3.11. A tulajdonhoz való jog

Alkotmány 13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

A tulajdonhoz való alkotmányos jog sérelme miatt igen sok panaszos fordult az országgyűlési biztosokhoz. Ennek egyik nyilvánvaló oka a kárpótlással összefüggő jogalkotás és jogalkalmazás. Figyelemmel a kárpótlással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekre az országgyűlési biztosok alapvetően a jogalkalmazás során okozott sérelmek miatt állapítottak meg e joggal összefüggésben visszásságot. Külön említést érdemelnek a földkárpótlási ügyek, amelyek körében elsősorban a földkiadási eljárások, illetve ezek elmaradása volt sérelmes az állampolgárok számára. Hasonló problémát okozott a földhivatali nyilvántartások időszerűsége, különös tekintettel az ingat-lannyilvántartás közhitelességére. Az ezzel kapcsolatos visszásság rendkívül súlyosnak minősíthető nemcsak a tulajdonjog, hanem a jogbiztonság szempontjából is.
A tulajdon fogalmát gyakorlatunkban a nemzetközi normákhoz igazodóan szélesen értelmezzük. Így követjük azt a strasbourgi iránymutatást is, amely szerint a jogos követelés vagy kártérítés is a tulajdon körébe tartozik. Természetesen mind a materiális, mind pedig az immateriális javakkal összefüggésben csak akkor lehet hivatkozni a tulajdonhoz való jogra, ha e javak pénzbeli értéke kifejezhető.
A közszolgáltatók vizsgálata nagyobb részét képezte az elmúlt évi gyakorlatunknak. A közszolgáltatók visszásságot okozó követelései számos esetben okozzák a tulajdonjog sérelmét összefüggésben a fent leírt elvekkel.
A tulajdon valamennyi részjogosultságának sérelme megalapozhatja a visszásságot. A birtoklás, a használat és a rendelkezés joga együtt, de külön-külön is csorbát szenvedhet. Egyre nő azoknak az eseteknek a száma, ahol csak az egyik részjogosítvány érintett, azonban az igen súlyos mértékben.
 

Büntetés-végrehajtással, végrehajtással kapcsolatos ügyek

OBH 3724/1996.
II. A terhelt és vagyoni ügyei vitelével meghatalmazott jogi képviselője kapcsolattartásának aránytalan korlátozása, amely a vagyoni jogok elenyészésével jár, visszásságot okoz az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben.
II. A jogszabályok a kényszerintézkedés által szükségképpen korlátozott jogok kivételével általában biztosítják a fogvatartott jogainak gyakorlását. Az előzetes letartóztatás alkalmazásának célja általában nem a vagyoni jogok gyakorlásának korlátozása; foganatosítása ugyanakkor általában kizárja ezek személyes gyakorlását; a büntetőeljárásra vonatkozó jogszabályok általában a terhelt és a védő kapcsolatára vonatkozóan tartalmaznak privilegizáló szabályokat, ezért ha a terhelt kifejezetten vagyoni jogai gyakorlására kíván ügyvédnek meghatalmazást adni, ezt a látogató fogadásának általános szabályai alapján teheti meg. A helyettes biztos ezért megállapította, hogy a terheltnek korlátozható az a törekvése, hogy a vele szemben folytatott büntetőeljárással össze nem függő ügyben képviseleti meghatalmazást adjon az általa kiválasztott ügyvédnek. A korlátozás azonban nem alkalmazható olyan módon, hogy a terheltet teljesen megakadályozza vagyoni jogainak gyakorlásában, ez ugyanis a vagyoni jogok elenyészéséhez vezethet, ami aránytalansága miatt visszásságot okozna a tulajdonhoz való joggal és az e jog által védett egyéb jogosítványokkal összefüggésben. A hatályos jogszabályok az előzetes letartóztatásban lévő terhelt és jogi képviselője kapcsolatát nem szabályozzák kielégítően. Ilyen szabályozás hiányában fennáll annak közvetlen veszélye, hogy az érintett nyomozó hatóságok aránytalanul korlátozzák ezt a kapcsolattartást, ami a tulajdonhoz való jog alkotmányos visszásságot okozó sérelméhez vezethet.
Teljes szöveg: 57. § (3)

OBH 1341/1997., 4056/1997., 4081/1997., 4891/1997., 5005/1997., 5361/1997., 6650/1997., 6853/1997., 7194/1997., 7284/1997., 7352/1997., 8309/1997., 8310/1997.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonság követelményével, valamint a 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz és az 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban alkotmányos visszásságot okoz, ha a nyomozó szerv az eljárása során lefoglalt gépkocsit nem a büntetőeljárásról szóló törvény vonatkozó rendelkezése szerint adja ki, továbbá ha a nyomozó hatóság nem vezeti rá határozatára az ügyszámot, elmulasztja a felek kötelező értesítését, nem hoz alakszerű határozatot a nyomozás áttételéről.
Több panaszos kifogásolta gépjárműve lefoglalásával, illetve kiadásával kapcsolatos hatósági eljárást, illetve sérelmezte az eljárások során megnyilvánuló hatósági mulasztásokat.
A szóban forgó beadványok hasonló tartalma miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese együttes vizsgálatot folytatott az ügyben. Vizsgálata során beszerezte a szükséges iratokat és az egyedi panaszokban a következőket állapította meg:
1. Az OBH 7194/1997. számú ügy panaszosa egy autókereskedésben vásárolt gépkocsit. Az adásvételi szerződésben a Fux Export Import Bt. szerepelt eladóként. A tulajdonjog átírásakor a gépjárművet a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, mint a Budapesti III. kerületi Rendőrkapitányság által körözött járművet lefoglalta, majd kiadta egy harmadik személynek. Az adásvételi szerződésben feltüntetett cégről utóbb kiderült, hogy fantomcég. Az ügyben eljárt III. kerületi Rendőrkapitányság és a II-III. kerületi Ügyészség szerint a panaszos a gépkocsit terhelttől szerezte, s így nem volt jogcíme arra, hogy a lefoglalt gépkocsit ő kapja vissza. A panaszos azonban – tekintettel arra, hogy az ügyben senkit nem gyanúsítottak meg bűncselekmény elkövetésével, ő pedig egyértelműen igazolni tudta tulajdonjogát – úgy vélte, hogy a járművet az ő részére kellett volna kiadni.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a panaszos a körözés alatt álló gépjárművet nem kereskedelmi forgalomban vásárolta, illetve olyan személytől vette át, akire azt a tulajdonos nem bízta. Ekként a lefoglalás megszüntetésénél azt a kivételes rendelkezését kellett alkalmazni, amely szerint a gépkocsit a tulajdonjogát kétséget kizáró módon igazoló személynek kell kiadni. Az ügyben eljárt hatóság tehát nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, amikor nem a panaszos részére adta át az autót.
2. Az OBH 5361/1997. számú ügyben a panaszos által vásárolt gépkocsiról utóbb kiderült, hogy hamis okmányokkal helyezték forgalomba a nemlétező Trade Car Kft. nevében. Az ügyben a nyomozást a BRFK Bűnüldözési Főosztály Gépjárműfelderítési Osztálya végezte. Megállapította, hogy a gépjárművet a panaszosnak értékesítő személy alaposan gyanúsítható lopott gépkocsik legalizálásában való közreműködéssel. A panaszos – a jóhiszeműségére hivatkozva – sérelmezte a gépjármű lefoglalását, és kérte a járműnek az ő részére való kiadását, tekintettel arra is, hogy azt a német állampolgárt, akitől a gépkocsit ellopták, a külföldi biztosító időközben kártalanította.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a gépjármű lefoglalására jogszerűen került sor. Bűncselekmény alapos gyanúja esetén, amennyiben a német biztosító társaság a külföldi sértettet kártalanította, s a járműre igényt tart, a gépkocsit a biztosítónak kell kiadni. Ha viszont a járművet a fiktív cég megbízottjától átvevő személlyel szemben a bűncselekmény alapos gyanúja nem állapítható meg, úgy a gépjárművet a panaszosnak kell visszaadni. Ez ügyben sem állt fenn alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság.
3. A BRFK Bűnüldözési Főosztálya folytatott nyomozást abban az ügyben, mellyel összefüggésben a panaszos kifogásolta, hogy az általa ismeretlen személytől jóhiszeműen megvásárolt, majd tőle lefoglalt tehergépkocsit a nyomozóhatóság nem neki, hanem a gépjármű eredeti tulajdonosának adta ki.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a panaszos a gépjárművet orgazdaság és okirathamisítás feltételezett elkövetőjétől vette át, következésképpen – a Ptk. 118. § (1) bekezdésére figyelemmel – alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem keletkezett. A panaszosnak azonban joga volt a gépjárműbe általa beszerelt tartozékok elvitelére, kérhette az értéknövelő beruházások megtérítését vagy azokat kiszerelhette.
4. Az OBH 8310/1997. számú ügy panaszosa sérelmezte, hogy magánszemélytől vásárolt gépkocsiját a monori rendőrség mint lopott gépjárművet lefoglalta, s azt a Monori Ügyészség – a lefoglalás megszüntetésekor – az eredeti tulajdonosnak adta ki. A panaszos ezt főleg azért kifogásolta, mert a járművet neki értékesítő személy időközben meghalt, így nem tudta vele szemben érvényesíteni kárigényét.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy az ügyészség döntése megfelelt a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a gépkocsi eredeti tulajdonos részére való kiadásával alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság nem keletkezett.
5. Az OBH 4891/1997. szám alatt iktatott beadvány szerint a panaszos házastársa magánszemélytől vásárolt egy használt Lada Samara gépkocsit, amiért részben készpénzzel, részben egy másik autó beszámításával fizetett. Az adásvételi szerződésen eladóként szereplő személy a csereautót továbbértékesítette. Utóbb mindkét gépkocsit lefoglalta a rendőrség, de a lefoglalás megszüntetése után egyik járművet sem kapta meg a panaszos férje. A Lada Samarát az eredeti tulajdonosnak, míg a férje által átadott csereautót az azt megvásárló személynek adták ki.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese az ügyben megállapította, hogy a panasz benyújtásakor a Pécsi Városi Bíróságon még folyamatban volt a büntetőeljárás. Az országgyűlési biztos hatásköre pedig nem terjed ki bírósági szakban lévő, vagy a bíróság által már befejezett ügyek vizsgálatára. Ezért az eljárását megszüntette.
6. Az OBH 7352/1997. számú ügy panaszosától ellopták gépkocsiját. A lopást követően a gépjárművet motorszám- és alvázszámcserével – a Miskolci OLTIMPEX Kft. közvetítésével – egy magánszemélynek eladták. Utóbbitól a gépkocsit rövidesen eltulajdonították, majd egy másik személy megvette. Az újabb vevőtől végül a rendőrség a gépkocsit lefoglalta. A Miskolci Rendőrkapitányság a lefoglalás megszüntetésekor a gépkocsit nem a panaszosnak mint eredeti tulajdonosnak adta ki, hanem a panaszostól történt lopást követő első vevőnek. A Miskolci Városi Ügyészség a rendőri szerv ezen döntését helyben hagyta, arra hivatkozva, hogy a gépjárműnek az első lopás utáni értékesítése kereskedelmi forgalomban történt, az új vevő nem tudta, hogy az bűncselekmény elkövetéséből származik, tehát jogszerűen került a személygépkocsi birtokába.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese álláspontja szerint az ügyben nem tisztázták, hogy a Kft. a vásárlásról szóló megállapodást bizományosként, illetve tulajdonosként, vagy csupán megbízottként kötötte-e. E körülménynek viszont jelentősége lett volna, mert nem alapozta meg az új vevő tulajdonszerzését, ha a kereskedő pusztán megbízottként járt el. Következésképpen a gépjárművet a lopás előtti eredeti tulajdonosnak, azaz a panaszosnak kellett volna kiadni. Ezért indítványozta a lefoglalást megszüntető határozat törvényességének felülvizsgálatát.
A legfőbb ügyész arról tájékoztatta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesét, hogy – bár az ügyészi határozat indokolása helytelen volt – a gépkocsit az arra jogcímmel rendelkező személy kapta vissza, a panaszos pedig polgári perben érvényesítheti jogosnak vélt kárigényét.
7. Az OBH 1341/1997. számú ügyben előterjesztett panasz szerint a Fővárosi Közlekedési Felügyelet először elvette a panaszos lejárt forgalmi engedélyét, majd bevonta taxi-engedélyét és rendszámtábláját. A panaszos időközben bérbe adta a gépjárművet, amit a bérlő jogellenesen értékesített. Emiatt a panaszos feljelentést tett, a gépjárművet a nyomozó hatóság lefoglalta, végül az eljárást megszüntette. A lefoglalt gépjárművet azonban nem a panaszosnak adták ki.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a VIII. kerületi Rendőrkapitányság a szóban forgó gépkocsi hatósági jelzésének visszavonásáról 1996. július 4-én rendelkezett. A határozatot azonban a panaszos nem kapta meg, mert a küldemény az addig ismert lakcíméről “elköltözött” jelzéssel visszaérkezett a rendőrségre és azt a kézbesítő által feltüntetett új lakcímre nem postázták. Ezért a panaszos a határozat ellen nem élhetett jogorvoslattal. Emiatt sérült a jogorvoslathoz való alkotmányos jog, de az az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese szerint olyan csekély jelentőségű volt, hogy nem vizsgálódott tovább az ügyben és ajánlással sem élt.
8. Az OBH 4081/1997. számú ügyben előterjesztett beadvány szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 1996. február 28-án lefoglalta a panaszos gépkocsiját, arra hivatkozva, hogy az kapcsolatban áll bűncselekmény elkövetésével. A gépjármű lefoglalásának megszüntetésére a panasz előterjesztéséig nem került sor.
Az ügyben beszerzett iratok szerint a panaszostól lefoglalt gépjárművet hamisított vámokmányokkal próbálták meg forgalomba helyezni. Erre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a lefoglalásra törvényesen került sor, s a lefoglalás megszüntetéséről, illetve a gépjármű további sorsáról annak a bíróságnak kell majd dönteni, mely előtt az eljárás a vizsgálat idején még folyamatban volt.
9. Az OBH 6650/1997. számú ügy panaszosa azt sérelmezte, hogy adásvétel útján a tulajdonába került gépkocsit a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala 1996. június 28-án lefoglalta.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálata idején az ügyben még folyt a nyomozás. A nyomozás akkori adatai szerint a szóban forgó gépkocsit nem a panaszostól, hanem egy csempészet bűntettével gyanúsított személytől foglalták le. Az ügyben alapos gyanú merült fel ugyanis arra, hogy a panaszos által hivatkozott adásvételi szerződés fiktív, melyre tekintettel törvényben kötelezően előírt elkobzásnak lehet helye. A gépjárműnek a Be. 101. § (1) bekezdése a.) és b.) pontja alapján – tárgyi bizonyítási eszközként, illetve elkobozható dologként – történő lefoglalása tehát törvényes volt. Ezért az ügyben alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese.
10. Az OBH 7284/1997. szám alatt iktatott beadványban a PRIGÉP Kft. ügyvezetője a Kft. által kereskedelmi forgalomban megvásárolt gépkocsinak a VPOP Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Hivatala által történő lefoglalását és azt kifogásolta, hogy a hivatal később a lefoglalást ugyan megszüntette és a járművet a Kft. részére kiadta, de nem rendelkezett a forgalmi engedély kiadásáról. A Kft. ezzel kapcsolatos panaszának a nyomozó hivatal helyt adott, de a panaszos mégsem tudta a járművet elszállítani, mivel a forgalmi engedély időközben eltűnt. A panaszos újabb beadvánnyal élt, melynek az volt a következménye, hogy a nyomozó hivatal új határozatot hozott. Ebben úgy rendelkezett, hogy a gépjárművet csupán a vámigazgatási eljárás lefolytatása után lehet kiadni a PRIGÉP Kft.-nek.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese az ügyben megállapította, hogy a nyomozó hivatal utóbbi rendelkezésével megsértette a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét.Ezért intézkedett a szóban forgó határozat legfőbb ügyészségi felülvizsgálatára.
A legfőbb ügyész a sérelmezett határozatnak a gépkocsi visszatartására irányuló rendelkezését hatályon kívül helyezte és intézkedett az autó kiadására.
11. Az OBH 5005/1997. számú ügy panaszosa ellen a Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Nyomozó Hivatala nyomozást rendelt el csempészet bűntette miatt. Ennek során a panaszos által vámmentesen vámkezeltetni kívánt személygépkocsit lefoglalta. A panaszos állítása szerint a vételár kifizetésére 1995. augusztus 15-én került sor, a járművet pedig 1995. szeptember 29-én gyártották, de az adatokat a belga kereskedő vezette rá az okmányokra, így indokolatlan volt – az egyébként már szükségtelen ideig tartó – eljárás megindítása és a jármű lefoglalása.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a nyomozás során bizonyítottá vált, hogy a magyar vámeljárásban felhasznált számla és megrendelőlap hamisítvány volt. A gépkocsi lefoglalására azért került sor, mert tárgyi bizonyítási eszköznek, illetve elkobozható dolognak minősült. A panaszos által sérelmezett alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság sem a lefoglalás, sem az eljárás elhúzódása miatt nem állt fenn. Az eljárás elhúzódására a panaszos is okot adott, mert idézés ellenére többször nem jelent meg a nyomozó hatóság előtt.
12. A Magyar Rádió 1997. március 27-i “Paragrafus” adásában sugárzott riport alapján hivatalból került sor az OBH 4056/1997. szám alatt vizsgálat elrendelésére. A vizsgálat lefolytatását utóbb – ügyvédje útján – a panaszos is kérte. A tényállás szerint a BRFK Bűnüldözési Főosztály Gépjárműfelderítési Osztálya 1996. szeptember 30-án halaszthatatlan nyomozási cselekményként lefoglalta a panaszos tulajdonát képező gépkocsit, lopás bűntettének alapos gyanúja miatt. A lefoglalást elrendelő határozaton ügyszám nem volt. Ezt követően alakszerű határozat és az ügyben érintettek értesítése nélkül, az iratokat áttették a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságára. A panaszos sérelmezte, hogy a lefoglalást elrendelő határozaton nem volt ügyszám, illetve, miért nem hoztak nyomozást megtagadó vagy megszüntető határozatot. A VPOP Fővárosi Nyomozó Hivatala a riport elhangzása után, 1997. április 10-én az ismeretlen tettes ellen csempészet, illetve vámorgazdaság miatt indult nyomozást megtagadta és ugyanezen a napon rendelkezett a lefoglalt gépjárműnek a panaszos részére történő kiadásáról.
Az ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a szóban forgó jármű lefoglalása nem volt megalapozott. Ezzel, továbbá a BRFK Bűnüldözési Főosztálya Gépjár-műfelderítési Osztálya eljárásában észlelt mulasztások miatt (pl. szám nélküli határozat, a felek értesítésének elmulasztása, alakszerű határozat hiányában való áttétel) sérült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye. Megállapította azt is, hogy a körülmények alapján sor kerülhetett volna a 117/1984. (ÉK. 12.) IM–BM–PM–Legf. Ü. együttes utasítás azon rendelkezésének alkalmazására, mely szerint a lefoglalt jármű a panaszos őrizetében maradt volna. Az ügyben feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság miatt ebben az ügyben is legfőbb ügyészi felülvizsgálatot kezdeményezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese.
A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint a panasz alapos volt, de azt orvosolta a Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Nyomozó Hivatala azzal, hogy – bár határozat nélkül – a lefoglalt gépkocsit kiadta a lefoglalást szenvedőnek, aki azt 1997. április 16-án átvette. A Fővárosi Főügyészség a határozat utólagos meghozataláról gondoskodott, azt 1997. szeptember 12-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság hozta meg, mivel az ügyirat visszakerült ehhez a hatósághoz. Ezt a határozatot a panaszosnak kézbesítették. A legfőbb ügyész tájékoztatója tartalmazta azt is, hogy utólag volt lehetőség pótolni azt, hogy nem értesítette az eljárt nyomozó hatóság az ügy áttételéről a lefoglalást szenvedőt, illetve, hogy nem látták el ügyszámmal a lefoglalást elrendelő határozatot.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese vizsgálata eredményeként általános megállapításokatis tett. Ezek a következők:
A lopott gépkocsikat, megtalálásuk esetén – amennyiben fennállnak a Be. 101. §-ában meghatározott feltételek – a nyomozó hatóság lefoglalja. A lefoglalással a tulajdonos a tulajdonjogát nem veszíti el, a Ptk. 99. §-ában írt rendelkezés értelmében a lefoglalás tartama alatt bekövetkezett értékcsökkenés viselésének kötelezettsége is őt terheli. A polgári jogviták rendezésére hivatott ítélkezési joggyakorlat szerint az utóbb említett jogcímen a nyomozó hatósággal szemben általában semmilyen igény nem támasztható. Ha azonban a nyomozó hatóságot a lefoglalás megszüntetésével kapcsolatban valamilyen mulasztás terheli, illetve amennyiben az intézkedés indokolatlanul hosszú ideig tart, felmerülhet a hatóság Ptk. 349. § (1) bekezdésében rögzített kártérítési felelőssége. Az e körben fennálló tapasztalatok felvetik a lefoglalásra vonatkozó eljárásjogi rendelkezéseknek a szükségesség és az arányosság elvével kapcsolatos időközi felülvizsgálatának indokoltságát.
A panaszok túlnyomó többségében a legproblematikusabb kérdés az, hogy a lefoglalás megszüntetésekor a nyomozó hatóság a járművet kinek köteles kiadni. Jogos tehát az a követelmény, hogy a nyomozó hatóság tudja, hogy a gépkocsira a terhelt és a lefoglalást szenvedőn kívül lehet-e másnak igénye. Ezért köteles vizsgálni a tulajdonos személyét. Az ebben a körben elkövetett mulasztás, illetve a nem megfelelő személy részére történő kiadás – esetlegesen, az adott ügy körülményeihez képest – megfelelő alapul szolgálhat a hivatali jogkörben okozott kárért fennálló felelősség megállapítására. Ezekre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese szerint nem meggyőző a Legfőbb Ügyészségnek a Be. 102. §-ával kapcsolatos l. számú állásfoglalása. Az állásfoglalás szerint: “a lefoglalt dolog csak abban az esetben adható ki a sértettnek, ha azt a terhelttől vagy attól a személytől foglalták le, aki azt a terhelttől vette át. Más esetben a dolgot annak kell kiadni, akitől lefoglalták”. A tulajdonjog védelméhez fűződő alkotmányos jogszempontjából helyes viszont a jelenleg hatályos Be. magyarázatában található azon megfogalmazás, mely szerint: “annak részére, aki tulajdonjogát kétséget kizáróan igazolta, a lefoglalt dolgot ki kell adni.” Ugyancsak a Be. magyarázata rögzíti, hogy más személy részére kiadás esetén attól a személytől, akitől a dolgot lefoglalták, a kiadással kapcsolatos beleegyező nyilatkozatot kell beszerezni. Ez utóbbi gyakorlatot azonban nem követik a nyomozó hatóságok.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese kiterjesztette vizsgálatát a büntetőeljárásra vonatkozó törvényjavaslat 155. § (2) bekezdésére is. Eszerint a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt és ezt kétséget kizáró módon igazolni tudja. Ha nincs olyan személy, akinek a dolgot ki kell adni és ez az eljárás adataiból sem tűnik ki, a dolgot annak kell kiadni, aki a kiadása iránt alaposnak látszó igényt jelentett be. Ha pedig ilyen személy vagy igény sincs, a dolgot annak kell kiadni, akitől lefoglalták. Ezek a rendelkezések – elfogadásuk esetén – elvileg az eddigieknél megalapozottabban védenék a tulajdonhoz való alkotmányos jog érvényesülését, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Ptk. 118. § (1) bekezdése értelmében a kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos. Az utóbbi törvényhely (2) bekezdése szerint pedig kereskedelmi forgalmon kívül is megszerzi a tulajdonjogot a jóhiszemű és ellenértéket nyújtó vevő attól, akire azt a tulajdonos rábízta. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese azt az álláspontot alakította ki, hogy – figyelemmel a Ptk. idézett rendelkezéseire – a Be. tervezete nem alkalmas a tulajdonszerzés bizonytalanságával összefüggő problémák megoldására.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa jogosnak találta a Bírósági Határozatok 1996/8. számában közzétett cikkben felvetett azon álláspontot, amely szerint a jóhiszemű vevőnek nem kell vizsgálnia, hogy a telephelyen tárolt gépkocsira a vele adásvételi szerződést kötő kereskedő milyen módon jutott hozzá a járműhöz. Ennek alapján viszont indokolt a gépjármű-kereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó ellenőrzés szigorúbbá tétele, ami az illetékes önkormányzat jegyzőjének jogkörébe tartozik.
A rendőrség a forgalomban lévő gépjárművek fontosabb adatairól közhitelű nyilvántartást vezet. Ennek keretében a tulajdonjog igazolására szolgáló hatósági bizonyítványt állít ki. Ezzel kapcsolatban felvetődött, hogy a hatóság mennyiben tartozik felelősséggel az általa vezetett nyilvántartás, illetőleg az általa kiállított forgalmi engedély adatainak helyességéért. Az általánosnak tekinthető felfogás szerint a rendőrhatóság az említett hiányossággal okozati összefüggésben álló károkért a Ptk. 349. §-ában (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén köteles helytállni.
III. A vizsgálat megállapításai alapján a feltárt alkotmányos visszásságok orvoslása érdekében az alábbi általános érvényű – nem egyedi ügyre vonatkozó – ajánlásokat tette az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese:
Javasolta az igazságügyi miniszternek, hogy – a belügyminiszterrel közösen – tegyen intézkedéseket a Ptk. 116. §-ában foglalt rendelkezéseknek olyan értelmű módosítására, illetve kiegészítésére, amely a gépjárművek tulajdonjogának nyilvántartását az ingatlan-nyilvántartáshoz hasonlóan közhitelű és konstitutív módon tartalmazza.
Indítványozta, hogy a Be. tervezetének 155. §-ában foglaltakat egészítse ki azzal a szabállyal, amely szerint a törvény alkalmazásában azt kell tulajdonosnak tekinteni, akit a módosított Ptk. szabálya szerinti nyilvántartás tulajdonosként feltüntet, továbbá gondoskodjon a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló 117/1984. (ÉK.12.) IM-BM-PM-LÜ. utasításnak nyílt jogszabály formájában történő és a jelenlegi követelményeknek megfelelő, korszerű újraszabályozásáról.
Javasolta a belügyminiszternek, hogy – az igazságügy-miniszternek tett ajánlásokra is figyelemmel – tegyen mielőbbi intézkedést a Magyarországon forgalomba állított gépjárművek központi igazgatásrendészeti nyilvántartásának közhitelű, nyilvános és biztonságos rendszerének kialakítására. Gondoskodjék továbbá arról, hogy az önkormányzatok jegyzői a gépjármű-kereskedelmi tevékenység folytatásával kapcsolatos jogkörük keretében fokozottabban éljenek a 4/1997. (I. 27.) Korm. rendelet 7–8. §-aiban foglalt lehetőségekkel.
Kérte a legfőbb ügyészt, vizsgálja felül a Be. 102. §-ával kapcsolatban készített I. számú állásfoglalását és intézkedjék az e körben folytatott gyakorlatnak – a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joghoz igazodó – egységessé tételéről, továbbá vizsgálja meg a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló 117/1984. (ÉK.12.) IM–BM–PM–LÜ. sz. együttes utasítás 5. § (1) bekezdésében és a 22. § (6) bekezdésében biztosított őrzési, kezelési lehetőség gyakorlatát és tegyen intézkedéseket arra, hogy a szóban forgó §-okat a nyomozó hatóságok a korábbiaknál gyakrabban alkalmazzák.
Kérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy gondoskodjék a Budapesti Rendőr-főkapitányság gépjármű-felderítéssel foglalkozó egysége ügyvitelének korszerűsítéséről.
Az ajánlások címzettjeinek válaszai az alábbiak voltak:
Az igazságügy-miniszter az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének a Ptk. módosításával kapcsolatos javaslatának megvalósítását “csak hosszabb távon tartotta elképzelhetőnek”. A miniszter álláspontja szerint a megalapozott döntés érdekében “ tisztázni kell a javasolt szabályozás minden lehetséges összefüggését, fel kell tárni a megvalósítás várható költségeit, meg kell vizsgálni más ország szabályozási megoldásait”. Nem fogadta el a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 155. §-ára vonatkozó módosítási javaslatot, mert szerinte a jogszabály kielégíti a lefoglalt dolog megszüntetésére és kiadására vonatkozóan törvényi szintű szabályozásra tartozó igényeket. Egyetértett viszont azzal, hogy új, rendeleti szintű jogszabályt kell alkotni a gépjárművek lefoglalására és kiadására vonatkozó jogi problémák megoldására.
A belügyminiszter szerint a gépjárművek tulajdonos változásával kapcsolatos átírási gyakorlat jelentős változása remélhető a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 48/1997. (VIII. 26.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) alapján bevezetett – a jármű tulajdonjogát közhitelű módon igazoló – okirat, az ún. törzskönyv alkalmazásától. A lefoglalt dolgokkal kapcsolatos jelenleg hatályos szabályok módosítását az új Be. hatálybalépéséig nem tartotta indokoltnak. Az önkormányzatok jegyzőinek ajánlásban megfogalmazott jogkörével kapcsolatban nem foglalt állást, mivel annak ellenőrzése nem tartozik hatáskörébe.
Az országos rendőrfőkapitány elfogadta az ajánlást, a budapesti rendőrfőkapitány útján intézkedett a főkapitányság gépjármű-felderítési nyomozó szerve ügykezelési és ügyáttételi gyakorlatának megvizsgálásáról és a szükséges intézkedések megtételéről.
A legfőbb ügyész az ajánlásnak eleget téve felülvizsgálta a szóban forgó állásfoglalását, de rámutatott arra, hogy azt nem változtatja meg, mert olyan iránymutatást nem adhat ki, hogy a nyomozó hatóságok ne a Be., hanem a Ptk-nak a tulajdonra vonatkozó szabályai alkalmazásával járjanak el, amikor a dolog lefoglalását megszüntetik vagy azt kiadják. A legfőbb ügyész is elfogadta azt az ajánlást, ami a gépjárművek lefoglalására és kiadására vonatkozó rendeleti színtű szabály megalkotására irányult. Kifejtette azonban, hogy ennek előkészítése nem az ő, hanem az igazságügy-miniszter hatáskörébe tartozik.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese az ajánlásokra adott válaszokra a következőképpen reagált:
Az igazságügy-miniszternek a Ptk. 116. §-a módosításával kapcsolatos válaszát nem tartotta konkrétnak. Ezért a választ csak részben fogadta el. A gépjárművek lefoglalásával, illetve kiadásával kapcsolatos jogszabályalkotásra vonatkozóan arra mutatott rá, hogy arra mielőbb kerüljön sor.
A belügyminiszternek a Ptk. 116. §-a módosításának indokolatlanságára vonatkozó érveléssel nem értett egyet, mert a jogbiztonság elve megalapozza a gépjárművek nyilvántartásának közhitelű, nyilvános és biztonságos rendszerének törvényi szintű szabályozását. Nem osztotta a miniszternek azt az álláspontját sem, mely szerint a lefoglalt dolgokkal kapcsolatos eljárás újraszabályozása az új Be. 2000. január 1-jén történő hatálybalépéséig nem indokolt. Mindezek alapján a szóban forgó ajánlásait fenntartotta, és kérte a belügyminisztert, hogy ismételten vizsgálja meg az ajánlásokban foglaltak teljesítésének elfogadását. Ezutóbbi javaslatra válasz nem érkezett, bár a határidő lejárt.
A legfőbb ügyész és az országos rendőrfőkapitány válaszát tudomásul vette.

