1. számú melléklet

Válogatás az állampolgári jogokországgyűlési biztosa és általános helyettese eseteiből

1.2. számú melléklet
Tájékoztatás az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese – 1996-ban ajánlással zárult – ügyeinek az
1996-os beszámolót követő fejleményeiről

1.3. számú melléklet
Válogatás az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese által elutasítottpanaszokból
 

1.1. számú melléklet

Válogatás az állampolgári jogok országgyűlési biztosaés általános helyettese – 1997-ben zárult eseteiből
OBH 104/1995.
A panaszos sérelmezte, hogy a magát Lánchíd 2000 Befektetési Alapnak nevező vállalkozás diszkont kincstárjegy vásárlása céljából pénzt vett át magánszemélyektől, majd tevékenységét megszüntette, ám az ügyfelei által befizetett pénzt nem térítette meg. A későbbiekben további 131 károsult csatlakozott az eredeti állampolgári beadványhoz.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Állami Értékpapír és Tőzsdefelügyelet (ÁÉTF) felügyeleti hatásköre a nyilvántartásba vételt nem kérő, de a befektetési alapról szóló törvényt sértően tevékenykedő vállalkozásokra is kiterjed. E vonatkozásában az ÁÉTF-nek az a kötelezettsége, hogy bírságot szabjon ki a nyilvántartásba vételét nem kérő, ám befektetési alapként működő cégekkel szemben. Az ÁÉTF bejelentést kapott a Lánchíd 2000 Kft. jogellenes tevékenységéről, ám nem hozott az ügyben határozatot. Mulasztásával akadályozta a törvényhozói cél érvényesülését. Az országgyűlési biztos megállapította továbbá, hogy az Állami Bankfelügyelet (BAF) a Lánchíd 2000 Kft.-t nyilvántartásba vette, de nem értesítette az ÁÉTF-et arról, hogy a nyilvántartásba vett vállalkozás nevében a befektetési alap elnevezést használja. A jogszabályi kötelezettség teljesítése esetén az ÁÉTF-nek lehetősége lett volna a Lánchíd 2000 Kft. jogellenes értékpapír-kereskedelmi tevékenységének észlelésére és megakadályozására. A BAF mulasztása elősegítette a Lánchíd 2000 Kft. engedély nélküli tevékenységét.
A mulasztások sértették az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét, tehát alkotmányos visszásságot okoztak.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az ÁÉTF törvényességi felügyeletét ellátó Pénzügyminisztériumot, illetve a kormányt, amely a BAF felügyeletét látja el, hogy rendszeres ellenőrzéssel gondoskodjon arról, hogy az ÁÉTF és a BAF a jövőben ne mulassza el a közigazgatási hatáskörének teljeskörű gyakorlását. Kezdeményezte, hogy a PM indítson fegyelmi eljárást az ÁÉTF, a kormány pedig a BAF mulasztást elkövető köztisztviselői ellen, és az intézkedéseiről adjon tájékoztatást.
A PM többszöri egyeztetés után elfogadta az ajánlásokat, ám a fegyelmi eljárások megindítására az országgyűlési biztos többszöri sürgetése ellenére sem került sor.

OBH 213/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz benyújtott kérelmében a székesfehérvári önkormányzatnak a hadigondozási ügyében folytatott eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz és a jogbiztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A panaszos 1994. szeptember 28-án személyesen jelent meg a polgármesteri hivatalban hadiözvegyi ellátás és egyösszegű térítés megállapítása iránti írásbeli kérelmét kívánta benyújtani, de a hivatal ügyintézője a kérelmet nem vette át, és nem intézkedett annak iktatásáról, így 1995. február 17-ig – a kérelem ismételt benyújtásáig – nem is indult meg az államigazgatási eljárás.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az államigazgatási eljárásról szóló törvény nem teszi lehetővé a kérelem átvételének megtagadását. A kérelmet a hatóság ügyintézőjének át kell vennie, és amennyiben az hiányos, úgy a hiánypótlás iránt kell intézkednie. A panaszos előadása szerint személyes megjelenésekor az erre rendszeresített igénybejelentő lapot töltötte ki és azt kívánta benyújtani. A vizsgálat megállapította, hogy e mulasztással alkotmányos visszásság keletkezett, a hivatal az eljárási normákat megsértette.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy alkotmányos visszásság keletkezett az Alkotmány jogbiztonságot, és szociális biztonságot garantáló rendelkezésével kapcsolatban. A 91 éves panaszos esetében a gyors és szakszerű ügyintézés mindenképpen a szociális biztonságot is szolgálta volna. Az ügyintézési mód mérhető kárt okozott a panaszosnak, aki a kétségtelenül szociális célzatú támogatáshoz csak részben jutott hozzá.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. tv. 16. § (1) bek. szerint, a panaszos akkor fordulhat az országgyűlési biztoshoz, ha valamely hatóság eljárása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte, és a rendelkezésére álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette.
A vizsgált ügyben a panaszos a jogorvoslati lehetőségeit nem merítette ki, ezért a határozat már az I. fokú eljárásban jogerőre emelkedett, és a közigazgatási szerv a saját határozatának módosítására csak egy ízben, a határozat közlésétől számított egy éven belül jogosult. A panasz benyújtásakor az egy év eltelt, ezért az alkotmányos visszásság orvoslására az országgyűlési biztos ajánlással már nem élhetett, és a törvény bizonyítási eljárás lefolytatására sem jogosítja, így a keletkezett kár kiküszöbölése csak bírói úton érvényesíthető.
Az országgyűlési biztos tekintettel arra, hogy a panaszos a jogorvoslati jogát nem merítette ki, nem tett ajánlást a jegyzőnek, de a közigazgatási hivatal vezetőjének ajánlotta, hogy az ellenőrzési hatáskörében hívja fel a jegyző figyelmét, hogy az általa vezetett hivatal ügyintézői mindenkor tartsák be az államigazgatási eljárás szabályait, s hasonló esetekben gondoskodjanak a kérelmek megfelelő átvételéről, majd ezt követően intézkedjenek a hiánypótlásról, és a további ügyintézéséről.
A hivatalvezető az ajánlással egyetértett, és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 214/1996.
MÁV bérlőkijelölési joggal érintett lakás bérlője nyújtott be kérelmet az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzati tulajdonú lakása elidegenítése során az önkormányzat a saját jogú kárpótlási jegyét nem fogadta el.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének lehetősége miatt indított vizsgálatot.
A panaszos 1995-ben a bérlakása megvásárlására az önkormányzattól kapott szerződési ajánlatot elfogadta, és a meghatározott vételárat úgy fizette be, hogy a saját jogú kárpótlási jegyét készpénzzel egészítette ki. A szerződést elkészítették, de az eladó azt mégsem írta alá, arra hivatkozva, hogy a MÁV bérlőkijelölési joga miatt a bérlőt vételi jog nem illeti meg. A befizetett vételárat és kárpótlási jegyet a bérlőnek visszaadták. A MÁV és az önkormányzat között a bérlőkijelölési jogról való lemondás ügyében olyan megállapodás jött létre, amelyben a MÁV kikötötte, hogy az eladótól a vételár 50%-ára, a bérlőtől pedig az LHD-nak megfelelő összeg megfizetésére tart igényt, továbbá azt, hogy kárpótlási jegyet nem fogad el. Az önkormányzat e megállapodásra tekintettel közölte, hogy kárpótlási jegyet szintén nem fogad el. Panaszos ekkor kérte az országgyűlési biztos vizsgálatát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos kérelme megalapozott, mert az önkormányzat rendelete a kárpótlási jegyek elfogadásának feltételeit nem szabályozta, de az 1991. évi XXV. tv. 7. § (2) bekezdése a saját jogú kárpótoltakat feljogosítja arra, hogy kárpótlási jegyükkel névértéken, és annak törvényes kamataival megvásárolják az állami tulajdonú, illetőleg az 1991. IX. 1-je után önkormányzati tulajdonba került bérlakásukat, függetlenül attól, hogy arra vételi joguk, vagy csak elővásárlási joguk van. Ebben a kérdésben nincs befolyásoló szerepe annak, hogy a bérlőkijelölésre jogosult e jogáról milyen feltételekkel mond le, és elfogad kárpótlási jegyet vagy sem.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat eljárása az állampolgárok Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogbiztonsághoz való jogát súlyosan sértette, ezért ajánlással fordult az önkormányzathoz, hogy vizsgálja felül az önkormányzati lakások elidegenítésére vonatkozó – jogbiztonságot sértő – gyakorlatát.
Tekintettel arra, hogy az önkormányzat, a tulajdonának elidegenítése során nem hatósági tevékenységet lát el, hanem a polgári jog szabályai szerint tulajdonosi jogait gyakorolja, felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy jogos igényét, az önkormányzat döntésétől függően peres úton érvényesítheti.
Az önkormányzat az ajánlást elfogadta, rendeletét kiegészítette a kárpótlási jegy elfogadásának szabályaival, és panaszos kárpótlási jegyét utólag beszámította a vételárba.
 
 

OBH 220/1995.
A panaszos a beadványában azt kifogásolta, hogy 1995. júniusban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Megyei Közúti Igazgatósággal együttműködve a 71-es főút egy belterületi szakaszán forgalomelterelő, illetve lassító intézkedések mellett videóra vette az elhaladó gépkocsikat.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a forgalomkorlátozás bevezetése kétségtelenül korlátozta a 71. számú főúton közlekedők mozgását. Mivel azonban a 30 km-es sebességkorlátozás Balatonfűzfő belterületén történt, ez az egyébként is 50 km-es megengedett maximális sebességhez képest nem tekinthető a szabad mozgáshoz való alkotmányos jog aránytalan korlátozásának, ezért a rendőrség, illetve – a rendőrségi igényre tekintettel törvényes kötelezettségét ellátó – Közúti Igazgatóság intézkedése a szabad mozgáshoz való joggal összefüggésben nem okozott visszásságot.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megkereséseire adott válaszok azonban megerősítették a személyes adatok védelméhez fűződő jog sérelmének gyanúját, ezért a beadványt áttette a vizsgálatra hatáskörrel rendelkező adatvédelmi biztoshoz.

OBH 336/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a földkiadó bizottság nem kézbesített részére a részaránytulajdonának kiadásáról szóló határozatot, így nem használhatja a „2,2 kataszteri hold legelőt, mert nincs határozat. Hiába megy a földkiadó bizottsághoz, onnan a megyei földhivatalhoz, csak egymásra mutogatnak”.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat feltárta, hogy a panaszos 50 AK-értékű részaránytulajdonának kiadása iránti kérelmét, melyben megjelölte a földkiadás helyét, a törvényes határidőn belül a földkiadó bizottság elé terjesztette. A földkiadó bizottság az igényelt földterületeket két határozatával a panaszos ideiglenesen tulajdonába adta, azonban 600 négyszögöl legelőről nem hozott határozatot, mert az ütközött más kérelmező igényével, aki a földkiadás sorrendjében megelőzi a panaszost.
A vizsgálat feltárta azt is, hogy a bizottság a panaszos részére hozott földkiadást teljesítő határozataiban az 1993. évi II. tv. előírásait mellőzve, a kiadott földet nem AK-értékben, hanem térmértékben határozta meg. Ezért a határozatokból pontosan nem állapítható meg, hogy a panaszosnak az 1993. évi II. tv. 5. § (4) bekezdés alapján megillető részaránytulajdonból hány AK-értékű földet adtak ki. Ez az érték a már kiadott földeknél csak a részletes földmérési munkák elvégzése után lesz megállapítható. Csak valószínű, hogy a bizottság eddig 42 AK-értékű földet adtak ki a panaszost jogosan megillető 50 AK-értékű földből. Ezért a még ki nem adott 8 AK-értékű föld tekintetében jogszabályváltozás folytán az ügyben elsőfokon eljáró megyei FM Hivatalnak kell rendelkeznie.
A vizsgálat megállapította, hogy a földkiadó bizottság határozatai nem felelnek meg az 1993. évi II. tv. 11. § (1) bekezdése c) pontjában írt követelményeknek sem, mivel azok ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre nem alkalmasak. A földkiadó bizottság a határozataival az 1957. évi IV. tv. rendelkezéseit is többször megsértette, mert azokat nem a törvényben előírt módon közölte a panaszossal, határozatát nem indokolta és a panaszost sem tájékoztatta a jogorvoslati jogáról.
A Magyar Köztársaság független demokratikus jogállam. Az Alkotmány idézett rendelkezésének alapvető elemét jelentő jogbiztonság elvét a földkiadó bizottság azzal sértette meg, hogy eljárása során nem tartotta be az anyagi és eljárási szabályokat, és azok mellőzésével alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében ajánlotta a Megyei FM Hivatalnak, hogy a megkezdett földkiadási eljárást az 1993. évi II. tv.-ben előírt határidőben fejezze be ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozat meghozatalával.
Az országgyűlési biztos ajánlását az FM Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezetője elfogadta, és tájékoztatása szerint az abban foglaltak teljesítése 1998. első félévében várható.

OBH 340/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy saját, valamint férje nevén nyilvántartott 113 aranykorona (AK) értékű részaránytulajdonából a földkiadó bizottság mindössze 16 AK-értékű földet adott ki.
A vizsgálat a jogbiztonság megsértésének gyanúja miatt indult meg.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy panaszos és férje a törvényes határidőben kérte a Nagykanizsai Alkotmány Tsz mellett működő földkiadó bizottságtól részaránytulajdonú földjének kiadását, s kérelmében megjelölte a földkiadás helyét is. A bizottság a panaszos részére 1994-ben kettő, 1995-ben egy, 1996-ban további egy határozattal adott ki 16 AK-értékű földet. A földkiadó bizottsági határozatokat a panaszos fellebbezéssel támadta meg. Az FM Hivatal a földkiadó bizottság határozatait törvénysértőnek találta, mert a földkiadó bizottság eljárása során nem tartotta meg az 1957. évi IV. törvényben, valamint az 1993. évi II. törvényben foglalt rendelkezéseket, mert a földkiadási határozatokat a törvényi rendelkezések mellőzésével végezte.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a hivatal sem tartotta be a fellebbezés elbírálására előírt 30 napos határidőt. Mind a bizottság, mind a hivatal megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, mellyel alkotmányos visszásságot idézett elő, mert a törvény rendelkezéseit nem tartották meg. Az országgyűlési biztos vizsgálata befejezésének időpontját megelőzően azonban a hivatal az előidézett alkotmányos visszásságot megszüntette azáltal, hogy a határozatot meghozta, ezáltal megnyílt a panaszos jogorvoslati lehetősége.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslat lehetőségére tekintettel nem tett ajánlást, hanem hatáskörének hiányát állapította meg és az ügyben az eljárást megszüntette. Erről panaszost, valamint a Megyei FM Hivatalt is tájékoztatta.

OBH 409/1995.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal által 1994. május 16-án megtartott árverésen vásárolt 151 AK-értékű földje tulajdonjogának a bejegyzése még nem történt meg.
A vizsgálat a jogbiztonság megsértésének gyanúja miatt indult meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy az a tábla, melyből panaszos az 1994. május 16-i árverésen Törtelen földet vásárolt, nem volt felkészítve árverésre. A panaszos által vásárolt föld ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére csak a kérdéses tábláról készülő felmérési térkép birtokában kerülhet sor. A törteli földek kimérését végző salgótarjáni földmérő csoport a felmérési térképet még nem készítette el. A felmérési térkép elkészültét követően kerülhet sor a kárrendezési hivatal által készített jegyzőkönyv módosítására, melynek alapján az ingatlan tulajdonjoga panaszos nevére bejegyezhető lesz.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal által készített árverési jegyzőkönyv nem alkalmas az árverésen ténylegesen megszerzett AK-értékű föld ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére. A kárrendezési hivatal megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, és azzal alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az előidézett alkotmányos visszásság kiküszöbölése érdekében tett ajánlásában kezdeményezte, hogy a hivatal az árverési jegyzőkönyvet a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megtartásával, a tábla felmérését tartalmazó térkép elkészültét követően, haladéktalanul egészítse ki.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének ajánlását a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője elfogadta.

OBH 549/1995.
Egy szigetmonostori lakos fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert panaszolta, hogy a szomszédjában működő autószerelő-műhely szennyezi a lakókörnyezetet, és az autójavítás zajos tevékenysége jelentősen zavarja nyugalmát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a panaszbeadvány kiegészítése után indított vizsgálatot az egészséges élethez való jog sérelmének gyanúja miatt, és az önkormányzat jegyzőjét felkérte az ügy kivizsgálására.
A panaszos ingatlana mellett egy autószerelő-műhely üzemel. A telephely-engedélyezési eljárás során kifogását nem vették figyelembe. Azóta elmérgesedett a viszony közte és a vállalkozó között. Több ízben megkísérelte sérelmét orvosoltatni, de a polgármesteri hivatal minden alkalommal, a köztársasági megbízott hivatala 1992-ben, a környezetvédelmi felügyelőség pedig 1994-ben utasította el panaszát azzal, hogy a műhely szabályos engedélyekkel rendelkezik, a zaj miatt pedig indítson birtokvédelmi eljárást.
Mivel a jegyző többszöri megkeresésre sem adott választ, a kivizsgálásra felkért közigazgatási hivatal azt a tájékoztatást adta, hogy a mulasztások oka a jegyzőváltás volt. Közben a kisiparosokra vonatkozó telephely-engedélyezési eljárásról szóló IpM-rendeletet hatályon kívül helyezték, és a minisztériumnak nincs is felhatalmazása annak szabályozásra.
A polgármesteri hivatal a panaszos beadványára elmulasztott az államigazgatási eljárás szabályai szerint intézkedni. A telephely-engedélyezési eljárás, illetve a később benyújtott kifogás alapján megállapítható, hogy a telephely-engedélyezés alapján kiadott vállalkozói tevékenység az ügyfélnek kötelezést ír elő. Az állampolgár panasza államigazgatási ügynek minősült, azt a jegyző azonban nem folytatta le, semmilyen ellenőrzést, intézkedést nem tett, határozatot nem hozott. Az országgyűlési biztos általános helyettesének – a panaszos ügyében folytatott – vizsgálatát is akadályozta, mert két megkeresésére sem nyilatkozott.
A környezetvédelmi törvény szerint a jegyző és a polgármester környezetvédelmi feladatait kormányrendeletben kell meghatározni. Ilyen kormányrendelet nem készült, ezzel sérelmet szenvedett a jogbiztonság elve. Az állampolgárok alapvető joga, hogy egészséges környezetben éljenek, a környezetvédelmi törvény és a kapcsolódó jogszabályok előírják, hogy az ipari, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet folytatók kötelesek tartózkodni a környezetkárosítástól és a telephelyük közelében élők egészségének veszélyeztetésétől. A fokozott zajos tevékenység miatt megállapítható, hogy az egészséges környezet illetőleg az emberi egészséget biztosító épített környezet alkotmányos elve sérelmet szenvedett.
A jegyzőnek, a panaszos jelzésére az akkor még hatályban lévő 20/1982. (X. 12.) IpM-rendelet alapján, helyszíni szemlét kellett volna tartani, és intézkedni a zajos tevékenység megszüntetésére. A telephelyengedély kibocsátója, köteles lett volna folyamatosan ellenőrizni a vállalkozó tevékenységét, illetve az ÁNTSZ jogelődjétől, a Köjáltól a szükséges vizsgálatok lefolytatását kellett volna megkérnie. Szakvéleményük alapján intézkednie kellett volna az államigazgatási eljárás szabályai szerint. A környezetvédelmi törvény hatálybalépése után a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek lett volna hatásköre az építmény felülvizsgálatára.
A jegyző a beadványt nem vizsgálta ki megfelelően. Az akkor még hatályos rendelet szerint köteles lett volna a műhely zajártalmát és környezetkárosító hatását megvizsgáltatni. Az autószerelő tevékenység nem csak zajos, hanem fennáll annak a lehetősége is, hogy a kipufogógázzal szennyezi a levegőt, a fáradt olajjal pedig a talajt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki a környezet védelemének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. alapján az önkormányzat polgármesterének és jegyzőjének, valamint a környezetvédelmi felügyelőség feladat és hatáskörét.
A közigazgatási hivatal vezetőjének tett ajánlásában a jövőbeni alkotmányos visszásságok kiküszöbölése érdekében felkérte a szigetmonostori jegyző munkájának törvényességi felügyeleti vizsgálatára.
Ajánlásában felkérte az önkormányzat jegyzőjét, mint a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőséget, hogy az autószerelő-műhely zaj- és rezgésvédelmi, levegő- és talajszennyezési vizsgálatát végeztesse el. A jegyző az ajánlásban foglaltakat nem teljesítette, ezért a biztos általános helyettese 1997. december 18-án kelt levelében ajánlását fenntartotta. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el.
A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlásnak eleget tett. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter jelezte, hogy a jogszabály elkészítése folyamatban van.

OBH 585/1995.
Egy ügyei vitelében korlátozott személy nevében országgyűlési képviselő nyújtott be panaszt az országgyűlési biztoshoz, sérelmezve, hogy a panaszos nehéz helyzetét kihasználva, ügyvéd közreműködésével ingatlanát eladták, ezáltal a panaszos hajléktalanná vált.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 13. §-ában deklarált tulajdonhoz való jog, valamint a 70/E §-ban megállapított szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A panaszos Bp. IV. kerületi címen bérlőtársként lakott nagyapjával, annak elhalálozásáig, 1992-ig. Ezt követően a panaszos támasz nélkül maradt, közelben lakó szüleire nem számíthatott, lévén, hogy ők is fogyatékos emberek. Időközben a panaszos a korábbi bérlakását támogatói személyes segítségével megvásárolta. A lakás rezsije, a részletfizetés és a közös költség fizetése nagyon nagy terhet jelentett, azonban a szomszédok a pénzt beosztották helyette. Így a lakás tehermentes volt. A panaszos egyik pillanatról a másikra megváltozott, kerülte a szomszédokat, félelem látszott rajta. Lakásába idegen emberek költöztek. Az országgyűlési képviselő beadványában közölte a lakásba költöző személy, valamint az adásvételi szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd nevét. A beköltözést követően a panaszost a lakásból kidobták, a vételárból egyetlen fillért sem kapott, így hajléktalanná vált. Ezzel egyidőben a lakásba beköltöző személy megvásárolta a panaszos szüleinek lakását is, azok is hajléktalanná váltak. A panaszos korábbi gyógypedagógus nevelője az ügyvéd ellen panasszal élt, azonban a panasz benyújtásakor választ még nem kapott. A beadványban az országgyűlési képviselő kérte a gyámhatóság eljárásának vizsgálatát.
A rendelkezésre álló iratanyag, valamint az érintett szervek nyilatkozatai alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos tulajdonhoz való alkotmányos joga sérült, figyelemmel arra, hogy 1995. április 24 -én akarata ellenére, helyzetét kihasználva olyan adásvételi szerződést kötöttek, melynek következtében tulajdonát elvesztette, annak ellenértékét pedig állítása szerint nem kapta meg. Mindezek bizonyítottság hiányában a bíróság előtt folyó ügyben nem igazolódtak, ugyanakkor a panaszos és szülei külön-külön, de együttesen sem tudtak másik lakást vásárolni, mindannyian hajléktalanná váltak, későbbiekben tudtak csak segítőkész embereknél valamilyen lakhatási lehetőséget létesíteni. A gondnokság alá helyezés iránti perben a IV. kerületi gyámhatóság, ellentmondásosnak látszó orvos szakértői vélemény ellenére, a keresetétől elállt, így a gondnokság alá helyezési eljárás megszűnt. A szakértői vélemény megállapította, hogy a panaszos születésétől szellemileg visszamaradt, s jelenlegi teljesítménye alapján mentálisan a gyengeelméjűség enyhe fokának megfelelőnek minősül (oligophrenia, debilitas).
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a panaszos a mindennapi élet viteléhez szükséges ismeretekkel rendelkezik. Ez egyértelműen a mindennapi élet dolgaiban való eligazodást jelenti, tehát azt az élethelyzetet feltételezi, amikor valóban a mindennapi élet viteléhez szükséges teendőket kell ellátnia, mint például az egyszerű bevásárlást, környezetének rendben tartását. Semmiképpen nem tartozik a mindennapi élet viteléhez szükséges ismeretek körébe egy ingatlaneladással kapcsolatos döntés, az ebben való racionális közreműködés, az érdekek érvényesítése és egy ilyen jogügylet következményeinek felismerése. A jogalkotó többek között emiatt is tesz különbséget a cselekvőképességet korlátozó és cselekvőképességet kizáró gondnokság között, mivel a korlátozó esetben a gondnokolt a mindennapi életben előadódó teendőket elláthatja, keresményével rendelkezik, de nagy horderejű kérdésben önálló döntést érvényesen nem hozhat; ebben segíti őt gondnoka és a gyámhatóság. Ez igazolódott be amikor – ma is vitatható körülmények között – a panaszos ingatlanát eladta, és ezáltal lakhatási lehetőségét egy életre elvesztette.
A bírósági eljárás keretében a gyámhatóság nevében nyilatkozó jogász képviselőnek látnia kellett volna, hogy a gondnokság alá helyezés elsősorban a panaszos érdekét szolgálja, tekintet nélkül arra, hogy az eljárás időpontjában a panaszos bérlakással, vagy már tulajdonnal rendelkezett. Mind a bérleti jogviszony, mind a lakástulajdon a panaszos esetében fokozott odafigyelést igényelt, annak védelme és reális jogügylet megkötése csak egy gondnok, valamint a gyámhatóság együttes akaratával, illetve hozzájárulásával biztosítható. A gyámhatóság bíróság előtti eljárása annál is inkább érthetetlen, mert már 1990. XII. 16-án a panaszos külföldön élő rokona ügyvéd útján megkereste az önkormányzatot, hogy szellemi fogyatékos unokaöccse ügyében indítsák meg a gondnokság alá helyezési eljárást. Jelezte, hogy a panaszost segítő, irányító és vele együttélő nagyapa elhalálozott. Félő, hogy az egyedül maradt fiatalembert a lakásból kitúrják. A külföldön élő rokon későbbiekben értesült arról, hogy ezt a keresetet elutasították. (Mint a jelentés is tartalmazza, nem a keresetet utasították el, hanem a pert a nyilatkozat alapján megszüntették.) Ezt követően fordult a rokon az országgyűlési képviselőhöz, sajnálatosan már csak akkor, amikor a panaszos volt gyógypedagógus nevelőjétől értesült a megtörtént eseményekről, tehát a lakás eladásáról.
A vizsgálat megállapította, hogy a kialakult helyzetért a gyámhatóság felelős. Megengedhetetlen, hogy egy kiszolgáltatott helyzetben lévő ember sorsáról a gyámhatóság a keresettől való elállással döntsön, ne kérjen egyéb bizonyítást, még a panaszos meghallgatását se indítványozza. A rendelkezésre álló iratokból egyértelmű, hogy erre nem került sor, holott az alperes a bíróságon megjelent. A panaszos érdekében történő gondnokság alá helyezési eljárás bíróság előtti eldöntése, amire a per irányult, tehát elmaradt.
A gyámhatóság eljárása ezért az Alkotmány 17. § és 70/E § (1)-(2) bek.-ben foglalt szociális biztonsághoz való joggal, továbbá a 13. § (1) bek.-ben foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Jelenleg a panaszosnak hivatásos gondnoka van, aki a kirendelő IV. kerületi gyámhatósággal alkalmazási jogviszonyban áll, hivatásos gondnoki teendőinek ellátása fejében díjazásban részesül. Ilyen körülmények között tőle nem várható el, hogy a panaszos lakáshelyzetének rendezése érdekében bármilyen vonatkozásban is az önkormányzattól követelje az ügy előmozdítását, a hajléktalan sorsának rendezését.
Ajánlásában az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt, mint másodfokú gyámhatóságot, hogy vizsgálja meg és értékelje az eljárást, majd lehetőség szerint gondoskodjon más szerv kijelöléséről a gondnokolt vagyoni ügyeinek intézésére.
A közeljövőben felállítandó kerületi és fővárosi gyámhivatalok munkájának segítése érdekében javasolta, hogy a soron következő törvényességi ellenőrzéskor vizsgálják meg a gyámhatóság, illetve gyámhivatal perindítási és perviteli munkáját a gondnokság alá helyezési eljárásokban.
Az ajánlást a közigazgatási hivatal elfogadta, a gondnokolt gondnoksági és vagyoni ügyeinek intézésére a Budapest XV. ker. Önkormányzat Gyámhivatalát jelölte ki. Tájékoztatott arról, hogy a Fővárosi Főügyészség 12 kerületben vizsgálta a gondnokok kirendelésével, számadásával kapcsolatos gyámhatósági ügyintézés törvényességét. A vizsgálati jelentés, valamint a főügyészségi vizsgálat alapján a kiskorúak és a gondnokoltak érdekvédelme ügyében a kerületi gyámhatóságok részére útmutatót adott ki.
 

OBH 596/1995.
A panaszos azt kifogásolta, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) indokolás nélkül szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a kizárólag a pótköltségvetésről szóló 1995. évi LXXII. tv.-ben csökkentett személyi juttatásokra fordítható összegre hivatkozó indokolás nem elégíti ki a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 30. § (1) bekezdésében előírt valós és okszerű indokolási kötelezettséget. Figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság 40/1995. (VI. 15.) AB határozata megállapította, hogy az egyetemi autonómiára tekintettel, a költségvetés nemhogy egy konkrét oktató, de meghatározott létszámú oktatói csoport felmentését sem írhatja elő, a felmentés az egyetem saját döntése, így azt indokolni köteles. Az indokolási kötelezettség teljesítésének elmulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, a 70/B. § (1) bekezdésében biztosított munkához való joggal és az 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a művelődési és közoktatási minisztert, hogy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv.-ben ráruházott törvényességi felügyeleti jogkörben eljárva vizsgálja meg a Budapesti Műszaki Egyetemnek – az 1995. évi pótköltségvetésről szóló 1995. évi LXXII. tv. kapcsán – a közalkalmazottak felmentéséről hozott döntéseinek törvényességét, és gondoskodjon a jogszabályi előírások érvényesülésének biztosításáról.
Az ajánlást követően más felsőoktatási intézmények (ELTE, Janus Pannonius TE, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem) volt közalkalmazottai is hasonló panasszal fordultak az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, ezért felkérte a minisztert, hogy vizsgálatát ezekre az intézményekre is terjessze ki. Ugyanakkor a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán történt jogviszony megszüntetéseket nem vizsgálhatta, mivel a nem állami felsőoktatási intézményekre a miniszter felügyeleti jogköre nem terjed ki.
A miniszter arról adott tájékoztatást, hogy a törvénysértő eljárás megállapítása mellett felhívja a felsőoktatási intézményeket a felmentések valós és okszerű indokolásának kötelezettségére. Ígéretet tett továbbá arra, hogy a hasonló ügyek egy részében megindított munkaügyi perek jogerős befejezése után a bírósági döntéseket törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva kiterjeszti azokra az oktatókra is, akik nem fordultak bírósághoz. Erre annak ellenére nem került sor, hogy időközben több jogerős (megyei) bírósági ítélet született. Az ügyet az országgyűlési biztos és általános helyettese az 1995-1996. évekről szóló beszámolójukban az Országgyűlés elé terjesztették. A házelnök tájékoztatása szerint az ügyet az érintett bizottságnak kiadta, ám a bizottság vizsgálatának megindításáról az országgyűlési biztosoknak nincs értesülésük.
Kapcsolódó ügyek: OBH 25/96; 264/96; 289/96; 1693/96; 1716/96; 2863/96.

OBH 905/1995.
Békéscsabai lakos fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert bosnyák állampolgárságú férjét – aki verekedésbe keveredett egy szórakozóhelyen – a rendőrség szabálysértési eljárását követően a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság három éves időtartamra kiutasította az országból, mivel tartózkodási engedélye 1993 augusztusában lejárt és meghosszabbításáról nem gondoskodott. A formailag hibátlan eljárás során a hatóság nem vette figyelembe, hogy a kiutasított külföldi állampolgár házasságban él. A kiutasítás nem csak a férjre, de házastársára nézve is hátrányos következményekkel járt. Az ügyben a családi élethez való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat ideje alatt a férj helyzete rendeződött, beutazási engedélyt kapott.
Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez kapcsolódó esetjog szerint a családi élet egy házaspár esetében magában foglalja az együttélést is, tehát a családalapítás joga tartalmazza az együttéléshez való jogot. Tekintettel arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Magyarország is csatlakozott és a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, a családi élethez való jog sérelme miatt (Alk.15. §) az adott ügyben az alkotmányos visszásság megállapítható volt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az alkotmányos visszásság megszüntetésére 1997. március 19-én ajánlotta a belügyminiszternek az idegenrendészeti törvény olyan módosítását, amely figyelembe veszi a házasfelek jogát az együttélésre és a külföldi házastárs ellen – a súlyos jogsértések eseteit kivéve – csak olyan szankciókat alkalmaz, amelyek nem járnak a családi élet ellehetetlenülésével és nem sújtja egyúttal a vétlen házastársat is. Az ajánlásra a belügyminiszter – adminisztrációs hiba miatt – csak 1997. október 29-én válaszolt, álláspontja szerint a jogszabály módosítására nincs szükség. Az országgyűlési biztos általános helyettese a választ nem fogadta el, ezért az ajánlást változatlan formában fenntartotta. A belügyminiszter újabb válaszában jelezte, hogy az Idtv. 1998. évre tervezett módosítása kiterjed az ajánlásban javasoltakra is, így az ajánlás elérte a célját.

OBH 1006/1997.
Egy pszichiátriai kezelés alatt álló beteg gondnoka a Nyírő Gyula Kórház I. számú Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek nevében fordult az országgyűlési biztoshoz. Az osztályvezető főorvostól 1996. XII. 11-én azt a tájékoztatást kapták, hogy XII. 31-ével 44 ágyat megszüntetnek és az ápoltakat elbocsátják. Ekkor kértek segítséget a XIII. kerületi önkormányzattól és a fővárosi főpolgármester-helyettestől. A panaszuk elküldéséig az önkormányzatoktól beadványaikra választ nem kaptak. A panaszos azt is sérelmezte, hogy a gondnokoknak kell gondoskodniuk gondnokoltjaik elhelyezéséről, esetleg ápolásáról, amit nem tudnak vállalni.
Az országgyűlési biztos a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez valamint a szociális ellátáshoz és biztonsághoz való alkotmányos jogok sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot. Megállapította, hogy a sérelmezett kórházi ágyszámcsökkentés a vonatkozó jogszabályi előírások szerint történt. Az ágyszámcsökkentést megállapító MEP határozat ellen a Fővárosi Önkormányzat fellebbezéssel élt. Az OEP másodfokon hozott határozatát az önkormányzat illetékes bizottsága elfogadta, bírósági jogorvoslatot nem kezdeményezett, ezért ennek érdemi vizsgálatára az országgyűlési biztosnak hatásköre nincs.
Megállapította továbbá, hogy Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórháza I. számú Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán a betegek ellátása az ágyszámcsökkentés ellenére biztosított, ebben a kérdésben alkotmányos visszásságot nem észlelt.
Az országgyűlési biztos a panasznak a gondnokok feladataira vonatkozó részével kapcsolatban – mivel a vonatkozó jogszabályi előírások szerint a gondnok a körülmények által indokolt mértékben gondozója is gondnokoltjának, így az esetleges gondozási feladat alkotmányos visszásságot nem keletkeztet – hatáskörének hiányát állapította meg.
Az ügyben ajánlást nem tett.

OBH 1145/1996.
A panaszos azt sérelmezte, hogy tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése a Békéscsabai Földhivatalban évek óta nem történt meg. Tekintettel arra, hogy a panaszban foglaltak alapján az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog sérelme vélelmezhető volt, az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.
A panaszos az 1994. VIII. 22-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolt Mezőberényben öröklakást. Tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmét a Békéscsabai Földhivatal 39.564/1994. 08. 29. számú széljegyen rögzítette. A tulajdonjog bejegyzésére azonban még 1996. év végére sem került sor.
Az országgyűlési biztos megkeresésére a Békéscsabai Földhivatal részletes tájékoztatást és tulajdoni lap másolatot küldött. A dokumentumokból megállapítható volt, hogy a kérdéses ingatlan tulajdonosa 1991. óta, 1/1 arányban Mezőberény Város Önkormányzata, tulajdonba adás jogcímén. 1992. óta az ingatlan tulajdoni lapján 14 elintézetlen széljegy szerepel, az első széljegy dátuma 1992. az utolsóé 1996. 09. 12.
A lefolytatott vizsgálat alapján megállapítható volt, hogy az ingatlan tulajdoni lapján 1992-től kezdődően elintézetlen széljegyek sora van feljegyezve. A széljegyek között sok tulajdonjog bejegyzési kérelem található, de van végrehajtási jog bejegyzés és társasház alakítás iránti kérelem, valamint jelzálogjog bejegyzési kérelem is. Az elintézetlen széljegyek miatt szinte lehetetlen megállapítani, hogy az ingatlanok közül pontosan melyik lakására vonatkozik a bejegyzési kérelem. Szinte megállapíthatatlan, hogy melyik lakás kinek a tulajdonában áll, és melyik lakásra vonatkozik az esetleges végrehajtási jog vagy jelzálogjog bejegyzés iránti kérelem.
A jogállam alapvető eleme a jogbiztonság, mely magában foglalja a jogszabályi előírások betartásának követelményét. A Békéscsabai Földhivatal mulasztása ennek folytán alkotmányos visszásságot okoz. A mulasztás következtében sérül a tulajdonhoz való jog, mint alkotmányos jog is. A tulajdonjog egyik eleme – a birtoklás, használat és hasznok szedése, a terhek és kárveszély viselése mellett – a rendelkezési jog. A rendelkezési jog része pedig az is, hogy a tulajdonos tulajdonjogát másra átruházza. A földhivatal mulasztása az ingatlanok tulajdonosait rendelkezési joguk gyakorlásában akadályozza, hiszen ilyen rendezetlen tulajdoni állapotban lévő ingatlant elidegeníteni, vagy megterhelni nem, vagy csak nagy nehézségek árán lehet.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta a Békéscsabai Földhivatal vezetőjét, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az ingatlan tulajdoni lapján 1992 óta feljegyzett széljegyek sorrendjében a földhivatal hozza meg a bejegyzési határozatokat és azokat küldje meg a kérelmet benyújtó ügyfeleknek.
Az ajánlásnak a földhivatal vezetője határidőben eleget tett, a bejegyzési határozatokat meghozta.

OBH 1220/1997.
A panaszos sérelmezte, hogy az önkormányzat a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmét nem határozatban utasította el, és annak elbírálásakor nem gyakorolt méltányosságot.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A panaszos 1995. IV. 24-én és 1996. II. 21-én kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz lakásfenntartási támogatás iránt, melyet tájékoztató levélben utasítottak el azzal, hogy az önkormányzat rendelete értelmében a haszonélvező nem jogosult támogatásra. A panaszos 1997-ben ismét kérte a lakásfenntartási támogatás megítélését, amit ekkor már érdemi határozatban utasították el. Az önkormányzat szociális bizottsága azonban méltányosságból mégis 8762 Ft eseti segélyt állapított meg részére.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az Ötv. 63/A §-a a lakásfenntartási támogatás elveinek meghatározását a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe utalta.A Fővárosi Önkormányzat rendelete értelmében a haszonélvező is jogosult a támogatásra, függetlenül attól, hogy a haszonélvezeti jogra öröklés címén, vagy szerződés alapján jogosult. A kerületi önkormányzat rendeletének 2. § (2) bekezdése a szerződés jogcímén haszonélvezeti jogra jogosultakat kizárja a támogatás igénybevételéből. A Fővárosi Önkormányzat rendelete meghatározza, hogy a kerületi önkormányzat a lakásfenntartás és lakbértámogatás feltételei közül melyeket szabályozhatja rendeletében. A támogatásra jogosult személyek körének meghatározását nem utalta a kerületi rendelet szabályozási körébe. Ebből következően a kerületi önkormányzat nem az Ötv.-ben meghatározott feladatköre alapján járt el, így annak ellenére, hogy a fővárosi és a kerületi rendeletek között nincs hierarchikus viszony, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközően sérült a jogbiztonság, amikor a kerületi önkormányzat a hatáskörét túllépve szűkítette a lakásfenntartási és lakbér támogatásra jogosultak körét.
A beszerzett iratokból az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a polgármesteri hivatal nem alakszerű határozatokkal, hanem tájékoztató levelekkel utasította el a panaszos kérelmeit, és így a panaszos nem élhetett jogorvoslattal. A polgármesteri hivatal az Ae. 42. § (1) bekezdésében írtak ellenére, nem hozott alakszerű határozatot a panaszos kérelmére, és az Ae. 43. § (1) bek. b) pontjával ellentétben, a kérelmezőt a jogorvoslati lehetőségről sem tájékoztatta. Az eljárási szabályok megsértése az Alkotmány 2. §-ban rögzített jogállamiság és az 57. § (5) bekezdésben biztosított jogorvoslati jogosultság elvének sérülésével alkotmányos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a polgármestert, kezdeményezze az önkormányzat lakásfenntartási és lakbértámogatásról szóló rendeletének módosítását annak érdekében, hogy a rendelet személyi hatálya összhangba kerüljön a 50/1995. (X. 20.) Főv. Kgy. rendelet szabályaival. Ezen túlmenően felkérte a jegyzőt, hogy intézkedjék, hogy a családvédelmi iroda a felek kérelmeiről fellebbezhető határozatban döntsön. Ajánlására a képviselő-testület a lakásfenntartási támogatásról szóló új rendeletének – 11/1997. (V. 7.) rendelet – személyi hatályát a fővárosi rendelettel összhangban állapította meg.
Az ajánlás elérte célját.

OBH 1337/1995.
A panaszos vízmű-érdekeltségi hozzájárulással kapcsolatos ügyében Mezőtúr Város Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályának eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos az ügyben az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvének érintettsége miatt indított vizsgálatot.
A panaszos a közigazgatási hivatal jogelődjéhez, a Köztársasági Megbízott Hivatalához fordult, és kérte az önkormányzat fizetési értesítésében szereplő érdekeltségi hozzájárulás elengedését. A kérelem kivizsgálása után megállapították, hogy a vízmű-érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére való felszólítás nem az érvényben lévő szabályoknak megfelelően történt, ugyanis azt nem a vízműtársulat elnöke közölte, továbbá jogorvoslati lehetőséget sem biztosítottak.
A hivatal az ügy részletes vizsgálata után megállapításait közölte a panaszossal, egyben tájékoztatta, hogy kérelmének megfelelően a vízmű-érdekeltségi hozzájárulás elengedésére nincs lehetőségük. A hivatal ezzel egyidejűleg megkereste az önkormányzat jegyzőjét, közölte az eljárási jogszabálysértés tényét és kérte, hogy a vízmű-érdekeltségi hozzájárulás kivetését vizsgálja felül, és azt jogalap nélkülivé minősítés után törölje.
A panaszos beadványához csatolta a polgármesteri hivatalnak azt a 1996. VIII. 1-jén kelt fizetési felszólítását, amelyben a hozzájárulás késedelmi kamattal növelt összegének megfizetésére kötelezi. Ezzel szemben a jegyző a közigazgatási hivatalnak adott válaszában azt írta, hogy már 1994-ben intézkedett a hozzájárulás törlése és a panaszossal szemben folyó hatósági eljárás megszüntetése érdekében. A közigazgatási hivatalhoz felterjesztett iratok között nem volt fellelhető nyoma a jegyző által előadott intézkedéseknek, ezért a hivatal újból megkereste az I. fokú hatóságot, amelyre a jegyző közölte, hogy az intézkedésre csak 1997. III. 11-én került sor. A határozat rendelkező részét a közigazgatási hivatal nem fogadta el, ezért az I. fokú hatóságot a határozat visszavonására és új határozat kiadására kötelezte. Az új határozat a vízmű-érdekeltségi hozzájárulást törölte.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat olyan jogszabályellenesen közölt kötelezettség behajtására tett intézkedéseket, amely kizárta a panaszos jogorvoslati lehetőségét. A Köztársasági Megbízott Hivatala 1994. X. hóban felhívta a jegyző figyelmét a jogsértésre, aki azonban a követelést ennek ellenére sem törölte. Ezzel a mulasztással a jegyző az Alkotmány 2. § (1) bek.-ben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott. Azzal, hogy az önkormányzat a panaszost megfosztotta a jogorvoslathoz való jogától, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére figyelemmel további alkotmányos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos felszólította a közigazgatási hivatal vezetőjét a felügyeleti jogkörében hozott intézkedései végrehajtásának törvényességi ellenőrzésére, és javasolta a jegyző ellen fegyelmi eljárás megindításának kezdeményezését. A hivatalvezetőt a konkrét üggyel kapcsolatban arra kérte, vizsgálja meg, hogy korábbi felhívásai nyomán miért nem törölték a hozzájárulást. Az országgyűlési biztos továbbá a jegyzőnek tett ajánlást arra, hogy vizsgálja felül a vízközmű-érdekeltségi hozzájárulásból eredő követeléseket, és azokat a közigazgatási hivatal által állított követelmények szerint rendezze.
Az ajánlásoknak mind a közigazgatási hivatal, mind a jegyző eleget tett, mert törölték a Csatornamű Társulat kimutatásában szereplő tartozásokat. Az egyéb vízközműtársulatok által csatolt tartozások felülvizsgálata július 30-ig megtörtént. A jegyző elleni fegyelmi eljárás lefolytatását a közigazgatási hivatal hivatalvezetője nem látta indokoltnak, mert a személyi felelősséget már korábban megállapították.
Az országgyűlési biztos eljárása elérte célját.

OBH 1433/1995.
A Lakásbérlők Egyesülete gyűjtötte össze azokat a panaszokat, amelyekben a panaszosok az önkormányzat lakásrendeletének vizsgálatát kérték.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének lehetősége miatt folytatott vizsgálatot.
A beadványokban a következőket kifogásolták. A rendelet kizárja a bérlőtársi szerződés lehetőségét az egyenesági rokonok esetében. A kényszerbérlet megállapítása iránti kérelem benyújtására törvénytől eltérő rövidebb határidőt szabott; a kényszerbérlőnek felajánlandó lakást a bérleményénél egy komfortfokozattal alacsonyabb lakás esetén is megfelelőnek minősíti, és a kényszerbérlő legfeljebb egy cserelakás felajánlására tarthat igényt. A bérleti jog megszerzéséért pénzbeli térítést írt elő, és ezt csak 1996-ban módosították úgy, hogy a bérleti jog megszerzésekor fizetendő összeget átminősítették óvadéknak, ami a szerződés megszűnésekor visszajár, vagy a bérlő által meg nem fizetett díjakba beszámítható. Mindez a korábban befizetett pénzbeli térítésekre azonban nem vonatkozik.
További kifogás volt, hogy óvadékfizetésre kötelezte a bérleti jogviszony folytatására jogosult személyeket is. Kifogásolták, hogy a városüzemeltető kft. megakadályozta őket abban, hogy a lakásuk vételárát egy összegben fizessék be, és a rendelet alapján járó 50%-os kedvezményt igénybe vegyék, mert a szerződést csak a vételár 10%-a befizetése után kötötte meg a kft., és így csak a fennmaradó 90%-ra adtak kedvezményt.
Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy a panaszosok kérelme megalapozott, de a panaszok előzetes vizsgálata során különbséget kellett tennie, hogy a kifogás az önkormányzat rendeletét, vagy az annak végrehajtása során végzett tevékenységet érintette. A rendelet vizsgálata kimutatta, hogy az önkormányzati rendelet törvényi felhatalmazás nélkül zárja ki a bérlőtársi szerződés kötésére jogosultak közül az önkormányzat hozzájárulása nélkül is befogadható személyeket. Az önkormányzat a kényszerbérlők elhelyezésének rendeleti szabályozásakor túllépte hatáskörét, amikor korlátozta a kényszerbérlő megfelelő cserelakás igénylésére biztosított jogát, holott a megfelelőség megállapítására vita esetén bíróság jogosult. Azzal, hogy az önkormányzat a bérleti jog megszerzéséért előírt fizetési kötelezettséget 1996-tól óvadék fizetésére változtatta, csak a jövőre nézve szüntette meg az alkotmányellenes jogszabállyal okozott sérelmeket, és ezzel mulasztásos alkotmánysértést követett el. Azzal, hogy a korábban bérleti jog megszerzéséért fizettetett összegeket nem minősítette – visszajáró – óvadéknak, diszkriminációt alkalmazott. Nem a rendelet szerint járt el a városüzemeltető kft., amikor a bérlakások elidegenítését a vételár 10%-ának előzetes befizetéséhez kötötte akkor is, ha a vevő a teljes vételár egyösszegű befizetését választotta, és ezzel a vevőket megkárosította.
Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy az önkormányzat az Alkotmány 2. § (1) bek.-ben foglalt jogbiztonság sérelmét, és a 70/A § (1) bek.-be ütköző hátrányos megkülönböztetést valósította meg, ezért ajánlással fordult az önkormányzathoz, hogy vizsgálja felül a rendeletét.
Az önkormányzat az ajánlásnak eleget tett, és új rendeletet alkotott.
Kapcsolódó iratok OBH 3288/95; 3289/95; 3290/95; 3291/95.

OBH 1545/1997.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a fogvatartás körülményeivel kapcsolatban – állampolgári panaszok alapján – folytatott vizsgálatot a Szegedi Fegyház és Börtönben.
A Szegedi Fegyházat és Börtönt 1885-ben alapították. Magyarország legmodernebb börtöne, amely 550 személy befogadására alkalmas. A börtön a körülményekhez képest jól felszerelt, ellátottsága, közművesítettsége, tisztasága megfelelő. A büntetés-végrehajtási feladatok ellátása szervezetten történik, aminek köszönhetően az elmúlt 8-10 évben a börtönben rendkívüli esemény nem volt. Jelenleg 750 fogvatartott tartózkodik a Szegedi Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Az Alkotmány 2. § kimondja, hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A 7. § szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általános elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. A 8. § úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, az alapvető jog tényleges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az 54. § deklarálja az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, továbbá kimondja, hogy senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni. Az 59. § biztosítja a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot. A 60. § rendelkezik a gondolat, lelkiismeret- és vallásszabadságról. A 70/A § kimondja, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Az embereknek az előbbiekben meghatározottak szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. A 70/D. § biztosítja a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot.
A bv.-ben a fogvatartás biztonsága megfelelő, bár a különböző fokozatok és biztonsági csoportok elkülönítése nem teljesen megoldott. A bv. biztonságtechnikai felszereltsége kiváló, az őrzés feltételei megfelelőek, szökés az utóbbi évben nem volt.
A börtön személyzete 350 fős. A személyzet 40%-ának a fizetése nem haladja meg a létminimumot, ezért körükben nagy a korrupció veszélye. Az alacsony fizetés miatt a személyzet jelentős része arra kényszerül, hogy másodállást vállaljon. Ebben a vonatkozásban figyelmeztetés értékű az, hogy évközben informális totójátékot számoltak fel, ami szintén korrupciós veszélyt hordoz magában. Magának az intézetnek is hatalmas adósságai vannak.
Az elítéltek közül az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek száma 167. Az előbbiekből adódóan az Intézetben fokozott szerepet kap annak biztosítása, hogy a fogvatartás körülményei és a büntetőrendszabályok ne súlyosbítsák a szabadságvesztés által eleve okozott szenvedést, kivéve, amikor az elkülönítés vagy a fegyelem fenntartása azt szükségessé teszi.
A vizsgálat során megtekintett zárkák 8 személyesek voltak. A zárkák alapterülete kb. 16 m2<D>, amelyben 8 személyre biztosítva volt mindaz a berendezési, ill. felszerelési tárgy, amit a 6/1996. (VII. 12.) IM-rendelet melléklete előír. A zárkában a WC függönnyel van elválasztva. A rendelet 137. § (1) bek.-ben előírt fejenkénti 6 m3légtér, és 3 m2mozgástér nincs biztosítva.
Az országgyűlési biztoshoz intézett panaszokban a fogvatartottak sérelmezték a börtön és fegyház fokozatba tartozó elítéltek megfelelő elkülönítésének hiányát. A helyszíni vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az intézeten belül a börtön- és a fegyházfokozatú elítéltek nincsenek teljesen elkülönítve egymástól, sőt a gyógyító-nevelő csoportot szintén a fegyház fokozattal együtt helyezték el, ami ellentétes a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel.
A panaszokban a börtönfokozatú elítéltek sérelmezték, hogy szombaton és vasárnap délután 14 órától zárva vannak a zárkák. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM-rendelet 41. § (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a börtön-, illetve a fogházfokozatú elítélteknél a zárka ajtaját a reggeli létszámellenőrzéstől az esti létszámellenőrzésig nyitva kell tartani. A fentiekben idézett IM-rendelet egyik rendelkezése sem differenciálja a zárkák nyitvatartásának időtartamát a hétköznap és a heti pihenőnap, munkaszüneti nap alapján. Az ilyen irányú intézkedés ellentétes a vonatkozó jogszabállyal, ezért sérti a jogállamiság elvét.
A fogvatartottak a személyes meghallgatás során panaszt tettek az élelem mennyiségére, higiénés minőségére, valamint a diétás élelmezés hiányára. Elmondásuk szerint gyakran előfordul, hogy csótányt találnak az élelemben. Az egészségügyi követelményeknek nem megfelelő élelmezés alkotmányos visszásságot idéz elő, veszélyezteti a lehető legmagasabb testi egészséghez való jogot, aminek biztosítása a fogvatartó alapvető kötelessége.
A fogvatartottak a befogadáskor és évente egyszer egészségügyi szűrővizsgálaton esnek át. A beteg fogvatartottak egészségügyi állapotát havonta egyszer ellenőrzik. Az eltávozásra engedett elítélteket azonban visszatéréskor nem szűrik. A bv. -ben gyógyító-nevelő csoport is működik. A gyógyító-nevelő csoportban, melynek létszáma a vizsgálatkor 38 fő volt, nincs állandó, főállású pszichiáter. Az ide utalt elítélteket egyszemélyes zárkák hiányában nem tudják egymástól elválasztani. Az egyszemélyes zárkák hiánya alkotmányos visszásságot idéz elő, mert sérti a lehető legmagasabb lelki és testi egészséghez, valamint az emberi méltósághoz való jogot.
A bv. kórházi részlege 42 férőhelyes, ahol a vizsgálat idején 30 beteget ápoltak. A kórtermek tiszták; 1-2, ill. 4-5 ágyasak. A megtekintett kórtermek mindegyike rendelkezett a minimálisan előírt berendezési tárgyakkal. A beteg fogvatartottak elmondták, hogy gyógyszereiket nem kapják rendesen, a heti gyógyszeradag <%4>helyett csak 3-4 napi adagot kapnak. A megfelelő gyógyszerellátás hiánya sérti az Alkotmány 70/D §-át és ezáltal alkotmányos visszásságot okoz.
A sportolási lehetőségekkel kapcsolatban a fogvatartottak elmondták, hogy nagyon korlátozottak a lehetőségek, külön felügyelet hiányában csak két-három hetente biztosított számukra a sportolás. Ezenkívül a napi egy órás szabadlevegőn való séta is gyakran elmarad. A sportolási lehetőség hiánya, a napi séta elmaradása veszélyezteti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot.
Az elítéltek munkáltatási lehetőségei szerények. Az elítéltek közül 160-at asztalosként foglalkoztatják. Ezenkívül lehetőségük van még, egyéb élelmiszercsomagolásos munkák elvégzésére. Az elítéltek foglalkoztatása körében az intézetben alapfokú oktatás, gimnáziumi előkészítés és 60 fős szakirányú képzés folyik, melynek keretében villanyszerelő, hegesztő és könnyűgépkezelő szakképesítést kaphatnak.
A bv. intézet könyvtára jól felszerelt, 1996-ban 60 000 Ft-ot fordítottak a könyvtár bővítésére. A beiratkozott fogvatartottak száma 370 fő. A zárkába vihető könyvek számát nem korlátozzák. A könyvtári munkákat 8 társadalmi munkás elítélt segítségével látják el. A fogvatartottak 61 féle újságot rendelhetnek meg. Az intézetnek saját újsága is van, ami havi rendszerességgel 400 példányban jelenik meg. Olvasó, színjátszó és képzőművészeti szakkörök is működnek. A bv. 6 egyházzal áll kapcsolatban. Vallási rendezvényeket vasárnaponként tartanak a kultúrteremben.
A fogvatartottak havonta egy alkalommal fogadhatnak látogatót. A vizsgálatkor éppen folyamatban volt a beszélők átalakítása fülkés rendszerűvé. A telefonbeszélgetés hetente egy alkalommal biztosított.
A Szervezeti és Működési Szabályzat áttanulmányozása során az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az SZMSZ külső szervekkel való kapcsolattartásra és a személyzetre vonatkozó része elavult. Nem tartalmazza, hogy a személyzet köteles megismerni az Emberi Jogok Európai Konvencióját; a kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetések vagy bánásmódok tilalmát, valamint az elítéltek panaszainak megválaszolási határidejét. A vizsgálat során meghallgatott fogvatartottak elmondták, hogy nem tájékoztatják őket jogaikról, panasz-előterjesztési lehetőségeikről ill. ennek módjáról.
Az intézetnek az előzetesen letartóztatottakra és a nem jogerősen valamint a jogerősen elítéltekre vonatkozó házirendje nem tartalmazza a 6/1996. IM-rendelet 34. § (2) bek.-ben meghatározott minimális tartalmi elemeket; nem ismerteti a panaszok, kérelmek, bejelentések ill. egyéb jogorvoslatok előterjesztésének rendjét; a szükségleti cikkek vásárlásának idejét, módját, valamint az elítéltek tartózkodására szolgáló helyiségek használatának rendjét. A házirend felsorolja a fogvatartottak azon magatartását ill. cselekményeit, melyek fenyítést vonhatnak maguk után, azt azonban, hogy a fenyítés milyen szankciókból áll, nem említi. Az intézetnek nincs külön házirendje ill. napirendje a börtönfokozatú és a fegyházfokozatú elítéltek, valamint a gyógyító-nevelő csoport számára, ami sérti az Alkotmány 2. § -ban meghatározott jogállamiság elvét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a bv. intézet igazgatójának a következő ajánlásokat tette:
Felhívta, hogy intézkedjen a börtönfokozatú elítéltek zárkájának a heti pihenő- és munkaszüneti napon is a reggeltől estig való nyitva tartása iránt. Az intézet parancsnoka az ajánlást teljesítette.
Felhívta, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a gyógyító-nevelő csoport a fegyház, ill. a börtön fokozattól elkülönítve kerüljön elhelyezésre. Javasolta továbbá, hogy egyszemélyes zárkák kialakítása érdekében is tegyen intézkedéseket. A parancsnok elismerte a gyógyító-nevelő csoport elkülönített elhelyezésének szükségességét, de ezt a jelenlegi helyhiány miatt csak a távoli jövőben tudná megvalósítani és csak akkor, ha az előzetesen letartóztatottak a jelenlegi objektumon kívül lennének elhelyezhetők. Az egyszemélyes zárkák kialakítása folyamatosan történik, 1999-re a követelményeknek megfelelő számú egyszemélyes zárkával fognak rendelkezni.
Felkérte, hogy fordítson fokozottabb figyelmet az élelem higiénés állapotára, valamint arra, hogy annak mennyisége megfeleljen az ottani differenciálás szerint, a 6/1996. (VII. 12.) IM-rendelet 7. mellékletében meghatározott normáknak. A parancsnok eleget tett a felkérésnek.
Felhívta, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a gyógyszerellátás megfelelő biztosítása érdekében. A parancsnok intézkedésben szabályozta a gyógyszerellátás módját, amiben a visszaélések elkerülése végett elrendelte, hogy a fogvatartottak aláírásukkal igazolják a gyógyszer átvételét.
Felkérte, hogy tegyen intézkedéseket a sportolási lehetőségek bővítésére, valamint a napi 1 órás séta tényleges biztosítása érdekében. Az ajánlást teljesítették.
Felkérte, hogy tegyen intézkedéseket az eltávozásról visszatérő fogvatartottak szűrése érdekében. Erre azt a tájékoztatást adta, hogya bv. egyészségügyi osztálya folyamatosan elvégzi az eltávozásról visszatérő fogvatartottak szűrését.
Felkérte, hogy a vizsgálat megállapításai című fejezetben meghatározottak szerint módosítsa az intézet SZMSZ-ét. Az intézet parancsnoka az ajánlásnak eleget tett.
Felkérte, hogy készítsen külön házi- ill. napirendet a börtönfokozatú, a fegyházfokozatú elítéltek és a gyógyító-nevelő csoport számára. Javasolta továbbá, hogy a házirendek tartalmát a 6/1996. (VII. 12) IM-rendelet 34. § (2) bekezdésének megfelelően határozza meg. Az intézet parancsnoka ennek az ajánlásnak is eleget tett.
Felhívta, hogy a személyzet helyzetének javítása érdekében tegyen intézkedéseket. Vizsgálja felül a jelenlegi lehetőségeket az alkalmazás kedvezőbb körülményeinek kialakítása érdekében. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. által 1999-ben bevezetésre kerülő új bértábla a vizsgálat lefolytatásakor fennálló problémákat részben enyhíti, de a fizetések alacsony mértékével kapcsolatos nehézségek az új bértábla bevezetésével sem fognak teljesen megoldódni.
A szegedi bv. vezetője az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének ajánlásait tehát elfogadta, a kért intézkedéseket megtette.
Kapcsolódó iratok: OBH 600-23/96; 6860/96; 7723/96; 7729/96; 7730/96; 7735/96.

OBH 1596/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy magántulajdonú erdejét csak erdőbirtokossági formában művelheti, addig nem kap vágási engedélyt, míg valamely társulásba nem lép be.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a tulajdonhoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melyben vizsgálta a panaszos jogorvoslati lehetőségeit. Megállapította, hogy a panaszos élt a jogorvoslat lehetőségével. A fakivágással kapcsolatban közigazgatási per indult, ezért az 1993. évi LIX. törvény 29. §-a értelmében az erdészeti hivatal határozatával kapcsolatban az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot nem folytatott.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megvizsgálta, azt is, hogy sérti-e az Alkotmányban rögzített alapelveket az a korlátozás, hogy az erdő művelésénél a jogszabály társult forma létrehozását írja elő.
A tulajdonosi jogokat korlátozó állami beavatkozás alkotmányosságának megítéléséhez a közérdek és a korlátozás arányosságának vizsgálata szükséges. Kérdés, hogy az állam, a köz érdekében, a földtulajdonosok rendelkezési jogát nem korlátozza-e az alkotmányos célhoz képest aránytalan mértékben?
Az erdő olyan speciális földtulajdoni forma, ahol még a földnél is lassúbb a tőke megtérülési ideje, hosszú a termelési ciklus. Mindez szükségessé teszi, hogy a szakszerű gazdálkodás biztosítása érdekében, esetenként kötelezővé tegyék a társult formát. A társult formából adódóan, a tulajdonhoz kapcsolódó részjogosítványok – rendelkezés, használat birtoklás joga – érvényesülése korlátozott. A tulajdonjogból fakadó jogosítványok egyes részeinek csorbítása azonban nem tekinthető alkotmányellenesnek, mivel sem az 1996. évi LIV. törvény, sem a korábbi jogszabályok nem határoztak meg kizárólagos társulási formát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy nem ütközik alkotmányos alapelvekbe az az előírás, amely az erdőművelést társulási formához köti, ezért a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 1605/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert a keresőképtelensége miatt járó táppénz folyósítása 1995. szeptember 8-tól akadozott.
A panaszos totális retina leválása miatt lett keresőképtelen, majd orvosi vizsgálatra menet balesetet szenvedett, melynek következtében ideggyulladást kapott. Ezért maximális ellátásra, segítségre szorult. Munkahelyén nem volt üzemi kifizetőhely, így az októberre járó táppénzét a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár csak 1996. január közepén folyósította. Korábbi – 1993-as – keresőképtelensége idején is hasonlóan nehezen kapta meg a táppénzét. A panaszos tapasztalata szerint rajta kívül még sokan kapják késedelmesen az ellátásukat, súlyosan veszélyeztetve a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogukat.
Az országgyűlési biztosa általános helyettese vizsgálatra felkérte az Egészségbiztosítási Pénztár Igazgatóságát, amely megállapította, hogy a panaszos az 1993. II. 1-től 1994. II. 13-ig, majd 1995. IX. 8-tól folyamatos keresőképtelensége időtartama alatt néhány esetben valóban késedelmesen kapott ellátást. Ennek oka a pénztár szerint, hogy az 1989-től bekövetkezett gazdasági nehézségek miatt ugrásszerűen megnövekedett az átalakult, megszűnt, felszámolt munkáltatók száma, és a korábban a munkáltatói tb kifizetőhelyen kezelt ügyeket is a pénztárnak kellett továbbvinnie jelentős létszámbővítés, illetve informatikai háttér nélkül. Informatikai fejlesztésre 1994. november hónapban kapott a pénztár lehetőséget, amellyel 1995. év végére a számítógépes park 2,5-szeresére nőtt, egy olyan rendszer kidolgozása mellett, amely egyaránt szolgálja az ügyfél és a pénztár érdekeit. A tájékoztatás szerint már több hónapja 30 napon belül folyósítják a táppénzeket.
A panaszos újabb levele szerint az 1996. VIII. 26-án benyújtott táppénzigényére 1996. IX. 25-én valóban történt kiutalás, és a késedelmes utalások miatt 3680 Ft késedelmi pótlékot is elszámoltak.
A Fővárosi Egészségbiztosítási Pénztár csak az országgyűlési biztos általános helyettese megkereséséből értesült arról, hogy a panaszos klinikai kontrollvizsgálatra menet balesetet szenvedett, és jelezte, hogy az így keletkezett igényt ismételten elbírálják, jogosultság megállapítása esetén soron kívül intézkednek a baleseti táppénz folyósításáról.
A panaszos 1996. IX. 5-én újabb rokkantsági nyugdíj igényt nyújtott be, mert az 1996. VII. 15-én benyújtott igényét a táppénzfolyósításra tekintettel az Igazgatóság elutasította, holott az OOSZI 1996. VI. 24-én 100%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg.
A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól rövid úton beszerzett információ szerint a panaszos táppénz jogosultsága 1996. IX. 7-én lejárt, ezért 1996. IX. 23-án a folyószámla nyilvántartástól kért szükséges adatok megérkeztéig havi 20 000 Ft folyamatos előleget állapítottak meg és intézkedtek annak folyósításáról.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a késedelmes folyósítás sérti az érintettek szociális biztonsághoz való alkotmányos jogát, és ezért ajánlást tett a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójának arra, hogy az ellátások megállapításának és folyósításának 30 napos határidejének betartását fokozottan ellenőrizze, valamint, hogy a nyugellátások megállapításához szükséges nyilvántartási adatokat időben szolgáltassák. A Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatójának ajánlotta, hogy állapítsa meg a panaszos végleges rokkantsági nyugdíját.
A címzettek az ajánlást elfogadták, a panaszos rokkantsági nyugellátását megállapították.

OBH 1673/1997.
A panaszos beadványában a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Posztgraduális Karának eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiság alapelve valamint a művelődéshez való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Megállapította, hogy a beadvány alapjául szolgáló panasz idején a felsőoktatási intézményekben folyó szakosító továbbképzésről szóló 7/1987. (VI. 29.) MM-rendelet volt hatályban.
A rendelet szerint szakosító továbbképzést szervezhetett minden felsőoktatási intézmény az alapképzésben oktatott tantárgyak, illetőleg a művelt tudományok területén. Szakosító továbbképzésnek minősült e rendelet szerint az alapképzésnek megfelelő szakirányú továbbképzés, az alapképzettségnek megfelelő szakirányú továbbképzés keretében szakképzettséget nyújtó továbbképzés, az alapképzettséghez igazodó más szakismeret megszerzését biztosító továbbképzés és az alapképzésben nem szerezhető különleges szakképzettséget nyújtó továbbképzés. Csak az alapképzésnek megfelelő szakirányú továbbképzés esetén tette lehetővé a részvételt, más – felsőfokú végzettséget igazoló egyetemi vagy főiskolai oklevélen kívüli – felsőfokú oklevél birtokában.
A felsőoktatásról szóló, 1993. évi LXXX. törvény akkor hatályos rendelkezései szerint minden magyar állampolgárnak joga van az általa választott felsőoktatási intézményben és szakon felsőfokú tanulmányokat folytatni. Azonban felsőoktatási intézménybe szakirányú továbbképzésre felsőoktatási intézményben szerzett és az adott felsőoktatási intézmény által meghatározott egyetemi vagy főiskolai oklevéllel lehet jelentkezni.
A rendelkezésére bocsátott iratok alapján az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos a külkereskedelmi főiskolán felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi tanfolyamot végzett, ami nem minősül főiskolai végzettségnek, ezért a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Posztgraduális Kara jogsértő módon fogadta el a panaszos jelentkezését az általa meghirdetett szakosító tanfolyamra.
Tekintettel arra, hogy a panaszos nem rendelkezett a felsőoktatásban, iskolarendszerű képzésben szerzett első (alap)diplomáva, a posztgraduális másoddiplomához vezető tanulmányokat sem folytathatott jogszerűen.
Mindezek alapján az általános helyettes ajánlással élt, amelyben felkérte a művelődési és közoktatási minisztert, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva vizsgálja meg, hogy a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Posztgraduális Karának eljárása megfelelt-e a felsőoktatási törvény és a rendelet hivatkozott szabályainak, és vizsgálatának eredménye alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Az ajánlásra adandó válaszra nyitvaálló határidő még nem telt el.

OBH 1729/1997.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz benyújtott kérelmében sérelmezte, hogy a székesfehérvári önkormányzat jegyzője nem tett hathatós végrehajtási intézkedést a Szabadművelődések Házának a környék lakóinak nyugalmát zavaró működése ellen.
A panasz vizsgálata során felmerült a jogállamiság, a panasztétel és a jogorvoslati jogosultság alkotmányos alapelvei sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a jegyző 1995. IX. 21-én kelt határozatában a művelődési ház igazgatóját kötelezte, hogy 3 napon belül intézkedjen annak érdekében, hogy a művelődési házban gyakorló illetőleg fellépő zenekarok zárt ablakok mellett zenéljenek. A panaszos 1996. április 2-án levélben jelezte a jegyzőnek, hogy a művelődési ház a határozatot nem tartja be, és kérte a határozat végrehajtását. A panaszos áprilisban további három alkalommal kifogásolta a hangos zenét. Bejelentése alapján a jegyző tárgyalást tartott, de nem tartotta bizonyítottnak, hogy a művelődési ház igazgatója az alaphatározatot nem hajtotta végre, ezért a kérelmet elutasította. A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal helyt adott a panaszos fellebbezésének, és a jegyzőt utasította a végrehajtás elrendelésére. A jegyző – az 1957. évi IV. törvény vonatkozó szabályaira hivatkozva – a panaszost hatalmazta fel a korábban hozott határozat végrehajtására, de a panaszos azzal szemben végrehajtási kifogással élt, amit a jegyző elutasított. A közigazgatási hivatal a határozatokat megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította. A jegyző az új eljárásában megállapította, hogy a művelődési ház vezetője az eredeti határozatban foglaltaknak nem tett eleget, ezért 1000 Ft pénzbírsággal sújtotta. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző a művelődési ház földszinti aulájában folytatott szórakoztató zenés rendezvények tartását határozatával beszüntette és az üzemeltetőt akusztikai szakvélemény elkészíttetésére kötelezte. Ennek tartalmaznia kell azt a megoldást, amely egyértelműen biztosítja a terület zajövezeti besorolása szerinti környezetre kiható zaj- és rezgésvédelmi határértékek maradéktalan betartását. A panaszos ezt követően ismételten jelezte, hogy a művelődési ház megsértette a kötelező határozatokban foglaltakat.
A hathatós intézkedések elmulasztásából fakadó alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlással élt. Felkérte Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzőjét, mint fenntartót, hogy az e célra rendelkezésére álló valamennyi anyagi, technikai és jogi eszközzel gondoskodjék arról, hogy a nagyobb hangerővel játszó zenekarok működése ne zavarja a környéken lakók nyugalmát.
Az ajánlást az érintett elfogadta. A Szabadművelődések Házának az önkormányzat közgyűlése 1,6 millió forintot szavazott meg hangszigetelő fal építése céljából. A hangszigetelő fal elkészült, és az 1997. április 25-én tartott rendezvényen már biztosította a megfelelő zajvédelmet.
Az ügyben az országgyűlési biztos eljárása eredményes volt, elérte célját.

OBH 1752/1996.
A panaszos azért kért segítséget az országgyűlési biztos általános helyettesétől, mert véleménye szerint a havi 7634 Ft összegű szociális járadékot, 1994. IV. 1-től VII. hó végéig összesen 30 536 Ft-ot nem kapott meg. A füzérkomlósi postahivatal sem tudja igazolni a fenti összeg kifizetését, ezzel sérült a panaszos szociális biztonsághoz való alkotmányos joga.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata megállapította, hogy a Sátoraljaújhelyi Nyugdíjbiztosítási Kirendeltség határozatával a panaszos részére 1985. VII. 20-tól 67%-os munkaképesség-csökkenés alapján, III. csoportos rokkantsági nyugdíjat állapított meg. A rokkantsági nyugdíj folyósítását 1988. III. 1-től az 50%-os munkaképesség-csökkenésre való tekintettel megszüntették. A nyugdíj összege a megszűnéskor havi 2980 Ft volt.
A Kirendeltség határozatával a 8/1983/VI. 29./ EüM–PM sz. rendelet alapján 1988. III. 1-től a panaszosnak rendszeres szociális járadékot, házastársa után növelést állapított meg. Állapotának rosszabbodására tekintettel 1994. III. 1-től ismételten III. csoportos rokkantsági nyugdíjat állapított meg határozattal az illetékes kirendeltség. Az elismert szolgálati idő 12 év és 36 nap. Az ellátás alapjául szolgáló keresetként a minimálbér összegét kellett figyelembe venni. Az így számított nyugdíj nem csak a nyugdíj legkisebb összegénél volt kevesebb, de nem érte el a folyósított rendszeres szociális járadék összegét sem, ezért a nyugdíjat e járadékkal azonos összegben kellett megállapítani (1994. március hóban havi 7634 Ft). Az igénylő házastársa után házastársi pótlék igényt elutasították, mivel az orvosi bizottság szakvéleménye szerint az ő munkaképesség-csökkenése 50%-os volt.
A rokkantsági nyugdíj megállapításának időpontjától a házastárs után folyósított 4950 Ft növelés megszűnt a 8/1983/VI. 29./ EüM–PM sz. rendelet 22. § (4) bekezdése alapján. A folyósított rokkantsági nyugdíjat 1994. XI. 1-től havi 600 Ft-tal a Nyugdíjbiztosítási Kirendeltség vezetője méltányosságból felemelte. 1997. I. 1-től a folyósított rokkantsági nyugdíj havi 14 027 Ft.
A fenti tényállás alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panasz megalapozatlan. Alkotmányos jogsérelem nem érte a panaszost, mivel 1994. III. 1-jétől III. csoportos rokkant, az ellátását a korábbi szociális járadékkal azonos összegben a folyósítják. A reklamált 4 hónapra járó rendszeres szociális járadékra a panaszos már nem volt jogosult. A Posta Elszámoló Központ levele szerint a füzérkomlósi postahivatal értesítése alapján az ellátások felvételét a panaszos szóban elismerte, elmondása szerint ő nem ezeket az utalványokat kereste.

OBH 1781/1997.
A panaszos segítségért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert egy rendeletmódosítás megvonta a betegektől az Eprex nevű oltóanyag társadalombiztosítási támogatását.
Az országgyűlési biztos a testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
A panaszost 1996. V. 13-án a Békéscsabai Kórházban vették gondozásba, és a kezelést követően állapota stabilizálódott, de amikor 1997. I. 15-én ellenőrzésre jelentkezett a kórházban, közölték, hogy a kezeléséhez szükséges Eprex nevű oltóanyagot a tb nem támogatja. A beszerzett információk alapján csak a kórház térségében 25 betegről van szó. Egy havi oltóanyag személyenként 62 ezer Ft, amely gyógyszertári forgalomban nem kapható.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy az Eprex nevű gyógyszerkészítmény a 2/1995. (II. 8.) NM-rendelet 7. § (3) bek. alapján továbbra is biztosított az un. külön keretben a praedializált és dializált gyermekek és a dializált felnőttek ellátására. A gyógyszer tb. támogatása nem változott, továbbra is térítésmentes. Bizonytalanságot okozott azonban, hogy a Népjóléti Közlönyben nem jelent meg a rendeletben előírt közlemény, amely tartalmazza, hogy „az NM és az EBÖ által jóváhagyott – esetenként meghatározott – gyógyszerek rendelése és felhasználása esetén, a vényen rendelhető gyógyszer árához nyújtott tb támogatás az e gyógyszeres kezelést alkalmazó egészségügyi intézmények és az OEP által megkötött szerződés szerint számolhatók el. Az ilyen módon elszámolható gyógyszerek körét és a kezelést alkalmazó intézmények nevét a népjóléti miniszter közleményben teszi közzé.”
Az országgyűlési biztos azt is megállapította, hogy a panaszos gondjait nem a fenti rendelet módosítása okozta, hanem hogy további 18 társával együtt praedializis stádiumban lévő beteg, akiknek a kezelésére az Eprex injekciót a CILAG cég területi képviselője bocsátotta 1996. decemberéig térítésmentesen a nephrológiai gondozó rendelkezésére. A cég képviselője ekkor tájékoztatta a gondozót arról, hogy a cég a továbbiakban a praedializált betegek ingyenes ellátását nem tudja vállalni. A gondozó gyógyszertartaléka 1997. január közepéig volt elegendő, ezt követően a panaszos és betegtársai számára az Eprexet nem tudta biztosítani. A betegek, akik 1996. során Eprex-kezelésben részesültek, transzfúzió céljából nem kerültek kórházi felvételre. A gyógyszerkihagyás óta kialakuló anaemizálódás miatt a betegek ismételten sorozatos vérátömlesztésre szorultak, általános állapotuk, közérzetük romlik.
A panaszos és az eddig Eprex-kezelésben részesülő társai közül néhányan készek lennének a gyógyszert receptre is megvásárolni, ha az OEP a kifizetendő árhoz elfogadható (50-70%-os mértékű) támogatást biztosít. Kérelemmel fordultak az OEP főigazgatójához is, de a kapott válasz csak a dializált betegekre vonatkozott, így az a problémát nem oldotta meg.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy súlyosan sérült a panaszosok testi és lelki egészséghez való joga, ezért felkérte a népjóléti minisztert, hogy gondoskodjon a közlemény megjelentetéséről, és arról, hogy a panaszosok a gyógyszert tb támogatással megkapják.
Az ajánlásnak megfelelően a népjóléti miniszter kiadta a gyógyszerek tb-támogatásról szóló rendeletét módosító 6/1997. (IV. 25.) NM-rendeletet, és a közlemény. A Magyar Nephrológiai Társaság 1997. V. 15-i elnökségi ülésén megtárgyalta az erithropotein kezelés szakmai és pénzügyi szempontjait. Mivel nem állt rendelkezésre pontos adat a kezelésre szoruló betegek számáról és a szükséges gyógyszermennyiségről, a társaság elvállalta, hogy 1997. szeptemberig elvégzi annak felmérését, és javaslatot készít az OEP részére. A főigazgató a javaslat alapján kikéri az illetékes szakmai kollégium állásfoglalását. Eszerint az év végére várható eredmény attól a szakmai-pénzügyi javaslattól, amely a jelzett probléma rendezésére hivatott.
Az országgyűlési biztos kérte a népjóléti minisztert, hogy a probléma végleges rendezésről tájékoztassa, és addig gondoskodjék arról, hogy az OEP biztosítsa a kezelésre szoruló betegek ellátását. Határidőn belül nem érkezett válasz.

OBH 1847/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy 1992-ben és 1993-ban kárpótlási árverésen megszerzett föld után meliorációs költség megfizetésére kötelezték annak ellenére, hogy a föld kimérésére csak 1995. áprilisában került sor, és a földhivatal elmulasztotta a tulajdonjoga bejegyzését.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való jog érintettsége miatt.
Megállapította, hogy a meliorációs költséget a panaszos az 1991. évi XXV. tv. 25. § és a 104/1991. (VIII. 3.) Kormányrendelet 46. § alapján köteles megfizetni. A kárrendezési hivatal ellenőrizte a számítás helyességét. A Kormányrendelet 52. §-a értelmében a birtokba adás egyik feltétele a költség megtérítése, ezért a szövetkezet helyesen tájékoztatta a panaszost 1993. június 8-i levelében. A panasz ezen része nem megalapozott.
Mivel nyilvánvaló volt, hogy a kárpótlási földek birtokba adása jelentősen megnöveli a földhivatalok terheit, a Korm. rend. 52. §-a lehetőséget teremt arra, hogy a vevő előzetes használatába kerülhessen a kárpótlási jegyekkel árverésen megvett ingatlan. A panaszosnak 1994 márciusától lehetősége volt arra, hogy kérje a földrendező bizottságoktól az 1993-ban árverezett területek használatba adását, de a panaszos ezt elmulasztotta.
Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hiánya azonban jogbizonytalanságot okozott, mert nélküle a panaszos tulajdonjogának bizonyítása nehézkes, és ez sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvét.
A vizsgálat ideje alatt az Ajkai Körzeti Földhivatal bejegyezte panaszos tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba. Ezzel a földhivatal az alkotmányos jogsérelmet orvosolta, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlás tételétől eltekintett.

OBH 1919/1997.
A Magyar Televízió 1997. január 25-i TV Híradó című műsorában arról adott tájékoztatást, hogy előző éjjel a Kőszegi Szociális Gondozó Otthon előtt hagytak egy ruhátlan, vérző újszülöttet, aki később kihűlés és elvérzés következtében meghalt. A nyomozásról a rendőrség képviselője elmondta, hogy több tucat nőn végeztek orvosi vizsgálatot.
A jogbiztonsághoz való jog sérelmével összefüggésben az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jog megsértése miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat során megállapította, hogy az ismeretlen tettes ellen a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnál indult nyomozás keretében összesen hat nő neve merült fel az esettel kapcsolatban, akiket a rendőrség szóban felkért arra, hogy önként vessék alá magukat a terhességgel és az esetleges szüléssel kapcsolatos szülész-nőgyógyász szakorvosi vizsgálatnak. Az ennek eleget tevő nők az orvosi vizsgálatról készített – mindegyikük esetében nemleges eredményről szóló – szakorvosi igazolást a rendőrség rendelkezésére bocsátották. Az 1997. január 25. és 30. napján tanúként kihallgatott gondozónő kivételével a többi öt személyt ugyanekkor sem gyanúsítottként, sem pedig tanúként nem hallgatták ki. Az utóbb említett személyek tanúkénti kihallgatására csupán jóval későbbi időben, 1997. február 24. illetve 28. napján került sor.
A rendőrség a szóban lévő eljárási cselekménnyel nem csupán indokolatlanul szélesre terjesztette ki az esetlegesen gyanúsítható személyek körét, hanem egyúttal olyan kényszerhelyzetbe hozta a szakorvosi vizsgálatra felkért nőket, hogy azoknak – a gyanú elkerülése érdekében – végül is nem volt más választásuk. Nevezetteket ugyanis a rendőrség által teremtett helyzet vezette arra a felismerésre, hogy a gyanú alól eredményesen csak úgy tisztázhatják magukat, ha kizáró orvosi igazolást szereznek. Gyanúsítottnak nem tekintették őket, egyébként ennek a Be. 132. § (1) bekezdésében megkívánt feltételei nem is állottak fent.
A Be. 62. § (1) bekezdése szerint tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van. Az orvosi vizsgálattal érintett személyek utóbb tett vallomásai a szóban lévő bűncselekménnyel kapcsolatos semmiféle tényt nem tartalmaznak, hanem valamennyiük esetében azt, hogy a rendőrség felkérte őket orvosi vizsgálatra, ennek önként vetették alá magukat, a kihallgatásukat megelőző orvosi vizsgálathoz utólag írásos jóváhagyásukat adják, továbbá ezen adatok rendőrségi felhasználásához hozzájárulnak.
Mivel tehát az utólag tanúként kihallgatott személyeknek nyilvánvalóan semmiféle tudomásuk nem volt „a bizonyítandó tényről”, így hetekkel az orvosi vizsgálat után, a rendőrség önigazolása céljából hallgatták ki őket. Ez az eljárás pedig sértette a jogbiztonsághoz és az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos elveket.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az országos rendőrfőkapitányt, mint a visszásságot előidéző Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felügyeleti szervét, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények nyomozása során, a bűnüldözés eredményességéhez és hatékonyságához fűződő – kétségkívül rendkívül jelentős – szempontok mellett, ne csupán formálisan vegyék figyelembe a Be. 60. §-ának a bizonyítás törvényességét szabályozó előírásait. Ezért tehát – különösképpen alig körvonalazódó gyanú esetében a konkrét cselekményre összpontosítottan, reális szempontok alapján határozzák meg az esetleg gyanúsítható személyek körét.
Az országos rendőrfőkapitány az ajánlás szakmai és jogi kritikáit túlnyomó részükben helytállónak találta és a jelzett alkotmányos visszásság jövőbeli elkerülése érdekében mind az érintett Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnál, mind a Rendőrség Bűnügyi Szolgálatának érintett állományánál – vezetői értekezletek és szakmai továbbképzések útján – a szükséges intézkedéseket megteszi.
Az országgyűlési biztos az ajánlására adott válaszokkal általában véve egyetértett.

