Asset Publisher

null Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala igazgatóját fogadta az ombudsman

Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala igazgatóját fogadta az ombudsman

Hivatalában fogadta a Magyarországon hivatalos látogatáson lévő Matteo Mecaccit, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) igazgatóját dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa 2022. január 10-én.

Hivatalában fogadta a Magyarországon hivatalos látogatáson lévő Matteo Mecaccit, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) igazgatóját dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa 2022. január 10-én.

A megbeszélés során, amelyen részt vett dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes is, az ombudsman tájékoztatta az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala igazgatóját az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala feladatairól és hatásköreinek bővüléséről. A találkozó során szóba került a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek jogainak – köztük a romákat érintő emberi jogok – érvényesülése, a rendőri intézkedésekkel szembeni panaszok vizsgálatának részletes bemutatása, valamint a felek közötti együttműködés további területeinek áttekintése.

A Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet égisze alá tartozó intézmény. Matteo Mecaccit 2020 decemberében választották meg az ODIHR igazgatójává.



 

Ajánló

Asset Publisher

Alaptörvény értelmezést kért az alapvető jogok biztosa
Indítványában, dr. Juhász Imre az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése szerinti ingyenes politikai reklámot és annak időbeli korlátozottságát előíró rendelkezés alaptörvényértelmezését kérte, arra tekintettel, hogy az Európai Parlament és a Tanács 2024/900 rendelete a magyar választási eljárást és a médiaszabályozást is érinti.
Az alapvető jogok biztosának közleménye a 2025 decemberében elfogadott szlovák Büntető Törvénykönyv módosítással kapcsolatosan általa kért intézkedésről
Az Alapvető Jogok Biztosa nyílt levélben kereste meg Christophe Kampot, az EBESZ nemzetiségi kisebbségekkel foglalkozó főbiztosát, Maria Telaliant, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala igazgatóját, Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét, Róbert Dobrovodskýt, a Szlovák Köztársaság Emberi Jogi Biztosát.