Jogalkotással kapcsolatos ügyek

OBH 4456/1997.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoznak a végrehajtási törvény nem egyértelmű és hiányos rendelkezései.

A panaszos kifogásolta, hogy az adós ingatlanának árverezése után a végrehajtó az adós járuléktartozását részben a panaszos által letétbe helyezett összegből egyenlítette ki a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak (MEP).

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a végrehajtó működését nem vizsgálta, de tájékoztatást kért az eljáró végrehajtótól a MEP eljárásával kapcsolatban.

A beszerzett iratokból megállapította, hogy a bírósági árverés 1997. február 25-én megtörtént, míg a MEP 1997. március 10-én hozott határozatával rendelte el az ingatlan-végrehajtást és egyben a végrehajtási jog bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba. Megállapította, hogy a MEP kérelme 1997. március 14-én érkezett a földhivatalhoz, amikor még az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzésként csak az árverés kitűzése szerepelt. Az árverési jegyzőkönyvet a végrehajtó még a Vht. 154. §-a értelmében nem küldte meg, ezért a MEP végrehajtási joga bejegyzésre került. Az árverési jegyzőkönyv – jogorvoslat hiányában – a kézbesítéstől számított 15. napon emelkedett jogerőre.

A jogi szabályozás értelmében az árverés jogerőre emelkedéséig a végrehajtás alá volt ingatlan tekintetében a végrehajtási eljárás jogerősen nem fejeződött be. Ezért a MEP az ingatlanra vonatkozó foglalási jogát a szabályosan lezajlott bírósági árverés után érvényesíthette. Mivel a MEP követelése a Vht. 165. §-ában szabályzott kielégítési sorrend szerint megelőzi az egyéb – a vizsgált esetben a magánszemély kártérítési jogcímen fennálló – követelését, a MEP követelését a végrehajtó a jogszabályban írtak szerint részben a végrehajtást kérő által előlegként letett összegből elégítette ki.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hatályos jogszabály az árverés jogerőre emelkedéséig lehetőséget ad az árverési feltételek megváltozására. A jelenlegi jogi szabályozás szerint nem tisztázott a sikeres árverés időpontja és az árverési vevő tulajdonjogának bejegyzése közötti időtartamra az árverési vevő jogállása.

Ez a tisztázatlan jogi szabályozás sértheti az tulajdonjog védelmét rögzítő alkotmányos alapelvet. Emellett az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság elvét sérti az alkalmazandó jogszabályok nem világos és egyértelmű megfogalmazása.

Az országgyűlési biztos az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megszüntetése érdekében felkérte az igazságügy-minisztert, hogy az ellentmondást rendezze a Vht. átfogó módosítása során akként, hogy a jogszabály határozza meg azt az időpontot, ameddig a közigazgatási végrehajtásban érvényesített követelés a bírósági végrehajtás során figyelembe vehető.

Az igazságügy-miniszter az ajánlásban foglaltakat elfogadta. A végrehajtási törvény módosításának koncepciója tartalmazza – az ajánlással összhangban –, hogy a végrehajtás során befolyt összegek felosztásánál a befolyt összegből csak a törvényben meghatározott időpontig elrendelt végrehajtások jogosultjai részesüljenek.

OBH 5979/1997.

1. Az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással rendelkező külföldi állampolgár a tartózkodási engedélyének lejártát követően is jogszerűen tartózkodik az országban. A büntetőeljárás alatt álló külföldi állampolgár útlevelének visszadásával az ügyészség engedélyezi, hogy az országot elhagyja. Az ideiglenes tartózkodási igazolással rendelkező külföldi kiutazására vonatkozó hatósági bejegyzés elmulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében rögzített, az ország elhagyásához való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

2. A határőrség országos parancsnokának azon álláspontja, mely szerint panaszos azért nem hagyhatja el az országot, mert nem rendelkezett tartózkodási engedéllyel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított az ország elhagyásához való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.

3. A büntetőeljárás során biztosítékot letétbe helyező külföldiek magyarországi visszatérésére vonatkozó speciális szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében előírt tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogok érvényesülését.

4. A büntetőeljárás alatt álló külföldi állampolgár terheltnek az a kötelezettsége, hogy a biztosíték letétbe helyezése iránti kérelmében védőt kell megneveznie, nem eredményezheti azt, hogy ezzel kényszerűen megfosztja magát attól a jogától, hogy az ellene felhozott vádakkal szemben a bírósági tárgyaláson személyes nyilatkozatot tehessen. Nincs jogszabályi garancia arra, hogy a biztosítékot letétbe helyező külföldit a büntetőeljárás későbbi szakaszában az idegenrendészeti hatóság bizonyosan ne akadályozhassa meg abban, hogy a bírósági eljárás idejére visszatérhessen az országba, ami veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog érvényesülését.

A Magyar Helsinki Bizottság igazgatója panasszal fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához, amelyben sérelmezte, hogy a Határőrség 1997. június 8-án egy kínai állampolgárt (a továbbiakban: panaszos) megakadályozott abban, hogy az ország területét elhagyja.

1. Vizsgálata során az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Itv.) 30. § (1) bekezdése értelmében a Magyarországon jogszerűen tartózkodó külföldi kiutazása csak az ellene indított büntető- vagy szabálysértési eljárás lefolytatása érdekében korlátozható. A panaszos kiutazását az ellene indult büntetőeljárás lefolytatása érdekében a nyomozó hatóság az Itv. 30. § (2) bekezdése alapján oly módon korlátozta, hogy útlevelét bevonta. A panaszos azonban 1 400 000 forintot biztosítékként letétbe helyezett, így útlevelét az Ügyészség határozata alapján 1997. február 3-án visszakapta. Az Itv. 15. § (1) bekezdésében szabályozott 15 napos határidőre figyelemmel a panaszosnak az 1997. február 26-ig érvényes tartózkodási engedélye meghosszabbítására irányuló kérelmét legkésőbb 1997. február 12-én be kellett volna nyújtania, ám ezt nem tette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Kapitánysága is észlelte, hogy panaszos tartózkodási engedélye lejárt, ezért a 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) 25. § (1) bekezdése alapján 1997. február 26-án ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást bocsátott ki részére. Az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányrendelet 25. § (1) bekezdése szerint a beutazásra és tartózkodásra jogosító engedéllyel nem rendelkező külföldiek közül mindössze két személyi kört lehet ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással ellátni. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik a Itv. 32. §-ának (1) bekezdése alapján nem irányíthatók vissza, illetve az ország területéről nem utasíthatók ki, a másikba azok, akik az országot valamely más alapos okból nem hagyhatják el. Utóbbiakat a 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet végrehajtásáról szóló 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet (a továbbiakban BM rendelet) 31. §-a részletesen felsorolja. A BM rendelet azt is szabályozza, hogy a külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét milyen módon igazolhatják. Erre a BM rendelet 33. § h) pontja értelmében a BM rendelet 31. § alapján kiállított ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás is alkalmas. A hivatkozott jogszabályhelyek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy panaszos az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás birtokában tartózkodási engedélyének lejártát követően is jogszerűen tartózkodott az országban.

A kormányrendelet 25. § (2) bekezdése értelmében az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásban kiállításának indokát is fel kell tüntetni. Panaszos ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásában a kiállítás okaként a büntetőeljárás bejegyzés szerepelt. A nyomozó hatóságnak a panaszos ellen folyamatban lévő büntetőeljárás lefolytatása érdekében az Itv. 30. § (4) bekezdésének alkalmazásával lehetősége lett volna arra, hogy az elvett útlevelét az eljárás jogerős befejezéséig, illetve az esetleges szabadságvesztés letöltéséig vagy a pénzbüntetés megfizetéséig visszatartsa. Azzal, hogy az ügyészség a panaszos útlevelét visszaadta, egyúttal döntött arról is, hogy az ország elhagyásához való jogát nem kívánja korlátozni, vagyis a panaszos kiutazásának jogszabályi akadálya nem volt.

Kilépésre jelentkezésekor a panaszos az útlevelét és az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást tudta az útlevélkezelőnek felmutatni. Az útlevél szerint a tartózkodási engedélyének érvényessége lejárt, azonban az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolása 1997. június 18-ig érvényes volt. A BM rendelet 31. § b) pontja alapján ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást kell annak a külföldienek kiállítani, akinek büntető- vagy szabálysértési eljárás kapcsán az útlevele visszatartásra került, a visszatartás feloldásáig, illetve kiutazásáig. A BM rendelet 41. § (2) bekezdése szerint amennyiben az útlevél visszatartásának megszüntetésekor a külföldi nem rendelkezik érvényes tartózkodásra jogosító engedéllyel és nincs helye a kiutasításának sem, kiutazása az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásba tett bejegyzéssel biztosítható. Az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásban a panaszos kiutazására vonatkozóan semmiféle bejegyzés nem volt.

A BM rendelet 41. § (2) bekezdése az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással rendelkező külföldi kiutazása kapcsán a “biztosítható” kifejezést használja. A megfogalmazásból úgy tűnik, mintha a külföldi kiutazásának engedélyezése – az útlevél visszatartásának megszüntetéséről szóló ügyészségi, illetve szabálysértési hatósági döntéstől függetlenül – a 41. § (1) bekezdésében megjelölt rendőri szerv mérlegelési jogköre lenne. Az Itv. erre vonatkozó rendelkezései értelmében azonban az útlevél visszatartásának feloldásáról rendelkező határozat jogerőre emelkedésétől a külföldinek jogában áll az országot elhagyni. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos kiutazására vonatkozó bejegyzés elmulasztása a BM rendelet 41. § (2) bekezdésének nem egyértelmű rendelkezésére vezethető vissza, ami jogbizonytalanságot eredményez, ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított, az ország elhagyásához való alkotmányos jogával kapcsolatban okozott visszásságot.

2. A 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet (2) bekezdése értelmében a külföldi az országba való többszöri ki- és visszautazásra csak az útlevelébe bejegyzett tartózkodási engedély érvényességi idején belül jogosult. Tartózkodási engedély hiányában a külföldi csak az Itv. 4. §-ában szabályozott feltételek teljesítését követően lépheti át az országhatárt, ami azt jelenti, hogy a kínai állampolgár panaszosnak az országba történő visszatéréséhez vízumra lett volna szüksége. Sem a panaszos kiléptetésének megtagadásakor, sem a vizsgálat időpontjában hatályos jogszabályok nem tartalmaztak azonban olyan rendelkezést, mely szerint csak azok a külföldiek léphetnek ki az országból, akik a visszautazásra is jogosultak. Ezért a határőrség országos parancsnokának azon álláspontja, mely szerint a panaszos azért nem hagyhatta el az országot, mert nem rendelkezett tartózkodási engedéllyel, a külföldieknek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított az ország elhagyásához való alkotmányos jogaival összefüggésben okozott visszásságot.

3. Vizsgálata során az országgyűlési biztos észlelte, hogy a büntető- vagy szabálysértési eljárás alatt álló külföldinek az országba történő visszatérését sem az Itv., sem végrehajtási rendeletei nem preferálják. Ezért, ha a panaszost a Határőrség kiléptette volna, csak a vízum beszerzését követően, esetleg hosszabb idő elteltével térhetett volna vissza az országba. A büntetőeljárás alatt álló, de tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiek az ismételt beutazásukhoz szükséges vízum beszerzésével összefüggő kényszerű távollétük alatt nem gyakorolhatják a büntetőeljárás során őket megillető jogaikat, és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. 393. § (3)-(4) bekezdései alapján esetleg visszajáró biztosíték felett sem rendelkezhetnek közvetlenül. A BM rendelet 31. § b) pontjában említett és biztosítékot letétbe helyező külföldiek magyarországi visszatérésére vonatkozó speciális szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos ajánlást tett a belügyminiszternek arra, hogy kezdeményezze a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvénynek, illetve a végrehajtásáról szóló 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendeletnek, valamint 9/1994. (IV. 30.) BM rendeletnek a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, de a büntető- vagy szabálysértési eljárás alatt biztosítékot letétbe helyező külföldiek magyarországi visszatérésére vonatkozó speciális szabályokkal történő kiegészítését.

Ajánlásában az országgyűlési biztos arra kérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy körlevélben hívja fel az érintett idegenrendészeti szervek figyelmét arra, hogy a 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet 31. § b) pontjában megjelölt külföldieknek az útlevél visszatartásának feloldásáról rendelkező határozat jogerőre emelkedésétől kezdődően jogukban áll az országot elhagyni, továbbá saját hatáskörében intézkedjen a 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet 41. § (2) bekezdésében megjelölt “bejegyzés” szövegének egységesítéséről. A határőrség országos parancsnokát az országgyűlési biztos arra kérte, hogy írásban hívja fel a határőr-igazgatóságok vezetőinek figyelmét arra, hogy érvényes útlevél birtokában a 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet 31. § b) pontjában megjelölt külföldiek tartózkodási engedély nélkül is kiutazhatnak az országból.

Az országos rendőrfőkapitány és a határőrség országos parancsnoka az országgyűlési biztos ajánlásait határidőben elfogadták és teljesítették.

A belügyminiszter 1999. szeptember 8-án kelt levelében az országgyűlési biztos ajánlását nem fogadta el. Álláspontja az volt, hogy a büntetőeljárás alatt álló külföldieknek a Magyar Köztársaság területére történő visszautazását a hatályos jogszabályok megnyugtatóan rendezik.

Kiegészítő jelentésében az országgyűlési biztos kifejtette, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdése értelmében a “Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg”. Hasonló rendelkezést tartalmaz a büntetőeljárási törvény 3. § (1) bekezdése is.

4. Az országgyűlési biztosnak a kiegészítő jelentésben kifejtett álláspontja szerint az ártatlanság vélelmének érvényesülése a büntető eljárásban kedvező helyzetet teremt a terhelt számára. A kedvező helyzet lényegét az eljárási törvénynek a terheltet a nyomozás megindulásától a jogerős ítélet meghozataláig megillető ügyféli jellegű jogosultságai, valamint ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartására irányuló hatósági kötelezettségek jelentik. Az egyik legfontosabb ügyféli jogosítvány a védelemhez való jog, ami az eljárás menetében számtalan részletszabályban ölt testet. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. (a továbbiakban: Be.) 6. § (2) bekezdése alapján a terheltnek joga van a védelemhez. A védelemhez való jog keretében a hatóságok kötelesek biztosítani, hogy a terhelt a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, az igénnyel szembeni érveit kifejthesse, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjessze, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A Be. 10. § (1) bekezdése alapján a bíróság az ítéletét a tárgyaláson közvetlenül megvizsgált bizonyítékokra alapítja. Az említett alapelv követekeztében az állami büntetőigény kérdésében döntést hozó bíróság a terheltet az eljárás korábbi szakaszában elhangzott nyilatkozataitól függetlenül ismételten meghallgatja, a nyomozó hatóság által összegyűjtött bizonyítékokat megvizsgálja. A külföldi állampolgár terheltnek az a kötelezettsége, hogy a biztosíték letétbe helyezése iránti kérelmében védőt kell megneveznie, nem eredményezheti azt, hogy ezzel kényszerűen megfosztja magát attól a jogától, hogy az ellene felhozott vádak kapcsán személyes nyilatkozatot tehessen. Az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a kínai állampolgár panaszos az ország elhagyását követően csak újabb vízum birtokában térhetett volna vissza az országba. A külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. tv. (a továbbiakban: Itv.) 9. § d) pontja alapján a vízum kiadását azonban meg kell tagadni, ha a kérelmezővel szemben a beutazási és tartózkodási tilalom feltételei fennállnak. Az Itv. hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel kizárólag a vízumkérelmet elbíráló idegenrendészeti hatóság mérlegelésétől függ, hogy a büntetőeljárás alatt álló és jogerős döntés hiányában ártatlannak tekintendő külföldi beutazhat-e az országba. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy nincs jogszabályi garancia arra, hogy a biztosítékot letétbe helyező külföldit a büntetőeljárás későbbi szakaszában az idegenrendészeti hatóság bizonyosan ne akadályozhassa meg abban, hogy a bírósági eljárás idejére visszatérhessen az országba. A biztosítékok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog érvényesülését. Ezt a megállapítást támasztja alá az is, hogy az Itv. 9. § (4) bekezdése értelmében a vízumkérelmet elutasító határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

A fenntartott ajánlást a belügyminiszter határidőben elfogadta és ígéretet tett arra, hogy az országgyűlési biztos által kezdeményezett jogszabály-módosításokat a tárca 2000. évben elvégzi.

