásával kapcsolatos feladatokat a jegyző látja el. A hatósági eljárás pedig a kérelem benyújtásával indul, és ezt a polgármester sem értelmezheti másként.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos kárigényéről nem született döntés, és így a közigazgatási szerv – értelemszerűen – az indokolási kötelezettségének sem tett eleget. Az önkormányzat a kárenyhítési igény elbírálásának és a határozat meghozatalának elmulasztásával a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz, és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott.

Felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos kárenyhítési ügyében hozzon érdemi határozatot, és gondoskodjon annak megfelelő kézbesítéséről. A jövőben, a hatáskörébe utalt kérelmek ügyében érdemben döntsön.

A biztos a vizsgálati jelentést tájékoztatásul megküldte a belügyminiszternek, az országos és a megyei katasztrófavédelmi hatóságoknak, valamint a közigazgatási hivatal vezetőjének.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és a határozatot kiadta.

OBH 4893/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hatáskörébe tartozó ügyben nem jár el, nem tisztázza a kérelmek kapcsán a tényállást, és nem hoz érdemi határozatot. A szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat mulasztása, ha emiatt a kérelmezők hónapokig az igényelt ellátás nélkül maradnak.

A panaszos a leánya nevében fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a gyermeke ápolja és gondozza a 85. életévét betöltött tartósan beteg nagyszülőjét, és a nyírbogáti önkormányzathoz 2004 februárjában – ápolási díj megállapítása iránt – benyújtott kérelmére nem kapott választ.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz és szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. Megkeresésére a jegyző az ápolási díjakkal kapcsolatos helyi gyakorlatról tájékoztatva megírta, hogy a képviselő-testület évente egy-két alkalommal dönt a kérelmekről. A 2004-es ápolási díj iránti kérelmek elbírálását szeptember 10-én tűzték napirendre, de a képviselő-testület az ülésen az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva mégsem döntött azok megállapításáról.

Az országgyűlési biztos az önkormányzat rendeletének vizsgálata alapján megállapította, hogy az ápolási díjra vonatkozó rendelkezések nem felelnek meg a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény előírásainak. A panaszos lánya 2003. november 17-én kelt – de a polgármesteri hivatalban csak 2004. március 9-én érkeztetett – kérelmében bejelentette, hogy az önmaga ellátására képtelen nagyszülőjét gondozza, ezért ápolási díj megállapítását kéri. Az önkormányzat azonban a kérelem ügyében nem folytatott le eljárást, nem gondoskodott a szabályszerű határozat meghozataláról, és nem biztosított jogorvoslati lehetőséget sem a kérelmező számára. A beszerzett iratokból kitűnt, hogy az önkormányzat az adott ügyfélen kívül, további 13 kérelmező esetében sem tett eleget az eljárási kötelezettségének, amikor a szeptember 10-ére kitűzött testületi ülésen nem döntött az ápolási díj iránti kérelmeikről. Az önkormányzat azt a tájékoztatást adta, hogy a kérelmekről a testület a „későbbiekben” fog dön- teni, de annak várható időpontjáról a biztos nem kapott felvilágosítást.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott az önkormányzat, amikor a hatáskörébe tartozó ügyben nem járt el, a kérelmeket nem vizsgálta ki, és nem hozott érdemi határozatot, és emiatt a kérelmezők hónapokig az igényelt ellátás nélkül maradnak. A biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva vizsgálja meg az önkormányzati rendeletet, és szükség esetén kezdeményezze annak módosítását.

Felkérte a polgármestert és a jegyzőt, hogy intézkedjenek az iránt, hogy a képviselő-testület a kérelmeket mielőbb bírálja el és hozzon alakszerű határozatokat. Az érintettek a jelentésben foglaltakkal egyetértettek, és a szükséges intézkedéseket megtették.

OBH 4913/2004.

Az emberi méltósághoz és az ehhez kapcsolódó kegyeleti joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a temetkezési szolgáltató gépjárművei a buszsávot közlekedés céljára nem vehetik igénybe.

Az országgyűlési biztos a sajtóban megjelent cikkek alapján a halottszállító járművek buszsávban való közlekedésének szabályozása érdekében hivatalból indított utóvizsgálatot. A biztos már 2003-ban egy „Órákig kell várni a halottszállítókra” című írás alapján vizsgálatot folytatott a közterületen elhunyt személyek elszállításával kapcsolatban. Az OBH 1277/2003. számú jelentés megállapította, hogy visszásságot okoz, ha a hatóságok közel négy óráig nem intézkednek a közterületen elhunyt személy elszállításáról. A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. (BTI) vezérigazgatója a Belügyminisztériumtól a megkülönböztető jelzés használatának engedélyezését kérte a halottszállító autóira. A belügyminiszter a megkülönböztető jelzés használatára vonatkozó kezdeményezéssel nem értett egyet, ezért az országgyűlési biztos megkeresésében alternatívaként a buszsávban való közlekedés biztosítását is felvetette.

A BTI kezdeményezését követő, hivatalból indított vizsgálat célja az volt, hogy a közlekedési problémákkal küzdő fővárosban, esetleg egy-egy nagyobb lélekszámú városban miként segíthető zökkenőmentesen a közterületen és a mindenki számára nyitva álló kereskedelmi, szolgáltató és egyéb középületekben, valamint az otthonukban elhunyt személyek elszállítása a minden embert ember mivoltánál, veleszületett emberi rangjánál fogva megillető emberi méltóságból származtatható, a meghalt embert „túlélő” kegyeleti joggal összefüggésben. Az OBH 1277/2003. számú vizsgálati jelentésben a biztos már korábban rámutatott, hogy ha a haláleset a közterületen vagy középületben következik be, méltánytalan helyzetet teremt, ha a halott órákig fekszik a földön, ahol gyalogos- és gépjármű-közlekedés van, esetleg arra kisgyermekek is haladnak. Ilyen súlyú kérdés nem rendezhető oly módon, hogy a temetkezési szolgáltató a belső technológiai előírásaiban négy órán belüli elszállítást ír elő, és azzal sem oldható meg, hogy Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a temetkezési szolgáltató 2002. december és 2005. december közötti időre együttműködési megállapodásban rendezte a halott-szállítási tevékenységet.

A biztos a 2003-as vizsgálatát összegezve, és részben kiegészítve megállapította, hogy a közegészség védelmében szükség van egy – a kórházon kívül, a középületekben, valamint az otthonukban elhunyt személyek egy órán belül történő elszállítását előíró, és annak teljesítését elősegítő – szabályozásra, mert a késedelmes halott-szállítás az emberi méltósághoz való joggal és az ehhez kapcsolódó kegyeleti joggal összefüggésben visszásságot okoz.

A feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérte a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja felül a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletének azon szabályait, amelyek a megkülönböztető jelzésüket nem használó, halott-szállítást végző szervezetek zavartalan működését akadályozzák, és az autóbusz forgalmi sávban való haladásuk biztosításával a szabályozást hozzák összhangba az Alkotmány 54. §-ában megfogalmazott alapjogi követelményekkel.

A miniszter a jogalkotási javaslatot elfogadta, a KRESZ módosítást 2005. első félévben látta megvalósíthatónak.

OBH 4952/2004.

A szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, ha a határozatát késedelmesen hozza meg, vagy azt elmulasztja, és annak következtében az ügyfél teljesen ellátatlan maradt.

A panaszos az öregségi nyugdíj iránti kérelme elbírálásának elhúzódását sérelmezte, mert a Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól illetékességből a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz áttett kérelmére nyolc hónap elteltével sem kapott határozatot, illetve, hogy semmilyen ellátásban nem részesül.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, mely során a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (FPNy) igazgatóját és a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságát kérte fel tájékoztatás adására.

A vizsgálat feltárta, hogy a panaszos a Romániából történt áttelepülését követően, 2003. december 22-én a magyar–román szociálpolitikai egyezmény alapján öregségi nyugdíj megállapítása iránti igénnyel fordult a Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, amely a kérelmét áttette az e kérdésben kizárólagos illetékességgel rendelkező FPNy-hez. Az illetékes igazgatóság megkezdte a szükséges adatok beszerzését. A 2004. január 13-i levelében a letelepedési engedélyének és a lakcímbejelentő igazolása másolatának megküldésére szólította fel a panaszost, aki annak eleget is tett. 2004. augusztus 18-án azonban újabb iratbekérő levelet postáztak számára, amelyben egy formanyomtatványon „személyi igazolványa alapján” kitétellel a személyi adatainak hiteles igazolására kérték fel.