OBH 1936/1997.
Az országgyűlési biztos egy átfogó vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a magyar állampolgárság megszerzése iránti kérelmet benyújtó külföldi állampolgárok alkotmányos jogainak érvényesülése több szempontból sem felel meg a jogállamiság követelményeinek.
A magyar állampolgárság honosítással történő megszerzése egyik feltételét jelenti az alkotmányos alapismeretek vizsga. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállam, illetve az ebből következő jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben eredményez alkotmányos visszásságot, hogy sem a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. tv. (a továbbiakban: Áptv.), sem a végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Ápr.) nem szabályozza azt, hogy kétség esetén ki jogosult dönteni abban, hogy a kérelmezőnek kell-e vizsgát tennie. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállam, illetve az ebből következő jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben eredményez alkotmányos visszásságot az is, hogy a vonatkozó jogszabályok nem garantálják a több ezer forint összegű vizsgadíj visszatérítését ha később – a kérelem elbírálása során – bizonyosodik be, hogy a kérelmezőnek nem kellett volna vizsgáznia.
Az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében biztosított hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben valósít meg alkotmányos visszásságot, hogy a kivételek rendkívűl szűk körű meghatározásával az Áptv. olyan személyeket is vizsgára kötelez, akik ennek korlátozott fizikai vagy szellemi teljesítőképességük következtében nem tudnak eleget tenni. Ellentétes a vizsga céljával, ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállam, illetve az ebből következő jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot eredményez az, hogy olyan személyek is kötelesek vizsgát tenni, akiknél nyilvánvaló, hogy a kívánt ismeretek birtokában vannak, sőt erről már bizonyosságot tettek, így például magyar egyetemen, magyar nyelven jogi diplomát szereztek.
Az alkotmányos alapismeretek vizsga szabályainak megalkotása kérdésében a kormányrendelet csaknem teljes szabadságot ad a közigazgatási hivatalok vezetőinek. A jogbiztonság alkotmányos követelménye, továbbá az egységes szabályozási és vizsgáztatási gyakorlat iránti igény – amelynek a BM a közigazgatási hivatalok vezetői számára kiadott ajánlással próbált eleget tenni – az alkotmányos alapismeretek vizsga szabályainak jogszabályi szinten történő megalkotását teszi szükségessé.
A vizsgálat során a közigazgatási hivatalok által megküldött vizsgaszabályzatok között mindössze egyetlen olyan található, amely a vizsgázók panasztételi jogát szabályozta. Az alkotmányos alapismeretek vizsga lebonyolításával kapcsolatos panaszjogra vonatkozó szabályok hiánya az Alkotmány 64. §-ában biztosított panasztételi joggal összefüggésben valósít meg alkotmányos visszásságot.
Az Áptv. előírásai szerint az állampolgársági iratok nem selejtezhetőek, őrzésükről és nyilvántartásukról a belügyminiszter gondoskodik. Sem az Áptv., sem az Ápr. nem intézkedik azonban arról, hogy mit kell állampolgársági iratnak tekinteni. Feltehetően ez lehet az oka annak, hogy az alkotmányos alapismeretek vizsgák kapcsán keletkezett iratok tárolása, illetve selejtezése terén a közigazgatási hivatalok többféle gyakorlatot folytatnak. Az említett körülmények tisztázására az országgyűlési biztos az adatvédelmi biztos vizsgálatát kezdeményezte.
Az állampolgárság iránti kérelmekkel kapcsolatos belügyminiszteri előterjesztések előkészítését, nevezetesen annak vizsgálatát, hogy a kérelmező külföldi állampolgár a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges törvényi feltételeknek megfelel-e a – BM Állampolgársági Főosztályának (a továbbiakban: Főosztály) szervezetében működő – Honosítási Osztály végzi.
A Főosztály a Bp. XII. Németvölgyi út 41. szám alatt működik. Az Ügyfélszolgálati Irodája pedig a Stromfeld Aurél utca 29. szám felől közelíthető meg. A vizsgálat idején Németvölgyi út felöli bejáratnál egyáltalán nem volt feltüntetve, hogy itt működik az Állampolgársági Főosztály. A Stromfeld Aurél utcai bejáratnál, az élősövénnyel sűrűn benőtt kerítésen, illetve az épületnek a kaputól kb. 4-5 m távolságban lévő falán egy-egy, kb. 60x40 cm nagyságú tábla volt elhelyezve, amelyeken az ügyfélfogadási időpontokat tüntették fel. Mindkét tábla nehezen észrevehető, illetve az épület oldalán lévőnek a felirata az utcáról, szabad szemmel gyakorlatilag olvashatatlan volt, ami megnehezítette az ügyfelek tájékozódását.
Az állampolgárság iránti kérelmeknek a köztársasági elnök döntésére történő előkészítése során a legtöbb problémát az okozza, hogy az Áptv.-nek, illetve a Ápr.-nek hézagosak az állampolgársági eljárásról szóló szabályai. A döntés-előkészítésben részt vevő közigazgatási szervek eljárására az államigazgatási eljárás általános szabályai nem alkalmazhatóak. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a törvényben nem szabályozott eljárási cselekményekről jogszabály nem rendelkezik. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállam, illetve az ebből következő jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben eredményez visszásságot, hogy nincs olyan jogszabály, amely például az állampolgárság iránti kérelmek előkészítésében résztvevő közigazgatási szerveket a kérelmezők tájékoztatására kötelezné, meghatározná a korlátozottan cselekvőképes kérelmező meghallgatásának részletszabályait, megállapítaná, hogy a kérelmet az előterjesztésétől számított mennyi időn belül kell döntésre a köztársasági elnök elé terjeszteni, mi a teendő akkor, ha az eljáró szerv a kérelmező beadványára meghatározott időn belül nem válaszol stb.
Az Áptv. lehetővé teszi, hogy a házastársak, illetve a szülő együttélő kiskorú vagy cselekvőképtelen nagykorú gyermekével közös honosítási, illetve visszahonosítási kérelmet terjesszen elő. A közös kérelmet előterjesztő családtagok körében előfordul, hogy csak az egyik házastárs, illetve szülő vallja magát magyar nemzetiségűnek és tudja igazolni, hogy felmenője magyar állampolgár volt, a másik nem. Ezekben az esetekben a magát magyar nemzetiségűnek valló házastársra, illetve a közös gyermekekre a honosítás kedvezményes módjának szabályai irányadóak, azonban a másik házastársra ezek nem alkalmazhatók. Amennyiben a nem magyar nemzetiségű házastárs a honosítás alapesete szabályainak sem tud eleget tenni, kérelmét a Főosztály elutasítási javaslattal terjeszti a köztársasági elnök elé. 3 évvel azután, hogy az egyik házastárs, illetve a közös gyermekek a magyar állampolgárságot megszerezték, a nem magyar nemzetiségű házastárs új kérelmet terjeszthet elő, amelyben kiskorú gyermeke, illetve házastársa magyar állampolgárságára hivatkozva kedvezményes elbírálás alapján kérheti az állampolgárságot. A kérelmek intézésének elhúzódása, és a törvényben előírt további 3 év várakozási idő miatt, a nem magyar nemzetiségű házastárs, illetve szülő – családtagjai után – csak 4-5 éves késéssel szerezheti meg a magyar állampolgárságot. A különböző nemzetiségű szülők, illetve közös gyermekeik esetében az állampolgárság iránti kérelem közös előterjesztésének lehetősége – speciális jogszabályi rendelkezések hiányában – nem védi a család intézményét, ami az Alkotmány 15. §-ában biztosított család védelmének elvével összefüggésben eredményez alkotmányos visszásságot.
Egyes kérelmezők azért nem tudnak születési anyakönyvi kivonatot csatolni, mert származási országukban anyakönyvi nyilvántartás nem létezik. Az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében deklarált diszkrimináció tilalmát sérti egyes afrikai, illetve dél-amerikai állampolgárok esetében, hogy a törvény nem teszi lehetővé, hogy a kérelmező születési helyét, időpontját, illetve szülei adatait – anyakönyvi kivonat hiányában – más okirattal igazolja. Az említett országokból származó kérelmezőknek esélyük sincs a magyar állampolgárság megszerzésére, sőt még arra sem, hogy kérelmüket a Főosztály érdemben megvizsgálja, hiszen az anyakönyvi okiratok bemutatására vonatkozó törvényi feltételnek nem tudnak eleget tenni.
Az alkotmányos visszásság megszüntethető lenne, ha a törvény csak az adatokat jelölné meg, amelyeket a kérelmezőnek igazolnia kell, és mindössze példálózó felsorolást tartalmazna arról, hogy az említett adatok igazolására milyen okiratok alkalmasak.
Az állampolgárság iránti kérelem benyújtása a törvényben megjelölt objektív feltételek teljesítése esetén sem keletkeztet alanyi jogot a magyar állampolgárság megszerzésére. A törvény a köztársasági elnök mérlegelési jogkörébe utalja annak megítélését, hogy – az objektív feltételek teljesítése mellett – a kérelmező honosítása sérti-e a Magyar Köztársaság érdekeit. Az említett mérlegelési jogkör azonban nem korlátlan, hiszen a törvénynek nincs visszaható hatálya, továbbá a jogalkotásról szóló törvény általános érvényű követelményként deklarálja, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget. Az Áptv. csak hatálybalépésének napját jelölte meg, arról azonban nem rendelkezett, hogy a már előterjesztett – azaz a folyamatban lévő – kérelmek előkészítése kapcsán milyen szabályokat kell alkalmazni. Ebben a helyzetben a BM arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvényt azon kérelmek előkészítése során kezdi el alkalmazni, amelyeket – benyújtásuk időpontjától függetlenül – az új törvény hatálybalépését követően iktattak az Állampolgársági Főosztályon. Az említett gyakorlat ellentétes a korrekt eljárás szabályaival. A kérelmeknek a Főosztályra történő megérkezése időpontját az ügyiratokon az érkeztető bélyegző bizonyítja. A kérelem beérkezését, valamint iktatását jelző bélyegzők lenyomatának összevetésével megállapítható, hogy sok kérelem már hetekkel a törvény hatálybalépése előtt megérkezett a Főosztályra, de azok iktatása késett. Az említett gyakorlat ellentétes a jogbiztonság követelményével is, ugyanis a törvény – a jogalkotásról szóló törvény előírásaival összhangban – nem rendelkezett arról, hogy szabályait a hatálybalépése előtt előterjesztett kérelmek előkészítése során is alkalmazni kellene. A BM által alkalmazott joggyakorlat az Áptv. visszamenőleges hatályú alkalmazását eredményezte, ami sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiságot, illetve az ebből következő jogbiztonság elvét.
Az állampolgárság iránti kérelmek ügyében a belügyminiszter előterjesztése alapján, a köztársasági elnök diszkrécionális jogkörben dönt. Az állampolgársági iratba betekintésre jogosult szerveket, illetve személyeket a törvény 18. § sorolja fel. Ezek között a köztársasági elnök nem szerepel. A vizsgálat során azt tapasztaltuk, hogy a jelenlegi joggyakorlat szerint a köztársasági elnök a magyar állampolgárság megszerzése tárgyában történő döntése kapcsán kizárólag azokra az adatokra hagyatkozhat, amelyek a belügyminiszter által benyújtott előterjesztésében szerepelnek. Figyelemmel arra, hogy az előterjesztéseket a Főosztály állítja össze, okkal feltételezhető, hogy az említett körülmény az oka annak, hogy a vizsgálat során áttekintett 80 elbírált kérelem ügyében a köztársasági elnök döntése minden esetben megegyezett a belügyminiszter előterjesztésével. A Főosztály munkatársai nem emlékeztek olyan esetre, amikor a köztársasági elnök valamely előterjesztés aláírását megtagadta volna. A vizsgálat megállapította, hogy a magyar állampolgárság iránti kérelmek ügyében az érdemi döntéshozatal a BM-ben történik. A köztársasági elnök aláírása – tartalmilag – mindössze a BM döntésének megerősítését jelenti. Ezt támasztja alá az is, hogy a köztársasági elnök állampolgársági ügyekben történő döntésének – az Alkotmány 30/A § (2) bekezdése értelmében – érvényességi feltétele a belügyminiszter ellenjegyzése.
A köztársasági elnök diszkrécionális döntési jogköre miatt a hatályos jogi szabályozás az állampolgárság iránti kérelmek ügyében jogorvoslatot nem tesz lehetővé. A köztársasági elnök döntésének alapjául szolgáló belügyminiszteri előterjesztés előkészítését végző, illetve abban közreműködő közigazgatási szervek törvényes eljárásának jogi garanciái hiányosak, ami a Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállam, illetve az ebből következő jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben keletkeztet alkotmányos visszásságot. A vizsgálat tapasztalatai szerint a diszkrécionális elnöki döntés ténye önmagában nem szolgáltat elegendő indokot arra, hogy az Áptv. az állampolgárság iránti kérelmet benyújtó külföldi állampolgárok alkotmányos jogait, a döntés előkészítésében résztvevő közigazgatási szervek eljárása során korlátozza.
A vizsgálat során küldött megkeresésre, a nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárcanélküli miniszter jelezte, hogy a BM felkérése alapján, a Nemzetbiztonsági Hivatal 1993. X. 31. és 1996. XII. 31. között 21 057 személyről adott véleményt. Ennek során 57 esetben javasolta a kérelem nemzetbiztonsági okból történő elutasítását. A vizsgálat során áttekintett elutasított kérelmek közül az elutasítás oka 32 esetben az volt, hogy a kérelmező nem rendelkezett bevándorlási engedéllyel, 2 esetben magyarországi megélhetése nem volt biztosított, 2 esetben folyamatos magyarországi tartózkodásának időtartama nem érte el a 8 évet, 1 esetben büntetett előéletű volt. A kérelem elutasításáról szóló értesítésben 35 esetben az elutasítás közlésén túl csak a köztársasági elnök döntésének dátuma, illetve az a tájékoztatás szerepelt, hogy a kérelmező a magyar állampolgárságot nem szerezte meg, továbbá az, hogy a döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az állampolgárság iránti kérelmek elbírálásának több évig tartó elhúzódása miatt, továbbá azért, mert a kérelem elutasítása esetén jogorvoslatra nincs lehetőség, kiemelt fontosságú a kérelmező tájékoztatása. Ezért a kérelem elutasításáról szóló értesítésben tájékoztatni kellene a kérelmezőt arról, hogy beadványát a köztársasági elnök milyen okból utasította el, továbbá fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a kérelme elintézése során keletkezett iratokat jogában áll megtekinteni. Az állampolgárság iránti kérelmek elbírálási folyamatának áttekintése széles körű jogi felkészültséget igénylő feladat. Ezért az iratokba betekintésre jogosultak körét indokolt lenne a kérelmező meghatalmazott jogi képviselőjével kibővíteni. Erre jelenleg nincs lehetőség.
A köztársasági elnök döntését követően a Főosztály valamennyi olyan okiratot megküldi a kérelmező lakóhelye szerint illetékes polgármesternek, amelyeket a kérelem előkészítése során a kérelmezőnek kellett beszereznie, illetve kérelméhez csatolnia. Sem az Áptv., sem az Ápr. nem rendezi azt, hogy a csatolt okiratokkal mi a polgármester teendője. Ha a kérelmező ismeretlen helyre távozott, és a Főosztály által megküldött iratokat a polgármester nem tudja kézbesíteni, a jogszabályi rendelkezés hiányában az iratok gyakran hónapokig a polgármesteri hivatalban maradnak. Az iratokat a BM-ba gyakran csak egy év elteltével, a Főosztály ügyintézőjének jelentkezését követően küldik vissza, ami Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogbiztonság sérelmével jár. Az alkotmányos visszásság megszüntetésére az ügyiratkezelés szabályait kormányrendeletben kell rendezni. A szabályozásnak ki kell térnie arra is, hogy a polgármesteri hivatal mennyi ideig köteles az iratokat tárolni, illetve mennyi idő elteltével köteles azokat a BM-nek visszaküldeni.
A vizsgálat tapasztalatai szerint az 1993. X. 1-je és 1996. XII. 31-e között benyújtott állampolgárság iránti kérelmek elbírálása az esetek túlnyomó többségében – a kérelem előterjesztésétől számított – 1–3 évig tartott, de nem volt ritka a 4 éves elbírálási határidő sem. A több éves elbírálási határidőből a köztársasági elnök döntése 1-3 hetet vett igénybe. Az elbírálási határidő elhúzódásának legfőbb oka az volt, hogy az országban a 80-as évek végén, illetve a 90-es évek elején bekövetkezett társadalmi, politikai változások, és a volt Jugoszlávia területén zajló háború eredményeként, az állampolgárság iránti kérelmek száma a szokásos mennyiség többszörösére emelkedett. A növekedést mutatja, hogy míg 1989-ben 2800 kérelmet terjesztettek elő, addig 1990-ben 9500, 1991-ben 13 400, 1992-ben 13 300, 1993-ban 13 565 kérelem volt. A kérelmek ugrásszerű növekedésére a magyar közigazgatás nem volt felkészülve. Ez a körülmény a Főosztályon az ügyiratok felhalmozódását, a kérelmezők számára pedig az elbírálási határidők elhúzódását eredményezte. A vizsgálat idején a Főosztály számítógépes nyilvántartása szerint 1997. VI. 3-án a Honosítási Osztályon 10 062 honosítási, illeve visszahonosítási kérelem volt előkészítés alatt. A Honosítási Osztály ügyintézői erős terhelésnek vannak kitéve. Az említett időpontban az egyes ügyintézők nevén szereplő ügyiratok száma megközelítette az ezret. A kérelmek elbírálási határidejének elhúzódása miatt a BM vezetése 1995-től informatikai fejlesztést hajtott végre. Ennek, valamint az előterjesztett kérelmek számának 1994-ben kezdődő csökkenése következtében megkezdődött a hátralékok feldolgozása.
A helyzet javulását mutatja, hogy míg a Főosztályon 1993-ban 13 565 új kérelmet iktattak és a köztársasági elnök 6724 kérelemben döntött, addig 1994-ben 4442 új kérelem érkezett és a köztársasági elnök 6069 ügyben döntött. A legutolsó adatok szerint 1996-ban a külföldi állampolgárok 2904 állampolgárság iránti kérelmet terjesztettek elő és a köztársasági elnök 7485 kérelem ügyében döntött.
A korszerű informatikai háttér mellett, a Főosztályon szegényes az irodaszer-ellátás. Kevés a papír. A vizsgálat során áttekintett ügyiratok között olyan esetekkel is találkoztunk, amikor a Főosztály munkatársai a kérelmezők adatait olyan papír hátoldalára rögzítették – és csatolták az ügyirathoz – amelynek első oldalát korábban már felhasználták. Ezért az említett ügyiratokban olyan személyek adatai is szerepeltek, akiknek az ügyhöz semmi közük sem volt.
Az Országgyűlési Biztos Hivatalához 1997. I. félévben benyújtott 19 állampolgársági kérelemmel kapcsolatos beadványból pozitív változás volt tapasztalható a kérelmezők tájékoztatása terén, mert egyetlen olyan panasz sem volt, amely azt sérelmezte, hogy valamely beadványára a Főoszály hosszabb idő elteltével sem reagált.
Az országgyűlési biztos a megállapított alkotmányos visszásságok megszüntetésére, 1997. IX. 30-án ajánlással fordult a belügyminiszterhez, amelyben kezdeményezte, hogy az Áptv. hatálybalépését megelőzően benyújtott, még előkészítés alatt lévő kérelmek elbírálása során, az 1. § (4) bekezdése, illetve a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. 12. § (2) bekezdésének figyelembevételével járjon el.
Az állampolgárság iránti kérelmet előterjesztő külföldi állampolgárok tájékoztatásának javítása érdekében gondoskodjon arról, hogy
– a Bp. XII. Németvölgyi út 41. szám alatt tábla tüntesse fel az Állampolgársági Főosztályt, az Ügyfélszolgálati Iroda címét, valamint az ügyfélfogadási időpontokat,
– a Bp. XII. Stromfeld Aurél utca 29. szám alatt működő Ügyfélszolgálati Iroda, valamint az ügyfélfogadási időpontok jól látható módon legyenek feltüntetve,
– az Állampolgársági Főosztály már a kérelem beérkezéséről szóló értesítésben tájékoztassa a kérelmezőt az Ügyfélszolgálati Iroda címéről, telefonszámáról, az ügyfélfogadási időpontokról, illetve, hogy az Ügyfélszolgálati Iroda tömegközlekedési járművel miként közelíthető meg,
– a Főosztály a hiánypótlásra történő felhívást – amennyiben arra a kérelemnek a Főosztályon történő iktatásáról szóló értesítésnél későbbi időpontban kerül sor – már első alkalommal tértivevényes ajánlott küldeményként postázza,
– amennyiben a kérelmezőnek valamilyen anyakönyvi iratot kell pótolnia, a hiánypótlásra történő első felhívásban tájékozassa őt a Főosztály arról, hogy az okirat beszerzése céljából nem szükséges külföldre utaznia, azt mi módon tudja a Külügyminisztérium útján beszerezni,
– a Főosztály az állampolgárság iránti kérelem elutasításáról szóló értesítésben tájékoztassa a kérelmezőt az elutasítás okáról, továbbá arról, hogy az irataiba jogában áll betekinteni,
– a Főosztály, a kérelmek intézése során végzett eljárási cselekményeket az iratbetekintésre jogosult személyek által is követhető módon dokumentálja,
– olyan személyek adatai ne szerepeljenek az állampolgárság iránti kérelmek ügyirataiban, akiknek az adott ügyhöz semmi közük nincsen.
Kezdeményezze a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény, illetve a végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX.22) Kormányrendelet módosítását, illetve kiegészítését az alkotmányos alapismeretek vizsgával összefüggésben:
– a törvény – egyes méltányolandó körülmények fennállása esetén – vizsgakötelezettség alóli mentességet állapítson meg,
– a vizsga lebonyolításának részletszabályait a kormányrendelet állapítsa meg, biztosítsák a vizsgadíj visszatérítését abban az esetben, ha a visszahonosított kérelmező a vizsgát letette,
– jogszabály rendezze a vizsgák lebonyolításával kapcsolatos panaszok vizsgálatának módját.
Kezdeményezze az állampolgárság iránti kérelmek intézésével összefüggésben mind a törvény, mind a kormányrendelet módosítását, illetve kiegészítését a következők szerint:
– a törvény részletesen szabályozza az állampolgárság iránti kérelmek intézésében közreműködő szervek eljárását, különös figyelemmel a kérelmezők tájékoztatáshoz való jogára, az egyes szervek számára rendelkezésre álló eljárási határidőkre, az eskütétellel kapcsolatos polgármesteri teendőkre és azok határidejére,
– kormányrendelet rendezze a korlátozottan cselekvőképes személy meghallgatásának részletes szabályait,
– a törvény biztosítsa a köztársasági elnök, továbbá a kérelmező meghatalmazott jogi képviselőjének az állampolgársági iratokba történő betekintési jogát,
– a törvény oly módon biztosítsa az egységes elbírálás lehetőségét a magyar nemzetiségű kérelmező, illetve nem magyar nemzetiségű házastársa továbbá kiskorú gyermekeik közösen előterjesztett állampolgárság iránti kérelme esetében, hogy a legkedvezőbb elbírálás alá eső családtagra vonatkozó szabályok irányadóak legyenek a többi családtagra is,
– a törvény biztosítsa a jogorvoslat lehetőségét az állampolgárság iránti kérelem előkészítését végző, illetve abban közreműködő szervek eljárásának felülvizsgálatára,
– egyes kérelmezők hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése céljából a törvény tegye lehetővé azt, hogy az állampolgárság iránti kérelmek elbírálásához szükséges adatokat a kérelmező a törvényben felsorolt okiratoktól eltérő, más bizonyító erejű dokumentummal is igazolhassa.
Az országgyűlési biztos ajánlásainak többségét a belügyminiszter 1997. XI. 19-én elfogadta, és azokat az ajánlásokat, amelyekkel a belügyminiszter nem értett egyet, az országgyűlési biztos fenntartotta, illetve az 1997. december 5-én kelt válaszában módosította.
Az országgyűlési biztos azon kezdeményezésére, hogy a BM az állampolgárság iránti kérelem elutasításáról szóló értesítésben tájékoztassa a kérelmezőt az elutasítás okáról, továbbá arról, hogy állampolgársági irataiba jogában áll betekinteni, a belügyminiszter jelezte, hogy az elutasított kérelmekről szóló értesítésben továbbra sem kívánja közölni a döntés indokát. A belügyminiszter válaszában utalt arra is, hogy a döntésről szóló értesítéstől függetlenül az érintett személy beadványára vagy személyes érdeklődésére természetesen tájékoztatást adnak a kérelem teljesítésének törvényi feltételeiről, esetlegesen – az államtitok és szolgálati titok védelmére szolgáló szabályokkal összhangban – arról is, hogy az adott kérelem miért nem felel meg e feltételeknek.
Válaszában az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy az elutasítás alapjául szolgáló törvényi feltétel megjelölése nem azonos az indokolási kötelezettséggel. Az indokolás – mint jogi kategória – azt jelenti, hogy az eljáró szerv ismerteti az általa megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat; az ügyfél által felajánlott, de mellőzött bizonyítást és a mellőzés indokait; az eljárásban résztvevő hatóságok, szakértők megnevezését, továbbá azokat a jogszabályokat, amelyek alapján az eljáró szerv a döntését hozta. Az állampolgárság iránti kérelem elutasítási okának megjelölése nem sérti az elnöki diszkréciót, hiszen nem a döntési folyamat bemutatását, hanem mindössze végeredményének közlését jelentené. Az Áptv. és az Ápr. vonatkozó rendelkezései alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy nincs jogszabályi alapja annak, hogy a BM csak külön kérelemre tájékoztatja a kérelmezőt arról, hogy kérelme a törvény mely feltételének nem felelt meg. A belügyminiszter – figyelemmel arra, hogy az eljárás kérelemre indul, illetve törvényi kötelezés hiányában – nem látta indokoltnak a kérelmező tájékoztatását arról, hogy az irataiba jogában áll betekinteni.
Az Áptv. 18. § az iratokba betekintésre jogosult személyek felsorolásakor nem tartalmaz olyan korlátozást, mely szerint ez a jog csak a hivatalból indult eljárásokban érintett személyeket illetné meg. Az országgyűlési biztos felhívta a belügyminiszter figyelmét arra, hogy az állami szervtől jogszabályi kötelezés hiányában is elvárható, hogy a kérelmezőt a törvényben biztosított azon jogáról tájékoztassa, hogy az ügyében keletkezett iratokat, a vonatkozó titokvédelmi előírások betartásával jogában áll megismerni. Ezért az országgyűlési biztos az ajánlását fenntartotta.
A család védelme alkotmányos alapelv érvényesülése kapcsán a vizsgálat nem a törvény egésze, hanem annak egy speciális rendelkezése kapcsán állapította meg, hogy a különböző nemzetiségű szülők, illetve közös gyermekeik esetében a magyar állampolgárság iránti kérelem közös előterjesztésének lehetősége – speciális jogszabályi rendelkezések hiányában – nem védi a család intézményét, ezért alkotmányos visszásságot eredményez.
Az Áptv. alapelvként mondja ki, hogy a személy akaratszabadságának tiszteletben tartása mellett elősegíti a család állampolgárságának egységét. Ennek egyik megnyilvánulása a 15. § (4) bek.-ben szabályozott lehetőség, mely szerint a házastársak, illetve a szülő együttélő kiskorú vagy cselekvőképtelen nagykorú gyermekével közös állampolgárság iránti kérelmet terjeszthet elő. A vizsgálat tapasztalatai szerint az állampolgárság iránti kérelem közös előterjesztésének lehetősége – speciális rendelkezések hiányában – a gyakorlatban csupán annyit jelent, hogy a családtagok kérelmüket nem külön-külön, hanem egyetlen nyomtatványon terjeszthetik elő. A közös kérelem előterjesztésének lehetősége akkor tenne eleget a család védelmére vonatkozó alkotmányos alapelvnek, hogy segítse a család állampolgárságának egységét, ha – a 4. § (4) bekezdéséhez hasonlóan – a kiskorú érdekében, amennyiben csak egyik szülője magyar nemzetiségű, másik szülője esetében is lehetőség lenne a 4. § (3) bek. alkalmazására. Ezért az országgyűlési biztos ajánlását fenntartotta.
Az országgyűlési biztos ajánlására – hogy a törvény biztosítsa a jogorvoslat lehetőségét az állampolgárság iránti kérelem előkészítését végző, illetve abban közreműködő szervek eljárásának felülvizsgálatára – a belügyminiszter úgy foglalt állást, hogy a hatályos magyar jogrendszerben nem lát lehetőséget az állampolgárság megadása kérdésében a köztársasági elnök Alkotmányból eredő döntési jogának korlátozására.
Az ajánlás azonban nem az elnöki döntés, hanem a belügyminiszteri előterjesztés előkészítésében résztvevő közigazgatási szervek eljárásának felülvizsgálatára vonatkozott. Ezért az országgyűlési biztos az ajánlását fenntartotta.
A köztársasági elnök iratbetekintési jogát illetően a törvény mindössze annyit ír elő, hogy az állampolgárság iránti kérelmek ügyében a köztársasági elnök a belügyminiszter előterjesztése alapján dönt. Semmiféle olyan eljárási szabályt nem tartalmaz, amelyből akár áttételesen következtetni lehetne arra, hogy az elnöknek legalább elvi lehetősége lenne az egyes előterjesztések előkészítésének áttekintésére, illetve azok törvényességének ellenőrzésére. Így például a törvény nem rendelkezik arról, hogy az előterjesztésekhez az kérelmek ügyiratait is mellékelni kellene, továbbá arról sem, hogy mi lenne a teendő abban az esetben, ha a köztársasági elnök valamely előterjesztés aláírását megtagadná.
Ezért az országgyűlési biztos ajánlását módosította. A módosított ajánlásában kérte, hogy a belügyminiszter az állampolgársági eljárás szabályainak részletes meghatározása során kezdeményezze a törvény kiegészítését azzal, hogy a belügyminiszter az előterjesztéséhez a kérelmek ügyiratait is mellékelje, továbbá tegyen javaslatot a kérelmek köztársasági elnöki aláírásának esetleges megtagadása esetén irányadó eljárási szabályokra.
A módosított, illetve a fenntartott ajánlásokkal kapcsolatos válaszokra nyitvaálló határidő még nem telt el.

OBH 1944/1995.
Kaposvári lakos fordult lakóközössége nevében panasszal az országgyűlési biztoshoz. Beadványában kifogásolta, hogy a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt. minden hónapban alapdíjat számláz a szolgáltatást igénybevevők részére. Kitért arra is, hogy a melegvíz-szolgáltatást nem veszik igénybe, mert e célra a ház minden lakója villanybojlert szereltetett fel. A vizsgálat a jogbiztonsághoz való jog sérelmének alapos gyanúja miatt indult.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszbejelentés nem megalapozott. A 34/1995 (VIII. 25.) IKM-rendelet hatálya alá tartozó közcélú villamosmű és hőtermelő üzemek által értékesített gőz- és melegvíz árának megállapításakor a szolgáltatási különdíjat is beszámítják. A rendelet a szolgáltató kezelésében lévő, a területén kívül elhelyezett berendezések legfeljebb 10% nyereséggel növelt üzemeltetési költségeit határozza meg a hatósági ár részeként. Az önkormányzat rendelete is a magasabb szintű jogszabályhoz hasonló módon határozta meg a szolgáltatás díját. A különdíjat az önkormányzat rendelete alapdíjként nevesíti, részletezve az állandó költségek összetevőit. A fennmaradó fenntartási költséget a szolgáltatónak kell fedeznie. Tehát a költségek – a rendeletben meghatározott mértékig – megoszlottak a közüzem fenntartója és a szolgáltatást igénybevevő között.
A távfűtőművek által szolgáltatott hőmennyiséget nem a felszerelt hőleadó készülékek száma, hanem az átfűtendő légtér határozza meg. Ha egy-egy helyiségben nincs fűtőtest, úgy a lakás többi részén üzemeltetett hőszolgáltató eszközöknek kell a hiányzó melegítő testeket pótolniuk. Az egyéni mérés jelenleg még nem megoldható, mert ezzel egyes lakások tulajdonosai, bérlői jogtalan előnyhöz jutnának. A korábbi időszakban épített lakótelepi lakások hőszigeteltsége nem megfelelő. Így a lakóház középső részén lévő lakószobák és helyiségek fűtés nélkül is elegendő hőmennyiséghez jutnának a környező lakásokból. Az épület legfelső szintjén és a két oldalon elhelyezkedő lakások tulajdonosai és bérlői jóval több hőmennyiséget kényszerülnének felhasználni, hiszen a fűtést közvetlenül igénybe nem vevők légterét is ők melegítenék át. A ház lakóinak előszőr az építmény teljes szigetelését kellene utólag elvégeztetniük ahhoz, hogy a hőszolgáltatás igazságos elosztása megvalósulhasson. Ezért állapítják meg az árat a légköbméter alapján. Az egyes lakások és épületek szigetelésének hiányosságai miatt nem oldható meg a fűtés egyedi mérése.
A panaszos beadványában arra is kitért, hogy a bérből és fizetésből élő lakóközösségnek igen nagy anyagi terhet jelent a távfűtési szolgáltatás ellenértékének rendezése. Az 1993. évi III. törvény – a szociális igazgatásról és szociális ellátásról – igyekszik megakadályozni az állampolgárok anyagi ellehetetlenülését. A törvény az önkormányzatokra ruházta a feladatot, hogy állandó, vagy időszakos segítséget nyújtson az arra rászorulóknak. A jogosultság feltételeit az önkormányzatoknak rendeletben kell meghatározni. A jogosultaknak a kérelmet a polgármesteri hivatalokhoz kell benyújtani.
Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos vizsgálatában alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a felmerült panasszal kapcsolatban ajánlást nem tett.

OBH 1955/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a Dunabogdányi Földkiadó Bizottság által kiadott részaránytulajdonú földjét az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezték be, mert azt a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal árverésen értékesítette, s a részére földkiadó bizottsági határozattal kiadott földet az árverési vevő nevére jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba.
A vizsgálat a jogbiztonság, illetve a tulajdonhoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy a földkiadó bizottság az 1993. november 6-án kelt és 1993. december 2. napján jogerőssé vált határozatával részaránykiadás jogcímén panaszosnak 0,98 AK-értékű termőföldet adott ki. Ugyan azt az 1993. november 4-én és 5-én megtartott árverésen a kárrendezési hivatal annak ellenére értékesítette, hogy az említett föld a kárpótlási földalapba nem volt kijelölve. A kérdéses föld tulajdonjogát a körzeti földhivatal nem panaszos, hanem az árverési vevő nevére jegyezte be az ingatlan-nyilvántartásba.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy az 1992. évi II. törvény szerint a kárpótlási hivatal csak a kárpótlási földalapba kijelölt földet bocsáthatja árverésre. A hivatal a rá irányadó jogszabályi rendelkezéseket nem tartotta meg, megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, valamint az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való jogot, és ezzel alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az előidézett alkotmányos visszásság államigazgatási úton való kiküszöbölésére nem látott lehetőséget az árverési vevő jóhiszemű jogszerzése, s az idő múlása miatt, ezért az ügyben nem tett ajánlást, azonban felhívta a kárpótlási hivatal vezetőjének figyelmét a hasonló esetek elkerülése érdekében, a szükséges intézkedések megtételére, s ha a feltételei fennállnak, a személyes felelősség megállapítására. Tájékoztatta a panaszost, hogy sérelmének orvoslását a bíróságtól kérheti, illetve igényt tarthat arra, hogy részaránytulajdonát az e célra elkülönített földalapból kiadják.

OBH 2019/1995.
A panaszos az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó köztisztviselők nevében fordult kéréssel az országgyűlési biztoshoz, kérve az ilyen munkahelyen dolgozók pótszabadságának biztosítása érdekében törvénymódosítás kezdeményezését.
Az országgyűlési biztos az egészséghez való jog sérelmével kapcsolatos bejelentést megalapozottnak vélte és vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat megállapította, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. 132. §. (4) bek. szerint az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább 3 órát töltő munkavállalót pótszabadság illeti meg, melynek mértékét a kollektív szerződés határozza meg.
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 57. §. (5) bek. kimondja, hogy az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó közalkalmazott, ha naponta legalább 3 órát tölt ilyen helyen, évente 5 munkanap pótszabadságra jogosult, amely ilyen munkahelyen eltöltött 5 óra után 10 munkanapra emelkedik.
Ezzel szemben a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó köztisztviselőknek nem biztosított pótszabadságot. A vizsgálat azt is megállapította, hogy egyes munkahelyeken a köztisztviselő teljes munkaidőben ionizáló sugárzásnak van kitéve, ami meghaladja a szabványban meghatározott azt a sugármennyiséget, amelyet a dolgozó maradandó károsodás nélkül tartósan elbír (tolerancia dózis).
Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen foglalkoztatott köztisztviselők pótszabadságának rendezetlensége sérti az Alkotmány 70/A § (2) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmát, és a 70/B § (4) valamint a 70/D § (1) bekezdésében foglaltakat is, amely a szabadidőhöz és a legmagasabb szintű testi egészséghez való jogot garantálja, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv. 32. §-ában foglaltakat is, mely szerint a munkahelyen a sugárzások nem veszélyeztethetik a munkavégzés biztonságát.
A köztisztviselők tekintetében megállapított alkotmányos jogokat sértő állapot megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett a kodifikációs előkészületi munkálatokért felelős belügyminiszternek, kérve hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosítás során javasolja az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó köztisztviselők pótszabadságának rendszerét.
Az országgyűlési biztos ajánlása alapján az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó köztisztviselők pótszabadságára tett javaslatot az Országgyűlés elfogadta, amit a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. 41. § (7)–(8) bek. módosított szövege tartalmaz.
Az országgyűlési biztos ajánlása elérte célját.

OBH 2067/1996.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy 1995. január 29-én Tarpa községben egy általa ismeretlen személytől vásárolt gázolajat a rendőrség lefoglalta, majd a vámhatóság bírságot szabott ki. A vámeljárást a bíróság felülvizsgálta, az elmarasztaló határozatot helyben hagyta. A bírság összege a kamatokkal kb. 200.000 Ft-ot tesz ki. Jogsértőnek tartja az ellene lefolytatott eljárást, de különösen azt, hogy az Őt megtévesztő eladó ellen, aki a rendőr intézkedésekor is jelen volt – véleménye szerint a rendőrrel való barátsága miatt – nem indult semmilyen eljárás. Kérte a rendőrségi eljárás kivizsgálását.
A jogállamisághoz, ezen belül a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos alapjog megsértésének gyanúja alapján elrendelt vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy a helyi körzeti megbízott szolgálati kötelezettségének megfelelően, jogszerűen kezdeményezett intézkedést a panaszossal szemben. Mulasztást követett el azonban, amikor az ismertté vált eladó ellen nem tett feljelentést. A vámeljárás során az eljáró hatóság jogszerűen állapította meg a panaszos terhére a jövedéki törvénysértést. Mulasztás terheli viszont abban, hogy az eladó személyére vonatkozó bizonyítást meg sem kísérelte, pedig bűnösségére, már voltak adatok az iratokban. A főkapitány feljelentése alapján eljáró és a nyomozást megtagadó Ügyészségi Nyomozó Hivatal sem tárta fel a mulasztást.
A hatóságok részéről eljáró személyek mulasztásai miatt sérült a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jog, ezért az országgyűlési biztos alkotmányos visszásságot állapított meg, melynek orvosolására ajánlást tett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség és a megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének. Az ajánlásban foglaltaknak az érintettek határidőben eleget tettek. Az országgyűlési biztos eljárása elérte célját, a panasz egyik részét és a feltárt alkotmányos visszásságot megoldotta, de a vizsgálat hatáskör hiányában nem terjedt ki a panasz másik részét képező és a bíróság által már felülvizsgált vámszabálysértés miatti határozatra.

OBH 2189/1996.
Több szövetkezeti tagtól érkezett panasz az országgyűlési biztos általános helyetteséhez az Üdülőszövetkezet elszámolásával és gazdálkodásával kapcsolatban. A panaszok lényege a következő: az Üdülőszövetkezet Harkányban, Sopronban és Budapesten épített üdülőket, melyekben a tagoknak 2-3 hetes üdülőhasználatot biztosított. A költségeket irányárban határozta meg azzal, hogy végelszámoláskor számol majd el. A végelszámolást követően a tagok szükség esetén, teljesítették a pótbefizetéseket, és úgy gondolták, hogy ezzel az elszámolás megtörtént. A panaszosok között olyan is van, akinek a végelszámolást követően a szövetkezet tartozott, de ezt az összeget a mai napig sem kapta vissza. Ennek ellenére a szövetkezettől egyre újabb és újabb felszólítás érkezett különböző beruházásokra hivatkozva, amit a jórészt idős és beteg tagság már nem volt képes megfizetni, ezért kénytelen volt lemondani üdülőhasználati jogának egy részéről. A panaszosok szerint az is előfordult, hogy a szövetkezet a tartozás miatt megvonta az üdülőhasználati jogot. A tagság egy része jogosulatlannak tartja az Üdülőszövetkezet követelését, és vitatja a sérelmes határozatokat hozó közgyűlések törvényességét is. Ügyeik intézésével egyik, szintén károsult tagtársukat bízták meg, aki az érintettek nevében is büntető feljelentést tett a szövetkezet vezetői ellen a szövetkezet gazdálkodása miatt. A panaszosok különösen azt sérelmezték, hogy az APEH Délpesti Igazgatósága követelés lefoglalási értesítést küldött a tagoknak. Az APEH felszólításának hatására sokan – félve a végrehajtás következményeitől – 10 – 20 ezer Ft-os tartozásuk fejében mondtak le üdülőhasználati jogukról, feltehetően elveszítve ezzel eddigi befizetéseiket is. Megbízottjuk az országgyűlési biztos álttalános helyettesének olyan intézkedését kérte, mely megakadályozza a fentihez hasonló eljárás megismétlődését.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének lehetősége miatt indított vizsgálatot, melynek során az APEH elnökét vizsgálatra kérte fel. Az elnök válasza alapján a következőket állapította meg.
Az APEH Délpesti Igazgatósága az adóvégrehajtás szabályainak megfelelően járt el, intézkedése mégis sérti az Alkotmányban rögzített jogbiztonság elvét azért, mert az eljárási szabályok alkalmazását megelőzően nem győződött meg a szövetkezet által megjelölt tartozások valódiságáról. Az APEH intézkedése nyomán 72 szövetkezeti tag teljesített befizetést. Az APEH elnöke ígéretet tett az ügy felülvizsgálatra, és arra, hogy amennyiben a tagok a befizetéseket tartozatlanul teljesítették, annak összegét az adóhatóság haladéktalanul visszafizeti. Felhívta továbbá az első fokú adóhatóság figyelmét arra, hogy a jövőben körültekintőbben járjon el, ha az adózó magánszemélyt nevez meg lefoglalható követelése címzettjeként.
Az APEH elnökének válaszát és intézkedését az országgyűlési biztos általános helyettese elfogadta, és kérte, hogy a felülvizsgálat terjedjen ki az üdülőszövetkezet ügyvezető elnökének felelősségére is. Ezt követen az APEH eljárása miatt indított vizsgálatot ajánlás nélkül lezárta.
Kapcsolodó ügyiratok: 2199/1996; 2720/1996.

OBH 2196/1996.
A panaszos fia 1995. szeptember 26-án epilepsziás rohamot kapott és eszméletét vesztve elvágódott munkahelyén. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság határozata szerint a fiút esés közben elkapták, ám a munkabaleseti jegyzőkönyv szerint fejét erősen beverte a padlózatba. A rendőrkapitányság határozata is tartalmazza a baleset során jelenlévő tanúk kijelentését, miszerint a fiú jól hallhatóan nagyot esett a műköves folyosón. A mentők kórházba szállították, ahol a későbbiekben a CT-vizsgálat koponyaűri bevérzést mutatott. Az ezt követő műtét során a sérült elhunyt. A rendőrkapitányság megszüntette a bejelentett haláleset miatt indított eljárást. Az orvos szakértői vélemény szerint a halál oka kiterjedt agyzúzódás, agyvizenyő miatti beékelődés, mely a tarkótájékot ért tompa erő művi behatás miatti koponyatörés következtében jött létre; orvosi mulasztás, gondatlanság szakmai szabályszegés nem igazolható. A kiegészítő orvos szakértői vélemény szerint diagnosztikai tévedés igazolható, melynek oka a kórelőzményben rögzítettek és a feleség által szolgáltatott adatok voltak.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy – a Legfelsőbb Bíróság döntései szerint is – a téves diagnózis minősülhet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésnek, amennyiben nem a lehető legnagyobb figyelemmel és körültekintéssel jártak el, és nem vettek igénybe minden eszközt a diagnózis megállapításakor. E feltételek teljesülésének, azaz a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megvalósulásának gyanúja, az országgyűlési biztos általános helyettesének állásponja szerint fennállt.
A büntetőeljárás megindításának elmulasztása sérti a panaszos emberi méltósághoz való jogát. Az általános helyettes ezért javasolta, hogy a legfőbb ügyész rendelje el a nyomozást.
A kezdeményezést a legfőbb ügyész teljesítette.

OBH 2233/1995.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert a Heves megyei Kárrendezési Hivatal (Kárpótlási Hivatal) nem ismerte el kárpótlási igényét a zsámbéki 4335 számú betétben szereplő 132 AK-értékű mezőgazdasági ingatlanok 1/2 részére, illetve mert a betétben A/2 sorszám alatt felvett házasingatlanra vonatkozó kérelmét igényjogosultság hiánya miatt elutasította.
Az ügyben a jogbiztonsághoz való jog és a tulajdonhoz való jog sérelmének lehetősége miatt indult vizsgálat. A Budakörnyéki Földhivatal és a Kárrendezési Hivatal által elküldött iratokból az országgyűlési biztos általános helyettese a következőket állapította meg:
A panaszos juttatás jogcímén volt tulajdonosa az ingatlanoknak. A juttatás idején nőtlen volt, ami a személyi igazolványából és a házassági anyakönyvi kivonatból is megállapítható, ahogy az is, hogy a juttatást követően más személlyel kötött házasságot, mint akit a telekkönyvi betétben tévesen feleségeként jelöltek meg. Ezt a kárpótlási eljárásban a földhivatal is igazolta. A telekkönyvi betétben az A/3-21 sorszám alatti ingatlanok az 1949. évi 3. tvr. alapján kerültek termelőszövetkezeti használatba. Az A/1-2 számú ingatlan (ház és szőlő a beltelekben) a B/5 sorszám alatti bejegyzéssel került a földbirtok rendezési alap megjelölésű ingatlanként a Magyar Államkincstár tulajdonába. Az államosítás jogcímeként a földhivatal által kiadott másolaton kézírással az 1949. évi 3. tvr. szerepel, és az utolsó bejegyzésig húzott nyíl arra enged következtetni, hogy ugyanez volt az államosítási jogcím a szőlő és a ház esetében is. A csatolt okirati bizonyítékok nem alapozzák meg panaszos kárpótlási kérelmének részbeni elutasítását. A földhivatal téves bejegyzése, illetve az államosított ingatlanokat tartalmazó betét hozzáférhetetlensége nem okozhat hátrányt a panaszosnak. A kárpótlási igényt elutasító határozat nem tért ki arra, hogy a kárpótlási hivatal a termőföldek esetében miért nem fogadta el bizonyítékként a földhivatal igazolását, illetve a házingatlan utáni igényt konkrétan milyen bizonyítékok alapján utasította el. Az a körülmény, hogy a kárpótlási hivatal – a határozat indokolásából kitűnően – nem tárta fel kellően a tényállást, sérti a jogbiztonsághoz való jogot, és jelen esetben a tulajdonhoz való jogot is azáltal, hogy kellő indok nélkül utasította el az államosított ingatlanokra vonatkozó kárpótlási igényt.
Az alkotmányos visszásságok orvoslására az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást tett a Heves megyei Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal vezetőjének panaszos kérelmének felülvizsgálatára, és a csatolt okirati bizonyítékok újbóli értékelésére.
Az ajánlást a Kárpótlási Hivatal vezetője elfogadta. A felülvizsgálat eredményeképpen a kárpótlásáról szóló határozatot kiegészítette, és további 200 000 Ft kárpótlást állapított meg panaszos részére.

OBH 2250/1995.
Veszprém-gyulafirátóti lakosok beadvánnyal fordultak az országgyűlési biztoshoz, melyben sérelmezték a szomszédjukban működő árufuvarozó vállalkozó tevékenységét, mert az nyugalmukat zavarja és szennyezi a környezetet.
A panaszt az országgyűlési biztos általános helyettese hatósági eljárás lefolytatása céljából áttette a veszprémi polgármesteri hivatalhoz, ahol azonban érdemi intézkedés nem történt, ezért az egészséges épített környezethez, az egészséges élethez, illetőleg a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt az általános helyettes vizsgálatot indított.
A jegyző elmulasztotta a megengedett zaj- és rezgésszint mértékét a környezetvédelmi felügyelőséggel tisztázni. A lakóközösségre még nem káros zajszint megállapítása nélkül szabálysértési eljárást sem kezdeményezhetett, és a birtokvédelmi eljáráshoz is szükség lett volna az adatok beszerzésére. Az iratokból nem állapítható meg, hogy a panaszosok kaptak-e megfelelő kioktatást a birtokvédelmi eljárás szabályairól.
A vizsgálat megállapította, hogy a szolgáltatási tevékenységet semmilyen jogszabály nem szabályozza, de sem az ipari tevékenységet, sem a szolgáltatást végzők működéséhez nem elegendő a környezetvédelmi törvény betartatása. Tevékenységük megkezdése előtt más szakhatóság előzetes szakvéleményére (ÁNTSZ, tűzoltóság, stb.), és a környék lakóinak hozzájárulására is szükség lenne. A szolgáltatási és ipari tevékenység szabályozatlansága jogbizonytalanságot okoz, és a lakossági panaszokra az önkormányzatok hatáskör hiányában nem intézkedhetnek. A működés felfüggesztésére, vagy végleges bezáratásra sincs mód, mert szabályozás hiányában semmilyen tevékenység nem lehet jogszabálysértő. A szolgáltatás szabályozatlansága, az ipari és szolgáltató tevékenységet végzők telephelyengedélyezési eljárása szabályozásának mellőzése egy egész település életét, egészségét veszélyeztetheti. A fogyasztóvédelmi törvényt nem lehet végrehajtani, ha nincsenek meghatározva az egyes ipari és szolgáltató szakma folytatásához szükséges feltételek. Ennek hiányában a fogyasztóvédelmi felügyelőségek nem tudnak ellenőrzéseket végezni, nem képesek rendezni a panaszügyeket, azaz nincs olyan norma, melynek betartására kötelezni lehetne a tevékenységet folytatókat.
A jegyző a panaszügyben figyelmen kívül hagyta a közérdekű panaszokról, javaslatokról és bejelentésekről szóló törvény előírásait. Az önkormányzat képviselője az időközben hatályba lépett a környezetvédelemről szóló törvény alapján sem intézkedett, nem kérte a környezetvédelmi felügyelőségtől a már működő telephely felülvizsgálatát. A környezetvédelmi törvény végrehajtásának érdekében már rendezték a környezetvédelmi felügyelőségek feladat- és hatáskörét, de még nem határozták meg az önkormányzatok polgármestereinek és jegyzőinek környezetvédelmi feladatát és hatáskörét, illetve eljárását sem.
Az országgyűlési biztos általános helyettese 1997. XII. 30-án ajánlást tett az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszternek, hogy dolgozza ki a szolgáltató és ipari tevékenységre vonatkozó telephelyengedélyezési eljárást, és a szolgáltatást végzők működésének szabályait. Egyidejűleg felkérte a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki az önkormányzatok polgármestereinek és jegyzőinek feladat- és hatáskörét, valamint a környezet védelmével kapcsolatos eljárási szabályait. Ajánlást tett a közigazgatási hivatal vezetőjének, hogy rendelje el a jövőbeni alkotmányos visszásság megelőzése érdekében az önkormányzat panaszügyintézésének törvényességi vizsgálatát. A jegyzőt felkérte, hogy végeztesse el a területileg illetékes környezetvédelmi hatósággal a fuvarozó gazdasági társaság zaj- és rezgésvédelmi, valamint légszennyezési felülvizsgálatát, tájékoztassa írásban a panaszosokat a birtokvédelmi eljárásról, a kapcsolódó kártérítési igényük érvényesíthetőségéről, valamint a szabálysértési eljárás kezdeményezésének módjáról.
A válaszadásra nyitvaálló határidő még nem telt el.

OBH 2303/1997.
A román állampolgár panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy az ellene indított büntetőeljárás során az őrizetbe vételkor nyomban kihallgatták, noha ittas állapotban volt. Ezenkívül sem a román tolmács kirendelésére irányuló kérelmét, sem pedig a kirendelt védővel való kapcsolat felvételére, illetve a házastársa értesítésére irányuló kérését nem teljesítették.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság lényegi elemét képező jogbiztonság követelményének, továbbá a 8. § (1) és (2) bekezdése szerinti alkotmányos joggal összefüggésben az 57. § (3) bekezdésben előírt védelemhez való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat megállapításai szerint a panaszos ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntette miatt indult eljárás. Nevezett őrizetbe vételére 1996. XII. 27-én 18 óra 45 perckor, míg kihallgatására december 28. napján 00 óra 25 perckor került sor. Az őrizetbe vétel és a kihallgatás megkezdése közötti időben a panaszost elvitték a Fővárosi Önkormányzat Újpesti Kórházába kézsérülésének ellátására. A panaszos az 1997. január 2. napján történt folytatólagos kihallgatásakor úgy nyilatkozott, hogy tolmácsot nem igényel, mivel magyar származású és magyar anyanyelvű. Az iratok tartalmából megállapíthatóan a nyomozó hatóság a panaszos kirendelt védőjét 1996. XII. 28-án, majd 1997. I. 17-én, illetve IV. 14-én értesítette a folytatólagos kihallgatásról és az iratismertetésről, de a védő az említett eljárási cselekmények egyikén sem volt jelen, csak a május 12-ei ügyészi kihallgatáson jelent meg.
A panaszos ellen a Fővárosi Főügyészség 1997. V. 14-én emberölés bűntette miatt vádiratot nyújtott be. Házastársa, a bűncselekmény áldozatának leánya, időközben házasságuk felbontására irányuló pert indított. A Fővárosi Főügyészség főügyészhelyettese által lefolytatott vizsgálat adatai alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az őrizetbe vétel és az első kihallgatás időpontjának egybevetése, továbbá az időben későbbi gyanúsítotti vallomásoknak az első vallomással való tartalmi azonossága alapján nem vonható megalapozott következtetés a panaszosnak arra az állítására, amely szerint az első kihallgatásakor „erősen ittas állapotban” lett volna. A Be. 80. § (1) bekezdése szerint akkor kell tolmácsot igénybe venni, ha nem magyar anyanyelvű személy az eljárás során anyanyelvét kívánja használni. Ez a rendelkezés a Be. 8. §-a (2) bekezdésében előírt azon alapelvhez kapcsolódik, amely szerint a büntetőeljárásban mind szóban, mind írásban mindenki anyanyelvét használhatja.
A panaszos magyar anyanyelvű román állampolgár, aki a nyomozás során úgy nyilatkozott, hogy nem kér tolmácsot, mivel magyar származású és magyar anyanyelvű. A Be.-nek az előzőekben hivatkozott megsértésével kapcsolatos jogkövetkezmények nem az állampolgársághoz, hanem az anyanyelvhez fűződnek.
A panaszos házastársa időközben bontóperi keresetet nyújtott be, így tőle nem volt elvárható a panaszossal való kapcsolat felvétele. Más a helyzet azonban a panaszos kirendelt védőjének a nyomozás során való részvétele, illetve nevezettnek a panaszossal való kapcsolatát illetően. A kirendelt védőt a nyomozó hatóság a panaszos folytatólagos kihallgatásáról, majd az iratismertetésről 1996. XII. 28., majd 1997. I. 17., illetve IV. 14. napján értesítette, ám a védő az értesítés dacára egyik alkalommal sem jelent meg. Az országgyűlési biztos megállapítása szerint a védő ezen mulasztásának a hatályos büntetőeljárási rendelkezések alapján kétségkívül nincsen jogkövetkezménye. Azonban az, hogy a kapcsolatfelvétel többszöri értesítés ellenére hónapokig nem történt meg – az egyik legsúlyosabb bűncselekménnyel gyanúsított, fogvatartott, tehát személyi szabadságát korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt álló panaszost érintően – az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében előírt védelem jogának sérelme folytán alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. tvr. 16. § (1) bekezdése szerint fegyelmi eljárást az Ügyvédi Kamara elnöke indíthat az ügyvéd tevékenysége miatt. A panaszos ügyvédjének fentebb részletezett magatartása a hivatkozott tvr. 14. § (1) bekezdésében meghatározott fegyelmi vétség gyanúját veti fel.
Ezért az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. törvény 24. §-ában biztosított jogkörében nevezett ügyvéd ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökénél, mint illetékes szervnél, fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt a hatályos Fegyelmi Szabályzat értelmében eljárást kezdeményezett. Az eljárás eredménye még nem ismert. A határidő még nem járt le.
OBH 2357/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte Sajóőrös Önkormányzatának a kirótt telekadóval összefüggésben követett méltányossági eljárását.
Az ügyben az országgyűlési biztos a diszkrimináció tilalma sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy az önkormányzat a telekadó bevezetéséről rendelkező, módosított rendelete alapján, a telekadót a bevezetés évétől kezdődően folyamatosan vetette ki a panaszosra. A panaszos több alkalommal terjesztett elő az önkormányzati adóhatóságnál az adó elengedését célzó méltányossági kérelmet, e kérelmeket azonban a jegyző minden alkalommal elutasította.
A helyi adókról szóló törvény rendelkezése szerint a helyi adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakat kell alkalmazni.
Tekintve, hogy az adóigazgatási eljárásban követendő méltányossági eljárás részletszabályait teljes egészében az adózás rendjéről szóló törvény és a vonatkozó APEH iránymutatások illetőleg APEH utasítások szabályozzák, így az önkormányzati adóhatóságnak is e szabályokat kell követniük méltányossági eljárásuk során.
Figyelemmel arra, hogy Sajóőrös Önkormányzatának képviselő-testülete a telekadó bevezetéséről rendelkező rendeletében a méltányosság gyakorlásának feltételrendszerét nem alakította ki, méltányossági eljárása során a jogbiztonság követelményének megsértésével alkotmányos visszásságot okozott.
A jogszabály teljességének hiányából adódó visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlással élt, amelyben felkérte az önkormányzat polgármesterét, hogy intézkedjen az önkormányzatnak a telekadó bevezetéséről rendelkező rendeletének az adóigazgatási eljárás során követett méltányosság feltételrendszerével történő kiegészítése érdekében.
A megkeresett az ajánlásnak eleget tett, a vonatkozó rendeletet az önkormányzat módosította.

OBH 2373/1995.
A panaszos sérelmezte, hogy a szomszédos, tehergépkocsi tárolására használt telep működésével kapcsolatos bejelentéseire az őrbottyányi önkormányzat nem intézkedett.
Az országgyűlési biztos az Alkotmányban rögzített panaszjog és egészséges környezethez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot.
Vizsgálata megállapította, hogy a jegyző az 1993. VIII. 19-i határozatában ideiglenes jelleggel adott telepengedélyt, annak ellenére, hogy az akkor hatályos 20/1982. (X. 12.) IpM-rendelet ideiglenes jellegű telepengedély kiadására nem adott lehetőséget. A panaszos 1995. VII. 15-én beadott kérelmére, július és szeptember között helyszíni ellenőrzéseket végeztek a telepen, de szabálytalanságot nem észleltek, ezért a telepengedélyt nem vonták vissza.
Az országgyűlési biztos a csatolt iratokból megállapította, hogy a panaszos 1996. március 4-i ismételt bejelentése után az ügyben helyszíni szemlét nem tartottak, érdemi intézkedés nem történt. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az érdemi intézkedés hiánya a panaszos Alkotmányban biztosított panaszjogát és az egészséges környezethez való jogát sértette, ezért felkérte a közigazgatási hivatalt, hogy vizsgálja ki, hogy a telep működése során betartják-e az engedélyben foglalt korlátozó előírásokat és a jogszabályok előírásait.
A közigazgatási hivatal ügyintézője több esetben tartott helyszíni szemlét, a hajnali órákban, illetve szombati napon. A helyszíni ellenőrzések során megállapította, hogy a telep üzemeltetője nem tartja be a telepengedélyben foglalt korlátokat, ezért indokoltnak tartotta a telepengedély visszavonását, de az Ae. 71. §-a értelmében a közigazgatási hivatal egyéves határidő lejárta miatt felügyeleti jogkörében nem intézkedhetett.
Felszólította a panaszost, hogy új beadványával ismételten indítsa meg a telepengedély visszavonása iránti eljárást. Időközben azonban a 85/1997. (V. 28.) Kormányrendelet, 1997. VI. 1-jével hatályon kívül helyezte a 20/1982. (X. 12.) IpM-rendeletet, így a telepengedély visszavonására irányuló eljárás lefolytatására nincs lehetőség. A hatályon kívül helyező kormányrendelet nem tartalmaz átmeneti rendelkezéseket. A joghézagot áthidalva a közigazgatási hivatal javasolta, hogy az elsőfokú hatóság, birtokvédelmi eljárásban tiltsa meg a telep működését. A jegyző azonban az új beadvány alapján sem tudott olyan új tényeket megállapítani, amely a telep működését kifogásoló 1995-ös kérelemben nem szerepelt, ezért a birtokvédelmi kérelmet, a Ptk. 191. §-a értelmében elutasította.
A helyszíni vizsgálatokból kitűnik, hogy a vállalkozó nem tartotta be az ÁNTSZ engedélyébe foglalt előírásokat, és a telep károsítja a környezetét, így a működése sérti a szomszédok egészséges környezethez való jogát. Az alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében a környzetvédelmi hatóságnak intézkednie kell. A környezetet károsító tevékenység ellen a környezetvédelmi szabályok alkalmazásával lehet fellépni. Az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. tv. 53. §-ának felhatalmazása alapján a 12/1983. (V. 12.) MT-rendelet szabályozta a zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. 110. § (5)-(6) bekezdései értelmében a környezeti elemekre és az azokat veszélyeztető tényezőkre vonatkozó új jogszabályok hatálybalépéséig a szabályozás tárgyát képező rendeletek előírásait kell alkalmazni. Ezért az új kormányrendelet megjelenéséig az 12/1983. (V. 12.) MT-rendelet hatályban van és rendelkezései a vizsgált ügy megoldásánál alkalmazhatók.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos 1996. márciusi bejelentésére indult eljárást a hatóság nem zárta le. A bejelentés hatósági ellenőrzésre és tiltó határozat meghozatalára irányult, ezért azt közigazgatási ügynek kell tekinteni. Azzal, hogy a panaszos kérelmére nem alakszerű határozatot hoztak, és jogorvoslati lehetőségről sem tájékoztatták, megsértették az Alkotmány 2. §-ban rögzített jogállamiság és az 57. § (5) bek.-ben biztosított jogorvoslati jogosultság elvét.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett a miniszterelnöknek, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. 110. §-ára figyelemmel gondoskodjon új kormányrendelet meghozataláról, és abban állapítsa meg a települési önkormányzat polgármestereinek és jegyzőinek környezetvédelmi hatósági jogkörét, határozza meg a környezetvédelmi felügyelőségek feladat- és hatáskörét. Felkérte a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, hogy a kormányrendelet előkészítését támogassa. A miniszterelnöki hivatal az ajánlást elfogadta, és jelezte, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet az ajánlás után kihirdetésre került, a települési önkormányzat polgármestereinek és jegyzőinek részletes környezetvédelmi hatósági jogköréről szóló kormányrendelet szakmai egyeztetése folyamatban van.
A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter egyetértett az újraszabályozás szükségességével, de vitatta a joghézag fennállását. Az országgyűlési biztos az ajánlását fenntartotta, és felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy a válaszában hivatkozott jogszabályok egy részét időközben hatályon kívül helyezték, így a jogi szabályozás jelenleg hiányos. A minisztérium válaszadási határideje még nem telt le.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszternek a hatályon kívül helyezett 20/1982. (X. 12.) IpM-rendelet alapján folyamatban levő telepengedélyezési ügyek elbírálásához szükséges átmeneti rendelkezések haladéktalan megalkotására. A miniszter által megküldött rendelettervezet nem alkalmas az IpM-rendelet hatályon kívül helyezéséből adódó joghézag megszüntetésére, ezért az ajánlást módosítva fenntartotta. A minisztérium válaszadási határideje még nem járt le.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett az önkormányzat jegyzőjének, hogy – a 12/1983. (V. 12.) MT-rendeletben rögzített környezetvédelemmel kapcsolatos jogkörében hivatalból járjon el a környezetet zavaró telep megszüntetése érdekében. A jegyző az ajánlást elfogadta, az ügyben határozatot hozott, melynek eredményeként – a panaszos bejelentése szerint – a probléma megoldódott. A megoldást elősegítette, hogy az országgyűlési biztos ajánlására a közigazgatási hivatal törvényességi felügyeleti jogkörében figyelemmel kísérte a jegyző eljárását.

OBH 2465/1997.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója megkereste az Országgyűlési Biztos Hivatalát, mert hivatalához több olyan megkeresés érkezett, amelyben azt panaszolják a vásárlók, hogy az üzletben tevékenykedő őrző-védő kft. emberei minden alap nélkül bolti lopásokkal vádolták meg őket. Néhány esetben fizikai inzultus is érte őket, például elvezetés és motozás.
Levelében abban kéri az országgyűlési biztos állásfoglalását, hogy milyen jogok illetik meg a lopással megvádolt vásárlót, meddig terjed az őrző-védő szolgálat hatásköre és munkájuk során milyen kényszerítő, korlátozó eszközöket vehetnek igénybe.
A beadvány kapcsán felmerült az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság követelményének sérelme, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított. Vizsgálata megállapította, hogy a vagyonvédelmet ellátó személyek nem minősülnek hatóságnak, nem rendelkeznek hatósági jogkörrel. A vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység átmeneti szabályairól szóló kormányrendelet pontosan meghatározza a boltokban szolgálatot teljesítő őrző-védő kft.-k tevékenységének korlátait.
A jogalkotásról szóló törvény kimondja, hogy törvényben kell szabályozni az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait. A fenti problémát szabályozó kormányrendelet átmeneti szabályozásként készült, ideiglenes jelleggel. Ezt szövegezése is mutatja, mert több homályos, félreértelmezhető rendelkezést tartalmaz.
A jogbiztonság követelményének elengedhetetlen feltétele, hogy mind a vásárlók, mind azok számára, akik őrző-védő szolgálatot látnak el, kiszámíthatóvá tegye cselekményeik következményeit. Ezt a jelenlegi szabályozás csak részben oldja meg, s ezzel jogbizonytalanságot okoz. A kormányrendelet alacsonyabb rendű jogszabályként nem teljesíti a jogalkotásról szóló törvényben meghatározott feltételeket, illetve a jogszabály által érintettek számára nem ad egyértelmű tájékoztatást, ezért alkotmányos visszásságot okoz.
Ajánlásában az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze a 87/1995. (VII. 14.) Kormányrendelet szabályainak törvényi szintre emelését a jelentésben foglalt tartalmi megállapítások figyelembevételével.
Az ajánlás elfogadására nyitva álló határidő még nem telt le.

OBH 2522/1997.
A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetén belül működő családsegítő központok és Szociális Segítő Foglalkozású Dolgozók Országos Szakmai Tanácsának Elnöksége azzal a kéréssel fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy vizsgálja felül a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv.-t (Sztv.) módosító 1996. évi CXXXVIII. tv.-t, mert az olyan tevékenységre kényszeríti a családsegítő szolgálatokat, amely azok céljától idegen, és a szakmát tönkre teheti. Elsősorban az együttműködés elmulasztásának szankcionálásával nem értettek egyet. A rendszeres szociális segély folyósításának felülvizsgálatához az önkormányzatok a családsegítőket veszik igénybe, akik kénytelenek olyan adatokat kiadni, amelyek a gondozott személyek, családok mentális állapotára, betegségére, káros szenvedélyekre vonatkoznak, és ez sérti az állampolgárok személyiségi és a szociális jogait, ezért a családsegítők nem kívánnak ennek végrehajtói lenni.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, az emberi méltósághoz, a szociális biztonsághoz, a személyi biztonsághoz és szabadsághoz való jog, a diszkrimináció tilalmának feltételezett sérelme miatt indított vizsgálatot. A kifogásolt szabályozás ellen benyújtott panasz két lényeges kérdésnek a vizsgálatát vetette fel. Az aktív korúak együttműködési kötelezettségét előíró törvényi rendelkezések sértik-e a szociális munkás hivatás egyik alapvetőnek tekintett értékét, az önkéntesség elvét. Kényszeríthető-e az állampolgár bármiféle magatartásra a létfenntartáshoz szükséges támogatás fejében. A válaszhoz szükség volt annak vizsgálatára, hogy a liberális demokráciák a kérdést miként egyeztették össze az alkotmányosságról alkotott felfogással, illetve, hogy az európai országok hogyan kezelik ezt a problémát.
Az országgyűlési biztos álláspontja a következő: Az állampolgárság-eszme európai fejlődésének egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy a szükséget szenvedőknek sem kell lemondaniuk az állammal szemben őket megillető alkotmányos jogokról. A jogállamiság-jogbiztonság követelményével összeegyeztethetetlen, hogy az alapvető jogokat korlátozó döntéseket nem a független bíróság, hanem a végrehajtásért felelős és anyagilag is érintett önkormányzati szervek hozzák meg. Az Európai Unió 8 állama jogi szabályozásának áttekintése után megállapítható, hogy a segélyért folyamodók együttműködésre kötelezése nem általánosan bevett gyakorlat. Kivétel a francia RMI, melynek lényege, hogy a segélynek a létfenntartás biztosítása mellett az igénybevevő társadalomba való visszailleszkedését is szolgálnia kell. A segélyt az igénylő integrációját célzó szerződés alapján folyósítják, melyben a kérelmezőnek vállalnia kell az integrációját segítő programokon való részvételt. Annak előkészítése, az integrációs program megtervezése és lebonyolítása a szociális munkások feladata. A szerződést 3 hónapos próbaidőre kötik, amely meghosszabbítható. Az integráció fogalma nem csak munkavégzést jelent, hanem a betűvetés megtanulásától, az alkoholproblémák kezelésén át az átképzésig sok minden minősülhet az integráció érdekében végzett szerződésszerű együttműködésnek. Az RMI pozitívuma az emberi jogok iránti érzékenység, amit emberi méltóságuk hangsúlyozásával fejez ki. A negatívumai között említik a segélyezettek társadalmi ellenőrzésének fokozódását, és azt, hogy az esetkezelést mindinkább felváltja az adminisztráció.
Magyarországon egyes tényezők aggályossá teszik az együttműködési kötelezettség jelenlegi formában történő intézményesítését. A vizsgált országok többségében a szociális munkástól a hivatal által nem érzékelt szociális szükségletek feltárását várják, és nem a kliens magatartásának ellenőrzését, vagy az adóhatóság elöl eltitkolt jövedelmének felbecslését. Ezzel szemben Magyarországon a rászorultság vizsgálat olyan szempontokkal egészül ki, amelyek alkalmazása a segítő munka alapelvein kívül az alkotmányosan garantált személyiségi és magántitokhoz való jogot is sértheti.
Az önkormányzatok rendeletalkotási gyakorlatából következtetni lehet az együttműködési kötelezettség várható szabályozására. Félő, hogy a felhatalmazást az önkormányzatok jelentős része arra fogja felhasználni, hogy a társadalom peremére szorult amúgy is gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező réteget az ellátásból kiszorítsa, vagy az ellátás folyósítását az önkormányzat anyagi forrásaitól tegye függővé. A közigazgatási hivataloktól beszerzett önkormányzati rendeletek igazolták ezt a feltevést. Az együttműködési kötelezettséget azok a települési önkormányzatok is előírták, ahol családsegítő vagy szociális intézmény nem működik, és nincs is erőforrás ahhoz, hogy a feltételeket megteremtsék.
A vizsgálat során több eset is ismertté vált, melyben az önkormányzat az együtt nem működő támogatásának megszüntetését anélkül írta elő, hogy tisztázta volna, hogy mik a jogosultság újbóli megszerzésének feltételei. Az újbóli igénylés lehetőségének aránytalanul hosszú időre szóló felfüggesztése, illetve határidő hiánya sértheti az állampolgárok szociális biztonsághoz való jogát és a jogbiztonság követelményét. A családsegítő szolgálatok területi elosztásában tapasztalható egyenetlenségek azt eredményezik, hogy egyes önkormányzatok előírják és szigorúan érvényesítik az együttműködési kötelezettséget, más önkormányzatoknak erre esélyük sincs. Ez felveti a hátrányos megkülönböztetés problémáját.
Az országgyűlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy a törvénymódosítás azon rendelkezése, amely az önkormányzatokat felhatalmazta arra, hogy a segély folyósítását a családsegítőkkel való együttműködéshez kösse, alkotmányos visszásságot okozott. Ezért ajánlást tett a népjóléti miniszternek, hogy kezdeményezze az Sztv. 37/C §-nak olyan módosítását, mely szerint a családsegítőkkel való együttműködés nem feltétele a rendszeres szociális segély folyósításának. Az önkormányzat csak arra kapjon felhatalmazást, hogy a segélyezett együttműködését a rendszeres szociális segélyen felül ösztönözze külön juttatással.
A miniszter az ajánlást nem fogadta el, a törvény módosítását azzal az indokkal nem kezdeményezte, hogy alapvető társadalmi és jogalkotói cél, hogy a segélyezettek a lehetőségekhez képest minél előbb foglalkoztathatók legyenek, és ez csak az érintett felek kölcsönös együttműködésével valósulhat meg. Ezt a célt szolgálja az a rendelkezés, mely szerint az önkormányzat – ha ennek feltételei fennállnak – előírhatja a kötelező együttműködést. Az országgyűlési biztos fenntartotta álláspontját, hogy a kötelező együttműködés előírására vonatkozó törvényi felhatalmazás feltételei a hazai viszonyok között nem állnak fenn. A közigazgatási hivatalok vezetőinek részvételével tanácskozást hívott össze Noszvajon, melyen a minisztérium képviselői is jelen voltak. A tanácskozás előtt a hivatalvezetők áttekintették a vonatkozó önkormányzati rendeleteket, és tapasztalataikról az országgyűlési biztost tájékoztatták. A tanácskozás tapasztalataira építve a Népjóléti Minisztérium elkészítette a rendszeres szociális segélyben részesülő aktív korúakat érintő együttműködési kötelezettség végrehajtásáról szóló miniszteri irányelv tervezetét. Amit az országgyűlési biztosnak megküldtek. A miniszteri irányelv segítséget jelenthet a jogalkalmazóknak és a jogalkotó önkormányzatoknak egyaránt, de az az országgyűlési biztos véleménye szerint nem teszi szükségtelenné az Sztv. módosítását. Ezért a tanácskozásra készült anyag tanulmányozását és értékelését követően tervezi a szociális törvény módosítására tett ajánlása kiegészítését.

OBH 2523/1997.
A kínai állampolgár panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a határőrség megakadályozta az ország elhagyásában.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított, a Magyar Köztársaság területén törvényesen tartózkodó személyeknek az ország elhagyásához való jogának sérelme gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat adatai szerint panaszos 1997. február 8-án reggel, 9 óra 5 perckor jelentkezett kilépésre Ferihegy I. repülőtéren. A szolgálatban lévő határőr az útlevélellenőrzés során megállapította, hogy panaszos az ORFK Központi Nyilvántartó Szervének számítógépes adatai szerint beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll, ezért a határőrség hivatalos helyiségében előállította. A panaszos a meghallgatásakor elmondta, hogy 1994-ben elrendelték kiutasítását, ezt azonban később visszavonták, így jogszerűen tartózkodik az országban. A határátkelőhely ügyeletese telefax útján az ORFK Központi Nyilvántartó Szervéhez fordult és kérte adattáruk ellenőrzését. Az ORFK válasza megerősítette a tartózkodási tilalom fennállását. Figyelemmel azonban arra, hogy a panaszos érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezett, a határátkelőhely ügyeletese felvette a kapcsolatot a tartózkodási engedélyt kibocsátó BRFK Külföldieket Ellenőrző Osztályával. A BRFK válasza szerint a panaszos ellen elrendelt kiutasítást 1995. szeptember 1-jén valóban visszavonták, azonban ellene büntetőeljárás van folyamatban. A BRFK tájékoztatása alapján a határátkelőhely ügyeletese megállapította, hogy panaszos jogszerűen tartózkodik az országban, azonban úgy döntött, tisztáznia kell, hogy nem áll-e kiutazási korlátozás alatt. A panaszos felesége 16 óra körül bemutatta az eljáró határőrnek a Budapesti V.–VIII.–XIII. Kerületi Ügyészség határozatát 1 400 000 Ft biztosíték letétbe helyezésének engedélyezéséről, amely nem tartalmazott rendelkezést arra vonatkozóan, hogy panaszos elhagyhatja-e az országot. Ezért az eljáró határőr közölte a panaszossal, hogy az ügyészségi határozat kiegészítését kell kérnie, ugyanis annak szövegéből nem derül ki egyértelműen, hogy a kibocsátó hatóság nem emel kifogást az ország elhagyása ellen. A panaszos és felesége 17 óra körül kaptak engedélyt a határátkelőhely elhagyására.
A vizsgálat megállapította, hogy a szolgálatban lévő határőr jogszerűen járt el, amikor a panaszos iratait a határátkelőhelyen történő átléptetést megelőzően megvizsgálta, továbbá őt a Btk. 214. §-ban meghatározott jogellenes belföldi tartózkodás vétsége elkövetésének alapos gyanúja tisztázása céljából, a határőrség hivatalos helyiségében előállította.
A vizsgálat megállapította azt is, hogy az ORFK Idegenrendészeti Főosztály vezetője 1995. IX. 1-jén a Komárom Megyei RFK a panaszos kiutasítását elrendelő határozatát visszavonta. Ezt követően, az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztály Idegenrendészeti Osztálya a kiutasítás törlése céljából értesítette az ORFK Központi Nyilvántartó Szervét, továbbá intézkedett a beutazási és tartózkodási tilalom feloldásáról is. A panaszos neve azért szerepelt mégis a beutazási és tartózkodási tilalom alatt álló külföldiek jegyzékén, mert az ORFK Számítástechnikai Központjának munkatársa a felülvizsgálati adatok rögzítésekor – tévedésből – visszaállította a korábbi állapotot. Az adatok törlésének elmaradásáról az ORFK csak a határőrség megkeresésekor értesült, és az adatokat a jegyzékről ekkor törölték.
A külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. tv., a végrehajtásáról szóló 64/1995. (IV. 30.) Kormányrendelet, valamint a 9/1994. (IV. 30.) BM-rendelet vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy azok egyike sem rendelkezik a hibás adatok korrekciójáról, illetve annak határidejéről. Ennek hiánya sértheti a külföldi állampolgároknak a jogbiztonságát, ezért az országgyűlési biztos 1997. V. 15-én ajánlást tett a belügyminiszternek, hogy kezdeményezze a 64/1994. (IV. 30.) Kormányrendelet kiegészítését, a központi idegenrendészeti nyilvántartásban tévesen, illetve hibásan szereplő adatok észlelése esetén követendő eljárás szabályozásával.
1997. június 30-án kelt levelében a belügyminiszter az ajánlást elfogadta és ígéretet tett arra, hogy a tárca a 64/1994. (IV. 30.) Kormányrendelet kiegészítését elvégzi a menedékjogról szóló törvény elfogadását követő jogszabály revíziók során.
A Belügyminisztérium 1997. december 18-án a küldte meg a 64/1994. (IV. 30.) Kormányrendelet módosításának tervezetét, amelyben az ajánlásnak megfelelő kiegészítés nem szerepelt, ezért az országgyűlési biztos 1998. I. 7-én kelt levelében emlékeztette a tárcát a belügyminiszter ígéretére és ismételten kérte az ajánlás szerinti kiegészítést. Válasz még nem érkezett
A Budapesti V.–VIII.–XIII. Kerületi Ügyészség 1 400 000 Ft biztosíték letétbe helyezésének engedélyezéséről szóló határozatának vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a biztosíték letételét engedélyező határozatban az ország elhagyását nem kell külön engedélyezni, különösképpen nem kell az ország elhagyásának engedélyezésről önálló határozatot hozni. Abban az esetben, ha a büntetőeljárás alatt álló külföldi állampolgár az országból történő kilépés szándékával megjelenik valamely határátkelőhelyen, az eljáró határőr – a jogszabályban előírt nyilvántartások ellenőrzésén túl – mindössze azt jogosult, illetve köteles vizsgálni, hogy a külföldi által bemutatott útlevél valóban az ő tulajdonát képezi-e, illetve megfelel-e a vonatkozó tartalmi és formai követelményeknek. A külföldi feltartóztatása olyan körülmények tisztázása, különösképpen olyan okiratok bemutatása, illetve beszerzése céljából, amelyekre jogszabály nem kötelezi, az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállam, illetve az abból fakadó jogbiztonság, valamint 58. § (1) bek.-ben megfogalmazott, a Magyar Köztársaság területén törvényesen tartózkodó személyeknek az ország elhagyásához való jogával összefüggésben eredményez alkotmányos visszásságot.
Az alkotmányos visszásságot eredményező joggyakorlat megszüntetése céljából az országgyűlési biztos 1997. május 15-én ajánlást tett a határőrség országos parancsnokának, amelyben kérte, hogy körlevélben hívja fel valamennyi határátkelőhely vezetőjének figyelmét a büntetőeljárás alatt álló külföldi állampolgároknak az országból történő kilépését szabályozó jogszabályi rendelkezések helyes alkalmazására.
A határőrség országos parancsnoka az ajánlást elfogadta. Leveléhez mellékelte az országgyűlési biztos ajánlására 1997. május 28-án kiadott körlevele másolatát.

OBH 2526/1997.
Az országgyűlési biztos a Mai Nap című napilap 1997. február 9-én megjelent száma alapján hivatalból indított eljárást.
„Makacs hivatal. Talán a lélekvándorlásban bíznak. Ötödik éve tart. Bírság a halottnak.”
Húszezer forintos mulasztási bírság érkezett az Egészségbiztosítási Pénztártól a piliscsabai Weszelovszky István címére. A hivatal már négy éve küldözgeti neki felszólításait, csekkjeit. A teljesítés egyetlen akadálya, hogy a férfi még 1992-ben meghalt. Sógora ezt minden évben elmagyarázta az illetékeseknek. Hiába.”
Az országgyűlési biztos a lefolytatott vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a néhai ügyfél 1983. I. 1-jétől 1992. IX. 27-ig rendelkezett ipar-, illetve vállalkozói igazolvánnyal.
A Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Ügyfélszolgálata 1992. december 17-én vette át az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatának fénymásolatát. Ennek ellenére az újságcikk szerint 4. éve „szokatlan pontossággal és rendszerességgel” küldi a pénztár a felszólításait és csekkjeit. 1997. január 20-án kelt levelükben bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt rótt ki húszezer forintot a pénztár a megboldogultra, akinek egyébként „joga van keresettel fordulni a bírósághoz” .
A járulékfizetési kötelezettségei és befizetések összevetését követően 78 049 Ft túlfizetés mutatkozott mely a vállalkozó esetenkénti többletfizetéseiből származott.
Az országgyűlési biztos vizsgálatának megindítása után a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a folyószámlát rendezte és a kimutatott 78 049 Ft túlfizetést az örökösök kilétének megállapítását követően, 1997. július 16-án két egyenlő összegben kiutalta. Ezzel egy időben a pénztár igazgatója a tévesen kirótt bírság visszavonásáról intézkedett.
A Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója az alkotmányos jogsérelmet okozó eljárás indokául „a számítógépes adatrögzítés területén végzett, esetenként hiányos, illetve késedelmes tevékenység”-et jelölte meg. Az igazgató asszony véleménye szerint a pénztárnál „az elmúlt években történt többszöri vezetőváltás, illetve nagymértékű fluktuáció miatt jogilag megalapozott, személy szerinti felelősség nem állapítható meg.”
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár eljárása a folyamatos zaklatással, súlyosan sértette az elhunyt emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jogát, a hozzátartozók érzelmeit, jogtalanul használva a 78 049 Ft túlfizetést.
Az országgyűlési biztos a felelősség megállapításának elhárítását és annak indokait nem fogadta el. Ajánlásban kérte fel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját a felelősség kérdésének megállapítása érdekében a vizsgálat folytatására és a szükséges intézkedések megtételére.
A lefolytatott vizsgálat megállapítása szerint az ügy rendezése több szakterületet érintett, a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetője az illetékes területek vezetőinek figyelmét felhívta a pontos, szakszerű ügyintézés igényére, az ügyintézés ellenőrzésére, az adatállomány kezelésére vonatkozóan pedig igazgatói utasítás kiadása iránt intézkedett. Megállapították a hibás ügyintézést végző köztisztviselő nevét, akit az egészségbiztosítási pénztár vezetője figyelmeztetésben részesített. Egyidejűleg elrendelte a teljes megszűnt állomány felülvizsgálatát, valamint a számítógépes rendszerben minden adatváltozás azonnali átvezetését. A vizsgálat tehát eredményesen zárult.

OBH 2528/1997.
Az Észak Magyarország című folyóiratban megjelent cikk adott hírt arról, hogy a Dél-Borsodi Víz- és Csatornamű Kft. anélkül emelte szolgáltatási díjait, hogy erre az önkormányzat rendelete felhatalmazta volna.
Az ügyben az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Mezőkövesd jegyzőjének tájékoztatása és a megküldött iratok alapján a következőket állapította meg:
Mezőkövesd Város Önkormányzatának képviselő-testülete 1996. december 18-án tárgyalta az 1997. évre vonatkozó víz- és csatornaszolgáltatás díjait. A szolgáltatást a kft. koncessziós szerződés alapján látja el. A szolgáltatási díj emelését a testület azzal a feltétellel fogadta el, hogy a szolgáltató és a tulajdonos önkormányzat közötti vitás kérdések rendezése 1996. december 31. napjáig megtörténik. Amennyiben erre nem kerül sor, az 1997. évre javasolt víz- és csatornaszolgáltatási díj bevezetését nem engedélyezi, újabb előterjesztést tart szükségesnek. A szolgáltató ennek ellenére – önkormányzati felhatalmazás hiányában – már 1997. január 1-től érvényesítette az emelt árakat.
Az önkormányzat a rendeletét 1997. január 1-jei hatállyal nem is módosította. Az emelt víz- és csatornadíj az önkormányzat 9/1997. (II. 27.) számú rendelete szerint március 1-jén lépett hatályba.
A fentiekből következik, hogy a kft. megsértette a fogyasztók alkotmányban rögzített jogbiztonsághoz való jogát azzal, hogy az ártörvény követelményeivel és az önkormányzat rendeletével szemben 1997. január 1-től emelt díjat alkalmazott. Az ártörvény felhatalmazza a hatósági ár megállapítóját arra, hogy kötelezze a vállalkozót az elért többletbevétel visszafizetésére; ez szerepel a hatósági ár megsértőjével szemben alkalmazható intézkedések között. Fenti esetben az egyeztető tárgyalások során olyan intézkedés született, hogy a januárban, februárban jogtalanul beszedett vízdíjak elszámolása az I. félév végén megtörténik. Ezzel a megállapított alkotmányos visszásságot az önkormányzat testülete orvosolta, és erről a helyi lapban tájékoztatta a lakosságot.
Az ajánlástól ezért az országgyűlési biztos eltekintett. Szükségesnek tartotta azonban a kft. figyelmét felhívni arra, hogy a szolgáltatás díját csak azután emelheti, miután erről a hatósági ár megállapítója rendeletet alkotott.
Mezőkövesd jegyzőjének figyelmét pedig arra hívta fel, hogy ha a jövőben azt tapasztalja, hogy a közüzemi szolgáltató megsérti a hatósági árról szóló rendelkezéseket, akkor az ártörvény 16. §-ban foglaltak szerint haladéktalanul intézkedjék a jogsértés megszüntetése érdekében.
A figyelemfelhívást az érintettek tudomásul vették. A jegyző tájékoztatása szerint a lakossággal való elszámolás a második negyedév végére megtörtént.

OBH 2552/1997.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a Romhányi Rákóczi Mezeje Tsz gazdálkodási területéhez tartozó Pusztaberki községben kevés földet jelöltek ki a kárpótlási földalapba, illetve, hogy a községben lakók részarány-tulajdonának fedezetére elkülönített földalapnak csak kisebb részét jelölték ki Pusztaberki településen, nagyobb részét a szomszédos Tereske község határában, továbbá hogy nem kaptak kellő segítséget ahhoz, hogy a pusztaberki részaránytulajdonosoknak Pusztaberkiben jelöljék ki a részarányföldalapot és ezt követően ebből nevesítsék a pusztaberkiek részaránytulajdonát.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amely feltárta, hogy a tsz gazdálkodási területéhez tartozó Pusztaberki település területén lévő tsz használatában álló földek jelentős részét 1971-ben, illetve 1984-ben a tsz elcserélte a Borsosberényi Állami Gazdasággal, így az 1991. évi XXV. tv. (Kpt.), illetve az 1992. évi II. tv. (Ámt.) hatálybalépésekor – a földalapok képzésének időpontjában – Pusztaberki községben a tsz használatában mindössze 246 AK-értékű föld volt, melyet a tsz teljes egészében a pusztaberki részaránytulajdonosok részére jelölt ki. A pusztaberki részaránytulajdonosokat megillető további részaránytulajdonú földalapot a szomszédos Tereske határában jelölte ki a tsz, s ugyancsak Tereske határában jelölt ki 650 AK-értékű földet az I-es kárpótlási földalapba a pusztaberkiek részére.
A pusztaberkiek azt szerették volna elérni, hogy a tsz – mely később jogutód nélkül megszűnt – és az á. g., illetve jogutódja a korábban elcserélt földeket cserélje vissza, és ezt követően történjék meg most már Pusztaberkiben, a pusztaberkiek részére mind a kárpótoltak, mind a részaránytulajdonosok földkiadásának fedezetére szolgáló földalap kijelölése és e földalapokból bocsássák árverésre a földeket, illetve adják ki a részaránytulajdonú földet a jogosultaknak. Az akkor még fel nem számolt tsz a földcsere elől elzárkózott. A pusztaberkiek által fenti módon tervezett földcserére a földről szóló jelenleg hatályos 1994. évi LV. tv. nem ad lehetőséget. Nem alapos a panaszosnak az a kifogása, hogy az államigazgatási szervek a földcserét nem támogatták. A vizsgálat azt is feltárta, hogy a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter által a II-es kárpótlási földalapba Pusztaberkiben az á. g. kezelésében lévő földekből kijelölt kárpótlási földekkel együtt a pusztaberkiben kárpótlásra kijelölt föld mennyisége lényegében azonos a pusztaberkiek részére a kárpótlási törvény által kijelölésre előírt mértékkel. A földalapok képzése során a tsz a pusztaberki tagok és alkalmazottak részére földalap-elkülönítési tervezetében földalapot nem képzett. A földalap-elkülönítési tervezetet a Megyei Kárrendezési Hivatal a törvényi előírások ellenére jóváhagyta. Ezzel megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, mellyel alkotmányos visszásságot idézett elő. Az alkotmányos visszásság kiküszöbölésére ma már nincs lehetőség, mert a tsz akit új földalapképzési tervezet készítésére lehetne kötelezni, felszámolás következtében jogutód nélkül megszűnt.
A vizsgálat feltárta, hogy a pusztaberkiek valóságos problémáját az okozza, hogy a pusztaberki részaránytulajdonosok részére kijelölt 1752 AK-értékű részaránytulajdonú földnek csak 15%-át tudták lakóhelyükön kijelölni, míg 85%-át Tereske községben jelölték ki.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a pusztaberki részarány-tulajdonosok földjeinek elcserélésére van lehetőség, úgy ha élnek a földtörvény birtok-összevonási célú önkéntes földcsere lehetőségével. Ennek az a módja, hogy ha a földek nevesítését követően az egyes részarány-tulajdonosoknak a tulajdonába adják a földet, akkor a birtok-összevonási célú önkéntes földcsere keretében, kapott földjüket az á. g. jogutódjával, az ÁPV Rt. jóváhagyásával a Pusztaberkiben lévő volt á. g. földekre cserélhetik.
Az országgyűlési biztos a pusztaberkiek célját támogatta, ezért a megvalósításához vezető útról az érintett hatóságokat tájékoztatta, hogy a pusztaberkiek birtok-összevonási célú önkéntes földcsere megvalósítására irányuló törekvését támogassák.

OBH 2570/1995.
A panaszos a gyermekével való kapcsolattartási ügyében fordult az országgyűlési biztoshoz, sérelmezve, hogy a kapcsolattartási jogát nem tudja gyakorolni a bíróság ítéletének megfelelően, mert a gyámhatóság nem intézkedik.
A panaszt az országgyűlési biztos általános helyettese kivizsgálta és az 1996. XII. 30-i jelentésben megállapította, hogy a hatóság alkotmányos jogsérelmet okozott azzal, hogy az ügyben nem hozott határozatot. A panaszosnak a jogbiztonsághoz való alkotmányos joga sérült, ezért az országgyűlési biztos ajánlással élt, melyben Áe. előírásaira hivatkozva alakszerű határozat meghozatalát kérte.
Az ajánlásra érkezett válaszban a települési önkormányzat polgármestere azt írta, hogy a gyámhatóság az ügyben érdemi határozatot csak a tényállás tisztázása után tud hozni.
A gyámhatóság eljárása több szempontból is törvénysértő: a bírói ítélet végrehajtása érdekében semmilyen intézkedést nem tett, eljárása nem a kapcsolattartás végrehajtása, hanem annak szabályozása iránti eljárás során szükséges intézkedések sorozata. Azt kell vizsgálni, hogy a kapcsolattartás valóban meghiúsult-e, a szülők meghallgatásának kizárólag ennek a kérdésnek a tisztázását kell szolgálnia. Amikor a kapcsolattartás szabályozása óta már két év eltelt és a gyámhatóságnak megnyílt a hatásköre az újraszabályozásra, az anya által előadott ilyen irányú kérelmet nem foglalta jegyzőkönyvbe. A jegyző a közigazgatási hivatalnak írt tájékoztatásában szó szerint ezt írja „...helyi és személyi kapcsolattartásom alapján nem tartom célszerűnek a gyermek érdekében a gyermek láthatásának törvény által előírt kierőszakolását”. A közigazgatási hivatal a tájékoztatásban foglaltak alapján az elfogultságot nem vizsgálta, felügyeleti jogkörében, pedig – a kapc<%4>solattartás végrehajtása iránti intézkedések elmaradása miatt – semmilyen intézkedést nem tett. A kapcsolattartást szabályozó jogerős bírói döntés végrehajtása nem mérlegelés kérdése, azt a hatóság rendelkezésére álló eszközökkel el kell érni.
A kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelemről döntés nem született. 1997. III. 28-án a panaszos jelezte, hogy az továbbra sem valósult meg. Beadványához, melyben arra is utalt, hogy emberi méltóságában is megsértették, csatolta a meghallgatásáról a polgármesteri hivatalban készült jegyzőkönyv másolatát is. A jeg<%4>yzőkönyv olyan kérdéseket tartalmazott, melyek nem az elmaradt kapcsolattartásokra vonatkoznak, a kérdések és a jegyzőkönyv hangvétele emberi méltóságában sértették a kapcsolattartásra jogosult apát.
A gyámhatóság jogszabálysértések sorozatát követte el, a panaszos jogbiztonsághoz, jogorvoslathoz, esélyegyenlőséghez való alkotmányos joga többszörösen sérült. Abban az esetben ha az eljáró ügyintéző „helyi, személyes” ismereteire hivatkozva foglalt állást egy ügyben és erről a felettes szervét értesítette, nyilvánvaló, hogy az elfogultság kérdését vizsgálni kell, mert alaposan feltételezhető, hogy az ügyfél esélyegyenlőséghez való jogai sérültek.
A közigazgatási hivatal a tájékoztatás kézhezvételét követően megállapította a törvénysértéseket, de elfogadta azt, hogy a „gyámhatóság véleménye körvonalazódik”.
Az 1993. évi LIX. törvény alapján az országgyűlési biztos általános helyettese a korábban tett ajánlását fenntartva 1997 novemberben kiegészítő jelentésében felkérte – a gyermekvédelmi törvény hatálybalépését követően illetékessé vált – Mezőkövesd Gyámhivatalának vezetőjét, hogy a kapcsolattartást szabályozó jogerős bírói ítélet végrehajtása iránt intézkedjen, Bükkábrány jegyzőjét pedig arra, hogy a jövőben a jogszabályoknak megfelelően járjon el, és az ügyfelek meghallgatása során emberi méltóságukat tartsa tiszteletben. Végül felkérte a közigazgatási hivatalt, mint II. fokú gyámhivatalt, hogy felügyeleti jogkörében eljárva a tapasztalt jogsértések megszüntetése érdekében határozottabban intézkedjen és elfogultságra utaló adatok esetén vizsgálja meg a kizárás szükségességét.
Az önkormányzat polgármestere az ajánlásokkal nem értett egyet, azt felterjesztette felügyeleti szervéhez, a közigazgatási hivatalhoz. A felügyeleti szerv intézkedésére nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 2605/1995.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult sérelmezve, hogy dunaharaszti önkormányzata építési ügyben tett bejelentésére hónapok óta nem intézkedett. A vizsgálat megindítása érdekében az önkormányzat jegyzőjétől az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatást kért, melyet a jegyző határidőben nem teljesített. Az országgyűlési biztos általános helyettese részjelentésében megállapította, hogy az 1993. évi LIX. tv. 18. § (2) bekezdése alapján felhívott jegyző a vizsgálat szempontjából fontos információk megadásáról nem gondoskodott, ezzel sértette a vizsgálati jogosultságát, és ezzel korlátozta alkotmányos feladata ellátásában.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felhívta a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy gondoskodjon arról, hogy a jegyző teljesítse az országgyűlési biztos jogszabályon alapuló megkeresését, továbbá fontolja meg a vizsgálattal érintett jegyző elleni fegyelmi eljárás megindításának lehetőségét.
A közigazgatási hivatal vezetője felkérte a jegyzőt vizsgálat lefolytatására, valamint arra, hogy annak eredményéről az országgyűlési biztos általános helyettesét is értesítse.
Az önkormányzat jegyzője az ajánlással nem értett egyet, erről közvetlenül tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, aki ismét a közigazgatási hivatal vezetőjének intézkedését kérte.
A közigazgatási hivatal főosztályvezetője a települési önkormányzat polgármesterének írt levele egy példányával tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, melyből kiderült, hogy a közigazgatási hivatal álláspontja szerint „az állampolgári jogok érvényesülése tárgybeli ügyben nem sérült (...) azonban törekedni kell az államigazgatási szervek és alkotmányos jogokat érvényesítő szervezetek teljes körű és folyamatos együttműködésére”.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ezt követően felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét arra, hogy tájékoztassa az ajánlással kapcsolatos álláspontjáról, intézkedéséről.
Erre – az 1997. október 22-ei – a levélre válasz nem érkezett, sőt a közigazgatási hivatal az ajánlás kézhezvétele óta az országgyűlési biztos általános helyettesének egyetlen sort sem írt, mindössze az önkormányzatnak címzett levelei másolatát küldte el.

OBH 2623/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult, melyben a dunaharaszti önkormányzat jegyzőjének – az ingatlana közvetlen szomszédságában folytatott építkezés és kisipari tevékenység gyakorlása miatt bejelentett – kifogásai ügyében folytatott hatósági eljárását és döntéseit sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslathoz való alkotmányos jog sérülésének lehetősége miatt vizsgálatot indított.
1995 augusztusában jelezte a dunaharaszti jegyzőnek, hogy szomszédja az övével szomszédos ingatlanhatáron lévő fészer műhellyé átalakítását tervezi, és ott lakatos tevékenységet folytat. Az építésügyi hatóság építési engedélyt adott az építtető által megkezdett építkezésére. A panaszos, e határozatot a polgármesternek címzett levelében kifogásolta, de azt a jegyző a fellebbezés elbírálására jogosult közigazgatási hivatalnak nem továbbította. Az engedély nélküli ipargyakorlás miatt a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi hatósághoz is fordult. A hatóság megállapította, hogy a lakatosműhely zajkibocsátása a vonatkozó előírásoknak nem felel meg, ezért zajbírságot szabott ki a telephely üzemeltetőjére. A jegyző a kisipari tevékenység gyakorlását felfüggesztette, majd befejezését rendelte el.
A jegyző azzal, hogy a fellebbezésnek minősülő beadványt nem továbbította a felettes szervhez, alkotmányos visszásságot idézett elő, mert a panaszos nem tudta érvényesíteni az Alkotmányban biztosított jogorvoslati jogát (57. § /5/). Ezen az sem változtat, hogy időközben az engedély nélküli építtetővel szemben birtokháborítási eljárásban a kisipari tevékenység gyakorlásának befejezését rendelték el, és nevezett vállalkozási tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a fellebbezésnek minősülő beadványt bírálja el, és intézkedjen hogy az illetékességi területén működő jegyzők az államigazgatási eljárási szabályokat tartassák be.
Felkérte egyidejűleg az önkormányzat polgármesterét, hogy vizsgálja meg a jegyző eljárását, s szükség esetén folytasson le fegyelmi eljárást a sorozatos mulasztások miatt.
A<%1> közigazgatási hivatal vezetője megállapította, hogy az eltelt időre tekintettel az építtető jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait az államigazgatási eljárás már nem sértheti, ezért az ajánlásnak nem tud eleget tenni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az ajánlását fenntartotta. A közigazgatási hivatal vezetője az ismételt ajánlást elfogadta, és a fellebbezést elbírálta. Felhívta a munkatársait az eljárások szabályszerű lefolytatására.
A polgármester késedelmesen adott válaszában tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy a jegyző ellen nem kíván fegyelmi eljárást lefolytatni. Ezt az országgyűlési biztos általános helyettese tudomásul vette, tájékoztatta azonban a polgármestert, hogy az éves beszámolójában azt az Országgyűlés tudomására hozza.

OBH 2705/1995.
A panaszos azt sérelmezte, hogy Vác város önkormányzata nem gondoskodik az ún. „Zsobrák dűlői” lakosok ivóvízellátásáról.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 18. §-ában rögzített egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Megkeresésre a polgármester azt a tájékoztatást adta, hogy a város egyes külterületi részein az ivóvízhálózat kiépítésére megállapodást kötött 1994 szeptemberében a Dunamenti Regionális Vízmű Rt.-vel. Az ivóvízhálózat kiépítésének egyik előfeltétele két víztározó medence összekötése volt. A hálózatbővítés megtörtént, a két víztározót is összekötötték. A beruházás költsége 47 millió forint volt, melyhez a város kb. 22 millió forint összegű támogatást adott 1994. és 1995. évben. A panaszos külterületen lévő lakóépülete a két víztározó szintjénél magasabban fekszik, ezért a rendszer az előírt 1,5 bar nyomást nem tudja biztosítani. Ennek ellenére – panaszos szervező munkájára is tekintettel – az rt. a vezetéket saját költségén meghosszabbította a tervezetthez képest még 15 méterrel, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezáltal még kisebb lesz a víznyomás. A vízvezeték-hálózat tehát a kérelmező ingatlanának széléig van kiépítve, ahol a Vízmű Rt. közkifolyót helyezett el a vízvétel lehetővé tétele céljából.
A polgármester válasza azt is tartalmazta, hogy az rt. a külterületi dűlőben állandó lakosként élőktől nem kért és a jövőben sem kér közműfejlesztési hozzájárulást. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (4) bekezdése szerint a települési önkormányzat köteles gondoskodni – többek között – az egészséges ivóvízellátásról.
Vác város jegyzője megkereste a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályát útmutatást kérve. Felvetette, hogy a törvénynek az általános fogalmazása nem ad megfelelő eligazítást konkrét alkalmazásához sem a település igazgatási területét (belterület – külterület), sem pedig a jogosultak körét (lakóépület-, üdülőépület-tulajdonosok, állandó, ideiglenesen bejelentettek) illetően. Vác város igazgatási területének külterületi részén több száz család már évtizedek óta állandó lakosként él. Az önkormányzat e családoknak az egészséges ivóvízellátását – hetente több alkalommal – lajtos tehergépkocsival megoldotta, az ásott kutak vize ugyanis elnitrátosodott. Az utóbbi években jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik a külterületen lévő építményekbe bejelentkeznek és kérik az egészséges ivóvizet. A lakcímbejelentéssel kapcsolatos BM állásfoglalás szerint lakásnak minősül az a helyiség is, ahol valaki szükségből lakik vagy ahol – amennyiben lakása nincs – megszáll. A külterületen lakók száma – a bejelentkezési lehetőség korlátozásának hiányában – egyre nő, és ez megoldhatatlan feladatot jelent az önkormányzatnak az egységes ivóvízellátás biztosításában is. A dombvidék dűlő útjain sok épületet a lajtos tehergépkocsi meg sem tud közelíteni és egyre nagyobb távolságon kell az ivóvizet kiszállítani.
Állásfoglalást kért az alábbi kérdésekben: Milyen területi és személyi körre terjed ki az önkormányzat egységes ivóvízellátási kötelezettsége? A lajtos tehergépkocsival megközelíthetetlen épületek esetében milyen távolság (ahova az ott lakóknak el kell mennie a vízért) tekinthető megengedettnek? Mekkora az a vízmennyiség, amit ivóvízként egy személy naponta (hetente) igényelhet (ivás, főzés)?
A BM szakmai véleményt kérve megkereste a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumot. A KHVM Jogi Főosztályának vezetője az alábbi választ adta:
A helyi önkormányzatokról szóló – módosított 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) az egészséges ivóvízellátásról szóló gondoskodást a települési önkormányzat kötelező feladatává teszi anélkül, hogy a törvény vagy más jogszabály a nem közműves ivóvízellátás módját meghatározná. Az Ötv. csupán lehetőséget ad arra, hogy a helyi önkormányzat a törvény és az egyéb jogszabályok keretei között önállóan szabályozza a feladatkörébe tartozó helyi közügyeket.
A képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot. Az adott ügyben az Ötv. 1. § (3) bekezdésének figyelembevételével, a 16. § felhatalmazása alapján Vác Város Önkormányzata képviselő-testületének kellene rendeletet alkotnia, annál is inkább, mert az ország valamennyi településének sajátosságai kormány vagy – különös tekintettel a felhatalmazás hiányára – BM–NM–KHVM-rendelettel nem szabályozhatók.
A lefolytatott vizsgálat eredményeként megállapítható volt Vác Város Önkormányzata képviselő-testületének mulasztása a tekintetben, hogy nem alkotott önkormányzati rendeletet az egészséges ivóvízellátásról. Ebben az önkormányzati rendeletben lenne szükséges meghatározni az ellátásra jogosultak körét mind település igazgatási terület (belterület-külterület) mind személyi kör (állandó-ideiglenesen bejelentettek, illetve lakóépület vagy üdülőtulajdonosok) vonatkozásában.
A fent részletezett hiányosságok alkotmányos visszásságot okoztak. Ez abban nyilvánult meg, hogy a jelenlegi helyzet – a szabályozottság hiánya – sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásban az 1993. évi LIX. törvény 21. § (1) bekezdésében rögzített felhatalmazása alapján felkérte Vác város polgármesterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az ivóvízellátásról való gondoskodásról az önkormányzat képviselő-testülete rendeletet alkosson.
A válaszadásra törvényben biztosított határidő még nem járt le.

