1. SZÁMÚ MELLÉKLET
SZAKMAI KAPCSOLATOK, ELŐADÁSOK, PUBLIKÁCIÓK
Az ombudsman-intézmények, sikeres tevékenységük eredményeképpen, világszerte egyre szélesebb körben válnak ismertté. Az egyes országok gyakorlatában felmerülő panaszok gyakran hasonlóak, ezért megoldásukban nagy segítséget nyújthatnak a nemzetközi szervezetek és a határokon túlnyúló tapasztalatcserék. Ebben a megközelítésben különösen hasznosnak bizonyulnak a Nemzetközi , valamint az Európai Ombudsman Szervezetek konferenciái.
2002-ben fontos európai regionális konferenciákon vettek részt és tartottak beszámolót a magyar országgyűlési biztosok: Lenkovics Barnabás áprilisban Görögországban, májusban Ausztriában, decemberben Szlovéniában, Takács Albert áprilisban Litvániában, májusban Krakkóban.
Az emberi jogok védelmével foglalkozó egyéb szervezetek közül az ENOC (gyermeki jogok védelmével foglalkozó európai ombudsman szövetség) éves közgyűlésén októberben Belgiumban és az Európa Tanács kerekasztal rendezvényén novemberben Írországban Takács Albert képviselte az OBH-t.
A kétoldalú tapasztalatcserék és a tapasztalatok közvetlen átadása segítséget nyújt az újonnan alakult intézményeknek, ugyanakkor mindkét fél munkáját is segíti. Ezen meggondolásból vett részt az országgyűlési biztos májusban a libanoni Ombudsman Hivatal megalakulása céljából rendezett konferencián, és fogadták el az általános helyettessel együtt a kínai Ellenőrzési Minisztérium meghívását augusztusban.
Az országgyűlési biztosokat alkalmanként az egyes szakterületekkel foglalkozó munkatársak is elkísérték.
Azonos cél, és a sikeres együttműködés kilátása vezette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság képviselőjét, a spanyol és svéd nagykövetet, a perui követség tanácsosát, valamint a CIVITAS Egyesület vezetőjét, akik az év folyamán látogatást tettek az Országgyűlési Biztos Hivatalában.
A biztosok és munkatársaik igen fontosnak tekintik mind a szakmán belüli, mind a lakosság körében történő ismeretterjesztést szolgáló hazai rendezvényeket. Ezt a meggyőződésüket tükrözi, hogy 2002-ben 10 magyarországi rendezvényen tartottak előadást.
Lenkovics Barnabás előadásai az “Alapjogok és alapértékek az új Polgári Törvénykönyvben”, valamint az “Állampolgári jogok” témakörében:
– VII. Budapesti Nyári Egyetem, 2002. július 7–15.
– III. Márton Áron Nyári Egyetem, Budapest, 2002. augusztus 19–29.
– Tihanyi Mathias Corvinus Collegium, 2002. szeptember 14–15.
– Magyar Jogászegylet Nógrád Megyei Szervezete, Salgótarján, 2002. október 11.
– Zala Megyei Deák Ferenc Jogásznap, Zalaegerszeg, 2002. november 22.
– Kegyeleti Konferencia, Budapest, 2002. november 28.
Takács Albert előadásai:
– A gyermekek alkotmányos jogai és a média. Budapest, 2002. október 16. Magyar Újságírók Országos Szövetsége
– A szólásszabadság, a gyűlöletbeszéd és az alkotmányos jogok. Budapest, 2002. február 7. Friedrich Ebert Alapítvány
– Az emberi jogok fejlődése és az Európai Unió. Debrecen, 2002. január 24. Megyei Jogászegylet
– A közigazgatás törvényességének új követelményei. Győr, 2002. szeptember 25. Jegyzők megyei értekezlete.
Az OBH munkatársai szakmai és tudományos tevékenységük eredményeit az előadásokon kívül folyóiratokban megjelent dolgozatokban ismertették.
· Lenkovics Barnabás: Egy “humán reprodukciós” jogeset. In: Liber Amicorum Studia E. Weiss Dedicate. ELTE ÁJK PJ. TSZK. Budapest, 2002. 179–190. o.
· Bíró György–Lenkovics Barnabás: Magyar polgári jog. Általános tanok. 3., átdolgozott kiadás. Miskolc, Novotni Kiadó, 2002. 212. o.
· Takács Albert: Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság fogalma és jelentősége a közigazgatás jogsértéseinek orvoslásában. In: Ünnepi tanulmányok. VII. kötet. Kalas Tibor professzor 60. születésnapjára (szerk.: Torma András). Miskolc, Bíbor Kiadó, 2002. 255–265. o.
· Takács Albert: Euthanasia from the Perspective of the Constitution. In: Health Care and Human Rights (ed.: Judit Fridli). Budapest: Hungarian Civil Liberties Union Publ. pp. 60–65.
· Takács Albert: A fogva tartottak alkotmányos jogai az ombudsman szemszögéből. Börtönügyi Szemle, 2002. évi 3. szám, 9–18. o.
