Építési, lakás- és ingatlanügyek
OBH 3298/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból következő
jogbiztonság követelményével, az 57. § (5) bekezdésében biztosított
jogorvoslati joggal, a 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való
joggal, a 18. §-ban foglalt egészséges környezethez való joggal kapcsolatosan
visszásságot okoz a hatóság, ha sorozatosan nem jár el a beadványokra,
késedelmesen intézkedik és ezzel visszafordíthatatlan állapotokat hoz létre,
eljárásában nincs tekintettel a bírósági ítéletre, illetve a felettes szerv, ha
ezeknek a hibáknak az észlelésekor nem kellően intézkedik.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 8732/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamság elvéből fakadó
jogbiztonság követelményével, a 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz
való joggal, az egészséges környezethez (Alk. 18. §) és a jogorvoslathoz (Alk.
57. § (5) bek.) való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a fennmaradási
engedélyre vonatkozó új elsőfokú eljárást nem folytatják le, és nem
gondoskodnak a jogerős határozatok végrehajtásáról; ha az eljárással
kapcsolatos panaszokat nem követik érdemi válaszok és intézkedések, továbbá ha
az ügyfél fellebbezését nem fellebbezésként bírálják el.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 2685/1997.
Az építési hatóság jogerős bontási határozata végrehajtásának
elmaradása, a végrehajtáshoz kirendelt rendőrök intézkedésének elmulasztása
miatt, sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és annak
lényegi elemét képező jogbiztonság követelményét, továbbá a tulajdonhoz való
jogot (Alk. 13. § (1) bek.).
Teljes szöveg: 3.2.
alfejezetben.
OBH 4261/1997.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált
jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben, ha az illetékes minisztériumok a
jogalkalmazóknak a jogszabályokról eltérő értelmezést adnak, és visszásságot
okoz az adott értelmezés a 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való
joggal kapcsolatban is, ha az a tulajdonjog egyik részjogosítványát, a
tulajdonosok rendelkezési jogát indokolatlanul korlátozza.
A panaszos az országgyűlési
biztoshoz írott beadványában az általa képviselt társasház felújítási
hiteligényét elutasító OTP-döntést kifogásolta.
Az országgyűlési biztos a
jogsérelem veszélye miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította,
hogy az önkormányzati tulajdonú lakóépület bérlői a lakásaik megvásárlását
követően elfogadták a társasház alapító okiratát, melyet az
ingatlan-nyilvántartásba 1996. IV. 1-jén be is jegyeztek. Ezt követően azonnal
számlát nyitottak, és megkezdték a felújítási alap képzését. Amikor néhány
hónap múlva kedvezményes hitelt igényeltek az épület rekonstrukciójára, azt az
OTP elutasította azzal az indokkal, hogy az önkormányzat az épületet az 1993.
évi LXXVIII. tv. (lakástörvény) alapján már 1995. V. 19-én társasházként
bejegyeztette az ingatlan-nyilvántartásba, és az így létrejött társasház a
106/1988. (XII. 26.) MT rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontjában előírtakkal
ellentétben 90 napon belül a felújítási alapképzést nem kezdte meg, ami a
kedvezményes hitel biztosításának az alapvető feltétele.
Az országgyűlési biztos a
panasz első vizsgálata során megállapította, hogy az OTP nem minősül
hatóságnak, de a konkrét eljárásában nem önállóan gazdálkodó pénzintézetként,
hanem a lakáscélú állami támogatások folyósításával megbízott szervezetként
járt el, és e szerepében közszolgáltatónak minősül, ezért hatáskörét
állapította meg. Az ügy kivizsgálását elrendelte, és megkereste az OTP-t, ahol
közölték, hogy eljárásuk megfelel az MT rendelet előírásainak. Az országgyűlési
biztos ekkor felkérte a pénzügyminisztert, hogy az OTP eljárását vizsgálja ki,
de a pénzügyminiszter mind az MT rendelet szabályait, mind az OTP
jogalkalmazását rendben lévőnek találta, és jelezte, hogy az ellentmondást
feltehetően a Lakástörvény nem egészen egyértelmű rendelkezései okozhatták.
Az országgyűlési biztos a
belügyminisztert is állásfoglalásra szólította fel, aki kifejtette, hogy a
lakástörvény rendelkezései egyértelműek, és a problémát az MT rendelet
szabályait mechanikusan alkalmazó OTP igazgatóság okozta.
Az országgyűlési biztos a válaszokból megállapította, hogy a
jogszabályokat eltérően értelmezik, és ez a jogbiztonsággal összefüggésben
visszásságot okoz. A rendeletnek OTP által történő értelmezése megakadályozta
az épület tulajdonosait, hogy korszerűsítési hitelhez jussanak. Ezzel
visszásságot okozott az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz
való joggal kapcsolatban is, mert a tulajdonjog egyik részjogosítványát a rendelkezési
jogot jogalap nélkül korlátozta.
A lakástörvény azért írja
elő az önkormányzat számára az épület társasházzá alakítási kötelezettségét,
mert az csak úgy jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba, de a felújítási
alap képzésére jogosult társasházközösség csak az alapító okirat elfogadásával
jön létre. Az OTP eljárási gyakorlata az önkormányzatot kényszerítené arra,
hogy az alakuló közgyűlés előtt a saját tulajdonában álló épületre kezdje meg a
felújítási alap képzését, és esetleg azt utólag a vevőktől szedje be, vagy a
bérlők az adásvételi szerződések megkötése előtt kezdjék meg az alapképzést.
Mivel mindkét variáció jogszabállyal ellentétes, ezért kivitelezhetetlen.
Mivel a lakástörvény a
magasabb szintű jogszabály, ezért – amennyiben a jogszabályok között valóban
ellentmondás lenne – az MT rendeletet kellett volna ahhoz igazítani. A tárcák
közötti vita rendezésére csak a kormány illetékes.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogszabályok
ellentmondásos értelmezése visszásságot okoz a tulajdonhoz való joggal,
valamint a jogbiztonsággal összefüggésben, ezért felkérte a kormányt, hogy a
szaktárcák között felmerült vitát rendezze.
A miniszterelnök megbízásából a belügyminiszter és a pénzügyminiszter
közös nyilatkozatban jelezte, hogy az ajánlással egyetértenek, és a jövőben az
eljáró szerveket azonos módon tájékoztatják, azaz a panaszolthoz hasonló
esetekben a társasházakat megilleti a kedvezményes hitel.
Az országgyűlési biztos a miniszterek válaszát tudomásul vette, és a
panaszost arról értesítette.
OBH 6663/1997. és OBH
6832/1997.
I. Az Alkotmány 13. §-ban biztosított tulajdonhoz való joggal
összefüggésben okoz visszásságot az önkormányzati adóhatóság, amikor a
tényleges értékcsökkenés kifejezésére alkalmatlan jogszabályi rendelkezés
alapján olyan ingatlanokra vet ki telekadót, amelyek tulajdonjoga ténylegesen
kiüresedett.
II. A Pénzügyi Bizottság alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot
okoz az Alkotmányban 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való
joggal és a 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból fakadó
jogbiztonsággal összefüggésben akkor, amikor nem oktatja ki az ügyfelet a
rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségről.
III. A közigazgatási hivatal az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében
biztosított jogorvoslathoz való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésében
biztosított jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben
visszásságot okoz azzal, hogy az ügyfélnek nem ad tájékoztatást arról, hogy
fellebbezésével nem a közigazgatási hivatalhoz kell fordulnia, hanem
bírósághoz, mert ezzel lehetetlenné tette, hogy a panaszos ügyét a hatáskörrel
rendelkező szerv elintézze.
Panaszosok sérelmezték, hogy
a Budapest XXII. kerületi Önkormányzat a bizonyítottan – Metallochemia által –
ólom-szennyezett területre telekadót vetett ki. Mindezen túl a panaszosok
sérelmezték, hogy az Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága által hozott határozatok
alaki hibában szenvednek, hiszen a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségre
nem hívták fel a panaszosok figyelmét. Ezenkívül az egyik panaszos kifogásolta
még azt is, hogy a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal a XXII. kerületi
Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága által hozott határozat
ellen benyújtott fellebbezését nem bírálta el.
A jogállamiságból fakadó
jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.), a jogorvoslathoz való jog (Alk. 54. § (5)
bek.) és a tulajdonhoz való jog sérelmének ( Alk. 13. § (1) bek.) gyanúja
alapján indított vizsgálatot az országgyűlési biztos általános helyettese
I. A helyi adók kivetését az
Alkotmány, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv., valamint a helyi
adókról szóló 1990. évi C tv. tesz lehetővé. A panaszos előadta, hogy az
ingatlant sem ő nem tudja hasznosítani, sem bérbe adni nem tudja, sem eladni a
magas ólomszennyezettség miatt. Amikor a jogalkotó lehetővé tette a telekadó
esetében a négyzetméterre vonatkoztatott, vagy a forgalmi értékre
vonatkoztatott adó megállapításának a lehetőségét, azzal indirekt módon
megállapította, hogy a vagyonadó lényege végső soron mindkét esetben a telek
értéke.