OBH 2753/1997.
Az előzetes letartóztatásban lévő panaszos meghatalmazott védője azt sérelmezte, hogy a BRFK Gazdaságvédelmi Osztályán indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság az előzetes letartóztatás kezdő időpontjától – 1996. december 14-től – nem hallgatta ki védencét. Egy tanúkihallgatás kivételével melynek időpontjáról és helyéről a védőket nem értesítette – más nyomozási cselekményt nem végzett. Sérelmezte továbbá, hogy 1997. január 21-én postázott, a nyomozó hatóság eljárása miatti beadványukra az ügyben felügyeletet ellátó Fővárosi Főügyészségtől panasza elküldéséig – 1997. február 17-ig – nem kaptak választ.
A jogállamisághoz, illetve a jogbiztonságához, valamint a védelemhez való alkotmányos alapjog megsértésének gyanúja alapján elrendelt vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszossal szemben a nyomozás elrendelése, a halaszthatatlan nyomozati cselekmények foganatosítása jogszerű volt. Az ügyészség az előzetes letartóztatás indítványozásakor, helyesen ismerte fel a cselekmény hibás minősítését és határozott annak átminősítéséről. Jogsértést követett el viszont a nyomózó hatóság, amikor a december 13-i átminősítést követően, az ügy áttételéről csak 1997. február 10-ével intézkedett, és e határozatát sem a gyanúsítottal, sem annak védőjével nem közölte, továbbá akkor is, amikor a lefoglalás során készített jegyzőkönyvben nem tüntették fel azonosításra alkalmas módon a lefoglalt iratokat. Jogsértő volt a Fővárosi Főügyészség azon eljárása is, hogy a január 21-én kelt védői panaszt – iratkezelési hiányosságokra hivatkozva csak február 27-én bírálta el. Az így lefolytatott eljárások sértették a Be. 6. §-ában rögzített védelem alapelvét, továbbá a 96. §-ban a hatóságok részére előirt, soronkívüli eljárási kötelezettséget is.
A hatóságok fentiekben megállapított mulasztásai, jogsértései miatt, sérült a védelemhez és a jogbiztonsághoz való jog, ezért az országgyűlési biztos alkotmányos visszásságot állapított meg és annak orvosolására ajánlást tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének. Intézkedést kért a legfőbb ügyésztől annak érdekében, hogy a Fővárosi Főügyészségen ne történhessenek hasonló iratkezelési hiányosságok, a nyomozások felügyeletét ellátó ügyészek pedig fokozottabban ellenőrizzék a nyomozó hatóságok eljárásának jogszerűségét és szakszerűségét.
Az érintettek ajánlásra tett intézkedését és az azokról szóló tájékoztatást az országgyűlési biztos tudomásul vette.

OBH 2780/1995.
A panaszos beadványában sérelmezte annak ellenére, hogy Rakacaszend Önkormányzatának bejelentette, hogy a szomszédja által az építkezéséhez ásott meszesgödörben felgyülemlett víz veszélyezteti a lakóháza állagát, és a szomszédja évek óta birtoksértő magatartást tanúsít, a körjegyző semmilyen intézkedést nem tett.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jog sérülésének lehetősége miatt, és a körjegyzőtől tájékoztatást kért az ügyben.
Az önkormányzattól azonban többszöri sürgetés ellenére sem kapott választ. A körjegyző ezzel megsértette az országgyűlési biztosoknak az 1993. évi LIX tv. 18. § -ban meghatározott vizsgálati jogosultságát, mert korlátozta az országgyűlési biztos általános helyettesét alkotmányos feladata ellátásában, és ezzel alkotmányos visszásságot okozott.
A törvény 24. §-a értelmében, ha az országgyűlési biztos eljárása során szabálysértés vagy fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúját észleli, az illetékes szervnél felelősségre vonásra irányuló eljárást kezdeményezhet, bűncselekmény észlelése esetén pedig kezdeményez. A megkeresett szerv az eljárás megindításával kapcsolatos álláspontjáról – törvény eltérő rendelkezése hiányában – hatvan napon belül, az eljárás eredményéről pedig annak befejezését követően harminc napon belül tájékoztatja az országgyűlési biztost.
Az országgyűlési biztos általános helyettese élve a törvényben biztosított jogával ajánlásában felkérte közigazgatási hivatal vezetőjét, gondoskodjon arról, hogy a polgármesteri hivatalok teljesítsék az országgyűlési biztos jogszabályon alapuló megkereséseit, valamint felhívta az önkormányzat polgármesterét, hogy a mulasztás miatt a vonatkozó jogszabályok alapján kezdeményezzen fegyelmi eljárást.
A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlást elfogadta, s jelezte, hogy az illetékességi területén működő jegyzők részére tartott szakmai továbbképzésen nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy az országgyűlési biztos megkeresésének az 1993. évi LIX. tv. alapján mindenkor tegyenek eleget.
Rakacaszend Önkormányzatának polgármestere arról adott tájékoztatást, hogy a körjegyzőséget alkotó önkormányzatok testületei nem kívántak fegyelmi eljárást lefolytatni. Ezt az országgyűlési biztos általános helyettese tudomásul vette, felhívta azonban a polgármester figyelmét, hogy az éves beszámolójában az Országgyűlést az esetről tájékoztatja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az utólag megküldött iratokból megállapította, hogy a panaszos birtokvédelmi ügyében bírósági eljárás van folyamatban, ezért azt hatáskör hiányában elutasította.

OBH 2844/1995.
A községi érdekegyeztető fórum képviselője fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmesnek találta, hogy a tsz a földalapok elkülönítése során kevesebb földet jelölt ki a tarnaleleszi földekből az I-es kárpótlási földalapba (1882 AK), mint amennyit a tarnaleleszi sérelmet szenvedettek igényként benyújtottak (4450 AK), továbbá, hogy a későbbi egyezséget is figyelembe véve az I-es kárpótlási földalapba összesen kijelölt 2183 AK-értékű földből, 301 AK-értékű erdőt, annak védettsége miatt nem bocsátottak árverésre.
A földrendező bizottság elnöke azt sérelmezte, hogy a Mátra Nyugat-Bükki Erdő- és Fafeldolgozó Rt. (MEFAG) egyrészt a kárpótlásra jogosultak által bejelentett igénynél (922 AK) kevesebb AK-értékű földet jelölt Tarnalelesz községben az I-es kárpótlási földalapba (741 AK), másrészt védetté nyilvánításra tervezett földet is kijelölt a kárpótlási földalapba 176 AK-értékben, s így a kárpótlásra jogosultak részére mintegy 375 AK-val kevesebb föld árverésére került sor.
A vizsgálat a jogbiztonság sérelmének, illetve a jogorvoslathoz való jog biztosítása elmulasztásának gyanúja miatt indult meg.
A tsz a földalap-elkülönítési tervezetében az I-es kárpótlási földalapba, Tarnalelesz Község vonatkozásában 1882 AK-értékű földet különített el. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal a földalap elkülönítési tervezetet határozatával jóváhagyta. A határozatának meghozatala előtt azonban a törvényi előírásoktól eltérően a természetvédelmi hatóság nyilatkozatát nem kérte ki. Az említett földalapba kijelölésre került 301 AK-értékű és 1993. április 10. napjától védetté nyilvánított erdőterület is. A hivatal említett határozatát a fórum fellebbezése folytán az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal (OKKH) bírálta el. Az OKKH kötelezte a tsz-t 4450 AK-értékű kárpótlási földalap kijelölésére. A tsz a másodfokú közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. Bíróság az OKKH határozatát hatályon kívül helyezte, és a Megyei Kárrendezési Hivatal határozatát helybenhagyta. Az ítélet ellen a fórum és a földrendező bizottság nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság a fellebbezés visszavonására tekintettel a pert megszüntette. A tsz és a fórum képviselője között egyezség jött létre, miszerint további 301 AK-értékű földet jelölnek ki az I-es kárpótlási földalapba. A létrejött egyezséget a kárrendezési hivatal jóváhagyta, a határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. A tsz területén a földalap-kijelölés befejeződött.
A Megyei Kárrendezési Hivatal a MEFAG-ot az egész gazdálkodási területére vonatkozóan – helytelenül – 34558 AK-értékű kárpótlási igény bejelentéséről értesítette. A MEFAG azonban 22048 AK-értékű földet tudott kijelölni az I-es kárpótlási földalapba, ezen belül Tarnaleleszre vonatkozóan a kiközölt 922 AK-val szemben 741 AK-t különített el. A földalap-elkülönítési tervezetet a Megyei Kárrendezési Hivatal határozatával jóváhagyta. Az említett földalapba kijelölésre került mintegy 170 AK-értékű olyan terület is, mely 1993. április 10. napjától fokozottan védetté lett nyilvánítva. A Kárrendezési Hivatal a határozatának meghozatala előtt a természetvédelmi hatóság véleményét nem kérte ki, határozatát az érdekegyeztető fórumnak nem küldte meg, a határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a tsz a Megyei Kárrendezési Hivatal által kiközölt AK-értéket az I-es kárpótlási földalapba Tarnalelesz vonatkozásában fedezet hiányában nem tudta kijelölni, azonban a kijelölés során a tsz az 1992. évi II. tv. (ÁMT) földalapképzésre vonatkozó szabályait betartotta. Ez a megállapítás vonatkozik a MEFAG I-es kárpótlási földalapképzésére is. Ezért a panaszosoknak alaptalan az a kifogása, hogy kevesebb AK-értékű földet jelöltek ki az említett gazdálkodó szervezetek az I-es kárpótlási földalapba, mint amit a hatályos jogszabályok előírnak. A kárpótlási földalapba kijelölt védett erdőterületek kijelölésével, pótlásával kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy a gazdálkodó szervezetek földalap-elkülönítési tervezetének elkészítését szabályozó ÁMT-t módosító 1992. évi L. tv., mely 1992. július 3-án lépett hatályba, lehetővé tette, hogy a kárpótlási földalapba a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával erdőművelési ágba tartozó védett területen lévő erdő is kijelölhető legyen. Az ÁMT 21. §-ának (6) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a Kárrendezési Hivatalnak a határozathozatal során védett természeti terület esetén az illetékes természetvédelmi hatóság szakhatósági nyilatkozatát is meg kell szerezni. E nyilatkozat megszerzését a Megyei Kárrendezési Hivatal elmulasztotta. Az Alkotmánybíróság 28/1994. (V. 20.) határozatában megállapította, hogy „A visszaható hatályú megsemmisítésből következően – a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenessség megszüntetéséig – az ÁMT 13. §. (2) bekezdés d) pontjában meghatározott földek közül az „erdő” művelési ágba tartozó védett területek a határozat kihirdetését követően már nem adhatók magántulajdonba, akkor sem, ha a megsemmisített jogszabályi rendelkezések alapján már jogerősen kijelölésre kerültek”. A védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. tv. 2. § (3) bekezdése kimondja: „Ha a kijelölés befejeződött, a kijelölésre kötelezettek az (1) bekezdésben foglalt földterületek helyett pótlólagos kijelölésre, vagy a kijelölés megismétlésére nem köteles.” Ezért a kárpótlási földalapba kijelölt védett erdőterületek árverezésére ma már nincs mód, illetve helyettük újabb földalap kijelölésére a gazdálkodó szervezet pedig nem kötelezhető.
A vizsgálat megállapította, hogy a Megyei Kárrendezési Hivatal eljárása során a természetvédelmi szakhatóság nyilatkozatát nem szerezte be, a várható kárpótlási igényről szóló értesítési kötelezettségét nem a törvényben írtak szerint teljesítette, ezáltal alkotmányos visszásságot idézett elő, mert megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét. (Alkotmány 2. § (1) bekezdés). Ugyancsak alkotmányos visszásságot idézett elő a Megyei Kárrendezési Hivatal azáltal is, hogy az érdekegyeztető fórum részére, annak feladatkörét érintő ügyben hozott határozatát részére nem küldte meg, mellyel a fórumot mind fellebbezésre jogosultat elzárta jogorvoslati joga gyakorlásának lehetőségétől. (Alkotmány 57. § (5) bekezdés.)
A vizsgálat által feltárt alkotmányos visszásságok kiküszöbölésére – az idő múlására a jóhiszeműen szerzett jogokra is tekintettel – ma már nincs lehetőség, ezért az ügyben az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, azonban az ügy vizsgálatáról készült jelentés megküldésével panaszosokat és az érintett szerveket tájékoztatta.

OBH 2855/1997.
A panaszos azért fordult segítségért az országgyűlési biztoshoz, mert véleménye szerint a Fejér Megyei Egészségbiztosítási Pénztár jogtalanul helyezett kilátásba vele szemben végrehajtási eljárást.
A panaszos 1991. januárig egyéni gazdálkodói törzsszámon volt nyilvántartva. Folyószámláját megszüntette, majd a következő napon, 1991. januártól egyéni vállalkozói igazolványt váltott ki.
A MEP tájékoztatta az új törzsszámáról, egyben értesítette a havi járulékfizetési kötelezettség összegéről és megküldte a törzsszámmal ellátott 12 db befizetési csekket. A panaszos az OTP-vel nem közölte az új törzsszámát, ezért járulékbefizetései továbbra is a megszűnt törzsszámra érkeztek. Nem jelezte, hogy rendelkezik folyószámlával is, csak azt, hogy a befizetési kötelezettségének eleget tett.
1993. szeptemberben a pénztár az egyéni gazdálkodói folyószámlán többletfizetést mutatott ki. Levelükben arról tájékoztatták a panaszost, hogy írásbeli kérelmére az összeget átkönyvelték vállalkozói folyószámlájára. Egyúttal arra is felhívták a figyelmét, hogy befizetéseit ezután ennek törzsszámára teljesítse.
A panaszos egyéni vállalkozása sikertelen volt, ezért azt megszüntette, vállalkozói igazolványát leadta. A panaszos kérte a túlfizetésként kimutatott összeg visszautalását, ami meg is történt. A bizonylatok egyeztetésekor tűnt ki, hogy a befizetések a megszűnt törzsszámra hivatkozva történtek és ezen járulék összegét fizették vissza az ügyfélnek. A vállalkozói folyószámlára járulékfizetés nem történt, ezért tartozás keletkezett.
A MEP tájékoztatása szerint a panaszos 1991–93. évekre önbevallást nem küldött be, így járulékfizetési kötelezettségét 1994. május 13-ig – az önbevallások pótlólagos beküldéséig – a pénztár nem is tudta megállapítani. Az önbevallások feldolgozását követően szólították fel első ízben a járuléktartozás rendezésére. Az 1993 februárjában benyújtott önbevallás is tévesen, a 85 800-3. törzsszámra hivatkozással érkezett be.
A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója megírta, hogy a hatályos jogszabályok alapján a járuléktartozás befizetése alól nem adhat mentesítést, méltányossági jogköre csak részletfizetés engedélyezésére, valamint a késedelmi pótlék mérséklésére vagy elengedésére terjed ki.
A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy – bár a folyószámlák körüli tisztázatlan körülmények, valamint az utólag beérkezett önbevallások miatt történt hosszadalmas egyeztetések következtében az ügyintézés elhúzódott – a MEP jogszerűen járt el. A panaszos méltányosság iránt kérelmet nyújthat be.
Az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos jogsérelmet nem állapított meg, ezért az eljárást megszüntette.

OBH 2858/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a belügyi hivatásos állomány 1996. évi illetmény rendezésének elveiről, illetmény besorolásának átmeneti szabályozásáról szóló 3/1996. (II. 14.) BM-rendelet egyes rendelkezéseit alkotmánysértőnek tartotta, mivel azok a tiszti állománycsoporttal szemben diszkriminációra adtak lehetőséget.
A panaszos szerint a rendelet 4. § (6) bekezdése hátrányos megkülönböztetést jelentett a tiszti állomány illetményének megállapításánál, mert az alapilletmény 20%-os emelésére, illetve csökkentésére – tisztek esetében a 20%-ot is meghaladó csökkentésre – adott lehetőséget. Az 1996. évi illetményemelést a rendelet alapján úgy kellett végrehajtani, hogy a minimális összkereset (alapilletmény és az illetménypótlékok együttes összege) a tiszteknél a 40 000 Ft-ot lehetőség szerint, a zászlósoknál és tiszthelyetteseknél a 35 000 Ft-ot minden esetben elérje. A rendelkezés elvileg azzal a következménnyel járhatott, hogy a parancsnoki beosztást és felelősséget viselő tiszt kevesebb illetményt kapott, mint tiszthelyettes beosztottja. A bejelentés alapján az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el a diszkrimináció tilalma (Alk. 70/A § (2) bek.) és az egyenlő munkáért, egyenlő bérhez való jog (Alk. 70/B § (2) bek.) sérelmének gyanúja miatt.
A vizsgálata megállapította, hogy a BM-rendelet hatálybalépése idején a hivatásos állomány illetménye a beosztási illetmény, a rendfokozati illetmény és a korpótlék összegéből állt. A két besorolási osztályba tartozó állománynál a beosztási illetmény megállapításához eltérő szorzótényezőket kellett figyelembe venni, amelyek az I. besorolási osztályba tartozóknál magasabbak voltak, mint a II. besorolási osztályban. A szorzószám még a pályakezdők esetében is 25%-al magasabb volt a tisztek, mint a tiszthelyettesek esetében és a szolgálati idő, valamint a beosztás függvényében ez a különbség tovább növekedett. A rendfokozati illetmény ugyancsak a tiszti állománycsoportba tartozók számára jelentett további előnyöket. A rendeletet úgy kellett végrehajtani, hogy a hivatásos állomány illetménye nem csökkenhetett, tehát alkalmazása hátrányosabb besorolást nem eredményezhetett.
A kifogásolt rendelkezések azt a célt szolgálták, hogy a munkáltató (az állományilletékes parancsnok) az általános szabálytól eltérve, a kiemelkedő színvonalú munkát végző, nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező, de a hatályos rendelkezések miatt magasabb kategóriába nem sorolható tiszthelyettesek részére is biztosítani tudja az illetményemelést. A parancsnoki mérlegelési jogkör gyakorlása – a jogszabályi keretek között és a rendelkezésre álló költségvetési források által behatároltan – nem sérti az alkotmányos jogokat.
A 20/1997. (III. 19.) BM-rendelet 57. §-a a 3/1996. (II. 14.) BM-rendeletet 1997. III. 27-től hatályon kívül helyezte, de a differenciálás jogát – 10%-os eltérést engedélyezve a jogszabályban megállapított illetmény kategóriáktól – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény is fenntartotta.
A panaszos által kifogásolt jogszabállyal összefüggésben az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságot nem állapított meg.

OBH 2905/1997.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, Bp. XVIII. Ker. Pestszentlőrinc–Pestszentimre Önkormányzatának a helyi adók bevezetéséről szóló rendelete egyes rendelkezéseit.
A beadvány vizsgálata során felmerült a jogállamiság valamint a diszkrimináció tilalma alkotmányos alapelvei sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzati rendelet módosítása iktatta be a panaszos által kifogásolt rendelkezéseket. A módosítás az önkormányzati rendeletnek az adó mértékét megállapító rendelkezéseit érintette. A módosító rendelkezéseket a közigazgatási hivatal is törvénysértőnek ítélte, és törvényességi észrevételben kérte fel a képviselő-testület azok hatályon kívül helyezésére.
A képviselő-testület az észrevételben foglaltak alapján az önkormányzati rendelet egyik szakaszát hatályon kívül helyezte, másik szakaszát pedig módosította. A módosítás a kifogásolt törvénysértést nem szüntette meg, mert csupán a „vállalkozói tevékenységet” kifejezést változtatta „gazdasági tevékenységre”, a címzettek körének változatlanul hagyásával.
A közigazgatási hivatal 1997. június 13-án kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a törvénysértő önkormányzati rendelet felülvizsgálatát és megsemmisítését. Azzal, hogy az önkormányzati rendelet a gazdasági tevékenység folytatására használt lakást a magánszemélyek kommunális adója tekintetében, a lakás céljára szolgáló lakáshoz képest háromszoros mértékű adótétellel adóztatja, jogszerűtlenül kiszélesítette az adótárgyak körét.
Az általános helyettes álláspontja szerint az önkormányzati rendelet sérelmezett rendelkezése ütközik az Alkotmányban deklarált, jogállamiságból fakadó jogbiztonság, valamint a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével, ezért az alapindítvány indokolásának ismeretében csatlakozott a közigazgatási hivatal indítványához, kérve az Alkotmánybíróságot az önkormányzati rendelet sérelmezett pontjának felülvizsgálatára és megsemmisítésére.

OBH 2981/1997.
A panaszos a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár hallgatása, illetőleg intézkedésének elmulasztása miatt kért segítséget az országgyűlési biztostól. Véleménye szerint sérült a jogorvoslathoz való alkotmányos joga.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos volt munkáltatója az Invest Bank Rt. (jogutódja: Pénzintézeti Központ Rt.) a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól kapott felvilágosítás alapján annak reményében, hogy a panaszos nyugdíja átcserélhető lesz az utolsó 36 hónap keresete alapján, 1992. március 1-től 124 855 Ft, 6%-os nyugdíjjárulékot vont le és utalt át a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak.
A panaszos szolgálati nyugdíjas, 1994. december 31-én a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság utasítására megszüntette munkaviszonyát és munkáltatója benyújtotta a nyugdíj-átcserélési igényét. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság mind első, mind másodfokon elutasította az igényt. Indok, hogy az igénylő 1985. augusztus 1-jétől szolgálati nyugdíjban részesül, a 89/1990. (V. 1.) MT-rendelet 472. § (1)–(2) bek. alapján tekintettel arra, hogy még 55. életévét nem töltötte be, nem rendelkezik az öregségi nyugdíj-megállapítási feltételekkel, átcserélésre pedig a jogszabály nem ad lehetőséget.
A fentiekre tekintettel a panaszos kérte a munkáltató által „téves információ alapján” tévesen levont és átutalt 124 855 Ft visszafizetését, de nyilvánvalóan újabb sajnálatos félreértés miatt a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól, nem pedig a volt munkáltatója jogutódjától (Pénzintézeti Központ Rt.). A járulékbevallás és befizetések elszámolását, illetőleg korrigálását a munkáltató jogutódjának az Egészségbiztosítási Pénztárnál kellett volna kérni. A Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Igazgatójának tájékoztatása szerint az országgyűlési biztos megkeresése alapján értesült csak a panaszról. Ezt követően a munkáltató megbízottját a pénztár felhívta a szükséges járulékbevallás módosítására és panaszos részére a 124 855 Ft téves befizetést visszautalta.
Az országgyűlési biztos alkotmányos visszásságot nem állapított meg. Tekintettel arra, hogy a panaszos a tévesen befizetett összeget megkapta, a vizsgálatot lezárta.

OBH 3037/1996.
Budakeszi lakos fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal másodfokú építésügyi határozata ellen, amely a szomszédja által kérelmezett elvi telekalakítást engedélyező elsőfokú határozatot megváltoztatta. A másodfokú határozat nem tartalmazott kioktatást a bírói út igénybevételének lehetőségéről.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslathoz való jog alkotmányos alapelve sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos fellebbezésének elbírálásakor a bírósági gyakorlat még az előzetes elvi engedélyt nem tekintette az eljárást lezáró érdemi döntésnek, és az ilyen tárgyú felülvizsgálati kérelmeket elutasította. Csak 1996-ban született az a 9. számú Közigazgatási Kollégiumi állásfoglalás, mely szerint a felülvizsgálati jogot az elvi engedélyek ügyében is biztosítani kell.
A közigazgatási hivatal minderről csak 1996. novemberben – a vizsgálat során – értesült, de kiegészítő határozat meghozataláról nem intézkedett. Ekkor még nem csak egy hónap állt volna az ügyfél rendelkezésére, hogy jogorvoslathoz való jogát érvényesítse, hiszen a másodfokú határozatot a közigazgatási hivatal 1996. január 29-én hozta meg, melyet a panaszos érdekelt fél 1996. február 22-én vett át. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése rögzíti az állampolgárok jogorvoslathoz való jogát, melyet semmilyen indokkal nem lehet figyelmen kívül hagyni, illetőleg e jogosultságról az ügyfeleket tájékoztatni kell. A jogorvoslati jog sérelme alkotmányos visszásságot okozott.
A konkrét esetben az elvi építési engedély hatálya egy év volt, melynek jogosultja, az illetékes polgármesteri hivatalhoz építés engedélyezése iránti kérelmet nem nyújtott be, ezért a kiegészítő határozat pótlása iránt az országgyűlési biztos általános helyettese intézkedést nem kezdeményezett, de a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét ajánlásban kérte fel annak biztosítására, hogy munkatársai a hivatal munkáját érintő döntéseket kellő időben megismerjék, és azokat egységesen alkalmazzák.
A hivatalvezető válaszában az ajánlást elfogadta, és a szükséges intézkedést megtette.

OBH 3041/1995.
A panaszos az önkormányzati bérlakások rendkívül magas vételárát kifogásolta, és az országgyűlési biztostól az önkormányzat lakásrendeletének vizsgálatát kérte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének lehetősége miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a panaszos bérletében lévő családi ház az 1990. évi LXV. tv. alapján került az önkormányzat tulajdonába, így arra a bérlőt csak elővásárlási jog illeti meg. A 2 + félszobás, komfortos lakáshoz tartozik még egy 42 m2alagsori helyiség, benne garázs és kamra, valamint 2829 m2<D>-es telek. Az ingatlant az önkormányzat képviselő-testülete kijelölte elidegenítésre. Az önkormányzat nem rendelkezett húsznál több bérlakással, ezért nem lett volna köteles rendeletet alkotni, de a képviselő-testület azt mégis megtette. A lakott bérlakások vételárát a forgalmi érték 90%-ában határozta meg, de az önkormányzat álláspontja szerint a testület a lakottság tényét úgy vette figyelembe, hogy a vételárat az ingatlan lakott forgalmi értékéből számították. Szerződéskötéskor a vételár 10% -át a teljes vételár egyösszegű megfizetésének vállalása esetén is meg kell fizetni, és csak az azt meghaladó rész után jár a 30%-os árengedmény.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének a panasz vizsgálata során különbséget kellett tennie, hogy a kifogás az önkormányzat tulajdonosi magatartását, vagy az önkormányzat rendeletét érintette, mert az önkormányzat a tulajdonának hasznosítása, bérbeadása, illetve elidegenítése során nem hatósági tevékenységet lát el, hanem a polgári jog szabályai szerint a tulajdonosi jogait gyakorolja, és döntése csak bíróság előtt támadható meg. Ezen ügyek vizsgálatára az országgyűlési biztos hatáskörrel nem rendelkezik, de az 1993. évi LIX. törvény 25. §-ban foglaltak alapján folytatott vizsgálata kimutatta, hogy az önkormányzat –  törvényi kötelezés nélkül – jogszabályt alkotott a csekély számú ügy rendezésére. A rendelet az egyedi ügyekre nem alkalmazható. A vételárhátralék megfizetésére adható engedmény mértékének meghatározásakor ugyanis nem veszi figyelembe a vevők korát, családi állapotát, vagyoni és szociális helyzetét, különösen a részletfizetés időtartamának, a kamat mértékének, a kamatmentesség feltételeinek meghatározásakor. Nincs tekintettel az ingatlanok egyedi adottságaira, nem tesz különbséget a vételárnak a forgalmi értékhez viszonyított arányában attól függően sem, hogy családi házról, vagy többlakásos épületben lévő lakásról van szó. Nem különíti el az épületeket és a telket; nem tesz különbséget aszerint, hogy a lakáshoz a helyben szokásos építési teleknek megfelelő, vagy azt meghaladó nagyságú – esetleg megosztható – telek tartozik. Nem rendezi a nem lakáscélú helyiségek elidegenítésének feltételeit. Ellentétes a törvény 54. §-ban foglalt „ha a jogosult kéri...” szöveggel az az előírás, amely a teljes vételár egyösszegű befizetését választó vevő részére is csak a vételár 10%-a feletti részre biztosít kedvezményt. Az ingatlanok forgalmi értékének meghatározása nem jogalkotói, hanem ingatlanszakértői kérdés, ezért a képviselő-testület jogköre nem a forgalmi érték, hanem a vételár meghatározása. Az 57. § biztosítja a vevőnek a szerződés megtámadási lehetőségét, ezért a panaszos keresettel élhet a szerződéssel szemben, annak ellenére, hogy annak feltételeit az eladó rendeletben szabályozta. A bíróság az érintett kérelmére dönthet úgy is, hogy felfüggeszti a pert, és az önkormányzat rendeletének alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezi az Alkotmánybíróságnál. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság az egyedi esetre is alkalmazható határozatot hoz.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzati rendelet nem tesz eleget a törvényi előírásoknak, és ezzel sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság és az ahhoz szorosan kapcsolódó jogbiztonság elvét, ezért felhívta az önkormányzatot, hogy vizsgálja felül az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítésükről szóló rendeletét.
Az önkormányzat az ajánlást tudomásul vette, és a rendeletét módosította.

OBH 3076/1997.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte Siófok Város Önkormányzata képviselő-testületének helyi adókról szóló rendeletének az építményadó alóli mentességre vonatkozó módosítását.
A panasz alapján felmerült a jogállamiság és a tulajdonhoz való jog alkotmányos alapelvei sérelmének gyanúja.
Siófok Város Önkormányzatának helyi adókról szóló rendeletét módosította a képviselő-testület módosító rendelete. A módosító rendelet 2. §-a az alaprendelet 36. §-át az alábbi szövegrésszel egészítette ki: „35. Tényleges bentlakás: A rendelet 21. § a-f) pontja alapján járó építményadó-mentesség szempontjából az adóalanyt akkor kell tény<%1>legesen bent lakónak tekinteni, ha életvitelszerűen – egész éven át – az építményben lakik, Siófokon vagy más településen nincs bejelentett tartózkodási helye és nincs tulajdonában vagy haszonélvezeti és bérleti jogában másik állandó tartózkodásra alkalmas építménye vagy építményrésze.”
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a sérelmezett rendelkezés a gyakorlati jogalkalmazás során nem alkalmazható, mert értelmezése szerint a tényleges bentlakás fogalmába olyan élethelyzetek is beleérthetők, amelyeket rendeleti úton korlátozni indokolatlan. Az önkormányzati testületnek viszonylag széles mérlegelési jogköre van a helyi adókról szóló, többször módosított, 1990. évi C törvény alapján adható mentességek tekintetében. Ez a mérlegelési jogkör azonban nem korlátlan. Jogalkotói felhatalmazással való visszaélésnek minősül ugyanis, ha a rendelet az ország más megyéjében vagy akár külföldön, öröklés vagy ajándékozás jogcímén történő tulajdonszerzést is a mentesség alóli megvonás lehetőségének körébe vonja.
A vizsgálat rámutatott arra, hogy Siófok Város Önkormányzata képviselő-testületének helyi adókról szóló rendelete a tényleges bentlakás definícióját indokolatlanul kiterjesztően értelmezte, a tulajdonjog korlátozásával, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének megsértésével alkotmányos visszásságot okozott.
A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlással élt. Felkérte a város polgármesterét, hogy intézkedjék a Siófok város helyi adókról szóló rendeletében meghatározott tényleges bentlakás fogalmának szükséges és elégséges definiálása érdekében.
Az érintett az ajánlást elfogadta. A helyi adórendelet módosítását az országgyűlési biztos jogi álláspontjának ismeretében a képviselő-testület az ajánlásnak megfelelően módosította.
OBH 3092/1996.
A panaszosok a Parádfürdői Kórház tevékenységének átalakítását, az egészségügyi ellátási kötelezettséget, a területi finanszírozási kötelezettséget és a területi finanszírozási normatívákat meghatározó 1996. évi LXIII. tv., valamint az egészségügyi szolgáltatást nyújtó egyes intézmények szakmai minimum feltételeiről szóló 19/1996. (VII. 26.) NM-rendeletet kifogásolták, mert e rendelkezések diszkriminálják az egyes betegeket és azok rehabilitációját.
A panaszosok szerint az Európában is egyedülálló természetes vasas-timsós gyógykúra, mely a krónikus kismedencei gyulladások kezelésére alkalmas, az országban máshol nem biztosítható. Ezért sok hasonló betegségben szenvedő nő elesik a gyógyulás lehetőségétől, így sérelmet szenved az egészséghez való alkotmányos joga.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során alkotmányos visszásságot nem állapított meg. A Parádi Állami Kórházban sem a fekvőbeteg-ellátás, sem a nőgyógyászati ellátás nem szűnt meg, utóbbi feltételeit azonban csak járóbeteg-szakellátás keretében lehet biztosítani. A krónikus nőgyógyászati gyulladásos betegségben szenvedő betegek ellátásának nem egyedüli gyógyhelye Parádfürdő. A hajdúszoboszlói, hévízi és a harkányi intézetekben is évtizedek óta magas színvonalú gyógykezelés folyik. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által korábban teljes körűen támogatott, turnusokban szervezett szanatóriumi ellátás kikerült a támogatási körből, azonban a szanatóriumi ellátás ingyenességét a biztosítási elven működő egészségügyi rendszerek a fejlett európai országokban sem tudják biztosítani.
A Népjóléti Minisztérium a Parádfürdői és a Mátraházi Állami Kórház működésével kapcsolatban felmerült problémák feltárására miniszteri biztost nevezett ki. Az ellenőrzés által feltárt krónikus túlköltekezés, szabálytalan gazdálkodási gyakorlat, valamint a tisztázatlan vagyongazdálkodás miatt a népjóléti miniszter kincstári biztos kinevezését is kérte.
A fentiek, valamint az ismételten benyújtott panaszok miatt, az országgyűlési biztos a vizsgálat folytatását látta szükségesnek.
Kapcsolódó irat: OBH 6444/1996.

OBH 3104/1996.
A panaszos azt kifogásolta, hogy a másoddiplomás, nappali tagozatra felvett hallgatók nem rendelkeznek ugyanazokkal a jogokkal, mint az első alapképzésben részt vevő társaik.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a diszkrimináció veszélye miatt indított vizsgálata során megállapította, hogy a különbségtétel a hallgatók szociális jellegű támogatása, illetve tandíjkedvezménye tekintetében áll fenn, míg a hallgatói státusjogok tekintetében nincs különbség a különböző képzésben résztvevők között. Az állami juttatások korlátozásával összefüggésben megállapította, hogy egy korlátozás akkor nem sérti az Alkotmányban biztosított jogot, ha nem teszi lehetetlenné a szóban forgó jog gyakorlását, továbbá arányban áll az elérni kívánt céllal. A megkülönböztetés pedig csak akkor alkotmányos, ha a nagyobb társadalmi igazságosság megvalósítását célozza. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság korábbi döntésével összhangban megállapította, hogy az első alapképzésben részt vevő hallgatók számára a további alapképzésben részt vevőkkel szemben biztosított kedvezmény nem sérti az Alkotmányt, ezért a panaszos beadványában leírt megkülönböztetés az első, valamint a további alapképzésben részt vevő hallgatók között alkotmányos visszásságot nem okozott, továbbá a másoddiplomások számára adható juttatások korlátozása elvben sem jelent személyi diszkriminációt, mivel e hallgatói kör tagjai első alapképzésük során részesülhettek a törvényben biztosított összes kedvezményben.
A további vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 3105/1995.
Nagy számú panasz érkezett az országgyűlési biztoshoz Szentendre Város Önkormányzatának képviselő-testülete által alkotott hulladékszállítási rendelet egyes szabályaival kapcsolatban a helyi üdülőtulajdonosok részéről. Az országgyűlési biztos a diszkrimináció tilalmának sérelme miatt indított vizsgálatot. Sérelmezték, hogy az üdülőtulajdonosok az igénybe vett szolgáltatással arányban nem álló díjat kötelesek fizetni. Számukra ugyanúgy az év 12 hónapjára állapít meg díjat a rendelet, és nem ad semmiféle kedvezményt. Nem tesz különbséget az üdülőegységek mérete szerint és szempontként nem veszi figyelembe az üdülőt használó személyek számát. Ezzel a rendelet eleve kizárja a megtermelt szemét mennyiségéhez, a szemétszállítási szolgáltatás tényleges igénybevételéhez igazodó díjat.
Vizsgálatában az országgyűlési biztos megállapította, hogy nincs arra vonatkozó kötelező törvényi előírás, hogy a szemétszállítási szolgáltatást, illetve az ellenszolgáltatást milyen mértékben és módon kell meghatározni a helyi önkormányzatnak.
A szolgáltatás módjának meghatározásával kapcsolatban azonban mindenképpen érvényesülnie kell annak az alapvető elvárásnak, hogy az önkormányzatok a közegészségügyi követelményeknek megfelelő szintű szolgáltatást biztosítsanak, míg a díj mértékének meghatározásánál elemi követelmény, hogy a díj a szolgáltatással arányos legyen.
A 26/1997. (IV. 25.) sz. Alkotmánybírósági határozat az önkormányzati rendeletalkotás lényeges követelményeként fogalmazta meg, hogy a közszolgáltatás díja az átalány jellegtől a ténylegesen ellátott szolgáltatás értékéhez közelítsen.
A szentendrei önkormányzat rendelete azzal, hogy az üdülőtulajdonosokat terhelő szemétszállítási díj mértékét éves szinten egységesen oly módon határozza meg, hogy attól eltérést, az éves díjhoz viszonyítottan kedvezmények, mentességek igénybevételét – melyek azt biztosítanák, hogy az üdülőtulajdonosok az általuk ténylegesen igénybe vett szolgáltatáshoz igazodó díjat fizessenek – nem teszi lehetővé, egyes üdülőtulajdonosokat a többiekhez képes előnyhöz juttat, míg másokat hátrányos helyzetbe hoz. Ez – figyelemmel az állandó lakosokra meghatározott díjtételekre – megállapítható az üdülőtulajdonosok és az állandó lakosok relációjában is. A szentendrei önkormányzat rendelete ezzel sérti az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció tilalmának elvét, mert a ténylegesen igénybe vett egységnyi szolgáltatásért a díjfizetésre kötelezetteket – indokolatlanul – különböző mértékű díj fizetésére kötelezi.
Az országgyűlési biztos ajánlásban hívta fel Szentendre Város Önkormányzatát arra, hogy a 45/1995. (XII. 14.) Önk. sz. rendeltét úgy módosítsa, hogy a díjfizetésre kötelezettek közötti diszkrimináció megszűnjön és lehetővé váljon a ténylegesen igénybe vett szemétszállítási szolgáltatáshoz igazodó díjfizetés. A rendelet módosítása a megfelelő módon megtörtént, így az országgyűlési biztos az ügyet lezárta.

OBH 3129/1996.
A panaszos munkanélküli jövedelempótló támogatást igényelt a jászkarajenői önkormányzattól, de kérelmét elutasították azzal az indokkal, hogy jövedelmét alkalmi munkából ki tudná egészíteni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A panaszos munkanélküli segélyének megszűnése után, 1994 októberében, munkanélküli jövedelempótló támogatást igényelt az önkormányzattól. A jogszabályban előírt feltételeknek megfelelt, a család egy főre jutó jövedelme a kérelem benyújtásakor 4100 Ft volt. A kérelmet a képviselő-testület határozatával elutasította, azzal az indokkal, hogy a kérelmező alkalmi munkákkal kiegészíthetné jövedelmét. A panaszos a határozatot nem támadta meg bíróság előtt. 1996. február 26-án újból benyújtotta kérelmét. Ekkor közölték vele, hogy a támogatásra nincs esélye. Az országgyűlési biztos megkeresésére a polgármester közölte, hogy a panaszos második kérelmére, időközben az 1996. III. 1-jén kelt határozattal, megkapta a munkanélküli jövedelempótló támogatást.
A képviselő-testület azáltal, hogy a határozatában a jogszabályban nem rögzített indokkal utasította el a kérelmet, a jogbiztonság elvét sértette meg.
Tekintettel arra, hogy a képviselő-testület a második kérelemnek helyt adott és megállapította a munkanélküli jövedelempótló támogatást, és az alkotmányos visszásságot saját hatáskörben orvosolta, az országgyűlési biztos általános helyettese az ajánlástól eltekintett.

OBH 3141/1996.
A panaszos beadványában kifogásolta, hogy a Tüzeléstechnikai Vállalat kérése ellenére nem megfelelő módon ellenőrizte egy bt. által elvégzett kéményépítési munkát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a Fővárosi Közgyűlés még nem alkotott rendeletet a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról.
Az 1995. évi XLII. tv. értelmében a Fővárosi Közgyűlésnek rendeletet kellett volna alkotnia a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról. E törvény 2. § a-f) pontjaiban foglaltak részletes szabályait pedig a helyi önkormányzat rendeletében kell meghatározni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a törvény nem szab határidőt a végrehajtási rendelet elkészítésére, de a helyi rendelet hiánya akadályozza a magasabb rendű jogszabály végrehajtását. A helyi rendelet hiányában a helyi önkormányzat e körben hatósági feladatait nem tudja ellátni. Mindez jogbizonytalanságot eredményez, ami sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvét.
Az alkotmányos visszásság kiküszöbölése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a főpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy Budapest Főváros Közgyűlése haladéktalanul alkossa meg a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról szóló rendeletet.
Az ajánlást elfogadva a fővárosi önkormányzat elküldte a rendelet tervezetét, és jelezte, hogy a pályáztatási eljárás befejeződése után az önkormányzat képviselő-testülete haladéktalanul elfogadja a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásra vonatkozó helyi rendeletet.

OBH 3168/1997.
A Heves Megyei Hírlap, „Sehogy sem fakul a feketelista?” című cikke és a Népszabadság „Közalkalmazottakból fekete bárányok?” című írása adta hírül, hogy az egri önkormányzat jegyzője, 14 volt közalkalmazott felvételének megakadályozása érdekében, körlevelet küldött a költségvetési intézmények vezetőinek.
Az országgyűlési biztos a személyiségi jogok sérelmének és a diszkrimináció gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A vizsgálat megindítása után az egyik érdekelt panaszt nyújtott be, melyben kifogásolta, hogy az önkormányzat jegyzője körlevélben figyelmeztette az önkormányzat költségvetési intézményeinek vezetőit, hogy nem szerencsés, ha őt és társait alkalmazzák.
A vizsgálat megállapította, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény /Kjt./ nem ad lehetőséget arra, hogy a közalkalmazotti jogviszony ismételt létesítéséből kizárják a korábbi közalkalmazotti jogviszonyát megszüntető személyt. A Kjt. előírja, hogy ha a munkavállaló nem foglalkoztatható tovább, vagy a munkahely jogutódja már nem költségvetési szerv és ezért a munkavállaló nem kívánja a továbbfoglalkoztatását, akkor a munkavállalót végkielégítés illeti meg. A helyi önkormányzat által létesített és működtetett költségvetési intézmények önálló szervezetek. A kinevezett intézményvezetők gyakorolják a munkáltatói jogokat, így az alkalmazás jogát is. A jegyző körlevelében nem utasíthatja az intézményvezetőket. Mindezzel, a körlevélben „nem lenne szerencsés, szíveskedjen figyelembe venni” stílusa szerint a jegyző is tisztában volt. A jegyző második levelében sem vonta vissza állásfoglalását. Abból, hogy második levelében négy munkavállaló munkaviszonyának megszűnési módját pontosította, egyértelmű, hogy a többi végkielégítést felvett dolgozó ismételt felvétele kapcsán fenntartja álláspontját. A második levélből sem derül ki, hogy a jegyző a burkolt alkalmazási tilalmat mely időpontig tartja fenn. A körlevelekben foglalt álláspont alkalmas arra, hogy a listán szereplő személyeket hátrányos megkülönböztetés érje. Ez az Alkotmány 70/A §-ában rögzített diszkrimináció tilalmába ütközik.
A munkavá<%1>llaló neve az 1992. évi LXIII. tv. 2. §-a értelmében személyes adat, mely jogszabályi felhatalmazás alapján, vagy az érintett hozzájárulásával kezelhető. A munkavállalók csak később szereztek tudomást a listáról, így értelemszerűen nem is járultak hozzá a lista elküldéséhez. A jegyzőnek a polgárok személyi ad<%-1>atainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. és végrehajtási rendelete értelmében van ada<%-3>tgyűjtési és adatszolgáltatási feladata, de ez a hatáskör nem terjed ki arra, hogy a volt közalkalmazottak nevét nyilvánosságra hozza. Az jegyző azzal, hogy körlevele mellékleteként 14 személy nevét feltüntette, megsértette a személyes adatok védelmével kapcsolatos jogszabályokat. Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított <D>személyes adatok védelméhez való jog megsértése alkotmányos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a polgármestert, utasítsa a jegyzőt, hogy újabb körlevélben – a listán szereplő volt közalkalmazottak felmentési idejének lejártától függetlenül – vonja vissza az 1996. XII. 28-án írt körlevélben foglaltakat, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jegyző hatáskörén kívüli ügyeket ne befolyásoljon, és az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok rendelkezéseit tartsa be.
A polgármester az ajánlást elfogadva utasította a jegyzőt a körlevele visszavonására és az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok betartására.
Kapcsolódó irat: OBH 4017/97.

OBH 3170/1997.
A Reformban, 1995. február 25-én megjelent, „Demonstráció az életért” című cikk szerint az egykor gyermekparalízises, légzésbénult betegek életben maradásához szükséges összegekrôl az Egészségbiztosítási Önkormányzat évente dönt.
Az ügyben az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot, amelynek keretében felvilágosításért fordult az OEP illetékes főosztályvezetőjéhez.
A főosztályvezető tájékoztatása szerint a légzésbénult betegek támogatása, az általuk létrehozott „Húszan Még Vagyunk” Alapítvány finanszírozásával, az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző kasszáján keresztül történik.
A főosztályvezető tájékoztatása szerint az évenkénti döntésre azért van szükség, mert a finanszírozási szerzôdések törvényes időtartama egy év. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 93. § (1) bek. szerint kötelezettségvállalás csupán az éves költségvetési irányzaton belül történhet. A finanszírozási szerződéseket ezért minden évben ismételten újra meg kell kötni, és a szerződésekben meghatározzák – az új költségvetési előirányzatok ismeretében – a módosított finanszírozási összegeket.
Az OEP főosztályvezetője válaszához csatolta az alapítvány levelét is, amelyből kiderül, hogy a súlyosan sérült emberek amellett, hogy kérik, a támogatás kövesse az inflációt – tekintettel arra, hogy a betegek állapotában javulás nem várható – határozatlan idejű finanszírozási szerződést szeretnének.
Megállapítható, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az OEP a törvényeknek megfelelően járt el. Ugyanakkor ez az eljárás az ügyben érintett súlyosan beteg emberek számára nem csupán rendkívül méltánytalan, de alkotmányos visszásságot is okoz, mert a szó legszorosabb értelmében életfenntartó támogatás tekintetében tartja bizonytalanságban az érintett személyeket és ez, tekintettel az érintettek különösen kiszolgáltatott helyzetére, sérti a szociális biztonsághoz való jogukat (Alkotmány 70/E §).
Az országgyűlési biztos ezért ajánlást tett az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat elnökének, melyben kérte, hogy kezdeményezze az alkotmányos visszásságot eredményező jogi helyzet feloldását célzó jogszabályváltozás kidolgozását és elfogadtatását.

OBH 3182/1997.
Siófoki társasház közös képviselője fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz. Sérelmezte, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. a mellékvízmérőn keresztül történő ivóvíz-szolgáltatásra az érintettekkel olyan értelmű blankettaszerződést kíván kötni, amelyben a vízdíjhátralék megfizetésére a lakóközösséget, illetve annak képviselőjét kötelezi.
A vizsgálat a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az rt. a hatályos jogszabályokból a szerződéstervezetben csak a fogyasztók kötelezettségeit rögzíti, kiegészítve olyan feltételekkel, amelyeket a kormányrendelet nem tartalmaz. A Ptk. egyetemleges kötelezettségét az egyéni szerződő felekre jogellenesen kívánja alkalmazni. Az egyéni vízóra felszerelésével a lakásonkénti fogyasztás mérhető, ezért a szolgáltató a teljesítés érdekében közvetlenül a mérőóra tulajdonosával szemben tud fellépni. Mindezekre figyelemmel az egyedi szerződésekre nem alkalmazható az egyetemleges felelősség jogintézménye a tulajdonostárs nem fizetése esetén. Kizárólag az érintett szerződő féltől lehet kikényszeríteni az ellenszolgáltatást. A nemteljesítés nem jelentheti azt, hogy az összeg behajtható lenne a kezesként kezelt társasházi közösségtől, illetve a tulajdonostárstól. Az rt. ebben az esetben a fogyasztókkal áll szerződéses jogviszonyban.
A másik szerződés tervezet a közös vízfelhasználásra vonatkozik, ezért a társasház együttesen felel a szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás megtérítéséért.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogbiztonság megsértésével alkotmányos visszásság keletkezett, ezért 1997. IX. 19.-én ajánlásában felkérte az rt. vezérigazgatóját, hogy a hatályos jogszabályok szerint intézkedjen a társasházak, illetve az ott kialakított egyéni vízfogyasztók szerződéseinek megkötéséről, ill. megfelelő tartalmú módosításáról. Egyidejűleg felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy kísérje fokozott figyelemmel a közszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek tevékenységét.
A DRV Rt. az 1997. XI. 12-i levelében az ajánlást nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese 1997. XII. 2-án kelt levelében ajánlását fenntartotta. A közlekedési hírközlési és vízügyi miniszter a vizsgálat megállapításait elfogadta és 1997. X. 31-én kelt válaszában jelezte, hogy intézkedett annak érde<%4>kében, hogy a DRV Rt. a kormányrendeletnek megfelelő szerződéseket kössön a fogyasztókkal. A panaszos 1997. XII. 11-i levelében jelezte, hogy az rt. a szerződési feltételeket módosította.

OBH 3258/1995.
A panaszos a három gyermekének intézeti elhelyezésével kapcsolatban Bp. Józsefvárosi Önkormányzat Gyámhatóság intézkedését sérelmezve fordult az országgyűlési biztoshoz. Panaszában jelezte, hogy jelentős díjhátralék tartozása van az ELMŰ-nél, melynek kiegyenlítésére nem kapott segítséget az önkormányzattól.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a gyermekek jogait érintő és a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos családjával a gyámhatóság 1993 óta foglalkozik, főképpen segélyezés formájában. 1994-ben utaltak az első jelek arra, hogy a kiskorúak ellátása nem megfelelő, így ez időponttól a család életvitelét a Gyámügyi Iroda figyelemmel kísérte, segítséget nyújtva a helyes életvezetés érdekében. A gyámhatóság erőfeszítései eredménytelenek maradtak, ezért 1995 novemberében a három kiskorút ideiglenesen beutalták a Fővárosi GYIVI-be. Később a lánygyermek gyámjául az anyai nagyszülőt jelölték ki, azonban a nagymama a két nagyobb fiút nem tudta vállalni. A gyámhatóság álláspontja az volt, hogy a panaszos és férje, mint szülők azóta sem változtattak életkörülményeiken, így 1996. február 13-án intézeti nevelésbe vették kiskorú Józsefet és Istvánt, a szülők kapcsolattartását az intézet területére korlátozva.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az érintett gyámhatóság a panaszos ügyében megfelelő körültekintéssel, a jogszabályi rendelkezések betartásával járt el, messzemenően figyelembe véve a gyermekek alkotmányos jogait. Ezzel az intézkedésével az adott helyzetben a legmegfelelőbb nevelkedési körülményeket biztosította a gyermekek számára. Tekintettel arra, hogy a gyámhatóság eljárásában mulasztás vagy jogszabálysértő intézkedés nem történt, alkotmányos visszásság hiányában a gyermekek intézeti nevelésének megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos nem tudott segítséget nyújtani. Javasolta a panaszosnak, hogy a körülmények pozitív változtatása érdekében férjével együtt vegyék igénybe az Önkormányzat Családsegítő Szolgálatának segítségét, mely szolgálat közreműködik a család gondjainak rendezésében, az életvitelt hátrányosan befolyásoló okok feltárásában, illetve megszüntetésében. Az anyagi gondok enyhítésére a szociális ellátó rendszer útján kaphatnak segítséget.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 3383/1997.
A panaszos a mecseknádasdi körjegyzőség eljárását kifogásolta birtokháborítási és lakcím fiktívvé nyilvánítása ügyében.
Mivel a panasz összefüggésbe hozható a jogbiztonság elvével, az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.
A panaszos 1996. IV. 29-én iktatott beadványában kérte a helyi körjegyzőségtől, volt férje és annak édesapja birtokháborító magatartásának megszüntetését. Kérte továbbá volt férje kijelentkeztetését a kizárólagos tulajdonában álló lakóházból. A körjegyző a birtokháborítási eljárást – azzal az indokkal, hogy a volt férj szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt pert kezdeményezett – felfüggesztette. A másodfokú hatóság 1996. VIII. 23-án kelt határozatában a panaszos fellebbezésnek helyt adott, az elsőfokú határozatot megsemmisítette és az eljárás folytatását rendelte el. A határozatot azzal küldte meg az elsőfokú hatóságnak, hogy arról az ügyfeleket tájékoztassa. Mivel 1997. III. 3-ig a panaszos nem kapta kézhez a másodfokú határozatot, személyesen kereste fel a körjegyzőt, aki a másodfokú határozatot csak ekkor adta át. Szóban tájékoztatta arról, hogy a birtokháborítási eljárás lefolytatására nincs hatásköre, mivel az ügyben a birtokláshoz való jogosultság is vitás. Közölte azt is, hogy a lakcím fiktívvé nyilvánításának feltételei sem állnak fenn, ezért a volt férjet kijelentkezésre kötelezni sincs jogköre.
A vizsgálat megállapította, hogy a körjegyző az 1996. augusztus 23-án kelt másodfokú határozatot nem hajtotta végre, azt nem kézbesítette az ügyfeleknek. A másodfokú határozatnak megfelelően nem folytatta a birtokvédelmi eljárást, és a hatáskörének hiányát csak szóban közölte a panaszossal, nem járt el a lakcím fiktívvé nyilvánításával kapcsolatban sem.
A körjegyző intézkedéseinek elmulasztásával alkotmányos visszásságot okozott a jogbiztonság elvének vonatkozásában.
Az országgyűlési biztos felhívta a körjegyző figyelmét, hogy a jövőben az államigazgatási eljárás szabályait a másodfokú határozatok kézbesítésénél tartsa be, a másodfokú határozatban foglaltakat teljesítse, folytassa tovább a birtokvédelmi eljárást, és amennyiben hatáskörének hiányát állapítja meg, arról az ügyfeleket írásban értesítse. Vizsgálja meg továbbá a lakcím fiktívvé nyilvánítási kérelmet, és folytassa le a szükséges eljárást a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.
A Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlás kapcsán felügyeleti intézkedést tett, utasította a körjegyzőt, hogy az eljárási kötelezettségének a birtokháborítási ügyben 8, a lakcím-nyilvántartási ügyben pedig 15 napon belül tegyen eleget.
A jegyző a határozatokat meghozta, az országgyűlési biztos eljárása eredményes volt.

OBH 3425/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy Tállya Község Önkormányzata nem az 1996-os évben irányadó szabályozás szerint nyújtott támogatást a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság alkotmányos elvének érintettsége miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat 1996. október 18-án 7500 Ft fűtési támogatást ítélt meg a panaszosnak, ez az összeg azonban nem felel meg az 1996-ban érvényben lévő jogszabály mellékletében rögzített táblázatban foglaltaknak. Az önkormányzat a vizsgálat során nem adott magyarázatot arra, hogy mi okozta az eltérést. A négy minisztérium együttes rendeletétől az önkormányzati rendelet sem térhetett el, mivel az önkormányzatok adatszolgáltatása alapján 1996. II. 16-tól rászorultságtól függetlenül szabályozta a HTO-fűtéshez és más fűtési módra való átálláshoz adandó hozzájárulás mértékét. A hozzájárulás természetesen nem fedezi a teljes fűtési költséget. Jogellenes, ha az önkormányzat az együttes rendeletben meghatározottaktól lefelé tért el, illetve szociális rászorultságtól függően folyósította a támogatást 1996-ban. 1997-től a fűtési támogatást a szociális törvény a lakásfenntartási támogatással együtt szabályozta, ezúttal már rászorultsági elv alapján. A 1997-es költségvetési törvény a helyi önkormányzatok szociális feladatává tette a HTO- és fűtési átállás támogatását normatív állami hozzájárulás jogcímén.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta Tállya Község Önkormányzatát, hogy a panaszosra az 1996-os évre vonatkozó döntését módosítsa, a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz járó támogatást az 1996-ban érvényben lévő szabályozás szerint állapítsák meg, figyelembe véve a háztartásban élők számát és a lakás alapterületének nagyságát.
Az ajánlást az önkormányzat elfogadta és intézkedett a korábbi döntések módosításáról, és a támogatást az együttes rendelet szerint állapították meg.
A panaszos jelezte, hogy a kiegészítést kézhez kapta.

OBH 3568/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy a Magyar Távközlési Rt. a telefonszámla összegével kapcsolatos reklamációját nem fogadta el, és az el nem ismert díjat ki kellett fizetnie.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmányban rögzített panaszjog érintettsége miatt indított vizsgálatot.
A Matáv a panasz kapcsán a telefonvonal vizsgálatát elvégezte. A reklamációt elutasító levelekben tájékoztatták arról az ügyfelet, hogy ha a vizsgálat eredményét nem fogadja el, keresetet nyújthat be a helyi bíróságon. Perindítás esetén a szolgáltatónak nincs joga a szolgáltatás szüneteltetésére, ezért a panaszos döntésétől függ, hogy perel-e, vagy részletekben kifizeti a vitatott összeget.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a 142/1993. (X. 13.) Kormányrendelet 3. §-ában csak utal a Hírközlési Felügyelet mint első fokú szerv hatáskörére. A feladatok jegyzékéről a minisztérium jogi és igazgatási főosztálya, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Értesítőben közleményt tett közzé. E közlemény részletezi a főfelügyelet és a felügyeletek hatósági jogkörbe tartozó feladatait, megjelölve a jogszabályokat is. Az országgyűlési biztos általános helyettese a főfelügyelet és a felügyeletek hatósági jogkörébe tartozó feladatait felsoroló közleményből megállapította, hogy a felügyelőségeknek csak a szolgáltatás minőségével (vonal minősége) kapcsolatos panaszokra van hatásköre. A számlával kapcsolatos panasz kivizsgálását a jogszabályok a távközlési szerv hatáskörébe utalták, így saját műszaki apparátusát, saját számlázási módszerét vizsgálta. Amennyiben a szolgáltató alaptalannak tartotta a reklamációt, a szolgáltatást, számlázást kifogásoló panaszos a Matáv reklamációval kapcsolatos állításait csak bírósági perben vitathatta. A vizsgálat idején hatályos szabályozás szerint a fogyasztóvédelmi felügyelőségnek nem volt hatásköre az ilyen jellegű panaszok elbírálására.
Az 1992. évi LXXII. tv. 9. §-a a miniszter feladatává teszi, hogy rendeletben határozza meg az előfizetői szerződésnek a fogyasztók védelmével, és a szolgáltatás minőségével összefüggő feltételeit. Ennek a kötelezettségének – más ügyben tett ajánlás ellenére – a miniszter nem tett eleget. A rendelet hiánya jogbizonytalanságot okoz, mely sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvét.
A távközlési törvény fogyasztóvédelemmel kapcsolatos részében a felügyeleteket, illetve a főfelügyeletet ruházta fel hatósági jogkörrel. A főfelügyelet a 142/1993. (X. 13.) Kormányrendelet értelmében a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a felügyeletek a 95/1991. (VII. 23.) Kormányrendelet értelmében a belügyminiszter felügyelete alá tartoznak. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a feladat kiosztásával együtt nem történt meg a hatáskör átruházása a felügyeletet ellátó miniszterre. Mindez sérti a jogállamiság elvét.
Az alkotmányos visszásságok kiküszöbölése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese több jogszabály módosítására tett ajánlást. Felkérte a miniszterelnököt, hogy a kormány állítson fel a távközlési szolgáltatókra és a szolgáltatók működésének vizsgálatára hatáskörrel rendelkező egységes fogyasztóvédelmi szervet. E körben fontolja meg, hogy a 151/1994. (XI. 17.) Kormányrendelet módosításával a távközléssel kapcsolatos egyedi panaszok fogyasztóvédelmével, a fogyasztóvédelmi törvény elfogadásáig, a felügyeletet ruházza fel. A 142/1993. (X. 13.) Kormányrendelet, és a 95/1991. (VII. 23.) Kormányrendelet módosításával, a kormány hozza összhangba a főfelügyelet és a felügyeletek feladat és hatáskörét.
Emellett felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy az 1992. évi LXXII. tv. 9. § (1) bek.-ben meghatározott rendelet soron kívüli kiadása iránt intézkedjen, és gondoskodjon arról, hogy a Hírközlési Felügyeletek feladatait ismertető közlemény szélesebb körben ismertté váljon.
Az ajánlás után elfogadott 232/1997 (XII. 12.) Kormányrendelet az ajánlás értelmében tartalmazza a hírközlési hatóság feladat és hatáskörét. A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter tájékoztatása szerint az 1992. évi LXXII. törvény 9. § (1) bekezdésében meghatározott rendelet tárcaegyeztetése befejeződött, a rendelet kihirdetése rövid időn belül megtörténik. Nem értett egyet a miniszter azzal, hogy fogyasztóvédelmi feladatokat lásson el a hírközlési felügyelet, a meglevő feladatait is át kivánta ruházni a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségre. Ezzel azonban az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter nem értett egyet, véleménye szerint az új fogyasztóvédelmi törvény rendezi e körben a fogyasztóvédelmet. A miniszterek válasza után az ajánlásban foglaltaktól eltérő szabályozással – az időközben meghozott 243/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet alapján – elfogadásra került a 29/1997. (XII. 20.) KHVM-rendelet, mely nem rögzíti a számlázási rendszer helyességére, valamint zártságára, és a díjvitára vonatkozó – különösen az igénybe nem vett szolgáltatásért számlázott díjat kifogásoló – panaszokkal kapcsolatos hatósági eljárást, vagyis e körben a fogyasztóvédelmet nem szabályozza.
A miniszterek válaszát az országgyűlési biztos általános helyettese nem tartotta megnyugtatónak, ezért ajánlását fenntartotta. A válaszadási határidő nem telt le.

OBH 3570/1997.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a szomszédjában működő autófényező műhelyben folytatott tevékenység során nagy mennyiségű egészségre ártalmas, büdös anyag került a levegőbe, és az ügyben eljáró Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (Felügyelőség) nem szerzett érvényt a határozatainak. Panaszolta, továbbá hogy az önkormányzat az érintetteket nem megfelelően tájékoztatta.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság, az egészséges környezethez, a jogorvoslathoz való jog és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megállapította, hogy a panaszosok a bűz miatt több éve kérik az érintett hatóságokat a probléma megoldására. A panasz jogosságát az önkormányzat és a Felügyelőség egyaránt elismerte. A Felügyelőség 1996-ban két határozatban is intézkedésre kötelezte a vállalkozót a bűz megszüntetése érdekében, de az 1997-ben felvett jegyzőkönyv azt igazolta, hogy az továbbra sem szűnt meg, a vállalkozó nem tartotta be a határozatokat.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ez az állapot sérti a műhely környezetében élő emberek egészséges környezethez, legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmével is jár. Az 1992-ben lefolytatott telepengedélyezési eljárás során a jegyző eljárása nem volt körültekintő. Az eljárásba nem vonták be az ÁNTSZ-t, a telepengedélyt nem küldték meg a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, megfosztva őket a jogorvoslat lehetőségétől. Ez az eljárás sértette az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében szabályozott jogorvoslathoz való jogot. Mivel a lakók panasza nem rendeződött, a jogellenes állapot továbbra is fennáll, az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében több ajánlást tett.
Felkérte a Felügyelőség igazgatóját, hogy az állampolgárok nagyobb körét érintő, régóta fennálló probléma – a lakóközösség érdekeit figyelembe vevő – rendezése érdekében kényszerítse ki a határozatok végrehajtását az államigazgatási eljárási törvényben szabályozott leghatékonyabb végrehajtási cselekménnyel. Folyamatos helyszíni ellenőrzésekkel vizsgálja a lakók panaszát, és amennyiben a vállalkozó az előírásoknak nem tesz eleget, kötelezze a kilátásba helyezett légszennyezési bírság megfizetésére. A helyszíni ellenőrzések során vizsgálják meg a veszélyes hulladékok tárolásának módját is. A közigazgatási hivatal vezetőjét, az autófényező vállalkozó részére 1992-ben kiadott telepengedélyezési eljárás felülvizsgálatára kérte, különös tekintettel arra, hogy a szomszédos ház lakói a kiadott telepengedéllyel szemben nem élhettek jogorvoslattal. Végül – mivel a ház több lakója panaszkodott rosszullétre, fejfájásra – felkérte az ÁNTSZ tisztifőorvosát a levegő minőségének vizsgálatára.
A Felügyelőség igazgatója az ajánlásra érdemben nem reagált, ezért az országgyűlési biztos ajánlását fenntartotta. A közigazgatási hivatal vezetője egyetértett azzal, hogy a telepengedélyezési eljárás során nem tartották be a jogszabály előírásait. Az ÁNTSZ Fővárosi Intézete a levegőminőségi vizsgálatot elvégezte, amely megállapította, hogy a toluol koncentráció meghaladta a megengedett határértéket.
Mivel a beadványban szereplő panasz nem oldódott meg, az országgyűlési biztos az ügy vizsgálatát nem fejezte be, a Környezetvédelmi Főfelügyelőséghez fordult.
A válaszadásra nyitva álló határidő a beszámoló készítésének időpontjáig nem telt le.
 
 

OBH 3605/1997.
A panaszos, egy fővárosi hajléktalanszálló szociális munkása kliensei érdekében fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz, melyben sérelmezte, hogy az általuk benyújtott átmeneti segély iránti kérelemre sem a kerületi, sem a fővárosi önkormányzattól nem kaptak határidőn belül választ.
Az országgyűlési biztos a jogállamiság követelményének és a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy Budapest Kőbányai Önkormányzat ezeket a kérelmeket – a szociális törvényre való hivatkozással – áttette a fővárosi önkormányzathoz. A Főpolgármesteri Hivatal Szociális Ügyosztálya a kérelmeket továbbította a hajléktalanok ügyeit intéző Igazgatási és Hatósági Ügyosztályhoz, ahol a vizsgálat lezárásáig nem született sem elutasító, sem a kérelmeknek helyt adó határozat.
Az államigazgatási szervnek a kérelem előterjesztésétől számított harminc napon belül kell az ügyre vonatkozó érdemi határozatot meghoznia. Ennél rövidebb határidőt bármely jogszabály, hosszabbat pedig csak törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet állapíthat meg. Jelen esetben az érintett államigazgatási szerv elmulasztotta ezt a kötelezettségét, nem hozott sem határidőn belül, sem később határozatot a kérelmekkel kapcsolatban és ezzel megsértette a jogbiztonság elvét (Alkotmány 2. § (1) bek.).
Az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében ajánlással fordult az önkormányzathoz, melynek eredményeképpen az érintettek ígéretet tettek az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseinek betartására.

OBH 3647/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában a Budapesti Elektromos Művek Rt. Gödöllői Kirendeltségének számlázással kapcsolatos eljárását sérelmezte.
A beadvány vizsgálata kapcsán felmerült a jogállamiság alkotmányos alapelve sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos által felhasznált villamos energiáról több évig nem készült számla. Az rt. a panaszos fogyasztásáról több alkalommal is helytelen számlát állított ki, tartozását rosszul számította ki. A panaszos kifogásait az rt. nem vizsgálta ki kellő alapossággal, ennek következtében kapcsolták ki két alkalommal a szolgáltatásból. A kifogások alapos vizsgálatának elmulasztásával az rt. sértette a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét. Az alkotmányos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Budapesti Elektromos Művek Rt. elnök-vezérigazgatóját, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében gondoskodjon arról, hogy a munkatársai a jövőben fokozott figyelmet fordítsanak a fogyasztói panaszok kivizsgálására, és ennek érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Az rt. elnök-vezérigazgatója az ajánlást elfogadta. Válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a fogyasztói panaszok kivizsgálásának rendjét átdolgozzák annak érdekében, hogy a fogyasztók jogos panaszai rövid határidőn belül orvosolhatók legyenek.
Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott választ elfogadta és kérte az új szabályzat megküldését, azt azonban a beszámoló készítésének időpontjáig nem kapta meg.
A panaszos kártérítési igénye azonban csak bíróság előtt érvényesíthető, ezért abban a kérdésben az országgyűlési biztos hatáskörének hiányát állapította meg.

OBH 3687/1996.
A panaszos az országgyűlési biztos általános helyetteséhez fordult segítségért a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal fennálló vitás ügye rendezéséhez.
A panaszos 1995-ben kapott értesítést az 1993/94. évre szóló 226 082 Ft összegű járulék tartozásáról. A kérelmező állítása szerint a tartozás úgy keletkezett, hogy a könyvelője nem fizette be a járulékkötelezettséget. A Behajtási és Végrehajtási Főosztály munkatársa ragaszkodott a járuléktartozás 1995. december 12-éig történő befizetéséhez. A befizetés meg is történt, a panaszos mentesülhetett a késedelmi pótlék megfizetésétől. A panaszos véleménye szerint azonban 1993/94. évre duplán fizette meg a járulékot, illetőleg az időközben megállapított nyugdíjából jogtalanul vonják a tartozást.
A panaszos 1991. április 12-től 1995. szeptember 15-ig mint főfoglalkozású vállalkozó, majd 1995. szeptember 16-tól a nyugdíjazás első napjától, mint kiegészítő tevékenységű vállalkozó, a vállalkozói igazolvány visszaadása napjáig, 1995. október 4-ig volt köteles járulékfizetésre.
A részletes elszámolás tanúsága szerint valóban túlfizetés keletkezett 167 004 Ft összegben. A panaszos a túlfizetést 1996. július 9-én az igazgatóság házipénztárában felvette. A panaszos folyószámláján tehát dupla járulékterhelésre nem került sor.
A panaszos körülményeire tekintettel az Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója a törvényben biztosított jogkörében, kivételes méltányosságból a tartozás behajtása során a késedelmes járulékfizetés miatt jogszerűen felszámolt 230 384 Ft késedelmi pótlék megfizetésétől eltekintett.
A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos jogsérelmet nem állapított meg.

OBH 3747/1997.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a Segesdi Földkiadó Bizottság 1996. december 20-án kelt határozata ellen benyújtott fellebbezését a Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal érdemi határozattal nem bírálta el.
A vizsgálat a jogbiztonság megsértése miatt indult meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy a panaszos a Segesdi Földkiadó Bizottság határozata ellen fellebbezéssel élt. A hivatal azonban az eljárást nem folytatta le, hanem az eljárást felfüggesztette arra hivatkozva, hogy a másodfokú elbírálás alapját képező iratokat a Földművelésügyi Minisztérium rendelkezése alapján zárolni kellett a hatósági földkiadási eljárás megkezdéséig. A bizottság határozatát az 1957. évi IV. tv. (Áe.) 37. §-a alapján hozta, mely szerint „Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, a közigazgatási szerv akkor függeszti fel az eljárást, ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik. Ez esetben azonban a közigazgatási szervnek meg kell jelölni azt a kérdést, melynek eldöntése más szerv hatáskörébe tartozik, s intézkedni kell a más szerv hatáskörébe tartozó eljárás megindítása iránt, vagy ha a más szerv előtti eljárás megindítására az ügyfél jogosult, akkor őt fel kell hívni megfelelő határidő kitűzésével, hogy az eljárás megindítását kezdeményezze.”
A konkrét ügy irataiból azonban nem állapíthatók meg az eljárás felfüggesztésének feltételei. Ilyent a hivatal határozata sem jelöl meg. A hivatal a határozat indokolásában arra hivatkozik, hogy az iratokat a minisztérium rendelkezése alapján zárolni kellett. A zárolást a hivatalnak kellett elvégezni, ezért a zárolás az eljárás felfüggesztésének indokaként nem értékelhető, mivel a hivatal az iratokhoz bármikor hozzáférhetett.
A vizsgálat megállapította, hogy a hivatal az Áe. 37. §-ában foglalt rendelkezés mellőzésével függesztette fel az eljárást, ez a földkiadási eljárás indokolatlan elhúzódásához vezetett. A hivatal annak ellenére cselekedett így, hogy rendelkezésére állt az érdemi határozat meghozatalához a törvény által megkívánt összes adat és irat, az ügyféli kérelem, az ügyfelet megillető részaránytulajdont igazoló földhivatali dokumentumok, a földkiadó bizottság határozata és a földkiadó bizottság teljes iratanyaga. Ezáltal a hivatal megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, mellyel alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az előidézett alkotmányos visszásság kiküszöbölése érdekében ajánlást juttatott el az FM Hivatalhoz, melyben kezdeményezte, hogy a hivatal a panaszos ügyében haladéktalanul folytassa le az eljárást.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének ajánlását az FM Hivatal elfogadta.

OBH 3748/1997.
A panaszosok az országgyűlési biztoshoz fordultak, mert a mozgáskorlátozottak szakorvosi vizsgálatához alkalmazott pontrendszer használatát sérelmezték.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat megállapításai szerint a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló rendelet megalkotásának célja, hogy az egészségi állapotuknál fogva hátrányosabb helyzetben lévő személyek számára a mindennapos közlekedési problémáikkal kapcsolatban kedvezőbb feltételek megteremtése és ezáltal esélyegyenlőségük biztosítása. Az esélyegyenlőség elve általános állami célkitűzés, az államot a jogegyenlőség megvalósulását célzó, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését lehetővé tevő intézkedések bevezetésére kötelezettség terheli. Ezen intézkedések tartalmát a hatáskörrel rendelkező állami szervek állapítják meg. Az esélyegyenlőséget biztosító rendelkezések, juttatások korlátozása addig nem alkotmányellenes, amíg nem teszi lehetetlenné a rászorulók számára alapjogaik érvényesítését.
A súlyos mozgáskorlátozottság megállapítása orvosi szakkérdés, mely a választott háziorvos, illetve a háziorvos beutalása alapján az illetékes szakorvos hatáskörébe tartozik. Amennyiben a jegyző határozata ellen a kérelmező azért él jogorvoslattal, mert az orvosi szakvéleményben foglaltakkal nem ért egyet, a másodfokú eljárás során az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Orvosszakértői Intézetének a kérelmező lakóhelye szerint illetékes első fokú orvosi bizottságát kell megkeresni az orvosi szakvélemény felülvizsgálata céljából. A másodfokú orvosi szakvélemény ellen további felülvizsgálatnak helye nincs. A súlyos mozgáskorlátozottnak nem minősített személy az orvosi szakvélemény kiállítását követő évben kérhet újbóli vizsgálatot.
Az orvosok által súlyos mozgáskorlátozottnak nyilvánított személyek számára adható támogatások, akkor szolgálják a jogalkotó által kitűzött célt, ha valóban azokhoz jut el, akik a jogszabály által meghatározott fokban mozgásképtelenek.
Az érintett jogszabályokra tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságot nem állapított meg, ezért ajánlást nem tett.
Kapcsolódó ügyirat száma: OBH 4256/1997.

OBH 3797/1997.
A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, melyben sérelmezte, hogy Patak Önkormányzata megszüntette a korábban folyósított jövedelempótló támogatást. Kifogásolta továbbá, hogy az önkormányzat nem válaszolt rendszeres szociális segély iránti kérelmére.
Az országgyűlési biztos a jogállamiság és a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Alkotmányos visszássághoz vezetett az, hogy a panaszos rendszeres szociális segély iránti kérelmét határidőn túl bírálták el. A panaszos fenti kérelmét 1997. január 31-én terjesztette elő a polgármesteri hivatalnál. Válaszként azonban csak 1997. március 24-én született határozat, amelyben a panaszos részére rendszeres szociális segélyt állapítottak meg. A jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bek.) sérelme ebben az esetben érdeksérelemmel is járt, mert a panaszos az előírtnál később szerzett tudomást arról, hogy rendszeres szociális segélyben részesül. Sérült a panaszos szociális biztonsághoz való joga (Alkotmány 70/E §) is, hiszen a kérelem elbírálásának ideje alatt ellátatlanul maradt, és ez ellenkezik az Alkotmány alapján megkövetelhető minimális ellátási szinthez való joggal.
Az ajánlás eredményeképpen az érintett helyi önkormányzat ígéretet tett arra, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit a jövőben betartják.

OBH 3801/1997.
A panaszos beadványában sérelmezte, hogy a dunaalmási önkormányzat jegyzője a lakóházak mellett tehergépkocsi parkoló létesítését engedélyezte, az erdőterületet az önkormányzat képviselő-testülete ipari övezetté nyilvánította, fákat vágtak ki.
Mivel a panaszban foglaltak alapján a jogbiztonsághoz, a tulajdonjoghoz, valamint az egészséges környezethez való alkotmányos jog sérülésére lehetett következtetni az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított. Felkérte a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy folytasson előzetes vizsgálatot és tájékoztassa annak eredményéről.
A közigazgatási hivatal vezetője arról adott tájékoztatást, hogy az önkormányzat képviselő-testülete a 11/1997 (III. 18.) sz. határozatával úgy döntött, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő belterületi ingatlanból vállalkozási célra kb. 3000 m2nagyságú területet elad. A testületi döntést követően készült telekhatár-rendezési vázrajz szerint a területet kitűzték.
A vázrajzot a Tatai Földhivatal záradékkal látta el, amelyen szerepelt a jegyző záradéka is, mely szerint az nem ellentétes az Országos Építésügyi Szabályzattal és a helyi előírásokkal.
A vizsgálat során megállapítható volt, hogy a vállalkozási célra elidegenített telek kialakítása során nem tartották be a telekalakításra vonatkozó törvényi és miniszteri rendeleti előírásokat. A telekalakítási engedélyt meg kell tagadni, ha a telekalakítás következtében a terület rendeltetésének és a község érdekeinek meg nem felelő település vagy beépítés keletkezne. A rendelkezésre álló iratok szerint az Általános Rendezési Terv (ÁRT) a kérdéses ingatlan területére véderdő létesítését írja elő. Az ÁRT módosítás szerint a belterületi erdőterület elsődleges rendeltetését megváltoztatni nem lehet. A szabálytalan telekalakítás következtében – az ÁRT-vel ellentétesen – megváltozik a terület – véderdő – rendeltetése. Nem helytálló tehát a telekhatár-rendezési vázrajzra rávezetett azon jegyzői záradék, mely szerint terv a helyi előírásokkal nem ellentétes.
Az ÁRT a lakóövezetet határoló területen a lakók egészségének védelme érdekében állapított meg véderdő övezetet. A telekalakítás következtében a terület véderdő övezeti besorolása megváltozott és ez sértette az érintett lakosságnak az Alkotmány 18. §-ban rögzített egészséges környezethez való jogát.
Sérelmet szenvedett a tulajdonjog (13. § (1) bek.) védelmének elve – hisz a várható nagyobb környezetszennyezés következtében a lakóingatlanok értéke csökken – továbbá a jogbiztonsághoz (57. § (5) bek.) fűződő alkotmányos jogelv azzal, hogy az önkormányzati rendeletben foglaltak nem érvényesülnek.
Mivel a közigazgatási hivatal intézkedett a törvényesség helyreállítására, és az alkotmányos visszásság megszüntetésére, az országgyűlési biztos általános helyettese nem tett ajánlást.

OBH 3803/1996.
A panaszos az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága, valamint a Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) eljárását sérelmezte.
A beadvány vizsgálata során felmerült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a rendelkezésére álló iratok alapján megállapította, hogy a panaszos a MEP nyilvántartása szerint 1991. október 2-től 1995. november 3-ig volt társadalombiztosítási járulék fizetésére kötelezett. Ezen időtartamon belül 1991. október 2-től 1994. július 5-ig kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozóként kellett a járulékot megfizetnie, tekintettel arra, hogy főállású munkaviszonyt igazolt. Ezt követően 1994. július 6-tól 1995. november 3-ig főfoglalkozású egyéni vállalkozóként kezelték, vállalkozói igazolványának leadásáig. Az iratokból megállapítható volt az is, hogy a panaszos MEP-hoz intézett levelében valóban tájékoztatott vállalkozói tevékenysége megszüntetéséről, de vállalkozói igazolványát ezzel egy időben nem adta le az illetékes polgármesteri hivatalnál.
A MEP tehát a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 103/D § (7) bekezdésének a) pontja értelmében kötelezte a panaszost a köztes időre vonatkozó tb-járulék megfizetésére. A panaszos, a MEP igazgatójához intézett kérelme alapján, az összes körülményre figyelemmel, a fennálló tőke-, illetőleg járuléktartozásra 12 havi részletfizetési kedvezményben részesült, valamint kilátásba helyezték a késedelmi pótlék elengedését is, amennyiben járulék tartozásának az ütemezés szerint eleget tesz. Ezt követően – miután 1995. IV. 21-től 1995. VII. 19-ig terjedő időre munkaviszonyt igazolt – járulék tartozását módosították, és a havonta fizetendő törlesztőrészletek összegét is csökkentették.
Az APEH által – betekintésre átadott iratok alapján – megállapítható volt, hogy a panaszos 1992. évről benyújtott személyi jövedelemadó-bevallását 1993-ban két alkalommal is helyesbítette. Mindkét alkalommal kötelezettségcsökkenést állapított meg saját maga számára, a saját kezűleg aláírt önellenőrzési nyomtatványokon. Ez a kétszeres helyesbítés valóban azt eredményezte, hogy folyószámláján túlfizetés mutatkozott, így a számítógép ezt a „túlfizetést” tartalmazó adatot válogatta le, amikor a vonatkozó jogszabályok értelmében az APEH tájékoztatási kötelezettségének a panaszos felé eleget tett. A panaszos 1996 januárjában ismételten önellenőrzést nyújtott be. Ezen a nyomtatványon helyesbítette a kétszeres önellenőrzés következtében keletkezett valótlan adatokat, s egyben minimális önellenőrzési pótlékként kiszámított önmaga számára 500 Ft-ot.
A panaszos által sérelmezett szervek eljárása, határozataik és intézkedéseik megfeleltek mind a formai mind a tartalmi követelményeknek. Mindezek alapján az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata alkotmányos jogsértést nem tárt fel.

OBH 3813/1996.
A panaszosok beadvánnyal fordultak az országgyűlési biztoshoz, melyben sérelmezték, hogy a személygépkocsi szerzési támogatásra való jogosultságot megállapító jegyzői határozat megszületése után a jogosultaknak éveket kell várni a teljesítésre.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, és a Népjóléti Minisztériumot kérte fel vizsgálatra.
A minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a jegyzői határozat kézhezvételétől a támogatás tényleges felvételéig tartó több éves várakozás a támogatási rendszer jellemzője. Évente általában – megyénként – az igények tíz százalékának kielégítésére van mód.
A vizsgálat során két megválaszolandó kérdés merült fel. Az első arra vonatkozott, hogy a támogatás valóban eljut-e a rászorulókhoz. A jogszabály szerint a jogosultság megállapításának feltétele a rászorultság, hiszen az részesülhet szerzési támogatásban, akinek a családjában az egy főre jutó, a tárgyévet megelőző év havi átlagos nettó jövedelem, a tárgyév január 1. napján érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének kettő és félszeresét nem haladja meg. A kiadható szerzési és átalakítási támogatások keretszámát a költségvetés függvényében a népjóléti miniszter a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével egyetértésben állapítja meg. Az utalványok elosztásának diszkrecionális joga a közigazgatási hivatalt illeti meg, az általa felállított bizottság véleményének figyelembevétele mellett. A bizottság, melynek tagjai a MEOSZ területileg illetékes szervezetének meghatalmazott képviselője, a megyei tisztifőorvos által megbízott szakorvos, valamint a hivatal által felkért személy. Az utalványok megfelelő elosztására kellő garanciával szolgál tehát az említett kormányrendelet szabályozása, mely biztosítja az érdekeltek képviselőinek részvételét a döntési folyamatban és meghatározza az előnyben részesítés lehetőségének szempontjait. Eszerint a kielégítésnél előnyben részesíthető az a súlyos mozgáskorlátozott személy, aki saját jogán jogosult a szerzési és/vagy átalakítási támogatásra, a személygépkocsit rehabilitáció céljából használná, (munkaviszony, tanulói jogviszony folytatása) egyedülálló, a szerzési támogatás összegét segédmotoros rokkantkocsi vagy kerekesszék vásárlására használja fel, vagy honvédelmi kötelezettség teljesítése során, azzal összefüggésben vált súlyos mozgáskorlátozottá.
A másik vizsgálandó kérdés az volt, hogy az utalványok alacsony száma sérti-e a szociális biztonsághoz való jogot. Az állam az Alkotmány 70/E §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. Nem sérti a szociális biztonsághoz való jogot a rendelkezésre álló utalványok szűkössége, hiszen önmagában az, hogy a kialakított ellátási rendszer milyen típusú támogatásokat tartalmaz, és hol vonja meg az adható támogatások határát, amennyiben ez nem jelenti az ellátások egy minimális szint alá csökkenését nem vezethet alkotmányos visszássághoz.
Az országgyűlési biztos vizsgálata az ügyben alkotmányos visszásságot nem tárt fel.
Kapcsolt ügy: OBH 4898/96; 8215/96; 8702/96; 3053/97; 5666/97; 6954/97; 7963/97.

OBH 3899/1997.
A Népszabadság 1997. március 29-én megjelent, „Az agyrázkódás oka lila köd” c. írása nyomán az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított.
A vizsgálat megindításával egyidejűleg az országgyűlési biztos megkereste Budapest Főváros főjegyzőjét és mint fenntartót felkérte az ügy valamennyi vonatkozását érintő, tényfeltáró, átfogó vizsgálat lefolytatására tekintettel arra, hogy az újságcikkben leírtak alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság fennállására engedtek következtetni.
A vizsgálat megállapította, hogy 1997. február 25-én a budapesti Egressy Gábor Ipari Szakközépiskolában egy tanulót az őt tanító pedagógus tettleg bántalmazott. Az eseményről másnap, vagyis 1997. február 26-án jegyzőkönyv készült, amelyben a pedagógus cselekedetét elismerte és azt maga is elítélte. Az igazgató ezt követően a tanárt felelősségre vonta, de fegyelmi eljárás nélkül részesítette a pedagógust megrovás fegyelmi büntetésben. Az igazgató a megrovás büntetés kiszabásakor figyelembe vette, hogy a tanár több évtizede tanító, nagy szakmai tekintélynek örvendő pedagógus. A fegyelmi határozat meghozatala után az érintett pedagógus lemondott közalkalmazotti jogviszonyáról. Az igazgató az eseményt követően tájékoztatta a történtekről a tantestületet, és felhívta a figyelmüket a közoktatási törvénynek a tanulók jogairól és a pedagógusok kötelezettségeiről szóló rendelkezéseire.
A lefolytatott vizsgálat megállapításai alapján, a hasonló esetek elkerülése érdekében a fenntartó az igazgató kötelező feladataként határozta meg, hogy a közoktatási törvény előírásainak megfelelően az iskolában a tanulókkal való bánásmódot fokozottan ellenőrizze, s részletesen szabályozza és ellenőrizze az osztályfőnöki tevékenységet. Utasította továbbá az Oktatási Ügyosztály vezetőjét arra, hogy az 1997/98-as oktatási év kezdetekor tartandó igazgatói értekezleten nyomatékosan hívja fel az intézményvezetők figyelmét a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezményben megfogalmazott elvek és a közoktatási törvényben meghatározott konkrét feladatok végrehajtására.
Tekintettel arra, hogy az ügyben érintett pedagógus közalkalmazotti jogviszonyáról lemondott, az iskola igazgatójának megbízása 1997. július 31-én lejárt, és a pályázati eljárás során 1997. augusztus 1. napjától más személy kapott magasabb vezetői megbízást, valamint arra, hogy a fenntartó az általa lefolytatott vizsgálat megállapításai alapján, a közoktatási törvény alapelveinek maradéktalan érvényesülésének érdekében megtette a szükséges intézkedéseket, az országgyűlési biztos további ajánlással élni nem kívánt.

OBH 3940/1996.
Egy 500 lakásból álló gyöngyösi társasházi közösség közös képviselője fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz. Beadványában előadta, lakásaik fűtését a Patina Rt. biztosítja, mely távfűtési díjat számít fel, holott szerintük központi fűtésként kellene számláznia.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A panaszos sérelmezte, hogy az épület fűtését nem vezetékes hő- és melegvíz-szolgáltatás biztosítja, hanem az épület tetején elhelyezett kazán. A díjat mégis a távhőszolgáltatás díjtétele szerint állapították meg, ami lényegesen magasabb, mint a központi fűtéses hőszolgáltatásé.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a központi fűtéses hőszolgáltatás a hatályos jogszabályokban nem szerepel, így e fűtési formára a szolgáltató rt. a távhőszolgáltatás díját számítja fel. A díjtétel alapja az önkormányzati rendeletben meghatározott mérték. Az épület nem vezetékes hőszolgáltatás útján részesül a szolgáltatásban. De nem tekinthető központi fűtéses hőszolgáltatásnak sem, mert nem tisztázott, hogy az 1966-<%4>os – elavult – központi fűtésről szóló ÉM-rendeletben mi értendő a „két épület” fogalma alatt. A jogalkotásról szóló törvény rögzíti, hogy mely jogforrások állapíthatnak meg jogot és kötelezettséget az állampolgárok számára. Az Alkotmánybíróság határozata megállapította, hogy az állásfoglalás nem jogforrás.
Az országgyűlési biztos 1997. szeptember 30-i ajánlásában felkérte az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztert, hogy a tömbfűtéses hőszolgáltatást, annak feltételeit és formáit közérthetően, jogszabályban fogalmazza meg, melynek alapján az önkormányzatok rendeletben meg tudják határozni a díjtételeket.
A miniszter az 1997. december 1-jei válaszában jelezte, hogy az önkormányzati tulajdonból társasházzá átalakult épületek központi hőellátó berendezését az önkormányzat, mint a berendezés tulajdonosa 1998. december 31-ig térítésmentesen köteles átadni a társasházi közösségeknek, még akkor is, ha a társasházzá történő átalakuláskor az nem került a társasház tulajdonába. A központos hőellátási formákat egyebekben a Kormány 1998. II. félévében tervezte rendezni.
Az országgyűlési biztos az ajánlását az 1997. december 11-i válaszában fenntartotta, mert a központos hőellátásra vonatkozó jogszabály kibocsátásáig is szükségesnek tartja a joghézag átmeneti szabályozását.
A válaszadási határidő a beszámoló elkészítéséig még nem telt el.

OBH 3970/1996.
A Budatétényi Általános Iskola igazgatójától és az iskolaszék elnökétől érkezett panasz az országgyűlési biztoshoz, az iskola megszüntetésével kapcsolatban. Az országgyűlési biztos az Alkotmány 70/F § (1) és (2) bekezdésében deklarált művelődéshez való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
A képviselő-testület 1996. február 29-én hozott döntést az iskola megszüntetéséről, és panaszosok előadása szerint az intézményt ezzel beolvasztotta egy másik városrész (Rózsakerti) lakótelepi iskolájába.
A vizsgálat megállapította, hogy a tagintézményre vonatkozóan a korábbi – az 1996. IX. 1-ig hatályos – rendelkezés nem tartalmazott olyan fogalom meghatározást, mely a jelenleg hatályos szabályozásban már megtalálható. Korábban a működés általános szabályai címszó alatt, a székhelyen kívül működő intézményegység (tagintézmény) meghatározás szerepelt. Ez azt jelenti, hogy a tagintézmény mindenképpen a másik közoktatási intézmény székhelyén kívül működik, ezért az alapító okiratának tartalmaznia kellett a székhelyén kívül működő intézményegység (tagintézmény) telephelyét. Törvénysértő volt tehát a 146/1996. (04. 25.) sz. határozat rendelkezése a budatétényi iskola tagintézményként való működtetésének kimondásában.
A dokumentumok szerint a közigazgatási hivatal törvényességi felhívásának az önkormányzat nem tett eleget, mert 1997. IX. 12-én még mindig úgy döntött, hogy a rózsakerti iskola tagintézményeként működő budatétényi iskolát szünteti meg, tehát az 1996. áprilisi határozat 1997. szeptemberig állt fenn. A tagintézmény fogalma a közoktatási törvény 1996-os módosítást követően az értelmező rendelkezések között szerepel, mely még egyértelműbbé teszi, hogy egy épületen belül intézmény és tagintézmény nem működhet. Tagintézmény: a székhelyen kívül – azonos vagy más településen – működő – azonos vagy különböző feladatot ellátó – intézményegység, ha a székhelytől való távolság, a feladatok jellege miatt az irányítási, képviseleti feladatok a székhelyről nem vagy csak részben láthatók el.
Az önkormányzati határozat törvénysértő volt, a közigazgatási hivatal felhívására a jogsértő állapotot nem szüntették meg, s ez az eljárás sértette a jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvét.
A művelődéshez való jog, ezen belül az ingyenes általános iskolai oktatás igénybevétele nem sérült, mivel a kerület más oktatási intézményeiben az önkormányzat az oktatást biztosította. Természetesen nem vitatható, hogy az érintett gyermekek és szüleik egy részének a döntés jelentős sérelmet okozott, egy másik iskola megközelítése több időt vehet igénybe. Az új környezet, tanárok és diáktársak megismerése, az ehhez való alkalmazkodás szintén érdeksérelmet jelenthet.
A jogsértően végrehajtott iskolaátszervezés jogos felháborodást váltott ki. Az iskolabezárás, átszervezés, közös igazgatás alá vonás országos jelenséggé vált, melyet a nehéz gazdasági helyzet idézett elő. Az intézményfenntartóktól különösen elvárható, hogy a jogszabályok betartásával intézzék az ügyeket, hiszen egy-egy döntés több száz embert is érint.
Az országgyűlési biztos ajánlásában tájékoztatást kért a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjétől, törvényességi felhívásának eredményéről. További ajánlásában felhívta Bp. XXII. Ker. Önkormányzatát, hogy a jövőben esetleg előforduló iskolamegszüntetéskor mindenkor tartsa szem előtt a közoktatási törvény előírásait, mind az iskolában alkalmazott műhelymunkák folyamatosságára, mind a szervezeti megoldásokat szabályozó előírásokra tekintettel.
Az ajánlásra nyitva álló válaszadási határidő még nem telt le.

