Válogatás az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak jelentéseiből
OBH 2773/2002.
A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a földhivatal azzal, hogy – téves azonosítás folytán – olyan végrehajtási jogot jegyzett be a tulajdoni lapra, mely a tulajdonossal azonos nevű és azonos évben született adós tartozásából eredt.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Fővárosi Kerületek Földhivatala olyan végrehajtási jogot jegyzett be ingatlana tulajdoni lapjára, mely nem az ő, hanem vele azonos nevű és korú személy tartozásából eredt. Sérelmezte azt is, hogy a bejegyzésről szóló határozattal a Földhivatal őt nem értesítette, továbbá, hogy a törlésről szóló feljegyzés mellett nincs olyan megjegyzés, melyből kiderül, hogy a végrehajtási jog bejegyzése tévedésből történt.
A vizsgálat a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult.
Az országgyűlési biztos rövid úton tájékoztatást kért a bírósági önálló végrehajtótól és a Földhivataltól. Ennek alapján megállapította, hogy a Földhivatal a bejegyzésről szóló határozatot nem a tulajdoni lapon található, hanem a végrehajtó megkeresésében megjelölt címre küldte ki. A végrehajtási jog törléséről szóló határozatot a Földhivatal a tulajdoni lapon bejegyzett címre küldte, majd ugyanerre a címre a végrehajtó is küldött egy foglalási jegyzőkönyvet. Így szerzett tudomást a panaszos a történtekről, akinek azonnali intézkedése folytán a végrehajtást kérő és a végrehajtó előtt is nyilvánvalóvá vált a tévedés.
A végrehajtóhoz benyújtott tulajdonilap-másolaton csak a tulajdonos születési éve volt megjelölve, hiányoztak a születési hónap, nap és az anyja neve személyi azonosítók. A személyi szám ugyan az eredeti tulajdoni lapon szerepelt, de az a másolat kiadásakor nem jelenhet meg a tulajdoni lapon (1996. évi XX. törvény), ezért a végrehajtó sem ismerhette. A tulajdoni lapon megjelölt cím ugyan eltért a végrehajtói iratokban szereplő címtől, de erről a végrehajtó és a Földhivatal is úgy gondolkodott, hogy időközben változhatott, és egyébként sem tekinthető azonosító adatnak.
A fenti tényállás alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Földhivatal ismerte a tulajdonos személyi számát, és ha összehasonlította volna a végrehajtó megkeresésén feltüntetett személyi számmal, akkor nyilvánvalóvá vált volna a tévedés, és a végrehajtási jog bejegyzésére nem került volna sor. A panaszos tulajdonjogának bejegyzése idején 1987-ben az 1972. évi 31. törvényerejű rendelet volt érvényben. A tvr. végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint a bejegyzésben fel kellett tüntetni a jogosult nevét és lakcímét. Állandó belföldi lakóhellyel rendelkező jogosult esetében még a személyi számot kellett a nyilvántartásba bejegyezni. Ezt a Föld- hivatal rá is vezette a tulajdoni lapra. Abban az időszakban a tulajdoni lapon a személyi szám szolgált azonosításul, és a tulajdonilap-másolatokon is megjelenhetett. A tulajdonos születési évét és anyja nevét csak az 1994. május 19-én hatályba lépett 25/1994. (V. 19.) FM rendelet szerint kellett újra feltüntetni a nyilvántartásban.
A Földhivatal tehát azért nem marasztalható el, hogy a panaszos tulajdonjogának bejegyzésekor a tulajdoni lapon csak a jogszabályban elrendelt személyi adatokat jegyezte fel.
Elmarasztalható azonban azért, mert a rendelkezésére álló azonosítók elegendők lettek volna az adós és a tulajdonos személyazonosságának megállapításához, de ezeket nem alkalmazta, vagy tévedett az azonosításkor.
A végrehajtó azért nem kísérelte meg, hogy a tulajdoni lapon található egyetlen azonosítón kívül egyéb után is kutasson, mert véleménye szerint az ezzel járó késedelem a végrehajtás sikertelenségéhez vezethetett volna.
A végrehajtási jog feljegyzése iránti megkeresésében azonban pontosan feltüntette az adós valamennyi személyi adatát, ideértve a személyi számot is. Tehát kellő gondossággal járt el annak érdekében, hogy a Földhivatal számára az azonosítást lehetővé tegye. Nem számíthatott arra, hogy a Földhivatal az adategyezetést elmulasztja, illetve tévesen intézkedik.
A végrehajtási jog ily módon bejegyzésre került, és amikor a törlése megtörtént, nem tett a Földhivatal utalást arra, hogy téves bejegyzésről volt szó. A panaszos úgy érzi: az a körülmény, hogy az időközben már törölt végrehajtási jog teljes terjedelmében látható a tulajdoni lapon, sértő ránézve és alkalmas arra, hogy a nyilvántartásba betekintő személyekben bizalmatlanságot keltsen.
Összegzésként az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Földhivatal nem kellően körültekintő eljárása sértette az Alkotmányban rögzített jogbiztonsághoz való jogot, ebből következően az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét és a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogát. A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot a Földhivatal saját hatáskörében részben orvosolta, a tévesen bejegyzett végrehajtási jogot törölte. A tisztességes eljárás adott esetben azt is megkívánja, hogy a bejegyzés törlése tartalmazzon utalást arra, hogy az ügyben tévedés történt. Az országgyűlési biztos kezdeményezte a Fővárosi Kerületek Földhivatala vezetőjének intézkedését annak érdekében, hogy a szóban for- gó tulajdoni lapon a tulajdonosok személyi adatait az irattárban őrzött okirat alapján tüntessék fel, továbbá, hogy a végrehajtási jog törlését egészítsék ki azzal a bejegyzéssel, hogy annak feljegyzése az ingatlan-nyilvántartásba tévedésből történt.
A kezdeményezést a Földhivatal vezetője elfogadta. Leveléhez mellékelte a végrehajtási jog törléséről rendelkező határozat – a tulajdoni lap kezdeményezés szerinti – kiegészítését és a tulajdonilap-másolatot, melyen látszik a bejegyzés téves voltának feltüntetése, továbbá a panaszos és felesége édesanyjának neve is.
OBH 3331/2002.
Nem állapítható meg az örökletes vérzékeny betegek megelőző jellegű gyógykezelésével kapcsolatosan a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő sérelem közvetlen veszélye, ha az állam – a jogszabályi keretek közt – egyénre szabottan biztosítja az ellátást.
A panaszos a Hemofíliások Baráti Körének képviseletében a veleszületett vérzékenységben szenvedő betegek kezelésével kapcsolatosan a megelőző jellegű (profilaxis) egészségügyi ellátás hiányosságait sérelmezte.
Az örökletes vérzékeny betegek ellátása gondozói hálózat keretében történik. Mind a vérzést megelőző preventív kezelés, mind a szövődmények megelőzése, felismerése és nyilvántartása az országban működő hemofília gondozói hálózat segítségével történik, amelynek koordinátora az Országos Haemophilia Központ (Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet). A hemofíliás betegek kezelésének javítása érdekében, a jelenlegi ellátórendszer korszerűsítésének a lehetőségit vizsgálva, 2003-ban az Országos Gyógyintézeti Központ főigazgatója az Országos Haemophilia Központ igazgató-főorvosával együtt, részletes állásfoglalást készített az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium felkérésére. Az országgyűlési biztos a szakmai álláspont figyelembevételével, a ve- leszületett vérzékenységben szenvedő betegek ellátásával kapcsolatban az alábbiakat állapította meg.
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény a betegjogok között deklarálja az egészségügyi ellátáshoz való jogot. Minden betegnek joga van – jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelmé- nyének megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Megfelelő az ellátás, ha az az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtartásával történik.
Az örökletes vérzékenységben szenvedő betegek „kontrollált otthoni kezelését” (a továbbiakban: Kezelés), valamint a Kezelésre történő felkészítését, továbbá a betegek járóbeteg-szakellátását, gondozását, 1999. január 1-jétől az örökletes vérzékeny betegek kontrollált otthoni kezeléséről szóló 24/1998. (XII. 27.) EüM rendelet részletesen szabályozza. A beteg az e rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén írásban vagy szóban a gondozónál kezdeményezheti a Kezelésbe történő bevonását. Amennyiben a beteg a Kezelésbe történő bevonást kezdeményezte, a gondozónak – a beteg gyógykezelését ellátó – szakorvosa a Kezelésbe történő bevonásról, illetve a Kezelésből történő kizárásról a beteg meghallgatása, valamint a beteg kivizsgálása és kórtörténetének áttekintése után dönt, és a beteget írásban tájékoztatja. A rendelet jogorvoslati lehetőséget is biztosít arra az esetre, ha a beteg a gondozó szakorvo- sának döntésével nem ért egyet. Ebben az esetben a döntés felülvizsgálata céljából az Országos Haematológiai és Immunológiai Intézethez fordulhat.
A rendelet taxatív felsorolja azokat az eseteket, amikor – leginkább egészségügyi okokból – a beteg nem vonható be a Kezelésbe. Amennyiben a gondozó szakorvosa a Kezelésbe történő bevonásról dönt, a beteget felkészíti a Kezelés végzésére. A gondozó szakorvosa kizárja a Kezelésből azt a beteget, aki nem tartja be a rendeletben meghatározottakat, továbbá ha tudomására jut a rendeletben meghatározott kizáró okok valamelyikének a fennállása. A kizárásról a gondozó szakorvosa a beteget írásban tájékoztatja. Kizárás esetére is értelemszerűen irányadóak a jogorvoslati jog szabályai.
A hemofíliás betegek megelőző jellegű kezelése olyan orvos-szakmai – és nem jogi – megítélés körébe esik, amelyre az országgyűlési biztosnak a hatásköre nem terjed ki, ezért vizsgálata arra irányult, hogy a beadványban felvetettekkel összefüggésben az örökletes vérzékenységben szenvedő betegek megelőző jellegű ellátásával kapcsolatosan felmerül-e az Alkotmány 70/D. §-ában szabályozott alapvető jog sérelme.
Az Alkotmánybíróság több határozatában is rámutatott arra, hogy „az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosítása olyan alkotmányos állami feladatot jelent, amelynek keretében az állam – egyebek között – egészségügyi intézményhálózat működtetésére, az orvosi ellátás megszervezésére köteles. Az egészségügyi ellátás megszervezése körében az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség alkotmányos mértékét, az ellátásnak azt a minimumát, amelynek hiánya már alkotmányellenességet eredményez.” [16/2003. (IV. 18.) AB határozat]
Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az örökletes vérzékeny beteg gyógykezelésével kapcsolatosan nem állt elő olyan kivételes, szélsőséges ellátatlanságot jelentő helyzet, amely miatt az Alkotmány 70/D. §-a alapján megállapítható lenne a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye.
OBH 5186/2002.
A legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság veszélye áll fenn Veszprémben, a Házgyári úton tízemeletes épületben élők szociális és közegészségügyi helyzete miatt, mert az önkormányzat segítségnyújtása elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy az ott élők egészségének veszélyeztetettségét megszüntesse.
Egy veszprémi, Házgyári úton élő panaszos a tízemeletes épületben található állapotok miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. Elmondása szerint a lakástulajdonosok fele nem fizeti a közüzemi számlákat, és a nem-fizetőknek nincs vize, villanya. A közös WC-ben és zuhanyozóban nincs vízellátás, a lépcsőházban nincs világítás. Az épületben sok a gyermek és az idős ember, akik egészsége veszélyeztetve van az elégtelen fűtés és vízszolgáltatás miatt. A panaszosnak két gyermeke van, akik a hideg lakás miatt gyakran betegek, neki is egészségügyi problémái vannak. A kilátástalan helyzet miatt többször fordult a polgármesterhez segítségért, de eredménytelenül. A panaszos véleménye szerint az épületet fel kell számolni és a bent lakóknak méltó lakhatást kell biztosítani. Ehhez kérte az országgyűlési biztos segítségét.
A vizsgálat a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való jog és a szo- ciális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult.
Az országgyűlési biztos a társasház közös képviselőjétől és Veszprém polgármesterétől kért tájékoztatást. Válaszuk szerint a Házgyár u. 1. szám alatti épület korábban a VÁÉV munkásszálló volt, majd az Ingaforg Rt. vette meg, ezután értékesítették magánszemélyeknek. Jelenleg társasház, a lakások többnyire egy helyiségből állnak, 17–34 m2-esek, a konyha és a mellékhelyiségek – néhány átalakítástól eltekintve – a folyosón találhatók és közösek. Közösköltség, és egyéb tartozások miatt a közös képviselő 179 közül 132 lakás tulajdonosa ellen kezdeményezett peres, illetve végrehajtási eljárást.
A közös képviselő a vizsgálat során rendelkezésre bocsátotta az ÁNTSZ 2003 novemberében tartott helyszíni vizsgálatáról készült jegyzőkönyvet, mely megállapította, hogy a súlyos közegészségügyi és járványügyi hiányosságok a társasház lakóira nézve állandó veszélyhelyzetet jelentenek. Az ÁNTSZ ezért több olyan kötelezettséget írt elő a Társasház Intézőbizottságának, melyet az – a lakók rendszertelen közösköltség-fizetése miatt – csak részben tudott teljesíteni. A közös képviselő többször kért segítséget az alpolgármestertől a helyzet enyhítése érdekében, de mint mondta eredménytelenül. A lakóközösség főként alacsony jövedelmű, egyedülállókból és többgyermekes családokból áll. A krízishelyzetben lévő családok esetében folyamatos családgondozás folyik. A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 34 család (107 gondozott, ebből 11 aktív korú, foglalkoztatásban nem részesülő, 57 gyermek) problémáinak megoldását segíti. A panaszos a normatív közgyógyellátást, a havi 6000 forint mértékű lakásfenntartási támogatást, az aktív korú nem foglalkoztatottak 16 240 forint összegű szociális segélyét veszi, valamint egy alkalommal a rendkívüli szociális segélyt vette igénybe. Három olyan család részesül lakásfenntartási támogatásban, akik az épületben laknak, de lehet, hogy számuk ennél is több, mert a tulajdonosok közül néhányan máshol laknak, ezért a támogatás folyósítása is más címre történik. A lakók körében négy-öt alkalommal került sor a kérelem elutasítására. A polgármester mellékelte a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2004. január 27-én kelt beszámolóját, mely kiemelten foglalkozik a Házgyári út 1. szám alatti épületben lakók helyzetével. Az a tapasztalatuk, hogy az itt élő, perifériára szorult családok körében jelentkeznek leginkább a szociális problémák, munkanélküliség, szegénység, alkoholizmus, prostitúció, családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás. Az épületben sok roma család él. A lakók többsége jelentős közüzemi hátralékkal rendelkezik. A Szolgálat hatékonyan közreműködik abban, hogy a szolgáltatók tekintsenek el a közüzemidíj-hátralékoktól, illetve részletfizetési kedvezményt adjanak a rászoruló családoknak. A fenti támogatásokon túl szociológus, pszichológus és pszichiáter segítségével igyekeznek az ott lakók számára olyan programokat és foglalkozásokat szervezni, melynek segítségével értékrendjüket és személyiségüket, problémamegoldó készségüket pozitív irányba befolyásolhatják.
Adósságkezelési programmal az Önkormányzat még nem rendelkezik, de a jövő évben – költségvetési lehetősége függvényében – tervezi bevezetését. Az ÁNTSZ vizsgálata során előírt kötelezettségeket az önkormányzat teljesítette, az épület körüli hulladékot 2004 januárjában eltávolította. Felhívták a gyepmester figyelmét az épületben és a környéken kóborló ebekre, és elrendelték a házban és környékén a gazdátlan ebek begyűjtését. Az épületben hirdetményt tettek közzé, és felhívták a figyelmet arra, hogy veszettség elleni oltás nélkül eb nem tartható. A polgármester véleménye szerint a magántulajdonú lakásokat önhibájukból „lelakó”, rendezetlen életvitelű, de szociálisan nem rászoruló személyek esetében az alapellátás és a gyermekek kitartó gondozása is csekély eredményt mutat.
A szociális törvényben szabályozott ellátások, támogatások csak rászorultság esetén adhatók. A kapott tájékoztatásokból kitűnik, hogy a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmeket azért utasították el, mert több lakónak nem az alacsony jövedelmi helyzete, hanem rendezetlen életvitele miatt van fizetési elmaradása. Az önkormányzat a szociális törvény keretei között a jövő évre tervezi az adósságkezelési szolgáltatás feltételeiről szóló rendelete bevezetését. Ezzel javulhat a tulajdonosok fizetőképessége, és a társasház működésének finanszírozása, de ehhez feltétlenül szükséges a lakók együttműködése.
Az országgyűlési biztos a közös képviselő és a polgármester tájékoztatását elfogadta. A tényállás ismeretében a panaszos és tulajdonostársai szociális biztonsághoz való jogával összefüggő visszásságot nem állapított meg.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy Veszprém Önkormányzata a lehetőségeihez képest eddig is támogatta a volt munkásszállón élőket, de az nem volt elegendő az épületben élők egészsége veszélyeztetettségének megszüntetéséhez. Az országgyűlési biztos ezért felhívta a polgármestert, hogy a tervezett adósságkezelési szolgáltatás bevezetésének előkészítése során fokozottan figyeljenek az ott élők helyzetére, munkatársai továbbra is kísérjék figyelemmel a gondoskodásra és támogatásra szorulók életfeltételeinek alakulását, és minden lehetséges eszközzel segítsék szociális helyzetük jobbrafordulását és egészséges környezetük kialakítását.
A polgármester a kezdeményezést elfogadta. A 2005. évi költségvetés tervezése során intézkedik az adósságkezelési szolgáltatás bevezetése érdekében.
OBH 1035/2003.
A jogbiztonsághoz fűződő joggal, valamint a gyermekek kiemelt védelmét biztosító joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha karácsony és újév közötti napokon a gyámhivatal működését sem ügyelet, sem készenléti ügyelet formájában nem biztosítja.
A panaszos előadta, hogy volt felesége 2002. december 21-én – az egyébként a panaszosnál elhelyezett – fiúgyermeket elvitte magával karácsonyi ünnepségre, majd a kapcsolattartás befejeztével a gyermeket magánál tartotta. A panaszos ügyével kapcsolatban kifogásolta a feljelentésére indult rendőrhatósági eljárásokat, és többek között sérelmezte, hogy a szükséges intézkedések megtétele érdekében az esetről azonnal bejelentést kívánt tenni az anya lakóhelye szerint illetékes Dabas Város Gyámhivatalánál, ahol azonban az ünnepekre tekintettel nem volt ügyfélfogadás.
A panaszos által előadottak a tisztességes eljárással, továbbá a gyermekek kiemelt védelmével összefüggő sérelmek gyanújára utaltak, ezért az általános helyettes vizsgálatot indított.
A panaszos és volt felesége 1999-ben, válásukkor egyezséget kötöttek a házasságukból született három gyermekük elhelyezéséről. Eszerint a fiúgyermek az apa, míg a két leánygyermek az anya gondozásába került. 2001-ben a panaszos gyermekelhelyezés és kapcsolattartás megváltoztatása iránt keresetet nyújtott be az anya ellen. Kérte, hogy az anya gondozásában lévő lánygyermekeket a bíróság nála helyezze el. A bíróság a 2002. december 17-én kelt ítéletével a panaszos keresetét elutasította, a szülők korábbi egyezségét oly módon változtatta meg, hogy a panaszos gondozásában lévő fiúgyermeket – az anya ellenkérelmére – az anyánál helyezte el, egyben kötelezte a panaszost, hogy a gyermeket 8 napon belül az anyának adja ki. A bíróság a gyermekelhelyezés vonatkozásában nem mondta ki az ítélet azonnali végrehajthatóságát, így az nem emelkedett jogerőre. Az anya a 2002. december 21-i kapcsolattartás alkalmával a fiúgyermeket magánál tartotta, és kiadását az érte jelentkező panaszostól megtagadta. A panaszos azonnal feljelentést tett a saját, valamint az anya lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon volt felesége ellen kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt, és kérte a gyermekelhelyezésről szóló jogerős bírói ítélet végrehajtását. A szükséges intézkedések megtétele érdekében felkereste Dabas Város Gyámhivatalát is, ott azonban nem volt ügyfélfogadás. Az általános helyettes megkeresésére Dabas Város jegyzője azt a tájékoztatást adta, miszerint 2002. karácsony és újév közötti időben a polgármesteri hivatalban általános ügyeletet tartottak, mely szerint az Anyakönyvi Hivatal és az Ügyfélszolgálati Iroda működött. A gyámhivatal dolgozói szabadságon voltak, miután a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy nincs szükség a gyámhivatalban ügyeletet tartani. A panaszos egyébként sem jelezte ügye sürgősségét.
A vizsgálat megállapította, hogy a panasszal érintett rendőrhatóságok eljárásuk során nem okoztak visszásságot, de azt is, hogy a jogbiztonsághoz fűződő joggal, valamint a gyermekek kiemelt védelmét biztosító joggal összefüggő visszásságot okozott Dabas Város jegyzője azzal, hogy 2002. év karácsony és újév közötti napokon nem biztosította a gyámhivatal működését sem ügyelet, sem készenléti ügyelet formájában.
Az általános helyettes a jogsértések jövőbeni elkerülése érdekében felkérte a jegyzőt, hogy a gyámhivatal folyamatos működését ügyelet vagy készenléti ügyelet formájában ünnepnapok körül megváltozott munkarend esetén is biztosítsa.
A jegyző a kezdeményezést elfogadta.
OBH 1138/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a gyámhivatal érdemi döntését az ügyintézési határidőn túl hozza meg. A panaszos jogi képviselője útján benyújtott beadványában gyermekei kapcsolattartási ügyében illetékes Cegléd Város Gyámhivatalának (gyámhivatal) elhúzódó eljárását sérelmezte. Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos 2002 júliusában bejelentést tett a gyámhivatalnál, miszerint az anya gondozásában lévő gyermekével megszakadt a kapcsolata, mert a kapcsolattartást az anya szándékosan akadályozza. A beadvány kapcsán a gyámhivatal 2002. augusztus 15-én tárgyalást tartott, ahol megkísérelte a felek között az egyezség létrehozását, de nem járt eredménnyel. Ezt követően a panaszos több alkalommal jelezte a kapcsolattartások újbóli elmaradását, kérelméről azonban a gyámhivatal nem hozott érdemi döntést. Emiatt a panaszos 2003. január 23-án a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatalánál (megyei gyámhivatal) kizárási indítványt nyújtott be az elsőfokú hatóság ellen.
Az elsőfokú hatóság a megyei gyámhivatal utasítására 2003. január 29-én döntött az elmaradt kapcsolattartások pótlásáról. Erre tekintettel a megyei gyámhivatal a panaszos kizárási indítványát 2003. február 17-én kelt határozatával elutasította. A panaszos 2003. február 5-én személyesen, majd 2003. április 17-én írásban jelezte a gyámhivatalnál az újabb kapcsolattartási időpontok elmaradását, a gyámhivatal részéről azonban érdemi döntés most sem született. A megyei gyámhivatal – 2003. augusztus 25-én – ezúttal határozatban szólította fel a gyámhivatalt a döntés meghozatalára, egyben az elsőfokú hatóság által előterjesztett kizárási kérelmet – melyet a gyámhivatal 2003. augusztus 18-án már másodszor terjesztett be arra hivatkozva, hogy „sem a hivatal dolgozóitól, sem a hivatal vezetőjétől az apa gyámhivatallal szemben tanúsított magatartása miatt nem várható el a jövőben elfogulatlan döntés.” – elutasította. A gyámhivatal a felszólításnak eleget téve 2003. szeptember 10-én kelt határozatában döntött az elmaradt kapcsolattartások pótlásáról.
Időközben a panaszos az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium vizsgálatát is kérte, amely a megyei gyámhivatal kizárási indítvány elutasításáról szóló határozatát megváltoztatta és a panaszos gyermekeinek kapcsolattartási ügyében eljáró hatóságként Nagykőrös Város Gyámhivatalát jelölte ki.
Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, amikor a panaszos kapcsolattartás végrehajtására irányuló kérelmeire az államigazgatási eljárási törvény szerint egyszer meghosszabbítható 30 napos határidőn túl hozta meg érdemi döntéseit. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a megyei gyámhivatal ugyanilyen visszásságot okozott azzal is, hogy nem adott helyt a gyámhivatal kizárási indítványának, annak ellenére, hogy az elsőfokú hatóság mindkét alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a közte és az ügyfél között kialakult ellenséges viszony miatt az ügyben nem képes elfogulatlan döntést hozni.
Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmeiről az államigazgatási eljárás általános szabályiról szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezése szerinti 30 napos ügyintézési határidőt betartva döntsön.
Tekintettel arra, hogy a minisztérium felügyeleti jogkörében eljárva – az általános helyettes megállapításaival egyezően – rámutatott a megyei gyámhivatala kizárási indítványt elutasító döntésével okozott törvénysértéseire, erre vonatkozóan nem tett indítványt.
A gyámhivatal vezetője tájékoztatta az általános helyettest, hogy a panaszos ügyének elhúzódását a gyámhivatal leterheltsége és a létszámhiány okozta, ezért a határidők betartása és a túlterheltség enyhítése érdekében a jegyzőtől létszámbővítés engedélyezését kérte.
A választ az általános helyettes elfogadta.
OBH 1174/2003.
A panasz előterjesztéséhez és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a PSZÁF, ha a pénzintézetek szolgáltatásaival kapcsolatos panaszt úgy utasítja el, hogy a döntését nem támasztja alá, általánosságban fogalmaz, és olyan iratokra hivatkozik, amelyek nem állnak a rendelkezésére. A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoznak a kereskedelmi bankok, ha az ügyfelekhez eljuttatott termékismertetők, üzletszabályzatok nem kellő részletességgel tartalmazzák a kölcsönökhöz kapcsolódó állami támogatások igénybevételére vonatkozó feltételeket, és ezzel akadályozzák az ügyfe- leket jogaik érvényesítésében. A jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jogalkotó, ha nem biztosít a lakástámogatási rendszerhez kapcsolódó állami támogatásokhoz jogorvoslati utat, és ezzel magukra a kereskedelmi bankokra bízza az állami támogatások igénylése jogosságának vizsgálatát.
A panaszos azt sérelmezte az országgyűlési biztosnál, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF; Felügyelet) nem vizsgálta ki kellően panaszát, melyet a Földhitel és Jelzálogbank Rt. (FHB Rt.) lakáscélú hitelügyintézésével kapcsolatban nyújtott be. A panasz lényegében az új lakás vásárlásához kapcsolódó jelzáloghitel-ügyintézés során az áfa-visszatérítéshez kapcsolódott.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a panasz előterjesztéséhez és a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben megkereste a Felügyeletet és az FHB Rt.-t. A vizsgálat a következőket állapította meg:
A panaszos 2000 júniusában új építésű ingatlan vásárlása céljából nyújtotta be kölcsönkérelmét az FHB Rt. kaposvári kirendeltségéhez. Egy hónappal később a panaszos és a bank megkötötték a kölcsönszerződést és az ingatlanjelzálog szerződést, másnappal a panaszos megkötötte az építtetővel a végleges adásvételi szerződést. Az építtető 2000 decemberében megkapta a végleges használatbavételi engedélyt, mellyel megkereste a bank budapesti irodáját abból a célból, hogy az áfa-visszaigénylési kérelmét benyújtsa.
A bank hosszas várakoztatás után azzal utasította el kérelmét, hogy azt határidőn túl nyújtotta be, mert az áfa-visszaigénylés iránti kérelmet a szerződéskötés előtt kellett volna benyújtania. A panaszos azonban azzal érvelt, hogy kaposvári ügyintéző szerint pedig a végleges használatbavételi engedélyre volt szükség ahhoz, hogy az áfa-visszaigénylési eljárást a bank megindítsa. Az elutasítás után a panaszos másfél éves levelezésbe kezdett a Felügyelettel. A PSZÁF a panaszát több alkalommal is azzal utasította el, hogy az áfa-visszatérítést a szerződés megkötése előtt kellett igényelni, illetve, hogy a banktól már megfelelő tájékoztatást kapott, más ügyfél eddig ezt az eljárást nem kifogásolta, így feltehetőleg ő nem járt el a banki iránymutatás szerint. A PSZÁF arra is hivatkozott, hogy a panaszos a kérelem erre irányuló kérdését megválaszolatlanul hagyta, valamint arra, hogy az ügyben a továbbiakban csak bíróságnak van lehetősége eljárni.
A vizsgálat első szakasza arra irányult, hogy a PSZÁF a vonatkozó anyagi és eljárási jogi szabályoknak megfelelően járt-e el. A Felügyelet az eljárását a panasz vizsgálata során hol közigazgatási eljárásnak, hol pedig panasz törvény szerinti eljárásnak minősítette.
A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) vonatkozó rendelkezése alapján a pénzintézet köteles egyértelműen és közérthetően tájékoztatni ügyfeleit a szolgáltatásairól és azok igénybevételének feltételeiről. A PSZÁF 2003. január 1-jétől köteles a hozzá beérkezett panaszokat az érintett szervnek továbbítani, az pedig 30 napon belül kivizsgálni és a Felügyeletet és az ügyfelet is értesíteni. A Hpt. alapján azonban a fogyasztóvédelmi felügyelőség jár el a tájékoztatás hiányosságából eredő panaszok esetén. A PSZÁF jogállásáról szóló törvény (1999. CXXIV. Tv.) szerint a Felügyelet az Áe. alapján jár el. A vizsgálat során kiderült, hogy a Felügyelet számára sem egyértelmű, hogy a Hpt. a fogyasztóvédelmi feladatok ellátása során milyen szerepet szánt és milyen eljárási rendet rendelt a PSZÁF-hoz, ugyanakkor a fogyasztóvédel- mi felügyelőség véleménye szerint a megfelelő szakmai háttérrel a PSZÁF rendelkezik.
A két szerv között folyamatos együttműködési megállapodás van érvényben, az egyedi ügyek megoldását az mégsem segíti. A vizsgálat rávilágított arra is, hogy a hitelintézetekkel kapcsolatos panaszok hatékony ügyintézése esetleges, hiszen a PSZÁF nem jár el érdemben egyedi ügyek esetén szerződéses jogviszonyra hivatkozva, a fogyasztóvédelmi felügyelőség pedig arra hivatkozással nem jár el, hogy van „szak” fogyasztóvédelmi szerv.
A PSZÁF a panasz vizsgálatával egy időben jelezte a Pénzügyminisztériumnak, hogy felhívta az FHB Rt. vezetőjének figyelmét a tájékoztató anyaguk olyan jellegű kiegészítésére, amely az adó-visszatérítési támogatással kapcsolatos információkat pontosítja. A panaszt azonban elutasította. A Hpt. szerint hiányosságot észlelve az üzletszabályzat átdolgozására kellett volna javaslatot tennie. A biztos szerint a magánfelek vitája esetén nyitva álló bírósági út igénybevételén túl a Felügyeletnek is alapjogvédelmi kötelezettsége van, és vizsgálódhatna, ha a bank mindenkori eljárásából, vagy mindenkivel szemben alkalmazott általános szerződési feltételeiből adódik a probléma. A bank összes tájékoztató anyagát átvizsgálva a biztos megállapította, hogy azok nem tartalmaztak teljes körű információt az áfa-visszaigénylésére vonatkozóan. A PSZÁF eljárásával kapcsolatban ezért megállapította, hogy az sértette a panasz előterjesztéshez és a tisztességes eljáráshoz való jogot.
A vizsgálat második része arra terjedt ki, hogy az FHB Rt. kellő körültekintéssel járt-e el az ügyletkötés során. A biztos vizsgálati hatáskörét arra alapította, hogy a bank „quasi” állami feladatot lát el akkor, amikor a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben biztosított támogatási formák igénybevételével folyósít lakáscélú kölcsönt. A vizsgált időszakban pedig egyedül a FHB Rt. rendelkezett kizárólagos hatáskörrel a jelzáloghitel-alapú lakáscélú kölcsönök folyósítására. A belső szabályzatok alapján megállapítható volt, hogy a banknak legalább négy alkalommal lett volna lehetősége észlelni és jelezni, hogy a panaszosnak áfa-visszatérítés jár. A Ptk. a felek kölcsönös együttműködési kötelezettségét írja elő, amely kötelmi jogi kapcsolatokban mindenekelőtt a kölcsönönös tájékoztatási kötelezettséget jelenti.
A biztos ezért megállapította, hogy a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoznak a kereskedelmi bankok, ha az ügyfelekhez eljuttatott termékismertetők, üzletszabályzatok nem kellő részletességgel tartalmazzák a kölcsönökhöz kapcsolódó állami támogatások igénybevételére vonatkozó feltételeket, és ezzel akadályozzák az ügyfeleket a jogaik érvényesítésében.
A vizsgálat megállapította, hogy a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visz- szásságot okoz, hogy a jogalkotó nem biztosít a lakáscélú támogatásokhoz jogorvoslati utat, és ezzel magukra a kereskedelmi bankokra bízza az állami támogatások igénylésének elbírálását.
A biztos felkérte a gazdasági minisztert és a pénzügyminisztert, hogy a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. és a hitelintézetekről szóló 1996. évi CXII. tv. összhangját biztosítsák úgy, hogy mind a PSZÁF-nak, mind pedig a fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek egyértelmű legyen a hatáskörük a bankok kötelező tájékoztatási tevékenységének elmaradásából eredő panaszok kivizsgálásakor.
Felkérte továbbá a pénzügyminisztert arra, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, egyértelmű legyen: a fogyasztói panaszok intézése során a Felügyelet eljárása közigazgatási jellegű, és tegyen intézkedést annak érdekében is, hogy a lakáscélú állami támogatások banki elbírálásához kapcsolódjon jogorvoslati lehetőség.
Végül a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. vezérigazgatóját arra kérte, hogy a panaszos áfa-visszatérítés elmaradásából eredő igényét békéltető testület útján vizsgálják meg és az ajánlás szellemében rendezzék.
A pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter az ajánlás első pontjában megfogalmazottakkal kapcsolatban a jogszabályok kollízióját nem fogadta el, mert véleményük szerint egyértelmű, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek kell eljárniuk a banki tájékoztatás hiányosságaiból eredő panaszok esetén. A válasz ismeretének tükrében a biztos felkérte a gazdasági és közlekedési, valamint a pénzügyminisztert arra, hogy működjenek közre abban, hogy a két szerv között egyértelmű legyen a feladatmegosztás. A miniszterek a módosított ajánlást elfogadták.
A pénzügyminiszter az ajánlás második pontjával kapcsolatban kifejtette, hogy a panasz kivizsgálások során a panaszost nem lehet a PSZÁF részéről ügyfélnek tekinteni, mert részére sem jogot, sem kötelezettséget nem lehet megállapítani. A jogorvoslati lehetőséget pedig azzal utasította el, hogy az a bíróság előtt most is biztosított, és hogy az állami támogatásokat nem közigazgatási jellegű szerv, hanem bankok nyújtják.
A pénzügyminiszternek a jogorvoslati jog biztosítását elutasító válaszát a biztos nem fogadta el, és tájékozatta a minisztert arról, hogy ez ügyben később újabb vizsgálatot folytat le. A panasz kivizsgálásra vonatkozó megállapításait viszont elfogadta.
OBH 1422/2003.
A gyermekek védelemre és gondoskodásra való jogával, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy az iskola a kiskorú tanulóktól elkülönítetten a nagykorú tanulói részére kijelölhet olyan helyet, ahol dohányozni lehet.
A Magyar Hírlap 2003. február 4-i számában jelent meg „A gyerekek bagóznak, a minisztérium törvényt sért” című írás, melyben a Füstirtók Egyesületének elnöke kifejtette álláspontját a gyermekdohányzás helyzetéről, illetve ezzel összefüggésben a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletről (R.). A szerző szerint a jogszabály 6. § (10) bekezdése „az erősen mintakövető kiskorú tanulók számára dohányzási reklámkampányként is felfogható, mivel méltányolandó felnőtt szokásként tünteti fel a füstölést, annak ellenére, hogy a 14–18 éves korcsoportban a legmagasabb – 50 százalékos – a dohányzók aránya.” Megoldásnak azt tartja, ha az oktatási miniszter visszavonja a törvénysértő előírást, és a közoktatási intézményekben – dolgozóknak és diákoknak egyaránt – megtiltanák a dohányzást.
Az országgyűlési biztos az újságcikk alapján, az alkotmányos jogok érintettsége miatt hivatalból indított vizsgálatot. Ezzel egyidejűleg felkérte az oktatási minisztert, hogy tájékoztassa a cikkel kapcsolatos álláspontjáról.
Az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára kifejtette, hogy a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2. § (2) bekezdésének b) pontja – mely szerint nem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási intézménynek a tanulók által is használt helyiségeiben –, valamint az R. között nincs ellentmondás. A választ az országgyűlési biztos nem fogadta el, mert álláspontja szerint a nemdohányzók egészségének a passzív dohányzás káros hatásaival szembeni megóvása mellett ugyanilyen fontos törekvés a dohányosok számának csökkentése is. Az pedig egyrészt az aktív dohányosok „leszoktatásával”, másrészt azzal érhető el, hogy a jelenleg nem dohányzók a jövőben minél ki- sebb arányban szokjanak rá a dohányzásra. A biztos felhívta a figyelmet, hogy a gyermekek egyre fiatalabb korban szívják el első cigarettájukat. A jelentésben hivatkozott statisztikai adatok szerint a rendszeres dohányossá válás a középiskolai tanulmányok ideje alatt következik be (17,9 éves korban). Figyelemre méltó adat, hogy a középiskolát elhagyó, tehát 18-19 éves diákok majdnem fele (46%) rendszeresen dohányzik.
Az R. alapján az iskola maga dönti el, hogy engedélyezi-e a nagykorú tanulók számára a dohányzást. Az engedélyezéssel egy időben ki kell jelölni a kiskorú tanulóktól elkülönített dohányzóhelyet. Ha az iskola nem jelöl ki ilyen helyet, akkor hiába felnőtt a tanuló, nem dohányozhat az iskola területén.
A vizsgálat annak az ellentmondásnak a feltárására irányult, hogy az R. alapján engedélyezhető a nagykorú tanulók iskolai dohányzása, miközben – a világ más országaihoz hasonlóan – Magyarország is egyre határozottabban lép fel a dohányzás ellen.
A biztos megállapította, hogy a dohányzás mind szélesebb körű visszaszorítását célul tűző állam nem teremthet jogszabályi alapot a nagykorú tanulók dohányzásának engedélyezésére. A vizsgálat alapjául szolgáló rendelkezés, amely szerint az iskola a kiskorú tanulóktól elkülönítetten a nagykorú tanulói részére kijelölhet olyan helyet, ahol dohányozni lehet, egyrészt figyelmen kívül hagyja az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében rögzített azon alkotmányos elvet, melynek értelmében a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. Másrészt veszélyezteti a tanulóknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében deklarált jogát a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez, végül pedig szembehelyezkedik a hazai dohányzás visszaszorításának elősegítése érdekében indított és folyamatban lévő egészségnevelési, egészségvédelmi programok célkitűzéseivel. Az országgyűlési biztos azzal a javaslattal fordult az oktatási miniszterhez, hogy helyezze hatályon kívül a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 6. § (10) bekezdése 2. mondatát. A miniszter nem értett egyet a javaslattal.
Az országgyűlési biztos álláspontját fenntartotta, a minisztert kérte fel a korábbi álláspontjának felülvizsgálatára, aki végül arról tájékoztatta, hogy a vitatott rendelkezést hatályon kívül helyezték.
OBH 1760/2003.
A tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az egyedi, de jelentős összegű káresemény kapcsán elmulasztja a kárenyhítési igény benyújtását.
A panaszos azt kifogásolta, hogy lakóházuk – 2002. július 16-i szélvihar következtében megsemmisült tetőszerkezete – helyreállítása érdekében sem az önkormányzattól, sem a katasztrófavédelmi igazgatóságtól nem kapott segítséget. Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz, a jogbiztonsághoz és a tisztessé- ges eljáráshoz fűződő jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A szélvihar letépte a panaszos házának tetőszerkezetét, a vihar után egy hétig szakadó esőtől pedig a födém és a falak teljesen átáztak, a felső szint lakhatatlanná vált.
A biztosító közölte, hogy a biztosításuk nem volt „értékkövető”, ezért csupán a felmerült 3 millió forint összegű kárnak csupán a harmadát térítik meg. Ezt követően a panaszos a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársának tanácsára az önkormányzathoz fordult, de ott is elutasították, azzal, hogy a károk enyhítését rendező kormányhatározatok az ő esetében az időmeghatározásokra tekintettel nem alkalmazhatók.
A panaszos azt is sérelmezte, hogy a nagyon közeli időben és a térségben pusztító természeti csapás okozta károk enyhítésére a Kormány az 1142/2002. illetve az 1155/2002. számú határozattal a károsultak segítségére sietett, de Ő – a pár nappal korábban elszenvedett hasonló káráért – nem kaphatott támogatást.
Felmerült az önkormányzat mulasztása, mivel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság véleménye szerint a 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelet vis maior keretének terhére a helyi önkormányzat támogatást igényelhet a különösen súlyos természeti károk mérséklésére. Kivételes esetben a támogatás a lakosság egyszeri, rendkívüli szociális támogatására is kiterjedhet. A lakossági támogatás a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben előírt eljárási szabályokkal egyezően az önkormányzati kötelezettségből eredő kiadások (átmeneti segély nyújtása a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került személyek részére az életveszély és a lakhatás elemi feltételeinek megteremtéséhez) részbeni vagy teljes megtérítését jelenti. A támogatás előleg formájában is folyósítható.
A kormányrendelet tartalmazza azt a kitételt is, hogy a vis maior támogatás akkor igényelhető, ha a természeti csapás vagy más kár a település nagyobb részét érinti. Feltehetően a „nagyobb részét” kitétel tarthatta vissza az önkormányzatot attól, hogy a panaszos esetében a vis maior alap támogatását kérje. Ezzel a döntéssel, illetve ezzel a mulasztással a pár nappal később jelentkező káresemény során juttatott kárenyhítéssel összevetve egy diszkriminált helyzet teremtődött, hiszen a panaszos ingatlana is abban a megyében volt, amelyre vonatkozóan a kormányhatározat nagyon közeli időpont-meghatározással kárenyhítési támogatást rendelt.
Az Alkotmánybíróság 9/1990. (IV. 25.) AB határozata szerint: „A diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapján nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.”
A 16/1991. (IV. 20) AB határozatában az is kimondta, hogy: „Nincs senkinek joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott formájában részesüljön. Ugyanakkor az ex gratia juttatásnál is irányadók az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak.”
A panaszos kára már viszonylag korán, tehát a káresemény bekövetkezése után rövid időn belül az önkormányzat tudomására jutott, mert a káresemény kapcsán 20 ezer forint átmeneti segélyben részesítette a károsultat. A családot ért rendkívüli káresemény ismeretében ekkor kellett volna lépéseket tenni a központi alapból való igénylésre, és a jelentős kárra való tekintettel megkísérelni a támogatás biztosítását. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megállapítása szerint is csak ez az út jelenthet (jelenthetett volna) lehetőséget a károsult támogatására.
Az országgyűlési biztos összegzésként megállapította, hogy Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az egyedi, de jelentős összegű káresemény kapcsán a kárenyhítési igény benyújtásának elmulasztásával a tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott. Az elmulasztott intézkedés pótlását nem kezdeményezte, azonban felkérte az önkormányzat képviselő-testületét, hogy amennyiben a lakáscélú támogatás terhére az önkormányzat bármilyen segítséget tud nyújtani a családnak, azt utólag tegye meg.
A vizsgálati jelentést megküldte a belügyminiszternek, az országos és az érintett megyei katasztrófavédelmi szerveknek, a közigazgatási hivatal vezetőjének és a panaszosnak is.
OBH 1785/2003.
Nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az önkormányzat, ha a külterületének közművesítéséhez anyagi lehetőségei mértékében járul hozzá. Nem okoznak alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a közszolgáltatók, ha a közművek bővítéséért, korszerűsítéséért hálózatfejlesztési hozzájárulást kérnek.
A panaszos a Pilisszántó Község Önkormányzata, a Duna-menti Regionális Vízmű Rt., a Budapesti Elektromos Művek Rt., valamint a Tiszántúli Gázszolgáltató Rt. eljárását kifogásolta. Konkrétan azt sérelmezte, hogy a helyi önkormányzat megtagadta a község külterületén az infrastruktúra szervezését és finanszírozását, ezért annak kiépítési költségeit teljes egészében a lakosság fedezte. A közművek tulajdonjoga azonban – minden ellenszolgáltatás nélkül – az egyes szolgáltatók, illetve az önkormányzat tulajdonába került. Azt is kifogásolta, hogy a vízművek a közösségtől 9,2 millió forint közműfejlesztési hozzájárulást követelt.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért az önkormányzattól és a szolgáltatótól. A helyi önkormányzatokról szóló törvény 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) az egészséges ivóvízellátásról, a közvilágításról való gondoskodást, valamint a közutak fenntartását kötelező közszolgáltatásnak minősíti. Az országgyűlési biztos azonban rámutatott arra, hogy az Ötv. nem határozza meg e közszolgáltatások fogalmát és az egyes feladatkörök tartalmát, mélységét más törvényekből ismerhetjük meg.
Az Alkotmánybíróság 914/B/2000. számú határozata megállapította, hogy nem minősül alkotmányellenesnek, ha az önkormányzat a rendeletében az önkormányzati út, járda- és közműépítési beruházásokhoz lakossági hozzájárulást ír elő. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány azért megalapozatlan, mert az a vonatkozó törvényi rendelkezések téves értelmezésén alapul. A közutak, közművek létesítése, fenntartása olyan helyi közügy, melynek megoldására részben törvény kötelezi az önkormányzatokat, részben a települési önkormányzatok a lakossági igények és a saját, valamint a lakosság anyagi teherbírása szerint vállalják a megvalósítást. A lakossági érdekeltségi hozzájárulás önkormányzati rendeletben történő megállapítására törvényi felhatalmazással rendelkeznek az önkormányzatok.
Közút építése esetén a két jogintézmény egymás mellett él, egymással nem ellentétes, a gyakorlati megoldásban választási lehetőséget nyújt a települési önkormányzatoknak, illetve az érintett ingatlanok tulajdonosainak. Az Ét. 28. § (2) bekezdése általános felhatalmazást ad a települési önkormányzatoknak: ha a helyi közutat, illetőleg közművet a települési önkormányzat létesíti, annak költségét részben vagy egészben az érintett ingatlanok tulajdonosaira háríthatja. A hozzájárulás mértékét és arányát az érintett ingatlanok tekintetében a települési önkormányzat rendelettel szabályozza.
Az Ét.-ben szabályozott megoldás mellett a Kt.-ben kialakított törvényi megoldás az útépítési együttműködést szabályozza: az érdekeltek a közút építésére együttműködhetnek, az együttműködés formáját maguk határozzák meg. Tehát az Ötv. vonatkozó rendelkezése nem ellentétes az Ét. és a Kt. fent említett rendelkezéseivel. E konkrét helyi rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatából levezethető, hogy más önkormányzatok hasonló gyakorlata sem kifogásolható.
A közvilágítás tekintetében de lege lata a kifejtettek érvényesek. Ez esetben az Ötv. 8. § (4) bekezdését a közvilágításról szóló 11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet 2. § (2) bekezdésével összhangban kell értelmezni, mely szerint lakott területen lévő országos vagy helyi közút létesítésével, korszerűsítésével egyidejűleg szabványos szintű közvilágítást is létesíteni kell, illetőleg, a közvilágítást is korszerűsíteni kell a közút korszerűsítés utáni kiépítettségének megfelelő szintre. Külterület tekintetében értelemszerűen előtérbe kerül az érintettek hozzájárulása-együttműködése a közvilágítás létesítésével összefüggésben.
Az ivóvízellátás tekintetében a kiegészítő-értelmező jogszabály a vízgazdálkodásról szóló törvény. Ennek értelmében a települési önkormányzat köteles gondoskodni a települések lakott területén az ivóvíz-minőségű vízre vonatkozó előírásoknak megfelelő ivóvízellátásról. E szolgáltatás esetén a 2004 májusától hatályos törvény expressis verbis körülírja a lakott terület fogalmát. E fogalom-meghatározás – szigorú feltételek mellett – a szolgáltatás ellátása szempontjából a külterületet is lakott területnek minősíti. Tehát lakott terület az övezeti besorolástól függetlenül minden olyan külterületi településrész, ahol a nyilvántartott földrészleteket (ingatlanokat) tekintve legalább 50%-ban állandó tartózkodási hely szerint bejelentett (nyilvántartott) lakosság él, és a terület-felhasználás, valamint az infrastruktúra-hálózat kialakítása a települést érintő – jóváhagyott – országos és térségi területrendezési tervekkel összhangban lévő településrendezési eszközöknek megfelel.
A panasz keletkezésekor azonban még a fenti megszorításokkal körülírt külterület sem volt része a lakott terület fogalmának, illetőleg a fogalom megha- tározásban külön nem is szerepelt. Ebből következően a jogalkotó az akkori szabályozásban a szolgáltatással összefüggő önkormányzati kötelezettségeket a ténylegesen lakott területen élőkre vonatkoztatta.
Az adófizetéssel kapcsolatban kiemelte a biztos az alkotmánybíróság 62/1991. (XI. 22.) számú határozatában megfogalmazottakat: minden állampolgár köteles jövedelmi, vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. Tehát nem ellentétes az Alkotmány közteher-viseléssel kapcsolatos elvével, ha az önkormányzat a helyi feladatok optimális megvalósítása érdekében nem mond le a lakosság közműfejlesztési hozzájárulásáról.
A vízszolgáltatóval – és a megfelelő eltérésekkel a többi szolgáltatóval – összefüggő panasz tisztázása érdekében három fogalmat kell elhatárolni egymástól. Egyrészt az önerőt, mely a földben kiépítésre kerülő új vezetékszakaszt hozta létre. Másrészt a víziközmű-rendszer főművi kapacitásának fejlesztéséhez szükséges főművi fejlesztési hozzájárulást, harmadrészt az elfogyasztott vízmennyiség után fizetendő díjat.
A főművi fejlesztési hozzájárulás – melynek költsége érdekeltségének arányában az igénylőt terheli – nem keverendő össze a közműfejlesztési támogatással, amely azon magánszemélyeket illeti, akik a közműhálózat fejlesztéséhez pénzbeli befizetéssel hozzájárulnak. A központi költségvetés az e célra befizetett összeg 15%-át visszatéríti.
A főmű-fejlesztési hozzájáruláshoz a jogszabályi hátteret a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) számú Kormányrendelet 11. § (1) bekezdése biztosítja. Ennek értelmében az ivóvíz bekötővezeték létesítéséről és a szükséges eszközökről, művekről a megrendelő költségére a szolgáltató gondoskodik.
A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény 17. § (2) bekezdése is előírja a hálózatfejlesztési hozzájárulás fizetésének kötelezettségét. A részletes szabályokat a gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulásról szóló 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet határozza meg. E rendelet 3. §-ának (2) bekezdése szerint a hozzájárulás összegét a gázszolgáltató a fogyasztók között – eltérő megállapodás hiányában – teljesítményigényük arányában osztja fel.
Az áramszolgáltatók vonatkozásában a VET 5. §-a tartalmazza a hozzájárulás szabályait. Ennek értelmében a gazdasági és közlekedési miniszter meghatározza a közcélú hálózathoz való csatlakozás pénzügyi és műszaki feltételeit. E feltételeket pedig a közcélú villamos hálózatra csatlakozás pénzügyi és műszaki feltételeiről szóló 47/2002. GKM rendelet határozza meg.
A biztos figyelemmel a kötelező önkormányzati feladatok mélységének elemzésére, valamint a hálózatfejlesztési hozzájárulás jogosságára, kezdeményezéssel, ajánlással nem élt.
OBH 1872/2003.
Nem okoz visszásságot a gyámhivatal, ha úgy tagadja meg a szülőtől a fia gondnokává történő kinevezését, hogy döntését megalapozottan, indokolt határozattal hozta, és azzal szemben a kérelmező nem fellebbez.
A panaszos arról számolt be, hogy fiát több mint kétévi pszichiátriai osztályon tartózkodás után a kéthelyi „elmeotthonba tették”, és azt – bár szerette volna – nem sikerült megakadályoznia.
A Budapest XVIII. Ker. Pestszentlőrinc–Pestszentimre Önkormányzat Gyámhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint a panaszos fia a Budapest Főváros Területi Gyermekjóléti Szolgálat X. kerület, Szlávy utcai Fővárosi Önkormányzat Ifjúsági Otthonának lakója volt mint átmenti nevelt, amikor 1997-ben a törvényes képviselője (a hivatásos gyám) tartós bentlakásos intézetben való elhelyezését kérte. Kérelmét a Pszichiátriai Gondozó főorvosnak javaslatával támasztotta alá, aki személyiségzavart, valamint a tudathasadásos elmebetegség tünetszegény formáját diagnosztizálta. A fiú jegyzőkönyvben rögzített meghallgatásán azt nyilatkozta, hogy édesanyjával az együttlakást nem tudja megoldani. A panaszos szintén azt nyilatkozta, hogy nem tudja vállalni fia otthoni gondozását, valamint a gondnoki tiszt ellátását sem.
Ezen előzmények után a bíróság a fiút 2000. november 18-án jogerősség vált ítéletével cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte. A gyámhivatal a hivatásos gondnok kirendelése előtt a kerületi családgondozó véleményét is beszerezte, aki úgy nyilatkozott, hogy a családot 1991 óta ismeri, a panaszos (az édesanya) és a fia közötti viszony folyamatosan feszült, konfliktusokkal terhelt volt. A hivatásos gondnokot a gyámhivatal a 20/160/2001. számú határozattal rendelte ki. Ezt a panaszos nem ellenezte, a határozatot nem fellebbezte meg. A fiú a Jáhn Ferenc Kórház Pszichiátriai Osztályára került, ahol 3 évig, 2003. március 9-ig tartózkodott, amikor elfoglalta a számára biztosított, megüresedett férőhelyet a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthonában (8713, Kéthely, Sáripuszta 1. szám alatt). A pszichiátrián a panaszos gyakran látogatta fiát, és kérte, hogy ő lehessen fia gondnoka, mivel nem elégedett a hivatásos gondnok munkájával. A gondnok a gondnokoltat látogatta, ellátta a szükséges apróságokkal, élelmezését, a fiú kérésének megfelelően gyümölccsel, egyéb dolgokkal egészítette ki. A gondnokolt, valamint a panaszos egyetlen alkalommal sem jelezték, hogy nem lennének elégedettek a gondnokkal, akit a gyámhivatal is több esetben meghallgatott, és megállapította, hogy az elvárásoknak megfelelően végzi a munkáját. A kéthelyi otthon vezetőjének tájékoztatása szerint a fiú jól érzi magát az otthonban.
Miután a panaszos kérte a gyámhivataltól, hogy fia gondnoka lehessen, Marcali Város Önkormányzatának Gyámhivatala határozatának meghozatala előtt környezettanulmányt végzett, meghallgatta a panaszost, a gondnokoltat, az intézet vezetőjét, orvosait, valamint a hivatásos gondnokot, és a panaszos ké- relmének elutasítását a jelzett határozatban részletesen megindokolta, melyet a panaszos nem fellebbezett meg.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatot visszásság hiányában lezárta.
OBH 1891/2003.
A rászorulókról való szociális gondoskodás alkotmányos követelményével összefüggő visszásságot okozott a Kormány azzal, hogy a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolás érdekében – az országgyűlési határozatban foglalt felhívás ellenére – sem terjesztett elő jogszabályalkotásra, módosításra vonatkozó javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket az országgyűlési biztos jelentésében feltárt állapotok tényleges enyhítésére, megszüntetésére.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a berhidai ingatlanára 1988-ban felvett lakáscélú hitelek visszafizetésére – munkanélkülivé vá- lása miatt – képtelen volt, és emiatt az OTP a hitelszerződését 1996-ban felmondta. A végrehajtási eljárás során, 1999-ben a lakását elárverezték, de az abból befolyt vételár nem fedezte az adósságot, ezért a végrehajtás a kezesek ellen tovább folyik. A panaszos sérelmezte, hogy az eladósodott családok számára segítséget kínáló adósságkezelési programokban nem vehettek részt, mivel a lakásukat már elárverezték.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek keretében megkereste az OTP Rt. elnök-vezérigazgatóját, majd a lakásügyi kormánymegbízottat.
Az elmúlt évek során az országgyűlési biztosok a lakáshitel adósok panaszai, valamint a bírósági végrehajtást kifogásoló beadványok kapcsán több vizsgálatot végeztek (OBH 9019/1996., OBH 7034/1998.), melyek eredményeképpen több visszásságra is felhívták a jogalkotó figyelmét. A biztosok ajánlásait is figyelembe véve született jogszabály-módosítások (mint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról rendelkező 2000. évi CXXXVI. törvény, valamint a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló 96/1998. (V. 13.) Korm. rendelet, és a lakáscélú hitelhátralékok terheinek mérséklésével kapcsolatos feladatokról szóló 66/2001. (IV. 20.) Korm. rendelet) a panaszos helyzetén azonban már nem segíthettek.
A jogszabályok visszamenőleges alkalmazására nincs alkotmányos lehetőség, ezért az adott ügyben a panaszos lakására irányuló végrehajtásnak a későbbi szabályokkal ellentétes tartalma nem lehet felülvizsgálat tárgya.
A panaszos esete azonban az adósok széles körén belül is speciálisnak tekinthető. Rávilágít arra, hogy a mai napig megoldatlan azok helyzete, akik úgy veszítették el a lakásukat, hogy a hiteltartozás törléséhez nem volt elegendő annak az ingatlannak az árverési vételára, amelyre a hitelt felvették, különös tekintettel arra, hogy ezek a lakások néhány héttel később a szabadpiaci forgalomban az árverési vételár többszöröséért keltek el. Az adósok a hitel felvételekor kezes állítására is kényszerültek, így a bank a követelése érvényesítése érdekében velük szemben is megindította a végrehajtást. Az adósok és a kezesek a jelenlegi támogatási formák mellett – saját tulajdon hiányában – semmiféle támogatást nem igényelhetnek.
Az OTP Rt. vezérigazgató-helyettese a készfizető kezesek elleni végrehajtási eljárás megszüntethetőségével kapcsolatos megkeresésre adott válaszában kifejtette, hogy az állami garancia érvényesítéséhez két eredménytelen árverés szükséges. A követelésről való lemondásra, tartozás-elengedésre pedig még kivételes méltányosságból sincs mód.
A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló, 46/2002. (VII. 12.) OGY határozat 3/b) pontjában felhívta a Kormányt, hogy „a tájékoztatóban tegyen javaslatot azon jogszabályok módosítására, indokolt esetben új jogszabályok al- kotására, amelyek: a családok hajléktalanná válásának megelőzését segítik elő”. E felhívásra a Kormány elkészítette „a családok hajléktalanságának megelőzéséről” szóló J/1387. számú jelentését, amelynek a „Javaslatok a családok hajléktalanságának megelőzését szolgáló további intézkedésekre” című részében nincs egyetlen konkrét jogszabály-módosítási javaslat sem. Az csupán megismétli az országgyűlési határozatban kitűzött feladatokat: „11. A családok hajléktalanná válásának tárgykörére vonatkozó jogszabályok áttekintése alapján javaslatot kell tenni a szükséges – az összehangolt, a hajléktalansági problémát megfelelő módon kezelő – jogszabályi módosításokra.”
Mindezek ismeretében az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Alkotmány 17. §-ban deklaráltakkal – vagyis a rászorulókról való szociális gondoskodás követelményével – ellentétes az a körülmény, hogy a Kormány a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolás érdekében az országgyűlési határozatban foglalt felhívás ellenére sem terjesztett elő jogszabályalkotásra, -módosításra javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket a jelentésében feltárt állapotok tényleges enyhítésére, megszüntetésére.
Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, fontolja meg a pénzügyminiszter és OTP Bank Rt. között 1992. szeptember 2-án kötött megállapodás arra irányuló módosításának kezdeményezését, hogy a pénzintézet az állami garanciát abban az esetben is érvényesíthesse, ha a végrehajtási eljárás során a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan már „egy eredményes árverés” után kikerült az adós tulajdonából. Ebben az esetben az adóssal és a kezesekkel szemben minden további végrehajtási cselekményt meg kellene szüntetni. A végrehajtást kérő pénzintézetnek az állami garancia igénybevételéhez azonban további feltételként azt kellene igazolnia, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy az árverés során a követelés teljes összege megtérüljön. Ez a hitelezőket arra ösztönözné, hogy az ingatlanok árverése során ne engedjék meg a valós érték alatti értékesítést.
A biztos azt is javasolta, hogy a miniszterelnök kezdeményezze az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternél az országgyűlési határozatban felvázoltak alapján a hajléktalanság megelőzése érdekében teendő hatékony állami intézkedésekre vonatkozó kormányrendelet előkészítését. A miniszterelnök nevében válaszoló politikai államtitkár felhívta a biztos figyelmét a kormány által már korábban megtett intézkedésekre, a lakás kiürítése iránti ügyekben a végrehajtás téli időszakban történő felfüggesztésére, a Nemzeti Lakásprogram elindítására, és ígéretet tett arra, hogy a biztos vizsgálata során feltárt jelenségeket és javaslatokat a soron következő szabályozási munkák előkészítésekor hasznosítani fogják.
A biztos vizsgálata azonban olyan esetet tárt fel, amelyben alapos gyanú merült fel a felelőtlen hitelezői magatartásra, aminek következtében az adósok ingatlana a valós forgalmi értékének töredékéért került árverésre. Ezzel azonban a hitelezői igénynek csupán a fele térült meg, és a végrehajtási eljárás tovább folyik a kezesek ellen.
Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az egyedi eset megoldási lehetőségétől függetlenül elfogadhatatlannak tartja, hogy egy család a hatályos jogszabályok szerint másodszor is „törvényesen” kerülhessen utcára. Rámutatott, hogy egyelőre nem láthatók a megoldás irányába ható jogszabálytervezetek. Mindezek alapján fenntartotta az ajánlásban foglaltakat.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium előkészítette az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló rendelet-tervezetét, amelyet a biztos – élve a számára felkínált lehetőséggel – e Beszámolóban is szereplő Gy. 655/2004. számú levélben véleményezett.