A helyi adó adóalapjául
szolgáló tényező a helyi adókról szóló tv. 21. § a) pontja esetén is összefügg
a telek értékével. A telek m2-ben megállapított területe a telek
értékét meghatározó egyik legfontosabb tényező.
A szakvélemények, a panaszos
állítása, valamint az önkormányzat telekadóra vonatkozó rendelkezései mind
alátámasztották azt, hogy a kérdéses ingatlanok értéke nagymértékben csökkent.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a
tulajdonosok a tulajdonjoghoz fűződő használatra, haszonszedésre és
rendelkezésre vonatkozó részjogosítványai gyakorlatilag kiüresedtek, hiszen a
tulajdonosok sem használni, sem értékesíteni nem tudják ezen ingatlanokat. A
tulajdonjog részjogosítványainak kiüresedése ellenére azonban a dolog
tulajdonjogával járó egyik közteher – a helyi adó – a vizsgált esetben továbbra
is fennmaradt.
Az országgyűlési biztos általános
helyettese megállapította, hogy a ténylegesen csak a birtoklás
részjogosítványával azonos tulajdonjogra történő adókivetés – még 50%-os
kedvezmény esetén is – aránytalan. Az 50%-os kedvezmény csak az
ólomszennyezéssel nem érintett telek tulajdonosaihoz képest történő kedvezőbb
elbánást fejezi ki, de nem alkalmas a szennyezés által érintett telkek
tényleges állapotának figyelembevételére.
II. Mindkét panasz esetében
azt vizsgálta az országgyűlési biztos általános helyettese, hogy a határozatok
az eljárási szabályoknak megfeleltek-e. A vizsgálat során megállapította, hogy
a Pénzügyi Bizottság határozata ellen bírósági jogorvoslati lehetőség állt
volna rendelkezésre a panaszosoknak, ugyanakkor a határozat rendelkező része
jogorvoslati lehetőségekről a következők szerint tájékoztatta a panaszosokat: “
E határozat a közléssel jogerőssé válik,
ellene további fellebbezésnek helye nincs”.
A Pénzügyi Bizottság ezzel a
határozattal gyakorlatilag kizárta a bírósági felülvizsgálat lehetőségét és
ezáltal megsértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló
1957. évi IV.tv. rendelkezéseit. A bírósági jogorvoslat lehetőségének kizárása
a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal, valamint a jogállamiságból származó
jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos követelménnyel összefüggésben visszásságot
okozott.
III. A panaszos sérelmezte,
hogy a Pénzügyi Bizottság által hozott határozat elleni fellebbezését a
Fővárosi Közigazgatási Hivatal nem bírálta el. A vizsgálat során az
országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a közigazgatási
szervet bár az áttételi kötelezettség csak közigazgatási szerv viszonylatában
terheli, azonban a hatáskör hiányának megállapítása nem csupán az adott típusú
államigazgatási szerv viszonylatában, hanem az eltérő feladatkörű szervek
viszonylatában is felmerülhet. Ennélfogva, ha például az ügyfél a fellebbezését
a közigazgatási hivatalhoz küldi ahelyett, hogy bírósághoz fordult volna, akkor
az államigazgatási szerv akkor jár el helyesen, ha visszaküldi az iratokat az
ügyfélnek és egyben tájékoztatja arról, hogy kérelmével bírósághoz fordulhat.
A közigazgatási hivatalnak
az eljárása során meg kellett volna állapítani, hogy a panaszos beadványa mire
irányult.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a
közigazgatási hivatal az intézkedés elmulasztásával lehetetlenné tette, hogy a
panaszos ügyét a hatáskörrel rendelkező szerv elintézze. A közigazgatási
hivatal ezzel az eljárásával az Alkotmányban biztosított jogorvoslathoz való joggal,
valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben
alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.
A feltárt visszásságok orvoslására az állampolgári jogok országgyűlési
biztosa a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz, valamint a XXII. kerületi
Önkormányzat polgármesteréhez fordult, és kezdeményezte, hogy a polgármester a
kivetett adó méltányos részét térítse meg, valamint a Pénzügyi Bizottság
tagjainak figyelmét hívja fel az államigazgatási eljárás általános szabályainak
betartására. Az ajánlást a polgármester elfogadta, és az adó visszafizetése
helyett az adótartozást méltányossági okból elengedte.
A Fővárosi Közigazgatási
Hivatal az országgyűlési biztos általános helyettesének ajánlása alapján
felhívta az ügyintézőt az Államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló
1957. évi IV. tv. szabályainak betartására, ugyanakkor vitatta a vizsgálat megállapításait.
OBH 7208/1997.
A jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.), valamint a
tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. § (1) bek.) összefüggő visszásságot okoz, ha
a földhivatal nem a törvényes határidőben intézi az ügyeket, és ezzel
korlátozza a tulajdonos rendelkezési jogát.
Teljes szöveg: 3.2.
alfejezetben.
OBH 7488/1997.
Nem okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével összefüggő visszásságot,
ha a földhivatal azért nem jegyzi be a tulajdonjogot, mert a szerződésben
szereplő adatok nem egyeznek az ingatlan-nyilvántartás adataival.
A panaszos beadványában
sérelmezte, hogy a Ráckevei Földhivatal (továbbiakban: Földhivatal) az általa
megvásárolt ingatlannak csak 482 m2 területére kívánta bejegyezni a
tulajdonjogot, holott az adásvételi szerződésben 621,5 m2 nagyságú
ingatlant vásárolt. Kérte a Földhivatal eljárásának kivizsgálását és
tájékoztatást arról, hogy ilyen esetben mit kell tennie.
Az országgyűlési biztos
általános helyettese a vizsgálat során feltárta, hogy a panaszos az 1993.
augusztus 13-án kelt adásvételi szerződéssel vásárolta a szigethalmi ingatlan
2/4 tulajdoni illetőségét, azaz 621,5 m2 területű ingatlant. A
bejegyzési kérelmet benyújtotta a Földhivatalhoz. A tulajdoni lap alapján a
Földhivatal megállapította, hogy az eladó 140/1243-d illetőséget az 1993.
augusztus 2-án kelt szerződés alapján társtulajdonosainak eladott, így csak
482/1243-d tulajdoni hányaddal rendelkezett. Ezért a Földhivatal felhívta a
panaszost, hogy nyilatkozzon arról, kéri-e, hogy tulajdonjogát a 482/1243-d
tulajdoni illetőségre bejegyezzék. Panaszos azonban továbbra is az ingatlan
2/4-d részére kérte a tulajdonjog bejegyzését. Arra hivatkozott, hogy amikor a
szerződéskötéshez 1993. augusztus 7-én tulajdonilap-másolatot kért, azon még
egyetlen olyan széljegy sem szerepelt, amely arra utalt volna, hogy az eladó az
ingatlan illetőségéből területet adott el. Panaszával a Pest megyei Földhivatal
vezetőjéhez fordult. A hivatalvezető tájékoztatása szerint panaszos 1993.
augusztus 7-én kérte ki a tulajdonilap-másolatot. Az a szerződés, mellyel az
eladó 2/4-d illetőségéből 140 m2 területet tulajdonostársai részére
elidegenített, 1993. augusztus 8-án érkezett a Földhivatalhoz. Panaszos
tulajdonjog-bejegyzési kérelme 1993. augusztus 30-án érkezett a Földhivatalba,
tehát később, mint az a szerződés, amellyel az eladó ingatlanának területe
kisebb lett. A Pest megyei Földhivatal vezetője megállapította, hogy helyesen
járt el a Ráckevei Földhivatal, amikor először az 1993. augusztus 8-án
beérkezett kérelmet jegyezte be a nyilvántartásba és a panaszost
nyilatkozattételre hívta fel. A hivatalvezető tájékoztatta a panaszost arról
is, hogy a problémát az eladóval való egyezség vagy polgári per útján tudja
megoldani.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tájékoztatással
egyetértett. Megállapította, hogy a sérelem nem hozható összefüggésbe a
Földhivatal mulasztásával. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31.
számú törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 27/1992. (XII. 31.) MÉM
rendelet 92. §-ában foglaltak szerint a beadványokat az érkezés napján abban a
sorrendben kell iktatni, ahogy azok az iktatóhoz érkeztek. Ha ugyanarra az
inatlanra egyidejűleg több beadvány érkezett az iktatóhoz, azonos rangsort
kapnak. Egyébként a beadványokat érkezési sorrendjükben kell elintézni. A
bejegyzések rangsorát csak valamennyi érdekelt hozzájárulásával lehet
megváltoztatni. A bejegyzési kérelemnek a Földhivatal csak abban az esetben
tehetett volna eleget, ha panaszos nyilatkozik, hogy tulajdonjoga a kisebb
területre is bejegyezhető, vagy az eladóval közös megegyezéssel módosítja a
szerződésben szereplő területet. Mivel egyik megoldásra sem került sor, és az
iratokból megállapíthatóan panaszos polgári pert sem indított, a Földhivatal
helyesen járt el, amikor elutasította a bejegyzési kérelmet. Az országgyűlési biztos
általános helyettese ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal összefüggő
visszásság hiányában lezárta. Panaszos még mindig kérheti tulajdonjogának
bejegyzését a kisebb területre, illetve ha ezt nem kívánja, akkor sérelmére
bírói úton kereshet orvoslást.
