A könyvtár története:

A Könyvtár felállítása majdnem egybeesik az ombudsmani hivatal alapításával. Az OBH (Országgyűlési Biztos Hivatala) 1995-ben alakult meg és költözött be a Tüköry u. 3. szám  (Budapest, V. kerület) alatt lévő épületbe, akkor még könyvtári helyiség nélkül. 1996 februárjában úgy döntöttek az akkori vezetők, hogy szükség van egy, a hivatalt és a munkatársak munkáját segítő, belső könyvtárra. Ugyanazon hónapban felvették az OBH első könyvtárosát, Franta Mária Teréziát, aki 2009. év szeptemberéig töltötte be ezt a posztot. A jelenlegi állományt és szerkezeti struktúrát ő építette fel egészen az alapoktól (időszakosan kiegészülve egy-két besegítővel), hiszen az újonnan felállított hivatal nem rendelkezett semmilyen állománnyal. 1996-tól 2002-ig kétirodányi területen helyezkedett el a Könyvtár mindenestül, melyek közül az egyik a „Könyvtárszoba" volt, a másik pedig a raktár szerepét töltötte be.

A 2002. év nagy változást hozott a hivatal életében. Januárban az egész intézmény átköltözött a szomszéd utcában lévő műemlék jellegű épületbe, a Nádor utca 22-be, ahol a mai napig is a székhelye van. Ebben az épületegyüttesben kapott egy önálló részt a Könyvtár, mely már méretében, elhelyezésében és stílusában is méltó lett az elnevezésére. Az új helyiségek mintegy 180 m2-en helyezkedtek és helyezkednek el, melyben egy iroda, egy nagy olvasóterem, folyóiratrészleg, két raktár, valamint egyéb kisebb termek lettek kialakítva. A számítástechnika és az internet fejlődésével és térhódításával az olvasóteremben is megjelentek a mindenki által használható asztali számítógépek, valamint egy fénymásoló, egy tévé és a nyomtató berendezések.

2009 őszén az egyszemélyi gyűjtemény első könyvtárosa nyugdíjba vonult és helyét a jelenlegi könyvtárvezető, Győri Zoltán töltötte, tölti be. 2012-ben, a hivatal teljes átalakulásakor (amikor szervezet neve is megváltozott: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala – AJBH – lett), kibővült a személyi állományunk is Vargáné Szigeti-Tar Anita könyvtári asszisztens személyében.

2014. év elején Hivatalunk szervezeti struktúrája átalakult, ennek folyományaként Könyvtárunk asszisztense egy másik osztályra került át.

Gyűjtemény:

A Könyvtár kialakítása, állománya, szerkezete, működése, szolgáltatásai:

A bibliotéka főleg általános és szakjogi, jogi vonatkozású dokumentumokat gyűjt és szolgáltat a 2012. év előtt hivatalban lévő és a jelenlegi ombudsman és helyettesei által végzett tevékenységek, feladatok meghatározó figyelembevételével (emberi, állampolgári és alapjogok; adatvédelem és információs jogok; nemzeti és etnikai jogok; környezetvédelem). Mindezek mellett kiegészül az állomány az alapműveknek számító kézikönyvtárral (lexikonok, nyelvi és egyéb szótárak, enciklopédiák, albumok) és a társadalomtudományok – főleg a joghoz kapcsolódó – néhány területével (politika, pszichológia, pedagógia, filozófia, etika, történelem). Természetesen a gyűjteményből nem hiányoznak a könyvtártudományi művek sem, de emellett fellelhetők még statisztikák, ÁSZ jelentések és térképek is.

A Könyvtár elsődleges célja, működési és szolgáltatási alapja kezdetektől fogva – mely meghatározza mind működését, szabályzatát és gyűjtőkörét – a mindenkori ombudsmanok és helyetteseik, valamint a hivatalban dolgozók munkájának segítése. Ebből kifolyólag nem nyilvános könyvtárként végzi tevékenységét, hanem belső szervezeti egységként lát el feladatokat, így a gyűjtemény külsős személyek számára nem kölcsönözhető. Természetesen az országgyűlési biztosok, biztoshelyettesek sokrétű tevékenysége után kutató külsős magánszemélyeket, egyetemi és főiskolai hallgatókat, diákokat, a jog területe iránt érdeklődő vagy ott dolgozó személyeket, és mindenkit szívesen lát intézményünk (külön engedéllyel). A látogatók Könyvtárunk minden szolgáltatását használhatják, a kölcsönzés kivételével. Általánossá vált, hogy felsőoktatási intézményekből érkező diákoknak helyet biztosítunk, ha szakdolgozatukat, évfolyamdolgozatukat nálunk szeretnék megírni az állományuk által kínált lehetőségek felhasználásával.

