null Fókuszban a gyűlölet-bűncselekmények

​​​2017. május 24-én a „Facing all the Facts” projekt keretében gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó workshopot rendeztek az NKE RTK-n. Az egész napos találkozó során a rendőrség (elsősorban az ORFK gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó szakvonal képviselői), az ügyészség, a bíróság, más állami intézmények (Belügyminisztérium, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a civil szervezetek (Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport, Háttér Társaság, TASZ, Tett és Védelem Alapítvány) képviselői tanácskoztak. A moderátorok – Joanna Perry, a projekt szakmai koordinátora és Prof. dr. Kozáry Andrea, a projekt magyar vezetője – irányításával a több mint húsz résztvevő, köztük egy sértett/áldozat a következő kérdéseket tekintette át és vitatta meg:

  • a védett csoportokra, az áldozatokra és a tágabb közösségre milyen hatást gyakorolnak az előítéletes motivációból elkövetett gyűlölet-bűncselekmények;
  • melyek azok a tényezők, melyek aláaknázhatják az adott csoporthoz tartozók rendőrségbe, ügyészségbe, bíróságba vetett bizalmát;
  • a hatóságok mit tesznek azért, hogy növeljék a bizalmat;
  • elősegítheti-e az áldozatok feljelentéstételi hajlandóságát, ha megfelelő tájékoztatást kapnak a jogaikról és az áldozatsegítő szervezetekről;
  • hogyan történik az adatgyűjtés, feldolgozás és nyilvánosságra hozatal, milyen problémák, hiányosságok merülnek fel ezekkel kapcsolatban, és hogyan lehet ezeket kiküszöbölni;
  • milyen konkrét célokat és feladatokat képzelünk el a jövőre nézve.​

A résztvevők rávilágítottak arra, hogy a rendelkezésre álló hivatalos bűnügyi statisztikai adatok sajnálatos módon nem fedik a valóságot, nem kellő mélységben mutatják a helyzetet, és gyakran egymásnak is ellentmondanak. Mindenki egyetértett abban, hogy a közös gondolkodás, az együttműködés és a hatékony oktatás, képzés a záloga annak, hogy a gyűlölet-bűncselekmények megfelelő kezelésében és megelőzésében eredményeket tudjunk elérni. A résztvevők azt hangsúlyozták, hogy nagyon jó kezdeményezésnek tartják a különböző szervezetek közös tanácskozását, és kifejezték azt a reményüket, hogy a jövőben több ilyen rendezvényre kerül sor.

Forrás: Prof. dr. Kozáry Andrea