A panaszos 2004. augusztus 19-én az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz címzett, de az eljáró Igazgatósághoz benyújtott levelében sérelmezte, hogy a kérelmére több mint fél év elteltével sem hoztak határozatot, és azóta is ellátatlan. Közölte, hogy a Bevándorlási Hivatalnál a lakcím igazolásának kérdésében azt a tájékoztatást kapta, hogy számára már nem állítanak ki személyi igazolványt, hanem a lakhelye hiteles igazolására a letelepedési engedélye szolgál.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy helyesen járt el a FPNy, amikor a panasz alapján haladéktalanul intézkedett az előleg megállapításáról, de mulasztást követett el azzal, hogy a felettes szervnek címzett beadványt nem továbbította a címzetthez.

A FPNY Igazgatóság a panaszra tekintettel 2004. augusztus 27-én rendelkezett az öregségi nyugdíjelőleg megállapításáról. A panaszos elnézését kérték, amiért ellátatlansága elkerülte figyelmüket, valamint tájékoztatták, hogy a mulasztó ügyintézőt felelősségre vonták.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény értelmében, ha a nyugellátásra jogosultság kétséget kizáróan fennáll, a nyugellátás összege azonban adatok hiánya vagy egyéb ok miatt az igénybejelentéstől számított 30 napon belül várhatóan nem határozható meg, akkor a rendelkezésre álló adatok alapján előleget kell megállapítani és folyósítani. Az igazgatóság késlekedése – az, hogy csak 2004 augusztusában intézkedett előleg megállapításáról, holott az akkor fennálló körülmények, melyre döntését alapozta, már 2004 februárjában ismertek voltak előtte – az ügyfél szociális biztonságát veszélyeztette.

Az országgyűlési biztos – tekintettel arra, hogy az FPNY igazgatója a vizsgálat ideje alatt ígéretet tett arra, hogy valamennyi szükséges adat rendelkezésre állásakor haladéktalanul meghozzák a végleges határozatot, valamint beszámolt arról, hogy a mulasztó ügyintézőt felelősségre vonta – nem kezdeményezett felelősségre vonást, de felhívta az igazgató figyelmét, hogy a jövőben a felettes szervnek címzett beadványokat – annak orvoslásától függetlenül – határidőn belül továbbítsa a felettes szervhez. Az igazgató a vizsgálat megállapításaival egyetértett, és munkatársait felhívta a jogszabályok betartására.

Az országgyűlési biztos feltárta, hogy panaszos letelepedésének engedélyezésekor hatályos jogszabály értelmében a letelepedettek nem kaphattak személyazonosító igazolványt. A letelepedési engedély átadásakor a bevándorlási hivatal tájékoztatta az ügyfeleket, hogy jogállásuk nem tekinthető véglegesnek. A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló kormányrendelet 2004. február elsejei hatállyal változott, és az új szabályozás értelmében a letelepedett külföldit személyazonosító igazolvánnyal kell ellátni. A jogszabály hatálybalépését megelőzően letelepedési engedélyt kapott külföldieket a törvény hatálybalépését követő 30 napon belül kötelezte az új rendelkezés arra, hogy bejelentsék személyi és lakcímadataikat a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél. Erről a jogszabályi változásról 2004. február 17-én függesztettek ki tájékoztatót a bevándorlási hivatal hirdetőtábláján, amely tartalmazta a lakcím- és személyi adat bejelentési kötelezettségre való felhívást, és tájékoztatást a személyi igazolványra való jogosultsággal kapcsolatban. Mindezek alapján a biztos nem marasztalta el a bevándorlási hivatalt, hiszen nem kötelezte jogszabály az érintettek egyénenként való tájékoztatására.

A biztos azonban úgy értékelte, hogy a jogszabály-változást elsőként észlelő ügyintézőtől elvárható lett volna annyi gondosság, hogy felhívja arra az ügyfél vagy a vele kapcsolatban álló másik szerv ügyintézőjének figyelmét. Az alkotmányos jogok érvényesülését azonban e személyi garanciánál csak az intézményi garancia kiépítése segítheti elő jobban, hiszen ha a jogszabályváltozás folytán megnyíló jogok és a keletkezett kötelezettségek sora alapjog gyakorlására közvetlen hatással van, elvárható a változással érintett állampolgárok szervezett módon történő tájékoztatása. A nyugdíj, a szociális ellátás alkotmányos védelem alatt áll, és ahogyan az a konkrét esetből is megállapítható, panaszosnak az ehhez való hozzájutását közvetett módon akadályozta, hogy nem kapott tájékoztatás a jogszabályváltozásról.

A biztos ezért felkérte a belügyminisztert, hogy fontolja meg a korábban letelepedési engedélyt szerzett, de az akkori szabályok értelmében személyazonosító igazolványra nem jogosultak intézményes keretek között történő tájékoztatásának és az erre irányuló jogszabály megalkotásának szükségességét. A belügyminiszter a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az érintettek személyre szóló értesítését azonban nem tartotta célravezetőnek. Intézkedett azonban az érintetteknek szóló tájékoztató elkészítéséről, és annak a Belügyi Közlönyben illetve a belügyminisztérium internetes honlapján történő közzétételéről.

A miniszter intézkedését az országgyűlési biztos elfogadta.

OBH 5013/2004.

A tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az érdekeltségi hozzájárulás teljes összegét az új tulajdonostól követeli, aki az időarányosan ráeső hozzájárulást befizette, de a teljes összeg teljesítéséig nem engedi az ingatlant a kiépült közműre csatlakozni.

A panaszos a besnyői önkormányzatnak a vízi-közmű társulattal kapcsolatos érdekeltségi hozzájárulása ügyében folytatott eljárását kifogásolta.

Az országgyűlési biztos az önkormányzattól kért tájékoztatást, amelyből megállapította, hogy a panaszos 2000. május 18-án árverés útján vásárolt egy besnyői ingatlant, melynek tulajdonjogát a földhivatal 2000. július 10-én jegyezte be. A vízi-közmű társulattól 2000 decemberében felszólítást kapott 44 460 Ft érdekeltségi hozzájárulás-hátralék megfizetésére. Ezt követően még többször kapott értesítést a tartozásáról, míg 2002. július 18-án sikerült az önkormányzattal megállapodásra jutni, amely szerint a panaszos a tulajdonszerzése napjától teljesíti időarányosan a ráeső érdekeltségi hozzájárulást. Ennek megfelelően 2002. augusztus 2-án a részére kiállított csekket befizette. Ezek után azonban 2003. május 13-án ismét arról kapott értesítést, hogy érdekeltségi hozzájárulás-tartozása van. A panaszos ismét a polgármesteri hivatalhoz fordult a hátralék tisztázása érdekében, de ennek ellenére 2004. augusztus 18-án ismét fizetésre szólították fel.

A megkeresésre a hivatal munkatársa arról tájékoztatatta a biztost, hogy mindaddig nem engedélyezik a panaszos számára az időközben megépült csatornaközműre a rákötést, amíg az ingatlant érintő közműfejlesztési hozzájárulást meg nem fizeti.

A község területén (érdekeltségi terület) a tagokat érdekeltségi egységenként 82 080 Ft érdekeltségi hozzájárulás terhelte. A panaszos 2000 júliusában vált érdekeltté, erre az időpontra visszamenőleg befizette az őt érintő, időarányosan ráeső érdekeltségi hozzájárulást, a 47 880 Ft-ot. A beruházás azonban évekkel korábban megkezdődött, az érdekeltségi hozzájárulás már 1998-tól terhelte az ingatlan előző tulajdonosát. Az érintett ezen kötelezettségének nem tett eleget, így 33 150 Ft adósságot halmozott fel.

A vízgazdálkodási társulatokról szóló 160/1995. (XII. 12.) Korm. rendelet 12. §-a kimondja, hogy ha a tagnak a tagsági jogviszony alapjául szolgáló érdekeltsége megszűnik, azt köteles a társulat intézőbizottságának írásban bejelenteni. A bejelentéshez csatolni kell a tagsági jogviszony megszűnésének alapjául szolgáló okiratot, illetőleg annak másolatát, valamint – ha abból nem állapítható meg – a bejelentésben közölnie kell a helyébe lépő új tag nevét, lakhelyét (székhelyét). A tag a részére megállapított érdekeltségi hozzájárulást annak a hónapnak az utolsó napjáig köteles megfizetni, amelyben a bejelentést megtette. A bejelentés alapján a tag személyében bekövetkezett változást a tagnyilvántartásban rögzíteni, és erről a régi és az új tagot a bejelentést követő 60 napon belül írásban értesíteni kell.

A 13. § (3) bekezdése leszögezi azt is, hogy a határidőre be nem fizetett érdekeltségi hozzájárulást az intézőbizottság elnökének megkeresésére az ingatlan fekvése szerint illetékes jegyző – az adózás rendjéről szóló jogszabályok szerint – hajtja be, a befolyt összeget pedig, a behajtási költségek levonása után, negyedévenként a társulat számlájára utalja át. Fentiekből következik, hogy panaszost csak az érdekelté válását követően terheli az érdekeltségi hozzájárulás fizetése. Az előző érdekelt, volt tulajdonos által meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulást a jegyző nem követelheti az új érdekelttől, azt az előző tulajdonostól – adók módjára behajtható köztartozásként – kellett volna érvényesítenie. Az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt, hogy a megállapított alkotmányos visszásság orvosolása érdekében szerezzen érvényt a kormányrendeletben foglaltaknak.

