null Az alapvető jogok biztosa és helyettese közös közleménye a Föld napja alkalmából

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a földi élet minden formájának védelmére hívja fel a figyelmet a Föld napja alkalmából kiadott közös közleményében.

A Föld és a földi élet különleges, egyedülálló, így mindent meg kell tenni azért, hogy megóvjuk azt a jövő nemzedékek számára. „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – szól az ismert mondás. Csodálatos bolygón élünk, mely otthont ad az egyedi és mindennapi élő szervezeteknek és természetesen nekünk. Mi pedig magától értetődőnek vesszük, hogy minden a miénk, amit ad számunkra. Gyakran korlátok nélkül fogyasztunk, terjeszkedünk, szennyezzük környezetünket, kizsákmányoljuk a természetet, amit sokszor észre sem veszünk, és sem a mostani, sem a következő generációk érdekeire nem gondolunk. 

Az Alaptörvény P) cikkéből vezethető le az alkotmányozó azon akarata, hogy az emberi életet és létfeltételeit olyan módon kell védeni, hogy az a jövő nemzedékek életesélyeit biztosítsa és – ahogy az Alkotmánybíróság több alkalommal megerősítette – a visszalépés tilalmának általánosan elfogadott elvéből következően semmiképpen se rontsa.  Mindezek miatt a Föld és a földi élet védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az Alaptörvény P) cikke alapján az állam és mindenki kötelezettsége. 

A világ eddig megszokott működési rendjét alapjaiban felforgató koronavírus világjárvány hatásai mellett most még egy háború következményeivel is szembe kell nézni. Háborús helyzetben akár percek alatt vész el vagy változik meg alapjaiban emberek tömegének az élete, és ekkor nagyon távolinak tűnik, hogy környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozzunk. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy ami most történik, az az emberiséget érő veszteségeket és fájdalmat csak fokozva és annak hatásait még inkább elnyújtva, környezeti és természeti szempontból is súlyos károkat okoz. Olyan hatásokat, amelyek jelen pillanatban, illetve feltehetően a jövőben is veszélyeztetik az emberek egészségét, illetve az ökoszisztémát, továbbá számos esetben határokon átnyúló hatásokhoz is vezetnek.

A humanitárius katasztrófahelyzet megszűnése után mindez még inkább megnehezíti a későbbi újjáépítést és a megfelelő emberi lakókörnyezet és életkörülmények visszaállítását, hiszen hosszú időre ellehetetlenül, vagy jelentősen megnehezedik az élet az olyan területeken, amelyeken nem biztosítható az egészséges környezet, a tiszta ivóvíz, a méreganyagoktól mentes élelmiszerek termelése.

Fentiek miatt a biztos és a szószóló hangsúlyozzák a béke megteremtésének fontosságát, hogy a közvetlen emberi jogi következményeken túl a háború humanitárius, környezeti, ökológiai következményeit is minél hamarabb enyhíteni lehessen a jelen és jövő nemzedékek védelme érdekében.

A Föld az egyetlen hely, ahol élhetünk. Becsüljük meg az életet, az értékeit és vigyázzunk rá!