3.6. JOGANYAG

 

OBH 9000/1996.

Nem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme a katonai szakközépiskolai tanulók jogállását illetően.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy a katonai szakközépiskolai tanulók jogállása nem tisztázott, megítélése szerint a hallgatók parancsnoki önkénynek vannak kitéve.

A honvédség jelenlegi személyi állományának összetétele eltér a korábbiaktól. Megszűnt a kinevezett polgári alkalmazott és polgári alkalmazott kategória, így a honvédséget tényleges szolgálatot teljesítő katonák, tartalékos hadkötelesek, köztisztviselők és közalkalmazottak alkotják.

A tényleges állományba tartoznak a hivatásos, a továbbszolgáló és – új kategóriaként – a szerződéses, a hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítő katonák, továbbá a katonai tanintézetek hallgatói.

A korábbiakban alacsonyabb szintű jogszabályok, illetve szabályzatok rendelkeztek az elöljárók és az alárendeltek közötti függelmi viszonyokról. E törvény a legmagasabb szinten határozza meg a függelmi viszonyok rendszerét, tisztázza az elöljáró és az alárendelt, valamint a rangidős fogalmát. Tisztázza a parancs és az intézkedés tartalmát, kiadásuk részletes szabályait és korlátait, valamint tételesen leírja azok kiadásának tilalmát.

A parancsnok alapvető kötelessége az alárendeltek jogai érvényesülésének biztosítása és jogos érdekeinek a védelme. A hadsereg demokratikus vonásainak kiterjesztéséhez tartozik, hogy a hadköteles katonák lehetőséget kapnak az alapvető jogaik és jogos érdekeik közösségi védelmére és képviseletére.

A Htv. a hadköteles katona alapvető jogaként rögzíti az őt ért jog- vagy érdeksérelem megszüntetését célzó beadványtételi jogot. A törvény részletesen tartalmazza a panasz vagy más beadvány előterjesztésének szabályait mind a hadköteles, mind a panasz, kérelem továbbítására vagy elbírálására jogosult szolgálati személy vonatkozásában, és meghatározza a beadvány elintézésének határidejét is.

A törvény új jogorvoslati jogintézményként megnyitja a bírósági utat abban az esetben, ha a panasz jogát kimerített hadköteles katona a panasza elutasítását jogszabálysértőnek találja.

Mindezek alapján, figyelemmel a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseire, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint a katonai szakközépiskolai tanulók jogállása tisztázott, ezért alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg.

 

OBH 5091/1997.

Nem sérül az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve, ha meghatározott vendégcsoportok részére méltányolható okból a belépőjegy árából kedvezményt biztosítanak.

Az indítványozó a kiskunmajsai Thermál Strandon észlelt, álláspontja szerint diszkriminatív eljárásról számolt be. Előadta, hogy a fürdőjegy megvásárlásakor a pénztár alkalmazottja felvilágosítást kér az érkezőktől arra vonatkozóan, hogy magyar vagy idegen állampolgár, helyi lakos-e, továbbá hol szállt meg a településen. A belépőjegy árát ezt követően állapítják meg, amely nem egyezik a pénztárnál kifüggesztett árakkal. Az indítványozó szerint a feltüntetett árakat csak azoknak kell megfizetniük, akik nem helyi, vagyis nem kiskunmajsai lakosok és nem a szomszédos Thermál Hotel szolgáltatásait veszik igénybe.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Thermál Strand belépő jegyeinek árát, a kedvezményezettek körét, valamint a kedvezmény mértékét a Jonathermál Rt. mint tulajdonos és üze- meltető határozta meg.

A pénztáros csupán a kedvezményezettek besorolásához kér információt az érkező vendégektől, akik az árakról a pénztárnál elhelyezett ártábláról szerezhetnek tudomást.

Az üzemeltető tájékoztatása szerint a kedvezményezettek körének meghatározásánál a helyi lakosság fürdőépítésnél végzett segítségét, míg a Jonathermál szolgáltatásait igénybe vevőknél üzletpolitikai szempontot vettek figyelembe.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint a kialakított gyakorlat nem a Kiskunmajsán állandó lakóhellyel nem rendelkező, illetve az Rt. szolgáltatásait igénybe nem vevő vendégekkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés, hanem az állandó lakosok és a Jonathermál szolgáltatásait igénybe vevők részére nyújtott kedvezmény. A kedvezményezetti kör meghatározása nem jelenti, hogy a kedvezményezetti körön kívüli vendégeknek emiatt kellene a belépőjegyért többet fizetniük csupán azt, hogy a megállapított jegyárakból egyes vendégek kedvezményben részesülnek.

Az általános helyettes úgy vélte, hogy a meghatározott vendégcsoportok részére méltányolható okból nyújtott kedvezményt biztosító gyakorlat nem teremt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot.

 

OBH 5752/1997.

Nem okoz az Oktatási Minisztérium eljárása az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve a 70/F. §-ban biztosított művelődéshez és oktatáshoz való joggal összefüggő visszásságot az, hogy az egyetemi írásbeli matematika felvételiket a jelentkezők két időpontban írják, így két eltérő feladatsort oldanak meg, ha a szakemberek az eltérő feladatsorokat úgy állítják össze, hogy azok nehézségi foka és jellege hasonló legyen.

Teljes szöveg: 3.11. alfejezetben.

 

OBH 6144/1997.

Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot a pszichotikus, elsősorban schizophren betegek jogosítványának bevonásával kapcsolatos eljárás, mivel a jogszabály és szakmai útmutató kellő garanciákat biztosít arra, hogy a jogosítvány bevonása csak szakmailag indokolt esetben történjen.

Egy pszichiáter főorvos panasza szerint olyan esetekben is bevonták a pszichiátriai kezelést követően a pszichotikus, elsősorban schizophren betegek jogosítványát, amikor a beteg állapota ezt nem indokolta. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot folytatott, mert a panasz alapján felmerült az Alkotmány 2. § (1) paragrafusában foglalt jogbiztonsághoz való jog és a 70/A. §-ban foglalt diszkrimináció tilalma sérelmének gyanúja. A vizsgálat során az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének pszichiátriai szakfelügyelő orvosától tájékoztatást kért a pszichiátriai betegek járművezetői alkalmasságának megítélésével kapcsolatos eljárásról. Továbbá az országgyűlési biztosok hivatalának pszichiáter szakértő munkatársától állásfoglalást kért abban a kérdésben, hogy a pszichiátriai betegek közúti járművezetői alkalmasságának vizsgálatára előírt eljárás kielégíti-e a szakmai követelményeket.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló népjóléti miniszteri rendelet és az Orvosszakértői Intézet e tárgyban kiadott útmutatója megfelelő garanciákat biztosít a pszichiátriai gyógykezelésen átesett betegek járművezetői alkalmassági vizsgálatával kapcsolatban. Az eljáró orvos ugyanis köteles az egyedi mérlegelésre, vagyis elmebetegség vagy annak gyanúja esetén rendkívüli alkalmassági vizsgálatot kell kezdeményeznie. Az alkalmasság megállapításához ki kell kérnie továbbá egy pszichiáter szakorvos véleményét. Amennyiben volt pszichiátriai betegről van szó, az eljáró orvos nem támaszkodhat kizárólag a kórházi zárójelentésre az alkalmassági vizsgálat során, mivel bizonyos elmebetegségek esetén, ha a beteg egy évig tünetmentes, az alkalmasságot újra meg kell vizsgálnia, mert ekkor már esély van arra, hogy a beteget közúti járművezetésre alkalmasnak találja. Ekkor is szükséges egy pszichiáter szakorvos véleményének a beszerzése. Az elsőfokon eljáró orvos döntése ellen az Orvosszakértői Intézethez lehet fordulni. Ezekre figyelemmel az országgyűlési biztos nem állapított meg az ügyben alkotmányos visszásságot, ajánlással nem élt.

Az országgyűlési biztos megállapította viszont, hogy a panaszos által leírt probléma abból fakadt, hogy sok orvos nem ismeri és nem alkalmazza a szóban forgó útmutatót, mivel az nem kötelező erejű jogszabály. Ezért az országgyűlési biztos felkérte az egészségügyi minisztert, hogy vizsgálja meg az útmutató III. fejezetének az elmebetegségekről szóló 10. pontjában foglalt garanciális szabályok jogszabályba foglalásának lehetőségét. Az egészségügyi miniszter megítélése szerint az idézett szabályok jogszabályba foglalása nem szükséges, mivel az népjóléti miniszteri rendelet és az Orvosszakértői Intézet útmutatója kellő garanciát biztosít az ügykategóriában. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.

 

OBH 9344/1997.

Nem sérül a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve, ha a MÁV Rt. késés esetén csak a menetjeggyel rendelkező utasok számára téríti vissza a menetjegy árát, a bérlettulajdonosoknak nem.

A panaszos azt sérelmezte, hogy 10 percet meghaladó késés miatt meghiúsult utazás esetén a MÁV Rt. a kiindulási állomáson a visszaadott menetjegy árát levonás nélkül visszatéríti, a bérlettel utazók azonban ilyen kedvezményben nem részesülhetnek.

A menetjegy egyszeri utazásra érvényes menetokmány, amely az egy útra érvényes menetdíjat tartalmazza. A bérletjegy korlátlan számban biztosít utazási lehetőséget a rajta feltüntetett viszonylatban.

A bérletjegy egyrészt kényelmesebbé teszi az utazást azáltal, hogy nem kell minden utazás alkalmával külön-külön menetjegyet vásárolni, másrészt költségkímélőbb is, mert bizonyos utazásszámnál a bérletjegy ára megtérül és az utas ezt követően már “ingyen” utazik. Az adott viszonylatot kellő gyakorisággal igénybevevő utas számára tehát az egy összegben kifizetett bérletjegy olcsóbb, mintha minden utazás előtt menetjegyet váltana.

A menetjegy árának visszatérítésekor a MÁV az azon feltüntetett összeget utalja vissza; a korlátlan számú utazási lehetőséget biztosító bérletjegy esetében azonban nem határozható meg, hogy az utas hányszor utazik azzal és ez egy-egy alkalomra visszaszámolva mekkora menetdíjat jelent.

A bérletjegy tehát a kényelmen túl a birtokosa számára az olcsóbb utazás lehetőségét, mint kedvezményt is magában hordozza, mert nagyszámú utazás esetén az egy utazásra számított költség kevesebb, mint az érintett vonalszakaszra minden utazás kezdetekor menetjegyet, vagyis egyszeri utazásra jogosító okmányt váltó utas költsége.

A MÁV a menetjegyet vásárlók számára a visszatérítés, a bérletjeggyel rendelkezőknek pedig a korlátlan számú – és ezáltal az utas számára jutányosabb – utazás lehetőségét biztosítja.

Fentiekre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

 

OBH 10380/1997.

Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben sérelem veszélyét jelenti és ezzel visszásságot okoz, ha a jogalkotó a kor szerinti különbségtétel miatt nem részesíti a dolgozó, de 62 év feletti súlyos mozgáskorlátozottakat rehabilitációs cél esetén sem a támogatás kiemelt összegében.

Panaszos beadványában sérelmezte, hogy a 62 éven felüli súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásának összege 7000 forint, míg az 1–62 éves korú és tanulói jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló súlyos mozgáskorlátozottaké az említett összeg 3,5-szerese.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az államot a jogegyenlőség megvalósulását célzó, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését lehetővé tevő intézkedések bevezetésére kötelezettség terheli. A jogalkotó ennek a kötelezettségének eleget tett azzal, hogy megalkotta a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeinek rendszerét. Megállapította továbbá, hogy az esélyegyenlőséget biztosító intézkedések tartalmát a hatáskörrel rendelkező állami szervek állapítják meg. A jogalkotó ezzel a lehetőségével élve az 1–62 éves korú, tanulói jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló mozgáskorlátozottakat kiemelten kezelte és számukra magasabb összegű támogatást állapított meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította azonban azt is, hogy ez a szabályozás visszássághoz vezethet a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban. Hátrányos megkülönböztetésről van szó, ha a különbségtételnek nincs alkotmányos indoka és ezzel sérül az emberi méltósághoz való jog, hiszen az érintettek szempontjait, körülményeit nem azonos figyelemmel értékelték. A jogalkotó a rendelet megalkotás során élt azzal a jogával, hogy bizonyos szempontok – ebben az esetben a rehabilitációs cél szerint – előnyben részesítse a rászorultsági alapon járó támogatással kapcsolatban a jogosulti kör egy részét. Ezzel szemben azok a súlyos mozgáskorlátozottak, akik szintén dolgoznak, de már elmúltak 62 évesek, nem részesülhetnek rehabilitációs cél esetén sem a magasabb összegben. Ezzel a jogosulti körrel kapcsolatban, a kor szerinti különbségtétel miatt alkotmányos joggal kapcsolatos sérelem veszélye merült fel. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az alkotmányos jog sérelme veszélyére tekintettel kezdeményezte, hogy a szociális és családügyi miniszter vizsgálja meg a közlekedési támogatás összeghatárainak módosítási lehetőségét. A miniszter az ajánlást elfogadta és ígéretet tett arra, hogy a fogyatékossági támogatás bevezetésével kapcsolatban, az ellátórendszer átalakítása során az érintett rendelet módosítását el fogják végezni.