OBH 7489/1997.
A jogbiztonsághoz való joggal (Alk. 2. § (1) bek.) és a tulajdonhoz
való joggal (Alk. 13. § (1) bek.) összefüggő visszásságot okozott, hogy a
földhivatal a bejegyzési kérelemre jóval a törvényes határidőn túl adta ki a
hiánypótlási felhívást, és az okiratok kellékeiről az ügyfél részére nem adott
pontos tájékoztatást.
Teljes szöveg: 3.2.
alfejezetben.
OBH 10605/1997.
Nem okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való
joggal összefüggő visszásságot, ha a tulajdonosok tulajdonjogát azért nem
jegyzi be a földhivatal, mert az egyház a korábban önkormányzati tulajdonban
lévő ingatlanért pénzbeli kártalanítást kért, és ezért nem mond le a javára
törvény erejénél fogva bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalomról.
Az országgyűlési biztos
hivatalból indított vizsgálatot a 24 Óra 1997. december 9. számában megjelent
“Nem adta el más házát a tatai önkormányzat” című írás alapján. A cikk arról
tudósított a polgármester nyilatkozata alapján, hogy az Almási u. 30. szám
alatti önkormányzati tulajdonú épületről az egyház és a Tata Város
Önkormányzata között létrejött megállapodás alapján törölhető az egyházi vagyon
biztosítását szolgáló elidegenítési és terhelési tilalom, és az érintett lakók
tulajdonjoga bejegyzésre kerülhet. A cikk írója szerint azonban a
tulajdonjog-bejegyzési kérelmeket a földhivatal elutasította, mert a korlátozás
törlésére nem került sor.
Az országgyűlési biztos a
vizsgálat során feltárta, hogy a szóban forgó ingatlan az önkormányzati törvény
erejénél fogva került Tata Város Önkormányzatának a tulajdonába. Az ingatlan az
államosítás előtt a KALOT székház volt, később kerültek kialakításra a tanácsi,
illetve önkormányzati bérlakások. Az ingatlant az egyház 1991. évi XXXII.
törvény alapján visszaigényelte, és ennek figyelembevételével a Művelődési és
Közoktatási Minisztérium 1992. június 5-én kelt határozata alapján az egyház
javára 10 évre szóló elidegenítési és terhelési tilalom került bejegyzésre. Ezt
követően az egyház és a város vezetői több alkalommal tárgyaltak a volt egyházi
ingatlanok tulajdonjogának rendezéséről. Ennek eredményeképpen a
képviselő-testület határozatában rögzítette a két fél közötti megállapodást. E
szerint az Almási u. 30. szám alatti ingatlan továbbra is önkormányzati tulajdonban
maradt, és ebből adódóan önkormányzati bérlakásként funkcionált. Az épületben
lévő önkormányzati lakások értékesítése 1994 áprilisában kezdődött meg, és 1995
áprilisában fejeződött be. A tájékoztatás idején a 6 bérlakásból 4 került
elidegenítésre. Az elidegenítési és terhelési tilalomra azért nem voltak
tekintettel, mert úgy gondolták, hogy az az 1992-ben aláírt megállapodással
rendeződött.
A Miniszterelnöki Hivatalban
tartott egyeztető ülésen az egyház képviselője úgy nyilatkozott, hogy az egyház
pénzbeli kártalanítást kér az Almási u. 30. szám alatti ingatlanért.
Tata város új jegyzője arról
tájékoztatott, hogy az egyház addig, amíg a pénzbeli kártalanítást nem kapja
meg, az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére nem ad engedélyt. Így az ügy
végleges megoldására csak a szükséges kormánydöntés meghozatala után kerülhet
sor.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az egyház és az Almási u.
30. szám alatti lakások bérlő-tulajdonosainak alkotmányos joga egyaránt
méltányolható. Az egyház tulajdoni helyzetének rendezését követően nem lesz
akadálya az elidegenítési és terhelési tilalom törlésének. Ezt követően sor
kerülhet az épület társasházzá alakítására és a tulajdonosok ismételten
kérhetik tulajdonjoguk bejegyzését. Mindezek alapján az ügyben az országgyűlési biztos
alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.
OBH 10862/1997.
Nem okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való
joggal összefüggő visszásságot, ha a földhivatal azért utasítja el az ingatlan-nyilvántartás
kiigazítására vonatkozó kérelmet, mert a kifogásolt bejegyzés nem földmérési
vagy földrendezési hiba, hanem a felek által kötött adásvételi szerződés hibás
adatainak következménye.
A panaszos beadványában
előadta, hogy tiszakécskei ingatlanát nem tudja sem használni, sem hasznosítani
az ingatlan térképi rendezetlensége miatt. Kérte a földhivataltól az
ingatlan-nyilvántartás kiigazítását, de kérelmét első- és másodfokon is
elutasították. Véleménye szerint mulasztott a földhivatal, amikor elzárkózott a
rendezés elől.
Az országgyűlési biztos
általános helyettese a vizsgálat során feltárta, hogy a panaszos fia az 1992.
július 7-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a tiszakécskei 389/8
hrsz.-ú, 2968 m2 nagyságú tanyásingatlant a panaszos és felesége
haszonélvezeti jogával terhelten. Valójában azonban a 389/13 hrsz.-ú 1644 m2
területű tanyásingatlant vették birtokba. Az ingatlan területét a panaszos
szerint a táblásítás miatt csökkentették, és az akkori tulajdonos az
ingatlannal szemben az árkus dűlőben kapott csereszántót. Ezzel a
csereszántóval együtt volt az ingatlan területe 825 négyszögöl. Ennek
használatával azonban a panaszos 1994-ben felhagyott, mert az ingatlan
részarány-tulajdonosok területébe esett. A panaszos úgy gondolta, hogy tévedés
történt és kérte a Kecskeméti Földhivatalt (továbbiakban: Földhivatal), hogy
javítsa ki a nyilvántartást és a térképi állapotot. A Földhivatal ettől
elzárkózott. A korábbi telekkönyv és a földnyilvántartás adataira alapozva
megállapította, hogy a panaszos által birtokolt tanya területe mindig 1644 m2
volt, ahhoz művelhető terület nem tartozott. Az érintettek kérésére ugyan
kiigazította a nyilvántartást oly módon, hogy a tanyatulajdonosokat arra a
tanyára jegyezte be, amelyen valóban birtokban vannak, de ezt a határozatot a
panaszos utóbb megfellebbezte, mert a kiigazítással jelentős területet
veszített, holott ennek vételárát korábban kifizette. Fellebbezésére a
Földhivatal visszaállította az eredeti állapotot. A panaszos valójában azt
kérte a Földhivataltól, hogy az általa használt ingatlan adatait igazítsa ki
azokra az adatokra, amelyek a szerződésben szerepelnek. Ezt a kérelmét azonban
a Földhivatal első- és másodfokon is elutasította.
Az ingatlan-nyilvántartás
megfelelőségének és a Földhivatal eljárásának megítélése érdekében az
országgyűlési biztos általános helyettese földmérési szakértő véleményét kérte
az ügyben.
A szakvélemény és a Földhivatal által megküldött iratok alapján
megállapította, hogy a Földhivatal a földrészletek azonosításában nem tévedett.
A szóban forgó ingatlanokat a régi, szerkesztés előtti és az új felmérés utáni
térképek is azonosan tüntetik fel. A térképi állapottal egyezik a telekkönyv
nyilvántartása is. Nem vitás, hogy panaszost és fiát is sérelem érte, de ez nem
vezethető vissza a téves ingatlan-nyilvántartásra, vagy földmérési, illetve
földrendezési hibára. A sérelmet valójában a téves adatokkal kötött adásvételi
szerződés okozta. Panaszos jogelődei is már tévesen jelölték meg az ingatlan
adatait, ezért nem derült ki a tévedés a tulajdonjog bejegyzésekor.
A tévedés következményei nem háríthatók a Földhivatalra, a rendezésről
az érintetteknek kell megállapodniuk. Értelemszerűen ennek költségét is nekik
kell vállalniuk. A fentiek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese a
vizsgálatot alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányában lezárta.
OBH 3591/1998.
Nem keletkeztet visszásságot az Alkotmány 13. §-ában rögzített
tulajdonjogokkal, a 70/A. §-ban deklarált hátrányos megkülönböztetés
tilalmával, a 64. §-ban foglalt, kérelem vagy panasz előterjesztésének jogával
kapcsolatosan, ha az arra jogosult önkormányzatok nem teljesítik a település
belterületének növelésére vonatkozó ingatlan-tulajdonosi kéréseket; ha a
területbesorolás változtatásának következtében az ingatlanokhoz többlet-
(beépíthetőségi) jogok fűződnek; ha – bár földrajzilag egymás melletti, de –
belterületbe és külterületbe tartozó ingatlanokra más-más előírások
érvényesülnek; ha a szakmai előkészítést, két önkormányzat több testületi
döntését és más szervek jóváhagyását is igénylő folyamatban a panaszok és a
válaszadás között aránylag hosszú idő telik el – feltéve, hogy a válaszokat a
döntéseket követően ésszerű időben megadták és a döntés időszükséglete arányos
volt a horderejével.