· Takács Albert: A szociális jogok és a munkához való jog. In: Emberi jogi kézikönyv (szerk.: Halmai Gábor–Tóth Gábor Attila). Budapest, Osiris, 2002. 310–368. o.
· Fogarassy Edit: A normatív-jogi felelősség kialakulása és differenciálódása. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai. Tomus 1/1. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2002. 221–242. o.
· Fogarassy Edit: A büntető törvények visszaható hatályáról. Tanulmányok Horváth Tibor Professzor Emeritus 75. születésnapjára. Bűnügyi Tudományos Közlemények 3. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2002. 25–39. o.
· Fogarassy Edit: Sortűzperek Magyarországon. Publica Liones Universitatis Miskolciensis, Sectio Juridica et Politica. Tomus XIX. pp. 85–99. 2002.
· Hajas Barnabás: In: Kilényi Géza: Fejezetek az Alkotmányjog köréből (egyetemi jegyzet, 2002. X. fejezet: A Bíróság, XI. fejezet: Az Ügyészség. Budapest, Szent István Társulat.
Az országgyűlési biztosok és munkatársaik folytatták korábbi oktatói tevékenységüket: egyetemi, illetve főiskolai tanárként vagy oktatóként tanítanak az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében, a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Államigazgatási Karán, az Államigazgatási Főiskola Továbbképző Intézetében, a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem műemlékvédelmi szakmérnöki karán, és részt vesznek a Ph.D.-képzésben is.
TÁRGYMUTATÓ A PÉLDATÁRHOZ
Az ügyek tárgyszavai |
iktatószám(ok) |
adó |
3700/2000., 5409/2001., 1213/2002. |
állampolgárság |
3148/1999. |
bevándorlás, menekült |
3497/1999., 5134/1999., 1997/2000., 5638/2001., 6501/2001., 1103/2002. |
birtokvédelem |
1337/2000., 4190/2000., 2576/2001., 2881/2001., 3772/2001., 3977/2001., 5149/2001., 5897/2001., 6478/2001., 1463/2002., 1504/2002. |
biztosítás |
1212/2002. |
büntetőügy |
2080/2002. |
diákhitel |
6501/2001. |
diszkrimináció |
5494/1999., 3003/2002., 3875/2002. |
egészségügy |
489/2000., 1476/2000., 2925/2000., 2246/2001., 4476/2001., 1213/2002., 1757/2002., 1857/2002., 2672/2002., 2836/2002., 3820/2002., 4292/2002. |
egészségbiztosítás |
2909/2002., 4517/2002. |
építés |
334/2000., 2416/2000., 4234/2000., 4680/2000., 6064/2000., 6187/2000., 1535/2001., 1906/2001., 4723/2001., 6478/2001. |
felsőoktatás |
5074/2001., 5867/2001. |
fogva tartás |
3613/1999., 4842/1999., 611/2000., 2144/2000., 2612/2000., 2552/2001., 2576/2001., 2783/2001., 3042/2001., 4315/2001., 4458/2001., 1211/2002., 1425/2002., 2511/2002., 2836/2002., 3305/2002., 3819/2002., 4315/2002., 4355/2002. |
fogyatékos |
1615/2002., 1632/2002. |
föld |
1021/2002., 1989/2002., 2333/2002., 2931/2002., 4289/2002., 4290/2002. |
gondozás |
6375/2001., 1106/2002., 2236/2002., 2272/2002., 2376/2002., 2729/2002., 2868/2002., 4230/2002., 4292/2002. |
gyermek, fiatalkorú |
3472/2000., 5816/2000., 2783/2001., 2875/2001., 3768/2001., 1071/2002., 1106/2002., 1188/2002., 1210/2002., 1213/2002., 1425/2002., 1609/2002., 1757/2002., 2236/2002., 2273/2002., 2376/2002., 2539/2002., 2642/2002., 2760/2002. |
gyülekezés |
5205/2002. |
hajléktalan |
6235/2000., 3010/2001., 3311/2001., 6246/2001., 3875/2002. |
hivatásos állomány |
4355/2002. |
honvédség |
3681/2002. |
hulladékgazdálkodás, -szállítás |
2869/2000., 5838/2000., 5977/2000., 6158/2000., 1357/2001., 4594/2001., 5150/2001., 6166/2001. |
kamara |
2631/2000., 6643/2001., 1083/2002., 1105/2002. |
kárpótlás, -térítés, -enyhítés |
1513/1999., 2333/2002., 2611/2002., 2835/2002., 3399/2002., 3411/2002. |
kegyeleti jog, temetkezés |
3613/1999., 3433/2000., 2246/2001., 5284/2001., 1857/2002., 2672/2002. |
konzuli |
3374/2000. |
környezet- és természetvédelem |
