null Fakivágások az Orczy-kertben - a jövő nemzedékek szószólója a szakmai-társadalmi párbeszéd fontosságáról

A jövő nemzedékek szószólója, Szabó Marcel aggodalommal értesült arról, hogy az ígéretesen induló szakmai-társadalmi párbeszéd ellenére, annak eredményeit meg sem várva váratlanul és egyoldalúan ismét megkezdődtek a fakivágások az Orczy-kert területén. Történt ez annak ellenére, hogy a tervezett fakivágások által érintett - nemzetgazdasági szempontból kiemelt - beruházás megrendelője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) főtitkára korábban tárgyalási szándékáról biztosította a tiltakozókat. Ezt a szándékot hitelesíteni látszott, hogy meghirdettek egy lakossági közmeghallgatást is, ami a beruházás több éves története során valódi áttörésnek minősíthető.

A természeti érdekek érvényesülésének ígéretét hordozta az is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem éppen a közelmúltban adott otthont egy, a klíma- és víztudomány összefüggéseivel foglalkozó nemzetközi konferenciának, ahol Prof. Dr. Patyi András rektor köszöntő beszédében világos szavakkal tett hitet a fenntartható fejlődés mellett, amely szavai szerint „mindazt magában foglalja, ami a természettel és önmagával harmóniában élő, emberhez méltó életkörülményeket biztosító társadalmakat jellemzi". A Rektor Úr félreérthetetlenül leszögezte, hogy „ha nem változik meg az emberek viszonya természeti környezetükhöz, akkor nem lehet érdemben beszélni a fenntartható fejlődésről". Az NKE a konferencián kezdeményezte a fenntarthatósággal foglalkozó tudományágak művelői közötti párbeszédet, attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy „csak így lehet felelősségteljes döntéseket hozni, megfelelő stratégiát alkotni".

Mindez a legjobb reményeket kelthette azzal kapcsolatban, hogy szakmai-társadalmi párbeszéd útján az adott konkrét beruházás által okozott természeti károkat minimalizálni lehet. Mi több, e párbeszéd intézményes alapjainak megteremtéseként is értelmezhető volt, hogy az NKE éppen ezekben a hetekben hozta létre fenntarthatósági kabinetjét, amely saját hitvallása szerint „mind a hazai felsőoktatási rendszerben, mind a nemzetközi kapcsolatokban motorja kíván lenni a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretek terjesztésének". A természetért aggódó civil szervezetek körében mindez azt a meggyőződést erősíthette, és ennek hangot is adtak, hogy az egyetem részéről „újratervezés" zajlik, ami a kivágandó fák mennyiségének jelentős csökkentését jelentheti.

E reményeket törte meg – remélhetőleg csak időlegesen – a fakivágások felújítása, mégpedig éppen a védett madarak fészkelési idejének csúcspontján, ami még az elkerülhetetlen fakivágásokra is a lehető legelőnytelenebb időszak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület éppen a közelmúltban, és konkrétan az Orczy-kertre is utalva hívta fel nyomatékosan a beruházók és a közvélemény figyelmét arra, hogy a késő tavaszi hetekben végzett fakivágásoknak számos védett madár esett áldozatául.

Legalább időleges megnyugvást hozott az egyetem főtitkárának ismételt, nagy nyilvánosság előtt tett ígérete, hogy a közmeghallgatásig nem vágnak ki több fát. A szószóló minden érintett felet, az NKE fenntarthatósági kabinetjét pedig külön is felkéri, használják ki az előttünk álló napokat olyan megnyugtató szakmai megoldás kidolgozására, amely minimalizálja a jövőt szolgáló beruházásokkal járó természeti veszteségeket.