3.7. JOGANYAG

OBH 3370/1997.

Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében rögzített emberi méltósághoz, az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében deklarált, a szabadsághoz és személyi biztonsághoz, valamint az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében meghatározott legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot az az eljárás, amelynek során a panaszos gyermekét az Országos Mentőszolgálat – az illetékes rendőrség közreműködésével – az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe szállította, amennyiben a mentőszolgálat dolgozói (orvosa) és a közreműködő rendőr az eljárásukra vonatkozó jogszabályi előírások szerint járnak el.

Teljes szöveg: 3.13. alfejezetben.

OBH 5483/1997.

Nem okoz az Alkotmány 55. §-ában deklarált szabadsághoz való joggal összefüggésben visszásságot az, ha a büntetés-végrehajtási intézet a fogvatartottak részére nem biztosít intim szobát.

A panaszos életfogytig tartó szabadságvesztését tölti a Szegedi Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez írt levelében emberi jogainak megsértéseként értékelte, hogy a büntetésvégrehajtási intézet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében nem biztosítja az ún. intim szobát, ágyas-beszélőt. Megítélése szerint emiatt a fogvatartottak körében hátrányos megkülönböztetést szenvednek el az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, ugyanis a többi fogvatartott esetében az eltávozások, kimaradások lehetőséget adnak intim kapcsolatok kialakítására, fenntartására.

Ahogy az az Alkotmány 55. §-ából is kiderül, a szabadsághoz való jog nem korlátozhatatlan alapvető jog. A szabadsághoz való jog korlátozásának feltétele, hogy az csak törvényben meghatározott okból és törvényben meghatározott eljárás alapján történhet. A korlátozásnak szükségszerűnek és arányosnak kell lennie. Így az Alkotmány 54. §-ában deklarált emberi méltósághoz való jogból levezethető általános cselekvési szabadság sem korlátozható mindaddig, míg gyakorlása mások alapvető alkotmányos jogait nem sérti vagy veszélyezteti. A korlátozás tartalmát és mértékét törvény határozza meg, ilyen törvény többek között a Büntető Törvénykönyv is. A Btk. meghatározza azon elkövetési magatartásokat, melyek megvalósítása esetén szabadságvesztés alkalmazható büntetésként. A szabadságvesztés kiszabható mértéke az elkövetett cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességének súlyához igazodik. (Ezzel tesz eleget a büntetőjog az alapvető jogok arányos korlátozására vonatkozó alkotmányos követelménynek.) A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt egyes állampolgári jogai szünetelnek, ilyen többek között a szabad mozgáshoz való jog is. Minél súlyosabb bűncselekményt követ el valaki, annál hosszabb ideig vagy annál nagyobb mértékben szünetel ez a joga. Nem jelenti tehát az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek többi elítélttől való hátrányos megkülönböztetését az, hogy a rövidebb tartamú vagy enyhébb végrehajtási fokozatban letöltendő szabadságvesztésre ítélteknek az eltávozások, kimaradások során intim kapcsolat létesítésére van lehetőségük szemben az előbbiekkel. Az Alkotmány 70/A. §-a nem taxatív jelleggel meghatároz néhány okot, ami alapján tilos a Magyar Köztársaság területén tartózkodó személyek egymástól való hátrányos megkülönböztetése. Mindegyikben közös azonban, hogy egy olyan helyzetről van szó, ami vagy a születéssel már adott, vagy tudatosan kialakított, de semmiképpen sem mások alapvető jogainak megsértésével jön létre. A panaszos olyan helyzet szerinti megkülönböztetést sérelmez, amibe mások élethez való jogának megsértésével került, így ebben az esetben nem lehet szó diszkriminációról. A büntetésvégrehajtási intézetek feladata, hogy a fogvatartottak törvényben meghatározott jogainak biztosítása mellett a bíróság által kiszabott büntetéseket és intézkedéseket jogszabályban meghatározott módon végrehajtsák. A büntetés-végrehajtási intézetek e feladata a domináns, elsősorban ennek kötelesek eleget tenni, tehát az intim szoba létesítésére vonatkozó kötelességük alkotmányos jogból nem vezethető le. Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy az intim szoba hiánya nem okoz alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot.

OBH 5979/1997.

1. Az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással rendelkező külföldi állampolgár a tartózkodási engedélyének lejártát követően is jogszerűen tartózkodik az országban. A büntetőeljárás alatt álló külföldi állampolgár útlevelének visszadásával az ügyészség engedélyezi, hogy az országot elhagyja. Az ideiglenes tartózkodási igazolással rendelkező külföldi kiutazására vonatkozó hatósági bejegyzés elmulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített, az ország elhagyásához való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

2. A határőrség országos parancsnokának azon álláspontja, mely szerint panaszos azért nem hagyhatja el az országot, mert nem rendelkezett tartózkodási engedéllyel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított az ország elhagyásához való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.

3 A büntetőeljárás során biztosítékot letétbe helyező külföldiek magyarországi visszatérésére vonatkozó speciális szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében előírt tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogok érvényesülését.

4. A büntetőeljárás alatt álló külföldi állampolgár terheltnek az a kötelezettsége, hogy a biztosíték letétbe helyezése iránti kérelmében védőt kell megneveznie, nem eredményezheti azt, hogy ezzel kényszerűen megfosztja magát attól a jogától, hogy az ellene felhozott vádakkal szemben a bírósági tárgyaláson személyes nyilatkozatot tehessen. Nincs jogszabályi garancia arra, hogy a biztosítékot letétbe helyező külföldit a büntetőeljárás későbbi szakaszában az idegenrendészeti hatóság bizonyosan ne akadályozhassa meg abban, hogy a bírósági eljárás idejére visszatérhessen az országba, ami veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog érvényesülését.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6875/1997.

Nem sérti a jóhírnévhez való jogot (Alk. 59. § (1) bek.), ha az ügyészség a bűncselekmény elkövetésén tetten ért rendőr nevét és beosztási helyét az előzetes letartóztatás ügyében tartott nyilvános bírói meghallgatást követően – a gyanúsítottal összetéveszthető adatokkal rendelkező munkatársa kérése alapján – nyilvánosságra hozza.

A panaszos ellen büntetőeljárást folytatott a Baranya Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatala és ennek során olyan adatokat hoztak nyilvánosságra, amelyek a személyiségi jogait sértették. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat érdekében megkereste a legfőbb ügyészt.

A panaszos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott, mint vizsgáló. 1996. november 19-én büntetőeljárás indult ellene hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt. Őrizetbe vétele napján az ügyészség sajtótájékoztatót tartott, ahol az általa elkövetett bűncselekményről, nevének kezdőbetűivel és beosztási helyének feltüntetésével együtt tájékoztatást adtak.

A sajtóban megjelent tájékoztatást követően a főkapitányság Vizsgálati Osztályának egy másik munkatársa, V. László főhadnagy a Baranya megyei főügyészhez fordult azzal, hogy a cikk félreértésre adhat okot, mivel monogramja és beosztása megegyezik a panaszoséval. Kérte az újságcikk helyreigazítását. A kérésnek a főügyész helyt adott és ezt követően kezdeményezte, hogy a megyei lap – a gyanúsítottat a megkülönböztetés érdekében teljes nevén megnevezve – pontosítsa a közleményt.

A főügyész döntését azzal indokolta, hogy fontosabbnak látta egy igaztalanul gyanúba keveredett, tisztességes rendőr becsületének megóvását, mint a bűncselekmény elkövetésén tetten ért és bíróság által addigra már letartóztatott rendőr nevének a titokban tartását. A büntetőeljárás megindításának körülményeire és az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, illetve a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseire tekintettel a panaszos nevének közzététele jogszerű volt. A panaszos – mint rendőr – közfeladatának ellátása során, hivatalával visszaélve követte el a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekményt. Ezért jogos az az igény, hogy a polgárok más büntetőeljárásokkal ellentétben szélesebb körű tájékoztatást kapjanak, mely adott esetben kiterjed a bűncselekmény elkövetőjének megnevezésére is. A nyilvánosságra hozatal miatt alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem állapítható meg.

Az ügyészségi nyomozó hivatal az eljárás során valamennyi eljárásjogi, a gyanúsított jogait érintő garanciális szabályt betartotta.

A panaszosnak a Legfőbb Ügyészséghez benyújtott beadványát – amelyben egyrészt a fogva tartásának körülményeit, másrészt a védelemhez való jogának csorbítását sérelmezte – a Nyomozás Felügyeleti Főosztály a Baranya Megyei Főügyészségnek küldte meg. A Főügyészség a beadványt megvizsgálta és vizsgálatának eredményéről a panaszost levélben értesítette. Tájékoztatták arról, hogy a sérelmesnek tartott körülmények miatt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Tolna Megyei Főügyészséghez fordulhat, a büntetőeljárással kapcsolatos kifogásait pedig – mivel az ügy időközben bírói szakba került – a bíróságon adhatja elő.

Az ügyben eljáró hatóságok munkájában nem volt megállapítható olyan sérelmes intézkedés vagy mulasztás, amely alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott volna, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a további vizsgálatot lezárta.

OBH 9438/1997.

Az idegenrendészeti eljárás során az eljárás alá vont személy jogaira való kioktatásának dokumentálásával, továbbá az előállítás időtartama meghosszabbításával kapcsolatos felületes gyakorlat – konkrét jogszabálysértés nélkül is – veszélyezteti a szabadsághoz való jog (Alk. 55. § (1) bek.), valamint a jogállamiság és a jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) alkotmányos követelményének érvényesülését.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 9824/1997.

A jogellenes előállítás és a panaszos több órás fogva tartása sérti a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény szabályait, ezáltal a jogállamiságot és a jogbiztonsághoz való jogot (Alk. 2 . § (1)bek.), valamint a személyes szabadsághoz való jogot (Alk. 55. § (1) bek.). Az emiatt tett panasz ügyében a határozathozatal mellőzése a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.) sérelmével összefüggő alkotmányos visszásságot okoz.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 467/1998.