1377/1999., 1439/6/2000., 2416/2000., 3067/2000., 4190/2000., 6362/2000., 1725/2001., 2881/2001., 3977/2001., 4091/2001., 5216/2001., 6166/2001., 6395/2001., 1067/2002., 1692/2002., 3375/2002. |
közigazgatási hivatal |
4510/2001., 5409/2001., 2729/2002., 2868/2002. |
közlekedés |
6267/2001., 1615/2002., 1692/2002., 2173/2002. |
közműfejlesztés |
4515/1999. |
közoktatás, felsőoktatás |
6362/2000., 3731/2001., 5867/2001., 5074/2001., 2471/2002., 2760/2002., 3498/2002. |
közszolgáltató |
4383/2000., 4876/2000., 1832/2001., 4510/2001., 4573/2001., 4594/2001., 5150/2001., 5583/2001., 6062/2001., 6670/2001., 1261/2002., 4113/2002. |
lakás |
2288/2002., 3983/2002. |
mozgássérült |
4356/2000., 5249/2001., 6267/2001., 1190/2002. |
munka |
433/2000., 1444/2000., 6580/2001., 3502/2002., 4420/2002. |
nyugdíj-, társadalombiztosítás |
2339/2001., 4138/2001., 6673/2001., 1075/2002., 1233/2002., 1609/2002., 1632/2002., 1652/2002., 4517/2002. |
okmányiroda |
5354/2001., 1463/2002., 3875/2002., 4311/2002. |
polgármesteri hivatal, önkormányzat
polgármesteri hivatal, önkormányzat |
1377/1999., 3148/1999., 4515/1999., 334/2000., 1439/6/2000., 2869/2000., 3067/2000., 3147/2000., 5838/2000., 5977/2000., 6064/2000., 6158/2000., 6187/2000., 6362/2000., 1119/2001., 1357/2001., 1535/2001., 1725/2001., 1906/2001., 2408/2001., 2881/2001., 3731/2001., 3768/2001., 3772/2001., 3977/2001., 4091/2001., 4239/2001., 4509/2001., 4594/2001., 4723/2001., 5149/2001., 5150/2001., 5216/2001., 5284/2001., 5593/2001., 5897/2001., 5921/2001., 6166/2001., 6246/2001., 6267/2001., 6395/2001., 6478/2001., 6670/2001., 1071/2002., 1190/2002., 1210/2002., 1463/2002., 1504/2002., 1692/2002., 2152/2002., 2173/2002., 2273/2002., 2288/2002., 2539/2002., 2642/2002., 2760/2002., 2835/2002., 2909/2002., 3098/2002., 3227/2002., 3375/2002., 3681/2002., 3983/2002., 4311/2002. |
rendőri intézkedés |
4842/1999., 5494/1999., 611/2000., 1102/2000., 1965/2000., 1076/2001., 1990/2001., 2552/2001., 2576/2001., 2875/2001., 3311/2001., 4195/2001., 4315/2001., 4458/2001., 5897/2001., 6147/2001., 2080/2002., 2152/2002., 2511/2002., 2940/2002., 3003/2002., 3819/2002., 5205/2002. |
rendőrség hivatásos állománya |
4315/2002. |
szociális ellátás |
5816/2000., 2339/2001., 2408/2001., 3010/2001., 4138/2001., 6673/2001., 1075/2002., 1190/2002., 1210/2002., 1233/2002., 1425/2002., 1609/2002., 1615/2002., 1632/2002., 1652/2002., 2539/2002., 2868/2002., 2909/2002., 3227/2002., 4230/2002. |
szövetkezeti üzletrész |
5067/2001. |
telepengedélyezés |
3375/2002. |
tulajdonjog |
2183/2000., 5581/2001., 6478/2001., 6670/2001., 1021/2002., 1463/2002., 1504/2002., 1989/2002., 2729/2002., 2835/2002., 2931/2002., 4113/2002., 4289/2002., 4290/2002. |
tűzoltóság |
1067/2002., 1955/2002. |
utca elnevezés |
3098/2002. |
ügyészségi nyomozás |
1965/2000., 3700/2000., 1076/2001., 6147/2001., 3819/2002. |
vám |
4307/2000., 2487/2002. |
vállalkozás |
433/2000., 1444/2000. |
végrehajtás |
6641/2001., 6642/2001., 1188/2002. |
víz |
2528/2000., 3147/2000., 4383/2000., 4884/2000., 5394/2000., 6064/2000., 1725/2001., 1832/2001., 4509/2001., 4510/2001., 5430/2001., 5921/2001., 1083/2002., 1212/2002., 2611/2002. |
zajkibocsátás |
1377/1999.,1337/2000., 2196/2000., 3067/2000., 6362/2000., 3977/2001., 4091/2001., 5216/2001., 6395/2001., 1067/2002., 1504/2002., 1692/2002., 3375/2002. |
AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA ÉS ÁLTALÁNOS HELYETTESE IRODÁJÁNAK MUNKATÁRSAI 2002. ÉVBEN
Bencsik Károly |
Dr. Kovács
Zsolt |
AZ ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK KÖZÖS HIVATALÁNAK MUNKATÁRSAI 2002.
Andrásné dr.
Bognár Ildikó Csákiné Varga Klára |
Dr.
Maléth Anett |