A kormány az országgyűlési biztos által kifejtett aggályokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és a tervezetet a 2005. január 19-i ülésén a vitatott részeken változatlan formában fogadta el. A 2005. január 29-én hatályba lépett 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet a tervezethez képest azonban annyiban módosult, hogy annak 3. § (2) bek. b) pontja – az országgyűlési biztos ajánlásának figyelembevételével – lehetőséget biztosít azon családok adósságának rendezésére is, akiknek az ingatlanát már árverésen értékesítették, de az abból befolyt vételár nem fedezte a teljes adósságot, és az adósnak továbbra is hat havi törlesztő-részletet meghaladó összegű adóssága maradt fenn.
Az országgyűlési biztos azonban már a tervezet véleményezésekor megállapította, hogy „Az adósságok OTP-től történő ütemezett kivásárlásáról készülő kormányrendelet egyrészt alaptalan reményeket, másrészt spekulációs elképzeléseket is táplálhat az adóssággal rendelkező családokban. A (…) megszabott időbeli, és (…) összegbeli korlátok együttesen azt eredményezhetik, hogy emiatt a legmagasabb összegű adóssággal rendelkező, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családok nem számíthatnak helyzetük rendezésére 2007-ig, míg mások esetleg az eddigi fizetési hajlandóságukat is feladják annak reményében, hogy úgy majd részesülhetnek a támogatásban.”
Az országgyűlési biztos a rendelettel kapcsolatos aggályait az 1993. évi LIX. törvény 26. § (1) bekezdésében foglaltak alapján „az éves beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti.”.
OBH 1912/2003.
Az egészséges környezethez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatkörében nem hajtja végre az illetékes hatóság határozatában előírtakat. Ugyanilyen visszásságot eredményez a környezetvédelmi hatóság, ha a határozatának nem tud érvényt szerezni.
A jogbiztonság követelményét, valamint az egészséges környezethez való jog érvényesülését veszélyezteti az önkormányzat, ha a települési folyékony hulladék elszállításáról nem alkot rendeletet, illetve ha eme hulladék szállítására nem köt szerződést a közszolgáltatóval.
A panaszos Izsák Város Önkormányzatának a községi hulladéklerakóval kapcsolatos eljárását kifogásolta, mert a lerakó miatt patkányinváziótól tart, és álláspontja szerint a környezetében az ivóvíz is szennyezetté vált.
Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez való alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat jegyzőjét, az ÁNTSZ Bács-Kiskun Megyei Intézetét, illetve az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséget.
A biztos hangsúlyozta, hogy a panaszos az ingatlana megvásárlásakor tudatában volt annak, hogy a közelben hulladék-lerakóhely működik. Megállapította, hogy a hulladéktelep évekkel ezelőtt – engedéllyel – külterületi ingatlanon létesült. Utalt a panaszos korábbi beadványára indult, OBH 6166/2001. számú ügyben tett megállapítására, mely szerint „az önkormányzatnak a hulladéklerakó biztonságos és közegészségügyi szabályokat betartó működtetése akkor is kötelessége, ha a panaszos tudta, hogy milyen környezetbe költözik”.
Az iratokból megállapítható, hogy a „régi” – a panasszal érintett – hulladéklerakó 1985 óta üzemelt, melyet az önkormányzat 2003 áprilisában bezárt. Az is kiderült, hogy a „régi” hulladéklerakó közvetlen szomszédságában a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően épült meg az Izsáki Regionális Hulladéklerakó.
A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat a „régi” hulladéklerakóval kapcsolatos problémák miatt több megelőző intézkedést tett. Ugyanakkor a biztos azt is megállapította, hogy az önkormányzat nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a „régi” hulladék-lerakóhellyel kapcsolatos jogszabályi előírásoknak, feladatoknak mindenben megfeleljen. A biztos vizsgálatát ezért az önkormányzat mulasztása alapozta meg.
A hulladékgazdálkodásról szóló törvény (Hgt.) értelmében az üzemeltető (önkormányzat) a már üzemelő hulladéklerakó környezetvédelmi, műszaki megfelelőségének megállapítása érdekében teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálat elvégzésére köteles. Jelen esetben a lerakó üzemeltetője mind a Hgt. szerinti ütemterv-, mind a felülvizsgálati dokumentációkészítési kötelezettségét elmulasztotta, habár a Felügyelőség határozatban kötelezte az önkormányzatot ezek elkészítésére.
A panasznak az ivóvíz minőségére és a patkányinvázióra vonatkozó része ÁNTSZ hatáskörbe tartozik. A biztos ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a telepen rendszeres rovar- és rágcsálóirtást végeztet az önkormányzat. A helyszíni szemlék során a telepen rovarinváziót, illetve rágcsálókat a hatóságok nem tapasztaltak. A panaszban szerepelő kút a panaszbejelentő engedély nélkül létesített kútja. Az ÁNTSZ a kút vízvizsgálatát elvégezte, eszerint „a kút vízminősége megfelelő”. A helyi önkormányzatokról szóló törvény (Ötv.) szerint a települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészséges ivóvízellátásról, mely kötelező feladatának az önkormányzat a panaszos irányában is eleget tesz.
A biztos hivatali eljárása során észlelte, hogy az önkormányzat a települési folyékony hulladékokra kiterjedő közszolgáltatás bevezetését a jelentés készítésének időpontjáig nem teljesítette, a folyékony hulladék elszállításáról önkormányzati rendeletet nem alkotott, illetve az elszállítókkal szerződést nem kötött. Az Ötv. a helyi önkormányzat feladatkörébe sorolja a helyi közszolgáltatások körében a településtisztaság biztosítását. A Hgt. a települési önkormányzat kötelező közszolgáltatási feladataként határozza meg a települési hulladékkezelési közszolgáltatás szervezését és fenntartását, mely feladat mind a települési szilárd, mind a települési folyékony hulladék vonatkozásában értendő. A Hgt. értelmében a települési önkormányzat a helyi hulladékgazdálkodás feltételeiről önkormányzati rendeletet köteles alkotni. A törvény szerint a települési önkormányzat az önkormányzati rendeletben a meghatározott közszolgáltatás vagy egyes elemei ellátására nyilvános pályázatot hirdet meg, melynek eredménytelensége esetén a pályázatot 6 hónapon belül ismételten meg kell hirdetni. A biztos jelen ügyben nem fogadta el indokként, hogy a közszolgáltatás megszervezése elmaradásának az az oka, hogy a település ingatlantulajdonosainak 90%-a rákötött a szennyvíz-csatorna-hálózatra, mivel a Hgt. célja, hogy megvalósuljon a települési hulladékok összegyűjtése és környezetszennyezést kizáró módon történő kezelése, ártalmatlanítása.
Tényként értékelte ugyanakkor a biztos, hogy a településtisztaság ellátásához nem mindenütt áll rendelkezésre elegendő pénzügyi eszköz. Ez a körülmény Izsák Város vonatkozásában is fennáll.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója a Hgt. alapján a feltárt visszásságok rendezése érdekében ismételten folytasson eljárást, és határozatainak szerezzen érvényt. Kérte továbbá, hogy a jelentésben szereplő körülményeket vizsgálja meg, kísérje figyelemmel a lerakóval kapcsolatos bánya-rekultivációt, és amennyiben a Hgt. alapján intézkedési lehetőséget lát, azt hivatalból tegye meg.
A biztos kezdeményezte továbbá, hogy az önkormányzat a jövőre nézve rendezze a kötelezően ellátandó közszolgáltatással összefüggő feladatait a Hgt. és a végrehajtására kiadott kormányrendeletek előírásainak megfelelően.
Az önkormányzat a hulladékgazdálkodásról rendeletet alkotott, melyben a közszolgáltatás ellátására alkalmas vállalkozót a pályázat eredménytelenségére hivatkozással nem tudott megnevezni. A biztos a választ nem fogadta le. Felhívta az önkormányzat figyelemét arra, hogy más módot kell találni a jogszabályokban meghatározott feltételek kialakítása érdekében. A közszolgáltatást erre tekintettel az önkormányzat a tulajdonában álló társasággal látja el, míg a pályázati kiírás eredménytelenül zárul. A biztos a választ elfogadta.
Az önkormányzat a Beszámoló-készítés idején még nem teljesítette a hulladéklerakó teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatára kiadott felügyelőségi határozatot, ezért a hatóság több alkalommal is végrehajtási bírságot szabott ki, és a jövőben is mindent meg kíván tenni határozatának kikényszerítése érdekében.
OBH 1959/2003.
Az országgyűlési biztos hatáskörének előzetes vizsgálata során megkeresi az illetékes hatóságokat a szükséges dokumentumok, iratok áttanulmányozása érdekében, ha a panaszos beadványából nem állapíthatóak meg egyértelműen, hogy mely alkotmányos jogok sérelmének veszélye áll fenn. Indokolt esetben az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségét hangsúlyozva, a szűkebb értelemben vett alapjogi vizsgálat mellőzésével hívja fel a nyilvánosság és a mindenkori Kormány figyelmét a feltárt körülményekre.
Sós Tamás országgyűlési képviselő azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy az évtizedek alatt több hatóság, tudományos intézet és szakmai szervezet után az ombudsman is folytasson vizsgálatot a ’70-es évek végétől Tengizben munkát vállaló magyarok, illetve hozzátartozóik ma is rendezetlen ügyében. A képviselő által benyújtott dokumentumok között számos egészségügyi, sugárbiológiai és geológiai szakvélemény és elemzés található, valamint utalás és dokumentum arról, hogy az ügyben bíróság előtt is folyt, vagy folyik eljárás. A kérelem kifejezetten az egészségügyi dokumentumok hiányos voltának felkutatására és ezzel összefüggésben a károk megtérítésének lehetőségeire irányult.
Az Alkotmány 32/B. § (1) bekezdése szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja, vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Az Obtv. előírja, hogy az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, közszolgáltatást végző szerv eljárása, határozata, illetve mulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn. Ebből következően az országgyűlési biztos intézménye olyan jogvédő – nem pedig jogorvoslati – fórum, mely az alapjogok szempontjait érvényesítve nyújt segítséget a sérelmet szenvedett természetes vagy jogi személyeknek, feltéve, ha a vélt sérelem valamely hatóság vagy közszolgáltató tevékenységére vezethető vissza. A biztos eredményes fellépése tehát csak a hatáskörét biztosító feltételek együttes fennállása esetén lehetséges. Az ún. eljárási korlátok mellett természetesen az alkotmányos jogokkal való érintettség fennállása jelenti a sikeres alapjogi vizsgálat másik feltételét.
A szűk értelemben vett hatásköri korlátok – és így a panasz elutasítására okot adó körülmény – a következők: a) az ügyben nincs olyan érintett szerv, mely hatóságnak vagy közszolgáltatónak minősül; b) az ügy 1989 előtt indult; c) az ügyben nem merítették ki a rendelkezésre álló jogorvoslatot; d) a jogerős közigazgatási határozat közlésétől számítva egy éven túl nyújtották be az országgyűlési biztoshoz a panaszt. Mindezen okok nem kívánják az országgyűlési biztos jogkérdésben való mérlegelését, azt kell csak eldönteni, hogy valamely kizáró ok fennáll-e, vagy sem. Amennyiben valamely ok fennáll, a panaszt a jogbiztonság alkotmányos követelménye érvényesülése érdekében el kell utasítani, érdemi vizsgálatra csak olyan ügyben van törvényes lehetőség, mely esetében nincs semmilyen kizáró körülmény.
Ezzel összefüggésben az Obtv. 29. § (2) bekezdése nevesíti azokat a hatóságokat is, melyekre nem terjed ki a biztos hatásköre. Ezek: a) az Országgyűlés; b) a köztársasági elnök; c) az Alkotmánybíróság; d) az Állami Számvevőszék; e) a bíróság; f) az ügyészség, kivéve az ügyészségi nyomozást végző ügyészségi szervet.
Mivel az ügyben korábban már eljárást folytatott az ügyészség, az Országgyűlés Különbizottsága, valamint a bíróság is, így utóbbival kapcsolatban le kell szögezni: tekintettel arra, hogy a fentebb idézett szakasz, valamint az Alkotmánybíróság 17/1994. (III. 29.) AB határozatában foglaltak nem adnak lehe- tőséget a bíróságok eljárásának, döntéseinek felülvizsgálatára, a bíróság dön- tését felülvizsgáló alapjogi eljárás sértené a bírák Alkotmányban biztosított önállóságát, függetlenségét, semlegességét, a hatalmi ágak elválasztásának alapvető jogelvét és a jogbiztonság elvét. Mivel az országgyűlési biztosok évtizedes töretlen gyakorlatában az elutasítást tartalmazó formális aktusok élén a bírói út tiszteletben tarásának prioritását jelentő levél áll, szükséges annak megállapítása, hogy több hatásköri korlát együttes fennállása esetén is ez – a bíróság eljárása és döntése – a leghatározottabb hatásköri korlát.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az alapjogi vizsgálatot megelőző hatásköri elemzés nem nyújtott meggyőző érveket az országgyűlési biztos eljárásához, a sérelmet szenvedett személyek, illetve a panaszosok köre pedig csak bizonyítási és egyéb nyomozati cselekmények útján lenne felderíthető. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárást követően – a panaszosok egy részére kiterjedően – született ítéletére és a rendelkezésre álló szakértői véleményeket tartalmazó iratok számára, a sokakat érintő – nem csak egészségügyi problémákat felölelő – probléma végső megoldásaként szükséges a nyilvánosság és a mindenkori Kormány figyelmének felhívása, hangsúlyozva az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségét, ám mellőzve a szoros értelemben vett alapjogi vizsgálatot.
A Magyar Állam és a Szovjetunió között létrejött ún. Jamburgi Államközi Egyezmény folytán Kazahsztánban, a tengizi olajmezők kitermelésével összefüggésben különböző munkálatok végzésére, így például a vezeték megépítésével kapcsolatos beruházásra munkaerőt toboroztak Magyarországon. A toborzás során a kiemelkedő egyéni jövedelem szerzésének lehetőségét hangsúlyozták, tagadhatatlan tény, hogy a munkavégzésre nemzeti kötelezettség-vállalás teljesítése érdekében került sort.
A Legfelsőbb Bíróság ítéleti tényállása szerint az adott területen „szélsőségesen kontinentális, sztyeppés sivatagi éghajlat van, jellemzői a szárazság, napi 20 Celsius fokot meghaladó hőmérséklet ingadozás, homokvihar, hóvihar”. A kiutazó munkavállalók előzetes orvosi vizsgálata – a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai szerint – nem a teljes fizikai, pszichés státusz, az éghajlat, illetve a speciális körülmények összevetését jelentette, hanem általános jellegű volt, így figyelmen kívül maradt az egyéni toleranciahatár megítélése.
A munkavégzés során jelentkeztek az eltérő súlyú kórtünetek a munkavállalókon, akár fizikai, akár adminisztratív munkakörben dolgoztak. (A részletes kórleírásokat mellőzzük.) Ezek teljes kivizsgálása nem történt meg sem a munkavégzés alatt, sem azután. A kárt szenvedettek kifogásaikat elsősorban e tényekre alapítottan vezették elő a bírósági eljárások során.
Az Országos Munka- és Üzem-egészségügyi Intézet egykori vezetője a munkakörülményekkel kapcsolatban kiemelte: az alkalmassági vizsgálatok során csak az olajszakma-jelleget vették alapul, a klimatikus viszonyokat nem. Nem értékelték továbbá a szociális és a pszichés viszonyokat sem, továbbá környezetszennyezésre sem gyanakodtak. Az Országos Munka- és Üzem-egészségügyi Intézet Orvos-továbbképző Intézet Trópusi Egészségügyi Tanszék ismertető füzetet adott ki – 1989. június 1-jétől való alkalmazásra – a tengizi olaj- és gázkomplexum építésén dolgozók alkalmassági vizsgálatához. Eszerint félévenként időszakos alkalmassági, a végleges hazatéréskor pedig záró-vizsgálatot kell végezni valamennyi dolgozón. Az előzetes vizsgálatok megszervezésére az Egészségügyi Minisztérium adott utasítást az OMÜI-nek, mely utasítás 1991-től tartalmazza azt a tesztvizsgálatot, mely már a pszichiátriai vizsgálat szükségességét írja elő, a tűrőképesség vizsgálatának keretében. Ugyanakkor a tengizi orvosok nem kaptak utasítást vagy szakmai felhívást arra, hogy a sorozatos panaszok jelentkezésekor soron kívüli alkalmassági vizsgálatot végezzenek az egyre romló állapotú dolgozókon.
Mivel a szakvélemények sora olyan mérgezéses tünetekről, illetve panaszokról tartalmaz megállapítást, mely kapcsolatban állt ugyan a tengizi környezeti ártalmakkal, de nem volt közvetlenül összefüggésben hozható a vizsgált betegségekkel, a bírói eljárás során szükségessé vált az ETT-IB felülvéleménye. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszok egy része nem a munkavégzés, hanem a munkaidőn kívüli élet feltételeit kifogásolták, a mérgezéses tünetvizsgálati eredmény alapján a bíróság számára ugyancsak nem volt eldönthető a tengizi életkörülmények egészségkárosító hatása. Ugyanakkor több, utóbb született szakvélemény, illetve a bírósági eljárások során felvett tanúvallomás utalt arra, hogy nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy a súlyos tünet-együttesek nincsenek összefüggésben a munkavállalás helyének körülményeivel (klíma, elhelyezés, szabadidő szervezés, ellátmányozás, kapcsolattartás), illetve a nem kellő alapossággal végzett alkalmassági vizsgálatokkal. Ezt erősítette meg a tengizi egészségügyi szolgálatot vezető főorvos, aki tanúvallomásában nem vitatta a környezeti hatásoknak a betegségekkel való részbeni összefüggését.
Az országgyűlési biztosok gyakorlatában szükségessé vált annak megállapítása, hogy valamely alkotmányos jog sérelme mely feltételek fennállása esetén jelenti egyúttal alkotmányos visszásság egyidejű bekövetkezését is. Eszerint alkotmányos joggal összefüggő visszásság akkor állapítható meg, ha az ügyben érintett alkotmányos jog gyakorlása alkotmánysértő korlátozást szenvedett vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn. Visszásságot okoz a jogkorlátozás, ha nem az Alkotmány által megengedett célra irányul, illetve ha aránytalan, azaz túllépi az alkotmányos cél által megkívánt mértéket. Mindezen túl alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a korlátozás akkor is, ha egyáltalán nem korlátozható – ún. abszolút – jogot, illetve feltétlenül érvényesülni rendelt elvet vagy tilalmat érint. Tekintettel arra, hogy a panasz alapjául szolgáló tények összefüggésben vannak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joggal, e jog jövőbeni feltétlen érvényesülésének érdekében utalni szükséges az Alkotmánybíróság erre vonatkozó határozatának magyarázatára. Az alkotmánybírósági joggyakorlat az Alkotmány 70/D. §-ának értelmezésében is töretlen. Eszerint „a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan jogi és gazdasági környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés, amely az állam kötelezettségévé teszi a megfelelő egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi ellátás megszervezését. Az egészségügyi intézményhálózat és az orvosi ellátás körében az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. Ilyennek volna minősíthető például, ha az ország egyes területein az egészségügyi intézményrendszer és az orvosi ellátás teljesen hiányozna. Az ilyen szélső eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ban meghatározott állami kötelezettségnek nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg.” [56/1995. (IX. 15.) AB hat., 54/1996. (XI. 30.) AB hat., 37/2000. (X. 31.) AB hat.]
Mindez azonban mint az állam és szervei objektív alapjogvédelmi kötelezettsége elmulasztásának vizsgálatával összefüggésben – figyelemmel az előzetes orvosi vélemény hiányára – csak az 1989. évi XXXI. törvényben kihirdetett Alkotmánymódosítás óta (1989. október 23. napján lépett hatályba) hivatkozható, az azt megelőző időszakra a deklarált egészséghez való jog az állammal szemben fel nem hívatkozható.
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a tengizi munkavégzés megkezdése előtti adekvát előzetes orvosi vélemény hiánya, összhangban a fentebb írtakkal, összefüggésbe hozható a sérelmet szenvedettek követelésével. Az akkori orvosoknak észlelniük kellett volna, hogy a szélsőséges körülmények közötti munkavégzés milyen terheléssel jár az emberi pszichére és szervezetre – különös tekintettel a nőkre –, és hogy visszafordíthatatlan egészségkárosodáshoz vezethet. A munkaerőt toborzóknak pedig ezt is a munkavállalók tudomására kellett volna hozniuk. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott: „az állam csak akkor vesz részt közvetlenül a polgári jogviszonyban, ha ezt a jogszabály előírja, illetve ha nincs olyan önálló jogalanyisággal rendelkező szerv, mely a jogviszonyban részt vett, vagy a sérelemért felelősséggel tartozik”.
Az adott esetben a jamburgi földgáztermelési és szállítási együttműködéssel kapcsolatos fővállalkozói feladatokról és hatáskörökről szóló 1/1986. (I.p.k.9.) IpM utasítás ismerete nélkül a Legfelsőbb Bírósági számára sem voltak elégségesek az addig rendelkezésre álló bizonyítékok annak megalapozott eldöntéséhez, hogy az állam részt vett-e a panaszosok munkaviszonyában vagy sem, illetve fennállhat-e az állam közvetlen munkajogi kártérítési felelőssége. A hivatkozott közigazgatási aktus szövege „az érintettek közvetlenül kapják” megjegyzéssel nem hozzáférhető.
Végül megjegyezte a biztos, hogy a beruházás első szakasza a ’70-es, ’80-as években folyt, mely időszakra vonatkozó munkaegészségügyi dokumentumok azonban meglehetősen hiányosak. A rendelkezésre álló adatok szerint a beruházás első felében a kint dolgozó magyar munkások lakóhelye szerint illetékes megyei üzem-egészségügyi szakrendelésen történtek az alkalmassági és az ún. záró-vizsgálatok. A Tengizből érkező egészségügyi törzslapokkal együtt tehát ezek a dokumentumok a megyei intézeteknél volnának megtalálhatók. A beruházás második felében szakmai okok miatt ezek a vizsgálatok már az OMÜI rendelőintézetében történtek, és ettől az időtől kezdve az OMÜI archiválta a törzslapokat. Erre vonatkozóan a vizsgálat feltárta, hogy a mintegy tíz évvel ezelőtti tulajdonosváltás következtében a gyors költöztetés eredményeként az egészségügyi konténer Magyarországra való megérkezése után derült ki, hogy a dokumentumok hiányosak. Az akkori egészségügyi szolgálat vezetője ezt követően nem rendelkezett semmiféle információval az iratok holléte tekintetében. Az iratok fellelése érdekében tett erőfeszítés eredménytelen maradt.
Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy az érintett munkavállalók tengizi foglalkoztatása az állami (akkor „össznépi”) tulajdon (ma a „nemzeti vagyon”) gyarapítását, a nemzetgazdaság érdekét is szolgálta. Ha ennek során egészségükben kárt szenvedtek, kártalanításukra kiterjesztő jogalkotási (országgyűlési) jogértelmezéssel a Polgári Törvénykönyv 181. § (1)–(3) bekezdése rendelkezései alkalmazhatók volnának. Ehhez az Országgyűlés határozatára és egy erre a célra elkülönített költségvetési keretre volna szükség.
Mindebből következően – tekintettel arra, hogy ismert és felelősségre vonható közigazgatási szerv ez idő szerint nincs – az országgyűlési biztos azt ja- vasolta a panaszt előterjesztő Sós Tamás országgyűlési képviselőnek, hogy a biztos álláspontjának ismeretében az ügyet tárja az Országgyűlés plénuma elé, illetve nyújtson be önálló képviselői indítványt egy olyan határozat meghozatalára, mely analóg az állami tulajdon védelmében károsodott személyek kártalanítását előíró szabályokkal, továbbá – közösen a Pénzügyminisztériummal – dolgozzon ki javaslatot a még élő károsodottak számára egyösszegű támogatás vagy járadék folyósításának lehetőségéről.
A jelentés közzétételét követően a beszámolási időszakban több, az ügyben érintett volt munkavállaló, illetve hozzátartozója fordult a Hivatalhoz, hogy ügyét egyedileg vizsgálja meg a biztos. E panaszokat vizsgálat nélkül, a jelentés megküldésével, személyre szóló tájékoztatás mellett az országgyűlési biztos – hatáskörének hiánya miatt – elutasította.
OBH 2343/2003.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a hulladékszállítási rendeletének módosításai nincsenek egységes szerkezetbe foglalva, így a szabályozás a lakosság számára áttekinthetetlen és követhetetlen. Szintén visszásságot okoz, ha a rendelet már egy hatályon kívül helyezett törvény felhatalmazására hivatkozik, továbbá ha a hulladékszállítási díj mértékének meghatározásakor nem tesz különbséget a között, hogy az adott ingatlan állandóan lakott vagy üdülőingatlan, valamint azzal is, ha az ingatlantulajdonosok a közszolgáltatás díját, akár csak részben is, előre kötelesek megfizetni.
Az üdülőtulajdonos panaszos Gárdony község hulladékszállítási rendjét tartotta sérelmesnek. Beadványa szerint Gárdony Város Önkormányzat képviselő-testületének a közterület tisztántartásáról, a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elszállításáról szóló 18/1995. (VII. 01.) sz. rendelete minden ingatlantulajdonost egységesen, azonos mértékű közszolgáltatási díj megfizetésére kötelez. Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság követelménye, valamint a képviselő-testület rendeletalkotási jogának érintettsége miatt az ügyben ismételten vizsgálatot indított. (Állampolgári panaszok alapján a biztos 2000-ben már vizsgálta a szóban forgó rendeletet, és több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot tárt fel.)
A rendelet áttekintése és az aljegyző tájékoztatása alapján az általános helyettes megállapította, hogy a rendelet, valamint az azt módosító 15 további rendelet áttekintése, egységes szerkezetbe foglalás hiányában, különös odafigyelést igényel. A hulladékgazdálkodás rendjének áttekintése – ezen belül az őket elsődlegesen érintő díjak, és azok kiszámításának alapja – a lakosság számára lehetetlen. Az Alkotmánybíróság a 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában kimondta, hogy a „jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.” Ezért a rendelet áttekinthetetlen szabályozása alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.
Visszásságot okoz az is, hogy a rendelet alapján az ingatlantulajdonosok a hulladékszállítási díjat részben előre kötelesek megfizetni. A magasabb szintű jogszabály, a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a közszolgáltatás díját annak igénybevevője meghatározott időszakonként utólag köteles megfizetni a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében.
Visszásnak tekinthető az is, ha az üdülőtulajdonosok által fizetendő hulladékszállítási díj mértéke nem a szerint van meghatározva, hogy mennyi hulladékot termelnek az ingatlanon, hanem hogy milyen minőségű építmény az üdülő. Így kialakulhat az a helyzet, hogy az üdülőtulajdonos ugyanannyi hulladékszállítási díjat fizet, mint az állandó lakos. Ez pedig ellentétes a magasabb szintű, a hul- ladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvénnyel (Hgt.), amely kimondja, hogy a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan kell megszabni, az üdülőingatlan tulajdonosok esetében a település jellegére tekintettel, az állandó lakóingatlan tulajdonosára meghatározott díjjal arányosan kell megállapítani. A rendelet preambulumában változatlanul az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény felhatalmazására hivatkozik, miközben 2001. január 1-jén hatályba lépett a hulladékgazdálkodást átfogóan szabályozó Hgt.
Az általános helyettes felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletet, aki azzal egyetértve kezdeményezte a rendelet módosítását. A település képviselő-testülete 2004. április 18-i ülésén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról új rendeletet alkotott.
OBH 2355/2003.
Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha a háziorvosi körzetbeosztásról a törvényben előírt módon gondoskodik, és erről, valamint a rendelési időről a postaládákba bedobott sokszorosított nyomtatványon tájékoztatja a lakosságot.
A panaszos a háziorvosi körzetek kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntést sérelmezte, különösen azt, hogy az új körzetbeosztásról a lakosságot a postaládákba eljuttatott „szórólapon” értesítették.
Az országgyűlési biztos a jegyzőjétől bekérte a települési önkormányzat rendeletet és a kapcsolódó dokumentumokat, amelyekből azt vizsgálta, hogy a települési önkormányzat eljárása sértette-e, illetve korlátozta-e az Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal és az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben a betegek önrendelkezéshez való jogának érvényesülését.
Az Alkotmány a 70/D. §-ában deklarálja a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, amelyet az állam az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével biztosít. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) a helyi önkormányzatok feladatává teszi az egészségügyi alapellátás körében a háziorvosi ellátásról való gondoskodást. Ennek értelmében a törvény kifejezetten felhatalmazást ad a települési önkormányzat képviselő-testületének az egészségügyi alapellátások megállapítására és a körzetek kialakítására.
A háziorvosi ellátás tartalmát az Eütv. úgy határozza meg, hogy a beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön. Az állampolgár és háziorvosa közötti kapcsolat a leginkább bizalmi jellegű és általában hosszú távra szóló orvos–beteg jogviszony. Ezért alapvető jelentőségű, hogy az állampolgár háziorvosi ellátását olyan orvos végezze, akit maga az érintett választott. A háziorvos megválasztásának joga az állampolgár aktív magatartásával, „a választani kívánt háziorvosnál történő jelentkezéssel” történik. Az Eütv. a betegek önrendelkezési joga érdekében az emberi méltósághoz való jogot érvényre juttató garanciális rendelkezéseket tartalmaz. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtására kiadott – ma is hatályban lévő – 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet 13/D. § (1) bekezdése az orvosválasztás elősegítése céljából kifejezetten előírja, hogy a települési önkormányzat jegyzőjének közszemlére kell tennie az orvosi körzetek területi elhelyezkedését.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a települési önkormányzat a törvényekben előírt kötelezettségének tett eleget, amikor gondoskodott az egészségügyi alapellátás megszervezéséről és a háziorvosi körzetbeosztásról, valamint a rendelési időről a postaládákba bedobott sokszorosított nyomtatványon tájékoztatja a lakosságot, ezért a vizsgálatát alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányában megszüntette.
OBH 2393/2003.
Nem okoz visszásságot az igazságügyi miniszter, ha az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételről nem hoz alakszerű határozatot. A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoznak a termőföld-értékbecsléssel kapcsolatos szakértői tevékenységre vonatkozó jogszabályok ellentmondó, nem koherens rendelkezései és fogalomhasználata, valamint a felmerült élethelyzet konkrét jogi szabályozottságának hiánya.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a szakértői tevékenységének a termőföld és teleképítmények, valamint mezőgazdasági létesítmények értékbecslésére vonatkozó szakágra való kiterjesztését az Igazságügyi Minisztérium (IM) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) véleménye alapján, olyan szakképesítés hiányára hivatkozva utasította el, melyet sem az Országos Képzési Jegyzék, sem pedig az FVM szakértői bejegyzés feltételeit szabályozó rendelete nem írt elő. Kifogásolta, hogy kérelmét nem határozati formában utasították el, így fellebbezésre sem volt lehetősége. Kérelme elutasításának következtében nem pályázhatott a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által termőföld-értékelést végző ingatlanforgalmi szakértők részére kiírt pályázaton. Véleménye szerint a meghirdetett pályázati kiírás nem felelt meg az arról rendelkező kormányrendeletnek és az FVM szakértői kijelölés feltételeit tartalmazó előírásnak sem. Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog sérelmének feltárására vizsgálatot indított, melyben felkérte az igazságügyi minisztert, hogy saját hatáskörében vizsgálja ki a szakértői tevékenység kiterjesztésével kapcsolatos panaszt, valamint arra kérte – a NFA elnökét is ezzel megkeresve –, hogy fejtse ki álláspontját a sérelmezett jogszabályok értelmezésével kapcsolatban.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy az igazságügyi szakértői névjegyzékbe már bejegyzett panaszos más szakterületre vonatkozó szakterület-kiegészítési kérelemét az igazságügyi miniszter a szakértői kamarának és az FVM-nek a szakmai gyakorlatot hiányoló álláspontjára hivatkozva utasította el. A panaszos e tárgyban – az FVM szakmai álláspontját vitatva – három további kérelmet terjesztett elő, de minden esetben más dokumentumokkal és érvekkel egészítette ki azt. A kérelmek benyújtása között jelentős idő telt el, ezért az IM önálló kérelemként kezelve intézte azokat. A panaszos a kérelmeihez csatolta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet és az FVM Humánpolitikai Főosztálya szakmai véleményeit. Az IM a termőföld-értékbecslés szakterületre történő felvétel feltételeinek pontosítása céljából az FVM és a BM bevonásával tárcaközi egyeztetést kezdeményezett.
Ennek eredményeként született állásfoglalások alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy nem egyértelműek a termőföldekkel kapcsolatos szakértői tevékenységet szabályozó normák. A szabályozási környezet nem egyértelmű, a társadalmi-gazdasági folyamatok változásával új élethelyzetek kerültek felszínre, amelyek jogalkotói beavatkozást igényelnek. Ez felvetette a jogalkotási kezdeményezés szükségességét, de arra figyelemmel, hogy az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2003 januárjában már tárgyalta az új szakértői törvény javaslatát, jogalkotást nem kezdeményezett. Mivel a rendelet a szakértői névjegyzékbe való felvételre irányuló kérelmek elbírálására nem írt elő az igazságügyi miniszternek alakszerű határozathozatalt vagy az államigazgatási eljárás szabályainak alkalmazását, a biztos megállapította, hogy nem okozott visszásságot a panaszos kérelmének nem alakszerű határozattal történt elutasítása.
A pályázati kiírással kapcsolatban a biztos megállapította, hogy a 254/2002. (XII. 13.). Korm. rendelet szerint az NFA részére ingatlan-értékbecslési tevékenységet az végezhet, akit az NFA pályázat útján kiválaszt és a névjegyzékébe felvesz. Pályázaton pedig csak az vehet részt, aki szakirányú felsőfokú képesítéssel rendelkezik és igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőként névjegyzékbe vették. Az NFA által kiírt pályázati felhívás gazdasági társaságok esetében a természetes személyeknél előírt feltételekkel rendelkező egy fő munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban való alkalmazását írta elő feltételként.
A kiírás vizsgálata során a biztos megállapította, hogy az olyan további részletszabályokat tüntetett fel, melyek nem szerepeltek a kormányrendeletben. Alacsonyabb szintű norma nem lehet a magasabb szintűvel ellentétes, és nem határozhat meg más feltételt ugyanazon tevékenység végzésére. Jelen esetben pedig nem is jogi norma, hanem egy pályázati kiírás és a róla rendelkező jogszabály összevetéséről van szó. Megállapítható, hogy a pályázati kiírás többletkövetelményt tartalmazott a normához képest. A kormányrendelet egyértelműen meghatározza: a pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó az IM által vezetett névjegyzékbe igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőként legyen felvéve. Az igazságügyi névjegyzékről szóló jogszabály pedig egyértelműen csak természetes személy névjegyzékbe vételét teszi lehetővé.
Az országgyűlési biztos ezért megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a NFA eljárása, ha a pályázaton való részvétel feltételeit a kormányrendelet rendelkezéseit túllépve határozza meg. A biztos külön kiemelte, hogy a pályázaton való sikeres szereplés eredményeként nem szerződés köttetett, amely esetleg bontó feltételt tartalmazott volna arra az esetre, ha a gazdasági társaság az előírt szakképesítéssel rendelkező munkavállalója vagy megbízottja jogviszonyának megszűnése esetén nem végezhetné a tevékenységet, hanem egy konstitutív aktus, saját névjegyzékbe vétel történt. Ez magában hordozza a gazdasági és közéleti átláthatóság követelménye sérülésének lehetőségét.
Emiatt a biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy a felügyelete alatt álló Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által kiírt pályázatok összhangban legyenek a felhatalmazó jogszabály rendelkezéseivel. Felkérte az igazságügyi minisztert, hogy kezdeményezze a Nemzeti Földalap vagyonnyilvántartásának, vagyonkezelésének és -hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet módosítását.
Az FVM a belső egyeztetést elvégezte, tárcaközi egyeztetésre december hónapban küldte meg az érintetteknek. A módosítások hatálybalépésének tervezett határideje 2005. március 31.
OBH 2442/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az eljáró szervek nem biztosítják az Alkotmányban és a törvényekben meghatározott alapelvek, eljárási rendelkezések érvényre juttatását, és saját tévedésüket úgy akarják orvosolni, hogy annak hátrányos következményeit áthárítják a sérelmet szenvedett panaszosra.
A panaszos a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: Pénztár) eljárását sérelmezte. A Pénztár a panaszos táppénzét a ténylegesnél lényegesen magasabb összegben állapította meg. A panaszos a táppénz átvételét követően ezt azonnal jelezte. Ez után a Pénztár visszafizetésre kötelező határozatot hozott, de a felajánlott részletfizetés kérelmének elbírálását a panaszos fellebbezési jogáról való lemondásához kötötték. A panaszos azonban fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, mert abban a Pénztár ragaszkodott az adóelőleggel terhelt teljes összeg visszafizetéséhez. Az országgyűlési biztos a Pénztár igazgatójától kért tájékoztatást.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, illetve a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény értelmében a biztosítási jogviszony alapján a biztosítottakat az egészségbiztosítási ellátások keretében keresőképtelenség esetén táppénz illeti meg. A panaszos táppénzes állományba került, így táppénz illette meg, amelyet meg is kapott, de lényegesen magasabb összegben, mint ami megillette.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) szabályozza az egészségbiztosítási ellátások keretében igénybe vett szolgáltatásokkal kapcsolatos felelősségi szabályokat, valamint a jogorvoslati lehetőségeket.
A Pénztár az elsőfokú határozatában jogalap nélkül kifizetett ellátás címén visszakövetelte a teljes – bruttó – összeget. A határozat indoklásában arra nem tértek ki, hogy a panaszos miért volt jogosulatlan a táppénz felvételére. A panaszos nem vitatta a túlfizetést, de nem fogadta el annak az adóelőlegnek a visszafizetését is, amelyet számára ki sem fizettek, ezért fellebbezéssel élt. A Pénztár azonban ahelyett, hogy a fellebbezést felterjesztette volna, arról tájékoztatta a panaszost, hogy a különbözetet az adóbevallás benyújtásakor igényelheti vissza. A panaszosnak részletfizetési kedvezményt ajánlottak fel, ha lemond a fellebbezési jogáról.
Az Ebtv. lehetőséget biztosít a határozatot hozó szervnek, hogy a hibáját saját hatáskörében orvosolja a jogalap nélkül felvett ellátás címén fennálló követelés visszatérítése vagy az ellátás összegének téves megállapításának eseté- re. Ezen túlmenően a másodfokú határozat bírósági felülvizsgálatát is lehet kérni. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Pénztár saját tévedését úgy akarta orvosolni, hogy annak hátrányos következményeit áthárította a sérelmet szenvedett panaszosra. Megállapította azt is, hogy a panaszost a Pénztár eljárása során a tisztességes eljáráshoz, illetve a fellebbezési jogával összefüggésben sérelem érte.
Az országgyűlési biztos felkérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját, hogy a feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében a konkrét ügyben folytassa le a törvényben előírt követelményeknek megfelelő egyedi eljárást.
A főigazgató több levélváltás után végül elfogadta az ajánlást, és intézkedett a sérelem orvoslására és a jövőbeni elkerülésére.
OBH 2470/2003.
A jogbiztonság elvével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az árvízkárosult ingatlan – ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett – tulajdonosának ideiglenes elhelyezésével az ügyet lezártnak tekinti.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a 2001. évi tiszai árvíz során károsodott lakóház elhagyása után lakóhelyéül kijelölt ingatlant a Kincstári Vagyoni Igazgatóság felszólítására el kell hagynia.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megkereste Tarpa Nagyközség polgármesterét és a KVI megyei kirendeltségét. Az országgyűlési biztos több esetben – OBH 3857/2001. és 5430/2001. – folytatott vizsgálatot az árvízi katasztrófákkal kapcsolatos ügyekben.
A vizsgálat megállapította, hogy a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság (továbbiakban: HUB) 3/2001. (V. 7.) számú határozatának 12. pontja rendelkezik a panaszos esetéről. A közigazgatási hivatal 12019/2001. (06. 26.) számon iktatta azt a nyilatkozatot, amelyben a panaszos tudomásul vette, hogy a HUB 3/2001. (V. 7.) számú határozata alapján a kijelölt önkormányzati lakásban bérlői jogviszonyban fog élni. A nyilatkozat – amit a jegyző is aláírt – tartalmazta annak megállapítását is, hogy az épület engedély nélkül épült.
Attól függetlenül, hogy a panaszos nem járt el tulajdonjoga bejegyeztetése érdekében (öröklési és egyéb viszonyok tisztázását követően), nem zárható ki a kártalanításból, már csak azért sem, mivel a nagyszámú hozzátartozó, örökös miatt a helyzet rendezése eleve kilátástalannak tűnhetett. Ugyanakkor a Ptk. 673. §-a alapján az örökös az örökhagyó halálával a hagyatékot nyomban megszerzi. Az ingatlan-nyilvántartáson kívül ilyen módon tulajdont szerző személy kérheti, hogy így megszerzett tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse. Az ingatlan-nyilvántartáson kívüli jogszerző jogát azonban megelőzi annak a jóhiszemű jogszerzőnek a joga, aki azt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztette, illetve annak a joga is, aki őt megelőzően kérte joga bejegyzését. A jóhiszemű jogszerző az, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerez jogot. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint, ha az adott ingatlan egyik tulajdonosa meghalt, másik tulajdonosa ismeretlen helyen tartózkodik, figyelemmel az állami kötelezettség-vállalással kitűzött célra, az ugyanazon a címen lakott örökösök elhelyezése a feladat (a vonatkozó hiányos jogi szabályozás a legtöbb esetben lakhatásról, lakásról, illetve lakókról rendelkezik). Ettől függetlenül fel kell hívni az örökösöket a szükséges eljárások (pl. hagyatéki eljárás) kezdeményezésére, azonban – tekintettel az itt kifejtettekre, különösen a viszonylagosan bonyolult jogi helyzetre – ez nem lehet akadálya a panaszos lakhatási viszonyai rendezésének.
Az iratanyag szerint az idézett HUB határozat 12. pontja vonatkozott volna a panaszosra, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint a károsodott ingatlan engedély nélkül épült, ez szerepel abban a nyilatkozatban is, amelyet a jegyző is aláírt. Mindennek alapján érvényesülnie kell az állami akaratnak, amely arra irányul, hogy engedély nélkül épített ingatlanok ne ugyanott épüljenek újjá, azonban az árvíz előtt ott lakott személyek lakhatásának megoldására sor kerüljön. A HUB határozat 12. pontja alapján az állam által biztosított anyagi támogatás igénybevételével az önkormányzatnak kellett volna a lakhatási problémát megoldania.
Az országgyűlési biztos felkérte a tarpai önkormányzat képviselő-testületét, hogy a KVI-vel és a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve gondoskodjon a panaszos helyzetének rendezéséről. Az érintett szervek válaszaiból kiderült, hogy a panaszos helyzete véglegesen még nem rendeződött, de az ügy rendezéséig a bérleti jogát nem korlátozzák.
OBH 2704/2003.
A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a határozataival az érdekelteket nem teljes körűen és nem szabályszerűen értesíti, továbbá ha a kötelező határozatának végrehajtására nem intézkedik. Szintén ilyen visszásságot okoz a közigazgatási hivatal, ha a jegyző mulasztását tudomásul veszi, és nem intézkedik az eljárás továbbfolytatására; valamint az önkormányzat is, ha beépíthetőként arra alkalmatlan területet jelöl ki, és ad el anélkül, hogy ott az építés feltételeit előzetesen teljes körűen megteremtené.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a hatóság nem értesítette őt a közvetlenül szomszédos telkekre kiadott építési engedélyekről, és a használatbavételi engedélyeket sem megfelelően kézbesítették. Az építkezések során jelentős földfeltöltést végeztek. A panaszos az építési hatóságoktól a beadványaira választ sem kapott.
Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Pest Megyei Közigazgatási Hivataltól kért (KH) tájékoztatást. A KH szerint a panaszos ingatlana egy mély fekvésű, ún. „kacsaúsztató” területen fekszik. Az önkormányzat a szomszédos szabad területet építési telkek céljára parcellázta és értékesítette. A csapadékvíz-elvezetéssel általában nincs gond, de rendkívüli esetekben – mint a néhány évvel ezelőtti nagy esőzések idején – a terület mély fekvése miatt problémák mutatkoztak. Az önkormányzat ismeri ezt a problémát, és a csapadékvíz elvezetésére vonatkozó szakvéleményeket és terveket el is készíttették. A megvalósításnak azonban gátat szabott, hogy az önkormányzati választáson megalakult képviselő-testület a testületen belüli nézetkülönbségek miatt gyakorlatilag működésképtelenné vált, így a szükséges munkálatok megrendeléséről sem született döntés. A képviselő-testület 2003 őszén feloszlatta önmagát, és az év utolsó napjaiban megtörtént az időközi választás is. A polgármesteri hivataltól a KH-nak adott tájékoztatás szerint az új testület minden bizonnyal rövidesen meghozza a szükséges döntést, és a munkálatok várhatóan 2004 első negyedévében elindulnak.
A KH szerint helytálló az a panasz, hogy az önkormányzat által kialakított telkek beépítése során az építési és használatbavételi engedélyek kiadásáról az ügyfelek nem kaptak értesítést. Korábban a hivatalban jogszabálysértő gyakorlatot folytattak, és a hátsó telekszomszédokat a kiadott építéshatósági engedélyekről nem értesítették, de a hibás gyakorlatot már megszüntették, így a KH további intézkedést nem tartott szükségesnek.
A panasz a tekintetben is helytálló, hogy a szomszédos, már beépített ingatlanokon a telekhatártól számított 1 méteren belül földfeltöltést végeztek. Az ingatlantulajdonosok egymás közötti megegyezése hiányában, a jegyző a 2003. november 10-i határozataival kötelezte az érintetteket az eredeti állapot visszaállítására. A kiadott kötelezéseknek – a KH helyszíni szemléje időpontjáig – két ingatlantulajdonos még nem tett eleget, a végrehajtás nem történt meg. A KH felhívta a polgármesteri hivatal figyelmét a határozatok végrehajtásának kikényszerítésére, javasolta azt is, hogy kíséreljék meg a felek közötti egyezség létrehozását.
A KH vezetője a saját hatáskörében elrendelt intézkedéseket is ismertette: „Az ügyintézést megvizsgálva azt is megállapítottam, hogy mind a biatorbágyi polgármesteri hivatalban, mind pedig Hivatalunkban több határidő mulasztás történt. Munkáltatói jogkörömben eljárva a mulasztókat figyelmeztetésben részesítettem. Biatorbágy Nagyközség jegyzőjének figyelmét pedig felhívtam az eljárási határidők betartására. Az ennél szigorúbb intézkedések megtételét mellőztem, mivel a Hivatalunk részéről előfordult késedelmek részben azért következtek be, mert a polgármesteri hivatal a megkereséseinknek egyáltalán nem vagy csak többszöri felhívás után, jelentős késedelemmel válaszolt. Az is tény azonban, hogy a testület működésével kapcsolatban felmerült súlyos problémák a polgármesteri hivatal szabályos működését is nagymértékben hátráltatták.”
Tekintve, hogy a panaszos telke körüli problémák továbbra sem rendeződtek, a biztos újabb, az aktuális helyzetnek megfelelő tájékoztatást kért a KH-tól, melyből kitűnt, hogy sem a vízelvezetés megoldása, sem a kötelezések végrehajtása nem történt meg.
A KH elfogadta a jegyző érvelését, mely szerint az elmúlt időszakban a jogosult nem kezdeményezte a kötelezések végrehajtását, ezért, valamint az államigazgatási eljárásról szóló törvény előírására tekintettel az elsőfokú építésügyi hatóság hivatalból sem intézkedett a végrehajtások iránt. [A közigazgatási szerv a hivatalból lefolytatott eljárás esetén a végrehajtást – ha feltételei megvannak – köteles hivatalból haladéktalanul elrendelni; egyébként a végrehajtást a jogosult kérelmére tizenöt napon belül rendeli el. (78. § (2) bek.)]
A KH a vízelvezetés ügyében megkereste a polgármestert, és felkérte, hogy az önkormányzat által ellátandó – évek óta megoldatlan – feladatot a soron következő testületi ülésen tárja a képviselő-testület elé, és annak eredményéről a KH-t tájékoztassa.
Az országgyűlési biztos a belvízelvezetés kiépítése ügyében a hatásköre hiányát állapította meg, mivel az Ötv. 8. §-a szerint a helyi közszolgáltatások körébe sorolt feladatokban a települési önkormányzat – a lakosság igényei alapján, és anyagi lehetőségeitől függően – maga határozza meg, hogy mely feladatokat, milyen mértékben és módon lát el. Azt azonban megállapította, hogy a panaszos által leírt helyzet kialakulása annak köszönhető, hogy a korábban természetes víznyelőként, szikkasztóként és víztározóként funkcionáló beépítetlen területet az önkormányzat úgy nyilvánította beépíthetővé, és adta el felparcellázva, hogy a terület ilyen rendeltetését biztosította, vagy a vízelvezetését megoldotta volna. Ez azonban országos probléma, amelyet az országgyűlési biztosok már az OBH 2852/1999. és az OBH 2528/2000. számú átfogó vizsgálataikban is jeleztek. Az egyes tulajdonosok által, a saját ingatlanuk érdekében bevetett eszkö- zök rendszerint alkalmatlanok a kár elhárítására, továbbá egymás ingatlanai és a közterületek sérelmét is okozzák.
A biztos megállapította, hogy a belvízveszélyes terület belvízrendezés nélküli beépíthetővé minősítése a környezetben érintett állampolgárok tulajdonhoz, egészséges környezethez való jogával kapcsolatban visszásságot okozott, ezért kezdeményezte, hogy a képviselő-testület a további visszásságok elkerülésére vizsgálja felül, van-e még hasonló helyzetű, be nem épített terület a településen, a vízügyi hatóság bevonásával pedig vizsgálja felül azok beépíthetőségét, és az OTT 23. §-a – „A rendszeresen belvíz járta terület övezet által érintett települések településrendezési eszközeinek készítése során, a vízügyi hatóság adatszolgáltatása alapján belvízrendezési munkarészt is készíteni kell. Az övezet területén beépítésre szánt terület csak kivételesen, a belvízrendezési munkarészben meghatározott feltételek teljesülése esetén jelölhető ki.” – értelemszerű alkalmazásával járjon el.
Felkérte a polgármestert, hogy a jelentést ismertesse a képviselő-testülettel, és annak állásfoglalásáról adjon tájékoztatást. A KH által az építési és használatbavételi engedélyezési eljárásról közöltekkel a biztos egyetértett, az intézkedést a jövőre nézve elfogadta, de a szomszédokat kötelező határozatok ügyében közölteket nem fogadta el.
Az építési hatóságoknak az engedélyhez kötött, de a nélkül végzett tevékenységek esetén hivatalból kell eljárnia a szabálytalanul építkezővel szemben. Fő szabályként az ilyen tevékenységet a hatósági ellenőrzés keretében saját magának kell felderítenie. Jelen esetben pedig már az építési-használatbavételi engedélyezés folyamatában is vizsgálni, de legalább észlelni kellett volna a feltöltés tényét. A panaszos beadványai nem változtatták át az eljárást „a jogosult kérelmére induló” eljárásra. Az érintett azért kényszerült panaszt tenni, mert a hatóság nem látta el a feladatát. Ennélfogva a végrehajtás elrendelésére, illetve a hatósági határozat kikényszerítésére az Áe. 78. § (2) bekezdés első fordulata, a hivatalból lefolytatott eljárás szabálya vonatkozik. Mindezek mellett az elmúlt két évben a panaszos többször kérte a helyzet rendezését, beadványaival mind az első-, mind a másodfokú építési hatóság folyamatosan foglalkozott, tehát a határozat végrehajtását ő is szorgalmazta.
A biztos megállapította, hogy a jegyzőnek az építésügyi eljárás során elkövetett mulasztásai a panaszos alkotmányos jogaival összefüggő visszásságot okoztak. Úgyszintén visszásságot okozott a KH azzal, hogy a végrehajtás elmaradására felhozott indokokat elfogadta, és nem intézkedett az eljárás folytatására. A biztos ezért felkérte a jegyzőt, hogy a kötelező határozatainak szerezzen érvényt, és a végrehajtást folytassa addig, amíg az eredményre nem vezet, a KH pedig felhívta, hogy kísérje figyelemmel az elsőfokú hatóság végrehajtási eljárását.
A KH a jelentésben foglaltakkal és a kezdeményezéssel egyetértett, és annak eleget tett. A biatorbágyi képviselő-testület a jelentést megtárgyalta, és határozatot hozott, hogy a zárványingatlan vízrendezési munkáinak elvégzését, az ehhez szükséges költségvetési forrásokat biztosítja.
A jegyző az érdekeltek közötti egyezség létrehozására tárgyalást hívott össze, amelyen a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére elvi megállapodás született, amelyet a tervek elkészülte után véglegesítenek.
OBH 2739/2003.
A tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha nem él a jogszabályban biztosított hatáskörével.
A tótkomlósi panaszos a lakóhelye közelében lévő takarmánykeverő üzem működését sérelmezte. Előadta, hogy az állandó zaj és a tápszag rendkívül zavarja a környék lakóinak nyugalmát. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melyben több kérdés megválaszolására kérte fel Tótkomlós jegyzőjét.
A kertvárosias lakóterületen elhelyezkedő takarmánykeverő és a lakóházak közötti kis távolság miatt az üzemelés környezeti hatásai, a zaj és a por fokozottan érintik a környező házak lakóit. Az Alsó-Tisza-vidéki Felügyelőség tájékoztatta a biztost, hogy az üzem zajkibocsátása az éjszakai időszakra irányadó határértéknek nem felel meg; a kiporzás csökkentése érdekében a betápláló garatra egy ponyvát helyeztek, így az utóbbi időben látható porkibocsátás már nem volt.
A zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT lehetőséget biztosít a környezetvédelmi hatóság számára, hogy elrendelje a veszélyes mértékű zajt és rezgést okozó tevékenység korlátozását vagy felfüggesztését, ha a kötelezett nem teljesíti a zajkibocsátási határértéket, és a mulasztásból a környezetre közvetlen, súlyos veszély származhat. A tevékenység korlátozásának vagy felfüggesztésének elrendelése a környezetvédelmi hatóság hatáskörébe tartozik, ehhez azonban szükség van az elsőfokú közegészségügyi hatóság véleményének figyelembevételére is. A vizsgálattal érintett alkotmányos jogok sérelmével jár, ha a hatóság nem él a jogszabályban biztosított hatáskörével.
Végleges megoldást az üzem elköltöztetése jelentene, amire lehetőséget kínál, hogy a város ipari területén a tevékenység folytatására alkalmas terület áll rendelkezésre, ahol szárítóüzem és raktárépületek is találhatók. A telep átköltöztetése azonban jelentős költségekkel jár, ezért a probléma csak az érintettek hatékony együttműködésével oldható meg. Az országgyűlési biztos ennek ér- dekében felkérte Tótkomlós polgármesterét, hogy az állategészségügyi, környezetvédelmi és közegészségügyi hatóság bevonásával, a panaszosok és a tulajdonosok részvételével tartson helyszíni bejárással egybekötött egyeztető megbeszélést.
Az 1999. november 2-án kiadott működési engedély tartalmazza, hogy az üzem a környezetvédelmi feltételeknek megfelelt. Az engedély kiadásának időpontjában hatályos jogszabály szerint a takarmány-előállító üzem működését az ÁNTSZ-szel és az illetékes szakhatóságokkal egyetértésben kellett engedélyezni. A jelenleg hatályos törvény értelmében a környezetvédelmi hatóságot szakhatóságként nem kell bevonni az engedélyezési eljárásba. Természetesen ettől függetlenül a környezetvédelmi hatóság ellátja a hatáskörébe utalt levegőtisztaság- és zajvédelmi hatósági feladatokat.
Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Igazgatója vizsgálja meg az MT rendelet 15. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásának lehetőségét.
A konkrét ügy tapasztalataira is figyelemmel felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg a takarmány-előállító üzemek működésének engedélyezésére vonatkozó hatályos szabályozást.
A felügyelőség igazgatója tájékoztatta a biztost, hogy kezdeményezésének megfelelően a takarmánykeverő üzem éjszakai működésének megtiltása ügyében megkérte az ÁNTSZ Orosháza Városi Intézetének véleményét.
OBH 2776/2003.
Az ellátottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának érvényesülésével összefüggő visszásságot okoz az ápolást, gondozást nyújtó intézmény, ha elégtelen a szakmai létszám, és hiányosak az ellátás tárgyi feltételei, valamint akkor is, ha az ápolási dokumentációt hiányosan vezeti.
Több beadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz, melyekben a panaszosok a tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthonának működését sérelmezték. Kifogásolták az intézményi élelmezést, a gyógyszerellátást, az egészségügyi ellátás színvonalát, illetve a szakszerű ápolás hiányát. Sérelmezték azt is, hogy a külső cégek által foglalkoztatott ellátottak részére az intézmény nem fizette ki a nekik járó munkabért.
Az országgyűlési biztos a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét kérte fel a panaszok és az intézmény működésének vizsgálatára. Az ellenőrzés rámutatott arra, hogy a lakóotthon nem rendelkezett működési engedéllyel, ezért a Közigazgatási Hivatal vezetőjének felszólítására az intézmény vezetője pótlólag kérelmezte azt. A vizsgálat megállapította, hogy az akadálymentes közlekedés az új szárny alsó szintjein és a lakóotthonban megoldott, kapaszkodók vannak, lift viszont nincs. Ez az új szárnyból is hiányzik. Az éjszakai és nappali tartózkodás, személyi tisztálkodás, étkezés, közösségi együttlét, mentális gondozás, egészségügyi ellátás, látogatók fogadása céljára szolgáló helyiségek megtalálhatóak az épületben. A 69 lakószoba közül 52-ben viszont nem biztosított a jogszabályban előírt 6 m2/fő lakóterület. Az egyes lakószobákra több mint négy ellátott jut. A lakószobák bútorzata, berendezési és felszerelési tárgyai alacsony szinten felelnek meg az ellátottak életkori sajátosságainak, egészségi és mozgásállapotának. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a jogszabálynak megfelelő számú zuhanyzó/fürdőkád és a nemenkénti illemhely nincs biztosítva. A vizesblokkok részben akadálymentesek, néhány helyen hiányoznak a kapaszkodók is. Problémaként merült fel, hogy a szakmai munkakörökben foglalkoztatottak létszáma nem felel meg a vonatkozó jogszabályban előírtaknak.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ellátás tárgyi feltételeinek hiánya, valamint a szakmai létszám hiányosságai visszásságot okoznak az ellátottak Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogainak érvényesülésével összefüggésben.
A Közigazgatási Hivatal rámutatott, hogy a házirend eltávozásokkal kapcsolatos rendelkezése pontosításra szorul, ezért annak 60 napon belüli módosítására hívta fel az intézmény vezetőjét, aki a felhívásra jelezte, hogy a házirendet módosították.
A Közigazgatási Hivatal az intézmény fenntartóját és vezetőjét felkérte, hogy intézkedjenek a tárgyi feltételeknek való megfelelés; a lakóotthonra történő működési engedélyek megkérése; a házirend pontosítása; a szakmai program kiegészítése, valamint a szakdolgozói létszám jogszabályban meghatározott szintre növelése tárgyában.
Az intézmény vezetője a szükséges intézkedéseket megtette, valamint többet a fenntartónál kezdeményezett. Egyidejűleg jelezte, hogy a gondozási és ápolási tervek felülvizsgálatát rendszeresen és szükség szerint elvégzik és a módosításokat megteszik.
A hivatalhoz érkezett egyedi panaszok vizsgálatát a biztos felkérésének megfelelően a Közigazgatási Hivatal helyszíni ellenőrzés keretében végezte el, melyen részt vett a Pest Megyei Módszertani Osztály vezetője is.
I. Az étkeztetéssel, élelmezéssel kapcsolatos panaszok nem nyertek igazolást, a Módszertani Osztály azonban ajánlást tett az intézmény felé, hogy az elhullott sertések dögkútban történő elhelyezéséről készüljön jegyzőkönyv; továbbá kitértek arra, hogy alkalmazzanak dietetikust az otthonban; valamint a mentális csoportban értelmeztessék a gondozottakkal, hogy miért fontos számukra a diéta.
II. A munkabérekkel összefüggő panaszokkal összefüggésben a megye közgyűlés elnöke és a közigazgatási hivatal vezetője arról tájékoztatatták az országgyűlési biztost, hogy az elmaradt munkabérek kifizetése a fenntartó részéről, két részletben, megtörtént.
III. Az egészségügyi ellátással, ápolással kapcsolatos panaszok közül az üszkösödésre utaló panasz nem igazolódott be, a vizsgálat azonban az ápolási dokumentáció hiányosságait tárta fel, így problémaként merült fel, hogy az orvosi iratok nehezen voltak olvashatók, és rendkívül nehezen követhető időszakonként kerültek dokumentálásra, ezen felül az orvosi utasítások, az ápolási és gondozási beavatkozásokkal térben és időben nem mutattak egyezőséget. Az orvosi utasítások ellenőrzésére sem találtak feljegyzést. Az ápolási adatok és az egészségügyi ellátás nyilvántartása bonyolultnak, túlszabályozottnak tűnt. Az említettekre figyelemmel a Módszertani Osztály az ápolói dokumentáció átalakítását javasolta.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ismertetett hiányosságokkal az intézmény az ellátottak legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jogával összefüggésben visszásságot idézett elő.