I. A törvénysértő előállítás sérti a panaszosnak a jogállamisághoz és jogbiztonsághoz (Alk. 2. § (1) bek.), továbbá a személyi szabadsághoz (Alk. 55. § (1) bekezdés) fűződő alkotmányos jogait.

II. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélye megállapítható minden olyan esetben, amikor a beadvánnyal érintett hatóság egyáltalán nem hoz határozatot – vagyis nincs jogorvoslattal megtámadható hatósági aktus –, illetve a jogorvoslati jogra nem oktatja ki az ügyfelet.

III. A szabálysértés utólagos átminősítése bűncselekménnyé, annak érdekében, hogy a panaszos előállítását jogszerűnek tüntessék fel, sérti a jogállamisághoz és jogbiztonsághoz (Alk. 2. § (1) bek.), valamint a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot (Alk. 57. § (1) bek.).

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1222/1998.

1. A repülőtéren tartózkodó, be nem léptetett külföldi olyan megítélése, akire a hatályos magyar jogszabályokat nem kell alkalmazni, az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok védelméhez, illetve az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

2. A repülőtér nemzetközi zónájára vonatkozó értelmező rendelkezések, illetve a kijelölésére vonatkozó eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, valamint az ország területén jogszerűen tartózkodó külföldieket az Alkotmány 58. § (1) bekezdése alapján megillető szabad mozgáshoz való alkotmányos jog érvényesülését.

3. Az előszűrés eredményeként elkülönített – útiokmánnyal nem vagy nyilvánvalóan érvénytelen okmánnyal rendelkező – külföldiekkel szembeni eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez, valamint az Alkotmány 65. § (1) bekezdésében biztosított menedékhez való alkotmányos jogok érvényesülését.

4. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok gyakorlásával összefüggésben okoz visszásságot, ha az eljáró hatóság törvényben meghatározott cél nélkül kötelezi a külföldi állampolgárt arra, hogy tűrje a csomagjai átvizsgálását.

5. A külföldi állampolgár útiokmányának elvételét vagy lefoglalását tanúsító hatósági igazolás hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

6. Az okirat-hamisítások bizonyítékainak a fellebbezési eljárásban történő ismételt vizsgálata nélkül a másodfokú eljárás nem tesz eleget az elsőfokú határozat érdemi felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezéseinek, ezért a külföldi állampolgároknak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alkotmányos jogával összefüggésben okoz visszásságot.

7. Az olyan szabadságkorlátozás, amelynek időtartamát, végrehajtásának garanciáit, felülvizsgálatának módját törvény nem szabályozza, az az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

8. Ha a külföldi visszaszállításának határidejét, illetve a repülőtér zárt területén tartásának időtartamát törvény nem szabályozza, az az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz.

9. A visszairányított külföldi állampolgároknak a repülőtér várócsarnokában való éjszakáztatása – amennyiben van tranzitszálló – az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot eredményez.

10. A repülőtér tranzitterületén tartózkodó külföldiek meghatalmazott jogi képviselő igénybevételéhez való jogának gyakorlását biztosító garanciális szabályok hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

11. A repülőtér tranzitterületén, valamint a közösségi szálláson tartózkodó külföldiek jogi képviselethez történő hozzáférési lehetősége közötti különbség az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz való joggal összefüggésben eredményez visszásságot.

12. A visszairányított külföldiek visszafogadására vonatkozó szabályok kihirdetésének módja az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisághoz és az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

13. A beutazásra vagy átszállásra jelentkező külföldieknek a repülőtér területén – a tranzitzónában, illetve a közösségi szálláson – tartásával megvalósuló szabadságkorlátozását a magyar jog nem ismeri, ami az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

14. A repülőtér területén szabadságkorlátozás alatt álló külföldiekre vonatkozó hatályos jogi szabályozás nem tesz eleget az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott követelményeknek, ami az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében megfogalmazott nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

15. Az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságára figyelemmel fegyveres munkavégzésük az utasoknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát veszélyezteti.

16. A közösségi szálláson szolgálatot teljesítő határőrök számára rendszeresített szociális, illetve közösségi helyiség színvonala meg sem közelíti az elvárható mértéket, ami az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

17. Az útlevélkezelők lőfegyverviselési jogosultságára is figyelemmel mentálhigiénés gondozásuk koránt sem kielégítő, ami veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joguk érvényesülését.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 4811/1999.

Ha a hajléktalanokat ellátó intézmény a szükséges személyi és tárgyi feltételek hiányosságai miatt nem rendeltetésszerűen működik, az az intézmény környezetében lakók alkotmányos jogai (emberi méltósághoz, szabad mozgáshoz, a gyermek védelméhez, a testi és lelki egészséghez – Alk. 55. § (1), 58. § (1), 67. § (1), 70/D. § (1) bek.) sérelmének közvetlen veszélyét jelenti, de egyúttal a rászorult hajléktalanok szociális biztonsághoz való (Alk. 70/E. §) jogát is veszélyezteti.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 5578/1998.

I. A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a rehabilitációs intézet házirendjének jogszabályoknak megfelelő jól látható helyen történő kifüggesztésének elmulasztása. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot az intézmény érdekképviseleti fóruma működésének hiánya.

II. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon által biztosított ellátásért fizetendő térítési díjról az érintettek névreszóló értesítés helyett egy, az intézmény vezetője által a fenntartó rendelete alapján készített feljegyzésből értesülnek.

III. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fűződő jog sérelmén túl a jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben is visszásságot okoz a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon, ha az általa a gondozottak pénzkezelésével összefüggésben kimunkált gyakorlat mellőzi a gondnokság alá helyezett jogait és törvényes érdekeit védő, törvényben előírt garanciális rendelkezések egyidejű alkalmazását, vagy ha a gondozott a személyes szükségletére elhelyezett pénzéhez csak előzetes egyeztetést követően, igazgatói engedéllyel juthat hozzá. E jogot sérti meg a bentlakásos intézmény akkor is, ha a jogszabály kötelezése ellenére nem gondoskodik a gondozottak értéktárgyainak biztonságos megőrzéséről. Ugyanezen joga megsértése mellett a gondozott emberi méltóságához fűződő alkotmányos joga is sérül, ha a bentlakásos intézmény büntetésből zsebpénzvisszatartás-büntetést alkalmaz.

IV. A rehabilitációs intézet elkerítésének hiányosságai, valamint a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer kialakításának elmulasztása visszásságot idéz elő az intézetben gondozottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet nem számol fel haladéktalanul egy beázott, elektromosvezeték-elosztóban rejlő veszélyforrást, illetve ha az intézet belső útjainak állapota balesetveszélyes. Ugyancsak e joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki megfelelő orvosi szobát, vagy ha az intézetben a gyógyszerrendelés ellenőrizhetetlen, áttekinthetetlen és nem megfelelően dokumentált, továbbá ha az intézmény az előírt gyógyszerek árát nem téríti meg automatikusan. A jogszabályban minimálisan előírt orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát.

V. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot az a rehabilitációs intézetben kialakított gyakorlat, amely szerint minden WC-használat előtt és után a gondozó kíséri a gondozottat, nyitja és zárja a szobák, illetve a mellékhelyiségek ajtait. Az ellátottak ugyanezen jogát sérti meg az intézet, ha a gondozott és a gondozó közötti magázódás és tegeződés gyakorlatát az intézet házirendjében szabályozza. E jog sérelmével jár az is, ha az intézet mellékhelyiségeiben a WC-kagylókat egymástól nem választják el, illetve ha a WC-ajtók hiányából fakadóan az intimitás alapvető feltételei sem adottak.

VI. Az Alkotmány 18. §-ában rögzített egészséges környezethez való jog maradéktalan érvényesülését veszélyezteti, ha a rehabilitációs intézeten belül, a gondozottak által rendszeresen használt területen legeltetik az otthon háziállatait. E jogot sérti, ha az intézet disznóóljait a gazdasági épületek, az ebédlő, a konyha, valamint a lakóotthonok tőszomszédságában helyezik el. Ugyanezen jog sérelmével jár az is, ha az intézet mellékhelyiségeiben található WC-kagylókat nem látják el ülőkével és fedlappal, valamint ha a lakószobákban “bilipadokat” helyeznek el.

VII. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogot sérti, ha a bentlakásos intézmény büntetésből kimenőmegvonást alkalmaz.

VIII. A gondozottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát sérti, ha a rehabilitációs intézet nem gondoskodik az általa ellátott utógondozásának, a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon pedig a gondozottak előgondozásának megszervezéséről. Ugyanezen jogot sérti meg az intézet, ha házirendjében rögzíti, hogy csak az erre képtelen gondozottak ruhaneműinek mosásáról gondoskodik, vagy ha az intézmény külön térítési díjat állapít meg a lakók elektromos árammal működtetett készülékeinek használatáért.

IX. Az Alkotmány 64. §-ában deklarált kérelemhez és panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot idéz elő a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon, amikor az írásban benyújtott panaszra szóban ad választ. Ugyanezen jogot sérti az intézet, ha a panasztétel lehetőségét írásbeliséghez köti, vagy ha a gondozottakat érintő panaszokat az intézeti vezető főnővérhez irányítja.

X. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében rögzített, hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben okoz visszásságot a fogyatékosokat ápoló gondozó otthon, amennyiben a látogatás jogát az intézetvezető előzetes hozzájáruláshoz köti, és a gondozott rokoni körére, illetve törvényes képviselőjének személyére korlátozza.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 6776 /1998.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben rögzített jogállamiság elvével, valamint az 59. § (1) bekezdésben biztosított jóhírnévhez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság a gyanúsított munkahelyétől úgy kéri iratok megküldését, hogy a nyomozás adatairól a szükségesnél részletesebb tájékoztatást ad és a megkereséshez olyan bűnügyi iratmásolatot is csatol, ami nem tartozik a munkáltatóra.

