Asset Publisher

null Debrecenben tartott ülést a Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület

Debrecenben tartott ülést a Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület

A Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület, amely az alapvető jogok biztosát támogatja a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (CRPD) szerinti független mechanizmus feladatainak ellátásában, 2024. november 19-én Debrecenben tartotta meg soron következő ülését.

A Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület ülése keretében a résztvevők először megtekintették a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközösség Immánuel Otthonát, amelyet az ombudsman felkérésére Juhász Zsófia főigazgató mutatott be. Az intézmény példaértékű megoldásokat nyújt a súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek ellátására. A Testület tagjai megismerkedhettek a gyógypedagógiai és szociális szolgáltatások terén elért eredményekkel is.



Az ülés szakmai programjában az intézményi férőhelykiváltás és a támogatott lakhatás megvalósításának átfogó kérdései kerültek napirendre. Dr. Kozma Ákos, alapvető jogok biztosa köszöntőjét és előadását követően meghívott előadók mutatták be a támogatott lakhatás megvalósításának folyamatát, gyakorlati példákon keresztül szemléltetve annak eredményeit. 
Az ülés zárásaként dr. Könnyid Balázs főtitkár és dr. Vizeli Ákos, a Fogyatékosságügyi Főosztály vezetője összefoglalták a Fogyatékosságügyi Feladatok Ellátásáért Felelős Főigazgatóság eddigi vizsgálatai során szerzett tapasztalatokat a támogatott lakhatás területén.



A Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testületet a fogyatékossággal élő emberek országos érdekképviseleti szervezetei és a fogyatékossággal élő emberekért tevékenykedő más szervezetek, továbbá a tudományos élet és a történelmi egyházak képviseletében 28 szervezet delegáltjai alkotják. 
 

A www.ajbh.hu oldalon megjelenő képek az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának tulajdonát képezik. Minden jog fenntartva.

Ajánló

Asset Publisher

Hivatalában fogadta dr. Juhász Imre az országos rendőrfőkapitányt
Hivatalában fogadta dr. Juhász Imre az országos rendőrfőkapitányt
Az alapvető jogok biztosa 2025. november 11-én hivatalában fogadta dr. Balogh János r. altábornagyot, országos rendőrfőkapitányt
A Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület ülése
Ülésezett a Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában Dr. Juhász Imre ombudsman elnökletével megtartotta soron következő ülését a Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület 2025. november 24-én.