Figyelemmel arra, hogy a közigazgatási hivatal vezetője a szükséges intézkedésekre felhívta az intézmény fenntartóját és a vezetőjét, ezért az országgyűlési biztos az általa megállapított alkotmányos visszásságok orvoslására külön ajánlással nem élt. A megyei közgyűlés elnökét azonban felkérte, hogy tájékoztassa a tárgyi, valamint a személyi feltételekben feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében tett, illetve tervezett intézkedéseikről. Az elnök arról tájékoztatta a biztost, hogy a feltárt hiányosságokat az otthonra vonatkozó fejlesztési tervek 2005. évi költségvetésbe építésével próbálják orvosolni.
(Kapcsolódó ügyek: OBH 2862/2003., OBH 2908/2003., OBH 3141/2003.)
OBH 2869/2003.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az önálló bírósági végrehajtó, ha a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva, az arányosság és a fokozatosság elvét figyelembe véve foganatosítja a végrehajtást.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordulva az ellene folytatott bírósági végrehajtási eljárásokat sérelmezte, különös tekintettel a tulajdonában volt ingatlanok árverési értékesítésére. A biztos a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A beszerzett adatokból megállapította, hogy a panaszos ellen indult végrehajtási eljárások a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlottak le.
A bírósági végrehajtásról rendelkező 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) alapvető rendelkezései előírják a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos alkalmazását. Panaszos esetében az azonnali beszedési megbízás alkalmazásának lehetősége nem állt fenn, ezért a bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban az adós munkabéréből, egyéb járandóságából, illetőleg a pénzintézetnél kezelt, őt megillető összegből kellett behajtani.
Ha előre látható, hogy a munkabérre vagy a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás viszonylag rövid időn belül nem vezet eredményre, az adós bármely vagyontárgya végrehajtás alá vonható. A lefoglalt ingatlant csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki (Vht. 7. §). Ugyanakkor figyelembe kell venni a végrehajtást kérő rendelkezési jogát is, amely szerint a törvény keretei között a végrehajtást kérő rendelkezésétől függ, hogy az adós milyen jellegű vagyontárgyából kívánja követelésének végrehajtását (Vht. 8. §).
A rendelkezésre álló adatokat alapján megállapítható, hogy a végrehajtó a fokozatosság és arányosság elvének megfelelően foganatosította a végrehajtást. A követelések együttes összege is jelentős volt, amelyet tovább növelt a kamat, valamint a végrehajtási költségek. Mindezek alapján kerülhetett sor a két ingatlan árverésére, annak érdekében, hogy a végrehajtást kérők jogos érdekei ne szenvedjenek sérelmet.
A tértivevények alapján az egyes végrehajtási cselekményekkel kapcsolatos iratok kézbesítése szabályszerűen megtörtént. A végrehajtási eljárás során minden szükséges végrehajtási irat, így az ingatlanok árverési értékesítésével összefüggő végrehajtási iratok is, szabályszerűen lettek kiállítva. Az iratanyag alapján az ingatlanárverések a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlottak le. Az árverésen sikeresen értékesített ingatlan esetében a Vht. 147. §-a alapján került sor a kikiáltási ár leszállítására a becsértékhez képest. A jelzáloggal biztosított követeléssel bíró végrehajtást kérők a Vht. 158. §-a alapján vették át azt az ingatlant, melyre nézve a Vht. 156. §-a alapján megtartott második árverés is sikertelen volt. A biztos a vizsgálatát visszáság hiányában megszüntette.
OBH 2935/2003.
Nem okoz visszásságot a hatóság, ha a határozatait, intézkedéseit a helyszíni szemlék tapasztalatai, az ügyféli nyilatkozatok és műszeres mérések eredményei alapján hozza meg. A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat mulasztása, ha nem használja ki a jogszabályok által biztosított valamennyi eljárási és intézkedési lehetőséget, amelyek egy használatbavételi engedély nélkül működő létesítmény leállítására alkalmasak.
A szentendrei panaszos a lakóházához közeli gázmotor működését panaszolta, és előadta, hogy a Polgármesteri Hivatal nem intézkedik a zavaró hatások csökkentése érdekében.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogokkal kapcsolatban felmerült visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. A fűtőmű működéséből eredő kifogások, illetve az ezek kapcsán tett hatósági eljárások és döntések kivizsgálása érdekében feltett kérdéseivel megkereste a szentendrei jegyzőt, valamint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséget.
A biztos megállapította, hogy a fűtőmű a lakóházakkal együtt létesült, elhelyezkedése környezeti zajvédelmi szempontból igen kedvezőtlen, de a biztosnak nincs lehetősége a rossz településrendezési állapot közvetlen befolyásolására. A fűtőművet érintő építési engedélyezési eljárással kapcsolatban megállapította, hogy az önkormányzat 2002-ben, a szükséges szakhatósági hozzájárulások birtokában engedélyezte a fűtőmű bővítését. Az engedélyek vizsgálatától a biztos eltekintett, mivel azok több mint egy éve jogerőre emelkedtek. A lakossági panaszok hatására az önkormányzat a határozatot módosította.
A panaszos kifogásolta, hogy a gázmotort tudtuk és akaratuk ellenére helyezték a fűtőműbe, és a határozatokról közvetlenül nem értesültek. Az önkormányzat szerint a beruházásról a telepítést megelőzően lakossági tájékoztatót tartottak. A panaszos és a jegyző álláspontja közti ellentmondás feloldására a biztos nem rendelkezik hatáskörrel. A fűtőmű ingatlanával szomszédos telektulajdonosokat a határozatról értesíteni kellett volna, de a vizsgálat feltárta, hogy a panaszos nem közvetlen telekszomszédja a fűtőműnek.
A zajártalom csökkentésére a Felügyelőség 2002 szeptemberében kelt határozatában 40 dB (A) határérték teljesítését irányozta elő. Az építési engedélyezési dokumentáció nappal 50 dB-ben, éjjel 40 dB-ben jelölte meg a megengedett zajterhelést, amely megfelelt a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló miniszteri együttes rendelet követelményének. A zajártalom orvoslása érdekében lefolytatott hatósági eljárások alapján az önkormányzat több, zajcsökkentést célzó intézkedést tett. A Felügyelőség szakvéleménye szerint a zajvédelmi, zajcsökkentési beavatkozás eredményeképpen a zavaró hanghatás megszűnt.
A fűtőmű által okozott levegőterheléssel kapcsolatban a biztos hivatkozott arra, hogy a Felügyelőség a szakhatósági állásfoglalásaiban kizárta a határérték feletti levegőterhelést. A biztosnak megküldött ellenőrző mérések szerint a kibocsátott légszennyező anyag mértéke nem haladja meg a vonatkozó jogszabályban előírt határértéket, ez teljesül a panaszos lakásának közvetlen környezetében is. Mindazonáltal a biztos hangsúlyozta: szükséges, hogy a jövőben is folyamatosan végezzenek emisszió-méréseket.
A fűtőmű kéményének magasságával kapcsolatos lakossági panaszok hatására az építtető 2002 szeptemberében a kedvezőbb terjedési viszonyok céljából a kéményt megmagasította.
A vizsgálat feltárta, hogy a gázmotor próbaüzem alatt működött több mint egy évig. Az építésügyi hatóság a jogszabályok értelmében az építmény engedély nélküli használatát köteles megtiltani. A biztos utalt arra: az iratokból megállapítható, hogy az önkormányzat előtt ismert volt, hogy a fűtőmű nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel, de csak a Felügyelőség megkeresésére, több hónap elteltével intézkedett, és tiltotta meg az engedély nélkül működő létesítmény működését.
A vizsgálat során felmerült az önkormányzat hatósági és tulajdonosi szerepének keveredése, mert a Felügyelőség tájékoztatása szerint a Városi Szolgáltató Rt., amelyhez a Fűtőmű is tartozik, a szentendrei önkormányzat 100%-os tulajdonában van. A Felügyelőség kifejtette, hogy a közigazgatási szerv a saját ügyének elintézésében nem vehet részt, ezért a kérdés tisztázása érdekében megkereste az önkormányzatot.
Az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg, és tekintettel arra, hogy a zavaró hatások kivizsgálása, illetve orvoslása érdekében a hatóságok megfelelő intézkedéseket tettek, nem élt kezdeményezéssel.
A panaszost azonban a közigazgatási előírásokat betartva működő létesítmény is változatlanul zavarja, ezért a biztos felkérte az összes érintett hatóságot, hogy együttesen vizsgálják meg, milyen intézkedés nyújthatna megoldást a zavaró hatások további csökkentésére, illetve van-e mód a kémény további magasítása. A biztos felhívta a panaszos figyelmét, hogy a jogai érvényesítésére három polgári jogi jogintézmény is eszközként szolgálhat.
A biztos felkérte a jegyzőt, hogy a jövőbeni szabályos eljárások érdekében fokozottan ügyeljen a jogszabályok betartására, és a hatáskörében lépjen fel a tudomására jutott, használatbavételi engedély nélküli létesítmények működésének szabályossá tétele érdekében. A biztos a közigazgatási hivatal vezetőjét annak vizsgálatára kérte fel, hogy az önkormányzat a saját hatáskörében járt-e el. A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és tájékoztatta a biztost, hogy bár jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő pénzügyi fedezet a kémény további magasításra, a képviselő-testület az előirányzatok betervezhetőségéről 2005-ben dönteni fog.
A közigazgatási hivatal vezetőjének álláspontja szerint az Áe. kizárásra vonatkozó szabályait nem lehet automatikusan alkalmazni az ügyben, mert a jegyző nem az önkormányzat, hanem a Városi Szolgáltató Rt. tulajdonában lévő ingatlanon kérte a hőerőtelep bővítésének engedélyezését. A jegyző e közvetettség miatt nem az önkormányzat, azaz saját ügyének elintézésében vett részt, így a kizárásra nem kerülhetett sor.
A biztos a választ tudomásul vette.
OBH 3091/2003.
A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a bv. intézet eljárása, ha a fogva tartott számára – a háromemeletes ágyakon való elhelyezés miatt – nem biztosított a jogszabályban előírt légtér és mozgástér. A legfelső ágyon elhelyezettek esetében fennáll az embertelen elbánásmód közvetlen veszélye is.
Egy Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben fogva tartott panaszos azt sérelmezte, hogy „az egészségét veszélyeztető módon” helyezték el a zárkájában; rácsot és védőkorlátot szereltek fel az ágyára, így nagyon nehezen tud le- és felmászni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás vagy büntetés tilalmát és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a bv. intézet parancsnokát, valamint a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát.
A panaszost 2003 májusában, panasza kapcsán arról tájékoztatták, hogy az emeletes ágyakra – a biztonsági és balesetvédelmi előírásoknak megfelelően – leesés-gátlót kell felszerelni; a rögzített létra pedig a biztonságos fel-, illetve lejutást szolgálja. Tájékoztatták a panaszost arról is, hogy amennyiben alsó ágyra szeretne kerülni, az csak zárkacserével oldható meg. A fogva tartott azonban ilyen kérelmet nem terjesztett elő.
Az országos parancsnok – a létszámhelyzetre tekintettel – 1999. április 15-én, körlevélben engedélyezte az ágyak három szintig való egymásra helyezését egyes bv. intézetekben. Elrendelte az ágyakhoz jól rögzített létra használatát, valamint a lesés megakadályozására ún. gurulás-gátló felszerelését is. A fogva tartottak létszámhelyzete lényegesen nem változott 1999 óta, egyes bv. intézetekben továbbra is szükség van az emeletes ágyak használatára. A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön újjáépítése folyamatban van.
Az általános helyettes már a 2003 júliusában készült OBH 1839/2003. számú jelentésében megállapította, hogy a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a bv. intézetben tartósan nem biztosítják a fogva tartottak zárkáiban az előírt személyenkénti 3 m2 mozgásteret és a 6 m3 légteret. A visszásság orvoslása érdekében ajánlást tett az igazságügyi miniszternek, hogy segítse elő a büntetés-végrehajtási intézetekre országosan jellemző, hosszú ideje fennálló visszás helyzet ütemezett felszámolását. Az igazságügy-miniszter az ajánlást elfogadta.
Az általános helyettes a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön vizsgálata során megállapította, hogy a fogva tartottak elhelyezésére rendszeresített háromemeletes ágyak miatt nem biztosított a norma szerinti mozgás- és légtér. Ez az elhelyezés visszásságot okoz a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben. Az ágy 3. emelete és a mennyezet között ugyanis még ahhoz sincs elég hely, hogy a fogva tartott felülhessen. A 3. emeleten elhelyezett fogva tartottak esetében ezért fennáll az embertelen bánásmód, illetve büntetés közvetlen veszélye is. Mindezekre tekintettel az általános helyettes ajánlást tett az igazságügy-miniszternek, hogy vizsgálja meg valamennyi bv. intézetben a fogva tartottak elhelyezésének körülményeit, és hozza meg a szükséges intézkedéseket a háromemeletes ágyakon való elhelyezés mielőbbi megszüntetése érdekében. A miniszter az ajánlást elfogadta.
Az emeletes ágyakra felszerelt gurulás-gátlóra, valamint az ágyhoz rögzített létra használatára a fogva tartottak életének, testi épségének megóvása, illetve az emeletre való biztonságos fel- és lejutás érdekében szükség van, ezért a panaszos konkrét sérelmével kapcsolatban az általános helyettes megállapította, hogy a bv. intézet eljárása nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.
OBH 3160/2003.
A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásságot okoz a hatóság, ha a közérdekű bejelentést határidőn belül nem bírálja el, illetve a javaslatot az elintézésre hivatott szervhez nem teszi meg.
Egy esztergomi panaszos a város levegő- és ivóvíz-szennyezettségét, valamint a csatornázás, csapadékvíz-elvezetés megoldatlanságát sérelmezte. Kifogásolta, hogy a bejelentéseire az önkormányzattól 2002. decembere óta nem kapott írásbeli választ, és ez ügyben nem történt intézkedés sem.
A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, a kérelemhez és a panaszhoz, illetve az egészséges környezethez való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított. Eljárása során megkereste az önkormányzatot, az ÁNTSZ Esztergom Városi Intézetét és az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséget. Az önkormányzattól azt a tájékoztatást kapta, hogy a panaszost 2003. január 17-én telefonon keresték meg, és szóban fejtették ki álláspontjukat. Írásban sem a megtett, sem a tervezett intézkedésekről nem tájékoztatták. A Felügyelőség és az ÁNTSZ közölte, hogy nincs tudomásuk a panaszos által tett bejelentésről.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos az önkormányzat jegyzőjéhez 2002 decemberében tett bejelentésére a mai napig sem kapott válaszlevelet, ügyével összefüggésben semmiféle érdemi intézkedés nem történt. Utalt a környezet védelméről szóló törvény azon rendelkezéseire, hogy mindenkinek joga van a környezetre vonatkozó tényeknek, adatoknak, így különösen a környezet állapotának, a környezetterhelés és környezethasználat, a környezetszennyezettség mértékének, a környezetvédelmi tevékenységnek, terveknek és programoknak, valamint a környezet emberi egészségre gyakorolt hatásainak a megismerésére. A törvény rögzíti, hogy az önkormányzatok feladatkörükben kötelesek a környezettel kapcsolatosan szerzett adatokat nyilvántartani, és hozzáférhetővé tenni, valamint azokról a megfelelő tájékoztatást megadni.
A panasz benyújtásakor a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény volt hatályos, de azt a 2004. május 1-jén hatályba lépett az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymó- dosításokról szóló 2004. évi XXIX. törvény hatályon kívül helyezte. Mindkét törvény előírta azonban, hogy a nem megfelelő címzetthez eljuttatott panaszt, illetőleg a közérdekű bejelentést nyolc napon belül át kell tenni az eljárásra jogosult szervhez, és áttételről a bejelentőt értesíteni kell. A bejelentést harminc napon belül el kell bírálni, és a vizsgálat befejezésekor a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről a bejelentőt írásban vagy elektronikus úton haladéktalanul értesíteni kell.
A helyi környezetvédelmi panaszok kivizsgálására a jegyző köteles, ami ez esetben nem történt meg. A környezetvédelmi ügyintéző által telefonon adott tájékoztatás nem felel meg a panasz kivizsgálására vonatkozó kötelezettség teljesítésének. A biztos megállapította, hogy a jegyző törvényt sértett, amikor a közérdekű bejelentést határidőn belül nem bírálta el, illetve a javaslatot az elintézésre hivatott szervhez nem tette meg.
Az ivóvíz minőségével és a levegő szennyezettségével kapcsolatosan felvetett problémák olyan szakkérdések, amelyekben az országgyűlési biztos hatáskör hiányában nem foglalhat állást, ezért annak dokumentumait kivizsgálás céljából megküldte az illetékes ÁNTSZ-nek és a környezetvédelmi felügyelőségnek.
Az országgyűlési biztos arra tekintettel, hogy az önkormányzat az írásbeli válaszadás hiányát pótolta, nem kezdeményezett intézkedést, de felhívta a jegyző figyelmét, hogy a jövőben esetleges hasonló ügyekben a panaszt határidőn belül vizsgálja ki, és annak eredményét írásban közölje a panaszossal.
A jegyző a kezdeményezést elfogadta.
OBH 3216/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a kereskedelmi és iparkamara békéltető testülete, ha panaszos és a gazdálkodó szervezet közötti jogvita ügyében hozott határozatát a panaszosnak nem kézbesíti, azt ki sem hirdeti, illetve arról nem készít jegyzőkönyvet.
A panaszos egy csepeli Sooter’s üzlet eljárásával összefüggő, fogyasztóvédelmi jellegű panasza kapcsán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Békéltető Testületének eljárását kifogásolta.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a kamarától, amelyek alapján feltárta az ügy előzményeit.
A panaszos megjelent a Békéltető Testület által tartott tárgyalásokon, de arról a kérése ellenére sem bocsátottak jegyzőkönyvet a rendelkezésére.
Az Alkotmánybíróság a 72/1995. (XII. 15.) AB határozatában állapította meg, hogy ma a közigazgatási szervezet két alrendszerre tagolódik: az államigazgatásra és az önkormányzati igazgatásra. Az utóbbi körébe tartoznak a köztestületek – így a szakmai kamarák és ehhez kapcsolódó testületek – is, amelyek törvényi felhatalmazás alapján közfeladatokat látnak el, így egyebek között az Áe. hatálya alá tartozó döntéseket hoznak.
Az államigazgatási eljárás alanyainak az Áe. széles körben biztosít jogot arra, hogy a különböző nyilatkozatokat, bejelentéseket, kérelmeket, véleményeket szóban tegyék meg. A szóbeli közléseket azonban írásba kell foglalni. A törvény szerint kötelező jegyzőkönyvet felvenni a szóbeli kérelemről, az ügyfél, a tanú, a szakértő meghallgatásáról és a szemle lefolytatásáról – ha az ügyfél kéri vagy az eljárás érdekében egyébként szükséges, továbbá a tárgyalásról, valamint a határozat kihirdetését. A jegyzőkönyvet a meghallgatott személy, a köztisztviselő és a jegyzőkönyvvezető írja alá. Az aláírások bizonyítják az abban foglaltak megtörténtét, az elhangzottak valódiságát. A jegyzőkönyvet, az aláírást megelőzően fel kell olvasni. Az ügyfél kérelmére a jegyzőkönyvről másolat adható. A hiteles másolat illetékköteles. A jegyzőkönyvet minden esetben be kell iktatni és az ügy irataival együtt tárolni. A kifejtetteken felül a fogyasztóvédelemről szóló törvény is kifejezetten előírja a határozat kihirdetését, továbbá annak kézbesítését is.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a testület mulasztása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, ezért a visszásság orvosolása érdekében felkérte a Békéltető Testület elnökét, hogy a konkrét esetben szerezzen érvényt a megjelölt jogszabályokban foglaltaknak; továbbá intézkedjenek annak érdekében, hogy a munkatársai a jövőben az eljárási jogszabályokat tartsák be.
A testület elnöke a jelentésben foglalt megállapításokkal – bírósági eseti döntésekre hivatkozva – nem értett egyet, mert álláspontja szerint az államigazgatási eljárás szabályait a békéltető testület eljárására nem lehet alkalmazni. A biztos kifejtette, hogy jelentése a 72/1995. (XII. 15.) AB határozaton alapul, amely mindenkire kötelező, az elnök által említett bírósági eseti döntések viszont nem általános érvényűek, így az országgyűlési biztos vizsgálati hatáskörét nem érintik. Kifejtette, hogy Áe. és a békéltető testület eljárására irányadó fogyasztóvédelmi törvény a határozat kézbesítése kérdésében összhangban áll. Az országgyűlési biztos a megállapításait, következtetését fenntartotta, de a konkrét ügy orvosolására tekintettel a választ tudomásul vette.
OBH 3273/2003.
A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a földhivatal, ha a rangsor elvére nincs tekintettel, és a mulasztás miatt az ügyfél nem tudja a kedvezményes hitelre vonatkozó igényét – jogszabályváltozás miatt – benyújtani.
A panaszos kilenc éve vásárolt egy – a tulajdoni lap szerint tehermentes – ingatlant. Az adásvételi szerződést és a hitelszerződést benyújtotta a Fővárosi Kerületek Földhivatalához. Az ingatlan megosztása kapcsán – 4 év elteltével – fedezte fel, hogy az ingatlan tulajdoni lapján még az eladó tartozásából eredő végrehajtási jog feljegyzésének széljegye szerepel. A széljegy törlése érdekében kérelemmel fordult a Földhivatalhoz, arra hivatkozva, hogy az ingatlan vásárlásakor a tulajdoni lapon még nem szerepelt a végrehajtási jog széljegye. Többszöri sürgetésére sem kapott azonban írásbeli válasz, csak szóban tájékoztatták arról, hogy a végrehajtási jog feljegyzése iránti kérelmet el fogják utasítani, mert később érkezett a Földhivatalhoz, mint az ő adásvételi szerződése. A panaszos 2003-ban az épület felújításához hitelt szeretett volna felvenni, ezért kikérték a tulajdoni lap-másolatot, amelyen az eladó tulajdonjogát már átvezették, de bejegyzésre került a végrehajtási jog is úgy, hogy az ő adásvételi szerződésük széljegyét figyelmen kívül hagyták.
A panaszos ahhoz kérte az országgyűlési biztos segítségét, hogy a tévesen feljegyzett végrehajtási jogot a Földhivatal törölje. A biztos a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A Földhivatalnál végzett helyszíni vizsgálat keretében kért tájékoztatás, és a rendelkezésére bocsátott iratmásolatok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos 1994-ben kötött adásvételi szerződését – az iraton található érkeztető bélyegző szerint – 1994. augusztus 16-án nyújtották be a Földhivatalhoz. A végrehajtási jog feljegyzése iránti végrehajtói megkeresés csak három hónappal később, 1994. november 14-én érkezett, mégis előbb jegyezték be a nyilvántartásba, mint a panaszos tulajdonjogát. A Földhivatal a panaszt úgy orvosolta, hogy a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatot pótlólag kézbesítette a panaszosnak, akinek a fellebbezése alapján 2004. január 6-án a tévesen bejegyzett végrehajtási jogot a tulajdoni lapról törölték.
Az országgyűlési biztos megállapította a Földhivatal mulasztását, mert a kérelmeket nem a rangsoruknak megfelelő sorrendben jegyezte be a nyilvántartásba, és nem reagált a panaszosnak arra a bejegyzést megelőzően tett észrevételére, hogy a végrehajtói megkeresés az eladó peresített tartozásából ered, és később nyújtották be a Földhivatalhoz, mint az ő tulajdonjog bejegyzési kérelmét.
A téves bejegyzés oka a Földhivatal tájékoztatása szerint az ügyiratok vidéki Földhivatalok általi feldolgozása volt, melyre ezért volt szükség, mert a Földhivatal az ügyirathátralék feldolgozását önerőből nem tudta elvégezni.
Az országgyűlési biztos kifejtette: az a körülmény, hogy a feladatok ellátása a vidéki földhivatalok segítségével történik, nem vezethet a fentiekben vázolt tévedéshez, vagy mulasztáshoz. Ezért kezdeményezte a Földhivatal vezetőjénél, hogy hivatalvezetői utasításban vagy más számon kérhető módon gondoskodjon arról, hogy a bejegyzési kérelmekhez kapcsolódó tulajdonosi észrevételekre, panaszokra mindig érdemi intézkedés történjen, erről az ügyfeleket minden esetben írásban tájékoztassák.
A vidéki földhivataloknak küldendő ügyiratok előkészítése úgy történjen, hogy a rangsor elve a feldolgozás során is érvényesüljön. A Földhivatal vezetője a kezdeményezésnek eleget tett, értekezleten hívta fel az osztályvezetők figyelmét a rangsor elvének betartására, továbbá arra, hogy fokozottan ügyeljenek a vidékre szállítandó ügyiratok esetében az egy tulajdoni laphoz tartozó ügyiratok pontos és szakszerű összeszerelésére, és az ügyek összecsatolására.
OBH 3301/2003.
A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott a temetkezési közszolgáltató által a temető kiürítése során meghatározott jogszabálysértő átalánydíj, mert az a holttestmaradványok áthelyezésének, exhumálásának díján túl a temetési helyek újraváltásának díját is tartalmazta, annak megállapítására azonban csak a fenntartó önkormányzat jogosult rendeletet alkotni. Szintén visszásságot idézett elő a fenntartó önkormányzat, illetve a törvényességi felügyeletet ellátó jegyző is azzal, hogy a temető üzemeltetőjének hibáját idejében nem észlelete.
Nem okoz a kegyeleti joggal összefüggő visszásságot, ha a temető újra megnyitása esetén az exhumálás díját és az új sírhely megváltását is a hozzátartozónak kell fizetniük.
A panaszos a Budapesti Temetkezési Intézet Rt., Budapest XIX. kerület Mária utcai temetőben (a továbbiakban: Kispesti „öreg” temető) végrehajtandó újbóli használatbavételi átalakításakor tanúsított eljárása során tapasztaltakat kifogásolta. Az Rt. a temető átrendezése miatt meghirdette az egyes számú parcella kiürítését, melyben panaszos hozzátartozója is nyugodott, így a sírhely használati idejének meghosszabbítására panaszosnak nem volt lehetősége, csupán az erre kijelölt – hármas számú – parcellába történő áthelyezésre, azaz új sírhely megváltására. A panaszos azt sérelmezte, hogy az Rt. az új sírhely megváltásán túl az exhumálás költségeit is áthárította. A biztos tudomására jutott, hogy a korábban már lezárt temető újbóli megnyitása van folyamatban, amelynek feltételeiről az Rt. a Kispesti Önkormányzattal megállapodott, de a Fővárosi Közgyűléshez a temető újbóli megnyitásához szükséges közgyűlési határozat iránt – a vizsgálat kezdetéig – nem érkezett kérelem.
Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz fűződő jogból fakadó kegyeleti jogok, valamint a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt kezdeményezett vizsgálatot, és felkérte a fővárosi főjegyzőt, hogy saját hatáskörében folytassa le a vizsgálatot.
A főjegyzői vizsgálat és a rendelkezésre bocsátott iratok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Fővárosi Tanács VB 1975. július 31-i hatállyal döntött a Kispesti „öreg” temető lezárásáról, amelybe 2000. december. 31-ig nem végeztek koporsós temetést, és amely temetőnek jelenleg kizárólagos üzemeltetője a BTI Rt. Bp. XIX. kerületi Önkormányzat és a BTI Rt. között 2000 februárjában együttműködési megállapodás született a temetőben a koporsós temetések újbóli bevezetését célzó intézkedések összehangolására, megvalósítására. Mivel további koporsós temetés teljesítésére nem állt rendelkezésre további terület, a 25 éves porladási idő elteltével a sírhelyek használa- ti ideje pedig a lejárathoz közeledett, az újbóli koporsós betemetésekre valókésőbbi alkalmassá tétel céljából kiürítést hirdettek meg. A megszüntetésre megszabott időpontig a hozzátartozók rendelkezhettek az áthelyezésről, a meghosszabbításról vagy a csontmaradványok áthelyezéséről. A kiürítési eljárással kapcsolatban az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy a lejárt használati idejű sírhelyek kiürítésének meghirdetése a jogszabályoknak megfelelően történt-e, illetve, hogy jogszerű volt-e átalányár megállapítása az exhumálási díjat és az újabb sírhely megváltását illetően. Megállapította, hogy a BTI Rt. jóhiszeműen, de mégis jogszabályi rendelkezésekbe ütközően járt el, amikor a temetőn belüli holttestmaradványok áthelyezésére átalánydíjat állapított meg.
A hatályos jogszabályoknak megfelel az Rt. azon eljárása, hogy a parcella újbóli megnyitását elrendelte, és a korábbi sírhelytulajdonosokat tájékoztatta a parcella megszüntetéséről, valamint hozzátartozóik maradványainak új sírhelyen történő eltemetésének lehetőségéről. Az is jogszerű, ha az exhumálás és az új sírhely megváltásának díját is a hozzátartozó fizeti meg, de az már jogellenes, hogy e két díjtételt az üzemeltető átalánydíjként, egy összegben állapította meg. A biztos mindezt azért találta aggályosnak, mert amíg a temetkezési szolgáltatások szabadárasak, és azok meghatározására a temető üzemeltetője jogosult, addig a kegyeleti közszolgáltatások díjának meghatározására a települési önkormányzat, jelen esetben a Fővárosi Önkormányzat jogosult. A díjak megállapítása a köztemetőkben nem bízható az üzemeltetőkre, azokat önkormányzati rendeletben kell meghatározni, de azok beszedését már az üzemeltető is végezheti.
A főjegyző vizsgálata észlelte a hibát, és annak orvoslására a közgyűlés 2003. november havi ülésén a 65/2000. sz. rendeletével módosította a kegyeleti közszolgáltatások díjainak megállapítására vonatkozó rendeletét, és meghatározta a vizsgált temető 2004. január 1-jétől érvényes közszolgáltatási díjait. Felszólította a Rt.-t a Kispesti „öreg” temetőben újraváltott temetkezési helyek megőrzésére, valamint a jogosulatlanul megállapított és számlázott exhumálási és sírhely újraváltási díjak egyösszegű visszafizetésére. Erről értesítette az újraváltott temetkezési hellyel rendelkezni jogosultakat.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy kezdeményezésére a főjegyző által elvégzett ellenőrzés a hibákat feltárta és azok orvoslása iránt megnyugtatóan intézkedett, a biztos további kezdeményezéssel nem élt.
A biztosi vizsgálat feltárta azt is, hogy a temetői létesítmények megépítésére irányuló kötelezettségek nem teljesültek maradéktalanul, mivel a jogszabályoknak megfelelő ravatalozó a vizsgálat időpontjáig nem készült el. E tárgyi feltétel hiánya azonban megakadályozta azt, hogy a temető újbóli megnyitása iránti kérelemmel fordulhasson a BTI a Fővárosi Közgyűléshez. Ezzel összefüggésben a Főpolgármesteri Hivatal felkérte a BTI Rt.-t, hogy a 2004. évben rendelkezésre álló beruházási források sorrendjének megállapításakor kiemelt helyen szerepeljen a Kispesti „öreg” temető infrastruktúrájának megvalósítása. 2004. decemberére a ravatalozó elkészült, de használatbavételi engedélyt még nem kapott.
OBH 3360/2003.
A jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, a munkához való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a polgári jogi és a munkajogi szabályok megfelelő összhangjának, valamint a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt állók munkavállalási lehetősége szabályozásának hiánya.
Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (a továbbiakban: ÉFOÉSZ) elnöke fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a munkáltatók különböző jogszabály-értelmezési problémák miatt sorban bontják fel a munkaszerződéseket a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló munkavállalókkal, és nem alkalmazzák őket tovább. A munkalehetőség megszűnése komoly mentálhigiénés sérelmet és anyagi hátrányt jelent az érintettek számára.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy elégtelen az érintett tárcák – az Egészségügyi, Szociális és Családügyi, az Igazságügyi, a Foglalkoztatáspolitikai és a Munkaügyi Minisztérium, valamint az esélyegyenlőségi miniszter – szakmai együttműködése. Összehangolatlanok a polgári jog cselekvőképességi és az érintettek munkavállalásának, terápiás-rehabilitációs foglalkoztatásának szabályai, ami sérti a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló munkavállalók alkotmányos jogait.
A biztos szerint e problémakör nem új keletű, mert azzal már 2002-ben, egy bentlakásos intézményben folytatott vizsgálata során is szembesült. Akkor visszásságként értékelte egyrészt azt, hogy az ellátott számára az intézmény vezetése nem biztosította a megszerzett teljes jövedelmet, hanem az átutalt munkabér egy részét az intézmény működtetésére fordította, másrészt, hogy többször nem azok végezték a tényleges munkát, akivel a munkáltató a szerződést megkötötte. A biztos a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetésére irányuló ajánlása mellett kiemelte, hogy bár a foglalkoztatottság minél magasabb szintre emelésére, ezzel egyidejűleg az ellátottak személyiségének mind teljesebb kibontakoztatására való törekvés rendkívül fontos alkotmányos célkitűzés, de annak elérése is csak a jogszabályok betartásával történhet.
A korábbi jelentés nyomán, a megfelelő jogszabályi rendezés érdekében széles körű civil egyeztetés kezdődött, amelynek egyik eredményeként megindulni látszott az együttműködés az érintett minisztériumok, valamint az esélyegyenlőségi miniszter között is.
A kapott tájékoztatások alapján egyértelművé vált ugyan, hogy bár az érintett tárcák a kérdés megoldásában elkötelezettek voltak, azonban megfelelő koordináció hiányában a hatékony lépések megtételére már második éve nem került sor. Az országgyűlési biztos – figyelemmel arra, hogy a megállapított alkotmányos visszásság elsősorban a jogi szabályozás hiányosságára volt visszavezethető – felkérte a miniszterelnököt, hogy egy tárcaközi bizottság felállításával gondoskodjon az érintett minisztériumok munkájának intézményesített koordinációjáról és a felmerült probléma gyors megoldásáról.
A miniszterelnök, valamint a jelentésben megszólított tárcák az ajánlást elfogadták. A miniszterelnök a munka koordinálásával az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert bízta meg, de konkrét jogalkotási javaslat a Beszámoló előkészítésének lezárásáig nem született.
OBH 3409/2004.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendelete a szemétszállítási díj megállapításakor nem a kibocsátott mennyiséget, hanem az ingatlant veszi alapul, ha azt feltételezi, hogy egy vállalkozó – a tevékenységétől függetlenül – több szemetet termel, mint a lakosság, illetve, ha a közszolgáltatási díj megfizetésének rendjéről jogszabályi előírás ellenére sem rendelkezik.
A pilisi vállalkozó panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzat rendelete hátrányosan megkülönbözteti, mert számára magasabb összegű hulladékszállítási díj fizetését írja elő, mint a lakossági díj, mivel vállalkozóként divatáru-üzletet működtet.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, és tájékoztatást kért a jegyzőtől. A beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a Pilis Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (I. 29.) sz. rendelete a díj megfizetését az ingatlantulajdonra (bel-, külterület) alapítja, függetlenül az elszállított szemét mennyiségétől.
A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) kimondja, hogy a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan, a közszolgáltatás jellegét, a kezelt hulladék mennyiségét és minőségét, a közszolgáltatást működtető szolgáltató hatékony működéséhez szükséges folyamatos ráfordításaihoz és a működés fejleszthető fenntartásához szükséges költségeket alapul véve kell megállapítani. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint a közszolgáltatási díj megállapítása az áfa nélkül számított egységnyi díjtételek meghatározásával történik. Az egységnyi díjtétel a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás esetén a gyűjtőedény egyszeri ürítési díja, illetve az elszállításra átvett hulladék tömeg vagy térfogat szerint meghatározott díja.
Az arányosság kérdést érinti a panaszos konkrét sérelme, mely szerint a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók a szolgáltatásért emelt összegű szemétszállítási díjat kötelesek fizetni, attól függetlenül, hogy tevékenységük során keletkezik-e göngyöleg vagy az átlagostól eltérő mennyiségű települési hulladék. Az önkormányzat rendelete nem szabályozza a díjfizetés rendjét.
A Hgt. 23. § f) pontja kimondja, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg az elvégzett szolgáltatás alapján az ingatlantulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. A Kormányrendelet szerint a települési hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatás díjmegállapításának ki kell terjednie a közszolgáltatás teljesítésének gyakoriságára és módjára, a teljesítés helyének, a díjfizetési feltételeknek és módoknak a megállapítására, továbbá a közszolgáltatási díjat a közszolgáltatás igénybe vevője – a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében – meghatározott időszakonként utólag köteles megfizetni.
Az általános helyettes megállapította, hogy az önkormányzati rendelet magasabb szintű jogszabályokkal ellentétes, mert azok előírása ellenére sem rendelkezik a közszolgáltatási díj megfizetésének a rendjéről, és ez a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz, ezért felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg Pilis Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 13/2004. (IV. 23.) számú módosított rendeletét.
A hivatalvezető az ajánlással egyetértett, de a mellékelten megküldött módosított önkormányzati rendelet csak részben teljesítette a biztos ajánlásában foglaltakat, ezért a hivatalvezető újabb levelében jelezte, hogy ismételten törvényességi felhívással fog élni az önkormányzat képviselő-testülete felé.
OBH 3444/2003.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat rendelete, ha az önkormányzati lakások bérbeadásának feltételei között szerepel az óvadék intézménye. Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha rendelkezik a szociális alapellátás keretében nyújtható támogatási formákról, és a lehetőségeihez mérten támogatja a rászorultakat. A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha a gyermektartásdíj megelőlegezése iránti kérelem benyújtását követően csak öt hónap elteltével intézkedik.
A panaszosok (anya és lánya) lakáshelyzetük megoldása érdekében, nehéz szociális körülményeik miatt és gyermektartásdíj megelőlegezése tárgyában fordultak az országgyűlési biztoshoz. Sérelmezték, hogy a balatonvilágosi önkormányzat nem biztosít számukra másik lakást, és megfelelő támogatást sem kapnak nehéz anyagi helyzetükben. Azt is panaszolták, hogy a gyermektartásdíj megelőlegezése iránti kérelem ügyében Balatonfűzfő Város Gyámhivatala több mint fél év elteltével sem hozott érdemi határozatot.
Az országgyűlési biztos az önkormányzati lakásrendelet vizsgálata során észlelte, hogy a bérbeadás feltételei között az óvadék intézménye is szerepel. Az alkotmánybíróság több határozatában más települési önkormányzati rendeletek hasonló előírásainak vizsgálata kapcsán megállapította, hogy törvényi felhatalmazás hiányában az önkormányzat a bérleti jogviszony létrejöttének feltételeként óvadék megfizetésének kötelezettségét rendeletében jogszerűen nem írhatja elő. Figyelemmel erre, az országgyűlési biztos megállapította, hogy a megjelölt önkormányzati rendeleti szabályozás a jogbiztonság követelményét sérti, ezért felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva vizsgálja felül az önkormányzat lakásrendeletét.
A hivatalvezető tájékoztatta a biztost, hogy a képviselő-testület a rendelet kifogásolt bekezdéseit hatályon kívül helyezte.
A szociális ellátások hiányával összefüggő panasz kapcsán a vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a jogszabályi kötelezettségének megfelelően rendelkezik a szociális alapellátás keretében rászorultság esetén nyújtható támogatási formákról, és a megküldött iratok szerint az önkormányzat a lehetőségeihez mérten támogatja a rászorultakat. E téren az országgyűlési biztos visszásságot nem állapított meg, de felkérte a polgármestert és a jegyzőt, hogy a panaszos család helyzetét továbbra is kísérjék figyelemmel, és a rendelkezésre álló eszközökkel legyenek a segítségükre.
A gyermektartásdíj megelőlegezésével összefüggő panasz kapcsán a vizsgálat megállapította, hogy a panaszos 2002 szeptemberében nyújtotta be kérelmét a városi gyámhivatalhoz kiskorú gyermeke után járó gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése iránt, de 2003 júliusában azt sérelmezte, hogy a kérelmét még nem bírálták el.
A városi gyámhivatal 2003 márciusában a panaszost hiánypótlásra hívta fel. A hatóság értesítette az apát az eljárás megindításáról, felszólította, hogy a fizetési kötelezettségének haladéktalanul tegyen eleget, és a megfizetést iga- zolja. A hatóság lefordítatta a felszólítást, és a Veszprém Megyei Gyámhivatalon (a továbbiakban: megyei gyámhivatal) keresztül megküldte az apának. Ezen eljárási cselekmények után a városi gyámhivatal 2003 júliusában az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumtól, majd a megyei gyámhivataltól kért állásfoglalást az ügy több vonatkozása tekintetében.
Mindkét gyámhivatal vezetője kiemelte, hogy nincs jogszabályi rendelkezés arra, hogy meddig kell várni a kötelezett értesítését igazoló tértivevény visszaérkezésére. Az eljáró gyámhivatalnak azonban meg kell győződnie arról, hogy a kötelezett az értesítésben foglaltakat megismerte, ezért az értesítés átvételét igazoló tértivevény megérkezését követően lehet csak a gyermektartásdíj megelőlegezése iránt intézkedni.
A vizsgálat mindezek alapján megállapította, hogy helyesen járt el a városi gyámhivatal akkor, amikor az ügyfelet arról tájékoztatta, hogy a tartásdíj megelőlegezéséhez a tértivevény visszaérkezését meg kell várnia, mely – a külföldi kézbesítés miatt – akár 1-1,5 évbe is telhet. A városi gyámhivatal vezetője a megkeresésre adott válaszában kiemelte, hogy eljárásuk az említett okok miatt húzódott el, amelyet az országgyűlési biztos részben tartott elfogadhatónak, mivel a gyermektartásdíj megelőlegezése tárgyában valóban sajátosan alakul az eljárás, amennyiben a fizetésre kötelezett külföldi állampolgár.
A vizsgálat viszont rámutatott arra, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok közt nem volt fellelhető olyan feljegyzést, illetve irat, amelyből egyértelműen kitűnt volna, hogy a panaszost 2002 szeptemberétől 2003 márciusáig akár szóban, akár írásban hiánypótlásra hívták volna fel, vagy ezen időszak alatt a hatóság egyéb eljárási cselekményt végzett volna.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a városi gyámhivatal azzal, hogy a kérelem benyújtását követően, dokumentált formában csak több mint öt hónap elteltével intézkedett, a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
A vizsgálat során a biztos észlelte, hogy az eljárás elhúzódásának másik oka hatóságon kívül álló, az eljáró szervnek fel nem róható ok (a felszólítás külföldi kézbesítése és az átvételről szóló igazolás visszaérkezésének a bevárása). Kiemelte, hogy ilyen esetekben életszerűtlen az, hogy a gyámhivatal az eljárását az előírt 30 napos határidőn belül be tudja fejezni, azonban az eljárás felfüggesztését sem tudja alkalmazni. A vonatkozó jogszabályok módosítását a biztos azért nem javasolta, mert az Áe.-t módosító; a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény a felvetett problémát előreláthatóan rendezi. Figyelemmel arra, hogy a városi gyámhivatal vezetője arról tájékoztatta a biztost, hogy a panaszos ügyében időközben megérkezett a fizetésre kötelezett értesítéséről szóló tértivevény, amely alapján a gyámhivatal 2003. november 6-án kelt határozatában, a kérelem benyújtásának időpontjára visszamenőleges hatállyal döntött a gyermektartásdíj megelőlegezéséről – a panasz orvoslást nyert – ajánlást nem tett. Kezdeményezésében felhívta viszont a városi gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen az eljárási cselekmények megfelelő dokumentálására és az eljárási határidők pontos betartására.
A hivatalvezető a gyámhivatal eljárásával összefüggő megállapításokkal és a kezdeményezéssel egyetértett, a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 3473/2003.
A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz az építésügyi hatóság, ha szabálytalan építkezés ügyében folytatott eljárása során nem tartja be az ügyintézési határidőt, és elmulasztja a szükséges intézkedéseket az engedélytől eltérő építkezés megakadályozására.
A panaszosok a fóti építésügyi hatóság és a közigazgatási hivatal elhúzódó eljárását sérelmezték. Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a panaszolt szervektől tájékoztatást kért az ügy állásáról.
A panaszosok ingatlanával szomszédos ingatlan kiskorú tulajdonosa és a haszonélvező törvényes képviselők kérelmére a fóti polgármesteri hivatal építési engedélyt adott új családi ház építésére. A határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, az építtetők megkezdték a kivitelezési munkákat, de annak során az engedélytől eltértek. A panaszosok ezt bejelentették, amire az építésügyi hatóság 2000. szeptember 6-án a további építési munka végzését – azonnal végrehajtható határozatával – leállíttatta. A hatóság azonban a 2000. november 16-án kelt határozatával az engedélytől eltérő építkezésre fennmaradási és továbbépítési engedélyt adott. Azt azonban a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal a panaszosok fellebbezését elbírálva megsemmisítette, és a jegyzőt új eljárásra kötelezte. Az elsőfokú hatóság a fennmaradási engedélyt ismételten megadta. A panaszosok a fellebbezésüket visszavonták, így a másodfokú hatóság a jogorvoslati eljárást megszüntette.
Az országgyűlési biztos az építési engedélyt megadó határozatot nem vizsgálhatta, mivel az már több mint egy éve jogerőre emelkedett, de szükségesnek tartotta a vizsgálatot hivatalból lefolytatatni, mert a jövőbeni szabályos eljárások érdekében az eljárás egyes hibáira fel kívánta hívni a hatóság figyelmét.
Az építési engedélyt megadó határozatot, csak annak meghozatalát követő, több mint két hónappal később postázta a hatóság, a fennmaradási és továbbépítési engedély ellen benyújtott panaszosi fellebbezést pedig csak közel kilenc hónap elteltével terjesztette fel elbírálásra. Ez idő alatt az építkezés tovább folyt. A hatóság annak ellenére, hogy az engedélytől eltérő építkezést határozattal leállíttatta, a további építési munkákat meg is tiltotta, a határozatának érvényre juttatása érdekében azonban semmilyen intézkedést nem tett.
A közigazgatási hivatal a jogorvoslati kérelmet elbírálva a tényállás tisztázatlanságára, valamint arra hivatkozva, hogy az épület időközben elkészült, a határozatot megsemmisítette, és új eljárásra utasította az elsőfokú építésügyi hatóságot. A másodfokú hatóság e határozatát azonban a hatvannapos ügyintézési határidőt túllépve hozta meg, és figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a kiskorú tulajdonos érdekeinek védelmében gyámhatósági eljárást is le kellett volna folytatni.
Az elsőfokú építésügyi hatóság a megismételt eljárásban ismét túllépte az ügyintézési határidőt.
A biztos rámutatott arra, hogy az építési engedélyezési és a fennmaradási engedélyezési eljárás két önálló eljárás, amelynek során az építésügyi hatóságnak be kell szereznie az építtetőtől az építési jogosultság igazolását. Jelen esetben a fóti építésügyi hatóság nem észlelte, hogy a fennmaradási engedély iránti kérelemhez már nem csatolták az építtetők a gyámhatósági határozattal jóváhagyott nyilatkozatot, így az Ét.-ben előírt, a fennmaradási engedély iránti kérelem melléklete hiányos volt. A másodfokú építésügyi hatóság sem hívta fel az Ét.-ben megfogalmazott előírások maradéktalan betartásának fontosságára, így a kérelem mellékletének a műszaki dokumentáción felüli kellékeire az eljáró jegyző figyelmét.
Összességében a biztos megállapította, hogy a fóti polgármesteri hivatal eljárása súlyos visszásságot eredményezett a tisztességes eljárás követelményével kapcsolatban. Az elhúzódó eljárás és a hatóságnak az engedélytől eltérő – sőt kifejezett hatósági tiltás ellenére –, az építkezés folytatását lehetővé tevő mulasztása a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Az elsőfokú hatóság eljárásával okozott visszásságot csak súlyosbította a másodfokú hatóság szintén elhúzódó eljárása.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a feltárt visszásságot közigazgatási úton orvosolni már nem lehet, ezért felkérte a jegyzőt és a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy intézkedjenek a hivatalaikban, hogy a munkatársaik a jogszabályokat maradéktalanul tartsák be. A megszólított szervek a felhívásban foglaltakat elfogadták.
OBH 3492/2003.
A jó hírnévhez, a tulajdonhoz és a magánlakás sérthetetlenségéhez, va- lamint a magántitok és a személyes adat védelméhez való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a nyomozó hatóság, ha a büntetőeljárás szabályait megsértve, büntethetőséget kizáró ok nyilvánvaló fennállása ellenére folytat nyomozást, és annak során gyanúsításról, házkutatásról és lefoglalásról intézkedik.
A panaszos és felesége azt kifogásolta, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a nagykorú gyermekük által – a magánindítvány előterjesztésére nyitva álló határidő letelte után öt hónappal – tett feljelentés alapján rendelt el nyomozást ellenük.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, és a rendőrkapitányságtól beszerzett iratok alapján a következőket állapította meg:
A panaszosok több rendőri intézkedés ellen – egyebek között a házkutatás ellen is – panasszal éltek, amit a rendőrkapitányság vezetője és az ügyészség is megalapozatlannak minősített és elutasított. Az ismételt panaszok alapján a Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztálya e panaszt elutasító határozatokat hatályon kívül helyezte. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság – bűncselekmény hiányában, illetve magánindítvány hiánya miatt – megszüntette a nyomozást.
A panaszosok azt sérelmezték, hogy a megalapozatlan büntetőeljárásban, a házkutatás során olyan dolgokat foglaltak le tőlük, amelyeknek semmi közük nem volt a gyanúsítás tárgyát képező cselekményhez, illetve a tulajdonukat képező dolgokat a lefoglalás megszüntetése után nem az ő részükre adta ki a nyomozó hatóság.
A nyomozó hatóság a nyomozás során a büntetőeljárás több szabályát is megsértette. Az eljárás idején hatályos 1973. évi I. törvény alapján, ha a feljelentésből vagy a feljelentés kiegészítés eredményéből következően valamely megtagadási ok megállapítható, akkor a nyomozást meg kell tagadni. A feljelentésben foglaltak körültekintő vizsgálata és a döntéshozatal a nyomozó szerv vezetőjének a feladata. A nyomozó hatóságtól elvárható, hogy a feljelentett cselekmény tényállásszerűségét körültekintően megvizsgálja, és ennek eredményeként döntsön (az ügyész önálló döntési jogosultsága mellett) a nyomozás elrendeléséről, vagy megtagadásáról, a jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény szerint a feljelentés elutasításáról.
A nyomozó hatóság tevékenysége jogsértő volt abban a tekintetben is, hogy a házkutatás során olyan vagyontárgyakat foglalt le, amelyek nem képezték a rongálás vétségeként minősített cselekmény tárgyi bizonyítékait. Lefoglalásukkal és a feljelentő részére történt kiadásukkal a rendőrség lényegében a polgári bíróság jogkörében járt el, ezáltal szintén sértve a jogbiztonságot, továbbá a panaszosoknak a tulajdonukhoz fűződő alkotmányos jogát. Nem csökkentette a rendőrség felelősségét az sem, hogy az eljárási hibákat a Dunaújvárosi Városi Ügyészség sem észrevételezte.
Az általános helyettes felkérte a Fejér megyei rendőr-főkapitányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy alárendelt szerveinél a nyomozó hatóságok vezetői biztosítsák a nyomozások elrendelésének törvényességét, jogi megalapozottságát, és összességében is a nyomozások szakszerűségét és objektivitását.
A megyei rendőr-főkapitány az ajánlást elfogadta, és a javasolt intézkedéseket végrehajtotta.
OBH 3535/2003.
A tisztességes eljáráshoz, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz az ápoló-gondozó otthon, ha a lakók pénzkezelése és egyéb érdekeik védelmében nem kezdeményezi a szükséges gondnokság alá helyezési eljárásokat.
Több névtelen beadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz, amelyekben a magukat dolgozóként, illetve gondnokként megjelölő levélírók a Bercel, Pető- fi u. 2. szám alatt működő Rehabilitációs Intézet és Ápoló-gondozó Otthon működését, az intézményben tapasztalható – főleg pénzügyi – visszaéléseket sérelmezték.
Az országgyűlési biztos felkérése alapján a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal 2003. szeptember 24-én helyszíni vizsgálatot folytatott az intézményben. A vizsgálat – a panaszbeadvány alapján – elsősorban az ellátottak pénz- és értékkezelésének áttekintésére irányult. A vizsgálat megállapította, hogy az ellátottak pénzeszközei a balassagyarmati OTP-nél vezetett elkülönített letéti számlára vagy postán érkeznek. A letéti számlákon kezelt pénz forgalma táblázatokban rögzített, a felvételek módja, technikai lebonyolítása jogszerű volt.
Ugyanakkor a vizsgálatot végző Közigazgatási Hivatal véleménye szerint az otthon támogatására létrehozott alapítvány számlájára tett befizetéseket „súlyosan fogyatékos, önálló életvitelre képtelen gondozottak tették”. A belátási képesség nagymértékű csökkenése önmagában a jogi következmények beálltához nem elegendő, ehhez a bíróság gondnokság alá helyező döntése szükséges. Az intézményben élők egy része gondokság alatt áll, viszont a felajánlást tevők – egy ellátott kivételével – nem.
A bentlakásos intézmény feladatkörében gondoskodik az ellátást igénybe vevő mentálhigiénés ellátásáról. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 54. § (6) bekezdése kimondja, hogy az intézmény vezetője, ha az ellátást igénybe vevő gondnokság alá helyezése szükséges, intézkedést kezdeményez a lakóhely szerint illetékes gyámhivatalnál. Az intézményvezető – a rendelkezésre bocsátott dokumentumok szerint – gondnokság alá helyezési eljárásokat nem kezdeményezett.
Vizsgálata befejeztével a Közigazgatási Hivatal viszont úgy ítélte meg, hogy ez szükségessé vált, ezért jelzéssel élt a gyámhivatal felé, hogy vizsgálja meg a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezési eljárások megindításának szükségességét.
A vizsgálat tapasztalatai alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az intézmény a lakók tisztességes eljáráshoz, valamint tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogaival összefüggő sérelmet idézett elő azáltal, hogy a lakók ér- dekeinek védelmében nem kezdeményezte a szükséges gondnokság alá helyezési eljárásokat. Tekintettel azonban az időközben megtett intézkedésekre, ajánlással nem élt, viszont kérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, tájékoztassa, hogy a fellépése nyomán az intézmény milyen intézkedéseket tett meg. Az alapítványi működés vizsgálatára az illetékes ügyészt kérte fel, aki ennek nyomán felszólalással, valamint jelzéssel élt az alapítványnál.
A jogszabálysértő gyakorlat megszűnt.
OBH 3588/2003.
Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a törvényi hatáskörrel felruházott szerv által, jogszerű eljárás keretében, bírói engedély alapján folytatott titkos adatgyűjtés.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára arra kérte az országgyűlési biztost, hogy vizsgálja meg két rendőr beadványát, akik azt sérelmezték, hogy a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (a továbbiakban RSZVSZ) telefonlehallgatás útján beszerzett adatok alapján büntetőfeljelentést tett ellenük, vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt.
Az eljárás alá vont rendőrök véleménye szerint az RSZVSZ nem volt felhatalmazva a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben (Rtv.) részletezett titkos információgyűjtés alkalmazására. Az ellenük indult büntetőeljárásban nem közölték velük, hogy milyen időponttól kezdve alkalmaztak velük szemben telefonlehallgatást, azt milyen bírói végzés alapján, milyen okból és milyen ügyiratszámon folytatták.
A telefonlehallgatás bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés, tehát az erre vonatkozó engedélykérelmek elbírálása és engedélyezése bírói hatáskörbe tartozik. A PKKB elnökhelyettesének álláspontja szerint „a bíróság elnökének a titkos információgyűjtés konkrét ügyben való vizsgálata, az arról való bármiféle véleménynyilvánítás a büntetőügyben eljáró bíróság függetlenségének sérelmével járna, ezért megengedhetetlen”.
A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint az Rtv. rendelkezései kétségtelenné teszik, hogy az RSZVSZ a rendőrségnél és a törvényben felsorolt más szerveknél jogszerűen kezdeményezhet titkos információgyűjtést. A rendőrség hiva- tásos állományú tagjai tekintetében az RSZVSZ jogosult a szolgálati viszony tartama alatt a kifogástalan életvitel ellenőrzésére is, de ehhez a titkos információgyűjtés bírói engedélyhez kötött eszközei nem használhatóak fel.
Az Rtv. rendelkezései alapján a titkos információgyűjtésre jogosult egyik szervet sem terheli tájékoztatási kötelezettség az elrendelés időpontjáról, okáról és engedélyezőjéről. Ha a titkos információgyűjtés során szerzett adatot a büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználták – miután az a büntetőeljárás részévé vált –, annak megismerésére a Be. rendelkezései lehetőséget adnak.
A legfőbb ügyésztől kapott tájékoztatásra is figyelemmel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszosok tévesen értelmezték a vonatkozó jogszabályokat, és erre alapították azt a véleményüket, hogy az RSZVSZ nem rendelkezik megfelelő felhatalmazással a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazása tekintetében.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat megállapításairól a kezdeményező szerv kérésének megfelelően a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetét tájékoztatta.
OBH 3604/2003.
A jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendeletének hatálybaléptetéséről úgy rendelkezik, hogy nem marad kellő idő a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A szociális biztonsághoz való joggal és a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban is visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendelete módosításakor nem tér ki azon érintettek körére, akik korábban már – jogerős határozat alapján – jogot szereztek meghatározott összegű ápolási díjra, és az egyedi határozatok meghozatalát esetükben elmulasztja.
A nehéz anyagi körülmények között élő panaszos azt sérelmezte, hogy a százhalombattai önkormányzat az ápolási díja összegét 2003 márciusától lecsökkentette, a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmét elutasították, a fellebbezésére pedig nem kapott választ. Azt is kifogásolta, hogy az önkormányzat az édesanyja számára igényelt gyógyszer-támogatási kérelmét nem bírálta el.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, valamint a szociális biztonsághoz fűződő jogok sérelmének a gyanúja miatt indított vizsgálatot, amelyben megállapította, hogy a gyógyszer-támogatási kérelemmel kapcsolatos panasz megalapozatlan, mivel a panaszos édesanyja a magas gyógyszerköltségei miatt méltányossági átmeneti segélyt kapott az önkormányzattól, és méltányossági jogcímen közgyógyellátási igazolványban is részesül. A lakásfenntartási kérelemmel összefüggő panasz időközben okafogyottá vált, mert a fellebbezését a testület elbírálta, és rendelet módosítása miatt a kérelmét ismételten előterjeszthette, és annak alapján a polgármester meghatározott időszakra megállapította a lakásfenntartási támogatást.
Az ápolási díj kapcsán a vizsgálat rámutatott arra, hogy a testület úgy módosította az ápolási díj összegét, hogy a csökkentésről külön egyedi határozatokat nem hozott. Az érintettek csak a kiutalt összeg felvételekor szereztek tudomást a díj csökkenéséről. A vizsgálat kitért arra, hogy az Alkotmányban deklarált jogállamisághoz hozzátartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása. A szolgál- tatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Az átmenet nélküli változtatáshoz különös indok szükséges.
Az önkormányzat a rendeletét a város havonta megjelenő, ingyenes helyi lapja 2003. február 12-i számában hirdette ki. A Záró rendelkezések azt tartalmazták, hogy a rendelet 2003. február 15-én lép hatályba. Az önkormányzati rendelet viszont kifejezetten nem rendelkezett a már létrejött jogviszonyok sorsáról, vagyis arról, hogy a korábban már megállapított ápolási díjak jogosultjaira vonatkozik-e az új rendeleti szabályozás. A rendelkezésre bocsátott iratanyagból azonban kitűnt, hogy a rendelet rendelkezéseit a hatálybalépés előtt létrejött jogviszonyokban is alkalmazni kellett, vagyis azon jogosultak esetében, akik részére az ápolási díjat a rendelet hatálybalépése előtt állapították meg.
A vizsgálat megállapította, hogy a testület a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a rendelet alkotása során, mert a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre.
A rendelet helyi lapban történő megjelentetése és a módosítás hatálybalépése közötti rendkívül rövid idő nem volt elegendő arra, hogy az érintettek arról a hatálybalépés előtt tudomást szerezzenek. Az lett volna méltányos és a tisztességes eljáráshoz való jognak megfelelő eljárás, ha az önkormányzat azoknak az állampolgároknak az ügyében, akik már részesültek az ellátásban, egyedi határozattal döntött volna az ápolási díj változtatásáról, s annak okairól, egyben a helyi rendelet záró rendelkezései között egyértelműen rendezi azoknak a jogosultaknak a helyzetét, akik eddig a magasabb összegű ellátást kapták, vagy ezen jogosultakat a módosításkor kiemeli, s az ellátásukat nem csökkenti. A hivatkozott helyi rendelet tehát hiányos volt a tekintetben, hogy nem tért ki azon érintettek körére, akik korábban már – jogerős határozat alapján – jogot szereztek meghatározott összegű ápolási díjra. Az önkormányzat az egyedi határozatok meghozatalának elmulasztásával ezen érintetteket a jogorvoslathoz való joguktól is megfosztotta.
Mindezzel a jogbiztonság elvét, a már megállapított ápolási díjban részesülők szociális biztonságához való jogát, valamint jogorvoslathoz való jogát is sértette. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos és a rajta kívül érintett állampolgárok sérelmét olyan visszásság idézte elő, amely visszamenőlegesen már nem orvosolható, az egyedi ügy rendezésére a biztos ajánlást nem tett. Azonban felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva vizsgálja felül a jelentésben megjelölt módosító és a jelenleg hatályos szociális támogatásokra vonatkozó önkormányzati rendeleteket.
Mindezeken túl a biztos felhívta a polgármester és a jegyző figyelmét, hogy a képviselő-testület hatáskörébe tartozó jogszabályok előkészítése során, különös tekintettel a támogatási formák módosításakor az állampolgároknak a jogbiztonsághoz való jogát minden esetben érvényesítsék.
A hivatalvezető a rendeleteket felülvizsgálta, és néhány rendelkezés kapcsán törvényességi észrevételt tett. A polgármester és a jegyző a jelentésben foglaltakkal egyetértett.
OBH 3626/2003.
A jogállam követelményei közé felvett tisztességes eljárás megköveteli a szükséges zajvédelmi beruházás megvalósítását.