A panaszos – a MÁV alkalmazásában álló házaspár meghatalmazott védője – sérelmezte, hogy a házaspárral szemben az Országos Rendőr-főkapitányság volt Központi Bűnüldözési Igazgatósága (ORFK KBI) által folytatott nyomozásban a férj munkaköri leírásának megkérése alkalmával közölték a munkáltatóval a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekményt. Az átiratban foglaltak alapján a MÁV Rt. a vezető beosztású feleséggel szemben rendkívüli felmondást alkalmazott, a vezető beosztású férj megbízatását azonnal felfüggesztette. Mindez egzisztenciálisan és morálisan negatívan érintette védenceit.

Az országgyűlési biztos a panasz alapján folytatott vizsgálatban megállapította, hogy az ORFK KBI Vizsgálati Főosztálya által elrendelt nyomozásban a panaszos védő ügyfeleit, a férjet vesztegetés vétségével, a feleséget ugyanezen bűncselekmény bűnsegédi minőségben történt elkövetésével gyanúsította meg. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ORFK KBI vezetője a MÁV Rt. vezérigazgatóját tájékoztatta a folyamatban levő nyomozásról, a bűncselekmény elkövetésének a gyanúsítottak által történt beismeréséről, és kérte a férj munkaköri leírásának megküldését. Az átirathoz mellékelték a bűncselekmény elkövetésének bizonyítására szolgáló, beszélgetést tartalmazó két mini magnetofon-kazetta lefoglalásáról készített határozatot.

A házaspár részéről a munkajog szabályai szerint előterjesztett egyeztetési kérelmek alapján a MÁV Rt. a rendőrségi átírat hatására meghozott munkáltatói intézkedéseket – kölcsönös megegyezések alapján – később módosította. Megállapodtak, hogy a büntetőügy jogerős lezárásáig anyagi hátrány nem éri a házaspárt. A férj munkaviszonya időközben – kölcsönös megegyezés alapján – mégis megszűnt.

A legfőbb ügyész helyettese szerint a jelen panaszt hivatalunkhoz előterjesztő ügyvéd 1998. július 27-én a Fővárosi Főügyészséghez benyújtott panaszában – egyebek mellett – már kifogásolta, hogy a nyomozó hatóság megkereste a MÁV Rt-t mint munkáltatót és közölte a büntetőeljárás tényét. A Fővárosi Főügyészség a panaszt elutasította arra hivatkozva, hogy az eljárás lefolytatásához szükséges volt a gyanúsított munkaköri leírásának és az alkalmazására vonatkozó dokumentumoknak a beszerzése.

A legfőbb ügyész helyettese egyetértett azzal, hogy a megkeresés indokolt volt. A munkáltató által megküldött iratok bizonyítási eszköznek minősültek, így beszerzésük szükséges volt. Megállapította azonban, hogy a megkeresés az okaként megjelölt tárgyon indokolatlanul túlterjeszkedve tartalmazott adatokat. Indokolatlan volt közölni a munkáltatóval, hogy a gyanúsított férj a bűncselekmény elkövetését beismerte. Semmi nem alapozta meg azt, hogy a feleségre vonatkozóan is közölték a munkáltatóval a bűncselekmény elkövetése alapos gyanúját.

A MÁV Rt-nek ezen közlések nélkül is eleget kellett volna tenni adatszolgáltatási kötelezettségének. Ha a nyomozó hatóság a munkaköri leíráson túl más okiratok megküldését is szükségesnek tartotta, úgy azt a nyomozás adatok részletezése nélkül, a bekérni szánt iratok konkrét megjelölésével kellett volna kérnie.

A legfőbb ügyész helyettese felhívta a fővárosi főügyészt a szükséges intézkedések megtételére. A felhívásra a főügyészség észrevételezte az ORFK KBI jogutód szervezete vezetőjénél a feltárt helytelen gyakorlatot – többek között azt –, hogy a büntetőeljárások során történő megkeresések nem tartalmazhatnak olyan konkrét adatot, melyek a nyomozás tárgyával és irányával kapcsolatos érdemi információkra vonatkoznak. Kérte, hogy ismertesse beosztottaival a helyes eljárási módot.

Az országgyűlési biztos az ügyben megállapította, hogy a rendőrség eljárása és a büntetőeljárás alá vont házaspárral szemben alkalmazott hátrányos munkáltatói intézkedések között okozati összefüggés állt fenn. Ezért sérült a szóban forgó házaspár jogállamiság és jogbiztonság követelményéhez, valamint ezekhez szorosan kapcsolódó ártatlanság vélelméhez és a jóhírnévhez fűződő joga.

Megállapította azt is, hogy az átiratot elkészítő rendőrségi beosztott felelősségét menti a vezetői jóváhagyás. Az ORFK KBI vezetője és az átiratot nevében aláíró főosztályvezető már nem volt rendőrségi állományban. Erre tekintettel fegyelmi eljárást nem kezdeményezett az ügyben. Megállapította továbbá, hogy – figyelemmel a gyanúsítottként kihallgatott házaspár jogos érdekeire – a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét megsértette a Fővárosi Főügyészség is akkor, amikor a gyanúsítottak védőjének panaszát elutasító határozatában nem észlelte, hogy az ORFK KBI a MÁV Rt-nek címzett megkeresésében olyan adatokat is közölt a munkáltatóval, amely indokolatlan volt. Figyelemmel arra, hogy a vizsgálat során a legfőbb ügyész helyettese mindezt észlelte és felhívta a Fővárosi Főügyész figyelmét arra, hogy a konkrét ügyben és a jövőre nézve is tegye meg a szükséges intézkedéseket, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.

Az országgyűlési biztos kezdeményezte azonban, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője tegyen intézkedést arra, hogy a bűnügyi megkeresések országos szinten, valamennyi rendőri nyomozó hatóságnál egységesen készüljenek és ne tartalmazzanak a jogállamiság, jogbiztonság, valamint az ártatlanság vélelméhez és a jóhírnévhez fűződő jog csorbulására alkalmas adatokat.

Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást késedelmesen elfogadta, és jogszabály kiadására vonatkozó előterjesztést tett a belügyminiszterhez.

OBH 7284/1998.

I. A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha az időseket ápoló-gondozó otthonban a műszakonként vezetni szükséges dátumozott eseménynapló nem sorszámozott. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot a házirend jogszabályoknak megfelelő jól látható helyen történő kifüggesztésének elmulasztása, valamint az intézmény érdekképviseleti fóruma működésének hiánya is. Az intézet házirendjében szabályozni szükséges egyes tárgykörök felvételének elmulasztása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvének megsértésén túl sérti a gondozottak szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogát is.

II. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fűződő jogot sérti az időseket ápoló-gondozó otthon akkor, ha a gondozottnak az erre vonatkozó meghatalmazása nélkül kezeli a költőpénzét.

III. Az időseket ápoló-gondozó otthon mellékhelyiségei burkolatának nagyfokú, balesetveszélyes sérülései, a folyamatos fűtés és melegvíz-szolgáltatás hiánya, az intézmény elkerítésének hiányosságai – összefüggésben a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer kialakításának elmulasztásával – visszásságot idéznek elő a gondozottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyancsak e joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki megfelelő orvosi szobát és egészségügyi elkülönítőt, vagy a mozgáskorlátozottak közlekedését segíteni hívatott rámpa kialakítása balesetveszélyes. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet emeleti szennyesledobójának ajtaja nem zárható. A jogszabályban minimálisan előírt orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát.

IV. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot az, ha az időseket ápoló-gondozó otthon mellékhelyiségeiben a zuhanyzótálcákat, a kádakat, a WC-kagylókat egymástól nem választják el, illetve ha a WC-ajtók vagy a WC-helyiség ablakait takaró függöny hiányából fakadóan az intimitás alapvető feltételei sem adottak. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot az, ha az intézményben az étkezések alkalmával nem adnak szalvétát a gondozottaknak.

V. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogot sérti, ha az időseket ápoló-gondozó otthon büntetésből kimenőmegvonást alkalmaz, vagy eseti orvosi szakvélemény nélkül rendelkezik a kimenő megvonásáról.

VI. A gondozottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát sérti, ha az időseket ápoló-gondozó otthon nem teszi félre az ebédjét annak, aki rendszeresen kijár az intézetből. Ugyanezen jogot sérti meg az intézet, ha a gondozottakat a jogszabályi kötelezés ellenre nem látja el az előírt mennyiségű ruházati cikkel.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 181/1999.

Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvével és az abból fakadó tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal, valamint az Alkotmány 59. §-ának (1) bekezdésében szabályozott, a jóhírnévhez való alkotmányos joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha az adóhatóság a késedelmesen megfizetett adó esetében adópótlékot számol fel és a végrehajtási eljárás megindításához adatokat gyűjt.