A panaszos azzal fordult az
országgyűlési biztoshoz, hogy a II. kerületi önkormányzat a Petneházy réten
lévő telkeik területét a korábbi 22-es üdülőövezetből mezőgazdasági területté
kívánja átminősíteni, miközben a mellettük lévő mezőgazdasági területből
lakóparkot alakítottak ki.
Az országgyűlési biztos
általános helyettese megállapította, hogy a terület 1985-ig mezőgazdasági
terület volt, ekkor a kerületi tanács a 22-es üdülőövezetbe sorolta. Ezzel
egyidejűleg (ezt megelőzően) azonban a belterületbe vonás nem történt meg. Panaszosok
ingatlanai (a földhivatal nyilvántartása szerint is) külterületi ingatlanok
voltak és mindmáig azok. A belterület-külterület határvonalát a főváros
általános rendezési tervében határozták meg, ennek elfogadása a fővárosi
tanács, jóváhagyása a Minisztertanács hatásköre volt. A belterületbe vonás itt
nem történt meg, arra vonatkozóan eljárást sem folytattak, nem is indítottak.
Panaszosok ingatlanai külterületi ingatlanok, amelyekhez soha nem fűződött
lakóépület, lakás, üdülőépület építésének joga.
A II. kerület Petneházy rét
1999. január 1-től hatályos Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) és
Városépítési Keretszabályozás szerinti övezeti besorolása: külterülethez
tartozó MG-RF(F2), azaz mezőgazdasági rendeltetésű, távlatban fejlesztésre
kijelölt kiskertes rekreációs terület. Az FSZKT-ben F2 jelű távlati fejlesztési
tartalékterületként feltüntetett területen üdülőépítmények is elhelyezhetők.
Panaszosok a rendezési szabályok változása folytán tehát kedvezőbb helyzetbe
kerülnek, mint korábban voltak. Jogilag tiszta helyzetben építési engedély
alapján építkezhetnek.
Az országgyűlési biztos
általános helyettese megállapította, hogy a települések közigazgatási területén
a belterület-külterület közötti határvonal megállapítása a fővárosi és kerületi
önkormányzat szabad mérlegelésen alapuló döntése. A belterületbe vonás mellett
éppúgy dönthet, mint a határvonal változatlanul hagyása mellett. Ezzel
kapcsolatban a kerület polgármestere tájékoztatta a panaszosokat: “A Fővárosi
Közgyűlés és a kerület Képviselő-testülete többször kinyilvánította az elmúlt
években, hogy a Budai hegyvidék térségében a Főváros egésze érdekében nem
kívánja belterületét és építési övezeteit növelni és a zöldterületeit
csökkenteni. A kerület tehát nem kíván a belterületek rovására fejleszteni. A
fejlesztésnek is vannak határai. Nem minden fejlesztést lehet egyértelműen
pozitívnak minősíteni. Tehát a tulajdonosok e területen nem a II. kerületi
Önkormányzat helyett, hanem ellenében fejlesztenek. A fentiekből reméljük,
nyilvánvaló, hogy ha a II. kerület nem kíván külterületre
építési-telekalakítási tervet készíteni és közműépítéseket folytatni vagy
azokat támogatni. Nem tud a közművesítés miatt is szélesítésre szoruló útba, a
magántelkekből leveendő részéért kártérítést fizetni. … A II. kerületi
Képviselő-testületnek a teljes kerület lakosságának érdekeit kell képviselniük.
E témában pedig a kerület lakóinak röviden fogalmazva az a véleménye, hogy a
kerület már túlépített, az utak gépkocsikkal telítettek és ne épüljön tovább a
kerület.”
A vizsgálat megállapította,
hogy az önkormányzatok kötelezettségeik szerint és felhatalmazásuk keretei
között döntöttek a területről, a döntés okairól panaszosokat tájékoztatták. Az
országgyűlési biztos általános helyettese tehát az Alkotmányban foglalt állampolgári
jogok megsértését eredményező visszásságot a főváros és a kerület önkormányzati
testületeinek döntéseiben nem állapított meg. Nem állapított meg a tulajdonhoz
fűződő jogsérelmet, tekintve, hogy panaszosok ingatlanához a változások folytán
többlet- (beépíthetőségi) jogok fűződnek – ha nem is annyi, mint panaszosok
remélték. Nem állapított meg hátrányos megkülönböztetést sem, mivel a
panaszosok vélelmével ellentétben, az általuk kifogásolt lakóparkot évtizedek
óta belterületi lakóövezeti építési telken létesítették, így a hozzájuk fűződő
tulajdonosi jogok nem hasonlíthatók össze panaszosok külterületi ingatlanaihoz
fűződő tulajdonosi jogával, ezért az Alkotmány 70/A. §-a által megkívánt
egyenlőség vonatkozásában egymással való összefüggésben nem is értelmezhetők.
A terület besorolásával
kapcsolatos visszásság abban a kérdésben lett volna felvethető, hogy fővárosi
tanácsi (Minisztertanácsi) kompetenciába tartozó döntés (belterületbe vonás)
nélkül 1985-ben hogyan került sor a kerület részéről 22-es üdülőövezetbe való
átsorolásra. Mivel e döntés végrehajtásra, az ingatlan-nyilvántartásba való
átvezetésre, az egyes ingatlanok átminősítésére soha nem került (nem
kerülhetett) sor, és ilyen eljárás sem folyt, továbbá a külterületre vonatkozó
szabályok miatt sem keletkeztetett (pl. üdülő) építésre jogot, így a most
panaszolt településrendezési döntést és eljárást érdemben nem befolyásolta. Az
átsorolás az 1989. évi XXXI. tv. hatálybalépését megelőzően történt, így azt az
országgyűlési biztos általános helyettese nem is vizsgálhatta, annak
végeredményét tényként regisztrálta.
A Fővárosi Szabályozási
Keretterv mint önkormányzati rendelet és településrendezési terv jóváhagyására
vonatkozó eljárás kapcsán, valamint a terület besorolásával összefüggő, az
önkormányzatokhoz intézett beadványok ügyében visszásságot úgyszintén nem
állapított meg. Tekintetbe véve egy több éves folyamatban megszülető döntés
egyes részleteinek megváltoztatására irányuló törekvés vizsgálatának
időigényét, azt, hogy a változtatás indítványozásáról vagy annak elutasításáról
való döntés is testületek hatásköre, továbbá hogy a rendezési terv
jóváhagyásának eljárására nem vonatkoznak az államigazgatási eljárásáról szóló
1957. évi IV. tv. előírásai, a beadványok és a válaszok közt eltelt idő nem
volt kifogásolható.
OBH 4904/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó
jogbiztonsággal és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonjoggal
kapcsolatos visszásságot okoz, ha a földhivatal késedelme miatt a széljegyzett
tulajdonos nem szerez tudomást az ingatlan használatát korlátozó határozatról.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati
jogosultsággal kapcsolatos visszásságot okoz, ha a földhivatal nem rendel ki
ügygondnokot a nem ismert tulajdonosok érdekeinek védelme érdekében.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó
jogbiztonsággal kapcsolatos visszásságot okoz, ha a hatóság eljárásának
speciális szabályait nem jogszabályban határozzák meg, és a bányaszolgalom jogi
szabályozása ellentmondásos.
A panaszosok beadványukban a
beruházó, kivitelező mellett a Szolnoki Bányakapitányság hatósági eljárását is
kifogásolták, mert ingatlanukon bejegyzett szolgalmi jog nélkül is megépítették
a gázelosztó vezetéket.
Az állampolgári jogok
országgyűlési biztosa általános helyettese a tulajdonhoz való jog érintettsége
és a jogorvoslati jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
I. A panaszosok az 1993.
június 23-án tartott kárpótlási árverésen szerezték meg ingatlanukat. A
tulajdonjog bejegyzésével kapcsolatos kérelmet 1993. június 28-án jegyezték fel
az ingatlanok tulajdoni lapjára, de tulajdonjoguk bejegyzése csak 1997. május
5-én történt meg. Az Észak-Kelet Békési terület nyolc önkormányzata a DÉGÁZ Rt.