OBH 4018/1997.
A panaszos és édesanyja az országgyűlési biztos általános helyetteséhez fordult segítségért kérelmének a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál hosszú ideje húzódó elbírálása miatt.
A panasz alapján az édesanya részére folyósítják saját ellátását, a családi pótlékot és fia árvaellátását. A panaszosok azt kérték, hogy az árvaellátást önállóan, külön törzsszámon folyósítsák. A panaszos egyébként rokkantsági nyugdíjra is jogosult, mivel azonban az árvaellátás magasabb összegű, ezt folyósítják.
Az országgyűlési biztos általános helyettese – mivel a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság Jogi Főosztályának rövid úton történő megkeresése nem vezetett eredményre – vizsgálatra és intézkedésre kérte fel az országos nyugdíjbiztosítási főigazgatót. A főigazgató megállapítása szerint a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól bekért iratanyagban nem található olyan beadvány, amelyben a panaszos és édesanyja közvetlenül kérte volna, hogy árvaellátását önálló folyósítási törzsszámon közvetlenül folyósítsák. Ezzel szemben a panaszos felperesnek a Miskolci Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság ellen, rokkantsági nyugdíj összegének felülvizsgálata iránt folyó perében eljáró Miskolci Városi Bíróság tette fel a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak azt a kérdést, hogy van-e lehetőség az árvaellátás „külön” utalására. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a fentiek alapján azonban nem intézkedett.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy sérült a jogbiztonság elve, mivel a felnőtt, cselekvőképes panaszos nem rendelkezhetett önállóan saját ellátásával. A megkeresésére tekintettel a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság intézkedett, hogy a panaszos ellátását édesanyjától független törzsszámon folyósítsák.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az alkotmányos jogsérelem orvoslására tekintettel nem tett ajánlást.

OBH 4209/1997.
A sajtóban számos cikk jelent meg arról, hogy hosszú sorok kígyóznak a Fővárosi Kerületek Földhivatala előtt, a sorbanállóknak nepperek kínálják pénzért a sorszámokat és különböző társaságok ajánlkoznak a tulajdoni lap másolatok beszerzésére emelt szolgáltatási áron. Sokan be sem jutnak aznap az ügyfélszolgálati irodába, mert naponta csak 400 tulajdoni lap másolatot tud kiadni a földhivatal a 8-900 igénnyel szemben. Számos esetben a tulajdonosok kétségbeesve tapasztalták, hogy kiváltott tulajdoni lap másolatukon nem az ő nevük szerepel, emiatt nem tudnak adásvételi szerződést kötni, vagy vissza kell fizetniük a foglaló kétszeresét.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog és a tulajdonhoz való jog sérelme veszélye miatt hivatalból indított vizsgálatot.
Több önkormányzat jegyzője is jelezte, hogy a földhivatallal kötött megállapodás ellenére nehézkes az adatszolgáltatás, vagy a tulajdoni lap hiányos adatokkal érkezik. Az ügyfélfogadási rend kibővítésével és a többműszakos munkaidő bevezetésével azóta az ügyfélszolgálat területén javult a helyzet, de továbbra is sok panaszban sérelmezték az ingatlan-nyilvántartást érintő bejegyzések késedelmét és a tulajdoni lap másolat adatainak hitelességét. Az országgyűlési biztos a vizsgálathoz szakértő közreműködését is igénybe vette, akinek feladata az volt, hogy a földhivatal működésében tapasztalható anomáliák technikai és műszaki okait feltárja. A szakértői vélemény és a helyszínen folytatott vizsgálat tapasztalatai az alábbiakban összegezhetők:
A földhivatal feladatai 1990-től jelentősen növekedtek. A tulajdonlással kapcsolatos jogszabályok változásával, a tulajdonszerzési korlátozás megszűnésével, a gazdasági társaságok létrejöttével, az állami lakás elidegenítéssel, kárpótlással kapcsolatos feladatok 1993–94-ben csúcsosodtak, majd egy 200 ezres ügyiratszinten stabilizálódtak. A földhivatal apparátusa évről évre kevesebb ügyiratot tudott feldolgozni, mint amennyit iktatott. Számottevő intézkedés az ügyirathátralék feldolgozása érdekében nem történt, az elintézetlen ügyeket évről évre görgették, így 1996 év végére a hátralék 400 ezer fölé emelkedett. Ez az 1990-es hátralék közel tízszerese volt, ezzel szemben az eltelt időszakban alig másfélszeres volt az új ügyiratok számának emelkedése. 1995-ben az apparátus majdnem 270 ezer ügyet intézett el, de 1997. I. félévében ez a szám 30 ezer alá esett. A határidőben elintézett ügyek ennek közel a felét tették ki. Így az év végére a hivatal várhatóan 60 ezer ügyet fog tudni elintézni. A határidőben elintézett ügyek számának ilyen drasztikus csökkenése nem magyarázható a számítógépes rendszerbe való betanulás kezdeti nehézségeivel. A földhivatal vezetője szerint a hátralékos ügyiratok 40%-át a földhivatal ügykörén kívül eső okból el nem intézhető ügyek teszik ki. Ilyenek a lakótelepek telekkönyvezetlensége miatt átvezethetetlen ügyek, a több vevő részére értékesített üzemek bejegyzése iránti kérelmek, az időközben felszámolt gazdasági társaságok hiányosan benyújtott kérelmei. Az ilyen ügyiratokkal érintett ingatlanokon a további tulajdonszerzés sem vezethető át a nyilvántartáson. Mindaddig amíg erre megoldás nem születik, nem kezdődhet meg a hátralékos ügyiratok hatékony feldolgozása.
A hagyományos feladatok (iktatás, ügyintézés) számítógépesítésével az ügyiratkezelés nem gyorsult fel. A helyrajzi szám alapján történő tulajdoni lap lekérdezés tranzakció ideje a szoftver telepítés időszakához képest jelentősen csökkent, de a feladat nagyságához képest műszakilag még most sem elfogadható. Ennek alapján megkérdőjelezhető a számítógépesítési projektbe eddig befektetett pénzeszközök hatékony, gazdaságos felhasználása. A számítógépes rendszer az iratok scanneléses módszere miatt csak hrsz. alapján képes keresni, jele<%1>ntősen lassítva az ügyintézést, bár alapvető lenne a tulajdonos és a cím szerinti keresés is.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Fővárosi Kerületek Földhivatalánál olyan jogalkalmazási, műszaki és szervezési hiányosságok tapasztalhatók, melyek sértik az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének követelményét, ezzel összefüggésben a jogbiztonságot.
Felkérte az Állami Számvevőszéket annak vizsgálatára, hogy a főváros ingatlan-nyilvántartásának modernizációjához felhasznált pénz arányban áll-e az elért eredményekkel, illetve a fejlesztés befejezéséhez milyen további erőforrásokra van még szükség, és ezek rendelkezésre állnak-e.
A vizsgálat többi megállapításával kapcsolatban ajánlásban kérte fel a földművelésügyi minisztert, hogy a közhitelesség megóvása érdekében sürgősen intézkedjen a hátralékos ügyek típusainak számbavétele, azonnali feldolgozása, a folyamatos változásvezetés feltételeinek megteremtése, és az ingatlan-nyilvántartásról szóló jogszabály olyan módosítása iránt, amely elősegíti az ún. „befagyott ügyek” lezárását. Intézkedjen a gyorsabb ügyintézés és a pontosabb iktatás érdekében a bejegyzési kérelmek szabványosítása iránt, ha szükséges, akár jogszabály-módosítás útján is, valamint a szoftver eszközöknek a tenderkiírásban megfogalmazott alapelvekhez és a földhivatali tevékenység tényleges igényeihez igazítása érdekében.
A földművelésügyi miniszter határidőben válaszolt. Vitatta a szakértői jelentés néhány megállapítását, de az ajánlást elfogadta. Tájékoztatást adott a tervezett intézkedésekről, amit az országgyűlési biztos elfogadott, és kérte ezek ütemezésének, illetve határidejének rögzítését. Erre válasz még nem érkezett, de a határidő sem telt még el.
Az Állami Számvevőszék tájékoztatása szerint a vizsgálatot 1998 elején kezdi meg.

OBH 4244/1996.
A panaszosok azért fordultak az országgyűlési biztoshoz, hogy folytasson vizsgálatot, mert Kerepes község képviselő-testülete és Kistarcsa nagyközség képviselő-testülete között Kerepes-Hollandia telep átadása-átvétele kérdésében érvényes és eredményes helyi népszavazás ellenére sem jött létre megegyezés. A panaszosok szerint „a testületek álláspontja, melyekkel megakadályoztak egy demokratikusan megtartott helyi népszavazást követő átcsatolást, súlyosan sérti az állampolgárok jogait”.
Az érvényes és eredményes helyi népszavazáson a választópolgárok a területrész átadása mellett foglaltak állást.
A helyi népszavazás eredményét Kerepes község képviselő-testülete határozatba foglalta, s megbízta a polgármestert, hogy a területátadás tárgyában szükséges tárgyalásokat Kistarcsa nagyközség polgármesterével folytassa le. Kistarcsa nagyközség képviselő-testülete tudomásul vette a helyi népszavazás eredményét, és felhatalmazta a polgármestert a terület- és vagyonátadásra vonatkozó tárgyalások megkezdésére. Az önkormányzatok nem tudtak megállapodni a területrész átadás-átvétel kérdéseiben, ezért Kerepes-Hollandia telep átadására és átvételére ez idáig nem került sor.
Az országgyűlési biztos általános helyettese jelentésében rámutatott arra, hogy a helyi népszavazás a népszuverenitás közvetlen gyakorlásának egyik legfontosabb formája, melynek eredménye kötelező a választott képviseleti szervre. Ez a megállapítás az adott esetben azt jelenti, hogy Kerepes község képviselő-testülete nem tagadhatja meg az érintett településrész átadását, függetlenül a felmerült vagyonjogi vitáktól. Ugyanakkor sem a helyi népszavazás intézményének alapjogi tartalmából, sem a pozitív jogi szabályozásból nem vezethető le a másik érintett önkormányzat képviselő-testületének kötelezettsége az adott településrész átvételére, ez ugyanis mélyrehatóan csorbítaná a helyi önkormányzati szuverenitást, illetve az ezt megalapozó, a helyi önkormányzáshoz való alapjogot. Ebből következően a képviselő-testület szabadon mérlegelheti, hogy át kívánja-e venni, és ha igen, milyen feltételekkel a lakott területrészt. Lényegében tehát két település mérlegelésen alapuló döntésétől, a felek kölcsönös akaratától függ a területrész átadása és átvétele, erre – a helyi önkormányzáshoz való jogból fakadóan – egyik önkormányzat sem kényszeríthető. Az, hogy az érintett települések közvetett vagy közvetlen hatalomgyakorlás útján – azaz a képviselő-testület sui generis határozata vagy helyi népszavazás alapján – hozzák-e meg ezt a döntést, az átadó önkormányzat esetében a helyi népszavazást, illetőleg a falugyűlést előíró törvényi kötelezettségből fakad, az átvevő önkormányzat azonban nem csak a döntés tartalmában, de annak módjában sincs korlátozva.
Ebből következően az országgyűlési biztos általános helyettese jelentésében megállapította, hogy az Ötv.-ben foglalt szabályozás teljes mértékben eleget tesz a fentiekben kifejtett követelményeknek, továbbá, hogy Kerepes község képviselő-testülete és Kistarcsa nagyközség képviselő-testülete egyaránt a törvényben foglaltaknak megfelelően járt el a konkrét ügyben.
Ugyanakkor a lakott területrész átadása, illetve átvétele tárgyában megtartott népszavazás önmagában nem eredményez változást az érintett terület státusában, ehhez a két képviselő-testület megállapodása szükséges. E megállapodás megkötéséig az érintett területrész az átadó önkormányzathoz tartozik, amely továbbra is köteles ellátni az azzal kapcsolatos, jogszabályban meghatározott helyi önkormányzati feladatokat. E kötelezettségek ugyanis egészen a terület tényleges átadásáig fennállnak, az átadás elhúzódása, esetleges elmaradása pedig ezeket nyilvánvalóan nem érintheti. Annak ellenére, hogy az önkormányzati feladatok ellátását a fentiek szerint a törvény biztosítja, a helyi népszavazást követően elhúzódó viták olyan bizonytalan helyzethez vezethetnek, amely súlyosan sérti a jogbiztonság követelményét.
Erre való tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, azzal, hogy a hatályos jogi szabályozás nem állapít meg határidőt a lakott területrész átadása, illetve átvétele tekintetében szükséges tárgyalások lefolytatására és a megállapodás megkötésére, illetőleg az átvevő önkormányzat képviselő-testületének nyilatkozattételére, a helyi népszavazás megtartása után bizonytalan helyzetet idéz elő a tekintetben megállapodik-e egyáltalán a két képviselő-testület, és ha igen, mikor és milyen feltételekkel. Emiatt sérül a jogbiztonság alkotmányos követelménye, mely alkotmányos visszásságot keletkeztet. Ez pedig kihat az állampolgárok egyes jogaira és jogos érdekeire.
Ajánlásában felkérte a belügyminisztert, hogy az önkormányzatokkal kapcsolatos feladat- és hatáskörénél fogva kezdeményezze a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosítását annak érdekében, hogy jogszabály állapítson meg határidőt a lakott területrész átadásához, átvételéhez, illetőleg cseréjéhez szükséges, az érintett önkormányzatok képviselő-testületei közötti megállapodás megkötésére, illetőleg az átvevő önkormányzat képviselő-testületének a területrész átvétele vagy annak elutasítása tárgyában szükséges nyilatkozattételére.
A panasz alapján lehetőség nyílt egy jelentős – számos települést érintő – kérdés okozta konfliktus jogszabályi rendezésére, bár a válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.

OBH 4247/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert a közüzemi díjat, amelyet a díjbeszedőnek személyesen fizetett ki, hátralékából nem törölték.
A panasz kapcsán felmerült az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból következő jogbiztonság sérelme, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított.
A panaszos előadta, hogy 1995. júniusig az esedékes közüzemi díjat hol a díjbeszedőnek, hol postautalványon rendszeresen befizette. Júliusban a díjbeszedő nem jelentkezett, emiatt a befizetési hátralék, valamint az augusztusi befizetendő összeg összevont hátralékáról kapott értesítést. A díjbeszedő megjelenésekor a panaszos postautalványt kért hátraléka rendezésére. A díjbeszedő a panaszos korára és betegségére való tekintettel felajánlotta, hogy rendezi a befizetést és átvette tőle a hátralékot és azt aláírásával igazolta. A szeptemberi értesítéskor azonban kiderült, hogy a díjbeszedő a tartozást nem rendezte.
A panaszos leánya felkereste az illetékes kirendeltséget. A kirendeltség azonban a díjbeszedői igazolást nem volt hajlandó elfogadni, és a kifizetett összeget továbbra is tartozásként tartja számon.
A vizsgálat megállapította, hogy a társaság a számla kiegyenlítését kizárólag a készpénzfizetési számla vagy – készpénzátutalási megbízással történő fizetés esetén – a feladóvevény alapján igazolja. A panaszos 1996. szeptemberig, a számlák kiegyenlítésének igazolásáig, az igényelt dokumentumok egyikével sem rendelkezett, kizárólag a hátralék értesítőre írottakra támaszkodott, amit feltehetően a díjbeszedő írt. Ellenkező bizonyításig azonban a társaság vélelmezi, hogy az érték ott van, ahol az azt megtestesítő bizonylatot felmutatják.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a részvénytársaság álláspontja érthető és elfogadható. Bár nem zárható ki, hogy a panaszos által előadottak a valóságnak megfelelnek, de azt bizonyítani nem tudja, ezért a társaság nem okozott alkotmányos visszásságot. Tekintettel arra, hogy a vita csak bírósági úton, esetlegesen írásszakértő bevonásával rendezhető, az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálatot megszüntette.

OBH 4381/1996.
Egy budapesti lakos sérelmezte, hogy Kanadában még a II. világháború előtt keletkezett hagyatékához nem fér hozzá, illetve, hogy a Pénzintézeti Központ nem tájékoztatta megfelelően a részére külföldön megnyílt hagyaték átvétele nehézségeinek okairól, illetve azok jogi hátteréről.
Az országgyűlési biztos az örökléshez való alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
A hagyaték 1936 előtt keletkezett és az örökösök részére – a végrendelet előírásai szerint – különböző időpontokban (1945, 1947, 1948) vált esedékessé. A negyvenes évek végén a kanadai vagyonkezelő Magyarországon élő személyek részére nem teljesítette a kifizetést és a panaszos a magyar államtól sem kapott kártalanítást.
A vizsgált ügytől függetlenül, azonos problémára rávilágító olvasói levél jelent meg a Népszabadság 1997. IX. 16-i számában „Az aréna pora” címmel. A panaszos, levelében azt kifogásolta, hogy az 1946. II. 27-i csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezmény értelmében Magyarországra áttelepített személyeket a Csehszlovákiában elkobzott ingatlanaikért a magyar kormány mind a mai napig nem kártalanította.
A kanadai vagyonkezelő eljárásának indoka a Magyarországgal 1947-ben Párizsban kötött békeszerződésben keresendő, amelynek 29. § 1. pontja értelmében a Szövetséges és Társult Hatalmaknak – így Kanadának is – joguk van lefoglalni, visszatartani, felszámolni, illetve bármi más intézkedés alá vonni mindazokat a javakat, jogokat és érdekeket, amelyek a szerződés életbelépése idején a saját területükön voltak és Magyarország vagy magyar állampolgárok tulajdonát képezték. Ugyanakkor a párizsi békeszerződés 29. § 3. pontja szerint a magyar állam kötelezettsége azoknak a magyar állampolgároknak a kártalanítása, akiknek javait a 29. § értelmében elvették.
Megállapítható, hogy a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlására vonatkozó törvényt mind a mai napig nem fogadták el, noha tervezete már elkészült. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam folyamatos alkotmányos mulasztásban van, magatartása sérti az Alkotmány 7. § -ban foglalt nemzetközi és a belső jog összhangjáról szóló rendelkezést, és így közvetett módon sérült a panaszos örökléshez való joga is (14. §).
Az Alkotmánybíróság 37/1996. (IX. 4.) számú határozatában az előbbi esetre nézve megállapította az alkotmányos mulasztás fennállását. „A Párizsi Békeszerződés fenti idézett 29. cikk 3. pontjában a magyar kormány kötelezte magát, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették és nem adták vissza, kártalanítani fogja. E kötelezettségvállalás belső jogalkotási kötelezettséggel jár, így mindaddig, amíg a nemzetközi jogi kötelezettség és a belső jog összhangja nem valósul meg, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes állapot fennáll.”
Az eljárás megállapításai alapján az országgyűlési biztos az észlelt alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében indítványozta, hogy az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága gondoskodjon a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról szóló törvénytervezet mielőbbi napirendre tűzéséről.
A bizottságok végső döntésüket az ajánlásra még nem hozták meg.

OBH 4430/1996.
A panaszosok az országgyűlési biztoshoz benyújtott kérelmükben kifogásolták a súlyos mozgáskorlátozott személyeknek nyújtható közlekedési kedvezmények hozzájutási feltételeit.
Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való jog és a diszkrimináció tilalmának sérülése miatt indított vizsgálatot.
A súlyos mozgáskorlátozottak közlekedése a jogi szabályozás szűkítő rendelkezései miatt nem megoldott. A személygépkocsi-szerzési és -átalakítási támogatásának feltételei között szerepel, hogy a mozgáskorlátozott személy vezetői engedéllyel vagy alkalmassági bizonyítvánnyal rendelkezzen. Az a mozgássérült személy, akinek ezek az igazolványok nincsenek birtokában, csak abban az esetben juthat szerzési támogatáshoz, ha együttélő hozzátartozója – a kormányrendelet szerint érvényes vezetői engedéllyel rendelkező szülője, házastársa vagy a vele legalább egy éve közös háztartásban élő élettársa – írásbeli nyilatkozatban vállalja súlyos mozgáskorlátozott családtagja szállítását. Ki volt zárva a jogosultak köréből az a mozgássérült, aki sem vezetői engedéllyel, sem alkalmassági bizonyítvánnyal nem rendelkezett, és az említett hozzátartozók sem éltek vele. Az együttélő gyermek és testvér – akik vállalhatták volna súlyos mozgássérült szüleik, illetve testvérük szállítását – nyilatkozata alapján a támogatás nem volt igényelhető.
A jogszabály előterjesztője a kedvezményezetti kör szűkítő meghatározását azzal indokolta, hogy a korábbi, tágabb hozzátartozói kör segítségét lehetővé tevő szabályozás mellett a kitűzött jogalkotói cél a visszaélések miatt nem teljesült. A szigorító rendelkezések kidolgozásakor arra törekedtek, hogy a támogatás igénybevételekor csak azok a hozzátartozók vállalhassák a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását, akik nagy valószínűséggel eleget is tesznek ezen kötelezettségüknek.
A súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet említett szabályozási módja alkotmányos visszásságot vetett fel a támogatásból kimaradó mozgássérült személyeknek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való jogával és a 70/A § (1) bekezdésben megjelölt hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban.
A vizsgálat elérte célját, az országgyűlési biztosnak az alkotmányos visszásság orvoslására tett ajánlása nyomán a kormány módosította az érintett rendeletet és így az együttélő gyermek és testvér is vállalhatja írásban mozgássérült hozzátartozója szállítását.
Kapcsolódó ügyek: OBH 4961/1996, 2299/1997.

OBH 4477/1997.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában előadta, hogy a Balástyai Általános Iskola közvetlen közelében egy kereskedelmi kft. növényvédőszer-raktárt működtet. Sérelmezte, hogy a raktárban nagy mennyiségű növényvédő szert és műtrágyát tárolnak, mindössze néhány méterre az iskola konyhájától és élelmiszerraktárától.
A panasz vizsgálata során felmerült a jogállamiság, valamint az egészséges környezethez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jelenleg növényvédő szer raktározására szolgáló épületben korábban nevelőotthon működött. 1992-ben a megyei önkormányzat arról döntött, hogy a nevelőotthont felszámolja. Az épület tulajdonjogát a kft. szerezte meg. A jegyző a növényvédő szer és műtrágya nagykereskedelmi raktár üzemeltetéséhez 1995. áprilisban adott működési engedélyt.
1996. X. 4-én érkezett az első panaszlevél az ÁNTSZ Csongrád megyei intézetébe az iskola mellett működő raktárral kapcsolatban. Az aláírók az országos hatóság állásfoglalását kérték arra vonatkozóan, hogy a kft. által folytatott tevékenység az iskola és a főzőkonyha közelsége miatt káros-e a fiatal, fejlődő szervezetre, a gyermekek egészségére. 1996. október 11-én a kft. telephelyén tartott helyszíni szemle során az intézet munkatársai megállapították, hogy a kft. növényvédő szer és műtrágya kis- és nagykereskedelmi forgalmazását, mezőgazdasági gépek árusítását végzi.
Az ÁNTSZ szegedi Intézete 1995. III. 29-i szakhatósági állásfoglalásban hozzájárult az ott végzett tevékenységhez, majd a névváltozás miatt lefolytatott eljárás során, 1996. januárban a tevékenység folytatását továbbra is engedélyezte.
A Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal állásfoglalása szerint az egészségkockázat értékelése szempontjából nem szerencsés növényvédőszer-raktárt üzemeltetni az iskola szomszédságában, sem a település központjában. A raktár potenciális vegyi-baleseti forrást jelent. Az állásfoglalás átmeneti intézkedésként javasolta a raktár – megfelelő határidő melletti – kitelepítését és addig a kiporzás megakadályozása érdekében szigorú követelmények meghatározását a rakodás és a szállítás időpontjára vonatkozóan.
A jegyző 1997. VI. 10-én kelt határozatában nem engedélyezte az ingatlan udvarán és az épületben – kereskedelmi iroda és raktár – új funkció létesítésére a rendeltetési mód megváltoztatását. Kötelezte a kft.-t, hogy a növényvédő szerek tárolását és forgalmazását 1997. VIII. 31-ig, a műtrágyák tárolását és forgalmazását 1997. X. 31-ig szüntesse meg.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz orvoslást nyert, és az alkotmányos visszásságot megszüntették, nem tartotta szükségesnek további intézkedést tenni.

OBH 4586/1996.
A panaszos beadványában sérelmezte, hogy az APEH Észak-Budapesti Igazgatósága elutasította az 1995. évi személyi jövedelemadó bevallásában megjelölt, a TÁMASZ Országos Önkéntes Nyugdíjpénztár által kínált adókedvezményre alapított visszaigénylését. A panaszos az elutasított határozat ellen fellebbezéssel élt. Az elsőfokú határozatot azonban érdemben nem bírálták el, ügyében nem hoztak jogerős másodfokú határozatot.
A beadvány vizsgálata során felmerült a jogállamiság alkotmányos elve sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese által kért, és az adóhatóság vezetője által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a panaszost valóban sérelem érte az eljárás jelentős elhúzódása miatt. Bár az országgyűlési biztos általános helyettese felhívására a hatóság időközben meghozta a másodfokú határozatot, és a panaszosnak 1997. május 12-én kézbesítette, de korábbi mulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének megsértésével alkotmányos visszásságot okozott.
A rendelkezésre álló adatok alapján az általános helyettes megállapította, hogy a vizsgálat tárgyát képező alkotmányos visszásságot az előidéző szerv saját hatáskörében megszüntette, ezért az ügyben a további eljárást megszüntette és nem élt ajánlással.

OBH 4598/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy 1995. október 3-án régi betegbiztosítási igazolványát bevonták, de új társadalombiztosítási igazolványt nem kapott. A panaszos jövedelempótló támogatásban részesült, ezért az illetékes települési önkormányzat jegyzője volt a bejelentésre kötelezett.
Az országgyűlési biztos az egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot.
A bekért iratok alapján megállapította, hogy a tapsonyi önkormányzat jegyzője 1995. április 18-án bejelentette a Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak (továbbiakban MEP) a panaszos adatait. A MEP tájékoztatása szerint ez nem megfelelő nyomtatványon történt, ezért nem foglalkozott az igénybejelentéssel. Ez a hiba nem derült ki, mivel a MEP nem jelezte vissza az adminisztrációs hibát. A panaszos 1996 júniusában megbetegedett. A társadalombiztosítási igazolvány hiánya megnehezíti és költségessé teheti az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét. Az orvosi ellátás elmaradása veszélyeztetheti a panaszosnak az Alkotmány 70/D § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb testi, lelki egészséghez való jogát.
A jegyző a panaszos részére igazolást igényelt, mely szerint a panaszos jogosult egészségbiztosítási ellátásra, és igazolványa kiállítása folyamatban van. A jegyző intézkedésével az alkotmányos visszásságot megszüntette.
A MEP a vizsgálat ideje alatt – az országgyűlési biztos megkeresését követően – csak 1996 szeptemberében küldte meg a társadalombiztosítási igazolványokat a panaszos és családja részére. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a MEP több esetben nem tartotta be az eljárási határidőt. Nem tartotta be a eljárási szabályokat, amikor a hibásnak tartott igénybejelentésre nem hívta fel a jegyző figyelmét, és hiánypótlásra sem kötelezte. Mindez sértette az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogbiztonság elvét.
Az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében ajánlásában felkérte a Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét, tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy munkatársai alkalmazzák az Ae.-ben megállapított eljárási határidőket és a kérelmek tartalom szerinti elbírálását előíró szabályokat.
A MEP az ajánlást tudomásul vette, az ajánlás célját elérte.

OBH 4605/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Balatonszepezdi Önkormányzat jegyzőjének 1995. július 6-án kelt határozata ellen benyújtott fellebbezését a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal nem bírálta el.
Az ügyben az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult vizsgálat.
A panasszal érintett önkormányzati tulajdonú 486 m2nagyságú, közterület megjelölésű, belterületi ingatlan, valójában foghíjtelek, amelyet a panaszos több üdülőtulajdonossal együtt éveken keresztül gépkocsiparkolóként, illetve átjárásra használt. Az ingatlant a községi tanács rendezési terve építési övezetbe sorolta, azaz közterületből építési telekké minősítette. Az említett terület besorolásának megváltozásával összefüggő ingatlan-nyilvántartási bejegyzés módosítása azonban elmaradt. A jegyző 1995. VII. 6-án kelt határozatával az ingatlant a rendezési tervre hivatkozva – nyaralóval beépíthető – építési telekké minősítette, továbbá intézkedett a változásnak az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéséről.
A határozat ellen panaszos az önkormányzat más intézkedését is kifogásolva – ügyvédi iroda útján –, beadvánnyal fordult a közigazgatási hivatalhoz, amely a panaszos jogi képviselőjét arról tájékoztatta, hogy a beadványnak az önkormányzat jegyzője határozatának felülvizsgálatára irányuló részét külön másodfokú határozattal bírálják el.
Az országgyűlési biztost megkeresésére a közigazgatási hivatal arról tájékoztatta, hogy a panaszos beadványát megvizsgálták, azt azonban fellebbezésként nem fogadták el, ugyanis a beadvánnyal érintett ügyben panaszos nem tekinthető ügyfélnek, tehát fellebbezési joggal sem rendelkezik. A közigazgatási hivatal álláspontja szerint a beadvány tárgyát képező határozat bár formailag kétségtelenül hibásnak tekinthető, hiszen a jegyző olyan kérdésben határozott, amely nem az ő, hanem a testület hatáskörébe tartozik – illetve amelyet hatályos helyi rendelet már szabályoz –, nem tartalmaz az ügy érdemére vonatkozó döntést, mindössze regisztrálja a rendelet szerinti állapotot.
A vizsgálat megállapította, hogy a jegyző a panasszal érintett határozattal a képviselő-testület feladatkörébe tartozó kérdésben döntött, tehát hatáskör hiányában járt el, ami az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben valósít meg alkotmányos visszásságot. Az 1957. évi IV. tv. (Áe.) 75. § (1) bek. a) pontja értelmében a közigazgatási szerv határozatát jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogra tekintettel is meg kell semmisíteni, ha az ügy nem a közigazgatási szerv hatáskörébe tartozik, feltéve, ha a határozat jogerőre emelkedése óta 3 év még nem telt el. Az Áe. az államigazgatási határozat semmissége esetén – a fellebbezéstől eltérően – nem kizárólag az ügyfél, illetve ügyféli jogokkal rendelkező kérelmező beadványától teszi függővé a döntés, illetve az azt megelőző eljárás vizsgálatát. Ezért a panaszos beadványának vizsgálatakor a közigazgatási hivatalnak az Áe. 75. § vonatkozó rendelkezéseit kellett volna alkalmaznia, vagyis a jegyző rendeletét – a hatáskör hiányában történt eljárás észlelését követően – a panaszos ügyféli minőségének vizsgálata nélkül, haladéktalanul meg kellett volna semmisítenie. Ennek elmulasztása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal összefüggésben okoz alkotmányos visszásságot.
Az országgyűlési biztos ajánlásban kérte fel a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjénél a balatonszepezdi önkormányzat jegyzője határozatának megsemmisítését és arra történő utasítását, hogy a rendezési terv egyidejű megküldésével kezdeményezze az illetékes földhivatalnál az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést és a hivatkozott rendelet megfelelő kiigazítását.
A miniszter az ajánlást elfogadta. A kifogásolt határozatot a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője 1997. július 10-én kelt határozatával megsemmisítette.

OBH 4690/1996.
A panaszos beadványaiban sérelmezte, hogy kérelmeit a hivatalok válasz nélkül hagyták, illetve elutasították. Első kérelmében a hadiárváknak járó 50 000 Ft egyszeri kifizetését kérő beadványaival kapcsolatos eljárást és a késedelmes elutasító választ sérelmezte. Második kérelmében kifogásolta, hogy magyarországi katonai szolgálata és egyéb szolgálati ideje alapján járó nyugdíját nem állapítják meg, és nem kapja meg a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot, melyre kitüntetése alapján jogosult. A panaszos harmadik kérelmében sérelmezte az örökölt ingatlana után kiszabott illeték mértékét és az illetékfizetés módját.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének és diszkrimináció gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megállapította, hogy az önkormányzat jegyzője több esetben megszegte az államigazgatási eljárás (Áe.) szabályait. Nem tartotta be a 30 napos eljárási határidőt. A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. tv. (Hgtv.) értelmében hadigondozásra jogosult az a Magyarországon élő magyar állampolgár, aki (…) hadigondozottnak minősül. E megfogalmazásból következik, hogy elsődleges feltétel a magyar állampolgárság és a Magyarországon lakás. A kérelemből kitűnt, hogy a levelet nem Magyarországon adták fel. A hivatal feleslegesen folytatott le hosszadalmas bizonyítási eljárást annak megállapítására, hogy a panaszos 1949 előtt hadiárvaként hadigondozott volt-e, mert a kérelmet el kellett volna utasítani, miután bizonyítást nyert, hogy a kérelmező nem Magyarországon lakik. Eljárási hibát vétett a hivatal akkor is, amikor a kérelem felől nem alakszerű határozatban döntött. A jogszabálysértések az Alkotmány 2. § (1) bek.-ben rögzített jogállamiság elvét sértik. Az eljárási szabálysértés következményeként a panaszos nem élhetett fellebbezési jogával, ezért az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joga is sérült. A panaszos 1995. V. 5-én írt levelére nem kapott választ, többi beadványára is késedelmesen válaszolt a hivatal. Emiatt panaszos az Alkotmány 64. §-ában rögzített panasz jogával sem élhetett megfelelően.
A panaszos második kérelme kapcsán az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos a Tb. tv. alapján résznyugdíjra akkor jogosult, ha legalább 10 év szolgálati idővel rendelkezik. Ez a feltétel nem állt fenn, ezért saját jogú résznyugdíjra nem jogosult. Mivel a panaszos nem tartózkodik állandó jelleggel Magyarországon, ezért a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékra nem jogosult. A panaszos újabb beadványában éppen azt kifogásolta, hogy azért nem jár neki a juttatás, mert külföldön él. A Hgtv. szerinti juttatás egyik feltétele a Magyarországon élés, és a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről szóló kormányrendelet is kiköti az állandó jellegű magyarországi tartózkodást. Az Alkotmány 70/A §-a tiltja a diszkriminációt, de diszkrimináció csak akkor áll fenn, ha az azonos helyzetű állampolgárok közül önkényesen kiválasztott csoportra tartalmaz a jogszabály-rendelkezést. Az országgyűlési biztos általános helyettese diszkriminációt nem állapított meg.
A panaszos sérelmezte, hogy öröklési illetéket nem az adásvételi szerződésben rögzített érték alapulvételével szabták ki. Az illetékhivatalok az Illetéktörvény (Itv.) 70. §-a alapján állapították meg az örökölt ingatlan értékét. Az érték meghatározásakor figyelembe vették a hagyatéki leltárban rögzített értéket és helyszíni szemlét is tartottak. A másodfokú határozat részletezte, milyen összehasonlító adatok alapulvételével állapították meg az illeték alapját. Az illetékhivatal eljárása jogszabályt nem sértett. A panaszos sérelmezte még, hogy az illetékhivatal helyett a Sigma Rt.-nek kell az illetéket befizetni. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. (Art.) 77. §-a rendelkezik a nem belföldi személy adófizetésére vonatkozó eljárásról, mely szerint, a külföldi személy adózásával kapcsolatos intézkedéseket a PM által kijelölt szerv teszi meg. A PM e tevékenységre a Sigma Rt.-t jelölte ki.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az illetékhivatal az utasításnak megfelelően járt el, amikor az illeték befizetését a Sigma Rt.-én keresztül kérte. Az 1996. XI. 16-án kihirdetett 1996. évi LXXXVI. tv. úgy módosította az Art.-t, hogy a közbeszerzési eljárás nyertese végzi el az Art. 77. §-ban meghatározott feladatokat. A törvény 1997. I. 1-jén lépett hatályba, így nyilvánvalóan kevés volt az idő az előírt pályáztatás lefolytatásához, ezért a pályázat lezárásáig a pénzügyminiszter által kijelölt szerv jár el, annak ellenére, hogy arra már nincs jogszabályi felhatalmazása.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a feltárt visszásságok sértik az Alkotmány 2. § (1) bek.-ben rögzített jogbiztonság elvét, mert a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. (Jat.) rendelkezéseinek nem felel meg, hogy a pénzügyminiszter körlevélben nevezte meg az Art. 77. §-a alapján eljáró szervet.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felhívta az igazságügy-miniszter figyelmét arra, hogy a törvénytervezetek előkészítése során érvényesítse a Jat. 12. §-ában megfogalmazott elvet, és a jogszabályok hatályba léptetésére olyan időpontot állapítson meg, hogy az kellő időt biztosítson a felkészülésre. Felkérte a pénzügyminisztert, hogy a pályázat lezárása után haladéktalanul intézkedjen a PM-utasítás hatályon kívül helyezéséről, és a Jat. rendelkezéseivel összhangban jogszabályban tegye közzé a pályázat eredményét. Felhívta az önkormányzat jegyzőjét, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a hivatalok az érdemi kérelmek felől, az Áe. 15. §-ában rögzített határidőn belül, az Ae. szabályainak betartásával, alaki határozatban döntsenek.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az IM válaszát elfogadta, mivel az kellő hangsúlyt fektet a Jat. elveinek következetes érvényesítésére.
A Pénzügyminisztérium válaszában arról tájékoztatott, hogy a pályázat lezárulása után közzéteszi a pályázat nyertesének nevét. Nem értett egyet az ajánlás azon részével, hogy a körlevelet helyezze hatályon kívül, és véleménye szerint nem sértették meg a Jat. szabályait az Árt. módosítása során. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlását módosította akként, hogy a Pénzügyminisztérium a körlevelet ne hatályon kívül helyezze, hanem azt úgy érvénytelenítse, hogy a Jat. 55. § (3) bekezdés szerinti tájékoztató kiadása során erre is térjen ki. Ajánlása második részét visszavonta. Az ajánlást a jegyző elfogadta, és a panaszos ügyében érdemi határozatot hozott.

OBH 4714/1996.
A panaszos beadványában az állam tulajdonába került 45 000 Ft árverési előleg visszaszerzésében kérte az országgyűlési biztos segítségét.
A beadvány vizsgálata során felmerült a jogállamiság, valamint a jogorvoslati jogosultság sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a panaszost és feleségét a Bicske településen tartott árverésből az árverés vezetője az árverés további részéről kizárta és a 45 000 Ft árverési előlegüket az állam tulajdonába vette. A kizárás oka az volt, hogy az ajánlattétel lezárását követően panaszos és felesége nem élt vételi jogával. A panaszos az OKKH elnökének írt levelében azt kérte, hogy az elnök a kizáró határozatot változtassa meg, és a 104/1991. (VIII. 3.) Kormányrendelet alkalmazásától szociális indokok alapján tekintsen el. Az OKKH elnöke válaszlevelében azt közölte, hogy a Fejér Megyei Kárrendezési Hivatal eljárása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, ezért az árverésből kizáró határozat megváltoztatása nem áll módjában.
A kizárás ellen jogorvoslatnak van helye, a kizárt személy ugyanis az árverés lezárását követő három napon belül árverési kifogással élhet az OKKH-nál, amely azt a beérkezéstől számított harminc napon belül elbírálja. A hivatal árverési kifogást elutasító döntése ellen bírósági felülvizsgálatnak is helye van. A panaszos levelére, melyben a kizárásról szóló határozat megváltoztatását kérte, az OKKH tájékoztató levélben válaszolt, határozatot nem hozott.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint az OKKH azzal, hogy alakszerű határozat helyett levélben válaszolt, megfosztotta p<%4>anaszost a bírósági felülvizsgálat lehetőségétől. Ez az eljárás sértette az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét, valamint az 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jog sérelmével is járt.
A visszásság orvoslására az általános helyettes rövid úton (távbeszélőn) arra tett ajánlást, hogy panaszos kifogására az OKKH hozzon határozatot.
Az OKKH elnöke az ajánlást elfogadta, a hivatal az árverési kifogásról alakszerű határozatot hozott.

OBH 4751/1996.
Társasház közös képviselője fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert a Fővárosi Vízművek Rt. mellékvízmérős számlázási szerződési feltételeit sérelmezte.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Az rt. a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Kormányrendeletben nem szabályozott – fogyasztókra hátrányos – feltételeket írt elő a blankettaszerződés tervezetében. Az rt. mellékvízmérős számlázási szerződés tervezeteket juttatott el a fogyasztókhoz. Abban bevezette a „vízdíj fizető” fogalmát, a fogyasztótól való megkülönböztetés érdekében. Ilyet a kormányrendelet nem ismer. A leolvasásért és a számlakészítésért külön díjat számít fel még akkor is, ha a számlát a fogyasztó bevallása alapján készíti el. A vízmérő által mutatott mennyiségért a szolgáltató nem kívánt felelősséget vállalni, holott a mérő utólagos beszereléséhez hozzájárulása szükséges és a mérőóra hitelesítését is a legtöbb esetben ő végzi el. A vizsgálat megállapította, hogy az rt. a mellékvízmérőkre számlázási szerződéseket köt, holott a kormányrendelet 8. §-a értelmében az egyéni fogyasztókkal szolgáltatási szerződést kell kötnie. Így nem a társasházi közösséggel, hanem az egyénnel kerül jogviszonyba. A társasháztól egyetemleges felelősség címén az egyén hátralékát nem lehet behajtani. A bekötési vízórákra külön szerződést kell kötnie a közös képviselővel, mivel a vizsgálat idején hatályos társasházi tvr. értelmében a közös képviselő jogosult az önálló jogalanyisággal nem rendelkező társasház számára jogokat és kötelezettségeket szerezni. E szerződés alapján a közösség közös vízfogyasztásáért a társasház tagjai közösen felelnek. A számlák kiállításának alapja a bekötési vízmérőn mért víz mennyisége, ezért a Fővárosi Közgyűlés rendeletének 1. § (3) bekezdése értelmében a vízdíj a számlázás költségeit is tartalmazza, tehát az rt. a mellékmérős számla elkészítéséért külön díjat nem számíthat fel. A 38/1995. (IV. 5.) Kormányrendelet 8. §-a kötelezővé teszi az egyéni fogyasztó számára számla készítését külön díjazás nélkül. Az állam kötelezővé teszi a szabályszerű számla kiállítását a bevétel, nyereség ellenőrizhetősége céljából. Mindezekre figyelemmel sem lehet a számla kiállításával kapcsolatosan költségeket felszámítani. A kormányrendelet 18. § (7) bek. szerint a fogyasztó költségére a mellékvízmérőt üzembe helyezésekor hitelesítési bélyegzővel és zárral kell ellátni. Mivel a hitelesítést a szolgáltató vagy megbízottja végzi, köteles felelősséget vállalni a vízmérő által mutatott mennyiségért. Abban az esetben mentesül csak a felelősség alól, ha a hitelesítési bélyegzőt vagy a zárat a fogyasztó megsérti vagy megrongálja.
Az országgyűlési biztos 1997. IX. 19-i ajánlásában felkérte a Fővárosi Vízművek Rt.-t, hogy a bekötési és mellékvízmérő órákkal kapcsolatos szolgáltatási szerződéseket a hatályos jogszabályokra figyelemmel kössék meg, illetve azokat módosítsák. Egyidejűleg ajánlással fordult a Fővárosi Közgyűléshez, hogy a 4/1995. (II. 13.) számú rendeletében rögzítse, hogy a számla kiállításáért a vízszolgáltató gazdálkodó szervezet nem számíthat fel díjat. Az országgyűlési biztos ajánlásában egyúttal felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy gondoskodjon a vízszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek szerződési feltételeinek előzetes vizsgálatáról, bevonva a fogyasztók érdekvédelmi szerveit. Az rt. a vizsgálat megállapításait nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos az ajánlását 1997. december 12-i levelében fenntartotta. Az rt. 1998. I. 15-én jelezte, hogy a szerződéseik szövegéből az egyetemlegesség használatát törölték, a szerződést egyébként jogszerűnek tartják.
A miniszter és a közgyűlés az ajánlást elfogadta, de a rendelet módosítását nem tartották szükségesnek, mert az ár tartalmát a kormányrendelet meghatározza. Az országgyűlési biztos 1997. december 29-i válaszában az ajánlását fenntartotta.

OBH 4757/1996.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy a Budakörnyéki Földhivatal nem jegyezte be tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba a Törökbálinton, 1993. augusztus 10-én megtartott termőföldárverésen megszerzett ingatlanra vonatkozóan.
Az ügyben a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérülhetett, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és a Pest Megyei Földhivatal vezetőjét felkérte előzetes vizsgálat lefolytatására.
A Pest Megyei Földhivatal vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy az árverésen elkelt föld kitűzését a Budakörnyéki Földhivatal 1995. június 5-én végezte el. Ennek kapcsán derült ki, hogy az árveréssel érintett táblát újra kell osztani, melyet a megyei kárrendezési hivatal 1996. augusztus 14-én végzett el. Ezt követően az ingatlant a földhivatal a helyszínen kitűzte, birtokba adta és panaszos tulajdonjogát bejegyezte az ingatlan-nyilvántartásba.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az eljáró hatóság eljárásával alkotmányos visszásságot okozott, mert megsértette az Alkotmányban rögzített jogállamiság és jogbiztonság, (2. § (1) bek.), valamint a tulajdonhoz fűződő (13. § (1) bek.) alkotmányos jogot, de tekintettel arra, hogy a sérelmet a Budakörnyéki Földhivatal saját hatáskörében orvosolta, az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálatot ajánlás nélkül lezárta.

OBH 4776/1996.
A panaszos beadványában azt kifogásolta, hogy Tokaj város polgármestere a város intézményeinek szerkezetátalakítása során kiadott körlevelében figyelmeztette a város továbbfoglalkoztatást nem vállaló és jogviszonyukat végkielégítéssel megszüntető közalkalmazottait, hogy a későbbiekben a városi intézményekben és a város által alapított gazdálkodó szervezetekben nem vállalhatnak újra munkát.
A szóban forgó esetben a közalkalmazottak jogviszonyát a Tokaj város képviselő-testülete által elhatározott átszervezés, illetve az átszervezéssel összefüggésben a munkáltató költségvetési szerv jogutód nélküli megszűnése érinthette. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény mindkét esetre előírja, hogy ha a munkavállaló nem foglalkoztatható tovább, vagy a nem költségvetési szerv jogutódnál nem kívánja továbbfoglalkoztatását, akkor végkielégítés illeti meg. A végkielégítés a munkáltatóra, illetve fenntartójára kétségtelenül nagy gazdasági terhet ró. A törvény azonban sem a gazdasági teherre, sem más szempontra tekintettel nem teszi lehetővé azt, hogy a munkáltató a közalkalmazottat továbbfoglalkoztatásra bírja, és ezáltal megfossza a végkielégítéshez való jogától. Az ilyen munkáltatói intézkedés sérti a Munka Törvénykönyvében megfogalmazott rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. A jog gyakorlása különösen akkor nem rendeltetésszerű, ha az mások jogos érdekének csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy erre vezet.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy Tokaj város polgármesterének körleveleiben megfogalmazott felhívás, illetve ajánlás alkotmányos visszásságot okoz<%4>ott a munkához való jog megsértése folytán. A körlevélben foglalt álláspont alkalmas volt továbbá arra, hogy az ajánlást, illetve felhívást figyelmen kívül hagyó, és közalkalmazotti jogviszonyukat megszüntető személyeket későbbi alkalmazásuk esetén hátrányos megkülönböztetés sújtsa. A körlevelekben foglalt ajánlás, illetve felhívás folytán alkotmányos visszásságot okozott a tilalmazott megkülönböztetés közvetlen veszélye folytán is.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában kérte, hogy Tokaj város polgármestere a vizsgálatról készült jelentést az önkormányzat hirdetőtábláján 30 napra függessze ki, körleveleinek alkotmányos visszásságot okozó részeit újabb körlevélben vonja vissza, illetve újabb körlevelét Tokaj város közéleti lapjában, a Tokaji Hírekben tegye közzé. A polgármester válaszában kifejtette álláspontját, mely szerint az ajánlásokkal nem ért egyet, és tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy ajánlásait a felettes szervéhez felterjeszti. Tokaj város képviselő-testülete a kezdeményezéseket nem fogadta el.
Az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezéseit ajánlásként fenntartotta, amelyet a képviselő-testület maradéktalanul elfogadott.

OBH 4842/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az újsághirdetés alapján vásárolt személygépkocsiját az átírás alkalmával lefoglalta a rendőrség, mivel az lopott volt. Az ügy kimeneteléről, az eladó ellen tett feljelentésének sorsáról három évig semmilyen értesítést nem kapott. A panaszos feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen csalás miatt, ügyében a nyomozást a Bp. II. Ker. Rendőrkapitányság végezte. Az összefoglaló jelentés szerint az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani, ezért az ügy előadója az eljárás megszüntetését javasolta. A nyomozati iratokat megküldték az V. Ker. Rendőrkapitányságnak anélkül, hogy a feljelentőt erről tájékoztatták volna. Az V. Ker. Rendőrkapitányság a lopás ügyében folytatott nyomozást korábban megszüntette, a gépkocsi megtalálásáról nem értesültek, a II. kerületből érkezett iratok elvesztek.
A beadvány alapján az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt.
A rendőri eljárással kapcsolatban megállapított mulasztások sértették a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos alapelveit. A hasonló problémák előfordulásának megakadályozása és a konkrét üggyel kapcsolatos felelősség megállapítása érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a budapesti rendőr-főkapitányt, hogy vizsgáltassa meg a nyomozás szakszerűségét és teljességét, állapítsa meg az elkövetett eljárási szabálysértések okait, az eljáró rendőrök felelősségének mértékét és intézkedjék a nyomozás befejezéséről. Ajánlotta továbbá, hogy a főkapitány intézkedjék az ügyek egyesítése és elkülönítése, az ügyféli jogok biztosítása érdekében.
A budapesti rendőrfőkapitány az ajánlásra a törvényes határidőn belül válaszolt, az ajánlott intézkedéseket végrehajtotta.

OBH 4963/1997.
A Magyar Hírlap 1997. május 10-i számában „Verés a vesztesnek” címmel megjelent írás szerint az egyik pécsi gimnázium kosárlabda csapatának tagjait egy peremkerületi iskolában a meccs után megtámadták. Az eseményeket követően büntetőeljárás indult három személy ellen, csoportos garázdaság gyanúja miatt. A cikk azt is tartalmazta, hogy a vendégcsapatot kísérő tanárt be sem hívták a rendőrségre, a csapat fiatalkorú tagjait pedig törvényes képviselő jelenléte nélkül hallgatták ki a történtekről. A cikk alapján hivatalból vizsgálat indult a jogállamiság és a jogbiztonsághoz való jog. (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt.
Az ügyben a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanára tett feljelentést és a pécsi rendőrkapitányság garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az iratokból megállapítható volt, hogy az újságcikkben megjelent azon állítás, mely szerint a vendégcsapatot kísérő tanárt a rendőrség nem hallgatta meg, nem fedi a valóságot.
Az országgyűlési biztos az ügyben több – a jogállamiság és jogbiztonság sérelmét okozó – alkotmányos visszásságot állapított meg, melyek közűl kiemelhető, hogy a nyomozó szerv eljáró tagja a folytatólagos tanúkihallgatásoknál a tanúkat nem figyelmeztette a hamis tanúzás törvényes következményeire. Nem tett eleget maradéktalanul a rendőri szerv a Be. 87. §. (2) bekezdésében foglaltaknak sem. Egy gyanúsított kihallgatásán, továbbá valamennyi folytatólagos gyanúsítotti kihallgatáson ugyanis nem figyelmeztette a gyanúsítottat arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, továbbá, hogy amit mond, az bizonyítékként felhasználható. Ugyanez a mulasztás történt akkor, amikor a gyanúsítottakat a hatóság tanúkkal szembesítette.
Az országgyűlési biztos a feltárt szabálytalanságok miatt ajánlotta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, illetve hívja fel a felügyelete alá tartozó nyomozó szerveket a büntetőeljárásról szóló jogszabályok és a vonatkozó belső rendelkezések maradéktalan betartására. Megkereste továbbá a Baranya Megyei Főügyészség vezetőjét és indítványozta az ügy felülvizsgálatát és a fokozott ügyészi felügyeletet.
Az ajánlásokat az érintettek elfogadták.

OBH 5006/1997.
Magyarországot sokan az öngyilkosok, az alkoholisták és a depressziósok országának tartják. A KSH adatai szerint az öngyilkosság 1930-tól 1995-ig átlagosan az összes halálozás 2–3,4%-át képezte. Évente több mint háromezer ember hal meg öngyilkosság következtében, és a szakemberek szerint ennek tízszerese lehet a kísérletek száma. Nem egyértelmű a jelenség társadalmi megítélése, általában igen erős a késztetés az eltitkolására mind az öngyilkosságot megkísérlő személy, mind közvetlen környezete részéről. A világviszonylatban gyakori előfordulás és az öngyilkossággal kapcsolatos sajátos társadalmi attitűd miatt az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot annak feltárására, hogy az öngyilkosságot megkísérlők Alkotmányban biztosított emberi és állampolgári jogai hogyan érvényesülnek.
A vizsgálat menete követte azt a sorrendet, ahogy az öngyilkosságot megkísérlő személyek az ellátásban közreműködő szervekkel – rendőrség, mentőszolgálat, egészségügyi intézmények – találkozhatnak. A vizsgálat helyszíne az öngyilkosságok számát tekintve az országon belül leginkább veszélyeztetett Csongrád megye, székhelye Szeged, az alacsony szuicid rátájú Nógrád megyéből Balassagyarmat, a legsokoldalúbb budapesti ellátórendszer és a hagyományokat leginkább követő ceglédi ellátás volt. A vizsgálat a négy megjelölt városban 23 intézményre és – az egészségügyi intézmények ellátási területe szempontjából – megközelítőleg 3 millió lakosra terjedt ki.
A szakirodalom szerint – az adatszolgáltatás bizonytalanságaira is figyelemmel – Magyarországon a befejezett öngyilkosságok száma a statisztikák létezése óta a környező országokénál mindig magasabb volt, függetlenül az országban uralkodó politikai berendezkedéstől, a változó életkörülményektől. Az elmúlt száz évben a befejezett öngyilkosságok folyamatos emelkedése volt tapasztalható. Csupán a legutóbbi tíz évben volt talán bizonyos mértékű csökkenés. Százezer lakosra vetítve 1987-ben 47,8, 1996-ban 33,1 volt a befejezett öngyilkosságok száma. A szomszédos országokról a KSH csupán néhány adattal rendelkezik; Romániában 1992-ben 11,6 és Ausztriában 1993-ban 21,3 volt ez az arány.
A különböző felmérések – KSH, Népjóléti Minisztérium (NM) – jelentősen eltérő adatai, valamint a vizsgálat tapasztalatai alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az utóbbi években Magyarországon a befejezett öngyilkosságokról és az öngyilkossági kísérletekről, egyrészt a megváltozott egészségügyi finanszírozás követelményei, valamint egyéb okok következtében, az egészségügyi ellátó szerveknél megbízható adatok nem állnak rendelkezésre. Így például a KSH adatai szerint 1994-ben összesen 3625, 1995-ben pedig 3369 öngyilkossági haláleset volt Magyarországon. Ezzel szemben az NM Gyógyinfók 1997 című kiadványa szerint – amely az öngyilkosság és önsértés miatti betegforgalmi adatokat az egészségügyi finanszírozás alapját képező Betegségek Nemzetközi Osztályozása  kódlista  alapján  tartalmazza – 1994-ben 10 388 öngyilkosságot megkísérlő személyt láttak el, melyből 313 eset végződött halállal, 1995-ben pedig a 9825 ellátottból 331 személy halt meg. Bár arról nincs pontos információ, hogy az öngyilkosságot megkísérelt személyek mekkora hányada kerül egészségügyi intézménybe, de a fenti számokban megjelenő különbség miatt megkérdőjelezhető a hiteles nyilvántartás. Ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy csupán a vizsgált 12 sürgősségi ellátást nyújtó osztályon 1994-ben több mint 5000, 1995-ben pedig több mint 4800 öngyilkossági kísérletet regisztráltak. Hasonló ellentmondás látszik az egyes öngyilkossági módok nyilvántartásai között is. A KSH felmérése szerint az 1994-ben befejezett öngyilkosságok közül 748-at, 1995-ben pedig 692-t követtek el mérgezéssel, az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézetben működő Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat nyilvántartása alapján viszont mérgezés következtében halállal végződött öngyilkosság 1994-ben 112, 1995-ben 98 volt. Az egészségügyi intézmények közül az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet nem tartotta nyilván az öngyilkossági kísérlet miatt kezelt betegeket.
Az adatok ilyen mértékű eltérésének és az egyes intézményeken belüli nyilvántartás megszűnésének oka elsősorban az új egészségügyi finanszírozási rendszer szerinti adatszolgáltatás és regisztrálás. A néhány éve bevezetett fekvőbeteg-finanszírozás következtében a „Suicid tentamen” diagnózis első helyen történő feltüntetése – amennyiben van más diagnózis is – nem érdeke az intézménynek, mivel alacsony a hozzá rendelt átlagos ápolási napok száma és az ettől függő ún. súlyszám. Így a fő diagnózis a mérgezés vagy a sérülés típusa. Hasonlóképpen alakul a járóbetegellátás finanszírozása is. Az ily módon 2. vagy 3. helyre szorult öngyilkossági kísérlet diagnózis pedig csak a kórrajzban vagy az ambuláns lapon található meg, és csak hosszadalmas gyűjtőmunkával lehet valóságos információkhoz jutni.
A befejezett öngyilkosságok és az öngyilkossági kísérletek problémáját nem lehet az egész társadalom mentális és fizikai állapotától elválasztva kezelni. Azonban az öngyilkosságot megkísérlők teljesebb értékű ellátásának biztosításához megbízható statisztikai adatokra van szükség. Az adatok nyilvántartásában jelenleg tapasztalható anomáliák veszélyeztetik az érintett állampolgároknak az Alkotmány 70/D § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának érvényesülését.
Már a vizsgálat előkészítése során nyilvánvalóvá vált, hogy ma Magyarországon az öngyilkosság, mint egészségügyi és egyben társadalmi probléma kezelésére nincs kiépített rendszer. Az ellátás módja, terjedelme és intézményei a helyi adottságoktól, sajátosságoktól és esetenként elhivatott szakemberek egyéni kezdeményezéseitől függően különböznek. Az ellátás három fő részre tagozódik: a megelőzésre, az egészségügyi ellátásra és az utógondozásra.
A megelőzés tovább bontható a kimondottan egészségügyi megelőzésre; ide sorolhatjuk a háziorvosi hálózatot, amely közvetlen kapcsolatban van a lakossággal és a legjobban kiépült az országban. E két említett jellemző következtében a megelőzés leghatékonyabb tényezője lehetne, hiszen a lakosság körében is az a felfogás él, hogy minden problémával a háziorvoshoz kell fordulni. Hátránya viszont, hogy a háziorvosi hálózatban dolgozó orvosok alig, vagy egyáltalán nem kapnak szuicidiológiai képzést, így többnyire nem ismerhetik fel a szuicid veszélyt, ezért nem várható el, hogy a helyzetnek megfelelő krízisintervencióval lépjenek közbe.
Az egészségügyi megelőzés másik eleme a krízis osztály és ambulancia, amely rendeltetésénél fogva képes a szuicid kísérletek számának jelentős csökkentésére. Az itt dolgozó szakemberek bevonhatók az orvosegyetemi és a posztgraduális képzésekbe. Hatékonysága azonban vitatható, mivel krízisintervenciós osztály és ambulancia kizárólag a Fővárosi Önkormányzat Erzsébet Kórházában van, ezenkívül pedig krízis ambulancia is csak néhány megyében – közöttük Szegeden – működik.
A megelőzés jelentős tényezője lehetne a szociális ellátó rendszer keretébe tartozó családsegítő szolgálat, azonban ennek a hálózatnak a szakembereit általában nem ilyen feladatra képezték ki. A mentálhigiénés képzés sem egységes elvek szerint történik. A családsegítő szolgálat csak lehetőség a jelenlegi megelőzés rendszerében, de nem valóságos tényező.
A megelőzés és egyben az utógondozás fontos eleme lehet az önsegítő klubok, egyesületek hálózata. Ilyen civil szerveződés azonban – nem utolsó sorban finanszírozási okok miatt – nagyon kevés van. Egyik formája a lelkisegély telefonszolgálat, amelyeket kimondottan a megelőzés céljából hoztak létre. Állami illetőleg tb. finanszírozás hiányában valamennyi telefonszolgálat civil szervezetként működik, pályázatokból tartják fenn magukat. Tevékenységüket önkéntesek munkájára és az egészségügyi ellátástól eltérő szakmai működési elvekre alapozzák. Hatékonyságukat rontja, hogy a vidéki lakosság többsége számára gyakorlatilag elérhetetlenek. Az eddigi rendkívül rossz vidéki telefonellátottság miatt vidéken a szolgáltatásnak hagyományai sincsenek. A megelőzéssel összefüggésben kell megemlíteni, hogy az 1996. évi Magyar Mentálhigiénés Program, azon kívül, hogy deklarálja a mentálhigiénés mozgalom fő irányai között az emberi személyiség fejlődésének elősegítését és zavarai kiküszöbölését, az öngyilkosság megelőzésével kapcsolatos stratégiát és taktikát nem tartalmaz.
Az egészségügyi ellátás is további két, jól elkülöníthető részre osztható, a sürgősségi és a szakellátásra. A sürgősségi ellátás – mentés és detoxikálás – a szuicidiológiai ellátás legjobban kiépített területe, annak ellenére, hogy sem a mentés, sem pedig a detoxikálás területén nincsenek speciális szabályok az öngyilkosságot megkísérlő személyek ellátására. Mindkét területen a más okból sürgősségi ellátásra szoruló betegek kezelésére vonatkozó szabályokat követik. A mentés többnyire az Országos Mentőszolgálat keretében történik. Az Országos Mentőszolgálat szervezettsége, egységes mentési elvei, gyakorlata és nagy hagyománya miatt az ország egyik legjobban működő egészségügyi ellátórendszere. A vizsgálat az Országos Mentőszolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatával összefüggésben azonban megállapította, hogy az egyes helyeken – az elmebetegekkel kapcsolatos eljárás rendjében – nem volt összhangban az időközben módosult jogszabályi rendelkezésekkel, amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és a hozzá fűződő jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot keletkeztetett. A mentésben közreműködő másik szerv, a helyi rendőrkapitányság tekintetében a vizsgálat – egy kivétellel – alkotmányos visszásságot nem tapasztalt. Szegeden speciális helyi gondként vetették fel, hogy a helyszínre érkezéskor, ha az öngyilkossággal fenyegetőző vagy azt megkísérlő személy magánlakásban tartózkodik és nem járul hozzá a belépéshez, a kiérkező rendőrjárőr is csak ügyeletének külön utasítására – amelyhez az ügyeletes előzetesen telefonon ügyészi engedélyt kér – hatol be a lakásba. A vizsgálat megállapítása szerint ez a rendőri eljárás, tekintettel arra, hogy nem a vonatkozó jogszabályi előírások szerint történik, alkotmányos visszásságot jelent az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és jogbiztonság követelményével összefüggésben. Időigényessége miatt veszélyeztetheti a mentőszolgálatnak a mentési tevékenységét is, és ezáltal az érintett állampolgárnak az Alkotmány 70/D § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi egészséghez való jogát.
A sürgősségi ellátás egyik része a detoxikálás, amelyet az ország különböző helyein különbözőképpen végeznek. Így valamely belgyógyászati osztály általános belgyógyászati ambulanciáján, súlyosabb, tartós intenzív ellátás igénylő betegek esetében az intenzív terápiás osztályokon. Olyan is előfordult, hogy pszichiátriai osztályon, Budapesten pedig a speciálisan erre a célra felállított és több részleget magában foglaló, a Fővárosi Önkormányzat Erzsébet Kórház Sürgősségi Belgyógyászati és Klinikai Toxikológiai Osztályán. Ezeken a helyeken az ellátás a sürgősségi ellátás elveit követi és az öngyilkossági kísérlet miatt kezelt betegek – a Fővárosi Önkormányzat Erzsébet Kórház kivételével – a betegforgalomnak csak kis hányadát jelentik. Általánosan elterjedt, hogy a kórházból való elbocsátás előtt pszichiáter konzíliumot vesznek igénybe. Azonban a pszichiátriai konzílium időpontja és célja nem igazodik a beteg krízis állapotához. A krízis kezelése szempontjából kedvezőbb körülményeket jelent, ha a sürgősségi ellátást a pszichiátriai osztályok végzik – például Balassagyarmaton –, itt azonban a sürgősségi belgyógyászati ellátásra nem biztosítottak megfelelő színvonalon a személyi és tárgyi feltételek.
A sürgősségi ellátás másik formája a traumatológiai ellátás. Az öngyilkosságot megkísérelt betegek ellátását ezeken az osztályokon egyértelműen a sérülés jellege határozza meg. Van olyan intézmény – az Országos Traumatológiai Intézet –, ahol ezeket a betegeket elbocsátásuk előtt még csak nem is látja pszichiáter.
A szuicidiológiai ellátás következő lépcsőfoka a szakellátás. Kimondottan az öngyilkossági kísérlet után lévő betegekre szakosodott kórházi osztály csak 1 van az országban, a Fővárosi Erzsébet Kórházban. Itt az ellátást a szuicidiológia elveinek megfelelően szervezték meg, és kimondottan azért hozták létre, hogy az öngyilkossági kísérlet után lévő betegekhez közel vigyék a mentálhigiénés-pszichoterápiás kezelést. Az ellátás alapja az a pszichiátriai-pszichológiai megfigyelés, hogy az öngyilkossági kísérlet után lévő betegek közvetlenül a mérgezés és/vagy más cselekményből történő „ébredésüket” követő órákban a pszichoterápiás kapcsolatra sokkal fogékonyabb lelki állapotban vannak, mint akár csak 24 órával később.
Az öngyilkos személy lelki védekező mechanizmusai, amelyek korábbi összeomlása vezetett az öngyilkossági kísérlethez, még nem álltak helyre, még nem kezdődött el az az elhárítás, az a tagadás, az a bagatellizálás, amelyek mind az öngyilkossági kísérlet eliminálását, „elfelejtését” hivatottak szolgálni. A pszichoterapeuta tehát ezt az átmeneti lelkiállapotot kihasználva tud terápiás kapcsolatot kialakítani a beteggel, aki, mivel ebben a válságos helyzetben megértő és elfogadó személlyel találkozott, képes az öngyilkossági kísérletet kiváltó konfliktus – ami az esetek túlnyomó többségében családi, kisebb részben egzisztenciális, szociális probléma vagy betegség – feldolgozására, és új probléma megoldási módok keresésére. Az osztályon kiterjedt ambuláns ellátást is folytatnak. A korábban kezelt betegek jelentős hányada az utókezelésre visszajár. A kifejezetten krízis ellátásra szervezett osztályon kívül több olyan pszichiátriai osztály is van – például Szegeden –, amelyek az egészségügyi ellátó rendszerben elfoglalt helyzetük és hagyományaik folytán felvállalták az öngyilkossági kísérlet után lévő személyek kezelését és lehetőségeik szerint megkülönböztetett figyelmet fordítanak rájuk. Ezzel szemben a vizsgálat szerint az a tény, hogy a ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet pszichiátriai osztályán nincs ambulancia és ezáltal nem lehetséges – a ceglédi ideggondozó körzetébe tartozó betegek kivételével – a korábban az osztályon kezelt betegeknek a későbbi, fekvőbeteg-ellátást nem igénylő kezelése, veszélyezteti az állampolgárok Alkotmány 70/D § (1) bek.-ben foglalt legmagasabb szintű lelki egészséghez való jogát.
A szuicidiológia szakellátás központi kérdése a szuicidiológiai szakkonzílium. A vizsgálat tapasztalatai szerint az öngyilkossági kísérlet után lévő betegeknek nem elég csupán pszichiátriai konzíliumot biztosítani, hanem kifejezetten olyan szakemberre kellene ezt a feladatot bízni, aki rendelkezik szuicidiológiai szakismeretekkel. Ehhez egyrészt megfelelő képzés – posztgraduális oktatás –, másrészt a hatékony és szakszerű munka feltételeinek biztosítása szükséges. Ennek a konzíliumnak igen nagy jelentősége van a sürgősségi és szakellátás közötti átmenetnél, valamint az utógondozásban.
Szakmai szempontból értékelhető utógondozás csak a Fővárosi Erzsébet Kórházban, valamint néhány vidéki – közöttük a szegedi – krízis ambulancián folyik, ahol ugyan korlátozott számú beteg számára, de biztosították a szuicidiológiai szempontból szakszerű és modern ellátást. Öngyilkossági kísérlet után lévő betegeket kezelnek még a pszichiátriai és neurózis osztályokon is, de kezelésük általában nem mutat olyan speciális jelleget, ami megkülönböztetné azt más, azonos alapdiagnózisú, de nem szuicidiális beteg kezelésétől.
Az egészségügyi alapellátásban vagy a szociális ellátásban ismeretlen a szuicidiológiai utógondozás. Az utógondozás azonban nem csupán orvosi kérdés. Ezen a területen sokkal nagyobb szerepet kellene, hogy kapjon a szociális gondozás, amelynek már a kórházi osztályon vagy az ambulancián meg kell kezdődnie. Az öngyilkossági kísérletekhez vezető konfliktusok legtöbbször olyan összetett szocio-kulturális jellegűek, amelyek megoldásához nem elég az egészségügyi beavatkozás. A krízis terápia is csak akkor lehet sikeres, ha a szociális, családi, munkahelyi, és egyéb problémák megoldásának elősegítésére is kiterjed.
A vizsgálat az öngyilkossági kísérlet után lévő betegek ellátásában több általánosan jellemző problémát észlelt. Egyik ilyen kérdés, hogy sokszor hiányzik a mentés során pszichiáter közreműködése, például ha ablakból kiugrással fenyegetőző személyt kell az elkövetésben megakadályozni. Az öngyilkosságot elkövető személyek általában nem pszichiátriai betegek, de a mérgezés vagy a szuicidiális szindróma miatt tudatszűkült állapotban szorulhatnak pszichiáter segítségére akkor is, ha nem elmebetegek. A vizsgálat azt állapította meg, hogy az öngyilkosságot elkövető személyek sürgősségi ellátásához mindenképp indokolt volna Budapesten és legalább régiónként 24 órás mozgó pszichiátriai ügyelet megszervezése. A szakembereket a mentésekhez is igénybe lehetne venni. A mentés során a pszichiátriai ellátás hiánya – egyes esetekben – az Alkotmány 70/D § (1) bekezdésében foglalt, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét okozhatja.
Az öngyilkosságot megkísérlő vagy azzal fenyegetőző személyek között előfordul olyan is, aki elmeállapotának akut zavara miatt jelent veszélyt önmagára. Ezzel összefüggésben vetődött fel a hatályos egészségügyi törvénynek a pszichiátriai betegek gyógykezelésére vonatkozó rendelkezése [1972:II.tv. 35. § (4)], miszerint a sürgősségi beszállításra csak orvos jogosult, azonban a mentőszolgálatnál nagyon sok esetben csupán mentőtiszt tud kimenni az ilyen esetekhez. Az orvos hiánya miatt veszélybe kerülhet az érintett állampolgárnak az Alkotmány 70/D §-ban deklarált legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joga. Az egészségügyről szóló T/4459. számú törvényjavaslatnak a pszichiátriai betegek sürgősségi gyógykezelését szabályozó 196. § (1) bekezdése a közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsító betegek pszichiátriai intézetbe való szállításához egyébként – változatlanul – orvos intézkedését követeli meg.
Több intézményben jelezték, hogy nincs – jogszabályban, vagy szakmai előírásban rögzített, garanciákkal biztosított – lehetőség a sürgősségi ellátást nyújtó belgyógyászati osztályokon arra, hogy ott tartsák a mérgezett, de maradni nem akaró, az esetek többségében zavart tudatállapotú, és a méreg felszívódásával – esetleg – ismét veszélyeztetett állapotba kerülő betegeket. A betegeket mérgezett állapotban a pszichiátriai osztályok nem veszik át, mivel a mérgezés ott nem látható el. A helyzetet súlyosbítja, hogy a gyógyszer, méreg felszívódása illetve kiürülése alatt a beteg tudatállapota folyamatosan változik. Ebből a szempontból nem jelent megoldást az sem, ha pszichiáter konzíliárius vizsgálja a beteget. A konzílium elsődleges célja egyébként sem a tudatállapot megítélése, hanem az öngyilkossági veszélyeztetettség meglétének a megállapítása akkor, amikor a beteg tudata már tiszta és a hazabocsáthatóságáról kell dönteni.
A hatályos 1972. évi II. tv. 35. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vételnek van helye sürgős szükség esetén. A 35. § (5) bekezdése értelmében a sürgős szükség esete akkor állapítható meg, ha a beteg az elmeállapotának akut zavara következtében a saját vagy mások életére, testi épségére, illetőleg a környezetére közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és a veszélyhelyzet csak az azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el. A 35. § (4) bekezdése szerint sürgős szükség esetén ... a kóros elmeállapotot ... vagy az annak tüneteit észlelő orvos közvetlenül intézkedhet a betegnek pszichiátriai fekvőbeteg-intézetbe szállítása iránt. Az egészségügyről szóló T/4459. számú törvényjavaslat a pszichiátriai betegek sürgősségi gyógykezelésre történő beutalása tekintetében lényegi változást nem jelent. A 196. § (1) bekezdése szerint „Ha a beteg pszichés állapota, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról.”
Az öngyilkosságot megkísérlő betegek esetében ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mérgezés folytán még zavart tudatállapotú, önmagára továbbra is veszélyt jelentő személy esetében a belgyógyász – toxikológus – szakorvos csupán kezdeményezheti a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetbe történő szállítást. A pszichiátriai fekvőbeteg-intézet azonban, amint a vizsgálat ezt feltárta, csak a mérgezésből gyógyult beteget veszi át. Így a belgyógyász feladata és egyben felelőssége, hogy lehetőség szerint meggyőzze a beteget a kezelés további vállalásáról, vagy tudomásul vegye azt, ha a beteg ezt nem akarja. Ha pedig élt a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetbe való beutalás lehetőségével, akkor a mérgezés tüneteinek megszűnéséig igyekezzen – kényszerítő eszközök nélkül – az osztályon tartani a beteget. Ez utóbbi feladat adott esetben nem kis terhet jelent az egyébként is rendkívüli felelősséget jelentő sürgősségi ellátásban dolgozóknak. Felvetődött a saját felelősségére távozó, de még mérgezett, egyértelműen nem tiszta tudatállapotú betegek ellátásának kérdése akkor, ha az orvos tájékoztatása ellenére elhagyják az osztályt. A gyakorlatban ezt a kórlapokon dokumentálják, ahol az „Alulírott, kijelentem, hogy az orvosi figyelmeztetés ellenére, saját felelősségemre távozom” nyilatkozatot íratják velük alá.
Hasonló kérdés – a mentőszolgálatoknál és az egészségügyi ellátásban is alkalmazott – az ún. lemondó nyilatkozat, amikor a beteg ellátása kizárólag arra alapozva szűnik meg, hogy kijelenti: eláll az öngyilkossági szándékától. Egyértelmű, hogy ebben az esetben a beteg belátási képessége meglétének megítélése nem belgyógyászati szakkérdés. A vizsgálat megállapítása szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált élethez való és a 70/D § (1) bekezdésében foglalt legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogokkal összefüggésben keletkezik alkotmányos visszásság annak a betegnek az esetében, aki nem kapja meg – zavart tudatállapotban tett nyilatkozata folytán – azt az ellátást, amely az életének a megmentéséhez és/vagy testi és lelki egészségének megőrzéséhez szükséges. A belátási képesség – és ezen belül a nyilatkozat elfogadhatósága – megállapításához pszichiáter közreműködésére volna szükség.
A Ptk. 17. §-a értelmében gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. A 18. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a cselekvőképtelen személy jognyilatkozata semmis. E két polgári jogi jogszabályhely értelmezéséből viszont az következik, hogy az öngyilkosságot megkísérelt és ennek eredményeként egyértelműen zavart tudatállapotú betegnek a saját felelősségére való távozásról szóló nyilatkozata semmis. Ezt az ellentmondást sem a hatályos egészségügyi törvény, sem más jogszabály vagy szakmai előírás nem oldja fel. Nem tisztázott az a kérdés, ki döntheti el azt, hogy az egyébként cselekvőképességet érintő gondnokság alatt nem lévő, de zavart tudatállapotú beteg belátási képessége megvan-e, és így például közvetlen életveszély fennállása esetén az eltávozásra vonatkozó nyilatkozata érvényes vagy érvénytelen.
Ez a szabályozatlanság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvével kapcsolatban jelent alkotmányos visszásságot. A vizsgálatot végzők a probléma gyakorlati megoldását az öngyilkosságot megkísérlő személyeknek egy komplex, a sürgősségi belgyógyászati vagy traumatológiai és a pszichiátriai kezelést ötvöző ellátásában látják, ahol a két szakorvos együtt felel a betegért és az ellátásban mindkét szakma előírásait, eszközeit alkalmazni lehet. Az egészségügyről szóló T/4459. számú törvényjavaslat részletesen foglalkozik a betegek jogaival. Ezek között egyik új jogintézmény az ellátás jogának visszautasítása. Ez a lehetőség fő szabály szerint a cselekvőképes személyt illeti meg, aki az életmentő beavatkozást is visszautasíthatja meghatározott alakiság megtartásával. Cselekvőképtelen személy vonatkozásában a törvényjavaslat szigorúbb feltételekkel engedi meg az ellátás visszautasítását, de változatlanul nyitva marad a kérdés, hogy ki minősül cselekvőképtelennek, a Ptk. 17. §-ában foglalt cselekvőképtelenség fennállását, vagyis a belátási képesség meglétét vagy hiányát ki és hogyan állapítja meg.
A vizsgálat megállapításai alapján az öngyilkosságot megkísérelt személyek Alkotmányban foglalt emberi és állampolgári jogainak érvényesülése és védelme érdekében az országgyűlési biztos a következő ajánlásokat tette.
Kezdeményezte, hogy az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az Országos Mentőszolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatát vizsgáltassa felül és intézkedjen, hogy annak rendelkezései a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban legyenek.
Kezdeményezte, hogy az Országos Traumatológiai Intézet főigazgatója szervezze meg minden öngyilkossági kísérlet miatt az intézetben kezelt beteg pszichiátriai konzíliáriusi vizsgálatát.
Kezdeményezte, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója szervezze meg az intézetben az öngyilkosságot megkísérlő betegek nyilvántartását és erre alapozva teremtse meg a speciális szuicidiológiai – ambuláns és fekvőbeteg-ellátás keretében történő – kezelés feltételeit.
Kezdeményezte a Szeged Városi Rendőrkapitányság vezetőjénél, hogy intézkedjen az alkotmányos visszásságot jelentő, az öngyilkossági ügyekkel összefüggő hívások esetén folytatott gyakorlatnak a jogszabályi előírásoknak megfelelő megváltoztatásáról.
Kezdeményezte, hogy a ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet igazgatója gondoskodjon a pszichiátriai betegeknek az Alkotmány 70/D § (1) bekezdésében foglalt, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joguk érvényesülésének minden feltételéről. Biztosítsa a kórház pszichiátriai osztályán fekvőbetegként kezelt betegeknek az ambuláns utókezelési lehetőségét akkor is, ha azok nem tartoznak – sem a diagnózis, sem az ellátási terület szempontjából – a kórházban működtetett ideggondozóhoz.
Kezdeményezte, hogy a népjóléti miniszter vizsgálja felül és kezdeményezze az egészségügyről szóló T/4459. törvényjavaslatnak a pszichiátriai betegek sürgősségi gyógykezelését szabályozó rendelkezéseit abból a szempontból, hogy mentőtiszt is jogosult legyen a sürgős szükségben történő beszállításra; dolgozza ki – a Ptk. 17. és 18. §-aiban foglalt rendelkezésekre figyelemmel – annak szabályait, hogy a zavart tudatállapotban lévő beteg nyilatkozatának érvényességét, pontosabban a zavart tudatállapotban nyilatkozatot tevő beteg belátási képességének meglétét ki és hogyan állapíthatja meg. Kezdeményezze a szükséges jogszabály megalkotását vagy módosítását; intézkedjen, hogy az öngyilkosságot megkísérelt személyek ellátását végző egészségügyi intézményekben tartsák nyilván az öngyilkossági kísérlet miatt kezelt betegeket; rendelje el Budapesten és az ország többi részében legalább régiónként a mozgó pszichiátriai szolgálat megszervezését. Dolgozza ki a működés szabályait, különös tekintettel a mentésben való közreműködésre; határozza meg az öngyilkosságot megkísérelt betegek ellátásának szakmai szabályait, különös tekintettel a komplex (belgyógyászati és pszichiátriai, valamint traumatológiai és pszichiátriai) kezelés igényére; tegyen javaslatot arra, hogy az orvosi és szakdolgozói továbbképzésekben szerepeljen a szuicidiológiai oktatás, különös tekintettel a háziorvosokra és szakdolgozókra; készítse elő a szociális gondozás kiterjesztését a szuicidiológiai megelőzés, ellátás és utógondozás területeire; dolgoztassa ki az országos mentálhigiénés program keretében a szuicid prevenciós programot.
Kezdeményezte, hogy a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter vizsgálja meg a lelki segély telefonszolgálatok részére országosan ingyenesen hívható telefonvonalak biztosításának lehetőségét.
A válaszadásra nyitva álló határidő 1998. januárjáig csupán az ajánlások egy részében telt el. Határidőben nem válaszolt, ezért az országgyűlési biztos levélben sürgette az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatóját és a szegedi rendőrkapitányt.
Az Országos Traumatológiai Intézet főigazgató főorvosa két válaszában is vitatta a jelentés megállapításait, arra hivatkozással, hogy munkatársai az intézeti gyakorlatot nem teljesen érthető módon interpretálták. A válaszban adott tájékoztatás azonban megfelel az ajánlásban kezdeményezett eljárásnak, ezért a válaszban foglaltakat, mint az ajánlásra adott választ az országgyűlési biztos elfogadta.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet igazgatójának válasza szerint a fekvőbeteg osztályokhoz kapcsolódó ambulanciáknak sem személyi, sem tárgyi feltételei nincsenek meg, amelyek egyébként is tíz milliós nagyságrendű veszteséget jelentenének az intézménynek. Az orvos-igazgató azonban azt is leírta, hogy a betegek igényeitől függően az osztályon is biztosítják az ambuláns utókezelés lehetőségét. Ezt a választ az országgyűlési biztos akként fogadta el, ha a pszichiátriai osztályon való ambuláns utókezelés nem csak elvi, hanem a gyakorlatban is megvalósuló, bárki – korábban az osztályon fekvőbetegként kezelt beteg – számára igénybevehető lehetőség, amelyről az elbocsátásra kerülő betegeket minden esetben tájékoztatják is.
 
 

OBH 5007/1997.
Az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. törvény 16. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján hivatalból kezdeményezte a rendőrök munkakörülményei, a szakmájuk gyakorlásához szükséges ismeretek megszerzéséhez való jogaik és szakmai működésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének vizsgálatát.
A vizsgálat az egészséges környezethez, élethez és testi épséghez, az egyenlő munkáért egyenlő bérhez, és a végzett munka mennyiségének megfelelő jövedelemhez, a pihenéshez és szabadidőhöz, az érdekvédelemhez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogok érvényesülésének áttekintésére irányult, és hat rendőrkapitányságra, illetve -főkapitányságra terjedt ki.
A vizsgált kapitányságokon tapasztalt körülmények – összehasonlítva a területi és központi szerveknél látottakkal – azt tükrözték, hogy a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló helyi szervek ellátottsága, felszereltsége, az itt dolgozók munkakörülményei nem megfelelőek. A Készenléti Rendőrséget kivéve mindenütt kifogásolható az öltözők állapota, a tisztálkodási lehetőségek hiánya, a pihenési lehetőség megoldatlansága.
Megállapítást nyert, hogy a kapitányságokon dolgozó rendőrök lőkiképzése nem elégséges ahhoz, hogy saját életük vagy az állampolgárok védelme érdekében megfelelő biztonsággal használják fegyverüket. A kikérdezett állomány nagy része évente csak egy alkalommal, minimális lőszerfelhasználással (5-10 db) végez lőgyakorlatot. Egyes esetekben szolgálati vagy egyéb okból még ezeken a gyakorlatokon sem vesznek részt, így a fegyverüket nem ismerik, célzott lövést legfeljebb lőtéri körülmények között tudnak leadni.
A rendőrök életének és testi épségének indokolatlan veszélyeztetését jelenti a megfelelő védőeszközök hiánya, emiatt sérülnek az élethez és testi épséghez fűződő alkotmányos jogaik. A lövedékálló mellények szavatossági ideje lejárt, ennek ellenére cseréjükre nem került sor. Indokolatlan veszélyhelyzetet jelent az is, hogy a baleseti helyszíneken dolgozó vagy az egyébként vérszennyeződéssel kapcsolatos feladatokat ellátó személyek nem kapnak elegendő – AIDS és más fertőzések megelőzésére szolgáló – védőeszközt. A technikai élettartamukon túlfutott, elhasználódott járművek baleseti veszélyforrást jelentenek, különösen azért, mert a szolgálati igénybevétel eltér az átlagostól, gyakran kell nagy sebességgel vagy rossz terepviszonyok között vezetni, ami fokozott balesetveszéllyel jár.
A rendőrök a hivatás velejárójának tekintik a rendszertelen munkaidővel, a túlórák kezelésével kapcsolatos gyakorlatot. A túlmunka a helyi közbiztonsági, bűnügyi problémák felhalmozódása, vagy a létszámhiány, esetenként a területi, központi szervek által elrendelt akciók miatt válik szükségessé. A hatályos szabályozás elsősorban a szabadnapok formájában történő kompenzációt teszi lehetővé, ugyanakkor a létszámhiánnyal küzdő szervek a közbiztonság veszélyeztetése nélkül nem tudják kiadni a szabadnapokat. A kifizetési lehetőség a szolgálati törvény alapján nem vonatkozik a vezető beosztásban lévők jelentős részére sem, annak ellenére, hogy túlszolgálatra ők is kötelezhetők.
A szolgálati törvény a parancsnok diszkrecionális hatáskörébe tartozónak tekinti a 150 órán belüli túlszolgálat kifizetésének engedélyezését, ezért a gyakorlatban – a megfelelő végrehajtási rendelkezés, az egységes értelmezést szolgáló alacsonyabb szintű norma hiányában – olyan mértékű eltérések tapasztalhatók, amelyek az azonos szinteken, azonos feladatokat túlszolgálat formájában ellátó hivatásos állományúak munkájának díjazása tekintetében sértik az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvét.
A vizsgált szerveknél a Független Rendőrszakszervezet (FRSz) és a Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSz) működik. A szakszervezetek érdekképviseleti munkáját sehol nem akadályozzák, a vezetők rendszerint készek a kompromisszumra a szakszervezetek által felvetett problémákban. A vizsgálat során nem találkoztunk olyan esettel, amely az érdekvédelemhez való jog sérelmére utalt volna. A szakszervezetek képviselői vetették fel, hogy a szolgálati törvény lehetőséget ad a fegyelmi eljárás alá vont rendőrök jogi képviseletére, de az érintett rendőrök rossz anyagi helyzetük miatt nem tudják kifizetni az ügyvédek munkadíját és így nem élnek ezzel a jogukkal. Az érdekképviseletekhez csak a szakszervezeti tagok fordulhatnak segítségért. Akár a rendőrök, akár a szakszervezetek vesznek igénybe ügyvédet, az általuk megelőlegezett munkadíjat és az egyéb költségeket felmentés esetén a rendőrségnek vissza kellene térítenie, ez azonban rendszerint nem történik meg.
A rendőri munka rendszertelensége, a biológiai ritmustól való eltérés, a kedvezőtlen fizikai és pszichikai hatások fokozott jelentőségűek, ezért különösen fontos lenne a szabadidő rekreációs célú felhasználása. A felvételi előírásoknak egészségi, fizikai és pszichikai szempontból megfelelő, pályakezdő rendőröknek szolgálatba lépésüket követően nincs biztosítva semmilyen lehetőség arra, hogy alkalmasságukat megőrizzék. A kapitányságokon sportolási lehetőség nincs, a folyamatosan stresszhelyzetben végzett munkájuk során kialakuló pszichikai problémáik megoldásához nem kapnak segítséget. A kikérdezett rendőrök többsége egészségtelen életmódot folytat, munkájuk mellett sokan egyéb munkára is kényszerülnek családjuk eltartása érdekében.
A vizsgált kapitányságokon az állomány jelentős része nem vesz részt a kötelező egészségügyi szűréseken, csak akkor fordulnak orvoshoz, ha az már elkerülhetetlen. Mindenütt előfordulnak olyan – többnyire a foglalkozással összefüggő eredetű – megbetegedések, amelyek megelőzhetők lettek volna. Az egészségügyi rendelkezések következetlen végrehajtása, az ellenőrzés elmulasztása megmutatkozik a betegség miatt történő nyugdíjazások, leszázalékolások viszonylagos gyakoriságában. A hatályos egészségügyi előírások figyelmen kívül hagyása, a testi, lelki egészség fenntartásához szükséges munkahelyi feltételek biztosításának hiánya miatt megállapítható, hogy a vizsgált állomány körében a legmagasabb testi és lelki egészség biztosításához fűződő alkotmányos jogok sérelmet szenvedtek.
A vizsgálat során megállapított alkotmányos visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos összesen 34 ajánlást tett a belügyminiszternek, az országos rendőr-főkapitánynak és a vizsgálatban érintett megyei rendőr-főkapitányságok vezetőinek. Az országgyűlési biztos vizsgálatát valamennyi érintett rendőri szerv szükségesnek és fontosnak tartotta, végrehajtását támogatta, így az ajánlások is kedvező fogadtatásban részesültek, mind a Belügyminisztérium, mind a rendőri vezetés részéről.
Az országgyűlési biztos ajánlotta a belügyminiszternek, hogy tekintse át a rendvédelmi szervek humánpolitikai koncepciója kidolgozását és az ehhez szükséges intézményrendszer kialakítását, és tegye meg a szükséges intézkedéseket a koncepció elfogadásának és gyakorlati megvalósításának felgyorsítása érdekében. A belügyminiszter – 1997. XII. 31-i határidővel – ígéretet tett a koncepció kidolgozására, de a beszámoló összeállításáig az nem érkezett meg.
Ajánlotta továbbá, hogy kezdeményezze a szolgálati törvény módosítását annak érdekében, hogy a hivatásos állomány tagjai részére az ártatlanság vélelmének figyelembevételével a fegyelmi, a kártérítési és a szolgálat ellátásával összefüggő büntetőeljárásokban egyenlő feltételekkel legyen biztosítható a jogi védelem költségeinek megelőlegezése vagy visszatérítése, illetve a jogi védelem hivatalból történő ellátásának lehetősége. A miniszter az Igazságügyi Minisztérium véleményének beszerzését követően arról tájékoztatott, hogy a fegyelmi eljárásokra vonatkozóan a javaslattal egyetért, de a téma összetett jogi megítélése miatt további egyeztetést tart szükségesnek az érdekvédelmi szervek képviselőivel. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.
Az országgyűlési biztos ajánlotta, hogy a hivatásos állomány túlszolgálatának díjazása a szolgálati törvényben általános szabályként fogalmazódjék meg, mivel  a szabadnapok kiadására a rendőrségnél csak kivételesen van lehetőség. Az ajánlással a miniszter egyetértett, megvalósítására a törvény módosításakor sor kerül.
Az országgyűlési biztos ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgáltassa meg valamennyi helyi rendőri szervnél a munkavédelemmel és az egészséges munkakörülményekkel kapcsolatos követelményeket szabályozó 1993. évi XCIII. törvény, a 25/1996. (VIII. 28) NM-rendelet és a BM Egészségügyi Szabályzata által előírt követelmények biztosításának helyzetét. Készíttessen ütemtervet a rendelkezésekben foglalt követelményszint elérésének és folyamatos fenntartásának megvalósításáról, figyelemmel az igénybevehető saját és költségvetési forrásokra. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, az intézkedések megtörténtek.
A bűnügyi illetve közterületi szolgálatot ellátó hivatásos állomány önvédelmi és lőkiképzésének helyzetével, korszerűsítésével, rendszeres ellenőrzésével és az ehhez szükséges tárgyi feltételek biztosításával kapcsolatos ajánlást a főkapitány szintén elfogadta. 1997. október 15-ig áttekintették a kiképzés helyzetét, majd ennek alapján módosították a lőkészségfejlesztési feladatokat szabályozó 56/1991. sz. utasítást.
A hivatásos állomány túlszolgálatával kapcsolatban az országgyűlési biztos ajánlotta, hogy vizsgálják meg az elrendelés, az engedélyezés, a nyilvántartás, a szabadnapok kiadása illetve a pénzben történő kifizetés helyzetét. Intézkedjenek, hogy ellentételezés nélkül – amikor sem szabadnap kiadására, sem kifizetésre nincs mód – ne kerüljön sor túlszolgálat elrendelésére, a kompenzálható túlmunka elrendelése az azonos feladatokat ellátó szerveknél egyenlő elvek alapján történjen és a jelenleginél pontosabban meghatározhatóak legyenek a Hszt.-ben előírt feltételek (szolgálati érdek). Javasolta megvizsgálni annak a lehetőségét is, hogy a területi vagy a központi szervek által elrendelt, túlszolgálattal megvalósítható akciók ellentételezéséről az elrendelő szerv gondoskodjon. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta. A központi szervek által elrendelt túlszolgálatok ügyében arról tájékoztatott, hogy finanszírozására nincsenek pénzügyi tartalékaik, ezért a jövőben elrendelésükre csak kivételesen és rendkívül indokolt esetben kerülhet sor.
Az országgyűlési biztos ajánlotta, hogy a felmentéssel végződő fegyelmi eljárásokban érintettek részére az eljárás befejezését követően haladéktalanul térítsék meg a jogi képviselet megelőlegezett költségeit, illetve az eljárás során őket érintő hátrányokat kompenzálják. Az ORFK által biztosított jogi képviseletre vonatkozó szabályokat az ártatlanság vélelmének sérelme nélkül alkalmazzák. A főkapitány 1997. december 31-i határidővel elrendelte a felmentéssel lezárt fegyelmi ügyek felmérését és a jogi képviselettel kapcsolatos költségek megtérítésére vonatkozó javaslat elkészítését. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, de az intézkedések végrehajtásáról még nem kapott tájékoztatást.
Az ORFK az országgyűlési biztos ajánlása alapján megvizsgálta a MÁV és a Készenléti Rendőrség közötti megállapodást és alkalmazásának gyakorlatát. Megállapította, hogy a hivatásos állomány számára a megállapodás előnyös, ezért módosítását nem látta szükségesnek. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.
Az országgyűlési biztos ajánlásának megfelelően a főkapitány megvizsgáltatta, hogy a rendőrség egészségügyi szolgálata és az illetékes parancsnokok végrehajtják-e a BM Egészségügyi Szabályzatának előírásait. A feladatok végrehajtására ütemterv készült, ennek alapján először 1997. november 30-ig, ezt követően félévenként kerül sor elenőrzésére.
Az országgyűlési biztos ajánlotta a megyei rendőr-főkapitányságok vezetőinek, illetve a Készenléti Rendőrség parancsnokának, hogy tegyék meg a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket a munkavédelemmel és az egészséges munkakörülményekkel kapcsolatos követelményeket szabályozó 1993. évi XCIII. törvény, a 25/1996. (VIII. 28) NM-rendelet és a BM Egészségügyi Szabályzata által előírt követelmények biztosítására és folyamatos fenntartására. Vizsgáltassák meg az alárendeltségükbe tartozó hivatásos állomány lőkiképzési helyzetét, a kiképzési feladatok előírásszerű végrehajtását és tegyék meg a hatáskörükbe tartozó intézkedéseket annak érdekében, hogy csak megfelelő lőeredményt elérő személy láthasson el közterületi szolgálatot. A feltételek biztosításával segítsék elő az állomány önvédelmi és lőkészségének javítását. Intézkedjenek, hogy az állományuk védőeszközökkel történő ellátását folyamatosan biztosítsák, a rendelkezésre álló eszközök szabványokban és más előírásokban rögzített használhatósági határidőit rendszeresen ellenőrizzék és cseréjükről, pótlásukról időben gondoskodjanak. Intézkedjenek a gépjárműállomány állapotának, szolgálati alkalmasságának ellenőrzéséről, a járműszemlék utasításszerű végrehajtásáról, a nem javítható járművek forgalomból való kivonásáról. Ellenőrizzék a hivatásos állomány részvételét a kötelező egészségügyi szűréseken, továbbá gondoskodjanak arról, hogy az illetékes parancsnokok ismerjék az egészségügyi előírások betartatásában rájuk háruló feladatokat.
A rendőri szervek vezetői az ajánlásokat elfogadták és az országos rendőrfőkapitány utasításaival összhangban intézkedtek a végrehajtásukra.