 

OBH 10585/1997.

I. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot a közterületi parkolás korlátozása, ha azt közérdek indokolja.

II. Az Alkotmány 70/A. § (1) és (2) bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben visszásságot okoz a közérdek hiányában történt szabályozás, illetve a diszkrimináció fokozott veszélyét hordozza magában.

III. Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésben rögzített jogalkotási elvvel ütközik az önkormányzat rendelete, ha az magasabb szintű jogszabállyal ellentétes rendelkezést tartalmaz.

A budai várfalakkal határolt területen élő panaszos kifogásolta az önkormányzat parkolással kapcsolatos rendeletét.

I. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmánybíróság döntését is figyelembe véve megállapította, hogy a tulajdon korlátozása nem alkotmányellenes, ha a köz érdekében történik. (Lásd Európai Emberi Jogi Egyezmény Első Kieg. jkv. 1. cikk.) Az AB határozatok pedig arról szólnak, hogy a korlátozásnak a közérdekkel arányosnak kell lennie. A panaszolt esetben a Világörökség elkerülhetetlen mértékű védelme feltétlenül szükségessé teszi a forgalom korlátozását. Ez a Várban ingatlannal rendelkezőknek érdeksérelmet jelenthet, de a behajtás engedélyhez kötése és a korlátozás érvényesítése nem jelent alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot. Az alkotmányos jogok sérelme szempontjából kizárólag a diszkrimináció problémája és az intézkedéssel összefüggésben más alkotmányos jogok veszélyeztetése merülhet fel.

II. A Budavári önkormányzat rendeletében fellelhetők olyan pontok, melyek miatt más kerület (Belváros) esetén már alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett a közigazgatási hivatal, így a későbbiekben az Alkotmánybíróság döntése a vizsgált kerületi rendeletre is kihatással lehet. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy Budai Vár területén bejegyzett cég tulajdonában lévő, ún. cégautó várbeli lakos részére való átadása és ezen keresztül a behajtás biztosítása a diszkrimináció fokozott veszélyét hordozza magában (ez ugyanis nem saját tulajdonú gépkocsi), ezért indokolt, hogy a Közigazgatási Hivatal a budavári rendeletet is vonja be vizsgálatába.

III. Megállapította továbbá, hogy a kedvezmények szabályozása több ponton túllépte az irányadó fővárosi rendelet adta helyi szabályozás terjedelmét, ezért a diszkrimináció kiküszöbölése, a tulajdon védelme és a köz érdekében történt korlátozással összefüggő arányosság megtartása érdekében Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vizsgálatát tartja szükségesnek.

Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának Vezetőjét, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének a Budai Vár közterületein a járművel való várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és a behajtás szabályozásáról szóló, többször módosított rendeletét, és szükség esetén kezdeményezze annak módosítását. A hivatalvezető a válasz sürgetését követően részletes tájékoztatást adott arról, hogy az ajánlást elfogadva és más észrevételekkel is kiegészítve felhívta az önkormányzat figyelmét a rendelet módosítására.

 

OBH 123/1998.

Az Alkotmány 70/A. §-a szerinti jogegyenlőség elvével és a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsági követelménnyel összefüggésben visszás, ha a katonai felsőoktatási intézmények ösztöndíjas hallgatói katonai igazolvány hiányában a katonai kiképzések és a szakmai gyakorlatok időtartama alatt nem vehetik igénybe a sorkatonákat megillető utazási kedvezményeket.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

 

OBH 434/1998.

I. Az épített környezet, ezen belül a közhasználatú épületek a mozgáskorlátozottak számára általában nem akadálymentesek, ezért az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált, az élethez, az emberi méltósághoz való jogaik sérülnek, helyzetükben az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált, a hátrányos megkülönböztetés tilalmához való jogaikkal kapcsolatban folyamatosan visszásságok keletkeznek.

II. Az akadálymentesség megvalósíthatóságához szükséges egységes fogalom-meghatározások, részletszabályok, eszközök hiánya és/vagy hiányossága az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvével összefüggésben sérti az – Alkotmány 54. § (1) bekezdésében megfogalmazott – élethez, emberi méltósághoz való jogot.

III. Az akadálymentesség hiánya, megvalósításának – az elégtelen eszköztár, teljesíthetetlen feltételek és meg nem határozott következmények folytán való – kiszámíthatatlan idejű eltolódása vagy végre nem hajtása az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében megfogalmazott legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, és a 70/E. § (1) bekezdésében biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben is visszásságot okoz.

IV. Visszásságot okoz az előbb felsorolt valamennyi alkotmányos joggal kapcsolatban, ha az új épületek építési engedélyezési eljárásaiban az akadálymentességet az építési hatóság nem követeli meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból átfogó vizsgálatot indított a mozgássérültek és az épített környezet viszonyának, ezen kapcsolatban az emberi jogok érvényesülésének feltárására. Egy olyan viszonylag jól behatárolható területet célzott meg, amely részként leginkább magán hordozta az egész sajátosságait. A mozgáskorlátozottakat azért, mert a fogyatékkal élők között ők vannak legtöbben, és mert az ő mozgásuk biztosításához szükséges a meglévő épített környezet építést is igénylő, legnagyobb mértékű átalakítása. A közintézményeket, közhasználatú épületeket azért, mert az azokban igénybe veendő szolgáltatások az emberi lét alapfeltételeit biztosítják.

A vizsgálat alapját 3 típusú kérdéscsomag képezte, amelyeket 109 szervezethez (20 közigazgatási hivatal, 89 tulajdonos, fenntartó) küldött szét.

A hatósági adatok országosan teljes körűek, a tulajdonosi-fenntartói adatok az állami-önkormányzati körre vonatkozók, és nagyságrendi becslések, következetések levonására alkalmasak voltak.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a mozgáskorlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásságok régóta léteznek, és folyamatosan újak keletkeznek. A hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolását helyenként megkezdték, e példák ellenére azonban a folyamat lassú és változó színvonalú.

Az 1997. évi LXXVIII. és az 1998. évi XXVI. törvény megalkotása, az akadálymentesség fogalmának törvényben való megfogalmazása, az Akadálymentesség Európai Eszméje ajánlásainak átvétele Európában élenjáró. Ugyanakkor a hazai viszonyokra adaptálása és a végrehajtása érdekében tett intézkedések, az érvényesítésükhöz szükséges eszközrendszer nem elégséges és nem hiánytalan. Általuk a mozgássérültek esélyegyenlősége és az épített környezet akadálymentessége – módosítások és kiegészítések nélkül – nem teremthető meg.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a mozgássérültek számára az épített környezet jelenleg általában nem akadálymentes, ezért az élethez, az emberi méltósághoz való jogaik sérülnek.

Megállapította az egyes jogszabályoknak jogokra és kötelezettségekre kiható eltérő fogalomhasználatát, a tárgykörrel összefüggő kérdések jogi szabályozatlanságát, ami a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben úgyszintén sérti az emberi méltósághoz való jogaikat.

E visszásságokhoz társul a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos visszásság, és fenyeget az egészséges környezethez, a szociális biztonsághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogaikkal összefüggő visszásság keletkezése.

Az építési hatóságok mulasztásai következtében is sérültek a mozgáskorlátozottak előbb említett alkotmányos jogai azoknál az új közhasználatú épületeknél, amelyek építésénél az akadálymentességet nem biztosították. (Az átalakítások hatósági eljárásaiban a visszásság a vizsgálat keretében nem volt tisztázható, ugyanis a műszaki adottságokra vonatkozó adatokat felülbírálni nem, csak bemutatni tudta.)

A differenciálatlan, több területen előírt teljes körű és egyidejű teljesítési kötelezettség – rövid és középtávon – az emberi élethez és méltósághoz való jog más jogok alá nem rendelhetőségének követelményét sértheti. A teljesíthetetlen átalakítási feltételek miatt ugyanis az egyenlő mértékben rászorult csoportok tagjainak alkotmányos jogai kerülhetnek esetlegesen hátrányba.

A vizsgálat alapján nyilvánvaló, hogy a különböző természeti adottsággal, korú és minőségű középülettel rendelkező települések, különböző nagyságrendű kötelezettséggel terhelt tulajdonosok-fenntartók különböző szinten és ütemben lesznek képesek a követelményeknek eleget tenni. Ezért a mozgáskorlátozottak csoportján belül is fenyeget a hátrányos megkülönböztetés annak függvényében, hogy az általuk igénybe veendő középületek tulajdonosai mikor, milyen mértékben tudnak vagy akarnak a törvényben előírtaknak eleget tenni, feltéve, hogy azt nem 2005. január 1-jéig és nem teljeskörűen teszik.

A vizsgálat feltárta az is, hogy sérülhet az épített környezet, amelynek védelmét az Alkotmány 70/D. §-a a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog eszközének tekinti, és amelynek csak egyik – bár legfontosabb – jellemzője az akadálymentesség és biztonságosság. A történetileg kialakult, védett építészeti környezet és azok egyedi értékei az identitáshoz való emberi jog fontos elemei, és csak több szempont összeegyeztethetősége esetén változtathatók.

Az országgyűlési biztos a következő ajánlásokat tette:

Kezdeményezte, hogy a szociális és családügyi miniszter vizsgálja felül az esélyegyenlőségről szóló törvény, a közhasználatú épületekben nyújtandó különböző szociális szolgáltatások szabályainak az akadálymentességre vonatkozó szakaszait, gondoskodjon a fogalom-meghatározások kiegészítéséről, egységesítéséről. Intézkedjen az ütemezett, teljesíthető volumenű és határidejű feladatellátást szolgáló módosításokról, illetve ezeket kezdeményezze.

Kezdeményezte, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a szociális és családügyi miniszter harmonizálja az épített környezet akadálymentességére vonatkozó előírásokat, fogalomhasználatot, és javasolja az ahhoz szükséges jogszabály-módosításokat.

Kezdeményezte, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vizsgálja felül az akadálymentességnek az új épületek kialakítása és az átalakítások-felújítások esetén alkalmazandó azonos szabályait. Gondoskodjon az átalakítások-felújítások, használati mód változás esetén kívánatos és elfogadható feltételek, megoldások kereteinek a meglévő adottságokat figyelembe vevő megfogalmazásáról.

Kezdeményezte, hogy az igazságügy-miniszter gondoskodjon a különböző tárcákhoz tartozó hatóságoknak, szakhatóságoknak a vizsgált kérdést szabályozó ágazati előírásai, a kötelező szabványok egyöntetű fogalomhasználatáról, az egymásnak ellentmondó vagy egymást kizáró szabályok harmonizálásáról.

Kezdeményezte, hogy a nemzeti kulturális örökség minisztere gondoskodjon a műemlékek akadálymentessé tételéhez szükséges szakmai szempontrendszer megfogalmazásáról; keretjelleggel és/vagy egyedileg a közhasználat, az igénybevétel, a megtekinthetőség más módjának meghatározásáról. Gondoskodjon ezen kivételes szabályok illeszkedéséről és kezdeményezze azok alkalmazhatóságát az esélyegyenlőség és akadálymentesség biztosításáról szóló általános szabályok mellett.