A jegyző a javaslattal egyetértett, intézkedett az érdekeltségi hozzájárulás előző tulajdonostól történő behajtása iránt.

OBH 5270/2004.

A kárenyhítési panaszok kapcsán megállapítható, hogy a kárenyhítés elmaradása a hiányos jogi szabályozásra vezethető vissza.

Az országgyűlési biztos a Nógrád megyei munkalátogatása során a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon munkamegbeszélést tartott. Salgótarjánban a biztos és munkatársai konzultáltak a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével és helyettesével. A megbeszélésen a természeti csapások következtében kialakult károk kompenzációjának megyei tapasztalatait ismerték meg. A természeti csapások miatt kialakult veszélyhelyzet, illetve a bekövetkezett károk miatti védekezési, helyreállítási és újjáépítési feladatok ellátására – a katasztrófavédelemmel kapcsolatos speciális, állami feladat végrehajtására – a katasztrófavédelmi szervezetek az 1999. évi LXXIV. törvény alapján jöttek létre. A megyére túlnyomórészt az ár- és belvízkárok jellemzőek, de számolni kell olyan időjárási károkozással is, mint pl. a jégverés, amely egy éven belül több alkalommal is bekövetkezett.

A káreseményekben a védekezésre, helyreállításra és az újjáépítésre biztosított költségvetési források felhasználására Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság alakult. Az elmúlt években az országgyűlési biztos és általános helyettese több jelentésben is megállapították, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvénnyel szabályozott állami feladatvállalás – mint keretszabály – mellett a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozza, hogy a támogatásokkal összefüggésben évek óta kormányhatározat rendelkezik az állampolgárok jogairól és kötelességeiről. A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy amennyiben a károsult nem tud egyetérteni a rá vonatkozó, a lakhatási lehetőséget biztosító döntéssel, úgy nincs számára jogszabályban biztosított lehetőség más megoldás kezdeményezésére, lévén, hogy határozattal való döntés hiányában jogorvoslati lehetősége nincs. A jogalkotási javaslatot a Kormány elfogadta, de a jogszabály megalkotására még nem került sor.

A jogalkotási javaslatok alapján a Kormány az egyes természeti csapások következtében károsodott ingatlanok helyreállítása érdekében a közelmúltban két ízben is kormányrendeletet adott ki a károk enyhítése és a szükséges eljárások lefolytatása érdekében. A 243/2004. (VIII. 21.) Kormányrendelet a Hernád 2004. év júliusi–augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok felméréséről jelent meg. A 217/2004. (VII. 19.) Korm. rendelet pedig 2004 júniusában a rendkívüli időjárás következtében károsodott (jégkár, viharkár) lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról szólt.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőivel való találkozás, a kölcsönös tapasztalatcsere elősegítette a további eredményes együttműködést, és szükség esetén, a közös gondolatokon alapuló kezdeményezést, annak érdekében, hogy az egyre gyakrabban jelentkező természeti csapások elhárítása, és legfőképpen a kárenyhítési támogatások gyakorlata ne okozzon az alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásságot.

Az országgyűlési biztos és általános helyettese továbbra is támaszkodni kíván minden megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakmai segítségére, és ezt segíti a személyes kapcsolatfelvétel is.

A helyszíni vizsgálat során a biztos ismételten meggyőződött, hogy a települési önkormányzatoknak és a katasztrófavédelmi szervezeteknek a vis maior események következtében követendő eljárásáról, a felmérések alapján elvégzendő kárenyhítési támogatások elbírálásakor mennyire fontos és elengedhetetlen a mindenre kiterjedő szabályozás. Csak ennek alapján történő eljárás és döntés eredményezhet alkotmányos működést, és az állampolgároknak ez biztosíthatja a jogorvoslati jog mindenkori érvényesítését.

A megyéből érkezett kárenyhítési panasz (OBH 1760/2003.) kapcsán azt kellett egybehangzóan megállapítani, hogy a kárenyhítés elmaradása ismételten a hiányos jogi szabályozásra vezethető vissza, emiatt a meghatározott időintervallumból kieső károsult helyzete kilátástalan.

OBH 5274/2004.

A tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, ha a panaszosnak a visszamenőleg megállapított öregségi nyugdíjra való jogosultság napjára tekintettel nem módosítja hivatalból az özvegyi nyugdíjra való jogosultság kezdő napját, illetőleg az erre irányuló kérelmét is elutasítja.

Az országgyűlési biztos egy korábbi jelentésében kezdeményezte az 1996. évi LIX. törvény és az 1997. évi LXXXI. törvény nyugdíjkorhatárra vonatkozó szabályai közötti összhang megteremtését. Többek között ennek eredményeképpen a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának utasítására a panaszos korábbi öregségi nyugdíjmegállapító határozatát is felülvizsgálták, melynek eredményeként a korábban, 2002. május 21-től megállapított jogosultsága 2000. május 22-re módosult.

Tekintettel arra, hogy az 1996. évi LIX. törvény 21. § (7) bekezdése értelmében annak a férfinek, aki 1997. december 31-ig átmeneti járadékra jogosultságot szerzett, az öregségi nyugdíjkorhatára változatlanul 60 év. Ezzel egy időben azonban, valamint a panaszos külön kérésére sem változtatta meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a feléledés címén járó özvegyi nyugdíjra jogosultság kezdő időpontját.

A Tny. 47. § (2) bekezdésének a) pontja szerint: Az ideiglenes nyugdíj megszűnését követően özvegyi nyugdíjra az jogosult, aki házastársa halálakor a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte.

A Tny. 53. § (1) bekezdésének b) pontja szerint: Feléled az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén 1993. március 1-jétől tíz éven belül bekövetkezik. Ezért a panaszos az 1993. december 9-én elhunyt házastársa jogán özvegyi nyugdíjra 60. életéve betöltésétől, 2000. május 22-től jogosult.

Az országgyűlési biztos azonban ajánlást azért nem tett, mert a vizsgálat befejezését megelőzően a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság határozatával a panaszos özvegyi nyugdíjra jogosultságának kezdő napját módosította. A határozat indokolása tartalmazza az elszámolást is. Az országgyűlési biztos a visszásságot megszüntető intézkedésre tekintettel a vizsgálatát lezárta.

OBH 5317/2004.

A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő az idősotthon vezetése, ha az arra szoruló gondozottak gondnokság alá helyezésének kezdeményezését nem jelzi a gyámhatóságnak. Az ellátottak panaszhoz való jogával összefüggő visszásságot okoz, hogy az érdekképviseleti fórum nem működik.

Az országgyűlési biztos a Nógrád megyei látogatásakor helyszíni vizsgálatot végzett a megyei önkormányzat fenntartásában Bátonyterenyén működő Ezüstfenyő Idősek Otthonában élő ellátottak emberi méltósághoz, valamint legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogai érvényesülésének feltárása érdekében.

Az időskorúak ápolását és gondozását biztosító bentlakásos intézmény 1998-ban kiadott, határozatlan időre szóló működési engedéllyel rendelkezik. Az engedélyezett férőhelyek száma a vizsgált bátonyterenyei telephelyen 210 fő, a kihasználtság teljes. Alapfeladatán túl ez az intézmény látja el a megyében a módszertani feladatokat is. Az ellátásban részesülő személyekkel közvetlenül foglalkozó dolgozók szakképzettségi aránya a jogszabályi előírásnak megfelel, sőt meghaladja azt. A lakókkal való bánásmód, gondozás, ellátás, magatartási szabályok szintén összhangban vannak a jogszabályi előírásokkal.

A vizsgálat megállapította, hogy a demens, időskorú ellátottak személyi és vagyoni érdekeinek védelmében, az intézmény orvosának véleménye alapján haladéktalan intézkedés szükséges az indokolt gondnokság alá helyezési eljárások megindítására. Az érdekképviseleti fórum a gyakorlatban nem működik, illetve a működése nem dokumentált, ami az ellátottak panaszhoz való jogával összefüggésben okoz visszásságot.

A vizsgálat által feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok jövőbeli elkerülése, illetve megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos felkérte az intézmény igazgatóját, hogy az intézmény orvosának előzetesen kikért szakvéleménye alapján kezdeményezze az illetékes gyámhatóságnál az arra szoruló gondozottak gondnokság alá helyezését, valamint gondoskodjon az intézmény érdekképviseleti fórumának rendszeres összehívásáról és működésének megfelelő dokumentálásáról.

