null Equinet Webinar sorozat

 

A legfrissebb Eurobarometer felmérése szerint az európai állampolgárok számára legjelentősebb kérdésként az egészségügy jelenik meg, azonban az egészségügyi szolgáltatásokban való egyenlő bánásmód védelme eddig kevés kutatói figyelmet kapott.

Az „Egyenlőség, sokszínűség és hátrányos megkülönböztetés tilalma az egészségügyben: A rendszerszintű egyenlőtlenségek kezelése az egészségügyi ellátáshoz való egyenlőbb hozzáférés érdekében” című Equinet webinar sorozat célja többrétű volt: egyrészt az esélyegyenlőséggel foglalkozó szervek ismeretének elmélyítése az egészségügyben tapasztalt diszkrimináció tekintetében, továbbá a hátrányos megkülönböztetésben részesült személyek védelmének hatékonyabbá tétele, és az egészségügyhöz való egyenlő hozzáférés elősegítése.

A négy alkalomból álló sorozat utolsó eseményén kollégánk is részt vett előadóként, amelyen az Ombudsmanhelyettes többszintű munkáját emelte ki az egészségügyben való esélyegyenlőség előmozdítása terén.

Elsősorban ismertette annak okát, hogy az egészségüggyel kapcsolatos esetek miért legfőképp a roma nemzetiséget érintik. Kiemelte, hogy nem csak roma lakosság egészségügyi állapota általánosságban rosszabb és a várható élettartama kilenc évvel rövidebb a nem roma nemzetiségűekhez képest, hanem az egészségügy több helyen való kiegyenlítetlen ellátása is súlyos hátrányként érinti a romákat Magyarországon.

Az előadás példaként említett meg hivatalból, illetve panasz alapján indított eljárásokat, amelyekben az Ombudsmanhelyettes az egyenlőség előmozdítása céljából a jogszabályok további pontosítását tartotta szükségesnek. A röviden bemutatott 4/2020. sz. elvi állásfoglalás részben foglalkozik a koronavírus és a veszélyhelyzet egészségüggyel kapcsolatos romákra gyakorolt hatásával. Végezetül az előadás konkrét esettel támasztotta alá az Ombudsmanhelyettes az egészségügyhöz való egyenlő hozzáférés tudatosításának kiemelt fontosságú ügyként való kezelését.