Az alapvető jogok biztosának és két helyettesének munkalátogatása Csongrád

Kezdő dátum:
2018. június 5., 08:00
Vége dátum:
2018. június 6., 17:00
Erőforrások:
Guest

Az alapvető jogok biztosának és két helyettesének munkalátogatása Csongrád megyében

Az ombudsmani intézmény hagyományait folytatva Székely László alapjogi biztos és Szalayné Sándor Erzsébet a nemzetiségek jogainak, valamint Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes 2018 június 5-én és 6-án Csongrád megyébe látogatott. A tradíció szerint az ombudsman évente két megyét keres fel, ott az alapjogvédelem helyi érvényesülésével és esetleges kihívásaival ismerkedik. A munkatársai eközben panaszosokat fogadnak, lehetővé téve, hogy azok is előadhassák sérelmeiket, aki azt a szokásos, hivatalos úton bármilyen okból nem tudják megtenni..

A biztos és helyettesei Szegeden jegyzői értekezleten mutatták be tevékenységüket és időszerű vizsgálataikat, megállapításaikat. Ezután Székely László a SZTE- Gyermekgyógyászati Klinika gyermek pszichiátriai részlegén járt. A Klinika vezetőivel folytatott megbeszélésén arról is beszélt, hogy országos méretű, az alapjogokat érintő problémákat lát a kötelező és az önkéntes gyermekpszichiátriai gyógykezelések gyakorlatában. Ugyanakkor a helyszínen azt állapította meg, hogy a szegedi intézmény mintaként is értékelhető módon, a pszichiátriai kezelésre szoruló fiatalok szükségleteire figyelve látja el a betegeket.

Az alapvető jogok biztosa megyei munkalátogatásai során felkeresi a helyi büntetés-végrehajtási intézeteket. A szegedi Csillag börtönben – ahol a tényleges életfogytiglanra ítélteket őrzik – azt a benyomást szerezte, hogy a bv. rendszerén belül legszigorúbb előírások közepette is lehetséges biztonságos és humánus módon végrehajtani a legsúlyosabb büntetést is.

A megyelátogatás első napján Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi biztoshelyettes Mórahalmon találkozott a Colourful Cooperation  elnevezésű stratégiai projekt ötletgazdáival és partnereivel. A magyar-szerb IPA program során egy négyszáz fő befogadására alkalmas szerb kulturális központ épül fel jövő év januárjáig. 

A biztoshelyettes ellátogatott a deszki „Szent Száva” Oktatási, Kulturális és Hitéleti Központba, amelynek működtetője a „Bánát" Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület. Az első napi program befejezéseként a biztoshelyettes a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban találkozott a kollégium oktatóival, mentoraival és a hallgatókkal. 

A látogatás második napján Szalayné Sándor Erzsébet a Szegedi Nemzetiségek Házában a nemzetiségi szervezetek és önkormányzatok példaértékű összefogásával és együttműködésével ismerkedett. Egyebek között arról kapott tájékoztatást, hogy a kis létszámú nemzetiségi önkormányzatoknak komoly gondot okoz a sok adminisztráció, ami elveszi az időt és energiát az érdemi munkától. A megjelentek szóvá tették azt is, hogy a feladatalapú támogatásokról a döntések sok esetben késéssel, nem átlátható szempontok alapján születnek meg, a megítélt összegeket pedig nem utalják pontosan, ami komoly működési zavarokhoz, nehézségekhez vezet. 

A nemzetiségi pedagógusok hiányának problémája már évek óta a biztoshelyettes figyelmének fókuszában áll. Csongrád megyei munkalátogatásán ezért is kereste fel az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kart. A nemzetiségi pedagógusképzésben érintett oktatókkal folytatott megbeszélésen több javaslat is elhangzott a pedagóguskarra készülő diákok nyelvtudásának fejlesztésére, valamint a képzésben részt vevő hallgatók méltó anyagi és szakmai elismerésének megteremtésére.

A megyelátogatás során tapasztalt átfogó problémákkal kapcsolatban az ombudsmanhelyettes vizsgálatokat kezd.

Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, a jövő nemzedékek szószólója a Kiskunsági Nemzeti Park vezetőinél az erdőtörvény módosítása kapcsán tájékozódott a síkvidéki erdőket érintő változásokról, a természetvédelem kihívásairól és a természetvédelmi őrszolgálat kulcsfontosságú tevékenységéről. A Szószóló találkozott a vízügyi igazgatóság vezetőivel, és örömmel tapasztalta, hogy az árvízi védekezés feladatának a hatóság a Tisza parti sétányon lévő idős fák megőrzésével tudott eleget tenni. Bándi Gyula hangsúlyozta, hogy az egyre melegebbé és aszályosabbá váló éghajlat miatt alapvető fontosságú az árvizek és belvizek megtartása és hasznosítása. A belvíz okozta problémák kezeléséhez pedig elengedhetetlen, hogy a természetes belvíz megjelenésére hajlamos területeket ne hasznosítsák mezőgazdasági célokra.

A Szószóló az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban egy római kori szarmata település régészeti feltárásán elismerően szólt a pályázati forrásokból folyó fejlesztésekről, ugyanakkor azt is látnia kellett, hogy kiszámítható, folyamatos állami finanszírozás hiányában néhány fontos bemutatóhely tönkremegy. A biztoshhelyettes a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatójával, Fogas Ottóval folytatott megbeszélést a múzeumok régészeti feladatellátásának folyamatosan változó jogszabályi környezetéről. Később, a látogatás összefoglaló szajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy jogalkotás és a költségvetési támogatások területén egyaránt kiszámíthatóságra van szükség.