Az intézményvezető a vizsgálat megállapításaival egyetértett, a biztos ajánlását elfogadta, a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 5465/2004.

A tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz való jogot is sérti az FM Hivatal eljárása, ha a részarány-tulajdon termőföldben való kiadhatósága hiányában az árverésen értékesített termőföld ellenértékeként befolyt összeget a tulajdonosoknak jogosultságuk arányában nem adja át, illetve ha azt nem a törvényben meghatározott időben adja át.

Az országgyűlési biztos Nógrád megyében végzett általános vizsgálata keretében 2004. szeptember 28-án került sor a FVM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatalánál (FM Hivatal) a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) egyes rendelkezései végrehajtásának vizsgálatára. A hivatalból indított vizsgálat célja annak feltárása volt, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld-kiadási munka hol tart a megyében; hány aranykorona értékű termőföld kiadására került sor? Mekkora a még ki nem adott részarány-tulajdon aranykorona-értéke, és mikorra várható az utolsó földkiadási határozat kiadmányozása? Hány aranykorona értékű részarány-tulajdon kártalanítására került sor aranykoronánkénti 4000 Ft-os értékkel? Az FM Hivatal által a földkiadás során végzett sorsolások ellen az arra jogosultak éltek-e kifogással? A védett vagy a védelemre tervezett természeti területek kiadása milyen tapasztalatokkal járt, a Nemzeti Földalap termőföld-készletéből hány arra jogosult, mennyi aranykorona értékű termőföldet igényelt? A termőföld-értékesítés céljából tartott árverések száma hogyan alakult, és az árveréseken értékesített termőföld után befolyt és a költségekkel csökkentett összeg érdekeltek közötti felosztása hogyan történt, és hogy sor került-e az adóelőleg levonására?

A vizsgálat feltárta, hogy a megyében a földkiadó bizottságok tevékenysége 40 gazdálkodó egység gazdálkodási területén lévő termőföld kiadására terjedt ki. A földkiadó bizottságok működésük megszűnéséig – 1996. december 31. napjáig – a megye közigazgatási területén lévő termőföldekből a részarány föld-magántulajdonosok részére elkülönített 937 836 aranykorona értéknek megfelelő termőföldből 624 901 aranykorona értékű termőföldet adtak ki. A földkiadó bizottságok tevékenységének megszűnését követően a megyében a földkiadási feladatokat a 40 gazdálkodó egység gazdálkodási területén 1997. január 1. napjától az FM Hivatal vette át, s egyebek mellett feladatát képezte ettől az időponttól a földkiadó bizottságok által ki nem adott részarány-tulajdonnak megfelelő 312 935 aranykorona értékű termőföld kiadása is, mely 22 016 részarány-tulajdonost érintett.

Az FM Hivatal 1997. január 1. napjától a már említett 312 935 aranykorona értékű termőföldből – a vizsgálat időpontjáig – 299 318 aranykorona értékű termőföldet kiadott. Ennek következtében a Tsz-be való belépéskori fölbeviteli kötelezettség alapján keletkezett részarány-tulajdonnak megfelelő termőföldet valamennyi ilyen jogosult már megkapta. 2004. szeptember 28. napján mindössze 13 617 aranykorona értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld (ún. maradványföld) várt kiadásra. A maradványföldek rendezése 8 gazdálkodó egységet érint. A többi 32 gazdálkodó egységben a földkiadási munka már befejeződött. A vizsgálat azt is megállapította, hogy nem fordult elő olyan eset, hogy az FM Hivatal által lebonyolított sorsolás ellen az arra jogosultak 48 órán belül kifogással, jogorvoslattal éltek volna a sorsolás szabálytalansága miatt. E tények is jól szemléltetik az FM Hivatalnak a földkiadási munka mielőbbi eredményes befejezése érdekébe tett erőfeszítéseit. A megyében a földkiadás (kártalanítás, árverési értékesítés, árverésen befolyt összeg jogosultnak való kifizetése stb.) befejezéséhez szükséges még elvégezni 8 gazdálkodó egység területén mintegy 400 részarány-tulajdonos jogos igényének kielégítését 5025 aranykorona értékben, továbbá, az említett 8 gazdálkodó egységből 7 gazdálkodó egység területét érintően 8592 aranykorona értékű termőföld árverezését és a befolyt összegnek a jogosultak közötti felosztását is.

A vizsgálat során az is megállapítható volt, hogy az Fkbtv. rendelkezései szerinti aranykoronánként 4000 Ft-tal való kártalanítás eddig mindössze – az Fkbtv. 7/A. §-ának (3) bekezdése szerinti termőföldhiány miatt – 430 főt (17 587 000 Ft értékben) – az Fkbtv. 9/D. §-ának (1) bekezdése szerinti kérelemre – 11 főt (440 000 Ft értékben) érintett. Az említett összeg összesen 4507 aranykorona értékű részarány-tulajdonnak megfelelő értékű termőföld kiadása helyett annak forintban történő kártalanítására vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy mikorra várható az Fkbtv. 7/A. § (4) bekezdése szerinti földkiadás befejezése, nem tudtak határozott választ adni, mégis úgy ítélik meg, hogy mivel bíróság vagy ügyészség előtt folyamatban lévő ügyük nincs – előre nem látható akadályozó tényező hiányában –, várhatóan a földkiadási munka egy részét 2-3 hónap alatt, illetve az egészet további néhány hónap alatt be tudják fejezni.

Az FM Hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint, a földkiadási munka mielőbbi befejezését gátolja, hogy az Fkbtv. szerint megszűnt szövetkezetek után maradt, fel nem osztott termőföldek értékesítése esetében az érintett szövetkezetek felszámolása (megszűnése) már hosszú ideje – akár 8-10 éve is – megtörtént. Így nem áll az FM Hivatal rendelkezésére adat, illetve nyilvántartás arra nézve, hogy kik azok a részarány-tulajdonosok, akik közt az árverésen befolyt, költségekkel csökkentett összeget fel kell osztani. Ugyancsak problémaként vetették fel, hogy a törvény nem rögzíti, hogy a tagként nyilvántartottak mely időpontban rögzített adatainak figyelembevételével kell az árverésen befolyt és költségekkel csökkentett összeget felosztani.

A vizsgálat rámutatott arra, hogy az árverésen befolyt összeg felosztásához szükséges korabeli adatok, nyilvántartások az adott Tsz felszámolójától beszerezhetőek vagy segítségével megismerhetőek, továbbá arra is, hogy az árverésen befolyt összeget a már említett módon azon tagok között kell felosztani annak az időpontnak a figyelembevétel, akik és amikor, és amilyen arányban vagyonnevesítésben részesültek. Felvetődött annak kérdése is, hogy az FM Hivatal nem jogsértően jár-e el, ha sorsolással állapítja meg a kérelmet be nem nyújtók számára a részarány-tulajdonuknak megfelelő termőföld helyét, arra is tekintettel, hogy az FM Hivatal szerint a törvény e csoportnak „időbeli korlátozás nélkül” biztosít lehetőséget arra, hogy a még ki nem adott részarány-tulajdonuk fejében termőföldet igényeljenek az NFA földkészletéből, vagy 4000 Ft/AK értékben kártalanítást kérjenek.

A vizsgálat rámutatott, hogy mivel az Fkbtv. a földkiadást 1997. január 1-jétől az FM Hivatalok hatáskörébe utalta, s egyebek mellett a törvényes ügyintézési határidőt is rögzítette, ebből az következik, hogy az említett jogosultak „nem korlátlan határidőben”, hanem csak az elsőfokú döntést (az FM Hivatal által a jogosult részére hozott határozat kiadmányozását) megelőző napig gyakorolhatják arra vonatkozó alanyi jogukat, hogy „termőföldet igényeljenek az NFA földkészletéből vagy kártalanítást kérjenek 4000 Ft/AK értékben”. A vizsgálat megállapította, hogy az említett jogszabályok helyes értelmezése szerint az FM Hivatal eljárása nem sérti az Fkbtv. szabályait, ha az 5/B. § (1) bekezdése szerinti kérelmet be nem nyújtó részarány-tulajdonosok részarány-tulajdonának megfelelő föld helyét sorsolással állapítja meg, mert e csoport számára kérelem hiányában is a törvényes határidőben [9/B. § (4) bekezdés] ki kell adni a részarány-tulajdonnak megfelelő földet, ha van kiadható föld, kiadható föld hiányában pedig – kérelem nélkül is – a már ismert 4000 Ft/AK érték figyelembevételével kell kártalanítani.