és egy kft. vezetékes földgázellátással kapcsolatos beruházást indított. A
tervező a Szolnoki Bányakapitánysághoz benyújtott dokumentációban a
beruházással érintett ingatlanok tulajdonosainak, kezelőinek listájában a
panaszosok ingatlanaira kezelőként a biharugrai Mgtsz-t tüntette fel. Az Mgtsz
1996 februárjában, mint tulajdonos, a szolgalmi jog alapításához nyilatkozatot
adott, melyet a tervező a dokumentációval együtt benyújtott a
Bányakapitányságnak. A tervezésben részt vevő kft. szolgalmi jog bejegyzése
iránti kérelmét, a földhivatal 1996. augusztus 23-án széljegyezte rá panaszosok
ingatlanára. A földhivatal 1998. november 10-én hiánypótlásra hivta fel a
kft-t, mivel időközben a tulajdonosváltozás bejegyzésre került, és így a
becsatolt nyilatkozat alapján a szolgalmi jog nem jegyezhető be.
II. A Bányakapitányság 1996.
április 18-án kelt gázelosztó vezeték létesítését engedélyező határozatát a
panaszosoknak nem, csak az Mgtsz-nek küldte meg. A gázvezeték-létesítés
engedélyezési eljárása során a Szeghalmi Földhivatal meghozta az érintett
termőföldek időleges hasznosítását engedélyező határozatát 1996. június 24-én,
melyet többek között a tulajdoni lapon még nyilvántartott Mgtsz-nek és a
Földkiadó Bizottságnak küldött meg.
A Bányakapitányság az 1996.
október 11-i helyszíni szemle alapján 1996. november 8-án kelt határozatával
megadta a használatbavételi engedélyt.
III. A panaszosok beadványuk
szerint 1996-ban, az építkezés során szereztek a beruházásról tudomást. A
Bányakapitánysághoz 1996. október 21-én érkezett a panaszosok nevében egy
ügyvédi beadvány, melyben kérték a kiadott határozatok megküldését, mivel
jogorvoslattal kívánnak élni. A beadvány hiányos volt, ezért a hivatal
elutasította, de tájékoztatást adott arról, hogy a tulajdonosi nyilatkozatot az
Mgtsz adta meg 1996 februárjában.
I. A biztos általános
helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a panaszos tulajdonjoga
ingatlannyilvántartásba való bejegyzésének feltételei fennálltak. A
földhivatal 1996. április 18-án kelt határozatával engedélyezte az érintett
termőföldek időleges hasznosítását földvédelmi járulék egyidejű megfizetésével.
A földhivatal a birtokbaadással és a bejegyzéssel késlekedett, ezért a
gázvezeték-engedélyezési eljárás során a panaszosok jogilag nem voltak ismert
tulajdonosok. A földhivatal a
késedelemmel alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot idézett elő, mert
megsértette az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében írt szabály alapvető elemét
jelentő jogbiztonság elvét. A tulajdonjogból fakadó használat rendelkezési
jogát korlátozta a hatóságnak a földterület művelésből való ideiglenes
kivonását engedélyező határozata, mely az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében
rögzített tulajdonjog védelmével kapcsolatban visszásságot okozott.
Az Áe. 18. § (4) bekezdése
értelmében azokban az esetekben, amelyekben termőföldre bejegyzett tulajdonosként
vagy földhasználóként mgtsz szerepel, a nem ismert tulajdonosok érdekeinek
védelme érdekében a földhivatalnak ügygondnok kijelöléséről kellett volna
gondoskodnia. A földhivatal oly módon próbálta az új, de
ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett tulajdonosokat értesíteni, hogy
határozatát megküldte a tulajdoni lapon nyilvántartott mgtsz-eknek,
önkormányzatok polgármesteri hivatalainak, földkiadó bizottságoknak. Az Áe. 45.
§-a értelmében a határozat közlése közszemlére tétellel akkor lehetséges, ha ezt
jogszabály elrendeli. Így nem minősíthető az ingatlan-nyilvántartásba még be
nem jegyzett tulajdonosok vonatkozásában szabályszerű kézbesítésnek, hogy a
kapott határozatot az önkormányzat hírdetőtábláján kifüggesztették.
A határozat keltekor a
panaszosok tulajdonjoga csak széljegyen szerepelt, bejegyzésére nem került sor,
így ügyfélnek nem minősültek, és határozatot nem kézbesítették számukra.
A panaszosok tulajdonjogának késedelmes bejegyzése megakadályozta, hogy
a panaszosok tulajdonukat érintő határozatok ellen jogorvoslattal élhessenek.
Ez az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati jogosultság
alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot eredményezett. A biztos általános
helyettese az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megszüntetése
érdekében jogszabály-módosítási javaslattal élt.
II. A biztos általános
helyettese vizsgálta a Bányakapitányság eljárását, melynek speciális szabályait
az 1979. évben kiadott létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárásról
szóló Országos Bányaműszaki Felügyelőség (továbbiakban OFB) Szabályzat
tartalmazza. A Szabályzat értelmében a létesítési, illetve használatbavételi
engedély során a Bányakapitányságnak vizsgálnia kell az építtető építési
jogosultságát. Az építtető építési jogosultságát a Szabályzat 12. §-a szerint
többek között a tulajdonos (kezelő, használó) hozzájáruló nyilatkozatával
igazolhatja. A Szabályzat 14. §-a szerint a tervező felelős az előírásszerű
tervekért. A Bányakapitányságnak a Szabályzat szerint csak az előírt mellékletek
meglétét és követelmények megfelelőségét kellett vizsgálnia, azt nem köteles
ellenőrizni, hogy a tulajdonosi nyilatkozatot valóban a tulajdonos adta-e ki.
Erről az építési jogosultság igazolása érdekében az építtetőnek kell
gondoskodnia a létesítési engedély benyújtását megelőzően.
A biztos általános helyettese megállapította, hogy a Bányakapitányság
eljárása során a reá vonatkozó speciális szabályok alkalmazásával járt el, de
eljárása során az Áe. általános szabályait nem tartotta be. Így nem tekinthető a csatolt
iratok tartalma megalapozott vizsgálatának az, hogy a Bányakapitányság, egy
tervezői nyilatkozat alapján, az érintett 85 lingatlan közül 44 esetben
tulajdonosi nyilatkozatnak fogadta el az Mgtsz képviselője által aláírt
nyilatkozatot. Eljárása során a Bányakapitányság bekérhette volna a tulajdoni
lapokat, melyből kitűnik, hogy tulajdonosváltás történt, melynek bejegyzésére a
földhivatali késedelem miatt még nem került sor. Ez nem azt jelenti, hogy a be
nem jegyzett tulajdonostól elfogadhatott volna nyilatkozatot. Ez esetben a Bányakapitányságnak azt kellett
volna megállapítani, hogy a rendezetlen, nem naprakész ingatlan-nyilvántartás
miatt a beruházással érintett ingatlanok egy részének tulajdonosa jogilag nem
ismert. Ez a megállapítás nem hátráltatta volna jelentős mértékben a
létesítési engedély megadása iránti eljárást befejezését, mivel bányaszolgalmi
jog alapítása államigazgatási határozattal is lehetséges.
A biztos általános helyettese megállapította, hogy az Országos
Bányaműszaki Felügyelőség által kiadott Szabályzat nem tekinthető olyan
jogszabálynak, mely rendelkezéseket tartalmazhat egy államigazgatási szerv
hatósági eljárására. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szabályozza, hogy mi
tekinthető jogszabálynak, illetve az állami irányítás egyéb eszközének. A
Szabályzat meghozatalára felhatalmazást adó jogszabályokat hatályon kívül
helyezték. A Szabályzat még állami
irányítás egyéb jogi eszközének sem tekinthető. Ennek ellenére olyan
rendelkezéseket tartalmaz, melyet az 1987. évi XI. törvény értelmében csak
jogszabály tehet kötelezővé, hiszen kívülálló gazdálkodó szervekre is állapít
meg kötelezettségeket. Az Alkotmányban rögzített jogállamiság elvével
kapcsolatos visszásság megszüntetésére a biztos általános helyettese ajánlással
élt.
A biztos általános
helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a gázszolgáltatásról szóló
1994. évi XLI. törvény (Gszt.) csak az 1997. április 5-től hatályba lépett
módosítással rendelkezik úgy, hogy a bányaszolgalmi jog alapításának meg kell
történnie a vezeték használatbavételéig. A módosítás előtt elegendő volt a
bányaszolgalmi joggal kapcsolatos nyilatkozat benyújtása ez engedélyezési
eljárás során, de a létesítési, illetve használatvételi engedély megadásának
nem volt feltétele a bejegyzett bányaszolgalmi jog. A panaszosok ügyében
bányaszolgalmi jog bejegyzési kérelmet benyújtották a földhivatalhoz, és ezzel
eleget tettek a jogszabály előírásának. A Bányakapitányság elfogadta a
nyilatkozatokat, így nem intézkedett annak érdekében, hogy a közigazgatási
hivatal államigazgatási határozatot hozzon a bányaszolgalmi jog alapításáról
azon ingatlanok vonatkozásában, amelyekre tulajdonosi nyilatkozatot az Mgtsz
adott.
A jelenleg is hatályos
1/1977. (IV. 5.) NIM rendelet 63. § (2) bekezdése azonban továbbra sem követeli
meg a bányaszolgalmi jog bejegyzésének megtörténtét. Ez ellentétes a Gszt.
módosított 14. §-ának előírásaival. Az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből levezethető
jogbiztonság elve megköveteli az alkalmazandó jogszabályok világos és
egyértelmű megfogalmazását. A jogbiztonság érvényesülését hátráltatja, hogy az
1994. évben elfogadott Gszt. végrehajtása során nemcsak a 3/1995. (I. 21.)