OBH 7974/1997.
I. A valószínűsíthetőség alapján vélelmezett tulajdonjog és erre alapozottan lefolytatható végrehajtás nem okoz visszásságot az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben.
II. Ha az adós és a foglalás elszenvedőjének lakcíme azonos, ez megfelelő alapot nyújt annak valószínűsítésére, hogy a tárgyak tulajdonosa az adós, a végrehajtási eljárás lefolytatásának módja ezért nem okozott visszásságot a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, és bűncselekmény megállapítására sem alkalmas, hiszen a jogszabályi felhatalmazottság kizárja a cselekmény materiális jogellenességét.
A panaszos azt kifogásolta, hogy egy kft. ellen elrendelt végrehajtás folytán a kft. garázsból kialakított irodahelyiségén kívül az ugyanezen a címen és ingatlanon elhelyezkedő lakásba is behatoltak, és ott a panaszos és felesége tulajdonában lévő ingóságokat foglaltak le. A panaszos feljelentést tette, majd a nyomozás megtagadása után sikertelenül panasszal élt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságoknál.
I. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a bírósági végrehajtásról szóló törvény értelmében nem lehet lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő ingóságot, ha a rajta levő jelből vagy más körülményből minden bizonyítás nélkül kétségtelenül megállapítható, hogy az ingóság nincs az adós tulajdonában. A lefoglalás mint jogintézmény önmagában nyilvánvalóan nem sérti a tulajdonhoz való jogot, pont ellenkezőleg, ha jogos követelések kielégítését nem lehetne kikényszeríteni, az veszélyeztetné a tulajdonviszonyok alkotmányos rendjét, az alkotmányos kérdés az, hogy alkotmányos-e az a rendelkezés, miszerint lefoglalni a végrehajtási eljárás során azt az adós birtokában, őrizetében levő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az adós tulajdonában van. Figyelembe véve, hogy a végrehajtási eljárás esetében kötelezettségét teljesíteni nem akaró adósról van szó, elképzelhetetlen, hogyan is lehetne az adós közreműködésére számítani abban, hogy ellenérdekű félként segítsen bizonyítani az ingó dolog tulajdonjogát azért, hogy azt tőle lefoglalhassák. Az egyetlen járható út valóban az, hogy, amennyiben valószínű, hogy az ingóság az adós tulajdona, akkor azt le lehet foglalni, kivéve, ha bizonyítást nyer, hogy az más tulajdona. A valószínűsíthetőség alapján vélelmezett tulajdonjog és az erre alapozottan lefolytatható végrehajtás nem okoz visszásságot az alkotmányos joggal összefüggésben.
II. A konkrét esetben a kft.-nek és a panaszos lakóházának ugyanaz volt a címe. Ez teljesen a panaszos akaratától függő tény. A végrehajtás során a lefoglalásnak két határa van. Egyrészt a tulajdonjog valószínűsítésére vonatkozó kötelezettség, másrészt pedig a bizonyítás nélkül kétséget kizáróan nem az adós tulajdonába tartozó dolog kivonása a lefoglalás alól. Mind két feltételnek megfelelt a panasz tárgyává tett lefoglalási eljárás, hiszen joggal feltételezhették a végrehajtást lefolytatók, hogy az adós székhelyén található ingóságok az adós tulajdonában vannak. Az, hogy a panaszos szerint csak az ingatlanon álló garázs volt a kft. tulajdonában, olyan bizonyítást igénylő tény, melyről ennek hiányában a végrehajtást foganatosítók nem vehettek tudomást. Ellenkező esetben ismét megfordulna a bizonyítási teher, és a végrehajtást folytatóknak kellene bizonyítaniuk, hogy az adós székhelyén az ingatlannak mely részét használja (pl. bérli) az adós. A panaszos és a kft. közötti adásvételi vagy bérleti szerződés például, melyből kiderült volna, hogy a kft. csupán a garázzsal rendelkezik, megakadályozhatta volna a végrehajtási eljárásnak a panaszos házán belüli folytatását. Ennek hiányában a székhelyként feltüntetett cím megfelelő alapot nyújtott a valószínűsítésre, a végrehajtási eljárás lefolytatásának módja ezért nem okozott visszásságot a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, és bűncselekmény megállapítására sem alkalmas, hiszen a jogszabályi felhatalmazottság kizárja a cselekmény materiális jogellenességét, vagyis a nyomozás megtagadása nincs összefüggésben a panaszos alkotmányos jogaival.

OBH 8545/1997.
A pályaalkalmassági vizsgálat igazolásának megkövetelése azokban az esetekben, amikor a jogszabály azt nem gépjármű vezetéséhez, hanem a gépjármű vezetőjének foglalkoztatásához írja elő, minden jogszabályi alapot nélkülöző, önkényes vélelmen alapszik, ezért visszásságot okoz az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való joggal, az 58. §-ban biztosított szabad mozgáshoz való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben.
Teljes szöveg: 55. §

OBH 692/1998.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság, valamint a 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog követelményével kapcsolatban nem okoz visszásságot, ha a panaszost ért sérelem ugyan összefüggésbe hozható az említett alkotmányos elvvel, illetve joggal, de nem érinti annak lényeges tartalmát.
A panaszos beadványában sérelmezte a tulajdonában lévő gépjármű lefoglalását, s kifogásolta a lefoglalás végrehajtásának körülményeit.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálata során bekért iratokból megállapította, hogy BM a BRFK Gépjárműfelderítési Osztályánál 1997. október 3-án feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a VW Golf típusú személygépkocsija eltulajdonítása miatt. A hatóság 1997. október 27-én a nyomozást megszüntette, mert a tettes nem vált ismertté. 1997. november 14-én a sértett újabb feljelentéssel élt, arra hivatkozott, hogy azon a napon az egyik családtagja a lakásuk előtt parkoló gépjárműben felismerni vélte az eltulajdonított gépkocsit. A nyomozó hatóság ez alapján a gépjárművet – halaszthatatlan nyomozati cselekményként – lefoglalta, annak foganatosításáról jegyzőkönyvet vett fel. Utólag írásbeli határozat is készült a lefoglalás elrendeléséről, amelyet a panaszosnak a rendőrség kézbesített. A lefoglalást szenvedő személy a lefoglalás ellen panasszal élt. Azt a Fővárosi Főügyészség elutasította. A nyomozó hatóság időközben igazságügyi műszaki szakértőt rendelt ki az ügyben, aki megállapította, hogy a lefoglalt gépjármű nem azonos a sértettől eltulajdonított gépkocsival. Ezért – bűncselekményre utaló egyéb adat hiányára is tekintettel – a rendőrség 1997. november 21-én a gépjármű lefoglalását megszüntette, s elrendelte a panaszosnak való kiadását, november 28-án pedig – a Be. 139. § (1) bekezdés b.) pont második fordulata alapján – a nyomozást is megszüntette.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a szóban forgó gépjármű lefoglalására a Be. 101. § (1) bekezdés a.) pontja értelmében a Be. 121. §-ának (2) bekezdés szerinti intézkedés keretében – halaszthatatlan nyomozási cselekményként – került sor. A bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló 40/1987. BM. utasítás 410. pontjában foglalt előírás szerint pedig a halaszthatatlan nyomozási cselekményeket és a Be. 121. §-ának (2) bekezdése szerinti intézkedéseket azonnal foganatosítani kell. Ennek a rendelkezésnek az az indoka, hogy a nyomozó hatóságnak a büntető eljárás megindulásával egyidejűleg meg kell tennie a bűncselekmény elkövetésének vagy folytatásának megakadályozását célzó intézkedéseket.
A szóban forgó büntetőeljárást lefolytató nyomozó hatóság a feljelentés adatai, majd a foganatosított tanúkihallgatás alapján kellő alappal feltételezte, hogy a sértett által megjelölt jármű bűncselekményből származik. Ezért azt tárgyi bizonyítási eszköznek kellett tekinteni. Következésképpen annak lefoglalására törvényesen került sor.
A lefoglalás módjára vonatkozóan az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese azt állapította meg, hogy az nem okozott alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, mert a lefoglalás a műszaki szakértői vizsgálat foganatosítása érdekében indokolt volt, annak megtörténte után pedig a nyomozó hatóság a szóban forgó kényszerintézkedést nyomban megszüntette.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese szerint a panaszost ért sérelem ugyan összefüggésbe hozható a jogbiztonság elvével és a tulajdonhoz való alkotmányos joggal, de nem érinti annak lényeges tartalmát. Ezért a panaszt az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 19. § (2) bekezdése figyelemmel – mivel az nyilvánvalóan alaptalan volt – elutasította.

OBH 3020/1998.
II. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, tulajdonhoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot, hogy a közösségi szállás a külföldi állampolgárok a személyes holmijának tárolására nem bizosított zárható szekrényeket.
Teljes szöveg: 54. §

OBH 6241/1998.
A büntetőeljárásról szóló törvény megsértésével végzett lefoglalás, melynek alapján nem azonosíthatók egyértelműen a kényszerintézkedéssel érintett tárgyak, visszásságot okoz az Alkotmány 13. §-a által védett tulajdonhoz való joggal összefüggésben.
A beadványt tevő azt kifogásolta, hogy a vele szemben folytatott büntetőeljárás során iratait válogatás nélkül lefoglalták, és az olyan iratok kiadása iránti kérelmeit is elutasítják, melyek nyilvánvalóan nem állnak összefüggésben az eljárással. Panaszát a Szombathelyi Városi Ügyészség arra hivatkozva utasította el, hogy a bűncselekmények bizonyításához elengedhetetlen a nagyszámú irat tüzetes átvizsgálása, így a beadványt tevő által többször kért iratokra is szükség van még az eljárás során. A határozat indokolása kitért arra is, hogy a lefoglalási jegyzőkönyv valóban nem a kellő részletességgel készült, abból annak ténye sem állapítható meg, hogy egy, a beadványt tevő által kért okiratot valóban lefoglaltak-e.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a bűncselekmények üldözése olyan alkotmányos cél, amelyre tekintettel a tulajdonhoz való jog korlátozható mindaddig, amíg a korlátozás az elérni kívánt céllal arányos. A lefoglalás arányosságát illetően a törvény kellő eligazítással szolgál. Ennek megfelelően a lefoglalás nem érinthet olyan dolgokat, amelyek nem tárgyi bizonyítási eszközök, továbbá a szükségtelenül lefoglalt vagy az eljárás folytatásához már nem szükséges dolgok lefoglalása nem tartható fenn. Mivel a lefoglalást szenvedő a nyomozó hatóság tervezett nyomozási cselekményeit nem ismerheti meg, a lefoglalás fenntartásának és hasonlóan a lefoglalás megszüntetése iránti kérése elutasításának részletes indokolására nem tarthat igényt. A lefoglalás vonatkozásában tehát a kényszerintézkedés törvényi szabályok szerinti elvégzése nagyrészt a kényszerintézkedés alkotmányosságát is jelenti. Ennek megfelelően a kényszerintézkedésre vonatkozó szabályok szigorú betartásának elmulasztása a törvény megsértése mellett általában alkotmányos jog megsértésével is jár. A szóban forgó esetben a nyomozó hatóság úgy végezte a házkutatást, illetve úgy hajtotta végre a lefoglalást, hogy az erről készült jegyzőkönyv alapján nem azonosíthatók maradéktalanul a lefoglalt tárgyak, ezért a nyomozó hatóság mulasztása a beadványt tevő tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okozott, minthogy a kellő körültekintés nélkül végzett lefoglalás e joga sérelmének közvetlen veszélyével járt.
Ajánlásában a helyettes biztos kérte, hogy a Vas megyei rendőrfőkapitány haladéktalanul vizsgálja meg a beadványt tevőtől lefoglalt és a kényszerintézkedés alól még fel nem oldott dolgokat; gondoskodjon arról, hogy a lefoglalást csak a nyomozáshoz valóban szükséges eszközökre tartsák fenn, és ezekről pontos jegyzék álljon a beadványt tevő rendelkezésére; hívja fel továbbá a vezetése alatt dolgozó állomány figyelmét arra, hogy a kényszerintézkedésekre vonatkozó szabályok betartásának elmulasztása önmagában sértheti az érintettek alkotmányos jogait, a szabályos eljárás ezért fegyelmi felelősség terhe mellett kötelező. Az ajánlásokat a főkapitány elfogadta.
 