Kezdeményezte, hogy a szociális és családügyi miniszter és a pénzügyminiszter gondoskodjon az akadálymentesség kialakításához szükséges pénzügyi eszközök szabályainak megalkotásáról és a költségvetésbe való ütemes előterjesztéséről. A szabályok kialakítása úgy történjen, hogy az célravezető, átlátható és kiszámítható, a mozgáskorlátozottak összességét segítő, egyben a körülményeikben meglévő különbségek kiegyenlítését szolgáló legyen.

Felkérte a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy felügyeleti jogkörükben eljárva az új közhasználatú épületek építési engedélyei közül vizsgálják meg mindazokat, amelyekben az akadálymentességet nem biztosították. A jóhiszeműen szerzett jogok tiszteletben tartásával járjanak el a körülményektől függően még lehetséges, de feltétlenül szükséges intézkedések érdekében. Gondoskodjanak róla, hogy a jövőben ilyen épületekre sem építési, sem fennmaradási engedélyt ne adjanak ki az építési hatóságok.

A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.

 

OBH 599/1998.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisághoz való joggal, a 70/A. § (1)–(2) bekezdésben deklarált diszkrimináció tilalmával és a 13. § (1) bekezdésben foglalt tulajdonhoz fűződő joggal kapcsolatban az építési műszaki ellenőri tevékenység szabályozása, szakvizsgatételi kö­te­lezettség előírása, a beruházások bonyolultságához és nagyságrendjéhez igazodó képesítési előírások bevezetése.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert véleménye szerint az építési műszaki ellenőri tevékenységről szóló 158/1997. (IX. 26.) Korm. rendeletben foglaltak a szakirányú középfokú (technikusi) szakképesítéssel rendelkezők “egzisztenciavesztéssel járó, jogfosztó, hátrányos megkülönböztetés”-ét eredményezték. Hiányolta átmeneti szabályok beiktatását és azt, hogy a rendelet a korábban megszerzett, felsőfokúnak számító szakvizsgákat már nem ismeri el ilyenként. Nehezményezte, hogy míg a közalkalmazotti törvény egyik végrehajtási utasítása felsőfokúként ismeri el ezeket a szakvizsgákat, a hivatkozott kormányrendelet nem.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a panaszban felsorolt vélt vagy valós jogsérelmek, a technikusi végzettséggel rendelkezők által végezhető tevékenységek (újra)szabályozása nagymértékben egyező vonásokat mutat az Alkotmánybíróság által 40/1997. (VII. 1.) AB határozatban elbírált panaszokkal. Az Alkotmánybíróság ebben a tervező és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. tv. alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványokat bírálta el. Az indítványozók lényegében azt kifogásolták, hogy technikusi végzettséggel nem lehetnek kamarai tagok, így a jövőben (átmeneti időszak után) nem végezhetnek építéstervezést.

Mivel az Alkotmánybíróság csaknem azonos panaszban már állást foglalt, és a kamarai törvényt semmilyen vonatkozásban – így ebben sem – találta alkotmányellenesnek, az alapkérdést, a diszkrimináció tilalmának megsértését nem érintve, az építésügy felügyeletét ellátó földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől (FVM) azokban a kérdésekben kért az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatást és magyarázatot, amelyek a jogbiztonság tekintetében mégis felmerülhettek, pl. az átmeneti szabályozásról, a panaszolt kormányrendelet életbeléptetése előtti szabályozásról stb. A FVM közigazgatási államtitkára többek között kifejtette: “…az építési műszaki ellenőrök tevékenységére, jogállására vonatkozóan nem volt hatályban jogi szabályozás 25 éven keresztül. A »műszaki ellenőr« fogalmát a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény vezette be újra és ennek alapján került kidolgozásra a kormányrendelet, amelynek hatálybaléptetésére az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény adott felhatalmazást. … mindvégig szempont volt a technikusi végzettségű személyek műszaki ellenőrként való foglalkoztatásának lehetősége. A műszaki ellenőri tevékenység gyakorlása éppen emiatt nincs szakmai kamarai tagsághoz kötve. Az engedélyhez, illetve jogosultsághoz kötött mérnöki, illetve műszaki tevékenységek jogi szabályozása kezdettől az engedélyezett tevékenységi köröknek a szakképzettség szintje szerinti differenciálásán alapult. … A közbeszerzésekről szóló törvény valamennyi, hatálya alá tartozó beruházáshoz előírja műszaki ellenőr alkalmazását, ugyanakkor a beruházásoknak csak egy meghatározott nagyságrenden felüli körét köti versenyeztetéshez. Mivel a vitatott kormányrendelet e törvénynek lényegében egyik végrehajtási rendelete, értelemszerű, hogy a technikusok tevékenységi körének behatárolásánál a törvény által is alkalmazott normatívát (beruházási összeghatárt) használja fel, ami egyébként nem kirekesztő, csak differenciáló jellegű. Az önkormányzati beruházások jelentős hányada karbantartás-, felújítás-, átalakítás jellegű, amelyek nagyságrendje nem éri el az éppen hatályos költségvetési törvényben meghatározott összeghatárt, vagyis ezen beruházások műszaki ellenőrzését technikusok végezhetik.

A közbeszerzési törvény és a kormányrendelet együttesen a műszaki ellenőr foglalkoztatásának kötelezettségét állapítja meg a meghatározott intézmények terhére, így nem kirekesztést alkalmaz, hanem ellenkezőleg, olyan új munkalehetőséget teremt, amelyet korábban semmilyen jogszabály nem írt elő – többek közt – a technikusok javára. … az építési műszaki ellenőri tevékenységre vonatkozóan – a kormányrendelet hatálybalépését megelőzően – jogszabály nem volt hatályban, ezért sem a hatályon kívül helyezésről, sem átmeneti szabályokról nem kellett rendelkezni.

A kifogásolt BM rendelet kizárólag a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó közalkalmazottakra terjed ki és az egyes szakvizsgákat a közalkalmazotti fizetési osztályba való besoroláshoz veszi figyelembe … és nem válthatják ki a kormányrendeletben előírt szakvizsgát. A szakvizsga tekintetében a kormányrendelet tartalmaz »átmeneti« rendelkezést, hiszen kimondja, hogy az előírt szakvizsga-megszerzési kötelezettségnek legkorábban 1999. július 1-jét követően lehet eleget tenni, de a szakvizsga megszerzéséig – ha meghatározott feltételek fennállnak – a műszaki ellenőr a névjegyzékbe felvehető. Egyéb vonatkozásban úgynevezett átmeneti rendelkezésre nincs szükség, hiszen a jogszabálynak visszaható hatálya nincs, tehát hatálybalépését megelőző jogügyletekre nyilvánvalóan nincs befolyással. …. A kormányrendeletben az építési műszaki ellenőri tevékenységhez előírt szakvizsga-kötelezettség kifejezetten arra irányul, hogy az érintettek kellőképpen felkészüljenek az utóbbi tíz évben gyökeresen átalakult műszaki, illetve szakmai szabályozásból. Mivel a jogszabályi érvényű szakmai előírások, szabványok képezik a viszonyítási alapot az egyes, a tervezés vagy a kivitelezés során alkalmazott megoldások elfogadásához (vagy kifogásolásához), kellő szabályismeret hiányában a műszaki ellenőri tevékenység értelmét vesztené. A szakvizsgát meghatározott időn belül minden műszaki ellenőrnek teljesítenie kell, szakképzettségétől és szerzett gyakorlatának időtartamától függetlenül. A szakvizsga-kötelezettség ilyen módon nem korábban szerzett jogok megsemmisítésére irányul, hanem a megváltozott körülményekre való tekintettel egy újonnan szabályozott tevékenységhez kapcsolódik.”

A vizsgálat alapján – az Alkotmánybíróság 40/1997. (VII. 1.) AB határozata figyelembevételével – a diszkrimináció tilalmához fűződő alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az országgyűlési biztos általános helyettese nem állapított meg.

A jogbiztonság vizsgálatában az államtitkár magyarázatát helytállónak fogadta el. Azt a kényszert, amely szerint az építési műszaki ellenőri tevékenységet, jogállást szabályozni kell, és hogy a szabályozásban a kor technikai-technológiai színvonalának megfelelő tudásszintet kell megkövetelni, el kellett fogadni. A műszaki ellenőri tevékenység szorosan összefügg az emberi élet- és vagyonbiztonság szavatolhatóságával az építkezés idején éppúgy, mint évek múltán.

A panaszolt kormányrendelet kapcsán a korábban szerzett és gyakorolt jogok sérelmének gyanúja is csak akkor merülhetett volna fel, ha a körülmények, feltételek folyamatos és változatlan fennállása mellett e jogok a kormányrendelet hatálybalépése előtti napon még léteztek volna és azt követően nem. Ezt a tevékenységet 1972 óta nem szabályozták. A korábbi szabályozás és az e tekintetben szabályozatlan időszak gyakorlata az építtető, beruházó, tervező, kivitelező stb. állami (tanácsi) vállalat “közület” részvételét feltételezte – gyakran ugyanazon szervezet különböző részeiként. Ennek megfelelően a büntető ügyek kivételével a garancia, felelősség, kártérítés kérdései általában a munkajog keretei közül ki sem léptek, ha vizsgálatuk felmerült egyáltalán.

A műszaki ellenőri tevékenység végzésének körülményei és feltételei tehát a korábban volt szabályozáshoz képest lényegesen megváltoztak, több ponton össze sem vethetőek a gazdasági környezet, az intézményrendszer, más jogszabályváltozások miatt. Ennek megfelelően az országgyűlési biztos általános helyettese a fent felsorolt alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg.

 

OBH 1725/1998.

Az Alkotmány 70/A. §-ában szereplő jogegyenlőség elvével, valamint a 70/B. § szerinti munkához való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot az, ha a diplomás, de tiszti beosztásban nem lévő hivatásos katonát nem nevezik ki tisztté.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

 

 

OBH 2365/1998.

I. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az önkormányzat a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.) összefüggésben, ha az üdülőtulajdonosok által ténylegesen igénybe nem vett szolgáltatásért ellenszolgáltatást állapít meg. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a tulajdonjog és a diszkrimináció tilalma (Alk. 70/A. §) mint alkotmányos alapelv vonatkozásában az önkormányzat azzal is, hogy az üdülőtulajdonosok – a szemétszállítás mint szolgáltatás igénybevétele szempontjából egyedi csoport – sajátos helyzetéből fakadó elbírálást lehetetlenné tevő szabályozást állapít meg.

II. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben az olyan szabályozáson alapuló közszolgáltatói gyakorlat, amely a ténylegesen képződő szemét mennyiségétől független számítási alapra, például az ingatlanra mint számítási alapra támaszkodik, mivel – hasonlóan a díjak helyiségenkénti meghatározásához – lehetetlenné teszi a szolgáltatás valóságos értékének megállapítását.

III. Nem sérti a beadványt tevő panaszjogát (Alk. 64. §) a közigazgatási hivatal eljárása, ha a benyújtott panaszt megvizsgálja és álláspontjáról is tájékoztatja a panaszt tevőt, valamint a panaszos által igénybe vehető jogi eszközre – az Alkotmánybírósághoz fordulás jogára – is felhívja a panaszos figyelmét. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának eljárásában az alkotmányos jogokkal összefüggő sérelem eljárási feltételnek minősül, így annak hiányában a panaszt érdemben nem vizsgálhatja.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

 

OBH 2941/1998.

Az Alkotmány 15. §-ában szereplő a házasság és a család intézményének védelméhez való joggal, valamint a 70/A. § szerinti jogegyenlőség jogával összefüggésben nem okoz visszásságot az, ha a beleegyezésével tanulmányok céljából külföldre vezényelt hivatásos katona vele együtt kiutazó családtagja részére a magyar kiküldő nem biztosít ellátást, illetve ha az általa a hivatásos katona részére biztosított ellátás összegéből levonja a katona részére a külföldi fél által a családtagra tekintettel adott, megemelt ellátás összegét.