Az állomány legnagyobb része szabadpolcos rendszerben van elhelyezve az olvasóteremben. Itt találhatók az internettel ellátott, Complex Jogtárral rendelkező számítógépek is, melyekről nyomtatni is lehetséges. A gyűjtemény fontos részét képezik a másik, nagyobb teremben elhelyezett folyóiratok is. A periódikák – melyek a megalakulás óta folyamatosan gyűjtve és raktározva vannak – száma és fajtája mindig az ombudsmani, hivatali és egyéb olvasói igényekhez igazodik, így az idők során elég sokféle folyóirat fordult meg a gyűjteményben. A fő gyűjtőkörünk: közlönyök, általános és jogi szaklapok, társadalomtudomány, politika és az országgyűlési biztosok saját, speciális jogterülete. Emellett mindenki számára elérhető a napi- és hetilapokból álló folyóirat-olvasó.

Raktárainkban az AJBH (régen OBH) által összeállított saját kiadványokat, az éves ombudsmani Beszámolókat, a különböző projekttémákat feldolgozó füzeteket tároljuk.

Gyűjteményünk egy kisebb részét képzik a régi dokumentumok, CD- és DVD-ROM-ok. Utóbbiak száma még elég csekély, de törekszünk ennek orvosolására.

Állományunk teljes könyvrészlege számítógéppel feldolgozott, mely kereshető is. Új, integrált könyvtári rendszerünk lehetővé teszi a belső kölcsönzések egyszerűsítését, a folyóiratok szélesebb körű feldolgozását és kereshetőségét, a vonalkód előnyeinek kihasználását, az OPAC internetes katalógus használatát (melyet ezen megújult honlapunkon megtalálnak) és a munkafolyamatok gördülékenyebbé tételét.

Folyóirat-állományunk feldolgozása és az integrált rendszerbe való felvitele folyamatos, kereshetőségük ezáltal részleges.

Adatbázisokban egyelőre nem bővelkedünk, de Complex Jogtárunkat folyamatosan frissítjük és törekszünk a minél szélesebb körű és jól használható adatbázisok beszerzésére.

Igyekszünk lépést tartani a digitális világ követelményeivel. Fejlesztéseink révén egy most épülő és kizárólag helyben használható Digitális Gyűjteményt is útjára indítottunk, melyben gyűjteményünk e-könyveit és egyéb digitalizált dokumentumait tartjuk nyilván. Könyvtárunk rendelkezik szkennerrel, melyet belső munkafolyamatoknál (pl. tartalomjegyzék-szolgáltatás) és külső kéréseknél is sikerrel hasznosítunk, így csökkentve az időt és az energiát: a fénymásolási munkafolyamatot és a környezeti károsítást.

A kapcsolatok építése is fontos részét adják munkánknak. Jó viszonyt ápolunk több budapesti és vidéki szakkönyvtárral, akik rengeteget segítenek feladataink sikeres és maradéktalan ellátásában (könyvtárközi kölcsönzés – mely az egyik fő szolgáltatásunk munkatársaink részére), s mi is igyekszünk a legmesszemenőkig teljesíteni a hozzánk fordultak kéréseit.

Elérhetőségek:

Információért és tájékoztatásért az alábbi elérhetőségek valamelyikén érdeklődhet.

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala – Könyvtár

1051 Budapest, Nádor utca 22.

Postacím: 1387 Budapest, Pf. 40.

Telefon: (+36-1) 475-71-59

Fax: (+36-1) 269-16-15

Email: konyvtar[kukac]ajbh.hu

Könyvtárvezető: Győri Zoltán

-------------------------------------------------

Általános nyitva tartás:

(Az ettől eltérő időpontokat, eseti zárva tartásokat a "Könyvtár/Hírek" menüpontban tűntetjük fel)

Hétfő-Csütörtök: 10.00-12.00; 13.00-15.00

Péntek: 9.00-13.00