OBH 5064/1996.
A panaszos beadványában előadta, hogy az illetékes ügyészségen 1995. decemberében feljelentést tett  volt munkahelye, a megyei kórház, a kórház alkalmazásában álló őrző-védő kft., illetve két rendőr eljárása ellen.
A panaszossal szemben alkalmazott bánásmód miatt felmerült az élethez és az emberi méltósághoz való jog, a megalázó elbánás tilalmának,  a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelme.
A panaszosnak a kórházzal kapcsolatos vitája már bírósági szakba került, ezért azt országgyűlési biztos általános helyettese hatáskör hiányában azt nem vizsgálta. A panaszos feljelentése alapján az intézkedő rendőrök ellen az illetékes megyei ügyészségi nyomozó hivatalnál hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A panaszos azért tett feljelentést a megyei kórház területén intézkedő rendőrök ellen, mert jogtalanul megbilincselték, megmotozták és indokolatlanul előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol egy órán át visszatartották.
Az ügyben a nyomozó hivatal megszüntette az eljárást, a panaszos határozat elleni panaszát a városi ügyészség elutasította. A Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztálya a sérelmezett határozatokat  felülvizsgálta és hatályon kívül helyezte azokat. Egyidejűleg a főügyészséget pótnyomozás elrendelésére és lefolytatására utasította.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatában megállapította, hogy a rendőrök eljárása – az 1994. évi XXXIV. tv. rendelkezései alapján – nem állt arányban az intézkedés törvényes céljával, sértette a panaszos emberi méltósághoz, szabadsághoz való jogát és a megalázó bánásmód tilalmát.
Mivel a panaszt a Legfőbb Ügyészség saját hatáskörében felülvizsgálta és orvosolta, az ügyészségre vonatkozóan alkotmányos jogsérelmet megállapítani nem lehetett. A vizsgálat szükségesnek tartotta volna az eljáró rendőrök elleni fegyelmi eljárás lefolytatását, azt azonban a határidő eltelte miatt már nem lehetett megindítani.

OBH 5227/1996.
A börtönbüntetését töltő panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, amelyben – indokának közlése nélkül – személyes meghallgatást kért. Meghallgatásakor sérelmezte, hogy a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon folytatott büntetőeljárás során kirendelt védőjével egyetlen alkalommal sem találkozott, sőt a védője nevét sem tudja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a védelemhez való jog (Alk. 57. § (3) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A beszerzett nyomozati iratok alapján megállapítható volt, hogy a panaszos védelmére az eljáró rendőrhatóság a Budapesti 25. számú Ügyvédi Iroda vezetője útján rendelt ki védőt. Az iratok szerint a kirendelt védő egyetlen nyomozati cselekménynél sem volt jelen, védencével sem az előzetes letartóztatás idején, sem azóta nem találkozott.
A védelemhez való jog sérelme miatt  az alkotmányos visszásság megállapítható volt, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke fegyelmi eljárás keretében vizsgálja meg, hogy a panaszos ügyében kirendelt védő mulasztása az ügyvédi tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat és az etikai normákat sértette-e és megállapításai alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket. Állásfoglalásának kialakításánál vegye figyelembe azokat az ajánlásokat, amelyeket az országgyűlési biztos a kirendelt védők tevékenységének korábbi vizsgálata során az ügyvédi kamaráknak tett. Gondoskodjék arról, hogy az érintett ügyvédi iroda eleget tegyen a rendőrhatóság kirendelésének és a panaszos védelme a jogszabályoknak megfelelően biztosított legyen.
Az ügyvédi kamara fegyelmi megbízottja válaszában jelezte, hogy az érintett ügyvéddel szemben az előzetes vizsgálati eljárást megindították.

OBH 5288/1996.
A panaszos a debreceni jegyző építési, majd építésrendészeti eljárását, valamint eljárása során tett megállapításait sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz és a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogok sérelme miatt indított vizsgálatot.
Az elsőfokú építésügyi hatóság a panaszost – bejelentésére tartott helyszíni szemlét követően – arról tájékoztatta, hogy az építtető a jogerős építési engedélynek megfelelően, az engedélyhez kapcsolódó tervben feltüntetett oldalkert távolságot betartva folytatja az építkezést. A panaszos a tájékoztatást nem fogadta el, a felügyeleti hatóságtól kért intézkedést.
Az elsőfokú építésügyi hatóság felülbírálva saját tájékoztatását tényként állapította meg, hogy az építtető nem tartotta be a terveken feltüntetett, kötelező oldalhatár távolságot, azonban a mintegy 10%-os eltérést nem tartotta olyan jelentősnek, amely külön eljárást lefolytatását indokolta volna.
A Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal a panaszos beadványára felhívta a debreceni jegyzőt, hogy az építési engedélyt szabályosan kézbesítse, mert azt az építkezéssel érintett ingatlannal közvetlen szomszédos ingatlan tulajdonosához és haszonélvezőjéhez nem juttatták el. Az engedély szabályos kézbesítését követően a panaszos fellebbezését elbírálva a közigazgatási hivatal megsemmisítette az építési engedélyt megadó határozatot és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította. Az új eljárásban az építtetők fennmaradási engedélyt kaptak, melyet a másodfokú építésügyi hatóság – a fellebbezés elutasítása mellett – helybenhagyott.
A debreceni jegyző azzal, hogy az építtetőnek adott építési engedélyről nem tájékoztatta a szomszédos ingatlan tulajdonosát (haszonélvezőjét) megsértette a jogorvoslathoz (Alk. 57. § /5/) való jogot. Az elrendelt új eljárást kilenc hónap elteltével fejezte be érdemi határozattal. Mindezen idő alatt nem intézkedett az építkezés leállításáról, következésképpen a fennmaradási engedélyt megadták az elkészült, már át nem alakítható épületre. Ezen eljárásával megsértette a jogbiztonsághoz (Alk. 2. § /1/) fűződő alkotmányos követelményt. A határozat ellen a panaszos nem terjesztett elő keresetet. Ezt követően az építtető használatbavételi engedélyt kapott.
Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a debreceni jegyzőt, hogy fokozottan gondoskodjon mind az eljárási, mind az anyagi jogszabályok megtartásáról, a szükséges intézkedések azonnali megtételéről, az építésügyi hatóság ellenőrzésének hatékonyabbá tételéről.
Felkérte továbbá a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy gondoskodjon a hivatal új eljárás lefolytatását elrendelő határozatainak ellenőrzéséről.
Mindkét szerv elfogadta az ajánlást. A debreceni jegyző intézkedési tervet készített az építésügyi hatóság komplex feladatainak végrehajtásával kapcsolatban.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a válaszokat elfogadta, az ajánlás elérte célját.

OBH 5304/1997.
A panaszos a társadalom<%4>biztosításról szóló 1975. évi II. tv. (T.) és a végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) MT-rendelet (R.) pontatlan szabályozása, valamint a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vele szemben alkalmazott eljárása miatt fordult segítségért az országgyűlési biztos általános helyetteséhez. Véleménye szerint súlyosan sérült a szociális biztonsághoz és jogbiztonsághoz való alkotmányos joga.
A vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár nyilvántartása szerint a panaszos 1992. I. 2-ától rendelkezik egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlására jogosító engedéllyel. A nyilvántartásba vételről és – főfoglalkozású egyéni vállalkozóként – a járulékfizetési kötelezettségről 1992. IV. 23-án a panaszosnak küldött a pénztár tájékoztatást, amely kitért annak részleteire is, hogy az egyéni vállalkozó a T. 118/A § értelmében mikor tekinthető kiegészítő tevékenységet folytatónak.
Az R. 468. §-a alapján a fegyveres erők hivatásos, valamint továbbszolgáló állománya tagjai részére megállapított szolgálati nyugdíjat attól az időponttól kell öregségi nyugdíjnak tekinteni, amikor a nyugdíjas az ötvenötödik életévét betöltötte. A panaszos az éves jövedelem bevallását mint kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vá<%-3>llalkozó tette meg, azonban a jogviszony módosításához szükséges igazolást nem nyújtotta be.
1995-ben a pénztár – a T. 105/C § -ban foglaltaknak eleget téve – értesítést küldött a panaszosnak arról, hogy a folyószámlájának augusztus havi egyenlege 151 879 Ft túlfizetést mutat. A túlfizetés abból eredt, hogy a befizetések teljesítése mellett – az 1994. évre vonatkozó bevallás hiányában – járulék előírásra nem került sor.
A törvénymódosítás alapján a pénztárnak a folyószámla-tulajdonosok kérésére a közölt egyenleggel kapcsolatos egyeztetés lehetőségét is biztosítania kellett. A pénztár azonban arra hivatkozva, hogy a többletfeladatok megoldásához tárgyi, személyi többlet erőforrás nem állt rendelkezésére – a személyesen megjelenő ügyfelek folyószámla egyeztetése mellett – elsősorban a hátralék kimutatást reklamáló ügyfelek folyószámlájának rendezésére fektette a hangsúlyt. A túlfizetést mutató egyenlegek egyeztetését türelmi értesítés megküldésével elhalasztotta.
A panaszos 1996-ban az 1995. évi egyéni vállalkozásból származó jövedelmét közölte, mely közlés alapján – a pénztár nyilvántartásával megegyezően – főfoglalkozású vállalkozóként a járulék előírására és ebből következően a keletkezett hátralékról történő értesítése történt meg.
A panaszosnak 1996. XI. 30-án, az értesítést követő egyeztetés alkalmával nyílt lehetősége arra, hogy közölje, 1991. VII. 1-től szolgálati nyugdíjban részesül. A benyújtott igazolás alapján a pénztár tájékoztatta, hogy 1995. XII. 31-ig egyéni vállalkozóként társadalombiztosítási szempontból főfoglalkozásúnak minősül, azonban az 1995. évi CXVIII. törvénnyel módosított T. kedvező változásaként 1996. január 1-től kiegészítő tevékenységű vállalkozóként baleseti járulékfizetési kötelezettség áll fenn. A személyes eljárás során a folyószámlán mutatkozó hátralék összegéről a pénztár pontos tájékoztatást nem tudott adni, mert hiányzott az 1993. évi bevallás és annak pótlása a panaszos példányából csak ekkor történt meg. 1997. januárban – a személyes eljárás során jegyzőkönyvben rögzítetteknek megfelelően – a folyószámlán mutatkozó járulék-hátralékról értesítették. A panaszos tartozása összesen 3 259 952 Ft-ot tett ki, melyből 2 111 513 Ft a késedelmi pótlék. A járulék terheléseket, a késedelmi pótlékok felszámítását, a befizetések jóváírását havonkénti bontásban a panaszos megkapta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálat eredményeként a panaszos szociális biztonsághoz való alkotmányos jogának sérelmét nem állapította meg. A panaszos 1992. január 2-től 1995. december 31-ig főfoglalkozású, 1996. január 1-jétől a törvénymódosítás eredményeként kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozóként volt köteles társadalombiztosítási kötelezettségei teljesítésére. Mint önálló vállalkozótól elvárható, hogy a jogviszonyával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit ismerje. A Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a T. 105/C §-a (3) bekezdésének előírása alapján 1995-ben volt először egyenleg közlésre kötelezett.
A T. nem teszi lehetővé a járulék megfizetése alóli mentesítést. Méltányossági jogkörben az Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója engedélyezhet részletfizetést, illetőleg a késedelmi pótlék részletben vagy teljes egészben történő elengedését. E kérdéskör további vizsgálatára hatáskör hiányában nincs lehetőség.
Az országgyűlési biztos általános helyettese azonban a vizsgálat során megállapította, hogy súlyosan sérült a panaszos jogbiztonsághoz való alkotmányos joga a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár folyamatosan megnyilvánuló pontatlan ügyintézése, eljárása miatt, ezért ajánlást tett az Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójának az ügyben történt sorozatos eljárási mulasztás miatti felelősség megállapítására és a szükséges intézkedések megtételére.
Az ügyintézést elmulasztó köztisztviselőt az igazgató figyelmeztetésben részesítette, azonban az évek óta folyamatosan a pénztárra háruló többletfeladatok ellátásához a feltételrendszer – jelzése szerint – továbbra sem biztosított. A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját további vizsgálatra és a szükséges intézkedések megtételére kérte fel.
A válaszra nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 5305/1997.
A panaszos az országgyűlési biztos figyelmét kívánta felhívni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Gerontopszichiátriai Osztályán tett látogatása alkalmával tapasztalt körülményekre. Emberi méltóságot sértőnek tartotta, hogy a női és férfi betegeket közös kórteremben helyezték el, illetve azt, hogy a látogatók és a betegtársak a kezelések szemtanúi lehettek.
Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való jog sérelme miatt indított vizsgálatot.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Gerontopszichiátriai Osztályán tett látogatás alkalmával kiderült, hogy külön női és férfi kórtermek vannak. Az osztály intenzív kórterme valóban közös, hasonlóan az ország többi kórházában található intenzív részleghez. Itt négy intenzív és hat szubintenzív ágy van, két, egymástól üvegfallal elválasztott helyiségben, melyekben eltérő felszereltségű ágyak találhatók. A betegek elhelyezésénél, ha tudják, figyelembe veszik nemüket, ennek ellenére a hangsúly a beteg állapotán van, az ágyak felszereltsége dönti el, hogy ki melyikre kerül.
A vizsgálat során az országgyűlési biztosnak két alkotmányos jogot kellett szem előtt tartania: a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jogot és az emberi méltósághoz való jogot. Az intenzív osztály – ahol a legkomolyabb orvosi felügyelet szükséges a betegek gyógyulása érdekében – feladata az emberi élet megmentése, a legsúlyosabb helyzetekben a lehető legmagasabb szintű testi egészséghez való jog érvényesülésének biztosítása. Különösen fontos azonban az emberi méltósághoz való jog érvényesülése az olyan intézményekben, ahol egészségi állapotuknál fogva kiszolgáltatott emberekkel foglalkoznak. A helyszíni vizsgálat során nyilvánvalóvá vált, hogy az érintett osztály dolgozói – orvosok, ápolók – mindkét tekintetben komoly erőfeszítéseket tesznek ezeknek a követelményeknek az érvényesüléséért.
Az intenzív részleg betegei esetében az élethez való jog megelőz minden más szempontot, ezért más alkotmányos jogok a szükséges mértékben korlátozhatóak. A betegeknek egymástól függönnyel való elválasztása, életük veszélyeztetése nélkül állandó jelleggel nem megoldható – az épület adottságai miatt –, hiszen ez a folyamatos megfigyelést és ezzel az intenzív részleg céljának megvalósulását tenné lehetetlenné. Az emberi méltósághoz való jog indokolatlan sérülését jelenti azonban az, hogy a beteg a kezelések alatt ki van téve betegtársai, illetve adott esetben a látogatók tekintetének. Ez orvosolható olyan függöny felszerelésével, melyet csak a kezelések ideje alatt elhúznak, ezáltal a beteget társai nem láthatják, ugyanakkor az orvosokat és az ápolószemélyzetet a megfigyelésben nem akadályozza.
Az országgyűlési biztos megállapította az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatban az alkotmányos visszásság fennállását (Alkotmány 54. § (1)).
Ajánlása alapján az intézet főigazgató főorvosa ígéretet tett arra, hogy az intézet Gerontopszichiátriai Osztályának intenzív részlegén az ágyak közé a kezelések idején elhúzható függönyöket fognak felszerelni, melyek mind a betegek, mind az esetleges látogatók elől takarják a kezelés alatt lévő beteget.

OBH 5339/1997.
A Vas Népe című újság 1997. május 21-i számában „Milyen messze van a GAMESZ-tól a helyi posta Szentgotthárdon?” címmel olvasói levelet tett közzé. A cikk szerint a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának átutalása indokolatlanul lassan történik. A GAMESZ időben átutalja a helyi postának az összegeket, de a posta csak 8-10 nap múlva kézbesíti, holott ez az összeg a munkanélküliek egyetlen jövedelme.
Mivel a probléma összefüggésbe hozható a szociális biztonsághoz való joggal, a panasz vizsgálatát az országgyűlési biztos hivatalból megindította.
A szentgotthárdi GAMESZ 1997. V. 5-én továbbította a helyi postának a jövedelempótló támogatásokat, de azt a szokásos két nap átfutási idő helyett a jogosultak csak V. 12-én kapták kézhez. A posta az átutalásokat a GAMESZ-szal kötött szerződés szerint teljesíti. A megállapodás szerint a posta a szükséges okiratok és adatállományok átvételét követő harmadik munkanapon kezdi meg a kifizetést. A GAMESZ-nak a kifizetési utalvány adatok átadás-átvételi jegyzékén kell – az állomány neve rovatban – a feldolgozási napot feltüntetni. A posta és a GAMESZ közötti vállalkozási szerződés 1. sz. melléklete rögzíti, illetve felhívja a figyelmet arra, hogy a feladott állomány azt a napsorszámot tartalmazza, amely napon a feldolgozás történik. Ez mindenkor a feladást közvetítő postának történt átadást követő munkanap sorszáma. Jelen esetben a GAMESZ május 5-én adta át a postának a jegyzéket, melyben feldolgozási napként az év 126. napja helyett, a 128. napot jelölte meg, ami május 8. (csütörtök) volt. Ezért történhetett meg, hogy a kifizetést – a hétvége miatt – csak május 12-én, hétfőn tudta a posta teljesíteni. Amennyiben a hibát észlelték volna május 6-án (a számítógépes rendszer kihasználása miatt erre csak 18 óra körüli időben lett volna lehetőség) annak korrigálása GAMESZ részéről csak 7-én szerdán történhetett volna meg. Ez pedig ugyancsak 8-i feldolgozást és 12-i kifizetést eredményezett volna. A posta vizsgálja a feladói tévedések posta által is korrigálható megoldási lehetőségeit, szükség esetén módosítják a számlatulajdonosokkal kötött szerződést.
A posta által megküldött iratok és tájékoztatás alapján megállapítást nyert hogy a szentgotthárdi GAMESZ az átadás-átvételi jegyzékben hibásan jelölte meg a feldolgozási napot, és ezzel az elírással többnapos késedelmet okozott a jövedelempótló támogatások kifizetésében.
Ez a tévedés sértette az Alkotmány 70/E § (1) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz való jogot, ezért az országgyűlési biztos ajánlásban felhívta a szentgotthárdi GAMESZ vezetőjét, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben hasonló hibák ne fordulhassanak elő.
Az intézményvezető az ajánlást határidőben elfogadta és intézkedett, a hasonló esetek megelőzése érdekében. Az országgyűlési biztos eljárása eredményes volt.

OBH 5340/1997.
A Kurír c. napilapban 1997. május 25-én megjelent „Kábelbarát polgárőrök” c. cikk szerint Ózd város polgárőr szervezetének tagjai terepszínű ruhában, kábeldarabokkal felfegyverkezve járőröztek a városban. Igazolványaikat a helyi buszjáratokon bérletként, a távolsági buszokon 50%-os kedvezményre jogosító okmányként mutogatták. Anyagi ellenszolgáltatásért vállalták egyes személyek védelmét. A szervezetben állítólag kiskorúakat is alkalmaztak. A cikkben foglaltak alapján az országgyűlési biztos a jogállamiság és jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt (Alk. 2. § (1) bek.) vizsgálatot rendelt el.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény 16. § (1) bekezdése szerint azonban – mivel a polgárőr szervezet nem hatóság és nem közszolgáltatást végző szerv – az egyesület működésének vizsgálatára az országgyűlési biztosnak nem volt hatásköre, ezért kezdeményezte a Legfőbb Ügyészségen  az ózdi polgárőrség törvényességi felülvizsgálatát.
A Legfőbb Ügyész a kért törvényességi felülvizsgálatot elvégeztette. A vizsgálat megállapította, hogy az Ózdi Munkás úti Polgárőr Egyesületet a BAZ Megyei Bíróság 1994. november 25-én vette nyilvántartásba. Az egyesület – alapszabályzatban meghatározott – célja a bűnmegelőzés és a közrendvédelem érdekében önkéntes társadalmi tevékenység kifejtése volt. Ennek érdekében az egyesület őrjáratokat szervezett, felkérésre közreműködött helyi rendezvények biztosításában. Az egyesület elnökének tájékoztatása szerint elsősorban éjszakai járőrözéskor – veszélyeztetettségük miatt – a polgárőrök esztergályozott, műanyag rudat tartottak maguknál.
Az egyesület vezetője azt is jelezte, hogy 1995-ben a város Újtelep és Kiserdőalja részén lakók megkeresték őket azt kérve, hogy környékükön gyakrabban járőrözzenek. Ennek teljesítése érdekében akkor – néhány hónapon keresztül – támogatták a szervezetet esetenként 100 Ft-tal. A befizetések összege havi 1000-1500 Ft volt. Az egyesületnek 38 tagja volt, köztük a tagnyilvántartás szerint 3 fiatalkorú (16-17 éves), akik azonban csak felnőttekkel közösen járőröztek, egyedül semmilyen egyéb tevékenységet nem folytattak. A tisztségviselők hatáskörének túllépését, illetve az alapszabály szerinti céloktól eltérő tevékenység folytatását az ügyészi ellenőrzés nem állapította meg, ahogy azt sem, hogy azt egyesület tagjai a buszjáratokon polgárőr igazolványukat kedvezményre jogosító okmányként használták volna fel.
A vizsgálat megállapításai alapján a BAZ Megyei Főügyészség figyelmeztette az Ózdi Munkás úti Polgárőr Egyesület elnökét a műanyag rudak közterületen való birtoklása miatt. A közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 124/1993. ( IX. 22.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdése szerint ugyanis tilos a rendelet mellékletében felsorolt, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt közterületen, nyilvános helyen vagy közforgalmi közlekedési eszközön birtokolni. A melléklet szerint a közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül többek között a jellegzetesen ütés céljára használható, az ütés erejét, hatását növelő eszköz. Az egyesület működésével kapcsolatban egyéb ügyészi intézkedésre nem került sor.
Az országgyűlési biztos alkotmányos visszásságot nem állapított meg, az ügyészség által alkalmazott figyelmeztetést elfogadta, ezért az ügyben külön ajánlással nem élt.

OBH 5366/1997.
A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, melyben sérelmezte, hogy az illetékes gyámhatóság nem intézkedik a gyermekeivel való kapcsolattartását szabályozó bírói döntés végrehajtása érdekében, ugyanis gyermekei nem látogatják meg.
A kapcsolattartásra vonatkozó jogszabály rendelkezése nem foglalja magába a szülőnek gyermek által történő meglátogatását. A kapcsolattartást gyermekei elvitelének jogával gyakorolhatja. A jogszabály nem zárja ki, hogy a gyermekek látogassák meg az apjukat, de ezt hatósági eszközökkel kikényszeríteni nem lehet.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a gyámhatóság nem követett el mulasztást, eljárása megfelel a jogszabályban foglaltaknak, így alkotmányos jogsérelem hiányában a panaszt elutasította.

OBH 5414/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy az 1993-ban indult földkiadási eljárás során az őt megillető 14,5 AK-értékű földjét nem adták ki.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság megsértése miatt indított vizsgálatot, amely feltárta, hogy a panaszos nevén, a tsz különlapján, 14,05 AK-értékű föld részaránytulajdon van nyilvántartva, melyet a földkiadó bizottság az 1996. XII. 31-i megszűnéséig nem adott ki. Az így elsőfokon jogerősen le nem zárt és a Megyei FM Hivatalhoz áttett ügyben az FM Hivatal sem hozott határozatot az áttételt követő 30 napon belül. Az FM Hivatal az ügyintézési határidőt nem tartotta be, és ezzel megsértette a jogbiztonság elvét, amely alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az FM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezetőjét, hogy haladéktalan folytassa le az elsőfokú eljárást, és hozzon érdemi határozatot.
Az országgyűlési biztos ajánlására adandó válaszra nyitva álló határidő még nem telt le.

OBH 5463/1996.
A Május 1. Általános Iskola bezárásával kapcsolatban érkezett panasz Székesfehérvárról az országgyűlési biztoshoz az érintett tanulók és szüleik képviseletében.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 70/F szakaszában deklarált művelődéshez való jog sérelmének veszélye miatt indított az ügyben vizsgálatot.
A panaszosok előadták, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 1996. május 15-én határozatot hozott több általános iskola bezárásáról. A döntés kiszolgáltatott helyzetbe hozott több száz családot és olyan választásra kényszerítette a szülőket, illetve rajtuk keresztül a gyermekeket, amely megítélésük szerint alkotmánysértő. Az érintett szülők, diákok és pedagógusok teljes kizárásával előkészített testületi döntést, mely három általános iskola sorsát pecsételte meg, a szülői közösség szakmai és gazdasági szempontból egyaránt megalapozatlannak tartja és nem tudja elfogadni. Az iskola nagy múltra tekint vissza, közel 500 diákja van, a továbbtanulási mutatók kedvezőek. Az iskolabezárás tárgyában, még a képviselő-testület döntésének meghozatala előtt három országgyűlési képviselő beadvánnyal fordult a művelődési és közoktatási miniszterhez. A beadványra a tárca államtitkára adott választ.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy önmagában nem törvénysértő, de szakmai szempontból mindenképpen aggályos a Május 1. iskola megszüntetése, hiszen a pedagógiai folyamatot megtörve, egy felmenő rendszerben 7 évfolyamon át működött pedagógiai programot szüntetne meg, egy évvel azelőtt, hogy az első, e program alapján tanuló osztály az általános iskolát befejezné. Felmerült a gyanú, hogy a határozati javaslatban szereplő minimális csoportlétszámot az iskola osztálylétszámának ismeretében úgy állapították meg, hogy az indokolja az iskola megszüntetését. Törvénysértő a Május 1. iskola megszüntetésének módja is, hiszen az előterjesztés szerint 7 tanulócsoport úgy kerülne át egy másik iskolába, hogy ott a 3., a 4., és az 5. évfolyamon az átlagos osztálylétszám rendre túllépné a 27 fős maximális osztálylétszámot. Az önkormányzat egyrészt a szülők kifogásaira, másrést a szakminisztérium állásfoglalására való tekintettel álláspontját módosította, így az alkotmányos jogsérelmet saját hatáskörben orvosolta. Az iskolabezárások ügyében alaposabb egyeztetés és előzetes vizsgálat után kíván dönteni.
Mindezekre figyelemmel az alkotmányos visszásság csak rövid ideig állt fenn mivel, mintegy másfél hónap eltelte után a sérelmes döntést az önkormányzat hatályon kívül helyezte.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta a város önkormányzatát, hogy a jövőben ilyen esetekben a közoktatási törvény előírásait tartsa szem előtt mind az iskolában alkalmazott műhelymunkák folyamatosságára, mind az osztálylétszámra vonatkozóan.
Az ajánlásra nyitva álló válaszadási határidő még nem telt le.

OBH 5487/1996.
Marcaliban 1995 nyarán közúti baleset történt egy szolgálaton kívüli rendőr és egy civil személy között. A helyszínre érkezett intézkedő járőr és a balesettel érintett magánszemély között dulakodásra került sor. A panaszos, a balesettel érintett magánszemély édesapja beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, melyben azt kifogásolta, hogy a baleset miatt intézkedő rendőrök elleni feljelentése ügyében a nyomozást az ügyészség a bizonyítékok egyoldalú értékelésére támaszkodva megszüntette. Kifogásolta továbbá, hogy a fia ellen, valamint ellene indult büntetőeljárás során a bíróság a tényeket csak részben vette figyelembe.
Az országgyűlési biztos általános helyettese által megindított vizsgálat megállapította, hogy a panaszos és fia ellen indult büntetőeljárást a Somogy Megyei Bíróság másodfokú, jogerős ítélettel lezárta. A panaszos feljelentése alapján a Somogy Megyei Főügyészség Nyomozóhivatala vádemelési javaslatot terjesztett elő, ám a Marcali Városi Ügyészség az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette.
Figyelemmel arra, hogy az országgyűlési biztos nem vizsgálhatja a bíróságok tevékenységét és döntéseit, a panaszos ellen indított büntetőeljárást, a büntetőperben lefolytatott bizonyítási eljárást, és a pert lezáró ítéletet az országgyűlési biztos helyettese nem vizsgálta. Megállapította azonban, hogy az eljárási tilalom nem akadályozza, hogy a bíróság ítéletében foglalt megállapításokat az országgyűlési biztos megvizsgálja az alkotmányos visszásság szempontjából.  A jogerős ítélet megállapítása szerint a baleset után eljárt rendőrök intézkedése jogszerű, de egyoldalú volt, és emiatt alkalmatlan a helyzet tisztázására, az indulatok levezetésére. A baleset miatt intézkedő rendőrtől ez pedig joggal elvárható lett volna.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint az államhatalom jogállami működése és az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjog megköveteli azt, hogy az állam nevében eljáró személyek, így az intézkedő rendőrök maradéktalanul betartsák a jogszabályi előírásokat. Mivel az élethez és emberi méltósághoz való jog korlátozhatatlan és elidegeníthetetlen, ez a jog azokat a személyeket is megilleti, akik maguk nem járnak el jogszerűen. Egy magánszemély jogszerűtlen viselkedése tehát semmiképpen nem tekinthető olyan eseménynek, mely az államhatalmat gyakorló személyeket felmentené a körültekintő, célszerű és részrehajlás nélküli eljárás jogszabályi és alkotmányos kötelezettsége alól. Az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy a panaszossal és fiával szemben alkalmazott rendőrségi eljárás alkotmányos visszásságot okozott a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, valamint a panaszos és fia korlátozhatatlan és elidegeníthetetlen emberi méltósághoz való jogának megsértése által.
Ajánlásában az országgyűlési biztos helyettese kérte, az országos rendőrfőkapitány hívja fel a rendőrség személyi állományának figyelmét arra, hogy a körültekintő, célszerű és részrehajlás nélküli eljárás jogszabályi és alkotmányos kötelezettsége akkor is terheli az intézkedő rendőrt, ha az intézkedése alá vont személy jogsértő magatartást tanúsít, illetve akkor is, ha az intézkedésre okot adó eseménynek szolgálatban lévő vagy szolgálaton kívüli rendőr is részese. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta. A legfőbb ügyészt arra kérte, hogy vizsgálja felül a panaszos és fia feljelentése alapján az intézkedő rendőrökkel szemben megindított, majd bűncselekmény hiányában megszüntetett büntetőeljárást. A legfőbb ügyész ajánlással kapcsolatos állásfoglalását a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott döntésétől tette függővé. A későbbiekben a Legfelsőbb Bíróság a másodfokon eljárt bíróságot új eljárásra utasította, ezért a legfőbb ügyész elutasította az ajánlás teljesítését. Az országgyűlési biztos helyettese a hatályon kívül helyezett ítéletre alapozott ajánlást visszavonta azzal, hogy az új ügydöntő ítélet meghozatala után újra megvizsgálja intézkedési lehetőségét.

OBH 5542/1996.
A panaszos rokkant nyugdíjas, egyedül tartja el egyetemista fiát. Nyugdíjának összege nem éri el a 15 000 Ft-ot. Az országgyűlési biztostól kért segítséget Érd Város Önkormányzatának az átmeneti segély iránti kérelmére lefolytatott eljárásával kapcsolatban.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiság alkotmányos elvének érintettsége miatt indított vizsgálatot az ügyben.
Az önkormányzat polgármestere 1996. július 2-án kelt határozatában a panaszos részére 2000 Ft összegű átmeneti segélyt állapított meg. 1996. július 15-i értesítésben azonban a polgármester arról tájékoztatta a panaszost, hogy az önkormányzat éves költségvetési kerete nem ad lehetőséget a szociális rászorultságtól függő támogatás kifizetésére. A kifizetésekről szóló pénzügyi feljegyzés tanúsága szerint az átmeneti segélyt a panaszos csak 1996. októberében vehette át.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. rendelkezései alapján a települési önkormányzat szociális rászorultság esetén a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásokat állapít meg. A törvény indoklása szerint annak, hogy a segélyek kérdésében való döntési jogkört a települési önkormányzatok hatáskörébe utalta, egyik alapvető oka az volt, hogy a helyi önkormányzat képviselő-testülete, valamint a települési önkormányzat jegyzője a rászorultság megállapításához nélkülözhetetlen ismeretekkel rendelkezik. A törvényalkotó szándéka tehát, hogy a jogosultág megítélésében legilletékesebb települési önkormányzat mérlegelje, ki az akinek a rendelkezésre álló anyagi keretből juttatni tud. Az átmeneti segély intézménye azoknak próbál segítséget nyújtani, akik létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerülnek, valamint akik időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdenek. Így főleg az egyszeres, egyösszegű támogatás esetében rendkívül fontos követelmény, hogy a segély azonnal, haladéktalanul a rászorultakhoz kerüljön, a segítség kizárólag ilyen módon képes betölteni rendeltetését.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat által előidézett állapot sérti a szociális biztonságot azzal, hogy a saját és gyermeke megélhetését biztosítani képtelen állampolgár az átmeneti segélyre való jogosultsága tudatában nem kapja kézhez a részére megállapított segélyt. Ezáltal az önkormányzat alkotmányos visszásságot okoz.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felhívta az önkormányzat jegyzőjét és polgármesterét, hogy a jövőben legyenek figyelemmel arra, hogy az átmeneti segélyek megállapításakor meg legyen a kifizetéshez szükséges anyagi fedezet is. Az ajánlás elfogadására nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 5552/1997.
Az Észak Magyarország című lap „Állati hullasors: a dögkúttól az asztalig” címmel 1997. május 27-én cikket közölt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő dögkutakról.
A cikk alapján felmerült a jogállamiság alkotmányos alapelvének, az egészséges környezethez való jog, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot indított a dögkutak kezelésével kapcsolatos problémák tárgyában.
A vizsgálat megállapította, hogy az országban az állati hullák elhelyezésére szolgáló kutak, vermek, árkok, temetők, kamrák száma összesen 1162. Az Országos Építésügyi Szabályzatban előírt 1000 m-es védőtávolság sok esetben nincs biztosítva. Összesen öt olyan megye van, ahol valamennyi hullaemésztő esetében megvan az előírt védőtávolság. 3 megye nem szolgáltatott pontos adatokat. A dögkutak csak mintegy 80%-ánál van meg a lakott településtől előírt védőtávolság. A hullaemésztők egy része a jogszabály által előírt egyéb feltételeknek (zárt fedél, kerítés) sem felel meg. A védőtávolság és a hatályos jogi szabályozás által megkövetelt egyéb biztonsági előírások hiánya sérti az egészséges környezethez, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, és alkotmányos visszásságot okoz a jogállamiság követelményével összefüggésben is.
A fertőtlenítés rendszereségére vonatkozóan 15 megye nem szolgáltatott pontos adatot. A válaszok jelentős részéből a fertőtlenítések esetlegességére lehetett következtetni. A konkrét adatot szolgáltató megyékben a fertőtlenítések száma 3 és 44 közötti szóródást mutatott. Megállapítható, hogy az országban a fertőtlenítésnek nincs egységes rendje. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy nem elégséges, ha csak néha, alkalomszerűen kerül a fertőtlenítésre sor, ezért szükségesnek látta a fertőtlenítés rendjének kidolgozását.
Az országgyűlési biztos megjegyezte, hogy az előírások hatóságok által történő betartása sem zárhatja ki az illetéktelenek hozzáférését. Ugyanakkor szükségesnek látta az érintett hatóságok részéről az ellenőrzések számának növelését.
Az alkotmányos visszásságok orvoslására az országgyűlési biztos az alábbi ajánlásokat tette.
Felkérte azoknak a településeknek a jegyzőit, amelyek területén dögkút található, hogy gondoskodjanak a dögkút közelében olyan táblák elhelyezéséről, amelyek figyelmeztetnek a döghús fogyasztásának az emberi egészséget veszélyeztető hatásaira. Felkérte továbbá a jegyzőket arra is, hogy gondoskodjanak az Állategészségügyi Szabályzat dögkutakra vonatkozó előírásainak betartatásáról. Felkérte a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy a 191/1996. (XII. 17.) Kormányrendelet 21. §-a alapján ellenőrizzék az ajánlások alapján tett jegyzői intézkedéseket.
Az országgyűlési biztos felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy gondoskodjon az állati hulladék ártalmatlanná tételével kapcsolatban a hatósági állatorvosok ellenőrző tevékenységének hatékonyabbá tételéről. Gondoskodjon továbbá arról, hogy az állategészségügyi állomások szigorúbban ellenőrizzék a hatósági állatorvosok és a települési önkormányzatok jegyzői állategészségügyi hatósági tevékenységét. Intézkedjen a fertőtlenítések rendjének rendeleti úton történő szabályozásáról.
A közigazgatási hivatalok vezetői az ajánlást elfogadták.
A földművelésügyi miniszter az ajánlásokat csak részben fogadta el, ezért az országgyűlési biztos az el nem fogadott ajánlásait fenntartotta. A válaszadásra nyitva álló határidő a beszámoló készítésének időpontjáig nem telt le.

OBH 5561/1996.
A panaszos jogosítványát az 1992-ben történt közlekedési baleset miatt az eljáró hatóságok bevonták. Sérelmezte, hogy bűnösségének megállapítása előtt kénytelen volt a jogosítványa bevonásából következő jogkorlátozást elszenvedni, amely munkavégzésében és életvitelében akadályozta. Kifogásolta a bírósági eljárás lassúságát, melyet a szakértők elfogultsága okozta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az ügyben eljárt hatóságok a panaszos vezetői engedélyének visszavonása során a 20/1990. (VIII. 6.) BM-rendelet előírásainak megfelelően jártak el. A rendelet azonban nem teszi lehetővé, hogy a gépjárművezetői engedélyt visszaadják a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt, ezért az igazgatásrendészeti hatóság – a méltányosság gyakorlásáig – annak ellenére nem adhatta vissza a panaszos engedélyét, hogy annak bevonása óta a várható eltiltásnál hosszabb idő telt el. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az igazgatásrendészeti hatóság jogszabály szerinti eljárása a panaszosra nézve valóban indokolatlanul hátrányos volt, ami az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott. A méltányosság gyakorlása a szóban forgó esetben az okozott alkotmányos visszásságot ugyan mérsékelte, ám nem alkalmas a hasonló alkotmányos visszásságok jövőbeni előfordulásának kizárására. Ajánlásként az országgyűlési biztos általános helyettese javasolta, hogy a belügyminiszter a rendelet módosításával tegye lehetővé a büntető ügyekben eljáró érintett ügyész, illetve bíróság számára a visszavont gépjárművezetői engedély kiadását abban az esetben, ha a visszavonás fenntartása már aránytalanul nagy hátrányt jelentene a járművezetőnek.
A belügyminiszter az ajánlást nem fogadta el, mivel álláspontja szerint a jogkorlátozás mérlegelésen alapuló feloldásával járó döntést csak a büntetőeljárási törvény szabályozhatja, ezért a jelentést az igazságügy-miniszternek továbbította.
Az országgyűlési biztos általános helyettese elfogadta a belügyminiszter álláspontját arra vonatkozóan, hogy a vezetői engedély visszaadásának feltételeit a BM-rendelet nem szabályozhatja. Megállapította ugyanakkor, hogy a bíróság ezzel kapcsolatos döntési jogát a hatályos BM-rendelet zárja ki, ezzel ellentétes feltétel esetén az eljáró bíróság dönthetne a bevont vezetői engedély visszaadásáról. Nem látta akadályát annak, a belügyminiszter – amennyiben szükségesnek látja – a rendelet módosításával egyidejűleg indítványozza a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását is.
A belügyminiszter elutasító álláspontját az országgyűlési biztos általános helyettese nem fogadta el, eredeti ajánlását pedig pontosított formában – új ajánlásként – fenntartotta. Egyidejűleg új ajánlásként javasolta, hogy az igazságügyi miniszter a büntetőeljárás folyamatban lévő újraszabályozása során vegye figyelembe a vizsgálat megállapításait, és gondoskodjon arról, hogy a büntetőeljárásról szóló új törvény tegye lehetővé a büntető ügyben eljáró bíróság számára a visszavont gépjárművezetői engedély kiadását abban az esetben, ha a visszavonás fenntartása már aránytalanul nagy hátrányt jelentene a vádlott járművezetőnek.
A belügyminiszter jelezte, új BM-rendelet készül és nem látja szakmai akadályát annak, hogy az új szabályozás szerint az adott eljárás mindenkori ügydöntő hatósága legyen jogosult dönteni a vezetői engedély visszaadásáról.
Az igazságügy-miniszter azonban az ajánlásra nem válaszolt, bár az országgyűlési biztosokat felkérte az új – az ajánlás teljesítését nem tartalmazó – büntetőeljárási törvény tervezetének véleményezésére.
A belügyminiszter 20/1990. BM-rendeletének helyébe lépő 48/1997. BM-rendelet az ajánlásnak megfelelő szabályozást tartalmazza.

OBH 5700/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában azt sérelmezte, hogy az őt megillető 8,55 AK-értékű föld részaránytulajdonának kiadása iránt benyújtott kérelme ellenére sem adták ki földjét.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság megsértése miatt indított vizsgálatot, amely feltárta, hogy a panaszos – 1993. III. 23-án – törvényes határidőben kérte részaránytulajdonának kiadását. Azonban sem a földkiadó bizottság, sem – annak megszűnését követően – az FM Hivatal nem hozott ügyében elsőfokú határozatot. Az eltelt négy és fél év alatt az ügy elintézetlen maradt. Az FM Hivatal sem panaszos megkeresésére, sem az országgyűlési biztos általános helyettesének megkeresésére nem válaszolt. Az FM Hivatal az ügyintézési határidőt nem tartotta be, és ezzel megsértette a jogbiztonság elvét, amely alkotmányos visszásságot idézett elő.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a hivatal megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, mert az iratok átvételét követő 30 napon belül nem hozott határozatot, továbbá, mert törvényi kötelezettsége ellenére válasz nélkül hagyta az országgyűlési biztos általános helyettesének megkeresését.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a hivatal által előidézett alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében ajánlást juttatott el a földművelésügyi miniszterhez. Az ajánlás arra irányult, hogy a földművelésügyi miniszter utasítsa a Hajdú-Bihar Megyei FM Hivatalt az eljárás lefolytatására és a határozat meghozatalára.
A földművelésügyi miniszter az országgyűlési biztos általános helyettesének ajánlását elfogadta, de érdemi állásfoglalásában kifejtette, hogy a gazdálkodó szervezet, melynek földjéből panaszos részét is ki kell adni, ténylegesen 2400 AK-val kisebb értékű földdel rendelkezik, mint amennyire a kérelmezők igényt tarthatnak. Jelezte, hogy az ügyben bírósági eljárás is volt folyamatban, és ezért minden földkiadási eljárást szüneteltetni kellett, továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az FM hivataloknak a földkiadási eljárást az áttételt követő egy éven belül kell befejezni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese eredeti ajánlását úgy módosította, hogy a panaszos és vele azonos helyzetben lévők esetében az érdemi határozat meghozatalához szükséges – más szerv hatáskörébe tartozó – eljárás befejezéséig kezdeményezte a földkiadási eljárást felfüggesztő határozat kiadását.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a módosított ajánláson túl új ajánlást is tett a földművelésügyi miniszternek, amely arra irányult, hogy a miniszter kezdeményezze az 1993. évi II. törvény olyan módosítását, mely pontosan rögzíti az ügyintézési határidőt arra az esetre, ha a földkiadó bizottság feladatának végrehajtását a törvényben meghatározott határidőben nem fejezi be, és a folyamatban lévő ügyeket átteszik az FM Hivatalhoz.
A földművelésügyi miniszter – az országgyűlési biztos általános helyettesének az 1993. évi II. törvény módosításának kezdeményezésére tett ajánlását elfogadta – és arról adott tájékoztatást, hogy a törvény módosítására vonatkozó javaslat kidolgozása folyamatban van, továbbá, hogy a földkiadás ügyintézési idejére vonatkozó jogi álláspontját revidiálta.

OBH 5804/1997.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte az APEH Dél-Budapesti Igazgatóságának, áfa-visszaigénylési ügyében követett eljárását.
A beadvány vizsgálata során felmerült a jogállamiság és a jogorvoslati jog alkotmányos alapelvei sérelmének gyanúja.
A rendelkezésére álló dokumentumok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az első fokú adóhatóság a panaszosnál az 1996. II. negyedévére vonatkozóan megtartott áfa-ellenőrzés megállapítása szerint 1997. április 17-én kelt határozatával 38 787 000 Ft adóhiányt állapított meg, 19 618 000 Ft adóbírságot, és 9 206 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. A panaszos törvényes határidőn belül, 1997. április 28-án fellebbezést nyújtott be az APEH Hatósági Főosztályához. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, 1957. évi IV. törvény szerint a fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezési határidő leteltétől számított nyolc napon belül fel kell terjeszteni a felettes szervhez, kivéve ha a közigazgatási szerv a megtámadott határozatot visszavonja, illetőleg a fellebbezésnek megfelelően módosítja, kijavítja vagy kiegészíti. Felterjesztési kötelezettségének az első fokú adóhatóság a vizsgálat megindításáig nem tett eleget.
Az elsőfokú adóhatóság mulasztása sértette a jogbiztonság alkotmányos követelményét és egyben akadályozta a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos alapjog maradéktalan érvényesülését is.
A hivatali mulasztásban megnyilvánuló hasonló alkotmányos visszásság elkerülése érdekében az országgyűlési biztos ajánlással élt, amelyben felkérte az APEH Dél-Budapesti Igazgatóságának vezetőjét, hogy az adózó fellebbezését soron kívül terjesszék fel, valamint, hogy gondoskodjék hivatalában a törvényben rögzített ügyintézési határidők betartásáról.
Az érintett az ajánlást elfogadta, a fellebbezést soron kívül felterjesztették a másodfokú adóhatósághoz. A konkrét ügy kapcsán az APEH elnöke az érintett köztisztviselőket a mulasztás objektív és szubjektív körülményeinek vizsgálatát követően figyelmeztetésben részesítette. Az országgyűlési biztos jelentésében is felvetett problémák megoldása és a kiutalás előtti ellenőrzése elősegítése érdekében az APEH elnöke kibocsátotta a 7012/1997 APEH irányelvet.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, eljárása elérte a célját.

OBH 5825/1996.
Részarány-földtulajdonos magánszemélyek, illetve kárpótlási árverésen vételi jogukkal élő személyek fordultak panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezték, hogy a földkiadási eljárás során részükre hatósági határozattal kiadott termőföldet, illetve kárpótlási árverésen megvásárolt termőföldet autópálya építés céljára kisajátították tőlük, de a kisajátítási eljárásban ügyfélként nem vehettek részt, őket a kisajátítási eljárásban csak ügygondnok képviselte. A kisajátított ingatlanért túl alacsonyan állapították meg a kártalanítás összegét, melyhez csak későn és kamat nélkül jutottak hozzá.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság, illetve a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, amely feltárta, hogy a panaszosok egyik csoportjába tartozók részaránykiadás jogcímén megszerzett földjének az épülő M5-ös autópálya nyomvonalába eső részét sajátították ki, míg a másik csoportnak a kárpótlási árverésen vásárolt földjét az épülő 2-es főút, illetve az M5-ös és a 4-es összekötő út nyomvonalában sajátították ki. Az ügyek közös jellemzője, hogy mindegyikben egyidejűleg kétféle eljárás volt folyamatban.
A földkiadási, kárpótlási árverési eljárás a termőföldtulajdon megszerzése érdekében, a kisajátítási eljárás pedig ugyanazon termőföld tulajdonjogának elvonása érdekében történt. A vizsgált ügyekben közös elem, hogy mind a földkiadási eljárás megindulása, mind az árverés megelőzte a kisajátítással történő tulajdonjog elvonásának elrendelési időpontját. A vizsgált ügyekben – mind az árverésen, mind a földkiadási eljárás során – a föld tulajdonjogára érvényes jogcímet szerző személy ismert volt, azonban a párhuzamosan futó, de később indult kisajátítási eljárásokban a kisajátítást szenvedőket ismeretlennek, illetve olyannak tekintették, akinek személye bizonytalan, s ezért részükre ügyféli jogot nem biztosítottak. A kisajátítást szenvedő, ismert helyen tartózkodó felnőtt, nagykorú, cselekvőképes magyar állampolgárok részére tulajdonosi státusuk ismeretlensége miatt ügygondnokot rendeltek ki. A kisajátítási eljárásban kirendelt ügygondnokok nem kezdeményeztek eljárást többlet kártalanítás iránt. A vizsgált ügyek abban is megegyeznek, hogy a később indult kisajátítási eljárásban ugyanannak a földterületnek vagy egy részének a tulajdonjogát a magyar állam előbb megvonta, mint az ennél korábban indult földkiadási eljárásban, illetve árverésen vételi jogot szerző magánszemély tulajdonjogának megszerzése az ingatlan-nyilvántartásból kitűnt volna, vagy mint a magánszemélyek tulajdonjogát az említett ingatlanokra az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték volna. A kisajátítást szenvedők a kisajátítási kártalanítás összegéhez csak nagy késéssel, vagy még nem jutottak hozzá.
A panaszolt kisajátítási ügyek indokolták, hogy a vizsgálat a hatóságok által előidézett alkotmányos visszásságok mellett, a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. (Ktvr.), valamint annak végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT-rendelet (Kr.) egyes alkotmányos visszásságot előidéző rendelkezéseire is kiterjedjen.
A tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. tv. (Kpt.) végrehajtására kiadott 104/1991. (VIII. 3.) Kormányrendelet (Kptr.) szerint az árverésen vásárolt földet – ha a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyezhetőségének feltételei fennállnak – legkésőbb az árverés évének XII. 31. napjáig kell birtokba adni. A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos árverési vevők tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének feltételei fennálltak, de az illetékes földhivatalok az év végéig azt nem adták a panaszosok birtokába.
A földhivatalok a birtokba adás határidőben történő elmulasztásával a kárpótlási árverésen vételi jogot szerzőknek alkotmányos visszásságot okoztak, mert a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésekor nem váltak ismert tulajdonosokká, és ezzel megsértették az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogbiztonság elvét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában kezdeményezte a földművelésügyi miniszternél, hogy az érintett ügyben vizsgáltassa meg a fegyelmi felelősséget, továbbá tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kárpótlási árverésen szerzett és a földhivatalok által birtokba még nem adott földek birtokba adására, a jogszabályban előírt időben kerüljön sor.
A Fülöpjakab-Kunszállás községek földkiadó bizottsága alkotmányos visszásságot idézett elő azáltal, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozatait késlekedve, csak a kisajátítási határozat meghozatalát követően adta ki, ezáltal a kisajátítással érintett részarány-tulajdonosok személye nem vált ismertté, illetve a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésének időpontjában még bizonytalan volt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában kezdeményezte a földművelésügyi miniszternél az FM megyei földművelésügyi hivatalok kötelezését, hogy a tervezett kisajátítással érintett területeken a földkiadást, az egyéb feltételek azonossága esetén soron kívül fejezzék be, a kisajátítási határozat jogerőre emelkedését megelőzően. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a panaszolt ügyekben a kisajátítási határozatok meghozatalakor, illetve azok jogerőssé válásakor – a kisajátítási jogszabályok szerint – a panaszosok nem minősülhettek ismert tulajdonosnak. A kisajátítási határozatokat hozó közigazgatási szervek jogszerűen jártak el, amikor a kisajátításra kerülő ingatlanok tulajdonosai személyének ismeretlensége miatt, ügygondnok kirendelése iránt intézkedtek. Az ügygondnokok a kisajátítási határozatban megállapított kártalanítási összeg megváltoztatását a bíróságtól – a szakértői véleményekre tekintettel – nem kérték. Az ügygondnokok kijelölése és működésük a jogszabályok előírásainak megfelelően történt, így az alkotmányos visszásságot nem okozott.
A vizsgálat megállapította, hogy a Ktvr. és a Kr. egyes rendelkezései nincsenek összhangban más jogszabályok rendelkezéseivel.
A Kr. az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv.-ben (Áe.) foglalt szabályoknál szűkebben határozza meg, hogy a kisajátítási eljárásban ki lehet ügyfél. Az ügyféli státushoz a kisajátítási eljárásban az is szükséges, hogy a kisajátítást szenvedő tulajdonjoga, illetve az ingatlanra vonatkozó joga az ingatlan-nyilvántartásba be legyen jegyezve. A kisajátítási jogszabályok nincsenek tekintettel arra, hogy a kárpótlási árverésen a vételi jogával élő már az árverési jegyzőkönyv aláírásakor egy konkrét helyrajzi számú földet konkrét területtel és AK-értékkel szerez meg, mert azt is kiköti, hogy a vételi jog realizálódása is eljusson a tulajdonjog bejegyzéséig. Az árverési vételtől a birtokba adásig, illetve a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséig néha évek telnek el. A kisajátítási jogszabály e két intervallum közt megindult kisajátítási eljárásban pedig nincs tekintettel arra, hogy a Kpt., illetve a Kptr. alapján vételi jogukkal élő árverési vevők tulajdonjogának bejegyzése az ingatlan-nyilvántartásba nem a kisajátítást szenvedő hibájából nem történt meg. A szabályozás által meg nem oldott feladatok terheit indokolatlanul, önkényesen hárítja át az állampolgárra, mellyel közérdeket nem szolgál, de jogos egyéni érdekeket sért.
Ugyancsak kiesik a kisajátításra vonatkozó jogszabályok látóköréből az a körülmény, hogy a termőföldtulajdon magánkézbe adásának másik nagy csatornáján, a földkiadási eljáráson keresztül a részarányként AK-ban nyilvántartott földek fedezetét jelentő földalapok kijelölése és elkülönítése, valamint e földalapból az egyébként tulajdonosnak (részarány földtulajdonos magánszemélyek) való föld kiadása (a részarányként AK-ban nyilvántartott földek helyrajzi számmal való összekapcsolása) közti intervallumban történő kisajátítás termeli azokat a tulajdonosokat, akik személye bizonytalan, illetve ismeretlen a kisajátítási határozat meghozatalakor. A kisajátítási jogszabályok által, az általános szabályokhoz képest szűkebben megfogalmazott ügyféli kör kibővítésével, az előidézett alkotmányos visszásság megszüntethető. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában javasolta az igazságügy-miniszternek a kisajátítási jogszabályok olyan módosítása, kezdeményezését, hogy a kisajátítási eljárásban ügyfélként az árverési vevő is részt vehessen, akkor is ha a tulajdonváltozást az ingatlan-nyilvántartásba még nem jegyezték be. Továbbá, ha a tervezett kisajátítás olyan táblát érint, melyet a részarány-tulajdonos földalapjának fedezetére különítettek el, és e tábla részarány-tulajdonosok tulajdonba adása még nem történt meg, akkor e táblából kisajátítani csak akkor lehessen, ha a táblából a földet az FM Hivatal a földkiadást igénylők tulajdonába adta. Ezért a kisajátítást kérő a kisajátítási kérelem benyújtását megelőzően 60 napon belül legyen köteles e körülményről az illetékes FM Hivatalt tájékoztatni. Az FM Hivatal a kisajátítást kérő megkeresésére 45 napon belül legyen köteles a tervezett kisajátítással érintett táblában a földkiadásokat elvégezni.
A Kr. jelenleg hatályos 43. § rögzíti, hogy ha a közút, vasút vagy nyomvonalas vízi létesítmény, illetve repülőtér fel- és leszálló pályájának építése céljából – a korábban hatályos szabályok szerint egyszerűsített kisajátítási terv alapján – folytatott kisajátítás esetén a kisajátított ingatlanra vonatkozó tulajdonváltozás bejegyzése nem történt meg, a bejegyzésről a kisajátítási hatóság megkeresése alapján a földhivatal határoz. A meghatározott kisajátítás esetén a kisajátított ingatlan egyötödét meg nem haladó visszaadott területért a kisajátítást kérő a kifizetett kártalanítási összeg visszafizetését nem követelheti. Az idézett norma szövege azzal okoz alkotmányos visszásságot, hogy a kisajátítást kérőt nem kötelezi a kisajátítási hatóság megkeresésére, és a kisajátítási hatóság részére nem állapít meg határidőt a földhivatal megkeresésére a bejegyezni elmulasztott változás bejegyzése céljából. Ezáltal az ügy elintézésének kiszámíthatatlansága miatt sérül a jogbiztonság elve.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában javasolta az igazságügy-miniszternek a kisajátítási jogszabályok olyan módosításának kezdeményezését, hogy a kisajátítást kérőt arra kötelezzék, hogy a korábbi jogszabályok alapján kisajátításra került ingatlanokkal érintett tulajdonváltozásokat – ha ennek ingatlan-nyilvántartási bejegyzése még nem történt meg – a végleges kisajátítási tervnek, a kisajátítási hatóságnál való megfelelő határidőn belüli benyújtásával a változás átvezetését kezdeményezzék, továbbá, hogy ha a kisajátított ingatlanra vonatkozó tulajdonváltozás bejegyzése nem történt meg – a kisajátítási hatóság –, a kisajátítást kérő kezdeményezésétől számított 60 napon belül a tulajdonváltozás átvezetése céljából a földhivatalt keresse meg.
A jogszabályokból hiányzik annak előírása, hogy a korábban hatályos jogszabályok szerint egyszerűsített kisajátítási terv alapján folytatott kisajátítás esetén a kisajátítási célra nem szükséges területet a volt tulajdonos részére vissza kellene adni. A Kr. 43. § mégis arról rendelkezik, hogy a meghatározott jogszabályok alapján kisajátított ingatlan egyötödét meg nem haladó visszaadott területért a kisajátítást kérő, a kifizetett kártalanítási összeg visszafizetését nem követelheti. A hatályos szabályozás a kisajátítási célra nem szükséges ingatlan visszaadását nem rendeli, azonban előírja, hogy a korábban hatályos jogszabályok alapján nyomvonalas létesítmények céljára egyszerűsített kisajátítási terv alapján folytatott kisajátítás esetén a kisajátított ingatlanra vonatkozó tulajdonváltozás bejegyzése még nem történt meg, akkor a kisajátított ingatlan egyötödét meg nem haladó visszaadott területért kifizetett kártalanítást visszakövetelni nem lehet.
Nincs arról rendelkezés, hogy a megszűnt tsz-ek esetében a területet kinek kell visszaadni. Sőt, a szabályozás arra sincs tekintettel, hogy az 1994. évi LV. tv. szerint belföldi jogi személy termőföld tulajdonjogát – a Magyar Állam, az önkormányzat, az erdő birtokossági és a legelő birtokossági társulat és a közalapítvány kivételével – nem szerezheti meg. A szabályozás ilyen módja jogbizonytalanságot okoz, és alkotmányos visszásságot idéz elő.
Az igazságügy-miniszternek tett ajánlás kezdeményezte a kisajátítási jogszabály olyan módosítását, amely a normaszövegből törli a kötelező visszaadás esetét éppúgy, mint a térítésmentes visszaadás esetét is, és elővásárlási jogot biztosít a kisajátított, de a kisajátítás céljára nem szükséges ingatlan részre, a kisajátítást szenvedő részére.
A Ktvr. 10. §-nak (2) bekezdésében foglalt szabály nincs összhangban az 1993. évi LXXVIII. tv. (Lt.) rendelkezéseivel, mert a Ktvr. 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy ha a kisajátított épületben lévő lakást, illetőleg nem lakás céljára szolgáló helyiséget a tulajdonos, bérlő vagy egyéb használó használja, forgalmi értékként a lakott értéket kell figyelembe venni. Az Lt. 85. § pedig úgy rendelkezik, hogy a lakás fekvése szerint illetékes önkormányzat köteles 1998. XII. 31-ig a kényszerbérlő részére önkormányzati cserelakás bérbeadását felajánlani. Mivel az önkormányzat köteles a kényszerbérlő részére önkormányzati cserelakást felajánlani, Ktvr. rendelkezéssel ellentétesek az Lt. 85. § -ban foglalt normaszöveggel.
Ezáltal sérül az Alkotmány 13. §-ban biztosított tulajdonhoz való jog, a szabályozás ilyen módja folyamatosan alkotmányos visszásságot idéz elő.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában az igazságügy-miniszternél kezdeményezte, hogy a kisajátítási jogszabály írja elő, hogy az önkormányzat kisajátítás esetén sem mentesül az elhelyezési kötelezettsége alól, és a kisajátítást szenvedő tulajdonos az üres, beköltözhető forgalmi értéken történő kártalanításra jogosult.
A Ktvr. kártalanításra vonatkozó fejezetének rendelkezései nem jelentenek minden esetben kellő garanciát az Alkotmány szabta teljes kártalanításra. Az Alkotmány 13. § (2) bekezdése kimondja, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. A Ptk. 177. § szerint a kisajátítás részletes szabályairól külön törvény rendelkezik. A külön törvény szerepét betöltő – 1976. évi 24. tvr. azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás ellenében engedi meg a kisajátítást. Lényegében nem tesz mást, mint az Alkotmány kisajátításra vonatkozó norma szövegét megismétli. A Ktvr. kártalanításról rendelkező fejezetének szabályai közül többet hatályon kívül helyeztek, és a Ktvr. jelenlegi szövege nem kellő részletességgel állapítja meg, hogy mikor teljes a kártalanítás, illetve, hogy a teljes kártalanításnak milyen elemekből kell összetevődnie. Mivel a kisajátítási kártalanításnak teljesnek kell lennie – mely alkotmányos követelmény – ezért annak olyan elemekből kell állnia és olyan mértékűnek kell lennie, amely pontosan azt az értéket fejezi ki, melyet a kisajátított hátrányként elszenvedett az ingatlana tulajdonjogának megvonása következtében. A jogszabályok a kártalanítás megállapításánál nincsenek tekintettel arra sem, hogy az ingatlan tulajdonosa, vagy más kártalanításra jogosult; nem saját elhatározásából, nem az általa tervezett időpontban, nem az általa tervezett körülmények között, nem az általa megállapított ellenérték fejében válik meg ingatlana tulajdonjogától, vagy más jogától, ezért a kényszerértékesítés következtében olyan hátrány éri, amelyet az ingatlan forgalmi értékében megállapított kártalanítási összeg nem fejez ki. A szabályozás ilyen módja alkotmányos visszásságot idéz elő, sérti az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való jogot.
Az igazságügy-miniszternek címzett ajánlásában az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a teljes kártalanítást jelentő elemek részletesebben, teljesebb körűen kerüljenek megállapításra a kisajátításra vonatkozó jogszabályokban; továbbá, hogy a kényszerértékesítés következtében a forgalmi értékben ki nem fejezett sérelem is értékelésre kerüljön, nyerjen felvételt a kártalanítás elemei közé, a forgalmi értéken felül a forgalmi érték meghatározott százalékában.
A Kr. 7. § szerint építési tilalom alatt álló ingatlan tulajdonjogának megszerzése jogcímén az olyan beépítetlen telket lehet – a tulajdonos kérelmére – kisajátítani, amelyet öt évnél hosszabb idő óta az 1964. évi III. törvény 13. §-ában szabályozott építési tilalom terhel, feltéve, hogy a tulajdonos a külön jogszabályban megállapított feltételek szerint cseretelekre jogosult, de cseretelek nem áll rendelkezésre, vagy a tulajdonos – szociális helyzete vagy egyéb méltánylást érdemlő körülményei miatt – a cseretelek beépítésére nem tud kötelezettséget vállalni. A szóban forgó külön jogszabály – a cseretelekadásról, továbbá a telekalakítási és építési tilalom elrendeléséről szóló 10/1997. (I. 28.) ÉVM-rendelet – cseretelekadást elrendelő, a cseretelekre alanyi jogot biztosító rendelkezései pedig 1992. VII. 20. napjától már nincsenek hatályban. Ezért a Kr. idézett rendelkezése teljesíthetetlen feltételeket állapít meg, s ezáltal jogbizonytalanságot okoz, mely sérti a jogbiztonság alkotmányos elvét. Az országgyűlési biztos általános helyettese ezért javasolta az igazságügy-miniszternek a teljesíthetetlen feltétel törlésének kezdeményezését.
A Kr. 31. §-a arról rendelkezik, hogy ha az építési tilalom alatt álló ingatlan kisajátításának feltételei fennállnak és a kártalanításhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítható, a köztársasági megbízott – a tulajdonos kérelmére – határozattal kötelezi a kisajátítási kérelem benyújtására azt a szervet, amelynek érdekében az építési tilalmat elrendelték; ha ilyen szerv nincs, az illetékes jegyzőt hívja fel a kisajátítási kérelem benyújtására. Ebben az esetben a kisajátítási kérelemhez a terület-felhasználási engedélyt, továbbá – ha a kisajátítás folytán az ingatlan alakja és terjedelme nem változik meg – a kisajátítási tervet nem kell csatolni.
E rendelkezésekből az következik, hogy az öt évnél hosszabb idő óta építési tilalommal terhelt beépítetlen telkek tulajdonosainak egy része – mert a kártalanításhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítható – hozzájuthat tulajdona súlyos korlátozásáért járó kártalanítási összeghez, míg az előbbivel azonos mértékű korlátozást elszenvedő, ezért egy csoportba tartozó ingatlantulajdonosok másik része azért nem juthat hozzá a kártalanítási összeghez, mert a pénzügyi fedezet nem biztosítható. A szabályozásnak ez a módja alkotmányos visszásságot idéz elő, mert az Alkotmány 70/A §-ban deklarál hátrányos megkülönböztetés tilalmát sérti.
Az igazságügy-miniszternek tett ajánlás kezdeményezte a Kr. szövegeinek olyan megváltoztatását, mely nem teszi attól függővé a kisajátítás kötelező elrendelését, hogy biztosítható-e a kártalanításhoz szükséges pénzügyi fedezet, továbbá amely érvényesíti a szabályozás során napjaink követelményeit. A Kr. 7. § hivatkozik az építésügyről szóló 1964. évi III. törvényre, (Ét.) melynek 13. §-a elrendeli, hogy a rendezési terv jóváhagyására jogosult a terv végrehajtásának biztosítása céljából a város meghatározott területrészeire telekalakítási, illetőleg építési tilalmat rendelhet el. Jogszabályban meghatározott esetekben telekalakítási, illetőleg építési tilalmat az építésügyi hatóság is elrendelhet. Az Ét. 13. § rögzíti, hogy ha a telekalakítási, illetőleg építési tilalommal terhelt – a tilalom elrendelése előtt felosztható, illetőleg beépíthető – ingatlant nem sajátítják ki, vagy a tulajdonos nem kap csereingatlant, vagy pedig a tilalmat időközben nem szüntetik meg, három év eltelte után a tulajdonos részére – kérelmére – évenként korlátozási kártalanítást kell fizetni. Ez a fizetési kötelezettség a természeti kár megelőzése és a tulajdonos érdekében elrendelt tilalom esetére nem vonatkozik. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló (ÚJ) 1997. évi LXXVIII. törvény – amely az 1964. évi III. törvényt hatályon kívül helyezte – a folyamatban lévő ügyekben továbbra is a korábbi kártalanítási szabályokat rendeli alkalmazni. Az Ét. idézett szövege szerint mind a telekalakítási, mind az építési tilalommal terhelt ingatlan tulajdonosa korlátozási kártalanításra jogosult. A korlátozási kártalanítást azonban csak a korlátozást elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjától eltelt három évet követő időponttól kezdődően rendeli évente fizetni. Alkotmányos visszásságot az idézi elő, hogy a tulajdonhoz való jog közérdekből történő korlátozása következtében az alkotmányos védelem tárgyát elsősorban jelentő tulajdoni tárgyat, azaz a tulajdon állagát kifejező, a tulajdon értéke nem garantált az említett szabályozás mellett. Ezáltal sérül az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való jog.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az igazságügy-miniszternek címzett ajánlásában kezdeményezte a törvény szövegének olyan megváltoztatását, mely a korlátozási kártalanítás fizetését, a korlátozás elrendelésének napjától kezdődően rendeli teljesíteni, ha a jogosult – a hatóság megkeresésére – e jogáról nem mond le. Az Ét. a korlátozási kártalanítást mind a telekalakítási, mind az építési tilalommal terhelt ingatlanok esetében fizetni rendeli. A Kr. viszont csak az építési tilalommal terhelt telek tulajdonosának teszi lehetővé, hogy a telek kisajátítását kérhesse, 5 évvel a tilalmat elrendelését követően. A Kr. 7. §-a nem biztosítja azt jogot a telekalakítási tilalommal terhelt telektulajdonos részére hogy a korlátozást elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 5 év elteltével kérhesse a kisajátítást – annak ellenére, hogy a korlátozás tartalma, mértéke és természete, s ezek következménye az építési tilalommal elrendelt korlátozással lényegében azonos. Az azonos csoportba tartozók közti különbségtétellel alkotmányos visszásságot idéz elő, mert sérti az Alkotmány 70/A §-ban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
Az ajánlásban a kisajátítási jogszabályok olyan módosítását kezdeményezte, amely a telekalakítási tilalommal terhelt telek tulajdonosának is biztosítja, hogy a tilalom elrendelését követő öt év elteltével kérheti az ingatlan kisajátítását. Az Ét. a Kr. 7. §-a (1) bekezdésében megjelölt jogszabályt hatályon kívül helyezte, míg a 26. § szerint a településrendezési feladatok megvalósításához közérdekből szükséges ingatlanok az arra vonatkozó külön jogszabályokban szabályozott esetekben és módon sajátíthatók ki. E rendelkezés visszautal a külön jogszabályokban szabályozott esetekre. A szabályozásból nem derül ki, hogy van-e helye a tulajd<%4>onos kérelmére kisajátításnak az 5 évnél régebben tilalommal terhelt ingatlanok esetében.<%4> A szabályozás módja nem felel meg a jogbiztonság követelményeinek, és alkotmányos visszásságot okoz.
Az általános helyettes kezdeményezte az igazságügy-miniszternél a kisajátítással kapcsolatos jogszabályok olyan módosítását, mely azok összhangját, és azt eredményezi, hogy rendelkezései világosak és megérthetőek lesznek valamennyi érintett számára. Az Ét. 30. § a korlátozási kártalanítást a korlátozás folytonossága esetén a 4. évtől kezdődően és kérelemre rendeli fizetni. E rendelkezések sértik az Alkotmány 13. §-ban biztosított tulajdonhoz való jogot, illetve az Alkotmány 70/A §-ának rendelkezéseit, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte az igazságügy-miniszternél a hivatkozott jogszabályok megváltoztatását.
Az országgyűlési biztos általános helyettese által az igazságügy-miniszter részére továbbított ajánlásokban foglaltakra a válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le. A földművelésügyi miniszterhez eljuttatott ajánlásra határidőben érkezett válasz érdemi észrevételt nem tartalmaz. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlását fenntartotta, azt megismételte, a megismételt ajánlásra adandó válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.
Kapcsolódó ügyek: 4302/1997., 329/1996., 2395/1995.
OBH 5836/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztosokhoz, mert koccanásos közlekedési baleset értintettje volt, és a szabálysértési tárgyaláson az iratokhoz csatolt helyszínrajz adatai eltértek az intézkedő rendőr által a baleset helyszínén eredetileg készített helyszínrajz adataitól. Az eredeti helyszínrajzot a végleges rajz elkészítése után megsemmisítették, és ezért született számára kedvezőtlen határozat.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt elrendelt vizsgálat során beszerezte az üggyel kapcsolatos iratokat, és azok tartalma alapján megállapította, hogy a panaszos személygépkocsijával összeütközött egy mikrobusszal. Személyi sérülés nem történt, de mindkét járműben anyagi kár keletkezett. Az intézkedő rendőrök a rendszeresített nyomtatvány kitöltésével megtették – a helyszínről készített, vázlattal kiegészített – szabálysértési feljelentésüket. A panaszos az első fokon kirótt pénzbüntetés ellen fellebbezett. A másodfokú hatóság megszüntette az eljárást.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos esetében lefolytatott szabálysértési eljárás tényállásának helyessége vitatható, mivel a ténybeli dokumentáció hiányos volt. A szabálysértési eljárást azonban elévülés címén megszüntették, ezért a konkrét esetben nem látta indokoltnak ügyészi óvás kezdeményezését az alkotmányos visszásság orvoslása érdekében. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelmét idézi elő, ha nem gondoskodnak a közúti közlekedési szabálysértés baleseti helyszínén végzett adatgyűjtésről készített rajzok, jegyzetek megőrzéséről. Ez a gyakorlat eltér a közlekedési bűncselekmény helyszínén a büntető-eljárásjog előírásaitól is.
Az országgyűlési biztos ezért ajánlást tett az országos rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgálja felül és ennek kapcsán egészítse ki a közúti közlekedési balesetekkel kapcsolatos rendőri feladatok adatfelvételi előírásait azzal, hogy az intézkedő, majd a feljelentést elkészítő rendőrnek közúti közlekedési szabálysértés esetében is csatolni kell a feljelentéshez a baleset helyszínén készített felvételt, rajzot vagy vázlatot.
Az országos rendőrfőkapitány az ajánlásban foglaltakkal egyetértett. A belső normáknak az ajánlás szerinti módosítására az újabb szabálysértési törvény hatálybalépése után kerül sor, amelynek eredményéről az országgyűlési biztost tájékoztatja.
Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.

OBH 5948/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy a nagybajomi önkormányzat a neki és súlyosan mozgáskorlátozott házastársának járó szociális ellátásokat – vakjáradék, közlekedési támogatás, ápolási díj, – nagyon alacsony összegben állapította meg, és a kifizetése is késedelmesen történik.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmányban biztosított szociális biztonsághoz való jog és a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
Vizsgálata során megállapította, hogy a panaszos férjének járó vak személyi járadékot, a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság – a jogszabály évenkénti változása értelmében – mindig a felemelt összegben folyósította. A panaszos férje jelenleg is az 1997. január 1. napjától járó pótlékot kapja.
A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Kormányrendelet 3. § (4) bekezdése szerint a személygépkocsi szerzési támogatás – egyéb feltételek megléte esetén – 7 évenként jár. Az önkormányzat a jogszabály rendelkezésével összhangban utasította el ezt a kérelmet. Ugyanezen rendelet alapján állapított meg a jegyző 1996-ra közlekedési támogatást a panaszos házastársa részére. A közlekedési kedvezményekkel kapcsolatos önkormányzati intézkedéseknél az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságot nem állapított meg.
A panaszos sérelmezte az ápolási díj összegét is. Az ápolási díjat az 1993. évi III. tv. (Sztv.) szabályozza. A rendelet 41. §-a szerint a panaszos jogosult az ápolási díjra. Az Sztv. 44. § (2) bekezdése értelmében az ápolási díj nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 60%-ánál. Ez a minimum összeg évente változik.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat az Sztv. rendelkezéseit, valamint a saját – 13/1993. (VII. 22.) számú – rendeletét és a határozatában írtakat figyelmen kívül hagyva, 1995 januárjától nem növelte a panaszos részére kiutalt ápolási díj összegét, és ezzel megsértette az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvét. Az ápolási díjat a szociális ellátórendszer részeként biztosítja az Sztv. Az önkormányzat eljárása egyben az Alkotmány 70/E §-ában biztosított szociális biztonsághoz való jogot is sérti.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felhívta az önkormányzat jegyzőjét, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az ápolási díjakat az Sztv. 44. § (2) bekezdésében meghatározott módon, az évenkénti jogszabályváltozást figyelemmel kísérve korrigált összeggel folyósítsák.
Az önkormányzat új megbízott jegyzője az ajánlásban foglaltakat teljesítette, az ápolási díjak összegét az öregségi nyugdíj összegéhez viszonyítva állapította meg és a ki nem fizetett ápolási díjakat a panaszos és a további ápolási díjra jogosult személyek esetében is, utólag kifizettette.

OBH 6017/1997.
Az egyik napilap állítása szerint a kerecsendi polgármester sintérek társaságában kocsiból vadászik kóbor kutyákra. Ennek következtében a hazafelé tartó Sz. I. díjnyertes kutyáját – a gazdája szeme láttára – lőtték agyon, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. A történtek hatására az idős férfit kórházba kellett szállítani.
A cikk közölte, hogy a polgármester elmondása szerint a falu lakossága kérte az önkormányzatot, hogy „zabolázzák meg” a kóbor ebeket. A lakosságot erről nem értesítették, mert eldugták volna a kutyákat. A cikk kapcsán felmerült az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelme, ezért az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított.
A közigazgatási hivatal szerint a kóborló kutyák ártalmatlanná tételével az önkormányzat, illetve a polgármester nem követett el jogszabálysértést.
Az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. tv. 42. § (2) bek. b) pontja kötelező önkormányzati feladatként írja elő a település belterületén a kóbor ebek befogásával, őrzésével, értékesítésével vagy ártalmatlanná tételével kapcsolatos feladatok ellátását. Emellett a 41/1997. (V. 28.) FM-rendelettel közzétett állategészségügyi szabályzat 213. § (12) bekezdése a védőoltás alól elvont ebek kiirtását kötelező önkormányzati feladatként írja elő. A kóbor ebeket feltehetően nem oltották be veszettség ellen.
A kóbor eb az országgyűlési biztos értelmezése szerint gazdátlan, esetleg olyan ebeket jelent, melyeknek – szökésük miatt – már csak névleges tulajdonosuk van. Az önkormányzati rendelet ezzel szemben a „gazdátlanul kóborló ebek” meghatározással túllépi a törvény adta megfogalmazást és a törvény kiterjesztő értelmezését teszi lehetővé.
Az ügy lényegét tekintve a polgármester – állatorvosi segítséggel – valóban kötelező önkormányzati feladatot hajtott végre, de a törvény adta lehetőségeket túllépve, a legradikálisabb megoldási módot választotta.
A díjnyertes kutya lelövése megelőzhető lett volna, ha a polgármester a fokozatosság elvét követve, tájékoztatja az érdekelteket az önkormányzat hatásköréről, a lehetséges intézkedésekről és először – példát statuálva – csak elkábítják a kóborló kutyákat – és ha kiderül, melyik rendelkezik tulajdonossal, nem lövik le.
Az országgyűlési biztos ajánlásában megállapította, hogy a helyi önkormányzat rendelete kiterjesztő értelmezésével túllépte a törvény által meghatározott hatáskörét, ezzel megsértette a jogbiztonság követelményét és alkotmányos visszásságot okozott. A visszásság megszüntetése érdekében felkérte Kerecsend község polgármesterét, hogy indítványozza az állattartásról szóló önkormányzati rendelet vonatkozó rendelkezésének módosítását az 1995. XCI. törvény rendelkezéseinek megfelelően, és a jövőben a hasonló esetek elkerülése érdekében a fokozatosság elvének figyelembevételével járjon el.
Az ajánlásra a polgármester határidőben nem válaszolt, ezért az országgyűlési biztos újra a közigazgatási hivatalhoz fordult. A válaszadásra rendelkezésre álló határidő nem telt le.

OBH 6059/1997.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló, 1996. évi CXXVI. törvény rendelkezései végrehajtásának módját.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiság alkotmányos alapelve sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben megállapította, hogy a 8001/1997. APEH-tájékoztatóval történő szabályozás jelenlegi szintjén, formai – jogforrási – alapon alkotmánysértő, ellentétes a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény előírásaival, mert olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek nem kizárólag a jogszabály végrehajtásáért felelős szervet érintik, hanem egyéb, munkáltatói és állampolgári feladatokat is megállapítanak.
Ajánlásában felkérte a pénzügyminisztert, hogy a 8001/1997. APEH-tájékoztatóban a személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatos, egyes munkáltatói feladatokat és adatszolgáltatásokat az állami irányítás egyéb jogi eszközei körébe tartozó – és mint ilyen jogszabálynak nem minősülő – tájékoztató helyett rendeleti úton szabályozza.
Az ajánlással a pénzügyminiszter nem értett egyet. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlását fenntartja, de ismételt ajánlásra még nem került sor.

OBH 6060/1996.
Egy budapesti lakos fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mivel a Ferencvárosi Önkormányzat Bérleményüzemeltető Vállalata által megállapított 1340 Ft/hó összegű vízdíjat méltánytalanul magasnak tartotta, különösen amiatt, hogy az egyik szomszédja a nagyobb alapterületű lakására is ilyen összegű vízdíjat, míg egy másik – ugyancsak nagyobb lakás bérlőjének – csak 618 Ft/hó vízdíjat kellett megfizetnie, kevesebbet mint a kisebb, és csak falikúttal rendelkező lakások bérlőinek.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalma sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
A Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában álló bérlemények víz- és csatornahasználati díjának térítési módját önkormányzati rendelet szabályozza, melynek értelmében az önkormányzati tulajdonú épületek esetében az ingatlan fővízmérőjén mért – a meghatározott csökkentések után fennmaradó – éves fogyasztást osztják fel a lakásbérlők között. A vállalat a tárgyévet követően a tényleges fogyasztás alapján készít elszámolást a bérlők számára. A felhasznált vízmennyiség ellenértékének szétosztásánál a lakásbérlemény szobaszámát és a komfortfokozatot a vízvételi lehetőség szerint veszi figyelembe. A társasházi közös költség általában magában foglalja a víz- és csatornadíjakat is. Ahol a lakbér elérte a közös költség mértékét, ott víz- és csatornahasználati díjat nem állapítanak meg, ha azonban a lakbéremelés üteme és mértéke maximálva van és a lakbér mértéke elmarad a közösköltség összegétől, a bérlakás komfortfokozatának és szobaszámának figyelembe vételével tapasztalati mennyiséget állapítanak meg a víz- és csatornahasználati díjtérítés összegének alapjául. A tapasztalati mennyiség megegyezik a 18/1990. (I. 31.) MT-rendeletnek a 63/1995. (VI. 8.) Kormányrendelettel hatályon kívül helyezett mellékletében megadott mennyiséggel. Az árak megállapításáról szóló törvény a víz- és csatornahasználati díj megállapítására Budapesten a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlését jogosítja. A fővárosi rendelet határozza meg az önkormányzati vízközmű- és csatornadíjak legmagasabb összegét, melytől a kerületi önkormányzatok nem térhetnek el.
A hatályon kívül helyezett jogszabály alkalmazása sérti a jogbiztonság elvét.
A víz- és csatornadíj számításánál a kerületi önkormányzat különbséget tesz abban, hogy a lakás tulajdonosa vagy bérlője kötelezett a díj fizetésére. A 18/1990. (I. 31.) MT-rendelet diszkriminatív módon fenntartja annak lehetőségét, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendeletétől eltérő módon állapítsák meg a fizetendő díjat. Az esetek többségében a kerületi önkormányzati vízművek a rendeletre hivatkozva, a lakásbérlőkkel magasabb összegű víz- és csatornadíjat fizettetnek. Az 1993. évi LXXVIII. tv. szerint a felek közötti szerződés tartalmában kell meghatározni többek között a víz- és csatornadíj fizetésének a módját.
Fentiekre figyelemmel az MT-rendelet hatályban tartása nem indokolt, mert a víz- és csatornadíj fizetés alapja a bekötési vízmérőórán mért fogyasztás attól függetlenül, hogy a fogyasztó tulajdonos vagy bérlő. A kétféle számítási mód sérti az Alkotmányban rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, ezért az országgyűlési biztos 1997. XI. 11-i ajánlásában felkérte a miniszterelnököt, hogy a 18/1990. (VI. 8.) MT-rendelet hatályon kívül helyezéséről intézkedjen, aki a jelentést átadta a belügyminiszternek intézkedésre.
Az országgyűlési biztos egyidejűleg ajánlást tett a Ferencvárosi Önkormányzatnak a rendelet módosítására, és a közigazgatási hivatalt is felkérte a kerületi önkormányzatok jogszabályainak törvényességi vizsgálatára. A válaszadásra nyitva álló idő még nem telt el.

OBH 6068/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult, mert sérelmezte, hogy az önkormányzat a benyújtott fellebbezésre nem válaszolt, ill. az ügyintéző a lakásfenntartási támogatásról szóló határozatot elírására hivatkozva olymódon javította ki, hogy az összeg elől kihúzta „havi” szót és föléírtra hogy „nem havi, hanem összesen”.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiság és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A Pest Megyei Főügyészség a válasz nélkül hagyott fellebbezés tekintetében a törvényességi eljárást lefolytatta, melynek keretében megállapította, hogy az önkormányzat törvénysértően járt el és felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy az elmulasztott eljárási cselekményt pótolni kell. A panasz orvoslása miatt az országgyűlési biztos általános helyettese ezzel kapcsolatban további vizsgálatot nem folytatott.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szerint a közigazgatási szerv a határozatot név-, szám- vagy számítási hiba és más hasonló elírás esetén kijavíthatja vagy kicserélheti. A közigazgatási határozat kijavítása valamilyen formai hiba kiküszöbölését szolgálja, nem az ügy érdemében történő változtatást. Jogosultságot vagy kötelezettséget kijavítással nem lehet módosítani. A jogviszony tartalmáról szóló rendelkezés – jelen esetben a támogatásra való jogosultság és annak összegének megállapítása – érdemi döntés, kijavítása formai javítással nem érhető el. Ha érdemi javítás szükséges, akkor a határozat visszavonható.
Az érintett határozat esetében a jogviszony tartalmát jelentő érdemi döntés kijavítása alkotmányos visszásságot eredményezett az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság elvével kapcsolatban. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást tett a kijavított határozat felülvizsgálatára és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseinek jövőbeni betartására.
A válaszadásra rendelkezésre álló határidő még nem telt le.

OBH 6114/1997.
A panaszos Kárász Község Önkormányzatának az 1997. évre vonatkozó, a háztartási tüzelőolaj fűtési támogatással kapcsolatos eljárási gyakorlatát sérelmezte. Kifogásolta továbbá az 1996. évre szóló támogatás megállapításával és folyósításával kapcsolatos eljárást is.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslati joghoz, valamint a 70/E §-ban megfogalmazott szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos 1997. II. 6-án nyújtotta be kérelmét fűtési támogatás megállapítására, de 1997. VI. 17-éig nem kapott választ. Sérelmezte a HTO-támogatás előző évi gyakorlatát is.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a lakossági tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó hozzájárulásnak a települési önkormányzatok közötti elosztásáról és a támogatás lakossági igénybevételének jogosultsági feltételeiről szóló 1996-ban hatályos együttes rendelet a jogosultság feltételeinek megállapításakor nem írja elő figyelembe vehető feltételként az egy főre jutó jövedelem mértékét. A panaszos két ízben kapott 1996-ban HTO fűtési támogatást, de a második és egyben nagyobb összegű részlet kifizetése jelentős késedelmet szenvedett. A körjegyzőség a kifizetést már augusztus első napjaiban jelezte, de az mégis csak a személyes érdeklődést követően, szeptember hónapban történt meg. A panaszos 1996-ban a jogszabály előírásának megfelelően, 36 000 Ft összegű fűtési támogatást kapott. Az 1997 évre szóló kérelmét is benyújtotta, de a kérelem elbírálatlan maradt, az önkormányzat nem tett eleget döntési kötelezettségének. A vizsgálat megállapította, hogy az írásban előterjesztett kérelem alapján az önkormányzat nem hozott határozatot. A szociális biztonsághoz való alkotmányos jog érvényesülésének megvizsgálására nem volt mód, mivel az erre vonatkozó közigazgatási eljárást nem folytatták le. A határozat elmaradásával a jogbiztonság alkotmányos jogsérelmén túl a jogorvoslati joghoz való jog megsértésével is alkotmányos visszásság keletkezett, mivel határozat hiányában az ott biztosított közigazgatási, vagy bírósági felülvizsgálatot sem kérhette az esetleges jogsérelem orvoslására.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta az önkormányzat polgármesterét, hogy a képviselő-testület elé kerülő és döntést igénylő ügyekben mindenkor gondoskodjon arról, hogy határidőn belül hozzák meg az alakszerű határozatot. Felkérte a körjegyzőt, intézkedjen, hogy az ügyintézők mindenkor tartsák be az eljárási szabályokat, különös figyelemmel a hiánypótlásra vonatkozó felhívására, majd a határozat meghozatalára.
Az ajánlást az önkormányzat és a körjegyző elfogadta. A válaszban azonban nem számoltak be az elmaradt határozat meghozataláról, ezért az országgyűlési biztos ismételt ajánlást tett annak végrehajtása érdekében.
A további vizsgálat még folyamatban van.

OBH 6134/1996.
Több állampolgár, egymástól függetlenül benyújtott panasza alapján folytatott vizsgálatot az országgyűlési biztos, mert a panaszosok azt sérelmezték, hogy az APEH a magánszemélyek által, az 1995. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásokban megjelölt befektetési kedvezmények egy részét jogtalannak ítélte, és az adókedvezmény tárgyában első fokon elutasító határozatot hozott. Az elutasító határozatok ellen fellebbezést benyújtók esetében – hivatkozva a hasonló ügyekben folyamatban lévő peres eljárások várható eredményére – az adózókat jogaikban korlátozva, a másodfokú adóhatóság számos eljárást felfüggesztett.
A beadványok vizsgálata során felmerült a jogállamiság, valamint a jogorvoslati jogosultság alkotmányos alapelvei sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az APEH jogellenes eljárása miatt bekövetkezett a közigazgatás hallgatása. A kérelmező döntés hiányában nem nyújthatott be fellebbezést, s nem kérhetett bírósági felülvizsgálatot sem. Az alkotmányos visszásság orvoslása érdekében, tekintettel arra, hogy a jelzett, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot az előidéző szerv saját hatáskörében meg tudta volna szüntetni, felkérte az APEH elnökét az APEH álláspontjának felülvizsgálatára. Az APEH elnöke a fentieket nem vitatta és jelezte, utasította az APEH illetékes főosztályait, hogy a folyamatban lévő közigazgatási perre hivatkozással felfüggesztett eljárásokban soron kívül hozza meg az érdemi döntéseit. Tájékoztatást adott továbbá arról, hogy a befektetési kedvezménnyel kapcsolatos ügyeknek van egy olyan csoportja amelyeknél a felfüggesztés indoka nem az azonos tárgyban folyamatban lévő közigazgatási per, hanem az érintett alapítvány, illetve egyesület működésének törvényessége tárgyában az ügyész által indított peres eljárás. Az országgyűlési biztos a válasznak ezen kitételét nem fogadta el, ezért felkérte a pénzügyminisztert, hogy mint felügyeleti szerv az APEH álláspontját felülvizsgálva intézkedjen a jelzett alkotmányos jogggal összefüggő visszásság azonnali orvoslása érdekében.
A pénzügyminiszter az ajánlást elfogadta. Megállapította, hogy az APEH álláspontja téves jogértelmezésen alapul, és alkalmas arra, hogy az érintett magánszemélyeket indokolatlanul akadályozza jogorvoslati joguk gyakorlásában. Vizsgálatának megállapításai alapján, felügyeleti jogkörével élve felhívta az APEH elnökét, hogy soron kívül intézkedjék az eljárási szabályok betartása érdekében.
Az országgyűlési biztos eljárása a panaszt megoldotta, az eljárás elérte célját.
Kapcsolódó ügyek: 6248/1996; 5325/1996; 6437/96.

OBH 6195/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert miután a lakása felett lakó fiatalember csendháborítása miatt feljelentést tett a polgármesteri hivatalnál, a feljelentett szülei a lakásának ajtaját rátörték és megfenyegették. A magánlaksértés miatt a rendőrséghez fordult, de bejelentésének időpontjáig semmilyen intézkedésre nem került sor. Időközben a polgármesteri hivatal bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást, a panaszos a határozat ellen jogorvoslati kérelemmel nem élt.
A panasz alapján az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2 .§ (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A XIII. Ker. Rendőrkapitányság elrendelte a nyomozást a megnevezett szomszédok ellen. A kapitányság munkatársa megállapította, hogy a lakás bejárati ajtaján kijavított sérülések nyomai láthatók. Beszélt azzal a szomszéddal, aki tanúja volt a feljelentett cselekménynek és idézést hagyott a cselekménnyel gyanúsítható szomszédok postaládájában. Az idézésre nem jelent meg senki, a számítógépes nyilvántartás ellenőrzése nem vezetett eredményre, a kapitányságon nem készült jegyzőkönyv a helyszíni szemléről. A feljelentett személyek az ismételt keresés alkalmával sem nyitottak ajtót a csengetésre, ezért a nyomozást eredménytelenül megszüntették. A feljelentő a nyomozás megszüntetése ellen nem élt panasszal.
Az iratok alapján megállapítható volt, hogy a rendőrség nem tett meg mindent a tényállás alapos és hiánytalan tisztázása érdekében. Tudomásul vették, hogy az elkövetéssel gyanúsítható személyek az idézésre nem jelentek meg és nem éltek az idézéssel szembeni mulasztás esetére a Be. 113. §-ban írt, a tanúval, terhelttel szemben alkalmazható elővezetési lehetőséggel. A feljelentett személyek megtalálhatóságára utal, hogy a XIII. ker. Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Hatósági Osztálya, a panaszos felett lakóval szemben csendháborítás miatt folytatott szabálysértési eljárásban a szomszédokat minden nehézség nélkül megtalálta és meghallgatta.
A Be. 5. § (1) bek. szerint a büntetőeljárás egyik alapelve a tényállás alapos és hiánytalan tisztázása. A felületes és az eljárási szabályokat is sértő nyomozás sértette a panaszosnak a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogait, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy intézkedjék a Be. 141. § (1) bek. alapján a nyomozás folytatása, illetve az eljáró rendőr és a parancsnoki reviziót végző felettesei felelősségének kivizsgáltatása érdekében.
A budapesti rendőrfőkapitány az ajánlást határidőben elfogadta, a nyomozás folytatására intézkedett, azonban a fegyelmi felelősség vizsgálatára elévülés miatt nem volt lehetősége, mert a fegyelemsértés elkövetésétől számítva egy év már eltelt.