A panaszos a beadványában a Veszprém Megyei Illetékhivatal eljárását sérelmezte, mert az illetékhátralék behajtása céljából a lakóhelye szerint illetékes polgármesteri hivatalhoz adatkérés közlése céljából küldött megkeresésével a jó hírnévhez fűződő alkotmányos jogait sértette meg. A vagyonszerzőt jogszerűen kézbesített fizetési meghagyással 237250 Ft illeték megfizetésére kötelezte a hatóság. Ezt követően fizetési halasztást kért a kötelezett, amelyet az illetékhivatal elutasított és tájékoztatta a kötelezettet a késedelmesen megfizetett illeték után felszámítható adópótlék mértékéről. A határozat ellen a panasztevő fellebbezést terjesztett elő, a másodfokú hatóság az illetékhivatal határozatát helybenhagyta. A panaszos 1998. november 9-én tőketartozását megfizette, de számláján további tartozás állt fenn, mert befizetéséből 18135 Ft késedelmi pótlékra lett elszámolva. Ezért az illetékhivatal fizetési felszólítást küldött a panaszosnak 1998. december 6-án tartozása rendezése céljából, majd 1998. december 9-én megkereste a panaszos lakóhelye szerint illetékes polgármesteri hivatalt az illetékhátralék behajtásához szükséges adatok megtétele céljából. A polgármesteri hivatal 1999. január 19-én küldte vissza az adatlapot azzal, hogy a követelt illetéket 1998. december 16-án megfizették.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a panaszost a beadványában előadottaktól eltérően semmiféle anyagi hátrány nem érte. Felvetése a kiadott közigazgatási határozatok és az abban felhívott törvényi rendelkezések alapos ismeretének hiányára utalt. Ugyanis a méltányossági jogkörben hozott elsőfokú határozat is tartalmazza, hogy az esedékesség napjától késedelmi pótlék jár, annak összegére vonatkozóan is kellő tájékoztatást kapott. Továbbá megjelölte az elsőfokú hatóság a határozatban a döntés alapjául szolgáló törvényhelyeket is.

A törvényi szabályozás szerint az illetéktartozás megfizetésére felhívhatja a hatóság a fizetésre kötelezettet, de ez nem kötelező, ennek hiányában is megindítható a végrehajtási eljárás, amelyet még nem indított meg az elsőfokú hatóság, csupán ahhoz szükséges adatgyűjtést végzett, amikor is megkereste a panaszos lakóhelye szerinti polgármesteri hivatalt.

Mindezekre alapozva állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese, hogy a panaszost az ügyben hatósági intézkedés, illetve mulasztás következtében a jogbiztonsághoz, illetve a jó hírnévhez fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem nem érte.

OBH 540/1999.

1. Az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében kinyilvánított személyi szabadsághoz és személyi biztonsághoz fűződő joggal öszefüggésben alkotmányos visszáságot okoz, ha a büntetőeljárási törvényben szabályozott magatartás megjelölésére a jogalkotó egy másik törvényben új fogalmat vezet be, továbbá ha a törvényalkotó személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedést úgy iktat törvénybe, hogy annak helye határozatlan, illetve meghatározhatatlan, és nem írja elő végrehajtásának módját sem, valamint ha a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásához hiányoznak a jogszabályban biztosított garanciák.

2. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében megfogalmazott emberi méltósághoz, az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében rögzített személyi biztonsághoz, az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált jóhírnévhez és magántitok védelméhez való jog közvetlen veszélyét rejti magában, ha a törvényalkotó egy újonnan létrejött nyomozó hatóság köztisztviselői jogállású tagjai részére a rendőrségnek biztosított bírói engedélyhez nem kötött információgyűjtést változtatás nélkül biztosítja.

3. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében megfogalmazott emberi méltósághoz, az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében rögzített személyi biztonsághoz, valamint az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált jóhírnévhez való jog – figyelemmel az állampolgárok jogos érdekeire is – sérelmének közvetlen veszélyét hordozza magában, ha a pénzügyminiszter az alárendeltségében működő nyomozó hatóság intézkedéseinek, a kényszerítő eszközök általuk történt alkalmazásának részletes eljárási, valamint a nyomozó hatóság tagjának magatartási szabályait nem határozza meg rendeletben.

4. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz és a panaszhoz fűződő alkotmányos emberi jogokkal kapcsolatos visszásság közvetlen veszélyét rejti magában, ha a törvényalkotó nem ad egyértelmű választ arra, hogy hogyan alakul az állampolgár jogorvoslati joga, ha a nyomozó hatóság tagja által alkalmazható kényszerítő eszköz használatát sérelmesnek tartja.

Két országgyűlési képviselő közös beadványa szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (továbbiakban: Hivatal) egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény (továbbiakban: APEH törvény) néhány rendelkezése, továbbá a bűncselekményeknek az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által történő nyomozása részletes szabályairól szóló 3/1999. (I. 29.) PM rendelet – ez utóbbi azzal, hogy más jogszabály rendelkezéseit átvette – alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot eredményezett.

Sérelmezték azt is, hogy az Országgyűlés a szóban forgó törvényt a jelen lévő képviselők egyszerű többségének szavazatával fogadta el oly módon, hogy a törvény magában foglal kétharmados többséggel elfogadott szabályokat is.

A panasz előterjesztői az Alkotmány egyes rendelkezéseinek Alkotmánybíróság általi értelmezésére vonatkozó indítvány előterjesztését is kérték az országgyűlési biztostól.

Figyelemmel arra, hogy az alkotmányos jogok sérelmének közvetlen veszélye is megalapozhatja a visszásságot, az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el.

Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy nincs hatásköre arra, hogy az Országgyűlés jogszabály-alkotási eljárását vizsgálja. Erre az Alkotmánybíróság jogosult. Ezért a beadvány azon részére, mely arra vonatkozott, hogy az Országgyűlés az APEH törvényt a jelen lévő képviselők egyszerű többségének szavazatával fogadta el, vizsgálata nem terjedt ki. Azt – a vizsgálati jelentés tájékoztatás céljából való megküldésével egyidejűleg – áttette az eljárásra hatáskörrel rendelkező Alkotmánybírósághoz.

Az országgyűlési biztos első lépésként azt vizsgálta, hogy a szóban forgó törvény biztosít-e elegendő garanciát a bűnüldözési és az adóigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egység elválasztásához. Megállapította, hogy nem alkotmányos emberi joggal összefüggő kérdés az, hogy a parlament létrehozott egy új szervezetet, melynek meghatározta alapvető feladatát is. Ezen túl a törvény a Kormányra ruházta a Hivatal adóztatási feladatainak és szervezetének rendeletben történő meghatározását. Ennek tett eleget a 11/1999. (II. 1.) Korm. rendelet. A törvény kimondta azt is, hogy a Hivatal bűnüldözési feladatkörében a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szabályai szerint, a Be. által hatáskörébe utalt bűncselekmények megelőzését, felderítését, valamint nyomozását végzi. Az országgyűlési biztos úgy ítélte meg, hogy a törvény említett rendelkezései – a 11/1999. (II. 1.) Kormány- és a 3/1999. (I. 29.) PM rendeletekkel együtt – alkalmasak arra, hogy a Hivatal a jogállamiság és az abból eredő jogbiztonság követelményeinek eleget téve végezze adóztatási, bűnüldözési, valamint a hatáskörébe utalt egyéb feladatait.

Megállapította az országgyűlési biztos azt is, hogy önmagában nem kifogásolható, hogy a törvényalkotó az adónyomozónak biztosította a titkos információgyűjtés eszközrendszerét a bizonyítékok beszerzéséhez. A rendőrségen kialakult a gyakorlata ennek a tevékenységnek. Ilyen gyakorlattal azonban az adónyomozók nem rendelkeztek. Ezért az állampolgárok jogbiztonsága – különösen az emberi méltósághoz, személyi biztonsághoz, jóhírnévhez, magántitok védelméhez való jog – szempontjából garanciális jelentőségű lett volna, ha a rendőrségnek biztosított bírói engedélyhez nem kötött információgyűjtést az adónyomozók számára kivétel nélkül valamilyen engedélyezéshez kötötte volna a jogalkotó.

A beadvány határozott kérelmet tartalmazott arra, hogy a törvény titkos információgyűjtéssel kapcsolatos rendelkezésével összefüggésben az országgyűlési biztos jogértelmezést kérjen az Alkotmánybíróságtól. Előzőekben kifejtettekre tekintettel azonban ezt mellőzte az országgyűlési biztos. Rámutatott viszont, hogy a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához való alkotmányos jog védelmében az adatvédelmi biztos jogosult eljárni. Ezt azért rögzítette az országgyűlési biztos, mert vizsgálata során az adónyomozó által végzett titkos információgyűjtéssel nem adatvédelmi szempontból, hanem mint a bizonyítékok beszerzésének egyik eszközével foglalkozott.

Megállapította az országgyűlési biztos továbbá, hogy a vizsgálat tárgyát képező törvény tartalmazott előírásokat a Hivatal nyomozó hatóságának hatásköréről és illetékességéről. Ezek ugyan nem voltak részletes szabályok, de nem okoztak a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot, mivel a törvényalkotó felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter rendeletben meghatározta a Hivatal nyomozó hatósága hatáskörének, illetékességének és nyomozásának részletes szabályait.

Az országgyűlési biztos megítélése szerint – szemben a beadvány előterjesztőinek véleményével – nem törvényi szabályozást igénylő jogalkotási feladat, ezért önmagában nem alapozott meg alkotmányos emberi joggal kapcsolatos visszásságot az sem, hogy a törvény nem rendelkezett az adónyomozói intézkedések foganatosításának módjáról.

Megállapította viszont az országgyűlési biztos a jogállamiság, illetve a jogbiztonság követelményének, továbbá az emberi méltósághoz, személyi biztonsághoz, jóhírnévhez való jog sérelmének közvetlen veszélyét amiatt, hogy a törvény nem adott felhatalmazást a pénzügyminiszternek arra, hogy rendeletben állapítsa meg az adónyomozói intézkedések, a kényszerítő eszközök részletes eljárási, esetleg az adónyomozó magatartásának szabályait.

A személyi szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való alkotmányos emberi joggal összefüggésben visszásságot okozott az adónyomozói intézkedések között nevesített feltartóztatás lehetősége is. Ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos rámutatott, hogy a feltartóztatás intézménye jogrendszerünkben ismert, hiszen a Rendőrségről szóló törvény (Rtv.), továbbá a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: vámtv.) bevezette. Mindkét jogszabály szerint azonban meghatározott cél érdekében, hivatásos állományú személy foganatosíthat feltartóztatást. Az új jogszabály szerint az adónyomozó ezt a jogintézményt bűnüldözési feladatai ellátása során veheti igénybe akkor, ha a Hivatal Bűnügyi Igazgatóságának, illetve területi nyomozó hivatalának hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésén valakit tetten ért, illetőleg ha bűncselekmény elkövetésével valakit alaposan gyanúsít. A törvényalkotó azt is rögzítette, hogy az adónyomozó a büntető-eljárási törvény alapján jár el. A büntető-eljárási törvény viszont lehetőséget ad arra, hogy ha valakit tettenértek vagy alaposan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével, akkor azt őrizetbe, illetve – egyéb feltételek fennállása esetén – előzetes letartóztatásba vegyék. Ezenkívül a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja (de nem feltartóztathatja!), köteles azonban őt haladéktalanul a rendőrségnek vagy az ügyésznek átadni, ha pedig erre nincs módja, ezek valamelyikét értesíteni.

Az országgyűlési biztos szerint a vizsgált jogszabályban megfogalmazott feltartóztatás tartalmilag az elfogáshoz és az előállításhoz hasonló kényszerítő intézkedés. Ezeknek is kialakult a rendőri gyakorlata. A panasszal érintett törvény szerinti feltartóztatást aggályosnak tartotta az országgyűlési biztos részben azért, mert a büntetőeljárási törvényben szabályozott magatartásokat – melyeket az adónyomozó egyébként alkalmazhat – a jogalkotó egy új fogalommal helyettesített, másrészt azért, mert a feltartóztatás helye határozatlan, illetve meghatározhatatlan volt, továbbá a törvény nem írta elő annak végrehajtási módját sem. Előzőeken kívül a feltartóztatással az új törvény olyan kényszerítő intézkedést vezetett be, melynek alkalmazásához hiányoztak az Rtv-ből, a vámtv-ből és a Rendőrség Szolgálati Szabályzatából ismert és azok szerint biztosított garanciák.

A jogorvoslathoz és a panaszhoz fűződő alkotmányos emberi jogokkal kapcsolatos visszásság közvetlen veszélyét rejtette magában a szóban forgó törvény amiatt, hogy nem adott egyértelmű választ arra, hogy hogyan alakul az állampolgár jogorvoslati joga, ha az adónyomozó által alkalmazható kényszerítő eszköz használatát sérelmesnek tartja. Az egyértelmű volt, hogy az adónyomozó által folytatott nyomozás során foganatosított eljárási cselekményekkel szemben a Be. szerinti panaszjog érvényesülésének nincs akadálya. Az adónyomozó azonban – törvényben meghatározott jogszerű intézkedése elleni tettleges ellenszegülés megtörésére, valamint a saját testi épségét veszélyeztető támadás elhárítására – kényszerítő eszközöket (pl. testi kényszert, bilincset) alkalmazhat. Az állampolgár nem mérlegelheti az adónyomozó intézkedésének jogszerűségét. Számára tehát a panaszhoz való jogot és annak fórumát biztosítani kell.

Az országgyűlési biztos megállapította továbbá, hogy nem okozott alkotmányos emberi jogokkal kapcsolatos visszásságot, hogy magasabb vagy azonos szintű jogszabályi rendelkezéseket másik jogszabályba átvettek, mert az nem sértette a jogszabályi hierarchia alkotmányosan meghatározott rendjét. Rámutatott arra is, hogy az Alkotmány 37. § (3) bekezdése szerint a Kormány tagjának – konkrét esetben a pénzügyminiszter – rendelete törvénnyel vagy a Kormány rendeletével és határozatával nem lehet ellentétes. A 3/1999. (I. 29.) PM rendelet mint végrehajtási jogszabály – az APEH törvény keretei között – olyan szabályokat állapított meg, melyek a törvény rendelkezéseinek gyakorlati megvalósulását célozták. Erre felhatalmazást kapott a miniszter, aki a felhatalmazás kereteit a szabályozás során nem lépte túl. Ezért nem kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az Alkotmánynak a kérelem szerinti értelmezését.

A beadvány azon részével – hatáskör hiánya miatt – nem foglalkozott az országgyűlési biztos, mely a Hivatal adatkezelésével összefüggő törvényi rendelkezéseket érintette. A beadványt azonban megküldte az adatvédelmi biztosnak.

Az országgyűlési biztos vizsgálata eredményeként indítványozta a pénzügyminiszternek, hogy az APEH törvény 6. § (1) bekezdés d) pontjában rögzített “feltartóztatás”-t mint személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedést vizsgálja felül, fontolja meg továbbá a törvénynek a titkos információgyűjtés jogintézményével kapcsolatos 5. § (2) bekezdésének olyan jellegű kiegészítését, melynek alapján a rendőrségnek biztosított bírói engedélyhez nem kötött információgyűjtést az adónyomozók kivétel nélkül engedélyhez kötötten és ellenőrzés alatt végezzék, végül rendeletben állapítsa meg az adónyomozói intézkedések, a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozó magatartásának szabályait. Tájékoztatást kért továbbá a pénzügyminisztertől arra vonatkozóan, hogy ha az adónyomozó a reá vonatkozó törvényben foglalt kényszerítő eszközöket alkalmaz és azt az állampolgár jogszerűtlennek ítéli meg, vagy az számára más okból sérelmes, különösen ha nem indul büntetőeljárás azon személy ellen, akivel szemben az adónyomozó a kényszerítő intézkedéseket alkalmazta, sérelmére milyen törvényes úton kaphat orvoslást.

A kezdeményezésekkel kapcsolatos álláspontjáról a pénzügyminiszter közigazgatási államtitkára tájékoztatta az országgyűlési biztost. Az államtitkár nem tartotta indokoltnak az APEH törvény titkos információgyűjtés jogintézményével kapcsolatos rendelkezésének a kezdeményezésben megfogalmazottak szerinti kiegészítését. Szerinte folyamatos belső és külső kontroll kíséri a Hivatal nyomozó hatóságának tevékenységét. Belső kontrollként a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényből fakadó vezetői, szakmai irányítási feladatok ellátására hivatkozott. Külső kontrollként az ügyész törvényességi felügyeletét említette, mely véleménye szerint a nyomozó hatóságok titkos információgyűjtési tevékenységére is kiterjed. Az országgyűlési biztos az adónyomozó köztisztviselői törvényen alapuló felelősségét – az adott esetben – túlságosan általánosnak tartotta, ami érdemben nem befolyásolja a titkos információgyűjtés alkalmazásának megalapozottságát, célszerűségét. Véleménye továbbra is az volt, hogy a törvénynek kell rögzítenie a szóban forgó jogintézmény alkalmazásának feltételeit. Nem értett egyet azzal sem, hogy a titkos információgyűjtési tevékenységre automatikusan kiterjed az ügyész törvényességi felügyelete. Ezt részben azzal indokolta, hogy az ügyészségről szóló törvény erről nem rendelkezik, részben pedig azzal, hogy az ügyészségi törvény 1997. évi módosítása megszüntette az ügyész “általános törvényességi felügyeleti” jogkörét megjelölő szóhasználatot. Az ügyészi törvényességi felügyelet mint külső kontroll tehát – véleménye szerint – nem terjed ki a szóban forgó tevékenységre. Rámutatott az országgyűlési biztos továbbá arra, hogy az általa képviselt véleményt az Rtv. egyes rendelkezései is alátámasztják.

Nem fogadta el az országgyűlési biztos a minisztérium azon álláspontját sem, miszerint ha valamennyi bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtési eszköz alkalmazása engedélyköteles lenne az adónyomozók számára, úgy szigorúbb szabályoknak kellene eleget tenniük, mint a többi nyomozó hatóságnak. Az országgyűlési biztos csupán azt kívánta hangsúlyozni, hogy az adónyomozó által végzett titkos információgyűjtés alkotmányos emberi jogok sérelmét idézheti elő, és ez a sérelem – bármilyen mértékű is – olyan beavatkozást jelent az érintett személy magánszférájába, mely engedélyeztetés hiányában veszélyezteti a módszer alkalmazásának szakszerűségét, célszerűségét, hatékonyságát. Megjegyezte azt is, hogy az engedélyeztetés az adónyomozónak is garanciát jelentene.

Az államtitkár szerint az APEH nyomozó hatósága – más nyomozó hatósághoz képest – vélhetően körültekintőbben használja majd a titkos információgyűjtés eszközeit. Az állampolgárok jogbiztonságát azonban nem lehet vélelemre alapítani. Olyan garanciákat kell létrehozni, melyek megakadályozzák az alkotmányos emberi jogokkal összefüggő visszásság létrejöttét. Erre tekintettel az országgyűlési biztos ezen véleményt sem osztotta.

Az államtitkár válaszában kifejtette, hogy a titkos információgyűjtő tevékenység részletes szabályozását PM utasításban és az azon alapuló APEH elnöki, illetve bűnügyi igazgatói rendelkezésekben kívánják megoldani. Ezt részben elfogadta az országgyűlési biztos, de fenntartotta, hogy a titkos információgyűjtő tevékenység azon részletei, melyek állampolgári jogokat közvetlenül érintenek, csak nyílt jogszabályban kodifikálhatók.

A feltartóztatással kapcsolatos kezdeményezést szintén elutasította a Pénzügyminisztérium. Az államtitkár arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a vonatkozó PM rendelet módosításával kívánják meghatározni, hogy mit jelent a feltartóztatás, és hogyan kell azt a gyakorlatban alkalmazni. Az országgyűlési biztos véleménye az volt, hogy a feltartóztatás rendeleti szintű szabályozására nem adott felhatalmazást a törvény, a feltartóztatásra mint a szabadság korlátozására vonatkozó rendelkezéseket a törvénynek kell tartalmaznia.