Korm. rendeletet, hanem az 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet szabályait is
alkalmazni kell. A NIM rendelet többször módosításra került. Ennek ellenére
rendelkezéseinek alkalmazása a Gszt. és 3/1995. (I. 21.) Korm. rendelet
szabályai mellett a jogalkalmazás során nehézséget okozhat.
III. A biztos általános helyettese a becsatolt iratokból megállapította,
hogy a panaszosok a hatóság 5792/96. számú hiánypótlásra felhívó levelében
írtakat nem teljesítették, így a Bányakapitányság az Áe. szabályai szerint járt
el, amikor beadványukat elutasította.
I. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok megszüntetése
érdekében a biztos általános helyettese intézkedésekre kérte fel a
földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, azért, hogy a kárpótlási
árverésen szerzett és a földhivatalok által birtokba még nem adott földek
birtokbaadására a jogszabályban előírt időben kerüljön sor. Emellett felkérte a
minisztert, kezdeményezze az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI.
törvény módosítását annak érdekében, hogy az ideiglenesen művelésből kivont
területek is az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetésre kerüljenek, és ezen
határozatokat közszemlére tétellel is kézbesíthessék.
A biztos általános helyettese felkérte a Szeghalmi Körzeti Földhivatal
vezetőjét, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az
ingatlan hasznosítását befolyásoló érdemi határozatok meghozatalakor az
eljárásban akadályozott ügyfelek részére ügygondnokot rendeljenek ki.
II. A biztos általános helyettese felkérte a gazdasági minisztert az
1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet módosítására annak érdekében, hogy a miniszteri
rendelet szabályai a gázszolgáltatásról szóló törvény bányaszolgalmi joggal
kapcsolatos törvényi szabályozásával összhangba kerüljenek. Emellett
kezdeményezte a miniszternél, hogy bocsásson ki miniszteri rendeletet a
bányakapitányság létesítési és engedélyezési eljárásának szabályozására az
Országos Bányaműszaki Felügyelőség által kiadott 4/1979. (NIM. É. 23.) OBF
szabályzata helyett.
A biztos általános helyettese felkérte a Magyar Bányászati Hivatal
elnökét, hívja fel a felügyelete alá tartozó bányakapitányságok figyelmét arra,
minden esetben vizsgálják meg, hogy a termelőszövetkezetek által adott
szolgalmi jog bejegyzésére vonatkozó hozzájáruló nyilatkozatot jogosult adta-e.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter több intézkedést tett a
földhivatali hátralék csökkentése érdekében, de az ingatlan-nyilvántartásról
szóló 1997. évi CXLI. törvény módosítását ismételt ajánlás után sem tartotta
indokoltnak. A biztos általános helyettese az első ajánlásra adott választ
elfogadta, második – az 1997. évi CXLI. törvény módosítására irányuló –
ajánlását nem tartotta fenn.
A földhivatal vezetője az ajánlást elfogadva felhívta a munkatársak
figyelmét az ügygondnok kirendelésének kötelező eseteire, ezért a biztos
általános helyettese az ajánlásra adott választ elfogadta.
A gazdasági miniszter az ajánlásban foglaltakat elfogadva arról
tájékoztatta a biztos általános helyettesét, hogy az OBF Szabályzat helyett
kiadásra kerül egy miniszteri rendelet, melynek közigazgatási egyeztetése 1999
őszén még nem fejeződött be. Ígéretet tett arra, hogy a gázszolgáltatásról
szóló törvény átfogó módosítása előtt sor kerül az 1/1977. (IV. 6.) NIM
rendelet 63. §-ának módosítására. Az ajánlásra adott választ a biztos általános
helyettese elfogadta.
A Magyar Bányászati Hivatal elnöke körlevélben hívta fel a
bányakapitányságokat, hogy kiemelt gondossággal vizsgálják meg, a
tulajdonosként szereplő termelőszövetkezetek jogosultként adtak-e
nyilatkozatot. Az intézkedést a biztos általános helyettese elfogadta.
OBH 7034/1998.
Visszásságot okoznak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított
tulajdonhoz való joggal és a 70/E. § (1) bekezdésében foglalt szociális
biztonsághoz való joggal kapcsolatban a hatóságok, ha a hatályos végrehajtási
jogszabályok merev értelmezésével a fizetésképtelen családoknak a szociális
szükségletet meg nem haladó méretű lakásuk elvesztését okozzák.
A panaszos a beadványában a
berhidai ingatlantulajdonosokat fenyegető kilakoltatás veszélyére hívta fel az
országgyűlési biztos figyelmét. Az 1985-ös földrengés a település házait
megrongálta, ezért a kormány a katasztrófasújtott terület rekonstrukciójának
finanszírozásával az OTP-t bízta meg. A hitelfelvételnek nem volt feltétele a
hitelképesség igazolása, ezért mintegy háromszázan vettek fel építési hitelt,
melyet a megváltozott kamatfeltételek miatt nem tudnak megfizetni, és ezáltal a
lakásuk árverésére kerülhet sor. A panaszos kérte, hogy a kormányzat felügyelje
azokat az árveréseket, amelyeket a lakáshiteleket megfizetni képtelenek ellen
folytatnak.
Az országgyűlési biztos a
tulajdonhoz való alkotmányos jog, valamint a szociális biztonság sérelmének
veszélye miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat
polgármesterét, valamint az OTP-t is.
Az országgyűlési biztosnál
1995 és 1997 között több mint száz panaszos sérelmezte, hogy az 1989 előtt
felvett kedvezményes kamatozású hitelekre vonatkozó szerződésük megkötése óta –
a szerződéskötés idején a társadalmi, gazdasági viszonyok fel sem tételezhető
mértékű megváltozása miatt – egyoldalúan megváltoztatott kamatfeltételek miatt
nem képesek megfizetni a lakáshitelük törlesztő részleteit. A vizsgálat
megállapította, hogy a hatályos végrehajtási törvény alapján a lakottan
árverésre kerülő lakás vagy családi ház a piaci ár negyedéért is értékesíthető,
mert a kikiáltási ár megegyezik a becsértékkel, ami a gyakorlat szerint a
lakott lakás esetén a piaci ár fele. De ha a lakás ezen az áron nem
értékesíthető, úgy a kikiáltási ár az árverés során akár a felére is
csökkenthető. A jogszabály nem tartalmaz rendelkezést a lakott lakás árverési
értékesítésére, ezért a volt tulajdonosnak az árverést követő helyzete jogilag
bizonytalan, ami sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonságot. Az ügyek
vizsgálatának eredményeként 1997 decemberében az OBH 9019/1996. számú ügyben
ajánlást tett a miniszterelnöknek, hogy a végrehajtási törvény módosítási
koncepciójának elkészítésekor tegye meg a szükséges intézkedéseket az
ingatlan-végrehajtás szabályainak módosítására.
1998 januárjában az
állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok
országgyűlési biztosával közösen indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz
az Alkotmány értelmezését kérve, a tekintetben, hogy a lakhatáshoz való jog a
szociális biztonsághoz való jog részét képezi-e, és e jog milyen terjedelmű.
Az Alkotmánybíróságtól még
nem érkezett válasz.
A Kormány kiadta a 96/1998.
(V. 13.) Korm. rendeletet a szociálisan hátrányos helyzetben lévők
megsegítésére, az azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, részben az
önkormányzatok, részben a lakosság passzivitása miatt. A megszabott határidőnek
az új kormány által 1999-ben történt utólagos módosítása sem változtatott
jelentősen a helyzeten, ezért 1999. december elején a Szociális és Családügyi
Minisztérium kidolgozott egy koncepciót, amelyben az önkormányzatok anyagi
szerepvállalásának mellőzésével kereste a megoldást. A koncepciót a kormány még
nem fogadta el, és annak költségvetési fedezetéről sem született döntés. A
rendelet lehetőséget teremtene a rászorultaknak, hogy adósságuk felének
elengedése mellett, a fennmaradó részt több évi részletekben fizessék meg
azokon a településeken is, ahol az önkormányzat nem alkotott rendeletet.
Az országgyűlési biztos
ajánlására is figyelemmel elkészült a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi
LIII. törvény módosításának koncepciója, melyet az Igazságügyi Minisztérium
1999 novemberében észrevételezésre megküldött az országgyűlési biztosnak.
