Vissza

A genfi UNICEF-delegáció látogatása

Cím
A genfi UNICEF-delegáció látogatása
Részletek

A genfi UNICEF-delegáció látogatása

2018. március 7-én az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány vezető munkatársai és az UNICEF genfi központjának delegációja látogatott hivatalunkba. A megbeszélésen az alapvető jogok biztosa, a Hivatal főtitkára, valamint az Esélyegyenlőségi és Gyermekjogi Főosztály munkatársai vettek részt. A megbeszélés fő témája a gyermekkereskedelem, a gyermekprostitúció és a gyermekek jogellenes külföldre vitele, illetve az e témákban született jelentések voltak. Az eddigi vizsgálatokból leszűrt tapasztalatok alapján a gyermekjogi szakértők felvázolták a prevenció lehetőségeit, valamint bemutatták az eddig bevált legjobb gyakorlatokat. Ez utóbbiak sorában szó esett a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben lezajlott jogtudatosító projektről, a Barnahus-program keretében létrehozott gyermekbarát meghallgató szobákról, a Névtelen Utak Alapítványnak a gyermekkereskedelemmel kapcsolatban végzett munkájáról, a „Mennyit érsz?” című kiállításról, és az érintett gyermekeknek e programokba és kezdeményezésekbe való bevonásáról is. A genfi delegáció tagjai érdeklődtek a gyermekek panasztételi lehetőségeiről, a Magyarországon élő külföldi gyermekeket érintő hasonló problémákról, valamint tájékoztatást kaptak a Hivatalunk honlapja részeként jelenleg készülő, kifejezetten gyermekjogi honlapról és a Hivatalnak a Gyermekszigeten, valamint a városligeti gyereknapi rendezvényeken való, évente ismétlődő jelenlétéről. A felek további együttműködést terveznek.

Kezdő dátum
2018.03.07. 11:00
Vég dátum
2018.03.07. 12:30
Típus
esemény 2018