A panaszosok a honvédelmi miniszter határozata alapján külföldön tanulmányokat folytató (folytatott) hivatásos katonák, egy esetben pedig egy hivatásos katona felesége is. Azt kifogásolják, hogy a kiküldő Honvédelmi Minisztérium nem finanszírozza a házastársak és a gyermekek kiutazását, illetőleg, ha a külföldi fél a magyar kiküldött ellátmányát a családtagok kiutazására tekintettel növeli, akkor a magyar kiküldő ugyanilyen mértékben az általa adott ellátmányt csökkenti. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára előadta, hogy a külföldön tanulmányokat folytató hivatásos katonák családtagjai részére milyen esetekben jár devizaellátmány, illetőleg hogy ez a szabályozás időben hogyan változott. A hatályos szabályozás szerint a családta­gokra tekintettel csak annak a katonának jár ellátmány, akinek a tanulmányi ideje a 18 hónapot meghaladja. Ez az egyik panaszos problémáját a jövőre nézve megoldotta. A másik két panaszosnak továbbra sem jár ilyen ellátmány.

Az Alkotmány 15. §-ában szereplő, a házasság és a család intézményének védelméhez való joggal kapcsolatban megállapítható, hogy a külföldön tanuló katona bizonyos esetekben valóban kénytelen elszakadni a családjától, illetve ha úgy dönt, hogy családtagjait is magával viszi, akkor kétségtelenül anyagi nehézségeket kell vállalnia. A család kinttartózkodását vagy nem finanszírozza senki, vagy ha a külföldi fél (részben) finanszírozza, akkor a magyar kiküldő csökkenti, vagy akár be is szünteti a hallgató hazai devizaellátmányát tekintet nélkül arra, hogy a külföldi ellátmány megnövelése a családtag(ok) kiutazása miatt történt. Ez azért nem jelenthet alkotmányos problémát, mert a hallgató a vonatkozó szabályok szerint minden esetben pályázat útján, vagy legalábbis önkéntes jelentkezése vagy beleegyezése esetén utazhat ki tanulmányok céljából külföldre. A kiutazáskor akár a pályázati felhívásból, akár a hatályos utasításokból, akár más tájékozódási csatornákból egyértelműen tudomást szerezhet arról, hogy családtagjait milyen feltételekkel viheti magával. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a családdal való együttélés alkotmányos jogát a panaszosoknak módjuk lett volna úgy is gyakorolni, hogy – ismerve a feltételeket – nem vállalják a külföldi tanulmányokat. Alkotmányos jogaik ezért nem sérültek. A kiküldőt – éppen azért, mert a kiutazás önkéntes – nem terheli olyan alkotmányos kötelezettség, hogy a családtagok utazását vagy kinttartózkodását is elősegítse, így szabadon mérlegelheti azt, hogy e vonatkozásban miként jár el.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította továbbá, hogy a jogegyenlőség sem sérült azzal, hogy arra az időszakra, amelyre a fogadó fél a családtagjuk kinttartózkodására tekintettel a kiküldött katonák részére megemelt ellátást biztosított, a magyar kiküldőtől a vonatkozó szabályozás alapján nem kaptak semmit, míg az egyedül kinttartózkodók változatlanul továbbkapták a magyar devizaellátmányukat is. Ez esetben azért nem beszélhetünk hátrányos megkülönböztetésről, mert a magyar fél által garantált devizaösszeget mindenki egyformán megkapta, sőt a panaszosok a külföldi fél jóvoltából némileg még többhöz is jutottak. Nincs akadálya annak, hogy a devizaellátmányt részben, vagy akár egészben a külföldi fél biztosítsa, a magyar kiküldőnek pedig nincs olyan, az alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható kötelezettsége, hogy a külföldi családellátási rendszerekhez igazodjon.

Más kérdés az az egyik panaszban említett összefüggés, hogy az amerikai féllel kötött megállapodás alapján lehetőség van-e arra, hogy a magyar fél a tanulmányok finanszírozásából a jelzett módon teljesen kivonuljon, illetve hogy a családtámogatás eltérő amerikai és magyar szabályozásának összehangolására kell-e valamilyen nemzetközi jogi lépést tenni. Ennek vizsgálata nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe, mivel a jelenlegi finanszírozási rendszer az előzőekben kifejtettek szerint hazai emberi vagy munkavállalói jogot nem sért. Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta azonban a honvédelmi miniszter figyelmét, hogy amennyiben szükségesnek ítéli, vizsgálja meg ezt a kérdést.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a kifogásolt szabályozás egyik érintett alkotmányos jog vonatkozásában sem okoz visszásságot.

 

OBH 3591/1998.

Nem keletkeztet visszásságot az Alkotmány 13. §-ában rögzített tulajdonjogokkal, a 70/A. §-ban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a 64. §-ban foglalt, kérelem vagy panasz előterjesztésének jogával kapcsolatosan, ha az arra jogosult önkormányzatok nem teljesítik a település belterületének növelésére vonatkozó ingatlantulajdonosi kéréseket; ha a területbesorolás változtatásának következtében az ingatlanokhoz többlet (beépíthetőségi) jogok fűződnek; ha – bár földrajzilag egymás melletti, de – belterületbe és külterületbe tartozó ingatlanokra más-más előírások érvényesülnek; ha a szakmai előkészítést, két önkormányzat több testületi döntését és más szervek jóváhagyását is igénylő folyamatban a panaszok és a válaszadás között aránylag hosszú idő telik el – feltéve, hogy a válaszokat a döntéseket követően ésszerű időben megadták és a döntés időszükséglete arányos volt a horderejével.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

 

OBH 3707/1998.

Nem sérti az Alkotmány 60. §-a szerinti lelkiismereti szabadságot és a 70/A. § szerinti jogegyenlőség jogát a polgári szolgálat időtartama és megállapítási módja.

A panaszos szerint a jogalkalmazásban tévesen állapítják meg a polgári szolgálat időtartamát. A polgári szolgálatról szóló 1997. évi XXI. tv. 4. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a polgári szolgálat időtartama egyenlő a sorkatonai és a tartalékos katonai szolgálat együttes időtartamával. Ez a panaszos számítása szerint 9+4, azaz összesen 13 hónap, ezzel szemben az érintett hatóságok 15 hónap időtartamra hívják be a polgári szolgálatosokat.

A panaszos az előző problémától függetlenül is soknak tartja még a 13 hónapos polgári szolgálati időt is, illetőleg problematikusnak ítéli a szolgálati idő megállapításának módját, annak a sor- és a tartalékos katonai szolgálat együttes időtartamához való kötését. Előadta, hogy polgári szolgálat időtartamának megállapítását egy fix, legfeljebb egyharmados szorzószám alkalmazásával tartaná megfelelőnek, azaz véleménye szerint a szolgálat időtartama a 9 hónapos sorkatonai szolgálatból kiindulva 9 + 9 <F"Symbol">´<F255> 1/3, azaz összesen legfeljebb 12 hónap lehetne. Előadta továbbá, hogy a jelenlegi megállapítási mód visszaélésre ad lehetőséget. A jogalkotók a tartalékos katonai szolgálat időtartamát tetszés szerint növelhetik anélkül, hogy ez a katonai szolgálatot teljesítőket érintené, minthogy a tartalékos idő letöltésére a gyakorlatban szinte egyáltalán nem kerül sor, a polgári szolgálatosoknak viszont az összes tartalékos időt le kell tölteniük a jelenlegi számítási mód mellett. Ez utóbbi körülmény sérti a jogegyenlőséget is.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a polgári szolgálat időtartama a hatályos jogszabályok alapján 15 hónap, a panaszos okfejtése nem helyes. A polgári szolgálatról szóló törvény már hivatkozott rendelkezése szerint a polgári szolgálat időtartama egyenlő a sor- és a tartalékos katonai szolgálat együttes időtartamával. A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 124. § (4) bekezdése szerint a sor-, valamint a katonai felkészítési célokat szolgáló tartalékos katonai szolgálat együttes időtartama a 13 hónapot nem haladhatja meg. Ez a bekezdés is utal azonban rá, hogy ezen az időkereten felül az (5) bekezdés alapján a tartalékos szolgálatra való behívás lehetséges még katasztrófa-elhárítás céljából is további, legfeljebb két hónapot meg nem haladó időtartamra. Nem vitás, hogy ez a két hónap is része a lehetséges tartalékos katonai szolgálatnak, és nem vitás az sem, hogy arra a polgári szolgálatos nem hívható be, így ez a két hónap is beszámítandó a tartalékos katonai szolgálat összidőtartamába. Ezzel együtt a sor- és a tartalékos katonai szolgálat együttes lehetséges maximális időtartama összesen 13 + 2, azaz 15 hónap.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese szerint a polgári szolgálatnak a sorkatonai szolgálati időhöz képest hosszabb időtartamban való megállapítása elfogadható, minthogy a sorkatonai szolgálat ellátása nehezebb, több kötöttséggel jár, és kellően indokolható az a jogalkotói szándék is, amely az ingadozókat, a nem túl erős lelkiismereti fenntartásokkal bírókat a megemelt szolgálati idővel is a haza védelmét biztosító katonai szolgálat felé igyekszik terelni. Ezzel együtt a lelkiismereti szabadság jogának védelme azt követeli, hogy a polgári szolgálat ideje ne legyen elrettentően sok a sorszolgálathoz képest, az ne kényszerítse az érintetteket alapos lelkiismereti meggyőződésükkel szembeni döntésre vagy magatartásra. Nincs olyan objektív mérce, amelynek alapján meg lehetne állapítani, hogy hol húzható meg a határ. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese csak azt rögzíthette, hogy a polgári szolgálatnak a sorkatonai szolgálathoz viszonyított jelenlegi időtartama az elfogadható mérték felső határán áll. Osztotta a panaszos azon aggályát, mely szerint a polgári szolgálat idejének a tartalékos katonai szolgálati időhöz való kötése visszaélésre adhat lehetőséget. Látszólag igazságosnak tűnik, hogy a polgári szolgálatos szolgálja le azt a tartalékos időt is, amely alól mentesülni fog. Nem lehet azonban eltekinteni attól a körülménytől, hogy a törvény a tartalékos katonai szolgálati idő elvben lehetséges, de a gyakorlatban általában ki nem merített felső határát rögzíti. Időtartamának elvben bármekkora növelésére mód van a nélkül, hogy a fegyveres szolgálatot vállalókat ez érdemben sújtaná, miközben a polgári szolgálatosokat akár el is lehetetlenítheti. Ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos általános helyettese azért nem állapított meg visszásságot, mert nem valószínűsíthető, hogy a tartalékos katonai idő megállapításánál a jogalkotókat nem a szakmai szempontok, hanem a polgári szolgálattal összefüggő visszaélés szándéka vezette volna.

 

OBH 4156/1998.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha az eljárásra vonatkozó joganyag nem világos és átlátható a norma címzettjei számára; ha az eljáró hatóságok nem a hatályos jogszabályok betartásával járnak el, akkor is, ha a végső döntés jogszerű; ha a jogsértő állampolgárok közül csak egyesekkel szemben járnak el; ha a törvényi előírások érvényesülését senki nem vizsgálja.

Nem állapítható meg az állampolgárok jogait érintő visszásság az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált diszkrimináció tilalmával, a 18. §-ban biztosított egészséges környezethez való joggal, a 70/D. §-ban biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben azért, mert a Balatont, a természetes vizeket különleges előírások védik, és ezért a part menti telekkel rendelkezőket kivéve mások csak közhasználatú víziállásokról horgászhatnak.

Teljes szöveg: 3.13. alfejezetben.

 

OBH 5578/1998.

I. A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a rehabilitációs intézet házirendjének jogszabályoknak megfelelő jól látható helyen történő kifüggesztésének elmulasztása. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot az intézmény érdekképviseleti fóruma működésének hiánya.

II. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon által biztosított ellátásért fizetendő térítési díjról az érintettek névreszóló értesítés helyett egy, az intézmény vezetője által a fenntartó rendelete alapján készített feljegyzésből értesülnek.

III. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fűződő jog sérelmén túl a jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben is visszásságot okoz a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon, ha az általa a gondozottak pénzkezelésével összefüggésben kimunkált gyakorlat mellőzi a gondnokság alá helyezett jogait és törvényes érdekeit védő, törvényben előírt garanciális rendelkezések egyidejű alkalmazását, vagy ha a gondozott a személyes szükségletére elhelyezett pénzéhez csak előzetes egyeztetést követően, igazgatói engedéllyel juthat hozzá. E jogot sérti meg a bentlakásos intézmény akkor is, ha a jogszabály kötelezése ellenére nem gondoskodik a gondozottak értéktárgyainak biztonságos megőrzéséről. Ugyanezen joga megsértése mellett a gondozott emberi méltóságához fűződő alkotmányos joga is sérül, ha a bentlakásos intézmény büntetésből zsebpénzvisszatartás-büntetést alkalmaz.

