Az ombudsman a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szabályozásának visszásságairól

Gyakori, hogy a szolgáltató nem ellenőrzi, nem tisztítja a kéményeket, a használaton kívüli kémények után is szolgáltatási díjat szed és sokszor felesleges munkálatok elvégzésére kötelezi a tulajdonosokat, ami ellen nincs jogorvoslat – panaszolták beadványokban az ombudsmannak. A biztos az önkényes jogalkalmazás megelőzésére a különböző kéményfajták pontos, életszerű meghatározását sürgeti és a tulajdonos rendelkezési jogát csak az élet- és vagyonbiztonság védelmével összefüggésben tartja korlátozhatónak.

Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához folyamatosan érkeztek – többségében a főváros különböző kerületeiből – a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatást, illetve az azzal kapcsolatos eljárást sérelmező beadványok.  A panaszosok legtöbbször azt nehezményezték, hogy elmaradt a szolgáltatás, vagy hogy a szolgáltatási díjat  olyan kéményekre is kivetették, amelyeket bizonyíthatóan nem is használnak.

Az ombudsman mindenekelőtt azt tisztázta, hogy a kéményseprő-ipari tevékenység gazdasági jellegű, azaz az elvégzett munkáért a szolgáltató ellenértéket követelhet. A szabályozás viszont a közszolgáltatónak nem biztosít olyan jogokat, amelyek túlterjednének a gazdasági tevékenységen, és nem ruházza fel a szolgáltatót hatósági jogkörrel. Ilyen jog nem a kéményseprőt, hanem a tűzvédelmi, illetve építésügyi hatóságokat illeti meg.

Az ombudsman jelentésében rámutatott arra, hogy a szolgáltatásnak, a nyilvántartásnak, a sormunka ütemezésének és a díjak megállapításának jogalapja csakis az égéstermék-elvezetők pontos, életszerű definíciója lehet. Különösen fontos a tartalékfűtés célját szolgáló és a használaton kívüli égéstermék-elvezető elhatárolása, funkciójuknak megfelelő pontos fogalom-meghatározása, ami lehetővé tenné a panaszokban is megfogalmazott anomáliák feloldását. A definíciók újrafogalmazásánál az alapjogi szempontokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, és ez érinti a tulajdonos rendelkezési jogának érvényesülését is. Az ombudsman szerint ugyanis a tulajdonos rendelkezési jogát csak az élet, az egészség és testi épség megőrzésével összefüggésben lehet korlátozni, és ilyen veszélyhelyzet lehetősége a használaton kívüli, illetve nem üzemelő kémények esetében fel sem merülhet. A jelenlegi jogi szabályozás viszont önkényes jogalkalmazásra ad módot a monopolhelyzetben lévő szolgáltatónak, aki – mert neki ez a jövedelmezőbb – nem fogadja el annak igazolását, hogy egy kéményt nem használnak, és arra is kiveti a szolgáltatási díjat.

Az ombudsman szóvá tette azt is, hogy a hatósági eljárás szabályait a Katasztrófavédelmi Igazgatóság csak a közszolgáltató kezdeményezésére indított eljárásokban alkalmazza. Az ingatlantulajdonos által kezdeményezett hatósági eljárások lefolytatása helyett – a tényállás tisztázásának a mellőzésével, a kifogásolt szolgáltatói nyilatkozatok kritika nélküli elfogadásával – a panasztörvényre hivatkozó egyszerű tájékoztató levéllel zárja a vitás ügyeket. Ehhez a levélhez pedig nem fűződik joghatás, ami azt is jelenti, hogy a további jogorvoslati lehetőség is (az első fok, a másodfok, a bíróság) ki van zárva.

Az ombudsman megállapította, hogy a hatályos törvényi és rendeleti szabályozás, az alkalmazott joggyakorlat, illetve a közszolgáltató eljárása a jogbiztonság követelményével, a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásságot okoz. Ezért Székely László alapjogi biztos felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szabályozásának átfogó módosítását, amely megteremti annak összhangját az Alaptörvény rendelkezéseivel. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága főigazgatóját pedig arra kérte, intézkedjen, hogy a tűzvédelmi hatóságok az ügyfelek által indított hatósági eljárásokban is biztosítsák a jogorvoslathoz való jog érvényesítését.