Építés- és lakásügyek

OBH 8561/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és a 13. § (1) bekezdésében kijelentett tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a polgármesteri hivatal az állampolgár telekhatár-módosítással kapcsolatos kérelmét nem vizsgálja ki, illetve arról az előírt törvényi határidőn belül nem ad tájékoztatatást.
Panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez intézett beadványában sérelmezte, hogy Pilisszentiván polgármesteréhez írt kérelmére több mint egy éve nem kapott választ.
Panaszos 1960-ban kezdett építkezni pilisszentiváni ingatlanán, állítása szerint az akkori tanácselnök arra szólította fel, hogy kerítését az eredeti telekhatárhoz képest tegye 10 méterrel beljebb, mert a rendezési terv alapján utcát kívánnak ott nyitni. Panaszos eleget tett a felszólításnak, de az utca anélkül készült el, hogy az ő telkéből az említett 10 méterre szükség lett volna. A terület sem kisajátításra, sem beépítésre nem került, ezért panaszos levélben kereste meg a települési önkormányzat polgármesterét és kérte, hogy tájékoztassák arról, hogy mi az önkormányzat célja ezzel a területtel, illetve ha nem tartanak az ingatlan ezen részére igényt, akkor tegyék lehetővé, hogy a kerítést a telekhatárnak megfelelően helyezze vissza.
A panasszal kapcsolatban az általános helyettes tájékoztatást kért az önkormányzat jegyzőjétől arra vonatkozóan, hogy miért nem került sor panaszos informálására, ügyének kivizsgálására. A megkeresésre Pilisszentiván igazgatási csoportjának vezetője válaszolt, aki válaszában leírta, hogy a polgármester hosszan tartó betegsége miatt nem válaszoltak panaszosnak és emiatt nem került sor az ügy kivizsgálására sem. Az általános helyettes az igazgatási csoport vezetőjének előbbi válaszát nem fogadta el, és az ügy kivizsgálására kérte fel a jegyzőt. A jegyző az általános helyetteshez intézett válaszában elismerte, hogy panaszos ingatlana 80 m2-rel kisebb, mint a tulajdoni lapon feltüntetett nagyság, de a telekhatár-rendezés a hivatalos térkép alapján megtörténtnek tekinthető, csak esetleg a panaszos nem kapott erről hivatalos értesítést.
A jogállamiság és a szerves részét képező jogbiztonság elvéből fakadnak az alkotmányos jogszolgáltatás elengedhetetlen feltételét képező eljárási garanciák. Ilyen eljárási garancia az ügyfél tájékoztatása is ügyének állásáról, az abban tett intézkedésekről. Pilisszentiván Polgármesteri Hivatala fenti esetben nem tájékoztatta panaszost kérelme kivizsgálásának eredményéről, ezért a jogállamiság, és a tulajdonhoz való jog sérelmével járó visszásságot idézett elő. A Polgármesteri Hivatal eljárása során szintén a jogállamiság sérelmével járó visszásságot okozott az is, hogy a hivatal a polgármester betegségére hivatkozva az elintézési határidőt többszörösen túllépve tett csak intézkedést az ügyben.
A fentiekben megállapított alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságok orvoslására az általános helyettes ajánlásban kérte fel az önkormányzat jegyzőjét, hogy tegyen intézkedéseket panaszos hivatalos tájékoztatásának pótlása érdekében, egyúttal felszólította a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy Pilisszentiván Polgármesteri Hivatala tekintetében fokozottabban ellenőrizze az ügyintézési határidők betartását.
Az általános helyettes ajánlását mindkét szerv elfogadta, annak eleget tett.
OBH 2589/1997.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal, valamint az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatóság a telekrendezési eljárás során nem rendelkezik a közút céljára lejegyzett terület tulajdonosainak kártalanításáról, valamint, ha határozatáról nem értesíti az eljárásban érintett valamennyi érdekeltet.
A panaszos az Országgyűlési Biztos Hivatala Panaszirodáján sérelmezte, hogy a telki ingatlanok telekhatár-rendezésének engedélyezési eljárása során hozott határozatban nem állapítottak meg részére kártalanítást az út céljára igénybe vett terület után.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az eljárás során bekérte az engedélyezési dokumentumokat, valamint a földhivatali iratokat, melyek alapján megállapította, hogy Telki Község Önkormányzata kérelmére az eljárásra kijelölt biatorbágyi jegyző engedélyezte a vázrajz alapján a telki ingatlanok összevonását, majd megosztását, 1285 m2 nagyságú út kialakításával. A határozat végrehajtása és ingatlan-nyilvántartáson való átvezetése érdekében a telekrendezéssel érintett ingatlanok tulajdonosai tulajdonközösség megszüntetésére megállapodást kötöttek, melyben már szerepel a telki, 180/2. hrsz.-ú ingatlan mint kialakított út 1285 m2 területtel, amely az engedélyező határozat alapján a helyi önkormányzat tulajdonába került. Ezt a megállapodást valamennyi érdekelt, így a panaszos is aláírta. A megállapodás és az engedélyező határozat alapján a földhivatal a megosztást átvezette.
Az építésügyről szóló törvény alapján a közút céljára történő igénybevétel esetében a kártalanításra a kisajátítási kártalanítás szabályait kell alkalmazni, kivéve, ha az igénybevételre az érdekeltek kérelmére indított telekalakítási eljárással kapcsolatban kerül sor, és az érdekeltek a kártalanítási igényükről lemondtak. Jelen esetben a tulajdonosok az eljárás során a közút részére szükséges terület után járó kártalanításról az építési hatósági eljárásban nem mondtak le.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a határozatot hozó hatóság nem rendelkezett a közút céljára igénybe vett terület kártalanításáról, ezzel a tulajdonjoghoz fűződő alkotmányos jogelvet sértette meg.
Úgyszintén visszásságot okozott az eljáró hatóság azzal, hogy határozatából csak a kérelmező önkormányzat kapott, az érdekelt tulajdonosokat nem értesítette, így elzárta őket a jogorvoslati jog igénybevéte-lének lehetőségétől.
Tényként volt megállapítható azonban, hogy az építésügyi határozat alapján kötött megállapodás megkötésekor a panaszos és társai már tudomással bírtak a határozatról, azt nem észrevételezték, s tudomásul vették aláírásukkal azt is, hogy a közút céljára szükséges terület kártalanítás fizetése nélkül kerül az önkormányzat tulajdonába.
Az országgyűlési biztos általános helyettese. figyelemmel a polgári jogi megállapodásra nem tett ajánlást, de felkérte a biatorbágyi és telki önkormányzatok jegyzőit, hogy a jövőben fokozottan ügyeljenek a jogszabályok betartására.

OBH 3152/1997.
Nem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének és a 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog sérelme, ha a települési önkormányzat hatályos önkormányzati rendelete alapján megtiltja az ingatlanon hosszabb ideje folytatott állattartást.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy Gyula Város Önkormányzata 1996. augusztus 1. napjával eltiltotta az ingatlanán hosszú ideje folytatott állattartástól.
Az Önkormányzat által 1995-ben épített gondozó ház és panaszos kertje mintegy 50 méteres sávon szomszédosak.
A város aljegyzője az állampolgári jogok <%2országgyűlési biztosának megkeresésére adott válaszában utalt Gyula Város Önkormányzatának az állattartásról és a hajtásos növénytermesztésről szóló rendeletére, amely tiltja az állattartást közösségi épület 100 m-es körzetén belül. Az aljegyző kiemelte, hogy Gyula Város Tanácsának már hatályon kívül helyezett rendelete is tiltotta a nagyállattartást a szóban forgó területen.
Az önkormányzati rendelet vizsgálata során az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az állattartás az érintett ingatlanon egyértelműen tilos volt, mert a jogszabály közösségi építmények 100 méteren belüli körzetében ezt a tevékenységet tiltotta.
Az érintett területen a nagyállattartás a korábban hatályos jogszabály alapján is tiltva volt, arra hivatkozni tehát, hogy az állattartást a család régóta folytatja, nem helytálló. Panaszos nem hivatkozhat egy olyan, az érintett ingatlanon kétségtelenül hosszabb ideje végzett tevékenységre, amely az akkor hatályos rendelkezés szerint is tilos volt. Más kérdés, hogy a tiltás ellenére a család az állattartást éveken keresztül háborítatlanul végezhette.
Figyelemmel az önkormányzati rendeletnek a közösségi építmények 100 méteres körzetén belül az állattartást tiltó, kétségtelenül szigorú feltételére, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az állattartás felszámolásának elrendelése ugyan hátrányosan érintette panaszost, a döntés azonban nem okozott alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot.

OBH 6881/1997.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó jogbiztonsággal, valamint a 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való joggal kapcsolatban az önkormányzat jegyzője, ha az önkormányzat rendeletét, illetve határozatát nem hajtja végre, és saját mulasztására hivatkozva a panaszos építésügyi kérelmében a döntést bizonytalan időre felfüggeszti.
A panaszos az országgyűlés biztoshoz írott beadványában kifogásolta, hogy a tulajdonában lévő épület bontására és üdülőépület építésére kért építési engedélyt az önkormányzat jegyzőjétől, de az az eljárást bizonytalan időre felfüggesztette.
Az országgyűlés biztos a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, melyben megállapította, hogy Csopak Község Önkormányzata 1993-ban rendelettel módosította a rendezési tervét, és a település belterületével közvetlenül határos közművesített külterületi (zártkerti) ingatlanok – köztük a panaszos ingatlanának – belterületbe vonását vette tervbe. Csereként kijelölt mintegy 10 hektárnyi belterületi hasznosításra alkalmatlan területet, amelyet a belterületből kicsatolni, külterületté minősíteni tervezett. Az önkormányzat még 1993 -ban határozatával kötelezte a jegyzőt a rendelet azonnali végrehajtására. A jegyző a változások átvezetésére megkereste a Balatonfüredi Városi Földhivatalt, de a földhivatal a Balaton üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti korlátozásáról szóló 1/1989. (I. 1.) ÉVM rendelet előírásának értelmezésére kérte fel a Veszprém Megyei Földhivatal, illetve a Földművelésügyi Minisztérium útján a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumot. A minisztérium 1994 augusztusában a szakhatósági hozzájárulás megadását javasolta. A földhivatal azonban a jegyző kérelmét érdemben ezután sem bírálta el, hanem további hét hónap elteltével hívta fel a jegyzőt annak jelzésére, hogy “fenntartják-e az előző testület által beadott kérelmet.” Az önkormányzat a megkeresésre nem reagált, ezért a földhivatal az átvezetésre vonatkozó kérelmet elutasította. A határozat ellen az önkormányzat jegyzője fellebbezést nem nyújtott be.
A panaszos építési engedély iránti kérelmének elbírálását a jegyző mint az elsőfokú építésügyi hatóság 1997. júniusban határozattal a képviselő-testület döntéséig felfüggesztette. Az önkormányzat testülete azonban a korábbi rendeletével betervezett és a határozatával azonnali végrehajtandóvá minősített döntését nem módosította, és az építésügyi eljárás felfüggesztésének indokaként megjelölt döntést nem hozta meg.
Az országgyűlés biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat jegyzője törvénysértően járt el, amikor az önkormányzat rendeletét, illetve határozatát nem hajtotta végre, saját mulasztására hivatkozva a panaszos kérelmében a döntést bizonytalan időre felfüggesztette, és ezzel a panaszosnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogbiztonsághoz, valamint a 13. §-ban biztosított tulajdonhoz való jogát sértette.
Az országgyűlés biztos ezért felhívta a Veszprém Megyei Földhivatal vezetőjét, hogy a Balatonfüredi Körzeti Földhivatal eljárását, illetve mulasztását vizsgálja ki, továbbá felkérte a Csopaki Önkormányzat polgármesterét, hogy kezdeményezze a képviselő-testületnél a település belterületi határai módosítására vonatkozó rendeleteinek egyértelműsítését, illetve a kötelezze a jegyzőt a rendelet végrehajtására.
A Veszprém Megyei Földhivatal vezetője az ajánlásnak eleget tett.
Az önkormányzat az ajánlással egyetértett, és a belterületbe vonáshoz szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 8052/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált, jogállamiságból eredő jogbiztonsággal, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az eljáró közigazgatási szerv nem tisztázza a tényállást, ennek következtében nem értesíti az építési engedélyről az építkezéssel érintett ingatlan tulajdonosát.
Teljes szöveg: 57. § (5)

OBH 10815/1997.
Visszásságot okoz az Alkotmány 57. § (5) bek.-ben deklarált jogorvoslati jogosultsággal kapcsolatban az önkormányzat jegyzőjének eljárása, ha a panaszos ügyében hozott birtokvédelmi határozatot nem a panaszos tényleges tartózkodási helyére kézbesíti.
A panaszos azért fordult kérelemmel az Országgyűlési Biztos Hivatalához, mert az önkormányzat az általa indított birtokvédelmi eljárásban nem tett érdemi intézkedést. Panaszolta még, hogy az önkormányzattól többszöri ígéret ellenére nem kapott lakást.
Az országgyűlési biztos a jogorvoslati jogosultság sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot.
A panaszos családjával 1990-ben költözött Budapestre, és az önkormányzati lakás bérlője – mint a lánya élettársa – fogadta be őket a 16 m2 – es szükséglakásba. Az iratok között található olyan iratmásolat, amely azt igazolja, hogy a bérlő 1990-ben 100 ezer forintot a panaszostól átvett. A fizetés jogcíme az ügyvédi ellenjegyzéssel készült dokumentumon nem szerepel, de 1992-ben az önkormányzat a lakás igénybevétele iránt eljárást indított, mert tudomásukra jutott, hogy a lakást a bérlő elhagyta. A fellebbezés folytán megismételt eljárásban a bérlő tanúkkal bizonyította, hogy a lakást nem a visszatérés szándéka nélkül hagyta el, csak az élettársával vesztek össze, de kapcsolatuk rendeződött, ezért az igénybevételi eljárást megszüntették. A panaszos lánya 1995-ben méltányosságból, pályázaton kívül, 3 gyermekére tekintettel – élettársa nélkül – kapott egy 26 m2 -es lakást a szomszéd kerületében. E lakás kiutalását megelőzően a panaszos nyilatkozatban mondott le arról, hogy az önkormányzattól lakást igényel. A panaszos lánya elköltözését követően is a lakásban maradt, és a bérlő létesített új lakcímet. A panaszos a bérlő lakásába 1997. március 11-i dátummal állandó lakosként bejelentkezett. A panaszos 1997. szeptember 12-én nyújtott be kérelmet az önkormányzathoz, melyben jelezte, hogy a bérlő azzal fenyegeti, hogy a lakásból bírósági ítélet nélkül ki fogja tenni. Erre a beadványra – amely csupán a birtoksérelem veszélyére hívta fel a hatóság figyelmét – nem indult eljárás az önkormányzatnál. Ezt követően több kérelmet nyújtott be az önkormányzat jegyzőjéhez, illetve polgármesteréhez – főként lakásigénylést –, de a birtokvédelmi eljárás folytatására csak 1998 júniusában került sor, mert a bérlő – beváltva fenyegetését – 1997. szeptember 14-én a lakást kiürítette, és a panaszos bútorait a ház udvarán helyezte el. A panaszos 1998. május 18-án ismét birtokvédelmi eljárást indított, amire 1998. június 3-án személyes meghallgatást tartottak, és a lakás bérlője az ott tartózkodásának jogcímét igazolta, és 1998. június 6-i keltezéssel a panaszos kérelmét a hatóság elutasította, azzal az indokkal, hogy a kérelmező a lakás birtoklására nem rendelkezik jogalappal. E határozatot a kérelmező nem kapta meg, mert azt – mint a megküldött tértivevény igazolja – éppen arra címre kézbesítették, amelyből a kizárását a kérelmező az eljárásban kifogásolta.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos kérelme egyrészt megalapozott, másrészt felhívta a panaszos figyelmét, hogy az önkormányzat a tulajdonában álló lakások bérlőinek kiválasztásakor, és a bérleti szerződések megkötésekor nem hatóságként, hanem tulajdonosként jár el, ezért eljárása, illetve mulasztása ügyében az országgyűlési biztos nem rendelkezik hatáskörrel, így ebben a körben eljárást nem folytatott. Megállapította azonban, hogy az önkormányzat jegyzőjének eljárása sértette az állampolgár jogorvoslati jogosultságát, és ezzel alkotmányos visszásságot okozott, ezért felhívta az önkormányzat jegyzőjét, hogy vizsgálja felül a panaszos ügyében hozott birtokvédelmi határozatot és a kézbesítés körülményeit, és intézkedjen a határozat kézbesítése iránt.
Az önkormányzat az ajánlással egyetértett, és a határozat ismételt kézbesítése, és a jogorvoslat lehetőségének biztosítása iránt intézkedett.

OBH 1103/1998.
Nem okoz visszásságot az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való joggal kapcsolatban az önkormányzat azzal, hogy 1998. január 1-jét követően nem fizet piaci lakbért a lakástulajdonosnak a kényszerbérlője kiköltözéséig, ha a törvényes határidőn belül megállapodást kötött a bérlővel a pénzbeli megváltás összegében, de a bérlő a kiköltözési kötelezettségének határidőre nem tett eleget.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz írt beadványában kifogásolta, hogy az önkormányzat elutasította a kényszerbérlője után piaci lakbér megfizetésére adott felszólítását. Kifogásolta, hogy a jogszabály csak 1998. I. 1-jétől teszi lehetővé a tulajdonos számára a piaci lakbér igénylését, és a meg nem térült költségeinek megfizettetésére sem jogosult. Jelezte, hogy a kérelmét egyidejűleg az Alkotmánybírósághoz is benyújtotta.
Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelme miatt indított vizsgálatot.
Az önkormányzat a panaszos szülei lakásában lakó bérlőket kényszerbérlőknek ismerte el, és részükre a lakás 15 napon belüli kiürítése fejében pénzbeli térítést ajánlott fel, amit a bérlők az 1997. XII. 15-én kötött megállapodásban elfogadtak. A lakást a határnapra mégsem ürítették ki, ezért a panaszos az önkormányzatot felszólította a piaci lakbér megfizetésére, de azt az önkormányzat jegyzője elutasította.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1997. évi LVII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXVIII. törvény (Lt.) 85. § (1) bekezdése szerint a lakás fekvése szerint illetékes önkormányzat 1998. december 31-ig köteles a kényszerbérlő részére önkormányzati cserelakás bérbeadását felajánlani. Amennyiben ezt nem teszi, úgy köteles az önkormányzati lakások lakbére és bérbeadó által közölt lakbér különbözetét a bérbeadónak megtéríteni. A 90. § (2) bekezdése a kényszerbérlet megszüntetésének más lehetőségeit is elismeri azzal, hogy akkor is biztosít költségvetési támogatást, ha az önkormányzat más módon gondoskodik a bérlő elhelyezésről. A (3) bekezdés szerint a támogatás az önkormányzatot akkor is megilleti, ha a bérbeadó és a bérlő a kényszerbérletet közös megegyezéssel szünteti meg, és az önkormányzat a bérlőnek lakás biztosítása helyett pénzbeli térítést fizet. Az önkormányzat az iratok szerint eleget tett a törvényi kötelezettségnek, amikor a pénzbeli térítést a megállapodás alapján a bérlők részére kifizette, és ők vállalták, hogy elhelyezésükről maguk gondoskodnak. A lakásban a határidő lejártát követően jogcím nélküli lakóként tartózkodnak, akikkel szemben a tulajdonos lakáskiürítési eljárást kezdeményezhet, illetve a bérlőket a piaci lakbér fizetésére szólíthatja fel, és teljesítés hiányában bírósági eljárás indítható.
A jogszabállyal kapcsolatos kifogás ügyében az országgyűlési biztos az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB határozatára is tekintettel megállapította, hogy éppen a piaci lakbér visszamenőleges követelésének lehetővé tétele sértené az Alkotmányban deklarált jogállamiság és az azzal szorosan összefüggő jogbiztonság elvét. Alkotmányellenes lenne a jogszabályok olyan módosítása, amely akár a bérlőt, akár az önkormányzatot kötelezné olyan teljesítésre, amely számára nem volt előre látható. A bérlő által okozott kár megtérítését a polgári jogi és lakásügyi jogszabályok korábban sem zárták ki, és a tulajdonos e jogát bírósági úton érvényesítheti, de a bérlő, illetve a tulajdonosok karbantartási tevékenységének elmulasztása miatt bekövetkezett állagromlás a kényszerbérlet megszűnését követően sem hárítható át az önkormányzatra.
Az országgyűlési biztos a fentiek alapján a panaszos kérelme ellenére nem indítványozta az Alkotmánybíróságnál a jogszabály alkotmányossági vizsgálatát, és arra tekintettel, hogy a panaszos az indítványát közvetlenül is eljuttatta az Alkotmánybírósághoz, áttétel iránt sem intézkedett, és a panasz további részét hatáskör hiányában elutasította, és az eljárást megszüntette.