IV. A rehabilitációs intézet elkerítésének hiányosságai, valamint a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer kialakításának elmulasztása visszásságot idéz elő az intézetben gondozottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet nem számol fel haladéktalanul egy beázott, elektromosvezeték-elosztóban rejlő veszélyforrást, illetve ha az intézet belső útjainak állapota balesetveszélyes. Ugyancsak e joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki megfelelő orvosi szobát, vagy ha az intézetben a gyógyszerrendelés ellenőrizhetetlen, áttekinthetetlen és nem megfelelően dokumentált, továbbá ha az intézmény az előírt gyógyszerek árát nem téríti meg automatikusan. A jogszabályban minimálisan előírt orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát.

V. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot az a rehabilitációs intézetben kialakított gyakorlat, amely szerint minden WC-használat előtt és után a gondozó kíséri a gondozottat, nyitja és zárja a szobák, illetve a mellékhelyiségek ajtait. Az ellátottak ugyanezen jogát sérti meg az intézet, ha a gondozott és a gondozó közötti magázódás és tegeződés gyakorlatát az intézet házirendjében szabályozza. E jog sérelmével jár az is, ha az intézet mellékhelyiségeiben a WC-kagylókat egymástól nem választják el, illetve ha a WC-ajtók hiányából fakadóan az intimitás alapvető feltételei sem adottak.

VI. Az Alkotmány 18. §-ában rögzített egészséges környezethez való jog maradéktalan érvényesülését veszélyezteti, ha a rehabilitációs intézeten belül, a gondozottak által rendszeresen használt területen legeltetik az otthon háziállatait. E jogot sérti, ha az intézet disznóóljait a gazdasági épületek, az ebédlő, a konyha, valamint a lakóotthonok tőszomszédságában helyezik el. Ugyanezen jog sérelmével jár az is, ha az intézet mellékhelyiségeiben található WC-kagylókat nem látják el ülőkével és fedlappal, valamint ha a lakószobákban “bilipadokat” helyeznek el.

VII. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő jogot sérti, ha a bentlakásos intézmény büntetésből kimenőmegvonást alkalmaz.

VIII. A gondozottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fűződő jogát sérti, ha a rehabilitációs intézet nem gondoskodik az általa ellátott utógondozásának, a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon pedig a gondozottak előgondozásának megszervezéséről. Ugyanezen jogot sérti meg az intézet, ha házirendjében rögzíti, hogy csak az erre képtelen gondozottak ruhaneműinek mosásáról gondoskodik, vagy ha az intézmény külön térítési díjat állapít meg a lakók elektromos árammal működtetett készülékeinek használatáért.

IX. Az Alkotmány 64. §-ában deklarált kérelemhez és panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot idéz elő a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon, amikor az írásban benyújtott panaszra szóban ad választ. Ugyanezen jogot sérti az intézet, ha a panasztétel lehetőségét írásbeliséghez köti, vagy ha a gondozottakat érintő panaszokat az intézeti vezető főnővérhez irányítja.

X. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében rögzített, hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben okoz visszásságot a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon, amennyiben a látogatás jogát az intézetvezető előzetes hozzájáruláshoz köti, és a gondozott rokoni körére, illetve törvényes képviselőjének személyére korlátozza.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 5849/1998. és OBH 7345/1998.

A büntetőeljárás során a védői kirendelés vagy a meghatalmazás becsatolása előtt végzett eljárási cselekmények irataiba való betekintés és másolatkérés jogának korlátozása alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a védelemhez való joggal (Alk. 57. § (3) bek.) és a diszkrimináció tilalmával (Alk. 70/A. § (1) bek.) összefüggésben.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

 

OBH 6603/1998.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében deklarált diszkrimináció tilalmával kapcsolatban az önkormányzat, ha az önkormányzat valamely civilszervezet javaslatát nem fogadja el.

Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke továbbította a Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA) Nógrád Megyei Kuratóriuma által benyújtott kérelmet az országgyűlési biztoshoz, melyben azt kifogásolták, hogy a Gettó-rehabilitációs program című javaslatukat az önkormányzat figyelmen kívül hagyta, a civilszervezetet nem kezeli partnerként, a Másság Alapítvány által végzett vizsgálatra az önkormányzat nem adott érdemi választ, továbbá hogy két konkrét lakásbérlet esetében diszkriminációt alkalmaztak.

Az országgyűlési biztos a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított és állásfoglalásra felérte az önkormányzat polgármesterét.

A beszerzett dokumentumokban nem volt “Gettó-rehabilitációs program” nevet viselő irat, de feltételezhető volt, hogy a program részben megegyezik az önkormányzat építészének a Gondolatkísérlet a “Gettó csapda” feloldására egy balassagyarmati példán című írásában megfogalmazott elképzelésekkel. A megkeresett építész közölte, hogy a Gondolatkísérlet… című írását az önkormányzati választások, és szervek kialakítási tevékenységek miatt még nem állt módjában az illetékes bizottság elé tárni, de azt a SZETA képviselőjének már átadta. A “Gettó-rehabilitációs program” nevet viselő dokumentum önkormányzati fogadtatásával kapcsolatos panaszra az országgyűlési biztos megállapította, hogy a SZETA panaszának idején az önkormányzat még hivatalosan nem is tárgyalta a programot, az csupán 1999. februárban került a bizottságok elé megvitatásra, így a program negatív fogadtatása fel sem merült, ezért a panasz vizsgálatának e részét visszásság hiányában megszüntette.

A civilszervezet partnerkénti elfogadásának hiányára utaló részében azt kifogásolták, hogy az önkormányzat a javaslataikat “nem építi be a döntési mechanizmusába”. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az önkormányzat azzal, hogy az önkormányzati választások előtt nem kezdett tárgyalásokba a civilszervezettel a város hosszú távú fejlesztési tervét illetően, nem sértett alkotmányos jogokat, különös tekintettel arra, hogy az Alkotmány nem biztosítja egyetlen civil szervezetnek sem, hogy véleményét az állami, önkormányzati szervek kötelesek lennének elfogadni. A véleményalkotás és javaslattétel jogával élhettek, de a javaslatokat a döntésre jogosult saját belátása szerint használhatja fel, mert a civilszervezet nem szakhatóság, amelynek véleményét a hatóság köteles figyelembe venni. Az országgyűlési biztos a panasznak e részét visszásság hiányában nem vizsgálta.

A Másság Alapítvány a város egyes részein helyszíni vizsgálatot végzett, és jegyzőkönyvet vett fel, amelyben rögzítette, hogy a hátrányos szociális helyzetű – főként roma – családok egészségre ártalmas körülmények között laknak, és az önkormányzat annak felszámolása érdekében évek óta nem tett semmit. Ilyen helyként jelölte meg többek között a “Csonttelepet” és a “Búzás tanyát”. Álláspontjukat eljuttatták a polgármesterhez és a megyei ÁNTSZ-hez is. Az ÁNTSZ maga is lefolytatta a vizsgálatot, és az Alapítvány által végzett vizsgálattal összhangban állapította meg, hogy a belvárosi épületek valóban lepusztult állapotban vannak, egyes épületeket elleptek a patkányok, de annak okát nem az önkormányzat mulasztásában jelölte meg. Az ott tapasztalt közegészségügyi állapotok okát abban látta, hogy míg a tulajdonosok nagyobb figyelmet fordítanak környezetükre, és nem csak a lakások, de azok környezete is jobb állapotban van, addig a bérlők a környezetük rendbentartását is az önkormányzattól várják el. Ezért, az építészeti szempontból hasonlóan leromlott állapotú épületek higiéniás helyzete közötti különbséget nem az ott élők jövedelmi viszonyai, hanem csupán a lakók rend- és tisztaságszeretete befolyásolja.

Az ÁNTSZ a megállapításairól a jegyzőt is értesítette, akit felhívott a helyzet rendezésére szolgáló intézkedési terv elkészítésére. A polgármester az Alapítvány feltett kérdéseire érdemben nem adott választ.

Az országgyűlési biztos megkeresésére a polgármester közölte, hogy sommás válaszát az indokolta, hogy a kérdésfelvetés előítéletekkel volt terhes, és azt egyoldalú információk alapján, számonkérő stílusban fogalmazták meg. A polgármester személyes találkozót kezdeményezett, melyen a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója, a Balassagyarmati Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke és az önkormányzat képviselői vettek részt. E megbeszélésen egyenként megtárgyalták a felvetett kérdéseket. Jelezte, hogy az önkormányzat a SZETA programját nem vetette el, csupán azt a lakásgazdálkodási koncepció keretében kívánta megvitatni. Az önkormányzat a fizetésképtelenné vált családok részére, 100 főnek közmunkát szervezett. Az elszlömösödött területek rehabilitációjával kapcsolatban az ÁRT módosítására az 1999. júniusi testületi ülésre készítenek előterjesztést, és ennek keretében fognak intézkedni a megyei tisztifőorvos kezdeményezése ügyében is. Az önkormányzat a Másság Alapítvány javaslatait, akárcsak a többi civilszervezet ötleteit, örömmel veszi, és lehetőség szerint azt programjában felhasználja.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat eleget tett a kötelezettségeinek, mert az 1999. VI. 29-i testületi ülésen elfogadta a településszerkezeti tervet, amely a belvárosi leromlott állapotú épületeket rehabilitációra kijelölte, a külterületi lakott részeket joggal érő kifogások rendezésére a közeli szennyvíztisztító védőtávolságának kijelölésével meghatározta az ÁRT elkészítése során figyelembe veendő szempontokat, valamint annak elkészítésére és a végrehajtás pénzügyi feltételeinek biztosítására is megszabta a határidőket. A biztos az önkormányzat eljárásában törvénysértést nem állapított meg, ezért az eljárást alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

A határozatlan idejű lakásbérlet egyoldalú módosításával kapcsolatos beadványban a panaszos általánosságban vélelmezte, hogy az önkormányzat a roma lakossággal szemben diszkriminációt alkalmaz, mert indokolatlanul megtagadta a vételi joguk teljesítését. Állításának igazolására két család konkrét példáját hozta fel. A csatolt iratokat az önkormányzattól kapott válasszal egybevetve megállapítható, hogy az önkormányzat mindkét család esetében lakbérhátralék miatt mondta fel a határozatlan idejű szerződést, amit a bíróság jogerős ítélete helyben is hagyott. Az ítélet végrehajtására, azaz a kilakoltatásra nem került sor, mert a lakók a folyó kötelezettségüknek eleget tettek, bár már nem bérlőként, hanem jogcím nélküli lakóként. Az épületben a kezelő által korábban elvégzett átalakítás során a lakásaikból néhány m2 alapterületet közcélú helyiség kiépítése céljából elvontak, és annak ellenében a panaszosok korábbi tartozását elengedték, a képviselő-testület pedig határozott idejű bérleti szerződés megkötését engedélyezte a panaszosoknak. Mivel a panaszosok nem voltak bérlők, ezért vételi joggal sem rendelkeztek, így az a körülmény, hogy a szerződésük határozott időre érvényes, nem jelenti azt, hogy az önkormányzat ki akarná lakoltatni őket.

A konkrét esetek vizsgálata nem igazolta azt a feltevést, hogy az önkormányzat a roma lakossággal szemben diszkriminatív módon tagadta volna meg a vételi joguk teljesítését. A panaszos a vélt diszkrimináció igazolására más vizsgálható példát nem jelölt meg, ezért a lefolytatott vizsgálat alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy jogsértés nem történt, ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

 

OBH 6621/1998.

I. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a szemétszállítást végző közüzemi szolgáltató a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal (Alk. 2. § (1) bek.), és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben (Alk. 13. § (1) bek.), ha az általa alkalmazott irányadó önkormányzati rendelet nem alkalmas a szemétszállítást igénybe nem vevők helyzetének figyelembevételére, és így olyan személy is kénytelen szemétszállítási díjat fizetni, aki a szolgáltatást nem veszi igénybe.

II. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével (Alk. 2. § (1) bek.) és a tulajdonjoggal (Alk. 13. § (1) bek.) összefüggésben az olyan szabályozáson alapuló gyakorlat, amely a ténylegesen képződő szemét mennyiségétől független számítási alapra támaszkodik, mivel lehetetlenné teszi a szolgáltatás valóságos értékének megállapítását.