A biztos megállapította,
hogy a módosítás koncepciója a szociális biztonság garanciája szempontjából az
alkotmányos jogokkal kapcsolatosan pozitív változásnak tekinthető, mert célként
tűzte ki a lakóingatlanok tekintetében a “speciális jogi környezet”
kialakítását, valamint az árverési vevő és a volt tulajdonos jogviszonyának
jogszabályi rendezését. Hiányolta azonban a bírói mérlegelés lehetőségének
biztosítását, illetve a méltányosság gyakorlásának engedélyezését, mivel a
bíróságok a végrehajtási eljárás során nem vehetik figyelembe, hogy a kamatok
növekedése a bérek és bér jellegű jövedelmek, valamint az ingatlanok
értéknövekedését többszörösen meghaladja, így automatikusan az erre alapozott
követeléseknek adnak helyt, és ezzel a hitelezői kockázatot szinte kizárva, az
infláció minden következményét a hitel felvevőjére hárították, figyelmen kívül
hagyva azt, hogy az eladósodására saját hibájából vagy önhibáján kívül került
sor. Nincs biztosítva a különös méltányosság gyakorlásának lehetősége a
katasztrófasújtott területeken élők – például a berhidai földrengés, a korábbi
tiszai árvíz és belvíz károsultjai – esetében sem.
Az OTP által közölt adatok
szerint 1999 nyarán Berhidán 70 körül volt azoknak az adósoknak a száma, akik
nem rendszeresen fizették a törlesztőrészleteket, és közülük többnek már
felmondták a hitelszerződését, vagy az várható. Az árverés kitűzésig 1999-ben
csak mintegy 10 ügy jutott el, de az árverés csupán egy esetben zajlott le. De
tekintettel arra, hogy a berhidai ingatlantulajdonosok is ugyanazon
jogszabályok alapján – csupán hitelbírálat nélkül – vették fel a hitelt, mint
amely alapján az ország számos pontján jelenleg végrehajtási eljárás folyik, a
berhidai ügyek külön vizsgálatára az országgyűlési biztos nem látott
lehetőséget. Arra is tekintettel, hogy a településen végrehajtás alá vont
ingatlanok egy része nem a lakáscélú hitelek, hanem vállalkozói újrakezdési
hitel törlesztésének elakadása miatt került kalapács alá.
Az országgyűlési biztos a
korábban tett ajánlásait összegezve ismételten felhívta az intézkedésre
jogosult hatóságok és jogalkotók figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok
szigorúsága, illetve merev értelmezése a családok sokasága számára önhibájukon
kívül a szociális szükségletet meg nem haladó méretű lakásuk elvesztését
eredményezheti. Ez azonban nem szolgál semmilyen társadalmi érdeket, hiszen a
hitelező ez úton általában csak a követelésének a töredékéhez jut hozzá. Az
érintett család általában önerőből nem képes többé talpra állni, a folyamat
végeredményeként kialakuló hajléktalanság pedig csak a társadalom sokkal
nagyobb arányú tehervállalásával kezelhető. A lakóingatlanok árverésének
egyedüli nyertesei az erre szakosodott befektetők. Az eladósodott családok
ügyében azonban minden további lehetőség attól függ, hogy az Alkotmánybíróság
szerint van-e hajlékhoz való jog.
Az országgyűlési biztos a konkrét panasz vizsgálata során
megállapította, hogy a korábban készült jelentéséhez képest ez az eljárás nem
tárt fel olyan új tényt vagy körülményt, mely az alkotmányos jogokkal
kapcsolatosan újabb visszásság megállapítására volnának alkalmasak. Tekintettel
arra, hogy az illetékes minisztériumok a korábbi ajánlásának és észrevételeinek
megfelelő jogszabálymódosítás-tervezeteket már elkészítették, a jelen eljárást
újabb ajánlás nélkül, az érintett hatóságok tájékoztatásával és figyelmük
felhívásával megszüntette.
OBH 7097/1998.
I. Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított
tulajdonhoz való joggal összefüggésben az önkormányzat, ha a társasházi
közgyűlés döntésének kihagyásával rendelkezik a társasházi tulajdonú ingatlan
sorsáról.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság és az ahhoz
szorosan kapcsolódó jogbiztonság elvével kapcsolatban okoz visszásságot az
önkormányzat, ha a bérlők szerződését cserelakás felajánlása nélkül mondja fel.
A panaszos azért fordult az
országgyűlési biztoshoz, mert a Terézvárosi Önkormányzat határozatot hozott a
lakóépületük bontásáról, és a bérlők bérleti szerződését felmondták, a lakások
tulajdonosaival pedig megállapodást kezdeményeztek.
Az országgyűlési biztos a
jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való jog sérelmének veszélye miatt vizsgálatot
indított, melynek során a beszerzett iratokból megállapította, hogy az
önkormányzati határozat szerint “A
képviselő-testület úgy dönt, hogy a 28440 hrsz.-ú Bp. VI. Szondi u. 51. sz.
alatti épületet le kell bontani, mivel felújítása gazdaságtalan. A
képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az ingatlan jogszerű bérlői
bérleti szerződését mondja fel, a két magántulajdonossal megfelelően állapodjon
meg, vagy az elhelyezésüket biztosítva vagy kártalanítás formájában gondoskodjon
az épület 360 napon belüli kiürítéséről.” A határozatból is megállapítható,
hogy a testületnek a döntése meghozatalakor tudomása volt arról, hogy az épület
egyes lakásai magántulajdonban vannak. Az országgyűlési biztos megkereste az
önkormányzatot, és mind a polgármestertől, mind a jegyzőtől kérte az ügy saját
hatáskörben történő kivizsgálását, de nem kapott érdemi választ, ezért felkérte
a Közigazgatási Hivatalt, hogy a panaszolt önkormányzati határozatokat és
intézkedéseket törvényességi szempontból vizsgálja ki. A közigazgatási hivatal
felhívta a képviselő-testületet jogszabálysértő eljárásának megszüntetésére,
amely azt az 1999. november 2-i testületi ülésén megvitatta, és a kifogásolt
határozatait visszavonta, a bérlők szerződését helyreállította.
Az országgyűlési biztos
megállapította, hogy az önkormányzat az ügyben a közhatalmi, a tulajdonosi és a
hatósági jogosítványai alapján járt el, és e jogköreiből eredő jogosítványait
nem a jogszabályoknak megfelelően alkalmazta. A képviselő-testület közhatalmi
döntését nem előzte meg az önkormányzatnak mint tulajdonosnak az
elhatározásáról hozott koncepciója, amely a polgármestert feljogosíthatta volna
arra, hogy mint a vegyes tulajdonú társasház egyik tulajdonosának képviselője
kezdeményezze a közgyűlés döntését az épület bontására. A közgyűlés egyhangú
döntése esetén még a hatósági engedélyeket is be kellett volna szerezni. Az
önkormányzat saját hatósága nem jogosult eljárni az ügyben, mivel eleve
elfogult, hanem a Közigazgatási Hivataltól másik eljáró hatóság kijelölését
kellett volna kérnie. Amennyiben a közgyűlés – a magánszemély tulajdonosok
tiltakozása miatt – nem hozna egyhangú döntést, úgy a többségi tulajdonos
önkormányzat a nyilatkozatuk pótlását a bíróságtól kérhetné. A bérbeadó
önkormányzat a bérlők bérleti szerződését felmondhatja, ha megfelelő cserelakást ajánlott fel, de pénzbeli térítés elfogadása kizárólag a bérlő
lehetősége, mert annak hiánya bírósági ítélettel sem pótolható. A bérlő nem
kényszeríthető arra sem, hogy saját erő felhasználásával tulajdonossá váljon,
vagy bérleményét kisebb értékű tulajdonra cserélje. Az önkormányzat a
társasházi közgyűlés megkerülésével a társasházi lakások tulajdonosainak a
tulajdonhoz való alkotmányos jogával, míg a bérlők jogainak figyelmen kívül hagyásával
a jogbiztonság elvével kapcsolatban okozott alkotmányos visszásságot.
Az önkormányzat jogsértő
határozatait a felhívásra hatályon kívül helyezte, ezzel a visszásságot
rendezte. Az országgyűlési biztos a visszásság megállapításán túl intézkedést
nem tartott indokoltnak, ezért a vizsgálatot a panasz megoldódására tekintettel
megszüntette, de felkérte a jelenlegi jegyzőt mint az önkormányzat törvényes
működéséért felelős személyt, hogy a jövőben fordítson fokozott figyelmet az
önkormányzat közhatalmi, tulajdonosi és hatósági tevékenységeinek
összehangolására.
OBH 1324/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében és a 13. § (1) bekezdésében
deklarált jogbiztonsághoz való, illetőleg a tulajdonhoz való joggal összefüggő
visszásságot okoz, ha a földhivatal a tulajdonjog-bejegyzési kérelem
teljesítésével indokolatlanul késlekedik.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 1324/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében és a 13. § (1) bekezdésében
deklarált jogbiztonsághoz való, illetőleg a tulajdonhoz való joggal összefüggő
visszásságot okoz, ha a földhivatal a tulajdonjog-bejegyzési kérelem
teljesítésével indokolatlanul késlekedik.
Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.
OBH 3932/1999.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő
jogbiztonsággal és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz
való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a közigazgatási szerv
azonnali hatállyal megtiltja az óvodai-iskolai tevékenység folytatását az
építési engedélytől eltérően megépített és használatbavételi engedély nélkül
használatba vett épületben, és határozottan intézkedik a jogerős határozat
végrehajtására.
