A többcélú intézményekről
null A többcélú intézményekről
A többcélú intézményekben nevelkedő gyermekek jogairól
AJB 797/2011
Kevés a pénz, elégtelen a jogi szabályozás. Több alapjog ebből következő sérelmét állapította meg Szabó Máté ombudsman a gyermekvédelmi szakellátás bentlakásos intézeteinek vizsgálatában.
A többcélú intézményekben egyszerre látnak el közoktatási és gyermekvédelmi feladatokat. A vizsgált hét ilyen otthon között a két fővárosi fenntartású egyikében – Bakonyoszlopon – kiemelkedőek a tárgyi feltételek, a budapesti intézet viszont alkalmatlan a családpótló ellátásra – állapította meg az ombudsman. A gyermekotthonok jogszabályi előírásoknak megfelelő átalakítása a gyermekvédelmi törvényben meghatározott, de azóta hatályon kívül helyezett határidőre sem fejeződött be. Az átlagos gondozási-nevelési szükségletű gyermekek otthonaiból öt vár még átalakításra, a különleges nevelési igényű (fogyatékos és/vagy tartósan beteg gondozott gyermeket ellátó) többcélú intézmények közül még tizenegy, amelyeket egyelőre nem váltottak ki kis létszámú gyermekotthonokkal, lakásotthonokkal.
Néhol a személyi feltételek is hiányosak és több helyütt úgy oldják meg a gyermekek elhelyezését, hogy a működő iskolából választanak le megfelelő területet. A speciális gyermekotthonok és a 3 év alatti gyermekek különleges otthonainak közalkalmazottai jogosultak a gyógypedagógiai pótlékra, ezzel szemben a tartósan betegeket, vagy fogyatékossággal élőket ellátó gyermekotthonok alkalmazottai – bár leterheltségük nem különbözik – nem kapnak gyógypedagógiai pótlékot.
Az ellátásban sem kielégítőek az anyagi lehetőségek. A soproni, a lenti, a pásztói, a kisújszállási, valamint a makói gyermekotthon étkezési normatívája nem éri el a napi ötszöri étkezésre jogszabályban előírt minimális összeget (684 forintot). Sopronban hetente csak egyszer van hús, a gyermekek egyhangú és főleg szénhidrátdús ételeket kapnak. A vizsgált intézmények többségében kevés a gyümölcs és a zöldség, az intézmények a szükséges pénz híján akár az egészséges táplálkozás követelményeinek figyelmen kívül hagyásával kénytelenek dönteni az étlap összeállításáról.
A biztos helyszíni vizsgálatot végző munkatársai egy gyermekotthonban észlelték a hasznos, értelmes időtöltés hiányát, a szabadidő szervezetlenségét. Aggályos az a gyakorlat, hogy a gyermekek már a kora délutáni órákban tévénézéssel töltik az idejüket.
A gyermek-és ifjúsági pszichiátriai ellátás hiányosságait mindenhol jelezték. A település szabadidős programjaiban az intézmények mindenhol igyekeznek részt venni és nyitott kapukkal várják a saját rendezvényeik iránt érdeklődőket is. A gyermekek nyaraltatását pályázati erőforrásokból, magánszemélyek, szponzorok adományaiból, illetve alapítványi forrásokból oldják meg, a sportot fontosnak tarják.
A szülőkkel való kapcsolattartás érdekében a gyermekeket úgy helyezik el, hogy a családjuktól ötven kilométernél ne kerüljenek távolabbra. A kivétel a bakonyoszlopi gyermekotthon, onnan a gyermekeket hetente felhozzák a fővárosba és a visszautazásukról is gondoskodnak.
A gyermekeknek ismerniük kell a gyermekjogi képviselő nevét, telefonszámát, valamint fogadóóráinak helyét és időpontját. Lentiben a gyermekjogi képviselő elérhetősége nem volt kifüggesztve, Makón pedig csupán a nevelői szobában volt látható. A biztos álláspontja szerint a gyermeki jogok érvényesülését szolgálja, hogy egyes intézmények egyéb jogvédő szervek nevét és telefonszámát is ismertetik a gyermekkel.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa összegezve azt állapította meg, hogy a vizsgált intézményeknél feltárt hiányosságok – amelyek több esetben az anyagi erőforrások, valamint a jogi szabályozás elégtelenségére is visszavezethetők – sértik a jogbiztonság követelményét, a gyermek kiemelt védelemhez fűződő jogát, az egyenlő bánásmód követelményét és az egészséghez való jogot. Szabó Máté a nemzeti erőforrás miniszter, valamint a vidékfejlesztési miniszter közbenjárását kérte, a fenntartóknak valamint az intézményvezetőknek pedig több ajánlást tett.
A teljes jelentés olvasható a http://www.obh.hu/allam/jelentes/201100797.rtf oldalon.