III. A diszkrimináció tilalmába ütközik (Alk. 70/A. §) és azzal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a közüzemi szolgáltató, ha a település meghatározott részéről – az irányadó önkormányzati rendelet szabályaira tekintettel – indoklás nélkül magasabb díjért szállítja el a szemetet, mint a település többi részéről.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

 

OBH 7126/1998.

Az Alkotmány 70/A. §-a szerinti jogegyenlőség elvével, valamint az 54. § (1) bekezdésében említett emberi méltóság jogával összefüggésben visszás, ha a munkakör betöltésére kiírt pályázat olyan életkori kikötést tartalmaz, amelyet a munka jellege és természete nem indokol.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkára a Magyar Honvéd Magazinban pályázatot írt ki a HM Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Hivatala Munkaügyi Ellenőrzési Igazgatósága igazgatói (főigazgató-helyettesi) munkakörének betöltésére. A pályázati felhívás szerint a munkakör “közalkalmazottal is betölthető katonai beosztás”. Pályázati feltétel volt a 45 évesnél fiatalabb életkor azzal, hogy a pályázatot elbíráló bizottság az életkori előírástól – egyéb kizáró tényező hiányában – eltekinthetett. A panaszos pályázatát végül azért nyilvánították “eredménytelennek”, mert a meghatározott életkori követelménynek nem felelt meg, és ettől a bizottság nem tekintett el.

A panaszos a döntés ellen panaszt nyújtott be a HM közigazgatási államtitkárához. Az államtitkár helyett a HM Jogi és Igazgatási Főosztálya válaszolt. Válaszában a főosztály hivatkozott a Munka Törvénykönyve 5. §-ának (1) bekezdésére, amely tiltja ugyan az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetést is, de kimondja, hogy nem minősül hátrányosnak a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következő megkülönböztetés. A főosztály szerint a 45 éves felső korhatárt azért írták elő, mert elsődlegesen hivatásos katonával kívánták betölteni a munkakört, és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. (Hszt.) 37. § (3) bekezdése szerint a hivatásos állományba vétel lehetséges felső korhatára 45 év. Ettől a bírálók a pályázati kiírás szerint ugyan eltérhettek volna a panaszos esetében, de joguk volt úgy is mérlegelni, hogy nem térnek el.

Az Alkotmánybíróság – következetes gyakorlata szerint – differenciál aszerint, hogy az adott ügyben az Alkotmány alapján eleve járó jogosultságról van-e szó. Ez esetben valóban mindenkinek megkülönböztetés nélkül kell biztosítani az adott jogot vagy járandóságot. Egy munkakör betöltése azonban nem tekinthető az Alkotmány alapján járó jogosultságnak, ezért itt a jogalanyok megkülönböztetését illetően az eljáró szerv már viszonylag széles, bár nem korlátlan mérlegelési jogosultsággal rendelkezik. Alapvető kritérium, hogy az azonos csoporthoz tartozókat, jelen esetben a potenciális pályázókat egyenlő méltóságú személyekként kezeljék, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével határozzák meg közöttük a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának (esetünkben a munkakör elnyerésének) a feltételeit. A nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka kell hogy legyen, azaz a megkülönböztetés nem minősülhet önkényesnek, mert ez esetben az már sérti az emberi méltóságot. [Ezeket a megállapításokat az Alkotmánybíróság korábbi határozataira visszautalva az 1/1995. (II. 8.) számú határozatában foglalta össze.]

Az előzőekkel van összhangban a Munka Törvénykönyve fent hivatkozott előírása. Általában tilos az életkor szerinti megkülönböztetés, de ez mégis lehetséges, ha ennek ésszerű oka van, vagyis ha a megkülönböztetés a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következik. Nyilvánvaló, hogy a fokozott fizikai megterheléssel járó, avagy általában csak a fiatalabb életkorban meglevő képességekre épülő egyes foglalkozásoknál lehet ésszerű alapja a felső életkor előírásának. (Ilyenek lehetnek bizonyos katonai beosztások is.) A Hszt. 6. §-a a hátrányos megkülönböztetést illetően a Munka Törvénykönyvéhez hasonló rendelkezéseket tartalmaz, bár nem emeli ki külön az életkor szerinti megkülönböztetés tilalmát. Ennek ellenére a vázolt általános alkotmányos jogelveket értelemszerűen minden munkavégzésre irányuló jogviszonyban, így a szolgálati viszonyban is érvényesíteni kell. Pályázat kiírása esetén a fegyveres szervek eltérő sajátosságai nem általánosságban, hanem csak beosztásonként egyedi mérlegelés alapján indokolhatnak adott esetben életkori alapon történő megkülönböztetést.

A HM Jogi és Igazgatási Főosztálya a panaszosnak írt válaszában nem adott elő olyan ésszerű okot, amely nyilvánvalóvá tette volna, hogy az ellenőrzési igazgató munkájának jellege vagy természete 45 évesnél fiatalabb életkort követel meg. Ellenkezőleg, a pályázati felhívásból inkább az tűnik ki, hogy olyan hivatali jellegű tevékenységről van szó, amelyet az életkorral összefüggésbe hozható képességek meglététől függetlenül bárki el tud végezni. A felső korhatár előírását nem magyarázza az a körülmény sem, hogy a hivatásos állományba vétel legfeljebb a 45. életév betöltése előtt lehetséges. A munkakörre ugyanis pályázhatott olyan személy, aki már hivatásos állományban volt, tehát őt nem kellett volna hivatásos állományba venni, illetőleg pályázhatott polgári személy is, ő pedig, ha már elmúlt 45 éves, a pályázati felhívás szerint közalkalmazottként is elláthatta volna az igazgatói munkakört. Általában sem fogadható el az a szóban forgó válaszlevélből következő álláspont, hogy ha egy munkakört hivatásos katonával akarnak betölteni, akkor feltétlenül elő kellene írni a 45 éves korhatárt. Ez esetben is mindig beosztásonként egyedileg kell vizsgálni, hogy indokolt-e esetleg életkori korlátozás.

Mindezek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a pályázati felhívásban szerepeltetett, illetőleg az elutasítás alapját képező életkori határ előírása és alkalmazása indokolatlan és önkényes volt, ezért a pályázatot kiíró Honvédelmi Minisztérium alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott megsértve a panaszos jogegyenlőséghez és az emberi méltósághoz való jogát.

A visszásság kiküszöbölése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese ajánlotta, hogy a jövőben kibocsátandó, munkakör betöltésre vonatkozó pályázati felhívásokban csak akkor alkalmazzanak korhatárra vonatkozó kikötést, ha azt a munka jellege vagy természete egyértelműen megköveteli. Ajánlotta továbbá annak megvizsgálását, hogy a HM milyen módon adhatna a panaszosnak legalább erkölcsi elégtételt. A honvédelmi miniszter az ajánlást elsősorban a katonai szolgálat eltérő sajátosságaira hivatkozva nem fogadta el, de jelezte, hogy a jövőben a hasonló pályázatok kiírásánál nagyobb körültekintéssel járnak el.

 

OBH 548/1999. és OBH 649/1999.

I. Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében deklarált jogegyenlőség követelményével, a 70/A. § (1) bekezdésben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony törvényi szabályozásának hiánya.

II. A nevelőszülői jogviszony szabályozásával kapcsolatban feltárt visszás helyzet hátrányosan befolyásolja a nevelőszülői hálózat folyamatos fenntartását, ezáltal sérül az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében biztosított gyermeki jogok alkotmányos elve.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

 

OBH 1062/1999.

Az Alkotmány 70/A. §-a szerinti jogegyenlőség jogával összefüggésben – figyelemmel a 15. §-ban deklarált a család intézményének védelmére vonatkozó joggal, valamint a 67. § szerinti a gyermekek védelmére vonatkozó jogra – visszásságot okoz az a szabályozás, mely szerint a kiskorú gyermeket nevelő nyugállományú hivatásos katona főszezonban nem részesülhet kedvezményes honvédségi üdültetésben, hanem csak önköltséges üdülést vehet igénybe.

A panaszos a nyugállományú hivatásos katonák üdülésével kapcsolatban intézett beadványt a hivatalhoz.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 204. §-a (2) bekezdése szerint a nyugállományú hivatásos katona, házastársa és az általa eltartott gyermeke a külön jogszabályban meghatározott kedvezményes üdülésre jogosult. E törvény 342. § (2) bekezdés e) pontja hatalmazza fel a honvédelmi minisztert a kedvezményes üdülés rendjének szabályozására. A felhatalmazás alapján kiadott, a honvédelmi üdültetésről szóló 11/1998. (VI. 11.) HM rendelet 15. § (4) bekezdése rendelkezik úgy, hogy a nyugállományú igényjogosult és családtagjai a rendelet szerint megállapított kedvezményes üdülést csak főszezonon kívül vehetik igénybe, főszezonban őket csak a drágább, de a kereskedelmi árhoz viszonyítva még mindig kedvezőbb önköltséges üdülés joga illeti meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára úgy nyilatkozott, hogy a végrehajtási rendelet nem lépte túl a törvényi felhatalmazás kereteit, minthogy nem csak a “kedvezményes”, de a nyugállományúakat a főszezonban is megillető önköltséges üdülés is kedvezménynek tekinthető, mert a kereskedelmi árnál az is alacsonyabb, vagyis fogalmilag kedvezményes. Ezt az értelmezést az országgyűlési biztos elfogadta, és tartalmi kifogást sem emelt; a nyugállományban lévő tagjainak a rendeletben szereplő módon való “hátrányos” megkülönböztetését nem tekintette önkényesnek. Annak racionális alapját az aktív dolgozók (katonák) regenerálódásához fűződő méltányolható munkáltatói érdek elsődlegessége képezi.

Másként ítélte meg az országgyűlési biztos általános helyettese a kisgyermekes nyugállományúak helyzetét. Az ő részükről akceptálhatónak tartotta azt az igényt, hogy kiskorú gyermekeikkel együtt üdülhessenek; ezt azonban csak drágábban tehetik meg abban az időszakban, amikor gyermekeik is üdülhetnek, vagyis az iskolai szünetek idején. (A rendelet ezeket tekinti főszezonnak.) Mivel a nyugállományúak jövedelme általában alacsonyabb, ez a szabályozás alkalmas arra, hogy őket a főszezoni üdülésből kirekessze, illetve azt eredményezheti, hogy ha méltányolható családi elkötelezettségeiket helyezik előtérbe, akkor igényjogosultságukkal gyakorlatilag nem élhetnek. Az Alkotmány 15. §-a deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. Ezt a gyermekek esetére tovább konkretizálja a 67. §, mely szerint minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, erkölcsi és szellemi fejlődéséhez szükséges. A szabadidő közös eltöltése, és ennek egyik formájaként a családi üdülés kétségtelenül olyan tevékenység, amely hozzájárul egyrészt a gyermek testi és szellemi fejlődéséhez, másrészt a család intézményének megszilárdításához. Bár ha a honvédségnek nincs is alkotmányos kötelezettsége arra, hogy üdültetést biztosítson, de ha mégis fenntart ilyen intézményrendszert, és ha annak igénybevételére a törvény alapján a nyugállomány tagja is jogosult, akkor az intézményrendszer működtetésénél már figyelembe kell venni a jelzett alkotmányos szempontokat is. Mindezek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a többi gyermekes igényjogosulthoz képest hátrányos az a megkülönböztetés, mely szerint a nyugállományú gyermekes igényjogosultak az iskolai szünetek idejére eső főszezoni üdülést drágábban vehetik igénybe.

Ajánlásában az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte, hogy a honvédelmi miniszter változtassa meg a honvédelmi üdülés szabályait oly módon, hogy a kiskorú gyermeket nevelő nyugállományú igényjogosultak főszezonban is a legkedvezőbb térítési díj mellett vehessék igénybe a családi üdülést, ha kiskorú gyermekükkel együtt üdülnek. Az ajánlást a miniszter elfogadta, megvalósítását azonban a védelmi ágazat stratégiai felülvizsgálatától tette függővé.

