null Az alapvető jogok biztosának és két helyettesének közleménye a Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap alkalmából

1990. május 17-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törölte a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. A többségétől eltérő szexuális irányultság tehát ettől a naptól kezdődően hivatalosan sem minősül betegségnek.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a nemi identitás, a szexuális irányultság a sokszínű emberi személyiség alkotórésze, a személyiség magjához tartozó, megváltoztathatatlan tulajdonság, amelynek alapján senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés. Ezt mind Magyarországon, mind Európa-szerte számos jogszabály garantálja.  Mégis fontos évről évre megemlékeznünk erről a napról, annál is inkább, mert a kutatások sajnos azt jelzik, hogy a szexuális kisebbségeket gyakran éri megkülönböztetés, verbális vagy fizikai atrocitás, és az előítéletek hétköznapi megnyilvánulásaival is fájdalmasan gyakran kell szembesülniük. Nem meglepő ezért, hogy sokan eltitkolják identitásukat, és gyakran még közvetlen környezetük, munkatársaik előtt is rejtőzködve, félelemben élnek. Példa erre, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének felmérése szerint az érintettek 67%-a nem vállalja fel szexuális irányultságát a kortársai és tanárai előtt.  A rejtőzködés és az előítéletek azonban ördögi kört alkotnak – mindaddig, amíg a többségi társadalom tagjai nem találkoznak a közvetlen közelükben élő, velük együtt dolgozó vagy éppen tanuló, őket gyógyító vagy éppen tanító személyeknek a tőlük eltérő szexuális irányultságával vagy nemi identitásával, a valóság sokszínűsége helyett csupán sematikus képük lehet előítéleteik visszaigazolására.

A világos jogszabályi keretek tehát önmagukban nem elegendőek – jól jelzi ezt az is, hogy az atrocitásokat elszenvedők jelentős része nem fordul a hatóságokhoz, állami intézményekhez jogi segítségért, támogatásért. További erőfeszítéseket kell tehát tennünk az érintett személyek bizalmának megszerzéséhez és megerősítéséhez, egy olyan biztonságos, élhető környezet megteremtéséhez, ahol a szexuális irányultság nem jelent stigmát, hanem csak egy – habár az emberi méltósághoz való jogból eredően lényeges – vonása az érintettek sokszínű személyiségének.

 

Dr. Székely László

az alapvető jogok biztosa

 

Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet

a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes

 

Dr. Bándi Gyula

a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes