null Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója közös közleménye a madarak és fák napja alkalmából

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a madarak és fák napján arra hívja fel a figyelmet, hogy a madarak és fák jólléte nemcsak a természeti rendszerek működésének egyik központi része, hanem nélkülözhetetlen eleme az ember létének és harmóniájának is. Megőrzésük az Alaptörvény értelmében mindannyiunk felelőssége.

Az alapvető jogok biztosa és helyettese már 2020-ban a világjárvány kapcsán is rámutattak arra, hogy jelentős mértékben járulnak hozzá testi és lelki egészségünk megőrzéséhez a kertek, parkok és erdeink. Az idei évben a veszélyhelyzet általi korlátozások még inkább előtérbe helyezték az élővilágnak, és különösen a fáknak és madaraknak – amelyek az ember számára talán legközvetlenebbül érzékelhetőek – a fontosságát.

Tudományos vizsgálatok nagy hatást tulajdonítanak a fizikai és mentális egészség megőrzésében a természeti környezetnek, mint amilyen az ezen belül is kiemelkedő szereppel bíró madárdal. A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint a 21. század a mentális zavarok évszázada, a depresszió gyakorisága 1990–2013 között 53 százalékkal nőtt. Számos kutatás foglalkozik ezek hátterével, valamint a lehetséges gyógymódokkal. Ezek eredményei szerint a depresszió és más mentális betegség kockázatát csökkenti a természet: a friss levegő aktivizálja a szervezetet, a természet hangjai, illatai, színei nyugtató hatással bírnak. Már a természetben eltöltött rövid idő is mérhető javulást idéz elő szellemi egészségünkben.

A fák és madarak jelenléte alapesetben is elengedhetetlen az ember szellemi egészsége szempontjából, ám különösen a Covid-járványtól érintett időszakban tapasztalhattuk, hogy a településeken belüli, vagy azok határában lévő természeti környezet milyen keresett helyszínné vált. Jóllehet napjainkra a mentális állapot fizikai egészségre gyakorolt alapvető befolyása nem kérdéses, e pozitív hatások a krízishelyzetben váltak igazán nyilvánvalóvá, mintegy létszükségletté a lakosság széles körében.

Az alapvető jogok biztosa és helyettese feladatkörébe tartozik az Alaptörvény szerinti egészséges környezethez, valamint testi és lelki egészséghez való jog védelme, amelynek szerves része a biológiai sokféleség, az élőhelyek, ezeken keresztül a madarak és fák alkotta ökoszisztémák teljességének megóvása. Emellett nem lehet eléggé hangsúlyozni annak fontosságát, hogy az Alaptörvény P) cikkének értelmében a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok a nemzet közös örökségét képezik, ezek védelme, fenntartása és megőrzése mindenki kötelessége.

Ezért is elengedhetetlen, hogy óvjuk a környezetünkben lévő fákat, erdősávokat, ligeteket és fészkelésre alkalmas bokros területeket – a saját kertünkben is, figyeljünk a hazai madárállományunkra. Fészkelési időszakban mindenféle környezeti háborgatás közvetlen káros hatással van az adott helyen honos madárpopulációra, ugyanígy végzetes egy fészkelő madár élőhelyét jelentő fa kivágása ebben az érzékeny időszakban. Minderre kiemelt figyelmet kell fordítania nemcsak az államnak, de minden állampolgárnak, gazdának, erdőgazdálkodónak és közműcégnek is.

Vigyázzunk a körülöttünk lévő természetre, hiszen a természet is vigyáz ránk, ha erre lehetőséget adunk neki.