OBH 1799/1998.
I. Nem okoz visszásságot az Alkotmány 54. § (1) bekezdésben az élethez és a 13. § -ban a tulajdonhoz biztosított joggal kapcsolatban az építésügyi hatóság ha a magántulajdonú épület életveszélyes állapotának elhárításakor nem intézkedik annak lakhatóvá tételéről.
II. Kizárt az országgyűlési biztos eljárási hatásköre, ha a panaszos a közigazgatási jogorvoslati jogosultságát nem merítette ki.
Teljes szöveg: 54. § (1)

OBH 1894/1998.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésben biztosított tulajdonhoz való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz az építési törvény kártalanítási szabályainak eltérő értelmezése és gyakorlati alkalmazása.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: építésügyi törvény) 30. § (3) bekezdés szerint kártalanítási szabályai a törvény kihirdetését követő 8. napon léptek hatályba. (1997. július 24-től számítottan ez a nap 1997. augusztus 1 napja.)
A törvény eltérő értelmezésével kapcsolatos panaszok összefogása indokolttá tette az álláspontok egy vizsgálatban való értékelését, problémafelvetését és a országgyűlési biztos intézkedésének kezdeményezését a tulajdonhoz való alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt.
Az első panasz Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának eljárását kifogásolta. A vizsgálat megállapította, hogy panaszos ügyében elutasító határozatok születtek, mert a város rendezési tervében a kérdéses területet egy jövőbeni cél megvalósítására tartották fenn, a korlátozási kártalanítás fizetése vagy végső soron az ingatlan kisajátítása a korábbi szabályozás szerint jogkövetkezmények nélkül mellőzhető volt. A már hatályba lépett új rendelkezés pedig a panaszos esetére a jövőre nézve, de nem azonnal ad megoldást. Tekintettel arra, hogy korábban elrendelt korlátozási vagy építési tilalom az ügyben nem volt, így panaszosnak az idézett szabályok szerint kérheti az ingatlan megvételét, végső soron annak kisajátítását. Természetesen az is megoldás lehet, hogy a fennálló szabályozás értelmében az önkormányzat telekalakítást és építést engedélyez panaszosnak, és ezzel tulajdonosi, építési jogait tovább nem korlátozza. A vizsgálat megállapította, hogy az ingatlan intézményterület céljára való átminősítése az önkormányzat elhatározása volt. Az övezeti besorolás azonban megengedi lakóépület építését, így e jogának gyakorlásától a panaszos sem zárható el. A későbbiekben megvalósítandó közérdekű cél fenntartása esetén pedig az önkormányzatnak vállalnia kell az új szabályozás szerinti teljes kártalanítást, ezt követeli meg a jogbiztonság és a tulajdonosi jogok védelme.
A másik ügy Jász-Nagykun-Szolnok megyei. Szolnok rendezési tervében előírt intézményterület megvalósulása veszélyezteti a még ott található építmények állagát, s jelentős csapadék esetén azok nagymértékben károsodnak. A Közigazgatási Hivatal vezetője Szolnok polgármesteréhez intézett megkeresésében kifejtette, hogy az építésügyi törvény 30. § (3) bekezdése alapján kezdeményezi az ingatlan megvásárlásának megindítását, mivel az intézményterület megvalósítása korlátozza a panaszos építéssel kapcsolatos jogait. A megkeresés idézi a törvény szövegét, így azt is, hogy az ingatlan tulajdonosa a közérdekű cél kedvezményezettjétől, ennek hiányában a települési önkormányzattól követelheti az ingatlan megvételét. A második ügy – amelynek megoldásával az országgyűlési biztos is egyetért – azért nagyon jelentős, mert láthatóan ugyanazon körülmények fennállása esetén Debrecen jegyzője nem tartotta lehetségesnek az építésügyi törvény 30. § (3) bekezdésének alkalmazását, egy másik megyében a közigazgatási hivatal pedig egyértelműen utal az intézményterület céljára fenntartott területen fennálló korlátozás kiküszöbölésére alkalmas új szabályozásra, és annak alkalmazását kezdeményezte.
A törvény idézett 30. § (3) bekezdésének értelmezése nem egységes, ezt a két ismertetett eset is mutatja. Ehhez még hozzájárul az az önkormányzati álláspont is, mely e bekezdést csak akkor tartja alkalmazhatónak, ha a később megvalósítandó közérdekű cél meghatározása az építésügyi törvény hatálybalépését követően történik. Ez az álláspont kiküszöbölhetetlen hátrányt jelent az érintetteknek, hiszen ez a felfogás nem ad választ arra, hogy a korábbi rendezési tervekben meghatározott felhasználási cél (például: intézményterület megvalósítása) hátránya miként küszöbölhető ki? E felfogás szerint a törvény 30. § (3) bekezdésének hatálybalépésekor már rendeletben szabályozott, de későbbiekben tervezett közérdekű cél esetén a panaszos nem kérheti az ingatlan megvételét a közérdekű cél kedvezményezettjétől vagy végső soron az önkormányzattól.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a különböző értelmezéseken alapuló eljárás sérti a tulajdonhoz való jogot, valamint a jogbiztonság szempontjából is visszásságot okoz, hiszen például a debreceni önkormányzat egyértelműen elhárította a jogszabályi rendelkezés alkalmazhatóságát.
Ajánlásában felkérte a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, hogy az ismertetett ügyek és konkrét panaszok alapján fejtse ki álláspontját, és értékelje az ismertetett eljárásokat. A jogszabály egységes értelmezése érdekében felkérte a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, hogy a Belügyminisztérium, illetve közigazgatási hivatalok útján szíveskedjen tájékoztatást kiadni az építésügyi törvény 30. § (3) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazására, annak elérése érdekében, hogy ne fordulhasson elő különböző értelmezési gyakorlat.
Az ajánlást a miniszter elfogadta. A debreceni ügy kapcsán kifejtette álláspontját, kimondva, hogy az önkormányzat eljárása jogszabálysértő volt, és azt is, hogy az ügyben milyen intézkedések szükségesek. A második ajánlás teljesítése érdekében pedig kilátásba helyezte a megfelelő dokumentum kiadását az országosan egységes gyakorlat érdekében. A jelzett időpontra szóló miniszteri intézkedés kiadása elmaradt. Időközben a minisztérium fe<%-2ladatköre megváltozott, így az ajánlások és az arra kapott korábbi környezetvédelmi és területfejlesztési miniszteri válasz, az újonnan érkezett panasszal együtt megküldésre került a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter részére, kérve a mielőbbi intézkedést annak érdekében, hogy a feltárt visszásságok mielőbb kiküszöbölhetők legyenek. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem lelt le.

OBH 2248/1998.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, az 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz, a 13. § (1) bekezdésben rögzített tulajdonhoz való joggal a 70/A. § (1)–(2) bekezdésébe foglalt diszkrimináció tilalmával összefüggésben visszásságot okoz, ha azonos természetbeni és jogi helyzetben lévő két egymás melletti telek beépítési előírásait egyikük érdekében a másiknak aránytalanul súlyos hátrányokat okozva változtatják meg, ha az elvi építési engedély nem felel meg a jogszabályok előírásainak, ha az eljárásban az ellenérdekű felek nem egyenlő elbírálásban részesülnek.
Teljes szöveg: 70/A. §

OBH 2536/1998.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonjoggal és az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási hivatal a bíróság által elrendelt új eljárást huzamos időn át nem folytatja le.
A panaszos az Országgyűlési Biztos Hivatala Panaszirodáján személyesen előadott panaszában sérelmezte, hogy szentendrei ingatlanát érintő kisajátítási eljárás során a Budakörnyéki Bíróság által elrendelt új eljárást a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal több mint két éve nem folytatta le.
A vizsgálat során megállapítható volt, hogy Szentendre Város Önkormányzata közút szélesítése céljából kisajátítani kérte a panaszos és édesanyja tulajdonát képező ingatlan egy részét. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal a kérelemnek helyt adott, és 1993-ban határozatával kártalanítás megállapítása mellett döntött a részkisajátításról. A kisajátítást szenvedők a közigazgatási határozatot keresettel támadták meg. A Buda-környéki Bíróság a 1996. január 3-án jogerőre emelkedett ítéletével a közigazgatási határozatot megsemmisítette, és a hatóságot új eljárás lefolytatására utasította.
A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal mint kisajátító hatóság az elrendelt új eljárást nem folytatta le; csak az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatást kérő intézkedését és a kisajátítást szenvedő beadványát követően szólította fel kisajátítást kérőt a bírói ítéletben részletezett hiányosságok pótlására.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította azzal, hogy a hatóság a bírói ítélettel elrendelt új eljárást több mint két évig nem folytatta le, visszásságot okozott, mert a panaszos nem élhetett az alkotmányban biztosított jogorvoslati jogával.
A hatóság megsértette eljárásával továbbá a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogot is, miután a kisajátítás megindítását fel kell tüntetni az ingatlan-nyilvántartásban, így a panaszos tulajdonjogából fakadó rendelkezési joga korlátozódott, a bejegyzés ugyanis korlátozta joga gyakorlásában.
A visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy haladéktalanul folytassa le a megismétlendő kisajátítási eljárást, ezen belül tűzzön ki határidőt a bírói ítélet indokolási részében részletezett hiányok pótlására, s ennek eltelte után döntsön a kérelem tárgyában.
A közigazgatási hivatal vezetője az ajánlást elfogadta, meghozta határozatát, intézkedett az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés törlése iránt, megszüntetve a feltárt visszásságot.

OBH 3305/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonjoggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási szerv az ingatlan társtulajdonosa hozzájárulása nélkül ad ki építési engedélyt, és az engedélyről a társtulajdonost nem értesíti.
II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha az eljáró hatóság a jogszabályi előírások betartásával függeszti fel az eljárást.
A panaszos beadványában a váci önkormányzat jegyzőjének az eljárását sérelmezte a tulajdonában is lévő társasház tetőterében megkezdett építkezés engedélyezésével kapcsolatban.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jegyző építési engedélyt adott a lakóház tetőterének beépítésére annak ellenére, hogy panaszos időben jelezte, hogy a társasháznak ő is tulajdonosa, és a tervezett építkezéshez nem járul hozzá. A hatóság elfogadta az építési jogosultság igazolásaként a közös képviselő nyilatkozatát. Az építési engedélyről a panaszos csak a közigazgatási hivatal közbenjárására kapott értesítést, több hónappal a határozat meghozatala után, az építkezés megkezdését követően. A panaszos fellebbezésére a közigazgatási hivatal az építési engedélyt megsemmisítette. Az építtető a panaszos tulajdoni hozzájárulása pótlásáért a bírósághoz fordult és kérte ennek alapján az eljárás felfüggesztését. A jegyző a kérelemnek helyt adott, a fellebbezést a közigazgatási hivatal elutasította.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jegyző megsértette az építési törvénynek az építési engedély megadására és az építési jogosultság igazolására vonatkozó előírásait a társtulajdonosi hozzájárulás hiányában megadott engedéllyel, az engedélynek a panaszos részére történő késedelmes megküldésével a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásságot okozott.
Ugyanakkor megállapította az országgyűlési biztos általános helyettese, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény előírásainak megfelelően jártak el a hatóságok, amikor a társtulajdonosi hozzájárulás pótlására indult bírósági eljárásra tekintettel – kérelemre – az eljárást felfüggesztették, ezért az eljárás felfüggesztésével alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság nem keletkezett.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felhívta a jegyzőt, hogy az építési engedély iránti kérelmek elbírálásánál fokozottan vizsgálja az építési jogosultságot és intézkedjen annak érdekében, hogy az építési engedélyről szóló határozatot minden érdekelt ügyfél megkapja.
Az ajánlást a jegyző elfogadta és határidőben adott válaszában tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy a kért intézkedéseket megtette.

OBH 3913/1998.
Az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való jog, valamint a 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat a lakás bérleti jogviszonyának megszüntetését követő 10 év elteltével sem gondoskodik értékarányos cserelakásról.
A panaszos és családja egy VI. kerületi lakásból átmeneti lakásban nyert elhelyezést, mivel az önkormányzat a lakóépület más célra való felhasználása mellett döntött, végleges lakásmegoldásról azonban nem gondoskodott. Az országgyűlési biztos általános helyettese 1996-ban ajánlással élt a VI. ker. Terézváros Önkormányzat részére, az alábbiak szerint:
“Az Önkormányzat a korábbi és a jelenlegi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően gondoskodjon panaszos és házastársa megfelelő elhelyezéséről, melyet panaszos már több ízben írásban és szóban is jelzett.
A megfelelő elhelyezés határidejét, tekintettel az eltelt 8 évre továbbiakban halasztani nem lehet, a közel egy évtizedes bizonytalan helyzet olyan mérvű jogsérelemmel járt panaszos részére, mely mindenképpen közeli megoldást igényel.
Mindezekre figyelemmel az elhelyezésre kötelezett Önkormányzat ismételten vizsgálja meg panaszos helyzetét és korábbi nyilatkozatának megfelelően a költségvetésben biztosított keret terhére biztosítson panaszos részére megfelelő cserelakást.”
A jelentésben részletesen ismertetésre kerültek az 1996-ig, tehát az ajánlás megfogalmazásáig eltelt idő eseményei, a feltárt alkotmányos visszásság. Az ajánlást követően az önkormányzat válaszában jelezte, hogy a panaszos részére a rendelkezésükre álló megüresedett 2 szobás, komfortos, 70 nm-es alapterületű lakásra megtekintési engedélyt adtak ki, melynek másolatát az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesének is megküldtek. Az ajánlást tehát az Önkormányzat elfogadta.
A panaszos a vizsgálat lezárását követő rövid időn belül ismételt beadványában előadta, hogy a megtekintésre javasolt lakás rendszeresen beázik, és hagyatéki ingóságokkal van elfoglalva. Lényegében összes panaszát megismételte és jelezte, hogy az átmeneti lakás fenntartása sokkal drágább, lévén, hogy az távfűtéses, míg a korábbi bérlakás gázfűtéses volt. Lakásfenntartási támogatásra nem jogosultak, mivel az átmeneti lakásban nem mint állandó lakosok szerepelnek, illetve az a XIII. kerületben található. A jelentés idején a sérelmes állapot már 8 éve tartott, jelenleg pedig több mint 10 éve, hogy a család még mindig az átmeneti lakásban él. Az Alkotmány és az alkotmányos rendszer, mint az Alkotmánybíróság kifejtette, megfelelő védelemben részesíti az Alkotmányban meg nem jelenő egyéb nevesített jogokat is. A vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéséből következik. Az önkormányzat mulasztásából adódó jogbiztonság sérelmén túl a tulajdonjoggal összefüggésben a bérleti joghoz tapadó vagyoni jog is sérült. Mind a korábbi vizsgálat, mind az ügy utóéletének áttekintését követően az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos és családja szociális biztonsághoz való joga is sérült, hiszen annak ellenére, hogy nagyobb rezsiköltségű átmeneti lakásban kerültek elhelyezésre, mégsem juthattak és juthatnak hozzá, a feltételek megfelelése esetén sem, a lakásfenntartási támogatáshoz vagy egyéb szociális juttatáshoz. Mindezekre figyelemmel az utóvizsgálat keretében felszólította Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának képviseletében eljáró polgármestert, hogy a képviselő-testület határozatának megfelelően soron kívül gondoskodjon panaszos és családja esetében értékarányos cserelakás biztosításáról. A cserelakás megválasztásakor maradéktalanul tartsa be a testület által megfogalmazott azon előírást, hogy a cserelakás hasonló nagyságú, komfortfokozatú és fekvésű lakást jelentsen, mint az eredeti lakás volt.
Az 1996-ban tett ajánlás elfogadása, majd annak nem teljesítése miatt az ismételt felszólítás ellenére nem történt intézkedés, a panaszos és családja ez idő szerint még mindig az átmeneti lakásban él.
 

Földrendezéssel, kárpótlással kapcsolatos ügyek

OBH 4381/1996., OBH 1332/1997.
Az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság (2. § (1) bek.), a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangja (7. §) követelményével, a tulajdonhoz való joggal (13. §), illetőleg az öröklés jogával (14. §) összefüggésben visszásságot okoz, hogy a törvényhozó a Párizsi Békeszerződés 29. cikke 3. pontjában vállalt kötelezettsége teljesítéséhez szükséges jogszabályt a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlásáról nem alkotta meg.
Teljes szöveg: 2. § (1)
 

OBH 7135/1996.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonságot sérti a Megyei Földművelésügyi Hivatal, ha a törvényben előírt határidőn belül nem intézkedik a részaránytulajdonos aranykoronában nyilvántartott földjének megfelelő föld közigazgatási határozattal történő kiadásáról.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában azt sérelmezte, hogy a kabai Tsz. mellett működő földkiadó bizottság részaránytulajdonának megfelelő földet részére nem adta ki.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy a panaszos 139,69 aranykorona értékű részarány-tulajdonnal rendelkezik. Földkiadási kérelmet azonban a földkiadó bizottsághoz nem nyújtott be. A panaszos részaránytulajdonú földjének megfelelő aranykorona értékű föld kiadásáról a földkiadó bizottság, megszűnéséig – 1996. december 31. napjáig – csak részben intézkedett az 1996. június 25-én kelt határozatával. A bizottság megszűnését követően a még ki nem adott részaránytulajdonú föld kiadása az 1993. évi II. törvény rendelkezései szerint a Megyei FM Hivatal hatáskörébe került. Az FM Hivatalnak – a földkiadó bizottság által panaszos részére még ki nem adott földet az 1957. évi IV. törvény rendelkezései szerint – 1997. II. 15. napjáig kellett volna panaszos tulajdonába adni.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az FM Hivatal a hivatkozott jogszabályokban írt kötelességének teljesítését elmulasztotta, az ügyintézési határidőt több mint másfél évvel túllépte, mely a jogbiztonság alkotmányos elvének megsértését eredményezte, s ezáltal az említett alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot idézett elő. Ugyanis a jogbiztonságnak elengedhetetlen követelménye, hogy a jogalkalmazói magatartás előre kiszámítható legyen, hogy az illetékességi területén a hatáskörébe tartozó ügyben a törvényben megszabott időben érdemi döntést hozzon.
A Hivatal – az országgyűlési biztos vizsgálatának befejezését megelőzően azonban – a 225-31-720/1997. iktatószámú határozatával a panaszos részaránytulajdonú földjének megfelelő értékű földet kiadta, miáltal az előidézett alkotmányos visszásságot saját hatáskörében megszüntette. Ezért az országgyűlési biztos az ügyben ajánlást nem tett.

OBH 8825/1996.
Nem okoz visszásságot az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való jog vonatkozásában, ha a természetvédelmi hatóság engedélyhez köti az ingatlan művelési ágának megváltoztatását.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy a tulajdonában álló külterületi ingatlanokon – mivel azok védett természeti területek – nem tudja tulajdonosi jogait gyakorolni.
A vizsgálat során a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának vezetője részletes tájékoztatást arról, hogy a terület Lillafüred térségében a Bükki Nemzeti Park határa mentén van, ezért védettségének fenntartása továbbra is indokolt.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a terület művelési ágának, a természetvédelmi törvény, illetve a Bükki Nemzeti Park létesítéséről rendelkező jogszabály előírásainak megfelelően hasznosítható. Az általános helyettes megállapította azt is, hogy a védetté nyilvánítást az ingatlan-nyilvántartásba a természetvédelmi törvény előírásainak megfelelően jegyezték be.
Az általános helyettes megállapította, hogy a természetvédelmi hatóság törvényi felhatalmazás alapján járt el, amikor a tulajdonjog esetleges korlátozásaként az engedélyéhez kötötte pl. a művelési ág változtatást; ezért a vizsgálatot visszásság hiányának megállapításával zárta le.

OBH 1330/1997.
II. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a Megyei Kárrendezési Hivatal eljárása, ha a panaszos által árverésen szerzett termőföldet – az erdő és a legelő művelési ágú termőföld kivételével – nem a panaszos kérésére adja osztatlan közös tulajdonába.
Teljes szöveg: 70/A. §

OBH 3173/1997.
Nem okoz visszásságot – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben –, ha a földkiadó bizottság az elkésetten benyújtott földkiadási kérelemben megjelölt föld kiadását nem teljesíti, úgyszintén az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével összefüggésben az sem, ha a tartalma szerint határozatnak nem minősülő irat ellen benyújtott fellebbezést az FM Hivatal fellebbezésként nem bírálja el.
Teljes szöveg: 57. § (5)
OBH 5076/1997.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog sérelmében megnyilvánuló visszásság, ha a földhivatal határozata értelmében a tulajdoni lapon lévő bejegyzés nem egyértelmű, nem állapítható meg belőle, hogy a tulajdonos pontosan milyen jogcímen és mikor szerezte a tulajdonjogát.
A panaszos azt sérelmezte, hogy a Fővárosi Kerületek Földhivatala kérelme ellenére a pontatlan tulajdonjog bejegyzést nem javítja ki.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a Földhivataltól bekért iratokból megállapította, hogy sérti a tulajdonhoz való jogot a tulajdoni lapon lévő bejegyzés azáltal, hogy nem egyértelmű, nem állapítható meg belőle az, hogy a tulajdonos pontosan milyen jogcímen és mikor szerezte meg a tulajdonjogát. A tulajdonjog egyik eleme ugyanis a rendelkezési jog, melynek gyakorlását akadályozza a nem egyértelmű bejegyzés. Ennek következtében a tulajdon elidegenítése, sőt esetleg megterhelése is nehézségekbe ütközik abból adódóan, hogy a tulajdonos tulajdonjogát az egyébként közhiteles ingatlan-nyilvántartás nem tartalmazza egyértelműen.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese ajánlásában felkérte a Fővárosi Földhivatal vezetőjét, mint a felügyeletet ellátó szerv vezetőjét, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a panaszban szereplő ingatlanra vonatkozó tulajdonjog bejegyzése a közhitelesség elvének megfelelő legyen.
Az ajánlásra határidőben megérkezett a válasz, mely az ajánlásban megfogalmazottaknak megfelelő határozat volt.