A Pénzügyminisztérium és az országgyűlési biztos véleménye különbözött azon kezdeményezéssel összefüggésben is, hogy a miniszter rendeletben állapítsa meg az adónyomozói intézkedések, a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozó magatartásának szabályait. Az államtitkár szerint ezt a panaszosok által kifogásolt PM rendelet már szabályozta, az országgyűlési biztos szerint viszont nem. Nem fogadta el az országgyűlési biztos azt sem, hogy – a minisztérium szándéka szerint – az APEH nyomozó hatósága szolgálati szabályzatát elnöki utasításban szabályozzák, mert az állampolgárnak – tekintettel arra, hogy vele szemben jár el az adónyomozó – jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a szabályzat nyílt jogszabályként jelenjen meg.

A jogorvoslati jog alakulásával kapcsolatos államtitkári tájékoztatásban foglaltakkal sem értett egyet az országgyűlési biztos. Az államtitkár szerint, ha nem indul büntetőeljárás, a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény alapján lehet jogorvoslattal élni az adónyomozó intézkedésével szemben. Az országgyűlési biztos véleménye az volt, hogy a hivatkozott törvény nem alkalmas arra, hogy az állampolgár a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményének megfelelő jogorvoslatot kapjon esetleges sérelmére. Ezenkívül – Alkotmánybírósági határozat alapján – ahhoz, hogy valamely jogorvoslati forma funkcióját alkotmányosan tölthesse be, az érintetteknek meghatározott, feltételekhez kötött alanyi joggal kell rendelkezniük arra, hogy az általuk állított jogsérelmet a jogorvoslati fórum érdemben és rájuk kiható hatállyal bírálja el. Végül az 1977. évi I. törvény az Alkotmány 64. §-ában deklarált panasz vagy kérelem előterjesztése és nem az 57. § (5) bekezdésében meghatározott jogorvoslati jognak felel meg. A 64. § arra jogosítja fel a polgárokat, hogy az illetékes állami szervhez terjeszthetik – egyedül vagy másokkal együtt – panaszaikat, kérelmeiket.

A jogorvoslati joggal összefüggésben jogértelmezési különbség is volt az államtitkár és az országgyűlési biztos között. Az államtitkár szerint az Rtv. sem rendezte külön a jogorvoslat alakulását arra az esetre, ha nem indul az ügyben büntetőeljárás. Az országgyűlési biztos szerint – amit az Rtv. törvényi indokolásának vonatkozó részével támasztott alá – azonban igen.

Az országgyűlési biztos jelentésében megfogalmazott valamennyi kezdeményezését változatlanul fenntartotta, egyben tájékoztatta a pénzügyminisztert, hogy a köztük fennálló véleménykülönbség miatt kikérte a legfőbb ügyész állásfoglalását.

Még a miniszter ismételt válaszlevelének megérkezése előtt az országgyűlési biztos tájékoztatta a pénzügyminisztert, hogy az adónyomozó titkos információgyűjtő tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatban a legfőbb ügyész álláspontja azonos volt az általa korábban kifejtettekkel. A legfőbb ügyész osztotta az országgyűlési biztos véleményét abban, hogy a nyomozó hatóság által külső engedélyezés nélkül igénybevehető titkos információgyűjtési eszközök alkalmazhatósága nem azt jelenti, hogy ne lenne szükség a belső engedélyezés és ellenőrzés olyan szabályozására, amely a lehető legteljesebb garanciát nyújtja ahhoz, hogy az állampolgári jogok sérelme az eszközök jogellenes alkalmazásával ne következzen be. A belső szabályozás azonban nem terjedhet ki az állampolgári jogokat közvetlenül érintő, ezért csak nyílt jogszabályban kodifikálható kérdésekre. A legfőbb ügyész egyetértett azzal az állásponttal is, hogy a feltartóztatás célját a törvényben kellett volna szabályozni. A legfőbb ügyész rámutatott továbbá arra, hogy a panaszosok által kifogásolt PM rendelet hiányosságai abból fakadtak, hogy az APEH törvény az adónyomozó hatóság számára a Be-ben nem ismert terminológiával jelölt – a vámtörvényből származó, de ott vámigazgatási (ellenőrzési) jogosítványként meghatározott – intézkedési jogosultságokat vett át, melyek valójában idegenek a büntetőeljárástól. Az APEH nyomozó hatósága nem foganatosíthat a vámtörvényben szabályozott eljárási cselekményeket, hanem csak a Be-ben előírtakat. Egyetértett a legfőbb ügyész azzal, hogy az Rtv-nek a jogorvoslatra vonatkozó IX. fejezetében foglaltakhoz hasonlóan szükség lenne a büntetőeljáráson kívüli adónyomozói intézkedések elleni jogorvoslat szabályozására.

Végül a pénzügyminiszter az országgyűlési biztos kezdeményezéseit elfogadta, de csak hosszabb távon tartotta megvalósíthatónak. Tekintettel arra, hogy a jogszabályalkotás időigényes feladat, különösen akkor, amikor törvény kiegészítéséről vagy módosításáról van szó, az országgyűlési biztos a miniszter válaszát, illetve érvelését elfogadta. Kérte azonban, hogy a törvénymódosítás megvalósítását és a miniszteri rendeletek kiadását tekintse soron kívüli feladatának.

Az ügyben a Pénzügyminisztérium megküldte az országgyűlési biztosnak az időközben elkészült törvénymódosítás tervezetét is véleményezésre. Az országgyűlési biztos a kezdeményezéseivel kapcsolatos mértékben véleményezte azt. A tervezet a titkos információgyűjtés azon eszközeit, melyek az Rtv. szerint sem bírói, sem ügyészi engedélyhez nem kötöttek, belső engedélyhez kötötte, ami megfelelt az országgyűlési biztos kezdeményezésének. Széles körűnek tartotta azonban az engedélyező személyek körét. Véleménye az volt, hogy a területi nyomozó hivatal vezetőjét nem kellene feljogosítani engedélyezésre. Ezenkívül – és erre kezdeményezése is kiterjedt – hiányolt a tervezetből olyan, az állampolgárok jogbiztonságát garantáló szabályt, amely – az engedélyezéshez hasonlóan – előírná a végrehajtott titkos információgyűjtés belső ellenőrzését is.

A véleményezésre megküldött jogszabálytervezet szerint az adónyomozó az igazoltatott személy személyazonosságának megállapítása érdekében alkalmazhatott volna feltartóztatást. A tervezet azonban nem adott választ a feltartóztatás végrehajtásának módjára, helyére. Ez utóbbiakra vonatkozó szabályok törvénybeiktatását továbbra sem tartotta mellőzhetőnek az országgyűlési biztos. Felhívta a pénzügyminiszter figyelmét arra is, hogy a feltartóztatásnak – a hatályos jogszabályok szerint – nem lehet egyedüli célja a tervezetben megfogalmazott személyazonosság megállapítása, hanem célja az áruvizsgálat foganatosítása is. Ezért javasolta a feltartóztatás intézményét módosító normaszöveg tervezetének újbóli átgondolását.

Az APEH törvény jogorvoslati szabályokkal történő kiegészítésével az országgyűlési biztos egyetértett, hiszen annak hiányára korábban már rámutatott. Kiemelte azonban, hogy ha az állampolgár az APEH törvényben szabályozott adónyomozói intézkedést, illetve kényszerítő eszközök alkalmazását panaszolja, minden esetben a törvény szabályai szerint kell majd eljárni és aszerint kell a jogorvoslati lehetőséget is biztosítani. Ez független attól, hogy büntetőeljárás keretében vagy azon kívül kerül-e sor a törvényben szabályozott adónyomozói intézkedésre. Erre a törvényt módosító tervezet nem volt figyelemmel. A tervezet mellőzte továbbá az 1/1999. számú Legfelsőbb Bírósági jogegységi határozat figyelembevételét, melyet szerinte alkalmazni kellett volna. Ezért javasolta a módosító tervezet kiegészítését úgy, hogy az adónyomozó intézkedésével szemben az APEH törvény jogorvoslatra vonatkozó szabályait kell alkalmazni, aminek a másodfokú határozatot követő fóruma a bíróság kell hogy legyen.

Az APEH törvény felhatalmazó rendelkezéseinek tervezet szerinti kiegészítését elfogadta az országgyűlési biztos.

Az országgyűlési biztos tudomása szerint a tervezettel szembeni észrevételeit hiánytalanul elfogadta a pénzügyminiszter, a törvénymódosítás tervezetét annak megfelelően átdolgozta, és az illetékes országgyűlési bizottságok elé terjesztette.

Az ügyben az Alkotmánybíróság elnöke is tájékoztatta az országgyűlési biztost. A tájékoztató szerint határozott indítvány hiányában, valamint mert “a kétharmadosság” alkotmányossági problémájával – érintve az Alkotmány 40/A. §-ának értelmezését is – foglalkozott az 1999. február 23-án kihirdetett 17/A/1999. AB határozat, a beadványban megfogalmazott kérelmet az Alkotmánybíróság okafogyottnak tekintette.

Végül az adatvédelmi biztos úgy foglalt állást, hogy vizsgálatot nem rendel el a beadvány alapján, hanem majd a joggyakorlat ismeretében tesz szükség szerint intézkedéseket.

OBH 956/1999.

1. Az alkotmányos jogok meghatározhatatlanul széles köre megsértésének közvetlen veszélyével jár, ezért visszás az, ha a békefenntartó műveletben részt vevő hivatásos és szerződéses katonákkal kötött külön szerződések konkrétan meg nem határozható tartalmú jogkorlátozási klauzulát tartalmaznak.

2. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése szerinti mozgásszabadság összefüggésében visszás, ha a szerződés további részletezés nélkül olyan kikötést tartalmaz, mely szerint a katonai a szolgálati helyét kizárólag a szolgálati elöljáró által meghatározott időtartamban és engedéllyel hagyhatja el.

3. Az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében biztosított pihenéshez való joggal összefüggésben visszás, ha a szerződés olyan rendelkezést tartalmaz, mely szerint a katona tudomásul veszi, hogy a körülményektől függően szabadságra nem bocsátható.

4. Az Alkotmány 57. §-a szerinti tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsági követelmény összefüggésében visszásságot okoz, ha a szerződéses katona szolgálati viszonyát a vele a békefenntartói feladat ellátására kötött külön szerződés alapján a honvédség a törvényben szereplőkön kívül további okokból is megszüntetheti akár fegyelmi vagy büntetőeljárás megindítása nélkül is.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 1042/1999.

I. A kényszergyógykezeltek és az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt állók jogaival összefüggésben az egészségügyről szóló törvény betegjogokra vonatkozó rendelkezéseitől való eltérés lehetőségének rendeleti szintű, sőt hatályon kívül helyezett jogszabályra hivatkozó miniszteri utasításban történő szabályozása sérti a jogállamiság és annak lényegi elemét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) alkotmányos követelményét.

II. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe beutaltak teljes körére vonatkozó telefonhasználati tilalom korlátlan ideig történő fenntartása – megfelelő szintű szabályozás hiányában – sérti a betegek, beutaltak és hozzátartozóik kapcsolattartáshoz való jogát, a levelezésük ellenőrzése a magántitokhoz való jogot (Alk. 59. § (1) bek.) és ezen keresztül az emberi méltósághoz való jogaikat is (Alk. 54. § (1) bek.).

III. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló beteg szabad mozgásában való tartós korlátozás, a kapcsolattartástól való eltiltás – ha ezt lényegében fegyelmező eszközként, a feltétlenül szükséges mértéket meghaladóan alkalmazzák – sérti a betegnek az emberi méltósághoz (Alk. 54. § (1) bek.) és a kapcsolattartáshoz fűződő jogait, illetve a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát (Alk. 70/D. § (1) bek.), ezáltal visszásságot okoz. A korlátozások elrendeléséről való értesítés elmulasztása az egészségügyről szóló törvény rendelkezéseinek sérelmével összefüggésben sérti a jogállamiság és ennek lényegi elemét képező jogbiztonság alkotmányos követelményét.

IV. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló beteg polgári vagy büntető ügyben tartandó tárgyalásra előállításáról – a beutalt elmeállapota alapján, külső kontroll és jogorvoslati lehetőség nélkül – az igazgató főorvos dönt, és erről értesíti a bíróságot. Emiatt fennáll a veszélye annak, hogy sérelmet szenved a beteg alkotmányos joga a bírói meghallgatáshoz (Alk. 57. § (1) bek.).

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 1550/1999.

1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével – különös tekintettel a rendőri intézkedés alá vont személy érdekeire –, valamint az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében deklarált személyi szabadsághoz és személyi biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendőrség hivatásos állományú tagja a szolgálati személygépkocsihoz – személyi adatok ellenőrzése céljából – történő kísérést feltartóztatás helyett előállításként foganatosítja.

2. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével kapcsolatban visszásság keletkezik, ha a rendőrhatóság illetékes parancsnoka nem vizsgálja ki minden esetben a személyes szabadság korlátozásának, a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét, továbbá ha nem minden előállításról készült jelentés tartalmazza a személyi szabadság korlátozása megszűnésének időpontját. Ez utóbbi magában rejti az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében biztosított szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét, a sérelem megvalósulása esetén pedig az Alkotmány 55. § (3) bekezdése értelmében kártérítés jár.

3. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, ha az állampolgárt igazoltató rendőr az igazoltató lapot hiányosan tölti ki, továbbá ha az előállított személyt kihallgató nyomozó hatóság tagja nem készít jegyzőkönyvet a kihallgatásról.

4. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 54. § (2) bekezdésében deklarált embertelen, megalázó bánásmód tilalmával kapcsolatban visszásságot okoz, ha a rendőrség hivatásos állományú tagja a szolgálati gépkocsi csomagtartójában szállítja előállításra az elfogott személyt.

5. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében az ember alapvető jogainak tiszteletben tartásával összefüggő állami kötelezettséggel kapcsolatban visszásság közvetlen veszélyét rejti magában, ha a hivatásos állomány tagjával szemben hozott fegyelmi határozat jogereje és végrehajthatósága jogértelmezési problémát okoz.

A TV RTL Klub csatornájának Fókusz című adása szerint a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság állományához tartozó rendőrök félelemben tartják a lakosságot, minden előzmény nélkül bántalmazzák őket. Ez történt több fiatalemberrel 1999. január, illetve március közepén.

A műsorban elhangzottak alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa – hivatalból – vizsgálatot folytatott. Vizsgálata során az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjét vizsgálat tartására kérte fel, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vezetőjétől pedig tájékoztatást kért az ügyben.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon végzett országos főkapitányi vizsgálat idején a kapitányság személyi állományában három olyan rendőr teljesített szolgálatot, akikkel szemben – a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alóli előzetes mentesítés mellett – a bíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztés büntetést alkalmazott, tizenöt rendőr ellen pedig folyamatban volt a büntetőeljárás, de – az ártatlanság vélelmére tekintettel – a tizenöt rendőr méltatlanná válásának vizsgálatára nem került sor.

A főkapitány megállapította, hogy a kapitányság két járőre valóban kezdeményezett rendőri intézkedést 1999. január közepén azzal a két személlyel szemben, akik a Fókusz című tévéadásban nyilatkoztak, és akiket a rendőrök előállítottak a kapitányságra. Az előállítást foganatosító és a későbbi eljárásban részt vevő négy rendőr ellen a Hajdú-Bihar Megyei Nyomozó Hivatal nyomozást rendelt el bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. A március közepén történtekkel összefüggésben is rendeltek el nyomozást garázdaság alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, az állampolgárt ekkor bántalmazó törzsőrmester szolgálati viszonyát pedig a kapitányság vezetője megszüntette.

A hajdúhadházi kapitányság vezetője – minősítése szerint is – valamennyi alkalmazási feltételnek megfelelt beosztásában.

Az országos rendőrfőkapitány – vizsgálata eredményeként – a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon komplex ellenőrzést rendelt el, melyet a Belügyminisztérium Ellenőrzési és Felügyeleti Hivatala végzett el. A komplex ellenőrzés során megállapították, hogy a kapitányság erkölcsi, fegyelmi helyzete a megyében a legrosszabb, annak sarkalatos pontja a bűnügyi osztályvezető személye, akivel szemben – 1993 és 1998 között – 10 alkalommal tettek büntető-feljelentést. Ezek az eljárások megtagadással, megszüntetéssel vagy felmentéssel zárultak. A parancsnoki irányító, ellenőrző munka tartalma különböző volt az egyes szakterületeken. A közrendvédelmi osztály kényszerítő intézkedéseinek gyakorlata nem volt mindig jog- és szakszerű. A kapitányság dolgozói a személyi adatok ellenőrzése céljából a szolgálati személygépkocsihoz történő kísérést is előállításnak minősítették, ami ellentétes volt a rendőrség szolgálati szabályzatának előírásaival, mivel annak helyes minősítése feltartóztatás lett volna. Hiányosságként állapította meg a komplex ellenőrzés azt is, hogy a kapitányságon a személyes szabadság korlátozásának, a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét a parancsnok nem vizsgálta ki az előírtak szerint. Az előállításokról készített jelentések hiányosak voltak, nem mindegyik tartalmazta a személyi szabadság korlátozása megszűnésének időpontját. A kapitányság személyi állománya az igazoltató lapok többségét sem a szolgálati szabályzatban foglaltaknak megfelelően töltötte ki, azok nem tartalmazták az igazoltatás okát. Ezenkívül az igazoltató lapokat a kapitányság bűnügyi szolgálata nem dolgozta fel maradéktalanul és nem selejtezte. A selejtezéssel kapcsolatban azonban az országgyűlési biztos megállapította hatáskörének hiányát, és az általa észleltekről tájékoztatta az adatvédelmi biztost. A kapitányság igazgatásrendészeti osztályán magas volt az elévülés miatt megszüntetett szabálysértési ügyek száma, a közrendvédelmi állomány pedig nem vagy csak elenyésző számban intézkedett olyan szabálysértés miatt, mely a lakosság biztonságérzetét különösen befolyásolja.

A komplex ellenőrzés eredménye szerint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felügyeleti, ellenőrzési tevékenysége sem volt hatékony. Összességében azonban a Hajdúhadházi Városi Rendőrkapitányság működése – a jelentős hiányosságok mellett – törvényes volt. A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében az országos főkapitány a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét több vizsgálat lefolytatására, intézkedés megtételére utasította. A megyei főkapitány az utasításokat végrehajtotta, melynek eredményeként – többek között – a Bűnügyi Osztály vezetőjét – alkalmatlansága miatt – felmentette és új beosztásba helyezte a Debreceni Rendőrkapitányság állományába. Ezen túl a Belügyminisztérium – külső szociológus szakértő csoport közreműködésével – alapvetően a rendőrség és a lakosság viszonyának javítását célzó további helyzetfelmérést rendelt el Hajdúhadházon.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vezetőjének tájékoztatója szerint a hajdúhadházi rendőrkapitányság vezetője küldte meg az ügyészségi nyomozó hivatalnak azokat az iratokat, melyek a jelen vizsgálat alapját képező Fókusz című adásban elhangzottakkal, konkrétan a műsorban megnevezett hajdúhadházi lakosok előállításával voltak kapcsolatosak. Az iratok tartalmazták, hogy az elfogást végző rendőrök a két személyt bántalmazták, majd mindkettőjüket megbilincselték. Az egyik fiatalembert a szolgálati autó utasterébe ültették, a másikat a csomagtartóba rakták, és így állították elő a Hajdúhadházi Városi Rendőrkapitányságra. Az előállított személyeket a járőrök átadták a bűnügyi osztálynak, ahol két nyomozó tovább bántalmazta, majd hazaengedte őket. Az általuk foganatosított intézkedésről, illetve kihallgatásról azonban jegyzőkönyvet nem készítettek. Az egyik személy sérülését életveszélyesnek minősítette az orvosszakértő. Az ügy a vizsgálat idején bírósági szakban volt.

