Hazai tevékenységeink

Az alapvető jogok biztosa jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének, vagy más néven a jövő nemzedékek szószólójának feladata, hogy az Alaptörvény szellemiségével és értékrendjével összhangban biztosítsa a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletét.

Magyarország Alaptörvénye – az európai alkotmányok között is kiemelkedő módon – számos rendelkezésével elkötelezte magát a jövő nemzedékek érdekeinek védelme mellett. A Nemzeti Hitvallás a jövő nemzedékeket a elmúlt korok és a jelen magyarjaival együtt a magyar nemzet egységes részének tekinti, és hármuk szövetségének hangsúlyozásával egyfajta szimbolikus jogalanyiságot teremt a jövő nemzedékek számára is. Az Alaptörvény P) cikke a nemzet közös örökségét képező természeti erőforrások – köztük különösen a termőföld, az erdők, a vízkészlet – valamint a biológiai sokféleség, a honos növény- és állatfajok és a kulturális értékek védelmét, fenntartását és a jövő nemzedékek számára történő megőrzését az állam és mindenki kötelességévé teszi. Az Alaptörvény XXI. cikkében a korábbi Alkotmányban úttörő jelleggel megfogalmazott egészséges környezethez való alapjogot jórészt azonos megfogalmazással vette át, így a környezet védelmére vonatkozó szabályok nemcsak állami feladatként jelennek meg az Alaptörvényi szabályozásban, hanem mindenkit megillető egyéni alapjogként is.

Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (továbbiakban: Ajbt.) 3. §-a szerint a szószóló számos jogkörrel rendelkezik. Szakmai konzultációk és a nyilvánosan elérhető információk révén figyelemmel kíséri a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesülését, emellett felhívja az érintett állami szervek, illetve a nyilvánosság figyelmét a jövő nemzedékeket érintő jogsértés veszélyére. A szószóló ennek körében szükség esetén kéri állami intézmények vezetőinek intézkedését, illetve szükség esetén az érintett döntéshozók figyelmét levélben hívja fel valamely tervezett intézkedés lehetséges veszélyeire, kérve a kockázatok megfontolását és megelőzését. A szószóló a szélesebb nyilvánossághoz pedig sajtóközlemények illetve sajtótájékoztatók és egyéb sajtómegjelenések útján fordul, valamint széleskörű nemzetközi tevékenységet folytat.

A szószóló javasolhatja jogszabály megalkotását, illetve módosítását, hivatalbóli vizsgálatot kezdeményezhet, és közreműködik az alapvető jogok biztosának vizsgálataiban is. A környezetjogi tárgyú állampolgári panaszok tárgyában indult vizsgálatok a biztossal közösen kiadott jelentésekkel zárulnak. E közös jelentésekben a biztos és a szószóló a panasszal érintett hatóságok számára ajánlásokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy az eljáró szervek jogalkalmazásuk során megfeleljenek az Alaptörvény egészséghez és egészséges környezethez való jog, valamint a P) cikk által támasztott követelményeknek.

Ezen túl a szószóló önálló elvi állásfoglalást ad ki a jövő nemzedékek érdekeinek védelméhez kapcsolódó kérdésékről. A környezet illetve a jövő nemzedékek érdekeinek alkotmányos védelmével kapcsolatos kérdésekben a szószóló megválaszolja az Alkotmánybíróság hozzá intézett kérdéseit, szakmai álláspontjával segítve a bonyolult alkotmányossági kérdések eldöntését, illetve javasolhatja, hogy a biztos az Alkotmánybírósághoz forduljon.

Véleményezi a környezetvédelmet érintő jogszabályok tervezeteit, a vonatkozó országos stratégiákat, különös figyelmet fordítva a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégia előrehaladási jelentéseire. Végül igen jelentős feladata, hogy konferenciák szervezésével járuljon hozzá a szakmai és társadalmi párbeszéd fenntartásához, a környezeti érdekek képviseletéhez. A hivatal nemcsak rendszeresen ad otthont társadalmi illetve állami partnereivel közösen szervezett szakmai tanácskozásoknak, hanem a szószóló és munkatársai mindemellett számos szakmai konferencián tartanak előadásokat. A konferenciák között kiemelkedő példa az évente megrendezésre kerülő bíróképzés, amely a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületével közösen szervez a Hivatal. A képzés célja, hogy a résztvevő bírák illetve környezetjogi szakemberek megvitathassák a hazai illetve európai uniós környezetjog aktuális kérdéseit, az elméleti vetületek mellett az ítélkezési gyakorlat tapasztalatainak megosztására is koncentrálva.

A szószóló tevékenységéről évente írásban beszámol az Országgyűlésnek az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről szóló beszámoló elkészítésével. A korábbi évek beszámolói itt érhetők el.