Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsmanhelyettes közleménye a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából

Az Országgyűlés 2012. december 10-ei döntése alapján január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja. 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az a vonatszerelvény, amely a vagyonuktól és kilátásaiktól megfosztott német közösség első tagjait Németországba szállította. Az emléknap alkalmából Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsmanhelyettes, egyetemi tanár az elüldözött családok szenvedéseire emlékeztet, egyúttal felhívja a figyelmet a közös trauma feldolgozásának fontosságára, valamint az esemény mindenkor érvényes üzenetére.

A kitelepítésről 1945. december 22-ei ülésén határozott a magyar kormány, a 12330/1945 ME számú rendelet hivatalosan 1945. december 29-én jelent meg. A dokumentum a magyarországi német kisebbséget a második világháború szörnyűségeiért a – nemzetközi jog által azóta is tiltott – kollektív felelősség elve alapján kezelte és a német lakosság teljes körű kitelepítésére törekedett. Elegendő oknak tekintette pusztán azt is, ha az 1941-es népszámlálás idején valaki német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát. Az akkori kormányt vélhetően gazdasági megfontolások is vezették: az elüldözöttek vagyonát és ingóságait az állam szerezhette meg, ingatlanjaikkal pedig a földnélküli lakosság földéhségét kívánta csillapítani, illetve ide szándékozta letelepíteni a szomszédos országokból elüldözött magyar családokat is.

Az intézkedés eredményeként közösségek szűntek meg, települések néptelenedtek el, német családok tízezrei váltak üldözötté és vagyontalanná nemzetiségi származásuk miatt, a közösség pedig nagyrészt elvesztette értelmiségi utánpótlását és jövőképét is. A kitelepítéssel járó elvi és gyakorlati törvénytelenségek és az intézkedés embertelensége megrázták az alkotmányosság alapvető elveit, kikezdték a jogállamiság alapjait és ezzel együtt a háború után éppen csak feléledő társadalmi szolidaritást is. 1946. január 19. a német közösség számára tragikus dátum egyúttal a magyar társadalom egészének is fájdalmas mementó: mindannyiunkat emlékeztet arra a szégyenteljes döntésre, amely miatt a kollektív bűnösség elvére hivatkozva 1946 és 1948 között csaknem kétszázezer német nemzetiségű magyar állampolgárnak kellett elhagynia otthonát, közösségét és szülőföldjét.

A németek kitelepítéséről szóló döntés a magyarországi németség megsemmisítését célozta ugyan, hosszú távon azonban a történelem, más szóval az élet és a fejlődés iránti természetes emberi törekvés igazságot szolgáltatott: a tragikus esemény identitáserősítő tényezővé vált a megmaradt hazai németség körében. Napjainkban a közel kétszázezer fős magyarországi német közösség államalkotó tényező, erős identitásának és összetartásának köszönhetően hatékonyan képes az Alaptörvényben és a nemzetiségek jogairól szóló sarkalatos törvényben is rögzített nevelési-oktatási, kulturális és széles körű egyéni, illetve közösségi jogait gyakorolni, anyanemzetével kapcsolatokat építeni és ápolni. A német nemzetiségi önkormányzatok kiemelkedő jelentőségű feladatokat látnak el nemzetiségi nevelési-oktatási és kulturális intézményrendszerük fenntartása révén, ezzel kikerülhetetlen szerepet vállalva a magyar társadalom jövőjének biztosításában.

Az emléknap kapcsán a nemzetiségi ombudsmanhelyettes kötelességének tekinti felhívni a figyelmet arra, hogy az emlékezés mellett a történelmi események pontos és hiteles feltárása és ismerete elengedhetetlen feltétele a társadalom egésze számára különleges értéket képviselő nemzetiségi identitás szabad és teljes körű vállalásának. A minőségi fejlődésre képes és hajlandó demokratikus utókor értékítélete előtt soha nem állják meg a helyüket a pillanatnyi érdekek alapján hozott és az alapvető emberi jogokat nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyó döntések, amelyek össztársadalmi problémákért pusztán egyes embercsoportokat tesznek felelőssé – észszerű, konstruktív és az érintettek egyetértésén alapuló fellépés helyett.