OBH 6827/1997.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben sértheti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot és ezzel alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozhat, hogy a zaj- és rezgésvédelemről szóló jogszabály nem határozza meg a “határértéket jelentősen túllépő zaj” fogalmát.

A siófoki MÁV pályaudvar közvetlen közelében lakó panaszos a vasúti létesítmény által keltett zajhatást, illetve ezzel összefüggésben az érintett hatóságok hathatós intézkedéseinek elmaradását sérelmezte. A létesítmény, illetve a vonalszakasz, amely a Budapest–Nagykanizsa vasúti fővonal része, az egyik oldalon lakó- és intézmény-, a másikon üdülőterülettel határos. Az északi oldalon a vasút és a Balaton között húzódó üdülőterületnek a vasúthoz legközelebb eső utcájában helyezkedik el a panaszos ingatlana is.

A mérési jegyzőkönyvek megállapítják, hogy az alkalmazott határérték kötelező érvénnyel csak az újonnan létesült tehervonatrendező-pályaudvar zajára vonatkozik. A meglévő vonalszakasz zajának minősítésére csak tájékoztató jelleggel használható. A meglévő forgalomra nincs kötelezően betartandó zajterhelési határérték.

A MÁV mind a rendező-pályaudvar, mind az átmenő vasúti fővonal forgalma zajhatásának csökkentésére forgalomszervezési intézkedéseket hajtott végre. A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint a MÁV Pécsi Igazgatósága a rendező-pályaudvar áthelyezésével, valamint egyéb forgalomszervezési intézkedésekkel környezetvédelmi kötelezettségének eleget tett.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az állampolgárok nagyobb csoportját érintő probléma rendezése érdekében a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség számos intézkedést tett: határozatában a MÁV Pécsi Igazgatóságát a rendező-pályaudvar környezeti zajterhelésének csökkentésére kötelezte, több alkalommal rendkívül alapos ellenőrző méréseket végzett. Erre tekintettel a Felügyelőség eljárásával összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az országgyűlési biztos nem állapított meg.

A rendező-pályaudvar zajkibocsátása az előírásoknak megfelelt. Az áthaladó vasúti forgalom zajhatása meglévő közlekedési létesítménytől származónak minősül és mint ilyenre a 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 14. §-a az irányadó. E rendelkezés úgy szól, hogy meglévő vasútvonal forgalma által okozott, az új létesítményekre megengedett zaj- és rezgésterhelési határértéket jelentősen túllépő zaj csökkentésére az üzemeltetőnek forgalomszervezési és egyéb intézkedéseket kell tennie.

A “határértéket jelentősen túllépő zaj” fogalmának meghatározatlansága a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben sértheti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, és ezzel alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozhat.

Az 1993. évi LIX. törvény 25. §-ában kapott felhatalmazás alapján a konkrét ügy tapasztalataira figyelemmel a biztos felkérte a környezetvédelmi minisztert, hogy fontolja meg a 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 14. § (1) bekezdésében szereplő “határértéket jelentősen túllépő zaj” fogalma meghatározásának kezdeményezését.

A miniszter azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg előkészítés alatt áll egy új zaj- és rezgésvédelmi szabályozás, amely alkalmas lehet a feltárt szabályozási hiányosság orvoslására.

OBH 8201/1997.

A gyermekeknek az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében deklarált megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemre és gondoskodásra való jogával, valamint a 70/D. § (1) bekezdésében foglalt legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz a gyermekvédelmi intézet és a gyámhatóság azzal, ha a nevelőszülőhöz kellő előkészítés nélkül helyez ki gyermeket, majd nem ellenőrzi a nevelőszülő tevékenységét.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, hogy jogilag szabályozatlan, milyen feltételekkel helyezhető el gyermek egy kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy vádolt személynél.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 8414/1997.

Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésben biztosított munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz az alkotmányos elvekkel összhangban lévő, eljárási garanciákkal kiépített szabályozás hiánya.

A panaszos az ÁNTSZ Szeged Városi Intézet, az Országos Tisztiorvosi Hivatal és az Országos Sportegészségügyi Intézet (továbbiakban OSEI) eljárását kifogásolta.

A panaszos az ügyintézési határidő jelentős túllépésével, fellebbezés és ismételt eljárás eredményeként engedélyt kapott egészségügyi szolgáltatásra, sportszakorvosi tevékenység folytatására. Az engedély kiadását követően az OSEI közölte a panaszossal, hogy nincs kötelezettsége minden olyan egészségügyi vállalkozóval szerződést kötni, amely vállalkozás sportorvosi tevékenység folytatására ÁNTSZ-engedéllyel rendelkezik. Az ÁNTSZ-engedély csupán lehetőség arra, hogy sportorvosi tevékenységét magánvállalkozóként folytassa, de nem jelent az OSEI számára panaszossal való szerződéskötési kötelezettséget vagy bélyegző-kiadási kötelezettséget. A tevékenységek egy részét bélyegző nélkül is végezheti, pl. versenyen való ügyelet, sportegyesületek ellátása, betegellátás.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy panaszos a vállalkozási engedélyének birtokában, annak kiadását követően tényleges tevékenységét nem kezdhette meg, mivel formabélyegzőt soha nem kapott. Csak jóval később tájékoztatták arról, hogy azt az OSEI adja ki, és nem a megyei sportfőorvos. Az OSEI feladatát egy kormányhatározat rendezi. Jogszabály hiányában a bélyegző kiadásának rendje nem ismert, valamint a kiadás megtagadásának esetére a jogorvoslat igénybevételének lehetősége nem biztosított. Az országgyűlési biztos általános helyettese azt is megállapította az ügyben, hogy az állam részéről jogszabályban – legfőképpen nem törvényben – kinyilvánított korlátozási akarat nem áll fenn. A panaszos a vállalkozási feltételek birtokában kapott ideiglenes engedélyt, a további feltételek teljesítését pedig a határozat írta elő. A feltételek teljesíthetősége adott, így vállalkozási tevékenységét ezen időponttól törvényben kinyilvánított állami akarat nélkül korlátozták. A vállalkozás korlátozásával összefüggésben felmerül a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog érintettsége is. Létezik olyan vállalkozás, amely engedélyhez kötött, ilyen a panaszos esete is. A dokumentumok szerint a panaszos ezt az engedélyt megkapta, ennek ellenére nem volt biztosítva számára a vállalkozás folytatása. A vizsgálat megállapította, hogy az alkotmányos elvekkel összhangban lévő, eljárási garanciákkal kiépített szabályozás hiánya miatt a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonságot érintő alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásság keletkezett panaszos esetében, aki engedély birtokában vállalkozási tevékenységét nem folytathatta.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a következő jogalkotási javaslatokkal élt: 1. Felkérte az egészségügyi minisztert, hogy a sportról szóló törvény felhatalmazása alapján kezdeményezze kormányrendelet kiadását a sportorvoslásról.

2. Gondoskodjon a korábban kitűzött határidőre miniszteri rendelet kiadásáról, amely az egyéb szakrendelések esetében meghatározza a szakmai minimumfeltételeket.

3. Kezdeményezze jogszabály kiadását, mely az Országos Sportegészségügyi Intézet feladatait határozza meg az egészségügyi vállalkozás vonatkozásában, és megfelelő eljárási garanciákkal rendezze a bélyegző kiadásának szabályait. A szabályozás legyen tekintettel az alkotmányos jogokkal kapcsolatos feltárt visszásság kiküszöbölésére, vagy indokolt esetben a korlátozás feleljen meg az alkotmányos elveknek.

Az egészségügyi miniszter a javaslatokat elfogadta, ugyanakkor kifejtette, hogy panaszos engedélye nem jelent foglalkoztatási kötelezettséget. A válasz tartalmára tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese válaszában közölte, hogy az ügyben nem a foglalkoztatási kötelezettség elérése volt a cél – ezt a jelentés is kihangsúlyozta –, hanem az, hogy az OSEI eljárását az alkotmányos elveknek megfelelő, garanciákkal kiépített jogszabály rendezze. Ennek megfelelően – a jogalkotási javaslatok korábbi elfogadására tekintettel – az országgyűlési biztos általános helyettese ismételten felhívta a minisztert a visszásság mielőbbi kiküszöbölésére és az új szabályozás kiadására.

OBH 9055/1997.

I. Az Alkotmány 70/E. § (1) és (2) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz való joggal és a 2. § (1) bekezdésben rögzített jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben az önkormányzat rendelete és gyakorlata visszásságot okoz a juttatások megszorításával.

II. Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésben rögzített jogalkotási elvvel ütközik az önkormányzat rendelete, ha az magasabb szintű jogszabállyal ellentétes rendelkezést tartalmaz.

A panaszos megélhetési gondjaira tekintettel Nagykőrös Város Önkormányzatának szociális támogatásokkal kapcsolatos gyakorlatát kifogásolta. Az önkormányzat a kerettörvényként funkcionáló szociális törvény rendelkezésein túl a szociális juttatásokat úgy szabályozta, hogy a rendeletében felsorolt rendszeres szociális ellátások közül egy család ugyanazon évben csak egy rendszeres ellátási formában részesülhetett.

I. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az önkormányzat szűkös költségvetési forrásaira való hivatkozás nem felmentés a szűkített ellátási formák bevezetésére és alkalmazására, még akkor sem, ha ezek az érvek tényszerűek és valóban egyre nehezedő gazdálkodási terheket rónak az önkormányzatokra. Panaszos családjában olyan alacsony volt az egy főre eső jövedelem, hogy méltányos lett volna a rendszeres és rendkívüli nevelési támogatás, valamint a lakásfenntartási támogatás együttfolyósítása, esetleg közgyógyellátásban való részesítés. E juttatások biztosítása esetén a család jövedelme még mindig szerénynek mondható, de közelített volna a szociális biztonság elérésére. Megállapította, hogy a szociális biztonság fogalma pontosan azt fejezi ki, hogy megfelelő szintű életminőséghez való emberi jognak legalább olyannak kellene lennie, hogy az ellátásokat igénybe vevők ténylegesen is a társadalom teljes értékű tagjának érezhessék magukat.

II. A vizsgált esetben panaszos olyan ellátásokra lett volna jogosult, melyet törvény is megállapít. Nem különleges, jogszabályban nem nevesített szolgáltatásokat várt a panaszos, hanem csak azt, hogy a társadalom teljes értékű tagjának érezhesse családját. Ez számára nem volt biztosítva. Megállapította, hogy az önkormányzat a szociális biztonsághoz való jog érvényesülése során anyagi teherbíró képességeinek keretei között eleget kíván tenni e feladatának, annak szintje azonban nem fedi a kívánalomként jelentkező szociális biztonságot. Súlyosbította ezt a helyzetet a megszorítást tartalmazó helyi szabályozás, amely rászorultság esetén sem tette (teszi) tehetővé a többféle rendszeres támogatást. Azzal, hogy az Önkormányzat a rendszeres szociális juttatások együttfolyósítását kizárta, az Alkotmányban szabályozott alapvető jogot is sértett. Mindezekre figyelemmel a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal, valamint a jogbiztonsággal összefüggésben az önkormányzat rendelete és gyakorlata visszásságot okozott, egyrészt juttatások megszorításával, másrészt azzal, hogy a helyi szabályozás nem felel meg az Alkotmány azon előírásainak, mely szerint a helyi szabályozás nem lehet ellentétes magasabb szintű szabályozással.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlásában: 1. Felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetőjét, hogy a feltárt alkotmányos visszáságra tekintettel vizsgálja meg Nagykőrös Város Önkormányzatának a szociális ellátásokról szóló rendeletét és szükség esetén kezdeményezze annak módosítását.

2. Kezdeményezésében felkérte Nagykőrös Város Önkormányzatát, hogy szociális ellátórendszerének keretében ismételten tekintse át panaszos szociális helyzetét, és az erre vonatkozó kérelem benyújtását követően, szükség esetén a rászorultságától függően nyújtson segítséget az ellátási formák igénybevételére. Az érintettek az ajánlást, kezdeményezést elfogadták, az önkormányzat rendeletét módosította.

OBH 9179/1997.

Az Alkotmány 70/E. §-ában védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz, ha a panaszos azért nem tudja érvényesíteni előrehozott nyugdíjigényét, mert a szolgálati idejének figyelembevételét lehetővé tevő jogszabályt hatályon kívül helyezték, új pedig még nincs, illetve az csak előkészítés alatt van.

A panaszos sérelmezte, hogy 1997-ben nem élhetett az előrehozott kedvezményes nyugdíjra való jogával, mert a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság az NDK-ban szerzett 10 év szolgálati idejét nem ismerte el.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a vizsgálata során megállapította, hogy a panaszos az öregségi nyugdíjra jogosító szolgálati idő megállapítását kérte 1996. december 12-én a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól. Az Igazgatóság 1997. január 24-én kelt határozatában 23 év 68 nap szolgálati időt ismert el. Nem ismerte el azonban szolgálati időként a panaszos 1963. július 31. és 1973. július 31. közötti NDK-ban eltöltött munkaviszonyának idejét azzal az indokkal, hogy az 1995. évi LI. tv. 3. §-ával a Magyar és a Német Demokratikus Köztársaság között szociálpolitika terén történt együttműködés tárgyában Budapesten, 1960. január 30. napján kötött egyezmény kihirdetéséről szóló 1960. évi 13. tvr. 1996. január 1-jén hatályát vesztette.

A panaszos a határozat ellen fellebbezéssel élt, amit elutasítottak az elsőfokú határozat indoklásának megismétlésével, illetve azt kiegészítették azzal, hogy új egyezmény még nem született, ezért csak a Magyarországon szerzett szolgálati időt lehet figyelembe venni. A panaszos a másodfokú határozat ellen keresettel élt, amitől később elállt.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a panaszos igényét a hatályos jogszabályoknak megfelelően bírálta el, vagyis eljárása az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem okozott. Tekintettel azonban arra, hogy az a korábbi szabályozás, mely a panaszos szolgálati idő jogosultságát megalapozta, az igény elbírálásakor már nem volt hatályban, újat pedig még nem alkottak, sérült a panaszos szociális biztonsághoz való joga, továbbá a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye.

A Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság közötti szociális biztonsági egyezmény létrehozásáról a 2062/1998. (III. 25.) Korm. határozat rendelkezik: “2./ felhatalmazza a népjóléti minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy az egyezményt – az országgyűlés megerősítésének felhatalmazásával – aláírja; 3./ felhívja a külügyminisztert, hogy az aláíráshoz szükséges meghatalmazási okiratokat adja ki.” Erre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese ajánlást tett a kormányhatározat végrehajtását végző egészségügyi miniszternek a megállapított alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság sürgős felszámolására. A szóban forgó egyezmény ratifikálása megtörtént. Kihirdetése és hatálybalépése 2000. május 1-re várható.

OBH 9362/1997.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a 70/E. §-ában védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a panaszos előnyugdíj-igényjogosultságát azért utasítják el, mert a korábbi szociálpolitikai egyezmény megszűnt, új jogszabályt pedig még nem alkottak.

