Vissza

Az alapvető jogok biztosa egy magántanulói státusz iránti szülői kérelem aggályos elbírálásáról

Az alapjogi biztos egy konkrét panaszügyben megállapította, hogy mind az iskola igazgatója, mind annak az egyházi fenntartója jogsértő módon járt el egy magántanulói státusz iránti szülői kérelem elbírálása, valamint a jogorvoslati eljárás során. Székely László ombudsman vizsgálata ugyanakkor feltárta, hogy aggályok merülnek fel a gyámhatósági véleményadásra vonatkozó rendelkezések egyértelműsége, és a református egyház fenntartásában működő iskolák döntéseit sérelmező jogorvoslati kérelmek elbírálásának szabályai kapcsán. A biztos ajánlásai nyomán az igazgató felülvizsgálta korábbi döntését.

Egy szülő fordult panasszal a biztoshoz, mert sérelmezte a református egyház által fenntartott egyik általános iskola igazgatójának eljárását. Szerinte nagyon megterheli a leendő elsős gyermekét az, hogy egész nap az iskolában kell tartózkodnia, így kérelmezte, hogy gyermeke magántanulóként tehessen eleget tankötelezettségének. Az igazgató azonban ezt elutasította, mivel a gyermek nem sajátos nevelési igényű, nincs egészségügyi problémája, beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézsége, ami ezt indokolhatná. A panaszos a döntés felülvizsgálatára kérelmet nyújtott be, de választ nem kapott. 

A biztos jelentésében rögzítette, hogy minden 16 év alatti gyermek tanköteles, ami iskolába járással, vagy – ha az a fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából nem hátrányos – a szülő kérelmére magántanulóként teljesíthető. A tankötelezettség teljesítésének módjáról a szülő jogosult dönteni, azzal a korlátozással, hogy az iskola igazgatója a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat véleményének kikérése után határoz a magántanulói státuszról. A vizsgálat feltárta, hogy az igazgató nem észlelte a véleményező gyermekjóléti szolgálat és gyámhatóság jogszabálysértő és téves véleményét, azt pedig nem vizsgálta, hogy a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából hátrányt okoz-e a magántanulóvá minősítés. Időközben mind a gyámhatóság, mind a gyermekjóléti szolgálat módosította véleményét, a gyermek magántanulóvá válását mindkét intézmény támogatta, és erről értesítették is az igazgatót. Székely László rámutatott, hogy a jogállami elvek megkövetelik, hogy egy jogkövetkezményekkel járó döntés meghozatala során a jogi előírásokat a döntéshozó ne írhassa felül sem saját meggyőződésére, sem a több évtizedes tapasztalatára hivatkozással. Jelen esetben az igazgató az előírásokat figyelmen kívül hagyva utasította el a szülő kérelmét, majd annak hivatalbóli felülvizsgálatát később sem látta indokoltnak.

Az ombudsman hangsúlyozta, hogy az igazgatói határozat több szempontból sem felelt meg annak a tartalmi követelménynek, hogy a határozatban foglaltakat meg kell indokolni, tájékoztatást kell adni a jogorvoslati jogról. Arra ugyanis semmi sem utalt, hogy az igazgató döntését mérlegelési jogkörében hozta és hogy milyen szempontokat vett figyelembe. A határozat nem tartalmazta, hogy lehetősége van-e a szülőnek a döntéssel szemben eljárást indítani, és ha igen azt mikor és hol nyújthatja be. Az ombudsman felhívta a figyelmet, hogy a törvény nem határoz meg alakszerűségi követelményeket  a szülői jogorvoslatra, így azt sem, hogy milyen formában és kinek címezve lehet azt megküldeni. A panaszos a jogorvoslati kérelmét az igazgató honlapon elérhető e-mail címére küldte meg és továbbította a fenntartóként megjelölt szervezet képviselőjének hivatalos elérhetőségére is. Az igazgató és a fenntartót képviselő lelkipásztor azonban e levelet nem tekintette kérelemnek, és mindketten arra a téves következtetésre jutottak, hogy a fenntartónak nincs döntési kötelezettsége. A biztos megállapította, hogy ez megakadályozta a panaszost a jogorvoslati jogának érvényesítésében.

A jelentés rögzíti, hogy nem állami fenntartó esetén a jogszabály szerint a másodfokú döntést csak olyan személy hozhatja meg, aki jogi és igazgatási képzési területen szerzett felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik vagy a döntéshozó iskolában igazgatói munkakör betöltésére jogosító felsőfokú végzettsége van. A fenntartó egyházi jogi előírása szerint azonban a szülői kérelmet a fenntartói igazgatótanács bírálja el, amelynek a tagságában az érintett iskola képviselői helyet kaptak. A biztos szerint az igazgatótanács egyrészt eleve egy testület, másrészt épp az összetétele folytán nem tud pártatlan döntést hozni, hiszen annak hivatalból tagja a sérelmezett döntést meghozó iskola vezetője és számos beosztottja. A jelentés alapján az egyházi jogi előírás, illetve a köznevelési törvény szabályai közötti összhang hiánya aggályokat vet fel a jogbiztonság követelménye szempontjából.

A biztos visszásságot tárt fel a köznevelési valamint a gyermekvédelmi jogszabályok magántanulóra vonatkozó szabályaival összefüggésben is. Kérdést vet fel az ombudsman szerint, hogy a gyámhatóság képes-e egyáltalán érdemi véleményt, nyilatkozatot adni annak az eldöntéséhez, hogy a magántanulói státusz az adott gyermek fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából hátrányos-e. Ha ugyanis a gyermek és a családja a „véleménykérésig” nem volt a gyámhatóság látókörében, e kérdésben nem lehet az érintett gyermek legjobb érdekét szolgáló, felelős véleményt kialakítani. Ilyenkor ugyanis a gyámhatóság csak arról tud nyilatkozni, hogy az adott gyermekkel, családdal kapcsolatban folytatott-e, folytat-e eljárást, és ha igen, akkor annak milyen következményei voltak.

Székely László ombudsman a fenntartónál kezdeményezte, hogy biztosítsa az iskola igazgatójának döntéseivel szemben tett panaszok elbírálásához szükséges jogi és igazgatási hátteret. Az emberi erőforrások miniszteréhez jogalkotási javaslattal fordult, azt kérte, hogy fontolja meg a gyámhatóság hatáskörét meghatározó jogszabályok módosítását. A biztos felhívással fordult a Magyarországi Református Zsinati Tanács lelkészi elnökéhez a köznevelési törvény és az egyházi előírás összhangjának megteremtése érdekében.  Az iskola igazgatójának azt javasolta, hogy a gyermek ügyében hozott döntését a vonatkozó jogszabályok és tények helyes mérlegelésével vizsgálja felül. Válaszában az igazgató arról tájékoztatta a biztost, hogy az ajánlásban foglaltaknak megfelelően a döntését megváltoztatta és engedélyezte a magántanulói státust a panaszos gyermekének, a szabályzatok felülvizsgálatát pedig megkezdik.