A 10-es számú főút mellett lakó piliscsabai panaszos előadta, hogy 2000-ben a főúthoz kapaszkodósávot kezdtek építeni. Sérelmezte, hogy annak ellenére sem történt zajvédelmi beruházás, hogy azt a Közlekedési Főfelügyelet határozatban előírta.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot.
A 10-es út nyomvonala adott, a kapaszkodósáv miatt zajvédelem szükséges. A védelem történhet zajvédő fal megépítésével, valamint ún. passzív zajvédelemmel, ami a megfelelő zajszigeteléssel ellátott nyílászárók beépítését jelenti. A zajvédő fal megépítésekor az akusztikai jellemzők mellett egyéb szempontokat is figyelembe kell venni, így például az esztétikai megjelenést vagy a környezetbe illeszthetőséget. Az országgyűlési biztos az első- és másodfokú közlekedési hatóságtól rövid úton arról értesült, hogy sem aktív, sem passzív zajvédelmi beruházás nem történt.
A Közlekedési Főfelügyelet zajvédő fal építését írta elő: „1. (…) a lakóházak zajvédelme érdekében pótlólagosan 152 m hosszúságban 2 m magas zajvédő falat kell építeni. Határidő: 2002. április 30.” Utóbb a teljesítési határidő módosításáról rendelkezett: „(…) 1. pontjában előírt kötelezés teljesítésének határidejét 2002. szeptember 30. napjáig meghosszabbítom.” E határozat tárgymegjelölése a zajvédő fal építési határidejének módosítása. A Főfelügyelet nem a kötelezés tárgyát, hanem a zajvédő fal megépítésének teljesítési határidejét módosította.
A biztos rendelkezésére álló dokumentumok között több olyan nyilatkozat is található, amely a zajvédelem módjával kapcsolatban kéri az érintettek aláírással ellátott beleegyezését. Több lakó a passzív zajvédelmet választotta, továbbá felmerült, hogy lehetséges a főút jobb és bal oldalán két különböző megoldás, valamint a szalagkorláttal védett gyalogjárda megépítése is.
Az együttműködésnek a zajvédelem módja meghatározásakor is érvényesülnie kell, különösen akkor, ha az eredetileg tervezett megoldás – a fal közelségéből adódóan – ilyen mértékben érinti a lakosságot. A tulajdonhoz való alkotmányos jog érintettsége merül fel, ha a zajvédő falat a kerítések helyére építik. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a lakosság bevonása, véleményének kikérése megtörtént. A problémát az okozza, hogy évekkel az út megépítése után még mindig nem megoldott a zajvédelem. Az eljárás elhúzódásában nyilvánvalóan közrejátszik, hogy akusztikai, közlekedésbiztonsági és esztétikai szempontok figyelembevételével kell olyan megoldást találni, amely a hatóságok és az érintett lakosság számára egyaránt elfogadható.
Az ombudsmani eljárás célja, hogy az érintett szakaszon a zajvédelem mi- előbb megvalósuljon. Ennek érdekében az országgyűlési biztos felkérte Piliscsaba polgármesterét, hogy a hatóságok, valamint a lakosság bevonásával a fentebb leírtak figyelembevételével tartson egyeztető megbeszélést.
A polgármester az érintett hatóságok és a lakosság részvételével egyeztető megbeszélést tartott, annak eredményéről az országgyűlési biztost tájékoztatta.
OBH 3670/2003.
A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha az állampolgár lakcímének fiktívvé nyilvánítása során nem hoz alakszerű határozatot. Ugyanilyen visszásságot okoz a rendőrség, ha a nyomozást megszüntető határozatát nem szabályszerűen kézbesíti.
Egy bv. intézetben fogva tartott panaszos a bejelentett lakcímének fiktívvé nyilvánítását sérelmezte, valamint azt, hogy a feljelentése alapján indult büntetőügyben a nyomozást megszüntető határozatot nem kézbesítették számára.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a kisvárdai jegyzőt és a rendőrkapitányság vezetőjét.
A panaszos 2002 októberében jelentkezett be édesanyja önkormányzati bérlakásába. A panaszos édesanyja 2003 májusában írásban kérte, hogy a fia lakcímét nyilvánítsák fiktívvé, mert közte és fia között megromlott a viszony. A fia több ízben bántalmazta őt, ezért fel is jelentette őt. A jegyző megbízásából eljáró ügyintéző 2003. május 29-én kelt levelében fiktívvé nyilvánította a panaszos lakcímét. Az önkormányzati rendelet ugyanis lehetővé teszi, hogy a bérlő saját gyermekét a bérleményébe befogadja, és onnan kijelentse.
A helyettes biztos leszögezte, hogy a jegyzőnek a lakcímek fiktívvé nyilvánítása kérdésében az államigazgatási eljárás szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény előírásainak megfelelő, alakszerű, fellebbezéssel megtámadható határozatban kellett volna döntenie. A jegyző mulasztása a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot okozott, ezért a helyettes biztos felkérte, hogy az ügyben hozzon alakszerű határozatot. A jegyző a kezdeményezést elfogadta.
A 2003. február 25-én kelt nyomozást megszüntető határozat egy példányát – a postai feladókönyv tanúsága szerint február 27-én – megküldték a panaszosnak. A nyomozást megszüntető határozat kézbesítése azonban nem tekinthető szabályszerűnek, ugyanis a rendőrség nem tudta kétséget kizáróan – tértivevénnyel – igazolni azt, hogy a feladókönyv szerint továbbított határozatot a címzett át is vette. A fogva tartott így nem élhetett panasszal a határozat ellen.
A szabályszerű kézbesítés elmaradása miatt az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség mulasztása a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Erre tekintettel a Kisvárdai Rendőrkapitányság vezetőjét felkérte, hogy a nyomozást megszüntető határozatot tértivevénnyel kézbesítse a panaszos részére. A rendőrkapitány a kezdeményezést elfogadta.
OBH 3671/2003.
A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos visszásságot okoz az érettségi vizsgabizottság, ha a javítóvizsgára kötelező határozatát érdemi vizsgálat és indokolás nélkül hozza meg, ha a határozat nem tartalmazza a jogorvoslat lehetőségét. Az emberi méltósághoz való jogot sérti a pedagógus, ha a tanulót megalázza.
A panaszos sérelmezte, hogy fiát az érettségi vizsgán javítóvizsgára utasították, az egyik pedagógus a fiának azt mondta „ha nem ismeri be, hogy puskázott, 5 évig nem érettségizhet le”.
Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslati joghoz, va- lamint az ember méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizs- gálatot.
A fiú írásbeli érettségi dolgozatát nem értékelték, mert a dolgozatot javító szaktanár szerint nem megengedett segédeszközt használt. Az érettségi vizsgák lezárulása után a diák panaszt szeretett volna tenni, de az iskola a panasztételre rendelkezésére álló 3 napos határidő elteltére hivatkozva, nem fogadta azt el. A fiú szerint az érettségi vizsga folyamán nem tudatták vele, hogy ilyen helyzetben mit tehet, mihez van joga. A becsatolt iratok szerint a szaktanár két dolgozatot nem értékelt, mert a dolgozatok tartalmából szabálytalanságra következtetett. E szabálytalanságot a felügyelő tanárok nem észlelték, és nem jelezték. Az elnök javaslata alapján a vizsgabizottság egyhangú szavazással a panaszos fiát javítóvizsgára utasította. Az érettségi vizsgáról készült jegyzőkönyv szerint a panaszos fia dolgozatánál a szaktanár azt tapasztalta, hogy a tanuló kísérletet sem tett önálló gondolat leírására. A pedagógus a panaszos fiának tett kijelentéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „a nekem tulajdonított kijelentést nem mondtam, nem ismerem az eredetét.”.
Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (Kr.) 25. § (3) bekezdése szerint: „ha a szaktanár a feladatlapok javítása során arra a feltételezésre jut, hogy a vizsgázó meg nem engedett segédeszközt használt, segítséget vett igénybe, megállapítását rávezeti a fela- datlapra”. A Kr. 29. § (2) bekezdése ugyan lehetőséget ad bizonyítási eljárás lefolytatására, azaz a vizsgabizottság „indokolt esetben meghallgathatja a vizsgázót, a felügyelő tanárt, szaktanárt, s más vizsgázót”, de nem teszi kötelezővé. Az indokolatlanul széles mérlegelési jogkör pedig önkényes döntéshez vezethet. Az önkényes döntés kiküszöbölésének további feltétele a feltárt tényállás és bizonyítékok értékelésén alapuló indokolás. Az indokolás akkor megfelelő, ha az ahhoz fűződő jogkövetkezményeknek megfelelően erős és ésszerű, azaz elismert és nyomós érdeket szolgál. A vizsgabizottság határozata egyetlen indokot nevezett meg, nevezetesen azt, hogy a panaszos „dolgozatánál tapasztaltam, hogy kísérletet sem tett önálló gondolat leírására”, mely az indokolással szemben állított követelmények egyikének sem felel meg. A jogorvoslathoz való jog a jogérvényesítés elengedhetetlen feltétele, melyhez szükséges, hogy mindenki számára megismerhető legyen, mely a joggyakorlás és a jogérvényesítés elengedhetetlen kelléke. A vizsgabizottság határozata nem tartalmazott arra vonatkozó utalást, hogy a tanulónak a jogkövetkezményekkel szemben milyen jog- orvoslatra van lehetősége. A Kr. ugyan kimondja, hogy ismertetni kell a vizsgabizottság döntése elleni jogorvoslati lelhetőséget, de az írásba foglalását nem írja elő. A határozat írásba foglalásakor a jogorvoslati lehetőségeket is rögzíteni kell. A jogállamiság részét képező jogbiztonság azonban megköveteli, hogy a jogszabályok pontos előírást tartalmazzanak arra vonatkozólag, hogy egy döntéshozatalban résztvevő testületnek milyen eljárási szabályok szerint kell eljárnia. Az eljárás tartalmi kellékeinek, az ún. eljárási garanciáknak a hiánya alkotmányos alapjogok sérelmének közvetlen veszélyét rejti magában.
Az általános helyettes megállapította, hogy alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott iskola vizsgabizottsága azzal, hogy határozatát nem a jogszabályoknak megfelelően indokolta, a határozata nem tartalmazta a jogorvoslatra vonatkozó feltételeket.
A Kr. 25. § (3) és 29. § (2) bekezdései az indokolatlanul széles mérlegelési jogkörből, a Kr. 29. § (4) bekezdése pedig a jogorvoslatra való hivatkozás hiányából adódóan jogbizonytalansághoz vezet, így alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott. Az általános helyettes megállapította továbbá, hogy az iskola pedagógusának kijelentésére tekintetében alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapítható meg, ugyanis a vizsgálat során kapott információk ellentétben álltak egymással.
Az Oktatási Minisztérium időközben értesítette az általános helyettest, hogy módosítani kívánja az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendeletet. A módosításról szóló kormányelőterjesztés-tervezet tartalmazta az általános helyettes által feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot előidőző hibák kiküszöbölését, ezért a Kr. 25. § (3) és 29. § (2) bekezdéseire vonatkozóan jogszabály-módosítási javaslatot nem tett. Az általános helyettes javasolta az oktatási miniszternek, hogy fontolja meg a Kr. 29. § (4) bekezdésének olyan módosítását, hogy a jogorvoslati lehetőség igénybevételét és feltételét a vizsgabizottság által hozott határozat magába foglalja, továbbá kezdeményezte az iskola igazgatójánál, a vizsgabizottság elnökénél, hogy az érettségi vizsgák során hozott határozatok indokolása jogilag bi- zonyított, ésszerű és jogkövetkezményekkel arányban álló érveket, valamint a jogorvoslati lehetőség igénybevételéről való tájékoztatást is tartalmazzák. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetőjénél az általános helyettes kezdeményezte, hogy a jövőben gondoskodjék arról, hogy az érettségi vizsgabizottság elnöke feladatát szakszerűen és a jogszabályoknak megfelelően lássa el. Végül felhívta az iskola igazgatójának és pedagógusainak figyelmét arra, hogy tevékenységük során tartsák tiszteletben és segítsék elő a tanulók jogainak érvényre juttatását és azok védelmét.
A címzettek a kezdeményezésekkel egyetértettek. Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint az érettségi vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendeletet a javaslatban megfogalmazottaknak megfelelően megváltoztatja.
OBH 3677/2003.
A jogbiztonsághoz, illetve a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokkal ösz- szefüggő visszásságot okoz a nyomozóhatóság, ha hatékony igazságszolgáltatás feltételeit biztosító jogszabályok megléte ellenére, azokat a gyakorlatban nem alkalmazzák, és emiatt a bűncselekményt elkövető ismert személy nem keríthető kézre.
A panaszos a Kecskeméti Rendőrkapitányság és az ügyészség eljárását kifogásolta, mert véleménye szerint nem tettek meg mindent a sérelmére bűncselekményt elkövető ismert személy elfogása érdekében. Az általános helyettes a Kecskeméti Rendőrkapitányságtól és az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központjától (NEBEK) beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a panaszos feljelentést tett egy Romániában született, de olasz állampolgársággal is rendelkező kecskeméti lakos ellen, csalás bűntettének gyanúja miatt, mert az elkövető több részletben 1,3 millió forintot csalt ki tőle. A nyomozás során a rendőrség további sértetteket kutatott fel, akiket a gyanúsított szintén több millió forinttal károsított meg. A nyomozó hatóság a gyanúsítottat nem tudta kihallgatni, mert időközben Olaszországba távozott, ezért elrendelték országos körözését, és a nyomozást felfüggesztették.
A feljelentett személy vélt tartózkodási helyének ismertté válását követően a nyomozó hatóság az ügyészséghez fordult, és indítványozta nemzetközi el- fogatóparancs kiadását. Az elfogatóparancs kiadására a Kecskeméti Városi Ügyészség nem intézkedett. A vezető-helyettes ügyész elutasító álláspontját azzal indokolta, hogy előzetesen szükséges a gyanúsított olaszországi tartózkodási helyére vonatkozó adatok hitelességének ellenőrzése, illetve – amennyiben a megjelölt cím valótlannak bizonyulna – a pontos tartózkodási hely megállapítása. Az akkor hatályos 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítás rendelkezése szerint „az ügyész elfogatóparancsot bocsát ki, és azt átadja a nyomozó hatóságnak, ha a külföldön tartózkodó gyanúsított pontos tartózkodási helye nem ismert.”.
A rendőrkapitányság megkereste az INTERPOL Magyar Nemzeti Irodát, és kérte a lakcím ellenőrzését. Az olasz rendőrség a gyanúsítottat megtalálta, de elfogására a magyar fél kérésének hiányában nem került sor. A NEBEK tájékoztatása szerint a gyanúsított nemzetközi körözése nem állt módjukban, tekintve, hogy ilyen kérés irodájukhoz nem érkezett, és nem kaptak ehhez szükséges ügyészi vagy bírói elfogatóparancsot sem.
A beszerzett iratokból megállapítható, hogy a magyar hatóságok kérését – miután az pusztán lakcímellenőrzésre vonatkozott – az olasz INTERPOL iroda és az olasz rendőrség is súlytalannak tekintette, ezért a kért ellenőrzés végrehajtása három évig húzódott, és a válaszadásra csak többszöri sürgetés után került sor. 2003 májusában a keresett személyt igazoltatták, de érvényes elfogatóparancs hiányában az elfogása nem történt meg.
Az ügyben eljáró Kecskeméti Rendőrkapitányság nem követett el mulasztást a nyomozás során. Megfelelő időben megtette a szükséges intézkedéseket a feltételezett elkövető felkutatása érdekében, ugyanúgy, ahogy a NEBEK, illetve az INTERPOL MNI eljárása is megfelelt a feladataikat meghatározó jogszabályoknak.
Az általános helyettes az ügyészség tevékenységét hatáskör hiányában nem vizsgálhatja, ezért az ügyben ajánlást nem tett, de felkérte a legfőbb ügyészt, hogy adjon tájékoztatást a Kecskeméti Városi Ügyészség álláspontjának, intézkedésének vagy mulasztásának okáról, a megtett vagy a hasonló esetek megelőzése érdekében megtehető intézkedésekről.
A megkeresésre a Bács-Kiskun megyei Főügyészség válaszolt, és jelezte, hogy a városi ügyészség intézkedik a nemzetközi elfogatóparancs kiadására.
OBH 3698/2003.
A szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a kérelmeket késedelmesen intézi, vagy azok elbírálatlanul maradnak.
A panaszos a tokodaltárói önkormányzat szociális ellátással kapcsolatos eljárását sérelmezte. Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatában megkereste a polgármestert.
Az önkormányzat 2000. május 8. óta a panaszosnak folyamatosan biztosítja a rendszeres szociális segélyt, amit 2001–2002-ben lakásfenntartási és átmeneti segéllyel is kiegészített. A panaszos 2003–2004-ben azonban nem kapott sem lakásfenntartási, sem más támogatást, amit az önkormányzat a panaszos arrogáns magatartásával, és azzal indokolta, hogy a kérelmet nem a formanyomtatványon és nem a megfelelő mellékletekkel nyújtotta be.
Az országgyűlési biztos a panaszos beadványait és kérelmeit elemezve megállapította, hogy szükség van a gyámhatóság segítségére a panaszos gondjainak megoldásában.
A panaszos korábban évekig nem vette fel a rendszeres szociális segélyt, és láthatóan nem képes megfelelő kérelmet benyújtani, mert nem látja át az önkormányzat logikus kérését, hogy a kérelmet az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon és megfelelő mellékletekkel kell benyújtani. A panaszos élethelyzete elnehezült, mert mérnök létére nem érvényesülhet, munkalehetősége igen korlátozott. Nagy segítséget jelentene számára egy olyan személy, aki közreműködne a kérelmei előterjesztésében. A panaszos nem képes szakszerűen, célirányosan, hiánytalan mellékletekkel benyújtania kérelmeit, ezért fordult 22 pontos beadványokkal a hatóságokhoz, amelyek alkalmatlanok az elbírálásra. A hatóságoknak is egyszerűbb lenne, ha a gyámhatóság tanácsát kikérve a panaszos segítségére lehetnének, és a panaszos, a pontosabb kérelmei alapján határidőben hozzájuthatna az életfeltételeit biztosító támogatásokhoz.
A panaszos a mindennapi, állandóan ismétlődő, írásbeliséget kívánó világban nehezebben igazodik el. Kérései a költő Nagy László szavaival jellemezhetőek: „Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem!”. A kérni nem tudás problémáján – a szociális gondoskodás érdekében – segíteni kell, hogy az ott is elérje a célját, ahol arra a legnagyobb szükség van.
Az országgyűlési biztos összegzésként megállapította, hogy panaszos terjengős és elbírálási gondokat okozó kérelmei időről időre elbírálatlanul maradhatnak, amely a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, ezért felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos esetében vizsgálja meg a gyámhatósági segítségnyújtás lehetőségét.
A jegyző a megállapításokkal nem értett egyet, mert kifejtette, hogy a panaszos nem képtelen ügyei vitelére, a panaszos „öntörvényű ember”, aki úgy gondolja, hogy számára mindenféle támogatás jár, és segítséget egyáltalán nem fogad el.
A biztos jelezte, hogy a polgármesteri tájékoztatás és a jegyző válasza egymásnak ellentmondó, mert a panaszosról eltérő képet alakít ki. A jegyző válaszát addig fogadja el, amíg a panaszostól újabb panasz nem érkezik. Ebben az esetben a közigazgatási hivatal vezetőjétől – akinek a vizsgálati jelentést megküldte – a gyámhatósági eljárás megfontolását fogja kezdeményezni.
OBH 3761/2003.
Nem idéz elő alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az idősotthon, ha az eljárási szabályokat betartva és a tárgyi feltételeket biztosítva működik.
A miskolci Szent Erzsébet Szeretetotthon egyik lakójának testvére fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert kifogásolta, hogy az intézményben a gondozottakkal és hozzátartozóikkal lelketlenül bánnak, durva hangnemben beszélnek.
Az országgyűlési biztos felkérésére a közigazgatási hivatal vezetője tájékoztatta, hogy a panaszos hivatalukhoz is eljuttatott levelére már a korábban beütemezett vizsgálat időpontját előbbre hozta, és a megyei módszertani intézmény vezetőjének bevonásával, azt már 2003. július 30-31-én, illetve augusztus 12-én megtartották. Az ellenőrzés során a módszertani intézet a panaszos testvérének ellátási körülményeinek vizsgálatára külön figyelmet fordított. A vizsgálat nem igazolta a durva hangnemre, lelketlen bánásmódra vonatkozó panaszokat.
A közigazgatási hivatal azonban felkérte a fenntartót a tárgyi feltételek feltárt hiányosságainak megszüntetésére. A jogszabály által az akadály-mentesítésre előírt határidő ekkor még nyitva állt, a többi hiányosságot – jelzőcsengő, nővérhívó, közösségi helyiség hiányát – viszont pótolták.
A biztos a közigazgatási hivatal intézkedéseire tekintettel a jelentését ajánlás nélkül zárta le.
OBH 3778/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a feljelentést késedelmesen továbbítja a szabálysértési ható- sághoz.
A panaszos a rendőrség elhúzódó eljárását sérelmezte egy közlekedési szabálysértési ügyben, melynek részese volt. A panaszos az eljáró rendőrök magatartását is kifogásolta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanúja miatt elrendelt vizsgálatában megkereste a Bp. X. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét.
A beszerzett adatok szerint 2003. március 19-én egy ismeretlen személy által vezetett gépkocsi – melynek rendszámát egy szemtanú olvasta le – a panaszos szabályosan parkoló gépjárművébe ütközött. A helyszínen – órákkal később – a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának beosztottai intézkedtek. A panaszos állítása szerint megfenyegették, hogy feljelentik, mert elhagyta a helyszínt. A BRFK a keletkezett iratokat – szabálysértési eljárás lefolytatása céljából – április 22-én küldte meg az üzembentartó lakóhelye szerinti XIV. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan az iratokat április 28-án áttették az eljárás lefolytatására illetékes X. kerületi Rendőrkapitánysághoz. A május 6-án iktatott ügyben 2003. június 2-án hozták meg az érdemi határozatot, amit a panaszos június 11-én kapott kézhez. A panaszos nyolc nap múlva bement a kapitányságra, ahol kiderült, hogy a másik fél még nem vette át a határozatot. Kérdésére, hogy ilyenkor mit lehet tenni, állítólag azt válaszolták, hogy „a gyorsabb ügymenet érdekében keresse meg a másik felet, fogja kézen és vigye be a kapitányságra, ahol majd átadják neki a határozatot”. A határozat végül június 25-én jogerőre emelkedett. A 11/2000. (II. 23.) BM rendelet értelmében a feljelentést a szabálysértési hatóság részéről eljáró személynek a jogsértés tudomására jutását követő nyolc napon belül kell megküldenie a szabálysértési eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez. Ha a szabálysértés elkövetője ismeretlen, az eljárást az ismeretlen személlyel szemben kell megindítani. A szabálysértési eljárás a szabálysértési számon történő iktatás napjával indul meg. A vizsgált esetben a BRFK a szabálysértési feljelentés március 20-i megtételét követően csak egy hónap elteltével küldte meg az iratokat a szabálysértési hatósághoz. Az illetékes szabálysértési hatóság az eljárást a törvényes határidőn belül lefolytatta.
Az általános helyettes megállapította, hogy a BRFK késedelmes eljárása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. A biztos általános helyettese az OBH 1322/2002. és az OBH 2940/2002. számú ügyekben már vizsgálta a szabálysértési eljárások hasonló jellegű elhúzódását. A 2002-ben tett ajánlásokat a budapesti rendőrfőkapitány elfogadta, a vizsgált eset azonban azt mutatta, hogy a gyakorlatban nem történt kedvező változás. Az országosan egységes, jogszerű gyakorlat kialakítása érdekében ezért felkérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek a szabálysértési feljelentések érkezését követően minden esetben a jogszabályoknak megfelelően járjanak el. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta.
A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset helyszínén intézkedést foganatosító rendőrök egybehangzóan tagadták a kulturálatlan viselkedést. Utólag nem sikerült megállapítani, hogy a panaszos kivel beszélt a X. kerületi Rendőrkapitányságon. A rendőrkapitány ugyanakkor felhívta a beosztottai figyelmét, hogy az állampolgárokkal szemben kulturált, segítőkész magatartást tanúsítsanak. A rendőrök kulturálatlan viselkedésére vonatkozóan – a rendelkezésre álló adatok ellentmondásosságára tekintettel – nem lehetett megállapítani alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, hiszen az országgyűlési biztosnak nincs módja bizonyítási eljárás lefolytatására.
OBH 3961/2003.
A jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okoznak a hatóságok, ha elmulasztják a releváns tényállás tisztázását, és emiatt több hatóság közül egyik sem folytat eljárást.
A panaszos az építésügyi hatóságok eljárását kifogásolta, mert Jobbágyi területén fekvő közös tulajdonú ingatlanán álló épület gyorsan továbbromló állapota miatt a jegyző eljárását kezdeményezte, de az a panaszos kérelmét kiemelt építési ügynek minősítve Pásztó Város jegyzőjét kérte fel az eljárásra, aki viszont szintén hatásköre hiányát állapította meg, és az ügyet visszautalta Jobbágyi jegyzőjének.
Az országgyűlési biztos megkereste Jobbágyi Község és Pásztó Város jegyzőit, valamint a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatalt. A közigazgatási hivatal arról tájékoztatta a biztost, hogy Jobbágyi jegyzője megindította az eljárást.
Az Alkotmánybíróság az 56/1991. (XI. 8.) AB határozatában a jogállamiság elvéről kifejtette: „hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket.”.
Az államigazgatási eljárás szabályai szerint az érintett hatóságok kötelesek lettek volna egymás között haladéktalanul megkísérelni a vita eldöntését. Az iratokból nem állapítható meg, hogy az érintett hatóságok megkísérelték volna az összeütközést feloldani, amivel mulasztást követtek el, megsértve a jogbiztonság elvét.
A közigazgatási hivatal vezetője a tényállás tisztázása után kötelezte Jobbágyi jegyzőjét a birtokvédelmi eljárás lefolytatására, aki az érdemi intézkedéseket a panaszos ügyében megtette.
A jegyző a törvényi kötelezettségek teljesítésével a visszásságot orvosolta, ezért az országgyűlési biztos nem tett ajánlást.
OBH 3973/2003.
A jogbiztonság követelményével, valamint a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat az árvízkárral kapcsolatos kárenyhítési határozat meghozatalának elmulasztásával.
A panaszos a hevesvezekényi önkormányzat eljárását sérelmezte, mert az 1999. évi árvízkárok következtében súlyosan károsodott ingatlana után az állam által biztosított központi kárenyhítés ellenére sem részesült.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos a természeti katasztrófa során károsodott ingatlanának helyreállítása és kárának enyhítése érdekében kért segítséget az önkormányzattól. A kárfelmérési adatlap már 1999. augusztus 14-én elkészült, de – a panaszos számára elfogadhatatlan – határozat csak 2001. június 5-én született meg.
A vizsgálat megállapította, hogy a támogatás megállapítására vonatkozó határozat az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) által előírt határidőben nem született. A közel egy év késedelemmel meghozott – visszafizetési kötelezettséget előíró – határozat a panaszost elzárta a károsult ingatlan helyreállítási lehetőségtől. A biztos nem fogadta el az önkormányzat álláspontját, mely szerint a panaszos önmagát fosztotta meg a támogatástól, amikor a megállapodást nem írta alá. A helyreállítási támogatás nem a megállapodás megkötésétől függ, hanem a kárfelmérést követő döntéstől. Ha az önkormányzat döntése jogerőre emelkedik, úgy mód nyílik a megállapodás megkötésére. A panaszos a határozat ismeretében eldönthette volna, hogy jogorvoslattal él-e, vagy elfogadja a – biztosítási szerződése alapján kapott összeg figyelembevételével – megállapított támogatást.
Az országgyűlési biztosnak arra nincs módja, hogy panaszos ügyében felkérje a megyei közgyűlés elnökét a támogatás felhasználásának utólagos ellenőrzésére, mivel a kérdéses időben a támogatásokról az önkormányzatok hoztak döntést. A határozatban – a Belügyminisztérium figyelemfelhívására utalva – a lakossági támogatások esetében is figyelembe kell venni a biztosítási szerződéseket. A Ptk. kiemelkedő elve ugyanis a káron szerzés tilalma, mely szerint károsodása folytán a károsult nem kerülhet előnyösebb helyzetbe, mint azt megelőzően volt. Az egyenértékűség elve a kár folytán kapott többféle juttatás összeadását, illetve együttes figyelembevételét követeli meg. A kifogásolt döntés csak akkor elfogadható, ha a községben az adott időben minden károsult ügyében ilyen módon történt a kárenyhítés.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a késedelmes határozathozatallal az állampolgárok jogbiztonsághoz, jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogaival összefüggő visszásságot okozott.
A biztos a jelentését – az érintetteken kívül – megküldte a belügyminiszternek és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak is. Felhívta a polgármester figyelmét, hogy a jövőben a képviselőtestület az önkormányzati hatósági ügyekben határidőn belül döntsön. Tartsa szem előtt az eljárási törvény előírásait, és gondoskodjon a jogorvoslathoz való jog biztosításáról.
A vizsgálat megállapításaival a polgármester egyetértett, a kezdeményezést elfogadta.
OBH 4007/2003.
A települési önkormányzatok mulasztásos törvénysértést követnek el, és az emberi méltóság elvét sértik, ha nem teljesítik törvényben megállapított kötelezettségüket.
A jogbiztonság elvét sérti, ha egy jogszabály rendelkezései félreérthetőek vagy eltérően értelmezhetőek.
Az általános helyettes hivatalból folytatott vizsgálatot annak tisztázására, hogy a települési önkormányzatok kötelesek-e a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól szóló 1999. évi LXXV. törvényben (Szbtv.) meghatározott türelmi zónák kijelölésére, illetve kötelesek-e a védett övezetek megnevezésére.
A prostitúciós tevékenység önmagában nem jogellenes és általában nem tiltott. A prostitúció szabadsága azonban nem jelent feltétel-nélküliséget vagy korlátlanságot. Az Szbtv. egyszerre igyekszik védeni a prostituáltak és a társadalom érdekeit és jogait. Az Szbtv. elfogadása óta állandó probléma, hogy a települési önkormányzatok vonakodtak kijelölni a türelmi zónát, a prostituáltak viszont azt sérelmezték, hogy a türelmi zónák kijelölésének elmaradása, illetve a védett övezetek azonosíthatatlansága miatt a prostitúciós tevékenység jogszerű gyakorlása lehetetlen.
Az általános helyettes megállapította, hogy a vizsgálat szempontjából különös jelentősége van a „védett övezet” és a „türelmi zóna” Szbtv. 4. § h) és i) pontjában foglalt definíciójának. Az Szbtv.-ből adódik a következtetés, hogy két helyen folytatható jogszerűen a prostitúció. Az önkormányzat által kijelölt türelmi zónában, vagy – türelmi zóna kijelölésének hiányában – az ún. védett övezeteken kívül. Az Szbtv. 8. § (1) bekezdésének utolsó mondata értelmében „a közterületi prostitúció folyamatos észlelése esetén türelmi zóna kijelölése nem mellőzhető az ötvenezer lélekszám feletti települések esetében”. Ennek a kötelező rendelkezésnek a 8. § (1) bekezdése első mondatával összevetve van különös jelentősége. Az első mondat ugyanis így szól: „Az önkormányzat a prostitúció tömeges megjelenése esetében rendeletében egy türelmi zónát jelölhet ki”. Tehát az ötvenezernél nagyobb lélekszámú településeken a közterületi prostitúciónak nem kell tömegesnek lennie ahhoz, hogy az önkormányzat türelmi zóna kijelölési kötelezettsége életbe lépjen, elegendő feltétel a prostitúció folyamatos közterületi jelenléte. A különböző tartalmú fogalmak használata bizonytalanságot okozhat az előírásokat alkalmazó önkormányzatok türelmi zónák kijelölésével kapcsolatos gyakorlatában. Ebből adódóan a türelmi zónák kijelölésére vonatkozó kötelezettségének nem teljesítését – néhány kivételtől eltekintve – az önkormányzatok többsége nem azzal indokolta, hogy a közterületi prostitúció náluk alatta marad a törvényi mértéknek, hanem az Szbtv. előírásai szempontjából irreleváns megfontolásokra és akadályokra hivatkoztak. Amennyiben az Szbtv. előírásai szempontjából releváns indokot a települési önkormányzat nem tud megjelölni, akkor az Szbtv. 8. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel a törvény 62. § (4) bekezdésének határidőt megállapító előírására – 2000. augusztus 26. napjától fennálló kötelezettségét teljesítenie kell. Ennek elmulasztása törvénysértés: az ilyen önkormányzat mulasztásos törvénysértés állapotában van.
Némileg összetettebb, de szintén egyértelmű a helyzet a Fővárosi Önkormányzatot terhelő türelmi zóna kijelölési kötelezettség esetében. A kötelezettség ténye a Fővárosi Önkormányzat esetében is az Szbtv. 8. § (1) bekezdésének utolsó mondatán („a közterületi prostitúció folyamatos észlelése esetén türelmi zóna kijelölése nem mellőzhető az ötvenezer lélekszám feletti települések esetében”) alapul. A kötelezettség teljesítésének módját illetően azonban az Szbtv. 62. § (4) bekezdése a többi településtől eltérő eljárási szabályokat állapít meg. Budapesten a türelmi zóna kijelölése a Fővárosi Önkormányzat közgyűlésének kötelező feladata. A türelmi zóna helyének kijelölése tekintetében egyetértési jogot gyakorolnak azok a kerületi önkormányzatok, amelyek az egyeztetés során vállalják, hogy saját területükön türelmi zónát alakítanak ki. Az egyeztetés azonban csak akkor foglalja magában a kerület egyetértését, ha az egyeztetés tárgya a zóna földrajzi helye. Nem áll fenn az egyetértési jog abban az esetben, ha a kerületi önkormányzat eleve elzárkózik a türelmi zóna kijelölésétől. Tehát a kerületi önkormányzatok egyetértési joga nem feltétlen jogosultság, hanem feltételhez kötött, mégpedig ahhoz, hogy a kerületi önkormányzat vállalja saját területén a türelmi zóna kialakítását. Ellenkező esetben a Fővárosi Önkormányzatnak nincs egyeztetési kötelezettsége, és az Szbtv. 62. § (4) bekezdésében meghatározott határidőn belül rendeletben kell meghatároznia a türelmi zóna helyét. Az Szbtv. szabályai alapján nem fogadható el olyan érvelés, hogy a Fővárosi Önkormányzat mindaddig nem jelöl ki türelmi zónát, amíg közte és az érintett kerület között egyetértés nem alakult ki. Nem alapos a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) elveiben megjelenő és a kerületi önkormányzatok önállóságát biztosító önkormányzati autonómiára hivatkozni, mert az Szbtv. törvényi erővel határozta meg azt az előírást, hogy a türelmi zóna kijelölése a Fővárosi Önkormányzat kötelessége. Mindezek alapján az általános helyettes megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat mulasztást és törvénysértést követ el, ha az előírt időtartamon belül nem rendelkezik a türelmi zóna területéről.
Az általános helyettes összességében megállapította, hogy mindazok a települési önkormányzatok, amelyek az Szbtv. 8. § (1) bekezdésében és 62. § (4) bekezdésében megállapított kötelezettségüket nem teljesítették, törvénysértő mulasztás állapotát idézték elő. Ez a törvénysértő mulasztás és az ennek következtében előálló jogbizonytalanság alkotmányos visszásságot okoz a prostituáltak törvényben legalizált jogaival és törvényes érdekeivel összefüggésben. Az érintett önkormányzatok törvénysértő mulasztása sérti a jogállam-elvet azzal, hogy akadályozza azon személyek legális tevékenységének folytatását, akiknek a jogszabály e tevékenység folytatását lehetővé teszi. Az érintett önkormányzatok törvénysértő mulasztása sérti az emberi jogok tiszteletben tartását és védelmét, mely az állam elsőrendű objektív jogvédelmi kötelezettsége. Az államnak meg kell teremtenie a jogok érvényesülésének feltételeit. Az érvényesülési feltételek elmulasztása tehát sérti a jogvédelem alkotmányos kötelességét. Az érintett önkormányzatok törvénysértő mulasztása sérti az emberi méltóság elvét azzal, hogy szükségtelenül, aránytalanul, kiszámíthatatlanul és önkényesen korlátoz általános személyiségi jogokat, éspedig a prostituáltak vonatkozásában is és a prostitúció jelenségével kapcsolatba kerülő harmadik személyek (a lakosság) vonatkozásában is.
Az általános helyettes ajánlotta a megyei közigazgatási hivatalok vezetőinek és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében biztosítsa az Szbtv. 8. § (1) bekezdésében és 62. § (4) bekezdésében meghatározott türelmi zóna kijelölési kötelezettség teljesítését, továbbá javasolta a belügyminiszternek, hogy dolgozzon ki koncepciót a közterületi prostitúció jogállami követelményeknek megfelelő szabályozása érdekében, valamint az új koncepció alapján dolgozza ki a közterületi prostitúció kérdéseit a jogállami jogbiztonság követelményeinek megfelelően szabályozó normaszöveget.
A közigazgatási hivatalok vezetői részben fogadták el a megállapításban foglaltakat. A válaszokban egyrészt azzal érveltek a türelmi zóna kijelölési kötelezettsége ellen, hogy a megyében a prostitúciós tevékenység nem tömeges, és vagy egyáltalán nincs, vagy csak egy-két olyan település van, melynek lélekszáma meghaladja az 50 000-es nagyságrendet. Ezen települések esetében azonban a prostitúciós tevékenység még folyamatosan sem észlelhető. Néhány megyei közigazgatási hivatal vezetője arra hivatkozott, hogy az Ötv. nem ad lehetőséget arra, hogy a közigazgatási hivatal vezetője az önkormányzatokat a türelmi zónák kijelölésére felszólítsa. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy Miskolcon a prostitúció folyamatos jelenléte miatt 2001 februárjában kijelölték a türelmi zónát, majd 2003 májusában megszüntették. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a prostitúciós tevékenység folyamatosan csökkent, másrészt a lakosság tiltakozása. Nyíregyházán – Miskolchoz hasonlóan – szintén visszavonásra került a türelmi zóna kijelöléséről szóló helyi rendelet, hasonló okokra hivatkozva.
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint a hivatal a türelmi zóna kijelölésének elmulasztása miatt Budapest Főváros Közgyűléséhez indítványt nyújtott be. Miután a zóna kijelölésének nem tett eleget, az Alkotmánybírósághoz fordult, melyet az Alkotmánybíróság elutasított. A Közigazgatási Hivatal jelenleg nem rendelkezik olyan eszközzel, amellyel a probléma megoldható volna.
A belügyminiszter nem értett egyet az általános helyettes megállapításaival, véleménye szerint a prostitúciós jelenség – kellő elszántsággal – a jelenleg hatályos szabályozás alapján is kezelhető lenne. Ugyanakkor arról is tájékoztatta az általános helyettest, hogy a közterületi prostitúció szabályozásának új koncepciója kidolgozás alatt áll, mely feltehetőleg megoldást kínál majd a felvetett elméleti és gyakorlati problémákra. Az általános helyettes a válaszokkal kapcsolatos végleges álláspontját még nem alakította ki.
OBH 4063/2003.
A jogállamiság elvét sérti az eljáró szerv, ha az országgyűlési biztos alkotmányos feladatának ellátását azzal akadályozza, hogy a többszöri megkereséseire sem ad érdemi választ.
Egy budapesti lakos – az általa kezdeményezett végrehajtási eljárás elhúzódását sérelmezve – fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az önálló bírósági végrehajtótól nem kapott megfelelő tájékoztatást.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást és az iratmásolatok megküldését három alkalommal is kérte a végrehajtótól, de megkereséseire nem kapott választ. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a válaszadás megtagadása sérti az országgyűlési biztosnak az 1993. évi LIX tv. 18. §-ában biztosított vizsgálati jogosultságát, amivel az Alkotmány 32/B. §-ban meghatározott alkotmányos feladatainak ellátásában korlátozza. E mulasztással az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot okoz. A biztos ezért a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarától azt kérte, hogy szólítsa fel az érintett végrehajtót válaszadási kötelezettségének teljesítésére, s ennek érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.
A végrehajtó az országgyűlési biztos és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara felszólítására végül teljesítette kötelezettségét, melyekből kiderült, hogy a bíróság – szabálytalan kézbesítés miatt – hatályon kívül helyezte a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló fizetési meghagyást. Ennek következtében a végrehajtási eljárást meg kellett szüntetni.
A válaszadási kötelezettség teljesítésének elmulasztása miatt a végrehajtó ellen indult fegyelmi eljárás ’figyelmeztetés’ fegyelmi büntetés kiszabásával zárult.
OBH 4077/2003.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz, ha a jogszabály rendelkezése és az annak alapján kialakított gyakorlat eltér egymástól, függetlenül attól, hogy ez a gyakorlat a jog érvényesítését szolgálja. Ilyen esetben a jogalkalmazó (közszolgáltató) részéről az a helyes intézkedés, ha haladéktalanul kezdeményezi a jogszabály kiigazítását.
A panaszos egyetemi hallgató azt sérelmezte, hogy az egyik volántársaság ellenőre a helyközi autóbusz-járaton pótdíjat kért tőle, mivel csak diákigazolványa és bérlete volt, de a társaság által kiadott „igazolással” nem rendelkezett. Miután az igazolólapot a panaszos utólag kiváltotta, a pótdíjtól eltekintettek. Ezzel tehát az ő ügye rendeződött, de kérte az ügy vizsgálatát, mert véleménye szerint más diák is kerülhet kellemetlen helyzetbe utastársai előtt.
Az általános helyettes megkeresésére a VOLÁN Egyesülés elnöke adott részletes tájékoztatást az utazási kedvezményre jogosultság igazolásának módjáról. Eszerint a külön igazolásra akkor van szükség, ha a tanuló, hallgató olyan helységek között jogosult kedvezményes utazásra, amely a diákigazolványon nem szerepel, továbbá ha a fizetendő díj meghatározásához rögzíteni kell olyan adatot, amely feltüntetése a diákigazolványon nem lehetséges, vagy amely megállapításához nem elégségesek a diákigazolványon szereplők. Ilyen eset az, ha a tanuló két közlekedési eszközzel, pl. buszról vonatra átszállással utazik a lakóhelye és az oktatási intézmény helye között. A bérlettel való utazáskor a távolsághoz igazodó díjszabás miatt rögzíteni kell a településen belüli megállóhelyet is, ahol a tanuló felszállt. A korábban használt diákigazolványba ezeket az adatokat be tudták jegyezni, a jelenlegibe azonban nem. Emiatt szükséges az „Igazolás diákok kedvezményes utazásának viszonylatairól” elnevezésű igazolás a diákigazolvány mellé. Ha ezt a diák az utazáskor nem tudja felmutatni, kedvezményes jegye, bérlete érvénytelen, ezért kell pótdíjat fizetnie. Mindezekről a volán autóbusz-állomásain, a jegyváltó helyeken hirdetményben tájékoztatják az utasokat, és a tudnivalók az interneten is olvashatók.
Az általános helyettes a jelentésében megállapította, hogy – eltérően a panaszos álláspontjától – a diákigazolványról szóló jogszabály nem zárja ki, hogy az utazási kedvezményhez a közlekedési társaság további igazolást rendszeresítsen. Az utazási kedvezményeket szabályozó kormányrendelet szerint az utazási viszonylat bejegyzésére a közlekedési társaság külön igazolást ad ki a tanuló, hallgató kérésére. Ez utóbbi feltételt azonban a fent ismertetett okok miatt a társaságok mellőzik, illetőleg úgy értelmezik, hogy az igazolást a diáknak kérnie kell, ha az utazási viszonylat igazolásához erre szükség van.
Az általános helyettes álláspontja szerint a szolgáltató nem teheti kötelezővé az utazási viszonylat igazolását, ha a jogszabály nem így rendelkezik. Ugyanakkor a VOLÁN Egyesülés tájékoztatásából nyilvánvaló, hogy az igazolás a kedvezményes utazáshoz való jog rendeltetésszerű megvalósulását biztosította, s ezért a diákok érdekeinek megfelelt.
A jogszabály és az annak nyomán kialakított gyakorlat ellentmondását a jogalkotónak mielőbb fel kell oldania. Az általános helyettes ezért felkérte az oktatási minisztert a jogszabály-módosítás kezdeményezésére. A miniszteri válaszadás határideje még nem járt le.
OBH 4162/2003.
A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az építésügyi eljárás elhúzódása és az ügy érdemében döntést tartalmazó közigazgatási határozat meghozatalának elmulasztása. Az építésügyi eljárás elhúzódása önmagában nem tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa kisebbségi jogsérelem hiányában az állampolgári jogok országgyűlési biztosához továbbította vizsgálatra a panaszosnak a „vele szemben diszkriminatívan bánó” Bp. XIV. kerületi építésügyi hatóság eljárását sérelmező beadványát.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz és a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, és a jegyzőtől az előzményi iratok megküldését kérte. Az iratok alapján a biztos megállapította, hogy a sérelmezett határozatok közlésétől számítva már több mint egy év telt el, ezért a döntéseket már nem vizsgálhatja felül. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy még a panasz benyújtásakor is folyamatban volt egy 1996-ban engedély nélkül létesített épület-bővítménnyel kapcsolatos eljárás.
A panaszos 1997 januárjában nyújtott be építési engedély iránti kérelmet a – háromlakásos épületben – használatában álló lakás bővítéséhez. Ezt megelőzően azonban az egyik tulajdonostársa bejelentette az építésügyi hatóságnak, hogy a panaszos engedély nélkül bővítette a lakását. Erről a hatóság még 1996-ban helyszíni szemlén meg is győződött, és több közbenső intézkedést is tett, de érdemi döntést nem hozott.
A másodfokú hatóság a szomszéd bejelentésére – a tűzoltóság véleménye alapján – kötelezte az ingatlan tulajdonosait, hogy biztosítsák a lakóház padlásterének teljes területére való bejutást. Az ezt követő levélváltások ellenére érdemi intézkedés évekig nem történt.
A szomszédnak a padlástér megközelítése miatt benyújtott újabb kérésére az építésügyi hatóság ismételt helyszíni ellenőrzést tartott, ahol a panaszos javaslatot tett a kérdés megoldására, de azt a tulajdonostárs nem fogadta el. A panaszos 2003 augusztusában ajtót nyitott a társtulajdonosa által használt lakótér felett, és a hatóságnak bejelentette, hogy ezzel biztosítva van társtulajdonosa részére a padlástérbe való bejutás.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az 1996-ban indult építésügyi hatósági eljárásban született egyetlen – a fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására kötelező, 1999. július 14-i – határozat csak közbenső intézkedésnek tekinthető.
Az Ét. 48. § (8) bekezdése értelmében az építésügyi hatóság a szabálytalanság tudomásra jutásától számított egy éven belül, legkésőbb azonban az építés befejezésétől – ha nem állapítható meg –, az építmény használatbavételétől számított tíz éven belül intézkedhet. Az új eljárás lefolytatása esetén az egyéves időtartam kezdetét az új eljárás lefolytatását elrendelő jogerős határozat keltétől kell számítani.
Figyelemmel arra, hogy az építésügyi hatóság egy éven belül sem bontásra, sem átalakítási munkára nem kötelezte az engedély nélkül építkezőt, a hatóságnak ma már nincs intézkedési lehetősége sem a panaszossal, sem annak tulajdonostársával szemben.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az építésügyi hatóság többszörösen túllépte az ügyintézési határidőt, és az ügy érdemében elmulasztott döntést hozni, amivel alkotmányos visszásságot okozott. Az intézkedésre nyitva álló határidő túllépésével visszafordíthatatlan állapot alakult ki, mivel az engedély nélkül létesített bővítmények elbontására az építtetők már nem kötelezhetőek, és az a tulajdonosok közötti tulajdoni hányadokat is befolyásolhatja, továbbá a telek további beépíthetőségére is kihatással van. A vizsgálat a panaszossal szemben diszkriminációra utaló intézkedést, eljárási cselekményt nem talált, az építésügyi hatóság mindkét tulajdonossal szemben azonos mulasztása követett el.
Az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt, hogy a lakóépület padlásterén nyitott ajtó ügyében – folyamatban lévő eljárásban – soron kívül hozzon érdemi határozatot, és hívja fel a munkatársai figyelmét a jogszabályok maradéktalan betartására.
A jegyző a felhívásának eleget tett, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatot lezárta.
OBH 4214/2003.
Nem sért alkotmányos jogot az önkormányzati rendelet, ha az útberuházás során érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezi az ingatlantulajdonosokat.
A panaszosok Budapest, XVII. kerületi Önkormányzatnak az út- és a gépjárműbehajtó, valamint a gyalogos bejáró építése miatt 50 ezer forint érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelező döntését sérelmezték.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja, valamint az arányos közteherviselési kötelezettség elvének érintettsége miatt indított vizsgálatot. A vizsgálat rámutatott arra, hogy az önkormányzati törvény rögzíti, hogy a helyi önkormányzat önállóan jár el a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi érdekű közügyekben. A kötelezően ellátandó önkormányzati feladat- és hatáskörök meghatározásával egyidejűleg az Országgyűlés biztosítja az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételeket, dönt a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról.
Ez történt a vizsgált ügyben is, amikor a költségvetés a főváros elmaradott infrastruktúrájú térségét egy jelentős állami céltámogatással segítette, és fejlesztési forrásaikat kiegészítette. A pluszforrásokhoz jutott önkormányzat azonban ilyen támogatás mellett sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a kerületben főként lakossági hozzájárulással épülhetett szilárd út, ezért a közterheket vállaló állampolgár joggal várja az önkormányzattól a következetes közteherviselés elvének érvényesítését. A közterhek arányos viselése a vizsgált ügyben csak akkor alkotmányos, ha a jelenlegi és a további útépítéseknél az önkormányzat következetesen bevonja az érintett tulajdonosokat a fejlesztési programok megvalósításába, a terhek viselésébe. A lakossági kezdeményezéssel épült korszerű utak a közlekedésben a kerület minden lakóját szolgálják. Az önkormányzat ettől a jövőben sem kíván eltérni. A helyi rendelete alapján a későbbi közműfejlesztések megvalósítása során az állampolgárokat a jövőben is közműfejlesztési hozzájárulás terheli.
Az Alkotmánybíróság a 62/1991. (XI. 22.) AB határozatában rámutatott arra, hogy minden állampolgár köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. Nem ellentétes az Alkotmány közteher-viseléssel kapcsolatos elvével, ha az önkormányzat a helyi feladatok optimális megvalósítása érdekében egy kedvezőbb költségvetési feltételek között sem mond le a közműfejlesztések lakossági hozzájárulásáról. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az azonos tárgyú fejlesztési programok mindenkor azonos önkormányzati döntést igényelnek, ez biztosítja az állampolgárok terhére előírt arányos közteher-viselést.
A vizsgált ügyben az Alkotmánybíróság a 914/B/2000. számú döntésében a XVII. kerületi Önkormányzat út-, járda- és közműépítési beruházásokkal kapcsolatos helyi rendelete kapcsán kifejtette, hogy az utak és a közművek kiépítése az érintett ingatlanok tulajdonosainak alapvető érdeke, ugyanakkor a települési önkormányzat feladata is. Az önkormányzat feladata, hogy a helyi építési szabályzatban, illetőleg a szabályozási tervben a területre előírt kiszolgáló utakat és a közműveket az újonnan beépítésre szánt, illetve a rehabilitációra kijelölt területeken legkésőbb az általuk kiszolgált építmények használatbavételéig meg kell valósítania. (…) A közút megépítése ugyanis az együttműködésben részt nem vevő érintett ingatlanok tulajdonosainak is érdeke (a közút használatától el nem zárhatók), ez növeli az ingatlanjaik értékét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint (…) a közutak, közművek létesítése, fenntartása olyan helyi közügy, amelynek megoldására részben törvény kötelezi a települési önkormányzatokat, részben a települési önkormányzatok a lakossági igények és a saját, valamint a lakosság anyagi teherbírása szerint vállalják a megvalósítást. A lakossági érdekeltségi hozzájárulás önkormányzati rendeletben történő megállapítására törvényi felhatalmazása van a települési önkormányzatoknak. Közút építése esetén a két jogintézmény egymás mellett él, egymással nem ellentétes, a gyakorlati megoldásban választási lehetőséget nyújt a települési önkormányzatoknak, illetve az érintett ingatlanok tulajdonosainak. (…) Az Alkotmánybíróság vizsgálata megállapította, hogy a XVII. kerületi Önkormányzat rendelete nem ellentétes az építési és a közutakról szóló törvény rendelkezéseivel, ezért az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet nem állapított meg, és az indítványt elutasította.
A panaszosok a helyszínen bemutatták a kivitelezéssel kapcsolatos kifogásaikat. A kivitelezési problémákkal kapcsolatban az országgyűlési biztos rámutatott, hogy azok folyamatos kijavításától – a polgármester válasza értelmében – az önkormányzat nem zárkózik el, ezért javasolta azok haladéktalan bejelen- tését.
A vizsgálat további részében a biztos rámutatott, hogy az érdekeltségi hozzájárulásra kötelezést elrendelő határozatot nem az arra jogosult hozta meg. A helyi rendelet alapján a testület a döntést a polgármesterre ruházta, aki e döntési jogosultságát már nem ruházhatja át. A vizsgált esetben mégis ez történt, mert a határozatot az önkormányzati hatósági ügyben a hatáskörrel nem rendelkező városgazdálkodási iroda egyik csoportja hozta meg.
A biztos megállapította, hogy nem okozott visszásságot az ingatlantulajdonhoz kapcsolódó érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére való kötelezés, ezért e téren ajánlással nem élt, de a polgármestert és a jegyzőt felszólította, hogy a jövőben gondoskodjanak arról, hogy az önkormányzati hatósági ügyekben hozott határozatokat a helyi rendeletben meghatározott döntési jogosultsággal rendelkező személy vagy szerv hozza meg.
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét arra kérte, hogy szakmai segítségnyújtás keretében hívja fel a jegyzők figyelmét az eljárási szabályok fokozott betartására. A megszólítottak a figyelemfelhívással egyetértettek.
OBH 4227/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a szolgáltató, ha nem a hatályos jogszabály alapján állapítja meg a vízfo- gyasztást, vagy nem működik együtt a fogyasztóval a probléma tisztázása érdekében, és a panaszos kérésére és annak költségére sem vizsgálja meg a fogyasztó házi ivóvízhálózatát.
A panaszos a Dél-borsodi Víz- és Csatornamű Kft. eljárását kifogásolta, mert az a kérése ellenére sem vizsgálta meg házi vezetékét és a vízóráját annak érdekében, hogy feltárja, mi okozta a rendkívül magas vízdíjat.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a szolgáltatótól, és a dokumentumok alapján feltárta az előzményeket. A panasztevő huzamosabb idejű távolléte alatt a háza üresen állt, a vízszolgáltatást senki sem vette igénybe, de távozását megelőzően nem zárta el a főcsapot. A szomszédja telefonon értesítette, hogy a vízóra-leolvasó szerint nagyon sok víz elfolyt az aknában, ezért a főcsapot elzárta. A panaszos hazatérve, nyomát sem találta elfolyásnak, ezért a szolgáltatót a házi vezeték és a vízóra vizsgálatára kérte, feltételezve, hogy annak rendellenes működése okozta a rendkívül magas vízdíjat. Kérését a szolgáltató megtagadta.
A hatályos rendelet kimondja, hogy a fogyasztó által nem ellenőrizhető vagy nem karbantartható helyen történő rejtett meghibásodás esetén a vízfogyasztást az árjogszabályok szerinti átalány szerint kell megállapítani.
A szolgáltató azonban anélkül, hogy a panasztevő bejelentéséről meggyőződött volna, vagy a kérésének eleget tett volna, a feltűnően magas vízfogyasztást tényként kezelte, és a panaszos korábbi fogyasztásának százszorosát tartalmazó számlát bocsátott ki. A panaszos méltányossági kérelmét figyelmen kívül hagyva, csupán hat havi részletfizetést engedélyezett.
Az országgyűlési biztos felkérte a Dél-borsodi Víz- és Csatornamű Kft.-t, hogy a megállapított alkotmányos visszásság orvosolása érdekében szerezzen érvényt a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló rendelet 17. § (5) bekezdésében foglaltaknak.
Az ügyvezető igazgató állásfoglalásában arról tájékoztatta a biztost, hogy a szóban forgó vízmérő a következő leolvasási időszakban már panaszos fogyasztói szokásainak megfelelő volt, ezért panaszossal történt egyeztetés alapján, költségkímélés céljából a szolgáltató mellőzte az óra hitelesítését. Az elfolyást az okozta, hogy a kerti csap fagytalanítóját nem az ütközésig zárták el.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, a vizsgálatot lezárta.
OBH 4260/2003.
Nem hozható alkotmányos jogokkal összefüggésbe a súlyos balesetet szenvedett sérült személy halála, ha mentése, sürgősségi ellátása, más egészségügyi intézménybe szállítása a szakma szabályai szerint, a lehetőségek, illetve a kapacitás keretein belül történt. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét eredményezi, ha a kapacitások elégtelensége miatt nem megoldott a zökkenőmentes őrző szállítás.
A panaszos azt kérte, hogy az országgyűlési biztos vizsgálja ki édesapja halálának körülményeit, és nyújtson segítséget a család által elszenvedett veszteség orvoslásában, és legyen segítségükre az édesapa elvesztése miatt nem-vagyoni kárigényük érvényesítésében.
Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, és azzal összefüggésben az élethez, emberi méltósághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján a következőket állapította meg.
A panaszos édesapja 2002. év májusában munkavégzés közben balesetet szenvedett, mely során olyan súlyos fejsérülést szerzett, ami nem volt gyógyítható, noha valamennyi életmentő és támogató beavatkozást, kezelést az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) Intenzív Terápiás Osztályának szakemberei alkalmaztak. A 14 napos intenzív idegsebészeti terápiát követően a beteg állapotát stabilizálták, majd – mivel a továbbiakban az idegsebészeti hát- tér jelenléte, illetve az intenzív betegellátás nem volt indokolt – a lakóhelye szerint illetékes karcagi kórházba szállították, ahol hat nappal később elhunyt.
Az ombudsman kérdésére mind a karcagi kórház vezetője, mind a Baleseti Intézet főigazgatója egybehangzóan megerősítette, hogy panaszos édesapja a baleset következtében egyebek mellett olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy noha „rossz kórjóslata ellenére, a kórházba szállítása után közvetlenül minden lehetséges és célszerű életmentő intézkedés megtörtént” (négy alkalommal CT-vizsgálat, idegsebészeti beavatkozás stb.), az agysérülés súlyossága következtében állapotjavulása nem volt várható.
A mentőszállítás körülményeiről az OBSI főigazgatója azt nyilatkozta, hogy a beteg állapotára tekintettel rohamkocsira nem, de ún. esetkocsira valóban szükség lett volna. Ennek rendelkezésre állásáról a tervezés idején a mentőszolgálat aznapi szolgálatvezető orvosa dönt. E döntésben számos, párhuzamos feladat ellátása is szerepet játszik. Így mérlegelés kérdése, hogy egy több megyén áthaladó szállítás esetén adott terület életmentő egység nélkül maradhat, ha szállítási feladatra orvossal kivonuló egységet köt le. A szállítás esetleges elodázása pedig a baleseti centrum kapacitását érintő, ugyancsak kardinális kérdés. Jelen esetben a beteg szállítását megelőző állapota nem vetítette előre a szállítás közbeni vagy azt követő állapotromlás reális lehetőségét. A fogadó kórházba való megérkezéskor mért lázkiugrás viszont valóban vitathatóvá teszi a szállítást. Az OBSI főigazgatója végül megjegyezte, hogy a beteg kórtörténetének ismeretében megállapítható volt, hogy jelentősebb javulásra semmilyen szakmailag megalapozható remény nem volt, s minderről a családtagokat részletesen, őszintén tájékoztatták. A hazai elégtelen intenzív terápiás kapacitás és mentés körülményeiről a főigazgató megjegyezte, hogy a feltételek szűkössége számos hasonló helyzetet indukál, melyek során a szállítás feltételei ugyancsak elmaradnak az ideálistól.
A karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatója megerősítette, hogy a több szakma – ideggyógyászat, idegsebészet, intenzív – által kezelt, visszafordíthatatlan agysérülést szenvedett beteg szállításának körülményei nem voltak hatással az állapotváltozásra. Ennek alátámasztására csatolta a klinikai epikrízist, valamint a távozási lapot.
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója beszámolt arról, hogy a beteg szállítását 2003. június 4-én rendelte meg az OBSI Intenzív Terápiás Osztály. A szállítást 5-én vagy 6-án kérték elvégezni, egyúttal orvosi kíséretet is kértek. A szállítás egyéb részleteit a szolgálatvezető főorvos tisztázta. A megrendelő orvos kérte a mielőbbi szállítást, melyet 5-én csak orvos nélkül tudott teljesíteni a mentőszolgálat. Erről a megrendelő orvost tájékoztatták, aki e tényt elfogadta. A szállítást karcagi mentőegység teljesítette, segélykocsi szükségessége nem merült fel.
Az országgyűlési biztos tájékoztatta a panaszost, hogy az elhunyt munkáltatójával szembeni panasza ügyében kizárt a vizsgálati hatásköre, de tájékoztatta az esetleges igényérvényesítés lehetőségeiről. A biztos megállapította, hogy az egészségügyi ellátás során mindenkinek törvényes joga, hogy tisztelettel és megbecsüléssel bánjanak vele, hogy valamennyi joga – a szükséges és indokolt törvényes kivételekkel – csorbítatlanul megmaradjon. A korlátozás csak addig, és annyiban fogadható el, amíg azt a beteg egészségi állapota az orvos-szakmai megítélés szerint indokolja. Így az egészségügyi ellátás a beteg állapotának megfelelően, az egyenlő bánásmód követelményei szerint, szigorú jogi és szakmai szabályok alapján történhet. Mindehhez joga van a betegnek. Ugyanakkor nem válhat parttalanná az emberi méltóság jogának számonkérése akkor, ha az ellátás, a beavatkozás jellege eleve túlmutat a jogi terminológián. Az egészségügyi ellátórendszerben tevékenykedő, a beavatkozást vagy egyéb ellátást végző orvos felelős azért, hogy a beteg az elvárható legnagyobb gondossággal nyújtott, a szakmai és az etikai szabályoknak, szakmai irányelveknek megfelelő ellátást kaphasson. A vizsgálati és terápiás módszerek megválasztása, az adekvát gyógymód megtalálása a beteg állapotától függően az orvostudomány állása szerint, a releváns szakmai irányelvek, módszertani útmutatók felhasználásával kizárólag a kezelőorvos joga, felelőssége és kompetenciája.
A biztos kifejtette, hogy a sürgősségi betegellátás során gyakran nincs idő a „jogi út” követésére, kizárólag az orvos szakmai és szaketikai képzettsége a beavatkozás alapja. A beteg általában nem készül az ellátás igénybevételére, de minden késedelem ronthatja az életesélyeit. A konkrét esetben a szakem- berek valamennyi adekvát beavatkozást elvégeztek, erről a hozzátartozókat a szükséges mértékben tájékoztatták. Ezek alapján a sürgősségi ellátás megkezdésekor, és annak folyamán sem merült fel – a szükséges, és szakmailag indokolt mértéken túl – a panaszos édesapja jogainak csorbulása.
A betegszállítással, illetve az ún. őrzött szállítással kapcsolatban az ombudsman kitért arra, hogy míg az előbbit kezdeményezheti az észlelő és elsődlegesen a beteget otthonában ellátó háziorvos, az utóbbi rendszerint gyógyintézetek között – orvosi vagy mentőtiszti szintű készenléttel – jelent átszállítást. Mindkét esetben az alapelv az, hogy a betegszállítást vagy mentést az orvos rendelésének megfelelően kell teljesíteni. Számos alkalommal fordul elő azonban, hogy az orvos által kért egység az adott időpontban és területen nem áll rendelkezésre, mert másutt, vagy más feladatot lát el. Ilyenkor az OMSZ szolgálatvezetője jogosult az orvosi rendeléstől eltérni, de azt kizárólag a rendelkezésre álló mentőkapacitás függvényében teheti meg. Az OBSI vezetője fentebb idézett válaszában épp az itt elemzett mentőellátásra kitérve jegyezte meg, hogy a szolgálatvezető mérlegelésének kérdése, hogy egy több megyén áthaladó szállítás esetén adott terület ad absurdum életmentő egység nélkül maradhat, ha szállítási feladatra orvossal kivonuló egységet köt le. Ebből következően panaszos édesapjának a karcagi kórházba való átszállítása – a körülmények ismeretében – ugyancsak kockázatos, ám az intenzív osztályos ellátás tekintetében halaszthatatlan esemény volt. Figyelemmel a kezelő orvosok egybehangzó véleményére, a beteg állapota belátható időn belül nem ígért változást, így maga az átszállítás ténye önmagában nem alapozott meg sem orvos-szakmai, sem jogi kételyt.
Az egészségügyi ellátórendszer reformjának újabb koncepciója szerint olyan ellátó centrumok létesítése a cél, melyek korszerű diagnosztikai és terápiás háttérrel teszik lehetővé nagyobb területek, régiók azonos szintű, modern betegellátását, a megelőzés és gyógyítás hatékonyságának zökkenőmentességét. Mindehhez azonban elengedhetetlen a mentés és betegszállítás jelen struktúrájának felülvizsgálata, a rendelkezésre álló eszközök, műszerek és gépkocsik korszerűsítése, a mentésben közreműködő szakemberek szakmai és társadalmi megbecsülése, a ráfordítható források számottevő bővítése.
A helyzet jelentőségénél fogva, valamint a jövőre tekintettel az országgyűlési biztos felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét arra, hogy az egészségügyi intézmények szolgáltatásainak zökkenőmentes igénybevételéhez elengedhetetlen az intenzív osztályos kapacitás bővítése, a mentőszolgálat feladatainak reális felmérése, a szolgálat körülményeinek, szakmai minimum feltételeinek fejlesztése, az eszköz- és járműpark korszerűsítése.
A miniszter elemezte a sürgősségi betegellátás, illetve az intenzív osztályok aktuális helyzetének jelenét és jövőjét, valamint az Országos Mentőszolgálat fejlesztési programját. Mindez összecseng a jelentésben rögzített anomáliákkal és remélt változtatásokkal.
A biztos a miniszteri választ elfogadta.
OBH 4264/2003.
A tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesüléséhez a határértéket jelentősen túllépő közlekedési eredetű zaj csökkentése szükséges.
Az Összefogás Dabasért Egyesület elnöke a településen átvezető főútvonal forgalma által keltett zaj mértékét sérelmezte. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során a gazdasági és közlekedési minisztertől, valamint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDKF) hatósági igazgató-helyettesétől kért tájékoztatást.
A KDKF forgalomszámlálással egybekötött műszeres zajvizsgálata megál- lapította, hogy a közlekedési eredetű zaj a megengedettnél nagyobb. A határérték-túllépés éjjel jelentős, azaz 10 dB-nél nagyobb mértékű, de a nappali időszakban is számottevő. A környezetvédelmi hatóság részleges környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte a közútkezelőt. A határozat ellen a kötelezett fellebbezést terjesztett elő. A környezetvédelmi hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, eljárásával összefüggésben visszásságot a biztos nem állapított meg. A híradásokból az országgyűlési biztos arról értesült, hogy 2004. március 12.-től a M5-ös autópályán is érvényes lesz a másik három pályán használható matrica. A díj lényeges mérséklésével remélhetőleg jelentősen csökkenni fog az 5. számú főút forgalma. Kérdéses ugyanakkor, hogy a várható forgalomcsökkenést követően – figyelemmel a Felügyelőség által megállapított túllépés mértékére – teljesülni fog-e a nappali és éjszakai határérték az 5. számú főút mentén. Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló jogszabály felhatalmazza a közút kezelőjét, hogy az országos közúthálózatba tartozó főutak lakott területen belüli teljes szakaszán vagy annak egy részén a település lakókörnyezetének védelme érdekében a 7,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépkocsik behajtását – időszakos vagy állandó jelleggel – korlátozza, és a célforgalmi közlekedést megengedő szabályozást vezessen be. A korlátozást a települési önkormányzatnak kell kezdeményeznie. A települési önkormányzat az intézkedés megtételét a zaj- és rezgésterhelésre vagy a veszélyes légszennyezettség mértékére vonatkozó, annak készítésére jogosult szakértő véleménye birtokában kezdeményezheti, ha a szakértői vélemény szerint a mért értékek az emberi egészségre és környezetre ártalmas, külön jogszabályban megállapított határértéket meghaladják. Szükséges még, hogy a korlátozás alá eső útszakasz helyett rendelkezésre álljon az adott település egészének vagy egy részének elkerülését lehetővé tevő – az országos közúthálózatba tartozó, a korlátozással érintett útszakasszal legalább azonos teherbírású és összességében lakott területet rövidebb szakaszon érintő – útszakasz. Az elkerülő útszakasz lehet az útdíjas autópálya is.
Az érintett önkormányzatoknak – így Dabasnak is – lehetőségük van arra, hogy a szükséges szakvélemények birtokában képviselőtestületi határozattal felkérjék a közút kezelőjét a 7,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépkocsik behajtásának időszakos vagy állandó jellegű korlátozására.
A matricás rendszer bevezetését követően az olcsóbb autópályán való közlekedés a kamionok számára változatlanul csak lehetőség, azaz a közlekedő maga dönthet arról, hogy melyik útvonalat – az olcsóbbá vált, de mégiscsak fizető autópályát, vagy az ingyenes főutat – veszi igénybe. A nehéz tehergépjárművek az alacsonyabb díj ellenére – korlátozás illetve kitiltás hiányában – változatlanul használhatják a párhuzamos és ingyenes főutat. Kétségtelen persze, hogy az új rendszerben olcsóbb lesz az autópályás közlekedés, de nem mellőzhető a jogi kényszer sem.
A főút lakott területen belüli szakaszára érvényes behajtási tilalom bevezetésével érhető el, hogy a fő problémát jelentő teherautók, kamionok biztosan elkerüljék a településen átvezető főutat. Példaként említhető, hogy a 7. számú főút Velencei tó melletti szakaszán 2003 nyarán bevezetett össztömeg korlátozással a nehéz tehergépjármű-forgalmat a díjas autópályára terelték, aminek hatására a 7-es út terhelése 60%-kal csökkent. A korlátozásra az M7-es autópálya olcsóbb, matricás rendszere ellenére szükség volt. A példa bizonyítja, hogy önmagában a matricás rendszer bevezetése nem jár szükségképpen együtt a nehézgépjármű-forgalom teljes megszűnésével.
A lakóközösség alkotmányos jogainak védelme érdekében az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a KDKF a forgalmi viszonyok megváltozását követően ismételten kötelezze a közútkezelőt az 5. számú főút részleges, zaj- és rezgésvédelmi szempontú környezetvédelmi felülvizsgálatára. Kezdeményezte továbbá, hogy a képviselő-testület a matricás rendszer bevezetését követően vizsgáltassa meg a forgalmi viszonyokat, és annak eredményétől függően, fontolja meg a tiltás, illetve korlátozás kezdeményezését.
A kezdeményezéssel érintett szervek a jelentés megállapításaival egyetértettek, intézkedéseikről tájékoztatták az országgyűlési biztost.
OBH 4294/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az ideiglenes hatályú elhelyezett gyermek sorsáról az előírt 30 napos határidőn túl dönt.
A panaszosok unokájuk családból történő kiemelése és ideiglenes hatályú elhelyezése ügyében eljáró hatóságok – a Mosónmagyaróvári Városi Rendőrkapitányság és Mosonmagyaróvár Város Gyámhivatala – döntéseit, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézkedéseit sérelmezték.
Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A vizsgálat egyrészt megállapította, hogy mind a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságnak a kiskorú ideiglenes hatályú elhelyezését elrendelő döntése és az azt megelőző rendőrhatósági intézkedés, mind a Győr-Sopron-Moson Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat eljárása indokolt és törvényes volt, alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot nem okozott.
A vizsgálat megállapította azt is, hogy Mosonmagyaróvár Város Gyámhivatala a gyermek ideiglenes hatályú beutalását követően széles körű bizonyítási eljárást folytatott le a szülők és a nagyszülők életkörülményeinek, jövedelmi viszonyainak, gyermeknevelésre való alkalmasságuknak, a gyermek iránti ragaszkodásuknak, valamint a kiskorú szüleihez és nagyszüleihez való érzelmi kötődésének megállapítása céljából azért, hogy a gyermek érdekét figyelembe véve, elhelyezése ügyében megalapozott döntést tudjon hozni. Mindez hosszadalmas bizonyítási eljárást igényelt, ezért a gyámhivatal a rendelkezésére álló 30 napos ügyintézési határidőt az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) vonatkozó rendelkezése értelmében további 30 nappal meghosszabbította, és eme határidőn belül döntött a kiskorú ideiglenes hatályú elhelyezésének megszüntetéséről. A gyámhivatal mind a bizonyítási eljárás, mind a döntés során a gyermek érdekét tartotta szem előtt, ugyanakkor figyelmen kívül hagyta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI: törvény (Gyvt.) rendelkezései szerint az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatára nyitva álló 30 napos határidő nem hosszabbítható meg, a gyámhivatalnak a gyermek további sorsáról 30 napon belül döntést kell hoznia. A gyámhivatalnak nincs jogszabályi felhatalmazása arra, hogy a Gyvt. szóban forgó rendelkezését mint speciális szabályt figyelmen kívül hagyja, és az Áe. szabályait alkalmazza.
Az általános helyettes megállapította, hogy gyámhivatal eljárásával a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggésben visszásságot okozott.
A jogsértések elkerülése érdekében az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjénél kezdeményezte, hogy a jövőben 30 napon belül intézkedjék az ideiglenes hatályú elhelyezett kiskorú sorsáról.
A gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.
OBH 4312/2003.
A jogbiztonság elvével, valamint a szabad mozgáshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott a nyomozó hatóság azzal, hogy a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény szabályait megsértve, nem töröltette a nyilvántartásából annak a személynek az adatait, akivel szemben a büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, de a jogsértő módon nyilvántartott adatok miatt az útlevélkérelmét elutasították.
A panaszos szerint a Pécsi Rendőrkapitányságon az ellene folytatott büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, de ezt követően nem intézkedtek a bűnügyi nyilvántartásból való törlésére. A panaszos egy év múlva útlevélkérelemmel fordult a Belügyminisztériumhoz, de kérelmét elutasították, mivel még mindig szerepelt a büntetőeljárás alatt állók nyilvántartásában.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság elvével összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Pécsi Rendőrkapitányságtól, valamint a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivataltól beszerzett iratok alapján a következőket állapította meg:
A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény rendelkezései szerint a büntetőeljárás alá vont személyek adatairól a nyomozó hatóság a jogszabályban előírt adatlapokat állít ki, és azokat a bűnügyi nyilvántartásokat kezelő BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal részére megküldi. A törvény alapján a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntető határozat jogerőre emelkedésétől számított három munkanapon belül köteles az adatok törlése iránt intézkedni.
A Pécsi Rendőrkapitányság mulasztást követett el, amikor a panaszossal szemben folytatott büntetőeljárás jogerős megszüntetése után nem három napon belül, hanem három hónappal később küldte el a nyilvántartásból való törléshez szükséges adatlapokat, de ekkor sem a központi nyilvántartó, hanem a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet részére. Az Intézet az iratokat nem továbbította a nyilvántartóhoz. A nyilvántartási problémák tisztázása csak az ügyfél jogi képviselőjének fellépésére indult meg.
A panaszos több mint egy évig jogsértő módon nyilvántartott személyes adatainak kezelése tekintetében felmerült a személyes adatok védelméhez fűződő jog sérelme is, ezért az általános helyettes a jelentést tájékoztatásul megküldte az adatvédelmi biztosnak.
Tekintettel arra, hogy a beszerzett adatok alapján a mulasztás oka és a konkrét felelősség nem volt tisztázható, ezért az általános helyettes az ügyben nem tett ajánlást, de mivel a bűnügyi nyilvántartás feletti törvényességi felügyelet az 1/1990. Legf. Ü. Utasítás alapján az ügyészség hatáskörébe tartozik, jelentését tájékoztatásul a Legfőbb Ügyésznek, továbbá figyelemfelhívásul a belügyminiszternek és az országos rendőr-főkapitánynak is megküldte.
A főkapitány bűnügyi helyettese körlevélben hívta fel a nyomozó szervek vezetőinek figyelmét az adatszolgáltatás pontosságának fokozott ellenőrzésére.
OBH 4321/2003.
A tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz az idősek otthona, ha a térítési díjakat és az egyszeri hozzájárulásokat szabálytalanul állapítja meg.
A panaszosok a Pihenőpark Kht. által fenntartott dégi Idősek Otthona működését és az ellátás hiányosságait sérelmezték.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a szociális biztonsághoz való jogok, valamint a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét az intézmény ellenőrzésére.
A lakók 2003 tavaszán véletlenül értesültek arról, hogy szociális otthon lakói, hiszen 1999-ben, illetve 2000-ben egy kft.-vel kötöttek polgári jogi, gondozási szerződést. A kft. 2001-ben közhasznú társasággá (kht.) alakult, és az ennek megfelelő szerződésmódosítások megtörténtek. Az intézmény vezetősége 2003 márciusában lakógyűlést hívott össze, ahol arról tájékoztatták a lakókat, hogy a létesítmény ezután a fenntartó kht. döntése alapján szociális intézményként, idősek otthonaként működik. Elmondták, hogy a szerződéseiket nem kell újra megkötniük vagy módosítaniuk.
A panaszos sérelmezte, hogy a változás óta a lakók ügyeit, problémáit senki nem intézi; az ellátás hiányos, a lakók létszáma nincs az egészségi állapotuknak megfelelő étkeztetés, orvosi, szakorvosi kezelés, nincs továbbá műszaki karbantartás és kertfenntartás.
A közigazgatási hivatal – a Fejér Megyei Rehabilitációs Intézet Módszertani Osztályának és a Magyar Államkincstár Fejér Megyei Területi Igazgatóságának bevonásával elvégzett – ellenőrzése a panaszokat nem támasztotta alá. Megállapították, hogy az intézményben a tárgyi és személyi feltételek a jogszabálynak megfelelőek, ezért a vizsgálat az étkeztetéssel, illetve az orvosi, szakorvosi ellátással összefüggő panasz kapcsán alkotmányos jogokat érintő hiányosságot nem tárt fel.
Az országgyűlési biztos azonban megállapította, hogy a fenntartó a jogbiztonság alkotmányos elvét sértő visszásságot okozott azzal, hogy a lakókkal a megváltozott jogviszonyban nem kötött új megállapodást.
A közigazgatási hivatal – többszöri határidő-módosítást engedélyezve – megtette a szükséges lépéseket az intézmény jogszerű működésének helyreállítása érdekében. A panaszos több minisztériumhoz fordult, és a rendőrségnél feljelentést is tett, de bűncselekmény hiányában nyomozást megtagadó határozat született az ügyben. Valójában az eredeti, polgári jogi szerződéses jogviszonyt szerette volna fenntartani, ezért a szociális törvény szerinti megállapodást nem kötötte meg, de ezzel a garanciális szabályok és a közigazgatási hivatal intézkedési lehetősége nem terjednek ki ügyére. A panaszos azonban többszöri tájékoztatás ellenére sem fogadta el, hogy a követeléseit csak polgári jogi úton rendezheti.
Az országgyűlési biztos – a panaszosnak a vizsgálat lezárását követően hónapokkal később tett bejelentésére tekintettel – ismét felkérte a közigazgatási hivatalt, hogy tájékoztassa az eltelt időben történtekről, a lakók helyzetéről. A tájékoztatásból kiderült, hogy a Kht. a határidő többszöri módosítása ellenére sem tett eleget maradéktalanul a közigazgatási hivatal felhívásának. A Kht. ügyvezető igazgatója 2004 novemberében végül a megváltozott létszámra tekintettel újból benyújtott működési engedélyre vonatkozó kérelmét visszavonta. A közigazgatási hivatal az eljárást megszüntette, egyúttal kérte a főjegyzőt, hogy intézkedjen a rászoruló személyek ellátásának megszervezéséről. A közigazgatási hivatal novemberben még egy helyszíni ellenőrzést tartott, melynek során megállapította, hogy a fenntartó a folyamatos ellátást (orvos, élelmezés stb.) továbbra is a szerződések alapján biztosította. A szociális intézményi ellátottak érdekeit a közigazgatási hivatal megfelelően védte, képviselte. A panaszos a polgári törvénykönyv hatálya alá tartozó gondozási szerződése alapján, a kötelezettségek nem teljesítésével kapcsolatban bírósághoz fordulhat.
OBH 4335/2003.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz önmagában az a tény, ha a minisztérium az országgyűlési biztosok megkeresésére a határidőt jelentősen túllépve, a kért iratok megküldése nélkül, nem érdemben ad választ. A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz a miniszter, ha rendeletében társadalmi szervezetre hatósági jogkört delegál, illetve a miniszteri kabinet vagy a nevében eljáró miniszteri tanácsadó, ha az eljárásra jogosult szakhatóságtól elvonja a hatáskörét. Ugyanilyen visszásságot okoz az FVM, ha az SZMSZ-e lehetővé teszi az állami irányítás egyéb jogi eszközének nem minősülő „Közlemény” kibocsátását. Az egyesülési joggal összefüggő visszásság veszélyét rejti, ha a minisztérium a jogszabályokat úgy értelmezi, hogy a magyarországi társadalmi szervezeteknek előírható, illetve megtiltható, hogy külföldi társadalmi szervezetek szövetségéhez csatlakozzanak, illetve ha a miniszter egy külföldi társadalmi szervezetet egy magyarországi tagjának kizárására, és helyette egy új magyarországi társadalmi szervezet tagként való felvételére kívánja rábírni. A jegyző azzal okoz visszásságot, hogy a szakhatósági állásfoglalások beszerzésére vonatkozó törvényi feladatát túllépve, a kérelmezőt a jogszabályban előírtakat meghaladó okiratok csatolására hívja fel. A fajtatiszta ebek tulajdonosainak tulajdonhoz való jogával összefüggő visszásságot okozhat, ha a népegészségügyi, járványügyi és állategészségügyi okokon túl, alkotmányosan alá nem támasztható indok alapján korlátozzák a fajtatiszta ebek kiállítását, ezért Magyarországon nem, vagy csak aránytalan nehézségek árán lehetne a kutyát az FCI által elismert rendezvényen kiállítani.
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) azt sérelmezte, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egyik miniszteri főtanácsadója a Miniszteri Kabinet nevében az FVM Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Főosztálya (ÁÉEF) vezetőjének intézkedését kérte, melynek a főosztályvezető eleget tett, és a megyei, fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomások (ÁÉEÁ) igazgató fő-állatorvosainak átiratot küldött. A beadvány mellékletei szerint a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) minősítéseit kizárólag az FCI, annak tagszervezetei, valamint szerződéses partnerei jogosultak – megfelelő feltételek mellett rendezett – ebkiállításokon kiadni. Az FCI és annak tagszervezetei kizárólag az FCI által kiadott származási igazolással, és lehetőleg FCI minősítéssel is rendelkező ebet vonhatnak tenyésztésbe. Ennek értelmében egy eb értékét jelentősen befolyásolja kiállított származási lapja, elért kiállítási eredményei, valamint szerzett minősítései. A panaszos emellett kifogásolta, hogy az FVM több alkalommal – mintegy felügyeleti szervként – megpróbált az egyesület belső, illetve külső kapcsolataiba beavatkozni. Álláspontja szerint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hatáskörét túllépte akkor, amikor a MEOE kizárását kérte az FCI-től. A panaszos becsatolta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az FCI főtitkára, valamint elnöke között folytatott levelezést is, amelyben – a miniszter a jogi szabályozás változására hivatkozva – azt kérte az FCI-től, hogy a MEOE helyett más társadalmi szervezetet ismerjen el a Magyar Köztársaságot képviselő szervezetként. Ettől az FCI mereven elzárkózott, arra hivatkozva, hogy tagjai nem államok, hanem országonként egy-egy egyesület.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a becsatolt iratok alapján megállapította, hogy a miniszteri főtanácsadó több alkalommal intézkedett kutyakiállítások engedélyezésével kapcsolatban. Megkeresésére az FVM közigazgatási államtitkára – a válaszadási határidőt jelentősen túllépve – írott levelében egyetlen feltett kérdésre sem adott érdemi választ, és a kért okiratokat sem küldte meg. Az állategészségügyi rendelkezések ismertetése mellett azonban kifejtette, hogy „a panaszos ügy alapját egy minisztériumi belső levél képezi, amelyben foglaltak – véleménye szerint – megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, és a figyelemfelkeltést, a jogszabálysértések elkerülését, ahhoz való hozzájárulás elkerülését segítik, és az állategészségügyi hatóság szakhatósági hozzájárulásaiban leírt, az állattenyésztést érintő kitételeket szolgálják.”
A helyettes biztos a válasz pontosítását, kiegészítését és továbbra is a minisztérium rendelkezésére álló okiratok megküldését kérte, de a közel egy hónap után kapott válaszban a miniszter arról tájékoztatta, hogy a főtanácsadó úr a munkáját közvetlenül segítő Miniszteri Kabinet munkatársa. A Miniszteri Kabinet feladat- és hatáskörébe tartozik többek között – figyelemmel az FVM SZMSZ-ére – a miniszter által meghatározott panaszok, kérelmek vizsgálata, a döntésnek megfelelő intézkedések kialakítása. A MEOE tevékenységével kapcsolatban hozzá érkezett bejelentések alapján kereste meg a miniszteri főtanácsadó a Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Főosztályát. A főtanácsadó az ebkiállítások ügyében a hatályos jogszabályok betartására hívta fel az ÁÉEF figyelmét. A miniszteri válasz szerint a miniszteri főtanácsadó, illetve a Miniszteri Kabinet intézkedést kezdeményező eljárása a fent idézett jogszabályokon és a minisztérium SZMSZ-én alapul.
A miniszter válasza tartalmazta a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló FVM rendelet 2004. szeptember 26. napján módosult – így a panasz alapjául szolgáló eljárásra nem irányadó – előírásait, valamint a tenyészeb-kiállításra vonatkozó állategészségügyi, közegészségügyi és egyéb előírások jogszabályi rendelkezéseit is. Az általános helyettest tájékoztatta a MEOE ellen folyamatban volt és folyamatban lévő különböző bírósági eljárásokról, valamint arról, hogy az ebkiállítások tartására vonatkozó korlátozások állategészségügyi és közegészségügyi érdeket szolgálnak, ezzel is a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jogot biztosítva.
Az általános helyettes szerint önmagában az a tény, hogy az FVM megkeresésére a határidőt jelentősen túllépve, ismételt megkeresés ellenére az üggyel kapcsolatos okiratok teljes körű megküldése nélkül, nem érdemben válaszolt, a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott. A rendelkezésére álló iratok alapján nem volt megállapítható, hogy a Miniszteri Kabinet, illetve a nevében eljáró miniszteri tanácsadó intézkedése milyen jogszabály, állami irányítás egyéb jogi eszközén alapult, vagy a miniszteri tanácsadó eljárásával az irányítása alatt nem álló állategészségügyi szakhatóság, valamint a tenyésztési hatóság hatáskörébe tartozó ügyekben járt-e el jogszabályi felha- talmazás nélkül. Az általános helyettes szerint nem felelt meg az SZMSZ rendelkezéseinek, és a Miniszteri Kabinet funkciójával, illetve a kabinet tagjának a miniszteri tanácsadó feladatával is összeegyeztethetetlen, hogy a miniszteri tanácsadó iktatószám nélkül „Hivatalos Állásfoglalást” adott ki, valamint különböző közigazgatási szervek intézkedését kérte, ezért a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes áttekintette az FVM SZMSZ-ének az irányítás egyéb állami és minisztériumon belüli eszközeire vonatkozó rendelkezéseit is. Az SZMSZ lehetővé teszi, hogy a minisztériumi részlegek az ágazatban működő gazdálkodó szervezetek, költségvetési szervek, egyesületek részére jogi iránymutatásnak nem minősülő főosztályi közleményt adhatnak ki, melyet kiadás előtt jóváhagyásra be kell mutatni a miniszternek, politikai államtitkárnak, közigazgatási államtitkárnak vagy a tárgy szerint illetékes helyettes államtitkárnak. Az általános helyettes az Alkotmánybíróság korábbi határozatára hivatkozva kifejtette, az állam központi szervei csak a törvény által meghatározott hatáskö- rükben, formában és eljárás mellett bocsáthatnak ki jogi iránymutatásokat. Ez a szabályozás egyúttal kizárja azt is, hogy az államigazgatás központi szervei más formában, más eszközökkel befolyásolják a jogalkalmazás gyakorlatát. A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság okozására alkalmas az FVM SZMSZ-ének azon rendelkezése, amely állami irányítás egyéb jogi eszközének nem minősülő „Közlemény” mint a Jogalkotásról szóló törvény (Jat.) garanciális szabályainak mellőzésével alkotott, és címzettek által követett norma kibocsátását lehetővé teszi.
Az általános helyettes kifejtette, hogy a nemzetközi közjog a „nemzetközi szervezet” fogalom alatt az államok által ilyenként elismert, speciális jogállású szervezeteket ért, amelyek nemzetközi-jogi jogalanyisággal rendelkeznek. Mindezek értelmében a kinológiai szervezetek – nemzetközi jellegük ellenére – bizonyosan nem tekinthetők nemzetközi szervezetnek. Ezzel szemben az FVM rendelete így határozza meg a Kinológiai Szövetség fogalmát: „Olyan társadalmi szervezet, amelynek feladata és kizárólagos joga a hazai ebtenyésztés képviselete nemzetközi szervezetben, a kiállítások és egyéb, minősítést adó rendezvények összehangolása; részvétel a bírók képzésében és minősítésében, a rendezvényekre bírók delegálása, a rendezvényekkel kapcsolatos nemzetközi hitelű nyilvántartások vezetése, a kivitelre szánt ebek export származási igazolásának kiállítása, nyilvántartása, valamint az őshonos ebfajták fenntartásának, megőrzésének irányítása és összehangolása, és egységes nemzetközi képviselete.” Az általános helyettes szerint, a miniszteri rendelet idézett szabályozá- sa nincs figyelemmel sem a nemzetközi szervezetek fogalmára, sem pedig az előbb említett kinológiai szervezetek egyesületi jellegére, így értelemszerűen a Magyar Köztársaság szervei bizonyosan nem írhatják elő egy vagy több külföldön működő társadalmi szervezet számára, hogy kizárólag mely magyar társadalmi szervezetet fogadhat tagjai sorába. Ugyancsak az egyesülési jog durva és nem törvényi korlátozásának tartaná, ha miniszteri rendelettel tiltaná meg magyar társadalmi szervezetek számára a külföldi társadalmi szervezetekhez való csatlakozást, valamint az ezekben való bármilyen részvételt.
Az általános helyettese kifejtette, hogy a társadalmi szervezet olyan önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az alapszabályban meghatározott célra alakul, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljának elérésére szervezi tagjai tevékenységét. Az állam és annak szerve csak kivételes esetben avatkozhat be egy társadalmi szervezet autonómiájába, minden egyéb beavatkozás alkalmas lehet az egyesülési joggal összefüggő visszásság okozására.
A fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló FVM rendelet legutóbbi módosítása lehetővé teszi, hogy egy, az egyesülési jog szerint létrejött társadalmi szervezet hatósági jogköröket gyakoroljon. A szabályozás azonban még utalást sem tartalmaz a társadalmi szervezet hatósági eljárására vonatkozó alapvető szabályokra, jogorvoslati rendre, felelősségi szabályokra. A szabályozás emellett nem tesz eleget a normavilágosság követelményének sem, így alkalmasa arra, hogy a jogbiztonság elvével összefüggő visszásságot okozzon.
A kőbányai önkormányzat hiánypótlásra szólította fel egy kutyakiállítás szervezőjét. Ebben a Fővárosi ÁÉEÁ szakhatósági állásfoglalását, továbbá a tevékenység végzésére való jogosultság okirati igazolását kérte. A hatályos szabályozás szerint jogszabály elrendelheti, hogy a határozat meghozatala előtt a szakhatóság előzetes hozzájárulását kell beszerezni. A szakhatóságot – főszabályként – az ügyben érdemi döntésre jogosult közigazgatási szerv keresi meg. A biztos helyettese megállapította, hogy a vizsgált közigazgatási ügy idején nem volt olyan jogszabály, amely az előbb említett szakhatósági állásfoglalásokat az Áe. szabályaitól eltérően rendelte volna beszerezni. A jegyző az engedély kiadással kapcsolatos eljárásában kizárólag azt vizsgálhatta volna, hogy – a szakhatósági állásfoglalásokra is figyelemmel – az állatkiállítás helye, ideje a népegészségügyi és az állategészségügyi előírásoknak megfelel-e. A jegyző az eljárásával a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes végül azt vizsgálta meg, hogy a kutyatulajdonosok számára okoz-e visszásságot a kialakult helyzet. Van-e bármilyen kapcsolat a kutyák piaci értéke és a között, hogy mely szervezet végzi az államilag elismert törzskönyvezést. Megállapította, hogy a nemzetközi tenyésztésben részt vevő, illetve Magyarországon kívül értékesített kutyák esetében a fajtatiszta ebek értékét elsősorban az határozza meg, hogy mely nagyobb nemzetközileg is elismert kinológiai szervezet tagja, szerződéses partnere a kutya származási igazolását (pedigréjét) kiállító egyesület. A fajtatiszta ebek értékét ezen túl a különböző kiállítási eredményei, tenyészszemlén szerzett minősítései befolyásolják. Az ilyen kiállításokon és tenyészszemléken történő részvétel egyik elengedhetetlen feltétele, hogy az eb pedigréjét a kiállítást meghirdető, nemzetközileg is elismert kinológiai szervezet tagja, szerződéses partnere állítsa ki. A Magyarországon tenyésztési célból vagy kedvtelésből tartott fajtatiszta ebek és a jövőben születendő kölykeik értéke csak úgy tartható fenn, illetve növelhető, ha azok az FCI által elismert kiállításokon és tenyészszemléken is részt vesznek. Az általános helyettes megállapította, hogy amennyiben ilyen rendezvényekre Magyarországon nem kerül sor, úgy – jelentős költségekkel – külföldön kell a kutyákat minősíttetni, és ez a fajtatiszta ebek tulajdonosainak tulajdonhoz való jogával összefüggő visszásságot okozhat.
Az általános helyettes a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság orvoslására felkérte a miniszterelnököt, gondoskodjon arról, hogy a Kormány tagjai és alárendelt szervei határidőben, érdemben és teljes körűen (kért vizsgálat lefolytatásával, rendelkezésre álló okiratok megküldésével) tegyenek eleget a megkeresésének; ne adjanak ki a Jat. garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratokat, körleveleket, útmutatókat, iránymutatásokat, állásfoglalásokat és egyéb informális jogértelmezéseket. Ha azonban Jat.-ban foglalt feltételei fennállnak, az állami irányítás egyéb jogi eszközének kibocsátásával segítsék elő az irányításuk vagy felügyeletük alatt álló szervek jogszabályszerű működését. A biztos a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter figyelmét arra hívta fel, intézkedjen, hogy a jövőben miniszteri tanácsadó sem önállóan, sem a miniszteri kabinet nevében eljárva ne lépje túl hatáskörét, és ne vonja el az engedélyező hatóság és a szakhatóság hatáskörét, és a jövőben tartózkodjon a magyarországi és külföldi társadalmi szervezetek autonómiájának megsértésétől.
A vizsgálat szerint az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság az FVM rendelet szabályozása fölösleges, nem egyértelmű rendelkezéseire vezethető vissza, ezért a biztos azt javasolta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy a rendelet módosításával biztosítsa, hogy az ebkiállítások, tenyészszemlék tartását kizárólag közegészségügyi, állategészségügyi és állatvédelmi okokból lehessen korlátozni. Hatósági jogkört ne delegáljon semmilyen társadalmi szervezetre; legyen figyelemmel a „nemzetközi szervezetek” fogalmára, valamint a kinológiai szervezetek egyesületi jellegére, így ne írja elő egy vagy több külföldön működő társadalmi szervezet számára, hogy kizárólag mely magyar társadalmi szervezetet fogadhatja tagjai sorába. Megfelelő alkotmányos indok nélkül ne tiltsa meg magyar társadalmi szervezetek számára a külföldi társadalmi szervezetekhez való csatlakozást, valamint az ezekben való bármilyen részvételt.
Az általános helyettese felhívta a kőbányai jegyző figyelmét arra, hogy a jövőben mindennemű engedélyezési eljárása során a hatályos jogszabályoknak megfelelően szerezze be a szakhatóság előzetes hozzájárulását, és a jogszabályban előírtakon kívül más okiratok becsatolásától ne tegye függővé az engedély megadását.
OBH 4379/2003.
A bírósági végrehajtásról szóló törvény 2001. szeptember 1-jén hatályba lépett módosításait csak az azt követően foganatosított végrehajtások során lehet alkalmazni.
A panaszos az ellene indított több bírósági végrehajtási eljárást – különösen a lakására korábban lefolytatott ingatlanárverést – kifogásolta.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és az érintett önálló bírósági végrehajtók megkeresése, valamint a panaszos által becsatolt iratok alapján meg- állapította, hogy a panaszos tulajdonára elrendelt ingatlanárverést a bírósági végrehajtásról szóló törvény 2001. szeptember 1-jén hatályba lépett módosításait megelőzően folytatták le.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) a panaszos ügyében indított végrehajtási eljárás idején még nem tartalmazott a lakott ingatlan árverési értékesítésére, illetve az abban lakó adós helyzetére, jogállására vonatkozó semminemű szabályt. A Vht. 143. § d) pontja szerint: „Az árverést a végrehajtó árverési hirdetménnyel tűzi ki, és ebben feltünteti: e) az ingatlan lakott vagy beköltözhető állapotban történő értékesítését,”. Eszerint az ingatlan lakottan is árverezhető volt.
A lakott ingatlan árverési értékesítése és az elárverezett ingatlan korábbi – ingatlanban lakó – tulajdonosának jogállása szabályozatlan volt. Ennek hiányát a bírósági gyakorlat úgy értelmezte, hogy az árverés után az elárverezett ingatlanban maradó volt tulajdonos, valamint az új tulajdonos között sajátos lakáshasználati, lakásbérleti jogviszony jött létre. A bíróság álláspontja szerint a lakottan elárverezett ingatlan esetében az ott maradó lakók használati díj fejében továbbra is az adott ingatlanban maradhatnak. Ugyanakkor a használati díj mértékében, a lakhatás feltételeiben az új tulajdonossal kell megállapodásra jutni. Abban az esetben, ha ez nem sikerül, vagy amennyiben az új tulajdonos a használati díj fizetése ellenére arra törekszik, hogy az ott lakókat eltávolítsa, ismét a bírósági út áll nyitva a kérdés rendezésére.
A bíróság a lakás lakottan történt elárverezése esetében úgy ítélte meg, hogy az új tulajdonos és a lakásban maradó volt tulajdonos között a Polgári Törvénykönyvben nem szabályozott atipikus használati jogviszony jön létre, amelyből eredően a lakásban maradó személyt vagy személyeket használati-díj fizetési kötelezettség terheli. Az ingatlan kiürítésére pedig csak akkor kerülhet sor, ha a lakásban maradt volt tulajdonosok nem teljesítik a fizetési kötelezettségüket. A bíróság többé-kevésbé egységes gyakorlata szerint a lakásban maradó volt tulajdonost a bérlővel azonos jogállás illeti meg, ha árverés esetén az árverési vételár megállapítása a bentlakás értékcsökkentő hatásának figyelembevételével történt. Ennek értelmében a lakás cserelakás felajánlása nélküli kiürítését az új tulajdonos csak azt követően kezdeményezheti, ha a bentlakók a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 24. §-a (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban foglalt felmondási okok valamelyikét megvalósítják, és a felmondás jogát az új tulajdonos a megfelelő alaki és eljárási szabályok betartása mellett gyakorolta. (BH 1998. 586.)
Az országgyűlési biztos több jelentésben (pl.: OBH 9019/1996.) megállapította, hogy az ingatlanok lakottan történő árverési értékesítése alkotmányos visszásságot okoz, és kezdeményezte a törvény módosítását, amelyre a 2001. szeptember 1-jén hatályba lépett 2000. évi CXXXVI. törvény elfogadásával sor is került.
Az új szabályok kimondják, hogy az ingatlant főszabály szerint beköltözhető állapotban kell árverezni, ettől csak a törvényben taxatíve felsorolt esetekben lehet eltérni. A panaszos ügyében azonban az ingatlana árverését követően hatályba lépett törvénymódosítás előírásait visszamenőleg nem lehet alkalmazni, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatát visszásság megállapítása nélkül lezárta.
OBH 4466/2003.
A tulajdonhoz, a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, a magántitok és a személyes adat védelméhez, valamint a személyes szabadsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a nyomozó hatóság, ha ismeretlen bejelentő egyoldalú nyilatkozatára, kétséges tartalmú információk alapján rendel el nyomozást, amelyben megsérti a büntetőeljárás szabályait, a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait, és megfelelő ellenőrzés nélkül elfogja, megbilincseli és előállítja a feljelentett személyt.
A panaszos beadványa szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai névtelen bejelentés alapján házkutatást tartottak a lakásán. Az eredménytelen házkutatás után megbilincselve előállították a rendőrkapitányságra, ahol tanúként kihallgatták, majd szabadon engedték.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a rendőr-főkapitányságról beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a főkapitányság Központi Ügyeletére ismeretlen telefonáló bejelentette, hogy egy sárospataki fiatalember és barátnője fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik. Arra a kérdésre, hogy az információ kitől, illetve milyen forrásból származik, a bejelentő nem válaszolt.
A Nyomozó Osztály Életvédelmi Alosztály vezetője minden további ellenőrzés nélkül, ugyanezen a napon elrendelte a nyomozást, visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt. Másnap a főkapitányság nyomozói, kommandósai és az ORFK tűzszerészei házkutatásokat tartottak a fiatalok hozzátartozóinak lakásán, de egyik személynél sem találtak semmilyen bűncselekményre utaló dolgot. A feljelentett fiatalembert a behatoló alegység a házkutatás befejezése után megbilincselve előállította a Sárospataki Rendőrkapitányságra. A fiatalokat tanúként, és nem gyanúsítotti minőségben hallgatták ki, nem oktatták ki egyiküket sem eljárási jogaira – pl. a vallomás megtagadásának jogára –, és nem volt lehetőségük védő igénybevételére. A panaszokat a Nyomozó Osztály vezetője ellenvetésként bírálta el, és elutasította. A nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.
Az általános helyettes megállapította, hogy az intézkedéseket egyoldalú, nem ellenőrzött információ alapján, tehát törvénysértő módon hajtották végre. A megalapozott gyanú fogalmát a Be. nem határozza meg, ezért annak megállapítása a nyomozó hatóság tényeken, adatokon nyugvó mérlegelésén múlik. A mérlegelési jog ugyanakkor nem korlátlan, és a nyomózó hatóságokat nem menti fel a körültekintő, célszerű és részrehajlás nélküli eljárás jogszabályi és alkotmányos kötelezettsége alól.
Az általános helyettes felkérte a belügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a névtelen bejelentések alapján csak megfelelő ellenőrzést követően kerüljön sor alkotmányos jogokat érintő rendőri intézkedésre vagy büntetőeljárás kezdeményezésére.
A belügyminiszter a jelentést megküldte az ORFK-nak, amely azt a megyei, fővárosi főkapitányságoknak továbbította a feltárt visszásságok jövőbeni kikü- szöbölése érdekében.
(Kapcsolódó ügy: OBH 4684/2003.)
OBH 4524/2003.
A szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a rendszeres ellátások folyósításával elmarad, és ezzel az ügyfél megélhetését veszélyezteti.
A jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha nem tesz eleget a törvényben előírt eljárási kötelezettségének, a panaszos kérelme kapcsán a tényállást nem tisztázza, és érdemi határozatot sem hoz.
A panaszos a kunbaracsi önkormányzat eljárását sérelmezte, mert 2003-ban több ízben késedelmesen kapta meg a részére járó gyermekvédelmi támogatást és a rendszeres szociális segélyt. Tartósan fogyatékos fiával él egy háztartásban, munkaviszonyban nem áll, havi jövedelmét a gyermekvédelmi támogatás, a rendszeres szociális segély és a családi pótlék teszi ki. Az önkormányzat által késedelmesen folyósított támogatás ellehetetleníti a mindennapi megélhetésüket. A panaszos azt is sérelmezte, hogy az önkormányzattól a 2003 márciusában benyújtott átmeneti segély iránti kérelmére nem kapott választ.
Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, amely megállapította, hogy az önkormányzat a rendszeres szociális segélyt és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást valóban késedelmesen folyósította a panaszos részére. A jegyző a folyósítás elmaradását az önkormányzat forráshiányával indokolta.
A vizsgálat rámutatott arra, hogy a kötelező szolgáltatások, az alapvető közellátás minden állampolgárnak alanyi jogon jár. Nem vonható meg a lakosság egy részétől ez a járandósága azért, mert a település gazdasági lehetőségei az átlagnál rosszabbak. Ezért az átlagos feltételeknél kedvezőtlenebb körülmények között gazdálkodó önkormányzatok pénzügyi gondjainak rendezéséhez az államnak kiegészítő támogatási rendszert kell működtetnie. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) önkormányzat, valamint a tartósan fizetésképtelen helyi önkormányzat kiegészítő támogatást igényelhet. A települési önkormányzatok meghatározott feladatokat kötelesek ellátni, függetlenül nagyságuktól vagy a teherbíró képességüktől. A kötelező feladatok tekintetében az önkormányzatoknak nincs választási lehetőségük, legfeljebb arról dönthetnek saját elhatározásból, hogy a kötelező feladatot milyen mértékben és hogyan oldják meg.
A vizsgálat kitért arra, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján az érintett önkormányzatnak a rendszeres szociális segély és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósításáról a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig kell intézkednie. Az ellátások fedezetét 90%-ban az állam, 10%-ban pedig az önkormányzatnak kell biztosítania. Mivel az adott település forráshiányos, a működőképessége megőrzése mellett, a kötelező feladatai ellátása érdekében is kapja az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatoknak járó támogatást.
A vizsgálat megállapította, hogy a helyi önkormányzat megsértette a hivatkozott jogszabályok előírásait, így a rendszeres ellátások folyósításával elmaradt. Mulasztásával a panaszos megélhetését veszélyeztette, és ezzel szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos a visszásság orvoslása érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja felül az önkormányzat működését, és amennyiben az ellenőrzés során szerzett tapasztalatai indokolják, kezdeményezze az önkormányzat gazdálkodását érintő vizsgálat lefolytatását az Állami Számvevőszéknél. A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és jelezte, hogy az Állami Számvevőszék 2003-ban már tartott átfogó ellenőrzést az érintett önkormányzatnál, amely megállapította, hogy nem biztosították a gazdálkodás törvényességét, szabályszerűségét.
A szociális jellegű juttatások késedelmes kifizetése kapcsán kialakult jogellenes állapot megszüntetése érdekében az önkormányzat megtette a szükséges intézkedéseket, a rendszeres szociális és gyermekvédelmi ellátásokat a 2004. évi adóbevételekből fizették ki a jogosultak részére.
Az átmeneti segély iránti kérelemmel összefüggésben a vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy nem tett eleget eljárási kötelezettségének, a panaszos kérelme kapcsán a tényállást nem tisztázta és nem hozott érdemi határozatot sem.
A biztos a polgármestert arra kérte fel, hogy a panaszos márciusi kérelmét bírálja el és hozzon alakszerű határozatot, szem előtt tartva a jelentésben hivatkozott jogszabályok rendelkezéseit. A jövőre tekintettel pedig felkérte a jegyzőt és a polgármestert, hogy hívják fel az önkormányzat dolgozóinak figyelmét az államigazgatási eljárásról szóló törvény rendelkezéseinek maradéktalan betartására.
Az érintettek a jelentésben foglaltakkal egyetértettek, a polgármester a kérelem alapján átmeneti segélyt állapított meg a panaszos részére.
OBH 4599/2003.
Nem okoz a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az a jogi szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy ismeretlen gépjármű által másik gépjárműben okozott – dologi – kár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás terhére nem rendezhető.
A panaszos a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításával kapcsolatos jogi szabályozást sérelmezte az országgyűlési biztosnál.
A biztos a vizsgálatot a tulajdonhoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indította, és megkereste a Magyar Biztosítók Szövetségét (MABISZ), a Pénzügyminisztériumot, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét.
A panaszos beadványa szerint gépjárműjével éppen Tiszaújvárosból tartott Budapest felé, amikor a közlekedési dugóban haladva az ellentétes irányban éppen elhaladó teherautóról lepattanó kavics szélvédőjét betörte. Tekintettel a forgalomra, valamint a záróvonalra a panaszos nem tudott a tehergépjármű után menni, a tehergépjármű vezetője pedig nem vette észre a balesetet. Így a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás terhére nem lehetett a kárt megtéríttetni. A panaszos véleménye szerint vannak olyan közlekedési helyzetek, amikor a KRESZ megszegése nélkül lehetetlen kideríteni a kárt okozó gépjármű adatait, továbbá a szolgáltatás–ellenszolgáltatás „nincs kapcsolatban egymással”, hiszen olyan szolgáltatásért fizet havi rendszerességgel, amiért nem jár ellenszolgáltatás.
A vizsgálat során a biztos megállapította, hogy a gépjárművek után fizetendő felelősségbiztosítás tulajdonjoghoz tapadó jogintézmény. A felelősségbiztosítás polgári jogi kategória, amelynek az a specialitása, hogy a biztosított károkozásához kapcsolódik, tehát az általa okozott kár megtérítésére irányul. A biztosítási szerződések többségére vonatkozó szabályok között szerződéskötési kötelezettségre vonatkozó rendelkezést nem találunk, ezzel ellentétes jogi megoldás érvényesül azonban egyes felelősségbiztosításoknál. Ezen eltérő szabályozás mögött a következő megfontolás húzódik. A felelősségbiztosítás jelentősége a kárkötelem szempontjából az, hogy a felelősségbiztosítási jogviszony következtében a kárkötelem kötelezetti oldala úgy erősödjön meg, hogy az eredeti kötelmi helyzet fenntartása mellett, alanyváltozás nélkül lehetővé váljon az eredeti kötelemben nem szereplő harmadik személy – a biztosító – kötelezett helyett történő teljesítése. A biztosító teljesítőképességének erősítését szolgálja a potenciális károkozók által teljesített díj-befizetés. A felelősségbiztosítás intézménye és a kapcsolódó szerződéskötési kötelezettség tehát a károsult érdekeit védi.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló kormányrendelet tartalmazza a Kártalanítási Számla terhére rendezhető károk körét, finanszírozásának egyik lényege, hogy az ismeretlen üzembentartó által okozott kárt az alapból megtérítsék. A vizsgálat során a megkeresett szervek egybehangzóan azon a véleményen voltak, hogy ki van zárva az ismeretlen gépjármű által okozott azon károk megtérítése, mely egy másik gépkocsiban keletkezett. A rendelet tehát a dologi károk térítését kizárja, míg a személyi sérülésből eredő károk érvényesíthetők. Ez „méltányolható” megoldás, hiszen ellenkező esetben a saját gépjárműben nemcsak egy, jelen esetben a tehergépjárműről lehulló kavics által okozott kár, hanem minden, akár a gépjármű vezetője által saját gépjárművében véletlenül okozott kár is elszámolható lenne.
Nyilvánvalóan a kárt szenvedett személynek kell viselni a kárt, ha a károkozó személy nem deríthető fel. Ha ezt el akarja kerülni, CASCO biztosítást köthet, amely másra át nem hárítható károkra nyújt fedezetet (köztük számos ún. „vis maior” kárra is), így nem okoz a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben sérelmet az a jogi szabályozás, amely kizárja, hogy ismeretlen gépjármű által másik gépjárműben okozott kárt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás terhére nem rendezik.
Az országgyűlési biztos a szolgáltatás–ellenszolgáltatás hiányával kapcsolatos felvetésre megállapította, hogy a szolgáltatás–ellenszolgáltatás követelményét a gépjármű felelősségbiztosítás esetén nem a kárt okozó gépjármű tulajdonosa (üzembentartója) és a kárt szenvedő gépjármű tulajdonosa (vagy üzembentartója) között kell vizsgálni, hanem a kárt okozó (biztosított) és biztosítója között, de azon belül is csak a kockázati körbe bevont károkozások tekinte- tében.
A szolgáltatás–ellenszolgáltatás arányosságáról a felelősségbiztosítás körében csak valamennyi biztosított veszélyközössége és nem az egyes biztosítottak szintjén lehet beszélni, hiszen vannak, akik egész életükben balesetmentesen vezetnek, ennek ellenére a díjat fizetik, és vannak olyanok is, akik a díjfizetés akár másnapján olyan mértékű kárt okoznak, hogy befizetett díjaik messze nem érik el a biztosító által kifizetett összeget. Vagyis a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlya biztosítás-statisztikai értelemben adott.
A beazonosíthatatlan üzembentartókra és a bizonyíthatatlan eredetű károkra pedig azért nem terjeszthető ki a felelősségbiztosítás, mert olyan mértékben megnövelné a visszaélések lehetőségét, hogy felborítaná a jogintézmény egyensúlyát.
OBH 4632/2003.
A személyi szabadsághoz, a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség, ha a gyanúsítottak előállítása során megsértik az arányosság követelményét; ha a fiatalkorú, magyar nyelvet nem beszélő gyanúsított kihallgatásán nincs jelen védő; ha a fiatalkorú törvényes képviselőjét nem értesítik. A jogorvoslathoz való jogot sérti a jogi szabályozás azon hiányossága, hogy a rendőri intézkedés ellen tett panaszok késedelmes benyújtása esetén nem terjeszthető elő igazolási kérelem.
Egy német állampolgárságú panaszos a fiatalkorú gyermekével szemben foganatosított rendőri intézkedést, fia előállítását és védő nélküli gyanúsítotti kihallgatását és a fogva tartás módját sérelmezte. Kifogásolta, hogy nem engedték meg a fiának, hogy a fogdára kísérése előtt élelmet és az asztmájára szedett gyógyszerét magához vegye, valamint azt, hogy az intézkedéssel szemben tett panaszát elutasító rendőrségi határozat elleni fellebbezésre nyitva álló 8 napos határidő nem volt elegendő számára a határozat lefordítására, így elesett a jogorvoslat lehetőségétől.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz, a személyes szabadsághoz, a védelemhez, a jogorvoslathoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogokat érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a Siófoki Rendőrkapitányság vezetőjét.
A Siófoki Rendőrkapitányság Akció-csoportjának három tagja, valamint a német rendőrség állományából vezényelt rendőr 2003. augusztus 14-én 17 órakor intézkedett a panaszos fiatalkorú fiával és három társával szemben, mert azzal gyanúsították őket, hogy a birtokukban levő, a Plus Áruház tulajdonát képező 16 ezer Ft értékű bevásárlókocsit eltulajdonították, és ezáltal elkövették a lopás vétségét. A fiúkat először a szálláshelyükre szállították, hogy az élelmiszereket kipakolhassák. A német anyanyelvű rendőr részletesen tájékoztatta a fiúkat az intézkedés okáról, várható időtartamáról, és arról, hogy hozzátartozó értesítését kérhetik. A szállásukon a fiúknak módjukban állt élelmiszert és gyógyszert magukhoz venni. Ezt követően a négy fiút a kapitányságra előállították, és egymás után gyanúsítottként kihallgatták. A panaszos fia nem kérte hozzátartozói értesítését, és a fogva tartása során nem panaszkodott rosszullétre, nem említette, hogy gyógyszerre lenne szüksége. Az előállító helyiségben az előírt légköbméter és a természetes szellőzés biztosított volt. A rendőri intézkedésről készült jelentés és a fogva tartásról szóló igazolás szerint a panaszos fiát augusztus 14-én 23.55-kor engedték szabadon.
A jegyzőkönyv tanúsága szerint azonban a fiú gyanúsítotti kihallgatása augusztus 14-én 23.14-kor kezdődött, és augusztus 15-én 00.46-kor fejeződött be. A jegyzőkönyvben jelenlevőként van feltüntetve a nyomozó, a gyanúsított, a tolmács és a védő; de a kirendelt védő nem írta alá a jegyzőkönyvet. A gyanúsított vallomásában előadta, hogy társaival úgy döntöttek, hogy a bevásárlókocsiban viszik el a szálláshelyükre a vásárolt élelmiszereket, majd a kocsit visszaviszik az áruházhoz. Ezt követően, augusztus 15-én hajnali 1.00 órakor házkutatást tartottak, és lefoglalták a bevásárlókocsit. A lefoglalásról készült jegyzőkönyvben a lefoglalás helyeként a panaszos fiának németországi lakóhelye szerepel. A rendőrség augusztus 15-én értesítette a német nagykövetséget az eljárás megindulásáról. A nyomozást 2003. szeptember 17-én kelt határozattal – bűncselekmény hiányában – megszüntették.
A panaszos a rendőri intézkedéssel szemben 2003. szeptember 3-án tett panaszt az ORFK-n. A Siófoki Rendőrkapitányság vezetője a hozzá megküldött panaszt 2003. szeptember 23-án kelt határozatában elutasította. A rendőrkapitány megállapította, hogy a panaszos fiának előállítására jogszerűen került sor, eljárási jogsértés nem történt, a fogva tartott pedig emberséges bánásmódban részesült.
Az általános helyettes ugyanakkor megállapította, hogy a siófoki rendőrkapitány bizonyos állításai – melyeket a panaszt elutasító határozat, illetve a megkeresésre írt válaszlevele tartalmazott – ellentétesek az iratokkal, illetve a vonatkozó jogszabályokkal. A panaszos fiának szabadon bocsátására nem kerülhetett sor 23.55-kor, ha a gyanúsítotti kihallgatása 00.46-kor fejeződött be. A kihallgatáson nem volt jelen védő, noha az kötelező lett volna. A bevásárlókocsi lefoglalására feltehetőleg a fiúk szálláshelyén, és nem a panaszos németországi lakóhelyén került sor. Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) értelmében, ha a fogva tartott fiatalkorú, haladéktalanul értesíteni kell a törvényes képviselőjét, függetlenül attól, hogy kéri-e az értesítést vagy sem.
Az általános helyettes álláspontja szerint az előállítás alapjául szolgáló cselekményt az intézkedő rendőrök tévesen minősítették lopásnak, hiszen a lopásnak nemcsak az idegen dolog birtokbavétele, hanem a jogtalan eltulajdonítási célzat is fogalmi eleme, ami az adott esetben nem volt megállapítható. A fiúk szándékáról – a német rendőr segítségével – az intézkedés során is meggyőződhettek volna a rendőrök, és a helyszínen felszólíthatták volna őket az áru kipakolására, illetve a kocsi visszatolására. A rendőri intézkedés így sértette az Rtv.-ben foglalt arányosság követelményét, ezzel a személyes szabadsághoz, a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, tekintettel arra is, hogy védő nem volt jelen a fiatalkorú és a magyar nyelvet nem beszélő gyanúsított kihallgatásán, valamint arra, hogy a rendőrség elmulasztotta értesíteni a fiatalkorú törvényes képviselőjét.
Az általános helyettes ezért felkérte a Somogy megyei rendőrfőkapitányt, gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek az előállítások foganatosítása, valamint a büntetőeljárások lefolytatása során az arányosság követelményét szem előtt tartva, illetve a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, ésszerűen járjanak el. Legyenek tekintettel a fiatalkorúak és a külföldiek speciális helyzetére. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta.
Az általános helyettes az országos rendőrfőkapitányt arra kérte, hogy vizsgálja meg az adott ügyben eljárók fegyelmi felelősségre vonásának a lehetőségét. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta; a fegyelmi eljárást lefolytatták.
A biztos megállapította, hogy ezen túlmenően a panaszos fiának fogva tartása során a rendőrség eljárása nem okozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. A fiú ugyanis sem a bekísérésekor, sem a fogdán nem jelezte, hogy gyógyszerre lenne szüksége, vagy rosszul érezné magát. Tekintettel arra, hogy a rendőrség nem tudott a fiú betegségéről, mulasztást nem követett el.
A rendőri intézkedés elleni panaszt a panaszos 8 napon túl terjesztette elő, a rendőrkapitány ugyanakkor – határidőben – elbírálta. A panaszt elutasító határozat tartalmazta, hogy ellene 8 napon belül fellebbezésnek van helye a felettes szervhez.
Az Alkotmánybíróság 24/1999. (VI. 30.) AB határozatában kifejtette, hogy „a jogorvoslati jog tényleges gyakorlásának egyik elengedhetetlen feltétele, hogy a jogorvoslat benyújtására megfelelő idő álljon rendelkezésre”. A 8 napos határidő a magyar állampolgárok számára elegendő lehet a fellebbezés benyújtására, a külföldiek számára viszont – a határozat lefordításának szükségessége miatt – nem. Mind a büntető, mind a polgári, mind az államigazgatási eljárásban előterjeszthető igazolási kérelem a határidők elmulasztása miatt, az Rtv.-ben szabályozott jogorvoslati eljárásban azonban nem szerepel ez a jogintézmény. A biztos megállapította, hogy a hivatkozott jogi szabályozás hiányossága a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ezért a belügyminiszternek az Rtv. olyan kiegészítését javasolta, hogy a 8 napos határidők elmulasztása esetén igazolási kérelmet lehessen előterjeszteni.
A belügyminiszter a javaslatot elfogadta.
OBH 4677/2003.
A jogbiztonság követelményét sérti a jegyző, ha az építési engedély iránti kérelmet a jogszabályban előírt eljárási határidőn belül nem bírálja el. Nem okoz visszásságot a földhivatal mint földvédelmi hatóság, ha a termelésből való kivonás engedélyezése nélkül beépített mezőgazdasági ingatlan esetében földvédelmi járulékot szab ki.
A panaszos előadta, hogy a több mint tíz éve a tulajdonában álló, különböző rendeltetésű földterületek sorsának és hasznosításának érdekében több hatósági eljárást is kezdeményezett. Az ingatlanokon szabadidő-központot, krosszpályát és repülőgép-múzeumot szándékozik létesíteni, azonban az alsónémedi polgármesteri hivatal, valamint a Dabasi Körzeti Földhivatal ebben rendre gátolják. A 2002-ben benyújtott építési engedély iránti kérelmét a panasz előterjesztéséig nem bírálták el, így rákényszerült az engedély nélküli építkezésre, amiért megbírságolták.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsággal, valamint a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, amelynek során felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal és a Pest Megyei Földhivatal vezetőjét, hogy a panasszal kapcsolatos álláspontjáról adjon tájékoztatást.
A közigazgatási hivatal vezetője kifejtette, hogy az elsőfokú építésügyi hatóság nem tisztázta teljes körűen a tényállást, eljárása során számos anyagi és eljárásjogi hibát követett el. A hatóság 2003 novemberében tartott helyszíni szemléje során tapasztalta, hogy az épület engedély nélkül megépült, ennek ellenére csak 2004 márciusában kötelezte az építtetőt a fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására. A hivatalvezető az építésügyi hatóság eljárási szabályokat sértő eljárása miatt az ügy munkáltatói jogkörben való kivizsgálását kezdeményezte, és felhívta „az elsőfokú építésügyi hatóság figyelmét a vonatkozó jogszabályok szigorúbb betartására és betartatására”. A jegyző végül a 2004. május 27-én kelt határozatával a panaszos fennmaradási engedély iránti kérelmét elutasította, miután a kérelmező többszöri hiánypótlási felhívásnak sem tett eleget. A panaszos fellebbezést nyújtott be, a másodfokú eljárás folyamatban van.
A megyei földhivatal vezetője tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a hivatalában mind az alsónémediben lévő – épületekkel beépített és repülőgép-tárolásra használt – ingatlant érintően, mind a krosszpálya létesítéséhez szükséges más célú hasznosítás engedélyezése iránt indult eljárás. A helyszíni szemlét követően a tényállás teljes körű tisztázása érdekében mindkét ügyben az első fokú földvédelmi földmérő közreműködését vette igénybe. A Dabasi Körzeti Földhivatal kötelezte a panaszost mindkét – engedély nélkül más célra használt mezőgazdasági ingatlan – terület eredeti állapotba való helyreállítására, de felhívta a figyelmét, hogy a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény értelmében az eredeti állapot helyreállítási kötelezettsége alól az FVM-től kérhet felmentést. Az FVM a panaszos kérelmére mindkét területre megadta a felmentést, de földvédelmi járulék és földvédelmi bírság megfizetésére kötelezte.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a földvédelmi hatóság az intézkedési kötelezettségének szabályosan tett eleget, amikor a más célra engedély nélkül hasznosított termőföld eredeti állapotába való helyreállítását elrendelte, bár a Dabasi Földhivatal ezt csak az ügyintézési határidőt többszörösen túllépve tette meg. Megállapította azt is, hogy az elsőfokú építésügyi hatóság elhúzódó eljárása a tisztességes eljárás követelményével összefüggő visszásságot okozott. A jegyző értesítette az országgyűlési biztost, hogy a mulasztást elkövető köztisztviselőt felelősségre vonta, és intézkedett hivatalában a jövőbeni szabályos eljárások érdekében a jogszabályok maradéktalan betartásáról, ezért a biztos ez ügyben további ajánlást nem tett, csupán felkérte jegyzőt, hogy a jövőbeni szabályos eljárások érdekében a hivatalában rendszeresen ellenőrizze mind az anyagi, mind az eljárási jogszabályok megtartását, különös tekintettel az ügyintézési határidőkre.
OBH 4720/2003.
A jogorvoslathoz, illetve a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha az építési telek vételár-kedvezményével kapcsolatos ügyben elmulasztja a határozat meghozatalát.
A panaszosok Péteri önkormányzatának az építési telkek értékesítéséről szóló rendeletét, és azt kifogásolták, hogy a kérelmükre az önkormányzattól nem kaptak érdemi választ.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz, illetve a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben megállapította, hogy a helyi rendeleten alapuló kedvezményről nem született határozat. A panaszos házaspár vételár-kedvezmény iránti kérelmére a polgármester – az önkormányzati hatósági ügyben – levélben válaszolt.
Az Áe. Kommentárja kimondja, hogy az államigazgatási eljárás végeredménye a számtalan eljárási cselekmény után a hatósági akarat kifejezése, vagyis a döntéshozatal. A határozat tehát a közigazgatási szervnek az államigazgatási eljárásban hozott döntése, mégpedig szóban kihirdetett, írásbeli formában megjelent változatban. A közigazgatási szerv határozatot hoz az ügy érdemében és az eljárás során eldöntendő más kérdésekben, valamint a határozat rendelkező részében tájékoztatást nyújt a jogorvoslati jogosultságról. A közigazgatási szerv határozatát indokolni köteles. Az indokolás a döntést képező rendelkezés magyarázata. A magyarázat tényekre és jogokra vonatkozik: ezek bemutatása az indokolás. A tényállást az annak alapjául elfogadott bizonyítékok szerint kell megállapítani, és ki kell térni az ügyfél által felajánlott, de mellőzött bizonyításra és a mellőzés indokaira is, ismertetni kell azokat a jogszabályokat, amelyek alapján a közigazgatási szerv a határozatot hozta.
A jogorvoslati eljárásban az indokolás kifogásolható részei is alapul szolgálhatnak a határozat megváltoztatásához. Összegzésként megállapítható, hogy a panaszos házaspár által kért támogatási formáról nem született döntés. A határozat helyett küldött válaszlevél az önkormányzati hatósági ügyben a határozatot nem pótolja.
A 6/1998. (III. 11.) AB határozat rámutatott arra, hogy: „A »tisztességes eljárás« (fair trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak itt megkövetelt tulajdonságai közül (ti. mint »igazságos tárgyalás«), hanem az idézett alkotmányi rendelkezésben foglalt követelményeken túl – különösen a büntetőjogra és -eljárásra vonatkozóan – az 57. § többi garanciájának teljesedését is átfogja. Sőt, az Egyezségokmánynak és az Emberi Jogok Európai Egyezményének – az Alkotmány 57. §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó – eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás »méltánytalan« vagy »igazságtalan«, avagy »nem tisztességes«.”
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat az építési telek vételár-kedvezményével kapcsolatos ügyben a határozat meghozatalának elmulasztásával a jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. A biztos kimondta azt is, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma alkotmányos elvének megsértését csak akkor vizsgálhatja, ha a panaszos házaspár kérelme ügyében az önkormányzat érdemben dönt.
Az országgyűlési biztos felkérte Péteri Község Önkormányzatát, hogy a panaszosok ügyében hozzon érdemi határozatot, és gondoskodjon annak megfelelő kézbesítéséről. A polgármestert arra kérte, hogy az önkormányzati hatósági ügyekben érdemben döntsön a kérelemről. A polgármester a kezdeményezést elfogadta, és a határozatot meghozta.
OBH 4769/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a szolgáltató és az önkormányzat, ha az országgyűlési biztos alkotmányos feladatának ellátását azzal akadályozzák, hogy a vizsgált ügyről valótlan tájékoztatást adnak, vagy megkeresésére csak több hónapos késedelemmel adnak választ. Nem okoz azonban visszásságot a szolgáltató, ha a vezeték kiépítése az érintett ingatlan tekintetében valóban eltérő technikai megoldást, műszaki felmérést igényel, ezért a beruházást leállítja és a befizetett hozzájárulást kamataival együtt visszautalja a panaszosnak.
A panaszos a gázközmű-kiépítésével összefüggésben a MOL-GÁZ Kereskedelmi Kft. eljárását kifogásolta, mert a szolgáltató az utcában egyedül a panaszos ingatlanáig nem építette ki a gázvezetéket, emiatt nincs lehetősége a vezetékes gáz bevezetésére.
Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a MOL-GÁZ Kereskedelmi Kft. régióvezetőjétől, valamint a verőcei jegyzőtől. A megkeresett szervek azonban teljes mértékben ellentmondó tájékoztatást adtak a biztosnak, aki ezért a TIGÁZ Rt. Gödöllői Területi Egységének – mint a MOL-GÁZ Kereskedelmi Kft. jogutódjának – igazgatóját kérte fel, hogy az ügy jelenlegi, valóságnak megfelelő állásáról tájékoztassa. Ezen kívül hangsúlyozta, hogy a panaszos a szomszédjával kötött szerződés alapján – ellenérték fejében – telki szolgalmat létesíthet.
A telki szolgalomnak ugyanis két fő csoportja van, a tevőleges és a tűrésre irányuló szolgalom. A tevőleges szolgalom arra jogosítja fel jogosultját, hogy a más tulajdonában lévő ingatlanon olyat tegyen, amire egyébként nem lenne joga, mint az átjárás, vagy a közművek átvezetése, a tűrésre irányuló szolgalom esetében pedig a szolgáló telek birtokosának, tulajdonosának tartózkodnia kell valamely olyan magatartástól, amire egyébként joga lenne. A biztos kifejtette, hogy a panaszos számára ez a lehetőség lényegesen kedvezőbb anyagi megoldást jelentene, továbbá a szolgáltatónak is hosszú távú gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy eggyel több fogyasztója legyen. Ennek érdekében arra kérte a szolgáltatót, hogy a panaszos számára ezen alternatívát is biztosítsa.
A TIGÁZ Rt. Gödöllői Területi Egységének igazgatóját és a verőcei jegyzőt egyaránt felkérte arra, hogy intézkedjenek az iránt, hogy munkatársaik az eljárási jogszabályokat tartsák be. A jegyző figyelmét felhívta a panaszos rászorultságára és életkörülményeire, és a – lehetőségeken belül – a számára adható támogatás biztosítását kezdeményezte.
OBH 4781/2003.
A tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz a jelentős számú állampolgár számára életminőség-javulást jelentő zajvédelmi beruházás elmaradása.
A Budapest, XIV. kerületi panaszos az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán közlekedő gépjárművek zaj- és légszennyezését sérelmezte, mert amiatt – többek között – a lakása forgalmi értéke is jelentősen csökkent.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melyben megkereste a főpolgármestert, akitől a fenti útszakaszon végzett vizsgálatokról, az utólagos zajvédelem érdekében tett intézkedésekről és a zajvédő fal megépítésének lehetőségéről, a Közlekedéstudományi Intézet Rt.-től, illetve a zuglói önkormányzattól pedig az elvégzett zajvizsgálatról kért tájékoztatást.
A polgármesteri hivatala megbízásából 2004 márciusában végzett vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy nappali időszakban mind a három mérési ponton jelentős, 10-12 dB-es külső és 2-3 dB-es belső határérték-túllépés mutatható ki zárt nyílászárók mellett. Az éjszakai túllépést a Közlekedéstudományi Intézet korábbi vizsgálata regisztrálta.
A legfrissebb vizsgálat alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy passzív zajvédelemmel a határérték alatti zajszint a jelenlegi forgalmi viszonyok mellett nem biztosítható. A nyílászárók csukott állapotban tartása – főként melegebb időszakban – nem várható el, ráadásul akkor sem garantált a határérték teljesülése. Az Egészségügyi Világszervezet a 65 dB fölötti környezeti zajt potenciális egészségkárosító hatásként értékeli. A bevezető szakasz környezetre gyakorolt negatív hatásai zajvédő fal megépítésével csökkenthetők.
A közvetlen veszélyhelyzeteket kivéve a környezet védelmét szolgáló intézkedések előre tervezhetők, ütemezhetők. A vizsgálattal érintett alkotmányos jogok sérelmét az országgyűlési biztos abban látta, hogy a jelentős számú állampolgár számára életminőség-javulást jelentő beruházás – bár szükségessége hosszabb ideje ismert – mind ez idáig nem valósult meg. Bár nem vitás, hogy a zajvédő fal megépítése rendkívül költséges, annak pénzügyi fedezete is tervezhető.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az érintett szervek bevonásával kezdeményezzen egyeztetést a zajvédő fal mielőbbi megvalósítása érdekében. A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára arról tájékoztatta a biztost, hogy az M3-as autópálya forgalmának jelentős részét elvezető M0-s gyűrű keleti szakasza 2007-re elkészül. Az M0-s gyűrű átadásával a nagyobb zajhatást keltő teherforgalom átterelődhet az új szakaszra. Célszerűnek tartaná akkor újból megvizsgálni a zaj mértékét az érintett szakaszon.
Az országgyűlési biztos egyetértett azzal, hogy az új út átadásával mérséklődhet a bevezető szakasz forgalma, de kérdésesnek tartotta, hogy a forgalomcsökkenés milyen mértékű zajterhelés csökkenéssel jár. Kifejtette, hogy a zajterhelés csökkenését csak egy átfogó zajvizsgálattal lehet megállapítani, amennyiben azonban a csökkenés nem számottevő, úgy a zajvédő fal megépítése tovább nem halasztható.
OBH 4787/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha az építési engedélyt megadó határozata jogszabálysértő. A tulajdonhoz és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz a közigazgatási hivatal, ha nem kezdeményez ügyészségi óvást annak ellenére, hogy az első fokon jogerőre emelkedett határozat törvénysértését állapítja meg, és ennek lehetőségére nem hívja fel a jogorvoslatot kérő figyelmét sem.
A panaszos személyesen előadott panaszában azt sérelmezte, hogy a szigetszentmiklósi jegyző a szomszédja engedély nélkül épített lakóházára a 2002. január 14-i határozatával fennmaradási és továbbépítési engedélyt adott. A ház saját lakóházuktól 6 méteren belül áll, az oldalfalban pedig 2 nagyméretű ablakot helyeztek el. Saját ingatlanának három tulajdonosa van, az egyik fia a határozatot – rossz címzés miatt – csak 2002. február 6-án vette át. A tulajdonostársak a fellebbezést 2002. február 14-én nyújtották be, de azt a jegyző elkésettségre hivatkozva elutasította. A másodfokú hatóság a fellebbezés elutasítása mellett az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsággal, a tulajdonhoz, valamint a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy folytasson le vizsgálatot, álláspontjáról adjon tájékoztatást, és a panasz megalapozottsága esetén tegye meg a szükséges intézkedéseket.
A hivatalvezető arról tájékoztatta a biztost, hogy az elsőfokú építésügyi hatóság jogszabálysértően adta ki a fennmaradási és továbbépítési engedélyt a panaszos szomszédja számára. A jogerős és végrehajtható engedély megváltoztatására vagy megsemmisítésére nincs módja, hiszen azzal jóhiszeműen szerzett, és gyakorolt jogokat sértene.
A jogorvoslati kérelemmel kapcsolatos hatósági döntéssel az országgyűlési biztos egyetértett, azt megalapozottnak tartotta, de megállapította, hogy a közigazgatási hivatal nem járt el kellő körültekintéssel az igazolási kérelmet elutasító határozat másodfokú elbírálása során. Észlelnie kellett volna ugyanis, hogy a tervezett építkezés nem felel meg az építésügyi előírásoknak. A biztos rámutatott, hogy akkor járt volna el helyesen a felügyeleti szerv, ha törvényességi vizsgálatot kezdeményez az illetékes ügyészségnél, vagy felhívja a panaszos figyelmét ennek lehetőségére.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az elsőfokú hatóság törvénysértő döntése súlyosan sérti a panaszosnak a tulajdonhoz és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos jogait. A konyha-étkező helyiségben engedélyezett két 100/160-as ablak elhelyezése a panaszos ingatlanának vagyoni biztonsága veszélyeztetésének lehetőségét is magában foglalja, és ingatlana rendeltetésszerű használatát is korlátozhatja.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a feltárt visszásság közigazgatási úton már nem orvosolható, ezért arra ajánlást nem tett, de a szabálytalan eljárások jövőbeni kiküszöbölése érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét és a jegyzőt, hogy folyamatosan ellenőrizzék a belső szervezeti egységek vezetőit a hatósághoz érkező kérelmek, panaszok, bejelentések határidőben történő kivizsgálása érdekében általuk tett általános és konkrét intézkedésekről.
OBH 4800/2003.
A tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmét idézi elő a kamara, ha az etikai vétség miatt benyújtott kérelmet nem vizsgálja ki, a tényállást nem tárja fel, és nem biztosítja a törvényben előírt fellebbezé- si jogot.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert kórházi kezelését követően, a háziorvosát helyettesítő orvos nem vette betegállományba, és az emiatt a Budapesti Orvosi Kamarához intézett panaszát a kamara nem vizsgálta ki. Előadta, hogy a kórházi zárójelentésével felkereste a körzeti rendelőt, de a háziorvosa éppen szabadságon volt, az őt helyettesítő orvos pedig a zárójelentésben foglaltak ellenére sem vette betegállományba. A táppénzes állományba vétel céljából a távolabb eső járóbeteg-szakrendelést kellett felkeresnie. A helyettesítő orvos eljárása miatt az Orvosi Kamara Etikai Bizottságához fordult, de az a kérelmét elutasította.
A panaszos becsatolta a birtokában lévő iratokat, de a hiányzó dokumentumok rendelkezésére bocsátása érdekében az országgyűlési biztos megkereste a Budapesti Orvosi Kamara II. számú Etikai Bizottságának elnökét, és a panaszos kérelmének kivizsgálásáról készült teljes dokumentáció megküldését kérte. A kamara elnöke arról is tájékoztatta, hogy a panaszos az Etikai Bizottság döntésével szemben nem élt jogorvoslati jogával.
Vizsgálat arra irányult, hogy a Budapesti Orvosi Kamara Etikai Bizottsága eleget tett-e a jogszabályokban előírt feladatainak, kötelezettségeinek, eljárásával nem sértette-e a panaszos tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát.
A Magyar Orvosi Kamaráról szóló 1994. évi XXVIII. törvény szabályozza a kamara feladat- és hatáskörét, így többek között előírja, hogy az orvosokkal szemben etikai vétség gyanúja miatt eljárást folytat le. Törvényi felhatalmazás alapján etikai vétség gyanúja esetén a munkáltatónál fegyelmi eljárás lefolytatását is kezdeményezheti. A törvény részletesen szabályozza az Etikai Bizottság eljárását, amely szerint úgy az első-, mint a másodfokú eljárásban bizonyítási eljárást kell lefolytatni, annak során az etikai vétség elkövetésével gyanúsított orvos meghallgatását lehetővé kell tenni. Az elsőfokú etikai bizottság az etikai felelősség tárgyában hozott döntését indokolt, írásbeli határozatba foglalja és megküldi az érintett orvosnak, illetőleg az eljárást kezdeményezőnek. A határozattal szemben az orvos és az eljárást kezdeményező is fellebbezhet az országos etikai bizottsághoz. A kamara etikai bizottságának határozatára a közigazgatási határozatokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, a másodfokú határozat ellen pedig a közigazgatási perekre irányadó szabályok szerint kereset terjeszthető elő.
A beszerzett dokumentumokból nem állapítható meg, hogy az Etikai Bizottság mire alapozta az elutasító döntését. Az eljárás során nem készült jegyzőkönyv, az elutasítás indokolásából nem derült ki, hogy a bepanaszolt orvos jogosult volt-e a háziorvost helyettesíteni, és a panaszosnak nem biztosították a törvényben előírt fellebbezési jogot.
A tisztességes eljáráshoz való jog magában foglalja azt a követelményt, hogy az állampolgárok a hatóságokhoz intézett kérelmeikre, megfelelő határidőn belül érdemi és indokolással ellátott megalapozott választ kapjanak. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kamara Etikai Bizottsága a panaszos etikai panaszát nem vizsgálta ki, nem tárta fel a tényállást, és az eljárás kezdeményezőjének nem biztosította a fellebbezési jogot. Ennek következtében a panaszost az alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte.
Az országgyűlési biztos a visszásság orvoslása érdekében felhívta a Magyar Orvosi Kamara elnökének figyelmét a jelentésben feltárt alkotmányos visszásságot előidéző eljárási hiányosságokra. Az elnök a jelentés megállapításaival egyetértett, és intézkedésére a kamara megalkotta „Az etikai vétség alapos gyanújának megállapításának szabályai” című szabályzatát.
OBH 4808/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a bv. intézet eljárása, ha a fogvatartott büntetés-félbeszakítási kérelmét jelentős késedelemmel továbbítják az elbírálására jogosult hatóságnak. A jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot eredményez, ha a jogszabályok nem biztosítanak jogorvoslati lehetőséget az igazságügy-miniszter elsőfokú döntése ellen.
A panaszos sérelmezte, hogy a Nagyfai Bv. Intézetben fogva tartott férje által beadott büntetés-félbeszakítási kérelmet közel négy hónap elteltével utasították el; a döntés ellen pedig nem volt helye jogorvoslatnak.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot és a jogorvoslathoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el, és megkereste a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát.
A fogvatartott 2003. április 10-én – családi házuk felújítása érdekében – 3 hónapos büntetés-félbeszakítási kérelmet terjesztett elő a bv. országos parancsnokához. A kérelmet április 18-án küldték meg véleményezésre a Nagyfai Bv. Intézet parancsnokának, aki a beszerzett iratokat a javaslatával június 23-án továbbította az országos parancsnokságra, ahonnan a kérelmet július 2-án küldték meg az elbírálására jogosult igazságügy-miniszternek. A miniszter a 2003. július 21-én kelt határozatában nem engedélyezte a büntetés félbeszakítását. A határozat tartalmazta, hogy ellene nincs helye panasznak, de újabb kérelem benyújtható.
A fogvatartott 2003. augusztus 21-én – a kapott felvilágosítás ellenére – ismét az országos parancsnokhoz juttatta el 3 hónapos büntetés-félbeszakítási kérelmét, amit augusztus 27-én megküldtek az intézet parancsnokának. A fogvatartott szeptember 12-i személyes meghallgatásakor 10 napos időtartamra módosította a kérelmét. Az intézet parancsnoka a kérelmet 2003. október 1-jén kelt határozatával elutasította, tekintettel arra, hogy az orvosi feljegyzések szerint nehéz fizikai munka végzése nem javasolt az elítélt számára. A fogvatartott a határozat ellen panasszal élt, amit az országos parancsnok általános helyettese 2003. november 17-én utasított el.
A büntetés-félbeszakítási kérelmet a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet értelmében a bv. intézet parancsnokánál kell benyújtani. A kérelmet, illetve a döntés elleni panaszt 30 napon belül kell elbírálni; ez a határidő egyszer, 30 nappal meghosszabbítható. Az elbírálásról, valamint a meghosszabbításról a fogvatartottat tájékoztatni kell. A jogszabályban rögzített határidőt az első esetben a kérelem elbírálása során jelentősen túllépték; az eljárás több mint két hónapig a Nagyfai Bv. Intézetben folyt.
Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy az eljárás elhúzódása visszásságot okozott a fogvatartott tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggésben. Az eljárás elhúzódása jórészt a Nagyfai Bv. Intézetnek volt felróható, ezért a bv. országos parancsnokát intézkedésre kérte, hogy a büntetés-félbeszakítási kérelmek elbírálása során ne lépjék túl a jogszabályban megszabott határidőt. Amennyiben a kérelem véleményezése miatt szükséges, a 30 napos határidőt írásban hosszabbítsák meg. Az országos parancsnok az ajánlást elfogadta.
A miniszter elsőfokú döntése ellen valóban nem biztosítanak jogorvoslati jogot a jogszabályok. Az országgyűlési biztos az OBH 1431/2001. számú ügyben, 2001 májusában megállapította, hogy az igazságügy-miniszter döntése elleni jogorvoslat lehetőségének hiánya a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz. A panaszolt ügyben az általános helyettes ismételten megállapította a jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot, és felhívta az igazságügy-miniszter figyelmét, hogy a Bv. tvr. módosítása, illetve az új Bv. törvény előkészítése során gondoskodjanak az igazságügy-miniszteri döntés elleni jogorvoslat megteremtéséről.
OBH 4869/2003.
Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a hatóság, ha a gondoskodó hálózat annak ellenére megfelelően ellátja a nehéz személyiségű ügyfelet, hogy az a közelébe került munkatársakat erősen igénybe veszi.
A panaszos azért kérte az országgyűlési biztos segítségét, mert úgy látta, hogy az önkormányzati bérlakás felújítására, a Budapest Kőbányai Önkormányzat Családsegítő Szolgálata által kiírt Felújítási Alap pályázat alkalmával elnyert támogatás összegéből a Kőbányai Vagyonkezelő nem végeztetett el minden tervezett munkát, így a nyílászárók indokolt cseréjét és javítását. Kifogásolta a Családsegítő Szolgálat eljárását azért is, mert annak vezetője „megtiltja munkatársai számára, hogy vele foglalkozzanak”.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való alapjog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste a jegyzőt és a Családsegítő Szolgálat vezetőjét. A szolgálat vezetője tájékoztatást adott az elmúlt esztendők gondozási programjáról, a panaszos számára, érdekében végzett munkáról.
Az idős, látásában és mozgásában korlátozott asszonnyal az önkormányzat Családsegítő Szolgálata megállapodást kötött a lakásfelújításra kiírt pályázatán elnyert támogatás felhasználásáról. Abban 761 632 Ft, meghatározott kivitelezési szakaszokban történő, az önkormányzati bérlakás korszerűsítésére fordítható forrásról rendelkezett. A kivitelező a Kőbányai Vagyonkezelő Rt. volt, mely koordinálásában az ingatlant kifestették, a fűtést korszerűsítették (gázkonvektort helyeztek el), valamint egy gáztűzhelyt is üzembe helyeztek. A kivitelező a nyílászárók cseréjének elmaradását azzal indokolta, hogy a törvény szerint az a bérlő feladata.
A Családsegítő Szolgálat vezetőjének álláspontja szerint az önkormányzat, a szociális gondozók, és a családgondozók az átlagot jóval meghaladó mértékben támogatják a panaszost, s ennek kézzelfogható eredménye valóban szerepel minden rendelkezésre álló dokumentumban. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint „A hölgy (...) minden lehetséges fórumon kijár magának sok plusztámogatást is, (…). Ennek ellenére a maximális együttérzéssel törődtek vele családgondozóim, melyet úgy viszonzott, hogy lopással rágalmazta meg őket.” A lakásfelújítás munkálatait a Vagyonkezelő az elmúlt esztendőben elvégezte, a pályázaton adható támogatás – mely személyenként maximum 600 ezer forint volt – mértéke ugyancsak meghaladta az adhatót, s mindez a részletes költségvetésben szerepelt, bár a vitatott nyílászáró cserék nélkül. A panaszos állandó zaklatásai miatt azonban a Vagyonkezelő saját keretéből pótolta a hiányzó ablakszárnyat.
Végül a sorozatos zaklatás és összeférhetetlen viselkedése miatt, valamint a Szolgálat munkatársainak védelme érdekében a Családsegítő Szolgálat vezetője kizárta panaszost ügyfelei sorából, ám gondoskodott arról, hogy amennyiben gondozási segítségre szorul, igénybe vehesse a Gondozási Központ szolgáltatásait. Indokolásában még hozzátette, hogy panaszos „ügyei intézésére magas szinten képes”.
Az országgyűlési biztos vizsgálata arra irányult, hogy a Kőbányai Önkormányzat és annak Családsegítő Szolgálata részéről a segítő gondozás megfelel-e a vonatkozó jogszabályok által elvárt követelményeknek, valamint az idős, beteg emberek számára elfogadható íratlan normáknak. A vizsgálat feltárta, hogy a panaszos valamennyi előre jelzett, illetve utóbb keletkezett igénye kielégítést nyert. A segélyek, támogatások, ajándékcsomagok, egészségügyi ellátáshoz segítés, víz-csatorna kompenzáció, átmeneti segély, közlekedési támogatás, közgyógy-igazolvány, szociális étkeztetés egyaránt. Továbbá, hogy a szociális gondozó, a háziorvos és Vagyonkezelő Rt. szakemberei is a lehető legnagyobb körültekintéssel jártak el az egyedül élő idős hölgy érdekében. A panasz alapjául szolgált kifogások nem bizonyultak alaposnak, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatát alkotmányos visszásság hiányában lezárta.
OBH 4904/2003.
A jogorvoslathoz, a panaszhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a területi kamara, ha a határozatát nem küldi meg a panaszos számára, illetve a beadványaira nem ad választ.
A panaszos a Tolna Megyei Ügyvédi Kamara eljárását kifogásolta, mert az 1997. október 17-én feladott levelére a kamarától nem kapott választ.
Az országgyűlési biztos tájékoztatására a kamara közölte, hogy a határozatot 1998. július 13. napján meghozták, annak kézbesítését azonban kétséget kizáróan nem tudják igazolni.
Az Alkotmánybíróság a 72/1995. (XII. 15.) AB határozatában is kifejtette, hogy a közigazgatási szervezet két alrendszerre tagolódik: az államigazgatásra és az önkormányzati igazgatásra. Ez utóbbi körébe nem csupán a helyi és a területi önkormányzatok tartoznak, hanem azok az egyre növekvő számú köztestületek is, amelyek törvényi felhatalmazás alapján közfeladatokat látnak el, így egyebek között az Áe. hatálya alá tartozó döntéseket hoznak.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényhez fűzött kommentár szerint az államigazgatási eljárás végeredménye a hatósági akarat kifejezése, vagyis a döntéshozatal. A határozat tehát a közigazgatási szervnek (köztestületnek) az államigazgatási eljárásban hozott döntése, mely akkor fejti ki jogi hatását, ha azt az érintettekkel közölték. Az ügyfél a határozatban foglalt jogairól, kötelezettségeiről jogilag érvényesen a közlésből szerez tudomást. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 47. § (2) bekezdése is kimondja, hogy a határozatról, illetve intézkedésről az eljárás alá vont ügyvédet és a panasz előterjesztőjét értesíteni kell.
Az országgyűlési biztos a Tolna Megyei Ügyvédi Kamara elnökét felkérte, hogy a hasonló jellegű visszásságok jövőbeni megakadályozása érdekében intézkedjen, hogy a munkatársai az eljárási jogszabályokat és a bennük testet öltő garanciákat maradéktalanul tartsák be, és a konkrét ügyben a mulasztást – a határozat megküldésével – pótolják.
A kamara elnöke a felhívással egyetértett, a határozatot a panaszosnak megküldte.
OBH 4914/2003.
A tulajdonosi jogokat gyakoroló önkormányzat nem folytat közhatalmi tevékenységet, ezért ilyen tartalmú eljárását az országgyűlési biztos főszabályként nem vizsgálja.
A panaszos a szentendrei önkormányzat és a polgármester önkormányzati tulajdonában álló terület hasznosításával kapcsolatos eljárását sérelmezte, mivel a hatósági eljárás elhúzódott, és a szerződésmódosítási ajánlatára nem kapott választ.
Az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy fejtse ki álláspontját a területhasznosítási üggyel kapcsolatban.
A panaszos és az önkormányzat közötti területhasznosítási szerződés egy magánjogi jogviszony, melyben az önkormányzat mint a terület tulajdonosa vesz részt, míg a panaszos a terület hasznosítójaként. A magánjogi jogviszonyra a Ptk. szabályai az irányadóak, az ebből a jogviszonyból eredő vita polgári bíróság hatáskörébe tartozik. Az országgyűlési biztos ezért a területhasznosítási szerződést és a jogviszony egyéb magánjogi vonatkozásait nem vizsgálta, de a területhasznosítási szerződés végrehajtása során több ízben szükség volt az önkormányzat hatósági jogkörben való eljárására.
Az Áe. 19. § (3) bekezdése értelmében „Az eljárásban nem vehet részt köztisztviselőként az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el”. A jogtudomány és a gyakorlat egységes és egyértelmű értelmezése alapján ezt a rendelkezést az eljáró hatóságra is alkalmazni kell, hiszen egy jogalany nem lehet egyszerre ügyfél és eljáró hatóság. Az iratokból megállapítható, hogy a telkek összevonásával kapcsolatos ügyben, ahol az önkormányzat egyszerre lenne eljáró hatóság és ügyfél, a közigazgatási hivatal kijelölése alapján Visegrád Város Önkormányzata járt el, így az eljárás nem sértette meg a fent idézett törvényhelyet.
A panaszos sérelmezte, hogy a jegyző az építési engedély iránti kérelmet a törvényes határidőn túl intézte el. A biztos az iratokból megállapította, hogy a jegyző 91 nap alatt intézte el a kérelmet. Az Építt. 34. § (5) bek. szerint: „Az építésügyi hatósági engedélyezéskor az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől számított 60 napon belül meg kell hozni.”. Ezt az időtartamot meghosszabbította többek között a hiánypótlási eljárás, valamint különböző szakhatóságok közreműködése.
A tekintettel arra, hogy a területhasznosítási szerződés és annak módosítási kísérletei magánjogi jogvita keretében intézendők el, a kifogásolt eljárás időtartama pedig a törvényes határidőhöz képest csak csekély, alkotmányos jogot nem érintő mértékben húzódott el, az országgyűlési biztos a vizsgálatát alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszűntette.
OBH 4923/2003.
A védelemhez való joggal összefüggő visszásságot okoz a rendőrség eljárása, ha nem teszik lehetővé a védő számára, hogy védence szembesítésekor jelen lehessen.
A panaszos (gyanúsított) sérelmezte, hogy a Pécsi Rendőrkapitányságon vele szemben folytatott büntetőeljárás során végrehajtott szembesítéséről a védőjét kizárták.
A védelemhez való jogot érintő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, és állásfoglalást kért a legfőbb ügyésztől.
A Legfőbb Ügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait, és megállapította, hogy a nyomozó hatóság valóban nem engedélyezte a panaszos védőjének részvételét a panaszos és négy tanú szembesítésén. A legfőbb ügyész helyettese rámutatott arra, hogy az eljáró nyomozó hatóság helytelenül értelmezte a büntetőeljárásról szóló törvényt (Be. 184. § [2] bek.). A védő ugyanis nem csupán az általa védett személy gyanúsítotti kihallgatásán lehet jelen, hanem mindazon bizonyítási cselekményen, amelyek az általa védett személy gyanúsítotti nyilatkozatával járnak együtt. A védő ezért a szembesítésen is jelen lehet függetlenül attól, hogy a védencét más gyanúsítottakkal, vagy az általa, illetve a védence által nem indítványozott tanúkkal szembesítik. A Legfőbb Ügyészség intézkedésének eredményeként a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője elrendelte a szembesítések megismétlését a meghatalmazott védő jelenlétében.
Mindezekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség eljárása visszásságot okozott a védelemhez való joggal összefüggésben. A nyomozó hatóságnak biztosítania kell, hogy a terhelt a büntetőeljárás során a törvényben meghatározott módon védekezhessen. Figyelemmel arra, hogy a Legfőbb Ügyészség – törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva – orvosolta a bekövetkezett jogsérelmet, az általános helyettes ajánlást nem tett, de felhívta a Baranya megyei rendőrfőkapitány figyelmét a védelemhez való jog teljes körű biztosításának garanciális jelentőségére. A rendőrfőkapitány megtette a szükséges intézkedéseket a jövőbeni visszásságok elkerülése érdekében.
OBH 5019/2003.
Nem okoz az állampolgárok önrendelkezési szabadságához való jogával összefüggő alkotmányos mulasztást a jogalkotó, ha a törvény lehetővé teszi a petesejt és a hímivarsejt adományozását is, de alkotható lenne olyan alkotmányos szabály, ami jobban megfelelne a tudomány fejlettségi szintjének és a társadalmi elvárásnak.
Egy, a petesejt-adományozás jogi környezetét is érintő interjú kapcsán vetődött fel a tárgykört szabályozó jogszabályi rendelkezések alkotmányos alapjogokkal való összevetésének szükségessége, ezért az országgyűlési biztos saját hatáskörében vizsgálatot indított, amelyben az élethez, az emberi méltósághoz, illetve a diszkriminációmentes eljáráshoz való alkotmányos jogok érvényesülésének feltárására törekedett.
Az adatvédelmi biztos, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökeinek véleményét is kikérve arra kereste a választ, hogy feszül-e ellentmondás az Eütv. reprodukciós eljárást lehetővé tevő megengedő rendelkezése és ugyanazon törvénynek a női petesejt adományozására vonatkozó szigorú adatvédelmi rendelkezése között. Tekintettel arra, hogy a felvetett kérdéskör tisztázása nemcsak adatvédelmi állásfoglalást igényelt, hanem érintheti a donor önrendelkezési jogát, az alkotmányos alapjogvédelmi kötelezettséget, a családi élethez való jogot, a gyermekvállalás jogát is, és mindezeken túl az eljárásban részt vevő orvosokat és – általánosságban – a szakma elméleti és gyakorlati művelőit is, véleménye kialakításakor az adatvédelmi és jogi következtetéseken túl támaszkodott a megkeresett orvos-szakmai szervek által megküldött véleményekre is. Mivel a vizsgálat során az egyes adatvédelmi kérdések tisztázása jelentős szerephez jutottak, az országgyűlési biztos és az adatvédelmi biztossal közös jelentés kibocsátása mellett határoztak.
A vizsgálat feltárta a petesejt-adományozásnak a tudomány mai állása szerinti fogalmát, majd áttekintette a tárgykörben keletkezett nemzetközi dokumentumok előírásait, illetve az Európa Parlament és az Európa Tanács e tárgykörben végzett munkájának eredményét. Ezt követően az európai államok nemzeti törvényalkotását elemezte. A magyar szabályozás áttekintése során a biztos vizsgálta az ETT Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága (TUKEB) „A humán reprodukció új módszereiről” című állásfoglalását, mely a meddőséget – bár nem expressis verbis, de – gyógyítandónak, azaz betegségnek definiálja, és elismeri, hogy a harmadik személy közreműködését is igénylő asszisztált reprodukciós technikák számos, évszázadok óta nem vitatott alapelvek újragondolását igénylik, melyekkel kapcsolatban útmutatást kell, hogy megfogalmazzanak.
A hatályos magyar jogi környezetet vizsgálva a biztos feltárta, hogy az ivarsejtek adományozásakor követendő szabályokat az Eütv. IX., „Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások, a művi meddővé tétel” címet viselő fejezetének „Ivarsejt-adományozás és -letét” elnevezésű pontjában, a 170–174. szakaszokban tárgyalja. Tekintve, hogy maga a törvény szövege nem tesz különbséget hímivarsejtek és petesejtek adományozása között – leszámítva a női ivarsejtek fagyasztva tárolhatóságára vonatkozó megjegyzést –, maga az indoklás sem tesz megkülönböztetést, ezért értelemszerűen megállapításai mindkét ivarsejtre vonatkoz- tatandók. Az Eütv.-t időrendben követő, az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokra vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó szabályokról szóló 30/ 1998. (VI. 24.) NM. rendelet rendelkezéseiben nem, de a rendelethez tartozó mellékletek közül kettőben is külön foglalkozik a petesejt-adományozással. Az 1. számú mellékletben az elvégezhető asszisztált reprodukciós eljárások között a 2.2-es pontban nevesíti az adományozott petesejttel történő reprodukciós eljárást, illetve a 2. számú melléklet 2.2-es pontjában sorolja fel azokat a kórisméket, amelyek fennállása esetén az asszisztált reprodukciós eljárás elvégzése petesejt adományozással javasolt. Ugyanezen rendelet 7. számú melléklete tartalmazza azt a rendelkezési nyilatkozatot, amelyet az ivarsejtet adományozóknak alá kell írniuk az adományozáskor. Ez a rendelkezési nyilatkozat – ami vizsgálatom kiindulópontjaként szolgált – nem tesz különbséget az adományozó nemét alapul véve, csupán az adományozás célját tekintve.
A jogszabályi háttér feltárását követően a biztos ismertette a megkérdezett szakmai csoportok – így a MOK Szakmai Bizottságának, az Etikai Kollégiumának és a Jogi Bizottságának – álláspontját, melyek egybehangzóan a kérdéskör kulcsfogalmainak az anonimitást és az ellenszolgáltatás meglétét tartották.
Alapjogi vizsgálatában a biztos alkalmazta az Alkotmánybíróság 750/B/1990. AB, a 108/B/2000. AB, a 37/2000. AB és az 54/1996. AB határozatokat, és azok tükrében megállapította, hogy a meddő személyek számára nyitva álló reprodukciós eljárások körének meghatározása a jogalkotó feladata és felelőssége, amely kötelezettségének eddig is – a most hatályos szabályozással – eleget tett. Szűkebb értelemben tekintve vizsgálata tárgyát: az egészségügyi törvény és kapcsolódó szabályai vitatott rendelkezéseit vizsgálta is az ombudsman a diszkrimináció tilalmát megfogalmazó alkotmányos rendelkezéssel összefüggésben, és megállapította, hogy a jogalkotó itt sem mulasztott, illetve a hímivarsejt és a női ivarsejt donációjára irányuló eljárásokra vonatkozó szabályokban distink- ciót alkalmazott, tehát az eljárás eltérő jellegét figyelembe véve hozott szabá- lyokat.
A vizsgálat további részében a biztos azt vizsgálta, hogy hátrányos megkülönböztetésnek minősíthető-e az, hogy a jogalkotó a jellegükben lényegesen eltérő eljárás során levett ivarsejtek adományozóira azonos rendelkezési nyilatkozat tételét írja elő, és arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkotó az egyes részletrendelkezések körében lényegi különbséget tett a két eljárás között, de a nyilatkozatot illetően nem. Ezt önmagában azonban nem ítélte diszkriminatívnak a biztos, hanem arra a jogalkotói szándékra következtetett, hogy az eljárás anonimitásához és az ez által nyújtott – az ellenértékűség térnyerését kizáró – biztonsághoz való érdeket erőteljesebbnek értékelte, mint azt, hogy nők körében az anonimitást átlépve közeli hozzátartozók és esetleg barátnők adományozhassanak petesejtet. Felvethető azonban, hogy amennyiben a tudomány haladása felveti, a jogalkotó megmásíthatja, továbbfejlesztheti eredeti szándékát, s e módosult szándékot kifejezésre juttathatja a jogszabály megváltoztatása útján.
A vizsgálat megállapította, hogy a jelenlegi jogi szabályozás nem visszás vagy hibás annak alkalmazása, de az alkotmányos mozgástérben is alkotható lenne olyan szabály, ami jobban megfelelne a tudomány fejlettségi szintjének és a társadalmi elvárásnak. A főszabály alóli kivételként – kölcsönös és egybehangzó kérelem alapján – megengedhető az anonimitás félretétele, és kiterjeszthetők az emberi méltóság és az általános személyes önrendelkezési jog érvényesülésének keretei. A probléma alapjában véve nem jogforrástani, hanem adatvédelmi.
Ivarsejtet reprodukciós eljárás végzésére, illetve ivarsejt kutatására jogosult egészségügyi szolgáltatónak, illetőleg kutatóhelynek lehet közvetlenül felajánlani, tehát közvetlenül a „megadományozott” természetes személynek nem. Az intézet pedig köteles betartani az Eütv. kógens adatvédelmi rendelkezéseit, vagyis: az adatkezelés során a személyes adatok közül a névre és lakcímre vonatkozó adat egyáltalán nem, bármely egyéb adat is csak személyazonosításra alkalmatlan módon továbbítható. Ezekből a rendelkezésekből logikailag következik az eljárás „anonimitása”. Az adatvédelmi biztos állásfoglalása értelmében az Eütv. 172. §-a valóban előírja, hogy az ivarsejt-adományozás során irányadóak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény és az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései. Az eljárást igénybe vevő személy megismerheti – személyazonosításra alkalmatlan módon (vagyis nevét és lakcímét kivéve) – az adományozó egészségi állapotára, korra, testi jellemzőire vonatkozó adatait. Adatvédelmi szempontból ez nem kifogásolható, hiszen az igénybe vevő nem tudja azokat összekapcsolni élő természetes személlyel (az adományozóval) – de döntését szükségszerűen befolyásolják, az ő és születendő gyermeke szempontjából alapvető fontosságúak. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az Eütv. 171. § (3) bekezdése szerint az ivarsejt-felajánlás-adományozás az érintett adományozó írásbeli nyilatkozatával történik, személyesen meg kel jelennie a szolgáltatónál, részt kell vennie előzetes orvosi vizsgálaton. Az Eütv 171. § (3) bekezdése szerint tehát az ivarsejt-adományozás nem anonim. Akkor lenne anonim az eljárás, ha az ado- mányozó adatait az intézmény sem ismerné. Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1980. (VI. 24.) NM rendelet anonimitásra vonatkozó tiltó rendelkezést nem tartalmaz, csak a 7. számú mellékletben írja elő, hogy az adományozó tudomásul veszi az adományozás anonimitását. Az adatvédelmi biztos véleménye szerint e 7. sz. melléklet valamilyen félreértés alapján említi azt, hogy „az ivarsejt-adományozás anonim”. Tehát az adományozás nem a klinika (intézet) tekintetében anonim, hanem az ivarsejtet kapó személy (kérelmező) felé. Az adatvédelmi biztos szerint a hivatkozott jogszabályokban nem szerepel olyan adatvédelmi rendelkezés, amely megtiltaná, hogy az adományozó rokon legyen. A donor információs önrendelkezési jogát is tiszteletben tartva adatvédelmi szempontból nem lenne kifogásolható egy olyan megoldás, mely alapján egy előzetes és részletes tájékoztatást követően lehetővé válik, hogy a rokon, hozzátartozó donor és a kérelmező együtt jelenjen meg a reprodukciós eljárást végző egészségügyi szolgáltatónál az adott-konkrét reprodukciós eljárásban adományozói, illetve kérelmezői pozícióban. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató értelemszerűen mentesülne a donor és a kérelmező előzetes megbeszélése alapján, a donor hozzájárulásával a donor személyazonosító adataira vonatkozó titoktartási kötelezettség alól.
A biztos jelentése zárásaként kiemelte, az erkölcsi felelősségvállalás, a közösséget és a jövő generációkat védő mechanizmusok kifejlesztése a jogalkotótól is megköveteli a valóságos társadalmi környezet figyelembevételét, rövid és hosszú távú hatásvizsgálatok elvégzését, illetve elvégeztetését, és ezek függvényében értékválasztás megtételét. Ez természetesen magával vonja azt a kötelezettséget, hogy a jogalkotónak fel kell vállalnia az engedélyezésből fakadóan reá háruló többlet jogalkotási és jogszabály-módosítási terhet is, és nemcsak a jogszabályok megalkotása, hanem azok későbbi maradéktalan érvényesülése és érvényesítése szempontjából is: a családjogi, öröklési jogi stb. szabályok revízióját. A biztos felhívta a figyelmet a létrejövő emberi lény, az utód jogainak, személyiségének, pszichéjének védelme szükségességére, és azok sérülékenységére, valamint hogy a jogszabály megváltoztatásához pontosan körvonalazott cél, a határokat és a jogi szabályozás korlátoltságát elismerő jogalkotó szándék, a teljes lefedettség létrehozására irányuló, felelősségteljes, józan jogalkotói akarat s az alapjogok újbóli értelmezését igényelhetik.
Mivel a biztosok a közös jelentésükben alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapítottak meg, konkrét kezdeményezéssel sem éltek. Szükségesnek tartották azonban felhívni az egészségügyi szaktárca és az Országgyűlés figyelmét a jelenség által generált új szabályozási igényre, valamint arra, hogy amennyiben a szabályok módosítására vagy újak alkotására törekszik, úgy azt – a jogalkotási törvényben előírt formai garanciák betartásán túl – különös körültekintéssel, az időtényezőn és a sürgető jobbító szándékon felülemelkedve, megfontoltan tegye. Az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a jelentésben foglaltakkal egyetért, az abban feltárt tények, valamint a nemzetközi és hazai tapasztalatok figyelembevételével áttekinti és megvizsgálja az érintett joganyag módosításának lehetőségét.
OBH 5040/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a gyámhivatal, ha az érdemi döntését az ügyintézési határidőt jelentősen túllépve hozza meg, illetve akkor is, ha az ügyfél utazási költség megtérítésére irányuló kérelmeit az útiköltség megállapításához szükséges számlák hiányában elutasítja, mindannak ellenére, hogy a panaszos hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a kapcsolattartások teljesülése érdekében – a kapcsolattartást szabályozó határozatban megjelölt napon és időben – az utazáshoz mindig saját gépkocsiját vette igénybe.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a gyermekével való kapcsolattartásának végrehajtása érdekében 2002 decemberében előterjesztett kérelmére a Budapest IX. kerületi Gyámhivatal csak 2003 júniusában hozott érdemi döntést, és a fellebbezési eljárás során hozott másodfokú határozatban foglaltaknak sem tett időben eleget.
Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A panaszos a lakóhelyén, Kapuvár Gyámhivatalánál 2002. december 23-án, 2003. január 6-án és január 20-án tett jegyzőkönyvi nyilatkozataiban az elmaradt kapcsolattartások végrehajtása iránt kezdeményezett eljárást. A jegyzőkönyveket a kapuvári gyámhivatal megküldte a gyermek törvényes képviselőjének lakóhelye szerint illetékes Budapest IX. kerületi Gyámhivatalhoz, amely a 2003. január 30-án kelt levelében hiánypótlás címén felkérte a panaszost, hogy nevezze meg az elmaradt kapcsolattartásokat igazoló tanúit, nyújtsa be a kapcsolattartást szabályozó jogerős végzést, és ha a kapcsolattartás meghiúsítása folytán keletkezett utazási költségének megtérítését kéri, csatolja az azt igazoló számlákat.
A panaszos február 10-én megadta a tanúk nevét és címét, továbbá csatol- ta azt a bírósági végzést, amely ideiglenes intézkedés keretében szabályozta a panaszos kiskorú gyermekével való kapcsolattartását. Abban a panaszos az utazási költségeinek megtérítését az APEH üzemanyagárakról kiadott közleményében szereplő üzemanyagnorma szerint kérte elszámolni. Közölte a lakóhelye és Budapest közötti távolságot, és mellékelte gépjárműve forgalmi engedélyének másolatát.
A gyámhivatal a kapcsolattartás végrehajtása, valamint az utazási költség megtérítése ügyében azonban továbbra sem hozott érdemi döntést, ezért a panaszos a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Gyámhivatalának intézkedését kérte, amely 2003. május 19-i levelében megállapította, hogy a gyámhivatal jogszabályt sértett, és felkérte, hogy a végrehajtás érdekében tegye meg a megfelelő intézkedéseket. A panaszos eközben újabb kérelmeket nyújtott be a kapcsolattartás végrehajtása iránt.
A gyámhivatal 2003. június 24-én hozta meg első határozatát, melyben a panaszos kérelmeit elutasította. A gyámhivatal a panaszos utazási költség megtérítésére vonatkozó kérelmeit is elutasította. A gyámhivatal 2003. július 7-én kelt határozatával a panaszos 2003. március 10-i és március 24-i kérelmeit is elutasította. A panaszos mindkét határozatot megfellebbezte.
A fővárosi gyámhivatal az elsőfokú határozatot megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította. A gyámhivatal az új eljárás lefolytatásának eredményeként az anyát figyelmeztetésben részesítette. A meghiúsult kapcsolattartások folytán keletkezett utazási költségek megtérítéséről azonban a gyámhivatal nem rendelkezett. A határozat ellen az érdekeltek jogorvoslattal éltek, a fővárosi gyámhivatal azonban a fellebbezési eljárás végeredményeként az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatában a panaszos utazási költség megtérítésére irányuló kérelmének az elutasítását azzal indokolta, hogy „Az utazási költséget a jogosultnak hitelt érdemlően kell igazolni, ami jelen esetben nem történt meg, az apa nem csatolta a tényleges útiköltség megállapítására vonatkozó számlákat.”.
Az általános helyettes megállapította, hogy az első fokon eljáró gyámhivatal a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy az érdemi döntését az ügyintézési határidőt jelentősen túllépve hozta meg. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a panaszos hitelt érdemlően igazolta, hogy a kapcsolattartások teljesülése érdekében az utazáshoz saját tulajdonú gépjárművét vette igénybe, az APEH Közleményben szereplő mindenkor elszámolható benzinár alapján pedig kiszámolta az üzemanyag-költséget mint utazási költséget, amit a fővárosi gyámhivatalnak – számla hiányában is – el kellett volna fogadnia. A fővárosi gyámhivatal tehát azzal, hogy a panaszos utazási költség megtérítésére irányuló kérelmeit az útiköltség megállapításához szükséges számlák hiányában elutasította, ugyancsak a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben úgyszintén visszásságot okozott.
Az általános helyettes a Budapest IX. kerületi Gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a jövőben az ügyfelek kérelméről az Áe. rendelkezésének megfelelően – az eljárási határidők betartásával – hozzon érdemi döntést.
A fővárosi gyámhivatal vezetőjét arra hívta fel, hogy a jövőben – hasonló esetekben – fogadja el igazolt költségként az APEH Közleményben szereplő, mindenkor elszámolható benzinár alapján kiszámolt üzemanyag-költséget mint utazási költséget, és döntsön annak megtérítéséről. Az érintettek a kezdeményezést elfogadták.
OBH 5041/2003.
A tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálását és a határozat indokolását elmulasztja.
A panaszos a perkátai önkormányzatnak az 1999-es belvíz- és viharkárok, esőzések következtében lakhatatlanná vált ingatlanuk ügyének kezelését sérelmezte, mert az állam által biztosított központi kárenyhítésből családja nem részesült.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz fűződő joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. Annak során nem lehetett megállapítani, hogy a házaspár mikor nyújtotta be kárenyhítési kérelmét. Az önkormányzati határozat 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatásról született, de a határozatban nem szerepelt, hogy a család kárenyhítési kérelmét miként bírálták el, miért nem részesülhettek abban a támogatási formában, amelyről a kárfelmérés készült. A polgármester által adott tájékoztatás alapján nem volt megállapítható, hogy az 1999-ben történt természeti csapások következtében elszenvedett károk után a 2000-ben történt kárfelmérés megfelelő határidőben történt-e, és az sem, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság a kárfelmérések elvégzésére és elszámolására milyen határidőt szabott meg.
Az általános helyettes az önkormányzattól arra sem kapott választ, hogy a panaszos család kárigénye ügyében a felterjesztési összeggel szemben milyen összegű költségvetési támogatás érkezett az önkormányzathoz, és mi indokolta, hogy az önkormányzati rendeleten alapuló, önkormányzati hatósági ügyben [a katasztrófavédelmi szerv közlése szerint a döntés a helyi rendeleteken alapult] a házaspár nem pénzben, hanem természetben kapott támogatást. Az önkormányzati hatósági ügyben az önkormányzat határozatot (és nem megállapodást) köteles hozni. Ebben a határozatban kellett volna részletesen kifejteni, hogy az önkormányzat miért ezt a megoldást választotta.
Az önkormányzat által hozott részleges kárenyhítésről szóló határozat nem felelt meg a határozat tartalmi követelményeinek. Az államigazgatási eljárásról szóló törvény előírja, hogy a jogorvoslati jogosultságról a határozat rendelkező részében tájékoztatást kell adni. Ha a határozat nem tartalmaz rendelkezést a jogorvoslati lehetőségről, ezzel a közigazgatási szerv alanyi jogi kötelezettséget szeg meg. Ennek komoly következménye van az ügyben érdekelt fél eljárási jogi viszonyára. A közigazgatási szerv határozatát indokolni köteles. Az indokolás a döntést képező rendelkezés magyarázata. A magyarázat tényekre és jogokra vonatkozik: ezek bemutatása az indokolás. A tényállást az annak alapjául elfogadott bizonyítékok szerint kell megállapítani, és ki kell térni az ügyfél által felajánlott, de mellőzött bizonyításra és a mellőzés indokaira is, valamint ismertetni kell azokat a jogszabályokat, amelyek alapján a közigazgatási szerv a határozatot hozta. Ha indokolása kifogásolható – jelen esetben az indokolás, a jogszabályi hivatkozás hiányzik –, az az ügyfél szempontjából nem lehet közömbös. A jogorvoslati eljárásban az indokolás kifogásolható részei is alapul szolgálhatnak a határozat megváltoztatásához.
Összegzésként az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos házaspár által kért támogatási formára vonatkozó döntés nem született, illetve a kellékhiányos határozatban az elutasítás ténye, indoka nem szerepelt. A kifogásolt határozat kézbesítése vagy postai úton való közlése a megküldött dokumentumokból nem volt megállapítható. Az ideiglenes lakhatást biztosító megállapodás a minden részletre kiterjedő határozatot nem pótolja, mivel önkormányzati hatósági ügyben (helyi rendeleten alapuló döntés) határozatot kell hozni.
Tényként kell elismerni, hogy a kárfelmérésben szereplő 3,5 millió forintos kárral szemben az önkormányzat ideiglenes jelleggel biztosított lakhatást a családnak, de azok egymáshoz való viszonya nem ismeretes. Az országgyűlési biztosoknak azonban nem feladata az erről való elszámoltatás, vagyonértékelés. Az viszont igen, hogy értékelje az önkormányzat eljárását, tekintve, hogy a kárfelmérés szerint 3,5 millió forint volt a kárigény, melyre vonatkozóan (kérdés ellenére) nem ismeretes, hogy mekkora állami támogatás érkezett. Érdemi döntés hiányában nem volt megismerhető annak indoka, hogy a házaspár miért nem kaphatott pénzbeli támogatást, olyan kikötéssel, hogy azt a rendelkezésükre álló telken lakás építésére kell fordítaniuk, és miért nem volt lehetőségük arra, hogy a határozat birtokában dönthessenek annak elfogadásáról, vagy jogorvoslat igénybevételéről. A határozat helyett született megállapodás az önkormányzati hatósági ügyben nem pótolja a határozatot.
A vizsgálat megállapította, hogy a perkátai önkormányzata a kárenyhítési ügyben a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálásának és a határozat indokolásának elmulasztásával a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okozott.
A panaszos házaspár lakhatása az ideiglenes jelleggel bérbe adott lakással és a 400 ezer forint összegű támogatással – az önkormányzat álláspontja szerint – megoldódott, melyet azonban a panaszos házaspár az eltelt évek ellenére – a tulajdonhoz való joguk védelme és az állami kárenyhítési akarat érvényesülése szempontjából – a mai napig nem tudott elfogadni.
A panaszos család ügyében nem volt arra mód, hogy a biztos általános helyettese felkérje a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját az állami támogatás felhasználásának utólagos ellenőrzésére és annak megállapítására, hogy a panaszos házaspár esetében az állami támogatás felhasználási módjával egyetért-e, a kárenyhítés elérte-e a célját, tekintve, hogy az állam ebben az időben a támogatás biztosításával a döntést az önkormányzatokra bízta. A vizsgált esetben az önkormányzat a 400 ezer forintos támogatással biztosítottnak látta a megoldást, azzal a kikötéssel, hogy ezt az összeget kell az új ház felépítésére fordítani. Az ideiglenes jellegű lakhatás csak az önkormányzat álláspontja szerint megoldás, amit – a panaszosokkal egyetértve – nem lehet elfogadni. Az állami akarat, még a részleges kárenyhítés mellet sem arra irányult, hogy 3,5 millió forint értékű kár bekövetkezésekor 400 ezer forint támogatást kaphasson a károsult, tekintve, hogy az ideiglenes jelleggel bérbe adott önkormányzati tulajdonú lakás a végleges lakhatást nem oldotta meg.
A kifogásolt döntés csak akkor elfogadható, ha a nagyközségben az adott időben minden károsult ügyében ilyen arányban és ilyen módon történt a kárenyhítés.
A biztos általános helyettese a vizsgálati jelentést megküldte a belügyminiszternek, az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszternek, a Roma Sajtóközpont vezetőjének, az országos és a megyei katasztrófavédelmi hatóságoknak, valamint a közigazgatási hivatal vezetőjének. Felkérte a perkátai önkormányzat képviselő-testületét, hogy a panaszos család ügyében az önkormányzati rendeleten alapuló kárenyhítési ügyben hozzon érdemi határozatot, és annak megfelelő kézbesítéséről gondoskodjon. Felhívta a polgármestert, hogy az önkormányzati hatósági ügyben mindenkor érdemben döntsön a kérelemről. Tartsa szem előtt a határozat alaki és tartalmi követelményének alkotmányos elveit, és gondoskodjon a határozatok kézbesítéséről, a jogorvoslathoz való jog biztosításáról.
A polgármester a kezdeményezéssel egyetértett, és az évek óta letétben lévő 400 ezer forint támogatást használt lakás vásárlására módosította, de a család lakhatási gondjait ez sem oldotta meg. A panaszos házaspár a döntést követően elpanaszolta, hogy az eddig is kilátástalan helyzetük ezt követően még nehezebbé vált, mert a 400 ezer forint kárenyhítési támogatás felhasználása csak további egymillió-százezer forint személyi kölcsön felvételével volt alkalmas arra, hogy ingatlant vásároljanak. A családfő a személyi kölcsönt csak 29%-os kamatra és jelentős összegű életbiztosítás megkötése mellett kaphatta meg, így a kölcsön havi törlesztése mintegy 38 ezer forint. A család jövedelméből fennmaradó összeg (a feleség munkanélküli) a család megélhetését lényegében nem biztosítja, további önkormányzati gondoskodásra szorulnak. A háromgyermekes panaszos házaspár jelenlegi helyzetét „nyomor állapotnak” tartja, és meggyőződésük, hogy az állami támogatás hiánya sodorta őket a lehetetlen körülmények közé, mivel a 400 ezer forintos támogatásból lakhatási gondjuk nem megoldható. A belvízkár előtt lakható ingatlannal rendelkeztek, ennek ellenére megfelelő kárenyhítéshez vagy a határozatlan időtartamra szóló bérlakás biztosításához nem juthattak.
A család eladósodott, és a jelentős kamatra szóló hiteltörlesztéssel járó gondok csak ezt követően fognak jelentkezni. A panaszos család 4 éve keresi a kárenyhítéssel kapcsolatos panaszukból folyó gondjaikra a megoldást, de sorsuk jobbrafordulása helyett egyre kétségbeesettebben kérik a különböző hatóságok, intézmények segítségét.
A polgármester a kezdeményezésre adott válaszában azt közölte, hogy a panaszosok hivatalos kárigényt nem jelentettek be, illetve jelezte, hogy 3,5 millió forint a megállapodásban szereplő kölcsönösen becsült kár összege volt. A biztos általános helyettese ezzel szemben utalt a belvízkár felméréséről szóló adatlapra – és nem megállapodásra –, mely egyértelműen a kárigény-bejelentés alapja, mert e nélkül nem is indukálódhatott volna eljárás, és nem követhette volna az adott ingatlant megsegítő állami támogatás igénylése. Ugyanebben a levélben a polgármester azt is közölte, hogy a Fejér Megyei Védelmi Bizottság az önkormányzat részére a két elemi károsult (két ingatlan) azonnali elhelyezésére 4 270 000 Ft-ot biztosított. Erre vonatkozóan a biztos általános helyettese közölte, hogy álláspontja szerint ez az a kritikus pont, amelyre a jelentésben is rámutatott, kifejezve aggályait a választott megoldásra. Az önkormányzat a támogatásból önkormányzati lakást biztosított, és ezzel a mai napig fennálló szakadatlan panaszáradatot indított el. A panaszos házaspár tönkrement ingatlanának építési telke, annak mély fekvése miatt nehezen vagy egyáltalán nem mobilizálható, így maradt a 400 ezer forint támogatás, amelyből ma építkezés nem kezdhető el, ingatlan nem vásárolható.
A kezdeményezésre adott választ, intézkedést a család nem tudta elfogadni, és ehhez a biztos általános helyettese is csatlakozott. A család számára szinte megoldhatatlan feladat a jövedelmükhöz képest vállalt kölcsön törlesztése, és a fennmaradó összegből a három iskolás gyermek nevelése, taníttatása, a rezsi fizetése, végső soron a család fenntartása. Leszögezte, hogy az állami támogatásból egyszer kellett volna a családon segíteni, de semmiképpen nem ezen a módon, mert ez egy olyan végeláthatatlan helyzetet generált, mely a folyamatos önkormányzati gondoskodás nélkül elképzelhetetlen.
OBH 5087/2003.
Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha megoldotta a közterületi csapadékvíz elvezetését, és az épület állagromlásának oka a tulajdonost terhelő telken belüli csapadékvíz-elvezetés megoldatlansága.
A panaszos a rácalmási önkormányzat mulasztását sérelmezte, mert nem intézkedett a rokona által lakott ház csapadékvíz-elvezetésének megoldására. Különösen azt kifogásolta, hogy a telek végén lévő partfalról nagyobb esőzésnél háborítatlanul zúdul a víz a telekre, az épület falában felszívódik a talajnedvesség, amitől a ház falán repedések keletkeztek.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot indított, és a jegyzőtől, a közigazgatási hivatal vezetőjétől, valamint a Közép-Dunántúli Vízügyi Felügyelet igazgatójától tájékoztatatást, illetve vizsgálat lefolytatását kérte.
A megkeresett hatóságok vizsgálatai feltárták, hogy az épület süllyedése, a repedések a megoldatlan csapadékvíz elvezetésére vezethetők vissza, valamint azt, hogy az épületen sehol sincs ereszcsatorna.
A biztos utalt arra, hogy a településeken a csapadékvíz elvezetésének biztosítása a helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezései szerint önkormányzati feladata, de hangsúlyozta, hogy a telken belüli csapadékvíz-elvezetés kialakítása nem az önkormányzat, hanem az ingatlan tulajdonosának kötelezettsége.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a csapadékvízgyűjtő rendszer kiépítésével megfelelő műszaki színvonalon megoldotta a közterületi csapadékvíz elvezetését, és megteremtette annak lehetőségét, hogy az ingatlantulajdonosok az ingatlanjaik védelme érdekében megoldják a magánterületek rendezett vízelvezetését. Az önkormányzat ezzel teljesítette a vízgazdálkodásról szóló törvényben rögzített jogszabályi kötelezettségét.
A panaszos ingatlana esetében az önkormányzat biztosította a csapadékvíz kivezetésének lehetőségét, így amennyiben a panaszos a saját telkén belül a csapadékvíz-elvezetést (vagy -elhelyezést) megoldotta, úgy a víz távol tartható az épülettől. Ha ennek ellenére azt észleli, hogy a löszfalból, más ingatlanáról származó csapadékvíz lép a telekre, úgy kérheti a jegyző mint vízügyi hatóság eljárását.
Mivel a helyszíni szemlék szerint az épület állagromlásának oka a telken belüli megoldatlan csapadékvíz-elvezetés, a biztos felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény értelmében a tulajdonos köteles az építmény jó műszaki állapotához szükséges munkálatokat elvégeztetni. Az ingatlan tulajdonosait tehát ingatlanjuk vonatkozásában folyamatos karbantartási kötelezettség terheli.
A biztos utalt arra is, hogy a Polgári Törvénykönyv szerint a tulajdonos viseli a dologgal járó terheket és a dologban beállott olyan kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni. A más által okozott kár megtérítését pedig polgári peres eljárásban a bíróságtól kérheti.
Az országgyűlési biztos vizsgálata alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel, ezért eljárását a panaszos tájékoztatásával megszüntette.
OBH 5094/2003.
A tulajdonhoz, illetve a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény elővásárlási jog gyakorlásáról szóló bizonytalan rendelkezése.
Egy ügyvéd azt sérelmezte, hogy nyíregyházi ügyfelei (a továbbiakban: elővásárlásra jogosultak) egy – szántó, gyümölcsös, és termőföldnek nem minősülő „kivett” alrészletekből álló – külterületi földrészlet, és a rajta lévő lakóház tulajdonjogát azért nem szerezhették meg, mert egy szintén helyben lakó őstermelő, mint „a rangsorban előrébb álló elővásárlásra jogosult” is élt e jogával, és a földhivatal az ő nevére jegyezte be a tulajdonjogot.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, illetve a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. Az iratokból megállapította, hogy mind az elővásárlásra jogosultak, mind „a rangsorban előrébb álló elővásárlásra jogosult” az 1994. évi LV. törvény (Tft.) 10. § (1) bekezdésének c) pontja szerint „helyben lakók”. Az egyik elővásárlásra jogosult azonban nem volt regisztrált őstermelő, a másik őstermelői igazolványát pedig 2003. szeptember 13-án állították ki. A „rangsorban előrébb álló elővásárlásra jogosult” viszont – 2003. augusztus 27. napjától „nyilvántartási (regisztrációs) számmal rendelkező – őstermelő”.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy a Tft. 2002. február 21. napjáig hatályos szövege szerint: „Termőföld vagy tanya eladása esetén a haszonbérlőt, felesbérlőt és a részesművelőt elővásárlási jog illeti meg, feltéve, hogy tulajdonszerzését törvény nem zárja ki.” A 2001. évi CXVII. törvény (Tft.1.) az elővásárlásra jogosultak körét lényegesen kibővítette. A Tft.-nek a Tft.1.-gyel módosított rendelkezéseit a 2002. évi XXXIII. törvény (Tft.2.) 2002. szeptember 2.-tól ismét módosította. A Tft.2.-höz fűzött indokolás szerint: „A törvény az elővásárlásra jogosultak sorrendjét újra szabályozza. A földet megművelő használó – ideértve a gazdálkodó szervezetek természetes személy tagjait és részvényeseit – előnyben kívánja részesíteni a törvény. A helyben lakók körében továbbra is előnyt élveznek a családi vállalkozók, valamint a regisztrációs számmal rendelkező őstermelők, és az egyéni mezőgazdasági vállalkozók.”
A hivatkozott törvények indokolásából is kitűnik, hogy termőföld eladása esetén az elővásárlásra jogosultak körének megváltoztatásánál, kiszélesítésénél a törvényalkotó nem tűzte ki célul azt, hogy termőföldnek nem minősülő föld eladása esetére biztosítson elővásárlásra jogosultságot.
A Tft. tehát nem minden föld, hanem csak termőföld vagy tanya eladása esetére biztosít elővásárlási jogot. A termőföldnek vagy tanyának nem minősülő területre tehát a Tft. szerinti elővásárlási jog nem gyakorolható. Ez kizárja az elővásárlási jog gyakorolását a belterületen lévő lakóházzal beépített földrészletre, vagy a külterületen elhelyezkedő önálló helyrajzi számon nyilvántartott termőföldnek nem minősülő „kivett” olyan földrészletre, amely ettől eltérő alrészletet nem tartalmaz.
A vizsgálat megállapította, hogy a jogalkotó a termőföldre vonatkozó elővásárlási jogot biztosító szabályok megalkotása során elmulasztotta annak figyelembevételét, hogy az önálló helyrajzi számon nyilvántartott, több alrészletet – köztük művelés alól kivett alrészleteket is – tartalmazó földrészletben lévő termőföld tulajdonjoga külön nem adható el. Az ingatlan-nyilvántartás szabályai szerint, tulajdonjogot az egész ingatlanra, az egész tulajdoni illetőségre, vagy ezek eszmei hányadrészére lehet bejegyezni. Ennek alapján a vizsgált – művelés alatt álló, és művelés alól kivett alrészleteket tartalmazó – földrészlet tulajdonjogát a földhivatal nem jegyezhette volna be „a rangsorban előrébb álló, elővásárlásra jogosult” tulajdonaként.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Tft. elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezései jogbizonytalanságot okoznak, mert a jogalkotó nem számolt azzal a körülménnyel, hogy egyes földrészletek különböző rendeltetésű alrészleteket is tartalmazhatnak, de nem adnak lehetőséget az egyes alrészletek külön-külön történő értékesítésére, hanem csak a földrészlet együttes értékesítését teszi lehetővé.
E szabályozás a tulajdonhoz és a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz azzal, hogy az eladókat és a vevőket egyaránt bizonytalanságban tartja, nem világos, hogy mihez van joguk, és mik a kötelezettségeik, és rányomja bélyegét a rendelkezés alkalmazása során érintett szervezetek eljárására is. A termőföld elővásárlására jogosultat arra kötelezi, hogy a földrészlet termőföldnek nem tekinthető részét is vásárolja meg.
A vizsgálat megállapította, hogy a visszásság megfelelő szabályozással megszüntethető. Ilyen lehet, ha a Tft. rögzíti, hogy a termőföldön kívül „kivett” alrészletet is tartalmazó földrészlet eladása esetén az elővásárlási jog nem gyakorolható, vagy csak akkor, ha a földrészlet megosztható.
Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy haladéktalanul kezdeményezze a Tft. elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseinek olyan módosítását, amely az állampolgárok és a végrehajtó államigazgatási szervek számára is egyértelművé és végrehajthatóvá teszi az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó szabályokat.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kifejtette, hogy a Tft. módosítására vonatkozó javaslat előkészítését megkezdték, a javaslat kidolgozására és Országgyűlés elé terjesztésére várhatóan 2005. II. félévében kerül sor.
A biztos a miniszter válaszát elfogadta.
OBH 5105/2003.
A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a birtokvédelmi eljárásban hozott határozata végrehajtása során nem tisztázza megfelelően a tényállást, és szükség esetén nem von be az ellenőrzésbe építésügyi szakértőt.
A panaszosok a birtokháborítási ügyükben hozott végrehajtási bírságot kiszabó első- és másodfokú határozatot sérelmezték, vitatva a XV. kerületi jegyző és a közigazgatási hivatal eljárásának a törvényességét.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a közigazgatási hivatal vezetőjét előzetes vizsgálatra kérte fel.
A panaszosokat szomszédjaik kérelmére a XV. kerületi jegyző mint az elsőfokú birtokvédelmi hatóság 2002-ben kelt határozatával többek között eltiltotta attól, hogy a kérelmezők telekhatárvonalán azok engedélye vagy hozzájárulása nélkül kerítést létesítsenek, illetve a megkezdett kerítésépítési munkákat folytassák. A panaszosokkal szemben végrehajtási eljárás volt folyamatban, melynek során több ízben szabott ki a hatóság végrehajtási pénzbírságot.
A biztos rámutatott arra, hogy a Ptk. anyagi jogi szabályai alkalmazásával kapcsolatban az egységes bírói joggyakorlat kialakítása érdekében számos egyedi döntés és több PK. ad iránymutatást, amelyekre a közigazgatási eljárás keretében eljáró jegyzőnek is tekintettel kell lennie. A közigazgatási hivatal vezetőjének válaszából kitűnt, hogy panaszosok fellebbezéseit elbírálva a birtokháborítási eljárásban hozott, végrehajtási bírságot kiszabó határozatokat a másodfokú hatóság megalapozatlanság miatt rendre megsemmisítette, mert az elsőfokú birtokvédelmi hatóság nem tisztázta teljes körűen a tényállást. A panaszosok beadványukban azt közölték, hogy máshol létesítettek kerítést, mint ahol a hatóság azt megtiltotta. A végrehajtási eljárásban ez olyan körülményként értékelhető, amelynek vizsgálata elengedhetetlen.
Az országgyűlési biztos a hivatalába érkezett birtokvédelmi eljárásokkal kapcsolatos más panaszok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a birtokvédelmi hatóságok a tényállás tisztázási kötelezettségüket rendre hiányosan teljesítik, az építésügyi jogszabályok (OTÉK kerítés létesítésére irányadó előírásai) helyes alkalmazásához társhatóságaikat nem vonják be az eljárásba. A vizsgált esetben, de általában a birtokvédelmi határozatok végrehajtásának elmulasztása miatt benyújtott kérelmek esetében a jegyzőnek elsősorban azt kell vizsgálnia, hogy a határozatát valóban nem hajtotta-e végre a kötelezett. A biztos a vizsgált ügyben a másodfokú hatóság eljárást követően is kétségesnek tartotta a tényállás tisztázásának megalapozottságát, ezért megállapította, hogy a jegyző eljárása a jogbiztonsággal és az azzal szervesen összefüggő tisztességes eljárás követelményével kapcsolatban visszásságot okozott. A visszásság megszűntetése érdekében felkérte a XV. kerületi jegyzőt, fontolja meg, hogy valóban helye van-e egy olyan végrehajtási eljárásnak, amely az általa is felvetett eljárási hibákkal rendelkező határozaton alapul.
A jegyző a kezdeményezést nem fogadta el, és azt felterjesztette a felügyeleti szervének. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője egyetértett a jegyző álláspontjával, és az országgyűlési biztos felkérését visszautasította.
Figyelemmel arra, hogy az országgyűlési biztos kikényszeríthető ajánlást nem tehet, a választ tudomásul vette, és az ügyet lezárta. A Fővárosi Főügyészség utóbb arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a panaszosok törvényességi kérelme alapján a végrehajtási bírságot kiszabó jogerős közigazgatási határozat ellen óvást nyújtott be, egyetértve a biztos jelentésében megállapítottakkal.
OBH 5115/2003.
A diszkrimináció tilalmával, illetve a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény, ha nem rendelkezik arról, hogy a hatálybalépése előtt a szőlő termőhelyi kataszterébe felvett és a települési önkormányzat rendezési terve által beépítésre szánt területként meghatározott földrészletek is törlésre kerüljenek a szőlő termőhelyi kataszterének nyilvántartásából, illetve a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény is, amíg azonosításra alkalmas módon nem határozza meg a „szomszédos földrészlet” fogalmát.
Egy nevének elhallgatását kérő panaszos azt sérelmezte, hogy az építési telek tulajdonosával kötött adásvételi szerződés ellenére sem tudta megszerezni egy beépítetlen földrészlet tulajdonjogát, mert a földrészletet 1995-ben felvették „szőlő termőhelyi kataszterbe” is, ezért a szőlőt nem tartalmazó földrészletet a szomszédos ingatlan hegyközségi tag tulajdonosa szerezhette meg az elővásárlási joga alapján.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz, a jogorvoslathoz, a tulajdonhoz és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és feltárta, hogy az említett építési telek az ingatlan-nyilvántartásban belterületi, kivett, beépítetlen területként szerepelt az adásvételi szerződés földhivatalhoz történő benyújtásának időpontjában. Az építési telek 1995-ben pótfelvételezéssel került a szőlő termőhelyi kataszterbe. A hatályos jogszabályok az említett építési telek szőlő termőhelyi kataszterbe való felvételét sem a felvétel időpontjában (1995), sem a szerződéskötés időpontjában (2002) nem zárták ki. A szőlő termőhelyi kataszterbe való felvételre vonatkozó javaslatot a minisztérium határozattal hagyta jóvá, erről a tényről azonban a határozat megküldésével a tulajdonost nem tájékoztatta. Így a tulajdonos a földje szőlő termőhelyi kataszterbe kerüléséről tudomással nem bírt, a szőlő termőhelyi kataszterbe való felvételét elrendelő határozat ellen jogorvoslattal sem élhetett. A hatósági döntés tulajdonossal való közlésének elmaradása hiányában az építési telek tulajdonosa az elővásárlásra jogosulttal nem közölhette a vételi ajánlatot, a földhivatali eljárásban pedig az elővásárlásra jogosult nyilatkozatát.
A vizsgálat megállapította, hogy a minisztérium mulasztást követett el, mivel az 1995. november 16-i – a szőlő termőhelyi kataszterének kiegészítéséről szóló – határozatát megelőző eljárása során nem vette figyelembe az Áe. 3. §, a 49. § és az 53. § rendelkezéseit. A határozat – az Áe. adott szakaszainak megsértésével lefolytatott eljárás miatt – az eladóval szemben nem volt hatályos. A mulasztással a minisztérium megsértette az építési telek tulajdonosának a tulajdonhoz, jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz való jogát.
E visszásság következtében az építési telket nem a panaszos, hanem – a földrészletnek a szőlő termőhelyi kataszterbe való felvételére tekintettel – az elővásárlásra jogosult hegyközségi tag szerezte meg. Az általános helyettes megállapította, hogy a minisztérium által előidézett visszásság államigazgatási eljárásban már nem orvosolható. A vizsgálat azt is feltárta, hogy a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvénynek (Htv.) az 1995. január 1. napjától hatályba lépő rendelkezése előírta, hogy: „A hegyközség tagját elővásárlási, valamint előhaszonbérleti jog illeti meg a szomszédos, a szőlő termőhelyi kataszterbe nyilvántartott földrészletre.”, és ez a rendelkezés jelenleg is hatályos.
A vizsgálat rögzíti, hogy az Alkotmánybíróság a 41/1995. (VI. 17.) AB számú határozata indokolásának II/2. pontjában rögzítette, hogy a Htv. az elővásárlási és az előhaszonbérleti jogokat a szőlő termőhelyi kataszterében osztályba sorolt földrészletekre állapította meg. „Az elővásárlási és az előhaszonbérleti jog tekintetében tehát nem az ingatlan-nyilvántartást, hanem a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott szőlő termőhelyi katasztert kell alapul venni. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy e jogszabályi rendelkezés a gyakorlati végrehajthatóság bizonytalansága folytán nehezíti a jelzett kataszter megismerését, annak hitelességét, és ezáltal az érintettek jogainak gyakorlását. A Htv. nem határozza meg azt, hogy az elővásárlási és az előhaszonbérleti jog alkalmazása szempontjából mi minősül »szomszédos földrészlet«-nek. Ezért e jogok gyakorlása szempontjából értelmezésre szorul, hogy az csak a közvetlen határos földrészletekre vonatkozik-e. A Htv. a szomszédos földrészletek tekintetében sorrendiséget sem állapít meg.” A vizsgálat megállapította, hogy a jogalkotó az elmúlt közel 10 év során sem változtatott – az Alkotmánybíróság által már kifogásolt – szabályozáson. A szabályozásnak ez a módja azóta is bizonytalan, kiszámíthatatlan. Ez a jogbizonytalanság addig tart, amíg a visszásság megszüntetése meg nem történik.
A vizsgált esetben tapasztalható volt, hogy a „szőlő termőhelyi kataszterbe” minden olyan földterület felvehető volt, amely szőlőtermesztésre alkalmas, függetlenül attól, hogy az adott földrészlet külterületen vagy belterületen, esetleg építési telken helyezkedett el. A hegyközség tagját pedig elővásárlási, valamint előhaszonbérleti jog illette meg „a szomszédos, a szőlő termőhelyi kataszterébe nyilvántartott földrészletre”. A szabályozásnak ez a módja azt eredményezte, hogy a hegyközség tagja részére a törvény hatalmasságot biztosított arra, hogy az évtizedek óta – már az OÉSZ szerint is – építési teleknek minősülő földrészletet e státuszának folyamatos fennállása ellenére szőlő termőhelyi kataszterbe sorolják. Az építési telket a bizonytalanságot jelentő, pontosan meg nem határozott „szomszédos” szóhasználattal jelölt hegyközségi tag magához válthatja egyoldalú nyilatkozattal anélkül, hogy a törvény előírta volna akár például csak azt a minimumot, hogy a hatalmasság jogosultja az ingatlan ilyen módon történő megszerzése esetén, az azt követő 3 éven belül az így megszerzett földrészleten szőlőt köteles telepíteni, melynek elmulasztása esetére a mulasztót érzékenyen érintő szankció kilátásba helyezésével fenyegette volna. A törvényi szabályozásnak az a hiányossága, hogy nem határozza meg, mi minősül szomszédos földrészletnek a belterületi építési telek esetén, nemcsak jogbizonytalanságot okoz, hanem a célhoz kötöttség hiányában diszkriminatív is. Hátrányos minden tényleges, de akárcsak potenciális építési telekvásárlóval szemben is, mert a törvény a hegyközségi tagnak kellő indok hiányában biztosít olyan jogot, amelytől másokat (építési telek vásárlók csoportját) azon az alapon foszt meg, hogy nem tagjai a hegyközségnek. Az ilyen szabályozás nem akadályozza a szőlőművelésre alkalmas területek csökkenését, hanem éppen ellenkezőleg, annak csökkenéséhez vezet.
A vizsgálat azt is feltárta, hogy a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1998. január 1. napján hatályba lépett 1997. évi CXXI. törvényt (Btv.) a 2004. május hó 1. napján hatályba lépett, a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (Btv.1.) hatályon kívül helyezte. A jelenleg hatályos törvény (Btv.1.) szabályai a korábbi szabályozás hiányosságai által okozott visszásságok jelentős részét megszüntette azáltal, hogy 3. §-ának (2) bekezdésében egyebek mellett előírta, hogy: „A termőföldnek a szőlő termőhelyi kataszterébe való felvételéről, a kataszter módosításáról a minisztérium határoz.” E szabály beiktatásával a törvény a hatálybalépésének napjától kizárja, hogy termőföldnek nem minősülő földterület (belterületi földrészlet, kivett terület, építési telek, beépítetlen terület) – a vizsgált esettől eltérően – felvételre kerüljön a szőlő termőhelyi kataszterébe. A Btv.-t módosító 2004. évi XVIII. törvény (Btv.1) felhatalmazásán alapuló a szőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról szóló 95/2004. (VI. 3.) FVM rendelet (R.), amely 2004. június 3-án lépett hatályba, 1. számú mellékletének II/1. pontjában – egyebek mellett – azt is előírja, hogy: „Nem rögzíthető továbbá építési területbe tartozó vagy építési területnek kijelölt földterület sem.”. A törvénynek az a szabálya, mely szerint a termőföldnek a szőlő termőhelyi kataszterébe való felvételéről, a kataszter módosításáról hozott határozatának megküldését előírja „a települési önkormányzat jegyzőjének is, aki azt hirdetményként közzéteszi.”, lehetőséget ad – a vizsgált esettől eltérően – a tulajdonosnak az ingatlanát terhelő elővásárlási jog alapításának megismerésére. A Btv.1. 3. §-a (3) bekezdésének azt a rendelkezését, mely előírja, hogy: „A települési önkormányzat kö- teles bejelenteni a minisztériumnak, ha a település rendezési terve a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott területet beépítésre szánt területként határozza meg”, nem értelmezhető úgy, hogy a törvény hatálybalépése előtt a szőlő termőhelyi kataszterbe már felvett földet (akár belterületi építési telket) – ha az már a törvény hatálybalépése előtt is beépítésre szánt terület volt – köteles volna bejelenteni a minisztériumnak. E szabály azt a jogalkotói szándékot fejezi ki, hogy szőlő termőhelyi kataszterbe újonnan felvenni – a törvény hatálybalépésétől – már csak termőföldnek minősülő földet lehet (következésképpen csak ilyen termőföldet terhelhet elővásárlási jog), viszont a korábban termőhelyi kataszterbe felvett belterületi építési telket csak akkor kell törölni a minisztériumnak a szőlő termőhelyi kataszteréből (melyet a törlés megtörténtéig terhel az elővásárlási jog), ha a hegyközség azt egyedileg javasolja (kezdeményezi). A szabályozásnak ez a módja azért okoz visszásságot, mert míg egyes belterületi építési telkeket a törvény hatálybalépésétől kezdve már nem terhel elővásárlási jog, másokat viszont – kellő indok hiányában – a tulajdonos e körülményről való tájékoztatása nélkül is elővásárlási jog terhel.
Az általános helyettes kifejtette, hogy az elővásárlásra jogosult tulajdonjogát 2002. december 11-én az építési telekre bejegyezték, majd az adott földrészletet a minisztérium az elővásárlási jogot megalapozó szőlő termőhelyi kataszterből törölte.
A feltárt visszásság megszüntetése érdekében az általános helyettes felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a Btv.1 olyan módosítását, amely előírja, hogy annak hatálybalépését megelőzően a települési önkormányzat rendezési terve által beépítésre szánt területeket töröljék a szőlő termőhelyi kataszterének nyilvántartásából, vagy az ezen földrészletekre vonatkozó elővásárlási jogot töröljék. A Htv. olyan módosítását is kezdeményezze, amely az állampolgárok és a jogalkalmazók számára érthető módon határozza meg a „szomszédos földrészlet” fogalmát, és e jog gyakorlásának legyen feltétele a célhoz kötöttség. Arra is kérte a minisztert, hogy küldjön tájékoztatót részére a minisztérium által a 2005. évet megelőző 2 évben a hegyközségek törvényességi ellenőrzéséről készített vizsgálata tapasztalatairól, vagy amennyiben ilyet nem folytattak, azt haladéktalanul pótolja, és arról tájékoztassa. Arra is kérte a szakminisztert, hogy indítson fegyelmi felelősségre vonásra irányuló eljárást a fegyelmi vétség elkövetésével alaposan gyanúsítható köztisztviselő vagy vezető ellen.
A miniszter válaszára nyitva álló határidő még nem telt el.
OBH 5217/2003.
A tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal és közvetve a művelődéshez, munkához való joggal összefüggő visszásságot okoz a felsőoktatási intézmény, ha a nyelvvizsga-kötelezettség alóli mentesítést kérő beadványt késedelmesen bírálja el, és a kérelemben hivatkozott jogalapról sem foglal állást.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Wesley János Lelkészképző Főiskola a sikeres záróvizsgája után nem adta ki oklevelét, mert a képesítési feltételként előírt nyelvvizsga-kötelezettségét nem teljesítette, holott a nyelvvizsga-kötelezettség alól a 97/2000. (VI. 22.) Korm. rendelet értelmében mentesült, hiszen az ott előírt munkakörben – szociális munkásként – dolgozik, és dolgozott a képesítési jogszabály hatálybalépése előtt is. Kifogásolta továbbá, hogy kérelmére a főiskola késedelmesen válaszolt.
Az általános helyettes a főiskola és az oktatási miniszter tájékoztatása alapján megállapította, hogy a panaszos 1994 szeptemberétől volt a főiskola hallgatója, szociális munkás szakon. Tanulmányait gyermekének születése miatt többször megszakította, majd 2001 júniusában tett sikeres záróvizsgát. Diplomát viszont nem kapott, mert nem volt nyelvvizsgája. A nyelvvizsga halasztási kérelmét a főiskola engedélyezte, de a nyelvvizsgát kétszeri kísérletre sem sikerült letennie. Időközben tudomására jutott, hogy a 97/2000. (VI. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rny.) 2. §-a szerint felmentést kaphat a nyelvvizsga-kötelezettség alól, aki 1996 előtt is szociális munkás munkakörben dolgozott. Mivel ő már 1991 óta ténylegesen szociális munkásként dolgozott, 2003. február 25-én kérelmet nyújtott be a mentesítés iránt, csatolva a munkakörére vonatkozó igazolásokat. E kérelmére a főiskolától csak 2003. július 23-án kapott írásban választ, amelyben a főigazgató-helyettes arról tájékoztatta, hogy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) módosult ugyan, de a mentesség rá nem vonatkozik. A módosítás annyi kedvező változást jelent számára, hogy a nyelvvizsga teljesítését a záróvizsga után bármikor igazolhatja, és ezt követően a diplomáját kiadják.
A panaszos felvilágosítást kért az Oktatási Minisztériumtól, amely 2003 júniusában ismertette az Rny. 2. §-át, és egyidejűleg kérte a főigazgató-helyettest is a panaszos kérelmének elbírálására. A panaszos sürgetésére a főigazgató-helyettes 2003 szeptemberében azt közölte, hogy az Rny. – nem utolsósorban annak alkotmánysértő és törvénysértő volta miatt – hatályát vesztette, az Ftv. módosítása pedig csak a 40 éven felülieknek adott mentességet. Oklevelét ezért a nyelvvizsgáról szóló igazolás bemutatását követően – 30 napon belül – adhatja ki a főiskola.
Az általános helyettes megállapítása szerint a panaszos esetében az oklevél megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga-követelmény tekintetében az a sajátosság, hogy a jogszabályok változása miatt nem kaphatta meg a ténylegesen szociális munkát végzőknek az Rny. szerint adott mentességet. A szociális munkások képesítési követelményeit meghatározó 6/1996. (I. 18.) Korm. rendelet (R.) szerint ehhez az oklevélhez középfokú állami nyelvvizsgára volt szükség. Az Rny. azonban 2000-ben e követelmény alól – a rendeletben meghatározott feltételek esetén – mentesítést adott, amely a panaszosra azért nem vonatkozott, mert tanulmányai megkezdésekor, 1994-ben az R. még nem volt hatályban. Neki a főiskola szabályzata szerint kellett volna alapfokú nyelvvizsgát tennie. Ezt a többi, hallgatói jogviszonyát nem szüneteltető társa ún. belső, intézményi nyelvvizsgával is teljesíthette. A panaszos záróvizsgája idején, 2001-ben viszont az R. és az Rny. együttesen alkalmazható lett volna. A főiskola ezt nem így látta. A panaszosnak az Rny.-re alapított kérelmét elutasító válaszában azonban először – 2003 júliusában – nem közölte, hogy álláspontja szerint a kérelem miért nem teljesíthető. Végül 2003 szeptemberében a főigazgató-helyettes levelében arra hivatkozott – egyébként tévesen –, hogy az Rny. már nincs hatályban. De azt, hogy a panaszos esetében az R. és az Rny. miért nem alkalmazható, csak az általános helyettes megkeresésére, a neki írt válaszában ismertette.
Az általános helyettes vizsgálata megállapította, hogy a panaszos a beadványaira nem kapott megfelelő választ, az Rny.-re alapított kérését a főiskola nem bírálta el, nem közölte vele, hogy milyen jogorvoslati lehetőség áll rendelkezésére. Téves volt a főiskola azon érvelése, hogy az Rny. már nincs hatályban. A jogalkalmazó nem jogosult arra, hogy eldöntse egy jogszabályról, amint ezt a főigazgató-helyettes a panaszossal közölte, hogy az alkotmányellenes. Ezt csak az Alkotmánybíróság teheti.
Az általános helyettes felkérte a főiskola főigazgatóját, hogy a panaszos kérelmét ismételten vizsgálja ki, hozzon új döntést, lássa el indokolással, és tájékoztassa a jogorvoslati lehetőségről is. A főigazgató a kezdeményezéssel nem értett egyet, mert álláspontja szerint az eljárás jogszerű volt, a panaszosra az Rny. mentesítő rendelkezése nem alkalmazható, ezért számára az oklevél akkor adható ki, ha – a tanulmányai megkezdésekor rá vonatkozó intézményi szabályzat szerint – alapfokú nyelvvizsgát tesz. Az általános helyettes a választ nem fogadta el, mert a kezdeményezése nem arról szólt, hogy az intézmény milyen tartalmú döntést hozzon, hanem arról, hogy az ügy ismételt vizsgálata után indokolt érdemi döntést adjon ki, amely lehetővé teszi, hogy a panaszos – ha kívánja – élhessen jogorvoslati jogával az Ftv. 34. §-a szerint.
Az általános helyettes az Obtv. 21. § (3) bekezdése szerint a főiskola fenntartójától kérte a kezdeményezésével kapcsolatos állásfoglalás kialakítását. Az erre nyitva álló határidő még nem telt el.
OBH 5307/2003.
A jogbiztonság elvét sérti, ha a minisztérium a pályázati kiírás tekintetében nem tartja be a jogszabály által elrendelt formai követelményeket, akkor is, ha az nem befolyásolja a pályázatról való érdemi döntést. Nem hozható összefüggésbe alkotmányos joggal sem a pályázaton való részvétel, sem a nyertesség valószínűsége, sem a pályázaton elnyerhető összeg mértéke, és nem okoz visszásságot a minisztérium, ha a pályázatot kifogásoló levélre csak 30 napon túl ad választ.
Egy népfőiskolai szervezet kifogásolta, hogy a központi költségvetésből a népfőiskolai mozgalmak támogatására nyújtott pályázati pénzek elosztásánál szervezetüket hátrányban részesíti a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, mivel a szervezetüknek nyújtott összeg – a többi szervezetnek nyújtott támogatáshoz képest – csökkent. A panaszos szerint a 2004. évi pályázati kiírás nem felelt meg a vonatkozó jogszabályoknak, a minisztérium pedig nem válaszolt a pályázati eljárást kifogásoló kérdéseire, ellenben felügyeleti vizsgálatot rendelt el a szervezetüknél.
Az általános helyettes a jogbiztonsághoz, illetve a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A népfőiskolai mozgalmak támogatására szánt pályázati pénzekkel kapcsolatos minden döntés a miniszter hatáskörébe tartozik, a pályázattal kapcsolatos döntés(ek) előkészítése pedig a minisztérium illetékes szervének feladata. A államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglalt garanciális jelentőségű alaki szabályok betartása, illetve a minisztérium által alkotott jogszabályok betartása mellett a miniszter szabad belátása alapján dönt a pályázat tartalmi kérdéseiben. A pályázaton való részvétel lehetősége nem alkotmányos jog. Önmagában az a tény, hogy valaki nem felel meg a pályázati kiírásban foglaltaknak, vagy azon nem az igényelt összegű támogatást nyeri el, nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Az országgyűlési biztosok a pályázatok tartalmi kérdéseinek vizsgálatára tehát nem rendelkeznek hatáskörrel, ezért az általános helyettes a vizsgálatát e kérdések figyelmen kívül hagyásával folytatta le.
A minisztérium a pályáztatás során köteles betartani a Kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseit, továbbá a 2004. február 28-a után közzétett pályázati kiírások tekintetében a XXIII. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költségvetési fejezethez tartozó, fejezeti kezelésű előirányzatok pályázat útján történő felhasználásának szabályairól szóló 3/2004. (II. 20.) NKÖM rendeletet (továbbiakban: NKÖM rend.) is. Mivel a minisztérium – a Korm. rendeletben foglaltaktól jogszabálysértő módon eltérően – a népfőiskolai mozgalom céljainak támogatásáról szóló 2004. évi pályázati kiírást csak 2004. március 18-án tette közzé, ezért arra az NKÖM rendeletben foglaltakat is alkalmazni kellett volna. A 2004. évre kiírt pályázat a következőkben nem felelt meg az NKÖM rendeletnek. A pályázat nem tartalmazta az NKÖM rend. 2. § (4) bek. c) pontja szerinti azonosító számot. A minisztérium nem tartotta be az NKÖM rend. 2. § (3) bekezdése szerinti 30 napos határidőt, amelynek a pályázati kiírás és a pályázat benyújtása között kell eltelnie. A pályázati kiírás nem tartalmazta expressis verbis a pályázat elbírálásának szempontrendszerét.
Az első két alaki kellék betartása garanciális jelentőségű, így be nem tartásuk a jogbiztonság elvét sérti akkor is, ha a vizsgált ügyben nem volt hatással a pályázatról való érdemi döntésre. A harmadik pont esetében pályázat elbírálásának szempontrendszerére vonatkozóan ugyan lehet következtetéseket levonni a pályázati űrlap adataiból, ugyanakkor ez nem helyettesíti e szempontrendszer expressis verbis megfogalmazását. Ennek betartása alól semmilyen körülmény mellett nem lehet kivételt tenni. Akkor sem, ha pályázók a kuratórium munkáján keresztül értesülhettek e szempontrendszerről.
A miniszternek a pályázatokról való döntése nem tekinthető államigazgatási ügynek, ezért az nem esik az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) hatálya alá. A panaszos által a minisztériumhoz benyújtott – kérdéseket tartalmazó – levéllel kapcsolatosan ezért a minisztérium nem sértett eljárási szabályt akkor, amikor nem 30 napon belül, illetve nem az általa elvárt részletességgel válaszolt a panaszos által felvetett problémákra.
A minisztérium által végzett felügyeleti vizsgálattal kapcsolatosan az általános helyettes megállapította, hogy az megfelelt a közművelődési feladatellátás országos szakfelügyeletéről szóló 5/1999. (III. 26.) NKÖM rendeletben foglal- taknak.
OBH 5357/2003.
Nem okoz visszásságot az önkormányzat, ha a mérlegelési jogkörbe tartozó ápolási díjról a helyi rendeletében nem rendelkezik, és a jogosultság felülvizsgálatakor az ellátás folyósítását megszünteti, ha garantálja a támogatások más formáit.
A panaszos az önkormányzatnak az ápolási díja megszüntetéséről hozott döntését sérelmezte. Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és abban kitért arra, hogy az ápolási díj a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben szabályozott szociális ellátó rendszer egyik eleme, melyet a jogszabály a rászorultságtól függő pénzbeli ellátások között említ.
Az országgyűlési biztos már több korábbi jelentésében kiemelte, hogy a jogszabály az ápolási díj két fajtája között tesz különbséget. Az egyik, a szociális alapellátás körébe tartozó ápolási díj, amelynek megállapítása a törvényi feltételek fennállása esetén az önkormányzatok számára kötelező. Az önkormányzatnak a megállapítás tekintetében nincs mérlegelési lehetősége, a támogatás alanyi jogon jár. Az ellátás jogosultja az önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végző nagykorú hozzátartozó, kivéve a jegyes. Az ápolási díj másik fajtája, az önkormányzat által megállapítható, de nem kötelezően megállapítandó ápolási díj. Ennek a jogosultja a 18. életévét már betöltött tartósan beteg személy gondozását végző hozzátartozó lehet, az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint. A tartósan beteg felnőtt esetében a törvény az önkormányzatra bízza az ápolási díjra való jogosultság feltételeinek meghatározását. Ebben az esetben önkormányzati mérlegelés tárgyát képezi magának az ápolási díjnak a bevezetése is.
Az adott önkormányzat képviselő-testülete 2003 júniusában úgy döntött, hogy a vonatkozó helyi rendeletét többek között akként módosítja, hogy a tartósan beteg 18 év feletti személy ápolását végző hozzátartozóknak a jövőben nem biztosít ápolási díjat. Mivel a kötelező felülvizsgálat idején a panaszos esetében a megjelölt jogszabályi feltételek egyike sem állt fenn – az ápolt személy nem volt sem 18 év alatti, sem súlyosan fogyatékos –, az ápolási díját meg kellett szüntetni.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat az alapellátás keretében biztosítja az alanyi jogon járó ápolási díjat, valamint az egyéb e körben nyújtandó ellátásokat. Nem sérti a szociális biztonsághoz való jogot önmagában az a körülmény, hogy az önkormányzat a mérlegelési jogkörébe tartozó ápolási díjat megvonta, mivel az nem jelenti az ellátások egy meghatározott, minimális szint alá csökkenését. Ha tehát az önkormányzat garantálja a támogatások e szintjéhez való hozzájutás lehetőségét, nem vezethet alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszássághoz. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a települési önkormányzat képviselő-testületének eljárása és döntése megfelelt a jogszabályoknak, és nem idézett elő alkotmányos joggal összefüggésbe hozható visszásságot.
Tekintve, hogy a biztos arról is tájékoztatást kapott, hogy a panaszos édesanyja részére az önkormányzat szociális gondozói segítséget, valamint szociális étkeztetést biztosít, felkérte a körjegyzőt, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a család helyzetét, és adja meg a szükséges és lehetséges támogatásokat részükre.
OBH 5358/2003.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okoz, ha két jogszabály – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet – fogalomhasználata nem feleltethető meg egymásnak, és a fogalmak tisztázatlanságát maguk a jogalkotásért felelős szakminiszterek sem tudták feloldani.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában azt kifogásolta, hogy az idősek otthona építéséhez benyújtott engedélyezési eljárás során derült arra fény, hogy az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) és a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) eltérő fogalomhasználatából kifolyólag a hatóság hónapok óta nem tudja egyértelműen megállapítani, hogy hány parkolóhelyet kell létesíteni az intézményben.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvét érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított és tájékoztatást kért a belügyminisztertől valamint az egészségügyi, szociális és családügyi minisztertől.
A belügyminiszter kifejtette, hogy az épülethez biztosított parkolóhelyek számát az adott építmény, önálló rendeltetési egység főhelyiségének mérete után kell megállapítani. „Egy adott építmény rendeltetése szempontjából meghatározó – szükséges – helyiségeket az építmény rendeltetése (fajtája) szerinti illetékes hatóság, jelen esetben az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium állapítja meg, kellene, hogy megállapítsa.” A belügyminiszter szerint az idősek otthona kialakítására vonatkozó, a fő-, illetve mellékhelyiségeket előíró jogszabály nem létezik. A miniszter álláspontja szerint kérdéses, „hogy egy idősek otthona milyen elvárásoknak kell, hogy megfeleljen, továbbá, hogy az fekvőbeteg-ellátó, vagy csak egy szolgáltató építménynek minősül-e?”.
Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter álláspontja szerint az Sztv. „67. §-ának (1) bekezdése szerint az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek teljes körű ellátásáról az ápolást, gondozást nyújtó intézményben kell gondoskodni, feltéve, hogy ellátásuk más módon nem oldható meg. Az Sztv. 67. §-a (2) bekezdése alapján az idősek otthona ápolást, gondozást nyújtó intézmény. Az Sztv. rendelkezéseit alapul véve megállapítható, hogy az idősek otthona az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 4. számú mellékletének 10. pontjában megfogalmazott ellátó egység kategóriájába tartozik.”
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az idősek otthona létesítésének jogszabályi rendezése két vonal mentén vázolható. Az egyik az Sztv., amely szerint az idősek otthona ápolást, gondozást nyújtó intézmény. A másik az OTÉK, amely az egyes intézmények használatához szükséges gépkocsi-beállók számát az épület funkciójának megfelelően határozza meg. Az OTÉK 4. számú mellékletének 10. pontja az „igazgatási, ellátó, szolgáltató és a nem fekvőbeteg-ellátó gyógykezelő egységek” esetén 10 m2 nettó alapterület után ír elő egy gépkocsi parkolóhelyet, a 11. pont pedig a „fekvőbeteg-ellátó gyógykezelő egységek” esetén minden megkezdett negyedik betegágy után.
Az idősek otthonával kapcsolatban tehát az a kérdés, hogy az ellátó vagy fekvőbeteg-ellátó egységnek minősül. A konkrét esetben ugyanis ennek eldöntésétől függ, hogy a panaszos építtetőnek 12 vagy 47 parkolóhelyet kell kialakítania. Erre az OTÉK nem ad választ. A szociális törvény fogalomhasználatából, mely szerint az idősek otthona ápolást, gondozást nyújtó intézmény, pedig nem lehet következtetni arra, hogy az építésügyi jogszabály kategóriái közül – ellátó, illetve fekvőbeteg-ellátó – mely csoportba tartozik az idősek otthona.
A két jogszabály tehát különböző – és egymással nem, vagy csak nehezen összeegyeztethető – fogalmakkal operál. Mint a két miniszter állásfoglalásából is kiderül, a jogszabályok előkészítéséért felelős két szakminisztérium, a Belügyminisztérium és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium vezetése között sincs összhang abban a tekintetben, hogy az OTÉK 4. számú mellékletének 10. vagy 11. pontja szerint kell a személygépkocsi beállók számát meghatározni egy idősek otthona létesítésénél.
Az országgyűlési biztos kifejtette: annak tisztázása, hogy egy adott építmény létesítésekor hány parkolóhely kialakításával kell számolni, több szempontból jelentőséggel bír. Amennyiben az OTÉK 4. számú mellékletének 11. pontja szerint ítélendő meg az idősek otthona, tehát kevesebb számú autóbeállót kell létesíteni, problémaként merülhet fel, hogy nagyszámú gépjármű egyidejű tartózkodása esetén az autók közterületen fognak parkolni. Ha azonban a 10. pont vonatkozik az idősek otthona építményének létesítésére, a nagyobb számú parkolóhely kialakítása többlet anyagi terhet ró az építtetőre. További kérdést vet fel, ha az idősek otthona építményével együtt más épületet – pl.: lakóépületet az intézményben dolgozók számára, élelmiszerboltot stb. – is létesít az építtető. Ezek rendeltetése értelemszerűen eltérő, mely kapcsán tisztázni kell azt, hogy a kialakítandó parkolóhelyek számát az építmény fő rendeltetése vagy egyes rendeltetési részekre tagolva (és a részenként megállapított beállók számát összeadva) kell megállapítani.
Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozatában elemezte a jogbiztonság tartalmát. Eszerint a „jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is.”
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz, ha a jogszabályok össze nem egyeztethető fogalomrendszere következtében a jogalkalmazó – sőt a szaktárcák vezetése – sem tudja egyértelműen, hogy hány parkolóhelyet kell létesíteni az intézményhez.
A feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos a kancellária minisztert arra kérte, hogy az érintett szaktárcák bevonásával gondoskodjon az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet és a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény fogalomhasználatának összhangba hozataláról.
Az érintett szaktárcák felvették a kapcsolatot, és már folynak az egyeztetések az egységes szakmai álláspont kialakításáról.
OBH 5386/2003
Az országgyűlési biztos nem járhat el ugyan a bíróság által felülvizsgált szabálysértési ügyben, de kezdeményezheti a szabálysértési eljárás alapjául szolgáló önkormányzati rendelet törvényességi vizsgálatát.
Egy tatabányai panaszos fordult az országgyűlési biztos általános helyette- séhez, mert a város jegyzője szabálysértési ügyben tárgyalás mellőzésével hozott határozatban „közterület engedély nélküli használata” szabálysértés miatt 10 000 Ft pénzbírsággal sújtotta, mert az éjszakai órákban a munkáltatója 1,1 tonnás kis-tehergépkocsijával a saját lakása előtt várakozott. A panaszos a határozat kézhezvételét követően levelet írt a szabálysértési hatóságnak, amelyben kérdéseket tett fel, de azokra nem kapott érdemi választ, hanem a hatóság azt kifogásnak minősítve az ügy irataival együtt a Tatabányai Városi Bírósághoz továbbította. A bíróság a határozatot – szintén tárgyalás mellőzésével – hatályban tartotta.
A biztos általános helyettese arra tekintettel, hogy az ügyben a bíróság már eljárt, megállapította, hogy az egyedi ügy nem tartozik a hatáskörébe, de az önkormányzatnak a szabálysértési eljárások lefolytatása során tapasztalt gyakorlatával összefüggésben vizsgálatot rendelt el, mert a panaszból a jogbiztonság sérelmének gyanújára lehetett következtetni.
Ennek keretében a következőkben kérte a jegyzőtől a szabálysértési hatóság jogalkalmazási gyakorlatának felülvizsgálatát, és annak eredményéről a tájékoztatását.
„Az önkormányzat 3/1991. (III. 27.) számú rendelet milyen lehetőséget kínál a 11. § (2) bekezdésében meghatározott gépjárművek üzembentartóinak, illetve vezetőinek az éjszakai parkolásra? Van-e az ilyen járművek számára e célra kijelölt parkolóhely? Az önkormányzati rendeletek megismerésének milyen lehetőségeit biztosítja az önkormányzat a helyi lakosság és a városban tartózkodó nem helyi lakosok és külföldiek számára? Tisztázza-e a hatóság, hogy milyen gépjárművel követték el a szabálysértést? Az adott gépjármű megfelel-e a rendelet 11. § (2)-ben felsoroltak valamelyikének? Tisztázza-e a hatóság, hogy az eljárás alá vont személy milyen jövedelemmel rendelkezik, illetve milyenek a vagyoni és szociális körülményei? A cselekmény társadalomra veszélyességének megítélésekor milyen körülményeket vesznek figyelembe? Alkalmaznak-e figyelmeztetést, vagy a kiszabható pénzbírság alsó tételét, ha az eljárás alá vont személlyel szemben első ízben folyik szabálysértési eljárás? Mely feltételek esetén alkalmaz a szabálysértési hatóság tárgyaláson kívüli eljárást? Az adott ügyben tisztázták-e az elkövetés módját, annak körülményeit, illetve az elkövető személyét és szociális körülményeit? A panaszos kifogása alapján miért nem alkalmazta a szabálysértési hatóság az 1999. évi LXIX. törvény 83. § (1) bek. a) pontjában, illetve a 89. § (1) bekezdésében foglaltakat?”
A bíróság a végzés indokolása szerint kizárólag abból a szempontból vizsgálta meg a szabálysértési hatóság határozatát, hogy az eljárásban történt-e a hatóság részéről törvénysértés. Mivel ilyet nem állapított meg, a mérlegelési jogcímen – bár valójában mérlegelés nélkül – kiszabott bírságot hatályban tartotta. Az indoklásban kitért arra is, hogy az eljárás alá vont személy a kifogásához nem csatolt okirati bizonyítékokat, de ilyenek benyújtása esetén azok tárgyalás keretében lennének vizsgálhatók. A bíróság azonban nem állapította meg, hogy e körülményeket a törvény 52. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a hatóság lett volna köteles tisztázni, mert az eljárás alá vont személy nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására, felelősségének bizonyítása a szabálysértési hatóságot, illetőleg a bíróságot terheli.
A jegyző az önkormányzat rendeletét és a panaszos ügyében folytatott szabálysértési eljárást minden tekintetben jogszerűnek találta, ezért semmiféle intézkedést nem tartott szükségesnek. A biztos ezt követően a városi ügyészség vezetőjét és a közigazgatási hivatal vezetőjét kereste meg. Az ügyészség ekkor már nem látott lehetőséget az ügyészi beavatkozásra.
A közigazgatási hivatal vezetője az önkormányzati rendelet vizsgálata alapján 2004. június 1-jén törvényességi észrevételben megállapította, hogy az önkormányzat rendelete több ponton törvénysértő, ezért felszólította a képviselő-testületet, hogy 90 napon belül módosítsa a közterületek rendjéről és hasznosításáról szóló 3/1991. (III. 27.) rendeletének 11. § (3) bekezdésében foglaltakat. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hivatalvezető észrevételeivel egyetértett és a 22/2004. (VIII. 19.) rendeletével módosította a kifogásolt rendeleti szakaszokat.
A rendelet módosításával a hasonló visszásságok megelőzhetőkké váltak. A biztos megállapította, hogy éppen a közigazgatási hivatal által jogellenesnek minősített rendeleti szakasz alapozta meg a panaszossal szemben a szabálysértési eljárást, ezért az önkormányzati rendelet módosítása alapul szolgálhatott volna a szabálysértési ügy felülvizsgálatára, ha annak törvényi határideje időközben nem járt volna le.
Az országgyűlési biztos kezdeményezésére a jegyzője arról értesítette a panaszost, hogy az önkormányzat a szabálysértési határozat felülvizsgálati lehetőségének hiányában is megkeresi annak módját, hogy kárpótolják az elszenvedett sérelmekért.
OBH 5391/2003.
A tulajdonhoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő a gyámhivatal, ha a gondnokolt vagyonát nem adja a gondnok kezelésébe, ha nem gondoskodik arról, hogy a gondnokolt készpénzvagyona gyámi fenntartásos betétkönyvbe kerüljön. A jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okoz, ha a gondnok kérelmére a gyámhivatal csak hónapok múlva válaszol, illetve levélben – és nem határozatban – fogadja el a gondnok éves számadását. Mindkét említett alkotmányos jog érvényesülését veszélyezteti a gyámhivatal, ha a gondnokolt gondozójának a gondnokolt vagyoni helyzetére vonatkozó jegyzőkönyvi nyilatkozata alapján – annak benyújtása nélkül – fogadja el a gondnok éves számadását.
A panaszos előadta, hogy 2001 novembere óta a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló édesanyja gondnoka, de a gondnokoltat unokája gondozza Miskolcon, és nem engedi be őt a lakásába, nem adja át azokat az okmányokat, amelyekre a gondnoknak szüksége lenne éves számadása benyújtásához. A gyámhivatalnál többször jelezte, hogy szeretné édesanyját saját, budapesti otthonában gondozni, és azt is, hogy az éves számadást okmányok hiányában nem tudja benyújtani, de segítséget nem kapott.
Az általános helyettes a jogbiztonsághoz, továbbá a tulajdonhoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a szikszói gyámhivatal 2001. november 26-án kelt határozatával rendelte a panaszost az édesanyja gondnokául. A gondnok a gondnokolt vagyonát nem leltár alapján vette át, hanem maga leltározta azt. A gondnok 2002. február 7-én a gyámhivatalnak megküldte az általa készített leltárt, egyúttal tájékoztatást kért arról, hogy valaki megfellebbezte-e a gondnokkirendelő határozatot. A gondnok a választ csak július 4-én kapta meg, ekkor tájékoztatta a gyámhivatalt arról, hogy édesanyja a jövőben szeretne vele élni. A gondnokolt vagyonáról és állapotáról szóló „beszámolót” ebben a levélben fogadta el a hatóság.
A gyámhivatal júniusban a földhivataltól a gondnokolt ingatlanairól tulajdonilap-másolatot, az OTP-től pedig a gondnokolt betétkönyveiről tájékoztatást kért. A földhivatal a tulajdoni lap másolatát megküldte a gyámhivatalnak. Az OTP ügyintézője részletes adatok hiányában azonban nem tudott tájékoztatást adni, ennek hiányában nem lehetett a gondnokolt részére gyámi fenntartásos betétkönyvet nyitni.
A gondnokolt gondozója 2003 júliusában tájékoztatta a gyámhivatalt a gondnokolt tulajdonában álló kárpótlási jegyekről, kérte azok részvényekbe való átváltásáról a gondnok intézkedését, amire a gyámhivatal írásban felkérte a gondnokot. A gondnokot egyúttal felszólította az éves számadás benyújtására. A gondnok a gyámhivatalhoz írt válaszlevelében arról számolt be, hogy az édesanyját gondozó család birtokában vannak édesanyja betétkönyvei, okmányai, kárpótlási jegye, továbbá azt sem tudja, mennyi nyugdíjat kap gondnokoltja. A gondozó család nem engedi be abba a lakásba, ahol édesanyja tartózkodik, okmányai vannak, ezért nem tud a vagyonról elszámolni.
A gondnokolt unokája jelezte, hogy jónak tartaná, ha a panaszos helyett ő lenne nagyanyja gondnoka. A panaszos szerette volna édesanyját maga gondozni.
A gyámhivatal a gondnokot 2003 augusztusában ismételten számadásra szólította fel. A gondnokolt unokája és felesége november 18-án idézés nélkül megjelentek a gyámhivatalnál, ahol jegyzőkönyvbe mondták, hogy a gondnokolt a nyugdíját feléli, két betétkönyvében kb. másfél millió forint van, ezt az idős asszony mindig magánál tartja, továbbá van még 183 ezer forint értékű kárpótlási jegye. A gyámhivatal 2003. november 17-én kelt határozatával – a gondnokolt unokájának jegyzőkönyvi nyilatkozata alapján – elfogadta a gondnok 2002. évre benyújtott rendes évi számadását.
Az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal a gondnok kirendelése előtt nem vizsgálta, hogy a gondnokkirendeléssel érdekelt személynek van-e vagyona, a gondnokolt vagyonát nem adta a gondnok kezelésébe, továbbá nem gondoskodott arról, hogy a gondnokolt készpénzvagyona gyámi fenntartásos betétkönyvbe kerüljön. Mulasztásával a gyámhivatal a tulajdonhoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét keletkeztette. A gyámhivatal azt sem vizsgálta, hogy mennyi a gondnokolt havi nyugdíja, továbbá a földhivataltól csak a gondnokkirendelés után több mint fél évvel kért tulajdonilap-másolatot, ekkor kísérelt meg tájékozódni az OTP-nél a gondnokolt betétkönyveiről, ezért nem tudta mi alapján felszólítani a gondnokot az éves rendes számadás benyújtására. Az általános helyettes megállapította azt is, azzal, hogy a gyámhivatal a gondnok 2002. február 7-én kelt levelére csak hónapok múlva válaszolt, illetve levélben – és nem határozatban – fogadta el a gondnok „éves számadását”, a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott.
A gyámhivatal a 2002. évről szóló számadásra a gondnokot 2003 júliusában, azt követően szólította fel, hogy a gondnokolt unokája jelezte, a gondnokolt kárpótlási jegyeinek átváltásáról a gondnoknak kellene gondoskodnia. A gondnok a felszólítást követően azonnal jelezte, hogy vagyonkezelői tevékenységéről okmányok hiányában nem tud elszámolni, ennek ellenére a gyámhivatal augusztusban ismét számadásra szólította fel őt, aminek természetesen továbbra sem tudott eleget tenni. A gondnok a gondnokolt gondozójának jegyzőkönyvi nyilatkozata alapján fogadta el a gondnok számadását. A gyámhivatal ezzel az eljárással a jogbiztonsággal összefüggő visszásságot okozott, és a tulajdonjoghoz fűződő jog sérelmét is előidézte.
Az általános helyettes a gyámhivatal vezetőjét felkérte, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet előírásainak betartására. A gondnok (nem a gondnokoltat gondozó személy) írásban benyújtott számadásáról – az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvényben előírt határidőben – határozati formában döntsön.
A megyei gyámhivatal vezetőjét arra kérte, hogy a gyámhivatal munkájának irányítása és felügyelete során fordítson kiemelt figyelmet annak ellenőrzésére, hogy a gyámhivatal vezetője és munkatársai munkájuk során a hatályos jogszabályoknak megfelelően járjanak el.
A hivatalvezetők a kezdeményezést, illetve ajánlást elfogadták.
OBH 5421/2003.
A gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A vállalkozás joga annyit jelent, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. Senkinek sincs azonban alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához.
A Magyar Fényképész Ipartestület elnöke sérelmezte, hogy az okmányirodákban csak a helyszínen készített digitális képet fogadják el, a szakfényképészek által készített fényképeket általában nem. Álláspontja szerint ez a gyakorlat korlátozza a fényképész szakmában dolgozók vállalkozáshoz és verseny szabadsághoz fűződő alkotmányos jogait.
Az országgyűlési biztos az ügyben tájékoztatást kért a belügyminisztertől és vizsgálatot indított az alkotmányban rögzített vállalkozáshoz és versenyszabadsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt.
Az országgyűlési biztos – az Alkotmánybíróság töretlen értelmezésével egybehangzóan – úgy látja, nem állapítható meg a vállalkozáshoz és a versenyszabadsághoz fűződő alkotmányos jog sérelme, mivel a fényképészek működését nem befolyásolja az okmányirodákra vonatkozó sérelmezett szabály, csupán – vélelmezhetően – üzleti forgalmukat csökkenti. Ez viszont nem áll összefüggésben a fenti alkotmányos alapjogokkal, ezért az alapjogok sérelme a vállal- kozáshoz és a gazdasági verseny szabadságához való jog tekintetében sem áll fenn.
Tekintettel arra, hogy az okmányirodák módszertani útmutatója és ennek alapján történő eljárása magasabb szintű jogszabályok felhatalmazásával, az életviszonyt rendezni hivatott más jogszabályokkal összhangban, a vizsgált alkotmányos jogok sérelme nélkül rendezik az Ipartestület kifogásolta gyakorlatot, a vizsgálat alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában zárult
OBH 5428/2003.
A jogbiztonság követelményét sérti, ha a társadalombiztosítási szerv már hatályon kívül helyezett jogszabályra alapozva hozza meg döntését – még akkor is, ha a korábbi jogszabály alkalmazott rendelkezései és a hatályos jogszabály rendelkezései teljesen azonosak.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság özvegyi nyugdíj iránti kérelme tárgyában 2003. október 14-i dátummal hozott határozatát kifogásolta, mivel annak mind a rendelkező részében, mind pedig az indoklásában a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvényre hivatkozott. A törvény 1998. január elseje óta nincs hatályban.
Az országgyűlési biztos a panasz alapján a jogbiztonság elve sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat megállapította, hogy az igazgatóság az 1998. január 1-jén hatályon kívül helyezett 1975. évi II. törvényt alkalmazva hozta meg határozatát, s bár vélhetően figyelmetlenségből, mégis ezen eljárásával a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő alkotmányos visszásságot okozott.
A biztos felkérte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatóját, hogy saját hatáskörében orvosolja a visszásságot, a jogszabálysértő határozatot vonja vissza, és hozzon a hatályos jogszabályokon alapuló határozatot, mely kezdeményezésnek az Igazgatóság vezetője eleget is tett.
A biztos a választ elfogadta.
OBH 5431/2003.
Az állatorvosi kamara által lefolytatott etikai eljárás mellett – amennyiben annak feltételei fennállnak – az állatvédelmi bírság is kiszabható.
A Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány (Alapítvány) elnöke és titkára Alsónána-Sárpilis Községek körjegyzője és a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal eljárását sérelmezte. Az országgyűlési biztos eljárása során megkereste a Magyar Állatorvosi Kamara elnökét, akitől a kamarai eljárás eredményéről kért tájékoztatást.
A beadvány szerint 2003. április 17-én Sárpilisen oltás közben egy állatorvos súlyosan bántalmazott egy kutyát, amely az orvos távozása után 20 perccel elpusztult. Az Alapítvány képviselői beadvánnyal fordultak Alsónána-Sárpilis Községek körjegyzőjéhez, melyben az ügy vizsgálatát és állatvédelmi bírság kiszabását indítványozták.
Aki tevékenységével vagy mulasztásával az állatok védelmére és kíméletére vonatkozó jogszabály rendelkezését, vagy hatósági határozat előírását megsérti, állatvédelmi bírságot köteles fizetni. Állatvédelmi bírság kiszabható azzal szemben, aki az állatvédelmi törvény hatálya alá tartozó állatnak szükségtelenül jelentős fájdalmat, tartós szenvedést, testi károsodást okoz. Ennek megítélése gyakran igen nehéz feladat, ezért alapos bizonyítási eljárást igényel.
Az állatvédelmi bírság kiszabására irányuló kérelmet a jegyző elutasította. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jegyző határozatának indokolása hiányos, ezért kétséges, hogy eleget tett-e a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének. Az ügy megítélése szempontjából lényeges körülmény, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara Tolna Megyei Szervezete Etikai Bizottsága az állatorvost megrovás etikai büntetésben részesítette, a határozatot az Országos Etikai Bizottság helybenhagyta. Az OEB határozata egyértelműen megállapítja, hogy az állatorvos olyan eljárást alkalmazott, ami az állatnak felesleges szenvedést, stresszt okozott.
Az etikai eljárás lefolytatása nem zárja ki az állatvédelmi bírság kiszabását. A kifogásolt eljárás sértheti az etikai szabályzatot, miközben helye lehet az állatvédelmi bírság kiszabásának is, ha az eljárás az állatnak indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozott.
Az Alapítvány a közigazgatási hivatal határozatának bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte, erre tekintettel a fentieken túlmutató megállapításokat az országgyűlési biztos nem tehetett.
OBH 5446/2003.
Nem okoz visszásságot a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, ha az ügyfél egy igénylőlapon kétféle – rokkantsági nyugdíjra és rendszeres szociális járadékra – benyújtott igényét egy – rendszeres szociális járadékot megállapító – határozattal bírálja el, feltéve, ha az igénylő erre az ellátásra szerzett jogosultságot.
A Menhely Alapítvány Hajléktalan Gondozási Központ, amely közreműködik ügyfelei nyugellátási igényeinek érvényesítésében, fordult az országgyűlési biztoshoz a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság gyakorlatát kifogásolva. Az igazgatóságnál az öregségi nyugdíj, előrehozott öregségi nyugdíj, rokkantsági nyugdíj, korengedményes öregségi nyugdíj, bányásznyugdíj, átmeneti járadék, rendszeres szociális járadék című nyomtatványon az igénylők mind a rokkantsági, mind a rendszeres szociális járadékigény szöveget aláhúzhatták. Ezt az Igazgatóság mindkét ellátásra érvényes igényként kezelte, ha a későbbiekben a jogosultságot megállapította. Ha az igénylő rokkantsági nyugdíjra nem volt jogosult, de rendszeres szociális járadékra igen, akkor ezt az igényt bírálták el határozattal.
A panaszos igénye elbírálásánál is a fentiek szerint járt el az Igazgatóság. Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog sérelmének lehetősége miatt indított vizsgálatot, melyben megállapította, hogy a panaszos az I. fokú rendszeres szociális járadék megállapító határozat ellen fellebbezést nyújtott be, mert nem értett egyet a munkaképesség-csökkenésének mértékével. Bár a határozat tartalmazta a jogorvoslati lehetőséget, a benyújtott fellebbezést nem határozattal bírálták el, hanem megszüntették az eljárást és azt levélben közölték az ügyféllel. Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel, de megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság több esetben is szabálytalanul járt el. Egy igénylőlapon a két ellátási igényt is megjelölő kérelmet fogadott el, de csak az egyik igényt – a rendszeres szociális járadékigényt – bírálta el, és csak első fokon. Majd az utólag újból benyújtott rokkantsági nyugdíjigényt bírálták csak el, a rokkantság hiányára tekintettel, elutasító határozattal.
Az Igazgatóság eljárása során elkövetett szabálytalanságok jövőbeni elkerülésére azonban megfelelő garanciát jelent, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság új igénybejelentő nyomtatványok használatát rendelte el már 2004. január 1-jétől, ezeken nevesítve és csak egy ellátási formát lehet igényelni, ezért az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.
Szükségesnek tartotta azonban felhívni az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója figyelmét a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletnek a rehabilitációs véleménnyel kapcsolatos előírásai, valamint a nyugellátások és egyes nyugdíjszerű rendszeres ellátások elbírálásának ügyviteli eljárásáról szóló utasítás betartatásának szükségességére.
A vizsgálatot az országgyűlési biztos lezárta.
OBH 5453/2003.
A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az illetékhivatal, ha az eljárási határidőket sorozatosan túllépi.
A panaszos a Fővárosi Illetékhivatal és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal illeték-kedvezményre irányuló kérelme ügyében folytatott eljárását és határozatait sérelmezte.
Az általános helyettes a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és ennek során az illetékhivatal, valamint a közigazgatási hivatal vezetőit vizsgálat lefolytatására kérte fel.
A panaszos 2001. június 8-án kötött adásvételi szerződéssel lakást vásárolt. A szerződést 2001. július 12-én nyújtották be a Fővárosi Kerületek Földhivatalához. Az illetékhivatal 2002. július 12-én kelt fizetési meghagyásával vagyonszerzési és ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte a panaszost. Az illeték kiszabása a törvényes harmincnapos határidőn túl történt.
A fizetési meghagyás kézhezvétele után a panaszos 2002. augusztus 12-én kelt beadványában illetékkedvezmény iránt kérelmet terjesztett elő. Az illetékhivatal a kérelmet 2003. május 23-án kelt határozatával elutasította. Ezen kérelem elbírálása ismét a törvényes határidőn túl történt.
A panaszos a határozat ellen fellebbezést nyújtott be. A közigazgatási hivatal az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A panaszos esetében a vagyonszerzés bejelentésekor, azaz 2001. július 12-én hatályos jogszabályi rendelkezéseket kellett alkalmazni. Az akkor hatályos jogi szabályozás lehetővé tette, hogy az illetékkötelezettség keletkezésekor 35. életévét be nem töltött fiatal első la- kástulajdonának megszerzése esetén illetékkedvezményben részesüljön. Ezen feltételek fennállásáról a szerző félnek a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor írásban kell nyilatkoznia. A nyilatkozatot a tulajdonjog bejegyzésére irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg – vagyis a földhivatal előtti eljárás megindításakor – kell megtenni, nem pedig a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges valamennyi irat benyújtásakor. A panaszos a jogszabály által meghatározott időben nem tett nyilatkozatot illetékkedvezmény megadására. A határidő elmulasztása miatt a panaszos igazolási kérelemmel sem élt objektív határidőn belül. Ezért nem biztosították a kedvezményt a panaszos részére.
A panaszos 2003. október 9-én méltányossági kérelmet nyújtott be az illetékhivatalhoz, melyben jövedelmi viszonyaira figyelemmel az illeték mérséklését és részletfizetési kedvezmény biztosítását kérte. Az illetékhivatal 2003. december 12-én kelt határozatával a kérelemnek helyt adva az illetéket mérsékelte és 12 havi részletfizetési kedvezményt biztosított a panaszos részére.
A vizsgálat egyrészt megállapította, hogy mind az illeték kiszabása, mind az illetékkedvezmény iránti kérelem, mind a méltányossági kérelem elbírálása a törvényes harmincnapos határidőn túl történt. Az illetékhivatal eljárásával a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.
Az általános helyettes megállapította, hogy az illetékkedvezményre vonatkozó panaszosi kérelemről szóló határozatok megfelelnek a jogszabálynak, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okoztak.
Tekintettel arra, hogy az illetékhivatal vezetője figyelmeztette a munkatársait a törvényes határidőn belüli munkavégzés garanciális jelentőségére, illetve annak maradéktalan betartására, továbbá arra, hogy a panaszos illetékfizetési kötelezettsége végül méltányos módon, kérésének megfelelően zárult, az általános helyettes eltekintett az ajánlástól.
OBH 5517/2003.
A jogbiztonság elvének érvényesülését közvetlenül veszélyezteti, ha hiányos a 14. életévüket betöltött gyermekeknek az őket nem gondozó szülővel való kapcsolattartás jogi szabályozása, valamint az is, ha a gyámhivatalok a jogszabályokat eltérően értelmezik és alkalmazzák a végrehajtás során.
Az országgyűlési biztosokhoz több beadvány érkezett, amely az elvált (különélő) szülők 14. életévét betöltött – korlátozottan cselekvőképes – gyermeknek az őt nem gondozó szülővel való kapcsolattartási jogát, illetőleg a gondozó szülő kötelezettségét érintette. A beadványokban foglaltak szerint a 14. életévüket betöltött fiatalok egy része saját döntése alapján nem kíván kapcsolatot tartani az őt nem nevelő szülővel. Ha a kapcsolattartásra jogosult szülő a gyámhivataltól kéri a végrehajtást, akkor az első fokon eljáró gyámhivatalok a kötelezett szülő figyelmeztetése után többnyire pénzbírságot szabnak ki.
Az általános helyettes a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Vizsgálatához a fővárosi és a megyei gyámhivatalok vezetőitől tájékoztatást kért arról, hogy a városi gyámhivataloknál milyen gyakorisággal merül fel a fent ismertetett probléma, továbbá arról is, hogy a kérdés megoldásában mi a szokásos gyámügyi gyakorlat, illetve a követett gyakorlat milyen hatékony? A kapott tájékoztatás szerint a felvetett probléma a gyámügyi gyakorlatban viszonylag ritkán fordul elő.
Az általános helyettes álláspontja szerint önmagában a 14. életévét betöltött gyermek olyan nyilatkozatát, mely szerint nem kíván az őt nem nevelő szülővel kapcsolatot tartani, nem lehet elfogadni. Minden esetben vizsgálni kell, hogy a gyermek milyen előzmények után jutott el ezen döntésig. Szükséges vizsgálni a gondozó és a különélő szülő magatartását, gyermekhez való viszonyát, ragaszkodását, a gondozó szülő részéről a felróható magatartást. Az előzmények feltárásához szükség lehet pszichológus, pszichiáter szakértő, szociális munkás segítségére
A Családjogi törvény lehetővé teszi, hogy a 16. életévét betöltött gyermek a gyámhatóság engedélyével a szülői házat – a szülők beleegyezése nélkül is – elhagyja. A 14. életévét betöltött gyermek elhelyezésére vonatkozó döntés – kivéve, ha az fejlődését veszélyezteti – csak egyetértésével hozható. A Családjogi törvény szabályozása a vizsgált problémakörben hiányos, továbbá a gyámhivatalok jogértelmezése sem egységes a 14. életévüket betöltött gyermekek az őket nem gondozó szülővel való kapcsolattartásának szabályozása és végrehajtása során. Az általános helyettes megállapította, hogy a jogi szabályozás hiányos, továbbá a hatályos jogszabályokat az egyes hatóságok eltérően értelmezik és alkalmazzák. Mindez a jogállamiságból eredő jogbiztonság közvetlen veszélyét keletkezteti. Az általános helyettes az igazságügyi, továbbá az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek javasolta, hogy fontolják meg a Családjogi törvény, illetőleg a gyámhatóságokról, valamint a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet kiegészítése kezdeményezését úgy, hogy a korlátozottan cselekvőképes gyermek kapcsolattartását az arra jogosult személlyel szabályozni, újraszabályozni – az előzmények teljes körű feltárása után – csak a 14. életévét betöltött gyermek egyetértésével lehessen.
A szakminisztériumok a kapcsolattartási ügyek újraszabályozása és végrehajtása során indokoltnak tartották néhány érdemi – a gyámügyi és a gyermekvédelmi – tapasztalatokhoz igazodó jogszabály változását. A lehetséges változtatásokról a jövőben tárgyalnak.
OBH 5539/2003.
Az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha nem intézkedik a lakóházak közvetlen közelében működő, a lakosságot zavaró piac alkalmasabb helyszínre történő áthelyezése érdekében.
A budapesti békásmegyeri lakótelepen élő panaszos azt sérelmezte, hogy a lakóházak közelében lévő parkolóban évek óta szombati napokon piac üzemel, ami zavarja a lakókat. Éjjel 2-3 óra körül kezdődik a bódék felépítése, a szemetes konténerek elhelyezése. A piac miatt a környező épületeket járművel nem lehet megközelíteni, szükség esetén még a mentők vagy a tűzoltók sem tudnának behajtani. A mobil WC-k hiánya miatt többen a környező bokrokat használják, a piacon keletkező szemetet pedig csak hétfőnként szállítják el.
Az országgyűlési biztos az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, és az óbudai jegyzőtől, valamint az ÁNTSZ III. kerületi Intézetének tiszti-főorvosától kért tájékoztatását.
Az országgyűlési biztos a megkeresettek tájékoztatása, és munkatársa által a helyszínen tapasztaltak alapján kifejtette, hogy egy piac működését sérelmező panasz esetén a jogszabályban rögzített közegészségügyi feltételek megtartása mellett vizsgálni kell azt is, hogy a piactartásra igénybe vett terület megfelelő-e. A rendezvény helye eredetileg nem piac céljára létesült, a terület szombat kivételével a közeli házakban lakók járműveinek parkolására szolgál. Egy – a beadványhoz mellékelt – újságcikk szerint a piac 6-tól 14 óráig működhet. Ahhoz, hogy a kereskedők reggel 6 órakor fogadhassák a vásárlókat, az árusítás üzleti körülményeinek megteremtését jóval korábban el kell kezdeni. Az elárusítóhelyek kialakítása, a termékek kipakolása, rendezése időigényes és emellett zajjal járó tevékenység. Bár a piac hivatalosan csak 6 órakor nyit, a fentiek miatt a területet a kereskedőknek jóval korábban el kell foglalniuk. Zavarás nem kizárólag a nyitva tartási (működési) idő alatt, hanem előtte és utána is jelentkezhet.
Az országgyűlési biztos elsősorban a piac működésével szükségképpen együtt járó, az árusítás megkezdése előtti jelenségeket tartotta alkalmasnak a környező házakban lakók nyugalmának zavarására. Kiemelte, hogy a piacot az egyik heti pihenőnapon tartják.
Az Alkotmány 18. §-ában deklarált egészséges környezethez való jog szélesebb értelemben magában foglalja a zavartalan környezethez való jogot is. Az egészséges környezethez való jog érvényesülése megkívánja, hogy a nyugalom zavarására alkalmas tevékenységek végzése a lakott területektől (lakóházaktól) távolabb történjen. Megoldásnak az országgyűlési biztos a piac lakóházaktól távolabbi helyre történő áthelyezését tartotta, amivel biztosítható a lakók szombati nyugalma, miközben megmaradna az olcsóbb vásárlás lehetősége is.
Az országgyűlési biztos a vizsgálattal érintett alkotmányos jogok érvényesülése érdekében kezdeményezésében felkérte Óbuda-Békásmegyer polgármesterét, hogy vizsgálja meg a piac más, alkalmasabb helyszínre helyezésének lehetőségét.
A polgármester tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az önkormányzat keresi a piac megtartására alkalmas területet.
OBH 5560/2003.
A tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a helyi építési szabályzatban foglaltakkal ellentétes építési engedélyt ad ki.
A panaszos a lakóháza melletti móri ingatlanokon tervezett üzemcsarnok létesítése ügyében lefolytatott eljárást, és az építési engedélyt megadó határozatot sérelmezte.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz és a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben megállapította, hogy a móri jegyző, elsőfokú építésügyi hatósági jogkörében eljárva, építési engedélyt adott egy Kft. részére radiátorgyártó üzemcsarnok építésére, a panaszos lakóházával szomszédos ingatlanokra. A határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, és az építkezés kivitelezése is megkezdődött.
A panaszos felügyeleti intézkedésnek minősülő kérelemmel fordult a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalhoz. A másodfokú építésügyi hatóság felügyeleti jogkörében eljárva megállapította, hogy a jogerős és végrehajtható építési engedélyt megadó határozat jogszabálysértő, azonban az Áe. 71. § (2) bekezdés b) pontja alapján nem tud érdemben határozatot hozni, mivel jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot nem sérthet döntése.
Miután a rendelkezésre álló adatokból feltételezhető volt, hogy az első- és másodfokú hatóság jogszabálysértően járt el az ügyben, s emiatt felmerült a tisztességes eljárás követelményéhez és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérelmének lehetősége, az országgyűlési biztos felkérte a Fejér Megyei Főügyészt, hogy a beadványban foglaltakat és a közigazgatási hivatal álláspontját vizsgálja meg, s amennyiben szükséges, az 1972. évi V. törvény 14. §-ában foglaltak szerint intézkedjen.
A főügyész tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a móri jegyző első fokon jogerőre emelkedett építési engedélyt megadó határozata valóban jogszabálysértő, de az utóbb megalkotott önkormányzati rendelettel kihirdetett szabályozási terv alapján és az építkezéssel érintett ingatlanok összevonására irányuló telekalakítási eljárást követően az építési engedély kiadható lenne. Ezért elvi óvást nyújtott be a jegyzői határozat ellen, hivatkozva arra is, hogy a tárgyi létesítmény gyakorlatilag már felépült. Ugyanezen indokok alapján nem látta indokoltnak a közigazgatási hivatal felügyeleti intézkedés megtételének elmaradása miatt ügyészi intézkedés megtételét.
Az országgyűlési biztos a főügyész válaszát nem fogadta el, ezért a Legfőbb Ügyészt kereste meg a szükséges intézkedés megtétele céljából, s felhívta a figyelmét, hogy a panaszosnak adott közigazgatási hivatali tájékoztatás és a megyei főügyészi válasz is egyértelművé tette, hogy a sérelmezett döntés jogsértő.
A legfőbb ügyész álláspontja szerint az ügyészségnek törvénysértés észlelésekor csak lehetősége az óvás benyújtása, de nem kötelessége. Az adott ügyben a főügyészség a tényállást maradéktalanul feltárta, helyes jogi álláspontot alakított ki és „az összes körülményt körültekintően mérlegelve megfelelő ügyészi intézkedést választott”. Óvás benyújtása esetén az „annak nyomán lefolytatandó új eljárásban – miután időközben a törvénysértést jelentő körülmények megváltoztak, illetve elhárultak – csak ugyanazt az építési engedélyt megadó határozatot hoz(hat)ta volna meg az építésügyi hatóság, ezért a főügyészség intézkedésének megváltoztatását nem tartotta indokoltnak”.
A biztos tudomásul vette Legfőbb Ügyész válaszát, tekintettel arra, hogy a mérlegelési jogkörben hozott intézkedést nincs hatásköre felülbírálni, de szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy a Legfelsőbb Bíróság már a 282/1994. BH-ban rámutatott arra, hogy a közigazgatási határozat meghozatalakor hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni a határozat jogszerűségét, és a rendezési terv utóbb történt elfogadása a jogsértő közigazgatási határozatot nem teszi jog- szerűvé.
Fenntartotta a legfőbb ügyésznek írt azon álláspontját, hogy a megyei közigazgatási hivatal akkor járt volna el helyesen, ha a panaszos jogorvoslati kérelemnek minősülő beadványát óvás iránti kérelemként továbbítja a megyei főügyészséghez. A megyei főügyészség pedig, figyelembe véve a fentebb hivatkozott legfelsőbb bírósági döntésben foglaltakat is, megteszi a szükséges intézkedéseket.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a móri jegyző a döntésével a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott – különös tekintettel az épület rendeltetésére –, amely közigazgatási úton orvosolhatatlan.
A biztos a jövőbeni szabályos eljárások érdekében felkérte a jegyzőt, hogy a hivatalában rendszeresen ellenőrizze az anyagi és az eljárási szabályok betartását, különös tekintettel az építésügyi eljárásokban alkalmazandó helyi építési szabályzatok előírásaira.
OBH 5635/2003.
Az Országos Mentőszolgálat kivonuló állományának a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez kapcsolódó, a munkavédelemhez fűződő jogával összefüggésben fennáll a sérelem közvetlen veszélye, ha a vélelmezhetően fertőzött anyaggal szennyeződött munkaruha elkülönítése és tisztítása nem megoldott.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) állományában lévő munkavállaló fordult az országgyűlési biztoshoz, mert olyan ruhaneműket is otthon kell kimosniuk, amelyek a munka során esetleg veszélyes, illetve fertőző anyagokkal szennyeződtek, és az otthoni mosáshoz mindössze évi 6000 Ft támogatást kapnak.
Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatában megkereste az Országos Tiszti-főorvosi Hivatal vezetőjét, valamint az OMSZ Főigazgatóját, és a beérkezett állásfoglalások figyelembevételével az alábbi tényállást állapította meg.
Az ÁNTSZ 2002-ben, egy foglalkozási megbetegedés kapcsán helyszíni vizsgálatot tartott a Budapesti Mentőszervezet egyik mentőszolgálatánál. Megállapította, hogy azok a dolgozók, akiknek a tevékenysége azt indokolná – a vegyi és sugárveszély esetét kivéve –, nem rendelkeznek védőruházattal, és a szennyezett munkaruházat mosását is saját maguk, otthon végzik. Az ÁNTSZ a mentőállomás fenntartóját felszólította a hiányosságok megszüntetésére, és arra, hogy biztosítsa „a dolgozók fertőzöttnek tekintendő munkaruházatának folyamatos dokumentált, ellenőrizhető mosását, illetve mosatását”.
Az OMSZ Főigazgatósága már 2001-ben foglalkozott a kivonuló mentődolgozók munkaruházatának védőruházattá történő átminősítésével és ennek költségvonzatával. Ahhoz azonban, hogy a munkaruha-, védőruha-váltást megvalósíthassák, a munkáltatóra háruló mosatási teendők zökkenőmentes ellátása érdekében minden kivonuló dolgozó részére legalább három garnitúra ruházat kiadása lenne indokolt. Ez a jelenlegi egy garnitúra ruházaton kívül további két garnitúra beszerzését tenné szükségessé. A kivonuló szolgálat dolgozóinak a beteg vérével, illetve testváladékával történő kontaktus megakadályozásának esetére, fertőzőbeteg-szállítás esetére, valamint vegyi kárhely esetére biztosítanak egyéni védőeszközöket.
Az OMSZ vezetése mint munkáltató valamennyi mentőállomáson működő mentőegység tagjainak biztosítja a munkaruházatot. A dolgozók a munkaruhát otthon mossák, tisztítják, és a kollektív szerződés alapján egy évre mosatási költségtérítésként 6000 Ft összeget biztosítanak. Az OMSZ Főigazgatósága arról is tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a jelzett problémával kapcsolatban több ízben fordultak az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumhoz, illetve a probléma napirendre került az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának ülésén is.
Az Országgyűlés – az állam, a munkáltatók és a munkavállalók feladatait, jogait és kötelességeit meghatározva – megalkotta a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényt, amelyben szabályozza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit a munkát végzők egészségének, megóvása érdekében, megelőzve ezzel a munkabaleseteket és a foglalkozással összefüggő megbetegedéseket. A Munkavédelmi Törvény kimondja, hogy a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. A törvény kifejezetten tiltja a munkáltatói feladatok teljesítésével összefüggésben keletkező költségeknek és egyéb terheknek a munkavállalókra történő áthárítását. A törvény 54. §-a értelmében a munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, és ezek kiküszöbölésére a szükséges intézkedéseket megtenni.
A biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet kimondja, hogy amennyiben a kockázatbecslés a munkavállalók biztonságának vagy egészségének kockázatát igazolja, az expozíciót meg kell akadályozni, illetve meg kell szüntetni. A munkáltató köteles biztosítani a munkavállaló számára a munkavégzés során a megfelelő védőruházatot, továbbá a védőeszközök megfelelő helyen történő tárolását, rendeltetés szerinti használhatóságát, a szükséges tisztítását, karbantartását és pótlását. Gondoskodnia kell a munkáltatónak arról is, hogy a munkavállaló azokat a védőeszközöket, amelyek biológiai tényezőkkel szennyeződhettek, a munkaterület elhagyásakor vegye le, és azokat a szükséges fertőtlenítésig, tisztí- tásig vagy szükség szerinti megsemmisítésig a munkahelyeken elkülönítetten tárolják.
A munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szóló 65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet 2. § (1) bekezdése meghatározza az egyéni védőeszköz fogalmát, amely szerint: minden olyan eszköz, amelyet a munkavállaló azért visel vagy tart magánál, hogy az a munkavégzésből, a munkafolyamatból, illetve a technoló- giából eredő kockázatokat, az egészséget nem veszélyeztető mértékűre csökkentse. Ezen kívül egyéni védőeszköznek minősül mindaz az eszköz is, amely feladata a munkavégzésből eredő kockázatnak az egészséget nem veszélyeztető mértékűre csökkentése.
Az említett rendeletek az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerinti mentést és betegszállítást végző mentőszolgálatok által használt felszereléseket ugyanakkor kizárja a védőeszközök fogalmából, összhangban a munkavállalók által a munkahelyen használt egyéni védőeszköz egészségvédelmi és biztonsági minimumkövetelményeiről szóló 89/656/EGK Irányelvvel, amely az egyéni védőeszköz fogalmából szintén kizárja a szokásos munkaruhákat és egyenruhákat, amelyeket nem kifejezetten a munkavállalók egészségének és biztonságának védelmére terveztek. E körben külön nevesíti – többek között – a mentőszolgálatok által használt felszereléseket.
A biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló rendelet 4 csoportban határozza meg a fertőzés kockázatának szintjétől függő biológiai tényezőket. Az OMSZ kivonuló dolgozói, azaz a közvetlen betegellátásban és mentésben részt vevő dolgozók feladatuk ellátása során a 3. és 4. csoportba sorolt biológiai tényezőkkel találkozhatnak. A rendelet a munkáltató kötelezettségei között írja elő, hogy olyan intézkedéseket kell bevezetni, amelyek megakadályozzák vagy csökkentik a biológiai tényező szétszóródásának vagy a munkahelyről történő kikerülésének a lehetőségét. A munkáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy azokat a védőeszközöket, amelyek biológiai tényezőkkel szennyeződhettek, a munkavállaló a munkaterület elhagyásakor vegye le, és a fertőtlenítésig, tisztításig a többi ruhától elkülönítve tárolja. Ezeknek a munkáltatóra háruló feladatoknak a költségei nem terhelhetik a munkavállalókat.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 165. § (2) bekezdése alapján, ha a munka a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár, a munkáltató köteles a munkavállalónak munkaruhát biztosítani. A törvény a munkaruha-juttatás kötelező eseteit fogalmazza meg, ezen túlmenően konkrét munkahelyekre, munkatevékenységre vonatkozóan a munkaruha juttatásának kötelezettségére jogszabályi előírás nincs. A kivonuló állomány által használt jelenlegi munkaruházat azonban csak részben tekinthető munkaruhának, mivel egyrészről illik rá az Mt. fent hivatkozott 165 § (2) bekezdésének meghatározása, azaz a ruházat nagymértékben elszennyeződik és/vagy elhasználódik a munkatevékenységből, munkavégzésből, munkakörnyezetből adódóan. Másrészről a „rendes” mértékű elszennyeződésen felül a ruházat olyan, a fertőzésveszély kockázatát hordozó biológiai anyagokkal is szennyeződhet, amely már meghaladja a munkaruha rendeltetését.
A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog nem merül ki a betegellátáshoz kapcsolódó, törvényben meghatározandó egészségügyi szolgáltatások igénybevételével. E jog magában foglalja mindazoknak az emberi egészség megőrzését célzó állami intézkedéseknek az igénylését is, amelyek az egészséges életvitellel összefüggő neveléssel, felvilágosítással, államilag szervezett testedzéssel, munkavédelemmel, természetvédelemmel, köztisztasággal, környezetvédelemmel és a betegség megelőzését szolgáló nagyszámú egészségvédelmi szolgáltatásokkal kapcsolatosak.
A munkavédelemről szóló törvény kimondja: „A Magyar Köztársaság területén munkát végzőknek joguk van a biztonságos és egészséges munkafelté- telekhez. Az egészséget veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli vagy egyéb megváltást a munkavállalónak nem adhat, a munkáltató kötelessége az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények biztosítása.”
Az országgyűlési biztos megállapította – tekintettel arra, hogy a beteg vérével, illetve váladékaival szennyezett munkaruhákat fertőzöttnek kell tekinteni – a biológiai anyaggal szennyeződött munkaruházat esetében a fertőzésveszély megelőzése, nevezetesen a vélelmezhetően fertőzött anyaggal szennyeződött munkaruha elkülönítése és tisztítása egyáltalán nem megoldott, ezért az OMSZ kivonuló állományának a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben fennáll a sérelem közvetlen veszélye.
Az országgyűlési biztos a visszásság orvoslása érdekében ajánlást tett az egészségügyi miniszternek, aki azt elfogadta, és értesítette a biztost, hogy rövid időn belül kidolgozzák a probléma végleges megoldásának lehetőségeit. A biztos a miniszter válaszát elfogadta.
OBH 5720/2003.
Az élethez és az emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott a hódmezővásárhelyi ápolóotthon azáltal, hogy az ellátottakat megalázó, kiszámíthatatlan büntetésekben részesítette, büntető jellegű szankciókat alkalmazott velük szemben.
A hódmezővásárhelyi Szivárvány Szakosított Szociális Otthonban élő panaszos az intézményben uralkodó állapotokról számolt be; és arról, hogy bántalmazzák, zsarolják, sértegetik és a derekegyházi „zártintézménybe” akarják vinni. Az országgyűlési biztos felkérése alapján a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal munkatársai a megyei módszertani intézet bevonásával 2004. január 20-án – előzetes értesítés nélkül – helyszíni vizsgálatot folytattak a panaszolt intézményben. A vizsgálatot végzők azt állapították meg, hogy a dolgozók nem bántalmazzák fizikailag a lakókat. Az intézményben alkalmazott fegyelmezési gyakorlattal, illetve a korlátozó intézkedésekkel összefüggésben viszont súlyos jogsértésekre derült fény.
Az ellátottak elsősorban nem is fizikai, hanem a dolgozók gyakori verbális agresszióját sérelmezték. A vizsgálat megállapította, hogy a dolgozók gyakran sértő, durva hangnemben beszélnek az ellátottakkal. Az intézmény sajátos szankcionálási rendszert alkalmazott a különböző „kihágások”, mint veszekedés, tettlegesség, a személyzettel szembeni nem megfelelő hangnem alkalmazása esetére. Gyakoriak voltak a „kimenő megvonások”, melyek időtartama egy héttől akár egy hónapig is eltarthatott. A szankciórendszer következő fokozata az ún. Gondolkodó volt, mely egy elkülönített helyiség, ahol az intézményvezető vagy a vezető ápoló döntése alapján helyezték átmeneti jelleggel az ön- és közveszélyesnek ítélt ellátottakat. Az ellátottak 1–3 hetet töltöttek itt, a kezdeti időszakban az ajtót is rájuk zárták. Az elkülönítő két lakószobából és egy fürdő- szobából álló helyiség volt, az ellátott az egyik szobába volt bezárva. A berendezésül szolgáló ágyon csak a puszta szivacs volt, ülőbútor nem volt a helyiségben. Az ablakokon rács volt, az ablaktáblák nem voltak nyithatók, a fogantyút leszerelték. Az eseménynaplóban a következő leírás volt olvasható: „S. A.-t T. néhányszor fejbe ütötte, amitől A. fejbőre több helyen felszakadt. Azóta A. éhségsztrájkot folytat, T.-t pedig három hét elmélkedésre kárhoztatták az elkülönítőben. Aláírás.” Az elkülönítés körülményei is embertelenek voltak, sőt szükség esetén segítséget sem tudott kérni a bezárt ellátott.
Esetenként alkalmazták a környezetből való kiemelést, az ún. adaptációs szabadságot, mely szintén a szankciórendszer részét képezte. Ebben az esetben egy társintézményben, a derekegyházi Ápoló Otthonban helyezik el egy időre az ellátottat. Arról nem tájékoztatták, hogy melyik intézménybe és mennyi időre kell átköltöznie. Az áthelyezésekre vonatkozóan dokumentáció nem került bemutatásra. A korlátozó intézkedések alkalmazásáról a gondnokot, hozzátartozót nem értesítették. Az ellátottak beszámoltak továbbá az ún. pizsamára ítélésről.
További súlyos problémaként értékelte az országgyűlési biztos, hogy az emelet lakószobáit 9–15 óra között zárva tartották. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az intézmény azáltal, hogy büntető jellegű szankciókat alkalmazott az ellátottakkal szemben, az emberi méltóságához, valamint az egészséghez való alkotmányos jogokkal összefüggő súlyos sérelmet okozott.
Az intézmény indokolatlanul tiltotta továbbá bizonyos használati tárgyak birtoklását, használatát, ezáltal visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz, valamint tulajdonhoz fűződő jogokkal összefüggésben. Már a közigazgatási hivatal fellépése nyomán megkezdődött a büntető jellegű intézkedések alkalmazásának felszámolása. A közigazgatási hivatal a fenntartónak is jelezte a vizsgálat során tapasztalt hibákat, az intézmény határozatlan idejű működési engedélyét pedig határozott idejűvé változtatta.
Az országgyűlési biztos a megállapított visszásságok azonnali orvoslása érdekében felszólította a szociális otthon vezetőjét, hogy haladéktalanul szüntesse meg a büntető jellegű korlátozó intézkedések alkalmazását, a lakók személyes tárgyai használatának indokolatlan korlátozását, valamint a durva és sértő hangnem alkalmazását.
Felkérte a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy a jelentést tárja a Közgyűlés elé, és gondoskodjon az alkotmányos jogokat súlyosan sértő intézményi gyakorlat megszüntetéséről, a hiányosságok megszüntetéséről és a folyamatos ellenőrzésről. Kérte, hogy fegyelmi eljárás keretében tisztázzák az érintettek felelősségét a kialakult helyzetért.
Az ajánlások címzettjei megszüntették az alkotmányos jogokat sértő gyakorlatot. A közgyűlés ugyanakkor a fegyelmi eljárás megindítását nem tartotta indokoltnak. Időközben az intézmény vezetőjének a személye megváltozott, valamint a fenntartó egy bizottságot hozott létre az intézmény ellenőrzésére. A közigazgatási hivatal is utóvizsgálatot tartott, melynek eredményéről tájékoztatta az országgyűlési biztost.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ellátottak gondozása körében feltárt jogszabálysértő gyakorlat megszűnt.
OBH 5741/2003.
A jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza, ha a jogszabályok szükséges deregulációjára indokolatlanul késedelmesen, vagy egyáltalán nem kerül sor. Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a nemzeti kulturális örökség minisztere, ha a kizárólagos állami tulajdonban lévő Nemzeti Színházzal kapcsolatban a tulajdonosi jogokat gyakorolja.
A panaszos a Nemzeti Színház (NSZ) tulajdonosi jogainak gyakorlása miatt fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert sérelmezte, hogy az 1840. évi XLIV. törvénycikk rendelkezéseivel ellentétesen nem az Országgyűlés, hanem a nemzeti kulturális örökség minisztere gyakorolja a NSZ felett a felügyeletet.
Az általános helyettes a jogbiztonság követelménye sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és állásfoglalás kérve megkereste az Igazságügyi Minisztériumot. A minisztérium válaszát az általános helyettes részben elfogadta, mert az kifejtette, hogy a NSZ Rt. jogi helyzetét az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítésről szóló 1995. évi XXXIX. törvény rendezi oly módon, hogy az NSZ Rt.-t a tartós, 100%-os állami tulajdonú társasági részesedéssel működő társaságok közé sorolja be, és a tulajdonosi jogok gyakorlására a nemzeti kulturális örökség miniszterét jogosítja fel. Az általános helyettes erre tekintettel megállapította, hogy nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a kizárólagos állami tulajdonban lévő NSZ Rt.-vel kapcsolatban a tulajdonosi jogokat – az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítésről szóló 1995. évi XXXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően – a nemzeti kulturális örökség minisztere gyakorolja.
A minisztérium válasza azonban felhívta a biztos figyelmét, hogy általánosságban tekintse át a jogszabályok hatályának és deregulációjának egyes, a jogbiztonság követelményével összefüggő kérdéseit. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a panaszban említett jogszabály nem szerepel a hatályos jogszabályok nyilvántartásában, bár formálisan nem helyezték hatályon kívül. Az általános helyettes nem fogadta el a jogszabályok hatályával és annak megszűnésével kapcsolatosan kifejtett érvrendszert, mert álláspontja szerint, a jogforrás hatálya nem szűnik meg akkor, ha a jogszabály okafogyottá válik. Ezen jogszabályok elvi alkalmazhatósága továbbra is fennáll, hatályuk csak kifejezett hatályon kívül helyezéssel szüntethető meg. Ennek eszköze a jogszabályok deregulációja, amely a jogrendszernek a feleslegessé vált jogszabályoktól való megtisztítását jelenti. Elvileg nem kizárt a jogszabályrontó szokásjog kialakulása, mivel tulajdonképpen a szokásjogi szabályként érvényesülhet a „lex posteriori” elve is, amennyiben a későbbi azonos vagy magasabb szintű jogszabállyal ellentétes korábbi szabályokat nem alkalmazzák. Ilyen esetben azonban a korábbi jogszabály formálisan nem veszíti el a hatályát, azaz a későbbi jogszabálynak a vele ellentétes korábbi jogszabályt hatályon kívül kell helyeznie. Ha ezt nem teszi meg, akkor sérül a jogbiztonság elve.
Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint a hatályosság fogalma kizárólag formai értelemben vizsgálható. A Jat. e tekintetben igen egyértelműen fogalmaz akkor, amikor úgy rendelkezik, hogy „a jogszabály akkor veszti hatályát, ha más jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban meghatározott határidő lejárt”.
Az alkotmányjog-tudomány abban is egyetért, hogy a szükségszerűen bekövetkező társadalmi-gazdasági változások következtében a jogrendszer hatékony működését nehezítő körülmények is kialakulhatnak. Az egyik ilyen körülmény a jogi túlszabályozás, ami rendkívül sokféle okra vezethető vissza, de mindenképp szerepet játszik benne az, hogy a jogrendszert indokolatlanul terhelik az elavult jogszabályok. A túlszabályozás csökkentése, az egységes, áttekinthető, egyértelmű és az elavult szabályoktól mentes jogrendszer megteremtése érdekében időről időre jogtisztítást kell végrehajtani, vagyis deregulálni kell azokat a jogszabályokat, amelyek formailag még hatályosak, de megnehezítik a ha- tályos joganyag áttekintését, és – mint a panasszal érintett ügyben – a jogal- kalmazás során is problémákat okozhatnak. Deregulálni kell azokat a jogsza- bályokat, amelyek a társadalmi-gazdasági viszonyok változása következtében elavultak, túlhaladott rendelkezéseket tartalmaznak, illetőleg időközben megszűnt jogintézményekről, szervezetekről, szervekről rendelkeznek. Ugyancsak deregulálni kell a jogszabályokat, ha az azokban meghatározott egyszeri feladatot vagy intézkedést már végrehajtották, illetve e feladat már megszűnt. A meghatározott időtartamra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó jogszabályokat akkor kell deregulálni, ha a rendelkezések az időtartam eltelte után időszerűtlenné váltak. Végül meg kell tisztítani a jogrendszert azoktól a jogszabályoktól, amelyek olyan kérdéseket szabályoznak, melyeket – csakúgy, mint a panasszal érintett ügyben – újraszabályoztak anélkül, hogy ezeket a jogszabályokat ténylegesen hatályon kívül helyezték volna, valamint amelyeknek a tartalma kiüresedett, és már semmilyen szabályozási funkciót nem töltenek be.
Az előzőekre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozza, ha a szükséges deregulációra indokolatlanul késedelmesen, vagy egyáltalán nem kerül sor.
Az általános helyettes a visszásság közvetlen veszélye miatt felkérte az igazságügyminisztert, hogy a Jat., és az igazságügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 157/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet alapján kiemelten kezelje a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatával, valamint deregulációjával kapcsolatos feladatait.
OBH 5812/2003.
A jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jegyző, ha a panaszbeadványokat nem tartalmuk szerint bírálja el, a benyújtást követően csak majd egy év múlva dönt, és a határozatot nem kézbesíti az ügyfeleknek.
A panaszos a tatabányai önkormányzat eljárását sérelmezve előadta, hogy segítséget kért a jegyzőtől, mert a szomszédja kutyái a kerítés rossz állaga miatt átjárnak az ingatlanára, ahol megharapták családtagjait. A jegyző az eljárást azzal az indokkal szüntette meg, hogy az ügyben az építésügyi hatóságnak kell döntést hoznia. Érdemi intézkedés azóta sem történt, határozat nem született.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított és tájékoztatást kért a jegyzőtől. A beszerzett adatok alapján az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a panaszos kérelme – a hatóság álláspontjával szemben – birtokvédelmi kérelemnek minősült. A Ptk. szerint, ha „a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában zavarják, birtokvédelem illeti meg. A Ptk. kommentárja szerint birtokháborítás „a birtoklásban való zavarás, amely nem vonja el a dolog feletti hatalmat a birtokostól, de akadályozza abban, hogy a hatalmat zavartalanul gyakorolja”. Az Áe. kimondja, hogy a „kérelmet tartalma szerint kell elbírálni”.
Mind a birtokvédelmi, mind az építésügyi kérelmek elbírálása jegyzői hatáskörben történik. A jegyző a panaszos a 2002. májusi beadványára megindult eljárásban csak 2003. április 24-én, azaz 11 hónappal később hozott érdemi döntést. Tekintettel arra, hogy az Áe. szerint az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől számított 30 napon belül kell meghozni, a jegyző késedelmes eljárása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. Szintén visszásságot okoz az is, hogy a panaszos – annak ellenére, hogy az eljárás során ügyfél volt – az érdemi határozatból nem kapott példányt, a határozat értesítetti körében nincs feltűntetve. További visszásságot okozott a hatóság azzal, hogy a felsorolt kérelmek nem mindegyikében döntött, az áttétel során ugyanis a kérelem egy részében – az állattartás módja tekintetében – érdemi döntés nélkül szűnt meg az eljárás.
Tekintettel arra, hogy a sérelmes állapot változatlanul fennállt, a panaszos újabb beadványt nyújtott be, melyről a vizsgálat befejezéséig még nem döntött a hatóság. Az országgyűlési biztos a feltárt visszásságok orvoslása érdekében felkérte a tatabányai jegyzőt, hogy hozzon a panaszos ügyében birtokvédelmi határozatot, valamint fokozottan ügyeljen – és a munkatársait is figyelmeztes- se – az államigazgatási eljárási határidők betartására, a határozatok minden érintett félnek való megküldésére és a beadványok tartalmuk szerinti elbírálására. A jegyző egyetértett az országgyűlési biztos kezdeményezésével, és megküldte az ügyben pótlólag meghozott birtokvédelmi határozatot.
OBH 5857/2003.
A gyülekezési joggal és a jogbiztonsághoz fűződő joggal összefüggő visz- szásságot okozott a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amikor nem a hatályos államigazgatási eljárási szabályok szerint eljárva, egy korábban elutasított tüntetésre vonatkozó módosított és megismételt bejelentéssel kapcsolatban nem hozott alakszerű határozatot.
A „Lelkiismeret ’88 Csoport” vezetője fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert véleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság törvénysértő módon értelmezi és alkalmazza a gyülekezési törvényt. Panaszára az adott okot, hogy a BRFK 2003. december 1-jén feloszlatta a miniszterelnök háza elé tervezett fáklyás felvonulásra gyülekező tüntetőket. A rendőrök 51 tüntetőt előállítottak, a tüntetés szervezőjét őrizetbe vették.
A BRFK-ról beszerzett iratok alapján az országgyűlési biztos általános helyettese a következőket állapította meg: a BRFK Közrendvédelmi Főosztály vezetője a közlekedés rendjének aránytalan sérelme miatt nem járult hozzá a tüntetés megtartásához. A Fővárosi Bíróság a közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló kérelmet elutasította. A „Lelkiismeret ’88 Csoport” elnöke a bíróság elutasító végzését követően három beadvánnyal fordult a BRFK-hoz, amelyekben az eredetileg tervezett rendezvényt három részre bontva ismételten bejelentette a tüntetést. A bíróság döntésére hivatkozva a BRFK a bejelentéseket nem vette tudomásul.
Az engedély nélkül összegyűlt tüntetőket a rendőrség szétoszlatta, egy részüket előállította, a szervezőt a Budai Központi Kerületi Bíróság rendzavarás szabálysértése miatt figyelmeztetésben részesítette. A Fővárosi Bíróság az első fokú határozatot hatályában fenntartotta.
Az egyesület a rendezvény feloszlatása jogellenességének megállapítása érdekében bírósághoz fordult. A Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította, hogy a tüntetés feloszlatása jogellenes volt, mivel a rendőrség a három rendezvény vonatkozásában tiltó határozatot nem hozott. A PKKB álláspontja szerint, minden bejelentett rendezvényt önállóan – a bejelentés tartalma szerint – kell a megtiltás lehetősége szempontjából megvizsgálni a rendőrségnek, és a megtiltást alakszerű, jogorvoslati záradékkal ellátott, indokolt határozattal kell kimondania.
Az ombudsman megállapította, hogy szükség van a gyülekezési joggal kapcsolatos jogszabályok áttekintésére, annál is inkább, mivel az 1989. évi III. törvény, illetve a végrehajtásáról szóló BM rendelet születése óta eltelt időben jelentős változáson ment keresztül úgy a társadalom, mint a jogfejlődés, különös tekintettel az alkotmányos jogok kiteljesedésére. Az általános helyettes javasolta a belügyminiszternek, gondoskodjon arról, hogy az 1989. évi III. törvény folyamatban lévő felülvizsgálata során kerüljenek hasznosításra a jelentésében megfogalmazottak.
A jelentést tájékoztatásul megküldte a miniszterelnöknek, az országgyűlés elnökének, az Alkotmány- és Igazságügyi Bizottság elnökének, az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnökének, a Rendészeti Bizottság elnökének, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszternek, az igazságügyi miniszternek és a legfőbb ügyésznek.
OBH 5948/2003.
Nem merült fel visszásság gyanúja Esztergom város és annak régiójában a betegek sürgősségi és ügyeleti ellátása tekintetében.
Az országgyűlési biztos a 2003. november 12–13. között tartott Komárom-Esztergom megyei munkalátogatása során általános vizsgálatot tartott az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban annak feltárására, hogy miként érvényesül az élethez, az egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos jog, a betegjogok; valamint a gyermek-ellátás és sürgősségi ellátás, illetve mindezzel összefüggésben hogy alakul az egészségügyi dolgozók helyzete. Az egészségügyi intézményeket érintő panaszok túlnyomó részét kitevő, az ellátás minőségét, szakszerűségét, a diagnosztika alaposságát és gyorsaságát érintő, a medicina körébe tartozó kérdésekben az országgyűlési biztos nem foglalhat állást, de az ellátás körülményei nyilvánvalóan szoros összefüggésben vannak az ellátás minőségével. A vizsgálat ezért arra irányult, hogy feltárja a megyében, különösen Esztergomban és környékén a sürgősségi betegellátás működését, esetleges problémáit, az egészségügyi szolgáltatók közötti együttműködés intenzitását.
A Vaszary Kolos Kórházban szerzett tapasztalatok úgy foglalhatók össze, hogy egy meglehetősen nagy likviditási gondokkal küzdő, tetemes adósságot görgető, csőd szélén álló megyei kórház a város, illetve a régió egészségügyi szolgáltatója lett, ahogy a főigazgatónő az ismertetőfüzetben összegzi: az egészség helyreállítói.
Esztergom város önkormányzata 2000-ben úgy döntött, hogy visszaveszi a megyétől a működtetési jogosítványokat, és a 100 éves kórház a városnak, és nem utolsósorban a menedzsmentváltásnak köszönhetően valóban korszerű, jól működő betegközpontú, humánus ellátást valósított meg. A teljes struktúra átalakítást követően minden 10 ezer lakosra 60 ágy jut (összesen 567), ezzel a megye lakosságának közel 1/3-át tudják magas színvonalon ellátni, melyről közel 700 fő gondoskodik. A területi szakellátást ugyancsak a kórház integrálta, elősegítve ezzel a betegre koncentráló, a felesleges adminisztrációt elkerülő, hatékony és költségkímélő gyógyítást. Ugyancsak úttörőnek számít az ún. AS beteg-besorolási rendszer bevezetése, mely a szakember létszám és irányítás optimális megválasztásában nyújt segítséget.
A kórház nagy szerepet vállal az egészségnevelés, oktatás, szakmai továbbképzések terén, különös hangsúllyal a fiatalok egészségtudata, illetve a fiatal orvosok szakmai igénye fejlesztésében. A rezidensképzés eredményes, elsősorban Esztergom város, illetve annak környékéről származó fiatal orvosok számára nyújt kitűnő lehetőséget a kórház, megfelelő feladatok, osztály, vagy kellő számú beteg ellátásának biztosításával.
A kórház működési feltételei folyamatosan javultak, korszerű, új épületben folyik a traumatológiai, sebészeti, illetve az urológiai ellátás. Folyamatban van a gyerekosztály felújítása, ahol – tekintettel az egészségügyi törvényben biztosított lehetőségre – figyelemmel vannak a szülők 24 órás jelenlétét biztosító elhelyezésre is. A tatabányai onkológiai osztály bezárását követően nyílott lehetőség egy tízágyas onkológiai részleg kialakítására és ehhez kapcsolódóan egy rehabilitációs központ létrehozatalára. Felújították a szülészeti osztályt, és pályázati forrásokból a pszichiátriát. A sürgősségi betegellátás 5 ággyal áll rendelkezésre, korszerű ellátó körülményekkel.
A betegközpontú szemlélet és gondoskodás lehetővé tette, hogy a technikai újítások alkalmazása ugyancsak bekerüljön a kórház praxisába, elindították az országban elsőként – OEP befogadás nélkül, szponzori segítséggel – a kapszula-endoszkópos vizsgálati eljárást, és az ezzel összefüggésben elengedhetetlen képbank felállítását.
A fentebb már említett területi szakellátást az intézmény integrálta, azonban nem hagyományos módon, osztályonkénti fragmentációban, hanem egységes struktúrában, ugyanakkor a járóbeteg szakrendelés valamennyi technikai, személyi feltételét teljesítve. Az ellátás magában foglalja az ifjúsági, az üzemorvosi ellátást, a védőnői szolgálatot és természetesen az alapellátás ügyeleti kötelezettségét is.
A betegellátás zökkenőmentessé tételét célozza az a kihelyezett ismertető anyag, mely a legalapvetőbb tudnivalókkal ismerteti meg a betérőket, így, a kórházi felvétel helyét, egyéb az ellátást könnyítő személyes tárgyak elhelyezésének lehetőségét, a házirend néhány kiemelten fontos rendelését, a napirendet. Tájékoztat az orvosi felvilágosítás mikéntjéről, az étkezések helyéről, idejéről, a lelki szolgálat igénybevételének lehetőségéről. Az elbocsátással kapcsolatban figyelmeztet, hogy a kedvezményes utazásra jogosító utalvány igénybevétele érdekében kérje a kezelőorvos közreműködését. Felhív a betegjogi képviselő szolgálataira, illetve az egyéb szükségszerűen felmerülő szolgáltatásra, a látogatási rendre. A kórház humánus szemléletét fejezi ki e mondata: „Hozzátartozói a nappali órákban az Önnek legmegfelelőbb időpontban látogathatják”. A tájékoztató anyag – korrekt, közérthető formában – tartalmazza azokat a jogokat és kötelességeket, melyek elengedhetetlenek az ellátás sikere érdekében, kiemelve az együttműködés fontosságát és más betegek jogainak tiszteletben tartását. Mindemellett az esetleg felmerülő panasz esetére az igénybe vehető, eljáró fórumok (főigazgató, kórházi Etikai Bizottság, betegjogi képviselő) sorát ismerteti. Ezen információkat egy német nyelvű kiadvány is tartalmazza.
A további nyomtatványok közül különösen figyelemreméltóak a „Beleegyező nyilatkozat kórházi kezeléshez” és a „Beleegyező nyilatkozat beavatkozás, műtét végzéséhez” címűek. Mindkét blanketta világos, egyértelmű kifejezésekkel, érthető fogalmazásban a páciens belátására bízza, hogy a kórház szakszemélyzetébe vetett bizalma meddig terjed. A nyilatkozat tartalma a jogszabályoknak és az általános erkölcsi, etikai elvárásoknak megfelelően nyújt teret a rendelkezési jogosultság és az ellátási kötelezettség alanyainak.
A betegek és a dolgozók tapasztalatinak folyamatos tesztelésével megelégedettségi vizsgálatot végeznek a működéssel, ellátással kapcsolatos valamennyi területen, az erre vonatkozó kérdőívek segítségével. A teszt eredményei alapján van mód, lehetőség és esély a valóban sikeres, a kor kívánalmainak megfelelő működésre, a dolgozók számára is motiváló rendszerű struktúrára.
Az intézmény vezetői, orvosai fontosnak találták, hogy az általános drogmegelőző program keretében együttműködjenek a város oktatási intézményeinek vezetőivel, pedagógusaival, illetve a rendőrség szakembereivel. E közös munka fontos pillére annak az érték- és érdek-megőrző törekvésnek, mely a régmúltra visszanyúlóan nagy hagyománnyal rendelkező kórház újólag meghirdetett. Tekintettel arra, hogy az egészségre nevelés e prevenciós program egyik szegmense, a fiatalok „gondozása” egyébként is prioritást élvez. Az e célból korszerűen, otthonosan berendezett, technikailag kifogástalanul felszerelt ifjúsági rendelő alkalmas akár felvilágosító beszélgetésre, vagy nőgyógyászati vizsgálatra is. A kórház működésének alapjogi szempontú vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az egészségügyi intézmény tekintetében a mentés, és az ezzel szorosan összefüggő sürgősségi betegellátás kiegyensúlyozottan működik. Az intézmény szakszerű és összehangolt tevékenysége, működése lehetővé tette az ellátás színvonalának és hatékonyságának pozitív változását. Egyebekben a megfelelő működéshez szükséges műszerezettség és diagnosztikai háttér az intézményben megoldott. A vizsgált egészségügyi intézményekben olyan betegközpontú szemlélet tapasztalható, amely egyben megfelel a kultúrált gyógyítás és gyógyulás igényének.
OBH 5949/2003.
Nem okozott alkotmányos visszásságot a hatóság a hajléktalan melegedő működési engedélyének elhúzódó kibocsátásával, mert az időközben megoldódott, és rendben megkezdhette működését.
Az országgyűlési biztos 2003. november 12–13. között, a Komárom-Esztergom megyei munkalátogatása keretében a hajléktalanok ellátásának szervezettségét, körülményeit ellenőrizte, ezért az esztergomi önkormányzat által működtetett, hajléktalanok számára fenntartott nappali melegedőt érintő helyszíni vizsgálatot rendelt el.
A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezései értelmében Esztergom városának – melynek lakossága csak pár százzal marad el a 30 ezertől – hajléktalanok számára melegedőt kell működtetnie, amelynek kialakításához az önkormányzat pályázati úton szerzett pénzt, így a melegedő 2002 tavaszán megkezdhette működését. Az intézménynek azonban még a helyszíni vizsgálat idejében sem volt működési engedélye, mivel annak kiadásával kapcsolatos eljárás 2002 óta húzódott. Az eredeti építési terveket az ÁNTSZ jóváhagyta, ám az ezek alapján elkészült építményt nyolc ponton kifogásolta, és az ideiglenes használatbavételi engedély kiadásához hozzájárult, de a működési engedély kiadásához nem. De arra tekintettel, hogy a hajléktalanok fogadása nem várhatott tovább, a dorogi jegyző ideiglenes használatbavételi engedélyt adott.
Az országgyűlési biztos a helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján megkereste az esztergomi polgármestert, hogy az eddig keletkezett iratok rendelkezésre bocsátásával adjon összefoglalót a melegedővel kapcsolatos engedélyezési eljárásokról.
A polgármester tájékoztatta, hogy az elhúzódó engedélyezési eljárás lezárult, a felmerült probléma időközben megoldódott. Az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a hajléktalanok nappali melegedőjének működtetéséről. A tárgyalások eredményeként létrejött a szerződés, és 2004. január 1-jétől a Szeretetszolgálat működteti a melegedőt. A biztos helyszíni vizsgálatát követően az ÁNTSZ ismételten bejárást tartott a melegedőben, és megadta a szakhatósági hozzájárulását, amely alapján már a működési engedély kibocsátása előtt lévő akadály is elhárult.
Tekintettel arra, hogy a működési engedéllyel kapcsolatos eljárás lezárult, azzal összefüggésben hatósági jogsértés nem állapítható meg, és a nappali melegedő zavartalanul működik, a biztos alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg, a vizsgálatát lezárta.
OBH 6094/2003.
A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog érvényesülését veszélyezteti, ha az időskorúak otthonában élő mozgáskorlátozottak a lakószobáikhoz tartozó mosdókat, előtereket, valamint a teraszt nem tudják kerekes székkel használni.
Az országgyűlési biztos a Komárom-Esztergom megyei munkalátogatása során helyszíni ellenőrzést végzett a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott Esthajnal Időskorúak Otthonában (2028, Pilismarót-Basaharc). A hivatalból indított utóvizsgálatot során az otthonban élő gondozottak legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az emberi méltósághoz fűződő jogai érvényesülésének feltárása érdekében az OBH 7284/1998. számú vizsgálat során feltárt visszásságok rendezésének mikéntjére tért ki.
Az 1999-es alapvizsgálat több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot tárt fel. A biztos 2001 októberében bejelentés nélkül végzett utóvizsgálata során megállapította, hogy az ajánlásokban foglaltak nagyrészt megvalósultak, az otthonban mind a tárgyi feltételek, mind az ellátás színvonalának szempontjából minőségi javulás következett be.
Az újabb helyszíni vizsgálat célja a megújult környezet megtekintése és az otthon működésének, valamint az elnyert nagy összegű címzett támogatás felhasználásával megvalósult teljes rekonstrukció ellenőrzése volt.
A vizsgálat megállapította, hogy a fürdőszobákban problémát jelentett a zuhanytálcák magassága és az összefolyók hiánya, ez utóbbi a mosókonyhában is gondot jelentett. A szobákhoz tartozó teraszokra kerekes székkel nem lehet kimenni, mert az ajtó túl szűk, holott az intézményben sokak mozgásukban korlátozottak és csak kerekes székkel tudnak közlekedni. A közös előterű lakószobák előterének nem megfelelő szélessége, valamint az ajtók nyitási módja a szabad közlekedést akadályozza a kerekes székkel közlekedők számára. Az új helyiségekben a szellőző légtechnikai berendezés utólagos beszerelése miatt problémát jelentett a bútorok elhelyezése, ezáltal pedig a szobákban a közlekedés.
A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos felkérte az intézményt fenntartó Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökét, hogy gondoskodjon a kivitelezés jelzett problémái, a kerekes székkel történő közlekedést és épülethasználatot lehetetlenné tevő építészeti megoldások megszüntetéséről.
Az elnök tájékoztatta a biztost, hogy a kifogásolt építészeti megoldásokból eredő problémákat egyelőre csupán részben tudták megszüntetni.
A biztos a kényszermegoldások szükségességét megértve, a választ elfogadta.
OBH 6095/2003.
Az országgyűlési biztos helyszíni vizsgálatban győződött meg a fogyatékosokat ellátó intézményben élők alkotmányos jogainak teljes körű érvényesüléséről.
Az országgyűlési biztos a Komárom-Esztergom megyei munkalátogatása során helyszíni ellenőrzést végzett a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott Szent Rita Fogyatékosok Otthonában. A hivatalból indított vizsgálat során az otthonban élő gondozottak legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az emberi méltósághoz fűződő jogai érvényesülését tárta fel.
A közép- és súlyos értelmi, valamint testi fogyatékos, nagyrészt halmozottan fogyatékos gyermekeket és felnőtt korúakat (5–40 éveseket) gondozó bentlakásos intézmény 55 férőhelyes, ellátási területe a megyére terjed ki. A vizsgálat idején 58 főt láttak el az otthonban, és tízen várakoztak a bekerülésre.
A vizsgálat megállapította, hogy a tárgyi feltételek adottsága, az ésszerű, funkcionális, ugyanakkor esztétikusan kialakított építészeti megoldások mellett a személyi, szakmai feltételek megteremtése, a munkatársak lelkes odaadó munkája és a gondozottakkal való bánásmódja példaértékű.
OBH 6139/2003.
Az országgyűlési biztos visszásság hiányában zárja le a vizsgálatát, ha azt állapítja meg, hogy a bentlakásos intézményben élők nevében, ismeretlen személy által tett – a lakók bántalmazására utaló – panaszok alaptalanok.
Több panaszos sérelmezte a Fővárosi Önkormányzat Sümeg-Darvastói Foglalkoztató Intézetének működését. Kifogásolták, hogy az Intézet igazgatójának jogviszonyát megszüntették, a nevelők fenyegetik az intézeti gyerekeket, akik az igazgató távozása óta nem merik senkivel megosztani panaszaikat. Az egyik – nevének elhallgatását kérő – panaszos arról számolt be, hogy a nevelők bántalmazták, és a vezetőváltás óta fenyegetve érzik magukat.
Az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos döntés vizsgálatára hatáskörrel nem rendelkezik, de az emberi méltósághoz és a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, melynek keretében, első intézkedésként a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét kérte fel a panaszok és az intézmény működésének vizsgálatára.
A közigazgatási hivatal munkatársai több alkalommal is felkeresték az intézményt, és a lakókkal személyesen, az intézet dolgozóinak távollétében beszélgettek. A gondozottak arról számoltak be, hogy jól érzik magukat az otthonban, mindent megkapnak és az ellátással is elégedettek, a gondozókkal jó kapcsolatot alakítottak ki. Nyilatkozataik szerint soha nem került sor bántalmazásra. A helyszíni vizsgálatot végzők azt állapították meg, hogy az intézmény dolgozói lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon végzik munkájukat a fogyatékkal élő emberek érdekeinek és jogainak tiszteletben tartásával.
Erre a megállapításra jutott az a szakértői bizottság is, amely az ellátást igénybe vevők egészségi, fizikai és mentális állapotának, készségeinek és képességeinek felülvizsgálatát végezte. E bizottság fogalmazta meg azt is, hogy az adott intézményben a lakókat szeretetteljes környezet veszi körül, melyben az otthon dolgozói korszerű szemlélettel segítik a gondozottak mindennapi életét. Ugyanakkor nagy gondot fordítanak az intézet környezetének és egyéb értékeinek a megőrzésére, valamint fejlesztésére is. Mindezek alapján a szakértői bizottság ezt az intézményt ajánlotta mintaként a hasonló otthonok számára.
A vizsgálat feltárta, hogy a gondozottak több alkalommal egymás nevében írtak panaszleveleket. Az országgyűlési biztoshoz érkezett kiegészítő beadványok is ezt támasztották alá, mivel azok „aláírói” kijelentették, hogy nem ők írták a panaszokat, és az azokban leírtak nem felelnek meg a valóságnak, az intézetben jól érzik magukat.
A célvizsgálatot végző szerv munkatársait a helyszíni tapasztalatok és a vonatkozó dokumentumok arról győzték meg, hogy a panaszok nem megalapozottak, az intézményben bántalmazások nem fordultak elő, a lakókat sem fenyegetik vagy alázzák meg a nevelők.
A Fővárosi Önkormányzattól mint fenntartótól a biztos arról értesült, hogy az évi szakmai ellenőrzésük keretében 2003 októberében tartottak helyszíni látogatást az intézményben. Az ellenőrzés nem tárt fel olyan jellegű jogsértést, amelyet a panaszosok az országgyűlési biztoshoz eljuttatott beadványaikban jeleztek.
A rendelkezésre álló adatok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszok alaptalannak bizonyultak, ezért a vizsgálatát alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányában lezárta.
(Kapcsolódó ügyek: OBH 1068/2004., OBH 1073/2004., OBH 1297/2004., OBH 1298/2004.)