A panaszos sérelmezte, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz benyújtott előnyugdíjigényének elbírálásakor szolgálati időként nem vették figyelembe az 1969. szeptember 28. és 1972. szeptember 29. között a volt NDK-ban munkaviszonyként eltöltött idejét.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az 1944. szeptember 23-án született panaszos nő 1997. október 10-én benyújtott előnyugdíjigényét a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság megállapító határozattal elbírálta. A nyugdíjfolyósítás kezdete 1997. szeptember 23. napja volt. A határozatban 1960. augusztus 4-től 1997. január 6-ig, 30 év 200 nap szolgálati idő alapján, 24 százalékos csökkentéssel, 9280 Ft nyugdíjat állapítottak meg részére.

A panaszos a határozat ellen fellebbezéssel élt, kérte az 1969. szeptember 28-tól 1972. szeptember 29-ig a volt NDK-ban eltöltött idejének szolgálati időként történő beszámítását. Az Igazgatóság a panaszos fellebbezését elutasította.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a vizsgálat során megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a panaszos igényét a hatályos jogszabályoknak megfelelően bírálta el, az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott eljárása során. Tekintettel azonban arra, hogy korábbi szabályozás, mely a panaszos külföldön szerzett szolgálati idő jogosultságának elismerését megalapozta, az igénye elbírálásakor már hatályát vesztette, az átmeneti szabályok e tekintetben nem rendelkeztek, az új jogszabály pedig még csak előkészítés alatt állt, sérült a panaszos szociális biztonsághoz való joga, továbbá a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese ajánlást tett a kormányhatározat végrehajtását végző egészségügyi miniszternek az alkotmányos jogokkal kapcsolatban megállapított visszásság sürgős felszámolására.

Időközben mind a Magyar Köztársaság, mind a Németországi Szövetségi Köztársaság parlamentje ratifikálta az egyezményt, kihirdetése és hatálybalépése 2000. május 1-jére várható.

OBH 10886/1997.

Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha a jogalkotó a módosító jogszabályi rendelkezéseket a jogalanyok részére indokolatlanul rövid felkészülési időt biztosítva vezeti be.

A panaszos többek között sérelmezte és jogsértőnek tartotta, hogy 1997. december 20-án, Németországból történt hazajövetelekor négy évnél idősebb gépkocsija vámkezelését nem teljesítették, mert időközben olyan jogszabály lépett hatályba, melynek rendelkezése szerint járműve évjárati korlátozás alá esik.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a panaszos – figyelemmel a külszolgálati kedvezmények 1997. december 31-ével történő megszűnésére – 1997. december 20-án, német rendszámú, 4 évnél idősebb évjáratú személygépkocsijával érkezett a soproni határátkelőre, melynek vámkezelését, illetve beléptetését a vámosok megtagadták, a gépkocsit a helyszínen tartották. Az egyes gépjárművek vámkezelését megelőző vizsgálatról szóló 2/1993. (I. 27.) KHVM-KTM együttes rendelet módosításáról szóló 27/1997. (XII. 12.) KHVM-KTM együttes rendelet 1997. december 20-i hatállyal megváltoztatta a gépjárművek vámkezelés előtti műszaki vizsgálatára vonatkozó rendelkezéseket. A módosítás a belföldi forgalom számára történő vámkezelés feltételéül az egyes járműfajtákhoz életkori előírásokat léptetett hatályba, pontosította a műszaki állapotra vonatkozó, valamint a légszennyezési és zajkövetelményeket. Az 1997. december 12-én, a 111. számú Magyar Közlönyben megjelent rendelet előírása szerint a határvámhivataloknak – 1997. december 20-án 00,00 órától – a négy évesnél régebbi gyártású személygépkocsik beléptetését már meg kellett tagadniuk. A panaszos, 1997. december 29-én – a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez címzett beadványában és annak mellékleteiben – kérelmezte a külföldön megvásárolt, négy évnél régebben gyártott járműve belföldi forgalomba helyezésének engedélyezését. A miniszter – egyedi méltányosság alapján – 1998. január 14-én kelt levelében hozzájárult, hogy a panaszos személygépkocsiját a vámkezelést megelőző közlekedési hatósági vizsgálatra állíthassa. A panaszos azonban az illetékes közlekedési felügyeletnél járműve műszaki megvizsgálását nem kérte, annak díját nem fizette be, mivel előzetesen tájékoztatták, hogy katalizátor nélküli személygépkocsija nem felel meg a légszennyezési és zajelőírásoknak, ezért a vámkezelési engedély kiadását megtagadnák.

Az ombudsman vizsgálata során megállapította, hogy a jogalkotó az új rendelkezések hatályba léptetésekor nem követte a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény előírásait. A kifogásolt rendelet alkalmazására a jogalanyok nem készülhettek fel, különösen azok nem, akik ésszerű határidőn belül tervezték járműveik behozatalát, belföldi forgalomba helyezését. A külszolgálati vámkedvezmények ismertté vált megvonására is figyelemmel, a külföldön munkát vállaló, az év végi ünnepekre hazautazó állampolgárok joggal bízhattak egy méltányos rendezés lehetőségében. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a jogalkotó azzal, hogy az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülésének elemzésével egyidejűleg nem vizsgálta meg az érdek-összeütközések feloldásának lehetőségét, a szabályozás várható hatását, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Tekintettel arra, hogy a sérelmezett jogi rendelkezés hatályba léptetését követően – 1998. június 25-i hatállyal – a 15/1998. (VI. 25.) KHVM-KTM együttes rendelet 1. §-a olyan módosító rendelkezést iktatott be, mely által az évjárati korlátozás miatti panaszok konkrét orvoslást nyerhettek, ajánlást nem tett.

OBH 51/1998.

Nem okozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az, hogy az 1941-ben született férfiak öregségi nyugdíjkorhatára 1997. január 1-jétől az általános korhatáremelésnek megfelelően emelkedett, és ennek megfelelően módosultak az öregségi korhatárhoz képest megállapított egyéb jogosultságok is.

A panaszos a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többször módosított 1991. évi IV. törvénynek a 30. § (1) bekezdés c) pontját kifogásolta. Szerinte a törvényhely az 1941-ben született magyar állampolgár férfiak közül mindazokat, akik 1995. december 31-ig kimerítették a munkanélküli járadék folyósításának időtartamát és még nem tudtak elhelyezkedni, hátrányosan érinti, megsértve a diszkrimináció tilalmát. Szerinte ezt az okozta, hogy az érintett személyi kör még nem kérhette az előnyugdíjat, mert a munkanélküli ellátás kimerítését követő egy éven belül nem érte el a törvényben megszabott korhatárt, a következő törvénymódosítás után pedig már nem kérhette, mert hiába töltötte be a kellő korhatárt, a járadékfolyósítás lejártát követően több telt el három évnél. Kifogásolta a panaszos azt is, hogy az önkormányzatok által nyújtható munkanélküli jövedelempótló támogatás feltételrendszere szigorú, rugalmatlan, rövid időre szóló és alacsony összegű.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a diszkrimináció tilalma és a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. Vizsgálata során megállapította, hogy az 1941-ben született férfiak öregségi nyugdíjkorhatára valóban – az általános korhatár emelésnek megfelelően – 1997. január 1-jétől 60 évről 62 évre emelkedett, és az öregségi korhatárhoz viszonyított egyéb jogosultságok is ennek megfelelően módosultak. A panaszt előterjesztő 1941-ben született férfi, aki 1995. december 31-ig kimerítette a munkanélküli járadék folyósításának időtartamát és nem tudott elhelyezkedni, nem kérhette az előnyugdíj megállapítását, mert az akkor hatályos szabály szerint az egyéb feltételek mellett egy éven belül nem érte el az 57. életévét. A szóban forgó ellátásra tehát valóban nem szerezhetett jogosultságot.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította továbbá, hogy igaz a panaszos azon állítása is, mely szerint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 33. § (1) bekezdése szerint a települési önkormányzat a megélhetése alapjául szolgáló jövedelempótló támogatásban részesítheti az egyéb feltételek megléte esetén a munkanélkülit, ha családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori összegének 80 százalékát 24 hónapig. A fenti törvény alapján egyéb szociális rászorultságtól függő pénzbeni ellátás is nyújtható, pl. rendszeres szociális segély vagy átmeneti segély.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata eredményét úgy összegezte, hogy egy-egy esetben valóban előfordulhat, hogy a munkanélkülivé vált állampolgár – életkora, a változott jogszabályok, illetőleg mert a család egy főre jutó havi jövedelme meghaladja az öregségi nyugdíj minimum mindenkori összegének 80 százalékát – a csupán 24 hónapig folyósítható jövedelempótló támogatásban nem részesülhet. Ez azonban nem terjed ki az összes 1941-ben született munkanélkülivé vált férfire, illetőleg nem egyenes következménye az öregségi korhatár emelésével összefüggő, 1998. január 1-jétől hatályos 1991. évi IV. törvény 30. § (1) bekezdés c) pontjának. Ezért az általános helyettes alkotmányos visszásságot nem állapított meg az ügyben. Ezen megállapításakor figyelemmel volt arra is, hogy az Alkotmánybíróság több határozatában jogelvként fogalmazta meg a szociális biztonsághoz való jog tartalmát, valamint az ehhez kapcsolódó állami kötelezettséget. A szociális biztonsághoz való jog tartalma az, hogy tényállástól függően és a tényállás sajátosságai szerint a Magyar Köztársaság állampolgárai különböző módon és különböző mértékben meghatározott megélhetéshez szükséges ellátásra jogosultak. [26/1993. (IV. 29.) AB h.]

Az Alkotmánybíróság általános alkotmányi követelményként állapította meg azt is, hogy az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtható olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához [32/1998. (VI. 25.) AB h.]

Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztos általános helyettese az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, a vizsgálatot ajánlás nélkül lezárta.

OBH 434/1998.

I. Az épített környezet, ezen belül a közhasználatú épületek a mozgáskorlátozottak számára általában nem akadálymentesek, ezért az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált, az élethez, az emberi méltósághoz való jogaik sérülnek, helyzetükben az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált, a hátrányos megkülönböztetés tilalmához való jogaikkal kapcsolatban folyamatosan visszásságok keletkeznek.

II. Az akadálymentesség megvalósíthatóságához szükséges egységes fogalom-meghatározások, részletszabályok, eszközök hiánya és/vagy hiányossága az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvével összefüggésben sérti az – Alkotmány 54. § (1) bekezdésében megfogalmazott – élethez, emberi méltósághoz való jogot.

III. Az akadálymentesség hiánya, megvalósításának – az elégtelen eszköztár, teljesíthetetlen feltételek és meg nem határozott következmények folytán való – kiszámíthatatlan idejű eltolódása vagy végre nem hajtása az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében megfogalmazott legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez és a 70/E. § (1) bekezdésében biztosított szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben is visszásságot okoz.

IV. Visszásságot okoz az előbb felsorolt valamennyi alkotmányos joggal kapcsolatban, ha az új épületek építési engedélyezési eljárásaiban az akadálymentességet az építési hatóság nem követeli meg.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 599/1998.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisághoz való joggal, a 70/A. § (1)–(2) bekezdésben deklarált diszkrimináció tilalmával és a 13. § (1) bekezdésben foglalt tulajdonhoz fűződő joggal kapcsolatban az építési műszaki ellenőri tevékenység szabályozása, szakvizsgatételi kötelezettség előírása, a beruházások bonyolultságához és nagyságrendjéhez igazodó képesítési előírások bevezetése.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 1222/1998.

1. A repülőtéren tartózkodó, be nem léptetett külföldi olyan megítélése, akire a hatályos magyar jogszabályokat nem kell alkalmazni, az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok védelméhez, illetve az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

2. A repülőtér nemzetközi zónájára vonatkozó értelmező rendelkezések, illetve a kijelölésére vonatkozó eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, valamint az ország területén jogszerűen tartózkodó külföldieket az Alkotmány 58. § (1) bekezdése alapján megillető szabad mozgáshoz való alkotmányos jog érvényesülését.

3. Az előszűrés eredményeként elkülönített – útiokmánnyal nem vagy nyilvánvalóan érvénytelen okmánnyal rendelkező – külföldiekkel szembeni eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez, valamint az Alkotmány 65. § (1) bekezdésében biztosított menedékhez való alkotmányos jogok érvényesülését.

4. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok gyakorlásával összefüggésben okoz visszásságot, ha az eljáró hatóság törvényben meghatározott cél nélkül kötelezi a külföldi állampolgárt arra, hogy tűrje a csomagjai átvizsgálását.

5. A külföldi állampolgár útiokmányának elvételét vagy lefoglalását tanúsító hatósági igazolás hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

6. Az okirat-hamisítások bizonyítékainak a fellebbezési eljárásban történő ismételt vizsgálata nélkül a másodfokú eljárás nem tesz eleget az elsőfokú határozat érdemi felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezéseinek, ezért a külföldi állampolgároknak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alkotmányos jogával összefüggésben okoz visszásságot.

7. Az olyan szabadságkorlátozás, amelynek időtartamát, végrehajtásának garanciáit, felülvizsgálatának módját törvény nem szabályozza, az az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

8. Ha a külföldi visszaszállításának határidejét, illetve a repülőtér zárt területén tartásának időtartamát törvény nem szabályozza, az az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz.

9. A visszairányított külföldi állampolgároknak a repülőtér várócsarnokában való éjszakáztatása – amennyiben van tranzitszálló – az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot eredményez.

10. A repülőtér tranzitterületén tartózkodó külföldiek meghatalmazott jogi képviselő igénybevételéhez való jogának gyakorlását biztosító garanciális szabályok hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

11. A repülőtér tranzitterületén, valamint a közösségi szálláson tartózkodó külföldiek jogi képviselethez történő hozzáférési lehetősége közötti különbség az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz való joggal összefüggésben eredményez visszásságot.

12. A visszairányított külföldiek visszafogadására vonatkozó szabályok kihirdetésének módja az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisághoz és az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

13. A beutazásra vagy átszállásra jelentkező külföldieknek a repülőtér területén – a tranzitzónában, illetve a közösségi szálláson – tartásával megvalósuló szabadságkorlátozását a magyar jog nem ismeri, ami az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

14. A repülőtér területén szabadságkorlátozás alatt álló külföldiekre vonatkozó hatályos jogi szabályozás nem tesz eleget az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott követelményeknek, ami az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében megfogalmazott nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

15. Az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságára figyelemmel fegyveres munkavégzésük az utasoknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát veszélyezteti.

16. A közösségi szálláson szolgálatot teljesítő határőrök számára rendszeresített szociális, illetve közösségi helyiség színvonala meg sem közelíti az elvárható mértéket, ami az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

17. Az útlevélkezelők lőfegyverviselési jogosultságára is figyelemmel mentálhigiénés gondozásuk koránt sem kielégítő, ami veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joguk érvényesülését.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Magyar Emberi Jogi Központ, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére átfogó vizsgálatban tekintette át a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren tartózkodó nem magyar állampolgárok, valamint az ott szolgálatot teljesítő határőrök alkotmányos jogainak érvényesülését.

1. A határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Hőr. tv.) 3. § (1) bekezdése értelmében a “Magyar Köztársaság államhatára nemzetközi szerződésben meghatározott azon képzeletbeli függőleges síkok összefüggő sorozata, amelyek Magyarország területét a légtérben, a föld (víz) felszínén, valamint a föld (víz) mélyében a szomszédos államok területétől elválasztják”. Figyelemmel arra, hogy az államhatár képzeletbeli függőleges síkként a légtérben is folytatódik, a repülőtérre érkező utas már akkor átlépi az államhatárt, amikor az őt szállító repülőgép az államhatárt jelölő vonal felett átrepül. A repülőtér határátkelőhelyen útlevélkezelésre jelentkező külföldi már a határátlépés jogi feltételeinek vizsgálatát – más szóval beléptetését – megelőzően is a Magyar Köztársaság területén tartózkodik. A repülőtéren tartózkodó, be nem léptetett külföldi olyan megítélése, akire a hatályos magyar jogszabályokat nem kell alkalmazni, az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok védelméhez, illetve az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisághoz való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

2. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság által kiadott a Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér Rendjének 2.7.2. pontja szerint a repülőtérre érkező utas a légijármű fedélzetének elhagyását követően tranzitterületre lép. A tranzitterületnek az utasok által használt része a légijármű ajtajától a zöld, illetve a piros vámfolyosó csarnokba nyíló kijárati ajtajáig terjed. A tranzitterület fogalmát a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény 3. § (4) bekezdése szabályozza. A tranzitterület – ideértve a tranzitterületen működő létesítményeket is – a vám- és devizarendelkezések alkalmazása szempontjából külföldnek minősül. A tranzitterület fogalmát azonban sem a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló törvény (a továbbiakban: Itv.), sem végrehajtási rendeletei nem ismerik. A 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet 7. § (12) bekezdése értelmében “Repülőtéri tranzitvízumot kell beszereznie annak a külföldinek, aki a Magyar Köztársaság repülőterének nemzetközi zónáján kíván tranzit céljából áthaladni. A repülőtéri tranzitvízum csak a repülőtér nemzetközi zónájában történő belépésre, és ott a célállamba közlekedő járat indulásáig való tartózkodásra jogosít”. Arról, hogy a “nemzetközi zóna” mit jelent, hogy a repülőtér területének mely részei tartoznak ide, azt kinek és milyen módon kell kijelölnie, róla az utasokat tájékoztatnia, sem az idegenrendészeti, sem a határrendészeti jogszabályok nem rendelkeznek. A repülőtér nemzetközi zónájára vonatkozó értelmező rendelkezések, illetve a kijelölésére vonatkozó eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, valamint az ország területén jogszerűen tartózkodó külföldieknek az Alkotmány 58. § (1) bekezdése alapján megillető szabad mozgáshoz való joguk érvényesülését.

3. A Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatójának rendészeti helyettese 5/1999. számú intézkedésével 1998. december 31-től bevezette az előszűrést, ami azt jelenti, hogy a repülőgépből kiszálló utasok útiokmányait két határőr – az érkező légijáratot üzemeltető légitársaság képviselőjének jelenlétében – már az útlevélkezelést megelőzően megvizsgálja. Az előszűrés, mint a külföldieket szállító légijármű azonosításának módszere, valamint végrehajtásának – a vizsgálat során megfigyelt – gyakorlata során alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észleltem. Sem jogszabály, sem az Igazgatóság rendészeti igazgató-helyettesének említett intézkedése nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy az előszűrés eredményeként elkülönített – útiokmánnyal nem vagy nyilvánvalóan érvénytelen okmánnyal rendelkező – külföldiek visszafordításáról írásban kellene rendelkezni, és arról sem, hogy menedékjogi kérelmüket miként terjeszthetik elő. A felsorolt eljárási biztosítékok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez, valamint az Alkotmány 65. § (1) bekezdésében biztosított menedékhez való alkotmányos jogok érvényesülését.

4. Ha a külföldi hamis vagy hamisított útiokmánnyal, esetleg semilyen okmánnyal nem rendelkezett, akkor csomagjait átvizsgálták. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vám- és pénzügyőrség, illetve a határforgalmi kirendeltség nem törvényben meghatározott cél érdekében kötelezi a külföldit arra, hogy tűrje csomagjai átvizsgálását, ami az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok gyakorlásával összefüggésben okozott visszásságot.

5. A hamis vagy hamisított útiokmányokat a Határőrség lefoglalta. Az okmányok lefoglalásáról határozat nem készült, sőt az eljárás alá vont külföldi még egy átvételi elismervényt vagy más igazolást sem kapott arról, hogy az útiokmányát a hatóság elvette. A külföldi útiokmányának elvételét, illetve lefoglalását tanúsító hatósági igazolás hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot.

6. Az Itv. 25. § (4) bekezdése alapján a visszairányítás ellen, annak közlésekor az Igazgatósághoz címzett, a határforgalmi kirendeltségnél benyújtandó fellebbezésnek van helye. A visszairányítás elleni fellebbezéseket másodfokú hatóságként az Igazgatóság Idegenrendészeti, Menekültügyi és Szabálysértési Osztálya vizsgálta. Az Itv. 28. § (2) bekezdése értelmében az idegenrendészeti ellenőrzés során a külföldinél talált hamis, hamisított vagy más személy részére kiállított és jogtalanul birtokban tartott útlevelet a hatóság lefoglalja, és a Külügyminisztérium útján megküldi az útlevelet kiállító szervnek. Az Igazgatóság munkatársai az Itv. idézett rendelkezése alapján lefoglalt útiokmányokat haladéktalanul továbbították a Határőrség Országos Parancsnokságának vagy átadták a nyomozó hatóságnak, tehát azok az eljárás további szakasziban már elérhetetlenek voltak. Az okirat-hamisítások bizonyítékainak – a fellebbezési eljárásban történő – ismételt vizsgálata hiányában az Idegenrendészeti, Menekültügyi és Szabálysértési Osztály által lefolytatott másodfokú eljárás nem tett eleget az Áe. 66. § (2) bekezdése – az elsőfokú határozat érdemi felülvizsgálatára vonatkozó – rendelkezéseinek, ezért a külföldi állampolgároknak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alkotmányos jogával összefüggésben okozott visszásságot.

7. A legtovább azok a külföldiek tartózkodtak a repülőtér elzárt területén, akiknek hamis vagy hamisított útiokmányát a Határőrség lefoglalta. A lefoglalás egyik jogcíme az Itv. 28. § (2) bekezdése volt, amely szerint az idegenrendészeti ellenőrzés során a külföldinél talált hamis, hamisított vagy más személy részére kiállított és jogtalanul birtokban tartott útlevelet a hatóság lefoglalja és a Külügyminisztérium útján megküldi az útlevelet kiállító szervnek. 1998 márciusától 1999 augusztusáig a külföldi által felhasznált hamis vagy hamisított útiokmányt a büntető eljárásról szóló 1973. évi I. tv. 101. § (1) bekezdésének a ) pontja szerint lefoglalták. Az útiokmány hiányában a visszairányított külföldiek egy részét egyes kiindulási országok nem fogadták vissza, ezért a légitársaságok ismét visszahozták őket Budapestre. A leghosszabb ideig, összesen 106 napig egy magát iraki állampolgárnak valló külföldi tartózkodott a repülőtéren. Az említett személy sem őrizetben, sem előzetes letartóztatásban nem volt, azonban ténylegesen olyan szabadságkorlátozás alatt állt, amelynek időtartamát, végrehajtásának garanciáit, felülvizsgálatának módját törvény nem rendezte. A külföldiek mozgási szabadságának korlátozása az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való jogokkal összefüggésben okozott visszásságot. A repülőtéren elkövetett tiltott határátlépéssel összefüggő hamis vagy hamisított útiokmányok lefoglalására, illetve a visszairányítás alatt álló külföldiek mielőbbi visszaszállítására vonatkozó kötelezettségek közötti összhangot megteremtő jogszabály hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében meghatározott alapvető jogok védelméhez való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

8. A repülőtéren elrendelt visszairányítás sajátossága, hogy a hatósági döntés két jogalanyt kötelez. Egyik a külföldi, a másik az a légitársaság, amelyik köteles őt visszaszállítani. A gyakorlatban azonban csak egy határozat születik, mégpedig az, amelyik a külföldit kötelezi. Jogszabályi rendelkezés hiányában a vizsgálat nem tudta megállapítani, hogy a légitársaságnak a külföldi visszaszállítására vonatkozó kötelezettségét milyen határidőn belül kell teljesítenie. Arra vonatkozóan sincs jogszabályi rendelkezés, hogy amennyiben a légitársaság a visszaszállításnak nem tud vagy nem akar eleget tenni, a külföldit mennyi ideig lehet szabadságkorlátozás alatt tartani. Az Itv. 60. § (1) bekezdésében meghatározott beutazási akadályok esetére megállapított kötelezettség teljesítésének határidejére, illetve a külföldinek a repülőtér zárt területén tartása időtartamára vonatkozó törvényi szabályozás hiánya az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

9. 1998. december 19-ét megelőzően valamennyi visszairányítás alatt álló külföldi az indulási oldal tranzitvárójában várakozott, függetlenül attól, hogy az érintett légitársaság mennyi időn belül vállalta a visszaszállítását. A külföldiek – gyakran kisgyermekes családok – nem tudtak megfelelően tisztálkodni, étkezni, és az éjszakákat kénytelenek voltak a váróterem székein, esetleg a padlón fekve tölteni. Ezért a Ferihegy III. számú terminál építésekor – kifejezetten a visszairányítás alatt álló külföldiek kulturált elhelyezésére – alakították ki a tranzitszállót. A tranzitszálló mindössze hét hónapig működött, amely idő alatt összesen 52 személyt szállásoltak el ott, hosszabb-rövidebb ideig. A tranzitszálló bezárása óta, amennyiben a visszairányítás alatt álló külföldi visszaszállítása 24 órán belül végrehajtható, akkor a repülőgépbe történő beszállításáig a terminál indulási oldalának tranzitvárójában várakozik. Ha a légitársaság a külföldit 24 órán belül, de csak a következő napon tudja visszaszállítani, akkor az éjszakát is a váróteremben kénytelen eltölteni. A tranzitszálló – a szabad levegőn tartózkodás feltételei, illetve az egyéb aktív tevékenységek lehetősének hiányában – a külföldiek hosszabb idejű, több hétig, esetleg hónapokig tartó elhelyezésére nem volt alkalmas. A rövidebb idejű, néhány napos tartózkodással kapcsolatos elvárásoknak azonban megfelelt. A tranzitszálló birtokában – megfelelő szállás, illetve tisztálkodási lehetőségek hiányában – a külföldiek, különösen a kisgyermekes családok várócsarnokban éjszakáztatása értelmetlen, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot eredményez.

10. A repülőtéri tranzitterület elzártságára, továbbá a belépésre jogosult személyek szűk körére figyelemmel a tranzitban tartózkodó külföldiek meghatalmazott jogi képviselő igénybevételéhez való jogának gyakorlását biztosító garanciális szabályok hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisággal, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

11. A közösségi szálláson élő külföldiek jogi képviselő igénybevételéhez való jogának gyakorlása kapcsán az országgyűlési biztos alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt. A tranzitban, illetve a közösségi szálláson tartózkodó külföldiek jogi képviselethez történő hozzáférési lehetősége közötti különbség az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz való joggal összefüggésben eredményez visszásságot.

12. Az Igazgatóság munkatársai a külföldiek Itv. 25. § (2) bekezdése szerinti visszairányítását követő visszautaztatása kapcsán a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény és az annak módosításáról szóló jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló 1971. évi 25. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: ICAO) 9. számú Függelékének különböző pontjai alapján járnak el. Az ICAO 9. számú Függelékének szövegét a Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye nem tartalmazza. A nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény függelékeinek kihirdetéséről szóló 20/1997. (X. 21.) KHVM rendelet melléklete mindössze a függelékek sorszámát és címét tartalmazza. A hivatkozott számú KHVM rendelet 1. § (2) bekezdése értelmében a Függelékek szövege csak a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Értesítőben jelent meg. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 14. § (1) bekezdése értelmében a jogszabályt – a (2)–(3) bekezdésben foglalt kivétellel – a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában: a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A 14. § (2) bekezdése szerint a miniszteri rendelet melléklete – ha az állampolgárokat közvetlenül nem érinti – kivételesen a minisztérium hivatalos lapjában történő közzététellel is kihirdethető. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ICAO 9. számú Függelékének a be nem bocsátható személyekről szóló I./B. fejezete (3.38.–3.49. pontok) azonban olyan rendelkezéseket tartalmaz, amely kérdéseket – például a be nem bocsátható személyekkel szembeni eljárás egyes kérdései, a visszairányítás végrehajtásához szükséges formanyomtatványok tartalmi előírásai – az Itv. 64. § (2) bekezdése alapján belügyminiszteri rendeletben kell szabályozni. Magyarország az ICAO 9. számú Függelékének elfogadásával nemcsak a visszaszállíttatás jogát, hanem azt a kötelezettséget is magára vállalta, hogy a területéről utazó és egy másik tagállamba be nem bocsátható külföldieket visszafogadja. Az Alkotmány 58. § (3) bekezdése értelmében az utazási és letelepedési szabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A repülőtéren visszairányított külföldiek visszafogadására vonatkozó szabályok kihirdetésének módja az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisághoz és az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

13. A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy a külföldiek visszairányítása, illetve szabadságkorlátozása körében feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok oka az volt, hogy sem a Hőr. tv., sem az Itv. nem tartalmaznak olyan speciális rendelkezéseket, amelyek alkalmasak volnának a nemzetközi légijáratokkal érkező, illetve továbbinduló külföldiek határátlépésével és idegenrendészeti ellenőrzésével összefüggő, kizárólag a repülőtéren megjelenő élethelyzetek kezelésére. A beutazásra vagy átszállásra jelentkező külföldieknek a repülőtér területén – a tranzitzónában, illetve a közösségi szálláson – tartásával megvalósuló szabadságkorlátozását sem az Itv., sem a Hőr. tv. nem ismeri. Az említett szabadságkorlátozás jogcímét, fenntartásának indokait, azok felülvizsgálatának módját, maximális időtartamát a magyar jog nem szabályozza. A vonatkozó törvényi rendelkezések hiánya az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

14. A repülőtér elzárt területén tartózkodó külföldiek problémájával már az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) is foglalkozott Lásd Amuur Franciaország elleni ügye (17/1995/523/609)>. A Bíróság álláspontja az volt, hogy a repülőtér nemzetközi – más szóval tranzit – övezetének nincs területen kívüli státusa, továbbá a külföldiek tranzitövezetben tartása szabadságkorlátozásnak minősül. A Bíróság a nemzetközi – más szóval tranzit – övezeten a repülőtér olyan elzárt vagy elzárható területét értette, amit a nemzetközi repülőjáratok érkezésének helyszíneként használnak, és az utasok érkezési helye, valamint az idegenrendészeti ellenőrző pont között helyezkedik el. A Bíróság azt a repülőtér közvetlen közelében található szálláshelyet is a nemzetközi övezet részének tekintette, ahol a külföldieket elhelyezték, de odaszállításuk nem minősült az ország területére történő beléptetésnek. A Bíróság álláspontja szerint a külföldieknek a repülőtér nemzetközi – más szóval tranzit – övezetében tartásával megvalósuló szabadságkorlátozás nem lehet túl hosszú, mert akkor az a veszély alakulhat ki, hogy a szabadságkorlátozás szabadságtól való megfosztássá válik. A Bíróság álláspontja szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményét (a továbbiakban: Egyezmény) aláíró államoknak szuverén joguk van ahhoz, hogy a külföldiek területükre történő belépését és ott tartózkodását ellenőrizzék, azonban hangsúlyozta, hogy az államoknak ezt a jogot az Egyezmény előírásaival – az 5. cikket is beleértve – összhangban kell gyakorolniuk. A Bíróság álláspontja szerint az Egyezmény 5. cikk 1. bekezdésének azon rendelkezése, hogy bármely szabadságtól megfosztást “a törvény által előírt eljárásnak megfelelően” kell végrehajtani, elsősorban azt a követelményt jelenti, hogy mindenfajta szabadságkorlátozásnak legyen jogalapja. A Bíróság hangsúlyozta, hogy a tagállamok szabályozásának biztosítania kell, hogy a repülőtér tranzitzónájában szabadságkorlátozás alatt álló külföldiek ott-tartásának feltételeit a rendes bíróságok felülvizsgálják, és szükség esetén annak időtartamát korlátozzák.

