Vissza

Jövő Nemzedékek Fájának elültetése

Kezdete:
2014.12.05. 11:00
Végződik:
2014.12.05. 12:00

 

A Jövő Nemzedékek Fájának elültetése – a jövő nemzedékek ombudsmanhelyettese országos programot kezdeményezett

 

2014. december 5-én a budapesti Hild téren Szabó Marcel biztoshelyettes egy országos faültetési kezdeményezés első eseményeként elültette a Jövő Nemzedékek Fáját. A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes azt javasolja, hogy a helyi közösségek minden magyar gyermek születését egy-egy névre szóló táblával ellátott őshonos fa elültetésével ünnepeljék meg.  Az érdeklődő családokat a jövő nemzedékek szószólója arra buzdítja, hogy ültessenek gyermekeik születésének ünneplésére egy fát, és az arról készült fotót osszák meg a facebook közösségi portálon létrehozott A Jövő Nemzedékek Fája Baráti Kör csoportjával.

A program gondolata iránt nyitott önkormányzatokat arra kéri Szabó Marcel, hogy szándéknyilatkozattal formálisan is támogassák a kezdeményezés elindítását. Kellő társadalmi igény esetén Szabó Marcel jövő 2015 közepén javaslatot tesz a jogalkotónak a Fák Nemzetünk Jövő Generációiért Program jogszabályi keretei és a hozzá kapcsolódó költségvetési források megteremtésére. A Program minden önkormányzat és család számára nyitott lenne, a részvétel önkéntességen alapulna. A csatlakozó önkormányzatok a tervek szerint vállalnák az éves faültetési, illetve fagondozó nap helyi megszervezését, területet és eszközöket biztosítanak az erdőgazdaság által adományozott facsemeték közösségi elültetéséhez.

A Program egyszerre szolgálná a „gyökerek”, szülőhely megbecsülésének, a társadalmi összetartozás érzésének erősítését, a természettel harmóniában élő nemzedékek közötti szolidaritás elmélyítését. Kifejezné azt, hogy minden gyermek – társadalmi helyzetétől függetlenül - egyenlő méltóságú emberként születik. A kezdeményezés emellett a zöldterületek növelésével nem csak szimbolikusan, hanem kézzelfogható módon is hozzá kíván járulni az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez. A fák a jövő nemzedékek számára megőrzendő természeti örökség egyik kiemelkedő fontosságú értékét jelentik. A fák a víz körforgásának biztosításával, a talaj védelmével javítják az ökológiai egyensúlyt és a mikroklímát, tisztítják a levegőt, ezzel hozzájárulnak az egészséges települési környezet kialakításához, a természetvédelem, a zajvédelem, a levegőminőség javításának hatékony eszközei. 

 

Típus:
esemény 2014