null Az alapvető jogok biztosának üzenete a betegek jogainak világnapján

A betegek jogainak világnapján fontos arra emlékezni és emlékeztetni, hogy kiszolgáltatott helyzetbe bárki, bármikor kerülhet: elegendő ehhez egy betegség vagy baleset bekövetkezése. Ahhoz, hogy ilyen helyzetben is megőrizhessük emberi méltóságunkat és önrendelkezésünket, nemcsak törvényi garanciák és azok érvényesülését monitorozó alapjogvédő intézmények szükségesek, hanem a betegek jogtudatossága és az egészségügyi szereplőinek nyitottsága, hozzáállása is. Az egészségügyi ellátásokhoz való egyenlő és folyamatos hozzáférés biztosítása, a jogsérelmek érdemi és hatékony orvosolhatósága, a rászorulók fokozott segítése minden államban, így Magyarországon is nemzeti sorskérdés.

A betegek világnapjáról 1993 óta emlékeznek meg minden évben, azért, hogy ezen a napon a közvélemény figyelme a kiszolgáltatott helyzetben lévő beteg emberek felé forduljon. Az ember alapvető személyhez fűződő joga ugyanis, hogy az egészségi állapotával kapcsolatos kérdésekben dönthessen, a betegségével, annak megszüntetésével vagy hatásainak csökkentésével kapcsolatos kérdésekben állást foglalhasson. A döntéshez szükséges azonban a megfelelő tájékozottság, mert kellő ismeret hiányában a beteg nem tud megnyugtató módon állást foglalni. Állapotából adódóan nincs abban a helyzetben, hogy a gyógykezelésének véget vethessen, vagy ott és akkor az elmaradt tájékoztatás pótlását kérje, fizikai értelemben azonban ő viseli a kezelés valamennyi kockázatát. A tájékozott beleegyezésre épülő, az aszimmetrikus helyzetet oldó garanciális szabályok előírásán és érvényesíthetőségén túl az egyes speciális betegcsoportok, például pszichiátriai betegek vagy éppen beteg gyermekek esetében további különleges előírásokra és azok feltétlen betartására van szükség.

Magyarországon a jogi, valamint információs értelemben egyaránt létező egyenlőtlenség, illetve kiszolgáltatottság ellensúlyozását 1998 óta az egészségügyi törvény betegjogi katalógusa és egy folyamatosan alakuló alapjogvédelmi intézményrendszer hivatott biztosítani. A jogvédelmi rendszer kiemelt pillére az ombudsman. A biztosok már a kezdetektől kiemelt figyelemmel kísérték és kísérik az egészségügy tág értelemben vett problémáit, az intézmények működését, a betegek jogainak érvényesülését. A betegjogok világnapján a jogvédelem szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy minden olyan ember betegnek számít, aki igénybe veszi az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásait.

A betegek jogainak, így elsősorban a tájékozott beleegyezés garanciájának védelmében az ombudsman mellett kulcsszerep jut az első védelmi és információs vonalnak, a betegjogi képviselőknek és az ő munkájukat felügyelő és koordináló Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyerekjogi és Dokumentációs Központnak (OBDK). Az alapjogi biztos az OBDK fejlesztését, módszertani bővítéseit folyamatosan nyomon követi, figyelemmel arra is, hogy régóta szorgalmazza a hatósági jogvédelem eszközrendszerének javítását. A jogtudatosság és a jogismeret bővítése mellett az intézmények közötti együttműködés jegyében az ombudsmani hivatal munkatársai az OBDK továbbképzési programjának aktív közreműködői.