null Az alapvető jogok biztosának közleménye a homofóbia és a transzfóbia elleni világnap alkalmából

Május 17. a homofóbia és a transzfóbia elleni világnap, amikor a világ számos országában megemlékezünk arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – immár több mint három évtizeddel ezelőtt – törölte a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. Az ombudsmani intézmény mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy fellépjen az egyenlő emberi méltóság védelmében, és biztosítsa azt, hogy valamennyi sérülékeny csoportba tartozó ember egyenlő módon, diszkriminációtól mentesen gyakorolhassa az alapvető jogait.

Az alapvető jogok biztosa hangsúlyozta: amint arra számos hazai és nemzetközi dokumentum is rámutat, a szexuális irányultság és a nemi identitás minden ember méltóságának, illetve emberi mivoltának a része, és semmilyen körülmények között nem képezheti hátrányos megkülönböztetés vagy bántalmazás alapját. A szexuális irányultság ugyanis az emberi személyiség magjához tartozó, szabadon megélhető tulajdonság. A nemi identitás vállalása, kifejezése az emberi méltósághoz való jogból adódó alapvető emberi jog. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az azonos neműek tartós párkapcsolatának védelme az emberi méltósághoz való jogból, az önrendelkezési jogból, illetve a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból is következik.

Az egyenlő bánásmód még az európai országokban sem magától értetődő: az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének a tavalyi évben publikált kutatásából látható, hogy a diszkrimináció továbbra is jelen van a szexuális kisebbségek életében – a válaszadók 43 százaléka számolt be arról, hogy a felmérést megelőző egy évben hátrányos megkülönböztetés érte, a transznemű válaszadók esetében ez az arány 60 százalék volt. Az identitásukat vállaló személyeknek zaklatással is számolniuk kell: a megkérdezettek nagyobb részét (58 százalékát) érte inzultus, fenyegető vagy megalázó atrocitás is a megelőző öt év során. 

A valódi jogegyenlőség megteremtése valamennyi állami szerv közös felelőssége. E körben az alapvető jogok biztosa kiemelt feladatának tekinti, hogy elősegítse: minden ember – függetlenül bőrszínétől, életkorától, nemétől, egészségi állapotától, szexuális irányultságától, nemi identitásától vagy bármely más védett tulajdonságától – biztonságos, befogadó környezetben élhessen.