OBH 6256/1997.
Az Új Magyarország 1997. VI. 26-i számában „Tragédia a Kaposvári szülészeten” című cikk jelent meg. A császármetszéssel ikreket szülő 24 éves anya haláláról a sajtó további cikkeket jelentetett meg. Az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot a jogbiztonság elvének, valamint az Alkotmány 64. §-ában deklarált panaszhoz való jog megsértésének veszélye miatt.
Az elhunyt anya édesapja 1997. május 28-án fordult a Somogy Megyei Orvosi Kamara etikai bizottságához, a lánya életveszélyes állapotba kerülése körülményeinek vizsgálását, valamint a felelősség megállapítását, és a szükséges intézkedések megtételét kérve. Az édesapa a cikkben úgy nyilatkozott, hogy a bizottság elnöke azzal küldte el, hogy a nyári szünet miatt majd szeptemberben térnek vissza az ügyre. A választ az apa meglepőnek találta, mivel a találkozó május 28-án történt. Az apa gondatlan veszélyeztetés miatt a rendőrségen feljelentést tett a szülészorvos ellen. Ekkor lánya már Budapesten feküdt és eszméletlen volt. Utóbb feljelentését kiegészítette halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. A kamaránál előterjesztett panaszt később az édesapa visszavonta. A bizottság, illetve a kamara az országgyűlési biztosnak tett ígérete ellenére a lefolytatott eljárásról semmilyen tájékoztatást nem adott.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kamarához intézett megkeresése érdemi teljesítésének megtagadása sérti az országgyűlési biztosnak az Obtv. 18. §-ában meghatározott vizsgálati jogosultságát, korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában, ezáltal az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott. A kamara képviselőjének részéről a nyári szünetre való hivatkozás, valamint az, hogy majd ősszel visszatérhetnek az ügyre, hozzájárult ahhoz, hogy panaszos ne is kérje az ügy vizsgálatát és leánya halálát követően napokon belül visszavonja panaszát. Mindezzel sérült az Alkotmány 64. §-ában biztosított panasz előterjesztésének alapjoga, ami alkotmányos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta a Somogy Megyei Orvosi Kamara elnökét, adjon számot arról, hogy a konkrét etikai vétség gyanúja esetén a törvényi előírás ellenére miért nem folytatták le az etikai eljárást, és határozat meghozatalára miért nem került sor? Felhívta a megyei kamara elnökét, hogy a jövőben etikai vétség alapos gyanúja esetén az illetékes bizottság az eljárást indítsa meg és a megindítástól számított lehetőleg 30 napon belül azt folytassa le. Továbbiakban kérte a Magyar Orvosi Kamara elnökét, hogy soron kívüli körlevélben hívja fel a megyei kamarák elnökei figyelmét, hogy az etikai eljárás lefolytatása az etikai vétség alapos gyanúja esetén nem mérlegelési kérdés, röviden ismertesse az országgyűlési biztos megállapításait, és hívja fel a figyelmet az eljárási szabályok maradéktalan betartására.
Végezetül felkérte a MOK törvényességi felügyeletét ellátó népjóléti minisztert, hogy hívja fel az érintett kamarát a jogszabálysértés megszüntetésére, illetve az elmulasztott etikai eljárás lefolytatására.
Az ajánlást az érintettek elfogadták és intézkedtek az ajánlásban megfogalmazott kérések teljesítése érdekében. A népjóléti miniszter írásban még nem adott tájékoztatást, de munkatársa útján már közölte, hogy a vizsgálatot – nemcsak Somogy megyét érintően – megkezdte, annak eredményéről tájékoztatást fog adni, ezzel összefüggésben a minisztérium is érzékelte a kamarai törvény esetleges módosításának szükségességét.

OBH 6314/1997.
Siófoki társasház közös képviselője fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. 1997-ben az ivóvíz-szolgáltatásra a mellékvízmérővel rendelkező tulajdonosokkal olyan blankettaszerződést kíván kötni, amely a vízdíj hátralék megfizetésére a lakóközösséget, illetve annak közös képviselőjét kötelezné.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított. A szerződés 10. pontja szerint, ha a fogyasztó a megadott határidőn belül nem fizeti meg a megállapított vízdíjat, az rt. 15 napon belül felmondja a szerződést és a társasházat kötelezi az egyéni fogyasztás díjának megfizetésére. A társasház minden lakása rendelkezik hitelesített vízórával, így érthetetlen, hogy az rt. miért a társasházzal kívánja megfizettetni az elmaradt díjat.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az rt. a szerződéstervezetben csak a fogyasztók kötelezettségeit rögzíti, olyan feltételekkel kiegészítve, amit a kormányrendelet nem tartalmaz. A Ptk. egyetemleges kötelezettségét az egyéni szerződő felekre jogellenesen kívánja alkalmazni. Az egyedi szerződések esetében az egyetemleges felelősség nem alkalmazható a tulajdonostárs nem fizetése esetén, az ellenszolgáltatás kizárólag az érintett tulajdonostól hajtható be. A szerződéstervezet másik része a közös vízfelhasználásra irányul, mely szerint a társasház egyetemlegesen felel a teljesítésért, azaz a közösségnek kell kiegyenlítenie a bekötési pont és az egyedi mérőóra között utólag létesített vízvételi hely vízfogyasztását.
A vizsgálat megállapította, hogy sérti a jogbiztonság elvét a közüzemi szerződés tervezete, mert nem felel meg a kormányrendeletben foglaltaknak. Ezért ajánlást tett az rt. vezérigazgatójának, hogy a hatályos jogszabályok szerint intézkedjen a társasházak és az egyéni vízfogyasztók szerződéseinek megfelelő tartalmú módosításáról és megkötéséről.
A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek arra tett ajánlást, hogy kisérje fokozott figyelemmel a közszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek tevékenységét.
Az rt. az álláspontját fenntartva, az ajánlást nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos megismételte ajánlását. A miniszter válaszában jelezte, hogy felszólítja az rt.-t az ajánlásban és a hatályos jogszabályokban foglaltak szerinti eljárásra, és az egyéni vízfogyasztók szerződéseinek felülvizsgálatára és módosítására. Az rt. a felhívásnak eleget is tett.
A Balatonfüredi Lakótelepi Érdekvédelmi Egyesület elnöke fordult hasonló panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert az rt. velük is a panaszolt szerződést kívánta megkötni. Mivel e körben a KHVM már megtette a szükséges intézkedést, az országgyűlési biztos általános helyettese nem tett ismételt ajánlást. Az egyesület sérelmezte az rt. számlázási gyakorlatát is, mert a közös képviselőkkel kívánták leolvastatni a mellékvízmérőket, és elvégeztetni annak adminisztrációját, különösen ha a számlák adatai nem feleltek meg a valóságnak. Ezenkívül – az önkormányzat tulajdonában lévő – a lakóház előtti zöldterület alatt futó csatorna tisztításának díját is a társasházra terhelték. A szerződés szerint a számlával kapcsolatos kifogásnak a fizetés teljesítésére nincs halasztó hatálya. Késedelmes fizetés esetén a szolgáltató jogosult késedelmi kamat felszámítására. A közös képviselő köteles a vízellátást és a szennyvízelvezetését szolgáló berendezések működését folyamatosan ellenőrizni, és rendellenesség esetén azt a szolgáltatónak jelezni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese kiegészítő vizsgálatot indított a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt, és megállapította, hogy az rt. a szerződéstervezetben csak a fogyasztók kötelezettségeit rögzíti, és olyan feltételekkel egészítette ki, amelyeket nem tartalmaz a kormányrendelet. Így előírja, hogy a közös képviselő köteles meggyőződni az egyéni mérőórák szabályszerű működéséről, továbbá rendszeresen ellenőrizni az ivó- és szennyvízelvezető hálózatot, mert ha meghibásodást észlel azt jelezni köteles. A kormányrendelet ilyen kötelezettséget nem ír elő. A szolgáltató által hitelesített mérőórák szabályszerű működését a hitelesítőnek kell ellenőriznie.
Természetes, hogy a fogyasztó a meghibásodást azonnal jelzi, de ugyanilyen kötelezettség alapján a másik szerződő félnek, azaz a szolgáltatónak is ellenőriznie kell a hálózat hibátlanságát. A szerződő felek kötelezettsége nem egyoldalú, mindkét fél érdeke ugyanis a rendeltetésnek megfelelő működtetés, ezért nem hárítható át e kötelezettség a fogyasztók közösségének képviselőjére. A szolgáltató nem követelheti a társasházi közös képviselőtől, hogy az egyéni vízmérő órákat leolvassa és az ezzel kapcsolatos ellenőrzési és adminisztrációs feladatokat elvégezze. E szerződések esetében ugyanis nem áll jogviszonyban a közös képviselővel, így részére nem is írhat elő semmilyen kötelezettséget.
A kormányrendelet szerint, ha a szolgáltatás igénybevevőjének kifogása merül fel a számlával kapcsolatosan, azt 15 napon belül kifogásolhatja, ami a befizetésre nem jelent halasztó hatályt. A szerződéstervezet rögzíti, hogy késedelem esetén milyen kamatfizetésre kötelezett a fogyasztó. Az azonban a tervezetben nem szerepel, hogy ha a fogyasztó 15 napon belüli kifogás mellett időben befizette az összeget, de kifogása jogos volt, akkor annak visszafizetésén túl élhet-e kamatköveteléssel. Az állami tulajdonú vízi közművekre vonatkozó kormányrendelet az ivóvíz- és csatornahálózat karbantartási költségeit nem hárítja a fogyasztókra. A jogalkotó ezeket ugyanis a hatósági árba beépítette. Mindezekből következik, hogy még akkor sem kérheti a víziközmű üzemeltetője a karbantartás, tisztítás költségeit, ha az az ingatlan alatt található. A rendelet csak a meghibásodás során jelentkező költségek megtérítésére kötelezi a fogyasztót.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogbiztonság megsértésével alkotmányos visszásság keletkezett, mivel az rt. által alkalmazott közüzemi szerződéstervezet nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott előírásoknak, ezért 1997. december 9-én ajánlást tett az rt. vezérigazgatójának, melyben felkérte, hogy intézkedjen a hatályos jogszabályok szerinti szerződések megkötéséről, ill. megfelelő tartalmú módosításáról.
Az rt. az ismételt ajánlásban foglaltakat elfogadta.
Kapcsolódó ügyirat száma: OBH 3182/97.

OBH 6348/1997.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte az APEH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának eljárását.
A beadvány vizsgálata kapcsán felmerült a jogállamiság alkotmányos alapelve sérelmének gyanúja. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A törvény rögzíti, hogy bevétel a magánszemély által az adóévben – akkor is, ha az korábbi vagy későbbi évekre vonatkozik – megszerzett, a tevékenység ellenértékeként vagy más jogcímen kapott vagyoni érték. A jövedelem megszerzésének időpontja – a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – az a nap, amikor a magánszemély a bevételhez hozzájutott vagy az a rendelkezésére állt. Az önadózásról szólva, a törvény szerint nem kell adóbevallást adnia annak a magánszemélynek, akinek csak nyugdíja és/vagy azzal azonosan adózó jövedelme, és/vagy olyan jövedelme van, amelyet nem kell bevallani, és/vagy olyan bevétele, amelyet a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni.
A magánszemélynek adóbevallást kell adnia, ha befektetési adóhitel-állománya van, vagy adóhitel visszafizetésére kötelezett, akkor is, ha egyébként nem lenne adóbevallás adására kötelezett. Amikor a panaszos 1996. évi adóbevallásában nem szerepeltette az 1994. évről elmaradt, de az 1996. évben kifizetett műszakpótlékot, megsértette az Szja tv. idézett rendelkezését. Az APEH megyei igazgatósága a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járt eljárt el, amikor a panaszost felszólította bevallásának önellenőrzéssel történő módosítására.
Tekintettel arra, hogy a panasszal érintett közigazgatási szerv eljárása a jogszabályoknak megfelelt, a vizsgálatot vezető általános helyettes megállapította, hogy az adóhatóság részéről az országgyűlési biztos fellépését igénylő alkotmányos jogsértés nem történt.

OBH 6353/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult, sérelmezve, hogy Sátoraljaújhely Város Önkormányzatától nem kapott támogatást a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos kérelmet nyújtott be háztartási tüzelőolaj-támogatás iránt, de kérelmét az önkormányzat elutasította. Az indokolásban közölték, hogy fűtési hozzájárulás annak az igénylőnek adható, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének, rendeletükben meghatározott százalékát. HTO-támogatást az önkormányzat csak szociális szempontok figyelembevételével biztosít.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat az elutasítást követően 18 ezer Ft fűtési támogatásban részesítette a a panaszost. A vizsgálat során az önkormányzat megküldte ezzel kapcsolatos helyi rendeleteit, amelyek mindegyikében eltér az 1996-ban hatályos együttes rendeletben megállapított hozzájárulások mértékétől. Az 1996. évre az érintett önkormányzat 12,5 millió Ft össztámogatást kapott, mely így átlagosan háztartásonként 36 ezer Ft hozzájárulást jelentett. A jogszabály <%4>rendelkezése szerint a települési önkormányzatokat megillető központi támogatás a háztartás nagyságának és a lakás alapterületének figyelembevételével számított támogatás és a fűtéskialakításhoz kapcsolódó támogatás összege. E rendelkezés figyelembevételével kell tehát a támogatásokat folyósítani, mely rendelet az 1996. február 16-tól számított harmadik napon lépett hatályba. A szabályozás rászorultságtól függetlenül határozza meg a HTO-fűtéshez kapcsolódó, valamint más fűtési módra való átálláshoz szükséges hozzájárulások mértékét az önkormányzatok adatszolgáltatása alapján. Természetesen ez nem fedezi a teljes költséget. Helytelen azonban, hogy az önkormányzat az együttes rendeletben meghatározottaktól lefelé tért el, illetve a szociális rászorultságtól függően folyósította a támogatást. 1997-től a fűtési hozzájárulás egyértelműen integrálódott a szociális törvénybe. A lakásfenntartási támogatást is itt szabályozták, de már rászorultsági elv alapján. A panaszos joggal várhatta, hogy az önkormányzat az együttes rendeletben előírtak szerint jár el, kérése alapján az ott meghatározott támogatási összeget folyósítja. Azzal, hogy a panaszos esetében az önkormányzat nem a jogszabály előírása szerint járt el, az alkotmányos szabály be nem tartása sértette az Alkotmány jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvét.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy döntését módosítsa, a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatást az akkor hatályos együttes rendeletben jelzettek szerint állapítsa meg, figyelembe véve a háztartásban élők számát és a lakás alapterületének nagyságát.
Az ajánlást az önkormányzat nem fogadta el, továbbra is kitartott azon álláspontja mellett, hogy a kérelmet 1996-ban szociális rászorultságtól függően kellett elbírálni.
Az országgyűlési biztos válaszában közölte, hogy az ajánlást változatlanul fenntartja, lényegében megismételte korábbi érveit, kérve, hogy az ügyet terjesszék a képviselő-testület elé, illetve egyet nem értés esetén, a közigazgatási hivatal elé.
Az ajánlás fenntartására nyitva álló válaszadási határidő még nem telt le.

OBH 6386/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz benyújtott kérelmében azt sérelmezte, hogy Gétye Község Önkormányzat képviselő-testületének és polgármesterének döntései törvénysértőek, mert azt baráti, rokoni összefonódás befolyásolja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, melynek során vizsgálatra kérte fel a megyei közigazgatási hivatalt, de annak törvényességi vizsgálata az önkormányzat működésével, illetve döntéseivel kapcsolatban törvénysértést nem tárt fel. Véleménye szerint azonban felvetődtek olyan etikai problémák, melyeket – ahogyan a döntések célszerűségét sem – hatáskörének hiánya miatt nem vizsgálhatta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az Alkotmányon kívül eső, a pozitív jogba nem ütköző magatartás – azaz etikai, morális probléma – is sértheti az alkotmányos alapjogokat és alkotmányos visszásságot okozhat. Az Alkotmány elvei közt nevesített jogállamiság, és az ahhoz szorosan kapcsolódó jogbiztonság alapjogi elvének sérelme esetén van helye az országgyűlési biztos vizsgálatának. Megállapította továbbá, hogy a helyi önkormányzat képviselő-testületének tagjai között, valamint a polgármester és a helyi önkormányzati képviselő között fennálló hozzátartozói viszony általában alkalmas arra, hogy az önkormányzati döntések eredményét befolyásolja, ezzel sérti az Alkotmány 2. §-ban rögzített jogbiztonsági klauzulát, így alkotmányos visszásságot keletkeztethet.
Mivel a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény nem tartalmazza a vizsgálat alapjául szolgáló jelenségre vonatkozó összeférhetetlenségi normákat, az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze a helyi önkormányzati képviselők jogállását rendező jogszabály megalkotását, különös tekintettel a hozzátartozói viszonyra vonatkozó összeférhetetlenségi normákra.
A Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára az ombudsman jelentésére tett válaszában kifejtette, hogy az abban foglalt megállapításokkal egyetért, a levont következtetéseken alapuló ajánlást azonban vitatja. A képviselő-testületek döntéseit számtalan körülmény befolyásolja, ezek egyike lehet csupán az egyes képviselők közötti hozzátartozói – vagy más, például baráti – viszony. Véleménye szerint az ajánlásban foglaltak megvalósítása – különösen a kistelepüléseken – nagymértékben megnehezítené, ellehetetlenítené a képviselő-választást.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a választ nem fogadta el, ajánlását fenntartotta, erről a belügyminisztert – kérve álláspontja revideálását – értesítette. Erre a beszámolási időszak végéig válasz nem érkezett.

OBH 6430/1997.
A panaszos beadványában előadta, hogy férje ellen válóperes keresetet nyújtott be, annak agresszív, tettleges bántalmazásig fajuló viselkedése miatt. Amikor férje egy alkalommal úgy megütötte, hogy kórházba kellett szállítani, a panaszos a dunaföldvári rendőrőrshöz fordult, ahonnan azzal utasították el, hogy forduljon bírósághoz. Ezek után a panaszos az önkormányzathoz fordult, ahol meghallgatták, de segítséget ott sem nyújtottak. Egy esetben a panaszos újra a rendőrséghez fordult, mert a lakásban törő-zúzó férj elől kimenekültek a házból, ahova nem tudtak visszatérni. A kiérkező ügyeletes úgy ítélte meg, hogy a történtekről nem szükséges jegyzőkönyvet készíteni.
A panasz alapján az országgyűlési biztos a jogbiztonság és a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos valóban megjelent a dunaföldvári rendőrőrsön és megkérdezt<%4>e, hogyan tehet könnyű testi sértés miatt feljelentést, illetve elmon<%4>dta, hogy válófélben levő férje – tudomása szerint engedély nélkül – gázpisztolyt tart lakásukban. A rendőrség gázfegyver tiltott tartása szabálysértésének gyanúja miatt feljelenést tett, és a szabálysértési eljárást lefolytatta.
A könnyű testi sértéssel kapcsolatban szükséges intézkedésekről a rendőrség helyes tájékoztatást adott, hiszen könnyű testi sértés esetén a sértett – jelen esetben maga a panaszos – képviseli a vádat, s a büntetőeljárás megindítását ő indítványozhatja az illetékes bíróságnál.
A családot a lakásból kizavaró férj esetében felmerült annak gyanúja, hogy elkövette a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 195. § (1) bekezdésében megfogalmazott kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, mely hivatalból üldözendő. Bűncselekmény észlelése esetén a hatóságnak intézkednie kellett volna, és a helyszínen felvenni a jegyzőkönyvet. Ez azonban nem történt meg, sőt a helyszínen tapasztaltakról semmilyen írásos nyom nem maradt.
Jelentésében az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőrőrs mulasztása sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogbiztonság követelményét és az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében rögzített gyermeki jogok sérelmének veszélyét hordozza magában. Ezért felkérte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, hogy felügyeleti hatáskörében indítson fegyelmi eljárást a mulasztást elkövető rendőrök ellen.
A válaszadásra rendelkezésre álló határidő még nem telt le.

OBH 6436/1997.
Zalaegerszegi panaszosok építésügyi eljárással kapcsolatos beadványa alapján az egészséges környezethez fűződő, alkotmányos jog sérelmének gyanúja merült fel, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melynek során adatokat kért be az építésügyi hatóságoktól.
Az építtető azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy az önkormányzati tulajdonú – a panaszosok ingatlanával határos – közterület egy részét meg kívánja vásárolni gyógyszerkészítő laboratórium, fogorvosi rendelő és lakások létesítése céljából.
Az önkormányzat a kérelem benyújtását követő 35 napon belül módosította a területre érvényes rendezési tervét, majd az újonnan kialakított építési ingatlant elidegenítette. A kérelmezőnek a jegyző elvi építési engedélyt adott, amely ellen a panaszosok fellebbezést nyújtottak be, de a közigazgatási hivatal a határozatot helybenhagyta, biztosítva a bíróság előtti felülvizsgálat igénybevételét.
Az építési engedély iránti kérelemnek megfelelően az I. fokú építésügyi hatóság engedélyt adott galenusi laboratórium, fogorvosi rendelő, lakások, irodák, valamint gépjárműtároló és kerítés építésére. Az engedély ellen benyújtott fellebbezés alapján a II. fokú hatóság a határozatot megsemmisítette, és az I. fokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította, figyelemmel arra, hogy az építtető jogerős építési engedély hiányában megkezdte az építkezést.
A panaszosok sérelmezték, hogy az önkormányzat lakossági tiltakozás ellenére módosította az ingatlant érintő rendezési tervét, és a kialakított ingatlant elidegenítették.
A vizsgálat során megállapítható volt, hogy a zalaegerszegi önkormányzat 1997 februárjában kifüggesztette az 1996 szeptemberében elfogadott rendezési tervet módosító tervezetet. A Zalai Hírlap 1997. február 24-i számában megjelentette, hogy a rendezési terv március 24-ig megtekinthető, és közölte, hogy az észrevételeket hová lehet eljuttatni.
A panaszos beadvány szerint márciusban az ingatlanbeépítés módjáról is értesültek, de észrevételeiket csak 1997. április 9-én nyújtották be a polgármesternek. Az 1997. április 9-én a testületi ülés napirendjére felvett előterjesztés tárgyalásakor a polgármester szünetet rendelt el, hogy az önkormányzati képviselők megismerjék a lakosság véleményét. Ezt követően fogadta el a képviselő-testület a 11/1997. (IV. 10.) sz. rendeletet, amely módosította a rendezési terv szabályozási előírásait. A lakossági észrevétel csak városképi és közlekedési kérdésekben tartalmazott érdemi véleményt. A rendezési terv módosításához a szakhatóságok hozzájárultak, így az elfogadásának nem volt akadálya. A galenusi laboratórium kialakítása, felszerelése, működtetése nagy körültekintést és magas színvonalú megoldást követel. A környezetbe kikerülő, egészségre ártalmas anyag nem keletkezhet.
A lakóközösségnek az Alkotmány 18. §-ában biztosított egészséges környezethez való alkotmányos joga tehát nem sérült. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendezési terv rövid időn belül történt módosítása sérti a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogot, ezért szükségesnek tartotta a polgármester figyelmét felhívni a hasonló eljárások elkerülése érdekében arra, hogy a településrendezés célja és feladata a helyi építési és környezetalakítási viszonyok hosszabb távon érvényesülő, kiszámítható rendezése. Ezért felkérte a polgármestert, hogy hívja fel a képviselő-testület figyelmét az indokolási kötelezettségére, abban az esetben, ha a lakossági észrevételeket nem fogadják el. A polgármester az ajánlást elfogadta, az abban foglaltakat ismertette a képviselő-testülettel.
Az építési engedélyezési eljárásban a vizsgálat idején jogerős közigazgatási határozat még nem volt, így a hatósági eljárás során hozott döntés kapcsán az országgyűlési biztos hatásköre hiányát állapította meg.

OBH 6457/1997.
A panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzattól kapott helytelen felvilágosításnak köszönhetően honosítási kérelmüket elutasították.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálat során megállapított tényállás szerint a BM Állampolgársági Főosztály több alkalommal írásban megkereste a panaszost, tájékoztatta ügye elintézésének módjáról és kérte együttműködését, ami ismeretlen okból elmaradt. A panaszos mulasztása miatt – a törvényi előfeltételek hiányára tekintettel – törvényesen került sor a kérelem elutasítására.
A vizsgálat adatai szerint a BM Állampolgársági Főosztály, illetve a kérdéses önkormányzat az eljárásával alkotmányos visszásságot nem idézett elő, ajánlás megtételére nem került sor.

OBH 6495/1996.
A panaszos Tolna Város Önkormányzatának, háztartási tüzelőolaj fűtési támogatással kapcsolatos eljárási gyakorlatát sérelmezte.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos 1996 augusztusában nyújtott be kérelmet fűtési támogatás iránt, de ügyében csak 1996. október 28-án hoztak határozatot, melyben 20 000 forint támogatásról döntöttek.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megkereste az önkormányzatot, a kapott tájékoztatás, és a beadvány alapján megállapította, hogy a lakossági tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó hozzájárulásnak a települési önkormányzatok közötti elosztásáról és a támogatás lakossági igénybevételének jogosultsági feltételeiről szóló 1996-ban hatályos együttes rendelet a háztartási jogosultsági feltételeinek megállapítása során nem írja elő figyelembe vehető feltételként az egy főre jutó jövedelem mértékét. 1996-ra az önkormányzat 17 millió forint támogatást kapott, amely az igényt bejelentő háztartásokra vetítve átlagosan 37 ezer forint hozzájárulást jelent. A jogszabály szerint az önkormányzatokat megillető központi támogatás a háztartás nagyságának és a lakás alapterületének figyelembevételével számított támogatás és a fűtéskialakításhoz kapcsolódó támogatás összege. Ennek figyelembevételével kell a támogatásokat folyósítani. A szabályozás rászorultságtól függetlenül határozta meg a HTO-fűtéshez kapcsolódó, valamint más fűtési módra való átálláshoz szükséges hozzájárulások mértékét, az önkormányzatok által szolgáltatott adatok alapján. Természetesen ez nem takarja a fűtés, és az átállás teljes költségét. Helytelen az az önkormányzati gyakorlat, ha az együttes rendeletben meghatározottaktól lefelé tért el, illetve a szociális rászorultságtól függően folyósította a támogatást.
1997-től a fűtési hozzájárulás egyértelműen beintegrálódott a szociális törvénynek a lakásfenntartási támogatásról szóló részébe, de már csak rászorultságra tekintettel. Az 1997-es költségvetési törvény a helyi önkormányzatok szociális feladatai közé sorolja a HTO fűtési és átállási hozzájárulást, normatív állami hozzájárulás jogcímen. Az önkormányzat azzal, hogy a panaszos kérelmét nem az együttes rendelet szerint bírálta el, megsértette az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvét.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy a döntését módosítsa, a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatást az 1996-ban hatályos együttes rendeletben jelzettek szerint állapítsák meg, figyelembe véve a háztartásban élők számát és a lakás alapterületének nagyságát.
Az ajánlást az önkormányzat nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy a panaszos fűtésre nem kizárólag tüzelőolajat használt, mert a helyszíni szemle során megállapították, hogy a szobában hősugárzó állt.
Az országgyűlési biztos ismételten megkereste az önkormányzatot, kérve, hogy csatolja azt az iratot, melyben a kérelem előterjesztésekor a panaszos elismerte, hogy 1996-ban valóban nem használt olajfűtést.
A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le. A válasz eredményétől függően az országgyűlési biztos az ajánlást módosítja vagy változatlanul fenntartja.

OBH 6513/1996.
Magyar nemzetiségű román állampolgár fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya arra hivatkozva, hogy magyarországi megélhetése nem biztosított, tartózkodási engedélyét visszavonta. A panaszos sérelmezte, hogy az ügyében eljáró hatóság a megkérdezése nélkül döntött. A határozat indokolása nem felel meg a valóságnak, mert igazolni tudta volna, hogy pénzbetéttel rendelkezik, amelyből megélhetésének költségeit fedezte volna.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállam, illetve az ebből eredő jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.
A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányság a Fővárosi Munkaügyi Központ határozata alapján 1995. IX. 13-án, 1996. VII. 3-ig engedélyezte a panaszos magyarországi tartózkodását munkavállalás céljából, és ideiglenes tartózkodási engedélyt adott ki részére. A panaszos munkáltatója 1996. I. 15-én értesítette a Bp. III. Kerületi Rendőrkapitányságot arról, hogy a panaszos nem állt munkába. A bejelentést követően az idegenrendészeti hatóság a tartózkodási engedélyt visszavonta, és a panaszost arra kötelezte, hogy az ország területét 1996. II. 21-ig hagyja el. A határozat tájékoztatta a panaszost arról, hogy fellebbezésnek helye nincs, a határozat felülvizsgálata bíróságtól kérhető, melynek a végrehajtásra nincs halasztó hatálya. A határozat indokolása szerint a panaszos a Fővárosi Munkaügyi Központ által engedélyezett munkát nem kezdte meg, ezért megélhetése nem biztosított.
A vizsgálat megállapította, hogy az idegenrendészeti hatóság jogszerűen járt el, amikor a bejelentésre megvizsgálta a külföldi állampolgár magyarországi tartózkodásának feltételeit. A hatóságnak azonban az eljárás során – a tartózkodás céljának meghiúsulásán túl – vizsgálnia kell azt is, hogy az érintett személy további tartózkodásának feltételei biztosítottak-e, ugyanis a tartózkodási engedély visszavonását a jogszabály az említett feltételek együttes fennállásának esetén írja elő. A vizsgálat a rendelkezésre álló iratokban nem talált adatot arra vonatkozóan, az idegenrendészeti hatóság vizsgálta-e, hogy biztosítottak-e vajon a panaszos magyarországi tartózkodása feltételei munkájának megszűnése után. Ez a tény az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállam, illetve az ebből eredő jogbiztonság követelményével összefüggésben valósít meg alkotmányos visszásságot.
A vizsgálat megállapította azt is, hogy az 1993. évi LXXXVI. tv. 16. §-a a fellebbezés lehetőségét csak a tartózkodási engedély kiadásának, vagy a tartózkodási engedély meghosszabbításának elutasítása esetére zárja ki, és írja elő jogorvoslatként a bírói felülvizsgálatot az ügyfél számára. A panaszos által kifogásolt esetben, az idegenrendészeti törvény biztosítja a fellebbezés jogát; erre a határozatban fel kellett volna hívni a figyelmét. Ennek elmaradása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében megfogalmazott jogorvoslathoz való joggal összefüggésben okoz alkotmányos visszásságot.
A vizsgálat során feltárt alkotmányos visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos 1997. IV. 21-én ajánlást tett a fővárosi rendőrfőkapitánynak, melyben kezdeményezte, hogy a BRFK körlevélben hívja fel az illetékességi területén működő első fokú idegenrendészeti hatóságok figyelmét az 1993. évi LXXXVI. tv. 16. §, valamint a 9/1994. (IV. 30.) BM-rendelet 19. § helyes alkalmazására, különös tekintettel a határozat alapjául szolgáló tényállás tisztázásának kötelezettségére.
A rendőrfőkapitány az ajánlást nem fogadta el, azonban felhívta az országgyűlési biztos figyelmét arra, hogy a pénzügyminiszter az 1993. évi LXXXIV. tv. 64. § (4) bekezdésében előírt jogalkotási kötelezettségének csak részben tett eleget. Az idegenrendészeti jogalkalmazás területén a hiányzó rendelkezések következtében nagyfokú bizonytalanság tapasztalható annak megítélésében, hogy az országban való huzamos tartózkodáshoz milyen összegű anyagi fedezetre van szükség.
Az országgyűlési biztos 1997. július 16-án értesítette a rendőrfőkapitányt, hogy ajánlását fenntartja. A rendőrfőkapitány az országgyűlési biztost tájékoztatta arról, hogy az ajánlásban foglaltak megvitatására a BRFK, az ORFK, és a BM képviselői egyeztető megbeszélést tartottak, melynek eredményeként az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztály vezetője körlevélben hívta fel az országban működő valamennyi igazgatásrendészeti szerv vezetőjének figyelmét arra, hogy az ideiglenes tartózkodási engedélyek visszavonása tárgyában hozott határozatok ellen fellebbezési jogosultságot kell biztosítani.
Az országgyűlési biztos a rendőrfőkapitány levelében jelzett pénzügyminiszteri jogalkotási kötelezettség elmulasztására vonatkozó észrevételét is vizsgálta. A vizsgálat adatai szerint a pénzügyminiszter az 1993. évi LXXXIV. tv. 64. § (4) bekezdésének végrehajtására kiadta a – 13/1994. (IV. 29.) PM-rendelettel módosított – 11/1994. (IV. 6.) PM-rendeletet, amelynek értelmében a külföldi állampolgárnak az országba történő beutazása alkalmával 1000 forinttal, vagy annak megfelelő összegű konvertibilis fizetőeszközzel kell rendelkeznie. A vizsgálat megállapította, hogy 11/1994. (IV. 6.) PM-rendelet csak részben tesz eleget az 1993. évi LXXXIV. tv. 64. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazásnak, ugyanis az országban való tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezet mértékét nem rendezi. A szabályozás hiánya az Alkotmány 2. § (1) bek.-ben megfogalmazott jogbiztonság követelményével összefüggésben valósít meg alkotmányos visszásságot.
Az alkotmányos visszásság megszüntetésére az országgyűlési biztos 1997. november 17-én ajánlást tett a pénzügyminiszternek.
Az ajánlásra történő válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el.
Kapcsolódó ügy az OBH 8424/1996.

OBH 6521/1997.
A panaszosok azért fordultak az Országgyűlési Biztos Hivatalához, mert sérelmezték, hogy az önkormányzat a bérlakásuk megvásárlása iránti igényüket több éve nem bírálta el.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
A bérlők 1993 szeptemberében jelentették be vásárlási szándékukat, decemberben az önkormányzat megbízottja arról tájékoztatta a bérlőket, hogy az önkormányzat az épület társasházzá alapítását jóváhagyta, és az elidegenítés lebonyolítására a VI. kerületi IKV kapott megbízást, a lakások felmérését 1994. januárban a STÚDIO „R” Kft. elvégezte.
Ezt követően hosszú ideig nem történt előrelépés az ügyben. A bérlők rendszeresen érdeklődtek, azt az információt kapták, hogy az épületben található a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Radnóti Miklós Színház, és emiatt a Fővárosi Önkormányzat tulajdoni hányada még tisztázás alatt van. 1996 novemberében még mindig azt az információt kapták, hogy a Radnóti Színház tulajdoni illetőségére vonatkozó egyeztetések nem fejeződtek be, de várhatóan 1996. év végéig befejeződnek, a VÁB határozata kijavításra kerül és 1997 első negyedévében sor kerül az elidegenítésre.
A bérlők sérelmezték, hogy az ígért határidő óta több hónap eltelt, de ügyükben nem történt előrelépés.
A jegyzőtől kapott tájékoztatás szerint a Társasházi Alapító okiratot 1997. június 16-án megküldték a Főpolgármesteri Hivatalnak résztulajdonosi aláírás végett. Az aláírások után küldik meg a földhivatalhoz. Az Alapító okirat földhivatali bejegyzését követően megtörténhet a lakások elidegenítése. Ezzel a feladattal a Terézvárosi Kft.-t bízták meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az elidegenítés elhúzódása a Terézvárosi Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat tulajdoni hányadának megállapítása miatt történt. Az eljárás elhúzódása alkotmányos jogsérelmet nem okozott, mivel a lakás bérlőjének vételi joga nem alkotmányos alapjog, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálatot hatáskör hiányában megszüntette.

OBH 6548/l996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult Nábrád Önkormányzatának a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz nyújtandó támogatással kapcsolatos gyakorlatát sérelmezve.
Az országgyűlési biztos a vizsgálatot a jogbiztonsághoz, valamint a jogorvoslathoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indította.
A panaszos kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz háztartási tüzelőolaj- (HTO-) támogatás iránt, azonban mindössze 5000 Ft támogatásban részesült.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a konkrét ügyben nem az 1996-ban hatályos együttes rendeletben foglaltak szerint járt el, döntést nem hozott, HTO-fűtési támogatás címén a panaszos támogatást nem kapott. A panaszos előadása szerint a rendelet feltételeinek mindenben megfelel. Az önkormányzat nem ismerte el jogát, de olyan dokumentumot sem csatolt, amely a panaszos állítását cáfolta. Az önkormányzat 1996-ban az 5000 Ft-ot átmeneti segélyként, és nem HTO-támogatásként fizette a panaszosnak. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat 1996-ban 6 háztartást figyelembe véve 271 000 Ft költségvetési támogatást kapott, mely átlagosan 45 166 Ft támogatást jelent háztartásonként. A jogszabály szerint a települési önkormányzatokat megillető központi támogatás a lakás alapterülete, a háztartás nagysága alapján számított támogatás és a fűtés átalakításhoz kapcsolódó támogatás összege. Az 1996. február 20-án hatályba lépett rendelkezés szerint kell a támogatásokat folyósítani. A szabályozás rászorultságtól függetlenül határozta meg a HTO-fűtéshez kapcsolódó, valamint más fűtési módra való átálláshoz szükséges hozzájárulások mértékét, azon számítások alapján, amelyhez az adatszolgáltatást az önkormányzatok nyújtották. Természetesen ez nem a teljes költség fedezetéül szolgál. Helytelen azonban az a gyakorlat, ha az önkormányzat az együttes rendeletben meghatározottaktól lefelé tért el, illetve a szociális rászorultságtól függően folyósította a támogatást. 1997-től a fűtési hozzájárulás egyértelműen integrálódott a szociális törvénybe, a lakásfenntartási támogatást is itt szabályozták, s most már a rászorultsági elv alapján különös figyelemmel arra, hogy az 1997-es költségvetési törvény normatív állami hozzájárulás jogcímen a helyi önkormányzatok szociális feladatai között említi meg a HTO-fűtési és átállási hozzájárulást.
Az önkormányzathoz küldött első megkeresés 1997. március 27-én kelt – melyre az országgyűlési biztos közel 4 hónapig nem kapott semmilyen választ – válasz csak a sürgetést követően érkezett. A megkeresés válasz nélkül hagyása sérti az országgyűlési biztosnak az Obtv. 18. §-ában meghatározott vizsgálati jogosultságát, korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában, ezáltal az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Az államigazgatási eljárást sérti a kérelem megválaszolatlanul hagyása, hiányos beadvány esetén hiánypótlás iránt kell intézkedni. Az írásban előterjesztett kérelem alapján az önkormányzat nem intézkedett, ezzel alkotmányos visszásságot okozott. A határozat elmaradásával a jogbiztonság sérelmén túl a jogorvoslati joghoz való jog is sérült.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta az önkormányzatot, hogy hozzon határozatot, melynek alapján a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatást az 1996-os évre vonatkozóan az akkor hatályos rendelkezések szerint állapítsa meg, figyelemmel a háztartásban élők számára, és a lakás alapterületének nagyságára. Felhívta a körjegyző figyelmét, hogy az államigazgatási eljárás szabályait fokozottabban tartsa be és ennek betartását követelje meg az általa vezetett hivatal munkatársaitól is.
Az önkormányzat az ajánlást nem fogadta el, válaszában arra hivatkozott, hogy a panaszos minden helyisége könnyűszerrel, beruházás nélkül olcsóbb módon is fűthető. Az országgyűlési biztos ismételt és fenntartott ajánlásában kérte az intézkedést, melyre a vonatkozó válaszadási határidő még nem telt le.

OBH 6700/1996.
A panaszost – a beadványában foglaltak szerint – igazoltatták, majd előállítását követően a rendőrség épületében több rendőr tettleg bántalmazta, s ennek folytán különböző sérüléseket szenvedett.
Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat megállapításai szerint a panaszost azért állították elő a Bp. VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, mert utcai igazoltatása során – személyi igazolvány hiányában – nem tudta magát hiteltérdemlően igazolni. A kapitányság folyosóján ellenállása miatt testi kényszert alkalmaztak, majd kórházba szállították, ahol három napig kezelték a mellkasfal, a lép és az orr zúzódása, a dobhártya repedése, illetve enyhe agyrázkódás miatt. A kórházból történt elbocsátását követően két hét múlva a VII. és VIII. borda elmozdulás nélküli törését is diagnosztizálták.
A panaszos ismeretlen rendőrök ellen tett feljelentése alapján eljárt Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a nyomozást – az elkövető kilétének megállapíthatósága hiányában – megszüntette. A nyomozást megszüntető határozat ellen bejelentett panasz alapján pótnyomozást rendeltek el, ez az eljárás még folyamatban van.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy az eljáró rendőröknek – a rendőrségi törvény rendelkezései szerint – az igazoltatás sikertelensége miatt joguk volt a panaszos előállítására, majd ruházatának átvizsgálására, s ennek megtagadása miatt testi kényszer alkalmazására. Az intézkedő rendőrök megalázó tevékenysége azonban a panaszos emberi méltósághoz való jogát sértette.
Az országgyűlési biztos ezért az állampolgárok emberi méltóságát sértő hasonló – alkotmányos visszásságot előidéző – eljárás jövőbeli előfordulásának megelőzése érdekében felkérte az országos rendőrfőkapitányt, tegyen az eddiginél hatékonyabb intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben sem az érintett rendőrkapitányságon, sem más rendőri szervnél lehetőleg ne kerüljön sor hasonló atrocitásra.
Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta és a továbbképzések keretében vezetői feladattá tette az emberi jogok esettanulmányok formájában történő oktatását, és ezzel a rendőr társadalmi és morális viselkedésének kialakítását.

OBH 6729/1997.
Az Afganisztánért Alapítvány Kuratórium képviseletében eljáró panaszos azt sérelmezte, hogy négy afgán állampolgárnak a BRFK-nál történt meghallgatásakor igénybe vett – munkavállalási engedéllyel sem rendelkező – tolmács személye elleni kifogásra alapított panaszt az ügyészség alkotmányos visszásságot előidéző módon utasította el.
Az országgyűlési biztos a beadványban foglaltak nyomán vizsgálatot folytatott annak megállapítására, hogy a panasz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelmével kapcsolatos visszásságot takar-e.
A vizsgálat megállapításai szerint a panaszos azért tett feljelentést a BRFK Külföldieket Ellenőrző Osztály Kényszerintézkedési és Ügyeleti Alosztálya állományában szolgálatot teljesítő őrmester ellen, mert több afgán állampolgár meghallgatásához, tolmácsként, afgán származású menekültet alkalmazott, aki ellen büntetőeljárást indítottak, továbbá a meghallgatottak nyelvjárását sem beszélte, s munkavállalási engedéllyel sem rendelkezett. Elfogultsága, politikai, szakmai és jogállásbeli összeférhetetlenségére figyelemmel tolmácsként nem lehetett volna alkalmazni.
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a nyomozást bűncselekmény hiányában megtagadta. A Fővárosi Főügyészség a nyomozást megtagadó határozat elleni panaszt elutasította. A határozat indokolása szerint a tolmácsként alkalmazott személy ellen büntetőeljárás nincs folyamatban, és arra sem merült fel adat, hogy a meghallgatott afgán állampolgárok kifogást emeltek volna a tolmács személye ellen, vagy amiatt hogy a tolmácsolást nem értik. A tolmács személyével kapcsolatban a büntetőeljárási törvényben meghatározott kizáró körülmények tehát nem álltak fenn.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény 51. §-a szerint az idegenrendészeti ügyekben – az e törvényben írt eltérésekkel – az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az adott esetben a fentebb hivatkozott törvény 4. § (2) és (3) bekezdésében felsoroltak alapján Magyarországon tartózkodó afgán állampolgárok meghallgatása során igénybe vett tolmács alkalmazásakor tehát nem a büntetőeljárási törvény előírásai, hanem az 1957. évi IV. törvény 34. §-ában írt rendelkezés irányadó. Eszerint idegen nyelv használata esetén – ha azt az ügyintéző nem beszéli – tolmácsot kell alkalmazni, akire a szakértőre vonatkozó rendelkezések irányadók. A tv. 32. § (2) bekezdése szerint pedig szakértőként – indokolt esetben – szakértelemmel rendelkező személy közvetlenül is kirendelhető. Az adott esetben ezen rendelkezés alapján igénybe vett tolmács alkalmazása tehát nem ütközik az államigazgatási eljárás idézett szabályaiba.
Mindezek alapján a panaszban leírt sérelem ugyan összefüggésbe hozható fentebb hivatkozott alkotmányos joggal, azonban nem érinti annak lényeges tartalmát. Ezért az országgyűlési biztos a panaszt az 1993. évi LIX. törvény 19. §-a (2) bekezdése alapján elutasította.
 

OBH 6806/1996.
A panaszos beadványában a Bp. Ferencvárosi Önkormányzat gépjárműadó ügyében tanúsított eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt eljárást indított, melyben a közigazgatási hivatal vezetőjét kérte fel a vizsgálat lefolytatására.
A vizsgálat megállapította, hogy a jegyzőnek mint első fokú adóhatóságnak az eljárása sértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, 1957. évi IV. tv. -t (Áe.). Az eljáró szerv az ügyfelet nem tájékoztatta jogairól és kötelességeiről. Jogsértő volt az önkormányzati adóhatóság eljárása, amikor elzárkózott a panaszos által bemutatott 1991 decemberében keltezett szerződés ügydöntő okmányként való elfogadása elől, azzal a kifogással hogy az 1992-ben már nem bírt bizonyító erővel. Semmi nem indokolta, hogy az önkormányzati adóhatóság a gépjármű tulajdonjogának tisztázásánál nagyobb súllyal értékelje a rendőrhatósági közlést, mint az ügyfél hiteles adásvételi szerződését. Jogsértő volt az adóhatóság magatartása akkor is, amikor arra való hivatkozással, hogy polgári jogügyletbe nem avatkozik, a panaszosra hagyta az eljárási anomáliák kezelését.
A lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a jogellenesen megállapított 100-100 forint gépjárműadó és 180-180 forintot meg nem haladó mulasztási bírság miatt évekig elhúzódó költség-, idő- és munkaigényes adóigazgatási eljárást nem célszerű folytatni, még abban az esetben sem, ha a közbeeső intézkedéseket tekintve az első fokú adóhatóság eljárásának részintézkedéseit nem lehet kifogásolni. Összességében megállapítható volt, hogy az első fokú adóhatóság az ügy intézése során több eljárási hibát követett el, és részintézkedései az eljárás indokolatlan elhúzásához vezettek. Eljárása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvének megsértésével alkotmányos visszásságot okozott.
Tekintettel arra, hogy a közigazgatási hivatal vezetője az Ötv.-ben biztosított felügyeleti jogkörével élve felhívta az önkormányzat jegyzőjének figyelmét a jogsértő gyakorlat megszüntetésére, és intézkedett a konkrét ügyben szereplő adótétel visszautalására, további ajánlással az országgyűlési biztos általános helyettes nem kívánt élni.

OBH 6820/1996.
A Jászkun Krónikában megjelent „Civódás a szerelem szigeten” című cikk a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola idegenforgalmi tagozatának Cipruson folytatott szakmai gyakorlatán történt rendőri intézkedésről számolt be.
A cikk alapján, az Alkotmány 16. §-ában deklarált, az ifjúság érdekeinek védelmére vonatkozó alkotmányos elv megsértésének gyanúja miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból vizsgálatot indított.
A szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában öt éve működik kihelyezett tagozatként a Hotel Római Idegenforgalmi Alapítványi Iskola és Szálloda két tanítási nyelvű szakközépiskolai osztálya. Az idegenforgalmi szak tanulói szakmai gyakorlati képzésben szállodában, konyhán, étteremben, valamint idegenforgalmi vállalatoknál részesülnek. A gyakorlati oktatást az érvényes tanterv szerint összefüggő, négyhetes nyári szakmai gyakorlat keretében kell teljesíteni (étterem, szálloda, utazási iroda). Az iskola 1996-ban Cipruson szervezte meg a szakmai gyakorlatot. 1996. július 26-án délután két tanuló teljesített felszolgálási gyakorlatot a ciprusi étteremben, amikor egy rendőrautó érkezett a szállodához. A rendőrök a két tanulót és még másik négy tanulót a kerületi rendőrőrsre szállítottak. Az iskola igazgatója azonnal kérte, hogy biztosítsanak a diákok számára tolmácsot, jogi képviselőt, továbbá, hogy értesítsék a külügyi szerveket. Az igazgatónő kérésének teljesítését a rendőrségen megtagadták. Az intézkedő rendőr két lehetőséget kínált az igazgatónak: vagy hazautazik a tanulócsoport az első géppel, vagy hétfőig a rendőrőrsön maradnak. Az igazgató a hazautazás mellett döntött.
A ciprusi törvények szerint a foglalkoztatónak a szakmai gyakorlatot folytató, nem alkalmazotti státusban lévő külföldi diákokat be kell jelentenie a rendőrségen. A szállodatulajdonos ezt a bejelentést elmulasztotta, a rendőrség úgy vélte, hogy a magyar diákok illegális munkavállalók, ezért előállította őket.
A szolnoki iskola felett szakmai irányítást gyakorló Xántus János Idegenforgalmi Középiskola igazgatója vizsgálata során azt állapította meg, hogy a szolnoki iskola igazgatónőjét felelősség terheli abban, hogy a szakmai gyakorlat megkezdésekor nem ellenőrizte a bejelentés tényleges megtörténtét, valamint a szerződés megkötése során nem a kellő gondossággal járt el, így a szerződésből kimaradtak a tanulók ilyen intézkedésekkel szembeni védelmét szolgáló egyes garanciák. A budapesti iskola igazgatója a fenti megállapítások alapján megvonta a szerződésaláírási jogot a szolnoki iskola vezetésétől.
A vizsgálat megállapításai alapján az országgyűlési biztos az Alkotmány 16. §-ába foglalt elv megsértése miatt a szolnoki iskola igazgatójával szemben fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezte.
Az igazgató munkáltatója az országgyűlési biztoshoz intézett válaszában ezt nem tartotta szükségesnek. A munkáltató válaszát az országgyűlési biztos elfogadta.
Az országgyűlési biztos a hasonló incidensek megelőzése érdekében ajánlással kereste meg a munkaügyi és művelődési minisztereket és kérte, hogy a felügyeletük alatt álló szakképesítések körében szervezett külföldi szakmai gyakorlatok ügyében adjanak ki egy körlevelet, amely tájékoztat a külföldi tanulmányokra vonatkozó szerződések minimális tartalmi elemeiről, valamint azokról a tényekről, melyek tekintetében a fenti eset alapján kiemelkedő gondossággal kell eljárni.
A miniszterek az országgyűlési biztos ajánlását nem fogadták el. Az országgyűlési biztos a miniszterek válaszát elfogadta.

OBH 6835/1997.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem (a továbbiakban: DOTE) nem kellő körültekintéssel járt el gyermeke (a továbbiakban: tanuló) egyetemre jelentkezése során.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a DOTE rektorát is felkérte vizsgálatra. A rektor által lefolytatott vizsgálat eredménye alapján megállapította, hogy a tanuló jelentkezési lapjának adminisztratív kezelése során a DOTE Tanulmányi Osztálya mulasztást követett el, amikor nem hívta fel a figyelmet a jelentkezési lappal kapcsolatos hiányosságokra és csupán szóban adtak választ a felvétellel kapcsolatos kérelméről. Ezt az adminisztratív hibát igyekezett korrigálni az oktatási rektorhelyettes amikor engedélyezte, hogy a tanuló még egyszer felhasználja az előző évi felvételi eljárás során szerzett és hallgatói jogviszonyt is biztosító 107 pontját.
Nem engedélyezhette azonban a tanuló azon kérését, hogy egy tanulmányi versenyen elért helyezését további többletpontokkal értékelje a DOTE, mert ez a kedvezmény az előző évi felvételi eljárás során még nem létezett.
A tanuló 107 pontos eredményét a DOTE Gyógyszerész Szakán pótfelvételi vizsgán érte el. Ugyanabban az évben felvételizett a DOTE Általános Orvosi Karára is, de itt csak 100 pontot ért el. Az 1996-os felvételi eljárás során szerzett 107 pontot felhasználta, s felvették a DOTE Gyógyszerész Szakára. A hallgatói jogviszony létesítését követően szerzett tudomást arról, hogy a Gyógyszerész Szakról nincs átjelentkezési lehetőség az Általános Orvosi Karra, ezért halasztást kért feleslegesnek ítélt tanulmányai költségeinek csökkentése céljából, majd a korábban szerzett 107 pontjához, egy tanulmányi versenyen elért és nem kellően igazolt eredménye alapján további két felvételi többletpont elismerését. Ez irányú kérését a DOTE vezetése jogilag megalapozatlannak ítélte és elutasította.
Az országgyűlési biztos általános helyettese, a rendelkezésre bocsátott dokumentumok, valamint a DOTE rektora által folytatott belső vizsgálat eredményei alapján megállapította, hogy a DOTE Tanulmányi Osztályának mulasztásban érintett munkatársait a rektor fegyelmi büntetésként megrovásban részesítette. A DOTE többletpontokkal kapcsolatos elutasító határozata a felsőoktatásról szóló törvény, valamint a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános szabályairól szóló kormányrendelet előírásainak megfelelt, ezért alkotmányos jogsérelem hiányában az általános helyettes további ajánlással élni nem kívánt.

OBH 6883/1997.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a Dunaharasztiban 1997. június 20-án bekövetkezett két áldozatot követelő tragikus tűzszerészbaleset kapcsán indított vizsgálatot a Magyar Honvédség Tűzszerész és Aknakutató Zászlóaljánál.
A vizsgálat annak felderítésére irányult, hogy a tűzszerészek élethez és emberi méltósághoz, valamint személyes szabadsághoz és biztonsághoz való alkotmányos joga hogyan érvényesül különleges tevékenységük ellátása során.
A vizsgálati jelentés számos alkotmányos visszásságot tárt fel, amelyek orvoslására az országgyűlési biztos általános helyettese 10 ajánlást fogalmazott meg. A honvédelmi tárca a vezérkari főnök javaslata alapján 1997. szeptember 25-én kelt válaszában valamennyi ajánlást elfogadta, és tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét az ajánlások megvalósítása érdekében tervezett, illetve már végrehajtott intézkedésekről. A válaszlevélben foglaltaknak megfelelően egyeztetés kezdődött arról, hogy a robbanóanyag- és lőszermentesítés, mint közszolgálati feladat, a jövőben mely állami szerv hatáskörébe tartozzon. Haladéktalan intézkedés történt a sorállomány – békeidőben – tűzszerészként történő alkalmazásának megszüntetéséről. 1997. X. 21. óta a sorállomány tagjai gépkocsivezetőként sem vehetnek részt a járőrben. Az aknakutató zászlóalj leterheltsége csökkentése érdekében 1997. IX. 1-jével megemelték a zászlóalj létszámát, és ígéretet tettek további létszámnövelésre, amennyiben a közszolgálati feladat a honvédség keretében marad. A létszámnövekedés biztosítja, hogy a zászlóaljnál orvosi és pszichológusi beosztás is rendszeresíthető legyen. A honvédelmi miniszter egyetértett azzal, hogy a tűzszerész és aknakutató katonáknál speciális egészségi alkalmassági követelményeket kell megállapítani, és a pszichikai alkalmasságot rövid időközökben vizsgálni kell. A tűzszerészképzést és -továbbképzést a jövőben jogszabályi szinten fogják szabályozni. A tűzszerészszakmát az Országos Képzési Jegyzékbe is felveszik. Az ajánlásoknak megfelelően a miniszter arra nézve is intézkedett, hogy emeljék meg a honvédség tűzszerészeinek pótlékát, és az azonos legyen a rendőrség tűzszerészeinek pótlékával. Az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezésére megváltoztatták a robbanótestek biztonságos szállításának feltételeit, és új tűzszerészeti szakutasítást bocsátanak ki.
A minisztérium minimálisan 2 éves határidőben jelölte meg a beszerzések megvalósítását, és a szerződéses állomány felvételének, kiképzésének végrehajtását.
Az országgyűlési biztos általános helyettese október folyamán ellenőrző vizsgálatot tartott az ajánlásait követően kialakult helyzet feltárására a Magyar Honvédség Aknakutató és Tűzszerész Zászlóaljánál. Megállapította, hogy az ajánlásokban foglaltak végrehajtásának ütemezése újabb problémákat okozott. Elsősorban a bejelentések ellátásában felgyülemlett rendkívüli hátralék jelent gondot, amely a lakosság életével és személyes biztonságával kapcsolatban hosszú távon magában hordozza az alkotmányos visszásság veszélyét. Az alkotmányos jogok sérelmének megelőzésére az országgyűlési biztos általános helyettese javaslatot fogalmazott meg a honvédelmi miniszternek, a már folyamatban lévő változtatások felgyorsítására, korábbi jelentésében tett ajánlások végrehajtásának átütemezésére.
A miniszter 1997. XII. 22-i válaszában tájékoztatta az országgyűlési biztos helyettesét, hogy a zászlóalj létszáma – az Országgyűlés határozata alapján – 150 fővel emelkedett. A tűzszerészek tevékenységének megfelelő jogi szabályozása érdekében, az ajánlás alapján folyamatban van a honvédelemről szóló 1993. évi CX. tv. , a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról rendelkező 1996. évi XLIII. tv. és a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. tv. megfelelő módosítása, illetve a tűzszerészmunkával összefüggő új kormányrendelet kiadása.

OBH 6899/1996.
A panaszos férje nevében fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz. Előadta, hogy férje egy XV. kerületi vasúti átjáróban tilos jelzésen haladt át, ezért szabálysértési eljárás indult ellene. A szabálysértési határozat alapján a befizetésre szolgáló feladóvevényt befizette. Majd egy évvel később hajnali 3 órakor két rendőr jelent meg a lakásán és közölték, hogy a panaszost elő kell állítaniuk, amennyiben nem tudja igazolni, hogy befizette a büntetést.
A befizetést igazoló csekket a váratlan időpontra és a befizetés óta eltelt 3/4 évre való tekintettel a panaszos nem találta, ezért előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol megtudta, hogy reggel 8 órára a rendőrségnek elő kell állítania Baracskára, hogy a szabálysértési pénzösszeg átváltoztatása következtében a kiszabott 50 nap szabadságvesztést letöltse. Ezután elhelyezték a rendőrségi fogdában. A börtön elkerülése érdekében panaszos újra befizette a bírság összegét, így reggel elengedték a kapitányságról.
A panaszos még aznap megtalálta a befizetést igazoló vevényt és másnap visszament a rendőrségre, ahol a szolgálatban lévő tiszt fénymásolatot készített az igazolószelvényről, később a rendőrség visszatérítette a tévesen befizetett összeget.
A panaszos sérelmezte a kiszabott elzárást, és hogy munkahellyel rendelkező állampolgár esetében nem a fizetéséből tiltják le a bírságot, ahelyett hogy hajnali 3 órakor elviszik lakásáról. A jogbiztonság, illetve a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog sérelmének veszélye miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított.
A vizsgálat megállapította, hogy a szabálysértési hatóság – mivel a befizetést igazoló csekk nem érkezett meg hozzájuk – az 1968. évi I. tv. 72. § (2) bekezdése alapján – a 20 000 Ft pénzbírságot 50 nap elzárásra változtatta át, és az elzárás letöltése végett rendelkezett a panaszos elővezetéséről. A hajnali órákban végrehajtott intézkedés során a pénzbírság befizetését nevezett nem tudta megfelelő módon igazolni, ezért az elzárás végrehajtása alóli mentesülés érdekében a pénzbírságot megfizette.
A rendőrség az elővezetést azért a hajnali órákban foganatosítja, mert az elzárás letöltésére kijelölt Bv. intézetnek 6 óráig jelezni kell a beszállításra vonatkozó igényt, ellenkező esetben az elővezetett személyt a rendőrségi fogdában kellene tartani a következő napig. A pénzbírság befizetése – feltehetően postai mulasztás miatt – csak késedelmesen igazolódott, a második értesítésre pedig a panaszos nem reagált, ezért a szabálysértési hatóságnak a pénzbírság megfizetéséről nem lehetett tudomása. A kapitányság eljárása – mely során az elzárást kimondó határozatot végrehajtották – megfelelt a jogszabályi előírásoknak.
A szabálysértési hatóságnak azonban először meg kell kísérelni az összeg letiltatását, és csak annak sikertelensége esetén intézkedhet a bírság elzárásra történő átváltoztatásáról. A fenti esetben a posta mulasztásából adódó félreértés egyszerűbb, és a személyi szabadságot sem korlátozó megoldása a törvény által előírt letiltás lett volna.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a rendőrség eljárása veszélyeztette a panaszosnak az Alkotmány 55. § (1) bek.-ben rögzített szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jogát, illetve a 2. § (1) bek.-ben rögzített jogbiztonság elvét, ezért felkérte az érintett rendőrkapitányság vezetőjét, hogy a jövőben fokozott figyelmet fordítson a jogszabályok által előírtak betartására, és tegye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Válaszában a rendőrkapitány részben elfogadta az ajánlást azzal, hogy a szabálysértési eljárások lefolytatása során a rendőrségnek nincs lehetősége az elkövető személyes adatait ellenőrizni. A kapitányság szabálysértési előadóinak évek óta nem sikerült a letiltás eszközével élni. A letiltás az eljárást aránytalanul meghosszabbítja, eredménye pedig kétséges, ezért nem élt a kapitányság ezzel a végrehajtási móddal.
A választ az országgyűlési biztos általános helyettese tudomásul vette.

OBH 6911/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában a Matáv Rt. (a továbbiakban: Rt.) számlázással kapcsolatos eljárását sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiság alkotmányos alapelve sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amely megállapította, hogy a panaszos 1995. március 6-án számlareklamációt nyújtott be a Zugló Távközlési Centrumhoz, melyben az 1995. január hóban kiküldött 14 126 Ft összegű számlát kifogásolta. A számla az alábbi tételeket tartalmazta: 1995. január havi előfizetési díj, készülékbérleti díj, beszélgetési díj 1994. november 21-től december 31-ig terjedő időszakra, távirat díja, valamint az előző hónap számlaösszege, amelyet a megadott határidőn belül a panaszos nem egyenlített ki.
A számlareklamáció miatt a Távközlési Centrum teljes körű vizsgálatot végzett. A vizsgálat kiterjedt a számlázás helyességére, amely megfelelt a jogszabályban meghatározott díjazási és áralkalmazási feltételeknek. A díj számlázásának alapját a Hírközlési Főfelügyelet típusengedélyével rendelkező távbeszélő központ hívásadatgyűjtő és tarifálási rendszere biztosította. A reklamált időszakban túlszámlázást okozó központhiba nem fordult elő. Vizsgálták, hogy a távbeszélő állomáshoz kapcsolódó távközlő hálózat megfelel-e a hálózatépítésre vonatkozó műszaki-technológiai előírásoknak. A helyszíni vizsgálat az idegenhasználat lehetőségét kizárta. A lefolytatott vizsgálat alapján panaszos jóváírásra vonatkozó igényét 1995. március 28-án elutasították.
A panaszos előfizetésében üzemelő állomást a Zugló Távközlési Centrum díjtartozás miatt 1995. november 6-án kizárta, majd 1996. április 19-én leszerelte. A panaszos 1996 májusában díjhátralékát befizette, így lehetővé vált a távbeszélő állomás visszaszerelése. A műszaki feltételek megteremtését követően 1998. július 30-án új kapcsolási számmal megtörtént a távbeszélő állomás üzembe helyezése.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben csak azt vizsgálhatta, hogy a szolgáltató eljárása megfelelt-e az előírásoknak. Megállapította, hogy az Rt. a panaszos reklamációjára a vonalvizsgálatot elvégezte, és a reklamációt nem fogadta el, amiről a panaszost levélben tájékoztatta.
1996 júniusában, új számlázási rendszer bevezetését követően, technikai hiba miatt a panaszos adatai bekerültek a nyilvántartásba annak ellenére, hogy már nem ő volt az állomás előfizetője, így a rendszer távbeszélő számlát állított ki a nevére. Ez sértette panaszos jogos érdekét. A hibát kijavították, a számlákat már az állomás tényleges előfizetőjének küldik.
Mivel a hiba kijavításáról az Rt. gondoskodott, az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságot nem állapított meg, és a vizsgálatot megszüntette.

OBH 7030/1997.
Az országgyűlési biztos a sajtó híradásai, valamint állampolgári bejelentések alapján a felsőoktatási intézmények „nulladik évfolyamaival” kapcsolatban hivatalból indított vizsgálatot, mert a rendelkezésére álló információk alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok, a jog – és esélyegyenlőség, a diszkrimináció tilalma elve sérelmének gyanújára engedtek következtetni.
A felsőoktatásról szóló, 1993. évi LXXX. tv. szerint a felsőoktatási intézmények költségtérítéses szolgáltatásként, illetőleg vállalkozási tevékenységként – alapfeladataik ellátásának sérelme nélkül – külső megbízók, megrendelők számára oktatási, kutatási, fejlesztő, szaktanácsadó, szolgáltató és egyéb feladatokat láthatnak el. Mindezek alapján a felsőoktatási intézmény törvényben kapott felhatalmazás alapján költségtérítéses szolgáltatásként előkészítő tanfolyamot szervezhet. Az intézményi autonómia alapja az intézmény dolgozóinak és hallgatóinak szabadsága. Ezért az Ftv. példálódzó jelleggel felsorolja azokat a legfontosabb alapjogokat, amelyek az oktatás, kutatás és a tanulás köré csoportosíthatók.
Az Ftv. az eddigi jogi szabályozásnak megfelelően, azonban egyértelműbben határozza meg a felsőoktatási intézmények önkormányzatának (autonómiájának) határait. Az Ftv. az önkormányzati jogok garanciáját teremti meg egyrészt azzal, hogy általában felhív minden állami szervet az intézményi önkormányzati jogok tekintetbe vételére, másrészt, annak megsértése esetén, alkotmánybírósági eljárást tesz lehetővé. Hatásköri vita során a bírói út adhat megfelelő garanciát. Az Ftv. szerint a felsőoktatási intézmény a felvételt az Ftv.-ben meghatározott feltételeken túl további követelményhez kötheti. A felsőoktatási intézmény a felvételi vizsgakövetelményeket legalább két évvel, az egyéb feltételeket legalább egy évvel a bevezetésük előtt nyilvánosságra hozza.
A nyilvánosságra hozatal részletes szabályait a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóra vonatkozó rendelkezések tartalmazzák. Az 1997. évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató áttanulmányozását követően az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kiadvány egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen tartalmazza az egyes szakokon a felvételi előkészítőre, illetve a nulladik évfolyamra előírt felvételi követelményeket. Ugyanakkor a felvételi mentesség és felvételi többletpont szerzésének módja, az előkészítő tanfolyam keretszáma, az alkalmazott rangsorolás elvei, valamint a nulladik évfolyam elnevezésű vagy jellegű tanfolyamokkal kapcsolatos további, a jelentkezők számára a felvételi szempontjából szükséges információk előzetes, nyilvános és teljes körű meghirdetése garanciális szempontból különleges jelentőségű.
A vizsgált intézmények vonatkozó szabályzatai csak részleteiben felelnek meg a rendelet hivatkozásul megjelölt előírásainak, illetőleg egyes pontjaik ellentétesek mind a rendelet, mind az Ftv. általános előírásokat tartalmazó szabályaival. Az eltérő típusú felvételi eljárások egyes intézmények gyakorlatában kizárják az egységes rangsorolás lehetőségét. Az eltérő típusú és a hagyományos felvételi eljárás egy időben és együtt történő alkalmazása, az egységes rangsorolás kidolgozatlansága, a versenyfeltételek teljes körű és időben történő közzétételének hiánya veszélyezteti az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság és jogegyenlőség alkotmányos követelményének maradéktalan érvényesülését. A szigorú, áttekinthető és nyilvános minősítésnek nem csupán az egyes felvételi eljárásokban, hanem a különböző típusú eljárások összevetésében is meg kell nyilvánulnia.
Mindezek alapján, az országgyűlési biztos ajánlással élt. Ajánlásában felkérte a művelődési és közoktatási minisztert, hogy jogkörében eljárva átfogó módon vizsgálja meg, hogy a felsőoktatási intézmények nulladik évfolyam elnevezésű vagy jellegű tanfolyamokra vonatkozó belső szabályzatai megfelelnek-e az Ftv. és a rendelet hivatkozásul megjelölt generális szabályainak, és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Külön felhívta a figyelmét a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 1998 című kiadványban nem közölt, a felvételi vizsga alól valamilyen módon mentesítő tanfolyam jellegű oktatási formákra.
Az ajánlásra adandó válaszra nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 7039/1997.
A panaszos a nyugdíja megállapításának és folyósításának elhúzódása miatt fordult segítségért az országgyűlési biztoshoz.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelme veszélye miatt indított vizsgálata megállapította, hogy a panaszos felmentési idejére 1996. VI. 1 -jétől 1997. V. 31-ig járó illetményét 1996 júliusában kifizették. Öregségi nyugdíjigényét a munkáltató 1997. IV. 17-én nyújtotta be a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz. Az igénybejelentő lapot – a munkáltató ügyintézőjének írásos nyilatkozata szerint – a panaszos kérésére, annak nevében ő írta alá, folyósítási címként tévesen korábbi lakcímét, a folyósítás kezdő napjaként 1997. VI. 1-jét jelölte meg.
A nyugdíjigényt az igazgatóság 1997. VII. 24-i határozatával bírálta el. A megállapított nyugdíj összege 53 év 347 nap szolgálati idő alapján 41 176 Ft. A folyósított nyugdíj összege az 1991. évi XII. tv. alapján járó pótlékkal és növeléssel 64 429 Ft/hó. 1997. VIII. 19-én, illetőleg 22-én utalták ki két részletben a 193 287 Ft-ot az igénybejelentő lapon megjelölt címre. A munkáltató közreműködésével rendeződött a panaszos címváltozásának bejelentése. A panaszos 1997. VIII. 29-én az összeget átvette, azóta folyamatosan történik a nyugellátás folyósítása.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy súlyosan sérült a panaszos szociális biztonsághoz és jogbiztonsághoz való alkotmányos joga, mert az igénybejelentő lap kitöltésekor törvénysértést követett el a munkáltató ügyintézője, mivel az igénylő nevét ő írta alá, és téves folyósítási címet közölt. A panaszos 1996. október 23-tól jogosult volt öregségi nyugdíjra, azonban nincs arra adat, hogy erről a munkáltató, illetőleg a nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyintézője tájékoztatta volna. Az 1997. április 17-én benyújtott nyugdíjigényt, mivel panaszos az öregségi nyugdíjhoz szükséges minden feltétellel rendelkezett, 6 hónapra visszamenőleg (legkorábban 1996. október 23-tól) kellett volna az igazgatóságnak elbírálni, illetőleg panaszos a megállapított nyugdíjára e naptól jogosult, mert a 45/1996. (X. 22.) AB-határozat értelmében a munkaviszony megszűnése nem feltétele a nyugdíj megállapításának.
Az országgyűlési biztos a fentiek miatt ajánlásában felkérte a munkáltató igazgatóját és a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatóját a törvénysértés megszüntetésére, a panaszos nyugdíjának jogszerű megállapítására, az elmaradt összeg utólagos folyósítására történő intézkedésre.
Az országgyűlési biztos szükségesnek tartja az adott ügyben mind a munkáltató, mind a nyugdíjbiztosító felelősségének megállapítását. Az ajánlásra még nem érkezett válasz, a határidő még nem telt el.

OBH 7059/1997.
A panaszos sérelmezte, hogy Bogács község jegyzője visszavonta a bogácsi strand területére szóló üzletnyitási engedélyét. A panaszos ezt megfellebbezte, és egyidejűleg új engedély kiadását is kérte. A jegyző a fellebbezést továbbította, de az új kérelmet határozatban nem bírálta el.
Mivel a panasz érinti a jogorvoslathoz való jogot, az országgyűlési biztos vizsgálatot indított. Felkérte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy az ügyben folytasson le vizsgálatot.
A Közigazgatási Hivatal vezetője megállapította, hogy a működési engedély módosítása, illetve új működési engedély kiadás iránt előterjesztett kérelmet a jegyző valóban nem bírálta el, ezért a II. fokú hatóság a határozat rendelkező részében utasította a jegyzőt az érdemi döntés soron kívüli meghozatalára.
Az ügyben eljáró jegyző azzal, hogy a fellebbezésben benyújtott új kérelmet határozatban nem bírálta el, megfosztotta az ügyfelet attól, hogy a jogszabályban biztosított jogorvoslati jogával élhessen, ezzel alkotmányos visszásságot okozott az jogorvoslathoz való jog / 57. § (5) / vonatkozásában.
Mivel az I. fokú hatóság felügyeleti szerve észlelte a jogszabálysértést, és intézkedésével orvosolta az alkotmányos visszásságot, az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben ajánlással nem élt.

OBH 7115/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában a Matáv Rt. (továbbiakban: Rt.) telefonszámla-reklamációjával kapcsolatos eljárását sérelmezte.
A beadvány vizsgálata során felmerült a jogállamiság alkotmányos alapelve sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a panaszos reklamációját a területileg illetékes távközlési centrum többször vizsgálta. Minden alkalommal teljes körű vizsgálatot végeztek, mind a központi, mind a hálózati és előfizetői berendezés oldaláról. A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos távbeszélő állomása zárt távbeszélő hálózatban működik, a vonalat minden alkalommal a helyszínen is vizsgálták, a működést biztosító központ a reklamáció időszakában nem hibásodott meg, az állomás rendellenes üzemelésére vonatkozó hibabejelentés nem érkezett. Idegen hozzáférésre a földalatti kábelvezetés következtében nincs lehetőség, a területen idegen kivitelező nem dolgozott.
A vizsgálat megállapította, hogy az Rt. a vonalvizsgálatot elvégezte. A vizsgálat eredményei alapján – amelyek nem azt bizonyították, hogy a kifogásolt hívásokat a panaszos kezdeményezte, csak azt, hogy azokat a panaszosnál felszerelt állomásról kezdeményezték – a számlareklamációt az Rt.-nek nem állt módjában elfogadni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Rt. eljárásával kapcsolatban alkotmányos visszásságot nem állapított meg, ezért vizsgálatát megszüntette.

OBH 7196/1997.
A panaszos beadványában azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert ismert személy ellen lopás alapos gyanúja miatt tett feljelentésében a rendőrkapitányság a szükséges nyomozati cselekményeket nem hajtotta végre, az eljárást megszüntette. Ezért kára nem térült meg. A feljelentett személyt gyanúsítottként nem hallgatták meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslati jogosultság sérelmének lehetősége miatt rendelt el vizsgálatot.
Megállapította, hogy a BRFK VI–VII. Kerületi Rendőrkapitánysága a nyomozást elrendelte. Az eljárás során a helyszínt megtekintette, adatgyűjtést folytatott, részletesen kikérdezte a feljelentőt az ellopott értékpapírokról. Megállapította, hogy Postabank-értékpapírokat loptak el. Az értékpapírok sorszámát, más azonosításra alkalmas adatot megállapítani nem tudott. Gyanúsítottként hallgatták ki a sértett által feljelentett személyt. A gyanúsított bűnösségét megállapítani nem lehetett, ezért a nyomozást bizonyítottság hiányában megalapozottan megszüntették. A sértett a határozat ellen panaszt jelentett be. A panasznak a rendőrkapitányság saját hatáskörében helyt adott, és elrendelte a nyomozás továbbfolytatását. Mivel nem sikerült újabb bizonyítékokat beszerezni, a nyomozást ismételten megszüntették. A megszüntetésről nem értesítették a feljelentőt, e mulasztással megfosztották jogorvoslati lehetőségétől.
Sérült az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében deklarált jogorvoslati jogosultság.
A rendőrkapitányság vezetője az ügyet megvizsgálta. Megállapította, hogy a nyomozás során a szükséges nyomozati cselekményeket végrehajtották, valamint, hogy az ismételt határozatot feljelentőnek nem kézbesítették, és intézkedett a határozat azonnali kézbesítésére. A mulasztóval szemben fegyelmi eljárást rendelt el, intézkedett, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő.
Megállapítható, hogy az ügy előadója az Alkotmány 57. §. (4) bekezdésében deklarált jogorvoslati jogosultsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
A rendőrkapitányság vezetője vizsgálata során az alkotmányos visszásságot felismerte, utasítást adott a mulasztás azonnali megszüntetésére, intézkedett a hasonló esetek jövőbeni elkerülésére, a mulasztó ellen fegyelmi eljárást rendelt el, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese külön ajánlás megtételét nem tartotta indokoltnak.

