null Végrehajtói eljárással összefüggésben foglalt állást az alapvető jogok biztosa

A jogbiztonság követelményével, valamint a hatósági ügyek tisztességes intézéséhez és a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a végrehajtó eljárási mulasztása, amikor a végrehajtási kifogást határidőn belül nem terjesztette a bíróság elé – állapította meg vizsgálatában dr. Kozma Ákos ombudsman. 

Az alapvető jogok biztosához forduló panaszos végrehajtást kérőként az ügyében eljáró végrehajtó által foganatosított eljárási cselekményeket sérelmezte. A panaszos a sérelmezett eljárási cselekményekkel összefüggésben személyesen kereste fel a végrehajtói irodát és a Magyar Bírósági Végrehajtói Karhoz (MBVK) címzett panaszbejelentést terjesztett elő. Ebben sérelmezte, hogy a végrehajtó nem értesítette őt a foglalás időpontjáról, valamint az ingófoglalást 10 perc alatt végezte el, ami nem alapos, nem kellő gondossággal elvégzett munkára utal, továbbá a foglalási jegyzőkönyv sem felel meg a jogszabályi előírásoknak.

A panaszos miután panaszának elbírálásáról több mint négy hónapon át semmilyen tájékoztatást nem kapott, és mert azt vélelmezte, hogy a tartalma alapján végrehajtási kifogásnak minősülő panaszát a végrehajtó az MBVK-nak küldte meg, e-mailben kereste meg az MBVK-t, és kért tájékoztatást panaszbejelentésével kapcsolatban. Az MBVK panaszos levelének beérkezését követően még aznap tájékoztatásra kérte az ügyben eljárt végrehajtót. Az MBVK levelében a panaszos által előterjesztett kifogást érdemben elbíráló jogerős döntés megküldését kérte a végrehajtótól, egyúttal azt is megírta a végrehajtónak, amennyiben a kifogást még nem terjesztette fel a bírósághoz, akkor kérik, tegye meg a szükséges intézkedést a kifogás bíróság részére történő továbbítása végett.

A végrehajtó válaszában arról tájékoztatta az MBVK-t, hogy a panaszos által panasz címén benyújtott végrehajtási kifogást még nem terjesztette a bíróság elé, mert a panaszos a kifogás illetékét még nem rótta le.

Dr. Kozma Ákos az AJB-881/2020. számú ügyben készült jelentésében megállapította, hogy a panaszos esetében a végrehajtási kifogás határidőn belüli bírósághoz felterjesztése elmaradt. A végrehajtó eljárási mulasztása a jogbiztonság követelményével, valamint a hatósági ügyek tisztességes intézéséhez és a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az önálló bírósági végrehajtónak nincs mérlegelési joga abban a tekintetben, hogy a kifogást felterjeszti-e vagy sem, törvényi kötelessége a kifogást a bíróság felé határidőn belül továbbítani, amelynek alapján elsősorban a bíróság jogosult intézkedésre.

Az alapvető jogok biztosa felhívta a végrehajtó figyelmét a megállapított visszásság orvoslására, az eljárási határidők pontos betartására, tájékoztatási kötelezettségének teljesítésére.

A következő linkre kattintva elérhető a vonatkozó jelentés: AJB-881/2020.