OBH 5189/1997.
I. Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben a Földkiadó Bizottság eljárása, mert a panaszos részaránytulajdonának megfelelő földet határozatával nem a panaszos kérelmének megfelelő önálló ingatlanként, hanem osztatlan közös tulajdonként adta ki.
II. Visszásságot okozott az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésével összefüggésben az FM Megyei Földművelésügyi Hivatalának hallgatása, mert az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezés elbírálására nyitva álló 30 napos ügyintézési határidőt jelentősen túllépte.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a törvényes határidőben a Földkiadó Bizottsághoz beadott földkiadási kérelmében a földkiadás helyéül megjelölte a táblát, s a táblán belül is azt a földet, melynek önálló ingatlanként való kiadását kérte, azonban földjét ugyan a táblából, de kérelmétől eltérően, másokkal együtt osztatlan közös tulajdonként adták ki.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bekezdés), valamint a jogorvoslathoz való jog (Alkotmány 57. § (5) bekezdés) megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy a panaszos a Pápa-Tapolcafő település határában, a magánszemélyek részaránytulajdonának kielégítésére elkülönített földalapból a 01476. helyrajzi számú táblából, a táblán belül pedig “Szedlmayer” tanyás ingatlan mellett kérte részaránytulajdonának megfelelő aranykorona értékű föld önálló ingatlanként való kiadását. A Földkiadó Bizottság a 280-170/1993. sz. és 1995. IV. 14-én kelt határozatával a panaszos által kért táblából teljesítette a földkiadást, de a földkiadást nem önálló ingatlanként, hanem másokkal együtt osztatlan közös tulajdonba adásával valósította meg. Mivel az említett határozatot a panaszos részére nem kézbesítették, a panaszos a földkiadásról csak a földhivatal által 1995. IV. 5-én neki megküldött az ingatlan osztatlan közös tulajdonának bejegyzéséről szóló határozatból értesült. A panaszos a Földkiadó Bizottság határozata ellen 1995. IV. 14-én fellebbezést nyújtott be az FM Hivatalhoz. A Hivatal a fellebbezést csak 1998. január 9-én bírálta el, s adta ki panaszos részaránytulajdonának megfelelő aranykorona értékű földet önálló ingatlanként a 155/1998. sz. és 1998. június 9-én kelt határozatával.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a Földkiadó Bizottság az 1993. évi II. törvény rendelkezéseinek megsértésével hozta meg a panaszos földkiadásának teljesítéséről szóló határozatát, továbbá hogy a Megyei FM Hivatal a hozzá benyújtott fellebbezést az 1957. évi IV. törvény 15. § (1) bekezdésében írt 30 napos határidőt (1995. V. 15.) több mint három évvel túllépve, 1998. június 9. napján bírálta el. A Földkiadó Bizottság mulasztásával megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, a Megyei FM Hivatal pedig panaszos jogorvoslathoz való jogát is. Ezáltal a Földkiadó Bizottság, valamint az FM Hivatal az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő. Mivel az FM Hivatal 1998. június 9-én kelt határozatával a panaszos részére a részaránytulajdonának megfelelő földet a törvény rendelkezéseinek betartásával adta ki, ami által az előidézett visszásságot megszüntette, az országgyűlési biztos az ügyben ajánlást nem tett, azonban vizsgálatának eredményéről a panaszost, valamint a Megyei FM Hivatal vezetőjét is tájékoztatta.
OBH 6027/1997.
Nem okoz visszásságot az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben, ha a Földkiadó Bizottság az elkésetten hozzá benyújtott földkiadási kérelemben foglaltaktól eltérő helyen adja ki a részarány-tulaj-donnak megfelelő aranykorona értékű földet.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy – kérelmében foglaltaktól eltérően – a részarány-tulajdonának megfelelő földet a Földkiadó Bizottság a táblából nem a pálházai 024/22. hrsz.-on, hanem az azt követő harmadik, a 024/25. hrsz.-on adta ki.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben a jogbiztonság megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy a panaszos és felesége 1993. március 17-én földkiadási kérelmet terjesztettek elő a Földkiadó Bizottsághoz, és 91,67 aranykorona értékű részaránytulajdon kiadását kérték. Kérelmükben a földkiadás helyéül több helyrajzi számú táblát megjelöltek, azonban a 024. hrsz.-ú földet a földkiadás helyéül a panaszos nem jelölte meg, és a kérelemhez csatolni elmulasztotta az 1993. évi II. törvény 5. §-a (1) bekezdésében előírt igazolásokat, melyekkel részarány-tulajdonosi mivoltát kellett igazolnia.
Csak a jogvesztő határidőt (1993. III. 24. napját) követően, 1993. május 4-én becsatolt újabb kérelmében jelölte meg panaszos a földkiadás helyéül a pálházai 024. hrsz.-ú táblát, és csatolta a törvényben előírt igazolásokat is részaránytulajdona aranykorona értékéről, mely utóbbiból kiderült, hogy nem 91,67 aranykorona, hanem mindössze 39,97 aranykorona értékű részaránytulajdonnal rendelkezik, s így csak ennek kiadását kérheti. A Földkiadó Bizottság a panaszos részaránytulajdonának megfelelő földet az 1993. évi II. törvény rendelkezéseinek megfelelően – a jogvesztő határidőt követően beadott kérelemnek figyelembevételével – adta ki a pálházai 024. hrsz.-ú táblából; a megosztás folytán keletkezett 024/25. hrsz.-on az 1993. július 20-án kelt 16/93. sz. határozatával. E határozat ellen a panaszos fellebbezéssel élt. A fellebbezést az FM Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Földművelésügyi Hivatala bírálta el. Az FM Hivatal a panaszos fellebbezését elutasította, s a Földkiadó Bizottságot határozatát helybenhagyta. A határozat alapján a Körzeti Földhivatal a határozatban megjelölt föld tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba a panaszos nevére 1997. VI. 25. napján kelt határozatával bejegyezte.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a panaszos földkiadása során az eljáró hatóságok a panaszos részaránytulajdonának megfelelő földet a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megtartásával adták a panaszos tulajdonába, eljárásuk visszásságot nem idézett elő.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatának eredményéről a panaszost, valamint az FM Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Földművelésügyi Hivatalát is tájékoztatta.

OBH 7135/1996.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonságot sérti a Megyei Földművelésügyi Hivatal, ha a törvényben előírt határidőn belül nem intézkedik a részaránytulajdonos aranykoronában nyilvántartott földjének megfelelő föld közigazgatási határozattal történő kiadásáról.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában azt sérelmezte, hogy a kabai Tsz. mellett működő földkiadó bizottság részaránytulajdonának megfelelő földet részére nem adta ki.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy a panaszos 139,69 aranykorona értékű részarány-tulajdonnal rendelkezik. Földkiadási kérelmet azonban a földkiadó bizottsághoz nem nyújtott be. A panaszos részaránytulajdonú földjének megfelelő aranykorona értékű föld kiadásáról a földkiadó bizottság, megszűnéséig – 1996. december 31. napjáig – csak részben intézkedett az 1996. június 25-én kelt határozatával. A bizottság megszűnését követően a még ki nem adott részaránytulajdonú föld kiadása az 1993. évi II. törvény rendelkezései szerint a Megyei FM Hivatal hatáskörébe került. Az FM Hivatalnak – a földkiadó bizottság által panaszos részére még ki nem adott földet az 1957. évi IV. törvény rendelkezései szerint – 1997. II. 15. napjáig kellett volna panaszos tulajdonába adni.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az FM Hivatal a hivatkozott jogszabályokban írt kötelességének teljesítését elmulasztotta, az ügyintézési határidőt több mint másfél évvel túllépte, mely a jogbiztonság alkotmányos elvének megsértését eredményezte, s ezáltal az említett alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot idézett elő. Ugyanis a jogbiztonságnak elengedhetetlen követelménye, hogy a jogalkalmazói magatartás előre kiszámítható legyen, hogy az illetékességi területén a hatáskörébe tartozó ügyben a törvényben megszabott időben érdemi döntést hozzon.
A Hivatal – az országgyűlési biztos vizsgálatának befejezését megelőzően azonban – a 225-31-720/1997. iktatószámú határozatával a panaszos részaránytulajdonú földjének megfelelő értékű földet kiadta, miáltal az előidézett alkotmányos visszásságot saját hatáskörében megszüntette. Ezért az országgyűlési biztos az ügyben ajánlást nem tett.

OBH 10082/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, illetve az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével összefüggésben visszásságot okoz, ha a körzeti földhivatal az árverésen szerzett termőföld birtokba adását legkésőbb az árverés évének utolsó napjáig az árverési vevők birtokába nem adja.
A panaszos – 26 társa nevében is – azt sérelmezte, hogy az 1995-ben megtartott kárpótlási árverésen szerzett erdőművelési ágú földjük birtokba adása elmaradt, mert a veszprémi erdőfelügyelet igazgatója a gazdálkodókénti birtokhatárok kijelölését ígérete ellenére sem teljesítette.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata a jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bekezdés), illetve a tulajdonhoz való jog (Alkotmány 13. § (1) bekezdés) megsértésének gyanúja miatt indult meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy panaszos és társai 1995-ben termőföld árverésen vételi jogukkal élve több, különböző helyrajzi számú, erdőművelési ágú ingatlant szereztek meg. A jelzett ingatlanokat érintően az erdőtulajdon közös használatát határozták el. A közös gazdálkodás folytatására kötelezett erdőtulajdonosok által megbízott tulajdonostársukat az Állami Erdészeti Szolgálat mint erdőgazdálkodót nyilvántartásba vette. Közös gazdálkodásukat azonban gátolta, hogy az említett földeket a panaszos és társai birtokába nem adták.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy az 1991. évi XXV. törvény végrehajtására kiadott 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet 52. §-ának (1) bekezdése szerint: az árverésen szerzett földek birtokba adása a területileg illetékes körzeti földhivatal (és nem az erdőfelügyelet) hatáskörébe tartozik. A földhivatal azonban törvényben előírt kötelezettségének teljesítését elmulasztotta, a rá irányadó ügyintézési határidőt (1995. december 31.) mintegy három évvel túllépte, miáltal megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét, s ezen keresztül panaszosok tulajdonhoz való jogát is.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában az előidézett visszásság megszüntetését indítványozta a körzeti földhivatalnál. A földhivatal vezetője az ajánlásban foglaltakat elfogadta, s az ajánlásnak megfelelően intézkedett az előidézett alkotmányos visszásság megszüntetésére, az árverésen megszerzett erdőművelési ingatlanok kiméretésére, azok sarokpontjainak karókkal való kitűzetésére, a földmérési munkarészek elkészítésére, az ingatlanok birtokba adására, s mindezek alapján a panaszosok tulajdonjogának az ingatlannyilvántartásba történő bevezetésére.
Az ajánlás elérte célját. Az ajánlás alapján tett intézkedés a panaszt megoldotta.

OBH 10369/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével (a jogbiztonsághoz való jog), továbbá az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével (a tulajdonhoz való jog), valamint az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével (nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jog) összefüggésben visszásságot okoz a törvényhozó mulasztása, amíg a Párizsi Békeszerződés megkötésével az állampolgárok tulajdonában okozott károk kárpótlásáról szóló törvényt az egyes országokkal kötött vagyonjogi megállapodásokra is tekintettel, nem alkotja meg.
A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy magyar állampolgár szülei Csehszlovákiában elvett javaiért a magyar állam nem kárpótolta.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság, a tulajdonhoz való jog, valamint a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jog megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy a magyar állampolgár panaszos édesapja kassai lakását a benne lévő javakkal együtt a Csehszlovák Nemzeti Tanács rendeletével zárolták, s az így elvett javaikért sem a Magyarországon elhunyt édesapa, sem a Magyarországon élő gyermeke kárpótlásban nem részesült.
Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a Párizsban 1947. február 10-én kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában elfogadott 1947. évi XVIII. törvény 29. cikkelyének 1. pontja rendelkezik arról, hogy a: “Szövetséges és Társult Hatalmak mindegyikének jogában áll lefoglalni, visszatartani, felszámolni, vagy bármi más intézkedés alá vonni mindazokat a javakat, jogokat és érdekeket, amelyek a jelen szerződés életbelépése idején saját területén vannak, és Magyarország vagy magyar állampolgárok tulajdonai …” A törvény 29. cikk 3. pontja úgy rendelkezik, hogy: A magyar kormány kötelezi magát, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették, és nem adták vissza, kártalanítani fogja. Csehszlovákia Szövetséges és Társult Hatalom volt, tehát a területén fellelhető javakra vonatkozik a Párizsi Békeszerződés. A panaszos szüleinek javai a szerződés életbelépésének idején Csehszlovákia területén voltak, melyet tőlük kártalanítás nélkül elvettek. Az Alkotmánybíróság 37/1996. (IX. 4.) AB határozata rögzíti, hogy az Alkotmány 7. § (1) bek. szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. A Párizsi Békeszerződés idézett 29. cikk 3. pontjában foglalt kötelezettségvállalás belső jogalkotási kötelezettséggel jár, így mindaddig, amíg a nemzetközi jogi kötelezettség és a belső jog összhangja nem valósul meg, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség fennáll.
Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, 1997. június 30. napjáig – a különböző országokkal kötött vagyonjogi egyezményekre is figyelemmel – tegye meg a szükséges intézkedéseket a Békeszerződés hivatkozott rendelkezéseinek végrehajtására, megállapítható, hogy a nemzetközi szerződésekkel okozott károk kárpótlására vonatkozó törvény mind a mai napig nem került elfogadásra. A panaszos által elszenvedett sérelem miatt részére a kárpótlás pedig csak akkor lesz megállapítható, ha megalkotásra kerül ez a törvény.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a felhívott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetését kezdeményezte ajánlásában az igazságügy-miniszternél. Ajánlásra adott válaszában – az igazságügy-miniszter megbízásából a Minisztérium közigazgatási államtitkára – arról tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy az Alkotmánybíróság 37/1996. (IX. 4.) AB határozatában megállapított alkotmányellenes helyzet felszámolása érdekében törvénytervezet kerül kidolgozásra a Párizsi Békeszerződés 29. cikke szerint elvett javak tulajdonosainak részleges kárpótlása tárgyában, s hogy a törvénytervezet 1999. I. félévében kerül előterjesztésre. Az országgyűlési biztos általános helyettese a tájékoztatást tudomásul vette.

OBH 490/1998.
Nem okoz alkotmányos visszásságot a tulajdonhoz (Alkotmány 13. §) és az örökléshez (Alkotmány 14. §) való joggal összefüggésben, hogy a kárpótlási törvények nem minden vagyoni sérelmet, hanem csak a tulajdoni kárt, és azt is csak részlegesen kárpótolják, és ez a rendezés a kártalanításra vállalt nemzetközi jogi kötelezettséget is teljesíti.
A panaszos azért fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert az 1600/1944. ME rendelet alapján államadóssági és állami nyereménykötvényeit édesapjának zárolt betétbe kellett helyeznie, és az e miatt benyújtott kárpótlási igényét elutasították, mert ezek a kötvények nem tartoznak a kárpótlási törvények hatálya alá. A panaszos szerint a magyar állam a Párizsi Békeszerződés 27. cikk 1. pontja alapján köteles megfelelő kártalanítást adni azoknak, akiknek javait faji származása vagy vallása miatt elvették.
Az Alkotmánybíróság már foglalkozott a Párizsi Békeszerződés 27. cikk 1. pontjában vállalt állami kötelezettség és a kárpótlás viszonyával. Megállapította, hogy az 1992. évi XXIV. törvény megalkotásával (ennek a melléklete sorolja fel a kárpótlásra jogcímet teremtő, tulajdoni sérelmet okozó jogszabályok között az 1600/1944. ME rendeletet) az állam a Békeszerződés említett rendelkezését teljesítette. E megállapítás a kárpótlás azon lényeges elemén alapszik, hogy az nem minden vagyoni kárra, hanem csak a tulajdoni kárra, és arra is csak részlegesen terjedt ki. Az alkotmánybírósági döntésre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben alkotmányos visszásságot nem állapított meg.

OBH 1510/1998.
I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogbiztonságot sérti a Megyei Földművelésügyi Hivatal, ha a részaránytulajdonos aranykoronában nyilvántartott földjének megfelelő föld közigazgatási határozattal történő kiadásáról a törvényben írt határidőn belül nem intézkedik.
II. A hatóság a panaszos jogorvoslathoz való jogát (Alkotmány 57. § (5) bekezdés) sérti, ha e jog érvényesülésének lehetőségét azáltal korlátozza, hogy a törvényes határidőben benyújtott fellebbezést a törvényes határidőben nem bírálja el.
Teljes szöveg:. 57. § (5)

OBH 1592/1998.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonjog védelmével összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz az, ha a gyámhivatal elmulasztja értesíteni a földhivatalt a gondnokság tényének megszüntetéséről.
A panaszos sérelmezte, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett “gondnokolt” bejegyzés törléséről a bíróság és a gyámhatóság nem intézkedett annak ellenére, hogy a panaszost a Debreceni Városi Bíróság 1991-ben a gondnokság alól felmentette. Az 1998. február 18-án kiállított tulajdoni lap másolat szerint neve mellett még mindig szerepel a “gondnokolt” bejegyzés.
Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a panaszost kérésére a Debreceni Városi Bíróság 1991. május 23-án jogerősen felmentette a gondokság alól. Az ítéletben a bíróság nem rendelkezett arról, hogy a földhivatal törölje a “gondnokolt” bejegyzést az ingatlan-nyilvántartásból. A panaszos ezt 1998-ban észlelte, és nyomban felkereste a Városi Gyámhivatalt, ahol jegyzőkönyvbe foglalták azt a kérését, hogy a Gyámhivatal intézkedjen a bejegyzés törlése iránt. A megkeresést 1998. január 22-én küldték el a földhivatalnak. A földhivatal törölte a “gondnokolt” bejegyzést, így a panaszos sérelme – ha hosszú idő elteltével is, de – orvoslást nyert.
A gyámhatóság mulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a 13. §. (1) bekezdésében biztosított tulajdonjog védelmével összefüggésben visszásságot okozott. Ha a gondnokság alá helyezés ideje alatt a gondnokolt tulajdont szerzett, akkor a gondnokság megszüntetésének tényét közölni kell a Földhivatallal. [Polgári perrendtartás 312. § (2) bekezdés]. A Gyámhivatal a visszásságot saját hatáskörében orvosolta ugyan, de annak érdekében, hogy hasonló mulasztás a jövőben ne fordulhasson elő, az országgyűlési biztos ajánlásban felkérte a Gyámhivatal Vezetőjét arra, hogy a jövőben minden olyan esetben, amikor gondnokság megszüntetését elrendelő jogerős ítéletet küld meg a bíróság, a Gyámhivatal ellenőrizze, hogy a gondnokoltnak van-e ingatlan tulajdona, és intézkedjen a gondnokoltság tényének az ingatlan-nyilvántartásból való törlése iránt. Csak a bejegyzés törléséről szóló földhivatali határozat kézhezvételét követően zárja le az ügyet.
Az ajánlást a Gyámhivatal vezetője elfogadta és munkatársaival ismertette. A gyermekek és a gondnokoltak ingatlan vagyonával és vagyoni jogával kapcsolatos ügyekben, a polgári perrendtartás vonatkozó szabályai mellett, ezután az ajánlásban foglaltakat is alkalmazni fogják.
 