A kapott tájékoztatás szerint a Nemzet Földalap (NFA) termőföld-készletéből mindössze két fő igényelt termőföldet. Tapasztalható volt, hogy a védett, illetve a védelemre tervezett természeti területeket érintő földkiadási munka gondot nem okozott a megyében, mivelhogy a védett, de kisajátításra nem kerülő természeti területeket földkiadási határozattal az arra jogosultak tulajdonába adták; a magántulajdonba nem adható, s ezért kisajátításra kerülő védett természeti területek kisajátítása esetén befolyó kártalanítási összegre jogosult részarány-tulajdonosokat, illetve a Nemzeti Park Igazgatóságát határozattal tájékoztatták. Az FM Hivatal vezetőinek tájékoztatása szerint az 1992. évi II. törvény (Ámt.) 25/A. §-a szerint lefolytatott 79 árverés során 15 811 aranykorona értékű termőföld licitálására került sor, mely 1255 földrészletre terjedt ki és 19 gazdálkodó egységet érintett, melyből 18 már megszűnt. Az elárverezett földrészletek száma 1130, árverési vétel hiányában, 113 földrészlet az NFA-hoz került, s további 12 földrészlet állami tulajdonba adása folyamatban van. Az említett árverések során 53 millió Ft bevétel keletkezett, mely további 1,7 millió Ft-tal nőtt azáltal, hogy az árveréseken el nem kelt földeket átadták az NFA-nak.

A vizsgálat megállapította, hogy a jogosultakat megillető részarány-tulajdonnak termőföldben való kiadhatósága hiányában az árverésen értékesített termőföld ellenértékeként befolyt összeget a tulajdonososok között az árverést követően az Fkbtv. szerinti határidőben már ki kellett volna fizetni. A kapott tájékoztatás szerint az említett árverések során befolyt és a költségekkel csökkentett összegnek az arra jogosultak közötti felosztására még nem került sor. Az FM Hivatal mulasztása sérti az érintett tulajdonosok jogbiztonsághoz való jogát, mert huzamosabb idő óta bizonytalanságban tartja őket, s mindaddig, amíg a termőföld ellenértékét jelentő forint összeget részükre át nem adják, a jogbizonytalanság – mint az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság – fennáll. A mulasztás ugyanakkor sérti az érintettek Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való jogát is, mivelhogy részükre az őket megillető föld forint értékét nekik át nem adták. A vizsgálat tapasztalatai szerint a földkiadási munka során korrekt együttműködés alakult ki mind a földhivatalokkal, mind a helyi önkormányzatokkal. Ugyanez mondható el a gazdálkodó szervezetekkel való kapcsolatról is. Tapasztalható volt az is, hogy a földkiadási munkát a megyében kiemelt figyelem kísérte. A termőföldhöz jutó tulajdonosok elégedettek az FM Hivatal földkiadási tevékenységével, a földkiadási feladatokat végző munkatársak tevékenységüket lelkiismeretesen és körültekintően végzik.

A tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő alkotmányos visszásság mielőbbi megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte az FM Hivatal vezetőjénél, hogy haladéktalanul intézkedjen a termőföld árveréseken befolyt összegnek a jogosultak közötti mielőbbi felosztása érdekében. Az FM Hivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta. Az országgyűlési biztos a kezdeményezésre adott választ tudomásul vette.

OBH 5612/2004.

Az országgyűlési biztos nem tapasztalt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot Nógrád megyei látogatásakor a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár, illetve a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és ügyfélszolgálataik munkájában.

Az országgyűlési biztos és munkatársai 2004. szeptember 15–30. között általános vizsgálatot végeztek Nógrád megyében. Ennek keretében került sor a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (Salgótarján) és kihelyezett osztálya (Balassagyarmat), valamint a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (Salgótarján) és kirendeltsége (Balassagyarmat) ügyfélszolgálati munkájának ellenőrzésére. A vizsgálat a tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való jog érvényesülése érdekében folyt.

Az országgyűlési biztos a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya, valamint a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége tájékoztatása, valamint a helyszíni vizsgálat alapján a vizsgálata eredményét a következőkben összegezte:

A Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és kihelyezett osztálya ügyfélszolgálati tevékenysége magas színvonalú, az ügyfélszolgálat rendje jól szervezett, kulturált mind elhelyezés, mind technikai felszereltség, valamint személyi feltételek tekintetében. A kerekes székkel közlekedő ügyfelek fogadása biztosított, de a mellékhelyiség általuk történő használata még megoldatlan. Az OEP főigazgatója tájékoztatása szerint ezt a hiányosságot is a közeljövőben felszámolják.

A Nógrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége ügyfélszolgálati tevékenysége magas színvonalú, az ügyfélfogadás rendje jól szervezett, kulturált, az igazgatósági és kirendeltségi épület jelenlegi adottságait jól kihasználva. Az ügyfelek akadálymentes bejutása az épületekbe biztosított. Az országgyűlési biztos az ügyfélszolgálati munka helyszíni ellenőrzése során az állampolgári jogokkal összefüggő visszásságot nem tapasztalt. Azonban úgy értékeli, hogy az épülettel kapcsolatos gondok megoldásához, az akadálymentes ügyfél-bejutás megteremtéséhez az Igazgatóságnak segítségre van szüksége, amire nyomatékosan hívta fel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának figyelmét.

Az Egészségbiztosítási Pénztár és a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és kirendeltsége együttműködése jó. A nyugdíjbiztosító Bátonyterenyén és Pásztón, az egészségbiztosító Pásztón és Rétságon a Polgármesteri Hivatalban hetente egyszer kihelyezett ügyfélszolgálatot működtet, mellyel nagy segítséget nyújtanak az ügyfelek kiszolgálásában, megkímélve őket a hosszú utazással járó kényelmetlenségektől.

(Kapcsolódó ügy: OBH 5613/2004.)

OBH 5629/2004.

A tisztességes eljáráshoz és az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz a pedagógus, ha a tanulót megalázza, társai előtt megszégyeníti.

A panaszosok sérelmezték, hogy gyermeküket az iskolai kulturális programból – előzetes tájékoztatásuk nélkül – az igazgatóhelyettes kizárta, és embertelen hangnemben arra utasította, hogy azonnal hagyja el az iskolát, majd karjánál megfogta és kitessékelte az öltözőből.

Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, valamint az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a jegyzőt kérte fel vizsgálat lefolytatására. Annak eredménye szerint az igazgatóhelyettes a panaszolt esetben valóban felindultan és durván beszélt a panaszos gyermekével, de tettleg nem bántalmazta. A jegyző megállapította, hogy az igazgatóhelyettes több esetben súlyosan megsértette a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 10. § (2) bekezdésében foglaltakat, mely úgy rendelkezik, hogy a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

Az iskola igazgatója a lefolytatott vizsgálat alapján a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 45. § (1) bekezdése, valamint 45. § (2) a) pontja alapján az igazgatóhelyettest megrovásban részesítette. Döntése előtt személyesen is meghallgatta a panaszosokat és gyermeküket.

A jegyző álláspontja szerint az igazgatóhelyettes kötelezettségszegése csekély súlyú, a tényállás kellően tisztázódott volt, ezért a fegyelmi eljárás lefolytatásának mellőzése is megalapozott. Az igazgató intézkedése arányban állt az igazgatóhelyettesnek felróható vétkes magatartási jogkövetkezményével.

Az általános helyettes a jegyző álláspontját elfogadta, továbbá megállapította, hogy a panaszosok által sérelmezett általános iskola igazgatóhelyettese azzal, hogy gyermekükkel felindultan és durván beszélt, az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Tekintettel azonban arra, hogy az alkotmányos joggal összefüggésbe hozható visszásság miatt a jegyző közbenjárására az iskola igazgatója időközben – saját hatáskörben – munkáltatói intézkedést tett, a vizsgálatot országgyűlési biztosi intézkedés nélkül lezárta.

OBH 5793/2004.

Nem okoz visszásságot a nyugdíjbiztosító, ha a különböző ellátásokra benyújtott igényeket a jogszabályban előírt jogosultsági feltételek hiányában elutasítja.

A panaszos a nyugdíjbiztosító ellentmondásos tájékoztatását és eljárását kifogásolta, és sérelmezte, hogy 57 éves korában – 50%-os munkaképesség-csökkenése ellenére is több mint 40 év elismert szolgálati idővel – ellátatlan.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének lehetősége miatt indított vizsgálatot, és annak elvégzésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját kérte fel.

