Vissza

"Társadalmi részvétel a környezetvédelmi ügyekben" konferencia a Kúrián

Kezdete:
2016.03.08. 9:00
Végződik:
2016.03.08. 10:00

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete (az Országos Bírósági Hivatal támogatásával) már harmadik alkalommal tartott közös környezetvédelmi konferenciát. A 2016. március 7-én a Kúria, Dísztermében megtartott szeminárium témája a   „Társadalmi részvétel a környezetvédelmi ügyekben és annak uniós és hazai jogi védelme” volt. A téma fontosságát jelzi, hogy az AJBH és a MKBE tagjain kívül nagy számban vettek részt a közigazgatás, a környezetvédelem, az ügyészség szakemberei is.

Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke a társadalmi részvétellel kapcsolatban az Európai Unió Bírósága két döntésére hívta fel a figyelmet, amely fejlett nyugat-európai országok esetében állapította meg, hogy nem megfelelően biztosítják a környezetvédelmi civil szervezetek bírósághoz fordulás jogát.  Egyre jobban előtérbe kerül a környezetvédelemmel foglalkozik szervezetek együttműködése, amelyre jó példa az AJBH és a MKBE több éve fennálló kapcsolata. Ez az együttműködés már nemzetközi szinten is megjelent. Ennek kapcsán utalt környezetvédelmi ügyeket tárgyaló bírák, ügyészek, rendőrök és bűnüldözési ügynökségek hálózatainak idén novemberben megrendezendő konferenciájára. Az európai környezetvédelem területén egyre inkább törekednek arra, hogy több szereplő bevonásával mérjék fel, és oldják meg a problémákat.

Dr. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója köszöntőjében utalt arra, hogy ezek a konferenciák alkalmasak a gyakorlati jogkérdések megoldását segítő együttgondolkodásra., a környezetvédelmi jog érvényesülésének előmozdítására. Az ENSZ dokumentumaira, és Ferenc pápa „Áldott légy” enciklikájára is hivatkozott azzal kapcsolatban, hogy a fenntartható növekedés és a környezetvédelem megóvása összeegyeztetésének doktrínája mára már megbukott. A civil szervezetek összefogásának felerősödése tapasztalható, ezért is érdekes kérdés, hogy az elmúlt évek közigazgatási átszervezései hogyan érintik a civil szervezetek jogérvényesítésének lehetőségeit

A konferenciát üdvözölte dr. Hajnal Péter, a MKBE elnöke, aki tolmácsolta Dr. Handó Tünde, az OBH elnökének köszöntő szavait is.

A szemináriumon előadások hangoztak el jogorvoslati jogról a környezetvédelmi ügyekben, a környezeti jogok érvényesíthetőségéről, a civil szervezetek az ügyféli (és a kereshetőségi) jogáról, a közérdekű ügyészi fellépés lehetőségeiről, a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek kormányhivatali integrációjáról, a környezetvédelmi ítélkezés gyakorlati kérdéseiről

Az előadásokat követő kérdések, és hozzászólások is jelezték a téma iránti fokozott érdeklődést.