 

OBH 1485/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmányban rögzített emberi méltósághoz való joggal (54. § (1) bek.), az esélyegyenlőség elősegítése követelményével (70/A. § (3) bek.) és a szociális biztonsághoz való joggal (70/E. § (1) bek.) összefüggésben, ha a fogyatékos emberek lakóotthonokban való elhelyezésével kapcsolatban az állampolgárok népszavazás keretében véleményt nyilvánítanak a települési önkormányzat képviselő-testülete állásfoglalásának kialakításához, mivel hogy ez a lakóotthon létesítéséről döntő megyei önkormányzati testületre nem kötelező.

A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kérte az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Derekegyházi Ápoló Otthonban élő, felnőtt korú, súlyos és középsúlyos értelmi vagy halmozottan fogyatékos emberek alkotmányos jogaival összefüggő egyedi ügyben folytasson vizsgálatot, mert a községi képviselő-testület népszavazást írt ki arról, kitelepíthető-e a gondozottak egy csoportja a faluban megvásárlásra kerülő lakóingatlanba. A népszavazás után a fogyatékosok alkotmányos jogainak sérelme miatt felháborodásának adott hangot az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének elnöke is beadványában. Az országgyűlési biztos vizsgálatát kérte az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy az illetékes bíróság jogorvoslati kérelem nyomán döntött a népszavazásra feltehető kérdésről, és azt a következő formában hagyta jóvá: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a Derekegyházi Elmefogyatékosok Ápoló otthonából gondozottakat telepítsenek a Derekegyházi Petőfi u. 40. szám alatti ingatlanba, illetve a községben lévő másik később megvásárlásra kerülő ingatlanba?” A lakosság által kezdeményezett népszavazást 1999. április 11. napján megtartották. Ennek eredményeként a lakosság tiltakozását fejezte ki a lakóotthonok kialakításával szemben. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese számára a reájuk vonatkozó 1993: LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) rendelkezése értelmében mindazokban az ügyekben, melyekben bírósági eljárás van folyamatban, illetve jogerős bírósági határozat született, minden további – az országgyűlési biztos által végzett – vizsgálat kizárt. Ezért az országgyűlési biztos eljárása nem terjedhet ki a konkrét ügy vizsgálatára. Indokolt azonban az alkotmányos jogok jövőbeni érvényesülése érdekében a felvetett probléma elemzése.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik a fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézmények kialakítása és fenntartása. Ha a megyei önkormányzat e hatásköréből fakadó feladatát oly módon látja el, hogy egy a saját tulajdonú ingatlanban helyezi el az intézményt, az érintett települési önkormányzatnak – egyetértési vagy engedélyezési jog hiányában – nincs törvényes lehetősége ennek megakadályozására. Arra van, hogy az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés g) pontja alapján azzal a kezdeményezéssel forduljon a megyei önkormányzat közgyűléséhez mint döntésre jogosult szervhez, hogy az intézmény (lakóotthon) ne a községben legyen. E kezdeményezés ügyében kérhető a lakosság véleménye, de az a döntéshozóra nem kötelező. Így nem alkalmas az állampolgári jogok korlátozására. Annál is kevésbé, mert az intézmények átalakítására, kisközösségeket befogadó lakóotthonok kialakítására törvény kötelezi a fenntartókat (1998: XXVI. tv. 29. § (5) bek.). Mindezek miatt az ilyen népszavazás eredménye nem okoz visszásságot az alkotmányos jogokkal összefüggésben. Az azonban nem zárható ki, hogy a jövőben – különösen ha további hasonló eljárásokat kezdeményeznek – e jogok ne kerüljenek veszélybe. Hiszen már az ilyen kérdés-megfogalmazás is sérelmes lehet az érintettekre. Ennek megelőzésében felvetődik azoknak az állami és önkormányzati szerveknek a felelőssége, amelyeknek feladata mind a szociális intézmények, mind a különböző gyermekotthonok kitagolásának előkészítése, lebonyolítása. A fogyatékos emberek, a gyermekek, de az érintett lakosság alkotmányos jogainak védelme érdekében is szükséges, hogy az eddiginél jóval nagyobb figyelmet fordítsanak a kitagolás előkészítésre, az információáramlásra, illetve a felvilágosításra. (A konkrét ügy is ennek elégtelenségét mutatta.) Csak ilyen módon érhető el, hogy biztosítva legyenek a fogyatékos emberek és a gyermekek alkotmányos jogai, továbbá a lakosság is érvényesíthesse jogos érdekeit. (A véleménynyilvánítási lehetőség korlátozásával a probléma aligha rendezhető.)

Mindezekre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese – bár az ügyben konkrét ajánlást nem tett – a jelentés megküldésével megkereste a szociális és családügyi minisztert, valamint a belügyminisztert, kérve, hogy a tárca készítsen összehangolt intézkedési tervet a jelentésben tárgyalt probléma rendezésére.

 

OBH 4367/1999.

I. A büntetés-végrehajtási épület csatornarendszerének elöregedése miatt jelentkező folyamatos meghibásodás veszélyezteti a fogvatartottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, ezáltal visszásságot okoz.

II. Az elítéltek speciális helyzetének, az adott – mesterséges, normálistól eltérő – körülményeknek, valamint a jogszabályban előírt követelményeknek a figyelembevételével megállapítható, hogy a megfelelő funkciójú nyílászáró hiánya, illetve e miatt fellépő fény- és levegőhiány sérti az elítélteknek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz, továbbá a 70/D. § (1) bekezdésében rögzített legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, ezáltal visszásságot okoz.

III. A sportolási és mozgási lehetőségek hiánya veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében deklarált lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, ezáltal visszásságot okoz.

IV. Az eltávozásról visszatérők szűrővizsgálatának, ezáltal a megfelelő megelőző és védőintézkedésének a hiánya visszásságot idéz élő, mivel veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésben rögzített lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot.

V. Az intézet területére bevihető dolgok és értéktárgyak pontos szabályozásának hiánya, valamint a bevitt dolgok kezelésére alkalmatlan raktárhelyiség az Alkotmány 13. § (1) bekezdésben deklarált tulajdonhoz való jogot veszélyezteti, ezért visszásságot okoz. Az újonnan befogadottak tárgyai letétbe helyezésének megtagadása – helyhiányra való hivatkozással – ugyanakkor az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző hátrányos megkülönböztetés tilalmának veszélyét idézi elő, és ez minősíthető visszásnak.

Teljes szöveg: 3.13. alfejezetben.

 

OBH 1964/1999.

Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot, ha a székletüket és vizeletüket visszatartani nem tudó mozgáskorlátozottak csak a hatályos közegészségügyi előírásokkal összhangban meghatározott feltételekkel vehetik igénybe a közfürdőt.

A Magyar Hírlap “Kollektív monológ” című cikke arról adott hírt, hogy kitiltották a Dagály strandról a mozgássérülteket. A cikk alapján felmerült az Alkotmány 70/A. §-ban foglalt a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az Alkotmány 70/D. §-ban foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el. Megkeresésére Budapest Főváros főjegyzője azt a tájékoztatást adta, hogy a mozgássérültek, mozgáskorlátozottak továbbra is minden külön engedély nélkül látogathatják a Dagály fürdőt, azonban a vizeletüket és székletüket visszatartani nem tudó gyermekek és felnőttek a fürdővendégekkel együtt egy időben csak akkor vehetik igénybe a medencéket, ha az ÁNTSZ XIII. kerületi Intézete tisztifőorvosának külön engedélyével rendelkeznek. Ezt a kérelmet az illetékes úszóiskoláknak, valamint alapítványoknak kell megkérniük, majd az engedély birtokában a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. illetékes vezetőivel kell egyeztetniük, hogy az előírt feltételek a közfürdőben biztosíthatóak-e, illetve hogy azok milyen többletköltséggel járnak. A többletköltségeket az iskolák, valamint alapítványok vezetőinek kell biztosítaniuk.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa abból indult ki, hogy a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló kormányrendelet értelmében a közfürdő üzemeltetője köteles gondoskodni többek között az üzemeltetéssel járó közegészségügyi követelmények teljesítéséről és közfürdő tisztaságáról. A kormányrendelet előírja azt is, hogy a közegészségügyi előírásokat üzemeltetési szabályzatban kell meghatározni. A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló népjóléti miniszteri rendelet pedig azt mondja ki, hogy az üzemeltetési szabályzatot az ÁNTSZ hagyja jóvá. A népjóléti miniszteri rendelet 1. számú melléklete arról is rendelkezik, hogy a “közfürdő üzemeltetője gondoskodik arról, hogy a közös víztér ne váljon fertőzés terjesztőjévé, a víz sem mikrobiológiai szennyezettsége, sem kémiai összetétele révén ne okozzon egészségkárosodást. A víz nem tartalmazhat bőrt, nyálkahártyát irritáló vagy mérgező anyagokat, továbbá esztétikai szempontból nem lehet kifogásolható.”

Ezért az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a közfürdő fenntartója jogszabályban foglalt kötelezettségének tett eleget akkor, amikor gondoskodott a cikkben megnevezett fürdő közegészségügyi előírásoknak megfelelő működéséről és a fürdőt igénybevevők egészségének védelméről, vagyis mindez nem sértette a diszkrimináció tilalmát, valamint a vizelet- és széklet-visszatartási problémákkal küszködő mozgássérültek lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát sem. Rámutatott az országgyűlési biztos arra is, hogy a fürdő biztosítja ezen személyek számára a sportolási lehetőséget, a korlátozás pedig nem volt önkényes, hiszen a jogszabály által meghatározott keretek között és fontos társadalmi érdekből történt. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.

 

OBH 4618/1999.

Visszásságot okoz az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében deklarált munkához való joggal, valamint a 70/A. § (1) bekezdésben megfogalmazott diszkrimináció tilalma elvével összefüggésben, ha az önkormányzat megtiltja a fenntartásukban lévő intézmények vezetőinek, hogy végkielégítéssel felmentett közalkalmazottakat újra alkalmazzanak.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

 

OBH 4643/1999.

Visszásságot okoz az állampolgárok alkotmányos jogaival összefüggésben, ha a pénzügyminiszter a közmédiumok létszámcsökkentésével kapcsolatos kifizetések költségvetési támogatását ahhoz a feltételhez köti, hogy az elbocsátott dolgozót a közmédium 5 éven belül nem alkalmazza. E feltétel miatt ugyanis fennáll a hátrányos megkülönböztetés tilalmával (Alk. 70/A. §) és a munkához való joggal (70/B. § (1) bek.) összefüggő visszásság.

A Magyar Televízió Rt. egyik dolgozója, majd a Televíziós Dolgozók Szakszervezete is azért fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert információja szerint az Rt-től elbocsátásra kerülő dolgozók – várhatóan mintegy 1000 fő – végkielégítésének állami támogatását a pénzügyminiszter ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az Rt. olyan dolgozót, akinek bármely közszolgálati műsorszolgáltató végkielégítést fizetett, 5 éven belül nem alkalmaz. A panasz alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és a beadvány másolatát megküldte az adatvédelmi biztosnak is, mert a panasz kifogásolta az elbocsátásra kerülő dolgozók adatainak nyilvántartását, illetve átadását a többi közszolgálati médiumnak.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa – a pénzügyminisztertől kapott tájékoztatás alapján – megállapította, hogy a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. tv. 5. § (2) bekezdése értelmében a központi költségvetés céltartalék előirányzatából támogathatóak a Magyar Televízió Rt. és a Magyar Rádió Rt. létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri személyi kifizetések a pénzügyminiszterrel kötött megállapodás szerint. A miniszter a támogatás feltételei között közölte: “A Magyar Állam a független részvénytársaságok létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kiadásokhoz abból a célból járul hozzá, hogy az ezáltal is elérhető jelentős költségcsökkentés segítse rentábilis működésüket. A támogatás megítélésének alapfeltétele számottevőnek minősíthető létszámhányad végleges elbocsátása. Ennek konkrét mértékére a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. tesz javaslatot annak tudatában, hogy a nem kellően jelentős mértékű létszámleépítéssel kapcsolatos egyszeri költségeket a részvénytársaságoknak kell kigazdálkodniuk.” A feltételek II. pontja szerint: “A támogatás előfeltétele a részvénytársaság arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy az elbocsátástól számított öt éven belül nem alkalmaz olyan munkavállalót, valamint nem lép vele munkavégzésre vonatkozó szerződéses jogviszonyba, akinek munkaviszonyát valamely közszolgálati műsorszolgáltató végkielégítés fizetése mellett szüntette meg.” A III. pontban pedig az szerepel, hogy “Állami támogatás csak azok esetében igényelhető, akik, illetve akiknek: Munkakörét a részvénytársaság megszünteti, azaz helyükbe – akár más jogcímen – nem alkalmaznak dolgozót, vagy vállalkozót; Elbocsátásukat követő 5 éven belül korábbi munkaadójuk nem kerül velük olyan szerződéses viszonyba, melyből származó éves jövedelmük meghaladja a munkaviszonyban töltött utolsó 12 hónapban munkáltatójuktól származó jövedelmük 10%-át; Esetében a részvénytársaság kötelezettséget vállal arra, hogy elbocsátásukat követő 5 éven belül nem alkalmazza őket olyan vállalkozás, mely korábbi munkáltatójuk tulajdona.” E feltételek meglétét és betartását az igénylőnek megállapodásban kell vállalnia, biztosítva a Kormányzati Ellenőrzési Iroda erre vonatkozó időközönkénti ellenőrzéseit. Ezt, az általa márciusban aláírt szabályozást a közszolgáltató médiumokhoz a miniszter eljuttatta, de a megállapodás megkötésére 1999. november 8-ig még nem került sor, mivel az érintett részvénytársaságok igényeiket addig nem munkálták ki teljes körűen. (Az aláírás decemberben megtörtént.) A Magyar Televízió Rt. elnöke 1999 szeptemberében tájékoztatta több száz dolgozóját az elbocsátásról, az előbbi feltételekről azonban nem.

