null A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye a romani és beás nyelvű roma gyermekdalok gyűjtéséről, valamint a roma óvodai nevelésről szóló konferenciáról

2018. szeptember 27-én az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az Ethnix Művészeti és Oktatási Egyesülettel közös szervezésben adott otthont a „Konferencia a roma gyermekdalok gyűjteményéért” című szakmai rendezvénynek, amelynek kiemelt támogatója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő volt.
Magyarországon egységes, a gyakorlatban is jól hasznosítható roma gyermekdal gyűjtemény még napjainkban sem áll a pedagógusok és a gyermekek rendelkezésére. A konferencia résztvevői – a terület tudományos kutatói, oktatási-nevelési szakemberek és gyakorló pedagógusok – megvizsgálták, milyen szerepet kaphat az óvodás korú gyermekek fejlődésében, identitásuk, nemzetiségi nyelvük megőrzésében és fejlesztésében egy roma tematikájú meséket, mondókákat és gyermekdalokat tartalmazó gyűjtemény. A résztvevők egyúttal általános képet kaphattak arról is, miként zajlik és milyen nehézségekkel küzd jelenleg a romani és beás nyelvet beszélő kétnyelvű gyermekek óvodai nevelése, és ennek során milyen körben és milyen módon adódhat lehetőség új eszközök alkalmazására.
Kiemelten fontos kérdés volt, hogy az óvodai nevelés során a gyermekek – függetlenül nemzetiségi hovatartozásuktól és nyelvi hátterüktől – találkozzanak a roma/cigány népköltészettel, illetve az óvodapedagógusok a képzésük során kapjanak megfelelő ismereteket a magyarországi roma közösségről. A fentiek ugyanis alapvetően befolyásolhatják a nem roma gyermekek más kultúrák és népcsoportok iránti érzékenyítését és pszichoszociális fejlődését.
A konferencián a nemzetközi hírű – Magyar népmesék rajzfilmsorozatot is jegyző – Kecskemétfilm Kft. rajzstúdió bemutatta Cigánymesék című, tíz részes animációs sorozatának két kisfilmjét. Horváth Mária rendező hangsúlyozta: a kisfilmek célja a Magyarországon élő romák kultúrtörténeti és néprajzi hagyományainak autentikus megjelenítése, ötvözve a mai cigány művészettel. Az alkotás folyamatába több roma művész is bekapcsolódott, a mesefilmek rajzai Orsós Teréz grafikus- és festőművész képeinek felhasználásával készültek, az egyes epizódok zenéjét a Parno Graszt tagjai szerezték.
A rendezvényt az EtnoRom Együttes kamarakoncertje zárta, amely során gyűjtésből származó és saját roma gyermekdalokat is bemutattak. 
 
 
Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC 
 egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes