A 2003. évi tevékenységünkről szóló beszámolónkat az Országgyűlés 2004 júniusában vitatta meg. Jelen összefoglalónkban igyekeztünk hasznosítani az észrevételeket, amelyek a bennünket meghallgatott bizottságokban és a teljes ülésen hangzottak el. Az Országgyűlésnek tett azon ajánlásainkra is visszatérünk, amelyek az elmúlt években nem, vagy csak részben teljesültek.
Az 1993. évi LIX. törvény értelmében az országgyűlési biztos akkor léphet fel, ha valamely ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot vagy ennek közvetlen veszélyét észleli. Tekintettel arra, hogy a visszásság fogalmát a törvény nem határozza meg, a biztosnak széles körű mérlegelési lehetőséget kínál e fogalom tág értelmezésére. A 2003-as év még jórészt az elképzeléseink, illetve a csak hosszabb távon elérhető céljaink előkészületeinek jegyében telt, 2004-re az OBH szervezetének átalakítása és a munkaterhek racionálisabb elosztása már lehetővé tette, hogy több vizsgálatot indítsunk hivatalból. Megjelentünk azokon a jogterületeken is, ahol az országgyűlési biztos fellépése – az egyes alkotmányos alapjogok Alkotmányban szereplő szabályaival ellentétes döntés, eljárás vagy mulasztás, az alkotmányos alapjogból származtatott elvek esetleges megsértésének számonkérése – előzmény nélküli és szokatlan.
Részben talán ennek az aktivitásnak is köszönhető, hogy az országgyűlési biztosokhoz ez évben 10%-kal több ügyben fordultak a panaszosok, mint 2003-ban. Számuk 4540-ről 4992-re növekedett, míg az egyes ügyekben, a beadványokban jelzett panaszok száma 7%-kal – 6331-ről 6781-re emelkedve – haladta meg az előző évit.
A tavalyi beszámolóhoz hasonlóan, ez évben is kétféle változatban jelentetjük meg a Beszámolót. A nyomtatott, könyv alakban megjelenő változata tartalmazza a főbb ügycsoportok összefoglaló értékelését, a nagyobb jelentőségű, kiemelt ügyek ismertetését, a jogalkotást érintő kezdeményezéseinket, és a közös Hivatal beszámolóját. Az egyedi ügyek tömör elemzését is magában foglaló teljes Példatár – terjedelmi okokból – csak a CD-mellékleten található meg.
Természetesen az országgyűlési biztosok korábbi és aktuális jelentései teljes terjedelmükben megtekinthetők a www.obh.hu/allam internetes oldalon is.
A panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti jellemzői
1.1. Adó- és illetékügyek, pénzintézetek
Az elmúlt években érkezett beadványokhoz hasonlóan, a 2004-ben vizsgált adó- és illetékügyekben is visszatükröződik, hogy az adójogszabályok bonyolultsága, évenkénti módosítása miatt a jogszabályok nehezen érthetőek, az adózók többnyire nem ismerik jogaikat, lehetőségeiket, kötelezettségeiket, és a jogkövetkezményekről többnyire az adóhátralék megállapítását követően szereznek tudomást. A panaszokból kitűnik az is, hogy az adózók az Alkotmány 70/I. §-ban foglalt közteherviselési kötelezettséget nem az állami feladatok ellátásának szükséges forrásaként, hanem a mindennapi megélhetésüket sújtó állami elvonásként élik meg.
Ugyanakkor a központi adózással kapcsolatos beadványok nagy részét – hatáskör hiánya miatt – az országgyűlési biztosnak el kell utasítania. Ezek közül a jogorvoslati lehetőségek kimerítése a legjellemzőbb, valamint a bíróság, illetve ügyészség előtt folyamatban levő vagy jogerősen elbírált adójogvita. Változatlanul nagy számban kérnek a hozzánk forduló adózók adózási problémáikkal összefüggésben szaktanácsadást vagy felvilágosítást. Minden ilyen esetben megadjuk a kérdés jogi hátterének tisztázásához szükséges tájékoztatást, de az adózási szakkérdések megválaszolása érdekében az arra hatáskörrel rendelkező adóhatósághoz irányítjuk a panaszosokat.
Az országgyűlési biztos az adójogvita – a panaszok nagy részében vitatott – érdemében nem foglal állást, mivel az adózás rendjéről szóló törvény értelmében a döntés joga az adóhatóságot, a döntés felülvizsgálatának joga pedig a bíróságot illeti meg. A panaszosok többnyire érdemben sérelmezik a személyi jövedelemadó-, az általános forgalmi adó- és a társadalombiztosítási járulékellenőrzések során a terhükre megállapított köztartozás tényét vagy annak összegét. Különösen nagy számban fordulnak elő a személyi jövedelemadó-kedvezmények érvényesítésével összefüggő panaszok (családi adókedvezmény, lakáscélú kedvezmény, biztosítás kedvezménye, számítástechnikai eszköz megszerzésére fordított kiadás kedvezménye), amelyek általános jellemzője, hogy az igazolást az annak kiadására köteles szervek nem megfelelő tartalommal, hosszú utánajárást követően vagy a határidő túllépésével adják ki, azonban az adójogi következmények ezeket a szerveket közvetlenül nem érintik. Sok esetben okoz problémát a személyi jövedelemadót, általános forgalmi adót érintő adóhiány és -túlfizetés beszámítása, átvezettetése. Az általános helyettes az egyéni vállalkozó általános forgalmi adó túlfizetésének adótartozásába való beszámításával kapcsolatban készített jelentésében (OBH 1271/2003.) a jogszabály idő közben történt módosítására tekintettel a problémát – a jogbiztonság érvényesülésére figyelemmel – orvosolhatatlannak minősítette.
Az állami támogatásokkal kapcsolatban mind az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, mind az általános helyettes kezdeményezést tartalmazó jelentéssel zárt vizsgálatot tartott. Az általános biztos a Komárom-Esztergom Megyei volt laktanyai lakásokban élő családok ügyével (OBH 2313/2003.) összefüggésben javasolta a pénzügyminiszternek és a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet bevezető rendelkezései között határozzák meg az új lakás fogalmát, és pontosítsák a hitelintézet kárfelelősségét a lakáscélú állami támogatást igénybe vevő személyekkel szemben okozott károk vonatkozásában, valamint tegyenek intézkedéseket a lakástámogatási rendszerhez tartozó jogszabályok – a lakáscélú állami támogatásról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet, az Szja.- és az Itv. – új lakásfogalmai közötti összhang biztosítása érdekében. A címzettek válaszadására nyitva álló határidő még nem telt el. Az általános helyettes az iskolakezdési támogatással (OBH 3147/2003.) kapcsolatban vizsgálta az APEH e tárgyban hozott iránymutatásait, és javasolta – formai és tartalmi szempontból egyaránt – az iránymutatások módosítását, illetve a párhuzamos állásfoglalást tartalmazó iránymutatások hatályon kívül helyezését. A címzett pénzügyminiszter és az APEH elnöke a javaslatot lényegében elfogadta, és iránymutatásaikat – az elnevezésből adódott félreértések elkerülése érdekében – az adózói kérdésekre adott válaszok címszó megjelöléssel teszik ezentúl közzé. A mezőgazdasági támogatások ügyében érkezett panaszokkal kapcsolatban megállapítható, hogy a gazdálkodók számára meglehetősen bonyolultak a jogszabályi előírások; a határidők, valamint a formai követelmények elmulasztása miatt jelentős összegű állami támogatástól esnek el.
Egyre több panasz érkezik a személyi jövedelemadó 1%-áról való rendelkezéssel összefüggésben is. A panaszosok a formai követelményeket kifogásolják, valamint azt nehezményezik, hogy akinek köztartozása van, az nem élhet rendelkezési jogával. Még mindig érkeznek olyan beadványok, amelyben a panaszosok a munkáltatói adóelszámolással kapcsolatban a nem megfelelő tájékoztatást kifogásolják, amely az adófizetési kötelezettségüket közvetlenül érinti. Az adóhatóság vezetősége egyre több figyelmet fordít az eljárási rendelkezések betartására, ezért az eljárás elhúzódása vagy a tájékoztatás, válaszadás elmaradása nagyon kevés esetben fordul elő. Az adóhatóság az előforduló hiányosságot, mulasztást az esetek jelentős többségében saját hatáskörében orvosolja. Ezzel összefüggő tapasztalatunk ugyanakkor, hogy az adóeljárásban sokszor okoz problémát a panaszosok együttműködésének hiánya, ami az eljárás elhúzódásához, bírság kiszabásához vagy az esetleges méltányossági kérelem elutasításához vezet.
Sok hozzánk forduló panaszos vitatta ebben az évben is az adóvégrehajtás (foganatosítás) jogszerűségét. Beadványaikban többnyire önmagában a végrehajtás tényét sérelmezik, ami azonban szinte minden esetben jogszerű. Számos ügyben kérik az országgyűlési biztost, gyakoroljon méltányosságot vagy járjon közben az adóhatóság vezetőségénél az adóhatóság által kirótt fizetési kötelezettség alóli mentesülés érdekében. Nem ritka, hogy az adóellenőrzés keretében megállapított adóhiány, -bírság és késedelmi pótlék összege a több millió forintot is elérheti, amelynek megfizetése már komoly nehézséget okoz. A panaszosok gyakran akkor is sérelmezik, hogy az adóhatóság nem biztosít fizetési könnyítést számukra, amikor a már korábban engedélyezett részletfizetést elmulasztották, és emiatt az adótartozás egy összegben vált esedékessé.
A társadalombiztosítási járulékfizetéssel kapcsolatos beadványok egyező képet mutatnak a központi adókat érintő panaszokkal. Ezzel összefüggésben a legtöbb panasz az egyéni vállalkozók járulékfizetési kötelezettségével kapcsolatban érkezett. Az egyéni vállalkozók tevékenységük befejezését követően, amíg a vállalkozói igazolványt nem adják le a polgármesteri hivatalban, társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségük változatlanul fennáll. Több panasz az egyéni vállalkozók által igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokkal és pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyes, gyed) kapcsolatban érkezett, amelyek hátterében az elmaradt járulékfizetés áll. Nehézséget okoz emellett a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok hazalátogatásuk idejére tervezett, azonban – a biztosítási jelleg miatt – az egész évre előírt egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettsége, valamint a társas vállalkozás megszüntetése járuléktartozás fennállása esetében.
A helyi önkormányzat által beszedett gépjárműadóval kapcsolatos beadványok nagy részében a panaszosok azt kifogásolták, hogy az év közben eladott gépjármű után az adófizetési kötelezettség az év végéig a korábbi és nem az új gépjármű-tulajdonost terheli. Több panasz érkezett a gépjárműadó mértékének emelése miatt, a kedvezmények bővítése érdekében, a téves központi nyilvántartás következtében kirótt adófizetési kötelezettség, valamint a határozat késedelmes megküldése miatt.
A helyi adók megfizetésével kapcsolatban a korábbi évekhez hasonlóan gyakori panasz a helyi adófizetési kötelezettség ténye, a fizetendő helyi adó mértéke, az adómentességi kérelem elutasítása, valamint a fizetés elmulasztása következtében indított végrehajtás. Ezek a panaszok leginkább a kis településeken élő nyugdíjasoktól érkeznek, akiknek jelentős nehézséget okoz az adó megfizetése. Az országgyűlési biztos ilyen esetekben tájékoztatást ad a helyi adó kivetésének törvényi hátteréről, indokáról, mértékéről és fizetési nehézség esetén a méltányossági eljárás kezdeményezésének lehetőségéről.
Több panaszos kifogásolta a helyi építményadó-, telekadó- vagy kommunális adófizetési kötelezettséggel kapcsolatban, hogy a településen lakóhellyel rendelkező személyeknek kevesebb vagy kedvezményesebb mértékű helyi adót kell fizetniük, mint a tartózkodási hellyel rendelkező személyeknek. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmánysértő, ha az önkormányzat mentesíti az építményadó alól azokat, akik az ingatlant állandó bejelentéssel ténylegesen használják (722/B/1996. AB határozat). A 858/B/1997. AB határozat arra is rámutatott, hogy nem alkotmányellenes, ha azon ingatlanok adóalanyai, akik a birtokolt ingatlanukat lakás és munkahely céljára használják, kisebb mértékű adóterhet viselnek, mint az üdülésre használt ingatlanok adóalanyai. Ez az alapprobléma érhető utol azokban a panaszokban is, ahol idegenforgalmi adót kell a tartózkodási hellyel rendelkező üdülőtulajdonosoknak fizetniük. Lényegében ezt a problémát vizsgálta az általános helyettes a külföldi (EU) állampolgár a panaszos által diszkriminatívnak tartott helyi adófizetési kötelezettségének megállapítása tárgyában. Az OBH 5026/2002. számú jelentésében rámutatott arra, hogy a helyi adófizetési kötelezettség megállapításával kapcsolatban nem okoz visszásságot a helyi önkormányzati adóhatóság eljárása, ha a lakóhellyel és a tartózkodási hellyel rendelkező személyek adókötelezettségét – az állampolgárságra való tekintet nélkül – eltérő mértékben állapítja meg.
A helyi iparűzési adó tárgykörében érkezett panaszok a törvény rendelkezéseit, az adómentességi szabályokat, valamint az adófizetés helyét érintették.
Az illetékfizetési kötelezettséggel kapcsolatos beadványok szinte kizárólag a vagyonszerzési illeték tárgyában érkeztek, a legtöbb ezen belül is az illetékmentességi feltételekkel kapcsolatban. Ezek közül számos panaszos sérelmezi, hogy a fizetésében felfüggesztett illetékkötelezettséget az illetékhivatal újból előírja, amennyiben a telekingatlan 4 éven belüli beépítési kötelezettséget nem teljesítették vagy a használatbavételi engedély illetékhivatalnak történő bemutatását elmulasztották. A panaszosok sokszor tévesen azt feltételezik, hogy a földhivatal ekkor is automatikusan továbbítja a használatbavételi engedélyt az illetékhivatalhoz a mentesség véglegesítéséhez, mint ahogy az adásvételi szerződést az illetékkiszabáshoz. Többen kifogásolták, hogy illetékmentesség csak a vállalkozótól vett új építésű ingatlanokra jár, és ez nehezíti a kevésbé tehetős, használt lakást vevők helyzetét. Az ingatlanadás-vétel vétel, eladás sorrendje az illetékkötelezettség mértékét módosítja, az ezzel kapcsolatban érkezett panaszok azt nehezményezik, hogy az eladást követően a földhivatal nem továbbítja automatikusan az illetékhivatalnak az adásvételi szerződést, amely alapján az illetékhivatal kedvezőbb mértékű illetéket vethet ki, illetve a törvényben foglalt egyéves határidő lejártával az illetékhivatal nem állapíthatja meg kedvezőbb mértékben az illetéket.
Számos illetékügyben érkezett panasz vizsgálatára hatáskör hiányában nem kerülhet sor, azonban számos esetben az illetékhivatal a méltányossági eljárás keretében – a személyes körülményeket figyelembe véve – a panaszosok kérelmének helyt adva az illetéket csökkenti, törli vagy részletfizetést engedélyez.
Az országgyűlési biztos hatásköre a rá vonatkozó rendelkezések értelmében a pénzintézetekre nem terjed ki. Ennek megfelelően – eddig – a közvetlenül a pénzintézet és a természetes személy között létrejött pénzügyi tárgyú szerződéseket sem vizsgálta. 2004. évi tevékenységünk azonban e felfogásban áttörést hozott. A Lengyel Köztársaság ombudsmanja által az EOI tisztviselőihez, Strasbourgban, 2004. február 9-én intézett beszéd legfontosabb gondolatai fogalmazták meg az európai országok ombudsmanjaiban mindinkább teret hódító azon új nézetet, melyhez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is csatlakozott: „Az állampolgárok alapvető jogait egy demokratikus jogállamban ma már kevésbé fenyegetik és sértik az állami szervek, nagyobb veszély fenyegeti ezeket a média és a gazdasági erőfölényben lévő szervezetek részéről. Eddig úgy gondoltuk, hogy csak a közjogi jogviszony vertikális, azaz alá-fölérendeltségi viszonyában van kiszolgáltatott helyzetben az alárendelt fél, az ő pozícióját kell megerősíteni egy ellensúllyal, az ombudsmannal, a hatalmi fölénnyel szemben. Az összes információs, politikai, vallási, gazdasági erőfölényes pozíció, vagyis minden egyensúlyhiányos helyzet, az élet bármely területén merüljön is fel, ugyanúgy igényli a kiegyensúlyozást, az ellensúlyképzést, a jogállam egyik alapelveként a korlátok és ellensúlyok intézményesítését, mint a közigazgatás.” Egy riporternek a biztosítókkal és a bankokkal szembeni fellépés társadalmi igényét felvető kérdésére a biztos így válaszolt: „A közszolgáltatókat a hatáskörünkbe utalja a törvény, és tág teret enged arra, hogy az ombudsman értelmezze, kit tekint közszolgáltatónak. Eddig a nagy közüzemi közszolgáltatókat, a víz-, gáz-, áramszolgáltatást, a szemétszállítást, a kéményseprést, az oktatási és az egészségügyi szolgáltatást tekintettük ilyennek. Gondolnunk kell azonban a nagy magántársaságokra, multinacionális cégekre, amelyek gyakran akár saját alkalmazottaikkal, akár a hozzájuk forduló vevőkkel, megrendelőkkel, fogyasztókkal szemben nem egyszerűen az adott konkrét jogviszonyon belüli jogsértést követnek el, hanem alapvető jogokkal és szabadságokkal összefüggésbe hozhatókat is.”
A biztos úgy véli, a gyakorlat egyértelműen jelzi, hogy vannak olyan jogsértések, amelyek esetén az alanyi jogvédelem kevés, az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alapjogi jogvédelem [Obtv. 26. § (3) bek.] viszont nincs, vagy az nem hatékony.
Az ombudsman feladata és szerepe a gyorsan fejlődő, modern Európában erőteljes átalakulásban van. A hagyományos ombudsmani szerep- és feladatkör mellett mind erőteljesebb igény és szükség mutatkozik arra, hogy az ombudsman vonja vizsgálata körébe az állampolgárok jogainak védelmére hivatott állami szerveket is, azt feltárva, hogy a törvényekben előírt védelmet nyújtják-e az állampolgárnak és a kisembernek, a magánszféra – a cégóriások, vállalatbirodalmak, a bankok és biztosítók – részéről jelentkező támadások, súlyos jog- és érdeksérelmet okozó behatások ellen.
E gondolatok újszerűen értelmezik az ombudsmannak az alkotmányos rendszerben betöltött szerepét, társadalmi rendeltetését, és az eljárását szabályozó törvényi rendelkezéseket is. Az Obtv. hatásköri szabályának oldaláról szemlélve, az ombudsman mindig az állami szervek, a hatóságok eljárását, intézkedését vagy mulasztását vizsgálja. A mulasztás abban áll, hogy a hatályos alkotmányos jogrendszer megfelelően értelmezett szabályai alapján (a törvényben szabályozott hatósági eljárások megindításának lehetősége, a megfelelően értelmezett anyagi jogi szabályoknak a nem állami szereplőkkel való betartatása, illetve számonkérése) nem nyújtják a polgárok csoportjai részére azt a védelmet, amit az alkotmányból kibonthatóan nyújtaniuk kellene.
Ez a szerepváltás érhető tetten a beszámolási időszak egyik jelentős, a pénzintézetek jelzáloghitelezési gyakorlatát vizsgáló OBH 4999/2003. számú ügyben, amelynek megállapításai alapján a biztos több intézkedést is kezdeményezett az igazságügyi miniszternél, a PSZÁF elnökénél, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Főigazgatójánál és a Gazdasági Versenyhivatal Elnökénél. Az OBH 1174/ 2004. számú ügyben a biztos megállapította, hogy az FHB bank – a felek jogviszonyára irányadó Polgári Törvénykönyvnek a kölcsönös együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget megállapító szabálya alapján – köteles lett volna termékismertetőben, üzletszabályzatban, vagy bármely más alkalmas módon felhívni az ügyfelek figyelmét az áfa-visszatérítés lehetőségére. Az OBH 1891/ 2003. számú vizsgálat olyan adósok helyzetét tárta fel, akiknek a bank, a lakáshitel hátralék miatt a lakását elárvereztette, de mivel a felgyülemlett adósság teljes összegét az sem fedezte, a bank a végrehajtást a kezesek ingatlanára folytatja tovább.
A különböző bentlakásos intézmények (időseket, fogyatékosokat, pszichiátriai betegeket ellátó szociális intézmények) lakóitól az előző évekhez hasonlóan, 2004-ben is jelentős számú panaszbeadvány érkezett az országgyűlési biztos hivatalához. A panaszok számának növekedéséhez hozzájárult, hogy az év folyamán nőtt a bentlakásos intézményekben az ellátottak száma. Általános megállapításokat nehéz tenni, hiszen míg az időseket ellátó intézményekbe költözők aránya növekedést mutat, a különböző speciális intézményekben élők aránya inkább stagnál. A civil szervezetek jelzéseiből hivatalunk arról is értesült, hogy megtorpanni látszik a tartós bentlakást biztosító intézmények fokozatos átalakításának és a kisközösséget befogadó lakóotthonok kiépítésének folyamata, és szűkülnek a lakóotthonok létesítésére szánt pénzügyi források is. Ugyanakkor az intézményekre vonatkozó szabályok közé a szociális szolgáltatás feltételeit, minőségi, szakmai szabályait kiegészítve egyre több, az intézményekbe költözők jogait, érdekeit védő garanciális rendelkezést építettek, megelőzendő az egyre inkább piacivá váló szolgáltatásra árnyékot vető visszaéléseket. Ezek kidolgozását az országgyűlési biztos is különös nyomatékkal szorgalmazta.
A szakmai ellenőrzés – így az emberi jogi szempontok vizsgálata is – továbbra is a megyei közigazgatási hivatalok hatáskörébe tartozik, így az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az országgyűlési biztos a beérkező panaszok kivizsgálását legtöbbször, a megyei módszertani feladatot ellátó intézményt is segítségül hívó hivataloktól kérte.
A panaszok terjedelmes részét 2004-ben is azok az ügyek alkották, amelyek az intézmények általi ellátását, az élelmezést, az ételek minőségét, mennyiségét, a gondozási tevékenységet, valamint a dolgozók szakképzettségét érintették. Fontos kiemelni: annak ellenére, hogy az országgyűlési biztos több vizsgálata is hiányosságot tárt fel (pl. OBH 2776/2003., 1622/2004., 2443/2004. számú ügyek), az ilyen tárgyú panaszok nagyobb része alaptalannak bizonyult.
Az érintett alkotmányos jogokat elemezve, a legtöbb ügyben a jogállamiságból fakadó j2ogbiztonság, illetve a tisztességes eljárás követelménye, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a szociális biztonsághoz, az emberi méltósághoz, illetve a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérültek vagy kerültek közvetlen veszélybe. A feltárt visszásságot orvosolni kívánó ajánlást az érintettek valamennyi esetben elfogadták, és megtették a szükséges intézkedéseket a sérelmes helyzet felszámolására.
A beszámolási időszakban érkezett és bántalmazásra, testi, lelki agresszióra vonatkozó panaszok megalapozatlannak bizonyultak (OBH 6139/2003., 3761/2003.), viszont sajnálatos módon ebben a körben is súlyos visszásságokat tárt fel az OBH 5720/2004. számú vizsgálat. A vizsgálat az ápoló otthonban (az ellátás szakmai hiányosságai mellett) az ellátottakat megalázó, kiszámíthatatlan büntetéseket, büntető jellegű szankciók alkalmazását tárta fel. Az országgyűlési biztos felkérése alapján, valamint az illetékes közigazgatási hivatal gyors fellépése nyomán az ellátottak gondozásával kapcsolatos jogszabálysértő gyakorlat megszűnt. Az emberi méltósághoz való jog kirívóan súlyos sérelmét tárta fel az OBH 2443/2004. számú vizsgálat is.
Évek óta visszatérően kifogásoljuk (OBH 3535/2003., OBH 5317/2004.), hogy több intézmény a lakók pénzkezelése, valamint egyéb érdekeik védelmében nem kezdeményezte a szükséges gondnokság alá helyezési eljárásokat, annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabály ezt egyértelműen az intézmény kötelezettségévé teszi.
2004-ben is nagy számban érkeztek a lakótársak, illetve az intézmények dolgozóinak magatartását kifogásoló panaszok. Az országgyűlési biztos ezek esetében azt javasolta a hozzá fordulóknak, hogy használják ki az érdekképviseleti fórum biztosította lehetőségeket. Tapasztalataink szerint ezzel az eszközzel még mindig kevesen élnek. A kép teljességéhez azonban hozzátartozik az is, hogy olyan esetekkel is találkoztunk, amikor ez a mindennapi élet problémáinak, az együttlakás konfliktusainak feloldásában rendkívül fontos eszköz csupán névlegesen, vagy egyáltalán nem működött (pl. OBH 5317/2004. számú ügy).
A beszámolási időszakban is számos panasz érkezett a jegyzők birtokvédelmi eljárásával kapcsolatban. E beadványok vizsgálatára az országgyűlési biztosnak – ahogy már korábbi beszámolókban is rögzítettük – csupán korlátozottan van lehetősége.
Az Obtv. hatásköri szabályai szerint ugyanis el kell utasítani azokat a beadványokat, amelyek nem hatóság, hanem magánszemélyek által okozott (vélt vagy valós) sérelemmel kapcsolatosak. Ha a panaszos valamely szomszédjának magatartását tartja sérelmesnek, csak tájékoztatást tudunk adni a birtokvédelmi, esetlegesen bírói eljárás megindításának lehetőségéről. Akkor sem járhat el az országgyűlési biztos, ha a jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatása iránt valamely fél már keresetet nyújtott be a bírósághoz.
A biztos azonban a hatáskörét állapította meg, ha a birtokvédelmi határozat megváltoztatása iránt ugyan indult per, de a panaszos attól függetlenül, a jegyző eljárását tartotta sérelmesnek. A polgári perben ugyanis a bíróság kizárólag a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt a birtokvédelem kérdésében, a jegyző eljárását nem vizsgálja felül, azaz a per nem terjed ki a jegyző által az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény alapján lefolytatott birtokvédelmi eljárás menetére (OBH 5887/2003.).
A biztos hatáskörébe tartozó beadványoknak esetében jellemzően a jogbiztonsághoz, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz, valamint a panasz előterjesztéséhez, és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indult vizsgálat.
Többször rögzítettük, és most is felhívjuk rá a figyelmet, hogy a hatóságok általában nem tartják be a birtokvédelmi eljárásra vonatkozó 30 napos eljárási határidőt. A beszámolási időszakban folyt vizsgálatok alkotmányos visszásságként értékeltek minden határidő-túllépést. Azok a megvizsgált esetekben kettő és fél hónaptól akár több mint egy évig is elhúzódó eljárásokat tártak fel (OBH 5812/2003., 5887/2003., 1510/2004., 1588/2004., 2034/2004.). Az országgyűlési biztos az eljárás elhúzódására nem tartotta elfogadható magyarázatnak, ha az adott ügyeknek több ügyintézője volt.
Úgyszintén visszásságként értékeltük, ha az eljáró hatóságok eljárásuk során nem tárták fel megfelelően a tényállást. Ilyen eset volt, amikor a közigazgatási hivatal a panaszosok fellebbezéseit elbírálva, a birtokháborítási eljárásban hozott végrehajtási bírságot kiszabó határozatokat a másodfokú hatóság rendre, megalapozatlanság miatt semmisítette meg. Az elsőfokú birtokvédelmi hatóság ugyanis nem tisztázta teljes körűen a tényállást (OBH 5105/2003.). Elmarasztalásra vezetett a jegyző eljárása abban az esetben, amikor személyes meghallgatásra idézett panaszos meghallgatását elmulasztva, annak indokait mellőzve hozott határozatot. Az adott esetben ugyanis a panaszos azért nem jelent meg a meghallgatására megjelölt napon, mert az idézést csak egy héttel később vette át (OBH 5887/2003.). Ugyancsak visszásságot okoz, ha a birtokvédelmi határozatot kérelmezőnek – ügyféli minőségét semmiben véve – nem kézbesíti a hatóság (OBH 5812/2003.).
Végezetül visszásságként értékelte az országgyűlési biztos, amikor a jegyző nem tartalma szerint bírálta el panaszos kérelmét, és azt ezért nem tekintette birtokvédelemre irányuló kérelemnek. A hatóság ebben az esetben vitatta, hogy egyáltalán indult-e államigazgatási eljárás, az országgyűlési biztos azonban kifejtette, hogy a panasz jegyzőkönyvbe foglalása, iktatása, valamint helyszíni szemle megtartása, mind olyan jelek, amelyek az eljárás megindulását, illetve folyamatban létét igazolják (OBH 1588/2004.).
Az előző évekhez hasonlóan a biztos kezdeményezéseinek fogadtatása a beszámolási időszakban is pozitív volt, a hatóságok általában azonnal, kivételesen az ombudsman kezdeményezésének fenntartását követően tettek eleget a kezdeményezésben foglaltaknak.
1.4.1. Büntetőeljárási és nyomozó hatósági ügyek
Az állampolgárok gyakran kénytelenek szembesülni a bűnözéssel, és annak következményeivel, de sajnálatos módon azok is sokan vannak, akik megszegik a törvényeket, és gondatlanságból vagy szándékosan bűncselekményeket követnek el. A bűnüldöző hatóságok évente több mint 400 ezer ismertté vált bűncselekmény ügyében folytatnak nyomozást. A büntetőeljárások eredményeként kb. 130 ezer elkövető válik ismertté. A sikeres vagy sikertelen büntetőeljárások közvetlenül érintik az állampolgárok alkotmányos jogait, akár az elkövetőkkel szemben szükségszerűen alkalmazott kényszerítő intézkedésekre gondolunk, akár arra, hogy a sértettek jogainak és vagyoni érdekeinek reparációja a nyomozó hatóságok lelkiismeretes munkájától függ.
Ezeknek az adatoknak a tükrében szinte elhanyagolhatónak tűnik, hogy a büntetőeljárásokkal összefüggésben évente csak 4-500 panaszos fordul segítségért az ombudsmanhoz. 2004-ben a panaszok száma a korábbi 488-ról 421-re csökkent. A statisztikai adatok alakulása természetesen nem jelenti azt, hogy a büntetőeljárásokkal kapcsolatos problémák súlya elhanyagolható. A feldolgozott panaszügyek tartalma – függetlenül attól, hogy az ügyben vizsgálatot folytattunk, vagy kénytelenek voltunk azt különböző okok miatt elutasítani – olyan szemléleti, gyakorlati, vagy jogalkalmazási hibákra világít rá, amelyek kiküszöbölése nemcsak az állampolgárok, hanem egyúttal a nyomozó szervek érdeke is.
A panaszok nagyobb része az értékelt időszakban is a rendőrség által folytatott eljárásokkal függött össze. Kevesebb panasz érkezett a nyomozó hatóságként működő vámszervek munkája miatt, és ebben az évben sem találkoztunk a határőrség nyomozási tevékenységét sérelmező panaszokkal.
Vizsgálataink során általában kisebb jelentőségű, formális eljárási szabálysértéseket állapítottunk meg, pl. a határozatok késedelmes, vagy nem szabályszerű kézbesítését, a nyomozás megszüntetése esetén a bűnügyi nyilvántartásból való törlés elmulasztását. Kirívóan súlyos törvénysértést nem tapasztaltunk, a panaszok egy részében azonban megállapítottuk, hogy a nyomozó hatóság az általában jogszerűnek minősíthető eljárás ellenére, valamely alkotmányos joggal összefüggésbe hozható méltánytalan, igazságtalan vagy szükségtelen nehézséget okozó helyzetet idézett elő. Egyes esetekben a beszerzett iratokból megállapítható volt, hogy a túlbuzgóság, a minden áron való eredményességre törekvés miatt, a nyomozó hatóság kellő körültekintés és megalapozottság nélkül kezdeményezte a büntetőeljárást. Egy ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai ismeretlen telefonálótól származó bejelentés alapján házkutatást tartottak egy sárospataki fiatalember és barátnője lakásán. Az eredménytelen házkutatás után a fiatalokat – egyiküket megbilincselve – előállították a rendőrkapitányságra, ahol tanúként kihallgatták, majd szabadon engedték őket. Nem oktatták ki egyiküket sem eljárási jogaira – pl. a vallomás megtagadásának jogára –, és nem volt lehetőségük védő igénybevételére. Panaszaikat a Nyomozó Osztály vezetője ellenvetésként bírálta el, és elutasította. A nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették (OBH 4466/2003., OBH 4684/2003.).
Az általános helyettes megállapította, hogy az intézkedéseket egyoldalú, nem ellenőrzött információ alapján, tehát törvénysértő módon hajtották végre. Hasonló ügyekről már a 2003. évi jelentésben is beszámoltunk, ezért ismételten szükséges hangsúlyozni, hogy konkrét személyekkel szemben csak a nyomozó hatóság tényeken, adatokon nyugvó mérlegelése alapján, megalapozott gyanú esetén kezdeményezhető büntetőeljárás.
A mérlegelési jog nem korlátlan, és az államhatalmat képviselő személyeket nem menti fel a körültekintő, célszerű és részrehajlás nélküli eljárás jogszabályi kötelezettsége és az alkotmányos alapelvek betartása alól. Az ismeretlen bejelentő egyoldalú nyilatkozatára alapított, kétséges tartalmú információ alapján elrendelt nyomozás sérti a büntetőeljárás szabályait, a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait, ezzel összefüggésben sérti a panaszosoknak az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján a tulajdonhoz, az 59. § (1) bekezdés alapján a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adat védelméhez való alkotmányos jogait is. A törvénysértő eljárás az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és annak szerves alkotóelemét képező jogbiztonsággal, valamint az Alkotmány 55. § (1) bekezdése szerinti személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben is alkotmányos visszásságot okoz.
A helyi rendőri szervek eljárását sérelmező panaszok között több olyan esettel találkoztunk, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy az eljáró hatóság képviselői nem ismerték az eljárásukra vonatkozó alapvető szabályokat sem. 2004 nyarán, az esti órákban Budapestre érkező vonat kalauza a Keleti pályaudvaron levő rendőrőrsre kísért két diáklányt, mivel véleménye szerint a lányok diákigazolványának érvényesítő címkéje hamisított volt. A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan – meghallgatásukat és diákigazolványuk visszatartását követően – éjfél körül távozhattak. A meghallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint az előállított lányokat tanúként, illetve meghallgatottként hallgatták meg, jogaikról nem tájékoztatták őket, ellenben figyelmeztették az igazmondás kötelezettségére; diákigazolványukat pedig „visszatartották”. A jegyzőkönyvben semmilyen, az eljárás alapjául szolgáló jogszabályi hivatkozás nem volt található (OBH 4066/2004.).
Az ügyben június 21-én indult államigazgatási eljárás során az igazolványokat bemutatták egy igazságügyi okmányszakértőnek, aki megállapította, hogy mind a diákigazolványok, mind a bennük levő érvényesítő címkék teljesen eredetiek. Június 22-én visszaadták a diákoknak az igazolványaikat; az ügyet pedig irattárba helyezték.
A rendőrkapitány állásfoglalása szerint „a rendőri intézkedések a törvényben megfogalmazott keretek között, az emberi humanitás szempontjainak figyelembevételével, jogszerűen és arányosan történtek. Mivel az ügyben büntetőeljárás nem indult, a rabosítás, lefoglalás, gyanúsítotti kihallgatás procedúráját nem kellett elviselniük az előállított személyeknek, így jogaik súlyosabban nem sérültek.” Hasonló eset fordult elő Siófokon is, ahol a rendőrkapitányság akció-csoportjának három tagja intézkedett a Balatonnál nyaraló német fiatalkorúakkal szemben, mert azzal gyanúsították őket, hogy a náluk lévő bevásárlókocsit eltulajdonították. A négy fiút a kapitányságra előállították, és egymás után gyanúsítottként kihallgatták. A rendőri intézkedésről készült jelentés és a fogva tartásról szóló igazolás szerint a panaszos fiát 23.55-kor engedték szabadon, de a gyanúsítotti jegyzőkönyv szerint a kihallgatása csak 00.46-kor ért véget.
Ezt követően, hajnali 1. 00 órakor házkutatást tartottak a fiúk szállásán, és lefoglalták a bevásárlókocsit. A lefoglalásról készült jegyzőkönyvben a lefoglalás helyeként a panaszos fiának németországi lakóhelye szerepelt. A nyomozást egy hónappal később – bűncselekmény hiányában – megszüntették. A Siófoki Rendőrkapitányság vezetője a hozzá megküldött panaszt elutasította. A rendőrkapitány megállapította, hogy a panaszos fiának előállítására jogszerűen került sor, eljárási jogsértés nem történt, a fogva tartott pedig emberséges bánásmódban részesült.
Az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség intézkedése sértette a rendőrségről szóló törvény egyik alapelveként deklarált arányosság követelményét. Az eljárás visszásságot okozott a személyes szabadsághoz való joggal, valamint a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben is, tekintettel arra, hogy a védő nem volt jelen a fiatalkorú és a magyar nyelvet nem beszélő gyanúsítottak kihallgatásán, és a rendőrség elmulasztotta értesíteni a fiatalkorúak törvényes képviselőjét (OBH 4632/2003.).
Sajnálatosnak tartjuk azt a más, hasonló ügyekben is tapasztalt hibás szemléletet, hogy az érintett rendőri vezetők a hibák elismerése és a konzekvenciák levonása helyett, a felelősség elhárítására törekedtek. Több esetben találkoztunk ezekkel a problémákkal a rendőri intézkedésekre – előállítás, kényszerítő eszközök használata stb. – vonatkozó panaszoknál is, ahol az állampolgár a rendőrségi törvény alapján panaszjoggal rendelkezik ugyan, de a panaszok kivizsgálása rendszerint csak formálisan és alapos vezetői kontroll nélkül történik meg. A büntetőeljárások során tapasztalt alkotmányos visszásságok rendszerint a büntetőeljárási szabályokat is sértik, ezért azokat a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészségnek is észrevételeznie kellene. Amennyiben erre nem került sor, minden esetben tájékoztattuk megállapításainkról a legfőbb ügyészt.
A bemutatott esetektől eltekintve a panaszok nagy részében azt állapítottuk meg, hogy az eljárást folytató szervek tevékenysége nem sértette a panaszosok alkotmányos jogait, ezért vizsgálatra vagy egyéb intézkedésre nem került sor. Sok ügyben kifogásolták a panaszosok az ügyészség törvényességi felügyeleti intézkedéseit, vagy a bíróság hatáskörébe tartozó rendelkezéseket. Ezekben az ügyekben a panaszosok megfelelő tájékoztatása mellett a kivizsgálásra hatáskörrel rendelkező ügyészséghez vagy a bírósághoz tettük át az iratokat. A panaszosok többsége elfogadta intézkedéseinket, mert a panaszukkal összefüggésben kapott tájékoztatás, vagy szóbeli konzultáció akkor is elősegítette jogaik érvényesítését, amikor az Obtv. rendelkezései nem tették számunkra lehetővé az érdemi segítségnyújtást.
A fogva tartottak két nagy csoportját a jogerős elítéltek és az előzetes letartóztatásban levő személyek alkotják. A jogi helyzetükből adódó eltérések panaszaik jellegében is megmutatkoznak. Az előzetes letartóztatást az ügyész, illetve a bíróság rendelkezése alapján – bv. intézetben vagy rendőrségi fogdában – kell végrehajtani. Az előzetes letartóztatottak azon panaszbeadványait, melyek a kényszerintézkedés elrendelését vagy a kapcsolattartás korlátozását sérelmezték, az országgyűlési biztos általános helyettesének – hatáskör hiányában – el kellett utasítania. A büntetőeljárással, illetve egyes nyomozati cselekmények lefolytatásával összefüggő panaszokat pedig a nyomozás felett törvényességi felügyeletet gyakorló, illetékes ügyészi szervekhez tette át.
Az általános helyettes – egy rendőrségi fogdán fogva tartott személy védőjének panasza alapján – ugyanakkor vizsgálatot folytatott a védelemhez való jog korlátozása tekintetében (OBH 3617/2004.). Megállapította, hogy a rendőrség eljárása, melynek során a jogszabályoktól eltérően, külön feltételekhez kötik a védő és a fogva tartott védence közötti kapcsolattartást, visszásságot okoz a védelemhez való joggal összefüggésben.
A rendőrségi fogdán fogva tartottak elhelyezési körülményeit általánosságban is vizsgálta az általános helyettes egy cukorbeteg fogva tartott panasza alapján (OBH 1142/2204.). A vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a rendőrség mulasztása közvetlenül veszélyeztette a cukorbeteg fogva tartott lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, miután a részére korábban beadott élelmiszert – az eljáró személyek együttműködésének hiányában – eltávolították a zárkájából. Visszásságot okozott továbbá a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a rendőrség eljárása, mert a fogva tartott panaszát nem a jogszabályoknak megfelelően vizsgálták ki. Az általános helyettes azt is megállapította, hogy közvetlenül veszélyezteti az emberi méltósághoz való jogot a rendőrség mulasztása, ha a fogdán nem rendszeresítenek az étkezésre szolgáló asztalt a zárkákban. A zárkák kötelező berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozó jogi szabályozás hiánya pedig visszásságot okoz a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben.
A bv. intézetekben tapasztalható telítettség okozta problémák 2004-ben is vizsgálat tárgyát képezték. Az általános helyettes – az OBH 3091/2003. számú ügyben – megállapította, hogy visszásságot okoz a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben a bv. intézet eljárása, ha a fogva tartottak háromemeletes ágyakon való elhelyezése során nem biztosítják a jogszabályban előírt lég-, illetve mozgásteret. A harmadik emeleten elhelyezett fogva tartottak esetében fennáll az embertelen bánásmód közvetlen veszélye is. Az igazságügy-miniszter ígéretet tett a háromemeletes ágyakon való elhelyezés mielőbbi megszüntetésére.
A fogva tartottak a benyújtott panaszok jelentős részében mérlegeléssel összefüggő döntéseket (büntetés-végrehajtás félbeszakítása, eltávozás engedélyezése, végrehajtási fokozat enyhítése, feltételes szabadságra bocsátás iránti előterjesztés, biztonsági csoportba sorolás) kifogásoltak, az ellenük folytatott fegyelmi eljárást sérelmezték, vagy másik bv. intézetbe való átszállításukhoz kértek segítséget. Az általános helyettes a panaszok kivizsgálása során rendszerint megkereste az érintett bv. intézetet, majd részletesen tájékoztatta a fogva tartottakat az álláspontjáról, valamint az ügyek jogszabályi hátteréről. Az átszállítási kérelmeket pedig az elbírálásukra hatáskörrel rendelkező országos parancsnoksághoz tette át. Az egészségügyi ellátással összefüggő panaszok vizsgálata során az általános helyettes nem észlelt alkotmányos visszásságra utaló körülményt.
Egy fogva tartott hozzátartozójának a panasza alapján az általános helyettes megállapította, hogy visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben a bv. intézet eljárása, ha a fogva tartott büntetés-félbeszakítási kérelmét jelentős késedelemmel továbbítják az elbírálására jogosult hatóságnak (OBH 4808/2003.). A jogorvoslati joggal összefüggő visszásságot eredményez továbbá, ha a jogszabályok nem biztosítanak jogorvoslati lehetőséget az igazságügy-miniszter elsőfokú döntése ellen. Az általános helyettes – a korábbi OBH 1431/2001. számú ügyben tett biztosi javaslatra utalva – ismételten felhívta az új bv. törvény előkészítéséért felelős igazságügy-miniszter figyelmét a problémára.
1.5.1. Gyermekek és fiatalkorúak jogai
A gyermekek és a fiatalkorúak jogai érvényesülése területén a panaszosok az első fokon eljáró gyámhivatalok feladatkörébe tartozó ügycsoportok közül 2004-ben jellemzően a következőket sérelmezték: a gyermekétől különélő szülő kapcsolattartásának szabályozása, újraszabályozása, a jogerősen szabályozott kapcsolattartás végrehajtása, ideiglenes hatályú beutalás, átmeneti nevelésbe vétel, örökbefogadási eljárás, családba fogadás, a gyermekek családi jogállásának rendezése, gyermektartásdíj megelőlegezése, pénzbeli juttatások folyósítása.
Az általános helyettes több esetben megállapította a jogbiztonsággal összefüggő jog sérelmét, amikor a gyámhivatal nem a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, az elintézési határidőt jelentősen túllépve hozta meg a döntését. Ugyancsak a jogbiztonság követelményének sérelmét állapította meg a biztos, amikor a kiskorúak családi jogállásának rendezését a gyermekek 3. életévének betöltése után hivatalból nem kezdeményezte a gyámhivatal. A gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogának sérelmét állapítottuk meg, amikor az anyakönyvi hivatal – arra való hivatkozással, hogy a román állampolgár anya nem tudta hitelt érdemlően igazolni személyazonosságát – nem fogadta el az anya gyermeke vér szerinti apjának teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatához való hozzájárulását.
A gyermektartásdíj megelőlegezésekor az első fokon eljáró gyámhivatalok többször a tényállás felderítése nélkül, vagy – jogsértően – arra való hivatkozással utasították el a kérelmet, hogy az állam már két alkalommal megelőlegezte azt, többször nincs arra lehetőség, vagy nincs remény annak megtérülésére. A másodfokon eljáró gyámhivatalok többnyire az ilyen döntéseket megsemmisítették, az első fokon eljáró hatóságot új eljárásra utasították. A pénzbeli ellátások folyósítására vonatkozó kérelmeknél gyakran állapítottuk meg azt, hogy gyámhivatal eljárása jogszerű volt, mert a panaszosok anyagi helyzete valóban nem felelt meg azoknak a jogszabályi feltételeknek, amelyek fennállta esetén az ellátás folyósítása kötelező. A mérlegelési jogkörben adható támogatásokat elutasító határozatok vizsgálatára pedig – hatáskörük hiányában – nincs lehetősége a biztosoknak.
Több – főként a gyermekét egyedül nevelő – anya sérelmezte, hogy ha a 14. életévüket betöltött, korlátozottan cselekvőképes fiatal saját döntése alapján nem kíván kapcsolatot tartani az őt nem nevelő szülővel, és a kapcsolattartásra jogosult szülő a gyámhivataltól kéri a végrehajtást, akkor az első fokon eljáró gyámhivatalok a kötelezett szülő figyelmeztetése után többnyire pénzbírságot szabnak ki. Továbbra is problémát jelent, hogy a kapcsolattartások végrehajtása során a gyámhivatalok az elintézési határidőben nem tudnak döntést hozni, eljárásukat – a jogszabályi feltételek fennállása estén – nem hosszabbítják meg, illetve nem függesztik fel. Gyakori eljárási hiba, hogy a gyámhivatal a kapcsolattartást meghiúsító felet magatartása következményeire nem határozatban, hanem levélben figyelmezteti, amivel sérti a jogorvoslathoz való jogot. A végrehajtási eljárások során számtalanszor előfordul, hogy az egyes eljárási cselekmények között indokolatlanul hosszú idő telik el, illetőleg a hatóság az ügyfelet nem tájékoztatja a végrehajtási kifogás benyújtásának lehetőségéről.
Problémás volt a meghiúsult kapcsolattartás miatt a jogosult szülő utazási költség megtérítésére irányuló kérelmének elbírálása. A kapcsolattartásra jogosult szülő ugyan hitelt érdemlően bizonyította, hogy a kapcsolattartások teljesülése érdekében – a kapcsolattartást szabályozó határozatban megjelölt napon és időben – az utazáshoz mindig saját gépkocsiját vette igénybe, a gyámhivatal az útiköltség megállapításához szükséges számlák hiányában a kérelmet mégis elutasította.
Az ideiglenes hatályú elhelyezések jogszerűségét érintő panaszok esetében a család védelméhez való jog sérelmét állapította meg az általános helyettes, amikor az anya halála után – bár a családjától különélő apa gyermekei nevelésére való alkalmasságát senki nem vitatta – a kiskorú gyermekeit nem hozzá, hanem nagykorú, nappali tagozaton tanuló, önálló jövedelemmel nem rendelkező bátyjukhoz helyezte. Nem szolgálja a gyermekek érdekét, továbbá az eljárás elhúzódását eredményezi, ha a védelembe vett kiskorúakat – tekintettel arra, hogy a védelembe vétel nem érte el a célját – gyámhatóság, ahelyett hogy az átmeneti nevelésbe vételéről döntene, ideiglenes hatállyal gyermekotthonba utalja.
A családba fogadott gyermekek helyzetének vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy a gyámhivatal helyesen jár el, ha a családba fogadást megszünteti, amennyiben annak oka már nem áll fenn. Ugyanakkor a gyermeki jogok és a családhoz való jog sérelmét okozza, ha a gyámhivatal a családba fogadást megszüntető határozatát nem nyilvánítja azonnal végrehajthatóvá, hanem a családba fogadó szülőt arra szólítja fel, hogy 8 napon belül adja át a gyermeket a vér szerinti szülőnek.
2004-ben két örökbefogadással kapcsolatos eljárást vizsgáltunk. A gyermekek kiemelt védelme, továbbá a családhoz való jog sérelmét állapítottuk meg, amikor a gyámhivatal – annak ellenére, hogy a gyermeknek semmilyen kapcsolata nem volt vér szerinti családjával – a gyermeket csak annak négyéves korában nyilvánította örökbe fogadhatóvá. Az általános helyettes a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez fűződő joga sérelmének közvetlenül veszélyét állapította meg, amikor az örökbefogadási eljárás során a kötelező gondozási időre a gyermeket a gyámhivatal késedelmesen helyezte ki az örökbefogadó szülőkhöz.
A gyermekjóléti szolgálatok, a jegyzői hatáskörben eljáró gyámhatóságok és a gyámhivatalok tevékenységének vizsgálata során az általános helyettes a beszámolási időszakban több esetben tapasztalta, hogy az arra hivatott segítő szervezetek és hatóságok a gyermekek veszélyeztetésére utaló tudomásszerzést követően a gyermekek védelme érdekében a szükséges intézkedéseket nem, vagy csak késedelmesen tették meg. Álláspontja szerint a gyermeki jogokat súlyosan veszélyezteti, ha a gyermek szexuális zaklatására utaló jelzések valóságtartamának kivizsgálása elmarad.
A kórházak előtti inkubátorokba helyezett csecsemők védelme érdekében az országgyűlési biztos és az adatvédelmi biztos 2000-ben és 2001-ben közös vizsgálatot folytatott. Az újszülöttek életének védelme érdekében a biztosok akkor olyan jogszabály alkotását kezdeményezték, amely a csecsemőnek a kórházak bejáratánál való elhelyezését nem rendeli büntetni. Az igazságügy-miniszter a kezdeményezéssel nem értett egyet, ezért egyeztető tárgyalást kezdeményezett a biztosok, az Igazságügyi Minisztérium és a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársainak bevonásával. 2003 novemberében a párbeszéd folytatására – ennek időközi szünetelése miatt – a biztosok felkérték az igazságügyi minisztert. A biztosok korábbi ajánlásainak megfelelő jogi környezet kialakítása jelenleg is folyamatban van.
Egyre több olyan beadvány érkezik hivatalunkhoz, amelyben a hozzánk forduló felvilágosítást, tanácsot kér vagy éppen nehéz anyagi és szociális helyzetükről számol be, illetve kér segítséget. Az ilyen esetekben – többnyire rövid úton – felvesszük a kapcsolatot az adott település jegyzőjével, gyermekjóléti szolgálatának vezetőjével, és teljes körű tájékoztatást, továbbá a megtett intézkedésekről visszajelzést kérünk.
A gondnoksággal kapcsolatos beadványok száma az előző évihez viszonyítva a beszámolási időszakban tovább emelkedett. A tavalyi évben e témakörben harmincnégy, 2004-ben negyvennégy beadvány érkezett a biztosokhoz.
Jellemzően a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók sérelmezték, hogy a gyámhivatal nem, vagy késedelmesen hozott határozatot arról, hogy jövedelmük 50%-át közvetlenül a gondnokoltnak folyósítsa a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. A Polgári Törvénykönyv 2001. november 1-jétől hatályos módosítása szerint ugyanis a korlátozottan cselekvőképes személy már nem teljes jövedelmével, csupán annak 50%-ával rendelkezik szabadon. A gyámhivatalok sok esetben korábbi határozataikat késedelmesen módosították, illetőleg a 2001. novemberét követően cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezettek esetében úgy rendelkeztek, hogy a gondnokolt jövedelmét a gondnok kezeihez folyósítsák, majd annak 50%-át a gondnok adja át a gondnokoltnak.
Többen sérelmezték, hogy a gondnok nem képviseli megfelelően a gondnokolt érdekeit, nem segíti a tőle elvárható módon gondnokoltját az ingatlanhoz való hozzájutásban, vagy nem javasolta, hogy a gyámhivatal a gondnokolt által kért összeget a gondnokság alá helyezett fenntartásos betétkönyvéből felszabadítsa. Az ilyen típusú panaszok esetén az általános helyettes azt vizsgálta, hogy a gondnok és a gyámhivatal a rá vonatkozó jogszabályok alapján, megfelelő körültekintéssel járt-e el.
2004-ben is érkezett néhány beadvány, amelyben a panaszosok azt kifogásolták, hogy gondnokság alá helyezésüket – álláspontjuk szerint indokolatlanul – kezdeményezték. E panaszosainkat – hatáskörünk hiányában – csupán arról tudtuk tájékoztatni, hogy a bíróság teljes körű bizonyítást követően, csak akkor helyez valakit cselekvőképességet korlátozó, vagy kizáró gondnokság alá, ha annak orvosi és jogszabályi feltételei is fennállnak. Felvilágosítást kaptak a panaszosok arról is, hogy a gondnokság alá helyezési perben teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkeznek, a bíróság személyes meghallatásuktól – csekély kivétellel – nem tekinthet el.
Több alkalommal fordult elő, hogy a gondnokság alatt álló személy, illetőleg közeli hozzátartozója arról érdeklődött, hogyan kerülhetne ki a gondnokolt a bentlakásos otthonból. Ezzel összefüggésben kérték a biztos segítségét ahhoz, hogy saját otthonukban élhessenek. Ezekben az esetekben a gondozó intézmény vezetőjétől tájékoztatást kértünk a gondnokolt állapotáról, elsősorban arról, hogy önálló életvitelre alkalmas-e, illetőleg a közeli hozzátartozó képes-e az ellátására. A kapott tájékoztatás és a rendelkezésünkre bocsátott orvosi szakvélemény birtokában adtunk választ a hozzánk fordulónak. Előfordult azonban olyan eset is, amelyben civil szervezet szeretett volna a gondnokolt segítségére lenni. Beadványukban azt sérelmezték, hogy a gondnokoltat akarata ellenére, hivatásos gondnoka kérelmére akarják áthelyezni abból a bentlakásos otthonból, ahol évek óta jól érzi magát. E vizsgálatunk a beadványban foglaltakat nem igazolta. A gondnokoltat beleegyezésével, állapotának és életkorának jobban megfelelő, a korábbinál színvonalasabb ellátást nyújtó intézménybe helyezte a gyámhivatal. Ugyanakkor olyan esettel is találkoztunk, ahol a gondnok jelezte, hogy álláspontja szerint a gyámhivatal döntése a gondnokolt érdekeivel ellentétes. A gondnok, aki a gondnokolt testvére, szerette volna a gondnokság alatt álló készpénzvagyonát a fenntartásos betétkönyvnél kedvezőbb kamatot biztosító betétkönyvben lekötni.
A jogorvoslathoz, illetőleg a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmét állapította meg az általános helyettes azokban az esetekben, amikor a gondnokolt közeli hozzátartozója a gyámhivatalnál jelezte, hogy a gondnok a gondnokság alá helyezett érdekeit nem képviseli, vagy a személyes gondozási tevékenyégét nem látja el megfelelően, és a gyámhivatal a bejelentés valóságtartalmát ugyan kivizsgálta, de a bejelentést alaptalannak találva, a panaszos kérelmét nem határozatban, hanem levél formájában utasította el.
1.6.1. Egészségügyi igazgatás, betegjogok
Az egészségügyi ellátásokat érintő vizsgálatok jelen beszámolási időszakban is több, az egészségügyi rendszeren túlmutató – társadalmi, gazdasági – területet érintettek azzal, hogy míg korábban elsősorban a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben, a betegjogok, illetve az élethez, emberi méltósághoz való alapjog érvényesülésének aspektusából folytak, ezúttal a jogi háttér hiányosságaiból fakadó jogbiztonság sérelme is több ízben megállapítható volt. Az onkológiai betegek gyógyszereihez való hozzáférés, a beteg gyerekek kezelésének feltételei, az orvosok, gyógyszerészek vagy más egészségügyi dolgozók jogai érvényesülésének kérdéskörében az ombudsman továbbra is folyamatos közvetítő szerepet vállal, az alapjogok szempontjait érvényesítve nyújt segítséget a sérelmet szenvedett természetes vagy jogi személyeknek. Ez a segítségnyújtás nem kizárólag a vizsgálatok alkalmával, hanem egy-egy tájékoztató tartalmú levél megfogalmazásával is eligazítást ad a panaszosok számára. Különösen így van ez az egészségügy területén, ahol gyakori az orvos-szakmai kérdéseket érintő probléma, mellyel összefüggésben azonban a biztos fellépése kizárt, de a megfelelő eljárási mederbe terelt ügy megnyugtatóbb eredménnyel zárulhat.
Az idei évben lezárt ügyek között egyre nagyobb számban voltak olyan panaszok, melyekben orvosok egészségügyi intézmények vezetői, munkatársai fordultak a Hivatalhoz. Ezekben az esetekben nem szükséges alapjogi vizsgálat lefolytatása, hiszen gyakran csak egy-egy jogszabály félreértelmezéséről, vagy ismeretének hiányáról van szó, így a jogi érvekkel alátámasztott, de a laikus számára is érthető tájékoztatás minden szempontból célravezetőbb. Ezt a következtetést támasztja alá a MÁV-kórház orvos-jogászainak a látlelet térítésköteles kiadásával kapcsolatos megkeresése is. Ebben az esetben azt az ellentmondásos helyzetet kellett jogi szempontból megvizsgálni, mely az egészségügyi intézmény részéről a nyomozóhatóság számára szóló kötelező adatszolgáltatás, illetve a látlelet kiállításának térítésköteles volta között feszült. Az elemzésben arra a következtetésre jutottunk, hogy a 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján egyes egészségügyi szolgáltatások csak térítési díj ellenében vehetők igénybe, azaz az OEP nem vonja be az állam által térítendő egészségügyi szolgáltatások körébe – például a látlelet készítését. Ugyanakkor az is tény, hogy az egészségügyi adatok védelmét rendező 1997. évi XLVII. törvény lehetővé teszi, hogy az orvos a nyomozó hatóság számára a kívánt egészségügyi és személyazonosító adatokat átadja. Ebben az esetben tehát nem az volt a jogi érvelés alapja, hogy a Be. szabályai szerinti megkeresésnek nem tesz eleget az egészségügyi szolgáltató, ha nem bocsátja ki díjmentesen a látleletet, hanem az egészségügyi szolgáltatás és az egészségügyi adatszolgáltatás között fennálló alapvető különbség. Végül a legfőbb ügyész kezdeményezte az igazságügyi miniszternél a jogszabályok közötti harmónia helyreállítását (OBH 4283/2004.).
Az elmúlt évekhez képest lényegesen kevesebb számban érkeztek – a különböző orvosi beavatkozások következtében elszenvedett – hepatitis C-vírus fertőzés miatti panaszok, melyek elsősorban a kártalanítási igények érvényesítésével, illetve annak módjával kapcsolatosak (OBH 1620/2004., OBH 3413/ 2004.). Minden esetben ismét felhívtuk a panaszosok figyelmét arra, hogy az országgyűlési biztos feladata a hatóság eljárásával összefüggésben keletkezett alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem vizsgálata, ezért a kártalanítási igények érvényesítése a polgári bíróságok hatáskörébe tartozik, így az országgyűlési biztos vizsgálati és ennek eredményétől függő ajánlási jogával ezekben az ügyekben nem élhet. Ezzel együtt minden esetben részletes tájékoztatást kaptak a panaszosok jogaikról és lehetőségeikről.
Számos olyan panasz, illetve felvetés is érkezett, amelyekben a szakorvosi ellátás hiányát (bőrgyógyászat) vagy annak körülményeit (fogorvosi ellátás) kifogásolták jellemzően a betegek, de sok esetben a hozzátartozók is (OBH 1811/ 2004., OBH 6072/2004.). A csontritkulásban szenvedő betegek gyógyszerár-támogatásának nemek szerinti megkülönböztetését sérelmező beadványokkal kapcsolatban pedig – utalva a korábbi jelentéssel zárult vizsgálatra – felhívtuk a panaszosok figyelmét a gyógyszerkészítmények alkalmazási protokolljának szigorú rendjére, valamint a támogatott készítmények széles körére (OBH 3413/ 2004, OBH 4415/2004.).
Az örökletes vérzékenységben szenvedő betegek csoportja számára egyfajta megelőző jellegű gyógykezelést látott elengedhetetlennek a betegcsoportot képviselő szervezet vezetője, aki azonban panaszában figyelmen kívül hagyta, hogy a jogszabályi keretek között egyénre szabottan történő kezelés olyan orvos-szakmai – és nem jogi – kérdés, mely az ombudsman részéről nem kifogásolható akkor, ha az ellátás, mint egészségügyi ellátás minden rászoruló számára hozzáférhető (OBH 3331/2002.).
Az érintett betegek élethez és emberi méltósághoz, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával kapcsolatban okozott visszásságot, amikor kizárólag finanszírozási okból nem kapták meg a kezelésükhöz orvos-szakmailag indokolt gyógyszert úgy, hogy a megfelelő tájékoztatás után vállalták a gyógyszer megvásárlását (OBH 1655/2004.). Ebben az ügyben azért indítottunk vizsgálatot, mert egy súlyos daganatos betegségben szenvedő fiatal számára a Magyarországon nem törzskönyvezett gyógyszert – figyelemmel a biztató kutatási eredményekre – az OEP által elfogadottól eltérő indikációban óhajtotta a szakorvos alkalmazni, mellyel összefüggésben azonban az OEP vizsgálatot indított a klinika orvosa ellen. A jelentésben megállapítottuk, hogy a nemzetközi gyakorlatban ismert és bevett, sikeresen használt gyógyszer hazai finanszírozásának hiánya nem korlátozhatja, vagy különösen nem tilthatja meg annak használatát amennyiben az orvos-szakmailag indokolt. Az OEP eljárása miatt, továbbá a törzskönyvezés vagy engedélyezés körüli értelmezési, hatásköri vita miatt nem csorbulhat a súlyos beteg ember méltósága, illetve ezzel együtt személyi és vagyoni autonómiája. Az egészségügyi miniszter és az OEP főigazgatója válaszukban nem értettek egyet a jelentés ajánlásaival, és megoldottnak tekintették a kifogásolt gyógyszer engedélyezési problémákat.
Többen panaszolták az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, illetve valamelyik megyei szervezete finanszírozási gyakorlatát, az egyedi méltányossági igények elbírálásának módszerét, az engedélyezési eljárás elhúzódását. Kifogás érte az OEP eljárásainak szakmaiságát, a szakorvosok által igényelt nagy értékű gyógyszerek vagy gyógyászati segédeszközök térítésének elbírálását is.
Figyelemmel arra, hogy a hozzánk érkezett hasonló tartalmú – tehát az egyedi méltányossági kérelmek elbírálásának nehézkessége és lassúsága, valamint gyakori elutasítása miatti – panaszok száma jelentősen megnőtt, az OEP 2004. év végéig megbízott főigazgatója egy általa erre kinevezett szakmai vezetőt bízott meg az ombudsmanhoz benyújtott, de az OEP eljárásait kifogásoló panaszok közvetlen megoldását elősegítendő. Mivel a kérelmek legnagyobb részben a nagy értékű, külföldön előállított gyógyszerek körét érintették a méltányossági engedélyezési procedúra szigora – az OEP vezetőjének álláspontja szerint – nem enyhülhet.
Meg kell jegyezni azonban azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkatársaival egy-egy téma kapcsán kifejezetten előremutató, konstruktív, a konfliktusok feloldásának lehetőségét kereső együttműködés jött létre. Ennek keretében sikerült előrelépést elérni az egyedi méltányossági engedélyezési ügyek komplexitásának kérdésben vagy a munkaképesség csökkenés megállapításának orvos-szakértői eljárását elemző jelentés (OBH 3116/2002.) főbb kérdéseit illetően. Ez utóbbiban ugyan alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítására nem került sor, ám számos egyéb szociális, egészségügyi ellátást érintő aggály felmerült.
A panaszok alapjául szolgált körülmények elsősorban a rokkantság mértékét, a munkaképesség mértékének csökkenését megállapítani hivatott orvos-szakértői bizottságok eljárását, munkamódszerét jelentették. A téma hátterének feltárásakor olyan társadalmi-szociológiai konfliktusok kerültek felszínre, melyre kizárólag együttesen az egészségügyi, a munkaügyi, és immár a szociális tárca fellépése adhat megnyugtató választ. Mindenesetre sokat ígérő az OOSZI, az OEP és az egészségügyi szakpolitikusok javaslata a rehabilitációs lehetőségek kiszélesítéséről, a munkaerő-piacra való visszakerülés támogatásáról. Ugyanakkor a „rokkantosítás” automatizmusának megszűntetése átmenetileg valódi jogi konfliktusok előidézője lehet.
A beszámolási időszakban csak egy, a mentőszolgálatok munkáját kifogásoló panasz alapján fejeződött be vizsgálat, melyben az adott helyzet jelentőségénél fogva, valamint a jövőre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét arra, hogy az egészségügyi intézmények szolgáltatásainak zökkenőmentes igénybevételéhez elengedhetetlen az intenzív osztályos kapacitás bővítése, a mentőszolgálat feladatainak reális felmérése, a szolgálat körülményeinek, szakmai minimum feltételeinek fejlesztése, az eszköz- és járműpark korszerűsítése. Válaszában a miniszter külön elemezte a sürgősségi betegellátás, illetve az intenzív osztályok aktuális helyzetének jelenét és jövőjét, valamint az Országos Mentőszolgálat fejlesztési programját. Mindez összecseng a jelentésben rögzített anomáliákkal és remélt változtatásokkal, ezért a választ elfogadtuk (OBH 4260/2003.).
A mentőszolgálatok kivonuló állománya érdekében is folyt vizsgálat. Az elkészült jelentésben a biztos megállapította az egészséghez, illetve a munkavédelemhez való jog sérelmének közvetlen veszélyét, mivel a biológiai anyaggal szeny- nyeződött munkaruházat esetében a fertőzésveszély megelőzése, az esetleg fertőzött ruha elkülönítése és tisztítása jelenleg megoldatlan (OBH 5635/2003.). A háziorvosok és a fogorvosok panaszai alapján az egészségügyi alapellátás olyan anomáliái is feltárultak, melyek áttételesen az orvos–beteg jogviszony alapvető bizalmi jellegén is képesek rést ütni. Mindhiába a jogi normák rendje, ha a betegek – különösen vidéken – nem kapnak kellő tájékoztatást a háziorvos körzetbeosztásáról, vagy a helyettesítések rendjéről. Egy másik esetben a praxisát eladni kívánó fiatal fogorvos közel másfél éves ügyintézését tártuk fel, melyben a helyi önkormányzat nem kötött szerződést az átvevő orvossal, és ezzel hosszú időre bizonytalan helyzetet teremtett. A jelentésre adott válaszában a megszólított egészségügyi miniszter egyebek mellett kiemelte, hogy a Kormány tervezi a „Praxis törvény” szakmai újragondolását, az aggályos rendelkezések revízióját, figyelemmel a betegek, az orvosok valamint az önkormányzatok jogaira, kötelezettségeire. Tájékoztatta továbbá a szaktárca vezetője az országgyűlési biztost, hogy a hatályos szabályozás átfogó módosítását tartalmazó új szabályozás kiadását – az Alkotmánybíróság döntését követően – tervezik, mely során a biztos véleményét is kérik.
A gyerekek egészséghez való jogát érintette az a két ügy, melyeket ugyancsak alapjogi aggályok miatt vizsgáltunk. Az óvodákban, iskolákban előforduló fejtetű-mentességet igazoló szülői nyilatkozattal kapcsolatban megállapítható volt, hogy a gyermeki jogok, az egészséghez való jog, valamint a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos érdekkel összefüggésben nem hárítható egy járványügyi közérdekből fakadó feladat ellátásának szakmai igazolása a szülőre, azaz egy laikus nyilatkozat nem helyettesíthet egy hatósági aktust. A kiindulópont ez esetben az volt, hogy míg a jogszabályokkal összhangban az igazolások kiadására a városi tisztiorvos (ÁNTSZ) rendelkezik hatáskörrel, az országos tiszti-főorvos az erről szóló módszertani levélben a gyermekintézmények részéről elfogadhatónak ítélte a szülő igazolását gyermeke fejtetűmentes állapotáról. Az ezt kifogásoló ajánlásra a tiszti-főorvos megszüntette a szülői igazolás elfogadhatóságát (OBH 3738/2004.).
A kisdiákok „terhelését” vizsgálva állapította meg az országgyűlési biztos, hogy a kisdiákok iskolatáskájának összsúlya meghaladja a gyermek testtömegének 10–12%-át. Ez olyan káros egészségügyi következmények előidézését jelenti, mellyel összefüggésben felmerül testi fejlődésük, ezzel az Alkotmányban deklarált gyermeki jogok sérelmének veszélye, mely alkotmányos visszásságot okoz (OBH 3355/2004.). A jelentésben külön megjegyeztük, hogy összevetve a vonatkozó elméleti és jogszabályi hátteret a gyermekek egészségét, testi épségét szándékoltan óvni rendelt morális kényszerrel, leszögezhető, hogy a gyermekek iskolatáskájának könnyítése ügyében a kisdiákok egészségét valóban csak egy komplex stratégia kidolgozása védheti meg. Megállapítottuk továbbá, hogy az alkotmányos visszásság mielőbbi orvoslása érdekében szükséges a fokozott figyelem és támogatás az oktatási tárca vezetője részéről a vizsgálatok tekintetében, továbbá elkerülhetetlen támogatása az iskolafenntartók és nevelőtestületek e tárgykörben tett lépéseit illetően, ideértve minden az iskolatáskák könnyítése érdekében születő ötletet, tervet, módszert, mely az ifjú nemzedék épségének megóvását szolgálja. Végső soron azt kérte a biztos, hogy figyelemmel az ügy jelentőségére, a miniszter határozottan lépjen fel annak érdekében, hogy legkésőbb a 2005/2006. tanév megkezdésekor valamennyi kisiskolás számára „könnyebbé válhasson az iskolatáska”. A tárca vezetője mindezzel egyetértett és biztosította az ombudsmant a helyzet mielőbbi megoldásáról.
Az elmúlt időszakban a fogva tartott pszichiátriai betegek érdekében is készült jelentés, melyben megállapítottuk, hogy a jogbiztonság követelményével, a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való joggal, illetve a lehető legma- gasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben alkalmazott pszichiátriai kezelés során nem érvényesülnek megfelelően az egészségügyről szóló törvénynek a pszichiátriai betegek kezelését szabályozó rendelkezései. Amennyiben az IMEI működéséről szóló IM rendelet a kényszerítő eszközök alkalmazását szabályozó rendelkezései ellentmondanak az Eütv. megfelelő szabályainak, az ugyancsak alapjogi visszásságot okoz. Ugyanez a helyzet, ha nem biztosított az IMEI megfelelő orvos-szakmai (pszichiátriai) szakfelügyelete, illetve, ha az IMEI-ben a kivizsgálásra beutalt előzetesen letartóztatottakra szakképesítéssel nem rendelkező elítéltek felügyelnek a nap 24 órájában. Továbbá, ha nem állapították meg az előzetes letartóztatásban lévő beutaltak tájékoztatáshoz és kapcsolattartáshoz fűződő jogai gyakorlásának – a kényszergyógykezeltekétől és ideiglenes kényszergyógykezeltekétől eltérő – szabályait, az alapjogokkal kapcsolatban az is visszásságot okoz.
Az elmúlt évi beszámolóban közzétett, az egészségügyi ellátás igénybevételekor a kórház területére gépjárművel történő behajtás esetét rendező ajánlásunkkal kapcsolatban megjegyezzük, hogy valamennyi Közigazgatási Hivatal vezetője az abban foglaltakkal egyetértett, és a szükséges intézkedés megtételéről biztosított, ami a behajtások rendjét szabályozó normák kiadását jelentette (OBH 4152/2002.). Ugyancsak elfogadta az ajánlás címzettje a megkülönböztető jelzésüket nem használó, mentést és betegszállítást végző szervezetek számára a busz-sáv igénybevételét, és a vonatkozó jogszabályt ennek megfelelően módosította (OBH 2311/2003.).
Végül szokatlan kérdésben kellett érvelnünk, amikor azzal keresett meg bennünket az Általános Egyházszolgálat (Rózsalovagok), hogy a kórházi zárójelentések, leletek, más egészségügyi iratok részben vagy egészben latin nyelven megfogalmazott kiadása – álláspontjuk szerint – sérti az alapjogokat. Ezzel kapcsolatban a biztos álláspontja, hogy az egészségügyben használt latin nyelv évszázadok alatt kidolgozott, a gyógyításban és az orvostudományban elfogadott és használt szaknyelv, mely használata határokra való tekintet nélkül a világon mindenütt ugyanazt jelenti, s egy adott anyanyelvre pontatlanul lefordított diagnózis vagy terápiás javallat a beteg életébe is kerülhet. Ezért az orvosi szakma gyakorlása alkalmával használt szaknyelv nem hozható összefüggésbe a beteg tájékoztatáshoz való jogával, az az orvos (háziorvos) számára szóló szakszerű tájékoztatás (OBH 1682/2004.). A beteget ettől függetlenül megilleti – számára érthető módon és nyelven – a tájékoztatáshoz való jog.
Az egészségügyet érintő kérdésekben az országgyűlési biztos 2004. év folyamán is több alkalommal állásfoglalás kiadására kényszerült. Ennek az oka – csakúgy, mint az előző évben – a közéletben felmerülő, nagy jelentőségű kérdésekben való gyors reagálás szükségessége volt. Állásfoglalás született a kötelezően elrendelt tüdőszűrés megtagadásával kapcsolatban, illetve a Magyar Orvosi Kamara és az ESzÁDDSz „Tájékoztató a betegellátás kockázatai és mellékhatásai elkerülése érdekében” című szórólap tartalmáról és elhelyezési körülményeiről. Mindkét esetben az emberi jogok primátusán alapuló, egy-egy ügyhöz kapcsolódó de általános érvényű megállapítást tett a biztos, konkrét címzett megszólítása nélkül (OBH 5189/2003., OBH 5594/2003.).
Jelen beszámolási időszakban is nagy számban érkeztek panaszok az országgyűlési biztosokhoz, amelyekben a fogyatékkal élő emberek a jogaik védelméhez és esélyegyenlőségük biztosításához kértek segítséget. A beadványokban a panaszosok leginkább a pénzbeli ellátásokhoz való hozzájutást, illetve az ezzel kapcsolatos eljárást sérelmezték. A panaszok más része – jellemzően – a közlekedési támogatásokkal, valamint a fogyatékossági támogatásokkal volt kapcsolatos.
A gépjárműszerzési támogatások igénylésével összefüggő panaszokkal hozzánk fordulók leginkább a hosszadalmas várakozási időt, vagy az elutasító határozatot sérelmezték. A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben állapított meg visszásságot az országgyűlési biztos abban az ügyben, amikor a helyi önkormányzat jegyzője ahelyett, hogy a súlyos mozgáskorlátozott személy gépkocsi szerzési támogatás iránti kérelmét a megyei közigazgatási hivatalhoz felterjesztette volna, az ügyben – hatáskör hiányában – érdemi döntést hozott (OBH 2807/2004.).
A beadványok túlnyomó többségében azonban csak arról tájékoztathattuk a panaszosokat, hogy a közlekedési kedvezmények iránti igények korlátlan, illetve teljes körű kielégítésére jelenleg még nincs lehetőség. Ugyanakkor az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jelenlegi szabályozásban több alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoznak azok a rendelkezések, amelyek a jogosítvánnyal nem rendelkező mozgáskorlátozottak egyes csoportjainak a támogatáshoz való jutását eltérő feltételekhez kötik. Az esélyegyenlőség szem előtt tartásával ezért már 2001-ben ajánlást tett egy komplex és együttes jogi szabályozásra. A kapott válaszokból kitűnt azonban, hogy egy ilyen jelentős – a juttatási rendszer egészét érintő – változtatásra a közeljövőben nem lehet számítani. Az országgyűlési biztos több olyan ügyet vizsgált, amelyekben a mozgássérült panaszosok a parkolásukkal kapcsolatos eljárást sérelmezték. Ezek az eljárások a panaszosok különféle viszonyait érintették. Kapcsolódtak például a parkolási igazolványok kiállításához, azok ellenőrzéséhez, a részükre kijelölt parkolóhelyük jogosulatlan elfoglalásához.
Az országgyűlési biztos már 2002 októberében kezdeményezte, hogy a fővárosi önkormányzat gondoskodjon arról, hogy a meghatalmazott Fővárosi Közterület Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. a mozgássérültek parkolási engedélyének az ellenőrzése során tanúsított jogszabálysértő gyakorlatát a továbbiakban ne folytathassa, és teremtse meg annak a feltételeit, hogy az önkormányzat a parkolási engedélyek valódiságát ellenőrizni tudja. A parkolási társaságok magatartása a jogállamiság alkotmányos elvéből fakadó jogbiztonság követelményével és a pozitív diszkrimináció alkotmányos célkitűzésével összefüggésben okozott visszásságot.
A főpolgármester a kezdeményezést elfogadta. Válaszában közölte, hogy nyomatékosan felhívta az említett társaságok figyelmét a mozgássérültek várakozásával kapcsolatos jogszabályok betartására és a zaklató intézkedések megszüntetésére. Jelezte azt is, hogy az egységes parkolási igazolványok kiadásáról és a vonatkozó jogszabályok kiadásáról a kormányzati szerveknek kell gondoskodniuk, ezzel megakadályozva az igazolványok nagyszámú hamisítását. Egy központi nyilvántartás megteremtése is nagyban segítené az igazolványok használata, illetve az ellenőrzésük alkalmával tapasztalt anomáliák megszüntetését.
Egyre nagyobb számban érkeznek olyan panaszok, amelyek a pénzbeli támogatások másik csoportját, a fogyatékossági támogatást érintik. A panaszosok jellemzően azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert megítélésük szerint különböző betegségeik okán fogyatékosoknak minősülnének, azonban a hatóságok kérelmeiket rendre elutasítják. Tekintettel arra, hogy a súlyosan fogyatékos állapot törvényben meghatározottak szerinti megállapítását az Országos Orvos-szakértői Intézet illetékes első, illetve másodfokú orvos-szakértői bizottságai végzik, ezeket a szakvéleményeket az országgyűlési biztosnak nincs jogosultsága felülbírálni. Az ilyen típusú ügyekben a panaszok megválaszolása nemcsak a fogyatékossági támogatás törvényi feltételeinek ismertetésére szorítkozott, hanem arra is, hogy a panaszosok megértsék a fogyatékossági támogatási rendszer elveit és célkitűzéseit.
A beszámolási időszakban végezte el az országgyűlési biztos „A mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, az akadálymentes közlekedés vizsgálatáról a közhasználatú épületekben” című, 1999-ben lezárt országos vizsgálat teljesülésének utóvizsgálatát is. Ennek megállapítá- sai alapján a biztos az 1999-ban tett ajánlásokat fenntartotta, és teljesítésük folytatását szorgalmazta. A sürgetésekre az akkori esélyegyenlőségi miniszter és hivatala érdemben továbbra sem reagált. Arra csak az új miniszter kinevezésével került sor, a közte és a biztos között történt személyes és írásbeli egyeztetéseken. Ennek eredményeképpen került sor arra, hogy a tárcavezető 2004 decemberében véleményezésre megküldje „A mindenki számára akadálymentesen hozzáférhető környezet megteremtéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről” szóló előterjesztés tervezetét.
A biztos a költségvetési-ütemezési kérdésekben nem foglalt állást. Arra tekintettel azonban, hogy 2005. január 1-je úgy érkezett el, hogy a középületek kb. 70 százaléka továbbra sem akadálymentes, egyetértett azzal, hogy további határidőket kell kitűzni a végrehajtásra. Felhívta azonban az előterjesztő figyelmét arra, hogy a tervezet nem rendelkezik arról, mi történjék egyrészt azokkal a középületekkel, amelyeket nem lehet akadálymentessé tenni, másrészt azokkal a közszolgáltatásokkal, amelyek ilyen épületben vannak (OBH 3072/2003.).
Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége panasza kapcsán az országgyűlési biztos a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló munkavállalókkal kötött munkaszerződések – különböző jogszabály értelmezési problémákból adódóan történő – felbontásával kapcsolatos vizsgálata során megállapította, hogy a polgári jogi és a munkajogi szabályok megfelelő összhangjának, a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt állók munkavállalására vonatkozó szabályozás hiánya visszásságot okoz a jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, a munkához való alkotmányos jogokkal összefüggésben. Az országgyűlési biztos kezdeményezésére, egy korábbi jelentés nyomán, a megfelelő jogszabályi rendezés érdekében széles körű civil egyeztetés kezdődött, amelynek egyik eredményeként úgy látszott, hogy megindul az együttműködés az érintett minisztériumok, valamint az esélyegyenlőségi miniszter között is. A kapott tájékoztatások alapján egyértelművé vált azonban, hogy bár az érintett tárcák a kérdés megoldásában elkötelezettek voltak, megfelelő koordináció hiányában a hatékony lépések megtételére továbbra sem került sor.
Az országgyűlési biztos ezért – figyelemmel arra, hogy a megállapított visszásság elsősorban a jogi szabályozás hiányosságára volt visszavezethető – ajánlásában arra kérte a miniszterelnököt, hogy egy tárcaközi bizottság felállításával gondoskodjon az érintett minisztériumok munkájának intézményesített koordinációjáról, a felmerült probléma gyors megoldásáról. A miniszterelnök és az érintett tárcák az ajánlást elfogadták. A munka koordinátora jelenleg az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Miniszter (OBH-3360/2003).
1.7. Egészséges környezethez való jog
1.7.1. Környezet- és természetvédelem
A korábbi évekhez hasonlóan 2004-ben is nagy számban vizsgáltunk az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő panaszokat. Ezek kiváltói jellemzően az épít- kezések, a vendéglátó ipari és különböző szolgáltató egységek működése, az állattartás, a közlekedés keltette környezeti terhelések (zaj, bűz, rezgés). Azonban a panaszok köre az elmúlt évekhez képest bővült, megjelentek például a hulladéklerakókkal, kommunális ügyekkel kapcsolatos kifogások, és a környezeti jog határterületeit – mint amilyen a pollenallergia elleni védekezés, az állatvédelem – érintő beadványok.
A lakosságot érintő környezetvédelmi ügyek legnagyobb arányban az önkormányzatokkal kapcsolatosak, melyek környezetvédelmi elkötelezettsége változó képet mutat. Tipikusan megjelenő probléma, hogy az önkormányzatok különböző oknál fogva minősítenek át üzemek, gyárak környékén lévő ipari övezeteket, vagy védelmi funkciót ellátó zöld övezeteket lakóövezetté. Mindemellett a környezeti kifogások okai jellemzően a vállalkozások, illetve a magánszemélyek által folytatott tevékenység.
A környezetvédelmi ügyek egyik legnyilvánvalóbb sajátossága, hogy igen sok embert érintenek. Ez kifejeződik abban, hogy – a problémákkal közvetlenül érintett állampolgárok mellett – jelentősen nőtt a hivatalhoz forduló társadalmi szervezetek száma.
A biztos munkája során igyekszik feltárni, ha a környezetre vonatkozó jogi szabályozás rendszere, vagy annak hiányossága alapozza meg az érdekellentétet. Tapasztalataink szerint az egyes területi hatóságok gyakran különbözően értelmezik a jogszabályokat, ebből fakadóan jogalkalmazási gyakorlatuk is eltérő, területenként változó szigorral szereznek érvényt az előírásoknak.
A beadványok változatlanul jelzik a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának és gyakorlatának hiányosságát, a jogalkotás és jogalkalmazás nehézségeit. Felhasználva a munkája során szerezett tapasztalatokat, a biztos aktívan részt vesz a környezeti jogszabályok véleményezésében, különösen akkor, ha azok alapvetően befolyásolhatják a környezeti jog hatékonyságát.
Az országgyűlési biztos több esetben vizsgálta a hulladékgazdálkodási törvény hatálya alá tartozó panaszokat, amelyek többségében a telepengedélyezésről rendelkező jogszabály rendelkezéseit is alkalmazni kell. Bár a telepengedéllyel kapcsolatos ügyek szoros összefüggésben vannak a környezeti joggal – hiszen ezek során az engedélyt kiadó hatóságnak kötelessége a telep környezetében élők egészséges környezethez való alkotmányos jogának messzemenő figyelembevétele –, nagy számukra tekintettel ezek ismertetése a Beszámoló külön fejezetben történik.
Figyelemmel arra, hogy a környezetvédelem eszközrendszerében több polgári jogi intézmény is fontos szerepet tölt be, a biztos jelentéseiben az elmúlt évekhez hasonlóan tájékoztatja a panaszosokat a Polgári Törvénykönyv szomszédjogi és birtokvédelmi, a tulajdonjog háborítatlanságát védő per alapján indítható peres eljárások lehetőségeiről, továbbá figyelemmel kíséri a témát érintő bírói gyakorlatot.
Jelentős számban érkeztek a beszámolási időszakban állattartással összefüggő panaszok is. Az elmúlt évben jellemzően a szomszédos ingatlanon folyó ebtartást kifogásolták. Ezekben az ügyekben a biztos részletes tájékoztatást adott az ebtartás feltételeit rendező helyi rendeletekről, valamint az igényérvényesítés lehetőségeiről. Az állattartással kapcsolatos ügyekben a biztosra háruló feladat elsősorban az ellentétes érdekek közötti közvetítő szerep.
A vendéglátó-egységek, szabadtéri szórakoztató rendezvények, illetve szolgáltató egységek zavaró zaj- és rezonancia hatásai miatt a létesítmények környezetében élők ez évben is nagy számban fordultak a biztoshoz, ami átfogó vizsgálat lefolytatását tette szükségessé. Ennek során azt vizsgáltuk, hogy az érintett hatósági szerv kellő körültekintetéssel, valamennyi szempont és érdek figyelembevételével járt-e el, hiszen a rendezvények tartásánál tekintettel kell lenni a lakókörnyezet érdekeire is. Álláspontunk szerint a lakóközösség érdekeit sérti, hogy a nyitvatartási idő megállapítása a hatóság közreműködése nélkül, a kereskedő belátása szerint történik, ezáltal a lakosság jogos érdekeinek, életkörülményeinek figyelembevétele rendszerint teljes egészében hiányzik. A vendéglátóhelyek működésének szabályozása tipikusan olyan terület, ahol a helyi viszonyoknak, szokásoknak, adottságoknak jelentőségük van, ezért az ország egész területén hatályos jogszabályok helyett helyi rendezést igényel. A lakóházak közelében lévő területek alkalmatlanok zenés szabadtéri rendezvények lebonyolítására. Az engedélyező szerv felelőssége fokozottan merül fel, ha ilyen területre engedélyezi zenés rendezvény tartását. A tavalyi évhez képest rosszabb helyzet tapasztalható a közlekedés eredetű zaj- és rezgésterhelés miatti panaszok terén. A probléma gyökere, hogy a motorizált közlekedési mód – a „tisztább” gépjárművek és a jobb forgalomszervezés ellenére – és az ezzel együtt járó környezetterhelés együtt növekszik. A panaszosok az elmúlt évekhez hasonlóan a nehézgépjármű-forgalmat, a településeken – illetve a lakóházak előtt – áthaladó nagymértékű forgalmat és az ezekből következő környezetterhelést, továbbá a szükséges zajvédelmi beruházás elmaradását kifogásolták. A panaszokból megállapítható, hogy a megnőtt közúti forgalom következtében a helyi lakosok életminősége romlik. Az érdemi változásokat jelentő beruházások – mint az útburkolat felújítása, zajvédő fal építése, a településeket mentesítő utak építése – jelentős anyagi erőforrásokat igényelnek, melyek befolyásolására az országgyűlési biztos eszközei elégtelenek. Mindezekre figyelemmel e panaszok esetén azt vizsgáljuk, hogy az útszakaszok kezelésére illetékes szerv milyen intézkedéseket tesz az elhaladó járművek által okozott zaj és por mértékét sérelmező panaszokra, lehetőségei határán belül eljár-e, továbbá forgalomszervezési vagy más intézkedésekkel, sebességcsökkentő táblák kihelyezésével csökkenthető-e a veszélyes mértékű zaj.
Amennyiben a korlátozás alá eső útszakasz helyett rendelkezésre áll az adott település egészének vagy egy részének elkerülését lehetővé tevő útszakasz, a főút lakott területen belüli szakaszára érvényes behajtási tilalom bevezetésével érhető el, hogy a fő problémát jelentő teherautók, a kamionok biztosan elkerüljék a településen átvezető főutat.
A természetvédelemmel kapcsolatos panaszok a tavalyi évben közel megháromszorozódtak. E körben továbbra is megállapítható, hogy a társadalomnak a természet megőrzése iránt érzett és tanúsított elkötelezettsége még csak kialakulóban van. Több kérelmező ugyanis a természetvédelmi érdekből intézkedő – így bírságot kiszabó – hatóságok eljárásait kifogásolja a biztosnál. Mindazonáltal Magyarország is eljutott a természeti javak veszélyeztetésnek egy olyan fokára, amikor is a társadalom már egy-egy konkrét beruházás folytán is érzékeli, hogy sok hasonló beruházás eredőjeként saját emberi életének természeti alapjai kerülhetnek válságba.
A zengői lokátor engedélyezése tárgyában lefolytatott vizsgálat során a biztos többek között megállapította, hogy a védett természeti területet érintő beruházással szemben a jövő generációk érdekében pótolhatatlan, nemzeti kincset képező javakat kell megőriznünk, illetve tartózkodnunk kell a visszafordíthatatlan károsodási folyamatok elindításától. Az ügyben szerzett tapasztalatokkal összefüggésben kell utalni arra, hogy a másodfokon eljáró hatóságok rendszeresen – és legtöbbször az enyhítés irányában – felülbírálják az elsőfokú hatóság döntéseit, anélkül, hogy az elsőfokú határozatban foglalt természetvédelmi szempontokra érdemben reagálnának.
A tényállás körültekintő tisztázása, illetve az ügyintézési határidők betartása olyan követelmények, melyeket a környezetvédelmi, természetvédelmi hatósági ügyekben a biztos változatlanul és következetesen kér számon. Számos ügyben tapasztaltuk a közérdekű bejelentés határidőn belüli elbírálásának hiányát, a bejelentések alapján indult eljárások elhúzódását, a késedelmes válaszadást. Ugyancsak visszatérő problémát jelent, hogy a hatóság a panaszt nem vizsgálja ki, illetve nem él a jogszabályban biztosított valamennyi hatáskörével, továbbá eljárási és intézkedési lehetőségeivel.
A környezetterhelés lényeges csökkenését eredményező beruházás engedélyezésekor a hatóságok eljárása akkor okszerű, ha kizárólag a feltétlenül szükséges időtartam alatt, a gyorsaság és az egyszerűség elvére figyelemmel folytatják le azt.
A parlagfű-pollenre allergiás népesség évről évre nő és komoly népegészségügyi problémát okoz, s ezzel egészséget veszélyeztető tényezővé vált. A biztos ezért megállapította, hogy az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesüléséhez az allergiát okozó parlagfű visszaszorítása is szükséges.
Egy, az állatvédelemmel kapcsolatos eljárásában az eljáró hatóságra vonatkozóan utalt arra, hogy az állatorvosi kamara által lefolytatott etikai eljárás mellett – amennyiben annak feltételei fennállnak – az állatvédelmi bírság is kiszabható.
A biztos a környezeti panaszokra lehetőségeihez mérten nagy figyelmet fordít, felismerve azt a tényt, hogy a környezeti ügyekben hozott döntésekben, eljárásokban jellemzően felismerhető a ma élő generáció és a jövő generációk érdekellentéte.
2004-ben 53 közlekedési, közúti, vasúti forgalommal összefüggő ügyet vizsgáltunk, 22 érdemi vizsgálatban 30 panaszt bíráltunk el, 6 jelentés született.
Az ügytípusra jellemző, hogy általában rendkívül sokakat érintő, rendszerint sokak által aláírt, vagy nevükben beadott panaszok érkeztek két fő területről. Az egyik a közlekedés okozta környezetszennyezés, az elviselhetetlen életkörülmények. Ezen belül két fő típus a nagyvárosi – túlnyomórészt budapesti – panasz. A főútvonal-hálózaton kialakult állandósult dugók Budapest teljes területét behálózzák. Az elkerülő utak hiányában a budapesti utcahálózatot és hidakat igénybevevő gépkocsi- és főleg a tehergépjármű-áradat gyakorlatilag a főváros teljes lakosságának az életkörülményeit befolyásolja. Különbség csak abban van, mikor melyik területről érkezik éppen panasz a biztoshoz. Mint többeknek a biztos kifejtette, ez ügyben érdemi javulást nem képes elérni (OBH 4163/2004.).
Hasonló a helyzet a másik panaszcsoportban, az ország főútvonalain is. A fizetős autópálya helyett a településeken áthaladó párhuzamos utak igénybevétele változatlan. Új és veszélyesen terjedő szokás, hogy ahol az autópályákkal párhuzamos főútvonalakról kitiltják a teherforgalmat, ott nem az autópályákat veszik igénybe, hanem az alsóbbrendű utakat, amelyek teherbírásuk, szélességük stb. folytán még kevésbé alkalmasak a forgalom levezetésére, mint az egyszámjegyű főutak. Az országos közutakon kialakult helyzet miatti panaszokban ugyanúgy rendkívül szűk a mozgástere a biztosnak, hiszen elkerülő utak építésére, útkorszerűsítésre stb. intézkedési lehetősége nincs. Ezek a helyzetek rendszerint nem orvosolhatók hatósági eljárásokkal. Azokat mégis vizsgálja a biztos, és ha legalább a „tüneti kezelés” lehetséges, kezdeményezéssel él (OBH 3626/ 2003., 4264/2003., 4525/2004.).
A panaszok másik fő területe a szilárd burkolatú utak hiánya, illetve ezek kiépítése esetén az útépítési érdekeltségi hozzájárulás nehezményezése. A biztos hatáskörén kívül esik annak befolyásolása, hogy az önkormányzatok hol és mikor építik ki az utakat, miért épp azokat, és miért „másra költenek”, és nem útépítésre. Ilyen panaszok esetén a biztos legfeljebb az önkormányzati eljárás garanciáit vizsgálja (OBH 1785/2003., 4214/2003., 2794/2004.). Egyéb esetekben levélben nyújt tájékoztatást hatásköre korlátairól.
Említésre méltó, hogy a „vasúti közlekedésről” című kormány-előterjesztés – amelyet a biztosnak véleményezésre a tárca megküldött – teljesíteni látszik az OBH 6704/1997. számú jelentésben tett, és azóta szorgalmazott ajánlást, illetve a vasúti törvényben a „vasúti pálya tartozékai” közé bekerül a zajvédő fal.
1.7.3. Telepengedélyezéssel kapcsolatos ügyek
A beszámolási időszakban is több telepengedélyhez kötött tevékenységgel kapcsolatos vizsgálatot folytattunk, elsősorban a tulajdonhoz és az egészséges környezethez, továbbá a jogorvoslathoz fűződő jogokra figyelemmel. A panaszok – az előző évekhez hasonlóan – jellemzően az állampolgári bejelentések alapján indult eljárások elhúzódását, illetőleg azt sérelmezték, hogy a jegyzők nem döntöttek érdemben a beadványokban foglaltakról.
Olyan beadvány is érkezett, ahol a vállalkozó kért vizsgálatot, mert nem kapta meg a telepengedélyt, a szomszéd pedig épp a zajos működést sérelmezte hivatalunknál. A beadványok némelyikében fellebbezési eljárás volt folyamatban, vagy már bírósági szakba került a sérelmezett döntés. Ezekben az ügyekben a biztos hatáskörének hiányában a kérelmeket elutasította. Emellett részletes tájékoztatást adtunk a hozzánk fordulónak a vonatkozó jogszabályokról és az ügyintézéséhez szükséges jogi háttérről.
Több esetben tapasztalta az országgyűlési biztos, hogy a jegyzők a hozzájuk érkezett bejelentések esetében nem vizsgálták meg, hogy az adott üggyel összefüggésben a telepengedélyezési eljárás vagy más (szak)hatósági eljárás szabályai szerinti intézkedés lenne a célravezetőbb a konkrét probléma megoldására. Ezekben az esetekben az országgyűlési biztos mind az eljáró hatóság, mind a panaszos figyelmét felhívta a különböző hatósági, illetőleg bírósági eljárások igénybevételének szükségességére, illetve lehetőségére.
A tavalyi beszámolási időszakban lépett hatályba az OBH 3375/2002. számú ügyben kiadott jelentésben javasolt, a telepengedélyezési eléjárásról szóló kormányrendeletet módosító 58/2003. (IV. 24.) Korm. rendelet. Ennek alapján a jövőben, a tágabb értelemben vett szomszédság érdekeit is vizsgálni kell a hatósági döntések során. Ez évi tapasztalataink szerint ez a vizsgált ügyek döntő többségében megtörténik, erre enged következtetni az is, hogy a hatósági határozatok indokolási része hivatkozik erre az előírásra.
Az országgyűlési biztos a fent hivatkozott jelentésében kezdeményezte az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet (OTÉK) módosítását is. A kezdeményezésre a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a Kormány már a 2003. év első félévi jogalkotási programjába felvette az OTÉK módosítását. Ennek ellenére az ígért jogszabály-módosítás a javaslat kedvező fogadtatása ellenére a beszámolási időszakban nem történt meg.
Több alkalommal sérelmezték a panaszosok a telepengedélyezési eljárást megelőző építésügyi hatósági eljárást, illetőleg a kiadott építési engedélyt is. Az országgyűlési biztos az újonnan érkezett panaszok alapján a módosított jogszabály alkalmazási gyakorlatát is vizsgálva, újabb átfogó vizsgálatot rendelt el, amely folyamatban van.
1.8. Építési és városrendezési ügyek
A tárgyévben 292 építésügyi panasz érkezett a biztosokhoz, ebből 26 jelentésben 34 panaszt bíráltunk el. Teljes körű vizsgálatot folytattunk továbbá 52 beadványban érkezett 65 panasz ügyében, amelyeket levélben utasítottunk el. Ezekben az ügyekben átfogó tájékoztatást nyújtottunk az elutasítás okairól, több esetben továbbítva a panaszolt döntéshozó magyarázatát, ha azt a biztos is elfogadta. Más esetben a biztos maga világította meg a panaszos helyzetét, és adott magyarázatot az olykor évek óta folyó ügyekben mit kellett volna tennie, vagy ezen túl hogyan oldhatná meg – rendszerint nem a közigazgatás igénybevételével – gondjait.
Továbbra is jellemző volt mindaz a tendencia, amelyet az előző évek beszámolóiban jeleztünk. A panaszok általában rendkívül összetettek, így a környezetvédelmi, birtokháborítási, telepengedélyezési ügyekben most is találhatók építéssel összefüggő panaszok.
Évről évre növekszik azonban a településrendezéssel összefüggő panaszok száma. Változatlanul hiányoznak az építési törvény településrendezéssel összefüggő korlátozási kártalanítást, kisajátítást szabályozó 30. §-ának a végrehajtási szabályai. Ez az éves beszámolókban és egyedi ügyekben is többször felrótt tény szinte minden esetben visszásságok forrása. Mivel az önkormányzatok általában nem rendelkeznek kellő mértékű fedezettel a közcélú területrendezéshez, különböző technikákkal igyekeznek elodázni a kártalanítás kifizetését, az ingatlanok megvételét, kisajátítását. Nem mindig szakszerű a képviselő-testületek döntéseinek az előkészítése, többek között ennek is köszönhetően egy adott telekre, szűkebb környezetre is állandóan változtatják a szabályokat. Általában az észlelhető, hogy a településrendezési tervek (az azt jóváhagyó önkormányzati rendeletek) a lakosság mint a norma első számú címzettjei számára nem világosak, nem egyértelműek, hatásukat tekintve nem kiszámíthatóak és előre láthatóak. Így gyakran megsértik mind az Alkotmánybíróság idevágó határozatait, mind az építési törvényben a területrendezésről lefektetett elveket. Az ország minden részéből érkező panaszok alapján ezt az általánosnak tekinthető tendenciát az építésügyért felelős tárcának, hivatalnak a biztos folyamatosan jelzi (OBH 2704/2003., 1157/2004., 4800/2004.).
Több ügy kapcsán felmerült az ügyfélkör megállapításának országosan lényegesen eltérő gyakorlata az építésügyi igazgatásban, ezért a biztos az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) intézkedését kérte. Ennek nyomán és a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal kezdeményezésére az Építéshatósági Szakkollégium a tárggyal kapcsolatosan kibővített kollégiumi ülést hívott össze, amelyen – a biztos képviselőin túl – jelen volt a Legfőbb Ügyészség, a Fővárosi Ügyészség, valamint a Legfelsőbb Bíróság és az OLÉH képviselője, továbbá mintegy 10 közigazgatási hivatal, és ugyancsak mintegy 10 elsőfokú építésügyi hatóság képviselője. Összességében az a szakmai álláspont alakult ki, hogy az egyedi építésügyi eljárásokban az ügyfélkör meghatározása a hatályos jogszabályok mellett nem nélkülözheti a mérlegelést. Bár célszerű lenne, ha az ágazati jogszabályokban szerepelne a szóba jöhető ügyféli kör minél teljesebb körű felsorolása, esetleg példálózó bemutatása, de ugyanakkor abban is egyetértés alakult ki, hogy ez teljes körűen nem biztosítható. Felmerült továbbá annak az igénye, hogy a nagyobb ügyfélkört érintő eljárásoknál a jogszabály tegye lehetővé a hirdetmény útján történő kézbesítési módot, lehetőleg ágazati jogszabály által előírt feltételek mellett és eljárási renddel. A kollégiumi ülést követően széles körben érezhető a hatóságok gondosabb eljárása az ügyféli jogállás elbírálásában, bár kirívó esetek továbbra is előfordulnak.
Állandóan napirenden lévő téma, hogy az épített környezet nem akadálymentes. A 2003. évről szóló beszámolóban jelzett „A mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, az akadálymentes közlekedés vizsgálatáról a közhasználatú épületekben” című, 1999-ben lezárt országos vizsgálat teljesülésének utóvizsgálatában a biztos az 1999-ben tett ajánlásokat fenntartotta, és teljesítésük folytatását szorgalmazta. Ajánlásával az akkor újonnan kinevezett esélyegyenlőségi minisztert szólította meg, és az utóvizsgálatban beérkezett dokumentumokat átadta. A miniszter több hónapig nem válaszolt, ezért a biztos a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez fordult. Az akkori esélyegyenlőségi miniszter érdemben továbbra sem reagált. Arra csak az új miniszter kinevezésével került sor, a biztos és a közte történt személyes és írásbeli egyeztetéseken. Ennek eredményeképpen is került sor arra, hogy a miniszter 2004 decemberében véleményezésre megküldje „A mindenki számára akadálymentesen hozzáférhető környezet megteremtéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről” szóló előterjesztés tervezetét.
A biztos költségvetési-ütemezési kérdésekben nem foglalt állást. Tekintve azonban, hogy 2005. január 1-je úgy érkezett el, hogy a középületek kb. 70%-a továbbra sem akadálymentes, kénytelen volt egyetérteni azzal, hogy további határidőket kell kitűzni.
Az előterjesztés a jelentések ajánlásait egyebekben tételesen tartalmazta, így a biztos az azokra tervezett intézkedésekkel szintén egyetértett. Felhívta az előterjesztő figyelmét, hogy a tervezet sem rendelkezik arról, hogy mi történjék azokkal a középületekkel, amelyeket nem lehet akadálymentessé tenni, és mi történjék azokkal a közszolgáltatásokkal, amelyek ilyen épületben vannak. Milyen következménye van az újabb határidők be nem tartásának? Be kell-e, lehet-e záratni intézményt, visszavonni, vagy megtagadni a működési engedélyt? Mindazonáltal a miniszteri választ és intézkedést a 2003. évi ajánlások teljesítése megkezdéseként a biztos elfogadta (OBH 3072/2003.).
Nem csökken a különböző eljárási szabálytalanságokkal okozott visszásságok száma sem. Jellemző, hogy a hatóság nem jár el, nem hoz érdemi határozatot, több hónapig nem intézkedik, nem terjeszti fel a fellebbezést, nem tisztázza a tényállást, vagy figyelmen kívül hagyja a releváns jogszabályokat (OBH 2935/ 2003., 3473/2003., 3961/2003., 4163/2003., 4677/2003., 4787/2003., 5420/2003., 5812/2003., 1187/2004., 2289/2004., 4230/2004.).
Egy műemlékvédelmi ügy kapcsán a biztos a „köz”, a „nyilvánosság” nevében lépett fel, amikor ajánlást tett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének, gondoskodjon arról, hogy a műemlékvédelmi hatóság rendelkezzen a műemlékek bárki általi látogathatósága, az időpontok és a látogatás módjának megismerhetősége érdekében (OBH 1334/2004.).
1.9. Fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai
Az országgyűlési biztosok közötti munkamegosztás eredményeként a hivatásos állománytól érkező panaszok vizsgálatát az általános helyettes végzi. Vidéki látogatásai során arra törekedett, hogy közelebbről is megismerje a rendőrök, tűzoltók élet- és munkakörülményeit, mert álláspontja szerint ezek nagymértékben befolyásolják szolgálati feladataik ellátásának színvonalát, ezáltal az állampolgárok személy- és vagyonbiztonságát, az egyes alkotmányos jogaik érvényesüléséhez szükséges állami intézményrendszer működőképességét. Az állomány helyzetét a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény határozza meg, amely rendelkezik egyes alkotmányos jogaik korlátozásáról. Az általános helyettes vizsgálatai során tekintettel volt a korlátozásokra, de arra a törvényi rendelkezésre is, hogy a hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt.
2004 januárjában fejeződött be az általános helyettes vizsgálata Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságán (OBH 3182/2003.), és az év végén készült el a rendőrök élet- és munkakörülményei vizsgálatáról készült jelentés (OBH 1924/2004.). Az átfogó vizsgálatok során lehetőség nyílt az egyedi panaszok vizsgálatára is.
A tűzoltóságnál a vizsgálat célja a tűzoltók munkakörülményeinek, a szakmájuk gyakorlásához szükséges ismeretek megszerzéséhez való jogaiknak, szakmai működésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének, valamint a riasztási rendszer megfelelő működésének ellenőrzése volt. A vizsgált tűzoltóságon tapasztalt körülmények azt tükrözték, hogy sem a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló hivatali, igazgatási feladatokat ellátó, sem pedig a hivatásos tűzoltó-állomány ellátottsága, felszereltsége, az itt dolgozók munkakörülményei nem megfelelőek. Az oltóanyagok és szakfelszerelések ellátottsága gyenge, a lejárt szavatosságú habképző anyagok és szakfelszerelések pótlására és cseréjére sem a központi normatíva, sem pedig az önkormányzat nem biztosít fedezetet. Az egyéni védőeszközök körében a minimális ellátottsághoz hiányzik néhány speciális védőfelszerelés. (Így például a vegyi anyagoknak ellenálló védőkesztyűk.)
A vizsgált tűzoltóság elsődleges működési területén a települések többsége a tűzoltólaktanyától 20 kilométernél távolabb található, az egyik község pedig 42 kilométerre van. A megkülönbözető jelzéssel vonuló tűzoltó-gépjárművek műszaki paramétereire figyelemmel, a működési terület jelentős részén nem biztosított, hogy a tűzoltók 20 percen belül helyszínre érjenek és megkezdjék tűzoltási, műszaki-mentési feladataikat. Ez a messzebb lakók tulajdonhoz, élethez és testi épséghez, a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez való jogával valamint az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségével összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez.
Az általános helyettes a tűzoltók szolgálati rendje és a Hszt. hatálya alá tartozó más hivatalos állományú személyek szolgálati rendje közötti eltérések megszüntetését, a tűzoltóság szakszerű működése feltételeit biztosító beszerzések, fejlesztések, karbantartások forrásainak biztosítását javasolta. Kezdeményezte a tűzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok illetékességi területéről szóló kormányrendelet módosítását, a tűzoltóságok riasztási útvonalában fennálló áttételek csökkentésének – akár ügyeletek integrációjával történő – megvalósítását, a létszám növelését, a korszerű védőfelszerelésekkel való felszerelésüket, és felhívta a figyelmet az Egységes Digitális Rádiórendszer mielőbbi beszerzésének szükségességére. A kezdeményezésekre a Belügyminisztérium nem reagált, de egyes területeken – eszközrendszer, felszerelés, ruházat, a laktanyák diszlokációja – jelentős előrelépések történtek, és a fejlesztési feladatok a Kormány programjába is bekerültek. A rendőröktől érkezett egyedi panaszok többsége a szolgálati körülményekkel, az ellentételezés nélküli túl-szolgálatokkal, a parancsnoki hatáskörben elrendelt – a rájuk vonatkozó jogszabályokban nem eléggé egyértelmű, vagy azokkal ellentétes – követelményekkel függött össze. Az átfogó vizsgálat feltárta, hogy több vidéki és budapesti rendőrkapitányságon és rendőrőrsön nem biztosítják az egészséges munkafeltételeket, és a panaszokban foglalt sérelmek sem tekinthetők egyedi jelenségnek. A Készenléti Rendőrségnél a laktanyai elhelyezéssel kapcsolatos körülmények az állománynak a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez és az emberi méltósághoz való jogát közvetlenül veszélyeztetik.
Az általános helyettes a szolgálat tervezésével összefüggésben megállapította, hogy a jóváhagyott szolgálati időrend gyakori változtatása, a szabad- és a pihenőnapok idejének bizonytalansága kiszámíthatatlanná teszi az állomány magán- és családi életét, ezáltal olyan jogkorlátozást okoz, ami nem felel meg az elkerülhetetlenség és az arányosság követelményének. Ez a gyakorlat a munkához, a pihenéshez és a szabadidőhöz való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot eredményez.
A szolgálati érdek fogalmát, tartalmát nem határozzák meg a jogszabályok, ami önmagában veszélyezteti a jogállamiság, illetve a jogbiztonság követelményének érvényesülését. Ez különösen a berendelések és a túl-szolgálatok esetében hátrányos.
Sajátos problémaként merült fel a szolgálati hely megváltoztatására irányuló áthelyezési kérelmek intézése. 2003. évben az áthelyezések 80%-a hat hónapig történő visszatartással, míg a fennmaradó 20%-ban rövidebb (három hónapos) várakozási idővel, vagy a kért időpontban került engedélyezésre. A szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása – mint alkotmányos alapjog – korlátozható, de a hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt, és több lehetséges és alkalmas korlátozás közül azt kell választani, amely az eredmény biztosítása mellett a korlátozással érintettre a legkisebb sérelemmel jár. Amennyiben a kérelmező fogadására csak az adott időpontban van lehetőség, akkor a várakozási idő kikötése olyan súlyos hátrányt okoz, amely sérti a Hszt.-ben is deklarált arányosság követelményét, és alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz.
A hiányosságok mellett számos rendőri szervnél tapasztalható volt, hogy a korábbi – 1997-ben végzett – hasonló tárgyú ombudsmani vizsgálat megállapításaihoz képest, jelentős fejlődés ment végbe, úgy a munkafeltételek biztosításában, mint az állomány alkotmányos jogainak tiszteletben tartásában.
Az általános helyettes a vizsgálati megállapítások alapján számos ajánlást fogalmazott meg az illetékes miniszternek és az érintett rendőri vezetőknek. A jelentés elkészültéig beérkezett válaszok azt tükrözik, hogy az érintettek – bár egyes parancsnokok a feltárt hiányosságok megalapozottságát vitatták – a javaslatokkal egyetértettek, az ajánlásokat elfogadták, és azok megvalósíthatóságát csak a rendelkezésre álló anyagi források mértéke fogja befolyásolni.
Fogyasztóvédelmi ügyekben a Hivatalhoz forduló panaszosok többsége valamely áruház, üzlet, kft. eljárását sérelmezte. A panaszosokat az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta arról, hogy a kifogásolt eljárásokat hatáskör hiányában nem vizsgálhatja, miután a fenti szervek sem hatóságnak, sem közszolgáltatónak nem tekinthetők; és a beadványokat áttette az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez.
A panaszosok tájékoztatást kaptak arról is, hogy amennyiben a fogyasztóvédelmi panaszok kivizsgálására jogosult és köteles felügyelőség nem, vagy sérelmesen jár el, ismételten panasszal fordulhatnak a Hivatalhoz. A felügyelőség – mint hatóság – eljárásának vagy mulasztásának a vizsgálatára ugyanis már hatáskörrel rendelkezik az országgyűlési biztos.
Az OBH 5593/2003. számú ügyben „középiskolás gyermekeikért aggódó, névtelen debreceni szülők” sérelmezték, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség egyes vendéglátó-ipari egységekben az alkohol- és cigarettaárusítás ellenőrzése céljából középiskolás fiatalokat használt fel.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől kapott tájékoztatás alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a főfelügyelőség 2003. évi országos vizsgálati programja keretében szerepelt a dohánytermékek és a szeszes italok reklámozásának és értékesítésének ellenőrzése, különös tekintettel a 18 év alattiakra vonatkozó tilalmakra. A vizsgálat elsősorban a közoktatási intézmények környezetében működő kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekre koncentrált. A főfelügyelőség álláspontja szerint a kiskorúak a hatósági ellenőrzés során tanúként szerepelhettek az eljárásban, de az ellenőrzésbe bevont diákok szüleinek és az intézmények igazgatóinak előzetes írásbeli hozzájárulását minden esetben be kellett szerezni. A kiskorúak személyes adatait titkosan kezelték, az ellenőrzésekről készült jegyzőkönyvben sem tüntették fel. A konkrét ügyben a megyei felügyelőség felvette a kapcsolatot egy szakközépiskolával, ahonnan önkéntes alapon jelentkeztek a diákok. Beszerezték az igazgató és a szülők hozzájárulását is. A felügyelőség megállapítása szerint az ellenőrzött üzletekben gyakran jogsértő gyakorlatot folytattak, ezért több esetben szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot a gazdálkodó szervezetekkel, illetve egyéni vállalkozókkal szemben. A főfelügyelőség álláspontja szerint „az aggódó szülők” feltehetően a megbírságolt cégek tagjai lehettek. Az általános helyettes a főfelügyelőség válaszát elfogadta.
Az országgyűlési biztoshoz 2004-ban érkezett lakossági panaszok a földhivatalok elhúzódó, eljárását, téves intézkedését illetve a térképezési és földmérési hibakiigazításról szóló döntéseket sérelmezték.
A késedelmes vagy téves intézkedést sérelmező panaszok – hasonlóan a korábbi évekhez – többségében a Fővárosi Kerületek Földhivatalát és a Pest megye területén működő körzeti földhivatalokat érintették. Valamennyi ügyben felmerült a jogbiztonsághoz való jog és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja. Tekintettel arra, hogy a panaszok egyediek voltak, azok egyedi vizsgálatára volt szükség, melyet a biztos saját hatáskörében folytatott, vagy erre felkérte a felügyeletét ellátó földhivatalt, illetve a térképezéssel összefüggő panaszok esetén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztályát. Saját vizsgálataink a helyszínen, illetve a panaszolt földhivatal által rendelkezésre bocsátott iratok alapján folytak.
E panaszokra jellemző volt, hogy a téves intézkedésen túl azt is sérelmezték, hogy az ezzel kapcsolatos észrevételekre, illetve panaszokra az eljáró földhivatal egyáltalán nem, vagy későn reagált, pedig ezek gondos kivizsgálásával a téves bejegyzés elkerülhető lett volna. Kiemelendők a téves bejegyzések miatti panaszok közül azok, melyek a végrehajtási jog téves feljegyzését sérelmezték. Az egyik esetben a rangsor elvének be nem tartása, a másik esetben a tulajdonos és a végrehajtói okiratban megjelölt személy téves azonosítása miatt keresték meg az országgyűlési biztost. Az első esetben a panaszos – az időközben történt jogszabályváltozás miatt – nem tudta benyújtani kedvezményes hitel igénylését. A vizsgálat mindkét esetben megállapította a fent említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. Az érintett földhivatal a vizsgálat idején orvosolta a sérelmet, ezért az országgyűlési biztos ajánlásában a hivatalvezető olyan intézkedését kérte, mely alkalmas arra, hogy a jövőben hasonló sérelmek ne forduljanak elő. Felhívta a figyelmet a rangsor elvének betartására, és arra, hogy a bejegyzésekhez kapcsolódó tulajdonosi észrevételekre, panaszokra mindig érdemi intézkedés történjen, erről a panaszost minden esetben írásban tájékoztassák.
Az ajánlásokat az érintett földhivatalok vezetői elfogadták. A vizsgálat ideje alatt a megkeresésekre a kért határidőben válaszoltak, pótolták az elmaradt intézkedéseket. Egy esetben fordult elő, hogy az országgyűlési biztos nem fogadta el a földhivatalnak – a sérelem orvoslására – tett intézkedését, és a hozott határozat kiegészítését kérte (OBH 2773/2002.) (OBH 3273/2003.).
A földmérési és térképészeti hibakiigazítást kifogásoló beadványok az FVM illetékes főosztályának vizsgálata alapján nem minősültek megalapozottnak. Volt olyan beadvány, melyben a földmérési szakmai szabályzatban megengedett hibahatárt, illetve annak mértékét kifogásolta a panaszos. A földmérési szakmai szabályzatokban foglalt hibahatárral kapcsolatban az országgyűlési biztos felkérte az FVM illetékes főosztályának a vezetőjét, hogy vizsgálja meg ezek indokoltságát. Az ő álláspontja szerint nem indokolt a szakmai szabályzatok ilyen szempontú felülvizsgálata, mert a szabályzatokban lévő hibahatárok megfelelnek a matematikai elveknek (Gauss-féle hibaterjedési törvény). A földméréssel kapcsolatos panaszok hátterében – a vizsgálatok tapasztalatai alapján – általában a szomszédos ingatlanok tulajdonosai és a panaszos között birtokvita húzódik meg. Többnyire az új térkép forgalomba adása vagy a földmérési hiba kiigazításáról szóló földhivatali határozat irányította rá erre a figyelmet. Előfordult az is, hogy a panaszos vagy szomszédja abban a téves feltevésben volt, hogy a térképi határvonal kiigazítása vagy a magán földmérő mérési eredményei feljogosítják arra, hogy a kerítését a természetben is áthelyezze.
Ilyen esetekben a beadvány elutasítása mellett a panaszost az országgyűlési biztos minden esetben tájékoztatta arról, hogy a szomszéd ingatlan tulajdonosa csak az ő beleegyezésével helyezheti át a kerítést. Ha valamelyik fél mégis önhatalmúlag intézkedik, és csökkenti a másik ingatlanának területét, akkor a sérelmet szenvedő fél birtokvédelmet kérhet a Polgármesteri Hivataltól, vagy tulajdoni pert indíthat.
A Földhivatalokat érintő panaszok között előfordultak alaptalanok is. Ezek olyan esetek, amikor a bejegyzési kérelem elutasítása miatt panaszkodtak az állampolgárok. A földhivatallal való egyeztetés során azonban megállapítást nyert, hogy a benyújtott iratok hiányosak voltak, ezért a kérelem elutasítása indokolt volt. Ilyenkor alkotmányos visszásság megállapítására nem kerül sor, a panaszost tájékoztató levélben az országgyűlési biztos tájékoztatást ad arról is, hogy milyen iratok szükségesek a bejegyzési kérelem teljesítéséhez.
A tapasztalatok összegzéseként megállapítható, hogy a földhivatalok tevékenységét érintő olyan panasz, amely a lakosság széles körét érintette, és átfogó vizsgálatot igényelt volna, nem érkezett. A késedelmes ügyintézés problémájával évek óta küzdő Fővárosi Kerületek Földhivatala felszámolta a vidéki földhivatalok bevonásával a hátralékát, és ma már folyamatosan érkező ügyekben 30 napon belül tud intézkedni.
Az országgyűlési biztos a 2004. évi munkájában a hajléktalan emberek alapjogai érvényesülésének kérdésköre egy megújult szemléletű szociális program keretében került előtérbe. Míg korábban csak az alapjogok sérelmének veszélyére hívtuk fel a figyelmet, – ideértetve a súlyosan hátrányos helyzetű, otthontalan emberek számára elsődleges létkérdést is – a múlt évben az életminőség javításáról, a munka világába való integrációról is szólhattunk. Már nem csupán koncepciókról és programokról számolhatunk be, hanem a megvalósult kezdeti lépésekről is.
Mivel egy-egy krízishelyzet azonnali megoldása nem feltétlenül igényli az országgyűlési biztos vizsgálatát (gyakran a hatásköre sem terjed ki a helyzet orvoslására), a lényegesen lecsökkent számú panasz azt mutatta, hogy az előző beszámolóban már említett együttműködés a hajléktalan ügyek miniszteri biztosával valóban eredményt mutat. Akkor hatékonyabbnak bizonyult a gyors, szóban történt tájékoztatás, a személyesen megjelent panaszos számára, vagy épp egy lehetséges „szálláshely” felkutatása. 2004. évben a panaszok inkább az átmeneti szálláslehetőség megszűnésekor ismét az utcára kerülők aggodalmairól, illetve a különböző pénzbeli segélyek kiutalásának jogosságáról, körülményeiről szóltak.
Az idei évben csupán három konkrét panasszal kapcsolatban került az országgyűlési biztos látóterébe a hajléktalan emberek sorsa. Ebből mindössze két esetben került pont a kifogásolt helyzet végére úgy, hogy a pénzbeli segély iránti igényt előterjesztő panaszos kérelme voltaképpen kielégítést nyert a fővárosi önkormányzat segítségével (OBH 1591/2004.). Egy átmeneti szálláson lakó rokkant asszony számára valamennyi naprakész információs csatornáról tájékoztatást adtunk (OBH 4380/2004.). Leszögezhető, hogy szinte valamennyi tartósan hajlék nélkül maradó embert, családot előbb vagy utóbb érint az átmeneti szállások valóságos átmenetisége, két évig tartó ideiglenes befogadóképessége. Ezért létkérdés a Menhely Alapítvány által működtetett Szociális Információs Szolgálat, ahol jogvédő fórum is működik.
A hajléktalanná válás egyik szociológiai folyamata tárult fel abban az ügyben, melyben a lakáscélú hitelét – munkanélkülivé válása miatt – törleszteni képtelen panaszos a hitelszerződés felmondását követően, a hitelintézet által vezetett végrehajtás során ingatlanát elveszítette, a befolyt árverési vételár nem fedezte az hiteltartozást, majd az ingatlan – röviddel az árverést követően – a szabadpiaci forgalomban az árverési ár többszöröséért kelt el (OBH 1891/2003.).
A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló a 46/2002. (VII. 12.) OGY határozat 3./b) pontjában felhívta a Kormányt, hogy „a tájékoztatóban tegyen javaslatot azon jogszabályok módosítására, indokolt esetben új jogszabályok alkotására, amelyek: a családok hajléktalanná válásának megelőzését segítik elő.”. E felhívásra a Kormány elkészítette „a családok hajléktalanságának megelőzéséről” szóló J/1387. számú jelentését, amelynek a „Javaslatok a családok hajléktalanságának megelőzését szolgáló további intézkedésekre” című részében nincs egyetlen konkrét jogszabály-módosítási javaslatot sem. Csupán megismétli az országgyűlési határozatban kitűzött feladatokat: „11. A családok hajléktalanná válásának tárgykörére vonatkozó jogszabályok áttekintése alapján javaslatot kell tenni a szükséges – az összehangolt, a hajléktalansági problémát megfelelő módon kezelő – jogszabályi módosításokra.”. Mindezek ismeretében az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Alkotmány 17. §-ában deklaráltakkal – vagyis a rászorulókról való szociális gondoskodás követelményével – ellentétes az a körülmény, hogy a Kormány a hajléktalanná válás megelőzése és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolása érdekében az országgyűlési határozatban foglalt felhívás ellenére sem terjesztett elő jogszabályalkotásra, módosításra javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket a jelentésében feltárt állapotok tényleges enyhítésére, megszüntetésére.
Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy fontolja meg a pénzügyminiszter és OTP Bank Rt. között 1992. szeptember 2-án kötött megállapodás arra irányuló módosításának kezdeményezését, hogy a pénzintézet az állami garanciát abban az esetben is érvényesíthesse, ha a végrehajtási eljárás során a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan már „egy eredményes árverés” után kikerült az adós tulajdonából. Ebben az esetben az adóssal és a kezesekkel szemben minden további végrehajtási cselekményt meg kellene szüntetni. A végrehajtást kérő pénzintézetnek az állami garancia igénybevételéhez azonban további feltételként azt kellene igazolnia, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy az árverés során a követelés teljes összege megtérüljön. Ez a hitelezőket arra ösztönözné, hogy az ingatlanok árverése során ne engedjék meg a valós érték alatti értékesítést.
A biztos azt is javasolta, hogy a miniszterelnök kezdeményezze a szociális tárca vezetőjénél az országgyűlési határozatban felvázoltak alapján a hajléktalanság megelőzése érdekében teendő hatékony állami intézkedésekre vonatkozó kormányrendelet előkészítését. A miniszterelnök nevében válaszoló politikai államtitkár felhívta a biztos figyelmét a kormány által már korábban megtett intézkedésekre, a lakás kiürítése iránti ügyekben a végrehajtás téli időszakban történő felfüggesztésére, a Nemzeti Lakásprogram elindítására, és ígéretet tett arra, hogy a biztos vizsgálata során feltárt jelenségeket és javaslatokat a soron következő szabályozási munkák előkészítése során hasznosítani fogják.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium előkészítette az egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről szóló rendelettervezetét, amelyet a biztos e Beszámolóban is szereplő Gy.655/2004. számú levélben véleményezett. A kormány az országgyűlési biztos által kifejtett aggályokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és a tervezetet a 2005. január 19-i ülésén a vitatott részeken változatlan formában fogadta el. A 2005. január 29-én hatályba lépett 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet a tervezethez képest azonban annyiban módosult, hogy annak 3. § (2) bek. b) pontja – az országgyűlési biztos ajánlásának figyelembevételével – lehetőséget biztosít azon családok adósságának rendezésére is, akiknek az ingatlanát már árverésen értékesítették, de az abból befolyt vételár nem fedezte a teljes adósságot, és az adósnak továbbra is hat havi törlesztő-részletet meghaladó összegű adóssága maradt fenn. Az országgyűlési biztos már a tervezet véleményezésekor megállapította, hogy „Az adósságok OTP-től történő ütemezett kivásárlásáról készülő kormányrendelet egyrészt alaptalan reményeket, másrészt spekulációs elképzeléseket is táplálhat az adóssággal rendelkező családokban. A (…) megszabott időbeli, és (…) összegbeli korlátok együttesen azt eredményezhetik, hogy emiatt a legmagasabb összegű adóssággal rendelkező, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családok nem számíthatnak helyzetük rendezésére 2007-ig, míg mások esetleg az eddigi fizetési hajlandóságukat is feladják annak reményében, hogy úgy majd részesülhetnek a támogatásban.” Az országgyűlési biztos a rendelettel kapcsolatos aggályait az 1993. évi LIX. törvény 26. § (1) bekezdésében foglaltak alapján „az éves beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti.”.
A helyzet olyan komplex kezelése szükséges tehát, mely egyfelől a már hajlék nélkül élő emberek gondjain segítő miniszteri biztos által vezetett program átfogó jellegét igényli, másfelől a még ugyan lakással rendelkező, de a potenciális hajléktalanok sorsának kilátásait javíthatja. A panaszos által felvetett probléma láthatóan nem kizárólag a hajléktalansággal függ össze, hanem a munkanélkülivé vált, marginalizálódó, a szegénység jeleivel küzdő családokat is érinti, ezért az országgyűlési biztos azt is kérte a miniszteri biztostól, hogy a prevenciós programcsomagról szóló 2002. évi Kormányjelentésben szereplő javaslatok alapján segítsen a helyzet orvoslásában.
Az Alkotmánybíróság a 72/1995. (XII. 15.) AB határozatában elvi éllel rögzítette, hogy napjaink közigazgatási szervezetének két alrendszere van: az államigazgatás és az önkormányzati igazgatás. Ez utóbbi körébe nem csupán a helyi és a területi önkormányzatok tartoznak, hanem azok az egyre növekvő számú köztestületek – így a szakmai kamarák és ehhez kapcsolódó testületek – is, amelyek törvényi felhatalmazás alapján közfeladatokat látnak el, így egyebek között az Áe. hatálya alá tartozó döntéseket hoznak.
A kamarák sajátos jellegét alapvetően meghatározza az a tény, hogy egyrészt közjogi közfeladatot látnak el, kvázi hatósági jogköröket gyakorolnak, másrészt azonban önkormányzati, érdekvédelmi jellegűek. Kettős természete indokolttá teszi, hogy a kamarák eljárása átlátható, alkotmányossági szempontból minden követelményt kielégítő legyen. E követelmény érvényesülésének ellenőrzésére, konkrét ügyek kapcsán folytatott vizsgálatai során nagy hangsúlyt fektet az országgyűlési biztos. Fellépésének elsődleges célja, hogy a vizsgálati hatáskörébe tartozó szakmai kamarák érdekvédő szerepüket ne a külső kontroll elzárása irányában gyakorolják.
Mindezek ellenére – az Obtv. évekkel ezelőtt történt módosítása óta is – az ügyek egy részében a panasszal érintett kamarák az országgyűlési biztos hatáskörét vitatják (OBH 3216/2003.).
A hozzánk fordulók túlnyomó többsége továbbra is a kamarák érdemi döntését sérelmezi. E panaszokat azonban – az országgyűlési biztos eddigi következetes gyakorlatának megfelelően – hatáskörünk hiányában kénytelenek vagyunk elutasítani.
A kamarák eljárásával kapcsolatban akkor állapítható meg az országgyűlési biztos hatásköre, ha a panaszosok azt sérelmezik, hogy a kamara a döntéséről nem hoz határozatot, kizárva ezzel a jogorvoslat lehetőségét, a döntését nem látja el indokolással, vagy jelentősen túllépi az ügyintézési határidőt. Ide tartoznak azok az esetek is, ahol az érintett köztestület az írásbeli bejelentésre nem válaszol, vagy az etikai szabályzat hatályba lépése előtt bekövetkezett sérelem tárgyában az etikai eljárás lefolytatását megtagadja.
Az elmúlt években végzett vizsgálatai során az országgyűlési biztos súlyos hiányosságokat tárt fel a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésével összefüggésben, ezért ajánlást tett az érintett kamarák tekintetében arra vonatkozóan, hogy a kamarai etikai szabályzatok rendelkezzenek az előzetes eljárásról, tartalmazzák az eljárás kötelező megindításának eseteit, az eljárás határidejét, a határozathozatali kötelezettséget, a jogorvoslati lehetőségre vonatkozó felhívást és a kamarák járjanak el minden – hozzájuk intézett – írásbeli panaszbejelentés alapján.
A jelen beszámolási időszak tapasztalatai visszaigazolják az elfogadott ajánlások alapján kialakított új gyakorlatokat.
A tárgyidőszakban érkezett jelentős számú panasz alapján megállapítható, hogy a hozzánk fordulók változatlanul az egyes ügyvédek által okozott sérelmek okán és ezzel összefüggésben az ügyvédi kamarák által az ügyvédekkel szemben lefolytatott eljárásokat kifogásolva keresik meg az ombudsmant.
A legtöbb beadvány az elmúlt évben is az ügyvédek anyagi felelősségének kérdéskörét, ezen belül is az ügyvédek által okozott károknak az ügyvédek, illetve az ügyvédi biztosító általi megtérítési kötelezettségét érintette. A jelenlegi felelősségi szabályok szerint – amelyen a 2003-ban kiadott OBH 1357/2003. számú jelentésben tett ajánlás változtatni kívánt – az ügyvédi biztosító nem téríti meg az ügyvéd által szándékos bűncselekmény elkövetésével okozott károkat, így ha az ügyvédi iroda, illetve az ügyvéd magánvagyonából nem lehetséges az okozott károkat maradéktalanul megtéríteni, előfordulhat, hogy a károsultak követelései behajthatatlanná válnak.
Az ombudsman 1996-ban és 2003-ban tett jogalkotási javaslatában felkérte az igazságügyi és a belügyminisztert, hogy kezdeményezzék a sértettek kárenyhítését szabályozó törvény megalkotását. Javasolta továbbá, hogy az áldozatvédelmi törvény az erőszakos bűncselekmények sértettjein túl, kivételes esetekben más bűncselekmények áldozatai esetében is nyújtson állami kárenyhítést. Javaslatai azonban a beszámolási időszakban sem teljesültek, holott a beérkezett panaszok alapján erre változatlanul nagy szükség lenne.
Ugyancsak megoldást sürget, hogy az ügyvédi irodák megszüntetésére irányuló eljárásban további garanciális elemeket iktassanak be, a hitelezők tájékoztatásával és értesítésével összefüggésben. Az igazságügyi miniszter által megoldásként javasolt – a MÜK bevonását is igénylő – rendszeres ellenőrzés feltételrendszerének kidolgozásáról, az ellenőrzés végrehajtásának módjáról azonban a tárgyévben nem kaptunk visszajelzést.
1.14. Kárpótlás, földkiadás, szövetkezeti üzletrészek
Az országgyűlési biztosokhoz a beszámolási időszakban is jelentős számú kárpótlási tárgyú panaszbeadvány érkezett. Az országgyűlési biztos hatáskörének megállapítása, a tényállás tisztázása, illetve a beadványokban foglaltak megvizsgálása céljából a szükséges mértékig mindig megkereste a kárpótlási munkát végző Központi Kárrendezési Irodát (KKI) és annak területi kirendeltségeit, valamint a velük együttműködő más szerveket (megyei, körzeti földhivatalok, Nyugdíjfolyósító Igazgatóság [NYUFIG], települési önkormányzatok), akik – az országgyűlési biztossal való hagyományosan jó együttműködés keretében kivétel nélkül eleget tettek a megkereséseknek. A Magyarországon, illetve a külföldön élő kárpótlásra jogosultakat – valamint azok egyes csoportjait – érintő, mind a vagyoni, mind a személyi kárpótlással összefüggő panaszbeadványait az országgyűlési biztos minden esetben megvizsgálta.
A vagyoni kárpótlással összefüggő panaszokban főként azt sérelmezték, hogy – a rendszerváltás előtt az ország területének engedély nélküli elhagyása mi- att – az állami tulajdonba vett lakásukat nem kapták vissza, illetve, hogy az így elvett vagyontárgyakért nem, vagy csak kevés kárpótlást kaptak (OBH 1112/ 2004., 4426/2004., 4456/2004.). Továbbá, hogy termőföld-tulajdonuk megváltásával a TSz. tulajdonába került termőföldjüket a kárpótlás során nem az elvételkori (eredeti) helyén kapták vissza (OBH 2012/2004., 3278/2004.). E csoportba tartozók indítványozták azt is, hogy az országgyűlési biztos kezdeményezze a kárpótlásra vonatkozó törvények rendelkezései közé olyan szabály beiktatását, mely biztosítja az elvett földek eredeti helyén való visszaadását.
Jogorvoslati jogukat ki nem merítő panaszosok sérelmezték, hogy lakóház, valamint termőföld elvétele miatt benyújtott kárpótlás iránti kérelmüket a megyei kárrendezési hivatalok elutasították, továbbá kárpótlási árverésen, védett természeti területen lévő, szőlő művelési ágú termőföld vásárlásával szerzet földet osztatlan közös tulajdonba adták (OBH 1574/2004., 2446/2004.).
A panaszosok joggal sérelmezték, hogy Csehszlovákiából történt áttelepítésük alkalmával elvett házukért, földjükért (OBH 5029/2003., 4292/2004), illetve szabadkai családi házuk (OBH 4443/2004.) – továbbá, jóvátételbe történő beszámításként vontatóhajójuk – elvételével okozott sérelmük miatt kárpótlást nem kaptak (OBH 6486/2004).
Az országgyűlési biztos a panaszokat megvizsgálta – a jogorvoslati jogukat ki nem merítő panaszosok esetét kivéve –, részletesen tájékoztatta panaszosokat, hogy a hazatérés megtagadása miatt elvett lakás elvonásával, illetve termőföld-megváltás címén történő elvételével okozott sérelem miatt a hatályos jogszabályok részleges kárpótlás megállapítását és annak kárpótlási jegyben történő megfizetését rendelik, és nem az elvett lakás visszaadását, reprivatizációját, vagy az elvett termőföld elvételkori helyén való visszaadását. Az országgyűlési biztos nem kezdeményezett olyan jogszabályalkotást, amely az elvett ingatlannak az elvételkori helyén történő visszaadását rendelné, mert a kárpótlásra vonatkozó törvények szabályozásának választott módja e tekintetben az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem vet fel. A panaszosok az országgyűlési biztos tájékoztatását, és az eljárás megszüntetését tudomásul vették.
A magyar állampolgároknak Jugoszlávia területén lévő családi házuk, illetve Csehszlovákiából való áttelepítésük alkalmával házuk, illetve termőföldjük, valamint magyar állampolgárnak a jóvátételbe történő beszámításával vontatóhajója elvételével okozott sérelmek rendezésének elmaradása miatti panaszbeadványt az országgyűlési biztos szintén nem utasította el. Tájékoztatta a panaszosokat, hogy az említett beadványokkal azonos tartalmú beadványok vizsgálata alapján készített jelentésében több alkotmányos joggal (nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának követelményével, a jogbiztonsághoz, az örökléshez és a tulajdonhoz való joggal) összefüggő visszásságot állapított meg. Az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében tett ajánlását tartalmazó jelentésében megfogalmazta, hogy az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság mindaddig fennáll, míg az Országgyűlés meg nem alkotja az említett sérelmek rendezését biztosító – az állam által kötött egyes nemzetközi szerződésekből származó tulajdoni sérelmek részleges kárpótlásáról szóló – törvényt. Tájékoztatta panaszosokat arról is, hogy ajánlását tartalmazó jelentését megküldte az Országgyűlés elnökének, az Országgyűlés illetékes bizottságai vezetőinek, a miniszterelnöknek, a törvény előkészítéséért felelős minisztereknek is. A tájékoztatás kiterjedt arra is, hogy az említett törvényjavaslat előkészítése folyamatban van, s hogy az Országgyűlés a törvényt még nem alkotta meg, s hogy a törvény mielőbbi megalkotását legutóbb az Országgyűlés elé terjesztett 2003. évi beszámolójában is szorgal- mazta. Sem az 1992-ben, első ízben elkészített törvényjavaslatnak, sem az azt követő években készült újabb törvényjavaslatoknak Országgyűlés elé terjesztésére nem került sor. A legutóbbi törvényjavaslatot az országgyűlési biztos 2004 januárjában véleményezte és 2004. márciusában részt vett az Igazságügyi Minisztériumban e tárgyban összehívott egyeztető megbeszélésen. Mivel 2004. december 1-jéig a törvényjavaslat Országgyűléshez történő benyújtására nem került sor, ezért tájékoztatást kért az igazságügy-minisztertől a törvény előkészítésének állásáról. Az igazságügy-miniszter többek közt azt a tájékoztatást adta, hogy: „A törvényjavaslatot a Kormány 2004. május 12. napján első olvasatban megtárgyalta, és úgy döntött, hogy a tervezet előkészítését tovább kell folytatni, ennek keretében pedig az érintett érdekképviseleti szervekkel való egyeztetés is szükséges.”. Erre az egyeztetésre azért van szükség, mert egyes érdekvédelmi és civil szervezetekkel nem lehetett kompromisszumos megoldásra jutni, mivel azok a vagyoni kárpótlás egészét érintően a korábbi szabályozási elvektől lényegesen eltérő módon képzelik el a tulajdoni sérelem miatti vagyoni kárpótlást. Mégpedig úgy, hogy az eredeti állapot helyreállítását, a teljes kártérítést tekintik kiindulási alapnak. Az igazságügy-miniszter álláspontja szerint: „mindaddig, míg nem sikerül az álláspontokat közelíteni, nem indokolt az előterjesztést a Kormányhoz, illetőleg a törvényjavaslatot a Parlamenthez benyújtani”; következésképpen a törvényjavaslatnak a Kormányhoz, illetőleg az Országgyűléshez való benyújtásának időpontjáról ez idő szerint azért nem tud nyilatkozni, mert ezek az időpontok a civil szervezetekkel való egyeztetés eredményességétől függnek. Az igazságügy-miniszter tájékoztatására reagálva, az országgyűlési biztos kifejtette, hogy a miniszter válasza magában hordozza annak lehetőségét, hogy – amennyiben az álláspontokat a civil szervezetekkel belátható időn belül nem sikerül egyeztetni, vagy nem sikerül az egyeztetés során az egymástól igen távol eső álláspontokat közelíteni, akkor – a tervezet Parlament elé terjesztésére nem kerül sor. E tárgyban pedig már több alkotmánybírósági határozat is született [37/1996. (IX. 4.); 45/2003. (IX. 26.)]. A határozatok teljesítésére megállapított határidők (mint a 1997. június 30. és a 2004. június 30.) ismét eredménytelenül teltek el, ezzel az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság – amelynek megszüntetését az állampolgárok egy csoportja hosszabb idő óta joggal igényli – mindaddig fennáll, míg a törvényjavaslat elfogadására nem kerül sor.
A személyi kárpótlással összefüggő panaszbeadványok sokféleségét jellemzi, hogy a beadványok nem csak a személyi kárpótlásra vonatkozó alapvető jogszabályok – hanem esetenként e jogszabályokkal összefüggő más jogszabályok – rendelkezéseit is érintették. Az e csoportba tartozó panaszbeadványok jelentős része azonban az élet elvesztésével – a munkaszolgálatban eltöltött idő elszenvedésével – okozott sérelem miatt megállapítható kárpótlási kérelem benyújtásának határidejével, az ügyintézési határidővel, a kárpótlás alapjául szolgáló feltételekkel, ezek bizonyíthatóságával, a személyi kárpótláson felül nyújtható egyes juttatásokkal a kárpótlási jogszabályok hatálya alá nem tartozó, de a kárpótláshoz hasonló élethelyzetek rendezésével függtek össze.
A konkrét panaszok egyedi vizsgálata során megállapítható volt, hogy a panaszosok egy része – annak ellenére, hogy az alapeljárás kérelemre indul – kárpótlási kérelmet nem nyújtott be (OBH 3552/2004., 1099/2004., 5273/204., 6509/ 2004., 2213/2004., 2571/2004., 2601/204., 1162/2004., 3954/2004., 6150/2004., 2905/2004.), illetve, hogy a kárpótlási kérelmet a KKI azért utasította el, mert kérelmét a jogvesztő határidőn túl nyújtotta be (OBH 4935/2004., 1800/2004.), vagy mert a kérelemben megjelölt sérelem nem tartozott a kárpótlási törvény hatálya alá (OBH 3729/2004.).
Az országgyűlési biztos ezekben az ügyekben az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg, azonban tájékoztatta panaszosokat, hogy kérelem hiányában – illetve a kérelem jogvesztő határidő elteltét követő benyújtása esetén – kárpótlás akkor sem állapítható meg, ha a határidőben benyújtott kérelem esetén a kárpótlás megállapítható lett volna, illetve, hogy a kárpótlási törvény hatálya alá nem tartozó sérelmek alapján kárpótlás nem állapítható meg. Több panaszos sérelmezte, hogy kérelmük elbírálását jelentő kárpótlási határozatokat – illetve a határozatokban megállapított kárpótlás összegét – még nem kapták meg (OBH 1652/2004., 1409/2004., 1381/2004., 1118/2004., 2100/ 23004.). Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy ezekben az esetekben a KKI az ügyintézési határidőt nem lépte túl, s értesítette panaszosokat a KKI tájékoztatása alapján, hogy a sérelmezett határozatok meghozatala, illetve a határozatokban megállapított forint összeg átutalása megtörtént, illetve, hogy a ha- tározat meghozatalára még az ügyintézési határidőn belül sor kerül. Ezért az országgyűlési biztos az említett ügyekben – a megoldódott panaszra tekintettel – az eljárást megszüntette.
Többen a KKI elutasító határozata ellen a bírósághoz benyújtott fellebbezés folytán született ítéletben foglalt döntést sérelmezték, mert a bíróság ítélete eltért panaszos várakozásától, vagy mert panaszos keresetét illetve felülvizsgálati kérelmét a bíróság elutasította (OBH 4511/2004., 5400/2004., 5136/2004.). Ezekben az ügyekben az országgyűlési biztos hatáskörének hiányát állapította meg, s kellő tájékoztatás mellett hatáskörének hiányában e beadványokat elutasította. Ugyanez a megállapítás vonatkozik azokra a panaszbeadványokra is, amikor panaszosok a jogerős közigazgatási határozatban foglaltakat – a jogerős közigazgatási határozat velük való közlését követő egy év elteltével – sérelmezték (OBH 3865/2004., 5383/2004., 609362004., 6155/204., 2516/2004., 1550/2004.). Sérelmezték a NYUFIG egyes határozatait is, amelyekkel a 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatást állapított meg, vagy amelyekkel a jogtalanul felvett juttatás visszafizetésére kötelezett (OBH 1427/2004., 4806/2004.). Ezekben az ügyekben az országgyűlési biztos vizsgálata a NYUFIG eljárásával összefüggésben visszásságot nem állapított meg, azonban e körülményről panaszosokat írásban tájékoztatta.
Ez évben is számtalan panaszos különféle konkrét kárpótlási tárgyú, valamint ezekkel összefüggő kérdésekben kérte az országgyűlési biztos tájékoztatását (OBH 3691/2004., 2602/2004., 2293/2004., 2102/2004., 3770/2004., 6104/2003., 5226/2004., 1517/2004., 3556/2004., 4701/2004., 5132/2004.). Az említett beadványokat az országgyűlési biztos nem utasította el, hanem panaszos részére a kért tájékoztatást megadta, – vagy erre a válaszadásra hatáskörrel rendelkező szervet felkérte – elősegítve panaszos tájékozódását, ügyének megoldását.
Az 1992. évi II. törvény rendelkezései szerint az ország termőföld-készletéből – a termőföld részarány-tulajdonosok földigényének kielégítésére – 56 962 437 aranykorona értékű termőföldet különítettek el a részarány-tulajdon fedezetét jelentő földalapba. E földalapba elkülönített termőföldhöz részarány-tulajdonuk aranykorona értéke szerint jutnak a jogosultak a földkiadási eljárás során. A részarány-tulajdonnak megfelelő föld kiadására vonatkozó alapvető szabályokat a többször módosított 1993. évi II. törvény rendelkezései tartalmazzák. A földkiadási munkát 1996. december 31. napjáig a földkiadó bizottságok, ezt követően és jelenleg is a megyei földművelésügyi hivatalok végzik. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által készített kimutatás szerint 2004. október végén a részarány-tulajdon fedezetére szolgáló termőföldvagyon több mint 98,5%-ának a kiadása megtörtént. Budapesten és tíz megyében ennél jobb az arány, további két megyében a földkiadási munkát már befejezték.
Az országgyűlési biztos a beszámolási időszakban a Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatalnál (FM Hivatal) vizsgálta a földkiadási tevékenységet. Ennek során arról győződött meg, hogy a földkiadási munkát a reá irányadó törvény rendelkezései szerint végzik. Az FM Hivatal földkiadási tevékenységét a jogosultak elismerése övezi. Az országgyűlési biztos vizsgálata olyan, az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel, amely miatt az FM Hivatal felettes szervének intézkedését kellett volna kezdeményezni. A vizsgálat azonban tapasztalta, hogy a részarány-tulajdonnak megfelelő aranykorona értékű termőföld kiadhatósága hiányában árverésen értékesített termőföld eladása során befolyt összegnek az értékesítési költségekkel csökkentett részét a jogosultak részére még nem fizették ki. Ezért az országgyűlési biztos az FM Hivatal vezetőjénél kezdeményezte az árverésen befolyt pénzösszeg jogosultak részére történő haladéktalan kifizetését. Az FM Hivatal vezetője az országgyűlési biztos kezdeményezését elfogadta.
A földkiadással összefüggő panaszbeadványok egy része a határozattal kiadott föld minősítésével (OBH 3594/2003.), a kiadott termőföld művelési ágával (OBH 6432/2004.), a részarány-tulajdonnak megfelelő aranykorona értékű földért járó kártalanítás kifizetésével (OBH 6132/2004.), a termőföld megközelítéséhez használt út elzárásával (OBH 1176/2004.) volt kapcsolatos. E beadványok vizsgálata az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel, melyről panaszosokat az országgyűlési biztos az eljárás egyidejű megszüntetése mellett tájékoztatta. Ez a megállapítás vonatkozik az országgyűlési biztoshoz intézett azokra a beadványokra is, amelyekben egyebek mellett a panaszosok arra nézve kértek tájékoztatást, hogy ki használja az általa megjelölt helyrajzi számú földjét (OBH 6282/2004.), hogyan juthat osztatlan közös tulajdonú termőföldje őt megillető hányadának pénzbeli ellenértékéhez (OBH 5823/2004.), mely szervnél kezdeményezheti tulajdonjogi igényének érvényesítését (OBH 4790/2004.), az általa megjelölt helyrajzi számú termőföld milyen terület, és annak mekkora az értéke (OBH 6138/2003.), és hogyan szerezheti vissza az 1950-es években nagyüzemi táblába esett földjét (OBH 4720/2004.) stb. Azon ügyek közül, amelyekben a jogerős közigazgatási határozat közlésétől a panaszbeadványnak az Országgyűlési Biztosok Hivatalához történő benyújtásáig már több mint egy év eltelt – illetve amelyekben az eljárás 1989. október 23-a előtt indult –, kettőt (OBH 5523/2004. 5621/2004.) az országgyűlési biztos nem utasított el, hanem közvetített a panaszosok és a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek közt. Így lehetővé vált a földhivatal téves határozatának következtében történt helytelen ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kiigazítása, illetve panaszos részarány-tulajdona fejében természetvédelmi területen kiadott földjének az illetékes természetvédelmi hatóság által történő megvásárlása a kisajátítást megelőző eljárásban. Így mindkét panasz megoldódott.
Az 1993. évi II. törvény arról is rendelkezik, hogy a részarány-tulajdon fejében kiadott termőföldet mikor kell önálló helyrajzi számon, és mikor kell osztatlan közös tulajdonként kiadni, és hogy az ingatlan-nyilvántartásba osztatlan közös tulajdonként bejegyzett termőföld megosztása milyen módon történik, és annak költségeit ki viseli, továbbá, hogy e feladat végzése, mely közigazgatási szervek feladata. Konkrét panaszbeadványok és helyszíni vizsgálat alapján 2002 októberében készült jelentésében – a tulajdonhoz való joggal, valamint a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő – visszásságot azért állapított meg az országgyűlési biztos, mert tapasztalta, hogy az osztatlan közös tulajdonba adott és az ingatlan-nyilvántartásba jogerősen így bejegyzett termőföldek megosztása a törvény kifejezett rendelkezése ellenére el sem kezdődött. Ajánlását is tartalmazó jelentését megküldte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, aki az ajánlást elfogadta. Az ajánlást követő törvénymódosítás után – a törvény 1993. január 1. napjától hatályos szövege szerint –: „Az ingatlan-nyilvántartásba osztatlan közös tulajdonként bejegyzett ingatlanok esetében a megosztások költségeit 2004. január 1-jétől kezdődően az állam viseli.”
Az országgyűlési biztos fontos feladatának tekinti, hogy a jelentésében megfogalmazott – és címzettek által elfogadott – ajánlások sorsa hogyan alakult. Kiemelt figyelmet fordít azon ajánlásainak megvalósulására, mely az állampolgárok nagyobb csoportját érinti.
Az osztatlan közös tulajdonként bejegyzett ingatlanok megosztása – ami a körzeti földhivatalokhoz 2002. március 1-jéig benyújtott 240 ezer kérelem alapján 1,2 millió hektárnyi területet érint, és a kiadásra váró földrészleteknél további 1,3 millió hektárnyi területtel kell számolni – még 2004. decemberéig sem kezdődött el, ezért az országgyűlési biztos felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem kezdődött el a törvény végrehajtása. Tájékoztatást kért arról, hogy a földhivatalok mikor kezdik meg annak végrehajtását. A miniszter kifejtette, hogy a feladat végrehajtásához két feltételt kell biztosítani. Az állami költségfedezet rendelkezésre bocsátását és a földhivatali eljárás részletes szabályait tartalmazó kormányrendelet hatálybalépését. A minisztérium által e célra betervezett 1,2 milliárd Ft-ot a 2004. évi központi költségvetés nem biztosította. A 2005. évi költségvetéséről szóló T.11700 sz. törvényjavaslat tartalmazza az FVM által igényelt 1,2 milliárd Ft-ot az önálló ingatlanok kialakítására. Amennyiben a Parlament ezt jóváhagyja, úgy a jövő évben a földhivatali feladatok végrehajtásának anyagi fedezete biztosított lesz. Azt követően, hogy a jövő évi költségvetési törvény tervezete a fent említett előirányzattal került az Országgyűlés elé, a minisztérium illetékes főosztálya kisebb módosításokkal véglegesítette a kormányrendelet-tervezetét. A tárcaközi egyeztetés lefolytatásáról és a szükséges kormány-előterjesztés benyújtásáról a minisztérium vezetése a közeljövőben intézkedik – a vonatkozó költségvetési előirányzat elfogadása esetén – a végrehajtási rendelet hatálybalépését követően azonnal megkezdik a földhivatalok a feladat végrehajtását. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tájékoztatását az országgyűlési biztos elfogadta, s egyidejűleg azt is megállapította, hogy a feladat végrehajtására a 2005. évi költségvetés az FVM által igényelt 1,2 milliárd Ft-ot biztosította. Az országgyűlési biztos parlamenti beszámolójának összeállításáig azonban a hivatkozott kormányrendelet nem került kihirdetésre.
Több panaszos sérelmezte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (Társaság) eljárását (OBH 2186/2004., 2680/2004., 3766/2004., 5495/2004.). A panaszbeadványok vizsgálata az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az említett ügyekben nem tárt fel. Ettől eltérő eredményre jutott az OBH 4889/2004-es számú ügyben az országgyűlési biztos. Vizsgálata feltárta, hogy a Társaság által 2003 augusztusában közzétett „Földért Életjáradékot” elnevezésű pályázati kiírás – feltételként – nem határozta meg a földrészlet úttal való megközelíthetőségét. Bár a panaszos pályázata – a kiírásban szereplő – valamennyi feltételnek megfelelt, csupán a már említett egyetlen okból került elutasításra panaszos ajánlata. Az elutasítás nem volt jogszerű, mert a pályázati feltételeket teljesítő kérelmet nem lehetett volna elutasítani olyan ok miatt, melyet a pályázati kiírásban kizáró feltételként nem jelöltek meg. Az országgyűlési biztos ajánlotta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy vizsgálja felül a kiíró pályázati felhívását, és biztosítsa, hogy a jövőben a pályázati feltételeket teljesítő pályázati kérelmek elutasítására ne kerülhessen sor olyan ok miatt, mely a pályázatban kizáró feltételként nem szerepel. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az ajánlást elfogadta, az eljárási hiba orvoslása megtörtént, melynek következtében életjáradék fejében felajánlott földet panaszostól megvásárolták. Ugyancsak a jogszabályi rendelkezések figyelmen kívül hagyásával történt pályázati kiírás és ennek alapján elbírált pályázat elutasítása volt annak a panaszbeadványnak a tárgya (OBH 5934/2004.), melynek vizsgálatát az országgyűlési biztos általános helyettese végezte el. A vizsgálat megállapítása szerint az MVH – az általa kibocsátott pályázati felhívással – nemcsak „felülírta” a pályázat kibocsátásának alapjául fekvő jogszabály adott rendelkezését, hanem elmulasztotta annak az alapvető követelménynek az érvényre juttatását is, miszerint: minden pályázatot a jogszabályokban előírt szempontok szerint meg kell vizsgálni, értékelni kell (fel kell dolgozni), s csak az összes befogadott pályázat értékelését követően, azok eredményének ismeretében lehet jogszabályszerű döntést hozni a támogatásról vagy a támogatás elutasításáról. A vizsgált esetben ez nem így történt. Az általános helyettes megállapította, hogy az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság államigazgatási jogi eszközökkel nem orvosolható, ezért felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg az MVH által kiírt egyes pályázatokban foglalt rendelkezések törvényességét, és vizsgálatának eredményéről, tett vagy tervezett intézkedéséről, 2005. március 30-ig, érdemi állásponjáról pedig 30 napon belül tájékoztassa. A miniszter a kezdeményezést tudomásul vette.
Az országgyűlési biztos az OBH 5094/2003. számú panasz vizsgálata alapján készített jelentésében megállapította, hogy a termőföldre vonatkozó elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó hatályos szabályozás a tulajdonhoz, illetve a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot idéz elő. E visszásság abban áll, hogy a jogalkotó a szabályozás során nem vette figyelembe, hogy az önálló helyrajzi számon nyilvántartott, több alrészletet – köztük művelés alól kivett alrészleteket is – tartalmazó földrészletben lévő termőföld tulajdonjoga külön nem adható el, továbbá, hogy a földrészlet eladása esetén az elővásárlásra jogosult tulajdonjogának megszerzéséhez nem csak a földrészlet átadása, hanem a földrészletet jelentő ingatlan tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. A hatályos szabályok szerint a tulajdonjogot az egész ingatlanra, az egész tulajdoni illetőségre, vagy ezek eszmei hányadrészére lehet bejegyezni. Ennek alapján a vizsgált – művelés alatt álló és művelés alól kivett alrészleteket is tartalmazó – földrészlet tulajdonjogát a földhivatal nem jegyezhette volna be „a rangsorban előrébb álló, elővásárlásra jogosult” tulajdonaként. A biztos arra kérte a minisztert, hogy haladéktalanul kezdeményezze a termőföldről szóló törvényben szabályozott elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezések olyan módosítását, melyet követően az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó szabályok az állampolgárok számára érthetőek – a végrehajtó államigazgatási szervek számára végrehajthatóak – lesznek. A miniszter az ajánlást elfogadta, és jelezte, hogy a törvény módosításáról szóló javaslatnak az Országgyűléshez történő benyújtására várhatóan 2005. II. félévében kerül sor.
Ugyancsak a termőföldre vonatkozó elővásárlási joggal – konkrétan a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt termőföldre a hegyközségi tagot megillető elővásárlási joggal – volt kapcsolatos az a panaszbeadvány is, melynek vizsgálatát az országgyűlési biztos általános helyettese végezte el (OBH 5115/2003.). A vizsgálat megállapította, hogy a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény (Htv.) 30. §-ának (2) bekezdése szerint: „A hegyközség tagját elővásárlási, valamint elő-haszonbérleti jog illeti meg a szomszédos, a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott földterületre.” A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény (Btv.) 7. §-ának a.) pontja pedig a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolásnak feltételeként egyetlen kritériumot jelölt meg: a föld szőlőtermesztésre való alkalmasságát, attól függetlenül, hogy ez a föld termőföldnek vagy építési teleknek minősül-e. Így az említett törvényi rendelkezés alapján szőlő termőhelyi kataszterbe lehetett sorolni – mint a vizsgált ügyben is – olyan, 26 éve már a város rendezési terve szerint is építési teleknek minősülő földet, mely nem termőföld, s így az elővásárlásra jogosult hegyközségi tag az építési telek eladása esetén elsőbbséget élvezett a lakóház építése céljából építési telket vásárolni szándékozóval szemben. Ezért, valamint azért, mert a 2004. május 1. napján hatályba léptetett: a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (Btv.1) a Btv. hatályon kívül helyezésével a visszásságok jelentős részét orvosolta azáltal, hogy a Btv.1 hatálybalépésének napjától az olyan földet, mely építési telek, nem lehet a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolni, azonban a Btv.1 hatálybalépése előtt a szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt építési telkeket nem vette ki a szőlő termőhelyi kataszterből annak ellenére, hogy azok nem termőföldek. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezést és jogalkotásra vonatkozó javaslatot fogalmazott meg jelentésében, melyet megküldött a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter részére.
1.14.3. Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyei
A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekkel összefüggő panaszokban azt sérelmezték, hogy a szövetkezet részükre üzletrészt nem állapított meg, továbbá hogy üzletrészük állami felvásárlására nem került sor. A biztos az OBH 1975/ 2004., és az OBH 4629/2003.. számú ügyek vizsgálat alapján megállapította, hogy azokban a mezőgazdasági szövetkezetekben, ahol a bíróság a felszámolási eljárást – a vagyonnevesítésre megállapított 1992. április 30-i határidő előtt – elrendelte, de a vagyonnevesítés nem történt meg, a felszámolási eljárás megindítását követően a szövetkezet kötelező jognyilatkozatot már nem tehetett, így üzletrész megállapítására sem volt már lehetősége.
A panaszosok azt is sérelmezték, hogy erre irányuló kérelem előterjesztésének hiányában üzletrészük állami felvásárlására nem került sor (OBH 1351/ 2004.), illetve az üzletrész felvásárlására azért nem került sor, mert a szövetkezet részvénytársasággá alakult át, s az üzletrész felvásárlására vonatkozó vételi ajánlat időpontjában a volt üzletrészes már részvényes volt (OBH 2481/2004.). Továbbá, mert az említett időpontban a panaszos azért nem rendelkezett vételre felajánlható üzletrésszel, mert ezzel egyenértékű vagyont kapott a szövetkezetből való kiválásakor (OBH 1919/2004.). Továbbá, mert a panaszos a vételi ajánlat realizálása érdekében a részére kibocsátott hiánypótlási felhívásnak nem tett eleget (OBH 3120/2004.), illetve, mert az üzletrész az 1992. évi II. törvény hatálybalépését követően létrejött szövetkezettől származott (OBH 2167/2003.). Az említett ügyek vizsgálata az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel.
Megállapítható volt, hogy a panaszosok egy csoportja üzletrészének állami felvásárlására azért nem került sor, mert a vételi ajánlat a szövetkezet (nem nyugdíjas) aktív tagjaira nem vonatkozott (OBH 3957/20034., 1825/2004.), továbbá, mert panaszosok öröklés útján csak a vételi ajánlatban a szerződés megkötésére megjelölt időpont után váltak kívülálló üzletrész tulajdonosokká. Ez utóbbi beadványokat az országgyűlési biztos nem utasította el, azonban tájékoztatta panaszosokat, hogy beadványukkal azonos tartalmú panaszbeadványok vizsgálata során az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot állapított meg. Vizsgálatáról készült jelentését megküldte a miniszterelnöknek, melyben az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében ajánlásokat fogalmazott meg. Az ajánlások egy kivételével, melynek sem elfogadása, sem elutasításra nem történt meg – elfogadásra kerültek – az említett egy ajánlás tekintetében pedig a párbeszéd folytatódik. A párbeszéd még nem ért véget. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetését jelentő jogi szabályozás azonban még nem került kihirdetésre. Az országgyűlési biztos változatlanul kiemelt feladatának tartja az állampolgárok nagyobb csoportját érintő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetését, a szükséges jogi szabályozás elvégzését. Ennek mielőbbi megvalósítását az éves beszámoló előterjesztésekor is sürgeti.
A tavalyi évben vizsgált tizenkét beadványhoz képest a beszámolási időszakban huszonegy, a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. jogszabály hatálya alá tartozó ügyben nyújtottak be panaszt az országgyűlési biztosokhoz.
Budapesti panaszosok a Csepeli gerinc út építéséhez szükséges területek megszerzésére irányuló, a kisajátítási eljárás megindítását megelőző, a kisajátítást kérőnek (meghatalmazottjának) az adásvételi szerződéssel megszerezni kívánt ingatlannal kapcsolatos tevékenységét, elsősorban a felajánlott kártalanítási összeget kifogásolták. A beruházás évek óta szerepel a fővárosi és kerületi szabályozási tervekben. A hivatal megalakulásakor benyújtott panaszokban éppen azt kifogásolták a tulajdonosok, hogy ingatlanjaikat jelentősen korlátozzák a főváros távlati tervei. Kérték a biztos közreműködését, hogy megépüljön az út, rendeződjön a terület sorsa. Úgyszintén a kisajátítási eljárást megelőző beruházói magatartást, illetve a felajánlott vételárat kifogásolta egy Tolna megyei panaszos is.
A panaszosok olyan esetben is az országgyűlési biztoshoz fordultak, ahol a kisajátítást elrendelő közigazgatási határozat elleni kereset alapján folyamatban volt a bírósági eljárás, sőt nem egy esetben, a kisajátítás kérdésében már ítélet is született. Beadványaikban így a panaszosok elsősorban a megállapított kisajátítási kártalanítási összeget kevesellték.
E panaszokat az országgyűlési biztos hatásköre hiányában kénytelen volt elutasítani. Egyidejűleg valamennyi panaszost tájékoztatta a kisajátítási eljárás szabályairól, az eljárás menetéről, valamint a jogorvoslati út igénybevételének lehetőségéről. A kisajátítási eljárás általános szabályain túl a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény előírásait is ismertette az országgyűlési biztos azokkal a panaszosokkal, akiknek ingatlanjai a törvény hatálya alá tartozó területen találhatók.
A beszámolási időszakban vizsgált ügyek köréből – jelentőségére tekintettel – kiemelést érdemel az OBH 1628/2004. számú ügy. Annak ellenére, hogy a kisajátítást elrendelő határozatot – beleértve a kisajátítás jogalapját és a megállapított kártalanítási összeget is – a biztos nem vizsgálhatja, a hozzá intézett panasz alapján, hivatalból vizsgálatot rendelt el, amelyet az autópályák építéséhez szükséges területek megszerzése miatti kisajátítási eljárások számának emelkedése indokolt. Vizsgálata során megállapította, hogy a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal határozatában megjelölt birtokba adás napját helytelenül – a halasztó hatályú keresetlevél benyújtási határidejét megelőző napban – állapította meg, és ezzel súlyos visszásságot eredményezett a jogbiztonság, és az ezzel szervesen összefüggő tisztességes eljárás követelményével, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjoggal kapcsolatban. Kisajátítás esetében ugyanis a teljes, feltétlen és azonnali kártalanításnak kell érvényesülnie, és ez a vizsgált ügyben nem valósult meg.
Mindezek alapján, különös tekintettel arra, hogy a feltárt visszásságot, jogi eszközökkel közigazgatási úton már nem lehetett orvosolni, a biztos felhívta a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy a jövőben gondoskodjék az anyagi és eljárási szabályok maradéktalan betartatásáról, továbbá amennyiben szükséges éljen az azonnali végrehajthatóság elrendelésének lehetőségével. Ezzel egyidejűleg, a birtokbaadás napjának megállapításakor a kisajátított ingatlan tulajdonosának méltányos érdekét is tartsa szem előtt.
A beszámolási időszakban, szabálytalan áramvételezés esetén alkalmazott szankciókkal összefüggésben több panasz is érkezett az országgyűlési biztoshoz. A 2003. január 1-jén hatályba lépett 2001. évi CX. törvény a villamos energiáról (új VET) – az országgyűlési biztos kezdeményezésére (OBH 5279/2001) – eltörölte a felemelt díjat, és helyette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) szabályainak is megfelelő kötbér fizetésére kötelezi a fogyasztót a közüzemi szerződés megszegése esetén, azonban a fogyasztó általi szer- ződésszegés okait meghatározó része a jogszabálynak lényegében változatlan maradt.
Ugyanakkor tény, hogy az új törvény hatálybalépését megelőző időszakban keletkezett ügyekkel kapcsolatosan is nyújtottak be panaszt állampolgárok, akik az esetek nagy részében a felemelt díj túlzott mértékét kifogásolták. Mivel az új villamosenergia-szabályozás visszaható rendelkezéseket nem tartalmazott, lényegében csak az áramszolgáltató méltányosságán múlott, hogy az új szabályozási koncepció szellemében mérsékli-e a felemelt díj összegét. Ez több alkalommal – a Magyar Energia Hivatal (MEH) közreműködésének köszönhetően is – megtörtént.
Az éves díjelszámolás miatti számlareklamációkat, a felemelt díjjal összefüggő, valamint a magas feszültségű vezeték építése, elhelyezése miatt benyújtott panaszokat az országgyűlési biztos – a hatásköri szabályok megfelelő alkalmazásával – kivizsgálásra áttette a MEH vezetőjéhez. A MEH a felkérésnek minden esetben eleget tett, a panaszost és az országgyűlési biztost is tájékoztatta a vizsgálat eredményéről. A jogvita rendszerint a korrigált számla kiadásával, a tulajdonos, illetve a fogyasztó és a szolgáltató megállapodásával zárult le, amit az országgyűlési biztos tudomásul vett.
Sajátos jellegű volt az az ügy, melyben Vecsés Város Önkormányzatának választott helyi képviselője sérelmezte azt, hogy a Budapesti Elektromos Művek Rt. (ELMÜ Rt.) megszüntette a vecsési ügyfélszolgálati irodáját, és mozgó ügyfélszolgálatot működtetett, amely azonban nem biztosította a normális és megfelelő színvonalú ügyintézés lehetőségét. Az országgyűlési biztos megkereséssel fordult az ELMÜ Rt.-hez, majd a válasz kézhezvételét követően a MEH eljárását is kezdeményezte. Végül olyan megoldás született, amely alapján Vecsés Város Önkormányzata bocsátott rendelkezésre ügyfélszolgálati helyiséget (az ELMÜ-vel kötött megállapodás alapján), ahol heti rendszerességgel meg lehet tartani az ügyfélfogadást. (OBH 5074/2003.).
Az országgyűlési biztos és a MEH munkatársai között megbeszélés történt 2004. október hó 22. napján. Ennek keretében az eddigi együttműködés fenntartásáról, valamint a hosszú távú és esetlegesen elmélyültebb kapcsolat megalapozásáról folyt egyeztető tárgyalás. Összességében megfelelő az együttműködés a MEH és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa között, a panaszok rendezésében mindenkor a kompromisszum létrehozása, az ügy panaszosra kedvező megoldása a cél.
A villamos energiára vonatkozó szabályozásnak a közüzemi szerződés fogyasztó által történő megszegésének eseteit meghatározó rendelkezései objektív jellegű felelősséget alapoznak meg. E szabályok esetleges túlzott felelősséget megállapító részeinek felülvizsgálata az erre vonatkozó konkrét panaszok alapján, azok tekintetében lehetséges a jövőben.
Változatlanul komoly gondot jelent a tanyák villamosítása, mert szórványos elhelyezkedésük miatt nagy távolságon kell kiépíteni a magasfeszültségű vezetéket, melynek költségeit több esetben sem az önkormányzat, sem a lakosság nem tudja, a szolgáltató pedig nem akarja vállalni. (A közcélú villamos hálózatra való csatlakozás pénzügyi és műszaki feltételeiről szóló 47/2002. (XI. 28.) GKM rendelet értelmében a költségek 70%-át a fogyasztó, 30%-át a szolgáltató viseli.)
A villamos energiával ellátatlan – Jászberényhez tartozó – tanya-területeken élők panasza ügyében az országgyűlési biztos 2003-ban már folytatott vizsgálatot (OBH 4956/2001.). Jelentésben kifejtette, hogy azokon a területeken, ahol a fejlesztés különböző okok miatt sok pénzbe kerül, és a lakosság ennek kifizetésére képtelen, az ott élők számára is meg kell teremteni a komfortos életet, biztosítva ezzel a társadalmi érvényesülés egyenlő esélyeit. A jelentést figyelem-felhívásként megküldte a gazdasági és közlekedési miniszternek, a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszternek, valamint a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (továbbiakban: Fejlesztési Hivatal) elnökének. A megszólítottak közül az országgyűlési biztos 2004-ben a Fejlesztési Hivatal vezetőjével folytatott levelezést annak okán, mert az újabb panaszokból kitűnt, hogy Vasad és Felsőpakony tanyavilágában élőket is sújtja a villamos energiával való ellátottság hiánya.
Vasad polgármestere arról számolt be, hogy a településhez tartozó 181 tanyán 383 ember él. Van 20-30 tanya, ahol nincs áram. A hálózatfejlesztés (a legutóbbi 5 tanya villamosítási adatainak ismeretében) lakossági költsége 2–2,5 mil- lió forint. Az itt élők ezt nem tudják megfizetni. Generációkon keresztül öröklik a nehéz életkörülményeket, és változásra az alacsony képzettség és az egészségügyi körülmények miatt nincs sok esély. A polgármester a Nemzeti Fejlesztési Terv Vidékfejlesztési Operatív Programjának Infrastruktúra fejlesztést szolgáló pályázatainak elnyerése útján szerette volna támogatni a tanyán élő lakosság áramellátását, de az itt meghirdetett pályázatok nem nyújtottak támogatást a tanyák villamosításához. A terület és régiófejlesztési cél-erőirányzat a társadalmi, gazdasági szempontból hátrányos helyzetű települések számára áll nyitva, mint amilyen Jászberény, Vasad és Felsőpakony azonban nem tartozik közéjük.
A problémával kapcsolatban az országgyűlési biztos 2004 márciusában megkereste a Fejlesztési Hivatal elnökét, aki ismertette a Fejlesztési Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozó pályázati lehetőségeket. A panaszokból azonban kitűnik, hogy a pályázatok útján történő fejlesztést nehezíti az a körülmény, hogy a tanyavilággal rendelkező települések lakossága és önkormányzata – még ha pályázhatnának is – nem tudják biztosítani a pályázatok által megkívánt saját forrásokat. Ezért a Vasad és Felsőpakony környékéről érkezett panaszok a problémának állami költségen való megoldását sürgetik.
Az újabb panaszokra tekintettel az országgyűlési biztos 2005-ben utóvizsgálatot tervez a tanyák lehetséges fejlesztésének és az ott élők esélyegyenlőségének megteremtése érdekében, figyelemmel az alternatív (megújuló energiák hasznosítása) fejlesztési lehetőségekre is.
A 2004. év folyamán változatlanul széles körben érkeztek panaszok a gázszolgáltatók tevékenységével összefüggésben. Ugyanakkor az előző évektől eltérően a beszámolási időszakban nem érkezett panasz a gázhálózatra történő utólagos csatlakozás díjával kapcsolatban. Több hozzánk forduló is aggodalmát fejezte ki a tekintetben, hogy a rendszerint év elejére eső gázáremelés elszámolásával kapcsolatban, miképp biztosítható, hogy a közüzemi szolgáltató csak a 2003. december 31-e után elfogyasztott gáz esetén alkalmazza az emelt díjat, és ne az utolsó leolvasástól. Az aggodalmat az elmúlt évi gázár adóterhének növekedése is fokozta. Az ilyen jellegű panaszok összefüggésbe hozhatók a szolgáltatók azon intézkedéseivel is, miszerint nem havonta, hanem ennél ritkábban ellenőrzik a mérőórákat, és a két leolvasás között, becsült érték alapján fizet a fogyasztó.
A tárgyalt időszakban a Fővárosi Gázművek Rt. tevékenységével összefüggésben érkezett a legtöbb panasz a Hivatalunkhoz. Három esetben kifogásolták a panaszosok, hogy az utcájukban történt gázhálózat felújítása során a gázművek észlelte a házi gázvezeték-hálózat tömörtelenségét, és a szolgáltatást a felújítás után nem állította vissza. Mindhárom esetben a lakók felújították a belső hálózatot, így azóta zavartalan a gázszolgáltatás. Utóbb elfogadták azt a tényt is, hogy a házon belüli hálózat a lakóközösség és nem a szolgáltató tulajdona, ezért felújításának költsége is őket terheli.
Két alkalommal érkezett a Fővárosi Gázművek Rt. számlázásával kapcsolatban panasz, de ezek is alaptalannak bizonyultak. Ettől eltérő megállapítással zárult a TIGÁZ Rt. számlázásával kapcsolatos ügyünk. Ebben az esetben a panaszos lakóhelyet változtatva, korábbi ingatlana új tulajdonosával közösen jelentek meg a szolgáltatónál az óra átírása és utolsó számlái rendezése érdekében. Az óra átírása után a panaszos a TIGÁZ Rt.-nek fizetett csekkjeit idővel megsemmisítette. Két évvel később azonban a TIGÁZ Rt. új lakcímére küldött levelekben különböző tartozások kiegyenlítését követelte, melynek rendezését a panaszos visszautasította, hiszen korábban a tartozások teljes kiegyenlítése után írták át az új tulajdonos nevére az órát. A befizetéseket igazoló csekkek hiányában azonban már nem volt módja a panaszosnak, hogy bebizonyítsa a rajta számon kért összegek befizetését. A Magyar Energia Hivatal felkérésre történő közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy a szolgáltató eltekintsen a követeléstől. Több esetben fordultak az országgyűlési biztoshoz a méretlen energiavételezés jogkövetkezményeivel összefüggésben is.
Az előző évekhez hasonlóan, 2004-ben is érkezett panaszbeadvány a biztoshoz az alapdíj jogszerűségével összefüggésben. Ezzel kapcsolatban azért nem indítottunk vizsgálatot, mert az elmúlt 5 évben szinte valamennyi közüzemi szolgáltatási területen bevezették már az alapdíjat és annak alkotmányosságát több alkalommal, több szolgáltatás esetében is vizsgáltuk. Így akkori – és most is fenntartott – álláspontunkról adtunk tájékoztatást a hozzánk fordulónak. Ugyanezt tettük a hálózatfejlesztéssel kapcsolatban felvilágosítást kérő beadványok esetében is. E panaszokra jellemző, hogy a kérelmezők szerint a helyi önkormányzatoknak saját költségből kellene a gázhálózatot a településen kiépíteniük, azonban a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. alapján az önkormányzatot gázhálózat kiépítése kapcsán csak a lakossággal való együttműködési kötelezettség terheli.
1.16.4. Mobiltelefon-szolgáltatók
A beszámolási időszakban öt panasz érkezett a mobiltelefon-hálózat kiépítéséhez szükséges adótornyok, átjátszó-tornyok és antennák építésével, telepítésével kapcsolatban. A konkrét panaszokból, valamint az országgyűlési biztos által korábban vizsgált, hasonló tárgyú beadványokból kitűnt, hogy az emberek félnek a tornyok, antennák által továbbított (kibocsátott) sugárzástól, így általában az átjátszó-tornyokkal közvetlen szomszédos ingatlan tulajdonosai, illetőleg a környék lakói nyújtják be ez irányú panaszukat. Lényegesen kevesebb az olyan ügy, amelyben a konkrét eljárást is sérelmezte a panaszos.
Az idei évben vizsgált panaszok alapján nyilvánvaló, hogy a lakosság nem tesz különbséget az adótorony építési engedélye és az átjátszáshoz szükséges rádióengedély között, holott az eljárásban két hatóság vesz részt. A létesítési (építésügyi) engedélyt a jegyző, míg a rádió- (működési) engedélyt a hírközlési hatóság adja meg.
Ezekhez kapcsolódik annak az ügynek az utóélete is, amelyben évekkel ezelőtt indított vizsgálatot az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (OBH 6541/ 1996.). Jelentésében felkérte az egészségügyi minisztert, hogy a környezetvédelmi miniszterrel egyetértésben – figyelemmel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényre – intézkedjen a megfelelő határértékek jogszabályban történő megállapításáról. Ugyanis, amíg a „vezeték nélküli távközlési építmény által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeiről” kiadásra került a 32/2000. (XI. 16.) EüM rendelet, addig az egyéb létesítmények, illetve készülékek által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeire vonatkozó jogszabály csak ebben a beszámolási időszakban jelent meg [63/2004. (VII. 26.) ESZCSM rendelet]. Az új jogszabály a 0–300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeit állapítja meg, és alkalmazásával ezen elektromos és elektromágneses terek expozíciójából származó káros hatások elleni védelmet szolgálja. A határértékeket minden új létesítménynél figyelembe kell venni, a meglevőket pedig 2008. augusztus 31-ig kell az 1999/51/EK. tanácsi ajánlásnak megfelelés céljából átalakítani. Figyelemmel arra, hogy az akkori ajánlásnak megfelelő jogszabály megjelent, az országgyűlési biztos az eddig felfüggesztett eljárást lezárta.
A korábbi évekhez hasonlóan 2004-ben is leginkább számlázási panaszokkal fordultak az országgyűlési biztoshoz. Változást jelent azonban, hogy a panaszosok több esetben nem a vezetékes, hanem a mobil távközlési szolgáltatók eljárását (számlázását) sérelmezték. Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy a mobil távközlési szolgáltatás nem minősül közszolgáltatásnak, az ilyen panaszokat hatáskör hiányában nem vizsgálhattuk.
A számla összegét sérelmező panaszosok általában arra hivatkoznak, hogy a hívásrészletezőn szereplő hívásokat nem ők kezdeményezték, a hívott szám előfizetőjét nem is ismerik. 2004-ben két olyan beadványt is vizsgáltunk, amelyben a panaszosok a hívás tényét nem, csak annak időtartamát vitatták (OBH 1592/2004., 2869/2004.). A szolgáltatók álláspontja szerint, a valószínűtlenül hosszú számlázott időtartamot az okozta, hogy rosszul helyezték vissza a kézi beszélőt. A számlázási rendszer és a távbeszélő-hálózat zártságáról a hírközlési hatóság hozhat fellebbezéssel megtámadható határozatot. Az országgyűlési biztos következetes gyakorlata, hogy nem állapít meg műszaki tartalmú tényállást, ezért a hálózat zártsága, a számlázás helyessége, valamint a számlapanaszok vizsgálata során irányadó további műszaki kérdésekben nem foglalunk állást. Ennek megfelelően számlapanasz esetén azt vizsgáljuk, hogy az érintett szervek eljártak-e és betartották-e a rájuk vonatkozó szabályokat.
Amint azt már az előző beszámolási időszakról készített Beszámolóban is rögzítettük, a nagyszámú ügyféllel szerződéses kapcsolatban álló távközlési szolgáltatóknál folyamatosan törekedni kell a hatékony, szakszerű, az eljárási határidők betartásával történő ügyintézésre, az adminisztrációs hibák előfordulásának minimalizálására. A számlareklamációt előterjesztő előfizetőben a téves azonosító adatokat tartalmazó értesítő levél kétségeket támaszthat a vizsgálat alaposságát illetően. Elvárható, hogy a szolgáltató az ügyfélnek adott válaszlevelek egyedi tartalommal történő megjelenítése mellett kellő pontossággal, az adminisztrációs hibákat minimalizálva járjon el. Az ezzel kapcsolatos álláspontunkat külön levélben jeleztük a szolgáltató ügyfélszolgálati igazgatójának (OBH 2869/2004.).
A szolgáltatók az előfizetők eltérő anyagi helyzetét és telefonálási szokásait figyelembe véve egységes díjtétel helyett egyre több díjcsomagot kínálnak. A szolgáltató üzletpolitikai döntése, hogy az egyes díjcsomagok sajátosságait, a használatra vonatkozó feltételeket miként határozza meg. Az előfizető telefonálási szokásaihoz igazodva maga választhatja meg, hogy melyik csomagot veszi igénybe (OBH 1673/2004.).
A távhőszolgáltatással kapcsolatos panaszok az elmúlt években elsősorban a mérés szerinti elszámolásra való áttéréssel voltak kapcsolatosak. A mérés szerinti elszámolás 2004-re a távfűtési törvény rendelkezése szerint mindenhol megvalósult. Az új közüzemi szerződéseket a szolgáltatók a fogyasztói közösségek képviselőivel megkötötték. A 2004-ben érkezett panaszok nagyobb részében az állampolgárok a lakóház fűtésére és meleg vízzel való ellátására szolgáló hőmennyiség árának felosztását kifogásolták, de érkeztek panaszok a szolgáltatás magas ára miatt is. Ez utóbbit illetően nem csak a főváros területéről, hanem vidéki városokból is.
Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztos a távfűtés helyzetét 2003-ban átfogóan vizsgálta (OBH 6208/2001. LB), a 2004-ben benyújtott panaszok alapján újabb vizsgálatra nem került sor. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a távhőszolgáltatók lakásonként számlázzák az elfogyasztott hő díját, a fogyasztói közösség tagjai nem értenek egyet a felosztási arányokkal.
Az országgyűlési biztos a válaszlevelében minden esetben hangsúlyozta, hogy a költségek felosztási arányait a fogyasztói közösségnek közgyűlésen kell elfogadnia, és ezt követően kell a szolgáltató tudomására hoznia.
A távhőszolgáltatás hatósági árát az önkormányzatok rendeletei állapítják meg. A távfűtés helyzetének vizsgálata során a jelentésben az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az árképzés folyamatát átláthatóvá kell tenni a fogyasztói érdekképviseletek számára, és véleményük kialakításához elegendő időt kell biztosítani. Erre nézve az új távfűtési törvény tervezetének fogyasztóvédelemre vonatkozó fejezete az országgyűlési biztos ajánlásának megfelelően tartalmaz rendelkezéseket. Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségek hatáskörébe utalja a hatósági árakra vonatkozó rendelkezések megtartásának vizsgálatát, és az ezzel kapcsolatos díjfizetői számlapanaszokat. Ezzel a tervezet feloldotta azt az ellentmondást, hogy a távfűtés szolgáltatási díjával kapcsolatos panaszokat maga a hatósági ár megállapítója jogosult kivizsgálni. Az önkormányzat képviselőtestületének feladatai között előírja, hogy az önkormányzat képviselő-testülete az ármegállapítás előtt köteles a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, továbbá a felhasználói érdekképviseletek véleményét kikérni, a véleményalkotáshoz szükséges információkat köteles rendelkezésükre bocsátani.
Az önkormányzatoknak majd a fentiekben megfogalmazott követelmények szerint kell átdolgozniuk saját távfűtéssel kapcsolatos rendeletüket. A törvényjavaslatot az országgyűlés még nem fogadta el.
A panaszosokat az országgyűlési biztos tájékoztatta a korábban folyatott vizsgálat megállapításairól, az új távfűtési törvény tervezetéhez tett ajánlásokról és azok fogadtatásáról. A távfűtési törvény tervezetét 2004-ben az országgyűlési biztos többször is véleményezte és megállapította, hogy ajánlásait a törvény előkészítés során figyelembe vették.
A beszámolási időszakban a temetkezésekkel, és ezzel összefüggésben a kegyeleti jogokkal kapcsolatban tett panaszbeadványok jellegükben eltérést mutatnak a tavalyi esetektől. A panaszosok 2003-ban a temetőfenntartó önkormányzatok eljárását, egyes temetők nem a jogszabályoknak megfelelő üzemeltetését, illetve az elhunytak egészségügyi intézményben való tárolási díját kifogásolták. Ezzel szemben 2004-re az egészségügyi intézményekben való halott-kezelésre, az elhunytak tárolására, illetve az egészségügyi intézmény területén végezhető temetkezési szolgáltatás megjelenésére érkeztek panaszok. Kifejezetten a temetőt, temetkezést érintő, helyszíni szemlével egybekötött vizsgálat két ügyben zajlott.
A tavalyi évben végzett, az egészségügyi intézményben folytatott halott-kezelési és -hűtési díjszabályzatok tárgyában lefolytatott vizsgálatról már tavaly is beszámoltunk (OBH 2961/2002.). E vizsgálatot követően a vizsgálattal érintett fővárosi kórházban elkészült új halott-kezelési és díjszabályzatot a biztos alkalmasnak találta arra, hogy jelentésével együtt megküldje valamennyi megyei önkormányzatnak, és felhívja figyelmüket a feltárt hibára és annak egy lehetséges megoldási módjára. A megkeresett megyei önkormányzatok közül – eddig – 12 jelezte a biztosnak, hogy a megküldött anyagot felhasználta az önkormányzati fenntartású kórházak szabályzatainak korszerűsítése során.
Az év elején, sajtóértesülés alapján, hivatalból indult vizsgálat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház patológiáján elhelyezett holttestekkel és ezzel összefüggésben a halottkultusz egyes kérdéseivel kapcsolatban. Egy vidéki kórházat érintő bejelentés kapcsán vizsgálta a biztos a temetkezési szolgáltatók kórházak területén folytatott reklámtevékenységének alkotmányos jogokat sértő gyakorlatát, és kezdeményezett jogszabály-módosítást (OBH 1567/2004.).
A Budapesti Temetkezési Intézet Rt.-t három esetben vizsgálta a biztos – ebből kétszer a Kispesti „öreg” temető újbóli megnyitását –, és állapította meg egyrészt, hogy a temető kiürítése során az átalánydíj üzemeltető általi meghatározása jogszabálysértő volt, másrészt azonban azt is, hogy a temetőben történő exhumálásokat a jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelően végezték (OBH 3301/2003. és OBH 2056/2004.). A Budapesti Temetkezési Intézet Rt.-t érintő harmadik vizsgálat során a biztos az Új Köztemető Kremató- riumát vizsgálva állapította meg, hogy bár a hamvasztó-üzem külső körülményei szomorúak és lehangolók, ez még nem ad okot arra, hogy az emberi méltósághoz való jogból származtatható kegyeleti jog érvényesülésével összefüggésben visszásság legyen megállapítható (OBH 4353/2004.).
A temetkezési szolgáltatók számára előírt kötelező szakképesítés megszerzésével, valamint szakmai gyakorlat igazolásával kapcsolatos jogszabály végrehajtásával, annak ellenőrzésével kapcsolatban is több panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz, mely panaszok alapján már a tavalyi évben indult vizsgálat. A biztos ebben a kérdéskörben arra a következtetésre jutott, hogy indokolt lehet a jogszabály módosítása (konkrétan a falusi sírásók tevékenységének kivételes engedélyezése), ám kezdeményezésével a belügyminiszter nem értett egyet.
Az egészségügyi intézményekben megjelenő, temetkezési szolgáltatásokhoz fűződő reklámtevékenységgel összefüggésben a biztos azt fejtette ki, hogy jogszabály-módosítást tart szükségesnek. E tárgykörben, valamint az egészségügyi szolgáltatók és a temetkezési szolgáltatók által végzett szolgáltatások következetes elkülönítését is célzó törvénymódosítási kezdeményezés van az országgyűlés napirendjén.
Ebben az évben is fordultak olyan – kegyeleti jogokkal és temetkezéssel kapcsolatos – panaszokkal, illetve tájékoztatás kérésével a biztoshoz, melyek vizsgálatára, intézkedés megtételére hatásköri korlátainál fogva nem volt lehetőség, de minden esetben igyekeztünk tájékoztatást adni az állampolgároknak az általuk felvetett kérdésekkel kapcsolatban.
Az országgyűlési biztos általános helyettese által a beszámolási időszakban vizsgált állampolgársági ügyek túlnyomó többsége a magyar állampolgárság – mint az állam és polgára közötti sajátos kapcsolat – tartalmi kérdéseit érintették. Ez történt annak a kiskorú magyar állampolgárnak az esetében is, akinek magyar nemzetiségű, román állampolgár édesanyja azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert letelepedési engedély hiányában nem dolgozhatott, így gyermekének eltartásáról sem tudott gondoskodni. A vizsgálat adatai szerint a panaszos 1994-ben turistaként érkezett Magyarországra, ahol hamarosan megismerkedett egy magyar állampolgárral, akivel rövidesen élettársi kapcsolatot létesített. A kapcsolatból 1996. december 10-én gyermek született, aki – az édesapjára tekintettel – magyar állampolgárságot szerzett. A gyermek születését követően a panaszos több alkalommal, sikertelenül próbált családegyesítési célú vízumot, illetve tartózkodási engedélyt szerezni. A panaszos és élettársa azért nem házasodtak össze, mert a házasságkötéshez szükséges külföldi okiratok beszerzésének és magyar nyelvre fordíttatásának költségeit nem tudták fedezni. Házastársi kapcsolat hiányában az idegenrendészeti hatóság a panaszos magyarországi beutazásának, illetve tartózkodásának indokaként a családegyesítést nem fogadta el. 2000. február 14-én a panaszos élettársa elhunyt. Az említett időponttól a gyermek törvényes képviselője és egyetlen tartásra kötelezhető hozzátartozója a panaszos volt, aki nem vállalhatott munkát. A vizsgálat idején a panaszos és gyermeke 22 792 Ft árvaellátásból, és 4600 Ft kiegészítő családi pótlékból volt kénytelen megélni.
A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban: Itv.) 14. § (1) bekezdése alapján a magyar állampolgár „Magyarországon tartózkodó házastársa, kiskorú gyermeke és a házastárs kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott gyermeket is) a családi együttélés biztosítása érdekében – kérelmére – tartózkodási engedélyre jogosult”. Vagyis az idézett jogszabályi rendelkezés értelmében a családegyesítés csak a nagykorú magyar állampolgárok külföldi családtagjai esetében engedélyezhető, hiszen többnyire csak a felnőtt korú személynek van házastársa, kiskorú gyermeke, illetve kiskorú gyermekkel rendelkező házastársa. Jogszabályi rendelkezés hiányában a kiskorú magyar állampolgár külföldi állampolgárságú szülője nem hivatkozhat arra, hogy a gyermekével való családi együttélés céljából kíván a Magyar Köztársaság területén tartózkodni. Az említett jogi helyzet azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a kiskorú magyar állampolgár külföldi állampolgár szülője más jogcímen nem tud tartózkodási engedélyt szerezni, akkor – választása szerint – vagy a kiskorúval együtt elhagyja a Magyar Köztársaság területét, vagy a gyermekét hátrahagyva távozik az országból.
Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy az Alkotmány 67. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 77. § (1) bekezdése előírja, hogy a „szülők saját háztartásukban kötelesek gondoskodni a kiskorú gyermekük állandó lakásáról”. Miután a kiskorú magyar állampolgárnak az Alkotmány 69. § (1) bekezdésében biztosított alapvető joga, hogy a Magyar Köztársaság területén éljen, így nyilvánvalóan joga van arra is, hogy az állandó lakóhelye az őt gondozó szülők háztartása legyen, hiszen a Csjt. 69/A. § (2) bekezdése szerint a „gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben szolgáltatja”. Az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában kifejtett álláspontja szerint az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének rendelkezéséből „a tényleges családi gondoskodáshoz való jogosultság következik”. A családi gondoskodás a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltétel, amelynek biztosítása a kiskorú hozzátartozóinak, elsősorban a szüleinek alkotmányos kötelezettsége. A családi együttélést biztosító idegenrendészeti jogszabályok célja, hogy – az Alkotmány 69. § (1) bekezdésével összhangban – az eltérő állampolgárságú családtagok, nevezetesen a házastársak, illetve kiskorú gyermekeik közös háztartásban élhessenek a Magyar Köztársaság területén. Miután az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége, az idegenrendészeti hatóságnak a családi együttélést érintő döntései mindaddig alkotmányosak, amíg a külföldi állampolgárságú szülőnek a Magyar Köztársaság területén való tartózkodását a kiskorú magyar állampolgár családi együttéléshez való alkotmányos jogát tiszteletben tartva korlátozza. Az említett okból a külföldi állampolgárságú szülőtől származó kiskorú magyar állampolgárok hátrányos megkülönböztetését eredményezi, hogy jogszabályi rendelkezés hiányában a külföldi az idegenrendészeti eljárásban nem hivatkozhat arra, hogy a gyermekével való családi együttélés céljából kíván a Magyar Köztársaság területén tartózkodni, továbbá veszélyezteti gyermeki jogok, valamint a magyar állampolgároknak az ország területén éléshez való jogának érvényesülését.
Az Itv. 12. § (3) bekezdése értelmében – 2004. május 1-jétől kezdődően – a munkavállalás vagy jövedelemszerző tevékenység folytatásához nincs szükség külön vízumra akkor, „ha a külföldi családegyesítési célból rendelkezik tartózkodási vízummal vagy tartózkodási engedéllyel”. Az idézett jogszabályi rendelkezés alapján már nincs jogszabályi akadálya annak, hogy kiskorú magyar állampolgár családegyesítési célú vízummal rendelkező szülője mind a gyermek, mind saját eltartásáról gondoskodjék. A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése, illetve jövőbeni megelőzése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese azt javasolta a belügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek, hogy közösen kezdeményezzék a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 14. §-ának kiegészítését annak érdekében, hogy az idegenrendészeti hatóság a kiskorú magyar állampolgár külföldi állampolgárságú szülőjének a Magyar Köztársaság területén való tartózkodását a gyermekkel való családi együttélés céljából is engedélyezhesse. A kezdeményezés elfogadására nyitva álló határidő még nem telt el (OBH 1037/2004.).
Egy másik ügyben a panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2003. szeptember 23-án, tájékoztatta őt arról, hogy nem magyar állampolgár. A panaszost váratlanul érte a hír, hiszen 1964 óta a magyar állampolgárok számára rendszeresített személyazonosító igazolvánnyal, illetve 1977 óta a magyar állampolgárokat megillető úti okmánnyal is rendelkezett, vagyis az állampolgárságát közokiratokkal is igazolni tudta. Beadványában a panaszos jelezte, hogy magyar állampolgárnak érzi magát, és állampolgárságához ragaszkodik. A vizsgálat adatai szerint a panaszos 1943-ban magyar állampolgár anya és bolgár állampolgár apa gyermekeként született Magyarországon, így a korabeli jogszabályi helyzetnek megfelelően bolgár állampolgárságot szerzett. A panaszos birtokában lévő közokiratokat nyilvántartási hiba eredményeként állították ki számára. A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az állampolgárság megállapítási vizsgálat eredményével egyidejűleg a panaszost arról is tájékoztatta, hogy a magyar állampolgárság megszerzését az általuk mellékelt „A magyar állampolgárság megszerzésére irányuló nyilatkozat 1957. október 1-je előtt született személyek részére” című nyomtatvány kitöltésével, illetve a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezetőnél történő benyújtásával kezdeményezheti. A panaszos a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által megküldött nyomtatványt azért nem volt hajlandó kitölteni, mert attól tartott, hogy alkotmányos alapismeretekből vizsgát kell tennie, amelyet életkorára és anyagi helyzetére tekintettel nem akart vállalni. Az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatta a panaszost, hogy a 2003. évi LVI. törvény 3. §-a értelmében a Magyar Köztársaság elnökéhez címzett írásbeli nyilatkozatával – a nyilatkozattétel napjától – megszerzi a magyar állampolgárságot az a személy, „aki magyar állampolgár anyától és külföldi állampolgár apától 1957. október 1-je előtt született, és születésével nem vált magyar állampolgárrá”, továbbá felhívta a figyelmét, hogy a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által rendelkezésére bocsátott nyilatkozat kitöltése esetén, nem kell alkotmányos alapismeretek vizsgát tennie. A magyar állampolgárságával kapcsolatos további nehézségek megelőzése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese javasolta a panaszosnak, hogy a birtokában lévő nyomtatványt mielőbb töltse ki, és azt mielőbb adja át a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezetőnek, aki azt majd a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz továbbítja. A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatása szerint a panaszos 2004. november 24-én megszerezte a magyar állampolgárságot (OBH 4582/2004.).
Előfordul, hogy a magyar állampolgár házasságkötése kapcsán nem várt akadályokkal szembesül. Egy külföldön született magyar állampolgár azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert 20 év élettársi kapcsolat után magyar állampolgár élettársával házasságot kívánt kötni. Beadványában a panaszos sérelmezte, hogy a házasságkötési szándéka bejelentését követően, a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezető nem fogadta el azt az Erdélyi Református Egyház által kiadott keresztlevelet, amelynek alapján a személyi igazolványát kiállították, illetve amelyet már a korábbi házasságkötése alkalmával is bemutatott. A vizsgálat adatai szerint a panaszos a házasságkötési szándéka bejelentésekor nem a születési anyakönyvi kivonatát, hanem az Erdélyi Református Egyház által 1941. február 25-én kiállított keresztlevelét mutatta be. Miután Romániában, 1894-ben bevezették az állami anyakönyvezést, sőt 1928-ban az egyházaknak az állampolgárok személyi állapotát érintő nyilvántartások vezetésével kapcsolatos valamennyi hatáskörét eltörölték, a bemutatott keresztlevél nem tekinthető olyan okiratnak, ami az illetékes állami hatóság által kiállított közokiratot, vagyis a születési anyakönyvi kivonatot helyettesíthetné. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 17. § (3) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége csak az 1989. évi XXXI. törvény hatálybalépését – vagyis az 1989. október 23-át-követően indult eljárásokra terjed ki. Miután a panaszos korábbi házasságkötése 1989. október 23. előtt történt, az országgyűlési biztos általános helyettese az anyakönyvvezető akkori eljárását, vagyis azt, hogy a születési anyakönyvi kivonatát akkor miért nem kérte, hatáskör hiányában nem vizsgálhatta.
A BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) által rendelkezésre bocsátott okiratok szerint a panaszos először 2003. február 13-án, a keresztlevélben szereplő személyi adatok feltüntetésével, a lakóhelye szerint illetékes anyakönyvvezetőnél kérelmezte a születési anyakönyvi kivonatának Romániából történő beszerzését. A Magyar Köztársaság Nagykövetsége 2003. július 22-én levélben tájékoztatta a Hivatalt arról, hogy a román fél válasza szerint a panaszos által feltüntetett személyi adatok a bukaresti anyakönyvben nem szerepelnek. Az anyakönyvvezető rövidesen levélben értesítette a Hivatalt arról, hogy a panaszos egy másik családi névvel, egyébként változatlan személyi adatokkal ismételten kérelmezte a születési anyakönyvi kivonatának beszerzését Romániából. Az új kérelmet a Hivatal diplomáciai úton, soron kívül továbbította Bukarestbe, a Magyar Köztársaság Nagykövetsége számára. A Hivatal tájékoztatása szerint a születési anyakönyvi kivonatok Romániából történő beszerzése többnyire 4–5 hónapot vesz igénybe. A panaszos 70 évhez közeli életkorára, továbbá az ügyintézés elhúzódására tekintettel azonban a Hivatal írásban kérte a bukaresti magyar külképviselet soron kívüli közbenjárását a születési anyakönyvi kivonat mielőbbi kiállítása érdekében. Tekintettel arra, hogy az Alkotmány 32/B. § (1) bekezdése, illetve az 1993. évi LIX. törvény 16. (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztosok kizárólag a Magyar Köztársaság hatóságainak eljárását vizsgálhatják, az országgyűlési biztos általános helyettese az anyakönyvi kivonat romániai kiállításának körülményeit hatáskör hiányában nem vizsgálhatta. Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a panaszos a figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok értelmében, a magyar állampolgár a hatósági eljárásban, igazolásban, igazolványban, nyilvántartásban a születési, illetőleg a házassági anyakönyv szerint őt megillető születési vagy házassági nevet viseli. Amennyiben kiderül, hogy a panaszos a bukaresti anyakönyvben nem az általa használt családi néven szerepel, akkor őt Magyarországon is a román anyakönyvben szereplő néven fogják anyakönyvezni. Ahhoz, hogy a panaszos a jelenlegi családi nevét használja, névváltoztatási kérelmet kell előterjesztenie. A vizsgálat az ügyben alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt, az országgyűlési biztos az eljárást megszüntette. A Hivatal tájékoztatása szerint miután a panaszost az általa második alkalommal megjelölt családi néven sem sikerült azonosítani, jelenleg egy harmadik családi név alapján folyik a kutatás (OBH 2651/2004.).
A beszámolási időszakban olyan panasszal is találkoztunk, amelyben a magyar állampolgárság megszerzésének körülményeit kellett vizsgálni. Egy algériai állampolgár azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a magyar állampolgárság megszerzése iránti (a továbbiakban: honosítási) kérelmét a köztársasági elnök teljesítette, azonban külföldi gyógykezelésével összefüggő távolléte miatt az állampolgársági esküt nem tudta letenni. A panaszos sérelmezte, hogy az eskütételre nyitva álló határidő meghosszabbítása iránti kérelmét elutasították. A vizsgálat adatai szerint a panaszos honosítási kérelmét a köztársasági elnök 2000. november 20-án kelt KE. 319/2000. számú határozatával teljesítette. A honosítási okiratot a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2000. november 30-án postázta a panaszos által megjelölt lakcím szerint illetékes polgármesteri hivatalnak azzal, hogy a panaszost az állampolgársági eskü letételére hívja fel, illetve tájékoztassa őt arról, hogy az esküt a felhívás kézhezvételétől számított két hónapon belül kell letennie. Néhány hónappal később a polgármesteri hivatal a honosítási okiratot azzal az indokkal küldte vissza, hogy a panaszost az állampolgársági eskü letételére kétszer is eredménytelenül idézték. A második idézésre a panaszos felesége jelentkezett, aki közölte, hogy férje a közös lakásból elköltözött, új tartózkodási helyét nem ismeri. A panaszos 2001. július 16-án levélben fordult a belügyminiszterhez, akitől az állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítását kérte. A kérelmet azzal utasították el, hogy a polgárok személyi adat és lakcímnyilvántartása szerint a panaszos magyarországi lakcímét 1999. július 16-án „fiktívvé” nyilvánították.
A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 7. § (1)-(2) bekezdései értelmében, a honosított személynek a lakóhelye szerint illetékes polgármester előtt állampolgársági esküt vagy fogadalmat kell tennie, aki a magyar állampolgárságot az említett kötelezettség teljesítésének napján szerzi meg. Az állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítása iránti kérelem elbírálása során először azt kellett vizsgálni, hogy a panaszosnak van-e magyarországi lakóhelye. Az 1992. évi LXVI. törvény 26.§ (1) bekezdése értelmében az említett törvény hatálya alá tartozó polgár – így például a bevándorolt külföldi is – a beköltözését vagy kiköltözését három munkanapon belül köteles a lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a települési önkormányzat jegyzőjénél bejelenteni. A vizsgálat során rendelkezésre álló iratokban nem volt adat arra nézve, hogy a panaszos a honosítási kérelme előterjesztésekor érvényes lakóhelyéről mikor költözött ki, azonban ezt a lakcímét fiktívvé nyilvánították, vagyis az említett időpontban ott már nem lakott. A panaszos új lakóhelyét csak 2002. január 14-én jelentette be, vagyis a lakásból való kiköltözése három munkanapon belüli bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget. A mulasztás azzal a következménnyel járt, hogy a panaszos a korábbi lakcímének fiktívvé nyilvánítása, illetve az új lakóhelyének bejelentése közötti idő alatt, így sem az állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítása iránti kérelme előterjesztésekor, sem elutasító válasz kézhezvételekor nem rendelkezett magyarországi lakóhellyel. Az említett okból nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala azzal, hogy a panaszos állampolgársági eskü határidejének meghosszabbítása iránti kérelmét elutasította (OBH 1478/2002.).
1.17.2. Idegenrendészeti és menekült-ügyek
Az országgyűlési biztos általános helyettese 2003-ben vizsgálta annak a kameruni állampolgárnak az esetét, aki a Magyar Köztársaság területéről légi úton történő sikertelen kitoloncolása során, váratlanul elhunyt. A vizsgálat során feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságok megszüntetése, illetve a jövőbeni megelőzése érdekében az általános helyettes javasolta, hogy a belügyminiszter és az igazságügy-miniszter Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1547 számú, az „Emberi jogok valamint a biztonság és az emberi méltóság tiszteletben tartásával végrehajtott kiutasítási eljárások” című ajánlásában foglaltak alapulvételével kezdeményezzék a kitoloncolási eljárásról szóló jogszabály megalkotását (OBH 1004/2000.). A miniszterek az általános helyettes kezdeményezését elfogadták. A jogszabály megalkotásához szükséges, a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 94. § (4) bekezdésébe foglalt rendeletalkotási felhatalmazás 2004. május 1-jén, a kitoloncolás végrehajtásának szabályairól szóló 40/2004. (VII. 2.) BM-IM együttes rendelet 2004. július 10-én hatályba lépett.
Az általános helyettes által a beszámolási időszakban vizsgált idegenrendészeti tárgyú panaszok egy részét olyan külföldiek, illetve hozzátartozóik nyújtották be, akiket valamelyik magyar bíróság korábban embercsempészet bűntette miatt elítélt és a Magyar Köztársaság területén való tartózkodás engedélyezése iránti kérelmüket az idegenrendészeti hatóság elutasította. Így például annak a külföldinek az esetében, akinek magyar állampolgár felesége azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert szerb-montenegrói állampolgár férjét embercsempészet miatt két év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. A büntetés letöltését követően a férj hazautazott a szüleihez, azonban távollétében, más ügyben a bíróság újabb öt év börtönbüntetést szabott ki vele szemben, amit még nem töltött le. A panaszos az országgyűlési biztos segítségét kérte, hogy családjuk együtt maradhasson és két gyermeküket megfelelő körülmények között, közösen nevelhessék Magyarországon. Válaszában az általános helyettes rámutatott arra, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. § értelmében a bíróságok ítélete mindenkire, így az országgyűlési biztosokra és az idegenrendészeti hatóságra is kötelező. Amennyiben a panaszos férje a Magyar Köztársaság területére visszatérne, szabadságvesztés büntetését le kell töltenie. Az általános helyettes felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 32. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében idegenrendészeti kiutasítást, illetőleg beutazási és tartózkodási tilalmat kell elrendelni az olyan külföldivel szemben, aki embercsempész tevékenységet folytat, vagyis férjének az öt év büntetés letöltését követően az országot el kell majd hagynia (OBH 5931/2004.) Ami a külföldiek magyarországi beutazásának engedélyezését illeti, a 2001. évi XXXIX. törvény 4. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében a külföldi állampolgár beutazása és tartózkodása, így például a vízumkérelme kizárólag akkor engedélyezhető, ha nem áll kiutasítás, illetőleg beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, és beutazása nem veszélyezteti a Magyar Köztársaság közbiztonságát, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi érdekeit. Amennyiben egy külföldi beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll, vízumkérelme csak kivételes méltánylást igénylő esetben engedélyezhető. Kivételes méltánylást igénylő körülmény hiányában a beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló külföldi vízumkérelmének elutasítása nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot (OBH 5455/2004.).
Az országgyűlési biztosokhoz több olyan beadvány is érkezett, amelyekben a Magyarországon jogszerűen tartózkodó külföldiek a letelepedési engedély iránti kérelmük elutasítását sérelmezték. Ezek vizsgálata során az általános helyettes elvi éllel mutatott rá arra, hogy nem okoz az Alkotmány 58. §-ában biztosított, a lakóhely szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásságot, ha az idegenrendészeti hatóság a letelepedési engedély iránti kérelmet azért utasította el, mert a helyszíni ellenőrzés megállapította, hogy a külföldi nem a lakcímeként megjelölt ingatlanban lakik (OBH 5085/2004.).
Számtalan, elutasított menedékjogi kérelemmel rendelkező, azonban több éve hazánkban élő, magyarul jól beszélő, egy vagy több magyar állampolgárral családi közösségben élő, azonban a jogszerű tartózkodás feltételeivel rendelkező külföldi állampolgár panaszos helyzete oldódott meg azzal, hogy az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvényben biztosított „amnesztia” lehetőségével élhettek. Az említett jogszabályi rendelkezés számos olyan család számára biztosította az Alkotmányban biztosított családi együttéléshez való jog gyakorlását, amelynek valamely tagja külföldi állampolgár (OBH 1399/2004., OBH 3266/2004.).
Az országgyűlési biztosok által a beszámolási időszakban vizsgált, a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatát érintő panaszok két csoportra oszthatók:
A panaszosok egy része azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert külföldi tartózkodása alatt az idegen állam hatóságainak vele, illetve a kíséretében lévő magyar állampolgárokkal szembeni eljárását kifogásolta. Így például az a panaszos, aki azért fordult a biztoshoz, mert ukrajnai tartózkodása alatt a helyi határőrizeti, illetve a rendőri szervek az autóját ellenőrzés címén több alkalommal is megállították, majd megbírságolták. A panaszos sérelmezte, hogy a készpénzben megfizetett összegekről egyetlen alkalommal sem kapott semmiféle elismervényt. Miután a panaszos az ukrán hatóságok eljárásáról semmiféle dokumentációval, így például még a bírságok megfizetéséről szóló tanúsítvánnyal sem rendelkezett, utólag azok megtörténte nem volt bizonyítható. Az Alkotmány 32/B. § (1) bekezdésére, illetve az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdésére figyelemmel az országgyűlési biztosok csak a Magyar Köztársaság hatóságainak eljárását vizsgálhatják. Az említett okból az országgyűlési biztosoknak – hatáskör hiányában – nincs lehetőségük arra, hogy az ukrán hatóságok munkatársaitól eljárásukról, illetve döntéseikről magyarázatot kérjek. A külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelmét a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata látja el. Az általános helyettes azt javasolta a panaszosnak, hogy a külföldi hatóságokkal szembeni panaszaival a jövőben először a Magyar Köztársaság illetékes konzuli tisztvise- lőjéhez forduljon. A szolgálatot teljesítő magyar konzul a kifogásolt hatósági intézkedés idejének, helyének, esetleg az intézkedő tisztviselő azonosító számának, vagy az általa használt hivatali személygépkocsi rendszámának ismeretében kapcsolatba léphet az illetékes helyi hatósággal, és a történtek vizsgálatát kérheti. A magyar Konzuli Szolgálat eljárásával kapcsolatos panaszokat azonban az országgyűlési biztosok vizsgálhatják. (OBH 5485/2004.).
Egy másik ügyben az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának egyik tanára azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert 2004. március 26-án az iskola hét diákját és két kísérő tanárát – közük a panaszost is – a francia határőrizeti szerv a spanyol-francia határon feltartóztatta, beléptetésüket megtagadta, és Spanyolország területére visszairányította őket. Beadványában a panaszos a francia határőrizeti szerv eljárását sérelmezte, amelynek munkatársai nem tájékoztatták az eljárás alá vont személyeket arról, hogy jogukban áll kapcsolatba lépni az illetékes magyar konzullal, továbbá lefényképezték őket, és ujjlenyomataikat rögzítették. Annak ellenére, hogy a csoport tagjai francia nyelvből felsőfokú nemzetközi nyelvvizsgával rendelkeztek az eljárásról készült francia nyelvű dokumentumokat oly módon voltak kénytelenek aláírni, hogy azok tartalmát velük szóban nem ismertették, sőt még arra sem volt lehetőségük, hogy azokat figyelmesen elolvassák. A két tanár és tanítványaik semmiféle információval nem rendelkeztek arról, hogy személyes adataikat bűnügyi nyilvántartásba vették-e, továbbá arról sem, hogy a kifogásolt eljárás a jövőbeni külföldi munkavállalás vagy tanulmányok esetén nem jelent-e hátrányt számukra. Az országgyűlési biztos a Külügyminisztérium Konzuli és Igazságügyi Együttműködési Főosztályának vezetőjéhez fordult, arra kérve a Konzuli Szolgálat vezetőjét, hogy hivatalos úton tájékozódjék a történtekről, különösen arról, hogy a francia határőrizeti szerv az eljárás alá vont magyar állampolgárok bármelyikének adatait a Schengeni Információs Rendszerben beutazási, illetve tartózkodási tilalom alatt álló külföldiként regisztráltatta-e. A Konzuli Szolgálat vezetője az ügyben megkereste a Francia Köztársaság budapesti külképviseletét, továbbá arra utasította a Magyar Köztársaság párizsi külképviseletét, hogy a történtek vizsgálatát kezdeményezze a francia belügyminisztériumnál, az érintett helyi hatóságoknál, továbbá a történtekre hívja fel a francia külügyminisztérium figyelmét is. A francia fél késedelmes válaszadása miatt a Konzuli Szolgálat vezetője a Külügyminisztériumba kérette a budapesti francia konzult. A francia konzul, akit a francia belügyi attasé is elkísért átadta a budapesti francia külképviselet válaszjegyzékét, amely szerint a csoport tagjaival szemben szabálytalan határátlépés miatt indult eljárás. (A szabálytalanságot egyébként a csoport kiutazásakor a szlovén-olasz határon az olasz határőrök követték el a „beléptetés” elmulasztásával). Az eljárás során személyi adataikat és személyleírásukat kizárólag az eljáró határőrizeti szerv nyilvántartásában rögzítették. A magyar állampolgárok adatait más nyilvántartások – például a Schengeni Információs Rendszer – számára nem továbbították, velük szemben beutazási és tartózkodási tilalmat nem rendeltek el.
A Magyar Köztársaság párizsi külképviseletének megkeresésére indult vizsgálat eredményéről néhány héttel később az illetékes prefektus (Préfecture des Pyrénées-Orientales) tájékoztatta a Magyar Köztársaság párizsi külképviseletét. A prefektus válasza – tartalmát tekintve – megegyezik a budapesti francia külképviselet szóbeli jegyzékében foglaltakkal, hangsúlyozva, hogy az érintettekkel szemben sem bírósági, sem közigazgatási eljárás nem indult.
A Konzuli Szolgálatnak a francia hatóságok szigorát, illetve az általuk tanúsított bánásmódot nehezményező felvetéseire reagálva mind a külképviselet, mind a prefektus megértést kértek amiatt, hogy a francia határőrizeti szerv a madridi robbantásokat követő időszakban a határátlépésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket különös következetességgel alkalmazta. A francia hatóságok biztosították a magyar szerveket, hogy a történtek az iskola két tanárára, illetve diákjaira nézve későbbi franciaországi beutazásuk, esetleges tanulmányi illetve más célú tartózkodásuk esetén semmiféle hátrányos következménnyel nem jár majd. (OBH 2440/2004.).
A panaszosok másik csoportja azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezték, hogy – megítélésük szerint – a Magyarországon előterjesztett kérelmeik intézése során a Konzuli Szolgálat nem az elvárható gondossággal járt el. Így például abban az ügyben, amelyben egy nappali tagozatos főiskolai hallgató azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte, hogy a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata semmit nem tett annak érdekében, hogy a Finnországban élő édesapjától a Magyarországon megítélt tartásdíjat behajtsa. Az évek óta húzódó, igen szerteágazó ügy lényege, hogy a panaszos édesanyja 1993-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál a magyar hatóságok segítségét kérte a gyermeke Finnországban élő édesapjával szemben – a magyar bíróság által – megállapított gyermektartásdíj (a továbbiakban: tartásdíj) finnországi elismerése és végrehajtása érdekében. A kérelmet a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Igazságügyi Minisztériumnak, utóbbi, pedig a Finn Köztársaság Külügyminisztériumának továbbította. Az apa fizetési hajlandóságának hiányában, illetve a szülők egymással szembeni sérelmei következtében a már évek óta húzódó, mindössze néhány kisebb előrelépéssel járó ügyben, a panaszos édesanyja 2001. április 20-án a Konzuli Szolgálat segítségét kérte a magyar bíróság ítéletének végrehajtása érdekében, azaz – saját értelmezése szerint – „konzuli védelemért” folyamodott. A Konzuli Szolgálat a Finn Köztársaság konzuli részlegének közbenjárását kérte az ítélet mielőbbi végrehajtása érdekében. Erről a Konzuli Szolgálat 2001. május 25-én írásban értesítette a panaszos édesanyját. A panaszos édesanyja 2001-ben két alkalommal, levélben sürgette ügyének intézését a Konzuli Szolgálatnál. A soron kívüli tájékoztatás érdekében a Konzuli Szolgálat vezetője arra utasította a Helsinkiben működő magyar konzult, hogy az addigi eljárásáról, illetve a Finn Köztársaság Külügyminisztériumának az üggyel kapcsolatos álláspontjáról jelentsen. 2001. október 2-án a Konzuli Szolgálat újabb levélben tájékoztatta a panaszos édesanyját, hogy – a Helsinkiben működő magyar konzul közbenjárására – a Finn Köztársaság Külügyminisztériuma konzuli részlegének vezetője ígéretet tett arra, hogy az ítélet végrehajtása érdekében minden szükséges intézkedést megtesz. A Konzuli Szolgálat felhívta a panaszos édesanyjának figyelmét, hogy a magyar konzuli tisztviselőnek sem beadványok önálló benyújtására, sem általános jogi képviselet ellátására nincs hatásköre, továbbá az illetékes magyar konzuli tisztviselőnek mindössze arra van lehetősége, hogy a finn hatóságok előtt folyamatban lévő eljárás felgyorsítása érdekében közbenjárjon. A panaszos édesanyja ekkor fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
A gyermektartási kötelezettség tárgyában hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, Hágában, 1958. április 15-én aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1965. évi 7. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: hágai egyezmény) aláírásával a részes államok – köztük Magyarország és a Finn Köztársaság is – kötelezettséget vállaltak arra, hogy a 2. Cikkben felsorolt feltételek fennállása esetén valamely részes államban a gyermektartási igények tárgyában hozott határozatokat elismerik és végrehajtják. Magyarországon az egyezmény végrehajtásáról az igazságügy-miniszter gondoskodik. A tartásdíj külföldön való behajtása tárgyában, New Yorkban, 1956. évi június hó 20. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1957. évi 53. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: New York-i egyezmény) 2. Cikk alapján a részes államok kötelesek átvevő hatóságot, illetve átvevő intézményt kijelölni, amelyek segítik a tartásdíjra jogosult személy igényének a másik részes államban történő érvényesítését. A New York-i egyezmény 6. cikke alapján az átvevő intézmény a hitelező – vagyis a tartásdíjra jogosult személy – által adott meghatalmazás keretei között minden szükséges és indokolt lépést megtesz a tartásdíj behajtása végett. A New York-i egyezmény alapján kijelölt hatóságok közreműködnek a tartás tárgyában született bírósági határozatoknak külföldön, a hágai egyezmény szerinti elismerésére és végrehajtására irányuló eljárás megindításában, valamint a tartásdíjra jogosult személy megfelelő képviseletének biztosításában. A Magyar Köztársaság átvevő hatósága az Igazságügyi Minisztérium, míg a Finn Köztársaságban ezeket a teendőket, a Külügyminisztérium végzi. Abban az esetben, ha a jogosult – így például a panaszos édesanyja – úgy dönt, hogy a tartás tárgyában született bírósági határozat elismerése és végrehajtása tárgyában az átvevő hatóságok segítségét kéri, akkor azok a New York-i egyezmény, illetve a magyarországi végrehajtásáról szóló 9/1957. (IX. 13.) IM. rendelet szabályai szerint kötelesek eljárni.
Alkotmány 69. § (3) bekezdése értelmében minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy törvényes külföldi tartózkodásának ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezze. A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 13. § (1) bekezdése értelmében, ha „nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, a fogadó állam bírósága vagy más hatósága előtti eljárásban a konzuli tisztviselő fellép a magyar állampolgár képviseletében vagy intézkedést tesz a képviseletének biztosítására avégből, hogy e hatóságok ideiglenes intézkedést hozzanak a magyar állampolgár jogainak és érdekeinek megóvására, feltéve, hogy a magyar állampolgár távolléte miatt, vagy más elháríthatatlan okból nem képes jogait és érdekeit időben személyesen vagy meghatalmazottja útján érvényesíteni”. Miután a panaszos édesanyja a tartásdíj behajtása érdekében a New York-i egyezmény alkalmazása mellett döntött, illetve az említett egyezmény szerinti eljárást az Igazságügy-minisztériumnál már elindította, őt a konzuli tisztviselő sem a finn bíróság, sem más hatóság előtt – hatáskör hiányában – nem képviselhette. Miután az említett körülményről a Konzuli Főosztály több alkalommal is tájékoztatta a panaszos édesanyját, a vizsgálat a Külügyminisztérium eljárása kapcsán alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt (OBH 1407/2002.).
Egy másik ügyben a panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert panaszos Kanada budapesti külképviseleténél kezdeményezte kiskorú gyermeke kanadai állampolgárságának bejegyzését, ahol felszólították, hogy a gyermek kanadai állampolgár apjának születési anyakönyvi kivonatát mutassa be. A panaszos sérelmezte, hogy bár a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által megjelölt összeget befizette, az apa születési anyakönyvi kivonatát mégsem kapta meg. A panaszos az országgyűlési biztos közbenjárását kérte, hogy mind a magyar bíróság által megítélt és elmaradt tartásdíjat, illetve mindazokat a támogatásokra megkapja, amit Kanada a kiskorú állampolgárai után folyósít.
A vizsgálat adatai szerint a hajadon panaszosnak 1991. december 14-én gyermeke született. A Szombathelyi Városi Bíróság megállapította, hogy a gyermek apja a panaszos által megnevezett kanadai állampolgár, akit tartásdíj fizetésére kötelezett. A panaszos a gyermek kanadai állampolgárságának megállapítása, illetve regisztrálása érdekében Kanada budapesti külképviseletéhez fordult. A külképviselet három alkalommal tájékoztatta a panaszost a Kanadai Állampolgársági Hivatal azon igényéről, hogy a gyermek apjának születési anyakönyvi kivonatát mutassa be. A születési anyakönyvi kivonat beszerzése ügyében a panaszos Külügyminisztérium Konzuli Főosztályához (a továbbiakban: Konzuli Főosztály) fordult, ahonnan a kérelmet a torontói magyar főkonzulátusra (a továbbiakban: főkonzulátus) továbbították. A főkonzulátus – a kanadai anyakönyvi hivatal (Office of the Registrar General) gyakorlatára hivatkozva – kérte, hogy a panaszos az ügyében eljáró főkonzul számára küldjön névre szóló meghatalmazást, továbbá jelezte, hogy az okmány beszerzéséért körülbelül 15 CAD illetéket kell fizetni. A Konzuli Főosztály levélben értesítette a panaszost, hogy a kért okmány megérkezett, továbbá a konzuli díjat, illetve az okirati illetéket a mellékelt postautalványon fizessen meg, majd a feladóvevényt – az iktatószámra történő hivatkozással, a pontos lakcímét feltüntető levélben – küldje vissza.
A főkonzul hamarosan táviratban értesítette a Konzuli Főosztályt, hogy a helyi anyakönyvi hivatal illetékese telefonon tájékoztatta őt arról, hogy miután a kanadai állampolgár életben van, az anyakönyvi kivonatát a hozzájárulása nélkül nem adhatják ki. A főkonzul a kanadai állampolgárral is kapcsolatba lépett, aki írásban azt válaszolta, hogy miután kapcsolata a panaszossal már több mint tíz éve megszűnt, ráadásul a gyermeket sem tekinti a magáénak, így az okmány kiadásához nem járul hozzá. A Konzuli Főosztály eljáró tisztviselője előbb szóban, majd néhány nappal később telefaxon, a születési anyakönyvi kivonat kiadásához történő hozzájárulást megtagadó nyilatkozat megküldésével egyidejűleg tájékoztatta a panaszost arról, hogy a főkonzul – a kanadai állampolgár hozzájárulása hiányában – a születési anyakönyvi kivonatot nem tudta beszerezni. A panaszos hamarosan írásban kérte a Konzuli Főosztályt, hogy miután mind a konzuli díjat, mind okirati illetéket megfizette, az okmányt küldjék el számára. A panaszos néhány hónappal később Kőszegen a polgármesteri hivatalhoz fordult, és ismételten kérte a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatának beszerzését. A polgármesteri hivatal a kérelmet felterjesztette a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalhoz, ahonnan azt a konzuli díj befizetését igazoló postai feladóvevénnyel együtt a Konzuli Főosztályhoz továbbították. A Konzuli Főosztály, írásban értesítette a panaszost, hogy kérelme megérkezett és tájékoztatták, hogy a születési anyakönyvi kivonat költsége – várhatóan – 22 CAD lesz. Miután az okmányt az előző évben már nem sikerült beszerezni, a Konzuli Főosztály kérte, a panaszos írásban nyilatkozzék arról, hogy az említett összeget hajlandó-e befizetni. A panaszos azt válaszolta, hogy a költségeket fizeti. A néhány hónappal később a főkonzulátus – a kanadai anyakönyvi hivatal levelének továbbításával – tájékoztatta a Konzuli Főosztályt, hogy hozzájárulás hiányában a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatát most sem tudta beszerezni. Ezt az információt a Konzuli Főosztály továbbította az Adatfeldolgozó Hivatalnak, ahonnan a kőszegi polgármesteri hivatal közreműködésével értesítették a panaszost.
A vizsgálat megállapította, hogy a főkonzul az 1987. évi 13. törvényerejű rendelettel kihirdetett konzuli egyezmény 5. Cikk j) pontjának megfelelően kérelmezte a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatának kiállítását. A Konzuli Főosztálynak az a levele, amelyben a panaszost az általa kért okmány megérkezéséről értesítették, elírás eredménye volt. A panaszosnak valójában a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonata kiadása iránti kérelme előterjesztésével összefüggő, a főkonzulátus által korábban megelőlegezett illetéket kellett megtérítenie. A panaszos az országgyűlési biztoshoz írott beadványában is sérelmezte, hogy a kanadai anyakönyvi hivatal a kiskorú gyermek érdekeinek szem előtt tartása helyett, az apának a születési anyakönyvi kivonat kiadását megtiltó nyilatkozatát veszi figyelembe. Az említett állítás is azt bizonyítja, hogy a panaszos az okmány beszerzésének akadályát ismerte, vagyis az elírásról őt a Konzuli Főosztály megfelelően tájékoztatta. A vizsgálat a panaszos tájékoztatása kapcsán alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem észlelt. Tekintettel arra, hogy a kanadai állampolgár születési anyakönyvi kivonatának kiállítására jogosult hivatal nem a Magyar Köztársaság hatósága, így az országgyűlési biztos általános helyettese az említett okmány kiadását megtagadó döntés jogszerűségét, hatáskör hiányában nem vizsgálta.
Kanada és a Magyar Köztársaság között a polgári jogsegély tárgyában a Budapesten, 1935. évi szeptember hó 25-én kelt magyar–brit egyezmény van hatályban. Miután az egyezmény a két állam bíróságai polgári jogi, illetve családjogi tárgyú ítéleteinek kölcsönös végrehajtásáról nem rendelkezik, a Magyar Köztársaságnak nincs jogi eszköze arra, hogy a Kanada területén tartózkodó, kanadai állampolgárt a magyar bíróság által megállapított kötelezettségei teljesítésére kényszerítse. Miután az államok közötti nemzetközi szerződések létrehozása az állami szuverenitás körébe tartozik, az említett kérdés kapcsán az alkotmányos joggal összefüggő visszásság fogalmilag kizárt.
1.18. Lakhatással kapcsolatos ügyek
A lakhatással kapcsolatos panaszok jellege, és mennyisége 2004-ben az előző évben tapasztaltakhoz képes alapvetően nem változott. A kérdést érintő jogszabályok és a problémákat felvető szakmai vélemények elemzésével az országgyűlési biztos a következőket tárta fel:
A lakáshoz jutással, a lakás fenntartásával, megtartásával és helyreállításával kapcsolatos problémák – mely kérdésekben keveredik a piaci, azaz polgári jogi, és az államtól elvárt szociális gondoskodás szemlélete – a társadalom jelenlegi gazdasági szintjén talán a legjelentősebbek. E kérdéskörrel kapcsolatban a társadalom szinte valamennyi rétegéből fordultak az országgyűlési biztoshoz. Az ország lakásállományából – európai szinten is – rendkívül alacsonynak tekinthető a bérlakások aránya. Azokról a családokról és egyedülálló személyekről, akik a lakhatásukat még támogatással sem képesek lakástulajdon vásárlásával megoldani, az önkormányzatok bérbeadásban történő elhelyezéssel gondoskodik.
A 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletben biztosított állami támogatás alapján az önkormányzatok az elmúlt években egy évtizedes kihagyás után ismét megkezdhették a bérlakások építését. A Korm. rendelet 27. § (2) bekezdése szerint: „A 26. §-ban meghatározott jogcímekre a következők szerint igényelhető a támogatás:
a) az önkormányzat, ahol az adott évben a jövedelemdifferenciálódás mérséklése érdekében a költségvetési törvény alapján a központi költségvetési kapcsolatból származó források csökkentésre kerültek, a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 70%-át igényelheti,
b) a többi önkormányzat, valamint az egyházak a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 80%-át igényelhetik.”
A 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletnek az 51/2003. (IV. 9.) Korm. rendelettel történt módosítása az önkormányzatok által bérlakásépítéshez igényelhető vissza nem térítendő támogatás mértékét szabályozó 27. § (2) bekezdését a következőképpen változtatta meg:
„A 26. §-ban meghatározott jogcímekre a következők szerint igényelhető a támogatás:
„a) a települési önkormányzat, ha az adott évben a jövedelemdifferenciálódás mérséklése érdekében a költségvetési törvény alapján a központi költségvetési kapcsolatból származó források csökkentésre kerültek, a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 50%-át igényelheti, b) a többi települési önkormányzat, valamint az egyházak a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 70%-át igényelhetik”.
Az állami támogatás mértékének csökkentése az önkormányzati beruházásokat teljes mértékig leállította, így 2004-ben már csak a korábban megkezdett beruházások átadására kerülhetett sor. Az önkormányzati bérlakást hiába igénylők panaszait, ahogy korábban, ez évben is nagy számban voltunk kénytelenek – hatáskör hiányában – elutasítani.
A lakáshoz jutás állami támogatásának jelentősebb hányadát azonban a lakásépítés és vásárlás támogatása jelentette. A 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletnek az 52/2004. (III. 25.) Korm. rendelet történt módosítása jelentősen kiszélesítette azok körét akik e támogatást igénybe vehették, mert e rendelet alkalmazásában – a korábbi 35 éves korhatár helyett – a tárgyévben már az a pár is „fiatal házaspárnak” tekinthető, amelynek egyik tagja sem töltötte be a 40. életévét.
E pozitív változás után visszalépésnek tűnik az a 2004-ben nyilvánosságra hozott – Fészekrakó Program néven 2005-ben hatályba lépő – tervezet, amely egyes támogatásokat csupán a 30 éven aluli házaspároknak biztosít.
A 2004-ben hatályba lépett módosítás a gyermekek után járó kedvezmény összegét viszont megemelte: új lakás építése, vásárlása esetén az első gyermek után nyolcszázezer forint, a második és harmadik gyermek után gyermekenként egymillió-kettőszázezer forint, a negyedik gyermek után nyolcszázezer forint, minden további gyermek esetében kettőszázezer forint. A kedvezmény összege lakásbővítés illetve nagyobb lakás vásárlása esetén ennek az összegnek a felét jelentette. További kedvező változást jelentett, hogy a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő – a korábbi 3, illetve 6 év helyett – egy gyermek esetén 4, két gyermek esetében 8 év lett.
Mindezek a kedvező változások sem tudták azonban ellensúlyozni azokat a kedvezőtleneket, amelyek az ingatlanárak emelkedését, és a vásárlóerő csökkenését eredményezték. A lakáscélú hitelek törlesztéséhez nyújtott adókedvezmények korlátozása, a kamattámogatás csökkenése, az építési telkek és építőanyagok áfa-terheinek növekedése a tárgyévben együttesen a lakásépítések mintegy 20%-kal történő visszaesését eredményezték.
A panaszosok egy része a bankok hitelezési gyakorlatát kifogásolta, amelyből az országgyűlési biztos csak az állami támogatások folyósításának szabályait és gyakorlatát vizsgálta, mivel megállapította, hogy a bankok „quasi” állami feladatot látnak el, amikor a kormányrendeletben biztosított támogatások folyósítási feltételeit vizsgálják és ez alapján döntenek.
Az országgyűlési biztos az OBH 1174/2003. számú ügyben azt vizsgálta, hogy az állami szervek megfelelően látják-e el a pénzintézetek szolgáltatásaival kapcsolatos állampolgári panaszok kivizsgálását. A jelentés visszásságot állapított meg abban, hogy nem egyértelmű az ellenőrzésre jogosult szervek hatásköre. A biztos leszögezte, hogy a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz a jogalkotó azzal, hogy nem biztosít jogorvoslati lehetőséget a lakástámogatási rendszerhez kapcsolódó állami támogatások igénylőinek, hanem a bankokra bízza az igénylések elbírálását. A biztos ezért – többek között – arra is felkérte a pénzügyminisztert, hogy tegyen intézkedést annak érdekében, hogy a lakáscélú állami támogatások banki elbírálásához kapcsolódjon jogorvoslati lehetőség. A pénzügyminiszter az ajánlást azzal utasította el, hogy a bíróság előtt ma is biztosított a jogorvoslat lehetősége, közigazgatási jogorvoslatra pedig azért nincs mód, mert az állami támogatásokat nem közigazgatási szervek, hanem bankok nyújtják. Az országgyűlési biztos a pénzügyminiszter elutasító válaszát nem fogadta el és az ügyben a banki eljárások, valamint az állami szociális ellátó és támogatási rendszer kapcsolatát tovább vizsgálja.
Az elmúlt években tapasztalt rendkívüli időjárás következtében megszaporodtak azok a panaszok is, amelyek az állami, önkormányzati támogatások megállapítását kifogásolták. A lakások helyreállítása körüli problémák rendezésére különböző jogszabályok születtek. A biztos a rendkívüli időjárás következtében károsodott lakóingatlanok helyreállításához igényelhető állami kárenyhítés hiánya miatt hozzá intézett panaszok kapcsán – többek között az OBH 5041/ 2003, az OBH 1760/2003, és az OBH 4892/2004. számú ügyekben – állapította meg, hogy a természeti katasztrófák során kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs olyan jogszabály, amely egyértelműen és teljes bizonyossággal meghatározná, hogy milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat a katasztrófasegély. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozta, hogy a támogatásokkal összefüggésben évek óta kormányhatározat rendelkezett az állampolgárok jogairól és kötelességeiről. A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy amennyiben a károsult nem tudott egyetérteni a rá vonatkozó, a lakhatási lehetőséget biztosító döntéssel, úgy nem volt számára jogszabályban biztosított lehetőség más megoldás kezdeményezésére, lévén, hogy határozattal való döntés hiányában jogorvoslati lehetősége nincs. Az országgyűlési biztos jogalkotási javaslatát a Kormány elfogadta, és a közelmúltban bekövetkezett természeti csapások következtében károsodott ingatlanok helyreállítása érdekében 2004-ben két kormányrendelet is kiadásra került. A 243/2004. (VIII. 21.) Korm. rendelet a Hernád folyó 2004. év júliusi-augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok felméréséről jelent meg. A 217/2004. (VII. 19.) Korm. rendelet pedig a 2004. június hónapban a rendkívüli időjárás következtében károsodott lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról rendelkezett. Nem lehet azonban minden vis maior eseményre új jogszabályt alkotni. A probléma végleges és biztonságos – a klímaváltozás várható hatására is előretekintő – megoldását csak a Nemzeti Katasztrófavédelmi Alap törvény általi létrehozása jelenthetné, amit a biztos jelen Beszámolójában ismételten szorgalmaz.
Az általános biztos számtalan, szociálisan kiszolgáltatott, lakhatásában veszélyeztetett rászorult panaszát továbbította a lakóhely szerinti önkormányzatoknak azzal, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel kíséreljenek meg segíteni a panaszos helyzetén. E panaszokat a saját hatáskörének hiányában, és az önkormányzatok korlátozott anyagi lehetőségeinek ismeretében, de annak tudatában továbbította, hogy a problémák rendezésének legjobb módját – a helyi viszonyok ismeretében – csak az önkormányzatok találhatják meg (OBH 5186/ 2002.).
Az OBH 4379/2003. számú ügyben az ombudsman utalt arra, hogy már egy 1997-ben készült jelentésében (OBH 9019/1996.) megállapította, hogy az ingatlanok lakottan történő árverési értékesítése alkotmányos visszásságot okoz, és kezdeményezte a törvény módosítását, amelyre a 2001. szeptember 1-jén hatályba lépett 2000. évi CXXXVI. törvény elfogadásával sor is került. Az új rendelkezések értelmében az ingatlant – főszabály szerint – beköltözhető állapotban kell árverezni, ettől csak a törvényben taxatíve felsorolt esetekben lehet eltérni. A panaszos ügyében azonban meg kellett állapítania, hogy az ingatlana árverését követően hatályba lépett törvénymódosítás előírásait visszamenőleg nem lehet alkalmazni, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatát visszásság megállapítása nélkül lezárta.
Az OBH 1891/2003. számú ügyben az országgyűlési biztos ismét az 1989 előtt felvett – un: régi feltételű – lakáscélú hitelek visszafizetésére képtelen adósok máig megoldatlan problémájával szembesült. A panaszos fizetésképtelensége miatt az OTP a hitelszerződését 1996-ban felmondta, majd a lakást 1999-ben el is árverezték. A végrehajtás során befolyt vételár azonban nem fedezte az adósságot, ezért a végrehajtás tovább folyik a kezesek ellen. Az adós nem vehet részt az adósságkezelési programban, mivel a lakását már elárverezték. A panaszosokat – a lakásuk elveszítése után – annak veszélye fenyegeti, hogy a jelenlegi tartózkodási helyükről is a végrehajtó távolítja el őket, mivel a végrehajtási eljárás a hitelfelvételkor kezességet vállalt nyugdíjas szülőkkel szemben folyik, akiknek a lakásban élnek. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rászorulókról való szociális gondoskodás alkotmányos követelményével összefüggő visszásságot okozott a Kormány azzal, hogy a hajléktalanná válás megelőzése, és a hajléktalanság hátrányos következményeinek felszámolás érdekében – a 46/2002. (VII. 12.) OGY határozatban foglalt felhívás ellenére – sem terjesztett elő jogszabályalkotásra, módosításra vonatkozó javaslatokat, és saját hatáskörében sem tett hatékony intézkedéseket. Ezért az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy kezdeményezze az állami garancia érvényesítése feltételeinek olyan módosítását, amely szerint a pénzintézet az állami garanciával abban az esetben is élhessen, ha a végrehajtási eljárásban a követelése az árverés során nem térült meg. Ennek érdekében a pénzintézetnek kellene igazolnia, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy az árverés során a követelés teljes összege megtérüljön. A hitelezőket ez a arra ösztönözné, hogy az ingatlanok árverése során ne engedjék meg a valós érték alatti értékesítést. Kérte továbbá, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a hajléktalanság megelőzése érdekében hatékony állami intézkedésekre kerüljön sor. A miniszterelnök nevében választ adó politikai államtitkár felhívta a biztos figyelmét a kormány által már korábban megtett intézkedésekre, mint a lakás kiürítése iránti ügyekben a végrehajtás téli időszakban történő felfüggesztésére, (amit az országgyűlési biztosok évek óta kezdeményeztek), a Nemzeti Lakásprogram elindítására, és ígéretet tett arra, hogy a biztos vizsgálata során feltárt jelenségeket és javaslatokat a soron következő szabályozási munkák előkészítése során hasznosítani fogják.
Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy egyelőre nem láthatók a megoldás irányába ható jogszabálytervezetek, ezért az ajánlásban foglaltakat fenntartotta. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által előkészített rendelet tervezetet véleményezte, és örömét fejezte ki az évtizedek óta megoldatlan probléma rendezésére tett kísérlet miatt. Emellett azonban az aggályait is kifejtette. A kormányrendelet tervezete azokon az adósokon kíván segíteni, akiknek 2004. december 31.-ig legfeljebb 100 ezer forint összegű tőketartozásuk, majd akiknek 2005. december 31.-ig, 100 és 200 ezer forint közötti tőketartozásuk halmozódott fel. Végül 2007 után minden további adósnak akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 37 ezer forintot, és legalább hat havi törlesztő részlettel el van maradva.
A biztos a Gy. 655/2004. számú véleményezésében rámutatott arra, hogy „Az adósságok OTP-től történő ütemezett kivásárlásáról készülő kormányrendelet egyrészt alaptalan reményeket, másrészt spekulációs elképzeléseket is táplálhat az adóssággal rendelkező családokban. A (…) megszabott időbeli, és (…) összegbeli korlátok együttesen azt eredményezhetik, hogy emiatt a legmagasabb összegű adóssággal rendelkező, azaz a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családok nem számíthatnak helyzetük rendezésére 2007-ig, míg mások esetleg az eddigi fizetési hajlandóságukat is feladják annak reményében, hogy úgy majd részesülhetnek a támogatásban.”
A kormány az országgyűlési biztos által kifejtett aggályokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és a tervezetet, 2005. január 19-i ülésén a vitatott részekben változatlan tartalommal fogadta el. A 2005. január 29-én hatályba lépett 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet a tervezethez képest azonban annyiban módosult, hogy annak 3. § (2) b) pontja – az országgyűlési biztos ajánlásának figyelembevételével – lehetőséget biztosít azon családok adósságának rendezésére is, akiknek az ingatlanát már árverésen értékesítették, de az abból befolyt vételár nem fedezte a teljes adósságot, és az adósnak továbbra is hat havi törlesztő-részletet meghaladó összegű adóssága maradt fenn. Az országgyűlési biztos a rendelettel kapcsolatos aggályait az 1993. évi LIX. törvény 26. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, e beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti.”.
1.19. Médiahatóság eljárásával összefüggő ügyek
Az országgyűlési biztosok a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság alkotmányos jogával kapcsolatban ritkán indítanak eljárást, mert közigazgatási szerveknek nincs érdemi hatáskörük e jogok tekintetében. Kivétel ez alól az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amely az elektronikus médiumokkal kapcsolatban gyakorol hatósági jogkört a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Médiatörvény) szerint. Az ORTT-nek a Médiatörvény értelmében van hatásköre arra, hogy fellépjen bármely műsorszolgáltatóval szemben, ha a szolgáltatott műsor emberi, alkotmányos jogokat sért, különösen pedig, ha a kiskorúak védelmére a törvényben külön is előírt szabályokat megszegi.
A népképviseleti szervek működésének sajtónyilvánosságával összefüggésben az országgyűlési biztos általános helyettese két panasz alapján indított vizsgálatot. Az OBH 2000/2004. és az OBH 5950/2004. számú ügyekben kereskedelmi műsorszolgáltatók szerkesztői az országgyűlési televízió-közvetítések, valamint az Országgyűlés épületében a felvételek készítésének szabályait tartották a sajtószabadságot sértőnek.
Az általános helyettes az ügyek kiemelt jelentősségére tekintettel nem a panaszolt esetekre kiterjedően, hanem általánosságban tekintette át a népképviseleti szervek működésének sajtónyilvánosságával kapcsolatos egyes elméleti és gyakorlati kérdéseit. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint nem vitatható, hogy a politikai nyilvánosság – és ezen belül a népképviseleti szervek működésének átláthatósága – minden jogállamban az egyik legfontosabb demokratikus kritérium. Eldöntendő azonban, hogy miként teljesítheti a sajtó tájékoztatási kötelezettségét, vagyis ez kizárólag történések teljes képi valóságának megmutatásával, vagy más módon valósítható-e meg. Az esteleges visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese a sajtószabadságról is kifejtette álláspontját.
Ennek értelmében mindaddig, amíg a sajtó meglévő információi felhasználásával, a rendelkezésére álló valamennyi kommunikációs csatorna közvetítésével szabadon és hitelesen tudja bemutatni a népképviseleti szervek működését, addig nem sérül a sajtószabadság joga. A cenzúra fogalma alatt a közlésre szánt vélemény tartalmának kötelező, előzetes közhatalmi ellenőrzéseként és a minősítés eredményeként a közlés megtiltásához való jogot kell érteni.
Mivel az általános helyettes a panasz alapján valamennyi népképviseleti szervre vonatkozóan, általánosságban tekintette át a felvetődött kérdéseket, konkrét, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A sajtószabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében azonban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a belügyminiszter útján felhívta valamennyi állami és önkormányzati szerv vezetőjének figyelmét, hogy azonos feltételekkel tegyenek eleget felvilágosítási kötelezettségüknek a sajtószervekkel szemben, továbbá – ameny- nyiben annak alkotmányosan indokolható ismérve, ésszerű indoka nincs – ne tegyenek közöttük különbséget (OBH 5950/2004.).
Megállapította továbbá, hogy nem okoz a sajtószabadság alkotmányos jogával összefüggő visszásságot, ha a népképviseleti szervek épületeinek egyes részein korlátozzák, vagy kizárják a sajtó nyilvánosságát.
Az általános biztos a Kispesti Egészségügyi Intézet Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Centrum dolgozói és számos szakember által aláírt nyílt levele alapján az „Anyacsavar” című műsorral kapcsolatban indított vizsgálatában (OBH 2203/2004) megállapította, hogy ha az ORTT a valóságshow-kat közvetítő műsorszolgáltatóval szemben nem alkalmazza minden indokolt esetben a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésében foglaltakat, és ellenőrzési, felügyeleti jogainak gyakorlása során nem vizsgálja, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e az alkotmányos rendet, az emberi jogokat – különösen az emberi méltósághoz való jogot –, illetve ha e jogok sérelme esetén nem él a törvényben biztosított jogosítványaival, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság veszélyét okozza.
A biztos korábbi, OBH 4247/2003. számú jelentésében már összefoglalta a valóságshow jelenséggel és az ORTT ezzel kapcsolatos törvényi kötelezettségével összefüggő megállapításai és az Obtv. 21. §-ban biztosított hatáskörében kezdeményezte az ORTT elnökénél, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének megfelelően a Testület és szervei a törvényben előírt feladataikat (felügyeleti, ellenőrzési jogaikat) gyakorolják, az „Anyacsavar” című műsorral kapcsolatban hozzájuk érkezett bejelentések alapján folytassanak érdemi vizsgálatot és hozzanak érdemi döntést arról is, hogy a műsorszolgáltató tiszteletben tartja-e a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sérti-e az emberi jogokat, és azok törvényi garanciáit. Felhívta továbbá az ORTT elnökének figyelmét, hogy a Médiatörvény 3. § (2) bekezdésének alkalmazása során az ORTT jogosult és egyben köteles is az Alkotmányban biztosított alapvető jogokat az Alkotmány – Alkotmánybíróság által kifejtett és magyarázott – értékrendje és fogalmi kultúrája alapján védelemben részesíteni.
Egy független országgyűlési képviselő panasza alapján indított, a közszolgálati műsorszolgáltatók EP választási kampány során tett intézkedéseit vizsgáló eljárásában (OBH 4170/2004.) az országgyűlési biztos általános helyettese – hatáskörét vizsgálva – megállapította, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatókra, mint közszolgáltatást végző szervek eljárására, döntéseire, vagy ezek elmaradására kiterjed-e az ombudsman vizsgálati jogosultsága.
Az általános helyettes egyes közszolgálati műsorszolgáltatók eljárásával kapcsolatban azt vizsgálta, hogy a jelölő szervezetek „szerkesztési megfontolás” alapján történő megkülönböztetése „kellő súlyú alkotmányos indoknak” minősíthető-e. Ennek során azt tekintette át, hogy a műsorszolgáltatók kellőképpen mérlegelték-e a szabályozás mellett szóló érveket, megfelelően és előítéletek nélkül választották-e ki a jogalanyok azon csoportjait, amelyekre kiterjedt, valamint az azonos helyzetben lévő jogalanyokat egyenlőként kezelték-e. Az ombudsman szerint a „szerkesztési megfontolás” nem minősül tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoknak, ezért a hátrányos megkülönbözetés tilalmával összefüggő visszásságot okozott az MTV és a Duna TV eljárása azzal, hogy a kampányzáró műsorok alkalmával a jelölő szervezetek között – alkotmányosan nem indokolható módon – különbséget tett.
A jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott, és nem tett eleget objektív alapjogvédelmi kötelezettségének az ORTT, amikor nem kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az OVB-vel szemben fennálló negatív hatásköri ütközés megszüntetését, valamint nem járt el sem kérelemre, sem hivatalból a Médiatörvény 4. § (1) bekezdése megsértésével kapcsolatban általánosságban előterjesztett panaszok esetén. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint a Médiatörvény rendelkezéseiből nem következik egyértelműen az, hogy a tájékoztatás tárgyilagosságát és kiegyensúlyozottságát kizárólag pontosan meghatározott műsorszámok esetében vizsgálhatja az ORTT. Álláspontja szerint a Médiatörvény ezen előírása az egyes műsorszámokon messze túlmutat, alatta a műsorszámok összességének tárgyilagosságát és kiegyensúlyozottságát is érteni kell. Ezért az ombudsman szerint az ORTT hatásköre a kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos, általánosságban előterjesztett panaszra is kiterjed.
Az ORTT a kiegyensúlyozottság vizsgálatát azonban kizárólag olyan panasz alapján folytatta le, amely konkrét műsorszámot kifogásol, és nem általánosságban teszi meg észrevételeit, továbbá nem előzetes műsortervre, hanem már közzétett műsorra vonatkozik. Erre tekintettel azt állapította meg az országgyűlési biztos általános helyettese, hogy a két állami szerv között ún. negatív hatásköri összeütközés történt. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ORTT alkotmányos kötelezettségét nem teljesítette, vagyis nem kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az OVB-vel szemben fennálló negatív hatásköri ütközés megszüntetését, és nem járt el sem kérelemre, sem hivatalból a Médiatörvény 4. § (1) bekezdése megsértésével kapcsolatban általánosságban előterjesztett panaszok esetén, visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggésben, és nem tett eleget objektív alapjogvédelmi kötelezettségének sem.
Az általános helyettes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy állapítsa meg törvényben azokat a garanciális szabályokat, melyek biztosítják, hogy választási kampány idején a jelölő szervezetek hátrányos megkülönböztetés nélkül jelenhessenek meg a közszolgálati műsorszolgáltatók műsoraiban, továbbá a Ve. vagy a Médiatörvény kiegészítésével szüntesse meg az OVB és az ORTT között, a műsorszolgáltatók választási eljárás során tanúsított magatar- tásának vizsgálatával kapcsolatban kialakult meglévő hatásköri összeütközést. A feltárt visszásságok megszüntetése, illetve megelőzése érdekében az ombudsman kezdeményezte az ORTT elnökénél azt is, hogy a jövőben, ha negatív hatásköri összeütközést észlel, az Alkotmánybíróságnál kezdeményezze annak megszüntetését.
A korábbi évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is több száz munkajogi tárgyú beadvány érkezett az országgyűlési biztoshoz a munka világának legkülönbözőbb területeiről. Tekintettel azonban arra, hogy hatásköri szabályozást megállapító Obtv. csak hatóság vagy közszolgáltató alkotmányos jogokkal összefüggő sérelmet okozó intézkedése, illetve mulasztása esetén teszi lehetővé a biztos számára vizsgálat indítását, ezért az ilyen jellegű panaszokkal kapcsolatosan a biztos intézkedési lehetősége igen szűk körű. A munkaviszonnyal, a köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonnyal, bírósági, ügyészségi szolgálati viszonnyal, illetve a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatban keletkezett jogviták eldöntésére kizárólag a munkaügyi bíróság jogosult.
A beadványok nagy részében a munkáltató vagy a munkavállaló által okozott jogsérelem orvoslásában, vagy egyéb – a foglalkoztatás során felmerülő – jogvitákban, kértek a panaszosok segítséget. Ezekben az esetekben – az üggyel kapcsolatos jogi tájékoztatás mellett – azt javasoltuk a panaszosoknak, hogy sérelmük orvoslása érdekében nyújtsanak be keresetet az illetékes munkaügyi bíróságon. Számos esetben, főleg multinacionális cégek alkalmazottai – a munkavégzés körülményeit, időrendjét a törvényben biztosított pihenőnapok kiadásának elmulasztását kifogásolták. Ilyen esetben a panasz kivizsgálására felkértük az ügyre hatáskörrel rendelkező Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőséget, amely megtette a szükséges intézkedéseket. Csak néhány esetben nyílt lehetőség arra, hogy közvetlenül a biztos folytasson le vizsgálatot.
A korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb számban sérelmezték a panaszosok, hogy a munkáltatók a foglalkoztatás során, hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt alkalmaznak velük szemben. A leggyakrabban az álláshirdetésre jelentkezés során tapasztalt életkor, nem vagy származás szerinti megkülönböztetést kifogásolták, de arra is volt példa, hogy az óvodai dada azért kérte az ombudsman eljárását, mert mássága miatt megszüntették a közszolgálati jogviszonyát. Az ilyen ügyek vizsgálata során lényeges változást jelentett, hogy Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 2004. január 27-i hatályba lépésével megváltoztak a Munka Törvénykönyve (Mt.) ide vonatkozó szabályai. Az Mt. korábban is megkövetelte a munkáltatóktól a hátrányos megkülönböztetés tilalmára és az előnyben részesítés kötelezettségére vonatkozó szabályok betartását és arról is rendelkezett, hogy a hátrányos megkülönböztetés következményeit megfelelően orvosolni kell, azonban az orvoslás módját nem szabályozta. Az Esélytörvény hatályba lépésével megnyílt a lehetőség arra, hogy az ilyen igények a külön jogszabályokban meghatározott eljárások során – így különösen személyiségi jogi per, munkaügyi per, fogyasztóvédelmi, munkaügyi vagy szabálysértési hatóságok eljárása során érvényesíthetőek legyenek.
Hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva kérte az országgyűlési biztos eljárását az a panaszos is, aki magyar és román állampolgársággal is rendelkezik, s ezért – bár 10 évig szolgált a BM Határőrségnél, mint határőr – a Magyar Honvédség nem akart átvenni az állományába, mint hivatásos katonát. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (Hjt.) 41. § (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy „A szolgálati viszony … kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező személlyel létesíthető…”. A korábban hatályban lévő 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) nem tartalmazott ilyen megszorítást a szolgálati viszony létesítésével kapcsolatban, azonban hazánk NATO-hoz való csatlakozása, és a NATO-tagságból eredő fokozott biztonsági követelményeknek történő megfelelés szükségessé tette ennek az új, megszorító szabályozásnak a bevezetését, és a kettős állampolgár állományba vételének a tilalmát. Így alkotmányos jogsérelem megállapítására ez ügyben nem került sor.
Minden évben visszatérően jellemző panasz, hogy nem megfelelően állapítják meg a közszférában dolgozók jubileumi jutalomra való jogosultságát. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) szerint ugyanis kizárólag a Kjt. hatálya alá tartozó szerveknél szerzett szolgálati idő ad jogosultságot jubileumi jutalomra. Egy – korábban határainkon túl élő, de Magyarországra települt – pedagógus azt sérelmezte, hogy bár rendelkezik 38 év közalkalmazotti jogviszonnyal, mégsem jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra, mivel a közszolgálati ideje nagy részét külföldön és nem Magyarországon szerezte. Tekintettel arra, hogy külföldi állam intézményei nem tartoznak a Kjt. hatálya alá, így az ott szerzett szolgálati idő valóban nem jogosít jubileumi jutalomra.
Több beadvány érkezett a kormányzati létszámcsökkentésről szóló 1106/2003 (X. 31.) Kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatosan is. A panaszosok többnyire azt sérelmezték, hogy a munkáltatók nem tartják be a Kormányzati oldal és a Munkavállalói oldal között született megállapodásban foglaltakat. Bár ezekben az esetekben többnyire valóban olyan hatóság intézkedését sérelmezték a panaszosok, amelyek – mint hatóság – az Obtv. hatálya alá tartoznak, azonban az országgyűlési biztos ezekre az ügyekre hatáskörének hiányát állapította meg, hiszen ezekben az esetekben a panasszal érintett szervek nem mint hatóság, hanem mint munkáltató jártak el.
Továbbra is számos esetben kérik az országgyűlési biztos segítségét az évekig elhúzódó munkaügyi bírósági eljárások mielőbbi befejezéséhez, a panaszos számára kedvezőtlen bírósági döntés felülvizsgálatához illetve a jogerős bírósági ítéletek végrehajtásának kikényszerítéséhez. Tekintettel arra, hogy a bíróság az Obtv. 29. § (2) bekezdés e) pontja szerint nem minősül hatóságnak, így ezek a panaszok a jogorvoslati lehetőségről való részletes tájékoztatás után elutasításra kerültek.
Vizsgálat elrendelésére került sor Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságán. A vizsgálat célja a tűzoltók munkakörülményeinek, a szakmájuk gyakorlásához szükséges ismeretek megszerzéséhez való jogaiknak, szakmai működésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének, valamint a riasztási rendszer megfelelő működésének ellenőrzése volt. A vizsgálat számos hiányosságot tárt fel, így az országgyűlési biztos ezek orvoslására ajánlást tett – többek között – az Országgyűlés elnökének, hogy fontolja meg a költségvetési törvény-tervezet olyan tartalmú elkészítését, hogy az célirányosan, központilag tartalmazza a tűzoltóság szakszerű működése feltételeit biztosító beszerzések, fejlesztések, karbantartások forrásait (OBH 3182/2003.).
Ebben az évben végül megoldásra került a falugazdászok több éve húzódó munkajogi helyzete is. Az országgyűlési biztos a 2003-as vizsgálata során megállapította, hogy a munkához, valamint a megkülönböztetés nélküli egyenlő bérhez való joggal összefüggő visszásságot okoz az a jogszabályi rendelkezés, amely alapján a falugazdászok részben közszolgálati jogviszony, részben pedig más, többségükben egyéni vállalkozói jogviszony keretében látták el a feladatukat. A biztos ajánlást tett a faluhálózat működéséért felelős földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a falugazdász hálózatról szóló 1163/1998. (XII. 19.) Korm. határozat1/b. pontja módosítására. A miniszter az ajánlást elfogadta, de jelezte, hogy – tekintettel az EU-s támogatások igénybevételével összefüggő, a termelők felkészítésével, nyilvántartásba vételével és egyéb előkészítő jellegű feladatokra, annak gazdasági és társadalmi jelentőségére – a vállalkozók szerződéseit 2004. július 30-ig meghosszabbította. 2004. december 9-én kelt levelében a miniszter jelezte, hogy 2005. év elejére a vállalkozói státuszokat teljes körűen leépítették. Az ombudsman a választ elfogadta (OBH 3503/2002.).
Az országgyűlési biztos általános helyettese több olyan panasszal foglalkozott, amely a diákok emberi méltósághoz való jogával állt összefüggésben. Az nyilvánvaló, hogy az Alkotmány 54. §-ában deklarált jog a gyermekeket, tanulókat éppúgy megilleti, mint a felnőtteket. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a gyermekek, tanulók jogai cím alatt általános elvként ezt a jogot megismétli, de az iskolai konkrét helyzetekre alkalmazva is előírja az ebből fakadó rendelkezéseket. Tapasztalható azonban, hogy egyes új típusú intézkedésnél nem veszi észre az iskola vezetése, de esetleg a többi érintett, a diák, a szülő sem, hogy az valamely alkotmányos joggal függ össze. Vagy ha mégis felmerül ez, akkor nem időben, az intézkedés megtétele előtt informálódnak. (Előfordulhat az is, hogy az egyre több jogvédő szerv nem egyformán ítéli meg a diákot érintő döntést az alkotmányos jog szempontjából.) Nehezíti a jogsérelem veszélyének érzékelését, hogy az alkotmányos jog korlátozása esetleg a diák érdekeit is védeni kívánó intézkedés olyan „mellékhatása”, ami az intézkedést végső soron alkotmányos szempontból elfogadhatatlanná teszi. A jogkorlátozás megítélésekor alapjog esetén csak a feltétlenül szükséges (tehát a másképp nem megoldható) korlátozás fogadható el egy másik alkotmányos jog érvényesülése érdekében. Ilyen összevetést igényel pl. a gyermek, tanuló egészségének védelme, az iskola felügyeleti kötelessége, és ezzel szemben a tanuló szabadságjogainak, méltóságának korlátozása. Ezt kell mérlegelni pl. a tanulók testékszer viselése esetén, a dohányzás, alkoholfogyasztás tiltásakor, de ezt tette az általános helyettes abban a vizsgálatában is, amelyben egy szakközépiskolában kiépített chipkártyás beléptető rendszer működtetéséről foglalt állást. A beléptető rendszer kialakításával az iskolában lévő valamennyi szervezet (szülői, tanulói, nevelői) egyetértett, és a fenntartó önkormányzat is. Az indok a vagyonvédelem és a tanuló felügyeletének kötelezettsége, továbbá az igazolatlan hiányzások visszaszorítása volt. Az általános helyettes viszont jelentésében kifejtette, hogy az iskolában a tanulók testi épségének megóvásáról való gondoskodásból származó felügyeleti kötelezettségnél pedagógiai módszereket, eszközöket kell alkalmazni. A beléptető rendszer, amely bizonyos értelemben „bezárja” a gyermekeket, a tanulókat az iskolába, semmilyen körülmények között nem tekinthető pedagógiai módszernek vagy pedagógiai eszköznek. A beléptető rendszer bevezetésével elvész a pedagógus és a tanítvány közötti kapcsolat, egy személytelen eszköz kerül a pedagógus helyébe, és ezáltal a gyermekek, tanulók maguk is eszközzé válnak. Egy pedagógusnak a felügyeleti kötelezettségből származó feladata pedig éppen az, hogy személyesen és közvetlenül ellenőrizze, hogy a tanulók engedély nélkül ne hagyhassák el az iskola területét. A beléptető rendszer tehát, mint az igazolatlan hiányzások visszaszorítására szolgáló eszköz, nem felel meg az alapjogok korlátozásával szemben támasztott követelményeknek. A beléptető rendszer azon túl, hogy sérti a tanulók cselekvési szabadságát, kezelik őket, és ezzel sérti emberi mivoltukat is, ami az emberi méltósághoz való alapjog súlyos sérelmét jelenti (OBH 2296/2004.).
Az előbbi, sajtóhíradás alapján hivatalból indult vizsgálaton kívül voltak olyan szülői panaszok is, amelyek a pedagógus oktatási módszereit kifogásolták, mert azokat a szülő megalázónak ítélte. E panaszok kivizsgálására az iskola törvényességi ellenőrzését ellátó önkormányzatot kérte fel az általános helyettes.
Több vizsgálatból látható, hogy a szülők, tanulók nem eléggé tájékozottak eljárási jogaikról és emiatt nem élnek a lehetséges és eredménnyel is járó jogorvoslati lehetőséggel. A tanulóra sérelmes döntéskor mindig közölni kell a jogorvoslat módját, helyét, idejét, mert ennek elszalasztása az érintett részéről gyakran kizárja az érdemi jogorvoslást. Az országgyűlési biztos ilyenkor már csak általános megelőző intézkedést, figyelemfelhívást tud tenni. Különösen így van ez a vizsgákkal összefüggő panaszoknál. Az általános helyettesnek a tájékoztatással kapcsolatos hibák miatt tett kezdeményezését az oktatási tárca elfogadta (OBH 3671/2003.). Várhatóan kedvező hatása lesz annak, hogy az iskola a szülők, tanulók eljárási jogait is a házirendbe foglalja, amit a szülők meg is kapnak. Az alkotmányos jogok érvényesülését illetően igen fontos, hogy az oktatás szereplői tájékozottak legyenek, és megbízhassanak jogsérelmeik helyben történő orvoslásában, és ehhez az iskolától, a fenntartó önkormányzat polgármesteri hivatalától minden segítséget megkapjanak.
Az ifjúság védelme, nevelése, a gyermek egészségének megóvása az állam, a társadalom Alkotmányban rögzített kötelessége. Az állami szervek, az oktatási intézmények és a szülők ezzel kapcsolatos tennivalóit törvények szabályozzák. Az országgyűlési biztos és általános helyettese 2004. évben a tanulók dohányzásával, a hepatitis vírussal fertőzött tanuló iskolába járásával, az iskolatáska súlyának egészségkárosító hatásával kapcsolatban a sajtóban közölt hírek és vita nyomán folytatott vizsgálatot. E vizsgálatok egybehangzóan állapították meg, hogy az ifjúság egészségének védelme olyan kiemelt érdek, amelynek érvényesítéséért a társadalomnak mindent meg kell tennie. Ennek során azonban az egyes személyek alkotmányos jogait mások, pl. a többi tanuló érdekében csak a legszükségesebb mértékben, a törvény által megengedett módon lehet korlátozni. Kizárólag orvos dönthet arról, hogy a tanuló betegsége miatt nem tanulhat közösségben. E feltétel teljesülése esetén nem okoz alkotmányos jogsérelmet a gyermek és szülője számára a korlátozás, és egyúttal teljesül az a kívánalom, hogy a többi iskolába járó gyermek egészségvédelme is megvalósuljon. E vizsgálat eredményeként az általános helyettes arra a következtetésre jutott, hogy a beteg tanuló elkülönítésére irányuló szülői törekvések oka az ismeretek hiánya volt. Álláspontja szerint modern társadalomban megengedhetetlen, hogy a lakosság jelentős része ne legyen tisztában a gyakran előforduló, illetve nagy fertőzésveszéllyel járó, esetleg az orvostudomány mai állása szerint nem (vagy kis hatékonysággal) gyógyítható fertőző betegségekre vonatkozó elemi ismeretekkel. Ilyen ismeretekre egyrészt azért van szükség, hogy ne kerülhessen sor szegregációt eredményező, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozó intézkedésekre, másrészt azért, hogy az állampolgárok széles köre rendelkezzen a legalapvetőbb, a járványok megelőzésében és egy esetleges járvány kitörését követően annak megfékezése során hasznosítható, alapvető járványügyi ismeretekkel. Adott esetben ezek az ismeretek számtalan állampolgár életének megmentéséhez járulhatnának hozzá. Az iskola igazgatója az ÁNTSZ segítségével tájékoztatta a szülőket a betegségről, a fertőzés csekély kockázatáról. Ezzel lehetett elérni, hogy a gyermek társaival együtt tanulhat az általános iskolában (OBH 5117/2003.).
Az iskolatáska súlya már olyan nagy, hogy a tanulók testi fejlődését veszélyezteti, és ezzel okoz visszásságot a gyermek megfelelő testi fejlődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kérte az oktatási tárca vezetőjét, hogy még a következő tanév megkezdése előtt tegyen intézkedést azért, hogy a kisiskolások számára könnyebbé válhasson az iskolatáska. Az erre vonatkozó rendelet tervezete elkészült (OBH 3355/2004.). A tanulók, szülők alapvető jogaival összefüggésben visszásságot okoz, ha a közszolgáltatás igénybevétele során a gondolat, a véleménynyilvánítás szabadsága veszélybe kerül. Ezért rendelkezik a közoktatási törvény úgy, hogy a gyermek, a tanuló, a szülő és az alkalmazott nem késztethető lelkiismereti, világnézeti, politikai meggyőződésének megvallására, megtagadására. 2004. évben az általános helyettes két olyan ügyben járt el, amelynek tárgya e joghoz kapcsolható. Az iskolákhoz az egyik parlamenti párt frakciójától érkezett kérdőívekkel kapcsolatban megállapította (OBH 5664/2004.), hogy a tanulók, szülők és pedagógusok alkotmányos jogait közvetlenül veszélyezteti, ha a közoktatási intézményben annak vezetője politikai tartalmú információ-, véleménygyűjtésben bármilyen módon közreműködik a szülők, pedagógusok körében. Az államnak ugyanis olyan jogi környezetet kell kialakítania a közszolgáltatások igénybe- vétele során, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága minél teljesebben érvényesülhet. A másik ügy abban a kérdésben kívánt állásfoglalást, hogy az egyházi iskolafenntartó elrendelheti–e, iskoláikban imádkozzanak azért, hogy a parlament a kívánt költségvetési támogatást biztosítsa. A fenntartónak ilyen rendelkezési joga a törvény szerint nincs.
2004–ben is vizsgált az általános helyettes olyan beadványokat, amelyekben a szülők gyermekük iskolájának, óvodájának megszüntetését, más intézménnyel való összevonását kifogásolták. Az állampolgári jogok tekintetében hasznos új szabálynak bizonyult az (a közoktatási törvény 2003. évi módosítása), hogy a képviselő-testület döntése előtt köteles független közoktatási szakértő véleményét beszerezni arról, hogy az intézmények átszervezése után kialakuló helyzetben is biztosítani tudja-e az önkormányzat a megfelelő színvonalú szolgáltatást a tanulóknak. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a szakértő vélemény konkrétan elemezze a tervezett önkormányzati intézkedéseket, és ezt a véleményt a testület, a szülők időben megismerhessék. Ha a szakértői vélemény hiányos, nem végzi el a kellő elemzést, akkor a megyei önkormányzatnak (amely erre is alapozva ad szakvéleményt) feltétlenül kérnie kell a szakértői vélemény kiegészítését, vagy esetleg új vélemény elkészítését. Ezt természetesen maga a képviselő-testület is igényelheti (OBH 1559/2004.). Az átszervezéssel érintettek jogainak érvényesítéséhez elengedhetetlen, a tisztességes eljáráshoz való jog követelménye, hogy az őket megillető véleményezési eljárás során közölt kérdéseikre választ kapjanak. Vonatkozik ez természetesen a döntéssel legközvetlenebbül érintett diákokra is. A fenntartó önkormányzatnak módot kell találnia arra, hogy pl. egy szakiskola diákönkormányzata szóban vagy írásban tárgyszerű választ kapjon a tervezett összevonással kapcsolatos ellenérveire, tájékoztatást a döntés okairól, a várható körülményekről. A demokratikus formák megismerése mellett ezt a jogbiztonság, az ifjúság védelmének alkotmányos célja is szükségessé teszi. Bizonyosan káros, ha az a kép alakul ki a diákokban, hogy néhány ember értelmetlen, önző vagy éppen ártó szándékú ötlete miatt történik velük méltánytalanság. Ez bármilyen politikai színezetű helyi vezetés esetén ártalmas az állampolgárok jogai, de különösen az ifjúság kiemelt védelemre való joga szempontjából.
Az általános helyettesnek az iskolabezárási ügyekkel kapcsolatban tett megállapításai a tavalyi országgyűlési beszámolóban olvashatók voltak. Talán ennek is köszönhető, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot sértő hiba már nem minden panaszolt ügyben fordult elő. (Kifejezetten elkerülte ezeket a hibákat pl. Kőbánya önkormányzata az elmúlt évben előkészített intézmény-összevonásnál.)
Az általános helyettes a felsőoktatási intézmények működésével összefüggésben sokféle tárgyban járt el a hallgatók, olykor a szülők panasza alapján. Ez utóbbi esetben a vizsgálat megindítására akkor került sor, ha azt maga a hallgató is kérte, hiszen az ő ügyéről volt szó. A szülőnek olykor nincsenek pontos információi az ügyről, és csak beadványa után szerzi azt meg gyermekétől. Jó tapasztalat, hogy ha a panaszos saját problémája rendeződött is, mégis kéri az ombudsman vizsgálatát azért, hogy más ne kerüljön hozzá hasonlóan kellemetlen helyzetbe. Ilyen volt pl. a diákigazolvány adminisztratív feltételeire vonatkozó panasz, aminek alapján az általános helyettes javasolta a jogszabály módosítását.
Az általános helyettes gyakorlata szerint, ha az ügy sürgős tisztázása szükséges (pl. mert a költségtérítés befizetése nélkül nem lehet beiratkozni), akkor rövid úton kér információt és intézkedést. Ha az intézmény számára egyértelmű, hogy tévedésből jogsértés történt, akkor a hallgató ügyét ombudsmani vizsgálat és intézkedés nélkül le lehet zárni. Ugyanakkor egy ilyen ügy során is kiderülhet, hogy a tévedés mögött olyan akut probléma van, ami miatt az adott kérdésben további vizsgálódás szükséges. Ilyen visszatérő probléma az, hogy a gyesen, gyeden lévőktől a felsőoktatási intézmények költségtérítést nem szedhetnek jogszabály rendelkezése szerint. Ugyanezen jogszabály azt is előírja, hogy e kiesett költségtérítés kompenzálására az állami költségvetés a normatívát téríti az intézménynek. Ez azonban egyes speciális szakokon lényegesen kevesebb, mint az a tényleges költség, amibe a képzés kerül. Ez anomáliát okoz, ami akár azzal is járhat, hogy a kisgyermekes jelentkezőket lehetőség szerint nem szívesen veszik fel, illetőleg az ő költségeiket részben az intézménynek kell állnia.
Több esetben is fordult panasszal hallgató az ombudsmanhoz amiatt, mert elégedetlen volt vizsgaeredményével, a vizsgáztatással, az oktatás tartalmával. Nyilvánvaló, hogy a tanszabadság alkotmányos jogából és az ennek biztosítását szolgáló egyetemi autonómiából következően senki, semmilyen szerv nem jogosult az oktatók értékelését felülvizsgálni. Továbbra is sérelmezik a hallgatók, hogy a diploma megszerzéséhez nyelvvizsgát kell tenniük. A képesítési feltételek meghatározása kormányzati felelősség, e feltételek jogszabályban jelennek meg, amelyek alkotmányosságának vizsgálat az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. (Az Alkotmánybíróság határozatában nem minősítette alkotmányellenesnek a nyelvvizsga–feltételt.) A panaszok vizsgálatakor változatlanul tapasztalható, hogy az intézmények gyakran követnek el eljárási szabálytalanságot. Még nem érzékelik azt, hogy a 2003-tól lehetséges külső, bírósági jogorvoslat miatt a látszólag csekély formai hiba is komoly következménnyel járhat. A hallgatók pedig nem figyelnek arra, hogy először a belső, intézményi eljárási rendben kell sérelmük orvoslását kérni. (Az ombudsmannak is csak ezt követően van eljárási kötelezettsége.) A számítógépes hálózat kiépítésével az intézmények minden szabályt, információt általában ilyen módon közölnek. Ez a rendszer mindkét oldalon nagyobb odafigyelést igényel, és a konkrét döntések, értesítések útjának követését így is biztosítani kell.
Több hallgató is kifogásolta, hogy a képesítési feltételek az ő esetében diszkriminációt valósítanak meg, mert mint fogyatékkal élő nem tud megfelelni ezeknek. Pl. a diszlexiás–diszgráfiás nem tud nyelvvizsgát tenni, nem lehet óvodapedagógus, vagy vaksága miatt a hallgató nem lehet tanító. Az elmúlt években az esélyegyenlőségről szóló 1998. évi XXVI. törvény és az annak végrehajtására kiadott miniszteri rendelet (29/2002. (V. 17.) OM r.) részletesen szabályozta a fogyatékkal élők jogait, támogatását tanulmányaik során. A diszkrimináció megítélése azonban nem egyszerű akkor, amikor a megszerzett diplomának azonos szakképzettséget kell tanúsítania. Az nem állítható, hogy a szakma elsajátításához szükséges feltételek meghatározása alkotmányellenes diszkrimináció, ha e feltételek valóban szükségesek. A vitatott kérdés az, hogy melyek ezek a feltételek, és hogyan kell igazolni a mentesítést adó fogyatékosságot. (A nyelvvizsga mint legnehezebb feltétel egyben a legérzékenyebb probléma is, ha az egyetem felső éveiben tudja meg a hallgató, hogy diszlexiás.) A vizsgált ügyekben végül az intézmények vezetői többnyire megadták a tanulmányok folytatásához, a diploma kiadásához szükséges felmentést, de nem teljes meggyőződéssel. Részben a hiányos vagy pontatlan szabályok miatt rájuk háruló felelősség, részben a diplomával betölthető állások köre miatt. Az általános helyettes a konkrét ügyek tapasztalatai alapján az új felsőoktatási törvény előkészítéséhez tett javaslatot e kérdésekben. Megítélése szerint valamennyi érintett számára az a legfontosabb, hogy világos szabályok alapján ismerhesse meg a felsőfokú képzésre jelentkező, milyen feltételekre számítson.
A felsőoktatási intézmények hallgatói számos esetben olyan sérelem miatt fordultak az országgyűlési biztosokhoz, amelyben végső soron nem az intézmény döntését kifogásolták, hanem a döntés alapjául szolgáló jogszabály alkotmányosságát vitatták. Elsősorban azt, hogy a panaszost és hozzá hasonló helyzetben lévő társait hátrányos megkülönböztetés sújtja, mert tanulmányaikat az állam nem vagy nem olyan mértékben támogatja, mint másokét. Ezekre a panaszokra az általános helyettes tájékoztatást adott a jogszabály pontos tartalmáról és arról, hogy a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, ahová bárki indítvánnyal fordulhat. Ha a vitatott jogszabályhelyre vonatkozóan már volt alkotmánybírósági határozat, akkor azt, ha nem, akkor pedig a panaszban hivatkozott alkotmányos joggal, elvvel kapcsolatban már kifejtett alkotmánybírósági álláspontot ismertette. Így pl. tájékoztatta a panaszost az Alkotmánybíróság 1103/B/2001. számú határozatában kifejtett álláspontjáról, mely szerint a felsőoktatási képzésben való részvétel hallgatói hitellel történő támogatása nem tekinthető alapjognak. A hallgatói hitellel támogatott, illetve arra nem jogosult hallgatók közötti különbségtétel tehát csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha a megkülönböztetés önkényes, azaz indokolatlan. A képzés hitellel történő finanszírozása tekintetében az életkori határ, 35 év, nem indokolatlan. Az Alkotmánybíróság e határozatában ismételten rámutatott arra, hogy az oktatáspolitika meghatározása az Országgyűlés és a Kormány feladata. Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam a felsőoktatásban résztvevők támogatási rendszerét átalakítsa, ennek során a jogbiztonságra és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó, az Alkotmánybíróság működése során részletesen kimunkált alkotmányos elveket kell megtartania.
1.22.1. Az önkormányzati testületi ügyek
A leggyakrabban előforduló panaszok a szociális ellátások területén az önkormányzati hatósági ügyeket érintik, melyek mindegyikében a képviselő-testület rendeletén alapul a döntés. Ezekben az önkormányzati hatósági ügyekben eddig teljes egészében a testületek jártak el, illetve átruházott hatáskörben a szakbizottságok vagy a polgármesterek. A három szervezetre, illetve tisztségviselőre telepített hatáskör önmagában elegendő volt a határidőcsúszásokhoz, a fellebbezési jog érvényesítésének nehézségeihez, főként azokban az ügyekben, ahol egy fokon, tehát testületi hatáskörben döntettek a kérelmekről.
Már több beszámolóban rögzítették az országgyűlési biztosok, hogy az önkormányzati hatósági ügyekben milyen fontos érdek fűződik a döntéshozó szintek pontos és egységes szabályozásához, hiszen a vizsgálatok során egyértelmű- vé vált, hogy a döntések előkészítését szinte minden önkormányzat esetében a jegyzők végzik.
A jegyző és a szociális igazgatással foglalkozó munkatársai azok, akik a napi ügyfélkapcsolatok, helyszíni személyes találkozások során az érintett igénylőkkel, rászorultakkal találkoznak, és a döntést az önkormányzat által biztosított költségvetési keretek között előkészítik. Az igazgatási rendszer racionalizálása, a szakszerűség és a hatékonyság követelményének szem előtt tartásával történt. A kialakított új jogorvoslati rendszer remélhetőleg kellő védelmet nyújt az ügyfelek részére. A változtatást igénylő probléma abban állt, hogy nem volt biztosított az ellátásokhoz való hozzájutás esélyegyenlősége, nem volt államigazgatási kontroll a hatósági döntések felett, a bírósági felülvizsgálat pedig hosszadalmas. Erre tekintettel indokolt volt valamennyi, (jelenleg 90%-ban központi finanszírozású) ellátás megállapítását a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe utalni.
Ezzel hatékonyabb és egyszerűbb lesz a jogorvoslati rendszer működése, hiszen a közigazgatási hivatalokon belül létrejövő szociális és gyámhivatalok másodfokon felülbírálhatják a jegyzői döntéseket. A megyei szociális és gyámhivatal a közigazgatási hivatal ágazati szakigazgatási szerveként működve, egységes irányítást lesz képes megvalósítani a hatáskörébe tartozó kérdésekben.
A szociális igazgatásról és ellátásról szóló törvényt módosító 2004. évi törvény több lépcsőben lép hatályba (2005. január 1.; április 1.; augusztus 1.; szeptember 1. és 2006. január 1.) A települési önkormányzatoknak a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló rendeletüket módosítani kell, melyet a panaszok kapcsán az országgyűlési biztosok kiemelt figyelemmel fognak kísérni.
Ebben az évben, és azt követően több lépcsőben lép hatályba a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény, amely további biztosítékot jelent a gyors és szakszerű ügyintézésben és a jogorvoslati jog érvényesítésében, még azokban az ügyekben is, melyek továbbra is testületi hatáskörben maradtak.
A szociális ellátást érintő ügyeken kívül – hasonlóan a korábbi évekhez – szerteágazó ügytípusban érkeztek panaszok az önkormányzatok működését érintően. Jelentős számú, több ezer panaszost érintett a Budapest XVII. kerületi önkormányzat rendelete, mely az önkormányzat által megvalósult és megvalósuló út, járda – és közműépítési beruházásokhoz történő lakossági hozzájárulásokról rendelkezett (OBH 4214/2004.). A panaszosok kifogásolták, hogy az önkormány az út- és a gépjárműbehajtó, valamint a gyalogos bejáró építésére vonatkozó 50 ezer forint érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezte az ingatlantulajdonosokat. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az ingatlantulajdonhoz kapcsolódó érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére való kötelezés a tulajdonhoz való joggal és az arányos közteherviselés elvével összefüggésben – az Alkotmánybíróság döntésére is figyelemmel – visszásságot nem okozott, ezért kezdeményezéssel, ajánlással nem élt. A biztos a kivetési határozatokban eljárási szabálytalanságokat észlelt, ezért felhívta a Budapest XVII. kerületi polgármestert és jegyzőt, a jövőben gondoskodjanak arról, hogy az önkormányzati hatósági ügyekben hozott határozatokat a helyi rendeletben meghatározott döntési jogosultsággal rendelkező személy vagy szerv hozza meg. Felkérte a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Vezetőjét, hogy szakmai segítségnyújtás keretében hívja fel a jegyzők figyelmét az eljárási szabályok fokozott betartására.
Sok panasz érkezett a biztosokhoz a települési önkormányzatok gazdálkodásával, az önkormányzat működésével kapcsolatos döntésekkel, a fejlesztési beruházások terveivel összefüggésben is. Ezekben az ügyekben a hozzánk fordulók – a biztosok hatásköre hiányának megállapításával egyidejűleg – részletes tájékoztatást kaptak arról, hogy a gazdálkodást érintő panaszok ügyében a számvevőszék vizsgálatát kérhetik, illetve a biztosok az ilyen típusú panaszokat illetékességből áttették a számvevőszék elnökének.
Évek óta visszatérően jelentkező panasz az önkormányzatok rendezési terveiben, helyi rendeleteiben alkalmazott korlátozási megoldások kifogásolása. A biztos megállapította, hogy visszásságot okoz a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggésben a helyi önkormányzat, ha a te- lepülés szabályozási tervét és építési szabályzatát jóváhagyó önkormányzati rendelet megalapozottsága, tartóssága, kiszámíthatósága, a tulajdonkorlátozás közérdekűsége bizonytalan, ha a tisztségviselők több hónap elteltével, akkor sem érdemi választ adnak a beadványokra, ha az előterjesztők a képviselő-testületet nem teljes körűen tájékoztatják döntésük következményeiről (OBH 1157/2004.). Az országgyűlési biztos vizsgálata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatát érintette, mely ügy összefüggésben van, az ugyancsak évek óta szorgalmazott kormányrendelet megalkotásának elmaradásával, tehát az építési törvény alapján a tulajdonkorlátozás ellentételeként jelentkező kártalanítást szabályainak megállapításával. A konkrét ügyben felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatnak az eljárást le kell folytatni, abban lehet csak tisztázni, hogy kártalanításnak helye van-e.
Az országgyűlési biztosokhoz 2004-ben is számos panasz érkezett a szociális ellátásokkal összefüggésben. Az elmúlt évekhez hasonlóan sokan csupán azért fordulnak az országgyűlési biztoshoz, hogy nehéz anyagi körülményeikről számoljanak be és utolsó mentsvárként pénzügyi segítséget kérjenek. A beadványtevők kilátástalan élethelyzetükről, a munkalehetőségek hiányáról, a magas és sokszor már kifizetetlen lakásfenntartási költségekről, megromlott egészségi állapotukról, egyben megoldatlan lakáshelyzetükről is írnak.
Több esetben nem jelölnek meg konkrét hatósági eljárásokat, ezért hatáskör hiányában nem járhatunk el, viszont nehéz helyzetükre felhívjuk a helyi ön- kormányzatok figyelmét, hogy a lehetséges támogatások nyújtásával segítsék a családokat. A beadványok jelentős részében viszont arról panaszkodnak az érintettek, hogy hiába fordulnak támogatásért az önkormányzathoz, szociális ellátásban nem részesülnek, kérelmeiket rendszeresen elutasítják.
Az Alkotmány az állam kötelezettségeként írja elő egy olyan szociális ellátórendszer kiépítését és működtetését, amely más ellátórendszerekkel együtt az állampolgárok megélhetéshez szükséges mértékű ellátását garantálja. A szociális biztonság megteremtése érdekében a szociális ellátásokról és szociális igazgatásról az 1993 évi III. törvény rendelkezik. E jogszabályhoz szorosan kapcsolódnak egyéb törvények is, amelyek szociális helyzet alapján nyújtható további ellátási formákat szabályoznak. A kötelezően ellátandó önkormányzati feladatként előírt szociális alapellátás teljesítése érdekében a települési önkormányzatok helyi rendeletei egészítik ki a vonatkozó jogi szabályozást.
Az elmúlt évben többször módosították a szociális területhez kapcsolódó jogszabályokat, melyet elsődlegesen hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozása tett szükségessé. Jelentősebb módosításon a lakásfenntartási támogatás szabályozása ment keresztül. Év végén pedig az országgyűlés elfogadta az egyes szociális tárgyú törvények módosítását, melynek egyik pozitív rendelkezése, hogy jegyzői hatáskörbe kerül a rendszeres jövedelempótló jellegű, normatívan szabályozott ellátások megállapítása. A változtatás a jogorvoslati rendszer hatékonyabb és egyszerűbb működését is szolgálja, hisz a jövőben a jegyző hatáskörébe utalt döntéseket a közigazgatási hivatalokon belül létrejövő szociális és gyámhivatalok bírálják felül másodfokon.
Az országgyűlési biztos hatásköre annak ellenőrzésére terjedhet ki, hogy az állam által – alkotmányos kötelezettség alapján – létrehozott szociális intézményrendszer megfelelő módon működik-e, a szociális igazgatást gyakorló hatóságok betartják-e a jogszabályok előírásait, döntéseiknél figyelemmel vannak-e az alkotmányos követelményekre. Azokban az esetekben, amikor a vizsgálat azt állapította meg, hogy az eljárást jogellenes módon folytatták le, vagy a vonatkozó helyi rendeletet mulasztották el módosítani, a biztos a sérelem orvoslását kezdeményezte. (OBH 1061/2004; OBH 4893/2004.)
Több panasz esetében azt állapította meg, hogy a panaszosok részesülnek ugyan bizonyos támogatásokban, de azok – rendszeres jövedelem hiányában – nem elégségesek a mindennapi megélhetéshez. A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság veszélyét állapította meg az OBH 5186/2002. számú vizsgálata során a veszprémi Házgyári úton lévő 10 emeletes épületben élők szociális és közegészségügyi helyzete miatt, mivel az önkormányzat segítségnyújtása is elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy az ott élők egészségének veszélyeztetettségét megszüntesse.
A hozzánk érkezett beadványok szinte minden szociális ellátási formát érintettek. Évről évre visszatérő panaszként jelennek meg az ápolási díj kapcsán felmerült problémák. A panaszok jellemzően a méltányossági alapon nyújtható ápolási díjra vonatkoznak. Az egyik településen az önkormányzat azt a helyi gyakorlatot követte, hogy az ápolási díj iránti kérelmeket összegyűjtötték és azokat a képviselő-testület évente csak egy vagy két alkalommal bírálta el. A vizsgálat szerint azzal, hogy az önkormányzat több kérelmező esetében nem tett eleget az eljárási kötelezettségének, a tényállást nem tisztázta és az ügyintézési határidőt jelentősen túllépve érdemi határozatokat sem hozott, visszásságot okozott a jogbiztonsággal, valamint a jogorvoslathoz való joggal, és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben. Az országgyűlési biztos egyben megállapította, hogy a vonatkozó helyi rendelet előírásai sem álltak összhangban a magasabb szintű jogszabállyal. (OBH 4894/2004.)
Ebben az évben is felvetődött, hogy az önkormányzat jogszabályi rendelkezés hiányában, szubjektív megállapításra hivatkozva utasította el a panaszos kérelmét. A korábbi vizsgálatokat követve, ilyen esetekben az országgyűlési biztos a fent említett alkotmányos jogok sérelmét állapítja meg. Mivel az ápolási díj elutasítása kapcsán indított vizsgálat alapján a képviselő-testület nem intézkedett a feltárt visszásság megoldása érdekében, ezért a biztos felkérése alapján, az ügyészség óvást nyújtott be a sérelmezett egyedi határozat ellen, majd az illetékes bírósághoz fordult. (OBH 2241/2004.). Az elmúlt évekhez hasonlóan az ápolási díjon kívül egyéb ellátások igénylése folytán is több ízben tapasztalta az országgyűlési biztos az önkormányzatok késedelmes ügyintézését és a kérelmek elbírálatlanul hagyását. (OBH 3698/2003; OBH 4524/2003)
A lakásfenntartási támogatással kapcsolatban továbbra sem érkezett jelentős számú panasz az országgyűlési biztoshoz. Ha a beadványból kitűnt, hogy a panaszos kérelmezhetné az ellátást, de még nem fordult az önkormányzathoz, a jogosultsági feltételekről részletes felvilágosítást nyújtottunk számára. A panaszosok tipikusan azt kifogásolták, hogy a helyi lakásfenntartási támogatás jövedelmi határhoz kötött. Az OBH 2361/2004. számú vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy nem okozott visszásságot az önkormányzat a lakásfenntartási támogatás iránti kérelem elutasításával, amikor arra hivatkozott, hogy a kérelmező jövedelme meghaladja a helyi rendeletben meghatározott összeghatárt, és annak kiszámításakor figyelembe vette a kérelmezőnek járó kárpótlás címén kapott nyugdíjemelés összegét is.
Sikeres volt a fellépésünk abban az ügyben, ahol a panaszos azt sérelmezte, hogy a rendszeres szociális segélyének, valamint a rendszeres gyermekvédelmi támogatásának folyósítását az önkormányzat folyamatosan elmulasztotta, ezáltal a család létfenntartása került veszélybe. Az önkormányzat jegyzője a forráshiánnyal indokolta a folyósítási problémát. Az országgyűlési biztos viszont rámutatott arra, hogy az említett két ellátási forma fedezetét 90%-ban az állam, 10%-ban pedig az önkormányzatnak kell biztosítania. Az adott település a forráshiánya miatt a kötelező feladatai ellátása érdekében az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatoknak járó támogatásban is részesült. Tekintettel arra, hogy a két támogatási formát az önkormányzatnak kötelező feladatának ellátása keretében kell nyújtania, nem vonhatja meg a rászorult személyektől, azért, mert a település gazdasági lehetőségei az átlagnál rosszabbak. Az országgyűlési biztos a fentiek alapján megállapította, hogy az önkormányzat a mulasztásával a panaszos szociális biztonsághoz való jogával összefüggésben visszásságot okozott, ezért ajánlással fordult a megyei közigazgatási hivatal vezetőjéhez. Az Állami Számvevőszék átfogó ellenőrzése feltárta, hogy az önkormányzatnál nem biztosították a gazdálkodás törvényességét, szabályszerűségét. A vizsgálatok hatására a szociális juttatások késedelmes kifizetése miatt kialakult jogellenes állapotot az önkormányzat végül megszüntette. (OBH 4524/2003.)
A rendszeres gyermekvédelmi támogatások területén végzett OBH 2712/2004. számú vizsgálat azt állapította meg, hogy az érintett önkormányzat a jogbiztonsággal, a panaszos szociális biztonsághoz való jogával, valamint a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogával összefüggésben okozott visszásságot azzal, hogy a támogatás éves felülvizsgálatakor az ellátás folyósítását a jövedelem-igazolás hiánya miatt felfüggesztette, és ezt követően az általános illetékességi szabályt figyelmen kívül hagyva, illetékessége hiányára hivatkozva elutasította a támogatás iránti kérelmet.
Az országgyűlési biztos ajánlásainak és kezdeményezéseinek fogadtatása eredményes volt, a címzettek a szükséges intézkedéseket – egy, az OBH 2241/ 2004. számú eset kivételével – megtették, és a feltárt alkotmányos visszásságokat a rendelkezésükre álló eszközökkel orvosolták.
A beszámolási időszakban, hasonlóan a korábbi évekhez, számos olyan beadvány érkezett az általános helyetteshez, amelyek a települési szilárd hulladék elszállításával kapcsolatos közszolgáltatás ellátását sérelmezték.
A hozzánk fordulók évek óta csökkenő mértékben ugyan, de még mindig nagy arányban tartják sérelmesnek a tényt, hogy mint ingatlantulajdonosok, hulladékszállítási díj fizetésére kötelezettek. A panaszosok között vannak az adott településen élő állandó lakosok, illetve üdülőtulajdonosok egyaránt. Az állandó lakosok között sok az idős, egyedül élő ember, akik nem értik, hogy miért kell olyan szolgáltatásért díjat fizetniük, amit nem – mert hosszú időt kórházban vagy a gyermekeiknél töltenek – vagy alig – a háztartásukban keletkező hulladék nagy részét elégetik, komposztálják – vesznek igénybe. Az üdülőtulajdonosok pedig leggyakrabban azt sérelmezik, hogy üdülőjüket tavasztól őszig általában csak hétvégenként használják, az ezen idő alatt keletkezett hulladékot pedig állandó lakóhelyükre viszik el. Őket minden esetben tájékoztatjuk arról, hogy a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) alapján kötelező.
Ezzel egyidejűleg, rövid úton tájékoztatást kérünk az önkormányzattól arról, hogy a helyi rendelet biztosít-e kedvezményt, mentességet a díj megfizetésére. A Hgt. ugyanis csak lehetővé teszi, de nem kötelezi a képviselő-testületet, hogy szabályozza a kedvezmények, mentességek esetleges körét. Összességében megállapítható, hogy a települési rendeletek egyre nagyobb részre biztosít valamilyen kedvezményt, mentességet a hulladékszállítási díj megfizetése alól, így sok esetben elegendő, ha a biztos felhívja az állandó lakosok, illetve az üdülőingatlan tulajdonosok figyelmét arra, hogy a rendelet milyen kedvezményeket biztosít, és ezek igénybevétele miképpen lehetséges.
Vizsgálatot folytat az országgyűlési biztos azokban az esetekben, amikor a panaszos a közszolgáltatás – annak kötelező igénybevételén túl –, valamely más vonatkozását tartja sérelmesnek. A panaszok kapcsán a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelménye, és az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdése – mely szerint a helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal – érintettsége miatt indulnak a vizsgálatok. Ezek során a biztos tájékoztatást kér az érintett település jegyzőjétől, illetve áttekinti a helyi rendelet szabályozását. Álláspontja szerint ugyanis, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a rendeletek szabályozása, ha nem felel meg a Hgt.-ben, illetve a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/ 2000. (XII. 23.) Kormányrendeletben rögzített arányosság követelményének (OBH 2343/2003, 1213/2004, 3125/2004, 3409/2004). E szerint nem felel meg az arányosság követelményének, ha a rendelet csak egyetlen űrmértékű hulladékgyűjtő edény alkalmazását rendeli el a településen, hiszen nem tesz különbséget a háztartásonként ténylegesen megtermelt hulladék szerint, vagyis minden ingatlan tulajdonosa azonos mértékű díjat köteles fizetni.
Úgyszintén visszásságot okoz, ha a közszolgáltató számlázási gyakorlata nem felel meg a rendelet szabályozásának. Adott esetben a rendelet tíz eltérő űrmértékű hulladékgyűjtő igénybevételét biztosítja a településen – amely teljes mértékben megfelel az arányosság követelményeinek –, a közszolgáltató az üdülőtulajdonosok számára azonban kizárólag 110 literes edény után számláz. Az üdülőtulajdonosok által fizetendő díj és a teljesített közszolgáltatás arányosságával kapcsolatban egyéb problémák is felmerültek (OBH 2343/2003, 3125/2004). Így alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz a rendeleti szabályozás, ha az üdülőtulajdonosok által fizetendő hulladékszállítási díj mértéke nem aszerint kerül meghatározásra, hogy mennyi hulladékot termelnek az adott ingatlanon, hanem, hogy milyen minőségű építmény az üdülő. Ez olyan helyzethez vezethet, hogy az üdülő tulajdonosa ugyanakkora mértékű hulladékszállítási díjat köteles fizetni, mint az állandó lakos.
Visszásságot okoz az a rendeleti szabályozás is, amely az üdülők tulajdonosait egész évben kötelezi hulladékszállítási díj megfizetésére. Ez esetben ugyan az üdülőtulajdonosok által fizetendő díj mértéke fele az állandó lakosok által fizetendő díjnak, azonban az országgyűlési biztos álláspontja szerint az üdülők tulajdonosainak jogbiztonsága akkor biztosított, ha a helyi rendelet az évnek abban az öt hónapjában kötelezné őket díjfizetésre, amikor valóban használják az ingatlanukat. Ezzel összefüggésben megfelel az arányosság követelményeinek, tehát nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az üdülőtulajdonosok az év nyolc hónapjában kötelesek hulladékszállítási díjat megfizetni (OBH 3490/2004).
A díj megfizetésének rendjével kapcsolatban megállapítottuk, hogy a Hgt. alapján a képviselő-testület a helyi rendeletében maga alakíthatja a díjfizetés helyi rendjét, fontos azonban, hogy a közszolgáltató gyakorlata a szabályozással összhangban legyen (OBH 1213/2004). Visszásságot idéz elő, ha a képviselő-testület rendelete nem szabályozza a hulladékgyűjtő zsák igénybevételének költségeit, illetve azt, hogy a zsák ára mely szolgáltatást – így pl.: az elszállítást, ártalmatlanítást – tartalmaz (OBH 2080/2004). A díjfizetés elmulasztásának következményeit az Hgt. rendezi, rögzítve, hogy a díjhátralék behajtása adók módjára behajtható köztartozás. Ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz az olyan rendeleti szabályozás, amely szabálysértésnek minősíti a díjfizetés elmulasztását (OBH 1213/2004). Úgyszintén a díjfizetéssel kapcsolatosan okoz visszásságot, ha az ingatlantulajdonosoknak a hulladékszállítási díjat a kormányrendelet szabályaival ellentétesen részben előre kell megfizetniük (OBH 2343/2003., 3490/2004).
Változatlanul nem érkezett a hivatalhoz szolgáltatás színvonalával, minőségével kapcsolatban panaszbeadvány. A közszolgáltató tevékenységével kapcsolatban egy panasz érkezett, amelyben azt sérelmezte a panaszos, hogy beadványára a közszolgáltató nem válaszolt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közszolgáltató és az önkormányzat között, a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződés rögzíti a panaszbeadványok megválaszolásának határidejét, ezért felhívta a közszolgáltató vezetőjét, hogy tegyen eleget válaszadási kötelezettségének (OBH 3490/2004).
Az országgyűlési biztos ajánlásainak fogadtatása hasonlóan az előző évekhez – a beszámolási időszakban is pozitív volt, a képviselő-testületek a legtöbb esetben haladéktalanul módosították a helyi rendeletet, de volt példa új rendelet alkotására is.
1.22.4. Hatósági nyilvántartás
Az előző évi beszámolóhoz hasonlóan az országgyűlési biztosok indokoltnak tartották, hogy a panaszok vizsgálatának ügytípusok szerinti bemutatásánál önálló fejezetben foglalják össze a hatósági nyilvántartáshoz kötődő ügyeket.
A témaválasztáshoz külön is alapot szolgáltattak azok a jogalkotásban tapasztalt jelentős változások, amelyek – az Európai Unió tagállamaival való összhangot és a hatósági ügyek intézésében történő együttműködés célját szem előtt tartó, az Országgyűlés által az elmúlt év decemberében elfogadott 2004. évi CXL. törvényből kiindulva – a közigazgatási ügyintézést érintették.
A Kormány az információs társadalom felépítésének elősegítése és az elektronikus ügyintézés megvalósítása érdekében megalkotta az elektronikus közigazgatási ügyintézésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló 184/2004. (VI. 3.) Korm. rendeletet, amelyben szabályozta az elektronikus úton igénybevett közigazgatási ügyintézés és a kapcsolódó szolgáltatások nyújtásának jogi feltételrendszerét. Ennek informatikai szempontú biztosítására dolgozta ki a szaktárca az okmányirodák és a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szervének közreműködésével való regisztrációs eljárás részletes szabályait, amelynek tervezetét a biztos általános helyettese a beszámoló összeállításának időszakában kapott kézhez.
Az ügyfelek személyi – és lakcímadatait tartalmazó hatósági nyilvántartásnak jelenleg is kulcsszerepe van hatósági ügyek intézésében, mivel a közigazgatási szervek eljárási cselekményeinek adatforrását a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnál (a továbbiakban: Hivatal) kezelt adatbázis jelenti. A polgármesteri hivatalok okmányirodái folyamatosan használják és kezelik a személyazonosításra szolgáló nyilvántartásokat, miközben az egyes kérelmek elintézése során a külön jogszabályok vonatkozó rendelkezései szerint adatot, tényt vagy jogosultságot igazolnak.
A hatósági nyilvántartáson alapuló közigazgatási ügyekben a személyazonosító okmányokkal, a lakcímbejelentéssel, valamint a gépjárművek okmányokkal való ellátásával kapcsolatos panaszok érkeztek az országgyűlési biztosokhoz. A nyilvántartási adatok adattartalmát kifogásoló panaszok miatt a biztosok 12 esetben rendeltek el vizsgálatot. Ez az előző beszámolási időszakban beérkezett panaszokhoz képest (24) csökkenést jelentett. A nyilvántartásnak a jogszabályban meghatározott célhoz kötöttségére tekintettel, amely szerint a nyilvántartás – többek között – azokat az alapvető személyi- és lakcímadatokat tartalmazza, amelyek a polgárok egymás közötti jogviszonyaiban személyazonosságuk igazolásához szükségesek, a vizsgálatok döntően a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének a gyanúja miatt indultak.
Személyi igazolványa adatainak a jogtalan felhasználását sérelmezte a panaszos, amelynek következtében egy ismeretlen személy, neve és igazolványa felhasználásával 1998. novemberében útlevél kiadását kérte azon a jogcímen, hogy az annak alapján kiállított útlevele elveszett. Az általános helyettes megállapította, hogy a helyzetet az idézte elő, hogy több évvel azelőtt a Hivatal a jogosulatlan útlevélkérelem elbírálásakor tévedett a személyazonosság ellenőrzésénél. A közel öt évvel ezelőtti körülmények vizsgálatát mellőzte, mivel azt megalapozottan, kétséget kizáróan megállapítani már nem lehet, hogy történt-e mulasztás az útlevélhatóság vagy az ideiglenes személyazonosító igazolványa kiállításakor eljáró rendőrhatóság részéről (OBH 4730/2003.).
A lakcímre vonatkozó adatok valótlansága miatt több panasz is érkezett az országgyűlési biztosokhoz. A panaszok egyik csoportjába sorolhatók a közigazgatási terület megváltozása, illetve az egyes területrészek átcsatolása miatt keletkezett adattartalmi különbözőségek.
Tipikusan előforduló nyilvántartási problémaként jelezték a panaszosok azt az állapotot, amikor egy adott település közigazgatási területéből több lakott külterületet más településhez csatoltak, amelyek közül – az azonos lakhatási körülmények ellenére – az egyik terület lakcím szerinti átvezetése megtörtént, míg a másiké nem. A sérelmes helyzetet a panaszosok kiemelten egy község-város viszonylatában hangsúlyozták, annak ellenére, hogy ingatlanaik jelenleg is az adott község területén fekszenek. Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot nem rendelt el, mivel az előző években benyújtott azonos tárgyú panaszok vizsgálatáról készült vizsgálati jelentéseiben álláspontját már kifejtette. Megállapította, hogy a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatok megváltoztatása – előzetes egyeztetés és megoldás keresése nélkül – alkotmányos jogsérelmet okoz, és az így keletkezett alkotmányos visszásság orvoslására ajánlást tett. A konkrét ügyben tájékoztatásul megküldte a korábbi jelentéseket, és jelentésére adott belügyminiszteri válaszokat és intézkedéseket. Az ügycsoportba tartozó ügyek közül két esetben állapította meg hatáskörének hiányát az általános helyettes, mivel a panaszosok a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőséget nem merítették ki, illetve a panasz tartalmában nem a lakcímbejelentésre, hanem a bíróságnak a polgári perben hozott ítéletére vonatkozott.
Az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiányát állapította meg az anyakönyvvezető eljárásával kapcsolatban, amikor a gyermek lakcímét a panaszos kérése ellenére az anya bejelentett lakcímén rögzítette. Kifejtette, hogy az újszülött első lakóhelyeként a születési anyakönyvezés szabályai alapján az anya lakóhelye szerinti lakcím kerül bejegyzésre a születési anyakönyvbe. Nincs akadálya azonban annak, hogy a szülők utóbb együttesen a kiskorú gyermek lakóhelyeként a másik szülő, az apa lakóhelyét jelentsék be.
Az adatszolgáltatásért járó igazgatási szolgáltatási díj kétszeres megállapítását sérelmezte az a panaszos, aki az általa kezdeményezett végrehajtási eljárásban adósa személyi adatainak a közlése iránt nyújtott be kérelmet a Hivatalhoz. A biztos általános helyettese megállapította, hogy a Belügyminisztériumhoz is benyújtott panaszát a minisztérium kivizsgálta, és felkérésére a Hivatal a félreértésből származó kétszeres számlázásért elnézést kért, és a tartozást törölte. (Kapcsolódó ügyek: OBH 3670/2003; OBH 1480/2004; OBH 2613/2004; OBH 3220/2004; OBH 3374/2004; OBH 3882/2004; OBH 4461/2004; 4860/2004; OBH 5300/2004.)
Több esetben a Hivatalnál kezelt gépjármű nyilvántartás hibás adatai alapján indult adóhatósági eljárást sérelmezték a panaszosok, mert a hatóság számukra adóbevallási, illetve gépjárműadó fizetési kötelezettséget írt elő (OBH 1946/ 2003; OBH 2775/2004.).
Az országgyűlési biztosok 2003. évi Beszámolójukban is jelentették, hogy több panaszos sérelmezte az önkormányzatok által kialakított parkolási rendet. Az e kérdéskörben érkezett beadványok, jelen beszámolási időszakban is elkülönült ügykategóriát alkottak.
A panaszok nagyobb részben a budapesti parkolási feltételekre vonatkoztak, de érkeztek panaszok az ország egyéb városaiban, így Székesfehérváron, Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Szombathelyen bevezetett parkolási körülmények miatt is.
A főváros közigazgatási területén a közterületeken kijelölt parkolók igénybevételével kapcsolatban, a parkolási feltételeket megállapító jogszabályok rendelkezéseit, valamint a parkolókat üzemeltető gazdasági társaságok eljárásait kifogásolták. E panaszok főbb jellemzői voltak, hogy a hozzánk fordulók állampolgári jogaik csorbítását látták minden olyan intézkedésben, amely a parkolási magatartásukat szabálytalannak tekintette, és ezért különféle hátrányokat alkalmaztak velük szemben.
Az országgyűlési biztosok korábbi évekről szóló beszámolóikban már több alkalommal jelezték, hogy hatáskörük hiányában ezen ügyek döntő többségében nem folytathatnak vizsgálatot, mivel az önkormányzatoknak a parkolás-gazdálkodásra vonatkozó döntései nem hatósági, hanem tulajdonosi döntések. A parkolók üzemeltetését végző gazdasági társaságokkal szembeni igények érvényesítése pedig polgári bíróság előtt lehetséges, a vonatkozó önkormányzati rendeletek alkotmányosságának vizsgálatára pedig az Alkotmánybíróság jogosult. Az önkormányzati jogszabályokat érintő kifogásokra vonatkozóan a biztos válaszaiban minden esetben kifejtette, hogy amennyiben hatáskörét túllépve, a szóban forgó rendeletekről jogértelmezést adna ki, úgy megsértené az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alkotmányos követelményét. Eljárása ugyanis ellentétes lenne az Alkotmánybíróság általános érvényű 60/ 1992. (XI. 17.) AB határozatával, amely szerint a minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó – többek között – jogi iránymutatást tartalmazó leíratok, körlevelek, útmutatók és egyéb informális jogértelmezések kiadása sérti az idézett alaptörvényi rendelkezést, így az alkotmányellenes.
Ugyancsak hatásköre hiányát állapította meg a biztos azokban az esetekben, amelyekben a parkolási díjhátralék megfizetése iránt folyamatban lévő bírósági eljárásban kérték közbenjárását érdekükben a panaszosok (OBH 3565/2004; OBH 5173/2004.).
Az országgyűlési biztosokhoz érkezett lakossági panaszokból a biztos általános helyettese arról győződött meg, hogy a fővárosi parkolási rendszer miatti feszültség jelentős, és évek óta tartó, mindez ideig megoldatlan probléma.
Az országgyűlési biztosok több alkalommal is folytattak vizsgálatot a parkolás olyan részterületeit érintő kérdésekben, amelyekre a hatáskörük kiterjedt, és amelyekben felmerült az alkotmányos jogok sérelmének a gyanúja. Így például a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyével, a sürgősségi betegellátást akadályozó várakozási jogszabályokkal kapcsolatban is kifejtették álláspontjukat.
Ajánlásaik eredményeképpen is a főváros parkolási rendszerének felülvizsgálata, illetve a vonatkozó jelenleg hatályos 38/1993. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendelet újraalkotása folyamatban van. A főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint – noha az új parkolási rendelet előkészítése 2003. júliusában már elkezdődött – a jogszabály újraalkotása csak a tárgyévben várható.
A beszámolási időszakban, a közterületen történő parkolásnak az egészségügyi intézmények előtti helyzetével kapcsolatban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa indított hivatalból vizsgálatot. A várakozási rend megállapításának alkotmányos korlátairól szóló álláspontját az OBH 1597/2004. számú jelentésében foglalta össze, melyet a jelen beszámoló is tartalmaz.
1.23. Rendőri intézkedések és szabálysértési eljárások
A rendőrség a bűnüldözéssel kapcsolatos feladatain kívül ellátja a közterületek rendjének fenntartását, és a közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat is. Ebben a tevékenységi körében találkozik leggyakrabban a lakossággal, és a hazánkban tartózkodó, vagy ide beutazó külföldiekkel, ezért az itt keletkező konfliktusok alapvetően befolyásolják a testületről, sőt az ország jogállami berendezkedésről alkotott hazai és nemzetközi véleményt is. A közterületen, gyakorlatilag a nyilvánosság előtt történnek az igazoltatások, elfogások, közlekedésrendészeti akciók, járműellenőrzések, a látványos rendőrségi akciók, és itt kerülnek a rendőrök az érdeklődés középpontjába akkor is, ha egy-egy tömegdemonstráció biztosítása, esetleg a rendezvény feloszlatása a feladatuk.
A rendőrségi törvény széleskörű felhatalmazást biztosít a rendőrök részére a közterületi intézkedések végrehajtására, sőt lehetővé teszi, hogy a törvényes feltételek megléte esetén magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen is intézkedhessenek. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése természetesen azzal jár, hogy az intézkedés alá vont személyt – sok esetben emberek egész csoportját – a mozgásában, személyes szabadságában korlátozzák, ellenszegülés esetén akár kényszerítő eszközök alkalmazásával is. A törvény rendelkezése alapján a jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek mindenki köteles magát alávetni, és a rendőr utasításának en- gedelmeskedni. A rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható. A rendőrség a feladatának ellátása során a testi épséghez, a személyes szabadsághoz, a magánlakás, a magántitok és a levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatokhoz, valamint a tulajdonhoz fűződő jogokat a törvényben foglaltak szerint korlátozhatja.
Az állampolgárok túlnyomó többsége tudomásul veszi, és nem kifogásolja a kultúráltan, szakszerűen és jogszerűen végrehajtott intézkedéseket, de joggal sérelmezi az igazságérzetét sértő, az intézkedés törvényes céljával arányban nem álló rendőri fellépést. A rendelkezésünkre álló adatok azt igazolják, hogy a több tízezres nagyságrendű rendőri intézkedés túlnyomó többségét a jogszabályoknak és az alkotmányos alapelveknek megfelelően hajtják végre, és az esetleges panaszokat a törvényes jogorvoslati fórumok megfelelően orvosolták. A segítséget kérő panaszosok száma az intézkedések gyakoriságához viszonyítva alacsony volt, 2003-ban 100, 2004-ben 119 állampolgár fordult az országgyűlési biztosokhoz a rendőri intézkedésekkel összefüggő sérelmek miatt. A panaszok többségében nem volt megállapítható tényleges jogsérelem, a panaszosok az intézkedések, igazoltatások, közúti ellenőrzések látszólagos indokolatlanságát kifogásolták, illetve azt, hogy az intézkedés okáról a rendőrök utólag sem adtak tájékoztatást. Általában hiányoztak a vizsgálat megindításához szükséges adatok is, de az érintettek nem vették igénybe a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségeket sem. Többen fordultak az általános helyetteshez a helyszíni bírságolásokkal kapcsolatban, olyan esetekben, amikor a közlekedési szabálysértés tényét elismerték, a helyszíni bírság kiszabására vonatkozó nyomtatványt átvették, de utóbb már méltánytalannak tartották az intézkedést. Az általános helyettes ezeket a panaszokat vizsgálat nélkül, a panaszos tájékoztatása mellett elutasította.
A korábbi évekhez képest kevesebb panasz érkezett a kényszerítő eszközök alkalmazása miatt. Egy panaszos sérelmezte, hogy a Tatabányai Rendőrkapitányság rendőrei testi kényszer alkalmazásával előállították a kapitányságra és az intézkedés során, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az intézkedést az váltotta ki, hogy a panaszos megakadályozta, hogy a területi áramszolgáltató vállalat munkatársai egy lelógó, életveszélyes villanyvezetéket áramtalanítsanak.
A rendőrök ellen tett feljelentés ügyében a nyomozást megszüntették, a panaszossal szemben ugyanakkor eljárás indult hivatalos személy elleni erőszak miatt. Az ügyben a panaszost a Tatabányai Városi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte. Az előállítás során okozott sérülések ügyében a nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatta le. A nyomozás során nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a sérülések mikor keletkeztek, és azokat melyik rendőr okozta. A körülmények tisztázására végrehajtott szembesítések is eredménytelenek voltak, ezért a Nyomozó Hivatal a büntetőeljárást megszüntette, és a megszüntető határozat ellen benyújtott panaszt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség elutasította. Kezdeményezésünkre a Legfőbb Ügyészség az eljárást és az ügyben hozott határozatokat megvizsgálta és azokat megalapozottnak találta.
Az ilyen ügyek közös jellemzője – amely a panaszok számától függetlenül megállapítható – hogy az intézkedés végrehajtása gyakran aránytalanul súlyos következménnyel jár, amelynek bekövetkezése nem mindig az intézkedés alá vont személynek róható fel. A körülmények és a felelősség rendszerint nyomozati eszközökkel sem tisztázható, így az alkotmányos jogok sérelmét vizsgáló ombudsman sem tud minden esetben érdemi segítséget nyújtani a panaszosoknak.
Több olyan panasz is érkezett az elmúlt évben a tömegdemonstrációkkal összefüggő rendőri intézkedések miatt. A panaszosok rendszerint a szervezők, vagy szimpatizánsaik köréből kerültek ki. Egy panaszos videofelvételt küldött az általa sérelmezett rendőri fellépésről. Megfogalmazása szerint a „tudomásul vett” tüntetésről készült videofelvételen látható, hogy a rendőrök egy fiatal nőt, illetve egy férfit hasra fektetve megbilincselnek, majd elvonszolnak. Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a tüntetés feloszlatásának jogszerűségét a bíróság vizsgálta. Az ítéleti indoklások nem hagytak kétséget a felől, hogy a tüntetés nem bejelentett rendezvény volt, ezért az nem is lehetett „tudomásul vett”, így a rendőri intézkedések jogszerűsége sem kérdőjelezhető meg.
A videofelvétel szerint a rendőri intézkedések végig erőszakmentesen, nyugodtan és szakszerűen történtek. A tömegből kiemelt személyeket megbilincselték, az előállított személyek elszállítása ölben, vagy a karoknál felemelve történt. A hatályos jogszabályok szerint nem minősül embertelen, megalázó bánásmódnak a személy fekvő helyzetben történő megbilincselése sem, ha arra támadása vagy erőszakos magatartása miatt került sor. A rendőrségi törvény egyéb tömegoszlató eszközök és módszerek alkalmazására is lehetőséget ad, ezért a rendőri felszólítások ellenére az esti órákig tartó jogellenes megmozdulás során történt rendőri intézkedések – az alkalmazott erőszak mértékét tekintve – az alkotmányos jogok szempontjából sem voltak aránytalanul súlyosnak minősíthetők.
Egy-egy intézkedés végrehajtásának törvényes módját a jogszabályok – elsősorban a kétharmados törvények kategóriájába tartozó rendőrségi törvény – korlátainak figyelembevételével, minden esetben az adott, konkrét körülmények között kell az intézkedő rendőrnek eldöntenie. Számolnia kell azzal is, hogy elöljárói a kényszerítő eszközök alkalmazásának jogszerűségét, az esetleges panaszoktól függetlenül megvizsgálják, így a felesleges erőszakkal, vagy megalázó módon végrehajtott intézkedésért a rendőr fegyelmi, vagy súlyosabb esetben büntetőjogi felelősséggel tartozik (OBH 3747/2003.).
Az általános helyettes elutasította azokat a panaszokat, amelyekben a demonstrációkkal kapcsolatos bejelentés rendőrségi tudomásulvételének hiányát kifogásolták a panaszosok, tekintettel arra, hogy 2003-ban már foglalkozott a bejelentések jogszabályi hátterével és rendőrségi tudomásulvétel problémáival. A panasztevőket tájékoztatta korábbi megállapításairól, illetve arról, hogy a rendőrség közigazgatási határozatai ellen csak a bírósághoz fordulhatnak, mert az ombudsman csak a hatósági eljárásban elkövetett jogszabálysértést vizsgálhatja, a mérlegelési jogkörben hozott döntéseket nem.
1.23.2. Szabálysértési eljárások
Az esetek többségében – hasonlóan a tavalyi évhez – közlekedési szabálysértési ügyekben fordultak a panaszosok a Hivatalhoz, mind a rendőrségi, mind a bírósági eljárás ill. döntések hiányosságait, ellentmondásait sérelmezve. Az országgyűlési biztos általános helyettesének ezeket a beadványokat minden esetben el kellett utasítania, hiszen az Sztv. szerint az eljárás alá vont személy az első fokú határozattal szemben a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért, a bírósági döntések felülvizsgálatára pedig az országgyűlési biztosnak nem terjed ki a hatásköre. A panaszosok tájékoztatást kaptak a részletfizetés, ill. a perújítás jogszabályi lehetőségéről.
A szabálysértési eljárásban sértettként szereplő panaszosok ugyanakkor azt sérelmezték, hogy a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint – az Alkotmánybíróság 78/2002. (XII. 19.) AB határozata értelmében – a szabálysértési eljárásban született határozatot nem kézbesíthetik a sértett részére (OBH 4374/2004., 5345/2004). A szabálysértési hatóságnak, ill. a bíróságnak – az 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) értelmében – a határozatát csak azzal kell közölnie, akire rendelkezést tartalmaz. Az Alkotmánybíróság döntését – amellyel a 11/2000. (II. 23.) BM rendelet Sztv.-nek ellentmondó előírását megsemmisítette – az országgyűlési biztos hatáskör hiányában nem vizsgálhatja.
Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) szerint ugyanakkor a rendőri intézkedéssel járó közúti balesetben az intézkedő rendőr – az érintett személy kérelmére – a helyszínen közli a balesetben érintett más személyek nevét, lakcímét (jogi személy székhelyét), a jármű hatósági jelzését, a kötelező felelősségbiztosítási kötvény számát és a biztosító nevét. A rendőrség – az érintett írásbeli kérelmére – igazolást ad a baleset idejéről, helyéről, valamint a fenti adatokról. Ezen adatokat a rendőrség – mind az érintett, mind a biztosítóintézet kérelmére – a kárrendezési eljárás lefolytatásához köteles megküldeni a biztosítóintézetnek. A biztosítónak, ill. a sértettnek (károsultnak) tehát a szabálysértési eljárástól függetlenül joga és lehetősége van a kárrendezéshez szükséges adatok beszerzésére.
Az általános helyettes – egy közlekedési szabálysértési ügyben szereplő sértett panasza alapján – megállapította, hogy a BRFK késedelmes eljárása – ti. a szabálysértési feljelentés késedelmes továbbítása az eljárás lefolytatására illetékes rendőrhatósághoz – visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben (OBH 3778/2003.). Az országos rendőrfőkapitány az ügyben tett ajánlást elfogadta.
Ugyancsak sértetti panasz alapján indult vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy a rendőrség késedelmes eljárása – vagyis az érdemi határozat késedelmes meghozatala egy közlekedési szabálysértési ügyben – visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. Az általános helyettes – a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosítása tekintetében a biztosítót érintő károsulti panasz kapcsán – azt is megállapította, hogy a biztosító elhúzódó eljárása közvetlenül veszélyeztette a panaszos tulajdonhoz való jogát és visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben (OBH 1185/2004). Az általános helyettes – egy külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértés miatt eljárás alá vont személy panasza alapján – megállapította, hogy a rendőrség nem tett eleget a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének, ezáltal visszásságot okozott a tisztességes eljáráshoz, valamint az ártatlanság vélelméhez való jogokkal összefüggésben. Az általános helyettes ugyanakkor azt is megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal és az ártatlanság vélelmével összefüggő visszásságot eredményez, ha a jogszabályok nem garantálják megfelelően, hogy az eljárás alá vont személy érvényesíthesse a jogait a szabálysértési eljárás során.
Kisebb számban tettek panaszt az önkormányzati – jegyzői – hatáskörbe tarozó szabálysértési eljárásokkal kapcsolatban. Az országgyűlési biztos általános helyettese az eljárás alá vont személyek panaszait – a bírói jogorvoslatra tekintettel – hatáskör hiányában elutasította.
Az általános helyettese – közterület engedély nélküli használata miatt szabálysértési eljárás alá vont személy panasza alapján – megállapította, hogy nem járhat el ugyan a bíróság által felülvizsgált konkrét szabálysértési ügyben, de kezdeményezheti a szabálysértési eljárás alapjául szolgáló önkormányzati rendelet törvényességi vizsgálatát. Az általános helyettes megkeresése nyomán az illetékes közigazgatási hivatal vezetője megállapította, hogy az önkormányzat rendelete több ponton törvénysértő, ezért felszólította a képviselő-testületet a rendelet módosítására. A képviselő-testület a hivatalvezető észrevételeinek megfelelően módosította a kifogásolt rendeleti szakaszokat (OBH 5386/2003.).
Az általános helyettes elutasította az eljárás alá vont személy panaszát, mely szerint az önkormányzat diszkriminatív módon nem változtatta át a vele szemben kiszabott szabálysértési pénzbírságot közérdekű munkára. Az önkormányzat erre csak akkor köteles, ha a közmunka feltételeit meg tudja teremteni az adott településen (OBH 3923/2003.).
2004-ben is érkeztek olyan beadványok, melyekben a panaszosok az őket és a családjukat magánszemély részéről ért súlyos zaklatást, fenyegetést sérelmezték, valamint jelezték, hogy hiába fordultak az ügyben az önkormányzathoz, a rendőrséghez, ill. a bírósághoz, az adott cselekmény ugyanis se bűncselekménynek, se szabálysértésnek nem minősül (OBH 1714/2004., 3453/2004.).
Az általános helyettes tájékoztatta a panaszosokat, hogy az OBH 4460/2002. számú ügyben 2003-ban már megállapította, hogy a zaklató jellegű magatartásokkal kapcsolatos jogi szabályozás hiánya visszásságot okoz az emberi méltósághoz való jogból levezethető magánszférához való joggal összefüggésben, ezért javaslatot tett az igazságügy- és a belügyminiszternek a vonatkozó jogi szabályozás kidolgozására. A kapott tájékoztatás szerint a zaklatást várhatóan az új, egységes szabálysértési törvényben fogják szabályozni, melynek kidolgozása a Belügyminisztériumban továbbra is folyamatban van. Az Országgyűlés felkérte a Kormányt az ún. „távoltartó rendelkezések” bevezetésének a kidolgozására, melynek koncepcióját az Igazságügyi Minisztériumnak kell megalkotnia.
A társadalombiztosítással összefüggésben érkezett panaszok száma a korábbi években tapasztalt fokozatos emelkedését követően a beszámolási időszakban nagy mértékű, több mint 2,5-szeres növekedést mutat.
Ezen belül továbbra is jellemző, hogy alig tíz százalék az egészségbiztosítással összefüggő panaszok aránya. A panaszok súlyát tekintve is a fenti arány jellemző. A nyugdíjbiztosítási panaszok vizsgálatának csupán több mint két százaléka zárult vizsgálati jelentéssel, mely a korábbi évekhez viszonyítottan nagy mértékű csökkenést jelent. A többi panaszt az országgyűlési biztos hatáskör hiányában, de a panaszosok részletes tájékoztatása mellett, elutasította, és ebből közel negyven panaszt a hatáskörrel rendelkező szervhez tett át. Az elutasított panaszok többsége a méltányossági kérelmek elutasításának, az egyesítési összeghatártól függően emelt özvegyi nyugdíjaknak, a fiatalon megözvegyültek és elváltak özvegyi nyugdíjra jogosultságának, valamint a Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezmény elmaradt módosításának kritikáját jelentette.
A 2004-ben érkezett egészségbiztosítási panaszok többségének rendezéséhez nem volt szükség jelentésre, csupán a korábban érkezett panaszok vizsgálata zárult két összefoglaló jelentéssel. A többi panasz vizsgálata a nyugdíjbiztosítási panaszokkal azonosan, a panaszos részletes tájékoztatásával különböző hatásköri okok miatt került elutasításra (pl. orvos-szakmai kérdések, kártérítési igény, bírói ítélettel lezárt ügy, passzív jogon járó táppénz jogosultság időtartama, gyógyfürdőben beutalóval tartózkodás időbeli korlátozása).
A 2004-ben vizsgált ügyekben a panaszosok a korábbi évekhez hasonlóan többségükben a tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz, valamint a jogbiztonsághoz való joguk sérelme miatt kértek segítséget.
Az országgyűlési biztos eredményes munkájához a beszámolási időszakban is jelentősen járultak hozzá a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és igazgatási szervei vezetői és munkatársai. Ugyancsak az eredményes együttműködés folytatódott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, a Pénzügyminisztériummal, a Belügyminisztériummal, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériummal, valamint az Egészségügyi Minisztériummal.
Nem vezetett azonban továbbra sem eredményre – lényegében finanszírozási okokra hivatkozással – a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, a súlyosan fogyatékos személyek közlekedési kedvezményei tekintetében feltárt és évek óta fennálló alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében tett ajánlás. „A közlekedésükben akadályozott személyek támogatási rendszerének továbbfejlesztésével összefüggő feladatokról” című, korábban az országgyűlési biztosnak véleményezésre megküldött kormányelőterjesztés-tervezet és határozat-tervezet – mely ugyan kifogásolt időponttól, csak 2006-tól tervezte a probléma átfogó megoldását – sem került a Kormány elé benyújtásra. A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság megszűnését eredményező támogatási rendszer átalakításának jelenlegi helyzetét nem tartja elfogadhatónak, ezért a tárgyat a Parlament elé terjeszti.
A panaszok alapján lefolytatott vizsgálatok eredményeként az országgyűlési biztos több esetben állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot.
A szociális biztonsághoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogokkal összefüggésben visszásságot állapított meg a vizsgálat, mert a magán-nyugdíjpénztár tagok, akik ha a nyugdíjkorhatár előtt, rendszerint kényszerítő körülmények miatt nagy létszámban nyugdíjba vonultak, nyugdíjuknak csak 75%-át kapták meg, mert a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság kivételével nem léphettek vissza a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe (OBH 2600/2004).
Ajánlást azonban az országgyűlési biztos azért nem tett, mert a vizsgálattal egy időben elkészült a törvény módosítási javaslata, amelyet a Parlament 2004. június 14-én elfogadott. Így akik 2013. január 1-je előtt vonulnak nyugdíjba, visszaléphetnek a társadalombiztosítási rendszerbe, amennyiben a pénztártagságuk időtartama a 10 évet nem éri el, és várható pénztári járadékuk összege kevesebb a társadalombiztosítási nyugdíj egynegyedénél. Továbbá, a törvénymódosítás hatálybalépésétől számított hat hónapon belül – vagyis 2004. június 19. és december 19. között – azok is igényelhették a teljes mértékű társadalombiztosítási nyugdíjat, akik már korábban a vegyes rendszerből lettek nyugdíjasok, de a pénztártól kapott szolgáltatást a társadalombiztosításba visszautalják. A módosított jogszabály már összhangban van az alkotmányos követelményekkel.
A jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog, illetve a mindebből levezethető tisztességes eljáráshoz való alapjoggal összefüggésben okozott visszásságot, hogy a Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezményt a nyugdíjbiztosító a nyugdíjasként áttelepült, de még munkát vállaló személyek hátrányára alkalmazta (OBH 5819/2004.).
A nemzetközi nyugdíjügyek elbírálásáról szóló 2004. július 1-jétől hatályos Főigazgatói Utasítás a korábbi alkotmányos visszásságot eredményező helytelen joggyakorlatot megszüntetve, a Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezmény szabályainak megfelelően írja elő a nyugdíjasként áttelepültek nyugdíjának szakmai átlaga alapján történő megállapítását. Ezzel egy időben a főigazgató elrendelte a tévesen megállapított nyugdíjak felülvizsgálatát.
A fentiekre, valamint arra is tekintettel, hogy a vizsgálat során a panaszos ügye is – megelégedésére – rendeződött, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett. Azonban szükségesnek tartotta – mint azt a korábbi években többször megtette – ismételten felhívni a hatáskörrel rendelkező egészségügyi miniszter figyelmét a több éve előkészítés alatt lévő új Magyar–Román Szociálpolitikai Egyezmény életbelépésének sürgősségére, különös tekintettel a magyar nyugdíjalapot indokolatlanul terhelő nyugdíjkiadásokra, melyet a román fél nem térít meg.
Konkrét ügyben az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy a közigazgatási szerv kilenc hónapon át tartó hallgatása (bár részben objektív okokkal indokolható) a jogbiztonsághoz főződő alkotmányos alapjoggal összefüggésben okozott visszásságot (OBH 3566/2004.).
A jogállamiságból levezethető tisztességes eljáráshoz való alapjoggal, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjoggal összefüggésben okozott visszásságot, hogy az országgyűlési biztosnak korábbi vizsgálata és ajánlása eredményeként a panaszosnak visszamenőlegesen megállapított öregségi nyugdíjra jogosultsága napjától sem hivatalból, sem a panaszos kérelmére nem módosította a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az özvegyi nyugdíjra jogosultsága kezdő napját, ez csak az országgyűlési biztos újabb vizsgálatára történt meg (OBH 5274/2004.).
Az Alkotmányban deklarált jogállamiságból levezethető tisztességes eljáráshoz való alapjoggal összefüggésben visszásságot okozott (bár részben objektív okok miatt), hogy a nyugdíjbiztosító a megállapodás megkötésekor nem biztosította a járulék befizetéséhez szükséges csekkeket, továbbá, ha nem regisztrálta a panaszos által bejelentett lakcímváltozást, ennek következményeként átélt hátrányok miatt a panaszos elveszítette a nyugdíjbiztosító iránti bizalmát (OBH 3033/2004.).
A jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos alapjoggal összefüggésben visszásság fennállását állapította meg a biztos, mert a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság új határozat meghozatala helyett egy korábban már visszavont határozatot módosított, és eljárási cselekményét a hatályon kívül helyező határozat meghozatalát követően három hónap elteltével hajtotta csak végre. Mivel a kérelmeket tartalmuk szerint kell elbírálni, nem sérti az ügyfél jogát az, ha tájékoztatást kérő levelére válaszolva valamely neki járó ellátás folyósításának a megkezdéséről rendelkezik a társadalombiztosítási szerv (OBH 1938/2004.).
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóság késedelme, illetve határozat meghozatalának elmulasztása, melynek következtében az ügyfél teljesen ellátatlan maradt, nem felelt meg a szociális biztonsághoz való alapjog érvényesülése érdekében végzett jogalkalmazói feladat követelményének, ezáltal a szociális biztonsághoz való joggal, s közvetve az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben is alkotmányos visszásságot okozott (OBH 4952/2004.).
A beszámolási időszakban végzett vizsgálatok a korábbi évekhez hasonlóan számos esetben nem állapítottak meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot. Nevezetesen, például ha a nyugdíjbiztosítási igazgatóság az öregségi nyugdíjat megállapító határozatát azért módosítja többször, mert az igénybejelentéskor, valamint a fellebbezés benyújtásakor is téves volt az adatközlés. (OBH 3986/2004.); a nyugdíjbiztosítási igazgatóság a méltányossági árvaellátásra benyújtott igényt a jogszabályban előírt jogosultsági feltételek hiányában elutasítja. (OBH 5180/2004.); az igénylőlapon kétféle ellátásra benyújtott rokkantsági nyugdíjigényt, valamint rendszeres szociális járadékigényt a nyugdíjbiztosítási igazgatóság rendszeres szociális járadékot megállapító határozattal bírálja el, mert erre az ellátásra szerzett jogosultságot az igénylő (OBH 5446/2003.), a fenti félreértésre lehetőséget adó joggyakorlatot a nyugdíjbiztosító időközben megszüntette.
Továbbá nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot a biztos, amiért a nyugdíjbiztosítási kirendeltség az ügyfél 2001-ben történt téves adatközlése miatt megállapított és folyósított rendszeres szociális járadéka visszavonásáról, valamint a jogalap nélkül felvett ellátás visszafizetéséről hozott határozatot. Ugyanekkor azonban az országgyűlési biztos kezdeményezésére a kirendeltség vezetője méltányosságot gyakorolt (OBH 3564/2004.). Ugyancsak nem volt megállapítható alkotmányos visszásság akkor, amikor a magyar közigazgatási szerv azért nem tudott határozatot hozni, mert a külföldi társadalombiztosítási szerv hallgatása vagy az adatszolgáltatás elhúzódása miatt ez lehetetlen volt (4894/2003.).
A vizsgált mindkét ügyben az országgyűlési biztos alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot állapított meg. Az OBH 2442/2003. számú ügyben a vizsgálat megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az eljáró szerv, nem biztosítja az Alkotmányban és a törvényben meghatározott alapelvek, eljárási rendelkezések érvényre jutását és saját tévedésüket úgy akarják „orvosolni”, hogy annak hátrányos következményeit áthárítják a sérelmet szenvedett panaszosra.
A munkaképesség-csökkenés megállapítására az orvos-szakértői eljárással összefüggésben érkezett beadványok összevont vizsgálatát az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének közvetlen veszélye miatt rendelte el. A vizsgálat megállapította, hogy nem okoz a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot, ha a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető rokkantsági nyugdíjhoz szükséges munkaképesség-csökkenést egyedi elbírálás alapján orvos-szakértői bizottságok véleményezik. Tekintettel azonban a panaszok nagy számára, valamint arra, hogy a panaszosok kizárólag az orvos-szakértői eljárásokat sérelmezték, figyelemmel az Országgyűlés 75/1997. (VII. 18.) OGY határozatára is, az országgyűlési biztos felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét, hogy a munkaképesség-csökkenés mértékét és a rehabi- litálhatóságot (az egyén szakmai gyakorlata, képzettsége, életkora alapján megállapítható rehabilitálhatóságot) is értékelni képes, a rászorulók állapotának objektív, szakmai megállapításához szükséges orvos-szakértői szervezet létrehozása és az orvos-szakértői eljárás új szabályainak megalkotása már elodázhatatlan (OBH 3116/2002.).
Az Európai Unióhoz történt csatlakozás következtében átrendeződött a vámszervek struktúrája, a szervezeti változások jelentős mértékben érintették a személyi állományt és az uniós jogszabályok hatálybalépésével új helyzet alakult ki az állampolgárokat leggyakrabban érintő magánimport területén is. A csatlakozástól sokan azt várták, hogy a nehezen áttekinthető vámelőírások egyszerűbbé válnak, és a korlátozások enyhülnek. A 2004-ben bevezetett vámintézkedések az országgyűlési biztosok hivatalához érkezett panaszok számát nem növelték lényeges mértékben – 2003-ban 14, 2004-ben 17 panaszos fordult az általános helyetteshez – de a panaszosok csaknem kivétel nélkül az uniós rendelkezések bevezetését sérelmezték.
Több Csongrád és Békés megyei lakos panaszolta a Románia és Magyarország közötti áru-behozatali szabályokkal kapcsolatban, hogy a vámszabályok a határtól 15 km távolságon belül élő állampolgárokat, az ország egyéb területein lakókhoz képest hátrányosan érintik. A közösségi vámjogi szabályozás fő jogforrásai – a Közösségi Vámkódex és végrehajtási rendelete, továbbá a vámkönnyítések közösségi rendszeréről szóló rendelet – részben előírják, illetve lehetőséget adnak nemzeti (tagállami) szabályozás létrehozására. A bevezetett rendelkezések alapján a vámhatárral határos határ menti területen lakók, a vámhatáron dolgozók, valamint a folyami, vízi járműveken szolgálatot teljesítők, a fuvarozó vállalatok és a Magyar Posta Rt. vámhatárt szolgálatteljesítés céljából átlépő alkalmazottai, továbbá a határforgalom lebonyolítását és ellenőrzését harmadik országban lévő szolgálati helyen végzők csak korlátozott mértékben hozhattak be alkoholtartalmú italokat és dohányárut. A korlátozások a szemé- lyi, illetve családi szükségleteket meghaladó cukorbehozatal visszaszorítását is szolgálták.
Az általános helyettes megállapította, hogy a vámrendelkezések a fentiek alapján valóban különbséget tettek az állampolgárok különböző csoportjai között, de az eltérő szabályokat az objektív helyzetükből adódó – az olcsóbb árukhoz, élelmiszerekhez, közszükségleti cikkekhez, üzemanyaghoz való könnyebb hozzáférésben lévő – eltérő lehetőségeik tették indokolttá.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. A megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, „ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne” (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.).
Hasonló meghatározást tartalmaz az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 7. § (2) bekezdése, amely szerint „Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a 8. §-ban felsorolt tulajdonságon alapuló magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés), amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van.” Az általános helyettes álláspontja szerint a hatályos törvényen és nemzetközi jogszabályokon alapuló rendelkezéseknek ésszerű és széles körben ismert indokai voltak. Kiemelhető közülük a kereskedelmi mennyiségű áruk illegális behozatalának megakadályozása, a csempészet visszaszorítása, vagy a borhamisításhoz használható cukorimport korlátozása. A vámmentesen behozható áruk elérhetősége szempontjából a határ mentén élők helyzete ténylegesen kedvezőbb (az egy-egy határátlépésre vonatkozó mennyiségi korlátozástól függetlenül), mint a határtól távolabb élőké.
Konkrét hatósági jogalkalmazással összefüggő, jogszerűtlen, vagy alkotmányos jogokat sértő hatósági intézkedésre utaló panaszt az általános helyettes nem kapott, ezért ezekben az ügyekben vizsgálatot nem indított. A megkülönböztető szabályokat az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2004. évi CI. törvény 2005. január 1-jén hatályon kívül helyezte.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) 2001. évi módosítását követően az országgyűlési biztos vizsgálódási körébe tartozik a megyei bírósági végrehajtó és az önálló bírósági végrehajtó. Az Obtv. 29. §-ának (1) bekezdése, ugyanezen szakasz (2) bekezdésének e) pontja, valamint az Alkotmánybíróság 17/1994. (III. 29.) AB határozatában foglaltak alapján azonban nincs lehetősége bírósági döntés, illetve eljárás felülvizsgálatára és olyan kérdést sem vizsgálhat, amely a bíróság hatáskörébe tartozik.
Mivel bírósági végrehajtási eljárásban a végrehajtó intézkedése ellen a bírósághoz lehet fordulni végrehajtási kifogással – a közigazgatási bíróságra vonatkozó szabály megfelelő értelmezésével (analógia) jár el az országgyűlési biztos. Ennek értelmében az önálló bírósági végrehajtó, valamint a megyei bírósági végrehajtó eljárását vizsgálja, kivéve az olyan kérdést vagy kérdéseket, amelyre nézve bírósági eljárás van folyamatban, illetve amelyben a bíróság már érdemben döntött, valamint azokat a kérdéseket, melyek a bíróság hatáskörébe tartoznak. Az Obtv. 29. § (1) bekezdésének h) pontja alapján vizsgálati hatáskörébe tartozik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (a továbbiakban: Kamara) is. A beszámolási időszakot tekintve, továbbra is jellemző, hogy a benyújtott panaszok nagy részében a bíróság a sérelmezett intézkedéssel összefüggő végrehajtási kifogást érdemben már elbírálta, vagy az elbírálására irányuló bírósá- gi eljárás éppen folyamatban volt, így a biztos – hatáskör hiányában – ezeket kénytelen volt elutasítani. Hasonlóan járt el azokban az esetekben is, amikor a végrehajtás alapjául szolgáló bírósági határozatot, illetőleg bírósági eljárást kifogásolták.
Számos panaszos fordult ebben az évben is az országgyűlési biztoshoz, akik – mint végrehajtást kérők – a végrehajtási eljárások elhúzódását, eredménytelenségét kifogásolták. Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatosan a korábban végzett vizsgálatára utalt vissza a biztos, melynek eredményeképpen megállapította, hogy a végrehajtási eljárások elhúzódása, esetleges eredménytelensége önmagában nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, amennyiben az önálló bírósági végrehajtó a hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárva foganatosította a végrehajtási eljárást. Ugyanis sem az Alkotmány, sem valamely Alkotmányból levezetett elv nem garantálhatja a végrehajtási eljárás eredményességét, ugyanakkor az OBH 1532/2003 számú jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges a bírósági végrehajtási rendszer hatékonyabbá tétele. Az OBH 1105/2003. és az OBH 2869/2003. vizsgálatok is megállapították, hogy nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a végrehajtó eljárása, ha a bíróság döntésének és a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el.
2004. évben két alkalommal fordult elő, hogy az országgyűlési biztos jogszerű megkeresésének az érintett önálló bírósági végrehajtók nem tettek eleget, s ezzel már önmagában visszásságot okoztak. Ezekben az esetekben az önálló bírósági végrehajtók, csak az igazságügyi miniszter és a Kamara közreműködésének eredményeképpen küldték meg a biztos ajánlásának megfelelő válaszukat. (OBH 3274/2003. OBH 4063/2003)
Az országgyűlési biztos az OBH 2077/2004 számú ügyben folytatott vizsgálata során megállapította, hogy az eljárt önálló bírósági végrehajtó a tulajdonhoz való joggal, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, mivel a végrehajtási jog bejegyzését az ingatlan-nyilvántartás szerint a panaszos kizárólagos tulajdonában álló ingatlan tekintetében kérte egy olyan végrehajtási eljárás keretében, ahol adósként a panaszos házastársa szerepelt. Nem vette figyelembe az ingatlan-nyilvántartásnak, és a házassági vagyonjognak az ügy szempontjából releváns szabályozását sem. A földhivatal a tulajdonhoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott a végrehajtási jog jogszabálysértő bejegyzésével. A másodfokú földhivatal szintén a tisztességes eljáráshoz való jogot sértette meg jogszabály által előírt ügyintézési határidő túllépésével.
Mindezek alapján az országgyűlési biztos felkérte a Kamarát, hogy figyelmeztesse az eljárt végrehajtót a körültekintőbb, a jogszabályoknak megfelelő, szakszerű munkavégzésre. A közbizalom helyreállítása, valamint a lakásmaffia elleni hatékony fellépés miatt fokozottan megkövetelt szakszerűség biztosítása érdekében felkérte a földhivatalok vezetőit, hogy vizsgálják meg átfogóan az érintett ügyintézők, valamint a szakmai irányítást végző vezetők munkáját és vegyék fontolóra a fegyelmi eljárás kezdeményezésének a lehetőségét, valamint tegyenek meg minden szükségesnek ítélt lépést az ügyintézési határidők betartása érdekében. Hívják fel a figyelmét az ügyintézőknek az ügyintézési határidők betartásának fontosságára.
Az érintett szervek az ajánlásokat elfogadták, az I. fokon eljárt földhivatalnál fegyelmi eljárás indult a pontos felelősség tisztázása érdekében. Világosan látható, hogy a bírósági végrehajtási eljáráshoz gyakran szorosan kapcsolódó földhivatali eljárás során szintén fokozott követelmény a jogszerűség, amelynek garanciális jelentősége van.
Az országgyűlési biztos vizsgálatai során, illetve az elutasításra került panaszok értékelése kapcsán is, összességében – a 2003. évről szóló beszámolójában foglaltakhoz hasonlóan – megállapította, hogy a bírósági végrehajtás nem működik kellő hatékonysággal, átalakítása szükséges. Ugyanakkor a bírósági végrehajtási eljárások alapjául nagy számban szolgálnak különböző hitelkonstrukciókból származó lejárt tartozások, illetve a közüzemi szolgáltatók felé fennálló díjtartozások. A gyakran társadalmi és gazdasági okok miatt kialakuló élethelyzetek kezelése sok esetben jogi eszközökkel nem lehetséges, csak a szociálpolitika által biztosított kríziskezelő megoldások igénybevételére van mód.
1.27. Vízügyek, katasztrófavédelem
1.27.1. Víziközmű- és csatorna-beruházás
Az államilag kiemelten támogatott közműberuházások jelentős ütemben folytatódnak az országban, ennek ellenére még mindig sok panaszos nem tudja elfogadni, hogy bizonyos önrésszel neki is hozzá kell járulnia a környezetvédelmi célokat is szolgáló szennyvízcsatorna vagy vízvédelmi rendszer megépítéséhez. A vizsgálatok során az országgyűlési biztos ismét rögzítette, hogy az ingatlantulajdonnal, használati joggal rendelkező állampolgároknak a vízgazdálkodási törvény értelmében a szennyvízberuházás, illetve a termőfölddel és erdőtulajdonnal rendelkezők esetében a vízgazdálkodási társulás létrejöttekor kötelező tagságuk áll fenn. Egy folyamatban lévő beruházás közben történt tulajdonváltozás során pedig egyértelművé tette, hogy a korábbi tulajdonos által meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulás időarányos részéért nem az új tulajdonos felel (OBH 5013/2004.).
Az érdekeltségi hozzájárulás megfizetését kifogásoló nagy számú panaszost a biztos teljes körűen igyekezett tájékoztatni, egyben magyarázatát adni mindkét fajta beruházás környezetvédelmi és földvédelmi fontosságának. Arra is felhívta a panaszosok figyelmét, hogy az érdekeltségi hozzájárulás adók módjára behajtható köztartozás, így a jegyző az esetleges behajtási intézkedések során jogszerűen jár el.
A csapadékvíz-elvezetés elmaradását kifogásoló panaszok során a biztos fellépése mindösszesen két ügy kapcsán nem járt sikerrel. Budakeszi Város Önkormányzata, annak ellenére, hogy a 2001. szeptember 24-én zárult OBH 2789/ 2001. számú vizsgálat során egyetértett a kezdeményezéssel, nem tett eleget a csapadékvíz-elvezetési kötelezettségének. Az OBH 5057/2001. számú ügyben a kazári önkormányzat nem oldotta meg a mai napig sem a problémát.
A biztos a beszámolási időszakban is többször szembesült azzal, hogy az önkormányzatok a jelentős forráshiány miatt nem tudnak eleget tenni a belvíz- és csapadékvíz-elvezetési kötelezettségüknek, és azzal is, hogy a beruházás szorgalmazására ajánlás, kezdeményezés önmagában – a korlátozott anyagi lehetőségekre tekintettel – nem célravezető.
Jelentős lépés azonban, hogy az általános biztos kezdeményezésére 2004 márciusától módosult a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló kormányrendelet, melynek eredményekén bevezetésre került a mellékvízmérőn mért elkülönített locsolási vízhasználat. Az új rendelkezések gyakorlati alkalmazása azonban egyes településeken nem volt zökkenőmentes (OBH 6406/2004.).
1.27.2. Árvíz, belvíz és katasztrófavédelem
A bel- és árvizekből eredő katasztrófahelyzet következtében érkezett panaszok kapcsán az országgyűlési biztosok évek óta szorgalmazták a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben a megfelelő színtű jogszabály megalkotását, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély, a kárenyhítés milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A panaszos esetek az Alkotmányban deklarált jogorvoslathoz, tulajdonhoz és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességet eljáráshoz való jogot érintették. A jogalkotási javaslat kedvező fogadtatásra talált, de gyakorlati megvalósulás első ízben 2004 történt, amikor két természeti csapás következtében a kormány a károsodott ingatlanok helyreállítása érdekében kormányrendelet kiadásával döntött a károk enyhítése és a szükséges eljárások lefolytatása érdekében.
Az egyik a 243/2004. (VIII. 21.) Korm. rendelet, mely a Hernád folyó 2004. év júliusi-augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok felméréséről, mely közvetlenül kapcsolódott a 259/2004. (IX. 16.) Korm. rendelet, a Hernád folyó 2004. év júliusi-augusztusi áradásával összefüggésben károsodott lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról. A másik a 2004. június hónapban a rendkívüli időjárás következtében károsodott (jégkár, viharkár) lakóingatlanok tulajdonosainak támogatásáról szóló 217/2004. (VII. 19.) Korm. rendelet. Ezek a jogszabályok jól körülhatárolják a kedvezményezettek körét, (életvitelszerűen lakó károsultak lakhatási feltételei biztosítására, ingatlanok helyreállítására, a helyreállíthatatlan ingatlanok pótlására), azt, hogy a támogatás vissza nem térítendő, a készpénzfolyósítás miként történik, a jegyző és polgármester feladatát, hatáskörét stb.
A fenti kormányrendeletek egy-egy konkrét természeti csapás okozta károk felmérésére és kárenyhítési szabályaira vonatkoztak, de még mindig nem született egy generális átfogó szabályozás, az állam által vállalt kárenyhítési szabályok érvényesülésére. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tudományos tanácskozáson egész során, az írott és elektronikus médiában, szakmai kiadványokban hangsúlyozta a Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásának fontosságát, mint az intézményi gondoskodás megvalósítását. Kifejtette, hogy „az államot terhelő, úgynevezett intézményes alapjogvédelmi kötelezettség keretében is olyan jogintézményeket kell alkalmazni, amelyek favorizálják a tulajdonhoz való jog biztonságát, érvényesülését és annak alapján az állampolgárok számára az önmagukról való gondoskodás tényleges lehetőségét. Az intézményi gondoskodás tehát ebben az esetben egy olyan új jogintézmény, kárfedezési jogtechnikai eszköz létrehozását jelenti, amit Nemzeti Katasztrófavédelmi Alapnak nevezünk. Ennek az intézményes jogvédelemnek része lesz aztán, hogy az alapnak kezelőre van szüksége, az alap kezeléséhez szükséges szervezeti, személyi és dologi feltételeket is biztosítani kell.”
A vagyonbiztosítás döntően önkéntes alapon történő biztosítása mellett (lakásbiztosítás, nyaralóbiztosítás, mezőgazdasági biztosításfajták, casco biztosítás, a különböző kötelező biztosítások) „éppen a legnagyobb és legsúlyosabb katasztrófakárok, elemi csapások esetére azonban ezek a tradicionális jogintézmények – egyébként nagyon fontos – nagy súlyú jogintézmények nem bizonyultak elegendőnek. Ezért vált szükségessé, mintegy ezeket kiegészítendő, a Katasztrófavédelmi Alap létrehozása. A kezdeményezés óta az is kiderült, hogy nem csak a tiszai, majd a következő évben a dunai, aztán a Hernád folyó árvizei miatt van szükség ilyen kárfedezési technikára, hanem amikor nagy ipari katasztrófa történt, például a törökbálinti petárdaraktár felrobbanásakor, számos ház romba dőlt vagy súlyosan károsodott. Az özönszerű esőzések nyomán sárlavinák, földcsuszamlások okoztak súlyos károkat, löszfal omlás történt, vasúti és közúti veszélyes szállítmányok robbanása vagy tűzesete, esetleg súlyos közlekedési balesete okán ugyanilyen súlyos katasztrófák következtek be, amelyek mind emberéletben, mind dologi javakban súlyos károkat okoztak. A klímaváltozás egy külön nyomós ok, amely előre vetíti hasonló súlyos környezeti katasztrófák veszélyét, és ez az alap alkalmasnak tűnik az ebből eredő károk legalább részleges, utólagos kezelésére, de finanszírozhat megelőző intézkedéseket is.” A téma fontosságára való tekintettel az országgyűlési biztos továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri javaslatának fogadtatását, és szorgalmazza annak mielőbbi megvalósítását.
Az általános helyettes által vizsgált perkátai eset (OBH 5041/2003.) is jól érzékelteti az általános és átfogó szabályozás fontosságát. Itt ugyanis a kárenyhítés elbírálásával összefüggő önkormányzati rendelet alkalmazása okozott visszásságot. A vizsgálata megállapította, hogy a perkátai önkormányzat a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságot okozott a kárenyhítési igény minden részletre kiterjedő elbírálásának és a határozat indokolásának elmulasztásával. A panaszos család ingatlana az 1999. évi belvíz- és viharkárok, esőzések következtében lakhatatlanná vált. Ingatlanuk után az állam által biztosított központi kárenyhítésből család nem részesülhetett. A határozat helyett az ügyben egy megállapodás született, amely azonban az önkormányzati hatósági ügyben a határozatot nem pótolja. A panaszos házaspár lakhatása egy ideiglenes jelleggel bérbe adott lakással és a 400 ezer forint összegű támogatással – az önkormányzat álláspontja szerint – megoldódott, melyet azonban a panaszos házaspár az eltelt évek ellenére – a tulajdonhoz való joguk védelme és az állami kárenyhítési akarat érvényesülése szempontjából – a mai napig nem tudott elfogadni. A Fejér Megyei Védelmi Bizottság az önkormányzat részére a községben lévő két elemi károsult (két ingatlan) azonnali elhelyezésére 4 270 000 Ft-ot biztosított. Erre vonatkozóan az általános helyettes közölte a polgármesterrel, hogy álláspontja szerint ez az a kritikus pont, amelyre a jelentésben is rámutatott, kifejezve aggályait a választott megoldásra. Az önkormányzat a támogatásból önkormányzati lakást biztosított, és ezzel a mai napig fennálló szakadatlan panaszáradatot indított el. A panaszos házaspár tönkrement ingatlanának építési telke, annak mély fekvése miatt nehezen vagy egyáltalán nem mobilizálható, így maradt a 400 ezer forint támogatás, amelyből ma építkezés nem kezdhető, el, ingatlan nem vásárolható. A kezdeményezésre adott önkormányzati választ, intézkedést a család nem tudta elfogadni, és ehhez a biztos általános helyettese is csatlakozott. A család számára szinte megoldhatatlan feladat a jövedelmükhöz képest vállalt kölcsön törlesztése, és a fennmaradó összegből a három iskolás gyermek nevelése, taníttatása, a rezsi fizetése, végső soron a család fenntartása. Leszögezte, hogy az állami támogatásból egyszer kellett volna a családon segíteni, de semmiképpen nem az önkormányzat által választott és a vizsgálat során kifogásolt módon, mert ez egy olyan végeláthatatlan helyzetet generált, mely a folyamatos önkormányzati gondoskodás nélkül elképzelhetetlen. Válaszát – a vizsgálati jelentéshez hasonlóan – megküldte a Belügyminiszternek, az Esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszternek, a Roma Sajtóközpont vezetőjének, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének is.