OBH 7459/1996.
Az országgyűlési biztos általános helyettese hivatalból indított átfogó vizsgálatot, melynek célja az alkotmányos jogok szabályozásának és érvényesülésének felmérése volt a Magyar Honvédség tényleges állománya – a hivatásosok, s szerződésesek és a sorállományúak – vonatkozásában.
A vizsgálatról készült jelentés 7 alkotmányos jogra, illetve jogcsoportra tért ki. A vizsgálat során az országgyűlési biztos általános helyettese figyelembe vette az érintett alkotmányos jogoknak az Alkotmánybíróság által mindenkire kötelező érvénnyel meghatározott – illetve az országgyűlési biztosok működése során kialakított – tartalmát. Ezeket összevetette a honvédelem alkotmányos kötelezettségéből szükségszerűen következő korlátozásokkal. A vizsgálat során mindvégig figyelemmel volt az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének rendelkezésére, mely szerint az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek, valamint az Alkotmány alaprendelkezésére a – 2. § (1) bekezdésében írt deklarációra – miszerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amely az Alkotmánybíróság 48/1991. AB-határozatában kifejtett értelmezésében azt jelenti, hogy az Alkotmány zárt rendet alkot az államhatalom gyakorlására: egyetlen tényező sem rendelkezik kizárólagos, ellenőrzés nélküli hatalommal. A jogállamban a közhatalom gyakorlásának szigorúan és egyértelműen meghatározott rendje van, az egyéni szabadságjogok lehető legtágabb védelme mellett.
1. Jogállamiság, jogbiztonság
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezéseit, és az országgyűlési biztosok kialakult gyakorlatát vette figyelembe vizsgálata során:
a) Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának álláspontja szerint a fegyveres erők tagjai nem egyenruhás állampolgárok, hanem egy elkülönült társadalom tagjai, akiknek bármilyen mértékben korlátozhatók az emberi jogaik, mert ez szükséges a katonai – honvédelmi – érdekek előmozdításához. Ez az álláspont azonban a Magyar Köztársaságban nem alkalmazható, mivel – az Alkotmány 40/A §-ában szabályozott – fegyveres erők az alkotmányos közhatalom részesei. Ennek megfelelően a honvédelmi – külső és belső – igazgatásban egyaránt érvényesülnie kell a szigorúan és egyértelműen meghatározott alkotmányos rendnek, továbbá a fegyveres erők tagjainak alkotmányos jogai csak alkotmányos cél érdekében, parancsoló szükség esetén, és csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozhatók. E követelményt szigorúan kell értelmezni, továbbá a fegyveres erők tagjainak, mint speciális normák címzettjeinek is joguk van ahhoz, hogy a tevékenységüket szabályozó normák – vagyis a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei – kiszámítható és előrelátható működést tegyenek lehetővé. Ez az értelmezés megfelel az Alkotmánybíróság 51/1991. (X. 19.) AB-határozatában foglalt – az egyesülési joggal kapcsolatban kifejtett – elvnek, mely szerint: „a fegyveres erők körében az egyesülési jognak a fokozott és kiemelt korlátozási lehetősége nem vezethet odáig, hogy az alapvető jog lényeges tartalma sérüljön”. A fegyveres erők alapvető jogaival kapcsolatban hasonló álláspontra helyezkedett az Emberi Jogok Európai Bírósága is több ügyben.
b) A fegyveres erők hivatásos és a sorállományú tagjainak emberi jogai eleve korlátozottabbak más állampolgárokénál, szolgálati helyzetük miatt kiszolgáltatottabbak, kevésbé tudják magukat megvédeni az elöljárói önkénnyel szemben, ezért fokozottan elvárják a kiszámíthatóságot. Az alkotmányos elveknek megfelelően a jogkorlátozás határait a lehető legpontosabban, egyértelműen kell meghatározni, hogy ne adjon lehetőséget ellentétes értelmezésre.
c) A szolgálati törvények a honvédelem alkotmányos kötelezettségéből adódóan elvárják, hogy a katonák önfeláldozásig terjedő bátorsággal teljesítsék szolgálati kötelmeiket. Mivel ez a kötelezettség akár a legalapvetőbb alkotmányos értéknek minősülő élethez való jog orvosolhatatlan sérelmével járhat, semmiképpen nem fér össze az alkotmányos követelményekkel az, ha a szolgálati kötelmek teljesítésének elvárása nem alkotmányos feladattal kapcsolatos. Az ilyen parancs, intézkedésjoggal való visszaélésnek minősül, ami a veszélyeztetett értékre tekintettel minden esetben sérti az Alkotmányt. Ezt a veszélyt csak a pontos, megismerhető és egyértelmű normatív elvárások csökkentik.
d) A jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei között nem lehet különbséget tenni keletkezésük ideje alapján. A legrégebben keletkezett alacsonyabb szintű jogszabálynak, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközének is maradéktalanul összhangban kell lennie a honvédelmet, illetve a szolgálati jogviszonyt szabályozó törvényekkel, végső soron pedig az Alkotmánnyal.
e) A norma megismerhetőségét, kiszámíthatóságát és egyértelműségét csökkenti a sokrétegű szabályozás. Az Alkotmány 8. § (2) bek. értelmében az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat kizárólag törvény állapíthatja meg, annál alacsonyabb szintű jogszabály csak a joggyakorlás, illetve teljesítés módját írhatja elő. Ez a meghatározás azonban egyáltalán nem korlátozhatja a jog törvényben meghatározott gyakorlásának lehetőségét, illetve nem terjesztheti ki a kötelezettség határait. Az utasítások, intézkedések, parancsok nem érinthetik az alapvető jogokat és kötelezettségeket. Ezeknek a követelményeknek továbbá nem elegendő elvi szinten érvényesülniük, hanem a normákat úgy kell szerkeszteni, illetve megfogalmazni, hogy az alkotmányos korlátokon túlterjeszkedő értelmezésnek a lehetőségét is kizárják.
A Magyar Honvédség státusát és tevékenységét jelenleg törvényi szintű jogszabályok rendezik: az 1993. évi CX. tv. a honvédelemről, az 1996. évi XLIII. tv. (Htv.) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról, az 1996. évi XLIV. tv. a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról, az 1996. évi XLV. tv. a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a honvédelmi miniszter törvényben meghatározott rendeletalkotási kötelezettségének késedelmes teljesítése, illetve elmulasztása következtében a honvédség hivatásos és sorállományú tagjai egyrészt nem teljesíthették teljes körűen a szolgálati törvény előírásait, másrészt nem ismerhették, illetve ismerhetik meg a szolgálati törvényben meghatározott egyes jogaik gyakorlásának rendjét, így azokat nem is gyakorolhatják maradéktalanul, ezáltal a mulasztás alkotmányos visszásságot okozott a jogbiztonság megsértésével.
A Szolgálati Szabályzat és a törvények közti feloldhatatlan ellentmondás bizonytalan jogi helyzetet teremt, akadályozza a jog gyakorlását, illetve a kötelezettségek teljesítését. Ugyanakkor a többszintű szabályozás, amelynek következtében a honvédség működését rendező törvények előírásai nemcsak a törvényi felhatalmazás alapján született rendeletek értelmezésén keresztül érvényesülnek, hanem az alacsonyabb szintű normák, így a nagyszámú utasítás figyelembevételével, bizonytalan jogi helyzetet teremt. Az Alkotmány 1989. évi módosítása, illetve a honvédelem működésének törvényi szabályozása előtt keletkezett alacsonyabb szintű normák dereguláció hiányában hatályosak maradtak, ami a jogalkalmazást bizonytalanná teszi. Az MH parancsnoka intézkedéseinek, illetve a főnöki intézkedéseknek a hivatalos lapban közölt jegyzéke nem teljes, sok intézkedésnek a száma és a címe sem található meg, ami sérti a Htv. előírásait, továbbá önkényesen korlátozza a szabályanyag létének, ennélfogva tartalmának megismerhetőségét. A jogi szabályozás megismerhetőségének bizonytalansága alkotmányos visszásságot okoz a jogbiztonság megsértése miatt.
A jogbiztonság követelménye azonban nemcsak a jogalkotót, hanem a jogalkalmazót is terheli. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a megfelelő számú csapatjogász hiányában nem biztosított a törvényeknek és végső soron az Alkotmány előírásainak megfelelő napi jogalkalmazás. Jellemző tapasztalat volt az is, hogy a szolgálati törvények végrehajtási rendeleteinek hiányában az állományilletékes parancsnokok óvakodtak a törvény közvetlen alkalmazásától. Ezzel kapcsolatban általános volt az a vélekedés, hogy az alakulatparancsnokok, illetve törzseik nem értelmezhetik a jogszabályokat, ezért meg kell várniuk az alacsonyabb szintű normákat, az utasításokat, intézkedéseket. Ez a vélekedés nyilvánvalóan ellentétben áll az összes jogalkalmazót terhelő jogértelmezési kötelezettséggel. Az a tény ugyanis, hogy a jogszabály másik jogszabály által történő értelmezése megelőzi a jogalkalmazói értelmezést, továbbá hogy a felettes szerv értelmezése irányadó az alacsonyabb szintű szervre, nem zárja ki, csak behatárolja az általános intézkedési kötelezettséget. A tapasztalt parancsnoki vélekedés az általános katonai képzés részét képező jogi oktatás elégtelenségére utalt. A hatályos jogszabályok ismeretének hiánya következtében alapjaiban hiányzik a honvédség törvényes és alkotmányos működésének egyik nélkülözhetetlen feltétele, ami alkotmányos visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének sérelme miatt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a sorállományúak jogaikra és kötelességeikre történő kioktatása eleget tesz a jogbiztonság követelményének, a jogokkal való élés és a kötelességek teljesítéséhez megkövetelt ismeretek megszerzésének lehetősége általában biztosított, ezért e körben alkotmányos visszásság gyanúja nem merült fel.
2. Élethez, emberi méltósághoz való jog
Az Alkotmánybíróság joggyakorlata alapján az alapjog-korlátozás alkotmányosságát az elkerülhetetlenség és arányosság szempontjából kell megszűrni. Az állam egyetlen esetben tekintheti arányosnak az élethez való jog teljes mértékű megsemmisítését, ha az más emberek életének megmentése céljából szükséges, és nincs egyéb eszköz a cél eléréséhez. Ebben és csak ebben az esetben tűri el a jog az emberi életek közötti választást. A legalapvetőbb emberi jog tudatos veszélyeztetése esetén azonban minden más alkotmányos joghoz képest a legfontosabb a feltétlen szükségszerűség és a kényszerítő ok arányosságának fennállása. Alapvető fontosságú az arányosság mérlegelésénél a háborús helyzet, (külső támadás) és a béke időszak megkülönböztetése. Háborús helyzeten kívül az élet feláldozásának kötelezettségét, vagy az élet elvesztése kockázatának vállalását csak – bűncselekménnyel összefüggő – fegyveres támadás, katasztrófavédelem, illetve polgári védelem által megkövetelt helyzet indokolhatja. Amint azt az országgyűlési biztos általános helyettese korábbi, fegyverbaleset ügyében folytatott vizsgálata (OBH 7458/1996.) során már megállapította, a fegyverbaleset nem minősül a honvédelmi kötelezettség velejárójának, ezért a mulasztások által elősegített halálos kimenetelű fegyverbaleset az élethez és emberi méltósághoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
A szolgálati törvény szerint a hadköteles katona – a fegyver nélküli katonai szolgálatot teljesítők esetében bizonyos kivételekkel – a parancsot az önfeláldozásig terjedő bátorsággal köteles végrehajtani, továbbá a parancsot akkor is köteles teljesíteni, ha az életét vagy testi épségét közvetlenül vagy súlyosan veszélyezteti. Békeidőben, amennyiben nem fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett erőszakos cselekmények elhárításában való közreműködésről van szó, nem indokolt az élet feláldozására vagy az élet elvesztésének kockáztatására való kötelezés a parancs minden körülmények közötti teljesítése céljából. A szolgálati törvény szerint egyes feladatokat önfeláldozásig terjedő bátorsággal; másokat az élet vagy testi épség közvetlen vagy súlyos veszélyeztetésével; megint másokat az élet vagy testi épség veszélyeztetésével is teljesíteni kell.
A fogalmak közti különbség sejthető: az önfeláldozás az élet elvesztésének biztos bekövetkeztét rejti, az élet vagy testi épség közvetlen veszélye a halál vagy sérülés bekövetkezésének nagyfokú valószínűségére, az élet vagy testi épség veszélye a halál vagy sérülés előrelátható lehetőségére utal. A törvény azonban ezt az értelmezést nem végzi el, vagyis a háborús helyzet és a béke időszak közti különbségtétel elmosódik. Mivel a katonának nincs lehetősége az életét vagy testi épségét veszélyeztető parancs megtagadására, semmilyen garancia nincs arra, hogy békeidőben nem kell végrehajtania olyan – értelemszerűen szabálytalan – parancsot, amely a halál bekövetkezésével feltétlenül együtt jár. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a háborús helyzet és békeidőszak között nem megfelelően különböztető szabályozás lehetőséget ad a felettesek korlátlan hatalmának demonstrálására, továbbá fegyelmező eszközzé is válhat, így az Alkotmányban biztosított élethez és emberi méltósághoz való alapvető jogsérelme által alkotmányos visszásságot okoz.
A felszerelés, fegyverek, eszközök biztonságossága egyrészt a katonák biztonságérzetére hat, másrészt szélsőséges esetben az életet, egészséget, testi épséget közvetlenül veszélyeztetheti. Az élet elvesztése kockázatának vállalását nem indokolhatja az anyagi erőforrások korlátozottsága miatt használt rossz műszaki állapotú gép, illetve eszköz, különösképpen nem békeidőszakban. A kezelőszemélyzetnek az indokolt mértéket meghaladó veszélyeztetettségérzete arra utal, hogy a békeidőben elvárható biztonság nem megoldott. Ennek megfelelően az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a kétséges műszaki állapotú repülőgépek kevés gyakorlattal történő használata veszélyezteti az Alkotmányban biztosított élethez és emberi méltósághoz való alapvető jogot, ezáltal alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét hordozza. A katonák különleges kiképzést igénylő feladatok ellátására való kötelezése, amennyiben azt megelőzően nem biztosítják részükre a megfelelő elméleti és gyakorlati ismereteket, alkotmányos visszásságot okoz, mivel veszélyezteti az élethez való alkotmányos jogot.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az orvosi ellátásnak a laktanyákban egyáltalában nem része a pszichológiai segítségnyújtás. Amennyiben szélsőségesen komoly problémáról van szó, például öngyilkossági kísérletről, a katona laktanyán kívül kap megfelelő ellátást. A vizsgálat tapasztalatai szerint ilyen jellegű segítséget próbál nyújtani a tábori lelkész. A leendő kiképzési helyszíneken a megfelelő szintű és intenzitású pszichiátriai, illetve pszichológiai segítségnyújtásnak fokozott figyelmet kell majd szentelni. Ez azért különösen fontos, mert a sorozásnál háttérbe szorul a pszichológiai szűrés. Az említett hiányosság az élethez való joggal nem hozható közvetlen összefüggésbe, és az Alkotmányban garantált legmagasabb testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog érvényesülésének átfogó elemzésére a vizsgálat nem terjedt ki, ám a felmerült kérdés általános, széleskörűen előforduló jellegére tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az alárendelt katonai szervezeteknél folyamatosan rendelkezésre álló pszichológusok hiánya a katonák legmagasabb testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz.
A vizsgálat megállapította, hogy egyes, fokozott biztonságot jelentő egészségügyi védőeszközök használatának esetlegessé tétele, a HIV-fertőzés elleni védekezés eredményességét csökkentheti, ezért az alkotmányos visszásság közvetlen veszélye nem zárható ki. Alkotmányos visszásságot okoz továbbá a katonák legmagasabb testi és lelki egészséghez, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben az a gyakorlat, hogy jogszabályi felhatalmazottság hiányában a sorkatonák társadalombiztosítási igazolványát elveszik.
Az emberi méltósághoz való jog elképzelhetetlen a megfelelő életkörülmények minimumának megteremtése nélkül. A materiális szükségletek bizonyos szintű biztosítása általános értelemben is az állam kötelezettsége.
A katonáknál ráadásul egy állami kényszerrel is támogatott kötelezettség teljesítéséről van szó, ami azt jelenti, hogy súlyos visszásságot teremt, ha az állam nem biztosítja a kötelezettség ellátásához alapvetően szükséges feltételeket. Kivétel ez alól az a helyzet, amelyben a nehezített életkörülmények konkrét kiképzési célt szolgálnak, de ebben az esetben is érvényesülnie kell az arányosság korlátjának mind az időtartam mind pedig a minimum szint alá szállás szempontjából. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a minimális életfeltételek – élelmezés, ruházat, szállás – jogszabályi meghatározásának hiánya, továbbá az, hogy az ellátás több alakulatnál az életkörülmények tekintetében a legelemibb követelményeknek sem felel meg, alkotmányos visszásságot okoz a sorkatonák emberi méltósághoz való jogának, valamint a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód alkotmányos tilalmának megsértése által.
Jelentősen nőtt a magyar társadalom különböző – foglalkozási, származási, területi és egyéb – csoportjai közötti különbség és lényegesen csökkent a csoportok egymás iránti toleranciája. Növekedett a köznapi életben elfogadott legitim agresszió, és jelentősen csökkent az állami-társadalmi normák szokásszerű követése. Az összezárt és folyamatosan komoly kihívások elé állított katonai közösségekben ez fokozottan jelentkezik, és a belső erőviszonyokban agresszivitásra ösztönöz. E magatartásoknak a hadsereg hierarchikus szerkezete megfelelő teret ad. Mindez azonban a hadsereg parancsnokai számára a fegyelem fenntartásának problémájaként jelenik meg, és őket is a formális eszközöktől az informális eszközök és lehetőségek felé sodorja. Ezt a hatást felerősíti egy másik párhuzamos folyamat: részben a rendszerváltozáskor előtérbe kerülő emberi jogi szemlélet, részben pedig az, hogy a nyilvánosság nyomásának hatására a fegyelmi eszközök jogi szabályozásában egy enyhítő-visszafogó liberalizálás történt. A változással párhuzamosan rosszabbodott a fegyelmi helyzet. E kétirányú változás együttese szintén afelé visz, hogy a fegyelmezési gyakorlat formális és tényleges szintje között megszűnjön az érdemi kapcsolat. Minden hadsereg, de különösen a sorozott hadseregek informálisan strukturáltak, azaz különböző illegitim értékek alapján differenciáltak. A jelenlegi gazdasági helyzetben és a hadsereg biztosította alacsony színvonalú infrastrukturális környezetben – korábbiakhoz képest – az előnyökhöz jutást befolyásolja a sorkatona anyagi helyzete. Ha valakinek sok pénze van, az a megkérdezett sorkatonák közel felének szemében előnyt jelent.
Az is közismert, hogy az újoncok mindig aránytalanul kiszolgáltatott helyzetben vannak az öregekkel szemben. A sorállomány által kitöltött kérdőívek szerint egyharmadukat ért újonc korában öregkatonák által okozott sérelem, sőt egyhetedük úgy nyilatkozott, hogy ő maga okozott ilyen sérelmet öregkatonaként az újoncoknak. Az érintettek kiemelkedően magas aránya annak ellenére általános veszélyre utal, hogy a meghallgatott sorállományúak súlyos sérelemről nem számoltak be, továbbá kifejezett kérdés esetén sem utaltak arra, hogy elöljáróik bátorítanák vagy eltűrnék az ilyen magatartást, végül tudomásuk van arról, hogy a nyilvánosságra került eseteket megtorlás követte. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az újoncok sanyargatásának veszélye általános, és megakadályozására hatékony eszközök nem állnak rendelkezésre, ami alkotmányos visszásságot okoz a katonák emberi méltóságának, valamint a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás alkotmányos tilalmának megsértése folytán.
A vizsgálat kitért az elkülönítésre is. A szolgálati törvény hatálybalépése óta nem alkalmazzák a korábbi gyakorlatot, mely szerint az ittas katonát kijózanodásig – általában ébresztőig – a fogdában különítik el. A fogdák állapota, mérete az 1-2 napos fogva tartás céljának megfelel, több helyen azonban nem biztosított a természetes megvilágítás, illetve az elégséges fűtés. A vizsgálat megállapította, hogy sérti a katonák élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos jogát, ha a fogdák fűtése ártalmas az egészségre, az ablakok nem biztosítanak megfelelő természetes fényt, és hogy a cellák között nem megfelelő méretűek.
3. Egyenjogúság, diszkrimináció tilalma
Felmerült a szerződéses katonák körében, hogy hátrányos megkülönböztetésként élik meg azt, hogy rájuk nem vonatkozik a kedvezményes nyugdíjkorhatár, pedig azonos feltételekkel dolgoznak, mint a hivatásosok. Az országgyűlési biztos általános helyettese szerint a különbségek alkotmányossági szempontból nem tekinthetők hátrányos megkülönböztetésnek. A munkajog ugyanis elismeri a munkáltatónak azt a jogát, hogy munkaerő-szükségletét ilyen konstrukcióban elégítse ki, és az említett megkülönböztetés a szolgálati jogviszony határozott idejűségéből következik. Nincs akadálya, hogy meghatározott idő elteltével a felek közös megegyezése alapján a szerződéses katona hivatásos katonává váljon. Mivel a kérdés csak általánosságban merült fel, az országgyűlési biztos általános helyettese nem folytatott vizsgálatot a kérdésben.
A nők alkalmazásával kapcsolatban a hadseregben egyszerre két tendencia érvényesül. Az egyik az emancipáció. A nemzetközi gyakorlat (NATO, IFOR és SFOR) elősegítik a nők beáramlását a hadseregbe, ennek alapján hosszú távon számuk emelkedése várható. Másik tendencia, hogy a honvédséget nagy számban hagyják el a férfi hivatásos katonák, ami kedvez a nők beáramlásának. Általános tapasztalat, hogy munkalehetőség hiányában a feleség is „beöltözik”. A nők helyzetét jelentősen befolyásolja, hogy egy részük kényszerből katona, többségük tiszthelyettes, kevés köztük a tiszt, különösen magasabb beosztásokban. Megállapítható, hogy a nőknél hátrányos megkülönböztetés úgy is jelentkezik, hogy nem veszik figyelembe a nemükből eredő speciális igényeket. Ha egy nő önként vállalta a hivatásos szolgálatot, természetesen nem mentesül az azzal járó terhek – így az ügyeleti szolgálat – alól sem. Ahhoz azonban, hogy a nők részére a körülményeknek ugyanaz a színvonala legyen biztosított, mint a férfiak részére, bizonyos plusz intézkedésekre van szükség. Így például a szolgálatteljesítés során a nőknek lehetőleg külön pihenő- és mosdóhelyiséget kell biztosítani. A meghallgatott katonanők szexuális zaklatásról nem számoltak be, a parancsnokok általában gondot fordítanak arra, hogy katonanő ne kényszerüljön arra, hogy férfivel „kettesben” teljesítsen szolgálatot. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy hivatásos állományba tartozó nők esetében közvetlen diszkrimináció nem valósul meg, ugyanakkor számarányukhoz képest nagyon kevesen szolgálnak magasabb beosztásban, továbbá a nemüknek megfelelő infrastrukturális feltételek sem teljesek, ami a helyzet megváltoztatására irányuló határozott intézkedések hiányában a diszkrimináció közvetlen veszélyét hordozza.
4. Szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog
Az egyre csökkenő ideig tartó szolgálatot teljesítő sorállomány a sorkatonaságot elsősorban egy elkerülhetetlen kellemetlenségnek tartja. Mivel életpályája nem köti a fegyveres erőkhöz, hosszú távú érdekei nincsenek, elsősorban a túlélésre rendezkedik be. A többség alapvetően természetesként fogadja el a fennálló rezsimet, jogai korlátozását, de igyekszik normális civil életének elemeit, kialakult szokásait is a lehetőségekhez képest a katonasághoz átmenteni. A sorkatona abban érdekelt, hogy körülményei közelítsenek a korábbi életformájához, és hogy minél több időt tölthessenek távol a laktanyától. A honvédelmi kötelezettség szükségképpen megkíván bizonyos korlátozásokat, mely a katonai élet rendjéhez szükséges. Felismerhető azonban, hogy a 60-as évek abszolút korlátozó, büntetés-végrehajtásszerű rendszere után a honvédség törekszik a polgári demokráciákra jellemző intézmények kiépítésére, a mozgásszabadságot és az emberi méltóságot maximálisan tiszteletben tartó szabályozásra.
A Szolgálati Szabályzat 1987-ből származó szövege e tekintetben (is) abszolút korlátozást alkalmaz, a sorkatonáknak kötelező főszabályként csak évi tíz nap szabadság, valamint kéthavonta egy hétvégi eltávozás erejéig biztosítja alanyi jogon a laktanyától való távolmaradást. A gyakorlat azonban az utóbbi időben enyhült, és a szabályzatban előírtakon túl is hazaengedik a katonákat.
Az ilyen szabályozás azonban lehetővé teszi a mozgásszabadság elöljárói önkényből való korlátozását, továbbá az informális fenyítéseket. Ezt az elvileg abszolút korlátozó, bár a gyakorlatban enyhülő szabályozást kívánta az új hadköteles-szolgálati törvény a gyakorlathoz igazítani. A kétségtelen előrelépés mellett úgy tűnik, hogy az elveket nem sikerült teljes mértékben tisztázni, ezért ellentmondásos szabályozás született. A szabadság mértéke nőtt ugyan évi 12 napra, de ez még mindig elmarad a hasonló korú munkavállalókat a Munka Törvénykönyve alapján megillető szabadság mértékétől. Pedig a sorkatonák is joggal várhatnak el legalább annyi szabadságot, mint amennyi a civileket is megilleti, különös tekintettel arra, hogy a hivatásos katonáknak a fokozott igénybevételre hivatkozva többletszabadság jár. A legjelentősebb áttörés talán a napi szolgálati idő utáni kimaradások tekintetében történt. A szolgálatban nem lévő, és munkavégzésre sem beosztott katonák kimaradása alanyi jog lett, míg korábban csak adható kedvezmény volt. Első látásra nem tűnik logikusnak, hogy hét közben a kimaradás mindennap alanyi jog, hét végén azonban csak havonta egyszer. Ez feltehetően azért van így, mert a laktanyákban továbbra is fenn kívánnak tartani bizonyos harckészültségi létszámokat. Ha el is fogadjuk a harckészültségi létszámok meghatározásának szükségességét, még mindig kívánatos lenne jogi eszközökkel is kiküszöbölni annak lehetőségét, hogy a sorkatonákat önkényesen vagy informális büntetésként zárják be. A jogszabály következetlensége megállapítható abban a vonatkozásban is, hogy a szolgálati törvény előírja havi legalább egyszeri, bizonyos körben a legalább havi kétszeri eltávozást, ugyanakkor nem határozza meg, hogy a havonta többszöri eltávozás mikor adható, azaz melyek azok a körülmények, amelyek azt indokolják, hogy csak a minimális eltávozásokat engedélyezzék. Ennek hiányában a törvényben előírt minimális számú eltávozáson kívül minden erre irányuló kérés indokolás nélkül – tehát akár önkényesen is – elutasítható. A vizsgálat megállapította, hogy a szolgálati törvénynek az a rendelkezése, amely általános szabályként az eltávozást szolgálati vagy kiképzési érdekből havi egyszeri alkalomra, ezen belül két napra korlátozza, további – legalább alacsonyabb szintű jogszabályban meghatározott – pontosítás hiányában lehetővé teszi annak önkényes vagy informális büntetésként való alkalmazását, ezáltal sérti a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jog érvényesülését.
A nagyszámú előírt szolgálat által teremtett igénybevételt erősíti, hogy a századok létszáma nincs teljesen feltöltve, sok a vezénylés miatt vagy más okból igénybe vett katona. A kialakult helyzet az eltávozással kapcsolatban okozott visszásságon túl – vagyis, hogy nem tudják kiadni az előírt szabadidőt – a fegyveres szolgálatok számával kapcsolatos problémákat vonja maga után. Fontos lenne annak meghatározása, hogy havonta maximálisan hány 24 órás fegyveres szolgálatot adhat egy hadköteles katona. A törvény megfogalmazása szerint havonta nyolcnál több fegyveres szolgálatot csak beleegyezése esetén teljesíthet, ami alig jelent többet egy gyenge korlátnál, halvány iránymutatásnál, ami a beleegyezés megszerzésére vonatkozó szabályok hiányában lehetőséget ad a jogszabály megkerülésére és a sorkatona szabadságának korlátozására, ezért sérti a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jog érvényesülését.
A Htv. -t módosító – 1997. szeptember 1. napján hatályba lépett – 1997. évi LXXV. tv. 11. § (2) bekezdése kiegészíti a hadköteles szolgálati törvény 73. §-át. A kiegészítés szerint: A kiképzőközpontba bevonult hadköteles katona az alap- és szakalapozó kiképzés ideje alatt kiképzési napokon csak engedéllyel hagyhatja el kimaradás céljából a laktanyát. A kiképző központ parancsnoka – az alap- és szakalapozó kiképzéssel járó leterheltségre figyelemmel – a kiképzendő hadköteles katona kimaradását – a (4) bekezdés szerinti sor- és póttartalékos katona kivételével – korlátozhatja, azonban legalább heti egy kiképzési napon a kimaradást részére biztosítani kell. Ennél több kimaradás elsősorban az alap- és szakalapozó kiképzésben jó vagy kiváló részeredményt teljesítő hadköteles katona részére engedélyezhető.
A kiegészítés ebben a formában aggályos. A szolgálat érdekében a kimaradás korlátozása a törvénymódosítás nélkül is lehetséges volt. A módosítás új fogalmat használ; a kimaradás a kiképzéssel járó leterheltség esetén is lehetővé teszi a korlátozást. A leterheltség fogalom tartalmát azonban a törvény nem határozza meg. Ha leterheltség alatt a kiképzéssel összefüggő szolgálati feladat értendő, akkor az új szabályozás nem hoz változást. Ha viszont azt jelenti, hogy konkrét szolgálati érdek hiányában is korlátozható a kimaradás, akkor a korlátozás általánosságát jelenti, ebben az esetben azonban hiányzik az a cél, amelynek alkotmányossága egyáltalán vizsgálható volna. Még aggályosabb az új (5) bekezdés utolsó mondata. Amint azt többször megállapította, az Alkotmányban biztosított emberi jogok korlátozása célhoz kötött, továbbá csak céllal arányos, a cél eléréséhez feltétlenül szükséges mértékű lehet. A szabad mozgáshoz való jog korlátozása azzal a céllal, hogy jutalmazási eszközként szolgáljon, nem tekinthető alkotmány-konform célnak. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a kimaradás pontosan meghatározott és alkotmányos cél – szolgálati érdek – nélküli általános korlátozása, illetve a szabad mozgás alkotmányos alapjoga gyakorlásának jutalomként történő szabályozása sérti a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jog érvényesülését.
A szolgálati törvény szerint a szolgálati helyre való beérkezésekor és annak elhagyásakor indokolt esetben – a hadköteles katona jelenlétében – csomagja átvizsgálható. Az indokolt esetben megjelölés nem határozza meg pontosan azon tárgyak körét, melyek a körletbe nem vihetők be, s nincsen olyan alacsonyabb rendű jogszabály, amely konkretizálná ezt, így visszaélésre adhat lehetőségét, ezért alkotmányos visszásságot okoz a sorkatonák Alkotmányban biztosított szabadsághoz és személyes biztonsághoz való joga megsértésének közvetlen veszélyeztetése által.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a katonai rendészet tevékenységére vonatkozó szabályozás ellentmondásos, és összhangja a gyakorlattal teljes mértékben hiányzik, ami sérti a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jog érvényesülését.
A vizsgált másfél éves időszakban az alkalmazott fenyítések több mint fele a személyi szabadság korlátozásával járt. Ennek kétségkívül oka a szolgálati rend, de okozója lehet az is, hogy a személyi szabadságot nem korlátozó fenyítések, a megrovás és feddés, valamint a személyi szabadság korlátozásával járó fenyítések között más alkalmazható eszköz nem létezik, így a hatékony fenyítés vagy óhatatlanul együtt jár a személyi szabadság korlátozásával, vagy pedig informális – nem szabályozott – eszközök alkalmazását vonja maga után. Különösen feltűnő, hogy a kimaradás és eltávozás időtartama fegyelmi fenyítésként nem korlátozható, hanem csak a megvonása lehetséges. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a fegyelmi jog szabályozása és gyakorlata nem mutat összhangot, a hiányos szabályozás vagy indokolatlanul súlyos fenyítések, vagy pedig informális büntetések alkalmazását vonhatja maga után, ami sérti a sorkatonának a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jog érvényesülését. Úgyszintén alkalmas alkotmányos visszásság okozására az, hogy a sorkatonák áthelyezése esetén méltányolható személyi körülmények nincsenek pontosan rögzítve, a feltételek hiánya lehetővé teszi a szubjektivitást, és az ebből fakadó diszkriminációt.
5. A munkához, pihenéshez és a szabadsághoz való jog
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a más kereső foglalkozások végzésére irányadó szabályok eltérő értelmezési lehetősége, arra a bizonytalan gyakorlatra vezet, amelyben a teljes tiltástól a teljes megengedésig minden előfordul, mert az engedély megadását a parancsnok diszkrecionális jogává teszi, és ez a diszkrimináció lehetőségével sérti a munkához való jogot, és a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét.
A tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységen kívül minden más kereső foglalkozással összeférhetetlen vezető beosztásúak körének bizonytalan törvényi szabályozása alkotmányos visszásságot okoz az állományilletékes parancsnokokon kívül mindazoknak a hivatásos állományú katonáknak a munkához való jogával összefüggésben, akiket parancsnokuk vezető állásúnak minősít. A feladatkörök és a szolgálatteljesítési idő összhangjának megteremtése nem történt meg, ezért a túlszolgálat nem kivételes, hanem általános gyakorlat. Elrendelésének és ellentételezésének szabályozása pedig nem nyilvános jogszabályban történt, hanem az állami irányítás egyéb jogi eszközének minősülő utasításban, ami lehetőséget teremt az elrendelt, vagy elrendelés hiányában ténylegesen teljesített túlszolgálat rendszeres ellentételezés nélkül maradására. A vizsgálat általános tapasztalata volt, hogy a hivatásos állomány szabadságának tervezhetetlen, és általában átcsúszik a következő évre. A feltárt jelenségek az országgyűlési biztos általános helyettese szerint alkotmányos visszásságot okoznak a munkához való jog egyik legfontosabb részjogosítványaként alkotmányban biztosított pihenéshez való jog, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, valamint az alapvető jogok és kötelezettségek szabályozását kizárólag törvényhozási jogkörbe utaló alkotmányos rendelkezés megsértése miatt.
A szolgálati törvény hatálybalépése előtt kinevezettek megtartották a kinevezéskori rendfokozatukat – hacsak időközben a várakozási idejük le nem telt –, ezzel szemben a törvény hatálybalépése után kinevezettek soron kívül elnyerték a törvényben meghatározott rendfokozatot – utóbbiak természetesen abban az esetben, ha nem rendelkeztek azzal korábban is. Az eltérő kinevezési idő tehát azzal járt, hogy teljesen azonos beosztásban lévő hivatásos katonák eltérő rendfokozattal látják el feladatukat, mégpedig olyan módon, hogy a később kinevezetté a magasabb rendfokozat. A beosztásba helyezés idejétől függően alkalmazott rendfokozatban való előléptetés alkotmányos visszásságot okozott a munkáért járó ellenszolgáltatás alkotmányos elvének, valamint a diszkrimináció alkotmányos tilalmának megsértése folytán.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a képesítési követelmények szolgálati törvényben történt utólagos előírása a tiszti, illetve tiszthelyettesi beosztás ellátásához önmagában alkotmányos visszásságot nem okozott, ezzel szemben a képesítés megszerzésének feltételei bizonytalanok, ami – figyelemmel az utólagos előírásra – a munkához való alkotmányos jog, illetve a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyét hordozza, ezáltal alkotmányos visszásságot okoz. A magasabb illetményszorzó jogosultjait meghatározó – a csapatkiképzést folytató szervezetek fogalomértelmezésével kapcsolatos bizonytalanság sérti a jogbiztonságot, valamint a munkához való jogot.
A vizsgálat megállapította, hogy a törvényben meghatározott illetményrendszer hatálybaléptetésének elmulasztása által szükségessé vált átmeneti illetményrendezés késedelmes nyilvánosságra hozatala, azzal a következménnyel járt, hogy a hivatásos állomány a második negyedévben tudta meg, hogy pontosan mekkora illetményre számíthat. Az illetménypótlék-rendszer sokszintű, bonyolult és hosszadalmas értelmezést igénylő, más esetben pedig bizonytalanul szabályozott. A nem illetményjellegű juttatások, elsősorban a lakáshoz jutás, illetve a lakhatási támogatás szabályozatlan és ebből fakadóan eshetőleges. Ezek a jogalkotási hibák alkotmányos visszásságot okoztak a hivatásos állomány munkához való jogának a kiszámítható jövedelemmel kapcsolatos részjogosítványával összefüggésben, esetenként pedig a diszkrimináció alkotmányos tilalmát is megsértették. A beosztási kategóriáknak a szolgálati törvény hatálybalépése folytán megkívánt megváltoztatása önmagában alkotmányos visszásságot nem okoz még akkor sem, ha ez a beosztás betöltőjét hátrányosan érinti, mivel az átsorolás folytán alacsonyabb kategóriába kerülne.
Az automatikus, a beosztás betöltőjének arra vonatkozó szabályos nyilatkoztatása nélkül történő átsorolása, hogy elfogadja-e az alacsonyabb beosztást, alkalmas alkotmányos visszásság okozására a munkához való joggal összefüggésben, mivel ebben az esetben neki kell megszüntetnie szolgálati viszonyát, ami hátrányosabb munkajogi helyzetbe hozza. Az érintettek számára nem kellően előrelátható átszervezés következtében kialakult általános bizonytalanságérzés, amelyhez esetenként konkrét sérelmek is társulnak, sérti a munkához való jog érvényesülését.
6. A jogorvoslathoz, a kérelemhez, a panaszhoz való jog
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a beadvány, illetve kérelem elbírálásának kikényszeríthetetlensége tartalmilag kiüresíti a kérelemhez, illetve panaszhoz való jogot, megakadályozza a jogorvoslat gyakorlását, továbbá kiszámíthatatlanná teszi a döntéseket, ezáltal sérti a kérelemhez és panaszhoz való alkotmányos jog, másrészt a jogorvoslathoz való jog, harmadrészt a jogbiztonsághoz való jog érvényesülését. Felhívta a honvédelmi miniszter figyelmét arra, hogy a beadványok és panaszok elintézésére a törvényben előírt határidő olyan értelmezése, mely szerint azt nem a beadástól, hanem az elöljáróhoz érkezéstől kell számítani – amit több helyen panaszoltak –, alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét hordozza a jogorvoslathoz, kérelemhez, valamint panaszhoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben, sértheti továbbá a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a bizalmirendszer tényleges működtetése során a parancsnokok információigénye keveredik a sorállomány érdekképviseletével, a bizalmik még a honvédségen belül elképzelhető korlátozott függetlenséggel sem rendelkeznek, ezért a sorállomány kevéssé hisz a bizalmi intézkedésében, panasza esetén megtorlástól tart, vagyis az államilag intézményesített bizalmirendszer nem látja el feladatát, ami alkotmányos visszásságot okoz a kérelemhez és panaszhoz való alkotmányos jog közvetlen veszélyeztetése miatt.
7. A véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog, egyesülési jog, érdekképviselet, gondolat-, lelkiismereti, vallásszabadság
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a véleménynyilvánítási jog törvényi korlátozásának bizonytalan határai, valamint a hivatásos állomány egzisztenciális félelme közvetlenül a hivatásos érdekképviseleti tevékenység minimalizálódásához, közvetve pedig a sorállományú érdekképviselet megszűnéséhez vezet, amely sérti az alkotmányos jogok között kiemelten kezelt – véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogot, az egyesülési joggal, valamint az érdekképviseleti szervezet alakításához való joggal összefüggésben.
Az országgyűlési biztos általános helyettese észlelte azt is, hogy a katonák többsége a törvényi tilalmaktól függetlenül is egzisztenciális okokból, illetőleg az informális megtorlástól való félelemből feltűnően tartózkodik a véleménynyilvánítástól. Az ettől való tartózkodás kihat az érdekképviseleti tevékenység minimalizálódására, a panaszkodási hiányára. Nem alaptalan annak vélelmezése sem, hogy a hivatásos állomány egzisztenciális félelme és hallgatása visszahat a sorállományra is. Ezáltal a honvédség még a jogszabályokban megfogalmazott korlátokon belül sem él jogaival, ami a kiszolgáltatottságot fokozza. Megállapította, hogy a honvédségen belül a szakszervezetek és társadalmi szervezetek nem működnek kielégítően, ennek következtében a honvédségen belül nem teljesek a véleménynyilvánítás intézményes feltételei, ez azonban – mivel szemben a sorállományúak törvény alapján létrehozott bizalmirendszerével önkéntes kezdeményezésen alapuló szerveződésekről van szó – nem a honvédség vezetésének felróható állapot, ezért alkotmányos visszásságot nem okoz. Hasonlóképpen nem volt megállapítható az alkotmányos visszásság azzal kapcsolatban sem, hogy korlátozott a honvédelmi vezetés és a csapatok közötti kommunikáció, és ennek nincsenek meg a személyi és szervezeti feltételei sem.
A humán tisztek ugyan mindenhol nagy erőfeszítéseket tesznek arra, hogy szakszervezeti érdekképviseleti fórumrendszer, és tényleges sorállományú érdekképviselet hiányában ellássák a teljes állomány képviseletét. E megoldás nem helyettesíti az intézményes formákat. A humán tiszt a szolgálati hierarchiában nem rendelkezik kellő függetlenséggel ahhoz, hogy teljes hatékonysággal lássa el az érdekképviseletet. A tapasztalatok szerint az érdekképviseleti feladat ellátásában sokkal fontosabb szerepük lehet – bár nem tartozik alaptevékenységükhöz – a tábori lelkészeknek, akiknek a tevékenységét nem korlátozzák, sőt szerepükről általában pozitívan nyilatkoztak.
A gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. A szolgálati törvények a hivatásos és hadköteles katonák számára lehetővé teszik, hogy szolgálati helyükön a szolgálati kötelezettség teljesítésének sérelme nélkül igénybe vegyék a lelki gondozást, és részt vegyenek vallási szertartáson. A hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló törvény ezenkívül kiemeli, hogy a hadköteles katona a szolgálatteljesítési időn kívül szabadon igénybe vehet lelki gondozást, illetve vehet részt vallási szertartáson. Ennek ellenére a katonák részvétele a tábori lelkészi szolgálat által szervezett lelkigondozási, vallásgyakorlási eseményeken rendkívül csekély. A katonák nagy részének nincs előítélete vallásos társaival szemben, csupán két százalékuknak.
8. Ajánlások
Az országgyűlési biztos általános helyettese az átfogó vizsgálat során feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében a jogalkotással teljesíthető kezdeményezései körében javasolta, hogy a honvédelmi miniszter haladéktalanul alkossa meg a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényben, illetve a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló törvényben előírt miniszteri rendeleteket. Javasolta, hogy miniszteri rendeletként haladéktalanul alkossa meg a honvédség napi működésének alapszabályaként kezelni hivatott, az Alkotmánynak és a törvényeknek maradéktalanul eleget tevő olyan új Szolgálati Szabályzatot, amely gondoskodik a feltárt alkotmányos visszásságok orvoslásáról. A jogalkotást érintő javaslatok között szerepelt a katonai rendészet működése újraszabályozásának, a más kereső foglalkozások végzésére vonatkozó szabályok egyértelmű értelmezésének, a szabadságra, a pihenőidő biztosítására vonatkozó rendelkezések végrehajtásáért való felelősség szabályozásának, a fegyelmi jog szabályozása finomításának kezdeményezése is. Javasolta, hogy a miniszter vizsgálja felül a hatályban lévő miniszteri utasítások időszerűségét, szabályozza rendeletben a sorállomány számára kötelezően biztosítandó minimális életkörülményeket, gondoskodjon a túlszolgálat elrendelésének és ellentételezésének, valamint az illetménypótlék rendszerének és a nem illetményjellegű juttatások rendszerének szabályozásáról. Javasolta, hogy a miniszter haladéktalanul kezdeményezze a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló törvénynek az újoncok mozgásszabadságát korlátozó rendelkezése hatályon kívül helyezését.
Az általános helyettes ajánlotta, hogy a honvédelmi miniszter gondoskodjon arról, hogy a Magyar Honvédség parancsnoka, illetve a parancsnoksághoz tartozó főnökök az intézkedéseiket a Htv. előírásainak megfelelően tegyék közzé, az alárendelt katonai szervezeteknél jogász, illetve pszichológus kapjon beosztást, a minisztériumban, a vezérkarnál és az alárendelt katonai szervezeténél végzett jogalkalmazás alkotmányosságához elengedhetetlen jogszabályismeret általánossá váljék. A katonanőknek a számarányukhoz közelítő mértékben legyen lehetőségük magasabb beosztásba kerülni, ennek érdekében tegye lehetővé hogy soron kívül részt vehessenek a magasabb beosztáshoz szükséges képzésben, ide értve a felsőfokú katonai képzést is. Gondoskodjon arról, hogy azok a hivatásos katonák, akik a beosztásukat a szolgálati törvény hatálybalépése előtt nyerték el, soron kívül megkapják a szolgálati törvényben a beosztásukhoz rendelt rendfokozatot, a szolgálati törvényben előírt magasabb képesítési követelmények megszerzésének lehetősége kivétel nélkül az összes érintett rendelkezésére álljon. Ajánlásban kérte, hogy a miniszter gondoskodjon az átmeneti illetményrendszer szabályainak, illetve ezek változásának időben történő nyilvánosságra hozataláról, arról, hogy az alacsonyabbá átsorolt beosztások betöltőit minden esetben nyilatkoztassák arról, hogy elfogadja-e az új, alacsonyabb beosztást, ellenkező esetben pedig az átszervezés esetére előírt kedvezőbb szabályokat alkalmazzák vele szemben; a honvédség vezérkarának főnökével együtt gondoskodjon arról, hogy az MH hivatásos és szerződéses tagjai ésszerű határidőn belül megismerjék a várható átszervezések (haderőreform) lépéseit, befejezésének várható idejét, gondoskodjon továbbá arról, hogy az eddig megválaszolatlan beadványokat és kérelmeket a minisztérium haladéktalanul válaszolja meg, általában pedig csökkenjen a hivatásos állománytól származó kérelmek elintézésének ideje.
Kezdeményezte, hogy az MH vezetését ellátó vezérkari főnök haladéktalanul vizsgálja felül a katonai szervezetek, illetve a katonai szervezeteknél szolgálatot teljesítők által ellátandó feladatokat, gondoskodjon továbbá a feladatkörök és a szolgálatteljesítési idő összhangjának megteremtéséről, gondoskodjon arról, hogy a szabadság általában tervezhetővé és kivehetővé váljék, az ettől való eltérés valóban kivételes esetnek számítson. Kérte, hogy a vezérkari főnök gondoskodjon arról, az MH által használt veszélyes műszaki eszközök – elsősorban a repülő, vízi és szárazföldi gépjárművek – műszaki állapota folyamatosan kifogástalan legyen, illetve a kezelői megfelelő kiképzésben és utánképzésben részesüljenek, továbbá a veszély minimális szinten tartásához lehetőségük legyen a rendszeres, és megfelelő ideig tartó gyakorlásra. Kérte, hogy a sorállományú katonák tb-igazolványa elvételének gyakorlatát az összes érintett katonai szervezetnél haladéktalanul szüntessék meg, valamint azt, hogy a vezérkari főnök a minimális életkörülmények jogszabályi meghatározása előtt gondoskodjon arról, hogy a feltűnően rossz állapotokat – melyek egy részét a vizsgálati jelentés tartalmazta – haladéktalanul számolják fel.
A honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök az országgyűlési biztos általános helyettese 41 ajánlásából 36-ot – részben vagy egészében –, néhány esetben egyeztetés után elfogadott. A honvédelmi miniszter nem fogadta el a bizalmirendszer újraszabályozásának, valamint a kiképzőközpontokba bevonult újoncok – szolgálaton kívül – feltétel nélküli kimaradásának engedélyezését. Az első esetben a helyettes országgyűlési biztos fenntartotta kezdeményezését, míg az utóbbit azzal vonta vissza, hogy a működésüket a vizsgálat lezárása után megkezdő kiképzőközpontokat meg fogja vizsgálni, és ettől függően dönt a kezdeményezés megismétléséről. A honvédelmi miniszter a jelenlegi jogszabályi keretek között nem tartotta teljesíthetőnek a rendfokozatok rendezését sem, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlását visszavonta, és jogalkotási kezdeményezésként újrafogalmazta. Ezzel a válaszadási határidő újra megnyílt. A vezérkari főnök álláspontja szerint a kiemelkedően rossz állapotok azonnali felszámolására nem rendelkezik elegendő forrással. Ajánlását a helyettes biztos fenntartotta.

OBH 7507/1997.
Budapesti gimnázium pedagógusa fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy iskolájában az 1996/97. tanév végi osztályozóvizsgák alkalmával az intézmény figyelmen kívül hagyta a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló, 11/1994. (VI. 8.) MKM-rendelet vizsgáztatásra vonatkozó rendelkezéseit.
A jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított.
A rendelet 26. § (1) bekezdése szerint a tanulmányok alatti vizsgát – közöttük az év végi osztályozóvizsgát is – háromtagú vizsgabizottság előtt kell letenni. A panaszos által átadott dokumentumok arra engedtek következtetni, hogy ezt a rendelkezést az iskolában több esetben figyelmen kívül hagyták. Jelezte a jogszabálysértést a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályánál, de állítása szerint érdemi intézkedésre, a bejelentést követően nem került sor.
Tekintettel arra, hogy a jelzett ügyben a pedagógus bejelentésén kívül szülői panasz is érkezett a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályához, az a KÖtv. 83. § alapján törvényességi kérelemnek minősül. Törvényességi kérelem esetében a KÖtv. 83. § (4) bekezdése alapján a fenntartó képviselője jár el, és hoz másodfokú döntést. A törvényességi kérelem benyújtásával kapcsolatos határidő számítására, a mulasztásra, a kérelem elbírálásával kapcsolatos eljárásra az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, 1957. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Áe tv.) a rendelkezéseit kell alkalmazni.
A Polgármesteri Hivatalhoz érkezett beadványok panaszügyként való kezelése, az ügyek Áe szerint meghozni szükséges, alakszerű közigazgatási határozatok nélküli, levéllel történő lezárása az Áe-n túl sérti az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét is. Alakszerű közigazgatási határozat hiányában a szülő törvényességi kérelme tárgyában „hozott döntéssel” szemben nem élhetett a KÖtv. 83. §-ának (7) bekezdésében biztosított bírósági felülvizsgálat lehetőségével. A jogorvoslat kizárása sérti az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében rögzített jogorvoslati jogosultság alkotmányos jogát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos és a Polgármesteri Hivatal által megküldött dokumentumok ellentmondanak egymásnak.
A jegyző által lefolytatott vizsgálat megállapítása szerint is a vizsgabizottság működését illetően ellentmondásosak a hallgatók, az oktatási intézmény igazgatója, a tanárok és a panaszos a nyilatkozatai.
Az országgyűlési biztosnak nincs módja és lehetősége bizonyítási eszközöket beszerezni, a jelen esethez hasonló kérdésre vonatkozóan. Ennek megfelelően az ügyben tartalmilag azokra a bizonyítékokra kellett hagyatkoznia, amelyeket a felek benyújtottak. A formai és tartalmi vizsgálat így további alkotmányos visszásság megállapítását nem tette lehetővé.
A bizonyított, hivatali mulasztásban megnyilvánuló alkotmányos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlással élt, amelyben felkérte az Önkormányzata jegyzőjét, hogy a szülő által előterjesztett törvényességi kérelemről az irányadó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően, alakszerű határozatban döntsön.
Az ajánlásra adandó válaszra nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 7562/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában azt sérelmezte, hogy a Matáv Rt. a belépési díj ismételt megfizetésére szólította fel édesapját.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megkereste az Óbuda Távközlési Centrum vezetőjét, aki tájékoztatta, hogy a panaszt kivizsgálta, és megállapította, hogy a belépési díjat a panaszos édesapjának nem kell megfizetnie. Közölte továbbá, hogy tájékoztató levelével egyidejűleg törölte a belépési díjról szóló számlát. A hatályos jogszabályok alapján ha a belépési díjat már megfizették, nem lehet újra követelni.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy panaszos édesapja a belépési díjat már megfizette, ezért az rt. indokolatlanul szólította fel az ismételt fizetésre, megsértve ezzel a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét. Az országgyűlési biztos felkérte az rt. elnök-vezérigazgatóját, hogy a konkrét ügyben a mulasztásért felelősökkel szemben folytasson le fegyelmi eljárást.
Az rt. elnök-vezérigazgatója az ajánlásra adott válaszában a vizsgálati jelentés tartalmával egyetértett, az ajánlásra azonban nem reagált, ezért az országgyűlési biztos fenntartotta ajánlását.
A fenntartott ajánlásra az rt. elnök-vezérigazgatója arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy utasította az Óbuda Távközlési Centrumot a felelősségre vonatkozó vizsgálat lefolytatására. A mulasztásért felelős személlyel szemben nem lehetett fegyelmi eljárást folytatni, mert a vizsgálat előtt önként távozott a Matávtól.

OBH 7590/1996.
A panaszos az önkormányzatnak azt az intézkedését kifogásolta, hogy a bérlakások cseréjének jóváhagyásakor mindkét cserepartnernek óvadék fizetési kötelezettséget írt elő.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének lehetősége miatt folytatott vizsgálatot.
A panaszos, aki önkormányzati bérlakás bérlője, 1 szobás lakását ugyanabban az épületben egy nagyobb, 2 szobásra kívánta cserélni. A partner nyugdíjas házaspár a cserét a lakás kisebb rezsije miatt kívánta megkötni. Az önkormányzat a csereszerződést jóváhagyta, de azzal a kikötéssel, hogy az új lakásra a bérleti szerződést csak akkor köthetik meg, ha a nagyobb lakásra 83 000 Ft, míg a kisebbre 23 000 Ft óvadékot befizetnek.
Az önkormányzatnak a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló 6/1994. (III. 4.) sz. rendeletének 26. §-a egységesen kötelez minden bérlőt óvadék fizetésére, aki a rendelet hatálybalépését követően bérleti szerződést köt. Az óvadék mértéke az adott lakás 4 évi bérleti díja. A befizetett összeg a szerződés megszűnésekor visszajár.
A bérlő azért kérte az önkormányzat eljárásának vizsgálatát, mert álláspontja szerint az igazságtalan, és jogellenes, és az önkormányzat saját érdekeivel is ellentétes, mert ha a nagyobb lakásokat az egyedülálló személyek nem tudják fenntartani, akkor az önkormányzattól kérhetnek lakásfenntartási támogatást, míg ha azt kisebbre cserélik, annak fenntartását ők maguk tudják vállalni. Továbbá ezzel a természetes lakásmobilitást is csökkentik.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megkeresésére az önkormányzat közölte, hogy az önkormányzat rendeletének módosítását tervezik, de még nem terjesztették a képviselő-testület elé.
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. hatályon kívül helyezte a 2/1971. (II. 8.) Kormányrendeletet, amely a lakáshasználatbavételi díj mértékét szabályozta. Az Alkotmánybíróság számos határozatában alkotmányellenesnek minősített olyan önkormányzati rendeleteket, amelyek az önkormányzati bérlakás bérleti jogának megszerzését vagyoni ellenszolgáltatáshoz kötötték. A bérbeadó, mint a polgári jogi viszony egyik alanya a polgári jogi szerződés megkötéséért a másik félnek ellenszolgáltatást nem írhat elő, mert a bérbeadás szerződésszerű teljesítésének ellenértéke a bérleti díj. Tehát a szerződés megkötésének, mint vagyoni értékű jognak a feltételéül díjfizetési kötelezettség nem állapítható meg. A szerződést biztosító kötelmek közül az óvadék alkalmazható a bérleti szerződés biztosítására. Az óvadék, járulékos jellegénél fogva bármely bíróság előtt érvényesíthető követelés biztosítására szolgálhat. A szerződésszegés eseteinek meghatározása nélkül, az óvadék összegéből annak jogosultja követelését közvetlenül kielégítheti. Az önkormányzat az óvadékot a bérlők törvényben és rendeletben előírt kötelezettségeinek elmulasztása esetére vezette be. A bérlő kötelezettsége, hogy a lakást a bérleti szerződés megszűnésekor rendeltetésszerű, beköltözhető állapotban adja át, illetve a lakbért fizesse meg. A Lakástörvény 24. és 25. §-ai a szerződés felmondásának lehetőségét biztosítják a szerződést nem teljesítő bérlőkkel szemben. A szerződés felmondását eredményezheti néhány hónap után a lakbér nem fizetése, illetve ha a bérlő a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét – a bérlőt terhelő karbantartási munkákat – nem teljesíti. A bérbeadó, ha él a törvény adta ellenőrzési jogaival, nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy több évi lakbérhátralék halmozódik fel, illetve a bérlőt terhelő munkák elvégzésének hiányában több évi díjnak megfelelő kára keletkezik. A határozatlan idejű bérleti szerződés megszűnésének eseteiben főszabályként cserelakás, vagy pénzbeni megváltás jár. Amennyiben a bérlő a törvényi kötelezettségének nem tesz eleget, a bérbeadó ebből az összegből is levonhatja jogos követelését.
Előfordulnak mégis olyan esetek amikor a bérlők kötelezettségüknek elmulasztanak eleget tenni, ezért az önkormányzat legalább az újonnan kötött, főként határozott idejű szerződések esetében kívánja ily módon biztosítani magát.
Az általános helyettes álláspontja szerint a Ptk.-ból átvett óvadék intézményének az önkormányzati bérlakások bérbeadása során történő alkalmazása nem egyezik a jogalkotók szándékával, hiszen annak kérdését a lakástörvény nem is érinti, de mint az 1. § (3) bek. kimondja, a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak, ezért törvényes lehet az óvadék alkalmazása, ha nem ellenkezik a Ptk. 434. § (2) bekezdésében foglaltakkal, amely kimondja, hogy a lakásbérleti jogviszony létrejöttére, a felek jogaira és kötelezettségeire, továbbá a lakásbérlet megszűnésére vonatkozó szabályokat külön törvény tartalmazza. Az önkormányzat a lakás bérbeadásának feltételeit a törvények, és a Fővárosi Közgyűlés rendeletének keretei között, rendelettel állapítja meg. Előírhatja a rendeletének hatálybalépését követően megkötött bérleti szerződések biztosítására az óvadék fizetésének kötelezettségét, de azzal jóhiszeműen szerzett jogokat nem sérthet, szerződéseket egyoldalúan nem módosíthat, a piaci erőfölényével nem élhet vissza, és nem határozhat meg egyoldalú előnyt biztosító szerződési feltételeket.
A rendelet minden bérleti szerződés megkötésének feltételéül szabta a 4 évi lakbérnek megfelelő összegű óvadék megfizetését, és ezzel figyelmen kívül hagyta a lakástörvény számos rendelkezését.
Nem tesz különbséget a rendelet hatálybalépése után kötött saját jogú, illetve jogutódlásos szerződések között. A törvény alapján bérleti jogviszony folytatására jogosultakkal kötött szerződés utólagos megterhelése törvénysértő. A bérlakások cseréje esetén a Fővárosi Közgyűlés rendelete szerint, ha a bérbeadó a lakás elcseréléséhez hozzájárult, az új bérleti szerződés feltételeit sem állapíthatja meg terhesebben a cserével megszűnő bérleti szerződés feltételeinél. Ha a cserelakásra korábban óvadékot nem fizettek, úgy annak kötelezettségét a cserepartnernek sem írhatja elő az önkormányzat.
Az óvadék a szerződésszerű teljesítés biztosításának olyan eszköze, amelyben az egyik fél az általa teljesített szolgáltatás ellenszolgáltatását kényszerítheti ki a bírósági eljárás mellőzésével. Az önkormányzat mint bérbeadó csak abban az esetben jogosult az óvadékból közvetlenül kielégíteni követelését, ha kötelezettségei teljesítésében nincs elmaradása.
Az önkormányzat rendelete nem tér ki arra sem, hogy a bérlőkijelölési joggal terhelt lakások bérbeadásakor az óvadék szabályait hogyan kell alkalmazni.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a fenti jogszabályok, és a beszerzett adatok összevetéséből megállapította, hogy az önkormányzat rendeletének általánosan elrendelt óvadékfizetési kötelezettséget előíró része sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság, és az ahhoz szorosan kapcsolódó jogbiztonság elvét, ezért felhívta az önkormányzat polgármesterét, hogy vizsgálja felül az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről szóló rendeletének az óvadékra vonatkozó szabályait, és annak módosítását a képviselő-testületnek.
Felkérte a belügyminisztert, hogy a közigazgatási hivatalokat tájékoztassa az óvadékfizetési kötelezettséget előíró önkormányzati rendeletek törvényességi vizsgálata során alkalmazandó gyakorlatról.
Az önkormányzat az ajánlást elfogadta, rendeletének az óvadékra vonatkozó szabályait módosította, a panaszosok által befizetett óvadékot visszafizették. A jelentésben foglaltakkal a Belügyminisztérium is egyetértett, és a közigazgatási hivatalok útján az önkormányzati rendeletek óvadékra vonatkozó szabályainak felülvizsgálata iránt intézkedett.

OBH 7609/1996.
A veszprémi Hajléktalanok Átmeneti Szállásának szociális munkása beadvánnyal fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához. A beadványban az enyingi önkormányzatnak – a szállás egyik lakójának jövedelempótló támogatásával kapcsolatos – eljárását sérelmezte.
A határozatot, mely megállapította a jövedelempótló támogatásra való jogosultságot az önkormányzat a jogosult tartózkodási helyére címezte, aki azt meg is kapta. A visszamenőlegesen járó jövedelempótló támogatás összegét azonban az önkormányzat által kézbesítési címként megjelölt, ám a jogosultnak mind az állandó, mind a tartózkodási címétől eltérő címre kézbesítették, ahol azt egy idegen személy, hamis meghatalmazás alapján felvette.
A szociális munkás levélváltása az enyingi önkormányzattal, illetve a postával, annak érdekében, hogy a jogosult hozzájusson az őt megillető jövedelempótló támogatáshoz, nem vezetett eredményre. A posta az ügyben lefolytatott vizsgálata során megállapította, hogy a szabályoknak megfelelően járt el, amikor egy formailag kifogástalan meghatalmazás alapján a feladó által megjelölt címre kézbesítette az összeget.
Az enyingi önkormányzat a jövedelempótló támogatás kézbesítési címét helytelenül jelölte meg annak ellenére, hogy tudomása volt a helyes címről. Ezt bizonyítja, hogy a támogatást megállapító határozatot helyes címre kézbesítették. Ezért megállapítható az önkormányzat felelőssége az illetéktelen személynek történt kifizetéséért.
Az enyingi önkormányzat azzal, hogy eljárásával nem tanúsított a jogszabályok által is megkívánt kellő gondosságot és körültekintést, sértette a jogbiztonság követelményét és a panaszosnak olyan hátrányt okozott, mellyel sértette a szociális biztonsághoz való jogát.
Az országgyűlési biztos általános helyettese felhívta az Enyingi Önkormányzatot, hogy a lehető legrövidebb időn belül utalja ki ismételten a jövedelempótló támogatást és ezután érvényesítse követelését az összeget jogosulatlanul felvevő személlyel szemben.
Az önkormányzat az ajánlást nem fogadta el, álláspontja szerint a Magyar Posta felelős a kifizetésért. Tekintettel arra, hogy a pénzt bűncselekmény elkövetése révén vették fel, a panaszos büntetőeljárás kezdeményezésével juthat hozzá a kiutalt járadékhoz.

OBH 7732/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Szegedi Fegyház és Börtönből több alkalommal kérte átszállítását a hozzátartozói lakóhelyéhez közelebb lévő sátoraljaújhelyi börtönbe. Kérelmeit elutasították, annak ellenére, hogy a hatályos jogszabály a teljesítésre lehetőséget biztosít. Jelenlegi fogvatartási helyén hozzátartozói a nagy távolság miatt nem tudják látogatni.
A bejelentés alapján az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A hatályos jogszabályok szerint az elítélt fogvatartási helyét a büntetés-végrehajtási szervezet jelöli ki. A büntetés-végrehajtásról szóló törvényerejű rendelet ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy a szabadságvesztés büntetést lehetőleg az elítélt lakóhelyéhez legközelebbi – megfelelő fokozatú – intézetben kell végrehajtani. Az a körülmény, hogy a jogszabály csak lehetőségként tartalmazza a büntetésnek a lakóhelyhez legközelebbi végrehajtását, nem jelenti azt, hogy a döntéshozó indoklás nélkül vagy a jogorvoslati lehetőség biztosítása nélkül elutasíthatja az erre irányuló kérelmet.
A büntetések és intézkedések végrehajtásának menetében a jogorvoslati jog mint alkotmányos alapjog megköveteli, hogy az érdemi, ügydöntő, az elítélt helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló határozat tekintetében a jogorvoslat biztosítsa a döntést hozótól eltérő más szerv részéről a felülvizsgálatot, az állásfoglalást a döntés helyessége, törvényessége tekintetében, esetleg a döntés megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését.
A 6/1996. (VII. 12.) IM-rendelet részletesen szabályozza a fogvatartottnak a fogvatartással összefüggő ügyében követendő eljárást, az elbírálási határidőket és a panaszjog gyakorlására vonatkozó előírásokat. A panaszos kérelmei alapján hozott döntések az elítélt helyzetét lényegesen befolyásoló határozatnak minősülnek, ennek ellenére nem tartalmazták a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó útbaigazítást, illetve az indokolást sem. A közlés olyan formában történt, hogy az elutasítást tartalmazó és az intézet parancsnokához címzett átiraton egy „Tudomásul vette: … név: … Nytsz. ” szövegű bélyegző lenyomatban a kérelmező aláírta a tudomásulvételt.
A fentiek alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos ügyében hozott döntések formája sérti a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos alapelvét, illetve a jogorvoslati jog gyakorlását és ezzel alkotmányos visszásságot okoz, ezért ajánlotta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának, hogy intézkedjék az elítéltek érdemi ügyekben benyújtott kérelmeinek elbírálásával és a panaszjog gyakorlásával összefüggő eljárás részleteinek szabályozása és feltételeinek biztosítása (formanyomtatványok) érdekében. Az ajánlást az országos parancsnok elfogadta.

OBH 7743/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordulva sérelmezte, a mórahalmi földkiadó bizottság (Bizottság) 1996. XI. 29-i iktatószám nélküli, valamint az FM Csongrád Megyei Földművelésügyi Hivatal (Hivatal) 1997. II. 25-i határozatát.
A vizsgálat a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonság megsértésének gyanúja miatt indult meg.
A vizsgálat feltárta, hogy a panaszos földkiadás iránti kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, melyben megjelölte az őt megillető 10 AK-értékű részaránytulajdona kiadásának helyét. A Bizottság 286/1995. számú határozatával 1200 négyszögöl földet, majd a 620/1995. számú határozatával további 800 négyszögöl földet adott ki a panaszosnak az általa megjelölt táblából, de csak az utóbbi határozattal kiadott föld esett a táblán belül arra a helyre, amelyet a panaszos megjelölt. A táblán belül a panaszos által a földkiadás helyéül megjelölt föld további egy holdat kitevő részét a Bizottság másik két igénylőnek (619/1995.), illetve (618/1995.) adta ki 800-800 négyszögöl arányban. A Bizottság nem indokolta a határozatát, és a panaszost nem tájékoztatta jogorvoslati lehetőségéről.
A másik két igénylő – aki a panaszos által kiadni kért földet szintén igényelte – a földkiadó bizottsági határozatot fellebbezéssel támadta meg. A fellebbezéseket a Hivatal bírálta el. A Hivatal mindkét földkiadó bizottsági határozatot megsemmisítette és a Bizottságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ezt követően a Bizottság a 45/1996. számú határozatával a kérdéses 1,5 kataszteri hold térmértékű földet teljes egészében a panaszosnak adta ki. E határozat ellen azonban a másik fél fellebbezett. A Hivatal e határozatot is megsemmisítette, új eljárásra való kötelezés mellett. A Bizottság a szóban forgó 1,5 kataszteri hold földből 800 négyszögölt a panaszos részére, 1 kataszteri holdat pedig a másik félnek adta ki, míg a harmadik személyt a kérdéses területen való földkiadásból kizárta. A panaszos e szám nélküli földkiadó bizottsági határozat ellen fellebbezéssel élt, fellebbezését a Hivatal 765-6/1997. számú határozatával elutasította. A vizsgálat megállapította, hogy a kiadni kért föld a panaszos tanyája körül fekszik, ezért a panaszost a földkiadás sorrendjében megelőzi a két másik igénylőt. Helytelenül járt el a földkiadó bizottság akkor is, amikor a földet a jogszabályban rögzített AK-érték helyett térmértékben adta ki, ez azt eredményezte, hogy nem lehet pontosan megállapítani, hogy a panaszos a földkiadás során ténylegesen hány aranykorona értékű föld részaránytulajdonhoz jutott.
A vizsgálat megállapította, hogy a Bizottság eljárása során megsértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. (Áe.) rendelkezéseit, továbbá az 1993. évi II. tv. azon rendelkezéseit, melyek a sorrendiség megállapítására a földnek AK-értékben való kiadására vonatkoznak. A Hivatal pedig elmulasztotta az Áe. 26. §-a szerint a tényállást tisztázni a határozat meghozatala előtt. A földkiadási eljárásban részt vevő szervek az említett jogszabályok rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával megsértették a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonság alkotmányos elvét.
Az előidézett alkotmányos visszásság kiküszöbölése céljából az országgyűlés biztos törvényességi óvás benyújtását kezdeményezte a Csongrád megyei főügyésznél. Ezt követően azonban a panaszos a sérelmezett másodfokú közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, erről a megyei főügyész tájékoztatta az országgyűlési biztost.
A megyei főügyész tájékoztatását az országgyűlési biztos tudomásul vette, és a további vizsgálatot hatáskör hiányában megszüntette.

OBH 7877/1996.
A panaszos kárigénye rendezésével kapcsolatosan a Bp. XV. Kerületi Önkormányzat jegyzőjének a eljárását kifogásolta. Állítása szerint a gépkocsijával azonos helyen kárt szenvedett másik személy kárát rendezték, míg az övét nem. Kérdésére azt a választ kapta, hogy a másik károsult pedagógus, akinek szüksége van az autójára, ő pedig vállalkozó és a kocsiját önerőből is rendbe tudja hozatni.
A vizsgálatot a diszkrimináció tilalma megsértésének alapos gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese megindította.
A panaszos a XV. kerületi Mátyás utcában gépkocsijával jelzés nélküli úthibába hajtott, gépkocsija megsérült. Igényével a jegyzőhöz fordult, panasza benyújtásáig azonban kárigényét nem rendezték. A jegyző tájékoztatása szerint, megfelel a valóságnak a panaszos azon állítása, hogy a másik kárt szenvedett személy kárigényét kielégítették. Ezt követőn állapították meg, hogy gépkocsik sérülését okozó csatornafedél hibáját a METRO-ÉPSZOLG kivitelezési munkái során idézték elő, ezért a kivitelezőt szólították fel, hogy a károsultakat kártalanítsa. Az ügyben egyeztetést is tartottak, de a kivitelezővel nem sikerült megállapodni. A panaszos ügyében ezért húzódott el a kártérítés kifizetése. Az országgyűlési biztos általános helyettese megkeresésére a polgármesteri hivatal kifizette a panaszos számlákkal igazolt kárát.
A vizsgálat megállapította, hogy a polgármesteri hivatal különbséget tett a két károsult között vagyoni helyzetük alapján és ezzel megsértette az Alkotmányban rögzített diszkrimináció tilalmát 70/A § (1). Mivel azonban az alkotmányos visszásságot rövid úton orvosolták, ezért ajánlással az országgyűlési biztos általános helyettese nem élt.

OBH 7923/1996.
104 állampolgár sérelmezte, hogy az államigazgatási eljárás keretében megsemmisített 42 hektáros almaültetvényért őket megillető kártalanítási összeg megállapítása elhúzódott.
Az országgyűlési biztos eljárása során megállapította, hogy az almaültetvény megsemmisítése óta több mint hat hónap telt el anélkül, hogy a tulajdonosokat a Földművelésügyi Minisztérium értesítette volna. Az államigazgatási eljárás szabályai szerint az eljáró hatóság köteles az eljárást 30 napon belül lefolytatni, és határozatot hozni, akadályoztatás esetén a hatóság köteles az ügyfeleket arról tájékoztatni. Az országgyűlési biztos a minisztérium eljárása miatt vizsgálatot indított, de a miniszter a kért iratokat nem küldte meg.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tulajdonosok tájékoztatásának elmulasztásával megsértették az államigazgatási eljárás szabályait, ezzel sérült a jogbiztonság követelménye.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy amennyiben – az 1993. évi LIX. tv. értelmében – az államigazgatási eljárásban keletkezett okiratok megküldését kéri, annak a törvényes határidőben tegyen eleget. Felkérte továbbá arra, hogy – a kiemelten súlyos érdeksérelmek orvoslását célzó eljárások esetén – fokozott gondossággal érvényesítse a korrekt államigazgatási eljárás szabályait, ezen belül a folyamatos tájékoztatást. Kérte továbbá, hogy haladéktalanul intézkedjen a megsemmisített almaültetvény tulajdonosainak kártalanításáról, és annak időpontjáról értesítse az érdekelteket.
Az iratok megküldésével kapcsolatos ajánlására kapott választ az országgyűlési biztos nem fogadta el, és megállapította, hogy a minisztérium nem tett eleget azon ajánlásnak sem, hogy kellő időben és megfelelő gondossággal tájékoztassa a tulajdonosokat a kártalanítási tárgyalások megkezdésének akadályáról, ezért ezt az ajánlását is fenntartotta.
Végül – jelentős késéssel – megkezdődtek a kártalanítási tárgyalások, ezért az országgyűlési biztos elfogadta az ezen ajánlásokra adott minisztériumi intézkedést. Az újabb levélváltást követően az FM elfogadta az országgyűlési biztos valamennyi ajánlását. Az ajánlásban foglaltak figyelembevételére is ígéretet tettek a jövőre vonatkozóan. A válasz azt is tartalmazta, hogy az ügyintézés elhúzódásáért nem a minisztérium a felelős, mert azt a késedelmes kormányzati szintű döntés, valamint a jogi szabályozás hiánya okozta.
Az országgyűlési biztos a miniszter válaszára észrevételeket tett. Rámutatott, hogy a minisztérium nem megfelelően értelmezte az országgyűlési biztos ajánlását és vizsgálatának megállapításait. Az országgyűlési biztos a folyamatos tájékoztatás, az államigazgatási szerv és az ügyfél közötti kommunikáció hiányát kifogásolta, de erre nem kapott választ. Ezért az országgyűlési biztos kérte a földművelésügyi minisztert, hogy ismételten válaszoljon megkeresésére.
A válasz 1997. február 6-án érkezett meg, és azt tartalmazza, hogy a minisztérium a ajánlásokat tudomásul veszi és a jövőre nézve irányadónak tartja.
A panaszosok képviselői 1997. március 28-án érkezett levelükben arról tájékoztatták az országgyűlési biztost, hogy valamennyi panaszos kártalanítása megtörtént.

OBH 7925/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy a szegedi önkormányzat népjóléti irodája szüneteltette munkanélküli jövedelempótló támogatását, és fellebbezését a közgyűlés elutasította. A panaszos állítása szerint a hatóság nem megfelelően járt el ügye elbírálásánál.
Mivel a panasz összefüggésbe hozható a szociális biztonsághoz való joggal, az országgyűlési biztos a vizsgálatot megindította.
A panaszos meghívást kapott a Szegedi Környezetgazdálkodási KHT Irodájától közhasznú munka felajánlásával kapcsolatos megbeszélésre. A felkérték, hogy hozza magával házi/szakorvosától heveny vagy tartós keresőképtelenségről szóló igazolását, szakorvosi leletét. Tájékoztatták, hogy ha nem jelenik meg, és a felkínált munkát önhibájából nem vállalja, a támogatás további folyósítására nincs lehetőség. A panaszos a megbeszélésen nem jelent meg, de 1996. II. 22-én írásban jelezte a Népjóléti Irodának, hogy a közhasznú munkára való meghívásnak nem tud eleget tenni, mivel egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé, az erről szóló háziorvosi igazolást csatolta.
A Népjóléti Iroda az ügyfél kérelme alapján a támogatást tovább folyósította. A panaszos újabb meghívást kapott közmunkára, de erre a meghívásra sem jelent meg. A Környezetgazdálkodási Iroda jelezte a polgármesteri hivatalnak, hogy a panaszos nem működött vele együtt. A népjóléti iroda ezen jelzés alapján – együttműködés hiányában – szüneteltette a támogatás folyósítását. A konkrét esetben az egyik ügyintéző elfogadta a háziorvos igazolását, állítása szerint azért, mert annak szövegezéséből kiderült számára, hogy az ügyfél tartósan munkaképtelen. Három hónappal később ugyanebben az ügyben a másik ügyintéző nem vette figyelembe az orvosi igazolást, és a helyi rendelet szerint nem találta együttműködőnek a panaszost. Az első ügyintéző nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy a becsatolt orvosi igazolás nem elegendő. Nem hívta fel figyelmét, hogy a becsatolt orvosi igazolás ellenére jelenjen meg a rendelet által előírt orvosi vizsgálaton. A panaszos joggal feltételezte, hogy ha a becsatolt orvosi igazolását elfogadták, és a jövedelempótló támogatást tovább folyósították, akkor ő megtette kötelességét és együttműködőnek minősül.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat döntése nem volt kellően megalapozott. Az ügyfél cselekedetét az eljáró ügyintézők kétféleképpen értelmezték. Az önkormányzat ezzel alkotmányos visszásságot okozott a szociális biztonsághoz való jog [70/E § (1)] vonatkozásában.
Az alkotmányos visszásságra tekintettel az országgyűlési biztos felkérte az önkormányzat polgármesterét, hogy a jövőben hangolja össze az önkormányzat a munkanélküli jövedelempótló támogatások esetében a gyakorlatot a helyi rendelet előírásaival. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat döntése miatt a panaszos szociális ellátása veszélybe került, az önkormányzat vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a panaszos milyen módon kerülhetne vissza a szociális ellátási rendszerbe.
A polgármester az ajánlást elfogadta, az eljárás eredményes volt.

OBH 8020/1996.
A panaszosok beadványukban azt sérelmezték, hogy a Bp. XII. Ker. Önkormányzat képviselő-testülete a tulajdonukban álló ingatlanok övezeti átsorolására vonatkozó kérelmüket csak abban az esetben támogatja, ha az ingatlanok előtt húzódó út szélesítéséhez szükséges ingatlanrészüket térítésmentesen átengedik az önkormányzatnak.
A beadványból arra lehetett következtetni, hogy az tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérülhetett, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított.
A panaszosok tulajdonában álló ingatlanok 71-es (közpark) övezetben vannak, a szerzéskor építési teleknek minősültek. A tulajdonosok – tekintettel arra, hogy az ingatlanok nem szolgálták közpark célját, azokon magántulajdonban lévő épületek vannak, kezdeményezték, bár eredménytelenül az övezeti visszasorolást. A kerületi önkormányzat a tulajdonosok kérelmét több ízben tárgyalta. Az önkormányzat szélesíteni kívánja az ingatlan előtt húzódó közutat, ezért azt javasolta a tulajdonosoknak, hogy ha az úthoz szükséges területről ingyenesen lemondanak, kezdeményezik az övezeti átsorolást az engedélyezésére jogosult szervnél.
A Bp. XII. Ker. Önkormányzat képviselő-testülete döntésével olyan helyzetbe hozta a tulajdonosokat, hogy nem rendelkezhetnek szabadon az Alkotmányban biztosított, a tulajdonhoz /13. § (1)/ való jogukkal, mert az övezeti átsorolási kérelem támogatását feltételekhez kötötték, így alkotmányos visszásság keletkeztetett.
A közút céljára történt igénybevétel esetében a kártalanításra a kisajátítási eljárás szabályait kell alkalmazni, kivéve, ha az igénybevételre az érdekeltek kérelmére indított telekalakítási eljárással kapcsolatban kerül sor, és az érdekeltek a kártalanítási igényükről lemondanak.
Érthető ugyan az önkormányzat azon álláspontja, hogy az úthoz szükséges területért nem kíván építési övezetben lévő ingatlan értékének megfelelő telekárat fizetni, jelen esetben azonban erre nem lett volna szükség, hisz az útlejegyzés független az övezeti átsorolástól, még akkor is, ha a rendezési terv, mely közút szélesítését irányozza elő, jelzi az ingatlanok jövőbeni övezetátsorolását.
Természetesen mód van arra, hogy az ingatlantulajdonosok kártalanítási igényükről lemondjanak az igénybevételi eljárás során, valamint arra, hogy az önkormányzat megállapodjon a tulajdonosokkal. A tulajdonosok a kért nyilatkozatot megadták.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a konkrét ügyben ajánlást nem tett, de felkérte a Bp. XII. Ker. Önkormányzat polgármesterét, ismertesse az önkormányzat testületével a vizsgálat megállapításait, s hogy a jövőben döntéseiknél tartózkodjanak az Alkotmányban rögzített jogok megsértésétől.
A polgármester ismertette a képviselő-testülettel az ajánlást, valamint álláspontját arról, hogy az ajánlásban foglaltakat nem minden részében tartja megalapozottnak. Ugyanakkor felhívta a testület figyelmét, hogy az elkövetkezendőkben célszerű azt a joggyakorlatot követni, hogy útlejegyzési eljárásban egyezzenek meg a tulajdonosokkal.
Az ajánlásra adott választ az országgyűlési biztos általános helyettese elfogadta.

OBH 8063/1996.
A panaszos beadványában Szigliget önkormányzatának a helyi adó bevezetéséről szóló rendeletét sérelmezte.
A beadvány vizsgálata során felmerült a jogállamiság és a diszkrimináció tilalma alkotmányos alapelvei sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos vizsgálata rámutatott arra, hogy az önkormányzatok alapvető feladata – a közhatalom helyi közügyekben való gyakorlása mellett – a helyi közszolgáltatások biztosítása. E feladatnak a helyi sajátosságokhoz és igényekhez igazítható ellátása – melynek során nélkülözhetetlen a helyi közösségek kezdeményezőkészsége, áldozatvállalása is – elengedhetetlenné teszi, hogy megteremtsék az önkormányzatok önálló gazdálkodásának feltételeit. A gazdasági önállósulás egyik eszköze a helyi adók rendszere. Ez a települési önkormányzat számára lehetőséget teremt a helyi szuverén adóztatási jog gyakorlására, s ezzel együtt a helyi adópolitika kialakítására. A helyi adókról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat rendeletével kommunális jellegű adók bevezetésére jogosult. Az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy a kommunális adót bevezesse, a már bevezetett adót hatályon kívül helyezze, illetőleg módosítsa, az adó bevezetésének időpontját és időtartamát (határozott vagy határozatlan időre) meghatározza. Az önkormányzat az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan – a törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra figyelemmel – állapítja meg.
Az önkormányzatnak további joga, hogy az e törvény második részében – vagyis az egyes adókra vonatkozó különös rendelkezésekről szólva – meghatározott mentességeket további mentességekkel, illetőleg a kedvezményeket további kedvezményekkel bővítse ki. Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette elvi álláspontját az adókedvezmények (mentességek) alkotmányos problémáival kapcsolatosan. Kimondta, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az állampolgároknak Alkotmányon alapuló kötelezettsége, addig senkinek sincs Alkotmányból fakadó alanyi joga arra, hogy e kötelezettség alól részben vagy egészben mentesüljön. Az adókedvezmények megállapításánál a jogalkotó széles körű mérlegelési joggal rendelkezik, s e jogának gyakorlásakor módjában áll az is, hogy gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és egyéb céljait érvényre juttassa. Az önkormányzat a panaszos által kifogásolt rendeletében rendelkezett az építményadó-mentességről, és élve a fentiekben részletezett, törvény által biztosított jogkörével az állandó helyi lakosság számára még egy mentességi feltételt határozott meg. E mentességnek két konjunktív feltétele van. Eszerint a lakás mentes az adó alól, ha a család valamennyi tagja a községben állandó lakos, és az év minden hónapjának túlnyomó többségét a bejelentett lakcímen tartózkodik, vagy a családfenntartó a munkába járását a községből oldja meg. A rendelet értelmezi a „túlnyomó többség” kifejezést azzal, hogy legalább 20 napot jelöl meg a terminusként.
A polgármester a fenti mentességet azzal indokolta, hogy a településen egyre többen próbálják kivonni magukat a helyi adófizetési kötelezettség alól oly módon, hogy látszólag (papíron) állandó lakosként jelentkeznek be, vagy más családtagjukat jelentik be a községbe állandó lakosként. Az országgyűlési biztos szerint a rendelet kifogásolt szakaszai nem ütköznek a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével, amikor azok egy adható mentesség tekintetében különbséget tesznek a valós és a „látszat” helyi lakosok között. A vizsgálat megállapította, hogy az Obtv.-ben megjelölt, az országgyűlési biztos fellépését igénylő alkotmányos jogsértés nem történt.

OBH 8086/1996.
A panaszos azért fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz, mert a munkahelyén hatályos szabályok értelmében a nő, illetve férfi közalkalmazottak jogviszonyát azonos indokkal – nyugellátási jogosultságukra tekintettel –, de különböző életkorban szüntették meg.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tb-jogszabályok által a nők számára biztosított alacsonyabb nyugdíjkorhatár olyan kedvezmény, amely a nagyobb társadalmi igazságosság megvalósítását célozza, és ezért nem sérti az Alkotmányban kimondott diszkriminációs tilalmat. A nyugdíjjogosultság megszerzése azonban egy másik jogosultságot tesz lehetővé a munkáltató oldaláról: a nyugdíjjogosultságot szerzett munkavállalónak a munkáltató minden egyéb indok nélkül is felmondhat. A munkáltató ex lege felmondási joga által a nyugdíjjogosultság, mint törvényben biztosított – és kikényszeríthető – szociális juttatás átalakul nyugdíjba vonulási kényszerré. Megállapította továbbá, hogy az érintett nők közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése akkor, amikor a nyugellátási jogosultságot már megszerezték, ám a férfiak hasonló nyugdíjra jogosító életkorát még nem érték el, alkotmányos visszásságot okoz a diszkrimináció tilalmának megsértése által.
Ajánlásában az országgyűlési biztos kérte, hogy a népjóléti miniszter haladéktalanul gondoskodjon arról, hogy az állami felügyelet alatt álló egészségügyi intézmények a nyugdíjazást érintő szabályzataikat hozzák összhangba a diszkrimináció alkotmányos tilalmával, továbbá vonják vissza a még hatályba nem lépett, és a diszkrimináció tilalmát sértő egyoldalú felmentéseket.
A miniszter válaszában felhívta az országgyűlési biztos figyelmét arra, hogy megállapításait a panaszos által megjelölt valótlan tényekre alapozta.
Az országgyűlési biztos a miniszter válaszára tekintettel az ajánlását visszavonta.

OBH 8204/1996.
A panaszos beadványában az 1996. IX.-i elfogásának, előállításának, illetve őrizetbe vételének jogszerűségét, továbbá fogva tartásának körülményeit sérelmezte. Állítása szerint a vele szemben lefolytatott eljárás, volt férje pártmunkáskapcsolatainak továbbélésére, illetve a nyomozó hatóság férje által történt befolyásolására vezethető vissza.
A személyes szabadsághoz és az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja alapján elrendelt vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a gyanúsítottat 12.20 órakor fogták el, kihallgatását 17.14 órakor befejezték, őrizetbe vételére mégis csak 22.40 -kor került sor. Sem az ügy irataiban, sem a főkapitány által elrendelt vizsgálat jelentésében nem volt utalás arra, hogy a rendőri szerv vezetője az előállítás időtartamát az Rtv. 33. § (3) bekezdése alapján – a célja megvalósulatlanságára hivatkozva – meghosszabbította volna. Az előállítás időtartama ennek hiányában 20.20 órakor lejárt. Az őrizetbe vétel elhúzódása következtében, így az egyébként is beteges panaszos, több mint kilenc órát töltött egy 2,38 m2területű helyiségben. Jogsértést követett el a panaszos őrizetbe vételét elrendelő és a határozatot ismertető személy, amikor még a panaszos kérésére sem értesítette a hozzátartozót, illetve nem segítette a védelem jogának érvényesülését (védő meghatalmazása). Ugyancsak jogsértő volt, hogy a panaszost orvosi vizsgálat nélkül zárkába helyezték. Súlyosbítja e mulasztást, hogy a panaszos már előállításakor rosszul volt, az állandóan szedett gyógyszereit elvették, és többször kérte orvosi vizsgálatát. Mulasztást követett el a nyomozó hatóság eljáró tagja abban is, hogy nem kézbesítette a panaszosnak az előzetes letartóztatását elrendelő, illetve nem küldte tovább a már szabadított panaszosnak az előzetes letartóztatás megszüntetéséről szóló bírói végzést. Az ügy iratai, illetve a nyomozó hatóság részéről eljáró személy nyilatkozata alapján nem állapítható meg, hogy a panaszos volt férje, korábbi kapcsolatait felhasználva nyomást gyakorolt volna az ügyben eljáró személyre.
A hatóságok részéről eljáró személyek jogsértései és mulasztásai következtében sérült a panaszos védelemhez, szabadsághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joga, továbbá a jogállamisághoz és az ehhez szervesen kapcsolódó jogbiztonság maradéktalan érvényesüléséhez fűződő alkotmányos jog, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos visszásságot állapított meg, és annak orvosolására ajánlást tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének.
Az ajánlásra válasz még nem érkezett, de a határidő sem telt le.

OBH 8226/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a korábbi munkáltatója székhelye szerint illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egészségbiztosítási Pénztár az 1995. október 5-én született gyermeke után a munkaszerződés szerinti 15 000 Ft munkabért alapul véve állapította meg a terhességi-gyermekágyi segélyt, illetőleg gyermekgondozási díját, és nem vették figyelembe a munkaszerződésben szereplő – megkötött üzletek nettó értékének – 5%-os jutalékát. A korábban született gyermekei utáni ellátást a fentiek alapján kapta.
A panaszos szerint az alacsony összegben megállapított anyasági ellátás veszélyezteti a szociális biztonsághoz való jogát.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a pénztár határozata ellen a panaszos fellebbezéssel élt, kérve magasabb összegű ellátás megállapítását, de a pénztár vezetője azt az 1996. IX. 25-i határozatával elutasította.
A panaszos a II. fokú elutasító határozat ellen keresetet nyújtott be a Miskolci Városi Bírósághoz. Az Egészségbiztosítási Pénztár az anyasági ellátás megállapításához szükséges adatok beszerzése érdekében, mivel a panaszos volt munkáltatóját felszámolták, a felszámolót kereste meg, amely az 1996. május 21-én kiállított munkáltatói igazolványon a naptári átlagkeresetet nem tudta igazolni. A felszámoló közlése szerint a munkaszerződés nem állt rendelkezésére, nem volt megállapítható, hogy a panaszos havibéresként vagy teljesítménybéresként volt-e alkalmazva. Az Egészségbiztosítási Pénztár iratanyagában található – a panaszos által beadott – munkaszerződés szerint a munkabér havi 15 000 forint, valamint a munkavállaló által szerzett, megkötött üzletek nettó ára után 5% jutalék. A panaszosnak 1994. és 1995. évben nem volt keresete.
A fenti tényállás alapján az Egészségbiztosítási Pénztár eljárásában az országgyűlési biztos mulasztást nem állapított meg, és a további vizsgálatot hatáskör hiányában megszüntette.

OBH 8226/1997.
Sátoraljaújhelyi lakos panasza szerint lakóhelyén az utóbbi hónapok folyamán rendkívüli mértékben megromlott a közbiztonság, elszaporodtak a bolti lopások, az utcán elkövetett erőszakos bűncselekmények. Ezek okozói feltehetően a Ricséről újonnan beköltözött romacsaládok, akiknek egyes tagjai rettegésben tartják elsősorban a környék lakóit. A rendőrség nem képes a közbiztonságot megfelelő módon biztosítani.
Az országgyűlési biztos az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság lényegi elemét képező jogbiztonság követelménye sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. Ennek keretében Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét vizsgálat lefolytatására kérte fel.
A vizsgálat alapján megállapítható tények szerint Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának képviselő-testülete 1997. június 20-án a sátoraljaújhelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott, amelyen megtárgyalta a város közrendjének és közbiztonságának alakulását, különös tekintettel a közbiztonságot veszélyeztető egyes cselekményekre. Az ülés a képviselő-testület „a közbiztonságot megsértő és veszélyeztető személyeket nemkívánatos személyeknek nyilvánította”. Ezen túlmenően – egyebek mellett – elhatározta, hogy a közrendvédelmi feladatának koordinálására Közbiztonsági Tanácsot hoz létre, valamint lépéseket tesz a közrend és közbiztonság javítása érdekében.
Az említett ülésen részt vett a közbiztonság védelméért felelős helyi rendőri szerv vezetője, aki – a jegyzőkönyvben rögzítettek szerint – arról számolt be, hogy bár konkrét tudomással bírnak egyes köztörvényes bűncselekményekről, szabálysértésekről, feljelentés hiányában nem tudnak eljárni. A kialakult helyzetért nem tehetők kizárólag az újonnan beköltözött romacsaládok felelőssé, bár tény, hogy közülük 8-10 személy ellen is van folyamatban büntetőeljárás. S. J. és az épületbe utóbb beköltöző P. R. valamint családjaik között rövidesen haragos viszony alakult ki, és ennek folytán 1997. július–augusztus hónapban több alkalommal követtek el bűncselekményeket egymás sérelmére. Ezen egyesített bűnügyek vizsgálata még folyamatban van.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az adott helyzetben valóban szükséges Közbiztonsági Tanács létrehozása a közrendvédelmi feladatok koordinálása érdekében. Mindemellett a közrend és közbiztonság védelmére elsősorban hivatott helyi rendőrség felelősségének vizsgálata nem mellőzhető. Erre mutat a helyi rendőri szerv vezetőjének az említett ülésen elhangzott az a nyilatkozata is, amely szerint ugyan konkrét tudomással bírnak egyes köztörvényes bűncselekményekről, szabálysértésekről, feljelentés hiányában nem tudnak eljárni. Ezzel szemben a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. alapelvként tartalmazza a hivatalból való eljárás lefolytathatóságát. A szabálysértésekről szóló 1968. évi I. tv. 42. § (1) bekezdése alapján pedig ugyancsak lehetőség van arra, hogy a szabálysértési eljárás a szabálysértési hatóság részéről eljáró személy észlelése vagy tudomása alapján induljon meg.
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságnak a közbiztonság javítása, illetve további bűncselekmények megelőzése érdekében indokolt intézkedései között a bűnügyileg fokozottan fertőzött területek ellenőrzésének elmulasztása, továbbá a bűncselekmények és szabálysértések üldözésének elmaradása miatt – az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogbiztonság sérelme – alkotmányos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos az alkotmányos visszásság jövőbeli előfordulásának elkerülése érdekében felkérte az országos rendőrfőkapitányt, mint a visszásságot előidéző rendőrkapitányság felügyeleti szervét, annak vizsgálatára, hogy a fokozott rendőri ellenőrzés ténylegesen érvényesül-e, és ha igen, milyen hatékonysággal.
Az országos rendőrfőkapitány vizsgálata a közrend és közbiztonság szakmai feladatai szakszerű végrehajtása érdekében a megyei rendőrfőkapitányt intézkedési terv elkészítésére utasította. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság – a Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai felügyelete és segítsége mellett – az érintett területet fokozott rendőri ellenőrzés alá vonta.
A Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a kapitányságvezetőnek a képviselő-testület előtti szakszerűtlen és megalapozatlan állítása miatt vizsgálatot rendelt el. Az eljárás még folyamatban van.

OBH 8229/1996.
A temetkezés területén kialakult kaotikus állapotokra a sajtó hívta fel az országgyűlési biztos figyelmét. Az újságcikkek beszámoltak a közszolgáltatásban szereplő személyek fenyegetettségéről, és a hozzátartozók kiszolgáltatottságáról is a piacért folytatott küzdelemben a fővárosban és vidéken egyaránt. A temetkezési vállalkozók kegyeletsértő módon próbálnak előnyre szert tenni a piacon, oly módon, hogy kibérlik a kórházak hűtőkamráit, helyben nyitnak irodát, és megszerzik a megrendült hozzátartozók megbízását. A hűtőkamrában egymásra halmozva tárolják a halottakat, és hasonlóan történnek a szállítások a kisebb költséggel járó krematóriumokba, ahol nem ügyelnek kellően az elhunytak hamvaira. Nyilvántartást a vállalkozók az elhunytakról nem vezetnek, és kétségbeesett hozzátartozók keresik a holttesteket. Mindez nemcsak etikai, jogi, hanem közegészségügyi problémákat is felvet.
Az ügyben a jogbiztonsághoz való jog és az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult vizsgálat. Az országgyűlési biztos a belügyminiszter és a főpolgármester intézkedését kérte. A belügyminiszter nevében az önkormányzati helyettes államtitkár válaszolt, akinek véleménye szerint a hozzátartozók kegyeleti érzését sértő tarthatatlan állapotot nagyrészt az elavult szabályozás okozza. Ennek megszüntetése és rendezése érdekében felülvizsgálták a hatályos temetkezési joganyagot, és szükségesnek látják annak teljes körű újraszabályozását. Elkészítették a szakmai szabályozási koncepciót, majd a temetkezési törvény tervezetét melyet véleményezésre rendelkezésünkre bocsátottak.
Az országgyűlési biztos a tervezetet illetően a sírhelyhasználat szabályainak kibővítésére, a fogyasztóvédelmi szabályok megalkotására és a temetőszabályzatok jóváhagyására vonatkozóan tett észrevételeket. A tervezet jelenleg az igazságügy-miniszternél van egyeztetésen, ezt követően nyílik alkalom megismerni a végleges szövegét.
A vizsgálat még folyik. A főpolgármesteri hivatal 1998 januárjában tájékoztatott a Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottság és az Egészségügyi Bizottság vizsgálatának eredményéről. Ezek értékelése még folyamatban van.

OBH 8234/1996.
A panaszos sérelmezte, hogy a Győri 2. számú Postahivatal nem tett eleget azon kérésének, hogy postai küldeményeit ideiglenes címére kézbesítsék. Emiatt a panaszos kártérítési igénnyel élt, ez elől azonban a postahivatal elzárkózott.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiságból levezethető jogbiztonság sérelmének lehetősége miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a posta – a panaszos előre benyújtott írásbeli kérelme ellenére – az ÉDÁSZ Rt. által 1996. július 18-án feladott levelet nem a kért címre továbbította. Emiatt a panaszos utazásra kényszerült, és a költségei megtérítését igényelte, amelyet azonban a postahivatal a postáról szóló törvény levélpostai küldemények téves kézbesítéséből eredő felelősséget kizáró rendelkezésére való hivatkozással jogszerűtlenül elutasította.
Sérült az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból levezethető jogbiztonság elve. Ennek ellenére az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlással nem élt, mert a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója az érintett postahivatal felügyeletét ellátó postaigazgatóságot felhívta a megfelelő intézkedések megtételére.
Az eljárás tehát célját elérte.

OBH 8255/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert 1992 augusztusában a Debreceni Rendőrkapitányságon tett feljelentésére, nem történt intézkedés. A panaszos érdeklődésére a rendőrkapitányságon azt a felvilágosítást adták, hogy ügyét illetékességi okok miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra tették át, ahonnan ajánlott leveleire sem kapott választ.
Az országgyűlési biztos az ügyben a jogállamiság érintettsége miatt indított vizsgálatot.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon a feljelentés megérkezését nem sikerült kimutatni, az üggyel kapcsolatos bejegyzés sehol sem szerepelt, ennek megfelelően ott sem büntető, sem szabálysértési eljárás nem indult. A kapitányság vezetőjének vizsgálata megállapította, hogy a szabálysértési előadót felelősség terheli az ügykezelési szabályok betartásának elmulasztásáért, mivel a neki kiszignált levelekre írásban nem küldött érdemi választ. Az előadóval szemben a kapitányságvezető fegyelmi eljárást indított.
Az országgyűlési biztos megállapította: az hogy a feljelentést válasz nélkül hagyták, sértette a büntető-eljárásról szóló törvényben foglaltakat, ezáltal az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.
Mivel a konkrét ügyet a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kapitányságvezetője saját hatáskörében megvizsgálta, és az elkövetett mulasztások következtében felmerült fegyelmi felelősség kérdésében megtette a szükséges intézkedéseket, az országgyűlési biztos ajánlása az ügyvitel- és iratkezelés menetére vonatkozó átfogó vizsgálatra szólította fel az országos rendőrfőkapitányt.
Az országos rendőrfőkapitány az ajánlásnak eleget tett. Az ellenőrző vizsgálat megállapította, hogy ha a rendőri szervek betartják az ügyvitelre és az iratkezelésre vonatkozó hatályos előírásokat, az iratok érkezése ellenőrizhető, és vissza lehet keresni azokat. A Debreceni Rendőrkapitányságon az ügyviteli és iratkezelési gyakorlat összhangban van a hatályos szabályokkal, biztosítja az érkezett és készített iratok hiteles nyilvántartását, tételes nyomon követhetőségét. A rendőrfőkapitány intézkedett, hogy a jövőben az ügykezeléssel foglalkozó munkatársak oktatása, továbbképzése, vizsgáztatása és az ellenőrzések során az iratkezelés szabályainak betartása nagyobb hangsúlyt kapjanak.
Az ajánlásra adott választ az országgyűlési biztos elfogadta, eljárása eredményesen zárult.

OBH 8376/1996.
A panaszos a Fonyódi Rendőrkapitányságnál magánlaksértés és más bűncselekmény miatt tett feljelentése nyomán indult büntetőeljárás indokolatlan elhúzódását, és az üggyel kapcsolatos tájékoztatás hiányát sérelmezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslati jogosultság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos feljelentése ügyében eljáró Fonyódi Rendőrkapitányság nyomozást – bűncselekmény hiányában – megtagadó határozatát a Fonyódi Városi Ügyészség felülbírálta, és elrendelte a feljelentés további kiegészítését.
A feljelentés kiegészítését követően elrendelt nyomozás során érdemi nyomozati cselekmények foganatosítására nem került sor. Ezzel szemben 1996. augusztus 1-jén a Fonyódi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya felfüggesztette a nyomozást azzal az indoklással, hogy a gyanúsítottként kihallgatott K. B. ismeretlen helyen tartózkodik, és kézre kerítése érdekében elfogatóparancsot bocsátottak ki. Az erről szóló határozatot az említett nyomozó hatóság nem kézbesítette sem a feljelentést tevő panaszosnak, sem az illetékes Fonyódi Ügyészségnek.
Az iratok tartalmából kitűnően – az egyébként teljesen ismeretlen kilétű és meg nem állapítható szerepű – K. B.-t az ügyben nem hallgatták ki gyanúsítottként. Erre is figyelemmel a nyomozás felfüggesztésének nem volt törvényes alapja. E törvénysértő eljárással összefüggésben tehát megvalósult a vizsgálat elrendelésére alapot adó alkotmányos visszásság.
Az alkotmányos visszásságot orvosolták, mert a vizsgálatunk nyomán eljáró Somogy Megyei Főügyészség a Fonyódi Városi Ügyészséget a nyomozást felfüggesztő törvénysértő határozat hatályon kívül helyezésére és az eljárás folytatására hívta fel. A Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál pedig büntetőeljárást kezdeményezett hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt. Ennek ellenére az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásként felkérte az Országos Rendőrfőkapitányt, hogy ellenőrzési és irányító jogkörében kezdeményezzen fegyelmi eljárást hivatalos kötelességét feltehetően szándékosan megszegő, hivatásos állományú személlyel – illetve személyekkel – szemben.
Az országos rendőrfőkapitány a vizsgálat eredményeként úgy tájékoztatott, hogy a büntetőeljárás során eljáró rendőrök és vezetőik vétkes kötelességszegése miatt, nevezettek fegyelmi felelősségének vizsgálatára utasította a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a választ elfogadta. Ennek eredményéről még nem érkezett tájékoztatás.

OBH 8415/1996.
A Káposztásmegyeri Fogódzó Szociális Alapítvány gondnoksági ügyben kért segítséget az országgyűlési biztostól, mert a pártfogoltjuk részére kirendelt hivatásos gondnok évek óta nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, a gondnokolt ellátatlan és ezt a gyámhatóság eltűri.
A gyámhatóság által megküldött iratokból az derül ki, hogy az ideiglenes gondnoki tisztséget ellátó hivatásos gondnok, a gondnokolt betegsége miatt a kapcsolatot nem tudta vele felvenni. Gondnokként történő kirendelését követő három év eltelte után nyújtotta be a gondnokolt nyugdíjának megállapítása iránti kérelmet. A kérelem benyújtásának előzménye az lehetett, hogy a gondnokoltat támogató szociális alapítvány novemberben szerzett arról tudomást, hogy az ellátás megállapítását korábban nem kérte senki.
A gyámhatóság eljárása során jogszabálysértést követett el azzal, hogy az ideiglenes gondnok több mint egy évig töltötte be tisztségét. A gondnokság alá helyezés iránti keresetet a jegyző 1994. május 17-én nyújtotta be, majd 1995. június 14-én vagyonkezelő eseti gondnokot rendelt, tekintettel arra, hogy az ideiglenes gondnokrendelés legkésőbb a kirendeléstől számított egy éven belül megszűnik, ez pedig 1994. december 14-én letelt. A kirendelt gondnoknak a gyámhatóság általi felügyelete, irányítása nem működött, hiszen értelmetlen az ideiglenes gondnok kirendelése, ha 3 éven keresztül csupán arról tud számot adni, hogy gondnokoltjával nem tudja felvenni a kapcsolatot, és ezt a gyámhatóság tudomásul veszi. Az ideiglenes gondnoknak éppen az a feladata, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képességével nem rendelkező, esetleg összeférhetetlen gondnokolt érdekében eljárjon. A nyugdíjat azért nem tudták megállapítani, mert hiányoztak a szükséges iratok. Ezeknek a beszerzése, a gondnokolt hivatalos ügyeinek intézése lett volna a gondnok feladata, ehhez esetenként a gyámhatóság segítségét is kérhette volna. Kétévi tétlenség után a gyámhatóság elfogadta az ideiglenes gondnok jelentéseit, majd 1995. november 7-én kelt határozatával őt rendelte ki gondnokként. A gyámhatóság tájékoztatása szerint a hivatásos gondnoknak 30 gondnokoltja van, feladatát igyekszik ellátni, több alkalommal intézett segélyezést, a tőle telhetőt megtette, de ennél többet nem várhatnak el tőle.
Az ideiglenes gondnokot szükség esetén rendeli ki a gyámhatóság, és a gondnok a gondnokság alá helyezett személyről a gondnokság alá helyezés okául szolgáló körülményre tekintettel köteles gondoskodni. A gondnokság intézményének lényege, hogy a cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes személyt olyan helyzetbe hozza, hogy jogai érvényesüljenek. Az ügyben a gyámhatóság és a gondnok több alkotmányos visszásságot okozott. A gyámhatóság több esetben az eljárási normák betartásával azt a látszatot keltette, hogy eljárása jogszerű, de intézkedései formálisak, eredménytelenek voltak. Az a jogszabályi rendelkezés miszerint az ideiglenes gondnokrendelés hatálya a gondnokság alá helyezéssel, illetőleg legkésőbb a kirendeléstől számított egy éven belül lejár, a jogbiztonságot célozza, így kerülhető el az, hogy bírói ítélet nélkül, évekig egy gyámhatósági intézkedés alapján „gondnokolt” legyen egy állampolgár. A perindításra vonatkozó jogszabályi kötelezésnek is ez a célja (az ideiglenes gondnok kirendelését követő három hónap elteltével köteles a gyámhatóság a gondnokság alá helyezés iránti pert megindítani).
A szociális biztonsághoz való jognak – magában az Alkotmányban kiemelt – tartalmi eleme, alkotmányos követelménye, öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátáshoz való jogosultság biztosítása és garantálása. A cselekvőképtelen személy részére ezen alkotmányos jogának a biztosításában tevékeny szerepe van a gondnoknak és a gyámhatóságnak.
Az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. törvény 21. § (1) bekezdése és 24. § alapján felkérte Budapest XV. Ker. Önkormányzat jegyzőjét, hogy:
A bíróság által cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezett állampolgárokról, valamint azokról, akik részére a jogszabály ideiglenes gondnok rendelését írja elő, gondnokaik útján valóban gondoskodjon. Kötelezze a gondnokokat arra, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket azoknak az ellátásoknak igénybevételéhez (rendszeres szociális segély, rokkantsági – vagy öregségi nyugdíj, házi szociális ellátás, gondozás stb.) melyekre a gondnokoltak jogosultak.
A Csjt. 103. § (1) bekezdésében foglaltak szerint gyakorolja a gondnokok rendszeres felügyeletét és irányítását, ideiglenes gondnok kirendelése esetén a jogszabályban előírt határidőn belül a gondnokság alá helyezés iránti pert indítsa meg, az ideiglenes gondnokrendelés hatályának lejártakor azonnal intézkedjen a cselekvőképtelen személy törvényes képviseletéről.
Vizsgálja meg a hivatásos gondnok alkalmasságát, leterheltségét, valamint azt, hogy ha a gondnok nem tud együttműködni gondnokoltjával, akkor szociális munkás, gondozó, esetleg orvos közreműködését vegye igénybe. A vizsgálat eredményétől függően indokolt esetben a gondnok felmentése iránt intézkedjen.
Az országgyűlési biztos indokoltnak tartotta az 1993. évi LIX. tv. 24. § alapján a képviselő-testületet felhívni, hogy mint a jegyző feletti munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult szerv, a mulasztásokért felelős jegyző felelősségrevonását kezdeményezze.
A kerületi önkormányzat jegyzője és polgármestere a vizsgálat megállapításait megalapozatlannak tartotta, az ajánlásokkal nem értett egyet. Az országgyűlési biztos az ajánlásait fenntartotta, és erről a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt is tájékoztatta.
A közigazgatási hivatal vezetője az ügyet felülvizsgálta, és eljáró szervként a Bp. XVII. Ker. Gyámhivatalát jelölte ki. A Bp. XV. Ker. Önkormányzatának képviselő-testületét, az 1997. XII. 17-én kelt megkeresésében felkérte a jogszabálysértésért, mulasztásért felelős jegyző fegyelmi felelősségre vonásának kezdeményezésére.
A telefonon adott tájékoztatás szerint a jegyző fegyelmi felelősségre vonását a képviselő-testület a januári ülésén tárgyalja.

OBH 8468/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult, mert a Bp. II. Ker. Önkormányzat nem az 1996-os évben irányadó szabályozás szerint nyújtott támogatást a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz.
A vizsgálat a jogbiztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indult.
Megállapította, hogy az önkormányzat a panaszos kérelmére 15 000 Ft segélyt állapított meg, ez azonban nem felel meg a jogszabály mellékletében rögzített összegnek, mert 3 fős háztartásra, 41–60 m2közötti alapterületű lakás esetén 36 ezer forint a hozzájárulás. Nem fogadható el az önkormányzat azon álláspontja, hogy a fűtési támogatás kérelmet átmeneti segély iránti kérelemként bírálták el. A jogszabály szerint az önkormányzatokat megillető központi támogatás a háztartás nagyságának és a lakás alapterületének figyelembevételével számított támogatás és a fűtéskialakításhoz kapcsolódó támogatás összege. Ennek megfelelően kell a támogatásokat folyósítani. A szabályozás rászorultságtól függetlenül, az önkormányzatok által szolgáltatott adatok alapján határozta meg a HTO-fűtéshez kapcsolódó, valamint más fűtési módra való átálláshoz szükséges hozzájárulások mértékét. Ez nem fedezi a fűtés, és az átállás teljes költségét, csupán hozzájárulás. Helytelen az az önkormányzati gyakorlat, ha az együttes rendeletben meghatározottaktól lefelé tért el, illetve a szociális rászorultságtól függően folyósította a támogatást.
1997-től a fűtési hozzájárulás egyértelműen beintegrálódott a szociális törvénynek a lakásfenntartási támogatásról szóló részébe, de már csak rászorultságra tekintettel. Az 1997-es költségvetési törvény normatív állami hozzájárulás címen a helyi önkormányzatok szociális feladatai közé sorolja a HTO-fűtési és -átállási hozzájárulást. Az önkormányzat azzal, hogy a panaszos kérelmét nem az együttes rendelet szerint bírálta el, megsértette az Alkotmány 2. § (2) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvét.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta az önkormányzat figyelmét arra, hogy döntését módosítsa, a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatást az 1996-ban hatályos együttes rendeletben jelzettek szerint állapítsa meg, figyelembe véve a háztartásban élők számát és a lakás alapterületének nagyságát.
Az ajánlást az önkormányzat elfogadta és intézkedett korábbi döntése módosításáról. A támogatást az együttes rendelet szerint állapították meg. A panaszos jelezte, hogy a kiegészítést kézhez kapta.
OBH 8519/1996.
A panaszos, saját és lakótársai nevében sérelmezte, hogy egy rt. a tulajdonában levő lakótelepet – az ott lakók érdekeit sértve – kívülállónak kívánja eladni. Kifogásolták, hogy a földhivatalnál nem fejeződött be az ingatlanrendezési eljárás.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amely a tények felderítésére, és az ingatlannyilvántartási eljárás ellenőrzésére irányult.
Egy budapesti 8995 m2(42 ha) területű ingatlannak az rt. mellett a Bp. X. Ker. Önkormányzat is résztulajdonosa. Az ingatlanon egy lakótelep is van 137 lakással. Az rt. a tulajdoni részét egy kívülálló kft.-nek kívánta eladni, de arra az önkormányzatnak, mint résztulajdonosnak elővásárlási joga volt. Az önkormányzat élt elővásárlási jogával, és az ingatlanrészt megvette, és a lakókkal az önkormányzati bérlakásokra vonatkozó szabályok keretei között új lakásbérleti szerződéseket kötött.
A rendelkezésre álló iratok alapján nem volt egyértelmű, hogy a Magnezitipar Rt. tulajdonában levő lakások a gyár privatizációja előtt milyen – tanácsi, vállalati vagy szolgálati – lakásnak minősültek. Az rt. jogelődjének, mint állami tulajdonú vállalatnak a 9/1969. (II. 9.) Kormányrendelet értelmében, meghatározott esetekben, a lakások kezelői jogát át kellett adni az akkori tanácsok ingatlankezelő szerveinek. A rendelkezésre álló adatok alapján már nem dönthető el, hogy a kormány rendeletét betartották-e.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az 1/1971. (II. 8.) Kormányrendelet az állami és nem állami tulajdonú lakásokra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket nem szabályozta eltérően, ezért a bérlő számára nem volt lényeges, hogy tanácsi vagy vállalati bérlakás bérlője-e. A lakásbérlők helyzete akkor változott meg, amikor a vállalat magántulajdonba került. Az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy a lakókkal eltérő tartalmú bérleti szerződést kötöttek, mivel az 1993. évi LXXVIII. tv. értelmében a bérleti szerződés tartalmára a felek megállapodása az irányadó, és vita esetén a felek a bírósághoz fordulhatnak.
Azt a hátrányt, hogy a bérlők nem állami tulajdonú, hanem magántulajdonban levő ingatlan bérlői lesznek, a privatizáció során nem vették figyelembe. A jogbiztonság azonban megköveteli, hogy a befejezett, teljesedésbe ment jogviszony utólag ne legyen megváltoztatható, ezért az rt. privatizációjakor hatályos jogszabályokat az országgyűlési biztos nem vizsgálta.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a privatizációs minisztert, hogy kezdeményezze a privatizációval kapcsolatos jogszabályok olyan irányú módosítását, amely lehetővé teszi, hogy privatizáció során a privatizálandó vagyonhoz tartozó, de nem a tevékenységhez szükséges, egyéb vagyont (sporttelep, lakás, szociális intézmény,) a privatizáció során külön kezelhessenek. A miniszter álláspontja szerint az ÁPV Rt. Versenyeztetési Szabályzatának módosítása az ajánlásban foglaltak teljesítésére kevés, ahhoz a privatizációs törvény, és a kapcsolódó jogszabályok átgondolt módosítása is szükséges lenne. Ez azonban már nem célszerű, mert az ideiglenesen állami tulajdonban levő ingatlanok döntő többsége magántulajdonba került, jelenleg a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon kezelésére vonatkozó jogszabályok kidolgozása az elsődleges. A privatizációs miniszter az ajánlás második részét elfogadva jelezte, hogy a lakótelep elidegenítése során jogsértés nem történt. Az országgyűlési biztos ajánlását fenntartva a kormányhoz mint felügyeleti szervhez fordult.
A kormány a privatizációs miniszter előterjesztését megtárgyalva megállapította, hogy a hatályos privatizációs törvény alapján is lehetőség van az ajánlásban felvetett igény figyelembevételére, ezért a jogszabály kiegészítését nem tartotta indokoltnak. A biztos a választ tudomásul vette.
Kapcsolódó irat: OBH 8640/1996.

