null Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek közös üzenete az emberi jogok világnapja alkalmából

Az emberi jogok tisztelete és ezen keresztül az egymásra, a másik emberre és a közösségre való odafigyelés a jelenlegi koronavírus-világjárvány és az azt kísérő kihívások idején még nagyobb jelentőséggel bír. Az emberiesség, a szolidaritás és a személyes példamutatás, a kisebb és nagyobb közösségeink támogatása azok az alapok, amelyekre az emberi jogok építkezni tudnak – hívja fel a figyelmet dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes az emberi jogok világnapja alkalmából.

Minden évben jeles dátum december 10-e: világszerte az emberi jogok napját ünnepeljük. Arra emlékezünk, hogy az ENSZ 1948-ban ezen a napon fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez a nap ma is egy korszakhatárt jelez, hiszen sok tekintetben úttörő jelentőségű volt a modern kori történelemben az idén immár 72 éves Nyilatkozat, amely nem csupán egy emlék – egy olyan közös eszmény, amelyet minden nemzetnek el kellene érnie, szem előtt kellene tartania.

Az ombudsmanok a világ valamennyi országában, ahol az alkotmányos rendszer részévé váltak, az alapjogok védelmének kulcsintézményei, feladatuk az egyéni alapjogi panaszok vizsgálata és megválaszolása. 

A magyar ombudsmani intézmény, az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek kiemelt feladata, hogy a kiszolgáltatott, sérülékeny csoportok, a gyermekek, a fogyatékossággal élő személyek, a betegek, az idősek, a szociálisan rászoruló emberek, a nemzetiségek és a jövő nemzedékek jogainak őrei legyenek. Nemcsak védelmezik azonban ezeket a jogokat az egyes ügyek kapcsán, hanem – a Nyilatkozattal összhangban – arra is törekednek, hogy a jogok mibenléte tekintetében közös felfogás kialakítását segítsék. Küldetésük, hogy az egyes kérdéseket, problémákat az emberi jogi olvasat állandó kommunikálásával támogassák, világossá tegyék, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása egy közösség méltóságának mércéje.

Az alapvető jogok biztosa és helyettesei emlékeztetnek arra, hogy az emberi jogok léte és érvényessége nem írott veretes dokumentumokon, hanem a kisebb-nagyobb közösségeken múlik – az emberi jogok gyakorlásának mindennapi megélésén, ami nem teszi, nem teheti zárójelbe a közösség iránti felelősséget, mások jogainak tiszteletét.

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes felhívják a figyelmet, hogy jelenleg, a koronavírus-világjárvány időszakában az emberi jogok tisztelete még nagyobb jelentőséggel bír. A mostani kihívások idején felmerülő kérdésekre leginkább emberi jogi alapon – az egymásra, a másik emberre és a közösségre való odafigyelés, az emberiesség, a szolidaritás és a személyes példamutatás, a kisebb és nagyobb közösségeink támogatása révén lehet jó válaszokat adni.