A panaszos az állampolgári
jogok országgyűlési biztosa panaszirodáján felvett panaszában sérelmezte, hogy
a szomszédjában lakóházként engedélyezett épületet óvoda-iskola céljára
építették fel, és azt e célra használatba is vették. Az óvoda-iskolai
tevékenység miatt hétvégi ingatlanát nem tudja rendeltetésszerűen használni,
panaszára a solymári polgármesteri hivatal nem intézkedik.
Az állampolgári jogok
országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy Solymár
Polgármesteri Hivatalának jegyzője az óvoda-iskola működését a tudomására
jutását követően azonnali hatállyal megtiltotta, és hat alkalommal is maximális
összegű végrehajtási bírságot szabott ki a kötelezettség teljesítése érdekében.
A jegyző törvényesen és hatékonyan intézkedett, ennek eredményeként az
óvodai-iskolai tevékenység megszűnt.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese
megállapította, hogy az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszáság nem
keletkezett, ajánlást nem tett.
Az engedélytől eltérő
építkezés ügyében a közigazgatási eljárás még nem fejeződött be jogerősen,
ezért ez ügyben – hatáskör hiányában – vizsgálatra nem került sor.
OBH 4226/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal,
illetve a tulajdonjoggal összefüggésben az ingatlantulajdonhoz kapcsolódó
kedvezmény igénybevételét biztosító vagyoni jog sérül, ha a panaszos
társasházak 4 éve nem vehetik igénybe azt a kedvezményt, melyet számukra
jogszabály biztosít.
Több társasház közös
képviselője a Fővárosi Csatornázási Művek eljárását sérelmezve fordult az
állampolgári jogok országgyűlési biztosához. A társasházak közös képviselői
1995-től folyamatosan, az erre rendszeresített nyilatkozat kitöltésével azt
kérték a Fővárosi Csatornázási Művektől, hogy öntözési kedvezményt kapjanak,
mivel ingatlanuk a Fővárosi rendelet előírásai szerint a jogszabály
rendelkezésének megfelel. A szolgáltató mindannyiszor azzal utasította vissza a
kedvezmény igénybevételét, hogy a pontos címmel és egyéb azonosítóval megjelölt
ingatlanok nem a jogszabályban felsorolt övezetben fekszenek, ezért öntözési
kedvezményt nem biztosíthatnak.
Az állampolgári jogok
országgyűlési biztosa megállapította, hogy a jogszabály a nyilatkozat
megtételén kívül az állampolgár vagy az állampolgárok csoportját képviselő
igénybejelentő részére nem ír elő egyéb feltételt, legfőképpen nem olyan
adatszolgáltatást, amely a fővárosi tulajdonú szolgáltatónak egyébként is a
birtokában van. Az, hogy az adatbázis pontatlan és a valós helyzetnek nem felel
meg, a panaszosoknak hátrányt nem jelenthet, abból káruk nem származhat. A
listában való szerepeltetés ugyanis nem a kedvezményben részesülő
ingatlantulajdonos közreműködésétől függ, mivel a listát nem magánszemélyek
állítják össze, hanem az önkormányzat(ok), mint adatszolgáltató hatóság.
Az Alkotmány és az
alkotmányos jogrendszer – mint az Alkotmánybíróság kifejtette – megfelelő
védelemben részesíti az Alkotmányban meg nem jelenő egyéb nevesített jogokat
is. A vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak a tulajdonjogot
oltalmazó rendelkezéseiből következik. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az
Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal
összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. A vizsgálat megállapította, hogy a tulajdonjoggal összefüggésben az
ingatlantulajdonhoz kapcsolódó kedvezmény igénybevételét biztosító vagyoni jog
sérült, hiszen a panaszos társasházak 4 éve nem vehették igénybe azt a
kedvezményt, amely az azonos helyzetben lévő ingatlantulajdonosokat
megillették, s amelyet azok igénybe is vettek.
Az állampolgári jogok
országgyűlési biztosának általános helyettese kezdeményezésében felhívta a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. mint
közszolgáltató figyelmét, hogy a panaszos társasházak vonatkozásában vizsgálja
felül korábbi döntését, és az 1995-ben benyújtott nyilatkozat alapján rendezze
a kérelem teljesítését, az öntözési kedvezmény biztosítását.
Az érintett közszolgáltató a
kezdeményezéssel egyetértett, a szükséges intézkedéseket megtette.
OBH 4592/1999.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal
összefüggő visszásságot okoz, ha a földhivatal nem szólítja fel a kérelmezőt
arra, hogy csatolja a tulajdonostársak nyilatkozatát elővásárlási jogukra
vonatkozóan, továbbá ha az iratokról arra hivatkozással nem szolgáltat adatot,
hogy azok az irattárban nem lelhetők fel.
A panaszos azért fordult az
országgyűlési biztoshoz, mert a földhivatal anélkül jegyezte be a vele közös
tulajdonban lévő Gamma Művek tulajdonában lévő ingatlanrészre a Büroteam Kft.
tulajdonjogát, hogy felszólította volna a kérelmezőt a tulajdonostársak
elővásárlási jogával kapcsolatos nyilatkozat csatolására. A panaszos 1995-ben
megrendelte azoknak az iratoknak a másolatát a Fővárosi Kerületek
Földhivatalától (továbbiakban: Földhivatal), amelyekkel a felszámoló a Gamma
Művek ingatlanrészét elidegenítette. Kérelmét többször megismételte, de az
iratmásolatokat nem bocsátották a rendelkezésére.
Az országgyűlési biztos a
csatolt iratok és a tulajdoni lap másolat tanúsága szerint a következő
tényállást állapította meg: A szóban forgó ingatlan a Gamma Művek és a panaszos
családjának közös tulajdonában állt, amely ingatlan használatában a
tulajdonostársak meg is egyeztek. A Gamma Művek felszámolása során a felszámoló
cég úgy adta el a tulajdoni hányadot, hogy arról a tulajdonostársakat nem
értesítette, illetve elővásárlási jogukkal kapcsolatban nem nyilatkoztatta. A
Földhivatal bejegyezte az új tulajdonos, a Büroteam Kft. tulajdonjogát annak
ellenére, hogy a kérelemhez nem csatolták a panaszosok elővásárlási jogról
lemondó nyilatkozatát. Panaszosok erről 1995-ben szereztek tudomást, amikor az
új tulajdonos értesítette őket az adásvételről. Panaszosok, mivel nem ismerték
el a Büroteam Kft. ingatlanszerzését, levelet küldtek a Földhivatalhoz,
amelyben kérték, hogy függessze fel a Büroteam Kft. tulajdonjogának bejegyzését
addig, amíg a szerződés tartalmát megismerik. A tulajdonjogot azonban addigra a
Földhivatal bejegyezte, az iratokról pedig arra hivatkozással nem szolgáltatott
adatot, hogy azok az irattárában nem lelhetők fel. Végül is a másodfokú
Fővárosi Földhivatal intézkedett, és az eladótól beszerzett szerződésmásolatot
megküldte a panaszosnak, aki ennek birtokában ügyvédje útján a földhivatal és a
felszámoló eljárása miatt ügyészi vizsgálatot kezdeményezett. Az ügyészi
vizsgálatra és arra tekintettel, hogy panaszos vételi ajánlatot kapott a
Büroteam Kft-től, az országgyűlési biztos az eljárását felfüggesztette.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a sérelem – a panasz előterjesztése
idején – közigazgatási úton már nem volt rendezhető. A sérelmezett adásvételi
szerződés 1994-ben kelt, és a tulajdonjogot még abban az évben bejegyezte a
Földhivatal. A bejegyzésről szóló határozatot panaszosok nem fellebbezhették
meg, mert nem is tudtak arról, hogy a felszámoló a Gamma Művekkel együtt eladta
a velük közös tulajdonban lévő ingatlant is. Az ügyész tájékoztatása szerint az
adásvételi szerződésben nem különítették el a szóban forgó telekrészt, így a
vételára sem volt ismeretes, ezért teljesen alkalmatlan volt arra, hogy azzal
kapcsolatban panaszosok az elővásárlási jogukat gyakorolják. A hosszú peres eljárás
helyett járhatóbb útnak látszott a megegyezés. Panaszos 1999. október 1-jén
telefonon jelezte, hogy megállapodott a Büroteam Kft-vel, amely megvásárolta a
család tulajdonában álló ingatlanrészt is, és a vételárból megfelelő ingatlant
tudott vásárolni, ahova a jövő héten családjával együtt beköltözik.
Az ügyben az országgyűlési
biztos ajánlást nem tett. A konkrét panasz, miszerint a földhivatal az
iratokból nem tudott adatot szolgáltatni, a felügyeleti szerv intézkedése
folytán megoldódott.
A földhivatal
tulajdonjog-bejegyzéssel kapcsolatos eljárását az országgyűlési biztos az
ügyészi eljárásra figyelemmel nem vizsgálta. Tekintettel arra, hogy a panasz
végleg megoldódott, a további vizsgálattól eltekintett és az ügyet lezárta.