A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. tv. 31. § (2) bekezdésével megállapított Itv. 43. § (5) bekezdése értelmében, ha a külföldi kötelező tartózkodási helyét közösségi szálláson jelölték ki, az ott-tartózkodás időtartama a tizennyolc hónapot nem haladhatja meg. Az idézett rendelkezés eredményeként 1999. szeptember 1-jétől a külföldieket 18 hónapig lehet a repülőtér elzárt területén lévő közösségi szálláson tartani. Az Itv. 43. § (8) bekezdése értelmében a kijelölt helyen történő tartózkodást elrendelő határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a külföldi az elsőfokú határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti. A kijelölt helyen tartózkodás fenntartásának indokoltságára, az eljáró hatóság által alkalmazott szabadságkorlátozás mértékére, továbbá a 18 hónapon belüli időtartamra nézve jogorvoslati kérelmet nem lehet benyújtani. A repülőtér területén szabadságkorlátozás alatt álló külföldiekre vonatkozó hatályos jogi szabályozás nem tesz eleget a Bíróság által megfogalmazott követelényeknek, ami az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében megfogalmazott nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

15. A lőfegyver az útlevélkezelők alapfelszereléséhez tartozik, ezért évente egyszer lőgyakorlaton kell részt venniük, amikor maximum 5 lőszert lőhetnek ki. Aki az előírt minimumot kevesebb lövéssel teljesíti, annak a fennmaradó lőszert – takarékossági okból – nem szabad kilőnie. Olyan útlevélkezelővel is találkoztunk, aki két éve nem volt lőgyakorlaton. Figyelemmel arra, hogy az említett szintű lőgyakorlattal rendelkező személynek a fegyverét esetleg rendkívüli helyzetben, az útlevélkezelésre, illetve a csomagokra várakozó utasokkal tömött csarnokban kell használnia, az útlevélkezelők lőfegyverrel való szolgálatteljesítése aggályos. A belügyminiszter – az Országos Rendőr-főkapitányság területi szerveként – a 24/1990. (IX. 5.) BM rendelettel létrehozta a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóságot (a továbbiakban: RBF), és az említett rendelet 2. § (1) bekezdésének a), b) és g) pontja értelmében a repülőteret határoló kerítéssel bezárt területek rendőri őrzése, a közrend fenntartása, a jegykezelési, a vámkezelési és a tranzitterület fegyveres biztosítása, továbbá erőszakos cselekmények esetén szükséges halaszthatatlan fegyveres beavatkozás az RBF feladata. Az RBF feladat- és hatáskörét szabályozó 24/1990. (IX. 5.) BM rendelet alapján a repülőtér utasok által használt részének őrzése az útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzése esetén is biztosítható. Az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságára figyelemmel fegyveres munkavégzésük az utasoknak Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát veszélyezteti.

16. A közösségi szálláson szolgálatot teljesítő határőrök számára rendszeresített szociális, illetve közösségi helyiség színvonala meg sem közelítette az elvárható mértéket, ami az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

17. A vizsgálat helyszínein szolgálatot teljesítő határőrök olyan munkakörökben dolgoztak, amellyel összefüggésben más földrészekről származó, eltérő kulturális háttérrel rendelkező emberekkel találkoztak. A többórás intenzív koncentráció, a létszámhiányból eredő munkaterhelés, továbbá az útlevélkezelés 30 perces időtartamára vonatkozó munkáltatói elvárások teljesítése komoly idegi, érzelmi megterhelést jelentett számukra. A közösségi szálláson dolgozóknak az épület szűk alapterületével és a munkavégzésük szegényes technikai feltételeivel összefüggésben állandósult feszültségekkel kellett megküzdeniük. Az Igazgatóság Pszichológiai Szolgálatához ( a továbbiakban: Szolgálat) három munkakört terveztek. Ezek a szolgálatvezető, a beosztott pszichológus és az asszisztens. A helyszíni bejáráskor az asszisztensi munkakör nem volt betöltve. A beosztott pszichológus a vizsgált időszakban az Igazgatóság szervezeti egységein tartott fogadóóráin 140 határőrrel foglalkozott. 6 személynek hosszabb, több hétig tartó terápiára volt szüksége. A Szolgálat vezetőjével közösen 1998-ban 150 óra, 1999-ben 100 óra tréninget tartottak az Igazgatóság munkatársai számára. Az útlevélkezelők lőfegyverviselési jogosultságára is figyelemmel mentálhigiénés gondozásuk koránt sem kielégítő, ami veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joguk érvényesülését.

A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos ajánlást tett a belügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek arra, hogy kezdeményezzék az útiokmányok lefoglalására vonatkozó jogszabályi előírások, illetve a visszairányítás alatt álló külföldiek mielőbbi visszaszállítására vonatkozó kötelezettségek közötti összhang megteremtéséhez szükséges törvénymódosítást.

Az országgyűlési biztos ajánlást tett a belügyminiszternek arra, hogy az Itv. módosításával kezdeményezze a repülőtér nemzetközi zónájának fogalmi meghatározását, jogállását és nemzetközi zóna kijelölésének módját; szabályozza a be nem léptetett, ezért a repülőtér elzárt területén tartózkodó külföldiek szabadságkorlátozásának jogcímét, fenntartásának felülvizsgálatát. Kezdeményezze az Itv. kiegészítését annak érdekében, hogy az Itv. 60. § (1) bekezdésében nem említett beutazási, tartózkodási, illetve továbbutazási feltételeknek meg nem felelő külföldiek milyen módon hagyhatják el a repülőtér elzárt területét; a megfelelő jogi feltételek biztosításával gondoskodjon arról, hogy a külföldit eredetileg ideszállító légitársaság a lehető leghamarabb tegyen eleget az Itv. 60. § (1) bekezdésében meghatározott visszaszállítási kötelezettségének. Az Itv. rendelkezzen arról, hogy a magyar hatóságok miként tegyenek eleget a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény és az annak módosításáról szóló jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló 1971. évi 25. törvényerejű rendelet 9. számú Függeléke 3.36.1. pontja alapján a visszaszállított külföldiek bebocsátására vonatkozó kötelezettségüknek; továbbá szabályozza a külföldiek visszaírányításával összefüggésben foganatosítható kényszerintézkedéseket, különös figyelemmel az útiokmányok lefoglalásának igazolására.

Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a belügyminiszter a 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet módo- sításával szabályozza a külföldiek visszaírányításának végrehajtása kapcsán használatos nyomtatványok formai és tartalmi kérdéseit, továbbá a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelet módosításával szabályozza az előszűrés lebonyolításának szabályait, különös fegyelemmel az elkülönített külföldiek menedékjogi kérelem előterjesztéséhez való jogának biztosítékaira.

Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a belügyminiszter rendelje el a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők lőfegyver nélküli munkavégzését.

Az országgyűlési biztos ajánlást tett a Határőrség országos parancsnokának arra, hogy nyissa meg a tranzitszállót; biztosítsa a visszairányítások ellen benyújtott fellebbezések érdemi felülvizsgálatát, intézkedjen arról, hogy a Határőrség – a lefoglalás okát is megjelölő – írásos elismervényt adjon arról, ha a külföldi bármely okmányát lefoglalja; intézkedjen a Budapesti Határőr Igazgatóság igazgatójának rendészeti helyettese 5/1999. számú intézkedésének olyan kiegészítéséről, amely garantálja, hogy az előszűrés eredményeként elkülönített külföldieket a kirendeltségen előállítsák, ügyükben az idegenrendészeti eljárást lefolytassák és esetleges menedékjogi kérelmüket előterjeszthessék; intézkedjen arról, hogy a terminál tranzitvárójában tartózkodó külföldiek a meghatalmazott jogi képviselő megbízásához való törvényes jogukkal élhessenek, végül gondoskodjon a repülőtéren szolgálatot teljesítő útlevélkezelők mentálhigiénés gondozásának kiterjesztéséről és a létszámhiány csökkentéséről.

Az ajánlásokra történő válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 1432/1998.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, hogy az 1945-ben született nők öregségi nyugdíjkorhatára – az általános korhatár emelésnek megfelelően – 1997. január 1-jétől emelkedett, és az öregségi korhatárhoz kapcsolódó egyéb jogosultságok is ennek megfelelően módosultak.

A panaszos nő 1945. augusztus 15-én született. 1959-től folyamatosan dolgozott 1996. június 15-ig, majd munkanélküli lett. 1996. december 16-tól egy évig munkanélküli ellátásban részesült. Sérelmezte, hogy előnyugdíjra, illetőleg – az 1998. január 1-jétől hatályos szabályok szerint – az előnyugdíj helyébe lépő nyugdíj előtti munkanélküli segélyre sem volt jogosult, de az önkormányzat munkanélküli jövedelempótló támogatásban sem részesítette, mert az egy főre jutó jövedelme meghaladta a törvényben előírt mértéket.

A panaszos mindezt különösen azért kifogásolta, mert férje súlyos beteg, rokkantsági nyugdíjas.

Az országgyűlési biztos általános helyettese tekintettel arra, hogy a panasz alapján felmerült a szociális biztonsághoz való jog és a diszkrimináció sérelmének gyanúja, a vizsgálat során megállapította, hogy az erre vonatkozó jogszabályok alapján az 1945-ben született nők öregségi nyugdíjkorhatára – az általános korhatár emelésnek megfelelően – 1997. január 1-jétől valóban 62 évre emelkedett, és az öregségi korhatárhoz viszonyított egyéb jogosultságok is ennek megfelelően módosultak. A panaszos, mivel 1945. augusztus 15-én született és 1997. december 16-ig munkanélküli segélyben részesült, nem kaphatott nyugdíj előtti munkanélküli segélyt. Nem rendelkezett ugyanis a jogosultság feltételeivel, és nem töltötte be az 55. életévét. Az átmeneti rendelkezések szerint az 1945-ben született nő új öregségi korhatára 60. életév, nyugdíj jogosultsága 2005, a korhatár előtti nyugdíjazására legkorábban 2000-ben lesz lehetőség, 38 év szolgálati idő esetén csökkentés nélküli összegben.

A panaszos – életkorára, a változott jogszabályok illetőleg, mert a család egy főre jutó havi jövedelme meghaladja az öregségi nyugdíjminimum mindenkori összegének 80 százalékát – a csupán 24 hónapig folyósítható jövedelempótló támogatásban nem részesülhetett. Mindez azonban nem minden 1945-ben született munkanélkülivé vált nő esetére vonatkozik, ugyanakkor más korosztályt is érinthet, pl. az 1946-47-ben születetteket. Ezért alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásságot nem állapított meg az országgyűlési biztos általános helyettese. Ezenkívül az Alkotmánybíróság számos beadvány kapcsán vizsgálta a szociális biztonsághoz való jog terjedelmét. Következtetései alapján sem lehetett az alkotmányos jogokkal összefüggő sérelmet megállapítani. A vizsgálatot az általános helyettes ajánlás nélkül lezárta. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos férje súlyosan beteg, rokkantsági nyugdíjas, felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben előírt feltételek megléte esetén jogosult lehet ápolási díjra.

OBH 1866/1998.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében és az 54. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz való joggal és az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha az egészségügyi szabályok halottakkal kapcsolatos rendelkezései és a temetkezési szabályok köztemetés esetén nem garantálják az elhunyt hozzátartozója számára a kegyeleti jogok gyakorlását.

A panaszos azért fordult a országgyűlési biztoshoz, mert testvérének temetésén nem tudott jelen lenni, amiatt, hogy a köztemetés időpontjáról az önkormányzat nem tájékoztatta. Szerette volna testvérét áttemettetni a másik sírba, és a temetésen az elhunyt gyermekeivel együtt részt venni, de ennek költségét nem tudta viselni. Az országgyűlési biztos segítségét kérte ahhoz, hogy testvérét méltóan eltemethesse.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos feltárta, hogy a panaszos testvérét, aki utcai balesetet szenvedett, az Országos Mentőszolgálat a IX. kerületi Merényi Gusztáv Kórházba, majd a szakszerű ellátás érdekében a Honvéd Kórházba szállította. A balesetet szenvedett személynél nem volt irat. A panaszos vitte be a személyi igazolványát a kórházba, és közölte, hogy ő a legközelebbi hozzátartozó. A sérült állapota a kezelés ellenére rosszabbodott és 1997. április 23-án elhunyt. Panaszos nem tudta vállalni testvére temetési költségeit, ezért segítséget kért a családsegítő központtól. Felhívták a Kórház patológiáját, és bejelentették, hogy a panaszos köztemetést kér. Az elhunyt elváltan élt, kiskorú gyermekeit nevelőszülők nevelték, édesanyjuk sem él már. A panaszos a gyermekekkel együtt szeretett volna jelen lenni a temetésen, ezért többször érdeklődött a XIII. kerületi Önkormányzatnál, de mindig azt a választ kapta, hogy még nem érkeztek meg az iratok. Megnyugtatták, hogy a megjelölt hozzátartozót értesíteni fogják a temetés időpontjáról. Panaszos azt is elmondta az önkormányzatnak, hogy testvére feleségének a sírjába szeretné temetni az urnát.

Miután hiába várta az értesítést, újra felhívta a családsegítő segítségével a XIII. kerületi Önkormányzatot, ahol arról tájékoztatták, hogy testvérét már eltemették. Felhívták a temetkezési vállalatot, ahol ezt megerősítették. Tájékoztatták arról is, hogy három hónap múlva kiadják az urnát, ha szeretné máshol eltemetni. Panaszos a temetést intéző önkormányzathoz fordult, de írásban azt a választ kapta, hogy az elhunyt hamvainak átszállításához nem tudnak segítséget nyújtani, azt a temetkezési vállalatnál panaszosnak kell kezdeményeznie.

Az országgyűlési biztos felkérésére az ügyben a Budapesti Rendőrfőkapitány is vizsgálatot folytatott. Megállapítása szerint a panaszos sérelmét a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézet által a polgármesteri hivataloknak megküldendő halottvizsgálati bizonyítvány hozzátartozó (temetést intéző) rovatának félreértelmezett kitöltése okozta. Az eset kapcsán a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Alosztály vezetője javaslatot tett a SOTE IOI Nyilvántartási Iroda vezetőjének, hogy a jövőben a halottvizsgálati bizonyítványhoz csatolt köztemetést kérő átiraton a felkutatott hozzátartozókat minden esetben jegyezzék fel, valamint jelöljék azt is, hogy az adott személy a temetés költségeit vállalni tudja-e.

Az országgyűlési biztos véleménye szerint a fenti javaslaton túl a jogszabályoknak kell tartalmazniuk olyan szabályokat, amelyek biztosítják a hozzátartozók kegyeleti jogának gyakorlását. Az alkotmányos jogok érvényesítését nem lehet kizárólag az eljáró hatóságok mérlegelésére bízni, azokat egyértelmű rendelkezésekkel kell biztosítani.

Ezért a hasonló esetek elkerülése érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett az egészségügyi miniszternek az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló miniszteri rendelettervezet kiegészítésére.

Ajánlást tett továbbá a belügyminiszternek, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. § b.) pontja szerinti felhatalmazás alapján készülő kormányrendelet tervezetében a köztemetésre vonatkozó szabályok kidolgozása során az eljáró hatóságok, valamint a hozzátartozók jogait és kötelezettségeit pontosan határozzák meg. Felkérte a XIII. kerületi Önkormányzat jegyzőjét, hogy köztemetés esetén fordítson figyelmet a hozzátartozók pontosabb tájékoztatására. Egyben kérte, hogy a körülmények ismeretében ismételten vizsgálja meg a panaszosnak az áttemetésre vonatkozó kérelmét, illetőleg annak teljesíthetőségét.

A belügyminiszter az ajánlást elfogadta és a temetkezési törvény végrehajtására készült rendeletet kiegészítette az ajánlásban foglaltakkal. E szerint a közköltségen történő temetés esetén a temetésre kötelezett személyt a temetés helyéről és idejéről értesíteni kell. Az elhunytat a kötelezett kérelmére az általa megjelölt temetési helyre kell temetni, ha az elhalálozás szerinti település köztemetőjében megjelölt temetési hely felett a kérelmezőnek rendelkezési joga van.