OBH 8526/1997.
A panaszos – Magyarország NATO-hoz történő csatlakozása és a földtörvény módosítása ügyében népszavazást kezdeményező egyik szervezet képviseletében – beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz. Azt kifogásolta, hogy az érintettek az összegyűjtött, a beadvány szerint több mint 300 ezer aláírást tartalmazó íveket benyújtották az Országgyűlés elnökének, aki azokat hitelesítésre megküldte az Országos Választási Bizottságnak. Időközben, 1997. augusztus 30-án, a kormány azonos tárgykörben, ám másként megfogalmazott kérdéssel szintén népszavazást kezdeményezett az Országgyűlés elnökénél. A panaszos szerint a kormány – amely az alkotmányos jog gyakorlását visszaélésszerű joggyakorlással nem gátolhatná – eljárásával sérti a népszavazáshoz való alkotmányos jogot, az eltérő kérdés feltevésével kinyilvánította ugyanis, hogy az alkotmányos jog gyakorlását nem tartja tiszteletben, és arra törekszik, hogy ne az aláírás-gyűjtésekkel alátámasztott kérdés kerüljön a szavazólapokra. Az Országgyűlés a kormány által javasolt népszavazási kérdések módosított változatát fogadta el, a választópolgárok által kezdeményezett népszavazás ügyében azonban nem döntött, mivel az Országos Választási Bizottság nem fejezte be az összegyűjtött aláírások hitelesítését.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a beadvány a kormányt jelöli meg olyan hatóságként, amelynek eljárása – népszavazási kezdeményezése – következtében a panaszost sérelem érte, illetve amely a sérelem közvetlen veszélyét hordozza. A törvény szerint azonban a kormány nem hoz a népszavazással kapcsolatos kötelező döntéseket, tehát nem hatóságként, hanem a népszavazás egyik kezdeményezőjeként jár el. Ezért az országgyűlési biztos a beadványban megfogalmazott eljárást nem vizsgálhatja, helyette a kezdeményezésről döntést hozó Országgyűlés eljárását vizsgálta, és megállapította, hogy két döntésére alkalmas kezdeményezés esetén az Országgyűlésnek kötelező népszavazást kell elrendelnie. A beadványban megjelölt esetben a kormány – mérlegelhető – kezdeményezése alkalmas arra, hogy az Országgyűlés döntést hozzon, a választópolgároktól származó kezdeményezés aláírásainak hitelesítése azonban nem történt meg. Ezért ez a kezdeményezés – annak ellenére, hogy arról az Országgyűlésnek hivatalos tudomása volt – az adott pillanatban még nem volt alkalmas a döntéshozatalra. Arra vonatkozóan, hogy ebben az esetben az Országgyűlés dönthet-e a mérlegelésére bízott kérdésben, vagy köteles megvárni az aláírások hitelesítésének eredményét, az Alkotmány nem tartalmaz közvetlen szabályozást, ez a kérdés tehát az Alkotmány értelmezése útján dönthető el.
Az országgyűlési biztos – figyelemmel a jogbiztonság követelményére – indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság a szóban forgó kérdésben értelmezze – mindenkire nézve kötelező hatállyal – az Alkotmány 28/C § (2) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság az országgyűlési biztos kérelmét elfogadta, és annak eleget tett.

OBH 8528/1997.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa a „Nyírfa” néven ismertté vált ügyben az I. rendű vádlott védelmének ellátásával kapcsolatban nem járult hozzá, hogy a kb. 1700 oldalt kitevő nyomozati iratokból a védelem részére fénymásolat készüljön. A panasz alapján a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz való jog, illetve a védelemhez való jog, sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el.
A panaszos a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához intézett kérelmében előadta, hogy a terjedelmes aktát nem lehet fejben tartani, ezért az iratok nem ismerése miatt a védői jogok csorbát szenvedhetnek. Kérelme szerint az ügy iratairól részére készített titkos minősítésű iratpéldányt a bíróság TÜK-irodáján kezeltetné. A tárgyalási napon az iratmásolatokat kiadnák neki, majd a tárgyalás berekesztésekor azt a TÜK-irodára megőrzésre visszaadná. A tanács elnöke a kérelmet – mivel az iratok államtitkot képező adatokat tartalmaznak – elutasította.
Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény e tekintetben nem tartalmaz rendelkezéseket. A büntetőeljárásról szóló törvény az államtitok és a szolgálati titok védelme érdekében csupán a tárgyalás nyilvánosságának alapelve alól enged kivételt, azzal a megszorítással, hogy a bíróság a tárgyaláson hozott határozatát akkor is nyilvánosan köteles kihirdetni, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot kizárta. A Be. 404. § (1) bekezdésének m) pontjában foglalt felhatalmazás végrehajtásaként a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról szóló 4/1991. (III. 14.) IM–BM-rendelet kizárja a másolat adását az államtitkot, illetőleg szolgálati titkot tartalmazó iratokról [4. § a) pont].
Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése előírja, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
A büntetőeljáráson belül az államtitok és a szolgálati titok védelmét célzó olyan rendelkezéseket – amelyek az eljárás alanyainak jogait érintik, korlátozzák vagy azok gyakorlását megnehezítik – törvényi szinten és magában a büntetőeljárásról szóló törvényben kell elhelyezni. A szabályozás során azonban az alapvető jogoknak csak az elkerülhetetlenül szükséges, arányos és a lényeges tartalmat nem érintő korlátozása felel meg az alkotmányosság követelményeinek. Itt is irányadó az Alkotmánybíróság 20/1990. (X. 4.) AB-határozatában kifejtett azon álláspont, amely szerint az alapjogok korlátozása esetén elengedhetetlen, „hogy az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya összhangban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani”.
A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa elnökének azon korlátozó intézkedése, amely a védőnek engedélyezett jegyzetkészítésre és a jegyzetek kezelésére vonatkozik, a katonai bíróságok ügyviteli szabályzatáról szóló – az Alkotmánybíróság által megsemmisített és a katonai bíróságok megszűnése után teljes egészében hatályon kívül helyezett – rendelkezésein alapul. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló hatályos IM-utasítás ilyen rendelkezést nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság határozatának figyelmen kívül hagyása sérti a jogállamiság és jogbiztonság alkotmányos alapelvét.
Mindezek alapján megállapítható volt, hogy a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról szóló 4/1991. (III. 14.) IM–BM együttes rendelet 4. §-ában a védőre is vonatkozó korlátozás sérti a védelemhez való jog alkotmányos büntetőeljárási alapelvét, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta az igazságügy-miniszternek a 4/1991. (III. 14.) IM–BM együttes rendelet olyan módosítását, amely biztosítja a védői jogok teljes körű érvényesülését.
Az igazságügy-miniszter az ajánlást elfogadta.

OBH 8560/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult sérelmezve, hogy vagyoni kárpótlás útján kapott 50 000 Ft címletértékű kárpótlási jegyének életjáradékra váltására vonatkozó kérelmét a Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nem teljesítette.
Mivel a rendelkezésre álló információk alapján a jogbiztonság megsértésére lehetett következtetni, az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat feltárta, hogy a panaszosnak a Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal 1996. július 2-án vagyoni sérelem elszenvedése miatt 50 000 Ft névértékű kárpótlási jegyet állapított meg. A határozatot, amely 1996. július 19. napján jogerőre emelkedett, 1996. július 3-án kézbesítették. A panaszos életjáradékára vonatkozó igényét 1996. október 9. napján jelentette be. Az igazgatóság azonban ezt nem határozattal bírálta el, hanem levelet küldött, amelyben tájékoztatta a panaszost, hogy az igény bejelentésének határideje az 1995. évi XIV. tv. szerint 1995. XII. 31-én lejárt, ezért már nincs mód a kárpótlási jegyek életjáradékra váltására.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a panaszos az életjáradék folyósítására irányuló kérelmét 1992. évi XXXI. tv. 3. §-ban foglaltaknak megfelelő határidőben nyújtotta be. Az igazgatóság, a törvény 4. § szerint a kérelmet nem utasíthatta vissza, azt határozattal kellett volna elbírálni, az igazgatóság azonban ezt elmulasztotta.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonság elvét az igazgatóság azzal sértette meg, hogy eljárása során elmulasztotta alkalmazni mind az anyagi, mind az előírt eljárási szabályokat, s ezáltal alkotmányos visszásságot idézett elő. A vizsgálat befejezésének időpontját megelőzően az alkotmányos visszásságot az igazgatóság saját hatáskörében megszüntette úgy, hogy a panaszosnak – kérésének megfelelően – életjáradékot állapított meg 1996. október 1. napjától.
Mivel az igazgatóság az előidézett alkotmányos visszásságot saját hatáskörében a vizsgálat befejezését megelőzően megszüntette, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben ajánlást nem tett. A vizsgálat eredményéről a panaszost tájékoztatta.

OBH 8619/1996.
Az egyik fővárosi kórház osztályvezető főorvosa az országgyűlési biztostól kért választ a következő kérdésekre:
Az általa vezetett Szülészet-nőgyógyászati és Nőgyógyászat-onkológiai osztályon gyógykezelt Jehova Tanúi felekezet tagjai a vérátömlesztést, vérkészítményekkel való kezelést elutasítják, jóllehet adott esetekben a vérátömlesztésnek életmentő funkciója lehet, s ennek elmulasztása a beteg életére nézve végzetes, az orvosi esküvel pedig ellentétes lenne. Minthogy a felvetett probléma lényege az Alkotmány 60. §-a (1) és (2) bekezdésben deklarált vallásszabadsághoz fűződő, és az 59. § (1) bekezdésében, illetve a 70/D § (1) bekezdésében biztosított élethez, illetve az egészséghez való jogok összeütközése, az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat megállapításai szerint a Jehova Tanúi vallási közösség tagjai a Bibliára hivatkozva – amely az emberi vér felhasználását tiltja – elfogadhatatlannak tartják emberi vérkészítmények gyógyításra való alkalmazását.
Felvetődik, hogy a beteg alkotmányos személyiségi joga sérül-e, ha orvosi javaslat alapján, a közvetlen életveszélyre való tekintettel, hozzájárulása nélkül kap vérátömlesztést, illetve felelősségre vonható-e a kezelőorvos, amennyiben – a beteg egyértelmű kívánságának megfelelően – a vérátömlesztés elmaradása életveszélyt, vagy a beteg halálát okozza.
Az egészségügyről szóló 1972. évi II. tv. 49. §-ának (3) bekezdésében, illetve az 52. § (5) bek.-ben foglalt rendelkezéseiből következően a vérvételhez, illetve vérátömlesztéshez csupán a közvetlen életveszélyben nem lévő, cselekvőképes, felnőtt korú beteg esetében van szükség hozzájárulásra, kivéve, ha a szóban forgó gyógykezelést jogszabály alapján, kötelezően kell elvégezni.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat keretében felvilágosítást kért a népjóléti minisztertől arra nézve, hogy a készülő egészségügyi törvényben az itt felvetett kérdéssel kapcsolatban sor kerül-e, és milyen koncepció keretei között a jelenlegi rendelkezések esetleges megváltoztatására. A népjóléti miniszter tájékoztatása szerint a készülő új egészségügyi törvény kiemelt fontosságot tulajdonít a betegek jogainak, és külön alcímben foglalkozik a beteg önrendelkezési jogával. Ezen utóbb említett jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy mely egészségügyi beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetve melyeket utasít vissza. Ezen rendelkezések jövőbeli – törvény szabta keretek közötti – érvényesülése folytán pedig végső soron megoldást – és ekként orvoslást – nyerhet a vallásszabadsághoz fűződő jog, és az élethez, illetve egészséghez való jog ez idő szerinti ellentmondásából adódó alkotmányos visszásság.
Az országgyűlési biztos az adott helyzet tükrében nem látott indokot ajánlás, illetve egyéb további intézkedés megtételére.
Az Országgyűlés a vizsgálat befejezése után 1997. december 15. napján fogadta el az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényt, amelynek az 1998. évi július 1. napján hatályba lépő 15–19. §-ai részletesen meghatározzák a beteg önrendelkezési jogát, míg a törvény 20–23. §-ai szabják meg cselekvőképes, cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes beteg esetében az egészségügyi ellátás visszautasítási jog kereteit.

OBH 8680/1996.
A panaszos a vele szemben ittas járművezetés miatt foganatosított rendőri intézkedés megalapozatlanságát sérelmezte, az általa – ismert elkövetővel szemben, könnyű testi sértés miatt – tett feljelentés alapját képező cselekménnyel összefüggésben.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben a 8. § (1) bekezdése szerinti alapjog sérelme miatt vizsgálatot rendelt el.
A Bp. II. Kerületi Rendőrkapitányság a panaszos ellen magánlaksértés és más bűncselekmény miatt indított nyomozást magánindítvány hiányában megszüntette. A panaszosnak az intézkedő rendőrök ellen tett feljelentése folytán eljáró Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az 1996. február 12. napján kelt határozatával a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntette meg.
A vizsgálat megállapította, hogy jelen esetben fentebb részletezett eljárásokat illetően a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az eljárást a törvényesség sérelme nélkül folytatta le. Ugyanakkor azonban a panaszos által könnyű testi sértés miatt tett feljelentés kapcsán a Bp. II. Kerületi Rendőrkapitányság tévesen állapította meg saját hatáskörében a magánindítvány elkésettségét, mivel a Be. 314. § (2) bekezdésében írt rendelkezés szerint a feljelentést át kellett volna küldenie az illetékes bíróságnak.
Az ennek elmulasztásával okozott sérelem azonban az adott tények tükrében az országgyűlési biztos további vizsgálatát szükségtelenné teszi. Nem kétséges ugyanis, hogy a panaszos az általa sérelmezett cselekmény miatti feljelentést a Be. 123. § (3) bekezdésében előírt 30 napos határidőn túl terjesztette elő. Ilyen körülmények között pedig egyértelműen megállapítható, hogy az említett mulasztással megvalósított sérelem a szóban forgó eljárás kimenetelét, a panaszos további helyzetét nem befolyásolta. Az ekként formális jogsértés nem okozott alkotmányos visszásságot eredményező jogsérelmet, ezért a vizsgálat befejezésére ajánlás kibocsátása nélkül került sor.

OBH 8684/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz 1996. XI. 29-én benyújtott beadványában azt sérelmezte, hogy a Budaörsi Rendőrkapitányságon P. J. és társai ellen 1995. VII. 24-én tett feljelentésére az eljáró szabálysértési hatóságtól semmiféle választ nem kapott.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság tartalmi elemét képező jogbiztonság sérelmével összefüggésben az Alkotmány 8. §-a (1) bekezdésében előírt alapjog sérelme miatt vizsgálatot rendelt el. Ennek keretében felkérte a Pest Megyei Főügyészséget az érintett szabálysértési hatóság mulasztásával kapcsolatos vizsgálat lefolytatására.
A kezdeményezés alapján a főügyész által elrendelt – ügyészi törvényességi felügyeleti jogkörben lefolytatott – vizsgálat megállapítása szerint a bűncselekmény alapos gyanúját keltő tényállásrész elbírálását is a szabálysértési eljárás tárgyává tették, ezért a szabálysértési hatóság a hatáskörét túllépve járt el az ügyben. Mindezen túlmenően az ügyészségi vizsgálat a jelen eljárással kapcsolatban ügyészi intézkedésre okot adó egyéb jogszabálysértéseket és annak nem minősülő más hiányosságokat is megállapított. Ezért a Pest megyei főügyész az ügyészi intézkedésre illetékes Budaörsi Városi Ügyészséget a szabálysértési határozat elleni óvás benyújtására és a feljelentésnek a Be. szabályai szerinti elbírálására utasította, az eljárási szabályokat sértő egyéb mulasztásokra való figyelemmel pedig utasítást adott az óvás benyújtása mellett felszólalás és szignalizáció benyújtására is.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az adott ügy alapján helytállónak tartotta azt az – összegzően értékelő – ügyészi megállapítást, amely szerint a P. J. és társai ellen veszélyes fenyegetés miatt folyt szabálysértési eljárást a szakszerűtlenség, az indokolatlan késedelem jellemezte. Ennélfogva a jogbiztonság követelményének sérelme folytán alkotmányos visszásság keletkezett. A visszásság orvoslására hivatott ajánlástól azonban eltekintett, mivel az ügyben eljáró ügyészség az orvoslás érdekében már intézkedett. A személyi felelősségnek fegyelmi eljárás keretében történő tisztázására irányuló kezdeményezésre azért nem látott alapot, mert az ügyben érintett rendőrkapitányság vezetője – mint a fegyelmi jogkört gyakorló munkáltató – a fegyelmi vétségként értékelhető mulasztásokról három hónapnál régebben tudomást szerzett, s ezért – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. 122. § b.) pontjában foglaltak alapján – fegyelmi eljárás már nem indítható.

OBH 8687/1996.
A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Bp. XIV. Kerületi Önkormányzat nem részesítette átmeneti segélyben, és megélhetését veszélyben érzi.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiság és a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A vizsgálat során megkeresett polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a panaszos átmeneti segély iránti kérelmét – arra hivatkozással, hogy lakóhelye nem a kerületben van – egy tájékoztató levélben elutasították.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. szerint, ha a közigazgatási szerv azt állapítja meg, hogy az ügyben nincs hatásköre, vagy nem illetékes, az ügyet haladéktalanul átteszi a hatáskörrel rendelkező illetékes közigazgatási szervhez, és erről az ügyfelet egyidejűleg értesíti. A panaszos esetében a polgármesteri hivatal e kötelezettségének nem tett eleget.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat eljárása sértette az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonság elvét, és a 70/E §-ban biztosított szociális biztonsághoz való jogot, ezért ajánlásban szólította fel az önkormányzatot az alkotmányos visszásság rendezésére.
Az önkormányzat az ajánlást elfogadta, és ígéretet tett az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseinek betartására.

OBH 8706/l996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult. Sérelmezte a Bp. XXI. Kerületi Önkormányzat gyakorlatát a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatással kapcsolatban.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz háztartási tüzelőolaj támogatás iránt, melyet a polgármester azzal utasított el, hogy a panaszos háztartásában az egy főre jutó jövedelem meghaladja a helyi rendeletben előírt jövedelemhatárt. A képviselő-testület a panaszos fellebbezését elutasította, a határozatot helybenhagyta.
A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat nem az 1996-ban hatályos együttes rendeletben foglaltak szerint járt el, döntését a helyi rendeletben foglaltak szerint hozta meg. Megállapította, hogy 1996-ban az önkormányzat 580 háztartást figyelembe véve 20 millió Ft támogatást kapott; ez átlagosan háztartásonként közel 35 ezer Ft támogatást, illetve átállási hozzájárulást jelent. A szabályozás az önkormányzatok által szolgáltatott adatok alapján rászorultságtól függetlenül határozta meg a HTO-fűtéshez kapcsolódó, valamint más fűtési módra való átálláshoz szükséges hozzájárulások mértékét. Ez a hozzájárulás nem fedezi fűtés és az átállás teljes költségét. Helytelen az az önkormányzati gyakorlat, amely az együttes rendeletben meghatározottaktól lefelé tért el, illetve a szociális rászorultságtól függően folyósította a támogatást. 1997-től a fűtési hozzájárulásról szóló rendelet integrálódott a szociális törvénynek a lakásfenntartási támogatásról szóló részébe, de már csak a rászorultságot veszi figyelembe. Az 1997-es költségvetési törvény a helyi önkormányzatok szociális feladatai közé sorolja a HTO-fűtési és -átállási hozzájárulást, normatív állami hozzájárulás jogcímen. Az önkormányzat azzal, hogy a panaszos kérelmét nem az együttes rendelet szerint bírálta el, megsértette az Alkotmány 2. § (2) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvét.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy a döntését módosítsa, a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatást az 1996-ban hatályos együttes rendeletben jelzettek szerint állapítsa meg, figyelembe véve a háztartásban élők számát és a lakás alapterületének nagyságát.
Az ajánlást az önkormányzat nem fogadta el. Az ismételt ajánlást a képviselő-testület is megtárgyalta, de az ajánlást ugyancsak nem fogadta el, mert álláspontjuk szerint az önkormányzat 1996-ban is a rászorultsági elv alapján döntött. Az ügyet az országgyűlési biztos véleményével együtt továbbította a közigazgatási hivatalhoz, de az jelezte, hogy önkormányzati hatósági ügyben a hivatalnak nincs módja törvényességi felhívást tenni.

OBH 8712/1996.
A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert török állampolgárságú férjét az idegenrendészeti hatóság embercsempészés vétsége miatt kiutasította az országból és négy év időtartamra beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. A panaszos a jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette. Beadványában arra hivatkozott, hogy megkísérelte férjét követve Törökországban letelepedni, de az – nyelvi, vallási és családi okok miatt – lehetetlenné vált, ezért gyermekükkel együtt hazautazott.
Az országgyűlési biztos vizsgálta, amelyet a szabad tartózkodás, a házasság és család intézményének védelméhez fűződő alkotmányos jog megsértésének gyanúja miatt rendelt el, megállapította, hogy a panaszos férjét a bíróság, társtettességben elkövetett 9 rendbeli embercsempészés vétségében és 5 rendbeli közokirattal visszaélés vétségében bűnösnek találta, és halmazati büntetésként 4 hónapi fogházbüntetésre ítélte. Ezért a szabadságvesztés letöltését követően az eljáró Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Idegenrendészeti Osztálya (a továbbiakban: idegenrendészeti hatóság) jogszerűen utasította ki és rendelt el beutazási tilalmat, illetve rendelkezett egyidejűleg annak előzetes végrehajtásáról. Az ügyfél fellebbezésekor folytán jogszerűen járt el a Győr-Sopron-Moson Megyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztálya (a továbbiakban: II. fokú hatóság), amikor a fellebbezést elutasította. Indokolásában helyesen szerepel az is, hogy magyar állampolgárságú családtagjai élhetnek az ügyfél hazájában. A panaszos beadványából az is megállapítható, hogy a család kinti élete, nyelvi, vallási, elhelyezési nehézségek, valamint a rendelkezésükre álló lakás szűkössége miatt, lehetetlenné vált. A panaszos időközben újra terhes lett, és leendő gyermekét Magyarországon kívánta megszülni. Férje felülvizsgálati kérelmét az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztálya a korábbi elutasító döntésre hivatkozva indokolás nélkül elutasította. A fentiek alapján megállapítható, hogy az ügyben eljáró idegenrendészeti hatóságok nem vették kellő súllyal figyelembe azt, hogy a panaszos férje házasságban él, és még a házasság megkötése előtt a panaszossal közös gyermekük született. Családja mindent megtett annak érdekében, hogy együtt maradjanak. Felesége és lánya Törökországba is követte. Az ottani körülmények miatt azonban nem volt elvárható, hogy ott szülje meg gyermekét. A férj kiutasítása és a beutazási tilalom elrendelése, feleségére és gyermekére nézve is hátrányos következményekkel járt.
Tekintettel arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Magyarország is csatlakozott, a családi élethez való jog sérelme miatt, az országgyűlési biztos az adott ügyben alkotmányos visszásságot állapított meg. A belügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek tett ajánlásában rámutatott arra, hogy az alkotmányos visszásság megszüntetése a hatályos jogszabályok olyan módosításával valósítható meg, amely figyelembe veszi a házasfelek jogát az együttélésre, gyermekük nevelésére, továbbá a gyermek jogát a családban éljen. Mindezekre tekintettel a külföldi házastárs ellen – ha az életközösség fennáll és az érintett szülő kötelességeit teljesíti – csak olyan szankciók alkalmazását teszi lehetővé, amely nem jár a családi élet ellehetetlenülésével, és nem sújtja egyúttal a vétlen házastársat és a közös gyermeket is. Az ajánlásra adott válaszukban az érintettek hivatkoztak arra, hogy a kormány jogalkotási programjában szerepel a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény módosítása. Az előkészítés során figyelembe veszik az ajánlásban foglaltakat. A törvényjavaslat előterjesztésére még nem került sor.

OBH 8820/1997.
A tiszanánai óvoda túlzsúfoltsága következtében alkalmatlanná vált a kisdedek nappali foglalkoztatására, az óvónők csupán a gondozási alapfeladatokat képesek ellátni. A gyermekek alkotmányos jogai sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja miatt az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot.
A vizsgálat során fény derült arra, hogy az önkormányzat alapfeladatának ellátását szolgáló községi óvoda túlzsúfoltsága miatt veszélybe került az óvodások napi gondozása, nevelése, tanítása. A rendelkezésre álló tárgyi feltételek – a képviselő-testület ülésén készült jegyzőkönyv tanúsága szerint – is elégtelenek. A korábbi évek alacsony létszáma miatt 11-ről 5-re csökkentették az óvónői, illetve a dajka állások számát, mely döntést azzal is indokolták, hogy csökkenthető a gyereklétszám, ha ebéd után hazaviszik azokat a gyerekeket, akiknek szülei a további ellátásról és felügyeletről gondoskodni tudnak. Ekkor változott a csoportszám 3-ról 2-re. A délelőtti foglalkozásokon jelenlévő gyermekek száma, valamint a lakónyilvántartás adatai alapján indokolttá és ismét szükségessé vált a dolgozók létszámának emelése, sőt elengedhetetlenné az óvodai férőhelyek számának bővítése. A szülők és az intézmény dolgozói levélben fordultak a képviselő-testülethez annak érdekében, hogy a túlzsúfoltság miatt keletkezett áldatlan állapot rendeződjék és megnyugtató megoldás szülessen.
Mindezekre tekintettel a képviselő-testület megtárgyalta a óvoda helyzetét, és utasította a vezető óvónőt, az Általános Művelődési Központ igazgatóját és a községi jegyzőt, hogy az udvari óvodaépület statikai vizsgálatának eredményétől függően kezdeményezzék a rekonstrukciós munkálatokat, és 1 óvónő és 1 dajka azonnali felvételét. A képviselő-testület tervei szerint a következő költségvetési évben – amennyiben az óvodai létszám nem csökken – megvásárolják az óvodával szomszédos épületet, és abból egy minden szempontból megfelelő egységes óvodaépületet hoznak létre.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény a települési önkormányzat kötelező feladatává tette az óvodai nevelés biztosítását. Ez egyrészt a település felnőtt lakossága számára jelent garanciát és bizonyosságot gyermekeik napközbeni biztonságos elhelyezése, illetve nevelése szempontjából. Másrészt a kisgyermekek számára biztonságos napi ellátást, koruknak megfelelő foglalkoztatást, személyiségük fejlesztéséhez nyugodt, szakszerű figyelmet jelent. Mindezt a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény is megerősíti.
Az Alkotmány különös hangsúllyal emeli ki a gyermekek jogait. A megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükről való gondoskodás nem csupán a szülők, hanem az állam és a társadalom feladata is. E különös jelentőségű feladat végrehajtása a közösségek, a helyi, települési önkormányzatok hatékony közreműködésével valósulhat meg. Jelen esetben azonban nem az óvoda léte vált veszélyeztetetté, hanem a neveléshez elengedhetetlen körülmények változtak, romlottak meg. A kisgyermekek mozgásához, pihenéséhez, tisztálkodásához, megfelelő étkeztetéséhez szükséges helyiségek száma, tárgyi felszereltsége, az ellátó alkalmazottak száma, a feladat, a nevelés jelentőségére figyelemmel nem elegendő.
A képviselő-testület határozatában kijelölte a végrehajtás felelőseit, és utasította őket az óvodarekonstrukció haladéktalan elvégeztetésére. Kimondta továbbá, hogy gondoskodni kell a szükséges személyi feltételekről is. Meghatározta az óvoda jövőbeli létszámkeretét, valamint felhívta az illetékeseket az óvoda gyermeklétszám-változásának folyamatos figyelemmel kísérésére. A határozatban foglaltak végrehajtására – jellegüktől függően – rövid határidőket szabott.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a települési önkormányzat által fenntartott községi óvoda működési feltételei nem felelnek meg a feladatából fakadó előírásoknak, ezzel sérül az Alkotmány 67. §-ában deklarált a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosítását szolgáló állami gondoskodásra és védelemre való alapjoga, mellyel alkotmányos visszásságot keletkeztet.
Megállapította továbbá, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete felismerve a helyzet jelentőségét, haladéktalanul intézkedett a sürgős, majd pedig a hosszabb távú megoldást jelentő beruházás végrehajtása érdekében.
Ajánlásában felkérte Tiszanána község polgármesterét, hogy az alkotmányos visszásság végleges orvoslása érdekében kísérje különös figyelemmel a községi óvoda rekonstrukciós beruházásának folyamatát, és segítse elő a munkálatok mielőbbi befejezését, valamint az elkészült új községi óvoda műszaki átadásáról, illetve a kisgyermekek beköltözéséről haladéktalanul értesítse az országgyűlési biztost. A munkálatok befejezése a tervek szerint 1998 január végére várható.

OBH 8878/1996.
A magát algériai állampolgárnak valló személy beadványában kifogásolta, hogy 1996. VI. 26-a óta illegálisan tartják idegenrendészeti őrizetben a Szeged-Nagyfai BV. Intézetben.
Az országgyűlési biztos az ügyben a jogállamiság alkotmányos elvével összefüggésben a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog érintettsége alapján indított vizsgálatot.
A panaszos útlevél és vízum nélkül 1996 májusában a szlovén határon embercsempész segítségével érkezett Magyarországra. A BRFK Igazgatásrendészeti Osztálya határozatával a ki- és beutazás szabályainak megsértése miatt, kiutasította a Magyar Köztársaság területéről. Az országot 1998. V. 25-ig el kell hagynia. Mivel a kiutazáshoz szükséges úti okmánnyal és anyagi fedezettel nem rendelkezett, az 1993. évi LXXXVI. tv. 43. § (1) bek. c) pontja alapján kijelölt helyen való tartózkodását rendelték el, és a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság közösségi szállásán helyezték el.
A panaszos a közösségi szállásra – engedélyezett kimaradásáról – nem érkezett vissza, ezért elrendelték körözését. Visszatértekor, két héttel később rendelték el idegenrendészeti őrizetét. Az őrizetet a Csongrád Megyei Bíróság 1996. XII. 11-én, végzésével megszüntette, és a panaszost a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság közösségi szállásán helyezték el. A szállásra 1996 decemberének végén, engedélyezett kimaradásáról ismételten nem tért vissza. A rendőri előállításkor az eljáró hatóságnak hamis személyi adatokat adott meg, ezért a Fővárosi Főügyészség 1997. I. 11-én közokirat-hamisítás bűntette miatt, megrovásban részesítette.
Mivel a panaszos a kiutazáshoz szükséges útiokmánnyal és fedezettel továbbra sem rendelkezett, a számára kijelölt tartózkodási helyen nem jelent meg a megadott határidőben. E magatartásával megkísérelte késleltetni, illetőleg megakadályozni a kiutasítás végrehajtását, és a kiutasítás hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el, ezért a BRFK Igazgatásrendészeti Főosztálya – feltételezve, hogy a panaszos eddigi viselkedése alapján a megadott határidőig nem hagyja el az ország területét – elrendelte, a PKKB pedig 1997. VII. 14-ig meghosszabbította a panaszos újabb idegenrendészeti őrizetét, egyben a bíróság intézkedett a panaszos úti okmányának soron kívüli beszerzéséről.
Az országgyűlési biztos az idegenrendészeti hatóság eljárásával kapcsolatban alkotmányos jogot vagy jogszabályt sértő döntést, gyakorlatot nem állapított meg. Alkotmányos visszásság hiányában ajánlással nem élt.

OBH 8904/1996.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult, sérelmezve a Tiszaörsi Önkormányzat a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatással kapcsolatos eljárását.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
A panaszos kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz háztartási tüzelőolaj-támogatás iránt, melynek eredményeként – a többi kérelmezőhöz hasonlóan egységesen – 2500 Ft támogatásban részesült. Ez minimális segítséget jelent, hiszen 2 olajkályhát üzemeltetnek, melyhez 1400 liter olajra van szükségük. A panaszos nyugdíjas, felesége csak házastársi pótlékot kap, jövedelmük alacsony. Az önkormányzat úgy tájékoztatott, hogy az 1996-ban hatályos rendelet mellékletében meghatározott 116 háztartással szemben 612 háztartással számoltak, mivel a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó hozzájárulás felosztásánál a képviselő-testület figyelembe vette mindazokat a háztartásokat, amelyek 1993-tól fokozatosan tértek át az olajfűtésről más fűtési módra. A pénzfelhasználásról a gazdasági, pénzügyi bizottság döntött. A kétfős háztartás részére 2 részletben 4500 Ft támogatást tudtak biztosítani, és ezt az elosztást a község lakói igazságosnak tartották. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a panaszosok nagyrészt nem tüzelőolajjal fűtenek. A TÜZÉP-telepről beszerzett adatok alapján az 1996/97-es fűtési szezonra tüzelőolajat nem vásároltak. Háztartásukat cserépkályhával fűtik.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos beadványában az 1996-os évre vonatkozó eljárást sérelmezte, és nem az 1996/97-es fűtési szezonra vonatkozó elosztást, különösen mivel a rendelet alapján a támogatás 1996. XII. 31-ig állapítható meg, és fizethető ki. E megközelítésből közömbös, hogy a panaszos az 1996/97. évre nem vásárolt tüzelőolajat. Nem fogadható el az önkormányzat azon álláspontja, hogy a rendeletben meghatározott 116 háztartással ellentétben 612 háztartással számoltak, mivel a jogszabály szerint az önkormányzatokat megillető központi támogatás a háztartás nagyságának és a lakás alapterületének figyelembevételével számított támogatás és a fűtéskialakításhoz kapcsolódó támogatás összege. Ennek figyelembevételével kell a támogatásokat folyósítani. A szabályozás rászorultságtól függetlenül az önkormányzatok által szolgáltatott adatok alapján határozta meg a HTO-fűtéshez kapcsolódó, valamint más fűtési módra való átálláshoz szükséges hozzájárulások mértékét. Természetesen ez csupán hozzájárulás, nem fedezi a fűtés, és az átállás teljes költségét. Helytelen az az önkormányzati gyakorlat, amely az együttes rendeletben meghatározottaktól lefelé tért el, illetve a szociális rászorultságtól függően folyósította a támogatást. A rendeletben szereplő 116 háztartást figyelembe véve átlagosan 34 ezer forint a támogatás összege; a panaszos 2500 forint támogatást kapott. Ebből 2000 Ft-ot felvett, de a következő 2500 Ft részletösszeget visszautasította. Az önkormányzat, ha az adatszolgáltatás pontatlan volt, pótigénylést nyújthatott be, amennyiben az 1996. január és 1996. április 30. között támogatásban részesített háztartások száma meghaladta a korábbi adatszolgáltatásban szereplő háztartásokét. Az önkormányzat ezzel a lehetőséggel nem élt.
1997-től a fűtési hozzájárulásról a szociális törvénynek a lakásfenntartási támogatásról szóló része rendelkezik, de csak a rászorultságot veszi figyelembe. Az 1997-es költségvetési törvény a helyi önkormányzatok szociális feladatai közé sorolja a HTO-fűtési és átállási hozzájárulást, normatív állami hozzájárulás jogcímen. Az önkormányzat azzal, hogy a panaszos kérelmét nem az együttes rendelet szerint bírálta el, megsértette az Alkotmány 2. § (2) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvét.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy döntését módosítsa, a tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó támogatást az 1996-ban hatályos együttes rendeletben jelzettek szerint állapítsa meg, figyelembe véve a háztartásban élők számát és a lakás alapterületének nagyságát.
Az ajánlást az önkormányzat elfogadta, és intézkedett korábbi döntésének módosításáról. A támogatást részben az együttes rendelet szerint állapította meg, majd jelezte, hogy panaszos a meghatározott összeget átvette.
Tekintettel arra, hogy az önkormányzat nem az ajánlásnak megfelelően intézkedett, az országgyűlési biztos válaszában az ajánlást változatlanul fenntartotta, megismételve korábbi érveit, és kérve, hogy az ügyet terjesszék a képviselő-testület, illetve egyet nem értés esetén a közigazgatási hivatal elé.
Az ajánlás fenntartására nyitva álló válaszadási határidő még nem telt le.

OBH 8957/1996.
A panaszos az országgyűlési biztos segítségét kérte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gyermek-egészségügyi ellátást érintő intézkedések felülvizsgálatához.
A beadvány vizsgálata során felmerült a lehető legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez és a szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjog sérelmének gyanúja.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a megyei önkormányzat a megye lakosságának egészségügyi ellátásában jelenleg öt kórház fenntartásával vesz részt. A többi járó- és fekvőbeteg-szakellátást biztosító intézmény fenntartása, valamint a teljes egészségügyi alapellátás (a háziorvosi felnőtt- és gyermekellátás, beleértve a védőnői hálózatot is) a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozik. A panaszos által is sérelmezett első fokú MEP-döntés ellen a megyei önkormányzat fellebbezéssel élt, majd az OEP által hozott jogerős másodfokú döntés ellen – elsődlegesen a gyermekgyógyászati ellátást érintő tarthatatlan kapacitás-szűkítés miatt – bírósághoz fordult. A kialakult feszült helyzet mielőbbi rendezése érdekében keresték a peren kívüli megegyezés lehetőségét a keresetet benyújtó két város, Miskolc és Mezőkövesd polgármestereivel. Megyei szinten az érintett önkormányzatok és intézményvezetők, az ÁNTSZ és az Egészségbiztosítási Pénztár részvételével a vitatott kérdésekben egyezségre jutottak az egészségügyi ellátások megfelelő biztosítása tekintetében.
Az egyezségnek részét képezte, hogy a Gyermek-egészségügyi Központ kapacitását az OEP-döntéshez képest 60 ággyal megemelték. Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy fellépését igénylő alkotmányos jogsértés nem történt.

OBH 8961/1996.
A rádió több műsora foglalkozott a hivatásos nevelőszülői munkaviszony Bács-Kiskun megyei megszüntetésével. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatásos nevelőszülői munkaviszonyt megszüntető döntése, az ezzel összefüggő helyzet megváltoztatása, az állami nevelt gyermekeknek és a volt hivatásos nevelőszülőknek a jogbiztonságát, illetve a gyermekek védelmét garantáló alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot.
A rádióriportokban (Pl. Magyarországról jövök) megszólaltak a volt hivatásos nevelőszülők, akik már 1978, illetve 1990 óta foglalkoznak állami gondozott gyermekek nevelésével. Ez idő alatt családonként 14-15 gyermek nőtt fel családi körülmények között, és a döntés jelenleg is családonként 4-5 gyermeket érint.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hivatásos nevelőszülői munkaviszonyról szóló rendeletet, valamint a munkaügyi szabályokat a munkaviszony megszüntetésekor nem sértették meg, a volt hivatásos nevelőszülőkkel az elszámolás megtörtént, a végkielégítést megkapták. A közgyűlés a 82/1996. sz. határozatában döntött a kiadások csökkentéséről, az intézményeknél végre kellett hajtani a létszámleépítéseket. Ez a döntés érintette a hivatásos nevelőszülői hálózatot is. E döntés indokoltságának ellentmond azonban az a körülmény, hogy a hivatásos nevelőszülői jogviszony megszüntetése következtében az ismételten intézeti nevelésbe kerülő gyermekek ellátása többletköltséget jelent, mivel az intézet keretein belüli ellátás nagyobb kiadást jelent, mint a nevelőszülői kihelyezésé. Nem fogadható el az a hivatkozás, hogy a volt hivatásos nevelőszülők munkaviszonyának megszüntetése nem jelentette azt, hogy a gyermekek újra intézetbe kerültek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a volt hivatásos nevelőszülők ilyen lépésre nem is lesznek kénytelenek, hosszú távon ugyanis nem lehet építeni a gyermekszerető emberek érzelmeire. A volt hivatásos nevelőszülők között volt olyan család is, amelyeknél a GYIVI kezdeményezte a hivatásos nevelőszülői munkaviszony létesítését, akik 6 évre vettek először magukhoz állami nevelt gyermeket. A Megyei Közgyűlés elnöke úgy nyilatkozott, hogy ez az intézkedés pár millió forintos megtakarítást eredményezett, mely a vizsgálat megállapítása szerint nem áll arányban azzal a hátránnyal, amelyet az eddig családban nevelkedő gyermekek szenvedhetnek el, ha a volt hivatásos nevelőszülők a gondozási díj fejében már nem tudják vállalni nevelésüket, és így a családból kiszakadnak. A volt hivatásos nevelőszülők hosszú távon építettek empátiás beállítottságuknak megfelelő munkalehetőségre, a családok ezzel a körülménnyel számolva alakították ki életkörülményeiket, lehetővé téve, hogy a gyermekek családi körülmények között nevelődjenek. A sérelmezett döntés nem felel meg a jogbiztonság követelményének, így alkotmányos visszásság áll fenn a hivatásos nevelőszülői munkaviszony, gyakorlatilag előzmény nélküli, mintegy rajtaütésszerű megszüntetésével. Az Alkotmány 67. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről, arra a védelemre és gondoskodásra, amely megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. Ezt az állami nevelt gyermekek esetében optimálisan a nevelőszülői kapcsolat biztosítja. A jogalkotó a nevelőszülői jogviszony rendezésére a munkaviszonyt találta a legcélravezetőbbnek, ezért a hivatásos nevelőszülői munkaviszony megszüntetése a gyermekek alkotmányos jogát is sérti, mert bekövetkezhet, hogy a munkabérben nem részesülő nevelőszülők a gyermekeket nem tudják nevelni, akik így visszakerülnek az intézetbe.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felhívta a népjóléti minisztert, hogy ágazati irányító jogkörében vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy az egy megyét érintő kedvezőtlen döntés milyen módon orvosolható addig is, amíg a törvényi szabályozás e területnek intézményrendszerét, működésének személyi és tárgyi feltételeit biztosítja.
Felhívta Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnökét, hogy a kérdést ismételten tűzze napirendre, és gondoskodjon a korábbi döntés felülvizsgálatáról, annak érdekében, hogy a hivatásos nevelőszülői munkaviszony – a költségvetés lehetőségeit figyelembe véve – a gyermekvédelmi törvény hatálybalépéséig visszaállítható legyen.
A miniszter közölte, hogy 1996-ban az érintett megye pályázat útján 28 millió forintot nyert család-, gyermek-, és ifjúságvédelmi célok megvalósítására. A közgyűlés az ajánlást nem fogadta el, a hivatásos nevelőszülői jogviszony visszaállítására nem látott lehetőséget. Az országgyűlési biztos ismételt ajánlásában – különös figyelemmel a minisztertől kapott információra – korábbi ajánlását fenntartva, kérte a közgyűlés intézkedését. A közgyűlés arra való hivatkozással, hogy a kapott támogatást a korszerűtlen, nagy létszámú gyermekotthonok helyett, családotthonok kialakítására kapták és használták fel, az ajánlásnak nem tett eleget. Az országgyűlési biztos az ajánlás fenntartása mellett jelezte, hogy az ügyet az Országgyűlés elé kívánja terjeszteni.

OBH 8970/1996.
A panaszos családja megélhetési gondjai és a Pest megyei TÁKISZ-szal való elszámolási vitája miatt fordult az országgyűlési biztoshoz. Panaszolta, hogy az Újszilvási Önkormányzat nem vette figyelembe a 40%-os munkaképesség csökkenését megállapító orvosi igazolást, amikor közmunkán foglalkoztatta, és nem állította ki a jövedelempótló támogatás továbbfolyósításához szükséges igazolást. Sérelmezte azt is hogy, bár három kiskorú gyermeket nevel, a szociális támogatás iránti kérelmét az önkormányzat elutasította.
Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog és a gyermekek megfelelő testi és szellemi fejlődéséhez való jog feltételezett sérelme miatt indított vizsgálatot.
A csatolt iratok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos munkanélküliként először munkanélküli segélyben, majd jövedelempótló támogatásban részesült 1995. VII. 29-ig. Mivel gerinc-rendellenességből származó mozgáskorlátozottsága miatt 40%-os rokkant, csak 6 napig tudta ellátni a polgármesteri hivatal által felajánlott közmunkát, ami kapálásból és bálás szalma emelgetéséből állt. Könnyebb munkát kért, de nem tudtak számára biztosítani. Munkaszerződésének idejét 6 nap kivételével betegállományban töltötte, és gyógyszeres kezelés alatt állt. A közmunkára orvosa tanácsa ellenére azért jelentkezett, mert 3 kiskorú gyermek neveléséről és ellátásáról kell gondoskodnia, és mert attól tartott, hogy elveszti további jogosultságát a jövedelempótló támogatásra. Munkaviszonyának megszűnését követően elszámolási vitája keletkezett a Pest megyei TÁKISZ-szal, amely a betegállomány utólagos elszámolása miatt több bért fizetett a panaszosnak, mint ami megillette volna. A jogosulatlanul felvett 6871 Ft munkabért a TÁKISZ visszakövetelte, de a panaszos azt vagyoni helyzete miatt nem tudta visszafizetni, és a követelés összegszerűségét is vitatta. A TÁKISZ értesítése a panaszos által csatolt iratok szerint is jogszerű volt, mert csak arra az időre jár táppénz, melyet a jogosult a jövedelempótló támogatást követően munkaviszonyban töltött. Számszaki ellenőrzésbe a vizsgálat azért nem bocsátkozott, mert a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint a jogalap nélkül kifizetett munkabér visszaköveteléséről szóló felszólítás ellen a munkavállaló 15 napon belül a munkaügyi bírósághoz keresetet terjeszthet elő. Munkaügyi vitában az országgyűlési biztosnak az 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdése alapján nincs hatásköre eljárni. Erről az országgyűlési biztos a panaszost tájékoztatta, és felhívta figyelmét, hogy a családja tartós megélhetési gondjai miatt forduljon lakásfenntartási támogatásért és átmeneti segélyért az önkormányzathoz.
A panaszos ezt követően jelezte, hogy az ingatlanát felajánlotta a Vöröskeresztnek üzlet létesítésére, ahol mint szociális közmunkást havi 12 972 Ft-ért foglalkoztatják. Ezzel egy időben kérte jövedelempótló támogatásának megszüntetését is. A gyermeknevelési támogatással és a családi pótlékkal együtt a család jövedelme 37 274 Ft volt. A családnak továbbra is megélhetési gondjai voltak, ezért a panaszos felesége 1997. január 1-jén ismételten támogatás iránti kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz, de azt is elutasították.
Az önkormányzat polgármestere által megküldött iratok és tájékoztatás szerint megállapítható, hogy a panaszos lakásfenntartási kérelmét azzal utasították el, hogy a család indokolt kiadásai nem érik el az összjövedelem 35%-t. Lakásfenntartási kiadásként csupán 6000 Ft fűtési költséget ismertek el, figyelmen kívül hagyták az önkormányzat rendelete szerint is számba vehető villanyáram-fogyasztás költségeit és a gázpalack árát. Nem vizsgálták a fűtés tényleges költségét, és azt sem, hogy a kalkulált 6000 Ft-os elegendő-e a lakás egész napos megfelelő hőmérsékletű fűtésére. A környezettanulmányban nincs feljegyzés arról, hogy az apa 40%-os mozgáskorlátozott, és hogy a nagyobbik fiúgyermek hallássérült, ezért rendszeres orvosi ellenőrzése és kezelése indokolt. Figyelmen kívül hagyták, hogy a család csak hűtőládája eladásából tudta fedezni a fűtési költségét és gyógyszerkiadásait. Nem vették figyelembe, hogy a gépkocsi használatát a családtagok betegsége mennyiben indokolja.
Az országgyűlési biztos szerint nem volt kellően alátámasztva az a megállapítás, hogy a lakás berendezése, a család ruházatának állapota, élelmezésük minősége megfelelő. Nem készült kalkuláció arra nézve, hogy a fentiek szerint számba vett költségek után fennmaradó jövedelem elegendő-e a család, különösen a gyermekek megfelelő élelmezésére, az évszaknak megfelelő ruházkodására, gyógyítására, és életszínvonaluk olyan mértékű megőrzésére, mely eléri az Alkotmány 70/E §-a szerint megkövetelhető minimális szintet.
Az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) számú határozata szerint a gyermek ember, akit minden olyan alkotmányos alapvető jog megillet, mint mindenki mást, de ahhoz, hogy e jogok teljességével képes legyen élni, biztosítani kell számára az életkorának megfelelő minden feltételt felnőtté válásához. Ezért az Alkotmány a család (a szülők) tartási kötelezettségén túl, az állam és a társadalom számára is alapvető kötelezettségeket állapít meg. Ezt biztosítják az 1991. évi XX. tv. 129–135. §-ának rendelkezései, melyek a kiskorú veszélyeztetettségének megelőzését szolgálják, és melyek végrehajtására az önkormányzat rendelete nem tartalmaz szabályokat. Ezt a hiányosságot nem oldják fel az egyéb támogatásokra vonatkozó szabályok sem, mert nem teszik lehetővé, hogy az önkormányzat a kérelmek elbírálásánál az eltérő adottságokat (pl. kiskorú gyermekek száma, a család egészségi állapota, egyéb időszakosan jelentkező szükségletek) figyelembe vegyék. Egyedül aszerint minősítenek, hogy a lakásfenntartási költségek elérik, vagy meghaladják-e a jövedelem 35%-át. Nem lényegtelen pedig, hogy az ezen felüli jövedelemből hány személy tartásáról kell gondoskodni.
A fentiek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy alkotmányos visszásságot keletkeztetett az, hogy Újszilvás Önkormányzata a rendeletalkotási kötelezettségének csak részben tett eleget. Nem alkotott rendeletet ugyanis az 1991. évi XX. tv. 129. és 135. §-ban megfogalmazott feladatok végrehajtására. Így olyan esetekben, amikor a rászorult család több kiskorút nevel, és a lakásfenntartási támogatás feltételeinek nem felelnek meg, nincs lehetőség arra, hogy a gyermekek neveléséhez rendkívüli, vagy rendszeres nevelési segélyt folyósítson, amely nem azonos az Sztv. 27. §-a szerinti gyermeknevelési támogatással. A konkrét kérelem elbírálásakor pedig figyelmen kívül hagyott olyan lényeges körülményeket, melyekre tekintettel a panaszos az önkormányzat rendelete szerint átmeneti segélyben, illetve a természetben nyújtható szociális ellátások közül a 46. és a 47. §-ok szerinti támogatásban – tüzelőutalvány, gyógyszertámogatás – részesülhetett volna.
Az országgyűlési biztos ajánlásban kezdeményezte, hogy az önkormányzat az 1991. évi XX. tv. 129. és 135. §-ában foglalt feladatok végrehajtására alkosson rendeletet a rendkívüli és rendszeres nevelési segély tárgyában. Továbbá, vizsgálja felül azt a korábbi döntését, mely szerint a panaszos és családja az önkormányzat rendeletének 42. és 46–47. §-ában foglalt feltételeknek nem felelt meg, és még átmeneti segélyezésük sem indokolt.
A polgármester az ajánlást elfogadta. Az önkormányzat a rendeletmódosítást elvégezte. A rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban a panaszos is részesülhet, és az első havi kifizetés meg is történt részükre. Ezenkívül rendkívüli gyermeknevelési támogatásként – 8070 Ft értékben – térítésmentesen biztosítottak tankönyveket a gyermekek részére.
Az intézkedést az országgyűlési biztos elfogadta.

OBH 9003/1996.
Kecskeméti lakos fordult az országgyűlési biztoshoz, mert 1994-ben, a szabadpiacon vásárolt személygépkocsiját – amelyet szabályosan a nevére íratott és levizsgáztatott – 1995 decemberében a Siófoki Rendőrkapitányság lopás miatt elrendelt körözése alapján lefoglalták, és az eredeti tulajdonosnak visszaadták. Az átíratás időpontjában az ellopott gépkocsira érvényes körözés volt kiadva, a gépkocsi rendszáma az országos nyilvántartásban nem szerepelt, forgalmi engedélyét és a korábbi műszaki vizsgáztatás igazolását meghamisították, a biztosítási nyilvántartásokban azonos rendszámmal két azonos típusú és hengerűrtartalmú gépkocsit tartottak nyilván. Mindezek alapján lopás, csalás, orgazdaság és okirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a gépkocsi ismeretlen eladója ellen, de a nyomozást a rendőrség egy hét után megszüntette.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.
A Somogy megyei főügyész tájékoztatása szerint a panaszos feljelentése ügyében a nyomozás azért volt egy hét után megszüntethető, mert a gépkocsilopás tettesének felderítése érdekében hónapokon keresztül folytattak eredménytelen nyomozást. A megszüntetés a főügyész álláspontja szerint törvényességi okból nem kifogásolható, ügyészi intézkedésre alapot nem szolgáltat.
A BM Adatfeldolgozó Hivatal megállapította, hogy a lopott gépkocsi alváz- és motorszáma, az eredeti rendszámmal együtt az átírás időpontjában érvényes körözés alatt állt, de a panaszos károsodását nem zárta volna ki az sem, ha a megvásárolt gépkocsi lopott volta az átírás időpontjában kiderül, mivel az ismeretlen elkövetővel szemben ekkor sem tudta volna kárigényét érvényesíteni. Az Országos Járműnyilvántartás, technikai tökéletesítése ellenére sem szünteti meg a szabad piacokon történő gépkocsivásárlások kockázati elemeit.
A panaszos beadványai alapján számos ügyészi és rendőri szerv vizsgálta, hogy az eljáró kapitányságon megtettek-e mindent az elkövetők felderítése érdekében. Megállapítható, hogy a panaszosnak nem volt lehetősége arra, hogy a más rendőri szervek által leleplezett elkövetők fotóit megnézhesse, és esetlegesen felismerje az őt megkárosító személyt. Erre irányuló kérését a rendőrség válasz nélkül hagyta. A hatóság – mérlegelési jogkörében – megfelelő indokolással elutasíthatta volna az indítványt, de annak válasz nélkül hagyásával megsértette a panaszos jogát a méltányos eljáráshoz, és nem tette lehetővé azt sem, hogy a hatóság intézkedésének elmulasztása miatt jogorvoslati jogával éljen. A Siófoki Rendőrkapitányság mulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság és jogbiztonság elvének megsértése miatt alkotmányos visszásságot okozott. Az alkotmányos visszásság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy milyen eredménnyel járt volna az eljárási szabályok betartásával, mulasztások nélkül lefolytatott eljárás.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a Somogy megyei rendőrfőkapitánynak ajánlotta, hogy vizsgáltassa meg a nyomozás szakszerűségét, állapítsa meg az elkövetett eljárási szabálysértés okát, továbbá – amennyiben ez az eltelt idő ellenére tisztázható – az eljáró rendőrök felelősségének mértékét. A megállapítások alapján hatáskörében intézkedjék, hogy a kiadmányozási joggal felruházott vezetők az eljárási szabályok betartatása terén, az eredménytelen ügyekben is kellő alapossággal járjanak el, különösen az ügyféli jogok biztosítása kérdésében.
A főkapitány válaszában közölte, hogy a panaszos indítványa a segédhivatal tévedése miatt maradt válasz nélkül. Az ajánlásnak megfelelően intézkedésben hívta fel az érintett parancsnokok figyelmét arra, hogy a Be. vonatkozó szakaszait fokozottan tartsák szem előtt.

OBH 9019/1996.
1995 óta több mint száz panaszos sérelmezte az országgyűlési biztosnál, hogy az eredeti szerződés megkötése óta egyoldalúan megváltoztatott fizetési és kamatfeltételek miatt nem képes fizetni az OTP-nél, illetve a takarékszövetkezetnél lévő lakáshitele törlesztőrészleteit. A panaszosok a kialakult helyzetet igazságtalannak és jogtalannak érzik, mert önhibájukon kívül kerültek olyan szociális helyzetbe, amely miatt az időközben hátrányosan megváltozott kötelezettségük teljesítése lehetetlenné vált; a hitelező minden esetben végrehajtási eljárást indít ellenük, amelynek során a panaszosok lakását, házát sokszor a lakás értékéhez képest jelentéktelen kölcsöntartozás miatt, többnyire jóval a piaci értéke alatti áron elárverezi; a végrehajtás eredményeként volt tulajdonukban, a mindenkori piaci áron bérlőkké válhatnak, vagy igen rossz adottságú másik lakásban kénytelenek élni, a legrosszabb esetben pedig hajléktalanná válnak; a szerződéskötés idején nem feltételezhették a társadalmi, gazdasági viszonyok olyan mértékű változását, amelynek eredményeként a jelenlegi helyzetbe kerültek.
Az Alkotmányban rögzített tulajdonhoz való jog, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított. Elemezte az eredeti hitelszerződések létrejöttekor – azaz a rendszerváltás előtt – nyújtott lakáskölcsönöket érintő jogszabályi hátteret.
A lakáskölcsönöket az állam nyújtotta erre felhatalmazott pénzintézete, az OTP útján. A lakáskölcsön-szerződések az OTP által kidolgozott típusszerződések alkalmazásával jöttek létre. A kölcsönök szociálpolitikai célja a lakosság tömeges lakáshoz juttatása és az építőipari nagyvállalatok fenntartása volt. Az OTP a kedvezményes állami lakáskölcsönöket az állam által jogszabályokban meghatározott feltételekkel folyósította, nem volt lehetőség szabad megállapodásra. A feltételek fennállása esetén az OTP a szerződés megkötését nem tagadhatta meg. Megállapítható tehát, hogy az akkori pénzügyi jogi szabályozás miatt sem az állam és bankja, sem az állami kölcsön és a bankkölcsön nem különült el egymástól. A rendszerváltás előtti pénzgazdálkodásban a pénz – az állam és bankja kapcsolatában – adminisztratív kategória volt, a pénzeszközök átcsoportosításához pusztán politikai (államigazgatási) döntésre volt szükség. Ez azt jelentette, hogy az állami költségvetés forrásai nem különültek el az állam pénzintézetének forrásaitól (pl. alapítói vagyon, betétek). Ezt támasztja alá az 1979-ben gazdasági alkotmánynak számító, az állami pénzügyekről szóló törvény is, amely egyértelműen kifejezte, hogy a bankok és az állampolgárok között létrejött pénzügyi viszonyok, és az ezek irányítására, működtetésére létrehozott intézmények az állami pénzügyek rendszerébe tartoznak. Az állam az állami pénzügyek körébe tartozó feladatokat a bank- és hitelrendszer útján oldotta meg.
A személyi tulajdonú lakások finanszírozásának technikai szabályait minisztertanácsi rendeletek tartalmazták. Az 1982-ben kiadott MT-rendeletből megállapítható, hogy a kedvezményes kamatozású, hosszú lejáratú kölcsönt az OTP útján az állam nyújtotta. Ezeket a kölcsönöket azok vehették igénybe, akik nem estek a szociálpolitikai megfontolásokból támogatni kívánt körön kívül, nem rendelkeztek már lakással. A kedvezményes kölcsön felhasználásával történő vásárlás esetén a megszerezhető lakás nagysága is korlátozott volt.
A lakásfinanszírozás rendszerében az 1991. évi költségvetési törvény hozott változásokat, mert megváltoztatta az alapkoncepciót, és magát a rendszert is. Megemelte a kölcsönök kamatát, illetve a rendelkezéseiben az szerepel, hogy a kölcsön egy részét a pénzintézet nyújtotta, s ezzel megváltoztatta a régi jogviszonyok tartalmát. Ez ellentétes a jogállamiság eszméjével. A költségvetési törvény az állam és bankja, általánosabb értelemben az államháztartás és a monetáris rendszer elválasztásának jegyében született. Az OTP-t is le akarta választani az államról, nemcsak a tulajdonosi konstrukció megváltoztatásával, hanem a nem üzleti szempontok szerint működő finanszírozás tekintetében is.
Felmerült a kérdés, hogy milyen szempontok szerint célszerű az államháztartás helyzetének javítása érdekében a társadalomban és a gazdaságban elosztani a terheket. A lakáskölcsönök adósai nem voltak alkupozícióban. A terhek elosztása során a lakáskölcsönök finanszírozási rendszerének megváltoztatása ezzel szemben viszonylag könnyű feladat volt. Akik tehették, visszafizették a kölcsönt. Akik nem fizették vissza, azok vagy nem tudták ezt megtenni, vagy a kölcsön egy részének elengedésére vonatkozó megoldást választották. Az eladósodottak azonban többségükben olyan társadalmi réteghez tartoztak, illetve tartoznak, amelynek nem állt módjába a kedvezmények egyik formájának „elfogadása” sem.
A kamatfizetés és a kamat fogalma is más jelentéssel bírt a rendszerváltás előtt, hiszen nem volt üzleti kategória. Az új szabályozásban az érintett állampolgárok helyzete lényegesen hátrányosabbá vált. A megemelt fix kamat egyfelől az eredeti fizetési kötelezettség négyszeresét jelentette, másfelől pedig veszélyeztette az adósok egzisztenciális biztonságérzetét.
Az adósok szociális helyzetét nehezítette, hogy a fizetések korántsem emelkedtek olyan mértékben, mint az árak, köztük a kölcsönadott pénz ára, a kamat. Meg kellett küzdeniük személyes életfeltételeik romlásával és az emelkedő kamatokkal. Amennyiben – körülményeik romlása miatt – nem voltak képesek fizetni a törlesztőrészleteket és a kamatokat, a bank követelése – 30% feletti kamat és a 6% késedelmi kamat mellett – nem egészen három év alatt megduplázódott. Megállapítható tehát, hogy az 1989 előtt nyújtott kedvezményes kamatozású állami kölcsön teljesen mást jelentett a hetvenes-nyolcvanas években, mint a kilencvenes évek elején. A hetvenes-nyolcvanas években a szerződés formájában létrejött jogviszony lényegét tekintve nem szerződés – legalábbis nem a piacgazdaság viszonyai között értelmezhető szerződés – volt, hanem a közjog körébe tartozó jogviszony, amivel az állam szociálpolitikai szempontokat figyelembe véve nyújtott állami támogatást. A költségvetési törvény, amíg a rendszerváltás gyakorlati problémáit próbálta megoldani, nem adott megoldást azok számára, akik képtelenek voltak a rendszerváltással együttjáró terheket saját erőből viselni. A piaci mechanizmus rendszerében a legrosszabb szociális helyzetű rétegekbe kerültek többsége nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, munkanélküli, kis fizetésű vagy sokgyermekes család tagja.
A panaszosoknak a legnagyobb sérelmet a tulajdonukban álló ingatlan elárverezése jelenti. Ezért a vizsgálat kiterjedt a hatályos ingatlanvégrehajtás szabályainak elemzésére is. A végrehajtási törvény alapján az árverésre kerülő lakás vagy családi ház a piaci ár feléért is értékesíthető. Ez azért fordulhat elő, mert az értékesítési ajánlat egy időpontra korlátozódik és a valódi „piac” feltételei létrejöttének kicsi a valószínűsége. Az árverés ugyanis kényszerértékesítést jelent, az árverésre kerülő lakást, családi házat el kell adni. A kikiáltási ár megegyezik a becsértékkel, ami – elvileg – a piaci ár, de ha a lakás ezen az áron nem értékesíthető, az árverés során akár a felére is csökkenhet. Az árverési vevők a vételár lehető legalacsonyabb megállapításában érdekeltek. Az árverés során a szereplők többsége abban érdekelt, hogy az értékesítés mielőbb megtörténjen. A jelzálog jogosult hitelező azért, mert így legalább részben hozzájuthat követeléséhez. A végrehajtó azért, mert sikeresen befejezheti az ügyet, és díjazása is ettől függ. Az árverési vevő azért, mert általában a piaci árnál olcsóbban juthat lakáshoz vagy családi házhoz. Megállapítható tehát, hogy a végrehajtási törvény konstrukciójában az idő és az ár konfliktusa az ár rovására oldódik meg.
A végrehajtás során speciális problémát jelent az, hogy a lakást lakottan árverezik. Ez a tény egyrészt a becsérték megállapításánál, másrészt az adós jogi helyzete miatt okoz gondot. A gyakorlat szerint a lakott lakás becsértékét a piaci ár 50–75%-ában állapítják meg. Vételi ajánlat hiányában a kikiáltási árat a feléig le lehet szállítani, így lakott lakás vételára a piaci ár negyede is lehet. A lakott lakás árverési értékesítésére kifejezett rendelkezéseket tartalmazó jogszabály nem létezik, ezért nincs közvetlenül szabályozva a volt tulajdonos „jogállása”. A Ptk. szerint a tulajdonos jóhiszemű birtokosnak tekinthető. A helyzet megoldása két módon lehetséges; vagy cserelakásba költözik, vagy bérleti szerződést köt a tulajdonossal. Mindkét esetben a két fél megállapodására van szükség, ennek hiányában a bíróság dönthet.
A lakásokkal kapcsolatos végrehajtási szabályok megváltoztatására nemcsak a rendszerváltás előtt nyújtott lakáskölcsönökkel kapcsolatos problémák miatt van szükség. Az otthon, mint a privát szféra bázisa állami beavatkozással védendő érték. Biztosítani kell, hogy a szociális szükségletet meg nem haladó lakásépítés és vásárlás céljaira kölcsönt igénybe vevők veszteségei a lehető legkisebbek legyenek.
A vizsgálat megállapította, hogy a jelenlegi helyzet alkotmányos visszásságot okoz, sérti az Alkotmányban rögzített tulajdonjog védelmét, mivel a hatályos végrehajtási szabályok az adósok tulajdonjogának védelmére nem biztosítanak megfelelő garanciákat. Ezért ezekre a lakóingatlanokra speciális végrehajtási szabályokra lenne szükség, olyanokra, amelyek nem teszik lehetővé az ingatlan forgalmi értékénél lényegesen alacsonyabb áron történő árverési értékesítését. Az a tény, hogy a volt tulajdonosok jogállása az árverést követően nincs szabályozva, az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonságukat sérti.
A vizsgálat megállapításai alapján az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a kormány elnökét, hogy új kormánykoncepció alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket a bírósági végrehajtásról szóló törvény ingatlanvégrehajtásra vonatkozó részeinek módosítására, illetve kiegészítésére.
A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el.
Kapcsolódó ügyek: OBH 4903, 5003, 5233, 5957, 6148, 6290, 6923, 7031, 7032, 7034, 7200, 7447, 7481, 7699, 7737, 7809, 7918, 8435, 8666, 8773, 8817, 9078, 9174/1997.

OBH 9032/1996.
A Mai Nap 1996. XII. 4-i számában „Cserbenhagyott öngyilkos” címen megjelent cikk nyomán az országgyűlési biztos hivatalból indított eljárást. A cikk szerint – a panaszos – 19 éves fiatalember a társadalombiztosítás és a szociális rendszer számkivetettje, mert 67%-os rokkant, de nem jár neki segítség.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a panaszos 1996. X. 16-án rokkantsági járadék megállapítását kérte a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár I. fokú Orvosi Bizottsága 1996. XI. 11-i szakvéleménye megállapította, hogy az igénylő munkaképesség-csökkenése 67%, III. csoportú rokkant, rokkantságijáradék-igényét az igazgatóság jogalap hiányában jogszerűen elutasították.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy az elutasítás jogszerű volt. Megállapította azonban azt is, hogy az igénybejelentés – Állapítottak-e meg részére rendszeres járadékot, kivételes ellátást, illetve egyéb rendszeres pénzellátásban részesül-e? – kérdésre, nemleges választ adott az igénylő. Az Országos Orvosszakértői Intézet I. fokú orvosi bizottsága 1996. XI. 11-én kelt szakvéleménye szerint a kórelőzmény 1995 októberében kezdődött még az igénylő 18. életéve betöltése előtt, és a munkaképesség csökkenése még a vizsgálat időpontjában is 67%-os volt. Ennek ellenére nincs arra utalás, hogy az igénylő a T. 8. §-ának megfelelően tájékoztatást kapott a magasabb összegű családi pótlékra való jogosultságról, vagy hogy megkérdezték tőle, hogy miért nem részesül családi pótlékban, vagy hogy ezen igényének érvényesüléséhez bármilyen segítséget kapott.
Az országgyűlési biztos a rendelkezésre álló orvosi vélemény alapján felhívta a panaszos nevelőanyja figyelmét a jogosultságra és az igény benyújtásának lehetőségére. Ezt követően rövid úton megkereste az Egészségbiztosítási Pénztár ceglédi kirendeltségét, és kérte a panaszos családipótlék-jogosultságának vizsgálatát és folyamatosan közreműködött abban, hogy a szükséges adatok eljussanak az ügyféltől a kirendeltséghez.
A kirendeltség az országgyűlési biztos által 1997. V. 8-án átküldött iratanyag alapján e napot tekintette az igénybejelentés napjának. Az igény elbírálása további késedelmet szenvedett, míg végül a családi pótlék összegét 6 hónapra visszamenőleg – 50 400 Ft összegben – állapították meg. 1997. VIII. 18-án a kiutalás megtörtént, a 6 hónapot meghaladó családi pótlék igénylést elévülés miatt elutasították.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tb szervei, mind a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, mind az Egészségbiztosítási Pénztár ceglédi kirendeltsége jogszerűen járt el, amikor a rokkantságijáradék-igényt jogosultság hiányában elutasította, illetőleg a családi pótlékot az igénybejelentést megelőző 6 hónapra visszamenőleg állapította meg. Mégis súlyosan sérült a panaszos szociális biztonsághoz való joga azzal, hogy a nevelőszülő nem tudta, hogy gyermeke után 67%-os rokkantsága miatt a 18. életéve betöltését követően is jogosult családi pótlékra. A fentiekről a rokkantsági járadék igényét elutasító Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság sem adott tájékoztatást, ezzel elmulasztotta a T. 8. §-ában, valamint az Áe. 16. § (3) bekezdésben előírt kötelezettségét. Az országgyűlési biztos a vizsgált ügy kapcsán felkérte a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetőjét, hogy gondoskodjék annak megszervezéséről, hogy az ügyfél kellő segítséget, felvilágosítást kapjon. Az igazgatóság vezetője az ajánlást elfogadta, a jövőben a rokkantságijáradék-igény megállapításáról, vagy elutasításáról szóló határozat indokolási részében tájékoztatást adnak a családi pótlék igénylésének lehetőségéről is, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a központilag rendszeresített nyomtatványok folyamatban lévő felülvizsgálata és korszerűsítése során az ajánlásban foglaltakra figyelemmel lesz.

OBH 9100/1996.
A panaszos és felesége házasságuk megromlása miatt a városi bíróságtól kérte a házasság felbontását és a gyermek elhelyezését. A bíróság végzésében úgy határozott, hogy a panaszos jogosult minden hét vasárnapján 9.00–11.00 óráig a gyermekkel találkozni az anya mindenkori lakásán. A végzést a bíróság előzetesen végrehajthatóvá nyilvánította. Az illetékes gyámhatóságon az apa többször bejelentette, hogy a kapcsolattartás elmaradt, és intézkedést kért. A gyámhatóság a panaszos kérelmét elutasította. A panaszos a fellebbezése során a másodfokú hatóság az elsőfokú döntést megsemmisítette és utasította az elsőfokú hatóságot a panaszos által előterjesztett, végrehajtási intézkedésre irányuló kérelem elbírálására. Az elsőfokú gyámhatóság a döntést nem hozta meg.
Az országgyűlési biztos a jogállamiság sérelmének gyanúja miatt az ügyben vizsgálatot indított.
Az Alkotmány 2. §-a deklarálja a jogállamiságot. A jogállamiság és a jogbiztonság elvéből fakadnak a fair eljáráshoz szükséges eljárási garanciák. A jogállamiság keretébe tartozó alkotmányos követelmény a jogerő intézménye is. A jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja. Az elsőfokú gyámhatóság tehát, amikor a másodfokú hatóság határozatának nem tett eleget – nem folytatott le újabb eljárást és az ügyben nem hozott határozatot – megsértette a jogállamiság elvét, és alkotmányos visszásságot okozott. Súlyosbító körülmény, hogy az Alkotmány a 15. § és 16. §-ában kifejezetten az állami szervek feladatává teszi a házasság, a család intézményének és az ifjúság érdekeinek védelmét. A gyermeknek egészséges fejlődéséhez nem csak az anyai gondoskodásra, hanem az apa nevelésére is szüksége van. A külön élő szülőnek, jelen esetben az apának joga van ahhoz, hogy gyermekével kapcsolatot tartson fenn. A másik szülőnek pedig kötelessége, hogy a kapcsolattartás lehetőségét biztosítsa. Ha ez nem történik meg, a gyámhatóság feladata, hogy intézkedjen a kapcsolattartás megvalósulása érdekében. Így a gyámhatóság a jogállamiság elvén kívül a család intézményét és az ifjúság érdekeit védő alkotmányos rendelkezéseket is megsértette.
Az alkotmányos visszásságok orvoslására az országgyűlési biztos felkérte a jegyzőt, hogy az elmulasztott határozat pótlásával kötelezze az anyát a bíróság ítéletének végrehajtására, továbbá felkérte a polgármestert, hogy tegyen intézkedéseket a hasonló mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében.
Az országgyűlési biztos ajánlását az érintett hatóságok elfogadták.

OBH 9143/1997.
Egy parlamenten kívüli párt több megyei szervezete fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz, melyekben azt sérelmezték, hogy az Országgyűlés határozatának rendelkezései szerint az 1997. XI. 16-ára tervezett Magyarország NATO-csatlakozásával kapcsolatos népszavazáson a különböző választási szervekbe tagokat, illetve megfigyelőket csak a parlamenti képviselettel rendelkező pártok küldhetnek. Ez sérti a demokráciát, az ország lakosságának, valamint a parlamenten kívüli pártoknak, civil szervezeteknek, és az őket támogató választópolgároknak az érdekeit.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, illetve a diszkrimináció tilalma sérelmének veszélye miatt vizsgálatott indított. Az országgyűlési biztosok állandó gyakorlata, hogy az alkotmányos jogokkal egyenértékűnek kezelik a nem alanyi jogként megfogalmazott alkotmányos elveket, illetve az alkotmányos tilalmakat, így a jogbiztonság követelményének sérelmét, vagy a megkülönböztetést, de nem tekintik alkotmányos visszásság okozására alkalmasnak, ha ezzel együtt a panaszos alanyi joga, vagy az Alkotmány által védett egyéb érdeke nem sérült.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a népszavazás lebonyolításakor a választási szervek – az Országos Választási Bizottság kivételével – nem rendelkeznek megbízott tagokkal. Az Országgyűlés ebben a rendezetlen jogi helyzetben hozta meg határozatát. A joghézag alkalmas volt a jogbiztonság megsértésére, ám az Alkotmánybíróság a népszavazási törvényt, mint alkotmányellenest 1997. december 31-i hatállyal megsemmisítette, egyidejűleg felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának tegyen eleget. A jogbiztonság absztrakt sérelmének orvoslása tehát folyamatban van.
A választási szervek működése és tevékenysége nyilvános, a rendelkezésükre álló adatok, tények nem titkosíthatók, munkájuknál a sajtó képviselői külön engedély nélkül jelen lehetnek. A választási szervek választott tagjai hivatalban maradtak, vagyis nem kizárólag a parlamenti pártok megbízottai végzik a szavazatok számlálását és a népszavazás eredményének megállapítását. Az esetleges választási csalás alkotmányos alanyi jogot akkor érintene, ha a választások tisztaságát ellenőrizni hivatott hatóságok törvényben előírt kötelezettségeiknek nem tennének eleget. Az egyes választási szerveknek a beadványt tevők által kifogásolt összetétele és az alkotmányos jogok közti összefüggést a fentiek szerint megalapozó adat nem merült fel. Az országgyűlési biztos általános helyettese azt is megállapította, hogy a pártok megbízottai közfeladatot látnak el a választási szervekben, és nem az a feladatuk, hogy nézeteiket népszerűsítsék. Ennek megfelelően a panaszosok választási esélyeit a választási szervekben való részvételük, vagy annak kizártsága nem befolyásolja. A pártnak az a megítélése pedig, hogy a „mostani hatalom számára nem kívánatos” nem kapcsolható hatósági intézkedésekhez, az alanyi jogokkal, illetve az Alkotmányban védett érdekekkel nem hozható összefüggésbe.
A parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok, illetve a civil szervezetek kizárása a választási szervekben való részvételből nem érinti szabad működésüket és a népszavazással kapcsolatos nézeteik szabad kifejtését. A választópolgárok érdekeit ez a kizárás szintén nem érinti, mivel éppen a népszavazás ad lehetőséget az érdekeiknek megfelelőnek tartott döntéshez való hozzájárulásra, amit nem befolyásol a választási szervek összetétele.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálat megállapításai alapján a beadványt nyilvánvalóan alaptalannak minősítette és elutasította.

OBH 9167/1996.
Önkormányzati bérlakásukat megvásároló volt bérlők fordultak kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, az önkormányzati tulajdonú lakásaik elidegenítése során kikötött 5 éves elidegenítési tilalom miatt.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a szociális biztonság sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
Az önkormányzat a panaszosok lakóépületét, 1994-ben elidegenítésre jelölte ki, és a bérlők bejelentették vásárlási szándékukat. Az önkormányzati rendelet szerint a bérlakások vételára a beköltözhető forgalmi érték 50%-a, és aki a vételár egyösszegű megfizetését vállalja, azt a vételárból további kedvezmény illeti meg. A bérlők egyike 1994-ben befizette a kedvezménnyel csökkentett vételárat, és csak a szerződés 1995. februári aláírásakor értesült arról, hogy a lakásokra vonatkozóan az eladó 5 évig szóló elidegenítési tilalmat jegyeztet be, és ehhez a szerződésben a vevőnek hozzájárulást kell adnia. A szerződést aláírta, abban a reményben, hogy az elidegenítési tilalom csak azokra vonatkozik, akik a lakásukat részletfizetési kedvezmény igénybevételével vásárolták meg. A földhivatal a tulajdoni lapokra az elidegenítési és terhelési tilalmat nem jegyezte be, mert ahhoz a vevők külön nyilatkozatban nem járultak hozzá. Az önkormányzat azonban a szerződésben vállalt kötelezettségnek az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hiánya ellenére is érvényt kívánt szerezni. A panaszosok azt kifogásolták, hogy lakásukkal a teljes vételár kifizetését követően sem rendelkezhetnek szabadon, és ezzel jelentős kárt szenvedtek, mert egyesek a vételárat kölcsönökből fizették ki, és a lakás értékesítése nélkül azt nem tudják visszafizetni, vagy számukra megfelelő méretű kisebb, alacsonyabb költséggel fenntartható lakást vásárolni.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint nem minősíthető jogellenesnek az önkormányzati rendelet előírása, mert a lakástörvény felhatalmazása alapján szabályozza rendeletben a vételárra adott kedvezmények mértékét és annak feltételeit. E támogatás feltétele, hogy az önkormányzati lakás bérlője az önkormányzati támogatást a vásárlást követően ne anyagi haszonszerzés céljára használja fel. Nem önkényes az önkormányzat azon döntése, amely a készpénzes fizetésre adott – országos átlagban is magasnak számító – kedvezmény visszatérítéséről rendelkezik arra az esetre, ha azt a vevő további anyagi előny szerzésére akarja felhasználni. Az önkormányzat azt a nemkívánatos folyamatot kívánja korlátozni, hogy az önkormányzati kedvezményekkel vásárolt lakást már az adásvételi szerződést megelőzően, előszerződéssel – vagy közvetlenül azt követően szerződéssel – piaci forgalmi értéken elidegenítik, különösen, ha az árbevételt nem lakásszerzésre használják fel. A rendelet egyes esetekben azonban a tulajdonosi jogok olyan korlátozását jelentheti, amely veszélyeztetheti a vevők megélhetését. Az állami, és önkormányzati lakásvásárlási támogatási formák közös jellemzője, hogy méltányossági körben az arra jogosult szerv elengedheti a visszafizetési kötelezettséget. Így nem kizárt az elidegenítési és terhelési tilalom átvitele másik lakásra, ha az a vevő – önkormányzat által elismert – jogos igénye alapján megfelelő, és nem jár az érdekeltek alapvető jogainak veszélyeztetésével, vagy nem vezet illetéktelen előnyökhöz.
Az önkormányzat rendelete azonban nem teszi lehetővé az egyedi elbírálást a lakásukat vételárkedvezménnyel megvásároló volt bérlők esetében, és ezzel az Alkotmány 70/E § (1) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz való joguk sérülhet. Az országgyűlési biztos általános helyettese ezért ajánlotta, hogy az önkormányzat a rendeletét úgy módosítsa, hogy az illetékes önkormányzati bizottság – különösen a lakásban lakók személyi, anyagi körülményeinek változására tekintettel – egyedi elbírálással, méltányossági alapon a fentiek szerint megvásárolt lakás elidegenítéséhez hozzájárulhasson, illetve a vételárkedvezmény visszafizetésének elengedését, vagy másik lakásra való átvitelét engedélyezhesse.
Az ajánlást az önkormányzat elfogadta, a rendeletét módosította.

OBH 9792/1997.
A panaszosok a Miskolci Önkormányzat TELPARK (fizető-) parkolási rendszert szabályozó helyi rendeletét kifogásolták.
Az országgyűlési biztos a diszkrimináció gyanúja miatt vizsgálatot indított.
Az önkormányzat rendelete értelmében a mozgáskorlátozottak csak a részükre kijelölt parkolóhelyeken várakozhatnak díjmentesen. Gyakorlatban az engedéllyel rendelkezők nem mindig tudták igénybe venni a számukra fenntartott parkolóhelyet, mert az már foglalt volt. Így az engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottnak is fizetnie kellett a parkolásért. A gyakorlati tapasztalatok alapján a rendeletet az önkormányzat 1998. január 1-jétől módosítani kívánta, a rendelet tervezetét a biztos kérésére megküldte.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a helyi parkolási rendelet tervezete önkényesen két csoportra osztja a parkolási engedéllyel rendelkező mozgássérülteket azzal, hogy nem biztosítja minden parkolási engedéllyel rendelkező mozgássérültnek a kedvezményes árú bérlet megvételének lehetőségét. Elfogadása esetén a rendelet 3. § (3)–(4) bekezdései sértenék az Alkotmány 70/A §-ában rögzített diszkrimináció tilalmának elvét.
A biztos vizsgálta, hogy nem ütközik-e a helyi rendeletnél magasabb rendű jogszabály rendelkezésébe az, hogy az engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottak, csak a kiegészítő táblával számukra kijelölt helyen parkolhatnak ingyenesen. Megállapította, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, mely meghatározná a fizetőparkolókra vonatkozó mindenkori önkormányzati rendelet keretét. Keretszabály nélkül viszont az önkormányzatok más-más szabályozást alakítottak ki.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy a belügyminiszterrel egyetértésben, az egységes szabályozási elvek kialakítása érdekében – a KRESZ új szakaszának beiktatásával – határozza meg, hogy a korlátozott várakozási övezetek szabályai a parkolási engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottak esetén hogy alkalmazható. Felkérte a polgármestert, hogy kezdeményezze az önkormányzat új fizetőparkolási rendszerről szóló rendeletének olyan módosítását, mely szerint annak tárgyi hatálya nem terjed ki az engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozott személyek gépjárműveire.
A válaszadási határidő nem telt le.
Kapcsolódó ügyek: OBH 9663/1997, 9664/1997, 9668/1997, 9669/1997, 9672/1997.

OBH 9885/1997.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke panaszt nyújtott be a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány előkészületben lévő alapító okiratának módosításával kapcsolatban.
Az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. tv. 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás – amely lehetőséget biztosít vizsgálat elrendelésére abban az esetben is, ha az alkotmányos jogokkal összefüggésben sérelem bekövetkeztének közvetlen veszélye áll fenn – alapján a szociális biztonsághoz való jog sérelmének veszélyére való tekintettel vizsgálatot indított.
A kormány 117/1992. (VII. 29.) sz. rendeletével megszüntette a Magyar Köztársaság Művészeti Alapját és annak jogutódjaként létrehozta a Magyar Alkotóművészeti Alapítványt. Az Alapítvány a Ptk. módosítása alapján 1994. január 1. óta közalapítványnak minősül.
A 117/1992. (VII. 29.) sz. Kormányrendelet hatályon kívül helyezte a Művészeti Alap egységes segélyezési rendszeréről szóló 26/1967. (VII. 26.) sz. Kormányrendeletet. A 117/1992. (VII. 29.) sz. Kormányrendelet 1. § (4) és (5) bekezdésében a kormány úgy rendelkezett, hogy az Alap tagjai és családtagjaik részére 1992. október 1-jéig megállapított nyugdíjsegélyek (saját jogú, özvegyi, szülői nyugdíjsegély) és árvasági segélyek folyósítását az alapítvány veszi át, és a járulékokat a nyugdíjakra vonatkozó rendelkezések szerint rendszeresen emeli. Ezeknek az ellátásoknak a folyósítását 2002. december 31-ig az állami költségvetés fedezi. E rendeletben vállalt kötelezettségének a kormány oly módon tesz eleget, hogy az állam éves költségvetésében a XVIII. fejezet (Művelődési és Közoktatási Minisztérium) 7. alcímszáma (alapítványok támogatása) alatt egy meghatározott összeget biztosít a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány számára.
A Magyar Alkotóművészeti Alapítvány – jogutódként – alapításakor megkapta a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának vagyonát.
1991 novemberében az Alap tagjai létrehozták a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét (MAOE), amelybe néhány hónap leforgása alatt 5500 tag lépett át. Az egyesület tagjai a Közalapítvány kizárólagos kedvezményezettjei. Az Alapítványnak 1992-ben átadott vagyon ténylegesen 500 millió forinttal kevesebb volt az Alapító okiratban rögzített vagyoni értéknél. A 2015/1993. (HT. 10.) Kormányhatározat elismerte a vagyoni hiányt, de a vagyon pótlását az alapítvány vagyonhasznosítási és átalakítási programjától tette függővé. A program elkészült, a kormány azt a 2038/1994. (IV. 25.) sz. határozatával elfogadta, de a vagyonpótlás – bár e tárgyban több kormányhatározat is született – 2035/1993. (IX. 9.) Kormányhatározat, 2062/1993. (XII. 31.) Kormányhatározat, 2046/1995. (III. 1.) Kormányhatározat – több mint két évig nem történt meg.
A vagyonpótlás elmaradása és a nyugdíjsegélyek késedelmes átutalása miatt OBH 2867/1995. számon az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott. A vizsgálati jelentésben megfogalmazott ajánlás is közrejátszott abban, hogy több részletben ugyan, de megtörtént a vagyonpótlás. Ennek ellenére a MAK az Alapító okiratban rögzített közfeladataiból a nyugdíjak folyósítását csak nagy nehézségek árán tudja teljesíteni. Ez a helyzet az alapítás hibáira, valamint a korábbi kuratórium hanyag gazdálkodására vezethető vissza. Az ÁSZ 1993–1995. XII. 3. közötti időszakra vonatkozó vizsgálata, részletesen foglalkozik ezekkel a problémákkal.
A művelődési és közoktatási miniszter előterjesztést készített a kormánynak a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány működőképességének helyreállításáról, gazdasági helyzetének stabilizálásáról. Ezzel kapcsolatban az országgyűlési biztos megállapította, hogy az 1992. X. 1-je előtt, és 1992 után szerzett jogon nyugdíjba vonulók ellátását – a jelenlegi helyzettel ellentétben – egységesen kell kezelni, és az állami támogatás összegét ennek megfelelően kell megállapítani. A tb-önkormányzat ugyanis most már nem tudja átvállalni a volt Alap tagok nyugdíjfolyósítását. Az alkotóművészek ugyanis évtizedeken át ki voltak rekesztve az állami tb rendszeréből.
A kormány-előterjesztés mellékletét képező Alapító okirat-tervezet igen széles körben kiterjesztette a közalapítvány kedvezményezetteinek körét, és ezzel ellentmondásba került a hátrányos diszkriminációt tagadó álláspontjával. Az állami közfeladatok közül az egyik legfontosabb, nevezetesen a nyugdíjsegélyek folyósítása a kedvezményezettek körének parttalan bővítésével lehetetlenné válik. A jelenlegi 179/1995. (XII. 29.) Kormányrendelet mellékletét képező Alapító okirat úgy rendelkezik, hogy a kedvezményezettek az irodalommal, képző-, ipar-, ipari tervező művészettel, fotóművészettel és zenei alkotó művészettel foglalkozó, a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjával 1992. X. 1-jéig tagsági viszonyban álló tagjai, valamint a MAOE alapszabálya szerint belépő új tagokat tömörítő egyesület mindenkori tagjai. Az Alapítvány az ő alkotómunkájuk és szociális biztonságuk anyagi feltételeit igyekszik biztosítani állami közfeladatként. Az Alapító okirat tervezete ezzel szemben az irodalommal, képző-, ipar-, ipari tervező művészettel, fotóművészettel és zenei alkotó művészettel hivatásszerűen foglalkozó alkotóművészeket jelöli meg kedvezményezettként. Nem jelöli meg a tagsági viszonyt, mint a támogatás, érdekérvényesítési lehetőség feltételét.
Megoldatlan annak az eldöntése, hogy ki a művész. Az, aki magát annak tartja, vagy az akiről mások úgy gondolják, hogy művész. A döntésben csak egy testület lehet illetékes, amely szakmai, művészeti kritériumok alapján határozhat. Ha a döntés pozitív, a jelentkezőt felveszik a testület tagjai sorába, elismerik alkotó művész mivoltát. Ennek értelmében a tagság köre tehát bővíthető maradhat. Ezért nem fogadható el az Alapító okirat tervezet, amely semmilyen kritériumhoz nem köti a művész állami támogatását.
A közalapítvány vagyonának hozama előbbiekben ismertetett okokból még a volt Alap-tagoknak is nehezen nyújt fedezetet a nyugdíjsegélyek biztosítására. A kedvezményezettek körében meghatározatlan módon történő kibővítése tovább súlyosbítaná a jelenleg is bizonytalan helyzetet. Ezáltal a volt Alap-tagok jövedelméből, munkája eredményéből keletkezett vagyon számukra elveszne, hiszen a hozam nem nyújtana elegendő fedezetet a folyamatos és várhatóan növekvő kiadásokra, de az sem kizárt, hogy a vagyon egy részét már most értékesíteni kellene. Ha az Alap vagyonából való részesedés nem kötődik tagsághoz, hanem bárki, aki magát alkotó művésznek tartja, igényt tarthat a támogatásra, a vagyon olyan rövid idő alatt elfogyna, hogy nem jelentene a művészek számára sem alkalmi, sem tartós segítséget. A tervezett Alapító okirat-módosítás létbizonytalanságot eredményez a volt Alap-tagok körében, és egyértelműen sérti megszerzett jogaikat, hiszen a nyugdíjsegélyek kifizetése a már megállapított nyugdíjak esetében is bizonytalanná válhat.
A megállapításokból az országgyűlési biztos azt a következtetést vonta le, hogy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány Alapító okiratának jelenlegi módosítási tervezete, és egy ilyen tartalmú Alapító okirat elfogadása egyértelműen sértené a MAOE 6000 író-, muzsikus-, képző- és iparművész tagja és családtagja az Alkotmány 74/E § (1) bekezdésében megfogalmazott szociális biztonsághoz való jogát.
Tekintettel arra, hogy az érintettek jövőbeni helyzetében alkotmányos visszásság közvetlen veszélye áll fenn, az országgyűlési biztos felkérte a kormányt, hogy az előterjesztésnek az új Alapító okirat elfogadására vonatkozó részét ne fogadja el. A kormány az országgyűlési biztos megállapításait is figyelembe véve állapította meg az új Alapító okirat tartalmát.

OBH 10358/1997.
Az országgyűlési biztoshoz több jelzés érkezett arról, hogy a 15/1992. (XI. 12.) MKM-rendelet módosításáról szóló 33/1997. (XI. 12.) MKM-rendelet nem értelmezhető egyértelműen.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Módosító rendelet szabályozása valóban nem egyértelmű, a központi pótlékra való jogosultság tekintetében bizonyos körben eltérő értelmezést tesz lehetővé. Az egyik lehetséges értelmezés szerint az eltérő szabályozás alá tartozó kiemelt tudományos fokozattal rendelkező vezető oktatók a Módosító rendeletben meghatározott oktatási teljesítmény hiányában is részesíthetők a központi pótlékban úgy, hogy az így megállapított központi pótlék összege alacsonyabb legyen, mint az oktatási teljesítmény elérése esetén (szubszidiaritás). A másik lehetséges értelmezés szerint az eltérő szabályozás alá tartozó kiemelt tudományos fokozattal rendelkező vezető oktatók a Módosító rendeletben meghatározott oktatási feladatok teljesítése esetén sem részesíthetők a központi pótlék teljes összegében, hanem csak az eltérő szabályozás szerint meghatározott alacsonyabb összegben (specialitás).
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a két eltérő értelmezés lehetősége önmagában sem felel meg a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének. Az eltérő értelmezés további alkotmányos jogot is érint. A szubszidiaritásra épülő értelmezés összhangban áll a tudományos élet Alkotmányban biztosított szabadságával. A specialitásra épülő értelmezésből eredő nyilvánvaló megkülönböztetés nem felel meg annak az alkotmányos szabálynak, mely szerint az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
A megállapított alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos kérte, hogy a művelődési és közoktatási miniszter módosítsa rendeletét még annak hatálybalépése előtt, és a módosítás során gondoskodjon arról, hogy a rendelet szövege kizárólag az alkotmányos értelmezést tegye lehetővé.
A miniszter az országgyűlési biztos kezdeményezését elfogadta, ám a módosítást még nem adta ki.