A panaszos az elmúlt tíz évben a megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Kirendeltségén több alkalommal terjesztett elő igényt különböző ellátásokra. Az 1995-ben előterjesztett rokkantságinyugdíj-igényét a Kirendeltség elutasította, mert munkaképesség-csökkenésének mértékét csak 50%-ra vélelmezte az orvosi bizottság, ami miatt nem minősült rokkantnak. A panaszost tájékoztatták – a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet alapján – a rendszeres szociális járadékra jogosultság feltételeiről, de a panaszos azt nem vette igénybe. A másodfokú határozat ellen benyújtott keresetére a Miskolci Városi Bíróság pert megszüntető végzést hozott. Az 1997. februárban benyújtott újabb rokkantságinyugdíj-igényét ismét rokkantság hiányában utasították el.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény erről a következőképpen rendelkezik:

7. § (1) Öregségi teljes nyugdíjra az 1997. december 31-ét követő és 2009. január 1-jét megelőző időponttól az jogosult, aki a hatvankettedik életévét (a továbbiakban: öregségi nyugdíjkorhatár) betölti, és legalább húsz év szolgálati időt szerez.

9. § (2) Az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárnál alacsonyabb életkorban, de legfeljebb a hatvanadik életév betöltésétől, előrehozott öregségi nyugdíj jár annak a férfinek, aki a) 1939. január 1-je előtt született és legalább 37 év, b) 1938. december 31-e után született és legalább 38 év szolgálati időt szerzett. Mivel a panaszos a jogszabályban előírt feltételekkel nem rendelkezett, a 2004. május 9-én benyújtott öregséginyugdíj-igényét a Kirendeltség elutasította. A panaszos fellebbezése alapján a Kirendeltség vezetője az elsőfokú határozatot a szolgálati idő tekintetében módosította, és a figyelembe vehető szolgálati idejét 40 év 247 napra változtatta, de az öregségi nyugellátás iránti igényt ismét elutasította, mivel a panaszos nem töltötte be a törvényben meghatározott öregségi, illetve előrehozott öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt.

A panaszos 2004. november 9-én új igényként átmeneti járadék megállapítását kérte, melyet a Kirendeltség még nem bírált el, a jogosultság megállapításához szükséges, a panaszos által be nem nyújtott adatok beszerzése a vizsgálat idején még folyamatban volt.

A vizsgálat megállapította, hogy a Kirendeltség a panaszos igényeinek elbírálása során minden esetben megfelelő körültekintéssel és jogszerűen járt el, ezért a biztos a vizsgálatot visszásság hiányában lezárta.

OBH 5808/2004.

Az országgyűlési biztos a megyei munkalátogatásai során rendszeresen végzett helyszíni vizsgálatokat a víz- és csatorna-szolgáltató szervezetek ügyfélszolgálatainál, de a helyszíni vizsgálatok alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem tártak fel.

Az országgyűlési biztos a Békés megyei munkalátogatása során a Gyulai Közüzemi Kft. víz- és csatorna-szolgáltató részlegének (OBH 5731/2003.), a Ko- márom-Esztergom megyei vizsgálat keretében az Esztergomi Vízmű Üzemének Ügyfélszolgálatánál (OBH 5732/2003.), a Nógrád megyei látogatáskor pedig a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. ügyfélszolgálatánál végzett helyszíni vizsgálatot. Az ügyfélszolgálatok épületében végzett helyszíni ellenőrzések során valamennyi helyszínen mind a dolgozók, mind az ügyfelek számára megfelelően kialakított, kulturált környezetet talált. Az előterekben tiszta, kényelmes ülések és asztalok álltak az ügyfelek rendelkezésére, a faliújságon a jogszabályokról, a felügyeleti szervekről kaphatnak tájékoztatást, de itt helyezték el a panaszkönyveket és a fogyasztói kérdőívek is.

Az ügyfélfogadás mindenütt gördülékeny volt, az elkülönített munkapultok biztosították az ügyintézés diszkrécióját. A munkaköri leírások megfelelő tájékoztatást adtak a dolgozók feladatairól, de az ügyintézők tudták egymást is helyettesíteni. Az ügyfélfogadást végző dolgozók közül az éppen ráérő munkatárs látta el a telefonos ügyintézést is.

A szolgáltatók figyelemmel kísérik az ügyfélszolgálat tevékenységét, és évente havi és témakörönkénti bontásban kimutatást készítenek. A félfogadások ideje is ügyfélbarát, az igényeket lefedi. Az ügyfélszolgálatokhoz érkezett panaszokat naponta továbbítják, amely alapján a szolgáltatók évente végeznek ún. fogyasztói elégedettség-felmérést, amelyben a fogyasztói iroda kérdőíves véleménykérésének adatait is feldolgozza. A fogyasztói kérdőív által vizsgált főbb területek: vízminőség, ivóvízhálózat műszaki állapota, vízmérő órák, számlázás, díjfizetési szokások, tájékoztatás, személyes ügyintézés, és a munkatársak megítélése. A biztos valamennyi helyszínen megvizsgálta a mozgáskorlátozott személyek akadálymentes közlekedésének lehetőségét is, de e téren mindenütt komoly hiányosságokat tapasztalt. Az Esztergomi Vízmű Üzemének Ügyfélszolgálatánál végzett helyszíni vizsgálat idején azonban azt tapasztalta, hogy az épület főbejáratának és a mellékhelyiségeinek akadálymentesítése éppen folyamatban volt. A többi ügyfélszolgálat esetében hiányosságként értékelte, hogy a mozgássérültek számára az épületen belüli közlekedés nem volt megoldott, és a mosdók sem voltak hozzáférhetőek, továbbá az ügyfélszolgálaton nem voltak illemhelyet jelző táblák kitéve, annak ellenére, hogy azok az épület más részében voltak. Az országgyűlési biztos ezért felhívta az érintett szolgáltatókat, hogy e hiányosságot – a 2005. január 1-jei határidőre tekintettel – sürgősen pótolják.

Egyebekben mindegyik ügyfélszolgálati irodán azt tapasztalta, hogy az ügyfélkapcsolatok megfelelő működtetéséhez adottak a személyi, tárgyi és technikai feltételek, és a vizsgálat alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem tárt fel. (Kapcsolódó ügyek: OBH 5731/2003., OBH 5732/2003.)

OBH 5819/2004.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a nyugdíjbiztosító, ha a Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezményt a nyugdíjasként áttelepült, de még munkát vállaló személyek hátrányára alkalmazza.

A panaszos azt sérelmezte, hogy bár feleségével 1992-ben mindketten nyugdíjasként települtek át Magyarországra, a nyugdíjbiztosító eltérő módon állapította meg a nyugdíjukat.

Az országgyűlési biztos megvizsgálta a vonatkozó jogszabályokat: Az 1962. évi 5. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között a szociálpolitika terén történő együttműködésről Budapesten, az 1961. szeptember 7. napján kötött egyezmény kihirdetéséről (Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezmény) szerint: „5. Cikk (1) A nyugellátást annak a Szerződő Félnek illetékes szerve állapítja meg és folyósítja a nála érvényes jogszabályok szerint, amelynek területén az igényjogosultnak a kérelem benyújtása időpontjában állandó lakóhelye van. (2) Amennyiben a nyugdíjas az egyik Szerződő Fél területéről a másik Szerződő Fél területére költözik át, a nyugellátást addig folyósító szerv a nyugellátás folyósítását az átköltözés hónapjának végével megszünteti. Annak a Szerződő Félnek illetékes szerve, amelynek területére a nyugdíjas átköltözött, a nála érvényes jogszabályok szerint a nyugellátást, az átköltözést követő hónap első napjától kezdődően megállapítja és folyósítja. (3) Azoknak az állampolgároknak a részére, akik az egyik Szerződő Fél területéről a másik Szerződő Fél területére költöztek, azonban az átköltözés után nem dolgoztak tovább, a nyugellátás összegét a megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató dolgozója szakmai átlagkeresete alapján kell kiszámítani. (4) A jelen cikkben foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell azokra az esetekre is, amikor a nyugellátáshoz való jogosultság a jelen Egyezmény hatálybalépése előtt nyílt meg.”

A feleség nyugellátása a Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezmény 5. cikk (2)–(3) bekezdésének megfelelően került megállapításra és folyósításra. A panaszos öregségi nyugdíját azonban az akkor hatályos magyar jogszabály, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény alapján állapították meg. Nyugdíjalapját képező átlagkeresetként a Magyarországon 18 hónapig nyugdíjasként szerzett jövedelmét vették figyelembe, összeszámítva a 18 hónapot a Romániában szerzett szolgálati idővel. A nyugdíja megállapításának felülvizsgálatát kérő levelére panaszos az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF) is elutasító választ kapott.

A vizsgálat feltárta, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és jogelődje e hibás joggyakorlatot folytatta annak ellenére, hogy emiatt az évek során számos fellebbezés, panasz érkezett.

A nemzetközi nyugdíjügyek elbírálásának eljárásáról szóló 24/2004. (Nyb.K.4.) ONYF utasítás 2004. július 1-jei hatállyal a Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezmény szabályainak megfelelően írja elő a nyugdíjasként áttelepültek nyugdíjának szakmai átlagkereset alapján történő megállapítását. Ezzel egy időben az ONYF főigazgatója elrendelte a tévesen megállapított nyugdíjak felülvizsgálatát. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2004. augusztus 30-án kelt új öregségi nyugdíjmegállapító határozata alapján 5 évre visszamenőleg részletes kimutatással – késedelmi kamattal – számolt el a panaszossal.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és jogelődje azzal, hogy a Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezmény szabályait a nyugdíjasként áttelepült érdekeltek hátrányára alkalmazta.