Az egészségügyi miniszter egyeztetett a belügyminiszterrel, és a fenti szabályokra tekintettel nem tartotta a szükségesnek a halottakkal kapcsolatos rendelkezések módosítását. Javaslatát, mely szerint a jelentést továbbítja a Patológiai Szakmai Kollégium Vezetőjének annak érdekében, hogy az abban foglaltakat a szakmai továbbképzések során vegyék figyelembe, az országgyűlési biztos elfogadta, és nem tartotta fenn a végrehajtási rendelet módosítására tett ajánlását.

A XIII. kerületi Önkormányzat jegyzője a vizsgálati anyagban foglaltakat teljes körűen ismertette a Szociális Osztály ügyintézőivel. Az osztályvezető által 1999. augusztus 1-én kiadott osztályvezető utasítás a köztemetést bíráló munkatárs számára tartalmaz olyan előírásokat (telefonbeszélgetésről feljegyzés, környezettanulmány készítése stb.), amelyek alkalmasak arra, hogy a fentiekben ismertetett sérelem többé ne forduljon elő. A Szociális Osztály vezetője tájékoztatott arról, hogy a panaszosnak testvére hamvainak áttemetésére vonatkozó kérelmét ismételten megvizsgálják. Ennek érdekében már felvették vele a kapcsolatot.

OBH 2826/1998.

Az Alkotmány 70/E. §-ában védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jogi szabályozás folytán nem érvényesülhet az igazságügyi orvosszakértőnek a vakok személyi járadékára való jogosultságot megalapozó diagnózisa a szemész főorvos eltérő diagnózisa miatt.

A panaszos a vakok személyi járadéka megállapításával kapcsolatos problémája megoldásához kért segítséget. 1996. január óta próbálta ellátását megállapíttatni, mert súlyosan látáscsökkent, magas vérnyomása és egyéb betegségei is vannak. 1996. január 1-jén nyújtotta be igényét járadéka megállapítására a Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához. Kérelmét elutasították, mert a vezető szemész szakfőorvos megállapítása szerint a panaszos “állapota nem végleges” és járadékra “nem jogosult”, mivel látáscsökkenésének mértéke nem éri el a 6/1971. (XI. 30.) EüM rendeletben előírtat.

A panaszos fellebbezésére a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal – az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Orvos Szakértői Intézete II. fokú orvosi bizottsága (mely Balassagyarmaton működik) szakvéleménye alapján – az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A Balassagyarmati Városi Bíróság az ügyben a panaszos keresetét szintén elutasította. Az ítéletet megalapozó igazságügyi orvosszakértő véleménye az előző orvosi szakvéleményeket erősítette meg, azonban azt is megállapította, hogy a vizsgálat időpontjában (1996. december 9.) a panaszos látásromlása már 85 százalékos volt, és az ő diagnózisa szerint ez az állapot folyamatosan romlani fog. Ezért a bíróság felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy az újabb szakvélemény alapján kérheti a polgármesteri hivataltól ellátása megállapítását. A panaszos új igényét a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztálya – a bírói ítélettel együtt – véleményezésre megküldte a szemész szakfőorvosnak, aki korábbi álláspontját és kialakított diagnózisát erősítette meg. Ennek ellenére a Szociális és Egészségügyi Osztály a bírósági orvosszakértő véleményére alapozva a panaszosnak 1996. november 1-től 1997. október 31-ig járadékot állapított meg, utolsó kérelmét azonban elutasította. A panaszos a határozat ellen nem nyújtott be fellebbezést.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügyben a szociális biztonsághoz, valamint a jogbiztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot állapított meg az elhúzódó eljárás, valamint az 1971 óta hatályos 6/1971. (XI. 30.) EüM-rendelet merev szabályai miatt.

Ezért az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a szociális és családvédelmi minisztert a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) kormányhatározat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM-rendelet felülvizsgálatára oly módon, hogy a Legfelsőbb Bíróság 22. számú Közigazgatási Kollégiumi állásfoglalása a vakok személyi járadéka tekintetében és megfelelően alkalmazható legyen. Ennek értelmében az igény bejelentése esetén annak érdemi felülvizsgálatára az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül lehetőség van, ha az igénylő az igazságügyi orvosszakértő véleményével igazolja (újabb szakfőorvosi vélemény nélkül), hogy egészségi állapota az elutasító határozatot követően rosszabbodott. Ajánlotta továbbá a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének a Salgótarjáni Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztálya eljárásának jogszerűség szempontjából történő felülvizsgálatát.

A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlásnak eleget téve a felülvizsgálatot elvégezte, de nem tartotta jogszerűnek a panaszos számára járadék megállapítását.

A szociális és családügyi miniszter az ajánlást nem fogadta el.

Az országgyűlési biztos a szociális és egészségügyi miniszternek tett ajánlását fenntartotta.

A miniszter az ajánlást ismételten elutasította, és egyéb megoldási javaslata sem volt a feltárt alkotmányos visszásság megszüntetésére.

A panaszos időközben új igényt nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz. Az új eljárás befejezéséig az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálatát felfüggesztette.

Az új igény elbírálása során beszerzett szemész szakfőorvosi vélemény továbbra is az volt, hogy a 77 éves panaszos állapota nem végleges, vakjáradékra nem jogosult. Az Országos Orvosszakértői Intézet Orvosi Bizottsága II. fokon ezt a szakvéleményt is jóváhagyta, ezért a közigazgatási hivatal is helyben hagyta az elsőfokú elutasító határozatot. A panaszos keresetet nem nyújtott be a bírósághoz, azonban ismét új igényt terjesztett elő. A panaszos azonban újabb szakértői vizsgálatra nem tartott igényt, ezért kérelmét ismét elutasították.

A panasz vizsgálata eredménytelenül zárult.

OBH 3430/1998.

1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból származtatott tisztességes eljáráshoz, valamint az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében megfogalmazott védelemhez való joggal összefüggésben – figyelemmel a szabálysértési eljárás alá vont személyt megillető jogok érvényesíthetőségére – visszásságot okoz, ha a szabálysértési hatóság az első tárgyaláson nem biztosítja a tolmács jelenlétét, továbbá ha a második tárgyalásra kiküldött idézésben a panaszost kötelezi arra, hogy gondoskodjon tolmácsról.

2. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatban – az eljárásban meghallgatott, de a magyar nyelvet nem ismerő személy érdekeire is figyelemmel – visszásságot okoz, ha a szabálysértési törvény nem írja elő, hogy mikor kell, illetve mikor lehet tolmácsot igénybevenni a szabálysértési eljárásban.

A panaszos szerint megalapozatlanul indult szabálysértési eljárás vele szemben a Békéscsabai Rendőrkapitányságon. Sérelmezte továbbá, hogy a hatóság szabálysértés elkövetése miatt pénzbírsággal sújtotta, a vele verekedő személy cselekményét pedig jogos védelmi helyzetnek minősítette. Kifogásolta azt is, hogy az eljárás során anyanyelvét nem használhatta, tolmácsot nem biztosítottak részére.

A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelménye, valamint tisztességes eljáráshoz, a diszkrimináció tilalma és a védelemhez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott. Ennek során megkereste az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztály Rendészeti Osztálya vezetőjét és kérte a sérelmezett eljárás és a határozatok felülvizsgálatát.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a panaszost a békéscsabai piacon az egyik műszaki cikkeket árusító személy nem szolgálta ki. Ezért szóváltás alakult ki köztük. Eközben a panaszos ráütött az árura, majd az eladó a panaszos kezére. A kölcsönös bántalmazást akkor hagyták abba, amikor a panaszost egy vásárló lefogta, az árust pedig több személy lecsendesítette. Az ügyben verekedés szabálysértése miatt a Békéscsabai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított mindkét személy ellen. A rendőri szerv a szabálysértési tárgyalást követően az árusító személlyel szemben – felelősségrevonást kizáró ok – jogos védelem miatt az eljárást megszüntette, a panaszost azonban – verekedés szabálysértés miatt – pénzbírsággal sújtotta. A panaszos fellebbezését a Békéscsabai Rendőr-főkapitányság részben megalapozottnak minősítette, de a tényállást az elsőfokú határozat indokolásában rögzítettekkel azonos tartalommal állapította meg. A fellebbezést elbíráló rendőri szerv rámutatott, hogy az elsőfokú szabálysértési hatóság mulasztást követett el, mert a második tárgyalásra kiküldött idézésben a panaszost kötelezte arra, hogy gondoskodjon tolmácsról. Ezt azonban a másodfokú határozat meghozatala előtt orvosolta az elsőfokon eljáró rendőri szerv azzal, hogy a következő tárgyalásra tolmácsot rendelt ki. A kirendelt tolmács szerepelt a tolmácsnévjegyzéken, nyelvtudásával kapcsolatban kétség nem merült fel. A fellebbezést elbíráló hatóság határozata tartalmazta azt is, hogy az elsőfokú hatóság a tárgyalást az eljárási rendelkezéseknek megfelelően vezette le, és a feltárt bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást, valamint a panaszos szabálysértési felelősségét, a pénzbírság összegének megállapításakor is helyesen mérlegelt. Az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztály Rendészeti Osztályának vezetője is – felügyeleti jogkörében tartott felülvizsgálta eredményeként – azt állapította meg, hogy az eljáró első- és másodfokú hatóságok jogsértést nem követtek el, helyesen hozták meg a panaszost elmarasztaló döntésüket.

A panaszos az elsőfokú elmarasztaló határozatot a Békéscsabai Városi Ügyészségen is megtámadta. Az ügyészség a szóban forgó szabálysértési eljárást jogszerűnek minősítette.

Az általános helyettes összességében megállapította, hogy a Békéscsabai Rendőrkapitányság eljárása során azzal, hogy az első tárgyaláson nem biztosította a tolmács jelenlétét, továbbá amikor a második tárgyalásra kiküldött idézésben a panaszost kötelezte arra, hogy maga gondoskodjon tolmácsról – figyelemmel a panaszosnak az ellene folyó eljárás során őt megillető jogosultságok igénybevétele lehetőségének ismeretéhez fűződő érdekeire is – alkotmányos visszásságot okozott a védelemhez való joggal és a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben. Tekintettel azonban arra, hogy az elsőfokú szabálysértési hatóság mulasztását eljárása során észlelte és azt orvosolta, ajánlást nem tett. Felkérte azonban a megyei főkapitányt, hogy hívja fel az alárendeltségében működő szabálysértési hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend betartására.

Az országgyűlési biztos általános helyettese eljárása során áttekintette az Sztv-t is. Megállapította, hogy a hatályos Sztv. nem írja elő, hogy mikor kell, illetve mikor lehet tolmácsot igénybevenni a szabálysértési eljárásban. A törvény ezen hiányossága olyan joghézag megállapítására volt alkalmas, mely – az eljárásban meghallgatott, de a magyar nyelvet nem ismerő személy érdekeire is figyelemmel – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz. Arra tekintettel azonban, hogy az Országgyűlés megalkotta a szabálysértésekről szóló, 2000. március 1-jén hatályba lépő 1999. évi LXIX. törvényt, ajánlást nem tett a hatályos Sztv. olyan irányú kiegészítésére, mely a tolmács szabálysértési eljárásban történő igénybevételét szabályozná. Az új törvény rendelkezését pedig alkalmasnak ítélte meg arra, hogy a szabálysértési eljárásokban az anyanyelv használati jog – a hatálybalépést követően – megfelelően érvényesüljön.

OBH 6669/1998.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált, a jogbiztonsághoz való jogot is magában foglaló jogállamiság elvével, valamint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat a napközit igénybe nem vevő gyermeknek külön szolgáltatásként tízórait biztosít úgy, hogy ennek feltételrendszerét, ezen belül a térítési díjat, valamint a jogorvoslati lehetőséget helyi rendeletében nem szabályozza.

A panaszos és Harta Nagyközség Önkormányzata között vita keletkezett a gyermekétkeztetés díja tekintetében.

Az önkormányzat biztosította a törvényben szabályozott 50%-os normatív kedvezményt azok részére, akik igénybe veszik az egész napos gyermekétkeztetést, de nem szabályozta az önkormányzat azt az esetet, amikor az ebédet nem veszik igénybe, mint ahogy a panaszos gyermekei étkeztetésénél többnyire jellemző.

Az üggyel összefüggésben szabályozást tartalmazó, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 133/1997. (VII. 29.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése értelmében iskolai étkeztetésben részesülhet az a tanuló is, aki a napközit nem veszi igénybe. Az étkezések közül az ebéd külön is igényelhető. Nem szól azonban a központi jogszabály az ilyen esetben igénybe vett tízórairól, melynek térítési díja a panaszolt ügyben – helyi rendeleti szabályozás hiányában – a vita tárgyát képezte. A panaszos kérelmére – kedvezmény nélkül – biztosított tízórait az önkormányzat az ebédet és napközi ellátást nem igénylő szülő gyermekeinek.

Ugyancsak a rendeleti szabályozás hiányára vezethető vissza az, hogy az ügyben jogorvoslati eljárásra nem kerülhetett sor.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a fentieken túl megállapította azt is, hogy a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője törvényességi ellenőrzési jogkörében felhívta a jegyző figyelmét arra, hogy ha az önkormányzat tízórait biztosít a napközit igénybe nem vevő gyermekeknek, annak feltételeit, térítési díját helyi rendeletében szabályoznia kell.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a közigazgatási hivatal vezetője ezen intézkedésével az Alkotmányban biztosított jogbiztonsághoz való jog érvényre jutását szolgálta, mely alapot teremthet az ügyben érdemi határozat meghozatalára, s egyben fellebbezési, azaz jogorvoslati jogosultság gyakorlására a panaszos, de más érintettek számára is.

Tekintettel arra, hogy a közigazgatási hivatal határidő megjelölésével intézkedett a vizsgált alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság kiküszöbölésére, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az ügyben ajánlást nem tett.

OBH 540/1999.

1. Az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében kinyilvánított személyi szabadsághoz és személyi biztonsághoz fűződő joggal öszefüggésben alkotmányos visszáságot okoz, ha a büntetőeljárási törvényben szabályozott magatartás megjelölésére a jogalkotó egy másik törvényben új fogalmat vezet be, továbbá ha a törvényalkotó személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedést úgy iktat törvénybe, hogy annak helye határozatlan, illetve meghatározhatatlan, és nem írja elő végrehajtásának módját sem, valamint ha a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásához hiányoznak a jogszabályban biztosított garanciák.

2. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében megfogalmazott emberi méltósághoz, az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében rögzített személyi biztonsághoz, az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált jóhírnévhez és magántitok védelméhez való jog közvetlen veszélyét rejti magában, ha a törvényalkotó egy újonnan létrejött nyomozó hatóság köztisztviselői jogállású tagjai részére a rendőrségnek biztosított bírói engedélyhez nem kötött információgyűjtést változtatás nélkül biztosítja.

3. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében megfogalmazott emberi méltósághoz, az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében rögzített személyi biztonsághoz, valamint az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált jóhírnévhez való jog – figyelemmel az állampolgárok jogos érdekeire is – sérelmének közvetlen veszélyét hordozza magában, ha a pénzügyminiszter az alárendeltségében működő nyomozó hatóság intézkedéseinek, a kényszerítő eszközök általuk történt alkalmazásának részletes eljárási, valamint a nyomozó hatóság tagjának magatartási szabályait nem határozza meg rendeletben.

4. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz és a panaszhoz fűződő alkotmányos emberi jogokkal kapcsolatos visszásság közvetlen veszélyét rejti magában, ha a törvényalkotó nem ad egyértelmű választ arra, hogy hogyan alakul az állampolgár jogorvoslati joga, ha a nyomozó hatóság tagja által alkalmazható kényszerítő eszköz használatát sérelmesnek tartja.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 548/1999. és OBH 649/1999.

I. Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében deklarált jogegyenlőség követelményével, a 70/A. § (1) bekezdésben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony törvényi szabályozásának hiánya.

II. A nevelőszülői jogviszony szabályozásával kapcsolatban feltárt visszás helyzet hátrányosan befolyásolja a nevelőszülői hálózat folyamatos fenntartását, ezáltal sérül az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében biztosított gyermeki jogok alkotmányos elve.

