ESEMÉNYEK

A lenti események közül a 'Típus' mezőben "jnbh" címkével ellátott események relevánsak.

Vissza

„Magyarországi bolgárok története” című kiállítás megnyitója

Kezdete:
2016.03.01. 10:00
Végződik:
2016.03.01. 12:00

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában került sor 2016. március 1-jén a „Magyarországi bolgárok története” c. kiállítás megnyitójára és a hagyományos bolgár tavaszköszöntés (Baba Marta) ünnepére

A rendezvényt Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes nyitotta meg, aki a megjelentek köszöntése után a hagyományos bolgár tavaszköszöntés ünnepéhez kapcsolódva a természet körforgását és megújulását a múlt-jelen-jövő gondolatköréhez kapcsolta. Kiemelte, hogy a magyarországi bolgár közösség története – ahogyan azt a most megnyíló kiállítás is szemlélteti – egy összetartó és állhatatos, az identitását, nyelvét, vallását és kulturális hagyományait féltve őrző közösség képét mutatja. A magyarországi bolgárok e közösségépítése és megőrzése nem csak a Magyarországon élő más nemzetiségek, hanem a többségi társadalom számára is példaértékű lehet. A biztoshelyettes asszony köszönetet mondott a bolgár kisebbség öntudatos identitásőrzésében végzett munkájáért Muszev Dimitrov Dancsonak, a Bolgár Országos Önkormányzat elnökének és Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószólónak. Kifejezte reményét, hogy a mai tavaszköszöntés egyúttal megerősíti a nyitott, kreatív, a fejlődést és az autonómiát biztosító jövőbe vetett hitünket is, melyben a magyarországi bolgárok közössége továbbra is az identitását őrző és építő, virágzó nemzeti kisebbség marad.

Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a szervezőknek mondott köszönet után azt emelte ki, hogy a magyarok és bolgárok közös múltja lehet a békés fejlődés és a közös jövő záloga. Hangsúlyozta, hogy a mai eseményt március 3-án követi Bulgária nemzeti ünnepe, az oszmán uralom alóli felszabadulás napja. Ehhez kapcsolódva kiemelte a bolgár ortodox egyház szerepét, amely évszázadokon keresztül segített megőrizni a bolgár nemzeti identitást. Elmondta, a magyar Országgyűlés folyamatosan törekszik arra, hogy növelje a nemzetiségek – így a bolgárok számára is – biztosított támogatások összegét a nemzetiségi oktatás, kultúra, önkormányzatiság és az egyházi élet fejlesztése céljaira. Példaként említette, hogy 2015-ben mintegy kétszeresére nőtt a bolgár nemzetiségnek nyújtott támogatás mértéke, 2016-ban pedig további 2 milliárd forinttal emelkedik a hazai nemzetiségek támogatása. A bolgár kisebbség esetében ez azt jelenti, hogy források nyílnak meg a bolgár kutatóintézet, a színház és az önkormányzat székházának fejlesztésére. A bolgár-magyar kapcsolatok erősödését jól mutatja, hogy a tervek szerint idén a két ország parlamentje a két nép közötti barátság napjának fogja nyilvánítani október 19-ét.

Őexc. Bisserka Benisheva a Bolgár Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövet asszonya Bulgária nevében köszönetet mondott a vendéglátásért, valamint megköszönte a kiállítást és a rendezvényt szervező intézmények munkáját. Elmondta, hogy a Martenica a bolgár nép legfontosabb hagyományainak egyike, és a megújulás e szép ünnepe különösen sokat jelent a magyarországi bolgároknak. Nemrég emlékeztek meg a Magyarországi Bolgárok Egyesülete alapításának 100 éves évfordulójáról, és ebben az évben ünneplik a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház centenáriumát és hamarosan sor kerül a budapesti bolgár iskola alapításának 100. évfordulójára is. Reményét fejezte ki, hogy a magyarországi bolgár közösség folyamatosan megújulva még hosszú ideig képes lesz identitásának megőrzésére.

Muszev Dimitrov Dancso a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke a magyarországi bolgár önkormányzat és az egész bolgár közösség nevében mondott köszönetet azért, hogy a rendezvényre sor kerülhetett. Kiemelte, hogy az elmúlt száz évben a bolgár közösség akkor is képes volt hagyományainak ápolására, identitásának megőrzésére, amikor erre nem kapott állami támogatást, kizárólag a közösség tagjainak adományaiból tehette mindezt. Véleménye szerint a bolgárság titka az, hogy az ősök ereje és szabadságvágya a közösség mai tagjaiban is munkál, és a magyar nemzet befogadó-készségével együtt így vált lehetővé a bolgár közösség boldogulása, kettős identitásuk ápolása: bolgárként a választott hazában. Beszédét a Magyarországi Bolgárok Egyesülete első elnökének, Lazar Ivanov szavaival zárta: „A jövőt nem csak kapával lehet építeni, hanem nyitott szemmel és Istenbe vetett hittel.”

Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló hangsúlyozta, hogy a kiállítás méltó emléket állít a magyarországi bolgár közösség múltjának és eredményeinek. A jelenre és a jövőre áttérve örömmel jelentette be, hogy újraindul a Budapest – Szófia közvetlen légi járat, amely könnyebbséget jelent majd a bolgárok számára az óhazával való kapcsolattartásban és a bolgár-magyar kapcsolatok fejlesztésében. Kiemelte továbbá annak fontosságát, hogy immár előkészítés alatt áll a magyar-bolgár barátság napjának (október 19.) megünneplésére vonatkozó parlamenti határozat.

Ezt követően Popgancsev Jancsev Tancso főtisztelendő atya – a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház képviseletében – megszentelte a kiállítást és áldást adott a konferencia résztvevőire is.

A rendezvényt záró gondolataiban Szalayné Sándor Erzsébet jelezte, hogy a korábbi német és roma nemzetiségi kulturális bemutatkozás, valamint a mai bolgár tavaszköszöntő ünnep után az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a többi magyarországi nemzetiség önálló kulturális műsorainak is örömmel helyet biztosít a jövőben.

A programot bolgár zenei műsor zárta, melynek keretében Kertész Szilvia népdalénekes és a Road Six-Sax együttes lépett fel nagy sikerrel.

A résztvevők számára bolgár nemzetiségi viseletbe öltözött fiatalok tűzték fel a piros és fehér fonálból készült „Martenicát”, ami az eljövendő új év bőségének szimbóluma.

 

Helyszín: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Korczak-terem

1051 Budapest, Nádor u. 22.

A kiállítás megtekinthető: 2016. március 25-ig

hétfőtől-csütörtökig: 9.00-16.00 óra között

pénteken: 9:00-13:00 óra közötA kon

 

A fotógaléria az eseményen készült képekből itt tekinthető meg.

 

 

Típus:
esemény 2016
Dr. Bándi Gyula

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ÉRDEKEINEK
VÉDELMÉT ELLÁTÓ BIZTOSHELYETTES
Responsive Image