null Százból negyven megalapozott - az ombudsman a közérdekű bejelentések kezeléséről

A jogszabályoknak megfelelően működik és beváltotta a hozzá fűzött reményeket a közérdekű bejelentések kezelésének 2014. január 1-jén bevezetett új rendszere, amelynek működtetését a vonatkozó törvény - a közérdekű bejelentések megtételének támogatására, a bejelentők védelmére - az alapvető jogok biztosa feladatává tette. Ezzel a tevékenységével az ombudsman és hivatala hozzájárul a korrupció elleni küzdelemhez. Az elmúlt hónapok tapasztalata az is, hogy a bejelentésekből fény derül más jellegű problémákra is.

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. Az új szabályozás célja a közérdekű bejelentők támogatása, a személyes adataik védelme, ha kérik azok zárt kezelése, védelmük biztosítása. Ezek a feltételek azért fontosak, mert hatékonyabbá teszik a korrupció elleni fellépést. A bejelentők ugyanis bátrabban hívják fel a figyelmet a társadalmat veszélyeztető korrupciós ügyekre, ha kellőképpen garantálva látják, hogy nem éri őket retorzió, miközben a bejelentéseiket érdemben kivizsgálják. A rendszer központi eleme az állampolgárok közbizalmi rangsorát vezető alapvető jogok biztosa, aki közvetítő szerepet visz a közérdekű bejelentések ügyintézésében.

A közérdekű bejelentések megtételére és nyilvántartására az ombudsman szigorúan védett elektronikus rendszert üzemeltet. Az állampolgárok közérdekű bejelentésüket személyesen az ügyfélszolgálaton, vagy az elektronikus rendszer útján (www.ajbh.hu) ügyfélkapus azonosítással, vagy anélkül tehetik meg. A bejelentőnek meg kell adnia a nevét és a lakcímét, kérheti azonban, hogy a személyes adatai kizárólag az alapvető jogok biztosa és a biztos hivatala számára, a kapcsolattartás érdekében legyenek hozzáférhetőek. Ha azt a bejelentő kéri, az ügy vizsgálatára illetékes szerv a dokumentumokat anonimizálva kapja meg, azaz belőlük semmilyen módon sem lehet azonosítani a bejelentő személyét.

2014. október 30-ig 270 közérdekű bejelentés érkezett az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába. A vizsgálatok során kiderült, hogy százból negyven bejelentés megalapozott. Jellemzőek a korrupciós jellegű, valamint az ÁFA és más adócsalásról szóló bejelentések, az adóhatóság eljárását kifogásoló beadványok, valamint a környezetvédelmi, több esetben illegális hulladéklerakási, építésügyi, közlekedési és más hatósági ügyek. Az ombudsman ezek nyomán a legtöbbször a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, a különböző kormányhivatalokat és polgármesteri hivatalokat, a rendőrkapitányságokat, a környezetvédelmi hatóságokat és az ÁNTSZ-t kereste meg, és ezek az úgynevezett eljáró szervek meg is tették a szükséges intézkedéseket.

Az alapvető jogok biztosa vizsgálhatja a közérdekű bejelentés kezelésének módját is. Ilyen vizsgálatot hivatalból is elrendelhet, de kezdeményezheti a bejelentő is, amennyiben úgy látja, hogy a bejelentését az eljáró szerv nem vizsgálta ki teljes körűen, vagy ha a vizsgálat eredményével nem ért egyet, vagy a bejelentését megalapozatlannak tartották. Ha a biztos a közérdekű bejelentés kezelésével kapcsolatos visszásságot tapasztal, annak orvoslására ajánlást tehet az érintettnek, illetve felettes szervének. Bejelentő kérésére vizsgálta a biztos például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal határidőket túllépő, a tájékoztatási kötelezettséget nem minden esetben érvényesítő eljárását, majd a NAV elnökét felkérte, hogy intézkedjen a további problémák megelőzésére. Viszonylag nagy számban érkeztek közérdekű bejelentések az adózással kapcsolatosan, ezért az ombudsman emellett hivatalból is vizsgálatot rendelt el annak érdekében, hogy áttekintse, miként kezeli az adóhatóság a közérdekű bejelentéseket.

További „hozadéka" a közérdekű bejelentésekkel kapcsolatos ombudsmani tevékenységnek az, hogy a felszínre kerülnek egyéb anomáliák is. Ilyen például, hogy az Állami Számvevőszék nem tudja a törvényben megállapított határidőben elindítani és lefolytatni a közpénzek felhasználásáról és az önkormányzati vagyongazdálkodásról benyújtott közérdekű bejelentés kivizsgálását, mert az ÁSZ tevékenységét szabályozó törvény nincs összhangban a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvénnyel. Az ombudsman kezdeményezte a jogszabályok ütközésének feloldását.