A nevelőszülői jogviszony jelenlegi szabályozása nem tartozik sem a Munka Törvénykönyve, sem a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, sem a Polgári Törvénykönyv hatálya alá, hanem kormányrendelet szabályozza. A hivatásos nevelőszülők képviselője szerint a korábbi törvényi szabályozást követő változás sok esetben hátrányos helyzetbe hozza a nevelőszülői családokat.

I. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a nevelőszülői, hivatásos nevelőszülői jogviszony kormányrendeletben történő szabályozása az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott, mivel a kormányrendeleti szintű szabályozás a jogalkotásról szóló törvénnyel ellentétben a munkaviszony tartalmát, lényeges elemeit nem törvényben szabályozta. A kifogásolt szabályozás az Alkotmányban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban visszásságot okoz, mivel a vizsgált esetben a nevelőszülőként foglalkoztatott munkavállalók jogviszonyára nem a Munka Törvénykönyve vagy más törvény rendelkezik. Az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20) AB-határozatában kimondta: “Bár a jogegyenlőség fogalma csupán a 70/A. § (3) bekezdésének szövegében lelhető fel, a jogegyenlőség követelménye jelen van a Munka Törvénykönyv valamennyi szabályában. A jogegyenlőség lényege, hogy az állam mint közhatalom s mint jogalkotó köteles egyenlő elbánást biztosítani a területén tartózkodó minden személy számára… Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt tilalom nem csak az emberi, illetve az alapvető állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom – ameny- nyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot – kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetőleg az alapvető állampolgári jogok közé.”

II. Megállapította továbbá, hogy az új foglalkoztatási konstrukció sérti a gyermekek alkotmányos jogait is, hiszen a kedvezőtlenebb szabályozás csökkentheti a nevelőszülői feladatot vállalók számát, illetve a foglakoztatókat arra ösztönzi, hogy ne hivatásos nevelőszülőket alkalmazzanak, hanem munkaviszonyt nem jelentő megállapodással oldják meg a gyermekek nevelését. Ezért veszélybe kerülhet az a törvényben rögzített elv, miszerint az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek számára az otthont nyújtó ellátás legfőbb formája a nevelőszülői gondoskodás legyen.

Az OBH 8961/1996. számú ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatásos nevelőszülői munkaviszonyt megszüntető döntését vizsgálta. A vizsgálat megállapította: Az Alkotmány 67. § (1) bekezdése kimondja, hogy “A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.” Ezen alkotmányos alapvető jog a vizsgált ügyben az érintett gyermekek esetében optimálisan a nevelőszülői kapcsolatban érvényesül. E jogviszonyban a nevelőszülők érdekeit a munkaviszony keretei között lehet leginkább figyelembe venni. Ilyen megközelítésben megállapítható, hogy a változással a gyermekek alkotmányos joga is sérül, mivel a hivatásos nevelőszülői státus megszüntetése maga után vonhatja az esetleg most még talán nem tapasztalható következményt, hogy a gondozási díjban igen, de munkabérben már nem részesülő nevelőszülők a gyermekeket már nem tudják nevelni, így ők visszakerülnek az intézetbe. Az országgyűlési biztos fellépését az is indokolja, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben a gyermekek alkotmányos jogainak védelmére külön felhatalmazást kapott.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a következő ajánlásokkal élt: 1. Felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy kezdeményezze a kormányrendelet módosítását oly módon, hogy a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony mint munkaviszony alapvető kérdései törvényi szabályozásban valósuljanak meg. 2. Felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy készíttessen felmérést minden megyére kiterjedően, hogy a jogszabályváltozás miként érintette a munkaviszony alapján foglalkoztatott hivatásos nevelőszülői kört, létszámuk mekkora volt a korábbi szabályozás szerint és ez hogyan alakult a változást követően. A vizsgálat terjedjen ki arra is, hogy az új jogi szabályozás miatt hány gyermek került vissza állami gondoskodásba.

Az ajánlásokat a miniszter elfogadta. Válaszában közölte, hogy a nevelőszülői jogviszony egyes kérdéseiről szóló jogalkotási javaslatot elfogadja, majd későbbiekben jelezte, hogy a munka folyamatban van. Azt is közölte, hogy összességében a hivatásos és nem hivatásos nevelőszülők száma és a gondozásukba elhelyezett gyermekek száma nem csökkent. A csökkenés a hivatásos nevelőszülőknél volt érzékelhető. (A hivatásos nevelőszülők számának alakulásában újabb kedvezőtlen változás történt, mely szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében teljes mértékben felszámolták a hivatásos nevelőszülői hálózatot.) Az ajánlás nyomán készített vizsgálatról a miniszter részletesen beszámolt.

OBH 1027/1999.

I. Visszásságot okoz az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében megfogalmazott tisztességes eljárási kritériummal, a 61. § szerinti véleménynyilvánítási joggal, a 63. § szerinti egyesülési joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsági követelménnyel összefüggésben az, ha a hivatásos katonát közvetlenül az Alkotmány 40/B. § (4) bekezdésében foglalt a politikai tevékenység tilalmára vonatkozó rendelkezés alapján fegyelmi fenyítéssel sújtják, illetve ha valamely egyéb hátrányban részesítik, feltéve hogy magatartása tételes törvényi rendelkezésbe nem ütközött.

II. Az Alkotmány 61. §-a szerinti véleménynyilvánítási joggal összefüggésben visszásak a hivatásos és a hadköteles katonákra vonatkozó azon előírások, amelyek a jog- és érdekérvényesítés törvényben foglalt körén kívül a parancsok és az intézkedések bírálatát általánosságban tiltják.

III. Az Alkotmány 63. §-a szerinti egyesülési joggal összefüggésben visszás az az előírás, mely szerint a hivatásos katona társadalmi szervezeti tagságát, illetőleg tagsági viszonya létesítését az állományilletékes parancsnok megtilthatja arra hivatkozva is, hogy az a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 1042/1999.

I. A kényszergyógykezeltek és az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt állók jogaival összefüggésben az egészségügyről szóló törvény betegjogokra vonatkozó rendelkezéseitől való eltérés lehetőségének rendeleti szintű, sőt hatályon kívül helyezett jogszabályra hivatkozó miniszteri utasításban történő szabályozása sérti a jogállamiság és annak lényegi elemét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) alkotmányos követelményét.

II. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe beutaltak teljes körére vonatkozó telefonhasználati tilalom korlátlan ideig történő fenntartása – megfelelő szintű szabályozás hiányában – sérti a betegek, beutaltak és hozzátartozóik kapcsolattartáshoz való jogát, a levelezésük ellenőrzése a magántitokhoz való jogot (Alk. 59. § (1) bek.) és ezen keresztül az emberi méltósághoz való jogaikat is (Alk. 54. § (1) bek.).

III. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló beteg szabad mozgásában való tartós korlátozás, a kapcsolattartástól való eltiltás – ha ezt lényegében fegyelmező eszközként, a feltétlenül szükséges mértéket meghaladóan alkalmazzák – sérti a betegnek az emberi méltósághoz (Alk. 54. § (1) bek.) és a kapcsolattartáshoz fűződő jogait, illetve a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát (Alk. 70/D. § (1) bek.), ezáltal visszásságot okoz. A korlátozások elrendeléséről való értesítés elmulasztása az egészségügyről szóló törvény rendelkezéseinek sérelmével összefüggésben sérti a jogállamiság és ennek lényegi elemét képező jogbiztonság alkotmányos követelményét.

IV. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló beteg polgári vagy büntető ügyben tartandó tárgyalásra előállításáról – a beutalt elmeállapota alapján, külső kontroll és jogorvoslati lehetőség nélkül – az igazgató főorvos dönt, és erről értesíti a bíróságot. Emiatt fennáll a veszélye annak, hogy sérelmet szenved a beteg alkotmányos joga a bírói meghallgatáshoz (Alk. 57. § (1)bek.).

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 1152/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelme folytán fennáll a művelődéshez való alkotmányos jog (Alk. 70/F. § (1) bek.) és ezen keresztül a munkához való jog (Alk. 70/B. § (1) bek.) érvényesíthetetlenségének közvetlen veszélye, ha nem szabályozza jogszabály, hogy az állami nyelvvizsgát tevő a kijavított dolgozatát miként tekintheti meg, készíthet-e arról másolatot.

Egy utóbb visszavont panaszt követően az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálta, hogy milyen szabályok szerint történik a nyelvvizsgadolgozatba való betekintés. A panasz szerint ugyanis a dolgozatot író arról nemcsak hogy másolatot nem kaphat, hanem még a kijavított részekről sem készíthet jegyzetet, a dolgozatot csak megtekintheti egy előre megadott időpontban.

E témával az országgyűlési biztos már az OBH 144/1996. számú ügy során foglalkozott, megállapítva, hogy: “A dolgozatmásolat kiadásának megtagadására azért van szükség, mert a nyelvvizsga feladatokat – hasonlóan a felsőoktatási intézmények felvételi vizsga kérdéseihez – adatbankban gyűjtik, és a későbbi vizsgák során, különböző kombinációkban, többször felhasználják.” Az 1996-os jelentésben tett ajánlás nyomán kormányrendeletet alkottak a nyelvvizsgáztatás rendjéről (71/1998. (IV. 8.) Korm. r.), ami szabályozza ugyan a vizsga értékelése elleni jogorvoslatot, de a vizsgadolgozat megtekintését nem. A gyakorlatban ezért a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános szabályairól szóló 28/1995. (III. 24.) Korm. rendelet 9. §-át alkalmazzák. Ez a szabályozási hiányosság visszásságot okoz a jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben. Az országgyűlési biztos ezért ajánlotta az oktatási miniszternek, gondoskodjék a nyelvvizsgáztatásról szóló jogszabály szükséges kiegészítéséről. Az ajánlást a miniszter elfogadta.

OBH 1654/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatóság méltányossági eljárását nem jogszabályban rendezik.

A panaszos kifogásolta, hogy mozgáskorlátozott engedéllyel ellátott személygépkocsiját elszállították.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az eljáró hatóság jogszabályi előírást nem sértett, mivel a KRESZ 15. § (6) bekezdéséből és az 59. §-ából következően a rakodási terület, várakozni tilos táblával védett helyről a mozgáskorlátozott járműve is elszállítható.

Az országgyűlési biztos vizsgálta, hogy a jogszabályi rendelkezések lehetőséget adnak-e a mozgáskorlátozott járműve esetén méltányos eljárásra. Megállapította, hogy a 143/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet a kerékbilincs alkalmazásánál kivételt tesz a mozgássérült járművével, de a rendelet nem szabályozza azon eseteket, amikor a feltételek megléte esetén sem szállítható el a gépjármű. A rendeletben foglaltak alkalmazását elősegítő ORFK intézkedés szerint rendkívül indokolt esetben a rendőri szerv vezetőjének engedélyével szállítható el többek között mozgáskorlátozott engedéllyel ellátott személygépkocsi. Így rendőri intézkedés esetén a mozgáskorlátozott járművénél méltányosság alkalmazására lehetőség van. A jármű elszállítására Budapesten a közterület-felügyelő is jogosult. Mivel ez esetben csak értesíteni kell a rendőrhatóságot, az ORFK intézkedésben írt kivételes elbánás lehetősége ez esetben nem érvényesül.

Állampolgárok jogait kötelezettségeit érintő szabályokat jogszabályban kell meghatározni. Ezért a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény rendelkezéseibe ütközik, ha az intézkedés – amely nem jogszabály – jogszabály rendelkezéseit módosítva további részletszabályokat ír elő. A jogállamiságból levezethető jogbiztonság nem megfelelő érvényesülése az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével védett alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozhat.

Az országgyűlési biztos javasolta a belügyminiszternek a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos szabályokról szóló 143/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet megfelelő kiegészítését.

A Belügyminisztérium tájékoztatása nem vitatta a jelentésben foglaltakat, de nem értett egyet a 143/1995 (XI. 30.) Korm. rendelet kiegészítésével.

Az országgyűlési biztos a miniszter válaszlevelét nem tartotta az Obtv. 25. § és 21. § (3) bekezdés előírása szerinti ajánlásra adott válasznak, mivel a válasz sem az ajánlás elfogadásáról, sem a felterjesztésről nem tájékoztatott, ezért az 1999. november 22-i levélben a biztos érdemi választ kért.

A Belügyminisztérium 2000. január 5-én érkezett válaszában ismételten nem fogadta el az ajánlást, az iratokat megküldte a Kormánynak.

OBH 2393/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyét okozza, ha a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben bűncselekménnyé nyilvánított rablás tényállásának módosítását nem követi a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény olyan irányú módosítása, mely az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét kiegészítené a hivatalos személy sérelmére elkövetett rablás minősített eseteivel.

A Magyar Hírlap 1999. május 13-i számában megjelent “A Legfőbb Ügyészségen a Toyota ellopásának ügye – Eddig háromszor tartottak házkutatást” című cikke alapján az országgyűlési biztos megkereste a legfőbb ügyészt.

Az állampolgári jogok biztosa arról tájékoztatta a legfőbb ügyészt, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása miatt a rablás egyes minősített eseteivel összefüggésben fennáll a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye csorbulásának közvetlen veszélye. Ezt az idézte elő, hogy a Btk. rablásra vonatkozó módosítását nem követte a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény (továbbiakban: ügyészségi törvény) olyan irányú kiegészítése, melynek alapján nem a rendőrség folytatja a hivatalos személy sérelmére elkövetett rablás minősített esetei miatt indult büntetőeljárást, hanem az ügyészség.

Az országgyűlési biztos átirata alapján a legfőbb ügyész helyettese kiadta az 1/1999. Lü. h. körlevelet. A körlevél szerint ha a rablás bűntettét a bíróság, az ügyészség vagy a rendőrség állományába tartozó személy sérelmére, hivatalos eljárásuk alatt követték el, a nyomozást a Be. 18. § (3) bekezdése alapján az ügyészség hatáskörébe kell vonni. A hatáskörbe vonáshoz külön engedély beszerzését a körlevél nem írta elő.

A tett intézkedést elegendőnek tartotta az országgyűlési biztos ahhoz, hogy hasonló ügyekben egységes gyakorlat alakuljon ki. Ezért külön ajánlást nem tett.

Az eljárás eredményességét az is bizonyítja, hogy az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény 171. § (5) bekezdése – ami 2000. március 1-jén lép hatályba – módosította az ügyészségi törvény mellékletének 1. b/ pontját. Eszerint az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények: … “A hivatalos személy elleni erőszak, valamint a hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt elkövetett rablás, amennyiben a cselekményt a bíróság, ügyészség vagy rendőrség állományába tartozó személy ellen követték el. (Btk. 229. §, valamint 321. § (3) bekezdés d/ pont, (4) bekezdés b/ és c/ pont).”

OBH 3117/1999.

Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, ha jogszabály módosítás miatt 1999. április 1-jétől a 65. életévüket betöltött nyugdíjasok az őket megillető utazási kedvezményeket házastársukkal (élettársukkal) nem oszthatják meg.

A panaszos sérelmezte, hogy a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményről szóló 287/1997. (XII. 29.) Korm. rendeletnek 1999. március 1-jétől történt, egyébként jogkiterjesztést célzó és eredményező módosítása hátrányosan érinti a 65. életévüket betöltött nyugdíjasokat.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott, mert alapos gyanúja volt arra, hogy sérült a szociális biztonsághoz való jog. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közforgalmú személyszállítás utazási kedvezményeinek szabályai az 1991-ben kialakított koncepció alapján folyamatosan változtak. A változások érintették a nyugdíjasok utazási kedvezményeit is. A legjelentősebb változás 1998. január 1-jétől vált hatályossá, amely a 65 éven felüliek ingyenes utazását vezette be. Ez az intézkedés mintegy félmillió fővel több, hozzávetőlegesen összesen másfélmillió személy számára biztosította a közforgalmú tömegközlekedési eszközökön (vasút, távolsági autóbusz, HÉV, helyi tömegközlekedés) való ingyenes utazás lehetőségét.

