null Az Alapvető Jogok Biztosa által kiírt pályázat nyertesei

2020 tavaszán Dr. Kozma Ákos, az Alapvető Jogok Biztosa „Kettős évfordulót ünnepelünk: 70 éves az Emberi Jogok Európai Egyezménye – 25 éves a magyar ombudsmani hivatal” címmel pályázatot írt ki az Emberi Jogok Európai Egyezménye kihirdetésének 70. évfordulójáról és az Ombudsmani Hivatal fennállásának 25. évfordulójáról való megemlékezés céljából. A pályázók felsőfokú jogászképzésben részt vevő hallgatók, illetve doktori képzésben részt vevő jogászok köréből kerülhettek ki. A szervezők olyan pályamunkákat vártak, amelyek az Emberi Jogok Európai Egyezménye egészének vagy valamely konkrét cikkének, cikkeinek jelentőségét, funkcióját, az emberi jogok nemzetközi, európai, magyarországi védelmének fejlődésében betöltött szerepét, hatását, jelenlegi aktualitását mutatják be, illetve elemzik, különös tekintettel az Ombudsmani Hivatal 25 évére.

A pályázatra beérkezett jeligés pályaművek közül a zsűri döntése értelmében díjat kapott:
dr. Halász Csenge (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolája),
Arlett Anita (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar),
Koncz Péter (Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), valamint
Krajnyák Enikő (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar).

A nyertes pályaműveket a lent felsorolt hivatkozásokon teszi közzé.

Pályázat_1

Pályázat_2

Pályázat_3

Pályázat_4

A Magyarországon fennálló egészségügyi veszélyhelyzet miatt a tervezett ünnepélyes díjkiosztóra nem kerülhetett sor, a résztvevők okleveleiket postán kapták meg.

Köszönjük a pályázati kiírás iránti érdeklődésüket és aktív részvételüket, és gratulálunk a nyerteseknek!