Vissza

Ombudsmani Esték 6. alkalom - Pódium-beszélgetés

Kezdete:
2015.02.19.
Végződik:
2015.02.20.

 

Tisztelt Érdeklődők!

 

Az alapvető jogok biztosa kiemelkedően fontosnak tartja a civil szervezetekkel, társintézményekkel való kapcsolattartást, valamint hivatalunk jogtudatosító, felvilágosító szerepét és tevékenységét. A tavalyi évben „Ombudsmani Esték” címmel útjára indított programunk keretében havonta egy alkalommal előadást szervezünk az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalában (1051 Budapest, Nádor utca 22.), amelynek következő rendezvényére 2015. február 19-én 17 órakor kerül sor.

„A hajléktalanságtól a vidéki mélyszegénységig” címmel Vecsei Miklóssal, a Máltai Szeretetszolgálat alelnökével beszélget dr. Borza Beáta, az Esélyegyenlőségi és Gyermekjogi Főosztály vezetője.

 

A hajléktalanságnak vagy a majdnem-hajléktalanságnak, a mélyszegénységnek, mint a legszélsőségesebb kiszolgáltatottságnak ezer arca létezik: minden ember egy külön sors, egy külön élettörténet. Élnek emberek az utcán, a közterületeken, de élnek olyan nyomorúságos körülmények közt város vagy falú szélén is, amelyet csak igen nagy jóindulattal lehetne hajléknak nevezni. Nagy kihívás látni a valódi embert, vele együtt és érte segíteni, és – emellett – felelősen gondolkodni arról a társadalmi problémáról, amit egy szóban, kényelmesen „hajléktalanságként” foglalunk össze. Lehet-e ilyen végleges helyzetben valakinek igazi emberi méltósága vagy önálló akarata? Értelmezhető-e a kényszer vagy a büntetés? Mit lehetne, mit szabadna tennie az államnak, a társadalomnak és az egyes embereknek a hajléktalanság megelőzése és a kezelése érdekében?  

A beszélgetés arra vállalkozik, hogy e kérdések mentén elgondolkodtasson és új utakat mutasson.

 

Őszintén remélem, hogy rövid összefoglalónkkal felkeltettük a téma iránti figyelmét, és jelenlétével megtiszteli a rendezvényünket. Szíves visszajelzését kérjük, küldje az ombudsmaniestek@ajbh.hu  e-mail címre.

 

Típus:
esemény 2015