null Elfogadta az Országgyűlés az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek beszámolóját a 2019. évi tevékenységükről

Az Országgyűlés elfogadta az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló B/8769. számú beszámolót, amelyet a Parlament november 4-én és november 30-án vitatott meg. Akkor dr. Kozma Ákos ombudsman együttműködést kért zárszavában: „Tisztelt Országgyűlés! Legyünk partnerek, dolgozzunk együtt! Közösen őrizzük meg az ombudsmani intézmény méltóságát ott és azon a szinten, ahol annak egy jogállami struktúrán belül a helye van. Ennek az együttműködésnek két pillére van: az egyik, hogy az ombudsman javaslatait illik meghallgatni, a másik pedig, hogy a napi politikai vitákban ne az ombudsmantól várjuk a megoldást.”

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a 2019-ben beérkezett 5693 beadvány feldolgozása mellett 57 jelentést adott ki, amelyek közül 19 jogalkotási javaslatot tartalmazott, 16 pedig gyermekjogi tárgyú volt. Tavaly 108 jogszabályt küldtek meg előzetes véleményezésre a Hivatalnak, az elektronikus közérdekű bejelentési rendszeren keresztül pedig 368 beadvány érkezett, ami 20 százalékkal több, mint 2018-ban. A Nemzeti Megelőző Mechanizmus keretében a Hivatal munkatársai tízszer tettek előre be nem jelentett látogatást különböző intézményekben, 3167 ember ellátási körülményeit ellenőrizték.

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa a 2019-es tevékenységéről szóló novemberi parlamenti megszólalása során felidézte: „Az ombudsmani intézmény a modern jogállam, a modern demokrácia finomhangolása. Nem klasszikus hatalmi ág, hanem egy új, egy modern hatalmi intézmény, amely feltételezi a jogállamiság magas szinten történő működését. A beszámolónk az őszinteség jegyében készült, tartalmazza a jót és a rosszat is, bemutatja az általunk elért eredményeket, ugyanakkor felhívja a figyelmet azon problémákra is, ahol a jövőben még csiszolnunk kell az állami vagy akár a közszolgáltatói működés egyes elemein.”