Tekintettel arra, hogy a panaszos ügye a vizsgálat során rendeződött, és az időközben kiadott ONYF utasítás alkalmas a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, de felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét a több éve előkészítés alatt lévő új Magyar–Román Egyezmény életbelépésének sürgősségére, különös tekintettel a magyar nyugdíjalapot indokolatlanul terhelő nyugdíjkiadásokra, melyet a román fél nem térít meg. A miniszter szerint a Romániával aláírandó új szociális biztonsági egyezmények megkötése kiemelt feladat.

A magyar és román fél szakértői közötti tárgyalások legutóbbi fordulója 2004 decemberében volt, a befejező tárgyalási fordulót 2005 februárjára tervezik. Utána sor kerülhet az egyezmény aláírására, és a hatálybalépéséhez szükséges belső és nemzetközi ratifikációs eljárások lefolytatására annak érdekében, hogy az új egyezmény – 2006. január 1-jétől – felváltsa a korábbi, valóban elavult rendelkezéseket tartalmazó egyezményt.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.

OBH 5934/2004.

A jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okoz az állami szerv, ha a pályázati kiírása az annak alapjául szolgáló jogszabállyal ellentétes rendelkezést tartalmaz.

A nagykőrösi önkormányzat polgármestere, országgyűlési képviselő fordult a biztos általános helyetteséhez, mert sérelmezte, hogy az önkormányzat – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által „a falufejlesztés és -felújítás, a vidék tárgyi, szellemi örökségének védelme és megőrzése támogatására” kiírt pályázati felhívásra – határidőben benyújtott kilenc pályázatot az MVH Fővárosi és Pest Megyei Kirendeltsége forráshiányra hivatkozással, anélkül utasította el, hogy azokat értékelte volna. Az MVH elnöke a kifogásukat a 72/2002. (VIII. 15.) FVM rendelet 10. § (2) bekezdésére hivatkozással elutasította.

Az általános helyettes az alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Magyarország SAPARD Terve az 53/2001. (VIII. 17.) FVM rendelettel (R.₁.) került kihirdetésre. E tervben egyik intézkedésként szerepel a falufejlesztés és -felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzésének támogatása, mint intézkedés. A SAPARD Terv részletesen meghatározza az intézkedés célkitűzéseit, elnevezését, kódját, az intézkedés indokát, az intézkedés kereteit, a kedvezményezettek körét, a pályázatok kiválasztási kritériumait, az elbírálás kritériumait, az intézkedést érintő nemzeti jogszabályokat, a pénzügyi rendelkezéseket.

Az említett SAPARD Tervben rögzített agrár- és vidékfejlesztési célok támogatásáról szóló 72/2002. (VIII. 15.) FVM rendelet (R.₂.) rögzíti, hogy hatálya az R.₁.-gyel kihirdetett SAPARD Tervben meghatározott egyes intézkedésekre terjed ki. A SAPARD Tervben szereplő egyes intézkedésekre vonatkozó pályá- zati felhívás kibocsátására az R.₂. ad lehetőséget. Az R._2. 10. §-a rögzíti: „A SAPARD Hivatal a pályázatokat a pályázati felhívásban meghatározott pontrendszer alapján rangsorolja, és a rendelkezésére álló támogatási keretösszeg figyelembevételével dönt a legtöbb pontszámot elért pályázatok elfogadásáról. A rendelkezésre álló keretösszegből nem finanszírozható pályázatokat a SAPARD Hivatal – forráshiány miatt – elutasítja.” Az MVH által kibocsátott pályázati felhívás 9. §-a – e jogszabályt figyelmen kívül hagyva – rendelkezett úgy, hogy: „Az MVH minden hónap utolsó munkanapjáig befogadott pályázatokat a befogadás hónapjának utolsó munkanapjától számított 60 napon belül elbírálja, és támogatási döntést hoz.”

Míg a jogszabály az intézkedésekre benyújtott összes pályázat elbírálását rendeli, addig a pályázati felhívás a minden hónap utolsó munkanapjáig befogadott pályázatok elbírálását és a támogatási döntés meghozatalát rögzíti. Tehát szakaszol, ésszerű indok hiányában megkülönböztet, ami azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a pályázat benyújtására nyitva álló határidő első hónapjában befogadott pályázatok támogatására az összes forrást felhasználják, akkor a határidő további hónapjaiban benyújtott pályázatok elbírálására sor sem kerül, hanem azokat forráshiányra hivatkozva elutasítják.

A vizsgálat megállapította, hogy az MVH általa kibocsátott pályázati felhívás nem csupán a pályázat kibocsátásának alapjául fekvő jogszabály adott rendelkezését írta felül, hanem annak az alapvető követelménynek az érvényre juttatását is elmulasztotta, hogy minden pályázatot a jogszabályokban előírt szempontok szerint meg kell vizsgálni, fel kell dolgozni. Csak az összes befogadott pályázat értékelését követően, azok eredményének ismeretében lehet a támogatásról jogszabályszerű döntést hozni. A vizsgált esetben ez nem így történt. A vizsgálat megállapította, hogy az MVH eljárása során elkövetett mulasztása sértette a panaszos által képviselt önkormányzat jogbiztonsághoz, tisztességes és diszkrimináció-mentes eljáráshoz való jogát is. Az előidézett visszásság – a pályázat benyújtására és annak elbírálására nyitva álló határidők letelte miatt – államigazgatási jogi eszközökkel ma már nem orvosolható.

Az általános helyettese a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy az MVH által kiírt egyes pályázatokban foglalt rendelkezések törvényességét vizsgálja meg, és annak eredményéről, valamint az intézkedéseiről legkésőbb 2005. március 30-ig írásban adjon tájékoztatást.

A miniszter az országgyűlési biztos felhívását elfogadta.

OBH 5950/2004.

A sajtószabadsággal és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő alkotmányos visszásságot okoznak az állami, önkormányzati szervek, ha a sajtószervezetek között alkotmányosan nem indokolható okból tesznek különbséget, és egyes sajtóorgánumok számára lehetetlenné, vagy aránytalanul nehézzé teszik a megfelelő tájékoztatást.

Nem okoz sajtószabadság alkotmányos jogával összefüggő visszásságot, ha a népképviseleti szervek épületeinek egyes részein korlátozzák vagy kizárják a sajtó nyilvánosságát.

Egy televízió-műsor alkotóközössége fordult panasszal a biztos általános helyetteséhez, mert álláspontjuk szerint alkotmánysértően korlátozza a sajtó-, illetve az információs szabadságot, és diszkriminatív az Országgyűlés elnökének a sajtó tudósítási rendjét is szabályozó azon rendelkezése, amely előírja, hogy „az ülés alatt az üléstermet övező folyosón csak az írott sajtó képviselői tartózkodhatnak”. A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabálya értelmében a Házbizottság állást foglal a parlamenti munka sajtónyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben. Az OGY elnökének rendelkezése határozza meg az Országgyűlés plenáris üléseiről és az azzal kapcsolatos eseményekről történő sajtótudósítás rendjét. Eszerint a plenáris ülés alkalmával az újságírók az ülésteremben a részükre kijelölt páholyokban foglalhatnak helyet, eskütétel alkalmával külön kíséret mellett az elnöki pulpitus fölötti karzatról is készíthetők állóképek, az ülésteremben mozgókép nem készíthető, erre alkalmas eszköz oda be nem vihető, az ülés ideje alatt az üléstermet övező folyosón csak az írott sajtó képviselői tartózkodhatnak, a képi sajtó a Déli társalgóban készíthet felvételeket.

Az ügy kiemelt jelentősségére tekintettel az általános helyettes áttekintette a népképviseleti szervek működésével összefüggésben a nyilvánosság, a sajtószabadság és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos egyes elméleti és gyakorlati kérdéseket. Az Alkotmány értelmében az Országgyűlés ülései nyilvánosak. A parlamenti munka nyilvánosságára vonatkozó részletszabályokat a Házszabály állapítja meg. Előírja, hogy az Országgyűlés nyilvános üléseinek hiteles jegyzőkönyvei az Országgyűlési Könyvtárban, azok irattárban elhelyezett mellékletei és a számítógépes szavazási lista az Országgyűlési Könyvtár útján a nyilvánosság számára hozzáférhetőek legyenek. Arról is rendelkezik, hogy az Országgyűlés nyilvános ülésének jegyzőkönyveit és a nyilvános ülésen tárgyalt irományokat, továbbá az ezzel összefüggő szavazási listát az Internet-hálózaton is hozzáférhetővé kell tenni. Az Országgyűlés nyilvános üléseiről készült videofelvételek megtekintését az Országgyűlési Könyvtár biztosítja. Az Országgyűlés nyilvános ülésein a hallgatóság – ideértve a tömegtájékoztatási szervek képviselőit is – csak a kijelölt helyen foglalhat helyet, és a véleménynyilvánítás bármely formájától tartózkodni köteles. Az ülés rendjének megzavarása esetén az elnök a hallgatóságot vagy annak egy részét az ülésről kiutasíthatja.