Tekintettel arra, hogy a kormányrendelet alapján az ingyenes utazás igazolására a személyi igazolvány szolgál, 1999. március 1-jétől már nem küldte meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a 65 éven felüliek részére az évi 16 db 50 százalékos és további 2 alkalommal 90 százalékos kedvezmény igénybevételét lehetővé tevő utalványt, melyet eddig a házastárssal (élettárssal) közösen felhasználhattak. Amennyiben (a korábbi rendszernek megfelelően) a 65. életévüket betöltött személyek részére utazási utalványt kellene küldeni, ez a költségvetésnek éves szinten 100–150 millió forintos többletkiadást jelentene.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg. Egyetért azzal, hogy az ingyenes utazás 70 évről 65 éves korra történő leszállítása nagymértékű kedvezmény bővítést jelentett. Javasolta azonban a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek, hogy vizsgálja meg a korábban szerzett jog visszaállításának vagy más kedvezmény bevezetésének lehetőségét.

A miniszter válaszában a korábbi kedvezmény visszaállítására nem látott lehetőséget, az érintett kör vonatkozásában más kedvezmény bevezetésének lehetőségét az utazási kedvezmények rendszerének jelenleg folyó áttekintése keretében megvizsgálja, a vizsgálat eredményéről válasz még nem érkezett.

OBH 3198/1999.

Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben a jogalkotó, ha a jogalkotási törvénnyel ellentétesen, rövid határidővel helyez hatályon kívül kedvezményt tartalmazó jogszabályt.

A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzat kötelezte a felvett 2,2 millió forint lakásépítési kedvezmény visszafizetésére, mivel a lakást a vásárlástól számított 5 éven belül el kívánta idegeníteni.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonsághoz való jog sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a panaszosok 1997-ben lakást vásároltak, és igénybe vettek 3 gyermekre tekintettel 2,2 millió Ft lakásépítési kedvezményt. Időközben házasságuk megromlott és a bíróság azt 1998-ban felbontotta. Elhatározták, hogy a lakást értékesítik, és az 1998 novemberében kapott hivatalos tájékoztatás szerint annak nem is volt jogi akadálya. December 7-én adásvételi előszerződést kötöttek, és a vevő foglalót is fizetett. Az előszerződés szerint a szerződést 1999. II. 28-áig kötötték volna meg, de arra nem került sor, mert a panaszosok kérelemmel fordultak az ön- kormányzat jegyzőjéhez, a kedvezmény visszafizetése alóli mentesítést kérve, de a jegyző azt elutasította. A panaszosok az elutasításra tekintettel az adásvételtől elálltak, de ezért a vevőnek ki kellett fizetniük az általa adott foglaló kétszeresét. A jegyző az elutasítást azzal indokolta, hogy az 202/1998. (XII. 19.) Kormányrendelet 1999. január 1-jei hatállyal törölte a 106/1988. (XII. 26.) MT rendeletnek azt a szakaszát, amely a kedvezmény visszafizetése alól mentesítette azokat, akik a házassági bontóperre tekintettel idegenítették el a lakásukat.

A 43/1995. (VI. 30.) AB-határozat kimondta, hogy alkotmányellenes az a jogszabály, amely nem biztosít elegendő időt az állampolgároknak a jogszabályok megváltozására való felkészülésre. A lakásépítési és vásárlási támogatás az állampolgárnak nem alanyi jogon jár, hanem azt az állam a nemzetgazdaság teljesítőképessége által meghatározott pénzügyi feltételek függvényében nyújtja a polgárai részére. A kormányrendelet az MT rendeletet úgy módosította, hogy bezárt egy kiskaput, amely a tapasztalatok szerint visszaélésre volt alkalmas. E módosítás tehát nem sérti az állampolgárok tulajdonhoz való jogát.

Az országgyűlési biztos 1997-ben az OBH 1578/1995. számú jelentésében felhívta a pénzügyminiszter figyelmét, hogy a hatáskörébe tartozó jogszabályok előkészítése során, a támogatási formák módosításakor az állampolgároknak a jogbiztonsághoz való jogát minden esetben érvényesítse. A jelen panasz ügyében lefolytatott vizsgálat azt igazolta, hogy a korábbi ajánlás nem érte el a célját, mert a jogalkotó ugyanazt a visszásságot okozta.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz megalapozott, mert a normának a jogalkotási törvénnyel ellentétes rövid határidejű kihirdetése a címzettek számára előre nem látható következményekkel járt, és ez a jogbiztonsághoz való jogot sérti. De tekintettel arra, hogy a jogszabály visszamenőleges hatályú módosítása kizárt, az egyedi ügy rendezésére ajánlást nem tehetett, de felhívta a miniszterelnök figyelmét, hogy a kormány hatáskörébe tartozó jogszabályok előkészítése során fokozottan tartsák szem előtt a jogalkotásról szóló törvényben foglaltakat a jogszabályok hatálybaléptetésekor.

A miniszterelnök megbízásából a pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az ajánlással egyetért, és a jövőben kiemelt figyelmet fordít a jogszabályok hatálybaléptetésénél, hogy az érintettek részére megfelelő idő álljon rendelkezésre a felkészülésre.

Az országgyűlési biztos a miniszter válaszát tudomásul vette.

OBH 3711/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsággal és az Alkotmány 70/D. §-ban foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jogszabály megjelenése és kihirdetése közötti idő rövidsége miatt nincs kellő idő arra, hogy az érintettek megfelelően felkészülhessenek a gyógyszer-támogatásokkal kapcsolatos rendelet módosításának alkalmazására.

A súlyos cukorbetegségben szenvedő kisnyugdíjas panaszos sérelmezte, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1999. július 15-től megszüntette a Humalog combipack nevű inzulintartalmú készítmény 90%-os támogatását, ami azt jelentette, hogy a készítményt ezentúl teljes áron kellett megvennie.

Szakértői vélemény alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az erre vonatkozó egészségügyi miniszteri rendelet hatálybalépése után a Humalog ingyenes felírására az a cukorbeteg, aki naponta három vagy több alkalommal szorul inzulinkezelésre és akinek az étkezés utáni kifejezett vércukorszint-emelkedését semmilyen más módon nem lehet megnyugtatóan csökkenteni, illetve akinek az inzulinhatású készítményt a diabetológiai szakrendelés szakorvosa írta fel, ingyenesen jut hozzá mind a Humulin, mind a Humalog készítményhez. A rendelet hatálybalépését követően azonban a támogatott inzulinkészítményre jogosult cukorbetegeknek külön-külön kell felíratniuk az ultragyors hatású Humalog inzulint és az elhúzódó hatású Humulin N készítményt, amelyeket eddig egy csomagban, “Humalog combipack” néven 90%-os támogatottsággal kaphattak. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa levélben minderről haladéktalanul tájékoztatta a panaszost.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa továbbá megállapította az ügyben, hogy az orvosnak vagy a gyógyszerésznek a panaszost tájékoztatni kellett volna minderről. Előfeltétele a megfelelő tájékoztatásnak azonban, hogy az orvosoknak és a gyógyszerészeknek megfelelő idő álljon rendelkezésükre a jogszabály változásainak megismerésére, áttanulmányozására és az alkalmazásra való felkészülésre. Az országgyűlési biztosnak nem feladata meghatározni, hogy pontosan mennyi idő szükséges ahhoz, hogy az érintettek – az orvos, a gyógyszerész és a beteg – fel tudjanak készülni a változásra. Ez a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik. Amennyiben a jogszabály-módosítás alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam túl rövid, az a jogbiztonságot veszélyezteti. A “kellő idő” meghatározásánál mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásának megváltoztatása sok embert alapvető érdekeiben érint. Gyakran a társadalombiztosítási támogatás megváltoztatása a betegnek más gyógyszerre való átállást tesz szükségessé. A cukorbetegek esetében más inzulintartalmú injekcióra való áttérés általában hosszadalmas kórházi kezeléssel jár.

A fentiek alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa rámutatott arra, hogy a jogszabály megjelenése és kihirdetése közötti idő rövidsége nem biztosította a kellő időt arra, hogy az érintettek megfelelően felkészülhessenek a rendelet módosításának alkalmazására. Mindez a panaszosnak a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való jogával és a lehető legmagasabb szintű test és lelki egészséghez való jogával összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos azt ajánlotta az egészségügyi miniszternek, hogy a jövőben biztosítsa, hogy a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásának módosításáról szóló rendelet kihirdetése és hatálybalépése között az érintettek számára kellő idő álljon rendelkezésére a változásokra való felkészülésre. A miniszter válaszlevelében egyetértett az ajánlással, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben erre fokozott és különös figyelmet fordítanak.

OBH 3726/1999.

Az építéstechnikusi kört érintő szabályozás elmaradása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben rögzített jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság, illetve ezzel összefüggő tisztességes eljárás (57. § (1) bekezdés) követelményét sérti, ezért visszás. Az új szabályozás kiküszöböli a megőrzött jogok elvesztését, mert azok élethosszig való megtartását lehetővé teszi.

Építész-tervezési munkájában érintett panaszos azt sérelmezte, hogy szabályozás hiányában 1999. december 31-ét követően nem végezheti eddigi munkáját, nem tervezhet. A tervezői és szakértői mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvényt az 1997. évi LXIV. törvény módosította annak érdekében, hogy a kamarai tagságra nem jogosult személyek korábban engedélyezett tervezői, illetve szakértői tevékenységüket az eredeti törvényben maghatározott egyéves időszaknál tovább, összesen három évig folytathassák. A három év letelte után a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező technikusi kör további tervezői lehetőségét külön jogszabálynak kellett volna rendezni, szabályozva a külön vizsga letételét.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a szabályozás elmaradása az 1999. december 31. határnapra tekintettel a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság, illetve ezzel összefüggő tisztességes eljárás követelményét sérti, ezért visszás. Megoldást a kamarai törvény módosítása adhat, melynek tervezete a vizsgálat lezárásának időpontjában már ismert volt. A panaszos ügyében az 1997. évi módosítást követően a megőrzött jogok elvesztését az újabb szabályozás hiánya okozza, amely sérelem a módosítási javaslattal véglegesen rendeződhet, tekintettel arra, hogy a javaslat a megőrzött jogosultságok élethosszig való megtartásáról szól. Erre figyelemmel az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese jogalkotási javaslattal nem élt. A jelentés kiadását követően megjelent az 1999. évi CXIV. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról.

OBH 3971/1999. és OBH 3972/1999.

A személyes gondoskodást nyújtó nem állami intézmények ellenőrzésének szabályozási hiányosságai, az engedély nélkül működő intézmények bezáratását lehetővé tevő jogszabály hiánya, emiatt az érintett hatóságok intézkedéseinek elhúzódása és hatástalansága sérti a gondozottak jogát a jogállamisághoz és ennek lényegi elemét képező jogbiztonsághoz (Alk. 2. § (1) bek.), az élethez és az emberi méltósághoz (Alk. 54. § (1) bek.), a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez (Alk. 70/D. § (1) bek.) és az öregség, betegség, rokkantság esetén a szükséges ellátáshoz (Alk. 70/E. § (1) bek.)

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból vizsgálatot rendelt el a miskolci Közös Sors Közhasznú Egyesület szociális otthonában gondozott időskorú ápoltak ügyében, mert a működési engedéllyel nem rendelkező otthonba idős betegeket vettek fel, a gondozottak ápolása hiányos volt, az étkeztetésnél visszaélések történtek.

1999. augusztus 18-án az ÁNTSZ-hez bejelentés érkezett, hogy az otthonban elhelyezett gondozottakról összesen egy ápoló gondoskodik. A egyesület elnöke határozatlan időre külföldre utazott. Az egyesület kasszája üres, a gondozottak ellátása nincs biztosítva. Az ÁNTSZ a gondozottakat a miskolci Semmelweis Kórházban helyezte el. Megállapításaikról és intézkedésükről tájékoztatták az ügyészséget. Az elnök ellen a nyomozó hatóság 1999. augusztus 26-án elfogatóparancsot bocsátott ki. A megyei főügyészség az egyesület feloszlatása érdekében keresetet nyújtott be a bírósághoz.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyésztől, az ÁNTSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hivatalától és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivataltól beszerzett adatok alapján megállapította, hogy:

A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény működésének engedélyezéséről szóló 161/1996. (XI. 7.) Korm. rendelet nem teszi lehetővé a szociális intézmény bezárattatását, ha egy működési engedéllyel nem rendelkező intézmény gondozottakat fogad be, és tevékenysége során azok jogait és egészségét veszélyezteti vagy sérti.

Az ÁNTSZ a gondozottak elhelyezésére csak akkor intézkedett, amikor a helyzet tarthatatlanná vált. A megyei főügyészség működés-felügyeleti vizsgálatának négy hónapos elhúzódása az adott helyzetben indokolatlanul hosszú volt.

Az önkormányzat azzal, hogy az egészséget veszélyeztető helyzet ellenére nem intézkedett korábban a helyiség bérletének megszüntetéséről, a gondozottaknak az élethez és az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez és a szociális biztonsághoz való jogaival kapcsolatban visszásságot okozott.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa

ajánlotta, hogy az igazságügy-miniszter az 1997. évi CLVI. törvény módosítása útján állapítsa meg a közhasznú szervezetek – különösen a vállalkozás formájában működtetett szociális intézmények – vezető tisztségviselőivel szemben támasztható büntetlenségi és további alkalmassági követelményeket,

a szociális és családügyi miniszter a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján rendeletben szabályozza az államigazgatási feladatokat végző szociális hatáskört gyakorló szervek, valamint a személyes gondoskodást nyújtó intézmények működése ellenőrzésének szabályait,

gondoskodjon arról, hogy a működési engedéllyel nem rendelkező, ápolást, gondozást nyújtó, bentlakásos intézmények bezárattatását – amennyiben tényleges működésüket a jogszabályokban előírt feltételek hiányában megkezdik – a 161/1996. Korm. rendelet 8. §-án kívüli esetekben is megfelelő jogszabályi szinten rendezzék,

az ÁNTSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézete vezetője a jövőben gondoskodjon a határozatok végrehajtásáról, a végrehajtás ellenőrzéséről és az esetlegesen tapasztalt súlyos hiányosságok megfelelő időben történő megszüntetéséről,

felkérte a legfőbb ügyészt, hogy – az érdekeik képviseletére nem képes gondozottak jogaival, ellátásával, életük, egészségük veszélyeztetésével összefüggő jogsértések megelőzése, illetve haladéktalan megszakítása érdekében – hatáskörében intézkedjék az ápolást, gondozást nyújtó, bentlakásos intézmények ügyészi felügyeletének hatékonyabb ellátásáról,

ajánlotta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének, hogy hatáskörében rendszeresen ellenőriztesse az ápolást, gondozást nyújtó, bentlakásos intézmények gondozottjainak helyzetét, és jogsértés gyanúja esetén valamennyi érintett hatóság bevonásával tegyen koordinált intézkedéseket a gondozottak érdekeinek haladéktalan védelme érdekében.

Az igazságügy-miniszter az ajánlásra még nem válaszolt, a válaszadás határideje 1999. december 14-én lejárt.

A szociális és családügyi miniszter az ajánlást elfogadta, a javasolt kormányrendelet tervezete elkészült, a Kormány 1999. december 7-i ülésén a tervezetet elfogadta.

Az ÁNTSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézetének vezetője vitatta a megállapításokat, mert véleménye szerint az ÁNTSZ minden tőle telhető intézkedést megtett, azonban ismételt megfontolás után az ajánlást elfogadta.

A legfőbb ügyész helyettese az ajánlást nem fogadta el, de az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt fenntartotta, és teljesíthetőségét ismételten megfontolásra ajánlotta. Az újabb határidő még nem telt le.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlást elfogadta. Hivatala évente ellenőrzi a nem állami, háromévente az állami fenntartású szociális intézmények működését.