Közszolgáltató szervezetekkel kapcsolatos ügyek

OBH 4425/1996.
III. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz az államigazgatási szerv a jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bek.) és a tulajdonhoz való jog (Alkotmány 13. §) vonatkozásában ha egy jogszabályi rendelkezés ellenére nem fizeti ki a közműfejlesztési támogatást.
III. A gázelosztó hálózat kiépítésével kapcsolatban az általános helyettes megállapította, hogy a közműfejlesztési hozzájárulást szabályozó kormányrendelet be nem tartása, egy olyan megállapodásra hivatkozva, amelyet a panaszos alá sem írt, megfosztotta a panaszost a számára jogszabály által biztosított állami támogatáshoz való hozzájutás lehetőségétől, ami azt eredményezte, hogy a panaszosnak saját jövedelméből kellett fedeznie azt az összeget is, amelyet a jogszabály szerint az állam magára vállalt. A kifizetést elutasító döntés kifejezett jogszabályi rendelkezéssel ellentétes, így önkényes, ezzel a döntéssel az önkormányzat a tulajdonjog és a jogbiztonság vonatkozásában alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet nem von el az arra jogosultaktól olyan ellátást, amelyet a törvény biztosít, ezért megállapította, hogy az önkormányzat rendeletének ezen szabálya nem okozott Alkotmányban biztosított jogokkal összefüggő sérelmet.
A feltárt visszásságok orvoslása érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte az érintett önkormányzat képviselőtestületét, hogy a panaszos jövedelempótló támogatás iránti kérelme ügyében hozzon határozatot, és a jövőben tartózkodjon a törvénysértő mulasztásoktól, a jogszabálysértés megszüntetése érdekében a panaszos által igényelt közműfejlesztési támogatást fizesse ki a panaszosnak. Három önkormányzati határozat vonatkozásában az általános helyettes a Zala Megyei Főügyészséget ügyészi óvás benyújtására kérte fel.
Teljes szöveg: 2. § (1)

OBH 6425/1996.
I. Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal és az abból következő jogbiztonsággal, valamint a 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való joggal kapcsolatban a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X. 30.) BM rendelet alkalmazásakor a Szolgáltató, mert a rendelet nem kötelezi arra, hogy a munkatervéről a tulajdonosokat kellő időben tájékoztassa, illetve nem kötelezi a Szolgáltatót az elvégzett munka igazolására.
II. Ugyanilyen visszásságot okoz a Szolgáltató az önkormányzat rendeletének alkalmazásakor, mert annak alapján a tulajdonosokat havi díj fizetésére kötelezi.
A panaszosok, különböző településekről az országgyűlési biztoshoz írott beadványaikban a kéményseprői közszolgáltatás kötelező igénybevételét előíró önkormányzati rendeleteket és a végzett közszolgáltatói tevékenységet kifogásolták. A kéményseprői közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló önkormányzati rendelet olyan díj fizetésére kötelezi a lakosságot, amellyel szemben nem áll tényleges szolgáltatás, a gázfűtésre indokolatlanul írnak elő ellenőrzési és fizetési kötelezettséget, a használaton kívüli kéményekre is díjfizetést írnak elő, a kifogásaikra nem kaptak érdemi választ, a kéményseprői munkát igazolni hivatott sormunkakönyvben a tulajdonosok munkavégzést elismerő aláírását meghamisították, az ellenőrzésről csak 3 nappal korábban értesítik a lakókat, így aki hosszabb ideig van távol, az nem tud eleget tenni a felszólításnak, ezért ellene szabálysértési eljárást is indíthatnak, a Díjbeszedő Rt. havi bontásban előre számlázza a kéményseprői díjat, holott annak teljesítését a fogyasztó nem ismerte el.
Az országgyűlési biztos a jogbiztonság, valamint a tulajdonhoz való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, és a következőket állapította meg:
A kéményseprői közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló önkormányzati rendeletek nem kötelezik díj fizetésére a lakosságot, ha a Szolgáltató nem teljesítette feladatát, és abban nem a tulajdonos akadályozta meg. A Szolgáltató megbízottjának ezzel ellentétes magatartásával szemben jogorvoslattal lehet élni. A jogszabály a közszolgáltatás igénybevételét azért teszi a kötelezővé, mert a kémények elhanyagolt állapota tűz- és robbanásveszélyt, mérgezést idézhet elő. A közszolgáltatás fő eleme az ellenőrzés, és ezáltal a megelőzés, amely mellé csak szükség esetén járul a takarítás. A fűtés módjától és a fűtőanyagtól függően különböző a koromkibocsátás mértéke és a füst összetétele. Gázfűtés esetén csökkent mértékű a koromlerakódás, de olyan anyagoknak a kiválasztódásával járhat (pl. kénsav), amely a kémény állagát nagymértékben rombolhatja, és ellenőrzés hiányában a kémény eltömődhet és fulladást is okozhat. Azokban az épületekben, ahol a korábbi hagyományos fűtési módról korszerűbb fűtésre tértek át, tartalékfűtés lehetőségéről kell gondoskodni. A rendelet ezért előírja a kémények használaton kívül helyezésének módját, és annak “törlését”. A nem használt kémény tehát addig minősül tartalékkéménynek, amíg annak használaton kívül helyezését a Szolgáltató nem engedélyezi, és ennek tényét nem regisztrálja.
Egyes panaszolt esetekben a kéményseprői munkák igazolására szolgáló sormunkakönyvben a Szolgáltató alkalmazottai a munkák elvégzését fiktív aláírásokkal igazolták. Ennek bejelentése alapján a Szolgáltató a panaszt kivizsgálta, és az érintett dolgozóival szemben eljárást indított, és a befizetett díjat maradéktalanul visszatérítette, de az eset arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabály nem zárja ki a hasonló visszaélések lehetőségét, és ezzel visszásságot okoz.
A BM rendelet a Szolgáltatót kötelezi, hogy a munkavégzést előtt legalább 8 nappal értesítse a lakókat. Aki azonban ennél hosszabb ideig van távol a lakásától, az így sem tud eleget tenni a felszólításnak, ezért ellene akár szabálysértési eljárást is indíthatnak. Ez megelőzhető, ha a Szolgáltató az ellenőrzési tervéről – a várható munkák legalább havi színtű meghatározásával – a település lakosságát a helyben szokásos módon értesíti.
A Fővárosi Közgyűlés rendelete szerint a közszolgáltatási díjat naptári évre kell megállapítani, melyet – számla ellenében – havi egyenlő részletekben kell megtéríteni. Az a körülmény, hogy a Díjbeszedő Rt. havi bontásban előre számlázza a kéményseprői díjat – annak ellenére, hogy a munka teljesítését a fogyasztó nem ismerte el, – ellentétes a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyidejűségének polgári jogi elvével, és ezzel sérti a jogbiztonságot.
Az országgyűlési biztos vizsgálata a panaszokat összegezve megállapította, hogy a panaszosok a szolgáltatás kötelező igénybevételét főként azért kifogásolták, mert az erre vonatkozó jogszabályok nem adtak kellő garanciát arra, hogy csak a ténylegesen elvégzett szolgáltatás alapján fizessenek díjat, ezért azokban az esetekben, ahol a jogszabály a szolgáltatás nélküli fizetést nem zárja ki, az országgyűlési biztos az állampolgárok jogbiztonságának sérelmét állapította meg, és a jövőben várhatóan előforduló hasonló esetek megelőzésére ajánlást tett. Egyéb panaszok ügyében a vizsgálatát visszásság hiányában megszüntette, és a panaszosokat a jogorvoslat egyéb módjáról értesítette.
Az országgyűlési biztos felhívta a belügyminisztert, hogy a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X. 30.) BM rendelet szabályait úgy módosítsa, hogy az kötelezze a Szolgáltatókat arra, hogy az éves, féléves vagy havi munkatervükről a lakosságot a helyben szokásos módon, kellő időben tájékoztassák, és a rendelet 13. § (2) bekezdését egészítse ki azzal, hogy a sormunkakönyvek tartalmazzák az elvégzett munka igazolására szolgáló aláírást, továbbá az aláíró nevét és lakcímét olvashatóan, valamint – különösen többlakásos házban – az aláírás jogcímét.
Felhívta továbbá a Fővárosi Önkormányzat főpolgármesterét, hogy kezdeményezze a Közgyűlésnél a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló rendelet módosítását, és abból törölje a havi díjfizetés kötelező előírását.
A belügyminiszter az ajánlásra adott válaszában – adatvédelmi indokokra hivatkozva – először azt nem fogadta el, de az országgyűlési biztos módosított ajánlását már elfogadta, és a rendeletnek az ajánlás szerinti módosítására ígéretet tett.
A főpolgármester az ajánlással nem értett egyet, és fenntartotta álláspontját, hogy jogszerű a havi díjfizetés előírása.
Az országgyűlési biztos az ajánlását kiegészítve fenntartotta, és a főpolgármestert ismételten felhívta álláspontja felülvizsgálatára. A válaszadási határidő még nem járt le.
Kapcsolódó ügyiratok: OBH 8564/1996., 1229/1997., 4004/1997., 8089/1997.

OBH 6485/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével valamint az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a FŐTÁV Rt. és a Fővárosi Vízművek Rt. eljárása, ha panasz kivizsgálását arra hivatkozva utasítja el, hogy nem tudja megállapítani a hidegvízfogyasztás nagymértékű megnövekedésének okait, mivel az általa is jóváhagyott tervdokumentációk és műszaki leírások világos és egyértelmű utalásokat tartalmaztak ennek okaira.
A panaszos a társasházuk közössége nevében fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához azt sérelmezve, hogy a Fővárosi Vízművek Rt., a FŐTÁV Rt. és a Díjbeszedő Rt. huzamosabb idő óta társasház közösségüktől – mint egyetemleges adóstól – követeli több másik társasház közüzemi díj tartozásait és az ezzel kapcsolatos számlák elleni kifogásaikat, illetve panaszaikat a társaságok érdemben nem vizsgálják ki.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a panaszos által képviselt társasház pincéjében létesített hőközpont 1987. évtől látja el másik három társasház fűtését is. A kapcsolt épületek az “anya”-épülettől kapják a melegvizet, amelynek előállítása az “anya”-épületben elhelyezett – kizárólagosan a melegvíztermelés elkülönített mérhetősége érdekében létesített – mérőórán keresztül beérkező hálózati hidegvízből történik.
Az “anya”-épület hidegvízellátását biztosító hálózat független a kapcsolt épületek melegvízellátó hálózatától, így az “anya”-épület tulajdonosai hidegvíz (ivóvíz) fogyasztásukért kezdettől fogva külön fizették a víz- és csatornahasználati díjat. A használati melegvízellátó rendszer kialakításából adódóan, annak termelése érdekében felhasznált bejövő hidegvíz mennyiség az “anya”-épület főmérőjén regisztrálható, így a kapcsolt épületek melegvizének előállításához szükséges hidegvíz mennyiségért járó díjat, valamint a csatornahasználati díjat, a rákapcsolás időpontjától kezdve sajátjukkal együtt az anya-épület tulajdonosai viselik.
A FŐTÁV Rt. a hőközpontot az “anya”-épület távhőellátásba való bekapcsolásakor 1985. június 20. napján vette át üzemeltetésre. A Fővárosi Vízművek Rt. vezérigazgatójának felvilágosítása szerint tekintettel arra, hogy az ivóvíz szolgáltatása a főmérőn, mint szolgáltatási ponton jön létre, továbbá arra, hogy a használati melegvíz előállítása és szolgáltatása nem tartozik a társaság tevékenységi körébe, nem lát lehetőséget arra, hogy a tömbhőközpontokban előállított használati melegvíz díjának az egyes érdekeltek közötti megosztását a vízművek végezze. A FŐTÁV Rt. a már kész hőközpontot az épület távhőellátásba való bekapcsolásakor fenntartásra és üzemeltetésre vette át. A társaság hőszolgáltató tevékenységet végez, nem feladata a felmelegítés céljára szolgáló hidegvíz biztosítása. A hőközpontban felmelegítésre kerülő hidegvizet a mindenkori ingatlantulajdonosok vásárolják meg a vízszolgáltatótól. A fővízmérőn mért víz és díjának szétosztása az érintett tulajdonosi közösségek egymás közötti feladata, megállapodásuknak megfelelően.
Az országgyűlési biztos megkeresésére tekintettel a A Fővárosi Vízművek Rt. képviselői tájékozódtak a helyszínen és azt tapasztalták, hogy mindhárom kapcsolt épületben a tulajdonosok költségmegosztás céljára mellékvízmérőt építettek be, amelyek segítségével a fővízmérőn mért fogyasztásból az egyes ingatlanok vízfelhasználásának mennyisége megállapítható.
Az ügyben való intézkedés lehetőségét mindkét társaság elutasította. Az általános helyettes vizsgálata szerint a FŐTÁV Rt. a társépületek melegvízellátó rendszerre való rákötésekor köteles lett volna az “anya”-épület lakóközösségét írásban értesíteni. A tájékoztatás elmaradásával a Társaság megsértette a Polgári Törvénykönyvnek azt a rendelkezését, amely a szerződő feleket a szolgáltatást érintő minden lényeges körülményt illetően tájékoztatásra kötelezi a szerződés fennálltának tartama alatt. A panaszos által képviselt társasház intézőbizottságának viszont nem csak a Fővárosi Vízműveknél kellett volna jeleznie a megnövekedett fogyasztás tényét, hanem a FŐTÁV Rt. felé is, mivel rendelkezésükre álltak a társasházi alapító okiratban, a kiviteli tervdokumentációk szakmai-műszaki leírásaiban az ezzel kapcsolatos műszaki ismeretek és adatok.
A Fővárosi Vízművek Rt. azonban alaptalanul utasította el a panasz kivizsgálását arra hivatkozva, hogy nem tudja megállapítani a hidegvízfogyasztás nagymértékű megnövekedésének okait, mivel az általa is jóváhagyott tervdokumentációk és műszaki leírások világos és egyértelmű utalásokat tartalmaztak ennek okaira. A Polgári Törvénykönyv fent ismertetett rendelkezését a Fővárosi Vízművek Rt. eljárása is sértette. Ez a jogszabálysértés egyben sértette az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvét és az ebből fakadó jogbiztonság követelményét is, valamint azoknak a fogyasztóknak az Alkotmányban deklarált tulajdonhoz való jogát is, akik a tájékoztatás elmaradása miatt a másik három társasház költségeit is viselték, így a vizsgálat megállapította, hogy az ügyben mindkét társaság eljárása alkotmányos visszásságot okozott.
Tekintettel azonban arra, hogy a társasházak közötti elszámolási vita megoldódott azzal, hogy a kapcsolt épületekben a fogyasztás mérésére alkalmas almérő órákat szereltek fel, az országgyűlési biztos a konkrét ügyben ajánlással élni nem kívánt, de a hasonló jogsértések jövőbeni elkerülése érdekében felhívta a közszolgáltatók figyelmét arra, hogy a továbbiakban nagyobb figyelmet fordítsanak a fogyasztói reklamációk, bejelentések kivizsgálására, illetve minden, a szerződés tartalmát érintő lényeges körülmény változásáról írásban értesítsék a fogyasztókat tájékoztatva őket jogorvoslati lehetőségükről is.

OBH 7084/1996.
Az olyan jogalkotási mulasztás amelynek következtében az állampolgárok tulajdonjogi követelése a bírósághoz fordulás jogának kizárása következtében évtizedekig rendezetlenül marad, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jogbiztonság követelménye (Alkotmány 2. § (1) bek.) illetve a tulajdonhoz való jog (Alkotmány 13. §) vonatkozásában.
A panaszos az Állami Biztosításfelügyelet, illetve a Pénzügyminisztérium által képviselt, az 1945 előtt kötött életbiztosításokból származó követelések érvényesíthetőségére vonatkozó álláspontot sérelmezve fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mivel a két szerv a szükséges jogszabály megalkotásának elmaradását a vagyonleltár elkészítéséhez szükséges anyagi javak elpusztulásával, illetve az állam teherbíró képességének korlátozott voltával indokolta. A 6400/1946. (VI. 6.) ME rendelet úgy rendelkezett, hogy az összes életbiztosítás díj- és többletdíjtartalékának fedezetéül szolgáló minden vagyontárgyat fel kell értékelni és ezek az életbiztosítások felértékelési alapjául szolgálnak. A felértékelési kulcsszámot a pénzügyminiszternek kellett volna meghatároznia, erre azonban nem került sor. A 6400/1946. (VI. 6.) ME rendelet ugyanakkor kimondta, hogy a felértékelési kulcsszám közzétételéig a hatálya alá tartozó életbiztosításon alapuló követeléseket bírói úton nem lehet érvényesíteni.
A vizsgálat során az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a pénzügyminiszter több mint ötvenéves jogalkotási mulasztása lehetetlenné tette a magyar polgári jog szerint el nem évülő tulajdonjogi igények érvényesítését. Az általános helyettes megállapította, hogy az ilyen súlyos jogkorlátozásra nem adhat indokot a jogalkotásra kötelezett állami szerv azon érvelése sem, amely szerint az igények érvényesítését olyan tényezők is nehezítik, mint a háború után bekövetkezett nagymértékű infláció, illetve az anyagi javak pusztulása. Ez utóbbi tényezők ugyanis éppen abban a bírósági eljárásban volnának mérlegelhetők, amelyek megindítása a miniszteri rendelet hiánya miatt lehetetlen. Ha az állam egyik szerve egy másik szerv jogalkotását valamely jog érvényesítésének feltételeként határozza meg, akkor a jogalkotási kötelezettséggel terhelt szerv nem hivatkozhat a jogalkotás gyakorlati nehézségeire. Ez utóbbi nehézségek ugyanis már a jogalkotási kötelezettség meghatározásakor is ismertek voltak. Nem indokolható a jogalkotási kötelezettség elmulasztása azzal a ténnyel sem, hogy az ügyben érdekelt biztosítótársaság jogutódja kilétének megállapítása az azóta eltelt idő hosszúsága miatt nehéz.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az alkotmányos jogokkal öszefüggő visszásság kiküszöbölése érdekében a következő ajánlással élt:
Felkérte a pénzügyminisztert, hogy az 1945 előtt kötött biztosítások vonatkozásában kezdeményezze miniszeri rendelet kiadását, illetve kormányrendelet megalkotását, illetve arra az esetre, ha jogszabály kiadása a miniszer álláspontja szerint nem indokolt, az általános helyettes kezdeményezte, hogy a Pénzügy-miniszerérium által megnevezett biztosítótársaság útján rendezzék az 1945 előtt kötött biztosítási szerződésekből fakadó követeléseket.
Az ajánlás vonatkozó álláspont közlésére az érintett szerv rendelkezésére álló határidő még nem telt le.

OBH 7959/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a távközlési szolgáltató, ha az áthelyezési kérelem intézésekor nem a kérelem benyújtása idején hatályos jogszabály szerint jár el.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy távbeszélő állomás áthelyezése iránti kérelmének intézése során a BAKONYTEL Rt. nem a jogszabályoknak megfelelően járt el.
A panaszos 1990-ben önerős távbeszélőfejlesztés során kapott távbeszélő állomást Tatabányán. 1994 márciusában Tótvázsonyba költözött, és kérte az állomás áthelyezését. A BAKONYTEL a panaszos részére a szolgáltatás hozzáférési pontot csak beruházási hozzájárulás megfizetése esetén kívánta biztosítani.
A panaszos távbeszélő állomásának áthelyezés iránti kérelmét 1994 márciusában jelentette be, ekkor a 2/1987. (V. 13.) MP rendelkezés volt hatályban. Ennek alapján a 84/1995. (VII. 12.) Korm. rendelet és a 11/1995. (VII. 12.) KHVM rendelet szabályai a konkrét ügyet nem érintik. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének álláspontja szerint az igényjogosultság szempontjából azt az időpontot kell figyelembe venni, amikor panaszos az áthelyezés iránti kérelmét a szolgáltatónak benyújtotta, és nem azt az időpontot, amikor a szolgáltató az áthelyezést teljesíti. A 2/1987. (V. 13.) MP rendelkezés értelmében áthelyezés esetén mentesül a beruházási hozzájárulás megfizetése alól az előfizető, ha a hozzájárulás összegét egyszer már megfizette.
A BAKONYTEL kifejtette, hogy az áthelyezési kérelem teljesítése esetén az új szolgáltató az előfizetővel új előfizetési szerződést köt. Az olyan esetekben, amikor az előfizető befizette az aktuális belépési díjat, részére a szolgáltató a beruházási hozzájárulást minden esetben visszafizette.
Ez az eljárás méltánytalan az előfizetővel szemben, mert a korábban befizetett, kisebb összegű beruházási hozzájárulás visszatérítése mellett utóbb lényegesen magasabb összegű díjat kellene megfizetnie a szolgáltató részére. A BAKONYTEL szolgáltatási osztályvezetője arról tájékoztatta az országgyűlési biztos általános helyettesét, hogy panaszos részére az állomást 1500 + ÁFA szerződés-módosítási díjért korábban bekapcsolták.
A szolgáltató azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a kérelem benyújtásának időpontjában irányadó MP rendelkezést, mulasztást követett el, amely az áthelyezési kérelem nem megfelelő intézéséhez vezetett. Ez az eljárás a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott, mert panaszost érdeksérelem ért. Mivel azonban a panasz orvoslást nyert, hiszen a panaszosnak csak szerződés-módosítási díjat kellett fizetnie, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese ajánlást nem tett, vizsgálatát befejezte.

OBH 8645/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog követelményével kapcsolatosan visszásságot okoz, ha a vízmű olyan szolgáltatásért kér ellenszolgáltatást melyet nem nyújtott, továbbá a mérőóra leolvasásáért díjat számít fel. Szigethalmi ingatlan tulajdonosa fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mivel az önkormányzat rendelete szerint, ha a vízfogyasztás nem ért el egy bizonyos mennyiséget, ún. minimáldíjat szedtek az állampolgároktól. Ez a bevétel a szolgáltató vállalat nyereségét képezte. A minimáldíj esetében a vízmű szolgáltatást nem végzett.
Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy valóban olyan ellenszolgáltatást kért és fizettetett az állampolgárokkal az önkormányzati vízmű, melyért szolgáltatást nem nyújtott. A képviselő-testület rendeltéből 1996-ban törölte az ún. minimál díj fogalmát és a szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás elvén alapuló normát alkotott. Az önkormányzati rendelet 7. § 3.) pontja szerint az óraleolvasó és díjbeszedő költéségét a közüzemi szolgáltató a fogyasztókkal téríttette meg. A víziközművek működtetése során végzett vízellátás, szennyvízelvezetés, -elhelyezés és -tisztítás, valamint egyesített rendszer esetén a csapadékvíz-elvezetés a közüzemi tevékenység. Tehát az óra leolvasása és díjbeszedés költsége nem közüzemi szolgáltatás. Nem számíthatják fel külön a számla kiállításának költségeit, mivel azt már beépítették a közműves ivóvízellátás és a közműves szennyvízelvezetés díjába. Hasonlóan nem szedhető készenléti díj, mert ezt is tartalmazza a közüzemi szolgáltatás ára. Az önkormányzatoknak az árak megállapításáról szóló törvény csak árhatósági jogkört biztosított, mely az ivóvíz-szolgáltatás és szennyvízelvezetés maximált árának meghatározását jelenti. Az ár tartalmát azonban a vízgazdálkodásról szóló törvény 13. §-a alapján megalkotott 38/1995. (IV. 5.) Kormányrendelet rögzíti. Az ivóvíz-szolgáltatással és a szennyvízelvetéssel kapcsolatos kormányrendelet kógens szabályokat határoz meg a fogyasztók kötelezettségeivel kapcsolatosan. Ezért ezeken kívül nem lehet több terhet a szolgáltatást igénybevevőkre áthárítani. A kedvezőbb feltételek alkalmazását azonban a kormányrendelet megengedi.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte Szigethalom polgármesterét, hogy a 13/1997. (VII. 8.) Kt rendeletének 7. § 3. pontjának hatályon kívül helyezése iránt intézkedjen.
Válaszadási határidő még nem telt le.