A pénzügyminiszter álláspontja szerint a feltételekkel a végkielégítésről rendelkező jogszabálynak a céljától eltérő alkalmazását (a joggal való visszaélést) kívánják kizárni, mert ha az elbocsátás költségét a költségvetés fedezi, nincs munkáltatói érdekeltség abban, hogy valóban és tartósan megtörténjék a létszámcsökkentés. Az elbocsátott dolgozók jogait ez nem korlátozza, diszkrimináció sem valósul meg, mert a feltételt, a korlátozást a munkáltató vállalja. Nem sérül a munkáltató egyébként is meglévő joga a munkavállaló szabad kiválasztására az alkalmazáskor, mert módja van a megállapodás informális felmondására (az igénybe vett támogatás egyidejű visszafizetésének terhe mellett). Ebből következően az Alkotmány 70/B. §-ában lefektetett munkához való jog sem sérül, hiszen a végkielégítések ténye, azok jogossága, sőt nagysága nem vitatott, és a munkavállalási jogosultság sem csökken. A miniszter érvei szerint a Kormánynak ugyanakkor alkotmányos kötelessége a nemzeti vagyon, a közpénzek, az állampolgárok jogainak védelme, a joggal való esetleges visszaélés megakadályozása.

Az országgyűlési biztos még a vizsgálat lezárása előtt tájékoztatta a pénzügyminisztert – a jelentés megküldésével – egy másik, jogi tartalmát tekintve azonos ügyről. Abban az esetben a pedagógus létszámcsökkentéshez adott költségvetési támogatás visszakövetelésének veszélye miatt rendelkezett úgy két települési önkormányzat, hogy az általuk fenntartott többi intézmény ne alkalmazzon olyan pedagógust, akinek végkielégítését e célra kapott költségvetési támogatásból fedezték. A jelentésben (ld. OBH 4618/1999.) az országgyűlési biztos megállapította (egyébként korábbi hasonló ügyekkel is azonosan), hogy az ilyen intézkedés visszásságot okoz a diszkrimináció tilalmával és a munkához való joggal összefüggésben. Erre a jelentésre reagálva a Pénzügyminisztérium államtitkára következőket közölte: “ha a lecsökkentett létszámú televíziónál meghal, felmond, vagy nyugdíjba megy egy öltöztető, takarító, képtechnikus, helyére célszerűbb a már helyi ismerettel rendelkező régi munkatársat visszavenni, mint újat keresni. Magasabb beosztásúak esetében ez már messze nem ilyen egyértelmű, és sokkal több visszaélési lehetőséget rejt. A szabályozásban azonban differenciálási lehetőséget nem találtunk, ezért voltunk kénytelenek egységesen szigorúra szabni a feltételeket.”

Az országgyűlési biztos a jelentésében rámutatott arra, hogy a költségvetési támogatás feltételhez kötése mellett a pénzügyminiszter ésszerű érveket hozott fel. De arra már nem található ilyen, hogy miért nem elegendők ez esetben is azok – az egyébként jogszabályban előírt – feltételek, amelyekkel más szervezetek kapnak ilyen célú támogatást. Ez a feltétel az, hogy a létszámcsökkentés az álláshely megszüntetést is jelentse; a továbbfoglalkoztatás (más címen) minden esetben tilos, valódi létszámcsökkentést kell végrehajtani. Az ezt meghaladó feltétel, nevezetesen hogy az állami támogatásból kifizetett dolgozót 5 évig nem lehet alkalmazni, szükségképpen jelenti azt, hogy az egykor elbocsátott dolgozó a felvételnél olyan hátránnyal indul – alkalmazása többletteherrel jár a végkielégítés visszafizetése miatt –, amely az Alk. 70/A. § (1) bekezdése, a munkaviszony körében pedig az Mt. 5. § (1) bekezdése szerint tilos. A megkülönböztetés ugyanis csak akkor nem minősül hátrányosnak, és ezért megengedett, ha az a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következik (ld. Mt. 5. § (1) bek.). A létszámcsökkentéssel kapcsolatos pénzügyi kötelezettség (visszafizetés) pedig nem ilyen.

Az igaz, hogy a munkáltató szabadon választja ki az alkalmazottakat, döntését nem köteles indokolni, de a megállapodás kifogásolt feltétele a hátrányos megkülönböztetést megelőlegezi. Emiatt pedig sérülhet a munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (Alk. 70/B. § (1) bek.), bár a kereskedelmi műsorszolgáltatók léte ezt a sérelmet csökkenti.

Az országgyűlési biztos az állampolgári jogok sérelmének elkerülése érdekében azt ajánlotta a pénzügyminiszternek, hogy a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. részére tett, a végkielégítés kifizetésének költségvetési támogatására vonatkozó megállapodási ajánlatából az 5 évre szóló újrafoglalkoztatási tilalom feltételét hagyja el, illetve ha időközben a megállapodás megkötésre került, akkor e feltételt töröljék. Mivel a pénzügyminiszter a kezdeményezéssel nem értett egyet, az országgyűlési biztos a jelentést – a miniszter véleményével együtt – állásfoglalásra továbbította a Kormányhoz az 1993. évi LIX. törvény 21. § (3) bekezdése értelmében.

 

OBH 6038/1999.

I. A sorkatonák laktanyai ellátása és elhelyezése általában olyan, hogy az sérti az emberi méltóságot, az egészséges környezethez való jogot, valamint a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jogot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 18. §, 70/D. §], illetőleg e jogok megsértésének közvetlen veszélye nem zárható ki, ezért visszásságot okoz.

II. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. § szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a szabályozás, mely szerint a sorkatonák nem hagyhatják el alanyi jogon a laktanyát olyan esetekben, amikor a benntartózkodást a szolgálati feladatok nem indokolják.

III. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. § szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a gyakorlat, mely szerint a kiképzőközpontokban az újonnan bevonuló sorkatonák laktanyán belüli szabad mozgását bizonyos ideig korlátozzák.

IV. Az emberi méltóság és a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jog (Alkotmány 54. § (1), 70/D. §) tekintetében visszás az a gyakorlat, hogy a segélyhelyen fekvő betegeket munkavégzésre veszik igénybe.

V. Az Alkotmány 70/A. §-a szerinti jogegyenlőség, valamint a 70/B. §-a szerinti munkához való jog, valamint a 2. § (1) bekezdés szerinti jogbiztonság összefüggésében visszás az, hogy a honvédségnél nem alakult ki egységes gyakorlat a hivatásos katonák más kereső foglalkozásának engedélyezését illetően.

VI. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdés szerinti jogbiztonság, és a 70/B. § szerinti munkához való jog összefüggésében visszás az a szabályozás, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai részére újonnan előírt fizikai alkalmassági követelményeket azokra is alkalmazzák, akik korábban is hivatásos állományban voltak, illetve hogy ha ők a követelményeknek nem felelnek meg, szolgálati viszonyuk megszüntethető.

VII. Az Alkotmány 61. §-a szerinti véleménynyilvánítási jog, illetve 64. §-a szerinti panaszjog összefüggésében visszás, hogy a katonák általános tapasztalata szerint a panaszt tevőket informális retorzióban részesítik.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

 

OBH 1326/1999.

I. Nem tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek és ezért nem sérti a diszkrimináció tilalmára vonatkozó alkotmányos rendelkezést (Alkotmány 70/A. § (1) bek.) az a gyakorlat, melynek lényege, hogy a jogalkalmazó az össze nem hasonlítható élethelyzeteket – a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően – eltérő módon kezeli.

II. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az önkormányzat a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben, ha a jogszabály által biztosított, mérlegeléstől független díjkedvezményt a panaszostól megtagadja.

A panaszos azért fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert sérelmesnek tartotta, hogy sem hároméves lisztérzékeny gyermeke, sem nyolc éves Ausztriában tanuló fia után nem kapja meg a közétkeztetési térítési díjból a nagycsaládosokat megillető ötven százalékos kedvezményt.

I. A lisztérzékeny gyermek után járó étkezési díjkedvezménnyel kapcsolatban az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy okozott-e hátrányos megkülönböztetést az ügyben eljáró önkormányzat a díjkedvezmény megtagadásával. Hátrányos megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha azonos tényállásokat eltérően, illetve eltérő tényállásokat azonos módon kezel, illetve értékel a jogalkalmazó. Az a tény, hogy a liszt­érzékeny gyermek nem fogyasztja el a közoktatási intézmény által nyújtott, az egészségére ártalmas ételt, eleve kizárja, hogy az ő esetét és a többi, egészséges és az étkeztetésben részt vevő gyermek esetét és így az eljáró szerv elé kerülő tényállást a jogalkalmazó azonosnak tekintse. Mindebből pedig az következik, hogy az adott esetben hátrányos megkülönböztetés nem áll fenn. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet tehát az eljáró önkormányzat nem okozott.

II. A három- és többgyermekes családokat gyermekenként megillető és az intézményi térítési díj 50%-át kitevő díjkedvezményre való jogosultság a jogszabályi rendelkezések szerint nem függ további feltételek fennállásától. Nem függ tehát sem az egy főre jutó jövedelem összegétől, sem a tanulói jogviszony fennállásától. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye a jogalkalmazó szervektől a jogszabályok ismeretét és helyes alkalmazását követeli meg.

A biztos megállapította, hogy a peresztegi önkormányzat olyan díjkedvezmény megadását tagadta meg, amelynek megállapításához a szükséges jogszabályi feltételek fennálltak. Ez az eljárás súlyosan sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét, és az ebből folyó tisztességes eljáráshoz való jogot. Eljárásával a peresztegi önkormányzat alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott a panaszosnak a fent megjelölt jogokkal összefüggésben.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte Pereszteg Község Önkormányzatának polgármeste­rét, intézkedjék annak érdekében, hogy a panaszost Ausztriában tanuló, de Magyarországon étkező gyermeke után megillető étkezési díjkedvezményt az önkormányzat visszamenőlegesen fizesse ki. A polgármester válaszában kifejtette, hogy egyetért a vizsgálati megállapításokkal, de véleménye szerint a díjkedvezmény csak a ténylegesen igénybe vett étkezés esetén jár. Mivel az ajánlás is csak az étkeztetés tényleges igénybevételének esetére vonatkozott, az országgyűlési biztos az ajánlásra vonatkozó állásfoglalást elfo­gadta.

 

OBH 572/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból adódó jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében rögzített megkülönböztetés tilalmával és a 70/D. §. (1) bekezdésében meghatározott legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, a 70/E. § (1) bekezdésében leírt szociális biztonsághoz fűződő jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a helyi önkormányzat az egészségügyi intézményeiben átszervezést, racionalizálást hajt végre, amennyiben a továbbiakban is biztosítja az érintett betegek megfelelő szintű ellátását.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben

.