Az 1999. március közepén történt eseménnyel kapcsolatban folytatott nyomozó hivatali eljárásban is vádat emelt a főügyészség a rendőrökkel szemben. Ez az ügy is bírói szakban volt a vizsgálati jelentés készítésekor.

A főügyészség vezetője tájékoztatta az országgyűlési biztost a hajdúhadházi kapitányság hivatásos állományával szemben kezdeményezett büntetőeljárásokról és azok befejezésének módjáról.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálata eredményeként azokban a témakörökban állapított meg alkotmányos emberi jogokkal kapcsolatos visszásságot, illetve fogalmazott meg ajánlást, ahol nem tartotta elegendőnek azokat az intézkedéseket, melyeket az országos főkapitány saját hatáskörében tett. A két bírósági szakban lévő büntetőeljárással csak olyan mértékben foglalkozott, hogy hatáskörét ne lépje túl.

Megállapította, hogy a hajdúhadházi rendőrkapitányság a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével – különös tekintettel a rendőri intézkedés alá vont személy érdekeire –, valamint a személyi szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való alkotmányos emberi joggal összefüggésben visszásságot okozott azokban az esetekben, amikor a személyi adatok ellenőrzése céljából a szolgálati személygépkocsihoz történő kísérést feltartóztatás helyett előállításként foganatosította.

Csorbult a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye amiatt is, hogy a kapitányság közrendvédelmi osztályának illetékes parancsnoka nem vizsgálta ki minden esetben a személyes szabadság korlátozásának, a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét, továbbá amiatt hogy nem minden előállításról készített jelentés tartalmazta a személyi szabadság korlátozása megszűnésének időpontját. Ez utóbbi időpont megállapításához a személyi szabadságában korlátozott állampolgárnak jogos érdeke fűződik, hiszen az Alkotmány biztosítja mindenki számára a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot. Ha a kapitányság az erre vonatkozó szabályoknak nem tesz eleget, minden esetben felmerül a törvénytelen fogva tartás gyanúja, ami megalapozza a kártérítésre való jogosultságot.

Az igazoltató lapok hiányos kitöltése ugyancsak a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben okozott visszásságot.

Megállapította az országgyűlési biztos továbbá, hogy a hivatásos állomány tagjával szemben hozott fegyelmi határozatok jogereje és végrehajthatósága is jogértelmezési problémát okozott az ügyben, ami a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető alkotmányos jogainak tiszteletben tartásával összefüggő állami kötelezettséggel kapcsolatban visszásság közvetlen veszélyét rejtette magában.

Megsértették az intézkedő rendőrök a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát akkor, amikor a kapitányságra a szolgálati gépkocsi csomagtartójába téve állították elő az elfogott személyt.

Végül a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben visszásságot okozott az a két nyomozó, aki az előállított személyek kihallgatásáról nem készített jegyzőkönyvet, pedig azt a büntetőeljárásról szóló törvény előírja.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta az országos főkapitánynak, gondoskodjon arról, hogy a rendőrök – kiemelten a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítők – az intézkedéseik során előállított személyeket minden esetben a gépjárművek ülésén szállítsák, és tartózkodjanak minden olyan cselekménytől vagy mulasztástól, amely az eljárás alá vont személyekkel szemben a megalázó, embertelen bánásmód tilalmának megsértéseként értékelhető. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője rendelje el a vezetése alatt álló rendőrök számára a Rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat – akár időszakonként visszatérő – oktatását, a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő közrendvédelmi állomány minden tagjára kiterjedően a számonkérést is. Hívja fel továbbá a megyei főkapitány az illetékes vezetői állomány figyelmét az elöljárói kötelezettségek maradéktalan betartására, határozza meg belső rendelkezésben az előállításról készített rendőri jelentések kötelező tartalmát, és azt visszatérően ellenőriztesse, továbbá rendeljen el vizsgálatot annak megállapítására, hogy a főkapitányság alárendeltségében működő kapitányságok hogyan érvényesítik a Be. szabályait a nyomozási cselekmények végrehajtása során, a vizsgálat eredményét pedig tárgyalják meg főkapitányi vezetői értekezleten.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény rendelkezéseiből adódó alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megelőzése, megszüntetése érdekében törvény módosításra irányuló javaslatot nem tett, tekintettel arra, hogy az OBH 5938/1998. számú jelentésében már javasolta a belügyminiszternek a törvény erre vonatkozó előírásai módosításának kezdeményezését.

Az országos főkapitány az ajánlásnak eleget tett. A visszásságok megszüntetésére kiadta az 51/1999. számú országos rendőrfőkapitányi intézkedést, mely 1999. szeptember 2-án lépett hatályba. Ezen kívül külön feladatokat határozott meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és külön a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság hivatásos állománya részére.

A megyei főkapitány is határidőben válaszolt az országgyűlési biztosnak, de első levelében nem nyilatkozott az egyes ajánlásokról, illetve arról, hogy milyen konkrét intézkedéseket tett azok végrehajtására. Második levelében nyilatkozott az ajánlások elfogadásáról. Tájékoztatta az országgyűlési biztost arról is, hogy feladatokat írt elő a főkapitányság szakirányítást végző osztályai számára, elrendelte a hajdúhadházi kapitányság személyi állománya számára pszichológiai tréning végrehajtását, a hajdúhadházi kapitányság vezetője – megyei főkapitányi utasításra – kiadta a 197/1999. számú intézkedését a feltárt hiányosságok megszüntetésére. Az ügyben a főkapitány tájékoztatta az országgyűlési biztost a meghatározott feladatok időarányos végrehajtásának tapasztalatairól is.

A belügyminiszter egyetértett az OBH 5938/1998. számú ügyben, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosításával kapcsolatos ajánlással, de a törvény módosítását a Kormány és az Országgyűlés jogalkotási tervében más feladatok előzik meg. Az ajánlásban megfogalmazott módosítási igényeket csak később tudják érvényesíteni. Az ajánlással kapcsolatban az igazságügy-miniszter is – aki tájékoztatásul megkapta a szóban forgó jelentést – tájékoztatta az országgyűlési biztost arról, hogy a törvény módosításának előkészítése során kiemelt figyelmet fordítanak a fegyelmi határozatok jogerejéhez és végrehajthatóságához kapcsolódó szabályok egyértelműbbé tételére. Az ajánlásokra, javaslatokra adott válaszokat az országgyűlési biztos elfogadta.

OBH 5163/1999.

1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével – különösen a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alá vont fiatalkorú érdekeire tekintettel –, valamint az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében rögzített személyi szabadsághoz való joggal és az ifjúságnak az Alkotmány 16. §-ában megfogalmazott létbiztonsághoz fűződő joga érvényesülésének követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a rendőri szerv a fogdában a fogva tartott fiatalkorút nem különíti el a felnőtt korúaktól.

2. Figyelemmel a fogva tartott fiatalkorú azon érdekére is, hogy sérelmét elfogulatlanul, pártatlanul ítéljék meg, ugyancsak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz, továbbá az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha a rendőrhatóság vezetője olyan bejelentés alapján, melynek vizsgálatára az ügyészségi nyomozó hivatalnak van hatásköre, tényfeltáró vizsgálatot folytat, és emiatt a fogvatartott nem élhet a büntetőeljárásról szóló törvény által biztosított panaszjogával sem.

3. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben – tekintettel azoknak az állampolgároknak a jogos érdekeire is, akikkel szemben a kényszerítő eszközt alkalmazzák, továbbá az ártatlanság vélelmére – visszásság keletkezik, ha a rendőrség hivatásos állománya által alkalmazott kényszerítő eszközök kivizsgálásáról szóló jegyzőkönyvek, jelentések nem a rendőrség szolgálati szabályzatában előírt részletességgel készülnek. E visszásság okozásához hozzájárul az is, ha a kényszerítő eszköz alkalmazásáról kitöltendő formanyomtatvány nem felel meg maradéktalanul az erre irányadó jogszabályi követelményeknek.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6038/1999.

I. A sorkatonák laktanyai ellátása és elhelyezése általában olyan, hogy az sérti az emberi méltóságot, az egészséges környezethez való jogot, valamint a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jogot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 18. §, 70/D. §], illetőleg e jogok megsértésének közvetlen veszélye nem zárható ki, ezért visszásságot okoz.

II. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. § szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a szabályozás, mely szerint a sorkatonák nem hagyhatják el alanyi jogon a laktanyát olyan esetekben, amikor a benntartózkodást a szolgálati feladatok nem indokolják.

III. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. § szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a gyakorlat, mely szerint a kiképzőközpontokban az újonnan bevonuló sorkatonák laktanyán belüli szabad mozgását bizonyos ideig korlátozzák.

IV. Az emberi méltóság és a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jog [Alkotmány 54. § (1), 70/D. §] tekintetében visszás az a gyakorlat, hogy a segélyhelyen fekvő betegeket munkavégzésre veszik igénybe.

V. Az Alkotmány 70/A. §-a szerinti jogegyenlőség, valamint a 70/B. §-a szerinti munkához való jog, valamint a 2. § (1) bekezdés szerinti jogbiztonság összefüggésében visszás az, hogy a honvédségnél nem alakult ki egységes gyakorlat a hivatásos katonák más kereső foglalkozásának engedélyezését illetően.

VI. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdés szerinti jogbiztonság és a 70/B. § szerinti munkához való jog összefüggésében visszás az a szabályozás, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai részére újonnan előírt fizikai alkalmassági követelményeket azokra is alkalmazzák, akik korábban is hivatásos állományban voltak, illetve hogy ha ők a követelményeknek nem felelnek meg, szolgálati viszonyuk megszüntethető.

VII. Az Alkotmány 61. §-a szerinti véleménynyilvánítási jog, illetve 64. §-a szerinti panaszjog összefüggésében visszás, hogy a katonák általános tapasztalata szerint a panaszt tevőket informális retorzióban részesítik.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.