OBH 8817/1996.
Visszásságot okoz az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal kapcsolatban, ha az önkormányzat a rendeletében a vízdíj többtényezős hatósági árában a rendelkezésre állási költséget kétszeresen számítja fel a fogyasztó terhére.
Zebegényi üdülőtulajdonos panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, sérelmezve az önkormányzat rendeletét, mely szerint a szolgáltatott ivóvízért az ivóvízdíjon kívül rendelkezésre állási díjat is köteles fizetni, és a rendelet nem tesz különbséget az állandó lakosok és az üdülőtulajdonosok között.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálata a tulajdonhoz való jog érintettsége miatt indult.
A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat rendelete a helyi vízszolgáltatási díjról a tulajdonhoz való joggal kapcsolatban alkotmányos visszásságot okozott. A 38/1995. Korm. rendelet a közműves ivóvíz-ellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről 1. § (1) bekezdése értelmében: “A közműves ivóvízellátás és a közműves szennyvízelvezetés közüzemi szolgáltatás. A szolgáltatást végző (a továbbiakban: a szolgáltató) az ivóvízművek, illetőleg a szennyvízelvezető művek (a továbbiakban együtt: víziközművek) üzemeltetésével köteles a víziközmű hálózatba bekötött ingatlan tulajdonosának, illetőleg egyéb jogcímen használójának (a továbbiakban együtt: fogyasztó) ivóvizet szolgáltatni, illetőleg az ingatlanon keletkező szennyvizek – továbbá egyesített rendszerű szennyvízelvezetés esetén a csapadékvizek – összegyűjtését, károkozás nélküli elvezetését és tisztítását elvégezni (a továbbiakban: szolgáltatás).” A rendelet 1. § (1) bekezdése tehát a karbantartási költséget a szolgáltatás árában rögzíti mint a közüzemi szolgáltatás részét, ezért a “rendelkezésre állás” megismétlése az önkormányzati rendeletben kétszeresen felszámított költséget jelent, ami a tulajdonjoggal kapcsolatban alkotmányos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos ajánlást tett a visszásság orvoslására, javasolta a rendelet módosítását, melyet az önkormányzat nem fogadott el. Az önkormányzat válaszában hivatkozott az 1108/H/1995. AB határozat azon megállapításásra, hogy nem sérti a jogegyenlőség alkotmányos elvét, ha az önkormányzat rendeletében két vagy több tényezőben határozza meg az ívóvíz díját.
Az ajánlás elutasítását követő kiegészítő vizsgálat szintén megállapította az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot, ezért az országgyűlési biztos ajánlását fenntartotta. Az idézett korm. rendelet szerint a szolgátató az ívóvízművek üzemeltetésével köteles a fogyasztónak szolgáltatást nyújtani. Költségként csak a szolgáltatáshoz kapcsolódó költségek számíthatók fel. A kormányrendelet nem határoz meg olyan költséget, mely kizárólag a vízközművek üzemeltetésére vonatkozik, így a működtetéshez kapcsolódó költségeket a vízdíj részeként kell meghatározni. Az üzemeltetési költségek kétszeres megfizettetése tisztességtelen piaci magatartásnak mínősíthető. Az Alkotmánybíróság jogértelmezése a két- vagy többlépcsős vízdíjra vonatkozóan nem jelenti azt, hogy a rendelkezésre állási díjat többszörösen fel lehetne számolni a fogyasztók terhére.
A képviselő-testület a változatlanul fenntartott ajánlást ismételten nem fogadta el.
Az országgyűlési biztos a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter szakmai állásfoglalását kérte a panasz alapján arra vonatkozóan, hogy a fogyasztás alapján fizetett vízdíj meghatározásánál a rendelkezésre állási költség beszámításra kerül-e, és ezekből, mint több tényezőből képződik a hatósági ár, illetve az ivóvíz díja és a rendelkezésre állási költség külön tényezőnek minősül-e, ami együttesen képezi a hatósági árat.

OBH 1677/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével valamint az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a FŐTÁV Rt. eljárása, ha a közüzemi szerződés fogyasztói felmondását nem fogadja el és a panaszos által igénybe nem vett szolgáltatásért átalánydíjas fogyasztást számláz.
A panaszos beadványában a Fővárosi Távhőszolgáltató Részvénytársaságnak a közüzemi szerződés fogyasztói felmondásakor követett eljárását sérelmezte.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a rendelkezésére álló iratok alapján megállapította, hogy a panaszos a Fővárosi Távhőszolgáltató Részvénytársasággal fennálló jogviszonyát 1996. április 11. napján felmondta. A szolgáltató a közüzemi szerződés felmondását nem fogadta el, és a panaszos által igénybe nem vett szolgáltatásért a mai napig átalánydíjas fogyasztást számláz. A panaszos az ügyben megkereste az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Jogi Főosztályát, amelynek az ügyben kialakított álláspontja szerint a lakóépületek és vegyes célra használt épületek távhőellátásáról szóló 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban R.) 3. és 8. §-a kizárólag a távhőszolgáltatási jogviszony fennállása alatt alkalmazható, e két rendelkezésben foglalt szabály együttes alkalmazására azonban nem kerülhet sor. Az R. 3. §-a a működő fogyasztói berendezés létesítését, áthelyezését, átalakítását, megszüntetését köti a távhőszolgáltató előzetes hozzájárulásához, az R. 8. §-a pedig önálló szabályként rendelkezik a fűtési vagy használati melegvíz-szolgáltatásból történő kikapcsolásra, amely nem jelenti a fogyasztói berendezéssel kapcsolatosan a 3. §-ban említett tevékenységekkel való azonosulást. Az R. 8. §-ának (2) bekezdése a fűtési szolgáltatásból való kikapcsolás teljesítéséhez megkívánja a lakóépületek tulajdonosának (kezelőjének), valamint a kikapcsolás következményeiben érintett fogyasztóknak a hozzájárulását.
A közüzemi szerződés felmondását a szolgáltató nem fogadta el, álláspontja szerint ennek előfeltétele az, hogy a panaszos a Rendeletben előírt műszaki és jogi feltételeket teljesítse. Az R. azonban nem tartalmaz szabályt a szerződés felmondására. Az R. előkészítésekor a jogalkotó nem tartotta szükségesnek a külön szabályok megalkotását a szerződés megszűnésével kapcsolatban. A jogalkotó az R. preambulumában megjelölte, hogy jogalkotási felhatalmazása a villamos energiafejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról szóló 1962. évi törvény (régi VET) 23. §-ából ered. Ez a jogszabályhely felhatalmazta az akkori Minisztertanácsot, hogy a régi VET rendelkezéseit más energiára, energiafejlesztő üzemre, átvivő berendezésre és energiafogyasztóra is kiterjessze. A Minisztertanács e felhatalmazással élve a régi VET végrehajtásáról rendelkező 40/1962. (XI. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban Korm. rendelet) 59. §-ában úgy rendelkezett, hogy a régi VET-nek a villamosmű üzembentartója és a fogyasztó közötti jogviszonyt szabályozó rendelkezéseit, valamint ehhez kapcsolódóan a Korm. rendelet előírásait a hőenergia fejlesztésére és elosztására is megfelelően alkalmazni kell. A Korm. rendelet 50. §-a viszont a villamosenergia-szolgáltatás és vételezés feltételeinek meghatározását a Villamosenergia Közszolgáltatási Szabályzatra (VKSz) bízta. A VKSz 25. §-a alapján a háztartási fogyasztóval kötött szerződést a háztartási fogyasztó felmondhatja.
A Polgári Törvénykönyv 321. §-ának (1) bekezdése szerint “Aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolhatja.” A régi VET és a VKSz azonban a távhőszolgáltatásra vonatkozó szerződés panaszos általi felmondásakor már nem volt hatályos. Az új VET és végrehajtási rendelete már nem tartalmaz felhatalmazást a közüzemi szerződéssel kapcsolatos rendelkezéseinek más energiára, energiahordozóra és fogyasztóra való kiterjesztésére. A minisztérium álláspontja szerint azonban mindez nem jelenti azt, hogy az R. megalkotásakor irányadó jogalkotói szándék megváltozott volna.
Mindezek okán az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének álláspontja szerint a korábbi, irányadó jogszabályok rendelkezései alapján a panaszosnak a lakására vonatkozó távhő-szol-gáltatási szerződés felmondása jogszabályszerű volt. Megállapította, hogy a Budapesti Távhőszolgáltató Részvénytársaságnak a panaszos által sérelmezett eljárása a hivatkozott jogszabályok előírásainak megsértésével alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot eredményezett a jogállamiság követelményéből fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével és a fogyasztó tulajdonhoz fűződő jogával összefüggésben.
A szolgáltató eljárása a fentieken túlmenően sértette a panaszos törvényes érdekeit is. A sérelem orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlással élt, amelyben felkérte a FŐTÁV Rt. vezérigazgatóját, hogy a társaságnak a panaszos ügyében született döntését, eljárását vizsgálja felül és a nem teljesített szolgáltatásért az átalánydíjas számlázást szüntesse meg. Az érintett az ajánlást nem fogadta el és az ügyet felterjesztette a FŐTÁV Rt. felett felügyeletet gyakorló Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalához. A címzett válaszadásra nyitva álló határideje még nem telt el.

OBH 2472/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a MATÁV Rt. az állomás kikapcsolása és leszerelése közötti időszakra a havi előfizetési díjat felszámítja.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy távbeszélő számláin több ezer forint összegű emeltdíjas hívás is szerepel. Sérelmezte továbbá, hogy az előfizetői jogviszony felmondását követően minden hónapban havi előfizetési díjat tartalmazó számlákat kap.
A vizsgálatok eredményei alapján – amelyek természetesen nem azt bizonyították, hogy a kifogásolt hívásokat panaszos kezdeményezte, csak azt, hogy ezeket a panaszosnál felszerelt állomásról kezdeményezték – a MATÁV a számla jogosságát vitató beadványt elutasította. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy az illetékes Távközlési Centrum a reklamációt kivizsgálta, ezért a beadvány ezen részét illetően további vizsgálatra nem volt lehetősége.
A szolgáltató a távközlési törvény alapján az előfizetői szerződést díjtartozás esetén felmondhatja, melyre sor is került. Az előfizető kimenő forgalmának korlátozását az Üzletszabályzat lehetővé teszi a felmondási idő kezdetétől, de a rendelkezéseiből nem lehet egyértelműen megállapítani a korlátozás feltételeit. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének álláspontja szerint az Üzletszabályzatnak a kimenő forgalom korlátozását szabályozó része pontosítást igényel.
A szolgáltató az állomás kikapcsolása és leszerelése közötti időszakra a havi előfizetési díjat felszámolta. A havi előfizetési díjat a MATÁV a szolgáltatásnak a szolgáltatás-hozzáférési ponton keresztül történő igénybevételéért, továbbá a rendszer üzemeltetéséért, felügyeletéért, karbantartásáért és a hibaelhárításért számítja fel. Az állomás kikapcsolása után a panaszos a készüléket nem használhatta, arról sem hívást kezdeményezni, sem fogadni nem tudott. A havi előfizetési díjat az előfizető a szolgáltatásnak a szolgáltatás-hozzáférési ponton keresztül történő igénybevételéért is fizeti, ez azonban panaszos esetében a kikapcsolás miatt nem volt lehetséges. Panaszosnak a MATÁV a kikapcsolás miatt a szolgáltatás igénybevételét nem biztosította, az ezért (is) járó díjat azonban felszámította. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint az állomás kikapcsolása esetén a havi előfizetési díj felszámítása helytelen, mert ilyen gyakorlat esetén a kikapcsolt állomás (volt) előfizetője ugyanolyan összegű havi előfizetési díjat fizet, mint az az előfizető, akinek állomását nem kapcsolták ki, és így hívás kezdeményezésre és fogadásra képes. Kétségtelen, hogy panaszos tartozik, azonban a tartozás összege a felszámított havi előfizetési díjtól független.
Az általános helyettes szerint a MATÁV eljárása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben sértette a tulajdonhoz való jogot, és ezzel alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott, ezért felkérte a MATÁV elnök-vezérigazgatóját, hogy az állomás kikapcsolása és leszerelése közötti időre a szolgáltató mellőzze a havi előfizetési díj felszámítását. Kérte továbbá, hogy fontolja meg az Üzletszabályzat kimenő forgalom korlátozását szabályozó részének pontosítását.
A MATÁV elnök-vezérigazgatója a vizsgálati megállapításokkal egyetértett, közölte, hogy az Üzletszabályzatnak a vizsgálattal érintett rendelkezéseit módosítják.

OBH 4413/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a 9. § (1) bekezdésében rögzített magántulajdonhoz való jog követelményével kapcsolatos visszásságot okoz a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának hiánya és ha a Vízmű a jelentősen megemelkedett fogyasztás okát nem tisztázza.
Debreceni panaszos fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Beadványában sérelmezte, hogy 1996. július 5.-én a vízóra állása 169 m3 mutatott, két hónap múlva 1139 m3-t olvastak le. A vízóra leolvasása után 116 245 Ft kifizetésére kötelezték. A Debreceni Vízmű Rt. az 1996. szeptember 1.-én a panaszosnál mért fogyasztást maga is túlzottnak tartotta, ezért ellenőrüktől az ügy kivizsgálását kérte. A helyszínen a Vízmű munkatársa 1996. szeptember 9.-én semmilyen rendellenességet nem tapasztalt. A kiugróan magas fogyasztás már korábban is észlelhető volt, mint ahogy azt a megküldött részletes kimutatás is igazolt (pl. 1996. március 4. 45 m3).
Az országgyűlési biztos általános helyettese az iratokból megállapította, hogy a panaszos túlzott vízfogyasztásának okát nem tisztázta megfelelően a Vízmű Rt. és a kedvezményekkel kapcsolatos teljes körű tájékoztatást nem adta meg részére.
A panaszos jogosan hihette, hogy a főmérő meghibásodott, mivel az óracsere után a hibás mérések megszűntek, bár a helyességi vizsgálat szerint a megengedett 1 paraméteren belül mért a mérőeszköz. A túlzott fogyasztásra magyarázatot a Vízmű nem talált. Egyik feltételezése szerint a főmérő utáni csőtörés okozta a túlzott vízfogyasztást. Ebben az esetben a Vízműnek a 38/1995. (IV. 5.) Kormányrendelet 17. § (5) bekezdése alapján az árjogszabályok szerinti átalány alapján kell megállapítani a fizetendő vízdíjat. A számlázott összeg szerint azonban a Vízmű ettől eltérően, a szabályos fogyasztás díjaként állapította meg a szolgáltatás ellenértékét. A másik feltételezés szerint a panaszos valószínűleg a kerti csapot nyitva felejtette. Ebben az esetben azonban a fogyasztónak nem számítható fel a csatornadíj, hiszen az ingatlanon szétfolyt a vízmennyiség. Hasonló a helyzet, mint a locsolási kedvezménynél. Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének a víz- és csatorna-szolgáltatási díjak megállapításáról szóló 7/1996. (II. 19.) Kr. sz. rendelet 5. § (4) bekezdése szerint: “ A lakossági fogyasztó által fizetendő csatornadij a (6) bekezdésben meghatározott feltételekkel locsolási kedvezménnyel csökkenthető.” A fogyasztó locsoláskor sem veszi igénybe a szennyvízelvezetés szolgáltatását. A nyitva felejtett kerti csap esetében az elfolyt víz nem kerül a csatornába, ezért e szolgáltatás díja nem számítható fel. A panaszos sérelmezte, hogy 1997. áprilisában operáción esett át, nem tartózkodott lakásán, azonban távollétét a számlázott vízdíj nem tükrözi. A kimutatásból kitűnik, hogy 1997 márciusában és májusában is 5-5 m3 mennyiségű vízfogyasztást számítottak fel. A szolgáltató és a fogyasztó közti díjvita elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik, mivel a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 1 éven túl nem tudja a panaszt rendezni. A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló 96/1998. (V. 13.) Korm. rendelet 4. §-ára figyelemmel Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése rendeletet alkotott a lakhatással kapcsolatos adósságterhek enyhítésére (25/1998. (VII. 10.) Kr. sz.). Az adósságkezelési programban részt vehet az a tulajdonos, haszonélvező, illetve bérlő, amennyiben ő az adós, akinek legalább hat havi közüzemi tartozása van és az adósságkezelési programban részt kíván venni. A Debreceni Vízmű Rt-gal történt egyeztetés után a panaszos kérelmezheti adósságterhének enyhítését Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalától.
A jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság kiküszöbölése érdekében a biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a Debreceni Vízmű Rt. vezérigazgatóját, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatása tárgyában intézkedjen és a panaszos tartozását a csőtörés, illetőleg az elfolyás alapján számítsa ki. A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt el.

OBH 7436/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a 9. § (1) bekezdésében rögzített magántulajdonhoz való jog követelményével kapcsolatos visszásságot okoz, ha a vízmű a bekötési vízórára az ingatlanok tulajdonosaival nem köt közüzemi szerződést.
Váci sorház egyik tulajdonosa fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Sérelmezte beadványában, hogy a szomszédos házakkal közös a bekötési vízórájuk. Mivel semmilyen jogi kapcsolatban nem állnak egymással, az ellenérték beszedése az ingatlan tulajdonosnak nem kötelezettsége. A későbbiekben felszerelt 3 egyéni vízórát is a panaszos nevére jegyezték be. A Dunamenti Regionális Vízmű Rt. a 38/1995. (IV. 5.) Kormányrendeletre hivatkozva elzárkózott az épületek külön-külön fogyasztását lehetővé tevő mérőóra felszerelésétől. Jelenleg sem a sorháznak, sem a panaszosnak nincs érvényes közüzemi szerződése a bekötési vízórára.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy az ingatlanok adásvétele során az értékesítést végző OTP – mivel vízdíjat még nem fizettek az állampolgárok – szerződésében a bekötési vízóra fő használójára nem tért ki. Az iratokból, valamint a szakminisztérium háttéranyagából kitűnik, hogy a vízhálózat kiépítése szabálytalanul történt. Már az építés időszakában sem felelt meg az előírásoknak. A felelősség ezért a megrendelőt, az engedélyezőt és a kivitelezőt terheli. A szabálytalan építés miatt a későbbiek során keletkező költségeket (melyet a külön-külön bekötési vízóra kiépítése jelent), nem lehet teljes egészében az ingatlan tulajdonosokra hárítani. Amennyiben az építtetővel, az engedélyezővel és a kivitelezővel a lakók nem tudnak e tárgyban peren kívül megállapodni, úgy polgári peres eljárás során kell a költségmegosztás kérdését rendezni. A vízóra a 8 ingatlan közös használatában áll, így a Vízmű Rt. -nak ilyen értelmű szerződést kell kötnie a lakókkal, de semmiképp sem a beadvány írójával. A Vízmű Rt-nál helytelenül tartják nyilván a panaszos nevén a mérőeszközt. Az osztatlan közös használat kérdését polgári peres eljárásban a bíróság tudja felosztani vagy megszüntetni, jogerős ítéletével, amennyiben peren kívül az ingatlan tulajdonosok nem tudnak megállapodni. A panaszos semmilyen jogviszonyban nem áll a sorházi ingatlanok tulajdonosaival, emiatt nem lehet felelős azért, hogy azok nem fizették meg a közüzemi szolgáltatás ellenértékét. A sorház lakói jelenleg semmilyen közüzemi szerződéssel nem rendelkezik az ivóvíz- és szennyvízelvezetéssel kapcsolatban, ezért a Vízmű Rt.-nak mindenképpen szerződést kell kötnie az ingatlan tulajdonosokkal.
Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a közüzemi szerződés hiánya a jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a magántulajdonhoz való jog követelményével kapcsolatos visszásságot okoz. Az országgyűlési biztos általános helyettese a Dunamenti Regionális Vízmű Rt. vezérigazgatójának ajánlást tett, hogy az osztatlan közös használatnak megfelelő szerződést kössön az ingatlan tulajdonosokkal a bekötési vízórára, az alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében.
Az ajánlást a Vízmű Rt. vezetője elfogadta és intézkedett az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megszüntetése iránt.

OBH 7917/ 1997.
I. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jogbiztonság vonatkozásában (Alkotmány 2. § (1) bek.) a közszolgáltató, ha a fogyasztó érdekeinek védelmét szolgáló kötelező jogszabályi rendelkezéseket nem tartja be.
II. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a közszolgáltató a szerződési szabadság vonatkozásában, ha a szerződési nyilatkozatot a fenyegetés fogalmát kimerítő közléssel kényszeríti ki.
A panaszos azért fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. a panaszosnak a szolgáltatási szrződés hiányosságait megfogalmazó levelére a panaszok érdemi vizsgálatának elutasításával reagált, válaszában pedig a szerződés aláírásának fogyasztó általi megtagadása esetére a vízszolgáltatás megszüntetését helyezte kilátásba. A fogyasztó számára a véleményeltérés közlésének jogát a 38/1995. (IV. 5.) kormányrendelet biztosítja. A vizsgálat során az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a szolgáltató által elkészített szerződés nem tartalmaz a kormányrendelet által meghatározott két tartalmi elemet, mégpedig a szerződés tárgyának minőségi adatait, illetve a szerződésszegés következményeit. A fogyasztó egy jogszabály által meghatározott kötelező szerződési rendelkezés hiányára hívta fel a szolgáltató figyelmét, ennek a hiányosságnak a kiküszöbölése pedig a szolgáltató részéről nemcsak a panaszossal szemben, hanem minden ővele szerződési viszonyban álló fogyasztóra vonatkozóan kötelező. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a kormányrendelet a szolgáltatóra nézve a fogyasztó által felvetettek érdemi vizsgálatának kötelezettséget hárítja.
Amikor a szolgáltató egy jogszabályi rendelkezést – amely a szolgáltatási szerződés kötelező tartalmi elemeit határozta meg – nem tartott be, a fogyasztónak a véleményeltérésre vonatkozó közlését pedig érdemben nem vizsgálta, jogszabályt sértett és ezzel alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott a jogbiztonság vonatkozásában, hiszen lehetetlenné tette egy olyan jogszabályi rendelkezés érvényesülését, amelynek célja a fogyasztó pozíciójának erősítése, ezzel pedig a fogyasztó oldalán érdeksérelmet okozott. Külön vizsgálatot igényelt a szolgáltató azon eljárása, amellyel a fogyasztót a szerződés aláírására késztette.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy amikor a szolgáltató kilátásba helyezte a vízszolgáltatás szüneteltetését, a jogszabály által nem ismert esetre hivatkozott és így önkényesen kiterjesztette egy kivételes eszköz alkalmazási körének lehetőségét. A szüneteltetés szolgáltató általi kilátásba helyezése kimerítette a Ptk. által ismert megtámadási ok, a fenyegetés fogalmát, hiszen nyilvánvalóan alkalmas volt egy olyan szerződési nyilatkozat kikényszerítésére, amelyet a fogyasztó önszántából nem tett volna meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a szolgáltatási szerződésnek a fenyegetés fogalmát kimerítő kikényszerítésével a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. Keszthelyi Üzemvezetősége alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott a szerződési szabadság vonatkozásában. Az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. vezérigazgatóját, hogy kezdeményezze a részvénytársaság által ivóvíz-szolgáltatására és közcsatorna használatára lakossági fogyasztók részére kidolgozott szolgáltatási szerződés módosítását úgy, hogy a szolgáltatási szerződés tartalmazza a 38/1995. (IV. 5.) kormányrendelet által meghatározott kötelező szerződési elemeket. Felkérte továbbá a Regionális Vízmű Rt. vezérigazgatóját, hogy az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság jövőbeni kiküszöbölése érdekében hívja fel a részvénytársaság szervezeti egységeinek vezetőit, hogy kerüljék a szerződési nyilatkozatok vizsgált módon való elfogadtatását. Az ajánlás vonatkozásában kialakított álláspont közlésére az érintett szerv rendelkezésére álló határidő még nem telt le.

