null Ismét ülésezett a Roma Koordinációs Tanács

Idei első ülését tartotta ma délután a Roma Koordinációs Tanács (ROK-T), ahol a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettest titkárságvezetője képviselte. A 33 tagú szakértői testület a cigány népesség hatékony felzárkózását érintő területen tevékenykedő kormányzati, önkormányzati, valamint civil szervezetek és egyházak képviselői, továbbá szakmai szervezetek által kijelölt szakértőkből áll, állandó tagja a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes.

Az ülésen Pintér Sándor belügyminiszter köszöntő gondolatait követően a Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár „A társadalmi felzárkózás aktuális kérdései” címmel tartott összegző előadást a szociális terület jogi, szakpolitikai és finanszírozási helyzetéről, majd Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos „Az esélyteremtés eszközei” címmel a roma felzárkózási programok specifikus kérdéseit és 2022. évi eredményeit foglalta össze. Vecsei Miklós, a diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos és Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár két fejlesztési projektről, a Felzárkózó Települések program 2022. évi előrehaladását és a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2021-1027 közötti feladatait ismertették a megjelent szakértőkkel.

Az előadásokat követően Bogdán Imre, a Somogy Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Nun András, az Autonómia Alapítvány elnöke osztották meg gyakorlati tapasztalataikat és javasolták, hogy a ROK-T a soron következő ülésén részletesen is tárgyaljon az iskolai hiányzásokról, a civil szervezetek finanszírozásáról és a telepfelszámolási programok szakkérdéseiről.