A bizottsági ülések a plenáris ülésekkel szemben nem teljes körűen, hanem kizárólag a sajtó számára nyilvánosak, azonban államtitok, szolgálati titok, személyes, üzleti vagy törvény által védett más adat védelme érdekében a bizottság zárt ülést tart. A nyilvános bizottsági ülésről szó szerinti, elnök által hitelesített jegyzőkönyv készül, melynek példányát el kell helyezni az irattárban, valamint egy másolatát az Országgyűlési Könyvtárban.

Az Ötv. szerint a helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot. Emellett az Ötv. értelmében a képviselő-testület és a bizottsági ülések nyilvánosak.

Az általános helyettes kifejtette, hogy a népképviseleti szervek és bizottságaik üléseinek nyilvánossága minden alkotmányos demokrácia alaptétele. Ez a nyilvánosság a politikai nyilvánosság szerves része és a nyilvános politizálás sajátos terepe. Meg kell azonban különböztetni a népképviseleti szervek épületeinek nyilvánosságát. Míg az ülések nyilvánossága csak kivételesen – megfelelő eljárás eredményeként – korlátozható, addig az ülések nyilvánossága nem terjed ki feltétlenül az épületek valamennyi helyiségére, az – már az ott folyó hivatali munka miatt is – korlátozott, és korlátozható.

A népképviseleti szervek és hivatali szervezetük zavartalan működésének biztosítása és mások alkotmányos jogainak védelme érdekében az üléstermen kívüli nyilvánosság azonban korlátozható, mivel az ún. „folyosó parlament” nyilvánossága sem pedig az Ötv.-ből, sem az Alkotmányából nem vezethető le. Az általános helyettes szerint ezért nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot önmagában az, ha a népképviseleti szervek épületeinek egyes részein korlátozzák, illetve kizárják a sajtó nyilvánosságát.

A Sajtótörvény akként határozza meg a sajtó feladatát, hogy „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata – a hírközlés más eszközeivel összhangban – a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.” A biztos felhívta a figyelmet a Sajtótörvény azon rendelkezéseire is, melyek előírják, hogy a hiteles, pontos és gyors tájékoztatást az állami szervek saját kezdeményezéseikkel, továbbá a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a sajtó rendelkezésére bocsátásával kötelesek elősegíteni. A politikai nyilvánosság, és ezen belül a népképviseleti szervek működésének transzparenciája minden jogállamban az egyik legfontosabb demokratikus kritérium. A sajtószabadságot elsősorban az állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja; ennek felel meg például a cenzúra tilalma és a szabad lapalapítás lehetősége. Ezzel a tartózkodással az állam elvileg lehetővé teszi, hogy a társada- lomban meglévő vélemények, valamint a közérdekű információk teljessége megjelenjen a sajtóban. Demokratikus közvélemény azonban csakis teljes körű és tárgyilagos tájékoztatás alapján jöhet létre. Az általános helyettes kifejtette, hogy mindaddig, amíg a sajtó meglévő információi felhasználásával, a rendelkezésére álló valamennyi kommunikációs csatorna közvetítésével szabadon és hitelesen tudja bemutatni a népképviseleti szervek működését, addig nem sérül a sajtószabadság joga. A biztos szerint annak megállapítása az adatvédelmi biztos jogosult, hogy sérül-e a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog azáltal, hogy a sajtószervek munkatársai a népképviseleti szervek épületeinek kizárólag meghatározott részein dolgozhatnak.

Ha azonban az állami szervek lehetetlenné vagy aránytalanul nehézzé teszik egyes sajtószervek részére a megfelelő tájékoztatást, így különösen, ha az állami szervtől nem, vagy a többi sajtószervhez képest aránytalan nehézségekkel jut – esetleg nem valós – információkhoz, az már felveti a sajtószabadsággal összefüggő alkotmányos visszásság lehetőségét. De ez esetben sem a cenzúra, hanem az állami és önkormányzati szervek felvilágosítási kötelezettségének megsértése okoz visszásságot.

Az általános helyettes megvizsgálta, hogy az egyes sajtószervek munkatársaira vonatkozó eltérő szabályok okozhatnak-e a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot. Ennek során az Alkotmánybíróság által is alkalmazott „önkényes megkülönböztetés tilalma” tesztjét végezte el. Az Alkotmány a jogegyenlőség követelményét rögzíti. Azt jelenti, hogy az állam mint közhatalom – mint jogalkotó és jogalkalmazó – a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben levő jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni. Az általános helyettes szerint, a sajtó munkatársai homogén csoportot alkotnak, így közöttük a „képi sajtóra” és „nem képi sajtóra” vonatkozó megkülönböztetés alkotmányosan nem indokolható.

A közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó panaszt az általános helyettes a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján nem vizsgálta, hanem azt elkülönítve az adatvédelmi biztoshoz tette át.

Mivel az általános helyettes a panasz alapján valamennyi népképviseleti szervre vonatkozóan, általánosságban tekintette át a felvetődött kérdéseket, konkrét, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A sajtószabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében azonban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a belügyminiszter útján felhívta valamennyi állami és önkormányzati szerv vezetőjének figyelmét, hogy azonos feltételekkel tegyenek eleget felvilágosítási kötelezettségüknek a sajtószervekkel szemben, továbbá – amennyiben annak alkotmányosan indokolható ismérve, ésszerű indoka nincs – ne tegyenek közöttük különbséget.

OBH 6406/2004.

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a közszolgáltató, ha nem teszi lehetővé, hogy a településen élők igénybe vegyék a kormányrendeleten alapuló locsolási kedvezményt.

Egy kerepesi panaszos azt sérelmezte, hogy a Szilasvíz Közüzemi Szolgáltató Kft. nem teszi lehetővé a kerti vízóra felszerelését, és így nem élhet a kormányrendeletben biztosított csatornahasználati-díj fizetési módra vonatkozó lehetőséggel.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A kft. a kerepesi és a kistarcsai önkormányzat közigazgatási területén végez közszolgáltatást. Kerepes Község Önkormányzatának 2004. június 24-én kihirdetett rendelete alapján a közszolgáltató elkészítette a fogyasztók részére a szolgáltatási szerződést, amely a jogszabályváltozást követően alkalmazható kedvezményeket, ezen belül a locsolási mellékvízmérő óra felszerelésének lehetőségét is tartalmazza.

A szolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint e lehetőséggel csak a kerepesi fogyasztók élhetnek, mert a kistarcsai önkormányzat erről még nem rendelkezett. A panaszos Kerepes község területén rendelkezik ingatlannal, és a szolgáltatói szerződés, valamint az azt megelőző önkormányzati döntés sem volt elegendő ahhoz, hogy 2004. év tavaszán, a locsolási idény előtt a panaszos ezt a mellékvízmérő órát saját költségén felszereltethesse. A kedvezmény igénybevételére azért sem volt mód, mert az önkormányzat csak 2004. június 24-én kelt rendeletében szabályozta a mellékvízmérő óra felszerelését. Ezt követően a terveztetés, a kivitelezés és a szerződéskötés szintén jelentős időt vett igénybe, így a locsolás mérésére nem volt mód.

A vizsgálat megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoztak az önkormányzatok és a szolgáltató, hogy az ingatlantulajdonhoz kapcsolódó kedvezmény igénybevételének lehetőségét nem biztosították. Erre a Kerepes területén élőknek az önkormányzati rendelet késedelmes módosításáig, a kistarcsai ingatlan-tulajdonosoknak pedig a mai napig sincs módja.

Az országgyűlési biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy vizsgálja meg a késedelmes, illetve elmaradt rendeletmódosítás körülményeit, illetve azt, hogy a kormányrendelet egyértelmű szabályozásán túl szükséges-e a helyi rendelet megalkotása. Amennyiben az önkormányzati rendelet hiánya akadályozza a kormányrendelet alkalmazását, úgy intézkedjen, hogy a lakosság a kedvezményt Kistarcsa közigazgatási területén is, továbbá a megyében valamennyi településén igénybe vehessék.

A közigazgatási hivatal vezetője egyetértett az ajánlással, és törvényességi észrevételben kérte fel Kistarcsa önkormányzatát a kötelezettsége teljesítésére.