OBH 8128/1997.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált magántulajdonhoz való jog követelményével kapcsolatosan visszásságot okoz, ha a vízszolgáltató a bekötési vízóra belszerkezeti hibájából adódott magas vízfogyasztás díját a fogyasztóra terheli.
Kaposvári panaszos azt sérelmezte, hogy a vízszolgáltató indokolatlanul magas vízfogyasztást számláz. Kifogásait a szolgáltató nem megfelelően vizsgálta ki. A pótlólag megküldött iratokból kitűnik, hogy az Országos Mérésügyi Hivatal Nagykanizsai Kirendeltsége megállapította, hogy a panaszos vízmérője belszerkezeti hibás. Mindezek ellenére, a szolgáltató arra hivatkozva, hogy az elromlott mérőóra a szolgáltató vállalat kárára mérte a fogyasztást, a beadvány írójának tartozását nem törölték.
Az országgyűlési biztos általános helyettese az Országos Mérésügyi Hivatal vizsgálata alapján megállapította, hogy a vízfogyasztás mérésére beszerelt mérőeszköz belszerkezeti okok miatt hiteles mérésre alkalmatlanná vált. A vízszolgáltató követelése alaptalan, figyelemmel a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény 6. § (2) bekezdésére, ezért nem háríthatja a hitelesítetlen mérésből adódott kárát a fogyasztóra. A vízszolgáltató vélelme azért sem fogadható el, mert a panaszos több ízben kérte a mérőeszköz vizsgálatát, azonban a Vízmű Kft. ennek csak késedelmesen tett eleget. A Kaposvári Vízmű Kft. nem járt el úgy, ahogy adott helyzetben ez általában elvárható, hiszen a panaszos bejelentését csak késedelmesen vizsgálta meg.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Kaposvár Vízmű Kft. intézkedése a tulajdonhoz való alkotmányos joggal kapcsolatos visszássághoz vezetett és a panasz rendezésére rövid úton felkérte a Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget. A fennálló alkotmányos visszásság megszüntetése érdekében ajánlást nem tett, de az ügy orvoslását figyelemmel kísérte. A Felügyelőség a panaszos ügyét megnyugtató módon rendezte.
 

OBH 8160/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog követelményével kapcsolatosan visszásságot okoz, ha törvény végrehajtásához szükséges rendeleteket nem készítik el.
Országgyűlési képviselő fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Beadványában sérelmezte, hogy a MATÁV Rt. idegen vonalhasználatát és egyéb reklamációt kivizsgáló tevékenysége sérti az állampolgárok érdekeit. Kifogásolta, hogy az ún. audotext szolgáltatások szabad áras tételeit megtévesztően a közcélú szolgáltatással azonos módon számlázzák. Az Országgyűlés 1997. november 24–25-i ülésen a képviselő úr interpellációjában kifogásolta a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jelentése alapján, hogy a szolgáltató számlázási rendszerét sem az Országos Mérésügyi Hivatal, sem a Hírközlési Felügyelet, sem más jogosítvánnyal rendelkező (mérésre szolgáló mérőberendezések hitelesítésére, kalibrálására jogosult) cég (intézmény) nem hitelesítette. Így díjvitában a szolgáltató milyen alapon hivatkozik arra, hogy idegen vonal használata kizárható, mert rendszere zárt rendszert alkot.
Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy az interpelláció megtételekor a jogalkotás elmulasztása miatt valóban fellelhető volt a jogbiztonsághoz, illetőleg tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság. A közlekedési, hírközlési és vízügyi tárca azóta a szükséges normákat kibocsátotta, valamint az érdekképviselet bevonásával segítséget nyújtott a szabványok kidolgozásában. A minisztérium a visszásság kiküszöbölése érdekében igyekezett megoldást találni. Az országgyűlési biztos a minisztérium korábbi intézkedéseire figyelemmel ajánlással nem élt.
A fogyasztók érdekeinek védelme azonban továbbra sem rendeződött. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. §-a felhatalmazta a Kormányt a végrehajtási rendeletek elkészítésére. A törvény végrehajtásához szükséges normák nem készültek el, holott a törvény 1998. március 1-én már hatályba lépett. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 11. § (4) bekezdése szerint a jogszabályt és a végrehajtási rendeleteket egy időben kell hatályba léptetni. Ennek hiányában ugyanis a törvény rendelkezéseit nem lehet végrehajtani.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztert, hogy kezdeményezze a fogyasztóvédelemről szóló törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek kibocsátását. Mivel az ajánlásban foglaltakat csak részben teljesítették, ezért a gazdasági miniszter részére az ajánlást az országgyűlési biztos megismételte. A miniszter tájékoztatása szerint a hiányzó rendeletek elkészítéséért az gazságügyi miniszter felelős.
Az igazságügy-miniszter válaszában utalt arra, hogy a fogyasztóvédelmi törvény 55. §-a alapján kibocsátandó kormányrendeletek közül a b.) és i.) pontban írt rendeletek előkészítője a Gazdasági Minisztérium. A törvény 55. § c.), e.) pontban írt rendeletek tervezeteket az Igazságügyi Minisztérium 1999. január 18-án tájékoztatásul megküldte, ezzel az ajánlásban foglaltakat teljesítette.
A békéltető testületek díjazásáról szóló 211/1998 (XII. 24) Korm. rendelet kihirdetésre került. A Gazdasági Minisztérium jogalkotási feladatkörébe tartozó további rendeletek előkészítése folyamatban van. Mivel nem minősülnek olyan végrehajtási rendeleteknek, melyek a törvény végrehajtásához feltétlenül szükségesek, a biztos az ajánlásra adott válaszokat elfogadta.

OBH 10810/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, hogy a MATÁV Rt. Üzletszabályzata a beruházási hozzájárulások korábbi befizetésének bizonyítása tekintetében nem kellően pontos, nem veszi figyelembe két hatályos jogszabály rendelkezéseit.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy Nyíregyházáról Tiszadadára költözését követően a MATÁV Rt. 1997-ben 37 500 Ft belépési díj megfizetésére hívta fel. A panaszos határozottan emlékszik, hogy 1988-ban 12 000 Ft belépési díjat már megfizetett, ezt azonban igazolni nem tudja. Sérelmezte továbbá, hogy a Nyíregyházi Távközlési Centrum vezetőjének 1997. szeptember 23-án írt levelére nem kapott választ.
Az elnök-vezérigazgató mellékelte a panaszos 1997. szeptember 23-i levelére rendes levélként megküldött, 1997. október 1-i  keltezésű válaszlevelet. A levélben az áll, hogy a szolgáltató nyilvántartása szerint az állomás felszerelésekor beruházási hozzájárulás megfizetése nem történt. A panaszos 1988. óta, tehát a  16/1987. (V. 13.) MT rendelet és a 2/1987. (V. 13.) MP rendelkezés hatálybalépését követően rendelkezett távbeszélő állomással, ami azt jelenti, hogy az állomás létesítéséért – az MT rendelet alapján – beruházási hozzájárulást kellett fizetnie. A szolgáltató a beruházási hozzájárulás korábbi megfizetéséről nem talált igazolást.
A 84/1995. (VII. 12.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése szerint a rendelet hatálybalépése előtt befizetett beruházási hozzájárulást az annak beszedésére jogosult távközlési szervezet – a külön jogszabályban foglaltak szerint – köteles nyilvántartani. A 11/1995. (VII. 12.) KHVM rendelet szintén nyilvántartási kötelezettséget állapít meg a szolgáltatónak.
E jogszabályok a távközlési szolgáltatónak állapítanak meg nyilvántartási kötelezettséget és – a vizsgált esetre vonatkozóan – nem rónak igazolási kötelezettséget az előfizetőre. A szolgáltató a korábban befizetett beruházási hozzájárulások nyilvántartására vonatkozó kötelezettsége alapján a nyilvántartására tekintettel ellenőrizheti a korábbi befizetés megtörténtét vagy elmaradását, erről igazolást is köteles adni.
A MATÁV Rt. válaszában az Üzletszabályzatnak olyan pontjára hivatkozott, amely nem hozható összefüggésbe a beadványban felvetett problámával.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának álláspontja szerint a beruházási hozzájárulások korábbi befizetésének bizonyítása tekintetében az Üzletszabályzat nem kellően pontos, nem veszi figyelembe két hatályos jogszabálynak az említett rendelkezéseit. Ez a jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben sértheti a tulajdonhoz való jogot, és így visszásságot okoz, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese felkérte a MATÁV elnök-vezérigazgatóját, hogy a korábban befizetett beruházási hozzájárulásokra vonatkozó bizonyítás szabályait a 84/1995. (VII. 12.) Korm. rendelet és a 11/1995. (VII. 12.) KHVM rendelet fentebb említett pontjaival összhangban szabályozza újra. Felkérte továbbá az elnök-vezérigazgatót, hogy vizsgálja meg a Társaságnak azt az álláspontját, hogy a panaszos nevén távbeszélő állomásért fizetett beruházási hozzájárulás megfizetésére nem került sor, tekintettel arra, hogy 1988-ban panaszos az MT rendelet alapján csak a hozzájárulás megfizetésével juthatott állomáshoz. Mivel panaszos 1997. szeptember 23-án írt levelére a Nyíregyházi Távközlési Centrum válaszolt, a beadvány ezen részét illetően további vizsgálatra az általános helyettesnek nem volt lehetősége.
Az elnök-vezérigazgató válaszában arról tájékoztatta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesét, hogy az ajánlott intézkedés 1999. január 1-jétől tárgytalan, mert a MATÁV Rt. ezen időponttól kezdve nem érvényesít belépési díjat, ha az ügyfél áthelyezést vagy átírást rendel meg. Az 1999. január 1-ig hátralévő időben a szolgáltató egyszerűsített eljárás keretében végzi az áthelyezéseket, elfogadva, hogy a szerződés megszűnése esetén alkalmazandó szabályok a szerződésmódosításnál nem alkalmazhatók. Az eljárás lényege, hogy amennyiben az áthelyezendő állomást a kötelező belépési díj fizetésének idején szerelték fel, vélelmezik, hogy az előfizető fizetett egyszeri díjat.

OBH 1200/1998.
Visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a 9. § (1) bekezdésében rögzített magántulajdonhoz való joggal kapcsolatosan, ha a szomszédos egyéni fogyasztók vízdíj tartozása miatt a szolgáltató a szerződésszerűen teljesítő állampolgárok közüzemi szolgáltatását is korlátozza.
Az Új Dunántúli Naplóban 1998. február 16-án “Húsz családnál négy hónapja nincs víz” címmel közöltek szerint a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. díjhátralék miatt 200 család vízszolgáltatását szüntette meg az ÁNTSZ hozzájárulásával.
Az országgyűlési biztos a hivatalból indított vizsgálata során megkereste az önkormányzatot, és a válaszlevél alapján megállapította, hogy a Vízmű Kft. nem megfelelően alkalmazta a hatályos jogszabályban megfogalmazott előírásokat. A közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 9. §-a szerint a díjat nem fizető fogyasztókkal szemben alkalmazható a korlátozó intézkedés, tehát csakis azzal szemben, aki az ellenszolgáltatást nem teljesíti. A vízművek a monopolhelyzetét kihasználva egyoldalú szeződésszegést követett el azokkal a fogyasztókkal szemben, akik a szolgáltatás ellenértékét megfizették. Az Alkotmány nem ismeri a kollektív felelősségre vonást, szankció alkalmazását csak a jogsértővel szemben engedi meg.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Vízmű Kft. a szerződésszerűen teljesítő fogyasztókat is kizárta a közműves ivóvíz szolgáltatásból, amellyel a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.
Az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte a Vízmű Kft. Igazgatóját, hogy a jövőben csak a hatályos jogszabályokban foglaltak szerint alkalmazzon korlátozó intézkedéseket.
A Vízmű az ajánlásban foglaltakat nem ismerte el, mert álláspontja szerint csak olyan fogyasztókat zártak ki a szolgáltatásból, akik a vízdíjat nem fizették meg, fizető fogyasztóval szemben korlátozást nem alkalmaztak.
A hivatalból indult eljárásba, magánszemély nem nyújtott be panaszt, ezért az országgyűlési biztos a jelentés alapjául szolgáló önkormányzati levél és a Vízmű Kft. Igazgatójának tájékoztatása közötti ellentmondást továbbiakban nem vizsgálta, mert ajánlása egyébként is csak a Vízmű jövőbeli magatartására irányult, ezért az ügyet lezárta.
OBH 2848/1998.
I. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a szolgáltató a tulajdonjog vonatkozásában (Alkotmány 13. §), ha a joghatással járó mérésre alkalmatlan vízmérő óra által mért vízmennyiséget úgy állapítja meg, hogy csak a feltüntetett hibaszázalék arányában módosítja a fogyasztó által fizetendő díjat.
II. Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jogszabály a jogbiztonság (Alkotmány 2.(1) bekezdés) és a tulajdonjog (Alkotmány 13. §) vonatkozásában, ha a helytelen fogalomhasználattal lehetetlenné teszi a jogszabály által védeni kívánt fogyasztói érdekek érvényesítését.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese 1998 áprilisában átfogó vizsgálatot rendelt el a közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés tárgyában. Az elemzés egyrészt az országgyűlési biztos általános helyettese által kért és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által lefolytatott vizsgálat megállapításain, másrészt az országgyűlési biztoshoz és általános helyetteséhez érkező panaszok vizsgálatából származó tapasztalatokon alapult.
I. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által végzett vizsgálat rávilágított az egyik szolgáltató által folytatott jogszabályellenes gyakorlatra. Az Országos Mérésügyi Hivatal által erre feljogosított laboratórium egy reklamáció vizsgálata során megállapította, hogy a vizsgált vízmérő mérési hibahatárértéke meghaladja az OMH hitelesítési eljárásában előírt értéket, ezért az joghatással járó mérés végzésére alkalmatlan. A Kaposvári Vízművek Kft. csak a mérési jegyzőkönyvben feltüntetett hibaszázalék arányában módosította a számlát. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében a joghatással járó mérésre nem alkalmas vízmérő órát az elszámolás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha az nem is létezne. A Kaposvári Vízművek Kft. gyakorlata tehát jogellenes, abban az esetben pedig, amikor az általa alkalmazott jóváírással korrigált összeg meghaladja az átalánydíjat, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jogbiztonság és a tulajdonjog vonatkozásában, mivel a jogszabály rendelkezéseinek be nem tartásával a fogyasztó számára kiszámíthatatlanná teszi a hibás vízmérők által mért vízmennyiségek megállapítását és elszámolását. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság jövőbeni kiküszöbölése érdekében felkérte a Kaposvári Vízművek Kft.-t, hogy a joghatással járó mérés végzésére alkalmatlanság megállapítása esetén a díjfizetés szempontjából úgy járjon el, mintha az érintett fogyasztó nem rendelkezne vízmérőórával. Az ajánlás vonatkozásában kialakított álláspont közlésére az érintett szerv rendelkezésére álló határidő még nem járt le.
II. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által lefolytatott vizsgálat – hasonlóan az országgyűlési biztosok vizsgálataihoz – azt mutatja, hogy szolgáltató és fogyasztó között gyakran vita tárgya a csőtöréskor elfolyt nagymennyiségű víz után felszámított vízdíj, illetve szennyvízdíj.
A közműves ivóvízellátásról szóló rendelet szerint a házi vízvezeték – fogyasztónak fel nem róható – rejtett meghibásodása esetén a vízfogyasztást az árjogszabályok szerinti átalány alapján kell megállapítani. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jelentése szerint a fenti szabály alkalmazásától a szolgáltatók többsége elzárkózik, arra hivatkozva, hogy nincs olyan meghibásodás, ami ne lenne felróható a fogyasztónak. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a “felróhatóság” mint a polgári jogi felelősség egyik eleme a kormányrendelet által szabályozni kívánt élethelyzet meghatározására nem alkalmas, mivel ez esetben nem a jogellenes károkozásból eredő költségek megosztásáról, hanem a polgári jog általános szabályai szerint a tulajdonost terhelő költségviselés szabályai alóli kivételről van szó. A helytelen fogalom-használattal a jogalkotó egyrészt lehetetlenné teszi a fogyasztó számára méltányos költség megosztást és így a jogalkotói cél elérését, másrészt a “felróhatóság” fogalmának alkalmazásával bizonytalan mértékű és az általános szabályok szerint őt nem terhelő költségek egy részének átvállalására kötelezi a szolgáltatót, ezzel pedig alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz a jogbiztonság és a tulajdonjog vonatkozásában. A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság jövőbeni elkerülése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy kezdeményezze a kormányrendelet oly módon történő módosítását, amely a fogyasztói érdekek védelmére szolgáló, ellentmondásoktól mentes megoldást ad. Az ajánlás vonatkozásában kialakított álláspont közlésére az érintett szerv rendelkezésére álló határidő még nem telt le.

Vállalkozások igazgatásával kapcsolatos ügyek

OBH 2905/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében deklarált diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével összefüggésben visszásságot okoz a helyi önkormányzat képviselő testületének rendelete, ha a gazdasági tevékenység folytatására használt lakást – a magánszemélyek kommunális adója tekintetében – a lakás céljára használt lakáshoz képest háromszoros mértékű adótétellel adóztatja.
A panaszos sérelmezte, Budapest XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adók bevezetéséről szóló, többször módosított 20/1995. (VI. 29.) számú rendeletének egyes rendelkezéseit.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a bekért iratok alapján megállapította, hogy az önkormányzati rendelet 44/1996. (XII. 23) számú módosítása iktatta be a panaszos által kifogásolt rendelkezéseket. A módosítás az önkormányzati rendeletnek az adó mértékét megállapító rendelkezéseit érintette. A módosítás a 6. § a.) és b.) pontjait új, c.) és d.) pontokkal egészítette ki. Ennek értelmében a magánszemélyek kommunális adójának mértéke 3000 forint, de azon magánszemély esetében, aki lakásában főállású vállalkozói tevékenységet folytat, vagy lakását vállalkozás céljára bérbe adja, az adó mértéke lakásonként 12 000 forint/év, ha kiegészítő (melléktevékenység) vállalkozói tevékenységet folytat, az adó mértéke lakásonként 6000 forint/év.
Ezeket a rendelkezéseket a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője is törvénysértőnek ítélte, és a helyi önkormányzatokról szóló, 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 98. § (2) bekezdése alapján törvényességi észrevételt tett. Felkérte a képviselő testületet a szóban forgó előírások hatályon kívül helyezésére. Erre figyelemmel a képviselő-testület a 20/1997. (VI. 4.) számú rendeletével az önkormányzati rendelet 6. §-ának d.) pontját hatályon kívül helyezte, c.) pontját pedig módosította. A módosított c.) pont szerint azon lakás esetében, amelyben gazdasági tevékenységet folytatnak, az adó mértéke 12 000 forint/év. A módosítás a kifogásolt törvénysértést nem szüntette meg, csupán a “vállalkozói tevékenység” kifejezést változtatta “gazdasági tevékenységre”, a címzettek körének változatlanul hagyásával.
A Közigazgatási Hivatal vezetője az Ötv. 1. § (3) bekezdése és 99. § (2) bekezdésének a.) pontja alapján, 1997. június 13-án kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a törvénysértő önkormányzati rendelet felülvizsgálatát és megsemmisítését. Álláspontja szerint ugyanis azzal, hogy az önkormányzati rendelet a gazdasági tevékenység folytatására használt lakást a magánszemélyek kommunális adója tekintetében a lakás céljára szolgáló lakáshoz képest háromszoros mértékű adótétellel adóztatja, jogszerűtlenül kiszélesítette az adótárgyak körét.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének álláspontja szerint a panaszos által sérelmezett önkormányzati rendelet szóban forgó rendelkezése ütközött az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság, valamint a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével. Az alapindítvány indokolásának ismeretében csatlakozott Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának indítványához, és felkérte az Alkotmánybíróságot az önkormányzati rendelet 6. § c.) pontjának felülvizsgálatára, illetve megsemmisítésére.
Az Alkotmánybíróság az indítványok tárgyában hozott 705/H/1997./3 számú határozatában megállapította, hogy Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának a helyi adók bevezetéséről szóló 20/1995 (VI. 29) sz. rendelete 6. § c.) pontja alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette.

OBH 10689/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 70/A. § (1)–(2) bekezdésében rögzített diszkrimináció tilalmának elvével összefüggésben nem okoz visszásságot a helyi települési önkormányzat idegenforgalmi adót kivető helyi rendelete, ha azt az önkormányzat a helyi horgászegyesület tagjai által épített 10–12 nm-es faházakra is kiveti.
Teljes szöveg: 70/A. §